pentagram magazin 2010 05-06 by boldogpeace by Boldog Peace

Az Arany Rózsakereszt Nemzetközi Szellemi Iskolájának, a Lectorium Rosicrucianumnak a folyóirata Ez a folyóirat az Olvasó figyelmét az új korszakra hívja fel, mely az emberiség számára elkezdődött. A pentagram, az ötszög minden időkben az újjászü letett ember, az új ember jelképe volt. Ugyanakkor a mindenséget és ennek örök alakulását is jelképezi, amelyben Isten terve megnyilvánul. Egy jelképnek azonban csak akkor van értelme, ha az életben megvalósítják. Ha az ember az ő mikrokoz moszában, az ő kis világában valóra váltotta a pentagramot, akkor legyőzte a halált és be járta a transzfiguráció ösvényét. Olvasóit ez a folyó irat erre a szellemi forradalomra akarja felszólítani, amelynek az emberben kell lejátszódnia.

Pentagram

Mily gyakran is sóhajtozunk, amikor a rohanó élet elnyeléssel fenyeget minket: „Nem élek, hanem él nek velem!" Az első cikkben a gnosztikus Jan van Rijckenborgh (1898-1968) megmutatja nekünk, hogy az eonok éltetnek minket. Tizenkét erő-összpontosulásról van szó, amelyek a múltból származnak ugyan, de egyáltalán nem tűntek el, és nem is akar nak eltűnni. Szüntelenül foglalkoztatnak minket. A szerző a tőlük való megszabadulás egyetlen lehető ségére helyezi a hangsúlyt: úgy, ahogy az azonos című evangéliumban Pistis Sophia megy fel a „ti zenharmadik eonba", ebbe a különleges, tiszta mág neses térbe. Ez a teozófus és gnosztikus George Meadhez (18631933) vezet bennünket, aki többek között lefordította a Pistis Sophia evangéliumát. A következő három cik ket abból a szimpóziumból vettük, amelyet 2009. no vember 28-án tartottak a Renova Konferenciahelyen A csend hangja címmel. Ezt George Meadnek, Blavatsky asszonynak és az ő gyöngyszemnek nevezett A csend hangja című kis könyvének szentelték. Az előadások előtt „a világirodalomból vett csend-szöve gek" hangzottak el, amelyekből néhányat ebbe a ki adásba is felvettünk. Miután megtapasztaltunk valamit a csendből, az utolsó cikk, a „Te istened - én istenem" a rózsakereszt temp lomában történő elmélyüléshez vezet minket. „Az egyet sohasem ismerik fel; csak a sokféleségből ve zethető le. Mégis valóságosabb, mint a sokféleség." A szerkesztőség reméli, hogy e kiadás sokféleségé ből megértik az egyetlen üzenetet: „Törekedj, ó lélek, valódi bepillantáshoz jutni megnyilvánulás révén, és megismerni a dolgok lényegét [...] És tudd, ó lélek, [...] ezen a világon nem maradhatsz, ebből semmit sem vihetsz magaddal. [...] Ragadd meg tehát az egyszerűség ismeretét, és a sokrétűséget hagyd el." (Hermész Triszmegisztosz, A lélek okulására,

fejezet,

1997)

A tizenharmadik eon

rendkívüli hatalma Jan van Rijckenborgh írása alapján

együk fel, hogy elképzelünk magunk nak egy bizonyos képet. Évekig fog lalkozunk vele, gyermekeinkre is át ruházzuk, és mindenkinek tovább adjuk, aki velünk akar tartani. Művészeink leraj zolják, megfestik, kőbe vésik, költőink megéneklik. így keletkezik az asztrális te rületeken egy eon. Emberi vágyakozások és gondolatok szüntelen áramlatainak a ki vetítései ezek, amelyek végül annyira élni kezdenek, hogy az emberiségen eluralkod nak, és az embert leigázzák. Ezek az egyre erősödő eonok, amelyeket az emberiség szüntelenül táplál, minden gnosztikus hajlamú embert megrabolnak, mindenkinek a világosság-erejét elveszik, aki belép az asztrális területre. Ez általában akkor történik meg, amikor testét éjjel az alvásra és a nyugalomra bízza. Ez a tény fontos következményeket von maga után minden komolyan törekvő tanu ló számára, többek között annak szükség szerűségét, hogy kivonja magát a halálter mészet asztrális területéből. Ha megállapítjuk, hogy éjszakánként oda kerülve minden alkalommal e térség rend kívül veszélyes befolyásának esünk áldo zatul, (lásd még: Pentagram 2010/2) akkor kézenfekvő a kérdés, hogy milyen módon tudunk megszabadulni tőle? Hogyan tu dunk védekezni e befolyások ellen? A Pistis Sophia evangéliuma, A megváltó könyvei, elbeszélő stílusával ezt úgy ábrá zolja, hogy Jézus, az Úr, feltámadása után,

az eredeti misztériumok csodálatos fényé be öltözve, alulról felfelé, végigvonul uni verzumunk valamennyi szféráján és tarto mányán. Eközben minden archon és eon e természet hatalmi elvei és hatalmi kon centrációi - erejének egyharmadát elveszi. Ezáltal az archonoknak és eonoknak az agy mágneses rendszerére kifejtett befolyá sai fokozatosan csökkennek, és egy adott pillanatban teljesen megszűnnek. A MÚLT FOLYAMATOSAN BESZÉL BENNÜNK Mikrokozmoszokként a bukás pirkadata óta rendkívül hosszú múltat tudhatunk ma gunk mögött. E múlt története belevésődött aurikus lényünk mágneses rendszerébe. A múlt összege agyunk mágneses rendszerén keresztül beszél hozzánk. Össze vagyunk kapcsolódva azzal az évmilliárdokat átöle lő múlttal, melyet saját mikrokozmoszunk épített fel és tartott életben. Ezért magától értetődő, hogy e természet archonjai és eonjai időről-időre hangot kapnak ben nünk. És sokan közülük még jelen pillanat ban is dominálnak a lényünkben. Biológiai-intellektuális lényünk - termé szetállapotunk - teljes mértékben azoktól függ. Meghatározzák pillanatnyi értelmi tartásunkat és kulturális állapotunkat. Be folyásuk kiterjed a művészetre, a tudo mányra és vallásra éppen úgy, mint a társa dalmi viselkedésmódokra és politikai, szo-

A közönséges élet asztrális területei tele vannak az úgynevezett eonok szentségtelen erőivel, melyeket természeti erőknek nevezhetünk. Az eon szó „idők folyását, korsza kot, mérhetetlen időszakokat" jelent. E fogalom segítségével megértjük, hogy mik az eonok az asztrális szférával kapcsolatban. Az eonok olyan asztrá lis erők, asztrális hatások, amelyek hosszú idők folyamán képződ tek és nagyon hatalmasak lettek: például olyan emberi vágyak és gondolatok vetületei, amelyeket hosszú időkön át tápláltak, míg vé gül az asztrális szférában életre keltek. Az ősi gnosztikus iratokban az eonokat tizenkét csoportba sorolták.

Egy eon keletkezése Goethe szerint Hans Christoph Binswanger Pénz és má gia című könyvében a modern gazdaságot Goethe Faust]a alapján elemezte. Goethe (1749-1832) tragédiájához a 16. századi alkimista, Faust alakját vette alapul, aki lel két eladta az ördögnek, hogy hatalomra és élvezetekre tegyen szert. Goethe hatalmas és előrelátó szelleme fel ismerte, hogy a fejlődő gazdaságban mi lyen kihívások és veszélyek rejlenek. Drá májában Faust képviseli a boldogságot és beteljesedést kereső embert. Azonban ezeket az értékeket nem találja meg sem miben, amit Mefisztó, a lelkéért cserébe felajánlott neki. Sem Margit iránti szerelmé ben, bármennyire érzéki és vágyakhoz bi lincselő volt is, sem a szellemek mitikus bi rodalmában tett utazása során. Élete végén Faust jogot nyer a császártól arra, hogy a tengerből, gát emelésével, egy darabka földet nyerhessen. A gazdasá gilag hasznosítható földterület kialakítása az idős házaspár, Philemon és Baucis ká rára történik, akiknek házacskáját gátlásta lanul feláldozzák a földnyerő projekt érdekében. „Az agg pár könnyű véget ért, rémületében elalélt" (Kálnoky László) adják hírül sorsukat. Azonban abban a pillanatban, amikor Fa ust úgy véli, hogy elérte legnagyobb célját, megvakul. A munkások ásójának zaját hallva azt hiszi, egyre újabb földterületeket nyernek. Való jában azonban csak az ő sírját ássák. Hogy Mefisztó mégsem tudja megszerezni Faust lelkét, az Goethe optimista emberké pére vezethető vissza. A Gonoszt azon erő dinamikus részének tekintette, mely örökké jót hoz létre. Amikor Faust, Mefisztóval va ló első találkozásakor megkérdezi, hogy ki

ciális és gazdasági törekvésekre is. Még karakterünket is, biológiai ösztöneinket és igényeinket, akarat-megnyilvánulásainkat, tehát egész viselkedésünket az archonok és eonok irányítják és határozzák meg, úgy hogy nem csak azt állapíthatjuk meg, hogy: „A természetből valók vagyunk", hanem pontosabban azt kell mondanunk: „E természet eonjaiból valók vagyunk". SAJÁT ISTENEKET TEREMTÜNK MAGUNKNAK Ezért még egyszer feltesszük a kérdést: „Kik és mik azok az archonok és az eonok, ahogyan a gnosztikus filozófia ne vezi őket?" Ezek nem mások, mint az eb ben a világban fellépő hatalmi elvek és összpontosulások, meghatározott elektro mágneses feszültségek és viszonyok. Eh hez a következő példát fűzhetjük hozzá szemléltetésképpen: Képzelje el, hogy egy lakatlan és barátság talan szigeten találja magát. Sem szállásle hetősége, sem ruhája sem pedig tüze nin csen. Ön csupán egy biológiai tudattal ren delkező biológiai lény, aki csak annak van a tudatában, hogy létezik. Az Önt körülve vő világ hideg, kemény, ellenséges és ke gyetlen. Ezért bevetésre kerül az önfenn tartása, a létért való harca. Ez elkerülhetet len, ez a természet alaptörvénye. Ezen az alapvető kiindulóponton lassan ként kifejlődik az értelmi tudat. A folya-

ő, az így válaszol neki: „Az erő része, mely örökké rosszra tör, s örökké jót mivel. [...] Én részből rész vagyok, mely egy volt va laha, a Sötét része, mely a Fényt szüle vala." (Jékely Zoltán) mat egy emlékezet megjelenésével kezdő dik, melyben a létért folytatott küzdelem során átélt negatív élmények tárolódnak azzal a szándékkal, hogy az így rögzített tapasztalatok felépítsék a gondolkodást, mellyel a létért folytatott küzdelem nega tív következményeit pozitívvá lehet átala kítani. Minden ember pozitív eredményekre tö rekszik ebben a természetben. Ez pedig, a biológiai igényein alapulva, elsősorban agytevékenységet jelent. Az ember egy ter vet gondol ki magának, mellyel önfenntar tását megvalósíthatja. Ha egy mentális koncepció sikerrel járt, és tovább dolgozik rajta, akkor az a lélegzőterében növekedni kezd, és egy adott pillanatban uralkodni fog fölötte. A terve eltölti őt. Ily módon egy kis archont, egy természet istent teremtett meg. Az elektromágneses természetterület sugarai egy meghatározott képlet szerint speciális elektromágneses elvvé transzformálódtak, mely egy mikro kozmoszban lakozik. Az egyéni természet isten megszületett! Ha az önfenntartás tervébe egyre több em bert vonnak bele, közösen egy hatalmas természetistent hoznak létre. Ekkor egy hatalmas, speciális elektromágneses mező keletkezik, melynek ereje lényegesen meg haladja egy egyéni archon erejét. A na gyobb erővel pedig részben megvalósulhat az önfenntartás terve. A siker dicsőségét a természetistennek tulajdonítják, a terven

Faust lelkét végül magasabb erők mentik meg, amit Goethe a következő szavakkal magyaráz: „Ki holtig küzdve fáradoz, az megváltást remélhet." (Kálnoky László) Binswangernek a tragédiáról alkotott felfo gása lebilincselő. Arra a jelenetre is kitér többek között, mely a Faust II. részének el ső felvonásában a császári Pfalzban ját szódik, és különféle pénzszerzési lehető ségekkel foglalkozik. A tönkrement császár új gazdasági eszközökkel való ellátása ér dekében Mefisztó, az ördög a császár kéz jelével ellátott papírpénzt nyomat. A zálo got a császári birodalom földjében rejlő ter mészeti kincsek képezik. így válik valami a papír - aminek nincs saját értéke, fizeté si eszközzé, a gazdaság felpezsdítőjévé. Binswanger ezt így fejezte ki: „A modern tudomány, melyben a papírpénz létrehozá sa központi szerepet játszik, az alkímia folytatása más eszközökkel." Könyve a közelmúltban Pénz és mágia címmel új kiadásban jelent meg, és azzal a mondattal kezdődik, hogy mindenekelőtt a Faust II. részének van „felfoghatatlan aktu alitása". Goethe a 19. század elején előre látta azt, amiről jelen pillanatban valamenynyien meg vagyunk győződve: a gazdasá gi növekedés az emberiség külső fejlődé sének legfontosabb fokmérője. „Goethe mesterműve, különösen a hitelválságok korában, kulcsfontosságú szövegnek szá mít" - teszi hozzá magyarázatképpen Binswanger.

