Peter Orban - Ingrid Zinnel - Thea Weller: Symbolon by Bioenergetic Kiadó

TARTALOM

Előszó .........................................................7 A játékról és annak menetéről ..............................11 I. A képek .................................................. 12 II. Asztrológia ........................................... 13 III. A játék két alapvető módja ................ 14 IV. A lapok leírásához .............................. 19 V. A lapok sorrendje ................................. 25 VI. A játék mint terápiás eszköz .............. 26 A lapok (A szerepszemélyiségek).............29 A Nagy Arkánumok A HARCOS (Kos) .....................................30 A SZERETŐ (Bika) ..................................32 A KÖZVETÍTŐ (Ikrek)............................34 AZ ANYA (Rák) .......................................36 AZ EGO (Oroszlán) .................................38 A SZOLGÁLÓ (Szűz)...............................40 A TÁRS (Mérleg) ......................................42 A CSÁBÍTÓ (Skorpió) .............................44 A PRÉDIKÁTOR (Nyilas)........................46 A MESTER (Bak) .....................................48 A BOLOND (Vízöntő) .............................50 AZ ANGYAL (Halak) ..............................52 A Középső Arkánumok A DAC (Rák/Kos).....................................54 ÉVA KÉT ARCA (Rák/Bika) ...................56 A KIMONDÁS (Rák/Ikrek) .....................58 AZ ÖSSZEFÉRHETETLENSÉG (Rák/Oroszlán) .........................................60 A TÖRŐDÉS (Rák/Szűz) .........................62

A CSALÁD (Rák/Mérleg) ........................64 AZ ELVETÉLÉS (Rák/Skorpió) ...............66 MNÉMOSZÜNÉ (Rák/Nyilas)................68 A JÉGKIRÁLYNŐ (Rák/Bak)..................70 A SZABADULÁS (Rák/Vízöntő) ............72 CSIPKERÓZSIKA SZENDERGÉSE (Rák/Halak)..............................................74 A CSATA (Oroszlán/Kos) ........................76 A KIRÁLYNŐ (Oroszlán/Bika) ...............78 A SZÍNÉSZ (Oroszlán/Ikrek) ..................80 A BETEG KIRÁLY (Oroszlán/Szűz) .......82 A MENYEGZŐ (Oroszlán/Mérleg) .........84 A MÁGUS (Oroszlán/Skorpió)................86 FORTUNA (Oroszlán/Nyilas) .................88 A TEHER (Oroszlán/Bak) .......................90 A BUKÁS (Oroszlán/Vízöntő) .................92 A VISSZAVONULÁS (Oroszlán/Halak) .....................................94 A Kis Arkánumok ERÓSZ (Kos/Bika) ...................................96 A PELLENGÉR (Kos/Ikrek).....................98 A BŰN (Kos/Szűz) .................................100 A VISZÁLY (Kos/Mérleg) ......................102 A VÁMPÍR (Kos/Skorpió) .....................104 A KERESZTES LOVAG (Kos/Nyilas) ............................................106 A MEGHIÚSULÁS (Kos/Bak) ..............108 A BAJKEVERŐ (Kos/Vízöntő) ..............110 AZ ŐRÜLT (Kos/Halak) ........................112 AZ ARANYSZÍVŰ LEÁNY (Bika/Ikrek) ............................................114 A RAGASZKODÁS (Bika/Szűz) ...........116 AZ ARANYKALITKA (Bika/Mérleg) ...118

A BÁBU (Bika/Skorpió) .........................120 ANYAG ÉS SZELLEM (Bika/Nyilas) ....122 A TEREMTÉS FELELŐSSÉGE (Bika/Bak) ..............................................124 A BÚCSÚ (Bika/Vízöntő) ......................126 A SZELLEMEK KERTJE (Bika/Halak)...........................................128 A STRATÉGA (Ikrek/Szűz) ...................130 A HIÚSÁG VÁSÁRA (Ikrek/Mérleg) ....132 A FURULYÁS (Ikrek/Skorpió) ...............134 MESTER ÉS TANÍTVÁNY (Ikrek/Nyilas) .........................................136 A FOGYATÉKOSSÁG (Ikrek/Bak)........138 AZ ÁLMODOZÓ (Ikrek/Vízöntő) ........140 A HALLGATÁS (Ikrek/Halak) ..............142 A KAPCSOLAT HÉTKÖZNAPJAI (Szűz/Mérleg) .........................................144 AZ ÖNOSTOROZÁS (Szűz/Skorpió) ...146 AZ INKVIZÍCIÓ (Szűz/Nyilas) ............148 A RETTEGÉS (Szűz/Bak) .....................150 A FÚRIÁK (Szűz/Vízöntő) ....................152

A BECSAPÁS (Szűz/Halak) ..................154 A VÉGZET (Mérleg/Skorpió) ................156 A SYMBOLON (Mérleg/Nyilas) ............158 A GYÁSZ (Mérleg/Bak) .........................160 AZ ELVÁLÁS (Mérleg/Vízöntő) ............162 A KIRÁLY KÉT GYERMEKE (Mérleg/Halak) .......................................164 A FEKETE MISE (Skorpió/Nyilas) .......166 A DEPRESSZIÓ (Skorpió/Bak) .............168 A FŐNIXMADÁR (Skorpió/Vízöntő) ...170 AZ (ÁL)SZENT RAGYOGÁS (Skorpió/Halak) .....................................172 A GYÓNÁS (Nyilas/Bak).......................174 AZ ÓRIÁSUGRÁS (Nyilas/Vízöntő) .....176 PÜTHIA (Nyilas/Halak) .......................178 RABSÁG (Bak/Vízöntő).........................180 A MOIRÁK (Bak/Halak).......................182 A GRÁL KÉRDÉSE (Vízöntő/Halak)....184 Függelék (Kirakási rendszerek) .............186

Előszó „A rád bízott javakat add vissza!” (Mitülénéi Pittakosz) A játék mindig csak játék, és nem jövendőmondás! Amikor rátaláltunk magunkban azokra a képekre, amelyekről ez a könyv szól, nem Püthia, a jósnő járt az eszünkben, hanem a lélek megértésének új útjait kerestük. Gondolataink a múzsák körül jártak. A múzsák – de különösen anyjuk, Mnémoszüné – megigéztek minket. Megindító, ha egy anya végre egyszer nem igyekszik otthon, a szoknyája mellett tartani leányait, hanem elküldi őket a világba, hogy – a maga módján – csókjával mindegyik emlékeztesse az embereket. Mire is? Nos, ez nagyon hosszú történet. Ahhoz, hogy ezt a történetet egy napon elmesélhessük, vagyis megtudhassuk, mi mindenre emlékezhetnénk, először meg kell próbálnunk visszaemlékezni magára az emlékezésre. Ugyanis nem csak hogy sok mindent elveszítettünk, ami egykor hozzánk tartozott, és már nem tudunk rá visszaemlékezni, de azokról is elfeledkeztünk, akiknek kimondottan az a szerepük, hogy bennünket emlékeztessenek. Emlékezetünkből kihulltak a múzsák és anyjuk, Mnémoszüné, aki mögöttük áll, és őket az emlékeztetés feladatával megbízta. Mivel természetesen soha semmi sem merül végleg feledésbe, Mnémoszüné leányait sem érte ez a sors. Nevük fennmaradt emlékezetünk egy zugában – amelyet ma már senki sem hoz összefüggésbe tulajdonképpeni személyükkel, és amely mégis az emlékek óriási tárháza –: a muzsikában, amely a görög muszikéből származik, és azt jelenti: a múzsákhoz tartozó. Ezt az emléket őrzi a költő halhatatlanná vált sora is: „Ahol énekelnek, ott nyugodtan maradhatsz, mert a gonoszaknak nincsenek dalaik.” Igen: a gonosz embereknek nincsen muszi-

kéjük, azaz kapcsolatuk a múzsákkal. Éppen azért gonoszak, mert elfelejtették őket. A zene abban segít, hogy emlékezzünk. Ez az egyik oka, hogy a régi aszklepiádokban, a görög gyógyítás szent helyein miért szólt mindig halk, gyengéd muzsika, és ez az oka annak is, miért hallható a mai gyógyítóknál – egyre inkább – a háttérben Kitaro, Klaus Schulze vagy Tangerine Dream. Természetesen felettébb egyoldalú lenne a múzsák tevékenységét egyedül a zene területére korlátozni – ezt ókori görögök nem is így gondolták. A klasszikus művészetek minden formájának megvolt a maga múzsája, egészen a filozófiáig, amelyet Platón a Phaidroszban kifejezetten Kalliopé és Uránia múzsáknak rendelt alá. Ők mintegy a filozófia védőistennői, ami Platón számára szó szerint azt jelentette: a múzsák és a múzsák csókja nélkül nincs filozófia sem! Kártyajátékunknak eredetileg a Mnémoszüné nevet akartuk adni, hogy ezzel is a múzsák anyjának szenteljük. De amikor az ötletet átgondoltuk, rájöttünk: ezzel a névvel egyszersmind Mnémoszüné nagy ellenfelét is színre hívnánk. Már láttuk ugyanis magunk előtt a vásárlókat, amint a könyvesboltban állnak, és keresik azt a nevet, amely nem jut eszükbe… Intő példának tűnt Julius Schmidhauser Mnemoszüné című könyvének1 története, amely a század második felének egyik legnagyobb filozófiai műve volt, mégis eltűnt a feledés homályában. Léthének, a felejtés istennőjének (vagyis Mnemoszüné alteregójának) erőivel nem szabad viccelni. Azok még ma olyan nagy hatást fejtenek ki, hogy ezt a rizikót nem vállalhattuk, ezért játékunkat (mintegy álnévként) Symbolonnak neveztük el.

