SZAKMATÜKÖR 4.

Page 1

SZAKMATÜKÖR 4. A BUDAPESTI KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEKBŐL - A 80-AS ÉVEKTŐL ELINDULT SZAKMAI INNOVÁCIÓK ÉS ÚJSZERŰ KEZDEMÉNYEZÉSEK

Budapesti Művelődési Központ 2005. Módszertári füzetek 12.


SZAKMATÜKÖR 4.

Tartalomjegyzék Szerkesztői előszó.................................................................................................................................................................................. 7

KÖZÖSSÉGI KISÉRLETEK dr. Fodor Katalin: A közösségi mentálhigiéné térnyerése a közművelődésben ................................................................................... 8 Bevezetés .......................................................................................................................................................... 8 Helyzetkép .......................................................................................................................................................... 8 Reagálás a helyzetre ...................................................................................................................................................... 9 A közművelődés bekapcsolódása................................................................................................................................. 9 Lakossági igények .......................................................................................................................................................... 9 Elméleti háttér ........................................................................................................................................................ 10 A kísérletek ........................................................................................................................................................ 10 A felkészítés ........................................................................................................................................................ 10 A későbbi kurzusok...................................................................................................................................................... 12 A csoportok ........................................................................................................................................................ 13 Az akciómodell ........................................................................................................................................................ 13 Módszertani segédanyagok........................................................................................................................................ 13 A mai helyzet ........................................................................................................................................................ 14 Gerevics József– Fodor Katalin: Az üvegbúra ......................................................................................... 14 Kiss B. Kati - Győrik Edit: Cél nélkül bejönni tilos ! ? - Az előtértől a Tanodáig .....................................................................................16 A lakótelep ........................................................................................................................................................ 16 A szakma útkeresése - mire vállalkozott az előtér?.................................................................................................... 17 Az előtér funkciói: .................................................................................................... 17 Az előtéri munka a következő fő feladatok közé csoportosult: ...................................... 18 Hogyan realizálódtak ezek a célok ?............................................................................................................................ 18 Elméleti megközelítések.............................................................................................................................................. 18 Ifjúsági szolgálatunk fontosabb elemei voltak: .............................................................. 19 Egy „deviáns” gimnázium............................................................................................................................................ 19 A szakmai munka ........................................................................................................................................................ 21 Kiemelt szakmai tevékenységi területek : ..................................................................... 22 Finanszírozás, forrásteremtés ..................................................................................................................................... 22 ”Menetkész állapotban” - Epilógus ?!......................................................................................................................... 23 Részlet az előterjesztésből:.......................................................................................................................................... 23 Berecz Éva, Egey Ervin, Kovács Katalin, Ságvári János, Simon Ida Előterezők .......................................... 23 Pordány Sarolta Fiatalok az utcán – amerikai-magyar közművelődési program-kísérlet a 90-es években.......................................26 1 A Forró pontok program budapesti adaptációjának előzményei........................................................................... 26 2. A városi fiatalok utcai csoportjainak megközelítésére irányuló közművelődési tevékenységek fontosságáról .. 27 3. A Hot Spots – amerikai komplex ifjúsági, közösségi és bűnmegelőzési program bemutatása ............................ 28 4. A Forró pontok kísérleti program megvalósítása Budapest két kerületi közművelődési intézményében .......... 30 A Forró pontok projekt megvalósításának munkafázisai (1998-1999)...................................................................... 31 5. Az innováció hatása, hasznosulása ......................................................................................................................... 33 Fiatalok az utcán Országos szakértői kerekasztal konferencia 1999. december 7. ................................ 34 Felhasznált irodalom: ..........................................................................................................................................................................38 Szabó András A Kapocs Ifjúsági Önsegítő Szolgálat létrejöttéről és működéséről.............................................................................39 1. Az indító gondolat.................................................................................................................................................... 39 2. A kezdetek ........................................................................................................................................................ 39 3. Egy kicsit arról, miért is lehet fontos a Kapocs? ...................................................................................................... 40 4. A Kapocs sajátosságairól.......................................................................................................................................... 40 5. A Kapocs önkénteseiről ........................................................................................................................................... 42 6. Mit kínál a Kapocs a célközönsége számára? ......................................................................................................... 42

2


SZAKMATÜKÖR 4.

7. A Kapocs tevékenységének szintjei......................................................................................................................... 43 1. Elérési szint .................................................................................................... 43 2. Szolgáltatásjellegű tevékenységek szintje ................................................................. 44 3. Az összetett feladatok és koncentrált programok szintje ........................................... 45 4. Támogató feladatok és tevékenységek szintje (Supporting) ...................................... 45 8. Végül .................................................................................................... 46 Szabó András Kiszakadás vagy leszakadás - Diszfunkciók a felnőtté válás során .................................... 47 Kelemen Árpád Gyere be a mi utcánkba! ...........................................................................................................................................52 Közművelődés utcán át............................................................................................................................................... 52 Szabadtéri rendezvények............................................................................................................................................ 53 Játszóház, Vándor játszóház ......................................................................................... 53 Szabadtéri színházi előadások ...................................................................................... 54 A reneszánsz toronyzenétől a piactéri utcabálig ........................................................... 54 Lakóklubok – közösségfejlesztés................................................................................................................................. 55 Kísérlet a helyi nyilvánosság pluralizálására................................................................................................................ 58 A helyi újság indulása Újpalotán ................................................................................... 58 Video, Közösségi TV - a helyi kommunikáció új lehetőségei........................................... 59 Körműsorok ....................................................................................................................................... 60 A lakóhelyi egyesületek, lakóklubok szerepe a helyi közösségi élet alakításában, a közművelődési ellátás javításában ................................................................................................................................. 61 Győri Péter Pódo – Híd. .......................................................................................................................................................................64 Művelődéstörténeti bevezető: ................................................................................................................................... 65 A közelmúlt története: ................................................................................................................................................ 66 Helyzetjelentés a máról és egy rövid konklúzió:......................................................................................................... 73 Kalla Éva: Értelmiségi Cigány Klub működése a 80-as években .............................................................. 74

MOZGALMAK ÉS ESEMÉNYEK Az amatőrfilm klubok története és utóélete.......................................................................................................................................77 Szalai Györgyi: Az amatőrfilmezés értelméről ....................................................................................... 84 Zsoldos Vanda: A sci-fi klubok .............................................................................................................................................................86 Mi is az a science fiction?............................................................................................................................................. 86 A sci-fi rövid története… .............................................................................................................................................. 86 Sci-fi klubok Magyarországon… .................................................................................................................................. 87 TIT Tudományos Fantasztikus Klub 1971 – 1988 ....................................................................................................... 88 Planetárium Tanács 1988–1994 ................................................................................................................................. 89 A science fiction a „hőskor” után … ............................................................................................................................ 89 Egy sci-fi rajongó utópiája …........................................................................................................................................ 90 A sci-fi klubban....................................................................................................................................... 90 Tudományos Fantasztikus Hét................................................................................................................ 92 Szabó Judit Nikoletta: Az értelmiség visszanyert ébersége A Stúdió K és a teaház-mozgalom a ’80-as években...............................94 A Teaház előélete ........................................................................................................................................................ 95 Minden jónak vége szakad egyszer ............................................................................................................................ 99 A teaház utóélete ........................................................................................................................................................ 99 Irodalomjegyzék: ......................................................................................................................................................100 Kaposi László: Drámapedagógiai központ a Marczibányi téren .......................................................................................................101 Drámapedagógiai rendezvények kronológiája 1988-2003. ................................................................... 108 Szabó András: Kortárs Művészeti Fórum az Almássy téren .............................................................................................................117 Szubjektív bevezető...................................................................................................................................................117 Plánum – egy héten át...............................................................................................................................................117 Ami utána jött ......................................................................................................................................................119 Milyen volt a fogadókészség? ...................................................................................................................................120

3


SZAKMATÜKÖR 4.

A végjáték ......................................................................................................................................................121 A Kortárs Művészeti Fórum '84-'86. ..................................................................................................... 121 Szabó György: A Trafó története ......................................................................................................................................................122 A dolgok kezdtek összeállni. ......................................................................................................................................127 HalászTamás: Nyitótáncok ................................................................................................................... 129 Hevesi István: Poptojás, AORTA, ARS...............................................................................................................................................131 Előszó ......................................................................................................................................................131 Közművelődés és rock a ’ 80-as években .................................................................................................................131 Ritmusterápia ......................................................................................................................................................132 Egy amatőr rock stúdió a „Belvárosi”-ban................................................................................................................132 A Poptojás maga ......................................................................................................................................................133 A „Fiókklubok” ......................................................................................................................................................133 A Poptojás Börze ......................................................................................................................................................134 A Poptojás elgurul… POTOM ÍR ................................................................................................................................134 Az Amatőr Rock Stúdió (ARS) ....................................................................................................................................135 Utószó ......................................................................................................................................................136 „ Szupersztárok” .................................................................................................................................. 136 POTO ”M” Ír program 1985. január ...................................................................................................... 137 Ha nyár van, akkor…............................................................................................................................. 137 Martonosi György: A jazzklubtól a “dobcentrumig”.........................................................................................................................139 A kezdeményezés előtörténete................................................................................................................................139 A megvalósulás, karriertörténet ...............................................................................................................................140 Dobosok Farsangja sorozat: ......................................................................................................................................140 DrumArt Tehetségkutató Ütősfesztivál sorozat.......................................................................................................141 Koncepció, szakmai paraméterek.............................................................................................................................142 Kurzusok ......................................................................................................................................................143 Hangszer és kotta kiállítások: ....................................................................................................................................143 Klubélet ......................................................................................................................................................143 Művészeti Csoportok ................................................................................................................................................144 Ritmusház: ......................................................................................................................................................144 Szakmai tábor ......................................................................................................................................................145 Terveink ......................................................................................................................................................145 Dudás László: Nemzetközi Gála a Visegrádi Négyek jegyében Dobosok Farsangja 9 ........................... 146 Boleváczné Tóth Judit: Volt egyszer egy buli- Az SBH .......................................................................................................................148 Boleváczné Tóth judit: Gyermeknapi karnevál .................................................................................................................................154 A III. Gyermeknapi Karnevál műsorfüzete 1992-ből ............................................................................. 158 Szalkai Lajos: Közművelődés a Budapesti Nemzetközi Vásáron 1981-82-ben .................................................................................162 Sziget fesztivál - Civil sziget .................................................................................................................. 167 Kincs M(űvházak) Majálisa ................................................................................................................... 168 Élményvásár született Kőbányán ......................................................................................................... 169 (Megjelent a Théma 2005. szeptember 21-i számában Lachowszky Bea tollából) ................................ 169 Jellinek János: A TOK- avagy mentsük meg a táboroztatást!............................................................................................................170 Az ötletgazda motivációi ...........................................................................................................................................170 Az Időutazás táborok születése és elmúlása.............................................................................................................170 A Táboroztatók Országos Konferenciája és Börzéje (TOK).......................................................................................170 A rendezők célkitűzései és módszerei: .....................................................................................................................171 A TOK utóélete ......................................................................................................................................................174 Táboroztatók Országos Konferenciája .................................................................................................. 174 Kesergő vagy prológus ..............................................................................................................................................174 A rendezvény programja ...................................................................................................................... 175

4


SZAKMATÜKÖR 4.

KÉPZÉS, ISMERETTERJESZTÉS Juhász László: „Esély” Kövessi Erzsébet Szakképző Iskola.................................................................................................................177 Iskolánk céljáról ......................................................................................................................................................177 Fejlesztések és innovációk napjainkban ...................................................................................................................178 A 2005/2006-os tanév beiskolázási adatai: ..............................................................................................................180 A megálmodott iskola .......................................................................................................................... 180 A BMK Pályakezdők Speciális Szakiskolája ........................................................................................... 182 Kaposvári Dénesné: Mégis, kinek az érdeke…? A munkásművelődéstől a gazdaság és a kultúra párbeszédéig............................185 A történeti előzmények.............................................................................................................................................185 A közművelődési törvény hatása..............................................................................................................................186 A munkahelyi népművelők .......................................................................................................................................186 A szakmódszertani tevékenység...............................................................................................................................187 A humánpolitikai gondolkodás terjedése.................................................................................................................187 A Magyar Népművelők Egyesülete /MNE/ Munkahelyi Művelődés Szakmai Szervezete.....................................189 Disputák és párbeszédek gazdaság és a kultúra képviselői között ..........................................................................190 „Vásárhelyi Disputa” Gazdasági-vezetők és népművelők párbeszéde:1987. június 19-21. ...................................191 II. Vásárhelyi Disputa - Gazdasági és kulturális szakemberek párbeszéde:1989 június 29-július 2.........................194 Vásárhelyi üzenet / a II. Vásárhelyi Disputa záróülésén elfogadott ajánlások / .................................... 195 Zsoldos Vanda ...................................................................................................................................................................................199 A TIT Stúdió alapításának előzményei ......................................................................................................................199 A TIT Stúdió működése a ’70-es évektől … ...............................................................................................................200 Szakmai felügyelet, gazdálkodás, infrastruktúra, kapcsolatok ….............................................................................202 Munkatársak és résztvevők a TIT Stúdióban … ........................................................................................................203 A természettudományos ismeretterjesztés lehetőségei … .....................................................................................203 Dr. Buda Györgyné: Komplex ismeretterjesztő klubok, körök a fővárosi művelődési hálózatban ........ 204 Egyed László: A Csodák Palotája .......................................................................................................................................................207 Előtörténet ......................................................................................................................................................207 Az első gondolattól a megvalósulásig .......................................................................................................................207 A Csodák Palotájának megalakulása, a kiállítások ....................................................................................................208 Csodák Palotája nyílik a Millenárison ................................................................................................... 209 Mi a Csodák Palotája .................................................................................................................................................210 Rubik Ernő a társadalom tartozásairól ................................................................................................. 211 Miért suttog a tükör? ........................................................................................................................... 212 Hívogató csodák ................................................................................................................................... 212 Pósfay Péter: A tréningmódszerek honosodása Magyarországon, az első sajátélményű csoportok indulása a humán szférában – a közművelődési intézményekben.................................................................................................................................................214 Találkozás az ismeretlennel:......................................................................................................................................214 Ligetfalvi György: Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodák - egy ifjúsági innováció története.......................................................224 Az Óbudai Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda funkcióterve ......................................................... 226 Európai Ifjúsági Információs Charta...................................................................................................... 233 Szabóné Susa Ágnes - Kiss Gábor: "Kattints rá, Nagyi!"....................................................................................................................235 Előzmények ......................................................................................................................................................235 A program ......................................................................................................................................................236 Kattints rá, Nagymama! Idősebbek is elkezdhetik ............................................................................... 242 Szabóné Susa Ágnes- Kiss Gábor: Kirándul.hu - Hogyan juthatunk zöldközelbe Budapesten és környékén?.................................245 Az ötlettől a megvalósulásig (Szabóné Susa Ágnes) .................................................................................................245 Korlát - Hogyan juthatunk zöldközelbe Budapesten és környékén? ..................................................... 248 Folytatás - fejlesztés ( Kiss Gábor) .............................................................................................................................250 Miből is áll a Kirándul.hu? .................................................................................................................... 250 Mivel tud többet a Kirándul.hu? ...............................................................................................................................251

5


SZAKMATÜKÖR 4.

Mozgáskorlátozottaknak segít az új honlap ......................................................................................... 252 Túrázási lehetőség! .............................................................................................................................. 252 Szerzőink............................................................................................................................................................................................254 Boleváczné Tóth Judit................................................................................................................................................254 Egyed László ......................................................................................................................................................254 Dr. Fodor Katalin pszichológus, magyar tanár, népművelő .....................................................................................255 Győri Péter ......................................................................................................................................................255 Győrik Edit ......................................................................................................................................................256 Hevesi István ......................................................................................................................................................256 Jellinek János ......................................................................................................................................................257 Juhász László ......................................................................................................................................................257 Kaposvári Dénesné....................................................................................................................................................258 Kelemen Árpád ......................................................................................................................................................258 Kaposi László ......................................................................................................................................................258 Kiss Benedekné (Garai Etelka Katalin) népművelő, szociológus ..............................................................................259 Kiss Gábor ......................................................................................................................................................260 Ligetfalvi György ......................................................................................................................................................260 Martonosi György......................................................................................................................................................260 Pordány Sarolta ......................................................................................................................................................260 Pósfay Péter ......................................................................................................................................................260 Szabó András ......................................................................................................................................................261 Szabó György ......................................................................................................................................................261 Szabó Judit Nikoletta .................................................................................................................................................261 Szabóné Susa Ágnes ..................................................................................................................................................262 Szalkai Lajos ......................................................................................................................................................262 Zsoldos Vanda ......................................................................................................................................................263

6


SZAKMATÜKÖR 4.

Szerkesztői előszó Kedves Olvasó! Kedves Kollégánk!

Megjelenés előtt álló „Szakmatükör 4.” kiadványunk előzménykötete a 60-as évektől elinduló innovációkat gyűjtötte össze, jelen kiadványunk ennek a kötetnek a szerves folytatása, amely a ’80-as, ’90-es évek, valamint napjaink közművelődésének tevékenységi formáit, jeles eseményeit mutatja be. Természetesen az évszám csak jelzés értékű, nem merev határ. Az innováció születésére emlékezők a kiváltó – gyakorta korábbi időszakra visszanyúló – szükségletekről és igényekről is beszámolnak. A két kötetből az elmúlt ötven év főbb közművelődési tendenciái válnak láthatóvá. Újabb kötetünk 26 tanulmányát 3 nagy fejezetben foglaltuk össze. Az első fejezetben a közösségi kísérleteket, a másodikban a művészeti és művelődési mozgalmakat, valamint a szakma jeles eseményeit gyűjtöttük csokorba, a harmadik fejezetünk pedig a képzés és ismeretterjesztés területén megvalósuló innovációkat tartalmazza. Kötetünk meglehetősen vaskosra sikerült, mégsem hinnénk, hogy teljeskörű, viszont úgy gondoljuk, hogy képes áttekintést adni a korszak közművelődési irányairól, főbb törekvéseiről. Mint korábbi kötetünkben, most is megjelentettük – legalább szemelvények vagy részletek közlése erejéig – az egyes innovációkról szóló korabeli cikkeket, tanulmányokat, illetve igyekeztünk több visszaemlékező tollából közölni írásokat. Tettük ezt most is azért, hogy a kezdeményezések elindítójának - óhatatlanul szubjektív – visszaemlékezéseit mások által írt információkkal is, alátámasszuk, objektívabbé tegyük, s olykor néhány ponton ki is egészítsük. Ezúton szeretnék köszönetet mondani az innovációk, kezdeményezések elindítóinak, szereplőinek, akik leírták vagy elmondták emlékeiket és tapasztalataikat, s jószívvel megemlékezni azokról a kollégákról is akik már csak munkájuk máig ható eredménye révén vannak velünk. Örömömre szolgál, hogy nevükkel, s tevékenységükkel fiatalabb kollégáink is találkozhatnak e kötet által. Kellemes emlékezést és hasznos időtöltést kíván a szerkesztő: Slézia Gabriella

7


SZAKMATÜKÖR 4.

K ÖZÖ S SÉG I KI SÉR L ET E K dr. Fodor Katalin: A közösségi mentálhigiéné térnyerése a közművelődésben Bevezetés A címben jelzett fogalom, szakma, diszciplína meghatározása igen bonyolult és napjainkban sem tisztázott. Mégis szükségesnek látszik a mentálhigiéné – többé-kevésbé elfogadott – körülírása, hogy értelmezhetővé váljék az a sok irányú, különböző felfogásokat tükröző és igen eltérő módszereket használó kezdeményezés, ami a 80-as években jellemezte ezt a mozgalmat a közművelődésben. A közösségi mentálhigiéné, - a tágabb értelmezésű felfogás szerint - azt jelenti, hogy minden szervesen működő és fejlődő társadalomnak szüksége van egy támogató (supportív) rendszerre, amely a veszélyeztetett, bajain úrrá lenni nem tudó emberek segítésére alakul. E rendszer hálóin „akadnak fenn” az arra rászorulók. A „támogató hálók” át - meg átfogják a társadalom valamenynyi szektorát, ott és akkor lépnek működésbe, ahol, és amikor az egyének, csoportok, családok, intézmények képtelenek egymaguk megbirkózni a mindennapi élet adta lelki nehézségekkel. A mentálhigiéné – mai magyaros használatában közösségi lélekvédelem, vagy lelki egészség – tehát a társadalom spontán és tudatosan működő támogató rendszerével, hálózatával foglalkozó szakma, amely magában foglalja azoknak a diszciplínáknak az ismereteit, amelyek az embereken való segítés különböző aspektusaival kapcsolatosak. Így a pedagógia, pszichológia, pszichiátria, szociológia, kultúrantropológia, filozófia – és nem utolsó sorban a közművelődés tudás anyagát használja fel.

Helyzetkép A 70-es 80-as években a magyar társadalom olyan szakaszba került, amikor a támogató hálózat működése zárlatossá vált, egyre több deviáns megoldási mód nyert teret a személyes problémák kezelésében, egyre kevesebben „akadtak fenn” a támogató rendszer hálóján. Az egyént körülvevő szűkebb és tágabb környezet nem érzékelte és nem reagált kellő időben és adekvátan a veszélyeztetettek segélykérő jelzéseire. Növekedett azoknak a száma, akiknél a személyiségvédő, a problémákban biztos eligazodást jelentő kulturális minták nem váltak belsővé a szocializáció során. A helyzet egyenes következménye volt azoknak a jelenségeknek halmozódása, melyek az emberek rossz lelkiállapotát jellemzik. A társadalom mentálhigiénés állapotát tükröző mutatók között - abban az időben, de talán napjainkig tartón is – említhetjük a magas öngyilkossági kísérletek számát, az egyéb formájú öndestruktív cselekedetek látványos szaporodását, élenjártunk – és járunk - az alkoholfogyasztásban, dohányzásban, problémás családok százai, ezrei menekülnek bíróságokhoz konfliktusaik orvoslásáért, terjed a drogfogyasztás, a csöves életmód és így tovább. Mindezen jelenségekre nem elégséges magyarázat az alacsony pszichológiai kulturáltság szintje, vagy valamiféle nemzeti karakter emlegetése. Kétségtelen viszont – és abban az időben még inkább az volt – hogy az intézményes vallási szervezetek jelentősége csökkent, az iskolarendszerben háttérbe szorult a nevelési funkció az oktatással szemben, hogy ifjúsági szervezeteink formálisan tevékenykedtek csupán és így tovább. Ezek a tényezők a mindennapi élet rejtett, spontán működő mentálhigiénés potenciáitól fosztották meg a társadalmat.

8


SZAKMATÜKÖR 4.

Reagálás a helyzetre Szükségessé vált olyan társadalmi, interdiszciplináris kísérletek támogatása, melyek a társadalom elégtelenül működő támogató hálóját erősítik, illetve pontosan regisztrálják a szupportív rendszer fogyatékosságait, hiányos működésének hátterét és jellegzetességeit, hogy az erősítés valóban a gyenge pontokra koncentrálódjon. Magától értetődő, hogy a közművelődés egész rendszere – még akkori állapotában is – érzékenyen reagált az egyre feltűnőbb segítségkérő társadalmi megnyilvánulásokra. A nehézségek, akadályok azonban az akkori viszonyoknak megfelelően nem maradhattak el. Minden társadalom mentálhigiénés mozgalmát, szakmai hitelességét alapvetően meghatározzák a történelmi-kulturális hagyományok és az adott kor gazdasági – politikai viszonyai. A 80-as évek magyar társadalmának kulturális – politikai tendenciái és – már akkor jelentkező gazdasági nehézségei nem kedveztek a mentálhigiéné (mozgalom és diszciplína) kibontakozásának. A magyar kultúra erősen autokratikus, paternalisztikus jellege, legálisan intézményesedett pluralista hagyományok hiánya akadályává vált a kezdeményezések zökkenőmentes megvalósulásának. A hierarchikusan felépített és jelentős mértékben elbürokratizálódott hazai intézményrendszerben az egyéni és intézményes érdekek konszenzusa az egyének rovására jött létre. Abban az időben tűnt fel, hogy például a lakóterületek igazgatási határai nem az ökoszisztémák természetes határai mentén húzódnak, hogy az erőforrások eloszlása egyenetlen, sok az elmaradott infrastruktúrájú település, a humán szervezetek innovációs készsége minimális és így tovább. A jelentkező mentálhigiénés problémák módszeres feltérképezése és stratégiai intervenció helyett a csak az összefüggéseiből kiragadott részproblémák esetleges tűzoltása folyt

A közművelődés bekapcsolódása A szomorú és szegényes helyzetkép megváltoztatására a közművelődés vállalkozott. Megvalósítását többnyire heroikus, a lelki egészség megóvására, a lélekvédelem megtartására irányuló kísérletek szolgáltak, amelyek tapasztalatai bázist jelentettek egy korszerű támogató hálózat fokozatos kifejlesztéséhez. A közművelődési intézmények szociális erőtere minden, addig még fel nem használt lehetőségnél, többet és mást nyújthatott a lakosság lelki állapotának megőrzésében, de továbbmenve javításában is. Úgy tűnt a szervezett közművelődés rendszere ezt, a jórészt rejtett potenciált aránylag csekély energiával sokszorosan hatékonyabbá teheti úgy, hogy ez a funkció közvetlenül, direkt módon érvényesüljön az egyes intézmények mindennapi tevékenységében. Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a közművelődésnek ebben a kérdésben egyfelől aktuális, mintegy hiánypótló felelőssége volt, mivel az akkori – de talán a jelenlegi is – egészségügyi intézményrendszer szerkezetében, szemléletében teljesen alkalmatlan volt ennek a feladatnak felvállalására. Másfelől elvileg és szakmailag a mindenkori aktualitástól függetlenül is „sui generis” mind a mai napig – magára kell, hogy vállalja e tevékenységet, abból az ideológiából kiindulva, hogy az általános kultúra része a pszichológiai kultúra, az pedig az egyének és csoportok lelki állapotának egyik alkotó eleme.

Lakossági igények Amennyiben a résztvevők, a lakosság felől közelítjük meg a kérdést – aminek a közművelődéshez való közel állását bizonyítani nem kell – akkor is ugyanerre a következtetésre jutunk. Általában ennek a feladatnak a teljesítését a különböző amatőr művészeti tevékenységek aktív művelése szokta jelenteni, de a mi esetünkben az u.n. nem művészeti területek ilyen irányú kiterjesztéséről, illetőleg helyettesítéséről volt szó. A különböző felnőtt nevelési formák iránt érdeklődőkben és

9


SZAKMATÜKÖR 4.

művelőiben számtalan motívum dolgozott a lelki egészséggel foglalkozó rendezvényeken, programokon való részvételre. A felmerült igények tartalma úgy fogalmazódott meg, hogy jobban szeretnék megérteni környezetüket, a körülöttük lévő világot, a másik ember cselekedeteit, saját maguk reakcióit. Látható, hogy a mentálhigiéné iránti vonzalom, a lelki kérdések iránti érdeklődés nem közvetlen formában fogalmazódott meg, hanem áttételesen a mindennapi élettel szorosan összefüggő kérdések formájában. Voltak olyan motívumok is, miszerint az információs szükséglet, a kommunikációs lehetőségek hiánya dominált az emberekben. Ennek megnyilvánulási formái a társak közt lenni akarás, a kapcsolatkeresés, a szereplési vágy voltak.

Elméleti háttér A leírt jelenségek, mint mozgató rugók, szinte divattá tették az önmegismerési, az önmegvalósítási törekvéseket is, ami természetesen nemcsak pszichológiai mélységet jelentett – ami talán az egészségügy kompetenciáját indokolná, hanem ennél tágabb fogalom. A nyolcvanas években Gramsci megfogalmazását fogadtuk el, miszerint: ”Megismerni önmagunkat annyi, mint önmagunknak élni, mint önmagunk urai lenni, különbözőnek lenni, de saját rendünkké, a saját fegyelmünkké tenni egy esemény szolgálatában.” Nem tekinthetünk el az önismeret kérdésének elemzésénél attól a társadalmi rendtől, amelyben élünk. Tehát – főleg a nyolcvanas években – el kellett tekintenünk attól a Freud-i érzelmi önismereti síktól és eljutnunk egyfajta társadalmi megközelítéshez. Az önismeret sokszínűségére jellemző az az elnevezésekben található arzenál amelyekkel a fogalmat illették. Babits Mihály például önismeretünket a „civilizáció vasrácsának” nevezi, míg Bertholt Brecht egyfajta vágy és realitás viszonyának. Érdemes megjegyezni, ahogy ezt kifejezi, és amely mondat a későbbiekben szinte a közművelődés mentálhigiénés csoportjainak szlogenjévé vált : „én, aki vagyok, fájdalmas szívvel köszönti azt aki lenni szeretnék”. Az önismeretnek ez a szférája természetesen nem biztosítható ismeretterjesztő előadások, vagy csupán művészeti tevékenység révén, hanem segítségül kell hívnunk a pszichológia különböző eljárásait, technikáit. Ezek – a leginkább csoportos formák – természetes egységként épültek be a közművelődésnek abba a rendszerébe, amely azt a modellt követi, amiben a hétköznapi élet tudatos megismerésére, a mindennapi tudás és ismeret megváltoztatására törekszik, amely a közösségi tevékenységen alapszik, beépül az egyéni aktivitás és újraalkotás képességébe.

A kísérletek Az ismertetésre kerülő kísérletek megindítását a gyakorlatban az tette szükségessé, hogy - az akkoriban divatos munkáskollektívák, brigádok, a közönség, a közművelődés „alanyai” – tényleges szükségletet fogalmaztak meg a mindennapi valóság, a benne való jobb eligazodás, a saját személyiségük megismerése, a társadalmi gyakorlat hibás elemeinek megváltoztatására irányuló késztetés fejlesztésére. Abban az időben a belenyugvás, az elért „ sikerek” fölötti csendes öröm, a puszta szemlélődés stagnálást eredményezett a társadalmi cselekvés számos területén. Ezért a mentálhigiénés programok- mintegy felrázásként – a didaktikus ismeretátadás helyett az aktív, cselekvő önmegvalósítást, gondolati és tényleges személyiség kibontakozást segítették elő.

A felkészítés A munka kezdetét az a felkészítési ciklus jellemezte, melyen olyan budapesti és vidéki népművelők, egyéb foglalkozású (pedagógus, pszichológus, orvos) vettek részt, akik egységes alapálláson,

10


SZAKMATÜKÖR 4.

közös gondolkodással képesek voltak bármiféle pszichológiai természetű munka adekvát alkalmazására. Az ilyen típusú csoportvezetői munkára való alkalmasság feltételei nagyon szigorúak, bár nem köthetők valamilyen szakmai diplomához. Csak olyan, személyiségében érett, lelkileg kiegyensúlyozott egyén végezhette ezt a tevékenységet aki képes saját nehézségeinek adekvát kezelésére, mivel azt nem állíthatjuk, hogy bárki teljesen probléma mentes életet élhet, csupán a megoldása „repertoárja” szélesebb, a helyzethez való alkalmazkodás könnyebb. Ezekre a kritériumokra azért volt szükség, mert csak olyan személyiség lehet csoportvezető, aki saját életében harmonikusan meg tudja oldani a társas viszonyok adta konfliktusokat, meg tudja valósítani önmagát, érvényesíteni tudja szükségletei. A pszichológiai kérdésekben az ítéletalkotás, a helyzetekben való eligazodás szükségszerűen szubjektív, alapvető mércéje a vezető által képviselt „normalitás” A vezető személyiségében kell, hogy mintegy standardizálja az értékeket, ez viszont csak képzési folyamat során érhető el. Az első lépések ebben a képzési folyamatban- tekintettel az akkori politikai viszonyokra – nem lehettek a szó klasszikus értelmében vett csoportformák, hiszen ahhoz több napos, zárt elvonulás, szigorú titoktartás, a résztvevők körének kvázi fogadalom tétele, a nem beiratkozottak távoltartása, a tartalommal kapcsolatos jelentési kötelezettség megtagadása tartozott. A képzés első szakasza egy klasszikus továbbképző konferencia keretében történt, a Népművelési Intézet továbbképző házában, 1982 – ben. Erre az alkalomra elsősorban a megyei művelődési központok és a főváros továbbképzésért felelős és módszertani munkatársait hívtuk meg. A képzés céljaként azt fogalmaztuk meg, hogy a résztvevők saját irányító munkájukban újfajta szemléletmódot alkalmazzanak és egyben azt közvetíteni is tudják a művelődési házakban dolgozó népművelők számára. Ez az új szemléletmód a népművelői munkának az interperszonális, személyközi oldalát emelte ki. Vagyis nem az egyes művelődési formákra, technikai elemekre, ismeretátadásra helyezte a hangsúlyt, hanem arra, hogy egy népművelő a mindennapi munkája során hogyan éli meg azt a társas közeget, amelyben mozog, milyen egyéni interperszonális kapcsolati sémái vannak, mennyire látja azoknak a csoportoknak a belső törvényszerűségeit, melyekkel munkája során találkozik. A résztvevők is megfogalmazták a képzéssel kapcsolatos szükségleteiket; hogy növekedjen egyéni szociális hatékonyságuk, hogy ne különálló feladatok egymás utáni sorozatának lássák munkájukat, hanem egy összefüggő tevékenységnek, a passzív, a körülményekre, saját szervezeti helyzetükre pusztán reagáló attitűd helyett egy változtató beállítódással végezzék a munkát és ezt az elemet tevékenységük részeként tekintsék. Mind a programszervezők, mind a résztvevők igényeinek kielégítésére a képzés a következő témakörökkel foglalkozott: személyes kommunikációs sémák verbális és nonverbális kommunikáció a verbális kommunikáció hatékonyságát csökkentő tényezők a kommunikáció és egyéni hatékonyság kapcsolata társadalmi motivációk motiváció és személyes viselkedés kapcsolata befolyásolási stílusok csoportfolyamatok szerepek a csoportban csoportfolyamat és szerep megvalósítás kapcsolata csoporton belüli és csoportok közötti együttműködés

11


SZAKMATÜKÖR 4.

egyéni és csoportérdek viszonya szerepkonfliktus segítőkapcsolat és motivációk viszonya elkerülő- megközelítő magatartás Mint a felsorolásból is kitűnik, a tematika egyaránt merít a szociálpszichológia és a szociológia akkori témaköreiből. Az egyes fogalom - csoportok maguk is hosszabb stúdiumokat jelenthettek – ezt már a nyolcvanas években is tudtuk – de feltételeztük, hogy a résztvevők mindegyike megfelelő képzettség és tudás birtokában került a pályára, másrészt az akkori viszonyok nem tették lehetővé, hogy mélyebb, esetleg a „nyugati” tendenciák eredményeit is felhasználjuk a tananyagban. Így nem is arra koncentráltunk, hogy fogalmi szinten képezzük a résztvevőket, hanem arra, hogy az intenzív csoportmódszer és a strukturált tapasztalatszerző gyakorlatok segítségével egy olyan tanulási folyamatot építsünk fel, amely elsősorban a tanulás egyéni élményeit, és affektív elemeit használja fel. Volt egy speciális módszertani célja is a képzésnek: megismertetni a csoportokkal való együttműködés szemléletét. A cél maga volt speciális, mert nem receptek, technikai elemek átadását jelentette, hanem azt, hogy a csoportfolyamatok hogyan jelennek meg, az egyéni megnyilvánulások és csoporttörténések milyen viszonyban vannak egymással. A képzés vezetőinek az volt a dolguk, hogy olyan sajátélményt biztosítsanak, amely arra ad alapot, hogy a későbbi vezetők értsék saját szerepüket, modellt nyújtsanak a hallgatóknak. Az önismeret fejlesztése – egyeseknél kialakítása – szintén igényként merült fel, különösen a népművelők között, kivel az ő társadalmi munkamegosztásban elfoglalt tisztázatlan helyzete – abban az időben –permanens identifikációs problémát okozott. Ez elősegítette ugyanakkor azt a kedvező állapotot, hogy kisebb volt a csoport ellenállása az alkalmazott módszereinkkel szemben. Az intenzív képzés alapvetően a csoportos módszerre épített, ami nem a hagyományos tanuló csoportot jelentette, hanem mint interakciós egységet értelmeztük. A programon résztvevő népművelők ideális létszáma 20 fő körül mozgott, akiknek végig aktív közreműködő szerepe volt. A technikák – már akkor – elsősorban készségfejlesztő jellegűek voltak, mint például meghallgatási gyakorlatok, folyamat megfigyelési gyakorlatok, akvárium technikák, szerepjátékok stb.

A későbbi kurzusok Az ismertetett képzést természetesen kiterjedtebb, fejlesztett kurzusok követték, mivel az érdeklődés igencsak széleskörűvé vált a nyolcvanas években. Az erre az évtizedre már összeállt szakmai stáb – az ország különböző részein dolgozó népművelőkből, pszichológusokból, orvosokból, sőt mérnökökből, közgazdászokból – sokat gondolkozott a továbblépés és a területi – személyi kiterjesztés lehetőségein a minőség megtartásával. Végül egy olyan előadássorozat mellett döntöttünk, mely a résztvevőket tekintve nyitott volt és már - főleg tematikájában - magán hordozta a közösségi mentálhigiéné tagolódásának, részterületeinek jegyeit, A mentálhigiénés szakmai előadássorozat 10 előadása hetente került megrendezésre, a legkiválóbb szakemberek közreműködésével és – a már mentálhigiénés gyakorlatot folytató kollégák korreferátumainak, tapasztalatainak korreferálásával. A tematika főbb témái voltak: A mentálhigiénés tevékenység lehetőségei az iskolában és az óvodában A család támogató és károsító hatása a családtagok lelki egészségére A nevelőintézetek speciális mentálhigiénés problémái

12


SZAKMATÜKÖR 4.

Szociálpolitika és a mentálhigiéné Kríziskoncepció és krízisterápia Munkahelyi, üzemi mentálhigiéné A kölcsönös segítés elvének fejlődéstörténete A közösségekben rejlő mentálhigiénés erők Mentálhigiénés módszerek A tematika nem tartalmazta külön a művelődési intézmények szerepét, de akkor úgy gondoltuk, hogy ez nem is szükséges, mivel valamennyi forma, módszer és téma megjelenik a közművelődés területén, és nem az intézményekből, hanem az emberek igényéből, problémáiból kell kiindulni.

A csoportok A programnak olyan sikere volt, hogy a művelődési házak egymás után jelentkeztek, hogy különböző csoportokat szeretnének indítani. A közművelődési intézmények sokféle tartalmú, célú és célközönségű csoport beindulását tervezték, illetve – ha rendelkezésre állt a kiképzett szakember –valósították meg: - családcsoportok - lakótelepi csoportok - „lipid” egészségnevelési csoportok - gyermekvárosi csoport - tantestületi csoport - gimnáziumi önismereti csoport - „csöves„ csoport - kreatív műhelycsoport - állami gondozottak csoportja - számos „pszichológiai természetű” csoport ( autogén tréningek, pszichodráma és szociodráma csoportok, önismeretei csoportok stb.) Ezek részben a művelődési intézményekben, részben „természetes” közegben zajlottak. Egyik legeredményesebb, mondhatnánk úgy is legsikeresebb csoport a Budapesti Művelődési Központban működött, az u.n. csövesek részvételével.

Az akciómodell A megvalósult csoportos formák természetesen akciómodell elkészítését tették szükségessé, amit részben már megtanultak az erre kiképzett népművelők, pszichológusok, részben erről összefoglaló anyag készült „Mentálhigiéné és közművelődés – akciómodell és program egy kísérlet összefoglalása kapcsán” címen. Ez tartalmazta az akciómodell szükségességének leírását; a módszert aminek birtokában megvalósítható a mikro- és makroszintű társadalmi cselekvési program. Másrészt leírta az akciómodell lépéseit (célkitűzés, probléma definíció és hierarchia, célcsoport, módszerek, akadálylista, visszacsatolás), ami a közvetett és közvetlen fajtájú az információgyűjtésből és a beszerzett információk alapján kidolgozott konkrét cselekvési folyamat részleteiből állt.

Módszertani segédanyagok A mentálhygiénés típusú csoportok – és egyéni tanácsadások – indokolttá tették módszertani segédanyagok megjelentetését is. Így készült el a „Szempontok a közművelődési csoportok beindításához” és a „Szempontok induló csoportok előkészítéséhez” című anyag. Számos sokszorosított,

13


SZAKMATÜKÖR 4.

ma úgy mondanánk „hand out” készült el, és garantálta a közművelődésben végzett tevékenység magas színvonalát, szakmai minőségét. A mentálhigiénés tevékenység szükségességét igazolta, hogy a fővároson kívül számos megyében és kisebb településen a művelődési intézmények „mentálhigiénés referens” munkakört hoztak létre. Ők lettek a későbbi mentálhigiénés kurzusok hallgatói, számuk a nyolcvanas évek végére meghaladta a 100 főt. Ezek a munkatársak később a közművelődés területéről kilépve sem lettek hűtlenek ehhez a szakterülethez és számos egyesületben, üzemben, családsegítőben, nevelési tanácsadóban kamatoztatják azt a tudást, amit népművelőként, vagy pszichológusként a mentálhigiénés kurzusokon szereztek.

A mai helyzet A közösségi mentálhigiéné témakörében számos szakkönyv jelent meg a kilencvenes években, neves szerzők tollából. Vannak egyetemek, főiskolák ahol mentálhigiénés szakembereket képeznek és ők a primer prevenciós területen tevékenykednek. Divatos téma lett a médiában is. Mindez azt igazolja, hogy a közművelődés úttörő szerepe ezen a területen nem volt hiábavaló. Nem szabadna hagynunk, hogy ez a szakterület, amely elsősorban az „egészséges” de mindennapi problémákkal küzdő emberek megsegítését szolgálja, feltételek híján kiszoruljon a közművelődésből.

Gerevics József– Fodor Katalin: Az üvegbúra Részletek a Magyar Pszichiátriai Társaság I. kongresszusán (1983. január 14-16.) elhangzott előadás rövidített változatából (Magyar Hírlap / Tudomány / 1983. január 15. Szombat) A kultúra láthatatlan hálóként hull az érlelődő személyiségre. A viselkedési minták, tradicionális szokások, kulturális sémák, a kultúra-elsajátítás folyamatában belsővé válnak, beépülnek a személyiségbe. A háló úgy fogja össze, úgy köti meg az egyént, hogy azt a látszatot kelti, mindaz, amit tesz, gondol, választ, saját egyéniségének szabad, független mozgása. Valójában az egyén „azt teszi, amit tennie kell” egy belsővé vált kulturális program gépies végrehajtójaként…. A gyermekeket fülbevalóval ékesítik, zongoraleckéket kapnak, sajátos ízléskultúra szerint öltöztetik őket. Vannak közöttük, akik életük végig hordják a fülbevalót, szabad idejükben zongoráznak, hasonló ízléssel öltözködnek, mindezt természetesnek, személyiségük jellegzetes megnyilvánulásának tartva. Mások letépik a fülükről a fülbevalót, a zongorának még a hangját sem viselik el, a szülői ház ízlését fojtogató kényszernek érzik. A kultúra kellékei, előírásai az első esetben a személyiség kibontakozásának, önmagára találásának eszközei, a második esetben a személyiség önmegvalósításának gátjává válnak. Az egyén a rá hulló hálót üvegburának is felfoghatja, amely „megerőszakolja” a személyiségét, elveszi tőle az oxigént, a kibontakozás szabadságának élményét. Ez az „üvegburaélmény” részben a kulturális sémák személyiségvédő, feszültségoldó, mentálhigiénés jellegének elvesztéséből, részben a szocializációs folyamat zavarából származik…. Az elmondottakból szervesen következik, hogy a pszichiátriai betegségekben a kultúra betegségei öltenek testet, ezért a pszichés betegségek elhárításában, megelőzésében a kultúra betegségeinek „gyógyítása” játszik alapvető szerepet. A kultúra betegségeinek egyik látványos

14


SZAKMATÜKÖR 4.

tünete, hogy az akkulturáció – a kulturális beilleszkedés – külön intézményrendszer, a közművelődés feladata lett. Ezáltal a társadalom hivatalosan is deklarálta, hogy az akkulturációért felelős hagyományos intézményekre (családra, iskolára) nem számít a kultúraelsajátítás folyamatában… A kultúra betegségei csak multidiszciplinárisan számolhatók fel. Ezért jött létre egy olyan „szakmaközi segítő szakma” a mentálhigiéné, amely a bajba jutott, életén úrrá lenni nem tudó ember (vagy embercsoport) megsegítését tűzi ki célul. A mentálhigiéné olyan interdiszciplina, amely szintetizálja valamennyi emberrel foglalkozó szakma (legfőképpen a pszichológia, a pedagógia, a szociológia, a pszichiátria, a kultúrantropológia, a szemiotika, a közművelődés stb.) tapasztalatait, ismereteit, elméleteit az embereken való segítés világából. Hazánkban az utóbbi években lépések történtek a „segítő” szakmák együttműködésének kiépítésére, egységes nyelv kialakítására, közös módszertani bázis létrehozására. A legtöbb kísérlet, kezdeményezés hátterében a Népművelési Intézet áll. A kísérletek elsősorban a népművelők módszereinek pszichológiai irányú bővítésére (pécsi és nyíregyházi pszichológiai tanácsadó modell, pszichodrámacsoportok), illetve az ifjúsági szubkultúra „intézményesítésére” (Tatabánya) irányultak. Emellett kísérlet történt az iskola pszichológiai kultúrájának javítására a tanárok önismereti és esetmegbeszélő csoportjaiban (Óbuda). Érdekes kezdeményezés van kibontakozóban abból a célból, hogy a művelődési ház a nyolcadik osztályos tanulók intim fóruma, szabad idejük élettere legyen (Józsefvárosi Művelődési Ház). Középiskolás fiatalok olvasótáborokban sajátítják el a demokrácia viselkedési mintáit (Bakonyoszlop). Lépések történtek a munkásszállók alacsony szociokulturális színvonalának emelésére (Taurus Gumigyár), a lakótelepek bonyolult kulturális igényeinek kielégítésére (Rákospalota). A megromlott családi kapcsolatok javítására családklubok jöttek létre (népművelési Intézet, Pécs). Gyakorlati megvalósulás előtt áll a gyesen levő kismamák beszűkült életmódját tágító játékmodell és a meditatív keleti kultúra elemeiből táplálkozó teaház. Egy medikuscsoport tartós kommunikációt alakított ki úgynevezett aluljárós fiatalokkal. Több felsőoktatási intézményben működnek önismereti csoportok, melyekben diákok vesznek részt. Az üvegbúra, amely az egyén természetes külső és belső mozgásterét beszűkíti, csak sokrétű együttműködéssel, világosan áttekinthető, egységesen összehangolt lépések útján, a feladatok újraelosztásával, közös nyelv és problémalátás kialakításával lehet feltörni.

15


SZAKMATÜKÖR 4.

Kiss B. Kati - Győrik Edit: Cél nélkül bejönni tilos ! ? - Az előtértől a Tanodáig A hetvenes években a budapesti művelődési házak az érdeklődésre alapozott tanfolyamok és a szórakoztatás intézményei voltak, de tevékenységükben az egyénre való figyelés irányába elmozdulást figyelhettünk meg. A megújulást a szakmaiságtól az igények figyelembevételétől, a tevékenységformák nyitottságától (nyitott ház kísérletek) vártuk. S mi történt Budapesten, a 80-as években egy művelődési otthonban, ha megpróbáltunk ennek szellemében cselekedni?

A lakótelep A XI. kerület a hetvenes-nyolcvanas években Budapest legdinamikusabban fejlődő kerülete volt; lakossága 1960 és 1969 között 40 %-al nőtt, amely mintegy 54 000 embert jelentett. Legnagyobb részüket a lakótelepek szippantották fel. Ekkor épült a kelenföldi lakótelep nagy része is: 1973-ban adták át az utolsó házakat. Az új lakásokba a belső-pesti és az óbudai szanált kerületekből költöztek a családok. A lakótelep igen jó adottságokkal bír: a budai hegyek tövében fekszik, közel a városközponthoz és a kerület hagyományos centrumaihoz. A lakások 60 százaléka kétszobás, a lakások átlagos alapterülete 51 nm2, több generációs együttlétre kicsi, társaséletre zömében alkalmatlan. Az 1980-as népszámlálási adatok alapján Kelenföld már régi lakótelepnek számít, a népesség 29 százaléka 18 éven aluli gyermek, de a gyermekek 37 százaléka 15 éven felüli! A kelenföldi családok 25,%-a nevel ebben időben serdülő korú gyermeket (a fehérvári úti lakótelepen ez az arány 13,3 %).Tudtuk, hogy ez az életszakasz a szűkös életterek között különösen gondokkal terhes, s a korosodó lakótelepen még sokáig jelen lesz a már viszonylagos függetlenségre, önállóságra vágyó, a családról lassan leszakadó serdülők csoportja. A Budapesti Művelődési Központ a kelenföldi lakótelep középpontjában, annak járulékos beruházásaként épült, eredendően klubkönyvtárnak. Megnyitását alapos helyi tájékozódás segíthette volna, azonban a Fővárosi Tanács szakfelügyeleti és módszertani intézménye számára „ideiglenesen” birtokba vette az intézményt, s a helyi feladatokat az egyik részleg hatáskörébe rendelte. A kelenföldiek már várták kulturális intézményüket, benne a közművelődési könyvtárat széleskörű szolgáltatásokkal, számos felmérés tanúsította, mit akarnak látni az intézményben. A nyitás napja – 1979. július 3. Néhány napig elleptek minket a látogatók. Reggeltől-estig csodálták, nézegették, tapogatták az épületet, kérdezgették, mit tervezünk, és elmondták, hogy ők mit szeretnének látni. De minden csoda három napig tart. Az inváziószerű látogatás apadt, de a ház szerencsére sosem ürült ki. Nyár volt. Kik maradhattak? A fiatalok: gyerekek és kamaszok. Gyerekek kulccsal a nyakukban, és lődörgő kamaszok. A ház ajtaján a nyitvatartási idő: 10-22 óra. Jönnek a könyvtárba, beiratkoznak, könyvet visznek, elmennek. A gyerekek birtokba veszik a gyermekkönyvtárat, ellepik a fonotékát, s mi, népművelők, még több gyermekfoglalkozás, gyerekműsor után nézünk ….. és várjuk az iskola kezdetét. Az üres háztól való félelem megfogalmazódott bennünk korábban, de hogy mit kell tennünk akkor, ha tele vagyunk reggeltől estig ifjú látogatókkal, azon nem gondolkoztunk. Kik voltak ők? Ma már ismerjük a fogalmakat: kulcsos gyerekek, tétlenek, kallódók...

16


SZAKMATÜKÖR 4. Hamar eljött a szeptember. A helyzet annyit változott, hogy csak 2 óra körül lett a ház velük tele. Mi a teendő? A ház nyitott - a könyvtár egész nap, hétvégén is nyitva van -, a nyitvatartási időben bárki bejöhet, végtére is nincs kint tábla, hogy cél nélkül bejönni tilos! Igazi szakmai kihívás volt: a nyitott ház kísérletek idejében írjuk ki, hogy csak az általunk kitűzött és megszervezett célokért - rendezvényekért, tanfolyamokért - szabad bejönni? És csak azoknak, akik nem unatkoznak, káromkodnak, isznak, kártyáznak, nem botránkoztatnak meg másokat, nem feltűnőek, stb.? A kelenföldi fiatalok a maguk részére kértek, követeltek valamit, valamire számot tartottak, és mi ezt a kérést, követelést igyekeztünk meghallani. „Baj” van a fiatalokkal? A II. világháború körül született nemzedék gyermekei értek a kamaszkorba ezidőtájt, náluk tapasztalható először a tömeges intézményi nevelés - bölcsőde, óvoda, napközi - hátránya. Ők azok, akik felső tagozatos korukig, a reggeli felkeléstől az esti lefekvésig intézményekben, percre beosztott időben nevelkedtek, majd felső tagozatos korukban megkapták a lakáskulcsot, mert már elég „nagyok”, és rájuk szakadt a hirtelen szabadság, annak előnyeivel és hátrányaival. Kószálni kezdtek és megtalálták a művelődési házat. Betértek, leültek és ott maradtak. Egyre többen és egyre gyakrabban. „A ház vonzza a ténfergő fiatalokat; a fiatalok viselkedése zavarja a többi foglakozást; jobban kell az ügyeletet megszervezni; rendfenntartó rendezőket kell alkalmazni; vigyázni kell az eszközökre…” ismerősen csengenek ezek a mondatok, más művelődési házakban dolgozó kollégáinknak is. Választóvonalként működött: kik milyen megközelítésben, hogyan dolgoztak tovább? Intézményen belül szüntelen konfliktusokat vállalva, igazi külső sikereket sosem hajszolva, úgy gondoljuk, saját értékrendünk szerint cselekedtünk és szakmai lelkiismeretünknek tettünk eleget, amikor felvállaltuk és kikísérleteztük a kallódó fiatalokkal való foglalkozások különböző formáit. Ennek első szakasza kötődik a Budapesti Művelődési Központhoz. Történetileg fontos, hogy könyvtáros és népművelő kollégáinkon kívül együttműködtünk az ELTE szociálpedagógiai műhelyével, így sokszorozva azokat az emberi erőket, amelyek szükségesek voltak az előtér következőkben felsorolt működéséhez.

A szakma útkeresése - mire vállalkozott az előtér? A BMK földszintjét kb. 150-200 lakótelepi, 15-25 éves fiatal látogatta. Ebből rendszeres látogató kb. 100 fiatal. Naponta átlag 50-70 fővel foglalkoztunk, közülük 30-40 minden nap látogatónk volt. Az előtérben tartózkodásuk oka és célja elsősorban az volt, hogy olyan helyen töltsék el szabadidejüket közösen, ahol nem érik őket direkt utasítások, ahol biztonságban vannak. Igényük hátterében sajátos problémák álltak: családi elhanyagoltság, látványos konfliktusok a családon belül, munkahelyi-iskolai konfliktusok, stb.

Az előtér funkciói: - olyan élettér volt, mely lehetőséget adott arra, hogy oda bárki beléphessen és ott különösebb ellenszolgáltatás nélkül tölthesse idejét; - lehetőségként biztosítottunk néhány alapszolgáltatást, szabadidő-eltöltési formát; - biztosítottuk olyan szakemberek jelenlétét, akik a betérő látogatók problémáihoz segítséget tudnak nyújtani; - lehetőséget adtunk arra, hogy az itt „élő” és otthont kereső fiatalok a velük dolgozó szakemberekkel közösen alakítsák a mindennapi életüket szabályozó normákat, eseményeket, programokat, vagyis az előtér olyan hely volt, melynek működését mind formailag, mind tartalmilag használói alakították.

17


SZAKMATÜKÖR 4.

Az előtéri munka a következő fő feladatok közé csoportosult: - a fiatalok gondozása, kezelése, egyéni és csoportos szinten; - élményadás minél szélesebb körben és formákban; - a fiatalok bevezetése a művelődési ház egészének a működésébe, illetve az előtérből való kimozdulás lehetőségeinek megmutatása. Az előtér mindennapi életével, eseményeivel újabb szocializációs közeget jelentett az itt „élő” fiatal számára; szakemberünk segítő, gondozó, probléma-kezelő magatartásával, a gyerekekkel kialakított személyes kapcsolatán keresztül tudatosan is szocializált.

Hogyan realizálódtak ezek a célok ? Az előtér és a hozzá kapcsolódó klub mindennap nyitva tartott l6-22 óráig. Alaplehetőségként tartalmazta két népművelő (animátor?) - segítő szakember - jelenlétét, zenehallgatási és játéklehetőségeket, tv-nézést, újságolvasást, foglalkozásokat, rendezvényeket, melyek közt fellelhetők voltak a hagyományos közművelődési és a pszichológiából kölcsönzött formák. Információ-és eszközgazdag környezetet biztosítottunk, személyes odafigyeléssel. A fiatalok azért választottak minket, mert az általunk kínált cselekvési és művelődési tér alkalmas volt társas funkciókra, művelődési tevékenységekre. A szüleiktől elszakadni kívánó, otthonról menekülő kamaszok itt kerestek és éltek meg barátságokat, szerelmeket, társas kapcsolatokat, itt kaptak mindennapi gondjaik megoldásához információkat. Itt kezdtünk el képességfejlesztő, tanítóoktató programokat is személyre szabott módszerekkel, a fiatal aktuális igényeihez igazodva (nyelvtanítás, tantárgyi korrepetálás). Bár a Budapesti Művelődési Központ tevékenységszerkezetének megújításakor felvállalta a mentálhigiénés funkciót, szakmai fejlődésre a fővárosi érdekek miatt nem volt lehetőség, a mindennapi tevékenység is állandó harcok közepette zajlott. Ki támogatta, ki ellenezte? Sommás válasz nem adható. Tiltani nem lehetett, támogatók pályázatokon is akadtak - mindenki egyéni beállítottsága alapján viszonyult hozzánk. A végleges megszűnés a BMK átszervezése idejére esik, melynek oka/következménye távozásunk az intézményből. Minthogy szakmai együttgondolkodásunk leginkább az ELTE szociál - pedagógiai műhelyével alakult ki, s ők a Belvárosi Ifjúsági Házban végezték – általános iskolásokkal - terepgyakorlatukat, úgy adódott, hogy terveinket, tudásunkat megpróbáltuk egy másik intézménybe átmenteni. Ez már a rendszerváltás kezdete volt: 1988 második felében kerültünk az V. kerületbe.

Elméleti megközelítések A fiatalok szociokulturális hátrányainak csökkentéséhez többféle tapasztalatot összegeztünk: - a szabadművelődés korának tapasztalatait, ahol a társas lét és az oktatás szervesen összekapcsolódott, egyéni haladási ütemre adva lehetőséget (ld. képzőművészeti szabadiskolai rendszer); - az iskolai kimaradás problémáinak átgondolását, tanulmányozását; - külföldi példák megismerését a kimaradókkal foglalkozó speciális iskolákról; - az osztatlan tanyasi iskolák előnyét és hátrányait, ahol több szinten foglalkoznak egy időben a gyermekekkel; - az alternatív pedagógiákat (Waldorf-, Freinet-, Rogers-szemléletű iskolák, illetve kezdeményezések); - a művelődési házak fenntartói környezetének változásait külföldi példák alapján (francia, svájci példák, egyesületi, alapítványi és egyéb formák).

18


SZAKMATÜKÖR 4. Előtéri munkánk funkcióját egyik fiatalunk így fogalmazta meg ”teában a citrompótló”. E funkció pótlék szerepét szerettük volna felváltani egy olyan intézményre, amely teljes egészében felvállalja a fiatalok szolgálatát. Érdeklődésünk a kallódó fiatalok és a deviancia jelenségére irányult. A tájékozódás fél éve után a Belvárosi Ifjúsági Ház tevékenységszerkezetének átalakításához láttunk; a ház adottságait (központi fekvése; három emelete, lift nélkül - tehát idősebb korosztály számára szinte használhatatlan volta, a fenntartó fogékonysága a probléma iránt), s előző programjait felhasználhatónak, az általunk elképzelt Fiatalokat Támogató Központ működéséhez igazíthatónak találtuk. Olyan ifjúságsegítő intézményt akartunk létrehozni, ahol komplex módon foglalkozunk a fiatalok életproblémáival, olyan képzési, fejlesztési, kapcsolatépítési lehetőségeket nyújtva, melyek elősegítik sikeresebb életvitelük kialakítását. Tevékenységstruktúránkban stratégiai szerepet játszott a képzés biztosítása a konkrét, kötöttebb képzéstől a kötetlenebb képzési formákig. Háttérként ott állt a művelődési ház gazdag szabadidős tevékenységével (tanfolyamok, klubok, műsoros és táncrendezvények, táborok).

Ifjúsági szolgálatunk fontosabb elemei voltak: -

információs szolgáltatás, tanácsadás (munkahelyi, pályaválasztási, stb.), középiskolákból kimaradók érettségire felkészítő szabadiskolája, deviancia-klub a fiatalok gondozására, „Tanulótárs” korrepetáló szolgáltatás a kimaradás megelőzésére, vizuális műhely keretében szabadiskolai képzési rendszer, szakképzések tanfolyami keretben, kapcsolatépítés, közösségi kultúra segítése.

Kallódó fiataljainkkal kapcsolatban a közművelődési és szociális feladatok megvalósítását vallottuk elsődlegesnek, s ez a tanulás - szabadidő kulturált eltöltése - életvezetési segítségnyújtás rendszerében teljesült. Szabadiskolai rendszerben egy éven keresztül az ELTE Tanárképző Főiskola hallgatóival a kimaradó fiatalok iskolai gondjaival foglalkoztunk, ezekre próbáltunk válaszolni; alapvetően közülük került ki a tervezett középiskola tanári kara. 1989-90-ben anyagilag és szakmailag is kerestük a szabadabb formát, amely lehetőségeket ad különböző források előteremtésére. Azt hittük, maguk a művelődési intézmények is változatos formában fognak a továbbiakban működni, nagyobb teret engedve az igénybevevők beleszólásának. 1990 áprilisában pályázati pénzek megtakarításából a Belvárosi Ifjúsági Ház megalapította a Belvárosi Tanoda Alapítványt.

Egy „deviáns” gimnázium A Belvárosi Tanoda Alapítvány alapfeladata és tevékenysége a középiskolákból kimaradt, kallódó, deviáns fiatalok megkeresése, támogatása, középfokú képezése és gondozása. Az Alapítvány által tizenkettedik éve fenntartott gimnázium olyan állami feladatot ellátó, tan- és térítési díjmentes iskola, amely a középiskolákból kimaradt, kallódó, deviáns fiatalok személyközpontú gondozását, oktatását, érettségiztetését tekinti szakmai feladatának. Ezt a feladatot egyénre szabott tanítási-tanulási és személyiségfejlesztő program keretében látja el. A Tanodába mentálhigiénés szempontból elhanyagolt fiatalokat veszünk fel. Diákjaink képzetlen, szakképzetlen, veszélyeztetett, jórészt szociálisan is hátrányos helyzetű, jövőkép nélküli deviáns fiatalok. Olyan fiatalokat is ellátunk, akikkel a hagyományos intézményi keretek között működő segítő rendszerek (pályaválasztási tanácsadók, nevelési tanácsadók, családgondozók, drogambulanciák, ifjúsági irodák, stb). egyáltalán nem kerülnek kapcsolatba. A Tanodába jelentkező fiatalok 47%-a a szubkultúrájukban lévő kortársak tanácsára fordul hozzánk. 19


SZAKMATÜKÖR 4. A Tanoda - mint ifjúsági segítő intézmény - a deviancia összes részjelenségére, tünetére egy helyen reagál. A gimnáziumi tanulmányok folytatása, az érettségi megszerzésének valós lehetősége, a reszocializálás, a konkrét segítség, amit nyújt. A Tanodában szerzett érettségi a hagyományos ismeretanyagon túl, a bekerülési állapothoz viszonyított tartós, egészségesebb állapotot, konkrét életesélyeket jelent. Ez a "gyógyulás" a társadalomnak - pénzben is jól kifejezhető - nyeresége. A Tanoda-módszer folyamatos hazai műhelymunka eredménye. Olyan segítő-pedagógiai módszer, amely tanulható, hosszú távon is alkalmazható a deviáns fiatalok gondozásában, tanításában. Az intézmény több éve gyakorlóhelye a pszichopedagógus, szociális munkás, és pedagógus képzésnek. A Tanoda légköre évről-évre erőteljesebben vonzza a kallódó fiatalokat és az érdeklődő szakembereket. Évente több száz emberrel tartjuk a kapcsolatot és próbálunk reagálni az általuk felvetett tevékenység- és ellátási igényekre. Munkánk és fejlődésünk lényege pont ez az alulról, az igények oldaláról történő építkezés. A Belvárosi Tanoda Alapítványi Gimnázium céljait kizárólag azzal az egyénre minden értelemben figyelő - komplex-működési móddal képes elérni, amely gondozás/esetkezelés - képzés/tanulás szabadidős tevékenység - szervezés/bonyolítás egysége. A hozzánk forduló fiatalok száma évi 5-700 fő, tanulói jogviszonyban évente 150 fiatal ellátását tudjuk biztosítani. A gimnáziumban több tagozaton (Komplex Tagozat, Nappali Tagozat, Megálló Oktatási program) többféle ellátási mód működik, melyek a fiatalok speciális élethelyzeteire reagálva szervezik meg a tanítási-tanulási folyamatot és a segítő kapcsolatrendszert is. A Tanodához segítségért forduló, de nem tanulói jogviszonyban lévő fiatalok gondozását végzi a Klub és a napi rendszerességgel működő Ügyelet. Itt a segítő kapcsolat fenntartásával, életvezetési tanácsadással, iskola választási információkkal, szociális ügyintézési segítséggel várjuk a hozzánk forduló fiatalokat. Rendszeresen fogadjuk az érdeklődő szakembereket és hozzátartozókat. Látogatási lehetőséget és konzultációkat biztosítunk mindazok számára, akik szintén találkoznak a deviancia problémával és tenni szeretnének valamit annak megelőzése, vagy kezelése érdekében. Támogatjuk és magunk is végezzük a deviancia megközelítésével és kezelésével kapcsolatos kutatásokat, módszertani tevékenységet, kiadványokat jelentetünk meg e témakörben. Diákjaink, ill. a hozzánk jelentkezők nagy része érintett a szenvedélybetegség problémájában. Az Alapítvány 1998-ban alakult programja a Megálló Csoport, mely a tanítási időn túl kínál személyes gondozást különböző önsegítő és alkotó csoportok szervezésével, működtetésével. 1999 őszén a Megálló Csoport egy új Rehabilitációs és Közösségi programot indított el, mely egész napos elfoglaltságot nyújt szenvedélybetegeknek, tétlen és unatkozó, társas kapcsolatokat és támogatást kereső fiataloknak és az őket segíteni szándékozó embereknek, vagy csoportoknak. Az alapvető feladatok, célrendszer és tevékenység megtartása mellett sok átalakulás indult el szakmailag, szervezetileg és a forrásteremtés jellegének tekintetében is. Mindezt szakmai tekintetben az általunk ellátott fiatalok 1990 óta jelentősen megváltozott és specializálódott igényei, valamint természetesen saját belső szakmai fejlődésünk és igényeink is indukálták. A forrásteremtés tekintetében pedig az, hogy az erősen pályázati alapokra helyezett finanszírozási rendszerben is új tendenciák, követelmények mutatkoztak és e mellett e munka megújítást, nagyobb apparátust és szakértelmet igényel ma már. Törekednünk kellett arra is, hogy a növekvő, bővülő feladatoknak, létszámnak, s a mindezekkel járó adminisztratív munkának megfelelő helyet találjunk. Ezt a szándékot az is befolyásolta, hogy 10 éves működés után úgy véltük eljött az ideje, hogy egy ilyen széleskörű tevékenységet folytató alapítvány rendelkezzen egy saját épülettel: ez a VIII. kerületben, a Szigony utcai barakképülettel, adományozás útján, 350 négyzetméter területen megvalósult. A Belvárosi Tanoda legfontosabb eredménye, hogy 1990 óta folyamatosan működik, a hozzánk forduló fiatalok száma egyre nő, szolgáltatásainkat maximálisan igénybe veszik mindazok, aki-

20


SZAKMATÜKÖR 4. kért alakultak és működnek: az értelmes feladatokat, tevékenységet és emberi kapcsolatokat kereső fiatalok.

A szakmai munka Az alapítvány alapvető szakmai feladata a továbbiakban is mindazoknak az intézményes ellátásból kihullott, deviáns, veszélyeztetett, középiskolából kimaradt, kallódó fiataloknak a komplex gondozást, személyiségfejlesztést, oktatást, reintegrációt magába foglaló - ellátása, akik magányosak, összezavarodtak, önpusztító viselkedésformák felé sodródtak, akiket, ahogyan Marek Kotanski találóan fogalmaz „kezd elveszíteni az élet.” Sokéves tapasztalatunk, hogy a deviancia összetett emberi jelenség, az egész személyiséget és életvezetést meghatározó tünet-együttes, egyfajta életforma választás. Kialakulása, okai egyfelől kinyomozhatatlanok, másfelől biztos, hogy személyfüggők és a teljes társadalmi környezet hatásrendszere által befolyásoltak. A teljes emberi környezet, életvitel, gondolkodásmód és értékrendszer szerepet kap létrejöttében. Ezért gondozásában is mindezeknek a szempontoknak kell jelen lenniük egyidejűleg. A deviáns magatartás egyfajta szocializáció eredménye, s ezért megváltoztatása is egy teljes szocializációs folyamatot igényel. Ezért nem lehet elég hatékony, az önmagukban jól működő, de probléma- és kezelés orientált, különálló intézmények és módszerek alkalmazása. Minthogy a deviancia alapvetően életforma, így feladatunk elsősorban a különböző szolgáltatások megvalósításán keresztül egy új, pozitívabb életforma megmutatása, kipróbálásának esélye. Alapítványunk teljes tevékenységrendszerében egyfajta reszocializációs folyamatot, a személyt teljes körűen befolyásoló hatásrendszert igyekszünk megvalósítani. Nem módszert alkalmazni, hanem az egyénnel kialakított mély kapcsolatban új hatásokat elérni, melyek egy pozitívabb viselkedésmintát tükröznek és kínálnak. Nem megváltoztatni szeretnénk a fiatalokat, hanem megmutatni egy másik, új, választható utat, de a választás döntését rájuk bízni. Mert ahogy a deviáns életvitel belső döntés, úgy annak felhagyása is az kell legyen. Csak ebben az esetben lehet a gondozás, a segítő munka hatásos. A segítés tehát értelmezésünkben továbbra is egy légkör megteremtése, mely biztonságos terepet, hátteret kínál a személy változásaihoz. Programjaink megvalósítása során igyekszünk alkalmazni vagy befogadni minden olyan tevékenységtípust és módszert, mely hatással tud lenni a célcsoport fejlődésére. A deviáns életvitel megváltoztatása az egyén szűkebb és tágabb környezetének megváltozását is feltételezi. E szemléletmód, törekvés, a szakmai sokirányúság azt is jelenti, hogy tevékenységünket olyan köztes területen végezzük - oktatás, ifjúságvédelem, szociális munka, drogfogyasztás, stb. -, mely mindenhová és sehová nem tartozik. Ez gyakran okoz adminisztratív, financiális vagy éppen szakmai félreértéseket, gondokat. Ugyanakkor a hatékonyságnak talán pont ez az egyik titka: nem problémákban, hanem személyekben, az ő összes problémáival együtt gondolkodunk és e megközelítés alapján szervezzük munkánkat. Az elmúlt tíz év során pontos képet kaphattunk a hozzánk forduló deviáns fiataloktól az őket ellátó segítő intézmény rendszer problémáiról, hiányosságairól. A legfontosabb jellegzetesség, hogy igen minimális azon intézmények száma, amelyben maguk az érintettek megbíznak és hatékonynak értékelnék tevékenységét. Jellemző, hogy az intézmények, szerveződések zöme a deviancia problémának, s a gondozásnak csak egy szeletére reagál, egymástól függetlenül. Ehhez képest az érintettek részéről markánsan fogalmazódott meg az igény az egész napos ellátásra és a különféle fejlesztő lehetőségek egy helyen történő elérhetőségére, vagyis a komplexitásra, melyen belül az egyes programok, ellátó egységek, munkacsoportok avagy intézmények önálló arculattal, speciális szakmai feladatrendszerrel dolgoznak, egymás munkájára építve, s a fiatalok számára ezen egységek között átjárást biztosítunk személyes kontaktusok által. A segítő szakmában, intézményrendszerben elhelyezve magunkat hiánypótló szerepet tölt be ez a komplexitás, a segítés felfogásának tekintetében pedig a hangsúlyozott önsegítés, a személy21


SZAKMATÜKÖR 4. központúság, a módszer vagy módszerek hangsúlyozása, alkalmazása helyett az emberi erőforrások kiaknázásának előtérbe helyezése. A szakmai munka fontos része tevékenységünk, módszereink terjesztése, átadása az érdeklődő szakembereknek, szervezeteknek. Erre mindig nagy az igény. Továbbra is folyamatosan fogadtuk a felsőoktatási intézmények csoportjait, a szakdolgozókat, hospitálókat, terepgyakornokokat. E munka egy eleme volt a havi rendszerességgel működő Segítők Önsegítő Műhelye, melyet elsősorban pedagógusok látogattak. Fontos tevékenység a külföldi szakmai kapcsolatok alakítása. Erre jó indulást jelentett a Phare program. Ugyanakkor e kapcsolatok intenzív építése e programon kívül is megindult.

Kiemelt szakmai tevékenységi területek : -

a BTA Gimnázium folyamatos működtetése, egyénre szabott oktatási program megvalósítása, személyközpontú gondozás, segítő munka, egyéni fejlesztés, felzárkóztatás, szenvedélybetegek oktatása-gondozása, drogprevenció, a csoportos gondozási formák fejlesztése, módszereink terjesztése, átadása.

A szakmai munkában kialakult egy egymásra épülő és egymást kiegészítő ellátó rendszer, mely a kallódó, magányos, deviáns fiatalok különféle gondjaira és igényeire tud reagálni, s rendszerként egész napos ellátást képes nyújtani. E komplex rendszer együttesen hatékonyabban tud forrásokat teremteni és jobban meg tud felelni az átalakuló pályázati szisztémának is. Az egyes szakmai tevékenységek és csoportok így nem csak a szakmai munka tekintetében, de a finanszírozásban is támogatni és kiegészíteni képesek egymást.

Finanszírozás, forrásteremtés Az elmúlt időszak egyik fontos feladatának tekintettük, hogy az állami normatíván túl szert tegyünk egyéb állandó állami támogatásra, azonban ez irányú munkánk nem járt eredménnyel. Legfőbb bevételi forrásaink (a normatívákon kívül) a pályázás és az adományszervezés. A Megálló Csoport fiatal csapata újfajta forrásteremtő tevékenységeket is elindított, melyek kikísérletezés alatt állnak. Ez egyfajta szakmai vállalkozási tevékenység, melyet az elmúlt évben két területen végeztünk: drogprevenciós foglalkozások végzése és az Alkotó kör munkájának bekapcsolása a bevétel növelésébe. Mindkét területen pozitívak a tapasztalatok, de fejleszteni szükséges hozzá a személyzeti és technikai hátteret. Új jelenség volt számunkra, hogy a széleskörű külső kapcsolattartás milyen sok apró, de fontos tárgyi és persze emberi jellegű adományt eredményezhet. Az első időszakban bérelt helyiség és mára az új ház jelenlegi berendezése és felszerelése nagymértékben ilyen adományokból állt össze. Sokat jelentett a saját erőből befektetett munka is. Érdekes helyzet, hogy pont az állami támogatásra való törekvés időszakában éltük át leginkább civil voltunkat, s erősödött meg az ilyen jellegű kezdeményezések és támogatások mértéke. Alapvető forrásteremtő lehetőségünk és tevékenységünk továbbra is a pályázati munka maradt, ennek minden bizonytalanságával. E tevékenységről tudni kell, hogy az eddigiekhez képest más típusú pályázati rendszer alakulása érzékelhető - a pályázatok nagyobb ívűek, elterjedt a partneres, többrésztvevős rendszer és ez a tendencia erősödik. Ezért is nagyon fontos a bel- és külföldi kapcsolatok folyamatos alakítása. Világosan láthatóvá vált, fennmaradásunknak kulcskérdése, hogy be tudunk e kapcsolódni az Európa Uniós és más külföldi pályázatokba, melyekből sok van és még több lenne, ha időnk, energi-

22


SZAKMATÜKÖR 4. ánk engedné az utána nézést-járást. Ezek nagy támogatást jelentenek, viszont ugyanilyen nagy plusz munkát is. E tekintetben jó tanuló pénz számunkra a működő Phare programunk, mely még ezek között is nagy project, sok tapasztalat megszerzését kínálta. Ez az új típusú pályázati rendszer új szakértelmet és lebonyolító személyzetet igényel. Nehéz és nagyon bonyolult feladat, rengeteg plusz adminisztrációt és kapcsolattartást igényel az utófinanszírozó pályázatok végrehajtása. Ezt tetézi az a helyzet, hogy általában a kiíró bevon egy lebonyolító szervezetet is, s így a végrehajtás során három „céggel” is folyamatosan kell tartani a kapcsolatot. Sokszor okoz problémát a megelőlegezés. Hosszú távon biztos, hogy nem ezek azok a források, melyekre támaszkodnunk előnyös. Szakmai szempontból pályázási esélyeink a fentebb részletezett komplex tevékenységrendszerrel nagyobbak. Az egyes szakmai egységek külön is indulhatnak programokon, a tevékenységrendszer egésze is pályázhat. Érzékelhető volt, hogy önmagában az iskolai munka, annak ellenére, hogy speciális és az oktatáson túl más szakmai elemeket is tartalmaz, nincs kedvezményezett helyzetben. Ráadásul évtizedes létezésünk azt a képzetet kelti, hogy fenn tudjuk tartani munkánkat önerőből is, holott ez a valóságban egyre kevésbé van így. Munkánkat a velünk kapcsolatba került fiatalok igazolják: van értelme, csinálni kell tovább, mert az ő életüknek eddigi legfontosabb fordulópontja a nálunk töltött időszak volt. Átalakulni, átformálódni, változni, bővülni vagy csökkeni lehet és kell, de megszűnni nem szabad.

”Menetkész állapotban” - Epilógus ?! (Belváros-Lipótváros 954 / 2001. (VI.28.) B-L-Ö.h.) Belváros-Lipótváros Képviselőtestülete 15 igen, 4 nem szavazattal, 2 tartózkodással úgy döntött, hogy az előterjesztés alapján egyetért a Belvárosi Ifjúsági Ház 2001 december 31-i jogutóddal történő megszüntetésével.

Részlet az előterjesztésből: „a megszüntetni kívánt intézmény által létrehozott Belvárosi Tanoda Alapítvány tevékenységei közül beilleszthető ...(a jogutód programjaiba ...) a kallódó fiatalokkal való foglalkozás klubszerű keretek között. Nem tudja fogadni a jogutód az Alapítvány által működtetett gimnáziumot - bérleti viszony keretében működött a Molnár utcai házban - így elhelyezéséről az Alapítványnak kell gondoskodnia.”

Berecz Éva, Egey Ervin, Kovács Katalin, Ságvári János, Simon Ida Előterezők (Budapesti Népművelő 1983/1.)

A feladat a Budapesti Művelődési Központ előterében tartózkodó fiatalok bevonása a művelődési központ rendezvényeibe. Általános probléma, hogy az intézmény előterében tartózkodó fiatalok megjelenésükkel, öltözködésükkel és viselkedésükkel magukra vonják a látogatók figyelmét, és gyakran elriasztják őket a látogatástól. Feladatunk volt ennek a jelenségnek a tanulmányozása és a probléma megoldása érdekében javaslatok beküldése. Munkánkat ebbe a közösségbe való beilleszkedéssel kezdtük. Ez volt gyakorlatunk leghosszabb és legnehezebb része, vagyis, hogy elfogadtassuk magunkat velük. Az az elgondolás, hogy csövesekkel van dolgunk, már az első napokban megdőlt. S ezt később a beszélgetések során is megerősítették.

23


SZAKMATÜKÖR 4. Hasznos összekötő kapocsnak bizonyult a házban működő ifjúsági klub, ahol sokan voltak olyanok, akik rendszeresen tartózkodtak régebben az „előtéri társaságban”. A klubban jórészt kötetlen foglalkozás van (asztalifoci, kártya, stb.). A klubtagok összetétele középiskolai tanulókból, szakmunkásképző intézeti diákokból és dolgozókból áll. Megállapításunk szerint a klubtagok szívesen járnak ide szabadidejükben, és a vezetőknek köszönhető, hogy egyre nagyobb érdeklődéssel látogatják a felkínált rendezvényeket is. Miután sikerült megfelelő kapcsolatot kiépíteni a gyerekekkel, megpróbáltunk az ő segítségükkel kontaktust teremteni az előtéri társasággal. Mindenekelőtt fel kellett deríteni az előtéri gyerekek mozgási környezetét és összetételét. Megállapításunk szerint az utóbbi nagyon függ az időtől. Nyáron leggyakrabban a lakótelepi játszótéren találhatók meg kisebb-nagyobb csoportokban. Télen a Budapesti Művelődési Központ előterében és a mellette lévő Topáz bisztróban töltik szabadidejüket. Az ő szavaikat idézve, azért „kényszerültek” télen a művelődési központba, mert „itt nincsenek kitéve a környezet viszontagságainak”. Szerintünk két korosztály képviselőiből áll a társaság. Legkisebbek a tinik. Közöttük elég nagy a rétegződés. Felmérésünk szerint többnyire 12-16 évesek. A szülők társadalmi rétegződése is igen nagy különbségeket sejtet. Különösen érdekes, a megkérdezettek nagy része azt válaszolta, hogy szüleivel való kapcsolata jó, de bővebben nem beszéltek róla, és később rendszerint észrevehető volt, hogy ezekben a megnyilatkozásokban is voltak ellentmondások. Nagyon sokan dohányoznak közöttük és alkoholt is rendszeresen fogyasztanak. Ezt persze nem mindegyik ismerte be. Arra a kérdésre, hogy honnan van pénzük, azt válaszolták, hogy a szülőktől, a lányok pedig meghívatják magukat. Megállapításunk szerint sokszor a szülőknek fogalmuk sincs arról, hogy milyen programra kérik a gyerekek a pénzt. Örülnek, ha azt látják, hogy gyermekeik képesek önállóan szervezni szabadidejüket. Hogy hogyan, azt már nem ellenőrzik. Szerintük a művelődési központ programjai számukra nem kielégítőek és sokak szerint ezért is választották ezt az életmódot. Több javaslatot kaptunk tőlünk, miszerint sokkal több olyan programot kellene készíteni, amelyek vonzzák őket. Ezek pl. szabadtéri rock koncertek, a sikerfilmek az Olimpia moziban és érdekesebb előadások a Nyakkendő nélkül c. előadássorozat keretében. A megkérdezettek között nem volt, de bevallásuk szerint rajtuk kívül sokan „kábítószeresek” ebben a csoportban. A ragasztózás egyre inkább eltűnik, és helyébe az erős gyógyszerek és alkohol együttes fogyasztása került. Ismeretségi körük igen széles, többnyire a 12-18 éves korosztályban található. Mivel nagyon fiatalokról van szó, az otthontól való távollét maximális határát este 8 és 9 között szabják meg a szüleik. Természetesen itt is vannak kivételek, ahol ilyen kötöttség már nincs. A közöttük kialakult állapot azért jöhetett létre, mert a szülők nem szervezik és nem ellenőrzik gyermekeik szabad idejének eltöltését. Ennek az okát, sajnos, a rendelkezésünkre álló rövid 10 nap alatt nem volt módunk mélyebben megismerni, bár céljaink között szerepelt. Hasonló problémákkal találkoztunk a Latinca Sándor Diákotthonban is. Beszélgettünk egy lánnyal, aki csövesnek nevezte magát, s véleménye szerint még 10-15 lehet rajta kívül ott. Később kiderült, hogy mégsem igazi csöves. A többség csak ruházkodásában juttatja kifejezésre ezt a magatartást. Akikre tényleg ráillik a kifejezés, rendezetlen családi körülmények között élő fiatalok, alkoholista, idegbeteg szülők gyermekei. Az otthontól elidegenedés, a kapcsolat hiánya vezet oda, hogy szelektálás nélkül bárkit elfogadnak barátjuknak. A velük szemben támasztott igényeik rendkívül alacsonyak, megelégszenek a felszínes együttléttel, szórakozással. Ezt a „baráti” közösséget csak az tartja össze, hogy mindennap találkoznak a művelődési ház előterében, a moziban, együtt járnak. Kedvelt együttesük a Beatrice, és összefogó erő számukra az együttesek köré csoportosulás, 24


SZAKMATÜKÖR 4. az együtteskultusz. Az együttesekre vonatkozó szimbólumokat (babos kendő, jelvények, biztosítótű) válogatás nélkül átveszik. A szimbólumok viszont nem takarnak komoly gondolatokat, üres szólamokkal dobálóznak, de valójában semmi távlati céljuk, elképzelésük nincs. Sokan közülük saját jövőjüket sem képzelték még el, a holnappal kapcsolatban teljesen igénytelenek. Legfeljebb azt az iskolát szeretnék csak befejezni, ahova járnak. Csak egyeseknél merül fel az a kérdés, hogy mi lesz később. De ez a később is kimerül a családalapításban. A másik csoportba azok tartoznak, akik már kinőttnek érzik magukat a tini csoportból. Ők azok, akiket a művelődési ház néhány programjába be lehetne venni. Érdeklődési körük szélesebb az előbb tárgyalt korcsoportnál. Leginkább a zene és az irodalom iránt érdeklődnek. Utóbbi kiderült Turcsány Péter költő felolvasó estjén. Valamennyien figyelemmel hallgatták verseit, és a felolvasás után személyesen is elbeszélgettek vele irodalomról, költészetről. Vitatkozni szeretnek. Felmerült körükben az a javaslat, hogy legyen néha az előtérben egy általánosan elfogadott vezető irányításával vitaest, minden fiatalt egyaránt érdeklő témákról. A barátságról vallott nézeteik hasonlóak a tinikéhez. Ők is kevés baráttal büszkélkedhetnek, inkább haveroknak tartják egymást. Ezeket a „haverokat” nevezik néhányan a barátjuknak. Sokan elmondták, hogy a régi gyerekkori barátság is haversággá alacsonyodott, mihelyt bekerültek a nagy előtéri társaságba. Ezt az előtéri társaságot nem fűzi össze más, csak a régóta tartó ismeretség, s a mindennapos találkozás, felszínes beszélgetés. Nem isznak, nem kábítószereznek, bár néhányan mindkettőt kipróbálták. Ők – ellentétben a vidéki, kollégiumban élő fiatalokkal, akik „büszkén” vallják magukat csövesnek – felháborodnak az elnevezésen. Szerintük nemcsak hogy itt a BMK-ban, de még Budapesten sincsenek csövesek. Igazi csöveseknek legfeljebb a csavargókat, munkakerülőket, lakásnélkülieket tartják, tekintet nélkül korukra és viseletükre. Úgy érzik, jogtalan megbélyegzés ez rájuk, aminek alapja kizárólag „csöves szerelésük”, a csőnadrág, nyújtott gyapjú pulóver, s a nagyobb méretű öltöny. Ez általános vélemény, s csak néhányan tartják csövesnek az aluljárókban lézengő fiatalokat. Legtöbben ezt az egész csöves kérdést sajtóterméknek tartják, újságírók által kitalált és felfújt problémának, aminek lényege, hogy lehessen a mai tizenévesekről is szenzációs cikkeket írni az újságokban. A BMK-ban tapasztaltakat nem tartjuk egyedi esetnek. Úgy látjuk, hogy ezek a jelenségek általánosak társadalmunkban. A felgyorsult életvitel következtében az iskolákra hárulnak a nevelés legfőbb feladatai, aminek nem mindig képesek teljes mértékben eleget tenni. Ezen a problémán igyekszik segíteni a művelődési ház is, programokat, szórakozási lehetőséget biztosítva a fiataloknak.

25


SZAKMATÜKÖR 4.

Pordány Sarolta Fiatalok az utcán – amerikai-magyar közművelődési program-kísérlet a 90-es években A közművelődési szakmában a 90-es évek végén Forró pontok program néven vált ismertté egy magyar-amerikai nemzetközi együttműködés keretében kialakított ifjúsági kulturális és bűnmegelőzési projekt. Résztvevői megkísérelték, hogy gyülekezési helyeiken keressék fel az utcákon, tereken csoportosuló fiatalokat, majd szabadidős-, sport- és kulturális programok szervezésével hasznos időtöltési lehetőségeket biztosítsanak a számukra. A továbbiakban ezt a városi fiatalok utcai csoportjait elérni kívánó programot, illetve ennek a hazai megvalósítási kísérletét mutatjuk be, azzal a céllal, hogy megismertessük a kezdeményezés tartalmi és módszertani elemeit, hogy leírjuk a Forró pontok program előtörténetet, a megvalósítás főbb szakmai tapasztalatait, valamint az innováció hatását, és ezzel lehetőséget teremtsünk hasonló programok kidolgozására, elindítására.

1 A Forró pontok program budapesti adaptációjának előzményei A „Hot Spots” amerikai projekt magyarországi kipróbálásának gondolatát egy civil szervezet, a Nyitott Képzések Egyesület (NYIKE) kezdeményezte. A nemzetközi kapcsolat létrejöttében az IFS (International Federation of Settlements and Neighbourhood Centres), a Settlementek és Szomszédsági Központok (Közösségi Házak) Világszövetsége játszott fontos szerepet. A NYIKE akkori vezetőségi tagjaként, a hazai civil szervezet képviseletében ennek a világszervezetnek az 1994-es, New York-i rendezvényén ismerkedtem meg a projekttel. A külföldi szakemberekkel folytatott beszélgetések s a megvalósítás helyszínén tapasztaltak győztek meg arról, hogy hasonló, a mi viszonyainkra adaptált utcai ifjúsági munkára nálunk is nagy szükség lenne. A Nyitott Képzések Egyesület az IFS Szomszédsági Központok Világszövetsége Globális Partnerség elnevezésű projektjén belül 1997-ben kezdtük el szervezni a magyar projektet Forró pontok elnevezéssel, melyben az együttműködő amerikai partner a New York város Queens városrészében működő Forest Hills-i Közösségi Ház volt. A program megvalósítása során mindvégig nagy hangsúlyt kapott a művelődési házak, ifjúsági intézmények és a szociális létesítmények közötti együttműködés, a partnerség. A megvalósítás hazai intézményi feltételeinek biztosítása érdekében, 1998-ban együttműködési keretszerződést kötött a magyarországi kísérlet bevezetésére és koordinálására a kezdeményező civil szervezet és a Budapesti Művelődési Központ, amelynek tevékenységi körébe tartozott és máig is feladata az új szakmai kísérletek felkarolása, a közművelődési szakma innovációjának támogatása. A helyi programok kidolgozása az amerikai kollégák részvételével zajlott, ezért 1998 januárjában ők is meglátogatták azokat a budapesti intézményeket, amelyek vállalták a program elindítását a XX. és a XXI. kerületben. A Forró pontok program megvalósítása jelentős szakmai összefogással valósult meg. A Forest Hills-i Közösségi Ház négy szakembere: Lewis Harris, Irma Rodrigues, Theresa Greenberg, Steve Pullano vett részt folyamatosan a szakmai együttműködésben. Az amerikai team-munka vezetését és a velünk való folyamatos kapcsolattartást Irma Rodrigues végezte. A hazai előkészítésében öt szakember vett részt intenzíven: jómagam egy civil szervezet, a korábban már említett Nyitott Képzések Egyesület (NYIKE) képviseletében; Brüll Edit igazgatóhelyettes a Budapesti Művelődési Központot (BMK), Várhalmi András, igazgató a kísérleti helyszínként résztvevő Pesterzsébeti Csili Művelődési Központot, Tar Mihály igazgató pedig a XXI. kerületi Rákóczi Kertet képviselte.

26


SZAKMATÜKÖR 4. Fontos szerepe volt Diósi Pál szociológus kutatónak, aki az utcai csoportokról készülő szociológiai kutatást vezette. A program kidolgozásában személyesen is bekapcsolódó, fent megnevezett szakemberek mindegyike korábban részt vett a budapesti ifjúsági klubmozgalomban, így a városi ifjúsági munka területén valamennyien jelentős tapasztalatokkal rendelkeztek. A program kidolgozásába és helyi megvalósításába a fővárosi és két kerületi önkormányzat illetékes szervezeti egységének munkatársai, valamint több mint tizenöt szakember kapcsolódott be trénerként, tolmácsként, programfelelősként. A bemutató rendezvényeken, képzéseken, tájékoztató konferenciákon a közművelődési, szociális és bűnmegelőzési szakemberek közül mintegy hatvanan vettek részt. A projekt ideje alatt rendszeresen jelentek meg tájékoztatások az országos és helyi médiában, így elmondható, hogy végig a nyilvánosság széles körű bevonásával, jelentős szakmai érdeklődés mellett zajlott le ez a kísérleti program.

2. A városi fiatalok utcai csoportjainak megközelítésére irányuló közművelődési tevékenységek fontosságáról A fiatal korosztály részvétele, illetve bevonása a közművelődési intézmények tevékenységébe nagy tradíciókkal bír, sok művelődési ház évtizedek óta kiemelten foglalkozik az ifjúság sajátos rétegei közösségi, közművelődési igényeinek kielégítésével, művészeti és egyéb kulturális tevékenységük szervezésével. A hazai közművelődési intézményhálózatnak a 60-as évektől része volt az ifjúsági klubhálózat is, amely kifejezetten a fiatalok szabadidős tevékenységeire irányuló kulturális – a szocializmus korábbi időszakában, annak ideológiája szerint – nevelő, majd később inkább szórakoztató funkciót látott el. A rendszerváltozás időszakában, szinte egyik hónapról a másikra sorra bezárták az évtizedek óta működő, szinte mindenhol fellelhető és térítés nélkül látogatható ifjúsági klubokat, mivel ez a fiatalok számára rendelkezésre bocsátott fontos épülethálózat kikerült az állami, önkormányzati tulajdonból. A szocialista nagyvállalatok által fenntartott klubhelyiségeket pedig a vállalati privatizáció során eladták, vagy más célra átalakították. Néhány év múlva, a kilencvenes évek közepén már nyilvánvalóvá vált, hogy szükség van olyan újabb, térítés nélkül vagy szerény térítés ellenében látogatható ifjúsági kulturális-szabadidős programokra, helyiségekre, ahol azok a fiatalok is tartalmas, „értelmes” tevékenységre lelnek, akik nem tudnak ezért jelentős összegeket fizetni. Egyre több szakember látta be, hogy az utcai időeltöltés problémájával foglalkozni kell, mert a fiatalok egy része olyan élethelyzetben van, amelyben egyedül kell vagy kellene boldogulnia, és ha problémája van, általában nem tud „az utcáról” tanácsot, segítséget kérni. 1 Az ifjúsággal foglalkozó szakemberek egyenesen „szocializációs szükséghelyzetről” beszéltek, jelezve az utcai helyszíneken szocializálódó fiatalok újabb problémáit: a kilátástalanságot, a kriminális veszélyek intenzív és tartós jelenlétét, a kommunikációs problémákat, a más generációktól való elszigetelődést, az előítéletes társadalmi környezet hatását, az elégtelen és negatív társadalmi tapasztalatokat, a menekülő, védekező magatartást, a torz énkép és a szenvedélybetegségek kialakulását.2 A Forró pontok program nyíltan szembenézett azzal a helyzettel, hogy a városi fiatalok egy része szabadidejét rendszeresen az utcán, lakótelepi épületek között, tereken, parkokban tölti, ahol az őt befogadó állandó vagy alkalmi kortárscsoportokban szórakozást, társaságot, megnyugvást, élményeket, szerelmeket keres. A program kiindulópontja szerint az utcai időeltöltés problémájával azért kell foglalkozni, mert nem minden fiatal tud „tovább menni” az utcáról tanácsért, se1

Pordány Sarolta: Bevezető gondolatok a Forró pontok program elé. In Fiatalok az utcán. Tanulmányok a városi fiatalok utcai csoportjait elérni kívánó közművelődésről. 1998–2000. (Szerk. Slézia Gabriella) 17-18. p. 2 Szabó András: Kiszakadás vagy leszakadás. Diszfunkciók a felnőtté válás során. In Fiatalok az utcán. Tanulmányok a városi fiatalok utcai csoportjait elérni kívánó közművelődésről. 1998–2000. (Szerk. Slézia Gabriella) 7-17. p.

27


SZAKMATÜKÖR 4. gítségért, ha mélyebb, az utcai barátságokkal már nem megoldható problémája, megbeszélnivalója van. Nyilvánvaló, hogy a fiatalok legrászorultabbjai nem találnak helyet, fedelet maguknak a különböző intézményekben, mert az épületek tulajdonosai, működtetői csak vásárlóként, fogyasztóként gondolkodnak róluk, ők viszont nehéz anyagi helyzetben vannak. Arra a szakmai filozófiára épült a program, hogy az utcán csoportosuló, illetve az utcai csoportokban jelentős időt eltöltő fiatalok rendelkeznek olyan képességekkel és értékekkel, amelyek pozitív energiává alakíthatók át, ezért olyan (kulturális) közeget kell teremteni számukra, amely növeli önbizalmukat, és aktivitásukat szabálykövető pályára segíti, hogy ne kerüljenek összeütközésbe a társadalom normarendszerével és jogrendjével, és ne veszélyeztessék a közbiztonságot. Az utcasarki társadalom kutatásának elindítása William Foote Whyte szociológus nevéhez kapcsolódik. Whyte szerint az utcasarki galeri tagjainak hosszú időn át tartó, megszokásokon alapuló szövetkezéséből alakul ki. A „sarki srác” életében csekély szerepe van az otthonnak, csak enni, aludni, tisztálkodni jár haza, s aztán megy az utcára a társaihoz. Élete szabályos rendszerességgel, szűk mederben folyik. A legtöbb csoportnak van a sarkon kívül egy megszokott esti találkozóhelye is. A csoport állandó jellegű összetétele és tagjainak társadalmi biztonsághiánya azt eredményezi, hogy a csoportban belül igen élénk az interakció. A csoport struktúrája ezen interakció terméke. Az utcasarki társadalom a kölcsönös kötelezettségek rendszere, melyben a becsületkódex alapszabálya: segítsd a barátodat. Az utcai bandázásról és a deviáns csoportok működéséről számos kutatás és tanulmány olvasható mind magyar, mind idegen nyelven. A Forró pontok program is hozzájárult ahhoz, hogy mindezekre újra ráirányuljon a figyelem.

3. A Hot Spots – amerikai komplex ifjúsági, közösségi és bűnmegelőzési program bemutatása „Ők nem gyerekek már, de még nem is felnőttek, ennek az átmeneti állapotnak kell megragadni a sajátosságait ahhoz, hogy segíteni tudjunk, ha kell.” – mondta Steve Pullano, az amerikai Hot Spots (Forró pontok) program vezetője. A Forest Hills-i Közösségi Ház 1984-ben indította el utcai ifjúsági programját New York város Queens negyedében. A helyi lakosság kérésére, a rendőrség által is jól ismert utcai gyülekezőhelyeken, az úgynevezett forró pontokon kezdtek el programokat szervezni a fiatalok számára. Az utcán csoportosuló fiatalok zavarták a negyed nyugalmát, s így szaporodtak a rendőrségi bejelentések, de az is nyilvánvaló volt, hogy a fiatalok maguktól nem mennek be a közösségi ház épületébe. Queensnek ebben a körzetében, ahol az utcai munka folyt, 200 000 ember lakik. Huszonöt ilyen úgynevezett forró pontot, vagyis gyülekező helyet azonosítottak a szervezők a rendőrséggel együttműködve, parkokban, utcasarkokon, pizzázókban, játéktermekben és egyéb gyülekezésre alkalmas helyeken. Megfigyelték, hogy a legtöbb ifjúsági bűncselekmény délután három és hét óra között történik, ezért erre az időszakra koncentrálták a segítő munkát. Az utcai munkásoknak előre meghatározott helyszíneket, utcai pontokat kellett rendszeresen látogatniuk, ahol kezdetben csak beszélgettek a fiatalokkal, hogy megnyerjék a bizalmukat, majd sporteseményeket szerveztek, amelyekbe már őket is bevonták. Később kibővítették az utcai programokat, s összekapcsolták a közösségi házban zajló egyéb szolgáltatásokkal, például munkahelyi, egészségügyi, életvezetési tanácsadással, művészeti, oktatási jellegű programokkal. Meghosszabbították a közösségi ház nyitvatartási idejét is, és úgy alakították át a termeket, hogy a fiatalok sötétedéskor be tudjanak jönni az épületbe, és akár hajnalig is ott maradhassanak, ha erre szükségük van, mert nincs hová hazamenniük, vagy valamilyen probléma van a családban. Az ifjúsági munkások előzetesen mindig tájékoztatták a forró pontokon gyülekező fiatalokat látogatásaik időpontjáról, gyakoriságáról, hogy amennyiben valamelyik találkozni akar velük, fel tudja keresni őket, és a fiatalok tisztában legyenek azzal, hogy hol és mikor találhatják meg őket.

28


SZAKMATÜKÖR 4. Egy utcai munkás a napi tevékenységét azzal kezdte, hogy bement a közösségi házba, s ott öszszegyűjtötte a számára szükséges, aktuális információkat. Azokat az eszközöket vagy sportszereket is itt vette magához, amelyeket használni akart az aznapi munkájában, például kérdőíveket, tájékoztató anyagokat, kosárlabdát stb. Az utcai munkások többnyire gyalog közlekedtek, hogy minél hatékonyabban figyelemmel tudják kísérni a fiatalok helyzetét, az utcai környezet jellemzőit és a változásokat. A helyszínre érkezve megfigyelték a csoportot: milyen korosztályhoz tartoznak, hányan vannak, s beszélgetést kezdeményeztek a helyzettől függően vagy egyetlen fiatallal, vagy az egész csoporttal. Az volt a céljuk, hogy feltérképezzék a fiatalok helyzetét, kiderítsék, hogy mi foglalkoztatja őket, és hogyan lehetne hasznos időeltöltést javasolni számukra. Az utcai ifjúsági munkás feladata volt az is, hogy a felmerülő problémák megoldásához szakszerű információkkal lássa el a fiatalokat. Ha például egy fiatal munkát keresett, az utcai munkás felhívta a figyelmét a munkaügyi tanácsadó irodákra, elhelyezkedési programokra. Megbeszélhette azt is a fiatallal, hogy elmegy és segít neki a személyes kapcsolatfelvételben, az állásinterjúnál. De akár kosárlabda vagy egyéb játékokra is invitálhatta a fiatalokat, amelyben ő ugyanúgy részt vett, mint azok. Az ifjúsági munkások 3-5 órát töltöttek az utcán megjelölt helyszíneken, ezután visszatértek a közösségi házba, s megfigyeléseiket lejegyezték. Minden utcai munkásnak naponta naplót kellett vezetni. A napló a projekt vezetőjének és az utcai munkásnak is fontos munkaeszköze volt, hiszen ebben olyan információkat rögzítettek, amelyek a későbbi tervező munkát szolgálták, segítették. A tapasztalatok azt mutatták, hogy a munka hosszú távú elkötelezettséget igényelt, hiszen legalább hat hónap kellett ahhoz, hogy a fiatalok és az utcai munkás között bizalom alakuljon ki. A fiatalok a kapcsolat megerősödése után információforrásként kezdték kezelni az utcai munkásokat, és egyre inkább követték a tőlük kapott tanácsokat. A program indulásakor két utcai munkás dolgozott a közösségi házban, később hat utcai munkást és egy programvezetőt foglalkoztattak. A kezdő utcai munkások az első időszakban csak megfigyelés, tájékozódás céljából mentek ki az utcára, majd tapasztalataikat megbeszélték a felnőtt programvezetővel, aki szükség szerint velük együtt kiment az utcára is. A munkatársak egy része korábban maga is utcai csoportok tagja volt. A szervezők elmondása szerint évente 1500 fiatallal kerültek kapcsolatba a Hot Spots programon keresztül, ebből 900 fiatallal az utcán vették fel a kapcsolatot. A program több mint tíz éves időtartama alatt 12 ezer fiatal vett részt a rendezvényeken és a kapcsolódó összejöveteleken. A Hot Spots programhoz rendszeres szuperrevíziós munka kapcsolódott, ez azt jelentette, hogy hetente találkoztak az utcai munkások a program vezetőjével, és megbeszélték az összegyűlt tapasztalatokat, eseteket és azok feldolgozásában, értelmezésében is segítették egymást. A program elindítását követő években elkezdődött a fiatal korosztályból kikerülő kortárs tanácsadók képzése. A kortárs tanácsadás szükségessége abból a meggyőződésből fakadt, hogy a fiatalok jobban hallgatnak saját korosztályuk tagjaira. A kortárs tanácsadó fizetett munkaügyi státuszt jelentett a Forest Hills-i Közösségi Házban. A pozíció betöltését egy 12 hetes képzés előzte meg, amelynek során a fiatalok csoportmunkában ismerkedtek meg a tanácsadáshoz szükséges ismeretekkel és az utcán élő fiatalokat foglalkoztató problémákkal. Az ifjúsági munkásoknak az utcai fiatalokkal valódi partnerkapcsolatot kellett teremteni, mert abból indultak ki, hogy az egyenrangú helyzet bizalmat szül, s csak ennek lehet következménye az együttműködés. New York város Queens negyedében ilyen alapon érték el, hogy egy közösségi ház kezdeményezésére kialakított tevékenységet a fiatalok magukénak érezzenek, és teljes bizalommal vegyenek részt benne. A helyi iskolák tanárai közül is bekapcsolódtak néhányan az utcai munkába, és ezzel segítették a fiatalok szakszerűbb munkavégzését. Így a program lehetőséget adott arra is, hogy a fiatalok egyenrangúként, együttműködő helyzetekben találkozzanak felnőttekkel, ne csak olyan aláren-

29


SZAKMATÜKÖR 4. delt, felnőtt-gyermek szerepekben, mint a családokban vagy az iskolákban. Azok az utcai munkások, akik abbahagyták a munkavégzést, gyakran nem tudtak megbirkózni az utcai munkával járó feszültségekkel, érzelmileg volt túlontúl megterhelő számukra a feladat, vagy pedig a fiatalokkal nem tudtak megfelelő kapcsolatot kialakítani. De néha felelőtlennek bizonyultak, s nem teljesítették feladataikat sem. Az amerikai kollégák saját helyi munkájukban folyamatosan használták, és a magyar program tervezésénél is figyelembe vették az utcai munkával kapcsolatos, addigra már jelentősnek mondható amerikai és nemzetközi tapasztalatokat. A hazai programok résztvevői számára átadták az ifjúsággal foglalkozó amerikai civil szervezetek és intézetek legfrissebb kiadványait, amelyek akkor számunkra kuriózumok voltak. A notesz formájúra összefűzött, az Ifjúságfejlesztési Intézet (Youth Development Institute, City of New York) fiatalok nyelvén megírt, jól kezelhető módszertani kiadványai jelentősen hozzájárultak a hazai szakemberek tájékozottságának növeléséhez. A módszertani kiadványok, amelyek az ottani civil szervezetek összefogásával készültek el, az alábbiak voltak: Az eredményes ifjúsági munka kézikönyve (The Handbook of Positive Youth Outcomes), Ifjúságfejlesztési útmutató (A Guided Tour of Youth Development); Az ifjúsági munkához szükséges legfontosabb képességek (Core Competencies for Youth Work). Az IFS Világszövetség az indulástól folyamatosan figyelemmel kísérte a Forró pontok program budapesti megvalósítását. Legjelentősebb segítséget azonban az egyik német tagszervezetétől, a Berlinben működő Szociális- és Kulturális Munka Szövetségtől (Verband für sozial-kulturelle Arbeit) kaptunk, ők ugyanis meghívtak bennünket egy berlini tapasztalatcserére. Ez a Max Weigriht és Herbert Scherer szakmai irányításával összeállított utazás azért volt nagy jelentőségű számunkra, mert megismerhettünk valóban jól működő európai utcai programokat. Többek között meglátogathattuk a „Gangway” elnevezésű, azóta is magas szakmai színvonalon működő utcai segítő programot. Ennek az 1989-ben a neonáci ifjúsági csoportok tevékenysége, és a soknemzetiségű világváros idegenellenes utcai konfliktusainak enyhítése céljából életre hívott berlini programnak látogatásunk idejére már kipróbált módszerei, kiforrott szervezeti megoldásai és bemutatható eredményei voltak. A „Gangway” egyik kulcsmondata (Nem a kifogásokat, hanem a kiutat keressük!) a hazai program tervezésénél is a szemünk előtt lebegett. 3 Meglátogattuk a Szövetség szervezésében működtetett „Mobil Jugendarbeit” elnevezésű utcai program helyszíneit is, ahová konténereket helyeztek ki, mintegy pótolva a közösségi épületek alapfunkcióit. Ezekben a konténerekben tárolták ugyanis azokat az anyagokat, szerszámokat, hangszereket, székeket, egyéb eszközöket, amelyek szükségesek voltak ahhoz, hogy kiállításokat, művészeti vagy szórakoztató rendezvényeket tudjanak szervezni a „forró pontokon” a fiataloknak.

4. A Forró pontok kísérleti program megvalósítása Budapest két kerületi közművelődési intézményében A hazai adaptáció első eseménye az amerikai kollégák részvételével megtartott tájékoztató fórum volt 1998 elején, amelyet az érdeklődő budapesti közművelődési szakemberek számára tartottunk. Több mint húsz fővárosi intézmény képviselője jelent meg, és nagy érdeklődést mutattak a program iránt. A gyakorlati megvalósítás elkezdéséhez azonban ez az egy napig tartó, idegen nyelven folyó általános tájékoztatás nem volt elegendő, hiszen az utcán végzett ifjúsági munkának csak szerény előzményei voltak a hazai közművelődési gyakorlatban. Külföldi szakemberek részvétele nélkül ismét összehívtuk a szakértői kerekasztal-beszélgetést, melynek a Fiatalok az utcán címet adtuk. A megbeszélésen az alábbi kérdésekre kerestük a válaszokat: Mit tudunk az utcán csoportosuló hazai fiatalokról? Hogyan lehetne a fiatalok utcai szabadidő-eltöltését kiegészíteni számukra is hasznos szolgáltatásokkal? Melyek az utcai elérés (outreach) módszertanának új elemei? 3

Gangway E.V. – Straßensozialarbeit in Berlin. 1995.

30


SZAKMATÜKÖR 4. Az utcai eléréssel kapcsolatos szakmai kérdések áttekintése módot adott olyan újabb közművelődési szempontból is fontos stratégiák megismerésére, amelyek ellensúlyozni kívánták az intézmények szolgáltatásainak hiányosságait, s céljuk a mindenkori úgynevezett „nem-használó” csoportok bevonása volt. Feltételeztük, hogy ha az utcai elérés szempontjai szerint is átgondoljuk a közművelődési szakmai munkát, akkor új használókat tudnánk megnyerni az intézményeink számára, és új ötleteket kapnánk tevékenységünkhöz. Természetesen mérlegeltük a kockázati tényezőket is: az új eljárások megzavarhatják a rutinszerű munkát, intézményi hiányosságokkal szembesíthetnek, szervezési hibákra, a közönséggel kapcsolatos tájékozatlanságra hívhatják fel a figyelmet. A Forró pontok program megvalósítására jelentkező intézmények közül végül két kerületi intézményben, a XX. kerületi Csili Művelődési Központban és a XXI. kerületi Rákóczi kertben kezdődött el a munka. A helyi projektek elindításához és kidolgozásához szükségesnek láttuk, hogy kutatással is alátámasszuk a programtervezeteket. Ez a hazai projekt-team kiegészítő ötlete volt, ilyen jellegű kutatás akkoriban nem készült más országokban, így a program egyik legfontosabb innovatív elemének mondható. A projekt szervezőinek megrendelésére a DIÓDATA Szociológiai Kutató és Tanácsadó Iroda végezte el a kutatást Budapest XX. és a XXI. kerületében. A kutatás megkezdése előtt a Csili Művelődési Központ és a Rákóczi kert munkatársainak, valamint más helyi szakembereknek a bevonásával kerületi térképek készültek azokról a találkozóhelyekről, amelyeket „forró pontoknak” tekintettünk. A kérdezőbiztosok ezek segítségével végezték a kérdőíves adatgyűjtést és az interjúkészítést.

A Forró pontok projekt megvalósításának munkafázisai (1998-1999) Időpont

Események

Helyszínek

1998. január

Fiatalok az utcán szakmai fórum. Tájékoztató és konzultáció a projektről az amerikai partner- szervezet szakembereinek vezetésével

Budapesti Művelődési Központ

május

Fiatalok az utcán, országos szakértői kerekasztal-beszélgetés;

Nádor terem, Budapest

szeptember

A kísérleti helyszínek kiválasztása, a helyi programok elindításának megtervezése

Csili Művelődési Központ, Budapest, XX. kerület; Rákóczi kert, Budapest, XXI. kerület

szeptember-október

„Fiatalok 98” című, 400 fiatalra kiterjedő, kérdőíves kutatás és helyszíni interjúk; (Kutatásvezető: Dr. Diósi Pál)

Budapest, Pesterzsébet (XX.) és Csepel (XXI.) kerületében

november

A „Forró pontok” elindítását segítő felkészítő képzések az amerikai partnerszervezet szakembereinek vezetésével

Csepel, (XXI. kerület)

november

Városi fiatalok az utcán szakmai fórum a nagyvárosi ifjúsági munka kutatásáról és a kortárs utcai segítők képzéséről;

Magyar Művelődési Budapest

1999. január-március

A helyi programok kidolgozása (Csepelen „Ellenpont” elnevezéssel ifjúsági csoport alakult; Pesterzsébe-ten főállású munkatársat alkalmaztak)

Csili Művelődési Központ, Budapest, XX. kerület; Rákóczi kert, Budapest, XXI. kerület

április

Az utcai munka elindítása

Pesterzsébeten, Csepelen

június

Tanulmányút, a városi utcai ifjúsági

Meghívó szervezet: Verband für

31

Intézet,


SZAKMATÜKÖR 4. Időpont

Események

Helyszínek

munka tanulmányozása Berlinben

sozial-kulturelle Arbeit (IFS partnerszervezete) Résztvevők: Brüll Edit, Várhalmi András, Kocsis Nándor, Pordány Sarolta

szeptember

A helyi szakemberek képzése

Budapest, Pesterzsébet (XX.) és Csepel (XXI.) kerületében

november

A közművelődéshez kapcsolható utcai ifjúsági munka szakmai fórum, beszámoló a Forró pontok programokról;

Budapesti Művelődési Központ

december

Fiatalok az utcán, országos szakértői konferencia a kriminalizálódás veszélyének kitett fiatalok helyzetéről, a prevenció és az együttműködés lehetőségeiről;

Magyar Művelődési Intézet

A programhoz négy felkészítő képzés kapcsolódott, melyből kettőt a Forest Hills-i Közösségi Ház munkatársai, kettőt hazai ifjúsági képzésekkel foglalkozó szakemberek tartottak. Ezeken a fiatalokkal kapcsolatos szociológiai, pszichológiai ismeretek, valamint a programok menedzseléséhez szükséges információk átadására, illetve a tapasztalatok megosztására került sor. Az intézményvezetőknek szóló képzéseken az alábbi képzési blokkok képezték a tananyagot: A serdülőkori fejlődés elmélete; Hogyan éljük túl a tizenéveskor változásait; Mi az úgynevezett utcai elérés, utcai segítés? Hogyan állítsuk össze a munkacsoportot? Hogyan fogjunk hozzá az utcai munkához? A kortárs segítők képzésének főbb tananyagblokkjai: Az utcai segítés jellegzetes tevékenységei; Válságos helyzetek, problémák az utcán; Az utcai segítés programjainak tervezése; Együttműködés és szervezés. A két csoportnak közösen kellett problémákat megoldani, utcai helyzeteket felismerni és elemezni. Mindegyik képzésnek nagy jelentősége volt a helyi programok elindítása szempontjából, ugyanis ezeken történt meg a szakmai programok egyeztetése és vitája is. A résztvevők azokból a kerületi fiatalokból és felnőtt szakemberekből kerültek ki, akik vállalták, hogy elindítják az utcai ifjúsági munkát a kerületekben. A következő évben szervezett képzések már a konkrét helyi projektek tapasztalatainak, megoldatlan nehézségeinek áttekintését, a napi munka módszertani segítését szolgálták. A két budapesti helyi program közül a csepelit Tar Mihály igazgató vezette, aki személyesen is részt vett a fiatalok munkájában. A Csepeli Bűnmegelőzési Alapítvánnyal és az önkormányzat Közrendészeti Bizottságával együttműködve feltérképezték a kerületet, és bejelölték a forró pontokat. Kilenc olyan lakótelepet jártak be, ahol helyi csoportosulások alakultak ki, és úgy tapasztalták, hogy folyamatosan újabbak szerveződtek. A program keretében a fiatalok klubot indítottak, melynek az „Ellenpont” nevet adták, ugyanis a névválasztással jelezni akarták, hogy a Forró pontok program több alapfeltevésével nem értenek egyet, például azt is megkérdőjelezték, hogy a plázákban vannak-e egyáltalán „forró pontok”. A Rákóczi kert sajátos intézmény, ugyanis a korábban Csepeli Ifjúsági Parknak nevezett területen, egy hatalmas, bekerített parkban működik. A park maga is a fiatalok egyik kedvelt „bandázó” helye, sok kisebb csoport verődik itt össze nappal is, este is, ezért tűnt alkalmasnak a helyi ifjúsági segítő munka koordinálására. A Csili Művelődési Központ programját Várhalmi András igazgató indította el, és később Kocsis Nándor, valamint Bogdán László munkatársak vezették. Bekapcsolódott a helyi program kialakításába Körmendi Mariann, az önkormányzat ifjúsági referense, valamint az utcai munkát ténylegesen végző Körmendi Róbert, a helyi családsegítő munkatársa. A helyi önkormányzat végig támogatta a program elindítását, a polgármester és az alpolgármester maga is részt vett a ren-

32


SZAKMATÜKÖR 4. dezvényeken, a képzésekre pedig elküldték munkatársaikat. Hasonlóan kitűnő volt az együttműködés a kerületi szociális intézményekkel is. A Csili munkatársait az intézmény vezetőjének azonban meg kellett győzni arról, hogy érdemes elindítani egy közművelődési intézményben az ifjúságsegítő munkát, ugyanis komoly kételyeik voltak azzal kapcsolatban, hogy a kialakult intézményi közművelődési gyakorlatot össze lehet-e kapcsolni ezzel az egészen más jellegű munkával. Végig kellett gondolniuk az intézmény tárgyi, személyi és pénzügyi feltételeit, és úgy döntöttek, hogy a Csiliben rendelkezésre álló helyiségekből nem áll módjukban teret biztosítani e program számára, azokra ugyanis szükségük van az éves bevételük biztosításához. Az épületet nem is tartották alkalmasnak a fiatalok csoportjai számára, ugyanis a közönség hagyományosan más lakossági csoportokból kerül ki. Az önkormányzat segítségével viszont sikerült egy lakótelepi üzlethelyiséget erre a célra hasznosítaniuk. A következő lépésben munkatársakat kerestek a szociális munkásokat képző intézményekben, de nem találtak utcai ifjúsági munkára szakosodott, azt vállaló szakembereket. Több hónap után tudták csak megoldani a személyi kérdéseket, és megszervezni a helyi munkacsoportot.

5. Az innováció hatása, hasznosulása Mindkét kerületben, de különösen Pesterzsébeten jelentős hatása volt a kísérletnek a közművelődési-ifjúsági munkára. Kialakultak új kerületi és kerületek közötti szakmai együttműködések, az intézmények tervszerűen átalakították az ifjúsági közművelődési tevékenységüket, és a foglalkoztatottak létszámát is bővítették ifjúsági munkával foglalkozó szakemberekkel. Az eredeti tervekhez képest azonban a kísérlet mégis torzó maradt. A program közel négy éven át tartó erőfeszítések után sem tudott egyik kerületben sem annyira megerősödni, hogy megközelítse a New York-i vagy a berlini hasonló célú ifjúsági munkát. Mindegyik kerületben lelkesedéssel és sok jó szándékkal fogadták a programot, de egyik intézmény, egyik kerületi önkormányzat sem tudott annyi energiát, emberi és tárgyi erőforrást mozgósítani, hogy az utcai munka meghonosodjon és rendszeressé váljon. A megvalósításhoz szükséges legfontosabb alapfeltételek: az önálló, fiatalok számára rendelkezésre álló épület vagy épületrész, klub, a velük foglalkozó, megfelelő számú függetlenített, szakképzett ifjúsági munkás s a tevékenységekhez szükséges pénz, valamint az utcai programok költsége nem állt rendelkezésre. A legnagyobb eredményeket a Csili Művelődési Központ érte el, ott ugyanis az ifjúsági munka megszervezésére több mint három évig önálló épületet és főállású alkalmazottakat biztosított az önkormányzat. Az utcai munka különleges személyiséget kíván. A legfontosabb, hogy aki ilyen munkába belekezd, az önállóan tudjon dolgozni a fiatalokkal. A legváratlanabb pillanatban, a legkülönbözőbb helyzetekben is helyt kell állnia, és különlegesen jó kommunikációs képességekkel kell rendelkeznie. A helyi programok elindításánál és folyamatos végzésénél a legjelentősebb nehézségeket a megfelelő szaktudással és a fiatalok körében megszerzett gyakorlattal rendelkező szakemberek megtalálása jelentette. Folyamatosan tapasztalható volt a szaktudás és szakemberek hiánya, az újabb munkatársak sem rendelkeztek biztos alapokkal, megfelelő készségekkel és képességekkel. Talán az elméleti tudás hiánya volt a kisebb probléma, de annak alkalmazásánál már komoly nehézségek jelentkeztek szinte minden szinten. Végigkísérte a programot a megvalósításban résztvevő szervezetek és munkatársak bizonytalan és kiszámíthatatlan pénzügyi helyzete. A programot elindító, irányító szervezetek, a BMK és a Nyitott Képzések Egyesület nem tudott elegendő forráshoz jutni a projekt koordinálásához, nemzetközi menedzseléséhez. Így a kerületi programok elszigetelt, helyi kezdeményezések maradtak, nem kaptak szellemi, érzelmi utánpótlást egy tágabb intézményi, szakmai környezettől. A helyi projektek, bár kaptak támogatásokat és pályázatokon is nyertek, alulfinanszírozottak voltak. Hasonló méretű projekteket csak több éves, előre kialakított pénzügyi, támogatói, szponzori csoport megléte esetén érdemes elindítani a közművelődésben.

33


SZAKMATÜKÖR 4. Az utcai ifjúsági és szociális munka és a közművelődési intézményekben folyó tevékenységek összekapcsolásának lehetősége továbbra is kidolgozásra váró és nagy lehetőségeket rejtő feladat lehet a közművelődési szakemberek számára. Egyre nyilvánvalóbb azonban, hogy ismét meg kell teremteni a gyermek és ifjúsági korosztály számára egy olyan közművelődési intézményhálózatot, ahol főleg a rászoruló, megfelelő családi háttérrel nem rendelkező fiatalok tanulni, pihenni és szórakozni is tudnak. Időközben azonban, többek között az utcai drogkereskedelem és a hajléktalanok számának növekedésével, az ifjúsági utcai munka feltételei is jelentősen megváltoztak. Az utcai segítés kérdésköre bonyolultabb és összetettebb lett, ugyanakkor az ilyen jellegű munkával kapcsolatos tapasztalatok is sokasodtak. Megállapíthatjuk, hogy a helyi közművelődési intézmények által koordinált új program-variációkra manapság még nagyobb szükség van, mint korábban volt.