Van-e akkor az emberiségnek választási lehetősége? Hát nem mindenki az archonokat és az eonokat élteti?

pedig három különféle módon dolgoznak tovább: - Kialakul az archon kultusza. - Vallásos művészet bontakozik ki a kul tusz támogatására. - Létrejön egy tudomány, hogy javítson a még nem kielégítő eredményeken. Tovább foglalkoznak tehát a terv tökélete sítésén, így világosan megmutatkozik, hogy a művészet, a tudomány és a vallás hogyan fejlődik ki az elsődleges, biológiai önfenntartásból. Az, hogy egy ember vallá sos értelemben hívő vagy hitetlen, az arc honok szempontjából nem játszik fontos szerepet. Az egyik ehhez az archonhoz tar tozik, a másik egy másikhoz. Mindenki a sajátjában hisz. AZ ARCHONOK VISELKEDÉSE Az archonok az elnyert dinamikus, mentá lis táplálékok következtében gyorsan növe kednek. Van egy természettudományos tör vény: A hasonló a hasonlót vonzza, még akkor is, ha harcolnak egymás ellen. Az elektromágneses koncepciók, ha rezgésük megegyezik, egy magasabb szinten össze kapcsolódnak. A hatalom elvei erőösszpontosulásokká állnak össze. Ez azt jelenti, hogy az archonok eonokká kapcsolódnak. Az eonok azonos rezgésű archonok felhői. És ha egy archont, bolygói szinten, termé szetistennek tekintünk, akkor világos, hogy

az eon egy univerzális formátumú termé szetisten, egy interkozmikus isten. így el képzelhetjük a következőket: Ha egy em beriségkorszak elég hosszú ideig eltart, ak kor végezetül alulról, a biológiai ösztönök ből, hajlamokból és szükségekből az uni verzum erőkkel telítődik, mellyel egy ha talmas ellentermészet jön létre. Ellentermészet? Igen, mert ezek az archo nok és eonok bizonyítják az emberiség ret tenetes szenvedését és alapvetően nyomo rúságos állapotát. Van-e akkor az emberiségnek választási le hetősége? Hát nem mindenki az archono kat és az eonokat élteti? Mérlegeljük e probléma megoldását. Két lehetőség kínálkozik: egy negatív és egy pozitív. E dialektikus természetben léteznek olyan alapvető, elektromágneses sugárcsoportok, melyek meghatározott rendszerességgel keringenek és fejtik ki hatásaikat. Azon ban az archonok és eonok életre kelése miatt ezek a sugárzások és befolyásaik ki zökkennek pályáikról és szétszóródnak. Az emberiség által okozott elektromágne ses transzformációk diszharmonikus álla potba hozzák a dialektikus életterületet, ami szüntelenül bebizonyosodik. Az em berek által teremtett istenek tehát egyfajta, meglehetősen kétséges „segítséget" nyúj tanak nekik. Mivel az emberi terveket mindig csak rész ben lehet megvalósítani, érthető, hogy az

archonok és eonok gondozása folytatódik, folytatódnia kell. A kultúra szakadatlan fej lődése miatt a mágneses alaptérrel fennálló diszharmónia szükségszerűen növekszik. Ez az állapot egy bizonyos határig folyta tódik, és krízishelyzet lép fel. Az alapvető mágneses terület az egész vi lágegyetemmel összefügg. És mivel ez erösebb, mint az eonok összegyúrt felhői, az egyetemes erők, a krízispont elérésekor, többé nem a transzformáció útján az eonikus erőkbe folynak bele, hanem ennek a fordítottja történik: egy hatalmas meg tisztító folyamat veszi kezdetét. Ez periodikusan ismétlődik. így gyengítik az eonok erejét, melyektől - ahogyan ezt a Pistis Sophiában olvashatjuk - elveszik erejük egyharmadát. Ez többek között azt jelenti, hogy a földi mágneses rendszert el választják archonjaitól és eonjaitól. Ekkor már nem fejthetnek ki erőt az emberben, és az ember sem általuk. Most talán azt gon dolják: „De hát ez p o m p á s ! " Azonban vane ebben a helyzetben valamink, amivel ezeket az erőket helyettesíthetnénk? Ha az eonok műve megsemmisül, az emberiség nek vissza kell térnie a dialektika eredeti, biológiai kezdeteihez. Az alapvető erőkkel való harmónia újra helyreáll, és az ember olyan lesz, mint korábban, mert a mester séges kultúra lehullik róla. Csak a mezte len, biológiai ember marad meg, a civilizá ció megsemmisül.

VAN KIÜT Ez a visszatérés végtelenül drámai. Az em ber egy határba ütközik, majd visszatér a kiindulópontjához. Számos istent alkotott, és mialatt megteremtette és szolgálta őket, tudtán kívül, egyúttal a halálukat is előké szítette. Ha el akarjuk kerülni ezt a sorsot, melyet mikrokozmoszokként már annyiszor meg-

„A ti aranyatok nem a mi aranyunk" A monda szerint Faust alkimista volt. Goe the a modern gazdaságot, melyben a pa pírpénz-teremtés központi szerepet játszik, az alkímia más eszközökkel gyakorolt foly tatásának tekintette. A papírpénz nyomá sának bizonyos mágikus karaktere van. Binswanger ehhez a következőket fűzte hozzá: „A mágia jellemzője, hogy valami könnyedén, minden erőfeszítés nélkül megtörténik, mégpedig gyorsan és korlát lanul. Gondoljanak csak a bűvészre, aki egyetlen kézmozdulattal egy majdhogy nem végtelen kendőt húz elő a kabátujjából. A modern gazdaságban ahelyett, hogy az ólmot arannyá változtatnák, a papírból pénzt készítenek. Ez a papírpénz-teremtés a modern gazdaságban természetes hatá rok nélküli értékteremtésbe megy át." Ezt ábrázolja Goethe Mefisztó alakján ke resztül, aki elülteti Faust fejében azt a gon dolatot, hogy a császárt kézjegyével ellá tott papírpénz nyomtatására beszélje rá. Mefisztó, mint „az erő része, mely örökké rosszra tör", arra számít, hogy abból majd infláció és káosz keletkezik. Faust azonban többek között arra fordítja az összeget, hogy új földterületeket nyerjen, és ezáltal ösztönözze a gazdaságot. Ily módon Mefisztónak csalódnia kell elvárásaiban, és „az erő része, mely örökké rosszra tör" most bizonyos mértékben újra - „a jót miveli". Aki újonnan teremtett pénzt fektet be, valójában értékekre váltja azt. Ez az infláció alternatívája. Faust álma látszólag folytatódhat, és dialektikus létünket tükrözi. A Faustban a császár a bankjegyek kiadá sának és így a papírpénz teremtésének privilégiumát a bankokra ruházza át. Ez pedig napjainkban is így történik. Korunk ban a bankok rendelkeznek a „Giropénz"

tapasztaltunk, akkor a másik út felé kell fordulnunk, a tizenharmadik eon útjához. A tizenharmadik eon az egyetlen, amely a krízis óráiban és a változás elkerülhetet len pillanataiban nem veszít az erejéből, állapítják meg a „Pistis Sophia evangéliu mában". Ezért kizárólag a tizenharmadik eon, és mindazok, akik annak rendszeré hez tartoznak, folytathatják kulturális fej lődésüket. A Pistis Sophiában sok szó esik a szférák ról. Az archonok és eonok szférái ugyan szintén a természeti erőkhöz tartoznak, azonban, mint már említettük, nem lehet őket a dialektikus univerzum alapvető jel legéből megmagyarázni, habár annak tör vényei segítségével jönnek létre és lesznek hatékonyak. Az archonokat és eonokat az emberiség által előállított elektromágneses transzformátoroknak tekinthetjük. A dia lektikus természet áramlatait mintegy kényszerítik, hogy hagyják magukat transzformálni, irányítani és megváltoztat ni általuk. Az univerzumban így egy tökéletesen ter mészetes és periodikus konfliktus bontako zik ki. Amint az archonok és eonok hatal ma egy bizonyos határt átlép, interkozmikus változás keletkezik, hogy újra helyre állítsa az egész makrokozmoszt érintő megzavart egyensúlyt. Egy ilyen konfliktus egyik következmé nye, hogy elrabolják az archonok és eonok erejének egyharmadát. Ezzel azt akarják

(a hitelpénz) forgatásának engedélyével. Az állam támogatja ezt az által, hogy a fik tív pénzt bárki készpénzre válthatja át. Goethe a következő kijelentést adja Faust szájába: „Hatalmat szerzek, földeket" (Kálnoky László). A hitelpénz tulajdonná, realitássá válhat.

elérni, hogy az emberiség, valamint az arc honok és eonok közötti kapcsolatok meg szakadjanak. Egy, az emberiség számára tökéletesen idegen, teljesen más hullám hosszú és feszültségű mágneses rezgés megszünteti az agy mágneses rendszerei nek egyrészről az aurikus lénnyel, más részről pedig a természetistenekkel való évezredes kapcsolatait. Az emberiség ezáltal elválik mentális te remtményeitől. A kultúra emelkedő vonala hanyatlássá változik. Az eonok műve, va gyis az emberiség kultúrája, feloszlik, az emberiség pedig visszatér eredeti kezdeté hez. Mindez emlékezetvesztéssel is jár, hi szen az aurikus lényben és a személyiség ben lévő mágneses pontok egész hálózata kialszik. Az ember újra az egykori elő-emberré válik. Az egész folyamat addig tart, míg el nem ér egy biológiai minimumot. Univerzu munk, természetrendünk ekkor megtisztul az archonoktól és eonoktól. Egy bizonyos pillanatban pedig egy új kulturális fejlődés veszi kezdetét. A kerék új fordulatot tesz felfelé, hogy egy napon újra lefelé indul jon. Hányszor élte már át mindezt az em ber mikrokozmoszként? A TIZENHARMADIK EON LÉNYE Az emberiségnek egy bizonyos része ezzel szemben létrehozott egy tizenharmadik eont. Ennek megértése érdekében képzel

