Issuu on Google+

2013. május 17. I. évfolyam 19 . szám

Ingyenes városi közéleti hetilap

zalaegerszeginap A fiatalok jól vették az akadályokat Az V. Felnőtt női és férfi teke csapat világbajnokság ünnepélyes megnyitóját ma tartják 14. oldal

Fesztivál: kiteljesedik a program Színes programok várták a közönséget már hét elejétől a XIX. Egerszeg Fesztivál keretében, mely a hét végén teljesedik ki.

Söpörjünk végig a városon! címmel idén is meghirdette a városi köztisztasági akciót (alsó képünk) az önkormányzat: tegnap a belvárosban, a Széchenyi téren várták a csapatokat. A fesztivál programsorozata egyébként már korábban, május 8-án megkezdődött, méghozzá eg y gazdasági elemmel, az inkubátorház II. ütemének átadásával, ezt aztán ezen a héten hétfőn a Zala Szimfonikus Zenekar – a Zala megye legjobb muzsikusait tömörítő eg yüttes - koncertje követte. Tartottak téravatót, koncertet, több kiállítás is nyílt a héten. A

Az Ady-iskola ötödikesei, a Kreatív képzőművészeti műhely tagjai látványos produkcióval hangoltak a fesztiválra Fotó: Seres Péter Vizslaparkban az Együtt a szeretetért, biztonságért, egészségért című összejövetelt rendezték meg és az Ady-iskola diákjai is ig yekeztek jó kedvre hangolni a Dísz téren sétálókat. (Folytatás, ízelítő a hét végi programokból a 12-13. oldalon.)

r

Az akció 2013.05.17-06.05-ig tart!

INDIG KEDVEZMÉN NYEL VÁR MIN KET!

SZEMÉLYGÉPKOCSI, MOTORKERÉKPÁR, MOPED tanfolyam: 2013.05.29. 16 órakor és 2013.06.05. 16 órakor

E-LEARNING TANULD OTTHON A KRESZT, ÉS HOZZÁNK CSAK VEZETNI GYERE! Fnysz: 20-0088-05

Összevonásról, átszervezésről is döntöttek

Közgyűlés: a legutóbbi ülésen a ZTE KK, és a zárszámadás is terítékre került, a 2013as évet is jó kondíciókkal kezdhette a város 6-7. oldal

Vigyük be ezt a hirdetést a TE CHNIKÁ-hoz és elméleti tandíj az 5.000,- FtA TECHNIKA Mtal olcsóbb lesz!!!

Technika Autóiskola

A hét témája

Zalaegerszeg, Berzsenyi u. 26/F Tel: +36-92/313-681 www.technikaautosikola.hu

“Adja fel nálunk apróhirdetését és

NYERJEN!” Részletek a 23. oldalon

ÖTÓRAI TEA

„ Nem mi találtuk fel a kereket…”

A gyarapodó város Zalaegerszeg gazdasága, az európai válság ellenére, évről évre jobban teljesít. Ez derült ki abból az adatsorból, amelyet Gyutai Csaba polgármester mutatott be a megyei kereskedelmi és iparka-

mara és a Zalai Hírlap közös fórumán. A fejlődést tükrözi az iparűzési adóbevétel, amely 2010-ben 3,6 milliárd forint volt, egy évvel később 3,8, tavaly pedig már 4,3 milliárd. (Folytatás a 6. oldalon)

Csillagfényes Házias ízek,

vacsora a megnyílt megbízható minőség! teraszunkon a -ban

Pénteken és szombaton 19 órától élőzene. Asztalfoglalás:

+36/30/ 271-6917, 92/323-918

Tel: 92/584-062. tothhus@tothhus.t-online.hu

Beszélgetés Tompagábor Kornéllal fesztiválokról, televíziózásról, színházról és természe9. oldal tesen kihívásokról 


közélet

Zalaegerszegi 7 Nap

RÖVID HÍREK Régi játékok A lurkók többségét igencsak érdekli, miféle játékai lehettek szüleiknek, nag yszüleiknek, amikor ők volt óvodás korúak. A Landorheg yi úti Tagóvoda óvodásai teg nap óta szemüg y re veheti k, mivel is játszhattak régen a g yerekek. Május 16-án ug yanis régi korok játékaiból, illetve használati tárg yaiból rendeztek kiállítást, a megnyitót pedig a pünkösdi hag yományokhoz kapcsolódó programok követtek.

Gyerekek a kulisszák mögött Hátrányos helyzetű gyerekeknek mutatták meg a kulisszák mögötti világot szerdán a Hevesi Sándor Színházban, a MUS-E program keretében. A Landorheg yi-iskolából érkezett diákokat Ecsedi Erzsébet színművésznő kalauzolta. A gyerekek felmehettek a színpadra, az öltözőben jelmezeket és parókákat próbálhattak fel, sőt egy kis jelenetet is meg tanultak Ecsedi Erzsébet irányításával. A MUS-E egy európa i m i ntaprog ra m, amely elfogadásra és kreativitásra nevel, s a művészetek emberformáló erejével ig yekszik fejleszteni a hátrányos helyzetű és veszélyeztetett g yerekeket. Mag yarországon öt városban folyik a program, Zalaegerszegen, a Landorhegyi-iskolában már 2010 óta.

2013. május 17.

Szelídgesztenyefa lett a győztes Zalaegerszeg legöregebb fája, legrégebbi védett és természeti értéke, a több mint 450 éves szenterzsébethegyi gesztenyefa lett a „város fája”. Zalaegerszeg önkormányzata és a Városgazdálkodási Kft. – lakosság i kezdeményezésre szavazást hirdetett azzal a céllal, hogy felhívja az emberek figyelmét a természeti értékekre, a környezettudatosságra. Tíz fára lehetett szavazni, a lehetőséggel március 31ig élhettek a vállalkozó kedvűek. Összesen 194 voks érkezett, a legtöbb szavazatot kapott három fa – a Göcseji Múzeum előtti platánfa, az Erkel Ferenc utcai mamutfenyő, valamint a szenterzsébethegyi szelídgeszte-

nyefa - közül aztán szakmai zsűri választotta ki a „g yőztest”, melyet beneveznek az Év fája versenybe. A meg yeszékhely fájánál – mely magántulajdonban lévő területen áll - múlt pénteken helyezett el emléktáblát Horváth Zsuzsanna városi főkertész, illetve Balaicz Zoltán alpolgármester. A város fájának törzsvastagsága meghaladja a 7 métert, 13 méter magas. 1978-ban villámcsapás érte, ennek nyomán több nag yobb átmérőjű koro- A fa magántulajdonban lévő területen áll, Rózsa Vilmosné és naága leszakadt.  pgy Horváth Alajos is méltó módon őrzi Fotó: Seres Péter

2

Nagyköveteket láttak vendégül Kína és Vietnám magyarországi nagykövete is járt Zalaegerszegen az utóbbi napokban. Hévíz város meghívására érkezett szűkebb hazánkba, Zala meg yébe Xiao Quian, a Kínai Népköztársaság mag yarország i nag ykövete által

vezetett kínai delegáció, mely Zalaegerszeggel is megismerkedett. A nag ykövetet és kísérőit szombaton Doszpoth Attila alpolgármester fogadta a Városházán, majd a társaság aztán üzemlátogatásra indult, felkereste például az Ipari Parkot, a Mould Tech Kft-t is. Ezen a héten aztán újabb delegáció látogatott a zalai meg yeszékhelyre, kedden a Vietnámi Szocialista Köztársa-

Ngo Duy Ngo látogatását a város nagykönyve is őrzi

zalaegerszeginap Városi hetilap A Maraton Lapcsoport tagja

Impresszum:

Fotó: Ohr Tibor

A kínai delegáció a Mould Tech Kft-hez is ellátogatott Fotó: Seres Péter ság mag yarország i nag ykövetét, Ngo Duy Ngo-t és kíséretét fogadta a Városházán Balaicz Zoltán alpolgármester, dr. Kovács Gábor jeg yző, valamint Major Gábor önkormányzati képviselő (MSZP). A megbeszélésen eg y majdani testvérvárosi kapcsolatról, oktatási, illetve gazdasági eg yüttműködés lehetősé-

geiről, utóbbi kapcsán például az üzletemberek találkozójáról is szót ejtettek. A vietnámi küldöttség ezt megelőzően a Ho Si Minh – a vietnámi nemzeti mozgalom vezetője - emlékművénél helyezett el koszorút Ho Si Minh közelgő születésnapja (1890. május 19-én született) apropópgy ján. 

Lapigazgató: Molnár Zoltán Főszerkesztő: Heffler György Felelős szerkesztő: Péter Gyöngyi Szerkesztőség címe: 8900 Zalaegerszeg, Ady E. u. 62., e-mail: zalaegerszegi7nap@maraton.plt.hu Ki­adja: Maraton Lapcsoport-Multivízió Kiadói Kft. Felelős kiadó: Szabó Miklós, Kázmér Judit és Heffler György ügyvezető igazgatók Kiadó elérhetőségei: 8200 Veszprém, Házgyári út 12., http://www.maraton.hu, e-mail: maraton@maraton.plt.hu Tel.: 88/541-763 Fax: 88/541-688. Nyomdai munkák: Danubia Web Kft. 1191 Budapest, Hamvas u. 7-9. Megrendelés száma: V 019 /2013 A lap ingyenes • Megjelenik 26 000 példányban. • Terjeszti a Savaria Post Kft. Tel.: +36-70/866-84-16 E-mail: zalaegerszeg@savariapost.hu


2013. május 17.

közélet

Zalaegerszegi 7 Nap

3

Jegyzet

A szórakozás is megjár

Az emlékkőnél Gyutai Csaba (balra) a leszármazottakkal, köztük Lászlóné Vida Margittal

Fotó: Ohr Tibor

Udvardy tér lett a jégcsarnok előtti Udvardy térnek hívják immár Zalaegerszegen a jégcsarnok előtti területet: két zalaegerszegi polgár előtt tiszteleg ilyen módon a város. Az avatást kedden tartották. Idős Udvardy Ignác a város oktatástörténetében, fia, Udvardy Ignác Ödön pedig művészettörténetében alkotott maradandót, mondta Gyutai Csaba polgármester, aki úgy fogalmazott, e momentum legyen nyitánya annak, hogy elinduljon Zalaegerszegen egy Udvardy-kultusz. Idős Udvardy Ignác a mai Csány László szakközépiskola elődje, az 1874-ben megnyílt Zalaegerszegi Polgári Fiúiskola, majd 1899-től a Magyar Királyi Állami Felsőkereske-

delmi Iskola igazgatója volt. Mindemellett civil szervezetek kezdeményezője, aktív résztvevője. 1883-ban elindítója, 1902-ig szerkesztője, majd tulajdonosa is volt a Zala Megye című hetilapnak. Fia, Udvardy Ignác Ödön festőművész 1877-ben született Zalaegerszegen, 1923 ás 1937 között Nagybányán élt, az utolsó nagybányai nemzedék egyik legkiemelkedőbb alakja volt. Jól ismerte Adyt, bár nem voltak jóban, ahogy hírlik, „nő (Brüll Adél, Léda) volt a dolog hátterében”. 1940-ben költözött Budapestre, majd 1944ben haza, Zalaegerszegre: itt élt haláláig. Gyutai Csaba személyes szálról is említést tett: - Édesapám jó barátságban volt vele, 1960-ban, nászajándékként egy portrét kapott tőle, ezt ma is féltve őrizzük – mesélte. – Halála előtt talán teljessé vált Udvardy Ignác Ödön élete: a zalai művésztár-

sadalom vezető művésze lett, s megkapta a kellő megbecsülést. Gyutai Csaba Udvardy Ignác dédunokájának, Lászlóné Vida Margitnak mondott köszönetet a kezdeményezésért, aki azt hangsúlyozta, hogy a mai értékvesztett világunknak különösen szüksége van példaképekre, ehhez azonban ismernünk kell őket. Elődeitől azt tanulta, hogy legyen életcélja az embernek, s ne életmódunk határozza meg elveinket, hanem elveink határozzák meg életmódunkat. Rigó Csabáné, a Csány-iskola igazgatója elődjéről szólt. Mint mondta, mérhetetlen szeretettel, megértéssel és olyan felkészültséggel tanított, hogy díszére vált nem csak intézményének, de az egész oktatásnak is. Pedagógus volt, aki nem csak ismeretet adott át, de jellemet is forpgy mált. 

Hallgatásba burkolózott ménye - emléket idéz, csütörtökön reggelre a korábbi évek fesztiváljabelváros - járművel né- iét... Ráadásul miközben hány napig nem érde- falatozik, jókat beszélgethet, nevetmes megközelígélhet társaiteni -, hogy azval, barátaival. tán az egyre A többség másra előbújó persze nappavilonok, színközben még padok környéke nem igen tud, ismét megteljen élettel, zenével de pénteken és vidám cseeste azért már vegéssel. Nehebiztosan kilátogat az zen összponto- Péter Gyöngyi Egerszeg sít az ember a feladataira, amikor tud- Fesztiválra. Egy jó konja, hogy az utcán felállí- cert egészen biztosan kikapcsolótott standoknál akár kellemes tetszetős portékák kö- dást és persze feltöltőzött is válogathatna. dést jelent, és alighaKorgó gyomra szintén a nem könnyebben kizökforgatagba csábítja, hi- kent a mindennapok szen hiába minden sza- rutinjából, mint bárkácstudás, az, amit ott mely tévéműsor. Lehet, vala- hogy valamivel kevesütnek-főznek, hogy ízletesebb, de leg- sebb idő jut majd alvásalábbis jobban esik. ra, de nem csak a munMeg aztán - akárcsak ka, a szórakozás is megProust madelein süte- jár.

