UBIK
FFS kiállítás a Casati Art Hotel Galériában 2014. október 16 - nov. 7.
kurátor : Pál Gyöngyi
UBIK –tér/idő torzulások Az Internet létezése óta úgy érezhetjük, hogy összeszűkült a világunk. Bármikor és bárhonnan, valós időben nézhetjük az Interneten keresztül a legtöbb nagyvárosban kihelyezett web kamerát, a Google maps segítségével végigsétálhatunk virtuálisan a városok utcáin, vagy beszélgethetünk képernyőn keresztül a világ másik végén élő rokonainkkal és ismerősöseinkkel. A képeket is továbbító kommunikációs eszközök (internet, telefon, televízió stb.) azt az illúziót keltik, mintha több helyen lehetnénk egy időben. Régis Debray szerint a teret egyre inkább kontroll alatt igyekszünk tartani, míg a saját múltunkat, a történelmünket egyre nehezebben tudjuk beleilleszteni az idő múlásába. Gondban vagyunk, ha a saját élettörténetünket az egymást váltó generációkéval akarjuk összevetni, vagy ha az egyéni élettapasztalatot a kollektív történelemhez akarjuk viszonyítani. Elfelejtjük a szüleink születési évszámát, vagy azt, hogy hol nyugszanak déd- és nagyszüleink, de szinte méterre pontosan meg tudjuk mondani a pozíciónkat a beépített GPS-ünk segítségével.
Milyen helyzetekkel szembesül a mai ember, amikor a megszokottól eltérően észleljük az időt és a teret? Hogyan lehetséges ezt visszaadni a fotográfiával, amely éppen a fotográfiai aktus pontszerűségével sejteti a tér egységét és az idő linearitását? A kiállítás ebből szeretne ízelítőt adni, hogy az idő és tér összetett mivoltát átérezzük, mint ahogy Philip K. Dick Ubik című regénye is sugallja.
FFS exhibition at Casati Art Hotel Gallery 16 Oct. - 7 Nov. 2014. curator: Gyรถngyi Pรกl
Ubik – time and space distortions Since there is Internet, we might feel that our world has diminished. We can watch in real time street views of web cameras placed in every major city, walk along virtually on the streets of cities with Google Maps or we can talk with friends and relatives on the other side of the planet while we see them just as they were present. Lately our communication devices (Internet, skype and similar programs, telephone, radio), but mostly the devices that send pictures instantly, give the illusion to be able to be at the same time at several places. Régis Debray, a French Professor of media studies says that we try more and more to take under control the space but we have difficulties to deal with time, we are in trouble if we want to compare our life trajectory with the ones of our grandfathers and great-grandfathers. We don’t know the dates when they were born, but we can tell our situation in the space almost exactly with our GPS.
What situations do we deal with where our sense of time and space is altered? How is it possible to show this with photography, a medium that evoke unity of space and linearity of time by the photographical act? The exhibition offers to reconsider complexity of time and space, just as the Ubik novel of Philip K. Dick.
A Mutáció című sorozat az ember építette környezet mozgásra, haladásra tervezett terein követi az idő múlását, annak feldarabolásával és megfagyasztásával. Az időben eltérő pillanatokat egymás mellett megmutató szekvenciák végül mozaikszerű képet alkotnak.
The series "Mutation" observes structures of human mobility in an urban environment, by breaking the movement of people into sequences. These sequences create one final image in the form of a mosaic, where time is made visible by the changes in the observed fraction of space.
A sorozat képei egy-egy – Marc Augé definíciója szerinti – városi "nem-hely" szegletét figyelik. Aluljáró folyosó, lépcsősor, villamosmegálló, szupermarketbejárat, ezek az emberi közlekedés rendezett terei.
Each image was created using the same view of one of the cities' very common "non-places", in Marc Augé sense. Subway corridor, staircase, tram-stop, supermarket entrance, these are regular places of orderly motion.
A képekkel az organikus mozgást, az emberek térbeli önrendeződősét, és a hétköznapok áramlásának szabályozottságát szeretném vizsgálni.
The pictures explore organic movements, daily people flow and self regulated displacements.