Fiatalok az utcán Országos szakértői kerekasztal konferencia 1999. december 7. (Részlet az azonos című4 BMK kiadványból) „…Az együttműködés szándékával kezdeményezett találkozó belelátást engedett az ugyanazon problémagócra fókuszáló, de más-más megközelítéssel munkát végző intézmények, szervezetek munkájába. Első alkalommal vállalkozott tehát arra a közművelődési szektor, hogy a jelenséggel foglalkozó szakmák képviselőivel dialógust folytasson, hogy tájékoztasson és tájékozódjon, részint egy közös nyelv és szemlélet kialakítása, részint pedig a kívánatos együttműködés érdekében. A kerekasztal konferencia két feladatra vállalkozott. Egyrészt egy analízisre, amely a fiatalok az utcán témakörben a probléma meghatározására koncentrált. Másrészt az együttműködés érdekében a szektorok konkrét javaslatainak megismerésére, s az együttműködés feltételeinek megteremtésére irányuló alapok - szellemi, szervezeti, financiális - létrehozására. A “Hogyan látja az utcán csavargó, a kriminalizálódás veszélyeinek kitett fiatalok helyzetét?” kérdésre a különböző szektorok (rendőrség, szociális terület, pedagógia, közművelődés) képviselői helyzetelemző válaszokat adtak. Ezek a válaszok jól mutatják az egyes szakmák - értékvonatkozásokat hordozó - különböző szemléletét. A közművelődési innováció érdekében adaptált amerikai módszer, a Forró pontok program a tapasztalati tudás figyelembe vételével a legmesszebbre megy abban, hogy megértse az utcán élő fiatalokat. Nyilvánvaló, hogy a fiatalok az utcán ugyanúgy a saját üzeneteiket tartják szem előtt és veszik figyelembe, ahogy egy jól működő család tagjai a családét. Számukra saját maguk, a körön belüliek a hitelesek. A körön belül alakulnak ki a szabályok, egységesülnek a motivációk, és körvonalazódnak a sikeresség kritériumai. Donáth Attila ifjúságszakértő, a Bokréta Lakásotthon igazgatója egyenesen a szubkultúrában befutható karrierről beszélt. “Egy fiatal ma, ha 6 és 10 óra között olyan helyzetbe kerül, hogy nincs hol aludjon, találkozik az ajánlattal: most itt van a lehetőség, hogy végre szabad legyél, kipróbáld azt, amit a szülők, a felnőttek tiltanak. Végre most megvan mindenre a lehetőséged. Pillanatok alatt van alkohol, drog, és néhány kocsi, amit fel lehet törni. Nem ő fogja végezni, ehhez még kezdő, de ott áll, és figyelhet. A következő este számára ez a program már egészen másról fog szólni. Ez a program számára elindít egy nagyon komoly karriert. Ebből a körből ő még küld üzeneteket, hazatelefonál, keres olyan társakat, akik iskolába járnak. Két hét múlva az üzenetek megszűnnek, a fiatal elmerül. Gyakorlatilag már csak abban a szubkultúrában fog 4

L. a felhasznált irodalom 2-es pontjában leírt kiadványt

34


SZAKMATÜKÖR 4. kommunikálni, amelyik biztosította számára az alapszükségleteket. A fiatalok karrier-ajánlata a szubkultúra részéről intenzív. Komoly marketing politikát folytatnak, vagyis nagyon erőteljes a közegbe történő becsábításnak a technikai eszközrendszere. A szubkultúrában jó karriert befutni. A saját környezetben ez egyfajta siker. És az elmúlt 10 év társadalmi sikertörténetei, amelyek szürke-fekete, majd később megtisztuló, fehér karrierként jelennek meg, erősítik a szubkulturális mintákat.” Mindennek ismeretében érthető, ha a tapasztalat azt igazolja, hogy a feltételekhez kötött segítés nem ér el eredményt, de az önkéntes kortárs segítők meg tudják szólítani társaikat, s meghallják a kritikus helyzetben tett ajánlatukat, amely a “Gyere velünk, most kezdődik az igazi buli!” helyett használható: “Öreg, elmehetsz egy otthonba, ahol semmit nem várnak el tőled, csak azt, hogy lefeküdj és aludj. Ha akarsz, fürdesz, pisilsz, kapsz zsíros kenyeret teával, és másnap reggel mehetsz haza. És ha van otthon telefonod, segítünk máskor is.” Ezért fontos, hogy minél több alternatívát teremtsünk az önkéntességre. És azért, mert a fiatal ajánlatokat vár. Hívójeleket vár, amire reagálhat. Szakszerűen fogalmazva “alacsony küszöbű elérési program” az, ami hatni képes, s amely a Kapocs – mint azt Szabó Andrástól megtudtuk - két és fél éve folyó munkájában igazolódik. Az önkéntesek munkatársként, együttműködő partnerként olyan helyzetekben tudnak segíteni kortársaiknak, amelyekben a szakemberek nem. Ők vannak azokban a helyzetekben, azok között a körülmények között, amik azon kortársaikra jellemzőek, akiknek nincs szerencséjük ahhoz, hogy sikeresen megindulhassanak a felnőtté válás útján. Az alacsony küszöb azt jelenti, hogy nem szabnak feltételeket. Sem az önkénteseknek, sem a fiataloknak, akik felé fordul a program. “És ez a kortársakon keresztül közvetítődik leginkább,… ők a leghasználhatóbbak, hogy a problémákat strukturálják. Mert a probléma nem kábítószer probléma. És nem egzisztenciális probléma. Sok minden együtt. Strukturálatlanul. Alapvetően összejönnek a dolgok. Diffúz helyzet. A kortárs önkéntesek strukturálhatnak is. Nekik sok erőt adhat, hogy másoknál is tapasztalhatók problémakötegek. Mert az már nem egyedüllét akkor.” És közben megsejthetővé válik számukra az elfogadó közösség, és a kevéssé vagy soha meg nem élt érzelmi biztonság. A fiatalokkal foglalkozó szakma azokban az országokban, ahol hosszabb múltra tekint vissza, elindult a laikus vagy természetes segítő partnerek felé. Magyarországon ezt képviseli munkájában a Kapocs, és a Forró pontok program ugyanezen az úton járva az önkéntesek képzésére teszi a hangsúlyt, és működik együtt a fiatalokkal. Céljuk az, hogy meg tudják erősíteni a fiatalokat abban, hogy a felnőtté válás folyamatában partnerek akarjanak lenni. Ha ez sikerül, abban segíthetnek, hogy a fiatalok választásaiban minél kevesebb legyen a kényszer. Ezért a választáshoz eszközöket: muníciót, felelősséget és bizalmat kell adni. Bodó Anna Salgótarjánból 10 éves prevenciós munkában eltöltött tapasztalatait hozta el a konferenciára. Miután munkahelyet nem tudnak adni a fiataloknak, adnak információt, szolgáltatást, emberi kapcsolatot, érzelmi ajánlatot. Az ifjúsági tanácsadó és információs irodában bizalomteli a légkör, kortárs segítő fiatalokkal dolgoznak, mögöttük professzionális segítő gárda áll. Kovács Erzsébet, aki a kortárs segítők képzését végzi a Nyitott Képzések Egyesület keretein belül, az alapokig megy vissza az együttműködési lehetőségek átgondolásában. “A felnőttek és a fiatalok közötti kapcsolatot kell megváltoztatni az együttműködés érdekében!” És nem szabad, hogy a felnőtt-gyerek modellt, annak felnőtt részét mintázza egy ifjúsági programvezető fiatal vagy az ifjúsági utcai munkás. “A 16 és 22 év közötti fiatalok képzése során felmerülő legelgondolkodtatóbb tapasztalat az volt, hogy a magyar ifjúságsegítők - még a legprogresszívebbek is! - paternalista értékrendet képviselnek. Általuk a “zord atya” vagy a “szerető, gondoskodó, babusgató mami” lép kapcsolatba a gyerekkel.” A felnőtt-fiatal kapcsolat így lényegében nem más, mint szülő-gyerek kapcsolat. És a fiatal-fiatal kapcsolat is bele tud csúszni

35


SZAKMATÜKÖR 4. ebbe a mederbe, ha nem partneri viszony az alapja (amit nagyon nehéz létrehozni, és legalább olyan nehéz fenntartani). Az alá- és fölérendelésben megfogalmazható kapcsolatok és viszonyok következménye, hogy a fiatalok alapélménye a szorongás, amely akár a felnőttekkel, akár az intézményekkel való kapcsolatukra, illetve kapcsolatfelvételükre jellemző. De mert alá- és fölérendelődésben szocializálódik a gyerek, ez az eltanulható, és ez az ismételhető mód. Amikor önkéntesként vesz részt a kortársaival való tevékenységben, ezt a viszonyt hajlamos reprodukálni. A kortárs önkénteseket arra is képezni kell, hogy a partneri viszony feltételeit és eszköztárát is elsajátítsák. A kortárs segítő a kortársának segít, a felnőtt pedig neki. És annak érdekében, hogy ezt mindenki nagyjából hasonló értékeket követve végezze, lenne szükség több szakmai fórumra, továbbképzésre, képzésre. “A DADA program résztvevői a Forró pontok program képzésein részt vevők vagy más, kortárs segítő képzésben részesülők más és más értékek mentén kapcsolódnak be a folyamatba, és így az eredmény egy Bermuda-háromszögben el fog tűnni.” A különböző szakterületek tartalmi, lényegi együttműködésének sikere ilyen szemléleti (és egyben értékrend alapú) egyeztetésen múlik. Azok a tisztázások és megállapodások, amelyek a szakmák között jöhetnek létre, legalább akkora horderejűek, mint a praktikus téren is megfogható együttműködés. Az amerikai gyakorlatban a Forest Hills Közösségi Háznak Queens-ben több szakmai szervezettel van kapcsolata. Az egyetemekkel, főiskolákkal főleg a szociális munkás, utcai munkás képzés terén. A kortárs tanácsadó szolgálat kapcsolatrendszerét adja az a tanácsadó katalógus, amely a kerületre vonatkozóan tartalmazza az összes szolgáltató nevét és címét. A kapcsolatrendszer működésének életképessége megmutatkozik, ha konkrét esetben a fiatal érdekében partnerintézményekkel kell felvenni a kapcsolatot. Ennek a kapcsolatrendszernek a kialakulása egy hosszú folyamat eredménye. A kapcsolathálózat és a támogatottság - ebben az értelemben - hosszú évek alatt képes kialakulni. Ez végül is nem rossz, hiszen így mindig átlátható a közeg, amelyikben több intézmény együttműködik. Összességében 120 szervezet, intézmény van, ahol a problémák léte nyilvánvaló, s amelyek potenciális partnerekként szóba jöhetnek. A problémagazdag területeket gazdagon hálózzák be az intézményi és szervezeti tevékenységek. Sokszorosan összeérnek, mint egy háló, amely alámerítve mindenkit el tud érni. Ahogy a Hot Spots program az amerikai közművelődési hálózat része, a magyar Forró pontok adaptációjának gazdája is a közművelődés. És célja - a szociális terület, a családsegítő szolgálat stb. mellett - az ifjúsággal foglalkozó intézményekkel (iskola, rendőrség stb.) együttműködve a közművelődés eszközeivel részt vállalni az észlelt társadalmi probléma kezelésében és megelőzésében. A Forró pontok program során felmerülő megoldási javaslatokat, illetve a szemléletmódot meg kell próbálni kiterjeszteni azokra a területekre is, amelyekre – zártságuknál fogva – kevésbé áramlanak be az innovációs elemek. Margittai Katalin, a Budapesti Művelődési Központ igazgatója szerint: "A társadalmi problémák hátterében bonyolult, összetett folyamatok zajlanak. Sem keletkezésük okai, sem a megoldás útjai nem szoríthatók be egy-egy szektor keretébe. A problémamegoldás szempontjából a humán szférában dolgozó intézmények egy rendszer részét képezik. Hatékonyságukból veszítenek a humán szféra szereplői, ha egymástól elszigetelten dolgoznak. Nyilvánvaló, hogy párbeszédre, kapcsolódásra, információcserére, együttműködésre sőt, bizonyos munkamegosztásra is szükség lenne, és ennek koordinálása helyi, regionális és

36


SZAKMATÜKÖR 4. országos szinten egyaránt fontos feladat. E projekt keretei között ezt a koordináló szerepet vállalta a Nyitott Képzések Egyesülete és a Budapesti Művelődési Központ. Ha a törvényi kötelezettségek oldaláról nézzük, az önkormányzatok felelőssége és feladata, hogy egységes, humán segítő stratégiával rendelkezzenek, és működő intézményrendszereik közreműködésével komplex, integratív szemlélettel valósítsák meg közép- és hosszú távú programjaikat. Ugyanakkor fontos lenne, hogy a közművelődés intézményei, szervezetei a szektorok közötti együttműködés elősegítése érdekében a jelenleginél aktívabb szerepet vállaljnak." Majláthné Lippai Éva a Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének elnöke onnan közelítette meg az együttműködés kérdését, hogy egy adott struktúrában hol vannak azok az emberek, akiknek feladata, hogy kapcsolatba kerüljenek a problémával. A 1995. évi 31-es (röviden Gyermekvédelmi Törvény) a jelzőrendszer szintjén leírja a kapcsolattartási kötelezettségekben érintett legfőbb szerveket, és meghatározza az önkormányzatok számára azt a költségvetési intézményi struktúrát, amire alapozva végre lehet hajtani a feladatokat. Az elsődleges jelzőrendszeri körben ott van az oktatási-nevelési intézmény és a család, az ezeket körülvevő háziorvossal, gyerekorvossal, pedagógussal, rokonsággal, szomszédokkal. A másodlagosnak nevezhető jelzőrendszer az ifjúsági szervezetek, klubok, más civil szervezetek, egyéb segítő szervezetek. Harmadik szint a védőnői hálózat, alkalmasint a rendőrség. Ha a jelzőrendszer szempontjából nézem a meglévő intézményi és törvényi kereteket, akkor a közoktatási rendszerek és a szociális ellátás között a kapocs a gyermekvédelmi felelős, a közoktatási rendszer és a közművelődési intézmények között a szabadidő-felelős. Megvannak tehát a kapcsolatok, amiken keresztül a problémákról kommunikálni kell, de kommunikálni csak akkor lehet, ha azonos kódot használunk. Ennek kialakítása érdekében szükséges, hogy a különböző szakemberek számára a dialógus lehetősége adott legyen. Továbbá kellenek közös tréningek és képzések. Ha az azonos kód segít egyazon problémán ugyanazt érteni, a megoldásban is ugyanaz lesz a fontos. És lesznek kapcsolódó információk a saját tevékenységről és mások munkájáról. A meglévő alapintézmények tevékenységi körében a másik fontos terület az egyéni projektek elindítása: egyrészt a prevencióban, másrészt a tényleges ellátásban. Ennek várható eredménye, hogy a rendszerben önként vagy kötelezően benne lévő emberek cél-racionálisan fognak a programok végrehajtása után nem csak kommunikálni, de működni is. Az összehangolt munkának négy alappillére van, az első kettő a tájékoztatási kötelezettség egymás felé, és – vissza - az eredményről való tájékoztatás. A harmadik alappillér a közös városterület - akár centrálisan megfogalmazott lokális tender – vagy a célcsoportok okán megfogalmazott tevékenységek, amelyekhez hozzárendeljük az öszszes struktúrában levő lehetőséget. Az elem negyedik pontja biztosítaná a tevékenység kötelező értékelését, ami nem csak egy program zárásakor, hanem egy következő nyitásakor is elengedhetetlen. Ha ezek az együttműködések létrejönnek, végig kell gondolni, hogyan lehet a munkát megosztani egymás között, mi az, ami közös a projektekben, és mi az, ami csak speciális szakrendszerekben hajtható végre.” A fórum további javaslatai voltak, hogy: - a kerekasztalnál ülő szakértők készítsenek közös állásfoglalást, illetve pályázzanak együtt, hogy megteremtődjön a prevenciós munka, illetve a segítségnyújtás feltételrendszere, - felvetették, hogy újabb szakembereket (önkormányzatok ifjúsági referensei, pedagógusok, iskolai pszichológusok) kellene bevonni a programba, - javasolták, hogy hasonló vagy kicsit tágabb körben, a televízió nyilvánossága előtt is meg kellene rendezni a kerekasztal beszélgetést. Segítséget jelenthetne ez abban, hogy ne csak az

37


SZAKMATÜKÖR 4. intézmények és szervezetek, hanem a társadalom egésze is felismerje, hogy a probléma súlyos, a megoldására elképzelt tevékenységek végzése halaszthatatlan. Felhasznált irodalom: 1. Fiatalok az utcán. Nyitott Tér. A Nyitott Képzések Egyesület lapja, 1998. sz. 1–5. p. 2. Mátyus Aliz: A városi fiatalok utcai csoportjait elérni kívánó közművelődés. In Fiatalok az utcán. Tanulmányok a városi fiatalok utcai csoportjait elérni kívánó közművelődésről. 1998– 2000. (Szerk. Slézia Gabriella) Budapesti Művelődési Központ, 2001. 19-41. p. 3. Diósi Pál: Aszfaltkirályság. A Fiatalok ’98 munkacímű kutatás záró tanulmányának szerkesztett, rövidített változata. In Fiatalok az utcán. Tanulmányok a városi fiatalok utcai csoportjait elérni kívánó közművelődésről (Szerk.: Slézia Gabriella) Budapesti Művelődési Központ, 2001.

38


SZAKMATÜKÖR 4.

Szabó András A Kapocs Ifjúsági Önsegítő Szolgálat létrejöttéről és működéséről 1. Az indító gondolat A gondolat, hogy legyen valamiféle segítő, támogató program, intézményes lehetőség a nehezebben felnövő fiatalok számára, régóta érlelődött a Petőfi Csarnok vezetőiben és munkatársaiban. A fiatalok megjelenése és megnyilvánulásai ugyanis számtalan módon azt jelezték a számukra, hogy a rendelkezésre álló szabadidős és szórakoztató lehetőségek mellett feltétlenül szükség van valamiféle szervezett, segítő tevékenységre is, ha az ifjúság körében végzett közművelődési feladatot a valós szükségletek oldaláról értelmezik, és feladatuknak tekintik, hogy a Csarnokot látogató fiatalok – nehezebb életkörülményeik ellenére - a lehetőségek szerint sikeresen nőjenek fel. A Kapocs gondolata mindezek miatt a Csarnok működéséből szervesen következett, így a Kapocs szervezetének létrejötte is – minden későbbi működési nehézség ellenére – a Csarnok munkatársainak a szándékai szerint történt. Az alapító gondolatok gyakorlatilag kijelölték a majdani Kapocs tartalmi tevékenységének az alapjait; azaz, hogy a felnőtté váló fiatalok javára, a problémáik megelőzésére, a bajba került tízen-huszonévesek segítésére működjön. A Kapocs működtetésére és módszereinek kimunkálására kiírt meghívásos pályázat meghirdetését és lebonyolítását – természetesen – a Petőfi Csarnok vezetője, Lehel László vállalta. A Kapocs 1992-ben a Petőfi Csarnok szervezetétől független jogi keretek között jött létre - az egy évvel korábban alapított, de működésében megrekedt - Hoci-Nesze Alapítványon belül. Később az alapítvány nevét az alapítók Kapocs Ifjúsági Önsegítő Szolgálat Alapítványra változtatták, és az Alapító Okiratot a Kapocsra vonatkozó célokkal és feladatokkal kibővítették.

2. A kezdetek Az indulás első pillanatától kezdve az alkalmazkodási problémákkal küzdő, az intézményektől távol és szembe kerülő, megoldatlannak megélt problémákkal viaskodó fiatalokra került a hangsúly. Gyakorlatilag a Kapocs a fiatalok számára egy intézményesített személyes kapcsolatot jelent, ahol megkülönböztetett figyelmet fordítunk azokra, akik nehéz helyzetbe kerültek, és segítségre lehet/van szükségük. A Kapocs alapszisztémája és működésének leglényegesebb elemei meglehetősen hamar, már 1993 végére kialakultak. A szervezet eleve a fiatalok problémái, illetőleg ezen problémákat nehezen viselő fiatalok felé volt nyitott, de az évek során folyamatosan változtunk, és ezek a változások a módszertani feladatokban egyfajta tudatosodási folyamattal jellemezhetők, amely a hétköznapi tapasztalataink mögé egyre inkább felsorakoztatta a módszertani megoldásokat mélyítő és tisztázó szakembereket, szakirodalmat, elméleti és gyakorlati szakmai irányokat. Erre azért is szükség volt, mert a fiatalok egyes problémáiban nem ritkán az intézményes megoldhatóság határához érkeztünk. De nekünk akkor is segítenünk kellett, ha az nem volt egyszerű, vagy ha az adott problémára nem kínálkozott gyors megoldás. Példa erre a fiatalok különféle krízishelyzete az utcán, otthon vagy a társaik körében. És ilyen a fiatalok pénzkeresetének kérdése (ha lehet munkavállalással), a kábítószerek rapidszerű megjelenése világukban, a gyors kriminalizálódás stb. Mindez azt is jelenti, hogy a kezdetektől gyakorlatilag elérési programként működtünk, pontosan fogalmazva: az érintett tizenéves világ bevoná-

39


SZAKMATÜKÖR 4. sával és részvételével alacsony küszöbű, veszély- és ártalomcsökkentő tevékenységet végzünk az intézményes segítség révén nem, vagy csak nagyon nehezen elérhető - fiatalok között. A munkánk alapvetően társas szemléletű segítő tevékenység, amely a segítő feladatok során érdemben számol az érintetteket körülvevő személyes világ közreműködésére, és minden olyan környezeti ingerre, társas befolyásra, amely segítségével arra készülhet fel az érintett, hogy „igenis van élet a problémán túl”. A szakmai tudatosodás révén, tizenkét év működési tapasztalat után, egyre biztosabban tudjuk azt meghatározni, hogy egy Kapocshoz hasonló szervezetben (és mindenütt az elérési feladatokat végző szervezetekhez és programokhoz tartozó tevékenységkörökben) mi mindent kell feltétlenül tudni, mikor és hogyan lehet eredményesnek lenni, hogy az önkéntesekkel együtt végzett segítő feladatokhoz, az önkéntesek fejlesztéséhez milyen eszközök a leginkább célravezetőek. Mindezzel együtt a változások számunkra nem mindig jelentenek előremozgást, fejlődést. Akkor hullámzik a Kapocs leginkább, akkor élünk meg veszteségeket, amikor nem sikerül a hozzánk fordulók problémáival összhangban elégséges és szakmailag biztos megoldásokat szervezni (például a drogprobléma kiterjedésekor), és „hitelt vesztünk”, amikor elfárad egy-egy munkatárs és elhagyja a szervezetet, vagy amikor a Kapocs Ifjúsági Önsegítő Szolgálat fenntartásához, a szakmai munka rovására nagyon sok „technikai”, szervezeten kívüli feladatot kell végezni.

3. Egy kicsit arról, miért is lehet fontos a Kapocs? Manapság szinte minden fiatal találkozhat a felnőtté válása során valamiféle megoldhatatlannak látszó élethelyzettel, akadállyal, amellyel nem tud megbirkózni, és nem is kap megfelelő segítséget. Ilyen helyzetbe gyakorlatilag jóval több fiatalt kerülhet, mint amennyi a különféle felmérésekben, intézményes kimutatásokban veszélyeztetettként szerepel. A legalább tizennégy esztendeje zajló társadalmi átrendeződés alatt sokszorosan nehézzé vált ugyanis a felnőtté válás folyamata, vagyis a szocializációs többletterhek közvetlenül vagy közvetve szinte minden fiatalt érintenek. Nehéz lenne erre a tendenciára objektív statisztikát találni, de szinte minden adat, ami a fiatalok felnőtté válásának valamely mozzanatáról olvasható, közvetlenül vagy közvetve ezt igazolja, legyenek azok a foglalkoztatás, az egészségi állapot vagy a kábítószer-fogyasztás adatai, vagy éppen a kriminális mutatók, netán az öngyilkosság frissen jelzett adatai nemzetközi összehasonlítás alapján. A következmények azonban talán nem azonnal érzékelhetők. Jó lenne mégis világossá tenni, hogy a rosszul szocializált fiatalok kényszerítően megélt élete (akiknek az a sorsuk, hogy túl hamar feladják az álmaikat, és messze személyes adottságaik alatt teljesítsenek) nem csupán őket terhelheti, hanem mindannyiunkat. A jelzett probléma meglehetősen súlyos, mert zömmel olyan színtereken és élethelyzetekben jelentkezik, ahová az érdemi segítés nem, vagy alig jut el, ahol a bajba keveredők gyakorlatilag magukra maradnak. Ezekről a körülményekről az emberek zöme nagyon keveset tud, jobbára a hírműsorok révén értesül róla és ítélkezik, meglehetősen áttételes és felületes információk révén, ami sokszorossá növeli a távolságot a szakmai szervezetek, illetőleg szakemberek és az érintett fiatalok között.

4. A Kapocs sajátosságairól A Kapocs Ifjúsági Önsegítő Szolgálat szervezeti szempontból az érintett fiatalok preszociális, alegális társas formációi és az intézményes keretek között zajló (szakmai) segítés között helyezkedik el. Tartalmi szempontból pedig egy sajátos ágazatközi térben működik, amely egyszerre jelenthet gyermekvédelmi, rövidebb és hosszabb jövedelemszerzésre képessé tevő foglalkoztatási, életvédelmi és egészség-megőrzési, a kriminális befolyás mérséklésére bűnmegelőzési, drogprevenciós, az életpályák kialakításához sajátos életvezetési vagy egyszerűen az önkifejezést,

40


SZAKMATÜKÖR 4. az alternatív szabadidő töltést szolgáló feladatokat. Nehéz bennünket tehát besorolni, emiatt talán nehéz is velünk együttműködni. Ebből a szempontból sem számítunk arra, hogy a zavarok egy része a közeli jövőben megszűnne. Akkor mérséklődhet talán ez a valószerűtlen légüres tér körülöttünk, ha világossá tudjuk tenni azt, ahogyan működünk, ha sikerül megismertetni és elfogadtatni az elérési típusú szervezetek és programok szemléletét és gyakorlatát (amelynek révén jobban érthető a tevékenységünk). Sokat oldhat az akadályokon még, ha jobb presztízst teremthetünk az önkéntes feladatokat vállalóknak, ha a környezetükben segítségre vállalkozó „természetes segítők” több bizalmat (netán képzést, visszajelzést stb.) kaphatnak a „hivatásos” segítőktől, főképpen pedig, ha több megértést kapnak a bajba keveredő, de változtatni akaró fiatalok a környezetüktől. Tekintettel arra, hogy a Kapocs nagyjából-egészében a bajba kerülő fiatalok és az őket segíteni hivatott intézmények közötti valószerűtlenül megnövekedett térben tölti be a szerepét, a Kapocs működése teljességgel ehhez a helyzethez törekszik igazodni. A Kapocs figyelmének és tevékenységének a középpontjában az érintett, a folyamatosan problémákkal találkozó és konfliktusokkal megküzdő fiatalok vannak. Miközben őket segítjük, belőlük válnak a leggyakrabban az önkéntes segítő munkatársaink is. A Kapocs figyelmének és segítő tevékenységének az iránya ugyanakkor a Kapoccsal és önkénteseivel kapcsolatba keveredő fiatalok társas környezetére irányul, olyan problémás fiatalok segítésére összpontosít, akiket csak nagyon kevesen, a velük egykorú, személyes környezet érhet el eredményesen. (A Kapocs segítő feladatai érdekében ugyanakkor minden konkrét segítésre vállalkozó szervezettel együttműködik, igénybe veszi azok lehetőségeit.) A Kapocs és önkéntesei a segítségkérővel szemben különösebb feltételt nem szabnak, ilyen szempontból a Kapocs megközelítése alacsony küszöbű. Ugyanakkor a Kapocsban a segítés alapvető módszere társas szemléletű, az érintettek és társas környezetük bevonása - a kívánt változás kiváltása érdekében – a segítésre alkalmas emberek és lehetőségek feltárása és bekapcsolása révén történik. A Kapocs és önkénteseinek segítő tevékenységét a leginkább pozitív, problémaorientált megközelítés jellemzi még, ami azt jelenti, hogy a bajba keveredetteket nem hagyjuk magára, még az intézményes ellátás kritikusabb területein is mindig a konkrét, a kézzelfogható megoldást keressük, és segítjük megtalálni. A segítés - a felfogásunk szerint – gyakorlatilag csak úgy működhet, hogy abban minden változást jelentő lépést a legfontosabb szereplő, az érintett tesz, mi pedig nem rajta, hanem kizárólag neki segítünk. Szerintünk a változás akkor lehetséges, ha az érintett is elhiszi, mindannak van értelme amit tesz, sőt el tudja képzelni a változása eredményét. Tekintettel arra, hogy a Kapocs önkéntesei a szervezetben nem alkalmazottak, feladatokat ők utasításra nem végeznek. A Kapocsban mindenki számára deklaráltuk: segítő feladatot vállalni, végezni egyáltalán nem kötelező. Önkénteseink segítő szerepvállalása így inkább értelmezhető adománynak tőlük, másként csereeszköznek mindazokért, amit kapnak. Minden hosszadalmas értekezés nélkül az is nyilvánvaló, hogy sohasem véletlen az, ha valaki önkéntes szerepre vállalkozik. Az önkéntesekre irányuló módszertani megközelítésünk tulajdonképpen mindezeknek a természetes összefüggéseknek a napi feladatokra beváltható, gyakorlati felismerésére épül. Ebben az értelemben a szervezet működtetése erőteljesen összekapcsolódik a segítő szerepre vállalkozók személyes fejlesztésével. Mindazzal együtt, hogy a szervezetben végzett tevékenységek kifelé, a fiatalok környezetére, illetőleg a Kapocshoz fordulókra irányul, a Kapocs legfontosabb célcsoportja az aktuális önkéntesek világa. A Kapocsban személyre szabott, nondirekt fejlesztéssel (és feladatszervezéssel) az önkéntesek gyakorlatilag abban kapnak visszajelzést, megerősítést, támogatást, igazi lehetőséget, amivel hozzánk érkeztek, amiért naponta a Kapocsot keresik.

41


SZAKMATÜKÖR 4.

5. A Kapocs önkénteseiről A Kapocs legfontosabb célcsoportja azoknak a fiataloknak a köre, akik a gyakorlatban végzik a szervezettel azonosított különféle (elérési) segítő feladatokat. Ők tizenkét év óta folyamatosan változnak, érkezésüket ugyanakkor ugyanaz a metódus jellemzi, nem toborzás, hirdetés révén kerülnek hozzánk, hanem informális kapcsolatok révén, mint barát, mint valakinek a kedvese, mint segített. Az érkezések viszonylag folyamatosak, becsülten vagy ezerötszáz fiatal vállalt hosszabb-rövidebb ideig a Kapocsban segítő szerepet, segítő feladatokat. (A bekapcsolódásuk idején, ahogyan a szervezethez fordultak, a Kapocs külső képéről kaphattunk gyakorlati visszajelzést, milyennek is látták az első pillanatokban a szervezetet, szerintük az egész miképpen működik, kiket/miket és hogyan kell/lehet benne segíteni.) Önkénteseink személyükben gyakorlatilag megjelenítik a Kapocs célközönségét, sokukat az jellemzi, hogy az intézményes kapcsolataik (családdal, iskolával) az elviselhetőség határáig beszűkültek és szakadnak, vagy éppen intézményes kapcsolatok nélkül élnek. Mindez azt is jelenti, hogy a Kapocs önkénteseinek zöme szervezeti léte ideje alatt vált iskolát, és vannak közöttük, akik éppen arra készülnek, hogy elhagyják az otthonukat, és vannak, akik rövidebbhosszabb idő után visszatérnek. Általánosnak mondható, hogy a Kapocs önkénteseinek – ahogy az általuk segített fiataloknak - a családja problematikus, egy sor díszfunkció jellemzi a szülők működését, a legtöbb önkéntes számára fokozottan nehéz feladat a leválás. A legtöbb kapocsos a szervezetbe érkezése és alkalmi önkéntes ügyködése idején találkozik először a munka világával, próbálgatja vagy adja fel (szerencsés esetben keresi újabb) elképzeléseit, céljait. A Kapocs önkénteseinek külső megjelenése, életvitele, szokásai – segítő késztetése - egyáltalán nem különböznek az általuk segített, problémákkal viaskodó fiatalokénál, a kapocsosok egyáltalán nem mentesek kortársaik problémáitól, általuk a szervezetben mindenféle probléma a lehető legélesebb formában megjelenik/megjelenhet. A szervezet (elérési) segítő tevékenységének megkülönböztetetten fontos színtere a Kapocs önkéntesek baráti, ismeretségi köre. Mindezt azért szükséges megemlíteni, mert önkénteseink törekvéseinek, jellemző problémáinak azonosítása egyben az általuk képviselt társas mező felnőtté válásának fontosabb nehézségeit is jelenti. A Kapocs önkénteseit sohasem szerencsés önmagában fogadni, számolni kell barátokkal, a haverokkal, a riválisokkal stb. De a Kapocs sohasem csupán a vele kapcsolatba keveredő fiatalokról és környezetéről szól, hanem jelen van benne minden olyan formális és informális, sőt illegális színtér, ahol a Kapocs látogatói megfordulnak - minden abban a környezetben megjelenő emberrel együtt.

6. Mit kínál a Kapocs a célközönsége számára? - találkozást – azt a (viszonylagosan) zavartalan lehetőséget, hogy a fiatalok szabadon, különösebb kontroll és felügyelet nélkül ápolhassák, építhessék és bonyolíthassák társas kapcsolataikat. (alacsony küszöb) - segítő találkozást – ahol – minden különösebb konzekvencia nélkül – direkt és indirekt módon felszínre kerülhetnek konkrét, személyes problémák, ahol azokkal nem hagyják magukra a látogatókat, ahol a problémára azonmód választ, megoldást vagy a megoldást jelentő konkrét továbblépéshez irányt, információt lehet kapni. - önkéntességet –arra kapnak lehetőséget, hogy önkéntesen részt vehetnek társaik és önmaguk korosztályi problémáinak megelőzésben és megoldásában, illetőleg felkészítésük és közvetlen kapcsolataik révén elérhetik és laikus szinten elláthatják a bajba került társaikat. - alternatívát – a közvetlenül fenyegető veszélyek elkerülése érdekében az érintettek, a konkrét, kockázatokkal járó tevékenységek helyett saját maguk épülésére más utat választhatnak.

42


SZAKMATÜKÖR 4. - önkifejezési lehetőséget – a Kapocs az a hely, ahol a fiatalok különféle kezdeményezéseit komolyan veszik, és a meglevő eszközök segítségével támogatják őket.

7. A Kapocs tevékenységének szintjei A Kapocs – sokéves tapasztalatunk alapján - akkor vonzó a fiatalok számára, ha a legkevésbé sem látszik strukturált intézménynek. A látszólagos szervezetlenség - amelyben az érkező fiatalok leginkább kapcsolatokat, kibontakozási lehetőségeket és minimális korlátozást találhatnak - a tudatos, az érkező fiatalokra összpontosító, több szintű, kellően tagolt tevékenységrendszer alapfeltétele. Működésének teljes idejében fogadókésznek kell mutatkoznia, számtalan módon kínálva az érkező fiatalok számára a találkozás, a segítés, a bekapcsolódás lehetőségét. Szakmai szempontból a Kapocs kínálta tevékenységeknek el kell kerülnie, hogy benne valamelyik „ágazat” tartósan domináljon. A fiatalok felnőtté válását akadályozó különféle problémákra ugyanakkor - az elérhető szakmai szervezetek segítségével - meg kell jeleníteni a lehető legoptimálisabb válaszokat. Integrálni és használhatóvá kell tenni azokat, továbbá ezeknek a válaszoknak mindig az adott problémák tisztázására és megoldására késznek és személyre szólónak kell lennie. Mindez azt jelenti, hogy a segítés szempontjából a hozzáférhető, megoldást hordozó válaszoknak az egyszerű és konkrét információnál többnek kell lenniük, például meg kell mutatniuk a különféle eljárásokat, szakmai magyarázatokat, és ha szükséges, a jogszabályi hátteret is kell tartalmazniuk. A Kapocs tevékenysége révén nem csupán a fiatalok problémáinak azonosítását, a problémák megoldását és ahol lehet, megelőzését kell célul kitűzni, hanem mindezeken mintegy túllépve arra kell koncentrálni, hogy a segítségre szoruló fiatalok számára is „van élet a problémákon túl”. A Kapocs és önkéntesei által segítetteket úgy szerencsés felfogni, hogy a problémák abban korlátozzák őket, hogy közelebbi és távolabbi környezetük számára kiderüljön, hogy milyen „jó fejek”.

1. Elérési szint Ez a tevékenységi szint a szervezet meghatározó alapfeladata, amely csupán részben jelenik meg a szervezet székhelyén. Az elérés feladatait a Kapocsban alapvetően az önkéntesek végzik saját társas környezetükben, kockázati színtereken és viszonylatokban. Olyan fiatalok körében, a fiatalok olyan helyszínein vannak jelen, akik között, ahol a korosztályi veszélyek fokozottabban jelentkeznek. Például azok körében élnek, akik komoly alkalmazkodási problémáik vagy súlyosabb konfliktus következtében elhagyják, vagy elhagyni készülnek az otthonukat, az iskolájukat. Vagy olyan társaságban, olyan helyszíneken fordulnak meg, ahol például intenzív a drogok használata, a kriminális befolyás erőteljes, az erőszak gyakori stb. Az elérés gyakorlatilag azt jelenti, hogy a veszélyt, a problémát a Kapocs önkéntesei észlelik, és „üzembe helyezik” magukat, azaz azonnal segítenek. Az önkéntesek a segítés során a következőket tehetik: - észlelik az életveszélyt, és azonnal intézkednek, - nem hagyják magukra a bajba kerülteket, - meghallgatják a társaikat, és segítenek a problémák között rendet tenni, például a szükséges változás érdekében az első lépésekben megerősíteni, a megfelelő szakemberhez kísérni stb. Ennél a tevékenységi szintnél tulajdonképpen abból indulunk ki, hogy a fiatalok egyébként is könnyen beleszólnak egymás, a társaik életébe, és nem csupán véleményük van egymásról, hanem a maguk módján segítik is egymást. A Kapocs mindezzel összefüggésben arra törekszik, hogy ne vegye el az ilyen szerepre vállalkozó fiatalok kedvét, hanem motiváltságukban erősítse meg őket, készítse alaposan fel a - különben is végzett - segítő tevékenységre, és minden eszközével, szakmai kapcsolataival szolgálja ki segítő tevékenységüket. (Mindebből az is következik, hogy önkéntes feladatot a fiatalok már a belépés pillanatától végeznek, megkülönböztetett figye-

43


SZAKMATÜKÖR 4. lem mellett. A felkészítésük pedig az általuk végzett segítő tevékenység és a személyes érintettségük szerint, személyre szabottan történik.) A Kapocsban a segítés segítő-segített viszonyban történik (vagyis nem klienseknek segítenek), amelyben a segítők (önkéntes és munkatárs) a kompetenciát az általuk segítettől kapják. Mindez egyrészt azt jelenti, hogy a segítés laikus jellegű és nem is teljes körű, hanem a fiatalok megjelenített problémakörén belül keres választ, megoldást, másrészt a segítő önkéntesek vagy munkatársak nem veszik magukra, nem vállalják át a problémákat, hanem már azok megismerésekor a megfelelő segítő feladatot keresik (például meghallgatják, első segélyben részesítik, elkísérik haza vagy az orvoshoz stb.). A Kapocsban minden segítő tevékenység, vagyis az önkéntesek által végzett egyéni segítő tevékenység (csupán az ezzel a feladattal felhatalmazott munkatárs kerül beavatásra, akivel az önkéntes segítő konzultál, tisztázza a továbblépéshez szükséges lépéseket, akitől külön szakmai támogatást és megerősítést kap).

2. Szolgáltatásjellegű tevékenységek szintje A Kapocs Ifjúsági Önsegítő Szolgálatban alapkövetelmény, hogy a fiatalok különféle problémákkal teli élethelyzeteire minden esetben meg kell találni a megoldást, a továbblépési lehetőséget. Ennek a célnak a teljesítésére a Kapocsban szolgáltatásjellegű tevékenységcsoportok szolgálnak. A különféle tartalmú szolgáltatásjellegű tevékenységeknek gyakorlatilag le kell fedniük a segítségért a szervezethez vagy önkénteseihez fordulók kérdéseit, azokra szakszerű válaszokat, illetőleg továbblépési lehetőséget kell adniuk. Ezek egyrészt a szervezet munkatársainak és önkénteseinek segítő találkozásait hivatottak támogatni, másrészt a szervezetet felkeresők számára közvetlenül is igénybe vehetők. A szolgáltatásjellegű tevékenységek között - minden bekapcsolható válasszal és szakmai kapcsolattal - a következőkre feltétlenül fel kell készülni: - az életveszély elhárítására, megelőzésére, - a felnőtté válással kapcsolatos, a fiatalok által eldöntendő alapkérdésekre (társválasztás, társaság megválasztása, életpálya választása), - a felnőtté válást megterhelő veszélyek, problémák (drog, erőszak, kriminális befolyás) elhárítására, - az életkezdés aktuális kérdéseire (pénzkereset, lakásmegoldás). Feltétlenül válaszkésznek kell lenni további kérdéskörben is, amelyekhez - szükség szerint szolgáltatásjellegű tevékenységcsoportokat lehet ajánlani: - egészség megőrzése, betegségek megelőzése, védekezés, - családi problémák, családalapítás, - tanulási zavarok, iskolaválasztás, iskolaváltás, - a fiatalok ügyeinek intézése, - fogyatékos fiatalok sorshelyzetével kapcsolatos szocializációs sajátosságok, - szabadidős, kulturális lehetőségek. A Kapocs Ifjúsági Önsegítő Szolgálatban a szolgáltatásjellegű tevékenységcsoportokhoz elsősorban az érintett fiatalok környezetében élő, funkcionáló szakmai szervezetekkel és szakemberekkel érdemes intenzív és funkcionális szakmai kapcsolatokat kialakítani. A szolgáltatásjellegű tevékenységek legfontosabb eszközének, a vonatkozó információknak mindig konkrétnak, frissnek, érthetőnek és lehetőleg személyesnek kell lenniük. Érdemes az információkat az egyes kérdéscsoportokon belül úgy strukturálni, hogy külön kapjanak figyelmet a megfelelő adatok (szervezetek, szakemberek neve, elérhetősége, szolgáltatásai), külön a vonatkozó (jog)szabályok és külön az ügyek intézésével kapcsolatos eljárások. A szolgáltatásjellegű tevékenységcsoportoknak úgy kell a szervezet feladatrendszerében megjelenniük, hogy azok önmagukban ne helyettesítsék,

44


SZAKMATÜKÖR 4. hanem kiegészítsék, megerősítsék az önkéntesek segítő munkáját - érdemi, választható lehetőséget jelentsenek a problémákkal viaskodó fiatalok számára.

3. Az összetett feladatok és koncentrált programok szintje Azokban a hangsúlyos kérdéscsoportokban, amelyek valamilyen szempontból fokozottabban terhelik a felnőtté válást, vagy kevésbé hordoznak elégséges megoldási lehetőséget, összetett feladatcsoportokat, projekteket ajánlott kidolgozni és indítani. Ezek minden esetben a szervezet által elért és segítséget váró fiatalok legfontosabb problémái szerint kaphatnak fokozottabb figyelmet. Az ilyen programok nem egyszerűen összetett feladatok, hanem - kezdeményező szerepben - a fiatalok környezetében megteremthető szakmai kapcsolatok és optimális válaszok integrálását jelentik, továbbá az adott problémák alternatívájának felmutatására kell irányulniuk. A Kapocs Ifjúsági Önsegítő Szolgálatban jelenleg ilyen programok: az elsősorban a téli időszakra kialakított Sürgősségi Életvédelmi Program, vagy az inkább a nyári szünidőre összpontosító Nyári Munka és Információs Szolgálat.

4. Támogató feladatok és tevékenységek szintje (Supporting) Ennek a tevékenységszintnek közvetlenül nem tárgya a konkrét, a direkt segítés, ugyanakkor a szervezet fogadókészségét, megnyilvánulásait komolyan befolyásolhatja, hiszen minden eleme a szervezet és önkéntesei kiegyensúlyozott és hatékony működését szolgálja. A támogató feladatok és tevékenységek fő célja, hogy a szervezetet támogató (proszociális) légkör jellemezze, és a szervezet működése, a találkozások a benne közreműködő önkéntesek és munkatársak számára igazi együttes élmény legyen. Támogató feladatok közé tartoznak egyrészt az alternatívát és önkifejezést szolgáló tevékenységek, másrészt az önkéntesek képzése, felkészítése, fejlesztése. Alternatívát és önkifejezést szolgáló tevékenységek tulajdonképpen sok feltételtől és körülménytől függnek, a Kapocs működésének ugyanis sajátos szocio-kulturális jellege van. A fiatalokat körülvevő tágabb társas világ közvetítése és újrateremtése, ugyanakkor az alternatívát és önkifejezést szolgáló tevékenységek is - a szervezet alapcéljai szerint - a szocializációs funkciót szolgálják. Mindez azt is jelenti, hogy ezek a tevékenységek a szervezetet felkereső fiatalok kulturális szokásaira és önkifejezési gyakorlatára, illetőleg kezdeményezéseire támaszkodnak (és elsősorban azokat próbálják kiterjeszteni, tanulási tereppé szélesíteni). Ezt a tevékenységcsoportot erőteljesen befolyásolhatja, hogy milyenek az aktuális látogatói, és a szervezetet milyen tényleges kulturális környezet és konkrét kulturális és szabadidős lehetőségek veszik körül. Ebben az értelemben talán szerencsés is, hogy a Kapocs szervezete a Petőfi Csarnokban jött létre és működik. A Petőfi Csarnokban – noha a szabályai olykor nehezebb alkalmazkodási feladatot jelentenek az ilyen problémákkal viaskodó fiatalok számára – a Kapocsot segítségért felkereső fiatalokat sajátos fedettség védheti: nem kell sokak számára elárulni, hogy mi nyomasztja őket, hogy igazán mi vezette a segítő szervezethez. Nyugodtan mondhatja: a programokért, a keresett társaságért, szabadidős lehetőségekért és, természetesen, a szervezet kínálta alternatív tevékenységért kereste fel a szervezetet. Alternatív tevékenységeknek folyamatosan jellemeznie kell a szervezetet, mintegy hirdetve, hogy ott mennyi minden jót lehet csinálni. Olyan tevékenységeket preferálunk, amelyek nem korlátozzák, hanem inkább elősegítik a találkozást, fejlesztik a fiatalok kapcsolatait, érvényesülhet benne a fiatalok minden kulturális megnyilvánulása (még pedig úgy, hogy lehetőleg ne foglaljunk állást a fiatalok különféle irányzatai között). Szerencsés az is, ha ezek a lehetőségek hozzájárulnak a résztvevők készségeinek vagy ismereteinek a fejlesztéséhez. Az alternatív tevékenységek - leegyszerűsítve - értelmes, a fiatalok által választott és kezdeményezett szabadidős tevékenységek, ahol a korosztályi veszélyek minimálisak. Az önkifejezést szolgáló tevékenységeket egyértelműen az önkéntesek révén indított kezdeményezésekből alakítjuk ki. Ebben az együttes élmény erősítése mellett a benne részt vevők (pél-

45


SZAKMATÜKÖR 4. dául kommunikációs) készségeit törekszünk fejleszteni. Amíg az alternatív tevékenységek nyitottak, a szervezet látogatói számára szabadon választhatók, addig az önkifejezést jelentő tevékenységek a szervezet önkénteseinek a kezdeményezésére jönnek létre, és a szervezetnek sajátos, a fiatalok számára vonzó arculatot kölcsönözhetnek. Az önkéntesek ilyen módon emelhetik a társaik közötti presztízsüket, erősíthetik a szervezethez tartozás érzését, és saját önképzésüket, továbblépésüket szolgálják. Az önkéntesek képzése, felkészítése, fejlesztése - olyan összetett tevékenység-együttes, amely a szervezetet felkereső fiatalok bekapcsolódásának első perceiben elkezdődik, és jelenlétük, segítő feladatvállalásuk teljes ideje alatt zajlik. A fejlesztő és felkészítő feladatokkal általánosan az a cél, hogy a fiatalok érkezésekor érzékelt - és a felnőtté válással természetes módon együtt járó - bizonytalanságot, egyensúlyvesztést felszámoljuk, és visszaadjuk a személyiségük relatív stabilitását, továbbá hogy feltámasszuk, illetve megőrizzük és megerősítsük bennük a segítő késztetést, hogy kooperatív, az emberi viszonyok között eligazodásra képes, célkitűző, pozitív problémamegoldó, felelősséget vállaló, kellően informált felnőtté válhassanak. Mindezt a személyre szabott informális és formális képzések, az egyéni életutakat kísérő, segítő, fejlesztő feladatok, a segítő tevékenységek szervezése, a segítő szerepvállalás erősítése és az egyéni segítés során jelentkező konkrét problémák együttes feldolgozása együtt és egyaránt szolgálják.

8. Végül A Kapocs Ifjúsági Önsegítő Szolgálat otthonra talált a Petőfi Csarnokban. A rendezetlen és mostoha financiális feltételei ellenére sajátos összetett segítő tevékenysége révén mára már elvitathatatlanul igazolta a vele szemben támasztott alapítói elvárásokat. A Kapocs (évente 8-10 ezer segítő találkozással) gyakorlatilag szerves részévé vált a felnőtté váló fiatalokat segítő, a korosztályi problémák megelőzését megcélzó önkormányzati és civil szervezetek világának. És mára már az is elmondható, hogy teljességgel kialakult és megismerhető (a jelen írás segítségével is) a Kapocs működési szisztémája. Végül tapasztalataink alapján elmondhatjuk, hogy Kapocs módszerrel elérhetők és eredményesen segíthetők a társas kapcsolataiban megrekedt, megoldatlan konfliktusok között élő fiatalok. Vagyis a Kapocs szisztéma segítségével jó eredménnyel hidalható át mindaz a távolság, ami oly masszívan feszül a bajba került fiatalok és a szakszerű segítséget nyújtani tudó szakellátás között. Azt is remélem, hogy a Kapocs bemutatásával – noha ennek az írásnak nem tárgya – azonosíthatóvá tettem még egy napjainkban bontakozó szakmai szerepet is, az elérési típusú szervezetek szerepét is. Azokra gondolunk, amelyek tevékenységében a legfontosabb az érintett fiatalokkal (és fiatalok között) teremtett kapcsolat, ha úgy tetszik, a találkozás. Természetesen az elérési típusú szervezetek munkatársainak sajátos szakmai felkészültségére is szükség van ahhoz, hogy a találkozások segítő találkozássá legyenek alakíthatók, hogy aztán a bajba kerültek számára a kívánatos változás és a szakszerű segítség előkészítése (megszervezése) következzék. Az elérési szervezetekben a fiatalok a szükséges segítség kulcsszereplői, akik önkéntesek is lehetnek, továbbá alternatív vagy éppen önkifejezést szolgáló tevékenységekbe kapcsolódhatnak. Ezek a szervezetek szocializációs szempontból gyakorlatilag integráló és kiegyenlítő feladatokat végeznek, optimalizálhatják a felnőtté válás során adható szakszerű segítő válaszokat. Vagyis egyfajta szocializációs minimumot teremthetnek.

46


SZAKMATÜKÖR 4.

Szabó András Kiszakadás vagy leszakadás - Diszfunkciók a felnőtté válás során (Részletek Fiatalok az utcán c. kiadványból, BMK 2001.) 5 A napjainkban felnőtté váló fiatalok élethelyzete kifejezetten nehéz, kényszeresebb életvezetés jellemzi őket, és kiszolgáltatottabbakká váltak önmaguk és a környezetük számára. Ugyanakkor az ifjúságpolitika meglevő szereplői - vagyis az állami, az önkormányzati és a társadalmi szervezetek, közöttük az érintett korosztályok szervezetei - ellentmondásos és defenzív szerepvállalásukkal jelenleg gyakran egymás helyzetét nehezítik, és nem ritkán nagyon messze kerülnek a fiataloktól, a fiatalok valóságos problémáitól. Mindebben bizonyára sok az örökség, az automatizmus, a figyelmetlenség, a stigma. Az ifjúsági feladatok megragadását persze különösképpen megnehezíti, hogy ágazati szempontból szinte értelmezhetetlenek - minden jó szándékú kísérlet ellenére. Az ifjúság kérdései ugyanis egyszerre oktatási, kulturális, művészeti, szociális, kriminális, egészségügyi, környezetvédelmi, jogi, érdekvédelmi, honvédelmi, modernizációs stb. kérdések. Valójában azonban az ifjúság kérdései funkcionális kérdések. Olyan kérdések, amelyeket nehezen lehet besorolni, amelyek - mint ellátatlan feladatok - mindig rosszkor jelentkezhetnek, amelyek többletproblémaként egy-egy társadalmi összefüggésben ingerelhetik, állásfoglalásra késztethetik a felnőtt társadalmat. Hiszen bármilyen elszomorító, a fiatalok egyre könnyebben, egyre nagyobb számban és talán egyre hamarabb szakadnak ki a családjukból, és hagyják ott idő előtt az iskolát. Sokan kerülnek szembe minden intézménnyel (és a felnőttek többségével), és keverednek az őket körülvevő, őket segíteni képes intézményeken kívülre. Bármennyire is nem szeretnénk, a fiatalok körében kimutathatóan erősödik a kriminális befolyás; a fiatalok közül túl sokan válhatnak az erőszak áldozatává és egyben nem ritkán az elkövetőjévé is. A mai fiatalok közül többen talán joggal érzik úgy, hogy a felnőtt társadalom nem várja őket. Tagadhatatlan tény az is, hogy a mai fiatalok közül igen sokan nőnek fel munkavállalói tapasztalatok nélkül, és így a pályakezdés helyett (szerencsés esetben) mindenféle pótmegoldásra kényszerülnek. Az önálló egzisztenciateremtés, netán családalapítás pedig bátor vállalkozás azoknak a fiataloknak, akik nem tudnak támogatást szerezni otthonról. Így aztán a mai fiatalok számottevő része valóságos perspektíva és igazi kapcsolatok nélkül él, egyik napról a másikra. A legtöbben azért otthon laknak, mégis mintha fényévekre kerültek volna minden álmuktól. Lebegnek, valamiféle kényszeres realitásban léteznek, s valójában az életük nem szól semmiről. A statisztikák is tanúsítják: a szakadás korán jelentkezik A felnőtté válás folyamatában a fiatalok között meglehetősen korán erőteljes különbségek alakulnak ki, jobbára a szerencsésebb háttérrel, a jobb alkalmazkodási feltételekkel rendelkező fiatalok javára. Mindez tulajdonképpen rendben is lenne: hogy ti. a fiatalok világa leképezi, illetve megelőlegezi a felnőttek között, társadalmi szinten kialakult különbségeket. Ez a különbség azonban egyrészt a szükségesnél hamarabb jelentkezik (még nem értik, de már élik), másrészt az életkorból fakadó, egymás felé irányuló megnövekedett korosztályi figyelmet és érdeklődést terheli meg, és teremt közöttük szinte kezelhetetlen megosztottságot. A korai elszakadás a felnőtté válást segítő intézményektől és a fiatalok erőteljes megosztottsága nem egyszerűen az elviselhetőség határáig nehezíti meg a fiatalok nagy részének felnőtté válását, hanem indokolatlanul megnöveli közöttük azoknak a "veszteseknek" számát is, akik az álmaik és a lehetőségeik szintjén messze alul teljesítenek, akik kétségeikben és választásaikban egyedül maradnak, akik - jobb híján - más "megoldást" keresnek. 5

Fiatalok az utcán Tanulmányok a városi fiatalok utcai csoportjait elérni kívánó közművelődésről 1998-2000. Kiadó: BMK, Budapest, 2001.

47


SZAKMATÜKÖR 4. A mai fiatalok felnőtté válása egyértelműen olyan jelenségekkel jár, amelyeket egyre kevésbé lehet figyelmen kívül hagyni. Mintha örökké valami kényszerű lemaradásban lennénk. A fiatalok ismert helyzete és gyakran nem éppen “konform” megnyilvánulásai pedig ijesztő tendenciákra utalnak. A fiatalok néhány nehezebb helyzetben levő csoportjaival összefüggésben - bármilyen nehéz is kimondani - gyakorlatilag szocializációs szükséghelyzet jött létre. Ennek az alábbiak a jellemzői: 1. Kilátástalannak látszik számukra a jövő A saját életükről kialakult kép leginkább rövidtávú (messzebbre egyszerűen nem látnak), amelyben valószerűtlennek látszó akadályok vannak. A nehezebb helyzetben levő fiatalok élettörténete ráadásul már egy sor alig feldolgozható, indulatokkal terhes eseményt is rejt, amelyekkel gyakorlatilag magukra maradnak. Az általuk elérhető, pontosabban az általuk kitűzhető célok pedig kevésbé látszanak vonzónak ezekkel a terhekkel a hátuk mögött. Nem látnak olyan célt, ami igazán komoly áldozatvállalásra (azaz további lemondásra, erőkifejtésre stb.) késztetné őket. Olyan messzinek, annyira elérhetetlennek látszanak ezek a célok, hogy azt érzik inkább: nem is nagyon érdemes érte (bármire is) vállalkozni. A jövő egésze számukra inkább homályos és valószerűtlen, szinte meseszerű, amiben egyszerűen nem is tudják elképzelni önmagukat. Az az életvitel pedig, amit a saját felnőtt környezetükön látnak, finoman szólva, nem csábítja, nem vonzza őket, sokan közöttük egyszerűen nem is akarnak felnőttek lenni. Éppen abban a dinamikusan változó életkorban szereznek a fiatalok ilyen nehezen feldolgozható (bénító, lehangoló, kényszerítő) élményt, amikor az eljövendő felnőtt életük szempontjából annyira meghatározó és feltétlenül megvalósítandó álmokat kellene szövögetniük. 2. Kriminális veszélyek intenzív és tartós jelenléte Minthogy a konkrétan kitűzhető és bejárható célok a fiatalok számára alig érzékelhetők, minden gyorsabban hódít közöttük, ami azonnali sikereket, azonnal vagy nagyon hamar látható "eredményeket" ígér. A társadalmi környezet pedig csak úgy ontja feléjük a deviáns mintákat. Sajátos alvilági "kínálati piac" jött létre, és ijesztő hatékonysággal vonzza a fiatalokat. A kriminalizálódás tendenciája a fiatalok között egyáltalán nem független attól, hogy a felnőtt társadalomnak "sem erőssége" a törvényesség; nem kifejezetten szabálykövető, törvénytisztelő időket élünk. Mintha az emberek törvényességbe, igazságosságba vetett hite manapság a megoldatlannak látszó, a következmények nélküli ügyek révén vizsgázna. Talán nem is véletlen, hogy a felnőtté váló fiatalok között sokak számára a hétköznapi cselekvési tér, a lehetséges társas mozgási tér nem egyszerűen beszűkült, hanem egyértelműen eltolódott a törvényesség határán túlra. A legtöbben közöttük valóságos perspektíva nélkül csupán "műanyag álmokat" ringatnak a gyors meggazdagodásról, a veszélyben helytálló, győzni képes "hősök" tetteiről, és egy sor hamis, filmeken kiérlelt torz szerepről. Ezek a nehezebb sorsú, problematikusabb fiatalok vélt érdekük és szerény társadalmi tapasztalatuk következtében a lehető legkönnyebben befolyásolható társadalmi csoport, akik talán a legkönnyebben (és látszatra a legkevesebbet) kockáztatnak. Mindez azt is jelenti, hogy a bűnelkövetői tapasztalatokból nagyon hamar indulhat közöttük valódi, következményekkel teli, kriminális karrier. 3. Kommunikációs "zárlat" alakult ki:  Út a teljes elszigetelődés felé - szubkulturális tendenciák A generációk közötti távolság tradicionálisan nagy, a napi társas viszonyok között szinte mégsem tűnik fel, annyira beleépült a hétköznapokba. Egy-egy társadalmi szituációban manapság már szinte "természetes módon" kerülhetnek egymással szembe fiatalok és idősebbek, akik érdekeik és igényeik mentén abszurd módon rangsorba állíthatók, vagyis a 48


SZAKMATÜKÖR 4. leglehetetlenebb módon összehasonlíthatók, tulajdonképpen egyszerűen kijátszhatók egymással. A generációs kapcsolatok pedig - éppen a fiatalok felnőtté válása idején – a minimálisra zsugorodtak, az egyes korosztályok alig tudnak egymásról valamit. A fiatalok számára mindezt csak tovább élezik a saját korosztályon belül mélyülő szakadékok, növekvő távolságok. Az elmúlt időszakban ismét érzékelhető az a tendencia, hogy a fiatalok egyes csoportjai bezáródnak, és nyíltan (vagy esetleg valamilyen áttételes módon) szembehelyezkednek egymással és a környezetükkel. A kriminális befolyás mindehhez csak többletteher, és az ilyen módon kialakuló szubkulturális tendenciák a fiatalok jelzett csoportjaival összefüggésben radikálisan megakadályozzák a társadalmi kooperációs lehetőségeket.  Előítéletes társadalmi környezetben 1. leegyszerűsített személyiségkép, 2. lebecsült sebezhetőség, 3. túlbecsült kompetencia Amikor a nemzedékek között ennyire megnövekedett a távolság, különös módon meghatározóvá vált, hogy milyennek látják egymást az emberek, mi mindent gondolnak egymásról, és legfőképpen miképpen viselkednek egymással. Aligha meglepetés tehát, hogy valóságos kapcsolatok és információ nélkül a fiatalok egyes csoportjaival összefüggésben megnövekedett a látszat jelentősége, a közvetett, az áttételes tájékozódás, a különféle jelekből levont, elrugaszkodó következtetések súlya. Ez a tulajdonképpen attributív mozzanat egy sor félreértéssel és félreértelmezéssel jár, legalább annyira nem értik egymást a felek, mint amennyire nem is bíznak egymásban. A fiatalok nehezebb helyzetben levő csoportjait pedig, éppen a valóságos kapcsolatok híján, mára már egyértelműen előítéletes társadalmi környezet veszi körül, amely meghatározza ezeknek a fiataloknak a mozgásterét. Ezekről a fiatalokról sokakban kifejezetten leegyszerűsített személyiségkép él. Ez a redukált emberkép gyakorlatilag azt jelenti, hogy aki így látja a környezetében a fiatalokat, az nem számol a fiatalok személyiségének lelki jelenségeivel, a magatartásukat meghatározó irracionális tényezőkkel, a változás lehetőségével, és ezért figyelmen kívül hagyhatja a személyiségüket érő sérelmeket, veszteségeket is, egyszerűen lebecsülheti e fiatalok sebezhetőségét. Problémás viselkedésükről, mindennapos életükről pedig olyan hiedelem élhet, amelyben a megszokottnál is jobban felerősödik az a vélekedés, hogy minden csak rajtuk múlik, mintha a problémás viselkedés megváltoztatásához alapvetően az akaraterő feltámasztására lenne szükség, amivel egyértelműen túlbecsülik az érintett fiatalok kompetenciáját.  Szegényes kommunikációs eszközök A fiatalok kommunikációs kultúrája sohasem független a közvetlen, a társas környezetükben szerzett tapasztalatoktól. A meglevő kommunikációs eszközök használatának a módja azonban nem feltétlenül csak szociológiai értelemben különülhet el egymástól, mindezt nagyban befolyásolhatja az érintett fiatalok diszpozíciója, aktuális sorshelyzete. A fiatalok nehezebb helyzetben levő csoportjai tulajdonképpen olyan kommunikációs környezetben élnek, amelyet leginkább indulatos és konfliktusos életvitel jellemez, és amelyben szegényesek, korlátozottak a nyelvi kifejezőeszközök. Az ilyen helyzetben élő fiatalok szerényebb tanulási teljesítménye is a meglevő, gyakran kifejezetten szegényes nyelvi eszközökkel, illetőleg a szerény intellektuális készletekkel magyarázhatók. E fiatalok számára az adott, egyszerűbb kommunikációs készlet önmagában is akadályozza, sokszorosan megnehezíti a bonyolultabb társas ismeretek elsajátítását, a differenciáltabb érzelmek, élmények kifejezését. A zömében gesztusokkal kísért, egyszerűbb nyelvi eszközök azonban még inkább nehézzé, töredezetté válhatnak, ha a fiatalok aktuális élethelyzetükben megoldatlannak látszó konfliktussal találkoznak; különös kommunikációs zárlat keletkezik, amelyben az életvezetés szempontjából meghatározó szándék és akarat kifejezése válik kudarcossá, lehetetlenül el.

49


SZAKMATÜKÖR 4. 4. Elégtelen és/vagy negatív társadalmi tapasztalatok A társadalmi környezet ezer és ezer csatornán keresztül sugározza a fiatalok felé, hogy mit tart sikeresnek és követni valónak, mit támogat a leginkább, és mi mindent szorítana ki a hétköznapi életből. A mai világ pontosan olyat mutat, amilyet tud, amilyen értékek és normák gyakorlatilag megjeleníthetők: jelenleg leginkább zavaros, ellentmondásokkal teli értékviszonyokat mutat, amelyek között egy sor elidegenítő, öncélú vagy nem éppen konstruktív fogyasztási modell van. Aligha meglepetés, hogy ezek között az eligazodás roppant nehéz, hiszen az egyes felmutatott értékek annyira szembefeszülnek, ugyanakkor olyan békében megférnek egymással, hogy ez a képtelenség már-már mindennapos élmény. Nem feltétlenül az a legnagyobb baj, hogy napjainkban az eltérő, annyira ideiglenes értékek, minták, normák váltak meghatározókká, hanem hogy a felnőtté váló fiatalok önnön képességeik érvényesítéséhez, ha úgy tetszik, értékesítéséhez alig kapnak komoly segítséget, kapaszkodót. Napjaink változó világa jószerivel magára hagyja őket, megfeledkezik a gyermekeiről. A fiatalok egyszerűen keveset tudhatnak arról, hogy azokat a mintákat (az álmaikat) miképpen lehet elérni, hogyan kellene érte lépni, cselekedni egyik napról a másikra. A célok kitűzéséhez és eléréséhez, illetőleg mindennek során az akadályok leküzdéséhez alig kapnak elégséges konstruktív eszközöket. Enélkül pedig hogyan lehet a jövőről álmodniuk? A fiatalok nehezebb helyzetben levő csoportjai számára a felnőtté válás - kis túlzással - maga a kiábrándulás folyamata, hiszen életük már nagyon korai szakaszában intoleráns, erőszakos, durva világot tapasztalhatnak meg, amely legalább annyira átláthatatlan, mint leküzdhetetlen akadályokkal teli, s amelyben az érvényesülés gyakran nincs összhangban a társadalmilag hirdetett normákkal, amely nagy kedvvel jutalmazza az erőszakot és bünteti a gyengét. Az álmok is "átkriminalizáltak", valószerűtlenek és elérhetetlenek, amivel álmodójukat infantilis állapotban "tartósítják". 5. Addiktív, védekező diszpozíció - gyakran konkrét drogokkal, erőszakkal, önbüntető tendenciákkal A mai fiataloknak egyáltalán nem egyszerű feladatot jelent felnőtté válni. Sokan úgy érezhetik: irracionálisra növekedett számukra a tét, és egyáltalán nem biztos, hogy képesek lesznek helytállni. A kommunikációs eszközökben szegényes, nehezebb életviszonyok között élő fiatalok, akik a világról kevés, de annál keserűbb tapasztalattal rendelkeznek, cél és támogató környezet nélkül gyakran megoldatlannak látszó konfliktusokba keveredhetnek. Sokszorosan nagyobb közöttük a kudarc, a bukás valószínűsége, amit éppen a felnőtté válás intenzív időszakában roppant nehéz feldolgozni. Az előbbiek következtében megnövekedett a nehezebb élethelyzetben levő fiatalok között a konfliktusok elől elbújó, konfliktusokat elhárító, a védekező, a tagadó viselkedéssel reagálók száma. Sokan közülük egyszerűen nem képesek elviselni a helyzetüket, a saját képességeik vélt korlátaival és a "szerencsétlen" életkörülményekkel együtt. Minden álmuk ellenére a sorsuk gyakran durva világ, amely gyakorlatilag "erőszakra" és menekülésre szocializálja őket. Életükbe valahogy nem fér bele a jövő, számukra minden csak rövid távú. Elhárítanak tehát maguktól mindent, ami változással (kudarccal és fájdalommal) jár, és védelmet, kapaszkodót keresnek. Az ilyen módon kialakult élethelyzet biztonságát (hogy az egyén legalább belül érezze magát védettnek), valódi problémamegoldás nélkül, a függés egyre inkább bővülő, nagyon széles eszköztára "szolgálja". Igazi "boldogságipar" jött létre, amely teljes intenzitással próbálja kiszolgálni a függést kereső fiatalok igényeit. Nagyon sokfélétől kerülhetnek tehát a fiatalok addiktív sorshelyzetbe, amelyben az érintett fiatalok hétköznapi tetteit, de még az álmait is alapvetően a kényszerek működtetik. Naponta szembesülhetnek azzal, hogy nem is tehetnek mást. Mintha valamiféle üvegbúra venné körül őket, amely mintha összeszorítaná őket, kiszorítaná belőlük az önálló mozdulatot, az

50


SZAKMATÜKÖR 4. önmegvalósítás képességét, de megengedné számukra, hogy lássák, mi az, amit nem érhetnek el... 6. Visszajelzés nélküli, gyakran torz, irreális énkép, elégtelen, negatív beállítottságú önismeret a saját képességekről.... A nehezebb élethelyzetben levő fiatalok nagy részét kényszerítő, szinte kényszeres életvezetés jellemzi, és bármilyen úton kerültek is szorongató életkörülmények közé, a helyzetüket sorsszerűnek élik meg. Ezeknek a fiataloknak a kudarcokkal és illúziókkal teli, alig változó, legfeljebb valószerűtlenül lebegő élethelyzete különös "kíséretet" kap attól, hogy légüres (és előítéletes) társas környezetben kell felnőniük. Mintha ebben a különben eleven, befogadó életszakaszban "vakrepülés" lenne a sorsuk. Környezetüktől önmagukról nem vagy alig kapnak érdemi visszajelzést. Konfliktusokkal és feszültségekkel bővelkedő életüket vagy egyáltalán nem látják, vagy nem a valóságnak (azaz a képességeiknek és lehetőségeiknek) megfelelően látják. Talán nem is véletlen, hogy a nehezebb sorshelyzetben felnövekedő fiatalokban gyakran meglehetősen hamar torz, irreális énkép alakul ki, amelyet konkrét, saját képességeikkel és lehetőségeikkel összefüggésben inkább negatív beállítottság jellemez, és amely az aktivitás teljes elvesztegetésével és elszigetelődéssel (illetve kollektív elszigetelődéssel) járhat. Az ilyen körülmények között felnőtté váló fiatalok képzeletvilága, fantáziája önmagukról és a világról, a világgal való kapcsolatukról teljességgel eltorzulhat, s lelki mechanizmusaik közül a valószerűtlen, „műanyag” álmok kezdenek dominálni. Majd ezek az álmok is elapadhatnak, és a valószerűtlen sorshelyzetben, igazi változások nélkül, valamilyen módon pótolni, táplálni kell ezt a felnőtté váló fiatalok életét annyira meghatározó, vágyakat kifejező, jövőt megidéző fantáziát, amire például a kábítószerek kiválóan alkalmasak… Mielőbb kellene csinálni valamit, de ... A kilábalás a kialakult helyzetből sohasem lehet független a társadalmi környezet állapotváltozásaitól. Ez gyakorlatilag azt jelenti, ha a társadalmi összfigyelem továbbra is elkerüli (és elítéli, leírja stb.) a nehezebb helyzetbe kerülő fiatalokat, vagyis ha a felnőtté válás feltételrendszere nem javul általuk érzékelhető módon, ha az ilyen sorsú fiatalok számára érdemben nem születnek őket segítő konkrét intézkedések, ha nem jönnek létre segítő intézmények és szervezetek, akkor a fiatalok korai kiszakadása további súlyos következményeket hozhat. A felnőtté váló fiatalok körül kialakult kapcsolatnélküli szituáció konzekvenciái ugyanis gyakorlatilag szinte teljességgel kiszámíthatatlanok... …Könnyű arról is értekezni, hogy a fiatalok felnőtté válása szempontjából elkerülhetetlen az őket segíteni hivatott intézményes környezet újraszerveződése. Könnyű kijelenteni, hogy ne csak néhány ifjúsági információs iroda és néhány elhivatott, de feltételeiben és szakmai bázisában megszorított, erőtlen szervezet viaskodjon a feladatokkal, hogy az eligazodásban és a segítő, megelőző feladatokban bátrabban kell számítani az életkorban egymáshoz közelálló fiatalokra, újkeletű megfogalmazással a kortársakra. Csupán a klasszikus alapintézmények (család, iskola) ellentmondásos szerepére, tisztázatlan alapfeladataira kell gondolnunk, hogy hamar megtaláljuk, mi mindent kellene ahhoz tenni, hogy a helyzet megváltozzon és elkezdődjön végre a korlátok lebontása...

51


SZAKMATÜKÖR 4.

Kelemen Árpád Gyere be a mi utcánkba! (Színházalás a szabadtéren, lakóklub a szárítóban…avagy a helyi nyilvánosság kis körei Újpalotán)

Közművelődés utcán át Az Újpalotai Szabadidő Központ (USZIK) alapvető kondícióiból következett, hogy a szabadtéri rendezvényeknek mindig fontos szerepe volt az újpalotaiak életében. A telephely nélküli lét hátrányából az intézmény kollektívája igyekezett előnyt teremteni, ugyanis ilyen munkafeltételek között nem voltak megrögzött szakmai elvárások. A tevékenységünk jelentős részét magunk találhattuk ki ,és ez kreatív munkalehetőséget jelentett. Az USZIK a lakótelepre költözők „honfoglalásának” idején lépett a színre, és ezekben a kezdeti, lelkes években szinte valamennyi programjával közönségsikert aratott. Senkit nem zavart, hogy lepedő helyettesítette a filmvásznat a „moziban”, hogy egy pártházban találkozhatott Ruttkai Évával, Darvas Ivánnal, Psota Irénnel. Mindenki átmeneti állapotnak tekintette ezeket a körülményeket, hiszen bíztak benne, hogy csak néhány évet késhet a lakótelep mérteihez illő művelődési intézmény megépítése. A 80-as évek közepére kiderült, hogy ez nem átmeneti állapot, hanem hosszútávon ezzel a hiánnyal kell együtt élni. „Kerületi Tanácsunk Végrehajtó Bizottsága megbízása alapján kérem, segítse elő, hogy Újpalota – közösségi – művelődési feltételei javuljanak. Ez ügyben szükséges Önt arról tájékoztatni, hogy fővárosunk legnagyobb lakótelepén – 50 ezer ember otthona – közel 16 éve különböző okokra való hivatkozással egyetlen művelődési létesítmény sem épült. A lakótelep feszültségeinek egyik oka az, hogy nincsenek művelődési intézmények” (Idézet Szabó István XV. kerületi tanácselnök leveléből, melyet Iványi Pálhoz, a Fővárosi Tanács VB elnökéhez intézett 1988. március 24-én.) Az intézmény 1980 elején ugyancsak a lakótelep központjában, egy tízemeletes toronyház földszintjén megnyithatta Információs Irodáját. Ez a hatvan négyzetméteres helyiség jelentette az önállóság színterét egy évtizeden keresztül. Ám ez a 60 négyzetméternyi önállóság meghatározó szerepet játszott az USZIK tevékenységében. A klasszikus irodai tevékenység (programszervezés, ügyintézés) mellett információs irodaként is nyitva állt a helyi lakosság előtt. A kulturális tájékoztatáson túl a helybéliek igényeihez igazodó különféle szolgáltatásokkal – menetrendek, kézikönyvek, folyóiratok, újságok, jogi és pszichológiai tanácsadás, gépjárművezetői tanfolyam, színházjegy árusítás -, kiscsoportos foglalkozásokkal és rendszeres, kötetlen beszélgetésekkel a helyi nyilvánosság egyik központjává vált. A lakossággal való kapcsolatteremtés fontos színterét jelentette. Negyedszázad távlatából felmerülhet a kérdés, hogy miként alakult volna a Szabadidő Központ tevékenysége, ha az indulástól rendelkezésre áll egy megfelelő méretű, máig hiányzó kulturális központ? Bizonyára másképpen alakult volna a tevékenység, de a következőkben részletezett innovatív kezdeményezések jelentős részének megvalósulása feltételezhető, hiszen azok az újonnan szerveződő városrész kihívásaira adott válaszokként értelmezhetőek, és nem csupán az intézmény adottságaiból következtek.

52


SZAKMATÜKÖR 4.

Szabadtéri rendezvények Játszóház, Vándor játszóház 1979 őszén indult, majd a 80-as évek első felében bontakozott ki a játszóházi tevékenység. Három foglalkozási forma (Ovi klub, Mese-mozi, Kismama klub) egyesítésével, új koncepció és módszerek alkalmazásával, valamint a Népművelési Intézet anyagi és szakmai támogatásával indult be – az országban harmadik helyen – a „Gyermek és Játszóházak” modelljének lakótelepi kísérlete, a Játszóház. Célja: sokoldalúan nyitott, gyermekközpontú tevékenységrendszer kialakítása, a gyermekek szabadidő tevékenységének gazdagítása, személyiségformálásuk a szülők játékkultúrájának fejlesztése, szemléletük változásának elősegítése. A terv számos nevelési, közművelődési lehetőséget rejtett magában: a gyermekek alkotás iránti vágyának kielégítése, a kreativitás fejlesztése, a természetes anyagokkal való ismerkedés és bánásmód, a vizuális- és játékkultúra fejlesztése, az együttműködés képességének kialakítása és fejlesztése. A Játszóház megvalósításának módjához tartozott a nyitott előtér szervezése. A két pártházban minden vasárnap délelőtt különböző tevékenységi lehetőségek (anyagmegmunkálás, logikai játékok, mesefeldolgozás, mozgás…) biztosítása gyermekek részére, s ehhez kapcsolódó foglalkozások kezdeményezése szakemberek segítségével. Ezzel párhuzamosan a kísérő felnőttek számára zenehallgatás, folyóirat és újságolvasási lehetőség, gyermeknevelési témákhoz kapcsolódó filmek vetítése és az egyszerű játékok készítésének megtanítása. A népművelők összehangoló, szervező és kapcsolatteremtő munkája mellett a hangsúly a művészek, szakértők, foglalkozásvezetők jelenlétén, kezdeményező szerepén volt. A hétvégi programok sikerének folytatásaként 1981 tavaszán beindult a Játszóház II. a központi ebédlőben. Ez a tevékenység kiszélesítését jelentette, hiszen a Pattogós utcai faépületben napközis csoportok részére szerveztünk foglalkozásokat. Tavasszal, a jó idő megérkezésével elindítottuk a Vándorjátszóházat is. Fellapozva a Szabadidő Központ 1981. májusi műsorfüzetét, azt olvashatjuk, hogy a Vándorjátszóház a Kőrakás parkba, a Sárfű utcai szánkódombhoz, a Száraznád utcai parkba, valamint a Neptun utca – Cservenka Miklós utcai játszótérre települ ki. Ennek célja az volt, hogy a lakótelep centrumában lévő Zsókavár utcai pártházból kilépve, a távolabbi körzetekbe is eljussunk a programmal. Egy-egy ilyen kitelepülés úgy zajlott, hogy a helyszínre szállítottuk a hangfalat, erősítőt, asztalokat, székeket és a foglalkozáshoz szükséges eszközöket. Zeneszóval toboroztuk a környékről a gyerekeket és felnőtteket. A foglalkozások befejeztével összecsomagoltunk, és mindent visszaszállítottunk az „albérletünkbe”. Ezt május után megismételtük augusztusban is, és ez így ment éveken át. A játszóházi foglalkozások szakismeretét képzés formájában továbbadtuk az érdeklődő helyi pedagógusoknak. 1983-ban Játékkínáló címmel logikai, konstrukciós és nyelvi játékok ismertetését tartalmazó szakmai kiadványt szerkesztettünk, mely az iskolák és különféle csoportok és a családok kötetlen foglalkozásainak segédanyaga volt. Szerveztünk játszóházi foglalkozásokat a közeli kiserdőben is, mely előkészítését jelentette egy merész – sajnos soha meg nem valósult - tervnek, az ún. Robinson park6 létrehozásának. A játszóházi tevékenység hatása, eredménye – a gyerekeknek és szülőknek szóló hasznos programon túl –túlmutatott a Szabadidő Központ tevékenységén, elterjedt az iskolákban és kisebb közösségekben is. Mondhatjuk azt is, hogy beépült az oktatásba. A Neptun utcai Iskolában olyan

6

Az említett parkerdő természeti környezetének hasznosításával egy olyan nomád játszóparkot képzeltünk, ahol természetes közegben, természetes anyagokból készült, esztétikus elemek alkotta térben szerveztünk volna foglalkozásokat. A lakótelep szürke, egyhangú, betonelemekre épített közegéből kilépve a természetbe, azt közelről megismerve, lényegében egy gyermek szabadidő parkot terveztünk. Sajnos nem lett belőle valóság.

53


SZAKMATÜKÖR 4. hagyománya lett, hogy a szakiskolák beindításával kézműves (agyagozás, szövés) fakultációkat indítottak.

Szabadtéri színházi előadások A szabadtéri rendezvények állandó műfajaként jellemezhetjük a színházi előadásokat. A 70-es, 80-as években virágzott az amatőr színházi mozgalom. Rengeteg társulat sokféle produkciót hozott létre, melynek természetes színteréül szolgáltak az alkalmi színpadok, csendesebb parkok, lakótelepi terek. Az USZIK a Zsókavár utcai pártház mellett állított fel szabadtéri színpadot és ez májustól szeptemberig központi helyszíne volt a különféle produkcióknak, melyek között nagy számmal szerepeltek színházi előadások is. Ami érvényes volt a játszóházi tevékenységnél részletezett tendenciára, mely szerint rendszeresen kitelepültünk a lakótelep távolabb eső részeire is, nos ez jellemző volt a szabadtéri programokra, köztük a színházi előadásokra is. Ezek az események, tudatos akciók jó értelemben vett harsányságukkal felkeltették a környékbeliek érdeklődését. Nemcsak szórakoztató funkciójuk volt, hanem alkalmat kínáltak találkozásra, ismerkedésre, társas együttlétre. Akkoriban még nemcsak Újpalotára, hanem a lakótelepek többségére is jellemző volt a művelődési intézmények hiánya. Ennek részleges pótlására, kompenzálására anyagi támogatással segítette és ösztönözte a főváros – többek között – ezeket a szabadtéri rendezvényeket, de volt példa művelődési intézmények összefogására is. Az 1981-ben rendezett Újpalotai Napok műsorfüzetéből többek között megtudhatjuk, hogy felnőtteknek szóló színházi előadás lesz a Piactéren. A Néro című zenés tragikomédiát a Térszínház adja elő. Egy másik napon amatőr gyermekszínjátszók bemutatóját láthatják a Főtéren. 1982ben Nyári Színház Budapesten címmel öt intézmény – a BMK, a Józsefvárosi Művelődési Ház, az Újpalotai Szabadidő Központ, a Pataki Művelődési Központ, a IX. ker. Művelődési Intézmények Igazgatósága – összefogásával egy héten keresztül tartottak színházi előadásokat a felsorolt helyszíneken. Újpalotán a debreceni Alföld Gyermekszínpad és Stúdió mutatkozott be három sikeres előadással. A szabadtéri színházi előadások többsége gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szórakoztató élményt jelentett, de a gyerekeknek szóló előadások mellett emlékezetesek voltak a kifejezetten felnőtteknek szóló produkciók is. Ezek közé tartozott az Utca Színház legendás előadása, a „Fél van”.

A reneszánsz toronyzenétől a piactéri utcabálig A színházi előadások mellett a különféle műfajú zenei programok is szerepeltek a szabadtéri programsorozatokban. Az USZIK indulásakor, a 70-es évek második felében újszerű, szokatlan programjával, a toronyzenével is figyelmet keltett. A 10-20 emeletes házak tetején megszólaló reneszánsz zene, fúvós muzsika különös hangulatú programot jelentett. Egyes helyszíneken voltak akusztikai problémák a mainál akkor még jóval csendesebb utcazaj miatt, de így is figyelemfelkeltő volt. A fúvószenekarok (pl. zenés ébresztők) ugyancsak népszerű elemei voltak a szabadtéri zenei programoknak. A Zsókavár utcai pártház melletti szabadtéri színpadon a Kolinda együttestől a Kormorán együttesen át a Török Ádám vezette Mini együttesig sok-sok műfaj bemutatkozott. Emlékezetes volt 1984-ben az Újpalotai Napokon a népszerűsége csúcsán levő EDDA együttes koncertje. 1981-től több alkalommal szerveztünk utcabálokat a Vásárcsarnok mögötti piactéren. Ez a térszerű, épületekkel körbezárt helyszín természetes szabadtéri „báltermet” jelentett. Az Old Boys együttes zenéjére csaknem 2000 ember táncolt alkalmanként. A ritka, kedvező adottságot folyamatosan szerettük volna használni, más műfajú előadásokat is terveztünk. Kértük a kerületi vezetőket is, hogy a közösség érdekében tartsák meg a tér többfunkciós adottságát (nappal piac, este szabad-

54


SZAKMATÜKÖR 4. téri programok helyszíne) – az ígéret ellenére mégis beépítették mozdíthatatlan, ronda árusítóasztalokkal, megpecsételve ezzel az utcabálok sorsát. A szabadtéri programok hangsúlyos szerepe elsősorban az otthonnélküliségből következett, de tekintettel volt a városrész kínálta kedvező adottságokra is. A későbbi időszakban változtak a kondíciók, a sokféle helyszínről ezek a rendezvények egyre inkább a Főtérre koncentrálódtak. Ettől függetlenül a mai napig színfoltjai az USZIK éves tevékenységének. Az Újpalotai Napokat – melyek hagyományt teremtve mára a városrész, sőt a kerület igazi ünnepévé nőtték ki magukat – a kezdetben 3 évenként szerveztük, a 90-es évek közepétől évente megrendezésre kerülnek.

Lakóklubok – közösségfejlesztés „…Tóth Ferenc három évig járt az ingatlankezelők nyakára, míg megszerzett egy szárítót, ahol kondicionáló termet rendezett be. A sporteszközöket az egyik lakó kölcsönözte, aki most elköltözik. A kondicionáló játszószobává változik. Az egyik ház fiatal lakói ifjúsági klubot akartak csinálni saját szárítójukban. A Tanács e fiataloktól a lakók írásbeli belegyezését kérte. Megígérte, ha csak hárman ellenzik, az ifjak megkaphatják a szárítót. Két lakó nem írta alá a fiatalok kérését. A Tanács most már az ő hozzájárulásukhoz is ragaszkodott. A fiatalok megszerezték. Mégsem engedélyezték a klubot, mert a szárítóban nincs WC. A klubtagok házbeli lakásán viszont van. Ez nem elég. Nemrég az IKV úgy döntött, hogy kiadja a szárítót összejövetelekre és gyűlésekre négyzetméterenként 150 forintért. Akkor nem kell WC?” (Idézet Kovács Judit cikkéből, Magyar Nemzet 1980. március 16.) A 80-as évek elején már széles körben ismertté váltak, szinte frázisszerűen hangzottak ezek a kifejezések: kulcsos gyerekek, a parkokban, lépcsőházakban csoportosuló fiatalok, akiknek nincs hova menniük, nincs hol találkozniuk. Az újpalotai lakótelepről is hiányoznak a közösségi helyiségek. Az eredeti koncepció az volt, hogy a városrész központjában bevásárlóközpont és minden igényt kielégítő kulturális- és szórakoztató központ épül, ezért nincs szükség a házakban szabadidős helyiségekre. Az újpalotai házsorok földszintjén nem épültek üzlethelyiségek, csupán szűk kuckók babakocsi- és biciklitárolásra, később ezeket adták bérbe különféle kisvállalkozások indítására. Köztudott, hogy a kulturális központ sem épült meg. A hatalom is érzékelte a közösségi helyiségek hiányából következő feszültségeket, problémákat. Ennek kezelésére született az Országos Közművelődési Tanács lakóklub pályázata, mely pályázati formában kisközösségek létrehozására buzdította a lakótelepen élőket, anyagi támogatást nyújtva a kezdeményezésekhez. Újpalotán nyolc sikeres pályázat született. Ezek között volt szülői munkaközösség, a Vöröskereszt, a HNF tevékenységéhez kapcsolódó kezdeményezés, és alakult egy kulturális egyesület. Szerveződésüket több ponton segítettük az akció népszerűsítésével, a pályázat megfogalmazásában való közreműködéssel, építészeti-, jogi- és egyéb tanácsadások biztosításával, valamint a hivatali ügyintézés akadályain való átsegítéssel. További klubalakítási szándékok is megfogalmazódtak, ám a csoporttá szerveződésig nem jutottak el. „Legutóbb kirándultunk a Mi házunkkal. Az ő ötletük volt – mi csak kísérők voltunk. Kísérők filmmel, kamerával, mikrofonnal. Nagyvázsonyi lovaglás, városnézés, Ajka, csónakázás, kiállítás. A házban lakó festő, Nagy Előd ajkai kiállítása döntötte el az úticélt. És hogy jól sikerült, minden tanúság rá az elmúlt TV adás, no meg az, hogy máris szervezik a folytatást, újabb kirándulást. A lakók és a műsor készítői abban bíznak, hogy „felébred a hivatal” is – kedvezményekkel, reális áron bérelhető autóbusszal növekedni hagyja egy újfajta mozgalom csíráit. Mert ezzel a közös kirándulással, egyáltalán a házbeli családok szokatlan szövetségével valami elkezdődött Újpalotán a Hevesi Gyula út 71. számú házban, aminek lelkes tanúi: Peták István felelős

55


SZAKMATÜKÖR 4. szerkesztő, a műsor riporterei és tiszteletbeli házlakók: Papp Endre, Gyenes Károly, Feledy Péter, Makara Péter és a szerkesztő műsorvezető” (Részlet Sárközi Erika: „A mi házunk” krónikája c. újságcikkből – Lakók és lakások, 1980. szeptember) A Casco ház lakóklubja az egyik sikeres közösségi kezdeményezés volt, még az országos TV is foglalkozott vele, élő adásokat közvetítettek a klubból. A Szabadidő Központ szövőszakkör működéséhez nyújtott segítséget népművész szakember és szövőszékek biztosításával. A toronyház lakóinak évek óta volt önálló helyiségük klubtevékenységre. A szövőszakkör mellett a gyerekek részére rendszeres manuális, készségfejlesztő foglalkozásokat szerveztek, valamennyi korosztály számára filmvetítéseket indítottak. Időnként teljesen önállóan szerveztek Mikulás ünnepséget, szilveszteri és farsangi összejöveteleket, melyek a klub specialitásai lettek. 1981 októberében kelt az a levél, mely a Hevesi Gyula út 71. alatti húsz emeletes Casco ház lakóklubjának ügyében szólítja meg a házbelieket: „ A földszinten lévő klubszoba közös használatának ügyében fordulunk Önhöz. Az elmúlt év őszétől a Szabadidő Központ közreműködésével szövőszakkört szerveztünk, amely a kezdeti nekibuzdulás után a nagyon kevés résztvevő miatt abbamaradt. Valószínűnek tartjuk, hogy valamit nem jól csináltunk – ezen szeretnénk most változtatni – az Ön segítségével is. Kérjük gondolja végig, hogyan lehetne folyamatos, közös tevékenységet szervezni a klubhelyiségben vagy azon kívül is, amelyeken a lakók szívesen vennének részt. Beszéljük meg, hogy milyen feltételekre lenne ehhez szükségük, amelyeket a maguk erejéből, vagy a Szabadidő Központ segítségével meg tudnának teremteni. Különféle kézműves tevékenységekre, klubdélutánokra, kirándulásokra, filmvetítésre, játékokra gondolunk mi, de lehet, hogy más – ezeknél jobb javaslataik vannak…” A levélrészlet arról tanúskodik, hogy már korántsem mennek olyan gördülékenyen a dolgok, mint azt egy évvel korábban a klubról szóló TV műsor szerkesztője írta. A Hevesi Gyula u. 81-95. számú házban a körzet tanácstagjának kezdeményezésére a ház fiataljaiból alakult öntevékeny ifjúsági klub 50-60 fős tagsággal. Hétvégi összejöveteleiknek a Hartyán közi Iskola, később pedig a Zsókavár pártház adott otthont. Az ifjúsági klub példamutatóan és önállóan működött, olyannyira, hogy modellként szolgált hasonló kezdeményezésekhez. A Legénybíró utcai szalagház ifjúsági lakóbizottságot alakított 1981 elején. Először különféle társadalmi munkákat vállaltak: ház körüli kerti munkákat, meghívók, plakátok terjesztését. Később a tanácstag erőfeszítésének eredményeként egy földszinti szárítót vettek birtokba. A lakók egy része azonban ellenük fordult, idővel elérték, hogy kitiltsák őket a helyiségből. Igen sokat segítettek az Újpalotai Napok megrendezésében, de a Szabadidő Központ számtalan más programjának is aktív segítői lettek. Intézményünk is igyekezett segítségükre lenni: találkozási lehetőséget biztosított nekik az Információs Irodában, máskor a Zsókavár utcai pártházban, lakásokban, nyáron pedig a ház előtti parkban jöttek össze. A csoport idővel polarizálódni, majd bomlani kezdett. A Szabadidő Központtal való kapcsolatukat többen megtartották. A Zsókavár u. 45-ben kulturális egyesületet szervezett egy aktív nyugdíjas, aki elsősorban a házbeli fiatalok társas összejöveteleit segítette. Többek között alakítottak egy ifjúsági zenekart is. Az egyesület adott helyet a ház szerelőszintjén az 1984-ben alakult Újpalotaiak Baráti Köre Egyesületnek. A néhány négyzetméternyi kuckó egészen a rendszerváltásig volt hivatalos székhelye az ÚBK-nak. A Zsókavár u. 6-ban alakult lakóklub működése tartott leghosszabb ideig az újpalotai kezdeményezések közül. A közösség lelke egy nyugdíjas trolibuszvezető volt, aki egyébként mozigépész szakismerettel is rendelkezett. Legendássá váltak a kicsik és felnőttek számára szervezett filmvetítései, a Szabadidő Központ 16 mm-es vetítőgép kölcsönzésével segítette programjukat. Ebben a

56


SZAKMATÜKÖR 4. házban amúgy is erősebb volt a közösségi szellem, hiszen a lakóklub mozgalomtól függetlenül hagyománnyá vált a folyosókon egymás köszöntése, például újévkor. Ott lakó pedagógusok is foglalkozásokat szervezetek a gyerekeknek, rendszeresen voltak társas összejövetelek a klubban. Tulajdonképpen a rendszerváltás pecsételte meg a lakóklub sorsát, mert a helyiséget anyagi okok miatt bérbe adták. Ennek az időszaknak egyik érdekes színfoltja volt az az öntevékeny, klubszerű formában működtetett disco, melyhez a Szabadidő Központ hétről-hétre technikai eszközöket (hangfalak, erősítők, mikrofonok…) kölcsönzött jelképes összeg fejében. Fiatalok egy csoportja szervezte a szombatonkénti összejöveteleket, melynek a Száraznád utcai pártház adott helyet. A közösség mindent maga csinált, legyen szó büféről, propagandáról, sőt a DJ-t is maguk közül választották. A saját maguk szórakoztatására szervezett programok a 80-as évek közepéig tartottak. Az akkoriban megnyitott Petőfi Csarnok és az újpesti Adyban beinduló „profi” Csillagfény disco elcsábította a társaság javát. „A XV. kerületi Közösségi Kulturális Alap anyagi támogatásának igénybevételére felhívást teszünk közzé. Az alap célja, hogy előmozdítsa és támogassa a kerületben közösségi céllal már működő, vagy ezután létrejövő autonóm csoportok tevékenységét segítse a közösségi – kulturális tartalmon alapuló helyi kezdeményezések, elképzelések megvalósítását. Pályázni lehet: Már meglévő és működő, XV. kerületi csoportok, körök, lakóklubok, egyesületek programjaival, tevékenységüket bővítő vagy kiegészítő elképzelésekkel Most alakult (alakuló), XV. kerületi csoportok, körök, lakóklubok, egyesületek működését elindító programokkal Egyének vagy csoportok által kidolgozott egyéb, konkrét feladatokkal, programokkal, melyek a Közösségi Kulturális Alap céljainak szellemében fogalmazódtak….” A fenti sorok abból a pályázati felhívásból származnak, melynek célja a helyi közösségek erősítése, a kulturális tevékenységek társadalmasítása volt. Az évtized közepén a tervezett művelődési intézmény beruházása elmaradt (a következő fejezetben részletesebben foglalkozunk vele), de 1988-ban és 1989-ben a főváros - az intézmény anyagi lehetőségeihez képest - komoly összeggel támogatta az újpalotai közművelődést. Az USZIK ebből a forrásból különített el évente 300.000 forintot, melyet az idézett pályázat keretében helyi közösségek, csoportok használhattak fel. A pénzek odaítélését - a kuratórium tagjaként - szigorúan kontrollálta személyesen a tanácselnök, ennek ellenére némi segítséget, újabb lehetőséget jelentett a helyi közösségek öntevékenységéhez. Összegezve; a lakóklub mozgalom a 80-as évek második felében – néhány kivételtől eltekintve – lényegében elhalt, kudarcba fulladt. Ami elsősorban annak köszönhető, hogy a társas együttléttel járó minimális alkalmazkodás sem volt meg a lakóközösségekben, hiszen előbb-utóbb hangoskodásra és egyéb problémákra való hivatkozással bezáratták a szárítókban, biciklitárolókban működő ifjúsági csoportok klubjait. Ugyanakkor ki kell mondani, hogy a kudarc fundamentuma az volt, hogy ezek a helyiségek alkalmatlanok voltak hosszabb távon a kulturált közösségi együttlétre. Ennek ellenére a helyi társadalom számára pozitív hozadéka is volt a kezdeményezéseknek. Nyitott szemléletű tanácstagok, a Hazafias Népfront néhány aktívája és a közösségért önkéntes munkát végző felnőttek, nyugdíjasok – ha csak szórványosan is - lehetőséget biztosítottak - elsősorban a fiataloknak - társas együttlétre. Lelkes szervező munkájuk mozgósító erővel hatott rájuk. A néhány év után átalakuló, megszűnő klubok jónéhány fiatal számára mégis közösségi élményt jelentettek. A Legénybíró utcai csoport több tagjával máig tartjuk a kapcsolatot, annak ellenére, hogy máshová költöztek, családot alapítottak. Többük számára életre szóló közösségi élményként maradt meg a lakóklubos időszak. Tulajdonképpen a lakóklub mozgalom 57


SZAKMATÜKÖR 4. hozta felszínre egy valódi egyesület alakításának igényét, melyet 1983-84-ben tettek követtek. A súlyos konfliktusok árán megalakuló Újpalotaiak Baráti Köre Egyesület meghatározó szereplőjévé vált a helyi társadalmi életnek. Tevékenységüket nem részletezzük, mert az egy másik dolgozat témája lehetne.

Kísérlet a helyi nyilvánosság pluralizálására A helyi újság indulása Újpalotán Csaknem negyedszázaddal ezelőtt 1981-ben Újpalota néven (XV. kerületi Híradó alcímmel) helyi újság jelent meg az Újpalotai Szabadidő Központ gondozásában. Kiadóként a Csokonai Művelődési Központ és annak igazgatója, Padisák Mihályné van feltüntetve, szerkesztette Nógrádi Gábor újságíró. A kort dokumentáló érdekességek a lapból: Sztoján József nyugdíjas tanácstag arról nyilatkozik, hogy türelem kell a lakóklubok létrehozásához, egy másik írásból az derül ki, hogy egy lakó ellenkezése meghiusította az ottani klub létrehozását. Kerekes Róbert, az Újpalota SE elnöke az egyesület merész tervéről tájékoztat, miszerint saját kivitelezésű tornacsarnokot szeretnének építeni a lakótelep határában elhelyezkedő kiserdőben. Ugyancsak az ÚSE vállalkozásában, a XV. ker. Tanács támogatásával lovasiskola nyílik ugyanott. Nógrádi Gábor megszólaltatja Kiss Jenőt, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatóját, aki Újpalotán lakik. A Kontyfa utcában akkoriban épülő, 180 m2-es alapterületű könyvtárat a főigazgató is kényszermegoldásnak nevezi, hiszen a lakótelepnek legalább 1500-2000 m2-es könyvtárra lenne szüksége. A tipográfiailag is igényes lapba a grafikákat, karikatúrákat Kaján Tibor készítette. 1979-80 fordulóján nyílt meg a Zsókavár utca 2-ben a szabadidő központ Információs Irodája, mely a széleskörű tájékoztatás mellett a helyi nyilvánosság egyik színterévé is vált. Az Újpalota című újság megjelenése - kapcsolódva az Információs Iroda tevékenységéhez- a helyi lakossággal való kapcsolattartás, párbeszéd akkoriban még ritka példájának számított. Annak ellenére, hogy a kísérletnek kedvező fogadtatása volt, csupán egy szám jelent meg. A 80-as évek közepén havi műsorfüzetének újságszerű átalakításával is próbálkozott a Szabadidő Központ, de ez sem tartott sokáig. 1984 áprilisa és 1985 májusa között PANEL néven a műsorfüzet mellékleteként jegyzett, lényegében újságszerű kiadványt jelentetett meg az intézmény. A művelődési központ vezetői olyan szakmai indokokra hivatkozva állították le a további megjelenést, hogy a lapban közölt témák nem tartoznak a szabadidő központ tevékenységi köréhez. A politikai körülmények az évtized végén, a rendszerváltás küszöbén tették lehetővé a helyi lap indítását. 1989 októberében ismét Újpalota címmel jelentettek meg közéleti – kulturális tájékoztatót, mely csupán néhány számot élt meg. Ezzel párhuzamosan az intézménnyel szoros kapcsolatban álló Újpalotaiak Baráti Köre Egyesület megjelentette a Toronyhír két próbaszámát. Megfelelő egyeztetés után, a kapacitások koncentrálásával 1990 februárjában már Újpalotai Társadalmi Újságként jelenik meg a Toronyhír, melynek alapító kiadója az Újpalotaiak Baráti Köre Egyesület, társkiadója az Újpalotai Szabadidő Központ. A kedvező fogadtatással induló helyi lap közös gondozása három évig tartott. 1993-tól elsősorban szakmai okok miatt megszűnik az együttműködés. A Toronyhír civil újságként azóta is a porondon van, igaz, hogy két éve már csak internetes formában hozzáférhető. A Szabadidő Központ 1993 márciusában Újpalota 2000 címmel közéleti - kulturális folyóiratot indított saját kiadásban. A lap annak ellenére, hogy már a tizenharmadik évfolyamában jár, folyamatos financiális gondokkal küzd, és ez különösen érvényes az utóbbi esztendőkre. Célja a kezdeti próbálkozásoktól napjainkig változatlan maradt, azaz hozzájárulni a helyi kommunikáció, tájékoztatás sokszínűségéhez.

58


SZAKMATÜKÖR 4. A Társalgó – a szabad véleménynyilvánítás fóruma „Társalgó címmel indított sorozatot az Újpalotai Szabadidő Központ az elmúlt év októberében. Célunk a régi kisvárosok kávéházi, társasági összejöveteleinek mintájára – de a mai lakótelepi lehetőségeink mellett – rendszeres beszélgetések, találkozások szervezése. Arra törekszünk, hogy minél többen legyenek állandó résztvevői a Társalgó programjainak, de az alkalmi érdeklődők is otthonosan érezzék magukat…” (Idézet a Szabadidő Központ műsorfüzetének mellékletéből, a Panel című kiadványból, 1984. április.) Az 1983 októberében indított sorozat első vendége Jovánovics Miklós, az Írószövetség főtitkára volt, aki egyébként újpalotai lakos. A kéthetenként tartott Társalgók közérdeklődésre számot tartó témákat érintettek közismert vendégek, szakemberek részvételével. 1984 őszétől az USZIK az akkor megalakult egyesülettel, az Újpalotaiak Baráti Körével közösen szervezte a Társalgókat. Vendégünk volt – többek között – Ráday Mihály, a Budapesti Városszépítő Egyesület akkori alelnöke, Balczó András olimpiai bajnok, Kósa Ferenc és Jancsó Miklós filmrendezők, Liska Tibor közgazdász és Pozsgay Imre, akkor a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára. A kötetlen beszélgetések egyre népszerűbbek lettek, elsősorban azért, mert lényegében a rendszerváltásig a vélemények szabad áramlásának, a kötetlen eszmecserének egyetlen nyilvános fórumát jelentették a lakótelepen. Természetesen a hatalom számára kényesebb témák megtárgyalása konfliktusokat okozott. Amikor egy papot hívtunk vendégként, azt a rendezvényt nem lehetett megtartani a Zsókavár utcai pártházban, ezért az ÚBK kuckójába kényszerültünk, mely egy közeli ház szerelőszintjén volt. Volt olyan program is, melyből az USZIK-nak mint szervezőnek – igazgatói utasításra - ki kellett maradnia. A legendás Társalgók sokszor éjszakába nyúló eszmecserévé váltak, széles körből vonzották a vendégeket egészen a 80-as évek végéig. A gyors léptekkel beköszöntő rendszerváltozás vetett véget a sikersorozatnak. Ugyanis akkor már mindenki, mindenhol azt mondhatott, amit akart – meg is szaporodtak az ilyen alkalmak –, tehát a Társalgó „privilégiuma” megszűnt. 1990-től az Újpalotaiak Baráti Köre gondozta tovább a programsorozatot, mely ritkábban és szűkebb körben, egyesületi rendezvényként még napjainkban is működik.

Video, Közösségi TV - a helyi kommunikáció új lehetőségei A nyolcvanas évek közepére felerősödött és egyre szélesebb körben terjedt az a tendencia, hogy a „mozizás”, filmnézés mint közkedvelt szórakozás a mozikból némileg az otthonokba vonult vissza. Ennek oka a video robbanásszerű elterjedése volt. Ekkor az intézmény eladta a szovjet hordozható, 35 mm-es filmvetítőjét, és vásárolt egy videolejátszó készüléket, mely akkoriban – a privát szférában és az intézményekben is – még ritkaságnak számított. Ezzel a lépéssel egyrészt a változó körülményekhez akartunk igazodni, másrészt az intézményi adottságunkból következő hátrányunkat szerettük volna ledolgozni a korszerű technika alkalmazásával. A Soros Alapítványtól pályázaton videokamerát is nyertünk. A Szabadidő Központ két munkatársa videofilmkészítési szaktanfolyamon vett részt, később pedig az intézmény köré csoportosuló érdeklődő civileket is bevonva további szakismeretre tettünk szert Sára Balázs operatőr vezetésével. Létrejött egy kis csoport, mely alapvető filmkészítési ismerettel rendelkezett, ezzel is fel akartunk készülni a küszöbön álló közösségi TV tevékenységébe való bekapcsolódáshoz. Ezekben az években ismét felmerült az újpalotai művelődési intézmény építésének lehetősége. Egy könyvtárközpontú művelődési házat terveztek a lakótelep központjába. A biztató tervekből ezúttal sem lett semmi. Anyagi okok miatt meghiúsult. „Örömünkre a Fővárosi Tanács VII. ötéves tervében egy több funkciót ellátni képes kisebb közművelődési intézmény építése szerepelt. 1987 IV. negyedévében jutott tudomásunkra, hogy a Fővárosi Tanács módosította középtávú tervét, s gazdasági okokra való hivatkozással nem épít59


SZAKMATÜKÖR 4. teti meg ezt a nagy hiányt részlegesen pótló intézményt…Úgy ítéljük meg, hogy ez elmaradt fővárosi beruházás. Mindezekből következik, hogy az Újpalotai Közösségi Ház megépítéséről, az épület által hordozott tartalomról nem tudunk lemondani.” (Idézet Szabó István XV. kerületi tanácselnök leveléből, melyet Iványi Pálhoz, a Fővárosi Tanács VB elnökéhez intézett 1988. március 24-én.) A beruházás ugyan elmaradt, de az USZIK két éven keresztül jelentős anyagi támogatást kapott a fővárostól a lakótelepi közművelődés körülményeinek javítására. A plusz forrásból elsősorban a technikai lehetőségeinket fejlesztettük. Többek között videoprojektort vásároltunk, ezzel is a változóban lévő filmnézési szokásokhoz, közösségi filmforgalmazáshoz akartunk igazodni. Egyúttal készültünk a Közösségi TV kommunikációs és kultúraközvetítési lehetőségeinek közelgő alkalmazására. Videóra rögzítettünk pl. egy iskolai fórumot, mely komoly konfliktust gerjesztő témával foglalkozott (a késéssel megépített Árendás közi Iskola váratlan középiskolává alakítása). A 80-as évek közepén különféle formában szorgalmaztuk a Közösségi TV létrehozását, melynek funkcióját a kerületi vezetők akkor még nem ismerték fel. Megismertettük a lakossággal a közösségi televíziózás kínálta lehetőségeket, rendszeresen szakkönyveket ajánlottunk, fórumokat szerveztünk, és tájékoztatást adtunk a fővárosban már működő helyi televíziókról. A XV. kerületben csak l988 tavaszán indult meg a helyi Közösségi TV szervezése a műszaki előkészületekkel párhuzamosan, akkor, amikor már csaknem kötelezték a tanácsokat a KTV beindítására. Nem a 80-as évek történetéhez tartozik, de néhány szót megérdemel a Közösségi Televízióval való kapcsolatunk, a helyi műsorokban betöltött szerepünk. A már említett videotechnikával és filmkészítési gyakorlattal aktív résztvevői voltunk a műsorkészítésnek. Önálló kulturális híradót szerkesztettünk, közérdeklődésre számot tartó témákban riportokat, kisfilmeket készítettünk, és gyakran résztvevői voltunk az élő adásoknak is. A Soros Alapítványtól egy évre szóló anyagi támogatást kaptunk a Jó reggelt Újpalota! című élő magazinműsor gyártására. Mivel rendkívül munkaigényes műfaj a televíziózás, hosszútávon nem tudtuk összeegyeztetni napi munkánkkal, a művelődésszervezéssel. Néhány éves aktív közreműködés után kiszálltunk a műsorkészítésből, de a filmkészítéssel nem hagytunk fel. Nem egy színvonalas helytörténeti dokumentumfilmet készítettünk. Ezek a tevékenységek a 90-es évekre datálódtak, de előkészítésük, megalapozásuk a 80-as években történt.

Körműsorok7

(Részlet az 1980- ban megjelent BMK kiadványból) A körműsor-akciók célja, hogy a gyermek- és ifjúsági korosztály évközi és nyári szabadidő eltöltését szervező pedagógusok, klubvezetők munkáját segítsük, s az iskolák, klubok számára anyagi támogatást nyújtsunk... A körműsorban fellépést vállaló foglalkozásvezetők, fellépők, művészek számára pályázatot írtunk ki, a pályázatra beérkező műsorkínálatból válogatva készítettük el ajánló füzetünket.

7

A nyolcvanas években a Budapesti Művelődési Központ, a Fővárosi Tanács Művelődésügyi Főosztálya, a Budapesti Ifjúsági és Sporthivatal, valamint a KISZ Budapesti Bizottsága támogatásával éveken át „Körműsor” illetve „Színházalás” akciókat indított, amelyet a hétvégén nyitvatartó iskolák, a nyári napközis táborok, a klubok, ifjúsági közösségek, illetve a lakótelepeken működő közművelődési intézmények vehettek igénybe. A választható programokban szerepeltek: közösségépítő-, ismeretterjesztő-, irodalmi-, nyelvi-, néptáncos foglalkozások, továbbá bohóc, zenés, pantomim műsorok és színpadi produkciók különböző korosztályok részére. Fellépőik között találjuk műfajuk legjobb hivatásos előadóművészeit (Berki Tamást, Éles Istvánt, Birinyi Józsefet, Nagyiványi Pétert, a Muszty-Dobay duót, a Falkafolk együttest stb.) éppúgy, mint a kézműves mesterek javát (Székely Évát, Granasztói Szilviát, Berhidai Magdolnát, Roskó Gábort stb.) és az amatőr színházak elejét (Astra Bábcsoport, Ascher Oszkár Színpad, Tér Színház stb.)

60


SZAKMATÜKÖR 4. …A műsorkatalógusunkkal segíteni kívánjuk, hogy a fővárosban programokat szervező pedagógusok, klubvezetők „összetalálkozhassanak” a programokat kínáló művészekkel, foglalkozásvezetőkkel. A gyermekek és fiatalok szabadidő eltöltésének segítése, színesebbé, tartalmasabbá válása érdekében szeretnénk, ha tovább tudnánk bővíteni a fellépők körét s a kínált műsorok számát. Várjuk a további műsorkínálatokat! A körműsor-akciókkal s az ajánlott műsorokkal kapcsolatban is minden észrevételt, javaslatot szívesen fogadunk. A kiadvány szerkesztői: Pordány Sarolta Soponyai Éva

A lakóhelyi egyesületek, lakóklubok szerepe a helyi közösségi élet alakításában, a közművelődési ellátás javításában (Részletek dr. Szabó Ferenc 1989- ben írt pályázatából)

Az elmúlt évtizedben új folyamat indult meg a közművelődésben. A meglévő hiányok pótlására előbb a hetvenes évek második felétől - a nagy lakótelepek felépítésével egyidőben -indult meg a lakóklub mozgalom, majd ezt követően a nyolcvanas évek első felében kezdődött a helyi egyesületek kialakulásának folyamata. Az utóbbi másfél-két évben pedig a nem bejegyzett, nem nyilvántartott különböző baráti körök, társaságok a szabadidő tartalmas eltöltésére, érdekérvényesítő körök ma még képlékeny önszerveződését tapasztalhatjuk… 1. Lakóklubok A lakóklub mozgalomnak indult, a lakótelepeken hiányzó közösségi színterek hiányát kívánta pótolni, illetve a lakások méreteiből adódóan a nagyobb színteret igénylő családi rendezvények igényének kielégítését szolgálja. Mindezek az okok a spontán, önálló kezdeményezést eredményezték. Egy-egy lakóház vagy háztömb lakói különböző használaton kívül álló helyiségekben pincékben, szárítókban, lábasház beépítéssel - közösségi együttlétre alkalmas tereket alakítottak ki, és klubszerű tevékenységi formákat indítottak be. A folyamat 1980-1984-ig felgyorsult, dinamikus mennyiségi fejlődés indult meg. Rövid idő alatt közel száz lakóklub jött létre. Működésükre a változás a jellemző. A gyors kialakulás után megtorpanás következett… A megtorpanások ellenére a lakóklubok a lehetőségeikhez képest gazdagították, színesebbé tették a helyi közművelődést, a helyi társadalmi nyilvánosság előfutárai voltak. Tevékenységükben leggyakoribbak a gyermek-, ifjúsági, a nyugdíjas, a kondicionáló és a barkács- foglalkozások. Közkedveltek és igazán sikeresnek mondható programok a már hagyománnyá váló közös névnapok, születésnapok, gyermeknapi, anyák -napi, télapó, karácsonyi, szilveszteri ünnepségek. Sajátos jelenségként érzékelhető a klubok mintegy kétharmadában, hogy a felnőttek a klub létrehozásában közreműködtek, majd szinte kivonultak a klubokból, és csak alkalmilag vesznek részt a rendezvényeken. Ugyanakkor a gyermekek, a fiatalok, újabban erősödő tendenciával a nyugdíjasok váltak a lakóklubok rendszeres használóivá. A nagy lakótelepeken (III., XIV., XV., XVIII. kerületek) tipikus jelenség, hogy néhány klub a hiányzó közművelődési intézmény funkciójának ellátására törekszik. Ugyanakkor méretüknél, lehetőségüknél fogva ezt nem tudhatják megvalósítani, és kudarcként élik meg a túlzott vállalás eredménytelenségét. Az adott körülmények, a helyi adottságok vagy éppen hiányok figyelembevételével a lakóklubok változatos keretek és formák között jöttek létre, és működnek (egyesület, lakásszövetkezeti-HNF, művelődési otthon fenntartásában és fenntartó nélkül). Az önállóságot leginkább biztosító és egyben a legproblémamentesebb forma az egyesület. A lakásszövetkezetek - ahol nem értékesítették a közösségi színtérnek alkalmas helyiségeket

61


SZAKMATÜKÖR 4. (bérbeadás kisiparosok, kiskereskedők részére) - saját költségvetésükből biztosítják a klubok működését. A többi klub a tagdíjból és bevételes rendezvényekből próbálja kifizetni az irreálisan magas bérleti és üzemeltetési költségeket. Folyamatos működésük, fenntartásuk nem megoldott. Jelentős, elsősorban központi támogatást igényelnek. Fontosnak tartjuk a fenti szempontok figyelembevételével annak a felülvizsgálatát, hogy a lakóklubok lehetséges funkciójuknak megfelelő helyi támogatásban, finanszírozásban részesüljenek, amely stabilitásukat, a helyi közművelődésbe való integrálódásukat biztosíthatná. Figyelemre méltó a lakóklub létrehozásának „gazdaságossága”. 1982-1984 között 3,9 milliós központi támogatásból (Országos Közművelődési Alap) 4.000 m2 közösségi színteret alakítottak ki... A művelődési otthonok részben a telephelyeikhez hasonló többé-kevésbé rendszeres műsorellátással, kézműves programokkal, kihelyezett szakköri tevékenységgel működnek közre a lakóklubok munkájában. Kialakulóban van a kerületi fórumok, a szaktanácsadás rendszere is. … Probléma a fűtés, hangszigetelés és vizesblokk hiánya, a bérleti díjak tisztázatlansága stb. Mindezek csökkentették a lakosság aktivitását, ugyanakkor az egyéni anyagi áldozatvállalás fizetőképesség - is csökkent. Azok a lakóklubok, amelyek pályázataik útján szinte folyamatos céltámogatásban részesültek, a kezdeti lendületet fokozva jól működnek. (XVIII.ker. Kerékpár Klub, Havanna lakótelep - XIX.ker. Szigligeti Ede Lakóhelyi Közművelődési Egyesület és a Csokonai Lakóklub Közművelődési Egyesület - XX. ker. Barátság Lakóklub, Berkenye Szabadidő Klub.) A nehézségek ellenére az átalakulást tendenciaszerűen jelzi, hogy ezen klubok közül néhányan eredeti célkitűzésüket bővítve helyi közművelődési egyesületté váltak (Pl: XIX.ker. Szigligeti Ede Lakóhelyi Közművelődési Egyesület). Ezért is indokolt a közművelődés helyi finanszírozásának újbóli átgondolása... A lakóklub mozgalom - további terjedésének elősegítése érdekében - változatlanul szükség van a helyi szervek összehangolt támogatására, hogy tegyék ismertté és saját hatáskörükben könnyítsék meg a lakóklubok alakításának és önálló működésének, jogi személlyé válásának feltételeit. A lakóklub a helyi társadalmi nyilvánosság, a közművelődési tevékenység egyik színtere lehet, de nem pótolhatja a hiányzó intézményeket. 2. Helyi közművelődési egyesületek 1948 óta az utóbbi két évben vált jellemzővé a helyi egyesületek, azon belül a helyi közművelődési egyesületek szerveződése. Napjainkig a helyi egyesületekkel kapcsolatban furcsa kettősség érvényesül. Az Egyesülési Törvény a korábbihoz képest szinte szabad teret ad a helyi egyesületek megalakulásának, de működési feltételeik (helyiség, alanyi jogon való támogatás) alig adottak, vagy túl korlátozottak. Budapesten elsőként 1983-ban kezdett alakulni az Újpalotaiak Baráti Köre Közművelődési Egyesület. Az első megalakulás meghiúsult, közismerten a helyi hivatalos szervek ellenállása miatt. A megalakulás körülményeit társadalmi nyilvánosságra hozó cikkek, interjúk, nyilatkozatok több évre visszavetették a fővárosban a helyi egyesületek alakulását. Budapesten nagyságrendjéhez képest viszonylag kevés - helyi kulturális, közművelődési egyesület működik (2. sz. melléklet). A helyi egyesületeket - a cégbírósági bejegyzési kötelezettség miatt - ma már könnyű nyomon követni… Számos amatőregyüttes, klub, kör azért nem kéri egyesületi bejegyzését, azért nem akar elszakadni a művelődési otthontól, mert ezáltal elvesztené az állami támogatást. Inkább elvégzi az állami struktúrában kialakult papírmunkát, s alkalmazkodik a fenntartó elvárásaihoz. Követésre méltó példa: amikor a művelődési otthonok és egyesületek közösen szerveztek rendezvényeket, a művelődési házak ingyenesen biztosították az egyesületek részére a technika eszközeinek igénybevételét.

62


SZAKMATÜKÖR 4. A helyi egyesületeknél is a fő gondot a folyamatos működési feltételek hiánya okozza. A helyiséggondokat enyhíthetné, ha a közművelődési intézmények fogadókészsége mellett a körzeti párt és HNF helyiségekbe befogadnák a helyi egyesületeket....

63


SZAKMATÜKÖR 4.

Győri Péter Pódo – Híd. Gondolatok a cigány művelődési „Bázis” klub különös történetéről (Daróczi Ágnessel 8, dr. Bársony Jánossal9 és Zsigó Jenővel10 készült interjúk alapján) „…mozgalom volt, ami arról szólt, hogy mi romák vagyunk, nem akarunk mások lenni, szeretnénk ezt békességgel megélni.” (Daróczi Ágnes) Ahhoz, hogy megértsük a cigány kultúra területén a hetvenes években elkezdődött folyamatot, ami a Bázis klub születéséhez vezetett, érdemes leszögeznünk, hogy bár lélekszámuk meghaladja az összes többi kisebbségét együttvéve –nem voltak kisebbségi jogai a cigányságnak a nyolcvanas évek végéig. Üdítő kivételt az 1957-től 1961-ig terjedő rövid időszak jelentett csupán, amikor László Mária (és neves zenészek, valamint a pándi cigányok) kezdeményezésére korlátozottan működhetett a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége. /Lásd később!/ Párthatározat a - Szövetség feloszlatásakor 1961-ben - a romák kultúrájának felszámolását tűzte ki célul.

8 Daróczi Ágnes: népművelő, etnológus, előadóművész. 1971 óta versmondó, egyetemi éveiben a Monszun, majd a Romano Glaso és a Kalyi Jag együttesek tagjaként lép fel versekkel és cigány népköltészettel. 1978 óta a Népművelési Intézetben (ma: Magyar Művelődési Intézet) a cigányság közművelődésével foglalkozik. Megszervezi a roma képzőművészek országos kiállításait. 1979-Budapest-Pataki Galéria, 1989-Budapest-Néprajzi Múzeum, 1985-Párizs-Conciergerie, 2000-BudapestPataki Galéria). A roma folklórmozgalom elindítója, fejlesztője, 1981. Tata, 1984. Nyíregyháza, 1987. első nemzetközi fesztivál, és azóta évenként a hagyományőrző cigány folklóregyüttesek találkozóit szervezi. 1981- ben elindítja a munkásszállásokon élő cigánydolgozók körülményeinek kutatása c. projektet. 1984 és 1992 között nemzetközi cigány kulturális találkozókat szervez. Az Amalipe Cigány Kulturális és Hagyományőrző Egyesület alapítója, 1992-ig elnöke. 1992-98. az MTV Patrin Magazinjának alapítója és felelős szerkesztője. 1994 a televíziózás történetében az első romanapot szervezi, benne Jancsó Miklóssal közösen készített film: Megöltétek ártatlan családom. 1995 – a második roma holocaust filmet készítik Jancsó Miklós rendezésében: Temetetlen holtak – Lajoskomárom címmel. Szerzője számos cikknek és "Pharrajimos - romák sorsa a holocaust idején" (2005, L'Harmattan Kiadó) és a "Vrana mámi mesél - népismeret az általános iskolák 1-4 osztálya számára" (2005, Sulinova Kiadó) kötetek társszerzője. Szerkesztő munkatársa a "Historia romani - Roma történelem" című 6 részes oktatófilm sorozatnak (2005, Romédia Alapítvány). 9 Bársony János: jogász, kisebbségkutató, zenész.

1968-1978. a Monszun együttes tagjaként zenél és gyűjti a cigány népzenét, 1976-78. megalakítja és vezeti a Romano Glaszo együttest, 1978-1984. megalakítja és vezeti a Kalyi Jag együttest, kiválása után a cigány jogszokásokat és történelmet kutatja. Fővárosi cigány koordinációs bizottsági titkár 1977-1990 között. A cigány családsegítő hálózat és kerületi koordinációs hálózat kialakítója. Roma intézmények megalakítását kezdeményezi: bázis, ma Romano Kher. A cigánygyermekek olvasótáborainak szervezése (1978-19888) és üdülőinek kialakítása fűződik nevéhez: Balatonszemes, Visegrád-Gizella telep. Részt vesz a cigány képzőművészek (Péli Tamás festőművész első hazai kiállításának szervezője, 1979-Budapest-Pataki Galéria, 1989-Budapest -Néprajzi Múzeum, 1985-Párizs-Conciergerie, 2000- Budapest-Pataki Galéria) kiállításainak szervezésében és a folklórmozgalom elindításában, fejlesztésében. A Phralipe és az Amalipe szervezet egyik alapítója, a Roma Polgárjogi Alapítvány munkatársa (1996-2004). Szerzője számos cikknek és "Pharrajimos - romák sorsa a holocaust idején" (2005, L'Harmattan Kiadó) és a "Vrana mámi mesél - népismeret az általános iskolák 1-4 osztálya számára" (2005, Sulinova Kiadó) köteteknek, Forgatókönyvíró-szerkesztő munkatársa a "Historia romani - Roma történelem" című 6 részes oktatófilm sorozatnak (2005, Romédia Alapítvány). 10

Zsigó Jenő: népművelő, szociológus, szociálpolitikus. 1980-86. cigányügyi titkár (XV. Kerületi Tanács), 1986-87. a Cigány Családsegítő Szolgálat vezetője, 1987- a Fővárosi Cigány Szociális és Művelődési Módszertani Központ igazgatója, 1989- a Phralipe Független Cigány Szervezet szóvivője, vezetőségi tagja, 1990 óta a Phralipe című folyóirat szerkesztője, 1991-94. a Magyarországi Roma Parlament szóvivője, 1994 óta elnöke, 1993-94. a Roma Szervezetek Kerekasztala elnöke. 1991 óta a budapesti magisztrátus tagja. Autodidakta zenész és zeneszerző. 1984-ben alapítja az azóta nemzetközi hírű Ando Drom Cigány Folklór Együttest.

64


SZAKMATÜKÖR 4. Politikai jogok, egyház, értelmiség és önszerveződés hiánya ellenére a hetvenes évek elején mégis jelentkezett egy alig néhány főből álló kicsiny csoport, amely öntudatosan vállalta népét, származását. Kitörésük elsősorban művészeti területen volt sikeresnek mondható. 1971-ben jelent meg az akkor alig 16 éves költő - Bari Károly - első verses kötete „Holtak arca fölé” címmel, ugyanebben az évben publikálta első novelláit Lakatos Menyhért, és a Nagyvilág című irodalmi folyóirat cigány nyelvű műfordításokat közölt Choli Daróczi József tollából. Hírhozók voltak ők, akik egy velünk élő, mégis ismeretlen világot mutattak meg, hoztak emberközelbe a maga szenvedésével, esendő szépségeivel. Pozitív kontextusban eladdig csupán a folklór területén találkozhattunk cigányokkal. A cigány mesék, népdalok, táncok, mondókák gyűjtésében és közreadásában elsősorban Nagy Olga, Víg Rudolf, Erdős Kamill, Martin György, a Pesovár fivérek, Maácz László, Csenki Imre, és később a költő-néprajzkutató Bari Károly, Dobos Ilona, Görög Veronika, Kovalcsik Katalin, Lakatos Menyhért, Szuhai Péter, Erdélyben pedig Raduly János végzett termékeny munkát. A cigány folklór történetének kutatásában a legnagyobb problémát az írásbeliség igen kései (19. századi) megjelenése okozza. A cigányok eredeti népdalaik, táncaik, meséik, balladáik mellett gyakran megőrizték a környezetükben élő népek (eredeti helyükön már régen kipusztult) hajdani népköltészetét. Ez igaz a magyar folklór vonatkozásában is, de a cigány és magyar népköltészet sokoldalú kölcsönhatásának felderítése még várat magára.

Művelődéstörténeti bevezető: Elsőként, 1851-ben (!) Ipolysági Balogh János (volt 1848-as Damjanich huszár és zenekarvezető, aki cigány nyelven, két dialektusban imádságokat adott ki) levélben fordul I. Ferenc József császárhoz, kérve, tegyen lépéseket a cigányok egyenjogúsítására és politikai jogainak biztosítására. 1890-ben, majd az 1920-as években a pesti muzsikus cigányok szervezetet hoznak létre és lapot adnak ki. A 19. század elején Wlisloczky Henrik, majd a negyvenes években a Csenki fivérek (Imre és Sándor kb. 800 dallam), ill. Hajdú András (kb.1500 népdal) kutatták és gyűjtötték tudományos igénnyel a roma folklórt. Munkájuk javarészt kéziratban, hangfelvétel nélkül maradt meg. A feldolgozás nagyon lassan haladt, már csak azért is, mert pl. a Csenki testvérek nehezen értelmezhető, sajátos jelöléseket, rövidítéseket használtak. A hatalmas, de kusza anyagot jelentősen kiegészítve és végre alaposan feldolgozva Vígh Rudolf 11 (1929-83) tette a zenei világ számára használható közkinccsé. (A Vigh Rudolf által is kutatott Hermann Antal gyűjtésnek érdekes irodalomtörténeti vonatkozása is van: József Attila, aki 1924 szeptemberétől a szegedi egyetem bölcsészeti karának magyar– francia-filozófia szakos hallgatója, mellékesen cigány nyelvet is tanul Hermann Antaltól. Ennek kapcsán ismerkedik meg a gyűjtéssel. Már előtte is erős kötődést érez a népköltészethez, gyakran él a népballadák tömörítő eljárásával: pl. a Szegényember balladájában. A gyűjtések között találkozhatott azzal az eredeti, kárpáti dialektusban lejegyzett cigány szöveggel, amelynek magyarra fordítása így hangzik: „Nincsen se apám, nincsen se országom, nincsen szeretőm sem”. Joggal hihetjük, hogy ez ihlette versét, ami miatt 1925. április elején magához hívatja őt Horger Antal, akinél magyar nyelvészetből kellett volna vizsgáznia, és dühösen elétárva a Szeged c. lap

11Vígh

Rudolf 1943-ban (14 évesen!) vette a bátorságot, hogy a szüleitől hallott és a maga által lekottázott népdalokat egyenesen Kodály Zoltán lakására vigye. Kodály elismerése és inspirációja kézzel fogható volt: 1954-ben már Csenki Imre mellett az Állami Népi Együttes másodkarnagya. Az ötvenhatos események után mondvacsinált ürüggyel eltávolítják az együttesből, de ’58-ban Kodály segítségével az Akadémia Népzenekutató Csoportjához kerül. Kodály barátságát kb. 10 000 magyar népdal elemzésével és sok szempontú feldolgozásával, kategorizálásával, ill. több ezer cigány népdal összegyűjtésével és tudományos feltárásával hálálja meg. Két indiai útja révén – Bartókhoz hasonlóan – jelentős összehasonlító kutatásokkal gyarapította az egyetemes zenetörténetet.

65


SZAKMATÜKÖR 4. egyik példányát, ezt kiabálja: egy olyan emberre, ki ilyen verseket ír, nem bízhatjuk a jövő generáció nevelését! (A vers címe „Tiszta szívvel” volt…) A II. világháború tragikusan érintette a 200-220 ezres magyarországi cigányságot is: a munkatáborokba, haláltáborokba hurcoltak jelentős része elpusztult, sokan haltak meg a különböző kényszermunkák során.12 A roma lakosság 80 %-a jogfosztott, nem emancipálódott rétege mellett 20 % polgáriasodott, főleg muzsikus cigány élt az országban. A háború szörnyűségeinek és következményeinek feldolgozását a többségükben írástudatlan, elnyomott romák számára nehezítette, hogy alig volt írásbeliség, nem volt értelmiség, nem volt egyház. Rendkívül lassan indult meg az a folyamat, ami a teljesen jogfosztott és marginalizálódott létből a társadalmi emancipáció felé mutatott. Az integrálódás folyamatát az is késleltette, hogy a romákat a földosztásból az előítéletesség okán „kifelejtették”. A kulákság ellen meghirdetett politikai-ideológiai harc jelszava „a föld a szegényeké!”- volt, de az új trendbe a cigányság csak átmenetileg „fért bele”. A kezdetekben lehetővé vált számukra a tsz-ekbe való tömeges belépés. Ahogy azonban konszolidálódott az ország, a cigányok úgy szembesültek azzal, hogy ők már nem tagnak, legfeljebb „alkalmazottnak” kellenek. Így az elsők között kényszerültek vendégmunkáslétbe, és ezzel elsők között proletarizálódtak. Ingáztak, városokba jártak, és hétközben munkásszállókon laktak. Öntudatra ébredésük, kiszolgáltatottságuk, hátrányos megkülönböztetésük elleni harcuk első lépéseként László Mária cigány újságírónő vezetésével 1957-ben megalakult a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége (MCKSZ). Ezzel indult meg a cigányság érdekképviselete és kulturálódása az intézményesülés felé. Az alapító tagok között neves cigánymuzsikusok (Lakatos Sándor, Toki Horváth Gyula,) is szerepeltek, de a kezdeményezők között találjuk a pándi cigánytelep lakóit is (László Mária gyakornoki évei alatt rendszeresen járt Pándra). László Mária és munkatársai kulturális versenyeket szerveztek, ezek hatására alakultak meg az első együttesek az egész országban (Mátészalka, Nyírvasvári). Martin György néptánc kutató (a Magyar Tudományos Akadémia népzenét és néptáncot kutató munkacsoportjának tagja) a mozgalom mellé áll, 1959 nyarán megszervezi az első cigány folklórfesztivált. Az eredeti forrásokból táplálkozó hagyományok felélesztése nagyban segítette a roma öntudat, identitás megerősödését, kultúrájuk széles körben való terjesztését, elismertetését. László Mária bátor kiállásával nagyon hamar kiváltotta a pártvezetés ellenszenvét és retorzióját. Amikor szót emelt az internálások ellen, ráadásul (az alkotmányban rögzített „minden állampolgár egyenlő” elv alapján) követelte és számon kérte a romák emancipációs jogait, előbb ’58-ban lehetetlenné tették működését, majd ’61-ben a Politikai Bizottság feloszlatta a kulturális szövetséget (MCKSZ). A PB hivatalos állásfoglalása szerint a cigányság nem önálló nemzetiség, hanem olyan „elmaradott szociális csoport”, amelyet fel kell számolni. (A PB ideológiai alapon hozta meg döntését: a kutatási eredmények között szelektálva azokat fogadta el, amelyek tagadták az önálló cigány nyelv és kultúra létezését.)

