Nyári Magvető (magazin) by Farkas Anna

Nyári magvető magveto.hu

Esterházy Péter új könyve „Lehet, hogy valami más perspektívát kell választanom” Erősáramú szövegek Tóth Krisztinával A túlélés könyve – Darvasi László A harag dinamikája – Závada Pál 1

Réz Pál (1930 – 2016) Életútinterjú

A Bokáig pezsgőben nem egyszerű élet- és pályarajz, hanem sok anekdotával fűszerezett beszámoló a kortársakról: írókról, költőkről, pályatársakról és barátokról.

Mosó Masa és barátai F. Györffy Anna grafikusművész

TÉNYEK ÉS TANÚK Réz Pál

Bokáig pezsgőben (hangos memoár)

Magvető

GRATULÁLUNK Oravecz Imre, Aegon Művészeti Díj 2016 Rakovszky Zsuzsa, Libri Irodalmi Díj 2016 Bartis Attila, Libri Irodalmi Közönségdíj 2016

Könyvbemutató: június 17., 17 óra, Írók Boltja Nemzedékek nőttek fel az általa illusztrált könyveken és diafilmeken (Pöttyös Panni, Hófehérke, Hamupipőke). A kötet első ízben mutatja be a grafikus sokoldalú munkásságát iparművészeti pályakezdésétől a gyermekkönyvés meseillusztrációkig. Oldalszám: 152 oldal; méret: 220 × 280 mm Kötés: kartonált; ár: 5990 Ft

Bevezetés 2.0 Kultkönyvek újra Esterházy Péter Bevezetés a szépirodalomba alcímű sorozatának kötetei most új külsővel, külön-külön újra megjelennek.

tartalom Esterházy-kollázs

A túlélés könyve Darvasi László: Taligás

A lincselés dinamikája Závada Pál: Egy piaci nap

Esterházy Péter

A fürdőkádban bomba ül

Daisy

Életműinterjú Orbán Ottóval

operalibrettó

#szépversek Egy szerkesztő feljegyzései

Esterházy Péter A szív segédigéi

Hosszútávú befektetés Körkép antológia

Erősáramú szövegek Tóth Krisztina: Világadapter

Lány disznózsírból Bencsik Orsolya: Több élet

Napló a világ végéről Milbacher Róbert: Szűz Mária jegyese

Esterházy Péter Függő

Kivonulás az erdőbe Győrffy Ákos: A hegyi füzet

Esterházy Péter Fuharosok

Az irodalmiságot felszámoló projekt Knausgård és Rousseau

A demo-kritikától az imponáló személyességig Bán Zsófia: Turul és dínó

Ahová nem akarsz megszületni Oravecz Imre: Ondrok gödre

Egy 14. századi sci-fi Az Isteni Színjáték új fordításban

Esterházy-kollázs Az alábbiakban részleteket, egymással hol párbeszédbe lépő, hol az olvasót, hol a betegséget megszólító szemelvényeket közlünk Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplójából. A kollázs, az idézet az egyik legautentikusabb Esterházy-műfaj; létmód és eljárás. A könyv első és utolsó bejegyzése keretezi a szöveget, melynek tükrében megelevenednek Esterházy régi toposzai és motívumai, de főszerepet kap egy új figura is: Hasnyálka, muci, aki a végén H. lesz. Néma h.

2015. május 24., vasárnap

Rák, ez a jó kezdőszó, noha nem rögtön hangzott el, nem hamar, bár azt nem gondolnám, hogy kerülték az orvosok a szót. Sőt, én voltam, aki derűsen rákérdeztem. Kicsit úgy, ahogy az Estiben szerepel, ott Szebeni betegsége kapcsán fantáziáltam. Tettem művészi formába. Nem nézem most meg, majd csak később, kíváncsi vagyok, mennyire hasonlóan reagálok most. Április végén enyhe fájdalom jelentkezett, emlékeim szerint a jobb oldali borda alatt. Vagy a bal oldali? Nem törődtem vele. Hasnyálmirigyrákot állapítottak meg, májáttéttel. De már az őszön is benyilallt egyszer. Akkor kezdtem figyelni a fájásokat, és jegyezgetni is kezdtem. Még a hasnyálmirigy szót is leírtam, igaz, többé-kevésbé véletlenül, azaz ártatlanul. Cetlijeim vannak mindig kéznél, hogy bármit bármikor lejegyezzek, de nem vagyok (igazi) naplóíró. A naplóíró az időt ellenőrizné, a napot szeretné rögzíteni mindenestül. Engem mintha csak a baj tenne azzá. Ez történt a Javított kiadás esetében is. Próbáltam, próbálom a bajt nyakon csípni. Mondatok igájába hajlítani. Mondatok igája – hát ilyenekből látszik a baj.

2015. június 10., szerda

Lehet, hogy valami más perspektívát kell választanom – megint ragadok az írásnál. Hogy például elég zavaró, hogy e szöveg „jósága” függ írója életkilátásai tól. Micsoda mondat ez is. Akkor újra: szóval, ennek akkor van húzása, ha belehalok a tündérembe. Ha én már messze járok, amikor te, drága olvasó, ezt olvasod. Micsoda unfair előny, amivel így dolgozhatom. És a halálom is valami kokett ötletté válik. Már megint hol a picsában marad a tragédia? Hát azért csak lesz valami tragédiaszivárgás. Ez is olyan, mint sok minden az írásban: nem lehet akarni.

2015. július 6., hétfő

Délelőtt. Ismét a kórházban. Már vettek vért, hoztam vizeletet, imádkoztam. – Mit csináljak egy ilyen mondattal? Tényleg lehet arra hivatkozni, hogy „így történt”? Megint a „Lám,…” effektus. Figyelem, figyelem! Műfajproblémák a halál torkában!

Meddig lehet bohóckodni? Sokáig. De nem a végtelenségig. A halálos betegséget, és a rák az, akkor is, ha nem halunk bele, valahogy (és tisztelettel valahogy!) a végtelennel hozzuk kapcsolatba. Ezt nem érzem, a végtelenséget. Igaz, a végességet se. Még nem mozdított ki a „helyzetemből” a betegség. Micu tegnap azt kérdezte, beszélgetsz-e a Mamával. Egyszerre éles és gyerekes kérdés. Megjegyzi, hogy annyi szerepem van (író, híres ember, apa stb.). Azt hiszem, azt reméli, hogy ezeket most eldobom, és ő, a drágám végre megismerheti az apját, az igazit. Nincs bennem egy igazi apa. Egy igazi én, melyet nem látnak, és ez a végletesség, ami nő bennem, a viszonyom hozzá, a viszonyunk egymáshoz kihozna belőlem. Ez a definiálatlanság vagyok.

2015. július 7., kedd

A tudásom (az írástudásom) nem csap-e be? Nem vezet-e félre? Nem takar-e? De, nyilván. Takar és mutat. És akkor most azt akarnám, azt kellene akarnom, hogy mást mutassak, mást takarjak?

2015. július 8., szerda

Alszogatok, mint aki minimálprogramon van, délig. Várom, hogy mit csináljanak velem. Vagyok már minden: tárgy, melyet ide-oda cibálnak, melyet figyelek – egyesülnöm kéne a testemmel. Ne vigyorogj, mucus, igen, persze, veled is, hogy kettéáll a füled. Azért ehhez a nagy ívű programhoz kissé hetykébbnek kéne lennem.

2015. július 21., kedd

Innét jut eszembe, hogy ez idő szerint nincs közvetlen kapcsolatom a halállal. Miközben itt a kórházban nagyon is látom az embereken ezt. És elvileg én is olyan vagyok, mint ők, csak nem fogytam le annyit, és udvariasabban vigyorgok.

2015. augusztus 29., szombat

Egyébként reggel, ma is, belenézve a tükörbe, egyszerre látok két képet: látom ezt az apám testére hasonlító, nem is le-, hanem megfiúcskásodott testemet, én bizony még a mokányt is látom (maradjon köztünk: tetszem magamnak, emlékeztetek a focistatestemre, valahogy a fiatalságom

erejére is, megismétlem: erejére, meg még az említett ödipális boldogság, mindig ellágyulok, és valami értéknek látom, ha bármi hasonlóságot találok apámat illetően; kapásból inkább csak a fizikumára gondolok, de tulajdonképpen ha az iróniáját látom magamon, vagy a váratlan magányát, annak is megörülök; az ún. rossz tulajdonságai egy részét is nyilván megtalálhatom magamban, nem volna logikus ezeknek örülnöm, de még ezt sem tartom kizártnak), szóval, elégedetten nézegetem az új testemet a tükörben, és akkor, nem hirtelen, tulajdonképpen az előbbivel egyszerre látom a megtámadott testemet, az öregséget az arcomon, a csüngéseket, de mindent a homár drámai, vészjósló keretében. Ez a másik kép. Egyszerre vagyok nevetségesen és hiúan megelégedett avval, amit látok, és rémült. Akkor most mi a fasz van?, tette föl annak idején königsbergi magányában Kant a kérdést. Neki pechje volt, meg tudta válaszolni.

2016. február 28., vasárnap

Itt most nyilván értekeznem kéne, hogy hol vannak a kimaradt napok, nyilván cetliken, majd megnézem, vagy mégse, de gyorsan le kell írnom egy mondatot, sőt talán egy gondolatot. Ami abból nőtt, hogy hal lesz ebédre. És hogy mindenki kerüli a hal szót, még a főnevet is. És akkor, amit rögzíteni akartam: én meg evvel egy olyan nyelvi térbe kerültem, ahol teljesen egyedül vagyok, magányos. Én homéri kacajokkal kommentálok, mindenki más meg sír vagy sírna vagy dühös, hogy én nem sírok.

2016. március 2., szerda

Szívesen hinném azt, hogy ha így süt a nap, akkor nincsen semmi baj. Nem lehet. Kár, hogy ez marhaság. Szinte elalszom írás közben, pedig vagy hét órát aludtam. Sokat forgolódtam, a combom is fájt. Mintha nem egyedül aludtam volna. Hát persze! Most már soha nem leszek egyedül. H. mindig velem. A mindiget javítom örökkére. Aludni volna jó, fél 1 van. Mégiscsak könyv lesz ezekből a füzetekből. Hol írtam erről? Leveleket a kiadónak? Mindegy. Most kezdem gépelni az eddigieket. Valahol le kell zárni, és persze írni tovább. Az elég jó utolsó mondat volna, hogy a mindiget javítom örökkére. Oldalszám: 240 oldal; méret: 115 × 189 mm Kötés: keménytábla védőborítóval; ár: 3490 Ft

A túlélés könyve Darvasi László: Taligás A regény első látásra az 1728-as szegedi boszorkányperről szól. Hiszen a szerző, mint egy jó történész, utánaolvasott az összes fellelhető történeti szakmunkának, könyve mindent tud a korról és a helyről. Mégsem csupán történelmi regény. Nem az egykorvolt valóságról szól ugyanis, hanem egy még sosemvolt valóságot teremt meg.