Gyönyörű kézműves munkákat láthat Budapest közönsége

Pünkösdi sokadalom

Kézműves hagyományok továbbélése Zalában – Göcsej, Hetés, Komárvidék élő népművészete címmel nyílt kiállítás múlt szombaton, Budapesten, a Polgárok Házában. Balaicz Zoltán fogadta a fiatalokat Fotó: Ohr Tibor A Zalai pünkösdi sokadalom elnevezésű programot a Kárpát-medencei MaZalaegerszeg olasz testvér- talokat Balaicz Zoltán alpol- kulturális együttműködéssel gyar Népművészet rendezvárosából, Goriziából érkez- gármester köszöntötte (felvé- kezdődött, majd az Ady-iskola vénysorozat 2013 keretében tek diákok múlt pénteken a telünkön hátul, középen). A is felvette a kapcsolatot a gori- tartották, a kiállítás megnyitóján Balaicz Zoltán, zalai megyeszékhelyre. A fia- két város közötti kapcsolat ziai Locchi iskolával.

Vendégek Olaszországból, Gorziából

Zalaegerszeg alpolgármestere és Prokné Tirner Gyöng yi, a Kézművesek Háza szakmai vezetője mondott köszöntőt, az alkotásokat Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Zalaegerszeg Díszpolgára, Kossuth- és Munkácsy-díjas építész ajánlotta az egybegyűltek figyelmébe. Fellépett ifj. Horváth Károly és a Zalai Táncegyüttes is.


közélet

4

Zalaegerszegi 7 Nap

2013. május 17.

Születés Hete: népszerűek voltak a programok Zalaegerszegen másodszor rendezték meg a Születés Hete programsorozatot - idén a Zalai Civil Életért Közhasznú Egyesület által fenntartott Zala Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház szervezte - a budapesti Születés Hete Közhasznú Egyesület felhívásához csatlakozva. A közel egy héten át tartó rendezvény célja volt, hogy a családi élet örömeit és szépségeit népszerűsítse. A Zala Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház, valamint a "Korán érkeztem" Közhasznú Egyesület és partnerei május 6. és 11. között kínáltak szabadidős foglalko-

zásokat és szakmai jellegű programokat. A József Attila Városi Tagkönyvtárban a nagy népszerűségnek örvendő Örömkör vendége Vida Ágnes pszichológus, a Kismamablog szerkesztője volt, aki „Üzletanyu születik” címmel tartott előadást az érdeklődőknek. Az

első napon tapasztalható nagy érdeklődés a következő napokban sem csökkent, népszerű volt Nemesházi Bernadett hastánc foglalkozása, a Sebestyénné Gyuk Marianna által koordinált Baba-mama Klub és Gócza Ildikó Tilinkó zenebölcsije is. Jóga, manó­ tatyós és baba-mama torna ugyancsak szerepelt a múlt heti rendezvények között, a Zalai Civil Életért Közhasznú Egyesület „Szabadnapos Anya” elnevezésű programsorozata keretében pedig a Nyitott Akadémia párterapeutája, Singer Magdolna volt a vendég. Sok érdeklődőt – köztük férfiakat is - vonzott a

szülőszoba látogatás, két csoportot is indítottak a szervezők. A legnagyobb érdeklődés természetesen a múlt szombati Családi Napot kísérte. Az Apáczai VMK-ban tartott eseményre a borongósabb időjárás ellenére is sokan érkeztek: a kicsiket mondókás játékok, kézműves játszóház, zenés, mesés előadás várta, míg a felnőtteket helyi szakemberek, orvosok, védőnők látták el hasznos tanácsokkal. A rendezvényen kihirdették a Születés Hetére megrendezett rajzpályázat eredményét is, a lebonyolító Tiszta Forrás Egyesület tag-

jainak nehéz dolguk volt, hiszen több mint 200 pályamű érkezett, és nem csak Egerszegről, hanem Búcsúszentlászlóról, Keszthelyről, Miklósfáról és Nagykanizsáról is. A vidám családi napot – melyen csaknem négyszázan fordultak meg - Borka bohóc műsora, és az egyre népszerűbb Kakaó zenekar koncertje zárta. A hét folyamán a foglalkozásokat és workshopokat tartó közel harminc szakember - több mint tizenöt önkéntessel kiegészülve anyagi támogatás nélkül, pusztán szakmai elhivatottság által vezérelve végezte feladatát.

A francia bulldog

Eredete:

A franciák legpikusabb, „legfranciább” kutyája. Származása vitato. Sokáig nem ismerték el mint önálló öná fajtát fajt - az angol bulldog kisebb változatának tartoák. Csupán 1898-ban lajstromozták.

Leírás: Leír

A franci francia buldog zömök felépítésű kutya, széles, izmos háal. Kurta farkát a tomporához szorítva ta tartja. artja. HHasa és horpasza felhúzo. Mellkasa széles, mély és hordó alakú. Vállai rövidek, és meglehetősen merevek. A mellső lábak egymástól távol állnak, és valamivel rövidebbek, mint a hátsók. A fej erős, széles és négyzetes; nég bőre csaknem szimmetrikus ráncokba gyűrődik. A francia buldog orra rövid, széles és kifelé forduló. Ajkai vastagok és kissé lazák; a felső ajak teljesen eltakarja a fogakat. Közepes nagysá nagyságú fülei a tövüknél szélesek, felül lekerekíteek („denevérfülek”), magasan tűzöek és felá felállók. Szemei alacsonyan, az orrtól és a fülektől egyaránt távol ülnek; kerekek, eléggé nagyo nagyok és kissé kidülledők.

Tulajdonságai:

A francia buldog sajátos, bohókás, nyílt, vidám és játékos kutya. Eléggé értelmes és okos, de ha elhatároz valamit, akkor nagyon makacs is tud lenni. Bátor, lelkes és tesleg szívós, ugyanakkor nagyon érzékeny is lehet: azonnal megérzi, ha a la-kásban rossz a hangulat, és a szigorú szidás nagyon felzaklatja. Igen kedves állat, talán éppen ezért nem szeret egyedül lenni. nni. Néha féltékenyen viselkedik, ha úgy látja, hogy gazdája nagy figyelmet szentel valami másnak. Többnyire nagyon jól kijön a gyerekekkel, még az egészen kicsikkel is. Marmagasság: 33-40 cm

c VIGYÉL HAZA!

Bogáncs Állatotthon,

Zalaegerszeg, Csilla dűlő +36-30/424-35-79

6,

Dale 2008-as születésű, kan kutyus. Eddig lakásban tartották, szobatiszta, de gazdái leadták a menhelyen, mert az új albérletükbe nem vihették magukkal. Nagyon szépen sétál pórázon, más kutyákkal összeszoktatható, cicát sem bántja. Kertes háznál is tartható, amennyiben a lakásba is beengedik. Ha kedveskednek vele, vicsorog, azaz vigyorog örömében. Kb 38 cm magas és 8 kg. Oltva, chippelve van.

DALE


közélet

2013. május 17.

Zalaegerszegi 7 Nap

Itt a legnagyobb a növekedés SIKER

Egyre többen választják a zalaegerszegi képzéseket

Miközben a felsôoktatási intézményekbe jelentkezôk létszáma országosan csökkent, Zalaegerszegen pozitív folyamat tapasztalható: mindhárom helyi képzésre lényegesen többen szeretnének bejutni. Nyilvánosságra hozták nemrég a 2013-as felsôoktatási jelentkezési adatokat, amelyek alapján nem túlzás úgy fogalmazni: országosan több helyütt válságos helyzet alakult ki a felsôoktatási intézményekben. A tavalyi 110 ezerrôl 95 ezerre fogyatkozott a jelentkezôk száma, ami átlagosan 15 százalékos csökkenést jelent, egyes városokban pedig a 3040 százalékot is meghaladja a visszaesés. Még a legnagyobb intézményeknek is szembe kell nézniük a problémával: az ELTÉ-re például 14, a pécsi egyetemre 23, a szegedire pedig 15 százalékkal kevesebben adták be jelentkezésüket az idei felvételi eljárásban. Mindössze három helyen sikerült emelni a jelentkezôk létszámát: Budapesten, a Corvinus Egyetemen 3 százalékkal, a Kecskemét Fôiskolán (a Mercedes-projekt húzó hatásának köszönhetôen) 2 százalékkal, valamint Zalaegerszegen, mindhárom helyi képzésen. A zalai megyeszékhelyen ráadásul az elôzôeknél lényegesen nagyobb arányban nôtt a jelentkezôk száma. Zalaegerszegen, a BGF Gazdálkodási Karán az összes jelentkezô létszámában kiugróan magas, 84 százalékos a növekedés az elôzô évhez képest, míg az elsô helyen jelentkezôknél ez az emelkedési arány 29 százalék. A PTE Egészségtudományi Karán 12 százalék (összes), illetve 11 százalék (elsô hely) a növekedés. Az NYME Gépészeti és Mechatronikai Intézetében (mechatronikai mérnök BSc szakon) az összes jelentkezô létszáma 25 százalékkal, az elsô helyen jelentkezôk létszáma pedig 39 százalékkal nôtt egy év alatt. Különösen figyelemreméltók az eredmények annak ismeretében, hogy a környezô egyetemi

városokban (Szombathely, Veszprém, Gyôr, Kaposvár) 13 és 27 százalék közötti a csökkenés. - Minek köszönhetô a zalaegerszegi siker? - kérdeztük Nagy Andrásról, a Zalaegerszeg Felsôfokú Oktatásáért Közalapítvány elnökétôl. - Részben a jó városmarketingnek, Zalaegerszeg ugyanis támogatja a helyi cégeket, a szakképzést, a felsôoktatást és általában a fiatalokat. A “Befektetés a jövôbe” felsôoktatási ösztöndíjunk célzottan azokat a hallgatókat segíti, akik nem mennek el más városokba, hanem helyben tanulnak

Még egy fontos szempont: a távolabbi városokban, így Budapesten jóval drágább a tanulás és a megélhetés, mint nálunk - összegzett Nagy András. Ami a helyi intézmények sikereit illeti, a fejlôdési folyamat része az önálló karrá alakulás, a 622 millió forintból megvalósított Infocentrum, a nemrég elnyert 748 millió forintos Támop-pályázat (amelybôl a jármûipari és mechatronikai központ teljes humán pillérét biztosítják), a 143 millió forintos Zöld Kampusz, vagy a 93 milliós önkéntességi program. Rendezvényekbôl sincs hiány: ide sorolható a

- A zalaegerszegi mechatronikai mérnöki szak a BME oktatásának mintájára jött létre. Háromféle mérnökember kerül ki innen: gépész tervezô (konstruktôr), gépgyártástechnológus és klasszikus mechatronikai szakember. Ezeket a képzéseket a munkaerô-piaci igények hívták életre: az intézmény szakemberrel látja el a Vas és Zala megyei cégeket, így a végzett hallgatók elhelyezkedési aránya 100 százalékos - ismertette a közalapítvány elnöke. A mechatronikai mérnök hallgatók nappali és levelezô tagozaton is tanulhatnak.

A jelentkezési arány növekedése a zalaegerszegi felsôoktatási intézményekben (2012 → 2013)

+84% +29% Budapesti Gazdasági Fôiskola Gazdálkodási Kar

+12% +11% PTE Egészségtudományi Kar Zalaegerszegi Képzési Központ

Összes jelentkezô tovább. A kiváló jelentkezési arányokhoz bizonyosan hozzájárul a jó intézményi marketing is, valamint a temérdek pályázati eredmény és fejlesztés. Emellett a Nyugat-Pannon Jármûipari és Mechatronikai Központ elindulása, eredményessége, marketing-tevékenysége is növeli a zalaegerszegi intézmények vonzerejét.

+25%

+39%

NYME FMK Gépészeti és Mechatronikai Intézet (mechatronikai mérnök BSc)

Elsô helyen jelentkezô

Fiatal Közgazdászok Országos Találkozója (Fikot) és a nagyszabású Zalaegerszegi Fôiskolás Fesztivál is. Utóbbi már kilenc éve kínál tartalmas programokat a hallgatóknak. Zalaegerszeg önkormányzata - együttmûködésben a képzést biztosító Nyugatmagyarországi Egyetemmel - nagy hangsúlyt helyez a mûszaki oktatásra.

Részt vehetnek továbbá az úgynevezett duális mérnökképzésben, amelynek lényege, hogy a fiatalok helyi vállalatoknál szerzik meg a gyakorlati tapasztalataikat. Ilyen jellegû képzés csupán három helyszínen - Kecskeméten, Gyôrben és Zalaegerszegen - zajlik az egész országban. (x)

5


6

Zalaegerszegi 7 Nap

Sikeres város, piacvezető médiaház

Előadók (balról a harmadik Kázmér Judit, jobbról a harmadik Gyutai Csaba) és díjazottak Fotó: Seres Péter (Folytatás az 1. oldalról) A tendencia folytatódik, hiszen a Felxtronics piaci problémái ellenére az idei első negyedéves adóbevétel nőtt 2012 azonos időszakához képest. Ez is azt mutatja, tette hozzá a városvezető, hogy erősödtek a magyar tulajdonú kis- és közepes vállalkozások, amelynek érdekében az önkormányzat is sokat tett és tesz. Gyutai Csaba a fontosabb gazdaságfejlesztési lépések között említette az iparipark-fejlesztést, az inkubátorház bővítését - amellyel 120 új munkahely jött létre -, és a technológiai centrum kialakítását, valamint a Nyugat-Pannon Jármű és Mechatronikai Klaszter létrehozását, amely a Zalaegerszeg-Szombathely-Szentgotthárd háromszög fejlődésének motorja lehet. Kázmér Judit, a Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft. stratégiai ügyvezető igazgatója az ország legsikeresebb médiaházának imponáló adatait mutatta be Zala gazdasági életének szereplői előtt. Mint mondta: a PLT napilapjai 160559 példányban jelennek meg, ezeket 634 ezren olvassák, ami 91 százalékos lefedettséget jelent Zala, Vas, Fejér és Veszprém megyében. Ezzel a teljesítménnyel a Pannon Lapok Társasága vezető a regionális napila-

pok piacán, a tavalyi utolsó negyedéves auditált adatok szerint a részesedése 30,6 százalék. A lapcsoport két tagja ráadásul megtalálható a Top3-ban: a mezőnyt a Vas Népe vezeti, a Zalai Hírlap a 3. A megyei napilap évente mintegy 10 ezer gazdasági témájú írást közöl, és prioritásként kezeli a zalai szakképzésről, illetve a műszaki felsőoktatásról szóló információkat. Kázmér Judit beszélt arról is, hogy a kiadó, a gazdasági élet szereplőjeként, több mint 20 millió forint helyi adót fizet Zalaegerszegen, s a megyében 47 munkatársat főállásban, és további több mint 350-et megbízásos jogviszonyban foglalkoztat. A gazdasági fórumon átadták a kamara elismeréseit. A Zala Megye Gazdaságáért Díjat idén a zalaegerszegi Pylon-94 Kft., a Natur Holz Technik Kft. és a zalakarosi Gránit Gyógyfürdő Zrt. kapta. A Zala Megyei Szakképzésért Díjat Rákosa Ferencné fodrászmester vehette át. A Zalai Hírlap olvasóinak szavazatai alapján odaítélt Zala Megyei Fogyasztókért címet a megyeszékhelyi Paracelsus Gyógyszertár és az Erami Kft. érdemelte ki. A most először átadott kamarai életműdíjat Komáromy Béla egerszegi pékmester Péter Árpád kapta.

a hét témája

2013. május 17.