A közelmúlt története: Az 1968-as diáklázadások új életet leheltek a társadalomtudományi kutatásokba. Nálunk is kritikusabb szemmel figyelték a fiatal tudósok és tudós-jelöltek azokat a megkövesedett, tudományos mezbe öltöztetett tanokat, amelyeknek egyre inkább ellentmondani látszottak az újabb kutatások. A tudomány – Kemény István kutatásai nyomán – egyre több bizonyítékot szolgáltatva mond ellen a politikának. Kemény szegényügyben és cigányügyben folytat szociológiai kuta12

A Kárpáti Védvonalat, vagy Árpád-vonalat nagyrészt romákkal építették, sokukat a saját falujuk mellett lőtték főbe. A kutatások (Erdős Kamill, Bársony János) szerint 10-50 ezer ember hallhatott meg 1943-45 között.

66


SZAKMATÜKÖR 4. tásokat. Utóbbiban megállapítja: a cigányság jelentős része nyomorban él, előítéletek, hátrányos megkülönböztetés sújtja. A cigányság nem egységes „massza”, hanem ugyanúgy rétegzett, mint a magyar (többségi) társadalom. A cigányság problémája nem puszta cigányügy, hanem valós, sürgős megoldásra váró társadalmi probléma. 1968-ban egy TIT konferencián muzeológusok, fiatal (egyetemista) néprajzosok hangot adtak az addigra már több oldalról is bizonyított ténynek, miszerint a cigányság saját kultúrával, nyelvvel bíró etnikailag meghatározott csoport, és kiálltak e kultúra értékei és terjesztése mellett. A valódi áttörés a hetvenes évek elején kezdődött. 1970-ben megjelenik Bari Károly első, Holtak arca fölé c. verses kötete, amiben Nagy László és Juhász Ferenc szellemi utódaként az eredeti cigány folklór legmélyéből merítve beszél népe megaláztatásáról, kiszolgáltatottságáról. A szépirodalom területén jelentkezik az író Lakatos Menyhért a „Füstös képek” írója és a költő és műfordító Choli Daróczi József is. A roma festők első nagy generációja Balázs János és Péli Tamás voltak. Péli már tanult festő, 1975-ben a Holland Királyi Akadémia bizonyítványával érkezett haza. Daróczi Ágnes, aki a ’72-es „Ki Mit Tud?” alkalmával, a televízió segítségével az egész országnak bebizonyítja: a cigány nyelv él, és ha avatottan tolmácsolják, szép is. Nagyrészt talán éppen a művészek megrendítő alkotásainak hatására alakul ki az a szolidaritás a cigánysággal kapcsolatban, ami Keményhez hasonlóan a problémák okainak, gyökerének keresésére, kutatására sarkall sok fiatal magyar értelmiségit. A cigány folklórmozgalom elindítója az 1967-ben alakult Monszun együttes. A 72-es „Ki Mit Tud?” harmadik díját elnyerő együttes soraiban - Bársony Júlia vezetésével – roma fiatalok is vannak. A Monszun kezdetben modernebb hangszerelésű megzenésített versekkel, munkásdalokkal, népdalokkal (pol-beat) aratott sikert, majd Maróthy János zenetudós segítségével a városi folklórt kezdték gyűjteni és kutatni. Így jutottak el munkásszállókra is, ahol a magyar munkásoktól kevés népdalt (inkább nótákat) rögzítettek, de a cigány munkások között néha rendkívül tehetséges fiatalok tolmácsolásában ismeretlen, eredeti folklórra bukkantak. Gyűjtésük ma is megtalálható a Zenetudományi Intézet Bartók Archívumában. Az együttesben már többségében cigány fiatalok zenéltek 1970-től 1975-ig. A munkába bekapcsolódik Daróczi Ágnes is, néhány évvel később Bársony Jánossal együtt alakítják meg az újkori roma mozgalom első cigány folklór együtteseit: 1976-ban a Romano Glaszo – Cigány Hang nevű együttest Gallyas Lászlóval, majd 1978-ban a Kalyi Jag- Fekete tűz együttest. A Romano Glaszo abban tér el a – szinte vele egy időben megalakult - Rom Som együttestől (lentebb), hogy a vidéki cigányfolklór gyűjtésére és a vokális, többszólamú megszólalásra teszi a hangsúlyt, nem a hangszeres zenére. Országjárásuk igazi unikum, igazolva a cigány folklór erejét és jogosultságát. A Monszun és a Romano Glaszo a kultúrházak és munkásszállások színpadaira viszi, értékes művészetként mutatja be a cigány kultúra alkotásait, kiszabadítva azt a partikularitás (lakások, rétek, vasutak, munkásszállók előtti terek) száműzetéséből. Ráébresztik a vegyes, roma és nem roma munkásokból álló közönséget e kultúra és nyelv értékes voltára. A romáknak ezzel önbecsülési lehetőséget teremtenek. A szállókon és turnéikon rengeteg jó hangú, őserővel megszólaló cigány fiatalalt fedeztek fel, akik még hűen őrzik az eredeti cigány folklór sok elemét: népdalokat, táncokat, meséket. 1972-ben Choli Daróczi József - Munkácsi Gyuláné igazgatónő kérésére - egy újpalotai iskolában, képesítés nélküli tanítóként cigány gyerekekkel kezd foglalkozni, akikkel eltérő szokásaik miatt az iskola érdemben nem sokat tud kezdeni. Choli felfedezi, hogy csak a gyerekek szüleinek bevonásával képes eredményt felmutatni. Olyan klubot szervez a szülőknek és gyermekeiknek, ahol szabadon énekelhetnek, táncolhatnak, közösségi életet élhetnek, kiteljesíthetik, megvalósíthatják önmagukat. Munkája mintaértékű modellként fogható fel. Bevitte a cigány nyelvet az iskolába, ezzel megtalálta a hangot a gyermekekkel és szüleikkel. Megmutatta: ha akar, az iskola, a pedagógia tud alkalmazkodni egy másik kultúrában élő, nevelkedő fiatalok és szüleik igényeihez.

67


SZAKMATÜKÖR 4. Létrehozta a Rom Som együttest, amiből a Csokonai Művelődési Központban - Török Virág igazgatóhelyettes támogatásával - a környéken élő cigány családok életmódját jelentősen átalakító, értelmes, alkotó közösségi lét lehetőségét felvillantó klub nőtt ki. Megszervezik a cigány gyerekek szüleinek tanítását az általános iskola befejezésére, azáltal, hogy az iskolavégzést a jogosítvány megszerzésével kötik össze, ami óriási motivációnak bizonyul! 1974-ben megjelentetik a kétnyelvű Rom Som újságot, ami egyrészt műsorfüzet, másrészt irodalmi folyóirat volt, és vállalta az élő cigány irodalom bemutatását. Choli műfordításában Petőfi, József Attila versei is megjelentek. A Rom Som Együttes, klub és folyóirat pezsgő kulturális életet vitt a kerület életébe, bizonyítva: a kemény ellenállásba ütköző, súlyos társadalmi konfliktust kiváltó asszimilációs törekvések óriási értékek értelmetlen pusztulását eredményezhetik, míg a két kultúra találkozásából, integrálódásából egymást ösztönző, mindkét fél, de az egyetemes kultúra számára is maradandó, egyenértékű alkotások születnek. A "lapot" 1977-ben betiltották minden indoklás nélkül. 1975-ben Daróczi Ágnes a Fővárosi Pedagógiai Intézet főmunkatársának, Solt Ottiliának kérésére dalokból, versekből segédanyagot állít össze cigány anyanyelvű tanulók számára. (Kerek harminc év elteltével 2005-ben „Vrana mámi mesél” címmel jelenik meg az a kötet - az Oktatási Minisztérium kiadásában, amely népismereti anyag részeként az egykori szerény válogatást is tartalmazza.) 1976 májusában a Magyar Rádió műsort készít a cigány irodalomról, amiben a Romano Glaszo együttes közreműködésével Bari Károly, Lakatos Menyhért, Horváth Gyula, Osztojkán Béla munkásságáról szólnak, Choli Daróczi József cigány nyelvű költészetével ismerkedhet az ország, de Petőfi és József Attila versek is elhangzanak cigány nyelven, roma népzene kíséretében. Az intenzív, munkásszállókon folytatott gyűjtő-kutatómunka és a sikeres előadások egyik eredményeként jött létre 1977-ben Choli Daróczi népművelői tevékenysége során a Bp. XIII. ker. Csavargyár úti munkásszállón rendszeres közös roma népzenei és tánc alkalom, majd a Szegedi úti női szállón Jákli Katalin népművelő vezetésével roma zenei és táncegyüttes, jórészt nagyecsedi fiatalokból. (Innen indul Varga Gusztáv, Bódi Varga Guszti, Balogh János, Balogh Béla és még sok híres énekes, táncos karrierje). Később a Fővárosi 2. Számú Építőipari Vállalat Hajdú utcai szállóján egy önálló cigány klub alakul. Bártfai Sándor, a munkásszálló kulturális vezetője örömmel ad helyet a zenés műsort követően kialakult rendszeres találkozóknak, interaktív együttléteknek. Egy rövid Romano Glaszo verses-zenés estén az együttes megkérte a felpezsdült közönséget: mutassák meg, ők mit tudnak… Perceken belül a műsor előadói és közönsége egymással rivalizáló, egymást ösztönöző, remek hangulatú közös produkciót rögtönzött. Így alakultak az együttzenélés első alkalmai, s ebből táplálkoztak később a zenés klubok is. Eljutottak a hagyományőrző együttes alakításához és fellépésekhez. De gyakran a vidéken kezdődő munkák hazaszólították a munkásszállók lakóit, a jobb bér reményében más városokban vállaltak munkát, s a nyáridőben túlórázó munkásoknak nem sok ereje maradt táncra, dalra napi tizenkét órás műszak után. A Monszun, majd a Romano Glaszo és a Szegedi úti együttesek munkásszállói és médiaszereplései a cigányság körében és lelkében azonban országos visszhangra találtak: együttes-alakítási láz tört ki, tucatjával jöttek létre a saját zenét játszani akaró, saját lehetőségeikre, értékeikre rácsodálkozó-rádöbbenő társulatok. Ez alapot adott a cigány ön(azonosság)tudat, önértékelés, önbecsülés kialakulásának, a roma lét tudatos és büszke felvállalására. Felcsillant a lenézettségből, elszigeteltségből való kitörés lehetősége. A politika döntéshozói megijedve az ébredező öntudat ilyen erőteljes megnyilvánulásától, annak visszafogására, kordában tartására törekedtek. Joggal tartottak attól, hogy a világ számára egyértelműen kiderül: a nemzetközi hírnevére kínosan ügyelő szocialista Magyarországon a szépen hangzó deklarációkkal ellentétben egy többszázezres roma kisebbség él másodrendű állampolgárként. Ebben a szellemben fogant az a titkos párthatározat /APO/ is, amely 1974-ben újbalol68


SZAKMATÜKÖR 4. dali cigány nacionalizmusnak bélyegezte a cigány emancipációs kulturális mozgalmat. A hatalom továbbra is azokat a „tudományos” kutatási eredményeket preferálta, amelyek tagadták vagy kétségbe vonták a nyilvánvaló tényt: létezik, él és virágzik az önálló cigány nyelv, amit egy önálló kultúrával bíró nemzetiség beszél. De a palackba zárt szellemet adminisztratív úton már nem lehetett visszakényszeríteni, a cigány kultúra egyre több tisztelőre és támogatóra akadt a magyar értelmiség köréből is. 1978-ban, egy a cigányügy aktuális helyzetével és jövőjével foglalkozó békési tanácskozáson Csalog Zsolt fogalmazta meg, hogy mire lenne szüksége az érdemi fejlődéshez az ország legnagyobb lélekszámú, önálló etnikumának a kultúra vonatkozásában: folyóirat, lap- és könyvkiadás, iskolai anyanyelvi oktatás, közművelődési intézmények, színház, múzeum és mindehhez tervezett költségvetésből biztosított rendszeres anyagi támogatás – szólt a bátor ellenzéki listája. (Mi valósult meg belőle ennyi év után?) Ugyancsak ’78-ban Daróczi Ágnes népművelés – magyar nyelv és irodalom szakon elvégzi az egyetemet, és bekerül munkatársként a Vitányi Iván 13 vezette Népművelési Intézetbe, ahol cigányügyben a hivatalos vonaltól eltérő szellemiségű munka veszi kezdetét. 1979-ben az Autodidakta Cigány Képzőművészek Országos Kiállítását szervezik meg, majd a „Cigányok a fővárosi építőiparban" témájú szociológiai kutatással folytatják. 1981-ben pedig a Hagyományőrző Cigány Együttesek I. Országos Találkozóját szervezik meg. A szervezőmunkába Erdélyi Tibor, Martin György, Vigh Rudolf, Felföldi László, Kalla Éva, Mendi Rózsa, Bársony János, Kovács Zoltán, Zsigó Jenő álltak egyetlen hívó szóra csatasorba, a Népművelési Intézet önkéntes segítőiként. 1979 májusában a 14 roma alkotóval megszervezett autodidakta képzőművészek első országos kiállítása hatalmas sikert arat. A motiváció egyrészt az, hogy a többi nemzetiségnek még soha nem volt ilyen jellegű kiállítása, másrészt Balázs János festő-író neve már világszerte elismerést váltott ki, de Péli Tamás munkásságát is növekvő érdeklődés kísérte. A kiállítás nagy felfedezettje a romasorsot drámai erővel láttató, nagyméretű táblaképeket festő Pongor-Beri Károly volt. A tehetségkutatás eredménye a művészet minden ágában sok új fiatal felfedezése is. A fiatal és idősebb cigány művészek fogadtatását talán az mutatja a leghívebben, hogy az anyagból egy éven belül még 35 (!) egyéni és csoportos kiállításra mutatkozott igény. Most már országos sikert aratva hívták fel a figyelmet arra, hogy a nem csak a romák zene- és tánckultúrája, de más művészeinek teljesítménye is állja a versenyt bárkivel a világon. A kiállítással párhuzamosan sok más fronton is harc indult a hatalmas elmaradás csökkentéséért, a romák kulturális felemelkedéséért, ami segítheti a politikai kirekesztettség felszámolását is. Munkásszállói fellépéseik révén Bársony Jánosék még ’78-ban megismerkednek a 17 éves Varga Gusztival, akivel megalakítják - a Gallyas Laci kiválásával 1978-ban megszűnt Romano Glaszo szellemiségét továbbvivő - Kalyi Jag együttest. (A név egy Bari versből való, fekete tüzet jelent.) Az együttes valódi világsiker lett, végigturnézta az egész világot. 1979-ben megkapta a Népművészet Ifjú Mestere címet. (A zsűriben Martin György, akivel ez az első személyes találkozás…) 1979-ben a roma emancipációs mozgalom részleges sikert aratott. Az MSZMP vezetése, részben felülvizsgálva az 1961-es álláspontját, "engedélyezi" a roma kulturális tevékenységet és az integrációs elképzeléseket. A magyar táncház-mozgalom ezekben az időkben már nagy népszerűségnek örvendett, így természetes volt, hogy pl. Sebőék (akik gyűjtőútjaikon már találkoztak magyar és cigány népzenét egyaránt őrző roma adatközlőkkel) örömmel fogadták az autentikus romafolklórt magas színvo13

A politika odamondogató fenegyerekének számító Vitányi Iván vezette Népművelési Intézet az ellenzék gyűjtőhelye és mentsvára: ugyan elnézik a cigány kultúrában megtett lépéseiket, de gyakran van fejmosás, sőt később fegyelmi is (éppen az első Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége történetének feltárása miatt 1986-ban…)

69


SZAKMATÜKÖR 4. nalon képviselő együtteseket. Rájuk is építve szervezi meg Daróczi Ágnes a hagyományőrző roma folklór együttesek első országos találkozóját 1981-ben. A szakmai berkekben komoly elismerést kivívó fellépőket szívesen látják vendégül az egész országban. 1978-ban indul az olvasótábor-mozgalom is, az elsőt cigány gyermekek részére Bársony János szervezi Balatonszemesen, az országos KISZ-táborban. A tábor külön hozadéka, hogy a jórészt program nélkül hagyott magyar fiatalok aktívan vesznek részt a színes műsorokkal lekötött roma fiatalok rendezvényein (pl. a médiasztár Déri János vezette esti műveltségi vetélkedőkön). 1980-tól a XV. kerületben Zsigó Jenő cigányügyi előadóként, majd később intézmény- vezetőként munkatársai (pl. az ELTE pedagógia tanszékén dolgozó Mester Zsuzsa, a nagyecsedi autentikus cigány kultúrát jól ismerő Balogh János, Balogh Ilike, de Lindenfeld Péter, Belecz József és még sokan mások) segítségével szerveznek ilyen típusú táborokat az egyre növekvő számú roma gyereknek. Legtöbbjük számára ezek a táborok hosszú időre meghatározó élményt biztosítottak, hiszen életükben először itt találkozhattak egy számukra addig teljesen ismeretlen világ képviselőivel, a cigány és a magyar szellemi élet meghatározó egyéniségeivel, pl. Bari Károllyal, Lakatos Menyhérttel, Kepes Andrással. A cigányság kulturális emancipációs folyamatát más módon is gyorsítandó, a Népművelési Intézet (később Magyar Művelődési Intézet) 1979-től ’92-ig továbbképzéseket szervez romákkal foglalkozó (roma és magyar) közművelődési szakembereknek. Az intenzív, egyhetes bentlakásos kurzusokra éppen úgy, mint a nyári táborokra, előadóként rendszeresen meghívják a romák kutatásával foglalkozó tudósokat (pl. Vígh Rudolf és Kovalcsik Katalin zenetudósokat, Havas Gábor szociológust, Réger Zita nyelvészt, Balázs Gusztáv néprajzost stb.). A hivatalos trenddel nyíltan vagy burkoltan szembeszegülő, a magyar értelmiség szimpátiáját és tevékeny támogatását is élvező küzdelem több fronton zajlik. A cigányság életének megváltoztatására irányuló hatalmas munka eredményeként - a médiában is egyre gyakrabban teret kapva elsősorban művészetük vált ki országszerte (és a határokon túl is) őszinte csodálatot, tiszteletet és elismerést. A cigányság legértelmesebb, legöntudatosabb képviselői, különösen az ekkor már szaporodó, óriási hittel és energiával bíró fiatal értelmiségiek az egész közösség ügyéért felelősséget vállalnak, emelt fővel, büszkén képviselik népüket. A hatalom az erősödő nyomás hatására lazít a gyeplőn, lehetővé teszi az egész országban koordinációs bizottságok kiépülését. Ezek feladata a kultúra területén a sokasodó táborok, klubok, kiállítások, rendezvények szervezésének segítése is, eredeti feladatkörük - a lakhatási és szociális, iskolázási stb. problémákkal foglalkozás – mellett. A megizmosodó mozgalom belső erejéből fakadóan felmerül az igény egy értelmiségi klub megteremtésére, ami rendszeres fórumot jelentene a cigányművészek, alkotók számára nézeteik, javaslataik, terveik és álmaik megbeszélésére, megvitatására. 1980. december 7-én a HVDSZ épületében (Akácfa u. 32.) Cigány Értelmiségi Klub létesül. Az alakuló ülésen szinte minden cselekvő, cigányságát vállaló értelmiségi jelen van, többek között: Balogh Attila, Bari Károly, Choli Daróczi József, Hontalan, alias Kovács József költők, Lakatos Menyhért író, Péli Tamás, Szentandrássy István festők, Daróczi Ágnes előadóművész, népművelő. A klub vezetőjének a Bihari János Táncegyüttes zenei vezetőjét, Fátyol Tivadart választották. 1981-ben kiengednek egy roma küldöttséget az NSZK-beli göttingeni cigánykonferenciára. Tatabányán pedig megvalósul a Népművelési Intézet szervezésében az I. Országos Együttes Találkozó. Országszerte alakulnak a cigány családsegítő szolgálatok. Az Értelmiségi Klubban felvetődik, majd a Fővárosi Koordinációs Bizottság mellett működő romákból álló tanácsadó testületben megfogalmazódik az igény egy olyan intézmény megteremtésére, amely komplex módon összefogná a fővárosi cigánykultúra minden elemét, és szakmailagmódszertanilag segítséget nyújtana a közösségeknek, szakembereknek feladatuk ellátásában.

70


SZAKMATÜKÖR 4. Magától értetődő elképzelésnek tűnik, hogy az új bázisklub az értelmiségi klub tevékenységére épülve, annak helyszínén valósuljon meg. 1982. december 2-án Slézia Gabriella14 a Budapesti Művelődési Központ módszertani munkatársa és Andriska Pál a HVDSZ Művelődési Ház igazgatója elkészítik és felterjesztik a klub tevékenység-tervezetét és költségvetését a Fővárosi Tanács Művelődési és Oktatási Főosztályára, ahol (a korábbi szóbeli ígéretek ellenére) azt elutasítják. Magyarázat nincs, csak az ilyesféle kérdésekből: „miért az értelmiségre akarjátok építeni a klubot?” - derül ki a hatóság ellenérzésének mozgatórugója. A ’80-as évekre a szocialista rezsim pártvezetése felismeri, hogy valahogy „kezelni kell” a cigányság (úgyis, mint a legnagyobb kisebbség) kulturális és szociális feszültségeit, valamit nyújtani kell az öntudatra ébredő és a jogaikért egyre keményebben harcoló roma értelmiségnek. Odáig jellegéből adódóan nem jut el, hogy elismerje, nevén nevezze a tényeket: az alkotmányban foglaltak ellenére a romák jelentős hányada a valóságban nem egyenlő, egyenjogú a többi állampolgárral. (Helyzetükből adódóan nem tudnak, nem is képesek azok lenni, hiszen kb. 20-30 százalékuk fél- vagy teljes analfabéta (!), kb. 50 százalékuk csak általános iskolát végzett, legfeljebb 1015 százalékuk fejezi be a középiskolát, vagy szerez szakmát. A felsőfokú végzettségűek aránya 1 % alatt van. Márpedig a tudatlanság, iskolázatlanság törvényszerű következménye a sokirányú kiszolgáltatottság, esélyegyenlőtlenség, legyen szó munkahelyszerzésről, a mindennapi ügyek intézéséről vagy emberi jogaik érvényesítéséről. A munkanélküliség elszegényedéshez, ez lassú leépüléshez, az emberlét széteséséhez, az erkölcsi tartás feladásához vezet.) A felismerésen túl az érdemi megoldás szorgalmazásáig nem akart eljutni a hatalom, de a cigány és az őket intenzíven támogató maroknyi magyar értelmiség harca valamiféle cselekvésre ösztönözi őket. Így lehetséges, hogy miközben a klub megvalósulásának lehetősége végképp kútba esni látszik, Nagy Richárd, a TV korábbi elnöke kerül a Fővárosi Koordinációs Bizottság élére, és ő zöld utat ad a cigány módszertani intézmény létrehozásához. Más kérdés, hogy mire az engedély megszületik, addigra viszont már a Helyiipari és Városgazdálkodási Dolgozók Szakszervezeténél (HVDSZ) szűnt meg a fogadókészség… Ekkor már 1983-at írunk Ez az év már a Teaház botrány korszaka, és Andriska Pálnak útilaput kötnek a talpára (a kötet Teaház témájú írását Szabó Judit Nikoletta tollából). Mivel a hatalom sehogy sem talált (?) a célnak megfelelő (HVDSZ-szintű) befogadó intézményt, Kovács Zoltán szociálisgondozó javaslatára és tevőleges segítségével a Bázis klubot (jobb híján) a XVIII. kerületi tanács fogadja be családgondozó irodáinak aprócska helyiségeibe. Több éves harc árán, bár szigorú kontrollal, de megkezdhette munkáját a Bázis klub. A Bázis volt hivatva arra, hogy a fentiekben leírt minden lényeges kulturális elem és eredmény (legyen az művészet, oktatás vagy kutatás), avatott kezekbe kerülve Budapesten, szakmailag továbbfejlődve kiteljesedjék, ill. az új igényeknek megfelelve, alkotó kezdeményezések bölcsőjévé váljék. A Bázis rövidesen két üdülőtáborra is szert tett Visegrádon és Balatonszemesen, amelyekben nyári olvasótáborokat, alkotótáborokat szervezett cigány gyermekeknek, fiataloknak.

14

Engedtessék meg e kiadvány szerkesztőjének egy nyúlfarknyi személyes visszaemlékezés: A 80-as évek elején Daróczi Ágnes képzési és tapasztalatcsere célú találkozókat szervezett a cigány közösségekben tevékenykedők részére. Meghívást kaptak művészeti együttes vezetők, szociális gondozók, cigány és nem cigány népművelők, művészek és más értelmiségiek, akik valamilyen formában kötődtek az ügyhöz. Én akkor a Budapesti Művelődési Központ Módszertani osztályának munkatársa voltam, s amikor intézményünkhöz megérkezett Daróczi Ági meghívó levele, személyes érdeklődésből és indíttatásból vállaltam, hogy elmegyek a programra. (Addig ennek a területnek intézményünkben nem volt referense.) Az első ilyen program, amin részt vettem - úgy emlékezem - Hatvanban volt. Kicsit később értem oda, mint a résztvevők nagy része. Az első ember, akivel találkoztam, a csodálatos, eredeti népdalokat ismerő Gallyas Laci volt, aki úgy fogadott az ajtóban, mint egy régen várt kedves rokont. Ez a „hazaérkeztem” hangulat mindannyiszor és mindaddig elfogott a cigány klubokban, táborokban és rendezvényeken, ameddig a politika nem szabdalta fel érdekek és különalkuk mentén az ekkor még közös utat kereső cigány értelmiséget.

71


SZAKMATÜKÖR 4. Kiállításokat, képzéseket, klubesteket, vitákat rendezett, kiadványt jelentetett meg (Milaszke Lulugya). Segítette a roma gyerekek tanulását (korrepetálások szervezése), stb A Nagyidai Sztojka Fardi Cigány Módszertan Művelődési Bázis, mely létrejött a Fővárosi Cigány Koordinációs Bizottság, illetve a mellette működő, romákból álló Tanácsadó Kollégium, valamint a Budapesti Művelődési Központ kezdeményezésére, a Fővárosi Tanács Művelődésügyi Főosztályának erkölcsi és anyagi támogatásával. Fenntartója a XVIII. ker. Tanács VB Művelődési Házak Igazgatósága, székhelye a XVIII. ker. Vörös Hadsereg útja 51. sz. alatti családgondozó épülete. Az általános felügyeletet a XVIII. ker. Tanács VB Művelődésügyi – Egészségügyi és Sport Osztály Közművelődési csoportja, a szakfelügyeletet Budapest Főváros Tanácsa VB Művelődésügyi Főosztály megbízásából a BMK látja el. A Bázis klub fő célkitűzései: - a közművelődési eszközrendszer segítségével segíteni a romák kulturális felemelkedését és a társadalomba való beilleszkedésüket, - közvetíteni a társadalmi igényeket és elvárásokat a cigány lakosság részére, - életmódformáló tevékenységet szervezni, - elősegíteni a cigány és a magyar kultúra kölcsönös megismertetését, befogadását - illetve a cigány kultúrkincs ápolása és fejlesztése. (A klub eredeti –1984 ben készült - SZMSZ -e alapján) Az intézmény igazgatója Kovács Zoltán, helyettese Mendi Rózsa lett. A bázis belekerült a Főváros költségvetésébe. Fentebb leírt fő feladatai mellett összefogta a munkásszállási, lakóhelyi, családi, ifjúsági, gyermek-, művészeti klubok és alkotó műhelyek módszertani munkáját. További feladata volt az egyes rétegek sajátosságainak megfelelő közművelődési módszerek kidolgozása, kikísérletezése, továbbá ismeretterjesztő előadások szervezése, a művelődési és szociális szakmában dolgozó fiatalok továbbképzése. A klubok és közösségek sikeresen működtek, a hatalom szerint túlságosan is: a PB prominensei kezdték sokallani a futótűzszerűen terjedő, a magyarok körében is elismert és támogatott cigánykultúrát, a szaporodó klubokat, közösségeket, de még inkább a kultúrájukban egyre jobban önmaguk értékére, öntudatra ébredő roma szellemiséget. Daróczi Ágnes egy nagygyűlésen 1985-ben többedmagával kijelentette: valódi, az Alkotmányban biztosított egyenjogúságot akarnak, valamint egy saját érdekvédő, kulturális-politikai szerveztet, a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetségét. A hatalom megijedt, és a bevált módszerhez, az „oszd meg és uralkodj” elvének alkalmazásához nyúlt, amely most is beváltotta a hozzáfűzött reményeket: sikerült megosztani a cigányság vezetőit. 1985-ben a hatalom a Hazafias Népfrontra bízza a probléma „kezelését”, így hozzák létre az addigi viszonylag egységes, saját érdekvédelmüket "veszélyesen ellátó” szellemi műhellyel szemben az Országos Cigány Tanácsot (OCT). Míg a Népfront az OCT-t, a Kulturális Minisztérium (az 1961-ben feloszlatott szervezet utódaként) ismét létrehozta a Magyar Cigány Kulturális Szövetséget (ez a II. MCKSZ). A cigányok egy része - köztük emblematikus személyek, vezetők – nem látják meg a hatalom szalámizó taktikájának veszélyét a cigányokra nézve, nem veszik észre, hogy az óhatatlanul meglévő kisebb nézetkülönbségeket: a jobbításról elképzelt utakról és módszerekről folytatott (néha éles) vitákat hogyan használja fel a politika a valódi közös érdekek elfedésére és az érdekcsoportok közötti szakadék mélyítésére. A képhez – máig igaz érvénnyel – hozzátartozik: Bari Károly, Daróczi Ágnes és még néhányan hiába tiltakoztak az ellen, hogy a hatalom szervezze meg a romák érdekképviseletét, a többség nem látott át a politika tervein, vagy (jogosan) félt a retorziótól, illetve a diktatúra természetét

72


SZAKMATÜKÖR 4. ismerve inkább elfogadta az egészen keveset a semmi helyett, nem vállalva a további harcot a "túl bizonytalan" tényleges, hatékony esélyekért. A hatalom által kiosztott lapokat nem elfogadók, magyar értelmiségi szimpatizánsok aktív közreműködésével (Csalog Zsolt, Havas Gábor, Ladányi János, Révész Sándor, Lázár Guy, Solt Ottilia, Pankucsi Márta és sokan mások) hosszas őrlődés után 1989. április 15-én megalakítják a Phralipe nevű független cigányszervezetet, aminek a rendszerváltás körüli időszakban érzékelhető súlya, beleszólása volt (sok esetben nem csak a romákat érintő) társadalmi kérdésekbe, történésekbe. A tiszta szándékú kezdeményezés egyik célja a megosztott roma értelmiség egységes csapattá szervezése volt, de az újabb és újabb kihívásokra adandó válaszok eltérő megítélése, ill. a vélt vagy valós érdekkülönbségek megkeserítették és hátráltatták a közös munkát.) 1986-ban megszüntetik a Bázist, és összevonják az Énekes utcai családsegítővel. 1987-ben a kettőből fővárosi kompetenciával működő intézmény alakul Zsigó Jenő vezetésével, Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház – Romano Kher néven. Ez az intézmény működik – lassan, de folyamatosan gyarapodva - a mai napig. Lehetőségeihez mérten (épület, terület szempontjából feltételei hasonlóan szűkösek, mint elődintézményéé) folytatja és bővíti a Bázisban megkezdett munkát. A Cigány Ház rendelkezik a cigány művészek munkáit befogadó, legnagyobb, legreprezentatívabb képzőművészeti gyűjteménnyel az országban. (grafikák, festmények, szobrok, de fotók, filmek, könyvtár is kiegészíti az anyagot.) A Romano Kher (ösztöndíjjal is) támogatja kiemelkedő művek, teljesítmények létrehozását, legyen szó irodalomról, képzőművészetről, zenéről vagy sportról. 2004-ben 300 közép és felsőfokon tanuló diák kap ösztöndíjat. A tehetségtámogató program része gyermektáborok, nyelvi, hagyományőrző- és néprajzi kutatótáborok szervezése éppúgy, mint szabadegyetemek, előadások, konferenciák lebonyolítása. Évente több ezer cigány gyermek és fiatal számára szervez ingyen olvasó- és alkotótáborokat. Az első táborozókból nőtt ki a ma már európai, sőt világhírű – 1984-ben alakult Ando Drom együttes, amely most adja ki ötödik (!) CD-lemezét. Munkáját az európai szaksajtók egyedülállónak ítélik meg. A Cigány Ház éves viszonylatban átlagosan 100 eseményt szervez, ill. támogat. (Ilyenek pl. a tízezreket megmozgató Orczy-kerti május elsejék, az augusztus 20-i ünnepségek, a Sarasate címmel szervezett komolyzenei koncertsorozatok.)

Helyzetjelentés a máról és egy rövid konklúzió: Egy kisebbség sorsa, jövője szempontjából hosszabb távon általában négy (a valóságban egymást sokrétűen átfedő) alaphelyzet lehetséges: - kulturális sajátosságaik (nyelv, folklór, a csak rájuk jellemző életforma, szemlélet, mentalitás, szellemiség) elvesztésével a többségi kultúrába beolvadni (asszimiláció); - saját világukba bezárkózva, a többséggel dacolva, harcolva elkülönülni (szeparáció), - ill. a többség elutasítását, retorzióját elszenvedve (pl. gettósítással) elkülöníttetni (szegregáció); - vagy a többséggel az egyenrangúság elve alapján, összefogva, értékeikkel egymást kölcsönösen gazdagítani, fejleszteni (integráció). A többség-kisebbség ellentétek feltárásakor, külön megvizsgálva a két konfliktusban álló csoportot, azonnal feltűnik, hogy egyikük sem homogén tömb, hanem maguk is rengeteg, egymástól eltérő értékrendű (szokású, életmódú) kisebbségből állnak össze. Ezek az aktuálisan uralkodó (írott-íratlan) normákkal, törvényekkel (de egymással is) harcban állnak saját értékrendjük elfogadtatásáért. A cigányság küzdelmét is megkönnyítené, ha félre tudná tenni belső viszályait, hatalmi harcait, amelyek kísértetiesen hasonlítanak a többség ilyen fajta csatáihoz. A rendszerváltás lehetővé tette a romák intézményesített nemzetiségi létét. 1992-ben létrejött a Roma Parlament, 1994-ben megalakultak a kisebbségi önkormányzatok. A roma értelmiség ki73


SZAKMATÜKÖR 4. tartó harcának eredményeként az Alkotmánybíróság törvénytelennek találta a kisebbségi választójogi törvényt, a Parlament idén ősszel módosítja azt, megszüntetve annak lehetőségét, hogy cigány képviselőket többségében abszurd módon nem-cigányok válasszanak, ill. nem cigány nemzetiségű is „cigányképviselő” lehessen. Choli Daróczi József (valóban figyelemre méltó, Újpalotán végzett) munkája kapcsán sajátos magyarázatot ad arra, miért kénytelen a cigányság a többségtől diszkriminációt elszenvedni: „A cigányság egyedülálló jelenség a világban. Az ismert kultúrákhoz képest páratlan, de valamilyen módon a világ csaknem valamennyi országában megtalálható.(…) A többségi nép az egész világon negatív stigmákkal ruházta és ruházza fel.(…)Az előítéletek, a negatív és hátrányos megkülönböztetések elsősorban annak következményei lehetnek, (…) a világon nagyon kevés ember az, aki valóban ismerné a cigány kultúrát.” (A közművelődés házai Budapesten 3. BMK, Budapest, 2005./ Choli Daróczi József visszaemlékezése 162 – 166. old). A megismerést szolgálták az olyan kulturális közösségi kezdeményezések, mint a Rom Som, a cigány értelmiségi klub és a belőle kinőtt Bázis, melyek a híd, cigányul a "pódo" szerepét töltötték be a cigány kultúra különféle területei s a többség és kisebbség értékválasztásai között is.

Kalla Éva: 15 Értelmiségi Cigány Klub működése a 80-as években (A visszaemlékezés 2003- ban íródott) Kezdetben voltak a munkásszállók. A múlt század 70-es éveinek elején a cigány klub mozgalom tulajdonképpen a munkásszállásokon kezdődött. Daróczi Ágnes, Bársony János kezdte meg a munkát, folytatói többek között Choli Daróczi József, Kovács József (Hontalan) voltak, akik egy-egy munkásszálláson vezettek cigány klubot. Ezek az összejövetelek nemcsak a szállón lakó munkások között voltak népszerűek, hanem mindazon cigányok számára is vonzó lehetőséget kínáltak a sokszínű cigány kultúra megismerésére, akik felelősséget éreztek népük sorsa iránt, s akik tenni is akartak a cigányság felemelkedéséért. Izgalmas volt a nem cigány értelmiségiek, érdeklődők számára is, mert itt közvetlenül kapcsolatba kerülhettek cigányokkal, olyan kapcsolatba, amelyre addig nem adódott lehetőségük, új dimenziókat és távlatokat nyitott meg a cigány - nem cigány érintkezésre, együttélésre. Choli Daróczi József emellett létrehozta a rövid időn belül híressé vált rákospalotai Rom Som Klubot is, itt alakult meg az azonos nevű folklór együttes is. (Choli távozása után a klub és az együttes vezetését magam vettem át.) A klub-mozgalom az akkori szűk lehetőségek között azon túl, hogy folklór együttesek alakultak, (például a Csavargyár úti munkásszállóról indult a Kalyi Jag együttes is) megteremtette a lehetőségét az asszimiláció elleni küzdelemnek, a cigány öntudatra való ébredésnek, az identitás erősítésének, a hagyományok ápolásának és átörökítésének. Fantasztikus élmény volt a

15

Kalla Éva: újságíró.1975 –ben képesítés nélküli tanárként kezdi pályafutását Gyálon. 1978-79- ben cigánygondozó Rákospalotán, ahol Choli Daróczi József távozása után átveszi a Rom Som klub és együttes vezetését. Ezt követően a Ferencvárosi Művelődési Központ gubacsi úti Művelődési Klubját vezeti. 1992-1994-ig a Józsefvárosi Önálló Cigány Kisebbségi Csoport népművelőjeként dolgozik. 1994 óta szabad szellemi foglalkozásúként újságírással és televíziós műsorszerkesztéssel foglalkozik, 2005-ben újságíró szakon egyetemi végzettséget szerez. Publikációi jelentek meg az Élet és Irodalom, a Romano Nevipe, a Mentor, a Világunk és a Köznevelés folyóiratokban. 1997-ben a Magvető kiadónál jelenik meg az Írják le sóhajtásom című – Soproni Ágnessel közösen írt - interjú kötete.

74


SZAKMATÜKÖR 4. különböző cigány csoportok egymásra találása: azok, akik addig elkülönülve éltek egymástól, itt egy közösséget alkottak, megismerték, elfogadták egymást. A klubokban egyenrangú emberekké váltak cigányok és nem cigányok, ez erőt, indíttatást adott sokak számára az önképzéshez, a továbbtanuláshoz, sokan közülük értelmiségiek lettek, s ez gerjesztő energiaként hatott a tagok családjaira is. Egyfajta polgárjogi mozgalom kezdete volt ez, amely a kultúra és a művészetek területén tudott elsősorban hatni. Mert az akkori maroknyi cigány értelmiség lehetőségei kizárólag erre a területre korlátozódtak. Politikai beleszólásuk ezen túl nem volt. Minden találkozás, közös együttlét rendkívüli érzéseket és erőket mozgósított mindegyikükben. Ezért a klub volt a legfőbb találkozóhely, de a munkásszállók nem voltak a legalkalmasabbak erre. Mert akkoriban tengernyi örömöket éltek meg, egy-egy új arc felbukkanása, egy- egy ember megjelenése a cigány értelmiség sorában hatalmas boldogságot okozott. Jelentkeztek sorra a fiatalok, és kevésbé fiatalok, költők, írók, festők, népművelők, tanárok stb. Össze akartak tartozni, megismerni egymást, programokat, stratégiákat, javaslatokat kidolgozni, tervezni a jövőt. S hittek egymásban, hittek abban, hogy megváltják a világot, segítenek nyomorban, szellemi alultápláltságban élő népükön. Minden cigányokkal kapcsolatos programon, előadáson, filmvetítésen, kiállításon ott volt valamennyi cigány értelmiségi is. Szerették, segítették, támogatták és tanították egymást. Kitűnő lehetőség nyílt az együttlétre a Gubacsi úti Művelődési Klubban akkor, amikor e sorok írója, mint népművelő irodalmi esteket, író-olvasótalálkozókat, képzőművészeti kiállításokat szervezhetett. Akkoriban itt volt a találkozóhelye a cigány értelmiségnek. (Nem sokáig, mindössze egy évig, mert a körzet országgyűlési képviselője aláírást gyűjtött a lakosság körében, hogy megszüntessék a cigányok bejárását a házba.) Ennek lett egyenes folytatása az Akácfa utcában a HVDSZ székházban az értelmiségi klub megalakulása 1980. december 17-én. Daróczi Ágnes kezdeményezte a Népművelési Intézet munkatársaként. A HVDSZ székház vezetősége lehetőséget adott, a klub megalakítására. Az alakuló ülésen valamennyi akkor ismert értelmiségi ott volt: Péli Tamás, Lakatos Menyhért, Choli Daróczi József, Kovács József (Hontalan), Szentandrássy István, Balogh Attila, és még sokan mások. /Természetesen III/3-as megfigyelők is voltak/ Vezetőjének Fátyol Tivadart választották, aki abban az időszakban a székházban működő Bihari János Táncegyüttes zenei vezetője volt. Jelentős előrehaladás volt az értelmiségi klub létrehozása, demonstráció arra, hogy van cigány értelmiségi réteg, olyan értelmiség, amely képes az érdekeit értően megfogalmazni és megvédeni, valamint azt a hatalom tudtára adni. Akkoriban még nem jöhettek létre civil szervezetek, még kulturális szervezet sem. Ámbár a klub tagjai kísérletet tettek erre. Magyarországi Cigányok Kulturális Felemelkedését Segítő Társaság néven szerették volna megalapítani az első civil szervezetet, de a hatalom azonnal, csírájában fojtotta el, börtönnel fenyegetve meg az alapítókat. A székházban az értelmiségi cigány klubbal párhuzamosan működött - az akkori ellenzék öszszejöveteleinek teret adó - Teaház és itt játszott a Stúdió K. színház is. Emiatt, s persze a cigányok „csoportosulása” miatt is, rendszeres rendőri zaklatásnak voltak kitéve. A klub azonban ennek ellenére tovább működött, itt rendeztek először kiállítást Szentandrássy Istvánnak, aki akkoriban még csak grafikákat készített – óriási sikerrel, majd Péli Tamás karikatúráit is itt mutatták be először.

75


SZAKMATÜKÖR 4. Rendszeresen láthattunk cigány témájú filmeket, író – olvasó találkozók és vitaestek követték egymást hetenként, ahol a cigányságot érintő társadalmi kérdések s azok megoldásának lehetőségei adták meg témáját, napi aktualitását. Mint ahogy fentebb említettem az értelmiségi klub legnagyobb jelentősége abban állt, hogy felhívta a figyelmet a cigányság problémáira s arra, hogy vannak képviselőik, akik védelmezik érdekeiket. Az akkori hatalom felismerte ezt, s megkezdte az aknamunkát is. Bár haladásnak kell tekinteni, mégis az értelmiség megosztása lett az eredménye az állam által létrehozott Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségének. Az „oszd meg és uralkodj elve” az értelmiségi klub láttán alakult ki, amelyet azóta szüntelenül s egyre erőteljesebben teljes sikerrel alkalmaznak - ellenünk. A klub kb. l985-ig működött. Semmilyen szervezet nem tudta azóta azt a hangulatot, együvé tartozás élményét megteremteni, noha valamennyien erre vágyunk.

76


SZAKMATÜKÖR 4.

MOZG AL MA K É S ESE M É N YE K Az amatőrfilm klubok története és utóélete (Zsoldos Vanda Dr. Buglya Sándorral16 készített interjúj Az amatőrfilmezés történetében az első jelentős dátum 1923, amikor a francia Pathé cég Pathé Baby néven megalkotta az első keskenyfilmes filmfelvevő kamerát. A konkurensek közül a Kodak előbb a 16 mm-es, majd 1930-ban a 8 mm-es, az igazi amatőrfilm méretet hozta létre. Ezután 1964-ben történt jelentős változás a szuper 8 mm-es film bevezetésével. Magyarországon amatőrfilmezésről a harmincas évek elejétől beszélhetünk, amikor megalakult az Amatőr Mozgófényképezők Egyesülete, amely később felvette a Magyar Amatőrfilm Szövetség nevet. A szervezet saját székházzal, vetítőteremmel, szaklappal, technikai eszközökkel rendelkezett, részt vett a nemzetközi amatőrfilmes szervezet az Unica, megalapításában majds működtetésében, és Szent István Kupa címen évente fesztivált rendezett. A háború alatt megszűntek az amatőrfilmesek szervezeti keretei. A személyi kultusz ideje alatt a 16 mm-es kamera használóit bejelentésre kötelezték, a politikai hatalom számára nem volt kívánatos az ellenőrizhetetlen dokumentáció. A hatvanas évek elejétől felgyorsultak az események, a könnyen kezelhető, kis kamerák tulajdonosai a puszta dokumentálási célt meghaladva, az alkotás, az önkifejezés igényével kezdték használni gépeiket. Az első években nem nagyon beszélhetünk mozgalomról, csak az országos fesztiválokra benevező filmek mennyisége jelezte, hogy terjed az amatőrfilmezés Magyarországon. A mozgalommá válás első lépése az volt, amikor 1963-ban bevezették az előzsűrizést és a filmkészítők radikálisan elhatárolták magukat a hobbifilmesektől, a családi és útifilm készítőktől. A filmekhez nézők kellettek - így szinte automatikusan megalakultak a klubok, a nemzeti szövetségek, a hazai és nemzetközi fesztiválok. A profik szívesen vettek részt zsűrikben, konzultációkon, ami egyfelől azt jelzi, hogy jó volt az együttműködés köztük és az amatőrök között, ugyanakkor a technikai különbségek miatt volt egy árok közöttük. Eközben a felülről szervezés is elkezdődött. az illetékesek úgy döntöttek, hogy szakmailag is öszsze kell fogni az amatőrfilmeseket, hogy az elszigetelten működő klubok találkozhassanak, hogy egymás alkotói módszereit ne csak fesztiválokon ismerhessék meg. Ennek az igénynek a kielégítésére alakult meg az Amatőrfilm–klubok Budapesti Tanácsa, amely az Egressy Klubban (a Fővárosi Művelődési Ház előd intézménye) kapott helyet. Mi, a megalakult tanács tagjai első összejövetelünkön egy beadványt szerkesztettünk és eljuttattuk a Népművelési Intézethez (ma Magyar Művelődési Intézet) amelyben hivatalosan is kértük a szövetség megalakulásának engedélyezését. Az engedélyezés hat évet vett igénybe, mert öntevékeny művészeti szövetség működtetésére addig nem volt példa. A kultúrpolitika egyik ellenérve az volt, hogy a „hivatásos filmeseknek sincs szövetségük” A makacs szervezőmunka és a hosszú politikai egyeztetés eredményeként 1966. január 16-án megalakult a Magyar Amatőrfilm Szövetség (MAFSZ), amely vállalta és folytatta az elődök kulturális és közművelődési tevékenységét. (Magam is ott voltam a közgyűlésen, ahol be lehetett iratkozni, így tizenegyedik beírt tagja lettem a szövetségnek.)

16

Dr. Buglya Sándor 1967-től elnökségi tagja, 1968-tól főtitkára, 1976-tól külügyi ügyek intézője, 1986-tól elnöke, majd „örökös” tiszteletbeli elnöke a Magyar Független Film és Videó Szövetségnek. A Pergő Képek c. folyóirat főszerkesztője, majd a Szerkesztőbizottság elnöke. Az orvosi egyetemen szerzett diploma után végezte el a Színház és Filmművészeti Főiskolát. Jelenleg a Duna Televízió munkatársa, a Dunatáj Alapítvány producere.

77


SZAKMATÜKÖR 4. A centralizált irányítással szemben létrejött egy demokratikus modell. Közel másfél évtizeddel megelőzve az új egyesületi törvényt, ami módosított a társadalmi gyakorlaton. A fiatal szövetség felvállalta a mozgalom szervezési feladatainak zömét (informálás, kapcsolattartás az egyedi filmkészítőkkel, fesztiválok szervezése, technikai fejlesztés, archiválás stb.). A hetvenes években volt egy MAFSZ ellenes hangulat, amely onnan eredeztethető, hogy hivatalosan ki nem mondott megosztás jött létre a profik és amatőrök, valamint a szövetség (MAFSZ) és a Népművelési Intézet között. Az 1967-es és 68-as fesztivált többen „botrányosnak” nevezték. Olyan újságcikkek jelentek meg a Népszavában és az Esti Hírlap „Itt a budapestiek beszélnek” című rovatában, amelyek hosszú ideig rányomták bélyegüket a mozgalomra. Sokan, sok irányból támadták a szövetséget, kétségbe vonták szükségességét, létjogosultságát. A szövetség és a Népművelési Intézet viszonyának rendezetlenségéért is a szövetséget hibáztatták. Súlyos ellentmondásokat és feszültségeket véltek felfedezni a vezetőség és a tagság viszonyában. A klikkszellem eluralkodásával vádolták a zsűriket és a vezetőséget. A kultúrpolitika azért is nehezen fogadta be a szövetséget, mert fizetett munkatárs, székhely, iroda nélkül elérhetetlen, ellenőrizhetetlen, irányíthatatlan volt számára. Harc folyt az amatőrfilmesek képviseletéért. A Népművelési Intézet volt a kijelölt állami felügyelő, de a TIT és az Egressy Klub is szerette volna átvenni a képviseletet. Ugyanazon a héten, amikor az Egressy klubban tartott vetítésen néhány ember lézengett az Egyetemi Színpadon 500 néző tolongott. Úgy is megkísérelték háttérbe szorítani a fiatal civil szervezetet, hogy a Népművelési Intézet kebelén 1971 májusában megalakították az Amatőrfilmesek OrszágosTanácsát (AFOT). Ilyen csatározások közepette lettem 1968-ban főtitkár, talán mert egyik veszekedő csapathoz sem tartoztam. A sors úgy hozta, hogy még 35 év múlva is itt vagyok. A mozgalom az életem része lett, hiszen ezt nem lehet egy egyszerű operációval kivágni az emberből. Hosszú volt az út az első klub létrejöttétől az amatőrklub mozgalom kialakulásáig. 1952-ben szerveződött egy csoport a csepeli úttörőházban egy Kaluzsa György nevű filmgyári dolgozó vezetésével. Kezdetben fotószakkörként indultak, a kerületi eseményeket dokumentálták, egy évnyi fotózás után bővítették tevékenységüket filmkészítéssel. Működésük hat éve alatt készítettek híradókat (pl. csepeli gyorsvasút építéséről) és két játékfilmet. A kerületi tanács - 6 év után azért szüntette meg a tevékenységüket, mert „kapitalista törekvés”-nek minősítette azt. A Miniszter Tanács 139/1951. sz. rendelete, mely sokáig érvényben volt, előírta, hogy be kell jelenteni minden 9,5 mm-es, 16 mm-es és 35 mm-es felvevőt, vetítőt. Maradt a 8 mm-es, de az ezzel dolgozókat is sokszor ellenőrizték. Az 1956 utáni konszolidáció időszakában ismét szélesebb körben bontakozhatott ki a keskenyfilmezés, ebben az időben már több ezer felvevőgép volt magánkézben. Vállalatoknál is működtek már amatőrfilmes csoportok ahol elsősorban szakfilmeket (munkavédelem, balesetelhárítás) készítettek. 1959-ben létrehoztak egy „mintaklubot” a Filmtudományi Intézet Klubját. Aztán az új 30/1961.(VIII. 12.) Korm. sz. rendelet ismét amatőr méretté nyilvánította a 9.5 mm-es és a 16 mm-es szélességű filmeket, eltörölték a bejelentési kötelezettséget, megszüntették a korlátozásokat. 1961-ben megrendezték a felszabadulás utáni első Amatőrfilm Seregszemlét, és az 1944-ben abbamaradt évfolyamszámozást folytatva XII. sorszámmal újból megjelent a mozgalom lapja a Pergő Képek. Megindult a rendszeres amatőr filmélet. A díjnyertes amatőrfilmeket vetítették Budapesten a Kossuth Klubban, a Közlekedési Klubban, az Egyetemi Színpadon, de vidéken is, bár ott inkább toborzó jelleggel. Szerte az országban tanfolyamokat szerveztek kezdőknek és haladóknak, ebben a TIT jelentős szerepet játszott. Több olyan esetről is tudunk, ahol a tanfolyam hallgatói együtt maradtak és klubot alakítottak (Magyar Hajó-és Darugyár, Szolnok). Közben folyamatosan szerveződtek alul-

78


SZAKMATÜKÖR 4. ról a klubok, mint például a postásoknál, Jászberényben, Budapesten először a kőbányai Törekvés, majd a Pataky művelődési házakban. Az új szemléletű filmeket a hatvanas években alakult klubok az ELTE AFK, a Cinema 64, a Medikus AFS tagjai, fiatal egyetemisták készítették. Ők váltak a mozgalom szellemi irányítóivá, ők határozták meg a fejlődés irányát. A kollektív filmkészítés, a csoportos önképzés, a folyamatos elfoglaltság és az állandó együttlét, életformává tette a filmkészítést. Új értékként jelent meg az amatőrfilmes mozgalomban a kollektivitás eszméje. A magyar filmek a hatvanas évek második felében nagy sikereket értek el, a közönség bement a mozikba magyar filmeket nézni. Emlékszem, gimnazista koromban, az egy nagyon jó lógós nap volt, amikor hat játékfilmet néztem meg. Ez csak úgy sikerülhetett, ha a híradó alatt átértem az egyik moziból a másikba. A film benne volt a levegőben. A televízió sem szolgált végeláthatatlan műsor folyammal, adásmentes napok is voltak. Volt annak is valami romantikája, hogy beszélgetéseink egy bizonyos körben folytak. A fiatalok, akik szerették a filmet, és önkifejezésre törekedtek, valamit el akartak mondani, de nem verseket vagy novellákat írtak, a divatnak megfelelően filmeket forgattak. Ezeket a klubokat nem kellett erőltetni, nem kellett szervezni, az emberek igénye hozta őket létre. Az amatőrfilmes mozgalom ekkortájt alulról szerveződött. Amikor 1964-ben elmentem egy fesztiválra és megnéztem a filmeket úgy gondoltam, hogy ilyesmit én is tudnék csinálni. Az orvosi egyetem hallgatója lettem és bejártam a KISZ Bizottságra, mert ott hetente kétszer színházjegyeket árultam. Évvége felé hallottam, hogy valami pénzt nem költöttek el. Felajánlottam a segítségemet, elrohantam a bizományiba és vettem egy kanadai gyártmányú 8 mm-es kamerát, egy orosz gyártmányú vetítőgépet, egy vásznat és egy kis magnetofont. A kamerával hamarosan leforgattam az első tekercs filmet, ami olyan jól sikerült, hogy ma is csodálkozom, milyen ösztönösen kezeltem a kamerát. Főleg közelieket készítettem, viszont fogalmam sem volt, hogyan lehet újra szerkeszteni. Nem tudtam, hogy a képsorokat szét lehet vágni és újra ragasztani, persze erre is hamar rá lehetett jönni. Meghirdettünk a hallgatók körében egy filmklubot. Első alkalommal talán tíz fiatalember jött el, és 1965 elején megalakítottuk a Medikus Amatőrfilm Stúdiót. 1967-ben már mi kaptuk „Az év legjobb filmklubja” díjat. Ilyen alulról szerveződött klub több volt az országban. Rengeteg olyan filmes volt, aki nem megélhetésnek gondolta a filmezést, hanem saját költségén filmezett. Amikor az orvosi egyetemen végeztem, indult egy másoddiplomás osztály a Színház és Filmművészeti Főiskolán, ahová rendre fölvettek amatőrfilmeseket is: többek között Ráday Mihályt, Vajda Bélát, Bánki Szilárdot, Jeles Andrást, Kardos Sándort, Gulyás Jánost, Péterffy Andrást, György Lacit, Máté Tibort, Balog Gábort, Tényi Istvánt, Mertz Lórit és engem is. A művelődési intézmények úgy kapcsolódtak a mozgalomhoz, hogy kellett valami hely, intézmény, ahol a csapatok működhettek. Hatalmas lakással általában nem voltak olyan jól ellátva a magyar proletárok. Emlékszem, egyszer Szirtes Andris felhívott egy lakásba, ahol a berendezés egy matrac, egy 16 mm-es vetítő és egy fehér lepedő volt a falon. A vendéglátó fiatalember élete első filmjét mutatta meg, úgy hívták: Tímár Péter. Amit mi kezdettől fogva átéltünk - és ma is így gondolom-, hogy számunkra a filmezés egy közösségi művelődési terep volt. Nemcsak azért jártunk össze, mert olyan divatos és tetszetős volt filmeket készíteni, hanem gazdag kulturális élményben is részesültünk. Emlékszem a Medikus Amatőrfilm Stúdió, (mi ugye elegánsan Stúdiónak neveztük magunkat), nemcsak filmeket csinált, hanem működtetett filmnéző klubot is. Kölcsönöztünk filmeket a MOKÉP-től, és vetítettünk a nagyközönségnek. Teljesen jogtalanul még belépti díjat is szedtünk, hogy ki tudjuk fizetni a filmek kölcsönzési díját. Rendeztünk fotókiállításokat, szerveztünk zenés-irodalmi esteket. Én például a klubban, egy előadói esten a világirodalom számomra legszebb szerelmes verseit szavaltam. A barátom klasszikus gitáron kísért.

79


SZAKMATÜKÖR 4. A filmkészítés nem csak azt a pár embert érintette, aki forgatott, hanem akik statisztáltak a filmben, tartották a lámpákat, és akik eljöttek megnézni az alkotásokat. Amikor én a 70-es évek elején rengeteg vetítést tartottam az országban, az keményen a közművelődés része volt. Készítettünk házi statisztikákat és kiderült, hogy egy–egy jobb amatőrfilmet több ember nézett meg, mint egy közepesen sikeredett könyv példányszáma. A közművelődés széles skálája van jelen az amatőrfilm mozgalomban: képzés és önképzés, ismeretterjesztés, oktatás, felnőttnevelés, közösségfejlesztés stb. Az amatőrfilmezés és holdudvara a legjobb értelemben vett közművelődés részese. A filmezni akaró emberek támogatás reményében művelődési házakat kerestek fel. Ha az intézményben volt rátermett művészeti előadó, esetleg filmhez vonzódó ember, elkezdtek szimbiózisban működni. A népművelő elszámolható kulturális tevékenységhez, az amatőrfilmes helyiséghez, eszközökhöz és olykor megrendelésekhez jutott. A legtöbb szakkört, klubot a népművelési hálózat működtette. A falusi, városi művelődési házak, járási és megyei művelődési központok tehetségüktől függően támogatták a filmkészítést, így lehetett a nyersanyag és a laborálás költségeit fedezni. Ellenszolgáltatásként a filmesek dokumentálták az intézmény munkáját, megörökítették rendezvényeit. A szakkörök másik csoportját az egyes üzemek, vagy szakszervezeti intézményeik működtették. Ott több volt a támogatás, de a dokumentálandó esemény, a propagandamunka. is, s így több feladatot kellett teljesíteniük a kluboknak. A népművelési gyakorlatban egy-egy filmklub, szakkör létszáma 10-12 fő volt. Mintegy félszáz nyilvántartott helyen 5-600 amatőr filmezett. A magas létszám ellenére a tanácsi és a szakszervezeti művelődési hálózat kettőssége miatt, nem volt, sem támogatásban, sem szervezésben közös elképzelés, egyeztetett koncepció. A videók megjelenése után az alkotómunkában a legnagyobb gondot az editálás nehézségei jelentették. A vágóberendezések beszerzése költséges volt, a művelődési intézmények alig engedhették meg maguknak egy teljes rendszer megvásárlását. Változás 1985-ben következett be, amikor elindultak a helyi televíziók és a művelődési házak egy részében komplett stúdiókat alakítottak ki. A helyi televíziók stábjait – különösen vidéken – az amatőrfilmesek képezték. A szerkesztők, riporterek a népművelők, pedagógusok közül kerültek ki, a rendezők, operatőrök az amatőrfilmesekből lettek. A filmszakma a helyi televíziókat is sokáig „amatőröknek” tartotta, pedig az ott dolgozók, már főállásban, fizetésért végezték munkájukat. Először a Sajtótörvény, majd később a Rádiózásról és Televíziózásról szóló, népszerű nevén a „Médiatörvény” keretei között készítettek mozgóképet. Budapesten 11 klub tartozott a szövetséghez. Ezek a klubok egy-egy fesztiválra 80-100 filmmel neveztek. Ez a szám még ma is aktuális. Az FMH-ban hosszabb ideig működött a Budapesti Amatőrfilm Klub. A hatvanas évek második felében ez volt az egyik helyszíne a országos fesztiváloknak is.Később ugyanitt rendeztük (majd tíz évig) a Budapesti Tájegységi Filmszemlét is. Ezek a mustrák mindig nagyon erősek voltak. Az mindig segített a mozgalomnak, hogy ezeknek a művelődéssel valamilyen szinten foglalkozó intézményeknek valamit le kellett tenni a művelődéspolitika asztalára. Az amatőrfilmesek fesztiválokra mentek, külföldre utaztak, díjakat nyertek. Ez mindig jól elszámolható tevékenység volt, brigádnapló nélkül is. Kiemelkedő alkotómunka folyt a felsőfokú képző intézményekben is, többek között az ELTE-n, a Cinema 64-ben, az orvostudományi egyetemen, a műszaki egyetemen és később a budapesti Közgázon is. 1969-ben született az a döntés, hogy az országos fesztiválokat vidékre telepítjük. Vidéken a MAFSZ-nak, mint országos szervezetnek nagyobb rangja volt, és a kisváros jobban összezárta az embereket a fesztivál néhány napjára. Több idő jutott a konzultációkra, beszélgetésekre. A filmvetítések utáni vita a zsűri, az alkotók és a közönség között az amatőrfilmesek specialitása lett. A vetítési időt messze meghaladó eszmecsere egyszerre volt művelődés, szakmai továbbképzés és valódi párbeszéd. Országos Amatőrfilm Fesztivált rendezett (időrendiség és a teljesség igénye nélkül sorolva) Zalaegerszeg, aztán Székesfehérvár, Békéscsaba, Veszprém, Nagykanizsa, Domb-

80


SZAKMATÜKÖR 4. óvár, Szentes, Szolnok, Szigetvár, Sopron, Szombathely, Pécs, Győr, Miskolc, Kaposvár, Hajdúböszörmény, Debrecen, Nyíregyháza. Voltak városok, ahol többször is rendeztek országos fesztivált, és egy-egy tematikus szemle sorozat is elélt jónéhány évig. A hetvenes évek elején bevezetett tájegységi (regionális) szemle rendszer ma is él és változatlanul műhely jelleggel működik. Az amatőrfilmek népszerűsítését, a filmesek oktatását, képzését a szövetség szorgalmazta. Magam a hetvenes évek elején a hatvanas évek végén sokat utaztam és vetítéssel egybekötött előadásokat tartottam. A kluboknak nem volt pénzük honoráriumot fizetni, de az útiköltséget kifizették, ezért autóstoppal mentem, kezemben a vetítő, a filmek a táskámban. Volt olyan év, amikor- naptár szerint utána néztem -, 137 vetítést tartottam szerte az országban. Ez azt jelenti, hogy szinte minden harmadik napon előadás és vetítés volt. Amíg az ember egyetemista volt bírta ezt a tempót. Aztán 1972-től a Magyar Televízió Pergő Képek c. műsorában, amely hat év alatt 42 adást ért meg, több száz filmet bemutattunk. A műsort Dr. Kárpáti György rendezte, Szilágyi János, majd Antal Imre vezette és én „szállítottam” az amatőrfilmeket. Mi akkor azt hittük, ha egy ilyen műsor elindul, akkor tömegek fognak jönni és mindenki amatőrfilmezni akar, de nem így történt. A „költséges hobbi” meghatározás miatt, a műsor a passzív fogyasztók táborát növelte, nem ingerelte kreativitásra a nézők fogékonyabb rétegét sem. Az amatőrfilmesek a legkülönfélébb társadalmi rétegekből jöttek. Az egyetemisták mellett, jelen voltak a középiskolások is. Ha szakmák vagy végzettségek szerint vizsgáljuk a szövetség tagjainak összetételét, nagyon színes a kép. Hírlett, hogy az orvosok vagy kertészkednek, vagy valamilyen művészettel foglalkoznak. Ezt a megállapítást látszik igazolni, hogy kétszer is volt orvos elnöke a szövetségnek: Dr. Bánhídi Zoltán és Dr. Németh András. Aztán én is betöltöttem az elnöki tisztséget tíz éven át, de már nem praktizáló orvosként. Tagságunk az értelmiség, az alkalmazotti és munkás rétegből, a legkülönfélébb foglalkozást végző emberekből tevődött össze. Erről volt híres például a kőbányai csapat, hogy a darukezelő munkástól, a sofőrön át a mérnökig mindenféle szakmából voltak benne filmkészítők. A hatvanas években, illetve a hetvenes évek elején az egyetemistáknak volt nagy hatása. Az egyetemi és főiskolai fesztiválon nyert filmek taroltak az Országos Fesztiválon is. A legtöbb egyetemen működött „filmcsináló” klub. A gondot az jelentette, hogy pár év alatt elvégezték az egyetemet, és kikerültek az egyetemi klubból. Nagy volt a fluktuáció. A középiskolások jelen voltak a hagyományos filklubokban is, de az amatőrfilmes diákok létszáma azóta nőtt a sokszorosára amióta taneszköz lett a videó, A videó megjelenése és gyors elterjedése fellendülést hozott a mozgalomba. 1982-ben változtattuk a nevünket Magyar Amatőrfilm és Videó Szövetségre. Egyre több ember kezébe jutott videókamera, a szövetség azokat tekintette videó-amatőröknek, akik kreatív mozgóképet állítottak elő. Ismét előtérbe került az oktatás. A „videó műsorkészítő” tanfolyamok kétféle jogosítványt adtak: „eseményrögzítő” (pl.: esküvő, ballagás, lakossági szolgáltatás) és „szerkesztett video-műsor készítő” fokozatot. Egy évtized alatt több ezren vizsgáztak le és sokan váltották ki a vállalkozási engedélyt. Alkotótáborokat szerveztünk a Népművelési Intézet berkeiben. Az egyhetes, tíznapos együttlét alatti közös filmkészítés ma is az egyik legtökéletesebb formája az önképzésnek. A meghívott előadók között voltak zenetudósok, irodalmárok, képzőművészek, építészek, akik nem a filmszakmai ismereteket bővítették, hanem a hallgatóság általános műveltségét bővítették. A résztvevők a tokaji, a soproni, a gyulai, a debreceni és a balatonalmádi táborokra nagy nosztalgiával emlékeznek. Egyaránt népszerűek voltak a szolnoki és mezőtúri munkásportré, a dél-dunántúli néprajzi, a szentesi és kiskunfélegyházi honvédségi tematikus alkotótáborok. Folytathatom a sort a kilencvenes évek diák- és ifjúsági táboraival, vagy a szövetség tanfolyamaihoz kapcsolt intenzív, bentlakásos kurzusokkal. Az utóbbiak közül szép számmal találunk határon túli magya-

81


SZAKMATÜKÖR 4. rokat is a résztvevők között. A rendszerváltást követően már pályázati alapokon folytatta a szövetség a táborok szervezését. A tehetséggondozás mellett a szövetség elsődleges célja, tömegbázisának szélesítése és megtartása volt. A filmszakemberek képzése nem lehetett célja a mozgalomnak, csupán mellékterméke, mégis a tehetségeknek jó kísérleti terepet jelentett. A hatvanas évek végén az Esti Hírlap négyünkkel készített interjút: Balázs Józseffel, aki már meghalt és íróként lett híres, Balla Gábor Tamás későbbi parlamenti képviselővel, Gárdos Péterrel, aki jeles filmrendező lett és velem. Mindannyian egyetemisták voltunk akkor. Elkészült az interjú, és hárman föl voltunk háborodva, mert Gárdos Peti azt mondta: hogy ő tulajdonképpen gyakorló terepnek tekinti az amatőrfilmezést a profivá váláshoz. Mi bősz „közművelők” akkor kikeltünk magunkból, nem értettük hogyan lehet ezt ugródeszkának tekinteni? Örök vita tárgyát képezte, hogy mi a célja a szövetségnek? Vádolták is többen, hogy elit képző hely. Az egyszerű amatőrökkel szemben, a kiemelkedőket, a „művészkedőket” favorizálja. A díjnyertes filmek persze növelték a szövetség tekintélyét, több nézőt vonzottak, így könnyebben lehetett támogatásokhoz jutni. Ma is így van, ha egy-egy pályázatból jó film készül, annak a morzsáiból jut a többieknek is. Abból van a fesztivál, abból van a zsűri, technika, infrastruktúra. A szövetségnek általában 400 és 800 fő között mozgott a taglétszáma, őket tekintettük az aktív magnak, de a tagságnak talán csak az egyötöde készített jelentős filmeket. Akik ugródeszkának tekintették a filmkészítésnek ezt a változatát, hamar távoztak a MAFSZ környékéről. Viszont a profik közül sokan lelkesen jártak zsűrizni, részt vettek az oktatásban Jancsótól kezdve Szabó Istvánig, Kósa Ferenctől Nemeskürty Istvánig, Herskó Jánostól Zsombolyai Jánosig, Bán Róberttől Simó Sándorig (kettőjüket egy-egy évtizeden át a szövetség elnökének is megválasztottuk) számosan. Ennek ellenére mindig volt egy árok – főleg a technikai különbségek miatt - a profik és az amatőrök között. A legsikeresebb filmesek idővel a Filmfőiskolára kerültek, sőt volt olyan is, aki nem került be a főiskolára mégis jeles rendező, például Gulyás Gyula. Az árok csak akkor töltődött fel, amikor a videózásban egyre jobb technikák jelentek meg. Ma a digitális videó korában a profik és amatőrök közötti viszony megfordulni látszik. Ugyanazt a technikát használják a profik, mint az amatőrök. A különbség most a szemléletben van. A globalizáció, az amerikai hatás a televíziózásban robbanásszerű átalakuláshoz vezetett. A kereskedelmi tévékben megjelenő reklámok színe, hangvétele, a klipesedés, a villódzó képek, a harminchat csatorna, amin ide-oda lehet kapcsolgatni, sok mindent megváltoztatott. Átalakította az emberek vizuális habitusát, másként néznek filmet a fiatalok. Ma egy tanfolyamon, ha megmutatok egy klasszikus dokumentumfilmet, akkor a szünetben odajön valaki, és azt mondja: miért kell nekünk ezeket a szörnyű unalmas filmeket néznünk. Az amatőrök és profik közötti távolság csökkenését jelzi, hogy volt olyan professzionális Magyar Filmszele, aminek a döntőjébe 16 film került a Magyar Független Film és Videó Szövetség tagjaitól. Már a szövetség nevében sem találjuk a számunkra sokáig értéket, szeretetet jelentő „amatőr” kifejezést. A szövetség által rendezett fesztiválokra olykor egy-egy profi is benevezi a filmjét, holott nem volt amatőr és egyébként a filmezésből, tévézésből él. Véleményük az, hogy szívesen szerepelnek a független fesztiválon, mert ott még érezhető a film szeretete. A videó megjelent az iskolákban is. Az filmező diákok jelentik szakmai utánpótlást és nemcsak a szakmának, hanem a mozgalomnak is. Kiszélesedett a kör, újra elindult egy mozgás. Az iskolákban taneszköz lett a videó, középiskolások elkezdtek kreatív, alkotótevékenységet folytatni. Szentesen a Horváth Mihály Gimnáziumban és Kőbányán a Szent László Gimnáziumban fakultációs oktatás folyik. A tömegkommunikációs szakon végzettek közül többen elvégezték a főiskolát és a pályán maradtak. A mozgalomban főleg dokumentumfilmek, néprajzi, családi, útifilmek és játékfilmek készültek. A legjobb kísérleti filmek formanyelvi újításokat is hoztak a filmszakmának. A Gulyás testvérek által mozgatott csoport filmjei megelőzték a Balázs Béla Stúdió szociográfiai iskoláját, a

82


SZAKMATÜKÖR 4. szociófilm prototípusát ők alkották meg. (Cinema 64; a Végh Antal írásából készült és elhíresült Penészlek ügy). A videóval újdonságként jött a szinkronhang állandó lehetősége, ami a filmnél szörnyű kínlódás árán jött létre. Ezért a szociófilm akkor lett igazán erős, amikor a videóval már rossz világítási körülmények között is lehetett dolgozni és mindig adott volt hozzá a hang. A hetvenes évek közepére tehető az amatőrfilmes animációsok sikersorozata. Például ekkor indult Cakó Ferenc, de a pécsi Ifjúsági Házban működő Ikszilon AFK-ban többen foglalkoztak animációval. Varga Csabáék annyira fölfejlesztették műhelyüket, hogy az a Pannónia Filmstúdió fiókja lett. A nyolcvanas években, az amatőrfilmezésben a fikció (játék- és kísérleti film) került előtérbe. A filmesek konstruált környezetben, fikcióban próbálták elmondani a véleményüket a világról. Az 1982-től következő 4-5 évre tehető Kőbánya jelentős korszaka - Szomjas György, Szőke András, Ács Miklós vezetésével -, amely meghozta a klasszikus amatőrfilmezés korszak lezárását és előkészítette a nonprofessional vagy független film létrejöttét. Nekik köszönhető az alkotói és generációs szemléletmódváltás. Újat hoztak tematikában és formanyelvben is, olyan alkotó műhellyé váltak, mely a magyar film történetében is újdonságot jelent. Ez a megújulási folyamat tapasztalható a nyolcvanas évek második felében a Közgáz Vizuális Brigád műveiben. Az „amatőr” szó kikerült a szövetség nevéből. A kultúra finanszírozása is megváltozott a rendszerváltozást követően. A művelődési hálózat és az amatőrfilmezés elszakadni látszik egymástól. A korábban megszokott támogatások helyett, elterjedt a pályázati rendszer és ez néhány éves hullámvölgyet jelentett a mozgalomban. Bár a szövetség segített az új szisztémára való áttérésben, az amatőrfilmesek lassan jöttek rá, hogy rendezvényekre, filmkészítésre is pályázniuk kell a különböző alapítványoknál. A pályázatok adminisztrációja bonyolult, az elszámolás és ellenőrzés módja nehezen átlátható, különösen egy „független” gondolkodó számára. A Magyar Mozgókép Alapítvány (később közalapítvány) alapítói sorában a MAFSZ képviseli a független filmeseket, akiket a digitális videó térhódítása miatt már nem különítenek el technikai akadályok. A függetlenség megőrzése azonban továbbra is elsődleges cél. A politikai, szervezeti és gazdasági függetlenséget hangsúlyozva a szövetség 1989-ben változtatta a nevét Magyar Független Film és Videó Szövetségre. A kilencvenes években megváltozott a tágabb környezet; a politikai, gazdasági rendszer. Átalakult az életmód, a kultúra, azon belül a film szerepe és támogatási rendszere is. Színre lépett az Országos Rádió és Televízió Testület, és megjelentek a szponzorok. Összeomlott az állami filmgyártás, megszületett a médiatörvény, liberalizálódott a médiapiac és megerősödött a piacgazdaság. Az állam kivonult a direkt kultúrafinanszírozás számos területéről (elég a művelődési házak sanyarú sorsára gondolni). Fokozatosan betört a digitális világ infrastruktúrája, a számítógép, az Internet, a mobiltelefon. A videó- és képtechnikai berendezések is rohamos fejlődésnek indultak. Egyre több független filmes jutott jó technikához, így a szövetség működéséhez is meg kellett teremteni a kommunikációs és technikai infrastruktúrát, alkalmazkodni kellett a piac diktálta feltételekhez. 1999-ben építettünk egy digitális stúdiót, ahol két játékfilmnyi anyagot lehet egyszerre vágni broadcast minőségben. A 2000. év a független film megerősödését mutatta a Magyar Filmszemlén a játékfilm, kísérleti film és a kisjátékfilm fődíját független filmek nyerték. Megjelent a fiatalok új generációja, akik kisebb műhelyekhez csatlakoztak, és számukra a szakmai kihívást nem a filmszakmába történő integráció jelenti, hanem maga a filmkészítés. Hajlandók áldozatokat hozni, akár anyagiakat is, hogy filmjeiket elkészíthessék és független alkotók maradjanak. Az önállóság anyagi nehézségei ellenére, a szövetség feladatai között a legjelentősebb, hogy életben tartson egy mozgalmat. Bármennyire elhasználtnak is tűnik ez a fogalom ma is van igény a közösségteremtő alkotómunka ápolására. Ez az egyetlen esély, hogy tovább élhessen egy tradíció, időről-időre újabb tehetségek bukkanhassanak fel, értékes művek születhessenek.

83


SZAKMATÜKÖR 4. Remélem, hogy tudunk a gazdasági versenyhelyzethez alkalmazkodni, úgy hogy az alkotók függetlensége ne sérüljön és a szövetség célkitűzései is megvalósuljanak. Felhasznált irodalom: Dékány István: Az amatőrfilm mozgalom története Magyarországon. Győri Csilla: A változások kora Pergő Képek c. folyóirat 2000 Jubileumi szám

Szalai Györgyi: Az amatőrfilmezés értelméről (Részletek17) Mivel életemben először vettem részt egy amatőrfilm szemle zsűrijében és szerencsétlen módon nem is tudtam végig nézni az összes filmet, ezért mindössze néhány – bizonyos mértékig szubjektív – reflexióról tudok csak beszámolni. Ezek közül biztosan lesz olyan, amely az amatőrfilm-mozgalommal hosszú idő óta foglalkozók számára régen nem újdonság mint kérdés, de hogy válasz is lenne a kérdésekre, az már nem tűnik olyan biztosnak. Az amatőrfilm látszólag két irányból közelíthető meg egyforma esélyekkel azt illetően, hogy funkcióját tisztázni lehessen: az amatőrmozgalom szerepe, helyzete, feladatai – és a film funkciója felől. Egészen pontosan a kettő szintéziséből adódhatnak az igazi válaszok. Ellenkező esetben az egyik irányból a minimalizmus, a másik irányból a maximalizmus végletei közötti senkiföldjén készülnek az amatőrfilmek, s csak néhány szerencsés esetben sikerül olyan értéket létrehozni, amit specifikusan „amatőrfilmérték”-ként lehet regisztrálni. Számomra a zsűri munkája legalább annyira fontosnak tűnt, mint a bemutatott filmek. Az amatőrfilmek számára – és a filmkészítők számára is –, úgy tűnik, a szemlék és fesztiválok jelentik a „forgalmazást” és a „befogadó”-val való találkozást. Kérdés, hogy ez-e a befogadás egyetlen és lehetséges közege az amatőrfilmek számára? Így egy zsűri feladata a díjak odaítélésén túl elsősorban érték orientáló szerep. S a szintézis híján itt is minimalista és maximalista szempontok keverednek. Ha egy-egy film majdnem olyan, mint egy igazi tévéfilm, akkor – vitatható értékű – profizmusa miatt dicsérendő. De utána azonnal ott a kérdés: az-e az amatőrfilmes mozgalom funkciója, hogy sokkal nagyobb erőfeszítéssel ugyanazt hozza létre, mint a televízió műsorgyártó gépezete rutinmunkával? S a filmekben is szinte tapintható volt a lehetőség minél többfelé megfelelés szándéka, ami teljes ellengőzzel viszi el az alkotókat az eredetiségtől a sablonok felé. Afelé, hogy a ritka meglepetés örömével hasson egy akár még ügyetlenebb megformálású, de saját gondolatok közlésére vállalkozó film is. Mint ahogyan a gyerekek számára a játék mindig véresen komoly dolog, ugyanúgy lehetne a véresen komoly „kreatív játék” az amatőrfilm a felnőttek számára is, ha ennek a játéknak a szabályai kidolgozottabbak lennének. Azt hiszem, jogtalan volna, ha csak hiányjeleket „rajzolnék” a papírra, hiszen a hiányjelek is valamihez képest érvényesek – vagy érvénytelenek. A filmről azt gondolom – és persze nemcsak én gondolom ezt –, hogy a mai napig a legárnyaltabb, leghatásosabb kifejezési eszköz (film alatt itt természetesen az audiovizualitást értve). És azt, hogy filmet a világ, a társadalom és az ember szinte bármilyen megnyilvánulásáról lehet – és érdemes – készíteni. Ahány amatőrfilmes, annyi életcél, sajátos közeg, külön világ. Ezen az amatőrfilm szemlén például a jó élmények közé tartozott, hogy a százhalombattaiak megpróbálták a saját városukról elmondani a gondolataikat a film eszközeivel: a kép, a hang 17

Látvány és világ. Vizuális nevelés a közművelődésben. Szerkesztő: Kövessi Erzsébet, kiadó: BMK, Budapest, 1983.

84


SZAKMATÜKÖR 4. és a zene felhasználásával. S ez mindenképpen funkciója lehet az amatőrfilmnek: autentikus információkat közölni a világnak arról a darabjáról, amelyet a legjobban ismerek. És amire inspirálni érdemes, az talán az, hogy a jól ismert kis világszelet helyét keressék meg a nagyobb egészben. Azt hiszem, hogy minden ezután következik: hogy mindez árnyaltan, vizuálisan és technikailag minél pontosabban jelenjen meg majd a vásznon. Meggyőződésem, hogy ez a siker titka is egyben. Eszemben sincs tagadni, hogy bármennyire is kreatív játékról van szó, visszaigazolásra, sikerre van szüksége a filmkészítőnek, hiszen minden kreatív tevékenység alkotás, és sikere igazolhatja létjogosultságát: azt, hogy sikerült másokkal közölnie gondolatokat, élményeket, s hogy az eszköz – a film – nem akadály, hanem hangszer volt, amelyből nem ricsajt, hanem élvezhető gondolat-harmóniákat sikerült előcsalni.

85


SZAKMATÜKÖR 4.

Zsoldos Vanda: A sci-fi klubok (Interjú Trethon Judittal)18

Mi is az a science fiction? A tudományos-fantasztikus, angolszász terminológiával science fiction (sci-fi, SF) fogalmának meghatározása nem könnyű feladat. Annyiféle definíció született, ahányan megpróbálkoztak vele, írók, irodalomtudósok, olvasók. Például Stanisław Lem: Tudományos-fantasztikus irodalom és futurológia című művében kifejtett véleménye szerint a science fiction legérdekesebb elemei – „azok a dolgok, amelyek pillanatnyilag nincsenek, de valamikor a jövőben megszülethetnek, valamint azok, amelyek nincsenek, és minden bizonnyal nem is lesznek, de amelyek létezhettek volna, mert létezésük a legcsekélyebb mértékben sem mond ellent a természet törvényeinek.” Robert Silverberg a sci-fi és a fantasy közötti különbséget fogalmazta meg, aki szerint: „a science fiction témái olyan témák, melyek konceptuálisan lehetségesek az általunk megértett tudományos törvények keretei között. A fantasy viszont olyan anyagból építkezik, amit általában lehetetlennek vagy nem létezőnek tartunk jelen kultúránkban.” A science fiction definiálásán, ugyanolyan sokat vitatkoztak, mint azon, hogy stílust teremtett-e. A válasz egyértelmű, igen. Megvannak a stílus jellemzői, amelyben eltér a többi műfajtól. Léteznek őskeresések, melyek szerint már a „Gilgames” is science fiction, ezzel nem igazán lehet egyetérteni, a sci-fi a XX. század terméke, ami jól illeszkedik az „izmusok” közé.

A sci-fi rövid története… A második világháború kitörése előtt már komoly irodalmi társaságok léteztek, akiknek tagjai a tudományos fantasztikus irodalmat művelték és meglepő módon meg is éltek belőle. A sci-fi elsősorban nyugaton volt népszerű, de keleten is megjelent. Karel Čapek 1933-ban kiadott R.U.R. című művének köszönhetjük a „robot” szót, ami szláv eredetű és a „munka” szóból származik, mely később világszerte elterjedt. Robot, vagyis robotol, dolgozik ráadásul nem saját akaratából, hanem ahogy programozták. A robotika az 1950-es években kezdett népszerűvé válni, 1951-ben jelent meg Isaac Asimov: „Én, a robot” című elbeszéléskötete, amelyben lefektette a robotikai három alaptörvényét. Ezeket a mai napig figyelembe veszik a robotokkal komolyan foglalkozó szakemberek. I. A robot nem bánthat meg emberi lényt. II. A robotnak minden körülmények között meg kell óvnia az emberi lény életét. III. A robot saját életét sem veszélyeztetheti, de ha az emberi lény veszélyben van, akkor a robot feláldozható. Ami Magyarországot illeti mi sem maradtunk ki a tudományos fantasztikus irodalomból, meglepő módon Jókai Mór: „A jövő század regénye” című művében, egy olyan utópiát alkotott, ami manapság is szórakoztató. Későbbiekben olyan nagy szerzők is írtak sci-fit, mint Karinthy Frigyes: a „Capillária” és az „Utazás Faremidoba”, klasszikus sci-finek számítanak, mégsem voltak népszerűek. Inkább a kalandos vonulat terjedt el, bár voltak olvasók, akik szerették az irodalmi értékeket. A hidegháború alatt az amerikai szerzők beindultak, és ábrázolták az „űrgonoszt”, ezek természetesen a keletiek voltak, főleg a szovjetek, akik atomháborúval és baktériumfegyverekkel fenyegették a békés nyugati világot. A keleti szerzők sem maradtak adósak, ők nagyjából leírták ugyanezt, csak a galád imperialisták voltak a gonoszak. Ez a korszak lecsengett és akkor a sci-fi kilépett az űrbe, 1957-ben kilőtték az első szputnyikot és ez nagy teret engedett a szerzők fantáziájának. Be lehetett népesíteni a Naprendszer különböző bolygóit. Furcsának tűnik, de a sci-fi kezdett közelíteni valódi ne18

Trethon Judit a sci-fi „nagyasszonya” szerkesztő, műfordító,a magyarországi sci-fi mozgalom legismertebb személyisége

86


SZAKMATÜKÖR 4. véhez, tudományos fantasztikus lett. Muszáj volt a műben valami tudományos alapnak lenni, mert különben az olvasó azt mondta, hogy ő már olvasott erről az „Élet és Tudomány”-ban, ez butaság, ebből nem lehet kiindulni és félretette a könyvet. A sci-fi szerzők egy része meg is barátkozott a gondolattal, hogy tényleg, komolyan tudományos alappal írjanak, másik része viszont azt mondta, hogy nincs neki kedve a tudományhoz, és inkább átmegy a mesésebb vonalra, ott semmit nem kell bizonyítani, ki mondja azt, hogy nincs hétfejű sárkány, hátha mégis van. Aztán a ’70-es évek táján, nálunk a ’80-as évek elején kezdett megjelenni, a sci-finek szerintem egy mellékága, a fantasy irodalom, amelyben minden lehetséges. Az irodalom és a film mellett készültek sci-fi operák is, például „A bolygók”. A képzőművészetben szintén a 60-as, 70-es évek jelentették az „aranykort”. Fantasztikus tájak, idegen bolygók és lények voltak a műalkotások témái. Magyarok közül a sci-fi legkiválóbb képviselője a képzőművészetben Korga György (2002-ben hunyt el), a Galaktika és a Kozmosz sorozat sci-fi könyveinek borítóit készítette és csodálatosan festett. Ma is köztünk él és alkot Gyémánt László, akinek szintén volt néhány kirándulása a sci-fi területére. Sajnos a kereslet határozza meg a művészetet, ezért például Fujkin István, délvidéki festő, aki sokáig Magyarországon alkotott, de nem tudott megélni, elment Kanadába, ott most nagyon népszerű és keresett művész. A fiatalok közül Boros Attila, vagy a Boros Zoltán és Szikszai Gábor páros készített nagyon szép borítókat. Egyetlenegy magyar science fiction játékfilm készült 1972-ben, Fejér Tamás rendezte „Az idő ablakai”, Kuczka Péter volt a forgatókönyvíró. Rajnai András sci-fi tv-játékokat készített a Magyar Televízió megbízásából. A sci-fi irodalom magyar klasszikusai közül néhány név, Zsoldos Péter, aki elég kevés regényt írt, de mindegyik műve a műfaj csúcsán helyezkedik el. A „Feladat” című művéből tvjáték is készült. Lőrincz L. László, aki sci-fi regényeit saját nevén írja, a Leslie L. Lawrence írói álnéven krimiit jegyzi. „A földalatti piramis” című regényének a vége nyitva van, 15 éve biztatják rajongói a mű befejezésére. Jelentős sci-fi íróink még Csernai Zoltán és Botond Bolics György.

Sci-fi klubok Magyarországon… Fordítani nagyon szeretek. Angol tagozatos gimnáziumba jártam, ahol krimit lehetett olvasni a jó nyelvtanulás érdekében. Engedélyt kértem a tanárnőtől, hogy krimi helyett sci-fit olvashassak. Így kezdtem 16 éves koromban angolul sci-fit olvasni. Számos könyvet fordítottam: Paul és Hollce Davids könyveit: „A birodalom királynője”, „Küldetés Yoda hegyéről”, ”A sötét oldal prófétái”, és Craig Shaw Gardner: „A denevérember”. Kerestem azt a közösséget, ahol hasonló érdeklődésű emberekkel találkozhatok, így kerültem a METESZ Technika Házába, ami a Szabadság téren volt. Korengedménnyel járhattam oda, mert még nem voltam 18 éves. A 30–40 év körüliek elkülönültek tőlünk tízen-huszonévesektől. 1969- ben a Csepeli Munkásotthonban csillagász szakkörből, alakult egy sci-fi klub, utánuk alakult meg a mi klubunk 1971-ben. Személyes ellentétek miatt a METESZ-ből távoznunk kellett, az ottani társaság két részre szakadt. Kuczka Péter az Írószövetségen megalakította az Írószövetség Sci-fi Munkabizottságot, ide mentek azok, akik írni akarták a sci-fit, többek között: Zsoldos Péter, Nemere István, Lőrincz L. László. Mi, akik olvasni szerettük a sci-fit, „csak” klubozni akartunk, ahol vitatkozhattunk és megbeszélhettük olvasás élményeinket, befogadó helyet kerestünk. Kapcsolatunk volt dr. Juhász Árpád igazgatóhoz, így jutottunk a TIT Természettudományi Stúdióba, ahol létrehoztuk a TIT Tudományos Fantasztikus Klubot. Ettől kezdve mindenki végezte a dolgát, ők írtak, mi meg kluboztunk. Velünk egy időben működött a Gagarin klub a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában – amit később átvett a Magyarok Világszövetsége –, ők szervezték az évente megrendezésre kerülő sci-fi hetet, április 12., az űrhajózás napja környékén. Ezen a rendezvénysorozaton voltak kiállítások, előadások, vitaestek, később mi is betársultunk hozzájuk. A sci-fi klubok alulról szerveződtek, a teljeség igénye nélkül említek néhányat: BMK GBK klub Schweier László vezetésével, Radnóti Mű-

87


SZAKMATÜKÖR 4. velődési Ház Hydra klubja, a GBK Óbudai klub. Nagyon sok vidéki városban is működtek sci-fi klubok, Miskolcon, Veszprémben, Szolnokon, Nagykanizsán, Debrecenben, Nyíregyházán, Gyöngyösön, Pécsen, és kisebb településeken is, mint pl.: Celldömölk, Göd, Gyomaendrőd, Sajóbábony, Siklós, Siófok stb. Az országos hálózat kialakulásának köszönhetően 1988-ban létrejött a Magyar Sci-fi Egyesület. Létezett még egy sci-fi klubhálózat, az Ország-világ című lap indított sci-fi pályázatot, ennek kapcsán Szatmári Jenő István szervezte és fogta össze, az ide csatlakozó klubokat.

TIT Tudományos Fantasztikus Klub 1971 – 1988 A TIT Természettudományi Stúdiónak volt egy Klubtanácsa, amelyet dr. Juhász Árpád igazgató hozott létre civilekből. A sci-fi klub elnöke is tagja volt ennek a tanácsnak, így kapcsolódtunk szervesen az intézményben folyó közművelődéshez. A mi klubunknak hol volt elnöke, hol nem volt. A titkár folytonosságát személyem biztosította. Az elnökök sorát Gábor Aurél főorvos úr kezdte, aki abszolút gentleman, nagyon jó ember volt, sajnos autóbalesetben meghalt. Utána Radics László pszichológus, majd Horváth Sándor biológus következett – aki nagy kisgazda –, de nem ezért szerettük. Minden héten kedden volt a klubnap. Alkalmanként más-más programot szerveztünk: egy „nagyfilm” vetítése, máskor „neves” ember a sci-fihez kapcsolódó tudományos témájú „nagy” előadása, a szabad klubnapon „csere-bere” (könyv-és más kiadványok) kötetlen beszélgetések, viták. A „kis előadás” napján, klubtagjaink voltak az előadók. Például „Verne Gyula és az űrhajózás” címmel megtartott előadás után a hallottakat a tagság közösen megvitatta. Voltak íróolvasótalálkozók, sci-fi filmtörténeti előadások, kiállítások, vetélkedők is. Nyáron, amikor a TIT Stúdió be volt zárva, a Feneketlen tónál lévő presszót szálltuk meg a személyzet rémületére, egyegy kávé és kóla mellett ott ültünk fél délutánokat. A különböző szervezetek vezetőségeinek civakodása ellenére, a klubokban jó közösségek alakultak ki, barátságok, sőt házasságok is köttettek. A klubfoglalkozásokon kívül is sok időt töltöttünk együtt. Az évek folyamán kialakultak a nemzetközi kapcsolatok, voltak nemzetközi sci-fi kongresszusok, rendeztünk kongresszust a TIT Stúdióban is, ahol többek között látható volt Korga György képzőművész kiállítása is. A működéshez a filmek kölcsönzési díjait és az előadók tiszteletdíjait a TIT Stúdió biztosította. A klubtagok éves tagdíjat fizettek – akkor ez 50 Ft volt egy évre –, a TITigazolványukhoz és ezzel be lehetett menni más TIT-rendezvényre is. Klubon belül szekciók alakultak, így mindenki megtalálta az őt érdeklő témát és annak közösségét. Működtek irodalmi, képzőművészeti, történelmi és bibliográfiai szekciók. A TIT Természettudományi Stúdió Módszertani központ lett, ezért tőlünk is vártak ilyen jellegű tevékenységet. Mi éves munkaterv alapján működtünk. Összeállítottuk az ajánlott előadói listát, ajánlott filmlistát – akkor még csak Mokép volt, onnan lehetett válogatni címeket –, meg az ismeretterjesztő filmek listájából. Ebből javasoltunk a különböző témákhoz kiegészítő filmanyagot. Az ajánlólistánkhoz – mivel mi nagy bibliográfusok voltunk –, sok bibliográfiát készítettünk. pl.: „Univerzum”, „Természet és Társadalom”. Én egyénileg is szerkesztettem két bibliográfiát, 1985ben a Kozmosznál jelent meg: „Kozmosz science fiction kiadványok bibliográfiája” és 1989-ben a „Móra Science fiction bibliográfia”. A havi kiadványainkkal úgy gondoltuk, segítséget nyújthatunk a vidéki kluboknak. Természetesen soha nem akartuk ráerőltetni a tagságra a mi véleményünket, inkább azt mondtuk: gyerekek, ez van, válasszatok. Nem törekedtünk semmilyen alá-fölérendeltségre. Demokratikusnak azt tartottuk, hogy mindenki olyan tematika alapján működik, ahogy ők ott helyben jónak látják. Ez volt az elképzelés, aztán az élet másképp alakult. Lantos László, egyik vezetőségi tagunk egy vetítésre összehívta a vidéki klubokat, de a módszertani anyag még nem volt kész, se legépelve, se stencilezve. Kellemetlen helyzetbe kerültem. Akkoriban egyidejűleg dolgoztam, és az ELTE népművelés-történelem szakos hallgatója voltam. Rajtam kérték számon az elmaradt munkát – 88


SZAKMATÜKÖR 4. amit természetesen társadalmi munkában végeztem –, ezt nagyon méltatlannak éreztem. Ezt követően komoly módszertani munka nem jött létre. Voltak próbálkozások, de sikertelenül végződtek. Számomra a mai napig megfejthetetlen, miért mindig azoknak nagy a szájuk, akik nem dolgoznak. Többen havonta megszerveztük a programokat, felkértük az előadókat, és megcímeztünk 500 borítékot társadalmi munkában. A sci-fi klub valami oknál fogva nem tudott beilleszkedni a TIT Stúdió közművelődési gondolkodásba, pedig igény volt rá. Csak egy példát említek, amíg a növénykedvelők klubjának - amit dr. Horánszky András, az ELTE TTK Növényrendszertani Tanszék adjunktusa vezetett –, 25 fő tagja volt, addig a sci-fi klub 150 fős tagsággal működött. A rendezvényeinken sokszor 300 fő is részt vett. A TIT Stúdióban a sci-fi klub nagyon szervezetten működött, szinte semmi dolga nem volt velünk a szakreferensnek. Mi elkészítettük időben a diszpozíciós lapot, amin fel- tűntettük a személyi, technikai (terem, film- dia-és írásvetítők, hangosítás stb.) és gazdasági igényeinket egyaránt. Az éves munkaterveket mindig időben leadtuk, az előadókat felkértük, a programokat meghirdettük, és mindig nagy létszámú közönség látogatta a rendezvényeinket. Mindezek ellenére az intézménytől minimális pénzügyi támogatást kaptunk. A TIT Természettudományi Stúdióban a Tudományos Fantasztikus klub úgy szűnt meg, hogy az ingatlant felújítás miatt bezárták, nyitás után meg már nem volt számukra hely.

Planetárium Tanács 1988–1994 A Planetárium működését a Planetárium Tanács felügyelte, amelynek én is tagja voltam. Amikor a Galaktika Baráti Kör indult a Móra kiadó keretein belül – mint tanácstag –, elintéztem az ingyenes Planetárium használatot, így rendezvényeinket rendszeresen ott tartottuk. Minden hónapban egyszer egy vetítést vagy író-olvasótalálkozót szerveztünk. Aztán az lett, mint a régi szép TIT Stúdiós időkben, olyan filmeket, amit mozikban még nem, vagy már nem, vagy sohasem vetítettek – archív vagy nagyon új filmeket –, mi megszereztük és vetítettük. Sci-fi rádióműsorokban voltam szerkesztő-műsorvezető, amikor Kuczka Péter hívott a Galaktika című folyóirathoz dolgozni. Sziládi János volt a főszerkesztő és Szentmihályi Szabó Péter a helyettese. A sors fintora, hogy 1992-ben, amikor Kuczka lett a főszerkesztő, átszervezés miatt ő küldött el, velem együtt távozott Szentmihályi Szabó Péter is. A sci-fihez kell a fanatizmus, kellenek a lelkes emberek, akik összeolvasnak mindenfélét, angolul és magyarul. Távozásunk után két évvel megszűnt a Galaktika, három évig nem is volt ilyen jellegű folyóirat. A kevésbé szép emlékek mellett, mindig ott vannak az ember életében a kellemes és jó emlékek, ilyen volt nekem az MTV „Nulladik típusú találkozások” című műsora, melynek 1991 és 1994 között szerkesztő– műsorvezetője lehettem a csodálatos Déri János mellett. A médiában szerzett ismeretségnek köszönhetően, gyakran hívtak előadásokat tartani, nemcsak sci-firől, hanem űrhajózásról, csillagászatról is. Országszerte tartottam előadásokat, klubokban, művelődési házakban és munkásszállásokon.

A science fiction a „hőskor” után … A rajongók tábora megváltozott, van az én generációm – a középkorúak –, akik szeretnek olvasni, és nem riaszt minket vissza egy vastag könyv. Mi az úgynevezett „főáramlatú” sci-fi (Isaac Asimov, Zsoldos Péter, Stanisław Lem, Ray Bradbury) hívei maradtunk. A fiatalabb generáció inkább a szórakoztató vonulathoz tartozik. Tényleg szórakoztatóak a művek, de másnapra már felejthetők. Biztosan írnának komolyabb könyveket, ha lenne rá igény. Ma már a pálya széléről szemlélem az eseményeket, nincsenek klubok, ahol össze lehetne jönni. Évente két nagy rendezvény van, ahol sci-fisek találkozhatnak július utolsó hétvégéjén a Salgó-

89


SZAKMATÜKÖR 4. tarjánban a „Hungaricon”, és a SZEFANTOR, egy nyári tábor – 16 éve rendszeresen –, Szegedtől 15 kilométerre egy falusi iskolában. A Galaktika megszűnése után támadt űrt próbálja több-kevesebb sikerrel pótolni az „Átjáró” irodalmi és szórakoztató magazin. Van benne fantasy is, ez nem szerencsés. A kiadó koncepciója szerint, mind a két tábort ki kell elégíteni, majd az olvasó eldönti, hogy sci-fit vagy fantasyt olvas. Létezik egy egészen új kezdeményezés, az „Új Galaxis” magazin, ebből mindössze három szám készült el. Nem havi periodika, csak akkor jelentetik meg, ha a megfelelő mennyiségű és színvonalú írás összegyűlt.

Egy sci-fi rajongó utópiája … Egyik kedvenc olvasmányom Orson Scott Card: „Végjáték” című könyve, amely 1992- ben 60000 példányban kelt el Magyarországon. Velem egyidős az úr, és macskatulajdonos, ezekben egyezünk. Hét gyermeke van, mert mormon, ezekben különbözünk. A sikermű után még két-három jó regénye megjelent magyarul, és pár év múlva döbbenten tapasztaltam, hogy a népszerű író áttért a fantasyra. Az író nyilatkozata szerint, a fantasy könyvekre nagyobb igény van – a kereslet határozza meg az irodalmat –, neki pedig el kell tartania a hét gyermekét. Úgy gondolom, ez nagyon szomorú. Sajnos Magyarországon hasonló a helyzet. A könnyedebb, mesésebb művek – aminek mondjuk Tolkien: „A gyűrűk ura” a gyökere –, manapság ezek a népszerűek. Ha majd a fiatalság újra megtanul olvasni, és nem csak a számítógép képernyőjét bámulja, akkor talán visszatérhet az a főáramlat, ahol az írónak tehetsége és megfelelő szókincse is van. Két dolog, amiben részt veszek, a szegedi tábor és az öt évvel ezelőtt alapított Zsoldos Péter-díj zsűrije. A díj odaítélésével próbáljuk a fiatalabb generációt a komolyabb művek megírására serkenteni. Zsoldos Péter fia, Dávid, egy sci-fis – aki mindig változik –, és jómagam és még két fő a zsűri tagjai. Az olvasók neveznek regényeket és elbeszéléseket, amelyek előző év december végéig megjelentek. Ha megfelelnek a feltételeknek, akkor megkapjuk a műveket, olvasunk és értékelünk.

A sci-fi klubban (Cikk a hajtómű újság 1976. áprilisi számából) Érdekli, hogy milyen lesz a jövő technikája? S az, hogy milyen kutatások folynak földön kívüli civilizációk után? Vagy: az űrkapcsolat-felvétel lehetőségei, az emberi élet feltételei a jelenben és a jövőben? (S természetesen még hosszan sorolhatnánk a hasonló tudományosfantasztikus kérdéseket.) Nos, ha igennel válaszod, akkor mindenképpen érdemes elfáradnia a XI. kerület, Bocskai út 35. szám alá, a TIT Természettudományi Stúdiójába. Itt található a TIT tudományosfantasztikus klubja. Ha a fenti és hasonló kérdésekre választ nem is kap (bár ezt csak a kétkedő, s a science fictionban való járatlanságom mondatja velem), akkor is legalább megismerkedhet jó néhány rokonérdeklődésű emberrel. Nyolc évvel ezelőtt alakult meg a klub. Akkor százötven körül volt a tagjai száma, s most már háromszázas létszámnál tartanak. A TIT-hez pontosabban a TIT Természettudományi Stúdiójához 1971 óta tartoznak. Mindezt Treton Judittól, a Klub titkárától és Kiss Jánostól, a klubvezetőség egyetemi összekötő tisztségét betöltő tagjától tudtam meg. — Mikor és mettől meddig tartanak foglalkozásokat?

90


SZAKMATÜKÖR 4. — Minden héten, kedden délután 6 órától általában este 9 óráig a Természettudományi Stúdió helyiségeiben — válaszolt Treton Judit. — Egyszer filmvetítésből, egy vagy két alkalommal illusztrált előadásból és egyszer szabad klubnapból áll a havi programunk. A program nagyon változatos. Mindennel foglalkoznak, ami a sci-fi-vel kapcsolatos. Önálló scifi nagyfilmeket néznek és vitatnak meg például. A filmek között aztán jó néhány olyan is akad, amit a nagyközönség a mozikban nem láthat. — A filmeket a MOKÉP-től, a Hungarofilmtől és a Filmtudományi Intézettől kapjuk általában — fűzte hozzá a klubtitkár. — Előadóknak is általában olyan, egyes tudományágak kvalifikált szakembereit hívjuk meg, akiknél biztosítottnak látszik, hogy legalább a saját területükön már látják a holnap technikáját vagy társadalmát. Akik ebben a környezetben, tehát oldottabb, kötetlenebb körülmények között beszélni is mernek a még nem “szentesített" elképzeléseikről. — S mit csinálnak az úgynevezett szabad klubnapokon? — Beszélgetünk, sci-fi-könyveket, újságokat cserélünk, az idegen nyelven is olvasók pedig elmondják egy-egy olvasmányélményüket. Az embereket három — persze önkényesen meghatározott — csoportba sorolhatjuk. Vannak sci-fi “hivők", egyelőre közömbösek és sci-fi ellenzők. Bár semmiféle statisztika nem áll rendelkezésemre, de talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy egyre többen lesznek a sci-fi pártolói, élvezői (olvasói, nézői, hallgatói) és művelői. Néhány éve, amikor először találkoztam a TIT sci-fi klubjának tagjaival, még csak egy-két testvérklubról beszélhettek. Most már viszont szerte az országban sorra alakulnak a klubok. A fővárosban mellettük még három működik, s van Székesfehérvárott, Nyergesújfalun, Kaposvárott és Dombóváron. De ez csak az, amiről ők is tudnak, illetve akikkel rendszeres kapcsolatot tartanak. — Külföldi ismeretséggel is büszkélkedhetnek? — Levelezünk a Szovjetunió, Bulgária, Románia, Olaszország. Belgium. az USA, az NSZK, Ausztria, Törökország sci-fi klubjaival. Kanadából a McGill egyetem sci-fi tanszékétől, ott ugyanis még ilyen is van, rendszeresen megkapjuk angol nyelvű elméleti kiadványukat. — Sokan a sci-fi-t fantiként emlegetik. A TIT sci-fi klubjának tagjai körében miért nem honosodott meg ez a nyelvújítással “szült" szó?— Nem szeretjük. Képzettársításra ad lehetőséget. A fanti egyébként nem új szó, mert egy 1853-as német—magyar szótárban is találkozhatunk vele. A német Halbnarrt, vagyis magyarul félbolondot, akkor még magyarul is fantinak nevezték- De azért arra jó, hogy kategorizálásra felhasználjuk. Vannak olyan művek, amelyek sci-fi-k, és vannak, amelyek csak fantik… — Ki lehet a klub tagja? — Tulajdonképpen bárki — mondta Kiss János, s mindjárt elő is szedett egy friss klubstatisztikát. A jelenlegi klubtagság 50,4 százaléka szellemi dolgozó 30,6 százaléka fizikai dolgozó és szakmunkástanuló, 1,5 százaléka nyugdíjas és 17,5 százaléka középiskolás, főiskolás, egyetemista. Életkort, foglalkozást tehát nem néznek, hanem csak azt várják el, hogy érdekelje a sci-fi. S természetesen azt Í9, hogy fizesse a tagdíjat, ami egy évre 200 forint. Fizikai dolgozóknak és szakmunkástanulóknak viszont nem kell tagdíjat fizetniük. Az előadások pedig nyilvánosak, vagyis néhány forintos belépődíj ellenében bárki meghallgathatja. — Az érdeklődők mikor, hol és kinél jelentkezhetnek? — Minden kedden délután 5 órától itt a helyszínen, tehát a TIT Természettudományi Stúdiójában. Kérjék meg a pénztáros nénit, s ő elirányítja őket. Az érdeklődőket egyébként várjuk és szívesen látjuk. Sz. P.

91


SZAKMATÜKÖR 4.

Tudományos Fantasztikus Hét (Szemelvény az Ifjúsági Magazin 1976. áprilisi számának „Mi újság?” című rovatából) …A TIT tudományos-fantasztikus klubja – XI. Bocskai út 37. – április 12 – 18. Között sci-fi hetet rendez. A klub titkárával, Trethon Judittal beszéltünk a programról — Érzésem szerint tartalmas, érdekes lesz a programunk. Szerencsés véletlen, hogy a tudományos-fantasztikus hét kezdete éppen egybeesik az űrhajózás napjával, április I2-vel. Ez különösen aktuálissá teszi eseményünket. Rendezünk vitákat neves sci-fi-szerzők műveiből, filmekkel illusztráljuk azokat. Neves előadók tartanak majd érdekesnek ígérkező előadásokat. Például: dr. Ferenc Csaba az asztronautika jövőjét világítja meg a fantázia és a valóság összefüggésében, de közösen hallgatjuk dr. Horváth Sándor mikrobiológus vitaindítóját környezeti ártalmakról is. Meghívtuk, s nagyon reméljük, hogy eljön Jon Hobana, a Román írószövetség titkára, aki maga is közismert fantasztikus regényíró. A hét utolsó napján díjkiosztó “ünnepséget" rendezünk. Klubunknak van ugyanis egy díja, az Arany Meteor, melyet 1972 óta ítélünk oda a megelőző évben írott legsikeresebb regény, elbeszélés szerzőjének de karikatúrákért, grafikákért is lehet díjat kapni.

— Az idén ki kapja? — Sajdik Ferenc, a Ludas Matyi karikaturistája, aki a jövő század állatait és növényeit formálta meg nem kis fantáziával, az újság hasábjain. — Vidéken lesznek-e rendezvények a hét folyamán? — Lesznek, hiszen több mint tíz vidéki városunkban szerveztünk ez idáig tudományos-fantasztikus klubot. Ezek szintén tartalmas programokkal rukkolnak ki a hét tiszteletére, s szeretettel várják az érdeklődőkéit. — Jöhetnek-e “zöldfülűek", a sci-fi-ben járatlanok? — Bátran, nem fognak unatkozni, hiszen mindenki közérthetően fogalmaz, nyíltan, közvetlenül vitatkozunk. Bízom benne, hogy a „fantasztikus” hét végén már jó néhány rajongóval bővül a létszámunk. A TIT Központi Tudományos Fantasztikus Klubja meghívja Önt a TIT Természettudományi Stúdióban (Bp. XI, Bocskai út 37.) 1976. április 12-17. között rendezendő Tudományos Fantasztikus Hét előadásaira A HÉT ideje alatt képzőművészeti és könyvkiállítást is rendezünk. A HÉT négy napján írók dedikálnak A kiállítás minden délután 5 órától tekinthető meg, Í az írók ½ 6-tól dedikálnak, az előadások 6 órakor kezdődnek. Dedikálások:

12én hétfőn 13-án kedden 14-én szerdán 15-én csütörtökön A kiállított művek alkotói

92

Horváth Zoltán Géza Hernádi Gyula Lengyel Péter Pápay Kálmán Barakonyi Attila gergelics László


SZAKMATÜKÖR 4.

ifj. Kenderesi Gyula Sárközi Endre A HÉT programja: IV. 12. hétfő

Időgép –Láthatatlan ember - Világok harca Megemlékezés H.G. Wellsről, halálának 30. évfordulóján Előadó Róna Éva

IV. 13. kedd

Az asztronautika jövője a fantáziában és a valóságban Előadó: dr. Ferencz Csaba

IV. 14. szerda

Science fiction a nagyvilágban

IV. 15. csütörtök

A föld halála? Tudósok és írók véleménye és ellenvéleménye a környezeti

ártalmakról Előadó: dr. Horváth Sándor IV. 16. péntek munkássága IV. 17. szombat

Az „asztroanutákról”tól az „álmatlanság”-ig Stanisław Lem Előadó: Murányi Beatrix Galaktikus Klub A kapcsolatfelvétel lehetőségei Előadó: dr. Marx György

Jó szórakozást kíván a Sci-Fi Klub nevében Lantos László

Mikes Tamás

93

Trethon Judit


SZAKMATÜKÖR 4.

Szabó Judit Nikoletta: Az értelmiség visszanyert ébersége A Stúdió K és a teaház-mozgalom a ’80-as években (Fodor Tamással19 készült interjú alapján) Minden olyan egyszerű, a forró tea nagyszerű, ha nem ázott sokat a vízben a teafű. (KFT együttes – Tea, 1981) Mai szemmel nézve meglehetősen bizarr dolgok történtek az Akácfa utca egyik patinás bérházának második emeletén, a legendássá vált HVDSZ (Helyi Ipari és Városgazdálkodási Dolgozók Szakszervezete) Művelődési Házban 1981 novembere és 1982 májusa között. Az emberek szombat délutánonként órákat álltak sorban, hogy bejuthassanak egy rendezvényre, amely leginkább egy házibulira hasonlított, s amit teaháznak neveztek a szervezők. A csésze teát színészek szolgálták föl, s hozzá pódiumbeszélgetést, jazz-zenét, folyóiratokat és gyertyafényt tálaltak. És még valamit: egy lélegzetvételnyit a szabadság levegőjéből. Nem csoda hát, hogy a bejárat előtt kígyózó sor legelején mindig találtatott egy-egy „titkosrendőr” is. Miképpen abban sincs semmi csodálnivaló, hogy az Akácfa utcai Teaház, minden későbbi magyar teaház „anyja” egy évnyi sikeres működés után – úgymond - „megszűnt”. Ennyi idő is elégnek bizonyult azonban ahhoz, hogy a teaház a ’80-as évek szellemi műhelyévé váljon, s utóélete is maradandó nyomokat hagyhasson a magyar századvég kultúrtörténetében: sőt, nyugodtan állíthatjuk, hogy a teaház-mozgalom szelleme ma is élő. A teaház mondhatni beoltotta, megtermékenyítette a közművelődést: a szellemi termékek bemutatása, az író-olvasó találkozók ma már szinte elengedhetetlen kelléke a csésze tea. A művelődési házak kínálatában szinte műfajmegjelöléssé vált az „irodalmi teaház” elnevezés. A színészek, akik szombatonként alkalmi pincérnek csaptak fel, a STÚDIÓ K társulat tagjai voltak. Azé a Stúdió K-é, akik a magyar színház történetébe idestova három évtizede beírták magukat a Woyczek, majd az azt követő Balkon című előadással. Csendes kulturális forradalmat azonban nemcsak az előadásaikkal vittek véghez: az Akácfa utcai Teaház motorja Fodor Tamás, a színtársulat vezetője volt. Ahhoz, hogy egy rendezvénysorozat ilyen nagyfokú közönségsikert arasson, nem elég egy jó ötlet és egy jó csapat a kivitelezéshez. A Teaház titka abban rejlett, hogy régóta meglévő igényeket elégített ki újszerű módon.

19

Fodor Tamás színész, rendező. 1960- az Universitas együttes alapító tagja, amatőr színésze, rendezője, az Egyetemi Színpad irodalmi, publicisztikai estjeinek egyik szervezője. 1965-67. a József Attila színház színésze, 1967-68, 1978- a Pannónia Filmstúdió, 1969-72. az Irodalmi. Színpad tagja, rendez is. 1972-83. szinkronfilmrendező. 1971. a Pinceszínházban rendezett előadások után az Orfeo együttesen belül létrehozta a Stúdiót (később Stúdió „K”), melynek ma is vezetője. 1982-87. a Zeneműv. Főiskola. ének szakának színészet tanára, 1986-94. a szolnoki Szigligeti Színház rendezője és színésze, 1987-90. főrendezője. 1999 óta a Magyar Színházi Társulat vezetőségi tagja. 1996 óta a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriuma elnökségi tagja. 1989 óta az SZDSZ tagja, 1990-94. országgyűlési képviselő. 1990-94. az SZDSZ frakció kulturális szóvivője. Jászai Mari-díjas. Főbb rendezései: Büchner: Woyzeck, Genet: Balkon, Csáth: A Janika, Schnitzler: Körtánc, Szilágyi Andor: A rettenetes Anya, avagy a Madarak Élete, Grimm-mese, Ibsen: A vadkacsa, Csehov: Cseresnyéskert, Synge: A nyugati világ bajnoka, Flandriai csínytevések, Zách Klára, Ionesco: A székek, Jacques vagy a behódolás, A kötelesség oltárán, Caspar Hauser, Szűrővizsgálat, Kleist: Amphitryon.

94


SZAKMATÜKÖR 4. Az az űr, amit – formailag – a teaházak betöltöttek a 80’-as évek eleji magyar kulturális életben, a csendes, nyugodt, elmélyülésre, ismerkedésre és szellemi építkezésre egyaránt teret adó, egyedi kialakítású helyek hiánya volt. „Aki nem szereti a diszkó ricsaját, a presszók füstjét, légkörét, aki szeretné kellemesen, értelmesen, emberek között eltölteni szabad estéjét, hova menjen? Teaházzal vagy másként, de a művelődési házak légkörének meg kell változniuk ahhoz, hogy igazából vonzó közösségi helyek legyenek.” (Kovács Katalin szavai a Magyar Hírlap „Teaházszisztéma” című riportjában, 1982. III. 7.)

A Teaház előélete Köztudomású, hogy Magyarország kiterjedt kávéházi kultúrával bír: a kávéházak fénykorában (a 19. század második fele, illetve a 20. század első évtizedei) írók, költők írták verseiket, novelláikat, regényeik sorait a kávéházi „kutyanyelvre” (a pincér számlatömbjének lapjait hívták így), szerkesztőségi futárok hozták-vitték az anyagot a művész uraknak. Talán nem meglepő, hogy a Pilvax kávéház olyan nagy szerephez jutott az 1848-as forradalomban. A teaházaknak nem voltak hagyományai hazánkban: kétszer nyílt teaház Budapesten, mindkettő tiszavirág-életűnek bizonyult. A századelő kávéház-kultuszával nem tudtak versenyre kelni. A hatvanas évektől azonban az európai ember figyelme a keleti kultúrák felé fordul: „Több ez az érdeklődés kíváncsiságnál vagy kuriózumkeresésnél: inkább felfedezés. Kelet – innen, Európából nézve – a zen-buddhizmus, a meditáció, a szexuális kultúra, az „egy mindenkiért” szemlélet világa. Ötvözése az egyre törékenyebb pilléreken álló, az egyéneket egymástól üvegburával elválasztó, az elidegenedettséget intézményesen újratermelő európai kultúrával ahhoz segít hozzá – aminek hiánya miatt sokan szenvednek – az összetartozás érzéséhez, a tartalmas élmények, mély érzések lehetőségéhez.” (Dr. Gerevich József pszichiáter gondolatai in: Teaházszisztéma, Magyar Hírlap, 1982. III. 7.) A teaház ezeknek az új igényeknek a kielégítéséhez nyújt kereteket: meghitt, csendes, barátságos helyet, ahol lelassul az idő és koncentrálttá válik a figyelem. Beszédes magának a teának a keleti keletkezésmítosza is: a mítosz szerint a buddhista pap, Bodhidharma, miután négy esztendőt töltött szakadatlan meditációval, mély álomba szenderült, s emiatt – kifejezendő éberségének elvesztése felett érzett szégyenét – lemetszette saját szemhéjait. Az Ég őszintének találta áldozatát, ezért megjutalmazta őt: földre hulló szemhéjaitól megfogant a Föld, s méhéből pompás teacserjék sarjadtak. Bodhidharma, miután áhítatosan elfogyasztott néhány tealevelet, visszanyerte elveszített éberségét. (v.ö. S. Nagy Anikó, A tea kultúrtörténete, Pallas Studió, Budapest, 1999.) A teaházi programok elterjedése Magyarországon segített az értelmiségi műhelyek „elveszített éberségének” visszanyerésében, új lendületet adva a szellemi munkának. A teaházak koncepcióját Dr. Gerevich József pszichiáter és Vitkóczi Erika dolgozta ki 1980-ban. A kezdeményezés tartalmi célját az Országos Közművelődési Tanács számára a Népművelési Intézet a következőképpen határozta meg: „A teaház olyan formabontó kezdeményezés, amely a vendéglátóiparban jelenleg megfigyelhető érintkezési, kommunikációs formák színvonalát szeretné emelni szakértő pszichológusok és népművelők közreműködésével. A modern művészeti kultúra közvetítését vállalja fel a teaház intim, otthonos, elmélyülést megengedő közegébe; az alkoholmentességgel terjeszti, hogy alkohol nélkül is lehet jól szórakozni, kielégítően fogyasztani, közvetlenséget, odafordulást, a vendég igényét, kedvét, kulturális szükségleteit veszi alapul és ehhez illeszti a szolgáltatási lehetőségeket; a teaház munkacsoport megfelelő szakembereinek bevonásával speciális mentálhigiénés szolgáltatást nyújt; klubszerű eszközökkel (folyóiratok, könyvek, játékok) szélesítik a szolgálta-

95


SZAKMATÜKÖR 4. tás repertoárját, gazdag előadóművészeti programot nyújt, és ennek a sajátos műfajnak mind művészi lehetőségeit, mind a kötetlen közösségi formáit kísérletezni, tágítani próbálja.” A Népművelési Intézet kezdeményezte teaházak nyitását mind az akkori kultúrpolitika, mind a vendéglátóipar támogatta, előbbi pénzt, utóbbi pedig helyiséget biztosítva a kulturális teaház számára. Bár az anyagi feltételek már 1981-ben adottak voltak, hiszen az Országos Közművelődési Tanács félmillió forint támogatást nyújtott a megvalósításra, a megvalósításig még 1983-ig várni kellett: két év telt el egyezkedéssel mindenfajta intézkedés nélkül. Míg a Népművelési Intézet a vendéglátóiparral és a kultúrpolitikával folytatta a szerződések pontosítására vonatkozó szélmalomharcait, 1981-ben az Akácfa utcában, Andriska Pál és Kovács Katalin (a HVDSZ Művelődési Ház igazgatója és népművelője), valamint Fodor Tamás és színpada, a Stúdió K létrehozott és üzemeltetett egy roppant sikeres teaházat. Az Akácfa utcai teaház minden szombat este felépült, majd vasárnapra virradóra eltűnt a HVDSZ termeiben. Az egyedi, egzotikus hangulatot sötét lepellel letakart dobogókon kör alakban szétszórt párnák, a kör közepén pedig derengő fényű, rojtos ernyőjű lámpák adták. A párnákra heveredve lehetett beszélgetni, világot megváltani, teát szürcsölni a vendégeknek; az elrendezésből adódóan itt soha senki nem volt egyedül. A művelődési ház további termeiben folytak a tulajdonképpeni programok: művészek, tudósok mutatkoztak be és tartottak „beszélgetős szeánszokat”, egy másik helyiségben kisfilmeket vetítettek, vagy hangjátékokat vettek fel közönség előtt. A „csendes szobában” folyóiratok olvasásával töltekezhetett fel a látogató, sőt, a grafomániásoknak se kellett megvárniuk, míg hazaérnek, ott helyben „publikálhatták” soraikat egy számukra odakészített írógépen, melybe gondos kezek telexszalagot fűztek. „Minden alkalommal komplex programot kínáltunk. Öt órakor volt a belépő, a program akkor kezdődött egy kisfilmmel. Hét óra tájban volt az a bizonyos főműsor, a pódiumbeszélgetés a második teremben, és a harmadik terem szabad volt, egymás között dühöngőnek neveztük. Érdekesség, hogy ebben a dühöngőnek nevezett szobában gyakran önszerveződő programok valósultak meg. Két önmegvalósító csoportra konkrétan emlékszem, az egyik a magyarországi zöldmozgalmak egyik úttörője, a Harmadik Part csoport volt, a másik pedig egy nmozgalom, amelyet Hodosán RoziDemszky Gábor későbbi felesége - és baráti köre jelentett. Ők rendszeresen összegyűltek ott.” – idézi fel Fodor Tamás a terembeosztást. Az itallapon tizennégyféle tea szerepelt, az egyszerű angol reggeli teától egészen az alkoholos teakoktélokig terjedt a kínálat. „… Szombat délutánonként öt órán keresztül, 17 órától 22 óráig tart nyitva. 1981. novembere óta működik, azóta divatba jött, nyitás után egy óra múlva már kiírják a kapura: fiúk, lányok, ne haragudjatok ránk, csordulásig megteltünk, gyertek egy hét múlva, kicsit korábban.” Írta 1982. márciusában Dr. Gerevich József „teaház-szakértő” a Mai Magazinban megjelent Teaház az emberi kapcsolatokhoz című írásában az Akácfa utcai teaházról. „A szombati teaház során furcsa átalakulás történt: egy emberi, privát lakótérből közösségi színteret alakítottak ki; de ez a közösségi színtér halott volt mindaddig, amíg egy bizonyos öntevékenység nem újult meg, aminek a lényege az volt, hogy visszavigye a magánszférájába az embereket. Olyan volt, mint egy családi vendéglátás, mindegy hogy ez 100-120 embert jelentett. A teaház mögött nem érződött az intézményes forma, olyan volt, mintha a szervezők egyszerűen ott laknának a teaház helyszínén és vendégül látnák a barátaikat. Ez a paradoxon adta a teaházi esték házibulihangulatát.” – írja körül a hely szellemét Fodor Tamás, aki a Stúdió K többi tagjával együtt maga is készítette és felszolgálta a forró italt a látogatóknak. „Előbb kell a mikrofon”

96


SZAKMATÜKÖR 4. A korabeli sajtó az egyedi térkezelésnek, a komplex programoknak, a „semmi sem kötelező” műsorszerkesztési elvnek és mindenekelőtt az egzotikus hangulatnak tudta be a rendezvénysorozat páratlan sikerét. Ez azonban csak a felszín. Az Akácfa utcai teaház forradalom volt a maga nemében: nemcsak új közművelődési formát vezetett be, nemcsak az egyedi külsőségek miatt vonzott annyi látogatót: a meghívott előadók személye, a felvetett témák, a szellemi termékek nyilvánosságának biztosítása mind vérpezsdítően izgalmas szellemi kalandot nyújtottak – egy olyan korban, ahol a közéleti-értelmiségi nyilvánosság skandalumnak számított. „A lengyel Szolidaritástól megtanultuk, hogy a nyilvánosság biztosítása az első. Előbb kell a mikrofon, az ellenállás többi formája csak később következik.” – mondja Fodor Tamás, a HVDSZ-teaház motorja, lelke, emblematikus figurája. A Stúdió K-nak, mint amatőr színtársulatnak, a HVDSZ Művelődési Ház, pontosabban – a kor kultúrpolitikai szokása szerint – a művelődési házzal bíró szakszervezet volt a fenntartója. Meg kell hagyni, kevés művelődési ház dicsekedhetett világhírű amatőr színházzal: 1981-ben, mikor a társulat hazatért Dél-Amerikából, már külföldön is számon tartották a Stúdió K-t. A világhírűvé vált együttes életében a ’80-as évek eleje azonban egyszersmind egyfajta vákuumot is jelentett: vége lett a ’71-ben kezdődött Orfeo Stúdió korszaknak, és a régi „nagy” együttesből csak kevesen maradtak. Ezzel egyidejűleg a társulat vezetőjében megfogalmazódott az az igény, hogy megint nem csak a színház révén foglalkozzon a Stúdió K a művészet és a valóság kapcsolatával, hanem kifejezetten közéleti programokat valósítsanak meg. A Stúdió K, illetve főleg Fodor Tamás életében a közélet tematizálása évtizedenként visszatérő motívum volt a ’60-as évek óta: Az Egyetemi Színpadon a ’60-as évektől a Horizont műsorfolyam égisze alatt egyfajta szellemi műhely alakult ki, ahol aktuális irodalmi, közéleti, kulturális műsorok, beszélgetések folytak. Ezek a rendezvények – Fodor Tamás visszaemlékezései szerint – hasonló funkcióval bírtak, mint ma a televízióban a közéleti műsorok. A ’60-as években azonban a televízióban nem voltak közéleti műsorok: a kísérleti időszak után a szórakoztatás által éppen hogy a nézők közélettől való elfordítása volt a célja. A teaház közvetlen előképei között előkelő helyet foglalt el a klubmozgalom. A Stúdió K elődje, az Orfeo Stúdió köré a hetvenes évek elején csoportosult egy politikai klub, amely Angela Davisről, a csodaszép színesbőrű „hippi” polgárjogi harcosról kapta a nevét. „A hatalmi tehetetlenség egy ideg hagyja ezeket a klubokat, mert nem érti pontosan, és függetlenül a beépített emberektől azt hiszi, hogy alapjában véve egy közművelődési dologról van szó, és nagyon üdvözli. Valójában az is, de egyszer csak jönnek olyan témák, amelyeket már nem bír elviselni.” – emlékezik vissza Fodor Tamás. Ez a bizonyos téma, amit a hatalom már nem bírt elviselni, az Orfeó klubja esetében a lengyel megmozdulások kapcsán felvetődött kérdés körbejárása volt: nevezetesen, hogy ellentétbe kerülhet –e a munkásosztály a munkásosztály pártjával? Minden esetben a pártnak van igaza? Az erről szóló klubdélután volt az utolsó programja az Angela Davis klubnak 1972-ben… Kifejezetten kapóra jött tehát a teaház-forma egyik megálmodójának, Vitkóczi Erikának a felkérése, aki Fodor Tamást 1981-ben azzal kereste fel, hogy – amennyiben céljaikkal azonosulni tud – kapcsolatait és ötleteit egy kulturális teaház megvalósításánál és működtetésénél kamatoztas1971-ben Fodor Tamás kezdeményezésére az Orfeo Együttesen belül megalakul az Orfeo Stúdió nevű formáció, melynek bemutatkozó előadása az Etoile című darab volt. Az Orfeo stúdiót nevezik a Stúdió K Színházi Alkotóközösségek “első generációjának”. 1974-től a társulat Stúdió K néven folytatja munkáját. A második generáció emlékezetes – világsikert hozó – előadásai Büchner Woyzeck és Genet: Balkon című darabja, mellyel a Stúdió K megjárta Firenzét, Bécset, Varsót, Belgrádot, Caracast és Londont. 1995-ben a társulat egy ferencvárosi pincében (Mátyás utca 9.) saját kis színházat épített, ahol állandó otthona van a Hólyagcirkusz Társulatnak is (vezetője. Szőke Szabolcs). A modern klasszikusok és a kortárs drámaírók darabjainak színpadra állításán kívül a színház gyerekeknek szóló képzőművészeti-színházi műhelyfoglalkozásokat, valamint bábelőadásokat tart. A Stúdió K vezetője megalakulása óta Fodor Tamás (1942), rendező, színész.