Az ember a teremtés urává emelte magát. A természet fölötti uralmához a természet erőkön való uralkodás is hozzátartozik. Fa ust arról álmodozik, hogy az árapály erejét örök, korlátlan és végtelen energiaforrás ként hasznosíthatja. Úgy véli ugyanis, hogy aki képes a természeterőkön uralkodni, az „értékeket" teremthet anélkül, hogy meg kellene értük dolgoznia. Örökké továbbél het ebben a természetben. Faust Mefisztóval kötött eredeti fogadása kor az időt tette meg tétnek. Szívesen elve szítené „saját idejét", ha valaha, a legmagasságosabb pillanatban kimondhatná: „Oly szép vagy, ó maradj, ne menj!" (Jékely Zoltán) Mert meg van győződve arról, hogy Mefisztó semmit sem nyújthat neki, ami va laha e szavak kimondására ösztönözné őt. Amikor azonban úgy tűnik, hogy ez mégis sikerül neki, mert Faust úgy véli, uralkod hat a természeterőkön, és a következőket mondja: „E boldogság sejtelme elragad, s már üdvözít a legszebb pillanat" (Kálnoky László) üt az utolsó órája, és holtan esik össze. A természeten való uralkodás a környezet szétrombolásához vezet. Ez az érem má sik oldala. Goethe ezt Philemon és Baucis idillikus tengerparti életéből való elűzetésével szemlélteti. Ezt a „tengerparti életet" a Magasabb rendű határán való tartózkodás szimbólumának tekinthetjük. Hajlamosak vagyunk arra, hogy a környezet károsodá sát csak a természetes egyensúly megzavarodásának nézzük. Valójában azonban itt arról a határvonalról van szó, mely az

ember eredeti fajtájától, az eredeti ember től - aki egy másik világban él, ahol a ter mészeterők a Szellem erővonalainak meg felelően bontakoznak ki - választ el ben nünket. Az alkímiában a bölcsek kövét olyan esz köznek tekintik, mellyel az ólmot arannyá lehet átváltoztatni. A Faustban a bölcsek köve szerepét a tőke tölti be. Egyre több „halott" pénz keletkezik. Bizonyos értelem ben itt a kapitalista rendszer dinamikus né zetéről - s ezzel együtt saját természe tünkről - van szó. Gazdaságunknak - a természethez hasonlóan - nincs végcélja. Sohasem készülünk el. Sohasem fogjuk megtapasztalni ezt az örömöt, mert az egy megszakíthatatlan haladásban rejlik, ami materialista területen csak illúzió. Valódi haladás kizárólag lelki területen lehetsé ges, mégpedig egy tudati fejlődés formájá ban. A technikai fejlődés, és az ahhoz szükséges alapanyagok korlátlan felhasz nálása veszélyt jelent az emberiség szá mára, és ezért magában hordja önmaga végét és a miénket is. Olyanok vagyunk, mint Faust, aki végül felismeri, hogy embe reken gázolt keresztül gazdasági terve megvalósításáért: az ebben a természet ben lévő örök boldogság eléréséért. Beru házó bankárok is szívesen látják magukat az univerzum mestereinek. Ezt a szerepet azonban nem tudták betölteni, és ez ko runk gazdasági kríziséhez vezetett. Azonban még inkább hasonlítunk Goethe életművének egy másik alakjához: a va rázslóinashoz. Olyan erőket hívtunk fel, melyeken nem tudunk uralkodni. Faust hoz hasonlóan úgy véltük, tartós gazdasá gi növekedést és végtelen anyagi jólétet valósíthatunk meg. Ennek vörös fonala át vonul az emberi tragédián. Azonban: „A ti aranyatok nem a mi aranyunk", mondták a valódi alkimisták.

jük el a következő példát: Tételezzük fel, hogy egy embernek elege lett sokrétű tapasztalataiból, valamint könny- és fájdalomútjának szenvedéseiből és gondjaiból. Megtapasztalta, hogy a ter mészet szerinti minden fáradozás hiábava ló. Felfedezte, hogy mindaz, ami bekövet kezik, az elmúlt évszázadok folyamán egy szer már létezett. Tehát megvizsgálta és felismerte a dialektika valódi lényét. Ekkor teljes joggal kezdi sejteni, hogy mindez mégsem lehet az emberi lét célja. Úgy véli, hogy egy hiba lehet az alapja az általa ismert mindenség-megnyilvánulásnak, és kidolgoz egy tervet. Megalkotja a természettől - melyet haláltermészetnek ismert meg - való megszabadulás mentális elképzelését. A terv magába foglalja az ar ra való készséget, hogy a beteljesítése ér dekében mindent feláldozzon, még saját létét, saját énjét is. Mire vállalkozik ez az ember? Megteremt egy archont, de nem azért, hogy fenntartsa a természetet, hanem a természettől való megszabadulás, a természetből való kiszál lás érdekében. Majd emberekkel kezd ta lálkozni, akik olyanok, mint ő. Ok is az élet értelmét kutatják. Megismerteti velük az általa kidolgozott megváltási tervet, s azok együttműködnek vele, ami által az ar chon egyre nagyobbá válik. Egy adott pillanatban valamennyi ilyen jellegű archon, bárhol is jött létre a vilá gon, egy eonná kapcsolódik össze. Ezzel

A terv magába foglalja az arra való készséget, hogy a beteljesítése érdekében mindent felál dozzon, még saját létét, saját énjét is.

létrejön a tizenharmadik eon, habár fajtáját tekintve még meglehetősen gyenge és földi jellegű. Mi történik ettől a pillanattól kezdve? Az új eon, és valamennyi társtulajdonosa kö zött egy testi kölcsönhatás áll fenn. A terv

által transzmutált mágneses erők tettre, eredményekre ösztönöznek. Az eredmények azonban még nem kielégítőek. Mi ennek az oka? A transzmu tált elektromágneses feszültségek még nem nőttek ki a megszokott természetterületből.

Ezért csak a dialektikus termé szetnek megfelelő eredmé nyekhez vezethetnek. A BELÁTÁSBÓL LÉTREJÖN AZ ÜDVREVÁGYÁS A megváltási terv közössége azonban nem bátortalanodik el, hanem tovább tevékeny kedik. Anélkül, hogy filozófiájuk alapján változtatnának, kijavítják meggondolásai kat. Filozófiájuk, az átélt tapasztalatok ha tására, elmélyül. Végül elérkezik az a pil lanat, amikor a közösség felfedezi, hogy ha sikerrel szeretnének járni, munkájuk nem alapulhat többé e természet elektro mágneses erőin. Ezért - mialatt a csoport az univerzum széles tereit kutatja - egy új alap-életerő utáni hatalmas vágyakozás jön létre. A belátásból így jön létre az első üdvrevá gyás. Abból pedig - ha még csak elemi szinten is - megszületik a Gnózissal, a ha láltermészetből nem magyarázható valódi istentermészettel való első kapcsolat. A ti zenharmadik eon ettől kezdve nem csak a megszokott természetből vesz fel erőket, hanem az eredeti természetből is. Mondhatnánk úgy is: A János-eon megszü letett. Ezt követően az új közösséghez tartozók testében figyelemreméltó változás megy végbe. Az aurikus lény, a fej és a szív

mágneses rendszerei alkal mazkodnak ehhez a helyzet hez. Testileg, szerkezetileg és alapvetően bizonyos utakat készítenek elő. A fejlődés, a zökkenők és botladozások ellenére folyta tódik. Erezhető a haladás. A közösséget új öröm hevíti. Az énközpontúság azonban időnként még megtréfálja őket. Csapásokat kell elviselni, és egy új csoportegységre lesz szükség, melyben mindenki legyőzheti önzéseit. A közösség folyamatos munkájának ered ményeként a tizenharmadik eon egyre fi nomabbá válik, egyre inkább az isteni, mágneses magra hangolódik, egyre jobban elveszíti földi jellegét, és egyre nagyobb befolyást fejt ki azokra, akik a szférájához vonzódnak. Egy meghatározott pillanatban a tizenhar madik eon léte megszilárdul. Már számos archon tartozik hozzá, valamint egy hatal mas közösség, amely bár a világban van, de - ha azon múlik - többé nem a világból való. Elektromágneses minőségében és faj tájában már nem sok földi található. Amikor aztán a közönséges természetben kifejlődnek a fent ábrázolt krízis-pillana tok, és minden archont és eont megfoszta nak erejének harmadától, a tizenharmadik eontól semmit sem lehet elvenni, mert nem transzmutál dialektikus erőket.

Perszepoliszban talált keverőedény vagy ivókehely.

Ez a csoport nem hagyja cserben az emberiséget, mivel nem a saját üdvére irányul. Az üdvöt ugyanis már birtokolja! A közönséges természeten nem tesz erő szakot, ezért háborítatlan marad mind azokkal, akik a szférájához tartoznak. Amikor tehát a közönséges természet kul turális fejlődése lefelé irányul, a tizenhar madik eonhoz tartozók fejlődésüket erőről erőre és dicsőségről dicsőségre tovább folytathatják. Az emberiség maradékánál a kerék egy le felé irányuló, s a kezdetekhez visszaveze tő fordulatot tesz. Amikor aztán egy új megnyilvánulási nap veszi kezdetét, és az emberiség újra fáradságosan követi kultu rális útját, a mindenség-megnyilvánulásban a helyzet már megváltozott. Az előző megnyilvánulási nap folyamán ugyanis lé tezett egy nagy csoport, mely a tizenhar madik eonhoz tartozott: a megváltottak csoportja. Ez a csoport nem hagyja cserben az embe riséget, mivel nem a saját üdvére irányul. Az üdvöt ugyanis már birtokolja! Önzés nem létezik! A csoport azokra irányul, akik még ebből a természetből és ebben a természetben vannak. Küldötteket, prófé

tákat és megvilágosultakat küld hozzájuk, hogy hívják őket. Ha a hívottak, tapaszta lataik folytán, a János-ösvényre lépnek, közösségüket már csak össze kell kapcsol niuk ezzel az egyetemes közösséggel, úgy, mintha egy lánchoz újabb szemet illeszte nének hozzá. A t i z e n h a r m a d i k eon univerzális közös sége így egyre ragyogóbbá, magasztosabbá, h a t a l m a s a b b á és e r ő s e b b é válik. A m e g s z e n t e l t e k felmenetele mindig egy szerűbb lesz. Ezért írja a Pistis Sophia: „Ha azok mági ájának misztériumait hívják fel, akik a ti zenharmadik eonban vannak, egészen bi zonyosan be tudják teljesíteni azt, mert én [...] erről a területről nem vettem el erő ket."

cikk

egyiptomi

ős-Gnózis

és

kiáltványa

az örök jelenben, I. r é s z é n e k 1 7 . , v a l a m i n t A Pistis

Sophia

gnosztikus

misztériumai

című

mű 28. fejezetének szakaszaira támaszkodik.

• • •

Hermész Triszmegisztosz H. W. Longfeilow Mosolygó arcú fáraók földjén, ahol magasztosán ülnek a szfinxek a trónon, szemüket a semmibe meresztvén. Ahol a sivatag homokjában hatalmas piramisok karcolják a kék eget. Megkérdezhetem-e a szfinxet, hogy az ös-titkot vajon felfedi-e nekem? Félistenek, királyok, ti Nagyok, Egyiptom régmúlt hatalma! Kövekbe vésve látom neveteket. Héliosz és Héphaisztosz, régi istenek, Hermész Triszmegisztosz, aki a titkotokat őrzi meg. Hermész ezer műve, Fény kincsei, hol vagytok most? Papok seregeinek adtatok erőt, de most - lényetek feledésbe merült. Ahogy a sivatag homokját a szél felkapja, és a folyóba hordja, szellemi erőtök mintha szétporlott volna, és elnémult hálaimátok. Hogyan érthetném meg valaha is, forma nélküli istenszerüségét? Meditációban látom elsuhanni minden szabály fölött álló lényét. Elmém fel nem foghatja, távoli terekben él ő. Eszméket akar ajándékozni nekem, de előttem csak álomként jön elő. Egy volt ő, vagy számtalan, híre s neve összefolyik, mint egy folyó sodrában találkozó áramlatok mind? Mérhetetlen erő buzogva a viharos hullámokban, tenger felé áramló édes vizek ára, számtalan forrásból fakadóan. Alakját látom a Nílus mentén, itt-ott meg-megállva,

szívét az isteneknek előkészítvén e szent helyen felajánlva. Szféráikat érezve és értve - az öröm legszebb himnuszát kiáltva az istenek kezüket nyújtva érte, felhúzzák őt a Fény hónába. Thébában, ahol a város nyüzsgését száz kapu zárja, a beavatott önzetlenül teszi léptét a szent lélegzettől átjárva. A tömeg kiáltásainak közepette ahol tolongás és zsibongás zaklatnak mennyei daloktól kísérve, szívében olimposzi érzések fakadnak. Hatalmas álmait ki merné csalóka képeknek nevezni? A gondolkodás rejtélyes tereit tiszta fényével ő tudta bevilágítani. Csak az tud felemelkedni hozzá, akiben lángolva ég a vágy megmutatni, mely határok miatt nem tud az ember az Istenhez közeledni. Triszmegisztosz! Háromszorosan nagy neved betölti a távoli tereket. Az idők áradatában hívó szóként éri el fülemet. Ha egy élet írásait gyorsan borítja is az enyészet, boldog az, ki életét nem hiába ajánlotta fel az égnek. Egyiptom papja, fennkölt térben találtam nevedre itt. Magasztos ereje, érzem, világomba nagy mélységből közelít. Mi az, ami oly mélyen megérintett, az idők homályából átölelve óvóan, melynek szent lélegzete éltet, mint egy fuvallat - oly illanóan? Az In the Harbor című kötetből, 1882

