The Witcher: Ronin

A The Witcher: Ronin képregény alkalmat ad arra, hogy ezt a franchise-t is - még ha csak egy cikk erejéig is - be lehessen hozni a magazin keretei közé. Nemcsak a helyszíne, az alkotók is részben japánok, így belefér a profilunkba.

A The Witchert vagy a Vajákot szerintem senkinek nem kell bemutatni, hiszen a könyvek, játékok és a sorozat okán csak az nem hallott róluk, aki remeteként bujdosott egy távoli hegyi barlangban. Így ennek bemutatásával nem koptatnám a billentyűzetet.

Valamikor tavaly ősszel indult egy Kickstarter kampány a CD Projekt RED által, hogy megjelentetnének egy The Witcher: Ronin címet viselő képregényt/mangát, és ahogy ilyen projekteknél lenni szokott, minél többet fizet az ember, annál több extrát kap + bárki vehetett még egyéb kiegészítőt. A legolcsóbb verzió - amire jómagam is hajlandó voltam kiadni látatlanban - 35 eurót kóstált, és mivel a célösszeget negatív idő alatt elérte a kampány, így később egyéb bónuszokkal egészítették ki. Tehát amit a teljes pakk tartalmazott, az a képregény színesben, A4-es keményfedeles formában, hat illusztrált képeslap, ugyanígy illusztrált A4-es borítók és a standard fekete-fehér mangakötet kiadás. Kiegészítőnek még bárki vehetett minifigurát, fém kitűzőt vagy vászontáskát. A csomagom márciusban futott be, szép Witcher logós dobozban, nem túl környezettudatosan, szellősen becsomagolva. Ez a képregény Ríviai Geraltot és még pár kedvenc karakterünket egy másik, általunk is ismert világba helyezi: a középkori Japánba, ahol minden fa mögött mitikus lényekbe botlunk, néhányuk rejtőzködve vár áldozatára, de valamelyik a közeli falut zaklatja. Geralt ugyanúgy vaják, de itt a tradicionális japán, vándor szamuráj szerepet kapta, vagyis ronin, aki a japán vidéket járva keresi meg a napi betevőre valót. El tudom képzelni, hogy megoszlanak a vélemények, szükséges-e Geraltot a japán szörnyvilágba helyezni, de szerintem egy nagyon jó kulturális ötvözete a kettőnek.

Történetünk elején a vaják egy kis fogadóba téved be, ahol feltöltődne kicsit, ám néhány vendég nem veszi jó néven a váratlan látogatót, s bár pórul járnak kötekedésükért, Geralt inkább továbbáll. Ekkor fut bele egy idegenbe, akit kappák támadtak meg. Megmenti, és a közeli faluban fel is bérlik, hogy busás jutalmat kap, amennyiben a túlvilágra segíti a falusiakat ritkító szörnyeket. Az egyszerűnek látszó munka viszont több érdekességet is tartogat, így Geralt elindul a végzete felé vezető úton, amin különféle mitikus lények, mint a tengu vagy maga Yuki-onna várják. Gyakorlatilag ez is úgy kezdődik, mint megannyi vaják történet, csak ezúttal más a helyszín és a szörnyek. A sztori szépen és nagyon hangulatosan indul, ugyanakkor erősen lezáratlan, érzékeltetve, hogy ennek még lesz folytatása. Remélem is, különben így sok értelme nincs. Ez így csak arra volt jó, hogy belekóstoljunk a világba. A manga két részre van osztva, az első fele a fő történet, ami igazán remek. Utána három rövid történetet kapunk Geralt kalandjaival: részesei lehetünk egy róka esküvőnek (The Fox Wedding) Yenneferrel, amiből árad a japán tradíció és hagyomány, egy bújocska szerű sztorinak Cirivel (The Trial), aminek se füle, se farka, inkább csak egy rövid edzés, végül pedig egy random szörnyvadászos történet kapunk (Law of Surprise) Vesemirrel, amiben egy falut mentenek meg a Namahegének nevezett lényektől. Értem a készítők szándékát, hogy plusz történeteket is be akartak mutatni, ugyanakkor úgy vélem, a kevesebb több lett volna, szívesen olvastam volna egybefüggő sztorit az egész kötetben (amilyenek az itthon is kapható Vaják képregények), mint egy félbevágottat. Sőt még jobb lehetett volna, ha a fenti kisebb íveket beleépítik a fősodorba. Így egy kicsit rossz szájízünk lehet a kötet elolvasása után, de reméljük, hamar jön majd a folytatás. A történetet Rafal Jaki írta, japán filológia szakon végzett a Varsói Egyetemen, nyolc éve dolgozik a CD Projekt RED-nél, mint képregényszerkesztő, és segített a Gwent játék megalkotásában.

