Egyházközségi apostol 2018/47

Page 1

Egyházközségi

Csíkszeredai Szent Kereszt Plébánia hetilapja 17/47.

Az ókori Egyiptom történetéből hallunk olyan kövekről, amik zenélnek. Ilyenek a Memnón-szobrok, amelyeket 3400 évvel ezelőtt készíttetett III. Amenhotep fáraó a Luxor melletti Naptemplom elé. A talapzatukkal együtt 18 méter magas szobrok ülőhelyzetben ábrázolják a fáraót, aki arccal a folyó és a felkelő nap felé néz. A Kr. e. 27-ben történt földrengéskor az északi kolos�szus deréktól felfelé leomlott. Innentől kezdve a szobor minden hajnalban „énekelt” – halk zúgó vagy fütyülő hangot adott ki. A dallamok titka, hogy nappal a kövek magukba szívták a forró nap hevét, és az éjszakai lehülésben kiáramló meleg rezgés dallammá formálódott, hogy az éjszakának hírt adjon a nap melegéről. Mi is, amit Isten ragyogásából befogadunk, amit Krisztus szívéből magunkhoz veszünk, azt sugározzuk kifelé. Aki pedig Istenben él, annak fel kell ölelnie a kezdetet és a véget. A két végtelen szüli a pillanatot, amit oly könnyedséggel fogalmazott meg Dienes Valéria:

Krisztus a Gloria victis „Jön az Isten, útja titkos út,/ Végtelenből végtelenbe fut.” Az ember Istenből forrásozik. Ő hív létre és Ő szólít magához. Sorozatos pillanatok műve az ember, de az első pillanat, az első gondolat, akinek a szívében él a világ: az Isten. Isten gondolatai a jelenben is szólnak. S az élet tevékenységeiben Isten hív és vár bennünket. A pillanatok sorában, a

2018. november 25.

fejlődés rendjében minden létező különböző egyeneseken indul el és tart Krisztus, az Ómegapont felé. Krisztus király vasárnapja van, az egyházi év utolsó vasárnapja, mely megkoronázza az egyházi évet. Ezt az apostolok bámulatos egyszerűséggel hirdették, hogy az Atya „mindent általa és érte teremtett”. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. (Jn 1,3; Kol 1,16-17) A szentleckében János apostol elragadtatással mondja: „Krisztus a mindenség királya, mi pedig az ő népe és papságának részesei vagyunk. ... Ő szeret minket, vérével megváltott bűneinktől, s Atyjának, az Istennek országává és papjaivá tett bennünket. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen. Nézzétek közeledik a felhőkön! Látni fogja őt minden szem, még azok is, akik átszúrták.” (Jel 1,5-8) És akkor beteljesedik, amit Dániel próféta mondott, hogy az eljövendő Emberfiának – Krisztus királynak – országa mindörökre fennmarad. (Dán 7,13-14) Pilátus kérdésére: Tehát király vagy? Jézus így felelt: „Én arra születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra.” (Jn 18,33-37) Krisztus király ma is szól hozzánk: „Aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok.” És int: „Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja?” Krisztus e kérdése adja meg a léleknek azt a királyi öntudatát, mellyel az egész világot magunk alatt érezhetjük akkor is, ha az egész világ fölöttünk lévőnek látszik, mint Pilátus. Dr. Darvas-Kozma József

„Királysága nem szűnik meg soha.” Dán 7,14.


Labouré Szent Katalin nővér nevéhez fűződik a Csodásérem, akinek 1830-ban megjelent a Szűzanya: „A Szent Szűz félgömbön állt. Hófehér ruhája a hajnalpír színében játszott. Kezében egy kisebb gömböt ajánlott fel Istennek: E gömb jelenti az egész világot, és minden egyes embert. A Szűzanya ujjain ékköves gyűrűk fényt sugároztak a földre. Ezek a kegyelmeket jelentik, melyeket azokra árasztok, akik kérik. Majd eltűnik a kis gömb. A Szent Szűz anyai szeretettel tárja kezét a föld felé, alakja köré ovális keret képződik a felírással: Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, akik hozzád menekülünk!” – írja Naplójában. A Boldogságos Szent Szűz arra kérte Katalin nővért, hogy készíttessen érméket erre a mintára és megígérte, hogy mindaz, aki bizalommal viselni fogja az sok és nagy kegyelemben részesül. Ezt követően pedig látomásában a kép megfordult. A hátán egy nagy M betűt látott kereszttel, alatta a két Szent Szív: Jézusé töviskoszorúval és Máriáé tőrrel átszúrva. Az egészet 12 csillag veszi körül. Amikor arra gondolt, hogy nem kell-e ide is felírás, hallotta a feleletet: „az M és a két szív eleget mond.” A Csodásérem használatát és viselését Egyházunk jóváhagyta. Az érem gazdag szimbolikája által felidézi keresztény hitünk titkait.