Bartha Máté Mutáció / Mutation V. 122 x 100 cm, giclée, dibond, 2010.
http://www.barthamate.com
A város, mint a különféle ingerek és érzetek komplex rendszere foglalkoztatott, amikor a projektemet megterveztem. A vizuális és audiális ingerek szimultán érzékelésének egy olyan dimenzióját próbáltam egy meditatív kontextusban megjeleníteni, amely, mint kívülről jövő és analitikus, rámutat mindennapi cselekvéseink és helyzetünk érzéki aspektusainak szubjektíven felfogott, ugyanakkor kollektíven tapasztalható természetére. A társadalmi tereket azon sajátos funkciójuk szerint választottam ki, amelyek egy városban bizonyos meghatározott cselekvésere adnak teret és felhatalmazást. Az öt képpárból álló sorozat olyan társadalmi tereket jelenít meg, mint: főút, bevásárlóközpont, park, iskola, szórakozóhely. A szabályozottság aspektusa ugyanúgy játékba kerül a képeken mint az idő és a változás, a rendszert felülíró organikus mozgás és életösztön. Az adott térben felvett hangmintákból generált vizuális képek a különböző érzékelési formák közötti átjárhatóság kérdését feszegetik, valamint hogy a meghatározott érzékelési sémáink mennyire közvetítenek felénk hiteles tapasztalást környezetünkről, és azokról az absztrakciós szintekről, amelyekben értelmezni próbáljuk azokat.
This project is an experiment to analyze the city's audible and visual effects. I've chosen some important and symbolical places from the city: high street, shopping mall, park, school, and nightclub. These places are related to actions (transport, walking, learning, dancing) and each one has a particular structure (architectural environment, surrounding objects). All of them represent human activities where actions appear and disappear. The process of action and the structure of place mutually redefine each other and thus the endlessly reactualized signal defines the noise in perception. The phenomena of sound and image provide signal/noise/media. They make appear structures and symbolize processes. Every diptychs’ first part is a graphic, generated from the noise recorded in the location where the photography - the second part - was taken.
http://agnesbasthy.wix.com/photo
Básthy Ágnes Zajprojekt – Főút / Noise project – High Street 50 x 70 cm, lightbox, 2011.
A modern városok egy saját struktúrát alakítanak ki és a további városrendezés során figyelmet fordítanak arra, hogy az újabb épületek ne térjenek el nagy mértékben a korábbiak stílusától.
Every modern city has its own unique structure. When a new building is constructed, it needs to fit into the environment; its style must harmonize with the surrounding buildings.
Sorozatomban bizonyos városrészletekből kiindulva újabb városképeket generálok Photoshop segítségével. A content-aware funkció lehetőséget ad, hogy egy kész algoritmus szerint a kép többi elemét felhasználva egy kijelölt területen újabb részleteket generáljak.
In my series, I use Photoshop to generate new townscapes based on the particular details of the city. A function called content-aware allows me to create new views that are cloned details of the picture by a given algorithm.
Így a városokat kibővítem újabb területekkel és épületekkel, amik a városrendezéshez hasonlóan figyelembe veszik az eddigi struktúrát és látképet. A képek szinte a város textúráinak tűnnek. Az első ránézésre reálisnak tűnő fotók, részleteikben mégis egymásba folyó lehetetlen struktúrákat alkotnak.
This way I expand the cities, adding spaces and buildings, which – as urban planning – suit into the previous structures and townscape. The created image seems almost like the texture of the city. At first sight the images look real, however in detail they are a tangle of impossible structures.
Biró Dávid Fiktív városok / Nominal Cities 23 x 23 cm, inkjet print, 2014.
https://www.behance.net/davidbiro92
Sorozatom készítésekor az emlékezés és az emlékképek működése foglalkoztatott. Amennyire nyilvánvalóan meghatározzák mindegyikünk személyiségét a gyerekkori élmények, valamint a környezetünkben élők viselkedése, olyannyira nehézkes lehet felidézni ezeket. A családi fényképalbum a saját emlékeimet hol felerősítő, hol kioltó tompa referencia. Olykor már a készítése pillanatában is hazug idill, mégis az egyetlen tárgyszerű kapaszkodó a szubjektív múlt vizsgálatánál.
This project focuses on the method of reminiscence. It is quite obvious how childhood experiences and surrounding people affect our personality, yet matching these imprinted images with present and reality is, without doubt, problematic. Family photo albums are fading references that are able to either amplify or erase one’s own memory. Although they are forged and unreliable from the very moment of capture, they are still the only tactile guides of personal retrospection.