Az olvasó persze – és a játékos is, aki a játékon keresztül több emlékéhez eljuthat – végül valódi nevén nevezheti, ha akarja. Miről szól tehát játékunk? Nemcsak arról, hogy vannak, akik egykor az emlékeztetés feladatát kapták, hanem arról is, hogy rajtuk kívül más erők is hatnak e világon, sőt a lelkünk mélyén is – csupán emlékezetünkbe kell idéznünk őket. Erről a jelenségről már Órigenész, a híres teológus is tudott: „Meg fogod látni, hogy az emberben, aki egynek tűnik, nem csupán egy személyiség lakik, hanem annyi, ahányféleképpen viselkedik.” Lelki szegény korunkban, amikor mármár úgy tűnik, mintha a lélek csupa komplexusból és neurózisból állna, alig hallunk a szellemi lényekről és az úgynevezett szerepszemélyiségekről, amelyek egykor lelkünk legmélyéről bukkantak fel, és onnan mindig valamilyen üzenetet hoztak. Az újkor kezdete óta a lélek e különös lakóinak még az emlékét is kitörölték belőlünk a felvilágosodás nevében. Az utolsó nagy szerepszemélyiség, akit elűztek – jellemző módon – az ördög volt. Az ő kiűzetésével úgyszólván a gyereket is kiöntöttük a fürdővízzel együtt. Sőt, nemcsak a gyereket, hanem vele együtt minden más belső létezőt. Azóta néma és nyugodt a lélek tava. Azóta egyedül a tudománynak lehetett szava, de benne a szerepszemélyiségeknek nem volt helyük. Azt a semleges alakot – a racionalitást, avagy ésszerűséget –, akinek egyedüli zászlóvivővé kellett válnia, nem tartották szerepszemélyiségnek, és általa nem sok lélekemelő új dolog született. A racionalitásból hiányzott minden nőiség, és így, bár Nobel-díjas tudósokat szült, élettel teli tudást nem, miként a legfőbb alma mater, vagyis tápláló anya – az egyetem – is elvesztette, és mirelit táplálékkal helyettesítette életadó tejét.

1 2

Alig néhány pszichológus tudja, hogy foglalkozásának neve mögött is egy női alak rejtőzködik: a pszichét léleknek fordítják, nem is sejtve, hogy Ámor isten felesége ő, Psziché, aki hajdan egy király leánya volt, és akit később Jupiter az istenek közé emelt. Az olvasóban felmerülhet, hogy vajon mi köze Apuleius Ámor és Psziché történetét elbeszélő meséjének az emlékezés témájához, vagy akár a lélek belső szerepszemélyiségeihez? A válasz ugyanolyan egyszerű, mint amilyen megdöbbentő: a mese és – még világosabban – a mítosz az egyetlen emléke annak, hogy az emberiség kollektív tudattalanjában, és így minden emberi lélek mélyén különböző szerepszemélyiségek léteznek, akik ösztönöznek és boldogítanak, de meg is osztanak minket. A nyolcvanas években még az embert önálló egységnek tekintő tudomány is felfigyelt bizonyos lelki jelenségekre, amely előtt – a maga objektív eszközeivel – még ma is tanácstalanul áll. A klinikákon olyan betegek jelentkeznek, akiknek szenvedése hihetően demonstrálja, hogy lelkükben több személyiség működik. Bajukat ma már külön betegségként diagnosztizálják, és többszörösen hasadt személyiségnek vagy tudathasadásos személyiségzavarnak (MPD = multiple personality disorder) nevezik. A (német) pszichiátriai gyakorlatban még nem beszélnek nyíltan erről a tünetről, bár a szakkönyvek nagy része tartalmaz kórleírásokat, amelyek egymástól függetlenül világos képet adnak. A jelenség részletes feldolgozása az amerikai pszichiátriában jelenleg is folyik, szakkönyvekben, folyóiratokban és kongresszusokon. Az esettanulmányok – noha szerzőik gyakran nem is tudnak egymásról – mind ugyanarról tanúskodnak: arról az emberről, akinek rá kell döbbennie, hogy a lelke mélyén nincs egyedül. Sokan vagyok!2

SCHMIDHAUSER, Julius: Mnemosyne. Heidelberg, 1954. CASEY, Joan Frances: Flock: The Autobiography of a Multiple Personality.Ballantine Books, 1992.

Éppen ezt kívánta a görögök (és rómaiak) nagyszerű lélektana bemutatni, amikor mítoszaiban a lélek önmagáról szóló emlékeit is megjelenítette. Minden mítosz a lélek története – de nem valamely léleké, hanem annak a lelkéé, aki a mítoszt éppen hallgatja. Vagyis a mi lelkünk története, a tiéd és az enyém! Freud volt az, aki ezt a nyugati világban elsőként megsejtette, és Narkisszosz, illetve Oidipusz jelképeivel helyreállította ezt az emlékezést, ezt a visszacsatolást, amely évszázadokon át feledésbe merült. Freud, kollégáival ellentétben, komolyan vette a múzsák csókját, és emlékeztető feladatát (minden ellenkezés ellenére) makacsul keresztülvitte – tulajdonképpen ebben áll az ő zsenialitása. Azt is mondhatnánk – bár ha ő maga nem is sejtette –, hogy a múzsa éppen őt csókolta homlokon, így önnön példájával illusztrálhatta saját gondolatát, amely így most már valóban megjelent a világban, és részben hűtlen tanítványai (C. G. Jung, Groddeck, Rank stb.) által fejlődött tovább. Itt és most szeretnénk kijelenteni: nekik köszönhetjük, hogy könyvünket megírhattuk. Freud a lélektant új alapokra helyezte, és olyan irányt szabott neki, amelyet mi, az utódai is követhetünk – ki-ki a maga módján. Minden mítosz egy (vagy kettő, vagy három) szerepszemélyiség és egy konfliktus története. Miért? Azért, hogy emlékezetünkbe idézze: mind a szerepszemélyiség, mind a konfliktus bennünk található. Azért kell ehhez a történet, a mese, mert különben lelkünk nem értené meg. Ha intelem, parancs vagy tilalom formájában kapnánk, nem érinthetné meg bensőnket. Lelkifurdalást szülne, és újból letagadnánk, hogy rólunk is szól. Márpedig minden tagadás és elfojtás azt fejezi ki, hogy a belső szerepszemélyiségek egyike a tudat szintjén (vagyis az emlékezetünkben) nem jelenhet meg. Az elfojtás arra kényszeríti, hogy a tudatküszöb alá húzódjék vissza, ahol kísértetté válik. A tu-

dat ettől kezdve félni fog attól, hogy ez a kísértet – mondhatni rémalakban – visszatér hozzá és megrémiszti. Az elfojtott tartalom (és ez az, amit mindannyiunknak nehéz megérteni) minden esetben egy szerepszemélyiség! Sohasem egyes tényeket vagy jeleneteket fojtunk el – az elfojtás aktusában egy sajátos és (ettől kezdve) önálló szerepszemélyiség kel életre! Bensőnk tehát a felejtés valóságos börtöne, és ebben a börtönben rémek hemzsegnek. Minden mítosznak az volt a célja, hogy az elfelejtett szerepszemélyiségeket Léthé kamrájából kiszabadítsa. Játékunkat azért találtuk ki, hogy ebbe a kamrába bepillantást nyerjünk. Ez tehát – miként könyvünk alcíme is jelzi – az emlékezés játéka. Emlékeztet, vagyis valamit felidéz benned. Visszaadja elveszettnek hitt emlékeidet. Éppen ebben különbözik a ma kapható kártyajátékok többségétől. Célja nem a jövő és a kinyilatkoztatás (ez a jósnő feladata lenne, lásd Püthia nevű lapunkat), hanem a múlt és az emlékeztetés. Ezt a két célt egymástól tulajdonképpen nem lehet elválasztani, amit az is bizonyít, hogy – Pauszaniasz elbeszélése szerint – Apollót a delphoi jósda homlokzatán a múzsák társaságában ábrázolták, a háromlábú zsámolyon ülő Püthia mellett pedig egy felirat volt olvasható: „A rád bízott javakat add vissza!” Pontosan ez a célja játékunknak is: az őrzött emlékek visszaadása. A muzsikához hasonlóan a képeknek is sajátos emlékeztető erejük van, amely messze meghaladja az írott szó lehetőségeit. Már Platón utalt arra, hogy az írott szó felejtést csepegtet a lelkekbe, mert az ember – az írásba vetett bizalma miatt – már csak a kívülről jövő, idegen jelek (betűk) által tud emlékezni, nem pedig közvetlenül, belülről. Így aztán az emlékezés kívülről jövő aktussá válik. A képekre nem vonatkozik ez a korlátozás. Ezek közvetlenül lépnek kapcsolatba a lélek-

kel, megérintik és elvezetnek a kérdéshez: hogyan fest ez a külső kép a bensőmben? A képek mellé kísérő szövegeket is írtunk: ez engedmény a bal oldali agyféltekének, számunkra pedig másodlagos. Az olvasó jól teszi, ha tudomásul veszi ezeket a szövegeket, azután azonban jobb, ha elfelejti a szavakat, és hagyja, hogy a képek valóban képekként jussanak lelkébe. Ott és csakis ott fejthetik ki igazi hatásukat. Játékunk egy további célt is szolgál: szerzőinek tevékenysége alapján egyesíti a lélekgyógyászatot és az asztrológiát. Képei úgyszólván egy férfi és egy nő fenti tevékenységének gyümölcsöző egyesítésekor fogantak, és egy művésznő, Thea Weller hozta őket a világra. Amikor Ezoterikus asztrológia című könyvünkhöz3 a tizenkét belső szerepszemélyiséget és azok kombinációs lehetőségeit (Hold/ Mars, Hold/Vénusz, Hold/Merkúr) összeszámoltuk, hogy megállapítsuk, kinek hány kombinációt kell leírnia, kiderült, hogy 78 ilyen leírásra van szükség. Ez volt az a pillanat, amikor megjelent közöttünk a múzsa – vagyis ez volt e játék megszületésének órája! Akinek birtokában van ez a könyv, az nemcsak arra kap lehetőséget, hogy könynyebben emlékezhessen, hanem az asztrológiai aspektusok képeskönyvét is kezében tartja, így maga előtt láthatja az összes lehetséges asztrológiai kombinációt, és mélyebben beleláthat saját (vagy páciense) horoszkópjába, mint amennyire ez pusztán szóbeli leírás alapján lehetséges. Ha tehát tudni szeretné, mit jelent, hogy Holdja a Bakban van, nézze meg a Jégkirálynő lapját, mert ez szemlélteti a Rák/Bak, illetve Hold/Szaturnusz minőséget. Akkor is ehhez a laphoz kell fordulni, ha valaki horoszkópjának Hold– Szaturnusz kvadrátjára keres magyarázatot. Az olvasónak azonban tudnia kell, hogy a Bak és a Szaturnusz, illetve a Rák és a Hold természetesen csupán két különböző szerepszemélyiség szinonimája. 3