A taligájával papírokat, könyveket cipelő, minden élethelyzetben szavaló Taligás útja a regényben Bécsből indul: itt időzik Paulinánál, az özvegy fogadósnénál, aki nemcsak fogadója szobáját, de ágyát is megosztja a sokfelé kóborló férfival. Taligás azonban minden eddiginél sötétebb ügybe keveredik: a Gnómok házát igazgató Wolzbein titkos tanácsos rejtélyes küldetéssel bízza meg. Egy kiismerhetetlen, süketnémának hitt fiút, Juliust kell Szegedre vinnie. Taligás olyan helyzetbe kerül, hogy nem lesz választása: mennie kell. De vajon elbír-e egy embert is a könyvekhez szokott taliga? Taligás Juliusszal és az üvegbe zárt gnómmal, Barbarával keresztülszeli fél Magyarországot, mire megérkeznek Szegedre. A városban mindenki tervez valamit valaki ellen, és hetek óta nem esik az eső: a feszültség tapintható. Krimibe illő nyomozás veszi kezdetét, és Taligásnak kell kibogoznia a szálakat: vajon mire készül a püspök kiismerhetetlen titkára, Róth? Miért időzik a sánta gyertyaöntő, Guld, és mindig táncos lánya, Johanna a városban? Miért jelennek meg földmérők az idős nagygazda, Rózsa Dániel portáján? Vajon viszontlátja-e még Taligás Paulinát? És miért hívják a szegedi szerb fogadós disznóját Hamletnek? Darvasi László legújabb regénye a szenvedélyről és a szorongásról szól. Arról a félelemről, amely mindannyiunké, és amelyet az irodalom – a beszéd, a szó – ha nem is tud feloldani, de megfogalmazhatóvá, így könnyebbé tud tenni. Életigenlő látomás egy igazi túlélőről: aki ha kell, könyvekkel fűt be, hogy életben maradjon, mert minden izgalmával és okosságával együtt, és azokon túl: a Taligás a túlélés könyve.

Turi Tímea

A Taligás olyan magával ragadó módon van megírva, hogy mindent el lehet hinni neki: üvegben élő gnómokat, sosem öregedő árva kislányokat, szenvedélyt, félelmet, csodát és látomást. Nem művészallegória, de mégis az: a szavak hiábavalóságával számot vető, a beszéd elégtelenségét felismerő, mégis újra és újra megszólaló Taligás Darvasi prózájának esszenciális figurája. A Taligás így lesz A könnymutatványosok legendája és a Virágzabálók méltó, minden eddiginél olvasmányosabb és elszántabb világképű társa.

Tíz fontos figura Taligás: kora és kinézete meghatározhatatlan. Könyvekkel és kéziratokkal kereskedik Európa-szerte. Nevét a portékáit tároló taligájáról kapta. Paulina: özvegy bécsi fogadósné, Taligás kedvese. Írástudatlan, józan, szenvedélyes asszony. Wolzbein: élveteg, kövér titkos tanácsos, a Gnómok házának gazdája. Barbara: egy üvegtégelyben lakó gnóm. Sosem született meg, viszont egyfolytában beszél Taligáshoz, akibe szerelmes. Julius Abend: süketnémának hitt, fiatal, szép, kiismerhetetlen fiú. Guld: sánta, gyertyaöntő kém. Johanna: Guld lánya. Mindig táncol. Róth: a szegedi püspök nagy befolyással bíró titkára. Félelmetes, határozott férfi, aki néha sírva fakad. Civilben költő. Zakariás Pipo: szegedi ferences barát, akinek táncoló dervis van a hátára tetoválva. Seherezádé: török árvalány, a szegedi vár tövében él.

Darvasi László: Taligás Róth, a költő Részlet a regényből

Igazán meglepődöm, ahogy rápillantok. Róth látványosan képviseli a rátestált elnevezést, lángoló, vörös hajzattal bír. Könnyű mozgású, élénk tekintetű férfi, mintha folyamatosan alakulásban lenne. Milyen lágy a szája. Milyen gyorsan megfeszül, s lesz csupán egy vonal, mint valami kés éle. Veszélyes természetnek tűnik, akárha egy pengét öltöztettek volna föl, finom kelmékbe. Közel lép hozzám, fürkész erősen, még a tenyeremet is megvizsgálja, az öltözékemet úgyszintén, nekem meg az az érzésem támad, mindjárt megüt. Nyugtalanság fog el. Vagy úgy, szól végül, s kisóhajtja magából a levegőt, maga az a Taligás.

Oldalszám: 336 oldal; méret: 140 × 215 mm Kötés: keménytábla védőborítóval; ár: 3490 Ft

Van egy ilyen alkalmatosságom, uram, szólok. Könyvekkel kereskedik. Voltaképpen szavakkal. No igen, a pálcájával suhint, a falat ütögeti, s nem törődik azzal, hogy aláhull, mint fagyott lepke, a vakolat. Ha megkérném, szavalna nekem? Szoktam kérésre is. Szoktam fizetségért is szavalni, uram. De nem hinném, hogy magát érdekli a költészet. Az ön figyelme nyilván fontosabb dolgok felé irányul. Akkor bizony alábecsül, Taligás, szája kellemetlen mosolyra húzódik, vörös haja ragyog. Engem valójában csak a költészet érdekel, Taligás. Annyira érdekel, hogy se éjjelem, se nappalom az utóbbi időkben, s gyakran még az étekről, s egyéb testi szükségleteimről is feledkezem, mert bizony egy ideje az foglalkoztat, hogy mindazt, ami a poétikában magasztos, ha úgy tetszik, szentség, miképpen barátkoztathatnám össze a valósággal, rám mosolyog, mert lehetnek barátok, nem? Újra közelebb hajol, igazán, mintha a fejembe akarna túrni. Egy nap, Taligás, nem is olyan régen, úgy jártam, mint Szent Ágoston. Mint Saulus. Vagy mint Ferenc, az assisi aranyifjú. Fény járta át a gondolataimat, isteni fény, Taligás. És tudja, mi volt a megvilágosodás tárgya? Rázom a fejemet, honnan tudnám, uram?! Költő vagyok, suttog, a szeme kikerekedik, s gyermekké változik. Pedig soha nem körmöltem még verset, nem írtam egyetlen sort, nem karistoltam egyetlen incifinci epigrammát vagy egy gyémántos szonettet se. És mégis, kopogtatja a mellem a mutatóujjával, költő vagyok, Taligás. Köhécselek, ez igazán nagyszerű érzés lehet, uram. Nem hisz nekem. Magában nevet rajtam, mondja csillogó szemmel. Kikacag engem, Taligás! Eszem ágában sincsen. Bizonyára hallott már, uram, az akragaszi bronzbikáról, magyarázkodom. Hogy abba elítélteket záratott a király, majd a bikát lassan hevíteni kezdte. A szerencsétlenek persze jajgattak. De a jajgatásuk gyönyörű ének lett, bólintok, sokan azt állítják, a költő is efféle szerzet. Róth helyesel, milyen elégedett, hogy máris egy húron pendülünk. De vannak másféle költők is, Taligás!, kiált. Reményeim szerint hamarosan meg tudom magának mutatni, mire gondolok, majd eltűnődik, bátorítóan paskolja a karomat. Azt hiszem, hamarosan találkozunk, Taligás. Szerintem pompás történet lesz, nagyszerű fabula. Szeretnék magának meglepetést okozni. Nem értem, uram, miért éppen nekem?

A lincselés dinamikája Závada Pál: Egy piaci nap Hetipiaci nap Kunvadason. Grósz Ferenc tojáskereskedőre rátámad a sokadalom, majd sorra kerül a többi zsidó árus is. Három halott. 1946. május 21-ét idézi fel Hadnagy Sándor tanár felesége, Mária. A férjét azzal vádolják, hogy ő a pogrom egyik kitervelője. De Závada Pál regényének a tömeg is szereplője. Az Egy piaci nap szerzőjével beszélgettünk. Honnan az alaptéma, az 1946-ban fellángoló antiszemita atrocitások, és mennyi ideig íródott a könyv? Noha nem vált a köztudat részévé, de a háború utáni antiszemita lincselésekről, helyi pogromokról már a rendszerváltás óta jelentek meg történészi és más publikációk, s ezeket én is olvastam. Ahogy látom, a történész szakma megtette a maga dolgát, feltárta az eseményeket, megmutatta a lehetséges okokat. Régebben is eszembe jutott, hogy nekem ezzel a sűrű, drámai anyaggal dolgom lehet. Végül akkor döntöttem úgy, hogy nekilátok, amikor befejeztem előző könyvemet, a Természetes fényt. Ez két éve volt, és egyszerre kezdett érdekelni a történet kisregényként való megírása, illetve színpadi megformálása – utóbbiból aztán több verziót is írtam. A nagyregényírás nemcsak időigényes, hanem fizikailag is emberpróbáló munka. Ezt akkor most „két nagyregény közti pihenésnek” szánta? Választott feladatnak, amely nagyon érdekelt. Talán a színdarab víziója miatt koncentráltam arra az egyetlen napra, 1946. május 21-re, és abba sűrítettem a szükséges előzményeket, illetve fontam bele a későbbi felelősségrevonás lépéseit is. Nem akartam további szálakkal összeszőni, ahhoz ez túlságosan erős történet – így alakult ki ez a szerkezet és a kisregény-terjedelem. Ez a döbbenetes eset számomra nemcsak a különféle hatalomtechnikai és szociológiai összefüggések miatt volt izgalmas, hanem mert sokan úgy hiszik, hogy a nép csak parancsra képes ölni, magától nem – pedig dehogynem. Íróként az izgatott, képes vagyok-e megtalálni a dramaturgiáját annak, ahogyan a látszólagos nyugalmi helyzettől a tömeg eljut az eszeveszett öldöklésig. Az ilyesminek nyilván sok előfeltétele van, ez esetben is alaposan fölhergelték a közhangulatot, szították a gyűlöletet, az ugrásra kész tömeg pedig csalódott, és a nélkülözésig el van szegényedve. Újra működni kezd a vérvád rafinált hazugsága, amely attól különösen hatékony, hogy még az ellene szóló körülményeket is képes a zsidók gonoszságaként értelmezni: ha nincsenek bizonyítékok, vagy csak ellenbizonyítékok vannak, napnál világosabb, hogy eltüntették a nyomokat, nehogy kiderüljön a bűnösségük. Lehet, hogy nem tudták, egyáltalán eltűntek-e gyerekek (nem tűntek el),

