Issuu on Google+


csütörtök Május 16.


Kedves Barátaink! A 2012 tavaszán megszületett I. Zsolnay Fesztivál sokunk számára emlékezetes marad; fantasztikus élmény volt látni, miként fedezi fel a pécsi és a távolról érkezett közönség a Kulturális Negyed és a Kodály Központ adottságait, rejtélyeit, csodáit! Emlékezetes marad az „első alkalom” varázsa, a „művészvilág” rácsodálkozása, a fiatalok és tisztes ősz hajjal érkezők arca, mosolya, értő kíváncsisága. Új neveket kellett megtanulnunk, hisz a Pirogránit udvar, az Apostolos terem, a Panoráma terem, az E78-as, a Zsolnay kisasszonyok tere, a Ginkgo tér, a re:public Galéria, az ArtÉr, a BárCsak Kávézó, a Boltok utcája mind, mind megannyi izgalmas helyszín volt... és lesz az idén is. Gondolkodás, szórakozás; kulturális minőség és minőségi kultúra. Ezzel kívánunk Önöknek az - immár hagyományt folytató - elkövetkezendő öt napon kellemes kikapcsolódást, tartalmas időtöltést. Márta István igazgató


HASZNOS INFORMÁCIÓK, JEGYÁRAK, TUDNIVALÓK JEGYÁRAK Napijegy felnőtteknek: 1500 Ft Napijegy diákoknak és nyugdíjasoknak: 900 Ft Napijegy 6 éven aluli gyerekeknek: Ingyenes 5 napos bérlet felnőtteknek: 6000 Ft 5 napos bérlet diákoknak és nyugdíjasoknak: 4000 Ft

A nagykoncertekre ebben az évben is a Pirogránit udvaron és az E78-ban kerül sor, a kisebb előadásokat, kísérőprogramokat a Ginkgo téren felállított kisszínpadon, a Bóbita Bábszínházban, annak szabadtéri színpadán, a Janus Egyetemi Színházban, a Zeneművészeti Intézet Liszt Ferenc Hangversenytermében, az ArtÉr Társalgó és kávézóban, a BárCsak Kávézóban, az m21 Galériában, a Planetáriumban, az Apostolos teremben, a Herkules teraszon és az American Corner udvarán rendezzük. A műsorfüzetben található térkép és a negyedben elhelyezett táblák segítik a tájékozódást, de forduljon bizalommal kollégáinkhoz is. Fedezze fel a Zsolnay Kulturális Negyedet! Ebben az évben újdonság, hogy a II. Zsolnay Fesztivál valamennyi programja napijeggyel látogatható az adott helyszín befogadóképességének erejéig. A fesztivál programjában vannak olyan helyszínek és előadások, amelyek befogadóképessége korlátozott, ezért ezekre a programokra a +36 20 2354722 telefonszámon, vagy a latogato@zsn.hu e-mail címen lehet regisztrálni. Minden regisztrációhoz kötött programot a műsorfü-

2


zetben külön, szövegesen is jelöltük. Napijegye mellé itt egy ingyenes regisztrációs jegyet kap, amit a Látogatóközpontban vehet át az előadás napján, legkésőbb az előadást megelőzően 1 órával. A regisztrációs jegyet fel kell mutatni a programon való részvételhez. A legtöbb ilyen előadást naponta többször is megismételjük annak érdekében, hogy a lehető legtöbben láthassák, élvezhessék ezeket a programokat is. A napijegy ára felnőtteknek 1500 forint, diákok és nyugdíjasok számára 900 forintba kerül, 6 éves kor alatti gyerekeknek a napijegy ingyenes. A fesztiválra 5 napos bérlet is váltható, melynek ára felnőttek számára 6000 forint, diákoknak, valamint a nyugdíjasok részére 4000 Ft. A kedvezményre való jogosultságot vásárláskor kérjük, hogy diák- vagy nyugdíjas igazolvánnyal igazolja. A programokat honlapunkon (www. zsolnayfesztival.hu) és a fesztivál műsorfüzetében is feltüntettük. A napijegy és a bérlet emellett minden nap a Zsolnay Kulturális Negyed egy szabadon választott látványosságának megtekintésére is feljogosít az alábbiak közül: A Zsolnay Aranykora kiállítás (Gyugyi-gyűjtemény), Rózsaszín Zsolnay kiállítás, Család- és Gyártörténeti kiállítás, Zsolnay Mauzóleum. A felsorolt helyszínekre a napijegy és a bérlet mellé kapott bón(ok) ellenében tud belépni, ezért kérjük, hogy a bón(oka)t a látogatásokig őrizze meg, és adja át kollégáinknak a kiválasztott helyszínen.

3


KEDVeZMÉNYEK, KÜLÖNLEGES AJÁNLATOK! A fesztivál ideje alatt térjen be a Zsolnay Negyed éttermeibe, kávézóiba! A Room Bistro, valamint a Zsolnay Étterem változatos ételekkel várja vendégeit, az ArtÉr Kávézó és Társalgó, a Cafe Griff és a BárCsak Kávézó kínálatában pedig az apróságok és a komoly fesztiváltapasztalattal rendelkező „öregek” is megtalálják a felfrissülést két előadás között, vagy éppen a koncertek után. A Ginkgo téren, a Negyed szívében pedig a tavalyi évhez hasonlóan a negyed vendéglátóhelyei ismét kitelepült étel- és italszolgáltatással készülnek, hogy a programok közben is megtalálják mindazt, amire szükségük lehet. A Negyed vendéglátóhelyei a Zsolnay Fesztiválon 3 féle kedvezményt nyújtanak a fesztivál vendégei számára (a kedvezmények nem összevonhatóak): • csütörtökön (a fesztivál 0. napján): 16 órától 19 óráig a Ginkgo téren kitelepült külső helyszíneken HAPPY HOURS: Minden termékre 50% kedvezmény! • minden napijegyet váltó fesztivállátogató a napijegy mellé kapott kedvezményre jogosító bón felmutatásával, mindegyik vendéglátó egységben (nem a Ginkgo téren található kitelepülések helyszínén, hanem az épületekben található vendéglátó egységeknél) egyszeri 50%-os kedvezményt kap az alábbi termékek árából: Cafe Griff: egy pohár szörp, BárCsak Kávézó: egy pohár jegestea, ArtÉr Kávézó és Társalgó: egy pohár limonádé, Zsolnay Étterem és Kávézó: egy csésze kávé, Room Bistro: 3 dl üdítő. • minden bérletet váltó fesztivállátogató 10% kedvezményt kap valamen�nyi termékre, amely az ArtÉr Kávézó és társalgóban, a BárCsak Kávézóban, a Cafe Griff, a Zsolnay Étterem és Kávézóban, valamint a Room Bistro-ban, illetve Ginkgo téren kitelepült külső helyszíneiken kaphatók. 4


boltok, üzletek Ajándéktárgyakat a Zsolnay Kézműves Piacon és a Boltok utcájában vásárolhat. A Frank Adél és Gant Pécsi Kesztyű Látványműteremben iparművészeti ruhákat, pécsi kesztyűket gyártanak, amelyek megtekinthetők, megvásárolhatók. A Signo Galéria kézműves és iparművészeti tárgyakkal, antik bútorokkal, porcelánnal, könyvvel, gyermekjátékokkal várja a különleges lakberendezési tárgyakra vágyókat. A Sipőcz Ház helyi termék központként működik, egyik fő gyűjtőköre a különleges, helyi specialitásnak számító kulináris termékek. Az édesszájúak a csokoládékülönlegességeket, édességeket, jégkrémet, fagylaltot, csokoládéval kapcsolatos könyveket kínáló Csoko-Láda Csokiboltban, és a kézműves cukorkákat (hagyományos cukorkák, nyalókák – kakas, pille, törökméz, selyemcukorka) helyben készítő és árusító Nosztalgia Látvány Cukorkaboltban eshetnek kísértésbe. A Planetárium bejáratánál, az AstroTech ÉgBoltban csillagászati könyvek, térképek, ötletes ajándéktárgyak, valamint oktatási célra felhasználható eszközök széles palettája várja az érdeklődőket. A Zsolnay Fesztivál programjairól, a korlátozott férőhelyes programokra szóló ingyenes regisztrációról és a helyszínekről infopontos kollégáinktól kérhetnek tájékoztatást a következő helyszíneken: a Látogatóközpontban (9-től 20 óráig), az Északi Infoponton (9-től 23 óráig), Rózsaszín Zsolnay Kiállítás helyszínén (10-től 18 óráig). 5


csütörtök Május 16.

ZSOLNAY FESZTIVÁL 0. NAP

A maláta dicsérete - fesztiválprogramok a Pécsi Sörfőzde támogatásával

FANFARA TRANSILVANIA (RO) 16.00 – VONULÁS A NEGYEDBE Helyszín: Széchenyi tér – Zsolnay Negyed

6

Ahogyan az I. Zsolnay Fesztivál, így az idei is zenés felilletve kivonulással veszi kezdetét a Széchenyi térről a Zsolnay Negyedbe. A felvezető csapat és rezidens hangulatfelelős ezúttal a romániai Fanfara Transilvania lesz. Tarts velünk a fesztivál első mulatságától az utolsóig, vegyél részt a zenés felvonuláson!


Május 16. csütörtök

„Kerülj képbe – Lépj kapcso17.30 latba!” – kiállításmegnyitó Helyszín: Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, re:public galéria, A kiállítás a Zsolnay Fesztivál alatt 10-18 óra között látogatható

A kiállítás a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszéke által meghirdetett kreatív pályázat anyagaiból jött létre. A PTE „Tudománykommunikáció a Z-generációnak” projektje keretében több pályázati lehetőséget is biztosít hallgatóinak. Ezek között a tanszék egy olyan kiírást tett közzé, amelyre (audio) vizuális kommunikációs projekteket várt. A pályázó diákok szabadon mozoghattak a fotó, a film, az online megoldások, az óriásplakátok, vagy akár a street-art világában – a lényeg az volt, hogy munkáik valamilyen módon a mai tizenévesek, azaz a Z-generációs korosztály mindennapjaihoz, önkifejezési és kommunikációs módjaihoz kapcsolódjanak. A tárlat a beérkező pályamunkákból nyújt válogatást. A kiállítást megnyitja: Törőcsik Mária, habil. egyetemi tanár, PTE Közgazdaságtudományi Kar

7


csütörtök Május 16.

Sörfőzdei relikviák– 17.00 kiállításmegnyitó Helyszín: Pirogránit udvar

Kevesen tudják, hogy a sörfőzde, a sörfőzés Pécs iparának egyik legrégebbi, még a Zsolnay Porcelángyár születésénél is korábbi szereplője. A pécsi sörfőzde máig őrzi a kezdeti időszak és a 20. század során keletkezett plakátokat, sörcímkéket és mindazokat a sörgyártáshoz kapcsolódó relikviákat, amelyekből megismerhetjük az iparág kultúrtörténeti emlékeit.