Élet a szavak szolgálatában 2009. őszén szimpóziumot rendeztek Renovaban, melynek témája „A csend hangja" volt. Ez az esemény egyben George R. S. Mead tiszteletére került megrendezésre, aki száz évvel ezelőtt felkutatta az időszámításunk kezdetéről származó gnosztikus forrá sokat. A modern kereső számára 2010-ben e források kifejező ereje még mindig na gyon erős, ezért örömünkre szolgál, hogy ebben a Pentagram kiadásban közzétehetjük e szimpózium előadásait.

rany jövőt jósol az ember annak, aki már huszonkilenc évesen a világiélekről ír esszéket, harminc évesen pedig Orfeuszról szóló disszertációt tesz közzé, s publikálja az Upanisádok és a Pistis Sophia fordítását. Különösen igaz ez ak kor, ha figyelembe vesszük, hogy a fordítá sokat a mai napig dicsérik, azok kifinomult sága és beleérzőképessége miatt. Az a sze mély, akiről beszélünk, ebben az életkorban már jó néhány fontos lépcsőfokot tudott a háta mögött. A Gondviselés, mint valami forgószél által, az évszázad legszellemibb miliőjének kellős közepébe helyezte őt, aki alkalomadtán biztosan feltette magának a kérdést, hogy hogyan került ide. George Róbert Stowe Mead ügyes, fiatal, klasszikus képesítésben részesült tudós volt, aki tökéletesen elsajátította a latin és görög nyelvet, s további más nyelvek mel lett szanszkritul is megtanult. 1863-ban született Dél-Angliában, s már fiatal évei ben - ha mondhatjuk így - rendelkezett egy „feel of gnosis"-szal, a tisztaság iránti különös érzékkel.

A Kos tüzes energiájával - ugyanis ennek tűzjegyében született - 1883-ban, egy ak kor megjelent, az ezoterikus buddhizmus ról szóló könyv révén került kapcsolatba a teozófiával. A huszonkét éves tanár egy évvel később találkozott Blavatsky aszszonnyal, s ettől fogva minden szünidőt és

nyarat nála töltött. Néhány évvel később felhagyott hivatásával, s Blavatsky aszszony személyi titkára lett. A teozófiának ezekben a kezdeti éveiben Blavatsky aszszony, a nagy beavatott, akit Szfinx-nek is neveztek, rábízta teljes levelezésének fele lősségét a huszonhét éves George Meadre. S nemcsak ezt hagyta rá, hanem trezorjá nak kulcsát, valamint a Teozófiai Társulat Lucifer című folyóiratának szerkesztését is. Olykor-olykor még a cigarettáját is Mead-del sodortatta. A Társulat régebbi elöljáró tagjainak, akik eme előléptetés láttán összevonták szemöl döküket, Blavatsky asszony azt mondta: „Mind you; George Mead is the only true Theosophist", „Jegyezzék meg, George Mead az egyetlen, igaz teozófus". Kicsoda a teozófus? Manapság azt mond juk, hogy a Teozófiai Társulat tagja. A teozófia szó jelentése azonban „Istenről való bölcsesség", vagy „Isten bölcsessége". Aki tehát e zászló alatt gyülekezik, az isteni su gallatra és bölcsességre vágyik, ezt keresi. A Teozófiai Társulat igaz tagjai az Isteni bölcsesség szerelmesei voltak. Az egyete mes testvériség „tat tvam asi" - „ e z vagy te", vagy „ezek vagytok t i " - mottója alatt gyülekeztek, olyan mottó alatt, mely Isten és minden élőlény egységét írja le. Életüket a védák és minden más isteni bölcsesség kutatásának szentelték, mely Blavatsky sze-

Attól fogva egyik napról a másikra nem volt többé munkám, jövedelmem, baráti köröm, értékesítési területem, és nem voltak olvasóim.

rint hat keleti és egy nyugati rendszerből, a Gnózisból áll. Közép-Európában és Németországban a Te ozófiai Társulat keleties irányultságú kere sését megelőzően, már a 18. század kezdete óta létezett egy Teozófia néven ismert, na gyobb mozgalom. így jelentette meg 1710ben a híres Böhme-kiadó, Johann Gichtel a Theosophia Practica című iratot. Berlinben Fichte, Moszkvában Loppouchin, München ben pedig Karl von Eckartshausen voltak azok a gondolkodók és filozófusok, akik er ről a megvilágosodott teozófiáról írtak. Ké sőbb még visszatérünk erre. A közvetlen Isteni élmény nyomjelzője ide jétmúltnak tűnt a 19. század teljesen materi alista irányultságú tudománya számára. El határolódtak tőle, akárcsak az ifjú kamasz, aki el szeretne távolodni szüleitől, akiket már régimódinak talál. A teozófiai fárado zást úgy jellemezték, hogy az nevetséges és elavult, s olykor fanatikus dühvel harcoltak ellene. Az anglikán, a református, valamint a katolikus templomokban is gyalázatosnak és hallatlannak ítélték a teozófiát, hiszen csak papok, lelkészek és pásztorok képesek kikutatni Isten akaratát. George Mead mindezt másképp látta. A Vi lágosság nyomát időszámításunk kezdetéig követte vissza és megállapította, hogy már akkor is „aktívak voltak különböző teozó fiai testvériségek: a Gnózis testvériségei." Léteztek olyan közösségek, melyek olyan kereső és törekvő emberekből álltak, akik Jézus Krisztus idejében, azt megelőzően és azt követően is a megmentő világosság, a 18

„Teozófia" élő vallásához tartozónak val lották magukat, s szívükkel és lelkükkel Is ten bölcsességéhez közelítettek. „Mind ezek az emberek - írja A világ Misztériu ma című könyvében - kivétel nélkül meg tapasztalták a világlelket, ezt énekelték meg és az ezzel való egyesülést keresték. Mert, legyünk őszinték, miről is beszéltek volna? Azt dicsőítették, ami valóságos, nem pedig annak durva és ideiglenes manifesztációját imádták." Ezekben az emberekben az volt a közös, ami fontos számunkra ma is: A világosság iránti szeretetük által és életvitelük alapján megélhették, megtapasztalhatták magát az Istent, hagyták magukban kibontakozni az emberben lakó Isten erejét. Ezt az erőt, az erre felkészült emberben közvetlenül ható Istenit nevezték „Szent Szellemnek", így manapság a „Teozófia" fogalmát sokkal átfogóbban, egyetemesebben értelmezhetjük, méghozzá úgy, ahogy a Teozófiai Társulat egykori alapítói tartották azt szem előtt. Aki az egyetemes testvériség gondolatát helyesli, és magát az Isten és ember közti összefüg gés tanulmányozásának szenteli, teozófusnak nevezheti magát a szó igaz értelmében. Heléna Petrovna Blavatsky nemcsak egy frappánsan megfogalmazott választ adott, amikor George Meadet „az egyetlen igaz teozófusnak" nevezte. A korai Teozófiai Társulat más tagjaitól eltérően Mead nem csak kizárólag a keleti bölcsesség iránt ér deklődött, hanem élethivatásának tartotta a hetedik bölcsességáramlat, a Gnózis felku tatását. Kitartó munkás volt. Mégis, minde-

nek előtt az életvitele volt az, amiért Blavatsky e jelzővel illette őt. A Teozófia Kulcsa című müvében Blavatsky azt írta: „A nagy műben, a lélek megszabadításának művében, az emberben nincs helye a sze mélyiségeknek", a nagy egóknak, „csak olyan embereknek, akik képesek szolgálat készen alárendelni magukat." George Mead szellemileg magas színvona lú életvitelt folytatott. A korai keresztény irodalom specialistája volt, és - Blavatsky ösztönzésére - a hermészi tanok és az an tik gnózis területének értőjévé fejlődött. Művei a keresztény Gnózis szellemi prin cípiumairól és a görög-római világ vallásá ról szóló tanulmányokat ölelnek fel. Teljes energiával vetette magát a gnoszticizmus, a hellénizmus, a zsidóság és kereszténység vizsgálatába. Mindemellett jól ismerte a buddhista gon dolatkört, továbbá megjelentette a Bhagavad Gita szanszkritból történő fordí tását is. Blavatsky hatására gondoskodott a Pistis Sophia Gnosztikus Evangéliumának angol nyelvű kiadásáról, melynek kézirata már 1785 óta a British Múzeum könyvtárá ban hevert. Ezt a fordítást folytatásokban je lentette meg a Lucifer című teozófiai folyó iratban. (A Lucifer nevet Blavatsky válasz totta, hogy jelt adjon a keresztény burzsoá zia ellen.) A folyóiratban számos cikket a főszerkesztő, Mead írt. C. G. Jung személyesen utazott Londonba, hogy megköszönje a Pistis Sophia fordítását Mead-nek. E művön kívül Mead még né hány kulcsfontosságú művet fogalmazott meg, melyek meghatározó jelentőségűnek bizonyultak a nyugati misztériumok és a mai idők szellemi irányzatainak fejlődésé ben. Elsőként 1900-ban jelent meg a „Fragments of a Faith Forgottén " (Egy el feledett hit töredékei), másodikként 1906ban a „ Thrice Greatest Hermes", (Három szorosan Nagy Hermész). Mindkét mű az ezen a területen létező leg jobb müvek közé sorolható. Észrevételei

még ma is versengenek az e témában meg jelent későbbi publikációkkal. Lelkes és nagy tudással megírt tanulmányok a Gnó zisról és Hermész bölcsességéről. Mead be bizonyítja, hogy létezik a hetedik bölcses ség-áramlat, a Gnózisé, és hogy a rengeteg keleti forrás mellett, melyekből akkoriban egyre több állt a kutatók rendelkezésére, fel lehet kutatni egyenrangú nyugati forrásokat is. Műveinek, az időszámításunk kezdetéből származó forrásszövegek felkutatásának és publikálásainak köszönhetően Jan van Rijckenborgh ötven évvel később a lélek út járól szóló magyarázatait Hermész ősGnózisára és a Pistis Sophiára alapozhatta. Mint az igazság barátja és magas etikai normák szerint élő ember, George Mead néhány tag életvitelét a Teozófiai Társulat vezetőségéből nem tudta helyeselni. Nem becsülte semmire a mesterekkel és okkult jelenségekkel való foglalkozást sem, mely ben csupán a spirituális keresés gátló té nyezőjét látta. Emiatt lemondott arról, hogy a Társulat ve zetője legyen, s e helyett kutatásainak szen telte idejét. Ebben az első század keresz ténységének gnosztikus iratai foglaltak el kitüntetett helyet. Néhány rendkívüli esemény után nem tudott többé egyetérteni a magát túlontúl fontos színben feltüntető, az embereknek imponál ni kívánó Társulat külső megjelenésével, spiritiszta és asztrális illúzióival és trükkjei vel, így 1909-ben elbúcsúzott a Teozófiai Társulattól. A döntés nagy bátorságot követelt. „Mivel attól fogva - mesélte - egyik napról a má sikra nem volt többé munkám j ö v e d e l mem, baráti köröm, értékesítési területem és olvasóm." Vele együtt 700 tag hagyta ott a Társulatot. Egy hónappal később George Mead 150 ba rátjával közösen megalapította a „The Quest Society" nevű szervezetet, mely a vallások összehasonlító tanulmányozásával foglalko zott. Bár e szervezet tudományos alapokra