Ám ez mégsem csupán asztrológiai játék! Tulajdonképpen nem bolygókról és állatövi jegyekről szól (habár a lapokon ezeket ábrázoltuk). Ezek csupán álnevek, avagy a lelkünk mélyén élő alakok és alakzatok művésznevei. Természetesen az, aki ért az asztrológiához, kiegészítő térképeket kap e tudományhoz. A szerzők már régóta használják ezeket a képeket horoszkóp-tanácsadásaik illusztrálásához. Hiszen az asztrológia tulajdonképpen nem más, mint a gyógyítás, illetve az emlékez(tet) és egy formája. A horoszkóp értelmezése az élet színpadát benépesítő szerepszemélyiségeinkhez visz közelebb minket. A lapok mégis főként képekként keletkeztek a szerzők és pácienseik lelkében. Az utóbbiaknak e helyütt szeretnénk köszönetet mondani azért, hogy megtanították nekünk, mi az a rettegés, és hogy a rettegés mindig egy titkos üzenetet rejt – egy belső szerepszemélyiség üzenetét, aki hálásan fogadta, ha vettük a bátorságot, hogy a lélek tárnáit felderítsük. Most már nem rettegünk tőlük, mert emlékezünk rájuk. Így válhat valóra a régi mese, így lesz a békából királyfi. Legutoljára arra azt a személyt kell az olvasó emlékezetébe idéznünk, aki nélkül ez a játék jelen formájában nem jöhetett volna létre: Thea Wellert, a művésznőt, aki már régóta a Moirák egyike lelkünkben. Jó ideje itt dolgozik, és már régen megépítette – itt, a lelkünk mélyén – saját emlékművét. Nemcsak azért szeretjük őt, amit színes ecsetjeivel életre keltett bennünk: ötleteink és vázlataink képi megformálása is az ő elvitathatatlan műve. Frankfurt, 1993. március Peter Orban és Ingrid Zinnel

ORBAN, Peter – ZINNEL, Ingrid: Ezoterikus asztrológia: az élet forgatókönyve.Bioenergetic Kiadó, Budapest, 2001.

A JÁTÉKRÓL ÉS ANNAK MENETÉRŐL „A görögök delphoi jósnőkőn keresztül kormányozták életüket. A férfi nem látnok. Hiányzik a hatodik érzéke, amellyel egyes nők rendelkeznek, és amiért asszonyaikat a régi germánok is látnoki és istenekhez hasonló lényekként tisztelték, miként erről Tacitus tudósít.” (Ernst Bergmann: Megismerő szellem y szellem) és anyai

I. A képek A képek mögött az az alapötlet áll, hogy minden emberben tizenkét szerepszemélyiség tevékenykedik – vagy éppen nem tevékenykedik. Perszonárok című könyvünkben4 ezt a szemléletet részletesen kifejtettük, úgyhogy itt megelégedhetünk utalásokkal is. Ezt a tizenkét szerepszemélyiséget mindig archetípusokként írták le (hónapok, állatövi jegyek, Jézus tanítványai, a Kerekasztal lovagjai, Izrael törzsei, az Olümposz istenei, Héraklész tettei stb.), belső szerepszemélyiségekként még sohasem. Ebben az értelemben minden emberben több lény lakozik. De mivel az egyes típusok között kombinációk is létrejöhetnek, nemcsak azt a tizenkét szerepszemélyiséget kellett leírni, amelyek egyszersmind nagy arkánumokként is felfoghatók, hanem minden egyes szerepszemélyiség minden más szerepszemélyiséggel alkotott kombinációját is. A tizenkettes szám kombinációs lehetőségeinek száma (12 + 11 + … + 2 + 1) = 78. Asztrológusok számára: Egy tetszőleges állatövi jegyet – például a Rákot – tehát a következőképpen kell kombinálni: Rák/Kos, Rák/Bika, … egészen a Rák/Halakig (ez tizenegy lap). De ez csak a lapok asztrológiai nézőpontja lenne – és így csupán a szerepszemélyiség egyik aspektusa! A másik aspektusra – amely a több mint tíz éven át folytatott munka során mély benyomást tett ránk – terápiás munkánk közben figyeltünk fel. A lapok megtervezésekor arra törekedtünk, hogy benyomásainkat megőrizzük, ugyanakkor a képeken keresztül emléket ébresszünk, s mi magunk se feledkezzünk meg mindarról, ami pácienseinket foglalkoztatja. Mivel azonban nekik is kizárólag olyan problémáik lehetnek, mint nekünk magunknak, mindig alaposan megvizsgáltuk saját emlékeinket 4

is, mert ezek a lapkombinációk (bármilyen ijesztő vagy unalmas formában) saját lelkünkben is élnek! Pusztán ebből kiindulva pedig joggal feltételezhettük, hogy másokban ugyanúgy jelen vannak. Ennek a játéknak se több, se kevesebb célja nincs, mint hogy emlékeztessen. Emlékeztessen, mégpedig arra, hogy annak, aki lapot húz (vagy horoszkópjában bizonyos asztrológiai konstelláció szerepel), a kártya által ábrázolt témát most kell feldolgoznia. Saját képet kell alkotnia lelkének erről az aspektusáról. A lapok természetesen csak a képek általános formáit jelenítik meg. Ám annak, aki a kártyához folyamodik, sajátosan egyéni megformálású képre van szüksége: a saját képére! Csak ebben az esetben zárja be symbolonját, csak ekkor lesz képes emlékezni! Mivel a symbolon értelme még nem teljesen világos, most még egyszer elmagyarázzuk. A symbolon olyan szó, amely egyidejűleg jelöl tárgyat és tevékenységet. Olyan tárgyat, amely egykor kettétört, és részei szétszóródtak a világban. Valaha gyűrűt, érmét vagy tányért törtek kétfelé, hogy a két részt egymást nem ismerő embereknek adván, azok keresni kezdjék a másik felet (manapság általában papírpénzt tépnek ketté e célból). A mítosz is elbeszéli ezt a történetet. A borda, amelyet Isten kivett Ádám oldalából, hogy Évát elkészítse, szintén egy symbolon, akárcsak a megkettőzött ember Platón Arisztophanész beszéde című művében: az embernek – így mondja Platón – eredetileg két feje, négy lába és négy karja volt. Ez az ember azonban vétkezett az istenek ellen, és ezért Zeusz kétfelé vágta, két részét pedig a világ két különböző részén helyezte el. Azóta keresi az egyik fél a másikat, hogy egyesülvén újra symbolonná váljanak. Minden házassághoz ilyen keresés vezet, és ezen az esetleges válás sem változtat,

ORBAN, Peter – ZINNEL, Ingrid: Perszonárok: tizenkét személy a lélek belsejében. Bioenergetic Kiadó, Budapest, 2001.

mert szakítás után mindkét rész azonnal újra kiegészülés után néz. Ebben az értelemben a terápia is a hiányzó rész, a symbolon keresését jelenti. A szó fordítása a következő: sym = együtt és ballein = vetni, vagyis „összevetett”, abban az értelemben, hogy az egyik oldal keresi a másikat, mert azzal összekapcsolódni vágyik. Ugyanerről szól játékunk is: lapjainak katalizátorrá kell válniuk, hogy magunkat és elfeledett részeinket újból össze tudjuk kapcsolni, közelebb tudjuk hozni egyiket (a hiányzót) a másikhoz, amely szenved nélküle. A lapok egyúttal szimbólumokat is ábrázolnak: mindegyik valamilyen mögöttes tartalomra, valamilyen mélyebben megtalálható dologra akarják felhívni a figyelmet. A szimbólumokat persze nem kell szó szerint értelmezni. Aki ezt teszi, tanulhat ugyan valamit, lelkétől mégis messzire távolodik. A képek halottak a szemlélő lelkének éltető vize nélkül. Ebben kell őket feloldani, hogy a szemlélő számára – és csakis az ő számára – újból értelmezhetők legyenek. A szimbólumok csak akkor tudják emlékeztetni, ha jelentésüket ő is igyekszik megérteni. Aki a lapok leírását csupán bemagolja, belőlük halott alakokat hív életre, amelyeknek aligha lesz mondanivalójuk. Mondhatnánk úgy is, hogy sterilizálja őket. Ez ellen azonban a lélek tiltakozik. Aki viszont a kártyát csupán általános útmutatásként tekinti, annak a lapok évekig fognak mesélni. Az olvasó beláthatja, hogy nem könnyű a szimbólumokkal bánni. Nem kis bátorság kell ahhoz, hogy alámerüljünk saját félelmeinkbe. Akiben viszont megvan ez a bátorság, az busás jutalomban részesülhet. Régi igazság, hogy a lélek képekben és érzésekben él, hiszen a képek tulajdonképpen nem mások, mint megmerevedett érzések. Hasonlóképpen igaz az is, hogy az élet visszatér oda, ahol mind az érzésekre, mind a képekre odafigyelnek. A képek –

