TÁR SZÉKI SOÓS JÁNOS: TÉL A MI UTCÁNKBAN
A
hajnali vonat visító füttye ma is a bonchidai Taraballó-hágót szegélyező rőt fenyők fölé szállt, mi is hallhattuk; ilyenkor állapodik meg falunkban a tartós hulló idő, mondja apám. A sokéves megfigyelései alapján kinyilatkoztatott időjárás jóslásának magyarázatát máskorra halasztja, mert elindul a csűr felé. Elszánt léptei hangtalanok a porka hóban, nyomai süppedő horzsolások, mint megtévedt egereké a lisztesláda fehér őrletében. A vihartépte épület gerendafalának döntött, kiszolgált nyírág-söprű után nyúl, hótalanítás gyanánt néhányszor csizmájához verdesi, aztán alaposan körbetapogatja, majd rövid gondolkodás után hóna alá kapja a nyelétől már megfosztott száraz venyigegúzst, és a sütőkemence eresze alá viszi, mától a többi hevítenivaló mellett lesz a helye. Új hó, új söprűt követel! – kiáltja vidáman felénk, aztán éles baltáját alkarjára akasztva a Cseretető felé irányozza útját. Ott, az út menti bozótosban, hibátlan vörösgyűrű vesszőket vághat, s ha már arra jár, erdészi minőségében leereszkedik Árnyas-gödrébe is, hadd lássa, nem tettek-e kárt tavaszi akácültetvényében az örökösen rágni óhajtó agancsosok. Tél van. Derekas havazásba kezdett az ég, csak úgy, ihlet nélkül. A falu házait, kertjeit, utcáit december fehérre szapult vászonfátyla leplezi. Az Utca-kút vályúját fényes szőrű, éjfekete bivalyok állják körül, messziről nézve, mintha egy nagy gyászlobogó akadt volna bele a durva bárdolású kútgémbe. Utcabeli öreg prímásunknak még e képhasonlattól is menten rossz kedve támadna, a gyászról mindig az jut eszébe, hogy olyankor fekete homály takar mindent, amelytől elnémul a hegedű, s nem nyílik dúdolásra a száj. Tétlenül fogynak napjai, a szűk udvaron kapirgáló néhány aprójószággal villogó szemű asszonya is elbír, a ház végéhez ragasztott lyukas tetejű disznóólban csak a tavalyi malacocska böllértől való nagy félelme rekedhetett benn, különben üres, akárcsak hétköznapokon a templomi persely. Legtöbbet ágyban van, hanyatt szeret feküdni, ősz feje alá kulcsolva két tenyerét, s van úgy, hogy órákig nézi a falra akasztott repedt hegedű-
14
jét, miközben a nyári lakodalmak nyújtotta örömökre, a nyűtt vonóba húzott ropogós pénzekre, mézelt köményes pálinkákra, zamatos sült húsokra, a jókedvű vendégek kínálta illatos cigarettákra gondol. S még úgy is van, hogy naponta többször leakasztja a tőle kéznyújtásnyira lógó hangszert, finom ujjmozdulatokkal hangolja, ilyenkor nem használ vonót, penget; vonóját csak akkor emeli le a vaskos szögről, ha muzsikálni hívják. Hírét vette, hogy készül hozzá a legénybíró néhány kezesével, megfogadni őt és bandáját az ünnepi bál- és táncmulatságokra. Ez oly serkentőleg hatott rá, hogy szinte kiugrott ráncos bőréből, tőle szokatlan, gyors kézmozdulattal lesöpri az oldalához simult tarka macskát, beszólítja havat söprő, kopott hárászkendőbe bugyolált oldalbordáját, hogy inget, nadrágot készítsen elő, mert halaszthatatlan dolga akadt a faluban. Megnézi kollégáit, élnek-e vagy halnak, s a tavalyi erejükből vajon tartalékoltak-e az idei karácsonyi vigadalmak lebonyolítására is. Vártunk már, mondták szinte egyszerre, a bibircsókos kontrás meg a műfogsorát örökké nyelvével bökdöső gordonos. Itókával nem tudták kínálni, így hát nem sokat időztek a nagyobb füstszagot, mint meleget árasztó szobában, elmentek hárman a kocsmába, bár pénzük sem volt. Úgy tartja a szóbeszéd, hogy a jó zenésznek mindig akad, aki fizet egy deci pálinkát, ünnepek táján még a gyengébbeknek is... Az első pohár seprővel a víg kedélyű kocsmáros tisztelte meg őket, amit büszkén emeltek az újonnan érkezők felé, megkülönböztetett figyelmet szentelve a házasulandó fiút nevelő apák irányába, hátha valamelyikük őket fogadná meg, ha a legényben is felgerjedne ama szent házasságra való vágy. Utcánk piros arcú molnárának szemöldöke, mintha örökös télben járna, liszttől fehérlik. Már a Rózsasikátor szájából látom feltűnni termetes alakját, két vállán átvetve két pár új, tulipántos csizmát hoz. A lájbija posztóját verdeső rézpatkókat akár különleges rangjelzésként is nézhetnénk, hiszen nem csak a jobb és bal mellén, de a hátán