Helyszín: artér kávézó és társalgó

A Pécsi Sörfőzde szakemberei – Szögedi László sörmester és Vert József gasztronómiai fejlesztési vezető – mesélnek a sörkészítés őstörténetéről, európai fejlődéséről és a ma ismert jellemző sörtípusokról. Az előadás során hazánk legrégebbi sörgyára, a 165 éves Pécsi Sörfőzde történetéről is szó lesz, és a ma készülő márkákat is bemutatják. És ha már az előadás középpontjában a sör és a sörkultúra áll, az előadást megtisztelő érdeklődőket egy jó pohár csapolt pécsi sörrel is vendégül látják!

18.00 Gitárkoncert Helyszín: Apostolos terem

A Művészeti Kar végzős gitárművész hallgatóinak koncertjén ízelítőt kaphtunk a negyedben tanuló zeneművész hallgatók munkájából. Műsor: W. A. Mozart: Sonata facile; M. C. Tedesco: Sonatina; M. P. Muszorgszkij: Egy kiállítás képei Előadók: Dávid Veronika, Ritter Zsófia, Tóth Álmos (gitár), Kővári Dóra (fuvola) 9

Május 16. csütörtök

A sörfőzés titkai – 18.00 előadás


csütörtök Május 16.

20.00 HOPPart Társulat: Szörprájzparti – lakásszínházi előadás „Van egy csajom, vagyis volt egy csajom a Damjanich utcában és egy másik a Rumbach Sebestyénben. A Rumbach Sebestyén azt hiszi, hogy a Damjanichban lakom, a Damjanich meg hogy a Zichy Jenő utca valahányban. És igazából hol laksz? Itt. Mától. De erről... erről a fekete lyukról, erről senki nem tud. Csak te... meg a Nyúl.” Játsszák: Nagy Zsolt, Kiss Diána Magdolna, Szilágyi Katalin, Polgár Csaba, Bánki Gergely, Herczeg Tamás, Baksa Imre, Szaida Khaled-Abdo, Kárpáti Péter. Helyszín: Inkubátorház Előzetes regisztráció szükséges a +36 20 235 4722 telefonszámon, vagy a

10

latogato@zsn.hu e-mail címen


Helyszín: Bóbita Bábszínház Előzetes regisztráció szükséges a +36 20 235 4722 telefonszámon, vagy a latogato@zsn.hu e-mail címen

Cseh Tamás, Bereményi Géza és Novák János Ady-dalait előadja az Ad Libitum Együttes. A 70-es, 80-as években az Ad Libitum együttes kísérte Cseh Tamást a 25. Színházban, illetve vidéki turnék alkalmával. Az előadás után kötetlen beszélgetés és archív anyagok vetítése. Az együttes tagjai: Novák János (ének, cselló, gitár); Kecskeméti Gábor (fuvola, vokál); Márta István (billentyű, gitár, vokál); Bornai Szilveszter (fúvós hangszerek, vokál)

20.30 Retro sörmozi Helyszín: ArtÉr Kávézó és Társalgó

Sörgyári capriccio Jiři Menzel örökérvényű filmje a sör és az élet szeretetéről. Sörgyári idill, szeretetreméltó figurák, varázslatos képek, melyek jottányit sem veszítettek bájukból az utóbbi harminc évben. A 20-as évek cseh kisvárosának magával ragadó világa most az ArtÉr Kávézóban elevenedik meg. 11

Május 16. csütörtök

19.00 Cseh Tamás-emlékest


csütörtök Május 16.

20.00 Che Sudaka (E) Helyszín: Pirogránit udvar

12

A Che Sudaka fellépései kihagyhatatlanok: Manu Chao óta nem volt ilyen energikus előadója Spanyolországnak. A barcelonai utcazenekar tagjai 2000-ben még papírok nélkül, illegális bevándorlókként érkeztek Argentinából és Kolumbiából, majd hihetetlen gyorsasággal hódították meg Európát. Ska, salsa, reggae, dub, punk, akusztikus gitár, és elektronikus kütyük. Zenéjükkel, ami tele van életvidámsággal, a bevándorlók sanyarú helyzete mellett mindennapi életük gazdagságára hívják fel a figyelmet. A Che Sudaka remekül példázza, hogy a Mano Negra zenei hagyománya nem halt ki - sőt, élőbb, mint valaha.


13

Május 16. csütörtök


csütörtök Május 16.

Fanfara Transilvania (RO) 22.00 koncert Helyszín: E78

14

A zenekar 10 tagja több generációnyi roma zenész új nemzedékét képviseli. Zeneszeretetük hagyományaikkal együtt apáról fiúra öröklődött. A Fanfara Transilvania igazi balkán muzsikát játszik, amelyben a tradicionális dalok és az újabb világzenei számok egyaránt helyet kapnak. Repertoárjuk rendkívül sokszínű, melyben a román népzenének, valamint a Goran Bregovic- és Boban Markovicfeldolgozásoknak egyaránt helye van.


Helyszín: Pécsi Galéria m21 A kiállítás a Zsolnay Fesztivál alatt 10-18 óra között látogatható

Komoróczky Tamás képzőművész kiállítása Tézisek, megjegyzések, fantáziák, kétkedések ….. Komoróczky Tamás a Pécsi Galéria új kiállítóterére kitalált egy komplex alkotást, melyben az olyan különböző installációs elemek, mint a neon, a videó, az audió- és a materiális munkák, melyek más kontextusban szinte sohasem léteznek egymás mellett, egy minden művészeti területet lefedő képzőművészeti jelenséget hoznak létre. Ezen részegységek látványos, sokszor megdöbbentő eszközökkel analizálják a világegyetemet, a bennük rejlő gondolatok keresése közben a művész nem riad vissza a határokat feszegető megoldásoktól.

15

Május 16. csütörtök

Alkalom / Opportunity


péntek Május 17.

Kaleidoact - Underwater Mirage (F/H) 10.00, 11.00, 14.00, 15.00, 16.00, 17.00 Helyszín: Egyetemi Negyed, szabadtér Előzetes regisztráció szükséges a +36 20 235 4722 telefonszámon, vagy a latogato@zsn.hu e-mail címen

16

Az előadás az első óriás kaleidoszkópban játszódó tárgy- és mozgásszínházi produkció, mely négy napon át, naponta hat alkalommal várja fesztiválozóinkat. Az optikai illúziót, Op Art-ot, formatervezést és előadóművészetet ötvöző előadás művészetileg és az elénk táruló látványt tekintve is úttörő jellegű. A mozgással, tánccal, báb-, fény- és árnyjátékkal színezett bemutató a „víz alatti délibáb” címet kapta. A valóság és illúzió határát folyamatosan elmosó játékot a mélytengeri élőlények formája, mozgása, fényei, valamint Ernst Haeckel (német tudós, kutató és képzőművész) kaleidoszkopikus élőlényeket ábrázoló szecessziós rajzai inspirálták. Fantázia, valamint tér - és valóságérzék próba a köbön. Előadják: Emmanuel Rannou, Éri Virág; Design, koncepció: Emmanuel Rannou; Tánc, szcenográfia: Éri Virág; Fény, installáció: Gabriel Godinho, Daniel Simao; Zene, zaj-kompozíció: Simone Strifele (Random Connection Quest)


péntek Május 17.


A „Negyedben lakó” egyetemisták, a Média- és Alkalmazott Művészeti Intézet, a Képzőművészeti Intézet festő és szobrász szakos hallgatói, valamint a DLA képzés hallgat��i a Negyed ihlette munkákkal, installációkkal nagy sikerrel vettek részt az I. Zsolnay Fesztivál programsorozatában. Idén a szervezők egy pályázat keretében válogatták ki azokat az installációkat, amelyek végül megvalósításra kerülnek a második Zsolnay Fesztiválon. Emellett a negyedben dolgozó több művész egyedi munkákkal is megjelenik, melyek közül az idei év egyik slágere feltehetően az az interaktív lépcsőzongora, avagy zongoralépcső lesz, melyet a PTE-MK MAMI Elektronikus zenei médiaművészet szakos hallgatói fognak elkészíteni a Negyed egyik leghosszabb lépcsősorán.


Helyszín: A Negyed teljes területe

péntek Május 17.

A Művészeti Kar a II. Zsolnay Fesztiválon – 11.00 kiállításmegnyitó


péntek Május 17.

10.30, 13.30, 15.30, 17.30 Helyszín: Titkos terek az északi toronyban Előzetes regisztráció szükséges a +36 20 235 4722 telefonszámon, vagy a latogato@zsn.hu e-mail címen

Detectivity

A Detectivity az első élő nyomozójáték, melynek főszereplői maguk a látogatók. Az ötlet egy lelkes budapesti csapaté, akik a játékot egy budai lakásból most a Negyed tereire adaptálják. Látszólag ezek csak egyszerű terek, de valójában bűnügyi helyszínek, tele nyomokkal: különös parfüm illata terjeng a levegőben, egy hátborzongató email, idegen hang a telefonban, fotók ismeretlen arcokról. Kérdés, hogy a vállalkozó kedvű fesztiválozó képes-e mindebből összerakni a történetet, megfejteni a rejtélyt? A Detectivity játékon 5-6 fős csapatok regisztrálhatnak és játszhatnak egyszerre, akár egymás ellen is naponta négyszer.

14.00–19.00 INKUBÁTOR HÁZ Helyszín: Inkubátorház és az előtte lévő kis tér

20

Pécsett erős a civil szervezetek, különböző kreatív aktivitásokat folytató baráti társaságok jelenléte és tevékenysége. Ez adta az ötletet, hogy egy külön helyszínt biztosítsunk számukra a Negyeden belül, ahová nap mint nap más-más szervezet „költözik be”, hogy interaktív formában megismertessék tevékenységüket a látogatókkal, egyszersmind szórakoztató aktivitásokként színesítsék a fesztivál programját. Az első napon a Misina Egyesület és a Duna Dráva Nemzeti Park költözik be az Inkubátorházba.


Duna-Dráva Nemzeti Park A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága 1996-os alapítása óta a természetvédelmi, élővilág megőrzési feladatokon túl jelentős hangsúlyt fektet tevékenységének bemutatására, illetve a természetvédelmi oktatásra. A fesztiválozó érdeklődők megismerkedhetnek a vizek és vízpartok élővilágával, a vízben élő apró élőlényekkel (interaktív játék a nádasban élő élőlényekről), betekintést nyerhetnek az erdei állatok és növények életébe (lábnyom- és fakéreg felismerés), és ismereteket szerezhetnek a madarak mindennapjairól (tollazatés fészekbemutatás), valamint szakavatott kézműves irányításával megtanulhatók az ökopénztárca- és a papírfigurák készítésének rejtelmei is. 21

péntek Május 17.