helyezkedett, mindenekelőtt a Szellem és lélek keresőinek társulata volt. George Mead magasra tartotta a megszaba dulás impulzusát, melyre a Blavatsky halála utáni években nagy nyomás nehezedett. Ugyanez az impulzus bírta rá Max Heindelt 1906-ban, hogy hátat fordítson a Társulat nak és megalapítsa a Rózsakeresztes Társa ságot. Rudolf Steiner is ezt az impulzust kö vette, amikor 1912-ben elbúcsúzott a Teo zófiai Társulattól, hogy az általa alapított Antropozófiai Társaság keretein belül mun kálkodjék tovább. Krishnamurti 1929-ben történő önálló fellépése is e megszabadító impulzusból magyarázható. Amikor George Mead 1909-ben elhagyta a Teozófiai Társulatot, a görög-egyiptomi spiritualitásról írt műveinek legnagyobb része már publikálásra került. 1910-től kezdve feleségével közösen adták ki a „ The Quest" című folyóiratot. Hason ló nevű társaságukban hetente rendeztek összejöveteleket, a résztvevők körét fel váltva csak tagok, illetve az előadás iránt érdeklődők alkották. A „ Q u e s t " szó jelen tése keresés. Az összejövetelek mellett a fő tevékenységet a negyedévente megjele nő „The Quest" című folyóirat kiadása je lentette. Mead ehhez a következőket fűzte: „Pénz nem állt rendelkezésünkre, de volt valami, ami jobb volt, mint a pénz. Számtalan kivá ló cikk és első osztályú közlemény - és mindez szeretetből. N e m engedhettük meg magunknak, hogy munkatársainknak akár egy pennyt is fizessünk. Ez a The Quest igazi érdeme. S mint szerkesztő, igazán büszke vagyok - sőt, nagyon büszke - ami kor felidézem a legjobb kollégáim neveit. Ezt a listát - bármilyen folyóiratról is van szó - nehezen lehetne felülmúlni, ha ugyan olyan eszközökkel kellene dolgozni, mint amilyenekkel mi dolgoztunk." Valóban fontos szerzők művei jelentek meg a „ The Quest" folyóiratban. Irodalmárok, akik megértették, hogy a titoktartás köntöse

alatt és az „örök bölcsesség" misztériumai mögött az ember szellemi fejlődése rejlik. A ,, The Quest" cikkeivel szolgálók között volt Martin Buber (1878-1965), Gustav Meyrink (1868-1932), A. E. Waite, W. B. Yeats (1865-1939) és Gerhard Scholem (18971982). A Blavatsky halálát követő tizen nyolc évben George Meadnek volt a kivált sága és megbízatása, hogy a Társaság kere tei között egy belsőleg működő csoport lángját lobogva tartsa. Ehhez a megbízatás hoz lelkiismeretesen hű volt. Tizenegy szép részben hozta nyilvánosságra 1906-tól 1908-ig az Echoes from the Gnosis című művet, mely szinte annak a bölcses ségáramlatnak a képmása volt, mely az első évszázadokban a Földközi-tenger térségé ben lépett fel: Jézus himnusza, A Gnoszti kus keresztrefeszítés, Hermész himnuszai, Mithrász misztériumai és a Káldeai jóshe lyek tartoznak ide. Mead és munkatársai élete egy olyan időtar tamot ölel fel, mely azzal jellemezhető, hogy kiváló gondolkodók kutatták az embe riség szellemi életének titkos mozgatórugó it. Lázasan keresték a pszichológiai és lelki fejlődés lehetőségeit. Ez az időszak Blavatsky gondolatvilágától olyan gondol kodókig terjed, mint Jung, és olyan zené szekig, mint Jaab van Zweden, aki nemrég a „Zomergasten" televíziós adásban azt me sélte, hogy milyen módon alakította őt teo zófiai háttere. Mead úttörő volt, s a Gnózis iránt különle ges intuícióval rendelkezett. Quispel „feel of Gnosis"-nak nevezte ezt, a modern ró zsakeresztesek pedig „a szív nyitott rózsá j á r ó l " beszélnek. Úttörőként, ahogy csak kevesen, G. R. S. Mead a belső ember, az eredeti szellemember megszabadításának szentelte életét. Nyílt szíve és az igazság ról kialakult rendíthetetlen meggyőződése beigazolódást nyert a „Gnózis megismeré sében". Adagiuma, bölcs mondása ez volt: „Ismerd meg a világosságot és köss vele barátságot."

„Nem vagyunk még képesek arra, hogy fel nyissuk lelkületünk szemét, és belemerül jünk a Gnózis elképzelhetetlen és múlha tatlan szépségének szemlélésébe. Csak ak kor láthatod, ha elfelejted a róla való be szédet: Mert a jóság Gnózisa isteni csend is és minden érzék elcsendesedése is. Aki egyszer rátalált, többé nem törődik semmi mással. Aki egyszer megpillantotta, semmi másra nem hallgat és nem néz, mert maga a test is része ennek a mozdulatlan ságnak. Mialatt a testi észlelések és a tuda tából eredő ingerek eltűnnek, ő a nyuga lomban marad." Az érzékszervek elcsendesedése az alapvető természet határtalan csendjéből való része sedéssel jár együtt. A lelkület, ahogy Her mész nevezi, felébred. Ez a fej és a szív egysége. A lelkület nagy intenzitású, szikla szilárd belső nyugalmat tapasztal. Tűz lob ban lángra benne, melynek ereje az egész testi rendszert erősíti, és fenntartja az újonnan született csendet, a belső békét, így egész lényünk megérik arra, hogy meg hallja a csend hangját. Corpus Hermeticum Tizenkettedik könyv, A Kulcs, 13 és 14 s z a k a s z , valamint Jan van Rijckenborgh magyarázata

A Faijum-portrék a klasszikus ókor mesterművei közé tartoznak. Különleges művészi finomságot, ugyanakkor az ókorban kevésbé elterjedt egyéni kifejezőerőt tükröznek. Úgy tekinthetjük őket, mint egy korszak utolsó és leginkább emelkedett tudatkifejezésé nek képét. Rövid idővel később mindezek a technikák feledésbe merültek és - Egyiptomban is - kezdetét vette a kora középkori primitív művészet. A szarkofágok és múmiák az egyiptomi El Faijum környékén a ró mai-egyiptomi időkben a halottak képeivel voltak díszítve. A halot tak portréi még életük során készültek, mely során a művész egy fajta festékkeverő késsel „festett", olyan viaszfestő technikát al kalmazott, melyet enkausztikának neveznek. Az eljárás során for ró méhviaszt olvasztottak egybe természetes színezőpigmentekkel, és így hordták fel a felületre.

A Gnózis visszhangjai

Andrew Knoll, a Harvard Egyetem csillagá sza, azt mondja: „Nem vagyunk elválasztva a világegyetemtől. És amikor az univerzu mot tanulmányozzuk, akkor tulajdonképpen magunkra irányítjuk a tükröt. A tudomány nem egy valahol odakinn fennálló objektív világegyetemet ír le, melyhez képest mi el választott lényiségek lennénk. Részei va gyunk az univerzumnak. Ugyanazokból az elemekből állunk, olyan elemekből, melyek tökéletesen a világegyetemben mindenütt érvényesülő törvények szerint viselkednek. Por vagyunk, és újra porrá leszünk, csillag por vagyunk, és csillagporrá leszünk transz formálva." 1

Tufayl (1105-1185) így fogalmazott csak nem 900 évvel ezelőtt: „Sok idő szükséges az igazság megleléséhez. Semmi másnak nem szabad a fejünk ben lenni, és egész érdeklődésünkkel ennek a feladatnak kell szentelnünk magunkat. Ha végül áthatoltunk az igazsághoz, akkor azért találtuk meg, mert pontosan követtük az egyetemes tan útmutatásait, mindaddig, míg világos képet nem nyertünk az igazságról. Ez elsősorban vizsgálódás és elméleti szem lélődés révén történik. Egy későbbi szakasz ban szabad megtapasztalnunk valamit, 'a boldogságos szemlélődésből'. [...] Ha tény leg szilárdan elhatározza magát, hogy így cselekedjen, és eltökélt szándéka, hogy tel jes odaadással vesse magát ebbe a feladat ba, akkor a hajnalpírral dicsérni fogja éji vándorlását, és úgy találja majd, hogy erő feszítése elnyerte jutalmát. Akkor az Úr megelégedést fog ajándékozni Önnek. Úti társaként állok a rendelkezésére, ha azt akarja, hogy bejárjam Önnel azt az utat, mely a leggyorsabban vezet a célhoz, és a leginkább mentes a balszerencsétől és a veszélyektől." 2

Mi szükséges ahhoz, hogy ezt felismerjük és felfogjuk? A tudós a következőképpen magyarázza: „Fáradságos dolog felismerni az igazságot. És ha valaki olyasmit talál, ami hasonlít ahhoz, amit találni remélt, módszerét és eljárását megkettőzött szigor ral kell ellenőriznie. Azért kell egy tudósnak oly sok éven át tanulmányokat folytatnia, szemináriumi dolgozatokat készítenie, vég zettséget vagy egyetemi fokozatot elérnie, vagy egy doktori értekezést írnia, hogy megtanuljon bánni önmagával, a módszerei vel és az elvárásaival." A spanyolországi Al-Andalus bölcse Ibn

Ezzel George Mead teljes szívéből egyetér tene. A Gnózis visszhangjai című művének első részében így ír: 3 „Régóta sok időt töltöttem az igen magasz tos gondolatoknak és az érzés tisztaságának világában. Ez a világ egy olyan testvériség odaadásából és gondolkodásából keletke zett, mely a régi kor számos teozófus szer zetének egyike volt. Tagjai a háromszor nagy Hermész tanítványainak nevezték ma gukat, és hitüket olykor a lelkület vallásá nak hívták. A kereszténység keletkezése előtt, alatt valamint annak korai századaiban

ok száz éves a hagyomány, mely sze rint a „kis" és a „nagy világ" lenyű gözően egybehangzó. Nem mutatotte rá valamennyi beavatott, hogy testünk minden egyes atomját az univerzumtól kap tuk „kölcsön", és ismét vissza fognak térni oda? Aki ezt meg akarja érteni, az félretol minden előre megfogalmazott véleményt, és figyelmessé valamint csendessé válik, mint egy kisfiú vagy egy kíváncsi leányka, aki tanulni akar valamit.

éltek Egyiptomban. Összegyűjtöttem és le fordítottam, ami írásaikból és törekvésükből fennmaradt, amennyiben gondolataik átülte tése számomra lehetséges volt. A háromszor nagy Hermész Gnózisának visszhangjai így, évszázadok múltán hallhatóvá válnak a mai füleknek, teljesebben, mint ezelőtt, és remé nyeim szerint érthetőbben. Az elragadtatással „tízezerszer legnagyobb"-nak is nevezett Hermésznek ez a gnózisa nem egyszerűen egy tan, mivel az alapja Isten mindenség-szeretete. Az ember és a természet igaz filozófiáján és tudomá nyán alapul, és a Gnózis legszebb leírásai nak egyike. Ez a „lelkület vallása", a böl csesség és a tisztelet gazdagsága. Ez kezdet ben a gondolkodóképesség helyes aktivitá sán és passzivitásán alapuló vallás, igaz odaadás, jámborság és tisztelet. Végcélja pedig az igaz lét gnózisa, a jó ösvényének gnózisa, mely az embert Istenhez vezeti." Mead később így folytatja: „Túl sokat mondok a háromszor nagy Her mész gnózisáról? Csupán azt ismétlem, amit tanított (vagy jobban mondva: amit a tanítványai taní tottak). Célom a Gnózis, nem pedig a tanítványok, a hallgatóság kifejezésmódja. Hiszen az ezen az úton járók valamennyi kifejezés módja, tanai vagy avatott értekezései, csu pán eszközök ahhoz, hogy az embert elve zessék ehhez a tudáshoz, a Gnózishoz. Ezek nem maga a Gnózis. Csupán köntöshöz ha sonlítanak, mely magába rejti az igazság va lóságát és fenségét. Az a fontos számunkra, hogy a hermészi hagyomány valamennyi teozófusa szinte egy hangon és belső meggyőződéssel telve nyilatkozza, hogy létezik egy tökéletes és

kimeríthetetlen Gnózis. Függetlenül attól, hogy ez mennyire áll harcban a megtévesz tésekkel, melyeket a kétkedő ész, az előíté let, és az álspiritualitás varázsol köré." A szerző kifejti, hogy a látszatspiritualitás és a kétség oka abban rejlik, hogy az ember elfelejtette a két természet tényét, és létének vezetését átengedi a halandó alaknak. Mead így magyaráz: „A külsődleges kettősséget az ember kis lelkülete, a sors futása teremti. A magasabb lelkület tudja, hogy a benső és a külső kettő az egyben, kölcsönösen kiegé szítik egymást, és hogy az egyik a másikban valamint egyidejűleg a másikon kívül van. A lelkület vallásában nem létezik a szív és a fej ellentéte. Nem létezik kizárólagosan ér telmi vagy érzelmi istentisztelet. Az oda adás és a Gnózis ösvénye elválaszthatatlan egységet képez. A lélek és a szellem, az élet és a fény, igaz, szent menyegzőjét, az isten anyának és az istenatyának az isteni ember ben történő kimondhatatlan egybekelését tartalmazza. O a Logosz, a misztériumok egyszülött misztériuma." Majd később így folytatja: „Mivel sokat vettem fel önmagamba a lelkület vallásából, fel akarok erről jegyezni néhány gondolatot, hogy érzékeltessem ennek a zseniális szel lemnek (Hermész) a tanait, melyek bevé sődtek emlékezetembe. Az ember teste templomnak, az isteni szen télynek, Isten általunk elképzelhető legcso dálatosabb házának tekintendő, mely sokkal szebb a kézzel emelt templomok legszebb jénél. Mert ez az istenség alkotta természe tes templom az egyetemes templom, a nagy képmás mintájára készült, melyben Isten fia, az ember tartózkodik. Minden egyes atom, atomcsoport és végtag, minden egyes ízület és szerv az isteni terv

