CIMBORA 2007. Április

Page 1

KELLEMES

A májusi Cimborából: Még több irodalo m, ráadás Ti írtátok! Kiderül, hogyan ér véget Benjámin különös kalandja.

lemben e n é rt tö s te e n é A Tört k az erdélyi szászo olvashattok. l ró á s lá o d é z s m szo

A Barangolóban a kerékp ár történetét járja körül Kó nya Éva.

HÚSVÉTI

ÜNNEPEKET!


Lehet postázni a nyereményjáték szelvényeit!

Cimbi képtára • Húsvét

– festők vásznain

A 17. oldalon megtalálod a játék negyedik szelvényét. Az eddigi hárommal együtt most postázhatod a szerkesztõség címére. Ha a négy szelvény egy borítékban, idõben ideérkezik (május 15-ig), te is részt veszel a nagy sorsoláson:

íj d õ s l E

Második d

íj

íj d k i ad m r a H

Jézus tanítványai körében töltött utolsó éjszakájáról festette El Greco, a reneszánsz korának neves spanyol festője Krisztus az Olajfák hegyén című képét, Krisztus jobbján az alvó tanítványokkal, a háttérben halványan feltűnő poroszlókkal. A barokk kor festészetének jellegzetes alkotása Rubens műve, A kereszt felállítása. A mozgalmas kép Krisztust ereje teljében ábrázolja, és hatalmas erők csapnak össze, miközben a herkulesi termetű férfiak a keresztfát igyekeznek felállítani.

(a fotók csak illusztratív jellegűek, nem a tényleges nyereményeket ábrázolják)

„Azt szeretném tudni – mormolta maga elé –, mi is van egy ilyen könyvben, amíg csukva van. Természetesen betűk vannak benne, melyeket papírra nyomtattak, de mégis valaminek kell még lennie benne, mert ha kinyitom, egyszerre előttem áll egy egész történet. Személyek bukkannak fel, akiket még nem ismerek, mindenféle kalandok, tettek és harcok fordulnak elő – és néha tengeri viharok játszódnak le, vagy az ember idegen országokat és városokat lát. Ez mind benne van ugyanis valahogyan a könyvekben. El kell olvasni, hogy átélhessük, ez világos. De belül mindez már előre megvan. Szeretném tudni, hogyan.” Michael Ende: A végtelen történet

Cimbora 2007. április, XIX. évfolyam Szórakoztató irodalmi, kulturális folyóirat 5–8. osztályos diákoknak Fõszerkesztõ: Farkas Kinga Szerkesztõ: Szonda Szabolcs Munkatársak: Béres Károly, Bogdán László, Forrai Tibor, Keszeg Vilmos, Kónya Éva, Köllõ Zsolt, Zsigmond Gyõzõ

Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájának első darabja, az 1881 húsvétján bemutatott Krisztus Pilátus előtt. A nagyméretű (417 x 636 cm) festmény a bírája előtt álló, acsarkodó ellenségeit és a töprengő helytartót néma nyugalmával legyőző, társai közül sugárzó fehérségével kiemelkedő Megváltót ábrázolja.

Szerkesztõség: 520064 Sf. Gheorghe, str. Presei nr. 8/A E-mail: cimboramail@gmail.com Tipográfia és tördelés: Vasiliu Anna és Kopacz Attila Prepress: Cova Design Studio, Sepsiszentgyörgy Készült a sepsiszentgyörgyi Cova Print nyomdában. Támogatóink:

Kiadja az Erdélyi Híradó Kiadó és a Cimbora Alapítvány Borító: Csillag István Illusztrációk: Csillag István, Keszeg Ágnes

Az előző századforduló éveinek legnagyobb hatású magyar festőjeként tartják számon Ferenczy Károlyt, a nagybányai festőiskola kiemelkedő művészét. Levétel a keresztről című képe 20. századi ruhát viselő alakjaival közel hozza hozzánk, szinte kortársunkká teszi a Megfeszítettet.

Háromszék, H-Press, Hármas Alapítvány ISSN 1222-1910

A Munkácsy-trilógia második darabja az elsőnél is nagyobb méretű Golgota (részlet). A Koponyák hegyén álló keresztek, a siratók és a közömbösen szemlélődők hátterében a vészjóslóan feketéllő égbolt is a jóvátehetetlen tragédiára utal.

Matthias Grünewald, a német reneszánsz mestere, egy kisváros (Isenheim) temploma számára festette meg fő művét, a Krisztus életének eseményeit ábrázoló oltárképet. A Feltámadás élénk színekkel megfestett látomás a sírjából kiemelkedő, ragyogó túlvilági fénnyel övezett Megváltóról.


C László Noémi: Én és én, Bicikli-dal (versek)

4

Lackfi János: Körhintázzunk, Lajos (részlet) 5 „Talán azt kérditek, miért engedte Lajos, hogy így bánjanak vele, hogy egy csapat mafla óriás vígan ide-oda hajigálja, akár egy zsák krumplit vagy egy lábszagú medicinlabdát. Ezt is elárulom…”

V   Lélekvarázs avagy a posztimpresszionizmus (3.)

18

H- - (Béres Károly rovata) Varázslatos barlangvilágban 20 „A Vargyas-szorosnak több gazdája van: a rezervátumból 800 hektár Almás községhez, 198 viszont Vargyashoz tartozik. Sőt, Hargita és Kovászna megye határa is itt húzódik a meredek sziklafalak, csorgó patakok és virágzó kaszálók székely mini-paradicsomában.” T  (Egry Gábor rovata) 4. Harcias egyházfik

21

Szabó Róbert Csaba: Ébresszétek föl nagymamát! (Kisregény folytatásokban, 4. rész) 8 K   Segédanyag irodalomórára (Mezei Kinga rovata)

9

T   11 (Keszeg Vilmos rovata) Házikígyók, őrző szellemek „Az a kígyó viszont, amelyikről itt szó lesz, a ház őrző szelleme, a házikígyó. Az északi népektől (így a finnektől is) eltérően, ahol a házra, az istállóra, az erdei kunyhóra, a szaunára más-más lény vigyázott, nekünk kevés ilyen otthont őrző szellemünk van. Nálunk a ház szerencséjét inkább mágikus úton szokták biztosítani…” U   (Szonda Szabolcs rovata) Áprilisi napsoroló József Attila verstükörben Kis áprilisi névsor

13 14 16

H 

17

P  Cimbi naplója Fűzfánfütyülő Cimbi a zinter neten (3.)

22 23 23

P Ti írtátok Diákmúzsa Klub Tudósítóink jelentik

24 26 27

B (Kónya Éva rovata) A repülő labda nyomában

28

S (Zsigmond Győző rovata) K S C  Húsvét – festők vásznain

32 33  35


László Noémi

Ha rossz az idő, szomorú vagyok. De az sem segít, ha kisüt a nap. Hullhat a hó, zuhoghat az eső, úgyis én fogok padlót hamarabb. Elment a kedvem, nem tudom, mi van. Bezárom és ottfelejtem magam. Hadd üljön ez a morcos rosszcsont egyedül. Hátha nélküle nevetni is sikerül. Azt hiszem, itthagyom, és elszököm. Eljátszom azt, hogy nincs hozzá közöm. Eljátszom azt, hogy visszatért a kedvem. Bájos kis társaság vagyunk mi ketten!

Nagyon fáradt vagyok, az összes küllőm gyenge. Hogy jutottam ide – nem fér a kerekembe. Gazdám egy lépcsőházi fűtőtesthez kötött. Megjött a tél, kuksolhatok a pincesor fölött. Meleg van és sötét, én meg fölháborodtam. Nem udvarol nekem, mint versenyző koromban. Csak feltrappol a lépcsőn, dúdolva, rám se néz. Ha tudná: helyben állni mily átkozott nehéz! Fogalmam sincs, hogy bírom ép rúddal tavaszig. Attól tartok, a külsőm a felniig kopik, ülésem összelappad, a váltó beragad – akkor majd, édes gazdám, csipkedheted magad!

Keszeg Ágnes illusztrációja


Lackfi János

Kövér Lajos olyan kövér ember volt, hogy akkora karosszék kellett neki, mint egy hajó. És olyan kövér, hogy akkora ágyban fért csak el, mint egy repülő. És olyan kövér, hogy nem ehetett kisebb asztalról, mint egy ház. Mert ha annál kisebb és gyengébb asztalról evett, hát elég volt rákönyökölnie, és reccs, az asztallábak elroppantak, mint a hurkapálcikák… Egy barátja viselt rá gondot, Sovány Lacinak hívták. Csak hát a barátkozásért, sajnos, senki sem ad fizetést, pedig jobb lenne, ha adnának, mert akkor az emberek többet barátkoznának. Igaz, persze, hogy a pénzért barátkozásban nincs sok köszönet, mert az általában addig tart csak, amíg a pénz, vagyis semeddig, hiszen a pénz gyorsabban elgurul, mint egy sportkocsi. Kövér Lajosnak később már egy egész csapat kigyúrt súlyemelő színesítette életét, lakását is átalakították, és töretlen lelkesedéssel készültek a világbajnokságra… A történetben még előkerül egy csomó lepotyogott kőműves, egy csomó óriási méretű, tarka zokni, egy csomó színes öltönyös amerikai menedzser, egy könyékig olajos autószerelő, no meg egy fehér ló.

Káelesescé örömmámorban úszott. Mindenfelé lampionok, tájékoztató feliratok, borotválkozás utáni arcszesztől illatosan sürgölődő fiatalemberek, akiken majd’ szétreped az öltöny és a nyakkendő. Hogy mi az a Káelesescé? Ha jobban tetszik, KLSSC, vagyis a Kövér Lajos Súlyemelő és Sportcentrum. Mert most már csak így emlegették mindenhol, az utcában, sőt, a szomszéd utcában is, a plakátokon, sőt, az újságokban is, a városban, sőt, az egész országban is. Bizony, híre ment a Kövér Lajos utcában rendezendő nemzetközi súlyemelő-bajnokságnak, amelyre a világ legerősebb embereit várták. Itt lesz Oleg Habarov, a bolgár erőtorony, a csupaszőr hegyiember, akit már kisgyerekkorában vásárokon mutogattak a szülei. Szemöldöke középütt összenőtt, mint a boszorkányoké, és már tízévesen úgy kereste zsebpénzét, hogy fogadásból feje fölé emelt egy-egy jókora tehenet. Később, mikor nemzetközi versenyeken szerzett magának elismerést, hazájában az jött szokásba, hogy Habarovot meghívták a frissen elkészült tengerjárók avatóünnepségére, és miután a hajóorrnak lódították a pezsgőt, Habarov egymaga tolta be a hajót a habargó, pontosabban kavargó hullámok közé. De alighanem eljön Frenki Blekkendekker, Amerika bálványa is, akinek lenyalt haja olyan volt, mintha egy aranyszín fémlemezt kalapáltak volna a koponyá-

jára. Csodás mosolyát fogpasztareklámokban kamatoztatta. A nagyobb hatás kedvéért fogászával egy csillogó-villogó plusz fogsort operáltatott be a szájába, így aztán nem csoda, hogy minden fogkrémet ő reklámozott. – A fogaknak a Habodent hófehér habfürdőt jelent! – hirdette hétfőn habos szájjal. – Az lesz mosolygó csudalény, kit kifényez a Csupafény – ragyogott kedden.


– Jobban csípem, mint egy lódarázs, ha fogam bizsergeti a Hóvarázs – szurkálódott szerdán. – Foggyökeremig meggyötör, ha elfogy otthon a Jéggyönyör – csűrte a szót csütörtökön. – Attól hép a hoghorom, hog mindig van ohhon hogporom – huhogta pénteken. – He ven néled fegselyem, ez tíltesz menden vegyszeren – húzogatta a fehér cérnákat foga között szombaton. Vasárnap Frenki nem dolgozott, ez volt a pihenőnapja, még fogat is csak ímmel-ámmal mosott. Arról pedig, hogy most akkor voltaképpen melyik a legjobb fogkrém, gondosan nem nyilatkozott. Mindamellett rendes gyerek volt, csak a kelleténél gyakrabban mosolygott, erre kötelezte a fogkrémgyárakkal kötött szerződése. Még a súly alatt erőlködve is volt rá gond-

rögtön meghívta egy giroszra, pontosabban kebabra, de még fel is vette az illetőt a konyhára segédnek, hogy összekereshessen egy új autóra valót. Erejének azonban híre futott, és most már nem csak feneketlen bendője és frissen sült kebabjai miatt csodálták, hanem különféle tárgyakat is rendszeresen odahordtak neki, nem emelné-e fel őket. Ő pedig, békességszerető ember lévén, nagy türelemmel emelgette a robogókat és nagy motorokat, targoncányi cementes zsákokat, pucér nőket vagy nemzeti hősöket ábrázoló márványszobrokat, sőt, a látványosság kedvéért még egy japán turistákkal teli buszt is a magasba lódított, miközben a benne ülő utasok végig őt fényképezték. Egyszer aztán valaki egy komoly, nagy súlyzót tolt oda kiskocsin a kebabsütőhöz, Halkereki pedig szépen felemelte, mint a pelyhet. Az illető valamit

ja, hogy kivillantsa fogsorát, s így az teljes terjedelmében rákerült a sportújságok címlapjára. A legnagyobb izgalommal, persze, Sükür Halkerekit várták, aki Sovány Laci legkomolyabb vetélytársa, de egyben jóbarátja is volt. A török versenyző eredetileg giroszt árult és – amikor éppen nem árult – jó étvágygyal eszegetett is, mégpedig Ankarában, ahol a giroszt nem összevagdalt húsnak, hanem kebabnak hívják. Egy ízben éppen a giroszozója, vagyis kebabozója felé igyekezve kelt át a zebrán, amikor egy türelmetlen autós ráhajtott a tyúkszemére. Halkereki megdühödött, fogta a nagy böhöm autót, teljes lelki nyugalommal papírrepülőt, vagyishát fémrepülőt hajtogatott belőle, és odébb hajította az útjából. Szegény autótulajdonos kétségbeesetten sírva ugrabugrált összegyűrt kocsija mellett. Halkereki, aki nemcsak erős, de jószívű is volt,

feljegyzett a noteszába, majd közölte a kebabkirállyal, hogy ez, amit most felemelt, a világrekord volt, úgyhogy azonnal jöjjön vele. Mikor Halkerekinek nem akarózott, hozzátette azt is, hogy ez legfőbb államérdek, hiszen ő maga a török válogatott edzője, és a hazának szüksége van Halkereki erejére. Halkereki mindig is jó török hazafi volt, így hát könnyek közt bízta rá a boltot barátjára, aki lassan a második autóra valót is megkereste a kebabsütőben. Egyszóval a súlyemelővilág színe-java a Kövér Lajos utcába készülődött. A díszes meghívókat a fiúk kézzel rajzolták és színezték, volt is hát nagy ámulat, mikor Habarov Szófiában, Blekkendekker Alabamában, Sükür Halkereki Ankarában, s a többiek is mind, ki tudja, hány és hány országban világszerte felbontották a díszes borítékot. Először arra gondoltak,