lehet, hogy azt nem hitték el, hogy kolbászba darabolták volna őket, az viszont már hihetőnek látszott, hogy egy zsidó házaspár, amely az üldöztetésben elveszítette a gyerekét, rabolhat magának keresztény gyereket. A szociális irigység meg a bűnbakképzés mindig jelen van, a legtöbbször mégsem lesz belőle önbíráskodás. De ’46 tavaszán és nyarán mégiscsak lett, az ország több pontján is. Ha voltak is fölbujtók, engem inkább a tömeg érdekelt: miközben szörnyű bűnöket követ el, hogyan képes magát igazságosztó szerepben látni, mi az az atavizmus, amelyet a vér szaga indít be, és hogyan képes az embereket egyéniségüktől megfosztva gyilkológéppé változtatni. A regény megtörtént eseményeket dolgoz föl. Miért, hogy a fő helyszín mégis „Kunvadas”, és a szereplők neve is kitalált? A regényt én a háború utáni legvéresebb lincseléssorozat nyomán írtam, ez pedig a három halálos áldozatot követelő kunmadarasi antiszemita pogrom volt. Ez nem titok. És rögtön eldöntöttem, hogy magukon a konkrét eseményeken nem akarok változtatni. Ezek dokumentáltan így történtek. A pogrom résztvevőiről viszont elég keveset tudunk, az áldozatokról pedig még kevesebbet. Ezért próbáltam megszemélyesíteni, élővé tenni bizonyos szereplőket – és nemcsak a fölbujtóként perbe fogott Hadnagy Sándor tanár családját, vagy Kátaiékat, hanem az ellenlábas kommunista párttitkárt, Hámost és a feleségét, illetve áldozatokat és tetteseket is. Az arctalan lincselők egyike-másika is saját arcot kap, mint például az asszonybanda vezére, Radai Etel, más, csak névvel bíró alakokhoz pedig hozzáképzeltem valóságosan megragadható jellemvonásokat. Az áldozatok esetében akár egész családtörténeteket is teremthettem, például Rosensteinéknek vagy Neubergeréknek. És mivel eleven, de fiktív regényalakok születtek, akik biztosan mások, mint az 1946. májusi történések valóságos szereplői, nem tehettem meg azt, hogy meghagyom az eredeti neveket és az eredeti helyszínt. Arra viszont ügyeltem, hogy túlságosan ne távolítsam el a regény helyszínét a valóságos pogrométól. A fiktív Kunvadas éppúgy nagykunsági, református többségű, Karcaghoz közeli nagyközség, mint Kunmadaras. A háború utáni antiszemita atrocitásoknak számos magyarázatát adták már. A haláltáborokból hazatérő zsidókat nem fogadták szívesen, nemcsak a bűntudat miatt, hanem mert „zsidó vagyontárgyakból” – házaktól a dunyhaciháig – sokan részesültek, és nem szívesen adták vissza, amihez hozzzájutottak. A szegénységben egyébként is minden apró vagyoni előny felértékelődött. Ott volt az elképesztő

pengőromlás, a hiperinfláció is. Zsidók jelentek meg olyan magas posztokon, amelyektől korábban harminc évig el voltak zárva. Többen az oroszok vagy a csehszlovákok mesterkedését sejtették a háttérben. A pártok egymásra mutogattak. A regény egy mellékhelyszínen, Miskolcon fellángoló pogrom leírásánál mintha elfogadná, hogy a kommunisták gerjesztették az antiszemita közhangulatot és önbíráskodást. A regény elbeszélője szólalhat csak meg ez ügyben is, és ő is csak találgatásokat fontolgat. Fiktív szereplők bármen�nyire valóságos eseményekről formált véleményéért nem felelhetek. Az mindenesetre tény, hogy a kommunisták élen jártak „a feketézők, árdrágítók és egyéb seftelők” elleni kampányban, akiket a nép sok helyen magától értetődően azonosított a zsidókkal, hiszen előtte évtizedeken át mást sem hallhatott. A kommunisták a pártsajtóban és röplapokon követelték az élősködők szigorú megbüntetését, és még bitófát is emlegettek. Rákosiék úgy okoskodtak, hogy az ellátási nehézségek miatti elégedetlenség majd az ő malmukra hajtja a vizet – mégsem bizonyítható, hogy ők lettek volna a szervezői például a kunmadarasi pogromnak. De ha már így esett, a sajtójuk és a képviselőik révén megpróbáltak nyerni a helyzetből, és a kisgazdákat kipellengérezni, magukat pedig úgy beállítani, mint akik egyes-egyedül képesek garantálni a rendet. Árulkodó – és engem is megdöbbentett –, hogy a miskolci lincselés másnapján a kommunista pártsajtó máris tudja, mi volt: „népítélet” történt, amely ugyan sajnálatosan súlyos lett, de hát a nép joggal volt indulatos – így kommentálták.

Regényének főhőse és elbeszélője a tömeg felbujtásával megvádolt kunvadasi tanító felesége. Miért éppen ő? Olyasvalakit kellett találnom, aki sok mindent láthatott-hallhatott, de sem az elkövetők, sem az áldozatok közé nem tartozik, viszont jól ismeri őket. Az elbeszélő így lett egy érthetően elfogult asszony, aki aggódik igaztalanul letartóztatott férjéért, és elszenvedi a maga kálváriáját. A tanítóné bonyolult pszichikai helyzetbe kerül: szereti a férjét, aki snájdig, de nem nagyon okos, viszont nyíltszívű, és ha kell, szembeszáll befolyásos apósával is, ráadásul hűséges. Pedig házaséletüket a gyermektelenség és az intim problémák is bonyolítják, ahogyan a férj politikai ostobaságai sem használnak a kapcsolatnak. Ez a köztes szituációban lévő főhősnő tehát nincs könnyű helyzetben, viszont ebből a zavart és bonyolult pozícióból izgalmas feladat volt erre a történetre tekinteni. Zádori Zsolt

Oldalszám: 224 oldal; méret: 115 × 189 mm Kötés: keménytábla védőborítóval; ár: 3290 Ft

A fürdőkádban bomba ül életműinterjú Orbán Ottóval ‚‚Aki Magyarországot meg akarja ismerni, vegye a kezébe Orbán Ottó összegyűjtött költeményeit” – írja az interjú készítője, Kabdebó Lóránt az előszóban.

E mondat nem szürkíti és szűkíti a költő sokszínű életművét, épp ellenkezőleg: a versek közös élményanyaghoz kötöttségét emeli ki. A versek itt történtek, a magyar nyelvi, irodalmi hagyományban jöttek létre, és történelmünk adja a keretüket. A Tények és Tanúk sorozat legújabb darabja Kabdebó Lóránt és Orbán Ottó hajdani, 1987–88-ban keletkezett beszélgetéssorozatát gyűjti össze, kiegészítve Váradi Júlia későbbi, a költő halála előtt két évvel, 2000-ben készített interjújával. Életrajz és életmű viszonya sokféleképp kezelhető. Sokáig az irodalomtörténetek egyfajta kulcsként értelmezték az életrajziságot. Egyetemi éveim idején már minden életrajzi vonatkozás tabunak számított: a szöveg önmagában áll, hirdették sokan, minden személyes elem leszűkíti az értelmezést. Aztán megtanultuk, hogy valamiféle „arany középút” is lehetséges: az életrajz, a személyes élmények konkrét eseményei nem feltétlenül csak a művek hátterét képezhetik, hanem a szövegekkel együtt új értelmezéseket nyithatnak, s az írói vallomások, az emlékező által történetbe foglalt múlt ugyanúgy az életmű része, ahogy maguk a „hivatalos” versek és más írások. Ha így olvassuk, Orbán Ottó vallomássorozatában számos versének „háttéranyaga” feltárul. Megismerhetjük gyermekkorát, a család hányattatásait Budapest ostroma idején, a félárva fiú – apját munkaszolgálatosként agyonverték – életét Sztehlo Gábor Gaudiopolisában, később a fiatal költő szerelmeit, irodalmi harcait, az újholdasokkal való csatározásait, indiai és amerikai utazásait. Ha ismerjük költészetét, e történetekhez számos versét, esszéjét és írását tudjuk kötni – a könyv jegyzetei ezek egy részét idézik is.

gyermekköztársaság félárva neveltjeként egy csoportos költészetterápiás „kezelés” alanyaként megírta első verseit, és hamar „csodagyereknek” titulálták, később érthetetlen okokból több évig mégsem vették fel egyetemre, és édesanyja lakásában valóságos albérlőként lakott, majd lassan – saját elmondásában szinte véletlenszerűen – sodródott bele az irodalmi életbe, kötött barátságot Pilinszkyvel, Jancsó Miklóssal, Nemes Nagy Ágnessel.

