A sokszor a „templom és az iskola” költőjeként emlegetett R S több, egymáshoz kapcsolódó versében tűnődik el azon az átváltozáson, amelynek révén az erdőn magasodó fenyőből karácsonyfa lesz, és azon is, hogy mit hoz az emberek életébe – amíg el nem szárad, és ki nem kerül a házból. Íme, egyik ilyen verse: A karácsonyfa megérkezik Mögötte elmaradt a nagyhavas, Mögötte elmaradt a rengeteg, A piacon most megállnak vele A nagy utat járt, csendes szekerek. Vizsgálgatják növését, termetét, Az emberek közt kézről-kézre jár. Az óriás lemetszett, csonka karja, A kis fenyőfa: karácsonyfa már. Csodálkozva tekintget szerteszét És fájón leheli ki illatát. Egyben ünnepre felszenteltnek is, Halálraszántnak is érzi magát.
Mindenki karácsonyfája Az ablakok lelkesen tükrözik még a gyér éjszakai fényben is Nappal meg szinte kapzsin nyúlnak érte bár csak egy-egy oldalról az övék Majd aztán vége lesz itt-ott a tér kőlapjai között marad néhány fenyőtű semmi más Az ablakokat fölszólíthatod fogjanak össze érdekedben: képtelenek lesznek segíteni A kőlapok rései közt meg a fenyőtűk hogyan is volnának elég erősek visszahozni hatalmas otthonuk? Csak a gyerekszívek csak a gyerekszemek csak a gyerekszájak makacs hűsége pártol cinkosan.
Csorba Győző magyarországi költő talán arra emlékeztet Mindenki karácsonyfája című versében, hogy hajdanán, a fenyőfa-díszítés szokása kialakulásának kezdetén, gyakran nem a magánházakban, hanem a települések központjában állítottak karácsonyfát, amely így valóban mindenkié volt (ez ma ismét szokás, de nem azért, hogy az otthoni karácsonyfát helyettesítse).
A karácsonyi ajándékozást általában nagy izgalmak előzik meg, és vidámságból sincs hiány a készülődés során. Az igyekezet, hogy idejében minden a helyén legyen, néha humoros történések forrása – mint például P. H L Bogyó meséi című könyvében – ahol az egyik ajándék fogja magát, és ... elkódorog. „A karácsonyfa alatt, az ajándékok között volt egy kalitka. A kalitkában ott ugrált egy sárga kanári, vagyis Fü-