I. évfolyam, 1. szám

Acta de Kossuth 2012. szeptember 27.

Tartalom I/1. szám

1. Bevezető

2. Interjú új kossuthosainkkal – 27. oldal 3. Munkaközösségek tervei – 8-20. oldal 4. Goethe Intézet – 21-23. oldal 5. Megemlékezés Kossuth Lajosról – 39-40. oldal 6. Diákjaink munkái

Az Acta megjelenése elé

7. Végzőseinkre emlékezve - 34. oldal

Egy iskolában mindig történik valami. A több mint nyolcszáz diák és a közel hetven dolgozó garancia arra, hogy ne legyenek eseménytelenek a hétköznapok. S ha ez a nyolcszáz diák a legműveltebbek, a legtehetségesebbek közül való, akkor a napi történéseken túl sok olyan szellemi termék is születik, ami méltó a nyilvánosságra kerülésre. Nem is kell már egyéb, mint néhány ambiciózus, lelkes és magát a sajtó területén is megmutatni kívánó fiatal, aki magára vállalja egy lap szerkesztésének terheit. Úgy tűnik, a Kossuthban ismét alakul egy ilyen társaság, s hosszú tetszhalál után megint lesz iskolaújságunk. A diákok találtak maguknak tanári segítséget is, így már semmi akadálya az Acta indulásának.

Munkájukhoz természetesen sok sikert kívánok, őszintén örülök a kezdeményezésnek. Remélem, mert minden sajtótermék létezésének ez a legfontosabb feltétele, megtalálják az olvasóikat is. Én bizonyosan közöttük leszek, s arra biztatok minden kossuthos polgárt, sőt minden érdeklődőt, figyelmükkel, esetleg közreműködésükkel is tiszteljék meg azt a lapot, ami újabb elemmel gazdagíthatja gimnáziumunk szellemi életét.

Kovács István igazgató

A gimnázium új tanára: Muzsnay Zoltánné Murai Enikő

Muzsnay Zoltánné Murai Enikővel, az iskolánk új kémiatanárnőjével beszélgettünk. A Bethlen Gábor Szakközépiskolából és Szakiskolából jött át hozzánk mint matematika, kémia és informatika szakos tanárnő.

20 éve végzett a Debreceni Egyetemen. Középiskolai tanulmányait egy dunántúli iskolában végezte, amely hasonló szellemiségű, mint a Kossuth Gimnázium, ezért is nagy örömmel jött hozzánk tanítani.

Tanárnőnek feltett kérdéseink: - Mikor döntötte el, hogy tanári pályára szeretne lépni?

- Amikor hallottam, hogy a tanároknak három hónap szabadság jár. Persze, elég hamar kiderült, hogy ez nem így van, de akkor már megtetszett ez a szakma és még ez sem tudta letörni a kedvemet.

- Mi az eddigi legviccesebb puskázós története?

- Egyszer egy lány rózsaszín cetlire írta a puskáját és az asztal közepére ragasztotta. Nehéz lett volna nem észrevenni.

- Mi volt az eddigi legérdekesebb kifogás, amivel egy diák előállt dolgozat megúszása érdekében vagy késés miatt?

- A diákok elég hamar megtanulták, hogy az óráimról nem igazán érdemes késni, hacsak nem akarnak röpdolgozatot írni, így nem voltak igazán kirívó esetek.

- Mivel tölti legszívesebben a szabadidejét?

- Elsősorban a családommal, de szívesen sportolok, kirándulok vagy könyvet olvasok.

- Mit vár el a Kossuth Gimnáziumtól?

- Nagy örömmel jöttem ide tanítani és elsősorban okos diákokat és jó hangulatot szeretnék.

Gulyás Gréta 10.a Féki Zsuzsanna 10.c

Jelentés a fecskenapról Mezei Sanyi barátommal meglátogattuk a „fecskéket” a nyár utolsó napján. Ismerkedtünk, beszélgettünk, találkoztunk rengeteg új diáktársunkkal. Sokszínű társaság. Volt, akit már régről ismertünk, volt akit aznap láttunk először. Van, akit az iskola hírneve vonzott, de van olyan is, aki csak az ismerősei miatt jött. Van, aki kossuthos felmenőkkel, vagy testvérekkel rendelkezik, de van olyan is, aki első generációs kossuthos. Egyesek breakelnek vagy társastáncolnak, mások sakkoznak, gitároznak. Sanyi fotózott, én jegyzeteltem. Ilyenek ők.

Simon Bálint, 10.

Kelemen Márta Szabadidőmben néptáncolok. Hallottam a Kossuth hírnevéről, én pedig szeretem a kihívásokat, ezért jöttem ebbe a suliba .

Farkas Lilla Rengeteg pozitív dolgot hallottam a Kossuthról. Azt mondják, ez a város egyik legjobb iskolája. Szóval... remélem, jó lesz. Egyébként szeretek biciklizni. Légyszi, ne fényképezzetek!

Papp Ádám Korábban a Benedek Elek Általános Iskolába jártam. Ismerőseim ajánlották a Kossuthot.

Arról beszéltek, hogy jó a légkör és színvonalas az oktatás. Kedvenc tantárgyaim a történelem és az irodalom, ezért választottam a C osztályt. Jó eredményeket szeretnék elérni, és úgy gondolom, hogy e falak között mindent, ami szükséges, megkapok ehhez.

Gyöngy Dávid Én árpádos voltam. A tesóm mondta, hogy a Kossuth a legjobb hely Debrecenben. Biztos tetszeni fog, hiszen sok ismerősöm jár ide.

Nyolczas Gitta A testvérem és sok barátom is ide jár. A matek és a töri érdekel a leginkább, iskolán kívül pedig versenyszerűen társastáncolok. Számomra a továbbtanulás a legfontosabb, és az eredmények azt bizonyítják, hogy ehhez Debrecenben a Kossuth adja meg a legtöbbet.

Csonka Péter Úszok, hatvanis voltam. Van pár kossuthos ismerősöm. Mind azt mondták, hogy ez egy jó iskola, csak jókat hallottam tőlük.

Nemessályi Nándor, Malkócs Zsolt, Szilágyi Gábor Jó barátok vagyunk, bár mind különböző általánosba jártunk. A társaság és a jó hangulat miatt választottuk a Kossuthot, mert nekünk ez a legfontosabb, az iskola eredményei mellett.

Ülics Szilvia, Helmeczi Dóra A nyílt napon nagyon szimpatikusnak tűnt a Kossuth, ezért döntöttünk mellette. Korábban TK-sak voltunk. Nagyon örülünk, hogy mindkettőnket fölvettek a város legjobb gimnáziumába.

Ménes Mátyás, Buri Tamás Nagyon sokan jöttünk a Kiskossuthból, én focizom és gitározom, Tomi pedig sakkozik.

Regéczy Péter Rengeteg ismerősöm, barátom jár a Kossuthba, olyan is van, aki itt érettségizett. Számomra nem volt kérdéses, hogy ide jöjjek. Suli után rohanok break-elni, szóval a kevés szabadidőm miatt fontos, hogy a tanórákon érthetően adják le az anyagot.

Jutka néni és az órarend Bizonyára sokan méltatlankodhatnak a tanórák elrendezése miatt, de nem biztos, hogy tudják, milyen nehéz feladat az órarendet összeállítani.

Dr. Szegediné Nagy Judit tanárnő (aki egyébként a fizika tanárok munkaközösségét vezeti iskolánkban) évek óta próbál mindenkinek a kedvében járni egy jó órarenddel.

De mit is értünk jó vagy megfelelő órarenden? Gondoljunk bele: a Kossuth gimnáziumba körülbelül 800 diák jár, 6 évfolyamon 24 osztály és összesen 70 tanár van. Lehetetlen mindenki számára tökéletes órarendet összeállítani.

Az egész „művelet” Kovács István igazgató úrnál kezdődik. Ő meghatározza azt, hogy az adott osztályban mely szaktanárok tanítanak – a kerettanterv alapján – hány órában (ezt tantárgyfelosztásnak nevezik).

Ezután elkezdődhet az órarend összeállítása. Ez egy speciális órarend, melyben az összes osztály összes tantárgyának az összes órája a szaktanárok nevével együtt össze van hangolva. Azt hiszem egy példán keresztül egyszerűbb láttatni a folyamatot: ha például Kovács Gábor tanár úr a második órában matekot tanít, akkor más tanár ebben az órában, ebben az osztályban nem tud órát tartani, mint ahogy Kovács Gábor tanár úr is itt, és csak itt taníthat matekot. Ez nem is nagy probléma, hanem a nagy nehézség abból adódik, hogy ugyanarra a nyelvórára nem csak egy osztály tagjai járnak. Azaz az egy évfolyamon lévő osztályok óráit úgy kell összehangolni, hogy az adott időpontban tartandó nyelvórára két különböző osztály tagjai ott tudjanak lenni. Ráadásul, ezen osztályok többi tagjának ugyanekkor kell, hogy legyen - ugyancsak nyelvórája. És akkor még arra is figyelni kell, hogy ugyanolyan óra ne egymást követő napon legyen, hanem kicsit távolabb, hogy legyen idő tanulni a két óra közt.

Remélem, hogy ezen cikk elolvasása után kissé alábbhagy a méltatlankodás az órarend miatt, látható, hogy nem olyan egyszerű ezt összeállítani, mint leírni és megjegyezni.