Közgyűlés: a legutóbbi ülésen a zárszámadás is terítékre került, a

Összevonásról, átszer Intézmény-átszervezésről döntött, önkormányzati cégek tavalyi beszámolóját és ez évre szóló üzleti tervét fogadta el Zalaegerszeg város közgyűlése, de a 2012-es zárszámadás is terítékre került a legutóbbi ülésen, tájékoztatta a médiumok képviselőit Balaicz Zoltán alpolgármester múlt pénteken. A csütörtöki közgyűlésen Gyutai Csaba ismertette a zárszámadást. Mint az ülést követő pénteki sajtótájékoztatón Balaicz Zoltán hangsúlyozta, valóban büszke lehet a város a múlt évi felújításokra, beruházásokra és arra, hogy az önkormányzat vagyona elérte a 105 milliárd forintot. Zalaegerszegnek nem volt működési hitele és a helyzetet tovább javította az év végén a kormányzattól kapott több mint 800 millió forintos támogatás, melynek eredményeképpen a 2013-as évet is jó kondíciókkal kezdhette a város. A közbiztonság helyzetéről a nemrégiben beiktatott dr. Farkas Tibor rendőrkapitány tartott beszámolót. Igaz, az elhangzottak még elődje, Prok József munkáját dicsérték. Balaicz Zoltán hangsúlyozta, a városban csökkent a bűncselekmények aránya. A közgyűlés a ko-

Göcseji Randevú Május 25-én, szombaton ötödször látja vendégül a zalaegerszegi skanzen Göcsej falvait. Az V. Göcseji Randevú a térségben élő népi hagyományok bemutatására ad lehetőséget: a településekről érkezők egy-egy portát élővé téve mutatják be múltjukat, jelenüket és jövőjüket. A közönség a Göcsejre jellemző étkezési kultúrával is megismerkedhet, lesz dödölle, mangalicakolbász, aszaltszilva, prósza és palacsinta, de mézkülönlegesség, lekvár, szörp, tejtermék, sajtkészítmény, pörkölttorta és zalai bor is. A nagyszínpadon a településeken működő hagyományőrző csoportok mutatkoznak be.

rábbiak után újabb segítségről is döntött: a zalaegerszegi körzeti megbízottak hatékonyabb munkavégzése érdekében 2 millió forint értékben egy használt autót adnak át a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságnak az Egerszeg Fesztivál keretében. Döntött a grémium a Zalaegerszegi Gazdasági Ellátó Szervezet és az Óvodai Gazdaság i Ellátó Szervezet összevonásáról. Az alpolgármester elmondta, az ez év január 1-jétől állami fenntartásba került köznevelési intézmények működtetését a ZeGesz végzi 170 fővel, ug yanakkor megmaradt az OGESZ is mindössze 6 fővel. A két szervezet egyesítését a racionalizálás, a nagyobb hatékonyság indokolta. A köznevelési törvényből fakad az a határozat, folytatta az alpolgármester, mely az óvodai rendszerbe hozott változást.

Mivel az iskolák állami fenntartásba kerültek, a három ÁMK számára csak az óvodai, illetve a közművelődési feladatok ellátása maradt. A közgyűlés mostani döntése nyomán a csácsi Izsák Imre ÁMKban működő óvoda a Zalaegerszegi Belvárosi I. számú Óvoda tagintézménye lesz, míg az andráshidai Öveges József ÁMK-ban működő óvoda a Zalaegerszegi Kertvárosi Óvoda tagóvodája lesz. Balaicz Zoltán hangsúlyozta, a feladatellátás helyszíne nem változik. Módosították a szakképzési ösztöndíjrendszert szintén a közművelődési törvényből fakadó kötelezettségnek eleget téve: be kellett építeni ugyanis a rendeletbe. A szakképzési ösztöndíj egyébként hatékony, hangoztatta az alpolgármester, hozzátéve, annak idején azért hozták létre, hogy tovább erősítsék a gépészeti szakmákat. A napokban megkapott statisztika azt mutatja, ez sikerült, hiszen a tavalyihoz képest plusz egy osztályt sikerült beiskolázni a Ganz-Munkácsy iskolába mind a gépészeti szakközépiskolába, mind a gépészeti szakmunkásképzőbe.


2013. május 17.

a hét témája

2013-as évet is jó kondíciókkal kezdhette a város

vezésről is döntöttek

Zalaegerszegi 7 Nap

7

MEGKÉRDEZTÜK

Ön elégedett a közbiztonsággal? Tóth Vera Összességében jónak tartom, más városokhoz képest nyilván sokkal jobb, de szerintem városrésztől is függ. Minden esetre, ahol én élek, a Kertvárosban, szerencsére nyugalom van. Most már talán a Vizslapark környéke is biztonságos.

Siklósi Róbert Elégedett vagyok vele, legalábbis nincsenek rossz tapasztalataim és szerencsére a környezetemből sem kaptam rossz hírt. Amúgy régebben sem volt vele problémám. Ami negatív esemény, arról jobbára a hírekből értesülök, nem érzem a bőrömön és ez így jó.

A ZTE KK is terítékre került, a közgyűlés elvi döntést hozott a támogatásról Az önkormányzati cégek beszámolói kapcsán elhangzott, 3,5 millió forintos árbevételt tudtak produkálni, ezek a cégek tehát stabilak, megbízhatóan működnek és jól gazdálkodnak. A ZTE KK anyagi

kérelme is terítékre került a közg yűlésen. Balaicz Zoltán elöljáróban felidézte, a gazdasági problémák 2010-ben, a bajnokság megnyerése után kezdődtek. Az új ügyvezetés nagyon sok szponzort tudott

A színházról is tárgyalt volna A színház anyagi helyzetét is tárgyalta volna dr. Kocsis Gyula, az EZE önkormányzati képviselője a legutóbbi közgyűlésen. A téma végül is nem került a napirendek közé, noha a teátrum nehézségekkel küzd: hiányzik a társulat működéséhez az a pénz, amit korábban a megyétől kapott, összegzett dr. Kocsis Gyula. Nem az a gond, tette hozzá, hogy ezt az évet nem tudják kigazdálkodni, ha-

nem az, hogy nem tudják a következő szezont tervezni. Az önkormányzati cégek ez évre szóló üzleti tervei kapcsán annak adott hangot, hogy igyekeznek alultervezni azt, részben talán azért, hogy kedvezőbb prémiumfeltételeket tudjanak kiharcolni az ügyvezetőknek. Mindazon által a cégek működését jónak, biztonságosnak ítélte meg. A ZEGESZ és az OGESZ összevonását nem támogatta, hiszen ezzel egy nagy cég jött létre, egy kisebb sokszor gyorsabb, rugalmasabb. Az önkormányzati ellenőrzéseket hatékonynak találta.

Fotó: Katona Tibor

a klub köré csábítani. A konszolidáció befejezéséhez a közgyűlés elvi döntést hozott arról, hogy maximum 17 millió forintig kaphat támogatást a klub, amennyiben erre szükség Péter Gyöngyi lesz. 

Szabó Anita Zalalövői vagyok, ritkán járok a zalai megyeszékhelyen, de szerencsére, amikor jövök, nem tapasztalok semmi ros�szat e téren. Természetesen az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy elővigyázatos az ember: például nem hagyom csak úgy ott a táskámat sehol.

A mínuszos terv elfogadhatatlan Az önkormányzati cégek üzleti terveiről, a ZTE KK-ról is szó esett az MSZP közgyűlést követő, múlt pénteki sajtótájékoztatóján. Tulajdonosi tanácsadó testület határozott arról, hog y a cégek a mérleg szerinti tényadatokkal készítsék el a terveiket, ám ez a legtöbb esetben nem így történt, hangoztatta Kiss Ferenc frakcióvezető. Hozzátette, a mínuszos üzleti tervek elfogadhatatlanok, legalább annyi többletbevételt kellene produkálnia egy társaságnak, amen�ny i el lensúlyozza az

amortizációs költséget. Kiss Ferenc interpellációban kérte, hogy láthassa a város által összesen 3,6 millió forinttal támogatott Pálinka és Mangalica Majális elszámolását. Mint összeg zett, költség vetési pénzből nem kellene üzleti vállalkozást támogatni. A ZEGESZ és az OGESZ ös�szevonása kapcsán aggályainak adott hangot. Nem a racionalizálás el-

len vannak, hanem a zavartalan működés mellett. Major Gábor képviselő a ZTE KK-val kapcsolatban arról szólt, hogy az ősszel megszavazott támogatási összeg - mint ahog y az már akkor is eg yértelmű volt - csak időhúzásra volt jó. Szerencsével, jó munkával is csak eddig húzhatta az üg yvezetés és a 3. és 4. neg yedév i előrehozott támogatás meg int nem jelent megoldást. Hozzátette, objektív, kiszámítható támogatási rendszerre van szükség a sportban


8

Zalaegerszegi 7 Nap

2013. május 17.

HORGÁSZTIPPEK

Miskolczi László-Misi Horgászbolt

Bojlival a nagy halra

5DQGL]]RQOLQH

TALÁLD MEG A TÁRSAD! Több ezer WiUVNHUHVĘDPHJ\pEĘO

Minden horgász hőn áhított vágya, hogy egyszer kifoghassa élete legnagyobb halát. Ez jöhet véletlenszerűen, de vannak speciális módszerek, amik a sikert elősegíthetik. Egyik ilyen módszer a bojlizás. Sokak idegenkednek tőle, de mint minden horgász-technikának, a bojlizásnak is megvannak a maga jellegzetes vonásai, viszont nem bonyolult dologról beszélünk - tudjuk meg Miskolczi Lászlótól, a zalaegerszegi Misi Horgászbolt vezetőjétől, akit ezúttal a hamarosan kezdődő bojlis szezonról kérdeztünk. -A bojlis horgászatot nem kell túlmisztifikálni, tulajdonképpen egyszerű, alap dologról van szó, melyet némi gyakorlás és tapasztalatszerzést követően bárki elsajátíthat szögezi le a szakember, hozzátéve: bár a legtöbb helyen június 15-ig tilalom alá esik a pontyhorgászás, érdemes addig is felkészülni rá. - A bojlizáshoz 2,75 - 3,5. lbs botokat használunk 3,60 - 3,90-es méretben, s mivel ebben az esetben nagyobb távra horgászunk, érdemes nagyobb zsinórkapacitású, erősebb orsókat használnunk, mellyel a kívánt dobástávot elérhetjük. Bár a megfelelő szerelék elengedhetetlen, a sikeres bojlizás egyik fő titka a helyismeret, medervizsgálat és nem utolsó sorban a bojli összetételében rejlik. Ami igazából egyszerű: legyen hasonló azzal, ami a vízben is megtalálható, amivel a pontyok táplálkoznak. Például rák, kagyló, hínáros-sásos, mely pl. kiváló az amurra horgászáshoz is, valamint az új Worm

alapú bojlik, melyek vízben található bogarak, bolhák s egyéb apróállatok szárított kivonatából készülnek. A csalink kibalanszírozásához, használjunk pop-up bojlit vagy lebegtető szivacsot, ami ezt elemeli a vízfenékről. Ezek tetszőleges ízekben kerülnek forgalomba, variálhatjuk őket. A horog tekintetében a 2-es, 4-es, 6-os elegendő, nem szükséges ennél nagyobbat használni, de a horgunk legyen jó minőségű, ez fontos. A tapasztalatok szerint a kisebb mélyebben akad, és jobban ül. Ha amurt szeretnénk fogni, akkor pedig a vastag húsú horog ajánlott, s célszerű fonott előkét alkalmazni, a garatfogai miatt. Sokan abban a tévhitben élnek, hogy a legdrágább bojli a legjobb, de ez koránt sincs így, a frissességben van a titok. Miskolczi László például egy barátjával gyúrja a csalit, s mint mondja, ez 90 - 95 százalékban beválik, de csak természetes, színezék nélküli anyagokat használnak. Végezetül pedig egy fontos szempont: vigyázzunk a kifogott példányra. Sok horgász a kiemeléskor akaratlanul is maradandó sérülést okoz a halnak. - Nagyon hasznos eszköz például a halmatrac - jegyzi meg Miskolczi László hozzátéve: mindig úgy tegyük vissza a kopoltyúst, hogy ne essen baja, hogy másnak is élmény legyen a horgászat, ne csak nekünk. Misi Horgászbolt 8900 Zalaegerszeg, Mérleg tér 2. Tel: +36-30/569-32-00 (x)

"Zene nélkül nincs élet" - legyen az régi dal vagy friss sláger A fenti idézet a Helikon Rádió egy hallgatójától származik – a közösségi oldalon üzente az egyik zenével, mint műfajjal foglalkozó adás során -, és a mondattal Székely Áron, a rádió egyik műsorvezetője is egyetért. A fiatalember múlt év októberében csatlakozott a Helikon Rádió csapatához, és, mint mondja, az a fajta zenei változatosság, melyet a rádió képvisel, harmóniában van az ő igényeivel is. - Régebbi dalokat is játszunk és egészen friss slágereket is, jómagam pedig abszolút mindenevő vagyok, tehát teljes mértékben azonosulni tudok a kínálattal – említette Székely Áron. – Nagyon tetszik például a Poptarisznya

című műsor, mindaz, amit B. Tóth László képvisel, hiszen eszembe juttatja azokat az éveket, amikor még gyermekként ültem a rádió mellet. Tulajdonképpen azért is választottam ezt a mesterséget, mert akkoriban annyira misztikusnak tűnt. Tetszett, hogy az ember jelen lehet a hallgatók életében, annak részévé válhat, hogy ott lehet velük reggel, amikor iskolába, munkába készülődnek... És, ha a hallgatók úgy gondolják, hogy a Helikon Rádió segítségükre lehet abban, hogy könnyebben átvészeljék a szürke hétköznapokat, ha a műsorok jó kedvre deríthetik őket, az nagy öröm számunkra, számomra. Miként az is, ha a postán, miközben a csekket

fizeti be az ember, felismeri a postáskisasszony… Székely Áron kéthetente önálló műsorral is jelentkezik: az Egerszeg Premier, mely természetesen színházzal foglalkozik - péntekenként 1 és 2 óra között hallható. - Minden alkalommal van egy vendégem, egy színházi ember, akivel az éppen aktuális előadásról, eseményről beszélgetek, de természetesen a csevegést muzsika fűszerezi. E műsor megmutatja, hogyan élik meg a próbafolyamatot, a produkciót azok, akik benne vannak, akik a teátrumban dolgoznak. Ebbe akaratlanul is belelátok, hiszen a kedvesem, Misurák Tünde a Hevesi Sándor Színház társulatának tagja – árul-

ta el Áron. Hozzátette, a színházi és a rádiós feladatok bizonyos értelemben hasonlóak, így mindketten megértéssel vannak a másik tevékenysége iránt. – Tünde is sokat van a színházban, miként én is sok időt töltök a rádióban: egyik munkaideje sem klasszikus, vagyis nem 8-kor kezdődik és délután 4-ig tart, hanem mindig más: egyszer így, egyszer úgy. De ez benne az érdekes.