hogy ilyenről, mint Első Nemzetközi Kövér Lajos Súlyemelőverseny, még sose is hallottak, másodszor arra, hogy ilyen gyönyörű meghívót gyerekkori születésnapi zsúrjaik óta nem kaptak, harmadszor pedig arra, hogy ha a rendezőbizottság egyik tagja olyan hírneves egyén, mint Sovány Laci, akkor nincs mese, ott a helyük, utazni kell! Közben elkészült a sportolók szállása is, és Kövér Lajos, aki termetéhez képest már egész ügyesen mozgott, maga is felsúrolta egyik-másik szoba fenyőpadlóját, sörbe mártott szivaccsal lemosogatta a szobanövények leveleit (igen, a fikuszok és rododendronok is szeretik a sört, nem tudtátok?), és fényesre törölgette a tükröket, hogy az erős emberek kedvükre csodálhassák majd benne izmaik játékát lefekvés előtt. A fiúk felmosták az ebédlő pepita kockás kövezetét, és segítettek a kis, gömbölyded konyhásnéniknek elmosogatni a sok irdatlan nagy fazekat, amelyekből a nagy csapat súlyemelőt majd jól lehet laktatni. Fekete öltönyük elé kötényt kötve az imént vették elő a sütőből a szép, nagy tepsiket, melyekben almás és meggyes pitét sütöttek a vendégek fogadására. Ragyogtak a vécék és a zuhanyzók, a mosdók csapjához közel hajolva gülüszemű kis lényt pillantottam meg. A saját eltorzult tükörképem volt az: hát így csillogtak a Kövér Lajos Súlyemelő és Sportcentrum mosdóinak csapjai. A fiúk izgatottságukban alig bírtak magukkal. Hamarosan begördülnek az első taxik és autóbuszok az első vendégekkel, és már minden készen áll a fogadásukra. Egyszeriben mind körülállták Kövér Lajost, és kérlelni kezdték: – Körhintázzunk, Lajos!... Na, csak egy kicsit!... Már úgy izgulunk, azt se tudjuk, melyik lábunkra álljunk… A nagy kérlelésre még a biztonsági őr, Seprő János is majdnem elmosolyodott, pedig egy jó ideje már feszülten ült a portásfülkéjében, egyik kezét a sorompó gombján tartva, fél szemmel meg a bejáratot fürkészve, melyen bármelyik pillanatban begördülhetett a vendégek első busza. Aztán mégsem mosolyodott el, esetleg legbelül, mert eszébe jutott, hogy bár fontos állása van, ő azért alapvetően mégiscsak egy lógó bajszú, szomorú ember, és mi lenne a világból, ha már a szomorúak is nekiállnának lépten-nyomon idétlenül vigyorogni?!

Lajos közben beadta a derekát: – Na jó, nem bánom, üsse kő. De csak öt percet! Az öt percből aztán lett tíz is, meg húsz is, a súlyemelők úgy belefeledkeztek kedvenc játékukba. A körhintázás abból állt, hogy Lajost nagy vigyázva felkapták, mint egy porcelánbabát, és elkezdték egymásnak dobálni. Jobb nem belegondolni, hogy mi történik, ha egyszer rosszul dobja tovább vagy rosszul kapja el valaki! De hát ilyesmi sosem történt, mert ezt a gyakorlatot a terem birkózószőnyegein jól betanulták, és mostanra már sosem hibáztak. Az ügyesebbek néha még cifrázták is a dolgot, Kövér Lajos pedig úgy bukfencezett a levegőben, mint valami plüssmaci. Talán azt kérditek, miért engedte Lajos, hogy így bánjanak vele, hogy egy csapat mafla óriás vígan ideoda hajigálja, akár egy zsák krumplit vagy egy lábszagú medicinlabdát. Ezt is elárulom. Barátunk ilyenkor behunyta a szemét, úgy érezte, madárrá változott, és most ide-oda libben egy nagy fa ágai közt. Gondolhatjátok, milyen jól esett a röpdösés szegénynek, mikor amúgy még lépkedni is csak szuszogva tudott. Aztán az egyik súlyemelő fiú csak kifulladt, Kövér Lajost szép óvatosan leállította a földre, mint egy kertitörpét, pontosabban kerti óriást. Körbenézett a jólesően lihegő többieken, és látta, hogy a megnyitó ünnepségre gondosan fésült hajuk kócos és izzadt, frissen beretvált képük kipirult, nyakkendőjük félrecsúszott, és a zakó is kajlán lóg le róluk. Ekkor azonban vakuk villantak, hatalmas tapsvihar és éljenzés harsant körülöttük. – Meravijjózó, fentesztik, heniál, eta csúda, ájn vunder, ollé, bravó, bravó, bravó! A nagy nekihevülésben észre sem vették, hogy a buszok megérkeztek, a szomorú portás sűrű gombnyomogatással beengedte őket a kapun, a vendégek pedig ámulva, tolongva állták körül a dobálózó csapatot. Azt gondolták, ez már az ünnepélyhez tartozik, és mindannyian elismerően állapították meg magukban, hogy ami itt történt, az túltesz valamennyi eddig látott világ- és európabajnokság megnyitóján. (Részlet a megjelenés előtt álló, Kövér Lajos színre lép című meseregényből – további kalandok következő lapszámunkban.)


Szabó Róbert Csaba

4. A Mákfejű Lényekre várva agymama mégiscsak altatót vette be, mondta szomorúan Nagypapa, és a padlás egyik távoli sarkába mutatott. Benjámin egyelőre semmi rémségeset nem látott ott, csupán valami egyre erősödő, apró, kopogó hangot hallott, mintha valaki kristálycukrot pergetett volna a földre. Megérkeztek a Mákfejű Lények, suttogta Nagypapa. Ha zörögnek, azt jelenti, nagyon erős altatót vett be Nagymama. Vagy egy nagyobb adagot, tette hozzá. Benjáminnak egy pillanatra úgy tűnt, mégiscsak fel lehet fedezni valamiféle rendszert az események egymásutánjában, és ezt főként arra alapozta, hogy Nagypapának mindenre volt magyarázata. Nagypapa ugyanakkor félénknek bizonyult, jóval félénkebbnek, mint unokája, a Mákfejű Lények nevének kimondásakor például reszketett, és hát Benjámin inkább Nagypapa félelmén keresztül érzékelte a veszélyt. Ráadásul továbbra is zavarta Nagypapa emlékezőképességének fonáksága, így első mondata találkozásuk alkalmával, amikor Misikémnek szólította. Ez lehet a rejtély kulcsa, mondta ki hangosan is: Nagypapa, miért szólítottál Misikémnek? Nagypapa, annak ellenére, hogy a Mákfejű Lények okozta pergő hang vészjóslóan erősödött, most megállt, és törni kezdte a fejét, mintha semmi más nem volna most a világon, csupán ennek a kérdésnek a megválaszolása, azonban hiába törte a fejét, nem sikerült választ adnia. Illetve mégiscsak válaszolt, és Benjámin ebből mérte le, hogy nem tudja az általa föltett kérdésre a választ. Nyilván, te semmit nem tudsz, de azt elárulom, ha nem szakítjuk meg sürgősen Nagymama álmát, akkor nagy bajba kerülsz.

Benjámin tudni szerette volna, miféle veszély fenyegeti, de Nagypapa csak hümmögött, mozdulatai egyszer lassúak voltak, máskor követhetetlenül gyorsak, végül aztán sikerült annyit kipréselnie magából, hogy dolgozatírások előtt semmiképpen nem tesz jót egy gyereknek, ha valakinek az álmában kell szerepelnie. Tudod, a rossz osztályzat – mire Benjámin megnyugtatta, hogy eddig sem jeleskedett túlságosan, de Nagypapa azt is hozzátette, hogy akár hiszi, akár nem, ez az álombeli hercehurca semmilyen formában nem tesz jót egy élő, egészséges gyereknek, mert kisfiam, tudnod kell, ha valaki veled álmodik, te álmatlanul forgolódsz mindaddig. Benjámin ezen elcsodálkozott, bár tudta, nagyon is, hogy milyen rossz éjszaka ide-oda hánykolódni, ráadásul az ilyen állapotai lázzal is jártak általában, gyógyszerekkel, és gyakran a Térdigszakállas is meglátogatta, akitől igencsak tartott. Viszont nem volt már idő ilyesmin gondolkodni, ugyanis a Mákfejű Lények okozta pergő hang egészen a közelükbe ért, és mivel megpróbálták megkeresni a legbiztonságosabb helyet pontosan az egyetlen működő villanykörte udvara alatt, csak az utolsó pillanatban látták meg a feléjük közeledő alakot, akkor, amikor az átlépte a villanyégő fénykörét. Benjámin nem volt biztos benne, hogy a Mákfejű Lények valamelyike áll előttük, mert az egyébként félelmetesen magas férfin combtövig érő csizma volt, fején zöld vadászkalap, tatáros bajuszt viselt, az övébe kancsuka volt tűzve, ugyanakkor nagyon szelíd, alázatos tekintettel nézett le rájuk. Mihály vagyok, nyújtotta barátságosan a jobb kezét, és Benjámin tisztán látta, hogy baljában néhány elszáradt, behorpadt mákfejet tart. Nagypapa félretolta maga elől Benjámint, és derékra tett kézzel az óriás elé állt: Miféle Mihály? Az óriás erre tétova pillantást vetett rájuk, majd kétségbeesetten körbenézett, mintha valakitől segítséget várna, majd rövidesen azt mondta: Nem tudom. Nagypapa ekkor a homlokára csapott: Hát persze! Mihály vagyok én is! (folytatjuk)


Irodalomórák során többször is szembesülhettek olyan feladatokkal, amelyek azt kérik, jellemezzétek valamelyik irodalmi alkotás szereplőjét. Mi sem könnyebb ennél – mondhatnátok –, hiszen sok minden megállapítható egy szereplőről: szegény vagy gazdag, magas vagy alacsony, jószívű vagy magánakvaló, segítőkész vagy undok, bátor vagy félénk... és még sorolhatnánk a különböző jelzőket. S amikor az ilyenszerű jellemzés végére értek, nem értitek, hogy tanárotok miért nincs megelégedve azzal, amit összehoztatok, hiszen úgy gondoljátok, elmondtatok mindent, amit egy szereplőről el lehet mondani. Nem épp ennyire egyszerű megoldani az ilyenszerű feladatokat. Nem csak azt kell elmondanunk egy szereplőről, amit mi, olvasók veszünk észre vele kapcsolatban, hiszen különböző írói módszerek járulnak hozzá egy-egy szereplő jellemzéséhez, leírásához. Ezeket az eljárásokat fel kell fedeznünk az adott irodalmi szövegben, meg is kell értenünk és értelmeznünk is kell valamiféleképpen azokat. Hogyan valósíthatjátok meg mindezt? Ehhez próbálunk nyújtani néhány fogódzót az elkövetkezőkben. Nagyon hasznos lehet, ha az irodalmi alkotás (elbeszélés, novella, regény, elbeszélő költemény) olvasása során jegyzeteket készítetek. Ezeknek nem feltétlenül az illető részlet vagy szöveg tartalmáról kell szólniuk, hanem a szereplőkkel kapcsolatos megállapításokat összegezhetik. Éppen ezért csak akkor fogjatok neki egy-egy szereplő jellemzésének, ha már alaposan ismeritek a szöveget, melynek része, illetve ha már túl vagytok az első vagy épp a második olvasáson is. Persze, ez a rövidebb terjedelmű művek esetében valósítható meg ilyenformán, hiszen nincs mindig idő többször is elolvasni például egy regényt. Vannak azonban olyan helyzetek is, amikor már az első olvasás során világossá válhat számotokra egy-egy szereplő valamilyen tulajdonsága. És ezt kell lejegyeznetek, akár saját szavaitokkal megfogalmazva, akár idézve az illető szövegből a vonatkozó megállapításokat. Ha nagyon pontos munkát szeretnétek végezni, a szöveg elolvasása előtt rögzítenetek kell magatok számára, hogy milyen kritériumokat követtek nyomon, azaz melyek azok az írói eljárások, amelyek hozzásegítenek benneteket a szereplők jellemzéséhez. Az adott irodalmi szövegben a szereplőt jellemezheti maga a narrátor vagy egy (több) másik szereplő, de az illető szereplő beszédmódja, cselekedetei, tettei is annak újabb és újabb tulajdonságaira világítanak rá. És nem hagyható figyelmen kívül a szereplő környezete, az őt körülvevő tárgyi valóság sem, mivel mindez utalhat, például, társadalmi helyzetére vagy éppen, mondjuk, rendszeretetére, hanyag mivoltára stb.