Misina Egyesület A Misina Természet- és Állatvédő Egyesület intreraktív kisállatsimogatójával és standjával szeretné még jobban megismertetni az Egyesület tevékenységét a látogatókkal. Biztosan sokan ismerik már a Misina terápiás kutyáit, Nudlit a pumit, Snoopyt a border coilliet, Málnát a golden retrievert és társaikat. A rendezvényen velük is találkozhatnak és játszhatnak a gyerekek és felnőttek, de a kutyákon kívül több kedvencünk, törpedisznók, nyulak és mások is ott lesznek. A Misina standnál pedig állatvédelmi információkkal várják az érdeklődőket.


péntek Május 17.

14.00–17.00 Varrjunk állatokat! Helyszín: Herkules terasz

Természetbarát anyagok felhasználásával, gyerekek által is könnyen elkészíthető filcállatkák varrhatók. A foglalkozáson sablonok alapján azok is könnyedén elkészíthetik saját figurájukat, akiknek semmilyen tapasztalatuk nincs e téren. A nagyobbacskák egymaguk is könnyedén boldogulnak kedvenceik megvarrásával, a kisebbek egyszerűbb technikával szintén részt vehetnek a foglalkozáson. A foglalkozást vezeti: Léderer Kinga

15.00-19.00 Kodály Központ nyílt nap Helyszín: Kodály Központ Előzetes regisztráció szükséges a +36 20 235 4722 telefonszámon, vagy a latogato@zsn.hu e-mail címen

22

A Kodály Központ munkatársai a kiváló akusztikájú hangversenytermén és konferenciatermein túl a kiemelkedő adottságokkal rendelkező komplexum számos érdekességét és olyan helyiségeit mutatják be a közönség számára, mint az ügyelői állás, az öltözők, a hang- és fénystúdiók, vagy a rezidens zenekart befogadó próbaterem és hangstúdió.


Helyszín: Bóbita Bábszínház nagyterem

Egy uránvárosi állatkereskedésben éli megszokott hétköznapjait az öt barát: Aran, az aranyhal, Masa, a mosómedve, Sün Balázs, Teknős Tóni és Vica, a kakadu. Egy nap aztán kettejüknek vevője akad: el kell válniuk egymástól. Ám a többiek nem hagyják annyiban: útnak indulnak, hogy kiszabadítsák „elrabolt” társaikat…

17.00 Pittmann Zsófia – Falvédők Helyszín: E78 A kiállítás a fesztivál ideje alatt 9.00–24.00 óráig tekinthető meg

kiállításmegnyitó Pittmann Zsófia grafikus megőrizve a kézzel készítés varázsát, sajátságos humorával egy hagyományos technikához nyúlt, elkezdett falvédőket „gyártani”. Ez a rég elfeledett technika nagyon sokunk emlékeiben még tisztán él, épp ezért nagyon üdítő mai kontextusban látni, mai emberekkel, mai dalok refrénjeivel és kortárs szlogenekkel találkozni ezeken a munkákon.

péntek Május 17.

Bóbita Bábszínház: 16.00 a Tettyei muzsikusok


péntek Május 17.

Ráhangolás-barangolás - Zenés séta 17.00 Palya Beával a Zsolnay Negyedben Helyszín: a Negyed teljes területe Előzetes regisztráció szükséges a +36 20 235 4722 telefonszámon, vagy a latogato@zsn.hu e-mail címen

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel újra a Zsolnay Fesztiválon: új dalokkal, új útvonalon! „A Zsolnay falai újraélednek. Lelkük van, fülük, mindent hallanak, és hangjuk is van, visszhangjuk. Velünk énekelnek. Amikor Párizsban éltem, teleénekeltem a várost, így ismerkedtünk egymással. Parkokban tóparton, templomok karzatain, kis belső udvarokban, félig kész épületekben, éjszakai metróalagútban, mindenhol hangicsáltam... Így kezdtem magamévá tenni a Zsolnay Negyed falait, tereit is. Daloltam, rezegtek a cserepek, kacsintgattak rám a cserép-apostolok…” Palya Bea


Helyszín: Ginkgo téri szabadtéri szinpad

A zenekar célja a magyar népzene modern megszólaltatása, izgalmas átértelmezése akusztikus, népi hangszerekkel. Törekednek eddig kevésbé ismert dalokat feldolgozni, mai környezetbe helyezni. Hangzásuk jellegzetessége Szabó Máté és Lipics Gergő virtuóz, elemi erővel ható hegedűjátéka, valamint Czupi Veronika különleges énekhangja. A zenekar tagjai eredendően valamennyien népzenészek, táncházi muzsikusok. Fiatalos, lendületes, időszerű zene, igazi, jó értelemben vett világzene.

péntek Május 17.

17.00 A Köztársaság Bandája


péntek Május 17.

11.00 és 18.00 Gyárturisták II. Helyszín: Negyed területe Előzetes regisztráció szükséges a +36 20 235 4722 telefonszámon, vagy a latogato@zsn.hu e-mail címen

26

A tavalyi fesztivál egyik legnagyobb sikere a Zsolnay Negyed „saját produkciója”, a Gyárturisták rendhagyó idegenvezetése volt. A szellemes színházi performansz keretében a közönség számos információt megtudhatott a Negyedről és annak „sötét titkairól”. Új útvonalon, új titkokkal, de a régi csapat várja a II. Zsolnay Fesztivál közönségét: Köles Ferenc és Ottlik Ádám (Pécsi Nemzeti Színház), Matta Lóránt (Bóbita Bábszínház), Ács Norbert (Budapest Bábszínház), Várnagy Kinga.


Helyszín: Liszt terem Előzetes regisztráció szükséges a +36 20 235 4722 telefonszámon, vagy a latogato@zsn.hu e-mail címen

A Budapesti Vonósok muzsikusai, Várdai István és Murin Jaroszláv közös kamarakoncertje A Liszt teremben Mozart és Brahms vonósötöse csendül fel. Mind az öt fellépő zenész kötődik Pécs városához. Párkányi István közel 40 éven keresztül volt az ő nevét viselő világhírű vonósnégyes primáriusa, jelenleg Pécsett él. Papp Györgyi Pécsett született, és ahogy Ludmány Emil jelenleg is, tanított a Zeneművészeti Intézetben. Murin Jaroszláv a Pannon Filharmonikusok szólóbrácsása, a legfiatalabb fellépő muzsikus, az immár méltán világhírű csellóművész, Várdai István szintén pécsi születésű. Műsor: W. A. Mozart: C-dúr quintet K.515; J. Brahms: G-dúr quintet Op.111; F.Schubert: Apreggione szonáta

18.30 Zsolnay Színház bemutatja Helyszín: Júlia terem Előzetes regisztráció szükséges a +36 20 235 4722 telefonszámon, vagy a latogato@zsn.hu e-mail címen

Beszédvizsga Térey János Nibelung lakópark c. darabja nyomán Az I. Zsolnay Fesztiválon hatalmas sikerrel léptek fel a Színművészeti Egyetem hallgatói. Idén a II. éves hallgatók Térey János Nibelung lakópark c. darabja nyomán elkészült beszédvizsgával mutatkoznak be a pécsi közönségnek. Rendező: Rába Roland, osztályfőnökök: Pelsőczy Réka, Bagossy László, Rába Roland 27

péntek Május 17.

18.30 Kamaramuzsika felsőfokon


péntek Május 17. A Bossa Nova magával ragadó eleganciája, a New Wave melankolikus dallamai, a filmhez való sajátos viszony: a francia formáció, a Nouvelle Vague mindezek ötvözete. A ragyogó énekesnőkkel kiegészülő duó, Marc Collin és Olivier Libaux kettőse úgy nosztalgikus, hogy egyetlen pillanatig sem ciki, és úgy tölti meg újra élettel a hetvenes-nyolcvanas évek punkját és újhullámát, hogy még az is átadja magát a varázsnak, aki egyébként zsigerből rühelli a nosztalgiát, a punkot, a bossa novát vagy a feldolgozásokat. Angolszász punk és New Wave klasszikus slágerek leheletfinom bossa novákba, elegáns akusztikus hangszerelésekbe oltva, ahol az eredeti nyers vadság helyett inkább a hűvös és melankolikus elegancia a vezérelv.


péntek Május 17.

20.00 Nouvelle Vague (F) Helyszín: Pirogránit udvar


péntek Május 17.

20.00 Jazzrael együttes Helyszín: ArTér Kávézó és társalgó

Magyarország egyedülálló világzenei formációja 2006-ban alakult Jáger Bandi vezetésével. Közismert izraeli, szefárd, jiddish dalok újraértelmezése, a tradicionális zsidó zenei folklór különleges interpretálása. Az együttest országosan elismert jazz zenészek alkotják, a dalok instrumentális és énekes formában hangzanak el. A zenekar híd szerepét kívánja betölteni kelet és nyugat között, egyesíteni a népek zenéjét, kultúráját, megismertetni a világ fiataljaival a zsidó zene gyöngyszemeit és értékeit.

22.00 Mrs. Columbo Helyszín: E78

A Mrs. Columbo megmutatja a jazz napos oldalát! A különleges összetételű zenekar (Galambos Dorina – ének, Sárközy Fanni – zongora, Hudák Zsófi – nagybőgő) pop dalokat dolgoz át „mrs. Columbo” stílusba, egyfajta átjárást kínálva a könnyűzenei műfajok között. Könnyed, vidám, bohókás, mégis igényes, játékos és kreatív, hiszen a jazz világából indul ki. Teszi mindezt úgy, hogy a dallamok a nem zeneértő fül számára is valahonnan ismerősen csengenek. A zenekar fennállása óta számos hazai és külföldi klubban, zenei- és borfesztiválokon ejtette ámulatba a jazz és más könnyűzenei műfajok rajongóit.


péntek Május 17.


péntek Május 17.

22.00 Tudósok Helyszín: ArtÉr Társalgó és Kávézó

32

A Tudósok napjaink legeszementebb szuper-gruppja: a mikrofonnál kegyetlen írónk és festőnk, a zenekar-alapító drMáriás énekel és fúj, jobbján Tövisházi Ambrus, a Péterfy Bori and Love Band kitűnő vezetője játszik billentyűs hangszereken, balján a Brains kiváló basszusgitárosa, Endrei Dávid nyomja a szédítő futamokat, míg a doboknál Jeli Gergely, a Dunakanyar legjobb dobosa zúzza a bőröket. Pécsre legújabb, „A legszebb szerelmes dalok” című lemezükkel érkeznek, melynek frissessége, szellemessége és páratlan lendülete sok-sok könnyes kacagást, önfeledt éneklést és felindultságból elkövetett szexuális táncot ígér minden kedves hallgatójának.


péntek Május 17.


szombat Május 18.