2013. május 17.

ötórai tea

Zalaegerszegi 7 Nap

9

Beszélgetés Tompagábor Kornéllal fesztiválokról, televíziózásról, színházról és természetesen kihívásokról

„Nem mi találtuk fel a kereket…” Tompag ábor Kornél - Mindig keresi az újat, resen tájékoztatjuk a dönneve 2007 óta összeforrt a kihívást. Fontos ez az téshozókat, akiknek a támár a fesztivállal, de a ön „működéséhez”? mogatása nélkül nem szüszínházba járó közönség - Lehet, hogy ez az iko- lethettek volna ezek az sokkal régebbről ismerhe- nom… Nem csak az új fog- eredmények. Úgy érzem, a ti. lalkoztat persze, szeretem Zalaegerszegen élők sze- Az alapítást követő befejezni és működetni is a retik, ami az elmúlt évekmásodik évadtól vagyok a dolgaimat. Amikor az em- ben történt, történik. A kor Hevesi Sándor Színház ber létrehoz valamit a tár- is ilyen, nem mi találtuk fel társulatának tag ja: a saival – mert egyik mun- a kereket, de általunk színház, vagyis a létezés- kám sem magányos műfaj, kezdtek működni ezek a nek ez a fajta formája min- néha 2-3, máskor 100-120 programok. Az objektív sidig érdekelt, ezért 19 éves ember dolgozik együtt -, kerek, a pozitív média megkoromban felvételiztem a vagyis túl van a fogantatá- jelenések pedig, az, hogy teátrum stúdiójába. Máso- son, kihordáson és születé- országosan is elismernek dik évtől már rendezőas�- sen, energiák szabadulnak bennünket, nagyon jók. A szisztensként is dolgoz- fel, melyek arra sarkallják, nyughatatlanságra visszatam sokak, így természe- hogy ismét valami újat hoz- térve: izgat a megoldások tesen Ruszt József mellett zon létre vagy a meglévők- és a feladatok struktúrája. is. Ezzel párhuzamosan höz hozzátegyen valamit. Elégedetlen fajta vagyok, az akkori 407. sz. Ipari Mára országos elismertsé- leginkább magammal. Ha Szakmunkásképző Inté- get kapott a zalai borvidék valamit létrehozunk, abzetben - egy nagyon jó csa- és lehet, hogy ehhez egy ban mindig találunk javítapattal - színre állítottam picit mi is hozzájárultunk a ni valót. Az a siker, ha ezt Mrožek Nyílt tengeren Belvárosi Szürettel, mely a csak mi látjuk. című darabját, és a pro- mi elképzelésünk alapján - Nem csak a Kvártélydukcióval a színjátszó indult és mostanra megha- ház élén áll, de a Zalafesztiválokon szinte min- tározó gasztorkulturális egerszegi Televíziót is dent megnyertünk, amit rendezvénnyé vált a vadá- irányítja. Milyen főnök? lehetett. Azóta előadáso- szattal, a borral. Ez nagy - Munka szempontjából a kat is hozok létre, moder- öröm. színházban szocializálódneket és konvenciotam, ez – persze nem nálisakat eg yaaz eredmény tekinNévjegy ránt. A színház tetében - eltér az átTompa Gábor (Tompagábor Kornél) 1965. különböző útjaival lagostól. Nem tudom július 30-án született Nován. A zalaegerfoglalkoztam, fogmegítélni, milyen főszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumban érettlalkozom. nök vagyok, az bizHá n ya d i k ségizett, majd a Hevesi-színház Nádasdy tos, hog y eg y-eg y évadot kezdi idén Kálmán Színészképző Stúdiójában tanult. feladat elvégzését a KvártélyházKésőbb népművelő és kulturális rendezilletően nem vagyok zal? vényszervező végezettséget is szerzett. komprom isszum- A hetediket. Jelenleg a Hevesi Sándor Színház tagja, a kész. Azon kívül Idén Kvártélyház Kvártélyház Szabadtéri Színház és a Zalaigen. Annak idején, Nyári Fesztivál – I. egerszegi Televízió ügyvezető igazgatója, amikor a televízióZalaegerszeg i valamint az Egerszeg Fesztivál igazgatója. hoz jöttem, az volt az Kortárs Művészeti egyik legfontosabb Fesztivál címmel cél, hogy gazdaságiindítunk útnak eg y új - Nyughatatlan termé- lag talpra álljon a cég. Ez programsorozatot - füg- szet? sikerült. Nehéz harcokon getlen művészekkel, pro- Szerencsém van, mert vag yunk túl, de lassan dukciókkal - partnerünk- olyan városban tevékeny- mindenki számára egyérkel, a Manna Kulturális kedhetek, ahol hagyják, telmű lesz, mit szeretne az Eg yesülettel. Lesz kép- hogy végezzem a feladato- új menedzsment. Szerződézőművészet, zene, tánc és mat. Nem szólnak bele a sünk van a közszolgálati persze színház. E rendez- szakmai munkánkba azzal médiával, sok anyagot külvényt követően a saját a kitétellel, hogy a két cég dünk, a kollégák sikeresek előadásainkat játsszuk és működéséről, gazdasági ebben a rendszerben is. Új lesz új bemutatónk is. teljesítményéről rendsze- és megújult műsorokat is

Fotó: Pezzetta Umberto

Az, ami másnak szórakozás, neki – és persze kollégáinak - feladat, de nem bánja: szereti, amit csinál, és nem érezné teljesnek az életét, ha például az estéit mindig a négy fal között, tévézéssel töltené. A napokban leginkább az foglalkoztatja, hogy mindenki jól érezze magát a XIX. Egerszeg Fesztiválon.

Tompagábor Kornél: - Ha valamit létrehozunk, abban mindig találunk javítani valót. Az a siker, ha ezt csak mi látjuk. láthat a néző az Osztályos orvos című kórházi sorozatunktól kezdve a KutúRandevún, a Zöld Övezeten és a Szolgálnak és szolgáltatnakon keresztül a Híradó Részletesen át a meccsek közvetítéséig. - Zalaegerszeg a munkái alfája és ómegája is. - Az ember mindig el akar menni, ha pofon éri, aztán mégis marad - legalábbis én így vagyok ezzel. Sokszor vagyok úton, sokszor dolgoztam vendégként másutt, remélem, még fogok is, de szinte minden Zalaegerszeghez, a barátokhoz köt. Szeretek itt élni. És persze rengeteg feladatot látok még magam előtt, elég, ha csak a Kvártélyházra gondolok: mint a megye legnagyobb rendezvényszervező cégének, idővel még tovább kell lépnie. - Mindig a munkánál lyukadunk ki, de említett barátokat és van egy fia is.

- Azokra, akiket az ember szeret, sosem jut elég ideje. Természetesen a fiam a legfontosabb számomra: 17 éves és jól vag yunk, ami eg yébként csak rajta múlik. Mindenfélével foglalkozik, minden érdekli és én mindennél jobban büszke vagyok rá. - A nyár munkával telik – egymást érik a fesztiválok -, de mikor, hogyan pihen? - A munkám miatt sokat autózom, ami szerencsére kikapcsol, út közben a zenei restanciákat próbálom behozni. Az ember lopja az időt: ha van eg y jó könyv, egy feladat, megoldandó probléma – és most megint a munkáról beszélek -, akkor felkel hajnali fél ötkor is. Biciklizek, kosár- és focimeccsre járok, de a víz, a tengerpart is kikapcsol, na, meg az olvasás, és persze egy jó baráti beszélgetés akár egy rozéfröccs társaságában.  Péter Gyöngyi


10

Zalaegerszegi 7 Nap

programajánló

2013. május 17.

Színházak Hevesi Sándor Színház, nagyszínpad Május 17. 19 óra Figaro házassága – Zrínyi-bérlet Május 18. 19 óra A doktor úr – Latinovits-bérlet Május 21. 19 óra Figaro házassága – Hetényi-bérlet Május 22. 19 óra Figaro házassága – Tolnai-bérlet Május 23. 19 óra Figaro házassága – Munkácsy-bérlet

Fotó: Ohr Tibor

Griff Bábszínház

A Hold és a csillagok Az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben ezen a héten kedden pannoavatásra várták az érdeklődőket. Alfonz Mucha A Hold és a

csillagok című művének adaptációja a régi épületrészben lelt otthonra. Az alkotás Hári Zsófia, Juhász Vanessza, Paizs Virág és Zsiga Laura munkáját dicséri.

22:00 (Csak péntek – szombat – Május 17. 14.00 Hétalvó- Móka-bérlet vasárnap) Május 21. 10.00 Hétalvó – Bam- Star Trek – Sötétségben (MB) 12 bi-bérlet Digitális 3D 17:00, 19:40, 11:40 Május 22. 10.00 Hétalvó – Mici(Csak szombat – vasárnap – mackó-bérlet, 14.00 Hétalvó – hétfő) 22:20 (Csak péntek – szomPókember-bérlet bat – vasárnap) Május 23. 10.00 Hétalvó – Hófehér- Star Trek – Sötétségben (MB) 12 ke-bérlet, 14.00 Hétalvó – 14:20 Popeye-bérlet Mellékhatások (F) 16 15:45, 11:15 (Csak szombat – vasárnap – hétfő) A nagy nap (MB) 16 Cinema City 13:30, 18:00, 20:00 Május 22-ig Vasember 3 (MB) 12 Digitális 3D A nagy Gatsby (MB) 12 16:45, 19:30, 11:15 (Csak szombat 14:45, 17:30, 20:15, 12:00 (Csak – vasárnap – hétfő) 22:00 (Csak péntek- szombat – vasárnap) szombat – vasárnap – hétfő)

Moziműsor

Feledés (MB) 12 14:00 Croodék (MB) 6 Digitális 3D 10:00 (Csak szombat – vasárnap – hétfő)

Art Mozi – Stúdió terem Május 19-ig 15.30 Párizs – Manhattan, 17.00 Szerelem nélkül soha Május 23-25. 16.00 Lotte és a holdkő titka , 17.30 Madagaszkár 3, 19.00 Jégkorszak 4 – Vándorló kontinens

Kiállítások Állandó kiállítások Göcseji Múzeum (vasárnap, hétfő: zárva) Kisfaludi Strobl Zsigmond gyűjtemény

Híres szülöttek A Zalaegerszegi Városi Televízió műsora 8900 Zalaegerszeg, Kossuth utca 45-49. Tel.:06-92/311-309 E-mail: info@zegtv.hu Műsorok az interneten: www.zegtv.hu Május 17. péntek

nak és Szolgáltatnak 10:00 Heti Hírek 12:30 KultúrRandevú 13:30 5:00 Híradó – fél��ránként 9:00 Szolgálnak és Szolgáltatnak 14:00 Navigátor 9:30 Zalai Krónika 9:45 Heti Hírek 16.30 KultúRandevú Szolgálnak és szolgáltatnak 17:30 Szolgálnak és Szolgáltatnak 10:15 Híradó 10:30 Képújság 18:00 Heti Hírek 20:30 KultúRan18:00 KultúRandevú 19:00 Hírdevú 21:30 Szolgálnak és Szolgáladó 19:15 Híradó Részletes 19.25 tatnak 22:00 Képújság Esti mese 19.30 Erdőspuszták 20:00 Híradó 20:30 VIII. Göcsej Május 20. hétfő Filmszemle 21:30 Zalai Krónika 21:45 Navigátor 22:15 Híradó 5:00 Híradó – félóránként 9:00 KultúRandevú 10:00 VIII. Göcsej Film22:45 Képújság szemle 11:00 Híradó 11:30 KépújMájus 18. szombat ság 18:00 Aréna 18:30 Zegasztár Gála 2013 21:00 ZTE FC – Csákvári 6:00 Heti Hírek 8:30 KultúRandevú – TK 22:45 Képújság kulturális magazin 9:30 Szolgálnak és Szolgáltatnak 10:00 Heti Hírek 12:30 KultúrRandevú 13:30 Május 21. kedd Szolgálnak és Szolgáltatnak 14:00 5:00 Képújság 18:00 Szolgálnak és Szolgáltatnak 18:30 Nyitott EgyeHeti Hírek 16:30 KultúRandevú tem 19:00 Híradó 19:15 Híradó 17:30 Szolgának és Szolgáltatnak Részletes 19:25 Esti Mese 19:30 18:00 Heti Hírek 20:30 KultúRanZöldövezet 20:00 Híradó 20:15 devú 21:30 Szolgálnak és SzolgálHíradó Részletes 20:30 Tarr Sprint tatnak 22:00 Képújság Andráshida - Mosonmagyaróvár Május 19. vasárnap 22:00 Nyitott Egyetem 21:30 Híradó 21:45 Híradó Részletes 22:00 6:00 Heti Hírek 8:30 KultúRandevú – Képújság kulturális magazin 9:30 Szolgál-

Május 22. szerda

Május 17.