Fontos megjegyeznünk, hogy egy irodalmi szereplő jellemzése nem csak személyleírást jelent, vagyis nem csak a külső vonásait kell felleltároznotok, hanem hangsúlyoznotok kell belső, azaz érzelmi, értelmi és erkölcsi tulajdonságait is. Ne feledjétek eközben: semmit nem lehet ráerőszakolni egyetlen szereplőre sem, vagyis nem kell olyan tulajdonságot „ráhúzni” a vizsgált figurára, amelyet a szöveg alapján és annak segítségével nem lehet bizonyítani, alátámasztani! Azt is érdemes szem előtt tartanotok, hogy a jellemzés során nem feltétlenül a tulajdonságok száraz felsorolását várják el tőletek tanáraitok. Ezért szükséA jellemzés lépései: • a szöveg elolvasása és megértése • a szöveg újbóli elolvasása, közben jegyzetelés • a különböző írói eljárások nyomonkövetése a szövegben • a jellemzés vázlatának elkészítése • koherens, összefüggő szöveg megalkotása, ezen belül: – a gondolatok csoportosítása – bizonyítékok keresése az olvasott szövegből – összegző befejezés (tartalmazhat saját véleményt is a vizsgált szereplővel kapcsolatban)


ges minden esetben, hogy az általatok megfogalmazott jellemzés összefüggő szöveg formáját öltse, azaz legyen bevezetője és befejezése is, a tárgyalás során pedig külön-külön foglalkozzatok a különböző (külső, illetve belső) tulajdonságokkal, amelyeket az olvasott szöveg alapján és révén igazolnotok is kell. Ha mégis nehéznek tűnik a feladat, nem kell elfelednetek azt sem: senki nem született úgy (így a tanár sem), hogy egyből tudott, mondjuk, összeadni és ki-

Tolsztoj felesége egyben munkatársa is volt férjének. Egy ízben azt mondta neki Tolsztoj: – Itt van ez az üres papírlap. Kérlek, írd le mindazt, amit akkor mondtam neked, amikor megkértem a kezedet. Te még biztosan emlékszel rá... Az asszony természetesen pontosan emlékezett minden egyes szóra. Tolsztoj pedig fogta és lemásolta felesége kéziratát. Ebből az élet produkálta szövegből készült el az Anna Kareninában olvasható híres szerelmi vallomás. Jókainak utolsó éveiben nagy ünnepséget rendezett Szeged városa. A híres írót olvasók sokasága várta már kíváncsiskodva, amikor is egy idős bácsi, átfurakodva a tömegen, e szavakkal szólította meg: – Móric?! Hát te vagy az? Alig ismerlek meg. Pedig együtt jártunk Pápán iskolába... Jókai nézi-nézi a szakállas arcot, s tényleg fel-

vonni, vagy éppen – hogy témánknál maradjunk – egy szereplőt jellemezni. Ez utóbbi is egy képesség, amit sok-sok figyelem és gyakorlás által lehet (ki)fejleszteni ahhoz, hogy egyre jobb legyen a teljesítményünk. Ne várjuk el azt magunktól, hogy első nekifutásra minden úgy menjen, mint a karikacsapás! Csiszolnunk kell olvasási módunkat, gondolkodásunkat, illetve szó- és írásbeli kifejezésmódunkat, stílusunkat is!

dereng neki a hajdani diáktárs képe. Szeretettel átöleli egykori pajtását, s meghatódva mondja: – Régen nem láttuk egymást... – Bizony régen – bólogat egykori padtársa, s mutatóujjával pajkosan megfenyegeti az írót. – De hát hol a csudában jártál, mit csináltál anynyi tenger idő alatt, hogy semmit sem hallott rólad az ember...? Anatole France – családi nevén: Anatole Thibault –, Nobel-díjas francia íróról maradt fenn az anekdota, miszerint csodálója, Leygues kultuszminiszter egy ízben megkérdezte tőle, mit is tehetne az érdekében. – Szerezzen nekem érettségi bizonyítványt... A miniszter először azt hitte, hogy tréfál. A rendkívül művelt, sokoldalú írónak azonban valóban nem volt érettségi bizonyítványa. Ugyanis az érettségi vizsgán egy rosszindulatú földrajztanára sunyi keresztkérdéseivel annyira összezavarta a Thibault gyereket, hogy végül megbukott. Így lett Anatole France a Nobel-díjas tiszteletbeli doktorok között az egyetlen, akinek csupán tiszteletérettségire futotta...


Kedves barátaink, néhány hónappal ezelőtt olvashattatok a garabonciás vagy táltos által vezetett, felhőszakadást, vihart, jégverést okozó időjárásdémonról, a sárkánykígyóról. El kell mondanunk azt is, hogy a mitológia más történeteiben szintén találkozunk a kígyóval. Ha valaki a Szent György napja előtt talált kígyót megszorongatta, keze gyógyító erőre tett szert, s egy éven át alkalmas volt a keléses, daganatos betegségek gyógyítására. Ha megölték a kígyót, megszárított testével szintén kenni lehetett a beteg testrészeket. A kígyó zsírját reumatikus- és szembetegségek gyógyítására alkalmazták. Talán tudjátok azt is, hogy az erdős, cserjés helyeken növekvő kígyótárnicsról (Gentiana cruciata) – népi neve kígyófű, kígyóharapta fű – azt feltételezik: sebforrasztó hatása van. S bizonyára a kígyókőről is hallottatok már. Ez úgy keletkezik, hogy amikor a kígyók összegyűlnek, habot fújnak ki magukból, ez megszilárdul, s a rendre rárakodó habrétegektől mind nagyobb lesz. Ha az ember ezt megtalálja vagy megszerzi, sebet, kelést gyógyíthat vele. A kígyókőt gyémántnak vagy aranynak gondolták, és azt feltételezték róla, hogy megtalálóját láthatatlanná tudja tenni, nyakban hordozva minden bajt elhárít. Magyar és osztrák hiedelem szerint is egy fehérkígyófajta, amelyik szívesen él a mogyoróbokor tövében, a mogyorófa virágját vagy a bokron tenyésző fagyöngyöt fogyasztja, kincset őriz. Ha eltávolítják, a kincs birtokába lehet jutni. Esetleg nem ő maga őrzi a kincset, viszont el tud vezetni annak lelőhelyéhez. Az a kígyó viszont, amelyikről itt szó lesz, a ház őrző szelleme, a házikígyó. Az északi népektől (így a finnektől is) eltérően, ahol a házra, az istállóra, az erdei kunyhóra, a szaunára más-más lény vigyázott, nekünk kevés ilyen, otthont őrző szellemünk van. Nálunk a ház szerencséjét inkább mágikus úton szokták biztosítani. A Kőműves Kelemenről és feleségéről szóló népballadából ismert építőáldozat szokása általánosan elterjedt, s még a közelmúltban is gyakorolták. Érdemes lenne szüleitektől, nagyszüleitektől megkérdezni, hogy amikor a házatok (vagy valamelyik közeli hozzátartozótok háza) épült, alapjába nem építették-e be valamilyen állat (macska) testét vagy majorság testrészét (tollát, lábát, fejét, vérét), tojását – esetleg 1-2 darab pénzérmét, katolikus vidéken szentelményt.

Ezzel ugyanis nem csupán az építés eredményességét biztosították, hanem azt is, hogy az elkészült lakásban nehogy valaki hirtelen meghaljon. Az új ház ugyanis áldozatot követelt, és valakinek a halálát igyekeztek kivédeni ily módon. Az ember tudta, beleegyezése nélkül is fel lehetett áldozni őt a ház érdekében. Ebben az esetben hajtincsét vagy árnyékát helyezték el az épület alapjába. Egy moldvai csángó adat szerint a pincét építő gazda madzaggal vagy nádszállal megmérte a felesége árnyékát, s ezt a mértéket beépítette a pince falába. Nem sokkal a pince elkészülte után a felesége meghalt. (A Balkán-félsziget népei azt feltételezték, hogy az építőáldozatot a ház szellemének kellett adni.)


A ház szerencséjét egy, a szemétre vonatkozó tiltással (tabuval) is biztosítani lehetett. A mágia egyik alapelve (pars pro toto) szerint a rész az egészet helyettesítheti, a rész alapján az egész megrontható. Az este a házból kidobott szeméttel a háziak szerencséjét, egészségét meg lehetett rontani. Ezért a paraszti háztartásban a nappal felgyűlt szemetet csak másnap reggel távolították el. Ha valaki rontó csinálmányt ásott be ellensége házának küszöbe alá, a házban megbetegedett vagy meghalt valaki. A csinálmány úgy készült, hogy több anyagot (például növényi magvakat, állati csontokat) helyeztek bele egy kis zacskóba, ruhadarabba, s erre átokszavakat mondtak. A háziak az ilyen rontást elhárító csinálmánnyal előzhették meg. Az osztrákok, csehek, szlovákok, morvák körében, akárcsak a Balkán-félszigeten, a házőrző szellemnek több alakja volt ismeretes. Egyik az a kígyó, amelyik a magyar mitológiában is megtalálható. A románok szerint a házi kígyó a küszöb alatt vagy a falban él, a házat megvédi a rontástól, az átoktól, a gonosz szellemektől. Barátja és védelmezője a gyermekeknek. Szívdobogása kihallszik a falból: ha ez a hang elnémul, akkor meghal valaki a házból. Ha a kígyót megölik, egy családtag is vele együtt pusztul el, vagy pedig a ház semmisül meg természeti csapás által. Ebben a képzetben két motívum kapcsolódott össze: az egyik általában a házat, a másik a személyt (a gyermeket, a házigazdát) őrző

szellem motívuma. A balkáni népek a házikígyóban őseik szellemét tisztelték. (Ez a képzet hiányzik a magyar mitológiából.) Az Erdély-szerte összegyűjtött történetek szerint a házikígyó naponta tejet szopott a tehén vagy egy juh tőgyéből, így táplálkozott. A gazda felfigyelt arra, hogy a tehén kevesebb tejet ad, vagy a juh folyton nyugtalan, és egyáltalán nem lehet tejet fejni tőle. Megleste a kígyót, és agyonütötte. Nem sokkal ezután az állat is megdöglött, hiszen a megölt kígyó az őrzőszelleme volt. A történetek egy másik csoportja pedig arról szól, hogy a szülők reggeltől estig a mezőn dolgoztak, s gyermekeiknek távollétük idejére kikészítették az ételt. Amikor délben a gyerekek asztalhoz ültek, a falból előkúszott a kígyó, s nyelvével ő is tejet lefetyelt a tányérból. A gyerekek éhesen maradtak, s este elpanaszolták szüleiknek. Amikor ez többször megismétlődött, az édesapa délben hazatért, s megleste a kígyót. A szomszédok segítségével beásott a ház alapjába, ott valóban rátaláltak a fehér kígyóra, és elpusztították. Rosszul tették, mert hamarosan meghalt a kisgyermek is. Ezek a történetek arra figyelmeztették a parasztembereket, hogy a házikígyót nem volt szabad bántani, sőt, táplálni kellett.


Cimbi barátunk egészen komolyan vette az április elsejei hagyományos bolondozást, és azzal tréfált meg bennünket, hogy kijelentette: idén áprilisban semmilyen jeles nap nincsen, úgy döntött a Nemzetközi Napok Bizottsága, hogy elküldi szabadságra e hónap világnapjait. Csodálkoztunk egy sort, aztán amikor Cimbi vigyorogva elvonult, gyorsan ellenőriztük, hogyan is állnak a dolgok ezen a téren. Még szerencsére, hiszen kiderült, hogy áprilisban minden a legnagyobb rendjén van a jeles dátumokkal kapcsolatban: például 2-án tartják A Gyermekkönyvek és a Meseírás Nemzetközi Napját, 7-én az Egészségügyi Világnapot, a hónap első hétvégéje Magyarországon A Roma Kultúra Napjának jegyében telik el (8-a pedig A Romák Világnapja), 23-a A Könyv Napja, 27-e A Vakvezető Kutyák Világnapja, végül április utolsó vasárnapja A Testvérvárosok Világnapja. Az csak hab a tortán, hogy idén áprilisban van a húsvéti locsolkodás ideje is! A legtöbb magyar számára a költő fogalma valószínűleg Petőfi Sándor és/vagy József Attila nevéhez fűződik. Mindkét alkotó – bár más-más korban – nagyon sok mindent megvalósított irodalmi téren rövid élete során. S ha Petőfi esetleg inkább az idősebb nemzedékek körében jelenti a Költőt, József Attila, aki életművében a lírikusi magatartásformák és stílusváltozatok gazdag együttesét mutatja fel (a népies hangvételű, nagyfokú társadalmi érzékenységgel rendelkező vagy épp lázadó alkotótól a kifinomult gondolatiságú vagy a szerelmi költészetet megújító művészig – hogy csak néhány vonását említsük), fokozottan aktuális bír maradni a 21. század embere számára is. Talán ezért is van az, hogy az 1905-ben világra jött (és 1937-ben tragikusan elhunyt) József Attila születésnapja, április 11-e a magyar kultúrában A Költészet Napja. Április 12-e Az Űrhajózás Napja: 1961-ben ezen a dátumon bocsátották Föld körüli pályára a Szovjetunióban azt az űrhajót, amely először szállított fedélzetén embert a kozmoszba, Jurij Gagarin személyében. Ez a teljesítmény jelentette a kiindulópontot a világegyetem meghódításának útján. Harminchét évvel ezelőtt, egy tavaszi napon egy amerikai egyetemista, Denis Hayes úgy gondolta, ideje a

tettek mezejére lépnie, ezért mozgalmat indított el a Föld védelmében. Célja az volt, hogy minél több ember figyelmét felhívja arra: élőkörnyezetünk megóvása nem csak jól hangzó szöveg kell legyen, hiszen mindennapi létünk minősége függ ettől, a természet pedig ugyancsak kifoghat rajtunk, ha mostohán kezeljük. Kezdeményezésével már akkor több tízmillió honfitársa értett egyet, mára pedig világszerte helyeslik elgondolását, ezernél több szervezet közvetítésével. A Hayes-féle mozgalom elindításának dátuma, április 22-e azóta is A Föld Napja. Napjainkban egyre több könyv foglalkozik azzal a közlésformával, amit testbeszédnek nevezünk, és amelynek lényege, hogy bizonyos mozdulataink, gesztusaink vagy akár grimaszaink gyakran többet árulnak el abból, amit közölnénk, mint szavaink. A dolog talán újszerűnek tűnhet, de lényege egyáltalán nem különös: az ember ősidők óta kifejezi magát mozdulatai révén, s ha ehhez ritmus, esetleg előzetesen elképzelt üzenet is társul, akkor táncról vagy táncművészetről van szó. Bizony, a táncnak is nyelvezete van, akárcsak a szövegnek, a zenének és a képzőművészeti alkotásnak, értő figyelem és megfelelő „edzés” révén ez is elsajátítható. A táncnak a kultúrában betöltött fontos helyére emlékeztet (1982 óta) minden április 29-én A Táncművészet Világnapja.


Érzékeny, minden ízében eleven, olykor rejtélyesnek tűnő képződmény a vers: ám aki türelemmel és figyelemmel közelít hozzá, meghallja szavát. Életet, érzelmet, tapasztalatot hordoz, és akkor kezdünk igazi párbeszédbe vele, ha mindennapjaink része. Jeleztük: a magyar kultúrában évente a költészet ünnepe április 11-e. A verssel való kapcsolatunk napjait lényegében csak megerősítheti ez a dátum, ami – nem véletlenül – József Attila születésnapja, azé a költőé, akinek hatását, az általa megfogalmazott tanulságokat senki sem hagyhatja figyelmen kívül, aki olvasóként vagy szerzőként komolyan közelít a lírához. Jó időnként újra felfedezni József Attilát úgy, mintha egy olyan szobrot szemlélnénk más és más látószögből, amelyről tudjuk: jelentős személyiséget ábrázol. Szerzői arculatának néhány jellegzetes vonását ajánljuk figyelmetekbe (talán ritkábban olvasott versek révén), a „cseppekből a tengert” módszer alapján, hiszen reménytelen vállalkozás lenne summásan összefoglalni változatos alkotói megnyilvánulásait (vagy azt, hogy hányan és hányféleképpen idézték meg alakját, művét az elmúlt évtizedekben). Az 1920-as évek közepén-végén született korai versei gyakran nyugodtabb szólamú, a természetközeliségbe oldódó derűt villantanak fel, közvetlenül még nem a mindennapi valóságra reagálva, sok esetben a dalszerűséget részesítve előnyben. A versek zeneisége egyébként is egyik nagy erénye és erőssége költészetének. Élmény és érzés kapcsolódik egymáshoz abban a mozdulatban, amely megszokottból különlegessé válva alakul lírává a Ringató című dalban – akárcsak rokon versében, a Tedd a kezed homlokomra... kezdetűben.

R Holott náddal ringat, holott csobogással, kékellő derűvel, tavi csókolással.

