Fügefa ügefa (Ficus carica) az eperfafélék családjába (Moraceae) tartozó füge nemzetség tagja. Nagy, terebélyes koronát nevel, kertekben gyümölcse és kiváló árnyékot adó hûse miatt szívesen ültették (Jn 1,49). A fügefa lassan nõ, de évente legalább 10 hónapon át terem. Januárban már újra kihajt és lombos marad késõ õszig. A termésképzése igen bonyolult, lényege az, hogy nagyban függ egy gubacs-darázs fajtól. Rajzása általában egybeesik a fügefa virágzásával, a rövid termõjû virágokba rakja a tojásait, közben pedig elvégzi a hosszú termõjû virágok megporzását. Ebbõl lesz a caprificus termés (3. termés; Jel 6,13), a második fõtermés és a korai adja a ficus gyümölcsöt (1. termés; Náh 3,12). Krisztus is az utóbbit hiányolta a fügefán, amikor elátkozta (Mt 2,18–21 és Mk 11,12). A terméketlenség oka más esetben, hogy a fa például kevés tápanyagot kapott; a derék vincellér megpróbálkozik a fa környékének megtrágyázásával, megásásával és reménykedik, hogy nem kell kivágni (Lk 13,6–9). Kilombosodása a nyár közeledtét jelzi (Mt 23,32 és Lk 21,29–30), levele jól tapad és ruha készíthetõ belõle. (ld. Ádám és Éva ruházatát).
F
A sáskák sem kímélik fehéres-szürke fáját, szinte teljesen lefalják a fügefa háncsát (Joel 1,7 és Ám 4,9). A jó és rossz gyümölcs (fügéé) párhuzam elõször Jeremiásnál tûnik fel (Jer 24,1–8) és írnak róla az evangélisták is (Mt 7,16–20 és 6,43–44). Termését aszalták és úgy fogyasztották (1 Sám 25,18 és 29,12), de lehetséges volt vele a kelevényes sebek gyógyítása is (2 Kir 20,7). A Bibliában a füge az olajfával és a szõlõvel együtt a leggyakrabban említett gyümölcs, melynek gyógyhatása is szóba kerül. Olyan élelmiszer, amit a lakosság nagy mennyiségben fogyaszt. Nagy leveleibe remekül lehet a fõzésnél használatos különbözõ ételeket csomagolni. A szárított fügét könnyen lehetett szállítani, ezért kiváló export termék. A Királyok második könyvében (20,7) például ez áll: «Akkor Ézsaiás meghagyta: Hozzatok nekem fügét! Vitték, s rátették a kelésre. Nyomban meggyógyult». A bibliai idõkben – és késõbb is – a füge igen fontos tápláléknövény volt, mert termése magas cukortartalmánál fogva jól szárítható, tartósítható és préselhetõ. Ezért jól tudták a gyümölcsmentes idõszakra tárolni. A zsidóknál a füge a fügeborral együtt a béke és az öröm szimbóluma lett. Így
foglalták össze: «Mindenki a saját szõlõje vagy fügefája alatt ülhet». Az izraeli Gezer városában végzett ásatások szerint már a neolitikumban, mintegy 5000 évvel ezelõtt Elõ-Ázsiában fogyasztották termésüket. Az ókori egyiptomiak is (i. e. 3 évezred) jól ismerték, erre utalnak az egyiptomi uralkodó családok sírjainak feltárásakor megtalált termésmaradványok. Az ókori görögöknek szintén kedvelt gyümölcsük volt a füge. A történetíró Hérodotosz (i. e. 484-424) már írt a növény termesztésérõl, az egy évszázaddal késõbb élt filozófus Arisztotelész (i. e. 384-322) pedig arról adott hírt, hogy a növények megporzását darazsak végzik. Dioszkuridész (1. sz.) a növény tejnedvét és a hajtásokból készült kenõcsöt bõrbetegségek kezelésére javasolta. «Ámósz így válaszolt Amacjának: Nem vagyok próféta, sem prófétatanítvány. Pásztor vagyok én, és fügét termesztek» (Ám 7,14). «Ezért elõre futott és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa õt, mert arra kellett elmennie» (Lk 19,4). szerk. N.E.
