KULTÚRTÉR
Háromlaki életet él az utóbbi években Sass Sylvia, hiszen az énekesnô Budapest és Pézenas mellett az olasz fôvárosban is sok hónapot tölt. A Balassi Intézet Római Magyar Akadémiáján ifjú mûvészeket oktat, emellett gyakran együtt is koncertezik velük. A világhírû szoprán hangképzésre tanítja a fiatalokat, és a lelküket is ápolja, s úgy érzi, így egy hatalmas, „színháznyi” családot kapott. Azt is vallja, most van végre a helyén, és nem cserélne a fiatalabb énjével.
➤ Rómában is felismerik az utcán, jönnek még az autogram-
kérôk? Mindig azt gondolom, a szôke fürtjeimmel már senki sem tudja, ki vagyok, de Budapesten is sokan megszólítanak. Rómában pedig legutóbb, amikor egy kiváló, Antonio Pappano által dirigált koncerten ültem, azt vettem észre, a szünetekben egyre többen gyûlnek körém, hogy aláírást kérjenek. Van egy kis étterem, ahol néha együtt vacsorázunk a növendékeimmel, s mindig nagy szeretettel fogadnak. Egyszer aztán azt mesélték, láttak a tévében, és nem is gondolták, hogy ilyen híres vagyok. Ennek örültem a legjobban, mert ez azt jelenti, a kedvesség nem az ismert mûvésznek, hanem kimondottan az én személyemnek szólt. ➤ Pedig nemcsak az olasz tévébôl, hanem a nemrég, olaszul megjelent könyvébôl is ismerhetik… 56 | CSALÁDI LAP 2014. november
Igen, a harmadik kötetemet, Az angyalok bûvöletébent lefordítottam olaszra, s tavaly látott napvilágot Rómában, a Balassi Intézet kiadványaként. A korábban magyarul megjelent könyvet egészítettem ki az olasz operaházakhoz kapcsolódó emlékeimmel, a kötetbe számos ottani elôadásom fotói, kritikái is belekerültek. Nagyon élvezem a Római Magyar Akadémián folyó munkát, amelyben már három éve veszek részt. Fiatal mûvészekkel számos koncertet adunk, minden januárban mesterkurzust tartok, amelynek kötelezô programjában ott vannak például Liszt mûvei is. Fontos, hogy minél szélesebb körben hirdessük a magyar kultúrát, így Erkel-áriákat, Kodály-darabokat is mûsorra tûzünk. Bemutattuk például Bartók operáját, A kékszakállú herceg várát is, és az ehhez kiadott ismertetô füzethez tizenkét illusztrációt készítettem. ➤ Akkor továbbra is fest és ír?
Fotók: Várhelyi Klára
Színháznyi családom van
❶
❷ ❶ A Római Akadémián az Erkel-Verdi koncert után ❷ A Palazzo palotában ❸ Diplomaosztó a Római Akadémián
➤ Mikor találkozhat önnel a magyar közönség?
Sajnos, most a társmûvészetekre kevés az idôm, hiszen nagyon sok tehetséges fiatallal foglalkozom. Nemcsak hangképzést és interpretációt tanítok, hanem igyekszem lelkileg is törôdni velük, és hasznos tanácsokat adni a karrierépítéshez. Sokszor együtt énekelek, duettezem velük. „Pótmamai” feladataim szintén akadnak jócskán: egyik növendékem esküvôi tanúja voltam, így tényleg olyan érzés, mintha egy hatalmas, színháznyi családom lenne. A római produkcióink pedig sok esetben tovább élnek, hiszen A kékszakállú-elôadásunk a bolognai operában és New Yorkban is színre került. Sok kiemelt rendezvényen szerepelünk, a növendékek közül pedig nagy büszkeségemre többen neves operaházakban is pódiumra léphettek már. ➤ És mi a helyzet a franciaországi otthonával? Pézenas-ban is töltök idôt, szívemen viselem az ottani kulturális életet. Én is segítettem abban, hogy a városban felújítsák, megnyissák, mûködtessék azt a kis színházat, amelyrôl a könyvemben is írok, s Moliére nevét viseli. A teátrum avatásán is énekeltem. Rómában azonban most több a tennivaló, arról nem is beszélve, hogy a klímája jót tesz nekem, az olasz fôvárosban kibírhatók a telek. A betegségem ugyanis megmaradt, de szerencsére az állapotom nem rosszabbodik. Az utóbbi években megtanultam együtt élni vele, és a meleg, száraz éghajlat is gyógyírt jelent, segít abban, hogy ne essek vissza.
Rendszeresen szerepelek itthon, és nagy megtiszteltetés, hogy tavaly a Magyar Mûvészeti Akadémia tagjává választott. Nagyon örültem annak, hogy szervezésükben az idén mesterkurzust tarthattam, amelyre rengetegen jelentkeztek, s közülük két fiatal mûvész, Peidl Katalin és Vörös Szilvia ôsszel Rómában is bemutatkozhat. Egyébként szeptemberben néhány napot Budapesten töltöttem, találkoztam a barátaimmal, ❸ és elôkészítettem a decemberi meglepetéskoncertemet… Ma is magyar állampolgár vagyok, a franciaországi házam a pihenôhely, olyan, akár másnak a balatoni nyaralója, Róma pedig a munkahelyem. Jó érzés, hogy úgy érzem, több helyen is szeretettel várnak és szükség van a munkámra. ➤ Beszélgettünk korábban arról, hogy mûvészként a „bôröndlakó életformát” viselte a legrosszabbul, azt, hogy az elôadások után egyedül maradt a szállodaszobában. Van most társa? A mûvészet a társam, egész lényemmel ezt szolgálom, és úgy érzem, számomra a növendékeim olyanok, mint egy hatalmas család, amelynek a tagjaival mindannyian egy nyelven, a zene nyelvén beszélünk. Arra igyekszem megtanítani ôket, hogy legyenek erôsek, függetlenek. A mai világban tényleg több lábon kell állni, épp azért, hogy ha valami nem mûködik, akkor se érezzék azt: vége az életüknek. A rugalmasságot, a nyitottságot, a tettrekészséget szüntelenül meg kell ôrizni. S amikor becsukódik egy ajtó, az nem tragédia, csupán annyit jelent, hogy más irányba kell indulni, ahol új s remélhetôleg jobb dolgok várnak ránk. Tavaly, immár hatvankét évesen arra jöttem rá, hogy nem cserélnék sem a húszéves, sem a harmincesztendôs Sylviával, az ötven körülivel pedig pláne nem. Most érzem azt, hogy azt csinálom, amit szeretnék, és úgy élek, ahogy mindig is szerettem volna. A helyemen vagyok. Réfi Zsuzsa 2014. november CSALÁDI LAP | 43