Május 20.

192 éve,1821-ben született Sebastian Kneipp német katolikus pap, a K n e ip p - k úr a n éve n elterjedt világhírű vízgyógyászati módszer kifejlesztője 37 éve, 1976-ban született Szávai Viktória Jászaidíjas színésznő

76 éve, 1937-ben született Végvári Tamás magyar Jászai Mari-díjas színész 61 éve, 1952-ben született Szakácsi Sándor magyar színész

5:00 Híradó – félóránként 9:00 Szolgálnak és szolgáltatnak 9:30 Nyitott Egyetem 10:00 Zöldövezet 10:30 Híradó 11:00 Képújság 18:00 Osztályos orvos 18:30 Zalai Krónika 18:45 Cégér 19:00 Híradó 19:15 Híradó Részletes Május 18. 19:25 Esti mese 19:30 Navigátor 196 éve, 1817-ben született Irinyi János magyar 20:00 Híradó 20:30 VIII. Göcsej vegyész, a zajtalan és Filmszemle 21:30 Szolgálnak és Szolgáltatnak 22:00 Híradó robbanásmentes gyufa 22:15 Híradó Részletes 22:30 feltalálója Képújság 183 éve, 1830. május 18-án s zületet t G o ldmark Május 23. csütörtök Károly magyar zene5:00 Híradó – félóránként 9:00 Zalai szerző Krónika 9:15 Navigátor 9:45 Szolgálnak és Szolgáltatnak 10:15 Május 19. Híradó 10:30 Híradó Részletes 142 éve, 1871-ben szüle10:45 Képújság 18:10 Osztályos tett Ligeti Miklós szoborvos 18:40 Zalai Krónika 19:00 rászművész Híradó 19:15 Rendőrségi Hírek 120 éve, 1893-ban szüle19:25 Esti mese 19:30 Nyitott tett Bajor Gizi KosEgyetem 20:00 Híradó 20:30 suth-díjas, kiváló Navigátor 21:00 Szolgálnak és művész, a Nemzeti SzínSzolgáltatnak 21:30 Híradó 22:00 Képújság ház örökös tagja

Május 21. 86 éve, 1927-ben született Zwack Péter üzletember, politikus 106 éve, 1907-ben született Jászai Jolán magyar színésznő

Május 22. 26 éve, 1987-ben született Novak Đoković szerb teniszező 106 éve, 1907-ben született Sir Laurence Olivier angol színész, rendező

Május 23. 152 éve, 1861-ben született Rippl-Rónai József magyar festőművész 41 éve, 1972-ben született Rubens Barrichello brazil autóversenyző.


2013. május 17.

programajánló

„Központok a Zala mentén” című tárlat Németh János keramikusművész kiállítása

Időszaki kiállítások Göcseji Múzeum „Előre a szocializmus útján…” – Így éltünk a hetvenes években (Október 27-ig)

Keresztury Dezső VMK Gönczi Galéria: Udvardy Ignác Ödön festőművész emlékkiállítása (Június 8-ig)

Városi Hangverseny- és Kiállítóterem Május 17. 18 óra: Arnold Pöschl, Eva Asaad és Ferdinand Neumüller klagenfurti fotóművészek tárlatának megnyitója – az Egerszeg Fesztivál keretében (Nyitva kedd-péntek 10-18 óra között, szombat 10-16 óra között)

Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészet­oktatási Intézmény, Galéria

Egyéb

kinthető május 20-ig, hétköznap 10-15 óra, május 20-án 10 és 18 Kézművesek Háza óra között.)

Koncert

„Sokat tud az én kezem…” – Kiállítás a jubileumi rajzpályázatra érkezett Városi Hangverseny- és munkákból (zárónap május 17.) Kiállítóterem

Május 20. 10-18 óra: IV. magyar – horvát családi pünkösd

Deák Ferenc Megyei és

Május 17-18. VII. Zalaegerszegi Gyer- Városi Könyvtár mekkórus Fesztivál és Verseny – Május 18. 10-12 óra: Tappancs BarTavaszi termés kiállítás – Zsűrizett Az Egerszeg Fesztivál keretében kácsműhely népművészeti tárgyak (Megte-

Kézművesek Háza

Gyógyszertári ügyelet: 2013. május 17. PLATÁN LANDORHEGYI U. 4. 92/312-391, 18:00 – 08:00 2013. május 18. GÖCSEJ GÖCSEJI U. 49. 92/596-913, 12:00 – 08:00 2013. május 19. NOVA BELVÁROSI SZÉCHENYÍ TÉR 2. 92/511-610, 08:00 – 08:00 2013. május 20. KABAY (RICHTER REFERENCIA PATIKA) KOSSUTH U. 29-33. 92/312-389, 08:00 – 07:00 2013. május 21. GONDVISELÉS (BUSZPÁLYAUDVAR) KOVÁCS K. TÉR 4. 92/323-804, 18.30 – 06:30 2013. május 22. HEGYALJA HEGYALJA U. 43. 92/510-642, 18:30 - 07:30 2013. május 23. GÖCSEJ GÖCSEJI U. 49. 92/596-913, 18:30 – 08:00

Zalaegerszegi 7 Nap

11

Kos: Legyen büszke társára. Komolyabb kérdésekben kérje ki a véleményét. Ne zárkózzon el az új dolgoktól. Sokat kell tennie céljai megvalósításáért. Keresse fel régi barátait.

Mérleg: Sokat dolgozik a szabadban, a friss levegő jó hatással van egészségére. A munka mellett jut ideje a tanulásra is. Döntéseit továbbra is megfontoltan hozza meg.

Bika: Hig�gyen saját erejében. Ne feledje, a jó célokért érdemes akár a pokolra is elmenni. Komoly anyagi sikerekre számíthat, a sok túlóra nem volt hiábavaló.

Skorpió: Magánélete háttérbe szorul a munkahelyi gondok miatt. Pályázati úton komoly pénzt nyerhet, az összegből fellendítheti vállalkozását. Anyagi helyzete végre stabilizálódik.

Ikrek: Élete több területén is pozitív változásra számíthat. Munkahelyén előrelép a ranglétrán, anyagi helyzete sokat javul. Az elkövetkező hetekben több időt fordít családjára.

Nyilas: Túl sokat vár el önmagától és környezetétől. Legyen megértőbb és türelmesebb. Anyagi gondokkal küzd, ez sok konfliktust szül otthon. Vigyázzon a családi békére.

Rák: Megfontoltan, biztosan haladj célja felé. Soha ne tekintse hátra. Ne engedjen elképzeléseiből, fogadja fenntartásokkal mások tanácsait. Lelkileg rendkívül erős, bármire képes.

Bak: Sok fontos dolog mellett elmegy, mert csak önmagára koncentrál. Megújítja otthonát és ruhatárát. Anyagi téren jól alakulnak dolgai, munkahelyén elismerik tudását.

Oroszlán: Téved, ha azt hiszi, bármit könnyedén elér az életben. Küzdelem nélkül nincs győzelem. Ha mégis elbizonytalanodik, fogjon össze kedvesével, rá minden esetben számíthat.

Vízöntő: Hozzon bátran felelőtlen és gyors döntéseket. A sors olyan kegyes Önnel, hogy bármihez nyúl, a siker garantált. Az égiek a szerelemben és anyagi téren is segítik.

Szűz: Szüksége van a megújulásra. Új munkahelyre, barátokra vágyik. Semmi értelme az olyan küzdelemnek, melynek igazi célja nincs. Anyagi helyzete egy véletlen folytán sokat javul.

Halak: Úszkál a boldogságban. Végre olyan társa van, aki mellett valóban szép az élet. Sok időt töltenek együtt, lesik egymás gondolatát. Anyagi helyzete ingatag.


12

kultúra

Zalaegerszegi 7 Nap

2013. május 17.

Egerszeg Fesztivál: mozgalmasnak és szórakoztatónak A héten már számtalan kulturális rendezvény, kiállítás, koncert várta a szórakozni vágyókat, ám az Egerszeg Fesztivál alighanem az előttünk álló napokban éri el „csúcspontját”. Egy kis ízelítő: május 17én tartják az ünnepi közgyűlést a Díszteremben. A Zalaegerszegi Televíziónál e napon médiakonferencia lesz 10 órától. A IX.

Göcsej Filmszemle filmjeit 19 ótól vetítik a Kvártélyház udvarán, ahol előtte az Esélyek Háza tart programot 14 órától – akárcsak szombaton. A hang ver-

senyteremben klagenfurti fotóművészek munkából nyílik tárlat 18 órakor. A Harmadikszínpadon 15 órától lesz műsor, 17 órakor tartják a fesztivál hivatalos megnyitóját, majd Bella Levente, 19 órától Karácsony János, Péter János és Angler Ákos, 20.30-tól a Hard Chords játszik. A Fesztiválsátorban 17.20-tól a Gypo Cir-

A Canterina Kamarakórus tavaszi koncertjén a tagok gyermekei is színpadra léptek

cus, 19-től a Voodoo, 21-től sággal zárul. A HarmadikGanxta Zolee és a Kartel színpadon 11 órakor a Dórzenél. A Nagyszínpadon ci és a Fülesek formáció 17.35-től Hrutlép fel, 17 ór ától a ka Róbert és z e n e k a r a , A Kossuth utca Széchenyi N o r t o n , majd a Ma- tértől a Petőfi utcáig tartó majd az Ing a s h e g y i szakaszát május 21-én 4 t e r m e z z o Under­g round, órától nyitják meg újra a Latin Club, 21.30 -tól a forgalom előtt. Addig a a Wolf Lobo Compact Dis- Zala Volán járatai terelő Latino. A co lesz látha- úton közlekednek. Május Fesztiválsátó, hallható. 20-án 24 óráig a Tüttőssy torban 16 a Szombaton utca 10-22. szám előtti ór ától délelőtt a bel- szakaszára csak az ott la- Zaklatás, a városban sok kók hajthatnak be. A Kos- DSP, 20 órámás mellett suth utcán nem lehet tól a Heaven kór usfe sz t i - gépjárművel haladni. Az Street Sevál, kisautók Egerszeg Fesztivál idején ven, majd az b e mut a t ó ja , a Kisfaludy utcáról tilos a Anna and r e n d ő r s é g i Kossuth utcára felhajtani. the Barbies, bemutató, fú- A gépjármű forgalom a a Nagyszínvóstalálkozó Petőfi utca irányába az padon 16 a is várja a kö- OTP árkádja alatti átjárón ór ától Jump Rock zönséget, 11 lehetséges. Band, a Cry órától a kéklámpás felvoFree, 20.30nulás is. A Keresztury tól a Török Ádám és a Mini, VMK-ban 10 órától rende- később Depresszió játzik a Kárpát-medencei szik. Vasárnap a HarmadikVerbunkversenyt, mely hajnalig tartó táncmulat- színpadon 16 órától a

A Hősök: A veszprémi Hősök zenekar tagjai már pályájuk kezdetén is gyakran látogattak Zalaegerszegre, a régi Grabowsky Clubba. Többekhez fűzik őket régóta baráti szálak, így Balaicz Zoltán alpolgármesterhez is, akitől 2012 után idén is meghívást kaptak a Pálinka és Mangalica Majálisra. Tizenkét éves fennállásuk alatt változott, komolyodott az együttes, számolt be Mentha, a zenekar legsármosabb rappere. Zenei pályafutásukat a többi MC-hez hasonlóan ők is freestyle-lal kezdték, aztán rájöttek, hogy a hip-hop „előre megkomponált” világa közelebb áll stílusukhoz. - Sokat foglalkozunk egyegy szöveggel, mielőtt felvételre kerül sor. Valaki kitalál egy témát, amelyről egyi-


2013. május 17.

kultúra

Zalaegerszegi 7 Nap

ígérkezik az előttünk álló hétvége

13

Figyelem!!!

Cégek, vállalkozások, magánszemélyek! Tudja, hogy most pénzt viszünk a házhoz? Hogy mennyit, kérdezze meg bátran!! Önnek mennyire van szüksége?

10%...21%....42%

Időpont egyeztetés: +36-30/897-3593 Zalaegerszeg, Béke liget u. 1. Török Andrea

EGZISZTENCIA BT

Pénzügyi, pályázati tanácsadás Társasházkezelés, közös képviselet Könyvelés, adótanácsadás Iroda : Zalaegerszeg Kölcsey u. 11/A fszt. 30/500-3399, 20/288-9094 egzisztenciabt@freemail.hu

Éden Süteményház A Zala Szimfonikus Zenekar hétfőn adott koncertet Bőgőmasina, a Kriszti és a Magyarucca, a Fran Palermo, a Fesztiválsátorban 15 órától az Old Mix Kartell, a Czemende, 19.30-tól Ferenczi György és Rackajam, majd a Madarak, a

Nagyszínpadon 15 órától a Kávészünet, aztán Kálloy Molnár Péter, a Vad Fruttik és 21 órától a Quimby muzsikál. Hétfőn a Harmadikszínpadon 16 órától a Leslie Night Band, a Shab-

Fotó: Seres Péter

by Blues Band és az LK Beat zenél, a Fesztiválsátorban lesz 11 órától a XIX. Göcseji Prószafesztivál, a Nagyszínpadon 18 órától a Zegasztár gála, majd az Intim Torna Illegál.

