1 minute read

Cimbalomkurzus indul Dobronakon

Megtartotta éves közgyűlését a dobronaki Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, amelyen elfogadták a 2022-es munka- és pénzügyi beszámolókat, illetve a 2023-as programtervet. Kološa Tanja elnök elmondta, hogy a tervezett tavalyi programok szinte teljes egészében megvalósultak és nagyszámú közönséget vonzottak.

A kiemelkedő rendezvények közé a hímestojás-kiállítás és a nemzeti ünnepek megünneplése sorolható, amelyekre hagyományosan saját kultúrműsorral készülnek. Jó kezdeményezés volt a hagyományébresztő vidám délután, jól sikerültek az

Advertisement

„Adventi ablakok” karácsonyi találkozói, de tartalmas volt a többi egyesülettel való együttműködés is. A legaktívabbak továbbra is a Dobronaki Nótázók, az ifjúsági szavalók és a hímestojás-írók csoportja.

A Kardos-est tavaly ugyan elmaradt, de idén júniusban gazdagabb formában tartják meg a Dobronoki György-ház udvarán, a zenés-dalos rendezvényen kiállítják Kardos József felújított cimbalmát is. Az ME 2023ban is megtartja, illetve bővíti hagyományos rendezvényeit, még több figyelmet kap a színjátszás, az ifjúsági versmondás és a népzene. A belatinci zeneiskola támogatásával cimbalomkurzus is indul a tájházban, májusban megszervezik a 6. Horváth Károly-emléknapot, ősszel pedig a hagyományos mulatságot.

A közgyűlésen javaslat hangzott el irodalmi, történelmi, zenés interaktív klubestekre hazai szakemberek bevonásával, valamint kirándulásra is.

Jövőre ünnepli a dobronaki Petőfi Sándor ME a 70. jubileumát, valamint 25 évesek lesznek a Dobronaki Nótázók, így hamarosan megkezdődnek az előkészületek a két évforduló méltó megünneplésére.

Az egylet 2022-ben 4 ezer euró bevétellel gazdál- hogy Szlovénia-szerte több mint 50 magyar ajkú orvos dolgozik, és többen közülük Magyarország orvosi egyetemein fejezték be a tanulmányaikat, aminek köszönhetően a magyarság miatt. – Az előadásokkal ők is emelték volna a konferencia szintjét, mert több, a covid-járvánnyal kapcsolatos adattal szolgáltak volna Szlovénia területéről – nyilatkozta dr. Vass Vilmos, akitől megtudtuk azt is, hogy a kezdetben 11 tagú muravidéki tagozat tagsága a mai napra négytagúra csökkent. – Tudvalévő az, körében ezen orvosok nagy szakmai tudással tevékenykednek mindmáig. Azt nem tudni, hogy a tagság felvétele miért nem érdekes számukra. kodott, a számlaegyenleg év végén 5.690 eurót volt.

A háromnapos rendezvény vasárnap a Szent Katalin-plébániatemplomban megtartott szentmisével és Tomka Miklós emléktáblájánál koszorúzással zárult.

Toplak Ernő, a Dobronaki Nótázók alapítója és szervezője (középen) kivonul az aktív kulturális életből. Sok éves munkássága előtt az egylet és az MNMI külön elismeréssel tisztelgett.

Az egyesület a tevékenységéhez továbbra is számít a közpénzekre, a donációkra és a pályázati támogatásokra.

Szolarics Nađ Klára