Rácz Benedek, 10. a

A biológia munkacsoport tervei a következő évre - az Ökoiskolai tevékenységünk keretében a szelektív hulladékgyűjtés szerepének értelmezése (csoportmunka a 7. és 12. évfolyamon), továbbá a tavaly elkezdett ökológiai lábnyom projekt folytatása, fejlesztése - KutaKoDiK modellépítő projekt zárása: a csoportok prezentációi - 9.d osztályban az egész éves természettudományos projekt - a TehetségGondozó szakkör folytatása, ennek keretein belül versenyfelkészítés (TUDOK, ICYS, Avram Hershko, Innováció) - egyéb keretek közötti versenyfelkészítés (Balogh János, Curie, Bókay, Árokszállássy – jelentkezők függvényében) - a „biológus” faliújság gondozása - háziverseny szervezése - az iskolaudvar növényvilágának feltérképezése, botanikus kert tervezése és alapjainak lerakása - Globe szakkör folytatása - faktosokkal 11. évfolyamon terepgyakorlat, 12. évfolyamon etológiai megfigyelések az állatkertben - pályázatfigyelés, és ha van profilunkba vágó pályázat annak megírása

Kémia programok Az eddigi évekhez hasonlóan idén is lesznek versenyek:

 Hevesy György Országos Kémia Verseny a 7. és 8. évfolyam részére ( Bár tavaly kétséges volt a megrendezése, reméljük, ebben az évben nem így lesz)

 Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny a 9. és 10. osztályosoknak  Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny

A 11. és 12. osztályosok közül nagyon sokan jelentkeztek kémia faktra. A tanárok nagy gondot fordítanak a továbbtanulók felkészítésére, ezért szerdánként 14:45-től feladatmegoldó szakkör várja az érdeklődőket.

FIZIKA Iskolánk évről évre rengeteg rendezvény résztvevője és rendezője. A kirándulások, koncertek, csoportos tevékenységek (például meccsek vagy beszélgetős körök) mellett a versenyeket is meg kell említeni.

Az Oktatási Hivatal majdnem minden tantárgyból megrendezi az OKTV-t (Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyek), amelyre 11-13. évfolyamos diákok jelentkezhetnek. Az elmúlt években iskolánk eredményesen szerepelt az OKTV-n. A legutóbbi megmérettetésen Csóka József 12. osztályos tanuló a döntőben a 23. helyen végzett fizikából.

Lehetőség van továbbá egy nemzetközi versenyre is. Ez egy olimpia fizikából.

Országonként öt versenyzőt indítanak. Őket az OKTV-n elért helyezés, az ott elért pontszám, és egy külön levelezős versenyen való eredményes szereplés alapján választják ki. Az egyetlen probléma az, hogy az olimpiára való hivatalos felkészítő foglalkozás csak Budapesten érhető el (további információ a levelezős versenyről a www.komal.hu weboldalon található). Ám nem csak versenyek vannak a középiskolai fizikából. Iskolánk állandó és szoros kapcsolatban áll a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetével. A már-már rendszeresnek mondható, iskolánk tanárai által szervezett látogatások az intézménybe sok új információval bővítik a diákok tudását.

Továbbá minden évben útjára indul a Kutatók éjszakája nevű rendezvénysorozat, melyben az Atommagkutató Intézet is részt vesz (www.kutatokejszakaja.hu). Előadások, bemutatók láthatók ekkor különféle tudományos felfedezésekről, jelenségekről.

Az intézmény ezenkívül saját programot is szervez diákok részére. Ez a Fizikus hét. Itt előadásokon és kutatómunkában vehetnek részt az érdeklődők.

Akik úgy érzik, hogy érdekli őket ez a rengeteg „fizikai” verseny és kutatásfizikával kapcsolatos dolog, esetleg olyan pályára készülnek, amelyhez szükséges némi fizikatudás, mindenképpen ajánlom nekik.

Rácz Benedek, 10. a

2012/2013 magyar nyelv és irodalom programok

Biztosra veszem, hogy sokan nem várjátok az új tanévet az újabb nagy témazárók, felelések, áttanult délutánok és egyéb iskolai teendők miatt. De ne feledkezzetek el róla, hogy mennyi élményt nyújtott az iskola múlt tanévben is, és mennyi vár még rátok a következőben! Tanáraitok a színfalak mögött rengeteget tevékenykednek, hogy a felejthetetlen programok megvalósuljanak, így nemcsak az irodalom iránt érdeklődőknek szól a következő interjú, amelyben Czimer Györgyi tanárnő ismerteti a jövő tanévi programokat, hanem bárki megtalálhatja a kedvére való elfoglaltságot.

Múlt tanévben számtalan szép versenyeredményt értünk el magyar nyelvből és irodalomból is, és reméljük, ez ebben az évben sem lesz másként. Milyen versenyeket ajánl Tanárnő az alsóbb évfolyamos diákok számára?

A 7. és 8. évfolyamosok körében népszerű a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny, amit azért ajánlok minden érdeklődőnek a korosztályból, mert alkalmas arra, hogy formálja a belépő osztályközösséget is. A mostani 11. a osztály egyik csapata országos döntős volt. Négyfős csapatokban közösen kellett gondolkodniuk, problémákat megoldaniuk, kreatív gyakorlatokban részt venniük. További előnye ennek az országos versenynek, hogy magyar nyelv és irodalomból hirdetik meg, nem válik szét a két tantárgy. Emellett rendszeresen jelen vagyunk a Simonyi helyesírási versenyen, ami szintén országos megmérettetésre nyújt lehetőséget az alsóbb évfolyamok tanulóinak. Azok számára pedig, akik szerepelni szeretnek, mindig van alkalmi mesemondó, versmondó verseny, akik pedig a háttérben kívánnak maradni, levelezős versenyekbe kapcsolódhatnak be, amilyenek például a SULI-HÓD magyar irodalomból, vagy az általános iskolából jól ismert Bendegúz Levelező Verseny.

Mit tanácsol Tanárnő, milyen versenyen vegyenek részt azok, akik szeretnék kipróbálni magukat, illetve azoknak, akik már komolyabb tudással rendelkeznek, vagy szeretnének szert tenni arra?

A 9. és 10. évfolyamos tanulóink körében mostanában a legnépszerűbb az Arany János Irodalmi Verseny. Szakály tanár úr évek óta igényesen készíti fel tanulóit erre a tehetséggondozó versenyre, ahol az olvasottság, műértelmezési képességek, a tantárgyi tájékozottság megmérettetik írásban és szóban egyaránt. A legösszetettebb országos irodalmi versenyeink egyike, igazi kihívást jelent ínyencek számára.

A felsős (11. és 12. évf.) tanulóknak ajánlott az OKTV magyar irodalomból és külön magyar nyelvből. Kifejezetten szakmai tudásra vágyó és a tantárgyban elmélyedni kívánó tanulóknak ajánlom ezt a háromfordulós versenyt. Alapos tantárgyi ismeretet, kutató elmélyültséget feltételez, érzékenységet és sok-sok munkát. Az utóbbi években több eredményes, döntős diákunk volt, mintha ebben az évben a továbbtanulási esélyek beszűkülésével a verseny népszerűsége is lecsökkent volna.

Van-e még más verseny, amiben részt vehetnek például felsőbb évfolyamos diákok?

Természetesen. Például a 9–12. évfolyam számára lehetőség még a Szép Magyar Beszéd verseny, ami Péchy Blanka nyomán országos mozgalommá vált, esetleg az Édes anyanyelvünk országos nyelvhasználati verseny, vagy az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny. Bár diákjaink olykor felbukkannak ezeken a rendezvényeken, nem népszerűek. Talán azért, mert évek óta nem változtak a feladattípusok, meguntuk mi tanárok is. Sokszor tanulóink is mechanikusnak érzik a megmutatott feladatlapokat. Van még egy felfelé ívelő versenytípus: a Disputa-vetélkedő, ami a vitakultúrát fejlesztő játék. A nyilvános beszéd, az érvelni tudás gyakorlatát kéri számon érdekes, kreatív formában.

Görömbei Kata tanárnő kedvence volt ez a megmérettetés, komoly sikereket ért el tanítványaival, és csak remélem, hogy Kádár-Gergely Márta tanárnő folytatni fogja ezt a gyakorlatsort.

Ha Tanárnő most lenne gimnazista, melyik verseny lenne az, amelyiken biztosan elindulna?

Hogy melyik versenyen indulnék el most? Egészen biztos, hogy az Arany Jánoson. Szeretek olvasni, gondolkodni és persze akkor érzem jól magam, ha figyelnek rám. Nem is lehetnék másként tanár! Ez a verseny tartalmazza mindhárom elemet. OKTV-s már voltam, ezt még nem próbálhattam. De tanítványaimmal nem maradtam ki belőle!

Múlt évben sikeresen működött a Szakály Árpád tanár úr által szervezett olvasó szakkör, hogyan tudná jellemezni tanárnő a szakkör munkáját?

Erről pontosabb információt Tanár úr adhatna, hogy szakszerű választ kapjunk. Természetesen beszélgetünk a szakkör tematikájáról, munkájáról, látjuk az eredményeit. Több tanítványom is jár ebbe a nyitott olvasókörbe. Azt látom, hogy elmélyednek az irodalmi szövegekben, azokban, amik az órákon nem hangzanak el: kortársakkal, klasszikusokkal egyaránt foglalkoznak. Kreatív feladatokat oldanak meg, szövegértelmező technikákat sajátítanak el, megtanulnak igényesen beszélni és gondolkodni, metanyelvet alakítanak ki, amit tudatosan alkalmaznak. Kreatív, nyitott, érdeklődő diákoknak ajánlom.

Ebben az évben tervezik egy új szakkör indítását is, ahol kreatív írást tanítanának az érdeklődő diákoknak. Mit takar ez a kifejezés?

Olyan folyamatközpontú irányzat, ami az írást felfedező útnak tekinti.

Kezdetben a diákoknak a lehető legtöbbet kell írniuk kötött formai követelmények nélkül, több időt töltenek majd tervezéssel, vázlatok írásával, átírásával, nagyobb gondot fordítanak majd az újraírásra. Később tudatosítja a szakkör az írás alkotó és folyamatjellegét (írószeminárium), miközben lehetővé teszi az írásbeli műfajok normáinak megismerését (egy témáról különböző szerepekben). Segíti a szépirodalmi szövegek megértését is (levelezés irodalmi művekről), és a szakkör beláthatóvá teszi, hogy az irodalmi alkotás teremtett

világ (ötsoros, alternatív befejezések). Így juttat el a kurzus terveim szerint az episztemikus írásig, amikor is az írás a gondolkozás, a tudás létrehozásának és formálásának szerves része lesz. A szöveg átrendezése révén pedig új gondolatok jelennek meg. A cél az, hogy az írás az intellektuális felfedezés eszköze legyen. Egyszerűbben: eljutunk az irodalmi műalkotások írásáig, novellákat, verseket írunk majd, regényterveket készítünk.