akárcsak a mesék, mondák és mítoszok – táplálják, erőssé és elevenné teszik a lelket. Ehhez képekben elmesélt történetek kellenek – de nem előre gyártott történetek, amelyek előre meghatározott véget érnek (ezektől a lélek csak megmerevedik), hanem olyanok, amelyek saját – a mélyből eddig fel nem hozott – belső kincseinkre emlékeztetnek. A mélységből a szemlélőnek kell kiemelnie őket. Neki kell a keresésükre indulnia. A keresés lényege nem az eredmény, hanem az, hogy az ember egyáltalán elinduljon. Nem a cél a fontos, mert az menet közben még változhat is. A fontos az, hogy kényelmes karosszékedből felkelj, és elindulj valahová, érezvén, hogy a symbolonnak csupán az egyik fele vagy – ez az, amiben a kártya az emlékezéshez segítséget nyújt.

II. Asztrológia Az Előszóban már megjegyeztük, hogy asztrológiai tanácsadásunk során a képek felbecsülhetetlen segítséget jelentettek, mert elmagyarázták azt, amire máskülönben sok szót kellett volna vesztegetni. A képek ismeretében azonban egész horoszkópunkat olyan körként rajzolhatnánk le, amelyben a bolygók helyére a nagy szerepszemélyiségeket állítanánk, az aspektusok helyére pedig a kis (kevert) szerepszemélyiségeket helyeznénk, azután a kapott képet újraértelmeznénk. Az egyes jegyekben álló bolygókat kombinációs lapoknak tekintenénk, és eszerint értékelnénk (ha például a Nap a Bak jegyében áll, akkor helyzetét a Teher című lappal jellemezhetnénk). Így tehát a horoszkópértelmezés során is többféleképpen használhatnánk a képeket. Mivel azonban játékunk nemcsak asztrológia, hanem játék is, az asztrológus számára tulajdonképpen megnehezítheti a gondolkodást, ha a játékot a bolygók szintjére helyezzük át.

Ugyan mindig is tizenkét állatövi jegyet tartottak számon (amelyeket a lapok felső részén szimbolikusan ábrázoltunk), a hozzájuk tartozó bolygók száma azonban eredetileg hét volt (az utolsó két évszázad folyamán még három bolygót fedeztek fel ezeken kívül, úgyhogy most összesen tízről tudunk). A bolygók megkülönböztetésére ezért (a lapok alsó részén) csupán tíz szimbólum szolgál. Minden asztrológus tudja, hogy a Merkúr két állatövi jegyet is képvisel: az Ikreket és a Szüzet. Ugyanígy a Vénusz is, amely a Bika és a Mérleg képviselője. Első pillantásra paradoxonnak tűnik hát, hogy az Ikrek Merkúrját a Szűz Merkúrjával kombináltuk. Ez ellen bizonyára minden asztrológus tiltakozni fog: „Hogyan tehetitek ezt, hiszen mégiscsak ugyanarról a Merkúrról van szó?!” (A Vénuszra ugyanez az érvelés érvényes.) „Igen, igazatok van” – feleljük –, „ugyanakkor még sincs igazatok.” Képzeljük el, hogy valakinek a horoszkópjában Ikrek az aszcendens. Az ehhez tartozó Merkúrnál természetesen az Ikrekjellemzők kerülnének előtérbe. Akárhol tartózkodna is a Merkúr a horoszkópban, sokkal nagyobb hatással volna rá az Ikrek, mint a Szűz. Ám ha ez a Merkúr ebben a horoszkópban, mint az Ikrek aszcendens ura, ráadásul a Szűzben is állna, akkor pontosan ez a kombináció állna elő: (Ikrek-)Merkúr a (Szűz-)Merkúrral – amelyet a Stratéga című lapunk ír le. Ezek szerint tehát a Merkúrt a Merkúrral és a Vénuszt a Vénusszal nagyon is öszszeilleszthetjük, és ez a horoszkópokban gyakran elő is fordul, habár az asztrológusok aligha gondolkoznak ilyenfajta kombinációkban. Ezt a konstellációt az olvasó eddig valószínűleg nem is találhatta meg más asztrológiai könyvben. Azt azonban még egyszer hangsúlyozzuk, hogy itt nem bolygókat vagy állatövi jegyeket kombinálunk, hanem belső szerepszemélyiségeket! Mindenkinek van egy Közvetítő szerepszemélyisége, amely a

kapcsolatokért és a kommunikációért (továbbá a szerepjátszásért stb.) felel, ilyen értelemben tehát mindenki rendelkezik egy Ikrek-Merkúrral, és mindenkinek van egyfajta ügyvezetője, aki értelemmel működteti a mindennapi, alkalmazkodást követelő ügyeket, és szolgálja a szükségszerűséget – azaz mindenki rendelkezik egy Szűz-Merkúrral (Szolgáló) is. A kétféle Merkúr tehát két különböző szerepszemélyiség. Természetesen nem kell azt a téves következtetést levonnunk, hogy minden kihúzott lapnak jelen kell lennie konstellációként a horoszkópban is. Képzeljük el, hogy az olvasó a Hold/ Uránusz lapot húzza (Szabadulás). Ebben az esetben játékunk szándékai szerint a következő kérdésekre kell választ keresnie: „Hol kellene kitörnöm?” „Melyik kapcsolatom vált idejétmúlttá?” Tehát nem az a kérdés, hogy horoszkópjában a Hold a Vízöntő jelében (vagy a 11. házban), illetve Uránusza a Rákban (vagy a IV. házban) van-e! Az ehhez hasonló kérdések eltérítenek a játék céljától. Ezért a következőkben leírjuk, miképpen érdemes játszani ezt a játékot.

III. A játék két alapvető módja A játékot játszhatjuk: 1. nem asztrológiai vonatkozású emlékeztető játékként 2. asztrológiai vonatkozású emlékeztető játékként Mindkét játéknak ugyanaz a célja: az emlékeztetés. Segíteni próbálnak a symbolonok megtalálásában és kiteljesítésében. A kétféle játék azonban teljesen független egymástól, ezért külön kell játszani őket. A játékosnak pedig pontosan tudnia kell, melyik változatot játssza éppen.

1. Nem asztrológiai vonatkozású emlékeztető játék Ehhez a változathoz nincs szükség asztrológiai tudásra. Még az állatövi szimbólumokat és a bolygók jeleit sem kell hozzá ismerni. (Bár ezeket, mivel a lapokra vannak nyomtatva, az ember időközben úgyis megtanulja.) A játékosnak a kihúzott lapokat csupán szemügyre kell vennie, szimbólumaikat meg kell elevenítenie, vagyis így vagy úgy magára kell vonatkoztatnia. Tegyük fel, hogy a Becsapás (Szűz/ Halak) elnevezésű lapot húzza, amely egy szemfényvesztőt ábrázol, aki még ma is felbukkan a nagyvárosok utcáin, akárcsak ötszáz évvel ezelőtt a mutatványosok a vásárokon. Szemfényvesztőnk három dióhéjjal (manapság gyufaskatulyákkal) szedi rá az embereket. Bizony, szélhámos ő, mutatványa pedig csupa trükk és szemfényvesztés – hiszen a golyócska valójában egyik héj alatt sincs, mert a csaló már előzőleg eltüntette. Vele szemben nyerni tehát eleve lehetetlen! Erre a tényre hívja fel a figyelmet ez a lap. Aki a kép láttán azt a következtetést vonja le, hogy valaki a környezetében szemfényvesztő játékot űz és becsapja őt, az nem emlékezik, hanem felül a dióhéjas játéknak! A lap (minden lap) emlékeztetni akar valamire – valamire, amihez a játékosnak köze van, ami őbenne zajlik. A kérdés tehát az, hogy kivel viselkedik ő maga szemfényvesztő módon, és kit próbál lóvá tenni? Így a lap már az emlékezés lapjává válik. Aki a külvilágban keresi a csalót, az csupán saját problémáját vetíti valakire, és ez nem fogja meggyógyítani. Újra csak szemfényvesztő válik belőle. Ezzel pedig végső soron saját magát csapja be (még elvárásai is beigazolódnak, de nem veszi észre, hogy be van csapva). A lap arra emlékeztet nyomatékosan, hogy van valaki a játékos lelke mélyén, aki megtéveszt, elkápráztat és szemfényvesztő játékot űz. És magát a játékost is becsapja.