Orbánra amúgy is jellemző volt az önanalízis, saját művészetének és életének állandó elemzése: már az 1970-es évek végén megírta Az ádáz szemtanú című szövegét, amelyet több kritikus ironikusan „önmagáról írott monográfiának” nevezett. Azonban ha valaki kevéssé ismeri Orbán Ottót, a történetek akkor is igen hatásosak, hiszen Orbán pályafutása afféle „tipikusan különleges” életút: az előadott történetekből olyan 20. századi művészsors bontakozik ki, amely a háború és az azt követő évtizedek minden jelentősebb „stációját” végigjárta. Mintha mindenhol szemtanú és mellékszereplő lett volna: gyerekfejjel értetlenül szemlélte az ostromot, miközben ugyanabban a házban bujkált Déry Tibor is (ahogy erről Déry önéletrajzában, az Ítélet nincsben megemlékezik), a Gaudiopolis

Persze a vallomás jóval több a műalkotások puszta életrajzi háttéranyagánál. Itt is megfigyelhető az a rendkívül ironikus, saját kijelentéseit és a történetek értelmét idézőjelbe tévő attitűd, amely verseit és esszéit is oly gyakran jellemzi. A beszélgetések során egyszerre tekint végig életén és kérdőjelezi meg folyamatosan saját jelentőségét – olykor még azt is, hogy bizonyos események valóban megtörténtek. Felidézi például azt a többször, versben, esszében és drámában is megírt gyermekkori pillanatot, amikor az ostromlott ház egyik lakásában a fürdőszobájába belépő hölgy fel nem robbant bombát talál, mire így sikolt fel: „Jesszusom, egy bomba ül a fürdőkádamban!” A Honnan Oldalszám: 340 oldal; méret: 124 × 197 mm Kötés: keménytábla védőborítóval; ár: 3990 Ft

között jön a költő című 1980-as esszéjében Orbán ezt a mondatot egyenesen művésszé válásának pillanataként értelmezi: gyermekként ekkor szembesült azzal, hogy az emberi nyelv csődöt mond az abszurd szituáció ábrázolásánál. Orbán az interjúban elmondja: bár egész életét e mondat bűvöletében és inspirációjában élte, tulajdonképpen már abban sem biztos, hogy tényleg megtörtént-e az esemény, elhangzott-e az ominózus felkiáltás. Pontosabban szerinte túl költői, túl álomszerű az egész, ahogy háborús élményeire és egész gyermekkorára is valamiféle furcsa álomként tekint vissza. Az efféle történeteket olvasva persze nem az számít, hogy valóban úgy játszódtak-e le vagy sem: megtörténtek, mert az emlékező így rekonstruálta azokat, s mivel szövegei megtörténtté tették az emlékeket. Éppen az ilyesfajta jelenetek és az őket kísérő hol keserű, hol ironikus kommentárok teszik fontos és élvezetes olvasmánnyá Orbán Ottó vallomásait. De a kötet több ennél: olyan művészi szöveg, amely egyszerre kapcsolódik az (immár sajnos majd másfél évtizede lezárt) életműhöz, illetve önállóan is működik mint korrajz és mint jellegzetesen 20. századi magyar művészi pályakép. Kisantal Tamás

Ötévesen, 1941-ben

Egy életmű olvasata Orbán Ottó idén májusban lett volna nyolcvanéves. Erre az alkalomra jelent meg Dérczy Péter kismonográfiája. Között: Dérczy Péter esszéisztikusan megírt kismonográfiája Orbán Ottó költészetének, költészet- és hatástörténetének egyik kulcsszavát és poétikai motívumát találta meg. A tobzódó metaforák és a filozofikus reflexiók között, a kötött formájú hagyományos verselés és a szerkezetek határvonalait szétfeszítő szabad versek között. A klasszikus modernitás és a posztmodern tradíciói között. A Között nemcsak Orbán Ottó költészetét vizsgálja, számba veszi az Orbán-líra recepcióját és hatástörténetét is. Dérczy könyvében végigtekint Orbán pályáján. A pályarajz bevezetésében kitér a költő életrajzára is, melyet meghatározott a háború: munkaszolgálatos édesapját agyonverték, ő maga félárvaként Sztehlo Gábor gyermekköztársaságában lett kamasz. Orbán Ottó életrajza ráíródik költészetére, több raszterben is: éppen ezért Dérczy elemzésének egyik nagy találata a fő motívumok nyomon követése. Bizonyos fogalmak, metaforák már a pálya elejétől egészen az utolsó versekig intenzíven és reflexíven jelen vannak Orbán költészetében. Mit jelent például a fekete szín az első költeményekben, és mit az utolsó, halála előtt pár héttel leírt, zaklatott sorokban? Mit tud jelenteni a keljföljancsi önértelmező és több versben is visszatérő figurája? A könyvből közelebbről megismerhetjük Orbán Ottót a versíróműhelyben. Mindezt olvasmányos, közérthető nyelven, az angolszász esszé műfaji keretei között közvetíti nekünk Dérczy Péter. Szegő János

Édesapja, Szauer Mihály 1934-ben

Giani Zail Singh indiai elnökkel Újdelhiben 1985-ben

Oldalszám: 248 oldal; méret: 115 × 189 mm Kötés: kartonált; ár: 2990 Ft

#szépversek Egy szerkesztő feljegyzései Évről évre megtapasztalhatom, milyen szép és milyen nehéz (milyen szépen nehéz) a munkám a Szép versek összeállításakor. Szegő János vallomása az antológiai derűről.

Szép versek-szerkesztés: ezt a munkát nem lehet elkezdeni, és nem lehet abbahagyni. A Szép versek-szerkesztés egy folyamat, ami állandóan tart, és amitől állandóan magam is tartok. Évről évre megkeresni, megtalálni és összerakni az elmúlt év költészetének a leg… A leg…? A legjobbakat? A legszebbeket? A legjellemzőbbeket? A legjavát? Az éji folyó csillagait? Talán még ez a legpontosabb kifejezés. De rögtön jön az újabb kérdés: mennyire lehet egy válogatás személyes? Erre nem tudom az egzakt választ, de azt igen, hogy személytelen nem tud lenni. A költészet von Haus aus személyjárat, egy versantológia pedig valóságos főpályaudvara a személyvonatkozásoknak. Így a szerkesztő bevallja önmagának és munkájának is, hogy eredendően szubjektív, vannak preferenciái, zsánerei, és vannak berzenkedései is. Mindezeket hol hagyja érvényesülni, hol pedig zárójelbe teszi őket. Mégsem állhat egy antológia csupa olyan versből, amelyben szerepel a villamos, keresztrímek indáznak a sorok

végén, és komplexek a metaforák, hiába nagyon szeret e sorok írója villamosozni, imádja, ha szép rímek csengenek össze, összekapcsolva távoli jelentéseket közeli hangokkal; a komplex metaforák pedig magukért beszélnek. Egy ilyen antológia unalmas lenne. A mai magyar líra pedig különösen sokszínű. Széttartó energiamező, izgalmas merőlegesekkel és váratlan párhuzamokkal. Egymásról hol tudomást sem vevő, hol élénk párbeszédben álló alkotókkal, 6-8 korosztállyal. Hagyománnyal és lázadással. Ezt képezi le a ma még aktív, tagolt és gazdag folyóirat-kultúra, magam ezt a korpuszt szűrhettem-szüretelhettem tovább. A Szép versek szerkesztőjeként voltaképpen már egy stafétát kapok a folyóiratok válogatásaiból. Strófaszerkezetekkel álmodom. Ez már a pánik biztos jele. Muszáj válogatni és választani. Amennyire lehet, szeretem kitágítani a létszámot. Inkább sok költőtől kevesebb vers, mint fordítva. Ebben az évben fejenként három versben állapítottuk meg a plafont. A szerkesztőnek nemcsak mérlegelnie kell, hanem olykor mérnie is. Pilinszky jut erről az eszembe: lemérni, hogy „hány kiló egy hattyú”. A munka vége felé szoktam ránézni az egészre: ha felmegyek egy hegy tetejére, akkor is szeretek a végén, egyben rápillantani a panorámára. Ilyenkor jönnek a belső ellenőrzések. Anélkül hogy kvótához ragaszkodnék, igenis tekintettel vagyok a nemek arányára, azzal a szerkezeti adottsággal együtt, hogy én csakis abból válogathatok, ami már megjelent korábban a periodikumok hasábjain. Optimális végeredmény, ha a válogatásban benne vannak az elmúlt év legfontosabb-legemlékezetesebb versei, de közben archeológiai mintáját, keresztmetszetét is adja az egész az adott esztendőnek. Lépések, verslábak. Szóképek. Szövegtükrök. #szépversek – merthogy ez az anakronisztikusnak tűnő cím olyan, mint egy korai hashtag. Szegő János A Szép versek 2016 legidősebb költői: Vasadi Péter (1926), Szili József (1929), Keszthelyi Rezső (1933) A Szép versek 2016 legfiatalabb költői: Biró Krisztián (1994), Győrfi Kata (1992), Hevesi Judit (1990), Mohácsi Balázs (1990) A Szép versek 2016 legrövidebb verse: Röhrig Géza: origó (4 sor) A Szép versek 2016 leghosszabb verse: Molnár H. Magor: Óda (305 sor)

Oldalszám: 352 oldal; méret: 123 × 184 mm Kötés: keménytábla; ár: 2990 Ft 12

Dedikálás: 2016. június 11., szombat 15:00–16:00, Liszt Ferenc tér, Írók Boltjánál

Hosszútávú befektetés antológia az utóbbi idők magyar prózájából Olvasna este, de fáradt belekezdeni egy regénybe? Úton van, és olyan történet érdekli, aminek még a buszon eljut a végére? Olvasson novellát!

Egy-egy Körkép-példány olyan könyv, amely az idővel egyre értékesebb lesz. A Körkép ugyanis nem olyan, mint a tegnapi, esetleg a mai újság. Ezt az érzést mindenki ismeri, aki talált már otthon a polcon vagy más könyvtárában régi Körkép-darabot: nincs izgalmasabb, mint átpörgetni, milyen világot is ábrázoltak az akkori novellák. Hogyan változtak a szerzőlisták? És hogy néztek ki a szerzők? Aki ma vásárol Körképet – azaz megveszi a sok évtizedes hagyományokkal bíró sorozat idei darabját –, az a jövőre is gondol. Tudja, hogy nem csupán az elmúlt év legjobb novelláival lesz gazdagabb, de azt is, hogy könyve értéke évről évre nőni fog. Körképet vásárolni hosszútávú befektetés.

A kötetbe végül tizenkét folyóiratból került be harminchét szerző írása, az antológiát olvasva pedig valóban körképet kaphatunk nem csupán elbeszélő irodalmunk, de mai életünk állapotáról is: hogyan látják a kortárs írók a jelenünket? És hogyan a múltunkhoz való viszonyunkat? Miképpen kísért meg minket a velünk élő történelem? Az antológiát a kiadó az idén tragikusan fiatalon elhunyt Kőrösi Zoltán emlékének ajánlja. Turi Tímea

Az antológia idén is a magyar irodalmi élet nagy hagyományú és a magyar kultúra számára létfontosságú intézményrendszerére, a folyóiratokra támaszkodhatott: hiszen idén is az előző év irodalmi és kulturális folyóirataiban megjelent elbeszélésekből válogattuk ki a legjobbakat. Persze nincs olyan válogatás, amit ne lehetett volna máshogy is összeállítani, így az idei Körkép sem „csak” egy besztof akar lenni, hanem reprezentálni kívánja a kortárs magyar próza stiláris és tartalmi sokféleségét. Hiszen a novella mindennél jobban alkalmas rá, hogy átvilágítsa mindennapi viszonyaink bonyolult szerkezetét.