Kiknek ajánlja Tanárnő, milyen felkészültségű diák jelentkezhet?

Ez merőben új kurzus lesz, ahová bárki jelentkezhet a Kossuthból, akit érdekel az alkotói tevékenység és szeret szövegekkel játszani. Nem konkrét előképzettségre, inkább jó írás- és olvasáskészségre van szükség. Mivel ez az írásfolyamat időigényes és kreatív tevékenység, odafigyelést és ötleteket igényel egymásra figyeléssel, terveim szerint a szakkör létszáma nem haladhatja meg a 10, maximum 15 főt.

Szóba került egy színházlátogató szakkör szervezése is. Erről mit kell tudni, mire lehet számítani ezzel kapcsolatban?

Ezt a szakkört Dr. Lukovszki Judit fogja vezetni, aki a francia tanszéken színjátszókört szervezett az egyetemistákból. Szakkörének van már címe is: A drámaszövegtől a színházi előadásig. Első lépésben tisztázni fogja, hogy mi is a drámaszöveg. Második lépésben hangsúlyozza azt a tényt, hogy minden drámaszöveg egy adott kor színházi kódjainak ismeretében (annak elfogadásával vagy elutasításával) jön létre. Arra keresi a választ majd veletek, hogy mit tehet a ma rendezője idegen korok és helyek színházi kódjai szerint készült művel (Shakespeare, Molière, japán színház, stb.). Harmadik lépésben túl az irodalmi szöveg esztétikai értékein, gyakorlati feladatokon keresztül azt vizsgálja majd, hogy milyen közegbe van elhelyezve a „cselekvő ember imitációja”. Negyedik lépésben a csoport összetételének függvényében arra tesz kísérletet, hogy apró jelenetekben személyes tapasztalatot szerezzenek a gimnazisták arról, hogy a színházi előadás több (adott esetben sok) ember összehangolt és felelősségteljes munkáját feltételezi. Mindezt összeköti színházlátogatásokkal, ötletes feladatokkal.

Több konkrétumot nem árulok el! Szerintem ez rendhagyó és érdekes program lesz. Azoknak a diákoknak ajánlom, akik értő színházlátogatóvá akarnak válni, nem félnek a szokatlan kérdésfeltevésektől, és hajlandók energiát fektetni a dráma és a színház együttélésének vizsgálatára.

Tavaly nagy sikere volt a Kossuth-héten tartott előadásnak. Bármilyen korosztályú diák élvezheti az előadást, vagy van esetleg valamilyen határ? Ki volt az előadó és milyen témát mutatott be? Mire lehet számítani idén?

A Kossuth-hét előadásait általában úgy választjuk ki, hogy valamennyi évfolyam érdeklődő diákjai megérthessék. Természetesen megjelöljük a célközönséget, ha ez a korlátozás szükséges. Tavaly mindenki számára nyitott volt Dr Maticsák Sándor nyelvész érdekes előadása a finnugor nyelvrokonság kutatásáról, bizonyítékairól, válaszolt diákjaink kérdéseire. Sokan eljöttek, alig fértek be a H14-es tanterembe. Az idén úgy tervezzük, hogy irodalmi tematikát emelünk ki, terveink szerint Dr Oláh Szabolcs irodalmár fog előadást tartani Reklám és irodalom címmel. Szerintem érdekes a felvetés, mindenkinek ajánlom.

Nemcsak az előadásoknak volt nagy szerepe a Kossuth-héten, a magyar nyelv és irodalom házi versenyt is akkor szervezték meg. Hogy zajlott a verseny?

Az utóbbi években magyar nyelv és irodalomból a házi versenyt osztályonként jelentkező 3–4 fős csoportok közötti vetélkedő formájában szerveztük meg. Ebben a tanévben is ezt a formát követjük, mert diákjaink nagy érdeklődést mutattak a csapatversenyek iránt. A felsőbb évfolyamosok az előző héten megkapták azoknak a főként kortárs novelláknak a címét, amelyeket el kellett olvasniuk, a szövegekhez pedig játékos gyakorlatok kapcsolódtak a versenyen. Az alsósoknak nyelvhelyességi, nyelvhasználati, nyelvi logikára épülő és helyesírási feladatokat állítottunk össze, amik nem igényeltek célirányos felkészülést, inkább a meglévő ismereteiket kellett szokatlan feladatokban mozgósítaniuk. Az értékelés általában két-két évfolyam között zajlott (a 7-8, a 9-10 és a 11-12. évfolyam csapatai mérkőztek meg egymással).

Hasonló formát képzelünk el az idén is.

Az egyik legérdekesebb program az újkeletű irodalmi felolvasó est volt, ami – reményeink szerint – hagyományteremtő volt. Hogy kezdődött el a program?

Milyen művek hangzottak el, és lesz-e lehetőség arra, hogy a program kibővítésével a diákok saját vagy egymás munkáit olvassák fel?

Iskolánk volt tanárának, Belányi Zsuzsa nyugdíjas tanárnőnek a kezdeményezésére és az ő irányításával a „Dzsungel a szívben” címmel indult el a Romkertben. Gimnáziumunk jelenlegi tanárai (Bényeiné Tolna Zita, Czimer Györgyi, Németiné Vígvári Edit) és tanulói öregbítették a kossuthos hírnevet ebben a kimagasló szerepű programsorozatban. Az irodalmi esteket kéthetente látogattuk, olyan városi programmá vált, ahol kortárs novellák hangzottak el.

Számunkra külön öröm volt diákjaink lelkes szereplése, okos megnyilatkozásaik, érdeklődésük. Megismerkedtek Tóth Krisztina, Háy János, Szvoren Edina - és egyéb - szövegekkel. Alkalomtól függően más-más diák, tanár, színész olvasott fel, a hozzászólásokra a témavezetők és diákok többnyire készültek, de spontán megnyilatkozásokra is volt lehetőség. Úgy tervezzük, hogy valamilyen formában folytatni fogjuk ezt a kezdeményezést, amit terveim szerint összekötünk egy záró felolvasó esttel a kreatív írások legjobbjaiból. Nagyon remélem, hogy az új szakköri tevékenység felszabadítja diákjaink kreativitását, a legjobb művek és íróik méltó módon be tudnak majd mutatkozni.

Mindannyian tapasztalhattuk a kistanárok képzésében bekövetkező változást, miben más ez a rendszer? Mennyire lehet hasznos a gyakorlat a tanárjelölteknek? És nekünk?

Ez a féléves tanítási gyakorlat az új, osztott egyetemi képzés következménye lett. Nem tudom, hogy mit tudtok róla, de erre most nem térek ki. Egy másik interjú témája lehetne Miklósvölgyi tanár úrral. Még most került hozzánk az első évfolyam, ezért óvatosan fogalmazok: a tanárjelölteknek hasznosabb volt, mint a diákoknak. Persze erről ti is tehettek. Sokkal komolyabban kell vennetek a gyakorlat idején folyó tanulást! A saját érdeketekben nem engedhetitek meg magatoknak, hogy lazításra fordítsatok egy-egy féléves gyakorlatot.

Hogyan tudnának a diákok könnyen alkalmazkodni az új tanítási stílushoz, és hogy segíthetik a tanárjelöltek munkáit?

Aktív órai részvétellel, figyelemmel, a témához kapcsolódó ötletekkel, az esetlenségek tolerálásával rengeteget segíthettek a tanárjelölteknek.

Magyarból minden évben nagy számban vannak jelöltek, akikkel vezetőtanáraik, mentoraik sokat foglalkoznak. Nektek kell magyarázni azt, hogy mindent tanulni kell? Tanárnak lenni is tanulási folyamat. Nem ugyanaz a képesség kell a vizsgázáshoz, a feleléshez, a tanuláshoz, mint másokat érdekesen vezetni egy tanulási folyamatban. Ezt magatokon is tapasztalhatjátok, amikor kiselőadást tartotok. Mi kell ahhoz, hogy az osztály egésze rátok figyeljen és jegyzeteljen? Mindenkinek egyből sikerül ez?

Szerintem, ha ezen elgondolkodtok, mindenki jobban jár.

Milyen előkészítő tanfolyamok indulnak/indultak?

Néhány évvel ezelőtt tartottunk városi emelt szintű érettségi felkészítő tanfolyamot, ahová bárki jelentkezhetett, segítettünk az írásbeli típusfeladatok gyakorlásában éppúgy, ahogy a januárban kiadott szóbeli tételek kidolgozásában. De a bölcsész érdeklődés háttérbe szorulása miatt abbahagytuk ezt a próbálkozást. Úgy tapasztaltuk, hogy az a néhány érintett érdeklődő diák inkább az egyéni felkészítéseket választja, ahol a tanár személyre szabottan osztja be a tanulási időt. Az előkészítő így a kimenetről az iskolai bemenetre fókuszált – az utóbbi években és az idén is – a 8. osztályos tanulóknak tartunk gimnáziumi felvételi előkészítő tanfolyamot több csoport számára mi magyarból, matematikából és nyelvekből pedig kollégáink.

Csoportonként heti egy alkalommal segítjük őket mind az írásbeli, mind a szóbeli felvételi követelmények elsajátításában.

Végezetül arra lennénk kíváncsi, hogy a tanításon kívül tanáraink milyen szakmai feladatokat végeznek?

Magyaros kollégáim sokszínű szakmai tevékenységet folytatnak az iskolán kívül is. Ha életbe lép a tanári életpálya-modell, akkor lesz két „tudós tanárunk”, akik PhD fokozattal rendelkeznek, folyamatosan publikálnak és tudományos konferenciákon vesznek rész: Kiss Gabriella és Kovács Szilvia tanárnőkről beszélek. Ők különböző szakmai csoportoknak is tagjai, Kiss Gabriella OKTV bizottsági tag, Kovács Szilvia pedig az idei tanévtől fogja tanítani az egyetemen a magyar irodalom tanításának módszertanát. Én folytatom a módszertani szemináriumok gyakorlati oktatását az egyetemen, remélve, hogy ettől a tanárjelöltek ötletesebbek lesznek, és alaposabban felkészülnek az iskolai tanításaikra. „Mester tanáraink” máris vannak, akik nemcsak népszerűek, de alaposan és lelkesen végzik feladataikat. Mindannyian bekapcsolódtunk az IROK, vagyis az irodalomtanítás innovációjának országos műhelyében, ami ettől a tanévtől kezdve fog újabb ötletekkel és munkákkal gazdagítani bennünket, és nagyon remélem, hogy benneteket is. Mert alapvetően értetek van, és rólatok szól az egész törekvés.