10.00–14.00 17.00–23.00 INKUBÁTOR HÁZ Helyszín: Inkubátor Ház

17.00

A Játék Napja a Zsolnay Fesztiválon Több mint 50 egyéni fejlesztő- és társasjáték egy helyen, a Bendegúz-Gyermekzug JátsszMa! programjának keretében. A játékos kedvűek Magyarországon alig ismert játékokat is kipróbálhatnak négy tematikus helyszínen. A játékosok 15 játékállomáson ülhetnek asztalhoz, ahol fejlesztő-, egyéni fejlesztő-, családi, party és stratégiai játékokat próbálhatnak ki, a szabályok megismerésében játékmoderátorok segítenek. A program 4 éves kortól egészen felnőtt korig kínálja a játéklehetőségeket. „A játék szerepe a gyermek életében és a családban” – szakmai beszélgetés, utána pedig a RevolvIQa elnevezésű magyar fejlesztésű társasjáték bemutatkozása.


szombat Május 18.

10.00–18.00 Helyszín: A boltok utcája és a Bóbita bábszínház között

Zsolnay Kézműves Piac A Zsolnay Kézműves Piacon helyi művészek és alkotók kézműves áruiból, iparművészeti, lakberendezési, divat- és használati tárgyaiból válogathatnak az érdeklődők.

Zsolnay Szalon – Alinda beszélget Keresd a fesztiválon! 2013-ban útjára indult egy rendhagyó beszélgetéssorozat a Zsolnay Kulturális Negyedben a közismert televíziós riporter-újságíró, a Magyar Tudományos Akadémia Akadémiai Újságírói Díjas, Prima Primissima-díjas Veiszer Alinda vezetésével. A téma ezúttal a gasztronómia.


szombat Május 18.

Bóbita Bábszínház: 10.00 Icurka-picurka Helyszín: Bóbita Bábszínház Kamaraterem

Csecsemőszínház 0-3 éves apróknak A két 20-20 perces részből álló előadás első felében egy cicuska, egy egérke, egy halacska és egy kutyuska kapcsolatát kísérhetik végig a gyerekek. A kedves kis állatok közös játékai, bújócska, fogócska, kukucska-játék a barátság egy-egy pillanatát villantják fel. Közismert mondókák, gyerekdalok, kiszámolók, dúdolók és dünnyögők a játék építőkövei, melyeket az anyukák, apukák, nagymamák haza is vihetnek, hogy otthon folytatódhasson a közös játék.


Helyszín: Herkules terasz

A legérdekesebb foglalkozások egyike, amikor a „szemét”-ből készítünk használati tárgyakat, ékszereket, hajcsatot, fülbevalót, gyűrűt. Védd a környezetet, és alkoss Te is! A foglakozás kicsiknek és egészen nagyoknak egyaránt ajánlott.

Fényfestő workshop Laboda Palántárium 10.00–13.00 (Labor Műhely) Helyszín: E78-táncterem 3 éves kortól bárkinek

Bevezetés a laterna magica (a bűvös lámpás) szemkápráztató világába. Üvegkép-festő műhelyfoglalkozás gyermekeknek és szüleiknek.

szombat Május 18.

10.00–12.00 Művészet az 15.00–17.00 Újrahasznosítás jegyében


szombat Május 18.

Kaleidoact – Underwater Mirage (F/H) 10.00, 11.00, 14.00, 15.00, 16.00, 17.00 Helyszín:

A részletes leírást lásd a 16. oldalon.

Egyetemi Negyed, szabadtér előzetes regisztráció szükséges a +36 20 235 4722 telefonszámon, vagy a latogato@zsn.hu e-mail címen

10.30, 13.30, 15.30 és 22.30 Helyszín: titkos terek az északi toronyban

Detectivity

A részletes leírást lásd a 20. oldalon. előzetes regisztráció szükséges a +36 20 235 4722 telefonszámon, vagy a latogato@zsn.hu e-mail címen

Ráhangolás-barangolás - Zenés séta 11.00 Palya Beával a Zsolnay Negyedben A részletes leírást lásd a 24. oldalon. előzetes regisztráció szükséges a +36 20 235 4722 telefon-

38

számon, vagy a latogato@zsn.hu e-mail címen


Helyszín: American Corner udvara

Az Egyesült Államokban 1919 óta minden évben egy teljes hetet szentelnek a gyermekkönyvek ünneplésének. Az idén május 13. és 19. között zajlanak a változatos programok, felolvasások iskolákban, könyvtárakban Amerika-szerte. A pécsi American Corner most először, a Zsolnay Fesztivál alkalmából csatlakozik ehhez a kezdeményezéshez, így a magyar gyerekek is megismerhetik az amerikai gyermekirodalom néhány emblematikus alakját. Amerikai gyermekkönyvek illusztrációi inspirálják a jelmezeket, amelyeket maguk a gyermekek készítenek el a Cornerben és vihetnek magukkal a foglalkozás után.

Kramenstetter Ádám gitárkoncertje 15.00 Helyszín: Liszt terem előzetes regisztráció szükséges a +36 20 235 4722

Az PTE Művészeti Kar végzős hallgatójának nyilvános diplomakoncertje várja a komolyzene rajongóit. Műsoron N. Paganini, G. F. Händel, J. Haydn, Hollós Máté, J. Rodrigo és L. Bogdanovic művek

telefonszámon, vagy a latogato@zsn.hu e-mail címen

39

szombat Május 18.

14.00–18.00 Változz mesehőssé!


szombat Május 18.

15.00 Dolus Mutombo (RDC) Helyszín: Ginkgo téri szabadtéri színpad

40

A kongói gitáros és énekes zenéje mindenkit megszólít. Muzsikája tele van nappal és a fénnyel, egyszerű szabályokkal, gazdag érzelmekkel, mindez afrikai gyökereinek köszönhető. Dolus énekhangja rusztikus őszinteséget közvetít. Pazar ritmusérzékének bölcsője tiszta zeneisége. Dolus Mutombo Lipcsében él, koncertje a „kreatív városok” program keretében valósul meg.


szombat Május 18.

16.00 Palya Bea: Altatok Helyszín: Bóbita Bábszínház szabadtéri színpad

Lemezbemutató gyermekkoncert „Az ötlet, hogy altatókat írjak, már nagyon régi, sok dalkezdemény hevert papíron, gépben. De a lendületet, hogy az Altatok könyv-lemez megszülessen, a hasamban rúgicsáló kislányom adta. Szenvedélyes inspiráció volt ez. Várandósságom ötödik hónapjában hajnal négykor rendre kidobott az ágy: elöntenek a szavak, írnom kell, hangszert kell ragadnom, énekelnem kell.” Dalok, versek álomország kapujában és azon túl.

16.00 Beszélgetés Jókai Annával Helyszín: Apostolos terem

A számos díjjal és címmel kitüntetett írónővel legújabb regényéről (Éhes élet, 2012) és az élet igazán fontos kérdéseiről beszélgetünk. A beszélgetésen részt vesz: Bartos Dobozi író, tanár és Bánky Gábor színművész

41


szombat Május 18.

17.00 Fran Palermo Helyszín: Ginkgo téri szabadtéri színpad

A mostani felállásában 2012 márciusa óta működik a fiatal zenekar. A spanyol származású dalszerző, Vincent Vidar és csapata két hónappal az alakulás után máris stúdióba vonult, hogy rögzítse az első nagylemezét Museum of Clouds címmel. Zenéjük húzós tempójú, dús hangszerelésű indie-rock és folk beütésű, melyet leginkább a gitár, a hegedű, a trombita és a harmonika hangjai uralnak.

A Magyar Zeneművészeti 19.00 Társaság kamaraegyüttese Helyszín: Liszt terem előzetes regisztráció szükséges a +36 20 235 4722 telefonszámon, vagy a latogato@zsn.hu e-mail címen

42

NEWAUD hangverseny A Magyar Zeneművészeti Társaság 1989-ben rendezte első kortárs zenei hangversenysorozatát. A Társaság a legújabb művek bemutatása mellett zenei értékmegőrző feladatot is célul tűzött ki, a régebben elhangzott, de jelentős kortárs művekre is szeretné felhívni a figyelmet. Műsor: Láng István: Duó – 2 fuvolára; W. Sweeney: Night songs; Sugár Miklós: Párbeszéd; Bánkövi Gyula: Fényvirágok; Fekete Gyula: Orion; H. W. Erdmann: Mosaik II; Durkó Zsolt: Tűz-zene A programot a NEFMI és az Európai Unió támogatta.


Helyszín: Júlia terem előzetes regisztráció

Beszédvizsga Térey János Nibelung lakópark c. darabja nyomán A részletes leírást lásd a 27. oldalon.

szükséges a +36 20 235 4722 telefonszámon, vagy a latogato@zsn.hu e-mail címen

19.00 Csongor és Tünde Helyszín: Janus Egyetemi Színház Előzetes regisztráció szükséges a +36 72 501500/28292 telefonszámon, vagy a jesz@pte.hu e-mail címen!

Ifjúkori melankólia, végzetes szerelem, tomboló vágyak, gonoszság, irígység, halhatatlanság, árulás, mérgezés, merény - minden egy rakáson, amire egy pörgős előadásnak szüksége lehet. Meg egy kis alter rock.

szombat Május 18.

18.30 Zsolnay Színház bemutatja


szombat Május 18.

20.00 Besh o droM Helyszín: Pirogránit udvar

Az 1999-ben alakult Besh o droM a magyarországi világzene jelentős képviselője. A Besh o droM jelentése lovári cigány nyelven: „Üld meg az utat!”, mint a lovat szokás, azaz: indulj el! Zenéjük balkáni és román cigány, illetve közel-keleti tradicionális és magyar zene sajátos ötvözete, ahol egészen különböző stílusok keverednek. Igazi örömzene!

22.00 Lenthár Balázs Helyszín: Artér Kávézó

44

és társalgó

A pécsi éjszaka egyik legautentikusabb kocsmazenésze a Fesztivál vendégeként adja elő kedvenc dalait, ahogyan mindig, most is egy szál gitáron.


Helyszín: E78

Az elektroakusztikus formációt 2011-ben alapította a két különböző műfajból érkező, mégis közös hangot találó zenész: Fábián Juli és Palásti Kovács Zoltán, alias Zoohacker. Számaik különlegességét az adja, hogy egyrészt a régi zenei stílusok mellett szinte az összes modern irányzat teret kap, másrészt a régebbi műfajok újraértelmeződnek a mai modern felfogás és az elektronikus hangszerelés által. A formáció játszott már a legendás Stereo Mc’s előzenekaraként, és a 2012-es hazai Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe is bekerült a Like a child c. számával. A formáció további hangszeresei: Udvarhelyi Gábor (gitár), Premecz Mátyás (billentyű), Bata István (basszusgitár), Delov Jávor (dob).

szombat Május 18.

22.00 Fábián Juli & Zoohacker


szombat Május 18.