A Körkép 2016 szerzői: Beck Tamás, Berta Ádám, Csabai László, Cserna-Szabó András, Darvasi László, Dragomán György, Egressy Zoltán, Esterházy Péter, Ferdinandy György, Garaczi László, Gáspár-Singer Anna, Gerlóczy Márton, Gerőcs Péter, Grecsó Krisztián, Grendel Lajos, Háy János, Jászberényi Sándor, Kapecz Zsuzsa, Koszta Gabriella, Kőrösi Zoltán, Kötter Tamás, Mán-Várhegyi Réka, Márton László, Morsányi Bernadett, Nagy Gergely, Nagy Koppány Zsolt, Németh Ákos, Sándor Iván, Selyem Zsuzsa, Szabó T. Anna, Szántó T. Gábor, Szil Ágnes, Szilasi László, Szvoren Edina, Térey János, Tóth Krisztina, Ungváry Rudolf

Dedikálás: 2016. június 11., szombat 15:00–16:00, Liszt Ferenc tér, Írók Boltjánál

Oldalszám: 416 oldal; méret: 123 × 184 mm Kötés: keménytábla; ár: 3290 Ft

Erősáramú szövegek Tóth Krisztina: Világadapter Igazi remeklések és lágy dalok: négy ciklusba rendezett negyvennégy vers, hat év termése. Számot vet az eltelt idővel, és széles ívet rajzol a sokszínű világot felmutató versbeszélő személyes veszteségeitől a természeti változásokig, mindannyiunk élményévé adaptálva azt, ami a költőt foglalkoztatja. való viszony átadhatóságáról szóló, jellegzetes motívumépítkezésű, már a tanári létről szóló darabokkal. A Hosszúalvó járja be a legnagyobb utat. Az itt helyet kapó tizenhárom vers nem véletlenül indul a kötetcímmé emelt Világadapterrel, egy veszteségélménnyel, mely elméletben ugyan feldolgozható, gyakorlatban mégis marad belőle valami különös, fel-, le- és megbonthatatlan, fémes utóíz. Emészthetetlen, keserű súly, amitől nem lehet szabadulni. A ciklus versei a személyes gyászélménytől a bolygó és a világ egészének élményéig húznak ívet, s egyszerre állítanak és kérdeznek az eleve elrendelésről és az eleve elrendelésben megmutatkozható büszke dacról: a szépség felmutatásának cselekvő vágyáról.

A négy ciklus többségében egy-egy téma köré csoportosuló versekből áll, címként mindig a ciklust záró vers címe szolgál. A kötet címadó verse a negyedik, Hosszúalvó ciklus nyitódarabja lett. A Futamidő ciklus az elmúlással, a halállal, az emberi élet „futamidejével” foglalkozó tíz verset fog egybe: gyerekkori emlékek, véletlen képekből emelkedő metaforák szervülnek időszőttessé, ahol a Tóth Krisztina verseiben megszokott és szeretett világértelmezéssé válhat egy állóóra képe, az idő húzása, vagy az időből való kifutás is. A Turista tizenegy versében is a búcsúé a főszerep: klasszikus dalformába rendezett képsorozatok és elmúló szerelmek egy képből kibomló emlékei mutatják, hogy minden helyszínt, helyzetet el kell egyszer hagyni. A Tanítvány ciklus mesterekről és tanítványokról, felkérésekre, évfordulókra írott versek sora. Ragyogó Dante- és József Attila-parafrázisok férnek meg a vers természetéről, a hozzá Oldalszám: 88 oldal; méret: 115 × 189 mm Kötés: keménytábla védőborítóval; ár: 2690 Ft 14

Az apa elvesztése, az általa örökül hagyottak rejtélymivolta szép pandanja a Kamera című vers istenkereső naposcsibéjének, és e képben a megváltoztathatatlan kényszerpálya felmutatásának. (A Kamera talán a kötet egyik legjobb verse.) Ebben a ciklusban egy szintre kerülhetnek a növények, az állatok, az emberek, a légköri jelenségek, és mindezekkel kapcsolatos metafizikai elképzeléseink: minden összefüggésben áll mindennel. A kapcsolódások széles tablót rajzolva jelennek meg a szövegekben, amelyek a létet az egyéni gyászfeldolgozás mikrokozmoszától az álomszerűvé tágított makrokozmoszig terjesztik. A Világadapter egy végül meg nem vásárolt és soha újra meg nem talált elektromos eszközről, és így a minden földrészen rendelkezésre álló konvertálhatóság élményétől való megfosztottságról szól. A hasznos holmi helyett választott elegáns sállal, s a megmaradó veszteségélménnyel a vers finoman reflektál az alkotói és a női szerep megélésének problémájára is. A hosszú idő után új verseskötettel jelentkező szerzőről, ha e vers beszélőjeként azonosítanánk is, biztosan elmondható, hogy talán veszített egy világadaptert, de hord magában egy másikat; maga is világadapter: a kötetben több földrész és többféle áramerősség közül választhat, aki versein keresztül töltődne fel. Györe Gabriella

„elsősorban fül kérdése” Interjú Tóth Krisztinával ‚‚Nem dolgom, hogy meghatározzam, milyen lehetséges olvasatok kínálkoznak, ez mulatságos szereptévesztés lenne.”

Öt-hat évnyi verstermésből válogattál. Mekkora anyagból szerkesztetted egybe ezt a negyvennégy verset? Az az igazság, hogy kevés verset írtam: sok más egyebet igen, de verset keveset. Nem kellett olyan nagyon megrostálni az anyagot, körülbelül tíz vers maradhatott ki. Ezek között voltak alkalmibb darabok, és olyanok, amelyeket utólag egyszerűen nem találtam elég jónak ahhoz, hogy kötetbe kerüljenek. Nem az volt a cél, hogy szülessen egy testes, jól megtömött könyv, hanem hogy koherens, szerkezetileg is egységes anyagot rakjak össze, és a kötet egésze valahogy több legyen, mint versek halmaza, hogy kirajzolódjék belőle valami arról, mit gondolok most, hol tartok az életemben, poétikailag persze.

Négy egységbe rendezted a verseket, melyek egyik szervező elve a múláshoz való közelítés. Miért döntöttél úgy, hogy az elhunyt barátok, az elmúlt szerelmek és az édesapa halálának veszteségélményeit feldolgozó verseket más-más részekben szerepelteted?

Mert nem csak tematikai megfontolások vezettek. Van olyan ciklus, ahol a szerelem, a szenvedély áll a középpontban, másutt tényleg maga az idő, az idő lenyomatai. És a tematika csak egy szempont, bár kétségtelenül átlátható és kézenfekvő. De sok egyéb is egymás mellé rendelhet verseket – a hang hasonlósága, a szövegépítkezés párhuzamai, a ritmus: ha feltételezem, hogy az ideális olvasó legalább egyetlenegyszer sorrendben megy végig a verseken, a megiramodások, megtorpanások váltják egymást. Minden kép – mondod gyakran, ha a versről kérdeznek. Az élmény, a látvány és annak egy értelmezési keretbe illeszkedése nálad közel egyidejű események? Ritka szerencse, ha ez így történik, előfordult már ilyen is. Legtöbbször mégis az van, hogy találok, hallok valamit, aztán elteszem a fejemben, hogy majd jó lesz valamire. Aztán apránként kialakul, hová illeszthető be az a kép, mondat, hogy esetleg a kezdősora lesz-e valaminek, vagy évekre félre kell tenni. Regényed, az Akvárium kapcsán mondtad, hogy „Magyarországon minden könyvet beraknak egy skatulyába, pedig egy könyv mindig sokféle”. Milyen fogalmi közelítéseket látnál szívesen a kötetről? Ez nemcsak a könyvre, a szerzőre is igaz. Én például mindig költő vagyok, noha majdnem ugyanannyi prózát írtam életemben, mint verset. Nem mintha nem volna teljesen mindegy. Nem dolgom, hogy meghatározzam, milyen lehetséges olvasatok kínálkoznak, ez mulatságos szereptévesztés lenne. A verset kevesen hallják, és akik nem hallják, azok teóriákba kapaszkodnak, fogódzókat keresnek, pedig ez elsősorban fül kérdése. A múló időt, egyik versed vadászat-képét idézve, folyamatos munkával lehet „levadászni”, s te igen tudatosan alkotsz. Dolgozol-e valamin már most is? Gyerekkönyvet szeretnék összerakni, szinte készen áll egy új gyerekverskötet és egy mesekönyv is. Az, hogy megint kicsi gyerekem van, nagyon inspiráló! Emellett dolgozom egy prózán, ami lassan találja meg a körvonalait, de majd megíródik egyszer az is. Úgy igyekszem, hogy ne rajtam múljon.

Gy. G.

Lány disznózsírból Bencsik Orsolya: Több élet Ebben a fanyar regényben mágikus módon válik elbeszélhetővé a sertéstenyésztők élete, a generációs konfliktusok vagy épp a párkeresés nehézségei. A könyv a Magvető és az újvidéki Forum közös kiadásában jelenik meg.

Nehéz szaga van Bencsik Orsolya harmadik köteté- potens, brómteára fogott, egyúttal ágytálra szoruló tata, és a romnek: a disznóólakat, a vágóhidakat és a zsíros bácskai lott ételek zabálásában örömét lelő, álmában a rákos anyja vasételeket belengő szag ez. Kellemes-e vagy kellemetlen, tagbelében kuksoló lány figurája. otthonos vagy undort keltő ez a világ? Megszokás, ízlés dolga. Lehet szeretni, szagolgatni, hemperegni ben- „Huszonkilenc éves vagyok, és bácskai. Normális állásom még soha ne, ész nélkül zabálni, de könnyen lehet tőle hányni is. nem volt, azt mondják rólam, szélhámos vagyok, és iszom, pedig A Szegeden élő vajdasági szerző új regényében tovább csak álmos vagyok, akárcsak a kiskatonák a régi disznóhizlaló írja szétfelé az előző, kisprózákat tartalmazó, Akció helyén vagy apám a kilencvenes években a kaszárnyában” – így van! című könyvében már megismert bácskai család definiálja önmagát a lány, a regény elbeszélője, aki az észak-vajdatörténetét. Azét a családét, amelynek az életét minden sági falut elhagyva Szegedre költözik, de az otthont idéző sertés tekintetben a disznóhús határozza meg. A hús, „amitől fenoménjétől nem szabadulhat: halálos kórként telepszik rá, hogy boldogan dolgozik a szív, hízik a mellkas, elszánttá válik végül eluralja teljes lényét. „A testem tágas, bűzös ól. Ürítésem a tekintet”, a hús, ami megbetegít, a hús, ami hússá tesz, mértéke, ha nem is kielégítő, de elviselhető” – mondja a lány, aki sertéssé változtat. „a szerb, kevésbé szép, kevésbé okos, harmincas férfiak” hiányát ötvenes, löttyedt testű, anyaországi pasasokkal igyekszik pótolni. Mágikus zsiger- és bélrealizmusként jellemezhetnénk A Több élet így nemcsak a családregények, hanem a lányregények Bencsik Orsolya prózavilágát, amelybe egyaránt belefér dekonstrukciójaként is olvasható, amelyben a főhős az igaz szerea kismalacokat ellő dédapa, a 89 évesen is túlságosan lem helyett inkább bizarr vonzódásainak kiélési lehetőségeit keresi a párkapcsolatokban. De tegyük hozzá: sokszor és váratlanul kapunk rendkívül finom jellemrajzokat, meghökkentően pontos társadalomrajzot is. És nem mellesleg tökéletesen képbe kerülünk abban a tekintetben, hogy hol is élünk, és hogy is élünk mi, itt a Balkán és Európa mezsgyéjén, a szögesdrótosított schengeni határon. Hömpölygő és örvénylő abalé Bencsik Orsolya prózája, amelyben a család- és lánynarratívák egymásba játszanak. Szokni kell. Ráhangolódni a szöveg ritmusára, és nem meglepődni, amikor a csülök mögül hirtelen egy kicsontozott sertésfej kandikál ki, majd gyors egymásutánban telibe talál bennünket a fejről levágott fül, a nyelv, végül a sok zsíros húscafat. Kavarog a lé, immanens asszociációs hálót képeznek a gyorsan váltakozó, vissza-visszatérő történetek, történetfoszlányok, helyzetjelentések, motívumok, állandósult szerkezetek.