A demokrácia vége? demokráciát nemcsak a fejlõdõ országokban fenyegeti veszély. Nyugaton is ingatag a demokrácia helyzete. Szintén a Spiegel Online számolt be arról, hogy az SPD és a CDU «1990 óta tagjainak szinte a felét elvesztette». Ez a jelenség ér vényes egész Európára. Ilyen bizalmatlan «a polgárok többsége» a politikai pártokkal szemben. A választók már nem a programokkal törõdnek, hanem az érdekli õket,
A
hogy «a megfelelõ személy kerüljön az élre». «A személyek elnyomják a programokat, a nyilvánosság számára pedig gyakran helyettesítik a pártot. Az emberek nem a CDU ellen vagy mellett voksolnak, hanem Merkel ellen vagy mellett.» mnr
Veszélyben a világ «Eg y több mint 200 szakértõbõl álló nemzetközi munkacsoport» a Bertelsmann Alapítványtól azt a feladatot kapta, hogy adatokat gyûjtsön és elemezzen «a demokrácia és az emberi jogok állapotáról, a gazdaság helyzetérõl és az államapparátus teljesítõképességérõl 129 fejlõdõ és átalakulásban lévõ országban», jelentette a Spiegel Online február végén. Az eredmény nyugtalanító: a demokrácia veszélyben van, egyre nagyobb teret hódít a vallásos fanatizmus, és növekszik a szegénység. A világ «veszélyesen ferde helyzetben leledzik», állítják Jan Puhl, Christoph Sydow és Christoph Titz a Spiegelnek adott interjújukban. mnr
Éjféli Kiáltás 2016 június 15
«Akkor ezt mondta szolgáinak: A menyegzõ ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek tehát a keresztutakra, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzõre...»
a király bement, hogy megtekintse a vendégeket, meglátott ott eg y embert, aki nem volt menyegzõi ruhába öltözve; íg y szólt hozzá: Barátom, hogyan jöhettél be ide, hiszen nincs menyeg zõi ruhád? Az pedig hallgatott. Akkor a király ezt mondta szolgáinak: kötözzétek meg kezét-lábát, és vessétek ki a külsõ sötétségre; ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak» (Mt 22,8–14). A meghívottak második csoportja mi vagyunk, a pogányok. Pál elõször a zsidóknak hirdette az evangéliumot, de amikor azok megvetették, azt mondta nekik: «Elõször nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk» (ApCsel 13,46). Ebben, a menyegzõi ünnepségrõl szóló példázatban az örök üdvösség részeseirõl van szó. A vendégek második csoportja sem szimbolizálja a mennyasszonyt. A menyasszony még itt is titokban marad. Pál apostol errõl az Efézus 3,4-6-ban így ír: «Ha elolvassátok, megtudhatjátok belõle, hogyan értem én a Krisztus titkát, amely más nemzedékek idején nem vált ismertté az emberek fiai elõtt úgy, ahogyan most kijelentette szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által; hogy tudniillik
a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért az evangélium által.» Soka n fog nak a z örök üdvösség ben részesü l ni és a Bá rá ny vacsoráján, mint vendégek részt venni, többek között az Ószövetség szentjei. De csak a gyõztesek fognak Jézus Krisztus menyasszonyaként üdvözülni. Ez nag yon világosan kiderül a Jelenések 3,21-bõl is: «Aki gyõz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon; mint ahogy én is gyõztem, és Atyámmal együtt ülök az õ trónusán.» Az örök üdvösségnek ez a kétféle állapota, a vendégként, vagy menyasszonyként való részvétel, tárul a szemünk elé az Újszövetség utolsó menyegzõi jelenetében, amelyet itt most második menyegzõként tárgyalunk: A második menyegzõ «Ör ü ljü n k és ujjong ju n k , és dicsõítsük õt, mert eljött a Bárány menyegzõje, felkészült menyasszonya, és megadatott neki, hogy felöltözzék fényes, tiszta gyolcsba. Ez a gyolcs a szentek igaz cselekedeteit jelenti» (Jel 19,7-8). Itt már bemutatkozik a Bárány menyasszonya. A 9. versben pedig az égi vendégeket láthatjuk. «Így szólt hozzám: Írd meg: Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzõjének vacsorájára! Ezt is mondta nekem: Ezek az Isten