Lehet, hogy szerelme földerül majd mással, de az is ringassa ilyen ringatással. 1928 tavasza

Néha mintha rajz lenne nála a vers, lírai grafika: például a Füst című, amelyben refrénsor húzza alá a zeneiséget, ez pedig belejátszik a szöveg erős hangulatiságába. Személyes mondandójú és az egyetemes ember sorsa fölötti töprengés ez a vers, nemes egyszerűséggel világítva rá arra a gondolatra is, miszerint a világ talán csak füst, illúzió.

F Kis, nyurga füst virágzik hold előtt. Ezüsttel köt meg old, hajlong, ledől. Áttetszel rajta, égi hűvösség. Sokat szenvedtem, hát sovány vagyok, elszállok, mint a köznapi bajok – áttetszel rajtam, égi hűvösség. Elszállok, el, de a lágy remegés az életért, világot ringat és áttetszik rajtad, égi hűvösség.

1930. jan.

Az egyszerűség mindig takar valamit, észrevétlenül teszi társsá az olvasót az értelmezésben. Például az alábbi versben, ahol a látvány részletes megörökítése során maradandó jelképek és metaforák jönnek létre, többet mondva el egy kisvilágról és egy életérzésről, mint az, amit a szöveg „felszínén” olvashatunk.

T (részletek) A báránybunda árnyakat tűlevelű fák fércelik. Szalad a puli pillanat, fagyon koppantja körmeit. (...) Kárál a tyúk keservesen az eresz alatt, mintha már vénasszony lelke volna, mely rimánkodóan visszajár. (...) És lágy a tanya, langy az ól. Csillagra akasztott homály! Kemény a menny. A gally alól bicegő cinke sírdogál.

1929 nyara


Boldog nyugalom és elkövetkező létnyugtalanságok megsejtése közti határon helyezkednek el egyes versek a ’20-as években: így a Mióta elmentél című is, melyben már mintha József Attila költészetének egyik összegző remeke, az 1934-es Eszmélet „készülődne” kiforrni, miközben a lírai én a szerelem hozta megpihenést keresi, vágyja.

M  Mióta elmentél, itt hűvösebb a sajtár, a tej, a balta nyele, puffanva hull a hasított fa le s dermed fehéren, ahogy leesett. A tompa földön öltözik a szél, kapkod s kezei meg-megállanak, leejti kebléről az ágakat, dühödten hull a törékeny levél. Ó, azt hittem már, lágy völgyben vagyok, két melled óv meg észak s dél felől, a hajnal nyílik hajam fürtjiből s a talpamon az alkonyat ragyog!... Soványan űlök, nézem, hogy virítsz, világ, kóró virágja, messziség. Kék szirmaidban elhamvad az ég. A nagy szürkület lassan elborít.

1928. szept. 13.

József Attilának már az első verseiben megtalálható a világ megértésének és az ebből eredő következtetések megfogalmazásának igénye – és ez néha a lázadás mentén történik, mint például Az oroszlán idézése című, 1926-os versében, ahol a címbeli ragadozó talán az élet jelképe, a költői én tehát a kiszámíthatatlan életet hívja küzdelemre. Az 1930-as évektől kezdve aztán gyakran komorrá válik a szerző világképe, a világ és az élet értelmezése keményen pattogó, határozott következtetéseket hordozó sorokat szül egyes verseiben, melyekben mintha szó-mágia révén bűvölné, alakítaná magához a létet: A hetedik című versében az ősi ráolvasásokra emlékeztető módon, ugyanakkor a máig közkedvelt francia vándor költő, Villon világát idézve fel. A költő gyakran bizonyítja letisztult bölcsességű, tömör verseivel, hogy az ember életét meghatározó

felismerések sokszor néhány jól megválasztott szóban fejezhetők ki a legnagyobb erővel. Két hexameter című alkotásában az antik eposzok fenséges lejtésű, egyensúlyt kölcsönző, kötött ritmusképletét választja, hogy mindössze két sorban – hetyke-súlyos játékossággal, mégis belenyugvóan – máig érvényes következtetést mondjon ki.

K  Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis. 1936. november–december

Az 1934-es Eszmélet megírásának esztendeje „mágnes” a költő életművében: maga köré vonz az értelmezés mentén jó néhány korábbi verset vagy versciklust (Medáliák, Számvetés, Téli éjszaka), illetve későbbi alkotásokat, különös megérzéseket hordozó lét- és költészetösszegzéseket, miközben némelyikben nem tanácsok, hanem az emberi életre általában érvényes meglátások fogalmazódnak meg (Légy ostoba, Tudod, hogy nincs bocsánat, Könnyű, fehér ruhában, Születésnapomra, Csak az olvassa versemet..., Talán eltünök hirtelen, Kész a leltár, Ars poetica, Azt mondják, Íme, hát megleltem hazámat...). Közben zajlik a költő „kiegyezése” az égi hatalommal (Nem emel föl, Bukj föl az árból), és az ízig-vérig megélt érzelmesség gyökeresen újító megszólaltatása is (Óda). Ebben a fokozott gondolatiságú, mégis emberközelben zajló személyes és alkotói önértelmező folyamatban kap helyet összeállításunk záró darabja, a Nyári délután, egy látszólag könnyed és nyugodt (talán mert vágyott) hangulatkép, melynek egyik részlete döbbenetesen előlegezi meg (az utolsó sorban) az élet és a pálya lezárultát:


N  Cseveg az olló. Néne nyesi a pázsitot, guggol. Hátulról nézve is látni, ásitott.

Az idő semmit játszik, langy tócsa most, megállt. Hogy elleng, abból látszik, hogy remeg a virág.

Az eget is a tájon vászonfény lepi el. Csillog, mert üvegtálon ül, a földieper.

Rádió nyüzsög. Szárnyak dongnak az üvegen. Lágy szellők táncot járnak a puha füveken.

Én sem tudom már régen, alszom? vagy dolgozom? Megterit feleségem szép fehér abroszon.

Boldog vagyok? A kedves mellettem varrogat s hallgatjuk, amint elmegy egy vak tehervonat.

1935 nyara

Nem hiába volt tavasziasan élénk pezsgésű a 20. század első felének meghatározó kulturális és irodalmi folyóirata, a Nyugat, hiszen több jeles szerzője a természet felfrissülésének hónapjaiban született – mondhatnánk tréfásan. Láttuk, Kosztolányi Dezső és Szabó Lőrinc március szülötte, míg 1883. április 4-én, 124 éve látott napvilágot Szegeden a halk hangú érzelmek nosztalgikus költője, Juhász Gyula (többek közt az Anna örök és A tápai Krisztus szerzője; meghalt 1937-ben). 1886. április 14-én, 121 éve született Aradon a szomorúságot oly sok árnyalatban kifejező, mesteri hasonlatokat létrehozó, az élet és a béke szeretetét a finom iróniával és humorral ötvöző Tóth Árpád költő (például az Esti sugárkoszorú, a Lélektől lélekig és a Rímes, furcsa játék szerzője; meghalt 1928-ban), és 1913. április 24-én, 94 éve jött világra Nagyenyeden, Áprily Lajos fiaként, az elégikus alkatú, remek gondolati verseket is szerző költő, illetve kiváló prózaíró és műfordító Jékely Zoltán (meghalt 1982-ben). Ha csupán a napjainkban is nagy kedvvel olvasott, groteszk humorú, remek rövidprózáit, közismert „egyperceseit” írta volna meg, akkor is a magyar irodalom kiemelkedő alkotói közé sorolnánk a 95 éve, 1912. április 5-én, Budapesten született (1979-ben elhunyt) Örkény Istvánt. De az eredetileg gyógyszerészi végzettségű író életműve ennél jóval többet jelent: prózakötetei, Macskajáték, Tóték vagy Pisti a vérzivatarban című drámái szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy változatlanul időszerű és olvasott szerzője irodalmunknak. Sajátos egyénisége a magyar irodalomnak a 107 éve, 1900. április 11-én Kassán született (1989-ben elhunyt) Márai Sándor. Fiatalkorában beutazta Európát, közben jelen volt a korabeli magyar sajtóban és irodalomban szinte minden fontosabb eseményre, jelenségre figyelő

írásaival. Élete második felét emigrációban töltötte el, költői törekvéseit nagyon hamar felváltotta a próza iránti értő érdeklődés, amely olyan alapműveket eredményezett, mint az önéletrajzi jellegű Egy polgár vallomásai, a Szindbád hazamegy, a Vendégjáték Bolzanóban, a San Gennaro vére vagy A gyertyák csonkig égnek (főleg utóbbinak köszönhetően népszerű ma más európai olvasóközönségek körében is). Újítónak tekinthető mind a regény, mind az esszé, mind pedig a színpadi irodalom terén a 106 éve, 1901. április 18-án Nagybányán született (1975-ben elhunyt), eredetileg fogorvosi végzettségű Németh László, akinek sok tekintetben a kor európai szintjét elérő munkásságát olyan egyedien sokszínű, árnyalt ábrázolásmódú regények is jellemzik, mint az Iszony, az Égető Eszter, a Gyász és az Irgalom, illetve a Galilei vagy A két Bolyai című drámák.


Közel száz esztendő távlatából a múlt század első felének képeslapjai érzelgősnek tűnnek, szigorú műkritikusok a hatásvadászat, a giccs megtestesítőit látnák bennük, de szerető elnézéssel szemléljük őket, arra gondolva, menynyi örömet szereztek valamikor.

lenül boldog gyerek élt volna a világon, és nem dúlta volna fel közben Európát két világháború.

a gyöngytyúktojás nevét (Haselhuhn) kapcsolták a nyúléhoz (Hase) a nyelvet nem igazán ismerők — ami nem gátolja a képeslapok nyulait abban, hogy a legváltozatosabb járműveken utazzanak.

A természet ébredésének hónapjában akkoriban sem hiányoztak a képeslapokról a tavasz virágai, a virágzó faágak, a bajokat elhárító barka, de gyakran feltűnik az ártatlanságot és jóságot jelképező fehér bárány is. A rokonoknak, barátoknak, „szépreményű úrleányoknak” küldött üdvözletek olyan meghitt, mesebeli hangulatot sugallnak, mintha akkoriban csupa felhőt-

A „főszereplő” természetesen a tojás, amelyet – a megújulás jelképeként – már évezredekkel ezelőtt is ajándékozták egymásnak elődeink, és amely a képeken a legváltozatosabb színekben, méretben és rendeltetéssel jelenik meg. A piros tojást, ajándékokat hozó húsvéti nyuszi, úgy tűnik, félreértésből született — a német földön szokásos húsvéti ajándék,

Amint már az 1700-as évek krónikásai is leírták, „urfiak, alávaló, fő és nemesemberek vizben vetü hétfün … az lányokat hányták az vizben…”, a fiúk pedig „sok Tojásokat koldultak egybe s azokkal múlatták magokat.”

4. szelvény • április Név ......................................................................................... Helység .............................................................................. Ir. szám ....................................Tel. ...............................

Utca ...................................................................................... Szám .................................................................................... Aláírás ................................................................................


3., befejező rész

Henri de ToulouseLautrec (1864–1901) dél-franciaországi arisztokrata család egyetlen gyermekeként látta meg a napvilágot. Édesapja, Henri de Toulouse-Lautrec, Alphonse gróf hóa cilinderes törpe bortos, megrögzött különc volt, aki mindig váratlan dolgokat művelt: hol a harisnyáját mosta nyilvánosan a folyóban (arisztokraták ilyent sohasem tettek!), hol nevetséges kosztümben lovagolt ki vadászni, vagy épp eltűnt beláthatatlan időszakokra. Henri tizennégy éves volt, amikor leesett egy székről: a szerencsétlen lábtörés nyomán derült fény örökletes csontbetegségére, és

ez meghatározta egész jövőjét. Ekkor 152 centis volt, magasabbra már nem is nőtt. Ő maga eleinte nem a betegségét tartotta igazi szerencsétlenségének, hanem azt, hogy nem élhette az arisztokraták mindennapi életét, nem lovagolhatott ki apjával, nem vadászhattak együtt. Édesapja tudomást sem vett a beteg kiskamaszról, édesanyja viszont végig a betegágyánál állt: ekkor alakult ki közöttük a festőt egész életén végigkísérő, mély szeretet. Elkeseredésében a rajzolás és a festészet felé fordult. Ha a lábam egy kicsivel hosszabbra nő, soha nem lett volna belőlem festő, jelentette ki egyszer, mintegy azt sugallva, hogy művészetével csak fogyatékosságát pótolta. Már gyermekkorában szeretett rajzolni, ezért a szülei tanárt fogadtak mellé. Betegsége idején is rajzolással töltötte az időt, főleg lovas jeleneteket ábrázolt.

• La Goulue a Moulin Rouge-ban (plakát, 1891) 1889. október 5-én a párizsi Montmartre-on megnyitották a Moulin Rouge (Vörös Malom) nevű táncos lokált. A mulatóhelyen a kor legnépszerűbb francia táncosnői, Jane Avril, Yvette Guilbert és La Goulue mutatták be tánctudásukat, később operettel és revüvel is szórakoztatták a vendégeket. A lokál egyik leghíresebb látogatója Henri de Toulouse-Lautrec festő volt, akit rabul ejtett Louise Weber, művésznevén „La Goulue” személyisége és művészete. „Olyan páratlanul nyílt, amilyent az ember senkinél sem tapasztalhat. Egyszer boldog, máskor levert. Néha merész, máskor meg macskaszerűen graciózus. Ugyanakkor gyakran olyan simulékony, mint egy kesztyű” – mondta a táncosnőről a művész. Toulouse-Lautrec, a modern plakátművészet megteremtője, több táncosnőt is megörökített. Az egyik legismertebb alkotása 1891-ben a Moulin Rouge-ban táncot lejtő La Goulue-ről készült. A Moulin Rouge és a francia festő kölcsönösen sokat köszönhettek egymásnak. A művész alkotásai nemcsak a helyet, hanem az ott fellépőket is ismertté tették.