Oldalszám: 160 oldal; méret: 132 × 177 mm Kötés: keménytábla védőborítóval; ár: 2990 Ft 16

Bencsik Orsolya legújabb regényében mind a vajdasági magyar, mind a tágabb magyar irodalom hagyományaira épít. Tolnai Ottó mesélőkedve, Balázs Attila humora, Gion Nándor realista ábrázolásmódja, Esterházy Péter beszédstílusa ötvöződik benne. És persze kifinomult gyomor kell hozzá: abáltszalonnán, nyelvkocsonyán, agyas káposztalélevesen edződött, kelet-európai gyomor. Pressburger Csaba

Napló a világ végéről Milbacher Róbert: Szűz Mária jegyese Gabriel García Márquez mitikus Macondója Magyarországon, megspékelve Mikszáth anekdotikusságával egy bravúros és groteszk novellafüzérben.

A Pécsi Tudományegyetem docensét, Milbacher Róbertet mostantól érdemes lesz az „aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja” közhely ellenpéldájaként emlegetni, hiszen az irodalomtörténettel foglalkozó szerző, aki leginkább a 19. századi magyar irodalmat kutatja, most alkotóként is belépett a szépirodalom világába. Nem is akárhogyan. A Szűz Mária jegyese minden ízében eleven kortárs irodalom. A regénnyé összeálló elbeszélésciklus egy isten háta mögötti faluban játszódik, mintha García Márquez Macondóját lerakták volna a magyar vidék egy pontján. Nem tudjuk pontosan meghatározni, melyik évben is járunk: csak sejteni lehet, hogy valahol a 20. század második felében. A könyv töredezettségében is egységes, erős világába otthonosan illeszkedik az a tény, hogy a történetnek nincs főszereplője – illetve egyvalaki mégis van, mégpedig a mesélő, de ez csak a végén derül ki –; a rövidke fejezetek egy-egy falusi történetet mesélnek el, erősen támaszkodva a helyi kocsmafolklórra, hiedelmekre és pletykákra. Közben a Szűz Mária jegyese a miliőt tekintve hiába gyökerezik valahol a Puszták népe és Móricz művei környékén, mégis képes ízig-vérig mai lenni, hiszen a helyszín, maguk a szereplők, és természetesen a Milbacher által parádésan alkalmazott, keresetlenségében mármár realistává stilizált falusi nyelvezet észrevétlenül olyasfajta szatírába lép át, ami a karikatúrát és a komolyságot elválasztó hajszálvékony vonalon egyensúlyoz.

Milbacher Róbert (1972) A diákjai általában vagány, fiatal tanárnak tartják, aki a legszárazabb tananyagot is képes érdekfeszítővé varázsolni; amellett, hogy rendszeresen publikál szakcikkeket és monográfiákat, ráadásul odáig van az olyasfajta sorozatokért, amilyen a posztapokaliptikus, zombiktól hemzsegő történetfolyam, a Walking Dead.

A rövidke történetek, melyekben a világvégi település összes archetípusa megjelenik, könnyedén ugrálnak ide-oda az időben, és reflektálnak egymásra, tényleg úgy, ahogy egy falusi kocsmában mesélnék mindezt. Eközben pedig hólabdaként duzzad a mesefolyam, egészen elképesztő, mondhatni szürreális elemekkel egészülnek ki azok a történetek, amelyekből minden hasonló helységben található jó néhány: az óriásira hízott, dalos hangú fiúból így lesz majdnem cirkuszi attrakció, a rejtélyes foglalkozást űző, meghatároz(hat)atlan nemű Szép Zuléból, a falu világot járt cigányából kis híján orvos, a falu bölcsének számító tanítóból pedig elvetemült szexuális bűnöző. Az olvasót pedig mondatról mondatra egyre jobban berántja a falu mélyvilága, vagyis ez a letehetetlen könyv, hogy aztán jó nagyot nézzen, amikor megtudja, kicsoda is valójában a mesélő.

Vincze Ádám

Oldalszám: 272 oldal; méret: 125 × 197 mm Kötés: keménytábla védőborítóval; ár: 2990 Ft

Kivonulás az erdőbe Győrffy Ákos: A hegyi füzet Valahol mélyen a Börzsöny fái között áll egy ház, benne egy otthagyott füzet – egyikről sem tudni, kié lehetett. Győrffy Ákos költő, író, zenész – valószínűleg mindhárom titulussal vitatkozna – szociális munkásként dolgozik egy hajléktalanszállón. Új könyvének narrátora ezen az elhagyott helyen engedi, hogy gondolatai, emlékei összeolvadjanak az erdővel. mindenkori kiszolgáltatottsága, az elvesztett gyermeki bölcsesség. „Mintha mindig álmomban járnék itt […]. Ki kell lépnem átmenetileg az emberi minőségből, ha el akarok jutni mélyvilági életem helyszínére” – jegyzi fel egy helyen az elbeszélő. Bár az előzőek alapján ennek a mélyvilágnak fájdalmasnak, vagy legalábbis kényelmetlennek kellene lennie, belépve az erdőbe, engedve az itt uralkodó természetfeletti, érzékeken túli erőnek, az erdőn kívüli világ is otthonosabbnak, élhetőbbnek tetszik. Az erdő éppúgy médiuma az elbeszélőnek, ahogy A hegyi füzet az olvasónak. Az elmerülés ebben a szellemvilágban sűrű, nehéz, szép élmény. Egy-egy pillanatra az éles városi hangok átlényegülnek az erdő zajaivá, vágyunk a névtelenségbe, a száműzetésbe, az „otthonos embertelenségbe”. Varga Betti

„Van egy életem, amit itt élek” – írja a narrátor. A Börzsönyt járni olyan, mintha gyónna az ember. Feltörnek a már-már idegen gyerekkori emlékek, körvonalazódnak a felnőttkor szorongásai. A hegyi füzetet alkotó szövegek nem novellák, nem esszék, sűrűségük a lírához közelít, mégis megmaradnak kisprózának. Érzések, benyomások, kavargó gondolatok szülte leírások, melyekben közös pont, hogy a szakralitást, a teljességet keresik. Az erdő a kivonulás színtere, a termékeny magányé, ahol megtapasztalhatók – néhány pillanat erejéig szinte tapinthatók – az igazán fontos dolgok, amelyek valahol az én mélyén rejtőznek. Az énben való elmerülésből születő gondolatok, vallomások kerülnek be azután ebbe a gazdátlan füzetbe. Az erdő és a ház médiumán keresztül újrafuttatott pillanatok megváltoznak. Szép kihívás nyelvet találni ahhoz, ami voltaképpen nem szavakban, hanem belső, lelki, szellemi kavargásban születik. Győrffy Ákos olyan elbeszélőt teremtett, aki nemcsak képes megszólalni ezen a nyelven, de ezt szuggesztíven teszi. Ebben a szellemvilágban kísért a hajléktalanszálló nyomorúsága, az ember

Oldalszám: 80 oldal; méret: 110 × 180 mm Kötés: keménytábla védőborítóval; ár: 2490 Ft 18

Az irodalmiságot felszámoló projekt Knausgård és Rousseau Történt velem egyáltalán bármi? Ez a kérdés lappang Karl Ove Knausgård Harcom című hatkötetes, mintegy háromezer-hatszáz oldalnyi vallomása mélyén. S ha történt: megosztható? A regényfolyam első része, a brutálisan őszinte Halál, Petrikovics Edit fordításában már magyarul is olvasható.

Rousseau a regényforma legelején, Knausgård kétszázötven évvel később – talán a modern regényforma legvégén? – a védtelen megszólalással kísérletezik. Irodalmon túli nyelven beszélnek önmagukról. „Olyan vállalkozásba fogok, amelynek nem volt soha elődje, s utánzója se lesz. Egy embert mutatok be a maga természetes valóságában; s ez az ember én leszek. Csupáncsak én. Nem vagyok olyan, mint bárki azok közül, akikkel találkoztam: merem hinni, hogy másként vagyok alkotva, mint a létezők közül akárki. Lehet, hogy nem érek többet náluk, de mindenesetre más vagyok. A természet összetörte a mintát, amelyben alkotott; hogy jól tette-e vagy sem, csak akkor ítélhetitek meg, ha elolvastatok”, írja Rousseau.

