Egyházközségi apostol 18-29

Page 1

18/29 Nüsszai Szent Gergely (335-394) püspököt és egyházatyát nagyon foglalkoztatta Isten megismerésének problémája, mert az ariánusok túlhangsúlyozták a természetes úton történő istenismeretet. Gergely írásaiban kifejtette, hogy a természetes istenismeret nem elégséges. Ezen az úton az ember csak közvetett és részleges istenismerethez juthat, mert semmilyen teremtményi valóság nem tükrözheti úgy Istent, ahogy önmagában van. A teremtményi világból elért istenismeretben az ember beláthatja, hogy amit megismert, még nem az Isten. A teremtményi világból bármilyen tökéletesség csak azután állítható Istenről, ha megfosztottuk a teremtményi létre jellemző végesség-

Örök életet adó igéid vannak től. Hogy megfelelőképpen tudjunk beszélni Istenről a tapasztalati világból, negatív fogalmakkal kell éljünk (pl. Isten kezdetnélküli, végtelen, születetlen, keletkezésnélküli, láthatatlan, testetlen stb). Tehát a természetes istenismeret inkább tudja azt megmondani Istenről, hogy mi nem, mint azt, hogy kicsoda. Ez az ismeret inkább kezdődőben van, semmint beteljesedésben. Igazi istenismeret az üdvtörténeti kinyilatkoztatás útján lehetséges, ami a megtestesült Isten-Ige, Jézus Krisztus által valósult meg. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16). „Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust” (Jn 17,3).

2019. július 21.

Isten szeretete tehát az adásban nyilvánul meg. Jézus lényegéből is a szeretetadás sugárzott. „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért” … „Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek” (Jn 15,13. 15). Jézus akkor is adni akart, amikor betért Mária és Márta házába – erről szól az evangélium. (Lk 10,38-42) Hogy mit adott? – Örök életet teremtő tanítást. Mária felfogta helyzetének visszanemtérő méltóságát, a szívét adta és befogadta Jézus tanítását. Márta is adni akar, a vendégszeretet lendületével, de ez nem pótolja az Isten igéjének figyelmes hallgatását. Amikor a templomban Isten igéjét hallgatjuk, Isten ajándékaiból a legjobb részt biztosítjuk magunknak. Egyszerre vagyunk ajándékozók és megajándékozottak. Istent vendégül látjuk, mert az Őneki épített templomban a kenyér és bor felajánlásával életünket tesszük az oltárra, viszonzásul az örök élet igéit kapjuk és az örök élet zálogát az Eucharisztiában. Vasár- és ünnepnap vegyünk részt a csodálatos lakomán, a szent vendégségben. Ha meghívjuk Istent, hogy közösségbe legyünk vele úgy, mint Ábrahám tette, akkor áldása kísérni fogja életünket. (Ter 18,1-10a) Ha igazán szeretjük Jézust, akkor jó szívvel hozzunk áldozatot érte (Kol 1,2428), mert azzal kiesdhetjük a kegyelmet azoknak is, akik teszik a jót, de még nem hallgatják az örök élet igéit. Dr. Darvas-Kozma József

„Boldogok, akik jó szívvel fogadják Isten igéjét...” Lk 8,15.


A sz

Szent Makrina

Szent Makrina a pontusi Neocezáreában született 327-ben, előkelő és mélyen keresztény szülőktől. Apja idősebb Szent Vazul híres ügyvéd és rétor, édesanyja Szent Emmelia pedig 10 gyermeknek, hat lánynak és négy fiúnak adott életet. Családjuk keresztény vértanúkkal és hitvallókkal ékes. Anyai nagyapja Diocletianus üldözésében halt vértanúhalált. Apai nagyszülei Maximinus Daja idején hét évig voltak száműzetésben. De a szorosabb család mély kereszténységéről tanúskodik, hogy Emmelia négy fia közül három is püspök lett: Vazul Caesarea, Gergely Nissza, Péter Szebászte püspöke. Péter volt a legkisebb, aki abban az időben született, amikor az apjuk meghalt. Az édesanya nagy segítsége elsőszülött gyermeke, Makrina volt, aki fiú testvéreit segítette, irányította, lelkesítette Krisztusért. Vazul az ő hatására lemondott ragyogó pályafutásáról, sikerről, s „mintegy mély álomból ébredve felemelte szemeit az evangéliumi igazság csodálatos világosságára” –, megkeresztelkedett a kor szokása szerint felnőtt korában. Makrina biztatására aszketikus életet kezd. Hogy megismerje az akkori szerzetességet, körutat tett Egyiptom, Palesztina, Szíria és Mezopotámia szerzetesei, illetve