Zalagerszeg, Tüttőssy u. 20. Tel.: 92/346-197, +36-30/993-36-68

Alkalmi süteményét rendelje meg nálunk.

künk elkezd rappelni, majd a következő továbbgondolja, ezután a mondatainkat lejegyezzük és rengeteget alakítgatjuk - mesélte Mentha. A 2001-ben összeállt zenekar életében az első fordulópont 2003-ban, Nyelvtan című lemezük megjelenésével járt: Pályafutásom kezdetén én is belefutottam olyan közhelyekbe, mint minden rapper, például egy stílus-vírus rímpárnál. Mára azonban nagyon sok energiát fektetünk abba, hogy szelektáljuk a kliséket a számainkból, sőt ahhoz képest, hogy rapbanda vagyunk, a szleng kifejezéseket sem visszük túlzásba. Törekszünk rá, hogy dalainkat ne csak egy szűk réteg értse. Persze, mivel egyre több dalt írunk, egyre kritikusabbak is leszünk magunkkal szemben. A zenekar sosem büszkélkedett külön stábbal vagy managerrel, mégsem titulálják magukat underground együttesnek. Nehéz is lenne: zenei tévécsatornákon rend-

Fotó: Bödör Alexandra

nemrégiben a városban jártak

A tizenkét év alatt változott, komolyodott az együttes szeresen játsszák klipjeiket, valamint idén is jelölték őket a Viva Comet-re, sőt, a múlt heti MR2 toplistán is első helyen szerepelt Mentha Kisember című szólódala… - Egy hónapja megjelent Érintés című lemezünknél már sikerült elnyernünk cégek támogatását is - mesélte Mentha az albumról, amelyről több számot hallhattunk az egerszegi koncerten is. S büszkén újságolta, hogy rapperek összetartásáról is árulkodik a cd: - Hip-hop ha-

talom című dalunkban 23 MC barátunk nyújtott segítséget. Így sikerült egy olyan közös dalt létrehoznunk, amelyben együtt rappelünk egykori példaképeinkkel, de azokkal az ifjú tehetségekkel is, akik előtt még nagy jövőt látunk. Ezen kívül reméljük hasonló sikert aratunk hamarosan megjelenő formabontó videoklipünkkel is, amely terveink szerint még a nyár elején debütál Enyém című számunkhoz. Kiss Gyöngyvér

TAVASZI AKCIÓ! ECG 20 lit. digitális mikrosütő Apolló 1,5 lit. vízforraló Hausmeister

13.990.-

1600W Gő Gőzvas Gőzvasaló őzvasaló asaló ó

3.990.-

3.990.-

Zanussii ZWP581 felültöltős mosógép

69.990.-

Az akció 05.31.-ig illetve a készlet erejéig ig g ta ttart. art rt. t Áraink forintban értendők és az ÁFÁ-t tartalmazzák!


14

Zalaegerszegi 7 Nap

Elfújta a szél A hétvégi rossz időjárás miatt elmaradt a múlt vasárnapra tervezett 100 táblás belvárosi sakkverseny. A szombati v iharos, esős nap után a szervezők jobbnak látták elnapolni a vasárnapra meghirdetett vasi-zalai rangadót. Mint ahog y Horváth Tamás, a Mag yar Sakkszövetség alelnöke, a Z. Csuti-Hydrocomp szakmai igazgatója elmondta, a nag y szél és a hideg miatt nem sok értelme lett volna meg tartani a rendez vény t, mely nek már tervezik a pótlását. - Pontos időpontot még nem tudunk, de a szombathelyiekkel eg yeztetve nyárra ter vezzük, ne hog y az időjárás újra gátat vessen az események.

sport és egészség

2013. május 17.

A fiatalok jól vették az akadályokat Egy álom vált valóra! E szavakkal indult múlt pénteken a X. U 18-as leány és fiú teke világbajnokság. Huszonöt év után rendezhetett ismét világversenyt Magyarország. Szombaton a lányok csa- Horváth Péter játékban tarpatversenyét rendezték, totta a csapatot, hogy megahol a magyar csapat végül maradjon az esély az éremaz 5. helyen végzett, 14 fa le- szerzésre. Az egerszegi Farmaradással az érmes hely- kas Ádám óriási teherrel a től. Másnap a fiúk csapatver- vállán játszott, de nem remesenyét rendezték, ahol a né- gett meg a keze, és 1 fa híján elérte a 600metek magabiztosan nyer- A világbajnokságnak nincs at: neki köték a csapat- vége, május 17-én 19 órakor szönhetően a küzdelmeket. a megnyitóünnepséggel – csapat ezüsmag yar melyre minden érdeklődőt térmet szerA csapat első várnak a jégcsarnokba - zett, nem melembere Bran- kezdődik az V. Felnőtt női és lesleg ezzel a csek János férfi teke csapat világbaj- teljesítményé613 fával kez- nokság 18 ország részvéte- vel az egyéni dett, majd Fe- lével. A csoportmeccsek döntőbe verehér László a jövő csütörtökig tartanak, kedte magát. A harmadik második kör- pénteken a negyeddöntőben cserélt: az ket, szombaton az elődön- napon érem újonc Nagy tőket és a finálét rendezik. nélkül maradGergő helyére tak a magyabeálló rutinos rok: a páros Czeilinger Gábor 60 gurítás- versenyben (tandem) a két ból extrán dobva 300 fát ho- leány és fiú páros is idő előtt zott. A harmadik gurító ifj. búcsúzott a küzdelmektől.

A fiatalok sikeresen szerepeltek E héten kedden a vegyes páros (tandem mix és a sprint számokat rendezték a Városi Sportcsarnokban felállított nyolcsávos pályán. A fiúk sprint számában Nagy Gergőt csak az elődöntőben sikerült legyőznie a későbbi győztes horvát fiúnak. A zárónapon az egyéni számokat rendezték, amelyre a csapatversenyben elért eredménnyel kvalifikálhatták magukat a versenyzők. A leányoknál Orbán Brigitta és Tóth Katalin, a fiúknál Brancsek János és az eger-

Fotó: Katona Tibor

szegi Farkas Ádám versenyezhetett. A lányok versenye meghozta a magyar delegáció első és második világbajnoki címét. Tóth az egyéni viadalt 622 fával nyerte új világrekorddal, az összetettben 1216 fa eredménnyel érdemelte ki az első helyet. Fiú összetettben Brancsek János révén újabb bronzérmet szereztek a magyarok, így a nemzetek közötti pontversenyben Németország és Horvátország mögött Magyarország lett a -i– harmadik. 

,,KÉSZÜLJ VELÜNK A NYÁRRA!”

Jelentkezzél ingyenes állapotfelmérésünkre.

I alakformálás I fogyás I zsírégetés I I erősítés I személyi edzés I kardio edzés I I tanácsadás I edzéstervezésI

ZTE FC - Csákvár NESS Hungary NBII mérkőzés 2013. május 18. szombat 17 óra ZTE ARÉNA

nk a u j l ko Szur atnak a csap lemért! e győz

Elite-Fit Zalaegerszeg 8900 Zalaegerszeg, Köztársaság út 65. Telefon/bejelentkezés: +36-92-814-503 www.elitefit.hu

PROFI Hallás Kft. Zalaegerszeg, Deák tér 1. (a Nagytemplommal szemben)

Varga Gyöngyi 06-30/239-8134 profihallas@gmail.com

• ÚJDONSÁG! Meglévő, nem jól funkcionáló hallókészülékét felülvizsgáljuk, szervizeljük. • Vízálló hallókészülékek • Hallásvizsgálat és hallásgondozás • Hallókészülékek TB támogatással is • Fülillesztékek és zajvédő füldugók készítése • Otthon végezhető fülzúgás terápia • Zajos üzemek szűrését vállalom


2013. mĂĄjus 17.

egĂŠszsĂŠg-sport

Mintegy hĂĄromszĂĄz atlĂŠta versenyzett

FotĂł: Ohr Tibor

A Zalaszåm sportiskola nyert Zalaegerszegen kivåló kÜrßlmÊnyek fogadtåk a rÊgió legjobb serdßlő atlÊtåit. Bella Attila, a Zalaszåm ZAC technikai igazgatója nagyon sokat tett azÊrt, hogy a mintegy 300 fiatal atlÊta jól Êrezze magåt a

Zalaerdő Kupa serdßlő vidÊkbajnoksågon Ês a Sport XXI. gyermek verseny regionålis fordulójån. Az V. Zalaerdő Kupa fővÊdnÜke Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezÊrigazgatója - kßlÜndíjakat Ês fődíjat ajånlott

fel a legjobb teljesítmÊnyt nyújtott 13-15 Êves atlÊtåknak. Sok jó eredmÊny szßletett. A verseny fődíjåt a Zalaszåm Sportiskola nyerte. A Zalaerdő Kupåt Rosta Gyula adta åt Csiszår Attila utånpótlås vezetőnek.

Zalaegerszegi 7 Nap

KĂŠt tĂĄvozĂł

A hajrĂĄban

A Zalakeråmia ZTE KK fÊrfi kosårlabdacsapatånål a szakmai ståb a bajnoksåg vÊgeztÊvel megkezdte a keret kialakítåsåt a kÜvetkező szezonra. KÊt jåtÊkos sorsa az elmúlt hÊten eldőlt. BorszÊki Csaba lejåró szerződÊsÊt a klub nem hosszabbította meg, így a 33 Êves jåtÊkos biztosan tåvozik Zalaegerszegről, míg Koma Dåniel szabadon igazolhatóvå vålt. A klub vezetÊse tovåbbra is fiatal, de rutinos jåtÊkosokkal tårg yal a csapat megerősítÊsÊn, terveik szerint ennek kapcsån júniusban tartanak egy sajtótåjÊkoztatót.

A ZTE FC labdarúgói az elmúlt fordulóban a tåblåzat vÊgÊn lÊvő Baja otthonåban kínos veresÊget szenvedtek. A szezonból hårom forduló van håtra, a kÊk-fehÊrek az ÜtÜdik helyen ållnak. Szombaton a ZTE ArÊnåban a Csåkvår lesz a vendÊg. Frizóni a hÊtkÜzi Pókaszepetk elleni edzőmÊrkőzÊsen megsÊrßlt íg y a szereplÊse kÊrdÊsessÊ vålt.

'U%HUWXV0LKiO\

VHEpV]SODV]WLNDLVHEpV]IĘRUYRV 5HQGHOpVV]HUGDyUiLJ +HO\H=DODHJHUV]HJ7RPSDX %HMHOHQWNH]pV ZZZSODV]WLNDEHUWXVFRP

PARACELSUS GYÓGYSZERTà R 8900 ZALAEGERSZEG, CSà NY Là SZLÓ TÉR 1.

NYITVATARTĂ S:H-P:7-19.SZO:7.3-12.3

TELEFON:92-510049. 92-348220

Tenisz: BalĂĄzs Bence sikerei

Balåzs Bence Ferenc, a ZTE Tenisz Klub versenyzője az åprilisi rÊgiós versenyen fiú 14-es (F14) korosztålyban megszerzett aranyÊrem utån a Magyar Tenisz SzÜvetsÊg åltal szervezett orszågos versenyeken újabb eredmÊnyeket Êrt el: a måjus 4-6 kÜzÜtt megrendezett balatonboglåri BBTC

Kupån fiú 14-es (F14) kategóriåban ezßstÊrmet szerzett. A måjus 11-12-Ên Esztergomban megrendezett KerÊnyi Kupån pedig kÊt korcsoportban is elindult, s kiemelkedő teljesítmÊnyt nyújtott: az F14-es korosztålyban I. helyezÊst, az F16os korosztålyban pedig II. Bence az első helyezettnek jåró kupåval, Ês a fiú 16-os koroszhelyezÊst Êrt el. tålyban szerzett ezßstÊremmel

E-MAIL: parabel8888@citromail.hu

Allergia hatĂŠkony ĂŠs gyors kezelĂŠsĂŠre itt a legĂşjabb gyĂłgyszer az

EWOFEX!

Most bevezető åron -50%-kal Êrhető el gyógyszertårunkban! Az akció 2013. 05.17-31-ig, ill. a kÊszlet erejÊig tart!

HOZZà NK MINDIG ÉRDEMES BEJÖNNI! TOVà BBI TERMÉKEK IS KIEMELT KEDVEZMÉNNYEL!

