TÖRTÉNET
EGY ÁLLATORVOS TÖRTÉNETEI – dr. Sütő András rovata
16
Az én kutyám egy úrinő A
címben szereplő kijelentés egy őszi délelőtt hangzott el nem kis meglepetésemre. Jót mosolyogtam magamban, de megpróbáltam komolynak mutatkozni, ahogy az egy állatorvoshoz illik. Csabát, a gazdit évek óta ismertem. Hozzám hozta Vacak nevű kutyusát már az első oltásoktól fogva. Szerencsére nem sok probléma akadt ezzel a nagyon kedves magyar vizsla szukával. Csaba sportos alkat: mindene a tenisz, szereti a futást, jó az erőnléti állapota, és ebben a szellemben nevelte Vacak kutyát is. Jókat futottak minden nap az erdőben, együtt menekültek a fán tanyát vert vad lódarazsak támadása elől, és minden családi programot együtt töltöttek, amit csak lehetett. Szerencsére Csaba az a gazdi, akit minden állatorvos szeretne: ha valamit nem tudott, akkor annak vagy utánanézett, vagy
megkérdezte. Tanácsaimat mindig megfogadta, a recepteket kiváltotta, a tablettákat a megadott időpontokban beadta. Nem szólt, nem ellenkezett, a segítséget mindig nagyon udvariasan megköszönte, majd távozott. Szerettem vele beszélgetni, mert láttam rajta, hogy mennyire érdeklődő, menynyire szereti Vacak kutyát, és mindent megtett azért, hogy rendes, felelősségteljes gazdi legyen. Sokszor - ha éppen nem volt senki a váróban - elbeszélgettünk. Ez nekem is jó volt, mert minden feltett kérdéssel én is tanultam, és miután elmentek, valahogy mindig könnyebben, vidámabban telt a nap. Az egyik ilyen beszélgetés során a szaporodás kérdéseiről beszélgettünk. Vacak „nagylány lett”, azaz elkezdett tüzelni. Felhívtam Csaba figyelmét, hogy ilyenkor nem szabad a kutyával az utcán (főleg póráz nélkül) sé-