Jelöld 1-5 skálán, mennyire tetszettek az áprilisi szám alábbi rovatai, cikkei: C K   T   U   T  C

H- - C  C    (.) P B S


Érettségi után nem tanult tovább, hanem 1882-ben házakat sem: előfordult, hogy heteket töltött ilyen beiratkozott Léon Bonnat festő műhelyébe, ahol elintézményekben, és a lányok szerették emberségéért, sősorban a rajztechnikáját fejlesztette. gyengéd együttérzéséért. A festészettel való kísérletezés kora egybeesett a Első kiállítása törzshelyén, a Mirtilon kabaréban Toulouse-Lautrec életében bekövetkezett változásokvolt 1886-ban, majd a következő évben Toulousekal. 1884-ben elhagyta szülei házát és átköltözött a ban állított ki, az Akadémia nemzetközi kiállításán, Montmartre-ra, abba a házba, ahol példaképe, Edgar Treclau álnéven. 1888-ban a belgiumi Exposition des Degas is lakott. Toulouse-Lautrec életmódja egyre inXX kiállításon tizenegy művét mutatta be nagy sikerkább hasonult bohém barátaiéhoz. A 19. század végén rel. Részt vett a Függetlenek Szalonján olyan művéa Montmartre-on egymás után nyíltak a kabarék és szek társaságában, mint Seurat és Pissarro. Csatlakozenés kávézott a festői házak, tele avantgárdalvilági figuhoz, de megrákkal. Touőrzött egy kis louse-Lautrec távolságtarfelfedezte ezt tást, hogy a számára mű v é s z i l e g addig ismefüggetlen retlen világot, maradhasés festményei, son. rajzai témáját A tíz éven egyre inkább át tartó éjez a körszakázás, az nyezet adta: egészs égtelóversenyek, len életmód kánkánt járó nem maradt táncosnők, következmébohócok, nyek nélkül. akrobaták és Egyre gyakValentin le Désossé beállítja az új táncosnőket, 1890 prostituáltak rabban pakeltek életre naszkodott vásznain. Álnéven írta alá alkotásait, hogy ne hozzon általános gyengeségre. 1898-ban egész télen át krószégyent családjára. Fokozatosan eltávolodott attól a nikus alkoholmérgezésben szenvedett, hallucinációi világtól, amelybe született, és végül a teljes szakításra voltak. Végül elszánta magát az elvonókúrára, amely is sor került. 1899 márciusától egy évig tartott. Amikor úgy gonA Montmartre éjszakai életébe Aristide Bruant dolta, meggyógyult, Le Havre-ba költözött. Ekkor költő és sanzonénekes vezette be. A nyolcvanas évek készült képei sötétebbek, melankolikusabbak. Viszközepétől Toulouse-Lautrec szinte csak éjjel élt. Álszatért Párizsba, és újra az ivászatra adta a fejét. Palandó látogatója volt a kabaréknak, egy ideig első ralitikus rohamot kapott, részben lebénult. Édesanyés talán egyetlen szerelmével, Suzanne Valadonnal jához vitette magát a malroméi birtokra, ott halt meg együtt, aki előbb híres festők modellje volt, majd 1901. szeptember 9-én, harminchét éves korában. maga is festő lett. A szórakozóhelyeken ToulouseRövidre szabott élete dacára, törpe alakjával, figyeLautrec ámulva nézte a divatos kánkánt, megismerte lő, iróniát sugárzó tekintetével Henri de Toulousea híres táncos- és énekesnőket, akikről festményeit, Lautrec-nek sikerült megtestesítenie és megjelenítelitográfiáit készítette. Nem kerülte el a nyilvánosnie a századvég Párizsának mítoszát.


Mostani kirándulásunk célpontja, a Vargyas-szoros távol esik minden fő útvonaltól. A helybeliek – a másfél éve elhunyt baróti Dénes István ötletei alapján – lenyűgöző természetvédelmi területté varázsolták a mindössze 1000 hektáron elterülő szurdokot és szűk környékét. Ami azért is bámulatos, mert a vidéknek több gazdája van: a rezervátumból 800 hektár Almás községhez, 198 viszont Vargyashoz tartozik. Sőt, Hargita és Kovászna megye határa is itt húzódik a meredek sziklafalak, csorgó patakok és virágzó kaszálók székely mini-paradicsomában.

Megközelíthetőség: Erdővidék baróti szíve-csücskéből észak-nyugat felé, Udvarhelyszékről pedig épp ellenkezőleg, dél-kelet felé kell indulni. Vargyas felső határánál egy 12 km-es erdei úton (egyáltalán nem meredek), Almás déli legelői felől előbb úton, majd ösvényen, végül tizenhárom alkalommal átgázolva a patakon, tehát kalandosan juthatunk az Elveszett világba – mert ez a természetvédelmi terület neve. A sorompón túli sátorozóhely még nem sokat árul el az Elveszett világról. Van persze helyszíni térkép, mellette a szokásos tiltótáblákkal, hogy mi mindent nem szabad elművelni az anyatermészettel. A mindössze négy km-es sziklaszorosban öt barlangrendszer is található. Az Almási-barlang a legnagyobb, legnép-

szerűbb, és ennél fogva sajnos a legszétlopkodottabb székely barlang, amit ismerek. Hihetetlen, de sok helyen a nyomokból úgy tűnik, fűrész is akadt a „kedves” turista felebarátainknál, akik hazahordták az ősi sztalaktit-, sztalagmit-csúcsokat, talán hogy elhelyezzék a konyhában vagy az erkélyen. Így ebből a barlangból fele sem maradt. Egy kicsit jobb sorsa volt a Kőcsűrnek, Lócsűrnek, a hasonlóknak, ahol nincs annyi elmozdítható vagy lefűrészelhető elem, a Cseppkövesnek, amelyről kevés kiránduló tudja, hogy merre található, valamint az aktív barlangrendszernek, amely – neve is mutatja – a patak szintje alatt található, ezért jó meleg búvárfelszerelés hiányában járhatatlan-úszhatatlan (egyelőre tehát biztonságban van...). A barlangok a történelem során többször is menedékül szolgáltak a helybelieknek. Talán ismeritek az almási Csala vitéz mondáját, aki a barlangba menekítette népét a tatárok elől. Ebben az ostromállapotban éheztek egy ideig, bent a székelyek, kint a tatárok. Amikor a székelyeknek már csak egy marék lisztjük maradt, egy agyafúrt vénlány összedagasztott egy marék lisztet egy véka hamuval, és egy nagy, piros, ropogós kenyeret sütött, ami ugyan ehetetlen volt, de póznára tűzve bemutatta a tatároknak. Ezeknek rögtön elment a kedvük a hoszszan tartó böjttől, feladták az ostromot, és elszéledtek elemózsiát keresni. Csala vitéz nem hitte el, hogy ilyen könnyen megúszták, ezért aztán felmászott a ma Csala tornyának nevezett sziklára, hogy saját szemével győződjön meg arról, nem áll-e lesben az ellenség. Aztán, látva, hogy valóban nincs tatár a környéken, boldogságában és a nagy integetésben megtántorodott, s a monda szerint: „Akkor lába alól a kő omladoza, / Nyakra-főre esvén, halállal áldoza.” Két tanulság: a szikla veszélyes hely, figyeljetek oda, hallgassatok megérzéseitekre, tartsátok be a szabályokat, hogy ne essen bajotok; ha eljuttok az Almási barlangba vagy a környékbeli 125 kisebb barlang valamelyikébe, semmiképp se bántsátok az ott élő 17 fajta denevért!


Mai fejjel nehéz úgy gondolnunk a papokra, mint katonákra. Még akkor is, ha valamelyik plébános olykor harciasabban is ostorozza a hívek vétkeit vagy gyarlóságát, papjainkat, legyenek bármilyen vallásúak, a békesség jelképes fehér galambjaként látjuk. Olyan embereknek, akiktől távol áll az erőszak, és akiket megillet a tisztelet – akár a tűzvonalban is. Persze, a történelemkönyvekből azt is sejthetjük, hogy nem volt ez mindig így. Kinek ne jutna eszébe a mohácsi csata és Tomori Pál, a magyar sereg vezére? Aki ugyan hosszabb ideig viselte a temesi bán katonai tisztségét, és így a határvidék katonai főparancsnoka is volt, de mindenek előtt mégiscsak kalocsai érsekként jutott pályája csúcsára. Igaz, míg azt tudjuk, hogy katonaként az elsők közé tartozott a korabeli Magyarországon, addig érseki működésének megítélését leginkább csak a kutatók szokták elvégezni. Tomori még csak különösebb kivételt sem jelent a középkori történelemben. Tomori Pál szobra Kalocsán – Kortársa, Matthias Füredy Richárd alkotása Schinner bíboros rendre tízezernyi svájci zsoldost vezetett harcba Itáliában a franciák ellen, akik csak „szoknyás kapitánynak” csúfolták a bíborosi öltözékében harcmezőre vonuló főpapot. Tomori egyik elődje a kalocsai érsek székében, Csák Ugrin egy másik tragikus csatában vesztette életét a tatárok ellen, Muhinál. Bár az ő hadvezéri képességei nem értek fel kései utódjáéval, az általa hadba vezetett csapatok nélkülözhetetlenek voltak a hadsereg számára. Hiszen a középkori főpapok komoly birtokokkal bírtak, így a király hívására jelentős számú katonával szálltak táborba. S bár – ellentétben a világi főurakkal (ekkor még egységesen „báróknak” hívták őket) – nem várta el tőlük senki, hogy személyesen vezessék katonáikat, de tiltani sem

tiltották ezt. Amelyikük személyes vitézségével is ki akart tűnni, az a csatában megtehette. Igaz, jelenlétük nem garantálta a sikert, akár keresztény, akár pogány ellenféllel álltak szemben. Azonban nem csak a jelentős számú katona kiállítására képes főpapok tűntek fel középkori harctereinken. Nem hiányoztak az egyháziak a népi megmozdulások soraiból sem, olykor vezető szerepet játszva azokban. Már az első keresztes hadjárat „hivatásos”, „profi” lovagjai mellett megszerveződött Remete Péter, egy észak-franciaországi vándor szerzetes spontán népi hadjárata is. Péter csapatai Magyarországon is átvonultak, és távoztukban, egy pár cipő eladása felett kirobbant vita nyomán felgyújtották és kifosztották a Belgráddal szemközti Zimony (ma Semun) városát. (Péter csapatai útjukon eljutottak ugyan Kis-Ázsiába, de a Szentföldre már nem, Kis-Ázsia félsivatagaiban vesztek oda.) Három és fél évszázaddal később ismét népi keresztes hadak gyülekeztek Zimony körül. Ekkor egy másik szerzetes, Kapisztrán János gyűjtötte össze őket, hogy a Nándorfehérvárt (Belgrádot) ostromló Hódító Mohameddel szálljanak szembe. Jóllehet a déli harangszóval máig összefonódó diadal elsősorban Hunyadi János nevéhez fűződik, abban elévülhetetlen érdemei voltak a népi kereszteseknek és Kapisztránnak is. Ahogy azonban feljött a hivatásos zsoldosok, majd az állandó hadseregek napja, úgy váltak feleslegessé a népi felkelések és az érseki bandériumok is. Papokra még szükség volt a katonák sorában, de egyre inkább csak tábori lelkészként. Harci kedvük aztán fokozatosan elmúlt, és a hívek lelki élete felé fordultak, ezen a téren aratva győLotz Károly: Kapisztrán Szent János képmása zelmeket.



Nálunk is élnek kék színű békák? Igen. Annak, hogy csak kevesen találkoztatok ilyenekkel, egyetlen oka van. A „kék” békák csak pár hétig mutatják magukat, az év többi részében nagyon hasonlítanak a többi, ismertebb békafajhoz, színük sárgásbarna, sötét foltokkal. A mocsári béka, mert róla van szó, egyike azoknak a békafajoknak, amelyek hímje kora tavasszal, a nász idején, égszínkékre színe-

ződik. Nevéből is következik, hogy jellegzetes élőhelyei a lápok, mocsarak, nedves rétek. A nász elmúltával visszanyeri eredeti színét, és csak a következő év tavaszán gyönyörködhetünk ismét kék „ruhájában” és sajátos hangjában. Miért van tavasszal több virág az erdőkben, mint más évszakokban? A lombhullató erdők fái közé tavasszal még elégséges napfény juthat be, ami kedvez a legtöbb növénynek. Később, amikor a fák kirügyeznek, majd megjelennek a levelek, egyre sötétebb lesz az erdő, kevesebb fény jut a talajra, ezért a növények száma is csökken. Látogassatok ki a településetek melletti erdőbe, és „ismerkedjetek” meg a szellőrózsával, kankalinnal, májvirággal, csillagvirággal, kökörcsinnel. De virággyűjtés helyett inkább fényképezzétek le, csodáljátok meg ezeket a törékeny növényeket ne vigyétek haza, mert a vázában úgyis hamar elhervadnak! Köllő Zsolt


A Diákmúzsa Klub ajánlásával Pap Zselyke (Szentegyháza, Hargita megye)

Orka, a kis boszorka (részletek) … Nőtt, növekedett és tizenöt éves korára már olyan szép lett, hogy csodájára járhattak volna. Szebb lett még a királylánynál is. Természetes hát, hogy megtetszett a sárkánynak. Egyszer egy nap Orka kiment sétálni a tó mellé. Hát amint itt ült, és nézte a tó sima tükrét, hatalmasat zendült az ég. Orka rémülten nézett szét, és látta, hogy maga a háromfejű sárkány repül feléje. Felugrott és szaladni kezdett, de a sárkány gyorsabb volt nála, elkapta a derekát és már röpítette a magasba. Orka elájult, és egy szép szigeten tért magához. Valami zöld puhaságon feküdt. Megmozdult. Hát, amint megfordul, akkora szempárt lát, mint egy-egy kocsikerék, és még mekkora szájat, és mekkora orrot. Csakhogy azok a hatalmas szemek nem emberé voltak, hanem sárkányé. A sárkány egyet horkantott, de akkorát, hogy Orkát majd leverte a lábáról. A kis boszorkányban fortyogott a tehetetlen düh. Hogy meri ez a ronda sárkány megzavarni az ő nyugalmas életét? Hogy mer fájdalmat okozni szegény anyónak és apónak? – Hű, de büdös a szád! Hány éve nem mostál fogat? – kiáltott mérgesen a szörnyetegre. A sárkány csak ámult-bámult. – Ki vagy te, hogy így szemtelenkedsz velem… velünk?! – Hogy-hogy velünk? – kérdezte Orka. – Hát még több büdös vadállat is van itt? – Még hogy büdös! – tűnt fel a második fej is. – Még hogy vadállat? – méltatlankodott a harmadik fej. És mindhárom fej csodálkozva nézte Orkát. De Orka tovább pattogott. – Ha már itt kell élnem veled, akkor nyomás fogat mosni! Egykettő, mire vársz? Azt hiszem, egy fenyőfa elegendő lesz fogkefének, fogpasztának meg majd kitalálok valamit. Orka kis kotorászás után talált a zsebében egy kis fogpasztát, egy pár hajtűt és egy pár darab kekszet. Orka ránézett a fogpasztára, mormolt valamit, mire az óriási méretűre nőtt. Ugyanez történt egy régi, viharvert szappannal is, amit Orka azok között a dolgok közt talált, amiket a sárkány vett el az elrabolt királylányoktól. A sárkány egyik feje kerek volt, mint egy sütőtök, és kis kecskeszakáll meredezett az álla alatt, a másik ovális volt, mint egy tojás, és nagyon idomtalan, a harmadik pedig olyan kancsin nézett, mintha egyfolytában az orra hegyén ülő bibircsókot figyelné. Orka, ahogy tüzetesebben megnézte, minden szorongása megszűnt, sőt, nevethetnékje támadt. Ez tehát a hatalmas sárkány, akitől