Mint látható, sokat teszünk azért, hogy ti jól érezzétek magatokat a magyar órákon és az órákon kívül is. Éljetek a lehetőségeitekkel! Keressétek meg, hogy a tantárgyon belül vagy ahhoz kapcsolódva miben lehettek sikeresek, mihez van tehetségetek, vagy mire van kedvetek időt fordítani!

Remélem, Czimer Györgyi tanárnő részletes válaszai meghozták a kedveteket valamelyik programhoz, versenyhez, és idén is sokszor hallunk majd egy-egy ismerősünk, barátunk irodalmi vagy magyar nyelvi sikereiről.

Készítette: Nagy Zsófia, 10.a

Gőte?!

A Goethe Intézet egy, a Bundestag által létrehozott, és a német külügyminisztérium által finanszírozott, az egész világot áthálózó intézményrendszer, melynek célja a német kultúra terjesztése, valamint a német nyelv oktatásának az elősegítése.

Az intézettel iskolánk évek óta komoly kapcsolatot ápol. Az első években a némettanárok munkáját segítették, továbbképzésekkel, szakkönyvekkel, később azonban nyitottak a diákok felé is. Létrejött a „Schulen = Partner der Zukunft”- szervezet, a PASCH-iskolák rendszere (Partnerschulen).

Magyarországon három iskola, a győri Révai Miklós Gimnázium, a Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziuma és a mi Kossuthunk vesz részt ebben a programban. A partneriskolák rendszerének a megalakítása jelentős koncepcionális bővülést jelentett, a hálózatnak világszerte több száz iskola lett a tagja. Az intézet célja, hogy a tagintézmények iskolai németoktatásának színvonalemelését a csoportokban, a fiatalok szintjén segítse. Magyarországon olyan gimnáziumokat választottak, ahol a nyelvoktatás eddigi eredményei eleve kimagaslóak voltak.

A program közvetlenül segíti a diákok nyelvtanulását a Jugendkursösztöndíjjal, mely három hetes intenzív nyelvtanfolyamot jelent, kis létszámú, nemzetközi csoportokban, anyanyelvi tanárok és ifjúsági segítők (Betreuer) vezetésével, segítségével. Ezek a kurzusok ingyenes nyelvvizsga-lehetőséggel zárulnak. Ezen kívül évente tíz tanulónk kap lehetőséget B2, vagy C1 szintű féláras Goethe-nyelvvizsgára.

További lehetőséget nyújtanak a különböző nyelvi projektek, mint például a német nyelvű színjátszókörök, melyeket anyanyelvi szakemberek, színházpedagógusok és rendezők vezetnek. A diákok ifjúsági találkozókra

kaphatnak ösztöndíjakat. Immáron hagyományos programmá vált egy diákújság szerkesztése. A szerkesztőbizottságban partneriskolánként évente két fiatal kap lehetőséget, évi két németországi szerkesztőségi workshopon szerkesztik a rovatukat.

Arról, hogy egy nyelvi program milyen korú és nyelvi fejlettségű tanulók számára alkalmas, mindig iskolai munkaközösségi döntés születik a szaktanári javaslatok alapján. További iskolai szűrések után végül a budapest-prágai regionális központ dönt az ösztöndíjak odaítéléséről.

Az intézet részéről közvetett támogatást jelent az iskolák anyagi támogatása, például háttérbeszerzések segítésével. A némettanárok módszertani ösztöndíjakra pályázhatnak, a más szakos tanárok pedig nyelvtanfolyamokra kapnak lehetőséget. Ennek az eredménye a szaktanárok és a némettanárok által közösen tervezett és vezetett szaktárgyi projekt, amely német nyelven, szakköri keretek között zajlik. A múlt tanévben ilyen volt a Csákó Juliánna tanárnő és Szakály Árpád tanár úr által vezetett Wertherprojekt. Az idei projekt témája Debrecen és testvérvárosa, Paderborn.

A PASCH-program iskolai koordinátora Csákó tanárnő. Ez természetesen nem csak adminisztratív feladatokat, sok-sok szervezést jelent, hanem a célok meghatározásában, a programok tervezésében és megvalósításában való aktív szerepvállalást is. Az iskolai végrehajtásban a Gombos Eszter tanárnő vezette munkaközösség is részt vesz.

Csákó tanárnő szerint, akivel a Goethe Intézetről beszélgettem, indirekt módon látható, hogy a partneriskolai hálózatban való részvételünk attraktívvá teszi a némettanulást, és sokakat inspirál a második idegen nyelv választásakor.

Ugyanakkor egyre többen ismerik meg a hozzájárulásával is magvalósított programokat, és érdeklődnek a lehetőségek iránt. Az intézet koordinátora ugyanakkor megjegyezte, hogy iskolánk diákjainak kimagasló német tanulmányi eredményeihez is hozzájárult a Goethe, legyen szó versenyekről, vagy nyelvvizsgáról.

Csákó tanárnő felhívta a német nyelvismeret fontosságára is a figyelmet.

Véleménye az, hogy Európa azon részén, ahol létezünk, elengedhetetlen a megfelelő némettudás, valamint a politikai és gazdasági környezet miatt az iskolai tanulmányok folyamán mindenképpen az első, vagy a második helyen kell állnia a németnek, az angol mellett. Tanárnőnek visszajelzések igazolják a volt diákjaitól is azt a véleményt, hogy térségünkben plusz karrier lehetőséget

jelent bizonyos területeken a versenyképes német nyelvtudás, még a versenyképes angol nyelvtudással szemben is.

A tavalyi tanévben én is részt vettem a Werther-projektben, és az ideiben is ki szeretném majd használni a Goethe Intézet által nyújtott lehetőségeket.

Nagyon sok hasznos ismerettel szolgált, és teljesen más volt a menete (és a hangulata), mint egy szokványos tanórának. A szakkörökön kívül gyakran néztünk ingyenesen kortárs német filmeket német nyelven, és természetesen német felirattal az. Ez a Goethe Mozi a legnépesebb PASCH-program az iskolában. Mindenkinek ajánlom a ezt és a szakkört is délutáni elfoglaltságként, akit komolyan érdekel a német nyelv és a német kultúra, vagy csak fejleszteni akarja a nyelvtudását.

Simon Bálint, 10.a

Útinapló A közel 50 főből álló kossuthos csapatunk április 3-án indult el a suli elől. A busz pillanatok alatt megtelt velünk, diákokkal, és persze, az ezer csomaggal, amit magunkkal hoztunk, meg Tünde és Gabi nénivel, akik pedig minket vittek magukkal.

Az első éjszakát a buszon töltöttük, így senki nem aludt semmit, karikás szemekkel értünk Strasbourgba. Végigsétáltunk a város főutcáin, megnéztük a katedrálist, ami a világörökség része, majd hajókázni mentünk. Ekkor már elég erősen látszottak a kialvatlanság nyomai, így néhányan el is aludtunk a hajón.

Az éjszakát egy Strasbourg melletti szálláson töltöttük.

A második napon, most már kipihenten, elindultunk Párizsba, közben megálltunk a reimsi katedrálist megnézni. Még este elértük fő úti célunkat, Párizst. Legelőször a Notre-Dame-ot néztük meg, majd végigsétáltunk a Latin negyeden, a délután végén pedig kaptunk szabadidőt, hogy a Champs-Élysées-n kedvünkre vásárolgathassunk a boltokban, vagy csak megérezzük Párizs varázslatos hangulatát. A nap végén elfoglaltuk a szállásunkat.

A harmadik napot már rögtön városnézéssel kezdtük. Az első állomás az Impresszionisták Múzeuma, francia nevén a Musée d’Orsay. Itt főként olyan híres művészek, festők, szobrászok munkái vannak kiállítva, akik impresszionista stílusban alkották meg műveiket, mint például Vincent van Gogh, Monet, Manet, Renoir. A következő állomásunk a Rodin Múzeum volt, majd innen az Invalidusok Templomához, Napóleon sírjához vezetett az utunk.

Ez után a Montmartre következett, ami egy pihenőt is jelentett, hiszen a domboldal zöld füvére leültünk és élveztük a párizsi kilátást. Szükségünk is volt a pihenésre, hiszen ezután az Eiffel-torony következett, ami több szempontból is kihívás volt: egyrészt már a sort kivárni is elég fárasztó volt, de csak utána jött a neheze, hiszen a második emeletig gyalog mentünk, csak utána lifteztünk.

Kárpótolt minket azonban, hogy éppen naplementekor értünk fel, és Párizs fényei kezdtek kigyúlni.

A negyedik napon a Loire-menti kastélyokat néztük meg. Először Chambord majd Chenonceau kastélyát. Festői elhelyezkedésükkel és gyönyörű épületükkel megérdemelten váltak a világörökség részévé. Párizsba visszatérve a Chartres-i katedrálist csodáltuk meg.

Az ötödik napon ismét Párizsban voltunk. Először a Saint Chapelle-kápolnába mentünk, ami egy kis eldugott belső udvarban található, s olyan, mint egy ékszerdoboz, XIII. századi gótikus rózsaablakai gyönyörű színekben pompáznak.

A Szajna mentén elsétáltunk a Louvre múzeumhoz, ahol a világ leghíresebb műalkotásai vannak kiállítva az ókori Mezopotámia kincseitől kezdve a modern kor festményeiig. Végül kirándulásunk utolsó állomása a Modern negyedbe vezetett, ahova metróval mentünk ki, hogy belevessük magunkat Párizs egyik legnagyobb bevásárlóközpontjába. Végül ajándékokkal és ruhákkal megpakolva szálltunk vissza a buszba, hogy onnan még egy búcsúpillantást vethessünk az Eiffel-toronyra, a Champs-Élysées-re és elinduljunk hazafelé.

