i n t e r j ú
²²²²²²²²²²²²² ²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²²² ²²²²²²²²²²²²²²²
mazott gerilla-stratégiákat tudatosan beépítettük a projektbe. Mahmoud terve annyi volt, hogy az Afrikai Liga egy nagyon fontos meccse idején kialakítson a köztéren egy komfortos helyzetet, egy középosztálybeli egyiptomi család nappaliját, ahol lehet nézni a tévét. A köztéri nappalit a CIC belvárosban levő épülete előtt szerettük volna berendezni, amibe az első emeleten lakó család természetesen nem egyezett bele. Hiszen nem mentünk át az engedélykérések labirintusán. Bele sem kezdtünk, mert egyrészt nagyon-nagyon hosszú folyamat, másrészt meg biztos nem kaptuk volna meg. • Nem értették, hogy ebben mi a művészet, vagy a politikai retorziók miatt féltek? • Egyiptomban egészen tavalyig szükségállapot volt érvényben. Ami azt is jelenti, hogy még mindig gyülekezési tilalom van. Ilyen meccs alkalmával 20-30 ember is összejöhet az utcán, tehát a törvények alapján ez illegális szerveződésnek számít. Magától értetődő, hogy ettől tartanak az emberek. Kairóban iszonyúan erős a hétköznapi katonai jelenlét, szinte minden utcasarkon ott vannak: nyilvánvaló, hogy egy ilyen rendezvény nem kerülheti el a fegyveres erők figyelmét. Az épületünkkel szemben, az utca túloldalán található egy minisztériumi épület. Azon a pénteken — ami ugye szabadnap — egyetlen hatalmi pozícióban lévő ember volt ott, a biztonsági őr. Mivel egyiptomi csapat is játszott, meg lehetett győzni arról, hogy csak a meccset akarjuk megnézni. A hatalmát akkor és ott jó célra használta fel: megengedte, hogy meghívjuk az utca közösségét, biztosította számunkra az elektromos áramot. A kábelt azonban egy a keskeny utcánkba bekanyarodó, utcai rendőröket szállító katonai teherautó, afféle rácsos ablakú rabszállító véletlenül elvágta. Ahhoz képest, hogy mindenki meglehetősen tart a rendőrségtől, a tévéadás megszakadása feletti méreg olyan felszabadító hatással volt az emberekre, hogy erős közösséggé változtatva őket, képesek voltak együttesen fellépni annak érdekében, hogy segítsenek megszerelni azt, amit szétbarmoltak. Ez a szinte performatív jelenet egy meglehetősen furcsa, de jellemző tudósítást adott a kairói hétköznapokról. Az, hogy ez a kortárs művészeti intézmény egy épület második emeletén található, már behatárolja a közönségünket: nem mindenki mer felmenni egy villa második emeletére, mint ahogy az sem evidens, hogy ez egy nyitott intézmény nyitvatartási renddel, belépőjegy nélkül. Az utcával így nagyon kevés kapcsolatunk volt, amit viszont ez a projekt — annak ellenére, hogy nem ez volt az eredeti koncepció, hiszen egy üzlet kirakatát akartuk használni — teljesen megfordított. Most már itt is sokan tudják, hogy kik vagyunk, hisz a kapualjakban lakó „őr-mindenesek” és a háztetőkön élő szolgák és gyermekeik is ott ültek velünk.
Erdős Ibolya
„...vagy nagy vízben kis hal?” Beszélgetés A. Nagy Gáborral
• Erdős Ibolya: Sok szó esik manapság hazai képzőművészeti szakmai körökben arról, hogy miként lehetne a magyar képzőművészetet hatékonyabban képviselni a nagyvilágban, vagy legalább Nyugat-Európában. Úgy tűnik, hogy ehhez egyelőre sem a magyar művészeti intézményrendszer nem elég energikus, sem nem elég tőkeerős. A meglévő forrásokat pedig sokszor a legjobb szándék ellenére is ügyetlenül használják, miközben a világtól elzárva, az íróasztal mögött ülve sokaknak van saját koncepciója arra, hogy hogyan is lehetne az egészet jobban csinálni. Abban az egy kérdésben mégis viszonylagos egyetértés van, hogy a világ nagy művészeti központjai — London, Párizs, New York, Berlin — közül magyarként talán Berlinben van a legnagyobb esély a világ kortárs képzőművészeti életébe való bekapcsolódásra. Több mint három éve Berlinben élsz: onnan nézve hogyan látod ezt a kérdést? • A. Nagy Gábor: Hát igen — Berlin a fal leomlása után sok minden egyéb mellett fokozatosan a kortárs képzőművészet világviszonylatban is fontos központjává vált, jelentősége a festészetben egyes vélemények szerint talán felülmúlja Londont vagy Párizst is. Az „új német festészet“ megteremtése körüli energiákhoz, a nyugat-európai viszonylatban csábítóan olcsó lakás- és műterembérleti díjakhoz járul hozzá a város történelme és dinamikus fejlődése, barátságos, befogadó és hihetetlenül kreatív légköre, a négyszáznál több galéria (köztük a világ nagyjai: pl. Max Hetzler, Arndt und Partner, Michael Schultz, Eigen+Art, Haas und Fuchs, stb.). Itt van Európa leginnovatívabb szellemiségű művészeti vására, az Artforum és a vele egy időben megrendezett, még frissebb hangulatú kisebb vásárok (Preview Berlin, Berliner Kunstsalon, Berliner Liste) vagy a Berlin Biennále. Aztán a nemzetközi sokszínűség, a kulturális nyitottság, a liberális légkör — mindez mágnesként vonzza a művészeket a világ minden részéről. Hivatalos adatok szerint harmincezer, egyes becslések szerint akár ötvenezer művész is él a városban. Itt a legtöbb kreatív fiatal jön valahonnan: az egykori NSZK-ból vagy az egykori NDK-ból, az Egyesült Államokból vagy Oroszországból, Ausztráliából vagy éppen Kínából. Mivel Berlinben történelmi helyzete és földrajzi fekvése alapján is kelet és nyugat találkozik, Magyarországról érkezve nem kell megküzdeni azoknak a problémáknak és előítéleteknek a jelentős részével, amivel például Párizsban vagy Londonban „bevándorlóként” találja szembe magát az ember. A fiatalok álmodozása és az idősebbek megkeseredettsége helyett — amit itthonról jól ismerünk — ott valódi piac alakítja a képzőművészetet, ahol a jobb-rosszabb kurátorok ilyen-olyan értékrendje és tét nélküli döntései ellenében a nagy galériák piacformáló ereje, valamint a mögöttük álló pénzek nagyságrendje a döntő. Ami itthonról nézve „trendnek” tűnik, az ott a hétköznapok generálta természetes valóság. • Azért gondolom, hogy Berlinben sem mentek a dolgok egyik pillanatról a másikra. Rengeteg energia, hit, kitartás, munka, összefogás és persze pénz áll a háttérben. Művészként mit tapasztalsz, milyen nehézségekkel kell megbirkózni, ha valaki manapság Berlinben próbál szerencsét? • A Német Egyesítés után a kormány a nyugati tartományok anyagi forrásait okosan egy, az egész világ számára vonzó imázzsal rendelkező, korszerű metropolisz létrehozásába fektette. Olyan feltételeket teremtettek, hogy azok később a világ minden tájáról Berlinbe vonzzák az embereket — és a pénzüket —, így biztosítva a város további fejlődését. Ezzel együtt Berlin (Londonnal, Párizzsal vagy New York39