mindenki fél? Hogy tudta ez a mamlasz elrabolni a királylányokat? „Minden esetre a legjobb védekezés a támadás. Elvégre én egy boszorkány vagyok!” – gondolta magában, és a tanácstalanul ácsorgó bestiára ripakodott. – Mit nézel így? Menj gyorsan a fogkeféért! – és egy nagy bottal tuszkolni kezdte a sárkányt. Az pedig nem szívesen, de elindult. Nem tudta, mit szóljon a dologhoz. Még soha, egyetlen királylány sem viselkedett így vele szemben. De mit volt, mit tenni, kellett engedelmeskedni. Nekiláttak a mosdásnak. Mire végeztek, alkonyodni kezdett. A sárkány szeretett volna indulni már a többi királylányhoz, de Orka nem engedte. – Te most nem hagyhatsz magamra! Mit szólnál, ha közben megszöknék? – kérdezte. – De hát te csak egy kis boszorkány vagy, hogy tudnál megszökni? – szólt a Tökfej, mire a Tojásfej vitába szállt vele: – Ugyan, milyen butaságokat beszélsz! Éppen azért tud elszökni, mert boszorkány! Erre Kancsi is közbeszólt: – Ez így igaz! – mondta, csak hogy ő is mondjon valamit. Így történt, hogy ezen az estén a többi királylány nyugodtan alhatott, mert nem zaklatta őket a sárkány. Sőt, másnap sem és harmadnap sem, mert amikor el akart osonni, Orka elkiáltotta magát: Etyere-petyere, ittyó-prittyó Én vagyok Orka, a szép szipirtyó! Talpadat tüstént a falra ragasztom! És a sárkány lendült is már a magasba, talpa tapadt a plafonra, és úgy lógott lefelé óbégatva, szerre fogta mindhárom fájó fejét. – Engedj le, légy szíves! – kérlelte ilyenkor Tökfej. – Soha többé nem hagylak el! – tódította Tojásfej. – Nem hagyunk el! – fogadkozott Kancsi, csak hogy ki ne maradjon valamiből. Így ment ez pár napig. Reggelente mosdás, fésülködés, ebédre meg csupa vegetáriánus kaja. És este nem mehetett el a királylányokat őrizni… De Orka észrevett valamit. A macska itt is követte. Nem is gondolta, hogy a sárkány gyötrésével véghez vitte a rosszcselekedetet, amire szükség volt, hogy visszamehessen a boszorkányvilágba. Telt az idő, múlt az idő, éjre éj és napra nap. A sárkánynak kezdett elege lenni Orkából, így hát hirdetést adott fel, hogy szabadon engedi annak a királynak a lányát, aki megszabadítja őt Orkától. Próbálták megmenteni a sárkányt Orka tisztaságmániás rémuralma alól, de a kis boszorkány úgy gondolta, hogy a sárkánynak még rendet kell tanulnia, nem hagyhatja magára. Ezért bármelyik királyfi


közeledését elhárította egy tomboló orkánnal vagy egyéb varázslattal. Néha szúrós töviserdőt varázsolt a vár falai köré, máskor tükörsima jeget, és jókat nevetett, mikor látta, hogyan csúszkálnak rajta a közeledni akarók. Amikor a sárkány meghallotta az Etyere petyerét, rémülten nézett egymásra a három feje: – Jaj, ez megint prittyózik! – kiáltotta olyankor a Tökfej. – Jaj nekem! – óbégatott Tojásfej. – Jaj nekünk! – siránkozott a Kancsi is, csak hogy ő is mondjon valamit. Már a sárkány kezdett lemondani a reményről, hogy valaha is megszabadul, amikor egy napon megérkezett a fehér király fia, vagyis a legszebb királylány bátyja. Szép, daliás királyúrfi volt. Türkizkék szeme ragyogott, mint a gyémánt. Orka hullámzó tengert akart a vár köré varázsolni, de amint a közeledő királyfit nézte, csak állt, és nem tett semmit, mert nem jutott eszébe a varázsige. A sárkány is ott ácsorgott, és csodálkozva vette észre, hogy szépséges szép őrzője nem tesz semmit, csak áll és tátog, mint a hal. – Nem mondja, hogy „etyere-petyre” – szólt Tökfej. – Sem, hogy „ittyó-prittyó”– tódította Tojásfej. – Szent sárkányfarok, ez most meg fog menteni minket – kiáltotta rémülten Kancsi. – De hiszen azt is akarjuk, te tökfej! – mordult rá Tojásfej. – Én vagyok a Tökfej! – szólt felháborodva a harmadik fej.(…) Farkas Orsolya (Vargyas, Kovászna megye)

Egy tini gondolatai Sokan azt mondják, az élet szép, jó, de ki tudja azt, hogy minek létezünk? Néha azt gondolom, az élet unalmas, fárasztó, és ezért nem szeretem. Úgyhogy miért is születtem meg? Számomra az élet egyvalamiért fontos: a családom miatt. Akiket imádok, tiszta szívemből.

Nem vagyok példás tanuló, de ez nem számít. Az élet nem csak abból áll, hogy: neked tanulnod kell, és még többet kell tanulnod! Az is lehet, hogy amiket megtanulsz, azt az életben nem fogod használni, mégis meg kell tanulnod, mert elvárják tőled. És van egy fordulópont a tinédzserek életében: az pedig természetesen a szerelem. Sokan azt mondják, hogy ennél nincs szebb dolog, hisz ilyenkor a fellegekben jársz. Ez igaz is, csak akkor van baj, amikor leesel. Amikor már nem látsz mindent rózsaszínben, amikor felébredsz, és látod a valóságot. Nem kell tovább magyarázzam, mindenki ismeri már ezt az érzést. Egy biztos, a szerelem sok fájdalmat okoz minden nemzedéknek, és talán épp ezért hajszoljuk? Én nem kívánom eldönteni! Román Hunor (Székelyszáldobos, Kovászna megye)

A száraz tél Ez a tél nagyon rosszul kezdődött, mert alig volt hó, csak sár és sár. A nyáron a testvérem barátjától kaptam egy sít, amivel nagyon gyorsan lehet síelni. Vártam a telet, és mindig azon törtem a fejem, hogy a barátok mit fognak mondani rá. Nem vártam semmit jobban, mint a havat. Egy reggel kezdett havazni. Nagyon örvendtem, és azt hittem, hogy egy hét múlva mehetek sízni. Nagy volt az öröm, de eltelt egy nap, és lett egy nagy eső, ami a havat mind elvitte, és sarat, pocsolyát hagyott maga után. Eltelt egy pár nap, és hó nem lett. Mérges voltam, és mindig csak az új sín gondolkodtam. Kiderült, hogy a testvérem megy Hargitára kirándulni, ott nagy hó van, és elviszi a símet. Nem akartam engedni, de a szüleim rábeszéltek. A testvérem elment, és erre már másnap akkora hó lett, hogy mehettem volna sízni, de mivel!! Erősen mérges voltam, mert nem volt, amivel menjek. Két hét múlva hazajött a testvérem, és a hó ismét elolvadt. Az egész telem el volt rontva. Így telt az én fehér-fekete telem.

A dinoszauruszok kihalása óta, azaz 65 millió év alatt nem pusztult ki annyi biológiai faj a Földön, mint az elmúlt évtizedekben. A mezőgazdasági célú tömeges erdőirtás miatt évente hatmillió hektár erdő semmisül meg. Ez viszont igen negatív hatást gyakorol a bolygó élővilágára, amit az is jelez, hogy 1970 és 2000 között 40 százalékkal csökkent a vadon élő állatok fajainak száma. A Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet külön körképet állított össze, amely szerint a világon két másodpercenként egy futballpálya területű erdőt vágnak ki. „Példátlan tempóban folyik az értékes erdők megsemmisítése” – állapították meg a szerzők a tanulmányban, amelynek adatai szerint a Föld erdőállományának mindössze tíz százalékát védik megfelelő módon. (forrás: geographic.hu)


Rovatunknak több visszatérő vendégét is üdvözölhetjük azok között, akiknek ebben a hónapban válaszolunk. Újabb alkotásaik kapcsán az tapasztalható, hogy korábbi észrevételeink közül néhányat megszívleltek, írásaikban hasznosítottak, illetve hogy íráskedvük új árnyalatokkal bővült. Ennek csak örülni tudunk, ahogyan annak is, hogy mellettük több más olvasónk is jelentkezett írásaival. Erre ösztönzünk minden érdekeltet a továbbiakban is! (Szonda Szabolcs) Bardocz Orsolya (Kézdivásárhely) – Hónapsoroló című versikéd egy már létező, ismert vers modelljére épül, tehát úgynevezett „átirat” ... lenne, ha továbbgondolná, -alakítaná, sajátos jelentéssel bővítené a mintát, amelyhez viszonyul, illetve ha utalna arra (például idézőjellel vagy másképpen). Esetedben mintául Csanádi Imre Új év (Hónapsoroló) című verse szolgál (részlet ebből: „Jégen járó január, / Fagyot fúvó február, / Rügymozdító március, / Április, füttyös, fiús, / Május, május, virágdús, / Kalászérlelő június, / Kaszasuhintó július, / Aranyat izzó augusztus, / Szőlőszagú szeptember, / Levelet osztó október, / Ködnevelő november, / Deres-darás december.”), ugyanígy épül fel a te versed is, annyi különbséggel, hogy az áprilistól decemberig tartó időszak hónapjait más jelzőkkel látod el, mint az eredeti vers. S bár ezek a jelzők helyenként ihletettek („mosolyt hozó kis május”, „levélsodró november”), azt javaslom, próbálj meg jobban elrugaszkodni a mintáktól, és küldj még. Benedek Timea (Gyergyószentmiklós) – Versed az évszakokat veszi sorba, egy-egy képet nyújtva mindegyikről, s bár a téma nagyon hálás, nem egyszerű sajátos, friss mondanivalót találni ezzel kapcsolatban – még ha néhol eléggé közel is jársz ehhez. Gondolkodj el alaposabban, hogy mi az, ami „megfog” téged az évszakokban, figyelj jobban a versritmusra (helyenként eléggé egyenetlen) és a rímekre (néhol ragrímeket használsz) – avagy válassz más, személyesebb témát, és küldjél még.

nem annyira erős, mint a szerzői szándék. Amin javítani tudnál, az az ún. „versbeszéd”, ami most még esetedben kissé prózai, egyszerűen megállapítasz, elmondasz dolgokat, mintha egy köznapi beszélgetés során tennéd, és emiatt verseid ritmusa is „szenved”, nem beszélve a ragrímek (pl. „szobában – félálomban”) hatáscsökkentő erejéről (fontos: a szöveg verssorokba tördelése még nem teszi verssé azt!). Hagyd érlelődni egy ideig hangulatodat, mondanivalódat, mielőtt szöveggé válna, és törekedj arra, hogy saját, egyéni következtetéseidet szűrd le ebből a folyamatból. Konnát Árpád (Kovászna) – Nem mindennapi lendülettel és kedvvel írod kalandos, általában kellő tömörséggel megfogalmazott, fordulatos, nagyrészt az indiánregények világa által ihletett történeteidet. Igazából azok érdekesek közülük, amelyekben saját leleményt, ötletet, sőt, humort adsz hozzá a forrásul szolgáló témákhoz. Ilyen például a Makkosi Bogáncs (Dr. Ravasz) „pumiprofesszorról” szóló írásod, amelyből közölni is fogunk májusi lapszámunkban. Arra kérünk viszont, hogy ezután küldendő írásaidat ne fénymásolt változatban juttasd el hozzánk, mert helyenként nehezen olvasható ebben a formában az amúgy is sűrű kézírásod.

György Tünde (Gyergyószentmiklós) – Szilveszterkor című versed kerek hangulatkép az óévbúcsúztató, újévköszöntő ünneplésről, de sajnos, ennek inkább az általános, ismertebb vonásait hozza előtérbe, nem azt, ami téged személyesen megérinthet a szilveszter(ezés) kapcsán. Ami érdekes az írásodban: a szilveszteri hangulatot egy picit összekapcsolod a karácsonyi ünnepkör kicsengésével, üzenetével – ám ez még nem teszi közölhetővé a versed. Próbáld meg felfedezni, igazából mit látsz te magad ebben a témában!

Kovács Karola (Brassó) – Az utóbbi időben beküldött három versed közül az Állatkert címűben látok fantáziát (a másik kettő csupán a leírásra összpontosít, nem próbál a látvány mögé tekinteni, a karácsonyfáról szóló pedig az ehhez kapcsolódó, közismert megállapításokat ismétli meg) – kár, hogy a megfogalmazása nem teszi a szöveget igazán verssé, inkább mondókaszerű, egymás után sorakozó kijelentő mondatokból és (sajnos, szinte teljesen) ragrímekből („jártam – láttam”, „fehéreket – kicsinyeket” stb.) áll össze. Javaslom, próbáld meg újraírni ezt a versed úgy, hogy állatkerti élményeidből kiválasztod a legérdekesebbet, azt írod meg részletesebben, kitérve különböző mozzanataira. Ne tarts attól, hogy használd a képzeleted is eközben! Kíváncsi vagyok, mire jutsz ezzel.

„Hugi” (Sárköz, Szatmár m.) – Most küldött versed (Nincs megoldás), akárcsak a korábbi (Egy érzés), azt jelzi, hogy nagyon őszintén igyekszel vizsgálni különböző érzelmeidet, hangulataidat (ugyanakkor láthatóan befolyásolnak ebben bizonyos modellek, mint például – talán – az érzelmes dalszövegek), a gond csak az, hogy a megfogalmazás

„Mia Metódi” (Sepsiszentgyörgy) – A barátok című írásod nem annyira kiforrott, valami hiányzik belőle (főként a befejezésére értem ezt), talán valami olyanszerű következtetés, ami többet elárul ehhez a témához kapcsolódó gondolataidról, mint az a zárlat, miszerint: „A barát ... hát az ... a legféltettebb kincsünk!” Az álmok kapujában című


szöveged viszont érdekes, fantáziadús történet egy különös világba elmerészkedő kisfiúról – ebből közlünk majd. (Zárójelben mondom, de azért ez is nagyon fontos: vigyázz a helyesírásra, eléggé sok a baki a szövegeidben, s ez ronthat azok hatásán!) „Opeszti” – Éjszaka című versed rövidke, ráolvasáshoz hasonló rigmus, s bár van benne néhány sajátos megfogalmazás („Fehér égen naplemente, / Sötét kékben holdfelkelte”), csak ennyi alapján nem tudok levonni érdemleges következtetéseket. Küldj még írásaidból!

erőltetett, ezért a képzavarhoz közelít (pl.: „lábai gyökerét hóbunda feszíti”) – bár van néhány eltaláltabb sora is („dallamát játssza a tél-cimbalom”, „hótündér-felhők trónja szürküllik”). Közölni viszont Február című írásodat fogjuk, mert arra a szövegre is jó példa, amelyben a ragrímeket jól ellensúlyozza a fogalmazásmód, a vershangulat és a gondolat- vagy képzettársítások leleményessége.