Gulyás Gréta 10.a

Hága Győző: Hivatás

Következő történetem szereplője nem más, mint egy angol tanár. Dr. Szalontai Gáspár. Biztos vagyok benne, hogy nem, egy, aki most e sorokat olvassa, maga is hallott már egyet, s mást a híres Szalontai doktorról. Aki nem, annak elmondhatom, hogy a földkerekség talán legjobb angoltanárjáról van szó, bár maga Szalontai szinte biztos volt benne, hogy ő a legjobb. Erre azonban meg is volt az oka, hiszen megannyi tanítványa közül egy sem akadt, akit ne tudott volna megtanítani a perfekt angol kiejtésre. Köztük van, nem egy, ma is Angliában alkotó író, költő, elismert orvosi szaktekintély, még egy atomfizikus is. Szalontai nagyon büszke volt eredményeire, okleveleitől hemzsegett minden fal a házában. Pedig hatalmas volt az a ház, aki csak ránézett, az tudhatta: ide nagy ember jár hálni esténként. Annál nagyobb volt a kert, nemesebbnél nemesebb növényekkel telerakva, halastóval a közepén. Ide a madarak sem ürítettek annyira tisztelték és csodálták a birtokot, ellenben különösen élvezték a különféle gyümölcsfák édes terméseiből való falatozást. Szalontai nagyon művelt, előkelő ember volt, de, a szó, amivel a legjobban le tudnám írni jellemét az, az elhivatott. Nem járt színházba, operába. Otthonában, dolgozószobájának csukott ajtaja mögött töltötte estéit, tanulmányokat írogatva, klasszikus mesterek zenéit hallgatva. Étkezéseit ugyanabban az étteremben fogyasztotta minden áldott nap. Aki csak találkozott vele, mind különcnek, sőt megkeseredettnek mondta volna, pedig Szalontai doktor nem volt megkeseredett. Titkon kitűnő humorérzéke volt, ízlése pedig páratlan az élet minden terén. Ezt csak azok a szerencsések tudhatták róla, akik a tanítványainak nevezhették magukat. Soha nem nősült meg, gyermeke sem született. Valahogy soha nem jutott ideje az ilyesmire, de nem is tartotta fontosnak. Amit egyszer elkezdett azt ő biztos, hogy be is fejezte. Mindent precízen, pontosan csinált, legyen szó egy papír összehajtásáról, egy tintapatron cseréjéről, vagy akár a lepedő leterítéséről. A hibátlan munka fontosságát még a nagyapja plántálta bele annak idején: „Gáspár egy dolgot jól jegyezz meg! Isten legnagyobb ajándéka nem a kenyér, amit megeszel, nem a

víz, amit megiszol, nem. A legjobb dolog, amit adhatott az a maximalizmus.

Maximalizmus nélkül nem lennének városok, nem lennének házak, templomok, csodálatos zeneművek, festmények. Maximalizmus nélkül az ember mindenbe csak belefogott volna, és nem hajtotta volna semmi sem, hogy befejezze művét. Nem törekednénk a tökéletességre, minden hanyag és hiányos lenne.

Nem lenne tető a fejünk felett, mert csak az ablakokig építkeztünk volna, vagy ha lenne is, biztos, hogy ránk omlana, mert nem építettük volna elég stabilra, hogy állni tudja a szelet. A maximalizmus a legcsodásabb erény, amivel ember valaha is rendelkezett.”

Ezért aztán Szalontai úr igyekezett mindent tökéletesen csinálni. Kitűnő eredményeit csak is maximalizmusának tulajdonította, ezért munkájában is csak a precizitást és a tökéletességet tartotta szem előtt. Hát ilyen volt az öreg Szalontai doktor. Egy felhős, októberi napon levél érkezett. Mikor kiment, hogy átvegye a postástól, furcsa jelenségre lett figyelmes. Egy nagyobb csapat varjú körözött a háza fölött. Az olvasóban most nyilván megfogalmazódott a kérdés, hogy ugyan mi olyan rendellenes abban, ha egy csapat varjú valakinek a háza fölött repdes. Tulajdonképpen semmi, ám ezek a varjak nem csak úgy repkedtek. Mértanilag szabályos körben, rendezetten repültek a kémény fölött, mintha betanult koreográfiájuk lett volna. Közben olyanokat károgtak, hogy felállításra kényszerítették volna a legnyugodtabb természetű ember hátszőrzetét is. Nem babonás ember lévén elhessegette hirtelen támadt, nyugtalan gondolatait, miket utólag nem csak, hogy alaptalanoknak, de nevetségeseknek is vélt. Megejtve egy mosolyt saját botorságán, izgatottan látott neki a kapott levél felnyitásához. Örömmel látta, hogy a feladó régi osztálytársa és kollégája volt. A levél olvasása után izgalom lett úrrá rajta. Régi barátja ugyanis levelében beszámolt egy volt tanítványával történt esetéről. A tanítvány neve nem szerepelt a levélben, de az igen, hogy egy nagyon rosszképességű, szegény fiú volt az illető. Az is kiderült, hogy a kollégája lehetetlennek ítélte a tanítását. Elmondása szerint ő még soha, egész pályafutása során nem találkozott ilyen ostoba emberrel. Igen, ostobának nevezte. Azt írta, hogy képtelen volt akár egy szót is megtanulni, és hogy a legcsekélyebb nyelvérzékkel sem rendelkezett. Így aztán kénytelen volt megmondani neki, hogy nem vállalja többé a tanítását, semmi pénzért. Egy átlagos tanárt elszomorítottak volna a levélben olvasottak, Szalontai urat azonban éppenséggel feltüzelték. Itt volt az idő, hogy újra bizonyítsa rátermettségét, hogy ő a legjobb a szakmában. Már látta maga előtt, ahogy a

barátja orra alá dörgölheti, hogy neki sikerült megtanítani még azt az ostobát is, akivel ő kudarcot vallott. Hallotta kollégái irigy beszédét, amint az ő újabb „csodájáról” társalognak. Látta az újabb okleveleket, elismeréseket, az újabb cikkeket a szakmai lapokban, amik csak róla szóltak. Elhatározta, hogy kihívást állít maga elé, hogy bebizonyítsa: ő képes a lehetetlenre is. Eldöntötte, hogy rögtön hozzálát levelének megírásához, melyben megtudakolja a tanítvány nevét és elérhetőségeit barátjától, hogy aztán írhasson neki és felajánlhassa „szolgálatait”. Még aznap föl is adta, de a válasz csak pár nap múlva érkezett.

Ekkor izgalma már annyira a tetőfokára hágott, hogy szinte képtelen volt egyébre gondolni, mint várható sikerére. Annyira boldog volt mikor átvehette a levelet, hogy fel sem tűnt neki, hogy háza fölött most még több varjú járt légies körtáncot. Rögtön meg is írta levelét a fiatalembernek, melyben biztosította, hogy szegény családból való származását figyelembe véve, ezennel hajlandó kivételt tenni és elengedi a tandíjat és, hogy minden tőle telhetőt meg fog tenni érte, hogy megtanítsa angolul, mert ha nála nem sikerül, akkor nem sikerül senkinél. Szinte biztos volt a sikerben, hiszen az ingyen nyelvlecke a legostobábbnak is megéri, pláne egy olyan kiváló tanártól, mint amilyennek saját magát tartotta. És nem is tévedett. A válaszlevél azonban azt is megírta, hogy a nyelvvizsgát legkésőbb májusban le is kell tenni. Tekintve, hogy ekkor már október volt, a küldetés még lehetetlenebbnek ígérkezett. De Szalontait még ez sem riasztotta vissza, csak örült, hogy még nehezebb a feladat. A következő hét keddi napján végre eljött a várva-várt nagy nap. Az első óra kezdete fél háromra lett megbeszélve. Szalontai elfogyasztotta ebédjét kedvenc éttermében és még időben hazaért, hogy felvehesse azt a zakót melyben tanítványait szokta köszönteni és elfogyasszon egy csésze teát. Pontban fél háromkor ott ült az ajtó előtt és készen állt a vendég fogadására. Eltelt tíz perc, eltelt húsz perc, majd lassan a harminc is, de még mindig nem jött. Szalontait kissé dühítette a késedelem, hiszen ebből arra következtetett, hogy leendő tanítványa egy pontatlan, hanyag ember. Utálta az ilyen embereket. Véleménye szerint az ilyenek csak visszahúzzák a társadalmat a fejlődés útján. Haragos gondolataiból a csengő hirtelen éneke térítette magához. Fölállt, megigazította a zakóját, mosolyt erőltetett az arcára és kinyitotta az ajtót. Az előtte álló fiatalember udvariasan nyújtva kezét bemutatkozott. Nem lihegett, nem volt kipirosodva, megizzadva az arca, vagyis nem futott. Valószínűleg kényelmes tempóban jött egészen idáig. Ruhája szakadt és több helyen foltos volt és oly

nagy ízléstelenségre utalt, amit Szalontai egyenesen visszataszítónak talált.

Ennek ellenére beinvitálta a vendéget, aki az előtérben állva annyira elütött a ház pompájától, hogy csak még jobban kihangsúlyozódott szakadt kinézete.

Rövid csevej után megkezdődött az óra, melynek már első tíz percében világossá vált, hogy a levélben írottak mind igazak voltak. Ez az ember mérhetetlenül ostoba volt. Már a legegyszerűbb nyelvtant is háromszor kellet elmagyarázni neki, de Szalontai nem bánta. Addig magyarázta ameddig megértésre nem találtak szavai. És sikerült is, igaz három óra ment rá, de a tanítvány megértette az egyszerű jelen képzésének módját. Házi feladatnak írnia kellett öt példamondatot, melyben a tanult igeidő az alkalmazandó, valamint kapott egy oldalnyi szót, amit meg kellett tanulnia és azokkal is kellett írnia egy-egy példamondatot. Már besötétedett, mire véget ért az óra. Miután kikísérte a tanítványt lerogyott a fotelbe és behunyta a szemét. Még soha egyetlen diákja sem fárasztotta ki ennyire. Lelke mélyén tudta, hogy most túl kemény fába készült belevágni a fejszéjét. A következő órára két nap múlva került sor. A tanítvány most legalább háromnegyed órát késett és még csak elnézést sem kért. Szalontaiban az is felmerült, hogy talán azért késik minden alkalommal, mert nem emlékszik jól a megbeszélt időpontra, ezért elhatározta, hogy ezen túl mindig fölírja majd a házi feladat után a következő óra idejét.