szerint van egybeillesztve. A test Ég és Föld, hímnemű és nőnemű összefüggésének az ábrája. Hanem az isteni eme eleven templomának még csak a lehetőségeiről is milyen kevesen tudnak vagy álmodnak! Sírbolthoz váltunk hasonlóvá, mert testünk elveszítette ragyo gását és csak a halál dolgainak él, és az élet dolgai számára halott. A lelkület gnózisa azt tanítja nekünk, hogy hagyjuk újra áradni az életet testi természe tünk halott csatornáin keresztül. Testünk szubsztanciájának életre keltéséhez felhívja Isten lélegzetét, hogy az isteni lelkesítés el sősorban másik önmagunkat, a rég elveszett isteni menyasszonyt születtesse meg. Ha őszintén szeretjük, akkor újra megszületik igazi önvalónk. Akkor beszélhetünk a testlélek-szellem tökéletes háromszögéről, melyben a tökéletes ember három ékköve sugárzik." „Ám mindemellett nem szabad szem elől tévesztenünk a világunkban és társadal munkban zajló gyakorlati életet" - folytatja ez a szerző, aki a lélek adottságai iránt min dig nagyon finom érzékről tanúskodik. „A Gnózis nem függ helytől és időtől, az embert azonban a változatos megnyilvánu lási formák kondicionálják, tartják ellenőr zésük alatt. Aki újjászületett a Gnózisban, az az ember állapotából átkel „az igaz ember-és-Krisztus" állapotába. Vagy ahogyan Hermész nevezné: „démon-és-Isten állapo tába" vagy megint másképp, a Hermész ko rát ötszáz évvel megelőző idők nyelvén: a „Boddhiszatva-és-Buddha" állapotába." És ezután jut el Mead fejtegetéseinek a magvához: „Hajói értem, a gnosztikus gondolati esz mekincs esszenciája az a hit, mely szerint

az ember képes átlépni a dualitás határait, és tudatos isteni lénnyé válhat. Fel kell ol dania az időbeliség problémáját, felül kell kerekednie jelenlegi korlátozottságán. En nek eléréséhez nem a mai tudományban, fi lozófiában vagy vallásban szerzett ismerete it kell annak a kevésnek a kárára bővítenie, amit a múlt fent nevezett tudományainak tu datlan és gondatlan nemzedékek láncolatá ban továbbadott tökéletlen áthagyományozása útján kapott. Szegényes útravaló ez an nak, aki részesülni akar a gnosztikus gondo latvilágban. Igaz, hogy jelenleg elődeinknél többet tu dunk a fizikáról, a megismerés-elméletről és a jelenségek világának sok más dolgáról. De vajon a múlt gnosztikusainál többet tu dunk-e a Gnózisról is, mint eleven tapaszta latról? Ezt kétlem. Térjünk vissza a Gnózishoz: Az odaadás Isten - Gnózis. Az igaz átadás „nem más, mint Isten gnózisa", így idézi Lactantius Hermészt. Ez az odaadás vezet a „teljes, és tökéletes kontempláció"-hoz, és felöleli „ama dolgok megismerését, melyek van nak, valamint fajtájuk átgondolását, és Is ten ismeretét". Vagy más szavakkal ez anynyit tesz: „Tanítva lenni a mindenség eszszenciájában, és a magasztos látomásban". A magasztos látomás pedig, hajói értem, nem a felhők fölötti területekre történő el ragadtatás, hanem az egyedül jó, a szük ségszerűen fennálló lény észlelése minde nekben. Mert ennek az útnak a mestere a Jó gnózisát tanítja tanítványainak, ami Is ten gnózisa: „Csak akkor fogjátok azt szemlélni, ami kor már nem tudjátok kifejezni. Mert a Jó gnózisa, szent csend és minden érzékszerv megnyugvása. O a mindenség ismeretének

Ne hagyjátok, hogy elragadjon a kietlen folyam, hanem használjátok - ha tudjátok - az áramla tot, mely a parthoz visz. Tartsatok a biztos kikötő felé. elérése, a mindent átfogó intelligencia. Mert aki őt észleli, az mást nem képes sem észlelni, sem szemlélni, sem hallani... És lelkülete körül ragyogva a Gnózis átsu gározza egész lelkét, sugárzása által feloldja az egész testet és tökéletesen igaz lélekké változtatja. Mert lehetséges, fiam, hogy egy emberi lé lek, aki elmélyed a Jó szépségében, Isten hez váljon hasonlatossá, még ha testben időzik is." Ez egy ember „istenné válása" vagy „apo teózisa"; Istenhez válik hasonlatossá, amennyiben önmaga istenné lesz. A Jó szépsége a kozmikus rend. A mérlegelés módja pedig az önmegvalósításé, mely ré vén a lélek kapcsolatba kerül a kozmikus lélekkel."'

Ott világos fény ragyog, mely feloszlatja a sötétséget. Ott egyetlen lelken sem borong a köd, ha nem leplezetlenül észlelik szívük szemeivel őt, aki azt akarja, hogy lássák. Fül nem hallhatja, szem nem láthatja, nyelv nem szólhat róla, csakis a szív és a lelkület." Ezekkel A lelkület Gnózisá-bó\ származó, a magasztos iratokból válogatott rövid szaka szokkal fejezte be George Mead A gnózis visszhangjai című művének első részét, majd hozzáfűzte: „Annak reményében, hogy van néhány ember, aki olvassa ezeket az eredeti iratokat, és ezáltal bensőleg gaz dagodik."

A tömeget pedig újfent óvva a „kietlen fo lyam" tudatlanságától, a Gnózis tanítványait a következőkre inti: „Ne hagyjátok, hogy elragadjon a kietlen folyam, hanem használjátok - ha tudjátok - az áramlatot, mely a parthoz visz. Tartsatok a biztos kikötő felé és ott vessetek horgonyt. Keressetek aztán valakit, aki kézen fogva vezet benneteket, a Gnózis kapuihoz.

1 Natalie Angier,

The beautiful basics

of sci

ence, F a b e r & F a b e r , L o n d o n 2 0 0 8 . 2 A b u Bakr M u h a r m m e d ibn Tufayl, Hayy Ibn Yaqzan.

Een

filosofische

allegorie

uit

Moors

Spanje, U i t g e v e r i j B u l a a q , A m s t e r d a m 2 0 0 5 . 3 Zegezangen

van

Hermes'

Gnosis,

Haarlem,

Rosekruis Pers, 2009.

Pillants Taora - és nem látod; színtelennek mondják. Hallgasd Taot - és nem hallod; hangtalannak mondják. Tapintsad Taot - és nem érinted; anyagtalanak mondják. Hiányoznak a szavak, e háromszoros határozatlanság kifejezésére. Ezért egymásba olvadnak. Tao legfelsőbbje nincs a fényben, legalsóbbja nincs a sötétben. Tao örök és lehetetlen névvel jelölni; mindig visszatér a nem-léthez. Közeledsz Taohoz és nem látod kezdetét. Követed és nem látod végét. Fel kell tárnod a régi kor Taoját, hogy kormányozhasd a ma fennállókat. Aki ismeri az eredethez vivő kezdetet, az kezében tartja Tao fonalát. Ha megtartjuk a nagy ősképeket, élénkbe jön a földkerekség. Elébünk jön és sértetlen marad, békében, nyugalomban, gyarapodásban. Zene vagy nyalánkságok mellett megáll az arrajáró idegen. Ám ha a mindenség vezérlő asszonyáról van szó, így hangzik a vélemény: Milyen egyhangú! De hiszen ez ízléstelen!

Lao-Ce, Tao Te King, 14. és 35.fejezet

Nézés esetén nem elég a látás, fülelés esetén nem elég a hallás, az alkalmazással nem lehet a végére jutni.

Gondolatok

a csend hangjáról Heléna Petrovna Blavatsky (HPB) azt írta 1889-ben francia barátainak: „Orvosom két hét szabadságra küldött, mivel környezetváltozásra van szükségem", így meghívást kapott a Párizshoz közeli Fontainebleau-be. Az ajánlatot Bostonból kap ta, egy amerikai barátnőjétől. Ida Candler az Egyesült Államok egyik szenátorának fe lesége volt, és akkoriban éppen Fontainebleau-ben tartózkodott nővérével. HPB végül három hétig maradt.

ár röviddel érkezése után izgatot tan írta testvérének, Nádjának, hogy a környezetváltozás nagyon jót tesz neki. 0, akit egyébként tolószékbe ültettek, sokat sétál „saját, esetlen lábain" ahogy levelében írja, „hatalmas tölgyfák és skót fenyők között. Mindegyiknek történel mi neve van. Szinte egész nap az erdőben lakom." A fontainebleau-i látogatás azonban nem azért figyelemreméltó, mert HPB levegővál tozás miatt éppen oda utazott, hanem mert ott vetette papírra „A csend hangja" című müvének nagy részét. Talán az a tény is hozzájárult művének megírásához, hogy a ködös, szennyezett londoni atmoszférából kiszakadhatott egy időre. Annié Besant az alábbiakat jegyezte le ön életrajzában Fontainebleau-i látogatásáról és A csend hangja című könyv keletkezéséről: „Meghívást kaptam Párizsba, hogy részt ve gyek a [...] nagy munkaértekezleten, melyet július 15-20 között rendeztek meg. Eközben egy vagy két napot töltöttem el Blavatskynál, aki éppen akkor utazott oda néhány hétre ki kapcsolódni. Az Arany tanok könyve csodás részleteinek fordításával foglalatoskodott, melynek később A csend hangja címet adta. Nagyon gyorsan írt, anélkül, hogy másolatot készített volna, majd este hangosan fel kellett

olvasnom ellenőrzésképpen, hogy angol for dítása elfogadható-e. Ott volt Herbert Burrows is a lojális amerikai teozófussal, Candler asszonnyal együtt. Körbeültük HPBt, mialatt felolvastam. A fordítás tökéletes volt, nagyszerű angolsággal, melyben folyé konyság párosult zenei könnyedséggel. Igen kevés szót találtunk, amit át kellett írni. Úgy nézett ránk, mint egy meglepett gyerek, és csodálkozott a dicséreten, hogy mindenki, aki ezt a kiváló müvet kicsit is irodalmi szemszögből vizsgálja majd, hasonló véle ményen lesz." Nagyon sokat írtak A csend hangjáról. Töb bek között Dr. Suzuki, a Zen-buddhizmus ismert tanítója tanúskodott e különleges mű valódiságáról. Ezt írta róla: „Kétségtelen, hogy Blavatsky asszony bizonyos fokig a mélyebb Mahayana-tanok beavatottja, és aztán teozófiaként hozta el a külvilág szá mára e tanokból azt, amit ezekből a nyugati világ számára alkalmasnak talált." George Mead, akinek a szimpóziumon oly sok figyelmet szenteltünk, mesél arról, hogy HPB meghívta őt A csend hangja kéziratá nak elolvasására. így számol be erről: „Azt mondtam neki, hogy ez az egész teo zófiai irodalmunk legnagyobb műve. Szoká-