Óbis Éva Tünde (Börvely, Szatmár m.) – Édesanyámnak című verses köszöntőd azt példázza, hogy milyen nehéz is néha beszélnünk (főként versben) a legőszintébb érzelmeinkről. Bár nagyjából gördülékeny és szemléletes ez az írásod, igazából csak egy-két szép képet tudok kiemelni belőle: „Köszönöm mosolyod / bársony-virágszőnyegét, / (...) / Köszönöm szavaid / lélek-tengerét, / tavaszi színeit / s nyári ízeit.”. (Ez az a típusú vers, amelynek akkor van a legnagyobb hatása, ha felolvasod címzettjének, vagy odaadod, hogy olvassa el – valószínűleg március 8-án meg is tetted ezt, ám ha nem, sohasem késő.) Két másik versed közül a Téli reggel ugyan nem gyenge, de helyenként egy picit

Pánti Katalin (Sepsiszentgyörgy) – Amit írásaid kapcsán ki tudok emelni, az a megfelelő érzékenység, megfigyelőkészség és a leírás iránti érzék. Ugyanakkor szövegeidre még ráférne egy jó adag munka ahhoz, hogy verseknek lehessen tekinteni őket: pontosan a verseszközök vannak jelen bennük nagyon kis mértékben (kiegyensúlyozott ritmus, viszonylag egyenletes hosszúságú sorok, kidolgozott rímek, egyéni költői képek stb.), márpedig ezekre bizonyos „adagolásban” szükség van, hiszen hiányukban a szöveg azt a benyomást keltheti az olvasóban, hogy véletlenül van verssorokba tördelve, és tulajdonképpen más műfajba (pl. próza) kívánkozna. Lehetséges, hogy inkább prózával kellene próbálkoznod, a most versformában lévő, hangulat és töprengés határán lévő mondanivalóidat jobban el tudnám képzelni prózai jellegű írásokban.

Egy kis útravaló… • 2007 január 11-én a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében került sor Bakk Pál Útravaló című könyvének a bemutatására. A könyvet méltatta Fekete Vince költő és Borcsa János irodalomkritikus. Bakk Pál Szentkatolnán született, 1947-ben szerzett oklevelet a csíksomlyói Majláth tanítóképzőben. Moldvai csángó falvakban tanított, majd igazgató-tanítóként tevékenykedett Teleken. 1996-ban a Románia Magyar Pedagógusok Szövetsége Életmű díszoklevéllel tüntette ki, majd 2006-ban Szentkatolna díszpolgárává választották. Írásai kiadását különböző kiadók vállalták fel. Az Útravaló című könyvben az emlékíró életének egy-egy sorsdöntő szakaszáról vall, ízelítőt kaphatunk a csíksomlyói évekre való visszaemlékezéseiből. Érdekesen és aprólékosan számol be a falusi élet szokásairól (szénaosztás, hagymafűzés), ugyanakkor csodálatos tájleírásra is lelhetünk a Göncölszekér című novellában. Az író sajátos irodalmi eszközökkel úgy vall emlékeiről, hogy az olvasó részesévé válik ennek az emlékvilágnak. A könyvbemutató családias hangulatban zajlott, és nem maradt el a személyre szóló dedikálás sem. ( Forró Timea, Kézdivásárhely)

Tájékozódási verseny • 2007. február 17-én, szombaton reggel 9 órakor sok-sok Refis (Baczkamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium) kisdiák várakozott az iskola előtt, hogy egy tanár kíséretében elinduljon a Cimbora-ház felé (Bethlenfalvára), ahol az idén tartják a várva-várt tájékozódási versenyt. Megérkeztünk, feliratkoztunk, felosztottuk a csapatokat, általában 4-7 fős csapatok indultak. Majd kiválasztottunk egy embert, aki a csapatkapitány lesz. Mikor ez is megvolt, húztunk egy számot, ahányadiknak fogunk indulni. A csapatokat hárompercenként indították, egy 7,5 km hosszú távot kellett megtenni. Kaptunk egy lapot, amin megvolt, hogy merre menjünk, és számok voltak rajta, amik táblákat jelöltek, amit mi kellett megkapjunk. Minden táblán betűk voltak, ezeket fel kellett írni a lapra, és amikor célba értünk, egy helyes szót raktunk ki belőle. Útközben négy bíróval találkoztunk, akik különféle (természethez kapcsolódó) kérdéseket tettek fel, és pontokat kaphattunk, ha helyesen válaszoltunk. A táv megtételéhez egy órát kaptunk, ha tovább tartott, levontak annyi pontot, ahány percet késtünk. A célban kaptunk egy térképet, amin be kellett jelölni a falvakat, ezzel is pontot szerezhettünk. A végén, amikor mindenki megérkezett, ettünk, és ezután jött az eredményhirdetés: az 5-6. osztályos kategóriában a farcádi csapat győzött, a mi iskolánk dicséretet kapott. Fáradtan, de nagyon sok élménnyel tértünk haza, és már nagyon várjuk a következő versenyt. (Vágási Réka, Székelyudvarhely)


Az 1800-as években egy francia utazó – látva, hogy a futballozó angolok „minden teketória nélkül rugdossák egymást, végtagjaik kockáztatásától, fejek beverésétől sem riadva vissza az ellenfél legyőzése érdekében” – így sóhajtott fel: „Ha az angolok ezt játéknak nevezik, akkor mit érthetnek háborún?” Kassowitz Félix karikatúrája

A labdázás pedig játék, és a gömbölyű tárgyakkal boldogan játszó állatokra gondolva azt is bátran leszögezhetjük, hogy ősibb, mint maga az ember. A legelső labdákat a természet kínálta eleinknek: a fák gömbölyű gyümölcsöt, a folyók kavicsot adtak, és golyókká gyúrhattak havat, agyagot is.

bőrcsíkokból varrták és tollal, szőrrel töltötték meg labdáikat. Gumilabdát először az indiánok készítettek, felfújt bőrlabdát a kínaiak (1500 évvel ezelőtt), nálunk meg a gyerekek, nem is olyan régen, rongylabdát kergettek. A legnagyobb labdákat valószínűleg az eszkimók rúgták, a legijesztőbbet pedig az angolok: amenynyiben hagyományuknak hinni lehet, első „futball-labdájuk” egy kivégzett dán útonálló feje volt.

Síremlékek falfestményei és feltárt sírok bizonyítják, hogy az ókori Egyiptomban a pálmalevelekből préselt vagy agyagból égetett labdáknak volt nagy becsülete

Napkoronggal labdázó férfi egy bronzkori sziklarajzon

Xolotl, az alvilág istene, a kínaiak szerint Huang-ti, a legendabeli „Sárga Isteni Ős” volt a labdajátékok kitalálója — bár mondják úgy is, hogy az „északi barbároktól”, a hunoktól tanulták a labdarúgást.

A kő-, alma-, vagy tojásdobálás a középkorban is sokfelé volt a népünnepélyek fénypontja

Az ókorban a görögök fűmaggal vagy gyapjúval töltött bőrlabdákkal, a római légiók katonái felfújt marhahólyaggal labdáztak. Kínában pálmafa háncsából fonták,

emberek a szent skarabeustól, a galacsinhajtó bogártól tanultak labdázni. Az azték mitológiában

Az eszkimók, három napon át tartó mérkőzéseiken szarvasbőrből varrt nagyméretű labdákat rúgtak az egymástól 10-15 km távolságra levő kapukba

Őseink az égitesteket istenek labdáinak, a labdajátékokat istenek találmányának vélték, az egyiptomi hagyomány szerint pedig az

A japánokat egy ősi legenda szerint emberarcú, majomkezű szellemek tanították a labdajátékra, amely sokáig a főnemesek kiváltsága volt

Amerika őslakói úgy hitték, hogy a földi eseményeket az égi pályákon játszott mérkőzések határoz-


zák meg, de az időjárást, kukoricatermést befolyásolhatja vallási szertartásaik labdacsatáinak eredménye is. (A labdák értékes voltát bizonyítja, hogy régi krónikák szerint a meghódított törzseknek néha labdák ezreit kellett labdaadóként fizetniük.)

Az azték krónika illusztrációján teremtő istenük, Tezcatlipoca (Füstölgő Tükör) labdázik a mennyei játéktéren

A régmúlt időkben a győzteseket ajándékokkal, drágakövekkel halmozták el, a mexikói indiánok még a nézőtéren ülők ékszereire,

sőt ruháira is igényt tarthattak. Szemtanúk szerint a mérkőzések végén a szurkolók szaporán futásnak is eredtek, értékeiket mentendő. A gyengén vagy szabálytalanul játszók viszont mindenütt elnyerték méltó büntetésüket. Kínában a vesztesek szidalmak és a nézők gúnykacaja közepette vonultak le a pályákról és kapitányukra ostorcsapás várt, de több-kevesebb korbácsütés volt a büntetés az ókori Spártában is. Az azték ünnepi labdajátékok veszteseinek sorsa még kegyetlenebb volt: csapatkapitányukat (de néha a csapat minden tagját)

helyben kivégezték, hogy vérükkel a földet áztatva szerencséssé tegyék a következő esztendőt.

A 19. század második felében a futball az angol diákok kedvenc időtöltésévé, a pályák pedig az iskolák versengésének színtereivé váltak

Az indián törzsek néha a határviszályok megoldását is egy-egy mérkőzés eredményétől tették függővé

A labdarúgás valójában a harcot utánozza: van legyőzendő ellenség, beveendő vár a kapu, és van fegyver is, a labda. A kínai hagyomány szerint Huang-ti azért találta ki „a labda rugdosását”, hogy katonáit kitartásra, fegyelemre, fürgeségre nevelje, de a labdajáték sok más országban is része volt a katonai kiképzésnek.

lyákon játszott futball (a krikett mellett) az angol diákok kedvenc sportja lett, és miután Cambridgeben kidolgozták a labdarúgás szabályait, elindult világhódító útjára is. Az első magyar nyelvű tudósítás az „érdekes, hevítő és sok élvet nyújtó” játékról közel 150 éve jelent meg egy napilapban: „A Football vagyis Rugdaló…kizárólag az iskolai iúság játéka, és lényege az, hogy a labda nem kézzel dobatik, hanem lábbal rugatik”.

A magyar iskolákban az 1600-as években lett a testnevelés oktatásának része „a nagy lapta szabad ég alatt ide s tova verettetése”

A kínai futballistáknak a labdát selyemháló nyílásán kellett átrúgniuk

Anglia kora-középkori télbúcsúztató ünnepein már egész falvak lakói rúgták, dobták, cipelték a szalmával kitömött disznóbendőt, marhahólyagot, hogy eljuttassák a célba, többnyire az ellenfél falujában álló templom kapujába. Később gaalnak (azaz gólnak) nevezett kapukat állítottak, eredetileg egymástól 5-6 km távolságban. Az 1800-as évekre az iskolai pá-

A középkori Angliában egyre jobban eluralkodott a futball-szenvedély. Összemérték tudásukat diákok, mesterlegények, falusi

Utcai labdarúgó mérkőzés a középkori Angliában


fiatalok, néhol még az asszonyok, a hajadonok és a vénlányok csapatai is. Rúgták a labdát a városok utcáin, réteken, szántóföldeken, csendet háborítva, vetést tiporva. Következett tehát „az isten ellen való” játék megtiltása „a közrend és a városok nyugalma érdekében”. Az 1300-as években, hogy London polgárainak ne kelljen ablakaikat eltorlaszolniuk, börtönbüntetés várt mindenkire, aki a város terein futballozott. Edward király az angol-skót háború idején katonáinak is megtiltotta a „megbecstelenítő” játékot, hogy ne csak játszadozzanak, harcoljanak is az ősi ellenség ellen.

Napjaink szinte valamennyi labdajátékának fellelhetők az ókori, középkori elődei. Bár az európai labdarúgás őshazájának Angliát tekintjük, eredete egy régi római játékra vezethető vissza, és igen népszerű volt a középkori Itáliában is. Ott kizárólag arisztokraták mérték össze tudásukat, és Firenze csapatának olyan erősségei is voltak, mint VII. Kelemen, majd X. Leó pápák.

hogy csak térddel, könyökkel vagy csípővel érinthették.

Valaha indián törzsek vallási szertartásainak része volt a hoki előde is

Eredetileg a perzsa lovasság katonai kiképzését szolgálta, később a nemesek, hercegek, uralkodók kedvelt sportja lett a lovaspóló.

Az olasz városok főterein játszott futballmérkőzéseken lelkes nézősereg buzdította a csapatokat

Az angol városok terein játszott futballmérkőzések az ablakokat sem kímélték

Franciaország kolostoraiban és templomaiban az 1500-as években tiltották be a labdázást, mint „pogány erkölcstelenséget”, „az ördög mulatságát”, és akkortájt zsörtölődött nálunk is Zsámboki János tudós udvari orvos: „Te laptácska,… vajon visszaadod-e a rád pocsékolt erőt, időt, pénzt?”

16. századi „laptaház” Zsámboki János könyvében

A középkori Angliában hagyományos játék volt a kézilabda előde, a „kapura történő hajigálás”, és népszerű volt a nagyméretű labdával játszott „ököllabda” is, amelyből alig több mint 100 évvel ezelőtt a röplabda született.

Ha a mérkőzéseken a király is részt vett, harsonák szóltak, üstdobok peregtek, valahányszor elütötte a labdát

Az angolok „nemzeti” játékát, a golfot Kínában már háromezer éve játszották, viszont eredeti 19. századi angol találmány az asztalitenisz. Teniszt először francia kolostorokban játsztak az 1200-as években, és a szerzetesek példáját hamarosan követték a királyi udvarok nemesei is.