Természetesen lehetséges, hogy a külvilágban is létezik egy csaló. Sőt, nagyon is valószínű, hogy a kérdezőnek rá kell jönnie: egy jó barátja vagy élete párja becsapja. De mivel környezete mindig csak saját bensőjének tükre, a helyzet így definiálható: társa csupán azért csapja be, hogy saját csaló mivoltára emlékeztesse. Aki azt akarja, hogy többé senki se csapja be, az emlékezzék saját csaló szerepszemélyiségére. Őt felfedezve a külső csalások maguktól megszűnnek. Miért? Mert ettől kezdve feleslegesek. Csak így van értelme egy ilyen játéknak. Ameddig a külvilágban keressük a csalást, addig semmit sem fogunk megtudni magunkról, csupán saját problémáinkat vetítjük a külvilágra. Ez pedig menekülés! Ez minden magyarázat és asztrológiai ismeret nélkül is felismerhető. Aki ezt a módszert választja, fellapozhatja a könyvet a húzott lapnál, és elolvashatja a magyarázó szöveget, ha bizonytalan a szimbólumok sugallta mondanivalóban. Az olvasottakat kiegészítheti saját gondolataival, kifejtve például, hogy esetében miféle csalásról lehet szó. Egész biztosan tudni fogja. Mindig is tudta, de száműzte emlékezetéből! Nem akarta tudni, hogy ő csap-e be valakit, vagy ő az, akit becsapnak. De a kártya kérlelhetetlen, és emlékeztet az igazságra: „Becsapod magad! Ott hallgatsz, ahol valamit el kellene mondani. Ahol valamit fel kellene fedni. Egyedül rajtad áll, hogy csalásodat leleplezed-e vagy tovább csalsz. De ne csodálkozz, ha a kártya a jövőben Becsapás (amely mostantól gyakran előfordul majd) lapjával fog kínozni. Miért? Mert mindenkivel, akit becsapsz, önmagadat csapod be. De ez az emlékezés játékával nem egyeztethető össze. Nem engedik a múzsák. Minden önámítással magadat butítod – elveszíted a múzsáidat.” A játék célja ebben a változatban mindig így hangzik (és a kérdést is ennek megfelelően kell megfogalmazni): mit kell a kérdéses témával kapcsolatban magamról

megtanulnom? Mire emlékeztet ez a lap? Melyik belső szerepszemélyiségemmel találkozom itt? A játék iránya egyértelmű: kívülről belülre vezet el. A kártyalapok segédeszközök, amelyek által felidézhetjük, lelkünk mélyéből kiemelhetjük emlékeinket. Ezért a név: emlékezés.5 Ezt a szempontot a kérdések megfogalmazásakor feltétlenül figyelembe kell vennünk. Mert ez a módszer kérdések egész sorát egyszerűen kizárja. Értelmetlenekké válnak. Néhány értelmetlen kérdés, a teljesség igénye nélkül: a. Mikor találom meg végre álmaim asszonyát/férfiját? b. Hogyan juthatnék előrébb a foglalkozásomban (vagy mikor fogok előrébb jutni)? c. Mit tehetnék azért, hogy a feleségem/férjem ne tegyen féltékennyé? d. Nekem való-e az, amit az egyetemen tanulok? e. Meg fogom-e nyerni ezt a pert (vagy mit kell tennem azért, hogy megnyerhessem)? Azért értelmetlenek ezek a kérdések, mert a külvilágra, illetve a jövőre vonatkoznak. Ez pedig Püthia, a jósnő hatásköre, nem a múzsáké. Az efféle kérdéseknek kifejezetten az a céljuk, hogy emlékeztetés helyett kikényszerítsenek egy előnyös megoldást a külvilágban, magyarán rászedjék a sorsot. Csakhogy ez hamis játék! Mert, ugyebár, lábgombával sem megyek szemorvoshoz. A játék tehát nem érti meg az ehhez hasonló kérdéseket – vagy ha meg is érti, a kérdés feltevője nem fogja megérteni a választ. Kérdéseinket úgy kell megfogalmaznunk, hogy a múzsák tudjanak mit kezdeni velük (és ne mondják elkeseredetten: „Hiszen te nem is akarsz tőlünk semmit!”). Próbáljuk meg tehát ugyanazokat a kérdéseket a bensőnkre vonatkoztatva újrafogalmazni: 5

a. Melyik szerepszemélyiség akadályoz abban, hogy alkalmas társat találjak? Vagy: Miért álmodozom mindig egyetlen bizonyos személyről? Vagy: Miért nem elég jó senki sem a számomra, hogy mindig csak arról az egy személyről álmodozom? Vagy: Mire akar engem ez a soha be nem teljesülő álom emlékeztetni? b. Melyik szerepszemélyiségem akadályoz foglalkozásomban? Vagy: Miért kellene feltétlenül előrébb jutnom a hivatásomban? Ki kényszerít engem erre a bensőmben? Vagy: Melyik szerepszemélyiségem segít a továbbjutásban? És (ezt a kérdést feltétlenül kövesse): Melyik szerepszemélyiség akadályoz ebben? c. Mit jelent számomra a féltékenység? Vagy: Mire akar a társam hűtlenségével emlékeztetni? Vagy: Ki olyan féltékeny bennem? Vagy: Mi az a mozzanat bennem, amely féltékenységemet táplálja? d. Melyik problémámmal kell foglalkoznom tanulmányaim során? Vagy: Szerepszemélyiségeim mit akarnak elérni tanulmányaimmal? Vagy: Melyik szerepszemélyiség akarja ezt a tárgyat tanulni (és melyik nem)? Vagy: Melyik tárgy vall rám a leginkább (és melyik nem)? e. Mi a valódi (belső) oka ennek a pernek? Vagy: Ki pereskedik (bennem) valójában? Vagy: Mit kell eközben megtanulnom? Látható, hogy az ekként megfogalmazott kérdések már egyedül rám vonatkoznak, és a válaszok is csak rólam adnak felvilágosítást (nem pedig a külvilágról). És éppen ez a lényeg: saját magamat ismerem meg általuk. Az első kérdéscsoport utolsó három kérdése más okból is értelmetlen: nem elég, hogy a világról várnak felvilágosítást, de ráadásul egyszavas választ feltételeznek. Ez a játék azonban vonakodik igennel vagy nemmel válaszolni – nincs az a kártya, amely erre képes volna. Ugyanis lélek mé-

Eredetileg Erinnerung (ném.), amely tartalmazza az innen = „benső” szót. Magyarul a szó az „emel” igéből ered: emlék, emelék (emlék; szó szerint: kiemelt, felhozott dolog).

lyén ezek a szavak ugyanúgy nem léteznek, mint a jó és a rossz. A lélek birodalmában tájakat találhatunk: hegyeket, tengereket, völgyeket és városokat, bennük olyan lényekkel, mint az ember maga. A kettősséget itt nem az igen-nem és a jó-rossz, hanem a felejtés és az emlékezés ellentétessége jelenti. Vagy tudomást veszünk lelkünk végtelenségéről, vagy nem! Talán erre vonatkozott Hamlet kérdése is: „Lenni vagy nem lenni?” Minél otthonosabb vagyok lelkem tájain, annál biztosabban létezem, és minél kevésbé ismerem ki magam benne, annál kevésbé vagyok itt tulajdonképpen. Annál kevésbé létezem! A lelket igen-nem sémába kényszeríteni abszurd kísérlet – ugyanolyan abszurd, amennyire bal agyféltekénk egyoldalúsága is az. Tekintve, hogy az emlékezés istennőinek világa nem a racionalitás, és válaszaik sohasem a bal agyféltekéből származnak, hanem a jobb agyfélteke mélyéről bukkannak elő, mindig bal kézzel kell lapot húznunk. Mivel a bal agyfélteke által irányított jobb kéz a külvilágért, a bal kéz ellenben a lélekért felelős, csak ez a mozdulat, a bal kézzel történő húzás vihet közelebb bensőnkhöz. Negyven évvel ezelőtt a szülők (tanárok stb.) még azt tanították, hogy a bal kéz csúnya, és ez így is van, mert az érzelmekről rántja le a leplet, legtitkosabb indulatainkra emlékeztet, és ezt igazából senki sem szereti. Aki ellenben balkezes, az elég nehéz feladat előtt áll. Agyféltekéinek polaritása akár fordított is lehet. Ebben az esetben jobb kézzel kell húznia, mert ez az emlékező keze. Ám aki egyébként is nagyon érzelmes ember, és agyféltekéi nem cseréltek szerepet, az maradhat a bal kéznél. Honnan lehet megtudni, hogy kire melyik eset vonatkozik? Ki kell próbálni! Kéthavi kísérletezés után mindenki tudni fogja. Térjünk vissza a kérdésfeltevéshez: a kérdést tehát úgy kell megfogalmazni, hogy

valamelyik szerepszemélyiséget felidézze. A válaszok pedig közvetlenül értelmezendők. A legegyszerűbb kérdés így hangzik: „Az aktuális ügy kapcsán (amelyre a kérdés vonatkozik: tanulmányok, per, feleség/ férj hűtlensége stb.) mire kell visszaemlékeznem?” Így már terápiás eszközzé válik a játék. A kérdező, miután húzott egy lapot, feltehet egy második (továbbvezető) kérdést is. Ha feltesszük, hogy első kérdésére a Becsapás (Szűz/Halak) lapját húzta, és most már tudja, hogy környezetét és önmagát is becsapja, ezek után megkérdezheti: „Életem mely területén keressem a csalást?” Mire a válasz: a Társ (Mérleg). Újabb kérdés: „Mivel csapom be a társamat?” Válasz: az Erósz (Kos/Bika), a következő kérdés pedig: „Mi akadályoz meg abban, hogy felhagyjak a csalással?” Erre egy újabb lap válaszol – és így tovább. Mindezt megteheti a kérdező, és a kártyától mindig hűséges és az igazságnak megfelelő választ kap. Azonban szeretnénk felhívni a figyelmet egy fontos tapasztalatra, amely nélkül egyetlen kártyajátékot sem érdemes elkezdeni. Léthé, a felejtés istennője, gyakran folyamodik a következő cselhez: nem arra ösztönzi a kérdezőt, hogy adja át magát a válasznak, és hagyja, hogy az hasson rá (és emlékeztesse), hanem rábírja, hogy húzzon egy újabb lapot, egészen addig, amíg az eredeti kérdést el nem felejti, és válaszok tömkelegéből már nem találja meg a kiutat. Vannak, akik egymás után huszonöt lapot is húznak, és egyszerűen elvesznek a válaszok között. Ennyi emléket senki sem tud egyszerre feldolgozni. Ezért kezdetnek azt ajánljuk, hogy aki a játékot (és az emlékezést) még nem ismeri eléggé, az csupán egyetlen lapot húzzon. Kérdését pedig alaposan fontolja meg. Aki mégis több lapot akar húzni, szabja meg előre a kihúzandó lapok számát (kezdetben aligha tud négynél többet feldolgozni), és azt semmi esetre se lépje túl.