97


SZAKMATÜKÖR 4. sa. A HVDSZ Művelődési Házban így szombatonként akkor is rendszeres színházi tevékenység folyhatott, amikor épp nem adtak elő színdarabot. Az intézményi hátteret így Andriska Pál, a művelődési ház igazgatója és csapata biztosította; Fodor Tamás pedig a valóság felé való fordulás jegyében megszólaltatta a kor alternatívjait, a másképp gondolkodókat, és azokat is, akiknek egyszerűen csak a megszokottól eltérő, megosztható történetük, mondanivalójuk volt. A ’80-as évek elején értelmiségi körökben egyfajta szemléletválás következett be: az akkor még csak formálódó ellenzék egyre inkább felvállalta véleményét; felismerték, hogy az illegálisan működő csoportok helyett személyiségüket vállaló emberek kellenek a változáshoz. Akkoriban kezdtek el másképp gondolkodókról beszélni. „A másképp gondolkodás néhány régi ismerősömet jelentette: Rajk Lászlót például, akivel közös amatőr művészeti múltunk volt, vagy Demszky Gábort, akivel akkoriban ismerkedtem meg. Figyelmeztettem őt, hogy bármikor rátapadhatnak a rendőrök. Erre azt felelte, hogy ő nem titokban csinál valamit, hanem amit tesz, azt felvállalja.” (Fodor Tamás) A teaházi estéken a mostani politika szereplői közül a legkülönfélébb politikai színezetű emberek kaphattak szót, juthattak nyilvánossághoz. Czakó Gábor például a nyelvromlásról értekezett: szótárakkal felfegyverkezve fejtette ki, hogy mi a bolsevik típusú „kádernyelvnek” az alapja, kimutatta, hogy a hadsereg nyelve, szóhasználata miképp jött át az orosz nyelv és a káderek közvetítésével a magyarba. Szörényi László irodalomtörténész anekdotázós kedvéről, csillogó előadásmódjáról volt híres. A témája az volt, hogy hogyan torzult el a szerkesztés és kiadás során a klasszikusok műveinek szövege, milyen mondatok maradtak ki Móricz Zsigmond regényeiből az előző három évtized kiadásai esetén. Ma a televízió által is közvetített, rendkívül népszerű Mindentudás Egyetemén hangzanak el hasonló „populáris” egyetemi előadások. A teaházi esték látogatóinak száma csakhamar száz fölé emelkedett – hozzá kell tenni: a szervezők legnagyobb meglepetésére. „Húsz-harminc emberre számítottam eleinte, amelyben már benne lettek volna a barátaim és a Stúdió K törzsközönsége. Ám kiderült, hogy az én korosztályomnak, valamint az intellektuális, minden szellemi kalandozásra kiéhezett közönségnek jóformán nincsen találkozási helye. Hát most lett: a teaház. A közönség körében a mai értelmiségi élet rengeteg alakja megfordult. A látogatók 60-70 %-át azonban teljesen ismeretlen fiatalok képezték, akik itt ismerkedtek meg a szellemi élettel.” (Fodor Tamás) A jelképes belépődíjért a látogató annyi teát fogyaszthatott, amennyi belefért – a teafogyasztást ugyanis a Compack Vállalat szponzorálta. Ezt a nagyvonalú gesztust a HVDSZ Művelődési Ház a ’80-as évek elején érte el a vállalatnál, amikor a szponzoráció fogalma még teljességgel ismeretlen valami volt! Bár a hivatalos ügyeket szintén a népművelő gárda végezte, a műsorok tekintetében Fodor Tamás teljesen szabad kezet kapott. A merész témafelvetésekért pedig Andriska Pál, az intézmény igazgatója – ahogy mondani szokás – „tartotta a hátát” a hatalomnak. Persze mai mércével mérve nemcsak „politikailag gyanús” beszélgetések szerepeltek a műsorpalettán: Horányi Özséb például a nyelvi strukturalizmusról tartott előadást, Karátson Gábor pedig az európai és az ázsiai művészet alapjairól értekezett, érintve a taoizmust, a Bibliát, mint az európai képzőművészet egyik forrását, Buddhát, William Blake-et, valamint Európa és Ázsia kapcsolatát. Aztán voltak határesetek: Winkler Mártával az „Iskolapélda” című dokumentumfilm kapcsán beszélgetett a közönség. Az oktatás terén ő teremtette meg Magyarországon az első alternatív metodikájú tanintézményt, az ún. „demokráciaiskolát”. A Waldorf-iskolákban dolgoznak a pedagógusok az övéhez hasonló módszerekkel: „Márta néni” nem fegyelmezte a gyerekeket, hanem együtt élt velük. 98


SZAKMATÜKÖR 4. Eörsi István zsúfolt ház előtt elemezte irodalomtörténetileg saját költészetének egy szakaszát: a Sztálinhoz írt verseit. Eörsi az elsők között volt, aki „kitálalt” arról, hogyan jutott el a hatalomhűségtől az ’56-os forradalomig, és hogy mit is jelent voltaképpen a hatalomhű művészet. És a reakció? „A közönség szétröhögte magát” – meséli Fodor Tamás. Az egyik legmegdöbbentőbb beszélgetés Kerényi Gráciával folyt, a klasszika-filológus Kerényi Károly lányával, aki gyerekfejjel, véletlenül került Auschwitzba, és lágerbeli élményeiről szerzői kiadásban egy könyvet is megjelentetett. Kerényi Grácia estjén színesítették először a programot szociálpszichológiai vagy kommunikációs játékkal: az előadót arra kérték, hogy egy bőröndben hozza el magával azt, amit egy lakatlan szigetre magával vinne. A bőröndből kikerülő tárgyak kapcsán – egy tárgy Auschwitzból, egy tárgy a klasszikafilológus apától - egészen újszerű mederben folyt a beszélgetés. A játékos forma arra is alkalmas volt, hogy egy-egy előadásnak elvegye az élét: Csepeli György oly módon beszélhetett például a hír torzulásáról – magyarán a manipulációról – hogy a folyamatot egyfajta addtovább-játék keretében szemléltette, „Az egész város beszéli” című Karinthyhumoreszk mintájára… mire a hír szájról-szájra körbejárt a termen, addigra szinte már köze se volt az eredetihez.

Minden jónak vége szakad egyszer A teaház életében azonban eljött az a pillanat, amikor – Andriska Pál szavaival élve – a hatalom beintett. Az utolsó csepp a pohárban egy előadásterv volt, egy előadásé, amelyet Rajk László és Demszky Gábor együtt tartott volna a spontán építészetről. A téma ártatlannak tűnt: Demszky, mint szociológus és Rajk, mint építész arról a jelenségről értekezett volna, amikor egy magánépület kifelé vagy befelé „elburjánzik” a folyamatos ráépítések, újabb szobakialakítások révén – illetve, hogy mindez milyen hatással van a jövő építészetére. Az elburjánzás hátterében a nehezen kiküzdött panellakások adta szűkös élettér állt – bár a témafelvetés valóban szorosan építészetszociológiai jellegűnek tűnt, az előadók személyét már nem tolerálta a pártvezetés. Az előadásra soha nem került sor. A teaház bezárása kívülről meglehetősen banális ügynek tűnt: „A Teaház könyvelését négy revizor kezdte vizsgálni. A COMPACK szállítólevéllel küldte az ajándék teát és a tea mellé némi jobbfajta alkoholt is, ami természetszerűleg szintén teaként volt feltüntetve. A revízió prekoncepciója (mellesleg helyesen) az volt, hogy annyi teát amennyi a szállítón volt képtelenség meginni. Azaz itten csalás, sikkasztás büntette forog fenn. Két hét kemény munka után eljött az igazság pillanata. Remegő térdekkel álltam bíráim elé, hogy 10 perc múlva megkönnyebbülve távozzam. A revizorcsapat ugyanis 4 egyenlő részre osztva több év szállítólevelét megkezdte és befejezte az irdatlan teamennyiség összesítését, hogy kimutathassa alkalmanként és fejenként 1-2 kg teát kellett mindenkinek meginni, pedig ennyit még megenni is sok. Szerencsére COMPACK-os barátaim oly mesterien vegyítették a szállítókon a grammot, a filtert, a kiszacskót, a nagyzacskót, a kisdobozt, a nagydobozt, a fémdobozt és a családi díszdobozt, hogy újabb fél év kellett volna mire a dolog kg-ban (g-ban) kifejezhető. Így nem én lettem sikkasztás miatt, hanem a Teaház „felújítás miatt” bezárva. Hogy aztán megszépülve újra kinyithasson. Soha napján. Így volt, ha én mesélem.” – emlékszik vissza keserű iróniával Andriska Pál. Így lett a népi demokrácia ellensége a ’80-as évek hajnalán a tea.

A teaház utóélete A teaház-forma az első teaház bezárása ellenére is továbbélt: 1983-ban megnyitotta kapuit a Népművelési Intézet által menedzselt, az eredeti koncepcióra épülő teaház a Tabán Teázóban, majd később az Ámor Presszóban. 1984-ben már világossá vált, hogy a vendéglátóipar és a közművelődés érdekei nem egyeztethetők össze: a vendéglátós fogyasztást várt volna el a közönség99


SZAKMATÜKÖR 4. től, de hát könnyű belátni, hogy az egyébként is olcsó teát nem lehet ugyanúgy „körről körre” fogyasztani, mint mondjuk a sört vagy a fröccsöt. Bevezették hát a kötelező 30 Ft-os fogyasztást az eredetileg ingyenes rendezvénybe, ám ennek ellenére az Ámor Presszó tulajdonosa tönkrement, és a kísérleti teaháznak is költöznie kellett. Az Ámor Presszó bezárásáig 110, a közönség igényeinek felmérésére alapozott programot bonyolított le a Népművelési Intézet teaház-stábja, vagyis Bárány László, Bors Mária, Földiák András, Kutas Zsuzsa és Starkbauer László. A „teaházkísérletről” a Népművelési Intézet 1985-ben módszertani kiadványt jelentetett meg, melyben kimerítően elemzik a kísérlet tapasztalatait, valamint a lefolyt műsorokat. Fodor Tamás számára az Akácfa utcai teaház bezárása egyszersmind azt is jelentette, hogy társulatának el kell hagynia pártfogóját, a Helyi Ipari és Városgazdálkodási Dolgozók Szakszervezetét, maradásuk ugyanis kompromittálhatta volna a művelődési házat. A teaház-szisztéma később ismét a Stúdió K életének szerves részévé vált: 1995-ben megnyitotta kapuit a Stúdió K első önálló színháza a Mátyás utcában, ahol az egykori teaház egyfajta klubformáció alakjában működött. A rendszerváltás után azonban a teaházak léte teljesen megszokottá vált, mondhatni az évek folyamán divatba jöttek ezek a programok. Így a Mátyás utcai teaház-programok nem tűntek ki más kulturális intézmények teaházai közül – volt, aki a régi teaház szellemiségét, volt, aki a formáját, és volt, aki a tartalmát vette át az egykor betiltott közéleti teaháznak. Ma már teljességgel megszokott, hogy a kultúrát tea mellett fogyaszthatjuk: van teaháza a Merlin Színháznak és a Kolibri Pincének; a kulturális intézmények teázói mellett pedig gombamód szaporodnak a teázók kulturális programjai is: elég csak a Kicsi a Világ Teaház bensőséges intellektuális klubestjeire, vagy a Teátrum Teaház reneszánsz estjeire gondolnunk. A művelődési házak programkínálatában ugyancsak bőven találhatunk „teaházi”, vagy „tea melletti” programokat: a kőbányai Pataki Művelődési Központban máig rendszeresen tartanak „Irodalmi teaházat”, a Budapesti Művelődési Központban pedig híres koreográfusokkal, táncosokkal beszélgethettek a mozgásművészet barátai a „Táncos Történetek Tea Mellett” elnevezésű 2004. évi programsorozat keretében. Teaházak tehát ma is vannak a kultúra szolgálatában. És ki tudja, talán olyanok is akadnak, akik még emlékeznek minden teaházak anyjára: a betiltott Akácfa utcai teaházra…

Irodalomjegyzék: Dr. Gerevich József, Teaház az emberi kapcsolatokhoz, Mai Magazin, 1982. III. S. Nagy Anikó, A tea kultúrtörténete, Pallas Studió, Budapest, 1999. Teaház, szerk. Bors Mária és Földiák András, Népművelési Intézet, 1985. Virág f. Éva, Teaházszisztéma, Magyar Hírlap, 1982. III. 7.

100


SZAKMATÜKÖR 4.

Kaposi László: Drámapedagógiai központ a Marczibányi téren A hetvenes évek elejétől, vagyis már közel két évtizede jelen volt Magyarországon a drámapedagógia, amikor elindult egy olyan munkafolyamat, melynek hatása egy-két év elteltével a kortársak számára is érezhetően fontossá vált, utólag visszatekintve pedig jól láthatóan fordulópontot jelentett a dramatikus nevelés hazai történetében. Mi lehet a magyarázata annak, hogy amikor a drámapedagógia már nem csak nyugaton, hanem nálunk is létezik, a neveléssel foglalkozók széles körében országosan ismertté, társadalmilag tudomásul vetté vált, amikor ez a kreatív embereket nevelő pedagógiai irányzat a tűrtből elfogadott helyzetbe került, éppen akkor induljon el valami új? Többek között erre is magyarázatot keres e dolgozat, továbbá áttekinti azt a máig tartó működést, amivel a Marczibányi Téri Művelődési Központ drámapedagógiai tevékenysége 20 immár 15 éven át hat a magyar drámapedagógiára. Nem lehet csak a személyi feltételekre fogni a dolgot. Bár ezek kétségkívül nagyon fontosak. Szakall Judit 1988-ban megpályázta (már akkor pályázni kellett!) a budapesti II. kerületi közművelődési intézmény vezetői állását, s meg is kapta azt, szeptembertől ő az igazgató. Régi műsorfüzeteket nézegetve: a Marczibányi téri intézmény az igazgatóváltás előtt átlagos közművelődési programot produkált. Működési területei zömében nagyjából azt és úgy csinálta, amit a többiek, de talán kicsivel többet abból. A dolgozatunkban vizsgált szakterületre vonatkozó programokat áttekintve: volt itt gyerekszínházi bérlet (mint tudjuk, ilyen sok házban volt), sűrűn tartott előadásokat az Állami Bábszínház. Amivel több volt az itteni program: télen-nyáron így történt, mert az iskolai tanév befejeztével a hűvösvölgyi szabadtéri színpadon folytak tovább az előadások. Volt ifjúsági színjátszó csoport, olyan amilyen: műkedvelő, ebből másutt több is, meg sokkal jobb is akadt. Iskolai ünnepélyeknek is teret adott a ház, másutt is így történt. De voltak játszóházak is – nyilván nem csak itt, ezek pedig ebben az időben a „valamit akarók” programjai közé tartoztak, szervezői oldalról is! Éppen a Szakmatükör egyik előző kötetében olvashattuk Legéndi Miklósné írását, aki Szakall Judit elődje volt a Marczibányin: gyerekfoglalkozások, gyermek játszóházak rendszeresen voltak itt. Talán éppen ezért értékelte Szakall Judit úgy az „előzményeit”, hogy „...ez egy igényes művelődési ház volt. Meghatározta a környéken élő alkalmazotti, értelmiségi, polgári réteg hatása a házat. Voltak itt populáris rendezvények is, jócskán, például Vidám Színpadi sorozatok, de működött nyelviskola is. Voltak gyerekszínházi előadások, természetesen kérdés, hogy milyenek… Vasárnapokon családi délelőttök voltak, azok keretében játszóház jellegű programok, és a hűvösvölgyi Nagyréten hetente voltak bábelőadások. Egy kültelki intézményben nyilván más lett volna a program.”21 Szakall Judit gyermekszínjátszó szakember: a Néphadsereg Művelődési Házának gyermekszínpadát vezette, s ezzel a csapattal műfajteremtő, nagy jelentőségű előadásokat hozott létre. A drámapedagógiai szemléletű próbamunkát feltételező életjáték kidolgozása jelentős mértékben az ő munkásságához köthető. Nemrégiben, a Csokonai-díj átvételekor nyilatkozta, visszaemlékezve a kezdetekre: „az, hogy egy intézményvezetőnek milyen a saját érdeklődési köre, az alapvetően meghatározza, hogy mit csinál, s mindez kihat az intézményre is. Ha én a fotóművészet vagy a 20

Időnként változó nevet adtunk neki, mint pl. Budapesti Drámapedagógiai Központ, de soha nem jelentett önálló intézményt. Egy hosszú ideje futó, intézményi méreteket öltött projekt idővel változó elnevezései szerepelnek az alábbi szövegben. 21 Interjú 2002 nyarán. Készítette Kaposi László.

101


SZAKMATÜKÖR 4. kertművelés iránt érdeklődtem volna, akkor az feltehetően érzékelhető lett volna itt, az intézmény programjaiban. Tagadhatatlanul személyfüggő egy-egy ilyen intézménynek a vezetése. Mivel az én életem arról szólt, hogy gyerek és színház, minden, ami ebbe beletartozik, az megjelent itt... Kezdve azzal, hogy az előző munkahelyemen működtetett gyerekszínjátszó csoportot áthoztam, mert ez igazából csak annyiból állt, hogy a gyerekek nem oda jártak, hanem ide, vagyis a városnak egy másik végébe kellett villamosozniuk: a színjátszó csoport működött tovább.” A személyi feltételek másik részét kezdetben e sorok írója „jelentette”. 1990 szeptemberében kerültem a Marczibányi térre, mint közművelődési csoportvezető. Akkor már évtizedes, kiterjedt gyermek- és diákszínjátszó csoportvezetői múlt állt mögöttem, több csoportot vezettem egyidejűleg. Többek között azért tehettem ezt, mert előző munkahelyemen, gödöllői népművelőként (is) belefért mindez a munkakörömbe a színjátszó és drámapedagógiai tárgyú nagyrendezvények, módszertani programok szervezése, kiadványok szerkesztése és megjelentetése stb. mellett. Szakall Judittal is a gyermekszínjátszás kapcsán találkoztam: az Origo nevű, Szakall vezette csoport előadásán, a drámapedagógiai egyesület alakulásakor, majd a Gödöllőn megrendezett Országos Gyermekszínjátszó Fesztiválon találkoztunk.22 Az országos kitekintés a szakmai háttér miatt szorosan a tárgyhoz tartozik, ezért említem, hogy a gödöllői országos találkozóra azért volt szükség, mert az állam ilyen irányú munkára rendelt intézményei a rendszerváltás előtti években már többnyire képtelenek voltak azon programok megszervezésére, amelyek talán még értelmet adhattak volna létezésüknek. Így a színjátszás területén jobbára csak mint az államhatalom, a szocialista rendszer kulturális területre delegált képviselete jelentek meg. A hagyományos pécsi gyermekszínjátszó fesztivál helyett azért került sor az országos felfutásos rendszerben lebonyolított, s Gödöllőre „kifutó” rendezvényre, mert évek óta nem volt már országos találkozó, s azért, mert a hierarchia alján, beosztott népművelőként, de gyakorló csoportvezető-rendezőként ezt észrevettem. Hasonló volt a helyzet a diákszínjátszás terén is. A Népművelési Intézet nem volt hajlandó tudomást venni a csoportok igényeiről, miszerint nem kétévente van szükség fesztiválokra, hiszen a csoportok a köztes években is dolgoznak, továbbá arról, hogy nem az ország azon településein kell színjátszó rendezvényeket tartani, ahol erre a minimális technikai feltételek sem biztosítottak. Ezért kerülhetett sor több országos találkozóra Gödöllőn „nyugati pénzből”. Az akkoriban indult Soros Alapítvány adott – felismerve a szükségállapotot – a gödöllői találkozókhoz pénzt: annyit, amiből egy művelődési ház meg tudta rendezni hol a diákok (középiskolások), hol a gyermekek (általános iskolások) színjátszó fesztiválját, országos felfutó rendszerben. A fenti programok szervezése, mint szakmai múlt állt mögöttem – ezzel a gyakorlattal kerültem a II. kerületi művelődési központba, ahol két és fél évig dolgoztam, előbb fő-, majd „félállásban”, utóbb „külsősként”. Az országos körképből csak látszólag hiányzik a drámapedagógia helyzete. Benne van, hiszen hazánkban a drámapedagógia története két évtizeden át, a 70-es és a 80-as években, összefonódott a gyermekszínjátszáséval. Annyira, hogy sokan azonosnak tekintették a kettőt. (A drámapedagógiai képzések elvégzését azért vették örömmel az iskolaigazgatók, mert akkor már lesz, aki megrendezi az esedékes iskolai ünnepi műsort...) Erre okot adott az, hogy a drámapedagógiának csak a színházias irányultságú iskolája jutott el hozzánk, így a drámapedagógia a hétköznapokban a gyermekszínjátszás gyakorlatához kötődött, ünnepi megjelenéseiben pedig a gyermekszínjátszó találkozókhoz, fesztiválokhoz. Azt, hogy a drámapedagógia és a gyermekszínjátszás kapcsolatában ki járt jobban, nem lehet tudni... A 70-80-as években a közoktatás intézményrendszerével szemben a közművelődésiek valamelyest talán nyitottabbak voltak (talán kevésbé ellenőrzöttek lettek volna, vagy csak a tűrt tevékenységek köre volt itt szélesebb?), mindenesetre a gyermekszínjátszó csoportok munkáját 22

És később együtt dolgoztunk a veresegyházi gyermekszínjátszó táborban.

102


SZAKMATÜKÖR 4. megújító dramatikus módszerek és azok gyakorlói, képviselői, tanítói itt sokkal inkább kaphattak teret, lehetőséget. A gyermekszínjátszók mellett főként a közművelődési intézmények fenntartásában működő gyermek bábos csoportok munkájában és a dramatikus (továbbá a kultúrhistóriai, történelmi, manuális stb.) játszóházakban jelent meg mindannak egy-egy szelete, amit ma a dramatikus tevékenységek közé sorolunk. Magyarázatot keresve arra, hogy a 70-es években, de később is, egészen a 90-es évek elejéig (nagyjából a rendszerváltásig) a drámapedagógiának miért csak egy szűkített metszete jelent meg hazánkban, a már említett intézményi-befogadói háttér mellett a közvetítő személyekre is gondolnunk kell, akiknek a közvetítésével információt kaphattunk a más országokban e téren végzett munkáról. Akik ugyanakkor szűrőként is működtek, azt hozták be, ami számukra fontos volt, illetve azt, amit behozhattak. A közvetítő országok hatása is hasonló volt. A dráma terén a „tiszta forrás” Anglia, de nem mindent tőlük hoztunk be, hanem példának okáért csehszlovák és német közvetítéssel is eljutottak hozzánk módszertani ismeretek. És feltehetőleg a későbbiekben is működött a „személyes érintettség”, a „mi ezt tartjuk fontosnak, támogatandónak, ezt tűrjük, ezt tiltjuk... stb.” elve is érvényesülhetett, a személyek hatása így is megjelenhetett (ez bőven belefért az akkor még „létező” szocializmusba). A 70-es évek végére tekintélyes méretűvé és kidolgozottságúvá váló angol drámapedagógiai módszertani irodalom és az arra épülő alkalmazási tapasztalatok nem jelentek meg nálunk. Ezzel sikerült másfél-két évtizedes késést összeszednünk, amit a 90-es évek közepének „nagy menetelésével” is csak legfeljebb csökkenteni tudtunk... A gazdátlanság, az elhanyagolt állapot, amit taglaltunk már a gyermekszínjátszás kapcsán (s amiben nyilvánvaló szerepe volt annak, hogy a gyermekszínjátszást is pénzelő Úttörőszövetség fontossága és feltehetőleg a költségvetése is egyre inkább csökkent), nos, az jellemezte a drámapedagógia helyzetét is a nyolcvanas évek második felében. Elfogytak a képzések, nem jelentek meg új módszertani anyagok – a szakmai távlatok hiánya szürkítette a képet. A hazai drámapedagógia fejlődésének jelentős lökést adott a Magyar Drámapedagógiai Társaság létrejötte. Meg kell jegyeznünk, mert témánk szempontjából fontos, hogy ennek létrehozói között ott volt Szakall Judit és én magam is, aki alapító vezetőségi tagja voltam ennek az elsők között létrejött civil szervezetnek. Az alakuló közgyűlés 1988 decemberében volt, a bejegyzés a következő év elején történt meg, a tevékenység csak ezután indulhatott. Mire az egyesület munkája a központtól távolabb is érzékelhetővé vált, addig el kellett telnie még pár esztendőnek, vagyis a megalakulását követő első években a társadalmi szervezet működésének hatása legfeljebb csak a szervezeti keretek oldaláról volt jelentős. Ez idő alatt viszont nem csak létrejött, hanem minőségileg-mennyiségileg egyaránt jelentős tevékenységet bontott ki a Budapesti Drámapedagógiai Központ. Ezzel azt is állítjuk, hogy abban, hogy hol tart ma a magyar drámapedagógia, nagy szerepe volt (és van) a II. kerületi intézménynek. Míg a szervezeti élet és a hatóságok felé történő képviselet terén a civil szervezetként létrejött Magyar Drámapedagógiai Társaság tett meg fontos lépéseket, addig a Marczibányi téren, néhány kiragadott példát említünk csak: rendezvényeket, fesztiválokat, táborokat, hazai alaptanfolyamokat, külföldi előadók vezetésével képzéseket, később mesterkurzusokat szerveztek, módszertani kiadványokat fordíttattak, írattak, jelentettek meg, továbbá forgalmazták is azokat. Mindehhez adott volt egy építészetileg és technikailag újnak, korszerűnek nem, szépnek végképp nem mondható intézmény: határozottan csúnya színházterem, ami a nagytermes szemlélet idején készült (és ott maradt a működtetők nyakán), színpadi-színházi adottságait tekintve akkoriban alig jobb egy nagyobb mozinál, egy kamaraterem, közepén két, minden irányból megkerülhetetlen, csak statikailag funkcionális oszloppal, és több olyan kisebb terem, ami önmagában nyilván nem tenné vonzóvá az intézményt a dramatikus tevékenység művelői számára. Ez az

103


SZAKMATÜKÖR 4. infrastrukturális feltételrendszer állt rendelkezésre a 90-es évek elején – akkor még úgy tűnt - a lehető legteljesebben változtathatatlanul.23 Fontos az is, hogy ez az intézmény mindenek felett kerületi művelődési központ – erre kapja a költségvetését, a bevételét is jobbára a kerületi célokra kell felhasználnia. És ne feledjük, ezt a területi ellátó funkciót a „Marczi” minden esetben, mégpedig kiválóan megfelelve betölti, s csak ezen felül lehet, példának okáért budapesti drámapedagógiai központ. És érdekes: az „alaptevékenységen” felül „belefér” rengeteg program – nem is áll üresen a színházterme, még a délelőtti és a koradélutáni órákban sem. És mivel működtetik, hát itt folyamatosan van valami. És valaki. A fentiekben vázlatosan megrajzolt országos szakmai háttérrel, a felskiccelt szűkebb környezettel, a szakmai vezetők személyében jelzett személyi feltételek közepette a művelődési központ életében egyre jelentősebbé vált a fiatalok színjátszása és a drámapedagógia. Apró lépések, araszolgatás az első években, majd hirtelen jelentős változás: átfogó program, nagyobb mennyiségi mutatók. A mellékletben található táblázatból kitűnik, hogy 1989-ben csak és kizárólag a gyermekszínjátszásra korlátozódott a programok bővülése: míg az előző években a vizsgált szakterületeken jóformán semmi említésre méltó nem történt, ebben az esztendőben új csoport indult a házban, bemutatót tartott a hamar őshonossá vált társaság, az Origo Színpad, ennek egyik előadását itthon és külföldön egyaránt láthatták nézők. A Felhőtlen c. produkciót még a televízió is bemutatta. Volt egy belső képzési célokat szolgáló tábor, és első ízben került megrendezésre egy színjátszó találkozó, mégpedig Szín-Folt24 néven. 1990-ben már jelentkezett néhány új, az intézmény által addig nem művelt tevékenységi forma. Elindult egy drámapedagógiai tanfolyam, az intézmény gyermekszínjátszó tábort szervezett, helyileg Veresegyházon. Közben a magyar gyermekszínjátszás egyik nagy sikere külföldön: a lingeni világtalálkozón rendkívül jó visszhangja volt az Origó előadásának (Felhőtlen, r.: Szakall Judit).25 Ahol a táblázat kezd megtelni, bár ez még nem a „csúcsra járatás” éve, az az 1991-es esztendő. A nagy újítások éve volt: sok olyan program vette kezdetét ekkor, amely azóta „hagyománnyá nemesült”, s köztük van olyan is, amely már a „történet része”. „Rendszerváltás” a drámapedagógiában: olyan tevékenységek indultak el, amelyek túlléptek az addigiakon. Ezek nem csak az intézményi múlthoz képest hoztak újat – országosan is jelentősek voltak. 1991-ben fontos képzéseket indított a Marczibányi tér, mégpedig olyanokat, amelyek a szakmai térkép fehér foltjait vették célba: nemzetközi téren is ismert és elismert angol drámaprofesszor vezette kurzus, drámapedagógiai tanfolyam, (rég nem volt) gyermekszínjátszó rendezői képzés jött létre. Forgatókönyv-pályázatot írt ki az intézmény gyermekszínjátszóknak szóló, általuk játszható darabok írására.26 1991-ben országos szervezésűvé vált az intézmény gyermekszínjátszó tábora. A helyszín évről évre változott, ebben az esztendőben a fóti gyermekváros volt (mint az alábbiakból kiderül, több programnak is a gyermekvárosban bérelt az intézmény helyet). A II. kerületi intézmény 1991ben társrendezője volt a diákszínjátszók országos táborának is (a helyszín ismételten Fót). Új civil szervezet volt a partner, nevezetesen az ebben az évben megalakult Országos Diákszínjátszó Egyesület, amely a Marczibányi tér alkalmazottját, e sorok íróját választotta elnökévé. Ez a „személyi összefonódás” lehetővé tette, hogy az infrastrukturális háttér, pénz és apparátus nélkül létrejött társadalmi szervezet programjainak egy része a Marczibányi térre kerülhessen: az intézmény adta azok megszervezéséhez és kiszereléséhez a hátteret, pontosabban annak egy részét, a többit az Almássy téri Művelődési Központ és a Ferencvárosi Művelődési Központ Kosztolányi Művelődési Háza, Breyer Zoltán és Illés Klári tevékenységének köszönhetően. A táborban 23

Csak a 90-es évek második felében történt jelentősebb műszaki fejlesztés az intézményben – ezen belül a színházterem 1997-es felújítása a legfontosabb. 24 Ezt az elnevezést a Magyar Művelődési Intézet a későbbiekben „átvette” a színjátszással foglalkozó hírlevele számára. 25 Sikerükre jellemző, hogy meghívást kaptak (még) a genfi ENSZ központba is. 26 Később ez a pályázat adja majd a Színházi füzetek című szakkönyv-sorozat első kötetét.

104


SZAKMATÜKÖR 4. jelentős, a következő évek országos fesztiváljain díjak sorát begyűjtő előadások előkészületei történtek meg; az akkori táborozók közül többet is ma a színházi élet jelentős(nek tartott) alkotói közé sorolnak. A budapesti gyermekszínjátszó találkozón nagyon sok csoport volt, és ennek a programnak a gazdájaként határon kívüli magyar csoportokat is meghívott a II. kerületi intézmény, így létrejöhetett egy akkor még különlegesnek számító találkozás, amikor nem csak a „belüli” magyarok találkoztak és ismerkedtek a „kívüliekkel”, hanem a pl. a kárpátaljaiak a vajdaságiakkal...27 A fentieken kívül is volt még „első alkalom” ebben az esztendőben: azóta is évente ismétlődik a drámapedagógiai hétvége. Ez a rendezvény pár év alatt a művészettel történő nevelés e területén a legnagyobb magyarországi módszertani programmá nőtte ki magát. Az év legjelentősebb eseményének mégsem az említettek számítanak. Ma már egyre tisztábban látható, hogy a hazai drámapedagógia történetében új fejezetet nyitott az 1991 nyarán Fóton megtartott, a Marczibányi Téri Művelődési Központ által szervezett továbbképzés. Ennek vezetője David Davis, a birminghami egyetem drámatanára volt, aki érzékletes és átfogó képet adott a drámának Angliában már több mint két évtizede virágzó válfajáról, a tanítási drámáról (angol elnevezéseit sorolva: drama in education, DIE, educational drama). A kurzuson részt vett jóformán a teljes hazai „élgárda”. A sok új szakmai információ hatása tagadhatatlanul erős volt, s két, alapvetően különböző reakciót váltott ki: a csak hosszú évek alatt feloldódó, kezdetben teljesnek mondható elzárkózás volt a résztvevők egyik részének reakciója, s mintha részben (de szerencsére nem teljesen) generációs kérdéssé is vált volna, főként az idősebbektől hallhattuk: „ez angol út, mi a magyar úton járunk”. A résztvevők másik része lázas tanulásba kezdett. Pontosabban akkor kezdhettek, amikor ennek a tanulásnak a feltételei sokunk számára megadattak. Még az angol nyelvű szakirodalom sem állt rendelkezésünkre, nemhogy annak magyar fordítása. Amint az első probléma elhárult, jelentkezett az újabb: a drámapedagógia két évtizedes magyarországi története során még a szaknyelv sem született meg. Nem volt magyar terminológia, amire át lehetett volna ültetni az angolok bőséges tudását, tapasztalatát. És amint ez is megszületett, akkor nem volt hazai tanár, aki oktatni tudta volna a tanítási drámát. A terminológia megalkotása, a szakirodalom fordíttatása, kiadása, egy szűkebb kör gyors kiképzése a tanításra, illetve a későbbi multiplikátori feladatokra, rendezvények szervezése, ahol a dráma ezen – itthon még nagyon is újnak számító – válfaja működés közben felmutatható. Nos, ennek a tanulási-tapasztalási-kipróbálási-adaptálási folyamatnak az irányításában jelentős szerepe volt az 1991 végén megalakult Kerekasztal Színházi Nevelési Központnak28, az első olyan hazai munkaközösségnek, amely a drama in education (DIE) elméletére épülő színházi nevelési gyakorlat adaptálását, honosítását vállalta fel (theatre in education, TIE, ez a betűszó szakmai körökben ma már közismert). A fentiekben már említett formában jelentkezett ismét a „személyi összefonódás”, ezzel az együttműködés a Marczibányi tériekkel. A II. kerületi intézmény és a Kerekasztal kapcsolatára az egymást erősítő együttműködés volt jellemző kezdettől fogva: szakmai oldalról a Kerekasztalé volt a vezető szerep, míg szervezési oldalról a tevékenység generálását gyakran egyedül, amikor éppen nem, akkor is „főszereplőként” a Marczibányi téri intézmény végezte.

27

Szakall Judit nyilatkozta a már említett interjúban: „...először hívtunk meg határon kívüli magyar gyermekszínjátszó csoportokat, ha jól emlékszem öt régióból jöttek gyerekek. Döbbenetes volt. Annyira szegények voltak például a kárpátaljai gyerekek, hogy a villamost nem tudták kifizetni, a Nyugatiból úgy jöttek gyalog ide a fesztiválra. Ez volt az első alkalom, hogy határon túli magyar gyerekek más határon túli magyarokkal találkozhattak. Nem csak a budapesti csoportokkal, hanem pl. a kárpátaljaiak a felvidékiekkel... Ez a rendszerváltás környékén volt, s döbbenetes élmény volt a résztvevő budapesti csoportoknak: a budapesti gyerekek nem tudták, hogy mit jelent felvidéki vagy kárpátaljai gyereknek lenni... Már akkor látszott az egyes régiók szegénységi szintje... Ez volt az első ilyen rendezvény – fontos áttörés volt a ’demokrácia hajnalán’...” 28 A munkát 1991 végén kezdtük, míg a társulatot fenntartó egyesület jogilag 1992 januárjában jött létre.

105


SZAKMATÜKÖR 4. A következő években az igények felkeltését és a felkeltett igények kielégítését egyaránt szolgáló tevékenységek sora jelent meg a Marczibányin. Hogy mikor melyikből volt több, az évről évre változott – a mellékletben szereplő táblázat szerint mintha a páratlan évek az újítások, a bővülés, a terjeszkedés évei lettek volna, a páros esztendőkben pedig az előző évben kitalált és elindított programok letisztult, finomított, bővített változatban történő üzemeltetése történt volna. A Marczibányi Téri Művelődési Központban létrejött budapesti műhely következő nagy éve az 1993-as volt: miközben tovább futott minden addigi jelentősebb rendezvény (országos gyermekszínjátszó találkozó, drámapedagógiai hétvége, tanfolyamok, drámapedagógusoknak és gyermekszínjátszó rendezőknek gyermekszínjátszó táborok, alap- és posztgraduális képzés jeles angol drámatanár vezetésével), az intézmény egy év alatt megjelentette a Színházi füzetek című könyvsorozat első öt kötetét. A magyar drámapedagógiai és gyermekszínjátszó szakirodalom terén jelentős eredmények fűződnek az ekkor indult, máig tartó kiadói és forgalmazói tevékenységhez. A sorozatban megtalálhatók az angol szakirodalom legfontosabb műveinek magyar fordításai, valamint fontos hazai kiadványok is. Ebben az esztendőben jelent meg a Bolondos királyság, királyi bolondság, a Dramaturgiai olvasókönyv, A tanítási dráma elmélete, a Drámajátékok és a Játékkönyv c. kiadvány.29 Ebben az esztendőben kiterjedt formában jelent meg a Kerekasztal TIE-társulatának munkája a Marczibányi téren: tanítási napokon több alkalommal volt látható itt a Fehérlófia c. foglalkozás 30, hétvégéken a Játszószínház programsorozata nyújtott kínálatot a színházi nevelés iránt érdeklődőknek, és sor került ilyen típusú nyári táborra is. Az ebben az esztendőben szakmásított drámajáték-vezetői vizsgára31 első alkalommal a Marczibányi téri intézmény szervezett képzést: a tanfolyam vezetőjeként a vizsgát – ez ma már szimbolikusnak is mondható, de akkor feltehetőleg gyakorlati oka volt – Gödöllőre, a Kerekasztal székhelyére vittem ki. Ez évben indult Németh Katalin ötlete alapján a Nyitott ajtó komplex fejlesztő foglalkozássorozat fogyatékos gyerekeknek és fiataloknak, aminek Juszcák Zsuzsa lett a gazdája, és említsük meg, hogy a Marczibányi tér adott helyet az 1993-as év végén az Ahogyan című konferenciának32, amely a magyarországi személyközi kommunikációról szólt. 33 1994-ben az előző évihez hasonló jellegű rendezvényekre került sor, csak talán az előző évinél magasabb szinten. A szakma nagy nevei a vendégtanárok: Gavin Bolton tart kurzust a tanítási drámáról, míg a Marczibányin a Kerekasztal szervezésében lezajló, a színházi nevelésről szóló kurzusnak Geoff Gillham a vezetője. Újabb jelentős, azóta is népszerű drámás kiadvány jelenik meg a Színházi füzetek c. sorozatban: Jonothan Neelands Dráma a tanulás szolgálatában c. munkája. És végül: ebben az esztendőben az Origo csoport nyeri Csurgón az országos diákszínjátszó fesztivál fődíját.34 1995-től apránként, halmozódva, de végül is nagymértékben változtak a drámával kapcsolatos feltételek (változott a társadalmi háttér), s közben változások álltak be a Marczibányi téren a személyi feltételekben is – mindez együtt jelentősen hatott a Budapesti Drámapedagógiai Központ működésére is.

29

Ezen kiadványok sorozatszerkesztője voltam, némelyik kötetnek szerkesztője is. Az első magyarországi színházi nevelési program, amely nem csak a kísérleti szakaszig jutott el: a Kerekasztal társulata 200 alkalommal játszotta. 31 Kb. egy esztendeig tartott az az állapot, amikor képzéseink benne voltak a szakmai jegyzékben. Aztán ostoba, diktatórikus és bürokratikus döntéssel a megkérdezésünk és magyarázat nélkül megszüntették, törölték a képzések jegyzékéből ezt a kurzust. 32 A konferencia koordinátora Gabnai Katalin volt. 33 Erről a következő esztendőben jelent meg Lipták Ildikó szerkesztésében az előadásokat tartalmazó kiadvány, Ahogyan/1. címmel. 34 A Vérnász rendezője Schilling Árpád volt. 30

106


SZAKMATÜKÖR 4. A drámapedagógia helyzetét szabályozó jogi dokumentumok sorozata jelent meg. Ezek közül egyre, a „szakmásításra” már utaltam. Az alábbiakban megemlítek néhány fontosabbat a területre vonatkozó jogszabályok közül: 1993-ban bekerül az Országos Szakmai Jegyzékbe a drámajáték-vezetés – az évek során kb. 1100 fő vizsgázott is, annak ellenére, hogy egy év elteltével indoklás és szakmai szempontok nélkül törölték a képzések jegyzékéből a drámajáték-vezetést. (Ennek a vizsgának, bár jogilag nincs jelentősége, továbbra is „presztízse” van a szakmában.) 1995: A dráma bekerült a Nemzeti alaptantervbe (tánc és dráma részműveltségi terület). A NAT megjelenését követő pedagógus továbbképzési „dömping” során 1000 fő feletti létszámban tanulnak a hazai pedagógusok drámát. A dráma bekerül választható specializációként a közművelődési szakemberek képzésébe is. 1998: Megjelenik az alapfokú művészeti iskolák színjáték tagozatának tantervi programja és követelményrendszere – itt az alapfokon a drámajáték a főtárgy.35 1998 végén rendelet szabályozza a pedagógusok továbbképzését – ennek megjelenése után, főként a következő esztendőben több tucatnyi drámapedagógiai tárgyú képzést akkreditáltatnak különböző intézmények és szervezetek országszerte. 1998: A drámapedagógia bekerül a felsőoktatásba: másoddiplomás (szakirányú) továbbképzésként szerezhető drámapedagógus oklevél. Ezt a képzést a következő években több hazai felsőoktatási intézmény is indítja. 2000: A kerettantervben modultárgy a tánc és dráma, önálló óraszámot kap az általános iskolák 5-6. és a gimnáziumok 9-10. évfolyamán.36 2001: A kétszintű érettségiről szóló kormányhatározatba bekerül a dráma érettségi alap- és emeltszintű követelményeinek rendszere. 2002: Elkészül a dráma érettségi részletes követelménye – társadalmi vitára kerül...37 A személyi feltételek változása kapcsán említjük, hogy 1994-ben Szakall Juditot választják meg a Magyar Drámapedagógiai Társaság elnökének 38. 1995-ben a Marczibányi tér alkalmazottja lesz Juszcák Zsuzsa, aki a maga csendes módján átveszi a terület összes programjának szervezését, és munkájával a szervezésben új minőséget mutat fel. 1997-ben a Marczibányi térre költözik a Kerekasztalból kivált színész-drámatanár csapat, és önálló működésbe kezd Káva Színházi Nevelési Csoport39 néven. Ezzel az intézmény hétköznapjainak szerves részévé vált a színházi nevelés: a Kerekasztal így is gyakran játszott itt (ezt teszi a továbbiakban is), és most még egy társulat tevékenysége jelenik meg.40 A drámapedagógia és a színházi nevelés lassacskán kitölti az intézmény hétköznapjaiból a délelőttöket. A későbbiekben az intézmény működését érdekes módon – egyben a magyar szokásoktól eltérően – nem a szinten tartás jellemzi: ha kisebb lépésekkel is, mint az a kezdeteknél történt, de a fejlődés tekinthető jellemzőnek, mennyiségi és minőségi téren egyaránt. Az ismétlődő, évről évre megrendezett programok, vagyis a tevékenység gerince már rég kialakult, maguk a rendezvények „bejáratódtak”, vagyis társadalmilag elfogadottá, ezzel együtt finanszírozhatóvá váltak, 35

Színművészet-bábművészet – az alapfokú művészeti oktatás követelményei és tantervi programja. Az alapfokú művészeti iskolák új tagozatának tevékenységét szabályozó dokumentum létrehozásában alkotó szerkesztőként és a főtárgy tantervének egyik szerzőjeként vettem részt. 36 A tantervet kidolgozó munkacsoport vezetője voltam. Közreműködött Szauder Erik és Uray Péter. 37 A Kaposi József vezette munkacsoportban Kereszturi Józseffel, Keserű Imrével és Szauder Erikkel dolgoztam együtt a kormányhatározatban megjelentek és a részletes program megírásán. 38 Szakall Judit ezt a pozíciót 1994-től egészen 2002-ig töltötte be. 39 Később a Káva Kulturális Műhely elnevezést használják. 40 2000-ben, amikor a Kerekasztal az ellehetetlenülő körülmények miatt feladja gödöllői bázisát, akkor a TIE szerepe még tovább erősödik a Marczibányi tér programjában.

107


SZAKMATÜKÖR 4. kialakult az igény ezekre a programokra, és megteremtődött a szervezési gyakorlat is, ami – nem utolsó szempont – az intézményen belüli helyzetüket is jobbá tette. A fentiek miatt jut idő és energia a kisebb, de nagyon fontos változtatásokra, időnként pedig új programokra is. Az utóbbiak közül talán a legjelentősebb a Gyermekszínházak Háza program elindulása, ami egy újabb „intézmény nélküli intézmény”41 a Marczibányin: a gyerekeknek, fiataloknak, illetve a nekik játszó színházaknak szervezett rendezvényeivel fejt ki nagy jelentőségű és a kőszínházak számára is mintaértékű, egyben erős kihívást jelentő tevékenységet. A Gyermekszínházi Szemle, amelyet 2001-ben rendezett meg először a művelődési központ, a Gyermekszínházak Háza programsorozat talán legkiemelkedőbb állomása. A szemle a színház méltatlanul mostohán kezelt ágára, a gyerekeknek szóló színvonalas előadásokra tereli a figyelmet oly módon, hogy a színházzal, színházi neveléssel foglalkozó szakemberek előzetes válogatása alapján hívják meg az előadásokat. A kamara jellegű, nívós, utaztatható produkciókat csokorba gyűjtve kiajánlják – többek között a közművelődési szakembereknek –, így színvonalas, igényes előadások kerülhetnek színházaktól elzárt, ellátatlan területekre is. A 2001-ben megrendezett szemlére 14, 2003-ban 18, 2005-ben pedig 19 előadást hívtak meg. A megrendezett szemlék sikere egyértelművé tette, hogy szükség van egy állandó bemutató helyre, ahol az ország gyermekeknek szóló színházi produktumai közül a legjobbak rendszeresen megtekinthetők. A hivatásos gyermekszínházi előadások mellett a Marczibányi Téri Művelődési Központ kiemelten figyel az amatőr gyermekszínjátszó csoportok munkájára is. A Magyar Drámapedagógiai Társaság 2005 tavaszán tizennegyedik alkalommal hirdette meg az Országos Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Fesztivált, melynek fővárosi elődöntőit és döntőjét most is a művelődési központ rendezte meg. A hagyományos programon évente hatvan-hetven általános iskolás korú gyerekekből álló amatőr gyermekszínjátszó csoport mutatja be színpadi előadásait. Másfél évtized után a Marczibányi téren van a magyar drámapedagógia központja. Itt kapott helyet és életteret a Magyar Drámapedagógiai Társaság titkársága is. A legfontosabb rendezvények vagy itt történnek, vagy innen szervezik azokat... Naponta van egy vagy két színházi nevelési program. Az ország különböző távoli településeiről vándorolnak ide gyerekek és felnőttek játszani és tanulni... Minden jel arra utal, hogy ez a tevékenység itt továbbra is helyén van. Úgy legyen!

Drámapedagógiai rendezvények kronológiája 1988-2003.

41

Vagyis egy intézmény méretű projektről van itt szó.

108


SZAKMATÜKÖR 4.

DRÁMAPEDAGÓGIAI RENDEZVÉNYEK KRONOLÓGIÁJA 1988-2003. év

GYERMEKSZÍNJÁTSZÁS

KÉPZÉSEK, MŰHELYEK

1988 Az Origo Színpad Felhőtlen c.

KONFERENCIÁK, RENDEZVÉNYEK, PROGRAMOK Gyermekszínházi bérletsorozat ősszel és tavasszal (1988-tól folyamatosan minden évben)

előadása

1989 Az Origo vendégszereplése a CSEMADOK fesztiválján, Dunaszerdahelyen. A televízió bemutatja a Felhőtlen c. előadást. Megalakul a Kaktusz Színjátszó Csoport, viselkedési és beilleszkedési nehézségekkel küzdő gyerekek részére. A csoport vezetője: Juszcák Zsuzsa Nyári színjátszó tábor Pilismaróton

1990 SZÍN-FOLT fővárosi színjátszó Az első drámapedagógiai tanfolyam csoportok találkozója (52 csoport) I. Gyermekszínjátszó Világfesztivál, Lingen. Az Origo Színpad kiemelt elismerésben részesül. Gyermekszínjátszó tábor Veresegyházán Táborvezető: Kaposi László

A képzés vezetői: Kaposi László és Szakall Judit

109

DRÁMAFOGLALKOZÁS, JÁTSZÓSZÍNHÁZ

MÓDSZERTANI ANYAGOK, KÖNYVKIADÁS


SZAKMATÜKÖR 4.

DRÁMAPEDAGÓGIAI RENDEZVÉNYEK KRONOLÓGIÁJA 1988-2003. év

GYERMEKSZÍNJÁTSZÁS

KÉPZÉSEK, MŰHELYEK

KONFERENCIÁK, RENDEZVÉNYEK, PROGRAMOK

DRÁMAFOGLALKOZÁS, JÁTSZÓSZÍNHÁZ

1991

Az I. Weöres Sándor GyerDavid Davis (Anglia) egyhetes nyári mekszínjátszó Találkozó kurzusa Fóton határon túl élő csoportok A résztvevők száma: 32 fő találkoztak magyar gyerekekkel, 30 vendégcsoport érkezett Kárpátaljáról, Felvidékről és Erdélyből I. Országos Gyermekszínjátszó Tábor – Fót Táborvezető: Kaposi László Országos Diákszínjátszó Tábor, Fót

Az első drámapedagógiai szakmai hétvége

1992

I. Országos Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozó megyei és fővárosi helyszínekkel II. Országos Gyermekszínjátszó Tábor Nagykovácsi Táborvezető: Szakall Judit

Drámapedagógiai tanfolyam Gyermekszínjátszó rendezői tanfolyam A MTMK és a Kecskeméti Ifjúsági Otthon szervezésében Angliába utazik tanulmányútra 12 magyar drámapedagógus

Megalakul a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ (Gödöllő) Művészeti vezető: Kaposi László Fehérlófia (Sárkányok ellen)

1993

II. Országos Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozó megyei és fővárosi helyszínekkel III. Országos Gyermekszínjátszó Tábor Bakonyoszlopon Táborvezető: Szakall Judit

120 órás drámapedagógiai tanfolyam Nyitott Ajtó program alapíKépzésvezető: Kaposi László tásának éve – komplex fejVizsgát tett: 11 fő lesztő foglalkozássorozat fogyatékos gyermekeknek és Bevezetés a drámapedagógiába fiataloknak E. Pennington alap- és posztProgramvezető: graduális képzése Juszcák Zsuzsa A képzésen 25 fő vett részt. Színház-Dráma-Nevelés

Játszószínház – drámajátszókör 9-14 éves fiataloknak, kéthetente Foglalkozásvezető: Lipták Ildikó Közreműködnek a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ tagjai

110

MÓDSZERTANI ANYAGOK, KÖNYVKIADÁS Színpadi játékok gyerekeknek c. pályázat Forgatókönyv-pályázat 6-14 éves gyerekek számára írt műveknek (50 pályamű érkezett) Zsűri: Keleti István, Baranyai Gizella, Nánay István

Gabnai Katalin: Drámajátékok Duró-Nánay: Dramaturgiai Olvasókönyv Bolondos királyság, királyi bolondság


SZAKMATÜKÖR 4.

DRÁMAPEDAGÓGIAI RENDEZVÉNYEK KRONOLÓGIÁJA 1988-2003. év

GYERMEKSZÍNJÁTSZÁS Erdman: Mandátum, az Origo Diákszínpad előadása Rendező: Szakall Judit

1994

KÉPZÉSEK, MŰHELYEK

KONFERENCIÁK, RENDEZVÉNYEK, PROGRAMOK

Drámapedagógusok és gyermekszínjátszó rendezők tábora Gödöllőn

DRÁMAFOGLALKOZÁS, JÁTSZÓSZÍNHÁZ

MÓDSZERTANI ANYAGOK, KÖNYVKIADÁS

A Játszószínház egyhetes tábora a Budagyöngye Közösségi Házban

Játékkönyv Kaposi L.

Kerekasztal: Máeldun csodálatos utazása Játszószínház Fehérlófia

III. Országos Weöres Sándor 120 órás drámapedagógiai tanfolyam Gyermekszínjátszó Találkozó Képzésvezető: Kaposi László megyei és fővárosi helyszíVizsgát tett: 38 fő nekkel Mesterkurzus: Gavin Bolton (Anglia) Lorca: Vérnász, A képzésen 25 fő vett részt. az Origo Diákszínpad előadása TIE – színészképzés Geoff Gillham Rendező: Schilling Árpád (Anglia) Bogáncs – színjátszó csoport A képzésen 15 fő vett részt. alakulása Csoportvezető: Szakall Judit

Színház-Dráma-Nevelés Drámapedagógiai hétvége hazai és külföldi előadók módszertani bemutatóival

Kerekasztal: Már megint…

G. Bolton: A tanítási dráma elmélete

J. Neelands: Dráma a tanulás szolgálatában

Máeldun csodálatos utazása Játszószínház Fehérlófia Játszószínház

Országos Gyermekszínjátszó Tábor Bánvölgyén Táborvezető: Szakall Judit 1995

IV. Országos Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozó megyei és fővárosi helyszínekkel

PÁHOLY – szakmai műhely drámapedagógusoknak (Havonkénti rendszerességgel klubszerű formában) Szakmai irányítók: Kaposi László,

Színház-Dráma-Nevelés Drámapedagógiai hétvége hazai és külföldi előadók módszertani bemutatóival

111

Kerekasztal: Prométheusz Keresztesháború Mostan lészen születendő

Drámapedagógiai olvasókönyv Kaposi L. Színház és dráma a tanításban Kaposi L:


SZAKMATÜKÖR 4.

DRÁMAPEDAGÓGIAI RENDEZVÉNYEK KRONOLÓGIÁJA 1988-2003. év

GYERMEKSZÍNJÁTSZÁS

Országos Gyermekszínjátszó Tábor Bánvölgyén Táborvezető: Szakall Judit

KÉPZÉSEK, MŰHELYEK

KONFERENCIÁK, RENDEZVÉNYEK, PROGRAMOK

Szauder Erik Házigazda: Lipták Ildikó és Takács Gábor

DRÁMAFOGLALKOZÁS, JÁTSZÓSZÍNHÁZ Már megint … Máeldun csodálatos utazása Játszószínház

Nap-közi – alternatív pedagógusképző műhely Programvezető: Juszcák Zsuzsa

Eszterlánc

120 órás drámapedagógiai tanfolyam Képzésvezető: Kaposi László Vizsgát tett: 37 fő 1996

V. Országos Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozó megyei és fővárosi helyszínekkel

280 órás drámajáték-vezetői képzés az ELTE-vel közösen Képzésvezető: Gabnai Katalin Vizsgát tett: 23 fő

Országos Gyermekszínjátszó Tábor - Bánvölgyén Táborvezető: Szakall Judit

120 órás drámapedagógiai tanfolyam Képzésvezető: Kaposi László Vizsgát tett: 58 fő

Színház-Dráma-Nevelés

Megalakul a Káva Kulturális Műhely Eszterlánc Kerekasztal: Prométheusz Edmund és Edgar Keresztesháború

Gyermekszínjátszó rendezői tanfolyam Képzésvezető: Fodor Mihály Vizsgát tett: 18 fő

Már megint … Játszószínház

PÁHOLY – szakmai műhely drámapedagógusoknak 1997

VI. Országos Weöres Sándor 120 órás drámapedagógiai tanfolyam Alternatív Gyermekszínházak A Marczibányi térre költözik Gyermekszínjátszó Találkozó Képzésvezető: Kaposi László Háza a Káva Színházi Nevelési megyei és fővárosi helyszínekkel Vizsgát tett: 71 fő 21 gyermekszínházi előadás Csoport Vezető: Takács Gábor Országos Gyermekszínjátszó

112

MÓDSZERTANI ANYAGOK, KÖNYVKIADÁS


SZAKMATÜKÖR 4.

DRÁMAPEDAGÓGIAI RENDEZVÉNYEK KRONOLÓGIÁJA 1988-2003. év

GYERMEKSZÍNJÁTSZÁS

KÉPZÉSEK, MŰHELYEK

Tábor - Bánvölgyén Táborvezető: Szakall Judit

Gyermekszínjátszó rendezői ismeretek Képzésvezető: Gabnai Katalin Vizsgát tett: 22 fő PÁHOLY – szakmai műhely drámapedagógusoknak

KONFERENCIÁK, RENDEZVÉNYEK, PROGRAMOK

DRÁMAFOGLALKOZÁS, JÁTSZÓSZÍNHÁZ

Színház-Dráma-Nevelés

Eszterlánc Vaskor IDEA – A Drámapedagógiai és József és testvérei Színházi Szervezetek Világszövetségének közgyűlése Kerekasztal: Lear király TANTERVBÖRZE Szomorú királyfi a NAT tánc és dráma műveltEdmund és Edgar ségi területéhez kapcsolódóPrométheusz an Keresztesháború Mostan lészen születendő Már megint … Máeldun csodálatos utazása Játszószínház

1998

VII. Országos Weöres Sándor 120 órás drámapedagógiai tanfolyam Játék-Próba-Előadás Gyermekszínjátszó Találkozó Képzésvezető: Kaposi László színházi hétvége megyei és fővárosi helyszínekkel Vizsgát tett: 33 fő Színház-Dráma-Nevelés Országos Gyermekszínjátszó PÁHOLY – szakmai műhely drámapeTábor - Velencén dagógusoknak Táborvezető: Szakall Judit

Káva Kulturális Műhely: Nagyvárosi mese Csodálatos macska József és testvérei Vaskor Eszterlánc Kerekasztal: Már megint… Prométheusz Játszószínház

1999

VIII. Országos Weöres Sán- SZÍNPAD – műhely gyermekszínjátszó Színház-Dráma-Nevelés dor rendezőknek

Káva Kulturális Műhely: Betépve

113

MÓDSZERTANI ANYAGOK, KÖNYVKIADÁS


SZAKMATÜKÖR 4.

DRÁMAPEDAGÓGIAI RENDEZVÉNYEK KRONOLÓGIÁJA 1988-2003. év

2000

2001

GYERMEKSZÍNJÁTSZÁS

KÉPZÉSEK, MŰHELYEK

KONFERENCIÁK, RENDEZVÉNYEK, PROGRAMOK

DRÁMAFOGLALKOZÁS, JÁTSZÓSZÍNHÁZ

Gyermekszínjátszó Találkozó Házigazda: Kis Tibor megyei és fővárosi helyszínekkel 120 órás drámapedagógiai tanfolyam Országos Gyermekszínjátszó Képzésvezető: Kaposi László Tábor - Balatonfenyvesen Vizsgát tett: 86 fő Táborvezető: Szakall Judit PÁHOLY – szakmai műhely drámapedagógusoknak

Nagyvárosi mese Csodálatos macska József és testvérei Eszterlánc Vaskor

Konferencia a gyermekszínjátszásról

120 órás drámapedagógiai tanfolyam Gyermekszínházak Háza Képzésvezető: Kaposi László című programsorozat Vizsgát tett: 65 fő A VIII. Országos Weöres A Színházi Nevelés Hete Sándor Gyermekszínjátszó PÁHOLY – szakmai műhely drámapeI. Országos Színházi Nevelési Fesztivál gálaműsora dagógusoknak Konferencia IX. Országos Weöres Sándor E. Pennington (Anglia) kurzusa Színházi Nevelési Társulatok Gyermekszínjátszó Találkozó A drámának az oktatási gyakorlatra Találkozója megyei és fővárosi helyszínekkel kidolgozott modellje: a SZAKÉRTŐI Vendég: BIG BRUM (Anglia) Országos Gyermekszínjátszó JÁTÉK) Színház-Dráma-Nevelés Tábor – Balatonfenyvesen A kurzuson részt vett: 21 fő Táborvezető: Szakall Judit

Káva Kulturális Műhely: Flashback Betépve József és testvérei Vaskor

X. Országos Weöres Sándor 120 órás drámapedagógiai tanfolyam SZÍN-BÁB Konferencia Alapfokú művészetoktatási Gyermekszínjátszó Találkozó Képzésvezető: Kaposi László intézmények színjáték és megyei és fővárosi helyszínekkel Vizsgát tett: 46 fő

Káva Kulturális Műhely:

Kerekasztal: Édesapám, édesapám... A nyugati világ bajnoka Rómeó és Júlia Már megint… Prométheusz Játszószínház

114

Kerekasztal: Beavatás Rómeó és Júlia Szomorú királyfi Már megint… Prométheusz Játszószínház

Törvényen kívül Peremvidék

MÓDSZERTANI ANYAGOK, KÖNYVKIADÁS


SZAKMATÜKÖR 4.

DRÁMAPEDAGÓGIAI RENDEZVÉNYEK KRONOLÓGIÁJA 1988-2003. év

GYERMEKSZÍNJÁTSZÁS

KÉPZÉSEK, MŰHELYEK

KONFERENCIÁK, RENDEZVÉNYEK, PROGRAMOK bábjáték tagozatait vezető pedagógusok tanácskozása I. Gyermekszínházi Szemle Színház-Dráma-Nevelés

2002

XI. Országos Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozó megyei és fővárosi helyszínekkel XI. Országos Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Fesztivál gálaműsora

DRÁMAFOGLALKOZÁS, JÁTSZÓSZÍNHÁZ Zúzódások Flashback József és testvérei Vaskor Kerekasztal: Gyermek tragédia Beavatás Már megint…

Színházi Nevelési Társulatok Káva Kulturális Műhely: II. Országos Találkozója Gyűlölet Dakoták Színház-Dráma-Nevelés Város a vadonban József és testvérei Vaskor Törvényen kívül

Komplex művészeti tábor – Somogydöröcskén Táborvezető: Szakall Judit

Flashback Kerekasztal: Beavatás Már megint… Edmund és Edgar Gyermektragédia

115

MÓDSZERTANI ANYAGOK, KÖNYVKIADÁS


SZAKMATÜKÖR 4.

2003

XII. Országos Weöres Sándor 120 órás drámapedagógiai tanfoGyermekszínjátszó Fesztivál lyam: fővárosi találkozója Vizsgát tett: 51 fő 70 csoport részvételével Maszkos tábor Somogydöröcskén Táborvezető: Nyári Arnold Varázslótábor Cserépfalván Táborvezető: Körömi Gábor

Színházi Nevelési Társulatok III. Országos Találkozója

Káva Kulturális Műhely: MÁS Istenek ajándéka II. Országos Gyermekszínházi József és testvérei Szemle Törvényen kívül A szakmai zsűri tagjai: Flashback Molnár Piroska, Kornis Mihály, Sándor L. István Kerekasztal: Lélekvesztő Színház-Dráma-Nevelés Már megint Beavatás Gyermektragédia

116


SZAKMATÜKÖR 4.

Szabó András: Kortárs Művészeti Fórum az Almássy téren Szubjektív bevezető 1980-as évek elején, közepén egészen más idők voltak, mint most. Bár erre az időszakra sokan sokféleképpen emlékeznek. (Talán abban a meggyőződésben, hogy mindenre pontosan és jól emlékeznek.) Mert jelen voltak, mert tanúi voltak a „dolgoknak”. És a tanúk hitelesek. Pedig az emberi emlékezet - sokszor még akaratunk ellenére is – szigorúan válogat, amelyben egyes események kiemelkednek, nagyobb hangsúlyt kapnak, más helyzetek, történések pedig elhalványulnak, elvesznek. Leginkább aszerint, hogy ott és akkor mit tettünk, és persze aszerint is, hogy jelenünkben mi a helyünk a világban. Én nem szeretnék megfellebbezhetetlen dolgokról írni, nem hiszem, hogy az elkövetkező pár sorral a méltó helyére tudnám tenni a Kortárs Művészeti Fórum programját. Mindezek miatt az elkövetkezőkben inkább szubjektív szeretnék maradni, és éppen csak feleleveníteni próbálom mindazt, ami akkor az Almássy téren történt. Elfogult vagyok. Semmiképpen nem törekszem tehát arra, hogy kerek, objektívnek látszó képet próbáljak ábrázolni erről a számomra oly fontos és emlékezetes időszakról, főképpen pedig írásom tárgyáról. A nyolcvanas évek közepén már hangosan csikorogtak a társadalomirányítás fogaskerekei. Egyszerre, szinte egy időben, különféle szinteken és formában jelentek meg az emberek között azok a nyíltan és burkoltabb formában megjelenő igények, hogy komolyan változtatni kellene. Másként kellene működtetni a világot. Valamit feltétlenül másként kellene csinálni. Annyi minden kérdőjeleződött meg ebben az időben… Azért előre nem lehetett még semmit sem látni. De mintha éledezni, megelevenedni kezdett volna a világ. Sokféle ember élt akkortájt (is) elégtelen önkifejezési lehetőségek között, pedig tehetsége, teljesítménye, (esetenként csupán ambíciója) okán sokszorosan nagyobb nyilvánosságot, fórumot érdemelt (kívánt) volna. Azt élhette meg nap mint nap, hogy mindarra, amit produkálni tudnak, nincs szükség, sőt rá sincs szükség. Finomabban szólva, nem tartanak rájuk igényt. Nem mindenki viselte ezt egyformán. Ami teljességgel érthető, hiszen mindehhez a valószerűtlen karanténhez gyakran nem fűződött értelmes magyarázat. A sokféle forrásból táplálkozó előítélet, a rejtőző ellenérdek és a túlműködő ideológia egyaránt hozzájárulhatott mindehhez a szinte feldolgozhatatlan élményhez. Sokan nem is hagyták magukat, hanem egyre nagyobb elszántsággal működtek, és alternatív nyilvánosságot kerestek és találtak maguknak. És ahogy minden mással megtörtént, alaposan összekeveredtek a dolgok. A kultúra, a művészetek területén mindenképpen.

Plánum – egy héten át Igazán senki nem tudhatott semmit addig, amíg el nem látogatott 1984. november elején a Plánum fesztiválra, az Almássy térre. Egy hét volt a legjavából. Sűrítménye volt mindannak a sokféle, a művészetek határára sorolt megnyilvánulásnak, amit a közelben és távolabb (itthon és külföldön) egyáltalán el lehetett érni, ami kilógott a nagy átlagból, ami – értékétől függetlenül - nehezen vagy egyáltalán nem talált utat a maga közönségéhez. A Plánum régóta készülődött. „Mert volt egy tervünk, egy plánumunk ezelőtt két évvel. Amiért sokan dolgoztunk, hogy olyan tisztán és olyan erőteljesen lépjenek elő ezek a művek a homályból. A fesztiválnak a lényege tehát olyan művek találkozása a közönséggel, amelyeknek néha

117


SZAKMATÜKÖR 4. nincs meg a fóruma.” – írta róla egyik megálmodójaként, szervezőjeként és közreműködőjeként Mártha István.42 A Plánum fesztivál programja hat napon át naponta hat-nyolc különféle koncertet jelentett, amelyet kísérleti filmekből legalább tizenhat óra vetítés vagy ötféle képzőművészeti kiállítás, különféle performance-ok és akciók tették teljessé. Mindvégig az volt az érzésem mégis, hogy igazán senki nem láthatta át az egészet. A közönségnek valahogy teljesen másként kellett ide eljönnie, mint az szokás. Így, utólag, azt hiszem, talán a legtöbbet az a látogató vihetett el a Plánum fesztiválról, aki nem egy vagy két konkrét programon akart részt venni, hanem magára az eseményre volt kíváncsi, és jelen akart lenni az egészen. Aki a kapukon kívül tudta hagyni a külvilágot, és magába tudta fogadni mindazt az ingergazdag sokféleséget, amivel egyáltalán találkozni tudott. Mert különben a Plánumon könnyen lehetett furcsálkodni. Olyan programok voltak itt ugyanis, amelyek alapjaiban vitattak el konvenciókat, bevett befogadói szokásokat. Harsogó extrémitásukban ugyanakkor mégsem a megszokottól való eltérés volt a fontos, hanem a kifejezés, a kifejezés eszközeinek a keresése. A Plánum fesztivál meglehetősen gazdag, színes programot kínált, egy sor eredeti, ritkán vagy soha nem látott bemutatóval, ami miatt, benyomásom szerint, nagyon kevés kellett ahhoz, hogy az akár avatatlan, de fogadókész látogatót magával ragadja, és kivételes élményt teremtsen számára. A teljesség igénye nélkül, no meg emlékeztetőül következzen az eseményekből némi ízelítő: Paul Panhuysen – Johan Goedhart: Hommage’a Franz Liszt – koncert az átriumban, mégpedig úgy, hogy zongora lógott be a tér közepébe. A zongorát tartó, feszítő kötelek mint húrok megszólaltatva, a magnóra kevert hanganyaggal együtt ebben a térben, sajátos zenei élményt szereztek nekünk. Faragó Béla: Seiko. Az én faliújságom (1984), Appendix – zene 100 kvarcórára, 24 írógépre, magnetofonokra, diavetítőkre, fényképezőgépekre, zenészekre és nem zenészekre, valamint karmesterre: Amadinda ütőegyüttes: Quartetto (Steve Reich), Pano Phase (Sáry László), Kotyogó kő egy korsóban (Iannis Xenakis), Melis László: Maldoror énekei, Frederic Rzewski: Christian Wolff - Preludes I-II., Cardew – We sing for the Future, F. Rzewski – Ballads, Szemző Tibor: Koponyaalapi törés, Forgács Péter: A Fekete Lyuk, Jiri Stivin: Szólóest, Steve Reich: Tehilim (Zsoltárok). Szirtes János: Csodaszarvas – performance az uszodában. Tutaj a víz felszínén, rajta fekete lepel, négy nyíláson keresztül karok mozogtak összhangban vagy éppen „vitában” a zenével. A víz alól pedig, gégecsövön keresztül kiadott és hangosított hangokat, zajokat hallhattunk. Dukay Barnabás: Kompozíció egy hangra (12/12) Remko Scha: The Machines (A gépek) – Fa keretekre gitárokat rögzítettek, amelyeket fúrómotorok segítségével szólaltattak meg, távolról. Druga Nova Muzika: Katarina Miljakovic – a másmilyen Új Zene Köre Belgrádból minimál zenével. Gajan Uttejak Mandal – „klasszikus indai zenei kompozíciós elvekkel komputereket használva, próbálnak nyitni egy új zenei nyelv irányába.” 43 Eric Satie: Vexation – a Tükör teremben - „A mű egy dallam két variációjának 840-szeres ismétlése 23 órán keresztül. A négy zongorista (Dukay Barnabás, Faragó Béla, Mártha István, Szegedi László) természetesen váltotta egymást az előadás folyamán, mint ahogy a számláló bizottság tagjai is, akiknek a feladata az ismétlődések regisztrálása volt.” 44 Kiállítás volt az egész épület belső felületén. „… több mint 100 külön az erre az alkalomra készített kép szerepelt: Ádám Zoltán, Bak Imre, Birkás Ákos, Bullás József, Erdély Miklós, Forgács Péter, Galántai György, Koncz András, Maurer Dóra, Mengyán András, Méhes Lóránt, 42

Az idézet a Kortárs Művészeti Fórum. Programok, esszék, tanulmányok ’84-’86 című belső kiadványban, a 4. oldalon olvasható. A kiadvány felelős szerkesztője dr. Chikán Bálint 43 A korábban idézett írás 13. oldalán olvasható. 44 A korábban idézett írás 14. oldalán olvasható.

118


SZAKMATÜKÖR 4. Mazzag István, Nagy Péter, Nádler István, Nyári István, Sóskuti Tibor, Szirtes János és Vető János munkái.”45 Kiállíthatott még Nyári István Róka szobrával, Galántai György hangképzésre alkalmas fémmobiljával, és láthattuk a sokféle képzettársításra alkalmas „Beteg ház”-at, amelyet öt építésztervező egymástól függetlenül hozott létre.

Ami utána jött Az Almássy téren a Plánum fesztivállal éppen csak elkezdődött az a sajátos művészeti kezdeményezés, amelyről a feladattal megbízott dr. Chikán Bálint a következőképpen fogalmazott: „Hiszszük azt, hogy … a művészek, ha más-más médiumokkal dolgoznak is, a kifejezett gondolat, az alkotói szándék tekintetében rokonítható alkotásokat hoznak létre. Az összehasonlíthatóságot az új kifejezési formák keresése, a művészet kontinuitásának elfogadása, s ez által az előadók értékteremtő tevékenységének megújítva megőrzése adja. Kortárs művészetünknek nem a már-már biztosan klasszikussá váló értékeiről adunk információt, hanem a fiatal vagy fiatalnak mondott alkotók eredményeiről, tevékenységéről, új útjairól szólunk. A Kortárs Művészeti Fórum törekvése éppen az, közönséget szerezni a mindenkori fiatal nemzedéknek, s ezáltal támogatni a mindig új alkotói szándékot.”46 A fesztivállal egy időben a Kortárs Művészeti Fórum létrehozására és működtetésére egy külön munkacsoport alakult az Almássy téren dr. Chikán Bálint, Ablonczy Anna, Starkbauer László, Simon Zsuzsa és Szabó András részvételével. Az irányok meghatározását, majd az egyes feladatkörök felosztását követően azonnal a programok szervezésébe kezdtünk. A nagy tempót a Plánum fesztivál által felerősített várakozás diktálta. Magasra került a mérce, és mi meg kívántunk felelni annak. Hamar kialakításra került egy kiállítási terv, és megrendezésre került ennek a jegyében az első kiállítás, a Szentendrei Grafikai Műhely kiállítása, amelyet egy fotókiállítás, majd Cseszlai György szobrász, Mulasics László és Sebestyén Zoltán festők kiállítása követett. Négy egymáshoz közeli napon megszerveztük az Új Irodalom Pódiuma első programjait is, először Kőrössi P. József és Zalán Tibor, majd Nádas Péter és Esterházy Péter estjét követően Szilágyi Ákos és Hajnóczi Péter estjét láthattuk. Az Új Zene sorozat márciusban a Macumba együttes koncertjével indult. A Fiatal Művészek Fesztiválját és egy Nemzetiségi Ifjúsági Találkozót követően pedig szeptemberben Kósa Gábor estjével ismét folytatódott az Új Zene sorozat. Az Új Irodalom Pódiuma keretében találkozhattunk még Osztojkán Béla, Csordás Gábor, Nagy Gáspár, Tóth Erzsébet, Ószabó István, Csengei Dénes verseivel és írásaival. Sőt decemberben megszervezhettük a vidéki irodalmi folyóiratok fórumát is. Poetry címmel vizuális költészeti kiállítás volt november elején, amelyet Day Art nemzetközi képzőművészeti kiállítás követett. Az Új Zene sorozat keretében hallhattuk a 180-as csoportot, az Új Dimenzió együttes koncertjét, Mártha István kamaraestjét, a miskolci Új Zenei Műhely hangversenyét és decemberben a Régi Zene Mikulást, később pedig Hollós Máté, Sugár András és még mások zenéit. A késő őszi Művészeti Főiskolák hetén új művészeti ágként színházi, sőt opera bemutatóban is részesülhettünk. 1985-ben, a nagy lendülettel megszervezett harminckét különféle rendezvény révén, a Kortárs Művészeti Fórum a közönség számára egyértelműen bemutathatta szerteágazó tevékenységét, és tisztes igyekezetével bebizonyította, hogy valóban képes közönségképes fórumot teremteni az érintett művészek műveinek. Pedig ezeknek a programoknak a megszervezése nagyon nagy munka volt. Hiszen nem csupán a megfelelő program megtalálása volt a nagy próbatétel, hanem az is, hogy hiteles partnerként elfogadtassuk a Kortárs Művészeti Fórumot az egyébként alapvetően csalódott és talán túlzottan is érzékeny alkotókkal. Kétségtelen, hogy a Plánum fesztivál 45 46

A korábban idézett írás 17. oldalán olvasható. Az idézet a Kortárs Művészeti Fórum. Programok, esszék, tanulmányok ’84-’86 című belső kiadvány bevezetőjében olvasható, az 1. oldalon. A kiadvány felelős szerkesztője dr. Chikán Bálint

119


SZAKMATÜKÖR 4. révén könnyebb volt érthetővé tenni a Kortárs Művészeti Fórum törekvéseit. Mégis talán a legtöbb azon múlott, hogy miképpen sikerült meggyőző és kifejező programokat találnunk ahhoz, hogy az érintett művészeti világ - alkotó és közönsége - számára hihetővé váljék: valóban lehetséges sikeres fórum az új, az alternatív művészeti élet számára is. Igen, így utólag azt érzem, mindez – legalábbis egy időre – sikerült. Egyik-másik programot sikerült igazi, emlékezetes eseménnyé tenni, alkotója és közönsége elégedettségére. Hogy aztán a művészeti kritika az egyes alkotásokat a tollára tűzhesse. Bele is tettünk minden apait és anyait. Semmi nem maradhatott ugyanis a megszokott megoldások között, sok múlott azon, mennyire vagyunk képesek megvalósítani az időnként komoly igényekkel fellépő alkotók elképzeléseit. És a program – úgy látszott – folytatódni fog… Mert a kezdeményezés egyértelműen, várakozáson felül jól indult – mindez talán a program kiötlői számára is meglepetésként hatott. Ezt a tempót a következő években is tartani akartuk, mert azt szerettük volna, hogy tovább olvadjon a művészek és produktumaik körül a bizalmatlanság, hogy tartósan, igazi művészeti fórumot teremtve, valódi megmérettetési lehetőséget – közönséggel, művészeti kritikával - sikerüljön a számukra kialakítanunk.

Milyen volt a fogadókészség? Utólag az volt a benyomásom, túl hamar megszűnt a lelkesedés a Kortárs Művészeti Fórum körül. Már nem lehet tudni, milyen módon alakult volna ennek a kezdeményezésnek a sorsa, ha nem az Almássy téren jön létre. Ha egy külön erre a célra kialakított épületben kapott volna helyet, biztonságos személyi és költségviszonyok között. Így utólag alakulhatott volna talán másképpen is… Például, ha erről a kezdeményezésről az alapítók (finanszírozók?) – ha már felkavarták az állóvizet - hosszabb távra gondolkodnak, ha valóban intézményesíteni is szerették volna mindazt, amibe oly hirtelen belenyúltak… Mert a fogadókészség igazából vegyes volt. No nem a hirtelen fórumot kapott alkotók és közönségük számára, hanem inkább a program – mai kifejezéssel – menedzsmentje számára. Az egyik oldalon lassan igazolódni látszott a várakozás, hogy a Kortárs Művészeti Fórum révén lehet még elmondani, megmutatni azt, amit közölni szeretne egy pályakezdő és mellőzött alkotó. A másik oldalon pedig egy pillanatra sem szűnt a bizalmatlanság, a kételyek, az átpolitizált előítéletek – hiszen tele volt problémás alkotóval, „érthetetlen” produktumokkal. Lehet, hogy a Kortárs Művészeti Fórum idejekorán jött létre, mert amikor éppen csak létrejött és megtalálta a szerepét, gyorsan „el is fogyott körülötte a levegő”. A kezdeményezést, vagyis a Kortárs Művészeti Fórumot befogadó Almássy téri Szabadidő Központ nagy feladatot vállalt magára. Nem csupán ki kellett szolgálnia a meglehetősen igényes művészeti eseményeket, hanem a meglevő, mindennapos tevékenységéhez kellett azokat igazítania. Akinek van egy kis tapasztalata a közművelődési intézmények világában, az talán el tudja képzelni, hogy mivel járhatott mindez, Nem is volt csoda, hogy ez a kivitelezésben kétségkívül komoly elvárásokkal járó feladat a körülményeiben és szervezettségében nem éppen optimális intézménynek különösen nagy erőfeszítést jelentett. Nem csupán a Fórum munkatársai végeztek intenzív munkát tehát, hanem az intézmény különféle alkalmazottainak gyakran kellett többletmunkát végezniük. Mindez a szervezeten belül kisebb feszültséget okozott, és talán meg is osztotta az intézményben dolgozókat. Ráadásul az Almássy téren az alkalmazottak egy része egyszerűen értetlenül nézte a számára furcsa artisztikus megnyilvánulásokat. Akárcsak az intézmény „hagyományos” látogatói, akik mindvégig elkerülték a Fórum rendezvényeit… A „helyi érdekek” nem sokat segítettek a Kortárs Művészeti Fórum befogadásában. Hiszen a konvencionális kerületi kulturális igényeket messze meghaladó program volt, amivel kapcsolatban nehezen minősíthető felvetés volt az, hogy az intézményben szervezett kortárs művészeti megnyilvánulások vajon milyen körben, hány hetedik kerületi embert érdekelhetnek. Mintha a hete-

120


SZAKMATÜKÖR 4. dik kerületben közel és távol sehol nem lett volna elérhető a környék igényeire jobban rímelő kulturális intézmény és önfeledt szórakozást kínáló objektum…

A végjáték A nagyjából kétesztendei működést követően a Kortárs Művészeti Fórum elköltözött az Almássy térről. Annak ellenére, hogy kifejezetten jót tett az Almássy téri Szabadidő Központ – mai kifejezéssel - arculatának az, hogy a falai között működhetett. Bármennyire voltak ígéretes megnyilvánulások, bármennyire hozott alkalmanként e művészeti megnyilvánulások optimumán tisztes közönséget, nem kellett ide: nem kellett a kerület kulturális irányítóinak, nem kellett a hagyományos kulturális fogyasztásra „hangszerelt” ifjabb és idősebb közönségének és nem kellett a háznak sem. Sok és sokféle ember munkálkodott a két év alatt azon, hogy a Kortárs Művészeti Fórum révén létre jöhessen a nehezen el- és befogadott fiatal művészek értékteremtő törekvéseit, az összehasonlíthatóságot és az új kifejezési formák keresését lehetővé tevő találkozási hely, fórum. Tevékenysége – ma is úgy látom - valóságos hiányt pótolt, és máig emlékezetes művészeti események létrejöttét tette lehetővé. Sok művész kaphatott a segítségével értékelhető visszajelzést, és vele indíttatást, hogy érdemes tennie a dolgát. A Kortárs Művészeti Fórum elköltözött, majd további egy, másfél esztendei működést követőn megszűnt. Azóta is sajnálom.

A Kortárs Művészeti Fórum '84-'86. (Az azonos című kiadványból dr. Chikán Bálint, a Kortárs Művészeti Fórum vezetőjének beköszöntője) Tisztelt Olvasó! Ön egy új kezdeményezés dokumentumkötetét tartja most a kezében, s ha áttanulmányozta, akkor a mai magyar művészetek — irodalom, zene, film, képzőművészet — újdonságairól kap (reméljük, hogy jellemző) képet. Hisszük azt, hogy az anyag egyértelműen bizonyítja, hogy a művészek, ha más-más médiumokkal dolgoznak is, a kifejezett gondolat, az alkotói szándék tekintetében rokonítható alkotásokat hoznak létre. Az összehasonlíthatóságot az új kifejezési formák keresése, a művészet kontinuitásának elfogadása, s ezáltal az elődök értékteremtő tevékenységének megújítva megőrzése adja. Kortárs művészetünknek nem a már-már biztosan klasszikussá váló értékeiről adunk új információt, hanem a fiatal vagy fiatalnak mondott alkotók eredményeiről, tevékenységéről, új útjairól szólunk. A Kortárs Művészeti Fórum törekvése éppen ez, közönséget szerezni a mindenkori fiatal nemzedéknek, s ezáltal támogatni a mindig új alkotói szándékokat. A Fórum tevékenységét az Almássy téri Szabadidő Központban kezdte meg 1984-ben. Először a Művészeti Főiskolák Klubja indult el, amely zártkörű találkozási lehetőséget ad az öt főiskola fiataljainak. Majd a Balázs Béla mozi kezdte meg vetítéseit, és 1984 őszén megrendezésre került a Plánum fesztivál. 1985 márciusától kiállítási tevékenységre is lehetőségünk van, áprilisban elindult az Új Irodalom Pódiuma, szeptembertől az Új Zene sorozat. A rendezvények eredményeként kialakultak kapcsolataink a fiatal művészek szakmai szervezeteivel, s 1986-ban már a különböző stúdiók, csoportok és körök közös bemutatkozási lehetőségeként tarthatják számon az érdeklődők a Kortárs Művészeti Fórumot, az alkotók pedig egy új, közös műhely tevékenységének kibontakozását érzékelhetik munkánkban.

121


SZAKMATÜKÖR 4.

Szabó György: A Trafó története A Marx Károly Közgazdasági Egyetem (KÖZGÁZ) hallgatójaként csöppentem a kulturális rendezvények világába 1979-ben. Ártatlan ötletként indult. Instruktorom szólt, hogy van egy érdekes előadás a Munkásmozgalmi Múzeum épületében. A művész neve M. Kecskés András volt, aki „Az egy kiállítás képei” című előadásával új világot tárt a rendezvény látogatói elé. Az élmény hatására előadást szerveztem neki az egyetem aulájában, ahol közel négyszáz ember vett részt a programon. Az egyetemen teljesen ismeretlen művészt emberek százai ismerték meg, a siker óriási volt. Ez a siker döntően befolyásolta életemet. A KÖZGÁZ klub a 80-as évek elején jelentős kulturális tényezőnek számított. Az egyetemen belül számottevő befolyással rendelkezett, de a budapesti klubok között is komoly presztízst vívott ki magának. Az első éveimben folk, pantomim fesztiválokat és irodalmi esteket szerveztem. A klub a 80-as években népszerűsége ellenére pénzügyi válságba került. Az ebből való kilábalást az akkori klubvezető a profilváltásban látta. Az új irány az újhullám volt, aminek hamarosan egyik fellegvárává váltunk. A klub az értelmiség, az elit és az ellenzékiség miliőjébe került egycsapásra. A rendezvények - Bizottság, Befőtt, Illés koncert film, nemzetközi fesztiválok, Nagy József, Tanulmány Csoport, ellen Tavaszi Fesztivál, KKS - emlékei még ma is élénken élnek bennem. A programok állandó politikai harcot is jelentettek, nem tudtuk kivel, csak éreztük. Belesodródtam egy olyan kultúrába, ami addig ismeretlen volt számomra, de hamar megszerettem. Intellektuális közege, lendülete, kreativitása magával ragadott. Érdekelni kezdett az újdonság és a felfedezés, és ehhez tanulmányaim is hozzájárultak. Akkoriban Berend T. Iván előadásait hallgathattam a Közgázon. Egyik óráján hosszasan beszélt az innováció szerepéről, annak elhanyagolt helyzetéről a magyar gazdaságban. Őszintén szólva az első órán nem is tudtam mi az innováció, de élesen emlékszem, hogy később mennyire csodálkoztam és értetlenkedtem ezen a kijelentésen. Az egyetem elvégzése után rövid kitérőt tettem a TV Híradónál, majd az Ifjúsági Rendező Irodánál (IRI) dolgoztam két évig, Gál Iván irányítása alatt. E két év alatt sokat tapasztaltam, jót és rosszat egyaránt. 1984-ben Forgács Péter és Szemző Tibor megkeresett az IRI-ben, hogy mentsük meg a fesztiváljukat, a Plánum 84’-et, mert senki nem vállalkozott annak lebonyolítására. E feladat révén ismét és végérvényesen belezuhantam egy kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező és szakmailag rendkívül progresszív, egyben ellenzéki kulturális közegbe. Kisebb botrányt okozott Rajkék egy installációja, de beviharzott Szabó István a KISZ KB-tól, és kompromisszumos megoldással kicsikarta az engedélyt. Hihetetlen nemzetközi mezőny az Almássy téri Művelődési Házban! A közönség száma egy-két koncerttől eltekintve elég gyér, mert nincs reklám, továbbá a magas költségek miatt az utolsó pillanatban a csillagokba emelkedtek a belépőjegyek árai, de a szakmai siker mégis jelentős. E rendezvényt követően nevemet többen is megjegyzik a hazai berkekben. 1984-ben - fél évre a bezárásáig - én voltam a régi Közgáz klub utolsó vezetője, másodállásban. Ezekben az években mind rendszeresebb fogyasztójává váltam a kortárs művészetek világának. Mindinkább hinni kezdtem, hogy a társadalom jóval szélesebb rétegeit érdekelheti ez a művészvilág, és egyáltalán nem egyetemi bolondéria, mint ahogy azt oly sokan állították akkoriban. Lassan átláttam, hogy a politika izolációs stratégiájának köszönhetően szorultak a kortárs művészetek a perifériára, elsősorban az egyetemek falai közé. Azt is tapasztaltam, hogy az egész underground mozgalmat menedzseri szempontból amatőrség és kicsinyesség szelleme vette körül, míg másutt már lát-

122


SZAKMATÜKÖR 4. szottak a kommercializálódás jegyei is. Vallottam, hogy e művészetet ki kell hozni az egyetemek világából az állami szféra nyilvánosságába. Mint később kiderült, a Plánum 84’ a Petőfi Csarnok (Pecsa) igazgatója, Lehel László szemében sikeres vizsgamunkának bizonyult. A fesztivál után helyettese, Nádor Katalin javaslatára meghívott, hogy legyek az 1985-ben megnyíló Petőfi Csarnok munkatársa, és lássam el a művészeti programok szervezési feladatait. Életem lehetősége előtt álltam. Azonnal nem mondtam sem igent, sem nemet. Inkább megnéztem az akkor épülő Pecsát, és annak tere lenyűgözött. Hatalmas és fenséges volt, mintha megint a Közgáz óriási aulájában lettem volna. Úgy éreztem, otthonos terepre érkezem vissza, ezért elvállaltam a felkérést. Láttam arra lehetőséget, hogy a LehelNádor kettős teret ad majd az engem érdeklő művészeti irányzatoknak a Petőfi Csarnokban. A feladat ismerős volt, köszönhetően az egyetemi éveknek. Saját költségvetés nincs, ellenben adott egy tér, ami értékesíthető. A város tele volt művészeti energiákkal. Pezsgett az élet. Rálátásom jószerivel csak az underground-avantgárd zenére volt és a filmre. A tánc és színház nem igazán vonzott, mert a hazai pantomim progresszív korszaka ekkora már lezárult. Kezdetben csak underground, főként külföldi zenével foglalkoztam. Ez a műfaj jó volt arra, hogy a hely gyorsan bevezetődjön a célzott művészi-szellemi közegbe, amely ez esetben a nemzetközi és a hazai underground volt. Hajnóczi Csaba és Szemző Tibor segített ebben, majd később György Péter (ma EMI-nél van). A zenei műfaj szinte összes hazai és számos külföldi legendája látogatott el hozzánk néhány rövid év alatt. Azonban egy nap, az egyik 180-as csoport koncertje után, Forgács Péter ismét megkeresett egy szokatlan ötlettel. Megkérdezte, mit szólnék, ha egy amerikai táncelőadást ajánlana bemutatásra (Yoshiko Chuma). Azonnali igen volt a válaszom, hiszen a zenei koncertek rendezésénél mindig többre vágytam. Az előadáson hatalmas tömeg verődött össze. Zsúfolt ház a Pecsában! Ekkor már dolgozgattam Angelus Ivánnal és Berger Gyulával is, a kortárs tánc két hazai úttörő személyiségével. Az NSZK követsége kopogtatott, és elhozta Suzanne Linkét. Szép lassan itt-ott felfigyeltek munkámra, és innen-onnan szivárogtak elő a külföldi társulatok megkereséseikkel, a hazai művészek projektjeikkel. Kiemelkedő eseménye e korai korszaknak - több hazai művészkör összefogásával - az egyszerre három színpadra állított Táncszimultán, ahová a táncosok és a 180-as Csoport mellett Jeles Andrásék is bekapcsolódtak, így aztán a Pecsa ezzel végérvényesen a friss művészeti események egyik potenciális helyszínévé avanzsált. A Pecsa fénykorát élte, legismertebb programja ebben az időszakban - a nagykoncertek mellett a Csillagfény volt. Életet lehelt az akkor haldokló hazai diszkó világába. A Pecsa rendezvényei közül egyértelműen kiemelkedett, országos hírűvé vált. (Le is védte Lehel László a diszkó nevét.) Lendítőkerék volt, de egyben hatalmas teher is. Kezdetben jelentős értelmiségi(!) réteg is látogatta, mert nyugati minőséget képviselt. Ezt is lehet? Vállalkozói mentalitás és importált minőség egy állami intézményben? Nyílt Nyugat imádat? Mindezek együtt okozhatták hallatlan sikerét. Bukása majd egy évtized után következik be, de annak az elemzése egy másik történet. A Csillagfény, furcsa módon, számomra iskola volt. Megtanultam néhány alapvető módszert. A minőségre történő könyörtelen törekvést. A promóciós eszközök folyamatos, komplex és tudatos alkalmazását. A design állandó megújításának követelményét, a dolgok folyamatos elemzését. Az örök alkalmazkodást a változó körülményekhez. Apránként kezdtem a tapasztaltakat alkalmazni, és fokozatosan bevonni a rám bízott művészi világot olyan területekre, ahol korábban meg sem jelenhetett. Volt, aki lila fiúnak becézett. Kezdettől fogva a legfontosabb lépésnek tekintettem a nyilvánosságot, hiszen a sajtó és az elektronikus média nem állt szóba velem, - a teljesen ismeretlen szervezőre nem figyeltek oda. Így aztán a Csillagfény programon belül igyekeztem a közönség figyelmét felhívni a kortárs művészetekre. Éliás, B. Tóth és más diszkósok a film előtt és után, amíg a zene el nem indult, töltelék kulturális hírműsorokkal szórakoztatták a nagyérdeműt, később Galambos Róbert feladata lett 123


SZAKMATÜKÖR 4. feltölteni tartalommal ezt a 3-5 percet. Gyakran éltem azzal a lehetőséggel, hogy abban a pár percben külföldi underground zenei és tánc videókat játszottunk be. Rendszeresen 700-1200 fő láthatott olyan programokat, amelyekről addig soha nem hallhatott, vagy soha nem láthatott azt megelőzően. Sőt, a diszkó akkoriban nagy számnak számító videófalát is előszeretettel használtam rendezvényeim promóciós céljaira. Nem csak a Csillagfényen éltem ezzel a lehetőséggel, hanem a tömegeket vonzó avantgárd koncertek és rendezvények alatt is. Sokszor komoly tömeg gyűlt össze egy-egy érdekes, furcsa videó megtekintésére. Például vetítettem a Banalescu vonósnégyes Kraftwerk átdolgozatait a Depeche Mode és a Quinn klub estjein, a Szkéné színházban egy előadást követően az Esquisse táncegyüttes videóját mutattuk be. A plakátokat egyedül ragasztottam technokol segítségével. Lassan, pár év után fokozatosan nőni kezdett a közönség létszáma, de a produkciók színvonala is évről évre emelkedett. Terjedni kezdett a Petőfi Csarnok jó híre, nyitottsága az érdekességekre. Ennek eredményeként kezdetben a nemzeti sajtó foglalkozott egy-egy rendezvényemmel és munkámmal, majd a hazai televízióban is fokozatosan több és több lehetőséget kaptam eseményeim beharangozására. Beküldött videóimat rendszerint előszeretettel bejátszották, mert ritkaságnak számított a kész külföldi videó anyag. Az elismerést a nemzetközi produkciók rendszeressége automatikusan biztosította, és az a tény, hogy addig szinte soha nem látott esztétikum és minőség vált láthatóvá Budapesten. A külföldi minőségi produkciók soha nem tapasztalt mértékű érdeklődést generáltak a hazai művészek projektjei irányába, amit a művészek is igencsak honoráltak. Mind többen léptek föl a Pecsa szerény kis színpadán, és lett sikk a közönség számára is kényelmetlen körülmények között tolongani a tömegben. Szép lassan a zene és tánc mellett a színház is felzárkózott műfajában munkámban, de a kezdetektől fogva mindvégig kétségtelenül a tánc dominált, mert a Pecsa szolgált egyedül a tánc számára használható nagy térrel. A nemzetközi programokat elsősorban a külföldi kulturális intézetek ajánlották, vagy azok a társulatok, akikkel utazásaim vagy barátaim során kapcsolatba kerültem. A társulatok maguk terjesztették híremet külföldön. A helyzet abszurd volt. Jött a világ a Pecsába, miközben egyáltalán nem volt költségvetésem! Többnyire csak a bevételre építhettem. Mindennek ellenére csak egy évben keletkezett jelentősebb deficit, amit az intézménynek kellett kigazdálkodnia, de a ház vezetése erre az időre már megértette és fontosnak tartotta programjaimat, és azt, hogy ezekkel felhívtam az értelmiség figyelmét a Pecsára. A 80-as évek végén, sokak megrökönyödésére, a budapesti külföldi kulturális intézetek állandó partnereként tartották számon a Pecsát. Ebben a Francia intézet vállalt hosszú és igen aktív szerepet, de fokozatosan bekapcsolódott a közös munkába a Goethe Intézet, legvégül a British Council. Ez jelentős presztízs növelést hozott a Csarnoknak. A Francia Intézet igazgatója, Jack Batho, hogy munkámat segítse, kiküldött Párizsba, ahol részt vehettem a Mars International nevezetű kulturális piacukon. Luxus autón vittek, luxus szállóban altattak, és személyre szóló román (!) tolmácsom volt. A piac pazar franciás aurája letaglózott. Galotta, Maren, Pina Bausch, Bill T. Jones, Monk, Rosas, Royal De Lux, Brook és mindenki más karnyújtásnyira ült tőlem a kis bódékban, de olyan elérhetetlen árakat kértek menedzsereik egy előadásért, hogy az sokkolt. Nem mondhattam meg nekik, hogy egy fillérem sincs. Csak bolyongtam a standok között, úgy éreztem, értelmetlen az ott létem, tele voltam elkeseredéssel. De megfogadtam, lesz ez még másként. Párizsi utazásommal ténylegesen lezárult egy korszakom. A kortárs művészetek hazai és nemzetközi eredményeit rendszeresen színpadra tudtam állítani, kialakult egy jelentős közönségréteg, amit nem csak én könyveltem el fontos eredménynek, hanem a szakma és a média is. A közönség hízott, évről-évre nőtt. Elértem azt a célkitűzésemet, miszerint a művészetek új kezdeményezéseit széles tömegekkel ismertessem meg. Gyakorivá vált, hogy fontos emberek kerestek meg jegyigényükkel programjaimra. De mindezt mindenféle komolyabb pénz és színháztechnika

124


SZAKMATÜKÖR 4. nélkül valósítottam meg. A munkakörülmények nevetségesek voltak, viszont az eredmények látványosak. Tisztában voltam azzal, hogy a továbbiakhoz vagy tudok javítani a feltételeken, vagy az elkezdett munkám megreked. Új feladatomat úgy fogalmaztam meg, hogy a hazai mecenatúrában el kell ismertetni azt a tevékenységet, folyamatot, amit a művészekkel és partnereimmel éveken át sikeresen elkezdtem, megvalósítottam. Ebben sokat segített, hogy 1988-tól, öt éven át, fesztiválok sorozatára vállalkoztam. Ezek egyértelmű sikerei fokozódó érdeklődését váltottak ki munkám iránt az állami és szakmai körökben. A Hungaro Carrot, Nemzetközi Táncfesztiválok, Making Waves, Pas Op! stb. fesztiválokat már komoly budapesti megmozdulásnak tekintették, és esetenként anyagi támogatásban részesítették. A produkciók összetettsége és nagy száma miatt 1991-től fokozatosan specializálódtam a kortárs zenére és a táncra, az undreground zenékre többé már nem koncentráltam. Első jelentős támogatásomat 1991-ben nyertem el a nemzetközi táncfesztiválra. A Főváros Színházi Alapból mindjárt 900.000 forintot! Az összeg nagysága meglepett. A rákövetkező évben az EU-tól is sikerült támogatást szerezni, - ezt a Francia Intézet igazgatója pályázta meg a következő évi táncfesztiválomra. Az így kapott összegek csak egy részét építettem be programok finanszírozásába, döntő részét színházi technikába fektettem. Előrelépést értem el saját intézményemben is. Megállapodásunk értelmében 2001-től 2 millió forintos éves költségvetéssel rendelkeztem. Lassan abba a helyzetbe jutottam, hogy egy-két társulatnak már igazi gázsit tudtam fizetni. Évről évre folytattam a színházi technika fejlesztését. Szerény költségvetésem, a javuló színházi technika és az elnyert növekvő pályázati támogatások fokozatosan megteremtették annak lehetőségét, hogy szakmailag mind több önálló döntést hozzak meg. Már nemet mondhattam partnereimnek, ha az általuk ajánlott produkciók nem érték el a kívánt színvonalat. 1993-tól a folyamatos fejlesztések eredményeként egy európai szintű színháztechnika várta a társulatokat, egyedüliként az egész régióban. Mindez mozgásteremet is kitágította. A felfejlesztett berendezést a Sziget és a Coca-Cola cég is bérelte, amivel további fejlesztési bevételekhez juttattak. A technikai fejlesztésekkel párhuzamosan igen komoly szakmai probléma elé kerültem. (1978ban a Budapesti Sportcsarnok (BS) megnyitása hasonló helyzetet szült. Akkor a külföldi sztárok sorozatos vendégjátékai komoly csapást mértek a hazai rockzenére. Az itthoni zenészek sokáig nem voltak abban a helyzetben, hogy versenyképesek maradjanak, és válaszolni tudjanak erre a kihívásra. (Ehhez hasonló folyamat zajlott a 90-es években a Petőfi Csarnokban is.) A külföldi minőség rendszeres bemutatásával felállítottunk egyfajta mércét, de ezután csökkeni kezdett az érdeklődés a hazai társulatok iránt. A hazai művészek zöme elmaradt a közönség szakmai elvárásaitól. Ez a lemaradás a nemzetközi összevetésben szemetszúrónak bizonyult, tarthatatlanná tette a helyzetet. Nem lehetett ezt a kérdést megkerülni. De mi a kiút? A Pecsa nem tudott arra berendezkedni, hogy a hazai produkciók létrehozásához helyet biztosítson. Belső rendszerünk a már kész előadások gyors beépítését tette lehetővé, és azok másnapi játszását. Gyakran tapasztaltuk azt is, hogy a hazai társulatok képtelenek voltak a Pecsa által biztosított technikai eszközöket alkalmazni. Nagy léptékű szcenikánk használata során bebizonyosodott teljes rutintalanságuk. Az okokat a hazai underground sajátos hagyományaiban véltem felfedezni. Mégpedig három dologban. 1. A politika legfeljebb csak pincékben, apró színházakban tűrte el az efféle alkotásokat az egypárt rendszer idejében. Nagy bemutatótérre, mint a Pecsa nem nyílt lehetőségük még 1989 után sem. 2. Amíg a pici helyeken a személyesség, a jelenlét dominált és a szakmai tudás háttérbe szorult, addig a nagytérben elengedhetetlenül szükséges mesterségbeli tudás hiánya azonnal kiütközött. Szinte csörömpölt, vergődött a produkció. 3. Végezetül a fokozatosan bővülő finanszírozás stúdiószínház méretű produkciókra épült. Azaz, művészeink kellő háttér nélkül a versenyt nem tudták felvenni a kinti körülményekkel. Hiányzott az ehhez szükséges infrastruktúra és pénz, nem bolygatva a hazai művészképzés súlyos problémáit. (Néhány társulat mindennek ellenére képes volt ezekkel a problémákkal megküzdeni: Artus, Természetes Vészek –

125


SZAKMATÜKÖR 4. Árvai/Bozsik és a Szegedi Kortárs Balett, és így továbbra is lehetőséget kaptak a bemutatkozásra a Pecsa színpadán.) Első lépésként fájó és népszerűtlen döntést hoztam. A 90-es évek elejétől csupán azt a néhány hazai csoportot fogadtam be, akik képesek voltak a nemzetközi színvonallal felvenni a versenyt, és rövid idő alatt be tudták építeni a produkcióikat. Természetesen a társulatok és alkotók keményen támadták ezt a durva és diszkriminatív lépésemet. Tisztában voltam azzal, hogy önmagában ez még nem megoldás. A következő lépés elméletben egyszerűnek bizonyult, de a gyakorlatban annál nehezebbnek. Találni kellett egy olyan helyszínt, ahol a produkciók előzetesen elkészülhetnek, majd ezt követően a kész produkciók a Pecsában, egy napos beépítés után bemutathatóvá válnak. Ehhez épületre és pénzre lett volna szükség. Tapasztalatszerzésből évek óta sorra jártam külföldön az ipari épületekből kialakított kulturális intézményeket. Hasonló céllal kezdtem keresgélni Budapesten lerobbant, használaton kívüli épületeket. Egy éven keresztül nyomoztam a városban. Mindenhová bemásztam, beszéltem filmesekkel, akik mindig a legjobban ismerik a várost, forgatási helyek után kutatva. Sokáig hiába. A szerencse segített. Még 1987-ben Hollandia szervezett egy nemzeti kulturális prezentációt hazánkban, amit mi magyarok egy évvel később viszonoztunk. Ennek révén bekerültem a holland művészeti világ kellős közepébe. Nos, az akkori projekt felelőse 1990 nyarán ismét Budapestre érkezett a célból, hogy találjon egy olyan projektet, ami segíthetné a fiatal magyar művészeket. Látogatása utolsó napján találkoztunk. Nem talált semmi kiválasztandó projektet! Ezen magam is elcsodálkoztam, és hosszasan elmagyaráztam tapasztalataimat és törekvésemet, miszerint keresnék egy helyet, ahol a független művészek professzionális körülmények között dolgozhatnának. Erre azt válaszolta: dolgozzam ki és küldjem meg neki írásban tervemet, mert pont ilyen elképzelést keresett. Tervemet több évre szóló támogatásra javasolta Hollandiában, és javasolta a holland - magyar kétoldalú kulturális egyezmény munkatervébe való felvételét. A Magyar Demokrata Fórum (MDF) vezette kormány - a gazdasági problémáik közepette - nem merte felkarolni a hollandok kezdeményezését, miszerint közös pénzügyi támogatással indítsák el „műhelyház” koncepcióm megvalósítását. Az MDF világától teljesen távol állt a kortárs művészetek felkarolása. Ennek köszönhetően a döntést éveken át halasztották, mindaddig, míg a holland kormány jelezte, hogy találjak ki valamit, különben elvesztem az elkülönített pénzt. Finanszírozási ajánlatuk a hazai gyakorlattól merőben eltért, mivel a hollandok egy új struktúra fenntartására három évig tartó támogatásra tettek ígéretet, - azaz munkabérre és infrastruktúrára. Jeleztem, virtuálisan elkezdem a munkát, és létrehozok egy láthatatlan intézményt, miközben munkámat folytatom a Pecsában. A pénz elindításának feltétele volt az üzleti terv elkészítése angol nyelven. Két éven keresztül készítettem, amit a hollandok állandóan újra és újra átírattak velem, nem voltak megelégedve vele. A politikai rendszerváltás óta csak pár év telt el, egy összeomlófélben lévő gazdasággal a nyakunkban, mindeközben a hollandok perspektivikus gondolkodást kértek számon tőlem(!). A legfontosabb megválaszolandó kérdésük a fenntarthatóság biztosítása volt. Kérdéseik alapján kényszerültem az addig eltelt éveket elemezni, és ezek késztettek az elkövetkező évek átgondolására is. Utólag rá kellett jönnöm, hogy ez életem egyik igen meghatározó periódusa lett, mert az elemzések sora rávezetett arra, hogy mi a jelentősége a stratégiának, a hosszútávú gondolkodásnak. Megértettem, mi a különbség a nyugati és a magyar mentalitás között. Lassan a minisztérium is megtört, és létrehozott egy pályázati alapot, hogy az érkező holland pénzhez pár millióval hozzájáruljanak. Ekkor a hollandok nagy kínok árán elfogadták az üzleti tervet, és elindították a pénzt. Ily módon jött létre a Műhely Alapítvány 1992-ben, amely végül működését 1993ban kezdte meg. Az alapítvány szárnyalt Szabó Adrienn egykori Casus növendék vezetésével, és az alapítvány első öt évében 300 millió forintot öntött a független tánc-területbe. Akadt olyan év, amikor egyszerre

126


SZAKMATÜKÖR 4. heten dolgoztak az irodában, mert az alapítvány olyan sok programot futtatott. A hollandok mellett amerikai, német, angol, belga, francia együttműködési projekteket és programokat bonyolítottunk. Az angolok és a svájciak segítségével további, több éves, a hollandhoz hasonló strukturális támogatáshoz tudtunk jutni. Az alapítvány fenntarthatósága így nem okozott problémát, amit a hollandok nagy eredménynek könyveltek el. Egy amerikai szakember közreműködésével az EU pályázatunk olyan jól sikerült, hogy komoly pénzt nyertünk három éves oktatási programunkra. Az alapítvány nagy lökést és tartást adott a független tánc alkotóinak. De hol volt az épület? Itt is a szerencse és a külföld segített. 1991-ben francia anarchisták a Francia Intézet segítségével és a IX. kerület támogatásával megkapták a Liliom utcai transzformátor épületet egy fesztivál megrendezésére. Az esemény és annak miliője miatt sokan ellátogattak az épületbe, - én is így kerültem oda. A franciák elmentek, az épület pedig gazda nélkül maradt, a helyi fiatalok rettenetesen lelakták. A borzalmas állapotba került épületet bezárták. A fesztivál során bebizonyosodott, hogy az épület rendelkezett olyan adottságokkal, ami tervem megvalósulásához szükségeltetett. Pár éven belül elképzeléseimnek reális perspektívái kezdtek kirajzolódni. Az alapítvány sikereivel és tevékenységével két irányba hatott eredményesen. A Főváros Kulturális Bizottságában (továbbiakban a Főváros) sokakat meggyőzött afelől, hogy képes vagyok hosszútávon komoly szakmai munkát végezni, és a folyamatot fenntartani kevés pénzből. Eredményeim is kellőképpen látványosak voltak. Ekkoriban közszájon forgott, hogy a Bizottságnak szándékában áll a Fiatal Művészek Klubjának (FMK) tevékenységét megújítani. Annak épülete a megváltozott igényeket már nem tudta kielégíteni, hiszen azt a Tilos az á… szórakozóhely - minden nemű támogatás nélkül – lefedte. Ráadásul a kortárs táncosok közössége helyet követelt magának a városban. Személyemben, lévén közgazdász végzettségű, úgy gondolták, megbízhatnak. Az esélyeket növelte, hogy a 90-es évek elején oly vitatott Budapesti Expo tervekben egy új épület megnyitásának financiális lehetőségét már megteremtették a honatyák. Amint ez az információ eljutott hozzám, az Alapítvány - Schnell Judit építész bevonásával - gyorsan készített egy hasznosítási tervet a Liliom utcai épületre. A dolog minden döntéshozó tetszését elnyerte.

A dolgok kezdtek összeállni. Az épület sorsát eldöntötte az Expo 1994-es végleges lemondása. Az Expo költségvetésében szerepelt épületfejlesztési összeg elég volt arra, hogy a Szolnoki Vera vezette ügyosztály megtegye a nagy lépést, és az utolsó pillanatban megvegye az ingatlant. Az FMK nem kívánta azt kezelni, ezért a Pecsa égisze alá került a romos ingatlan. Természetesen én voltam felelős az épületért. A romos épületet előadásokra nem használhattam, de valamit kellett kezdenem vele, hogy az érdeklődést ébren tartsam. Míg az alapítvány dolgozott és öntötte a pénzt a művészekbe, addig a transzformátorházat próbákra használtuk. Megalkottam és kihirdettem egy házirendet, mely szerint mindenki próbálhat, aki a szabályokat betartja. Pénzt senkitől sem kértünk. Néha még kiadtuk vállalkozásoknak is, ami bevételhez juttatott bennünket. Egyre többen dolgoztak a Liliom utcában, forgott és terjedt a műhelyház gondolata. Az események 1996-ra felgyorsultak. Először kineveztek a Fiatal Művészek Klubja (FMK) igazgatójának, majd eladták az FMK épületét, és a befolyt összeget kiegészítette a Főváros. A Trafó beruházási költségvetése ezzel összeállt. A beruházás bonyolítójának a Pecsát jelölték ki, ahol az FMK ideiglenesen működhetett. A beruházás 1997 telén megkezdődött. Az épületet tervezőjével - akit még aktív táncosként ismertem meg – a házat centiről centire átnéztük nap mint nap, hosszú heteket modelleztünk. A Főváros beruházási osztálya – a profi munka ellenére - rettegett a transzformátorház átalakításától, mert olyan furcsa műszaki dolgokat kértünk, ami akkoriban teljesen újnak számított. Úgy gondolták, egy fölösleges, semmilyen igényeket kielégítő intézmény épül, egy dilettáns, tapasztalatokat nélkülöző vezetővel az élén. Az építkezés alatt rendezvényeinket a Pecsában vagy más helyszínen rendeztük, de már az FMK-Trafó égisze alatt. 127


SZAKMATÜKÖR 4. Fokozatosan felépítettem a születendő új intézmény stábját, akiket a nyitás előtt négy hónappal vettem fel állományba. Rendkívül kevés pénzzel gazdálkodtunk ezekben az időkben, - az alapítvány sokkal több pénz felett rendelkezett, mint a munkahelyem. Az alapítvány és az FMK-Trafó tevékenységét összefűztük, ennek eredményeképpen jelenlétünk folyamatos és látványos eredményeket produkált. Az emberek beszélni kezdtek arról, hogy lesz egy új épület valami trafó házban, miközben lassan a Trafó nevéhez kötöttem a Pecsa addigi progresszív arculatát. A beruházás befejezését követő átadás és a kezdés roppant nehéz folyamatára nem kívánok kitérni, de az átadást követő 28. napon már rendezvényünk volt! A nyitás leglényegesebb mozzanatát a Trafó költségvetési és jogi státuszának kialakulása jelentette. A nyitás előtt a Fiatal Művészek Klubja 7-8 millió forintos önkormányzati támogatásból gazdálkodott. Ezt személy szerint szégyennek tartottam, hiszen Budapest Fővárosának egyetlen innovációs parkja a kultúrában az FMK volt! Kezdettől fogva gondot jelentett finanszírozásunk. A Főváros nem akarta önállóan finanszírozni a Trafót. Sikerült egy olyan megállapodást létrehoznom a hosszú évek során, hogy a működési költségeket az önkormányzat, a programköltségeket a Minisztérium adja az új intézménynek. Az induláskor működési költségvetésünk 52 millió forint körül mozgott, míg a programra (két és fél hónap) 15 millió forintot kaptunk. A Főváros a nyitásra megváltoztatta az intézmény nevét, FMK helyett Trafóra, és művelődési ház kategóriából átsorolta művészeti intézménnyé. Ebben a kategóriában mi voltunk az egyetlenek. Az indulás másik legnehezebb kérdésének likviditásunk fenntartása bizonyult. A Minisztériummal a programtámogatásról a szerződést csak adott év áprilisában tudtuk megkötni, amikor már az első félévnek vége lett. Ez az utófinanszírozás rémével fenyegetett, ami a szabad művészeti csapatok esetében elképzelhetetlen. Hallatlan nehézségek árán ezen is sikerült túllépni. Hamar megtapasztaltam, hogy komoly veszélyt rejtett magában az a tény, hogy egyetlen lobbi tömbhöz sem tartoztunk. A lobbizás így rendkívül eredménytelenné válhatott bármely pillanatban, hiszen mint művészeti intézmény, egyetlen sorstársunk sem volt. Nem lévén saját társulatunk, nem tekintettek színháznak, de a függetlenek közé sem soroltak be, költségvetési támogatásban részesülünk. Nap mint nap érzékelhető volt a kiszolgáltatott helyzet. Mindenért egyedül kellett megküzdeni. A Főváros működési költségvetésünket is átláthatatlan lassúsággal határozta meg évről-évre. Végül a megoldást - elismerve szakmai munkánkat - maga a Főváros és a Minisztérium közösen ajánlotta fel: váljunk színházzá. A Főváros e mellé még azt kérte, hogy még abban az évben alakuljunk át Közhasznú Társasággá. 2002.július 1-től a Trafó Kht. formában működik, 2003.január 1-től besorolásunkat színházra minősítették, és noha a leggyengébben finanszírozott fővárosi színház, de munkája stabilizálódott. Végezetül mi is a Trafó. A Trafó egy folyamat leendő végállomása. Felfigyeltem egy problémára, amiből született egy elképzelés. Ennek megvalósítására törekedve a művészeket, politikusokat és a médiát sikerült csatarendbe állítanom, és ügyemnek megnyerni. Fontos társakat leltem ehhez itthon, de nagyon sok segítséget kaptam külföldről is. Mindezt nem tudtam volna véghez vinni, ha nem ismerkedem meg a holland gondolkodással, és ha a Petőfi Csarnok igazgatója nem adományozott volna olyan önállóságot, mint amivel rendelkezhettem. Bizalmat kaptam tőle, ami ma még mindig oly ritka. Sokszor tanultam más területek problémáiból és hibáiból. Számtalanszor merítettem abból a szellemiségből és vállalkozói mentalításból, amit a Közgázos tanulmányaim során elsajátítottam. Úgy érzem, ma sem ülhetek a babérjaimon tétlenül, mert a közhiedelemmel szemben a Trafó még ma sem kész. Az eredeti koncepcióban felvázolt, próbatermeit tartalmazó épületrész a négy stúdióval, máig sem készült el. Most a beruházás második ütemének megvalósítása a célom. Ennek megvalósulása olyan infrastrukturális bővülést eredményezne, ami a műhelyház-koncepció 128


SZAKMATÜKÖR 4. kiteljesülését jelentené. Ezt a politika 1998-ban még nem értette, ezért azt egyszerűen veszni hagyta. A művészet e láthatatlan infrastruktúrája a politikus számára nem hoz népszerűséget, mert a tömegektől, szavazóitól nem kap érte dicséretet, voksot. A háttérül szolgáló infrastruktúrát csak a művész használja és látja, a választópolgár nem. Az idő most mégis változni látszik. E téren most sokkal több a megértés, mint korábban. Remélem 2009-re a Trafó második üteme elkészülhet, ami után valóban elmondható, hogy a Trafóval egy új modell született hazánkban, ahol a művészet közvetítése és a munkafolyamat egészséges egyensúlya megteremtődik. Addig is www.trafo.hu

Halász Tamás: Nyitótáncok (Részletek47) 1998. október ötödikén egy új intézmény nyitotta meg kapuit Ferencváros egykor szép napokat látott, immár újból szolid virágzás jeleit mutató részén. A Trafó – Kortárs Művészetek Háza hivatalosan egy, gyakorlatilag azonban két intézmény örökébe lépett. A Trafó igazgatója, Szabó György, az Andrássy (és még mi minden) úti Fiatal Művészek Klubjának rövid mandátumát töltő igazgatója a legendás „FiKa” utódlétesítményének élére került. Másfelől, nem enynyire hivatalosan, egy másik intézmény, a Petőfi Csarnok egy markáns tevékenységi köre is itt folytatódott. A „PeCsa” páratlanul gazdag táncprogramjait szervezőként ugyanaz a Szabó György indította el, aki a megújult, század eleji trafóház élére került. De menjünk egy kicsit vissza az időben. A Trafó helyén alig száz éve hatalmas virágkertészetek működtek: a helyszín, a Liliom utca neve a mára már hihetetlen múltat őrzi. A gyorsan kiépülő környék egyik építészeti különlegességének számító, Gerstenberger Ágost és Arvé Károly tervezte ház a maga korában nagy elismerést vívott ki magának. A trafóház 1909-es avatásától a II. világháború végéig zümmögött zavartalanul. Az 50-es évekből nincs róla sok információnk, de a 60-asok elejétől már tudjuk, az épület a Ramovill tulajdona, itt éri a privatizáció is, a vásárló kft. azonban nem törődik az épülettel. E gondatlanság következménye, hogy a Trafó Csipkerózsika-álmának vége felé, de még az igazi ébredés előtt, belép a köztudatba. 1991-ben rejtélyes csoport üt tábort a végletekig lepusztult épületben: a „francia házfoglalók” az egyre színesebb budapesti éjszaka (és persze nappal) izgalmas helyszínévé változtatják a házat. A Resonance névre hallgató társaság kitűzte zászlaját a lepusztult homlokzatra, amelyet hirtelen művészi graffitik burjánzó erdeje kezdett ellepni. Koncertek, akciók, performance-ok zajlottak a zegzugos épületben. A szomszédos gyermekonkológiára való tekintettel azonban vége szakadt ennek a különös táborozásnak. A Trafó termeit szép lassan újra belepte a törmelék és a guanó. A házban aztán alternatív társulatok raktározhatták díszleteiket, egy (mára már nem létező) helyiségében pedig próbatermet alakítottak ki. Az izraeli Vertigo együttessel közös darabon dolgozó Artus még forgatott is az épületben. Én ekkor jártam itt először: gyertyával kezünkben ereszkedtünk alá a szinte lápvilágnak tetsző pincébe; lefektetett pallókon egyensúlyozva ismerkedtünk az irdatlan és páratlan terekkel. Kerülgettük a mai színházterem közepén összerogyott, galambfészkekkel teli zongorát. A főváros illetékes szakértői testülete Szabó György ötletgazda kezdeményezésére 1994-től dolgozott egy új, modern, kortárs művészeti központ létrehozatalán. A világ számos nagyvárosában megtalálhatjuk a Trafó előképeit: a gazdasági profilt váltott metropoliszokban ipari műemléknek minősülő csarnokok, gyárak, hangárok, dokkok alakultak át szórakoztatóipari és/vagy kulturális intézményekké. Izgalmas tereik jól hasznosulnak új funkciójukban, környezetüktől izoláltak, szerkezetük a legmerészebb építészi álmoknak is jó gyakorlóterepe. A 47

C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány honlapja, Beszélő 2000. november

129


SZAKMATÜKÖR 4. Trafó Schnell Judit és Gaskó Mátyás építészek keze munkáját dicséri, belső tereinek dizájnját pedig Réthey Prikkel Benedek jegyzi. Az építmény kivitelezésekor nagy figyelmet fordítottak arra, hogy alapterülete rugalmasan bővíthető legyen – ha erre egyszer a távolabbi jövőben majd sor kerülhet. A galériát, próbatermet, koncertek, közösségi események megrendezésére alkalmas klubéttermet magába foglaló intézmény legfontosabb része a nagyszínpad; itt él tovább – sok egyéb rendezvény mellett – a Petőfi Csarnokban meghonosított modern tánc vendégjátékhagyománya. A PeCsában az 1997–98-as évaddal záródó, másfél évtizedes történet az októberi nyitány után már a Liliom utcában folytatódik. Szimbolikus, milyen előadásokra került sor az utolsók közt a PeCsában és az elsők közt a Trafóban a nagy költözés idején. 1998. január végén a még csak francia nevet viselő Compagnie Pál Frenák tartotta Sauvageries (Vadócok) címû darabja premierjét a Városligetben. Az előadás legközelebb már a Liliom utcában ment, táblás házak előtt. Ám ekkorra már magyar neve és magyar szereplője is lett az 1983 óta Franciaországban táncoló és koreografáló Frenák Pál együttesének. Frenák ugyanis félig-meddig visszatelepült, és létrehozta az első állandó, nemzetközi koprodukcióban dolgozó hazai moderntánc-együttest. Franciaországi táncosaiból és itthon felfedezett, maga köré gyűjtött tehetségekből épített remek társulatot, hogy hamarosan bemutassa aztán első „vegyes” előadását, a Zöld és savanyú, később Out of the cage címet viselő, rendhagyó darabot. Egyetlen darab erejéig összeállt koprodukció gyümölcse volt a Trafó legelső táncelőadása is. A Bozsik Yvette Társulat a svájci Fabienne Berger Nevess remegve (Emlék) című koreográfiájának-látványszínházának premierjét tartotta ekkor. A Trafó nyitóceremóniáján pedig Rókás Lászlónak, a francia-magyar Sofa Trio vezetőjének megkapó akcióját láthatta a sokaság. Rókás rendezésében szinte a teljes fiatal alternatív/ modern/ kortárs táncosi mezőny felvonult, hogy egy emlékezetes záróképben, hatalmas gúlát formázva meggyújtsa a fényt a Trafó színpadán. A Bozsik-társulat utáni második előadás a berlini Sascha Waltz Guests társulat pazar vendégjátéka volt, az Űrhajósok Sugárútja. …A tragikomikus előadást nyelvezete, témája folytán az elmúlt évtized német táncművészete egyik legjelentősebb alkotásaként tartják számon. Frenák munkássága önmagában is figyelemre méltó; azzal a gesztussal pedig, hogy társulatát francia és magyar művészekből komponálta, nem előzmények nélküli, de példának kivételes hídszerepet vállalt. A Vadócok, mint említettem, a tánc-befogadóhelyként megszűnő Petőfi Csarnok egyik utolsó, az újonnan megnyílt Trafónak pedig egyik első előadása lett. Az 1998-as koreográfia jellegzetes darabja Frenák egy szálra felfűzhető, önvallomásos alkotásainak... A messziről jött, egzotizáló Fabienne Berger, a tánc-szociodrámát rendező Sascha Waltz és a feldolgozhatatlant alkotásokká feloldó Frenák egyaránt a múlttal számol. Le és el. Munkáik egy korszakzárást követő időszak tipikus és egyaránt fontos, tanulságos darabjai. A sokat megélt épületben – annak újjászületését követően – méltó indulásnak számítottak.

130


SZAKMATÜKÖR 4.