Egy születésemtől fogva családi használatban lévő Prakticával megfordítottam a fotográfia folyamatát. A gép így képrögzítés helyett az objektíven keresztül — az emlékezés folyamatának analógiájaként — számomra fontos emberekhez köthető terekbe vetíti a negatívot, amely emlékképként hívódik elő a tárgyi környezet felületein. A tónusfordított, egyszerre pozitív és negatív kép vizualitása utalás arra, hogy ezek a szükségszerűen pontatlan és hiányos visszatekintések mindig csak a jelen relációjában értelmezhetőek.
The pictures demonstrate photography’s process in reverse. An old film camera – with an already developed film inserted – is lit by a flash from behind. Using the reversible properties of both the lens and the film, this reversed process is creating a projector acting in a very similar way to the recording and recalling of memories. The family photos are merged like that into personal spaces. The simultaneous presence of positive and negative images refers to the fact that remembrance is imperfect by nature and can only be interpreted from one’s present point of view.
Cseh Dániel Flash Back 100 x 70 cm, giclée, dibond, 2012.
http://ffs.hu/profile/CsehDaniel
A fotográfiának nagy szerepe volt abban, hogy a festészeti és grafikai tájábrázolás eltávolodott a természet realista megfogalmazásától. Munkámban a fotográfiai tájképet fosztottam meg ettől a tradicionális hozzáállástól. Sorozatomban a fotográfia legnagyobb kötöttségét vetkőztem le, miszerint csak arról készíthetünk fényképet, ami a valóságban is létezik. Olyan tájképeket hoztam létre, amelyek csupán a nyersanyag adottságainak kihasználásával alakultak ki. Nem létező természeti képekből, csupán festészeti és fotográfiai hagyományokból, valamint mindenki tudatában kollektíven élő természeti elemekből, formákból építkeztem. A képek exponálás nélkül, az instant filmek kémiai eljárásával, annak megszakításával jöttek létre. A vegyszeres kezelés közben egyenletes fény érte a „polaroidokat”, így a fény tényleges képalkotó szerepe helyett a nyersanyag és az alkotó közötti interakció befolyásolta a képek kialakulását. A fotográfia ilyen mértékű leredukálása abszolút magáról a létrehozásról, valamint a nyersanyagnak a médiumra való visszahatásáról szól. A képek technikai értelmezése miatt az alkotói jelenlét meghatározó, annak ellenére, hogy az így létrehozott képek az érintetlen természetet tükrözik.
Photography played a major role in distancing landscape imagery - used in paintings and graphic design - from realistic representation. In my works I deprived the photographical landscape from this same traditional attitude. I destroyed the concept which states that one can only take a photo of something that exists in reality. Thus, I created landscapes which only evolved because of utilizing the possibilities hidden in the raw material itself. My photos are a synthesis of non-existing landscapes, the conventions of fine art and photographical landscape representations, furthermore, certain forms and elements of nature that exist in our collective consciousness. The photographs were created without time exposure but by using a chemical technique on the instant films and occasionally interrupting this procedure. During the chemical treatment the polaroids received balanced, equal amount of light, therefore, the photographs emerge because of the interaction between the raw material and the artist. This allows to truly emphasize the creating process and the retroaction of the material itself. Due to the technical interpretation of the photos the presence of the creator is dominant even though the final photos intend to reflect intact nature.
Dobokay MĂĄtĂŠ Foltok / Spots 7,3 x 9,5 cm, instant kemogram, 2014.
https://www.behance.net/amennyire
Ezen a képen a képen valaki párás tükörüveg mögött, egy zárt fürdőszoba-ajtó küszöbe előtt áll, szinte csapdába esve a saját képe és a háta mögötti ajtó vetülete közt.
Az emberi test illanó mozdulatát digitális felvétel rögzítette. Ezt később papírra világították, majd magas hőmérsékleten, szublimációval egy tartós, de törékeny üvegkristály felületére égették. Az ismeretlent különféle idők metszéspontjában, más és más terekben képzelhetjük el, folyamatos mozgásban, s a látszat ellenére megfoghatatlanul. *Köszönet Tóth Masának a kiállított munkáról készült fotóért.
In this picture someone is standing behind a steamy mirror, in front of the threshold of a shut bathroom door, almost trapped between one's own image and the reflection of the door behind.
The volatile gesture of the human body was recorded by a digital camera. This shot was later illuminated to a paper, and then burnt via dye sublimation onto the surface of a durable but fragile glass crystal. The viewer can imagine the unknown at the intersection of diverse times and spaces, remaining beyond reach in spite of all appearances. * Special thanks for Masa Tóth for the photography of my exhibited work.