GyógyszerÊsz Và LASZOL - BELEDINÉ KATALIN - PARACELSUS PATIKA

KÜrnyezetßnk csapdåja: allergia: Mit tehetßnk? Az ember legÊrtÊkesebb tulajdona testi-lelki egÊszsÊge. Immunrendszerßnk kisebb-nagyobb, de ållandó aktivitåsåval, akcióival folyamatosan biztosítja az egyensúlyt a szervezet Ês a kßlvilåg kÜzÜtt. Stresszes vilågunkban így is egyre nő az allergiås betegek szåma. Igaz, hogy a kÜrnyezet våltozåsa ennek a legfőbb oka? Igaz, hogy egyfajta csapdåban vagyunk: a biológiai, ipari, szolgåltatåsi, tudomånyos-tårsadalmi fejlődÊs olyan sok előnnyel is jåró kÜrnyezetet teremtett szåmunkra, amely azonban melegågyåul szolgål bizonyos betegsÊgek, így a tårsadalom harmadåt Êrintő allergiåk terjedÊsÊnek is? Az allergiås betegsÊgek tÜbb szervrendszert Êrinthetnek. A felső lÊg-

utak, az orrjåratok Ês az orr mellÊkßregek allergiåi manapsåg a teljes lakossåg 15-25%-åt is Êrinthetik. MåsodikkÊnt tartjuk szåmon a bőr kßlÜnbÜző allergiås folyamatait: a fÊnyÊrzÊkenysÊgeket, ekcÊmåkat, a vele szßletett allergiås bőrbetegsÊgeket, a gyakran felderíthetetlen håtterŹ tartós csalånkißtÊseket. Szåmos embert Êrintenek a tåplålÊk Ês gyógyszer allergiåk, melyek kÜzÜs vonåsa, hogy kivåltóik åltalåban az emÊsztőrendszer kÜzvetítÊsÊvel, ott módosítva, lebontva, felszívódva kerßlnek kapcsolatban az immunrendszerrel. Senki sem szßletik allergiåsnak, de sokan szßletnek allergiås hajlammal. Ez Ünmagåban nem tesz beteggÊ, ehhez a szervezetnek sokszor kell talål-

koznia az allergÊnnel, azaz a betegsÊget kivåltó tÊnyezővel. Egyre tÜbb vegyszert hasznålunk, az Êlelmiszer kereskedelem nemzetkÜzivÊ vålåsa pedig olyan tåplålÊkokat tesz elÊrhetővÊ, amelyeket szßleink legfeljebb csak kÜnyvből ismertek. Vannak olyan pollenek, amelyek az utóbbi Êvekben is tovåbb terjedtek Magyarorszågon, egyre magasabb pollen koncentråciókat eredmÊnyezve. Mindez elősegítheti az allergiåk terjedÊsÊt. Az iparosodåssal mås is våltozott: a sokat vådolt nÜvÊnyek maguk is szennyezett kÜrnyezetben Êlnek. A szennyező anyagok kÜnnyen megtapadnak a pollen felszínÊn, majd azt belÊlegezve utat nyitnak az ÊrzÊkennyÊ vålåsnak. A zårt terek,

15

lakåsok, munkahelyek, iskolåk, irodåk emellett mås kÜrnyezeti hatåsok forråsai is lehetnek. KÜrnyezet Ês Êletmód egymåstól elvålaszthatatlan. A szemÊlyes Ês az adott tårsadalomra jellemző Êletvitel, Êletmód hatårozza meg, mennyire egÊszsÊges kÜrnyezetet teremtßnk magunk kÜrßl Ês azt is, mit tehetßnk a javítåsåÊrt. VÊdekezőkÊpessÊgßnk a kßlvilåg fertőzÊseivel szemben nem velßnk szßletett, hanem kÜzvetlen tapasztalatok alapjån megtanult ismeret. VÊgßl tanåcsok allergiåsoknak: fontos megelőzni az ållapot romlåsåt Ês időben igÊnybe venni a szßksÊges kezelÊst. Nincs allergiamentes vilåg, de rajtunk múlik, hånyan leszßnk allergiåsok! Beledi IstvånnÊ dr.  (x)

NĂŠmeth AbigĂŠl

PszicholĂłgus, kineziolĂłgus

70/22-333-68

• ÖnÊrtÊkelÊsi zavarok • FÊlelmek, szorongåsok • Tanulåsi nehÊzsÊgek • MagatartåsproblÊmåk • NevelÊsi tanåcsadås • ÉtkezÊsi zavarok • Elhízås • Depresszió • Csalåd-, pårkapcsolati problÊmåk • Bert Hellinger csalådållítås

Dr. IvĂĄn Hajnalka fogszakorvos Zalaegerszeg,

Ady u. 51. fsz. 4. BejelentkezĂŠs:

92/313-455 +36-30/273-44-71 Teljes kÜrŹ felnőtt Ês gyermek fogåszati ellåtås.


16

Zalaegerszegi 7 Nap

közélet

2013. május 17.

Május elsejétől él a településképi bejelentési eljárásról szóló önkormányzati rendelet

Szeretnék, ha szebb képet mutatna a város Egy reklámtábla kihelyezése vagy egy kerítés lefestése előtt is az önkormányzathoz kell fordulni május elsejétől, többek között akkor, ha a tevékenység városképileg védett területet érint. Mindenkire, a magánsze- hogy befolyást gyakoroljanak mélyekre is kiterjed a telepü- a városképre. Miskolcon péllésképi bejelentési eljárásról dául olyan homlokzatszínezészóló önkormányzati rende- sek valósultak meg tömbhálet, amelynek a célja, hogy íz- zakon, amelyek az ottani főléstelen, városképet romboló építész szerint rontottak a építési megoldások ne jelenje- városképen. Csak úgy tudtak nek meg Zalaegerszegen, megálljt parancsolni ennek a még akkor sem, ha építési en- folyamatnak, hogy helyileg gedélyhez nem kötött beavat- védettnek nyilvánítottak lakozásról van szó. Az önkor- kótelepeket. A főépítészi jogmányzatok törvényi felhatal- körök most kibővültek azokmazást kaptak arra, hogy ban a városokban, ahol az önkormányzat rendelkeilyen tartalmú rendeletet alkossanak, Zalaegerzett a településképi szeg pedig élt a lehevéleményezési, illetve bejelentési tőséggel, tájékoztaszabályokról. tott Bertók Sándor Cikkünkben ezfőépítész. Az előzményekúttal a településképi hez tartozik, bejelentési eljárással foglalhogy az országban a megyei ko z u n k , jogú városok főamely a városépítészei kifogáképileg védett solták: nincs érterületen, demi beleszólá- Bertók Sándor: Ez sokkal vagyis a belsuk abba, ho- inkább egy konzultációs városban és a bevezető utak gyan formálják lehetőség az emberek az épített környe- mentén tervezett, valamint a zetet, pedig többek között helyileg védett építményeken azért vannak a posztjukon, folyó változtatásokra vonat-

A belvárosban a reklámtáblák elhelyezéséhez is hivatali hozzájárulás szükséges, ha a hirdetés a rendeletben foglalt minimális méreteknél nagyobb Fotó: Ohr Tibor kozik, nem engedélyköteles építmények esetében. Ha például városképileg védett területen lakunk, és átfestenénk házunk homlokzatát vagy a kerítést, reklámtáblát helyeznének el, az üzletportálunkat matricáznánk vagy fóliáznánk, a homlokzathoz közterületről látható előtetőt vagy ernyőszerkezetet építenénk, előtte a polgármesteri hivatal főépítészi csoportjához kell fordulnunk egy nyomtatvánnyal, a településképi bejelentési eljárási kérelemmel. Tervező nem szükséges az elképzelésünk bemutatásához, a rendelet úgy fogal-

maz: a kérelem elbíráláshoz szükséges szakszerűségű tervdokumentációt kell mellékelni papírlapon vagy digitálisan. Településképileg védett területen kívül is le kell folytatni a bejelentési eljárást bizonyos esetekben, például minimum négylakásos társasházban lévő erkély beépítésekor, vagy 8 négyzetméternél nagyobb reklámtábla elhelyezésekor. A kérelmet nyolc nap alatt kell elbírálni a hivatalban. A polgármester a főépítész véleménye alapján akár meg is tilthatja a tervezett beavatkozást, indoklással.

- Már érték kritikák ezt a rendeletet, mert vannak, akik túlzottnak tartják az önkormányzat beleszólási lehetőségét az építési tevékenységekbe. Fontos azonban tudni, hogy mi nem hatóságot szeretnénk játszani, ezt sokkal inkább egy konzultációs lehetőségnek tartjuk annak érdekében, hogy szebb képet mutasson a város. Nem osztom azt az álláspontot, hogy a magántulajdonán mindenki azt csinál, amit akar, hiszen ami a közterületről látható, ahhoz a járókelőnek, az egész városnak köze van - mondta Bertók Sándor.Csj

Kedvezményekkel csábítják Zalaegerszegre a befektetőket Zalaegerszeg önkormányzatának kiemelt célja a munkahelyteremtés.

Ennek érdekében 2007 óta befektetéstámogató program működik a városban. Az erről szóló közgyűlési rendeletet fellapozva hosszú listát láttunk arról, milyen támogatásokban részesülhetnek a Zalaegerszegre települő vagy a megyeszékhelyen bővítést végrehajtó vállalkozások. Az önkormányzat több kategóriába sorolta a fejlesztést tervező gazdasági szereplőket. Létrehozott egy alap szolgáltatási csomagot, amelyhez valamennyi, fejlesztésben gon-

dolkodó vállalkozás térítésmentesen hozzájuthat. E cégeket főleg információkkal segítik. Azok a gazdasági szereplők, amelyek nem csak tervezik, de vállalják is a fejlesztést, a beruházás nagyságrendjétől függően különböző kedvezményekben részesülhetnek a Zalaegerszegi Városfejlesztő Zrt.-n keresztül. Legalább 50 millió forintos beruházás, ugyanilyen értékű nettó árbevétel-növekedés és minimum 10 fős létszámfejlesztés szükséges ahhoz például, hogy 25 százalékig terjedő engedményt kapjon a cég a telephely árából. Az ilyen vállalkozást a hivatali ügyek intézésében is támogatják, s menedzserszűrést finanszíroznak a

cég vezető tisztségviselőinek. Részben megtérítheti az önkormányzat a vállalkozás számára a városi középés szakiskolákban szervezett szakoktatások költségét. Még több kedvezményben részesülhet a 100-500 millió forintos befektetést és 50-100 fős létszámfejlesztést végrehajtó társaság. A telek­ árból nagyobb, 25-50 százalékos engedményt kaphat, átmeneti irodahelyiséget biztosíthatnak számára a beruházás előkészítésének idejére, a polgármester városi fogadást rendezhet a cég letelepedése alkalmából, a buszjáratokat pedig a munkarendjéhez próbálják igazítani. A kiemelt szolgáltatások azoknak a társaságoknak

Minél nagyobb a befektetés, annál jelentősebb segítséget kaphat a vállalkozás Fotó: Illusztráció járnak, melyek több mint félmilliárd forintot fektetnek be, s több mint száz embert vesznek fel. A telekár-kedvezmény esetükben elérheti a 75 százalékot, s egy fő alkalmazását is támogatja az önkormányzat a befektetés megvalósítása érdekében. Átvállalhatja ezen kívül a

város a cégalapítási költségek egy részét, s hozzájárulhat a telek közművesítésének kiadásaihoz. A rendeletben pontosan részletezik azt is, hogy a kedvezményekért cserébe mennyi időn belül kell megvalósítani és meddig fenntartani a vállalt fejCsj lesztéseket.


2013. május 17.

tető alatt

,,

Zalaegerszegi 7 Nap

" t t a l a "Teto Zalaegerszeg g Mérleg tér 4.. Tel.: +36 (92) 533 125 • Villamossági anyagok értékesítése • Elektromos fűtőpanelek forgalmazása • Épületek erős és gyengeáramú villanyszerelése • Hálózatok létesítése • Technológiai villanyszerelés • Érintésvédelmi, Villámvédelmi Szabványossági felülvizsgálat • Díszvilágítás kiépítése • Villamos elosztóberendezések • Egyéb villamosipari tevékenységek • Épületek automatizálása • Világításvezérlés • Vagyonvédelmi rendszerek kiépítése H - 8900 Zalaegerszeg, Millennium köz 1. 8901 Zalaegerszeg Pf.: 188

Tel.: +36 (92) 599 - 164 Fax: +36 (92) 599 - 166 Mail: info@zalaelektro.hu Web: www.zalaelektro.hu

TUBÁLKAIN BT

8900 Zalaegerszeg-Botfa, Rózsás u. 61. Tel.: 30/3688383 e-mail: tubalkain.t@gmail.com • www.tubalkain.hu

17


18

Zalaegerszegi 7 Nap

KOMPLEXVILL -ZEG KFT. = Kamera & ó t z s a i R = elem d é v n o y g Va

www.komplexvill.hu +3630/4748573

tető alatt Fa, műanyag ajtók, ablakok, redőnyök, szúnyoghálók, árnyékolók elérhető áron. Tel./fax: 92-325-676, 30-2048-793 E-mail: zakocsestarsa@gmail.com

Az akció időtartama: 2013. április 1- május 31.

TEL./FAX: 92/315-642, 30/864-6452

Vas- és fémhulladék átvétele

legmagasabb napi áron.

Megkezdtük hulladék akkumulátorok, elektronikai hulladékok, katalizátorok és papír felvásárlását a legjobb árakon, lakosságtól és közületektől is. Továbbá átveszünk alumíniumdobozt és pet-palackot kupakkal.

Közületek részére ingyenes konténerkihelyezéssel.

Zalaegerszeg, Bánya u. 2. , Nyitva: h-p: 8-16, szo: 8-14 óráig Szombaton is nyitva vagyunk 8-14 óráig! Az akciós termékeinket keresse szakkereskedésünkben.

N&N2001 BT. STIHL-VIKING 8900 Zalaegerszeg Hock J. u. 19. Szakkereskedés és Szervíz • Tel: 92/312-825 email: nesn@zelkanet.hu • www.enesen.hu

y g e k u z z o k é mi megajánd LNESS

L E W ő r é t o 10.000,- Ft- uponnal, k

amellyel segítünk hogy ffelltölltőőddjjöön a Szelesti Festetics Kastélyszálló felejthetetlen környezetében. Az akció 2013 május 17-től- 2013 julius 31.ig tart! A kupon beváltható 2013.november 30-ig! A részletekről érdeklődjön üzletünkben!

Teraszok, kertek, kocsibejárók

térburkolása, terméskőburkolása tervezéstől a kivitelezésig. g

8991 Teskánd, Petőfi u. 80.

+36 30 9373 977

Tetőterek szigetelése Legjobb megoldás a gépi befújásos Cellulóz hőszigetelés! +36 30 946 0075 www.infrahokep.hu

! k n ü t e l t ö ó j Van egy

Ha üzletünkben min. 50.000,- Ft értékben vásárol,

-víz, gáz, fűtésszerelési anyagok -csempe, járólap -fürdőszoba szalon Zalaegerszeg Püspöki Grácián út 2. Tel: 06-92/ 510-791 www.somo-therm.hu

www.loloterko.hu

TOP-KER KFT.

2013. május 17.

A burkolat, Ön szívévell váállaszt Amit Ö Profik raknak le jár És mindenki a csodájára

OPta-Burkoló Kft

8900 Zalaegerszeg Vágóhid út 1/a Telefon/Fax: 92/346-358

Akciós hétköznapok 3=4 a szelestei Festetich Kastélyszállóban és Zsuzsanna Hotelben

5 nap/ 3+1 éjszaka Félpanziós ellátással, korlátlan gyógyfürdőhasználattal, ingyenes internet hozzáféréssel, térítésmentes parkolóhasználattal

Tel: 95/565-001, 29.970,- Ft-tól/ fő info@szelesteikastely.hu Érvényes: 2013. június 30-ig, vasárnapi vagy hétfői érkezéssel).