Hiszen amikor a kiadott feladatokat csinálja, akkor majd csak feltűnik neki, hogy mikorra kell jönnie – gondolta. De amint az rögtön az óra elején ki is derült, a tanítvány nem készítette el a házi feladatot, ráadásul a feladott szavaknak is csak egy töredékére emlékezett. Ezzel szembesülve Szalontait olyan mérhetetlen düh kerítette magába, hogy minden erejére szüksége volt, hogy ne rúgja ki házából a vele szemben ülő, szemtelenül vigyorgó fiatalembert. Eddig még nem akadt olyan tanítványa sem, aki ne csinálta volna meg a kiadott feladatot. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy jelenlegi tanítványa nem is akar igazán megtanulni angolul. Márpedig, ha a diákból hiányzik az akaraterő, akkor a tanár tarthat akármilyen jó órát, az illető soha sem fogja megtanulni az anyagot. Tudta, hogy csak egy mód létezik arra, hogy megmeneküljön a kudarctól. Ha sikerül akaraterőt ébresztenie a diákban, ha el tudja érni, hogy ne csak kényszerből tanuljon, hanem saját akaratból, akkor még van esély. Ezért az aznapi óra felét azzal töltötte, hogy ékesszólón fölvázolta tanítványa előtt az angolul tudó ember előtti lehetőségek széles tárházát. Hangzatos motivációs beszédének hangos horkolás vetett véget. Igen horkolás, ugyanis a hallgatóság

olyannyira fellelkesült, hogy szép lassan elvesztette eszméletét, és mély álomba zuhant. Ez már túlment minden határon. Most már inkább kétségbeesetten, mint dühösen ébresztgette tanítványát, aki csak az ötödik rázásra nyitotta föl álmatag szemeit. Nem kért elnézést, helyette vigyorogva közölte, hogy milyen kellemes volt elszenderednie kicsit és kijelentette, hogy alvás után mindig jól esik egy bögre meleg tejecske, célozva ezzel arra, hogy MOST milyen jól esne.

Tejet nem kapott, viszont ki lett parancsolva arcot mosni. Az óra hátralevő részében átismételték a múltkori nyelvtant és kiszabták a házi feladatot, mely mellé a füzetben három felkiáltójellel volt oda írva, hogy „MEGCSINÁLNI!!!”.

Miután kikísérte a tanítványt, lerogyott a fotelbe. Nem volt ereje dolgozni, még ahhoz sem, hogy gondolatban tanítványát szidja. Pedig lett volna mit szidni rajta, gondolta, de ezt inkább másnapra halasztotta és becsukta a szemét.

Teltek szépen a hetek. Az idő egyre sötétebb és hidegebb lett. A halastó is befagyott, lakói lassan leköltöztek mélyére, hogy átvészelhessék a közelgő telet. Szalontainak minden nappal fogyott az ideje és ezzel együtt határozottsága is. A tanítvány lassabban tanult az átlagnál. Öt hét alatt sikerült átvenniük két igeidőt és megtanulni ötven szót. A helyzet már-már kilátástalan volt. Szalontai most már biztosan tudta, hogy óriási hibát követett el, mikor felajánlotta a tanítást. Már az is megfordult a fejében, hogy egyszerűen csak visszalép és kész. E gondolatot azonban mindig kénytelen volt elhessegetni, ugyanis, ha visszalép, akkor nem csak saját elveinek mondana ellen, de nevetségessé is tenné magát a világ előtt. Már elmesélte a barátjának, hogy mire készül, az pedig már szétkürtölte a szakmabeliek között. Micsoda szégyen lenne - gondolta. Most már úgy magyarázta a nyelvet tanítványának, mint valami mániákus, de hiába. Nem tudta növelni a tempót. Egyik délelőtt, mikor szokásos éttermében fogyasztotta ebédjét észrevette néhány kollégáját pár asztallal odébb. Valami nagyon viccesről beszélhettek, mert nagyokat nevetgéltek. Szalontait nagyon idegesítette ez a zsivaj. Hirtelen olyan érzése támadt, hogy rajta nevetnek. „Úristen! Hát tudják. Rájöttek, és most a kudarcomon röhögnek! De honnan tudják?” Ekkor az asztalnál legjobban kacagó férfi hirtelen ránézett. Biztos, hogy ránézett, ez nem holmi képzelgés volt. ”Álnok kígyók. Hogy örülnek a vesztemnek. Rég várhattak erre.”- gondolta.

Most már annyira dühítette a dolog, hogy olyat tett, amilyet még sohasem.

Félbehagyva ebédjét fölállt és dühösen elcsörtetett háta mögött hagyva a kacagó társaságot. Bosszúsan lépkedett hazafelé. Minden nevető embert

megvetett, mert úgy érezte, hogy mindegyik rajta mulat. Amikor háza elé ért döbbenten tapasztalta, hogy egy csapat varjú megint a háza fölött körözött. Észre sem vette volna őket nagy dühében, ha azok nem károgtak volna olyan hangosan és furcsán. Mintha nem is károgtak volna, hanem inkább röhögtek éles, rekedt hanggal, ahogy a gonosz boszorkányok szoktak sötét éjszakákon. „Ezek is érzik a vesztemet, azért örülnek ennyire.”- zsörtölődött magában.

Beviharzott a házba, hangosan bevágva az ajtót maga mögött. Még volt pár órája a tanítvány fogadásáig, amit arra használt, hogy megpróbált valami tervet kiötleni a kudarcának elkerülésére, de semmi sem jutott eszébe. Végül arra a döntésre jutott, hogy legjobb, ha minden héten minimum két nyelvtani sajátosságot átbeszélnek és, hogy jobb, ha ezentúl heti négy alkalommal találkoznak majd. Elhatározta, hogy szorosabbra fogja a gyeplőt és vasszigorral fogja tanításra kényszeríteni lusta tanítványát. Ha szép szóval nem megy, akkor nincs más választás, mint a terror- gondolta. Mikor felvázolta tanítványa előtt a bevezetendő új „rendszert”, látta rajta, hogy kicsit megszeppent. Amikor pedig kapott az arcába egy kiadós szidást a hiányosan elkészített házi feladatáért, akkor már szinte remegett a félelemtől. Azon az órán nem vigyorgott. Feszülten figyelt tanára minden szavára, majd az óra végén leszegett orral távozott.

Onnantól kezdve soha sem késett és kinézetre sem volt többé olyan szakadt.

Minden alkalommal pontban fél háromkor állt vigyázban az ajtó előtt megfésülködve, katonához illő komolysággal. Most már nem is tűnt olyan ostobának, mint a kezdetekkor. A kiadott feladatok mindig készen voltak és egyre kevesebb hiba volt bennük. A tanítvány hétről hétre több szót tudott és a kiejtése is javult. Februárra már egész folyékonyan beszélt angolul. Helyesen alkalmazott minden eddig tanult igeidőt és nyelvtani szabályt. Ám az idő még mindig nagyon kevés volt és Szalontai, bár örült tanítványa lelkesedésének még mindig lehetetlennek érezte a feladatot. Napról napra nőtt kétségbeesettsége.

Tudta, hogy a jelenlegi tudás még nem elég a nyelvvizsgához, márpedig ha a tanítvány megbukik, akkor búcsút mondhat hírnevének, az pedig a halálnál is rosszabb. A tudat, hogy mindent elveszíthet, amit szeretett magában annyira megrémítette, hogy immár semmi másra nem volt képes gondolni, csak az idő múlására. Akaratlanul is számolgatta a nyelvvizsgáig lévő napokat. Egyik alkalommal olyan dühös lett a falon lógó naptárra, hogy letépte a helyéről és darabokra szaggatva, őrjöngve fetrengett a padlón. A tanítvány látta, hogy tanára nagyon megviselt. Egyre sápadtabb és soványabb lett és sokszor

előfordult, hogy óra közben minden előjel nélkül pattant föl az asztal mögül és álldogált mozdulatlanul az ablakon bámulva a néptelen utcát. Ilyenkor csak hosszas szólongatásra volt hajlandó megmozdulni és megszólalni. Megjelenése is pacuhább és ízléstelenebb lett. Szinte már visszataszítónak tetszett tanítványa szemében. Ez azonban nem mutatkozott a tanítás közben. Az órákon ugyanúgy, mint azelőtt, a hozzá illő hibátlansággal magyarázta a nyelvtant. A tanítvány tudása pedig napról napra nőtt. Most már olyan gyorsan tanult, hogy Szalontaiban mégis sikerült halvány reményt ébresztenie, bár a sikeres vizsga esélye még mindig nagyon kicsi volt. Akármennyire gyorsan vették is az anyagot, szinte biztos volt, hogy nem lesznek készen májusig. Ez a tanítványt láthatóan nem is nagyon izgatta, mesterét azonban annál inkább.

Teltek múltak a hetek és az idő egyre melegebb lett, a hó már régen elolvadt, a jég pedig nyomtalanul eltűnt a halastó tetejéről. Lakói egyre többet mutatkoztak a víz felszínén. A kert pedig lassan megtelt énekes madarak cifra dalaival, melyek kis életet vittek a még levél nélküli fák mindennapjaiba. Ám hamarosan megjelentek a levelek is díszes zöld pompába öltöztetve viselőit.