Bizonyára nem kell külön hangsúlyozni, hogy Léthé keríti hatalmába azokat, akik – ha nem tetszik az első válasz – ugyanarra a kérdésre még egy válaszlapot húznak. Ilyenkor előfordul, hogy a játék akadékoskodóvá válik, és a Grál kérdése című lappal felel, vagyis azt mondja, hogy a kérdező hamis kérdés után fut. (De könnyen kézbe akadhat a Becsapás lapja is!) A játék során érdemes minden kérdést egy kartotéklapon feljegyezni, és a válaszokat is ugyanitt megőrizni. Így egy idő után lesz egy kartotékdobozunk, amely a lélekmunkát (dátummal ellátva) hűségesen megőrzi. Ha hónapok múltán újra húzunk, ezzel a háttérrel komoly meglepetésben lehet részünk! Az első változattal kapcsolatban elmondottakkal még mindig nem érintettük azokat a játékmódokat, amelyeket az utolsó, Kirakási rendszerek című fejezetben tárgyalunk. Ott a lapokat egy-egy séma szerint rakjuk ki. (Az olvasó téma és ízlés szerint tizenkét bemutatott rendszer közül választhat.) A kezdőknek ez esetben is azt tanácsoljuk, hogy egy ideig csak a négylapos rendszert használják. Hiszen a tizenkettes rendszer olyan, mint egy tizenkét ismeretlent tartalmazó matematikai egyenlet. Egy kezdőt nem szabad ilyen bonyolult feladat elé állítani. 2. Asztrológiai vonatkozású emlékeztető játék A játék legegyszerűbb módja a következő: tudni szeretném, mit jelent a Napom és Uránuszom közötti kvadrát, tehát kikeresem a Bukás (Oroszlán/Vízöntő) című lapot. Megnézem a rajta látható képet, és elolvasom a hozzá tartozó szöveget. A másik módszer összehasonlíthatatlanul bonyolultabb. Ismét kiválasztok a horoszkópomból egy konstellációt. Például a Vénuszomat. Tegyük fel, hogy a IV. házban, a Vízöntő jegyében áll. Először is kikeresem a két Vénusz-lapot: a Bika-Vénuszt (Szerető) és a Mérleg-

Vénuszt (Társ). Azért kell mindkét lapot kikeresnem, mert Vénuszom mindkét vonatkozásért felelős. (Ha a Holdam érdekelne, akkor csak egy lapra volna szükségem, mert a Hold csak egy témára vonatkozik.) A Vénusz tehát két szerepszemélyiségben jelenik meg, amelyeket ezért együtt kell vizsgálnom. Jelenléte egyrészt a szépségemben érezteti hatását, másrészt abban az igényemben, hogy társat találjak. Vénuszom a IV. házban áll, vagyis a Rák életterületén (IV. ház = Rák = Hold). Ezért a két Vénusz-lap mellé, egy kicsit lejjebb, kiteszem a Hold lapját (Anya), amely a IV. házat jelenti. A Vénusz-lapokat a Holdlappal kell kombinálnom. A kombinációs lapokat majd oldalt, a két Vénusz-lap alá helyezem (D és E). Az első az Éva két arca című lap (D: Bika/Rák), a másik a Család (E: Mérleg/ Rák). Ezzel a két lappal máris egy kisebb konfliktushoz érkeztünk. Habár MérlegVénuszomnak (a Társ-nak) tetszik, ha Család-ot akarok, ám Bika-Vénuszom (a Szerető) a tükör előtt áll, és nem tudja eldönteni, hogy Anya vagy Szerető (Éva két arca) akar-e lenni? Szórakozni menjek vagy vacsorát készítsek a gyermekemnek? Még ha tud is dönteni, a másik oldal megmarad vágy (vagy bűntudat) formájában. Végképp kiéleződik a helyzet, ha a házzal (IV. ház) kombinálom állatövi jegyét, a Vízöntőt is. Ehhez az Anya alá helyezem a Bolond-ot (F), ami újabb három lap megjelenésére ad lehetőséget: (G) a Búcsú (Bika/Vízöntő) (H) a Szabadulás (Rák/Vízöntő) (I) az Elválás (Mérleg/Vízöntő) Mindhárom lap arra utal, hogy az említett szerepszemélyiség (Vénusz) titkon szabadulni akar, hogy ne nyomasszák az együttéléssel járó kötöttségek, noha vonzódik a családhoz és az anyasághoz. Ez az ellentmondás hatja át ezt a Vénuszt, amely szerepszemélyiségként azt várja el tőlem, hogy az ellentmondást ér-

zékeljem, és megtanuljak együtt élni vele. Eltüntetni úgysem tudom, legfeljebb elfojthatnám magamban. Ebben az esetben a külvilágban kellene megjelennie, akár úgy, hogy arra ösztönöz, csaljam meg páromat, akár pedig úgy, hogy páromat veszi rá, csaljon meg engem (vagy még többet is megtegyen). Szerepszemélyiségeink tehát arra buzdítanak, hogy ismerjük meg magunkat. Jusson eszünkbe, hogy él bennünk egy szerepszemélyiség, amely szabadulni akar, ám ezzel együtt ő is személyiségünk része. Vénuszom kifejtésének ezzel általában még nincs vége, mert esetleg kvadrátban áll a Holdammal és tükörpontban a Jupiteremmel. Tehát még egy sereg lapot hozzá kell tennem, mégpedig ugyanazon séma alapján. Holdam az Anya lapjának felel meg, ez kvadrátban áll a Vénuszommal (kvadrát = Szaturnusz) a VII. házban (= Mérleg/Vénusz) a Bika jegyében (Szerető), ahol is arra vágyik, amit Vénuszom a IV. házban nem tehet meg: anyjának szeretne fogadni valakit (vagy valakinek az anyja szeretne lenni). Ezért nem férnek össze ők ketten – ők azok, akiket belső ellenségeknek szokás nevezni…

A b D A Szerető

C d B Az Anya

B g D A Társ

Éva két arca

A Család

A Bolond

A Búcsú

A Szabadulás

Az Elválás

De hagyjuk ezt most itt abba. Lehetőleg kevés konkrétumot akarunk elárulni, hogy az olvasónak legyen mersze szerepszemélyiségein keresztül magára találni.

IV. A lapok leírásához Az olvasó a lapok leírását tartalmazó részben különböző alcímek alatt találja a leírást, a következők szerint: B

I A lap jelentése a kirakási rendszerben

A LAP NEVE D (A jelölés) E (Összegzés) F (A jelölés értelmezése) G A kép értelmezése

H A jelölés hatékonysága a horoszkópban

A) Legfelül áll (csupa nagybetűvel) a lap címe, vagyis az illető szerepszemélyiség megnevezése. Ez a név egyben az emberre vonatkoztatott, illetve a lap mintájául szolgáló archetípus neve is (az arché görög szó, jelentése: „alap”, illetve „az, ami alapul szolgál”). Ezt az értelmezést nem szabad összetévesztenünk a szó másik, az ősok fogalmához közel álló jelentésével, mert az alapnak ebben az értelemben nincsen oka! Az alap az, ami. Ezen az alapon, az archén nem lehet, sőt még csak meg sem szabad próbálni változtatni. Ám meg lehet tanulni megérteni! Ha itt a Dac lapja (Rák/Kos) áll, akkor valamelyik szerepszemélyiségem dacos – és az is marad! De megtanulhatok bánni a dacosságával, megtanulhatom azonosítani magamban a dacot. Érzékelhetem, amikor lelkemnek ez a szereplője akar irányítani, és üdvözölhetem őt mint régi ismerősömet. Persze megpróbálhatom száműzni,

hogy elhatárolódjak tőle. Ez azonban nem fog sikerülni, hiszen éppen az a feladata, hogy leleplezze, miként akarom a lelkemben élő megbántott gyermeket lerázni. Ilyenkor kezd csak el igazán hisztizni! Természetesen okokat is kereshetek. Például azért vagyok dacos, mert anyámnak sohasem volt ideje rám. Van hát okom a dacosságra! Viszont még mindig nem értettem meg semmit. Vagyis sohasem (hangsúlyozzuk: sohasem) az a cél, hogy a szerepszemélyiség létét valamilyen okkal igazoljuk, hiszen ha meggondoljuk, az okok keresése csupán okos kísérlet arra, hogy ne magunkban, hanem a külvilágban keressük a bűnöst. A lap megnevezése fontos szerepet játszik abban, hogy a szerepszemélyiséget magamban is megtaláljam, és ne a külvilágban keressem a vétkest. Természetesen kézenfekvő, hogy az Anya lapját húzva saját édesanyámra gondolok, különösen, ha férfi vagyok (vagy ha magamat egyébként is szegény, anyja által elhanyagolt gyermeknek tartom). Ám ez a lap nem hús-vér anyámra hívja fel a figyelmemet, hanem arra az anyára, amely bennem él. A lapok sohasem a külvilágra utalnak, hanem a bensőmre! Ez a gondolkodás nem egykönnyen válik az ember vérévé, de megéri, hogy ezt a célt tűzzük ki. Természetesen édesanyám is hordozhatja azokat a jegyeket, amelyekre a lap rámutat (sőt csodálkoznánk, ha ez nem így lenne), de ez nem ok a megkönnyebbülésre: „Lám csak, a lap az édesanyámról szól, nem a bennem élő anyai minőségről!” – Ez megint a tyúk és a tojás esetének kérdése. A hagyományos pszichológiai látásmód ragaszkodik ahhoz az elképzeléshez, hogy a páciens zavarainak oka édesanyja személyében keresendő. E könyv szemlélete szerint azonban a külvilág és az édesanya a belső anya-szerepszemélyiséget tükrözi, és e tekintetben csupán szimbólum! Szimbólum, amely a mögöttem álló útra hívja fel a figyelmemet. Ha bűnömet erre a szimbólumra ruházom, akkor ugyanolyan keveset

értettem meg, mintha egy kanyart jelző közlekedési táblát tennék felelőssé azért, hogy háromszáz méter múlva kanyar következik. A jel nyilvánvalóan nem tehető felelőssé a kanyar létéért, csak figyelmeztetni akar arra. Így van ez a külvilági anyával is: fel kell hívnia figyelmemet a bennem élő anyára. Ezért van jelen az életemben: emlékeztetnie kell! B) A lap nevétől balra találjuk az állatövi szimbólumokat: a nagy lapok esetében egyet, a kis (kevert) lapok esetében kettőt. Ezek a szimbólumok a lapokon felül a jobb, illetve bal oldali körben láthatók. A szimbólumok megnevezése a következő: a = Kos b = Bika c = Ikrek d = Rák e = Oroszlán f = Szűz

g = Mérleg h= Skorpió i = Nyilas j = Bak k= Vízöntő l= Halak

Ezek a lapok archetipikus neveit ismétlik meg asztrológiai-szimbolikus formában. ag tehát Kos/Mérleget jelent C) A lap nevétől jobbra találjuk a mindenkori bolygószimbólumokat: a nagy lapok esetében egyet, a kis (kevert) lapok esetében kettőt. Ezek a szimbólumok a lapokon alul, a jobb, illetve bal oldali körben láthatók. A bolygószimbólumok megnevezése a következő: A = Nap B = Hold C = Merkúr D = Vénusz E = Mars

F = Jupiter G = Szaturnusz 6 = Uránusz I = Neptunusz J = Plútó

Ezek a szerepszemélyiségek archetipikus neveit ismétlik asztrológiai formában. E6 tehát Mars/Uránuszt jelent

A három fent említett megnevezés egymással lényegében azonosítható (A = B = C), csupán más-más írásmóddal fejeztük ki őket. Választhattunk volna más szimbólumokat is, például az adott minőséget hordozó homeopatikus készítmények neveit (Hold/Neptunusz helyett állhatna ezen a helyen Pulsatilla is), esetleg a Tarot arkánumait vagy egy-egy jellemző mese címét. Mivel azonban nem akarjuk szükségtelenül összezavarni az olvasót vagy elterelni a figyelmét, maradunk a szimbólumok legkézenfekvőbb elnevezéseinél. D) Jelölés címszó alatt az állatövi (B) és bolygószimbólumokat (C) neveztük meg – abban a reményben is, hogy az asztrológiában nem jártas olvasók is megismerjék az asztrológiai szimbólumokat. E) Az Összegzésben további neveket adunk a szóban forgó szerepszemélyiségnek. Az itt leírt megnevezések akár a legfelső rubrikába (A) is kerülhetnének. Az általunk Jégkirálynő-nek nevezett Rák/ Bak lapra ugyanúgy illene, vagyis az (A) pontban szerepelhetne a Magányos gyermek elnevezés is. Mivel azonban a lap egy hideg-rideg asszonyt ábrázol, és ez a kép archetipikusnak tekinthető, a sok közül ezt a nevet választottuk. Ugyanígy néz ki a bennünk élő szerepszemélyiség is. Ennek ellenére érdemes végigízlelgetni a többi elnevezést is. F) A jelölés értelmezése című részben az olvasó háttérinformációt kap a képpel kapcsolatban. Ez még érthetőbbé teszi a jelöléseket és a képet. Itt a szerepszemélyiségekből (és kombinációikból) eredő lelki hatásokat és konfliktusokat írjuk le, hogy a bal agyféltekének is adjunk valami gondolkodnivalót. Az olvasónak azonban meg kell szoknia, hogy többet nézzen a képre, mint a szövegre. A kártya hat – a szöveg csak magyaráz! Szerintünk a legjárhatóbb út ez: először megnézed a lapot, és hagyod, hogy hasson

rád. Majd elolvasod A jelölés értelmezését, és ugyanúgy hatni engeded. Ezután újra a képre tekintesz, és felteszed magadnak a kérdést: „Miként él bennem ez a szerepszemélyiség?” G) A kép értelmezése cím alatt a szóban forgó lapot még egyszer, képleírás formájában értelmezzük. Előfordulhat, hogy bizonyos kiegészítő információkat az olvasó nem ért meg első pillantásra, vagy a kép szimbolikáját nem ismeri. H) A jelölés hatékonysága a horoszkópban a szimbólumok egymáshoz viszonyított aspektusairól szól, az olvasó itt az asztrológiai aspektusok meggyőződésünk szerinti hatékonyságát tanulhatja meg. Az asztrológiai aspektusok a bolygók egymáshoz viszonyított szögtávolságai (egy 360 fokos körben). Ezek a szögtávolságok fejezik ki, hogy a bolygók (vagyis a szerepszemélyiségek) egymással milyen kapcsolatban vannak. Itt is úgy megy ez, mint az életben. A külvilágban is kapcsolatban állok különböző személyekkel: egyeseket szeretek, másokat gyűlölök, egyesek közömbösek számomra, mások pedig nagyon idegesítenek. Így van ez belső színházamban is, belső életem színészeivel. Tulajdonképpen egy színdarab részesei vagyunk, és egy egészen normális őrület van műsoron. Az alábbi kapcsolatokat (aspektusokat) vehetjük figyelembe: tükörpont, kvadrát, oppozíció, konjunkció, szextil és trigon. Mindegyik aspektusnak megvan a maga minősége, amelyet akár szerepszemélyiségként is leírhatunk. Képzeljük el, hogy két különböző szerepszemélyiségem (Marsom – a Harcos és Vénuszom – a Szerető) egymással kvadrátban áll. E kettőt, amelyek egymáshoz egyébként nagyon jól illenek (mert a Mars/Vénusz az Erószt jelenti), most Mars—Vénusznak kvadrát nevezzük. Ezt a konstellációt úgy kell értenünk, mintha egy harmadik személy állna közöttük, és megkettőzné őket, gondoskod-

va arról, hogy ők ketten ne tudják egymást elviselni. Ettől úgy viselkednek, mint egy válófélben lévő házaspár: meggyőződésük, hogy a másik kiállhatatlan fráter, aki tönkre akarja őket tenni. A kvadrát minőségét a Szaturnusszal is jelölhetjük. Íme egy áttekintés az egyes aspektus-szerepszemélyiségek jelöléseiről: kvadrát (R) = G (Szaturnusz) oppozíció (W) = B (Hold) konjunkció (M) = A (Nap) szextil (P) = D (Vénusz) trigon (S) = F (Jupiter) tükörpont = J (Plútó) Minden aspektus (a latin aspectus szóból: „megnézni, megtekinteni”) úgy viselkedik tehát, mintha jelen volna egy harmadik szerepszemélyiség is, amely a két szerepszemélyiség (bolygó) közé ékelődve egyfajta láthatatlan harmadikat képez. Azért láthatatlan, mert nem tudom (ahogyan a környezetemben élő személyek esetében sem), hogy a két szerepszemélyiség miért szereti vagy gyűlöli egymást. A szerelemben is az a titokzatos, hogy sohasem tudom, miért szeretek bele valakibe. Bár azt hiszem, hogy tudom (mert olyan szépen mosolyog, mert ilyenkor az arcán olyan varázslatos gödröcskék vannak stb.), de ez, ha jól meggondoljuk, racionalizálás, hiszen akkor is beleszeretnék, ha nem mosolyogna (vagy nem lennének gödröcskéi). Ez is a szerepszemélyiségek titkaihoz tartozik – rejtély, hogyan (és miért) leszek szerelmes, vagy miért sértődöm meg valami miatt. Ezt a vonzódást vagy taszítást éppen az aspektusok hozzák létre. Természetesen sejtheti az olvasó, hogy ezekből a közvetítőkből, ezekből a katalizátorokból is tizenkettő van. Minden archetipikus állatövi témának megvan tehát a megfelelője az aspektusok között. A különböző asztrológiai iskolák további aspektusokkal is dolgoznak, amelyek közül itt

csupán néhányat szeretnénk megemlíteni: félszextil (30 fok), nonagon (40 fok), félkvadrát (45 fok), szeptil (51 fok), quintil (72 fok) és quincunx (150 fok). Ezeknek is megvan a maguk hatása – mi csupán azért nem foglalkozunk velük, mert nincs róluk elegendő tapasztalatunk. Az egyes aspektusfigurákhoz minden kombinációs lapnál százalékszámokat adtunk meg. Például: Hold–Szaturnusz kvadrát = -90% Hold–Szaturnusz szextil = -20% Ezek a számok (minthogy szellemi tudományok értékeit próbáljuk általuk számszerűsíteni) természetesen nem lehetnek igazán hiteles meghatározások! Nem is alkalmazhatók minden esetben. Aki még nem sokat foglalkozott a lélek dolgaival, az egy Hold–Szaturnusz kvadrát esetében -90%-os erejű, vagyis nagyon erős ellenséges viszonyt hord magában. Ám ha az illető húsz önismereti kurzuson és három különböző terápián vett részt, ez az ellenséges viszony számokban kifejezve feltételezhetően már csak -45%-os (-45%-os tehát a kvadrát hatékonysága). A feszültség már nem olyan erős, nem olyan megterhelő. De húsz kurzus és három terápia után sem szabad abba a tévedésbe esni, hogy ebből a -90%-ból +90%-ot lehet csinálni! Ennyire nem könnyű kiismerni magunkat. Az ember gyakran csak tíz kurzus és egy lezárt terápia után jön rá egyáltalán, hogy egy bizonyos témával gondja van. Mivel ez a -90% eleinte nem tudatosul, az illető a nőiséghez (a Holdhoz) való viszonyát először teljesen zavartalannak érzi. Igaz ugyan, hogy nem szereti a tejet és az első felesége rákban halt meg, de – szerinte – ennek semmi köze sincs lelkének női feléhez. Az értékek -100%-tól -50%-ig (általában) teljesen tudattalanok. Ez azt jelenti, hogy a -50%-ot meghaladó értékű aspektus esetén a tudat a két szerepszemélyiség

egyikét száműzi magából! Úgy tesz, mintha nem is létezne. Sokévi terápiára vagy élettapasztalatra van szükség, hogy rátaláljunk, és a belső ellenséges viszonyt teljesen átéljük. Ezt azért kell kihangsúlyoznunk, mert újra és újra látjuk, hogy valaki ott ül a rendelőnkben, és azt állítja (Hold–Szaturnusz kvadráttal): „Igen, tíz éve még valóban elutasítottam a nőiséget, de mára már megoldottam a problémát! Akkoriban egy hétvégi kurzuson intenzíven feldolgoztuk.” Sokan már a probléma küszöbén megállnak, visszarettenve már attól is, hogy egyáltalán megpillantották, és most azt gondolják, hogy már feldolgozták, már (ezzel a szép kifejezéssel élve) transzcendálták. A -100%-tól a +100%-ig tehát a következő szabályok érvényesek: -100-tól -50%-ig (ellenséges viszony) Két különböző szerepszemélyiség kibékíthetetlen ellenséges viszonyban áll egymással. Az egyik szerepszemélyiség nagy valószínűséggel tudattalan, úgyhogy sok évbe telik, míg egyáltalán tudomást szerzek róla, noha maga a szerepszemélyiség is tudatosulni igyekszik. Ehhez azonban a külvilágot kell mozgósítania. Mivel száműztem, ellenségként (perben, betegségben, drogok és öngyilkosság formájában stb.) kell emlékezetemet megközelítenie. Ez a szerepszemélyiség könnyen kétségbe ejthet! -50-től 0%-ig (elutasítás) Két szerepszemélyiség elutasítja egymást, és ennek általában tudatában is vagyok. Az elutasítás nem elég erős ahhoz, hogy miatta elfojtsam azt a szerepszemélyiséget, amelyik most a lelkiismeret, az erkölcs, a vádló, az intő, az elutasító szerepében jelenik meg bennem. Ez a szerepszemélyiség konfliktusokba visz!

0-tó1 +50%-ig (vonzódás) Két szerepszemélyiség kölcsönösen támogatja egymást. Gyakran közös a hobbijuk, az örömük, a vágyuk, az ízlésük stb. Mindketten egyetértenek velem, és én is egyetértek velük. Egy irányba tartunk, nincsenek közöttünk feszültségek. +50-től +100%-ig (erős vonzódás, szerelem) Két szerepszemélyiségem forrón szereti egymást (ezért a külvilágban is könnyen beleszeretek abba, akiben felfedezni vélem őket). A külvilágban egyébként is mindig csak saját szerepszemélyiségeim egyikébe szeretek bele, hiszen egy ilyen kapcsolat lelkemnek végre megnyugvást és boldogságot ígér, engem pedig szépnek és becsesnek mutat! Ezek a szerepszemélyiségek hozzák létre azokat a pillanatokat, amikor igent mondunk. Életünk általában a középső szinten (-50től +50%-ig) zajlik, vonzalmak és ellenszenvek közepette. Az alsó (-100-tól -50%-ig tartó) és a felső (+50-től +100%-ig tartó) 50% tehát alig jelenik meg életünk során: van, hogy évtizedekig elkerül, vagy sorscsapások idején (szerelem, gyűlölet, betegség, lottónyeremény) látszólag egész életünket kitölti. A mindennapok során azonban mégis inkább a középső szinten élünk. Félreértés ne essék: ezeket a szinteket nem lehet egymástól elválasztani! Nem léteznek egymástól függetlenül. Amilyen kevéssé választhatjuk el a külvilágtól lelki világunkat, oly kevéssé különíthetjük el egymástól a pluszt és a mínuszt. Ezek örök kapcsolatban állnak egymással: a negatív ív a pozitívban egészül ki, és fordítva. Vagyis a tudattalan negatív a tudatos (ténylegesen jelenlévő) pozitívban találja meg a megfelelőjét, a tudattalan pozitív pedig tudatos negatívumot vonz magához. Itt most nem tárgyalhatjuk részletesen ezt a törvényszerűséget, annyit azonban elmondhatunk, hogy bensőnk minden aspektusa (akkor is, ha pozitív) valamilyen mögöttes tartalomra hívja fel a figyelmet, vagyis emlékeztetni akar.

A horoszkópértelmező asztrológiában ezt gyakran úgy magyarázzák, hogy az egyén a pozitívban kipihenheti magát, a negatív ellen pedig küzdenie kell. Ez azonban tévedés! Egy tuberkulózisos megbetegedés ugyanúgy a szerepszemélyiségek jelentkezése, mint egy ötös találat a lottón. Mindkét esemény a tudattalanból indul ki, és valamit közvetíteni akar. Az egyetlen különbség, hogy az első esemény a lehető legmélyebben elkeserít (-90%), a második pedig kitörő örömmel tölt el (+90%). I) A lap jelentése a kirakási rendszerben című rész a különböző kirakási rendszerekkel foglalkozik. A Függelékben leírt kirakási rendszereket alkalmazó olvasó itt találhat felvilágosítást a lapok elrendezésére nézve. E rendszerekben a lapok háromféleképpen értelmezhetők: (a) a problémáról szóló (kezdő-) lapként, (b) az utat kitűző lapként és (c) a célt megmutató lapként. (a) Ez a rövid értelmezés arra a lapra vonatkozik, amelyet elsőként (vagy egyetlenként) húzunk ki. Egyúttal a probléma magvát is megmutatja (vagyis azt, amire emlékezni kell). Ez a kiindulási helyzet, amelyet a többi lap is körüljár. Tulajdonképpen ez a téma aszcendense, a problémaanyag ábrázolt háttere. (b) Ha több lapot húzunk (egy kirakási rendszerhez), akkor minden egyes útmutató lapra (tehát minden második és azt következő lapra, az utolsó kivételével) ez az értelmezés érvényes. Minthogy utadon tennivalóid vannak, ez(ek) a lap(ok) általában arra int(enek), hogy tevékenyen dolgozz valamin, és tegyél meg egy bizonyos utat, hogy az (a) lap témakörét tudatosítsd. Ezen a téren valóban tehetsz valamit! (c) Az eredményt jelző lap mindig az, amelyet egy kirakáshoz utoljára húzunk ki. Értelmezése csak abban az esetben ér-

vényes, ha ezt előre leszögezzük. Egyetlen lap húzásakor nem szabad elolvasni ezt a szöveget, bármennyire fúrja is oldaladat a kíváncsiság. Ez a lap a probléma végső, még el nem ért állapotát mutatja be. (Némely ritka esetben a három értelmezés közül egyik sem érvényes. Ilyenkor csak a lap semleges leírására lehet támaszkodni.) A háromféle értelmezés a következőképpen függ össze egymással: Az (a) szöveg arra, az emlékezetben tornyosuló hegyre vonatkozik, amelyet most meg kell másznunk. Nevén nevezi számodra a monumentális csúcsot: Gauri Shankar a Himalájában. De még nem indultál el, hanem, tegyük fel, Miskolcon ülsz a karosszékedben. A következő (b) lap mondja meg, mit kell tenned: felszerelést kell vásárolnod, a budapesti repülőtérre kell utaznod, onnan Új-Delhibe, majd Katmanduba, ahol túravezetőket kell szerezned. Egy terepjáróval a bázistáborba kell utaznod. Az oxigénpalackokat fel kell töltened – és most kezdődik csak a hegymászás. A hegyen szintén sok tennivalód akad még. Az utolsó (c) lap végül megmondja, mi az, ami a célnál vár rád. Talán félúton viszsza kell fordulnod, mert hóvihar támad. Az is az eredményhez tartozhat, hogy nem érsz fel a csúcsra. Ha azt olvasod a (c) pont elején, hogy nem érsz célba, úgy érezheted, feleslegesen fáradtál idáig. Ám ez téves következtetés! Az elindulás és a haladás is az emlékezés aktusához tartozik. Ha nem indulsz útnak, sehová sem érkezel. Ha el sem indulsz, sosem fogod megérteni a sikertelenséget. Mert (ebben az esetben) csak a sikertelenség idézheti fel a feledésbe merült emlékeket. Ha ez elől kitérsz, nem bukkansz rá az emlékeidre. Akkor azok közé fogsz tartozni, akik inkább elolvasnak egy könyvet az úszásról, sem hogy a vízbe merészkednének. Ám ők még csak nemúszónak sem nevezhetik magukat.