sommal ellentétben megpróbáltam szavakba foglalni azt a lelkesedést, amely olvasás közben öntött el. De HPB nem volt elége dett müvével, és aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy fordítása nem felel meg eléggé az eredetinek... Ez egyike volt leg kitűnőbbjellemvonásainak. Sosem volt biz tos saját irodalmi művében, és minden kriti kára odafigyelt, olyanokéra is, akik jobban tették volna, ha hallgatnak. Különös módon mindig a legjobb cikkei és művei miatt ag gódott, míg leginkább vitairataiban bízott." A csend hangja három részből áll, melyeket az Arany tanok könyvéből vett át. Az első rész A csend hangja címet viseli, a második A két út, amely a szem és a szív útjáról szól, a harmadik pedig A hét kapu. A könyv meg jelenéséhez a szerző az alábbiakat fűzte: ,^4z arany tanok könyve olyan bölcsességet rejt, melynek elsajátítása minden olyan is kolának kötelessége, amely a szellem egye temes tanához közeledni kíván." Amikor Jan van Rijckenborgh és társai a második világháború után teljesen újra kezdték művüket, a Lectorium Rosicrucianumot, ezt a Szellemi Iskolát, akkor a Csend hangja volt az első könyv, amivel a törekvő tanulók tudatához köze ledni tudtak. Rijckenborgh úr így kommen tálta a művet: ,y4z arany tanok könyvének teljes tartalmát csak a belső iskola komoly tanulóinak hoztuk tudomására. Ennek kivonata, A csend hangja csak a 'nagyon kevesekhez'juthatott el." Ez a nagyon kevés azokat jelenti, akik min dent megtesznek azért, hogy - ahogy ez több ször is elhangzott - a világossághoz, az ere deti birodalomhoz vagy a Gnózishoz közeled

jenek. Ezek azok, akik a magasabb isteni em ber szolgálatában készek elveszíteni énjüket, hogy így az új lélek megszületése által össze köthessék magukat a világossággal. Be szeretnénk vezetni Önöket e nagyszerű mű, A csend hangja különleges szépségébe és lényébe. „Aki a szellem hangját (Nada hangját) a 'hangtalan hangot' meg akarja hallani és ér teni, annak meg kell ismernie a szellemi el mélyedés állapotát ( D h a r a n a ) . . . " Dharana a lélek tökéletes koncentrációja, amelyben a kizárólag a magasabb, isteni szándékú gondolkodás egyik vagy másik té mára irányul. Ekkor mindent tökéletesen el engedünk, ami a külső világmindenséghez, vagy az érzékek világához tartozik. Ekkor szólhat hozzánk életünkben az isteni Másik. Egyesülés jön létre, egy alkímiai menyegző, mely számunkra is nagy misztérium, a ró zsakereszt misztériuma. „Ez az oktatás azoknak szól, akik az alantas lélekerők (Iddhi) veszélyeit nem ismerik." Ez azt jelenti, hogy azoknak van szánva, akik a valóban nagyok ösvényét akarják jár ni, és akik nem szállnak szembe kőkemény önérvényesítéssel az isteni szándék áramla tával. Ha a tanulni vágyó ember „abbahagy ja a sokfélére (az érzékszervek külső világá ra) való hallgatást, akkor képes lesz az Egy nek a megkülönböztetésére." Akkor intenzív megvilágosodás megy végbe, ahogy a világ irodalom is említi, egy belső megvilágoso dás, amely hatalmas fényáramként hatol át a földi lét sötétségén. Akkor meghalljuk a belső hangot, Nada hangját, a hangtalan hangot, amely a külsőt teljesen megsemmi-

Chailly útja Fontainebleau-be. Claude Monet festménye, 1864. A fontainebleau-i erdőben írta H.P. Blavatsky A csend hangját. siti. Ekkor fordul az Atya hangja a szívben

benne. És akkor, csak akkor beszélhetünk

ismét a fiúhoz, ami maga a fény, mely egy

valódi gondolkodásról, amely az isteni terv

koron elveszett és most újra megtaláltatott.

szándékát felismeri és tanúskodik róla. Az ember csak ekkor egy - szellemben, lélek

Kedves hallgatóság, megérthetik, hogy ezen

ben és testben. Ekkor bontakozhat ki a ta

előadás keretében lehetetlen megismernünk

nítvány számára az ösvény.

e rendkívüli drágakő teljes tartalmát. Betű

Az arany tanok Könyve a tanuló belső hallá

szerint a szanszkrit cím így hangzana: „A

sához fordul:

csend a szellem hangjában". Már az első

„Ha a lelked nevet, míg életed napfény

rész világosan összefoglalja, hogy milyen

ében fürdik, [...] ha a lelked sír a sok csa

módon nyerheti el az ember a megismerést

lódás miatt, ha lelked azon fáradozik, hogy

és a tudást. Három termen kell keresztül

az ezüst fonalat, mely mesteréhez köti, el

mennie, hogy az 'üdv völgyét' elérje: a bá

vágja, tudd akkor ó, tanítvány, hogy lelked

nat csarnokán, a tanulás és megtisztulás

a Földé."

csarnokán, valamint harmadszor a bölcses

Ha a tanuló így találja magát az ösvényen,

ség csarnokán. Csak ennek az első fejezet

akkor először a csend hangját hallja meg.

nek több konferenciát szentelt Jan van

Ez a saját belső isten hangja, amely hozzá

Rijckenborgh, melyeknek néhány mondata

beszél. Ez a saját belső isten nem más, mint

talán jó benyomást ad a mű mélységéről:

Krisna a régi hinduknál, és Krisztus

„Mi emberek, időhöz kötött tudatunk segít

(Christos) a korai gnosztikusoknál. Krisztus

ségével beszélünk egymáshoz. Ha azonban

(Christos) hangja a beereszkedő szellem,

sikerül önátadó törekvéssel és vágyakozás

amely a leiken keresztül összeköti magát a

sal megszabadítanunk a lelket, akkor a sa

természetemberrel.

ját, isteni önvaló újra működésbe léphet

Semmi és senki nem tehet semmit az embe-

Hogyan léphet be az örökkévalóságba, aki hagyja magát a megindultság szakadatlan hullámaitól rángatni? rért az ösvényen, ha ez a hang nem beszél hozzá. A lélek itt kulcsszerepet játszik. Ha a csend hangját meghallják, mivel van egy lé lek, amelyik ezt képes megérteni, akkor ez a hang a lélek vezetőjévé válik. És csak ha ezt a vezetőt követjük és hallgatjuk meg, akkor zárulhat le az első, veszélyes fázis, mert a hang egy számunkra nagyon ismerős életvitelről beszél. Az életben sok a felfelé és lefelé menet, nemde? Amikor az ember fiatal, egészséges és erős, akkor azt mondják, hogy dagasztja a szél a vitorláit és az élet napos oldalán fürdik, ak kor szinte „dalol" az anyagtestében. Ki ne kívánná ezt neki? De aztán jönnek pillana tok, amikor a csalódások miatt fogságban érzi magát. Egyik pillanatban teljesen bele merül a világ nyugtalanságába, a követke zőben pedig már hallja a „nagy csalódások hangjának morajlását", „megijed, mert ész leli a fájdalom forró könnyeit, és elkábul a jajszavak kiáltozásától", amelyek felszínre törnek benne. Vannak pillanatok, melyek ar ra adnak okot, hogy teljes optimizmussal forduljunk az élet felé, hogy ezt a követke ző pillanatban a félelem zúzza szét ismét. Ki tagadhatná ezt? Ekkor mondja a csend hangja, Krisztus (Christos) belső hangja az ösvény elején ál ló embernek: „Ne hagyd lelkedet kitenni az érzékek változó hangulatainak, ne lépj be a pillanat örömeibe és fájdalmaiba." Hogyan léphet be az örökkévalóságba, aki hagyja magát a megindultság szakadatlan hullámaitól rángatni? írják be a szívükbe: ha lelkük a mozgalmas ság szakadatlan áramával együtt lebeg, és

minden pillanatban ez ostromolja a lelket, akkor maguk tépik szét az „ezüstfonalat", ami a mesterrel köti össze a lelket. Akkor a lélek nem időzhet vele a csendben. Hogyan mehet át a lélek a tanulás és a megtisztulás csarnokán, anélkül, hogy közönyös lenne az ember sorsát illetően? Minden megindult ságtól megszabadulhat, ideértve az örömtől és fájdalomtól való meghatottságot is. A fényre, a Christosra való irányultságban ma radhat, tudván, hogy ez segíthet a legtöbbet abban, hogy szellem, lélek és test egységgé olvadjon. Ekkor beteljesülhetnek a szavak, melyekkel ezt az előadást le szeretnénk zárni: „De ó, tanítvány, ha a tested alávetett, a fe jed nem józan és a lelked nem erős és tiszta, mint a gyémánt, akkor ez a sugárzás nem hatolhat le a kamrába, akkor a nap fénye nem melegítheti fel a szívedet, és füled sem hallja meg a végtelen tér (Akasha) magassá gaiból a misztikus hangokat." Ha a lélek elénekelheti Önökben új dalát, akkor megismerik a csend hangját, a „szel lemi hang" csengését és struktúráját, egy olyan nyelvet, mely a tudás és az élet egyet len forrásából emelkedik fel. „Láss! Te lettél a fény és a hang, te vagy a mestered és istened. Te magad vagy keresé sed célja, az örökké csengő hang, amely ott cseng örökkévalóságról örökkévalóságra, amely minden változástól mentes, minden bűntől szabad, ez a hét hang egyben, a CSEND H A N G J A . " Az idézetek Heléna Petrovna Blavatsky, A csend hang ja című művének alábbi, német nyelvű kiadásából származnak: Adyar-Verlag, Graz, 5. kiadás. 1976.

„A te Istened az én Istenem" E S S Z É AZ E G Y S É G R Ő L ÉS A SOKFÉLESÉGRŐL

A rózsakeresztesek számára egy templom az egyetlen nagy „középső templom" sugar a l s egyben, az isteni nap sugara, amely mindent és mindenkit körülölel. Aki a temp lomban megtalálja a fényt, az felemelkedhet. Mintegy a sugarak által felemelve észlel ni tudja, amit a saját lényében megvilágítanak. Ahogy a Nap az élet középpontja, és mindennek forrása, ami a minket körülölelő univerzumban létezik, úgy Isten a forrás, amelyből minden univerzum keletkezett. Ő a forrás, ami mindent megvilágít, amelyből és ami által minden keletkezett és amihez minden visszatér.

A kínai bölcs, Lao Ce írta egykor: A dolgok, amik valaha a Taoból lettek, az Ég, ami a Taotól tiszta, a Föld, ami a Taotól van nyugalomban, a szellemek, amik a Tao által spirituálisak, a völgyek, melyeket a Tao tölt meg, a tízezer dolog, amiket a Tao hívott életre, [...] mind a Taoból, az Egyből keletkeztek. ( L a o Ce, Tao Te King, 39. fejezet)

A VALÓSÁG KERESÉSE Előbb-utóbb elérkezik az életben a pillanat, amikor az ember elkezd azon gondolkodni, hogy mi is a valóság, hogyan lelhetné meg, és elmereng Istenen és a teremtés célján; az emberen itt a Földön. Némelyek azt gondol ják, hogy a minket körülvevő valóságon kí vül nincs másik valóság, hogy a világon nincsen semmi maradandó, és a világ szá munkra csak rövid ideig tartó tapasztalattal szolgálhat. Minden, amit látunk, egy termé szetes folyamat véletlen terméke. Mások úgy vélik, hogy a világot isteni lény teremtette, aki az ember körül szorgoskodik,

és megjutalmazza vagy megbünteti. Ezt hir detik az ortodox vallások. Aki ezt nem fogadja el, az tovább keresi a kérdésre a választ: Vajon miért van zűrzavar a Földön? Miért van annyi káosz harmónia helyett? Miért a folytonos szenvedés? Miért virágzik mindenütt ennyire az istentelen? Ezzel veszi kezdetét a valóság keresése. Ha körültekintünk a világban, a formák végtelen sokféleségét látjuk. Nézzük meg például a ló formáját. Sok ezer különböző ló létezik, de mind megfelel egy típusnak, a ló típusának. Ez ugyanígy igaz egy ró zsára vagy egy tölgyfalevélre. Ezek is na gyon változatos formákban fordulnak elő, de mindegyik felismerhető, mint rózsa vagy tölgyfalevél. Nincs két ugyanolyan, de mindegyik egy bizonyos típus végter méke, amely a többihez képest kicsit más képpen néz ki. Ebben felfedezhetjük az egyet és a sokfélét. A probléma most az, hogy a dolgok a sokféleségben megvizsgálhatóak, mert láthatóak. Az egyetlen azonban láthatatlan. Létezése csak a sokfé leségből vezethető le. Mégis az Egy para dox módon valósabb, mint a sokféle.