Lehel kürtjének faragott díszítményei mutatják, hogy a honfoglalás korában is kedvelt volt a labdajáték

A kosárlabda ősének az aztékok labdajátékát tekinthetjük, amely még nagyobb ügyességet igényelt: a játékosoknak a labdát egy hat méter magasságban falra szerelt gyűrűn úgy kellett átjuttatniuk,

A középkori előkelőségek „repülő játékát”, napjaink kedvelt sportját, a tollaslabdát is Kínában találták ki, háromezer évvel ezelőtt


1. A kosárlabda születésének dátumát is, helyét is pontosan ismerjük. Megalkotója James Naismith, az amerikai Springfield kollégiumának tanára volt, akinek a leszedett almát fára akasztott kosarakba dobáló diákok adták az ötletet a 19. század végén. Tudod-e, hány játékosa van egy kosárlabda-csapatnak? a. öt b. hét c. kilenc 2. A hagyomány szerint egy labdarúgó csapatot azért alkot éppen 11 játékos, mert a játékszabályok kidolgozásakor az angliai kollégiumok csapatait a bentlakások hálótermei szerint szervezték, és azokban legtöbbször tíz diák és egy felügyelő tanár aludt. Tudod-e, mióta mérik össze

tudásukat világbajnokságokon az országok válogatott „tizenegyei”? a. 1930 b. 1940 c. 1960 3. 1954-ben, az „évszázad mérkőzésén”, a magyar „aranycsapatnak” sikerült 6:3-ra legyőznie a mindaddig veretlen angol labdarúgó válogatottat. Tudod-e, ki volt a csapat (ma is élő) kapusa? a. Bozsik József b. Grosics Gyula c. Hidegkuti Nándor

meg, amikor először játszottak válogatott csapatban. Mi az év legjobb európai játékosának választott labdarúgó jutalma 1956 óta? (1967-ben Albert Flórián kapta, az FTC játékosa) a. Aranycipő b. Aranykapu c. Aranylabda 5. Melyik magyar találmány az alábbi játékok közül? a. asztalitenisz b. tollaslabda c. asztali labdarúgás (gombfoci) 6. Melyik nem talál a többi közé? baseball, golf, krikett, méta, pingpong, polka, póló, teke, rögbi

4. A régi idők magyar labdarúgóit bordó bársonysapkával tisztelték

Egy férfi sántikál az utcán. Szembejön vele egy barátja. – Hát, veled meg mi történt? – Csak egy kis futballsérülés. – Nem is tudtam, hogy focizol. – Á, dehogy! Tegnap meccset néztem, és belerúgtam a tévébe. A kis David Beckham éppen matekórán ül az iskolában, mikor felszólítja a tanárnő: – David, kérlek, számolj el 1-től 15-ig! – 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 12, 13, 14, 15. – Na, de kisfiam, nem felejtettél ki valamit?! – A francba, már megint kihagytam a 11-est!

Idegesítő női kérdések a foci VB alatt: • Kik játszanak az izék ellen? • Te, a Figónak van felesége? • Szerinted melyik csapatnak szebb a meze? • Akinek nincs labdája, miért fut? • A hosszabbításra is kíváncsi vagy? • Összesen hány félidő van? • A németek miért rúgnak olyan erősen? Mérkőzés után az edző így szól a csatárhoz: – Öregem, téged csak két dolog akadályoz abban, hogy jó futballista legyél. – Micsoda? – A két lábad.


Hogy mitől labdásak az alábbi rejtvények? Megmagyarázzuk, de nem egészen, hogy azért törhessétek a kobakotokat. No meg aztán a cselezést (vagy épp a „bolond április” hozta tréfálkozást) sem csupán labdával űzhetjük... Köztudott, hogy ősidők óta labdáznak az emberek – persze, különböző korokban másképpen és másféle labdával játszottak. Sokszor viszont nagyon komolyan: életre-halálra. Miből készülhetett a labda? Sok mindenből. Például rongyból is, illetve abból, ami a következő – többek között Kibéden is előforduló – találós kérdés megfejtése: Melyik ló terem az erdőben? Megfejtés: a tapló. Bizony, taplóból is készül labda! És most következzenek az áprilisi rejtvények.

A labdarúgó-mérkőzések eredményét az 1, 2 vagy x jelek segítségével tippelik meg a totón. Helyesírási totónk kissé különbözik a focistól. Ami ott az otthon játszó csapat győzelmét jelenti, az esetünkben a kiejtés szerinti írásmód jele legyen, azaz: 1-es. Ugyanígy itt a szóelemző írásmód jele a 2-es, nem az idegenbeli győzelemé, illetve a hagyományos írásmód jele az x, nem pedig a döntetlené. Az alábbi szavak mindegyikét kiejtés szerint leírva adjuk meg, zárójelben esetleg utalunk a szó jelentésére. Azt kell eltalálni, hogy melyik esetben melyik helyesírási alapelvünk alkalmazása a helyes, és az ennek megfelelő jeleket kell beküldeni a szavak sorrendjében. ajjas (alávaló) / aggyon (például csokit) / ájja (például a helyét) / álgya / aszt / asszony / Meggyes (erdélyi város neve) / Mikszát (A beszélő köntös írója) / Áprili (a Március című vers költője) / meggy (gyümölcs) / papagáj / sejpít / vájú (etetésre szolgál).

„labdajátékos” idegen szavakkal Előbb jegyezzétek le a helytelen megfeleltetések előtt álló három számot. Utána pedig az így „kihúzott” számok után álló idegen szavak helyes megfelelőinek kezdőbetűiből rakjatok ki egy szót! A szó jelöltje sportos alkat szokott lenni. Amennyiben több rokon értelmű szó is megfeleltethető az idegen szónak, azt válasszátok, amelyik segít annak a magyar szónak a kirakásában, melyet a világ számos nyelve átvett és használ. 1. henc = kezezés; 2. korner = tizenhatos vonal a fociban; 3. szerva = adogatás; 4. volley = kosárlabda; 5. penalti = büntetőrúgás; 6. passzolás (labdajátékokban) = ejtés; 7. szauna = (egyféle) gőzfürdő; 8. hoki = gyeplabda, jégkorong; 9. kondíció = erőnlét, feltétel; 10. olimpia = tantárgy- és sportverseny; 11. vinkli = a kapu sarka; 12. póló = lovas gyeplabdajáték; 13. bekk = csatár; 14. heccel = szabálytalankodik; 15. drukker = szurkoló

A képrejtvény esetében képnek, rajznak, illetve kép, rajz elemeinek kell szót, szavakat megfeleltetni úgy, hogy a megfeleltetett szó vagy szavak a megfejtést eredményezzék. Irodalmi képrejtvény esetében – tehát ez esetben is – többnyire valamely irodalmi mű címét rejti a kép. Meg kell adni a képből kikövetkeztethető műcímet és a szerző nevét (amennyiben az ismert). Ezúttal csak annyit árulunk el, hogy a szerző közismert, a cím megfejtése során pedig eszünkbe juthat az egyik labdajáték, melynek neve idegen szóval: badminton.


Ki az? Egészítsd ki egy-egy első betűvel az alábbi hálóban található három betűs szavakat úgy, hogy értelmes négybetűs szavak alakuljanak ki. Helyes megoldás esetén egy 1848-as tüzér neve lesz a végső megoldás.

K

Ö

R

Z

Á

R

S

I

Z

V

A

R

I

N

T

L

E

S

É

S

Z

5 6 7 8

9

10

11 12 13

K

O

S

I

R

O

P

Á

L

I

G

A

M O

R

É

I

B

A

R

S

O

L

D O N

P

O

R

D

I

K

I

B

O

R

Z

E

M

G V

O

A vízszintes sorokban lévő három betűs szavakat úgy kell kiegészítened négybetűs értelmes szavakká, hogy az első függőleges oszlopban Arany János késői versciklusának címe alakuljon ki.

3

4

A

Arany-versciklus

1 2

O D

Egészítsd ki a hálót kilenc betűvel úgy, hogy függőlegesen és vízszintesen is értelmes kilenc betűs szavak alakuljanak ki! S

Á

T

Z

T

Á

A

M

N

I

L

P

T

Á

Á

O

S

R

Helyezd el a következő neveket a mellékelt hálóban úgy, hogy a kiemelt függőleges oszlopban egy híres magyar atomfizikus neve váljon olvashatóvá! CELSIUS, EDISON, EÖTVÖS, FARADAY, KELVIN, KEPLER, LORENZ, THÁLÉSZ, VOLTA.

Vízszintes: 1. Belga autójel. 2. Amerikai Samu. 4. Királyi, angolul. 6. Mondat eleme. 7. Nulla. 8. Nem mozog. 10. Elszakít. 12. Ókori balkáni nép volt. 13. Nitrogén vegyjele. Függőleges: 1. Magyar fizikus, a Hold–Föld távolság meghatározója. 2. Olyan ízű, mint a tenger. 3. Kínai kommunista vezető volt (MAO). 4. Sugár. 5. Liter. 8. Hálával emleget. 9. Lyuk a jégen. 10. Kérdő hang. 11. Foszfor vegyjele.

Ki kicsoda a februári Cimborában? Lackfi János – költő, író, műfordító, 1971-ben született Budapesten. László Noémi – költő, 1973-ban született Kolozsváron. Szabó Róbert Csaba – író, szerkesztő, 1981-ben született Szilágynagyfaluban.

FEBRUÁRI MEGFEJTÉSEK: Barangoló 1-a, 2-b, 3-c, 4-a, 5-b, 6-c, 7-c, 8-b Szócsavargó Találd ki a csattanóját! 1. vívóiskola; 2. melegen Mesés képrejtvény: Csipkerózsa (Grimm-mese) Mi a közös előtag? 1. láb; 2. boszorkány.


nyereményszelvény• április A mi osztályunk teljes létszámban megvásárolta a Cimborát. Iskola .................................................................................... Osztály ................................................................................. Létszám ............................................................................... Iskola címe .......................................................................... Terjesztő tanár neve ....................................................... Aláírása ................................................................................ Telefonszáma .................................................................... • Ebből a szelvényből egy osztály csak egyet küldjön be! • A terjesztő tanár aláírásával hitelesíti az adatokat.

április Név: ........................................................................................ Osztály: ................................................................................. Iskola: ..................................................................................... Lakcím: .................................................................................. Telefonszám: .......................................................................

Lottó és anagramma „labdajátékos” idegen szavakkal .............................................................................................. „Sportos” irodalmi képrejtvény

Megfejtések:

Keresztrejtvények: .............................................................................................. .............................................................................................. .............................................................................................. .............................................................................................. ..............................................................................................

Barangoló – pályázati kérdések: 1....., 2. ....., 3. ....., 4. ......, 5. ....., 6. .................................... Szócsavargó-feladványok Helyesírási totó ...............................................................................................

– Nem is tudtam, Jean, hogy maga egy puska. – Miért volnék puska, uram? – Mert amikor megkérdeztem, milyen nap van, csütörtököt mondott.

..............................................................................................

Beküldési határidő: május 15.

– Jean, tegyen újságpapírt az asztalra, mielőtt rááll, hogy becsavarja a villanykörtét! – Minek uram? Elérem anélkül is! – Jean, ha elalszom, oltsa el a villanyt. – Rendben van, uram. Majd szóljon, ha elaludt.

– Jean, hozzon tűt és cérnát! – Minek, uram? – Nyelvet akarok ölteni magamra.

– Jean, fogadja a vendégeket virágesővel! ... – Mi volt ez a csörömpölés? – Csak cserepes virágokat kaptam!

– Jean hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt? – Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

– Jean, mi ez a dübörgés a szekrényben? – Csak a ruhák mennek ki a divatból!


Lehet postázni a nyereményjáték szelvényeit!

Cimbi képtára • Húsvét

– festők vásznain

A 17. oldalon megtalálod a játék negyedik szelvényét. Az eddigi hárommal együtt most postázhatod a szerkesztõség címére. Ha a négy szelvény egy borítékban, idõben ideérkezik (május 15-ig), te is részt veszel a nagy sorsoláson:

íj d õ s l E

Második d

íj

íj d k i ad m r a H

Jézus tanítványai körében töltött utolsó éjszakájáról festette El Greco, a reneszánsz korának neves spanyol festője Krisztus az Olajfák hegyén című képét, Krisztus jobbján az alvó tanítványokkal, a háttérben halványan feltűnő poroszlókkal. A barokk kor festészetének jellegzetes alkotása Rubens műve, A kereszt felállítása. A mozgalmas kép Krisztust ereje teljében ábrázolja, és hatalmas erők csapnak össze, miközben a herkulesi termetű férfiak a keresztfát igyekeznek felállítani.

(a fotók csak illusztratív jellegűek, nem a tényleges nyereményeket ábrázolják)

„Azt szeretném tudni – mormolta maga elé –, mi is van egy ilyen könyvben, amíg csukva van. Természetesen betűk vannak benne, melyeket papírra nyomtattak, de mégis valaminek kell még lennie benne, mert ha kinyitom, egyszerre előttem áll egy egész történet. Személyek bukkannak fel, akiket még nem ismerek, mindenféle kalandok, tettek és harcok fordulnak elő – és néha tengeri viharok játszódnak le, vagy az ember idegen országokat és városokat lát. Ez mind benne van ugyanis valahogyan a könyvekben. El kell olvasni, hogy átélhessük, ez világos. De belül mindez már előre megvan. Szeretném tudni, hogyan.” Michael Ende: A végtelen történet

Cimbora 2007. április, XIX. évfolyam Szórakoztató irodalmi, kulturális folyóirat 5–8. osztályos diákoknak Fõszerkesztõ: Farkas Kinga Szerkesztõ: Szonda Szabolcs Munkatársak: Béres Károly, Bogdán László, Forrai Tibor, Keszeg Vilmos, Kónya Éva, Köllõ Zsolt, Zsigmond Gyõzõ

Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájának első darabja, az 1881 húsvétján bemutatott Krisztus Pilátus előtt. A nagyméretű (417 x 636 cm) festmény a bírája előtt álló, acsarkodó ellenségeit és a töprengő helytartót néma nyugalmával legyőző, társai közül sugárzó fehérségével kiemelkedő Megváltót ábrázolja.

Szerkesztõség: 520064 Sf. Gheorghe, str. Presei nr. 8/A E-mail: cimboramail@gmail.com Tipográfia és tördelés: Vasiliu Anna és Kopacz Attila Prepress: Cova Design Studio, Sepsiszentgyörgy Készült a sepsiszentgyörgyi Cova Print nyomdában. Támogatóink:

Kiadja az Erdélyi Híradó Kiadó és a Cimbora Alapítvány Borító: Csillag István Illusztrációk: Csillag István, Keszeg Ágnes

Az előző századforduló éveinek legnagyobb hatású magyar festőjeként tartják számon Ferenczy Károlyt, a nagybányai festőiskola kiemelkedő művészét. Levétel a keresztről című képe 20. századi ruhát viselő alakjaival közel hozza hozzánk, szinte kortársunkká teszi a Megfeszítettet.

Háromszék, H-Press, Hármas Alapítvány ISSN 1222-1910

A Munkácsy-trilógia második darabja az elsőnél is nagyobb méretű Golgota (részlet). A Koponyák hegyén álló keresztek, a siratók és a közömbösen szemlélődők hátterében a vészjóslóan feketéllő égbolt is a jóvátehetetlen tragédiára utal.

Matthias Grünewald, a német reneszánsz mestere, egy kisváros (Isenheim) temploma számára festette meg fő művét, a Krisztus életének eseményeit ábrázoló oltárképet. A Feltámadás élénk színekkel megfestett látomás a sírjából kiemelkedő, ragyogó túlvilági fénnyel övezett Megváltóról.


KELLEMES

A májusi Cimborából: Még több irodalo m, ráadás Ti írtátok! Kiderül, hogyan ér véget Benjámin különös kalandja.

lemben e n é rt tö s te e n é A Tört k az erdélyi szászo olvashattok. l ró á s lá o d é z s m szo

A Barangolóban a kerékp ár történetét járja körül Kó nya Éva.

HÚSVÉTI

ÜNNEPEKET!


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.