Ekkor kezd gyorsulni az idő. Már nem ütközik akadályokba, minden elrendeztetett, az idő keresztülzúdul az életünkön, a napok vad rohanásban tűnnek el, és mielőtt felocsúdnánk, negyvenévesek vagyunk, majd ötven, hatvan… Az értelem tartalmat követel, a tartalom időt, az idő ellenállást.” Ennek az ellenállásnak, a reflexióhoz elengedhetetlen távolságnak a következetes megteremtése a Harcom. Knausgård irodalmiságot felszámoló projektjének egyedülálló mivolta nem kis részben abban áll, hogy bizonyítja, amit már tudtunk, jóllehet hajlamosak vagyunk rendre elfelejteni: csakis akkor lehetünk képesek törődni önmagunkkal (etikát művelni), ha a túl könnyű önarcképalkotás csábító eljárásait a vallomásmondás megkövetelte, mély belátásokat lehetővé tevő figyelemgyakorlatokkal ellensúlyozzuk, s újra meg újra megalkotjuk – a magányos munka kitartásával és vakmerő őszinteségével, a maga természetes valóságában, totális közvetlenségben, filterek és fikció nélkül – azt a személyt, akiről nap mint nap, hétköznapi gondatlansággal azt mondjuk, én. Sipos Balázs

Szokás Knausgård projektjét Az eltűnt idő nyomábanhoz hasonlítani. Közelebb járunk az igazsághoz, ha Proust remekműve helyett Jean-Jacques Rousseau megrendítő önarcképével, a Vallomásokkal olvassuk egybe. Proust műve par excellence modernista próza, s mint ilyen, a közvetett beszéd terepe; utólagosan megtervezett, rafinált fikció. Prousttal szemben Rousseau-t is, Knausgård-t is elsősorban az foglalkoztatja, hogy lehet-e az írás jelen idejű, közvetlen kommunikáció, azaz itt-és-most, az olvasóhoz, hozzád szóló, az elbeszélő valódi, vele megesett, megélt múltját felelevenítő, azért felelősséget vállaló, ne féljünk kimondani: őszinte vallomás.

A kortárs kényszeresség, amivel az internet előre adott foglalatain keresztül felmutatjuk sajátnak vélt önmagunkat, divattá tette az önábrázolást. Szövegek, videók, képek általi (ön)megosztottságban létezünk, belekötve a nagy közös virtuálisba, mint akik attól tartanak, hogy amennyiben kiszakadnak belőle, maguk is eltűnnek. A személyes, megélt Ént elfojtja a filterek, a panelek, az azonnali megosztás bűvölete. Mint minden jelentős mű, a Harcom is tagadja a Zeitgeistet. Mint írja: „Egész gyerek- és fiatalkorunkban arra törekszünk, hogy megfelelő távolságot alakítsunk ki a dolgokkal és a jelenségekkel szemben. Olvasunk, tanulunk, tapasztalunk, kiigazítunk. Aztán egy nap eljutunk arra a pontra, ahol az összes szükséges távolságot meghatároztuk, az összes szükséges rendszert elfogadtuk. Oldalszám: 436 oldal; méret: 140 × 215 mm Kötés: keménytábla védőborítóval; ár: 3990 Ft

Előkészületben: Szerelem (Harcom 2.); Játék (Harcom 3.)

A demo-kritikától az imponáló személyességig Bán Zsófia: Turul és dínó A kötet írásai asszociációs hullámvasútra invitálnak, és egyszerre töltik be a tudományos elemzés és a közös gondolkodásra hívás funkcióját, miközben nem elhanyagolható módon hagynak személyes nyomot.

Milyenek a jelenetek a képek életéből? Leginkább sok- De a menekültválság kérdésének hibás, agresszív kezeléséről is ír színűek, aligha egyértelműek, ámbár igencsak izgalma- a szerző, a plakátkampányokon keresztüli üzengetésekről, no meg sak, legyenek akár pozitívak vagy negatívak. Az elmúlt az empátia és a humánum tragikus hiányáról mond helyzetértékelő tíz évből összegyűjtött esszék, kritikák, tanulmányok véleményt. Nem elszakadva a hétköznapoktól, játszi könnyedséggel egyszerre szólnak a jelen társadalmi konfliktusairól, értekezik valós példák segítségül hívásával a modernizmus hiánytopkategóriás irodalmi művekről, filmekről, színházi betegségéről is, Nietzsche (A tragédia születése) nyomán értelmezi előadásokról vagy épp a modern nagyváros és a kor- napjaink mítoszkereséseit. Arra is kíváncsi, hogy bizonyos irotársság-érzet különbözőségeiről és hasonlatosságairól, dalmi művek kérdésfeltevései érdekesek-e még manapság; olyan a holokauszt képi, illetve narratív ábrázolhatóságának művészek, gondolkodók alkotásairól ír megejtően, mint William vitájáról és a politikai kultúra hiányáról. Kentridge, Nádas Péter, Elfriede Jelinek, György Péter és Nemes „A politika is a látványossággá züllesztett populáris Jeles László. Miközben Bán Zsófia arról gondolkodik, miért is olyan kultúra egyik attrakciójává vált”, mert a rendszer- különleges György Péter Apám helyett című könyvének radikális váltás óta nem épült ki értelmezhető politikai kultúra személyessége, addig saját írásait szintén, ha nem is radikális, de Magyarországon – vélekedik Bán Zsófia, aki, kísérle- imponáló személyesség járja át. A kötet kezdő, Le rúzs et le noir tet téve a magyar politikai aktivizmus értelmezésére, című szövege egyszerre búcsú egy kedves személytől és egy emlékek a demo-kritika műfajának bevezetésével ír azokról mentén elbeszélt költözés története, amely éppannyira szól Berlinről, az eseményekről, amelyeken az aktív, demo-kritikus a célállomásról, mint Esterházy Péterről meg a Fancsikó és Pintáról, tömeg nemcsak kitüntetett ünnepnapokon, hanem ha Mary McCarthyról vagy Hannah Arendtről. úgy adódik, hétköznap is képes nemtetszését kifejezni. A 2012-ben kezdett demonstrációkkal kapcsolatos „Minden kép, mely egyetlen embert elvezet egy másik emberig, számvetés az azóta eltelt idő fényében újabb reflek- szentség és misztérium” – idézi a szerző Nádas Pétert (Valatált véleményt szült. Eszerint az államgépezet, amely mennyi fény). Bán Zsófia szövegei intellektuális kirándulásra naponta termel az előző napiakra káprázatosan ráli- hívnak, teret és időt ignorálva képeket, helyzeteket mutatnak citáló ügyeket, „demokráciaromboló intézkedéseivel, fel és töltenek meg történettel, tudással, amely aktus nemcsak rendeleteivel taktikusan, szisztematikusan szétforgá- az esszé, kritika, tanulmány műfajait tágítja, de elménket is csolta e kezdetben még mozgósítható állampolgárok folyamatosan trenírozza. energiáit, lendületét”. Czenkli Dorka

Oldalszám: 280 oldal; méret: 140 × 215 mm Kötés: keménytábla védőborítóval; ár: 3490 Ft 20

Ahová nem akarsz megszületni Oravecz Imre: Ondrok gödre A Rög gyermekei-trilógia első kötete.

Volt egy világ. A frissen felszabadított magyar jobbágyok és közvetlen leszármazottaik világa. Ahol az ökörnek lóra, a faekének vasra, a háromnyomásos rendszernek kétnyomásosra cserélése jelentette a legelszántabb korszerűsítést. Ahol a Falusi Gazda, meg a kalendárium és az álmoskönyv voltak a legfontosabb olvasmányok. Ahol a gyerekek korán, és szinte számolatlanul haltak, ahol még rendszeresek voltak a kolerajárványok. Ahol a szerzés, a gyarapodás, a rendelkezésre álló saját földterület növelése és annak biztos örökítése volt a legfontosabb, minden egyebet meghatározó, majdhogynem egyetlen életcél. Ahol a hely, a táj, a mikrokörnyezet felszíni alakzatai és az ember egyek voltak. Ahol a búza termeléséről át kellett térni a dohányéra, köménymagéra. Ahol a darnói erdőben időnként, állítólag, megjelent Szűz Mária. Ahol a falu közössége által választott bírót lassanként teljesen felváltotta a távoli hatóságok által kinevezett jegyző. Ahol volt tere a szemlélődésnek. Ahol a gőzcséplőgép lett a forradalom. Ahol soha nem tértek át az állattenyésztésre. Ahol a szolgabíró pofon ütötte a parasztgyereket, ha nem vette le a kalapját, mielőtt megszólalt. Ahol lóháton jártak udvarolni. Ahol a szeretkezés volt az egyetlen, még az evésnél is nagyobb élvezet. Ahol a szülői házból csak a legkisebb fiút nem szorította ki már senki. Ahol a jusst nem adták ki, amíg el nem jött az ideje. Ahol halott fia feje alá az apja azért nem tette oda a kabátját, mert kár lett volna még azt is összevérezni. Egy világ, amit aztán néhány generáción belül megroppantott a szétöröklés és a korai kapitalizmus lassú, de visszafordíthatatlan térnyerése. És ahonnan aztán végül el kellett menni Amerikába.

olvasói kommentárokat, a koordináta-rendszer befogadói újraszerkesztését. A különböző realizmus-változatokban érdekelt nagy magyar írók régóta állítják, hogy nincs ebben a hazában csak dzsentri és paraszt. Azt hiszem, Mikszáth és Móricz óta Oravecz Ondrok gödre című regénye tette a legtöbbet azért, hogy megérthessük, valójában mit is jelent ez – az elbeszélésmód empatikus semlegessége, részvétteli (mert részvétet kiváltó) szenvtelensége pedig egész egyszerűen páratlan a magyar irodalomban. Igazából azonban nem hinném, hogy a paraszti életformáról lenne itt elsősorban szó. Hanem – egy emberhez méltó életforma kapcsán – az ember létbevetettségéről, arról, hogy nem akarsz megszületni, sőt a szüleid sem akarják igazán, hogy megszüless, de aztán majd meghalni nem fogsz akarni; az emberi lényről, helyéről a világban, hogy az a hely nem is olyan nagyon fontos; s hogy ezt az egészet mégis beburkolja és átjárja a természet tökéletes és szép, hallgatag kegyetlensége, vagy az isteni kegyelem. Van ebben a vízióban (mint talán minden igazán nagy regényben) valami felemelően, szeretetteljesen és részvéttel telien embertelen. Szilasi László

Oravecz ebben a könyvében áthelyezte a parasztábrázolás játékterét. Létrehozott egy tökéletes rekonstrukciónak látszó, 19. század végi világot, már-már áttetsző nyelvi egyszerűségben letette azt elénk, s az elbeszélői kommentárok szinte teljes mellőzésével kiköveteli az Oravecz Imre Ondrok gödre című regénye egy különleges trilógia nyitó darabja, melyet a Kaliforniai fürj követ, a befejező könyvön (Ókontri) pedig jelenleg dolgozik a szerző. A regényfolyam átfogó címe A rög gyermekei. Az Ondrok gödre javított változatával folytatódik Oravecz Imre életműkiadása a Magvetőnél. Oldalszám: 392 oldal; méret: 115 × 189 mm Kötés: keménytábla védőborítóval; ár: 3990 Ft

Egy 14. századi sci-fi Az Isteni Színjáték új fordításban Nemcsak a műveknek, hanem a fordításoknak is megvan a maguk sorsa.