MINDEN „ALAKULÓFÉLBEN" VAN A természet látható világában minden meg változik. Minden vagy születik, vagy meg hal, vagy éppen mozgásban van valahol ezek között. Semmi sem éri el a tökéletessé get. Platón azt mondta, hogy a természet je lenségei szüntelenül „keletkeznek" és soha sem „vannak". Öt érzékszervünk azt közli velünk, hogy a természet megnyilvánulásai valódiak. De értelmünk azt mondatja ve lünk, hogy a titokzatos Egy, ami folyamato san teremtő és állandóan önmaga, valóságo sabbnak nevezhető, mint állandóan változó produktumai, termékei. Platón azt írja, hogy minden ismeret mé lyen a bensőnkben van. Ehhez el kell ru gaszkodnunk szokásos gondolkodásunktól és annak magasabb formájához, az értelem hez kell nyúlnunk. Vagy ahogy a gnoszti kus filozófia tanítja: meg kell tanulnunk a szívünkkel gondolkodni. A szív mindig minden dolog középpontja, magja. Az em beri szív is. Nemcsak a lét motorja, hanem a forrás is egyben, amelyben meglelhetjük legmélyebb ismeretünket. Ez köt össze minket az Eggyel. A misztikus Eckhart mester (1260-1328) írta: „Isten minden és mindenhol jelen van. Isten egyedül mozgatja a dolgokat a maga eszszenciájában. [...] Isten minden dolog leg mélyebb bensője. A szufik egyik szólása így tartja: „Isten a sziklában alszik, a növényben álmodik, az állatban mozog és az emberben ébred fel. " KI VAGYOK ÉN? A sokféleség, a természet ismerete manap ság annyira elterjedt, hogy méltán nevezhet jük világot átfogónak. Ezzel a tudással új fejlődésbe léphetünk, nevezetesen azon em

ber fejlődésbe, aki önmagát fedezi fel. Ez egy belső fejlődés. Az ember felfedezi tuda tának igaz természetét. A sokféleség helyett az egységet keresi majd. Péter Russel, ko runk nagy gondolkodója és természettudósa kiterjedt vizsgálódást folytatott ezzel össze függésben és a következőkre jutott: „Megkísérelni önmagunk megismerését olyan tevékenység, mintha egy elemlámpá val egy sötét kamrában kutatnánk fény után. Minden, amit a kamrában találunk, csak kü lönféle dolgok, amikre fény esik. Ez ugyan olyan, mintha tapasztalataink alapján akar nánk tudáshoz jutni. Különféle gondolatokat találunk, képeket, érzéseket, amelyekre a fi gyelem irányul. De mindezek csak a tapasz talat tárgyai, amelyek nem adnak okot ma gára a tapasztalatra." „Mi is az ' é n ' ? Közelebbi vizsgálódás után felfedezzük, hogy mindaz, amit az ' é n ' alatt értünk, nem más, mint felfogásunk tároló edénye, amelybe a tapasztalatok és az emlé kek gyűlnek" - állapítja meg egy másik gondolkodó, Erwin Schrödinger. Mi marad hátra, ha a szellem csendben van, ha eloszlik minden gondolat, érzés, észlelés és emlékezés, amelyekkel szokás szerint azonosítjuk magunkat? Akkor közeledünk-e a forráshoz, a maghoz, melyek valójában vagyunk? Misztikusok kutattak saját benső jükben, és felfedezték önmaguk valódi ter mészetét. Azt mondják, hogy Isten az önva ló esszenciája, az 'én vagyok' - személyes tulajdonságok nélkül. Az 'én vagyok' a hé ber Jahve isten egyik neve is. Istenre egy másik szó az Egy. Aki ebből az őbenne lévő Egyből indul ki, aki Istent megtalálta magában, az teljesen új világké pet kap. Ha Istent tudatunkkal tesszük egyenlővé, akkor ez a fogalom egy másik jelentést kap. Környezetünk gondolkodásá ban, vallásában és isten-megélésében min dig az szerepel: az „én istenem" a „te iste ned". Az én-tudat a sokféleséggel egyenlő.

Az Efézusz-i templomot (rekonstrukció) Artemisz istennőnek szentelték, a szerelem is tennőjének, a monád egyik megszemélyesítőjének. Az egyetemes tanban a tiszta lelket, az örök szolgálólányt szimbolizálja.

Az én-ember mindig az elválasztással és a

olyan messze megy a jó és rossz besorolá

felosztással foglalatoskodik. Ennek barátjá

sánál, hogy szinte saját istenének is felrója

vá, annak ellenségévé válik. Gyakran tegna

ezeket a tulajdonságokat. Itt az idő, hogy

pi ellenségünk lesz a holnapi barátunk. És

ebben a folyamatban belátáshoz jussunk, és

amit az egyik ember elvet, azt a másik jó

hogy a te istenedet és az én istenemet hagy

nak fogja föl.

juk az Egyetlenné válni!

Van ami egyidejűleg két - egymást kölcsö nösen kizáró - dologból áll? Valójában sem

A FELHŐ, AMELY ISTENT HORDOZZA

az egyik, sem a másik nem jó se nem rossz, hanem az Én tartja egyszer ugyanazt a dol

Mikhail Naimy írja a Mirdad könyve 5. fe

got rossznak máskor jónak. Az ember ennél

jezetében:

a szétválasztásnál és felosztásnál sokszor

„Isten igéje olvasztótégely. Amit létrehoz,

Még sohasem adatott ekkora lehetőség, hogy e tekintetben új belátáshoz jussunk.

az egységgé olvad össze, semmit sem érté kesként vesz magába, és semmit sem vet ki magából, mint értéktelent. [...] Ezzel szemben az ember szava egy szitá hoz hasonlatos. Amit ez teremt, az vitához vezet. [...] Sose váljatok rostává, társaim. Mert Isten szava élet, és az élet olvasztótégely, mely ben minden egy oszthatatlan egységgé ol vad össze, minden tökéletes egyensúlyban van és minden méltó teremtőjéhez. [...] Sose váljatok rostává, társaim, és olyan naggyá váltok, olyan mindent áthatókká és mindent körülölelőkké, hogy nem lesz szita, melyben fennakadnátok. [...] Keressétek először az ige ismeretét, amely ben felismeritek saját szavaitokat. [...] Mert a ti szavaitok és Isten igéje egy, csak a tiéteket még fátyol takarja." Az ember szitái és rostái építik a világ so rompóit és kerítéseit. Bele kellene gondol nia és fel kellene ismernie, hogy a hús és vér nem csak őérte van, hanem minden cso dás test ugyanezekből az elemekből áll. A föld, amit kezeinkkel művelünk, minden te remtmény lakóhelye, aki csak rajta él. A fény is ugyanaz mindenki szemében, az élet fénye, ami által létezünk. Mindenki tüdeje ugyanazt a levegőt szívja be. A szíveikben lévő forrás ugyanabból az egyetlen forrásból született. A gondolatok a gondolatok óceánjával osztoznak. Ezek az emberek álmai, öröme és bánata. Ez maga az élet szeretete, amely minden embert újra felemel a legmélyebb nyomorából. Mirdad könyve továbbá a következőket mondja:

„Óvakodjatok ezért az elzárkózástól, a kor donoktól! Csak a csalódást zárjátok körül, és az igazságot rekesztitek ki. Mert az Ige (Isten) az óceán; ti vagytok a felhők. És egy felhő nem az óceánnak köszönhetően felhőe, amit az az óceán aztán megkap? Valóban bolond a felhő, amely az életét el tékozolja, miközben arra vágyik, hogy meg kapaszkodjon a térben, és a formáját és identitását örökre megőrizze. Mi máshoz jutna balga törekvésével, mint csalóka re ményhez és keserű hiúsághoz? Ha nem ve szíti el magát, nem is találhatja meg magát. [...] Az ember egy felhő, amely Istent hor dozza. Ha nem szabadul meg saját magától, nem is találhatja meg saját magát. 0, mily öröm üresnek lenni! Ha nem veszejtitek el magatokat az igében, akkor nem érthetitek meg azt, amik vagytok, a saját Énetek." Még sohasem adatott ekkora lehetőség, hogy e tekintetben új belátáshoz jussunk. Szabadon választhatunk. N e m vagyunk töb bé ahhoz a szellemi hagyományhoz kötve, amelyben születtünk. A világi bölcsesség egész spektrumával ren delkezünk. A világ más részein lévő kultú rákat ismerünk meg. Ismerünk különböző tradíciókat, így a buddhizmust, a hinduiz must. Tudunk a szuftkról, a régi gnosztikusokról, a hermészi bölcsességről. Hallunk modern gondolkodókról és a múlt misztiku sairól. És mégis, volt valaha is nagyobb a sóvárgás bensőnk felébredése iránt, mint manapság? Folyóiratok, filmek és könyvek tömege jele nik meg a spiritualitásról. Meditáció és jóga ígér minden korosztály számára megoldáso kat a problémákra.

Mert ha valami egyszerű, akkor az elintézési módja is egyszerű és mentes a konfliktusoktól.

Ha tényleg tudatában lennénk valódi termé szetünknek, akkor az végre megfordulást je lentene? Vajon képes-e a sokféleség gondolatához annyira hozzászokott ember arra, hogy radi kálisan megforduljon, úgy, hogy a spirituá lis, az isteni ezúttal fennakadjon a rostán? És ha fennakad, akkor nem fogja értelmé vel, saját, kisemberi módján megint meg szűrni? A János evangélium szavai mindent elsöprő jelentőségűek: „Őbenne volt az élet és az élet volt az emberek világossága. És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt. (János 1. 4-5.) A BELÁTÁS A LÉLEK TULAJDONSÁGA Hermész Triszmegisztosz „A Lélek okulá sára" című iratának 10. fejezetében ezt ol vassuk: „Leírom neked létállapotodat, ó lélek, mert sokáig gondolkodtam rajta. Azt mondod és vallod, hogy szívesen megválnál a fáradság tól és a bánattól, de valójában keresed őket és vadászol rájuk, és szinte irigy vagy azok ra, akik birtokolják. Azt mondod és vallod, hogy szerencse és öröm után vágyakozol. De valójában kerülöd őket, és elfordulsz tő lük, megtagadod magadtól azt is, hogy to vábbmenj azon az úton, ami hozzájuk vezet. Egy ilyen magatartás önmagával is vitában áll. Ez annál az embernél mutatkozhat meg, aki nem egy-szerü és nem az egységben áll, hanem akiben a különféle elemek kevered nek egymással. Mert ha valami egyszerű,

akkor az elintézési módja is egyszerű és mentes a konfliktusoktól. [...] Mivel az érzékszervek természetüknél fog va összetettek, csak összetett dolgokat ért hetnek meg. De a szellem, aki egyszerű és oszthatatlan, megérti az egy-szerűt és oszt hatatlant. Vigyázz a gondolataidra. Ha ezek összetett, konkrét dolgokhoz kapcsolódnak, elveszítik az egyszerűséget, ami az igaz is meret valóságára és örömére jellemző. Ha viszont a gondolkodás visszatér az egy szerűséghez, ha elhagyja azt, ami összetett és egymással keveredő, ha a zavaros, a tér és idő kerekéhez láncolt dolgokat visszauta sítja, akkor megérti mi az egyszerűség és az Örök. A magyarázatból kitűnik, hogy a lélek élete attól függ, hogy az anyagvilágot maga mö gött hagyta-e, és hogy a lélek halálát és sok szenvedését az okozza, hogy az anyagvilági létben tartózkodik." És ugyanezen mű első fejezetében az aláb biakat olvassuk: „Fáradozz, ó lélek, megnyilatkozás által va lódi belátáshoz jutni, és a dolgok lényegét megismerni, de ne törődj azok mennyiségé vel és minőségével. A dolgok megnyilatko zása és lényege egyszerű, és a lélek közvet lenül - közvetítő nélkül - megértheti őket. De a mennyiség és a minőség sokféle, és a téridő korlátai közé szorulnak. És tudd, ó lélek, hogy lehetetlen a sokféle ség világában belátáshoz jutni. Mert nem maradhatsz ebben a világban, innen semmit sem vihetsz magaddal. A belátás a lélek tu lajdonsága. A belátás el van választva a kül ső dolgoktól. Ragadd meg ezért az egysze rűség ismeretét és hagyd el a sokféleséget."