Slim Wild Boar & The 23.00 Forsaken Shadow (F) Helyszín: Artér Kávézó és társalgó

A 2008-ban, Rennesben alakult zenekar (akusztikus gitár, basszus dob, ének), a Slim Wild Boar újra felfedezi az amerikai zene gyökereit a hangulatos, sötét és elegáns country-folk lepárlásával. A második albumra kétszereplőssé bővült a zenekar Forsaken Shadowval (elektromos gitár), mára pedig már trióként beszélhetünk róluk, mióta ütőhangszereken és dobon Skinny Kid is csatlakozott hozzájuk. A három betyár bejárta már az európai undergroundot, Belgiumtól Portugáliáig, Moszkvától Brestig. A Slim Wild Boar a sötét folk blues és a vad rockabilly sajátos ötvözete. Johnny Cash, Hank Williams, Nick Cave és Leonard Cohen után szabadon. Előttük a kocsmatrubadúr Lenthár Balázs egy szál gitárral lép fel, utánuk pedig a pécsi Johnny Cash, a Karnics Zoltán pakolja a lemezeket.

DJ Karnics: 00.30 Swing & R’n’R Party Helyszín: Artér Kávézó

46

és társalgó

Őrült R’n’R party hajnalig DJ Karniccsal.


szombat Mรกjus 18.


vasárnap Május 19.

10.00–18.00 INKUBÁTOR HÁZ Helyszín: InkubátorHáz

48

Bemutatkozik a Retextil Alapítvány és műhely A pécsi székhelyű Retextil Alapítvány tevékenysége során háztartási textilhulladékból öko-design lakberendezési tárgyakat és divattermékeket állít elő megváltozott munkaképességű és fogyatékkal élő emberek bevonásával. A munkafolyamatokban egyszerre van jelen művészeti tevékenység, közösségi- és munkaterápia, rehabilitáció. A bemutatkozó foglalkozáson résztvevők elsajátíthatják a retextil szál készítésének technikáját, egyszerűbb használati tárgyakon (kutyapóráz, kislabda) gyakorolhatják az újrahasznosítás művészetét. A workshop résztvevői egy különleges tértáncban is részt vehetnek. Emellett a a fesztivál látogatói a Retextil-termékekkel és az alapítvány tevékenységeivel is megismerkedhetnek. www.retextil.hu


Helyszín: Herkules terasz

Mindenki Tud Rajzolni! Barabás Zsófi és Moizer Zsuzsa tavaly megjelent könyve azzal biztat minden gyereket és felnőttet, hogy: Mindenki Tud Rajzolni! A II. Zsolnay Fesztiválon egy foglalkozás keretén belül győzik meg a résztvevőket mottójuk igazáról. Végzett képzőművészként céljuk, hogy minden gyermek felhasználja a benne rejlő kreativitást, és bátran használja a fantáziáját tervezés és rajzolás közben!

Kaleidoact - Underwater Mirage (F/H) 10.00, 11.00, 14.00, 15.00, 16.00, 17.00 A részletes leírást lásd a 16. oldalon. Helyszín: Egyetemi Negyed, szabadtér előzetes regisztráció szükséges a +36 20 235 4722 telefonszámon, vagy a latogato@zsn.hu e-mail címen

49

vasárnap Május 19.

10.00–12.00 15.00–17.00


vasárnap Május 19.

Bóbita Bábszínház: 10.00 A bűbájos lakat Helyszín: Bóbita Bábszínház nagyterem

10.00–18.00 Helyszín: A boltok utcája és a Bóbita bábszínház között

50

Élt egyszer egy szegény asszony, aki olyan szegény volt, hogy még az egerei is a szomszédba jártak kéregetni. Ennek az asszonynak volt egy fia. Ez a fiú olyan okos volt, hogy túljárt még az ördögök eszén is: elcsente legféltettebb kincsüket, a bűbájos lakatot. Jól is ment a sora ezután a szegény legénynek, még a király lányát is feleségül vette. Ám az ördög sosem alszik! Berze Nagy János gyűjtése alapján bábszínpadra írta Nagy Viktória Éva és Schneider Jankó.

Zsolnay Kézműves Piac A Zsolnay Kézműves Piacon helyi művészek és alkotók kézműves áruiból, iparművészeti, lakberendezési, divat-és használati tárgyaiból válogathatnak az érdeklődők.


Helyszín: Bóbita Bábszínház szabadtéri színpad

Boka Gábor előadásában Petőfi Sándor közismert történetét festett táblaképek illusztrálják. A „képmutogató” előadás során a közönség aktív részese a játéknak, mivel folyamatos a párbeszéd az előadók és a nézők között, ráadásul a publikum közreműködésével felidézhetők olyan hangulatok, események, melyek mozgalmassá teszik az egyébként statikus képeket. Mindenki ismeri János vitéz történetét, mindenki emlékszik a hős kalandjaira, vagy legalábbis azt hiszi. A helyzetkomikumoknak köszönhetően a nézők vidám pillanatok részesévé válnak, ám a váratlan események sem tudják eltéríteni Kukorica Jancsit útjáról…

11.00 és 17.00 Gyárturisták II. A részletes leírást lásd a 26. oldalon. Helyszín: a Negyed teljes területe előzetes regisztráció szükséges a +36 20 235 4722 telefonszámon, vagy a latogato@zsn.hu e-mail címen

51

vasárnap Május 19.

Boka Gábor: János vitéz hiteles története képekben 11.00 elbeszélve


vasárnap Május 19.

10.30, 13.30, Detectivity 15.30 és 17.30 A részletes leírást lásd a 20. oldalon. Helyszín: Titkos terek

előzetes regisztráció szükséges. Regisztráció a +36 20 235

az északi toronyban

4722 telefonszámon, vagy a latogato@zsn.hu e-mail címen

14.00 – 18.00 Változz mesehőssé! Helyszín: American

A részletes leírást lásd a 39. oldalon.

Corner udvara

fényfestő workshop - Laboda 15.00-18.00 Palentárium (Labor Műhely) Helyszín: E78-táncterem

Bevezetés a laterna magica (a bűvös lámpás) szemkápráztató világába. Üvegkép festő műhelyfoglalkozás gyermekeknek és szüleiknek.


Helyszín: Ginkgo téri szabadtéri színpad

Az együttes 2010 márciusában alakult Pécsett. Olyan formációt kívántak létrehozni, amely a jazztriók hagyományait követve számos szituációban megállja a helyét. Repertoárjuk átfogja a műfaj történetét: a korai, szvinges darabok és bebop-sztenderdek mellett a jazz mai, modern értelmezéseit is megszólaltatják. Az együttes hazai tevékenysége mellett a 2010–2011es időszakban három hónapot töltött Dubajban. A trio tagjai: Lachegyi Máté (zongora); Baksa Péter (nagybőgő); Krommer Balázs (dob)

vasárnap Május 19.

15.00 Trio Á


vasárnap Május 19.

16.00 Az ördögfióka és a tündér Helyszín: Bóbita Bábszínház szabadtéri színpad

54

Végy egy énekes színésznőt, egy autentikus népdalénekest, egy brácsaművészt, rakj hozzá három sokoldalú jazzenészt, és add hozzá a gyerekeket, akik e két családban így is, úgy is részesei a zeneírásnak és a próbáknak! A koncerten Lackfi János, Nemes Nagy Ágnes, Bella István, Varró Dániel, Kovács András Ferenc, Eörsi István és Ranschburg Jenő versek szólalnak meg. Közreműködik: Malek Andrea, Korpás Éva, Lakatos Lili – ének; Lakatos Róbert – brácsa; Princz Péter – trombita; Dajka Krisztián – gitár; Frey György – basszusgitár, bőgő; Kovács Tamás, ifj. Princz Gábor – ütős hangszerek


Helyszín: Inkubátorház előtti tér

A kaposvári Juhos együttes moldvai csángó népzenét játszik, táncházakat tart és koncertezik. Céljuk, hogy továbbgondolják, és minél szélesebb közönséggel megismertessék és megszerettessék a csángó magyarok évszázadokon át megőrzött muzsikáját és táncát. Táncházi hangulat, sodró zene és tánc, amit bárki elsajátíthat! Az együttes tagjai: Husi Gyula (koboz); Koch Máté (hegedű); Bogdán Gergely (furulya, kaval); Felde Rebeka (ének); Patak Norbert (dob, doromb); Táncházvezető: Turi Endre

vasárnap Május 19.

Moldvai Táncház a 18.00 Juhos Együttessel


vasárnap Május 19.

17.00 Dolcissimo Sospiro Helyszín: Apostolos terem

A lanttal kísért szólóének tradíciója a középkorig nyúlik vissza. A kottanyomtatás feltalálása után (1509) már néhány évvel megjelentek az első lant-dal gyűjtemények, s hamarosan a század folyamán Európa-szerte több tucat napvilágot látott. A 17. század elején új vokális műfajok születtek, világi és szakrális szólisztikus dalok, strófikus és végigkomponált áriák. A zenészek a barokk korának legjelentősebb dalszerzőinek műveiből úgy válogattak, hogy eme bensőséges zenei világnak egy változatos keresztmetszetét mutathassák be a közönségnek. Közreműködik: Bodrogi Éva – szoprán; Kónya István – arciliuto Műsoron Monteverdi, Frescobaldi, Purcell, Carissimi, Haydn és Mozart művek.

18.30 Zsolnay Színház bemutatja Helyszín: Júlia terem Előzetes regisztráció szükséges a +36 20 235 4722 telefonszámon, vagy a latogato@zsn.hu

56

e-mail címen

A Színművészeti Egyetem hallgatóinak mozgásvizsgája A Színművészeti Egyetem hallgatói ezúttal színpadi mozgástudományukról tesznek tanúbizonyságot Gyöngyösi Tamás koreográfus vezetésével.


Helyszín: Bóbita Bábszínház Előzetes regisztráció szükséges a +36 20 235 4722 telefonszámon, vagy a latogato@ zsn.hu e-mail címen

Jordán Tamás beszél színházról, életről, saját magáról nyers öniróniával. „Nagyon sok remek történetem van. Sok bajom van a stand up műfajjal. Alig-alig van jó, a többsége komoly szenvedést okoz. Ezt még el is lehetne viselni. Az igazi katasztrófa az, hogy a közönség ezekért is odavan. Felébredt bennem egy dacos düh. Elhatároztam, hogy én is csinálok egy speciális stand up-ot, amelynek az a lényege, hogy a remek történeteim közé becsempészek verseket is. Hiszen a vers is közlés, sok esetben történet is, megpróbálom úgy belopni, hogy egy-egy vers jelenléte magától értetődő legyen.” (Jordán Tamás) Az est tervezett hossza 120 perc, két részben, szünettel.

19.00 Szophoklész: Antigoné Helyszín: Janus Egyetemi Színház Előzetes regisztráció szükséges a +36 72 501500/28292

„Mindenkor győztes Erósz, prédára csapó szilaj Isten,/ Te az éjszaka leple alatt ott hálsz a leány puha arcán;/ Te bejárod a tengereket, s nagy messzi tanyákat, meg nem/ menekül teelőled se az istenhad, se halandó: mind a bolondod.”

telefonszámon, jesz@pte.hu e-mail címen!