igaz igéi». A vacsorán, illetve a menyegzõn résztvevõ vendégek azok, akik elfogadták ugyan az Úr Jézus megváltását, de nem éltek gyõztes életet. Azonban akik elutasították a menyegzõre szóló meghívást, vagyis akik nem fogadták el az Úr Jézust, mint üdvözítõ Megváltójukat, azok eg yáltalán nem vehettek részt a menyegzõn, hanem kint rekedtek, olvassuk el ehhez Mt 22, 4-7. Az elsõ menyegzõi példázatunkban, a Mt 22,11-14 verseiben az Úr egyértelmû, mélyreható, hangsúlyos kijelentésével találkozunk arról, hogy ki vehet részt a menyegzõi vacsorán: «Amikor a király bement, hog y megtekintse a vendégeket, meglátott ott egy embert, aki nem volt menyegzõi ruhába öltözve; így szólt hozzá: Barátom, hogyan jöhettél be ide, hiszen nincs menyegzõi ruhád? Az pedig hallgatott. Akkor a király ezt mondta szolgáinak: kötözzétek meg kezét-lábát, és vessétek ki a külsõ sötétségre; ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak». Kedves Olvasóm! Rajtad van-e már ez a menyegzõi ruha? Hiszel-e az Úr Jézusban, mint személyes Megváltódban? Életveszélyes dolog Jézus nélkül élni, hiszen a szíved bármely percben megállhat! Elüthet akár egy autó, és máris az örökkévalóságban vagy! Ilyen gyorsan megy
Éjféli Kiáltás 2016 június 17
NÉZÕPONTBAN
ez! Akkor életfontosságú jelentõsége lesz annak, hogy felöltötted-e már a menyegzõi ruhádat, vagy sem. Mert csak ebben az öltözetben állhatsz meg a Király vizsgáló tekintete elõtt: «Bemenvén pedig a király, hog y megtekintse a vendégeket…» Jaj annak, aki nem «az üdvösség ruhájába öltöztetett», aki nem «az igazságnak palástját» vette magára! (Ézs 61,10). A Jézus K risztusba n va ló hit még semmiképpen sem jelenti azt, hogy te vagy én a Bárány menyaszszonyához tartozunk, mert Jézus Krisztus igazi menyasszonya – mint ahogy már a fentiekben említettem – a gyõztesekbõl fog kikerülni. Az üdvözültek e két csoportjához – a vendégekhez vagy a menyasszonyhoz – való tartozás nagyon világosan kifejezésre jut az 1Kor 3,11-15-ben is. «Mert más alapot senki sem vethet a meglevõn kívül, amely a Jézus Krisztus. Azt pedig, hogy ki mit épít erre az alapra: aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát, szalmát; az a nap fogja világossá tenni, mivel tûzben jelenik meg, és akkor mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz; és hogy kinek mit ér a munkája, azt a tûz fogja kipróbálni. Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmat fog kapni; de ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Õ maga megmenekül ugyan, de úgy, mint aki tûzön ment át.» Ez a bibliai rész kizárólag az újjászületettekre vonatkozik (Jn 3,3), tehát azokra, akik hisznek Jézus Krisztusban, mint személyes Megváltójukban és Szabadítójukban. Õk mindannyian ott fognak állni az elragadtatás után Isten ítélõszéke elõtt (2Kor 5,10). És ekkor teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy ki az, aki Jézusért gyõzedelmes életet élt. «Ha valakinek a munkája, a melyet ráépített, megmarad, jutalmát veszi», és az a menyasszony táborához fog tartozni. Egyidejûleg azonban az is kiderül, hogy ki nem tartozik a Krisztus menyasszonyához: «Ha valakinek munkája megég, kárt vall. Õ maga azonban megmenekül, de
18 Éjféli Kiáltás 2016 június
úgy, mintha tûzön keresztül». Ezek az égi Võlegény menyegzõi vendégei közé tartoznak. Mi, és velünk együtt sokan, eddig úgy tekintettük Krisztus teljes földi Gyülekezetét, mint a Bárány menyasszonyának közösségét, ahogyan ezt egy régi szép ének is mondja: «Dicsér Téged menyasszonyod gyülekezete». Azonban a királyi menyegzõrõl szóló példázat végén a király valami nagyon fontosat és figyelemre méltót mond: «Mert sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak» (Mt 22,14). Ezt a mélyértelmû kijelentést azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni csak azért, hogy hozzásimuljon a saját elképzeléseinkhez. Ezt úgy kell értenünk, ahogyan írva van: «sokan vannak a hivatalosak». Sokan hallották a megtérésre szóló felhívást, Jézust magukénak vallották (Róm 5,5), de csak nagyon kevesen tartottak ki. Ezért mondja: «de kevesen a választottak». Kevesen vannak, akik legyõzik a világot és a Bárány igaz menyasszonyaként meg tudnak állni. A harmadik menyegzõ «Õ pedig a következõképpen válaszolt: „Egy ember nagy vacsorát készített, és sok vendéget hívott meg. A vacsora órájában elküldte a szolgáját, hog y mondja meg a meghívottaknak: Jöjjetek, mert már minden készen van. De azok egytõl eg yig mentegetõzni kezdtek. A z elsõ azt üzente neki: Földet vettem, kénytelen vagyok kimenni, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem! A másik azt mondta: Öt iga ökröt vettem, megyek és kipróbálom. Kérlek, ments ki engem! Megint egy másik azt mondta: Most nõsültem, azért nem mehetek. Amikor viszszatért a szolga, jelentette mindezt urának. A ház ura megharagudott, és ezt mondta szolgájának: Menj ki gyorsan a város útjaira és utcáira, és hozd be ide a szegényeket, a nyomorékokat, a sántákat és a vakokat. A szolga aztán jelentette: Uram, megtörtént, amit parancsoltál, de még