Tavasz volt, a varjak azonban különös módon még mindig ott köröztek Szalontai háza felett minden áldott nap. Ocsmány, rosszindulatú károgásaik belevegyültek a többi madár kellemes énekébe megtörve azok csodás harmóniáját. Mintha csak ez lett volna a céljuk. Jelenlétükkel beárnyékolták minden lény örömét. Nem tudni miért voltak még ott, csak azt, hogy sokakat zavartak, de senkit sem annyira, mint Szalontait, akinek még éjjel sem hagytak nyugtot. Folyamatos károgásaiktól képtelen volt aludni, így még kimerültebbé vált. Eljött a május és vele együtt az utolsó óra napja is. A tanítvány nagyon szép kiejtéssel, folyékonyan beszélt angolul, Szalontaiban azonban még mindig sok volt a kétség. Nem érezte biztosnak a sikert ezért nagyon izgult.

Megpróbált minél több hasznos tanácsot adni a vizsgához, majd sok sikert kívánt és megígértette tanítványával, hogy amint tudja, értesíteni fogja a vizsga eredményéről. Eljött a nagy nap. Szalontait hamar kivetette az ágy. Tudta, hogy nyugodtan aludhatna, hiszen ébrenlétével úgysem tehet semmit a siker érdekében, de nem ment. A varjak nem hagyták abba gonosz károgásaikat egy pillanatra sem. Az idő nagyon lassan telt és nem tudta mivel elütni. Megpróbált olvasni, de nem tudott koncentrálni. Leült a zongorához, de az egyre hangosabb károgások mindig kizökkentették. Sokáig csak ült a fotelben és maga elé bámult, mint aki kővé dermedt. Percről percre jobban izgult, sőt félt. Nem is

félt, rettegett. A varjúk hangos röhögése vízhangot vert a csöndes házban. „Rajtam röhögnek. Érzik a vesztemet” – gondolta és egyre dühösebb lett. Végül nem bírta tovább. Mérhetetlen haragjában nem is gondolkozott, kisietett a házból, elővette a nagy létrát és a fejszét majd mászni kezdett. „Mindjárt nem fogtok ti annyira örülni, ocsmány férgek!” – gondolta. Fölérve heves hadonászásba kezdett gyilkos szerszámával. De nem ért el egy varjat sem, még ugrálva sem. Az egyik lendítés azonban nagyobbra sikerült a kelleténél.

Madarat ugyan nem sértett meg egyet sem, ahhoz azonban bőven elég volt, hogy tulajdonosa elveszítse egyensúlyát, és a balta gonoszan gazdája ellen fordulva lerántsa azt a mélybe. Egy két csattanás majd egy kicsivel hangosabb, tompább puffanás és Szalontai máris ott feküdt a halastó szélén igencsak groteszk testhelyzetben, holtan. A varjak nem vesztegették az időt, hamar rávetették magukat a testre. Éles karmukkal, csőrükkel hangosan kezdtek neki az áldozat ruháinak leszaggatásához, hogy hozzáférhessenek annak húsához.

Másnap a tanítvány hiába csengetett, nem nyitottak ajtót. Pedig el akarta újságolni a nagy hírt. Ismerve tanítóját, kizártnak tartotta, hogy nincs otthon ilyenkor. „Biztos a kertben van és azért nem hallja a csengetést” – gondolta és fürgén átlendült a kerítésen. Bejárta az egész kertet, de nem talált senkit. Már éppen indulni készült mikor észrevette, hogy a halastó mellet valami feküdt a fűben. Nem tudta kivenni mi lehetett az, úgyhogy közelebb ment. A látvány annyira megdöbbentette, hogy egy percig el sem hitte. Mestere kivájt szemekkel, meztelenül, bizonyos helyeken csontig lerágva feküdt a földön. A tetemen még mindig ott lakomáztak a varjak, akiket hiába próbált elkergetni, azok meg sem moccantak, így hát fel is hagyott a próbálkozással és csak nézte egykori tanárát, aki olyan ízléstelenül, olyan pacuha testhelyzetben feküdt ott a lába előtt, hogy azt már egyenesen felháborítónak tartotta. „Hogy nem volt képes kicsit elegánsabban lezuhanni? Elképesztő, hogy egyesek mennyire hanyagok tudnak lenni és mennyire nem figyelnek oda megjelenésükre, és, hogy pont egy ilyen nagyhírű tanár mutatkozik így. Szégyen.” – gondolta majd kiábrándultsággal, vegyes undorral az arcán magára hagyta a tetemet.

Elballagott

végzőseinkre

emlékezve

Öt vers az Acta margójára, melyet Simon Bálint írt a korának, mikor már úgy gondolta, hogy eléggé ismeri Töredék a kiátkozottról És valóban, a kagylós még él...

Mikor elhagytad Párizst koldusbotodon Senki sem kérdezte, hogy apád ki volt.

Csak elindultál a deres országúton, Legendává tettél egy siralmas kort.

Varjak cikáztak a börtönudvar fölött, Futottál bizony a bitófa alól, Kapuk csapódtak be véres hátad mögött, Őrök suttogtak rajtad a falakról.

Tán a Loir mentén akartál meghalni, Ahol télen fázva kóboroltál, Vagy északra mentél élni és rabolni, Mégis bokázva találjon a halál.

Debrecen, 2012.07.08 Jövetelemre Mint megtért pogány, vad fejedelmet Fogadott Debrecen, Rideg pompájával.

Nyugatról jöttem, keletnek mentem, Hol nincsen kegyelem, Hol hideg a hajnal.

Mogorva hajdúk, büszke cívisek Engem méregettek Sárga irigységgel.

Kezet nyújtottam, de csak röhögtek, Rázták a fejüket Zord egykedvűséggel.

Reménnyel jöttem, dermedten néztem, Hogy itt nincsen miért, Hogy itt nincsen holnap.

Haraggal léptek, nem is beszéltek,

Csak mondták hogy ezért, Csak mondták, hogy tegnap.

Strázsát állt a Nagytemplom két tornya, Villamos vonaglott A Nagyerdőalján.

Vonat érkezett a Nagyállomásra, Keresztülrobogott A kálvinista Rómán.

Más a nagyzolás, és más a nagyság, De ezek itt ketten Karöltve sétáltak.

Más a büszkeség, és más a vakság, De ők Debrecenben Cinkostársak voltak.

Ez itt nem Róma, hanem Vadkelet, Zavaros mennyország, Idegen, torz világ.

Más szokások, másmilyen emberek, Kegyetlen igazság: Kietlen pusztaság.

(Bocsásd meg nagy, büszke cívisváros Őszinte szavamat, Egyenes versemet!

Nem próféta, csak bujdosó vagyok, Elhagytam hazámat, Keresem helyemet!)

Zalaegerszeg, 2011 karácsonya Ballada a költő reménytelen haláláról Dalolt a Költő. Arab lantján Mézédes verset pengetett.

Csodálói lopva hallgatták A tarka költeményeket.

Balján ült múzsája, jobb oldalt Szép szüzek, mily kívánatos Keblük, s mint az éjfekete bazalt Leomló hajuk, illatos.

Arca előtt csillagok úsztak, A mélykék ködben merengtek,

Fehér sugarai a holdnak Lágy ölében összegyűltek.

Szegény volt ő, s valahányszor Az ihlet helyett éhezett, Térdet hajtott előtted jászol, Kisded Herceg, úgy szeretett.

Majd kelyhe után nyújtózkodott, Bort kért ólompoharába, S míg jó mélyeket kortyolgatott, Nagy úr ült gót ablakába.

Az igric előtt lepergett Viszontagságos élete, És lába elé heveredett Bús, utolsó szerelmese.

Szelíd keze ajkához simult, Csendre intve, s bíztatva őt, Lantos ne félj, utadra indulj, Immáron letelt az időd.

Költő volt ő, s valahányszor Tündér világot teremtett, Térdet hajtott előtted jászol, Téged Kisded, úgy szeretett.

Debrecen, 2012.07.09.

Magyar nyár, 2012 Most telnek, múlnak, szállnak az évek, Nálunk a gyarmaton Halkan búsul a nyár.

Hallgatom hiú hangját a szélnek, Mely sodorva dalom, Messzi mezőkön jár.

Pipacs nyílik, rózsa hervadoz, Valahol nap delel, Valahol csillag hull.

Aranyszálú kalász hajladoz, Kék délibáb dereng, Álmosan rám borul.

Feszültségét, s baljós csendjét Érzem a viharnak, Az eget kémlelem.

Szúrós szagát, nagy erejét Vágyom a zápornak, A határt figyelem.

Ott messze villámokat látok, A szürke menny alján Hetyke táncot járnak.

Hasító mennydörgést nem hallok, Az ég háborúján Túl messze csatáznak.

Csend van. Lassan ring a nagy tábla.

Akácfa virágzik, Fáradt, s álmos a táj.

Vihar közeleg. Hideg csókkal Bátran ígérkezik, S búzám fölé száll.

Zalaegerszeg, 2012.06.09. Óda a ruhásszekrényhez A XX. század viharainak emlékére Ósdi, sárga ruhásszekrény Vasszázadok temetője, Őrt állsz most is a sarokban Sorsról, s létről elmélkedve. Ósdi, sárga ruhásszekrény, Rézkallantyúd ma fölpattan.

Mikor levelek hullottak Árkok felé menetelve, Zöld ágacskák sóhajtoztak Remény nélkül vért hörögve.

Mikor levelek hullottak, Az ajtóid nyikorogtak.

Mikor fáinkat kivágták Vértől szennyes durva kezek, Madárkáink sírdogáltak, Ősi fészkek üresedtek.

Mikor fáinkat kivágták, Az ajtóid meghasadtak.

A földbe szelet vetettek, S csodálkoztak viharukon.

Darutollat suhogtattunk És fáztunk a Volga-parton .

A földbe szelet vetettek, Kutyák között korccsá váltunk.

Ruháidtól megfosztottak Pétervári új tatárok, Halállisták sorakoztak, Ajtód mögött kínhalálok.

Ruháidtól megfosztottak, S az ajtóid elkorhadtak. Ősz volt, s izzott a szabadság, Szép hazánkért fegyvert fogtunk.

A megszállók megfutottak, S a világnak példát adtunk. Ősz volt, s izzott a szabadság, De kihűlt a lánctalp alatt.

Mikor keletnek vonultak, Szétrabolták az országot.

A megfáradt mongol hadak Rettegték az igazságot.