57

vasárnap Május 19.

széllel szembe – poénok és poémák – Jordán Tamás 20.00 stand up estje


vasárnap Május 19.

Stereo MC’s DJ Set vs Bam 20.00 (Jungle Brothers) (UK) Helyszín: Pirogránit udvar

A Stereo MC’s több mint 20 éve meghatározó szereplője a pop- és tánczenének. Több millió példányszámban eladott albumokkal, több Brit Awardsdíjjal és Mercury-jelöléssel a hátuk mögött mára Anglia legsikeresebb hiphop zenekara. A Stereo MC’s Dj formációjához, azaz Rob Birchhez és Nick ‚the Head’ Hallamhoz ezúttal csatlakozott régi barátjuk, Afrika Baby Bam aka Bam, akit az amerikai hiphop csapatból, a Jungle Brothers-ből ismerhetnek a műfaj szerelmesei. Tánccipő kötelező!


2002-ben a Local Broadcast c. albummal Európa közepén egy meghatározó zenei világ vált ismertté Žagar néven, és kezdte meg a rock, a trip-hop és az elektronikus tánczenék különös elegyével stílusteremtő útját. A zenekart jelenleg Magyarország egyik legütőképesebb exportcikkének tartják. Már harmadik számuk kerül be az amerikai CSI - helyszínelők című sorozatba. Legújabb lemezük, a Light Leaks áprilisban jelenik meg Magyarországon, ennek bemutatóját hallhatjuk Pécsett. A zenekészítés hagyományos megjelenési platformjait unalmasnak találták, ezért az új album első számát, a Space Medusa-t hangonként rakatták össze a Facebookon háromezer rajongóval. A Space Medusa a Petőfi Rádió Toplistáján egészen az első helyig repült.

vasárnap Május 19.

22.00 Žagar lemezbemutató koncert

Helyszín: E78


vasárnap Május 19.

22.00 Barabás Lőrinc looper-set Helyszín: Artér Kávézó és társalgó

Barabás Lőrinc trombitás Eklektric nevű, egyedülállóan sikeres jazz-funk-pop zenekarának 2010-es leállása után most szólóban folytatja. Pontosabban: saját magából alkot sokszólamú egyszemélyes zenekart a modern technika (looper) segítségével. Bár elsőre azt gondolhatnánk, a trombita hangszíne meghatározza a megszólalást, műfajok tekintetében továbbra is teljes az eklektika: tempók és hangszínek tekintetében Lőrinc továbbra sem szab magának korlátokat. Az új műsor alapvetően jazzben fogant, komolyzenei és tánczenei hatások tömkelegét felvonultató, korokon és stílusokon átívelő muzsika.

00.00 Wattican Punk Ballet (ARM)

Helyszín: Artér Kávézó

A lehengerlő örmény geg-tánc-punk testvérpáros székhelye egyrészt Moszkva és Jereván, másrészt Budapest. Az Arutyunyan testvérek felénk leginkább az egykori legendás örmény pszichedelikus zenekar, a Deti Picasso két oszlopaként váltak ismertté. Bátran és ezer színben vegyítik a nyers erőt, a funky diszkó ritmusokat és a kaukázusi zenei hatásokat egy elképesztő energiájú koncertélménnyé. Olyan hírességekkel dolgoztak együtt, mint Bobby McFerrin, Tony Levin, Nikola Sekulovic (Laibach), Jason Webley, Masfél, Grencsó István, stb. Felléptek többek között a Depeche Mode, a Massive Attack, a The Verve és mások elő-zenekaraként. 60


vasรกrnap Mรกjus 19.


Május 20. hétfő

10.00-18.00 INKUBÁTOR HÁZ Helyszín: InkubátorHáz

Élményműhely Az ÉlményMűhely – Nemzetközi Mozgalom az Élményközpontú Matematika-oktatásért 2008-ban indult útjára a magyarországi Ars GEometrica művészetés tudományközi találkozók nemzetközi elismertségnek örvendő tudósai, művészei és pedagógusai összefogásával. Céljuk, hogy megmutassák: a matematika több is lehet, mint szigorú tudomány. A fesztivál keretében is játszani, felfedezni hívják majd a tudomány és a művészetek iránt érdeklődő gyerkőcöket, felnőtteket.


Bemutatkozik a Pécsi Origami Kör A Pécsi Origami Kör 1991-ben alakult, tevékenysége kezdetben a felnőttek érdeklődésére irányult, de 1993-tól már gyermek origami kör is működik. A felnőtt kör tagjai között a pedagógus-társadalom jelentős számban van jelen, ők azok, akik munkájuk során is sikeresen alkalmazzák az itt megtanult ismereteket. A szervezet rendszeres bemutatókat tart óvodákban, iskolákban, klubokban, játszóházakban, továbbá országos origami találkozók szakmai lebonyolítója, számos origami kiállítás alkotója és szervezője. ABAKA - Tanulási képességeket fejlesztő játékok, szakkönyvek bemutatója és vására Fontos tudni szülőként és pedagógusként, hogy bizonyos tanulási képességek csak akkor alakulnak ki, ha a gyermeket a megfelelő időben kellő inger éri. Ezért a környezetnek nagy szerepe van abban, hogy kialakulnak-e azok a képességek, amelyekre az olvasás, írás és számolási készséget építjük. Az ABAKA pécsi vállalkozás célja, hogy képességfejlesztő játékokkal, szakkönyvekkel segítsék a szülőket és a pedagógusokat abban, hogy a legérzékenyebb életszakaszban kiváló eszközökkel tudják hatékonyan fejleszteni a csemetéket, kisgyermeket, iskolásokat.

63

hétfő Május 20.

Helyszín: InkubátorHáz


Május 20. hétfő

10.00, 11.00, Kaleidoact 14.00, 15.00, Underwater Mirage (F/H) 16.00, 17.00 A részletes leírást lásd a 16. oldalon.

Helyszín: Egyetemi Negyed, szabadtér

Előzetes regisztráció szükséges, a +36 20 235 4722 telefonszámon, vagy a latogato@zsn.hu e-mail címen

10.00-12.00 és 15.00-17.00 Kis méhészek Helyszín: Herkules terasz

64

Hogyan készül a méz, és hogyan alkotnak a méhek? Az ovisok és kisiskolások egy izgalmas mesterség rejtelmeivel ismerkedhetnek meg a rövid, interaktív előadás során, melyet követően jöhet a közös „mézezés”! Az előadást tartja és a foglalkozást vezeti Szegleti Orsolya, aki 3 éve méhészkedik, és három gyermek édesanyja.


Helyszín: Bóbita Bábszínház szabadtéri színpad

A Four Fathers Énekegyüttes 1995 őszén alakult. Repertoárjukon a 20-as – 30-as évek amerikai zenéje, az ún. „Barbershop Style”, világslágerek, magyar slágerek feldolgozásai, spirituálék szerepelnek. Hangulatos, humorral fűszerezett műsorukkal, majd’ 1000 fellépéssel a hátuk mögött bizton mondhatják, hogy minden korosztálynak önfeledt szórakozást nyújtanak. Ezúttal a Bóbita Bábszínház hangulatos szabadtéri színpadán várják közönségüket. Moderátor: Lukácsházi Győző

hétfő Május 20.

Bon-bon Matiné – a Four Fathers Énekegyüttes 11.00 gyermekkoncertje


Május 20. hétfő

11.00 és 17.00 Gyárturisták II. Helyszín: a Negyed teljes területe

A részletes leírást lásd a 26. oldalon. Előzetes regisztráció szükséges a +36 20 235 4722 telefonszámon, vagy a latogato@zsn.hu e-mail címen

10.30, 13.30, 15.30 és 17.30 Detectivity Helyszín: Titkos terek az északi toronyban

A részletes leírást lásd a 20. oldalon. Előzetes regisztráció szükséges a +36 20 235 4722 telefonszámon, vagy a latogato@zsn.hu e-mail címen

Ráhangolás-barangolás Zenés séta Palya Beával a 15.00 Zsolnay Negyedben Helyszín: a Negyed teljes területe

A részletes leírást lásd a 24. oldalon. Előzetes regisztráció szükséges a +36 20 235 4722 telefonszámon, vagy a latogato@zsn.hu e-mail címen

16.00 A reggeli trombita show Helyszín: Ginkgo téri szabadtéri színpad

66

Interaktív komolyzenei koncert a 3-8 éves gyerekeknek Kiss Szabolcs harsonaművész vezetésével, és a Pannon Filharmonikusok fúvósainak közreműködésével. A koncerten ének, vers, tánc, és sok izgalom várja a kicsiket, akik mindeközben megismerik a komolyzene nekik szóló oldalát.


Helyszín: Liszt terem Előzetes regisztráció szükséges a +36 20 235 4722 telefonszámon, vagy a latogato@zsn.hu e-mail címen

Az Új Magyar Kamarazenekar 16 fős tagságában a fiatalok lendületessége, professzionális hangszertudása ötvöződik az idősebbek óriási zenekari tapasztalatával, a minőség iránti elkötelezettséggel. A zenekar megalakulásától kezdve világsztárokkal lép fel, repertoárjuk felöleli a kamarazenekarra íródott barokk és klasszikus műfajok darabjait, a romantikus szerenádokat és egyéb 20. századi kamarazenekari műveket. A zenekar vezetője Bánfalvi Béla Liszt-díjas, BartókPásztory-díjas hegedűművész. Zongorán közreműködik: Holics László. A koncert támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.

hétfő Május 20.

Az Új Magyar Kamarazenekar 16.00 koncertje


Május 20. hétfő

17.00 Trio Kodály Method Helyszín: Apostolos terem

„Kortárs reflexiók Kodály szellemében” A Trio Kodály Method 21. századi nézőpontból újra felhívja a figyelmet a magyar zenére, azon belül a népzenére. Ennek szellemében, Kodály Zoltán születésének 130. évfordulója alkalmából kortárs zenei felfogásban dolgozzák fel műveit. Az interpretációkban teret nyer a kollektív improvizáció is, hangsúlyozva a kiindulópontot adó művek és a zenekar által megfogalmazott új művek élő zenei szövetként való értelmezésének fontosságát. Közreműködik: Oláh Dezső zongoraművész, művésztanár, a Trio Kodály Method vezetője és zeneszerzője; Erdő Zoltán klarinétművész, klarinéttanár; Tar Gergely dobos, ütőhangszeres tanár


Helyszín: Júlia terem Előzetes regisztráció szükséges a +36 20 235 4722 telefonszámon, vagy a latogato@zsn.hu

A Színművészeti Egyetem hallgatóinak mozgásvizsgája A Színművészeti Egyetem hallgatói ezúttal színpadi mozgástudományukról tesznek tanúbizonyságot Gyöngyösi Tamás koreográfus vezetésével.

e-mail címen

19.00 Szó és zene Helyszín: E78 Előzetes regisztráció szükséges a +36 20 235 4722 telefonszámon, vagy a latogato@zsn.hu e-mail címen

Négy nagy magyar író – Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos, Spiró György és Závada Pál – olvassa fel egyegy szabadon választott írását, három fantasztikus jazz muzsikus, Dés András, Dés László és Barcza H. József pedig zenével kíséri a felolvasásokat.

hétfő Május 20.