Hevesi István: Poptojás, AORTA, ARS (Almássy Téri Szabadidőközpont 1983-1990)

Előszó A 70-es évek végén, nyolcvanas évek elején a magyar rock alig fodrozó felszíne alatt jelentős tektonikus rengések pattantak ki, egyrészt a Beatrice-Hobó-Edda árok, másrészt az első, igazi magyar underground-punk törésvonal mentén. Ez utóbbi csoportba az ún. „ art punk”, vagyis művészek és más alternatív értelmiségi figurák által jegyzett zenekarok (pl. Spions, URH, VHK, A.E.Bizottság, Európa Kiadó, Kontroll Csoport) és a nyugati mintákat követő punk rock csapatok (pl. Auróra, ETA, CPG, Kretens, Marina Revű, Tizedes meg a Többiek) egyaránt beletartoztak. A rengések, bár jelentőségük máig is vitatott, mégis nagy hullámokat indukáltak, ami a honi rock-pop kicsiny tengerén valósággal szökőárként hatott. Szinte a semmiből hirtelen rengeteg új zenekar bukkant fel, de a nyilvánvaló tény ellenére a hivatalos zeneipar nem volt hajlandó tudomást venni a létezésükről. Nem véletlen, hogy a Hungaroton egyik nagyhatalmú korifeusát durván támadó dal kultusznótává vált az amatőr rockerek körében. A nyolcvanas évek elején a magyar rock-utánpótlás segítséget alig kapott, működését gyanakvás, burkolt vagy nyílt elutasítás kísérte, politikailag nemkívánatos, üzletileg érdektelen volt. Ha fellépéshez jutottak, előre le kellett adniuk a repertoárjuk szövegeit, a „neccesnek” ítélt számokat ki kellett hagyni a műsorból. Fizetséget általában nem kértek (kaptak). A kifizetésre egyébként nem is létezett jogcím, csak OSZK, vagy ORI vizsgás együttesek kaphattak gázsit. A számukra alkalmas fellépőhelyek zöme nem rendelkezett a szükséges technikai háttérrel, a vezetők féltek a váratlan helyzetektől (rongálás, drogok, verekedés), a színvonaltalanságtól, az esetleges politikai kockázattól. Ahol mégis létrejött egy-egy koncert, ott rendszerint túlbiztosították a helyszínt, a rendezők (rendészek) túlkapásai, az intoleráns bánásmód, a nyílt rendőri vagy „civil” megfigyelői jelenlét keserítette a légkört. Mégis, minden nehézség ellenére, nagyon sok és nagyon hasonló helyzetű, fiatal együttes jelent meg a magyar rockzene palettáján. Ezek a fiatalok már nem „azok” voltak, akiknek alkalmasint az is elég volt, ha nem szólt rájuk a házmester -…s, bár egységes szemléleti, (noch dazu politikai) irányultság nem igazán jellemezte őket (kivéve talán az underground rock világát), mégis mozgalomszerűen tűntek fel, abban az értelemben feltétlenül, hogy igencsak belekavartak a pocsolyásodó állóvizeinkbe. Erre az időszakra esett a jóval tudatosabb táncház mozgalom kibontakozása, egyre többet hallattak magukról a korai liberális (vagy nemzeti) alapokon álló demokratikus ellenzék prominensei, de számottevően fölerősödött más alternatív kortárs művészeti csoportosulások hangja is. Izgalmas és veszélyes időket éltek, akik „éltek”. Jól jellemzi a korszakot az URH zenekar egyik ópuszának Hamvas Bélától kölcsönzött címe: „Pokoli aranykor”

Közművelődés és rock a ’ 80-as években A közművelődés viszonyát a rockzenéhez, illetve annak nem támogatott, víz alatti 9/10-éhez, továbbra is a hektikus ambivalencia jellemezte. A tanácsi fenntartású intézmények csak erős megszorításokkal fogadtak amatőr rock koncerteket, az alternatív irányzatok pedig főként az

Utalás az Illés együttes egyik dalára

131


SZAKMATÜKÖR 4. egyetemi-főiskolai klubokra számíthattak, amelyek abban az időben még őrizték az értelmiség zenei-szövegi igényességének hagyományát, az évtized végére azonban – sajnos – a kis-magyar szórakoztatózenei idiotizmus színterei lettek. Addig azonban a „Közgáz”, a Műegyetem és az ELTE klubjaiban (Ráday klub, Kinizsi klub, E-klub, Bercsényi kollégium, Egyetemi Színpad) izgalmas zenei élet zajlott. Mindez természetesen a helyi KISZ-bizottságok bábáskodásával, talán éppen ezért engedtek meg ezeken a helyeken jóval többet, mint a tanácsi intézményekben. Különleges helyzetben voltak a szakszervezeti kezelésben lévő művelődési házak, klubok (Ganz, Láng, Kassák, FMH, Vasas, Csepeli Papírgyári Klub stb.), ahol a kevésbé sűrű politikai rácsozaton átcsúszott néhány igen érdekes formáció (pl. a Beatrice). Más részről viszont meg kell sajnos jegyezni, hogy az új nemzedék térhódítását nem csak a politika gyanakvása, de olykor a közművelődési szféra vezetőinek konzervativizmusa, intoleráns magatartása is gátolta.

Poptojás elődök Ritmusterápia 1982 őszén indult a „Vasasban” (Tesszársz Károly Vasas Művészegyüttes és Ifjúsági Ház VIII. ker. Kőfaragó u.) a „Ritmusterápia” klub Berki Tamás jazzénekes kezdeményezésére, Moldován Gyula népművelő vezetésével. A klub célja az volt, hogy a vasas szakmunkásképzők diákjaival megismertesse a jazz zenét, illetve fellépési lehetőséget teremtsen az innen érkező fiatal (jazz)zenekaroknak. A vasas szakma azonban inkább metál zenészeket termett, így az alulról jövő nyomás miatt rövidesen megváltozott a klub zenei profilja. Amikor pedig a szervezők már nem ragaszkodtak tovább a zártkörű működéshez, tehát „kívülről” is jöhettek fellépők, rövid időn belül kicsi lett a hely. Egy-egy alkalommal akár 4-5 banda is fellépett. Az adott technikát közösen használták, néha a hangszereket is. Hozták saját közönségüket (rokonok, barátok, osztálytársak, ismerősök), így a-többnyire bemutatkozó- fellépések valóságos ünnepekké váltak. Kezdetben nem számított, ha ugyanazon az estén akár 3 különböző stílusú zenekar lépett a deszkákra, később, amikor már elég nagy lett a választék, természetesen megindult a műfaji elkülönülés. Ez jobb volt a zenészeknek, a közönségnek, a technikusoknak és a szervezőknek is. A tehetségesebb együttesek gyorsan fejlődtek, igényesebb megszólalásra törekedtek, a helyi technikai és egyéb (pl. szcenikai) adottságok többé nem tarthatták a lépést a kívánalmakkal. A zenekarok már amatőr szinten kinőtték a klub kereteit.

Egy amatőr rock stúdió a „Belvárosi”-ban A nyolcvanas évek elejétől működött a Belvárosi Ifjúsági Házban egy, az amatőr bandákkal többé-kevésbé szervezett módon foglalkozó (jobb szó nincs rá) projekt 48, amely a fellépési lehetőségen túl az induló együttesek egyik legégetőbb problémájára talált átmeneti megoldást: tevékenységük dokumentálására. Az elkészített - többnyire koncert - felvételeket némi utókeveréssel hangulatos, a zenekar állapotát jól tükröző demonstrációs (demó) anyaggá varázsolták. A rock mellett a fiatal jazzisták is sok lehetőséget kaptak itt. E szerveződés eredményeként több mint száz ilyen demo készült ebben a „műhelyben”. A demókazetta általában 2-4 szám erejéig adott képet egy-egy bandáról, és kiváló alapot jelentett az önmenedzselés, a kezdetleges promóció számára. Az otthon vagy próbahelyen barkácsolt, max. négysávos felvételek korában ez nagy előrelépést jelentett. Amikor a POPTOJÁS 1984 tavaszán a Belvárosi Ifjúsági Házba érkezett, ez a projekt már nem működött, de a kazettaarchívum és 48

Erről a kezdeményezésről csak annyi tudható, hogy Polák László, egykori kollégánk, akkori igazgató találta ki, és a felvételek jelentős részét készítő hangmérnök-technikus Szaller Károllyal együtt, lelkesen és szakértelemmel művelte is. Távozása után azonban a dolog elhalt, s az már csak valószínűsíthető, hogy az utódok affinitása hozzáértés vagy ütközni nem akarás híján volt csekélyebb (a szerző).

132


SZAKMATÜKÖR 4. egyéb írásos anyagok még rendelkezésre álltak, (amelyek értékes kordokumentumként szolgálhatnának a korszakot kutató zeneesztéták, szociológusok, művelődés-történészek számára. de mint oly sok más közművelődési kordokumentum, ez is az enyészet sorsára jutott).

A Poptojás maga Az Almássy Téri Szabadidőközpont, Budapest akkor legnagyobb és legmodernebb közművelődési intézménye 1983-ban startolt, és neve a köztudatban mindjárt össze is kapcsolódott a fiatal tehetségek bemutatásával. Innen közvetítette ugyanis a mindenható Magyar Televízió a KI MIT TUD? eseményeit, országos ismertséget biztosítva ezzel a Háznak. Az intézmény, működésének első és talán legizgalmasabb korszakában (1983-1991) mindvégig megőrizte korán szerzett imidzsét: fiatal, kezdő, új utakat kereső, kísérletező együtteseket, előadókat és izgalmas, újszerű tevékenységi formákat felmutató hely, különös tekintettel a pop-rock műfajra, később annak is alternatív irányzataira és társműfajaira. A Poptojás-koncertek ’83 végén indultak az Almássy téren. A név kezdetben csak belső munkacíme volt a ház amatőr művészeti csoportokat támogató tevékenysége egyikének. Gyors felfutása annak volt köszönhető, hogy nagyon sok zenekar dörömbölt már a kapukon, és a Vasasban megismert, onnan „kinőtt” együttesek elég erőt biztosítottak a kezdeti lendülethez. Először ezek a zenekarok kaptak itt új és váratlanul nagy lehetőséget a színvonalasabb megszólalásra. A zenészek egyszer csak egy másik minőségben találták magukat. Nem csak a technikai feltételek lettek jobbak, hanem az eddigi családias-belterjes klubmiliőből a nagyobb nyilvánosság elé potytyantak, ez pedig rock-színpadi arculatuk kialakítására ösztönözte őket. A POPTOJÁS kezdetben nem akart mást, mint (Almássy)teret engedni a feltörekvő, új rockgenerációnak. A havonta egy vasárnapon, már kora délután kezdődő, több, akár különböző stílusú együttest felvonultató klub gyorsan népszerű lett. Programján a koncerteken kívül kihangosított videóprojektoros filmvetítések és a rock-élet prominenseivel szervezett beszélgetések is szerepeltek. Egy későbbi stádiumban a fellépők által javasolt szaktekintélyek elemezték a fellépők produkcióit. Egyre több ismert „arc” bukkant fel a rendezvényeken, gyakorta azzal a céllal, hogy a már befutott bandákból távozók helyére új zenészt találjon, de leginkább a közeg, a hangulat kedvéért.

A „Fiókklubok” Az Almássy téri nagyrendezvények azonban csak a kirakatot jelentették. A POPTOJÁS talán legjelentősebb lépése a kis „fiókklubok” beindítása volt ’84 elején. Ezek már tematikus, tehát műfaj szerint megkülönböztetett klubok voltak, és többnyire már valamilyen rock-hagyománnyal rendelkező helyen működtek. A Bem „rockparton” az Avent Garden Klub (alternatív) és a Rock and Roll Táncház, a Belvárosi Ifjúsági Házban szintén alternatív jellegű zenekarok, a Kinizsi utcai Közgáz klubban a funky-s és jazz-rockos bandák, az Újlaki Étterem a hagyományos rock-ot, rock and rollt és rockabilly-t játszók tanyája lett, egy vállalati KISZ klubban pedig metálosok zúztak. A POPTOJÁS klubhálózat fénykorában 4-5 helyen működött heti rendszerességgel. Az innen kikerült legjobb zenekarok játszottak azután az Almássy téren. A klubnak híre ment, a korabeli ifjúsági sajtó elég sokat cikkezett róla. A Budapesti KISZBizottság is segítőkésznek bizonyult. A KISZ Központi Művészegyüttesen keresztül országos „Poptojás Turnét” szerveztek, amelyen a klubból (és máshonnan) általuk kiválasztott együttesek vettek részt. Az akció, mint általában minden KISZ-es szervezés, jó nagy médiavisszhangot kapott, a POPTOJÁS név a kommunikációban összekapcsolódott a KISZ-szel…s ez a vélekedés többet ártott, mint használt; az Almássy tér és a Poptojás időközben kialakult „fiók-klubjai” szimpla

133


SZAKMATÜKÖR 4. helyszínekké váltak, ahol a nagyszerű KISZ-es projekt megvalósult. Az addig lelkes zenekarok közül sokan fokozatosan el is távolodtak a Poptojástól.

A Poptojás Börze 1984-ben, páros év lévén, a KISZ KB, a Népművelési Intézet és a Magyar Rádió újból megrendezte az Országos Amatőr Pop-rock-jazz Találkozót, amely az eredeti szándék szerint inkább seregszemle akart lenni, de alulról jövő nyomásra országos méretű, felmenő rendszerű versennyé nemesült az időben, olyan díjakkal, mint: stúdiófelvétel a rádióban, később (’86-tól) részvétel a Salgóbányai vagy Szemesi Rocktáboron stb. A legnépesebb mezőnyt felvonultató budapesti-pest megyei terület döntőjét májusban a Patakyban rendezték, Kőbányán. A művelődési központ popreferensét, Nagy Emesét sikerült rávenni, hogy a rendezvény Poptojás Börze néven szerepeljen. Az eredeti név - Országos Amatőr Pop-rock-jazz Találkozó - körülményes, hosszú, mai fogalmak szerint kommunikálhatatlan volt, a Poptojás már (el)ismert „márka”-ként létezett a piac nélküli piacon. Az együttműködés hozadéka a Poptojás országos ismertsége lett, de az fontosabb volt, hogy nagyszámú új tehetség került a projekt látóterébe, és vált valamennyire szervezhetővé. Ekkor, vagyis a börze után kezdett a Poptojás zenekarokat „forgalmazni”, közvetíteni. Ez új elem volt a tevékenységében, tulajdonképpen majdnem spontán alakult ki. Az Almássy térre egyre több megkeresés érkezett, főként más közművelődési intézmények felől. Sokszor csupán szakmai véleményt kértek bandákról, vagy ajánlatot konkrét eseményekhez, előzenekart akartak nagy bandák elé stb. A Poptojás a korabeli viszonylatok között kezdett úgy működni, mint egy mai menedzser iroda, csak a pénz, ami akkor még nem is volt olyan fontos, hiányzott belőle. A Poptojás átalakult Poptojás Menedzser Irodává (POTOM IR). Ebben a mozaikszóban benne volt olcsósága, tömeges és kissé komikus jellege (TÖMEGÍR, Bulgakov: Mester és Margarita). Poptojás Menedzser Irodáról beszélni azért volt mulatságos, mert közel 300 zenekarral – személyemben - mindössze egy ember tartotta a kapcsolatot, egy nagy intézmény kis irodájából szervezve koncerteket, fiókklubokat, vidéki fellépéseket, demófelvételeket, fotózásokat, és az egész tevékenység kommunikációját. Fél éven keresztül még egy POTOM ÍRKA című fenzint is kiadott. Ezzel párhuzamosan beindult az Almássy Téri Szabadidőközpontban a Pop Top Klub, amely három, igen tehetséges zenekar (Doppin-G, Citrom, Reggel) állandó helye lett, és a POTOM Klub, amely a TOPÓ Neurock Társulat és a fehérvári Faxni állandó (havi egy alkalom) nagykoncertjeinek adott otthont. Kinőtték fiókklubjaikat a rock and roll bandák, a Rock and Roll Táncház (Bery Ari és a Játékos Fiúk, Silver String, YA-YA, Cadillac) is az Almássy térre költözött. A Kézi-Chopin és az „A CÉG” együttesek közös klubjának beindulásával gyakorlatilag minden hét végén Poptojás rendezvény volt az Almássy téren. Működtek még a fiókklubok is hetente 3 napon legalább, ily módon a Poptojás égisze alatt havonta legalább 16 kisebb-nagyobb rendezvény működött Budapesten. Kezdetleges szinten a Poptojás menedzselési feladatokat is ellátott, miközben hivatalosan nem is létezett. „Csak” annyi kellett a működéséhez, hogy legyen egy hely, (helyek) ahol biztosítják a tevékenység infrastruktúráját és személyi feltételeit (legalább egy „megszállott”, aki összefogja az egészet, és sok segítőkész „közművelő”, akik életben tartják a hálózatot), no meg persze a hihetetlenül erős alulról jövő nyomás, a fiatalok önkifejezési vágyának tömeges és minden addiginál intenzívebb megnyilvánulása. Észre kellett venni, hogy ez az erő azt a műfajt választja eszközül, amelyről talán abban az időszakban érezhettük utoljára, hogy „a rock and roll az nem egy tánc” (Neurotic).

A Poptojás elgurul… POTOM ÍR 1985 végére talán az addigi munkának vagy a fiatal zenészek között az Almássy tér körül kialakult nimbusznak köszönhetően a közművelődési szakmában is kezdtek úgy tekinteni a Házra, mint az amatőr rock témakörében való munkálkodás módszertani központjára. Talán ez volt az

134


SZAKMATÜKÖR 4. oka, hogy a ’85 januárjában debütáló POLIFON rock(pop-jazz) újság, mindmáig az első és egyetlen pártatlan szakmai kritikai lap a magyar sajtó történetében, az Almássy téren ütötte fel a főhadiszállását. A lap külön oldalt (A/3!) biztosított az amatőr rovat számára, melyet e sorok írója szerkesztett, és a magyar amatőr rockvilág legavatottabb ismerői, segítői írtak. Az sem volt kérdés tehát, hová kerüljön az Országos Amatőr Pop-rock-jazz Találkozó budapestipestmegyei területi döntője, amely a keresztségben az AORTA ’86 nevet kapta (Amatőrök Országos Rock Találkozója mozaikszava, asszociál egyben a szívbe friss vért szállító főcsatornára is). A régióból kb. 200 zenekar nevezett be, kilenc selejtezőt kellett lebonyolítani a döntőig három hónap alatt. Ez minden más tevékenységet felfüggesztett, magát a POPTOJÁS-t is, amely ekkor szép csendesen elmúlt, hogy azután előbb az AORTA-ban reinkarnálódjék, majd később Amatőr Rock Stúdióként működjön egészen a nyolcvanas évek végéig. Az „AORTA ’86”-ba úgy költözött be a POTOM IR menedzser-lelke, hogy a verseny lebonyolítása során már a selejtezőben fellépők produkciója (csak hang) is rögzítésre került, hogy referencia anyaguk legyen. A műfaji azonosság elve szerint kialakított selejtező csoportokon belül könnyebb és igazságosabb lett a kiválasztás, az adott műfajban jártas, abszolút tekintélyű szakzsűri bírált, az értékelések részletesek, színvonalasak voltak. „Szakzsűrin” itt nem kizárólag zenészekből, zenei szakemberekből álló zsűrit kell érteni, tagjai között a szöveggel és a megjelenéssel, az előadásmóddal is foglakozó specialisták voltak. A területi döntőről sikerült professzionális videó anyagot készíteni a Selyemgombolyító (hivatalos nevén akkor Országos Közművelődési Központ) partneri közreműködésével, ami akkor igen nagy jelentőségű, precedens értékű együttműködési forma volt. A felvételből egy 30 perces összefoglalót adott le a Magyar Televízió. A zenekarok külön is megkapták a saját képanyagukat. Ezek a felvételek később sok promóciós anyag alapjául szolgáltak.

Az Amatőr Rock Stúdió (ARS) 1986 végére a Poptojás Menedzser Iroda elnevezés már eltűnt a közbeszédből. „Jogutódja” az Amatőr Rock Stúdió. Az ARS egy új képzési formát indított be rockzenészek számára, amelyben zeneelméleti és hangszeres tárgyak (dob, gitár, szintetizátor), komponálási-hangszerelési ismeretek, valamint image-kialakítás, (ön)menedzselés-technikai alapok szerepeltek. Az ARS nem egyéni hangszeres képzést akart megvalósítani, hanem az együttesek mint önálló alkotó-előadó egységek komplex képzését. Elsősorban a már megfelelő egyéni felkészültségű zenészekből álló, hangszer-gondokkal nem küszködő zenekarok továbbépítése volt a cél, akik az együttzenélés örömén túl abból szerettek volna megélni, amit szeretnek. Tehát az ARS a képzésen túl a menedzselés szempontjait tartotta a legfontosabb feladatának. Az ARS 1990 végéig működött, ez idő alatt lebonyolította az AORTA ’88 és ’90 rendezvényeknek budapesti - Pest megyei területi döntőit is. Az AORTA az 1986-os szintet (nevezők száma tekintetében) már nem érte el. Az utolsó (’90-es) AORTA-n már országos szinten is csak alig 200 zenekar indult (’86-ban majdnem 600). Részben az ARS szervezte és adott helyet ’86 végén az akkoriban még csak 2 éve működő MHV-márka, a START által rendezett START Videó Börzének. Nyolc tehetséges zenekarral készítettek professzionális videófelvételt (koncertklippet) az Almássy téren. Ebbe a mezőnybe az ARS javaslatára vették be pl. az AORTA-győztes EXOTIC-ot és az új underground-hullámhoz tartozó Kézi-Chopin és 2. Műsor együtteseket. Nem köthető szorosan az ARS tevékenységéhez, de annak vonzata volt olyan komplex megaprogramok, fesztiválok megvalósulása az Almássy téren, mint az alternatív zenei és művészeti világot reprezentáló Klub 2000 (’87 januártól), majd ennek teljesen „almássyteres” változata, az alternatív rockzenei világ új generációit is felvonultató Club MM (1987 novemberétől). Ezek a klubformák annyiban jelentettek újdonságot, hogy kihasználva az épület speciális adottságait, totális és rendkívül komplex működést valósítottak meg. Szinte minden helyiségben non135


SZAKMATÜKÖR 4. stop peregtek a zenei, akciószínházi, tánc, irodalmi programok, különböző képzőművészeti röpkiállítások és kísérleti filmek bemutatói, videó installációk. Az épület negyedik emeletén működő teaház az ott folyó beszélgetések, előadások, zenei események miatt az adekvát és hozzáadott értékű szolgáltatási (vendéglátási) formák előfutáraként is felfogható. A vizuális kifejezési formák forradalma, a megjelenő művek sokasága később a Klub MM speciális sorozatát, az MM Visual Art Day (VAD) klubot indították útjára 1989-ben.

Utószó Mindezeken kívül számos korabeli rockzenei magánkezdeményezés, rendezvényötlet azért választotta színhelyéül az Almássy teret, mert a Ház folyamatosan, műhelymunkaszerűen foglalkozott az új kezdeményezésekkel, csoportosulásokkal. Ennek a műhelymunkának volt része a Poptojásból lett POTOM IR és az abból kinőtt ARS is. A POPTOJÁS még nem akart mást nyújtani az amatőr zenekaroknak, mint nagyobb helyet és jobb technikai körülményeket. Menedzser irodaként sem deklarált, felülről sugallt célokat követett. Tevékenységét, működési rendjét sokkal inkább a mélyben spontán zajló folyamatok és az ezek nyomán kialakult igények alakították ki, mint intézményi, politikai elvárások. Ezért munkája során sokszor került összeütközésbe az intézmény belső működési és gazdasági szabályzataival, minduntalan tágítani kényszerült ezek kereteit, ami sok energiát emésztett fel. Az ARS akkor jelent meg a színen, amikor a zenekar-alapítási láz már alábbhagyott, a mennyiségről a minőségre került a hangsúly. Beindultak a specializációs folyamatok, minden addiginál fontosabbá vált a menedzselés, az érvényesülés kérdése. Az addigi nagy bemutatkozó, kvázitehetségkutató, központi szervezésű akciók fokozatosan elvesztették jelentőségüket. Új, érdekeltségi-üzleti alapokon álló szerveződések, kiadók, koncertszervező irodák, vendéglátói hátterű vállalkozások vettek át bizonyos közművelődési funkciókat. Természetesen azokat, amelyek üzleti haszonnal kecsegtettek, például a popzene fiatal reménységeivel való foglakozást. Tulajdonképpen már a rendszerváltás előtt, a nyolcvanas évek második felében lejátszódott a pop-rock ipar kapitalizációja, privatizálása. Az ARS alapítását előkészítő írásos dokumentum (ASzK. házi archívum) tartalmaz jó néhány olyan javaslatot, amely üzleti alapokra helyezte volna a stúdió működését, de az akkori intézményi gazdasági szabályozás ezt nem tette lehetővé. Az ARS és ezzel az 1983 óta folyamatosan tartó, amatőr pop-rock együttesekkel dolgozó módszertani munka a kilencvenes évek elejére különösebb feltűnés nélkül jobblétre szenderült. A „rock gyermekei” máshol keresték boldogulásuk útját.

„ Szupersztárok” (Polifon 1985/4) Mint az elmúlt évben, az idén is a Bem rockparton és a Közgáz Kinizsi utcai klubjában ütik fel főhadiszállás-klubjaikat a fiatal amatőr és az ilyen titulustól viszolygó, de lehetőségeiket tekintve lényegében amatőr kvázi-profi zenebandák. Az amatőr klubhálózat szálai továbbra is az Almássy téri Szabadidő Központban működő irodában futnak össze, ahol a szervezők a fellépések koordinálását, a technikai részletek egyeztetését, a bandák vidéki koncertezését, zenészek zenekarok közötti menedzselését, a propagandát és az Amatőr Rock Stúdió révén az oktatás-képzés szervezését, lebonyolítását végzik.

136


SZAKMATÜKÖR 4. A Bem rockparton négy stílusklub működik hetenként váltogatva egymást, csütörtöki napokon, így minden klubra havonta egy alkalommal kerül sor. Az Almássy téri Szabadidő Központ nagy koncerttermében havonta 2-3 alkalommal kerül sor fiatal tehetséges zenekarok koncertjére.

POTO ”M” Ír program 1985. január (Polifon 1985/1.)

Az Almássy téri Szabadidőközpontban 13. vasárnap: ÉLŐ PLAYBACK * A „Poptojás” jubileumi házibulija * retrospektív hangtárlat * fotó- és dokumentumkiállítás * sajtóértekezlet * videóparádé, koncertek, filmek, hangarchivum (Részletes program a POTOM IRKA első számában és a plakátokon) 20. vasárnap: POTOM KLUB * videómúzeum (18h: Roller Boogie koncert (20h) jáccik: FAXNI, TOPÓ NEUROCK TÁRSULAT 27. vasárnap: POP TOP KLUB * videótop: Tommy’s Pop Show ’83 * koncert (19h): Citrom, Doppin-g, Reggel

Programok a Bem Rockparton 6. vasárnap: ROCK and ROLL TÁNCHÁZ 18-22h-ig * házigazdák: Bery Ary és a Játékos Fiúk, YAYA (leányzenekar) * vendégek: GOMB, CADILLAC 9. szerda: AVANT GARDEN 18-22h-ig (Experimental Pop Musical Club) * házigazda: Millenniumi Földalatti Vasútvonal * vendégek: lesznek 16. szerda: NEW TONE CLUB 18-22h-ig * házigazda Bajonett Bisztró, Kéz Chopin * vendégek: NemlétezŐ, Bakter Brothers, Negyvenszáz Ulti 20. vasárnap: ROCK and ROLL TÁNCHÁZ 18-22h-ig * házigazda: Bery Ary és a Játékos Fiúk, YAYA (lányzenekar) * vendégek: GOMB, A CÉG, KRÉM 23. szerda: ROCKVÁRIUM 18-22h-ig (Club Tradicional) * házigazda: EKG * vendégek: Assembler, Steel, Beat Zenekar 30. szerda: POP STYL KLUB 18-22h-ig * házigazda: FINTOR * vendégek: KÖNYVESBOLT, Kis Balázs és az R-Force

Ha nyár van, akkor… (Polifon 1985/4) Egy amatőr rockzenekar a föld alól is – fellép. Teheti ezt a Szezonban (Évadnak is nevezhetjük) több állandó fórumon is – hála a közművelődés bábáskodásának. Azám, de mit csinál az amatőr, ha jön a nyár, és léte fölött egyre méregzöldebben függ a Damoklész – uborkája? Haknizni nem viszik, a dús üdülőhelyi táblákon kaszálnak a profik – behunyja sok szemét a művelődési ház, a jó ifipark is elaludt, aludj el szépen te is Kisbalázs Együttes! Így hát az amatőr banda önfeledten szétrajzik, olyannyira, hogy mire beköszönt az évad, rendszerint feloszlik, tagjai kicserélődnek, vagy (és ennek nem a meleg az oka) beviszik őket érlelni a Magyar Néphadseregbe. A feloszlás belső indítékait, az emberi gyengeségeket jelentékenyen felerősíti a működési, fellépési lehetőségek hiánya. Végül is amatőr művészeti tevékenységről van szó, nem pedig a „mit bír ki az ember” c. kísérletsorozatról. Vagy ez a kettő ez esetben ugyanaz? Eddig az indulatok, mostantól kezdve csupa biztatót igyekszem mondani. Az amatőr rocknak is léteznek „nyári egyetemei”. Itt van mindjárt a KISZ Bp-i Bizottsága által szervezett Szemesi Rocktábor. Minden évben, szabad jelentkezés alapján, minimális részvételi díjért. Ezért, (meg hát Balaton és nyár…) a tábor igen népszerű és vegyes összetételű. A leg-

137


SZAKMATÜKÖR 4. keményebb punkbandától a legpuhább nyuszifülgruppig békésen demózgat is egymás mellett az általában 20-25 zenekart számláló zenébe feledkezett rockfelekezet. (Egyébként: a demo: felvétel, többnyire kazettán, technikailag stúdióminőségben demonstrálja a zenekar zenéjét és létét, ha zeneileg nem is mindjárt stúdiószinten.) A másik nyári rockegyetem feljebb (az Északi Középhegységben) Salgóbányán (tan)székel. Nemcsak földrajzilag, szakmailag is. Kevesebb zenekar nyerhet ide bebocsátást, a szervezők válogatósak, nem bízzák a véletlenre a mezőny alakulását. Igaz, a mezőny alakítását, képzését sem. Itt a demó nem demó, hanem mindjárt rádiófelvétel; stúdiómunkákat Victor Máté irányítja az őskezdet (1980) óta. Profi jazz- és rockhadunk eleje válik itt oktató, nemcsak hangszerét koptató szegény legénynyé. Szerethetik, hiszen folyton visszajárnak. A helyi szervezők – Tóth Csaba és Mezei István – szerint, talán éppen ennek a kialakult stábnak köszönhető, hogy az évek folyamán erősödött a tábor vonzása és szakmai hitele is. A salgóbányai rocktáborok vége mindig gálaest. Az idén először a gálának tétje volt, nem is kevés, ORI működési engedélyt lehetett szerezni. A tizenkét zenekarból heten „lopták el” a zsűri asztaláról az engedélyeket. A színvonaltól lenyűgözött bírák kénytelenek voltak eltűrni a mókát, de azért az IDEIGLENES pecsétet sikerült még ráütniük a becses okmányokra. Amatőr koncertek ügyében az idén nyáron a békés és kihalt főváros fölött csupán a Petőfi Csarnok végzett néhány zavaró repülést, a még meglévő ifjúsági parkokból (Kőbánya, Csepel) alig hallatszott ki primőr muzsikaszó, építőtáborokban csak elvétve, üdülőövezetekben csupán valamelyik menő banda előzenekaraként juthattak szóhoz. Csip-csöp. Pedig itt az utánpótlás, egyáltalán nem produkál rossz zenét és olcsó; és lelkes és érdekes és fiatal és problémás. Még szép!

138


SZAKMATÜKÖR 4.

Martonosi György: A jazzklubtól a “dobcentrumig” A kezdeményezés előtörténete Az ütőhangszerek használata ősidőkre tekint vissza, minden emberben ott rejtőzik a ritmus, csak meg kell keresni és fel kell szabadítani. Mivel ütőhangszeres művész, a DrumArt magán-dobiskola vezetője s ugyanakkor a kerület lakója vagyok, már 1981-ben rendeztem tehetségkutató fesztiválokat a Dózsa Művelődési Házban, majd elindítottam egy igen gyorsan népszerűvé vált jazzklubot. Meglepően sikeres lett a klub, olyannyira, hogy az akkori vezetőség 1982-ben, a “műfaj egészségtelen túllátogatottsága miatt” megszüntette. (Két elvtárskövület az igazgatói szobában - összehúzott szemöldökkel jelentette be, hogy a klubot leállítják, mert nem előnyös, hogy erre a műfajra ilyen sokan “csoportosulnak” a művelődési házban.....) Hosszabb külföldi tartózkodásom után ismét ellátogattam tetteim színhelyére, hogy újból otthont szerezhessek elképzeléseimnek. Ez olyannyira sikeres lett, hogy a Dózsa igazgatónője, Orosz Márta nem csupán a rendezvényekhez adta áldását, hanem az anyakönyvvezető előtt sem zárkózott el az “igen” szó kimondásától. 1993-ban indult útjára a magyar és nemzetközi ütőhangszeres kultúrát bemutató rendezvénysorozat és szakmai munka, amely ma már szinte a Dózsa Művelődési Központ jelképévé vált. Ebben a témakörben elsőként valósult meg Budapesten egy mindent magában foglaló, tematikus munka, ami a szórakoztatás leple alatt komoly szakmai értékeket tud közvetíteni. A megcélzott réteg kortalan, tagolása csupán egy-egy rendezvény mentén szelektálódhat. Az ütőhangszeres kultúra és a jazz zene népszerűsítését, tanítását felvállaló szakmai munka megvalósítása segítség nélkül elképzelhetetlen, ez nem “egy-emberes” feladat. A Dózsa Művelődési Ház munkatársai sokat tettek és tesznek azért, hogy ezek a tevékenységek megfelelő háttérrel rendelkezzenek. E mellett kerületünk önkormányzata (kiemelten Barna Andor alpolgármester úr), lehetőségei határain belül tíz éve tartó anyagi és erkölcsi támogatásával folyamatos segítséget nyújt nekünk. Fő szponzoraink pedig maguk a fellépő zenészek, akik kezdettől fogva “minimálbéren” lépnek fel, hogy mindaz, amit számukra megteremtettünk, életképes maradhasson. Arra a kérdésre, hogy miért éppen az ütőhangszeres kultúra népszerűsítését, fejlesztését vállaltuk fel, több válasz is lehetséges. A dob “hátrányos helyzetű” gyermeke volt a szakmának, oktatási anyagaink, módszereink korszerűtlenek voltak, és sajnos még ma is lenne tennivaló ezen a téren. Az igazi válasz mégis az, hogy életcélul tűztem ki magamnak az ütőhangszerek népszerűsítését, új oktatási módszerek kidolgozását és a tanítást. Tíz éve írom szakmai cikkeimet az első magyar zenei szaklapban a “Zenész”-ben, három éve munkatársa vagyok a “Dobos Magazin” szaklapnak, két könyvem, oktató videóm jelent meg, rendszeresen tartok kurzusokat. Ugyanakkor heti rendszerességgel vezetek jazz-műsort a Rádió 17-ben, így számos helyen van módom népszerűsíteni a Dózsa Művelődési Ház és más intézmények rendezvényeit. Természetesen emellett aktívan zenélek is, három jazz-együttesnek vagyok a tagja. Az első igazán szakmailag is nívós könnyűzenei szaklapot, a Zenészmagazint Soltész Rezső hozta létre. A ma is megjelenő igen színvonalas szaklap az elmúlt tizenegy év alatt hű maradt a kitűzött célokhoz, nem hódolt be a könnyűzenét céltudatosan lebutító köröknek. A magyar zeneiskolai oktatás korszerűsítéséhez olyan formában járultunk hozzá, hogy a különböző hangszeres klubok segítségével új utakat mutattunk be, és ma is ezt tesszük neves zeneművészeink segítségével. 139


SZAKMATÜKÖR 4. Hosszú út vezetett oda, hogy a doboktatást segítő anyagot állíthassak össze. A külföldi tapasztalatok, a nyitottság segített abban, hogy a Modern Dobiskola I. és a Modern Dobiskola II. megszületett, és ma már országosan közismert és kedvelt könyvek, annak ellenére, hogy hivatalosan nem kerültek be a zeneiskolák kötelező anyagába, amit nagyon sajnálok, mert külföldi vélemények szerint is az egyik legkorszerűbb tananyag. A magyar Dobosmagazin létrehozása Hollósi László nevéhez fűződik, örülök, hogy a kezdeti kudarcok idején is segíthettem munkáját, és erőt adhattam neki a folytatáshoz. Ma már azok is publikálnak e szaklapban, akik a kezdetekben támadták, és ez így van jól, minden a helyére került. Nagyon jó érzés, hogy a rendszerváltozás óta eltelt időszak alatt segíthettem a magyar zenei élet megreformálásában, és még ma is tehetem a dolgom. Nem minden embernek adatik meg, hogy akadálytalanul végezhesse dolgát, én e szerencsések közé tartozom! (Köszönet mindazoknak, akik ehhez erőt és lehetőséget adtak, legfőképpen feleségemnek és segítőtársamnak, Orosz Mártának.)

A megvalósulás, karriertörténet A mindannyiunk által tisztelt és szeretett dobos, Kovács Gyula mondta: “Aki a jazzt szereti, rossz ember nem lehet.” Ennek tudatában indítottuk el a tizenegyedik(!) éve, kétheti rendszerességgel működő “Jazzpresszó” klubunkat. Ha az ember külvárosban él, és van annyira lokálpatrióta, hogy szűkebb pátriájában tegyen le valamit az asztalra, akkor tudatában kell lennie annak, hogy a rögösebb utat választotta. A ma már szerencsére igen gyorsan változó szemlélet, hogy csak a fővárosban történő események hordozhatnak minőséget, megnehezítette dolgunkat, mind a médiában, mind egyéb fórumokon a peremvidéki “másodosztályú” polgár nem kaphatott egyenlő támogatást, elbírálást a belvárosiakkal. Az első esztendő a bevezetés és tartalmi szempontok keresése jegyében zajlott, szerencsére győzött a zene iránti szeretet, mely nekünk is erőt adott a további munkához. Kellett is az erő és a hit a folytatás sikeréhez, mert a következő évben már megrendeztük a színházteremben a Kovács Gyula emlékkoncertet “Akiért a dobok szólnak” címmel. Legjobb jazz-zenészeink tisztelegtek a mester emléke előtt. Országos jazz fesztivált hirdettünk fiatalokból álló zenekarok számára, mert azokban az években és még ma is nehéz bemutatkozniuk a kezdőknek, főleg nem megalázó körülmények között. A Kovács Gyula emlékkoncertet egy újabb követte, ez alkalommal Louis Armstrong tiszteletére. Nem véletlenül választottuk minden idők legnépszerűbb jazz muzsikusát. Bíztunk benne, hogy a nem igazán jazzkedvelőket is becsalogathatjuk, és megszerettethetjük velük is a műfajt. Az igényeket formálni lehet, formálni kell, hiszen a gyors pénzszerzés csapdájába sodródott világ gátlástalanul rombolja szét a kultúra szentélyeit, sodorja az embereket az igénytelenség útjára a nagyobb profit érdekében. Ördögi kör, a végállomás sajnos kiszámítható. Ennek tudatában nekünk még többet kell tennünk, hogy maradjanak szigetek, ahol megőrizzük az értékeket. Kitaláltuk a “Dobosok Farsangja” címet viselő reprezentatív gála-sorozatot, melyen a magyar és nemzetközi zenei elit muzsikusai a főszereplők. A gálák sikere hozta az újabb ötletet, a fiatal tehetségek számára létrehozott “Drum-Art Fesztivál” sorozat megvalósítását.

Dobosok Farsangja sorozat: A játékos név komoly szakmai tartalmat hordoz magában, nem egyszerű farsangi mulatságról szólnak a rendezvények. Egy olyan komplex gála, melyhez több szakmai bemutató, kurzus, kiállítás kapcsolódik. A magyar és nemzetközi zenei élet legkiválóbb képviselőit láthatják a színpadon a látogatók.

140


SZAKMATÜKÖR 4. 2005-ben volt a tízedik, jubileumi koncert. Az igazi áttörést ebben a sorozatban, a “Legendák a színpadon” fedőnevet viselő koncert jelentette, amikor először és talán utoljára láthattuk egy színpadon a Veszelinov András (Syrius), Debreceni Ferenc (Omega), Bardóczy Gyula (Gemini,Neoton) Laux József (Omega,LGT), Donászi Tibor (Edda), Papp Tamás (Skorpio, Tátrai Band), Solti János (LGT, Magyar Atom), Pálmai Zoltán (Beatrice, P.Mobil) Köves Pinyó (Piramis, Török Ádám) Herpai Sándor (V-Moto Rock, Barbaro), Szabó Ferenc (Pege,Apostol) alkotta “nagy öregek” álomcsapatot. Egy ilyen találkozó hangulata leírhatatlan és megismételhetetlen, ez egyszer és akkor maga volt a csoda, amit négyszáz ember megtapasztalhatott. Volt egy látogatónk, aki azt mondta, hogy ezért az estéért érdemes volt megszületni. Kell ennél nagyobb öröm számunkra? Amint befejeződik a sorozat egyik koncertje, már tervezzük a következőt. Először hangulatilag, stílusilag formáljuk meg, majd ezt követi a fellépők kiválasztása. Mindegyik év mást nyújt zeneileg és atmoszférájában is. 2005-ben a jubileumhoz méltó esemény volt a X. Dobosok Farsangja. A Tony Williams emlékére összeállított koncerten a Budapest Jazz Orchestra mellett a Borbély Műhely, a Nalanda és az élvonalbeli magyar, szlovák, cseh dobosok játéka varázsolta felejthetetlenné a jubileumi koncertet. Jiri Slavicek, Marion Sevcik, Borlai Gergő, Banai Szilárd, Baló István, Berdisz Tamás, Pusztai Csaba, Horváth Kornél, Dörnyei Gábor, Szendi Gábor, Széll Tamás, Angler Ákos, Kaszás Péter a tízedik dobos résztvevői. Már formálódik a jövő év programja is. 2006-ban olyan együttesek és zenészek lesznek vendégeink, akik még nem szerepeltek a sorozatban, így adott a 2006-os Dobosok Farsangja mottója, “Akik még nem voltak” (Talamba, Csányi Zoltán, Szaniszló Richárd, Balázs Tibor, Végh Balázs, Soul Blaster...)

DrumArt Tehetségkutató Ütősfesztivál sorozat Ezen az őszi rendezvénysorozaton, melyet “trónkövetelők” fesztiváljának is nevezhetnénk, magán és állami zeneiskolák legtehetségesebb növendékei kapnak lehetőséget a bemutatkozásra. Neves előadók kurzusain vehetnek részt a fiatalok, kapcsolatok jönnek létre, megismerik egymást országos szinten. A sorozat megszületésének ötletét valójában a Dobosok Farsangja sorozat adta, mert a sztárok mellé nem igazán lehetett az “utánpótlás válogatottat” beilleszteni, ezért szerettünk volna lehetőséget nyújtani nekik is egy közös megmérettetés formájában. Az előadók egy része ma már ismert, például ilyenek voltak a kezdetekkor Kaszás Péter, Pusztai Csaba, Széll Tamás, Dörnyei Gábor, Banai Szilárd, akik az elmúlt évek során érett művésszé váltak. Érdekes, hogy az állami zeneiskolák nem igazán mozdultak meg egy-két kivételtől eltekintve, viszont a tanulók személyesen kerestek meg fellépési szándékukkal. Mivel ez egy gála a legtehetségesebbek részvételével, előzetesen ki kellett választani a legjobbakat. Sokuknak adott az esemény olyan indíttatást, amely segítette őket a további sikerek elérésében. Tehetségkutató munkánk során 7-8 éves gyerekek lenyűgöző produkcióiban gyönyörködhettünk. Az sem biztos, hogy a “pályán” maradnak, sokuk azóta elkanyarodott más irányba, mégis érdemes megmutatni őket, hiszen az ember egyik legcsodásabb képessége a zenélés. Végiggondolva, hogy mit, miért és hogyan csinálunk, látható, hogy az ok és okozat viszonya szorosan összefügg. Ha tesszük a dolgunkat, a lehetőségek tágulnak, és ha soha nem adjuk fel, akkor működnek is. Ha van támogatás, az nagyon jó és kell is, de ha nincs, akkor sem állhatunk meg. A tárgyi feltételek általában nem adottak. Ha erre vártunk volna, akkor még ma is a “koldulás” stádiumában lennénk. Ebből adódik, hogy a megvalósulás azonnali volt, a népszerűség és elfogadás elérése már más dolog, ahhoz évek kellettek. Elképesztő, hogy azzal kellett elsősorban megküzdenünk, hogy a helyi adottságainkból fakadó “fővárosi” előítéleteken úrrá lehessünk. Nagy “bűn”, hogy peremkerületben vagyunk, mert ez alapállásban devalválja azokat az értékeket, melyeket 141


SZAKMATÜKÖR 4. létrehoztunk és továbbítunk, de ahogy teltek az évek, egyre ismertebbek lettek rendezvényeink, és ezzel egyenes arányban nőtt a látogatottság. Ma már ott tartunk, hogy a jazzértők számon tarják és várják az újabb találkozókat, csupán a média nehéz ügy. Egy példa erre: A 2004-es “Dobosok Farsangja” rendezvényen fellépett nálunk Paco Sery, a francia dobos fenomén, Bernard Masely világhírű vibrafonos, Cesary Konrad, a lengyel Number One ütőhangszeres 1992 óta, igazi jazzista, Tomas Novak népszerű cseh dobos, Julius Petrus szlovák dobos és a magyar zenei elit nagy része, mindezek a közelgő EU csatlakozás fényében …Mi történt? A Magyar Rádió jazz-zenei szerkesztői nem készítettek riportot, sőt a “magyar királyi” TV szerint, aki a “bármilyenfalvi” gulyásfőző verseny összes résztvevőjét felsorolta, sem ütötte meg a mi rendezvényünk a mércét. A teljesség igénye nélkül felsorolunk néhány nevet, akik jelenlétükkel, szakmai munkájukkal segítették rendezvényeink népszerűsítését. A felsoroltak világsztárok, hírességek, akik példájukkal, munkásságukkal sok fiatalt irányítottak a helyes útra, játékukkal emberek millióit varázsolták el. Oldalakat írhatnék mindegyikükről, de ma már a keresők segítségével az interneten minden információt lekérhetünk róluk; Akira Jimbo(Japán), Jojo Mayer(USA), Peter Erskine(USA), Gregg Bissonette(USA), Trilok Gurtu(India), Murugan Mohan(India), Rick Latham(USA), Cezary Konrad (Poland), Bernard Masely(Poland), Paco Sery (France), Budapest Jazz Orchestra, Gonda János, Berkes Balázs, Pege Aladár, Babos Gyula, Lakatos Tóni, Kőszegi Imre, Jávori Vilmos, Berki Tamás, Gyárfás István, Jeszenszky György, Dresch Mihály, Baló István, Szendőfi Péter, Borlai Gergő, Kaszás Péter, Ricardo Salsa Club, Borbély Mihály, Muck Ferenc, Szakcsi Lakatos Béla, Oláh Kálmán, Balázs Elemér, Németh Gábor, Márkus Tibor, Regály György, Solti János, Debreczeni Ferenc, Pálmai Zoltán, Donászi Tibor, Alapi István, Póka Egon, Laux József….és folytathatnánk a sort oldalakon át. A pályázatok, mint mentőövek szerepelnek a hasonló elszántak fegyvertárában, de sajnos eléggé szűkmarkúan bántak velünk idáig a kuratóriumok. Legsikeresebb pályázatunkat Bratislava bírálta a “Visegradi Négyek” jegyében, így az utolsó két nemzetközi koncertet a Visegrad Found támogatta. Reméljük, hogy ezen keresztül további lehetőségek nyílnak számunkra.

Koncepció, szakmai paraméterek Az egyetemes zene, ritmusvilág gyökereit nem kell a múltban keresnünk, mert az ősi kultúrák jelen vannak világunkban. Csupán rendszerbe kell foglalni törvényszerűségeik szerint; megismerve kultúrájukat, társadalmuk működését. A zene az ember tudati síkja fölé emelkedő sávban helyezkedik el, így a hozzá kapcsolódó élmény ösztönösen hat. Ennek vannak előnyei, de hátrányai is, mivel ezen keresztül az ember manipulálható. Ezt használják ki a kimondottan gazdasági szempontok előtérbe helyezésével gondolkodó zenei zsarnokok, akik ismerve az átlagember alacsony zenei műveltségét, megalkották a gondolkodásmentes szórakoztatás teljesen lebutított formai elemeit. A konzumkényszerre nevelődő ifjúság egy része lázadni készül a fogyasztói társadalom ellen, belátva és felismerve a “most és ma” veszélyét, így elindulhatott egy természetes restitúció, melynek mi is katonáinak érezzük magunkat. Ha bármiben és folyamatosan igyekszünk minőséget alkotni, bizonyára lesz eredmény, ha nem is látványos. A zene világa csodákat hordoz magában, az ember alkotási képessége óriási, szinte olyan mértékű, mint ön- és környezetét megsemmisítő ereje. Ha a pozitív oldalon állunk, akkor az “írástudók” száma növekedhet, mert amíg léteznek a művelődési intézmények, addig lehetőség nyílik arra, hogy szürke eminenciásként megmentsünk valamit kultúránkból, emberi alkotókedvünkből. Az ütőhangszeres rendezvények, a jazzklub, a kiállítások és a művészeti csoport a mi eszköztárunk, mellyel mi is manipulálhatjuk az embereket, de az igényesség, a szépség és a békesség irányába. Azok a csoportok, közösségek, melyek az önismeret, tradíciók tisztelete, az alkotás öröme miatt

142


SZAKMATÜKÖR 4. vannak együtt, a kultúra követei lesznek, bővítve azt a kört, akik hisznek a pozitív változtatás lehetőségében. Amikor a kurzusok és a művészeti csoportok esetében a témaköröket kijelöljük, belehelyezzük környezetünk és a távoli népek zenei kultúrájának elemeit. A latin népek hihetetlenül optimista látásmódja, az indiai nyugalom, bölcsesség, a balkáni temperamentum, az orient kedves ravaszkodása, az olasz szenvedély, mind olyan tartalmi hordozók, melyek hatnak a hallgatóság tudatalatti világára. A fiataloknak köszönhetően elindultunk a kölcsönös megismerés útján, és nekünk kiváló lehetőségeink vannak, hogy segítsük ezt a folyamatot – és meg is tesszük!

Kurzusok Az információ áramlása a mai kor legfontosabb követelménye. Egy hangszeres kurzuson nagyon sok olyan ismeret kerülhet a résztvevők birtokába, melyhez más formában nehéz lenne hozzájutni. Nemzetközi kurzusainkat 1993-ban kezdtük el, melyhez a magyarországi hangszerképviseletek nyújtottak felbecsülhetetlen segítséget. Arra büszkék vagyunk, hogy a külvárosi elhelyezkedés ellenére mindig bennünket választanak, talán azért, mert a közeg, a szakmai hozzáértés és a szeretet hármas egysége nálunk jelen van. A kurzusok anyagát a legritkábban homogén hallgatóság szakmai szintjéhez próbáljuk igazítani, ami nem könnyű feladat. A kurzust tartó művész kisugárzása nagyon fontos, ezért igyekszünk olyan előadókat felkérni, akik fel tudják oldani a kicsit feszült légkört, hiszen a magyar eléggé gátlásos három pohár borig. A találkozó végén a hallgatóság szakmai, sőt magánéleti kérdésekkel is bombázhatja az előadót, ekkorra már oldott a hangulat. Zenésztársak vagy zenei alapok alkalmazása színesíti, teszi teljessé egy dobkurzus anyagát, hiszen a dob elsősorban kísérőhangszer. Vigyáznunk kell, hogy a túlzott szólisztikus, önmutogtató kurzus ne adjon rossz példát a fiataloknak. Kurzust tartott nálunk: Peter Erskine, Gregg Bissonette, Trilok Gurtu, Akira Jimbo, Murugan Mohan, Rick Latham, Jo-Jo Mayer, Szendőfi Péter, Borlai Gergő, Szanyi János, Köte Zoltán, Korompai Zsolt, Donászi Tibor, Dörnyei Gábor, Banai Szilárd, Pusztai Csaba, Jeszenszki György, Martonosi György, Egri János, Studniczki László, Jékei Dániel.

Hangszer és kotta kiállítások: A hangszer megismerése, kipróbálása egyik lépés lehet a zenetanuláshoz, ezért olyan hangszerboltokat, képviseleteket hívunk meg, akik bemutatókat is tartanak saját reprezentánsaikkal, és lehetővé teszik az érdeklődők számára a hangszerek kipróbálását. A kipróbálás nagyon fontos, mert más körülmények között erre nincs lehetőség, pedig a gyerekek igényelnék ezt a lehetőséget. Budapesten nem igazán vannak hangszerkiállítások, mert a vásárok bérleti díjait nem tudja ma már megfizetni a hangszerképviseletek nagy része. Nálunk olyan átfogó hangszerkiállítások kapcsolódnak a koncertjeinkhez, melyekhez hasonlót csak a Ceglédi Ütős Gálán láthatnak a látogatók. A cégek az általuk forgalmazott kottákat is kiállítják, melyeket megvásárolhat bárki.

Klubélet A Dózsa Jazzpresszója tizenharmadik (!) éve működik. A látogatottság 40-100 fő, függően a fellépő együttesek ismertségi szintjétől. Sajnos a látogatók még mindig az ismertség alapján szelektálnak, mert fiatal, de nagyon tehetséges és kiváló együttesekre kevesebben látogatnak el. Próbáljuk meggyőzni az embereket, hogy ne a “névre” jöjjenek, hanem élvezzék a klub adta szórakozás és hely hangulatának előnyeit a heti rohanás után. Gyertyafény, olcsó, de nagy választékkal rendelkező büfé, alacsony belépődíj a körítés a kitűnő 143


SZAKMATÜKÖR 4. muzsika mellé. A zenészek nagyon szeretik klubunkat, mert itt valóban a zene a fontos, ezt szolgálják a körülmények, amiért a közönség is hálás. Aki igényli, klubkártya tulajdonos lehet, amely hasonlít a bankok műanyag kártyájához (kicsit más eszmeiséget hordoz). Különösebb előnyt nem jelent a kártya, de nem is ez a célja, hanem az, hogy ad egy bizonyos érzetet, mely szerint tartozunk valahová, amely ebben az önzésre, egoizmusra nevelő világban nagyon jó érzés lehet. A közösségi erő gyengítése a céljuk azoknak, akik irányítják a világ egyre inkább reménytelenné váló sorsát, ezért tennünk kell ellene – mindenkinek a saját világában, saját eszközeivel. A klubok az embereket közelebb hozzák egymáshoz, a “lakótelepi rácsok” eltűnnek ebben a közösségben. Tagjaink személyes értesítést kapnak a koncertekről és a nagyobb volumenű jazzfesztiváljainkról is. Az elmúlt évtizedben a magyar jazz-zenei élet teljes keresztmetszetben jelen volt a klubok koncertjein is, így külön neveket nem emelnék ki.

Művészeti Csoportok Három évig működött sikeresen a Los Bandítos ütősegyüttes, akik “kinőtték” az ifjúsági kort, ezért új csapatot alakítottunk rendhagyó módon lányokból, így lett a kis csapat neve “Leányvállalat.” A rövid ideje működő együttes szakmai vezetője én magam vagyok. Jelenleg az alapozás stádiumában vagyunk, főleg latin ritmusokkal foglalkoztunk. 2004 júniusában sikerrel végződött bemutatkozásuk a XVII. kerületi Családsegítő Központ jótékony rendezvényén. Érdekes volt leszűrni, hogy egy csoport milyen valós hatást gyakorol a gyermekekre, mert felkértük a nagylétszámú közönséget, hogy jelentkezzenek egy alkalmi együttesben való részvételhez, amelyben együtt játszhatnak a “Leányvállalattal”. Az eredmény: nyolc leányka jelentkezett és kettő fiú. A múlt évben a fiúkból álló ütősökhöz főleg fiúk jelentkeztek. Tehát működik a minta. Ezt ismerve dolgozzuk ki közösségformáló munkánk módszertanát. A minta átvétele a legmeghatározóbb a fiatalok körében. Ha egy utcában kialakítanak egy szép kertet, akkor az utcában élők felfedezik a szépséget, amire eddig esetleg nem volt igényük, és mintát vesznek. Ez a tudatalattiban működik. Szerencsére a pozitív irányíthatóságra is fogékonyak vagyunk, így tudjuk jó értelemben manipulálni a környezetünkben élőket, tehát látogatóinkat. Az emberek valamilyen formában szeretnének bizonyítani. A színpadi megjelenés kielégíti ezt az ösztönös vágyat. Természetesen nem lehet mindenki “megasztár”, de a művészeti csoportok segítségével sokan megtapasztalhatják az érzést, melyet a “világot jelentő deszkák” nyújtanak. Az amatőr művészeti csoportoknál előny, hogy az alkotás folyamatát nem egyedül éli át a résztvevő, hanem közösségi formában jön létre a produkció. A művészeten túlmenően mentális segítséget is kaphat a csoporttag társaitól és a vezetőtől.

Ritmusház: Lehetőség szerint kiállításhoz kapcsoljuk ezt a fajta játékos gyermekfoglalkozást. (Pl. “Fekete Afrika”). A ritmusházat más helyszíneken is megrendezzük, sőt vidéken is, erre példa az őszi rendezvény Dunaújvárosban, ahol a Bartók Színházban 3x400 gyermek találkozott ezzel a nem mindennapi ismereteket nyújtó művelődési formával. Nagyon fontosnak tartjuk ezt a tevékenységet, mert olyan problémás gyermekek is oldódnak, akik a közösségben meg sem szólalnak. Kelet és Nyugat-Afrika népei megőrizhették érintetlen kultúrájukat, melyen keresztül tanúi lehetünk a régmúlt idők természetes, természethez közeli életvitelének. A közösség szó a régi időkben valós értelemmel bírt, és lehetővé tett egy egyszerűen is boldog életérzést. Mai szlogenünk, a “valósítsd meg önmagad” önzésre, elszigeteltségre tanít. Csak a közösségnek lehet ereje és erkölcsi mércéje. Az afrikai kultúra megismerése az élet, a világmindenség ritmusának megismeré-

144


SZAKMATÜKÖR 4. se. Dunaújvárosban a teremben lévő 400 gyerek együtt énekelt, táncolt velünk kéz a kézben. Ez volt a foglalkozás lényege, hogy megélhessék a közös boldogság érzését. Magyaros szomorúsággal érkeztek, csillogó szemmel, énekelve távoztak. Nem azt tanulták, hogy én, hanem azt, hogy mi. A foglalkozáson négy tanítványommal játszottunk ütőhangszereken, meséltem a világok zenéjéről, hangszereiről, majd együtt zenéltünk 405-en. Ugyanez történik a kisebb létszámú ritmusházak esetében is, melyeken kis kézi hangszereket osztok szét, megtanuljuk alapszintű használatukat, és zenélünk, énekelünk, táncolunk. Gyakorta a ritmusházhoz kiállítás is kapcsolódik, vagy DVD.

Szakmai tábor 2003-ban volt az első szakmai dobtábor, négy dobtanár részvételével. Köte Zoltán – ütéstechnika, katonadobolás, elmélet Födő Sándor – ütőhangszerek, világzene, játékos dobolás Kaszás Péter – stílusok, szólók Martonosi György – alapok dobfelszerelésen A gyerekeket hat főből álló csoportokra osztottuk, melyek folyamatosan látogatják mindegyik tanár óráját. “Egy óra munka, egy óra szórakozás” a mottónk, ez bevált az előző évben is. A résztvevők már rendelkeznek előképzéssel, mindegyikük zeneiskolába jár, de főleg a kezdőbbeket részesítjük előnyben, mert nekik fontosabb az indíttatás. A szakmai tábor feladata, hogy fejlessze az addigi szintet. A közösségi húzóerő és a “virtus” segít abban, hogy a fejlődés az átlagosnál nagyobb hatásfokkal működjön, annak ellenére, hogy nyáron és játékos formában történik az oktatás. Szakmai dolgokba nem mennék bele, de annyit elmondanék, hogy a négy-öt tanár közös módszertan alapján összekapcsolódó tananyagot ad át. Ez a tananyag a legkorszerűbb elemeket tartalmazza. Zenetanári visszajelzések szerint bátran leírhatom, hogy a tábor befejezése után annak résztvevői kiemelkednek társaik közül. A 2004 és 2005-ös tábor hasonló elven működött, annak ellenére, hogy részben más tanárok oktattak.

Terveink Ennyi év után felvetődik a kérdés, hogy milyen úton járjunk tovább. Az előző évek pozitív tapasztalatai és csalódásai is azt bizonyítják, hogy amíg lehet, haladjunk a kijárt úton, de ha szükséges, vonjuk le annak konzekvenciáit. Ha önkritikusabbak akarunk lenni, akkor el kell ismernünk, hogy a marketing munkánkon változtatni kell, mert túlzottan a szakmai részt helyeztük előtérbe, vagy csupán azzal törődtünk, kicsit szerényebbek is voltunk a kelleténél. Szeretnénk továbbra is ugyanazon a szakmai úton járni, mint eddig, de meg kell próbálni eladni magunkat, a szó pozitív értelmében. Visszalépni nem fogunk, sőt inkább még magasabbra helyezzük a mércét – hiszen ez a hitvallásunk. A jazzklub mellé szeretnénk egy olyan világzenei klubot létrehozni, amely a kerületünkben élő nemzetiségek kultúráját mutatná be rendszerességgel. Az uniós tagság tudatában egyre fontosabb a benne élő népek kulturális örökségének megőrzése, hiszen az “egyenruhán” belül is érző, identitását megőrző emberi szív dobog! Ha elemeznénk eddigi munkánk környezetünkre gyakorolt hatását, akkor elégedettek lehetünk, hiszen éves viszonylatban 3-4000 ember látogat el rendezvényeinkre. Az igényes szórakozást kedvelők tábora ezzel nő, és az a tudás is, mellyel gazdagodva új utakat nyithatnak, és hatással lehetnek saját környezetükre is. Számunkra az innováció értékmegőrzést is jelent, hiszen a múlt ismerete nélkül a ma üres, és ha üres a ma, akkor bizonytalan a jövő is! Ezért meghatározóan fontos a művelődési házak léte és szerepe, mert a ma már profitcentrikus rendezvényszervező irodák ideológiájába ez a tevékenység

145


SZAKMATÜKÖR 4. nem kívánatos. A művészetek mint pozitív manipulációs eszközök igen jó közösségformáló hatásúak. A reál és humán alkatok, tehát a sportos és a művész alanyok egyaránt kiválóan alkalmasak a közösségi szellem befogadására. Ezek az un. jó szövetségek, melyek segíthetnek abban, hogy az erő és az érzelem aránya kedvező legyen világunkban. A közösségek tagjai más utakat járnak be, mint a magányos emberek, akik egoizmusuk ellenére tele vannak szorongással. Régen a hit segítette át az embereket a kríziseken. Ha ez nincs, akkor a jó közösség adhat erőt az egyre nehezebben feldolgozható mindennapi gondok elviseléséhez. A mi munkánk ezt segíti, jó lenne, ha egyre többen lennénk, ha nem szűnnének meg a művelődési intézmények, és egyre többen éreznék a közösségi erő fontosságát.

Dudás László: Nemzetközi Gála a Visegrádi Négyek jegyében Dobosok Farsangja 9 (Zenész 2004. április XII. évf. 4. sz.) Valóságos sztárparádénak voltak tanúi mindazok, akik február 22-én ellátogattak a Dózsa Művelődési Házba, ahol kilencedik alkalommal rendezték meg a “Dobosok Farsangja” fedőnevű nemzetközi zenei gálát. Délután kettőkor léphettek be az első látogatók a Dózsa Művelődési Ház termeibe, ahol tizenegy nagy hangszercég kiállítása fogadta őket. A bemutatókon Angler Ákos és a Roland Demo zenekar, Pusztai Csaba és Studniczky Zsatyi, a Yamaha emberei, Szöllősy Gábor és Szendrőfi Péter a Tam-Tam Dobcentrum színeiben, Bordás József triója a Csermák hangszerüzlet reprezentánsaiként adtak ízelítőt tudásukból. A “Visegrádi Fund” támogatásával szervezett eseményre ezúttal hat külföldi művészt sikerült elhozni, akiknek részvétele jelentősen átformálta a rendezvény struktúráját, hangulatát. Lengyelországból két nemzetközileg is elismert zenész érkezett, egyikük Bernard Maseli vibrafonművész, másikuk Cezary Konrad ütős, aki 1992 óta vezeti a lengyel zenész szaklap népszerűségi listáját. Csehországot Tomas Novak, a népszerű “Support Lesbiens” pop-zenekar kitűnő dobosa képviselte, aki a magyar “NO TV” formációval lépett fel a rendezvényen. Súlyos, húzós játéka igen nagy sikert aratott a zenészek és a közönség körében egyaránt. Az együttesben Hoffer Péter (MobyDick) dobolt, Madarász Gábor gitározott, Kovács Barnabás baszszusgitározott, Józsa Alex éneket. Szlovákiából érkezett Julius Petrus, a Los Angelesben végzett dobos, ő szólóban lépett színpadra. Igen látványos technikai elemi nagy sikert arattak, kétszer tapsolta őket vissza a közönség. A “Test Jazz Group” tagjaként hallhattuk a hazánkban élő indiai ütőst Murugan Mohant, aki a délutáni rendezvények keretében nagysikerű kurzust is tartott. A Test Jazz Group vezetője, Regály György zongorázott, basszusgitáros Tóth Tamás, dobolt Szende Gábor, akit hajdanán a “Dimenzió” együttes dobosaként ismerhettünk meg. A második részt Borlai Gergő együttese, az European Mantra produkciója zárta. Lukács Péter gitározott, Nagy János billentyűzött és Papesch Péter basszusgitározott. A zenekar igen dinamikus, népszerű a fiatal zenész generáció körében, ezen a koncerten is szép siker arattak. Az est sztárvendége a világhírű Paco Sery volt, aki többek között a Joe Zawinul Syndicate tagjaként lett igazán népszerű. A Paco Sery – Vasvári Pál Band fellépése valójában az együttes CD-bemutató koncertje is lehetett volna, hiszen hamarosan megjelenik e nemzetközi formáció újabb albuma. Az együttesben Paco Sery dobon és kalimbán játszik, Bernard Maseli hangszere az elektromos vibrafon, Birta Miklós gitározik, Nagy János billentyűzik, és az együttes vezetője, Vasvári Pál basszusgitározik.

146


SZAKMATÜKÖR 4. Az est népszerűségi listáján egyöntetű véleménynyilvánítás alapján mégis Ceary Konrad végzett, aki teljesen új arculatát mutatta be a szólisztikus dobolásnak. Nálunk mindenki bizonyítani szeretné, hogy mennyire kiváló, és egy ilyen szituációban kicsit elvész a humor, a könynyedség és nem utolsósorban a zene iránti tisztelet. Cezary Konrad humoros elemekkel tarkított, igen magas színvonalú előadása bebizonyította, hogy érdemes lenne nekünk is ezt az utat választani. A záróeseményként hirdetett “össztűzben” csak ketten vállalták a leglátványosabb dobos produkcióban a részvételt. Cezary Konrad és Szendrőfi Péter. A húsz perces “párbajban” megcsodálhattuk Szendrőfi precíz technikai tudását, és gyönyörködhettünk Cezary könnyed, dallamos játékában. A közönség hatalmas ovációval díjazta a két művész produkcióját. Negyven fellépő művész jelenléte fémjelezte a gála jelentőségét, amelyen több mint ezerötszáz ember fordult meg ezen a napon. Orosz Márta, a művelődési ház igazgatónője elmondta, hogy továbbra is támogatja a Dózsa igényes zenei rendezvényeit. Szerinte nagyon kevesen vállalják ezt a “küldetést”, nemcsak az anyagi kockázat miatt, hanem azért, mert nem érzik át e tevékenység igazi jelentőségét. Martonosi György az est szervezője, e rendezvények megálmodója, a kilencediken is kellemes humorával töltötte ki a műsorszámok közti átmeneteket, és oldotta az ilyenkor mindig jelen lévő színpadi feszültséget. Tízéves munkássága, melyet a magyar zenei kultúra színvonalának emelése érdekében “közkatonaként” végez, példaértékű. Kívánjuk, hogy még sokáig legyen ereje az ilyen és ehhez hasonló rendezvények megalkotásához.

147


SZAKMATÜKÖR 4.

Boleváczné Tóth Judit: Volt egyszer egy buli- Az SBH 1985 őszén nyitotta meg kapuit újra a nagyközönség előtt - hosszas felújítás és átépítés után - a Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház, régi nevén a Melós. Új ház, új vezetés, új dolgozók, új ötletek. Jómagam (a beszámoló szerzője), előtte még soha sem dolgoztam művelődési házban, (az akkor még több ezer főt foglalkoztató Telefongyár-ma Siemens- ifjúsági klubjának voltam a vezetője). Nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy az intézmény igazgatója, Romhányi András felkért, hogy legyek a munkatársa. Adott volt a szereposztás, azaz az eddigi tapasztalataimat figyelembe véve a gyermek és ifjúsági munka lett a feladatom. Egy új ház nyitása nagy lehetőség. Nincsenek előzmények, amihez igazodni kell, szinte szárnyalhat az ott dolgozók fantáziája. Akadályt csupán a költségvetés, no meg az akkoriban még leküzdhetetlennek tűnő fenntartói elvárások jelenthettek. A KMO azonban mégsem előzmények nélkül indult. Igaz, hosszú ideig volt zárva, de az akkor 90 éves múltra visszatekintő intézmény vonzáskörzetében élők éppúgy, mint a kispesti vállalatok, igényelték az intézményt, s ez kötelezettségeket rótt a népművelői gárdára. Ennyi év távlatából is büszkén állítom, az akkori csapat meg tudott felelni az elvárásoknak is, és a kor kihívásainak is. Egy lelkes és kreatív közösség jött öszsze, ahol érdemes volt dolgozni. Mindenkiben benne volt a vágy, hogy valóban értékeset és hoszszútávon maradandót alkosson. Ebben a fantasztikus légkörben született meg egy szórakoztató rendezvénysorozat terve. Az arculat kialakításában óriási szerepe volt fiatal kollégánknak, Boros Attilának is. (Ő egy év múlva a hanglemezgyártó iparba lépett át.) Attilával heteken át ötleteltünk, tervezgettünk, hogy mit hogyan formáljunk. Tudtuk, hogy valami mást, valami újat szeretnénk, táncos rendezvényt fiataloknak, de mást, mint a hagyományos diszkó. Egy program-komplexumot képzeltünk el: műsorral, díszletekkel, újszerű szolgáltatásokkal. A technikai, anyagi feltételek hiányát nagyon sokszor a személyes tudás és hozzáállás pótolta. Bizony ez a program az egész munkatársi gárdát foglalkoztatta. A mindig vidám propagandista Szebenyi Marianna, a fantasztikus műszaki vezető Domján János és csapata: élén a két egykori „cirkuszos” portásunkkal, Nagy Sanyi bácsival és Bálint Ferivel, no és a díszletezés nagymesterei, Nyári Juli és Nagy Erik emelhető ki elsősorban, de a gazdaságisoktól a vendéglátósokig mindenki megtette a magáét az SBH sikere érdekében. (A későbbiekben részletesen leírom a program szerkezetét, és ebből majd kiderül, mekkora munkát is jelentett egy-egy péntek este megvalósítása.) Attila és én szervezői, rendezői és műsorvezetői is voltunk a programnak. Azóta is gondolkozom azon, hogy két olyan, egymástól szinte mindenben eltérő személyiség, mint amilyenek mi voltunk, hogyan tudta úgy egymást elfogadni és remekül kiegészíteni a másikat. Ennyi év elteltével is örömmel emlékszem a közös munka minden pillanatára. Természetesen mi is sokat vitatkoztunk, érveltünk saját elgondolásaink mellett, de ez mindig a program jobbítását célozta. Ezekből a vitákból, konstruktív beszélgetésekből minden alkalommal egy –egy új ötlet születetett. Egy biztos, amiben megegyeztünk, azt közösen végig is vittük. Irigylésre méltó körülmények között tehettük mindezt, hiszen a ház vezetése folyamatosan bátorított, támogatott minket. Attila rengeteg olyan ötletet hozott, ami még akkor új volt a magyar fiatalok szórakoztatásában, (talk show híres emberekkel a színpadon, saját tánckar stb.). Az én erősségem a személyes kapcsolatok kialakítása; a ház törzsközönségének megszervezése, majd a közönségből közösséggé formálása volt.

148


SZAKMATÜKÖR 4. Mindez már csak azért is szokatlan, mert a diszkó műfajban akkoriban - és ma is - nem az a jellemző, hogy közösség szerveződik. Sőt, abban az időben – szembe állítva a hagyományos táncstílussal a diszkót, sokan azt mondogatták, hogy „csak lötyögnek egymással szemben a fiatalok, és olyan zaj van, hogy beszélgetni sem lehet”. Igazuk is volt, voltak ilyen helyek, de nem a Kispesti Munkásotthonban! Ez az intézmény csodálatos adottságokkal rendelkezett. Már aki belépett, egyből érezte, hogy itt viselkedni kell. Minden csupa fa és csupa tükör volt. Ízléses, természetes formákkal és anyagokkal tervezett, mégis modern környezet, melyben meghitt hangulat fogadta az odalátogatót. A ház elrendezése nagyban segítette a rendezvény helyszíneinek megválasztását. A lemezlovasnak jelentkezők közül Pallag András személyében kiváló társra találtunk, akit sokkal inkább zenei szerkesztőnek nevezhetnénk; igényes ízléssel, naprakész slágerekkel erősítette csapatunkat. Az eredmény minket igazolt. Néhány hét alatt teltházas lett a rendezvény. No, lássuk végre, hogy miről is beszélek: Minden pénteken 16 órától hajnal 1 óráig tartott a program. Mármint a vendégeknek, nekünk rendezőknek egész héten. (Természetesen más programok és szakkörök szervezése mellett.) Minden alkalom szólt valamiről. Nem önmagában egy ismerkedési- és tánchelyet, hanem egy különleges, a szó nemes értelmében vett szórakozóhelyet hoztunk létre. A program szerkezeti elemei a következők voltak: A fő elem a táncolási lehetőség. Az úgynevezett színházterem volt értelemszerűen a fő helyszín. A színpad egyik oldalán helyeztük el András pultját. A színpad többi része kellett a fellépőknek. Az egész termet „dekoráltuk”. Azaz minden péntekre új és új díszletet építettünk. Ezek a díszletek mindig azt tükrözték, amiről az adott péntek szólt. Tematikusan szerkesztettük a programot. Volt amikor előre beharangoztuk, hogy milyen esemény lesz, de sokszor titokban tartottuk. Ez is növelte az estek vonzerejét.(Nem tudtam úgy végigmenni Kispesten az utcán, hogy valaki meg ne kérdezte volna: „Judit, milyen buli lesz? Judit, ki lesz a fellépő?” De még a kicsik is: „Judit néni, mehetek én is pénteken?”) Bizony sok híresség megfordult nálunk. Olyan népszerű csapatok, mint pl. az Első Emelet, a Bikini együttes, egyszóval a kor sztárjai. De sok olyan énekes és együttes is a vendégünk volt, aki akkoriban kezdte meg pályafutását, és szinte nálunk lett sztár. Közülük, akik rendszeres fellépőink voltak: Zoltán Erika, Anita, az Exotic együttes. Ebben az időben élte fénykorát a Petőfi Csarnokban a Csillagfény diszkó. Mi mások voltunk. Természetesen az adottságok is ezt kívánták tőlünk. A Csillagfény közönsége ezer fő feletti volt. Ott nem is lehetett cél a személyes megszólítás. A Kispesti Munkásotthonba a tűzoltóság engedélye alapján 300-350 főre volt engedélyezve a vendégek száma. (Remélem, ezt a kis visszaemlékezést nem olvassa el az egykori tűzoltó parancsnok, mert az engedélyezett létszámot mi rendszeresen túlléptük.) Azt tűztük ki tehát célul, hogy minden buli szóljon valamiről, de mindegyik másról. Például a nyári szünet után az első bulin a csaknem kánikulai melegből belépő fiatalokat kellemes meglepetés érte: az egész házat egy havas tájjá varázsoltuk. A színpadon (hungarocellből) egy óriási és igazán élethű hóember mosolygott a közönségre. Az előtérben a MIRELITE cég támogatásának köszönhetően jégkrémmel és egyéb jeges csemegékkel kedveskedtünk vendégeinknek. Segítő csapatunk is – ma úgy mondják, a hostes lányok- a mini szoknya mellett fehér prémet viseltek. A tombola és a kaszinó nyereményei, valamint a játékos vetélkedő kérdései is mind-mind a téllel, a jéggel, a hó birodalmával voltak kapcsolatosak. Olyan együttes lépett fel ezen a napon, akinek a témához kapcsolódó dalai voltak. A táncosok jelmeze és azok a zenék, amikre a koreográfia készült, szintén valami módon a havas világhoz kötődtek. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a ház munkatársainak nagyon sokat köszönhettünk. Például „A mulató egy roncstelephez” című estünkön nem mindennapi erőfeszítésbe került, hogy a szűk ajtókon át bevigyünk néhány roncsautót, amit egy közeli autóbontóból kértem kölcsön. A szín-

149


SZAKMATÜKÖR 4. háztermet fekete fóliával vontuk be. Középen a fehér szaggatott vonal felkúszott a színpadra, sőt még a háttér tetejére is. Az egész terem úgy nézett ki, mint egy óriási úttest. A roncsautók a különleges megvilágításban nem mindennapi látványt nyújtottak. „Fiatalság bolondság” –így szól a régi mondás. Igen, fiatalok és bohémek voltunk. Nem figyeltünk mindenre, mert korunknál és gondolkodásunknál fogva minden idegszálunkkal a minél nagyobb siker felé törtünk. Néha ezért fejjel mentünk a falnak. Volt, amikor kicsit koppant, volt amikor nagyot. Igen nagyot szólt ez a koppanás egy borús késő őszi napon. Az egész munkatársi gárda hetek óta izgatottan készült a nagy eseményre. Fantasztikus meglepetéssel akartunk kirukkolni. Kedves közönségünk is érzett vagy sejtett valamit, mert óriási volt a várakozás. Természetesen ez egy olyan péntek volt, amiről nem árultuk el, hogy mi lesz a program. Csak legyintettünk, hogy „nem szerveztük még meg, majd csak lesz valami, á semmi különlegesség”, és így tovább. Közben a tánckar már hetek óta zárt ajtók mögött próbált. A díszletterveket gondosan elzártuk. Titkos helyekre szaladgáltunk, még titkosabb díszletelemeket kölcsönkérni. Mindezeket szuper titkosan esténként szállítottuk be a házba. Az egész épületet beépítettük, és ez nem volt csekélység. Nem volt egy olyan szeglet, amely ne a tervezett hangulatot tükrözte volna. A KMO munkatársainak és néhány személyes barátunknak köszönhetően fantasztikus volt a látvány. „Ez durranni fog!”- mondta mindenki. A díszlet végleges beépítése csütörtökön reggel kezdődött. Én csütörtökön éjfél körül hazamentem aludni, hogy másnap frissen tudjam az egész programot levezényelni. Akkor már csak apró simítások voltak hátra. Pénteken 11 körül érkeztem be. Az előtér üres. Az épületben síri csend. Bemegyek a színházterembe, ahol megdöbbentő látvány tárul elém. A terem üres, sehol egy díszlet. Néhány kollégám a sarokban csendesen szundikál, néhányan a könnyeiket törölgetik. A sarokban egy csokor üres (nem tejes) üveg arról árulkodik, hogy itt valami nagy baj van. A buli egy haloween napi horror-buli lett volna. Akkoriban hazánkban még nem igen tartottak ilyen bulit, sőt ezt az angol-amerikai szokást is csak kevesen ismerték. Az történt, hogy a KMO gazdasági igazgatója pénteken reggel tért vissza vidékről, ahol szülei sírját látogatta meg. Ez a nap ugyanis a Halottak Napja volt. A látvány, amit a ház nyújtott számára, sokkoló hatású volt. Mindenütt fekete leplek, ember nagyságú gyertyák és szürreális mécsesek álltak, ahová nézett. Sötétség és baljós zörejek a nagyterem irányából. Az első reakció a rémület, a második a döbbenet, a harmadik a felismerés és a méreg: „Mi van itt, hogy merik ezt ezen a napon!” Se szó, se beszéd a mi gazdasági vezetőnk azonnal telefonált a Tanácsházára a fenntartónak, aki volt szíves kiadni az utasítást: „Lebontani, de azonnal!” Az ügyeletes vezető Slézia Gabriella igazgatóhelyettes ellen fegyelmi eljárás indult, végül írásbeli figyelmeztetőt kapott. Ne feledjük, 1986-ot írtunk ekkor! Nem akartunk mi senkit sem megbántani érzéseiben. Ezt utólag mindenki el is ismerte, ennek ellenére több hetes munkánk ment tönkre. Ez az est a szomorkodás estje volt. Ez volt az egyetlen alkalom, hogy díszlet nélkül fogadtuk a vendégeket. Persze a hír futótűzként terjedt, hogy milyen szuperbuli lett volna, ha …, és persze mindenki minket vigasztalt. Gondolják csak el, a színpad felett egy óriási trapézon egy csontváz üldögélt mélabúsan, arra várva, hogy néha meghintáztassuk. Ilyenkor kedvesen elsuhant volna a táncolók feje felett. A tánckar Michael Jackson „zombie” táncát tanulta be. Ruházatuk alapján minden koldus csettintett volna, csak a megfelelő csőlakó illat hiányzott róluk. Ezt a számot persze később többször is előadták, óriási sikerrel. (A tánckar: A fellépő táncosok mint egy táncszakkör tagjai épültek be a ház életébe. Sok kezdő együttes keresett meg minket, hogy próbahelyet keres. Ők is állandó fellépői voltak a péntek esti rendezvényeknek.) Na, de térjünk vissza arra, hogyan nézett ki egy-egy SBH.

150


SZAKMATÜKÖR 4. Apropó, leírtam már mit is jelent ez a rövidítés? SBH azaz Sajátos Bulik Háza. Nem mindennapi módon született meg ez az elnevezés sem. Már tudtuk, hogy mit akarunk. Már összeállt az első egy-két péntek este programja, de még mindig nem volt neve a rendezvény sorozatnak. Egyik nap azzal állított be Attila:” Te Judit! Mi lenne, ha úgy hívnánk, hogy SBH, vagyis Sajátos Bulik Háza”. Elsőre megtetszett az ötlet. Megkérdeztem, honnan vetted ezt az elnevezést? Elmondta, hogy a Deák téren várakozott a Földalattira, és látott egy jópofa reklámtáblát. Az volt ráírva STB, azaz Sajátos Tárgyak Boltja. Lám, milyen jó ötletekkel segíti az embert az élet! Szóval egy SBH menete a következő volt: Délután négy órától este fél nyolcig a 16 éven aluli korosztályt vártuk. Este nyolc órától hajnali egyig a 16 éven felüli korosztály számára volt belépési lehetőség. A délutáni részt úgy neveztem el, hogy Kamasz Party. A legnagyobb várakozásomat is felülmúlta a látogatók létszáma. A kezdeti 25- 35 fő után néhány hét alatt beállt a rendszeres 400 fő körüli létszám. A kicsiknek ugyanaz a berendezés és ugyanolyan igényes programszervezés biztosította a szórakozást. Őszintén megmondom, itt tán még sokkal inkább odafigyeltem, hogy milyen műsorszámok, milyen játékok és milyen közösségi programok lesznek. Nem véletlenül. Nekik ez volt életük első találkozása a „szórakoztató iparral”. Fontosnak éreztem, hogy érezzék, ez nálunk nem „ipar’, nem csak a látványos csillogással akarjuk őket elkápráztatni. Itt minden róluk és nekik szól. Itt mindenki egyformán fontos. Itt megtanulták a társasági viselkedés alapnormáit, játékosan és erőltetés nélkül. Rövid időn belül tudtam mindenkinek a nevét. Két eleme volt a rendezvénynek, amelyik direkt módon segítette a közösség kialakulását, fejlődését. Szemben a diszkók üres, csak tömeges táncra berendezett termeivel a mi nagytermünkben asztaloknál ültek a vendégek. Minden asztaltársaságot megkértem, hogy adjon magának valamilyen nevet. A komolytól a viccesig sokféle nevet találtak ki. (Pl.: Sztárok, Újpesti csipkés bugyi, stb.) Ezekhez a nevekhez ragaszkodtak, és évekig így hívták magukat. Annyira így, hogy amikor néhanéha találkozom valamelyik volt kamasszal, mint felnőttel, sőt családanya vagy családapaként, még most így azonosítja be magát: „tudod, Attila vagyok a Sztárokból”. Óriási élmény minden egyes ilyen találkozás! Az egyik közösségi szellemet erősítő elem a vetélkedő volt az asztaltársaságok között. A másik a fellépési lehetőség. A délután zenével indult. Fél öt körül már szinte mindenki táncolt. Az első szünetben jött a játékos vetélkedő. Ennek a díja minden alkalommal egy torta volt. Vérre menő versengések alakultak ki. Óriási presztízse volt, hogy ki nyer. A második szünetben „amatőr pódium” címmel fellépési lehetőséget biztosítottam a gyerekeknek. Elképesztően nagy sikere volt ennek az elemnek. Akkoriban kezdett kialakulni, hogy a fiatalok úgy utánozzák kedvenceiket, mintha ők énekelnének. Természetesen magnóról ment a zene, ők csak tátogtak. No, de nem akárhogyan! A frizura, a smink, a ruházat, a mozgás, mind-mind igyekezett azt az illúziót kelteni, hogy a nagy sztár van a színpadon. A fellépéseket nagyon komolyan vették a gyerekek. Hetekig készültek egy-egy produkcióra. Az ő kis életükben igazi sikerélmény volt minden ilyen alkalom. Nagyon sok gyereknek szinte az egyetlen sikerélménye volt a péntek esti taps. A lányok többsége csoportokba szerveződve, komoly koreográfiákat tanult be. A fiúk az akkoriban népszerű breakben jeleskedtek. Nagyon sok együttest is utánoztak. Az egyik legényke Falcot utánozta. Ez olyannyira sikerült, hogy attól a perctől kezdve csak Falco számok begyakorlása volt a legfontosabb számára. Tudom, egy tizenéves fiatalnak a legfontosabbnak a tanulás kellene, hogy legyen. Ez a program nem volt a tanulás ellen, sőt! A környező iskolák pedagógusaival és a legtöbb gyerek szüleivel kialakult egy kölcsönös jó kapcsolat. Megbeszéltük velük és a gyerekekkel is, hogy aki ront a jegyein, vagy nagy „disznóságot” követ el, nem jöhet be egy ideig a buliba. Ez nagyon jól és ösztönzőleg működött. Az amatőr pó-

151


SZAKMATÜKÖR 4. dium után jött az igazi sztár-műsor. Ugyanazok a hírességek léptek fel délután, mint este a nagyoknál. Az épület többi részéről még nem szóltam. Az előtérben volt a büfé. Itt is terített asztalok mellé lehetett leülni. Az előtér másik oldala is beszélgetésre alkalmas kis bokszokkal volt berendezve. A nagyterem mellett az un. „Pátióban” (egy üveghengerszerű mini kert volt a közepén, amelynek nyitott volt a teteje), rendeztük be a kaszinót. Itt a „szerencsejátékokban” csak azok nyerhettek, akik a furmányos kérdésekre is helyesen tudtak válaszolni. A Kamasz Party közönségével egy igen sajátos kapcsolatot tudtam kialakítani. Ezek a gyerekek már hétköznaponként is bejártak a művelődési házba. Otthon érezték magukat nálunk. Bekapcsolódtak különböző szakkörök munkájába. Az érdeklődési körüket figyelembe véve sajátos programokat is szerveztem részükre. Pl.: alkalmanként videóklipeket készítettünk, melyben természetesen ők voltak a „sztárok”. Emlékszem, a Falcot utánzó legényke klipjébe még a rendőrséget is felkértük egy üldözős jelent elkészítéséhez. Ebben a jelentben „Falco” a szomszédos kiserdőben menekül a rendőrök elől. A téli és a tavaszi szünidő szinte minden napjára is igényelték a programokat. Így az újságírástól a kézművességig sokféle és sokszínű elfoglaltságot tudtunk szervezni részükre. Amikor például levetítettük a Szerelem első vérig c. filmet, másnap szerveztem egy beszélgetést a film rendezőjével, Dobrai Györggyel. A fiatalok rengeteg dolgot kérdeztek a filmforgatás körülményeiről, alig akarták elengedni vendégünket. Természetesen azon a héten az SBH sztárvendége a film két főszereplője volt. A buli rendezőgárdája is a törzsközönségből szerveződött meg. A gyerekek már a délutáni órában szívesen bejöttek segíteni. Sokszor számíthattunk segítő munkájukra más rendezvények lebonyolításánál is. Nálunk otthon voltak, volt egy biztos hely, ahová tartoztak. Meglepő látvány lehetett, ahogy a Depech Mode együttest utánzó, fekete ruhás srácok meghitten, órákon át beszélgetnek a portás bácsival. Mert ilyen volt ez a ház. Egy szívvel lélekkel dolgozó nagy csapat. Nem szeretnék senkit sem ámítani azzal, hogy nem voltak konfliktusok. Mégis, a szakmában is elismerték, hogy ott akkor valami különleges történt. Nem egyesével voltunk különlegesek, hanem abban, ahogy egymást segítve egy ügyért össze tudtunk fogni. A Kamasz Party után villámgyors takarítás következett. Este nyolctól már a 16 éven felüli fiataloknak szólt az „Éjszakai mulató”. Nekik természetesen néhány dolgot, korosztályi sajátosságaik figyelembevételével már másképpen szerveztünk. Komolyabb volt a kaszinó, igazi rulett asztal működött. (Tegyük hozzá, ekkor még tilos volt mindenféle kaszinót, szerencsejáték klubot működtetni. Nem kis harc árán sikerült a kerületi tanács művelődési osztályán abban a formában engedélyeztetni ezt a szolgáltatásunkat, hogy a zsetonokért tombolatárgyakat nyerhettek a látogatók, s így készpénzforgalom nem volt.) Több műsorszám színesítette a programot. A vetélkedőt összekapcsoltuk az éjféli pezsgősorsolással, és természetesen rövidebb volt, mint a délutáni. Főleg a könnyűzenére és a közismert filmekre irányuló kérdéseket tartalmazott. Kezdetben az esti részben nem volt „amatőr pódium” c. rész. Ez a korosztály úgymond már kinőtt az ilyen típusú fellépésekből. Legalábbis azt hittük. Egy idő múlva szörnyű dilemmába keveredtünk. Volt, aki kinőtt –koránál fogva, azaz elmúlt 16 éves - a Kamasz Partyból, de a barátai még oda jártak, az itt is, ott is vendégünk akart maradni. Nehéz volt a korosztályi hovatartozás problematikáját megoldani. Mindig az adott személyről döntöttem és nem általános szabályok alapján. A „kamasz party-s” vendégek egy idő múlva becsempészték az esti bulira az „amatőr pódiumot”, azaz kiharcolták a fellépés jogát. Szóval két év elteltével már kezdett eléggé összemosódni a két korosztály. Ennek megfelelve igyekeztünk folyamatosan megújulni, és állandó magas színvonalon dolgozni. Az, hogy ez mennyire sikerült, én magam sem tudom, s talán nem is akarom megítélni. Az tény, hogy az esti részben sokszor már tíz órakor ki kellett tenni a táblát: „teltház”.

152


SZAKMATÜKÖR 4. Ilyen esetekben már több mint ötszáz fiatal volt bent. Szóval ez a létszám további munkára és új és újabb ötletek megvalósítására sarkallt. A 16 éven felüli látogatókból is kialakult egy ún. saját stáb. Sokat segítettek a programok előkészítésében. Néha-néha nálunk is megfordult egy-két „erős” legény, vagy konfliktus támadt két fiatal között. Ilyenkor a csekély számú rendezőgárda mindig számíthatott a törzsközönség segítségére, támogatására. Munkánk elismeréseként elnyertük „A főváros színvonalas szórakoztatásáért” c. elismerést. Sok barátság és sok szerelem szövődött ezeken a bulikon. Egynémelyik házassággal végződött. Az SBH-n összejött fiatalokkal – nagy örömömre - néhány évvel később, mint szülőkkel találkoztam össze a gyermeknapi rendezvényemen. No de az már egy másik történet. 1988 decemberében fájó szívvel búcsúztam el az SBH látogatóitól, valamint a Kispesti Munkásotthontól. Egy új felkérés, egy új kihívás várt rám a Budapesti Művelődési Központban. Teljesen mégsem zártam le magamban a Sajátos Bulik Házát, mindaddig ott mocorgott bennem, amíg néhány emlékező bulit meg nem szerveztem a ’90-es években. Maguk az új KMO-s kollégák hívtak, mert sok törzsvendégtől hallották emlegetni a rendezvényt. Akár a nagy idők, nagy együtteseinek koncertjei, ez is összejött még néhány alkalommal; jól éreztük magunkat, jót emlékeztünk- de több már nem volt benne. Más nemzedék más igényei alakították már a divatot akkor. S ha mégis felfedezni vélem néhány elemét egy-egy szórakoztató rendezvényen az egykori SBHknak, akkor szeretem azt hinni, hogy ezt mi adtuk hozzá az ifjúság bulizási szokásaihoz. A nosztalgia bulik plakátszövegeinek egyike: Újra SBH Sajátos Bulik Háza Minden hónap második péntekjén! Október 9. November 13., December 11. 20-02-ig A háziasszony – Tóth Judit – programajánlata: - A 80-as évek zenéje - Pallag András zenei szerkesztőtől - Show műsor meglepetéssel - Pezsgősorsolás a belépőjegyekből - Rock and roll egyveleg, hogy felrázódjunk - Tombola – különleges ajándékokkal Belépődíj: 350 Ft. KISPESTI MUNKÁSOTTHON MŰVELŐDÉSI HÁZ 1191 Budapest, Teleki u. 5O. Telefon: 282-9826; 282-9736 Megközelíthető az 50-es villamossal a Kossuth térig, vagy a metró kőbánya-kispesti végállomásától gyalog.

153


SZAKMATÜKÖR 4.

Boleváczné Tóth judit: Gyermeknapi karnevál A rendszerváltás után, a ’90-es évek elején a kultúra, a közművelődés intézményei, szervezetei egy csapásra a kulturális piac szereplőivé váltak, bár erre többségük még egyáltalán nem volt felkészülve. Ki tétován, ki eltökélten fogott hozzá új utak kereséséhez. Visszagondolva ezekre az időkre, némi csodálkozással vegyes büszkeségféle érzés tölt el, hogy miközben szinte minden bizonytalanná vált körülöttünk, mi mégis meglepően nagy bátorsággal, nagy bizakodással, valójában óriási bizonyítási akarással vágtunk bele nagyszabású szakmai kísérletekbe. Nagyot és merészet álmodtunk, és így született meg a BMK szervezésében a Népstadion Szoborkertben az a gyermeknapi fesztivál, amely már az első évben is a főváros akkor leglátogatottabb nagyrendezvényei közé sorolhatta magát. Több szempontból is különleges vállalkozás volt ez a hatalmas, egész napos rendezvény. A helyszín, a hatalmas terület alapvetően determinálta a rendezvény méreteit. Nagy kihívás volt, hiszen a BMK a Budai Ifjúsági Park elvesztése óta ilyen óriási tömeget vonzó rendezvényt nem igazán szervezhetett. A Népstadion intézménye kiváló együttműködő partnerünk és támogatónk volt öt éven át. A Park egész területén dolgoztunk. Ötvenezer látogató fordult meg a rendezvényen, és volt olyan pillanat, amikor a nagyszínpadról úgy látszott, hogy azon a hatalmas területen egy gombostűt sem lehet elejteni. Újszerű volt, és szerintem komoly értéke is a rendezvénynek, hogy rendkívül sok partnerrel, szakmai és rokonszakmai szervezettel, szakemberek, művészek sokaságával dolgoztunk együtt. A rendezvény több ezer résztvevőjével és több száz közreműködőjével valódi fesztiválhangulatot, igazi karnevált varázsolt a Szoborkertbe. Az előkészítésnek és szervező munkának talán legkritikusabb pontja a finanszírozás biztosítása volt. Mivel a fenntartónktól nem kaptunk elképzeléseink megvalósításához plusz forrást, és ekkor még nem voltak nagyobb pályázati lehetőségek sem, a projektköltségeket saját erőből kellett megszerezni. Gyakorlatilag szponzori támogatásokból finanszíroztuk a rendezvényt, amelynek kiadási költségeit az együttműködő partnerek, önkéntesek felajánlásai mérsékelték. Gyermeknapi rendezvényünk évről-évre több hónapos előkészület után több tucat szervező aktív közreműködésével, igazi csapatmunkával valósulhatott meg. Hatalmas erőfeszítés, de jó munka, igazi közösségépítő projekt volt a BMK életében. (Margittai Katalin49) 1989-90. mind a bel-, mind a külpolitikában viharos időszak. Azokban a hónapokban sokan fel sem fogták, mi megy végbe körülöttünk és a nagyvilágban. Nekem sem voltak eget rengető céljaim éppen akkor. Csupán „csak” szerettem volna egy nagyszabású, látványos rendezvénnyel kedveskedni a gyerekeknek A célom az volt egyebek között, hogy a program úgy szórakoztasson, hogy ismereteket adjon, és egyfajta igényességet ébresszen a résztvevőkben; egy rendezvényen keresztül mutassunk több-

49

Margittai Katalin: 1970-ben középiskolai tanárként végzett az ELTE Természettudományi Karán, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett szociológus diplomát, később művelődésszervezőként felsőfokú szakirányú végzettséget. Pályakezdőként Gyöngyösön volt tanár, majd Budapesten egy nagyvállalat szakoktatási vezetője, vállalati népművelője.1979-től a Budapesti Művelődési Központban dolgozik módszertani munkatársként, 1985-ig a munkahelyi művelődés, illetve a művelődési otthonok intézményi szakfelügyelője volt. Ezt követően az ifjúsági csoportot vezette, majd igazgatóhelyettes lett. 1998-tól a BMK igazgatója.

154


SZAKMATÜKÖR 4. féle példát a szabadidő hasznos eltöltésére. Adjunk ötleteket csoportos és családi programokhoz, úgy, hogy a család minden tagja jól érezze magát. Szerettem volna valami újat, valami mást szervezni, mint ami akkoriban megszokott volt. Nagy szerepet játszott az újdonság varázsa, hiszen abban az időben nem voltak ilyen látványos, ekkora tömeget befogadó és megmozgató, családoknak szóló események. A különböző stílusú játszóházak inkább vetélkedtek egymással, mintsem építettek volna egymás módszereire, eredményeire. Volt a hagyományőrző, népies stílus, volt „modern”, volt művészeti stb. Addig elképzelhetetlennek tűnt, hogy ezeket egy helyen, egy időben szervezzük meg. Vagy koncertekre jártunk, vagy táncházba. Ezen a rendezvényen nem kellett választani. A színpadon szólt a popzene, és közben csuhébabát készítettünk, néhány méterrel odébb vásári komédiások produkálták magukat, de előtte ugyanitt ökomenikus Istentiszteletet tartottunk. Talán az egyik legmeghökkentőbb ötlet éppen ez utóbbi volt, hiszen a rendszerváltás pillanatait éltük éppen. Az ilyen kezdeményezéseknek még nem volt hagyománya. Pünkösdi műsort és egyházi éneket hallgatni a Pa-Dö-Dő után, gondoljuk csak el, a rendszerváltás kezdetén! A közönség azonban kitartott. Elfogadta a ajánlatunkat és csodálatos partner volt, ami évről évre újabb és újabb ötletek kidolgozására sarkallta csapatunkat. A Gyermeknap alkalmából – 1990 és 1994 között - öt éven át Gyermeknapi karnevál címmel szerveztem egésznapos programot a Népstadion és Intézményeihez tartozó Szoborkertben. A rendezvény főbb motívumai már évek óta bennem voltak. A karnevál szó abból adódott, hogy az első ötlet egy jelmezes felvonulás szervezése volt. Mivel a farsangi időszakban nagyon hideg van, ezért úgy gondoltam, a gyereknapnál keresve sem lehet jobb alkalmat találni egy gyerekeknek szóló maskarás programnak. Így egyik gondolat szülte a másikat, és az idő elteltével egyre konkrétabb kép alakult ki bennem arról, hogy milyen rendezvényt szeretnék létrehozni. Arra gondoltam, hogy ez az alkalom egyben legyen a szabadidős programválaszték egyfajta seregszemléje. Legyen egy helyen a legkülönfélébb tevékenységek sora, hogy ki-ki kedvére választhasson. Legyen egyfajta bemutatkozása olyan programoknak, melyekkel akkoriban még kevés gyermek találkozhatott. Kapjanak ízelítőt a résztvevők abból az igényes és színvonalas programválasztékból, melyet a szakma legjobbjai képviselnek. A Kispesti Munkásotthon népművelőjeként álmodoztam ezekről a dolgokról, de a kivitelezésre később került sor, amikor 1988 novemberében átkerültem a Budapesti Művelődési Központba. Álmaimat konkrét tervbe foglaltam, és kértem a BMK akkori vezetőségének engedélyét a program megszervezéséhez. Azt szerettem volna, hogy több művelődési intézmény összefogásával jöjjön létre a rendezvény, s ezáltal sok-sok szakmai műhely kapjon nagyobb bemutatkozási lehetőséget. Mint minden – anyagi és szakmai felelősségvállalást kívánó - újdonságot, ezt is kétkedve és félelemmel fogadták először. Az ötlet színe-java fennakadt a vezetői engedélyezés rostáján. 1989 tavaszára, egy – általam előgyermeknapnak nevezett program –gyermeknapi rendezvény terve összeállt. Az Almássy téri Szabadidő Központ csatlakozott társrendezőként. Helyszín a Margit-szigeti volt Úttörő Stadion lett. Az alapötletből több gondolatot tartalékoltam egy későbbi időpontra abban bízva, hogy egyszer mégis lesz alkalmam az eredeti terv megvalósításra. A rendezvény a következő évek főpróbája lett. Nagyon jól sikerült. A közönség és a szakma visszajelzése egyaránt pozitív volt. Már ezen a rendezvényen is a sokoldalúságra törekedtünk. Kreatív foglalkoztatók sora várta a közönséget. Egyik érdekes színfoltja volt a napnak az a társasjáték, ahol élő állatok voltak az egyes állomásokon. A Margit-szigeti Állatkert lakóit sikerült kölcsönkérni erre a napra, kicsik és nagyok legnagyobb örömére. 1989 őszén Margittai Katalin személyében új csoportvezetőm lett, akinek a mai napig hálás vagyok azért, hogy bízott bennem, és vállalta a felelősségét egy új kezdeményezésnek. Személyes kiállásának és tevőleges segítségének köszönhetően a BMK akkori igazgatója, Tarján Béláné is engedélyezte a programot, és maximális önállóságot biztosítva lehetőséget teremtettek a karnevál megvalósításához.

155


SZAKMATÜKÖR 4. Tudtam, hogy nagy fába vágom a fejszémet. Ennek a programnak a megszervezésénél is – mint minden munkámnál - az első lépés az volt, hogy létrehozzam azt a csapatot, akikkel hosszútávon együtt fogok dolgozni. A lebonyolító stáb a BMK munkatársaiból és néhány budapesti ifjúsági klub vezetőjéből állt össze. Hátra volt még a legnagyobb kihívás, a helyszín megszerzése. Egy kora téli napon megilletődötten kopogtattam be Margittai Katival a Népstadion és Intézményeinek főigazgatói ajtaján. Minden félelmem dacára nagyon könnyen sikerült a hőn áhított helyszínt megszerezni. A következő, mindent eldöntő találkozón ismertem meg Molnár Zoltánt, a terület vezetőjét. Tőle és munkatársától, későbbi utódjától, Szőcs Csabától rengeteg segítséget kaptunk. Az intézményvezetővel történt ismerkedő beszélgetés után néhány napon belül megjött a pozitív válasz, hogy a Szoborkertben megszervezhetjük a Gyermeknapi Karnevált, és a Népstadion és Intézményei örömmel csatlakozik társrendezőként a programhoz. Már majdnem minden összeállt, csak egy „apró” dolgot kellett megoldanunk, a pénzt. Óriási szerencsénk volt. Mivel korábban néhány évig a Magyar Televízió Gyermek és Ifjúsági osztályán dolgoztam mint rendezőasszisztens, ismertem néhány szerkesztőt. Sikerült elérni, hogy a TV élőben közvetítse a programot. Ennek köszönhetően már könnyen találtunk szponzorokat is. Szabó György propagandista kollégámnak köszönhetően a fő támogatónk a Centrum Áruházak vállalat volt. A nagy nap reggelén vacogó fogakkal vártuk az első látogatókat. A legmerészebb álmomban sem számítottam akkora létszámú közönségre, mint ami a valóság volt. Közel harmincezer ember vett részt a rendezvényen. Hogyan értük el? Amellett, hogy nagy volt rá az igény természetesen óriási propagandamunkát fejtettünk ki már április elejétől. A plakátháború kezdeti időszakát éltük akkoriban. Gyermeknapi plakátjainkat főleg éjszaka, illegálisan ragasztották a profi plakátozók, de azért hivatalos formában is megjelentek a MAHIR hirdetőoszlopain. Szórólapokat küldtünk a fővárosi művelődési intézményekbe, iskolákba, valamint a főváros legforgalmasabb pontjaira. Leglátványosabb akciónk az volt, hogy a rendezvényt megelőző hétvégén a város néhány pontján bohócruhás animátorok hívogattak a rendezvényre. Ezzel párhuzamosan egy kis tűzoltóautó járta a várost, melynek tetején ugyancsak bohócruhás gyerekek ültek, és a kocsiról osztogatták a szórólapokat. A tűzoltóautó oldalán a rendezvény óriásplakátja volt. A propagandában nagy segítséget nyújtott a TV, a Rádió és néhány napilap is. Az előpropaganda része volt két felhívás is: - rajzversenyt hirdettünk, és a beküldött rajzokat a helyszínen kiállítottuk, (rengeteg rajzot kaptunk, és vidékről is küldtek szép számmal). - amatőr csoportoknak bemutatkozási lehetőséget ajánlottunk. (Az ún. Amatőr Pódiumra is bőven akadt jelentkező. Voltak olyan vidéki iskolák, amelyek éveken át visszatértek és produkcióval készültek a Gyermeknapi Karneválra.) A program megvalósításánál az egyik vezérgondolatom az volt, hogy a tömeges rendezvényen belül meg kell oldanom azt, hogy személyesen érintsük meg a közönséget, majd a nap vége felé egy nagy közös „buliba” álljon össze az egész. Ennek érdekében az óriási szoborkertet kicsi terekre osztottam fel. Minden térnek megvolt a maga funkciója, és ebből adódott az elnevezése, (pl. társas és társasági játékok tere, mesterségek utcája stb.). A látkép a következő volt: a Szoborkert Sport Aréna felőli végén állva balra az aszfaltozott részen (a mai SAAP csarnok helyén) volt a technikai-sportjátékok tere. Az aszfalt és a futópálya között húzódott a Vásárosok utcája, mely az Olimpiai csarnok előtt telepített Mini-vidámparkig vezetett. Az Aréna felől nézve a szobrok között a füves részen haladva körbe, az első helyszín a Felnőttmegőrző, amely egy régi kisvendéglő hangulatát próbálta felidézni. Utána az Állatiakadálypálya állt, ahol állatokról elnevezett (az állat valamely tulajdonságát idéző) ügyességi

156


SZAKMATÜKÖR 4. állomások várták a gyerekeket. (Pl. a lajhár állomáson két fa közé kifeszített kötélen kellett végigmászni.) Mellette lett kialakítva a Mini-Cirkusz. Talán ez a helyszín a legmarkánsabb példája a tér látványos átalakításának. Itt cirkuszi lakókocsik alakították az „u” alakú teret. Középen egy kerek porond volt, az „u” alakzat nyitott végén egy lépcsőzetes nézőtér állt. Mellette volt a Bébi-pihenő pavilon. Utána, egészen a nagyszínpadig a Mesterségek utcája várta a vendégeket. A „Torony” épület előtt építettük fel a hatalmas színpadot. A túloldalon visszaindulva, először a Sport és ügyességi játékok tere állt. Mellette a még újdonságnak számító légvár pöffeszkedett hívogatóan. Középen alakítottuk ki a Játékudvart. Visszatérve a kert végére a nagyszínpaddal szemben állt egy kisebb színpad, azaz az Amatőr Pódium. A kert több pontján Információs pavilonok segítették a könnyebb eligazodást. A személyes kapcsolatokat a Bohócjelmezes animátorok segítségével tudtuk elérni. Ők egész nap a látogatók között járkáltak, és segítették őket a különféle programok közötti eligazodásban. Segítséget nyújtottak abban is, hogy könnyedén bekapcsolódjanak az érdeklődők a különböző foglalkozásokba, játékokba. Sokan a játék öröméért, sokan a versengés szellemében a nyereményekért álltak be játszani. Minden korosztály részére volt ajánlatunk. A nap csúcsa a karneválherceget és hercegnőt választó játék döntője és az azt követő jelmezes felvonulás volt. A jelmezes felvonulás óriási attrakció volt. A különböző csoportok színpompás és ötletdús jelmezkölteményekkel leptek meg minket. A helyszínen a nap során a gyerekek közösen készítettek egy közel húsz méter hosszú sárkánytestet. A sárkány fejét a kézművesek már előre elkészítették. A felvonulást a kecskeméti Maskara együttes vezette fel óriási gólyalábakon. Egy dramatikus játékot is eljátszottak a hangulat fokozása érdekében. Őket követte az óriási sárkány, mely alá azok a gyerekek álltak be, akik nem hoztak jelmezt. A sárkányt követték a beöltözött csoportok. A herceget és hercegnőt választó játékba mindenki bekapcsolódhatott. A nap során a különböző helyszíneken lehetett pontot gyűjteni. A legtöbb pontot összegyűjtő lányok és fiúk kerültek be a döntőbe. Például az egyik esztendőben a gyereknap egybeesett a Pünkösdi ünneppel. Ennek jegyében az egyik helyszín neve a Hitünk Háza elnevezést kapta.(Ez ma, a kisegyházak virágzásának és a történelmi egyházak hagyományos rendezvényeinek reneszánsza idején természetesnek vett esemény, a szocializmus vallásellenes időszakában, és még utána jó pár évig forradalmi programnak számított.) Házigazda Diószegi László lelkipásztor volt, aki a Pünkösd, a pünkösdi szokások megismertetésével várta az érdeklődőket, természetesen sok játékkal és zenével. A játékok megszervezésében bőven merítettünk a népművészeti hagyományokból és a népi játékokból. Ebben az esztendőben nem Karnevál Herceget és Hercegnőt, hanem Pünkösdi Királyt és Királynőt választottunk a játék során. A döntőben külön-külön mérkőztek meg a leányok és a legények a koronáért, vagyis ebben az esztendőben a koszorúért. Az első próba a kakasviadal volt. A versenyzők fejére kartonból készült „kakasfej”- szerű süveget raktunk. Egymással szemben felálltak a versenyzők, akik kezüket a mellükön karba fonták, féllábon álltak és vezényszóra megindultak egymás felé. A cél az ellenfél feldöntése vagy arra késztetése, hogy a másik lábát a földre tegye. A győztesek jutottak tovább. A második próba a párviadal volt. A versenyzők fejükre papírtollal ékesített sisakot vettek, kezükben tompa végű papírkardot fogtak. Az ellenfél sisakjának díszét, a papírtollat kellett levágni. A győztesek bejutottak a harmadik próbára, mely a nyilazás volt. A versenyzőknek a nyílvesszőt egy feldobott karikán kellett átlőni. A negyedik próba a rönkhúzás volt. Az egymással szemben álló két versenyzők a kötél két végét – amely középen a rönkhöz van kötve – a kezükbe fogták. A rönktől jobbra és balra 1 m-es távolságban vonalat húztunk. Vezényszóra kellett elkezdeni a kötél húzását. Az a versenyző nyert, aki a rönköt a hozzá közelebb eső vonalon áthúzta.

157


SZAKMATÜKÖR 4. Az ötödik, egyben utolsó próba a májusfa megmászása volt. Erre a célra egy speciális májusfát állítottunk fel a színpad mellett. A gyerekek feladata az volt, hogy minél gyorsabban megmásszák a fát, és minél több ajándékot szedjenek le a fáról. A királylány jelölteknek az utolsó fordulóban bekötött szemmel kellett minél több virágot összeszedni, adott idő alatt. A győztes gyerekeket megkoszorúztuk, és körbekocsikáztattuk az ötszáz méteres futópályán. A kocsit a kevesebb pontszámot elért gyerekek csoportja kísérte. A Téka együttes zenéjére énekelve haladt körbe a vidám menet. Majd a színpad elé érve kialakítottuk a táncházat. A napot gyertyás felvonulás és tábortűz zárta. Egy másik alkalommal, a zárókoncert után skót táncházat szerveztünk. Egyszóval igyekeztünk minden évben némi újítást is bevezetni a hagyományos felállás mellett. A megszokott tereken belül minden évben több újdonság is várta a vendégeket. Volt olyan esztendő, amikor az első ezer érkezőt a régi időket felidézve kaláccsal és kakaóval vártuk. (Elgondolható, hogy ennek az akciónak a kivitelezése sem volt mindennapi feladat. Már hajnalban a stáb nagy része a kalácsot darabolta.) A programválaszték a maga nemében igazán pazar volt. A lentebb mellékelt műsorfüzetből látszik mi minden várta a nagyérdeműt ezen a napon. Ez az esemény, úgy érzem, nem csak a résztvevőknek, de nekünk rendezőknek is rengeteg élményt adott. Hiszem, hogy akik ebben a rendezvénysorozatban évekig együtt dolgoztunk, nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttünk, és ennek látványos nyoma van a további munkánkban. Minden szakmabelinek kívánom, hogy legyen lehetősége álmai megvalósítására, és legyen része a vele járó sikerélményben!

A III. Gyermeknapi Karnevál műsorfüzete 1992-ből A Gyermeknap az egyik kedvenc ünnepem! Nem tudom, Ti hogyan vagytok vele, de én szeretem az ünnepnapokat. Jó érzés egy kicsit kizökkenni a megszokott napirendből. Készülődni, tervezgetni: mit vegyünk fel, milyen meglepetéssel kedveskedjünk szeretteinknek? Vannak kedvenc ünnepeim. Ezek közé tartozik a gyereknap. Miért? Azért, mert tulajdonképpen minden ember gyerek. Vagyis valakinek a gyermeke. A „gyerek” kifejezés nálam nem korosztályi határt jelent. Gyereknek lenni csodálatos dolog! Vannak időszakok, amikor rossznéven vesszük, ha gyereknek minősítenek bennünket. Ez úgy 13 és 18 éves kor között különösen így van. Aztán van amikor jó, és én tudom, van amikor újra jó szembesülni azzal: gyerek vagyok. Szüleim gyermeke. Higgyétek el, addig jó – legyen az harminc, negyven vagy még idősebb az ember, – amíg valaki úgy szólítja: kislányom vagy kisfiam. Ekkora boldogság csak azzal hasonlítható össze, amikor eljön az a pillanat, hogy Te magad mondhatod: gyermekem. Tehát én abból az egyszerű tényből indultam ki, hogy minden ember valakinek a gyermeke, vagyis kortól függetlenül, akár élete végéig is gyermek maradhat. Így most veszem a bátorságot, és minden 0 és 110 év közötti gyermeket szeretettel meghívok a Budapesti Művelődési Központ és a magam nevében a III. Gyermeknapi Karneválra.! Kedves fiatal és idősebb gyermekek, ünnepeljük vidáman, boldogságban, egészségben ezt a napot. Tóth Judit Nagyszínpad Műsorvezető: Cintula (Keresztes Tibor) 9.50 A Tűzoltó zenekar bemutatója 10.10 Megnyitó 158


SZAKMATÜKÖR 4. 10.15 Mikola Péter énekel 10.30 100 Folk Celsius együttes „Miki Manó” c. műsora 11.30 Kick-Boksz bemutató 12 és 13 óra között légiparádé: Bessenyei Péter műrepülő, világbajnoki 2. helyezett közreműködésével. Ejtőernyős bemutató. 13.00 Szeánsz együttes 13.30 MOMÓ 14.00 Exotic együttes 14.30 Pályázati eredményhirdetés 14.45 A BMK jazzbalett csoportjának bemutatója 15.15 Trombi 05 – zenés műsor sok játékkal, vezeti Janicsák István 16.00 Karnevál herceg és hercegnő választás (döntő ügyességi játék) Eredményhirdetés Jelmezes felvonulás Táncház a Mező együttessel 17.00 Pa-Dö-Dő élő koncert

Örökségünk hagyományaink Népművészeti-kézműves játszóház Vezeti: Székely Éva Rongybaba készítés, szövés, ékszerkészítés (fémből, lószőrből), gyöngyfűzés, bőrözés, nemezelés, kosárfonás, mézeskalács sütés és díszítés, textilfestés, gyékényezés, játékkészítés szalmából, fonás, előnyomás és hímzés, agyagozás. A helyszínen üzemel a BMK Guzsalyas boltja, ahol a különféle alapanyagokat az otthoni foglalkozásokhoz meg lehet vásárolni. Játék-udvar Régi és majdnem elfelejtett társas és társasági játékok bemutatója, tanítása. Foglalkozásvezető: Szirmainé dr. Kövessi Erzsébet További programok az udvarban: játékos fejtörők, sakk és GO bemutató és verseny, papírkészítés a DUNA-PACK merítőgépével, virágkötészet, játék- és bábkészítés, ORIGAMI bemutató, sárkánykészítés. A képzőművészeti pályázatra beküldött alkotásokból kiállítás. (Eredményhirdetés 14.30 körül a nagyszínpadon) CERBONA termékbemutató és ingyenes kóstoló. Csoki Tőzsde, vezeti: Dunai Attila. Rendkívüli alkalom: az első 30 jelentkező 3.000 fabatka induló tőkét kap! A tőzsde zárása után a részvényeket 24 karátos marcipános csokira váltjuk be. Marcipán szobrászat a Szamos Marcipán cukrászainak vezetésével. Gyermeknapi marcipán-szobrászverseny. A legszebb alkotások készítői külön jutalmat kapnak. Amatőr Pódium 10 és 15 óra között: Gyermek és ifjúsági csoportok bemutatói (előzetes jelentkezés alapján). Figyelem! A pódiumon bemutatott produkciókra szavazni lehet. A szavazatok alapján a legsikeresebb csoportok előadói külön jutalmat kapnak. 15 órától ugyanitt csoportos jelmezverseny. (Jelentkezés 14.30-ig az Amatőr Pódium színpada mellett.) 18 órától a Körcsarnokban Amatőr Táncverseny

159


SZAKMATÜKÖR 4. Előzetes jelentkezés alapján 14 éven felüli párokat várunk. A legjobb táncospárt és az őket delegáló klubot is jutalmazzuk. --Egyéb programajánlat: 9.30 –kor Ökomenikus Istentisztelet a Körcsarnok mellett. 10 és 17 óra között a 2 éven aluli családtagok pihenését, tisztába tevését biztosítja a Bébi Pihenő. Egész nap üzemel a Mini-Vidámpark, a Vásárosok utcája, és a Légvár. Hideg-meleg ételek, hűs üdítőitalok kaphatók a Büfékben. Mini-Cirkusz Találkozás artistákkal, bűvészekkel. Aki bátor, az kipróbálhatja a különféle cirkuszi eszközöket, (pl. gólyaláb, gumiasztal, egyensúlyozó-drótkötél, óriásgömb, stb.). Sztárvendégek: Ungár Anikó bűvész Dolák-Saly Róbert énekes Porondmester: Giczi István 10.30 Cirkusz-nyitány Gyermekbűvészek bemutatója 11.00 Ügyességi vetélkedő 12.00 Az Artistaképző Intézet növendékeinek bemutatója, Szakáts Ildikó igazgatónő vezetésével 13.00 Bohócparádé 13.30 Játékos vetélkedő 14 és 16 óra között Gyermeknapi Gála kiváló cirkuszművészek és bábművészek közreműködésével. 16 játék cirkuszi eszközökkel, beszélgetés az artistákkal. Felnőttmegőrző Kedves Gyerekek! Ez az a hely, ahol anyut, aput és a nagyszülőket nyugodtan magukra lehet hagyni. Vigyázunk rájuk és gondoskodunk szórakoztatásukról! 10.30 Forrás Csaba egyensúlyozó Giczi Tamás bűvész 11.00 Sóder duó 11.30 Játék 12.30 Fábri Pál ping-ponglabda zsonglőr 13.00 „Ki nyer ma?”- zenei vetélkedő, vezeti Markos Rezső 13.00 Defekt duó 13.30 Divatbemutató (a BMK Divat-iskolájának közreműködésével) 14.00 Szkander bemutató és verseny 15.00 Sóder duó 15.30 Játék 16.00 Főnix –hasbeszélő és zsebmetsző 16.30 Játék Sportversenyek Jelentkezés a főbejáratnál lévő Információs pavilonban 9.30 és 10.15 óra között. 10.20 órakor Hosszútávú váltófutás. (5 fős csapatok részére) 11.30 órakor 400-m-es futás (több korcsoportban)

160


SZAKMATÜKÖR 4. Kötélhúzás (15 fős csapatok részére) 10.30 és 14 óra között családi ügyességi versenyek Technikai-sportjátékok Tere 10 és 17 óra között - Mini-motor és Go-kart bemutatók (Palota-Pestújhely SE) közben: - Gyermek kerékpár verseny - VW Bogár Buli (A magyarországi Bogarasok Klubja) - Autóvezetés! A 10 éven felüli gyerekek kipróbálhatják az autóvezetést, természetesen szakképzett oktató mellett. - BMX, Gördeszka bemutató - Görkorcsolyás és kerékpáros ügyességi versenyek - Görkoris biatlon verseny - Autó visszahúzás – a Kötélhúzó Egyesület bemutatója - Mini motor és Go-Kart verseny a BS melletti gépkocsi parkolóban.

161


SZAKMATÜKÖR 4.

Szalkai Lajos: Közművelődés a Budapesti Nemzetközi Vásáron 1981-82-ben (Pallagi Ferenccel50 készített interjú alapján) Fiatal kollegák az utóbbi években olyan programokat visznek a Szigetre, ami lehetővé teszi a szigetlakók számára a művelődési házak rendezvénykínálatának megismerését. Az idén májusban a Budapesti Népművelők Egyesülete megrendezte a Kincs(e)M Majálist, ahol a cél ugyancsak a közművelődési intézmények tevékenységének bemutatása volt. A szakma újabb generációi talán úgy tudják, hogy ezek a kezdeményezések előzmény nélkül valók, pedig az első hasonló próbálkozások a nyolcvanas években voltak, ekkorra nyúlik vissza a BNV Művelődési Pavilonok története… Próbáltam rajta gondolkodni, de konkrétan nem tudom megmondani, hogy mi volt a magyarázata, (ideológiai háttere?) annak, hogy a Fővárosi Tanács művelődési pavilont akart a Budapesti Nemzetközi Vásáron. Én az elsőbe akkor cseppentem bele, amikor az gyakorlatilag már készen volt. ’81 szeptember 1-én léptem be a Budapesti Művelődési Központba, akkor már Szabó Feri 51 nagy lendülettel és őrületes tempóban csinálta a pavilont kinn a BNV-n. Ekkorra már megtervezte, hogyan nézzen ki, milyen tartalommal töltődjön meg, de még többszáz program volt, amit konkrétan meg kellett szervezni. A határidő szorította, de az igazi nehézséget nem ez, és nem is a nagy mennyiségű munka jelentette neki. Sokkal inkább az, hogy nem volt helyismerete, nem nagyon tudta, hogyan működik a BNV. Kiderült, hogy ez egy számunkra rendkívül idegen és rideg üzleti világ, itt a lélegzetvételt is pénzért adják 52. Ha kitaláltuk például, hogy ide vagy oda még villany kellene, akkor jött egy nő, felírta és azt mondta: ennyi meg annyi forintba kerül. Nem tudom pontosan, hogy Feri miből gazdálkodott, de erősen frusztrálta őt ez a kettős szemlélet, s az egész helyzet. Én meg az ifjú sármőr bűbájával ottan udvaroltam, hercigeskedtem, és végül egy idő után én voltam az összekötő a BNV-s lebonyolítók, a BMK és a pavilon között. Magának a pavilonnak az előkészítése a rendezvényre is hihetetlen nagy műszaki feladatot jelentett akkor: színpadot ácsolni, hangosítást szerezni stb. A különböző művelődési házakból darabokban szedtük össze a hangosításhoz szükséges eszközöket, ami természetesen otthon a saját művelődési házában kiválóan működött, csak amikor összeraktuk, akkor nem működött. Így hát szereztünk hozzá technikusokat, hogy megszólaljon. Megszólalt, de rettenetes volt. Jöttek a különféle együttműködő cégek, például emlékszem, a Budapesti Természetjáró Szövetséggel elterveztük, hogy a pavilon melletti szabad területen felállítunk egy sátrat nekik, ahol ők bemutatnak búvárruhát, meg nem tudom micsodát, hogy ők is ottan produkálják magukat. Majd kiderült, amikor elkezdtük a sátrat építeni, hogy azt nem lehet, mert a BNV-től nincs hozzá engedélyünk. Óriási vita volt, hogy ez benne van vagy nincs a szerződésben, s ha benne van, akkor fizetünk vagy nem fizetünk érte, ha nincs benne, engedélyezik vagy nem engedélyezik. Remé50

Pallagi (Szabó) Ferenc: újságíró, a 80’-as évek elején a Budapesti Művelődési Központban intézményi szakfelügyelő. Eredeti végzettsége KLTE történelem- népművelés szak. 1977-1983 között Szentendrén, Tatabányán, Budapesten népművelő. 1983-tól újságíró. Aranyolló díjas. Főbb művei: Terített betli, Tízezer perc. 51 Dr Szabó Ferenc: 1981-ben a Budapesti Művelődési Központ felnőttnevelési szakfelügyelője, az első BNV pavilon főszervezője. Később, 1993-ban bekövetkezett haláláig - a Fővárosi Tanács főtanácsnoka. Számos felnőttképzési és közművelődési kezdeményezés generálója, illetve továbbfejlesztője (Dolgozók Iskolája, Gyorsolvasás stb.), máig népszerű kiadványok elindítója, illetve szerkesztője (Tipp, Munkajogi kézikönyv stb.). 52 Fiatal olvasóink kedvéért jegyezzük meg, hogy a ’80-as évek eleje még a nagy állami „közös”-ben gondolkodás időszaka, azon belül akár nagy értékű tulajdonok is könyv-jóváírással gazdát cseréltek. Ekkor a piaci szemlélet nem csak a kulturális, de még a vállalati szférában sem volt általános. A BNV - talán éppen a nemzetközi kereskedelemhez kötődése okán - a kivételhez tartozott.

162


SZAKMATÜKÖR 4. nyünk sem volt arra, hogy leüljünk két percre egymással megbeszélni, hogy miért is csináljuk ezt az egészet, nyomtuk mint az őrült, és ahhoz képest a dolog, hogy is mondjam csak, működött. A működés abban látszott, hogy rengeteg ember bejött, sokan találtak maguknak valami érdekeset, valami szórakoztatót. 53Az

első megjelenés minden szempontból úttörő jelentőségű és úttörő jellegű volt. A kezdeti gondolatok szerint tíz napon át minta művelődési házat kellett volna működtetni, ez azonban több szempontból is képtelenségnek bizonyult. Nem lehet egyetlen vállalkozás keretei között bemutatni a művelődési otthonok szerteágazó és bonyolult tevékenységrendszerét, ugyanakkor a közművelődés intézményrendszere lényegesen több, mint a művelődési otthon hálózat. A könyvtártól a múzeumon át a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatig számtalan szervezet foglalkozik a tanulni, művelődni, szórakozni vágyó állampolgárral. Meg kellett tehát találni azt a rendező elvet, amely mentén a legkülönfélébb intézmények egységesen szolgálják a közös célt, a látogató üdvét, szórakozását. Nem kis feladatot jelentett az sem, hogy megtaláljuk azokat a kapcsolódási pontokat, amelyekhez kötődve a művelődési pavilon szerves része lehetett a nemzetközi vásárnak mint működő egésznek. Az első bemutatkozásnak legnagyobb gyengesége az volt, hogy gyakorlatilag nem volt intézményesítve. Egy ember kapta feladatául - Szabó Feri -, a többiek úgy távolról figyelték, hogy milyen jópofa flikk-flakkokat csinál ez ott fenn a kupolában 35 méter magasan, és talán még ki sincs kötve, meg nincs alatta biztonsági háló. Egyébként a Fővárosban még valamikor tavasszal támadt ez a gondolat, aztán leültették az egészet, majd az utolsó pillanatban belenyomták Ferinek a kezébe. Rengeteget improvizáltunk, a lélekjelenlétünk mentett meg ezer helyzetet, no meg azok az emberek, akik részben a saját BMK-s csapatunkból, részben a külső együttműködő partnerek közül nagyon sokat beletettek, mert hittek abban, hogy ez jó dolog. 54Nemcsak

a zordabb gazdasági klímát ismertük meg a vásár szervezése és előkészítése során, de az együttműködésnek és a kooperációnak a fontosságát is. Több mint 50 intézménynyel, társadalmi szervezettel, termelő vállalattal és számtalan „alvállalkozóval” kellett folyamatos és hatékony kapcsolatot kialakítani és fenntartani. A vásár szervezésének talán egyik legnagyobb eredménye, hogy szinte zökkenőmentesen, olajozottan sikerült működtetni az együttműködés gépezetét. Csak remélni lehet, hogy ennek eredményei a mindennapi munkába is átkerülhetnek majd. Népművelők és gazdasági szakemberek, technikai munkatársak és foglalkozásvezetők tisztességes, közös munkája volt szükséges ahhoz, hogy ez a rendezvény sikeres legyen… A kezdeti sikerek láttán aztán egyre többen felvállalták a rendezvényt, olyannyira , hogy a hetedik, nyolcadik napon, amikor már a pártközponti nagyfőnökök is eljöttek, őket már nem mi vezettük körbe, akkor már lehetett a pavilonnal reprezentálni. Mint tudjuk, a sikernek sok szülője van, a kudarc meg árvagyerek. A siker okán tehát eldőlt, hogy lesz második is, ezért a következő évben, több hónappal előbb mint elődöm, megkaptam a feladatot, hogy az újabb művelődési pavilont én csináljam. Ezúttal hosszan zajlott az előkészítési szakasz. Módszeresebben átgondolhattuk, hogy a különféle funkcionális tereket hogyan választjuk el: információs blokk, kreatív foglalkoztató rész, műsorhelyszín, kiállítás. Ezek mellett és mögött is voltak terek szabadtéri programokhoz. Az előző év műszaki problémáit is sikerült a BEAG segítségével megoldani: komplett felszereléssel és hangosí-

53

A szemelvények Pallagi Szabó Ferenc: „A jó bor és a cégér avagy a közművelődés kalandjai a Budapesti Nemzetközi Vásáron” című írásából származnak / Budapesti Népművelő 1983/1 54 ua.