aszkétái között. Hazatérve szétosztotta vagyonát a szegények között és visszavonult családi birtokukra az Írisz partján, ahol anyja és nővére Makrina 358-ban női kolostort létesített, a folyó túlsó partján pedig öccse, Naukratiosz vezette a férfi kolostort. Vazul példáját követték öccsei: Gergely és Péter. Amikor anyjuk 373 végén hazatérni készült Istenhez, halálos ágya két oldalán Makrina és Péter állt. Megfogta a kezüket, és így imádkozott: ,,Neked adom át, Uram, zsenge adományomat és fájdalmaim tizedét. Zsenge adományom, íme: elsőszülött lányom, a tized pedig a fiam itt. Mindketten Neked vannak szentelve a törvény szerint, és tieid ők áldozati adományként is. Szálljon hát szent áldásod elsőszülöttemre és a tizedemre!” Makrina az Írisz folyó melletti kolostorban élte le életét. 380-ban amikor elérkezett a halála, Vazul püspök már meghalt, Gergely pedig Nissza püspöke volt. Gergely nyolc éve nem látta már a nővérét, ekkor belső indíttatásra felkereste. Makrinát halálos betegen találta, egy földre tett deszkán feküdt, testi erejét csaknem teljesen felemésztette a láz, szelleme azonban töretlen maradt. Gergely ,,A lélekről és a feltámadásról” című írása a nővérével folytatott utolsó beszélgetésének gyümölcse. Makrina a fekhelyét kelet felé fordíttatta annak jeleként, hogy várja a soha többé le nem nyugvó nap felkeltét. Ezután elmondta a haldoklók ősi imáját, miközben szemét, ajkát és szívét kereszttel jelölte meg. Így szenderült el az Úrban, 380. július 19-én.

A szentmise Ez az áldás ket, hogy a meg tudjuk Az áldással pi életbe, és a szentmisé ajándékokat céljuk, hog ket megsze se végén a feleljük: „I Utoljára mé a szentmise A hálaadást tia szó is, hálaadás. F zsoltáros sz az Úrnak, m minket!” Ad minden sze találkozásér mért, ame A szen magyarázni a nagy m közölnek, kal megra re is megv se szöveg titok mind ugyanis vég lan számun teljesen ért ni. A hit visz bennü hoz. Hittel szentmise v hogy lelkün sen bennün a mélysége. nunk Iste kitárt szívv


Figyelmükbe

szentmise áldása

tmise végén áldást kapunk. áldás abban segít bennüngy a szentmise kegyelmeit udjuk őrizni magunkban. ással kilépünk a hétköznabe, és oda is vinnünk kell tmisében kapott kegyelmi kokat, amelyeknek az a hogy az egész életünegszenteljék. A szentmigén az elbocsátáskor azt k: „Istennek legyen hála”. ra még egyszer hálát adunk mise minden kegyelméért. adást sugallja az Euchariszó is, amelynek jelentése: ás. Fogadjuk szívünkbe a os szavát: „Adjatok hálát ak, mert jó, mert örökké szeret ” Adjunk hálát az Úrnak n szentmiséért, a Vele való zásért és minden kegyeleamelyet Tőle kaptunk. szentmise részeit lehet rázni, értelmezni, de azt y misztériumot, amelyet ek, nem tudjuk szavakmegragadni. Bármennyimegvilágítjuk a szentmizövegeinek értelmét, a mindig megmarad. Isten s végtelen és felfoghatatmunkra, soha nem tudjuk n értelmünkkel megértehit azonban közelebb ennünket a misztériumHittel kell közelednünk a mise végtelen titkához is, elkünk mélyén megérintnnünket ennek a titoknak ysége. Hittel kell elfogadIsten közeledését, és szívvel kell várnunk az

Ő megmutatkozását a szentmisében. A szentmise titka abban gyökerezik, hogy Jézus úgy szeretett minket, hogy önmagát adta nekünk, meghalt a mi bűneinkért, s ezzel új életre hívott bennünket. Minden bemutatott szentmisében Jézus áldozata válik számunkra jelenvalóvá. Ez arra hív minket, hogy mi is adjuk át magunkat teljesen Őneki! Erre buzdít bennünket Szent Pál apostol is: „Adjátok testeteket élő, szent Istennek tetsző áldozatul. Ez legyen ésszerű hódolatotok”. Önátadásunkat a legcsodálatosabban a szentmise kánonja fejezi ki, amikor így imádkozik: „Ő tegyen minket Neked szentelt örök áldozattá…” A szentmiseáldozat által Jézus Krisztus áldozatába kapcsolódva kifejezzük önátadásunkat Istennek. Minden szentmise olyan mértékben lesz átalakító hatással az életünkre, amilyen mértékben átadjuk magunkat az Úrnak! Krisztussal való egyesülésünk pedig csak szeretetben történhet meg. Csak akkor adjuk oda magunkat teljesen Krisztusnak, ha őszinte szívvel ki tudjuk mondani Péterrel együtt: „Uram tudod, hogy szeretlek.” Ha pedig igazán szeretjük az Urat, akkor nem szakíthat el tőle bennünket senki és semmi, még a bűneink sem. Tudnunk kell letenni bűneinket és vágynunk kell az Úrral való egyesülésre. Kovács József 7 1900 700 kedd 1900 700 szerda 1900 csütörtök 700 1900 700 péntek 1900 szombat 700 730 hétfo

00

hPénteken 00 keresztelői

felkészítő 18 órától hSzombaton 10 órától ministránsképző. tartjuk hSzombaton Szécsenyben a Szent Kinga búcsút. A keresztalja 1130-kor indul, a szentmise 1230-kor kezdődik, utána agapé. Szeretettel várjuk a kedves híveket. hA krisztus világa júlaug összevont száma kapható a kegytárgyasnál.