18.30 Zsolnay Színház bemutatja


A FESZTIVÁL ALATT FOLYAMATOSAN LÁTOGATHATÓ EGYÉB PROGRAMOK, LÁTVÁNYOSSÁGOK Helyszín: Inkubátorház A kiállítás a fesztivál ideje alatt megtekinthető 9.00 – 20.00 óráig. Helyszín: American Corner udvara

70

A MI KIS VÁROSUNK - KIÁLLÍTÁS A multimediális kiállítás anyaga a városlakók bevonásával, a pécsiek személyes tárgyaiból, kedvenc helyeinek fotóiból, városhoz kötődő történeteiből áll ös�sze: a felhívásunkra beküldött fotográfiákból és a hozzájuk mellékelt leírásokból képzőművészeti kurátorok rendezik be e szubjektív „várostörténeti” tárlatot. Before I Die – közösségi művészeti projekt A Before I Die egy olyan művészeti projekt, amely arra ösztönzi az embereket, hogy személyes vágyaikat osszák meg közösségi tereken egy óriás palatáblán. A kezdeményezést – barátja elvesztése után – egy Candy Chang nevű művész indította el New Orleansban. A projekt mára kinőtte az USA határait: több mint 30 országban közel 150 tábla készült el. Pécsett a projekt az American Corner és Darren Bohrer (USA) vezetésével a Babits Mihály Gyakorló Gimnázium 11.B-s diákjainak közös munkája során valósul meg.


Nyitva tartás: Kedd–vasárnap: 10.00–18.00 Belépőjegy: 1400 Ft; Diák, nyugdíjas, pedagógus:700 Ft; Fotójegy: 500 Ft. Csoportos kedvezmény: 10 főtől a teljes árú jegyhez képest 15%-os

A Zsolnay Aranykora Gyugyi László lélegzetelállító gyűjteménye a Zsolnay-kerámiák aranykoráról A páratlan gyűjtemény minden darabja hosszú utat tett meg, míg újra visszatalált szülőhelyére. Zsolnay Vilmos egykor világhírű gyára ma már mint Pécs új, kulturális városrésze fogadja örökbe minden egyes hazatért remekművét. A Zsolnay Kulturális Negyedben, a felújított Sikorski-házban a Zsolnay aranykorának legszebb kerámiái várják a látogatókat.

kedvezménnyel. Napijeggyel választható kiállítás. A fesztivál-napijeggyel minden nap egy szabadon választott állandó kiállítás ingyenesen megtekinthető. Ennek részleteiről a műsorfüzet elején található jegyinformációs oldalon olvashat.

71


Nyitva tartás: 10.00–18.00 Információ: + 36 20 235 4722, latogato@zsn.hu Belépőjegy: 1000 Ft, diák, nyugdíjas 600 Ft. Napijeggyel választható kiállítás. A fesztivál-napijeggyel minden nap egy szabadon választott állandó kiállítás ingyenesen megtekinthető. Ennek részleteiről a műsorfüzet elején olvashat.

72

Rózsaszín Zsolnay Kiállítás Winkler Barnabás gyűjteménye Közel négy évtizede, hogy egy családi örökségből hozzá kerülő boroskancsó felébresztette Winkler Barnabás Ybl-díjas építész „rózsaszínek” iránti szeretetét és elindította gyűjtőszenvedélyét, melynek eredménye a Rózsaszín Zsolnay Kiállítás több mint ezer darabot meghaladó együttese. A Rózsaszín Zsolnay Kiállítás azokat a mindennapi használati tárgyakat – kávés- és teáskannákat, szappantartókat, bögréket, kuglófsütőket, süteményes- és tortatálakat, zsírosbödönöket és boroskancsókat – mutatja be, melyek Zsolnay Vilmos pink-kísérleteinek nyomán születtek. A legtöbb használati tárgy ekkoriban különös, megnyerő, de mégis egyedi színt kapott, így a pécsi Zsolnay-gyár mindennapi használatra szánt tárgyai rózsaszínben pompázva kerültek ki a kereskedések polcaira.


Nyitva tartás: 10.00–18.00 Belépőjegy: 1200 Ft; Diák, nyugdíjas, pedagógus: 600 Ft; Fotójegy: 500 Ft. Csoportos kedvezmény: 10 főtől a teljes árú jegyhez képest 15%-os kedvezménnyel. Napijeggyel választható kiállítás. A fesztivál-napijeggyel minden nap egy szabadon választott állandó kiállítás ingyenesen megtekinthető. Ennek részleteiről a műsorfüzet elején található jegyinformációs oldalon olvashat.

Zsolnay Család- és Gyártörténeti Kiállítás A Zsolnay család és a gyár történetét bemutató kiállítás áttekintést ad az elmúlt bő másfél évszázad eseményeiről. A gyár története összekapcsolódik Magyarország történelmének fontos állomásaival. Alapítása a Bach-korszakban történt, felvirágzása az Osztrák-Magyar Monarchia, vagyis a dualizmus korszakához kapcsolódott. Az első világháború és az azt követő békekötés megtörte a nagyívű fejlődést. A két világháború közötti időszak az újrakezdés és a modernizálás időszaka volt. Újabb fordulópontot jelentett az államosítás, a hagyományok megszakítása, majd a feltámasztásukra irányuló művészi-technikai kísérletek. A fiatal iparművészek új, modern formanyelvet honosítottak meg a gyár termékein, emellett egyre erősebben mutatkozott az igény a tradicionális technikák és formák megőrzésére is. A gyártörténet egyúttal a Zsolnay család szerteágazó és izgalmas története. A kiállítás emléket állít azoknak, akik nélkül nem jöhetett volna létre ez a gazdag örökség.

73


Nyitva tartás: 10.00–18.00 Látogatási rend: A Zsolnay Mauzóleum a megadott nyitvatartási

Zsolnay Mauzóleum A Zsolnay-család nyughelye a Zsolnay-gyár melletti dombon eredeti pompájában, megújulva várja mindazokat, akik az eozin titkát keresik.

időben egyénileg bármikor látogatható. A Mauzóleum belépőjegyeit az Infopontokon, legközelebb az Északi Infoponton válthatják meg, a helyszínen jegyértékesítés nincs.

Nyitva tartás: 10.00 - 18.00 Jegyárak: 450 Ft, Diák, pedagógus, nyugdíjas: 450 Ft

74

Labor - Interaktív Varázstér A Ginkgo téren áll a Zsolnay kerámiagyár egykor laborként szolgáló épülete. A Zsolnay Kulturális Negyed szívében található épület ma a Látogatóközpontnak és a Labor - Interaktív Varázstér fantázianévre hallgató „csodák palotájának” ad otthont, ahol a játszósaroktól a Tesla tekercsig sok érdekesség, izgalmas kísérlet megtalálható.


időtartam: 50 perc. 5 éves kortól ajánljuk Május 16. csütörtök 17.00 Május 17. péntek 16.00 17.00 Május 18. szombat 11.00 15.00 16.00 17.00 21.00 Május 19. vasárnap 11.00 15.00 16.00 17.00 21.00 Május 20. hétfő 11.00 14.00 15.00

A PLANETÁRIUM PROGRAMJAI A ZSOLNAY FESZTIVÁL ALATT •Helyünk a világegyetemben •Helyünk a világegyetemben •A világűr felfedezése – érdekességek az űrhajózás és űrkutatás történetéből; új előadás! •Helyünk a világegyetemben •Idegen égboltok alatt •Kalandozás a csillagos égbolton •A világűr felfedezése •A szabadban – derült idő esetén – az égbolt távcsöves megfigyelése (napijeggyel látogatható) •Helyünk a világegyetemben •Csillagképek, legendák: a tavaszi égbolt (10 éves kortól) •Kalandozás a csillagos égbolton •A világűr felfedezése •A szabadban – derült idő esetén – az égbolt távcsöves megfigyelése (napijeggyel látogatható) •Helyünk a világegyetemben •Kalandozás a csillagos égbolton •A világűr felfedezése – érdekességek az űrhajózás és űrkutatás történetéből; új előadás! Planetáriumi jegyárak: Felnőtt 1100 Ft, diák, nyugdíjas, pedagógus 700 Ft. A távcsöves bemutató napijeggyel ingyenes

75


ZSOLNAY FESZTIVÁL 0. NAP A maláta dicsérete - fesztiválprogramok a Pécsi Sőrfőzde támogatásával Május 16. csütörtök 16.00

Fanfara Transilvania (RO) – vonulás a Negyedbe

Széchenyi tértől – Zsolnay Negyedig

ingyenes

16.00-18.00

Alkalom / Opportunity - kiállítás

Pécsi Galéria, m21

napijeggyel

17.00

Sörfőzdei relikviák – kiállításmegnyitó

Pirogránit udvar

napijeggyel

17.30

„Kerülj képbe – Lépj kapcsolat ba!” – kiállításmegnyitó

re:public galéria

ingyenes

18.00

A sörfőzés titkai – előadás

ArtÉr Kávézó

napijeggyel

18.00

Gitárkoncert 

Apostolos terem

napijeggyel

20.00

HOPPart Társulat: Szörprájzparti – lakásszínházi előadás

Inkubátorház

„r” és napijegy szükséges

19.00

Ad Libitum: Cseh Tamás emlékest

Bóbita Bábszínház

napijeggyel

20.30

Retro sörmozi: Sörgyári capriccio

ArtÉr Kávézó

napijeggyel

20.00

Che Sudaka (E)

Pirogránit udvar

napijeggyel

22.00

Fanfara Transilvania (RO) koncert

E78

napijeggyel

10.00, 11.00, 14.00, 15.00, 16.00, 17.00

Kaleidoact - Underwater Mirage (F/H)

Egyetemi Negyed, szabadtér

„r” és napijegy szükséges

10.30, 13.30, 15.30, 22.30

Detectivity

Titkos terek az északi toronyban

„r” és napijegy szükséges

Május 17. péntek

„r” betŰvel jelöltük azokat a programokat, melyekre előzetes regisztráció szükséges!


10.00-18.00

Alkalom / Opportunity - kiállítás

Pécsi Galéria, m21

napijeggyel

11.00, 18.00

Gyárturisták II.

A negyed teljes területe

„r” és napijegy szükséges

11.00

A Művészeti Kar az II. Zsolnay Fesztiválon – kiállításmegnyitó

A negyed teljes területe

napijeggyel

14.00–19.00

Inkubátor Ház : Misina Egyesület és a Duna-Dráva Nemzeti park

Inkubátorház

napijeggyel

14.00–17.00

Varrjunk állatokat!