163


SZAKMATÜKÖR 4. tással vonultak ki. Azt gondolom, ez a pavilon tartalmában is sokkal átgondoltabb és tervezettebb volt, reprezentálta mindazt, amit az akkori közművelődési hálózat elő tudott teremteni. Okulva az előzményeken azzal kezdtem a pavilon szervezését, hogy elég keményen vívtam a BMK vezetésével, hogy nekem erre egy független apparátus kell, amelyik tudja, hogy neki ez a dolga, tehát nem szívességet tesz nekem, amikor ott dolgozik, hanem erre van felhatalmazása. A munkatársakat a feladatokhoz én választottam ki. A BMK-ban akkor volt egy klubmódszertani csapat, ahonnan kikértem Kovács Mártit55, mert kellett nekem egy olyan ügyvezető féle ember, amilyen korábban én voltam Ferinek. Márti nagyon jó választásnak bizonyult, fantasztikus táblázatai és folyamatábrái segítségével a legképtelenebb káoszban is rendet tudott csinálni. Irgalmatlan köröket írtam le naponta a pavilonon belül és kívül, de ha bent ültem az irodában és fölnéztem a falra, akkor is pontosan tudtam, hogy melyik helyszínen minek kell történni, és nagyon nagy találati aránnyal (bő 90% felett) ha kinéztem az ablakon, akkor ott, az történt. Azt pontosan tudtam, hogy én nem tudok többszáz produkciót kitalálni, többek között azért, mert nem is ismertem eléggé a terepet, azaz a budapesti közművelődési intézmények kínálatát. Ezen a ponton járult hozzá igazán a BMK szakfelügyelő-módszertanos csapata a rendezvény működéséhez. Még élt szegény Gyapjas Pista 56, akinek azt mondtam, hogy van nekem egy kis színpadom meg egy nagy színpadom, s te kezdjed mondani, kik azok a néptáncosok, akik itt felléphetnek. A drága Pistám a maga körülményességével lerajzoltatta a színpadot, megadatta a méreteket, a nap beesési szögét és utána három nap múlva azt mondta nekem, hogy akkor az első nap 12.30-tól ez az együttes, második nap 14.20-tól az a csapat lép fel. Beszállította nekem valójában, akit az ő területéről tudott hozni. Kempelen Tünde 57 ugyanígy a zenei oldalról, és más területekről is mindenki hozta a magáét. Tulajdonképpen ez volt az a matéria, amivel el tudtunk indulni. 58Kiindulási

tételünk az volt, hogy a rendezvény a nagyközönségnek szól, és a szabadidő problémáival foglalkozik. (A vásár jellege miatt direkt szakmai-módszertani tevékenységet felvállalni képtelenség lett volna, illetve a rendezvény önmagában kellett, hogy szakmai tanulságokat hordozzon.) A szabadidő tevékenységrendszere is túl bonyolult ahhoz, hogy teljes gazdagságában bemutatható legyen, ezért ebből is kiemeltünk néhány, véleményünk szerint fontos mozzanatot, és azok bemutatását szerveztük meg. Ezek alapján a pavilon tevékenységét négy alappontra építettük. Ezek sorában az első és a legfontosabb a játék volt… A közművelődési intézmények manapság mind többet tesznek a korszerű, kreatív játékkultúra elterjesztéséért. A nemzetközi vásáron naponta százakat ismertethettünk meg az egyszerű játék készítésével, használatával, a kézműves mesterségek alapfogásaival. Nemcsak gyermekeiket kísérő szülők, de óvónők és tanítónők is gyűjtötték az új módszereket, hogy a tanultakat mindennapi pedagógiai munkájuk során hasznosíthassák. A foglalkozások és bemutatók mellett a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum kamarakiállítása mutatta be a régi korok játékait. Ez a kiállítás a pavilon egyik legnépszerűbb attrakciója volt. A gyermekek játéka mellett lehetővé tettük a napjainkban nagyon népszerű logikai játékok bemutatóját is. A Budapesti Művelődési Központ Meleda klubja versennyel és előadással egybekötött klubnapot tartott a kevéssé ismert logikai játékokról. Jelen volt a játékok sorában korunk legmodernebb technikája, az integrált áramkörös számítógép is. Az egy-

55

Kovács Márta, korábban hollókői népművelő, a Hollókői Asszonykórus vezetője. A 80’ as évek elején klubmódszertani munkatárs, majd színjátszás szakfelügyelő a BMK-ban. 56 A népzene-néptánc terület módszertanosa és szakfelügyelője a 80’-as évek elején aBMK-ban. 57 Az ének-zene terület módszertanosa és szakfelügyelője, a KÓTA titkára, a 90-es évek elején történt nyugdíjazásáig dolgozott a BMK-ban. 58 A szemelvények Pallagi Szabó Ferenc: „A jó bor és a cégér avagy a közművelődés kalandjai a Budapesti Nemzetközi Vásáron” című írásából származnak / Budapesti Népművelő 1983/1

164


SZAKMATÜKÖR 4. szerűbb és bonyolultabb játékprogramok lepergetése nemcsak a játékszenvedély kielégítésére alkalmas, de a modern matematika szinte „észrevétlen” elsajátítására is. Alig lehet meghúzni a határt a játék és a hobby között. A felnőtt ember sokszor játékként éli meg hobbytevékenységét is. Ezek közül jó néhányat mutattunk be a pavilonban. A régi pénzeket, báli táncrendeket és érmeket gyűjtők mellett bemutatkoztak a történelmi hajómodellek építői, a kertbarátok és a macskatenyésztők, a kaktuszgyűjtők és az ínyencek is. Megjelenésüket szinte minden esetben nagy közönségsiker fogadta. Különösen népszerűek voltak az Óbudai Művelődési Ház gyűjtői és az ínyencklub kóstolóval egybekötött bemutatói. A TIT Budapesti Szervezetének Természettudományos Stúdiója nyolc érdeklődési kör tevékenységét kínálta fel a látogatóknak…. A hobby mellett az alkotás volt a legjelentősebb bemutatott terület. Ez a fogalom ebben az esetben az amatőr művészeti tevékenységeket és a népi díszítő művészeteket jelenti. A XIII. kerületi József Attila Művelődési Központ Moholy Nagy László köre tíz napon át foglalkozások sorozatát szervezte meg a pavilonban és környékén. Ezeken bemutatták az egyszerűbb grafikai sokszorosítási technikákat, az agyag, a gipsz és a papír megmunkálásának alapfogásait. A Budapesti Művelődési Központ Népművészeti Stúdiója Petrás Anna vezetésével szövő- és díszítőművészeti foglalkozásokat tartott. Munkájukkal nagy érdeklődést keltettek a látogatókban… Mindhárom eddig vázolt tevékenységi terület „legkisebb közös többszöröse”, a könyv is jelen volt a művelődési pavilon életében. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár fonotékát és információs központot működtetett, megismertetve szolgáltatásait, működési rendjét és bemutatva a nagyközönség előtt eddig kevéssé ismert speciális gyűjteményeit. A bemutatott művek és gyűjtemények kapcsolódtak a pavilonban folyó egyéb tevékenységekhez is. (Az ínyencklub bemutatóját szakácskönyv-bemutató és a FSZEK gasztronómiai gyűjteményéről szóló tájékoztató kísérte pl.) A művelődési hálózat akkor a költségvetési viszonyaihoz képest nagyon jelentős pénzeket költött a Pavilonra. Még úgy is, hogy mi ott művészi tökélyre fejlesztettük, ami a hálózatnak a napi működésére is jellemző volt: nevezetesen, hogy tarháltunk, koldultunk, ideologizáltunk; mondtunk varázsszavakat mint kultúra meg közművelődési feladat, meg Fővárosi Tanács, és egyszercsak megkaptuk, amire szükségünk volt. Mert akkor benne volt a közművelődési törvényben, hogy a vállalatoknak is dolga a közművelődés. Mindenki ki tudta pipálni, hogy mi támogattuk a BNV Művelődési Pavilont, és a következő évi jelentésébe ezt bele is tehette, mert a politikai hatalom ezt nem csak jó néven vette, de el is várta a gazdasági élet minden szereplőjétől. Ilyen módon nagyon sok mindenhez hozzá tudtunk jutni, mondhatnánk feltételrendszerünk nagyobb részét ebből teremtettük meg. A fellépőkhöz meg olyan módon jutottunk ingyen, hogy a fenntartókkal vettük fel a kapcsolatot, és a fenntartókon keresztül - az lehetett művelődési ház, szakszervezet, vagy vállalat - hoztuk oda az együtteseket, köröket, klubokat. Az fel nem merült a leglidércesebb álmokban sem, hogy bárkinek is fizettünk volna. Néhány egészen ritka kivétellel a teljesen külső profiknak fél vagy negyed gázsikat fizettünk. Őket leginkább Berki Tamáson keresztül tudtuk megtalálni, aki akkor a Népművelődési Intézet könnyűzenei referense volt, s így még ott is volt felajánlás jellege a dolognak. Együttműködtünk a megyei művelődési központokkal is, és rajtuk keresztül meg személyes ismeretségeken keresztül nagyon sok vidéki csoport, főleg néptáncegyüttes is fellépett, Kovács Márta is elhozta például a Hollókői Asszonykórust. 59Nemcsak

művelődési információkkal, de szórakoztató programokkal is vártuk a pavilonba látogató napi 20-25 ezer embert. Három színpadon mindennap 8-10 órányi programot rendez59

A szemelvény Pallagi Szabó Ferenc: „A jó bor és a cégér avagy a közművelődés kalandjai a Budapesti Nemzetközi Vásáron” című írásából származnak / Budapesti Népművelő 1983/1

165


SZAKMATÜKÖR 4. tünk. Ezek jelentős részét a közművelődési intézmények adták. A Szakszervezetek Fővárosi Művelődési Háza és a Csili egész napos programot készített. A fővároson kívül a Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár összefogva a Gödöllői Művelődési Központtal, egész napos program keretében mutatta be a megye közművelődését, folklórját. Egy alkalommal a Győr-Sopron megyei Művelődési Központ elküldte és felléptette kiváló ütős együttesét. Szerencsésebbnek volt mondható az Óbudai Művelődési Ház és a Józsefvárosi Művelődési Ház gyakorlata, amelyek nem ragaszkodtak egy különálló nap megrendezéséhez, hanem programjaikkal a tíz napon elosztva, gyakorlatilag folyamatosan voltak jelen a vásáron. Így több emberhez juttathatták el információikat. Az együttműködő intézmények segítségével a tíz nap során 120 önálló színpadi produkciót rendezhettünk meg. Ennek közel 50 százalékát a Budapesti Művelődési Központ adta. Az eddigi vázlatosan ismertetett szolgáltatások mellett néhány speciális lehetőséget is teremtettünk. A Posta Központi Hírlapirodája szabásminta-szolgálatot működtetett. A Magyar Sakkszövetség segítségével lehetőséget teremtettünk arra, hogy állandóan 10-12 táblán sakkozhassanak az érdeklődők. Még a szervezők sem hitték, hogy ilyen népszerű szolgáltatás lehet ez egy nemzetközi vásáron. Volt még egy nagyon fontos, a korra jellemző és a korszakot meghatározó jelenség: az egész közművelődési hálózat- így a Budapesti Művelődési Központ is – folyton kereste az új lehetőségeket, hogy saját létét, szükségességét bizonyítsa. Erre sarkallta a hetvenes évek közművelődési törvénye, amely a kultúra és a művelődési házak fontosságát hangsúlyozta. A népművelők nagy többsége kereste az utat a közönséghez. Mindannyian szereztünk olyan tapasztalatokat, hogy ha kinyitjuk a házat- ezek voltak a nyitott házak meg az előtéri kísérletek-, akkor egy csomó épeszű ember bejön, és velük sok mindent lehet kezdeni. Akkor már folyt egy csomó olyan kísérlet a szakmában, amely ezeket a nagyon statikus, nagyon vertikális struktúrákat megpróbálta szétverni, és igyekezett valamiféle horizontális struktúrában is gondolkodni. A művelődési pavilon kompromisszum volt két felfogás között: az egyik programszerűen „kiszerelő” intézményként működtette a művelődési házakat, a másik teret adott mindazon törekvéseknek, amik egy adott munkahelyi, baráti vagy lakóhelyi közösségben benne vannak. Egyfelől olyan volt ez, mint egy kisvárosi főtér, ahol összejöhettek az emberek, de másfelől minden ellenőrizhető volt, minden konszolidált volt, nagyjából minden a helyén volt benne. Valószínű ettől volt egy adott pillanatban elfogadható az irányító apparátus számára és ettől jelentett némi örömet, némi szabadságot- legalábbis illúzióját annak, hogy most kilépünk a megszokott keretek közül. A közművelődési intézménynek mint szervezetnek az önérdeke, tehát az önigazolási érdeke és az apparátusnak a nyitásra való hajlandósága hozta létre, ha úgy tetszik, ezt a két reprezentatív alkalmat. Mivel azonban nem volt mindenki hosszú távon érdekelt ebben, sok pénzbe került, sok energiát, embert követelt, továbbá félő volt, hogy növekedésnek indult volna a maga útján, ezért úgy gondolták, hogy nem kell ezt annyira erőltetni. 60A

vásár alatt és után bőséges sajtóvisszhangja volt a művelődési pavilonnak. A megjelent írások zöme üdvözölte ezt a kezdeményezést, támogatta a pavilon munkáját. Voltak olyanok is, akik fanyalogva fogadták, féltve tőle a kultúra tisztaságát, rettegve a vásár profanizáló hatásától. Úgy gondolom, hogy ez teljesen természetes jelenség, s ezzel csak az ilyen és hasonló rendezvények sikerét lehet érvként szembeszegezni. Nem csak a látogatók igen nagy számára gondolok – mint a sikert demonstráló bizonyítékra -, hanem arra a hatásra elsősorban, amely a közművelődési intézmények mindennapi munkájában is érezhető. A vásár hatására szakkörbe, klubba jelentkezőkre, a rendezvények megnövekvő közönségére és nem utolsó sorban

60

A szemelvény Pallagi Szabó Ferenc: „A jó bor és a cégér avagy a közművelődés kalandjai a Budapesti Nemzetközi Vásáron” című írásából származnak / Budapesti Népművelő 1983/1

166


SZAKMATÜKÖR 4. a vásáron látott új, érdekes közművelődési formák meghonosodására. Ezért érdemes művelődési pavilont rendezni! Valószínűsíthető, hogy ha megmarad a dolog, akkor az ellenőrzött élet, a programkiszerelő tevékenység nyer benne egyre nagyobb teret, vagy valamiféle kommercializálódás felé indul el, és akkor szórakoztató rendezvénnyé és művészeti csiri-csáré kirakodóvásárrá vált volna. Lehet, a későbbiek folyamán egy programszolgáltatás lett volna a vásár mellé. Hogy folyamatosan tudott volna -e működni és merre vette volna az irányt, azt sem lehet megjósolni, de időnként érdemes lett volna megkísérelni…

Sziget fesztivál - Civil sziget 2003. július 30 – augusztus 5. (Kaleidoskop rádióműsor – kulturális programajánló) Nem vitás, hogy (sátor)város épül az Óbudai-szigeten: lesz benne például rengeteg lakos, lesz benne rádió (a Civil Rádió és a Fiksz Rádió jóvoltából), helyi televízióadó (az M2-n késő este lesz az adás), rendelőintézet (amelynek meglátogatását remélhetőleg elkerüljük), posta, könyvtár (de még milyen könyvtár! élő könyvekkel…), és noná, hogy nem hiányozhat a művelődési központ sem. A Budapesti Művelődési Központ sátrában pontosan úgy érezheti majd magát az odalátogató, mintha egy művelődési házba térne be egy kis rekreálódásra: a BMK rezidenciája a Civil Szigeten naponta más és más fővárosi művelődési központ programjaiból nyújt egy kis ízelítőt. Július 30-án a Rákoscsabai Közösségi Ház munkatársai tartanak madzagszövő- és fonalékszerkészítő tanfolyamot, július 31-én a „marczisok” (v.ö. Marczibányi Téri Művelődési Központ) jóvoltából bárki kaphat hennadíszítést a bőrére, augusztus 1-én a Csokonai Művelődési Ház kollégái mutatják meg a bőrözés és a dekopázs technika fortélyait, augusztus 2-án az Almássy Téri Szabadidőközpont papírsárkány-készítő gyorstalpalóján hódíthatjuk meg az eget repülő papírcsodákkal. Augusztus 3-án a Budapesti Művelődési Központ selyemsál- és könyvjelzőkészítő foglalkozásán lephetjük meg magunkat és szeretteinket egy-egy selyemre pingált remekművel, augusztus 4-én a Pataky Művelődési Központ kihelyezett erői mutatják meg, hogyan is kell üveget festeni egyedi technikával, végezetül augusztus 5-én gondoljunk az otthoniakra is – a XII. kerületi Művelődési Ház kalauzolásával csecse kis képeslapot készíthetünk (csak a postás el ne csaklizza!), szuvenírként pedig agyagnyakéket festhetünk. A foglakozások minden nap 12.00 és 17.00 óra között kezdődnek. Kézműves-foglakozásokkal azonban még nem ér véget a programkínálat (jól is néznénk ki, ha így lenne), hiszen a szellemnek is kell egy kis betevő: 15.00 és 17.00 óra között a vitatkozó (nem kötekedő) kedvűek élhetik ki disputáló hajlamukat a BMK-szervezte kerekasztal beszélgetéseken: az első napon épp ezért érdemes is részt venni a szónokképzésen, hogy az elkövetkező napokban frappáns megjegyzésekkel fűszerezhessük az entellektüel beszélgetéssorozatot a kulturális jelenségekről. Olyan sokat ígérő témák lesznek, mint „Reklámesztétika” (Réz András vezényletével, július 31-én), vagy „Élet és hagyomány” (Frank-Kiss Judit moderálja augusztus 1-én). Ezen kívül szó lesz még a mindennapi mítoszokról (augusztus 2-án), az asztrológia lehetőségeiről (augusztus 3-án), az utolsó, augusztus 4-i kerekasztal-beszélgetés pedig egy olyan parádés témát jár körbe, mint a virtuális közösségek (chat, fórum, blog) léte és működése. Július 31-én és augusztus 1-én nem mindennapi könnyűzenei kalandozásra invitálja a BMK által fenntartott Budapesti Kulturális Szaknévsor a szigetelőket: csütörtökön (július 31.) a Civil Sziget Nagyszínpadán a „rovar17” elektronikus kísérleti zenéje sokkolja majd a hallgatósá-

167


SZAKMATÜKÖR 4. got 22.00 órától, másnap (augusztus 1.) viszont könnyedebb vizekre evezünk, mert 18.00 órától a „Trafik” nevű alternatív rockformáció kedveskedik a füleknek és a szíveknek.

Kincs M(űvházak) Majálisa Családi, baráti vasárnap az ORCZY-KERTBEN 2005. május 22-én 10-22 óráig (Megjelent a BMK 2005. évi májusi honlapján) Első alkalommal kerül megrendezésre a közművelődési intézményrendszert népszerűsítő fesztivál, melynek a szervezők a Kincs M(űvházak) Majálisa nevet adták. Május 22-én több mint negyven művelődési ház programjától lesz hangos a VIII. kerületi Orczy-kert. Kincs M(űvházak) Majálisa névre keresztelték azt az egész napos hagyományteremtő szabadtéri fesztivált, melyen a fővárosi és Pest megyei művelődési házak legjobb produkcióit, előadóit ismerheti meg a közönség. Az Orczy-kert nagy rétjén 23 sátorban 33 művelődési ház várja az érdeklődőket: foglalkozások, vetélkedők, bemutatók, ismertetők, játék minden mennyiségben. Vásár, virsli és vurstli! 4 színpad és még több játékhelyszín, árnyas fák, tópart, játszótér – kikapcsolódás a család minden tagjának! A programot táncházak, koncertek, táncbemutatók, kézműves foglalkozások, egészségmegőrző programok, sport és ügyességi vetélkedők, környezetvédelmi bemutatók és előadások, bioés játékvásár színesítik. A majális több színpadon és helyszínen zajlik majd. Az eseményhez már negyven művelődési ház és több országos civilszervezet is csatlakozott. A május 22-i KincseM – Művházak Majálisán többek között fellép: A Téka együttes, a MÉZ zenekar, Cerbul de Aur román néptáncegyüttes, a Csürrentő moldvai, a T’rakija zenekar balkáni táncházi együttesek, a Jamboree zenekar, Animal Canibal és az Astra bábegyüttes… és még sokan mások... A rendezvényt a Budapesti Népművelők Egyesülete szervezi azzal a nem titkolt szándékkal, hogy felhívja a figyelmet a közművelődési intézmények értékes, sokszínű, elérhető és megfizethető tevékenységére, melyet nem a profit hajhászása, hanem az értékteremtés, értékmentés, hagyományőrzés, a helyi közösségek megerősítése és a minőségi szórakoztatás fémjelez. Az intézmények behálózzák az országot, a legtöbb kistelepülésen ugyanúgy megtalálhatók, mint a fővárosban. Tevékenységük a társadalom széles rétegének szolgál kapaszkodóként, kapocsként a kultúrához, művelődéshez, felnőttoktatáshoz. Dacolva globalizációval, kulturális trenddel, gazdasággal. Mindennapi kincs, melyet nem övez média és sajtóvisszhang. Mert megszoktuk, mert természetes, mert van… A szervező Budapesti Népművelők Egyesülete célja, hogy az idén hagyományteremtő szándékkal indított kezdeményezés jövőre az ország minden megyéjében azonos időben kerüljön megrendezésre. A rendezvény külön érdeme, hogy a résztvevő intézmények és civilszervezetek anyagilag és a programjaik közreadásával is hozzájárultak a figyelemfelkeltő majális megrendezéséhez! A Majális kiemelt támogatója Budapest Főváros Önkormányzata. A rendezvény támogatója a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és az Orczy-Kert, továbbá a közreműködő intézmények. A program ingyenes, mellyel a művelődési házak köszönetet szeretnének mondani látogatóiknak, hogy az elmúlt évtizedekben is őket választották…

168


SZAKMATÜKÖR 4.

Élményvásár született Kőbányán (Megjelent a Théma 2005. szeptember 21-i számában Lachowszky Bea tollából) Még öt napig, reggel 10-től este 6 óráig hamisítatlan családi élményt kínál látogatóinak a Budapesti Nemzetközi Vásár. A 690 - közöttük a 16 országból érkezett 83 külföldi - kiállító termékei színe-javát tette ki az ország legnagyobb kirakatába, a szervező Hungexpo Rt. pedig valóságos programözönt zúdít az érdeklődők nyakába. A BNV Magyarország, sőt a régió legnagyobb fogyasztásicikk-vására. Bár az ilyesfajta rendezvények - a szakkiállítások térhódításának betudhatóan - egész Európában veszítettek jelentőségükből, azért minden országban van legalább egy ilyen fogyasztásicikk-vásár. Igaz, ez már távolról sem ugyanaz, mint volt nyolcvan évvel ezelőtt. Igazodnunk kellett az átalakult társadalmi, gazdasági környezethez, hiszen manapság már minden üzletközpont szinte egy kis mini BNV, azaz minden megtalálható bennük. A különbség jószerivel csak annyi, hogy egy ilyen óriási - csaknem 23 ezer négyzetméter alapterületű vásárban a látogatók együtt találják az adott árucsoport gyakorlatilag teljes palettáját anélkül, hogy ezért végigjárnák a 23 kerület valamennyi üzletét. Ezért is nem pótolható mással egy ilyen típusú vásár - magyarázza Davidovics Iván, a Hungexpo Rt. kiállítási igazgatója. Megtudtuk tőle azt is, hogy a BNV korszerűsítése azt jelenti: megmaradt a vásárlási lehetőség - méghozzá ilyenkor minden kiállító kedvezményes kínálattal jelenik meg -, ám emellett temérdek szórakoztató programmal várják a látogatókat. Megpróbáltunk élményvásárrá alakítani a BNV-t. Arra buzdítjuk a vásárt felkeresőket, hogy miközben járják sorra a pavilonokat, időnként lazítsanak kicsit, egyenek egy jót, vagy hallgassanak, nézzenek végig egy-egy koncertet, üljenek be a háromdimenziós moziba, kapcsolódjanak be a játékokba, vetélkedőkbe, azaz ne rohanjanak végig a pavilonokon, hanem érezzék jól magukat. Idén a szervezők 130 ezer látogatóra számítanak…

169


SZAKMATÜKÖR 4.

Jellinek János: A TOK- avagy mentsük meg a táboroztatást! Az ötletgazda motivációi 1983 óta az Őrmezei Közösségi Ház (ÖKH) igazgatójaként munkatársaimmal együtt sokféle nyári táborozási ötletet próbáltunk megvalósítani az intézményben. Lakótelepen dolgozó népművelőkként nagyon éreztük a nyári táborok szükségességét. Rendeztünk például: számítógépes táborokat már 1986-tól, ami akkor még kuriózumnak számított. Tenisztábort nem csak tehetős szülők gyermekeinek, távolról sem luxusáron. Kézműves táborokat, hogy megtanulják a természetes anyagok szeretetét, alakítását a fővárosi gyerekek. A rendszerváltozás környékén már érezhető volt, hogy a táborozás mind tartalmában, mind terjedelmében átalakul. Egyrészt pluralizálódott a kínálat, egyesületek, alapítványok próbálkoztak jó minőségű táborok szervezésével, és a közművelődési intézmények is igyekeztek bővíteni nyári ajánlataikat. Ugyanakkor az addig szervezett, főleg az úttörő mozgalomhoz kötődő táborozások mennyisége csökkent, az élet drágult, a támogatások rendszere megroppant. A helyzet zavarossá vált. Miközben a verseny következtében a szakmai igényesség nőtt, sokasodtak az eszközök és módszerek, a feltételek egyre inkább csonkultak és csorbultak. Persze mindez a napi munkában, a még meglévő szakmai tanácskozásokon csak töredékesen volt látható. Igazán csak a rendszerváltozás utáni években fogalmazódott meg bennem a „tenni kell valamit tábor ügyben” gondolat, mert a helyzet kezdett anarchikusan kezelhetetlenné válni, a gyermektáboroztatás ügye összeomlani látszott, és nekünk, elkötelezett táborhívőknek ez elviselhetetlen helyzetet teremtett.

Az Időutazás táborok születése és elmúlása Én nagyon komoly szakmai kihívásnak és igazán hasznos, sőt pótolhatatlan közművelődési tevékenységnek tartom a „táborcsinálást”. 1989 őszén eljutottam Bánkra, a megejtően barátságos nyolcszáz lelkes nógrádi faluba, ahol a szlovák nemzetiségű népesség nagy becsben tartotta az egyedülálló kis tengerszemet, a Bánki tavat. Legnagyobb megrökönyödésemre a falutól 300 méterre egy százfős, faházakkal tarkított, volt megyei úttörőtábor enyészett Rétság város kezelésében, az éppen átalakuló tanács - önkormányzat ellátó szervezete kényszerű terheként. Kérdésemre, hogy vajon bérelhető-e az objektum, tétova „igen, de a mosatást is fizetni kell” típusú választ kaptam. 1990 nyarán öt közösségi ház szervezésében indult az „Időutazás” tábor. 1991-től a lágymányosi- és őrmezei közösségi házak Berek Péter igazgató kollégám és közös „csapataink” kiforrott együttműködésével kiteljesedett a folyamat. 1999 nyaráig, tíz szezonon át, körülbelül 3000 gyerek nyolc napos komplex táborozását bonyolítottuk, éltük. Mellesleg üzemeltettük a saját szervezésű turnusokon kívüli időszakokban a tábort, mint szerződött „vállalkozó” intézmények. Filmek, videók, „Minket minden felnőtt news” újságok, tábordalok, fotók és nosztalgia találkozók, valamint barátságok őrzik a történteket.

A Táboroztatók Országos Konferenciája és Börzéje (TOK) 1994-ben nagyon küzdöttünk az árak kalkulálásával, gazdálkodásával. Óriási felelősség volt a tábor egész éves üzemeltetése. Pályázni kellett, és valamennyire lehetett is, de a pályázati kiírások tavasszal jelentek meg, és az esetleges, bizonytalan eredmény ellenére akkorra már rég meg kellett hirdetni a táborokat, holott még olyan egyszerű kérdésekre sem tudtunk választ adni, 170


SZAKMATÜKÖR 4. hogy mennyiért? Vajon az egyre fokozódó infláció mellett a családok mennyit képesek áldozni erre a célra? Hol vannak más táborhelyek, más szervezők és milyen árakat kalkulálnak? Éreztük, tudtuk, hogy fontos lenne beszélni egymással. Nagyon kellene egy évente megújuló kiadvány, egy adatbázis a táborhelyekről és az árakról. A Budapesti Népművelők Egyesületének (BNE) elnöksége előtt eldadogtam az ötletemet: szervezzünk konferenciát a táboroztatóknak. A javaslatot mindenki támogatta, ez jól esett. Sőt a Budapesti Művelődési Központ vezetése – személy szerint Margittai Katalin, akkor a BMK igazgatóhelyettese - vállalta a rendezvényt. Slézia Gabriella az egyesület elnökségi tagjaként - gyakorlatilag a közös (BNE, BMK, ŐKH) konferencia fő szervezőjeként - mindent elkövetett a sikerért. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium biztosított bennünket a támogatásáról. Megkerestük az Ifjúsági Szállások Szövetségét, kiderült, nekik szintén szükségük van a rendezvényre, bár ők – velünk ellentétben - inkább az üzemeltetésre, mint a szervezésre tennék a hangsúlyt. Első perctől szervező partnerül szegődtek táboroztató civil szervezetek; a Magyar Garabonciás Szövetség” és a „VEGA Szövetség”. Zánka is felfigyelt a kezdeményezésre, két évvel később, a második TOK’ megrendezése után már a nálunknál sokkal jobb feltételrendszerű üdülőcentrum szolgált helyszínéül a konferenciának; azóta már ők folytatják, de folytatják. Innentől minden nehezebbé vált: meg kellett csinálni! Leveleztünk és meghívtunk, programot, börzét, szállást szerveztünk, forrásokat és feltételeket teremtettünk; legyen menázsi, meg egy kis pénz a propagandára. Készüljön kérdőív, kiadvány és adatbázis a tábort üzemeltetőknek. Százszor feltettük a kérdést: „milyen információra van igazán szüksége egy táborszervezőnek?” Száz kérdésre kerestük a megfelelő választ: kit hívjunk a börzére, milyenek legyenek az adatbázisban a piktogramok, hogyan kössük össze a két helyszínt (a BMK-t és az ÖKH-T) átvezető programokkal? … És aztán megtörtént, és minden működött. Két nap: több mint száz résztvevő!

A rendezők célkitűzései és módszerei: Az Őrmezei Közösségi Ház kezdeményezésére – mi: a Budapesti Népművelők Egyesülete és a Budapesti Művelődési Központ - elhatároztuk, hogy 1995 márciusában megrendezzük a táboroztató szervezetek és intézmények konferenciáját. A kezdeményezéshez a Magyar Garabonciás Szövetség is csatlakozott, elsősorban tartalmi oldalról segítve a program kialakítását. Elsődleges célunk volt, hogy feltérképezzük azt a helyzetet, melybe a gyermek és ifjúsági táborozás, táboroztatás került; fel akartuk mérni, hogy 1995-ben milyen anyagi és egyéb feltételek között lehet ezt a méltatlanul nehéz helyzetben lévő tevékenységet folytatni. Konferenciánkon egy asztal mellé ültettük azokat, akik ma egymásról nem tudva, így egymás tevékenységére nem építve dolgoznak e területen. Reméltük, hogy kiderülnek a párhuzamosságok és hiátusok, megmutatkozhatnak a továbblépés lehetőségei is! A program börze-részében minden olyan adható és kapható volt, ami a táborlakók ellátását és foglalkoztatását szolgálja. A jelenlévők tanácsadásokat, szolgáltatásokat, műsorokat és játszóprogramokat vettek igénybe, illetve rendelhettek meg táborozásaikhoz. Mód volt arra is, hogy a résztvevők tapasztalataikat (szekciók) és referencia-anyagaikat kicserélhessék egymással. A konferenciára meghívtuk a Művelődési és Közoktatási Minisztériumot, a táboroztatással foglalkozó civil szervezeteket, a Magyar Népművelők Egyesületét, a Magyar Művelődési Intézetet, valamint az Országos Testnevelési és Sporthivatalt. Ezen kívül segítő szervezőink voltak a megyei művelődési központok, a fővárosi és megyei pedagógiai központok, a budapesti és Pest-megyei művelődési házak, a kerületi önkormányzatok, a megyei Ifjúsági Információs Irodák, valamint a lakossági és diáksport szervezetek.

171


SZAKMATÜKÖR 4. Célunk volt az is, hogy egy 6000 példányban megjelenő kiadvány szülessen, és ez minden iskolába és táborszervezőhöz térítésmentesen eljusson, továbbá, hogy ez az adatbázis számítógépen is elérhető legyen.(Táboroztatók Országos Konferenciája és Börzéje /TOK’95/ Módszertári Füzetek 3-4. Kiadó: BMK, 1996.) A konferencia programját a felkért szakértők előadásai alapozták meg. A táboroztatás helyzete címmel Bercsényi Iván, a Gyermekérdekek Magyarországi Fórumának táboroztatási szakreferense nyitotta a sort. Bevezető gondolatában leszögezte: „Merjük kimondani, hogy a gyermek és ifjúsági táborozás helyzete Magyarországon válságban van.” Majd végigvezette a történéseknek azt a máig húzódó láncolatát ami ez a folyamatot elindította. Bercsényi szerint ez a válság már a 70-es évek közepén elkezdődött, amikor az állam egyoldalúan felmondta azt a társadalmi szerződést, hogy „én nem adok annyi munkabért, amennyit megtermelsz, viszont átveszek a családtól bizonyos terheket, és szociális juttatásként nyújtom”. Ezt a szerződést az állam úgy bontotta fel, úgy lépett ki belőle, hogy közben a családokat nem rehabilitálta, és nem teremtette meg azokat a feltételeket, hogy alapvető feladataikat el tudják látni. A 80-as évek végéig a gyermeküdültetés és táboroztatás területén viszonylag lassú volt a kivonulás, de lépésenként követhetjük a folyamatot. Gondoljunk csak arra, hogy az 1971-ben elfogadott Ifjúsági Törvény sem beszél a gyerekek üdültetéséről, hanem helyette a megfoghatatlan, sokféleképpen értelmezhető "ifjúsági turizmus" kifejezést használja, amelybe akár az egy napos iskolai tanulmányi kirándulás is beletartozik, tehát egyáltalán nem volt tisztázott, hogy a táborozásokhoz mit kívánt nyújtani. Ezeket a terheket egyre inkább az akkori tanácsok vállára rakták, illetve a gyerekek nagytömegű táboroztatásához hozzájáruló falusi téeszekre, városi üzemekre próbálták áthárítani, de bizonyos fokú, szerény kedvezményeket azért - ha nem is következetes elosztási elvek szerint - azért csurrantottak, cseppentettek. Mindenesetre az tény, hogy a 80-as évek elején az általános iskolás korosztálynak évente 2223%-a jutott el valamilyen szervezett üdülési formába. Ezt az akkor még meglévő statisztikai rendszer világosan kimutatta, és ha ezt leszűkítjük a felső tagozatra, ahol lényegesen nagyobb volt az ilyen fajta szervezett üdülés aránya (a kisebb gyerekek inkább a családokkal mentek abban az időben is üdülni), az azt jelenti, hogy négy év alatt legalább egyszer minden gyerek eljutott táborozni. Természetesen átlag számokról van szó, ez egyénileg változhatott. A rendszerváltozás során teljes összeomlás következett be. 1991-ben a kormány intézkedési programja még feladatul tűzte, hogy meg kell vizsgálni az ifjúsági korosztály szabadidőeltöltésének feltételeit, szakmai eljárásokat kell kidolgozni, korszerűsíteni kell a kedvezmények rendszerét. Ugyanabban az évben, a 64-es Törvényben, kihirdették a Gyermekek jogairól szóló egyezményt. Ez is rögzíti a pihenés, szabadidő-eltöltés jogát, sőt az állam kötelezettséget vállalt kihirdetésével, hogy alkalmas intézmények létrejöttét, működését előmozdítja. De hogy ebben a vonatkozásban valójában mi történt, azzal kapcsolatban elég utalni a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány számára átadott ifjúsági, turisztikai üdülőobjektumok, a volt tanácsok által létesített, működtetett, majd az önkormányzatok által átvett gyermektáborok jelentős részének a sorsára. Alig a felük szolgálja az eredeti funkcióját. A többit megszüntették, értékesítették, más feladatokat látnak el. Hogy mi a pillanatnyi helyzet, azt csak becsülni tudjuk, mert a statisztikai rendszer összeomlott. A tapasztalati tények azt mutatják, hogy jelenleg a 80-as években említett 22-23%-kal szemben szervezett formában legfeljebb a gyerekek lO-12%-a üdülhet évente, ez kb. 100.000 fő. A családokkal együtt nyaraló gyerekek száma is csökkent a családok anyagi helyzetéből eredően. Pontosan azok a gyerekek nem jutnak 7-10 napos rekreációs lehetőségekhez, akiknek szociális helyzete ezt leginkább indokolná. A helyzet érdemi megváltoztatására az előadó nem látott a politika részéről reménytkeltő szándékot és tevőleges lépéseket. Arra biztatta a konferencia résztvevőit, hogy lobbizzanak az ügy

172


SZAKMATÜKÖR 4. érdekében az illetékeseknél. Érjék el, hogy épüljön be az állami költségvetésbe a normatív, másra fel nem használható céltámogatás a gyermekek nyári, szervezett üdü1tetésére. Mivel életszínvonalunkban, gazdasági helyzetünkben jelentős változás a közeljövőben nem várható, az államnak a közpénzekből való gazdálkodásból elő kell segítenie a gyerekek nyári rekreációját, pihenését. A megoldás másik kulcsának Bercsényi - az akkor még nem létező - non profit törvényt látta. Úgy gondolta, hogy a törvény tudná biztosítani, hogy megszűnjenek az ál-alapítványok, hogy olyan szolgáltató rendszerek jöjjenek létre, amelyek nincsenek adóterhekkel sújtva, s amelyek le tudják szorítani a szolgáltatásoknak az árait. Azt is kifejtette, hogy a nonprofit szféra nélkül tőlünk nyugatabbra sem működik sehol a gyermeküdültetés, ezért a civil társadalom megerősödése e téren is nagyon fontos. A Gyermekérdekek Magyarországi Fórumának társelnöke Csizmár Gábor országgyűlési képviselő a politika szemszögéből és az aktív táboroztatók szempontjaiból egyaránt merítve, felvázolta az állami szerepvállalás csökkenésére visszavezethető kaotikus, szinte anarchisztikus helyzetet, a szervezők és üzemeltetők tudathasadásos állapotát. Körvonalazott néhány dolgot, amelyek szerinte az előrelépés felé mozdíthatnák a gyermektáboroztatás ügyét. Elsőként ajánlotta azt, hogy jó lenne a résztvevőknek együttműködni a jelenlegi helyzet felmérésében; Kik a szereplők? Milyen forrásokból dolgoznak? Mennyi gyereket, milyen módon táboroztatnak? Egy pontos helyzetkép megalapozhatná a táborozás résztvevőinek közös stratégiáját. Csizmár azt is fontosnak tartotta, hogy a készülő nemzeti alaptantervbe és az iskolafejlesztés stratégiájába, tehát az iskola rendjébe beépüljön a nyári foglalkoztatás. Taglalta, hogy érdemes lenne megnézni, hogyan lehetne beépíteni a táboroztatás kérdését a szociális rendszerbe, és hogyan lehetne a társadalombiztosítás oldaláról finanszírozott módon is megjelentetni azt az egészségmegóvás programjában. Hasonlóképpen fontosnak tartotta a szektor együttműködését: Úgy gondolta, hogy ebben a főszereplő lehet a Magyarországi Ifjúsági Szállások Szövetsége, az Utazási Irodák Szövetsége és a Fundamentum Gyermek és Ifjúsági Alapítványok Szövetsége, akik hárman szervezhetnék az e területen együttműködők munkáját, pontosan azért, hogy legyen közös stratégia, és ennek nyomán közös taktikai lépések is. Felvetette, hogy meg kell alapozni a munkát egy informatikai rendszerrel, hogy legyen mindenki számára hozzáférhető az információ. Továbbá fontos lenne lobbizni azért, hogy az önkormányzatok a táboroztatás céljára pénzeszközöket fordítsanak. A Magyar Rádió munkatársa, Kirschner Péter a gyermek- és ifjúsági táboroztatással foglalkozók nyilvánosság iránti igényéről szólt. Kifejtette, hogy a nyilvánosság különböző szintjeit akkor lehet jobban a közös célok szolgálatába állítani, ha megfelelő fórumok, felhívások előzik meg a nyilvánosság elé jutást, ha a médiumok számára a táborszervezők válogatási, minőségi támpontokat tudnak adni. Szorgalmazta, hogy a táboroztatók adjanak a felhíváson túl egyéb témajavaslatokat, amelyek kötődnek a táborozáshoz vagy a szervezethez, amelyik a tábort létrehozza. Merjék saját munkájukat, módszereiket a médiumokban felmutatni és ilyen módon is szerezzenek híveket elhivatottságuknak. Szükség lenne védjegyet alkotni a sajtó számára, amelynek használata megkönnyítené a minőségi táborok „kiválasztását” a médiában való megjelenésre. A Magyar Garabonciás Szövetség elnöke, Zombori Ottó a nagy hagyományokkal bíró olvasótábori mozgalom erejéről beszélt, továbbá bemutatta a rendszerváltás utáni civil mozgalommá szerveződését, hiszen az általa képviselt Garabonciás Szövetség ennek a mozgalomnak a továbbfejlesztését tűzte ki célul és vitte sikerre. A finanszírozási nehézségek mellett megtudhatták a konferencia résztvevői, hogyan élnek a táboron belüli kiscsoportok. Hogy a vers, az irodalom hogyan

173


SZAKMATÜKÖR 4. fér meg a pihenéssel, a csillagokban való tájékozódással. Az igaz élményt adó táborozás fontos része a tábor utáni események, klubok szerepe. A táborok tartalmi kérdéseivel foglakozott Koromné Seri Anikó előadása is. Az általa képviselt VE-GA Szövetség már 1979-ben érzékelte a nyári szünet értelmes eltöltésének problémáját, a közös "kaland" igényét. Koromné elmondta, hogy szervezetük az elmúlt 16 évben mintegy 110 tábort szervezett. Már az első sem volt azonban csak a „Vegások” tábora. 1980-tól pedig nem volt év, hogy a szövetség ne vezetett volna táborokat, tábori turnusokat másoknak is. Ez annak köszönhető, hogy a VE-GA által alkalmazott elvek, módszerek, illetve a tartalom és tevékenység általános érvénnyel alkalmazhatók. Két folyamatot emelt ki sajátos módszereik, táborfilozófiájuk sorából, amelyeket a szakmai közvélemény VE-GA specialitásnak tekint: - Az egyik ilyen tartalmi elem az önállóságot hosszú távon fejlesztő program. - A másik: a kisközösségek láncának, mint családszerű közösségek együttesének gyors kialakítása.

A TOK utóélete A következő évi konferencia még Budapesten zajlott ugyanazokon a helyszíneken és hasonló keretek között, mint az első 95-ös alkalommal. A harmadik évtől már a Gyermek Üdülőcentrum, Zánka szervezte és bonyolította, bonyolítja ma is a rendezvényt. Az ő programjaik témái előbb a nonprofit törvény, a civilszféra támogatása, majd később egyre erősebben az ifjúsági turizmus, a szálláshelyek, az ifjúsági idegenforgalom témaköreinek megvitatása, a minisztériumok szeme előtt és közreműködésével zajlottak. A szálláshelyek adatbázisának elkészülése akkor sikertörténet volt. A BMK 1985 óta megjelenő Mini Tipp című tábori programokat kínáló kiadványával együtt hézagpótló, nagyon használható, évekig keresett kiadvány volt. Ma már több, az interneten könnyen elérhető adatbázis-csokrok kínálják a szálláshelyeket.

Táboroztatók Országos Konferenciája (Részlet Zánka honlapjáról:www.zanka.hu) Idén kilencedik alkalommal került megrendezésre a TÁBOROZTATÓK ORSZÁGOS KONFERENCIÁJA 2005. április 14-16 között. A tanácskozás ebben az évben a regionalitás jegyében lesz megrendezve, hiszen az előadások nagy része a régiós fejlesztésekről és a régiókban található forrásokról fog szólni. A tanácskozás leendő résztvevői előadást hallhatnak még turizmusstratégiáról, a területfejlesztés és a turizmus kapcsolatáról, az e-marketingről, a pályázati lehetőségekről, valamint a kistérségi együttműködés lehetőségeiről….

Kesergő vagy prológus Persze megsértődhetnék, mert a zánkai időszámítás csak a 97. évi első Zánka által szervezett TOK konferenciákat tartja számon. Nem vagyok sértődékeny, sőt örülök annak, hogy az általam elgondolt szakmai tanácskozás ma is él, és sok szempontból megváltozott tartalommal, de az ifjúsági táboroztatás érdekeit segítve ma is működik. A program visszaigazolta a megérzéseinket és feltételezéseinket: az előadások és a beszélgetések során kirajzolódott a gyermektáboroztatás válságának teljes képe. A táborhelyek nagy része átalakult, funkcióját vesztette, más célokra hasznosult. A táborozó általános iskolások létszáma a

174


SZAKMATÜKÖR 4. megelőző évekének negyven százalékát sem tette ki. Az állami támogatás fokozatosan elfordult a táboroztatástól, a rendszerváltás előtti vállalati támogatási trend már nyomokban sem fordult elő. Az addigi állami feladatot társadalmi szervezetek, civil szervezetek, közművelődési intézmények igyekeztek átvenni. Az erőfeszítések és a minőségi elemek sokszínű forgataga ellenére az eredmények negatívnak mutatkoztak: a konferencia résztvevői megállapították, hogy a gyermektáboroztatás mennyiségi teljesítménye – milyen buta kifejezés gyerekekkel kapcsolatban – sosem látott mélyponton van. Leszámoltunk egy illúzióval, tudtuk, hogy hosszú évekre, talán végleg csatát vesztettünk. Megállapítottuk, hogy nagyon hiányzik a nonprofit törvény, ami nagyon gátolta a civil kezdeményezések gyorsabb fejlődését, megfogalmaztuk közös igényünket az állami szerepvállalás növelésével kapcsolatban, jelzem kicsit naivak voltunk, mert a Bokros csomag küszöbén hangzottak el mindezek. Megerősítettük egymást ugyanakkor abban, hogy sokan hiszünk a szükségességében, és tenni akarunk a táborozásért. Sokféle, nagyon őszinte kezdeményezés, korábban elképzelhetetlen tartalmú kreatív módszer vált közkinccsé. Kimondtuk, hogy van folytatás, és hogy mi, akik tábort csinálunk, fél szavakból is értjük egymást. Ez jó tapasztalat volt, ránk fért az „akolmeleg” légkör. Sikerült a tervezett „adatbázis” kiadvány is. Ha nem is az ország összes, de a működő táborhelyek 80-85 %-a regisztrálva volt, rendszerezett összehasonlítható ár–érték kritériumok alapján, táboroztató-szemmel minden hasznos információ megjelölésével. Úgy búcsúztunk, találkozunk újra, mert szükségünk van egymásra.

A rendezvény programja (Helyszín: a Budapesti Művelődési Központ és az Őrmezei Közösségi Ház) 1995. március 10. Előadások - A táboroztatás helyzete. ea: Bersényi Iván, a Gyermekérdekek Magyarországi Fórumának táboroztatási szakreferense - Az ifjúsági szálláshelyek kínálata. ea: Alexa György, az Ifjúsági Szálláshelyek Országos Szövetségének főtitkára - Gyermekszervezetek, egyesületek a táboroztatásért ea: Csizmár Gábor, országgyűlési képviselő, a Gyermekérdekek Magyarországi Fórumának társelnöke - A táborok tartalmi kérdései Garabonciás szemmel. ea: Zombori Ottó, a Magyar Garabonciás Szövetség elnöke, - A táborok tartalmi kérdései, VE-GA táborok. ea: Koromné Seri Anikó, VE-GA Szövetség - A táborok fórum-lehetőségei az országos médiumokban. ea: Kirschner Péter, a Magyar Rádió munkatársa - Táborozás úttörő szemmel. ea: Rácz Péter, a Magyar Úttörőszövetség elnöke - A táboroztatás (általános) tartalmi kérdései. ea: dr. Nagy Attila OSZK Módszertani Központjának munkatársa Börze - Szolgáltatások börzéje - Fax újság

175


SZAKMATÜKÖR 4. -

Utazás, utaztatás (MÁV Vezérigazgatóság Személyszállítási Főosztály) Magyarországi kis térképek (Cartographiai Vállalat) Pályázati lehetőségek és pályázatírás (Pályázati Figyelő szerkesztősége) Jogi kérdések A táborok egészségügyi kérdései Gyermekélelmezés (JUNIOR Vendéglátó Rt.) Guzsalyas bolt (kézműves foglalkozásokhoz természetes alapanyagok) Videotéka (Filmajánló jegyzék)

Játékbörze - Történelmi játszóház - Reneszánsz táncház - Kézműves foglalkozások - Játékmesterek, játékkaszinó - "Mi közünk a csillagokhoz" (tábori "minta" előadás) Műsorbörze: - Budai Ilona: A közös dalolás örömei. - Dinnyés József daItulajdonos, - Tihanyi László zenés versek, - Kecsmár Zsolt és Kátay Zoltán: dalok - Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes Esti programok: - Pizza vacsora a Kőkocsmában (Helyszín: az Őrmezei Közösségi Ház) - Házi disco Lehel Lacival. (Helyszín: az Őrmezei Közösségi Ház) 1995. március 11. Tematikus szekciók: - Mozgó, utazó (kerékpáros vízi, vándor stb.) - Nomád .' - Alkotó (tánc, népzene, szíl1játszó, kézműves) - Sport - Fantázia (időutazás, fantasy keretjáték) - Kezdő táboroztatók (szervezési, előkészítési feladatok) - Táborok tartalmi kérdései (tábortípusok feladatai)

176


SZAKMATÜKÖR 4.

KÉPZÉS, ISMERETTERJESZTÉS Juhász László: „Esély” Kövessi Erzsébet Szakképző Iskola „…Cassandrai jóslatként fogadták jelzéseit a 80-as évek második felében: a képzetlen s munkához nem jutó fiatal generáció ön- és közveszélyes társadalmi jelenség lesz… Kövessi Erzsébet a közoktatásnak túlságosan is népművelő, a népművelésnek meg túl pedagógus… Konokul pályázik, tervez, kijár, eljár, bejár, tárgyal, fogad, kilincsel. Égeti magát. Szövetségeseket keres, a barátokból munkatársat, a munkatársból barátot, főnökből kollégát formált…. Feláll, újrakezdi, folytatja. Nem ad esélyt a kudarcnak. Megszületik a korszakalkotó felismerés: a népi kézművesség tudásával kínálni meg a kallódásra ítélt fiatalokat, az érték és a piacképes tudás adjon nekik esélyt. Megvalósul. S követi a másik gondolat: önálló alapítványi iskola kell – a hivatalok packázásától mentes. Megvalósul. S inkubátor kellene, távoktatás, 9-10. osztály, érettségi is a teherbíróknak. Ez már ránk maradt. Cassandrai élet? De hisz sikertörténet! Vagy 40 követő iskola, 3000 végzett hallgató. Mindegyiken személyes érintése… Nem ad esélyt az elkallódásnak. Sikertörténet? De hisz tervekkel, beteljesületlen vágyakkal hagyott itt minket… A halál nem adott esélyt, hogy beteljesítse sorsát, hogy megpihenve, nyugodtan tekintsen rá művére. Még négyévnyi esélyt kért.” (BMK Hírlevél 1/1997. 7. Oldal: Gyászhírek, részletek Trencsényi László, Kövessi Erzsébet temetésén elhangzott beszédéből)

Iskolánk céljáról Hátrányos helyzetű az a fiatal, aki rossz anyagi körülmények között él, aki iskolai munkáját, szereplését folyamatos kudarcként éli meg. A szegénység és a tanulási nehézségek gyakran összefüggenek, de nem törvényszerűen. Hátrányos helyzetű az a fiatal is, aki testi vagy más típusú sajátos nevelési igénye miatt nem képes beilleszkedni a hagyományos osztályközösségbe. Ezeknek a gyerekeknek nyújt tanulási és ezzel kitörési lehetőséget az Esély Kövessi Erzsébet Szakképző Iskola. Iskolánk nyitott, a változó társadalom igényeire válaszokat kereső és adó, a felnőttek és fiatalok együttműködésén alapuló, nappali rendszerű, szakmunkás és érettségi bizonyítványt biztosító alapítványi fenntartású iskola. Célja az iskolarendszerű és azon kívüli képzéseken keresztül elsősorban a hátrányos helyzetű fiatalok és fiatal felnőttek munkaerőpiacra történő juttatása. Intézményünk együttműködési kapcsolatait a mindenkori felhasználók igényei alakítják. Szakképző iskolánk készen áll arra, hogy alapelveinek hangsúlyozásával hatást gyakoroljon a helyi közösségre, a kerület, a régió iskoláira, közintézményeire. Ennek megfelelően képzési kínálata folyamatosan változik a regionális munkaerőpiac, a partnerek, a tanulók és a szülők igényei szerint. A rendszerváltás időszakában jött létre a mai ESÉLY Kövessi Erzsébet Szakképző Iskola elődje, mely alapításakor a Budapesti Művelődési Központ keretei között, de ugyanezen segítő szándékkal dolgozott. Az oktatási intézmény életképességét bizonyítja, hogy a változások ellenére ma 177


SZAKMATÜKÖR 4. is eredményesen működik. A leszakadó és kallódó fiatalokkal a fővárosban akkoriban még kevés iskola foglalkozott, egyike volt az akkor alapított Pályakezdő Fiatalok Esélyjavító iskolája. Jelenleg két helyszínen, Pesterzsébeten és Angyalföldön 63 lelkes és felkészült pedagógus dolgozik és – a legfrissebb adatok szerint – 750 többségében iskolai kudarcot szenvedett, sajátos nevelési igényű, látás- és mozgássérült, írási, számolási és olvasási nehézségekkel birkózó gyermek, fiatal tanul az Esély szakiskolában. A különleges intézménybe szeptember 1-jétől augusztus 31-ig lehet jelentkezni, vagyis az év bármely szakában lemorzsolódott diák folytathatja tanulmányait. Az Esély nem csak a fővárosból, de a vonzáskörzetébe tartozó településekről is várja a rászoruló fiatalokat. A jelentkezővel pszichológus, pszicho-pedagógus, szociál-pedagógus, felzárkóztató pedagógus, szociális munkás és tanító is foglalkozik, felméri a leendő „esélyes” lelki és felkészültségi állapotát. Tanítói végzettségű kollégát azért foglalkoztatunk, mert előfordul, hogy 7.-8. osztályt végzett tanulók nem tudnak írni-olvasni. A gyerekeket három hetes ciklusokban csoportos személyiségfejlesztő foglalkozásokon készítjük fel a beilleszkedésre. A diák kérheti, hogy melyik osztályba szeretne járni, és ha ezzel az osztályfőnök és a szakemberek is egyetértenek, semmi akadálya ennek. A 8. osztályt nem végzett, de 16. évüket betöltött fiataloknak szakmára előkészítő évfolyamot szervezünk. A felzárkóztatás mellett tehetséggondozással is foglalkozunk. A gyerekek szakmunkás bizonyítványt szerezhetnek, de akár le is érettségizhetnek a 2004. szeptember 1-jén elindított érettségire felkészítő évfolyam programja szerint. Az ESÉLY Kövessi Erzsébet Szakképző Iskolában széles a szakmai paletta. A hagyományos közismereti képzés mellett lehetőség van faműves, szakács, vendéglátó-eladó, élemiszer- és vegyiáru-kereskedő, nőiruha-készítő, környezetvédelmi szakmunkás, kosárfonó és fonottbútor készítő, szőnyegszövő, szíjgyártó-nyerges, tűzzománcozott dísztárgykészítő, virágkötőberendező, pedagógiai asszisztens, gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő, fazekas szakmák megszerzésére. Az oktatási tárca is elismerte a hátrányos helyzetű fiatalok érdekében tett munka fontosságát, így 2006-ig a minden iskolának járó állami normatíva mellé az egyházi iskolák normatív támogatásának 60%-át is megkapja az iskola. Igyekszünk megközelíteni az iskolai képzésből kiszorult, de képzést igénylő fiatal felnőtteket is; felnőttképzési programunk akkreditálás alatt van. Két helyszínen – Pesterzsébeten a Pöltenberg u. 10-12-ben, és a XIII. kerületben lévő tagiskolánkban – várjuk az érdeklődő fiatalokat. Az érdeklődők száma rendkívül magas, így a jelenlegi tanévtől két műszakban folyik az oktatás.

Fejlesztések és innovációk napjainkban 2002 óta az iskola részt vesz az Oktatási Minisztérium által meghirdetett Szakiskolai Fejlesztési Program a szakképzési megújítására kiírt pályázatában. Ez idő óta ezen pályázat „C” komponensén belül a hátrányos helyzetű fiatalok szakképzését segítő programban az iskola több fejlesztésbe kezdett. A program velejárójaként mintegy 10 millió forint értékben eszközfejlesztést hajtott végre, így multimédiás eszközöket kapott, valamint a pályázat keretein belül új nyelvi labor kialakítása vált lehetővé. Külföldi tanulmányúton vettek és folyamatosan vesznek részt kollégáink, különböző európai uniós tagállamokban, szakmai tapasztalatszerzés céljából. Az ott megszerzett tapasztalatokat iskolai munkájukban hasznosítják. A 2005/2006-os tanévre 20 millió forint eszköztámogatást nyert az iskola, melyet saját források bevonásával egészítünk ki. Részt veszünk a szakiskolások szakmai idegennyelv-oktatásának megújításában angol és német nyelvből. Német nyelvtanárunk szakértőként tevékenykedik a program keretein belül.

178


SZAKMATÜKÖR 4. Nyolc szaktanárunk ECDL vizsgát szerzett. Lehetőségünk nyílt iskolai könyvtárunk megújítására, mintegy egymillió forint értékben. Szakembereink részt vesznek a hátrányos helyzetű fiatalok számára 2005. szeptember 1-jétől meghirdetett „C” komponens keretein belül a szakmai felkészítő program tanulási útmutatójának kidolgozásában, mely a hagyományostól eltérő, kompetencia alapú felkészítést tesz lehetővé. A megszerzett kompetenciák birtokában a fiatal bekapcsolódhat a szakképző évfolyamok munkájába. A program az év szeptemberétől két tanulócsoporttal elindult az iskolában (24 fő). Szakértőként részt veszünk e program pályaorientációs és szakmai előkészítő képzéséhez tartozó eszközháttér kialakításában. Az ebben részt vevő iskolák mintegy 20 millió forintos eszközfejlesztésben részesülnek. A „D1” önfejlesztő iskolai komponens keretein belül bázisiskolaként a régió szakképző iskolái számára az alternatív oktatási módszerek terjesztését vállalta fel az iskola. Eddig két konferenciát és négy foglalkozást szerveztünk. (Projekt módszer, kooperatív tanulás, drámapedagógia, késői olvasás-írás tanítás.) A képzéseken kb. 130 pedagógus és érdeklődő vett részt forgószínpadszerűen, négy csoportban. Együttműködési megállapodást kötöttünk az érdeklődő iskolákkal a módszerek korrekt átadásáról, az alkalmazás elemzésének hatékonyságáról, a felhasználás tapasztalatairól. A „D2” minőségbiztosítási komponens keretében a Comenius 2000 Minőségbiztosítási Rendszer és az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete által már minősített iskolaként, az itt szerzett tapasztalatainkat felhasználva fejlesztjük tovább minőségbiztosítási munkánkat. Az itt dolgozó pedagógusok fejlesztő munkáját dicséri, hogy bekapcsolódtunk az „A” komponens, azaz a tananyagfejlesztési komponens munkájába is, mely alapján iskolánk átdolgozza tantárgyalapú tanmeneteit, s a továbbjutás feltételeit az egyes kompetenciák meglétéhez igazítja. A Nemzeti Szakképzési Intézet által meghirdetett bázisiskolai fejlesztési program egyik intézményeként iskolánk tantestülete az itt folyó személyiségfejlesztő munkájában elért eredményeit terjeszti a Dél-pesti Régióban. Szakértőként részt veszünk a nyíregyházi Bencs László Szakiskola és Általános Iskola pályaorientációs előkészítő, valamint a szegedi József Attila Általános és Szakiskola szakmai alapozást előkészítő munkájában. Disszeminációs feladatunknak tekintjük a Közép-magyarországi Régió érdeklődő iskoláiban a tapasztalataink átadását, hasonló évfolyamok beindításának segítését. A Decentralizált Szakképzési Alap Közép-magyarországi Régiója által meghirdetett eszközpályázaton mintegy 10 millió forintos támogatást nyert az iskola. Ebből a támogatásból az uniós elvárásoknak megfelelő legújabb konyhatechnikai eszközökkel felszerelt tankonyhát alakítottunk ki iskolánk szakács és vendéglátó-eladó tanulói számára. Újabb pályázaton 7 millió forint támogatást nyert az iskola. A Tempus Közalapítvány által – a szakképzésben részt vevő fiatalok számára – meghirdetett külföldi gyakorlatszerzés és nyelvismeret-fejlesztés után Europass bizonyítvány megszerzése válik lehetővé, melyet az Unió tagállamai egységesen elfogadnak. A program keretein belül 2,2 millió forintot nyert az iskola.

179


SZAKMATÜKÖR 4.

A 2005/2006-os tanév beiskolázási adatai: Közismeret:

9. osztály: 10. osztály: Előkészítő évfolyam: Középiskolai évfolyam: 0. évf.: 11. évf.: Szakma: 11. osztály: 12. osztály:

204 fő 143 fő 24 fő 14 fő 15 fő 189 fő 128 fő

Ebből egyedülálló szülő által nevelt: 169 fő, állami gondoskodásban élő: 18 fő, árva: 11 fő, félárva: 50 fő, tartósan beteg: 37 fő, tanulási problémával küzd (sajátos nevelési igényű): 77 fő, rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesül: 108 fő.

A megálmodott iskola (Részletek Hámory Gabriella 1995-ben Szirmainé dr. Kövessi Erzsébettel készült interjújából) Szirmainé dr. Kövessi Erzsébet az elmúlt évtizedek közművelődésének jelentős személyisége, a BMK-nak megalakulása óta munkatársa. Az alábbiakban elmondott élet- és pályatörténetében az egész szakma három évtizedes históriája, és egy dinamikus, elhivatott népművelő egyéniség kitartó küzdelme, fáradtságot nem ismerő munkája tükröződik: - Debreceni születésű vagyok, ott érettségiztem a református gimnáziumban, majd a Kossuth Lajos Tudományegyetemen végeztem magyar-francia-népművelés szakon, 1961-ben. Ez volt az első népművelő-évjárat. Eredetileg színházzal szerettem volna foglalkozni, a szakdolgozatomat színházi esztétikából írtam. …Pályát módosítottam, felköltöztem Budapestre, és 1966ban a csepeli Radnóti Művelődési Ház igazgatója lettem. Tartalmas és értelmes munkám volt ott, például elsőként kezdeményeztem az egyedülállók klubját, ami óriási sikerrel robbant be az akkori közművelődési életbe. Azután a Budakeszi útra költöztem, nagyon messze volt Csepel, 1969-ben átmentem a Fővárosi Művelődési Házba. A Drucker Tibor vezette FMH akkor pár éves, de már igen jó hírű intézmény volt. A színjátszó mozgalom és a bábozás tartozott hozzám, meg azok a bizonyos családi és társadalmi ünnepek. Ez utóbbi nem volt rossz dolog, próbáltam az emberi, lélektani oldalát figyelembe venni, megkerestem az ünnepek jelképrendszerét. Már akkor is azt gondoltam, hogy a szertartások – bármilyen rendszerben – régi, sőt ősi hagyományok továbbélését jelentik. Erről meg is jelent egy könyvem, igazából ekkor dolgoztam bele magam az egyetemen tanult néprajztudományba. Közben szerkesztettem a Budapesti Népművelő című folyóiratot, ami egész eddigi pályám legkedvesebb munkája volt… 1976-ban tértem vissza a FMH-ba szülési szabadságról, s akkor a népművelő továbbképzés munkaterületét kaptam meg. Érdekes feladat volt, átszerveztük a nagylétszámú, sablonos előadásokat tartalmasabb szakmai tovább-képzéssé. Azután elkövetkezett a nagy fordulópont, ami nemcsak az én személyes életemet, pályámat, de a szakma fővárosi szerkezetét is megváltoztatta. Létrejött a BMK, amely módszertani központ helyett szakfelügyeleti centrum lett. Vitatkoztunk akkor sokat erről, szerintem igen jó minőségű, igényes, feltáró volt a módszertani munka, és a szó szerinti szakfelügyelet alig volt kivitelezhető. Nem lehetett egyszerűen iskolai mintára végezni… A mi szakfelügyeletünk azzal a szándékkal ment a területre, hogy a nyújtott kulturális szolgáltatás igénybevevőit is figyelembe vegye, és így mérje a munka hatékonyságát. Utólag is azt gondolom, hogy a maga idejében hasznos volt ez a munka. Egy asztalhoz tudtuk ültetni az illetékes tanácsi és szakszervezeti vezetőket, a népművelőket és a pedagógusokat.

180


SZAKMATÜKÖR 4. Ebben a szerkezetben én a gyermek-közművelődés felelőse voltam. Jó és fontos szakasz volt ez a pályámon, hiszen egyszerre tudtam közművelődési és pedagógiai elhivatottságomat képviselni. Ez adott lehetőséget arra, hogy belelássak az iskolák gyakorlati munkájába, feltárjam a napközi otthonok és táborok ki nem használt kulturális lehetőségeit. Ekkor kezdtem el pedagógiai területen meghirdetett pályázatokat írni. Az esetek többségében azért, mert rossz volt a lelkiismeretem a napköziben tétlenségre ítélt, tengő-lengő, „legeltetett” táborozó gyerekek miatt. Most már tudom, hogy egyenesen vezetett ez az út az iskolához, a számomra csupa nagybetűs ISKOLÁ-hoz, amellyel most is foglalkozom. Azt remélem, hogy ebben a munkában talán sikerül összegeznem mindazt, amit pályafutásom során magamba gyűjtöttem: a színházi világ, az oktatás és a közművelődés tapasztalatait. Sőt, nem szégyellem, hogy a szakfelügyeleti munka volt az, ami a legfőbb indítékot adta az iskola létrehozásához. Óraadóként tanítottam többféle iskolatípusban, népművelőként hiányzott is a tanítás. Így jutottam arra az elhatározásra, hogy indítok egy művészeti nevelési kísérletet. Ehhez jó terep volt a klubmozgalom, így a különböző típust és korosztályt képviselő iskolák is bekerülhettek a kísérleti mintába. Több mint öt éven át közel 700 résztvevővel dolgoztam, majd a tapasztalatokat doktori diszszertációmban foglaltam össze. Amolyan interdiszciplináris doktorátus lett belőle: az esztétika, a felnőttnevelés – pedagógia és a szociológia határán. Legszívesebben úgy fogalmaznám a témáját, hogy „játékból” doktoráltam. Valamikor a 60-as évek elején kezdtem játék-kutatással foglalkozni, és ez az iskola – amely szakiskolaként működik és esélyjavító képzést ad – ebből a kutatásból nőtt ki. Azért tartom fontosnak ezt hangsúlyozni, mert a játék demokratikus emberszemlélete, sajátos filozófiája nélkül soha nem tudtam volna ezeket a gyerekeket úgy megszólítani, ahogy talán sikerült. Hogy ne a számukra rossz emlékű, rigorózus iskolától tartsanak, hanem vegyék észre, érezzék meg rögtön, hogy az általam kínált oktatási forma valami más. Miért is van szükség arra, hogy egy „iskolátlanított iskolát” kínáljunk? Amikor indultunk, még nem volt nagy választék iskolákból, alternatív tanulási lehetőségekből. Viszont volt nagyszámú olyan gyerek, aki nem fért bele egyik iskolatípusba sem. Természetesen az ügyetlenebbek, a kevésbé törtetők, a rosszabb helyzetűek estek ki. Viszont ők is tankötelesek voltak, gyerekek voltak, akikkel törődni kellett, hogy ne az utcára kerüljenek, és a veszélyeztetettek, szerencsétlen sorsúak számát gyarapítsák. Rossz volt nézni, amikor – a gyerek valódi képességeitől függetlenül – egyszerűen az általános iskolai bizonyítványa alapján feleslegessé vált mindenütt. Ráadásul ezt a feleslegességet megalázó módon, mintegy társadalmi büntetésként közölték a gyerekkel és a szülőkkel. Nagy kihívás volt számomra egy olyan iskola létesítése, amely a közművelődés eszközrendszerét is sorompóba állítva képes az oktatás gondjainak – sokszor bűneinek – korrigálására. Ezek a gyerekek alig kettes bizonyítvánnyal, az „iskola rés”-stigmával érkeztek, elvadultan és antiszociálisan. Az emberi kapcsolatokban is csalódott fiataloknak vissza kellett adni a másokkal való szóbaállás igényét, megértetni velük a tanulás értelmét. Ez nem volt könnyű, nem lehetett 8 nap vagy 8 hét után eredményt felmutatni, de 8 hónap után már igen. Az első évük után sok minden megváltozott az életükben, meg tudtak maradni az iskolában. Hogyan történt mindez? Nagyon sokat jelentett az első perctől kezdve, hogy az általános iskola döntően elméleti képzése helyett saját műhelyeinkben szakképzésre, szakma tanulására kaptak lehetőséget. Méghozzá olyan szakmákban, amelyek emberi léptékűek voltak, és így az alkotás élményét is kínálták. Nem érthetetlen részfeladatokat végeztek, hanem egy tárgyat egészében készítettek el, például egy tarsolyt a bőrművesek. Mivel e tárgyak a népművészeti hagyományokhoz kapcsolódtak, elsajátíthatták a népi kultúra ismeretét és saját elképzeléseiket is belevihették a munkába. Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a kézműves szakmák oktatásánál sikerült a magyar szakképzés legjobb tradícióit visszaállítani. Tudom, hogy a leg181


SZAKMATÜKÖR 4. több szakoktatási intézmény most gondokkal küzd, válságban van. Mi talán megtaláltuk a kiutat. Nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy erre a BMK által volt lehetőségünk. Szerencsére a ház szakköreire alapozva fel tudtuk venni a népi kismesterségek, régi kézműves hagyományok fonalát. Örülök annak, hogy más művelődési házak is követték példánkat, több kollega tovább is fejleszti a módszert. A BMK-nak nagy érdeme van abban, hogy ezt a munkát elindíthattuk. Speciális szakiskolánk helyzete – a közismert anyagi és helyiséggondok miatt – ugyan most nem rózsás, de nem adom fel a reményt. Kitartóan, szívósan igyekszem képviselni az ügyet – ezt ajánlhatom, üzenhetem régi és új népművelő kollegáimnak is.

A BMK Pályakezdők Speciális Szakiskolája (Részletek Székely Éva61 visszaemlékezéseiből, 2003.) 1990-ben a Budapesti Művelődési Központban jött létre a Pályakezdők Speciális Szakiskolája, amely elsősorban ezekben az években létező demográfiai csúcs miatt keletkezett oktatási nehézségek leküzdése érdekében kapott teret, lehetőséget a Fővárosi Önkormányzat által működtetett Budapesti Művelődési Központban. A szakiskola BMK Pályakezdők Speciális Szakiskolája néven jött létre. Ebben az első tanítási évben 136 tanulót tudtunk ellátni. A képzési terület részben speciálisan elkészített közismereti tananyag volt, részben a Budapesti Művelődési Központban folyó pedagógus-továbbképzések mintájára a népi kultúra, a kézműves hagyományok ápolása területén különböző kézműves mesterségek oktatását vállalta fel, nagyszerű szakembergárdával, akik már a megalakulás pillanatában is Népművészet Ifjú Mesterei, népművészek, a szakma legjobbjai voltak. A tanított szakmák csak részben voltak kidolgozva szakképzésre. A KIOSZ és az akkori Ipari Minisztérium segítségével sikerült megoldani, hogy több kézműves szakmában a képzési rendszert kialakíthassuk. Ugyanis a KIOSZ-t is és a Minisztériumot is szorították a már kibontakozóban levő és elfogadott törvények, azok, akik kézműves szakmában dolgoztak, nem vettek részt szakképzésben, így kontárként dolgozva giccsadót fizettek, csak azért, mert a szakmák nem voltak elismerve. A megalakult Kézműves Szakiskola ezen a területen óriási munkát fejtett ki, mikor első körben az Ágazati Szakképzési Jegyzékben sikerült elfogadtatni a kézműves szakmákat. Az iskolában dolgozó szakemberek voltak az elsők, akik a szakmai programokat, a vizsgáztatási követelményeket kidolgozták, és így megteremtették a szakmai vizsga feltételét. A biztonságos és sikeres képzést látva szinte minden régióban létrejöttek ennek a szakmai programnak a nyomán, leggyakrabban művelődési intézményekben a kézműves szakiskolák. Ezek az iskolák hosszú ideig a Budapesten létrejött szakiskolát tekintették anyaiskolának. A szakmai konzultációt, az irányítást is innen várták. Olyan nagyszerű képző központok jöttek ennek nyomán létre, mint a Bonyhádi Szakiskola, a Békéscsabai, Zalaegerszegi Szakiskolák. 61

Székely Éva:1966-ban felveszik az Iparművészeti Főiskolára, a főiskola két évfolyamát elvégezi, de a főiskolát nem fejezi be. Felsőfokú végzettséget az EÜ. Főiskolán szerez, és megszerzi a felsőfokú szakoktatói képesítést is. Négy évig dolgozik az egészségügyben, és egy újabb kanyarral visszatér eredeti céljához, ami gyerekkora óta meghatározta érdeklődését: a művészet és az általa megismerhető világ. 1975-től az Iparművészeti Vállalat tervezőjeként dolgozik. 1980-tól a Budapesti Művelődési Központban, ahol gyermek és ifjúsági, népművészeti és kézműves programok irányítását, vezetését végzi. Jelenlegi munkahelye az ESÉLY Kövessi Erzsébet Szakképző Iskola, ami 1989-ben a Budapesti Művelődési Központ keretein belül jött létre, jelenleg már önálló intézményként működik. Az ESÉLY Kövessi Erzsébet Szakképző Iskolának szakképzési vezetője. A Nemzeti Szakképzési Intézet megbízásából a szakképesítések új rendszerének kidolgozásában, a modulfüzetek, általános irányelvek és szakmai, vizsgáztatási követelmények kifejlesztésében négy szakmában vett részt. A Nemzeti Szakképzési Intézet megbízásából F. Tóth Máriával közösen megírta a „Kosárfonás speciális szakiskolák számára” c. könyvet. Az Oktatási Minisztérium Szakképzési szakértője egyéb szolgáltatások (kis- és kézműipar) területén. Rendszeresen vesz részt kiállításokon. 1990-ben „Gyermekekért” díjban, 1994-ben a Kulturális Minisztérium „Népművelésért” díjban, 2002-ben a Magániskolák Egyesülete „Várhegyi György” díjban részesült.

182


SZAKMATÜKÖR 4. Az 1993-ban a Szakképzési Törvény módosítása újabb lehetőségeket kínált a kézműves szakmák átgondolására, a képzésbe való felvételre, a vizsgarendszerek kidolgozására. Azok a szakemberek, akik mesterei voltak (ma is azok) a nálunk tanuló fiataloknak, ebben a munkában felkészültségükkel, szakmaszeretetükkel, a szakmák iránti felelősségükkel vették ki részüket. A kézműves szakiskolák működése és létrejötte már a 90-es évek elején jelezte azt, hogy az a hiány, ami abból keletkezett, hogy a mesterségek családi tradicionális hagyományozódása gyakorlatilag majdnem megszűnt, és a mestereket nem, vagy csak kis mértékben követték fiaik, leányaik, családtagjaik, tehát nem szállt már apáról fiúra a mesterség. A szakiskolák létrejötte, az ott dolgozó tanítók, mesterek, pedagógusok és a szakiskolákat létrehozó, többnyire közművelődési szakemberek ezzel a képzéssel és a körülötte levő elméleti tananyaggal (néprajzi ismeretek, tánc, zene, ének stb.) olyan szálakat fogtak egybe, amelyek azokhoz a közösségi formákhoz vezetnek vissza életmódban, gondolkodásban stb., melyek a valamikori falusi életből táplálkoztak. A jól működő BMK Pályakezdők Speciális Szakiskolája kinőtte az intézmény által nyújtott kereteket és lehetőségeket, és hosszú útkeresés után alapítványi formában, 1996-tól a Pályakezdő Fiatalok Esély Alapítványa Kézműves és Szolgáltató Szakiskola néven működik. (Azóta felvette alapítója, Kövessi Erzsébet nevét, l. fent- a szerk.) Az alapítvány és az általa működtetett szakiskola olyan fiatalok képzését vállalja fel, akik valamilyen hátrányos helyzetből indulnak. Ezt a tevékenységet tartósan kezdettől fogva ellátjuk Budapest és vonzáskörzete számára. Működésünk fontos és hiánypótló. Általános céljaink a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok számára megfelelő teret találni a szakképzés területén és a képzett fiatalok munkaerőpiacra történő segítése, és a munkaerőpiacon tapasztalható hátrányos megkülönböztetés viszszaszorítása. Alapelvünk, hogy a gyakorlati tehetség épp olyan értékes és hasznos a társadalom számára, hogy mindenkiben van érték, amely lehetővé teszi, hogy megtalálja méltó helyét a világban. Az iskola dolga az, hogy ezt az értéket felfedezze, kiművelésében segítsen. Mestereink tudatosan vállalják a munkahelyi viselkedés, a szakmaszeretet erkölcsi, etikai normáinak személyes példamutatás általi átadását. Nagyon fontos dolog, hogy azok a fiatalok, akik megfordulnak a környezetünkben, a szakmaszeretet, a tudás iránt igényt érezzenek, és az élethosszig tartó tanulás szükségességét belássák és elfogadják. Az Országos Képzési Jegyzék szerint folytatjuk a szakmai képzést a következő szakmákban: Kézműves szakmák: Faműves, kosárfonó és fonottbútor készítő, szíjgyártó nyerges, fazekas, tűzzománcozott dísztárgykészítő I., tűzzománcozott dísztárgykészítő II., szőnyegszövő, nőiruha-készítő, virágkötő-berendező, Virágkötő. Szolgáltató szakmák: Vendéglátó eladó, szakács. Tanító mestereink: Pázmány Judit, Flandera János, Nyitrai Erzsébet, Türk István, V. Hegyi Ildikó, Najjar Mária, Molnár-Szabó László, Vincze János, V. Szathmáry Ibolya segíti elméleti és gyakorlati képzéseinket. A szakmai munkánk színvonalát a nagyon jól felszerelt tanműhelyekkel tudjuk tartalmassá, igényessé tenni. A szakmai képzésünkben látható szolgáltató szakmák vendéglátó eladó, falusi vendéglátó, szakács, a népi táplálkozással, népi életmóddal, népi gasztronómiával is foglalkozik a képzés során. Az a segítségnyújtás és tanácsadás, amit a népi kézműves mesterségeket tanító iskoláknak tudunk nyújtani képzés területén és képzésen kívül is, ezekből a lehetőségeinkből fakad, illet-

183


SZAKMATÜKÖR 4. ve a tanáraink, mestereink teljes életpályát mutató eredményes töretlen munkájából táplálkozik. Az 1990-es évek óta rendszeresen veszünk részt azokon a pályázatokon, ahol a nálunk tanuló, vagy nálunk tanult diákok megmérettethetik tudásukat, szakmai felkészültségüket, tehetségüket. A nálunk tanuló fiatalok sorából kerültek ki a Népművészet Ifjú Mesterei, Népi Iparművészekké váltak szakmai útjuk során. A képzési idő alatt is van lehetőség szakmai megméretésre, az Országos Ifjúsági Kézműves Pályázaton szinte minden területen közösségi és egyéni pályázóként is megjelennek fiataljaink évek óta nagyon sikeresen, szép elismeréssel veszünk részt ezen a pályázaton. Ennek a pályázatnak több éve gondozói vagyunk fafaragás területen. A szakmákat legjobb színvonalon elsajátító tanulók részt vesznek a Táncház-találkozó játszóházi rendezvényének foglalkozásain. A Mesterségek ünnepén a szakiskola létrejötte óta szakmai bemutatókat és a közönségnek is vonzó lehetőséget adunk az egyszerűbb munkafolyamatok megismerésének kipróbálásával. Ez a két program, amiben évek óta részt veszünk, nagy felkészülést, előkészítést kíván, mondhatnám stúdiómunkát. A fiatalok számára nagyon fontosak azok az együttlétek, amit a képzési időn túl töltenek együtt szakkörben, kötetlen beszélgetésekben vagy éppen meghívott vendégek előadásait hallgatva. Azok a szakmai táborok, melyeket évről évre megrendezünk, ahol azok a fiatalok is részt vesznek, akik már több éve befejezték tanulmányaikat, de szükségesnek érzik mestereikkel eltölteni egy kis időt, sajnos csak egy hétig tart, de feltöltekezésre, újabb ismeretek megszerzésére ad lehetőséget. Ezek a tapasztalatok sarkallnak bennünket arra, hogy olyan teret teremtsünk a fiatal alkotók számára, ahol megfelelő légkörben az alkotó munka számára elengedhetetlen inspiráló környezetben szakmai irányítással tölthetnek el alkotói időszakot.

184


SZAKMATÜKÖR 4.

Kaposvári Dénesné: Mégis, kinek az érdeke…? A munkásművelődéstől a gazdaság és a kultúra párbeszédéig Mikor vállalkoztam arra, hogy megírom a 80-as évek innovációit összegyűjtő kiadványban a Fővárosi Művelődési Háznak (FMH) a munkahelyi művelődés területén kezdeményezett módszertani törekvéseit, nehéz volt eldönteni, mit tekintsek innovációnak abból a 10 évből, amely lényegében egybeesett a munkahelyi művelődés, mint a népművelő szakma egy új elágazása és annak módszertana ki -és átalakulásával, majd megszűnésével. Vajon a bekövetkezett helyzet törvényszerű következménye volt a rendszerváltás utáni gazdasági változásoknak? Hiszen hol vannak már azok a nagyvállalatok, ahol a népművelők speciális szaktudása hasznosulhatott volna? Innováció volt-e valójában, amit az idő látszólag kirostált? Mikor újra olvastam a még rendelkezésre álló dokumentumokat, arra a meggyőződésre jutottam, hogy igen, az volt. Nem egyes események vagy módszerek voltak annak tekinthetők, hanem elsősorban maga az út, ahonnan elindultunk és ameddig eljutottunk: A paternalista, felülről vezérelt kultúrpolitikától a műveltség, az emberi személyiség gazdagságának, a szervezeti kultúrának haszonelvű megközelítéséig. Annak tudatosításáig, hogy a kultúra, a műveltség adott színvonala a gazdasági eredményesség gátja és erőforrása. Aktualitása ma sem kérdőjelezhető meg, sőt hosszútávon az Európai Unióban való boldogulásunk feltétele. A múltidézés talán figyelemre méltó lehet mindazoknak, akik átélték, talán azoknak is, akik számára már csak a közelmúlt művelődéstörténeti érdekességét jelentheti, abban is bízom, hogy ez a témakör azok számára is fontos lehet, akik ma keresnek gazdasági kitörési pontokat saját településükön, kistérségükben.

A történeti előzmények A XIX. század végétől kezdve megszaporodtak az iparhoz kötődő művelődéssel, közösségi élettel kapcsolatos dokumentumok, híradások, mozgalmak, valamint az e célra épült művelődési házak, könyvtárak és sportlétesítmények. A szakszervezetek a szervezettség növelése és az aktivisták ismereteinek bővítése érdekében szórakoztató rendezvényeket, ismeretterjesztő programokat szerveztek a munkások általános műveltségének és politikai tájékozottságának gyarapítása érdekében. A munkásságban belülről is megjelentek azok a törekvések, hogy ismereteik, műveltségük emelése révén fel tudjanak zárkózni a polgárosodó középosztályhoz, de ezzel egyúttal érdekérvényesítési esélyeiket is növelni kívánták. A nagyvállalatok dolgozói sokszor téglajegyekkel járultak hozzá munkásotthonaik, olvasó egyleteik székházának felépítéséhez. A nagyobb szabású ipartelepítések is gyakran jártak vállalati kolóniák, kultúrházak építésével a képzettebb munkások letelepítése és megtartása érdekében. 1945 után a szakszervezetek kulturális mozgalmaira egyre erőteljesebben telepedett rá a politika, és mind szervezeti kereteit, mind kulturális és jóléti eszközrendszerét a munkásosztály nevében fellépő párt saját ideológiájának terjesztésére használta fel. A későbbiekben a szocialista iparvárosok és települések építése ugyancsak együtt járt a művelődési házak szaporodásával és vállalati működtetésével. (Az 1970-es években még több mint 300 vállalati, szakszervezeti fenntartású művelődési ház, klubkönyvtár, ágazati és megyei könyvtár volt az országban.) A Nyers Rezső nevéhez kötődő 1969-es gazdasági reform - melynek lényege a tervutasításos termelési modell, a piac szabályzó szerepével felváltása - leállítása után, a tényleges modernizá-

185


SZAKMATÜKÖR 4. ció követelménye helyett, előtérbe kerültek a társadalmi problémák ideológiai megoldását szolgáló törekvések.

A közművelődési törvény hatása Politikai indíttatásból születtek meg a közműveltség fejlesztését szorgalmazó határozatok, törvények és rendeletek, az 1974. márciusi Magyar Szocialista Munkás Párt Határozat, az 1976.évi V. törvény a Közművelődésről és az azt követő 25002/1976. évi Országos Közművelődési Tanács Elnöksége – Szakszervezetek Országos Tanácsa Elnöksége Együttes Határozata lettek volna hivatottak a munkahelyi művelődés céljainak, irányelveinek, szervezeti kereteinek megfogalmazására, a vállalati szervezetben e területtel foglalkozók feladatainak körvonalazására. Finanszírozását a vállalatok oktatási költségeinek és a szakszervezeti kezelésben lévő jóléti és kulturális alapoknak terhére kellett biztosítani. A munkásosztály műveltségének emelése igényével fellépő kultúrpolitika kötelezővé tette a vállalatok számára, hogy a szocialista brigádmozgalom többségében eleve formális kulturális vállalásait is szolgálja, akár saját gazdasági érdekével szemben is. A munkahelyek jelentős része ezt a politika által nyakába sózott, a szervezet funkciójától idegen, felülről rájuk oktrojált feladatnak tekintette, és próbált látszólag eleget tenni az előírásoknak. A nagyvállalatoknál munkahelyi népművelőket alkalmaztak. Megalakították a Vállalati Művelődési Bizottságokat (VMB) - véleményezési javaslattevő és koordinálási jogkörrel-, akik erőpozíciótól függően próbálták „művelődési házzá” átszervezni a termelőszervezetet, néhányan a munkaidő egy részének rendezvényekre való átengedését is elvárták (sokszor hallott panasz volt, munkaidő után nem maradnak itt, akkor hogyan szervezzek részükre bármit is?), más helyeken kizárólag a vállalati oktatás részének tekintették ezt a tevékenységet, a két szélsőség között változatos variációk fordultak elő. A határozatnak köszönhetően összemosódott, hogy a munkahelyi művelődés ügye és fejlesztése kinek a feladata, mozgalmi vagy gazdasági célokat szolgál, társadalmi elvárás vagy az emberi tőkébe való beruházás, amelytől konkrét haszon várható.

A munkahelyi népművelők Módomban állt ismereteket szerezni belülről e dilemmáról, amikor 1975-ben egyike lettem a vállalatokhoz kerülő munkahelyi népművelőknek az akkor még 12000 főt számláló 43. sz. Állami Építőipari Vállalatnál. (Ma már nyoma sincs, a rendszerváltást nem sokkal élte túl). A panelgyártásáról és lakótelepek építéséről híres/hírhedt nagyvállalatnál először azt kellett megtanulni, milyenek a műszaki - technológiai – gazdálkodási feltételek, és azok működtetéséhez milyen ismeretek, munkakultúra szükséges. A többségében első generációs, hiányos műveltségű munkavállalót hogyan lehet feladata elvégzésére alkalmasabbá tenni, hogyan és milyen módon érdemes a vállalat életével kapcsolatos közhasznú információkkal elérni az embereket, miként alakulnak az ott dolgozók művelődési szokásai, milyen a szervezet formális és informális kapcsolatrendszere. Természetesen elvárás volt a Szocialista Brigádvezetők Klubja működtetése, országjáró kirándulások, vetélkedők szervezése, kilenc ifjúsági klub munkájának szakmai segítése is, de kezdeményezni vagy társulni lehetett a vállalati innovációs folyamatok dinamizálásához, a belső nyilvánosság szervezéséhez, közreműködni a vezetőképzésben, a bejáróknak, munkásszálláson élőknek helyzetéhez illeszkedő és hasznosítható programok indításában. A vezetőképző kurzusokon résztvevők elmondták, hogy a tudatlanság, az igénytelenség, a szervezetlenség, mennyi kárt okoz a cégnek. Fiatal, jó képességű mérnökök panaszkodtak, hogy nincs szükség a tudásukra, pedig lenne javaslatuk, hogy mit és hogyan kellene jobban csinálni. Kezdett megfogalmazódni, hogy ha a nagyobb tudású, a vállalat iránt elkötelezett embertől jobb

186


SZAKMATÜKÖR 4. minőségű munka várható el, akkor a vállalati közművelődésnek a gazdaság emberi erőforrásainak fejlesztését kell szolgálnia, ez azonban az esetben sikerülhet, ha a vállalat vezetői is felismerik annak szükségszerűségét, hogy az emberi tényező műveltségének, képezhetőségének, mentalitásának, kreativitásának, motivációjának a cég eredményességét befolyásoló szerepe van. A vezetők erről való gondolkodásának elindulásához tudatos és kitartó munkára, diplomáciai érzékre, változatos kommunikációs technikákra, az érdekviszonyok ismeretére és belső szövetségesekkel való együttműködésre volt szükség.

A szakmódszertani tevékenység Valószínűleg az építőiparban végzett munkám keltette fel a figyelmét az 1979-ben az FMH-ban megalakult Munkásművelődési Módszertani Osztály vezetőjének, a nagytudású, szarkasztikus humorú Darvas Lászlóné, Panninak (nekem még két évig megadatott, hogy tanulhattam tőle, mielőtt elment az FMH-ból), amikor 1980. januárban munkatársául hívott. Az intézmény, módszertani feladatellátását tekintve, az előző évben vált szét: a Budapesti Művelődési Központ megkapta a fővárosi szakmódszertani tevékenységet, az FMH a Szakszervezetek Budapesti Tanácsa (SZBT) és a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) fenntartásában a munkásművelődés és a szakszervezeti művészeti munka országos módszertani központja lett. A helyzet önmagában hordta ugyanazt az ellentmondást, ami a vállalati közegben is markánsan jelentkezett, kiknek és milyen módszertani segítséget ajánljunk. Szakszervezeti intézményként a szocialista brigádok művelődési vállalásának teljesítéséhez adjunk javaslatokat, kínáljunk választékot, a vállalati brigádklubok tevékenységéhez nyújtsunk módszertani segítséget, a Vállalati Szakszervezeti Bizottságok (VSZB) agitációs és propaganda titkárainak szervezzünk továbbképzéseket, vagy a VMB titkároknak, munkásszállási népművelőknek? Az ágazati minisztériumok ugyan időnként szerveztek konzultációkat, tanácskozásokat, adtak ki irányelveket a művelődési tervek készítéséhez a Vállalati Művelődési Bizottságok részére, de azokban elsősorban tárca szintű irányelvek közvetítése és értelmezése történt meg. (Az osztályon természetesen volt szakszervezeti érdekvédelmet szolgáló és segítő munka, foglalkoztunk munkásszálláson élők, bejáró dolgozók, szocialista brigádok művelődésével, de e terület nem tárgya a munkahelyi művelődés innovációját segítő módszertani munkánk bemutatásának.) Megalakítottuk a Munkahelyi Népművelők és VMB titkárok klubját, hogy szakmai közeget és tapasztalatcsere lehetőséget biztosítsunk a vállalatoknál többségében egyedül dolgozó kollégák részére. A kérdések ugyanis sokasodtak; hol van a helye a népművelőknek? Ők a kultúra felkent papjai/papnői, akiknek a tudatlan szakbarbár embereket kell megváltaniuk? Vagy a lelkes aktivista, aki kirándulásokat szervez, beszerzi a színházjegyeket a szocialista brigádoknak, kiírja a faliújságra a programajánlatokat, megszervezi a vállalati ünnepségeket?

A humánpolitikai gondolkodás terjedése Mivel már a ’80-as évek közepén járunk, a piaci viszonyok térhódítása, a munkaerőpiac szerkezeti átalakulásának hatására a személyzeti - oktatási szervezetek munkájában megjelent a kádernyilvántartás és képzés mellett a humánpolitikai gondolkodás. Kezdték néhányan felismerni, hogy az emberi erőforrás fejlesztéshez speciális szaktudásra van szükség. A népművelők ismeretei hasznosíthatók lennének a szervezeti kultúra és kommunikáció, a szemléletformálás területén, de ehhez meg kell tanulni „vállalatul” gondolkodni, ezért a reformközgazdászok, szervezetfejlesztők, témánkban kutató szociológusok, társadalmi folyamatokat vizsgáló politológusok között kerestünk és találtunk partnereket. Ezen kezdeményezésünket eleinte fenntartónk nem fogadta túl nagy lelkesedéssel.

187


SZAKMATÜKÖR 4. Első jelentősebb feladatunk a VMB titkárok és társelnökök budapesti tanácskozásának megszervezése volt. A tervezet szerint Héthy Lajost kértük volna fel a vitaindító megtartására a munkásmagatartások területén végzett kutatásainak tapasztalatairól, korreferátumot tartott volna két szociológus, a felejthetetlen Heleszta Sándor és Makara Péter, akik a szocialista brigádok művelődési szokásairól számoltak volna be. De nem így történt, a tanácskozás vitaindító előadását az akkori agitációs és propaganda titkár tartotta, a levezető elnök szerepét az osztályvezető látta el. Később e havi rendszerességgel működő klub egyre népszerűbbé vált. Vendégünk volt többek között Vámos Tibor akadémikus, Farkas János szociológus a Műszaki Egyetemről, Ifj. Marosán György fizikus-közgazdász, Honty B. László pszichológus. Módszertárunkban gyűjtöttük a szakirodalmat, a vállalati kezdeményezések dokumentumait. Módszertani segédanyagokat jelentettünk meg a munkahelyi szakemberek, tisztségviselők munkájának segítésére, 1985-86-ban adtuk ki a Cikkbibliográfia 1-4 számát, „…Tanulni, élni”(válogatás a Mai Magazin és az SZFMH által szocialista brigádoknak kiírt pályázatra beérkezett munkákból), a „Művelődés a munkásszállásokon”, „A munkahelyi művelődés anyagi forrásai”, a „Munka – kultúra –gazdaság” témákban rendezett szakértői tanácskozáson elhangzott véleményeket. A „Munkahelyi művelődés külföldön” (recenziók, fordítások, tanulmányok a külföldi szakirodalomból) tanulmánykötetek kiadása. Az ősszel elinduló többnapos, előadásokat és műhelyfoglalkozásokat egyaránt tartalmazó siófoki továbbképzésekre már a legradikálisabbnak kikiáltott reformközgazdászokat hívtuk meg, többek között Liska Tibor, a vállalaton belüli vállalkozó csoportok működési modelljének kidolgozója, az Ökonosztát szerzője osztotta meg velünk „eretnek gondolatait”, Síklaky Istvánnal vitatkoztunk a belső vállalkozásokról, Antal László közgazdász a Pénzügy-kutatótól segített megérteni a makrógazdasági folyamatokat. Szekciókban vetettük össze a hallottakat saját közegünk állapotával, elemeztük módszereinket, hiszen szakmánk gyakorlatát elsősorban egymástól tanultuk. A siófoki továbbképzések programjai vonzották a munkahelyeken, a tanácsi és szakszervezeti intézményekben dolgozókat is. Bebizonyítottuk, hogy a módszertani munka is lehet piacképes, a részvételi díjak fedezték a költségeket (Ez akkoriban újdonságnak számított) 1985- ben kiadtuk a Munkahely és Művelődés című negyedévenként megjelenő módszertani periodikánkat, melynek szerzői többségében a saját szakmánkból kerültek ki. A szerkesztőbizottság vezetője Dr. Czakó Tibor volt, a szerkesztőbizottság tagjai Bárd Anna, Ghyczy Tamás, szeretett, az ügynek szívvel-lélekkel elkötelezett, korán elhunyt kollégánk Hámory Lászlóné, Várhalmi András és jómagam.(Hámory Lászlóné kivételével mindegyikünk gyakorló munkahelyi népművelő). A felvetett témák és az arra érkezett reagálások azt jelezték, hogy bár nagy vajúdások közepette, de kezdenek körvonalazódni szakterületünk alapfogalmai, céltudatosabbá válhat a közös gondolkodás eredményeképpen a vállalati gyakorlat. Kollégáink írásai esendőségükben, útkeresésükben is igényes gondolkodást, szakmai felkészültséget bizonyítottak, szövetségeseket sikerült találni a reform iránt érdeklődő vállalati értelmiségben is, a gazdasági érdekű közművelődés fontos fórumává tudott válni ez az újság. Idézzünk belőle egy jellemző részletet, amely „Hogyan látják a vezérigazgatók ?”címmel jelent meg a levelező Kerek-asztal rovatban. Az írás történeti értéke miatt is igazi „csemege”, hiszen akik válaszoltak, a korszak legjelentősebb iparvállalatainak vezetői voltak. A kérdések a munkahelyi művelődés általuk képviselt értelmezésére, funkciójára, az adott cég gazdasági tevékenységéhez kötődő szerepére vonatkoztak: „Véleményük szerint mi a tudati, emberi tényezők szerepe a megújuló gazdaságban? Hogyan illeszthető be a vállalati stratégiába, taktikába a művelődés? Milyen funkciója, helye, szerepe lehet a vállalati művelődési bizottságoknak az új vállalatirányítási rendszerben?

188


SZAKMATÜKÖR 4. A munkahelyi művelődés irányításában, tervezésében, szervezésében és a megvalósítás különböző területein mi a szakszervezet szerepe? Érdekvédelmi terület-e a művelődés? Milyen szerepe lehet a vállalat életében az ott dolgozó népművelőknek? Az Önök vállalata alkalmazott-e szakképzett népművelőt, és ha igen, mit várnak tőlük?” (Munkahely és Művelődés c. periodika 2.sz.1985.) Akik válaszoltak: Dr. Tatai Ilona (Taurus Gumiipari Vállalat), Beck Tamás (Budaflax Lenfonó és Szövőipari Vállalat), Czirinkó József (Orion Rádió és Villamossági Vállalat), Gorjanc Ignác (Hűtőgépgyár), Dr. Juhász Ádám (Ganz - Mávag Mozdony, Vagon és Gépgyár), Kiss József (Alba Regia Állami Építőipari Vállalat), Dr. Molnár Rudolf (Remix Rádiótechnikai Vállalat), Dr. Sándory Mihály (Mikroelektronikai Vállalat). A névsor imponáló, még akkor is, ha némelyikük esetleg, feltehetően nem maga válaszolta meg a kérdéseket, de tartalmát vállalta. A válaszok egy része legalább annyi bizonytalanságot vagy esetenként félreértelmezést tükrözött, mint a munkahelyi népművelők (ki)útkeresése.. A megszólított vállalatok mindegyikénél volt munkahelyi népművelő. 1986-ban továbbképzést szerveztünk Salgótarjánban is ugyanennek a szakmai körnek. Ekkorra megközelítőleg eljutottunk odáig, hogy a szakma már kezdett egy nyelven beszélni, a használt fogalmakat azonosan értelmezni, szerepét, feladatát a vállalati célok eléréséhez igazítani, és azt mondták, jó, rendben van, ez lenne a dolgunk, mi már tudjuk, és ők, a gazdasági vezetők hogyan gondolkoznak erről? 1986-ban kineveztek az akkorra már Munkahelyi Művelődés Módszertani Osztálynak átkeresztelt osztály vezetőjének. Ekkor készítettünk a Vegyépszer Vállalat Jamburgi Igazgatóságának megbízásából tanulmánytervet „A tengizi beruházáson dolgozók humánpolitikai, kulturális és művelődési ellátásának tartalmáról, jellegéről és rendszeréről”. Ez a munkánk azért volt különösen fontos, mert a vállalat pontosan érzékelte, hogy a külvilágtól, családtól szinte elzártan élő dolgozók szabadidejének megszervezése, munkaképességük, lelkiegészségük megőrzését szolgálja. Két fontos kiadványt jelentettünk meg 1987-ben és 1989-ben. Joó Lajos, a Malév népművelője hiánypótló munkája „A vállalati kultúra a gazdasági sikerek szolgálatában” a téma külföldi szakirodalmából, esettanulmányokból, módszertani leírásokból szerkesztett szemelvénygyűjteményt. Dessewffy Olivér, a Taurus Távlati Fejlesztési Főosztályának vezetője, nagy tudású és humorú, Vásárhelyen népművelő társunkká szegődött cimboránk tanulmánya, A vállalati stratégia és szervezeti kultúra címmel, a progresszíven gondolkodó, a változtatásra készen álló gazdasággal és kultúrával foglalkozó szakembereknek adott muníciót. Mindkét kiadványunk ajánlott irodalom volt a Közgazdaságtudományi Egyetem Emberi Erőforrás tanszéken és keresték a művelődésszervező képzésben résztvevők is.

A Magyar Népművelők Egyesülete /MNE/ Munkahelyi Művelődés Szakmai Szervezete Az FMH művelődés-módszertani munkája szinte a kezdetektől fogva kapcsolatban állt a nagyjából azonos időben megalakult MNE Munkahelyi Művelődés Szakmai Szervezetével. Az FMH vállalta a háttérintézmény szerepét, Urbán Gyula volt a szervezet elnöke. Az alakuló közgyűlésen a legnépesebb, több mint 300 tagot számláló és legaktívabb szakmai szerveződés Ghyczy Tamást választotta titkárának, aki nagy lendülettel és szervezőkészséggel látott neki a munkának, megvalósítani kívánva azt a célt, hogy az új szakma kereteit, alapfogalmait, sajátosságait, funkcióját a gyakorló népművelőkkel, a tudományos közélet, valamint a gazdaság szereplőivel tisztázni lehessen. Gyűjtötte a reformgondolkodókat, és alkalmakat szervezett a velük való együttgondolkodásra. Akik ott voltak Bakonybélben, emlékezhetnek arra a három napos együttlétre Kádár Bélával, aki akkor a Világgazdasági Kutatóintézet Tőkés Osztálya vezetője volt, s arra, hogy hogyan nyílt ki 189


SZAKMATÜKÖR 4. számunkra a világ, milyen nagyszerű példákon keresztül ismerhettük meg, hogy az európai, amerikai, ázsiai országok, hogyan és milyen eszközökkel tudtak gazdasági sikereket elérni, amikor az intenzív termékszerkezet váltás tudati feltételeit megalapozták. Fontos találkozónk volt Győrben is az ott dolgozó kollégákkal, akik bemutatták nehézségeiket és eredményeiket saját vállalatuknál. Műhelyek jöttek létre vidéken is, Tatabányán Gengeliczki László bábáskodott a megyei Munkahelyi Művelődési Szakmai Szervezet megalakításánál. Szabó Károly szervezte Ghyczy Tamás segítségével a Széchényi reformklubot, Veszprémben „Érték-rend-szer” szakmai konzultációs sorozat indult Ádám Rudolfné kezdeményezésére, az FMH és a szakmai szervezet patronálásával a megyében e területtel foglalkozók számára. Minden vándorgyűlésen (ti. a Magyar Népművelők Egyesületéé) témánk külön szekciót kapott, és izgalmas eszmecseréken pontosítottuk, kerülgettük a gazdasági reformhoz, emberi minőség fejlesztéshez szükséges módszereket és az abban betöltendő lehetséges szerepünket. Az egyik legemlékezetesebb volt ezek közül a tatabányai, ahol Marschall Miklós közgazdász-szociológus vezetésével arról vitatkoztunk, hogy van-e munkahelyi művelődés.(Abban maradtunk, hogy van, de nem „bokrétaként a kalapon”, hanem ahogy már akkoriban gondolkodtunk felőle.)

Disputák és párbeszédek gazdaság és a kultúra képviselői között Jártuk az országot Soprontól- Záhonyig, előadások sorát tartottuk, tréningeket szerveztünk vállalatoknál, művelődési házakban a szemléletváltás elodázhatatlanságát hirdetve. 1986-ban a tagság bizalmából én lettem a szakmai szervezet titkára. Kettős szerepemből adódóan kissé tágabb mozgástérhez jutva, nagy dobásra készültünk: szerveztük a Vásárhelyi Disputát. Ekkorra már lényegesen többet tudtunk szakterületünkről, ismertük azokat a közgazdászokat, szociológusokat, politológusokat, akik a reformfolyamat szerves részének, illetve feltételének tartották az emberi tényező tudásának, mentalitásának, értékrendjének, munka- és magatartáskultúrájának fejlesztését. Ők többségében kutatási tapasztalatokra alapozva hirdették, hogy a vállalatok piaci érvényesülésének függvénye, meghatározó eleme, sikereinek záloga az ott dolgozók munkakultúrája, a szervezet kulturális állapota. Kapcsolatot kerestünk és partnereivé váltunk egyes vállalatok progresszív értelmiségének. Alakult a csapat, akiknek segítségével gerjesztői lehettünk volna a vállalati kisreformoknak. Salgótarjánban a kollégák által felvetett kívánság a gazdasági oldal képviselőivel való párbeszéd megkezdésére megvalósult, amikor Szemennyei Sarolta, a Hódmezővásárhelyi Városi Tanács Művelődési Osztályának főmunkatársa Veszprémben felkérte Ghyczy Tamást és engem, hogy szervezzük meg náluk a gazdasági vezetők és kulturális szakemberek párbeszédét. Akkor már tudtuk, kikre számíthatunk előadóként, szekcióvezetőként, de azt is tudtuk, hogy a siker azon is múlik, hogy mennyire lesz a tanácskozás témája fontos a helyi vállalatok számára. Fogadókészségük minden reményünket felülmúlta. Szekció házigazdai minőségükben örömmel fogadták a hozzájuk érkezőket, igazi műhelymunka feltételeit biztosították, bemutatták saját ez irányú tevékenységüket, és igyekeztek profitálni a szekciómunka során felmerült javaslatokból. A szabadidőben bemutatkoztak a város művészeti csoportjai, reggelenként a városi strandon úszással kezdhették a napot a konferencia résztvevői, éjfélkor tárlatvezetés volt az Alföld Galériában. (Az élmények felerősítették a reformgondolatok beágyazódását, ezt a szakmai technológiát minden párbeszéd szervezésében tudatosan alkalmaztuk.) A meghívóban szerepelt a konferencia témájának rövid összefoglalója, és a szekcióvezetőktől is kértünk előzetes ismertetőt arról, hogy mivel kívánnak foglalkozni. Ezzel megkönnyítettük a résztvevőknek, hogy érdeklődési körüknek megfelelően tudjanak választani. Az alábbiakban leírom disputa a részletes tartalmi tervezetét, mert szerkezetében hasonló lesz a Halasi Párbeszéd 1988, a II. Vásárhelyi Disputa 1989. és a Kaposvári Párbeszéd 1990. az első dis-

190


SZAKMATÜKÖR 4. puta programstruktúrájához. Reményeink szerint tükrözi a téma lényeges elemeinek kibontását, összefüggés rendszerét.

„Vásárhelyi Disputa” Gazdasági-vezetők és népművelők párbeszéde:1987. június 19-21. A rendezvény célja: a párbeszéd megindítása a gazdasági reformhoz igazodó tudati változások elérésének lehetőségeiről, tendenciáiról és módszereiről. Feladata: információcsere megvalósítása az elméleti, a kutatási és a gyakorlati tapasztalatok függvényében a humán stratégia szükségességéről és lehetségességéről. Módszere: szakértők előadásai és a szekcióviták alapján a lehetőségek, módszerek, eszközök összegzése. A meghívottak köre: az MNE Munkahelyi Művelődés Szakmai Szervezete tagjai és a munkahelyükön e témáért felelős gazdasági vezetők, budapesti munkahelyi népművelők, szakszervezeti művelődési intézményvezetők és a vállalatok e témáért felelős gazdasági vezetői, a gazdasági kamara tagvállalatai, Csongrád megyei népművelők. Rendezők: Az MNE Munkahelyi Művelődés Szakmai Szervezete, a Szakszervezetek Fővárosi Művelődési Háza, az MNE Csongrád Megyei Szervezete, Hódmezővásárhely Városi Tanács Művelődési Osztálya, a szekciókat fogadó vállalatok. Felkért védnökök: Magyar Kereskedelmi Kamara: Beck Tamás elnök, Művelődési Minisztérium: Pusztai Ferenc miniszterhelyettes, SZOT: Kósáné Kovács Magda titkár. Felkért közreműködők: Drucker Tibor, az MNE elnöke, a KÖNYVÉRT igazgatója, a párbeszéd vezető elnöke, hódmezővásárhelyi társelnök: Gál József, a Városi Tanács Művelődési Osztályának vezetője, az MNE Csongrád megyei szervezet elnöke, levezető-elnök: Urbán Gyula, az MNE Munkahelyi Művelődés Szakmai Szervezete elnöke, az SZFMH igazgatója. A párbeszéd mottója: „A tőke, a munkaerő, a nyersanyag és az ismeretek egymáshoz viszonyított fontosságában előtérbe kerül az ismeret és annak hordozója, az ember” Vezérgondolatai: „Mind magasabbak a követelmények a dolgozó egyén személyiségével szemben. Közvetlen termelőerővé válik tehát a munkakultúra és a kooperációs készség. Ebben a helyzetben egyre kevésbé hatékony a bérmunkásléten és tudaton alapuló ösztönzés. Minél bonyolultabb ugyanis a munka, annál kevésbé működőképes a teljesítmények pusztán mennyiségi mutatókra /munkaidő, darabbér/ alapozott egyéni érdekeltség rendszere. Fontosabb lesz viszont a kollektív teljesítményre épülő motiváció, hiszen ami közvetlenül mérhető, az egy viszonylag összetett vállalkozás piaci teljesítménye. A munkateljesítmények javításában az autonóm személyiség gazdagításából és a vállalkozáshoz tulajdonosként való viszonyulásából fakadó belső motívumok kerülnek előtérbe. Ez az oka annak, hogy az elmúlt időszakban éppen a fejlődés élvonalában lévő vállalatoknál terjednek a tulajdonosi létre és tudatra épített szervezési, szerveződési és érdekeltségi megoldások. A leginnovatívabb vállalatok egyértelműen a vállalaton belüli vállalkozások ösztönzésében, vagyis a munkavállaló kvázi-tulajdonosi léttel való felruházásában látják a kibontakozás útját…” (ifj. Marosán György: Társadalmi Szemle, 1987. április.) Az elméleti alapvetést szolgáló előadások: - A világgazdasági értékrend változása Előadó: Dr. Kádár Béla, a Világgazdasági Kutató Intézet Tőkés Osztály vezetője - A gazdasági alkalmazkodás tudati feltételrendszere Előadó: Petschnig Mária Zita, a Közgazdasági Szemle felelős szerkesztője

191


SZAKMATÜKÖR 4. -

Funkció vagy fikció a munkahelyi művelődés? Előadó: Ghyczy Tamás népművelő, Út és Vasútépítő Vállalat - A gazdasági fejlődéshez szükséges szellemi folyamatok Előadó: Bogár László közgazdász, a Hazafias Népfront munkatársa A vállalati gyakorlat általánosítható tapasztalatai: - A vállalati innováció és a munkaerő minősége Előadó Tóth Árpád szociológus, Miskolci Nehézipari Egyetem - Az innováció tudati előkészítése a Hódgép Vállalatnál Előadó: Kozári József vezérigazgató - A Metripond alkalmazkodása a gazdasági változásokhoz, előadó a vállalat igazgatója A szekcióviták egy- egy részterület kibontását céloztak meg a vállalati gyakorlatban - Vállalati stratégia és humánpolitika Vezetik: Dessewffy Olivér, a Taurus Távlati Fejlesztési Főosztályvezetője Várhalmi András, a Budaflax Művelődési Háza vezetője - Tudatformálás és vállalati eredmény Vezetik: Schréder Mihály, az Út-és Vasútépítő Vállalat területi főmérnöke Mezős Gábor, a Veszprémi Szénbányák népművelője - Korszerű technológia – elmaradott tudatállapot Vezetik: Boda János, a siófoki November 7. TSZ elnöke Péterfi Ferenc, az Országos Közművelődési Központ munkatársa - Gazdálkodás az emberi képességekkel – a korszerű személyzeti munka Vezetik: Szeicz János, a Medicor személyzeti-szociális vezérigazgató helyettese Ghyczy Tamás népművelő - Az emberi tényező fejlesztési lehetőségei – oktatáspolitika a vállalatoknál Vezetik: Varga György, a Rába Oktatási Csoportjának vezetője Izsó Zsuzsa, a Danuvia Művelődési Ház vezetője - Vállalati kultúra – szervezetfejlesztés - cégtudat Vezetik: Honti B. László szervezetpszichológus Kaposvári Dénesné, az MNE Munkahelyi Művelődés Szakmai Szervezet titkára A hat szekció közül ötöt vállalatoknál dolgozó gazdasági vezető és szakmánkbéli népművelő együttesen vezetett, hogy a felvetődő kérdésekben a két terület nézeteit közösen lehessen értelmezni és válaszokat keresni rájuk A szekció házigazda vállalatoknak kulcsszerepük volt a rendezvény sikerében. Az Alföldi Porcelángyár, az Alumíniumszerkezetek Gyára, a Fémtechnika Vállalat, a Gorzsai Állami Gazdaság, a Hódgép és a Metripond szakmai felkészültséggel és sok apró figyelmességgel fogadták a hozzájuk érkezőket. Az első Vásárhelyi Disputa programja az alapelvekben történő konszenzusra jutást tűzte ki célul. Meglepetésünkre a résztvevők 50-50%-ban érkeztek a gazdaság és a kultúra területéről. A disputa légköre, hangulata fantasztikus volt, sokan voltak, akik nem tudták elképzelni sem, hogy az ott elhangzottakat ki lehet mondani. Ne felejtsük, el ez 1987 júniusában történt! Máig emlegetik úgy néhányan az eseményekre emlékezve a Vásárhelyi Disputát, hogy előbb volt, mint Lakitelek. Ehhez azonban kellett egy jó csapat, egy profi helyi partner Szemennyei Sarolta személyében, a helyi városi tanács támogatása, a vállalati társak és a több mint 150 vendéget szeretettel és figyelemmel fogadó város. Búcsúzóul azt kérték, hogy két év múlva újra találkozzunk a II. Vásárhelyi Dispután. 1989-ben visszamentünk.

192


SZAKMATÜKÖR 4. Végül hadd idézzek Dessewfy Olivér írásban is megfogalmazott szekció összefoglalójából: „Szekciónkban megpróbáltuk a poharat (félig üres, vagy félig már tele van) az utóbbi módon látni, és igyekeztünk: - a vállalati stratégia - a vállalati humánpolitika, és - a vállalati népművelés ügyében disputánkat a lehetséges cselekvések körvonalazása irányába mozdítani. A KISZ bátorhangú jelszavát - jövőnk a tét- élesebbre fogalmaztuk, aktívabb, konkrétabb formába öntöttük. Mert jövőnket tétként emlegetni talán már túl kockázatos, hiszen napjainkban már nyilvánvaló, hogy korszakos váltás előtt állunk, amikor is az út szigorúan kettéágazik, és a választás nem bízható a véletlenre, a vak szerencsére. A nemzetek játékkaszinójában a sorsfordulókat vezénylő krupié már elkiáltotta magát „rien ne va plus”, a téteket lezárták, további játszadozásra nincs esélyünk. Kimondjuk tehát, hogy jövőnk a tett, az olyan tett, amit ma megtehetünk. Elképzelésünk realitása az, hogy hatókörünkön belül maradunk. Nevezetesen, a vállalati szférát tekintjük terepünknek, és ezen belül is a gazdasági vezetés és a vállalati népművelés szövetségéből fakadó cselekvési lehetőségeket kutatjuk.” Több-kevesebb eredménye született 1987. október 29-november 1. között Seregélyesen a Taurus kastélyában tartott „Gazdasági siker és humánstratégia” című műhelynek, ahol a munka célja javaslatok kidolgozása volt két témában: 1. A vállalati szféra: A vállalati humánszervezet funkciójának, tartalmi jegyeinek és eszközrendszerének kimunkálása a piacorientált, nemzetközi szinten is versenyképessé válni szándékozó vállalatok működéséhez. 2. A vállalaton kívüli szféra: a bevált javaslatok nem vállalati szférára kiterjeszthetőségének vizsgálata. A műhely javasolt munkarendje: Az első témakör: Brain -storming gazdasági vezetők és népművelők részvételével A második témakör: A kiterjesztési lehetőségek megvitatása bővített szakértői körrel. A meghívott külső szakértők érdektelensége ezúttal csalódottságot okozott, mert azt reméltük, hogy belőlük áll majd a csapat, akiknek gondolatait terjeszthetjük vállalati körökben. Sajnos elsősorban magunkra, szakmabeliekre számíthattunk, amikor az emberi tényező fejlődéséhez szükséges vállalati korlátokat és lehetőségeket, valamint az abból adódó feladatainkat vettük számba. De ötletekben ezúttal sem volt hiány, a brain-storming keretében 141 témánkhoz kapcsolódó javaslatot gyűjtöttünk. Az I. Vásárhelyi Disputát követően jó munkamódszernek látszott, hogy a disputák közötti párbeszédeken egy-egy részterületre fókuszálunk, és Vásárhelyen a világgazdasági folyamatokhoz való igazodás tennivalóit vesszük számba. 1988-ban Rajna Miklósnak, a Földgázbányászati Vállalat népművelőjének hívására Kiskunhalason szerveztük meg a párbeszéd folytatását. A Halasi Párbeszéden főleg a vállalati kultúra és a szervezeten belüli érdekviszonyok hatását elemeztük a művelődésre való ösztönzés szempontjából. Zsarnai Szilárd osztályvezető a védnökséget vállaló Magyar Gazdasági Kamara nevében üdvözölte, hogy megindult a közös gondolkodás a két szektor között, és születőben van a felismerés, hogy az emberi erőforrás fejlesztésben szövetségre léphetnek egymásassal. Témánk elméleti megközelítését Varga Károly, az Ipargazdasági Intézet szervezetfejlesztési teamjének vezetője foglalta össze. Bemutatta a nyugati társadalmakban elterjedt szervezetfejlesztési modelleket. Három karakteres szervezeti kontroll lényegét a következőkben összegezte: a bürokratikus kontroll ösztönzéssel kíván teljesítményre bírni, a humanisztikus kontroll az értelmes munkafeladatot használja húzóerőként, a kulturális kontroll az erős vállalati kultúrán keresztül

193


SZAKMATÜKÖR 4. motivál (pld. Japán). A hatékony szervezeti modellben az embereknek sakkfigurákból sakkozókká kell válniuk, ez jelentős képesség, készség és motivációváltozás nélkül nem sikerülhet. Lengyel László, a Pénzügykutató RT. tudományos főmunkatársa a magyar gazdasági reform esélyeit latolgatta. A siker azon is múlik, hogy a dolgozóknak van e bizalma a vállalat vezetőivel szemben, a külön alkuk rendszere ”csődhöz vezet. A világpiacon csak a magas szellemi hányadot megtestesítő termékekkel lehetünk versenyképesek. Makó Csaba, a Szociológiai Intézet igazgatója kutatások tapasztalataira hivatkozva szkeptikusabb volt a társadalom kulturális átalakításának nehézkessége miatt. Véleménye szerint a VGMK alakítások ugyan kikényszerítették az új készségek, képességek elsajátítását, de tartós eredményre azért nem vezettek, mert nincs bizalom a vállalati vezetésben. A gyakorlatban alkalmazott módszereket mutatták be: Dr. Gergely Sándor, a Karancslapujtői Termelőszövetkezet elnöke, aki a döntési szinteket oda kívánta delegálni, ahol a munkavégzésért a felelősséget vállalni kell, az ösztönzés lehetőségét pedig az érdekeltségi lánc kialakításában látta. Trombitás István vezérigazgató a Kőolaj és Földgázbányászati Vállalat szervezeti átalakításáról számolt be, melynek lényege, hogy a vállalati értékrend középpontjába a vállalkozás kerüljön, ezt a szervezeti decentralizáció segítségével szeretnék elérni. Szluha Márton, a Medicor munkatársa bemutatta azt a számítógépes programot, amely a cégnél dolgozók személyi értékelő rendszerét és a munkaköri követelményeket kívánta egymásnak megfeleltetni. Bagó József, az Ipari Minisztérium főmunkatársa egy 20 vállalatnál készített vizsgálat elemzését felhasználva, az azonos gazdasági környezetben megvalósuló kétféle vállalati magatartás felrajzolására vállalakozott. A résztémák feldolgozása öt szekcióban történt az alábbi témakörökben: A vállalati stratégia, filozófia, értékrend. A korszerű munkaszervezet. A képzés mint fejlesztés. A munkaerő gazdálkodás esélyei és korlátai. A vezetési kultúra. Természetesen a szervezési és finanszírozási feltételek biztosítása itt is együttműködéssel valósult meg. Sok segítséget kaptunk a helyi szervezésben a városi művelődési központtól is. Bagó József írja a Halasi Párbeszéd rövid elemzését tartalmazó összefoglalójában: „Szükséges szólni a rendezvény talán még mindig szokatlannak tűnő, több támogató által megvalósult finanszírozási modelljéről: „Az MNE Munkahelyi Művelődés Szakmai Szervezete, a Szakszervezetek Fővárosi Művelődési Háza, a Kiskunhalasi Városi Tanács, a MTESZ Kiskunhalasi Intézőbizottsága, a Kőolaj és Földgázbányászati Vállalat, az IKARUSZ Karosszéria- és Járműgyár Kiskunhalasi Gyára és a Kiskunhalasi Állami Gazdaság szakmai, anyagi és erkölcsi támogatást nyújtott a sikeres rendezvényhez. A Magyar Gazdasági Kamara ismét védnökséget vállalt, hogy a gazdasági és kulturális szakemberek párbeszéde folytatódjon”.

II. Vásárhelyi Disputa - Gazdasági és kulturális szakemberek párbeszéde:1989 június 29-július 2. A következő tanácskozásra 1989-ben került sor. A II. Vásárhelyi Disputa történéseiből már csak néhány lényeges elemet és előadást emelek ki, bizonyítandó, hogy mind a résztvevők, mind a célkitűzések terén nem maradt el az elődrendezvénytől. Mottók: „Magyarország és a magyar társadalom tönkremegy, ha két dolgot nem vesz tudomásul. Egyrészt, hogy a magyar gazdaságnak és kultúrának szervesen be kell épülnie Európába, másrészt, hogy a magyar munkaerő értékhanyatlását meg kell állítani.” Glatz Ferenc

194


SZAKMATÜKÖR 4. „A mi térségünk leszakadása épp azért következett be, mert a gazdaságpolitika mostanáig a közvetlen termelésre koncentrált: lényegében a klasszikus kapitalizmus korának hagyományos ipari társadalmát építtetik. A technológia-intenzív világfejlődés óriási kereslete a szellemi erőforrások iránt viszont esélyt kínál… Lehetőséget leginkább a jól képzett szellemi munkaerő, illetve potenciál hasznosítása jelent”. Kádár Béla Előadások: - Gazdaság és kultúra kölcsönhatása a reformkortól a századfordulóig Előadó Gyarmati György történész - Klebelsberg Kúno művelődéspolitikája Előadó: Glatz Ferenc történész, művelődési miniszter - Gazdaság és kultúra a világgazdaság tükrében Előadó: Kádár Béla, a Tervgazdasági Intézet igazgatója Referátum: Tézisek a gazdaság megújulásának kulturális feltételeiről Ghyczy Tamás az MNE Gazdaság és Kultúra Szakmai Szervezete Képviseletében Korreferátumok. Vámos Tibor akadémikus, az MTA SZTAKI Intézeti Tanácsának elnöke Angyal Ádám, a Ganz Danubius vezérigazgatója, a Magyar Gazdasági Kamara, és Agárdy Péter, a Magyar Rádió elnökhelyettese, a Kulturális Kamara képviseletében. Szekcióvezetők voltak: Dessewffy Olivér vegyész, Heleszta Sándor szociológus, Magyari Beck István közgazdász, Szeicz János szociológus, Thoma László szociológus. A Gazdasági és Kulturális Kamarák közös állásfoglalást és együttműködési megállapodási tervezetet írtak alá, a résztvevők az alábbi nyilatkozatot fogalmazták meg.

Vásárhelyi üzenet / a II. Vásárhelyi Disputa záróülésén elfogadott ajánlások / A II. Vásárhelyi Disputa résztvevői - gazdasági és művelődési szakemberek- abból a felismerésből kiindulva, hogy a gazdaság hajtóereje a kultúra, a gazdaság megújítása jobb minőségű, magasabb képzettségű munkaerőt igényel, a következő ajánlásokat teszik: - A nemzeti vagyon részének tekintett egyéni és közösségi alkotóerők, tehetségek, képességek, az emberi erőforrás feltárása és a vele való ésszerű gazdálkodás tovább el nem odázható feladat. Emberi erőforrásnak az egész lakosságot tekintjük. - Szilárd értékeket tartunk kívánatosnak a gazdaságban. Az embervagyon értékét a Tehetség, Tudás, Tisztesség, Törekvés, Tolerancia, és a mindezek alapját képező testi-lelki egészség határozza meg! Mindazok - egyének, gazdálkodóegységek, intézmények, egyesületek, társadalmi szervezetek - akik a nemzet szellemi vagyonának gyarapítására áldoznak, mentesüljenek a korlátozások alól, és részesüljenek kedvezményekben. - Magyarországon is szükségesnek tartjuk az oktatási – képzési rendszer tartalmi, szervezeti és működtetési sokféleségét és autonómiáját. Kapjanak költségarányos adókedvezményt a képzést vállaló gazdálkodó szervezetek.