Bérmálk

A csodásérem, Szűz Mária szeretetének kis emlékműve a nekünk adatott hitre emlékeztet, segít nekünk megőrizni a hitet szívünkben és lelkünkben. 1947-ben a jelenések kérdésével kapcsolatos kérdések tisztázását célzó eljárást követően XII. Piusz pápa szentté avatta Katalin nővért. A csodásérmet viselte szentjeink közül: Szent Bernadett, akinek Lourdesban a Szent Szűz megjelent; a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz a Kármelben. A haláltábor vértanúja Szent Maximilian Kolbe atya is a csodásérem viselője és terjesztője volt. Napjainkban is világszerte a csodáséremnek sok apostola van. Legyünk mi is a csodásérem viselői: minden reggel és este csókoljuk meg, mondjuk el a Szüzanya által kért fohászt: „Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk!” Ezután mondjunk el három Üdvözlégyet és fűzzük hozzá, hogy aznapra milyen kegyelmeket kérünk. Kovács József

Az emberi élet - ösztönösen több, a teljesebb élet felé ig Isten a teremtéssel oltotta él bennünk, akkor dolgoz ezernek az ellenkezője is. N kell szeretnünk az életet, m bennünk ez az életvágy, ho természetfelettibe, az Isten Szentlélek irányítja, akit a bé hogy életünket irányítsa. Döntéseink előtt megfon ezt? Miért van nekem e mérlegelünk: Mit kell tennem kell tanulnom, milyen tula kialakítanom, hogy jó orvos I. Miért akarok bérmálko bérmálásra? Azért mert kom és hiszem, hogy a bérmálás s II. Minden szentség, így a b változást hoz, valami újat, tö 1.) Az változás a lelki meger által, hogy a megbízásokn tudjunk tenni, vagyis Krisztus 2.) Most, mint serdülők önállóan gondolkodunk, és hogy hogyan akarunk élni. I szembenézzünk a keresztén könnyű. A keresztény élet hogy ne mindenben a m keressük, hanem törekedjü így eleget tegyünk keresztén követni akar...” (Lk 9,23) A őszinte, közvetlen, szolgála embert mindenki tiszteli és Teréz anyát (+1997), Szent Szent Maximilián Kolbe vér Beretta Mola édesanya, orv Márton Áron püspököt (+19 3.) Krisztus azért rendelte e általa megerősítsen bennün életben. „A bérmálás a kereszt


ko z u n k

n is, céltudatosan is - mindig a gyekszik. A lángoló életvágyat a belénk. Ha ezerféle vágy zik ösztöneinkben mind az Nekünk, keresztényeknek jól mint bárki másnak. Azért van ogy utat és kifutást találjunk a világába. Ezt a vágyunkat a érmálás szentségében kapunk,

ntoljuk, hogy miért teszem erre szükségem? És ezután m, hogy ezt a célt elérjem? Mit ajdonságokat kell magamban s, jó mérnök lehessek? ozni? Miért van szükségem a molyan veszem a vallásos életet szentsége kiteljesíti az életemet. bérmálás szentsége is, valami öbbet ad nekünk. (KEK 1303) rősödés a Szentlélek kegyelme nak, kötelezettségeknek eleget s tanítása és példája szerint élni. vagy éppen felnőttek, már mi magunk határozzuk meg, Itt az ideje, hogy öntudatosan ny élettel, ami egyáltalán nem rengeteg önfegyelmet kíván, magunk hasznát, kényelmét ünk másoknak is segíteni és ny kötelezettségünknek. „Aki Az igaz keresztény egyenes, at- és áldozatkész. Az ilyen becsüli, mint Kalkuttai Szent XXIII. János pápát (+1963), rtanút (+1941), Szent Gianna vosnőt (+1962), Istenszolgája 980). el a bérmálás szentségét, hogy nket az öntudatos keresztény tséggel és az Eucharisztiával együtt

alkotja a „keresztény beavatás szentségeinek” együttesét. „Még tökéletesebben kötődünk az Egyházhoz, a Szentlélek különleges ereje tölt el, hogy Krisztus tanúiként szavunkkal és életmódunkkal terjesszük és védelmezzük a hitet”. (KEK 1285) Ezért a latinul konfirmációnak, megerősítésnek nevezik. A megbérmált kötelessége közreműködni a kapott Isteni kegyelemmel, az élet minden területén. Mit ér a mikrofon, ha áram nem táplálja? Mit ér az ember, ha Isten Lelke nem járja át? III. A bérmálásra készülni kell. 1.) Felújítjuk, kiegészítjük, amit a keresztény életről tudnunk kell. 2.) A Szentlelket is hívjuk bérmálási készületünk idején, hogy a jézusi kegyelmet életünk folyamán tudjuk kibontakoztatni. 3.) Szűz Mária, a „Szentlélek jegyese” közbenjárását kérjük, hogy a mi életünkben is megvalósuljon Isten legnagyobb terve: Krisztus éljen bennünk. 4.) Közben szentmisével, imádsággal próbáljuk közelebb hozni magunkhoz magát a Szentlelket, „mert benne élünk, mozgunk és vagyunk.” (ApCsel 17,28) 5.) Az Egyháznak, amikor a hitoktatás munkáját végzi - állandóan segítségül kell hívnia a Szentlelket, hogy mindig közösségben legyen vele és fölfogja az ő indításait. (CT 72). D-K. József