van hely. Akkor az úr ezt mondta a szolgájának: Menj el az utakra és a kerítésekhez, és kényszeríts bejönni mindenkit, hogy megteljék a házam. Mert mondom nektek, hogy azok közül, akiket meghívtam, senki sem kóstolja meg a vacsorámat» (Lk 14,16–24). Üdvtörténetileg nézve itt a meghívottak elsõ csoportjáról van szó. A zonban minda zok a k ifogások, amelyekkel elõhozakodnak, annyira görcsös, énközpontú beállítottságot bizonyítanak, és az derül ki belõlük, hogy soha nem mondtak teljesen igent Jézus Krisztusra. Mindig újabb és újabb kifogást vesznek elõ tarsolyukból, és állandóan «igen ám, csakhogy», kezdetû indokokat hangoztatnak, ezzel pedig az Úr haragját vonják magukra, aki az égi Võlegény menyegzõjérõl kirekeszti õket. Ennél a menyegzõnél nemcsak a võlegény és a menyasszony marad titokban, hanem maga a menyegzõ is háttérbe szorul. Hogy miért? Mert a meghívott férfiak méltatlanokká váltak arra, hogy részt vehessenek a menyegzõn, hiszen saját ügyeiket mindennél fontosabbnak tartották. Ezért mondja az Úr, hogy «…senki azok közül a hivatalos férfiak közül meg nem kóstolja az én vacsorámat» (24.v). Vagyis sem a királynak, sem pedig a király fiának nem lehetnek az asztalvendégei. Hányszor mulasztottál el te is egyegy vasárnapi istentiszteletet, egyegy bibliaórát, imaórát, egyáltalán az Úrral való kapcsolattartást, mert valami «fontosabb» dolgod akadt? «Szántóföldet vettem…», «Öt iga ökröt vettem…», «Feleséget vettem…», «Most nem tudok ott lenni… de a következõ alkalommal biztosan…». A sok mentegetõdzés azt bizonyítja, hogy a meghívottaknak halvány fogalmuk sem volt arról, milyen titok leplezõdhetett volna le: Õk maguk is oda tartozhattak volna a menyaszszonyhoz. De nem voltak rá méltók. A cikk befejezõ része az Éjféli Kiáltás folyóirat 2016. júliusi számában lesz olvasható.
HITÜNK HÕSEI
William Carey
«Én megyek elõtted, a rögös utat elegyengetem, az ércajtókat betöröm és a vaszárakat leverem. Neked adom a sötétség kincseit, az elrejtett drágaságokat, hogy megtudd: én vagyok az Úr, aki téged néven szólított, Izráel Istene.» Ézsaiás 45:2-3
oha a protestáns misszió 100 évvel William Carey elõtt elkezdõdött, mégis õt nevezik a modern misszió atyjának. A korábbi misszós törekvések országon belüli vagy gyarmati területekre irányultak. Carey látása különbözött ettõl. Meggyõzõdése volt, hogy az evangéliumot, Isten igéjét a világ minden területén hirdetni kell. Paulerspuryben egy kis angliai faluban született 1761. augusztus 17-én. Tizennégy éves korában már cipészként dolgozott. 18 éves volt, amikor Isten akarata alá rendelte életét és szakítva addigi életmódjával, új, a Biblia igazságaira alapozott életet kezdett. Élénk intellektusát felhasználva megtanulja a latin, görög, héber, olasz, francia és német nyelvet. 1787-ben avatták fel baptista lelkipásztorrá. A belsõ kényszer hajtotta a világmisszió felé. 1792-ben az Ézsaiás 45:2-3-ból prédikált. A prédikáció egyik jellegzetes mondata mai napig megmaradt: «Várjatok nagy dolgokat Istentõl és vállalkozatok nagy dolgokra Istenért.» Ez a mondat tényleg elérte hatását elsõsorban Carey életében. Mindig felidézte magában ugyanakkor ékeszszóló misszióra felhívó szolgálataiban is többször elmondta. 1792-ben megalakult a Baptista Misszionáriusok Szövetsége. A tagok tagdíjat fizettek, hogy támogassák a szövetséget. Carey, mint a szövetség egyik tagja a következõ évben elhajózott Indiába. Ez volt elsõ külföldi küldetése. 1799-ben csatlakozott William Wardhoz és Joshua Marshmanhoz. Megalakították hármójuk szövetségét, ami Serampore Trio néven vált ismerté. 26 gyülekezetet indítottak el és 126 iskolát hoztak létre.