Fisli Éva Átváltozások – Illan, mint a pára, folyik, mint a víz* Transmutations – Vanishing like vapour, flowing like water 12,7 x 8,7 cm, égetett fotókristály / dye sublimation photo crystal, 2014.
http://ffs.hu/profile/FisliEva
- A figyelem a szubjektumon keresztül történő valótlan emlékezet lehetőségére irányul. - A mű abszurditása a kevert technika által, az elromlott digitális képek és az analóg felvételekhez társuló diakeret ellentétében, jelenítődik meg. - Azon felvételek kihasználása, melyek a klasszikus technikai értelemben hibás képeknek minősülnek, a nézőt új dimenziókba emelik. - A befogadó aktusa az emlékezés asszociációjának mechanizmusát és a humort ötvözi, miközben a mű elhatárolódik mindentől, ami a posztkolonializmus valóságát idézi. Nem próbál a lineáris narratíva alárendeltjeként szerepet vállalni az egzakt ellentmondások alól mentegetőző érvek céltudatlan csatájában, hanem a friss vagy éppen felidézhetetlen források kikerülésével - és számos meglepő visszacsatolással - éri el a hatást. A befogadói aktus során a néző értelmezési tartománya kitágul és ezzel egy időben a befogadót egy cirkuláris tudatállapot szimulációjába ringatja.
- Raising false memory through the subject of the possibility of direction. - The technique works by the absurdity of mixed broken digital images and the associated analog recordings to be displayed as dia frame conflict. - On the use of classical recordings are technically constitute false images, the viewer is raised to a new dimension. - The host association of the act of remembering and mechanism combines humor, while distancing itself from anything hide postcolonial reality. Not trying to linear narrative to assume subordinate role from the exact contradictions apologetic arguments without goal battle, but avoiding the fresh or just conjure impossible funds - and some surprising feedback - less than the effect which later causes domain of dilation and with it, the viewer is a circular state of mind simulation of lull. (Translated on purpose with google translate to deepen the absurdity and the displacement of digital data meaning-thoughtful-emptyness.)
Fodor Dรกniel Jรกnos Elfeledett jรถvล / Forgotten future 22 x 34 mm, C-print diakeretben, 2011.
http://www.k4.hu/
Biztosak lehetünk a szemünk által érzékelt világ valóságában?
Can we be sure of anything in the world that we see as 'reality'?
Több olvasatot is megengedhet egy fotográfia, de a jelentése, csakúgy mint a szemünk elé terülő látványé, néma rejtély marad. A képen egy bennszülöttet látunk elrejtőzve a fák lombjai közt? Vagy gyerekkori fantáziálás a látvány, mint amikor az olvasmányainkat továbbgondolva, azt képzeltük, hogy bármelyik bokor mögül egy busman vagy egy indián bukkanhat elő? Vagy a vissza a természetbe elvágyódás édeskés szimbóluma?
Photography offers multiple reading possibilities, but its meaning stays a silent secret just as ‘reality’ that we try to decipher with our eyes. In the picture do we see a native hidden among the trees? Or is the sight a childhood fantasy, as when we imagined Bushmen or Indians hiding in the trees after reading some adventure books? Or is it a sweetbitter symbol for our longing back to nature?
A képen összemosódik az alak a térrel, mintha egylényegű lenne. A kép eképpen olyan kérdéseket is feszeget, hogy mi a viszonya az egyénnek a környezetével, tükrözi-e a környezetünk a személyiségünket, a kint lehet-e a bent tükörképe?
In the picture the human figure is blurred into the background space, as if they were a single essence. Therefore the picture is questioning issues like: what relationship has an individual to his environment; is our environment reflecting our personality; can the outside be a mirror of the inside?
K贸ti R茅ka Fictional realm 70 x 90 cm, backlit, 2014 1/1 serie A.
https://www.facebook.com/RekaKotiPhotography
Mi az amit valóságosnak látunk, hiszünk? Emberi tudatunk a minket körülvevő valóságnak vajon minden szeletét érzékeli, vagy csak egy, az evolúció által jól definiált virtuális csapdába zárva éljük életünket? Többek között ez a téma foglalkoztatott és vezetett rá arra, hogy a képalkotó technikai médiumok problematikájára levetítve próbáljam megfogalmazni ezeket a kérdéseket.