Hataya: japán illusztrátor és animátor. Specialitása az úgynevezett jingai rajzok, ami gyakorlatilag a nem emberi lények ábrázolását jelenti. Animékben és mangákban kevésbé van jelen, a MAL adatbázisa csak a Neko no Matasaburou one-shotot írja hozzá. A Witcher: Ronin fő történetívét ő rajzolta, és pazar munkát végzett: a környezet, a karakterek és a szörnyek is fantasztikusan néznek ki. A tájakból árad a japán érzet, és a lények is kellően félelmetesek. A harcok lendületesek és megfelelőek, bár itt-ott lehetne hosszabb kicsit.

Akiramela: az ő munkáját dicséri a Rókaesküvő sztori, ami talán a legautentikusabb történet, árad belőle a misztikum és a folklór. Szintén japán alkotó, aki egy videójáték cégnek dolgozik, szereti a nyugati játékokat és képregényeket. A Rókaesküvő rajzstílusa letisztultabb, kellemesebb, mint a fősztori, viszont annyira nem tér el, hogy zavaró legyen és elüssön. Emellett Yennefer kimonóban is csodásan fest.

Mitsusawa Akira: a The Trial történetét rajzoló szabadúszó illusztrátor. Több animébe is besegített már, mint az Escaflowne és a Cowboy Bebop sorozata. Ennek a rövid sztorinak van a legegyszerűbb rajzolása, de mivel maga az történet is olyan semmilyen, így végül is passzol hozzá. Persze egyáltalán nem ronda; szép, csak a többihez képest részletszegényebb.

Hanzo: Szintén japán illusztrátor, akinek specialitása a dinamikus akciójelenetek. Ez meg is látszik, a Law of Surprise sztori elképesztően akciódús, emellett nagyon részletesen van megrajzolva. Lendületes pózok, kidolgozott karakterek, sok vér, cserébe többször részletszegény környezet.

Bizony ez is van, mivel a keményfedeles verzió színesben érkezik. A fő történet pasztellel színezett, nagyon kellemes a szemnek, és ad egy plusz hangulatot az egésznek. Az árnyékolás is ennek megfelelően gyengébb, de összességében nagyon szép. A Fox Weddinghez nem kapunk színezést, az marad fekete-fehér, pedig azt is megnéztem volna úgy is. A The Trial már sokkal élénkebb színekkel dolgozik, árnyékolás pedig szinte nincs is, nagyon minimális. A Law of Surprise szintén fekete-fehér, ez viszont jó is így. Mind a mangában, mind a keményfedeles verzióban találunk még illusztrációkat (ami a képeslapokon is rajta van), valamint bestiáriumot is, amiben a történetben megjelenő lényekről olvashatunk általánosságban és a mangában betöltött szerepükkel kapcsolatban.

Összességében elég érdekes kezdeményezés a The Witcher: Ronin. Akik szeretik a Vaják franchise-t és vevők a japán környezetre, azoknak remek darab lehet ez a gyűjtemény, élvezetes perceket fog okozni. Akik csak Geralt eredeti történeteiért rajonganak, azoknak is jól mutathat a könyvespolcon, azonban az élvezeti értéke jóval kevesebb lesz. A megvalósítás nagyon igényes, ugyanakkor a történet erősen bevezető szagú és bizony folytatásért kiált, így biztos vagyok benne, hogy sokan azt mondják majd: „csak ennyi?” Nos igen, egyelőre, de én reménykedem a folytatásban, igény lenne rá.