N
1832-ig negyven indiai nyelven jelentetik meg a Szentírás egyes könyveit. Carey nyelvtanokat, szótárakat szerkeszt, megalapítja a calcuttai botanikus kertet. Létrehozták az elsõ indiai kórházmissziót, szemináriumot és indiai leányiskolát. Megjelentettek egy idõszakos újságot bengáli nyelven. Sokat dolgozott azon, hogy az alapvetõ emberi jogokat a társadalom minden tagja tiszteletben tartsa, ezért nyíltan felszólalt a kínzások és csonkítások ellen. Munkatársai segítségével eléri, hogy a hatóságok 1829-ben betiltják a szutit (özvegy-égetést). Carey 73 évesen 1834. június 9-én Seramporeban (India) halt meg. Megnyitotta az Indiába vezetõ ajtót a következõ generáció misszionáriusainak. Kivételes személyiség volt, mindenképpen példaértékû. Amit Carey által a keresztyén misszió adott Indiának, azt ezekkel a szavakkal lehetne összefoglalni: iskolák, kórházak, szociális segítség, örömhír… Angolból fordította: Nagy-Kaszáné Somogyi Ilona (http://karpataljaibaptista.info/ KMBK/?page_id=600) Kapcsolódó cikk: Nemeshegyi Dávid recenziója Mary Drewery: William Carey – Shoemaker and Missionary (Hodder and Stoughton Kent, 1978) c. könyvérõl
Idõrendi tábázat William Carey életérõl • 1761. augusztus 17-én született Paulerspuryben. • 1777-ben egy cipészkereskedésben gyakornok. • 1779. február 10-én egy közös imaalkalom hatására élete gyökeresen megváltozik. • 1783. október 5-én hite vallomására Mr. Ryland alámerítette.
• 1786. augusztus 10. Olney-ban elhívást érez az misszióra. • 1792. publikálja az «An Inquiry» c. pamflettjét. Ugyanebben az évben október 2-án Angliában megalakul a Baptista Misszionáriusok Szövetsége. • 1793-ban mint a szövetség egyik tagja a elutazott elsõ külfõldi küldetésére Indiába. November 11-én érkezett Calcutta városába. • 1796-ban egy megtért portugált merít be. • 1800. decem b er 28 -á n b eme ríti a z elsõ bengá li megtértet. 1801. február 7-én befejezi az Újszövetség bengáli nyelvû fordítását. • 1803. önellátó missziós szervezetet alapít. • 1807. az egyesült államokbeli Brown University kinevezése alapján a teológiatudományok doktorává avatják. • 1808. kiadja az Újszövetséget szanszkrit nyelven. • 1809. június 24-én befejezi a teljes Biblia bengáli nyelvû fordítását. • 1811. elkészül az Újszövetség marathi nyelvû fordítása. • 1815. elkészül az Újszövetség punjabi nyelvû fordítása. • 1818. június 15-én meghal édesapja. • 1818. kiadja a z Ószövetséget is szanszkrit nyelven. • 1920. elkészül az Ószövetség is marathi nyelven. • 1821. Seramporeban megnyitják a fõiskolát, ahol misszionáriusokat és bibliafordítókat is képeztek. • 1825. befejezi a Bengál-Angol nyelvû szótárt. • 1826. a kormányzat kitüntette az oktatásban tett erõfeszítéseiért. • 1829-ben a hatóságok betiltják a szutit (özvegy-égetést) • 1834. június 9-én halt meg Seramporeban.
2016 június 19
NÉZÕPONTBAN
KERESZ T YÉNSÉG
Jézus több, mint Pál? A keresztyének számára az evangéliumokban nagyobb súllyal esnek-e a latba Jézus szavai, mint Páléi? Sokan gondolják így manapság. Egy bibliai magyarázat arra, hogy ez miért lehetetlen.
«Jézus Krisztus bibliai kijelentései a legfontosabbak! Hisz azok Isten szó szerint idézett szavai. Amit Pál, Péter, Jakab vagy Mózes, Dávid és Jeremiás mondtak, valamiképpen azok is Isten szavai, de mégsem állnak a fontosság azon szintjén, és nem bírnak azzal a tekintéllyel, mint Jézus szavai.» Széles körben elterjedt különbséget tenni a bibliai kijelentések jelentõsége között. És szinte minden keresztyén spontán módon egyetért azzal, hogy az Úr Jézus fontosabb, mint Mózes vagy Pál. A Jézus kijelentései és Pál szavai közötti különbségtétel azonban gyakran nem arra szolgál, hogy a Bibliát jobban megértsük, vagy hogy becsületesebben kövessük Istent, hanem sokkal inkább arra, hogy kivonjuk magunkat az Újszövetség számunkra kellemetlen utasításai alól. Mivel az evangéliumokban csak kevés konkrét adatot találunk arra, hogyan kell egy keresztyénnek a családjában, a gyülekezetében, a hazájában élnie, tág teret kapnak a különféle értelmezések, ha viszonylagossá tesszük az apostoli levelek útmutatásait. Ugyanakkor érvényteleníthetõek mindazok a tanok, melyekért a keresztyéneket ma ebben a szekuláris világban bírálják: pl. a homoszexualitás (Róm 1,24–26), a nõ alárendeltsége (Ef 5,22-tõl), a halálbüntetés elfogadása (Róm 13,4), a gyerekek fenyítése (Péld 19,18; Zsid 12,6-tól) stb. Még ha kegyesnek tûnik is különbséget tenni Jézus tekintélyt parancsoló szavai és Pál «másodrendû» kijelentései között, a Biblia nem tesz ilyet. A Biblia és annak írásba foglalói által támasztott igény alapján aligha