195


SZAKMATÜKÖR 4. - Induljon el az ötéves felsőfokú személyzeti /humángazdász/ szakképzés. A Vásárhelyi Disputa munkacsoportot alakított, amely konzultációt kezdeményez a Művelődési Minisztériummal a tananyag kidolgozására, a képzés feltételeinek biztosítása érdekében. - A művelődés és kapcsolódó területein dolgozók törekedjenek a társadalomban – és a gazdaságban is – jelentkező új kulturális igények szolgáltatásokkal való kielégítésére. A gazdasági és művelődési szakemberek Vásárhelyen megkezdett párbeszédét a mindennapokban a közvélemény formálásával, illetve a munkahelyeken kell folytatni. (Hódmezővásárhely, 1989. július 2.) A Vásárhelyi Üzenet több napilapban is megjelent, nagy érdeme volt, hogy kizárólag szakmai megközelítésű felhívás volt politikai követelések nélkül, megküldtük a Művelődési Minisztériumnak, a két kamarának. Állásfoglalásunk valószínűsíthető hatást gyakorolt a humánpolitikai felsőfokú képzésre, ha nem is az öt éves nappali oktatás jött létre, amit szorgalmaztunk. A II. Vásárhelyi Dispután jelen voltak Simonics Lászlóné, a Kaposvári Városi Tanács és Hegedűs Tibor, a Somogy-megyei Művelődési Központ népművelői, és felkértek bennünket, hogy náluk folytassuk a párbeszédet. Kaposvári Párbeszéd „A nemzet gazdasági megújhodásának humánstratégiája”:1990. június 14. június 17. Nagy érdeklődés mellett került sor a rendezvényre, a friss kormányváltás után, némi politikai fanyalgás mellett. Meghívtuk a pártok képviselőit is, az MSZP-től Harsányi László és az SZDSZ-től egy tehetséges helyi képzőművész - akinek előítéleteit a három nap során sikerült eloszlatnunk, és villámlátogatáson egy kereszténydemokrata politikus, Csende Béla tisztelte meg érdeklődésével a konferenciát. Nagyívű témaválasztásunk, az igazán rangos régi–új előadógárda növelte a résztvevők elkötelezettségét a gazdasági reformhoz nélkülözhetetlen humánerőforrás fejlesztése iránt, és azt is sikerült tudatosítani, hogy ez szakmai és nem politikai feladat, sikere esetén azonban pozitív társadalmi haszna is lehet. A június 14-én késő délután érkező közel kétszáz gazdasági és kulturális szakember a város által adott fogadás után megtekinthette a kaposvári Csiky Gergely Színház Orvell: Állatfarm című országos hírű előadását, melyet kérésünkre helyi partnereink külön erre az alkalomra szerveztek meg, mivel az évadnak már vége volt. Az előadás kitűnő alaphangulatot teremtett a következő napokhoz. A nyitó előadást Kéri László tartotta „A várható politikai folyamatok a választások után" című elemzésével, nem keltve túl nagy reményeket a gazdasági-társadalmi folyamatok kedvező alakulásának felgyorsulására. Bogár László, a Külgazdasági Minisztérium politikai államtitkára a világgazdasági esélyeket, a gazdasági kibontakozás stratégiájának kívánatos és lehetséges irányait vázolta fel. A humánstratégiák szerepét az országos és vállalati gazdálkodásban Ghyczy Tamás, a vállalati stratégia és a szervezeti kultúra összefüggéseit Dessewffy Olivér foglalta össze. A személyzeti munka átalakulásának történeti, irodalmi és gyakorlati megközelítését többféle tolmácsolásban hallhattuk: Gyarmati György történész tartott izgalmas visszatekintést „A személyzeti munka mint hatalmi eszköz az 50-es években” címmel. Ezt kitűnően illusztrálta Örkény István poszthumusz korreferátuma, mikor részlet hangzott el a „Babik” című kisregényből. Szeicz János szociológus a személyzeti munka átalakulásának folyamatát ismertette „Az 1001-es rendelettől az emberügyi szervezetig” című előadásában. Ezt követte László József, a SAS légitársaság magyarországi személyzeti igazgatójának nagy sikerű cégbemutatója, melyben a

196


SZAKMATÜKÖR 4. vállalati kultúrának, mint a gazdasági siker eszközének lehetséges gyakorlati alkalmazásáról beszélt. Majd a szekcióviták kezdődtek, az alábbi témákban: - A nemzetközi munkamegosztás trendjei - A munkaerőpiac szerepe és kívánatos változásai - Humángazdászok a vállalati gazdálkodásban - Szervezeti-kultúra fejlesztés a gazdasági szervezetben - A gazdasági érdekű oktatáspolitika - Belső érdekeltségi rendszer kialakítása a képesség és tudás hasznosításával. A szekciókban a házigazda vállalatok ismertették saját személyzeti és oktatási tevékenységük alapelveit és módszereit, és röviden bemutatták saját vállalati kultúrájukat, azon túlmenően, hogy gondos előkészítéssel és szívélyességgel fogadták a hozzájuk érkezőket. Vendéglátók voltak: a Kaposgép, vezérigazgató Boros József, Volán 13. sz. Vállalat, Dr. Sorgo Tibor igazgató, Kaposvári Villamossági Gyár, Varga József igazgató, Kaposvári Cukorgyár, Kováts Imre igazgató, Masterfil Pamutfonóipari Vállalat, Bayer Nándor igazgató, Kaposvári Húskombinát, Marosán László igazgató. A Kaposvári Párbeszéd az előző eszmecserékhez hasonlóan meggyőző erejű volt, egyre többen váltak a gazdasági érdekű munkahelyi művelődés elkötelezett híveivé, és ehhez a párbeszédek azt a segítséget adták, hogy közösen lehetett értelmezni e terület funkcióját, feladatát, felelősségét a gazdasági szervezetben, érvrendszerrel vértezték fel a gazdasági és kulturális szakembereket közös feladatuk megvalósításához. Összefoglalva a Szakszervezetek Fővárosi Művelődési Háza Munkahelyi Művelődés Módszertani Osztálya és az MNE Gazdaság és Kultúra Szakmai Szervezete által szervezett négy országos konferencia eredményeiről és tanulságairól a következőket állapíthatjuk meg: Az együttműködés eredményeképpen a kulturális szakemberek méltó vitapartnereivé váltak a gazdaság szereplőinek, túlléptek a szakmai útkeresésen, presztízsük növekedett saját vállalataiknál is a megismert új gondolkodásmód és módszerek vállalati adaptálásával. A konferenciák segítettek a gazdasági szakemberek szemléletét formálni abban, hogy egy-egy cég, termék piaci sikere szervesen összefügg a vállalatoknál foglalkoztatott emberi erőforrás minőségével, fejlesztésével, a munka és szervezeti kultúra színvonalával, a munkafolyamatokban megnyilvánuló érdekviszonyok alakításával. Továbbá abban, hogy a stratégiai gondolkodásban meghatározó elemként kell kezelni a személyzeti és oktatási teendők szervezését, és ezekhez speciális humán szakértelem vállalati alkalmazására van szükség. Érdemes megismerni és alkalmazni a külföldi és hazai kutatások eredményeit és gyakorlati tapasztalatait. A találkozók országos szinten elősegítették a Gazdasági és Kulturális Kamara vezetői között a kapcsolatfelvételt, szóértést. (Kár, hogy, a továbbiakban ez nem folytatódott!) Munkánk eredménye volt az is, hogy a helyi és országos sajtó segítségével népszerűsítettük a gazdasági érdekű közművelődést, szakmai segédanyagokat adtunk a párbeszédek résztvevőinek. Ebben az időszakban minden konferenciára érkező megkapta Joó Lajos: A vállalati kultúra a gazdasági sikerek szolgálatában, és Dessewffy Olivér: Vállalati stratégia és szervezeti kultúra című kiadványainkat, melyek az alakulóban lévő szakterület alapmunkái közé tartoztak, és máig sem avultak el. Sikerült elgondolásainkhoz egy szakértő csapatot szervezni, néhány várost, vállalatot, művelődési intézmények munkatársait cselekvő részesévé tenni a vállalati kisreformok lehetőségeiről való gondolkodás terjesztésének. Közreműködésünk révén nyilvánvalóvá vált az érintettek számára, hogy a munkahelyi művelődés gazdasági érdekű beruházásnak tekintendő, és ellátásához speciális szakértelemre van szükség.

197


SZAKMATÜKÖR 4. Kikísérleteztünk egy akkor rendhagyónak tűnő konferenciaszervezési technikát, melynek révén több szereplő és támogató érdemi együttműködésével közüggyé válhatott a rendezvény. A szakmai és kulturális programok tudatos vegyítésével és egymásra építésével mélyebb azonosulás és maradandóbb elköteleződés alakulhatott ki a konferencia témája iránt. A Kaposvári Párbeszédet követően a politika túlharsogta a gazdasági racionalitást, a bekövetkezett gazdasági folyamatok, a magyar nagyvállalatok szétesése, az alkalmazott privatizációs technikák nem kedveztek az emberi erőforrásba való beruházásnak, a csapatépítés gyakorlattá válásának. A korai „vad” kapitalizmus jegyeit viselő cégek piaci magatartása nem a kooperációra, a stratégiai gondolkodásra épült. Az új menedzserek a fejvadász cégektől rendeltek munkatársakat, a céghűség értéke megkopott a tömeges elbocsátások időszakában. A privatizáció során elsősorban az előző politikai elit volt képes gazdasági hatalomhoz jutni, és nem a másodvonalban lévő képzett vállalati értelmiség. (Az úgynevezett E hitelhez ez a réteg nem rendelkezett a kívánt mértékű önrésszel.). Érdemes lenne annak is utánajárni, hogy mi lett azokkal a vállalatokkal, melyek partnereink voltak, félő keveset találnánk közülük, akik ma is talpon vannak. A gazdasági szerkezetváltás csigalassúsággal araszol, az országba érkező tőke - miközben az anyacégeknél gyakorolja ez eredményes humántechnikákat – itt az idehozott képességeket kevéssé igénylő technológiai folyamat fegyelmezett betartását várja el az olcsóbb munkaerőtől, nem a kreativitást. Nem érdeke az emberi tőkébe való beruházás, nem támaszt fizetőképes keresletet iránta. 1990-ben az FMH-ban megszűnt a módszertani munka, és az MNE szakmai jellegű szerveződései is elhaltak. A munkahelyi, szakszervezeti intézmények gazdátlanokká váltak, két éven belül számuk közel a felére csökkent. Megalakították a Szakszervezeti és Munkahelyi Művelődési Intézmények Egyesületét, de az már egy másik történet. Nem állítható azonban, hogy a vegyes vagy külföldi tulajdonú vállalatok körében itthon egyáltalán ne fordítanának figyelmet a szervezetfejlesztésre, a vállalati kultúra gondozására vagy humánpolitikára, a cég arculatának és közönségkapcsolatainak ápolására, de nem valószínűsíthető, hogy a közeljövőben tömeges kultúrához értő szakemberigény jelentkezne a munkaerőpiacon, miközben a vegyes színvonalú felsőfokú humánmenedzser képzés ugrásszerűen megnőtt. Azt, hogy mire építhetnek a munkahelyek az emberi erőforrás fejlesztésében, döntően megszabja az előzőleg elvégzett iskolák minősége, a családi-, társadalmi környezet. Hadd adjam tovább Dessewffy Olivér visszaemlékezését, aki fiatal vegyészként, és mint volt Eötvös kollégista belépett az akkor még magánkézben lévő gumigyárhoz. A cég igazgatója hosszasan beszélgetett vele olvasmányélményeiről, színházról, zenéről, képzőművészetről, amiből megismerhette, hogy milyen mentalítású, műveltségű ember a leendő munkatársa, mert erre már könnyen rá lehetett építeni azt, amit majd a cégnél kell megtanulnia. Hát ilyen egyszerűen gondolkodott akkoriban egy cégtulajdonos. A világpiacon tovább tart az a tendencia, mely szerint azok a sikeres vállalatok képességgazdálkodást folytatnak, termékeikben magas a szellemi értékhányados, amelyek munkaszervezetükben és termékszerkezetükben innovatívak. Felértékelődnek a nemzetek, régiók egyediségét, sajátosságait hordozó, magas minőségű termékek, szolgáltatások, felélénkül a kulturális értékek cseréje. Csak remélhetjük, hogy jó úton jártunk, és egy bizonytalan ideig tartó vargabetű után folytatni lehet a megkezdett utat.

198


SZAKMATÜKÖR 4.

Zsoldos Vanda Természettudományos ismeretterjesztés a közművelődésben (Interjú Dr. Juhász Árpáddal62) Geológus vagyok. Nagyon hamar kezdett érdekelni a természet. Hat éves koromban cserkész lettem, a táborozások segítettek a növények, az állatok és a kőzetek ismeretéhez. Folytatódott ez a katolikus gimnáziumban, ahol nagyon jó biológia tanárom volt, ő tanította meg nekünk, hogy ne csak nagy dolgokra figyeljünk, hanem vegyük észre a részleteket is. Az elefánt mellett vegyük észre és figyeljük meg a hangyát is. Ez a tanárom a tudatos megfigyelésre tanított meg. Édesapám Aggtelek mellett született, anyai ágról bányászok voltak az őseim, a kövek és az ásványok szeretette innen származik. Az egyetem elvégzése után a Természettudományi Múzeumba kerültem, ahol kiállításokat rendeztem és tárlatvezetéseket tartottam. Nagyon fiatalon elkezdtem rádiózni, és TIT előadó lettem. Az előadásaim témáihoz tartoztak a kövek, ásványok, dinoszauruszok stb. 25 éves koromban képernyőre kerültem. Még az MTV hőskorában -Rockenbauer Pál felkérésére - 1960-ban a ” Ki miben tudós” című műsornak voltam a földrajzi műsorvezetője. 1970-ben elmentem státuszba a TIT Természettudományi Stúdiójába, majdnem 16 évig, 1986-ig voltam a stúdió igazgatója. Ez egy kemény időszak az életemből. Geológusként doktoráltam. 18 könyvem jelent meg, ezek egy részét főiskolán, egyetemen tanítják. 24 publikációm jelent meg idegen nyelven. A tudományos munkám akkor szűnt meg, amikor átkerültem a médiába, a televízió mellett nem lehet sem komolyan kutatni, sem oktatni, így a tanítás is abbamaradt. Amikor átigazoltam az MTV-be, a Természettudományi Szerkesztőség vezetője, illetve az úgynevezett Művelődési Főszerkesztőség főszerkesztő-helyettese lettem. A rendszerváltozás után, már a Produceri Iroda vezetőjeként, 1997-ben hívtak az újonnan induló CBS Hungary Televíziós Részvénytársasághoz. A kereskedelmi TV(2)–be a Gyermek Ifjúsági–és Kulturális műsoroknak voltam a főszerkesztője. Az utóbbi néhány évben a TV(2) közszolgálati műsorainak vagyok a tanácsadója. Több ezer rádió és tv szereplés van a hátam mögött. Még az egyetemi években sem gondoltuk, hogy Magyarország határát valaha átléphetjük, idősebb koromban volt mit pótolni. Nagyon felerősödött bennem a vágy, hogy lássam és megélhessem a világot. Különböző expedíciók tagjaként több mint 80 országban jártam, együtt dolgoztam a híres vulkanológussal, Haroun Tazieff-fel és az ökológus David Attenborough-val. 25 önálló filmet készítettem („Magyarország barlangjai”, ”Nemzeti Park lehetne” 1. „A Duna-Ipoly vidéke”, 2. „A Balaton felvidék” stb.). Nekem a TIT Természettudományi Stúdió alapítása kihívás volt az életemben, valami olyat létrehozni, aminek nem volt előzménye. Aztán lettek követőink, a Művelődésügyi Minisztérium úgy gondolta, hogy ezt érdemes kiterjeszteni vidékre is. A tervek megvalósítása - minisztériumon belül - a vezetőknek az ízlésvilágától és előképzettségétől is függött. Szerencsés voltam, Kormos Sándor főosztályvezetővel és a miniszterekkel is jó munkakapcsolatot tudtam kialakítani. A felülről jövő szándék kevés lett volna, ha nincs az országban egy-két fanatikus ember, akik a természettudományos ismeretterjesztést szívügyüknek tekintették, és létrehoztak a művelődési központokban egy-egy hasonló stúdiót (pl. Szombathelyen és Kecskeméten).

A TIT Stúdió alapításának előzményei A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, a jogelődök, az 1841-ben alapított Magyar Természettudományi Társulat, az 1901-ben alakult Társadalomtudományi Ismeretterjesztő Társulat ha62

Dr. Juhász Árpád geológus, a magyar televíziós ismeretterjesztés kiemelkedő alakja, számos szakkönyv és film szerzője, rendezője.

199


SZAKMATÜKÖR 4. gyományait folytatva és megújítva országosan hangolta össze és képviselte a tudományosan megalapozott elméleti és gyakorlati ismeretek közvetítését a társadalom minden rétege számára. A Társulat minden megyében jelenlévő, főként tudományos ismeretterjesztésre alakult önálló társadalmi szervezetek (tagegyesületek) országos szövetsége. Érdemes megemlíteni a TIT kiadványait, az „Élet és Tudomány”, a „Természet Világa”, a „Valóság” című folyóiratokat. A TIT tagja volt a Piarista rend tanára, Öveges József Kossuth díjas matematikus–fizikus (18951979), akinek a nevéhez fűződik a TIT Stúdió létrehozása. Ő igazában a rádió és televízió előadójaként lett a tudásra éhes hallgatók és nézők kedvence. Már 1946-ban mikrofonba mondta első előadását, ma a TIT Egyesület viseli a kiváló tudós, ismeretterjesztő paptanár nevét. 12 évig mutatta be a Magyar Televízió képernyőjén mindig izgalmas kísérleteit. Az ő irányításával valósultak meg az új típusú tudománynépszerűsítő programok. Slékus Olivért, egy matematika-fizika képzettségű kvalitásos szakembert kértek fel a stúdió vezetésére, de nem tudtak megegyezni a TIT akkori vezetőivel – a részleteket nem tudom -, így 1970-ben én lettem a TIT Stúdió első igazgatója.

A TIT Stúdió működése a ’70-es évektől … Az ingatlan egy zsinagóga volt valamikor, ami teljesen romos állapotba került. A TIT budapesti szervezete kezdte el ezt üzemeltetni, tulajdonképpen egy gesztust tettek Öveges József személyének. Ő egy tudományos vagy inkább fizikai játszóházat képzelt el. Sajnos nem minden úgy alakult, ahogy ő szerette volna, most körülbelül a „Csodák Palotája” olyan, amit ő álmodott. Elég szabad kezet kaptam abban, hogy mit valósíthatok meg. Első dolgom az volt, hogy úgynevezett fizikai „Jelenség bemutató” kiállítást rendeztünk, és a helyszínnek az „Öveges József” terem nevet adtuk. Ez a jelenségbemutató terem tette azt lehetővé, hogy a kísérleteket ki-ki saját maga tudta előállítani, a molekulák egy gombnyomásra mozogtak, a ping-pong labda lebegni kezdett. Megalakultak az öntevékeny tudománybarát körök és klubok. Öveges József professzor volt annak a szakmai Társadalmi Tanácsnak a tiszteletbeli elnöke, akik a stúdió munkáját felügyelték. Marx György elnök mellett Hernádi Gyula és Matus Lajos voltak az alelnökök. A Társadalmi Tanács tervei, céljai, elképzelései megjelentek a stúdió munkatervében. Különböző tevékenységi körök fogalmazódtak meg, mint: nevelés, oktatás, képességfejlesztés, tehetségnevelés, új tehetségfeltáró formák kutatása, az értelmiségi önművelés elősegítése, természet-, állat-, környezetvédelem. Egyik része a feladatrendszernek, hogy a fizikai jelenségeket bemutattuk, a másik a tudományos ismeretterjesztés: szakkörök, klubok létrehozása és működtetése, előadások, filmvetítések, kiállítások rendezése. Voltak laboratóriumi gyakorlataink, az iskolai oktatást kiegészítő tevékenységek, ami később továbbfejlődött környezetvédelmi neveléssé. Nagy akciókat szerveztünk, és a munkánkban az is új volt, hogy mi állandóan csatlakoztunk a tv-és rádióadásokhoz, a különböző rendezvényeink nem csak hírként jelentek meg, hanem műsorokhoz szerveztünk konzultációkat, pl. Däniken: „A jövő emlékei” című filmre nyilvános rádiófelvételt szerveztünk. Lehetett vitázni a nazca vonalakról, milyen civilizáció készítette és hogyan? Mindig sikerült a médiumokkal jó viszonyt kialakítani. Ez idő tájt kezdődtek el a Magyar Rádióval és Televízióval a rendszeres közös műsorok, pl. a „Világablak” és a „Gyorsuló idő” a rádióban, a „TV Szabadegyetem” a televízióban és programok az Iskolatelevízióval. A médiumok hírműsoraiban közzétett programkínálataink mellett saját műsorfüzetünk segítségével adtunk hírt magunkról. Eltervezett terítési rend alapján eljuttattuk az iskolákba, megyei pedagógus továbbképző intézetekbe. Fontos, hogy korábban dolgoztam a Kossuth Klubban is, ezt a közeget megszoktam, ismeretségeim kialakultak, az ott szerzett tudást és ismeretet kamatoztattam a TIT Stúdióban. Sikerült külföldi meghívásokat realizálni, a legnevesebb emberek, Thor Heyerdahltól kezdve számos híresség megfordult nálunk. Olyan tömegeket vonzott akkor egy–egy ilyen nagy személyiség, hogy a „Pingvin” Presszóig álltak sorban az emberek. Ez ma már reprodukálhatatlan időszak. Csak záró200


SZAKMATÜKÖR 4. jelben jegyzem meg, hogy levelezésben maradtam Heyerdahleal, és amikor 1988 és 1993 között az oslói Kon Tiki Múzeum ásatását vezette Tucume-ben Észak- Peruban, kint voltam nála forgatni. A romváros jelentős részét feltárta. Tucume az un. Lambayeque- kultúra idején, az i.sz. 10. században épült, de egészen a spanyol hódításig lakott maradt. A város egyik legnagyobb emléke a mintegy 40 m magas piramis, a másik kis piramisban a Lambayeque államot alapító Naymlap király mítoszát jelenítették meg dombormű formájában. Heyerdahlról tv műsort készítettem, hihetetlen kedves, egyszerű ember volt. Különböző tudománybarát és hobbi-köröket kezdtünk el szervezni- akkor ez nóvumnak számított: akvaristák, terraristák, macskabarátok, dísznövénytermesztők, ásványgyűjtők, fossziliagyűjtők, hajómodellezők, kisállattartók, díszmadártenyésztők, gombászok stb., tizenhárom különböző szakkör volt. Kicsit nagyobb dimenzióban működött egy sci-fi társaság. Létrehoztunk egy vezetőséget, hogy ők alakítsák ki, mit tartanak sci-finek és mit nem, kik azok, akik csak megszállottak, és kik azok, akik mögött olvasottság és tudás van. A klub titkári feladatait Trethon Judit látta el. Ők nagyon ügyesen beszereztek olyan filmeket, amiket Magyarországra hoztak bemutatni, de aztán nem vették meg és nem forgalmazták. Szinkrontolmácsolással vetítették a filmeket, meghívtak előadókat, és nagy vitaesteket rendeztek, mely rendezvényeken 300 főnél is többen vettek részt egy-egy alkalommal. Engem a sci-fi mindig arról az oldalról érdekelt – később a tv-ben is ilyen műsorokat készítettem-, hogy hogyan lehet az emberek érdeklődését abból a szempontból felkelteni, ami nem szokványos tudományközvetítés, lexikális adatok ismertetése, hanem valami fura dolog. Valami, amiről egy sci-fi író írt, vagy film készült, s hogy az lehetséges-e vagy nem? Felkelteni az emberek tudás iránti vágyát, de én magam sosem voltam sci-fi rajongó, és ma sem vagyok. Természetvédelmi, környezetvédelmi tudományos előadásokat tartottunk, amelyekhez kiadtunk tájékoztató füzeteket, nagy példányszámban. Segédanyagokat készítettünk a TIT előadóknak Budapesten és vidéken. Az egyes TV adásokhoz kapcsolódóan 40 helyen az országban szerveztünk konzultációkat, olyan tanárokkal, akik föl voltak erre készítve. 1980-ra a TIT Stúdió a természettudományos ismeretterjesztés módszertani központja lett. A Művelődésügyi Minisztérium megbízásából elláttuk, összefogtuk, felügyeltük a dunántúli és három alföldi megyei művelődési központnak a természettudományos ismeretterjesztését. Addigi feladataink mellett, a módszertani munkában a népszerű szabadegyetemi előadások és országos konferenciák témaköreihez csatlakozva elkezdtük a kiadványsorozatok és hangosított diaműsorok megjelentetését, természettudományi témakörű kiállítások készítését és országos vándoroltatását. Környezetvédelmi oktatóközpontként a környezetkultúra, a környezetbarát és környezetvédő életmód formálását segítettük, az Ökológiai akadémia, a természetismereti táborok és vetélkedők, valamint a környezetvédő akcióink szervezésével. Népszerű rendezvényeink voltak a Tudós Klub és a Magyar Tudomány Napjához kapcsolódó programjaink. Végső soron azt lehet mondani, hogy ez az időszak az „aranykora” volt a tudományos ismeretterjesztésnek. Na nem azért, mert én eljöttem, de az akkor ott úgy véget ért. Természetesen ma is vannak szakkörök, klubok, kiállítások, ma is betölt egy környezetnevelési feladatkört, de azok az évek, amikor késő este is tömegek mozogtak és minden labor tele volt emberekkel, ez már elmúlt nemcsak ott, szinte mindenütt. Számtalan országos és nemzetközi konferenciát, tanácskozást szerveztünk tudományos kérdésekről, új kutatási eredményekről természet-és társadalomtudományi, műszaki-és köznapi ismeretek népszerűsítése érdekében. A ’70-es évektől tehetséggondozást végeztünk az iskoláskorúak körében, szakkörök, klubok, speciális képzési formák, versenyek, országos vetélkedők szervezésével. E mozgalomnak egyik elindítója maga Marx György (1927-2002) akadémikus, matematikus- fizikus- csillagász a tudomány „világpolgára”, Kossuth díjas, az ELTE TTK Atomfizikai Tanszék professzora volt. A tudo-

201


SZAKMATÜKÖR 4. mány fontosságának elismeréséért és népszerűsítéséért folytatott harcában számos cikket és könyvet írt: „Túl az atomfizikán”-tól a „Gyorsuló idő”-ig. A „gyorsuló idő” fogalmat ő vezette be, később sokan átvették, ilyen címmel tudományos könyvsorozat is indult. Az ő kezdeményezésére középiskolai természetismereti vetélkedőket rendeztek Gyöngyösön „Természet Egysége Tábor”-okban. A Művelődésügyi Minisztérium megbízásából a TIT Természettudományi Stúdióban 1980-1982-ben országos felmérést készítettünk: milyen típusú természettudományos műveltségközvetítő programokat szerveznek a művelődési intézmények (művelődési házak, könyvtárak, múzeumok), a középiskolák, a tudományos egyesületek (TIT, METESZ stb.). A „Természet Egysége Tábor”-ozást továbbfejlesztésre érdemesnek tartottuk és a Művelődési Minisztériumnak javaslatot tettünk a téma kidolgozására. 1983-ban kezdődött a középiskolai országos vetélkedő programjának kimunkálása, sokan dolgoztak a terveken, például Marx György, Vida Gábor, Gánti Tibor professzorok, Sükösd Csaba kutató, Kiss Lajos gyöngyösi tanár, Juhász Nagy Ágnes a TIT igazgatóhelyettese. 1984-ben hirdettük meg első alkalommal a középiskolások részére az „Értem a természet” elnevezésű vetélkedőt, amely ettől kezdve minden évben megrendezésre került. Az 1986-os névadó ünnepség óta Bugát Pál (a Tudományos ismeretterjesztő Társulat alapítója) Országos Középiskolai Természetismereti Vetélkedő néven került be a középiskolai versenyek sorába. A verseny társrendezője volt a TIT lapja, a „Természet Világa”. A verseny meghirdetésével, a diákdolgozatok és a felkészülést segítő cikkek megjelentetésével segítették a munkát. A lap főszerkesztője Dr. Gánti Tibor professzor, a zsűri elnöke volt 1990-ig. A szervezésben és lebonyolításban fontos szerepe jutott a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnáziumnak és a Mátra Művelődési Központnak. A vetélkedők témakörei voltak például „Az anyag szerveződése”, „A kozmikus energia áramlása, energia transzformáció a bioszférában, az energia egyensúlyok természeti és társadalmi hátterei”.

Szakmai felügyelet, gazdálkodás, infrastruktúra, kapcsolatok … A TIT Országos Központjához tartoztunk, kezdetben még a budapesti szervezethez, később az országoshoz. Pénzügyileg a működtetés nagyon nehéz volt, mert az épület mindig avult egyébként sem építették meg tisztességesen - beázott, omlott-bomlott. A légkondicionálók – különösen, amilyeneket akkoriban készítettek - állandóan elromlottak. Tulajdonképpen az igazgatónak nagy százalékban gondnoki szerepe volt. A költségvetést mindig faragták, mert a TIT szemléletében - különösen a pártállami időszakban-, ez egy kedves, megtűrt tevékenység volt. Nem tartozott a főcsapás irányába, a társadalomtudományi ambíciókba. Velünk nem volt sok baj, mert a természettudomány a politikába nagyon nem kavart bele, ezért autonómiát adtak. Nem igazán szóltak bele a napi munkánkba, de túlzottan nem is támogatták, a pénzt mindig rettentően szűken mérték. Voltak egyéb bevételeink, a szakköri díjakból, a tagsági díjakból, a belépő jegyekből, de természetesen ezekből az összegekből az intézményt működtetni nem lehetett. A szakkörvezetők kevés juttatást kaptak a tagdíjakból, nem a szakkör vezetéséért, hanem inkább a szakköri foglalkozások megtartásáért, egy kiállítás megszervezéséért, illetve a megtartott előadásokért szerény honoráriumban részesültek. Amikor módszertani központ lettünk, akkor a Művelődésügyi Minisztérium felügyelete alá kerültünk, de továbbra is el kellett számolni a TIT felé is. „Adjátok meg azért, ami a császáré a császárnak, és ami az Istené, az Istennek” (Máté 22, 21). Ilyen kettős irányítás alatt működtünk. Mind a két felügyeleti szerv elvárásainak meg kellett felelnünk. Infrastruktúráját illetően a stúdió jó helyzetben volt: jól megközelíthető helyen, szép budai környezetben, közel 3000 m2 konferencia-és kistermei (220 fő, 140 fő, 60 fő, 25 fő) kiállításra, bemutatóra adtak lehetőséget, a hall és a 300m2 galéria művelődésre, kikapcsolódásra és oktatásra egyaránt alkalmas miliőt biztosítottak. Az akkoriban lehetséges, jó technikai felszereltséggel rendelkeztünk, írás-és diavetítők, hangosítás, szinkrontolmácsolás és filmvetítő állt a látogatók és előadók rendelkezésére. 202


SZAKMATÜKÖR 4. Naprakész munkakapcsolatban voltunk a médiumok mellett az egyetemekkel és főiskolákkal, állami és civilszervezetekkel, tudományos egyesületekkel és társulatokkal, kiadókkal, művelődési házakkal, könyvtárakkal, múzeumokkal. A jól működő kapcsolatrendszer a közművelődési munka hatékonyságát növelte.

Munkatársak és résztvevők a TIT Stúdióban … Az induláskor katasztrofális személyzetet kaptam, olyan munkatársakat, akiket a TIT-ből igyekeztek kipaterolni, de az utcára nem akarták rakni őket. Azt lehet mondani, hogy siralmas személyi állománnyal indultunk el. Aztán elég véres küzdelmek árán sikerült a gárdát felváltani szakemberekre, közöttük volt fizikus, biológus, kémikus stb., tehát természetesen természettudományi végzettségűek, egy része a munkatársaknak népművelő végzettséggel is rendelkezett. Csak érdekességként említem, hogy a jelenlegi környezetvédelmi miniszter, Persányi Miklós ott kezdte gyakornokként a TIT Stúdióban szakmai tevékenységét. Irodámban a miniszterek, államtitkárok mellett az akkori meghatározó értelmiség szinte valamennyi tagja megfordult. A ’70-es évek végén és a ’80-as évek elején a szellemi elit nagy része kávézott a szobámban, a mostani idősebb generáció. Köztársasági elnökünk, Dr. Mádl Ferenc is járt ott. A munkatársi gárda kis létszámú, de nagyon ambiciózus, szakmailag felkészült, kifogástalan munkacsapattá vált. Amikor átmentem az MTV-be dolgozni, addigi helyettesem, Juhász Nagy Ágnes - aki csak névrokonom - vette át az intézmény vezetését, így ő biztosította a folytonosságot, hiszen évekig mellettem dolgozott. A szakkörök, klubok vezetői két módon lettek kiválasztva, például a tudománybaráti körök vezetői szakemberek voltak, az ELTE TTK Növényrendszertani munkatársa, Dr. Horánszky András vezette a dísznövénytermesztők szakkörét, a gombász szakkör vezetője a Kertészeti Egyetem tanára volt. A hobbi-körök vezetői, akik a hobbi oldaláról közelítettek a témához, nem feltétlen voltak szakemberei a területnek, például a Sci-fi Klub első elnöke Gábor Aurél főorvos volt. Kóklerek és dilettánsok nem dolgozhattak nálunk - tanulva a korábbi rossz tapasztalatokból -, erre nagyon odafigyeltünk. A szakismeret mellett fontos hangsúlyt fektettünk más alkalmassági szempontokra is, mint vezetői-szervezői készség, nevelőioktatói képesség, a szakkörök, klubok vezetőinek kiválasztásában. A TIT Stúdió színes programkínálatából (országos és nemzetközi konferenciák, ismeretterjesztő és hobbi szakkörök, klubok, kiállítások, tudományos játszóházi programok, műveltségi diákvetélkedők, tudományos filmbemutatók és előadássorozatok) adódóan a legszélesebb életkorú és iskolázottságú látogatók vettek részt a rendezvényeinken. Az előadások közönsége teljesen heterogén volt, a szokásos értelmiségi idősebb korosztály mellett főleg hegymászási és világutazási előadásokra nagyon sok fiatal járt. A hobbi-körök, szakkörök tagjai is inkább a fiatalabb korosztályból kerültek ki. Ezeket több korcsoportban szerveztük, pontos tematika szerint, ötödik osztályosoktól kezdve a középiskolásokig. Nagyon korán, amikor még Magyarországon nem volt ilyen jellegű oktatás, mi kezdtük el a számítógépes tanfolyamok szervezését. Azt, hogy én ma idős fejjel a számítógép kezelését ismerem, annak köszönhetem, hogy akkor én is a fiatalok közé ültem, és velük együtt tanultam a régi kezdetleges gépeken.

A természettudományos ismeretterjesztés lehetőségei … A TIT egésze - és ez közismert - elment abba az irányba, hogy praktikus ismereteket oktatott, tehát jelentős mértékben felnőttoktatássá változott, ami régen ismeretterjesztés volt. Felvállalták a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek szakmai át-és továbbképzését. A TIT ilyen irányú törekvése megjelent a stúdió munkájában is. A felnőttoktatási tevékenységben szerepet kapott a pedagógusoknak, felnőttoktatási szakembereknek a továbbképzése, szakmai kiadványok megjelentetése. A stúdió részt vállalt az iskolarendszeren kívüli felnőttoktatásban, szak-és továbbképző tanfolyamok, ismeretbővítő képzések szervezésében. Ennek ugye anyagi konzek-

203


SZAKMATÜKÖR 4. venciái is vannak. Jelentős tanfolyamdíjakat lehetett remélni és szedni, mindehhez jelentős céltámogatásokat lehetett pályázni és igénybe venni. A hagyományos formái az ismeretterjesztésnek megváltoztak. Nem igazán látom a jövőt, mert annyira eltávolodtam a TIT-től, meg az ismeretterjesztésnek ettől a részétől. Úgy gondolom – most a televízióban dolgozó szólal meg bennem-, én építenék arra, hogy TV- és rádióműsorokhoz kapcsoljam a közművelődési munkát, melyek széles publicitást biztosítanak. Az MTV mostani elnökének, Rudi Zoltánnak határozott célja, hogy tematikus csatornákat hozzon létre, többek között oktató televízió is lesz. Ha ez létrejön, korlátlan kapcsolódási lehetőségek nyílnak az együttműködésre, akár a TIT Stúdiónak, akár más művelődési intézménynek. Elképesztő menynyiségű illusztrációs és vizuális anyag van az MTV archívumában, teljesen kiaknázatlan, vagy csak alig merítenek belőle. A TIT Stúdióban töltött évek szép emlékek az életemben, de meggyőződésem hogy az embernek rendszeresen váltani kell, sokat hezitálunk, aztán valami külső hatás mindig segít a döntésben. Mindig kellenek a fanatikus emberek, magamat annak tartom – bár már csendesedtem -, de bizonyos értelemben és területen ma is az vagyok. A kereskedelmi televízióban lévő lehetőségek korlátoznak, nem versenyképes, nem piaci portéka az a tudás, amit az ember korábban megszerzett vagy hasznosított. A világ nagyot változott, devalválódott a tudás - bármit mondanak - a modellek, amiket a kereskedelmi televíziók állítanak a fiatalok elé, ezt bizonyítja. Egész korábbi pályámon és itt a TV(2)-ben is vigyáztam arra, hogy az image, ami rólam kialakult, lényegesen ne változzon. ”Most már öreg krapek, aki sokfelé járt a világban, de mindig olyan dolgokat figyelt meg és filmezett, olyat tudott elmondani, megismertetni, amik meghatározottan a személyéhez tartoztak, a természettudományok ismerete és terjesztése, a környezetünk megfigyelése és szeretete.” Amit én szépnek találtam csavargásaim során, és amit úgy gondolok, hogy másnak is érdemes tudni, azt elmondom. Munkáimban környezetvédelmi szemléletű, a természettel valamilyen kapcsolatban lévő élményemről beszélek. A lazítás-pihenés számomra évek óta ismeretlen fogalmak, annyi tervem van - pedig tudom, az emberi élet véges -, ha még száz évig élnék is, lenne feladatom. Előttem áll a 60000 színes diapozitív feldolgozása, amit eddig időhiány miatt nem tudtam átnézni, rendszerezni, szelektálni. Ugyanilyen hosszútávra szóló elfoglaltság a filmarchívumom feldolgozása. Szerencsés embernek érzem magam, mert nekem a munkám a hobbim is, így amikor dolgozom, egyben szórakozom is.

Dr. Buda Györgyné: Komplex ismeretterjesztő klubok, körök a fővárosi művelődési hálózatban (Részletek63 ) Míg az integráció elsősorban tudományág-centrikus, a komplexitás döntően témacentrikus: a komplex ismeretterjesztés folyamatában valamely kiemelt témát – pl. a TIT Bp-i Szervezete Csillagászati és Űrkutatási Szakosztályának a „Csak egy Földünk van” c. vetélkedővel egybekötött előadássorozatát – több tudományág megközelítésében mutatták be. A komplexitás a szó igazi értelmében korunk követelménye, és tudatosodása korunk műszaki- és tudományos forradalmának sajátos módszertani evidenciájaként jelentkezik. Azért törekszünk a komplexitásra, mert a társadalom változó vagy megváltozott igényeit hatékonyan kívánjuk kielégíteni. Az olyan ismeretterjesztő foglalkozás (legyen az előadás, szakkör, vita vagy más egyéb), amely tematikailag és módszertanilag összetett, érdekfeszítőbb és hatékonyabb a túlságosan szakosított ismeretterjesztésnél.

63

„Ismeretterjesztés ’80-’90” c. kiadvány, szerkesztő: dr. Major Júlia, kiadó: a Budapesti Művelődési Központ, Budapest, 1986.

204


SZAKMATÜKÖR 4. E fenti megállapítást támasztják alá több éves szakfelügyeleti látogatásaim tapasztalatai. Nem állítom, hogy minden művelődési intézményben általánossá vált a komplex munka, mert még nem mindenhol eléggé tudatos és átgondolt a témák összefüggéseinek feltárása és felmutatása, de pozitív példák is bőven akadnak a művelődési-otthoni hálózatban. Pozitív példaként emelem ki a József Attila Művelődési Központ Állatbarát Klubját, amelynek tagjai felső tagozatos általános iskolás tanulók. A klubfoglalkozások témájukban és módszerükben is komplexek. Nézzük a témákat! Találunk köztük zoológiait. Ilyen pl. Van-e szelíd dingó? A zoológián belül: olyat, amelyet ornitológus ad elő: Pl. Miért énekel a fülemüle? továbbá olyat, amelyet vadász mesél el: Szelíd vadak címmel, olyat, amelyet állatorvos ismertet, pl. Zsiráf pajtás mutasd a manduládat? olyat, amelyet az Állatkert munkatársával beszélnek meg a gyerekek: pl. A pingvinnek tolla van vagy szőre? és olyat, amelyet az Állatvilág c. folyóirat főszerkesztője mond el Vidám történetek állatokról címmel… Érdekes klubformát jelent a fővárosban 15 éve működő Triton Könnyűbúvár Klub. Létszáma mindössze 8 fő, többségük fizikai dolgozó, a természet szeretete, védelme és kutatása tartja össze őket. A kis létszám nem az érdeklődés hiányára utal, hanem arra, hogy ez a hobby igen költséges, egy-egy búvárfelszerelés 15-20 ezer forintba is kerül, és a fenntartó művelődési intézmény a költségeket természetesen nem tudja fedezni. A tagok elméleti felkészítéséről az ELTE Állatrendszertani Tanszékének egyik munkatársa gondoskodott. „Élővilág és a víz” címmel 12 részes komplex ismeretterjesztő előadássorozatot tartott. Az előadásokat írásos formában is a tagok rendelkezésére bocsátották. A kutatásokhoz szükséges drága technikai eszközöket a klubtagok maguk készítik. Látogatásom alkalmával egy technikai probléma megoldásán dolgoztak – hogyan tegyék alkalmassá a filmfelvevőjüket víz alatti fotózásra? Mindent precíz műszaki rajz alapján készítenek, a rajzok is önálló szerkezetűek. A klub kutató jellegű, gyűjtőmunkát is végez. Feladataik között szerepelt pl. talajminta felhozatala a Tihanyi kútból, komplex felmérés kavicsbánya tavakról. A tatai gyermeküdülőben már hagyományai vannak könnyűbúvár bemutatóiknak és saját készítésű filmjeik vetítésének. Nyaranta 3 hetes búvár tábort szerveznek. A művelődési Központban akváriumuk és terráriumuk van. Fenti klub abban különbözik az előbb ismertetett Állatbarátok Klubjától, hogy érdeklődésük már nem hobby, nem csupán önmaguk örömére szolgál a klubtevékenység, hanem tudásuk továbbadása is célként szerepel. Pl.: ismeretterjesztő és ismeretbefogadó program ilyen tartós párhuzamossága sajnos a mai művelődési folyamatokban még nem általános. A komplex ismeretterjesztés gyakorlására jó lehetőség adódik a Tudományos-fantasztikus klubokban is. Közvetlen tapasztalatot szerezhettem egy gyerekek és egy felnőttek részére szervezett, rövidített néven SCI-FI Klubban. A két SCI-FI klubban folyó tevékenységet elemezve az tűnt ki, hogy a gyerekek képzeletét maga a fantasztikum ragadta meg, míg a felnőttek kíváncsiak voltak arra is, hogy minek mennyi a tudományos realitása. … Egy másik Szocialista Brigád Klubban (IV. ker. Németi Ernő Klubkönyvtár) a Csillagászati hét alkalmából igen sikeres komplex ismeretterjesztő előadást tartottak. Már a témaválasztás is jó volt: Űreszközök felhasználása. Az űrholdakról készült felvételek bemutatása és elemzése kézzelfoghatóvá tette, szinte kínálta a természettudományok különböző területein (geológia, hidrológia, meteorológia) való felhasználásukat. Az előadáson alkalmazott szemléltetés és a feldolgozás módszereinek összhangja különösen szerencsés volt. A jó minőségű diaképek vetítése, űrfelvételeket tartalmazó könyv kézre adása, a megfigyelés irányítása, az információk

205


SZAKMATÜKÖR 4. közlése és az önálló következtetésre serkentés meg is hozták az eredményt. Az előadónak szoros kapcsolatot sikerült létrehoznia közönségével, mely kitűnt az előadást követő sok kérdésből, és abból, hogy újabb igényt is ébresszen bennük. A Paksi Atomerőműről kértek előadást a legközelebbi alkalomra, természetesen ettől az előadótól. … Végezetül néhány klub, kör a fővárosból, ahol sikeres és rendszeres komplex ismeretterjesztés folyik: Kirándulók Klubja, Ikrek Klubja, Hajómodellezők Klubja, Delta Klub, CB klubok, Inyenc Klub, Ország-Világjáró Baráti Körök, Biológiai-kémiai, Bioart, Rádiótechnikai szakkörök. … Szakfelügyeleti látogatásaim tapasztalatai megerősítettek abban a feltételezésben, hogy azok a klubok, körök az életképesebbek, ahol a komplex ismeretterjesztő tevékenységhez még manuális tevékenység, esetleg kreatív tevékenység is társul. Végül hangsúlyozandó, hogy a komplex ismeretterjesztés is csak akkor hatékonyabb a hagyományosnál, ha megfelelő az előkészítés – ha a művelődési folyamatok belső és külső dinamikája (szervezés, befogadó mechanizmusok, érdeklődés, érdekeltség stb.) egyaránt érvényesül.

206


SZAKMATÜKÖR 4.

Egyed László: A Csodák Palotája Előtörténet “…A dolog műfaja az, ami támogatást érdemel. Az, hogy a fizikai világ újabb és újabb, korábban ismeretlen jelenségeit mutatja be, amit a tudomány fáradságos munkával tárt fel. Ezeknek a jelenségeknek a megtapasztalása, a hozzájuk való közeledés a cél, a megtapasztaláson keresztül pedig a megértés igénye. Erre, mint technika és módszer nagyon jó a tudományostechnikai múzeum, az interaktív múzeum, és ez a Csodák Palotája.” (Rubik Ernő) A hatvanas évek végétől elsőként Amerikában jöttek létre olyan tudományos kiállítóhelyek, ahol a bemutatott tárgyak igazán akkor töltik be feladatukat, ha a látogatók működésbe hozzák őket, játszanak velük. A San Franciscóban található Exploratorium volt a világ első olyan tudományos centruma, ahol interaktív, kézzel fogható, kipróbálható kiállítási tárgyak segítségével ismerkedhetett a közönség a tudomány eredményeivel. Induláskor néhány egyszerű kísérlettel kezdtek, ma több mint 600 ilyen eszközzel rendelkeznek, és széles betekintést nyújtanak a természet- és műszaki tudományok eredményeibe, illetve az ehhez kapcsolódó művészetek alkotásaiba. Az akkor különlegesnek számító létesítményt 1969-ben alapította a neves fizikus és tanár, Frank Oppenheimer. Ezt követően a természettudományos műveltség terjesztésének ez a játékos formája hamar nagy népszerűségre tett szert az Egyesült Államokban, a hasonló központok gombamód kezdtek szaporodni. Ez a folyamat Európában később, a hetvenes, vagy még inkább a nyolcvanas években kezdődött. Ezeknek a centrumoknak a fenntartása szinte sehol nem nyereséges vállalkozás, tudományoskulturális-oktatási szerepvállalásuk azonban megkérdőjelezhetetlen. Világszerte mind az állam, mind a magántőke felismerte az ilyen létesítmények stratégiai fontosságát az oktatásban, és kiemelt feladatként kezelik a magas szintű működésükhöz szükséges források biztosítását. Két nemzetközi szervezetük az 1973-ban alapított, washingtoni székhelyű Association of ScienceTechnology Centers (ASTC), illetve az 1989-ben szerveződött European Collaborative for Science, Industry & Technology Exhibitions (ECSITE), melynek központja Brüsszelben található. Az előbbi több mint 550, az utóbbi kb. 300 tagot számlál. (A Csodák Palotája az európai szervezet társult tagja.)

Az első gondolattól a megvalósulásig A Csodák Palotájának a gondolata először Öveges Józsefnél vetődött fel, aki nagyon fontosnak tartotta volna, hogy létrejöjjön egy olyan intézmény, netán csak egy játszószoba, ahol a gyerekek ki is próbálhatják a tudomány “működését”. Ő nevezte el ezt az általa elképzelt helyet Csodák Palotájának. A megvalósulásra az ő életében nem került sor. Amikor ezt a gondolatot felvetette, akkor még az Exploratorium sem létezett. A nyolcvanas évek végén egy ismert szilárdtestfizikus, Ferenczy György már számos helyen találkozott a “hands on” kiállításokkal, vagyis az olyan centrumokkal, ahol a tudományt a látogatók kipróbálva ismerhetik meg. Rendkívül megkapta a gondolat, és elhatározta, hogy Magyarországon is kell egy ilyent létesíteni. Korai halála azonban megakadályozta a gondolat végigvitelében, azonban neki már akadtak követői, akik – az Eötvös Loránd Fizikai Társulatban (ELFT)– továbbvitték a gondolatot, először áttanulmányozva a megvalósítás lehetőségeit, majd egy olyan alapít-

207


SZAKMATÜKÖR 4. ványt hozva létre, amelynek célja egy ilyen tudományos “játszóház” létrehozatala volt. (Azért tettem a játszóházat idézőjel közé, mert ez nem fejezi ki egészében ezeknek az intézményeknek sem a működését, sem a célcsoportját, de a magyarban nincs rá jobb kifejezés. De a Csodák Palotája nemcsak a gyerekeknek, hanem a tizenéveseknek és a felnőtteknek is szól, mindenkinek nyújt a korának megfelelő lehetőséget az elmélyedésre, játszva tanulásra, tudománnyal való ismerkedésre.) 1994-ben nyílt meg az első, mintegy 400 m2-es időszaki kiállítás ilyen, úgynevezett interaktív eszközökkel, egy-egy hétre előbb a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem aulájában. A két kiállításra összesen csaknem húszezer látogató volt kíváncsi, beszámolt róla több tucat tv- és rádióműsor, tudósított róla az összes napilap. A Budapest Science Centre Alapítvány (BSCA) 1994 novemberében alakult meg (az anyagi hátteret az OMFB Mecenatúra pályázatán elnyert pénz jelentette), azzal a céllal, hogy hands-on, azaz interaktív – a látogatók által működtethető eszközökből álló – tudományos „játszóházi” kiállítások szervezésével megteremtse Budapesten egy állandó interaktív tudományos kiállítás létrehozásának alapjait. Alapítói az ELFT és a Rubik Nemzetközi Alapítvány, a kezdeményezést támogatta a Magyar Tudományos Akadémia is. Az első kiállítások sikere után 1995 őszén egy komolyabb vállalkozásba kezdett a BSCA, nevezetesen, hogy most már nagyobb területen, hosszabban mutassa be ezeket az eszközöket a közönségnek. Erre a Pasaréti úti Vasas Teniszcsarnokban került sor. A mintegy 1000 m2-en rendezett hathetes kiállításon saját eszközei mellett ott voltak a pozsonyi Schola Ludus fizikai jelenségeket bemutató játékai, illetve a prágai szobrászművész, Szvatopluk Král mobil szobrai is. A bemutatónak másfél hónap alatt több mint 125.000 (!) látogatója volt, az MTV 30 perces filmet sugárzott az eseményről, az írott és az elektronikus sajtóban félszáznál is több közlemény jelent meg az eseményről.

A Csodák Palotájának megalakulása, a kiállítások Az időszaki kiállítások sikere meggyőzte a lehetséges támogatókat arról, hogy érdemes egy állandó ilyen kiállítást létrehozni, a Soros Alapítvány és az OMFB 30-30 millió forintos támogatásával, amelyet még kiegészített az NKA 5 millió forintos támogatása, a BSCA, illetve az általa (és Rubik Ernő által) létrehozott Csodák Palotája Közhasznú Társaság (amely egy gazdálkodó szervezet, és sokkal alkalmasabb egy kiállítás folyamatos működtetésére, mint egy alapítvány), megvásárolta a Könyvesház korábbi épületének felső szintjét, így a Millecentenárium évében megnyílhatott Közép-Európa első állandó interaktív tudományos centruma az itt felújított kb. 1200 m2 területen. Az első kiállítás anyagának mintegy harmadát még bérelt eszközök, a Helsinkiben működő Heureka nevű hasonló intézmény Gyermekvilág című kiállításának darabjai alkották. Erre a kiállításra három és fél hónap alatt közel 130.000-en voltak kíváncsiak. (Az MTV kétszer is levetítette a kiállításról forgatott 50 perces filmjét.) 1997 tavaszán nyílt meg a második kiállítás (a Heureka drága bérleti díja csak néhány hónapi kölcsönzést tett lehetővé) Hétköznapi Mágiák címmel, amelyen a saját fejlesztésű eszközök mellett láthatók (és kipróbálhatók) voltak a pozsonyi Schola Ludus LABYRINT című gyűjteményének darabjai, ezek interaktív eszközök segítségével a tudomány és a művészet kapcsolatát jelenítik meg. 1997 őszére elkészült a Csodák Palotája első teljesen saját anyagból álló kiállítása Illúziók címmel, és létrejött egy mintegy tucatnyi eszközből álló utazó kiállítás is, amely iránt ma már igen nagy az érdeklődés. Ez a kiállítás a szeptember végi nyitástól a június végi zárásig több, mint 120.000 látogatót fogadott. 1998 őszén (a kezdeti gyakori csere után az alakult ki, hogy évente egyszer érdemes cserélni az eszközöket, illetve azok jelentős részét, valamilyen témára fokuszálva, ami az új kiállítás címét is adja) olyan kiállítást sikerült összeállítani, amely, ahogyan címe - Próbáld ki magad is - jelezte, nagyon jelentős aktivitást igényelt a látogatóktól, és ez hozta meg az első igazi sikert, ekkor kez208


SZAKMATÜKÖR 4. dett az első óriási látogatószámot követő jelentős csökkenés után újra észrevehetően emelkedni a látogatók száma. A cím azt jelezte, hogy a látogatók ezúttal saját fizikai és szellemi képességeiket, érzékszerveiket próbálhatták ki. Ezt mintegy 150.000 látogató meg is tette! Az 1999. őszi kiállítás a tudomány játékosságát igyekezett bemutatni. A címe: Bolondos tudomány, azt sugallta: itt minden lehetséges: az árnyék színes, a zongora kerek, a tárgyak lassan esnek, de a tollpihe kőként zuhan, s persze a gyerekek erősebbek a felnőtteknél. A sok érdekesség között kiemelt helyet kaptak a mágneses jelenségekkel és a repülés fizikájával foglalkozó eszközök. A terem közepén pedig egy igazi vadászrepülőgép állt. 2000 őszén a Csodák Palotája egy “best of” kiállítással jelentkezett, a korábbi legsikeresebb darabokból állt össze a Játék a javából című kiállítás. Közben sikerült az épület további részét megvásárolni, és ezzel részben a kiállítás területét növelni, részben viszont helyet csinálni egy olyan előadóteremnek, ahol olyan tudományos kísérleteket lehet bemutatni, amelyek nem tehetők ki a terembe, vagy mert veszélyesek, vagy mert szaktudást igényelnek. Ennek az előadóteremnek, az Öveges teremnek az elkészülését jelezte a következő, 2001 őszén megnyílt kiállítás címe: Kísérletezz velünk. Az elnevezés arra utalt, hogy a kiváló népszerűsítő sok évtizeddel korábbi álmát valósítja meg a terem. Szakavatott előadók itt naponta többször látványos kísérleteket mutatnak be olyan kísérleti eszközök segítségével, amelyek így együttesen talán egyetlen hazai iskola szertárában sem találhatók meg. A kiállításon belül is újdonság volt, hogy egy kamarakiállítás is megnyílt, amely a genetika legújabb eredményeiből mutatott be példákat. 2002 ősze: Ne higgy a szemednek címmel a kiállítás fókuszában érzékelésünk fonák oldala és korlátai voltak. Megmaradt hagyományként a kamarakiállítás is, ezúttal meglepő, játékos matematikát kínálva azoknak is, akik korábban idegenkedtek a számok és a geometria világától. Az utolsó néhány évben stabilizálódni látszott és látszik az évenkénti 200.000 körüli látogatói létszám. 2003 őszén a Csodák Palotája a hangok világát választotta központi témájául, Hangolódj ránk címmel nyitotta a kiállítását, ahol hangszerek és más rezgéskeltők ugyanúgy megtalálhatók, mint az egyik német fülklinika “fantomhangjai”, amelyek az állandó fülzúgásban (tinnitus) szenvedő betegek által hallott hangokat mutatják be. A kamarakiállítás maradt a matematika mellett, annak egy különleges építményét, a Bolyai geometria “működését” mutatja be, amelyhez kapcsolódik egy Öveges-terembeli előadás is. 2004 ősze ismét egy játékosabb kiálllítás megnyitását jelentette: Okos játékok címmel nagy méretben, jól áttekinthetően készültek játékok erre a kiállításra. Természetesen a továbbiakban is megmaradtak a régi kedvencek, a szögletes kerekű autó, a holdséta, a monocikli, a tépőzárfal, hogy csak néhányat említsünk. Ebben az évben sikerült véglegesen tető alá hozni azt a tervet, hogy a Csodák Palotája egy nagyobb helyre, nevezetesen a Millenáris Park D épületébe költözzön. Egy közbeszerzési eljárás végeredményeképpen megkötött szerződés keretében a teljes kiállítás – kibővítve, új eszközökkel kiegészítve – átköltözik ide.

Csodák Palotája nyílik a Millenárison (Budapest Újság 2005. IX. 21.) Mire e sorokat olvassák, már ünnepélyes keretek között megnyílt a kibővített és megszépült Csodák Palotája a Millenáris Parkban. A Palota, mely egyben a decemberben nyíló Jövő Háza kiállítás szerves része, elsősorban a gyerekeknek nyújt majd kikapcsolódást: számtalan játék, tudományos kísérlet és technikai újdonság várja őket. A látogatók itt a bemutató eszközökkel játszva, kísérletezve, élményszerűen ismerkedhetnek meg természeti törvényekkel. 1994-tól rendeztek sikeres kiállításokat, majd 1996-ban a Váci úton nyílt meg Közép-Európa első (s gyakorlatilag máig egyetlen) interaktív tudományos központjaként. Évente több mint 200

209


SZAKMATÜKÖR 4. ezer gyerek és felnőtt, iskolai csoportok és családok egyaránt kipróbálják a Suttogó tükröt, a Holdsétát, a Szögletes kerekű autót és a többi népszerű eszközt. A Millenárison megnyíló kiállítás ezúttal az Ismerd meg magad! címet viseli. Jegyárak: csoportos 600 Ft, gyermek 700 Ft, felnőtt 800 Ft, családi 2300 Ft. Nyitva tartás: h-p 9 - 18-ig, szo-v 10 - 19-ig.

Mi a Csodák Palotája A Csodák Palotája nem múzeum, nem iskola, nem játszóház, nem fedett vidámpark, nem művelődési ház és nem szórakoztatóközpont, ugyanakkor ezek mindegyikéből hordoz jellemzőket, amelyek egy határozott, sajátos arculattá állnak össze. Angolul az ilyen intézményeket science centre-nek, vagy hands-on science museum-nak nevezik. (Igazán jó magyar kifejezést még nem tudtunk kitalálni rá – l. fentebb.) Mindenesetre fontos alapelv, hogy itt a kiállított tárgyakhoz nyúlni – ha nem is kötelező, de – érdemes! A kiállított eszközök a természettörvények valamelyikének működését mutatják be, ezt a látogatók saját maguk tapasztalhatják meg. Ezek az eszközök azonban nem egyszerű szemléltető eszközök: a tudományos hitelesség mellett kellemes szórakozást is nyújtanak, céljuk, hogy kedvet ébresszenek az ilyesfajta ismeretek megszerzése, gyarapítása iránt, annak megmutatása: a természettudományok nemcsak komoly, hanem érdekes és többnyire érthető dolgokkal foglalkoznak. Egyik fontos törekvése az intézménynek, hogy felkeltse a gyerekekben az érdeklődést a tudományos pálya iránt. (Már csak azért is, mert világszerte aggódik a tudományos közösség: a gyerekek, fiatalok közül nem választják elegen a tudományos kutatói pályát.) Ugyanakkor viszont fontos szempont az eszközök elkészítésénél, amit Einstein hangsúlyozott: egyszerűsítsük le a tudományos magyarázatokat, amennyire lehet, de annál jobban ne. Annak ellenére, hogy sokan úgy gondolják, hogy ezek az eszközök elsősorban a gyerekeknek szólnak, valójában minden korosztály számára élvezetes szórakozási lehetőséget nyújtanak. Nyilvánvalóan a kisebb gyerekek még a működés által létrehozott szórakozást élvezik, számukra a Palota úgy jelenik meg, mint valami hatalmas játszóház, tele máshol nem látható, meghökkentő, jópofa játékokkal, például a piruetten nem az impulzusmomentum megmaradásának az elve foglalkoztatja őket, hanem a pörgés, a nagyobbak (és a felnőttek is) viszont már felismerhetik a természettörvényeket, amelyeket tanultak, és amelyek az eszközök működését lehetővé teszik. Az intézmény kifejezett szándéka az iskolai oktatás támogatása. Az évek folyamán a pedagógusok országszerte felfedezték és – számtalan visszajelzés alapján talán nem túlzás állítani – megszerették az intézményben rejlő lehetőségeket. Az alsó tagozatos kisiskolásoktól a felsőbb osztályos középiskolásokig évente több ezer diákcsoportot hoznak el tanáraik az intézménybe, hiszen az itt látható eszközök és kísérletek remek kiegészítésül szolgálhatnak a természettudományok, különösen a fizika tanításához. Azoknak az általános iskolásoknak pedig, akik még nem tanulnak fizikát, később, a tantárggyal való első ismerkedéskor eszükbe juthatnak itteni élményeik, és ezek kedvet csinálhatnak számukra e tantárgy tanulásához. A nagyobbak pedig akár kihelyezett fizikaórák keretében ismerkedhetnek egy-egy tematikával sokoldalúan, élményszerűen. A Csodák Palotája ma Magyarországon meghatározó szerepet tölt be az oktatásban és a tudományos ismeretterjesztésben. Sokszor fordulnak meg itt külföldiek is olyan országokból, ahol működik a Csodák Palotájához hasonló intézmény. Amint az jó néhány velük folytatott beszélgetésből kiderült, ezekkel összehasonlítva is megállja a helyét a Csodák Palotája! Térségünkben, Közép-Európában egyébként a mai napig gyakorlatilag ez egyetlen állandó ilyen intézmény, mostanában kezdenek hasonló – többnyire kisebb - intézmények alakulni például Lengyelországban, Észtországban és Horvátországban.

210


SZAKMATÜKÖR 4.

Rubik Ernő a társadalom tartozásairól A csodák és az iskolarendszer (Esti Hírlap 1995.szeptember 4.) Nagy volt a nyüzsgés a hét végén a Budapest Science Centre Alapítvány Csodák Palotája elnevezésű tudományos játszóházában. A kiállítás egyik támogatójával, Rubik Ernővel a magyar iskolarendszer esélyeiről is beszélgettünk. - Miért tartotta fontosnak, hogy támogassa ezt a kiállítást? - A dolog műfaja az, ami támogatást érdemel. Az, hogy a fizikai világ újabb és újabb, korábban ismeretlen jelenségeit mutatja be, amit a tudomány fáradságos munkával tárt fel. Ezeknek a jelenségeknek a megtapasztalása, a hozzájuk való közeledés a cél, a megtapasztaláson keresztül pedig a megértés igénye. Erre, mint technika és módszer nagyon jó a tudományostechnikai múzeum, az interaktív múzeum és ez a Csodák Palotája. - Ön szerint a magyar iskolarendszer mennyire alkalmas arra, hogy a gyerekek kreativitását kifejlessze? - Ez egy messzire vezető kérdés. Szerintem a magyar iskolarendszer képes a gyerekek kreativitásával érdemben foglalkozni. Azok a pedagógusok képesek a kreativitást kifejleszteni a gyerekekben, akik maguk is rendelkeznek ezzel a csodálatos képességgel. A magyar oktatás eredményei arról tanúskodnak, hogy a magyar tanári gárda nagy része rendelkezik ezzel a képességgel. Azokra az eredményekre gondolok, amelyek sokszor nem idehaza, de mégiscsak létrejöttek. Ezek sok mindent igazolnak: képességet, kifejlesztett képességet, tudásanyagot. - Mennyi az esély arra, hogy ezek a bemutatott csodák bevonuljanak az iskolarendszerbe, a gyerekek hétköznapjaiba? - Valamilyen szinten már benne vannak a mindennapjainkban. Hogy ez mélyebb, szélesebb körű és általánosabb legyen: éppen ez a feladat. Az első nagyon fontos lépés volt a tavalyi, nyitó kiállítás és nagyon fontos lépés lesz az, ha ebből egyszer állandó kiállítás válik. Ehhez természetesen nagyon sok pénz kell, de a kultúrához mindig pénz kell, akár humán szféráról beszélünk, akár „reál kultúráról”, amelyhez kapcsolódik ez a kiállítás is. Mondhatnám azt is, hogy a Csodák Palotája a kettőnek a határterületén van. Ilyen tekintetben nagyon komoly tartozásai vannak a magyar társadalomnak, hiszen a tudományos-technikai múzeum vagy a műszaki múzeum létezik ugyan mint gyűjtemény, de nem létezik mint múzeum, a közönség számára hozzáférhetetlen. - Ezeknek a bemutatott „csodáknak” mi lesz a sorsuk a kiállítás után, két kiállítás között? - Ez egy állandóan bővülő anyag, ami nyilvánvalóan megőrzésre kerül. Két kiállítás között a használat okozta károkat próbálják helyrehozni, tehát karbantartás folyik, illetve újabb eszközök készülnek. - Minden évben lesz Csodák Palotája? - Igen, szeretnénk minden évben, vagy akár minden évben többször megrendezni, az ország több pontján is. - Nem tervezik azt, hogy ezeket a tárgyakat két kiállítás között gyerekek közelében, például iskolákban helyezik el? - Azért nem, mert ezt szervezett módon kell csinálni, ezeknek a tárgyaknak az együttese az, ami igazán hatásos. Így kínál választékot a gyerekeknek és a felnőtteknek. Nem úgy működik, mint egy iskolai óra, hanem minden gyerek szabadon választhat a csodák között, ízlése szerint. Ez a kiállítás lényege. Sz.A.

211


SZAKMATÜKÖR 4.

Miért suttog a tükör? (Magyar Hírlap /Vasárnapi Magazin III. évfolyam 42.szám1995.október 21.) Mennyi volt a nagy testű ősgyíkok reakcióideje? Milyen frekvenciatartományt képes érzékelni az emberi fül? Miért emelkedik a hőlégballon? Bizony sokan képtelenek lennénk a kérdésekre pontosan válaszolni. Pedig sok ezer gyerek könnyedén megfelelt ilyen és hasonló kérdésekre, miután megtekintették a pasaréti Csodák Palotája kiállítást. Öveges József professzor, a népszerű ismeretterjesztés egyik prófétája álmodta meg először a palota ötletét. Olyan házat tervezett, ahol a gyerekek játékosan ismerhetik meg a természet törvényeit és jelenségeit. A magyar természettudományos ismeretterjesztő irodalom atyja a televízióban már sokat bemutatott azokból az egyszerű mágiákból, amelyekre a fizika törvényei képesek. Megszólaltatta a cipőpasztás dobozt, világvevőt barkácsolt üvegkristályból. De igazán arra vágyott, hogy mindezt a tudományt a gyerekek és érdeklődő felnőttek számára kézzelfoghatóvá tehesse. Külföldi példák már akadtak erre. San Franciscóban, Párizsban korábban is működtek olyan „hands-on science center”-ek, ahol a látogatók hozzányúlhattak a furcsa szerkezetekhez, maguk próbálhatták ki működésüket. A Csodák Palotájának megvalósítása 1993-ban indult útjára. 1994-ben megalakult a Budapest Science Center Alapítvány, mely a tudományos játszóházi kiállítások szervezését, állandó budapesti múzeum létrehozásának feladatát vállalta. A kiállítást több tízezer gyerek látogatta meg az egész országból. Kipróbálhatták, hogyan működik a suttogó tükör, mi lesz a széndioxiddal töltött ballonnal, hány nyelven beszél a földgömb, hogyan lehet eltéríteni a televízió-képernyőt, és mitől nőhet óriásira egy buborék. A természet törvényeivel való játékos ismerkedésben fizika szakos egyetemisták segítettek. Amíg a kommersz játékipar blőd és méregdrága szerkentyűkkel és figurákkal andalítja el az ifjúságot, addig minden ilyen kezdeményezést csakis melegen üdvözölhet a felnőttvilág. A hasznos és jó csodamúzeum fővédnökségét Göncz Árpádné vállalta. Aki egyébként rokonságban volt az éppen idén száz éve született Öveges Józseffel. A nagyszerű professzor szavait érdemes a pedagógusoknak, szülőknek alaposan megfontolni: „Minél fiatalabb korban megszerettetjük a természettudományt a gyerekkel, annál tovább fog érdeklődni iránta.” Sokak vágya – főleg azoké, akiknek nem volt idejük és módjuk megtekintetni a sikeres kiállítást, hogy legyen egy állandó „játszóháza” Budapesten vagy valamelyik nagyvárosunkban a gyerekeknek. ISSE-

Hívogató csodák Suttogó tükör, háromszögletű kerék, eltérített tévékép (Vasárnapi Hírek 1995.augusztus 27.) „Mindent a szemnek, semmit a kéznek!” – figyelmeztették hajdanán rakoncátlan nebulóikat a tanítók, ha múzeum tájékára vitték őket. Így aztán nem csoda, ha sokszor a nemszeretem elfoglaltságok közé tartoztak az ilyen kiruccanások. Különösen, ha valami nehéz tudományról volt szó, mint a fizika vagy a kémia… Ám voltak kivételek. Amikor egy kedves öreg professzor beszélt ilyenféle dolgokról a tévében, gyerek és felnőtt egyaránt lenyűgözve ült a képernyő előtt. S ennek a professzornak az álma az volt, hogy olyan múzeumot nyisson, ahol minden kipróbálható, megfogható, érezhető. Ő volt Öveges József, s amit megálmodott: a Csodák Palotája. Ma már szerte a világban sorra találhatók az ilyen múzeumok. Péntektől a magyar gyerekek és felnőttek is körbejárhatják. A Vasas teniszcsarnokában, Budán, a Pasaréti úton másfél hónapig megnyitja kapuit a Csodák Palotája. Lesz itt suttogó tükör, felfelé guruló henger, óriás

212


SZAKMATÜKÖR 4. szappanbuborék, eltérített tévékép, háromszögletű kerék és így tovább. S igazi tudósok is segítettek mindennek a megszületésében, akik szintén jól ismertek mindnyájunk számára: Sas Elemér, Marx György vagy a más területen kiváló Rubik Ernő. Éppen ő mondta, hogy a Csodák Palotája azért fontos felnőttnek és gyereknek egyaránt, hogy kapcsolatban maradhasson a tudás és a tudomány világával. A kiállítás külön érdekessége, hogy a katalógusát az egyik diáklap szerkesztősége készítette, színes, olvasmányos írásokkal. Így aztán minden látogató ajándékba kap a helyszínen egy „Zsiráf”-ot. - Mi, emberek nagyon hiszékenyek vagyunk – mondta az egyik korábbi hasonló kiállításra, Magyarországra érkező holland tudós, Aghber Borczini. – Ha valamit látunk, akkor szerintünk az már létezik is. Én azt szeretném, ha nem a szemünknek, hanem az eszünknek hinnénk! – majd nyomatékul elengedett egy golyót, ami felfelé gurult a lejtőn… (li-)

213


SZAKMATÜKÖR 4. „Többen lesznek kiválóvá gyakorlás, mint pusztán természetes tehetség folytán.” Démokritosz

Pósfay Péter: A tréningmódszerek honosodása Magyarországon, az első sajátélményű csoportok indulása a humán szférában – a közművelődési intézményekben (Dr. Barlai Róberttel64 készült interjú alapján) Az 1980-as évek elején a magyar művelődési-otthon hálózatban újszerű képzési formák honosodtak meg. A korábbi, 1-2 napos, esetenként bentlakásos előadások meghallgatását, esetleg vitákat, pezsgő– éjszakai – szabadidős programokat tartalmazó képzéseket felváltották a több napos, valóban bentlakásos, az akkor még nem nagyon ismert „tréningcsoport módszerrel” megvalósított képzések. Eleinte mint a központi előadók előadásait kiegészítő, attól időben is elkülönülő elemek (ma azt mondanánk: modulok) jelentek meg, később azonban a résztvevők együttlétét végig szervező, aktív közreműködését igénylő s – ami a legfontosabb –, személyiségüket középpontba állító önálló képzések voltak ezek. Több városban, megyeszékhelyen, elsősorban a megyékben dolgozó népművelők összevont képzési alkalmai voltak, hátterükben valamelyik megyei, fővárosi módszertani központtal. Egy ilyen helyszín és szervező központ az elsők között a Budapesti Művelődési Központ is, melynek egyik ilyen képzéséről olvashatunk „szubjektív beszámolót” a Budapesti Népművelő 1983. évi 3-4. számában65.

Találkozás az ismeretlennel: „A résztvevőknek előzetesen kiküldött személyes hangú levél szinte ellenállásra sarkallt. Úgy éreztem, hogy bele akarnak rángatni valami olyanba, amihez nekem semmi közöm. A szóban is megfogalmazott, s az együttlét tartalmaként felajánlott cél várakozásokat keltett. Még mindig nem igazán az együttműködés szándékával, sokkal inkább úgy, hogy „lássuk a medvét”. „Látni akarom a mutatványt, de magam nem akarok felmenni a színpadra.” Innen kezdve nagyon nehéz pontosan rögzíteni a feltétlen kollaborációig vezető út kitüntetett pontjait. Ez lehet pedig ennek a módszernek az egyik kulcskérdése. Ezzel már meg is előlegeztem az egyik végeredményt: néhány óra alatt a 12 fős csoport minden tagja felvállalta a tréning céljait. Történt pedig ez úgy, hogy senki sem folytatott direkt agitációt, nem ígért jutalmat, csak olyan szituációkat hoztak létre, amelyekben nyilvánvalóan megjelent néhány probléma. S ez újra egy döntő szempont. A kemény munkával eltöltött egy hét során egyszer sem esett szó nagy elvi kérdésekről, általános összefüggésekről. Nem voltak kinyilatkoztatások és tudományos előadások. Voltak viszont konkrét, jól körülírható PROBLÉMÁK, amelyek mindenki számára kézzelfoghatók, és voltak megoldási lehetőségek, amelyeket megkeresni, kipróbálni mindenki lehetősége volt, s nem kötelessége.”

64Dr.

Barlai Róbert okleveles szakpszichológus, matematika tanár, az ENSZ Iparfejlesztési Szervezetének (UNIDO) trénertanácsadója, 25 éves oktatási, ebből 20 éves felsőoktatási (KLTE, JPTE, KKF, ELTE BTK, BKF, SZIE), vezetőképző, ügynök- és üzletemberképző gyakorlattal, aki 1985 óta vezet szervezetfejlesztő, tanácsadó és menedzser-tréningeket, és 1987 óta folytat trénerképzést a Magyar Pszichológiai Társaság keretei között. Tagja a Magyar Szervezetfejlesztők Társaságának, a Magyar Pszichológus Kamarának, a Magyar Pszichológiai Társaságnak és az IODA-nak (International Organization Development Association). A vele készített interjút a BMK-ban Slézia Gabriella vette fel 2004-ben. 65 Pallagi Szabó Ferenc: Az önfelfedezés izgalmai. Szubjektív beszámoló egy pszichológiai tréningről

214


SZAKMATÜKÖR 4. A meglepetés ereje - kézben lehet tartani a folyamatokat: „Az egyik legizgalmasabb döntési-együttműködési feladat megoldása olyan érzelmi, indulati feszültségeket váltott ki a csoportból, amely akár a tettleges bántalmazásig elvihetett volna. A csoportvezetők érzékenységét, felkészültségét dicséri, hogy a legátfűtöttebb szituációban is kézben tudták tartani az elszabadulni mindig kész indulatokat.” Arról a bizonyos „pluszról”, amit ez a képzés adott: „Kivétel nélkül minden résztvevő élete nagy élményeként élte meg ezt az egy hetet… Az azonosulás – minden bizonnyal nem véletlenül! – erősebb is volt az eddigieknél. Akik részt vettek a közös munkában, néhány problémát már soha nem tudnak másként értelmezni, csak az ott „megtanult” módon. Így pedig a legtöbbet érték el, amit elérhettek. Most volt először példa arra, hogy a közművelődésben tevékenykedve valami kapcsán a személyiségem egésze volt fontos, és nem a képességeim vagy ismereteim egy szeletkéje.” A valóban személyes hangvételű írás jól tükrözi azt a meglepetéssel megélt folyamatot, hogy a passzív ellenállás hogyan váltott át feltétlen együttműködéssé, a felismerés hogyan erősítette meg a kíváncsiságot, a személyes élmény hogyan vezetett másból le nem vonható következtetésekig. Mi is történt hát ezen – s a hozzá hasonló – képzéseken? Mi villanyozta fel az akkori népművelőtársadalmat, legalábbis azt a kisebb részét, akik személyes résztvevői voltak ezeknek az alkalmaknak? Valójában milyen tanulásról volt szó? Ami legelőször is leszögezhető: nem a mindennapi értelemben vett célirányos, megszabott terv szerint történő, egy tanár tekintélye által meghatározott tanulási folyamatról. A képzés mássága részben a csoportos együttlétben keresendő, részben a kiválasztott célban, s az ehhez fűződő személyes kapcsolatban, motiváltságban jelenik meg. A tanulócsoportokban a tanulás jelentések megismerése. A jelentések bizonyos (személyes és csoportos) történésekhez fűződnek, mely történéseket önmagukban mindenki ismeri, csak más összefüggésben. Elsősorban személyesen átélhető történésekről van szó, melyek vonatkozhatnak a személyekre, a személyeknek másokkal való kapcsolatára, e kapcsolatok következményeire. A tanulócsoportban szerzett tapasztalat teszi lehetővé, hogy a jelentéseknek ez a rejtett szerkezete feltáruljon a csoport tagjai számára. A tanulás során szereznek egy sor új tapasztalatot, mellyel megerősödve térnek vissza társadalmi közegükbe a résztvevők. Fontos eleme a csoportban tanulásnak az idő, jelesül az együtt eltöltött idő. A két-három, vagy több napos együttlét összezártságot is jelent, amiben a csoportfolyamatok felerősödnek, hatásuk a csoport tagjai számára katartikus lesz. A csoport vezetői (vagy vezetője) – esetünkben a tréner – részt vesznek ugyan a közös munkában, de vezető szerepük nem a hagyományos módok valamelyikével azonosítható. Szerepük a csoportfolyamat serkentése, a tagok által választott célkitűzés irányába való segítése. Ennek a tapasztalati tanulásnak az elnevezése – az angol irodalomból vett kifejezést használva – tréningcsoport, vagy sensitivity training groups, utalva a csoporttagok érzékenységének fokozódására, mint a közös munka egyik eredményére. A tréningek általános jellemzőire álljon itt egy kis válogatás a szakirodalom meghatározásaiból66: ”A tréningen (az ún. strukturált gyakorlatok alkalmazásával) megvalósuló saját élményű tanulás az önismeretet és az emberismeretet, a szociális és vezetői készséget, az együttműködési, a kommunikációs és problémamegoldó készséget fejleszti.” (Gazdag Miklós, 1992). A tréningcsoportban résztvevő személy saját magáról és a többiekhez való viszonyáról tanul meg valamit: "...megtanulom, hogy hogyan viselkedem, hogy mások miként látnak engem, látom,

66

Az idézetek Klein Sándor: Vezetés és szervezetpszichológia c. könyvének Vezetőképzés c. fejezetéből valók. (szerző: Mészáros Aranka) Kiadó: SHL Hungary 2001.

215


SZAKMATÜKÖR 4. hogy az én viselkedésem hogyan befolyásolja őket, és engem hogyan befolyásolnak mások." (Aronson, Elliot 1980) "A tréningcsoportokban a tanulási folyamat a csoportbeli cselekvés, élmény útján történik. Az emberek kipróbálják magukat különböző helyzetekben, észlelik saját érzéseiket, ezeket másokkal közlik, s ezek a próbák egyben alkalmat adnak arra, hogy tanuljanak viselkedésük másokra gyakorolt hatásából." (Barlai-Torma, 1984). A tréningek ideje alatt a résztvevők - Elliot Aronson amerikai szociálpszichológus szavaival élve egy "kulturális szigetre" vonulnak el (ideális esetben egy szállodában, mindentől elzárva töltik el a rendelkezésükre álló 3-5 napot), ahol a munkahelyi és a magánéleti problémákat otthon hagyva, csak a tréningeken zajló eseményekkel foglalkoznak. Majd ezt követően a tanultak alapján foglalkozhatnak a munkahelyi problémákkal is. A 3-5 napos tréning nagyon intenzív: a foglalkozások a késő estébe nyúlhatnak, a résztvevők az alvás idejét kivéve folyamatos kapcsolatban állnak egymással, ugyanakkor ezt általában nem élik meg túl fárasztónak, mivel az élmények, a gyakorlatok újszerűsége folyamatos aktivitást, cselekvő részvételt tesz lehetővé. A tréning folyamán a tagok közösen kialakított szabályok szerint dolgoznak, melyeket a résztvevők a trénerrel együtt terveznek meg a közös együttlét kezdetén. Ezt szerződéskötésnek tekintik A tréning csoport központi módszertani eleme a strukturált tapasztalatszerző gyakorlat, mely segítségével valódi élethelyzeteket szimbolizálnak játékos formában: a résztvevők kipróbálhatják magukat ezekben a helyzetekben. Ezek a gyakorlatok többnyire szociálpszichológiai kísérletekből származnak. A tréningeken nem a kísérletek megismétlése történik, hanem a csoporthelyzetbe átültetett, saját élményt adó átfogalmazás, úgy hogy az eredetileg bizonyított hatások megmaradjanak. A tréningek résztvevői majdnem azonos, vagy hasonló reakciókat adnak, mint az eredeti kísérletek alanyai, csak itt az átélt élményekre adott reakciók és érzések feldolgozása kerül középpontba. Mivel a különböző képességek, készségek feltérképezésére szánt gyakorlatok lebonyolítása kockázat nélküli, védett helyzetben folyik, a tréning lehetőséget ad a belső biztonság légkörében különböző viselkedésformák szabad megvalósítására, ezért "laboratóriumi képzésnek" is nevezik. A játékos jelleg és azon szabály, miszerint a tréning idején érzésekről beszélünk, nem ítélkezünk, nem minősítünk, lehetővé teszi, hogy a résztvevők spontán módon viselkedjenek, és a mindennapok során rögződött magatartásmintáikat kövessék. A játékok befejezése után a csoport számára megismerhetővé vált magatartásminták elemzése, a tanulságok megbeszélése következik. Az elemzés során a hangsúlyt nem a viselkedés okainak feltárására helyezik, hanem a viselkedések lehetséges hatásait térképezik fel, és az eredetinél hatékonyabb viselkedési alternatívákat tárnak fel. Ezek után a leszűrt tapasztalatok hasonló jellegű élethelyzetekben való felhasználhatóságára keresnek példákat. A tanulságok megfogalmazása lehetőséget ad arra, hogy a szervezeti életben a szimulálthoz hasonló helyzetekkel, szituációkkal találkozva a csoport tagjai elkerüljék a buktatókat, s a korábbiaktól eltérő, hatékonyabb megoldásokat válasszanak. A tréningek hatása irányulhat az egyénre, ebben az esetben az egyéni készségek fejlesztése, az önismeret elmélyítése a cél, irányulhat a csoportra, ebben az esetben többnyire team-építés, a kapcsolatok javítása, a csoporthatékonyság növelése a képzési cél, s irányulhat egy szervezetre, amikor általában a szervezeti hatékonyságot, a szervezeti egységek közötti együttműködést célozza az intenzív együttlét. Speciális fajtái a tréningeknek a vezetői tréningek, melyek ugyancsak lehetnek a vezetők személyes készségeinek felismertetését, javítását szolgáló, vagy a vezetést mint folyamatot hatékonyabbá tevő képzések. Ebben az esetben a vezetői szerepekből indulhatunk ki. A beavatkozás irányát tekintve két nagyobb csoportját különíthetjük el a szervezetre irányuló tréningeknek: az egyik a munkahelyi teljesítmény javítását szolgálja (munkával kapcsolatos készségek fejlesztése, döntés, időgazdálkodás, tárgyalás, vezetési-szervezési eljárások), a másik a munkahelyi légkör javításához járulnak hozzá (szociális készségfejlesztés, önismeret, kommu-

216


SZAKMATÜKÖR 4. nikáció, konfliktuskezelés, stressz, együttműködés, asszertivitás). Természetes azonban, hogy az ún. légkörjavító programokkal tervezett tréningek többnyire teljesítmény-javulást is eredményeznek az adott szervezetben. További kategóriák is felállíthatók attól függően, hogy milyen a csoport összetétele, egymás számára idegenek vagy ismerősök alkotják, valamilyen szempontból homogénnek vagy heterogénnak tekinthető a résztvevők köre. A vállalati képzési szükségletek felmérésének komoly tapasztalati rendszere gyűlt össze. A tréningcsoport, mint sajátos tanulási módszer sikereit, a 20. század második felében az üzleti szférában tapasztalt térhódítását elsősorban rendkívüli gazdaságosságának köszönheti. Adott időegység alatt olyan mértékű tapasztalat birtokába juttatja a résztvevőket, amit csak hosszú idő, nagy energiaráfordítás és járulékos költségek hozzárendelése mellett érhetnének el. Ugyanakkor bizonyítottan javul a csoporttagok önértékelése, egyéni hatékonysága, nyitottsága, az egymással kialakított kapcsolatok elmélyülnek, fokozódik a bizalmi légkör, az egymás jobb megértése vagy erre való törekvés. Nyilvánvaló, hogy mindezeket az előnyöket ismerték fel azok, akik részt vehettek Magyarországon is a 80-as években ilyen célú tréningcsoportok munkájában. Utólag belegondolva kivételes szerencséje volt a szakmának, hogy találkozhatott ezzel a – Nyugat-Európában és az USA-ban már évtizedekkel korábban rendkívül kedvelt és gazdag tapasztalatokat felhalmozó - gondolkodásmóddal és technikával. A kezdeti sikerek, „aha élmények” azonban nem értek el egy olyan kritikus mennyiséget, mely alapjaiban átrendezte volna a magyar közművelődés gyakorlatában meghonosodott képzési kultúrát. Ma is vannak ilyen jellegű képzések, ezek azonban már nem egy-egy intézményhálózat munkatársai, vezetői számára kínálnak fejlődési lehetőséget, hanem többnyire valamilyen üzleti cél érdekében (akár non-profit-menedzsment fejlesztésében) érdekelt vállalkozások kínálatában jelennek meg, amihez bárki csatlakozhat, ha a meglehetősen magas képzési költséget ki tudja fizetni. Egyfelől érvényesül tehát egy piacorientált szemlélet, másfelől pedig egy sajátos „elterjedése” részben magának a tréning szónak a használatában (1-2 órás felkészítések, megbeszélések, oktatások megjelölésére), részben a gondolkodásmódban, választott technikában, hiszen egyre kevesebb az előadásos forma, s egyre gyakoribbak a kiscsoportos megbeszéléssel, közös munkával létrehozott képzési alkalmak a felnőttoktatásban. Egyre gazdagabb a „tréning-folklór”, egyre többen lépnek fel képzőként (trénerként), de – sajnos – egyre kevesebb a „klasszikus” kereteket megőrző, gondosan megtervezett és vezetett, több napos együttlétet feltételező tréningcsoport. Örömteli, hogy a 90-es évek elejétől elterjedőben van az oktatási intézményekben, elsősorban a felsőoktatásban, a leendő értelmiségiek személyes fejlesztését célzó programokkal, bár értékéből sokat levon az, hogy a különböző intézményekben eltérő színvonalú és feltételrendszerű tréningek sorakoznak, s nem egy esetben már az iskolapadban veszik el a kedvét a hallgatóknak attól, hogy keressék, maguk is válasszák ezt a képzési módot. A módszer kialakulásának, hazai elterjedésének történetét dr. Barlai Róberttől tudjuk, aki ma is aktív tréner, bár idejének nagy részét trénerképzésre fordítja. A vele készült beszélgetést kivonatosan, elsősorban a közművelődésben való megjelenés irányaira koncentrálva közöljük. A módszer alapjául szolgáló tapasztalati tanulás Kurt HAHN nevéhez fűződik, aki Németországban 1920-ban alapított egy iskolát, melyben az akadémikus tudás megszerzése helyett az aktív tapasztalatszerzésre helyezte a hangsúlyt. Ennek a módszernek a gyakorlati elterjesztése már a 40-es évekre tehető, amikor a háborús készülődés szellemében egy speciális kiképző központban kezdték alkalmazni tengerészek felkészítésére. A tréningmódszer atyjának azonban egy másik német szakember, Kurt LEVIN tekinthető, aki orvostudományi, valamint pszichológiai, filozófiai, tudománytörténeti stúdiumokat végzett, majd éveken át foglalkozott szociálpszichológiával: autokrácia-demokrácia kísérletekkel, ipari vállalatoknál végzett akciókutatásokkal, csoportpszichoterápiás kísérletekkel írta be magát a tudománytörténetbe, s jutott el végül az interperszonális és a vezetői készségek kutatásához. 1933ban Németországból az USA-ba menekült, ott egyetemeken oktatott, és csoportdinamikai kutatásokat folytatott. Az Amerikában alapított szociálpszichológiai iskolája állami megrendelésre foglalkozott táplálkozási szokások módosításával, a faji és nemzetiségi diszkrimináció leküzdé217


SZAKMATÜKÖR 4. sével, a hatékony vezetés stílusának meghatározásával. Kísérletei azt bizonyították, hogy szokásokat hatékonyan megváltoztatni csak csoporthatásra lehet, a társas magatartás módosításának a csoport a hatékony eszköze. Ennek alapján fogalmazta meg azt az elméletet, mely az egyéni szokás megváltoztatásának folyamatát írja le, s melyet később a szervezeti változtatások modelljeként is használtak.67 Az együttes döntés, a csoportdinamikai hatások és a vezetési stílus terén elért eredményei készítették elő a T-csoport módszerének kialakulását. 1946-ban az USA Maine állambeli Bethel városkájában konferenciát rendeztek pedagógusok, szociális munkások és üzletemberek felkészítésére, az előítéletek elleni harc hatékony módszereinek alkalmazása céljából. Mintegy a konferencia melléktermékeként jöttek rá Levin és munkatársai arra, hogy milyen nagy szerepe van az emberi kapcsolatok fejlesztésében a visszajelzéseknek (feedback), hogy az emberi viselkedésben fellelhető hibák oka abban rejlik, hogy nem vagyunk képesek hasznosítani a környezetünkből eredő jelzéseket, nem tudjuk bemérni viselkedésünk fogadtatását, következményeit. Közvetve ez a felismerés vezetett az NTL 68 megalapításához, mely később (Levin halála után is) a tréningcsoport módszer kutatásának, elterjesztésének egyik központja lett. Mérei Ferenc írja le, hogy az első T-csoportok különböző feladatokat hajtottak végre laboratóriumi feltételek között, megfigyelték egymás viselkedését, visszajelzéseket adtak egymásnak erről, közösségi szerepeket alakítottak ki, s a csoport reakcióiban mint tükörben látták magukat, ezzel tudatosítva közösségi helyzetüket, alkalmazkodóképességük határait, eredményességüket. A 60-as, 70-es években a T-csoport tapasztalatok alapján már képzési céllal indultak tréningek az USA-ban személyes és munkahelyi kollektíva közegében egyaránt. Lassan megjelentek a kezdeti próbálkozások Európában. Itt azonban elsősorban a gazdasági szféra figyelt fel ennek a fejlesztő lehetőségeire, jellemzően gazdasági célú, nagy munkahelyeken alkalmazott módszerként terjedt a kontinensen. Magyarországra kissé távolabbról, Indiából „érkezett” az UNIDO 69 közvetítésével. Ebben fontos szerepe volt dr. Varga Károlynak70, aki kutatóként talált rá egy tréner, tanácsadó, szervezetfejlesztő projektre. Hosszú, kalandos út vezetett addig, míg Magyarországon befogadhatták ezt a programot. Meg kellett küzdeni azzal a váddal, hogy ez esetleg „fellazító”, „ideológiailag káros” hatású lehet. Az UNIDO-nak sokféle programja volt ekkor, ami a különféle technológiai fejlesztéseket szolgálta, s ami találkozott azzal az 1967-es párthatározattal, hogy nemcsak az ipari technológiát kell fejleszteni, hanem a vállalati szervezés, vezetés módszertanát is, hiszen az összefügg a vállalat teljesítőképességével. Akkorra már ismertté vált az is, hogy Lengyelországból ilyen céllal kiutaztak az USA-ba szakemberek, de miután kiképezték őket trénerré, alig néhányan tértek haza. Nálunk tehát nem lehetett alkalmazni ezt a megoldást, olyan konstrukciót kellett találni, hogy Magyarországon lehessen kiképezni erre alkalmas embereket, akik majd tovább terjesztik, illetve alkalmazzák ezt a tudást. Mindenekelőtt találni kellett egy olyan szervezetet, amely felvállalhatja a projekt befogadásával kapcsolatos teendőket. Erre az akadémiai kutatóintézet nem volt alkalmas, csak valamelyik minisztérium jöhetett számításba. Így talált rá dr. Varga Károly az Építésügyi Minisztériumra, aminek volt egy Vezető és Továbbképző Központja (ÉVMTK), vezetője Koblencz József kandidátus, és volt egy Építő és Gazdasági Szervezési Intézete (ÉGSZI). Ez utóbbi intézetbe lépett be dr. Varga Károly, és kezdte meg kiépíteni azt a szervezeti egységet, ami később a humánerőforrás fejlesztésével foglalkozó főosztály lett. Ez lett a leendő projekt szempontjából az összekötő kapocs az ÉGSZI és az ÉVMTK között, hiszen az egyikben folyó vezetőképzést a másikban megvalósuló folyamatszervezéssel kapcsolhatta össze. Ennek folyományaként olyan humánerőforrás fejlesz67

Első fázis a felolvasztás, az egyént olyan helyzetbe hozni, ahol a tradicionális beállítódásait, értékeit, viselkedésmódjait megkérdőjelezi – második fázis a változtatás, új beállítódások, értékek, viselkedésmódok kialakítása – harmadik fázis a visszafagyasztás, a kialakított beállítódások, értékek, viselkedésmódok, az új szokás stabilizálása 68 National Training Laboratories (Nemzeti Tréninglaboratórium) 69 Az Egyesült Nemzetek Szervezetének iparfejlesztéssel foglalkozó szervezete 70 A 60-as években az MTA Szociológiai Kutató Intézetének tagja, francia, angol és német tanár, pszichológus, szociológus, kutatás-fejlesztés témájú kutatásokban dolgozott, motivációs modellek vizsgálatát végezte

218


SZAKMATÜKÖR 4. tés valósulhatott meg, ami nemcsak a minisztérium részére bocsátott ki stratégákat, de az iparág különböző területeire is hatékony vezetőket képezhetett. Dr. Varga Károly szakmai tekintélye, UNIDO-s kapcsolatai pedig elegendőek voltak ahhoz, hogy a tréner-tanácsadókat kiképző projektet Magyarország megkaphassa. A program részletes megismerésére az USA-ba és Indiába utazott el az ÉVM küldöttsége, egyik helyen a „tiszta forrás”, másikon a tervgazdasági keretek közötti megvalósíthatóság tanulmányozására. Visszatérve Magyarországra világosan látszott, hogy olyan oktatókat kell keresni a hazai szakemberek kiképzésére, akik nemcsak az amerikai szabad gazdaságot értik, hanem tisztában vannak a tervgazdálkodás körülményeivel, működési rendszerével is. Így esett a kiválasztás Indiában Manohár Sankár NADKARNI-ra, aki már az ötvenes években az USA-ban tanulmányozza ezt az új képzési módszert, s aki feladatául ennek a fejlődő országokban való bevezetését kapja/vállalja. Magyarországra érkezése előtt Pápua Újguineában dolgozott, itthoni tevékenysége során gyakran idézte fel az ott szerzett tapasztalatait is. Ízigvérig tanárember, aki a tanárképzéssel foglalkozva talált rá az USA-ban a tréning-módszerre, hogy saját hazájában a kisvállalkozások fejlesztésében alkalmazza azt. Felfogása – amit Magyarországon azóta is csak kevesen követnek –, hogy ezt a módszert a legnagyobb mértékben terjeszteni kell, s hogy valóban azok tanítsák, akiket erre pl. az UNIDO képzőrendszerében képeznek ki. Itt-tartózkodása idején rendkívül közel került „tanítványaihoz”, akik benne nemcsak a mestert tisztelték, de jó barátra, megértő, segítőkész emberre is találtak a személyében. Felvetődhet közben a kérdés: miért éppen az ÉVM aktivizálja magát, hogy ezt a projektet megszerezze, miért nem más minisztériumok, esetleg a pártapparátus látott fantáziát benne. Az egyik ok feltétlenül az, hogy az építőiparban akkoriban nagy fejlesztések voltak, s a minisztérium 2 olyan háttérintézménnyel is rendelkezett, amelynek munkájában jól tudták hasznosítani ezt a módszert s a hozzá fűződő kutatási tapasztalatokat, a másik ennél triviálisabb, ott voltak akkor olyan vezetők, akik nem ijedtek meg saját árnyékuktól, s nem zavarta őket az ilyen Amerikából jövő (ideológiailag esetleg „fellazító”) felnőttképzés. Nem volt nagy tolongás a módszer honosításában, elterjesztésében. Hamarosan ki is választják azt a 14 szakembert, akinek első számú feladata egy éven át, hogy a programban részt vegyen, megtanulja mindazt, amit a módszerről lehet, s begyakorolja magát trénerként. A kiválasztottak közül 12 főt az ÉGSZI, 2 főt pedig az ÉVMTK delegált a képzésbe. Ők valamennyien nagy tudású, elsősorban műszaki emberek, köztük tanárok, szociológusok, pszichológusok. A vezetőképző intézet két beiskolázottja Barlai Róbert (tanár-pszichológus) és Lövey Imre (közgazdász-szociológus), akik ekkor az intézetben dolgoztak, s előképzettségük, addigi tapasztalataik predesztinálták őket arra, hogy a zömében műszaki beállítottságú társaságban a vezetőképzést képviseljék. Előre ugorva a történetben: kettejük útja hamarosan elválik. Egyikük – Nadkarnit követve – a minél szélesebb körben történő terjesztést, másikuk – pragmatikusabb irányt választva – a kiképzésben rejlő vállalkozási lehetőséget tartja szem előtt. Barlai, aki középiskolai tanárként oktatási módszertannal is foglalkozott, fizika szakosként értett a programozáshoz, ebben az időben az MTA Pszichológiai Intézetében kutatásmódszertan számítógépes feldolgozásában vett részt, azóta is a T-csoport elterjesztésének, nagy számú tréner felkészítésének a híveként tevékenykedik, megsokszorozva azt a szellemi kapacitást, amit az első kiképzett oktatói gárda jelentett 1979-ben. A képzés maga is rendhagyó volt, nemcsak a kiválasztottak összetétele, kapacitása. Manohar Nadkarni vezetésével – Varga Károly irányításával (mint a projekt magyarországi felelősével) folyt a képzés egy-két hónapos bentlakásos szakaszokban, megszakítva a terepmunkákkal. Nadkarni mellett több oktató érkezett még Indiából, jónevű oktatási intézmények éléről, az ottani egyetemi katedrákról. Akkor már ismert volt Mc Clelland motiváció elmélete, miszerint az ember motivációs bázisát 3 tényező határozza meg: a teljesítmény- a társulás- és a hatalom motivációja, s hogy ezeken keresztül lehet mérni is a motiváltságot. Az országban, ahol a munkavállaló motiváltsága sokadrangú szempont (ha szempont egyáltalán), kitűnő lehetőséget kínált, hogy tréningekkel a motiváltságot megerősítsék, ami által a szervezet teljesítőképessége is pozitív irányban változik. A programmal bizonyítható, hogy a technológiai transzfernek nemcsak az üzemszervezési oldala fontos, hanem a humán erőforrás fejlesztésének oldala is. A képzésből végül tizenketten kerülnek ki olyanok, akik a hosszú, fárasztó programot végigcsinálták. Folytatásként sikerült elérni, hogy az UNIDO finanszírozzon egy ún. követést a program219


SZAKMATÜKÖR 4. ban, kétszer három hónap terjedelemben. A résztvevők azt remélték ettől a programelemtől, hogy az eddig a szervezet és az ÉGSZI részéről feldolgozott dolgokat vizsgálják meg vezetéselméleti szempontokból, a folytatást használják fel vezetésfejlesztésre. Ebben a folytatásban kiegészült a képzésben résztvevők köre, megjelent már egy második vonal, szervezetfejlesztőkből, vállalati tanácsadókból. Bármennyire is hihetetlen, az UNIDO által finanszírozott programon kívül nincs máshol annak jele, hogy ezzel a módszerrel Magyarországon bárki más is foglalkozna. Barlai elmondja, hogy ebben az időben azért folytak olyan tevékenységek, mint pl. csoportmozgalmak a klinikumban, vagy ún. pszichoterápiás hétvégék, de mindezek a beteg embereket tekintették célcsoportjuknak, egészséges, életerős, munkájában aktív emberekkel ezekben a csoportokban nem lehetett találkozni. Az első trénerképzés- követő programjában Barlai Róbert ötlete nyomán megjelenik egy újítás: a viselkedés megfigyelésére és visszajelzésére addig használt megfigyelő lapokat videóval cserélték fel. A videó-felvételek alkalmazása akkor már ismert volt pl. a klinikum területén, de Nadkarniék s az amerikai kutatók még nem alkalmazták a csoportfolyamatokban. Ezek a felvételek a benne résztvevők számára úgy láttatják a viselkedést, ahogy azt mások a környezetükben érzékelhetik, ráadásul „objektíven” visszaadva azt, így az érintett nemcsak mások visszajelzéseiből érzékelheti viselkedésének hatását, de önmagát látva is rácsodálkozhat, hogy milyen hatásokat kelt – akaratlanul. Ezt az alkalmazást Barlai és Lövey indiai tapasztalatcsere útjaikon bemutatták. A körút Kalkuttában, Madraszban, Heiderabatban, Ahmerarabatban, Újdelhiben sikereket hozott, a találkozások régi – Magyarországon is megforduló – oktatókkal, új ismerősökkel azt jelezték, hogy a nálunk folyó UNIDO projekt termékeny talajon tovább képes fejlődni, megérte a nemzetközi befektetést. Ugyanakkor ez a kitekintés Barlaiék számára egyértelművé tette, hogy a humán erőforrás fejlesztése a nagyvilágban nem a pszichológusok privilégiuma, hiszen abban tevőleges részt vállalnak más szakmájú emberek, elsősorban pedagógusok a pszichiáterek, pszichológusok mellett. A másik tapasztalat az volt, hogy a vállalati személyzetis munkának regisztratív teendői háttérbe szorulnak, s átadják a helyet a fejlesztő jellegű feladatoknak, a munkaerő olyan irányú képzésének, fejlesztésének, amivel jobban képes dolgozni, s csoportban (is) képes hatékonyan teljesíteni. (Itthon ekkor még a személyzetis munka javarészt arra koncentrált, hogy bizonyos munkakörökben „megbízható”, értsd a pártállam szempontjából megfelelő, irányítható emberek legyenek, akiktől persze megkövetelték a munkájukhoz szükséges mind magasabb színvonalú szakmai ismeretek megszerzését, s emellett persze a „Foxi-Maxi”71 néven elhíresült ideológiai „egyetemi” végzettséget is.) 1980-ban hazatérve Indiából azt próbálták végiggondolni, hogy melyek azok a területek, posszibilis hatalmi szférák, ahol ezt az új gondolkodásmódot, módszertant el lehetne kezdeni terjeszteni. Közben a pszichológus szakmában fellángolt a vita arról, szabad-e másokat (más szakmájú trénereket) ebben a munkában dolgozni hagyni, s a kezdőkörös trénerek között is vita támadt arról, mennyire szabadon lehet/kell terjeszteni. Változások történtek az egyik anyaműhelyben, az ÉGSZI-ben is, ahol csupán a saját profilba tartozó tréningeket engedték végezni, Lövey személyes okokból elvált az ÉVMTK-tól, az ÉGSZI-ből „átigazolt” a vezetőképző intézethez Torma Kálmán 72, s ezzel új időszámítás kezdődött a hazai tréning-történetben. Az új irány abból az alapkoncepcióból táplálkozott, hogy akár vezetőként, akár beosztottként dolgozzon valaki, lehet olyan munkaköre, amiben a saját személyiségével dolgozik, vagyis mindaz a szakismeret, amit használ a munkájában, a személyiségébe integrálódva jelenik meg, következésképp valóban a saját személyisége a munkaeszköze. Ennek az embernek kell olyan tükröt mutatni, ami segíti abban, hogy meglássa, milyen módon mozgósítja a személyiségéből származó 71

Marxista-Leninista Esti Egyetem (MLEE), a megyei pártbizottságok oktatási igazgatóságainak kezelésében lévő, felsőfokú politikai végzettséget adó esti, illetve levelező oktatási forma, ahol a karrierjüket építő káderek, vezetők tanultak elsősorban, de nem kizárólag. Az alapozó 3 évet 2-2 éves szakosító kurzus követte, ez utóbbi volt a felsőfokú végzettségűek „kötelező penzuma”, ha meg akarták tartani vezetői beosztásukat, ha karrierre, vagy felsőfokú végzettségre vágytak. Ugyanakkor számos tudományterületen (pl. esztétika, szociológia) nagyhírű professzorok adtak elő, így bizonyos szakoknak rangja volt a nem politikai szférában is. 72 Építészmérnök, matematikus, pszichológus, akit az ÉGSZI delegált a trénerképzőbe, s aki Barlaiék után 1981-ben járva Indiában, hasonló tapasztalatok birtokában ér haza, mint trénertársai.

220


SZAKMATÜKÖR 4. erőforrásokat. Ha szervezetfejlesztésben gondolkodunk, a legelején jelenik meg a diagnózis és a tréning, s a tanácsadás csak mindezek után következő hosszabb folyamat. Ehhez az ÉVMTK egyelőre adta a nevét, mondván, hogy így az ÉGSZI folytathatja a szervezetfejlesztést akciókutatásokkal, a továbbképző központ terméke pedig a tréning, ami az UNIDO-projektből született. Barlai és Torma ekkor megkeresték a KISZ Központi Bizottságát, s felajánlották, hogy tréningen felkészítik a megyei apparátusok agitprop felelőseit, akik mind diplomás fiatalemberek voltak. Az egy hetes képzés ugyan sikeres volt, a folytathatóság szempontjából mégis kudarcot jelentett. A résztvevők többsége ugyanis 2-3 hónap elmúltával bejelentette kilépési szándékát az apparátusból, és „átigazoltak” különféle gazdasági szervezetekhez, vállalatokhoz vezetői beosztásokba: főosztályvezetők, vezérigazgató-helyettesek lettek. A tréning során rájöttek arra, hogy képességeik, eddigi vezetői, mozgalmi tapasztalatuk jól kamatoztatható a gazdasági szférában – megbízhatóságukhoz kétség nem fért, szívesen is fogadták őket –, csakhogy a mozgalom hivatásos apparátusa elveszítette ezeket a tehetséges fiatal embereket. A trénerek nagy elismerést kaptak, de a politikai intézményrendszerből további megbízások nem érkeztek. Más területeket kellett tehát keresni, ahol mindez folytatható. Olyan munkaterületek következtek ekkor, amik kevésbé voltak átideologizálva, mint a mozgalmi szervezetek, de ahol a benne lévők ugyanúgy teljes személyiségükkel dolgoztak. Így találták meg a pedagógusokat, népművelőket, és – egy másik megfontolás eredményeként – a klinikumban dolgozó szakembereket, pszichiátereket, pszichológusokat. Ez utóbbiakkal kapcsolatban változatlan igényük volt a trénereknek, hogy elfogadtassák magukat, és bizonyítsák, hogy ez a csoportmódszer nem csak beteg emberekkel való foglalkozásban alkalmazható. Következtek tehát kisebb csoportokban azok a felkészítő programok, melyek célcsoportja az egészségügyből, segítő szakmákból verbuválódott. 1983-ban és 84-ben a Lipótmezőn73 ambulanter kezelt betegek különböző csoportterápiáit integrálták egy heti félnapos csoporttal, tíz héten keresztül, s ennek eredményeit beszélték meg az ott dolgozó pszichiáterekkel, pszichológusokkal. Később hasonló céllal induló trénerképzők már a MOTESZ (Magyar Orvosok és Terapeuták Szövetsége) keretei között folytatódtak Barlai és Torma vezetésével, majd a Magyar Pszichológiai társaság is támogatta a kiképzéseket. A másik két kiválasztott célcsoport közül a pedagógusok eleinte visszautasítóan reagáltak, hiányolták a központi szervezetet, ami a dolog mögött áll, s a központi támogatást is, ami ugyancsak hiányzott. Később azonban ez a szál – éppen a várban létrehozott Vezetőképző Intézet74 révén – összekapcsolódott a másik célcsoporttal, a népművelőkével. Nyilván a szakma rutinjainak hatására a népművelők azokra a játékos feladatokra figyeltek fel, amiket a tréningcsoportban alkalmaztak. Nem volt könnyű meggyőzni az érdeklődőket, hogy ebben az esetben a játék csupán eszköz, hogy nem azon van a hangsúly, hanem a játék továbbgondolásán, a játék megoldásainak elemzésén, benne az ember viselkedésének alakulásán és következményein, hogy legalább enynyire fontos a „manréza-hatás” – ezért kell bentlakásosnak lennie – és a visszacsatolás, a tapasztalatok leszűrése. Végül az akkori Népművelési Intézetben, majd az MMVTI-ben Pápai Zsuzsa segítségével elérték, hogy a művelődési-otthon hálózatban a tréningek alkalmazása támogatást kapjon. Ez vezetett el ahhoz, hogy a BMK szervezésében 5-6 csoport indult a fővárosban dolgozó népművelők számára. A későbbi években is vissza-viszatértek a népművelői szakmai képzéseken a tréningcsoport módszerrel megtartott programok. Barlai Róbert időközben átkerült a Bánlaky Pál által vezetett intézetbe, ahol lehetőség kínálkozott arra, hogy a megyékben működő módszertani intézmények (megyei művelődési központok) képzésekkel foglalkozó munkatársai számára is szervezzenek hasonlót. 1984-85-ben a szakmai képzések felelőseinek továbbképzésén is tartottak tréningeket – ennek folyományaként több megyében elindult a módszer alkalmazása népművelők szakmai továbbképzésein. Ezekbe a tré-

73 74

Országos Pszichiátriai Intézet, Budapest Művelődésügyi Minisztérium Vezetőképző és Továbbképző Intézete, Budapest – vezetője a 80-as évek végén dr. Bánlaky Pál szociológus.

221


SZAKMATÜKÖR 4. ningekbe Barlai Róbert és Torma Kálmán mellett más trénerek is bekapcsolódtak az eredeti 12ből, közülük csak néhány nevet említve: Czettis Nándor, Hollós János, majd Fülöp Katalin. Ugyancsak vázlatosan említsük meg az ország néhány Budapesttől távolabbi szegletét, ahol a tréning meggyökeresedett. Ilyen volt elsősorban Szolnok megye, ahol Kenyeres Sándorné jóvoltából nemcsak népművelők számára, hanem ipari tanulók bevonásával is szerveztek csoportokat – ezek voltak az ún. „Zebegényi Tábor” alkalmai – bizonyítva, hogy milyen sok más szakmával foglalkozó tudja önmaga és munkahelye számára hasznosítani a tapasztalati tanulás során leszűrteket. A másik kisebb központ Vas megyében alakult ki épp e sorok írójának közreműködésével, ahol először beépült a megye népművelőinek szakmai továbbképzési rendszerébe, később más célcsoportok számára (ifjúsági klubvezetők, középfokú népművelői tanfolyamok hallgatói) bővítve a kínálatot. Itt a Velemi Népművészeti Műhelyrendszer (és az MMIK Továbbképző Háza) volt a műhely infrastrukturális háttere. Eleinte a programok regionális (3 megyés) kiterjesztése, később Ausztria közelségét kihasználva a 90-es évek elején már az osztrák-magyar vegyesvállalatok vezetőinek bevonása jelentette a T-csoport módszer alkalmazásának terebélyesedését. Kelet-Magyarországon Nyíregyháza tűnt olyan színtérnek, ahol szívesen fogadták a trénereket. Itt Kézi Béláné volt a helyi csoportok szervezője. A nyíregyházi programok mondhatni „páros” tréningek voltak, egyet szerveztek a szakmabélieknek, egyet pedig valamelyik gazdasági ágazat vezetőinek, munkatársainak. A 80-as évek derekán, végén úgy tűnhet, meggyökeresedett a tréningcsoport módszer, s talán a népművelő szakma dicséretére válik, hogy segített a továbbterjesztésben –, amint a felsorolt néhány példa is mutatta. Epilógusként ide kívánkozik, hogy 1986 után megjelenik a felsőoktatásban is a módszer alkalmazása a leendő értelmiségiek felkészítése céljából. Először a Külkereskedelmi Főiskolán 75 - ahol Barlai Róbert Kommunikáció Tanszéket szervez – honosodott meg az egymásra épülő, évfolyamonként más-más tematikájú (önismereti, kommunikációs, tárgyalási) tréningek sora. Ugyanennek kisugárzása a szolnoki kihelyezett tagozaton és Debrecenben a Kossuth Lajos Egyetemen jelenik meg. Mindezek folytatásaként a 2000-ben induló Budapesti Kommunikációs Főiskola tantervében ugyancsak egymásra épülő rendszerben 4+1 tréning – részben felvehető, részben kötelező tárgyként – segíti a leendő médiaszakemberek felkészülését. A felsoroltakon kívül természetesen más felsőoktatási intézményben is fel-felbukkan a T-csoport alkalmazása, de az említett két főiskolán kívül sehol sem épülnek ezek ennyire szervesen be a többi tantárgy közé, s nem épülnek egymásra sem. Az üzleti szektor azonban korábban soha nem látott mértékben érdeklődik a módszer iránt, új iskolák is alakulnak, gomba módra szaporodnak különböző „trénerképzők”, mondhatjuk: mára nagy piaca van az egykor csak nehézségek árán megtapadó technikának. Kár, hogy az új hullámok már alig-alig emlékeztetnek a Manohár Nadkarni által tanított mesterségre, egyre jobban hiányzik erről a piacról a technikát nem önmagáért alkalmazó, integráló gondolkodásmód. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat – 80-as években aktív népművelők –, hogy mindezzel olyan közegben és olyan magas szakmai szinten sikerült találkoznunk, ami azóta is mércét jelent néhányunk számára. A megidézett esztendőkben a felnőttképzés élvonalában lehettünk – rendelkezésünkre álltak friss kutatási eredmények, élőben hallhattunk, láthattunk nemzetközi tekintélyeket, ölünkbe hullott egy remek módszer, s még csak nem is voltunk tudatában mindennek. S hogy néhányunk számára nemcsak keresetkiegészítő elfoglaltság, hanem az új felé kötelező nyitottság és felelősségteljes gondolkodásmód is lett az eredménye, köszönhetjük közös mesterünknek, Barlai Róbertnek.

75

A mai Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Tagozatán továbbra is vannak – kisebb számban - tréningek

222


SZAKMATÜKÖR 4. Irodalomjegyzék: Barlai R. - Torma K.: A tréningcsoportok alkalmazásának néhány hazai tapasztalata a vezetőképzésben. Kézirat. 1984. Lewin, K.: Csoportdinamika. Közgazdasági és Jogi K. Bp. 1975. Rudas J.: (szerk.): Önismereti csoportok. Tömegkommunikációs Kutatóközpont, Bp. 1984. Rudas J.: Delfi örökösei. Önismereti csoportok: elmélet, módszer, gyakorlatok. Gondolat, Bp. 1990. Klein Sándor: Vezetés és szervezetpszichológia Kiadó: SHL Hungary 2001.

223


SZAKMATÜKÖR 4.

Ligetfalvi György: Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodák egy ifjúsági innováció története Éppen húsz éve, 1984-ben Óbudán egy új ifjúsági intézmény jött létre, mely a keresztségben a nem túl szerencsés, ám annál kifejezőbb Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda nevet kapta. Akkor még senki nem gondolta, esetleg csak remélte, hogy tevékenységének sokszínűsége, működésének nyitottsága, fiatalok közötti gyors népszerűsége révén ilyen irodák egész hálózata jön majd létre az országban. 20 év nagy idő, már-már ködbe vész, mi is volt akkoriban. Mielőtt belevágnánk a címbeli téma taglalásába, érdemes felvillantani, mi is történt Magyarországon 1984-ben? Magyarországra látogatott Margaret Thatcher brit miniszterelnök Elkészül a Skála Metró Áruház Magyarország nem vesz részt a Los Angeles-i olimpián Megnyílik Budapesten az első videokölcsönző Az alábbiakban kísérletet teszek annak bemutatására, hogy milyen társadalmi, politikai környezetben alakult meg az első Iroda, milyen funkciókat igyekezett felvállalni, milyen fővárosi és országos kísérletek történtek az Irodák hálózatának kialakítására, ezek milyen sikerrel jártak, és nagyjából hol tartanak ma. A 70-es, 80-as években a budapesti (és más hazai nagyvárosi) városfejlődésnek, fejlesztésnek egyik – de nem egyetlen - negatív kísérő jelensége volt, hogy a lakásépítés, a lakótelep építés üteme mögött elmaradt az infrastruktúra fejlesztése. Nem volt ez másként Óbudán sem. A régi, hagyományos Óbudán a városrész gazdasági, történeti és települési adottságaiból, azokkal összefüggésben az itt élők társadalmi rétegzettségéből, érdekeiből fakadóan hagyományai voltak a közösségi létnek. A fejlődés, az új lakótelepek felépülése ezt a képet átalakította, jelentősen megváltoztatta. A kertes, családi házas Óbudából a lakótelepek városrésze lett, a lakosság létszáma a duplájára nőtt. Ez nem pusztán azt jelentette, hogy tízezrek költöztek a kerületbe, hanem azt is, hogy a szanálások következtében kicserélődött a hagyományos és kialakult közösségekben élő, sajátos "Óbuda tudattal" bíró lakosság. Ugrásszerűen emelkedett a gyermekek és a fiatalok száma, hiszen az ú j lakások zömét főleg kisgyermekes fiatalok és fiatalokat is eltartó családok kapták. A városnyi lakótelepek felépülése Óbudán is hozzájárult a lakosság életmódjának, életformájának megváltozásához. A lakótelepre költözők túlnyomó többsége viszonylag hosszú ideig az életformaváltás korszakát élte; a családok eltérő szokás- és hagyományrendszerrel, lakásigényük /jogosultságuk/ szerinti kiválasztás alapján kerültek egymás mellé, s így az együttélés módja, a hagyományteremtő viszony egymáshoz és az ú j környezetükhöz csak lassan formálódott. Az új lakásba költözéskor az emberek egy része korábbi lakóhelyével együtt elveszítette szomszédjait, ismerőseit, s ezekkel a kötelékekkel korábbi normarendszerének jelentős részét is. Az életformaváltásból, a "helykeresésből" adódó problémák mellett nem kis gondot okoztak a családokban bekövetkezett változások: az egyre nehezedő gazdasági helyzetben a szülők döntő többsége az elért életszínvonal megtartása érdekében kénytelen volt a második (harmadik) gazdaságban is dolgozni, ezáltal kevesebb idejük jutott az egymással és a gyerekekkel való

224


SZAKMATÜKÖR 4. foglalkozásra. Emelkedett a válások és a gyermeküket egyedül nevelők száma. Az új lakások nem tették lehetővé a többgenerációs családok együttélését sem, aminek negatív hatása a gyerekeket érintette leginkább. A családok többsége, miközben maguk is helyüket keresték az új életformában, képtelen volt gyerekeik elé követésre méltó mintákat állítani. Az új lakótelepeken nem épültek közösségi terek, nem volt semmilyen művelődési lehetőség. A lakosság szűklétszámú "elitjének" tudatába beépült a művelődés, ezért őket csak kevéssé zavarta a kerületi közművelődési infrastruktúra fejletlensége. E réteg tudott a programokról, el tudott igazodni a "világ dolgai" között. Sokkal szélesebb volt azonban az a réteg, mely a társadalmi struktúrán belüli helyzete, iskolai végzettsége stb. következtében nehezebben „vonódott be” a kulturális vérkeringésbe, és nem csak azért, mert nem érdekelte, hanem azért, mert nem is tudott a létező lehetőségekről. Az igazi probléma nem az volt, hogy csekély a közművelődési ismeret. A nagyobb gond az volt – és ezt számos kutatás alátámasztotta -, hogy nem annyira információhiányról volt szó, hanem az információdömpingben való eligazodás-képtelenségről. Ez leginkább a fiataloknál volt tetten érhető. Az ő esetükben nem beszélhettünk kialakult (művelődési) szokásokról. Ráadásul nekik volt leginkább szükségük közösségekre, melyek főleg hely hiányában a tereken, utcákon, aluljárókban csoportosultak, s ezeket a lazább vagy keményebb csoportokat napi megoldatlan problémák, gondok, konfliktusok is átszőtték, erősítették vagy gyengítették. Sokszor nem volt más, mint a céltalan lődörgés. S hogy ebből a céltalanságból milyen cél irányába mozdulnak el, az jelentős részben az őket ért környezeti hatástól függött. Sokszor hajszálon múlott, hogy jó irányba, vagy a társadalom perifériája felé mozdulnak-e el. Mindezeket figyelembe véve a 80-as évek elején körvonalazódott egy olyan új intézmény létrehozásának a gondolata, amely a kerületi lakosoknak - főleg a fiataloknak - segít eligazodni az információhalmazban, ugyanakkor választ ad arra a kérdésre is, hogy a fiatalok mindennapi életükben felmerült problémáik megoldásában hol és kitől várhatnak és kaphatnak segítséget. Pontosabban, amely 1. a fiatalok problémáinak lehető legszélesebb körére (potenciális) válaszoló, vagy a megoldáshoz hozzásegítő tevékenységet végez. 2. működése során ráirányítja a figyelmet különféle rendezvényekre, eseményekre illetve az adott közegben szükséges folyamatokat, társadalmi mozgásokat kezdeményez. 3. lehetőségek, megoldási módok, különféle objektivációk felmutatásával orientál, segít eligazodni az információk, értékek /elsősorban kulturális értékek/ és a mindennapi problémák között. Ezért nem dönt, képvisel vagy megold az egyén helyett, hanem hozzásegíti ót, hogy a neki legmegfelelőbb módon mindezt maga tegye meg. 4. összekötő kapocsként elősegíti a fiatalok és az intézmények (pl. közművelődési, egészségügyi, államigazgatási) találkozását. 5. arra törekszik, hogy a betérő fiatalokon keresztül környezetükre (családjukra, ismerőseikre, barátaikra) is hatást fejtsen ki 6. lehetőségeihez mérten biztosítja a fiatalok igényeinek, észrevételeinek eljutását a megfelelő fórumokhoz. Ez lett később az Óbudai Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda Az iroda létrehozásának a gondolata 1982-ben merült fel, amikor az MSZMP III. ker. Bizottsága elemezte az MSZMP KB 1970-es Ifjúságpolitikai Határozata végrehajtásának helyzetét. Az elemzést követően elkészült "Cselekvési program" a legfontosabb tennivalókat foglalta össze, s többek között javasolta a kerületi Tanácsnak, hogy a "kerületi fiatalok művelődésének és spor-

225


SZAKMATÜKÖR 4. tolásának segítése érdekében ... létesüljön egy Ifjúsági Program Iroda..." Ám mivel a III. ker. Tanács nemigen mozdult, 1983-ban a KISZ III. ker. Bizottság karolta fel az ügyet. Akkoriban ez nem tartozott a ritka jelenségek közé: tetszik, nem tetszik: számos innováció szülőhelye és gerjesztője volt a KISZ, nemegyszer átvállalva ezzel állami feladatok végrehajtását. (Támadták ezért akkor is és később is, de ennek elemzése nem e dolgozat tárgya) 1984 elejére körvonalazódtak a leendő intézmény funkciói.

Az Óbudai Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda funkcióterve 1. Információ szolgáltatás Programok és rendezvények Szakosított információszolgáltatás (Programszervezéshez segítségnyújtás, utazási információk stb.) Közérdekű információk (rendőrség, egészségügy, tanács, országgyűlési képviselőkkel oooookapcsolatos ügyek, IKV, könyvtárak, pályaválasztás stb.) 2. Információ csere Albérlet Munka (állandó, alkalmi, nyári) Csere-bere 3. Egyéb szolgáltatások Műsornaptár (kerületi) Jegyárusítás Közérdekű információgyűjtés Aluljárói programok szervezése 4. Egyéni segítségnyújtás Jogi tanácsadás Életvezetési tanácsadás Egészségvédelmi tanácsadás Ifjúságvédelmi tanácsadás Már a tervezés időszakában felmerült a kérdés, hogy ez az új ifjúsági létesítmény a kerületi (intézményi) struktúrán belül hol helyezkedjen el. Funkcióit tekintve egyaránt ellátott közművelődési és mentálhigiénés feladatokat is, de nem lehetett figyelmen kívül hagyni a mindennapi problémák megoldásához hozzásegítő információs tevékenységet sem, s mint ilyet, "intézményközi" létesítménynek is lehetett tekinteni. Az iroda ötletének megszületésekor önálló intézmény létrehozása volt a cél, mely jól elkülönített önálló költségvetéssel, jogkörökkel rendelkezik, ám ennek megteremtésére akkoriban nem nyílott lehetőség. A KISZ III. kerületi Bizottság nem volt abban a helyzetben, hogy fenntartson, működtessen egy ilyen intézményt, ezért kerületen belül megegyezés született, hogy e feladatokat a Várkonyi György Úttörő és Ifjúsági Ház (ma Óbudai Művelődési Ház) látja majd el. Ám előbb el kellett készülne az irodának. Volt egy markáns politikai akarat (az MSZMP-é), hogy legyen ilyen iroda, ám az államigazgatási oldalon (Tanács) némi ellenérdekeltség volt tapasztalható, így a kor lehetőségeihez mérten finoman, de intenzíven szabotálták a megvalósítást. Végül magát a helyiséget (mely a Flórián téri aluljáróban kapott otthont) úgy alakították ki, hogy az éppen épülő aluljáróban az építtetők csináltak egy, az eredeti tervekben nem szereplő 32 m2-es „odút”, az építés költségeit pedig „belevarázsolták a nagy kalapba”. Az iroda berendezéséhez, alapvető eszközeinek beszerzéséhez az Állami Ifjúsági Bizottság, a Fővárosi Tanács és néhány kerületi vállalat (ÉPFU, Budai Tégla és Cserépipari Vállalat) járult hozzá. Nem akármilyen, ám az akkori viszonyokra igencsak jellemző öszvér megoldás született a működtetéssel kapcsolatban 226


SZAKMATÜKÖR 4. is. Az iroda költségvetését a Tanácsi fenntartású UIH saját költségvetéséből úgy gazdálkodta ki, hogy a kerületi Tanács egy fillért sem adott hozzá. A munkatársak felett a munkáltatói jogokat az UIH igazgatója gyakorolta, de az iroda vezetőjének kinevezésében a kerületi KISZ Bizottságnak egyetértési joga volt. Ez a szervezeti és finanszírozási kuszaság később rányomta bélyegét az Irodák budapesti és országos hálózatának kialakítására is. Végül is az iroda 1984 szeptemberében kezdte meg működését.. A megnyitást követően a kor vezető politikusai egymásnak adták a kilincset: járt ott Kádár János miniszterelnök, Maróthy László (a Budapesti Pártbizottság első titkára) és Deák Gábor (az ÁISH elnöke). Az ifjúsági információs és tanácsadó iroda leendő működését végiggondolva az alapítóknak a következő feltételezéseik voltak: 1. A forgalmas csomópont lehetőséget nyújt majd az igényfelkeltésre, mivel az egyébként esetleg nem érdeklődő fiatalok az aluljárón áthaladva vagy ott gyülekezve "belebotlanak" az információkba. 2. Az iroda funkcióiból adódóan, hogy a fiatalokon túl jóval szélesebb lakossági igénnyel is találkozik majd. 3. Amennyiben tarthatók a vállalt feladatok - mint minimum, és azt folyamatosan, egy meghatározott színvonalon tartják, "szájpropaganda" lesz az egyik legbiztosabb propaganda eszközük. 4. A csellengő kisebb gyerekeken keresztül szolgáltatásaik eljutnak családjukhoz is. 5. A betérők túlnyomó többsége a kerületben lakó tanuló vagy dolgozó 14-35 év közötti fiatal lesz, és közülük is leginkább a középiskolások. 6. A sokféle funkció egymásra épülve, egymást kiegészítve működik: munka-, albérletkeresés közben néhány szabadidős programra is fel lehet hívni a figyelmüket. 7. Az információs és tanácsadó tevékenység kölcsönhatásban lesz, hiszen a hely nem stigmatizál, az információkérést kiegészítő beszélgetésből létrejöhet a tanácsadás igénybevétele és fordítva 8. A különböző intézmények, szervezetek felismerik az irodában rejlő lehetőségeket, és keresik, illetve szívesen fogadják a vele való együttműködést. 9. Az iroda legfőbb feladatának az igényfelkeltésen, fejlesztésen túl a mindenkori aktuális igényekhez való igazodást tartották. Ennek megfelelően rugalmas működést feltételeztek. 10. Hasonló irodák létrehozására más kerületek igényét is felkelthetik. Nem sokkal az óbudai ifjúsági iroda megnyitását követő évben már két fővárosi kerület KISZ Bizottsága (XIII.., VIII.) jelezte, hogy hasonló irodát kíván létrehozni. Később úgy tűnt, hogy megfelelő helyi és központi támogatás hiányában lelkesedésük lanyhul. Amikor KISZ-es körökben ismertté vált, hogy a KISZ KB úgynevezett "közérzetjavító beruházásokon" belül jelentős támogatásban részesítené az újonnan alakuló irodákat, illetve amikor a KISZ Budapesti Bizottsága 1986. májusi küldöttgyűlése határozatba foglalta, hogy "Kezdeményezzük a fővárosban ifjúsági információs és tanácsadó irodák létrehozását", ismét élénkülés volt tapasztalható. Ebben az évben (1986-ban) jött létre az Állami Ifjúsági és Sporthivatal, melynek statútumában szerepelt, hogy országos szinten kezdeményezni, sőt támogatni kívánja ilyen irodák hálózatának kiépítését. Az egy évvel később megalakult Budapesti Ifjúsági és Sporthivatal fővárosi viszonylatban ugyanezt tűzte ki célul. Látható tehát, hogy mind a KISZ-nek, mind pedig az államnak terve volt az ifjúsági irodák hálózatának kiépítése. Felhasználva az óbudai iroda tapasztalatait, az eredeti elképzelés az volt: 227


SZAKMATÜKÖR 4. 1.