Herkules terasz

napijeggyel

15.00-19.00

Kodály Központ nyílt nap

Kodály Központ

„r” és napijegy szükséges

16.00

Bóbita Bábszínház: a Tettyei muzsikusok

Bóbita Bábszínház nagyterem

napijeggyel

17.00

Ráhangolás-barangolás - Zenés séta Palya Beával a Zsolnay Negyedben

A negyed teljes területe

„r” és napijegy szükséges

17.00

Pittmann Zsófia – Falvédők – kiállításmegnyitó

E78

napijeggyel

17.00

A Köztársaság Bandája

Ginkgo tér

napijeggyel

18.30

Kamaramuzsika felsőfokon

Liszt terem

„r” és napijegy szükséges

18.30

Zsolnay Színház bemutatja: Beszédvizsga Térey János Nibelung lakópark c. darabja nyomán

Júlia terem

„r” és napijegy szükséges

20.00

Jazzrael együttes

ArtÉr Kávézó

napijeggyel

20.00

Nouvelle Vague (F)

Pirogránit udvar

napijeggyel

22.00

Mrs. Columbo

E78

napijeggyel

22.00

Tudósok

ArtÉr Kávézó

napijeggyel

„r” betŰvel jelöltük azokat a programokat, melyekre előzetes regisztráció szükséges!


Május 18. szombat 10.00-14.00, 17.00-23.00

Inkubátor Ház: A játék napja - Bendegúz Gyermekzug

Inkubátorház

napijeggyel

10.00-18.00

Alkalom / Opportunity - kiállítás

Pécsi Galéria, m21

napijeggyel

10.00

Bóbita Bábszínház: Icurka-picurka

Bóbita Bábszínház Kamaraterem

napijeggyel

10.00-12.00, 15.00-17.00

Művészet az Újrahasznosítás jegyében

Herkules terasz

napijeggyel

10.00-13.00

Fényfestő workshop - Laboda Palántárium

E78-táncterem

napijeggyel

10.00, 11.00, 14.00, 15.00, 16.00, 17.00

Kaleidoact – Underwater Mirage (F/H)

Egyetemi Negyed, szabadtér

„r” és napijegy szükséges

10.30, 13.30, 15.30, 22.30

Detectivity

Titkos terek az északi toronyban

„r” és napijegy szükséges

11.00

Ráhangolás-barangolás - Zenés séta Palya Beával a Zsolnay Negyedben

A negyed teljes területe

„r” és napijegy szükséges

14.00-18.00

Változz mesehőssé!

American Corner udvara

napijeggyel

15.00

Dolus Mutombo (CG)

Ginkgo tér

napijeggyel

15.00

Kramenstetter Ádám gitárkoncertje

Liszt terem

napijeggyel

16.00

Beszélgetés Jókai Annával

Apostolos terem

napijeggyel

16.00

Palya Bea: Altatok

Bóbita Bábszínház szabadtéri színpad

napijeggyel

17.00

„A játék szerepe a gyermek életében és a családban - szakmai beszélgetés

Inkubátorház

napijeggyel

„r” betűvel jelöltük azokat a programokat, melyekre előzetes regisztráció szükséges!


17.00

Fran Palermo

Ginkgo tér

napijeggyel

18.30

Zsolnay Színház bemutatja: Beszédvizsga Térey János Nibelung lakópark c. darabja nyomán

Júlia terem

„r”és napijegy szükséges

19.00

A Magyar Zeneművészeti Társaság kamaraegyüttese - NEWAUD

Liszt terem

„r” és napijegy szükséges

19.00

Csongor és Tünde

JESZ

regiszráció szükséges

20.00

Besh o droM

Pirogránit udvar

napijeggyel

22.00

Fábián Juli & Zoohacker

E78

napijeggyel

22.00

Lenthár Balázs

ÁrtÉr Kávézó és Társalgó

napijeggyel

23.00

Slim Wild Boar & The Forsaken Shadow (F)

ÁrtÉr Kávézó és Társalgó

napijeggyel

00.30

DJ Karnics: Swing & R’n’R Party

ÁrtÉr Kávézó és Társalgó

napijeggyel

Inkubátor Ház - Retextil Alapítvány - Műhely és tértánc

Inkubátorház

napijeggyel

Május 19. vasárnap 10.00-18.00 10.00-18.00

Alkalom / Opportunity - kiállítás

Pécsi Galéria, m21

napijeggyel

10.00-12.00, 15.00-17.00

Mindenki Tud Rajzolni!

Herkules terasz

napijeggyel

10.00, 11.00, 14.00, 15.00, 16.00, 17.00

Kaleidoact - Underwater Mirage (F/H)

Egyetemi Negyed, szabadtér

„r” és napijegy szükséges

10.00

Bóbita Bábszínház: A bűbájos lakat

Bóbita Bábszínház

napijeggyel

11.00

Boka Gábor: János vitéz hiteles története képekben elbeszélve

Bóbita Bábszínház szabadtéri színpad

napijeggyel

„r” betűvel jelöltük azokat a programokat, melyekre előzetes regisztráció szükséges!


Május 19. vasárnap 11.00 és 17.00

Gyárturisták II.

A negyed teljes területe

„r” és napijegy szükséges

10.30, 13.30, 15.30 és 17.30

Detectivity

Titkos terek az északi toronyban

„r” és napijegy szükséges

14.00 – 18.00

Változz mesehőssé!

American Corner udvara

napijeggyel

15.00

Trio Á

Ginkgo tér

napijeggyel

15.00-18.00

Fényfestő workshop - Laboda Palántárium (Labor Műhely)

E78, táncterem

napijeggyel

16.00

Az ördögfióka és a tündér

Bóbita Bábszínház szabadtéri színpad

napijeggyel

17.00

Dolcissimo Sospiro

Apostolos terem

napijeggyel

18.00

Moldvai Táncház a Juhos Együttessel

inkubátorház előtti tér

napijeggyel

18.30

Zsolnay Színház bemutatja: A Színművészeti Egyetem hallgatóinak mozgásvizsgája

Júlia terem

„r” és napijegy szükséges

20.00

Széllel szembe, poénok és poémák - Jordán Tamás stand up estje

Bóbita Bábszínház

„r” és napijegy szükséges

19.00

Szophoklész: Antigoné

JESZ

„r” szükséges

20.00

Stereo MCs DJ Set vs Bam (Jungle Brothers) (UK)

Pirogránit udvar

napijeggyel

22.00

Žagar-lemezbemutató koncert

E78

napijeggyel

22.00

Barabás Lőrinc looper-set

ÁrtÉr Kávézó és Társalgó

napijeggyel

00.00

Wattican Punk Ballet (ARM)

ÁrtÉr Kávézó és Társalgó

napijeggyel

„r” betűvel jelöltük azokat a programokat, melyekre előzetes regisztráció szükséges!


Május 20. hétfő 10.00-18.00

Inkubátorház - Élményműhely/ Pécsi Origami kör/ Abaka

Inkubátorház

napijeggyel

10.00, 11.00, 14.00, 15.00, 16.00, 17.00

Kaleidoact - Underwater Mirage (F/H)

Egyetemi Negyed, szabadtér

„r” és napijegy szükséges

10.00-12.00 és 15.00-17.00

Kis méhészek

Herkules terasz

napijeggyel

11.00

Bon-bon Matiné

Bóbita Bábszínház szabadtéri színpad

napijeggyel

11.00 és 17.00

Gyárturisták II.

A negyed teljes területe

napijeggyel

10.30, 13.30, 15.30 és 17.30

Detectivity

Titkos terek az északi toronyban

„r” és napijegy szükséges

15.00

Ráhangolás-barangolás - Zenés séta Palya Beával a Zsolnay Negyedben

A negyed teljes területe

„r” és napijegy szükséges

16.00

Az Új Magyar Kamarazenekar koncertje

Liszt terem

„r” és napijegy szükséges

16.00

„A reggeli trombita show”

Ginkgo tér

„r” és napijegy szükséges

17.00

Trio Kodály Method - „Kortárs reflexiók Kodály szellemében”

Apostolos terem

„r” és napijegy szükséges

18.30

Zsolnay Színház bemutatja: A Színművészeti Egyetem hallgatóinak mozgásvizsgája

Júlia terem

„r” és napijegy szükséges

19.00

Szó és zene

E78

„r” és napijegy szükséges

„r” betűvel jelöltük azokat a programokat, melyekre előzetes regisztráció szükséges!


1. LÁTOGATÓKÖZPONT • LABOR – INTERAKTÍV VARÁZSTÉR • PLANETÁRIUM 2. ZSOLNAY CSALÁD- ÉS GYÁRTÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS 3. RÓZSASZÍN ZSOLNAY KIÁLLÍTÁS • LÁTVÁNYMANUFAKTÚRA • APOSTOLOS TEREM • KAOLIN KÖZ 4. GYUGYI-GYŰJTEMÉNY -júlia terem 5. PÉCSI GALÉRIA m21 6. inkubátorház 7. BOLTOK UTCÁJA 8. AMERICAN CORNER 9. E78 • PANORÁMA TEREM • táncterem 10. BÓBITA BÁBSZÍNHÁZ • BÁBMÚZEUM • MATTYASOVSZKY-HÁZ • CAFÉ GRIFF 11. kaleidoact-Underwater Mirage (F/H) 12. VENDÉGHÁZ 13. ZSOLNAY MAUZÓLEUM 14. ZSOLNAY PORCELÁNMANUFAKTÚRA ZRT.• ZSOLNAY MÁRKABOLT 15. ZSOLNAY ÉTTEREM ÉS ZSOLNAY KÁVÉZÓ 16. BÓBITA SZABADTÉRI SZÍNPAD

17. room bistro 18. herkules terasz 19. ARTÉR Kávézó és társalgó 20. PIROGRÁNIT UDVAR • BÁRCSAK KÁVÉZÓ 21. ZSOLNAY KISASSZONYOK TERE 22. CSOMAGMEGŐRZŐ 23. BANKAUTOMATA 24. WC 25. 26. PARKOLÓ i INFORMÁCIÓ ÉS JEGYÁRUSÍTÁS 27. BÜFÉK, SZABADTÉRI ÉTEL- ÉS ITALÁRUSÍTÁS EGYETEMI NEGYED A . MŰVÉSZETI KAR • LISZT TEREM B. MŰVÉSZETI KAR MÉDIA- ÉS ALKALMAZOTT MŰVÉSZETI INTÉZET TERVEZŐGRAFIKA f. janus egyetemi színház H. BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR KOMMUNIKÁCIÓ- ÉS MÉDIATUDOMÁNYI TANSZÉK • SZOCIOLÓGIA TANSZÉK I. HÍD

Információ: latogato@zsn.hu | +36 20 235 47 22 © | Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.


85

Május 16. csütörtök



Zsolnay Fesztivál 2013