22 Éjféli Kiáltás 2016 június
lehetséges az ószövetségi próféták és az újszövetségi apostolok kijelentéseit Jézus szavainak alárendelni. Egyfelõl az Ószövetségben is található számos olyan igehely, amely Isten beszédét szó szerint idézi. Például: «De Isten ezt mondta Ábrahámnak» (1Móz 21,12). Vagy: «Így szól a Seregek URa, Izráel Istene» (Jer 44, 25). Következésképp ezek is éppen úgy Isten hiteles kijelentéseit adják viszsza, mint amikor az evangéliumokban Jézus beszél az emberekhez. Másfelõl az Újszövetség szerzõi jogot formálnak rá, hogy pontosan ugyanazt mondják, mint Jézus Krisztus, és semmiképp sem a saját véleményüket vagy értelmezésüket. Õk egyszerûen csak meg akarják magyarázni és a Gyülekezet új kérdéseire kívánják alkalmazni Jézus kijelentéseit,, amint Pál mondta: «Viszont, ha még mi magunk, vagy egy mennybõl való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azon kívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen! Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen! Most tehát embereknek akarok a kedvében járni, vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája. Tudtotokra adom, testvéreim, hogy az evangélium, amelyet én hirdettem, nem embertõl származik, mert én nem embertõl vettem, nem is tanítottak rá, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából kaptam» (Gal 1, 8–12). Mindemellett az újszövetségi könyvek írói világosan rámutatnak arra, hogy õk nem saját gondolataikat foglalták össze, hanem azt adják tovább, amit Isten velük természetfölötti módon közölt. Így tehát mindaz, amit Pál vagy Jakab leírt, Isten ugyanolyan szintû közvetlen kijelentése, mint Jézus
Krisztus saját kinyilatkoztatásai: «A teljes Írás Istentõl ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre» (2Tim 3,16). «A teljes Írás» természetesen elsõsorban azokat az ihletett szövegeket jelenti, amelyek a 2. Timóteus-levél megírása elõtt keletkeztek. Azonban nagyon is elképzelhetõ, hogy itt egy olyan prófétai kijelentés hangzik el, amely az addig még meg nem írt újszövetségi szövegekre is vonatkozik. Pál többször is bizonygatta, hogy õ teljesen Jézus Krisztus tanításának értelmében ír: «Igazat mondok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem tanúskodik mellettem a Szentlélek által» (Róm 9,1). Azt is világosan kijelentette, hogy tanításai teljes öszszhangban vannak Isten ószövetségi kinyilatkoztatásaival: «amint meg van írva» (vö. Róm 3,10). Az Úr Jézus maga is óvott attól, hogy különbséget tegyünk Isten különbözõ kijelentései között: «Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat. Mert bizony mondom néktek, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, egy ióta vagy egy vesszõ sem vész el a törvénybõl, míg minden be nem teljesedik. Tehát ha valaki a legkisebb parancsolatok közül akár csak egyet is eltöröl, és úgy tanítja az embereket, az a legkisebb lesz a mennyek országában; ha pedig valaki ezeket megtartja és tanítja, nagy lesz az a mennyek országában» (Mt 5,17–19). Az Úr itt az Ószövetség ihletett szövegeinek épp olyan tekintélyt és érvényességet tulajdonít, mint saját szavainak. «Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el» (Mt 24,35). Néha Pál kijelentéseinek még nagyobb jelentõségük is van a 21. századi
És keze erõtlenné lesz «Ha a te atyádfia elszegényedik, és keze erõtlenné lesz melletted, segítsd meg õt, akár jövevény, akár napszámos szolga, hogy megélhessen melletted. Ne végy tõle kamatot, vagy uzsorát, hanem félj a te Istenedtõl, hogy megélhessen melletted a te atyádfia. Pénzedet ne add neki kamatra, se uzsoráért ne add a te eleségedet» 3Móz 25,35-36-37.