Ez a népszerűség az egyik oka,

hogy a művet az utókor igen hamar „isteniként” kezdte el emlegetni, miközben az eredeti cím egyszerűen Commedia. Ez egyszerre egy műfaj és egy stílus megnevezése: a 13–14. században az olyan művet nevezték „komédiának”, amely szerencsés véget ér (szemben a tragédiával), és amelytől a magasztos stílus mellett nem idegen az alantas nyelvhasználat, sőt az obszcenitás sem. Dante műve valóban ilyen, hiszen a főhős, akit a mű elején („Életünk útjának feléhez érve”) a bűn allegorikus erdejében eltévedve találunk, végül bűneitől megtisztulva, a Paradicsom legfelső egében színről színre láthatja Istent. Eközben pedig a történet sokszínűségének megfelelően Dante a korabeli toszkán olasz nyelv minden regiszterét használja a kifinomult líraiságtól kezdve a tudományos értekező próza szakzsargonján át az útszéli kocsmák nyelvéig. Egy helyütt a főhős úgy kap új erőre, „mint éji fagytól kókadt kis virág, / ha fehér fénnyel vonja be a Nap”, másutt az egyik ördög „a valagával trombitál”.

Dante művének a lehető legjobb sors adatott meg:

igazi klasszikus lett. És mi, magyar olvasók abban is szerencsések vagyunk, hogy az iskolában Babits Mihály mára szintén klasszikussá érett, lenyűgöző fordításában találkozunk a Színjátékkal. Babits fordítása azonban – és egész kora – másképpen tekint Dante művére, mint ahogyan azt a mai eszünk diktálja: egy költőzseni lírai látomásának, virtuóz rímtechnikával megírt nagyszabású tablósorozatnak tekinti. Babits fordítása ennek megfelelően pazar rímekkel és bravúros szófordulatokkal van teli – ebben a szeces�sziós pompában azonban számunkra elvész az eredeti mű nyelvi sokfélesége, és főként elvész a tudományos jellege.

hogy verses kaland- vagy fejlődésregény, tankönyvszerűen pontos enciklopédikus összefoglalót is nyújt a középkor teljes tudásanyagáról. A szereplők szinte állandóan olyan tudományos és teológiai kérdésekről beszélgetnek, mint hogy miért látjuk foltosnak a Holdat, vagy hogy üdvözülhetnek-e azok, akik még a kereszténység előtt születtek. Sőt, Dante arra törekszik – akárcsak egy mai science fiction szerzője –, hogy mérnöki pontossággal írja le a Pokol, a Purgatórium és a Paradicsom „földrajzát”, és percre pontosan jelezze az idő múlását is. Olvasóként nem hagy bennünk kétséget: ha a Pokol valóban a fizikailag is tapasztalható világ része, akkor éppen ott kell lennie és úgy kell kinéznie, ahogy ő leírja.

Nádasdy Ádám fordításának az a legfőbb érdeme,

hogy úgy ad jól gördülő, könnyen olvasható szöveget, hogy közben meghagyja a mű tudományos-fantasztikus jellegét. Másfajta kompromisszumot köt, mint Babits: számos magyar és európai fordítóhoz hasonlóan elhagyja a rímeket, hogy mindenütt pontos és érthető lehessen. Ezt a célt szolgálják a lábjegyzetek és az új kiadás világviszonylatban is újszerű ábrái. Hogy ez a fordítás is klasszikussá érik-e, azt majd az idő megmutatja. Az viszont már most biztos, hogy Dante klasszikusát még soha nem érezhettük magunkhoz ennyire közel. Szilvay Máté

Dante Alighieri 1307 és 1321 között, 14 éven át dolgozott fő művén, amelyet ma az egész világ Divina commediaként, a magyar olvasók pedig Isteni Színjátékként ismernek. A mű robbanásszerű sikert aratott: a korban példátlan gyorsasággal (ne felejtsük el, hogy még a könyvnyomtatás kora előtt járunk!), néhány évtized alatt elterjedt egész Itáliában, és annyira népszerű volt, hogy a Biblia után a kor második legtöbbet másolt művévé vált.

A mai olvasó,

és így Nádasdy Ádám számára ugyanis Dante elsősorban már nem lírai zseni, hanem szenvedélyes tudós. Az Isteni Színjáték amellett, Oldalszám: 792 oldal; méret: 113 × 185 mm Kötés: keménytábla védőborítóval; ár: 6490 Ft

Szeptemberben megjelenik Krasznahorkai László új regénye BÁRÓ WENCKHEIM HAZATÉR

A hír azt mondja, hogy ahol minden egész eltörött, ahol hiába tántorog ki folyton hárommillió emberünk, hárommillió folyton marad, ahol az erkölcsi züllöttség és a szellemi leépülés sötét senkiföldjévé tette azt, amit országnak is nevezhettünk volna, közel a megváltás. Azt kérdezték tőlünk: rabok legyünk, vagy szabadok? Azt kérdezték: van-e bármi kifogásunk az ellen, hogy a mi kezünkbe adják a gyeplőt, hogy aztán a szekér menjen, amerre lát? Végül azt kérdezték: na de hát hová-hová azzal a szekérrel? Mindent elvesztegettünk, mindent elvesztettünk, és mindnyájan elvesztünk. Reményeink elpárologtak, és azt kívánjuk, a hétfőből bárcsak ne lenne kedd. Aztán azt kívánjuk, bárcsak ne kívántunk volna ilyet. Kapaszkodnánk, de már késő. Köd van, a hőzöngő ostobaság tökhomálya. A sorssal játszani semmit sem ér.

És amikor már ennyire minden mindegy, jön a hír, hogy a megváltás közel. S a hír azt állítja, újra lesz értelme a reménynek. Hogy lesz szőlő és lágy kenyér. Hogy lesz erkölcsi rend újra, és ebben az erkölcsi rendben gazdag és szegény, úribohóc és pojáca egymás szemébe tud nézni. És ő hozza el mindezt, ő, a milliárdos, a Buenos Aires-i polgár. Mert hazajön a száműzetésből. Mert nem nézi tétlenül. Mert amikor már úgy van, hogy nincs sehogy, egyetlen ember is elég. Báró Wenckheim hazatér. Csak viccelek.

Ünnepi Könyvhét, Könyvek Éjszakája, Margó Fesztivál DEDIKÁLÁSOK a Vörösmarty téren

programjaink Margó Irodalmi Fesztivál margofeszt.hu

Június 9. csütörtök

Június 8. szerda

Június 10. péntek

Június 9. csütörtök

16.30 Esterházy Péter 17.30 Szijj Ferenc 18.30 Bognár Péter, Kiss Tibor Noé 14.00 Kiss Noémi 15.00 Danyi Zoltán, Szvoren Edina 16.00 Röhrig Géza 17.00 Oravecz Imre

Június 11. szombat

11.00 Csabai László, Milbacher Róbert 12.00 Győrffy Ákos, Kántor Péter 13.00 Bodor Ádám 14.00 Nádasdy Ádám 15.00 Bán Zsófia 16.00 Tóth Krisztina, Spiró György 17.00 Esterházy Péter 18.00 Cserna-Szabó András, Totth Benedek

Június 12. vasárnap

11.00 Bencsik Orsolya, Boldizsár Ildikó 12.00 Tamás Zsuzsa 13.00 Marno János 14.00 Darvasi László, Grecsó Krisztián 15.00 Závada Pál, Dragomán György, Szabó T. Anna 16.00 Bereményi Géza 17.00 György Péter, Szaniszló Judit

Aegon-díj 2016: Oravecz Imre 19.00 Petőfi Irodalmi Múzeum, Díszterem A szerzővel Winkler Nóra beszélget A sántakutya: Amerika Igazmondó monológok 19.00 Dumaszínház Fellépők: Bán Zsófia, Fiáth Tita, Kollár-Klemencz László, Oravecz Imre, Totth Benedek Nádasdy Ádám és az Isteni Színjáték 20.00 Premier Kultcafé, Nagyterem

Június 10. péntek

Világadapter – A Magvető könyvheti köteteinek premierje 19.00 Radnóti Színház Fellépő szerzőink: Bán Zsófia, Bencsik Orsolya, Darvasi László, Esterházy Péter, Győrffy Ákos, Milbacher Róbert, Tóth Krisztina, Závada Pál Az est házigazdája: Bálint András és Szegő János www.radnotiszinhaz.hu/jegyvasarlas Pátosz a káoszban – Centauri 21.00 Petőfi Irodalmi Múzeum, Vörös Szalon

Június 11. szombat

...a Líra újbudai standjánál, az Allee bevásárlóközpont mellett

Egy piaci nap – Závada Pál regényének bemutatója 17.00 Petőfi Irodalmi Múzeum, Díszterem A szerzővel Hegedűs D. Géza beszélget Taligás – Darvasi László regényének bemutatója 18.00 Petőfi Irodalmi Múzeum, Díszterem A szerzővel Vojnich Erzsébet beszélget Jelmezbál – Grecsó Krisztián és Grecsó Zoltán összművészeti estje 19.00 Petőfi Irodalmi Múzeum, udvar Közreműködik Döbrösi Laura és Kertész Endre Könyvek éjszakája a Magvetőnél – könyvheti szerzőink várják az olvasókat egy fröccsre a pavilon előtt 19.00 Vörösmarty tér

Június 10. péntek

Június 12. vasárnap

...az Írók Boltjánál, a Liszt Ferenc téren Június 11. szombat

15.00–16.00 a Körkép és a Szép versek antológiák szerzői 16.00–17.00 a Magvető könyvheti szerzői

17.00 Grecsó Krisztián

Június 11. szombat

11.00 Závada Pál

Világadapter – Tóth Krisztinával Lator László beszélget 18.00 Petőfi Irodalmi Múzeum, Díszterem mezítlét – Röhrig Gézával Boldizsár Ildikó beszélget 19.00 Petőfi Irodalmi Múzeum, Díszterem

Szerkesztő: Nagy Gergely · Művészeti vezető: Pintér József · Lapterv, tipográfia: Farkas Anna · Korrektor: Schmal Alexandra Felelős kiadó: Nyáry Krisztián · Szerkesztőség: 1086 Bp., Dankó u. 4-8. Telefon: 235 5020 e-mail: magveto.kiado@lira.hu · magveto.hu Nyomda: Dürer Nyomda Kft. A címlapon: Esterházy Péter © Szilágyi Lenke