What is it that we perceive real, believe real? Do our human minds experience each and every segment of reality that surrounds us, or are we living our lives in a virtual trap well defined by evolution? Amongst other things, I pondered this issue and it lead me to formulate these questions through the problematic of image making technological devices.
Martinkó Márk Valóságsíkok / Planes of reality 3 csatornás videó loop, 2014.
http://ffs.hu/profile/MartinkoMark
2007-ben Dániában, Arhus kikötőjében készült analóg képeket rendeztem össze egymás mellé helyezve egy horizontális kompozícióba. Az ipari táj és annak tükörképe a hangdinamikát kijelző eszközök – az un. ekvalizer – vizuális nyelvén szólal meg. Számomra a Hanghullám képsorozat az életem egy időszakának összesűrűsített, tömör megfogalmazása, mely egyúttal egy zenei élményként is körvonalazódik az emlékek és az idő távlatában.
I edited the analogue photographs that had been shot in the Harbour of Arhus, Denmark, 2007 into a horizontal composition. While I was creating these artworks the industrial landscape and its reflections appeared as the visual language of the so called equalizer that are displaying sound dynamics. For me Soundscapes gives the essence of a period of my life that I spent in Denmark and in the meantime it creates a kind of musical experience in the perspective of time and memories.
Nyíri Barbara Hanghullám / Soundscape 110 x 32 cm, inkjet print, 2007.
http://www.angelaandroida.com/
Emlékek, életünk kis darabkái, melyek néha előtörnek a semmiből, nem szépíthetjük, nem felejthetjük őket. Belénk ivódnak és szerves részünkké válnak, mosolyra vagy épp könnyekre fakasztanak bennünket. Pozitív emlékeinket szeretjük újra és újra átélni, de mi van azokkal az emlékképekkel, amiket jó mélyen elrejtünk tudatunk egy titkos kamrájába? A negatív emlékek is ott vannak, várnak és néha váratlanul előbukkannak pedig inkább elfelejtenénk, meg nem történtnek nyilvánítanánk, eltakarnánk őket. Sokszor nehéz megállapítani, hol húzódik a határ vagy egyáltalán húzódik- e határ az emlékezés és felejtés között, vagy teljesen elmosódik. Azt viszont biztosan kijelenthetjük, hogy mindkét esetben fontos szerepet játszanak az érzelmek. Sorozatomban, olyan helyszínekre mentem el és örökítettem meg, melyek láttán hangokat hallok. Barátok-ellenségek, győzelmek-vereségek, fájdalom-félelem, vidám és keserű élmények sorai ezek. A fehér lepedővel elfedést, elrejtést, eltakarást akarok jelképezni. Minden emlék intim és személyes minden egyes embernek. Fotóimon rámutatok emlékeimre, de mégsem akarok beszélni róluk.
Memories, little pieces of our lives that sometimes erupt out of nowhere, we can’t make them better and we can’t forget them. They become an integral part of us, make us smile or sometimes they make us tear up. We like to experience positive memories over and over again, but what about those memories which we hid deep down in the secret chamber of our consciousness? The negative memories are also there waiting and sometimes they unexpectedly erupt although we would much rather forget them, undo them and hide them. Often it’s difficult to tell where the boundaries are. Is there a line at all between remembering and forgetting, or is it completely blurred? We can certainly say that in both cases emotion plays an important role. In my series I visited and captured places, that mean a lot to me and often I feel like they talk to me. Friends-enemies, victories-defeats, pain-fear, they are consequences of happy and bittersweet experiences. With the white sheet I want to symbolize masking, hiding and concealing. Every memory is intimate and personal to each and every one. On my photos I point out the memories, but I don’t want to talk about them.
Schumann Bianka Tabula rasa 23 x 23 cm, szĂnes negatĂv, C-print, 2012.
http://biankaschumann.wix.com/biankaschumann
Helyzetkép, életérzés és aktuális társadalomkritika. A képsor egy család lehetséges utópikus történetét meséli el, ahol éppen a lehetőségek és a jövő tűnik már előre elrendeltnek. A képsorozat egyes képein ugyanaz az alak jelenik meg a térben, a klónozás itt mégsem több idősíkot tömörít egy képbe, inkább bezárja az időt és az időtlenséggel ellehetetleníti a jövőbeni változtatás lehetőségét.
Status update, self expression and current social criticism. The series is telling the possible utopian story of a family, where possibilities and future seem to be determined in advance. In some of the pictures the same figure appear multiplied in one space, but this cloning does not aim to compress different time frames into one picture, it is rather converting the scene into a timeless space and undermines the possibility of future changes.