«Ha zálogba veszed a te felebarátod felsõ ruháját: naplemente elõtt visszaadd azt neki: mert egyetlen takarója, testének ruhája az: miben háljon? Bizony, ha énhozzám kiált, meghallgatom: mert én irgalmas vagyok»
ézus azt mondta: «Szegények mindig lesznek veletek.» Mert az Atya így akarja. De az Atya emellett még két dolgot akar. Akarja, hogy legyenek gazdagok, és azt is, hogy a gazdag és a szegény találkozzék. Az Úr szervezi ezeket a találkozókat. De sajnos kevés gazdag ismeri fel ezt az istenadta találkozást. Ha mindketten felismerik az Istentõl szerkesztett találkozást, a szegény teste felüdül, de a gazdag még nagyobb áldást kap: Kincset gyûjtött a mennyben! Ugyanezt a szegény nem mondhatja el magáról, hiszen õ nem tudott adni. Ez a gazdag kiváltsága. Ellenben ha visszaél hatalmával, és elnéz a szegény feje fölött, vádakat gyûjt maga ellen az utolsó napra. Megfontolandó Kálvin János tanítása: «Isten a szegények kenyerét a gazdagok asztalára tette le.» Ma éhen halnak sokan, mert az emberek elutasították Istent ezzel a tervével együtt. «…én irgalmas vagyok.» 2Mózes 22,27 (Károli)
Azért, hogy jobban megértsük, mirõl szól ez az idézet, egy ici-pici kortörténeti ismeretre van szükségünk. Tudvalevõleg a meleg, keleti öltözködés két ezer évvel ezelõtt eltért a mai magyar viseletünktõl. Még a mostani idõre nézve is nyugodtan állíthatjuk ezt. Tehát, abban az idõben, a keleti emberen elõször is volt egy ágyékkötõ. Ez nem egy nadrág volt. Abban az idõben nem ismerték a nadrágot, hanem hosszú, lehetõleg vászonból készült, és ügyesen felcsavart kendõt használtak nadrág gyanánt. Erre jött a rómaiaknál kiváltképpen, de Kelet országaiban is meghonosodott úgynevezett tunika. Ez egy olyan ruha, melyen a fej számára, aztán a két kéz számára két nyílásat vágtak. Ezt sem asszociálhatjuk ingre, mert a hossza általában a térd körül mozgott. És erre jött a felsõruha, ami tulajdonképpen egy nagy, hosszú és széles kendõ volt. Ha nagyon sütött a Nap, vagy a szél hordta a homokot, ezzel a felsõruhával védekeztek. Az akkori ember többet ült, vagy feküdt
J
a földön, mint a mai. Este pedig erre heveredtek, vagy hûvös éjszakákon ezzel takaróztak, mikor a földön aludtak. Ott télen is a sivatagban plusz 10-15 fok van. És most végre menjünk vissza a történetünkhöz: Voltak emberek, akik semmivel sem rendelkeztek. Utolsó, még el-vagy odaadható tulajdonuk a felsõruha volt. Ha valaki már annyira eladósodott, hogy a felsõruháját kellett odaadni, azt vették el tõle. Aztán a zálogba vevõ használta azt a legkülönbféle dolgokra. És akkor leszállt az este. Isten pedig figyelt. Nem felejtette el, hogy az illetõnek nappal elvették a felsõ ruháját. És mielõtt vétkezett volna a zálogba vevõ, Isten megszólalt: «Ha zálogba veszed a felebarátod felsõ ruháját: naplemenete elõtt visszaadd azt neki: Mert egyetlen takarója, testének ruhája az: miben háljon? Milyen kegyetlen a választott nép fia!? Hát õ nem tudja, hogy egyetlen takaróról van szó, mely egyben testének ruhája? Szerencsétlen! Éjjel hideg volt. Fázott. És elmondta Istennek, hogy fázik. És Isten irgalma megindult a nyomorult kiáltásán, és mélyen együtt érzett vele. Fellobbant haragja és cselekedett. Mert Isten irgalmas szíve nem tudja elviselni a kegyetlenséget. Szíve a nyomorulttal van! Ilyen az én Istenem! IFJ. ZIMÁNYI JÓZSEF
Éjféli Kiáltás 2016 június 25
NÉZÕPONTBAN
SOROZ AT
Egy rendkívüli ima A Filippi-levél folytatólagos magyarázata az Éjféli Kiáltás Misszió igehirdetõitõl. 6. rész, Fil 1,11.