700 1800 700 1800 700 1800 700 1800 700 1800 700 730

iMa Krisztus Király ünnepe, a 1215-ös szentmise után egy órás szentségimádást tartunk. iKatolikus falinaptár kapható. iHétfőtől előjegyzzük a 2019-es évre a szentmise szándékokat a plébánián. iHittanórák: Kedden 3-4 ig a I.-II. osztályosoknak, Csütörtökön 4-5 óráig a VIVII osztályosoknak. iPénteken felkészítő az elsőáldozóknak: 1500 és 1600 órától. A bérmálandóknak 1900 órától. i Pénteken öt órától kersztszülői felkészítő. 00 iSzombaton 10 órától ministránsképző.

Isten gyermeke lett Gábor Krisztina-Éva Szalai Dávid

Halottaink Szabó Margit 81 éves

Pál Ferenc és szülei/ Székely cs. h. Bencze Zsolt Bencze Adalbert és a cs. h./ Fénya Károly és Margit Vitos István (5. évf.) Kajtár Áron, Tamás és Borbála/ Burján András Bálint András/ Gábor Teréz (6 hetes) Both Rozália és Imre /Boros Árpád és a cs. h. Mandel Irén (6 hetes)/ Szennyes András (6 hetes) Keresztes András és Ilona/ Maruca András Horváth István és Berta/ György Zsófia (6 hetes) István és Ilona/ Botos Ibolya Id. és Ifj. Xántus Károly (évf.)


Szent Benedek írja: „Krisztusnak semmit elébe ne tegyetek. ...A tétlenség a lélek ellensége. Ezért a testvérek a megállapított időben foglalkozzanak testi munkával, más órákban pedig szent olvasmányokkal.” (Regula 72,11)

Angelo Vigano

Az Atyaisten 3. Az Atyaisten az Újszövetségben

Jézus számára, Isten az ő Atyja, akihez imádkozva fordul, úgy szólítva őt: „Abba” (=Atya). Jézus, az Isten Fia, a legtökéletesebb módon „ismeri” az Atyát; Ő az egyedüli, aki képes kinyilatkoztatni és beszélni az Atya misztériumáról. • Jézus kinyilvánítja az Atya belső életét; az Isten természet szerint egy, személy szerint három: az Atya, a Fiú, a Szentlélek. • Az Újszövetségben az „Isten” neve az Atyára vonatkozóan 1350-szer; az „Atya” neve 260-szor; a „Fiú neve 225 alkalommal; a „Jézus” név 1170-szer, a „Krisztus” név 410 alkalommal, a „Szentlélek” neve 250 alkalommal szerepel. • A szinte kizárólagosan az Atyának tulajdonított „Isten” cím azt adja értésünkre, hogy az Atya senkitől sem kapott létet, míg a Fiú és a Szentlélek, mint forrásból, az Atyából erednek. 1. Mikor robbantották fel a kísérleti Az Atya szüli a Fiút, a nem teremtményt; „Atyja atombombát?++++ Urunknak, Jézus Krisztusnak”: „Úgy szerette Isten a 2. Mire figyelmeztettek a próféták? világot, hogy egyszülött Fiat adta oda” (Jn 3,16); „Is3. Mit hirdetett Dániel próféta? ten... saját Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért 4. Mi kezdődött el Jézussal? áldozatul adta.” (Róm 8,32) Az Atya kezdete a 5. Mi történik Jézus dicsőséges eljövetelekor? Szentiéleknek is. 6. Ki az egyházi zene védőszentje? • Az „Isten” nevet kiejtve az első keresztények úgy gondoltak az Atyára, mint aki küHelyes válaszok: 1. Hitéletünk az Istennel való lönbözik a Fiútól és a Lélektől, és ezzel ellentalálkozásokban alakul. 2. Jézussal való kapcsokezésbe kerültek a zsidókkal, akik bár szintén latban bontakozik ki. 3. Illés vizet kért. 4. monoteisták, de az „Isten” címet kizárólag az Az özvegyasszony nagylelküségét. 5. SavariáAtyára vonatkoztatták; midőn a keresztények ban (ma Szombathely) 6. November 13-án. a „Jézustól kinyilatkoztatott Istenről” beszeltek, a Fiút és a Szentlelket is Istennek mondták; Helyes megfejtők: András Tas, András Túrán Miksa, ezzel ők nem egy másik Istent nyilvánítottak András Koppány Örs Csaba, Barabás Angyalka, ki, hanem csak isteni természetüket jelenítették Darvas Patrik, Hegedüs Orsolya, Tankó meg világosabban. Patricia, László Bernadett.


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.