Isten gyermeke lett Illyés Iringó

Házasságot kötött Szekeres Botond és Szabó Noémi Pál Imre és Laczkó Dávid Bernadett

Halottaink László Marcella 82 éves Ábrahám István 76 éves Szabó Rozália 101 éves

Hirdetett szentmisek

Barabás Jenő, Magdolna a cs. h./ Antal Andor, Ilona, Enikő Márton Mihály (5. évf.) Incze Zoltán, Klára/ Simon Jakab (10. évf.) Kozma Ferenc, Anna, Emma és a cs. h. Grünesz Erzsébet/ Török Regina, Ferenc Kilyén és Korpos cs. h. Fénya Károly és Margit/ Gál János és Anna Tatár Mária (6 hetes) Váncsa Anna és a cs. h./ Ávéd Anna Nagy József Gál Juliánna (évf.), András Erzsébet/ Burján Lajos (3. évf.) Petre Dumitru (1. évf.)


Viganò

Az Atyaisten 26.

Gondolkodj

nAz Evangéliumok 170-szer adják Jézus szájára Isten jelölésé­re az „Atya” szót. Valahányszor aztán Ő Istenről beszél a tanítványoknak, mindig azt mondja: „az én Atyám” és/vagy „a ti Atyátok”, de soha a „mi Atyánk”. Miért? nA gyilkos szőlőmunkások példabeszédében Jézus úgy jellem­zi az őelőtte Izrael népéhez küldött prófétákat, mint „szolgá­kat”, saját magát pedig mint „a nagyon szeretett fiút” (Mk 12,6). Miért ez a megkülönböztetés? n Jézus dicséri az Atyát (Lk 10,21k; Mt 11,25-27), mert messiási méltósága misztériumát kinyilatkoztatta, de nem a „bölcseknek” és az „okosaknak”, vagyis a magas teológiai kul­túrájú tanultaknak, mint amilyenek az írástudók, hanem „a ki­csinyeknek”, az egyszerűeknek és műveletleneknek, akik közé Jézus a maga tanítványait is sorolja. Ez felhívás mindenki szá­mára, hogy gondolkodjék Istenről. n Jézus megmutatja, hogy olyan ismerete van Istenről és misztériumairól, amilyen senkinek se lehet. Jézusnak pontosan olyan ismerete van az Atyaistenről, mint amilyen ismerete van az Atyának őróla. nJézus kinyilatkoztatta Istenről, hogy szeretetteljes, irgal­mas és gondviselő Atya, és megparancsolta, hogy feltétlen bizalommal forduljunk hozzá, sőt azzal a bizonyossággal, hogy ami szükséges az üdvösségünkhöz, azt megkapjuk tőle. n Jézus úgy mutatja be nekünk Istent, mint aki mindenható és végtelen, transzcendens és szent, de ugyanakkor emberek­hez közeli Isten, akinek gondja van ránk, s aki nem tartja meg­alázónak, hogy az emberek legkisebb ügyeivel is törődjék: „A fejeteken a hajszálakat is mind számon tartja.” (Lk 12,7)

Haldoklók őskeresztény imája ,,Urunk, Te elvetted tőlünk a halálfélelmet. E világi életünk végét az igazi élet kezdetévé tetted. Megmutattad nekünk a feltámadás útját, szétzúztad a pokol kapuit, és a sátánt, akinek hatalma van a halálon, megfosztottad erejétől. Örökkévaló Istenem! Anyám ölétől kezdve hozzád tartozom. Téged szeretett a lelkem minden erejéből. Neked szenteltem testemet és lelkemet ifjúságomtól fogva mind a mai napig: állítsd most mellém fényes angyalodat, hogy kézen fogva vezessen a felüdülés helyére, ahol a felfrissülés vize folyik, a szent ősatyák ölébe. Bűneim ne kerüljenek a szemed elé, ha bármiképpen is hibáztam természetünk gyengesége miatt szóval, cselekedettel vagy gondolattal. Te, akinek hatalma van a földön a bűnök megbocsátására, bocsáss meg nekem, és amikor lelkem elhagyja testemet, szeplő nélkül jelenhessem meg színed előtt. Hiba nélkül, szeplőtelenül vedd lelkemet a kezedbe, Neked szóló tömjénáldozatul!”

lSzerkeszti: Szent Kereszt PlébánialCsíkszereda, 530230, Kossuth Lajos u. 38 sz., Harghita mege lhttp://csikszeredaszentkereszt.ro/lplebcsik@gmail.comltel/fax:0266-311-726lFőhat. eng. szám:385/2004lBankszámla szám: RO29 RNCB 0159 0154 1320 00001lNyomtatja a Tipographic nyomdal


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.