2.

3.

4.

Az ÁISH elkülönített pénzéből támogatja az irodák létrehozását és a "beállás" időszakában (1-2 év) biztosítja fenntartási és működtetési költségüket (különös tekintettel a státusz és bérkeretekre). A fenti idő elteltével az irodák költségeit vagy további központi támogatásból biztosítják, vagy saját gazdálkodás alapján vállalja át a (helyi) tanács. A KISZ KB szorgalmazza ifjúsági irodák létrehozását, és erre a célra elkülönített pénzeszközeivel támogatja felépülésüket, berendezésüket, technikai eszközökkel való felszerelésüket. A KISZ KB támogatja (pl. évenkénti összeg pályáztatásával) az irodák olyan jellegű tevékenységét, tevékenységbővítését, mely nem meghatározott, nem kifejezetten alaptevékenység jellegű (különös tekintettel az új kezdeményezésekre és a mozgalmi törekvésekhez kapcsolódó feladatokra). A KISZ KB oly módon is támogatja az irodákat, hogy az ifjúság számára rendkívül fontos információkat összegyűjti. Ilyen pl. az ifjúsági kedvezmények gyűjteménye (utazási, üdülési, étkezési, vásárlási, lakáshoz jutási stb.).

Ez az elképzelés magán hordozta a kor valamennyi ellentmondását, azaz teljes mértékben keveredtek a politikai és államigazgatási működések. De az akkori viszonyok között még ez volt a legígéretesebb megoldás. És hamarosan jelentkeztek a bajok. Azzal ugyanis nem volt gond, hogy a játék mindkét szereplője fontosnak tartotta az irodákat, mindketten nagy reményeket fűztek hozzá. Ám mindkét szereplő azt szerette volna, ha a másik támogatja ugyan a kialakítást, abba jelentős pénzeszközöket fektet, de annak működésébe, tartalmi tevékenységébe érdemben nem szól bele. Hosszú ideig dúlt az állóháború 76. Végül az a kompromisszumos megoldás született, hogy mind az ÁISH, mind pedig a KISZ KB elkülönített egy pályázati alapot új ifjúsági irodák létrehozásának támogatására, mely pályázatot közösen bírálták el. Az ÁISH menet közben kidolgozta azokat az alapelveket, melyeknek minden ifjúsági irodának meg kell felelni. I. Az irodák funkciói Az óbudai ifjúsági iroda tapasztalatai csak ajánlást jelentettek, nem mindenáron betartandó sémát. Alapelv volt, hogy a tevékenységi köröket jelentősen meghatározzák majd a helyi sajátosságok és igények is, azonban az alábbi funkciókat minden leendő irodának el kellett látni: 1. Információszolgáltatás szabadidős információk : aktív, többségében folyamatosan változó információk a kultúra, a sport, az önképzés, az utazás, kirándulás stb. területéről. köznapi információk: passzív, viszonylag állandó információk /szak/intézményekről, szolgáltatásokról, kedvezményekről stb. keres-kínál információk : lakossági információk, hirdetések, munkalehetőségekről, albérletről stb. / Mindezekkel kapcsolatos információs anyagok, kiadványok terjesztése, helyi tájékoztatók készítése, sokszorosítása /

76

Előfordult, hogy egy fővárosi kerület erős KISZ Bizottsága lemondott az állami támogatásról csak azért, hogy teljes egészében uralhassa az Irodát. Így aztán a személyzet kiválasztásában nem csak véleményező szerepe volt, hanem döntött is, biztosítva a maximális politikai felügyeletet.

228


SZAKMATÜKÖR 4. 2. Egyéni segítségnyújtások Jogi tanácsadás Életvezetési tanácsadás / Speciális tanácsadások / 3. Közérdekű információgyűjtés A fiatalok igényeinek "felvevőhelye", ezeknek, valamint az egyéb problémáknak, gondoknak, észrevételeknek gyűjtése és jelzése a feladata a hivatalos szervek felé. 4. Egyéb szolgáltatások "Becsalogató tevékenység/ek" (koncertjegy árusítás, helyi igények kielégítése stb.) II. Működési alapelvek 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14.

Az információszolgáltatás és a tanácsadás egy helyen és egy időben történik. Az iroda tevékenységében a fiatalokra koncentrál, azonban szolgáltatásait bárki igénybe veheti. Legyen kapcsolatban minden ifjúsággal foglalkozó intézménnyel, szervezettel, de azok feladatait ne vállalja át. Az irodában a tanácsadások és szolgáltatások díjtalanok. Alapvető az otthonos, befogadó légkör megteremtése, lehetőség személyes beszélgetésre, a névtelenség biztosítása. Rugalmas és nyitott minden olyan változás iránt, mely tevékenységi körével összefügg. Nem eléggé körülhatárolt, nem konkrét problémával is felkereshető. A fiatal látogató egyenrangú fél, saját ügyének intézése közben az iroda munkatársai partnerként kezelik. Munkát, albérletet nem közvetít, ezekkel kapcsolatban csak információs tevékenységet folytat. Törekvése a teljes emberrel való foglalkozás, ugyanakkor tisztában kell lenni azzal, hogy nem minden problémán tud segíteni az iroda. Az információnak pontosnak, naprakésznek, a fiatalok számára érthetőnek kell lennie; hozzáférhetővé kell tenni számukra az információ-forrásokat is. A tanácsadó nem terapizál és nem látja el, az ügy képviseletét, a problémával kapcsolatban pusztán információval lát el vagy a beszélgetés után szakintézményhez irányít. A tanácsadók az Iroda szolgáltatásaira, az ott dolgozókra és kölcsönösen egymás tanácsadásaira is támaszkodnak. A nyitva tartás a lakosság, a környező iskolák munkarendjéhez és legfőképpen a fiatalok szabadidejéhez igazodjon.

III. Elhelyezkedésük Fontos, hogy az irodák földrajzilag, közlekedésileg a mindennapi ügyek intézésekor leginkább igénybevett központi helyeken létesüljenek, "kinn az utcán". Lehetőleg bevásárló, "bejáróhazamenő" forgalom, iskolák, lakótelepek ("alvó városok") közelében (nem benne!). Ezáltal olyanok is hozzájuthatnak a kínált információkhoz és szolgáltatásokhoz, akik másképpen nem (nem tesznek érte plusz utat), és leginkább szükségük van rá. IV. A helyiség 60 m2-nél kisebb helyiség kialakítását nem tartották célszerűnek. Törekvés volt, hogy minél nagyobb felületen kínáljon információkat az utca felé. Az Irodák belső tere olyan legyen, hogy minél több kérés és kérdés nélkül elvihető információs anyag álljon rendelkezésre, ugyanakkor helyet kell biztosítani helyben olvasásra, tanulmányo-

229


SZAKMATÜKÖR 4. zásra is. Az elkülönített tanácsadó részeknek mindenképpen az információs térhez közel kell lennie. Az információs térből nyílhat vagy hozzá kapcsolódhat a szesz- és dohányzásmentes, olcsó ifjúsági presszó, esetleg a mire-pódium (le-hetséges becsalogató funkció). A fal egy része amatőr vagy spontán kiállításokra is használható. A belső tér kialakítása legyen ízléses és otthonos, ne legyen puritán, de ne legyen luxus kivitelű sem. Érezze a látogató, hogy itt őrá szabott, számára berendezett tér van, és nem hivatalba jött. V. A személyzet Ideális esetben 4 főállású információs munkatárs (három nyolcórás és egy vagy két négyórás - nyitvatartási idő szerint) főállású életvezetési tanácsadó (családgondozó-pszichológus) gazdaságis (4 órás) tiszteletdíjas egyéb tanácsadók (jogász szükséges) alkalmi megbízásos szerződésesek egyéb feladatokra (helyi igény szerint) VI. Elvárások fiatal életkor nem előírás a szakirányú végzettség, ennél sokkal fontosabb a fiatalok között több területen szerzett gyakorlati tapasztalat nyitottság és rugalmasság, következetesség és barátságosság, kapcsolatteremtési készség, empátia jó emlékezőképesség, jó szociális érzék, tolerancia Mindezek alapján két alkalommal (1987 eleje és 1988 vége) került sor közös ÁISH és KISZ KB pályázat kiírására, melynek célja új ifjúsági információs és tanácsadó irodák létrehozásának támogatása volt. A kiírók alapvető célja az volt, hogy a pályázati összegből kialakíthassák az irodákat, illetve biztosíthassák a zavartalan működéshez szükséges alapvető eszközöket. A működtetés és fenntartás költségeit azonban a pályázóknak maguknak kell biztosítaniuk, ezért a pályázók között elsősorban a helyi Tanácsokat látták szívesen a kiírók. A helyi KISZ szervezetek megkapták azt a jogot, hogy a személyzet kiválasztásába beleszólhattak, azaz egyetértési joguk volt. A Budapesti Ifjúsági és Sporthivatal csak tervezte a fővárosi ifjúsági irodahálózat kialakítását támogató pályázat kiírását, de erre nem került sor, pusztán arra, hogy számos esetben nyújtott a már működő irodáknak anyagi támogatást technikai eszközeik beszerzéséhez. A két pályázaton közel 30 pályázó vett részt, de különböző okok miatt a második pályázati ciklus végére csak 13-15 iroda kapott támogatást. A pályázóknak vállalniuk kellett, hogy az iroda megnyitását követően minimum 5 évig biztosítják a fenntartás és működtetés költségeit. Több esetben ezek megalapozatlan, felelőtlen ígéretek voltak, a pályázók nem egy esetben úgy gondolták, hogy arra még nem volt példa, hogy pályázati pénzt visszavonjanak, ezért bármit megígértek. Volt olyan pályázó, amelyik a kialakításra kapott összeg egy részét fenntartásra fordította, de volt olyan is, amelyik bár a támogatási összeget megkapta, az irodát soha nem nyitotta meg. Megtehette ezt büntetlenül, annál is inkább, mert előbb az Állami Ifjúsági és Sporthivatal (így nem volt, aki behajtsa az ígéreteket), majd a KISZ, végül maga a rendszer szűnt meg. Az ÁISH még fénykorában igyekezett az irodáknak módszertani segítséget is nyújtani: képzéseket, közös táborokat szervezett az irodák munkatársainak. Az ÁISH megszűnése után (később derült csak ki, hogy csak átmeneti időre) létrejött Ifjúságpolitikai Kormánybiztosság még megpróbált javítani az irodák helyzetén. Távlati tervei között szerepelt egy olyan konstrukció kidolgozása, mely alapján a helyi tanácsokkal közösen bekap-

230


SZAKMATÜKÖR 4. csolódna az irodák működtetésének finanszírozásába. Ennek kidolgozására és megvalósítására már nem maradt idő. Viszont arra még volt ereje, hogy egy átfogó projekt keretében az akkor működő ifjúsági irodákat számítógéphez juttassa, megkönnyítve ezzel az információk rendezését, rendszerezését. Az Ifjúságpolitikai Kormánybiztosság megszűnése előtt még felvette és kiépítette a kapcsolatot az ifjúsági információs és tanácsadó irodák nemzetközi szervezetével, az ERYICA-val. Erre 1989-ben került sor. Magyar kezdeményezésre, spanyol közvetítéssel épült fel a kapcsolat a párizsi székhelyű szervezettel, amely meghívta az irodák képviseletében tetszelgő Kormánybiztosság képviselőjét az ERYICA soron következő összejövetelére. Nyugat-Európában ekkor már több ezer ilyen, vagy hasonló jellegű iroda működött, így óriási érdeklődés előzte meg a magyar bemutatkozást. A magyar képviselők nem vallottak szégyent, hiszen a honi irodák hasonló elvek mentén működtek, mint nyugati társaik. Az azonban némi megütközést keltett, hogy a magyarországi irodákat egy kormányzati szerv képviseli, és nem az irodák szövetségének választott delegátusa. Nem túl könnyen, de megértették, hogy akkoriban Magyarországon a politikai viszonyok, a civil társadalom fejlettsége még nem volt azon a fokon, hogy az állam belássa, hogy vannak dolgok, amit a civilek hatékonyabban, jobban el tudnak látni. 1990-ben a megszűnt kormánybiztosság néhány feladatát átvette a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Alapítvány Gyermek és Ifjúsági Szolgálata, amelyik egy ideig az irodák információs központjának a szerepét szánta magának. Ezt azonban sem az irodák, később pedig maga az alapítvány sem akarta. Ám az alapítvány is tett egy gesztust az irodák felé, mielőtt végképp kivonult volna az ifjúsági irodák életéből: 1990-ben Budapestre hívta, megszervezte az ERYICA soron következő összejövetelét, ahol lassan átcsúsztatta ERYICA-beli helyét az időközben szövetségbe szerveződő irodáknak. A Magyarországi Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodák Szövetsége 77(HAYICO) 1990-ben jött létre. Az alapítók - a magyarországi ifjúsági információs és tanácsadó irodák - szándéka szerint a HAYICO működésének elsődleges céljai: aktív szerepvállalás az ifjúság problémáinak feltárásában, nyilvánosságra hozatalában, a problémák megelőzésében és kezelésében, az ifjúsági információs és tanácsadó irodák támogatása abban, hogy a fiatalokat érdeklő és érintő információkat hatékonyan, eredményesen gyűjtsék, kezeljék és szolgáltassák ügyfeleik számára, az ifjúsági információs és tanácsadó irodák tevékenységének összehangolása, olyan hálózati szolgáltatások nyújtása, amelyek a kölcsönös segítségnyújtás elvén működnek, az ifjúsági információs és tanácsadó irodák érdekképviseletének ellátása hazai és nemzetközi viszonylatokban. A HAYICO tagjai az ifjúsági információs és tanácsadó szolgáltatásokat végző intézmények, intézetek, egyesületek, ezek jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetei - ha ifjúsági információs és tanácsadó tevékenységet folytatnak, - valamint jogi személyiséggel rendelkező állampolgári közösségek lehetnek. A HAYICO 1994-ben csatlakozott az Európai Ifjúsági Információs Chartához 78, illetve tagja a párizsi székhelyű Európai Ifjúsági Információs és Tanácsadó Ügynökségnek. Az európai szervezetben a HAYICO képviselője korábban alelnöki szerepben tevékenykedett, 2001-től a legfőbb irányító testületbe (Governing Board) választotta a Közgyűlés a HAYICO megbízottját. A HAYICO legfőbb döntéshozó testülete 2001 szeptemberében elfogadta az ifjúsági információs 77 78

A dolgozat alábbi része a HAYICO honlapján található információk alapján készült Lásd: melléklet

231


SZAKMATÜKÖR 4. és tanácsadó szolgáltató intézményekre vonatkozó új Szakmai-etikai Kódexet, melynek keretében megfogalmazódott az ifjúsági információs és tanácsadó szolgáltatások három egymástól jól elkülöníthető, de egymásra épülő szintje: az Ifjúsági Információs Pontok, az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodák és az Ifjúsági Módszertani Központok rendszere. Az ifjúsági információs és tanácsadó tevékenység komplex, professzionális szolgáltatás: Az ifjúsági információs és tanácsadó iroda a bázisintézmény. Az ifjúsági információs pontok intézményi vagy társadalmi szervezeti keretek között információs szolgáltatásokat nyújtanak a fiatalok számára, Az ifjúsági módszertani központok professzionális működtetői az ifjúsági információs és tanácsadó szolgáltatásoknak, amelyeket módszertani tevékenységeikkel és szolgáltatásaikkal egészítenek ki. Az ifjúsági információs és tanácsadó irodák, az ifjúsági információs pontok és az ifjúsági módszertani központok küldetésükben, céljaikban és a munkájuk során érvényesülő alapelvek tekintetében azonosak. A Szövetség 2002-ben megkezdte tagszervezeteinek a minősítési eljárását. Ennek keretében auditálja tagjait, és meghatározza minden egyes szolgáltatónál a hozzá tartozó szolgáltatási szintet. A minősítés során elsőként az Ifjúsági Módszertani Központok kijelölésére került sor, hiszen ezek az intézmények részt vesznek a hálózat további szakmai fejlesztésében, illetve a habilitációs tevékenységek ellátásában. Jelenleg két iroda kapta meg ezt a címet: a HELPI Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda Kecskeméten, és a Mezon Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda Debrecenben. Húsz évvel az első ifjúsági iroda megnyitása után 18 ifjúsági iroda működik. Túlnyomó többségük önkormányzati fenntartású. Számuk a közeljövőben várhatóan növekedni fog, mert a Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium79 pályázatot írt ki az Európai Ifjúsági Információs Charta alapján az alacsonyküszöbű humán szolgáltató intézményként működő ifjúsági információs és tanácsadó irodák működtetésének és fejlesztésének, ifjúsági információs pontok hálózata bővítésének; valamint az európai ifjúsági információs hálózatba és a kormányzati fejlesztési programokba illeszkedő szolgáltatásaik bővítésének, elérhetőségének támogatására. A pályázat célja kiegészítő támogatás biztosítása a(z) megyei jogú városokban vagy Budapesten működő/létrehozandó ifjúsági információs és tanácsadó irodák kialakításához, alapszolgáltatásai ellátásához, szolgáltatási körének bővítéséhez; ifjúsági információs pontok hálózatának bővítéséhez, hogy azokon keresztül egyre több településen váljanak elérhetővé az ifjúsági információs és tanácsadó irodák, valamint a regionális ifjúsági szolgáltató irodák szolgáltatásai; az európai ifjúsági információs és tanácsadó hálózat, a regionális ifjúsági szolgáltató irodák, valamint az ifjúsági információs és tanácsadó irodák közötti együttműködés szélesítése ifjúsági szakemberek felkészítésén, a kölcsönös információcserén és a fiataloknak nyújtandó szolgáltatásokon keresztül. A pályázat keretében támogatás nyújtható az ifjúsági információs és tanácsadó irodák működtetésének és fejlesztésének, ifjúsági információs pontok hálózata bővítésének, valamint az európai ifjúsági információs hálózatba és a kormányzati fejlesztési programokba illeszkedő szolgáltatásaik megvalósításához szükséges bérjellegű kifizetésekhez, azoknak a munkáltatókat

79

Forrás: http://www.gyism.hu

232


SZAKMATÜKÖR 4. terhelő járulékaihoz, dologi, valamint felhalmozási kiadások biztosításához. Minderre 80.000.000 Ft-ot kívánnak fordítani. Amikor az első iroda Óbudán 1984-ben megnyílt, hazai viszonyokat tekintve mindenképpen kora előtt járt. Koncepciójában, felfogásában, hozzállásában és munkamódszereiben teljesen új minőséget hozott létre. Elterjedéséhez és fennmaradásához nem kis mértékben járult hozzá az, hogy hihetetlenül gyorsan megkedvelték a fiatalok, használták és használják ma is. Az ifjúsági információs és tanácsadó iroda tehát azon kevés ’80-as évekbeli ifjúsági innováció egyike (talán az egyetlen?), mely túlélte a rendszerváltás viharait.

Európai Ifjúsági Információs Charta (Elfogadta az Európai Ifjúsági Információs és Tanácsadó Ügynökség (ERYICA) 4. Általános Közgyűlése 1993. december 3-án, Pozsonyban) Bevezetés Egy egyre sokrétűbbé váló társadalomban, az ifjúsági információ és tanácsadás fontosabb szerepet játszik, mint valaha a fiatalok felnőtté válásának folyamatában. Az információ és tanácsadás segíthet a fiataloknak, hogy hivatásbeli és személyes törekvéseiket megvalósítsák, és támogatja, hogy a társadalom életében, mint felelős állampolgárok vegyenek részt. Az információknak szélesíteniük kell a fiatalok által elérhető választási lehetőségeket, autonómiájuk gyakorlásának előmozdítását, elősegíteni mobilitásukat és segíteni abban, hogy Európa mindennapi életük részévé váljon. A demokrácia, az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartása magában foglalja a fiataloknak azt a jogát, hogy rendelkezzenek minden kérdésben teljes, érthető és hiteles információkkal az általuk kifejezett kérésekben és szükségletekben, megadva a legszélesebb körű választási lehetőségeket diszkrimináció nélkül, és ideológiai vagy más jellegű befolyásolástól mentesen. Ezt az információhoz való jogot elismeri az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, a Gyermekek Jogainak Nemzetközi Konvenciója, az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságjogok Védelmének Európai Konvenciója és az Európa Tanács R(90)7. számú ajánlása a fiataloknak nyújtandó információról és tanácsadásról. Alapelvek A következő alapelvek útmutatások az ifjúsági információs szolgálatok80 számára, amelyek segítik az ifjúsági információhoz való jogának garantálását: 1. Az információs szolgálatoknak nyitottnak kell lenniük kivétel nélkül minden fiatal számára. 2. Az információs szolgálatok arra törekszenek, hogy minden fiatal számára biztosítsák az egyenlő hozzáférhetőséget az információhoz, tekintet nélkül helyzetükre, lakóhelyükre, társadalmi helyzetükre. 3. A nyújtott információknak kizárólag az igénybevevő által kinyilvánított kérésen vagy szükségleten kell alapulniuk, és függetlennek kell lenni mindenféle más érdektől és érdekeltségtől. Fel kell ölelni a fiatalokat érintő összes témakört. 4. Minden felhasználót, mint önálló személyiséget kell elfogadni, és a válasznak igazodnia kell az igényhez.

80

Ebben a Kartában az "Ifiúrági Infomnációs Szolgálatok" kifejezés azokat a szolgálatokat foglalja magában, amelyek összekapcsolják az információt a tanácsadással és támogatással.

233


SZAKMATÜKÖR 4. 5. Az információs szolgálatokhoz szabadon hozzá lehet férni (nincs szükség megbeszélt időpontra). 6. Az információ és tanácsadás módja tiszteletben tartja a felhasználó bizalmát és anonimitását. 7. Az információk ingyenesek. 8. A nyújtott információ teljes, pártatlan, pontos, gyakorlati és naprakész. 9. Az információt professzionális módon nyújtják az erre a célra kiképzett munkatársak. 10. Minden erőfeszítést meg kell tenni az információk objektivitásának biztosítására a felhasznált források pluralitásán keresztül. 11. A közzétett információknak függetleneknek és mindennemű ideológiai, politikai vagy gazdasági érdektől menteseknek kell lenniük. 12. Szponzorálás vagy fizetett hirdetés igénybevételénél tiszteletben kell tartani a szolgálat és az információk függetlenségét.

234


SZAKMATÜKÖR 4.

Szabóné Susa Ágnes - Kiss Gábor: "Kattints rá, Nagyi!" Az évek múltával már nem tűnik forradalmi újításnak, hogy nagyszülőkorúak a számítógép előtt ülnek, lelkesen tanulnak kattintani, élvezettel interneteznek. A program születésekor ez még meghökkentő ötletnek számított. Szándékunk volt, hogy feltételeket teremtsünk, és egyben mintát adjunk az idősebb korosztály számára az új kommunikációs lehetőség elsajátításához, amely szélesebbre tárja a kaput az ismeretszerzéshez, a művelődéshez is. Bebizonyosodott: soha sem késő megtenni az első lépéseket az újszerű információszerzéshez, kapcsolatteremtéshez. Az idősek is hajlandók és képesek minden eszközt megragadni tájékozódási és művelődési igényeik kielégítésére, új készségeket, jártasságokat szerezve pedig új terek nyílnak meg számukra. Aktivitásuk közösség- és társadalomépítő erő.

Előzmények 2000 decemberében lettem - 20 év kitérővel visszatérőként - a Budapesti Művelődési Központ (BMK) munkatársa. A ház befogadó szellemisége a régi volt - a szakmai szolgáltató jellege is maradt -, de a technika sokat fejlődött. Minden munkatárs előtt számítógép. Minden a gépen íródik, belső levelezőn egyeztetünk, tájékoztatunk, interneten tájékozódunk, levelezünk. Így aztán egy pillanat alatt ott ültem a padban: a házban folyamatosan induló alapfokú számítástechnikai tanfolyamok egyikén. Remek fiatal oktató, Szabóné Vékony Andrea állt előttünk - vagyis inkább mögöttünk –, hogy a képernyőket állandóan szemmel tartsa. Ő kulcsszereplője az egész történetnek! Főállásban gyógypedagógus... Kemény, szigorú követelményeket támasztó és melegszívű, megértő, segítőkész. Ott, akkor és annyiszor segít, ahol és amikor kell. Minden óra feltöltődés, minden óra sikerélményekkel zárul. Barátunkká válik ez a technika. Merünk kérdezni, merünk próbálkozni. A Képzési Osztályon ugyanekkor "örököltem" egy azonnali megvalósításra váró nyertes pályázatot. A téma nyugdíjasklubok vezetőinek képzése volt. A megvalósításra „A művelődés hete - a tanulás ünnepe” programsorozat jegyében került sor. Intézményünkben igyekeztünk olyan programokkal gazdagítani az eseménysorozatot, amelyek egy nem tipikus célcsoport - az időskorúak tanulásának lehetőségeire és fontosságára irányítják a figyelmet. Az 5 részből álló sorozat az "Educatio" című folyóirat főszerkesztőjének - Kozma Tamásnak - segítségével 2001 tavaszán indult el. Nyugdíjasklubok vezetői részére szerveztünk képzést. A tematika többek között az idősek sajátos helyzetével, ismeretszerzésével foglalkozott. Öt alkalommal került sor a tananyag aktív feldolgozására. Az előadások megtartására, a foglalkozások vezetésére neves szakemberek vállalkoztak. Nagy érdeklődés kísérte a civil szervezetekkel való együttműködési lehetőségek feltárását. Gerontológiai, társadalomtörténeti témák mellett a szociális ellátórendszer működéséről is szó esett, valamint az oly sok nehézséget jelentő pályázati rendszerbe kaptak betekintést résztvevőink egy csoportmunka keretében. A sorozat végére a saját friss tapasztalatom alapján egy számítógépet és internethasználatot bemutató foglalkozás került - Vékony Andrea vezetésével. Az oktatók számára is váratlan és kellemes meglepetést okozott a résztvevők előítéletektől mentes érdeklődése és rendkívül gyakorlatias megközelítése. Lelkesedésük, lendületük és igényük biztatott minket arra, hogy ezt a témát önállóan is folytassuk. Teljes volt a siker! Megfogalmazódott, amit csak feltételeztünk: az idősebb korosztály igényli, hogy bevezessék az új technika nyújtotta kommunikációs lehetőségek birodalmába is. 235


SZAKMATÜKÖR 4. Az ötlet csírája már megvolt. Arra várt, hogy jó talajra leljen egy pályázatban - ami megteremtheti az anyagi hátteret. Nem véletlen, hogy "zöld" a hasonlat! 2001 őszén 2002 tavaszán immár a Módszertani Osztályon dolgozva a Rekreációs képzés "zöld" tananyagát állítottam össze. Készült a Zöld könyv. (Erről bővebben a Kirándul.hu fejezetben számolunk be.) Minden témába vágó pályázatot számba vettünk, hol tudnánk támogatáshoz jutni. Egy Főváros által kiírt pályázatban - két távol eső, számunkra mégis összecsengő sor hozta meg a lehetőséget az időskorúak internetoktatásához. Az egyik mondatot a tartalmi feltételek között találtuk: Budapest természeti környezetének, értékeinek bemutatására vonatkozott. A másik mondatot a megjelölt, preferált célközönség felsorolásából emeltük ki: hátrányos helyzetűek, időskorúak. Így született meg az a pályázat, amely nyugdíjaskorúak számára Budapest kulturális és természeti értékeit, azok elérhetőségét tananyagként használva internethasználatot oktat. Kísérletként 25 órás ismeretterjesztő tanfolyamot szerveztünk a harmadik életkorban lévők számára a virtuális technika használatáról, az új típusú ismeretszerzés és kommunikáció lehetőségeiről. Célunk volt, hogy ismeretterjesztő tanfolyamunk a számítógép, az internet lehetőségeit felhasználva, azt bemutatva segítse az idősebb korosztályt, hogy könnyen, gyorsan elérjék azokat a kulturális híreket, információkat, amelyekkel saját, illetve közösségeik, klubjaik életét teljesebbé tehetik. A képzés az elektronikus kommunikáció elsajátítására ad módot a harmadik életkorban lévők számára 25 órás tanfolyam keretében, ahol a résztvevők megismerkedhetnek a számítástechnikai eszközök használatával, az új típusú ismeretszerzés és kommunikáció lehetőségeivel. A program tartalmául Budapest kulturális életének és a természeti környezet adta közművelődési kínálatának virtuális feltérképezését választottuk. Mozaikok a tematikából: gyors és széleskörű tájékozódás lehetősége a keresőrendszerek megismerésének segítségével művelődési profilú honlapok felkeresése kulturális program-összeállítások elkészítése újszerű módon a digitális technika felhasználási lehetőségeivel ismerkedve kapcsolatteremtés, levelezés az interneten Már kész volt a pályázat, kellett egy jó cím… Dobrovánné Micskey Magdolna titkárságvezető kolléganőmmel ízlelgettük, próbálgattuk a kínálkozó elnevezéseket, és végül eltántoríthatatlanul beleszerettünk a "Kattints rá, Nagymama!"címbe. Majd következett a pályázatok szokásos sorsa. Múltak a hetek, és amikor már egyéb tennivalók vastag rétege rakódott az első ötletekre, megjött az eredmény. Magdi szaladt a hírrel: nyert a "Nagyi"! (Hát igen! a címek sorsa, hogy rövidülnek, közvetlenné válnak. Így lett belőle hol csak "Kattints rá..." hol "Kattints rá, Nagyi!", szóban pedig maradt egyszerűen ennyi: "Nagyi".

A program 2002 nyár elején kezdődhetett a szervezés. A kiindulási alapunk megvolt, tudtuk, hogy van igény, van érdeklődés. Tudtuk, hogy Vékony Andi vállalja: összeállítja a tematikát, és ha időben vagyunk, akkor a munkarendjéhez illeszkedően meg is tudja tartani a foglalkozásokat. Ez rendkívül fontos szempont volt, hiszen ez a feladat speciális oktatói személyiséget igényel. Mégis: a részletekben van a siker záloga: a megválaszolandó kérdésekre sorra születtek a megoldásaink. 1. Mennyi a megfelelő időtartam az oktatásban A pályázott 25 órás tanfolyam 20 óra oktatást és egy záróvizsgát foglalt magába. 5 alkalomra osztottuk fel a "tananyagot", alkalmanként 4 órát tervezve. A négy órát két részben, egy szünettel megszakítva tartottuk arányosnak. Ez be is vált. A "Nagyik" mindig pontosan érkeztek, rend-

236


SZAKMATÜKÖR 4. kívül fegyelmezetten tartották az időbeosztást. Szívósan, intenzíven dolgoztak minden alkalommal az új tudásért. 2. Mi a praktikus időpont: hónapot, napot és napszakot tekintve Tudtuk, hogy a nyár nem alkalmas a "becsábításra". Unokák, kertek foglalják le az energiáikat. Ilyenkor a Nagyik inkább vágynak levegőre, mint a zárt falak közé. Szeptemberben viszont szinte minden az iskolakezdésről szól. Még egy kis nosztalgia is segítségünkre lehet. A hét napjai közül is választani kellett. A hétfő és a péntek nagyon a hétvégéhez tartoznak, középről kell választani. Így lett kedd a napunk. Tanulóink szokásait és elvárásait figyelembe véve a napszakra azonnal adódott a délelőtt: reggeli után menni és ebédre hazaérni. A korán sötétedő délutánt már otthon tölteni. A tanfolyam így összesen 5 hetet vett igénybe. 3. Hogyan "írjuk körbe" a célközönséget A címben Nagymamát fogalmaztunk, ezzel egy körülbelüli életkort, de egyben - a témától való tartózkodást feloldva - egy szakmai mélységet is jelölni kívántunk. Természetesen nem vártuk el valóságos unokák és nyugdíjszelvény bemutatását. Sokkal inkább szólt ez a szó az élethelyzetről. 4. Hol és milyen módon hirdessük meg a programot Az előzőekben megfogalmazott céloknak megfelelően kellett a hirdetést elhelyeznünk. Miután a BMK a Kelenföldi Városközpont közepén helyezkedik el, ahol a vásárlásé a főszerep, így a közért előtti hirdetőtábla tűnt a legalkalmasabbnak. Feltevésünk beigazolódott: augusztus 20. előtt helyeztük el a hirdetést, és az érdeklődők azonnal reagáltak. Jöttek rögtön a közértből, vagy telefonáltak hazaérve. Hívott minket az érdekelt vagy családtagja. Tapasztalatból tudták, hogy azonnal biztosítaniuk kell a helyüket - mert könnyen le lehet maradni annak, aki nem elég szemfüles. 5. Hogyan biztosítsuk az optimális létszámot az esetleges lemorzsolódáskor Néhány nap alatt már megvolt a kezdőlétszám a póttagokkal együtt. A plakátot már levettük, a jelentkezők azonban változatlanul gyűltek. Folyamatosan vettük fel a jelentkezési lapokat. Ugyanakkor igyekeztünk mindenkivel megértetni, hogy a létszám betelt, az esetleges újbóli indítás esetén értesíteni fogjuk. Ez volt a járhatóbb megoldás, ráadásul bíztunk benne, hogy lehet majd folytatás. (Az érdeklődés a mai napig, idestova harmadik éve tart.) 6. Lehet-e ingyenes a tanfolyam, illetve mennyi legyen a jelképes összeg Már a pályázat megírásakor a hátrányos helyzetre került a hangsúly. Célközönségünk átlagos élethelyzete indokolta, hogy az oktatás költségét, a segédanyag megírását, fénymásolatban elkészített változat biztosítását a pályázat fedezze. Mégsem szerencsés dolog egy színvonalas oktatást ingyenesen hirdetni. Ilyenkor megnő a komolytalan, csak "beszimatolni" kívánó jelentkezők száma. Ezért egy 1000 Ft-os, jelképes részvételi díj mellett döntöttünk - és miután reprezentációs költség e célra nem állt rendelkezésre - az így befolyt összeget a vendéglátás céljaira forgattuk vissza. Teát főztünk, pékhez mentünk - így a szünetekben igazán barátságos kis légkör alakult ki az előtérben berendezett asztal körül. 7. Milyen legyen a szín, a betűtípus - a saját dizájn Amikor a kiírás szövegével elkészültünk, akkor szembesültünk egy fontos szemponttal: a célközönségünkhöz mindenképpen alkalmazkodnunk kell a plakáton a betűtípussal illetve a betűnagysággal is! Így választottuk a hagyományos zsinórírást, a nagyobb betűt és egy szelíd, visszafogott színvilágot (bordó-szürke). 8. Milyen adatokat kérjünk a jelentkezési lapon A név, a cím ill. elérhetőség mellett fontos volt számunkra az életkor, illetve az, hogy a jelentkező használt-e már számítógépet. Ezek a szűkszavú adatok valamint a pici íráskép jelentették az oktató számára az egyetlen támpontot ehhez az izgalmas, új feladathoz.

237


SZAKMATÜKÖR 4. 9. Hol célszerű a jelentkezést intézni Egy viszonylag nagy méretű házban, ahol több portás váltja egymást, ahol több telefonvonal van és általában 8-tól 4-ig tartó munkaidő, ahol több témába vágó tanfolyam is indul... és hát a kérdező sem tud mindig mindent azonnal megértetni …a jelentkező oldaláról szemlélve nem is anynyira egyszerű feladat. De előbb–utóbb kialakul a legpraktikusabb megoldás. Az állandó időpont s az állandó kapcsolattartók kijelölése, a korrekt ügyintézés megkönnyíti az eligazodást és az eredményes együttműködést. 10. Hogyan bonyolítsuk a befizetést Előre nem is látott problémát jelentett, hogy minden jelentkező azonnal fizetni akart! De ki fog valóban járni? Volt, aki egyenesen a gazdasági osztályon jelentkezett, vagy a portán akarta hagyni a pénzt. Ki gondolta volna? Ehhez a helyzethez rugalmasan alkalmazkodtunk. 11. Mekkora létszámmal lehetünk hatékonyak Eleinte rendkívül sajnáltuk, hogy "csak" 6 gép van - igaz 12 székkel a gépteremben. Gondoltunk később valamilyen bővítésre is, de Andrea helyrezökkentette a megalomániás tüneteinket: minőségi munkát szeretnénk, intenzív kiscsoportos oktatásban. Mindez igazolódott, hiszen mindenkinek kellett a segítség, a személyes odafigyelés. Mindenki "kézközelben volt", minden monitorra megvolt a rálátás. Minden kézre megvolt az odafigyelés. 12. Hogyan tegyük barátságossá és elviselhetővé a több órás intenzív odafigyelést igénylő oktatást Izgalmas, új szituáció nagymamakorúak beiskolázása! Megvan az érdeklődés, sokszor a családi háttér támogatása, de sok az izgalmas kérdés. Nem annyira a technikai nehézségek, hanem saját, régvolt iskoláskori attitűdjeik is előkerültek. Hamarosan rájöttek ők is és mi is, milyen óriási szerepe van az évtizedek tapasztalatainak. Minderről tea mellett beszélgetni a szünetben, átérezni a környezet elismerését a vállalkozó szellemiségükért - oldja a fáradtságot. 13. Mi legyen a kifutása, hogyan fejeződjön be A tananyag tartalma, mélysége már a pályázatírás időszaka alatt megfogalmazódott. Ugyanott a befejezés nyitott, ünnepélyes és játékos jellege is körvonalazódott. Tudtuk, hogy írásos tanúsítványt állítunk ki, s ezt ünnepélyes keretek között adjuk át. A teázások közbeni beszélgetések, a vizsgáról szóló kérdések lassan elvárássá lettek. Így a záróalkalom a „virtuális unokákkal” - akiket mi „biztosítottunk", illetve kértünk fel ez alkalomra - valódi, tartalmas vizsgává alakult. És nagy-nagy örömünkre sikeres volt. (Nem kis részben köszönhető ez a teljes gépparkot a földszintről a II. emeletre kiegészítőstől, vezetékestől feltelepítő segítőknek!) A tanfolyamot nyilvános bemutatóval zártuk 2002. október 4-én 17 órakor intézményünk színháztermében "A művelődés hete - a tanulás ünnepe" alkalmából. A tanfolyami hallgatók hozzátartozói és az érdeklődők mellett külön meghívást is kapnak a korosztály problémáival foglalkozó önkormányzati, valamint szakszervezeti tisztségviselők, gondozó szolgálatok, közművelődési intézmények, teleházak munkatársai, nyugdíjasklubok tagjai és vezetői. A színpadon egymással szemben elhelyezkedő „virtuális nagyszülők” és „virtuális unokák” az újtípusú elektronikus eszközök használatával kommunikáltak egymással, beszéltek meg találkozót. A nagyszülők komplett útitervet, programajánlatokat keresnek, s küldenek az unokának, vagy segítenek a tanulásban elakadt csemetének a házi feladat elkészítésében. Felhasználják az elektronikus menetrendeket, kulturális rendezvénynaptárokat, internetes tartalmakat. A kommunikációról (sms, e-mail) a nézők kivetítőn tájékozódhatnak. A sikeres vizsga után került sor a tanfolyamon résztvevők tanúsítványainak ünnepélyes átadására is.

238


SZAKMATÜKÖR 4. 14. Hogyan legyünk, hogyan lehetünk jó házigazdák A legfontosabb házigazdai tennivaló az odafigyelés lett. Máshol és máskor is fontos, de ebben a helyzetben ez nélkülözhetetlenné vált. Első pillanattól bízni akartak bennünk - hogy ne rendüljön meg a bizalmuk magukban. Odafigyelésünk a szokásos szervezői feladatokon kívül az egyéni örömök-gondok befogadására is ki kellett hogy terjedjen. (Megtisztelő és megható a szeretet, amellyel mindezt honorálták!) 15. Hogyan dokumentáljuk A dokumentálás - bár mindenki ismeri fontosságát - szinte mindig utolsó a feladatok sorában. Pedig az évet a munkaterületekről szóló beszámolóval zárjuk, erre építjük a következő tervet, a pályázatok beszámolóját erre alapozzuk. És mégis... Szerencsére ebben az esetben - éppen a digitális technika lehetőségét bemutatva - időben sor került az anyagok összerendezésére, fotók tematikus csoportjainak elkészítésére. Ez lett az alapja a ma is működő honlapnak, amelyet a vizsga estéjén az ott segédkező fiamtól kaptam szülinapi ajándékként. Ez adott lehetőséget, hogy könnyebben terjedjen az információ, tapasztalatainkat szemléletesen megoszthassuk. (Jóleső érzés a honlapra ránézve a folytatást nyomon követni!) Mindezt két "menetben" kellett tervezni, két kis létszámú, de biztos csoporttal. A második csoportnál már tudtuk: ezt nem lehet abbahagyni, valamilyen módon folytatni kell! A jelentkezni vágyók listája nőtt, az érdeklődés fokozódott. A második csoport vizsgáján a virtuális unokák szerepét fiatal - unokakorú - kollégáink vállalták. Ezzel ők is betekintést nyertek ebbe az újszerű feladatba. Ennek a pici mozzanatnak a program lett igazán a nyertese! Egyiküknek, az információs osztályon akkor még nemrég dolgozó fiatalembernek - Kiss Gábornak - szívügye lett a program sorsa. Így már ketten voltunk a "gazdák". (Később, az intézményt elhagyva neki tudtam átadni a teljes programot. Ő folytatta, sok-sok energiát belefektetve - a Nagyik nem kis örömére. Köszönet érte.) Közben zajlott a forráskeresés, készült a hálózati kiépítés terve. Számos hivatalos helyen érdeklődtek a programok iránt, többek között az Informatikai Minisztériumban is kíváncsiak voltak tapasztalatainkra, de az azonnali folytatásra nekünk kellett megoldást találni Alig akartuk elhinni: sikerült házon belül lehetőséget találni. A velünk egy épületben működő Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kelenföldi Könyvtárának munkatársai éppen egy Széchenyitervben elnyert 10 gépes számítástechnikai részleg beüzemelésén dolgoztak. A lépcsőházi beszélgetések során kiderült: ennek az ingyenes gépparknak az az ára, hogy a következő fél évben 100 főnek (?) ingyenes oktatást kell biztosítaniuk. Könyvtárosaik épp emiatt járnak továbbképzésre. A megvalósításról még nem volt elképzelésük. A könyvtárvezető - Szakács Edit - örömmel fogadta az ötletet, hogy a nálunk jelentkező érdeklődőket irányítsuk át hozzájuk. Átadjuk a tematikát, a jegyzetet, a módszertant. Vékony Andi vállalkozott arra is, hogy bemutató foglalkozást tartson a feladatokat későbbiekben ellátó könyvtáros kollégáknak. Kisebb zökkenőkkel, de sikerült a folytatás; 2003 tavaszán 100 "Nagyi" itt is hozzájutott ehhez a lehetőséghez. Tegyük hozzá: ugyancsak a jelképes 1000 Ft-os összegért! Közben gőzerővel folyt a támogatók, együttműködők keresése. A média felkapta a témát: nyilatkoztunk, szerepeltünk. 2003 őszére meghirdettük az országos találkozót. Minderről a feladat átvevője, Kiss Gábor mesél tovább. (Szabóné Susa Ágnes) Új munkatársként 2002-ben kerültem a BMK Információs Osztályára. Az intézménnyel való ismerkedésem során először a nyugdíjas klubok vezetőinek képzésére kiíródott - pályázati elszámolásra készített - honlappal találkoztam, majd hamarosan a második tanfolyam utolsó óráján én voltam az egyik virtuális unoka, aki elküldte kérdéseit nagyijának e-mailben, s várta vissza a 239


SZAKMATÜKÖR 4. választ. Ezután csönd következett, a tanfolyamot a velünk egy épületben lévő könyvtár vette át. Folyosói beszélgetések során érlelődött meg bennünk, hogy folytatni kellene a tanfolyam indítását, s tovább kellene lépni, elterjeszteni az ötletet. Mivel Szabóné Susa Ágnes munkahelyet változtatni készült, én magam viszont már tevőleges részese voltam az előzményeknek, a program átkerült a Módszertani Osztályról az Információs Osztályra, ahol új lendületet kapott. Elkezdtük keresni a pályázati lehetőséget, mely lehetővé tenné a tanfolyam újbóli indítását, amit az is indokolt, hogy a tanfolyamlátogatók beszámolóiból azt szűrtük le, hogy a könyvtárban nem teljesen az általunk megálmodott legideálisabb oktatás zajlik. A pályázati kötelezettség leteltével a könyvtár be is szüntette a tanfolyam további indítását. A program írásos ismertetőjét eljuttattuk a minisztériumokba, önkormányzatokhoz, kérve a program támogatását. A megkeresések vagy válasz nélkül maradtak, vagy kedves biztatásban, az irány helyeslésében merültek ki. Ekkor még mindenki egy kicsit mosolygott, s nem éppen a legsürgetőbb kérdésként kezelte az idősek internetes tanfolyamainak ügyét. Talán azt is mondhatjuk, hogy elszigetelt kezdeményezésnek, a fővárosi értelmiség, a tehetősek hobbijának állították be. Mi azonban tudtuk, hogy ez egy modell értékű program, melyet mint szakmai szolgáltató intézmény a felmerülő igények kielégítésére dolgoztunk ki. Semmiképpen nem akartuk hagyni, hogy továbbra is kiszorított legyen a nem aktív korosztály az informatika világából. Tudtuk, s tapasztaltuk is, hogy a harmadik életkorúak készségszinten elsajátították az internetezés alapjait (tehát nem valós, hogy nem képesek megtanulni), a tanfolyam után belevetették magukat az internet világába, kifejezték csodálkozásukat, hogy egy addig elzárt színes világot ismerhettek meg, tudtuk, hogy ekkor már magyar nyelven is releváns, mindennapi életük szervezéséhez jól használható információkat találhatnak a neten (a tartalomipar megfelelően fejlett). Elhatároztuk, hogy a fővárosi közművelődési intézményekkel együtt, közösen próbálunk a döntéshozóknál megjelenni ötletünkkel. Megszondáztuk a fővárosi közművelődési intézményeket. Felhívásunkra a főváros különböző kerületeiben működő művelődési házak közül hat jelezte érdeklődését a program iránt. Kialakítottuk a „Kattints rá, Nagyi!” fővárosi képzési hálózatot. Olyan projektet kívántunk elindítani, mely minisztériumi szinten is értelmezhető (évi 1 000 nyugdíjas internetes oktatására ad lehetőséget) bevezeti, megismerteti a kezdeményezést a lakosság minél szélesebb rétegében elérhető szolgáltatást kínál (lefedi a fővárost földrajzilag, jelképes részvételi díjért elérhető) továbbfejleszthető szakmai módszertani központ üzemelteti minőségbiztosított, standardizált továbbfejleszthető, országos mintaprojektként szolgálhat sőt, eredményei révén alkalmas a lakosságban elfogadó attitűd kialakítására. A szakmai programmal megkerestünk döntéshozókat, potenciális szponzorokat. Szinte eredménytelenül. Magunknak kellett tehát kitalálnunk a program további folytatásának lehetőségét. Szembesülnünk kellett azzal a kettősséggel, hogy míg a tanfolyamot végzettek és az arra regisztrálók, mint várva várt s fantasztikus lehetőségről számoltak be nekünk, a nagyközönség, a társadalom nagyobb része – mivel maga sem képes az elektronikus írástudás használatára - nem érti, mit akarnak a harmadik életkorúak az internettel.

240


SZAKMATÜKÖR 4. Többek között ezért is kezdtünk el egy nagyon tudatos, komoly médiakampányt. Át kívántunk törni a magyar társadalom közönyén, s pozitív példák állításával mintát kívántunk nyújtani. Sikeresen. Az internetező nagyikból hírérték lett, televízió, rádió, újság és magazinszereplőkké váltak. Hatalmas lépés és megerősítés volt ez a szervezők számára. A kampánynak hatalmas eredménye lett: a társadalom elfogadta, hogy a legmodernebb technika használatát mindenki számára elérhetővé kell tenni. Céljainkhoz képest ugyan kicsi, de annál fontosabb eredménye is lett: a Főváros XI. kerületi Önkormányzata első lépésként három tanfolyam támogatásával 26 nyugdíjas oktatását tette lehetővé. Mivel 2002-ben a „Művelődés hete – a tanulás ünnepe” rendezvénysorozat keretében különösen a szakmai közönség számára bemutattuk a tanfolyamot, hogy minél többen kedvet kapjanak hasonló indítására, 2003-ban úgy gondoltuk, hogy eljött az idő arra, hogy a lakosság számára is bemutassuk a kezdeményezést. A „Folytassa, Nagyi!” országos találkozót azzal a céllal rendeztük meg, hogy összegyűjtsük az időközben az ország különböző pontjain elindult kezdeményezéseket. Számukra országos fórumon kívántunk bemutatkozási lehetőséget kínálni, s felmutatni a lakosság és a hivatalos körök számára azt, hogy mekkora igény van ezekre a tanfolyamokra. Bátorítást kívántunk adni azoknak a harmadik életkorúaknak, akikben megérlelődött a kíváncsiság, az elszántság az új világ meghódítására. A találkozón tapasztalatcserére nyílt lehetőség a korosztály számára internetes tanfolyamot szervező intézmények, oktatóik és hallgatóik között. Azoknak az érdeklődőknek, akik még nem vettek részt hasonló tanfolyamon, segítséget nyújtottunk az „első kattintások” megtételéhez. A találkozó előkészítéseként kérdőíves felmérés segítségével országos helyzetképet vázoltunk fel az időskorúak informatikai képzéséről. Az országos találkozón bemutatkozott a Pannon Nyugdíjas Szövetség csapata Győrből, és a Vasutas Művelődési Ház Pécsről. Győrben egy középiskola diákjai tanítási gyakorlatként oktatják a nyugdíjasokat, Pécsett a művelődési ház lelkes munkatársai önkéntesként tanítanak pályázaton nyert oktatóteremben. A plenáris ülés végén Dura Márta, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium munkatársa mutatta be az Ezüstkor - az idősek portálja weboldalt, majd a résztvevők három szekcióban folytatták a tapasztalatcserét. A hallgatói szekcióban (150 fő, 16 vidéki) Vincze Zsuzsanna önkéntes segítő és e sorok írója, a BMK Információs osztályának munkatársa mutatta be, mit is tud kínálni az internet a nyugdíjasoknak. Az érdeklődők számára azt emelték ki, hogy jó kiindulási pontból néhány egyszerű lépéssel megtalálható az interneten a keresett információ. Ma már a nyugdíjasok számára is rengeteg érdekes tartalmat kínál magyar nyelven a világháló. A tanfolyamon végzett hallgatók beszámoltak tapasztalataikról, elmondták, mire is használják az elsajátított internetezési ismereteket, s biztatták az új érdeklődőket: érdemes a tanfolyamra várni, újra iskolapadba ülni. Az ország különböző városaiból érkező tanfolyami oktatók (Szabóné Vékony Andrea vezetésével összesen tizenöten) és a szervezők (Szabóné Susa Ágnes vezetésével nyolcan) kicserélték tapasztalataikat, megvitatták a továbblépés, a fejlődés lehetőségét. Kinyilvánították együttműködési szándékukat a szétszórt kezdeményezések összefogására, a közös érdekképviselet megteremtésére. Az összegzés után bemutatkozott a nyugdijas.lap.hu weboldal, majd délután a Neumann-ház digitális projektjeivel ismerkedhettek az érdeklődők. A találkozóról számos médium adott híradást, beharangozót. Budapest Főváros XI. kerületi Önkormányzata a nagy sikerre való tekintettel 2004-ben már három helyszínen rendelte meg intézményünktől a „Kattints rá, Nagyi!”-t. Így kihelyezett tanfolyamként két kerületi közösségi házban is elindítottuk a tanfolyamot, így az ország talán legnagyobb időseket informatikára oktató bázis lettünk. A képzési feladat kiszolgálása érdekében új oktatókat képeztünk ki a tanfolyam vezetésére.

241


SZAKMATÜKÖR 4. A tanfolyamok mellett az egyre gyűlő oktatói tapasztalatot beépítettük a képzés tematikájába, résztvevői jegyzetébe. Elhatároztuk, hogy létrehozzuk a „Kattints rá, Nagyi!” képzési koffert, hogy bármely intézmény számára komplett egészként átadhassuk a tanfolyamot helyi indításra. Újraírtuk a résztvevői jegyzetet (elkészült a Linux operációs rendszerre írt kiegészítés is), s külön segédanyagot írtunk a szervezőknek és az oktatóknak, akik szeretnének saját munkahelyükön hasonló tanfolyamot indítani. Ezt a képzési koffert az interneten, s a 2004 szeptemberében megrendezett „II. Folytassa, Nagyi!” országos találkozón részt vevő szervező intézmények számára adtuk át ingyenesen. A nagy médiavisszhang hatására egyre másra kaptuk a megkereséseket az ország különböző szegleteiből, s segítettük a helyi tanfolyamok beindítását. A programról több konferencián is beszámoltunk. A program honlapján (www.bmknet.hu) naprakész információt kaphatnak a program után érdeklődők a lakóhelyükhöz legközelebb eső képzési helyszínekről. 2004 szeptemberében második alkalommal találkoztak az internet iránt érdeklődő nyugdíjasok a „Folytassa, Nagyi!” II. országos találkozón. A tanfolyamokat végzettek számára ingyenes kiadványokkal és az internetezést segítő honlapok bemutatkozásával kedveskedtünk. Így az országos találkozón az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, a Teleház Szövetség tartottak bemutatókat, ezzel is jelezve a program elismerését. Az egyre nagyobb számú tanfolyamot végzettek számára elindítottuk a „Folytassa, Nagyi!” klubot, mely keretében havi egy alkalommal lehetőséget biztosítunk ingyenes konzultációra. Az egyéni gyakorlás során felmerült kérdéseket megbeszélhetik, megoldhatnak egy-egy új feladatot, új fogásokat, honlapokat ismerhetnek meg a klubtagok. Folyamatos növekedés mellett 2005-re a klub már havi nyolc alkalommal indult, hogy a 6 fős oktatóteremben minden érdeklődő számára lehetőséget biztosítsunk. Intézményünk eMagyarország pontjában - hétköznaponként 13-19 óra között - ingyenes gyakorlási lehetőséget biztosít a tanfolyamot végzetteknek. 2005-ben a XI. kerületben immár 2 millió forintból biztosítjuk a harmadik életkorúak internetes oktatását. Ennek ellenére egy új jelentkezőnek egy évet kell várnia a tanfolyamra. A program számos főiskolai dolgozat és szakdolgozat témája lett az elmúlt években. Ennél nagyobb öröm egy közművelődési szakmai szolgáltató intézmény munkatársának csak a tanfolyamot végzettek elégedettsége, s büszkesége önmaguk elért eredményeire lehet. (Kiss Gábor)

Kattints rá, Nagymama! Idősebbek is elkezdhetik (Részletek Papp Bojána cikkéből megjelent 2003. április 25-én a Velvet honlapján) Internet-tanfolyam nyugdíjasoknak a Kelenföldi Szabó Ervin Könyvtárban. Először Budapesten. "Kolosszális ötlet" - ahogy a diákok tartják - Megvan, itt van a Szent Márk tér! Itt vagyok Velencében! - Én meg már irigykedem. Hallom a párbeszédet, amint belépek a könyvtár hátsó számítógépes helyiségébe, ahol kilenc gépnél kilenc közép- és idősebb korú hölgy és úr éppen rátalál egy utazásokat szervező cég honlapjára. A látvány minden képzeletet felülmúlóan kedves és megható. Jegyzetek, papír és toll, képernyőre meredő tekintetek, óvatos egérhasználat, fájó derekak és az első szörfölés élménye.

242


SZAKMATÜKÖR 4. Az Internet-tanfolyam ötödik, utolsó órájába csöppenek bele, amelyen épp egy kérdőív segítségével a lap.hu és a Google használatát gyakorolják a diákok. "Hol él a csilicsalp füzike?" "Milyen műsor megy ma a National Geographic csatornán?" "Keressünk képeket Richard Gere-ről!" "Tekintsünk meg egy webkamerás képet az Eiffel Toronyról!" "Rendeljünk vasútmodellt az Interneten!" "Szerezzünk információkat a fekete lyukakról!" Hasonló kérdésekre kell a három órás foglalkozás alatt válaszolniuk a tanítványoknak, mintha vizsgáznának, de persze itt semmi nem kötelező. Akik a Kattints rá, Nagymama! tanfolyamra beiratkoznak, égnek a vágytól, hogy megismerkedjenek az információgyűjtés legújabb módjával: az Internettel. Így, nagybetűvel. Új dimenzió - ezer forintért …”Az Internet egy csoda. Minél jobban tudja az ember használni, rájön, hogy mennyire keveset tud. Egyszer például kerestem a Bükki Nemzeti Parkot, és véletlenül Anettkát találtam meg. Odament a gép valahogy."- meséli egy középkorú úr, ugyanis nemcsak nők vesznek részt a programon. Legtöbben az unokák, gyerekek révén már találkoztak az Internettel, de akad a tanulók között olyan is, akinek az első órán az egér is újdonságot jelent. … Művelődési házból a könyvtárba Az első kifejezetten nyugdíjasoknak szóló tanfolyamot még nem a könyvtár, hanem az annak otthont adó Budapesti Művelődési Központ szervezte, 2002 szeptemberében, egy általános könyvtári oktatóprogram keretében. Akkor nyílt foglalkozással ért véget a tanfolyam, ahol a nagymamák unokáikkal közösen mutatták be, mit tanultak. … Ismerkedés off- és online "Hamar összebarátkoznak az emberek, kívülről összeszokott csapatnak tűnnek már a harmadik órán, pedig általában itt ismerkednek meg. Sokan visszajönnek, főleg, akik közel laknak. Az egyik hallgatónk, a 86 éves Győző bácsi a tanfolyam óta minden csütörtökön délben itt találkozik a 74 éves Zsuzsával, és egy órán keresztül együtt interneteznek, egymás mellett ülve." - meséli Szakács Edit. "Én még csak a kezdő fázisban vagyok, bele vagyok szédülve, úgyhogy a realitás az még meszsze van." - mondja a 70 éves dr. Juhász Gézáné, Gizi, akit a Terézvárosi Nyugdíjas kör iskolázott be, hogy számviteli ellenőrként még több tapasztalatot szerezzen. "Ez egy korszakalkotó kezdeményezés, és sokszorosan lenne rá igény. Nekem a gyakorlati életben fog segíteni, tüdőgyógyász vagyok és a gyógyszerek hatóanyagainak naprakész ismerete óriási lesz." - vall a 76 éves dr. Ábrahám Erzsébet. Tea, sütemény a szünetben "Én nem szünetelek, itt vagyok Krétán, én innen el nem megyek." Bár a fekete lyukakról megszerzett információt és a krétai fényképeket nehezen hagyják ott a friss felhasználók, a három órás foglalkozások alatt teaszünet is van, süteménnyel, a szomszéd szobában, ahová közösen vonulunk át a tapasztalatokat megbeszélni. Felmerül, hogy az egyik kórházban már szenvedélybetegségként kezelik a számítógépfüggést. "Az én két unokám biztosan szenvedélybeteg lesz." - veti fel egy hölgy. "Most már te is!" - érkezik azonnal a válasz. "Persze, hogyha engedik!" …”Bármennyire mondják, én nem érzem úgy, hogy egyedül vagyok." - veti fel az egyik hölgy. Úgy tűnik, a friss élmény kicsit sem egyezik az Internetről mint a modern kor magányba taszító mételyéről terjedő hírekkel. …

243


SZAKMATÜKÖR 4. Elektronikus köszönőlevelek… "Életem első elektronikus levelét írom, s ez adja számomra a témában is megjelölt " apró örömök "-et. Ezúton köszönöm meg a kedves oktató hölgyeknek kedves figyelmességüket. Sajnos a tanfolyamnak a holnapi nappal vége lesz, de ezt a kapcsolatot szeretném megtartani, s élve a lehetőséggel, más alkalommal is eljönnék gyakorolgatni." "Ezután nem kell népes családom valamelyik tagjának "könyörögnöm", hogy írja le a számára nem mindig olvasható kézírásomat az általam megjelölt címzettnek. Persze sokat kell még gyakorolnom, hiszen egyelőre úgy írok, mint a "villám", hol itt-hol ott csapok le a tasztatúrára." A nagymamák és nagypapák hazamennek. Jöhet a gigászi küzdelem az unokákkal a számítógépért.

244


SZAKMATÜKÖR 4.

Szabóné Susa Ágnes- Kiss Gábor: Kirándul.hu - Hogyan juthatunk zöldközelbe Budapesten és környékén? A Kirándul.hu weboldalak szerkesztőinek szakmai célkitűzése nem kevesebb, mint a városi ember, az idelátogató turista zöldbe csábítása, közvetlen természeti környezetünk, a fővárosi és Budapest közeli természeti értékek s kirándulóhelyek részletes, sokoldalúan kezelhető és felhasználható információs felületeken történő bemutatásával. Fontos, kiemelt szempontja munkánknak, hogy a hozzáférés esélyeit minél szélesebb körben biztosítsuk, így speciális információk és informatikai felületek segítségével használhatóvá tegyük a mozgásukban korlátozottak és gyengén látók számára is, továbbá, hogy az angol nyelvű verzióval a külföldiek részére is elérhetővé tegyük.

Az ötlettől a megvalósulásig (Szabóné Susa Ágnes) 2000 decemberében egy biztató mondattal fejeződött be a munkába állásom megbeszélése a Budapesti Művelődési Központban. Ez a mondat az előzőekben végzett környezeti nevelési tevékenységemre, természetszeretetemre vonatkozott, és így hangzott: zöldülhet a BMK! Ez-zel a mondattal kezdődött az a többlépcsős tevékenységsor, amivel immár ötödik éve, s tegyük hozzá három év óta már nem egyedül, folyamatosan munkálkodom. Izgalmas, szép, nagyívű feladat! Diákkori, családanyai majd pedagógiai tapasztalatok, igények, hiányok érlelték ki az ötletet. A fenti tapasztalatok összegyűlése után talán érthető: ezzel az anyaggal az életmód átalakítására kimozdulásra szeretnénk biztatni.. A kezdő lökést a Képzési osztályon kapott feladat adta: rekreációs (üdülés, pihenés, felfrissülés) témakörben kerüljön kidolgozásra egy képzés, amely közművelődési szakemberek szervezett továbbképzési rendszerében akkreditálásra kerülhet. A tematika elkészült, s a benne szereplő budapesti zöld helyszínek, amelyeket rekreációs célból kínálunk, négy fenntartói csoportba rendezhetők. Jellegük szerint: erdészeti, nemzeti parkos, arborétum - botanikus kert, helyi jelentőségű természetvédelmi területek. Az erdészeti témakör gazdája Túri Zoltán erdőmérnök lett, aki akkor a Pilisi Parkerdő Rt. tájékoztatási főmunkatársa volt. A nemzeti parkos blokkot Füri András, a Duna-Ipoly Nemzeti Park akkori igazgatóhelyettese fogta össze. Az arborétumok - botanikus kertek ismertetését először dr. Schmidt Gábor (SZIE Kertészettudományi Kar), majd elfoglaltságai miatt hallgatója Tar Teodóra, a Szent István Egyetem Kertészettudományi Doktori Iskolájának akkori PhD hallgatója vállalta. A budapesti helyi jelentőségű természetvédelmi területek bemutatója ugyancsak autentikus személy: Bognár Attila László, a Főpolgármesteri Hivatal Környezetvédelmi Ügyosztályának főtanácsosa volt. A képzés ajánlója a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium környezetvédelmi referense, Fésű József lett, aki lelkes üdvözlője és mindvégig támogatója volt az ötlet megvalósulásának. A képzési program kidolgozása közben egyre határozottabbá vált az elképzelés: az oktatók szakmai rálátását felhasználva, a rekreációs szemléletet előtérben tartva állítsuk össze az írásos képzési tananyagot. Olyan közhasznú kézikönyvet terveztünk, amely információival nemcsak a kirándulásszervezők, pedagógusok munkáját, hanem a családok kimozdulását is segítik. Pályázatot adtunk be az NKA Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Szakmai Kollégiumához a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumhoz, és egyben elkezdtük a munkát. Így a képzés jövőbeni oktatói (fentebb sorolt) szerzőkké léptek elő.

245


SZAKMATÜKÖR 4. 2002 tavaszán egy témába vágó szakmai fórumot is szerveztünk, ahol előadóként valamennyien jelen voltak. Így sikerült a rendezvény után egy ismerkedési kerekasztalt is alakítani, amelyre a téma iránt elkötelezett két jelenlegi, ill. volt ELTE-s oktatót is sikerült megnyerni: dr. Isépy István (ELTE Botanikus Kert vezetője, egyetemi docens), aki a kiadvány lektora lett, és dr. Gács János (Beac Természetjáró Szakosztály aktív tagja, volt ELTÉ-s oktató) személyében. Ezen a megbeszélésen sikerült megalapoznunk a további együttműködést. Egyetértés született a célok, szerepek, tartalmak, feladatok - és nem utolsó sorban a határidők kérdésében. A pályázati eredményhirdetésekből megtudtuk: lesz támogatás is, készülhet a könyv! Lázas anyagírás, szerkesztés, majd több korrektúra után - az érdeklődő kollégák szurkolása és tevőleges segítsége (a borítóterv például Pataki Ildi kolléganő fotója) mellett -, 2002 decemberében szakmai kiadványsorozatunk, a Módszertári Füzetek különszámaként megjelent a Zöld Könyv. Alcíme: Budapest természeti környezete, mint közművelődési színtér. A kiadvány négy fenntartói csoportosítású tematikus fejezetet tartalmaz: 1. A város zöldje, helyi jelentőségű természetvédelmi területek (szerző:Bognár Attila László) 2. Arborétumok, botanikus kertek és közparkok (szerző: Tar Teodóra) 3. A Pilisi Parkerdő (szerző:Túri Zoltán) 4. A nemzeti park (szerző:Füri András) A tematikus fejezeteket praktikus segédletként: kullancsvadász, szómagyarázat, ABC-be rendezett helyszínlista, szerzői szakmai életrajzi adatok és ajánlott irodalom egészíti ki. A fejezetek elején a fenntartó közművelődési szempontú feladataival, tevékenységével, ill. szervezeti rendjével ismerkedhetünk. Ezt követően sétára, kirándulásra javasolt helyszíneket ajánl a könyv: megközelítéssel, térképvázlattal, rövid ismertetővel. Időközben a Rekreációs képzés megindításához is nyertünk pályázati pénzt. Az ősz nem látszott alkalmasnak a "zöld" helyszíneken bonyolódó program kivitelezéséhez, így tavaszra időzítettük. Nem számoltunk viszont azzal, hogy a valódi célközönség - a pedagógusok - saját továbbképzési rendszerében ez az időszak nem fogadható el. Így sok érdeklődő volt kénytelen lemondani jelentkezését, hiszen sem időbeli, sem anyagi támogatást nem kaphatott a tanfolyam elvégzéshez Mi pedig csúsztunk ... kifelé az időből! Még egy átszervezés, még egy időpont-módosítás, és végre megvolt a létszámunk. Immár saját fejlesztésű tananyaggal a kézben indult a képzés. Szerzőink lelkes oktatóknak bizonyultak, szépek voltak a helyszínek (DINPI Esztergomi Fogadóközpont, Strázsa-hegyi tanösvény. Visegrádi Királyi Palota és az átadás előtti Palotakert, az Óbudai Barátság Kert, a Füvészkert), és mindvégig motivált és érdeklődő maradt a csapat. A végzést igazoló tanúsítványok az Európai Zöld Hét keretében kerültek ünnepélyes átadásra. Ahogy már említettem, nem voltam egyedül a lelkesedésemmel. Az előző év őszétől a ház információs osztályán dolgozó fiatalember, Kiss Gábor, (akivel a "Kattints rá, Nagyi!" programon is együtt dolgozunk) nagy lendülettel fogott bele a tervezésbe, miután a közös munkához szabad utat kaptunk. Már a könyv szerkesztésekor felmerült, majd egyre jobban körvonalazódott: csináljuk meg a könyv internetes mellékletét. Hiszen az adatok, az elérhetőségek, a közlekedési lehetőségek folyamatosan változnak. A térképek pedig szinte csak hangulati elemként vannak jelen, pedig ezek mondhatják a legtöbbet az útra indulónak. A digitális technika adta lehetőségeket ki kell használni! Több előny is származik belőle: nagy mennyiségben jó térképanyagot biztosíthatunk a kínált területekről. A megjelölt pontokon nyíló fényképekkel meg is mutathatjuk, mit látunk ott. A megközelítést is térképessé tehetjük, a szöveg pedig linkelhet a menetrendre. Az információs blokk is "élő" maradhat, mint minden: a folyamatos frissítéssel. Mindezen célok mellett az internet legfőbb erénye, hogy szólhatunk mindenkihez! Tájékoztatásunk, útmutatásunk, térképünk tartalmazhatja azokat az információkat is, hogy milyen az út borítása, mennyire meredek a lejtő, hol van útszegély, rámpa vagy lépcső. Így útmutatást kaphat

246


SZAKMATÜKÖR 4. az is, aki mozgásában korlátozott, babakocsit tol, bottal közlekedik vagy kerekesszékbe kényszerül. És elindult a tervezés. Anyagi lehetőséget az indulásra ismét az NKA Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Szakmai Kollégiumának támogatása adta. A rengeteg egymást borító apró részlet és egyre szétágazóbb szakmai háttér időnként megoldhatatlannak tűnő problémákat hozott. Egyre több számítógépes, térképész és terepismerettel bíró megszállott együttműködése kellett. Kialakuló kis csapatunk kibővült a programozó és a dizájner személyével (Józsa Domonkos és Szabó Márton). Családias hangvételű megbeszéléseinken ötleteik, gondolataik bővítették a honlapot. Oktató-szerzőink (közben az erdészeti koordinálást Lomniczi Gergely vette át a munkahelyet váltó Túri Zoltántól) a fenntartói oldalról mellettünk álltak, és segítettek a pontos helyszínkijelölésben. Ugyanis egy dolog a területről beszélni - egy másik pedig vonalzóval határt húzni egy térképkivágaton. Egyáltalán: találni egy használható alaptérképet, sokszor megoldhatatlan nehézségnek látszott. És jöttek a régi tájfutó és térképész ismeretségek, az ő segítségükkel válogattuk a területeket. Bekapcsolódott a Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetsége, a Motiváció Alapítvány, kaptunk szakmai segítséget a Rehab Rt-től. Végre elkészült a jelkulcs, benne az új nézőpont szerinti akadályok blokkja, valamint a fekete fehérben is elkülönülő különféle útborítások. Elkészítettük 3 helyszín bemutató anyagát. Meghirdettük az újabb szakmai fórumot, amelynek főszereplőjévé az akadálymentesség problémakörének ezeket a feldolgozatlan szeleteit helyeztük. A fejlesztendő anyagunkban erre a problémakörre is megoldásokat keresve kívántunk hozzájárulni a Fogyatékkal Élők Európai Éve megmozdulásaihoz. A bemutató megtette a hatását: tudtuk, hogy jó utakon járunk, de éreztük, nagy fába vágtuk a fejszét. Akkor jött egy rendkívül bonyolult, összetett, de nagyléptékű pályázat a Turizmus Rt. bonyolításában. Belefogtunk... A nehézségeket növelte a rész-utófinanszírozásos jelleg. Több ősz hajszálat köszönhetünk neki, de megérte! Megkaptuk a támogatást. Média-megjelenések, további pályázatkeresés - írás és egy új ötlet: az ELTE Térképész hallgatóinak bevonása tette mozgalmassá a tavaszt. A hallgatók- Zentai László (az ELTE Térképtudományi Tanszék docense) támogató segítségével - nyári szakmai gyakorlataként negyven terület felmérésében vettek részt. Természetesen különböző színvonalú munkák születtek, de megtörtént a legfontosabb: elkezdődött az egész ötlet gyakorlati kivitelezése. Nagyon sok munka várt még a térképészre (Kovács Gábor Alappont Kft), sok javítás, sok kiegészítés, egységesítés. Nem is győzte volna egyedül, de ősszel három fiatal (Lukács Lilla, Józsa Dorottya és Nemerkényi Zsombor) személyében segítséget kapott a további harminc területhez. Tél volt még, de már 2004-et írtunk. Én már külsősként folytattam tovább a szerkesztést, szervezést. (Ezúton is köszönet az intézményvezetés bizalmáért.) Voltak még hiányok, javítanivalók, de indult az anyanyelvi lektorálás és párhuzamosan az angol fordítás. Alakult a dizájn, kezdett formát ölteni a dolog. Örültünk a gyarapodó működő oldalaknak. Elkészült a borító is. A megszervezett bemutató előtt két nappal lezártuk az anyagot, amikor észrevettük, hogy helyesírási hiba van a belső borítón. Igen, maradtak hibák. (Fül nem hall, szem nem lát...) Lázas tempóban újranyomás Székesfehérváron, csomagolás következő este itthon, míg végre 2004. április 29-én elkészült. A bemutató, sajtótájékoztató eseményének a Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetsége ad otthont. Ugyanekkor 500 db CD kerül ingyenesen kiosztásra, mert az internet hozzáférés nem általános. Így tehát korongon és neten megjelenik a KORLÁT - ami segítség, támasz szeretne lenni mindenkinek, aki a zöldbe vágyik,legyen akár egészséges, vagy mozgásában korlátozott. A kiadvány tippeket ad arra, hogy hová és hogyan juthatunk zöldközelbe Budapesten és környékén. 17 település 70 helyszíne található a honlapon,

247


SZAKMATÜKÖR 4. térképről vagy listáról választva, info blokkal, megközelítéssel, térképpel, háttércikkekkel - magyar és angol nyelven.. Öröm és biztatás minden oldalról. Mi tudjuk: folytatni kell! A folytatásra, ha másért nem, a meglévő-, és a helyszíni változások szülte hibák korrigálása miatt is szükség volt.. Valóságos igény támasztotta alá azt, amit eredetileg is rendkívül fontosnak éreztünk, hogy karban kell tartani az anyagot! Ezt a munkát a három éve tartó töretlen együttműködés a természetvédelmi területek, Nemzeti Park, arborétumok, parkok fenntartóival alapozhatta meg. Valamennyien vállalták, hogy még 2004 folyamán ellenőrzik a területeket, jelzik a változásokat. Felmerült a lehetősége, hogy a felülvizsgálatra ismét egyetemi hallgatók segítségét vegyük igénybe. Miután ez nem csak térképész feladat, így a "beszédesebb" környezettan szakos hallgatóknak is hasznos gyakorlat lehet. Az ELTE környezettan szakcsoport vezetőjének, Szabó Mária professzorasszonynak lelkes segítségével létrejött egy széleskörű együttműködési megállapodás a program fejlesztését, karbantartását a diákok szakmai gyakorlatába építve. A zöldítés közvetítéséhez tehát a Zöld könyv után elkészült nagyszabású bővítéseként a digitális technika lehetőségeit megragadó, a hozzáférést megkönnyítő honlap.

Korlát - Hogyan juthatunk zöldközelbe Budapesten és környékén? (Részletek a BMK azonos című honlapjáról A felhasználó Budapest és környéke 70 zöld területének bemutatását találja ezen a honlapon. A területek alapinformációi mellett a terepek használhatóságáról, terepviszonyairól, látnivalóiról ad tájékoztatást magyar és angol nyelven. Segíti a kirándulni, felüdülni és pihenni vágyók eligazodását. A feldolgozás szempontrendszere - a szövegben, a képekkel, a jelkulccsal a mozgásukban korlátozott emberek lehetőségeit is feltárja. Szánjuk mindenkinek-, egészségesnek, babakocsit tolónak, mozgásában korlátozottnak. Szánjuk segítségnek, támasznak, KORLÁT -nak- ahhoz, hogy hogyan juthatunk zöldközelbe Budapesten és környékén. De mit is kínálunk? Mi van benne? Hogyan lehet használni? Miként lehet elérni? Mi van benne? Listába foglalva 70 budapesti és környéki sétára, kirándulásra, megnézésre kínált zöld terület. Csoportosítható: ABC-be, település szerint, ill. 5 kategóriába sorolva /1.Budapesti helyi jelentőségű természetvédelmi területek, 2.Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósághoz tartozók 3.Pilisi Parkerdő Rt.-hez tartozó erdei pihenők 4.Nyílt ill. zárt közparkok 5.Temetők/ Térképen elhelyezve a 70 terület: budapesti és környéki csoportba rendezve, térképeken is bontható formában, az előzőekben megjelölt 5 kategória szerint. Jelkulcs a területeket feldolgozó egyedi térképekhez. A jelkulcs különlegessége, hogy a különböző útburkolatokat is elkülöníti, megjeleníti az emelkedők, lejtők %-át, megjelöli a lépcsőket és a rámpákat is. Jelöl fotó pontokat. Linkek címszó alatt tartalmaz közlekedési, zöld háttér, térképtár, kiemelten mozgáskorlátozottaknak szóló ill. egyéb információkat. Egy területet szemlélve tartalmaz: Információs blokkot a helyszínről, a fenntartó elérhetőségéről, a nyitva tartásról, a felmérés készítésének időpontjáról és az adatok frissítéséről. Leírást, ill. térképet a megközelítés, parkolás lehetőségéről - gyalogos ill. gépkocsis változatban. Közvetlen linkeket az adott tömegközlekedési eszközök menetrendjéhez.

248


SZAKMATÜKÖR 4. Rövid leírást a terület sajátosságáról, használat lehetőségeiről Térképet, amely egészben és részleteiben is nagyítható. A megjelölt fényképpontokon megnyitható, ill. sorozatban is végignézhető, nagyítható képekkel. Linkeket az adott területre vonatkozóan. Hogyan lehet használni? Legegyszerűbb, ha valaki eleve tudja, hogy hová szeretne menni. Így térképről, ill. listából is megtalálja, amit keres. Ha bizonyos kategória csoportja érdekli, akkor arra szűkíti a kínálatot és azután ugyanúgy jár el, mint előtte. Térképen böngészve már egy térbeli elhelyezkedésről is jó képet kapunk. Rögtön behatárolja mozgásunkat a távolság, hiszen a rászánt idő és a közlekedés alapvetően meghatározza a választást. A területet „olvasva” térképről és szövegből tájékozódunk. Mélyebb, ill. különféle szempontú információkhoz juthatunk a hozzá tartozó linkekből. A jelkulcsot, a szöveges részt, a térképeket színesben vagy fekete fehérben is nyomtathatjuk, magunkkal is vihetjük a kirándulásra. Ha minden héten máshova szeretnénk menni, akkor másfél évi lehetőség van a kezünkben. 2004 őszén sikerült kialakítani és bemutatni a program pedagógiai célú felhasználását oktatócsomagként a Környezettan módszertan gyakorlat keretében. A hallgatói munka 1-1 terület ellenőrzése, az információk kiegészítése, pontosítása mellett a területre vonatkozó feladatlap öszszeállítása volt. Szegeden a multimédia fejlesztéssel foglalkozó, ill. aziránt érdeklődő pedagógusok régiós konferenciáján nagy sikert arattunk. Mivel az oktatásban való megjelenés alapvető szerepű az ismertségben, a gyakorlati alkalmazás terjedésében és a visszajelzések szerzésében, a jövőben bővítést tervezünk további területek feldolgozásával. Ennek alapozásánál változatlanul a térképész hallgatókra számítunk. A lektorálás, szakszerű javítás természetesen szakmai feladat marad. Jelentős megjelenés volt a 2004-es Kulturális Örökség Napjai hétvégéje. Ebben az évben a témát mintha nekünk írták volna ki: "Lélegző örökségünk"! Ez alkalomra kiállítást nyitottunk a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kelenföldi Könyvtárában "Zöld praktikum" címmel. Itt bemutattuk a budapesti zöld megközelítésének és szakirodalmának, térképanyagának rendszerét, összeilleszthetőségét, ill. a BMK zöld oldalának felépülését. A programsorozatban több vezetett sétát hirdettünk kollégánk, Frank-Kiss Judit szervezésében. Különösen sikeresnek értékelték a résztvevők a buszos Ócsai bemutatót, amely természetvédelmi területet - tájházbemutatást, valamint az ócsai református templom orgonahangversenyét foglalta magába. Ez a "blokk" támasztotta alá, hogy kínálati csoportokat kell létrehozni az összeilleszthető területekből - ezzel is segítve a felhasználást. A visszajelzések sorában 2004 novembere hatalmas elismerést hozott az alkotó, létrehozó csapatnak és a BMK-nak. A Magyar Tartalomipari Szövetség E-fesztiválján a "Mindennapok informatikája" kategóriában a KORLÁT első helyezést ért el. Viselheti a díjnyertes multimédia címet. Jó érzés volt ezt az elismerést megosztani a „zöld” fenntartói intézmények együttműködő szakembereivel. Többéves eredményes közös munkánk alapozza meg az aláírásra váró együttműködési megállapodást. Ennek keretében a szakmaköziségeket áthidaló szakdolgozati kiírásokra került sor az ELTE Természettudományi kar hallgatóinak részére. A BMK a szakmai koordinálási szerepet vállalva segíti a "zöld" fenntartókat közművelődési feladataik elvégzésében.

249


SZAKMATÜKÖR 4.

Folytatás - fejlesztés ( Kiss Gábor) Nagy örömmel olvasgattam a Zöld Könyv-et új munkatársként. Mint a fővárosba frissen költöző, örültem, hogy egy csokorban ötletet, ismertetőt s praktikus tudnivalók sorát kapom egy kötetbe szerkesztve. Mivel magam az elektronikus tartalomszolgáltatásért voltam felelős, megfogalmazódott, hogy de jó lenne ezt az interneten mindenki számára elérhetővé tenni. Elkezdtük a weboldal tervezését, s vele párhuzamosan a továbblépés irányának megtervezését, papírra vetését. Pályázati forrásokat kerestünk, s nyertünk el. Mint a pályázatból finanszírozott tevékenységek esetén sokszor az eredeti célkitűzés néha idomul, új dimenziót kap egy-egy pályázatból. Így történt ez a KORLÁT esetében is, hiszen a Fogyatékosok Európai Éve 2003. pályázat hatására lett nagyon erőteljes az akadálymentesség, s a turisztikai államtitkárság pályázata hatására lett erőteljes a turisztikai cél s a kétnyelvűség. A pályázati lehetőségek és pályázatokon kívüli pénzforrások keresése a program menedzselésében jelentős szerepet kaptak. Intézményünk szakmai munkájához az elsők között vettünk igénybe jelentős nagyságrendben piaci szolgáltatókat. Mert igaz, hogy az ötlet, a menedzselés, a tartalom közművelődési ismereteket és jártasságokat igényel, azonban a kivitelezést, a felhasznált és létrehozott térképeket saját magunk nem tudtuk elkészíteni. A tartalomszolgáltatásban számos partnerünk összefogása jól mutatta az együttműködésben készülő programok jelentős szervezői munkaráfordítását, de az összefogás eredménye is magáért beszél. Együttműködő partnereink jelentős önkéntes munkát fektettek a programba, hiszen az elkészült „mű” saját munkájukat is segítette és részét képezi azóta is. A számtalan nézőpont jól kiérlelt jelkulcsot, szempontrendszert, s komplex weboldalt eredményezett. Amint elkészült a KORLÁT cd-rom, s bemutattuk a sajtótájékoztatón, elkezdtük a területek frissítését, s a hibák, az időközben bekövetkezett változások javítását, hiszen a terepfelméréseink 9 hónap alatt kerültek csak ki a webre a különböző pályázatok eltérő időzítései, a sokféle készítési fázis és résztvevő miatt. A program kommunikációjában unikális volta dominált, azaz az akadálymentes zöldbejutás lehetőségének bemutatása. Így (nem mellékesen a program nevének következtében) a TV, rádióriportok, újságcikkek szinte kizárólag ezt a vetületét ismertették a programnak. Éreztük, hogy ez nagyon egyoldalú megközelítés, s szeretnénk eredeti célkitűzésünkhöz ragaszkodva a KORLÁTot mindenki számára kínálni. A programban minden felhasználói réteghez (túrázók, babakocsit toló szülők, kirándulók, nehezen közlekedők, botanikai ritkaságok iránt érdeklődők, kerekesszékesek) egyenrangúan, azonban speciális igényeit kielégítve kívántunk szólni. Mivel pozitív visszajelzéseket kaptunk, s a weboldal látogatottsága is szépen kúszott felfelé, elkezdtük tervezni a folytatást. A tervezés alapvetése volt, hogy a területeket folyamatosan kívánjuk frissíteni, s lehetőségeinkhez mérten bővíteni. S szerettük volna bővíteni – a program nevében is deklaráltan – a célcsoportot, hiszen úgy éreztük, hogy talán a felületes szemlélőt megtévesztheti, visszariaszthatja az akadálymentesség hangsúlyozása. Ezért elkezdtünk egy rövid, kifejező szót (s szabad domain nevet) keresni. Így született meg a Kirándul.hu ötlete. Mi az, amit meg is tudunk oldani (akár újabb pályázat nélkül is):

Miből is áll a Kirándul.hu? (A Kirándul.hu portál részei) KORLÁT kínáló Mivel az ismeretlen zöldterületek megismertetése s felkeresésük elősegítése a program fő célkitűzése, úgy gondoltuk, nagy lökést adhat a kirándulni vágyóknak egy-egy konkrét, nagyon részletes, komplett kirándulásajánlat. Azok számára, akik péntek délután eldöntik, hogy

250


SZAKMATÜKÖR 4. hétvégén kimozdulnak, de nincs idejük elkezdeni tervezgetni, keresgélni, kész fél-, egynapos kirándulásajánlatot kínáljunk. Elindítjuk otthonából (tömegközlekedéssel vagy gépjárművel), s részletesen ismertetjük, merre haladjanak, hol mit nézzenek meg. KORLÁT mozduló Információs osztályunk napi frissítéssel publikálja a fővárosi közművelődési intézményrendszer internetes rendezvény-, programadatbázisát, többek között kirándulásajánlatukat is. Ezekhez az adatokhoz kiegészítésként összegyűjtöttük az interneten is elérhető egyéb túranaptárakat, hogy egy helyről biztosítsuk elérhetőségüket. Így azok számára, akik nem akarnak egyedül elindulni, túrázni, vagy új ismeretségeket akarnak kötni, jó kiindulópont a mozduló menüpont. KORLÁT plusz A KORLÁT-ban felmért zöldterületek akadálymentességének bemutatása igazán az épített infrastruktúra ismertetésével lehet teljes. Ezért kezdtük el bemutatni – újra az NKA támogatásával - legalább azt a kevés kulturális intézményt, mely akadálymentes. Nagyban segíthet a túra tervezésében, ha tudjuk, rossz időben is van hová bemenni, kerekesszékesek áttekinthetik az épületeket, s láthatják, hol találhatnak akadálymentes toaletteket. KOLÁT játszótér A városlakókat lépésről lépésre haladva vezetjük be a túrázás rejtelmeibe. A KORLÁT-ban kezdhet először csak a közeli parkokkal, folytathatja a városban található arborétumokkal, továbbmehet a városszéli erdőkbe, kimehet a nemzeti park területeire, s végül akár nagy túrákat is tehet, hegyeket mászhat meg. Egy lépcső azonban még hiányzott: gondoltunk a babakocsit toló szülőkre, de mivel tudjuk őket a városban segíteni? Egy régi ötlettel, a városban található játszóterek rendszerezett ismertetésével. Bemutatjuk, hol található a legközelebbi, hol milyen játékot találhat, melyik korosztálynak szól, mi van még a közelben stb.

Mivel tud többet a Kirándul.hu? Jól megjegyezhető, beszédes címe van. Nyomon lehet követni az egyre szerteágazóbb program egyes elemeit. Fel tudjuk hívni a figyelmet a frissítésekre, bővülésekre. A területfenntartó partnereinkkel együttműködve szervezett kirándulásokat is hirdetünk, köztük kifejezetten kerekesszékesek számára is. A portál akadálymentes oldalán vakbarát verzió is elérhető. Külön összegyűjtöttük a teljesen sík területeket, s kérésre az akadálymentes WC-ket is. A portálba integráltuk más tájegységeket bemutató honlapokat is, hogy a kirándul.hu névre kattintó a Közép-Dunavidék Régiótól távolabb is tájékozódhasson. Nagyságrenddel nagyobb látogatószámot vonzhat megfelelő tartalomszolgáltatás és promóció esetén. A portál alkalmas keret az egyre szerteágazóbb, mozaikszerűen „zöldülő BMK” programjainak összefogására, egy csokorban történő kínálására. A tartalomszolgáltatásba további együttműködő partnerek bevonását tervezzük. Az elkészült oldalt a Főpolgármesteri Hivatalban dr. Schiffer János főpolgármester-helyettes mutatta be. 2005 tavasza folyamán elkezdjük a honlap promótálását. Kihívás számunkra a folyamatos frissítés a saját anyagokban, valamint a komplex tartalomszolgáltatási jelleg igényelte külső anyagok hitelességének és jó szakmaiságának biztosítása egy élő honlap oldalain.

251


SZAKMATÜKÖR 4.

Mozgáskorlátozottaknak segít az új honlap (MTI, 2004. május 3.) A mozgásukban korlátozott embereknek - kerekes székeseknek, bottal járóknak vagy éppen babakocsit tolóknak - segít a számukra alkalmas kiránduló útvonalak összeállításában a Korlát és a Vendégváró internetes oldalak speciális utazási ajánlata. Korlát Kiss Gábor szerkesztő, a BMK információs munkatársa az MTI-nek elmondta, hogy a honlapok kirándulásra alkalmas helyszíneket ajánlanak, részletesen leírva, hogy azok hogyan közelíthetők meg busszal vagy autóval. Természetjárásra, kirándulásra a legtöbb mozgáskorlátozott ember nem könnyen szánja rá magát, hiszen sokszor előre nem látott nehézségekkel szembesül. Az internet azonban már segít megtalálni, mely helyek közelíthetők meg akadályok nélkül. A vendegvaro.hu fontosnak tartja, hogy mindenki megtalálja a számára fontos utazási információkat a site-on, hogy minél több speciális igényű utazó választ kapjon kérdéseire. Ezért - a Korláttal együttműködve - utakat, utazásokat ajánl a mozgáskorlátozottak számára. A Korlát weboldalon térkép is segíti az eligazodást, valamint részletes leírások találhatók a terepről, sőt még a lejtők dőlésszögéről is. Magyarul és angolul is megtalálhatók az információk a terepről, a természetvédelmi értékekről és az ottani szolgáltatásokról. Kedvcsinálónak a legtöbb helyszínről számos fényképfelvétel is van az oldalon, így virtuálisan is bárki bebarangolhatja az ismert és kevésbé ismert területeket. Bár egyelőre csak a Budapesthez közeli kirándulóhelyek szerepelnek a listán, a hetven helyszínből bárki kiválaszthatja a neki legjobban tetszőt. Az internetes segédeszköz több százezer mozgásában akadályozott embernek segít abban, hogy aktívan pihenhessen, legyen szó barlangtúráról vagy könnyű erdei sétáról.

Túrázási lehetőség! (Megjelent a FONESZ81 honlapján 2005. márciusban) A Budapesti Művelődési Központ, mint a www.kirandul.hu portál szerkesztője zöldterületeket fenntartókkal együttműködve szervezett túrákat hirdet mozgásukban korlátozottak (kerekesszékesek) számára. Szemlő-hegyi barlang Együttműködő partnerünk: Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Túravezető: Kővári Anita marketing referens A túrára 10-16 év körüli kerekesszékes fiatalokat vártunk. A barlangot 2003-ban akadálymentesítették. Kísérőket biztosítottunk, de írásos felelősségvállalás szükséges szülő, illetve törvényes képviselő részéről. A barlang hőmérséklete 12 celsius fok.

81

Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége

252


SZAKMATÜKÖR 4. Találkozó helyszíne: Bp. II. ker. Pusztaszeri u. 35. Találkozó időpontja: 2005. április 2. szombat 10 óra A túra időtartama: 1 óra A túra és a belépés előzetes regisztráció után ingyenes, maximális létszám: 15 fő. ELTE Botanikus Kert – Fűvészkert Együttműködő partnerünk: Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetsége. Túravezető: dr. Isépy István egyetemi docens A sétára mozgáskorlátozottak, kerekesszékesek jelentkezését vártuk. Találkozó helyszíne: 1083 Illés u.25., a Füvészkert bejárat

253


SZAKMATÜKÖR 4.

Szerzőink Boleváczné Tóth Judit 1975-ben, 18 évesen, irodai munkát vállal a Telefongyárban. Fő állása mellett szabadidős programszervezőként tevékenykedik. (Majális a gyár sporttelepén, Gyereknap, Vasas Juniális programjai stb.) Rendszeresen ír a Telefonújság c. hetilapban, megszervezi a Telefongyári Irodalmi Színpadot, melynek vezetője, rendezője. Rövidesen a Telefongyár Ifjúsági Klubjának főállású vezetőjének nevezik ki. A klub többször is elnyerte a” Kiváló” címet. . Nyáron (megbízással) helyettesíti a Kozák téri Ifjúsági Ház igazgatóját. Lehel Lászlóval közösen szervezik a zuglói ifjúsági klubvezetők találkozóit. Tagja a Kozák téri Ifjúsági Ház Amatőr Filmes klubjának, sok S8-as kisfilmet készít mellékállásban, a Magyar Televízióban dolgozik mint rendezőasszisztens. Filmes ambícióinak a főiskolai felvételik sorozatos sikertelensége vet véget. Jelentkezik az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola levelező tagozatára. Népművelés-pedagógia szakos diplomáját 1986ban veszi át. Közben a BMK-ban, Gabnai Katalin két és fél éves drámapedagógiai kurzusát is sikeresen elvégezi. 1985-ben Romhányi András felkérésére az akkor felújított Kispesti Munkásotthonba megy dolgozni. Itt egyik főszervezője a Sajátos Bulik Háza c. programnak. Ősszel felkérést kap a Budapesti Művelődési Központ vezetőségétől, hogy vállalja el az ifjúsági szakfelügyeleti munkát. 1988. október elsejétől a BMK munkatársa. A szakfelügyelői munkakör megszűnésekor gyermek és ifjúsági rendezvények szervezése a munkaköre. Itt valósítja meg vezetője, Margittai Katalin segítségével a Gyermeknapi Karnevált, majd öt éven át szervezi e programsorozatot a Népstadion Szoborkertjében. Munkája mellett egy kétéves Játszóház vezetői kézműves tanfolyamot végez el. Közben aktívan részt vesz a BMK-on belül létrehozott Esély Iskola szervezésében, indításában.1991-ben gyermeke születik. A Gyes mellett rendszeresen vállal alkalmi rendezvényszervezést. Gyes után egy ideig mint vállalkozó dolgozik e területen, majd a BMK-ból kivált és önállóan működő Esély iskolába megy Szirmayné Kövesi Erzsébet felkérésére. 1994-től az Esély Iskolában a hátrányos helyzetű fiatalok tanulását szervezi mint tagozat vezető. 1995. október elsejétől az újpalotai Hartyán közi Általános Iskola szabadidő szervező tanára lesz. Itt tudja igazán kamatoztatni a drámapedagógiai és kézműves tanulmányait. 1999. szeptember 1től dolgozik jelenlegi munkahelyén Bp.-Zugló Polgármesteri Hivatalában, ahol módszertani munkája mellett hagyományteremtő kerületi rendezvényeket honosít meg (pl. a „Talpalatnyi Föld” c. vetélkedő sorozatot).

Egyed László 1965-ben végez az ELTE TTK fizikus szakának nappali tagozatán. Diplomáját szilárdtestfizikából védte meg. Ezt követően, mint szilárdtestfizikus dolgozik az MTA MFKI-ban, az MTA KFKI-ban, majd az OKGT Geofizikai Kutatási Üzemében. 1972-ben kerül a Magyar Rádióhoz, annak tudományos ismeretterjesztő szerkesztőségéhez, amelynek azóta is (1985 és 1998 között külsős) munkatársa. Ettől kezdve folyamatosan publikál mind az elektronikus, mind a nyomtatott sajtóban tudományos ismeretterjesztő műveket. Munkájáért számos elismerést kapott (nívódíjak, Hevesi Sándor díj, Pulitzer díj, Orvosi Kamara díja az egészségügyi ismeretterjesztésért stb.). 1985-től két éven keresztül főszerkesztő-helyettese a Tudomány című lapnak, a Scientific American magyar kiadásának, majd 1991-ig dolgozik a Computerworld Informatika számítástechnikai lapkiadónál (ma: IDG Lapkiadó). 1995-ben tagja lesz a Budapest Science Centre alapítvány kuratóriumának. Az alapítvány célja egy olyan állandó kiállítás létrehozása volt, ahol a tudományos és műszaki ismeretek megismertetése és megszerettetése történik a közönséggel, elsősorban a fiatalabb generációkkal. 1996-ban létrejött az állandó kiállítás Csodák Palotája néven, az254


SZAKMATÜKÖR 4. óta az ennek üzemeltetésére (Rubik Ernő és az Alapítvány által) létrehozott közhasznú társaságnak az ügyvezetője. Főállásban pedig 1998 óta a Magyar Rádió Tudományos Szerkesztőségének vezető szerkesztője. A kétféle tevékenység valójában szorosan összefügg, egységet alkot. E tevékenység lényege a tudományos ismeretek eljuttatása a mindennapi emberekhez, azok megértetése és megszerettetése.

Dr. Fodor Katalin pszichológus, magyar tanár, népművelő Tanulmányait az ELTE bölcsészkarán végezte, majd 1982-ben a családpszichológia, a közművelődés és mentálhygiéne témaköréből írott disszertációval doktorált. A szerző három diplomájának sokfélségéből is kitűnik, hogy érdeklődése széleskörű, figyelmét elsősorban a társadalom lelkiállapotának változásai, a közösségek helyzete, az egyének, a családok közérzetének, problémakezelő készségeinek fejlesztése köti le. Néhány évet töltött az egészségügyben, majd a Népművelési Intézet munkatársaként dolgozott. Munkaköre – és érdeklődése – a „hétköznapi kultúra” kérdéseit foglalta magában, így válhatott a közösségi mentálhygiénés mozgalom egyik hazai kezdeményezőjévé. Számos továbbképzés, szakmai, módszertani kísérlet megvalósítása kötődik az Intézetben eltöltött évekhez. A kilencvenes években érdeklődése a munkahelyi mentálhygiéné felé fordult, amit a gyakorlati szervezetfejlesztő tevékenység fémjelez, és amit egy általa alapított és ma is működő UJ STÁDIUM B.T. kereteiben végez. A Társaság elsősorban az ún. humán intézmények szervezetfejlesztésével, emberi erőforrás gazdálkodásával foglalkozik, így nem lett hűtlen a közművelődési intézményekhez sem. Főállásban az Általános Vállalkozási Főiskola Magatartástudományi Tanszékének docense, ahol szervezetpszichológiát, vezetéselméletet, munkahelyi mentálhygiénét és szervezetfejlesztést tanít. Számos cikk, könyv szerzője és társszerzője, nemzetközi konferenciák előadója. A Magyar Mentálhygiénés Szövetség elnökségi tagja, a Szervezetfejlesztők Magyarországi Társaságának alapítója.

Győri Péter Az általános iskolát négy helyen végzi el és három évet nevelőintézetben tölt. Ezt követően szakmunkásképzőt, majd munka mellett szakközépiskolát végez. Jelentkezik az ELTE TTK-ra, ahol úgy találja, hogy a biológia-kémia tanári szaknak nem sok köze van az emberformálás megtanulásához, így két év után a bölcsészeten köt ki, ahol pedagógiai szakon végez.1978-82 között a Frankovics klubban dolgozik mint klubvezető. Deviáns, züllő, céltalan gyerekekkel kívánja elhitetni, hogy létezik egy másik, értékesebb, élhetőbb világ is. Közösségesdit játszanak, ahol a fiatalok veszik át a klub vezetését, a programok szervezését, a rendbontók megfegyelmezését. 1996-ban drámajáték-vezetői vizsgát tesz. 1999-2002 között Dr. Faragó Sándor éjféli ping-pong mozgalmában segédkezik Káposztásmegyeren és Óbudán, de ezt a formát a szervezők jószándéka ellenére kevésnek érzi a gyermekekben rejlő (szellemi) lehetőségek hasznosításához. 2003 decembere óta a Fóti Családsegítő Szolgálat külső munkatársaként dolgozik, ahol kamera és drámajáték segítségével fedezi fel a gyermekekkel azt, hogy miről szól a világmindenség és mi, emberek. 2005-ben elvégzi a MindLab – gondolkodásfejlesztés interaktív játék során c. programot.

255


SZAKMATÜKÖR 4.

Győrik Edit Képzettségek: 1978-83. ELTE Bölcsészettudományi Kar - népművelés-történelem szak 1985-86. Országos Közművelődési Központ - mentálhigiénés szakember 1985-89. Országos Közművelődési Intézet - Humanisztikus Pszichológiai Egyesülés humanisztikus csoporttréningek (co-counseling, tavistock, szervezetfejlesztés, önismeret) 1987-88. Országos Alkoholellenes Bizottság Drogprogramja - narkológiai szakasszisztens 1992. John Hopkins University Institute for Policy Studies, Third Sector Project menedzseri képességfejlesztő tréning nonprofit szervezetek vezetőinek 1998-99. Budapesti Műszaki Egyetem Pedagógia Tanszék - közoktatási vezető Munkahelyek: 1978-80. KIPSZER munkásszálló – klubvezető. Első tapasztalatok a devianciaproblémák és a hátrányos helyzet terén. 1983-88. Budapesti Művelődési Központ - népművelő, segítő. Előtéri program vezetése: 14-25 éves deviáns fiatalok gondozása, segítése. 1987-88. Budapesti Művelődési Központ - mentálhigiénés szaktanácsadó. Fővárosi művelődési intézmények mentálhigiénés tevékenységeinek szakmai felügyelete 1989-90. Belvárosi Ifjúsági Ház – népművelő. Az Ifjúsági Ház szakmai koncepciójának kialakítása, ezen belül a Belvárosi Tanoda Alapítvány működésének megszervezése. 1990-2001. Belvárosi Ifjúsági Ház - Belvárosi Tanoda Alapítvány szakmai vezető, segítő-oktató, 1997– főtanácsos esetkezelő, oktató, tereptanári és módszertani munka végzése; a Tanoda stábjának csoportvezetése, speciális terület: a szenvedélybetegek kezelése. 2002. Belvárosi Tanoda Alapítvány szakmai vezető Főbb kutatások, módszertani szakanyagok: 1983. Az ifjúság perspektívátlanságának okai - szakdolgozat, saját vizsgálat alapján. 1986. „Cél nélkül bejönni tilos!?” - elemző, összefoglaló módszertani anyag a Budapesti Művelődési Központ előtéri programjáról 1993. Egy deviáns gimnázium - első díjas pályamű a Művelődési- és Közoktatási Minisztérium pedagógiai pályázatán. 1994. A deviancia tehát létezik! - 3 éves képzési terv deviáns fiatalokkal foglalkozni kívánó pedagógusok számára (a Művelődési- és Közoktatási Minisztérium megrendelésére, társszerzőként). 1996. A segítő iskola - A Tanoda-módszer összefoglalását adó 9 szakmai-módszertani füzetből álló szakanyag, (írás, szerkesztés- a Soros Alapítvány támogatásával) 1998. a Belvárosi Tanoda Alapítványi Gimnázium szakmai, pedagógiai programja szakmai módszertani program 2000. Szenvedélybeteg diákok speciális tanítási-tanulási és gondozási programjának, módszertanának kimunkálása: a rehabilitáció és oktatás egységének lehetősége kutatási anyag 2002. Megálló - A BTA Megálló Csoport szakmai programja

Hevesi István 1972/1976. Veszprémi Vegyipari Egyetem – Vegyészmérnök. 1999/2000. ELTE Felsőfokú kulturális menedzser – másoddiploma. Munkahelyek: 1981-1983. Vasas Művészegyüttes és Ifjúsági ház: népművelő. Munkakörök: Kisklubok, körök, filmsorozatok felügyelete, Vasas Juniális szervezése. 1983-1993. Almássy Téri Szabadidő Központ: programszervező, művészeti és ismerettejesztési csoportvezető.

256


SZAKMATÜKÖR 4. Főbb működési területek: 1. amatőr pop-rock (Pop-tojás klubhálózat, Amatőrök Országos Rock találkozója – AORTA, Amatőr Rock Stúdió), különösen az alternatív rock és a kapcsolódó kortárs művészeti tevékenységek (CLUB 2000, CLUB MM, Visual Art Days, Film, videoklubok, Kortárs Művészeti Fórum) 2. folklórklubok, nagyrendezvények, táborok (TÉKA Táncház és Klub, nemzetiségi táncházak, TÉKA táborok, Motolla Kézműves Stúdió). E területeken módjában áll kreatív, innovatív, projektrendszerű működés megvalósítani, és szerepet játszani az akkoriban kibontakozó szponzorációs technikák kialakításában. 1998-2000. Almássy Téri Szabadidő Központ: Marketing és PR igazgató. Feladata egy ütőképes marketingcsapat megszervezése, felállítása, valamint az önkormányzati fenntartású közművelődési intézményekben szokatlan marketing és PR tevékenység megtervezése, működési feltételeinek megteremtése, amely az addigi szervezeti felállás és a hagyományos munkamegosztás teljes újragondolását feltételezte. 1992-től Transzkultúra (Kulturális Szolgáltató Betéti Társaság). Saját, egyszemélyes vállalkozás. Tevékenység: 1. Kulturális és egyéb (pl. vállalati) rendezvények, saját nagy projektek, fesztiválok szervezése, kivitelezése. 2. Kiadványok tervezése, nyomdai előkészítése és kivitelezése, reklámanyagok készítése, propaganda-reklámkampányok lebonyolítása, teljes körű arculattervezés. (Pl. Öt éven keresztül tervezte és készítette heti rendszerességgel a Budapest Film mozijainak /Corvin, Mamut/ hirdetéseit, műsorfüzetét, egyéb megjelenéseit médiákban, kültereken) 3. Webes megjelenés tervezése, webstratégia, internetes kommunikáció és PR- marketing tanácsadás, tervezés, megvalósítás. 4. Fundraising tanácsadás. Rendezvények, projektek finanszírozása mecénálási és szponzorációs úton (pályázatkészítés, szponzori ajánlatok készítése, médiatámogatók megkeresése, megnyerése).

Jellinek János Iskolai végzettségek: 1980-1983. Ho Shi Minh Tanárképző Főiskola: okleveles népművelő, pedagógia szakos tanár, 1993-1996. Eötvös Lóránd Tudományegyetem: kulturális menedzser. Szakmai tapasztalat: 1983-1983. Almássy téri Szabadidőközpont: népművelő, 1983-1998. Örmezei Közösségi Ház: igazgató, 1999-2002. MEGA Kft: Nyomdai, kulturális projektmenedzser, 2003-2005. Egyéni vállalkozó: nyomdai, kulturális projektmenedzser, 2005- Hatvan Városi Művelődési Központ és Könyvtár: igazgató, Közéleti tisztségek, civil aktivitások: 1994- Budapest XI. kerületi Önkormányzat: önkormányzati képviselő, elnök Információs Társadalom Bizottság. 1995- Civil Rádió: műsorvezető, szerkesztő.

Juhász László Alapdiplomája iparművész. Tanári diplomáit történelem, technika, fizika, rajz, művészettörténet, pedagógia, társadalom-pszichológia szakon szerezte, az ELTE Tanárképző Főiskoláján és az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Vezetéstudományok diplomáját a József Attila Tudományegyetemen szerezte.1977-től 1987-ig tervezőként az iparban dolgozott, 1987-től az oktatás különböző területein tanár, igazgatóhelyettes és igazgatói munkaköröket tölt be.

257


SZAKMATÜKÖR 4. 1999 óta vezeti az ESÉLY Kövessi Erzsébet Szakképző Iskolát. Ez alatt az idő alatt az iskola a piaci igényeknek megfelelő szakmai struktúrát és pedagógiai módszereket dolgozott ki. Tanulólétszámát megháromszorozta. Szakértőként részt vesz az Oktatási Minisztérium Szakiskolai Fejlesztési Programjában, az Országos Képzési Jegyzék megújításában, a Független Pedagógiai Intézetben. Cikkei jelentek meg a Szakoktatás, Szakképzés című újságokban és a Tanítani (Alternatív iskolai folyóirat) számaiban, illetve a Köznevelés című szakfolyóiratban. Szakmai munkásságát 2005. március 15-én a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével ismerték el.

Kaposvári Dénesné A népművelői pályát 1975-ben kezdte az akkor még 12000 fős építőipari nagyvállalat, a 43. sz. ÁÉV közművelődési előadója, majd csoportvezetőjeként. Munkája során több sikeres módszertani kísérletet végzett a munkahelyi közművelődésnek a gazdasági szervezetbe való integrálására. Tanított az ÉVM Vezető Továbbképzője által a közművelődési előadók részére szervezett képzéseken. 1980 - 2004 júniusáig dolgozott a Fővárosi Művelődési Házban. Tíz évig volt a Munkásművelődési, majd Munkahelyi Művelődés Módszertani Osztály munkatársa, majd osztályvezetője. Szervezte a munkahelyi népművelők, a Vállalati Művelődési Bizottsági titkárok, a munkásszállási népművelők továbbképzését, szakmai periodikák, kiadványok megjelentetésénél bábáskodott, konferenciákat, párbeszédeket szervezett a gazdaság és kultúra szereplői részére. A Szakszervezeti és Munkahelyi Művelődési Intézmények Egyesületének irodavezetését1999-ig látta el. A módszertan megszüntetését követően nyugdíjazásáig az intézmény főmunkatársként program- és reklámszervezéssel foglalkozott. Hat évig volt az MNE Munkahelyi Művelődés Szakmai Szervezetének titkára. Jelenleg ügyvezetője az 1996-ban alapított „Módszerész” Kulturális és Rendezvényszervező Betéti Társaságnak. 1998-tól vesz részt közművelődési szakértőként a NKÖM szakfelügyeleti munkájában. 1986-ban kitüntetéssel diplomázott az ELTE BTK Közművelődés szakán. Kitüntetései: „Szocialista Kultúráért” 1987, „Egyesületért” Plakett 1989, Miniszteri Dicséret 1992, Bessenyei díj 1997, Közösségi Művelődésért díj 1998.

Kelemen Árpád 1978 óta az Újpalotai Szabadidő Központ munkatársa, 1987-től az intézmény vezetője. Művelődésszervezőként végzett a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán, kulturális menedzser szakképesítést szerzett a KKDSZ Akadémián. Egyéb szaktanfolyamai: filmklub- és filmvita vezető, videofilm készítő. A lakótelepi közművelődésben eltöltött több mint két évtized alatt számos szakterülettel – propaganda, filmes programok, együttműködés a civil szervezetekkel, felnőttoktatás, Információs Iroda működtetése, nagyrendezvények szervezése – foglalkozott. Szerkesztőként és műsorvezetőként részt vett a XV. kerületi Közösségi TV munkájában. Több helytörténeti témájú filmet rendezett. Alapítója és felelős szerkesztője az Újpalota 2000. c. közéleti-kulturális folyóiratnak. Megalakulása óta munkatársa a Civil Rádiónak.

Kaposi László Tanulmányok: Gödöllői Agrártudományi Egyetem, 1976-1981. mezőgazdasági gépészmérnök Szent István Egyetem, 2001-2002. mérnöktanár Színház- és Filmművészeti Egyetem, 2002-2003. drámapedagógus Szakmai életút: 1983-1989. Gödöllői Művelődési Központ 1989-1992. Marczibányi Téri Művelődési Központ 1992-től Kerekasztal Társulás 258


SZAKMATÜKÖR 4. 1991-1994. Országos Diákszínjátszó Egyesület, elnök 1993-1996. A Színházi füzetek c. könyvsorozat sorozatszerkesztője, 1995-től Drámapedagógiai Magazin felelős szerkesztője, 1996-tól A dráma tanítása, sorozatszerkesztő, 2002-től Magyar Drámapedagógiai Társaság, elnök, 2001-2003. ASSITEJ, elnökségi tag, Főbb művek: Játékkönyv, Prométheusz, Edmund és Edgár (In: A dráma tanítása), Fehérlófia (in: Színház és dráma a tanításban), A lovagsereg éneke (Tankred Dorst: Merlin), Hősének (A nyugati világ bajnoka), A cigányok királya. Pályakép: A gyermekszínjátszástól indulva, annak tréningjeitől, a csoportmunkától megnyerve az évek során a diákszínjátszásig jut, majd később a felnőtt társulatvezetésig. Az alternatív színházzá válás sajátos módját, TIE társulat létrehozását választja. Davis 1991-es magyarországi kurzusa után visszatér a drámához. Szakmai hitvallása: a tanítási dráma módszereinek hazai adaptálása, alkalmazása és a színházi nevelés meghonosítása. 1993-tól könyvek, folyóiratok, oktatófilmek sorozatainak formájában próbálja ebbéli tudását mások számára is elérhetővé tenni.

Kiss Benedekné (Garai Etelka Katalin) népművelő, szociológus Tanulmányok: 1966. Szombathelyi Tanítóképző Intézet, népművelés-könyvtár, 1982. ELTE BTK szociológia. 1990. BMK Menedzserképző Munkahelyek, beosztások, munkaterületek: 1966-1974. Országos Piackutató Intézet munkatársaként könyvtárosi feladatok, részvétel kulturális fogyasztási szokások vizsgálatában 1974-1979. XI., majd XII. ker. Tanácsnál könyvtárügyi előadó, illetve népművelési csoportvezető 1979-1988. Budapesti Művelődési Központ főigazgató-helyetteseként szakmai területe a helyi, lakótelepi munka, különös tekintettel a gyermek és ifjúsági korosztályra 1988-2001. Belvárosi Ifjúsági Ház igazgatója, a kallódó fiatalokkal foglalkozó Belvárosi Tanoda Alapítvány megalapítója 2002-003. Nyugdíjas, egyéni vállalkozó a társadalmi kutatás-tervezés területén; (közművelődési szakértői feladatok ellátása, oktatás-képzés, kulturális szervező munka). Oktatási gyakorlat: 1980-1986 ELTE szociálpedagógiai műhely: gyakorlatvezető 1991-1998 BTA egyéni tagozatvezető, társadalomismeret tantárgy tanára 1998-2003 KKDSZ Akadémia és Műhely: közművelődési munka világa c. tantárgy oktatója Kutatási gyakorlat: 1982. Művelődési otthonok szervezetszociológiai elemzése (szakdolgozat) 1986. Művelődési otthonok tevékenységelemzése (Művelődéskutató Intézet) 1986 „Cél nélkül bejönni tilos?” (tanulmány Győrik Edittel –FSZEK) 1994. „Mohamed nem megy a hegyhez” (Soros Alapítvány) Kitüntetések: 1982. „Szocialista kultúráért” – a kelenföldi lakótelepi munkáért 1983. „Budapestért” emlékérem – a fiatalokkal való foglalkozásért 1998. „Belváros – Lipótváros Művelődéséért” 2001. „címzetes igazgató” cím (Belváros-Lipótváros Képviselőtestülete)

259


SZAKMATÜKÖR 4.

Kiss Gábor Közművelődési szakember. Öt éve dolgozik a közművelődési intézményhálózatban. Pályáját Szombathelyen, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban kezdte. Vas Megye Kulturális Weblapjának létrehozója, a megyei telematikai fejlesztések segítője. Részt vett a Magyar Művelődési Hálózat Információs Rendszere szakmai kialakításában, valamint a Szombathelyi kistérség vidékfejlesztési informatikai koncepciójának kidolgozásában. Jelenleg a Budapesti Művelődési Központ Információs Osztályának munkatársa. Az intézményben a közművelődési szakmai információszolgáltatás keretében szerkesztője a BMK e-Hírlevelének. Gazdája a „Kattints rá, Nagyi!” idősek internetoktatása programnak, valamint szerkesztője a Kirándul.hu portálnak.

Ligetfalvi György Érettségi után hét évig finommechanikai műszerészként dolgozik a Radelkis Szövetkezetnél. 1981-ben képesítés nélkül üzemi népművelő lesz az akkoriban virágzó, mára már megszűnt Gép – és Felvonószerelő Vállalatnál. Utána öt évig különböző politikai jellegű rendezvényeket szervez, miközben népművelői diplomát szerez. Ez idő alatt lesz az egyik tervezője és megvalósítója az első Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodának Óbudán. Később ilyen irodák budapesti, majd országos hálózatának kiépítésében vesz részt. 1990 után egy ideig a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Alapítványnál dolgozik, majd 1992-ben a Petőfi Csarnokhoz kerül, ahol jelenleg is dolgozik.

Martonosi György 1965 óta hivatásos zenészként dolgozik. 1966-tól rendszeresen vendégszerepel külföldön. Fontosabb állomások: Ausztrália, Adelaide Fesztivál, Spanyol Balett, Izraeli Balett Ázsiában. Skandináv országok, majd 1972-től NSZK, Svájc. A tanítást Németországban kezdi el. 1993-ban kapcsolódik be kerülete kulturális életébe, amikor megalapítja művészeti magániskoláját, és lehetőséget kap arra, hogy 1981 után ismét életre keltse a jazzklubot a Dózsa Művelődési központban. Ugyanebben az évben kéri fel a legnevesebb magyar zenei szaklap, a Zenészmagazin, hogy a dobokkal kapcsolatos szakmai rész vezetését vegye át. E lap mellett más szaklapokban is publikál. Két tankönyve, valamint egy oktató videója jelent meg, ez utóbbi egy sorozat része.1994 óta szervezi az országos zenei találkozókat a Dózsában, majd 2005-től bekapcsolódik a Dabasi Világzenei Fesztiválba, melyeken a hazai élgárda mellett számtalan világsztár is fellépett. A Rádió 17-ben évek óta vezet zenei műsort, amely a jazz népszerűsítését szolgálja. Jelenleg is három jazz-együttesben játszik, és rendszeresen tart kurzusokat.

Pordány Sarolta Tanár, közművelődési és felnőttoktatási szakember. 1977 óta dolgozik a közművelődési intézményhálózatban. A nyolcvanas években az ifjúsági klubmozgalom szakfelügyelője volt a Budapesti Művelődési Központban. 1989-ben alapítója és vezető tisztségviselője volt a Nyitott Képzések Egyesületnek, ahol számos közművelődési és felnőttképzési innovációs programot indított el és gondozott. 2000-től a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Közművelődési Főosztályán dolgozott, ahol a közművelődési statisztikai adatszolgáltatással és stratégiai tervezéssel foglalkozott. Jelenleg tudományos tanácsadóként dolgozik.

Pósfay Péter Népművelő-könyvtáros (1969), majd magyartanári diplomát (1976), később közösségfejlesztő oktató, kutató (2003) szakképzettséget szerez. 24 évig különböző intézményekben és a közigazgatásban dolgozik a közművelődés területén. 1993-tól humán központú településfejlesztéssel, közösségfejlesztéssel foglalkozik. Emellett óraadóként közösségfejlesztést, kommunikációt tanít,

260


SZAKMATÜKÖR 4. illetve önismereti, kommunikációs, prezentációs, tárgyalási készségfejlesztő programmal tréningcsoportokat vezet. Tanácsadóként elsősorban önkormányzatok és civil szervezetek munkáját segíti, valamint foglalkoztatási célú non-profit szervezetek projektjeit monitorozza. Tagja a Közösségfejlesztők Egyesületének, tanára a Civil Kollégiumnak, elnöke a Helyi Nyilvánosságért Egyesületnek és ügyvezetője az 1995-ben alapított Közösségszolgálat BT-nek, jelenlegi munkahelyének.

Szabó András Népművelő és pedagógus végzettséggel rendelkezik. A hetvenes évek közepén, még ifjúsági klubosként, a Kozák téri Ifjúsági Házban kezd önállóan foglalkozni a nehéz körülmények között felnőtté váló fiatalokkal. Az ifjúsággal kapcsolatban, azóta is különféle szinteken és munkakörökben ( a ’80-as években pl. az akkor induló Almássy tári Szabadidőközpontban), folyamatosan sokféle feladatot vállal. A felnőtté válás problémáinak mérséklésére, illetőleg megelőzésére az érintett fiatalok önkéntes közreműködésével immár tizennegyedik esztendeje létrehozta a Kapocs Ifjúsági Önsegítő Szolgálatot, amelyet jelenleg is irányít.

Szabó György A József Attila Gimnázium befejeztével a Marx Károly Közgazdasági Egyetem hallgatója lett. Az egyetemi évek során lehetősége nyílik bekapcsolódni az akkoriban legendásnak tartott KÖZGÁZ Klub munkájába, ahol önkéntesként tevékenykedik. Ekkor ismeri meg a szervezői munka szépségeit, ami élete meghatározójává vált. Az egyetemen angol nyelvből szigorlatozik, ami középfokú nyelvvizsgának felel meg. 1983-ban diplomázik. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 1996ban megszerezi a felsőfokú kulturális menedzser szakképesítést. Az egyetem befejezése után a Magyar Televízió Híradójánál dolgozik majdnem fél évet. 1984–85. között az Ifjúsági Rendező Irodánál kap állást. Ezzel párhuzamosan fél évig a Közgáz Klub vezetője az épület bezárásáig. 1985-től az akkoriban megnyíló Petőfi Csarnok művészeti programjának szervezője lesz. Az itt eltöltött évek során a hazai kortárs tánc területén nemzetközileg is jelentős eredményeket ér el. 1992-ben megalapítja a Műhely Alapítványt. 1997-ben elnyeri a Fiatal Művészek Klubja igazgatói pályázatát. 1998-tól nevezik ki a Trafó Kortárs Művészetek Háza igazgatójává. Számos magyar és nemzetközi szakmai szervezet tagja. Számtalan szakmai úton járt Európában és Észak-Amerikában. Publikált itthon (Ellenfény) és Franciaországban (Bagnolet-könyv). Szakmai előadásokat tartott a hazai előadóművészet helyzetéről Philadelphiában, New Yorkban, Hamburgban, Párizsban, Prágában stb. Alkalmanként tanított az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán és a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen.

Szabó Judit Nikoletta Iskolai végzettségek: Első végzettségként marketing – reklámszervező, kiállításszervező részképzés végeztével kortárs művészeti menedzserasszisztens oklevelet szerez. Ezt követően elvégzi a Kulturális szakember, művészeti szolgáltatásszervező szakokat a CASUS Kortárs Művészeti Managerképző Kollégiumban, majd a magyar-esztétika szakot a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán. Ösztöndíjak: Bursa Hungarica – 2001. PPKE-BTK kiemelt tanulmányi ösztöndíja – 1999-2001. Munkahelyek és munkakörök: 1999-2000. EuroStudent Felvételi Előkészítő Hallgatói Oktatócsoport szervező főmunkatárs és tanár 261


SZAKMATÜKÖR 4. 2000. Piliscsabai Faluház - művelődésszervező, projektfelelős 2001-2002.Heti Válasz - recenzens 2001- Budapesti Művelődési Központ Információs osztály információs munkatárs, internetes kiadványszerkesztő "Kaleidoskop - a kultúra nézőpontja" című webmagazin – főszerkesztő, cikkszerző, a honlap rádiós műsorának egyik műsorvezetője A Budapesti Kulturális Szaknévsor angol változatának elkészítése és rendszeres frissítése A Budapesti Kulturális Szaknévsor "Hírvilág" rovata - ötletgazda és szerkesztő, a szaknévsor Hírlevele - szerkesztő BMK honlap "Programajánló" oldala – szerkesztő Ismeretterjesztő Adatbázis - szerkesztő a virtuális galériák találkozója 2002., 2003. - főszervező Bikás-dombi Őszköszöntő Fesztivál – ötletgazda és szervező

Szabóné Susa Ágnes Képzettségek: Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar: biológia szakos középiskolai tanár.1980 Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar: népművelő. 1998. Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar: felsőfokú kulturális menedzser Munkahelyek: 1979-88. Budapesti Művelődési Központ szakkör és tanfolyamszervezés /1980-88. GYES/ 1988-2000. Egry József Angoltagozatos Általános Iskola, József Attila Gimnázium és Általános Iskola, Lágymányosi Általános Iskola (összevonásokkal és szerkezetváltásokkal ez ugyanaz a munkahely.) Munkakörök: napközivezető, biológiatanár, igazgatóhelyettes, majd osztályfőnöki munkaközösség vezető és környezeti nevelési témában fejlesztési csoportvezető. Tantervfejlesztés. Ugyanott szabadidős táborozás szervezése: természetvédelmi, vándor, kerékpáros, evezős, lovas táborok. 2001-2003. Budapesti Művelődési Központ képzésfejlesztés, akkreditációs anyagok készítése, kiadványszerkesztés: felnőttoktatási, rekreációs ill. környezetkultúra témákban. Rekreációs képzésfejlesztés. „Zöld könyv - Budapest természeti környezete, mint közművelődési színtér” kiadvány szerkesztés. KORLÁT honlap tervezés, összeállítás, szervezés. 2004- Igazságügyi Minisztérium Pártfogó Felügyelet. További főbb publikációk: Magyarország nemzeti parkjai I. II. multimédiás CD-ROM elkészítése./ Oktatási segédanyaggá nyilvánították. A 2002-ben rendezett „e-Fesztiválon harmadik helyezést nyert el. Fűvészkert - multimédiás CDROM tervezés, összeállítás, menedzselés.

Szalkai Lajos Iskolai végzettség: Tanítóképző Főiskola, Debrecen, 1980: közművelődés-rajz. Eddig végzett tevékenységek: kulturális nevelőtanár szakmunkásképzőben, idegenvezető, felnőttoktatás tanulmányozása Németországban és Ausztriában. Művelődési Központ Hajdúböszörmény: nyelvoktatás szervezése. Hajdúsági Népfőiskola: regionális kultúrális és képzési programok irányítása (Hajdúság-Partium) Budapesten: "Forró Pontok" - Fiatalok az utcán: programvezető. Jelenleg:

262


SZAKMATÜKÖR 4. Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Ház: nemzetközi ifjúsági cserekapcsolatok, önkéntes szolgálat, néptánccsoportok-táncházak, nagyrendezvények területeinek szervezése, irányítása.

Zsoldos Vanda Végzettségek: Tanárképző Főiskola, MÚOSZ tanfolyam, Videó-műsorkészítő B kategória Munkahelyek, munkakörök, feladatok: 1977. Józsefvárosi Művelődési Ház - népművelő 1977-1980. ELTE Hálózati és Módszertani Csoport szervezési előadó. Szakmai területe koordináció és szervezés az egyetemi karok (BTK, TTK között). 1980-1984. PIMK Fővárosi Felnőttnevelési Stúdió – szakalkalmazott. Ekkor ismerkedik meg a videózással és a filmkészítéssel, fekete-fehér oktató videofilmeket készít. 1984-1985. Budapesti Kongresszusi Központ - művészeti előadó. Itt a „nyitó csapat” tagjaként feladata a szervezeti struktúra kialakítása, az intézmény feladatainak meghatározása és a működés beindítása. 1985-1997. Kőbányai Közösségi Televízió - stúdióvezető-főszerkesztő az intézmény megalakulásától jogutód nélküli megszűnéséig. Itt szerez gyakorlatot az elektronikus újságírásban, riport és interjú készítésben, szerkesztésben, referencia-, reklám -, portré-, dokumentumfilm gyártásban, valamint az intézmény vezetésben. 1991-1996. HTV 30 Kft. - ügyvezető igazgató a megalakulástól a cég jogutód nélküli megszűnéséig. Ez 32 önkormányzat által fenntartott helyi televízió műsorellátását és a műsorokhoz kapcsolódó reklámidő értékesítését jelentő feladat. 1997-ben, amikor közalkalmazotti munkaviszonya a céggel együtt (KKTV) megszűnik, kiváltja a vállalkozói igazolványt, azóta egyéni vállalkozóként dolgozik. 1998-2002. Számos médiakísérletben és frekvenciapályázatban vesz részt. Ezzel párhuzamosan pr. referense a Budaörsi Játékszínnek és munkatársa (jelenleg is) a Rátkai Márton Klub kulturális egyesületnek, továbbá tanulmányokat ír és rövid ideig rádiózik. 2002-2005. Premis Kft-ben szaktanácsadó, majd az IT magazinnál újságíró és médiatanácsadó. Egyéb tevékenységek, alkotások: Alapítója a Helyi Televíziók Országos Egyesületének, a MÚOSZ Helyi Televíziós Szakosztálynak, a Videós Diákok Országos Egyesületének. 1988. óta tagja a Magyar Újságírók Országos Szövetségének, ezen belül 2 évig a MÚOSZ Etikai Bizottságának 1991-1996. A művelődési és az igazságügyi miniszterek felkérésére a helyi televíziók képviseletében részt vesz a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. Törvény előkészítését végző munkacsoportban. „SZENTI” c. Szentandrássy István festőművészről készült portréfilmje az Országos Videószemlén Nagydíjat nyert „Stációk” c. Péli Tamás festőművészről készült portréfilmje a Képzőművészeti Filmfesztiválon Közönségdíjat nyert 1986-ban a Szent László Gimnáziumban tömegkommunikációs fakultációt indít kísérleti jelleggel, melynek azóta az Oktatási Minisztérium elfogadta a tanmenetét, és érettségi válaszható tantárgy lett. (Az országban csak itt folyik ilyen típusú középszintű tömegkommunikációs képzés.)

263


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.