4 minute read

Mérgező munkahelyek a színen

HONNAN ERED ÉS MIÉRT TERJED A MÉRGEZŐ MUNKAHELYI LÉGKÖR

HAÖNÖK MÉRGEZŐ főnök mellett dolgoznak, vagy úgy érzik, hogy valósággal megmérgezi az életüket a munkahelyük, nincsenek egyedül, és e könyv reményeink szerint segít majd abban, hogy megtalálják a kiutat ebből az állapotból.

Másrészt, ha eddig viszonylag pozitív munkahelyi élményekben volt részük, akkor talán meglepve hallgatják barátaikat, ismerőseiket vagy rokonaikat, amikor mérgező munkahelyi légkörről vagy elviselhetetlen főnökökről beszélnek.

Sokan kiábrándító, sőt szörnyű tapasztalatokról számolnak be.

A legtöbben hallottunk már a „pokoli főnökről”, de sosem gondoltuk volna, hogy milyen sokan vannak a közvetlen környezetünkben, akik frusztráló, megalázó és az egészségüket veszélyeztető körülmények között kénytelenek dolgozni.

De nem kellene meglepődnünk. A Gallup felmérése szerint az amerikai munkavállalók körülbelül hetven százaléka mechanikusan, lelkesedés nélkül vagy egyenesen utálattal végzi a munkáját. Mi ennek az oka?

Digitális és globalizált világunkban egymást érik a válsághelyzetek, amelyek hatással vannak a piacokra, a technológiára, a stabilitásra – és az emberekre, ahogy a hírekből folyamatosan értesülünk róla. A megrázkódtatások negatív hatással van a munkamorálra, és ez a kiskereskedelemtől kezdve az informatikai ágazatig, az iskoláktól és az önkormányzatoktól kezdve a kórházakig és a bankokig mindenütt érezhető. A dolgozóknak gazdasági bizonytalansággal és gyakori leépítésekkel kell szembenézniük, miközben elvárják tőlük, hogy a kevesebből többet hozzanak ki. A munkavállalók – vagyis mi magunk – úgy érezzük, túlhajtjuk magunkat, nem keresünk eleget, nem vagyunk megbecsülve, és hiányzik a biztonság az életünkből. Nem csoda, ha terjed a cinizmus, és mindenki másra mutogat.

Egy kiábrándult és csalódott mérnök mesélte, hogy a viszálykodás és a folyamatos kritizálás, valamint a támogató légkör hiánya valósággal megmérgezte a munkahelyét, ahol pedig korábban szeretett dolgozni. Beszámolója szerint már akkora a feszültség odabent, hogy utál munkába járni, sőt lassan már élni is.

A mérgező munkahely hatása nem marad a munkahely falai között – a méreg beszüremkedik a dolgozók és családjaik életébe is. Ezzel szemben a pozitív szervezetek energiát adnak az alkalmazottaiknak, és inspirálják őket. Ha elbocsátásra kényszerülnek, megpróbálják enyhíteni a hatásokat, vezetőik pedig tudják, hogy egy szervezet akkor gyarapodik, ha a munkavállalók is gyarapodnak.

Különös módon a mérgező és az egészséges munkahelyi

Mérgező munkahelyek a színen kultúrák sokszor hasonló küldetésnyilatkozattal rendelkeznek. Mindkettő a becsületességre, az egyén tiszteletére és a kiválóság iránti elkötelezettségre helyezi a hangsúlyt. A különbség csupán annyi, hogy a pozitív szervezeteknél ezek az értékek a cég gyakorlatában is megmutatkoznak, míg a mérgező szervezeteknél a személyes célok és egyéb prioritások háttérbe szorítják az elviekben vallott nemes értékeket. Drámai különbség lehet két azonos elveket valló, hasonló szervezet között.

Ezt tapasztalta Bill, a kisgyermekes apa is három különböző cégnél, amelyek mindegyike ugyanabban az ágazatban működött. Az első céghez még zöldfülűként került, és hálás volt a főnökének, aki türelmesen mentorálta őt. A béren kívüli juttatások előnyösek voltak, a kollégák között baráti volt a viszony. Néhány hónappal később azonban a cég bejelentette, hogy áthelyezi a székhelyét egy másik államba. Családi kötelezettségei miatt Bill nem tudott elköltözni, de a cég kilenc hónapon keresztül biztosította számára, hogy repülővel utazzon az új központba, ahol az újonnan felvett dolgozók képzésében vett részt. Amikor Bill végül úgy döntött, hogy állást változtat, kiváló ajánlást kapott a cégétől, amelynek hasznát vette az álláskeresés során.