álnak a filippibeli hívõkért mondott imája egyben Istent dicsõítõ ima is. Az ima a 9. versben így kezdõdik: «…és imádkozom azért», és a 11. versben így fejezõdik be: «… Isten dicsõségére és magasztalására». Pál legfõbb törekvése Isten dicsõítése és magasztalása volt. Az ima három kérést tartalmaz: 1) hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék a hívõkben ismerettel és igazi megértéssel (9. v). 2) hogy megítélhessék, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyenek a Krisztus napjára (10. v). 3) és a hívõk gazdagon teremjék az igazság gyümölcseit (11. v). Pál összeköti a szeretetet az ismerettel és az igaz megértéssel (9. v). Krisztus napját indítéknak tekinti a tiszta és kifogástalan életvitelre (10. v). – Krisztus napja az a nap, amelyen Jézus Krisztus magával viszi és bírói széke elõtt összegyûjti Gyülekezetét (1Thessz 4,13–18; 2Kor 5,10). Most vizsgáljuk meg pontosabban a harmadik kérést: «… és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit Jézus Krisztus által Isten dicsõségére és magasztalására» (11. v). Pál imája elején a szeretet áll (9. v). Ez «ismerettel és igazi megértéssel» párosult túláradó szeretet, amely odavezet, hogy «tiszták és kifogástalanok» legyünk «a Krisztus napjára», és ez a szeretet az, amely «az igazság gyümölcseit» termi. Szeretet nélkül nem teremnek «az igazság gyümölcsei». Ennek a szeretetnek túláradónak kell lennie bennünk, hogy Istennek tetszõ gyümölcsöket teremhessünk. Az «igazság
P
26 Éjféli Kiáltás 2016 június
gyümölcsei» nem azonosak a „Lélek gyümölcsével” (Gal 5,22–23). A Lélek gyümölcse esetében a szívünkrõl, legbensõbb énünkrõl van szó. Ezért írja az apostol a Gal 5,22-23-ban: «A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hûség, szelídség, önmegtartóztatás». Az «igazság gyümölcseit» azonban külsõleg lehet látni. James Montgomery Boice így ír errõl: «Az igazságosság gyümölcse az a gyümölcs, amit az igazságosság termel. Ez a szeretet és szolgálat számtalan tettében látható, amire minden hívõ elhívatott Jézus Krisztusban.» Az «igazság gyümölcsei» tehát a jó cselekedetek (vö. Tit 2,14). Ebbõl kifolyólag John MacArthur szerint helyesebb lenne ez a fordítás: teremjétek gazdagon «azokat a gyümölcsöket, melyeket az igazságosság hív életre». Ha a szeretetünk túláradó, akkor az életünk olyan lesz, amely igaz gyümölcsöket, azaz jó cselekedeteket mutathat fel. És ez az, amit Pál «Isten dicsõségére és magasztalására» kér. Pál azért imádkozik, hogy a hívõk a túláradó szeretetben való növekedésük által igaz életet éljenek, és sok gyümölcsöt teremjenek. Õ már a «Krisztus napjára» is gondol (10. v), amikor mindenki megkapja, «amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat» (2Kor 5,10). Pálnak az a kívánsága, hogy ezen a napon a hívõk sok olyan gyümölcsöt mutathassanak fel, amelyek az igazságosság nyomán teremtek. Igen, «fedhetetlenek és tiszták» kell legyünk, «Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyognunk kell, mint csillagoknak a világban» (Fil 2,15). Mielõtt azonban Pál a Filip-
pi-levélben gyakorlati útmutatásokat adna, hogy a fi lippibeliek «a Krisztus evangéliumához méltóan» viselkedjenek (Fil 1,27), elmondja ezt az imát a Fil 1,9–11-ben. Imádkozik, mert tudja, hogy «Isten az, aki munkálja… mind az akarást, mind a cselekvést» (Fil 2,13). Ezért fogalmazza meg Pál imájában azt is, hogy ezek a gyümölcsök Jézus Krisztus által teremnek bennünk (11. v). Mi keresztyének csak Jézus Krisztus által teremhetjük az igazság gyümölcseit. Õ a mi életünk (Fil 1,21). Õ a példaképünk (Fil 2,5), a célunk (Fil 3,14) és az erõnk (Fil 4,13). Pál gyakran használja a Filippi-levélben a «Krisztusban» kifejezést, pl. (Fil 1,26). Bátorítást «Krisztusban» találunk (Fil 2,1). Pál bizonyos dolgokat «az Úr Jézusban» remél (Fil 2,19; vö. 2,24). Örvendeznünk kell «az Úrban» (Fil 3,1; 4,4), «az Úrban» kell megmaradnunk (Fil 4,1) és «az Úrban» kell egyetértenünk (Fil 4,2). Csak Jézus Krisztus által tudjuk «az igazság gyümölcseit» megteremni. Pál tudja: «Mindenre van erõm a Krisztusban, aki megerõsít engem» (Fil 4,13). Ezzel a kijelentéssel gyakran visszaélnek, akik saját maguk akarnak boldogulni, pedig azt tanítja, hogy egyedül Krisztus ereje az, ami képessé tesz a cselekvésre. Végsõ soron a Szentháromság-Isten az, aki által egyáltalán tevékenykedni tudunk, miként Pál a levelében világosan elmagyarázza. Így például újra meg újra hivatkozik a Szentlélekre (Fil 1,19; 2,2), mivel «Isten lelke által» (Fil 3,3) szolgálunk. Szívesen hangoztatjuk, hogy Isten akarásunkat megajándékozza a véghezvitellel. De Pál egy lépéssel tovább megy. A Fil 2,13-ban kijelenti: « mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást,