Rózsaszín dal by Barti Magdolna

Szerkesztő: Barti Magdolna Az illusztrációkat készítette: Barti Magdolna Borítóterv: Barti Magdolna Ének és zene: Barti Magdolna Korrektúra: Fatér Anna és Máté Gábor Konzulens-témavezető: Ország László, Mestertanár Külső segítő: Laár András, Zenész Megengedett ezen kiadvány olvasása, polcon való tárolása, asztalon való elhelyezése. Lehet használni hólapátként is, csak nem érdemes. Kiadja a Háziprint Kiadó Kft. 1181 Budapest, Csontváry K. T. u. 51. Telefon: (36) 20-410-96-31 e-mail: barti.magdolna@haziprint.com Felelős kiadó: Barti Magdolna Rajz- és Vizuális Kommunikáció Tanár szak, alapképzés, levelező Kaposvári Egyetem Művészeti Kar, 2010 Megrendelő Kaposvári Egyetem Művészeti Kar 7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40. Pf.: 16. Tel.: 82/505-800, 82/505-900 | Fax: 82/505-986

Rózsaszín dal írta: Barti Magdolna

Háziprint Kiadó Kft. Budapest, 2010

Hangok és vágyak, Színek, de lágyak, Az egész egy álom, Vagy valóban látom?

A szereplők és mindenki bemutatása A következő írás, valós történeten alapul. Bármilyen hasonlóság a benne szereplők és élő személyek között nem véletlen és egyáltalán nem a képzelet szüleménye. Szerepl-Ők: Macska: aki, sziámi, de mivel házi macskaként éli életét, néhány halvány csíkot is növesztett a bundájára Tea: jázminos zöld, természetesen V: a Rózsaszín dal főszereplője Ország László: a Kaposvári Egyetem oktatója, Mestertanár, konzulens-témavezető Laár András: Besenyő Pista bácsi, énekes, zenész, költő Szerepl-Te: Olvasó: ezt a részt, mindenki saját maga magának kigondolhatja Szerepl-Én: Barti Magdolna: a könyvből, sok minden kiderül Lehet, hogy nem fontossági sorrendben, de az is lehet, hogy mégis.

Most, hogy mindenki együtt van, el is kezdhetnénk.

Miről is... Diplomamunkám témája, mint ahogy az, természetesen, a címből nem derül ki, a színek és hangok kapcsolatának elemzése saját szemszögből, egy képen keresztül bemutatva. Amihez írtam egy dalt is, aminek a zenéjét és a dallamát is én találtam ki és a hallgatók legnagyobb bánatára, én is éneklem. Az elkészülés folyamatát pedig itt, ebben a kis könyvben teszem közzé az olvasóközönség számára. Az alapötlet, tulajdonképpen, semmi különös, gondolhatnánk, de ha elárulom, hogy körülbelül két éve énekelgetek, a fürdőszobán kívül más helyen is, valamint azt is, hogy gitár is csak talán másfél éve, hogy a kezembe került, na, akkor lehet, hogy egy kicsit összeszalad az olvasó szemöldöke. Eme előzményeket tekintetbe véve, pozitív tulajdonsága lehet a dolgozatomnak, hogy nem kötelező olvasmány, ezért nem kell ezreknek elolvasnia ezeket a sorokat, pláne nem meghallgatnia az én éneklésemet. Ellenben azzal a néhány emberrel, akik, ez alól kivételek, nekik muszáj végigrágniuk magukat a dolgozatomon, mert valamilyen értékelést kell adniuk. Nekik ígérem, hogy igyekszem nem nagyon hosszúra nyújtani a mondandómat, de ez mégiscsak afféle könyvecske lenne, ezért megkíván egy adott terjedelmet. Felüdülés képpen pedig, néhány rajzot is csempészek a lapokra. Ez az ízlésterror a kiírt szabályoknak való megfelelni akarás miatt van. Hiszen, hogyan is juthatna nekem olyasmi az eszembe, hogy a magam szórakoztatására készített ezt-azt, teljesen idegen emberekre erőszakoljam és rákényszerítsem őket, hogy elolvassák, megnézzék, meghallgassák, elgondolkodjanak rajta és még vé8

leményt is nyílvánítsanak róla. Ez teljesen abszurd. Én különben sem vagyok az a magamutogató fajta, inkább olyan elmélkedő, csendes típus, tehát, kérem, ne engem okoljanak a kialakult helyzetért. Ezek után, folytatnám a gondolataim ecsetelését.

Kéne egy dal Ismereve zenei előképzettségemet (még jó, hogy színesceruzát már óvodában is használtunk, ezért talán, a vizuális területen még akad egy kis remény), azt hiszem, nem meglepő, hogy miután kitaláltam a témámat, mi szerint: szín és hang, mikor elkezdtem komolyabban gondolkodni a dolgon, rá kellett döbbennem, hogy ez nem is olyan egyszerű, mint először hittem. Elsősorban kellene egy dal. Tiszta sor. Mi sem egyszerűbb, hiszen annyi mindenki írt már ilyen-olyan dalt. Persze, de hogyan? Hogyan kell dalt írni? Gondoltam, versszerű szösszeneteket írtam már régebben is, esetleg ezek közül kellene egyet kiválasztani és elénekelni, közben pedig valamilyen akkordokat pengetni gitáron. Tehát, elővettem a régi papírokat, írásokat és keresgéltem. Találtam ezt:

Az első

Az első hópehely száll. Rég elcsendesült a gyerekzsivaj a nagy dombon, az édes virágillat, már csak emlékeink méze, a narancs-bordó fák színe is már szürke. Az első hópehely csendje a tájon. Hullik lassan…, majd megül egy csupasz ágon. Szép, szép, tetszik is, hangulatos is, de valahogy mégsem ez az igazi. Nem tudtam elképzelni hozzá dallamot, ami tetszett volna. Meg aztán, kétségbeesésemben próbáltam tanácsot kérni közeli hozzátartozóktól is, hogy mit 10

gondolnak, milyen dal kellene, meg hogyan, meg úgy egyáltalán. Két tanácsot is kaptam, az egyik, hogy: legyen vidám. Jó, jó, tehát vidám. Mi sem egyszerűbb, leülök és hipp-hopp, írok egy vidám dalt. Ennyi. A másik tanács, vélemény, pedig az volt, hogy: nem tudom. Na, igen, idáig már nekem is sikerült eljutnom. Szóval, vidám. Vissza a papírokhoz, fecnikhez. Akkor keresek valami vidámat. Nem, ez nem jó, ez sem, már megint egy világfájdalom, még egy világvége hangulat, meghasad a szív…, na, ez, igaz nem az a tipikus hollywood-i vidámság, de talán az olvasó nem megy miatta a Dunának, szóval: Züm-züm Nem tudom, hogy mit tegyek, Esetleg légy legyek? Repüljek és zümmögjek szüntelen? Fejemben ne legyen, csak csöppnyi értelem? Repüljek, szálljak oda meg vissza? Minden taszítson, ami tiszta? Zümmögjek, zizegjek, zörögjön potrohom? Akkor legyek boldog, ha dögömön még sok száz rokon? Lakmároznak, petéznek szüntelen? Ami rend és tiszta, az képtelen? Legyek légy és egy saját kupacon, hajtsam le fejem egy hátsó udvaron? Legyek légy, vagy légy legyek? Ebből elég volt, zümm, zümm..., megyek.

Igen. Ekkor már kezdtem egy kicsit „züm-züm” lenni, hogy magamat idézzem. Nem jó, ez sem jó. Ez már úgy egész, ahogy van. Ehhez nem kell dallam, ez nem dal, ez így van készen. Rendben, de akkor megint ugyanott vagyok, ahol a part szakad. Kéne egy dal. Mint azt bemutattam egy kicsivel feljebb, írtam már vers szerű dolgokat ezelőtt is, dudorásztam már magamban és az egész jól hangzott, szerintem (ezt inkább most nem demonstrálnám), de egybe a kettőt... Ráadásul vidám dal kellene. Hogyan írjak vidám dalt?

- Igen, tessék. Ki az? Ó, Te vagy, V? - Nem, még nincs a Rózsaszín dal. - Nemsokára. - Visszajönnél egy kicsit később, kérlek! - Köszi.

Ő, a Rózsaszín dal főszereplője, ami tulajdonképpen a fő motívuma lenne a dolgozatomnak. Szóval, hol is tartottam? Ja, igen. Vidám dal. Persze. 13

Előtte azonban tea idő, mert egy tea mellett mindig jobban megy a gondolkodás, pláne ha kortyolgatunk is belőle időnként.

Visszatérve A tea után térjünk vissza a dalszerzéshez. Eszembe jutott egy. Tetszik is, ugyan semmi köze a vidámsághoz, sőt még dallama sincs igazán. Ez inkább mantra szerű. Egy hangon kell kántálni és ha nagyon akarom egy akkordot pengethetek hozzá végig, de inkább valamilyen mély hangú sámándob szólna jól aláfestésnek. Elég érdekes lenne, egy révüléses dolgozat hallgatást csapni. Annyi haszna lehetne esetleg, hogy jól kipihenhetnék magukat az érintettek. Azért ideírom a szövegét, hátha valaki ki szeretné próbálni. Jó tanács: a mondogatásnál egy kicsit mélyebb hangot használjon, esetleg egy üres A húrnak megfelelőt vagy valami hasonlót. Szállok Szállok a tűzzel, a testem elég, a lelkem szabadul, a semmibe lép. Egészből való a Föld és az Ég, Égi hatalom a Földre lelép. Szállok a tűzzel, a lelkem elég, semmi a tűzben a semmivel ég. 15

Miután így feltöltődtem és kipihentem magam, ideje munkához látni. Mivel az ihlet úgyis elkerül és jelenleg lakásfelújítás zajlik nálunk, megyek és folytatom a fürdőszoba festését. Gondolkodni lehet közben is, nem? Miközben az ecsetet húzom innen oda, onnan ide, fel és le, le és fel, felér egy újabb meditációval, hátha mégis eszembe jut valami használható közben. És valóban, csak úgy sziporkáztam félig a mosógépen, félig a kád szélén egyensúlyozva: Panelban az élet nehéz, a fürdőt megeszi a penész. Penészgátló szerrel kenem nagyon, Ami a szemembe folyik, ha hagyom. ... Dehogy hagyom!!! ... A lábamon lévő hólyagot nézve, A szememből mi lett volna vajon?

Ennek örömére és annak, hogy sikerült befejeznem a fürdőszoba festését, elkezdett csörögni a telefon. Félig még a kádon, félig már az egyik papucsomba állva, igyekeztem nem elcsúszni a fólián, amit leterítettem azért, hogy ne csöpögtessek össze mindent. Persze a fólia nem maradt ott ahol szükség volt rá, viszont rengeteg tekeredett a másik papucsomra és ez nagy mértékben megnehezítette a telefon felvételét. András hívott. Akit megkértem, hogy segítsen a dolgozatom dal részében és akinek sok teendője közepette, sikerült időt szakítania arra, hogy elolvassa néhány irományomat, esetleg a leendő dalszöveg kezdeményeket. Persze, nem volt ez annyira egyszerű, mint mesélte, mert hurcibálta egy darabig a táskájában, azután kirakta otthon a fontos papírkupac tetejére, majd közepébe, mert ott biztosan megtalálja később. Természetesen, ez az a kupac, amire később nem emlékszik az ember. Én legalábbis úgy vagyok ezzel, hogy ha valamit teszek valahova, direkt, azért, hogy ott majd biztosan és 100 százalékra tuti, hogy meglelem, sosem találom. Csak később véletlenül, és akkor a homlokomra csapok, hogy jaj, hát azért tettem ezt ide. Szóval, megtalálta a papírjaimat, magához vette, elolvasta, utána pedig felhívott. Azt mondta, hogy tartott tőle, mert elég hálátlan feladat valakinek azt mondani, hogy rossz, amit csinált, de kellemesen meglepődött, mert szerinte, amit odaadtam neki, az nem rossz, sőt. Tetszettek neki és csak így tovább, finomítgatva még egy kicsit, de mindenképp érdemes ezzel a dologgal foglalkoznom, és ha lesz még, szívesen elolvassa. Ezek után, gondolom, mondanom sem kell, fülig érő szájjal vigyorogtam egy jó darabig. 17

Ilyen dicséret után, újabb lendülettel és lelkesedéssel tértem vissza a dalszerzés gondolatához. A zenélésen és az éneklésen tűnődtem: Kb. két éve éneklek. Magamtól tanulgatok, próbálok rájönni dolgokra, értsd ez alatt például azt, hogy igyekszem ráérezni, hogyan kell nem megfulladni versszak közben. Persze, lehet, hogy most kicsit túlzok. Nem tudom mitől függ, hogy valamelyik dalt sikerül kiénekelni, valamelyiket pedig, ami egyszerűbbnek tűnik, nem. Próbálok ráérezni arra is, hogyan lehet telt hangon énekelni és nem üvöltözni, mert akkor azt még én sem na-

gyon élvezem, hát még aki hallgatja. Ehhez még hozzájön a gitár, oszlik a figyelem. A gitározás ráadásul, egy plusz mozgás, és a testtartás is más, meg van egy hangereje, ami eleve maga után vonja, hogy az ének is intenzívebb legyen. Ezek csak a kezdeti dolgok, akkor még nem beszéltünk az előadás módjáról, stílusáról, esetleg arról, hogy képes legyek mellette másra is odafigyelni a környezetemben, úgy, hogy nem rontok. Körülbelül itt tartottam a gondolatban, amikor cseten megjelent V. Nagyon jól elbeszélgettünk, elmeséltem neki, hogy én mennyire fel vagyok dobva és ő is elmesélte, hogy ő mennyire fel van dobva és ettől mind a ketten még jobban feldobódtunk. A különbség csak abban volt, hogy az ő feldobottsága egy kezdődő érzés miatt volt, ami indőnként minden embert hatalmába kerít és ami bárki életét képes megváltoztatni. Majd pár óra múlva, mikor befejeztük a beszélgetést, egyszer csak elkapott a ihlet, homlokon csókolt a múzsa, valami égi erő ragadott magával és megírtam a Rózsaszín dalt. Hihetetlen élmény volt. Annyira tetszett, hogy csak vigyorogva tudtam énekelni. Már csak némi bátorság kell, hogy másnak is elő merjem adni. Ennyi izgalom és élmény után, már csak egyetlen dolog járt a fejemben: Hiába hívom, hiába várom, hiába szeretném, nem jön... Mégiscsak nekem kell kimennem a konyhába azért a tányér levesért. 19

Ezzel a levessel szemeztem már hetek óta: „Tealeves a la Laár: Főzünk egy liter teát. A legjobb, ha kínai Lapsang Suchong teafűből, mert ez egy füstölt tea, illatra a füstölt sonkát juttatja az ember eszébe. (Teázókban megvásárolható.) Egy lábosba belerakunk egy fél vajat, lassú lángon megolvasztjuk, majd a felforrósított vajban megpirítunk két-három marék árpapelyhet. Nem kell megégetni, ne szenesedjenek meg a szemek, csak egy kicsit sárgítani kell. Pirulás közben ízlés szerint sózzuk, fűszerezzük 2 csipet borsikafűvel, 1 csipet morzsolt lestyánnal, 1 csipet bazsalikommal, 1 csipet majorannával és egy evőkanál pirospaprikával. Egy evőkanál sötét szójaszószt is hozzáadunk, majd még mielőtt megégne az egész, hozzáöntjük a kész füstölt teát. Kevergetve felforraljuk, hagyjuk egyet rottyanni, majd lefedjük egy fedővel és azt mondjuk: kész. Hagyjuk állni lefedve 10 percig és szépen megesszük ketten, hárman. Az benne a jó, hogy túl azon, hogy finom, még másnap, esetleg harmadnap is ehető, nem romlik meg. Az is szerencsésnek mondható, hogy elkészítése kb. 15 percet vesz igénybe.” (A receptet Laár András blogjáról vettem, ami itt található: www. laarandras.freeblog.hu)

Ugyan, az árpapehely helyett sikerült hántolt árpát vennem, de arra gondoltam, hogy jó lesz az a pehelykeverék is, ami eddig is volt itthon. Egyébként van minden, ami kell. A teát viszont gyengére fogom főzni, mert nekem túl füstös. Kezdtem azzal, hogy kiírtam a hozzávalókat, természe20

tesen sikerült ezt pontatlanul megtennem, de szerencsére emlékeztem arra a hozzátevőre, amit nem írtam fel. Minden fűszert, alapanyagot kikészítettem a pultra, nehogy valami kimaradjon. Még a konyhafelújítás miatt, nincs kialakulva a helye mindennek, ezért legalább fél órámba telt mire megtaláltam mindent. Ezzel már túl is léptem az elkészítésre szánt ajánlott időt. Semmi baj, most már elszántan, semmi sem állhat az utamba, akkor is kipróbálom kifejezéssel az arcomon, forgolódtam a konyhában. Szóval, kikészítettem mindent és nekiálltam. Beledobtam némi vajat a lábosba. Kevesebbet, mint amennyit az eredeti recept ír, mert nem akartam olyan sokat csinálni elsőre. Kicsit úgy voltam vele, hogy mi van akkor, ha mégsem ízlik? Kb. egy harmad vajat használtam el. Miközben olvadt a vaj, felraktam a teavizet forrni. Mikor a vaj felolvadt, beleszórtam két maréknyi pelyhet. Nem tudom, kinek mekkora marka van, de én úgy tapasztaltam, hogy érdemes annyi pelyhet szórni bele, amennyi nagyjából felszívja a vajat, mert akkor nem lesz annyira zsíros. Közben leforráztam a teafüvet egy külön edénybe és hagytam állni. Időnkét beleszimatoltam, hogy ne legyen nagyon erős. A pelyhek nem indultak azonnal pirulásnak, de amikor elkezdtek, akkor viszont, hirtelen és gyorsan, erre érdemes lehet odafigyelni. Pirítás közben szórtam rá a fűszereket. Kezdtem a rozmaringgal, ami nem is kellett bele, de amikor válogattam, véletlenül a bazsalikomot raktam vissza és nem ezt. Ezek után, következő lépésként, a fakanállal gyorsan kikaptam az edényből a beleszórt rozmaringot, már 21

amennyit sikerült. Egyébként, szerintem a rozmaring hasonlít a majorannához jellegében, de én a majorannát jobban szeretem (bár ez attól is függ, hogy mihez). Tehát, a rozmaring mennyiségének minimálisra való csökkentése után, beleszórtam azokat a fűszereket, amik a receptben szerepelnek, kivéve a lestyánt, mert akkor azt gondoltam, hogy nincs kedvem belerakni. Utólag nézve, persze, jó lett volna, mert az, adott volna egy kis könnyű, friss zöld ízt az egésznek, szerintem. Arra figyeljünk oda, hogy a paprikát ne égessük meg, mert akkor megkeseredik, ezért célszerű a vége felé hozzáadni. Valamint a szójaszószt hagyjuk utoljára, mert hirtelen összekapja az egészet és gyorsan odakozmálhat. Azt vettem észre, hogy a fűszerek hozzáadását, viszonylag gyorsan kell lebonyolítani, néhány perc alatt elké-

szül és a teával való rottyantás is csak néhány percet vesz igénybe. Tehát, valóban meg lehet csinálni a fogyasztóknak ajánlott 15 perc alatt. Párom egy „elég egzotikus szaga van” kijelentéssel és egy grimasszal elintézte a levest. Nem merte megkóstolni. Nekem viszont ízlett. Legközelebb már nem teszek bele rozmaringot és teszek bele lestyánt, valamint a fűszerek arányát is saját elképzelés alapján fogom alakítani. Ja, és nem baj, ha a tea kicsit erősebb, a fűszerek elnyomják, de azért ne legyen túl füstös. A pehely mennyiségét tekintve, esetleg lehet úgy számolgatni, hogy személyenként egy-másfél maréknyi. Ha valaki elég bátor és nem idegenkedik az „egzotikus” ízektől próbálja ki. Jó étvágyat kívánok hozzá! Röviden, ez a leves várt kint a konyhában.

„Premier” Végül elérkezett a nagy nap. Premier. Összeszedtem magam és megmutattam Andrásnak a Rózsaszín dalt és tetszést arattam vele. Oda volt, meg vissza. Azért, ne ragadtassuk el magunkat. Azt mondta, hogy majdnem tökéletes. A refrénnél volt egy kis probléma, de adott tanácsot ezzel kapcsolatban és tényleg jobb lett, mondhatni tökéletes. És miután meghallgatta, ő is ezt dúdolgatta.

Alakulok.

Persze, még rengeteg gyakorolni valóm van, mert a barrés akkordok lefogása, enyhén szólva is csapnivalóan megy, hogy csak egyet említsek.

- Igen? Megint Te vagy az? - Nem, még mindig nem jutottunk a dalhoz. - Most már tényleg mindjárt. - Tessék? Milyen szövegkönyv? Nem is volt szó semmi lyen szövegről. - Persze, tudom. Tényleg rendes Tőled, hogy megengedted, hogy használjam a Rózsaszín dalt és köszi, hogy Te is szerepelsz. - Hallod, V? Nem hallja. Akkor, talán lapozzunk mi is.

A dal Akkor következzék a Dal, de azért, mielőtt konkrétan rátérnék, szeretném szemléltetni, hogy pontosan mi is a mondanivalója, mit is sejtet. Szóval, mi más szerepelhetne benne, mint az az érzés, az a hangulat, az a jól ismert rózsaszín lebegés. Az, amelyik mindenkit, vagy legalábbis majdnem mindenkit levett már vagy előbb-utóbb le fog venni a lábáról, esetleg felvenni. Ez, nézőpont kérdése, de leginkább a megfogalmazáson múlik, mert ugye, ha valaki a fellegekben repdes ettől az érzéstől, valószínűleg nem kellene azt mondani, hogy az érzés levette a lábáról, mert helyesebb lenne a felvette kifejezés. A világ legszebb, legcsúnyább, legjobb, leg... érzéséséről. Amitől mindenki nem maga lesz (de remélem nem is én, mert belőlem egy is elég). Amikor menők a rózsaszín cuccok, rózsaszín elefántok, amelyek, persze, hihetetlen könnyedséggel állapodnak meg az ember vállán vigyorogva, apró szárnyacskákkal a hátukon, kis nyíllal és íjjal a kezükben. (Mert ugye, miért is ne lehetne az elefántoknak kezük.) Na, szóval. Amikor, ilyen hatalmas, ámbár pille kön�nyű, vállon libegő teherrel mászkálunk világszerte, amerre éppen járunk. Ekkora méretekkel, vigyor27

gástól dagadva, álmodozással teli tekintettel szállunk fel a BKV enyhén telepakolt reggeli járataira. Ott pedig, még az sem tűnik fel számunkra, hogy az a jól kisportolt, atléta termetű nyugdíjas néni, aki oly fitten célozta meg a busz ajtaját felszálláskor, most hirtelen, tavaszi fáradtságtól gyötrődve próbál megállni a lábán, és elveszett energiáit, a gyomrunkba könyökölve, félig belénk dőlve próbálja visszanyerni. Még az sem tudja kedvünket szegni, hogy a tömeggközlekedés egyik szardíniás dobozából kipaszírozódva, felhős, komor ég, szakadó égi áldás fogad. Ugyan, mit nekünk egy kis eső. Hamarosan úgyis kisüt a nap és akkor mindennek nyoma sem marad. Ellenben, hogyha az eső, mondjuk még órák múlva sem állna el, legfeljebb azt gondoljuk, hogy így legalább nem fogunk leégni a tűző napon. Mindennek van valami előnye, nem? Az ember beér a munkahelyére. Persze fogalma sincs arról, hogy a lakásajtó bezárásától idáig, mi zajlott körülötte. Ez, a még nem egészen elvakult gépkocsi vezetőket is megtorpantja egy pillanatra, mi szerint: Te jó ég! Mi történhetett az úton idefelé? Természetesen, ez a gondolat hamar feledésbe merül. Az ember elfoglalja a helyét mindennapi skatulyájában és vár. Próbál igyekezni, hogy a főnök lássa, ő igyekszik. Igyekszik. Felborítja a félig kiürült, de még félig teli teásbögrét, az éppen lefénymásolt anyagra és a máskor rendezett irodában, 28

ahol eddig minden könnyedén megtalálható volt, most hihetetlen módon, a legképtelenebb helyekről kerülnek elő a legkülönfélébb dolgok. Az idő. Az idő pedig egy csiga száguldásának sebességével telik egyre idegesítőbben. Mert természetesen, az esti találkozás jár az eszünkben. Találkozás vele. Már alig várjuk, hogy elszakadhassunk az irodából, a hülye főnöktől, meg a sok idegesítő többiektől, akik nem tudják, hogy milyen jó nekünk, milyen ragyogóak és milyen szerencsések vagyunk. Üt az óra. Na, nem most. Még van 15, esetleg 20 perc, de mi már a kabátunkat vesszük felfelé, persze, nagyon lassan, hogy ne legyen olyan feltűnő. És akkor kirobbanunk az épületből. Még annyi mindent kell elintézni. Bevásárolni, hajatmosni, ruhát keresni, mert tegnap délután 5-től, este 11-ig nem sikerült választani. Na, mindegy, fő, hogy kint vagyunk. Rohanunk. Minden terv szerint halad, csak az az idegbajos nő ne lett volna ott a szupermarketben, aki feltartotta az egész sort a pénztárnál. Meg a bevásárlószatyor, ami pont pár lépéssel az ajtó előtt szakadt ki. Na és a harisnya? Úgy emlékeztünk, a múlt héten vettünk kettőt is. De most hol van? 10 perc sem telik el, a szekrény tartalmának jó része, valahol a szekrényen kívüli egyéb helyeken lelhető fel. A harisnya pedig, igen, ott volt, ahová mindig is tenni szoktuk, a zoknis fiókban. Végre megvan. Ez a tökéletes ruha. Ez biztos. Nem, mégsem. Ez. Igen. Rendben. Hajmosás már volt, a ruha megvan. Még egy óra. Elég lesz a smikre. A csudába. Elkenődött. Nem tetszik. Talán így. Jó. Kész. Minden rendben. Te jó ég. Elkésünk. Hol a kulcs? Megvan. A busz. Épp most kanyarodik ki a sarkon. Már biztos, hogy elkésünk. Csak nyugi, mindjárt jön a másik. Úgyis megvár, nem kell 29

magunkat összetörni. Végre, itt a következő járat. Megyünk is. Megérkeztünk. De Ő hol van? Nem késtünk sokat, csak 20-30 percet. De eljöttünk. Nem látjuk sehol. Hol van? Csak nem ment haza? Lehet, hogy nem várt meg? Várjunk csak! Igen! Ott! Ott van. Biztos, hogy Ő az. Bár..., az arca mintha nem lenne egészségesen piros, sőt, mintha..., igen, mintha enyhén lilás lenne. Na, nem az a durva ibolyalila, csak olyan pasztel. Végül is tél van, ő pedig az egyik huzatos metróaluljáróban vár ránk egy könyvesbolt előtt. Igen, Ő az. Felemelő érzés. Szinte repülünk. A karjaiba vetjük magunkat és a nyakába csimpaszkodunk. Végre, amire egész nap vártunk.

Bár, mintha valami nem olyan lenne, mint amilyennek lennie kellene. Hát igen, egy kicsit darabos a mozgása. Háromnegyed órát állt a hidegben. Nem baj, legalább most már együtt vagyunk. Majd felmelegítjük, mert persze, Ő is szeretné. Ez az az állapot. Ha már eljutottunk idáig és esetleg még tovább, meg kell említenünk még valakit. Azt a bizonyos zöld szemű lényt, ami nagyon meg tudja keseríteni egyes emberi lények életét. Ugye ismerős? Még ha nem is személyes találkozás által, de legalább hírből. Tehát, a szeme zöld, vagy kék..., esetleg barna vagy..., de ez annyira nem érdekes. Esetleg valamelyik másik ismertetője: magassága 150-200 cm között, haja színe, már abban az esetben, ha van neki, a szívárvány bármelyik színe lehet. Súlya, erről talán nem illik beszélni, azt hiszem. Szóval, ez a lény, aki tönkretehet mindent. A rózsaszín cuccokat, a felemelést, a lebegést, a tömegközlekedési járművek használatának élvezetét. Egyszóval: mindent. Igen. Amikor azt látjuk, hogy ő a nagy Ő-vel ott van. Ott és mi csak nézünk. Később pedig Ő lelkesen mesél róla. Róla? Arról. Minden olyan érthetetlen. Mi ez? Mióta ismeri? Mennyit találkoznak? Nekünk miért nem szólt? Szeret még egyáltalán vagy már nem kellünk neki? Már nem tetszünk? Igen, lehet, hogy talán nőiesebben kellene öltözködnünk és akkor..., de nem! Ha már nem kellünk neki, akkor hiába öltözködnünk másképp, csak hülyét csinálnánk magunkból. Azért, mégis kéne tenni valamit, de mit? Majd mi is felszedünk valakit. De mi van akkor, ha ez csak barátság közöttük és semmi komoly? Mégis csak tenni kéne valamit. Nem bírjuk. Kész, kibukunk. Mert mi van ha... és ha..., na és akkor, ha...? De biztos, hogy... és az, hogy..., na és az, hogy...? Kész. 31

Idegbaj. És még azt kérdezi, hogy mi bajunk van? Semmi. Persze, hogy semmi. Talán mégis tisztázni kellene. Most inkább mégsem. Majd meglátjuk. Ezek után, lassan eljön a vég. Amikor minden más mint előtte volt. Például, a szöveg elején említett rózsaszín elefánt, most ólomsúlyként nehezedik a vállunkra és bármekkora szányai is lehetnek, nem számít, mert mint tudjuk, az elefánt nem tud repülni. A rózsaszín cuccok meg kimentek a divatból. A főnök is pikkel ránk, pedig még csak három napja kellett volna postázni a leveleket. Mit van úgy odáig, expressz még megkaphatják jövő péntekig. Igaz, hogy a rendezvény csütörtökön lesz, de legalább nem mondhatják, hogy nem lettek meghívva. Az idő. Iszonyú lassan tellik. Nem elég, hogy mindenki minket szemel ki, még az idő is ellenünk van. Végre vége. Mehetünk haza. Haza? Mi az? Egyedül egy lakásban és nem vár ránk senki. Mindegy. Megérkezünk. Enni kéne valamit. Enni? Mikor is ettünk utoljára? Talán tegnap, nem még ma reggel. Á, nem fontos. Úgysem kívánunk semmit, majd eszünk, ha megéhezünk. Inkább nézzük a TV-t. Este fél 8. Már fél 1, lement három film, de hogy melyik miről szólt? Valahogy mindegyik olyan egyformának tűnt. Ideje lefeküdni. Ne felejtsük el felhúzni az órát. Kész. Alvás. Meleg van. Kinyitjuk az ablakot. Most meg fázunk. Becsukjuk. Kéne egy pohár víz. Kimegyünk. Töltünk. Nem is vagyunk szomjasak. Aludni kéne már. Fekszünk. Fordulunk. Fordulunk. Reggel fél 5. Alszunk. Reggel 6. Csörög az óra. Egy újabb szép nap? Szemek táskába, hangulat a padló szintjét sem üti, jó mélyen valahol az 5. szomszéd alatt. Tea, mosdás, öltözködés. Üj nap. Betegek vagyunk. Nem. Menni kell. Mindegy. Olyan csönd van. Pedig már ilyenkor dugó szokott lenni. Mi történhetett? TV bekapcs: - Jó reggelt 32

kívánunk a szombati koránkelőknek! Ó, nem. Azt hiszem, így mindenki számára nyilvánvalóvá vált a dalom hangulatavilága, témája, hogy a mondanivaló? Ja, az nincs. Akkor, következzen maga a dal:

Rózsaszín dal

Am Em Hótakaró borítja a tájat, Am Em Semmi nem sietős, minden várhat. Am F Dm Hallkan duruzsol a tűz, F Dm Am Az ablakra pára száll, Em Am Falnak döntve egy öreg gitár. Am Em Érte nyúl egy kéz finoman pengeti, (Am) F Dm Lágy dallam száll, F E E7 Am És lassan mindent eltakar a félhomály.

Hoppá. Itt valami nem stimmel. Hótakaró, halkan duruzsol, eltakar mindent a félhomály? Hol van a csengő, zengő, vidám A dúr skála? Igaz, hogy A van, de moll, és ez korántsem zengő, sőt altató, beforduló. Ez meg, hogy került ide? Akkor megpróbálom még egyszer, tehát a:

Rózsaszín dal Refr.:

A ( X A E A C#/Db E) Egy rózsaszín dal száll az égbe, A elénekelném, de inkább mégse. D ( X X D A D F#/Db) Ezért csak hallkan dúdolom, A D A dolom, dolom, dúdolom.

D Verssz.: Jöttél felém s megláttak, F#m ( F#/Gb C#/Db F#/Gb A A#/Bb F#/Gb ) bár épp a szemembe sütött a nap. E ( E B E G#/Ab B E ) Rámnevettél és minden kék lett, A D A mert valaki épp a lábamra lépett. Refr.:

Egy rózsaszín dal száll az égbe, elénekelném, de inkább mégse. Ezért csak hallkan dúdolom, dolom, dolom, dúdolom.

Verssz.: Amikor megint láttalak Eső esett, nem sütött a nap, azt hittem, most már minden szép lesz, de a busz nyakig sárral fröcskölt be téged. Dolom, dolom, dúdolom. Refr.:

Egy rózsaszín dal száll az égbe, ... 35

Verssz.: A múlt héten újra találkoztunk, egy tóparti padon jót napoztunk, Mióta, én úgy, ...hm..izé...téged, Édes ez a rózsaszín élet. Dolom, dolom, dúdolom. Refr.:

Egy rózsaszín dal száll az égbe, elénekelném, de inkább mégse. Ezért csak hallkan dúdolom, dolom, dolom, dolom.

A szöveg és az akkordok után, már csak a felvétel és az elemzés van hátra.

„Csak” a felvétel. Miközben a Tanár úr egyik mondata lebeg a fejem felett: „...azt mondják, hogy nem sok idő van már az elkészítéshez.”

A hanganyag rögzítése. Figyelem, figyelem! Értesítjük önöket, hogy késés miatt, a következő állomáson, a szerelvény csak lassítani fog. Ezért, kérjük kedves utasainkat, hogy a balesetek elkerülése érdekében, a leszálláshoz a peron első felét vegyék igénybe, mert a második felét a felszálló utastársaik használják majd. Megértésüket köszönjük! További kellemes utazást kívánunk! Azt hiszem, egy kicsit beijedtem, esetleg ilyen a bolygóállás vagy az is lehet, hogy nem tesz jót nekem ez a búval össze-vissza ömlesztett idő hosszútávon.

Mert a párkányon koppanó eső hangjától megijedő macska tekintetében tükröződő lágyhéjú kínai teknős akváriumába betévedő, majd onnan gyorsan kiröppenő muslica szárnyának erezetére rárakódott por, ami a szekrény sarkában maradt véletlenül takarítás után, mert a porrongy statikus feltöltődöttsége végességének megállapításával félbemaradt mozdulat hatására már értelmét vesztette az a tevékenység, ami reggel még az ötlet frissességével ragyogta be ezt a gyönyörű napot, mely a hajnali órákban felvonszolta magát az ég horizontjára, de egy röpke körbepillantás után, visszafeküdt ágyába. Most meg a hó esik. Hófehér ruhába öltözöm, szállva keringek a magasba és hullok alá kacagva. Hófehér ruhába öltözöm. Mint apró pehelycsillám egy röpke percre megülök egy pillán, és vidáman csúszok tovább egy sálmintán. Hófehér ruhába öltözöm. Egy kabát ujjáról lendület dob fel a magasba, hogy utána végleg leszálljak a havasra. Hófehér ruhába öltözöm. Sok más pihével takarom az utcát, és némán nézzük majd, ahogy egy kocsikerék szórja a mocskát. 39

Őrület. Miért kell nekem mindig olyan dologba belekontárkodnom, amihez egy cseppet sem értek? (De hiszen, járni is egész jól tudok már. Mindegy.)

Mégis inkább csúsztatom ezt a dolgot. Most alkalmatlan vagyok bármilyen gitáros, éneklős megmozdulásra, inkább megyek és sütök valamit. Az pedig, hogy milyen jellegű sütire is esett a választásom, gondolom, nem lehet kérdéses, mert hiába is csóváljuk a fejünket és pislogunk csodálkozó tekintettel körbe-körbe, be kell látnunk, hogy újra eljött az almás süti, a fahéjas, cukros illatfelhő ideje. Mikor leginkább, csak a meleg szobából nézegetünk kifelé a csukott ablakon, révülő tekintettel, amikor elővesszük a szinte már elfeledett süteményrecepteket is, amelyek kellemes homályban lapultak a fagylaltok és gyümölcssaláták árnyékában és amelyek immár újra hóditó körútjukra indulhatnak. 40

Szóval, almásat sütöttem, ami eredetileg körtés, de az már nem volt itthon. Pucoltam jó sok almát, akkor kell abbahagyni, amikor már az unom gondolatán túljutottunk. Majd felraktam egy lábosba az almadarabkákat egy kevés cukorral, fahéjjal és egy kis vízzel párolódni. Azután a tojásokat kettéválasztottam, na nem a dobozban alakítottam ki a jobb és bal oldal táborát, hanem a sárgáját a fehérjétől. A fehérjét felvertem, csöpp sóval, a cukorral és a vaniliával. Utána egy másik tálban ös�szekevertem a tojássárgáját, lisztet, sütőport, olvasztott margarint, kakaóport. Közben kevergettem az almát. A lisztes tálhoz jól hozzákevertem a hab harmadát. Majd fakanállal beleforgattam (nem kevertem, mint az őrült, csak finoman, nőiesen) a hab maradékát. Közben az alma megpárolódott. Nem kell szétfőzni, mert sütés közben még puhul. Kikanalaztam, a lehető legkevesebb lével és a tepsi aljába raktam. Az alma alá és fölé szórtam egy csepp búzadarát. (Alulra tényleg csak egy kevés, mert leragadhat.) Majd ráborítottam a tésztát. Előmelegített sütőben sütöttem 200 fokon, kb fél órán keresztül, de lehet, hogy kevesebb idő is elég. Amikor megsült, hagytam hűlni, majd kiborítottam a tepsiből, így az alma került felülre. Akár csokiöntettel is meglocsolhatjuk még a végén. A hozzávalók eredetileg (valahonnan a netről szedtem a receptet én is és úgy emlékszem, a valaki meg valamelyik főzőműsorból, már nem tudom pontosan): - 8 körte (Puha kell legyen, mert külöben kemény marad. Ezért pároltam meg az almát, egyébként, lehet barackbefőtt is, vagy ki mit gondol.) 41

- 24 dkg liszt - 24 dkg cukor (ennek én talán a felét, ha beleraktam, szerintem iszonyúan édes lehet ennyivel) - 5 dkg kakaópor (persze, lehet a tésztába is csokiöntetet rakni, esetleg darabkákat) - 2 tk sütőpor - 1/2 tk szódabikarbóna (nem kell kétségbeesni, ha sütőpor nincs, vagy épp a szódabikarbóna hiányzik, csak valamelyik legyen és akkor egy kicsit több kell belöle, hogy a másikat pótolja) - 30 dkg vaj (ez sem baj, ha kevesebb, én 25 dkg raktam bele) - 4 tk vanilia - 4 tojás Egy magasabb falú, kb. 40x25-ös tepsiben sütöttem. Egy jó tea mellé kiváló. (Lehet kávé mellé is..., de szerintem, inkább tea.) Aki kicsit tájékozottabb a sütés területén, nyugodtan felülbírálhatja a receptet, alakíthatja saját szája íze szerint, akár süthet mákosbejglit is. Jó étvágyat!

Merengek. Tűz ég. Szendergek. Új nap ébred.

Új nap Új nap ébred., új lehetőségek, új kezdet, új próbálkozás. Felvétel.

Tulajdonképpen, a helyszín csak annyiban hasonlított az itt lerajzoltra, hogy a szobám falán is van ajtó, meg ablak is, sőt, óra is van az egyik polcon és a lakás többi lakójának „psszt” riadó volt hirdetve a felvétel alatt. A rajzról lemaradtak, de talán említést érdemelnek, mert egy-egy nyersanyagon ők is hallhatóak voltak: 44

1. A Macska, amint nyávog, mert szomjas, mert be akar jönni, mert ki akar menni, mert valamit akar 2. Az alsó szomszéd, wc öblítése közben 3. A felső szomszéd családi kommunikáció során 4. A családtagok ajtó nyitás, -csukás, televízió nézés, kopogás és rögtön utána benyitásos párbeszéd kezdeményezés közben. (Ez utóbbi, azért is volt vicces, mert amikor visszahallgattam a felvételt, megint kopogást, benyitást hallottam és erre megint felpattantam és kiszóltam, hogy tessék, de persze, ekkor már senki nem állt az ajtóban. Nekem ekkor még nem esett le, hogy mi van, kimentem megkérdezni, hogy szóltak-e és váltig állították, hogy nem. Kezdek meghülyülni vagy normális vagyok, mert a hangok is megmondták? - tanakodtam. Visszamentem a szobámba és amikor végre rájöttem, hogy a felvételen hallottam a kopogást, miegymást, vagy fél órán keresztül, hangosan nevettem, az egész lakás visszhangzott tőlem.)

Mindezektől függetlenül András intelmei, tanácsai folyamatosan ott lebegtek a szobában, mint például, hogy: - legalább az egy-eket próbáld meg eltalálni, meg az is, hogy: - a hangolás nagyon fontos. (Erre leginkább akkor gondoltam sokat, amikor csak elővettem a gitárt és minden hangolás nélkül ismerkedtem a felvevő programmal, mert mi van, ha pont most lesz jó a gitár rész? Nem lett.)

Persze, hogy ne legyen annyira egyszerű a dolog, egy kis megfázásos, köhögéses állapotot is beterveztem a felvétel időszakának közepébe. Arra gondoltam, hogy ez akár még hasznos is lehet, olyan szempontból, hogy többet gyakoroljam a gitározást és ne az énekléssel foglalkozzak annyit, de próbált már valaki köhögőroham közben ritmust tartani?

Azért az is jellemző, hogy hosszabb kihagyás, meggyógyulás, betegeskedés, megint meggyógyulás és még sok minden más után, mivel is kezdhetném újra a felvétel folytatását, mint húrcserével. Mikor szakadna el, ha nem ilyenkor. Persze, ez azzal jár, hogy az új húr, még nincs beállva, ezért állandóan elmászik. Úgyhogy míg beáll, az megint egy-két nap csúszás. De végül elkészült a házi felvétel. Rengeteg izgalom, macska kicselezése, mindenféle háttérzörej és még sok más egyéb után, de elkészült. Ami még fontos, hogy a dal hangjai és az általam hozzátársított színekből elkészült egy kép is.

Rózsaszín dal variációk 1.

Címe: „Egy rózsaszín dal száll az égbe” (részlet)

A végén Így, a dolgozatom legvégén, már csak egy dolog maradt hátra. Engedjék meg, hogy hadd szóljak még pár szót azokhoz, akik, törökülésben a földön, esetleg fél lótuszülésben olvasták végig ezt a rengeteg betűt. Engedjenek meg nekem egy jótanácsot, vagy nem is tanácsot, csak egy gondolatot, azt jelezvén, hogy mennyire át tudom érezni a helyzetüket, mivel én is szeretek eme testartásokban időzni, már csak azért is, mert a szobámban csak egy szék van, viszont általában többen tartózkodunk bent. A tanács pedig, ami inkább csak egy gondolat: Elzsibbadt a lábam, Jaj, mi lesz vele? Ahogy így elnézem, bizsereg a feje. Felállni sem bírok, Hát még menni, járni, Hogy elmúljon már végre, Nem győzöm kivárni. Minek is ültem, én le a földre, Magasabbra kellett volna, legalább egy kőre.

Köszönöm szépen az olvasást! 49

Tartalomjegyzék A szereplők és mindenki bemutatása Miről is... Kéne egy dal „Premier” A dal Rózsaszín dal A hanganyag rögzítése Új nap A végén

7 8 10 24 27 35 38 44 49

Tisztelt vásárló! A könyvhöz tartozó CD-melléklet technikai okok miatt, a könyvkiadás időpontjára nem tudott elkészülni. A megjelenés pár héten belül várható. A CD-t, ezen oldal és a könyv vásárlása során kapott nyugta együttes bemutatásávál, bármelyik forgalmazóhelyen ingyenesen átveheti. A kellemetlenségekért szíves elnézését kérjük!

felelős szerkesztő Háziprint Kiadó Kft. 1181 Budapest, Csontváry K. T. u. 51. Telefon: (36) 20-410-90-30 e-mail: barti.magdolna@haziprint.com (a perforáció mentén tépje le)