Simon Zsuzsanna Be(nem)fejezett jรถvล / Future (im)perfect 40 x 50 cm, inkjet print, 2010.
http://silmonzsuzsi.tumblr.com/
Vajon le lehet-e fényképezni Magyarországról azt, ahogy Németországban esik az eső?
Is it possible to take a picture of the rain of Germany but photographed from Hungary?
Elég felgyorsult technikai jelenségeknek vagyunk tanúi és olyan észrevétlenül ivódnak életünkbe, hogy megállni sincs időnk átgondolni őket, pedig igen furcsa viszonyokat teremtenek. Az egyik ilyen, számomra legtöbb kérdést felvető technikai lehetőség, a Skype.
Currently, we are witnessing a world of accelerated technological development. Its influences affect us in the most undetected ways and we do not take the time to consider them even though they might create strange situations. One of these new technological tools, that especially interest me, is Skype.
A testvérem két hónapra Németországba utazott, a Skype így mindennapjaink része lett, számomra pedig az a médium, közvetítő felület illetve szűrő, melyen keresztül megfoghatom kint létét. Felmerül tehát a valós – valótlan kérdése, hogy a valós jelenlét hiányában mennyire lehet valós maga a kép, melyet így készítek róla. Hiszen nap-mint-nap elmesélte újabb élményeit, láttam őt és környezetét, megmutatott mindent a kamerába. Minimális instruálással, leginkább a pillanatszerűségre hagyatkozva és a személyes fotográfiák bevett toposzaira építve akartam bemutatni, hogy mit jelent a távolság egy kapcsolatban, hogy miként meséljük el élményeinket ekkora távolságból. Mindezt azon a technikai nyelven elbeszélve, melyet a Skype lehetőségei megengednek. Sorozatom fő kérdésfelvetése az, hogy ebben a hihetetlen gyors változásokat megélő médium életében szükség van-e a jelenlétre egyáltalán, és a távolságot felülírva meg lehet-e fogalmazni az így létrejövő viszonyt.
My sister traveled to Germany for two months, so Skype became a part of our daily lives. For me, it was also the medium and filter through which I was able to grasp her experience abroad. Thus, the question of truth and falsehood arose. How true the picture I take of her can be if her true presence is absent. She gave account of her life day after day, she showed everything to the camera and I was able to see her and her environment. I took the pictures through minimal instructions, mainly reclining upon momentum and building upon the revolving themes of personal photography. With this series I want to examine what distance means in a relationship and how we tell our stories from far away? It is questioning furthermore if we require presence at all in this everchanging world, and if we are able by overwriting the distance to frame the emerging new relations.
Sz谩nt贸i Lilla Ablak / Window 4 x 11 x 16 cm, 32-page book, inkjet print, 2014.
http://lillaszantoi.com
Garzonlakásban élek, itt történik velem szinte minden. Ez a tér lehetőséget ad arra, hogy egy napomat 360 fokos körpanorámában örökítsem meg. A szoba közepére helyezett fényképezőgéppel a hét napjairól készítettem fotókat. Az így kapott panorámaképeket összefűztem.
I live in studio flat and almost everything is happening there in my life. This small space gives the opportunity to show a daily routine in a 360° round panoramic view. I’ve put a camera in the middle of the room and I took pictures during a week. Then I merged the shots into a panoramic view.
Készíttettem egy szoftvert, aminek a segítségével ezt a 7 napból álló panorámát forgatni tudom. A program lényege, hogy a panorámának mindig csak egy adott szelete látszódik. Az órajárással megegyező irányú forgás, illetve a fotókon lévő fényviszonyváltozások az idő múlását jelképezik. A napok egymáshoz kapcsolásával, a kezdő- és végpontok összeillesztésével egy loopolt animációt kaptam, ami a hetek ciklikus ismétlődését szimbolizálja.
I created a software that allows to turn around this 7 days long panoramic picture. At the same time the program only shows a small fragment of the panorama. The clockwise turning and the changing light on the pictures make time visible. The days join each other and the starting and ending frame are fusing into a lopped animation in order to symbolize the cyclical repetition of weeks.
Váradi Viktor Öndefiníció – A mindennapjaim határoznak meg? Self-definition - Am I Defined By My Everydays? videoinstalláció, 2010.
http://www.varadiviktor.hu