1 minute read

Ismét kiderült: „Megy ez nekünk” Ismét kiderült: „Megy ez nekünk”

A 2. Számú Lendvai Kétnyelvű Általános

Iskola múlt pénteken a lendvai Színház- és Hangversenyteremben újra megszervezte a „Megy ez nekünk” elnevezésű rendezvényt, amely idén a „Jó nekem” címet kapta.

Advertisement

Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net

Az intézmény kollektívája és tanulói ezúttal is jó hangulatot teremtettek a szépen megtelt színházteremben. A vendégeket Sep Krajnc Alisa, az iskola megbízott igazgatója köszöntötte, aki hangsúlyozta, az általa vezetett intézményben nem csak a gyermekek optimális fejlődésére fektetik a hangsúlyt, hanem a jó közérzetre is, amely által a növendékek sokkal befogadóbbak lesznek akár a tudás elsajátítása területén is, a jó közérzet teremtésében pedig talán nem is létezik jobb eszköz, mint a zene. Ez gyorsan kiderült az egyórás programból, amelyben a speciális nevelési igényű gyermekek zenével és tánccal vezették végig a több ízben hangos tapssal reagáló közönséget a különböző zenei korszakokon az 1920-as évektől egészen a jelenig. A programban így népdal és tánc, Elvis Presley-sláger, a diszkókorszak vezérzenekara, a Boney M dala is szerepelt, volt „street dance”, illetve a mai kor slágerei, majd a tanulók slágerlistájának egyes darabjai is elhangzottak.

A fellépők egyedi módon mutatták be tehetségüket és képességeiket, ismét bizonyították, hogy kitartással, szorgalommal és átadással akár rendkívüli sikereket is elérhetnek. A színház előterében a szervezők az iskola és tanulói életét bemutató fotókiállítást is megtekinthették a látogatók.