Amikor a második cég felvette, Bill még nem sejtette, hogy hamarosan háromszoros szorításba kerül: mérgező vállalati kultúrában kell dolgoznia két mérgező főnök irányítása alatt. Így beszél erről:

Ég és föld az előző céghez képest! Az alkalmazottak szinte belepusztultak a cég nyereségességéért folytatott küzdelembe. Egy nap üzenetet kaptunk, hogy a hónapban rekordmagasságú profitot termeltünk, majd váratlanul egy másik üzenet érkezett, amelyben közölték, hogy a további- akban nem költhetünk irodaszerekre és utazásra. Már kora hajnalban a gépem előtt ültem, hogy Európával kommunikáljak, majd a munkanap végén éjszakára is bent kellett maradnom, hogy az ázsiai partnereinkkel tárgyaljak. A túlórákat nem fizették ki, és a munkamániás főnököm kifogásolta, hogy ebédszünetet tartok.

Minden a céges előírásokról és a sikerről szólt. A közösségi helyiségben volt egy hatalmas tévé, amelyen kizárólag céges propaganda ment. A pihenőszobában nem voltak képek, csak a céges házirend lógott a falon olyan előírásokkal, hogy egy asztalon csak három tollat vagy ceruzát lehet tartani, és a munkaállomásokon két fotónál többet nem tehetünk ki.

Talán túlzásnak hangzik, pedig így volt. Két kiváló munkatársamat elbocsátották, egy másik családos kollégám pedig egyik nap felállt, és szinte sokkos állapotban távozott. Nem is jött vissza többet. Azon gondolkodtam, hogy vajon kit rúgnak ki legközelebb. Amikor beléptem, nyolcan voltunk a csapatban – ebből addigra már csak a menedzser és én maradtunk.

Egy fontos ügyfél tartozott hozzám, de mivel kisegítő személyzet nem volt, a munkám megháromszorozódott. A főnökeim viszont kifogásolták, hogy nem jelentkezem több munkáért. Gondolom, azért vetették ezt a szememre, mert rajtam kívül nem volt más, akire rá tudták volna bízni a feladatot, de soha egyetlen szóval sem biztattak. Arra viszont figyelmeztettek, hogy listát vezetnek a hibáimról.

Két szörnyű év telt el így. Meghíztam, aggódtam az egészségem és a házasságom miatt, de úgy éreztem, csapdában vagyok, hiszen nem mondhattam fel, mert el kellett tartanom a családomat. De eljött a nap, amikor beláttam, hogy éppen a túlélés érdekében kell felmondanom. Felhívtam a bátyámat és a lelkészünket, hogy megerősítsenek a döntésemben, és benyújtottam a felmondásomat.

Csodálatos módon még aznap kaptam egy levelet egy volt kollégámtól, amelyben egy munkalehetőségről értesített. Nemsokára már az új helyen dolgoztam, hasonló területen, és ismét hatalmas különbséget tapasztaltam. A nyomorúságos, mérgező környezetből barátságos, kellemes közegbe kerültem. Munka közben beszélgetünk, sőt nevetünk is. Megünnepeljük a személyes eseményeket, és kiállunk egymásért. A főnököm mindent megtesz, hogy gyakorlati segítséget nyújtson, mosolyogva jön be hozzánk, megkérdezi, hogy haladunk, és tud-e segíteni valamiben. Délután ötkor hazamegy, és tőlünk sem várja el, hogy heti hetven-nyolcvan órát dolgozzunk.

Az új cégem vállalati naptárjában szerepel a „megbecsülés hete”, amikor a cég kifejezi, hogy nagyra becsüli a dolgozóit. Az előző cégemnél is volt ilyesmi, a „megbecsülés délutánja” nevet viselte, de egy idő után eltörölték, mert túl sok volt a munka!

Nem sokkal azután, hogy beléptem az új munkahelyemre, az interneten rákerestem, és láttam, hogy a cégnél a munkavállalói elégedettség mutatói magasak. Utánanéztem az előző munkahelyemnek is, ahol nemrégiben mondtam fel, és nem lepett meg, hogy nagyon rossz értékelést kapott.

Bárcsak hamarabb utánanéztem volna!