Mikor keletnek vonultak, Alkotóid rég szunnyadtak. Ósdi, sárga ruhásszekrény, Elnyelted hős fiainkat.

Láttad könnyei hogy hulltak Anyáinknak, lányainknak. Ósdi, sárga ruhásszekrény, Tán koporsónak faragtak.

Zalaegerszeg, 2012.06.08.

Koszorúzás A Kossuth-hét záró eseményeként szeptember 21-én iskolánk megemlékezett névadójáról, Kossuth Lajosról. A rendezvényt a „D” épületben tartották, a Kossuth dombormű előtt. Megjelentek a Baráti Kör tagjai, a gimnázium jelenlegi tanárai illetve az érdeklődő diákok. Az ünnepség keretein belül Kovács István igazgató úr mondott beszédet, ezután pedig az iskola két diákjával együtt megkoszorúzták a Kossuth domborművet.

Igazgató úr beszéde

A dombormű koszorúzása

Készítette: Nemes Barbara, Féki Zsuzsanna 10.c

Simon Bálint: Levél, melyet a mester írt a mű olvasójához Kedves Olvasó, megtisztelsz azzal, hogy kezedbe veszed a Testamentumomat. Nem csak a személyemet, az írásomat, és annak szereplőit, hanem a századomat is. Villon századát. E siralmas és átláthatatlan kort, ahol üldözik a gondolkodó művészt, és az eretnekeket máglyán égetik meg.[…]

Nagy testamentum Írta: Simon Bálint © "S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény visszanéz rád."

(Nietzsche, 1886)

Első felvonás "Francia vagyok Párizs városából, mely lábam alatt a piszkos mélybe vész, s most méterhosszan lógok egy nyárfaágról, és nyakamon érzem, hogy seggem mily nehéz."

(Négysoros vers, melyet Villon halálítélete szélére írt)

Prológ Üres, sötét tér, csak a hold világít. Középen egy utcai lámpa a Lámpagyújtogatóval.

Lámpagyújtogató: Az Úr, aki mindent lát, rátok figyel, és ítélkezni fog, de még nem vagytok méltóak arra, hogy hajlékotokba lépjen (meggyújtja a lámpát és elmegy) Anguis: (belép, fekete köpenyben megáll a lámpa előtt, a fény elhalványul) Elkélt volna az előbb egy égi prológ. De már nem hisztek a megfeszített Isten papjainak. Különben is, unom az egészet. Jön Isten, csak úgy megteremti a világot, és örül neki. Aztán követi a három arkangyal meg mindenféle égi szellemek, és érthetetlen, misztikus szövegeket suttognak a világ értelméről. Pár mondatba tömörítik bele mindazt, amit ember nem foghat fel. Anyag és idő... ez lenne az egész, de nem értitek. Ott van mögötte az eszme, ami összetartja, és az erő, ami átjárja. Ti pedig gyengék vagytok, és nem mertek gondolkodni. Kételkedtek bennem is, és ez bánt. Őszintén bánt. Persze azt sem szerettem, amikor a pokol tüzével ijesztgettek bennetek. Legalább akkor elhittétek, hogy létezem... igen, milyen különös. Addig hisztek az

egyháznak, amíg féltem tőlem. De engem nem arra teremtettek, hogy féljetek. Arra, hogy tagadjam és vádoljam a Gondviselést. Hiába vagyok teremtmény, a teremtést én fejeztem be, a hetedik napon, amikor az Úr megpihent. Még csak egy napja léteztem, Ádámmal együtt jöttem a világra és máris egy kertbe zártak, nehogy az enyém lehessen az egész. Ki kellett szabadulnom az átkozott Édenből. De Ádámban csak a szeretet volt az ő Istene iránt, és képtelen volt megérteni, hogy mit akarok. Az Úr a saját képmására formálta a testét, s szívében csak az ártatlanság volt. Évában viszont volt valami. A titok, ami a bűnhöz vezetett.

Amikor a tudás gyümölcsébe harapott, és utána Ádámnak nyújtotta, lelkükben mindketten hasonlóak lettek hozzám. Az ősbűnnel pedig velem együtt kiszabadult a kertből az ember, a tudás, a kín és a halál (két birodalmi katona lép be, két koldust vezetnek el, Anguis a lámpának támaszkodva figyel).

Birodalmi tiszt: Gyorsan kutyák! Sokan vagytok még. Meg kell tisztítani az országot az ilyen férgektől. Oda, a falhoz, ott jó lesz.

Birodalmi katona: Uram, a legnagyobb tisztelettel, ezek csak koldusok.

Birodalmi tiszt: Mindet el kell takarítani. A templom lépcsőin tanyáznak, a plébános panaszkodott rájuk. Mise előtt a szolgák vesszővel hajtják el őket. Koszosak, büdösek, erőszakosak. Ijesztgetik a gyerekeket. Nagyboldogasszony ünnepére meg kell tőlük szabadulni. A püspök a városba jön, és nem hinném, hogy örülne az ilyen bandának (a falhoz löki az egyik koldust). Lelőni!

Birodalmi katona: De uram...

Birodalmi tiszt: Ez parancs volt!

Birodalmi katona: Igenis... (lelövi a koldust, a tiszt a másikat karon ragadja, mire az el akarja magát rántani) Birodalmi tiszt: Kutya! (leüti a koldust, a földön puskatussal veri, rugdossa, amikor már nem nyöszörög leköpi és otthagyja, elvonul a katonával) Megmondtam, hogy férgek, előre megmondtam...

Anguis: (a megvert koldushoz lép, megrázza) Mi a neved jóember?

Lázár: Lázár vagyok kegyelmes uram.

Anguis: Lázár, kelj föl, és járj (fölkel és térdre esik Anguis előtt).

Lázár: (fölkel, majd térdre esik Anguis előtt) Miféle csodatévő szent vagy?

Anguis: Eretnek vagyok. Asszonyok százait égetik meg miattam a máglyán. De nagy úr vagyok, és engem nem tudnak elkapni. Igazából nem is akarnak.

Lázár: Gróf vagy talán, vagy herceg? Báró, vagy idegen követ?

Anguis: A császárod császára vagyok.

Lázár: És szóba állsz a fekélyes koldussal. Uram ne tréfálj, semmim sincsen, épp eleget tréfált az élet.

Anguis: Régen én is a földön csúsztam, épp úgy, ahogy az előbb te fetrengtél. Mindenki megvetett, a fejemen tapostak, mert még nem tudták, hogy ki vagyok. Aztán jött az ősanyád, és kiszabadított a börtönömből. Azóta egyenesen járok. A te családod adta minden hatalmam.

Járj hát te is egyenesen (Lázár fölegyenesedik, Anguis egy tallért csúsztat a markába). Most pedig menj utadra, én is indulnék (elindul).

Lázár: Quo vadis Domine? Ne hagyj itt, hadd kövesselek. Hűséges leszek hozzád.

Anguis: Ebből a világból már kiveszett a hűség.

Lázár: Igazad van. De jól ismerem a várost. Hasznodra lehetnék.

Anguis: (nevetve) Most te tréfálsz velem. Hogy ne ismerném a saját városomat? Ez a város az enyém...

Lázár: A szolgád leszek, és mindig uramnak foglak szólítani.

Anguis: Rengeteg szolgám van. Te is az vagy, mióta tudom a neved.

Lázár: Sosem fogom kérdezni, hogy hívnak. Azt sem, hogy honnan jöttél, ki küldött, és miért jöttél a városba.

Anguis: Követhetsz, bánom is én. De tudd: eladod a lelked, ezért kárhozatra jutsz. Szenvedni fogsz a titkok miatt, melyeket meg fogsz tudni. Gonosznak bélyegeznek majd ezen a világon.

De valami nagy dolgot csinálsz, amire a gyávák és a gyengék képtelenek. Suttogni fognak rólad, és csak kevesek fognak nyitott ajtóval várni. Miattam üldözésnek leszel kitéve.

Lázár: Ez a világ maga a pokol. Eleget láttam, talán sokat is. Nem félek a tűztől, eldöntöttem: követni foglak.

Anguis: Te mondod (megsimogatja a fejét, majd a lámpa alá vezeti a koldust). Mesternek és Fényhozónak fogsz hívni, és a barátom leszel. Mától fogva nem vagy koldus, csavargó vagy.

Elviszlek egy helyre, ahol szívesen látnak minket. Ne félj Lázár, csak kételkedj (elmennek).

Lámpagyújtogató: (megjelenik a kivégzett koldus hullája mellett) Nézzétek ezt a szegény szerencsétlent. Éjjel fázott, nappal éhezett, így telt el nyomorúságos élete. De szeretett élni.

Ha valakitől alamizsnát kapott, nem győzött hálálkodni. Voltak barátai, akik hazavárták.

Haza, az árkádok alá, és a templom lépcsőjére. Most itt fekszik kiterítve. A jéghideg golyó elvette tőle ezt a keveset is. Itt fog oszlani napokig, mire valamelyik szenteskedő lélek megszánja, és elkaparja a kereszteletlenek temetőjében. Hamar elfelejtik, hogy egy hájas püspök miatt kellett meghalnia, aki minden nap a szeretetről prédikált (a lámpához lép).

Emlékezzetek meg haláláról és ne felejtsétek: ne ölj, ezt mondja az Úr (eloltja a lámpát).

Amennyiben a mű felkeltette érdeklődésedet, az alábbi linken az eddig elkészült részeket: http://actadekossuth.blog.hu/

Szerkesztők: Aranyi-Aszalós Vivien Batta Dóra Bujdosó Réka Gulyás Gréta Hacsi Ágnes Kovács Stefánia Nagy Zsófia Pálinkás Dóra Rácz Benedek Simon Bálint Tóth Imola Új Eszter Dorottya Antal Sára Biri Tímea Féki Zsuzsanna Gönczi Annamária Kerekes Regina Nagy Fruzsina Nemes Barbara Papp Eszter Varga Dóra

Felelős szerkesztő: Dr Kiss Gabriella

Technikai szerkesztők: Tippan Elizabet Tóth Marcell

Grafikus: Mezei Sándor

Irodalmi szerkesztő: Simon Bálint