Épületvillamossági É gyorsszervíz Hívható H-P.: 09- 18.00 óráig

+3630/ 256-24-98

Parketta csiszolás 2500Ft/m 2 anyaggal! +36-30-69-67-811 +36-30-407-5176

www.mobilpadlo.hu

GM BádogBazár Kft. Ereszcsatornák, bádogosipari anyagok, polikarbonát forgalmazása és beépítése. Lemez ablakpárkányok, szegélyek méretre gyártása helyben. Trapéz – és cserepeslemez forgalmazása, valamint kivitelezés. Zalaegerszeg, Kanizsai út és Sport utca kereszteződés. Telefon: 92/315-718, +36-30/841-4909

www.badogbazar.com


tető alatt

2013. május 17.

Zalaegerszegi 7 Nap

19

A Városról a városnak A jövőbe látunk! zalaegerszegi nap

KAZÁNOK TAVALYI ÁRON! WWW.KAZAN-GYARTAS.HU

RENDELJEN EGYEDI GYÁRTÁSÚ KAZÁNT! 30 KW-os kazán már 125 000 Ft + ÁFA!

5 ÉV GARANCIA! Raktáron levő készletből

10% kedvezmény! HORVÁTH ANTAL GYÖRGY 9735 Csepreg Bercsényi út 27. Tel.: 06/94-366-165 Mobil: +36 70/275-72 13 e-mail: ifjhorvathantal@ freemail.hu www.kazan-gyartas.hu

Az akció a megjelenéstől 05.30-ig, illetve a készlet erejéig tart!

TÉRKŐ ÉS KERTCENTRUM

www.gocsejflaszter.hu

TÉRKŐ ÉS KERTCENTRUM

8900 Zalaegerszeg, Balatoni u. 19. Tel/Fax: 06-92/511-922, Mobil: +36 30/335-77-37

Nyitva tartás hétfőtől péntekig: 8.00-17.00 szombaton: 8.00-12.00

König Bau kft vállalja

kutak ásását tisztítását mélyítését 06-20/951-4161

csőkutak fúrását tisztítását 06-30/613-6743. Tapolca Vörösmaty u. 24.

Szaktanácsadás, SMILE Burkolat Látványtervezés, Kivitelezés Nyitási akciókkal várjuk vásárlóinkat! 8900 Zalaegerszeg Kanizsai út 031/26 Hrsz

Tel.: +36-30/659-38-42

Őszilomb térkő: 2.660,- Ft/m2-től Szürke térkő: 1.990,- Ft/m2-től Szegélykő: 350,- Ft/fm-től Antik téglakő: 2.650,- Ft/m2-től Kültéri keményfa burkolatok széles választékban kaphatók. Térburkolat építés, tervezés, szaktanácsadás rövid határidőn belül

Az akció május 31-ig tart.

Szezonnyitási akció

KÓSI FERENC

Víz-gázfűtésszerelő

Palatetők felújítására, új épületekre! Bízza a munkát szakemberekre, kérje ingyenes árajánlatunkat. Önöknek csak gyönyörködnie kell az új tetőben!

Archi Metall KFT KFT.

Zalaegerszeg, Virágzó Mező u. 2/B., Telefon: 06-30/500-49-83 www.archimetal.hu • archimet@t-online.hu

1402130

Kérje ingyenes ajánlatunkat

sa

• zuhanykabinok, • masszázskádak • jakuzzik

javítása karbantartása

+36 30/ 937 8066 E- mail: kosiferi@freemail.hu

lakberendezés

Szökrönyös Ágnes

www.myoart.hu +36 30/323-63-08


20

Zalaegerszegi 7 Nap

tető alatt

2013. május 17.

KALODÁZOTT, Ebben a 22 lakásos KÁLYHAKÉSZ, társasházban ÖMLESZTETT Dél Hercegnője 2. és MÉRETRE (Zeg. Táncsics út 2.) HASÍTOTT TÜZIFA

a Kozma KFT tervasztalról (2014. III. N.-évi átadással) eladásra kínálja 5 db 75 nm és 1 db 95 nm nagyságú lakásokat és 2 db 47 nm nagyságú orvosi rendelőt.

Nettó 275.000,- Ft / nm áron. Információ: 30-894-2877.

A FATELEPRŐL

ELADÓ! ZALAEGERSZEGEN és 25KM-ES KÖRZETBEN HÁZHOZ SZÁLLÍTJUK. Tel.:+36 30/389-75 88 Kaloda Transz Kft

ÉVTIZEDEK EMLÉKEI HETI RECEPT

Hangosbeszélő, mozi, foci és eg éb kult rális események (2.rész)

Akkoriban hétfőnként nem sugároztak műsor a tévében, nekünk azonban lehetőségnk nyílt a mozgóképek helyeesítésére, hiszen aznap volt nálunk a mozielőadás. Az izgalom hatalmas volt minden alkalommal: kislányként azér , hog vajon ismét be t­dok-e kedvességgel és könyörgéssel jutƒi a korhatáros filmekre, kamaszként pedig az akt­ális lovagom társaságában meg…alósulásra váró és bizony előre meg†ósolható csókcsata mia… A kult‰rház nag erŠében a kemény és kényelmetlen fém székeken ült a falu apraja-nagja. Ahog lekapcsolták a villanyokat azonnal elkezdődö a mindent megelőző, nagon fontosnak t‹nő, számunkra egébként határozoan unalmas filmhíradó. Szigƒálja volt az egetlen szórakoztató része, harsog…a énekeltk a Rákóczi induló átköltö változatát, a „Vak Pali, Vak Pali mindent lát!” kezdet‹ nótát. A mozielőadások, filmhíradók, a sötétben elcsaanó csókok kicsit már halvány­ló emlékével kívánok a kedves Olvasónak szép májusi nappalokat és éjszakákat! Molnár Szilvi

EPRES DESSZERT

HOZZÁVALÓK:

babapiskóta, sok tejföl, vaníliás cukor, porcukor, sok tisztítoŽ eper

ELKÉSZÍTÉS:

Előkészít“nk eg nag obb üveg•álat. Aljára eg réteg babapiskótát fektet“nk. A tejfölt ízlés szerint kikeverjük vaníliás cukor—al és porcukor—al, majd megkenjük vele a piskóta réteget. Er—e jöhet a félbe vágoŽ, vag szeletelt eper. Ezt addig foly•atjuk, amíg elfog az alapanyag. Minimum 2-3 órára, de legœobb, ha eg egész éjszakára hűtőbe tesszük, és csak utána fog asztjuk. Könnyed, krémes, epres és elkészíthető pohárdesszer•ként, más g “mölccsel is.


hirdetés TAKI FASHION

zalaegerszegi nap 8900 Zalaegerszeg, Bíró M. u. 13. Tel.: 06/92-318-910 E-mail: info@foramax.hu www.foramax.hu

Asus X55VD-SX076DPC konfigurációk, Akciós ára 114.900.- helyett:

notebook-ok, PC alkatrészek, tintapatronok, nyomtatók nagy választékban.

Intel Dual Core B980 (2,4Ghz) Ram: 4GB • HDD: 500GB, VGA: Geforce 610M/1GB, LCD: 15,6” LED, CPU:Intel Dual Core B980 (2,4Ghz), Wlan, Webcamera, Kártyaolvasó, HDMI, USB 3.0

2év garancia

Zalaegerszegi 7 Nap

Részletek, aktuális árak a weben!

Tavaszi-nyári gyermekruházat egész héten: 350Ft/db Nyári felnőttruha, rövidnadrág: 790Ft/db Gyermek és felnőtt fürdőruhák, baseball sapkák kedvező áron! Pizsama alsó,-felső: 150Ft/db Fehérneműk, rövidnadrágok, mezek, biciklis ruhák, nyári felnőtt és gyermekruhák széles választékban!

üdítős, sörös, egyéb gy italos t talos d dobozok

Átvételi ár: Ft/kg

192

HASZNÁLT LT ÉTOLAJ TOLAJ

Átvételi ár: Ft/kg kg

70

TETRA PACK C DOBOZOK O OK tejes, üdítős italdobozok tisztára öblítve, összelapítva

Átvételi ár: Ft/kg

19

Átvételi helyek és időpontok: Zalai Huke Kft.

8900 Zalaegerszeg, Posta u. 65. Nyitva: hétfő-csütörtök 8.00-16.00 péntek: 8.00-15.00 Tel.: 92/ 511-644

TOPKER Kft.

8900 Zalaegerszeg, Bánya u. 2/A Nyitva: hétfő-péntek 8.00-16.00 szombat: 8.00-14.00 Tel.: 92/ 315-642/ 15 mellék

ÜVEG

Átvételi ár: Ft/kg

18

fehér, színes üdítős, ős, boros, pezsgős, egyéb öblös üveg, befőttes, savanyúságos dunsztos üveg (nem veszünk át énai) hőálló üveget (jénai), síküveget, katedrál üveget (drótos üveg) és porcelánt

Tanfolyamunkon! Indulás: 06.17-én 8:00-kor gyorsított (heti 5 alkalom) elméleti oktatással Egyéb induló tanfolyamaink:

05.22 16:00-kor „C” kategóriás tehergépkocsi-vezető 06.10 13:00-kor Tehergépkocsi-vezető GKI; Autóbuszvezető GKI (jelentkezési határidő: 06.06. vizsga: 06.15.)

E hirdetésünk felmutatójának

8000 Ft kedvezményt adunk „B” kategóriás

képzésünk díjából! Akciónk 2013. június 30-ig érvényes. Részletfizetés és tankönyvkölcsönzés! Részletekről érdeklődjön irodánkban!

10%

Az akció 05.21-25-ig tart, részletek a boltban.

8900 Zalagerszeg, Göcseji út 45. (a Coop bolt üzlethelységében)

ÚJRAHASZNOSÍTHATÓ ANYAGOK FELVÁSÁRLÁSI AKCIÓJA ALUMÍNIUM DOBOZ

Al.: 0448 • Nysz:20-0214-05

SZEREZZ JOGOSÍTVÁNYT A NYÁRI SZÜNETBEN SZEMÉLYGÉPKOCSI-vezető

Nyitva: H: 1400-1730 K-P:900-1700 Szo:800-1200

A feltüntetett árak bruttó árak és forintban értendõk. A hirdetésben szereplõ árak megjelenéstõl a készlet erejéig érvényesek. Nyomdahibáért, elírásért felelõsséget nem vállalunk. Az árváltozás jogát fenntartjuk.

Átvételi ár: Ft/kg

70

PET PALACK KUPAKKAL

ásványvizes,, üdítős palackok összelapítva, a,, rt kupakkal kupaaakkal kk visszacsavart Átvételi ár: Ft/kg

15

PAPÍR

csomagolópapír, csom cso om magolópapír kartondoboz, k t d b szórólap, könyvek, újságpapír

HÁZTARTÁSI SI FLAKON

kozmetikai, mosószeres, öblítős, tisztító-szeres műanyag g flakonok

Átvételi ár: Ft/kg

20

www.huke.hu

21

VOKSH OKTATÁSI KFT Zalaegerszeg, Gárdonyi u 2. • 92/511-103

Azz aakció kci kció kkc cció 05.17-től 05.30-ig 05.30 30 érvényes!

2013. május 17.

PLÜSS JÁTÉK 20% KÖNYV CD-DVD VIDEOKAZETTA

30%

40%

Zalaegerszeg,Mártírok u. 67. (Völlervill) www.vollervill.hu


22

apróhirdetés d o d-e?

Zalaegerszegi 7 Nap

Tu

2013. május 17.

Az előző heti „Tudod-e?” játék megfejtése a 3: “100 km/h”

Az emberi szem hány féle színt képes megkülönböztetni?

Nyertesünk:

Berkes Gertrúd zalaegerszegi olvasónk

Gratulálunk!

1. 2 Millió

VÉGH AUTÓHÁZ KFT.

2. 5 Millió 3. 10 Millió

A tippedet küldd a

zalaegerszegi7nap@maraton.plt.hu címre!

A nyeremény 1 db 32 cm-es pizza és 2 db kürtös kalács a Pizza Boy jóvoltából! INGATLANT KÍNÁL Hétvégi ház/ Zártkert/Telek/ Erdő/Szőlőhegy Vonyarcvashegyen strand közeli, tetőtér-beépítéses nyaraló, 133 négyszögöl parkosított kerttel eladó. Irányár: megegyezés szerint. Tel.: +36-30/850-55-04 Gógánhegyen 6285 nm-es, panorámás zártkerti telek eladó /gyümölcsös, 1/2 erdő/. Villany, víz a telekhatáron. Irányár: 1,3 millió Ft. Tel.: +3630/259-76-68

Családi ház Zalaegerszegen 3 szobás, nagy konyhás+nappalis családi ház, udvari lakással, garáz�zsal, pincével, melléképületekkel eladó. Irányár: 18 millió Ft. Tel.: +36-30/837-00-06 Zalaegerszeg páterdombi részén 4 szobás családi ház eladó. Tel.: +36-30/622-98-16 Zalaegerszeg belvárosi, 2 szobás, polgári stílusú családi ház eladó. Tel.: +36-30/62298-16 Egerszeghegyen 1 szobás, összközműves családi ház, 8400 nm területtel eladó. Irányár: 11 millió Ft. Tel.: +3630/605-86-51 Botfai családi ház műhellyel, melléképülettel, nagy telekkel eladó. Tel.: +36-30/631-19-50

Nemesapátiban 92 nm alapterületű családi ház eladó. Irányár: 6,5 millió Ft. Tel.: +3630/450-59-36 Andráshidán, tó felőli részen, eltolt szintes, galériás családi ház, parkosított udvarral eladó. Irányár: 25 millió Ft. Tel.: +36-70/383-1610, +3670/620-80-25 Zalaegerszeg Besenyőben felújítást igénylő családi ház eladó. Irányára: 8.900.000 Ft. Érd.: +36-30/372-9566 Zalaegerszegen 4 éves családi ház kandallóval, alacsony rezsivel, 1600 nm telekkel 16 millió Ft-ért eladó! Tel.: +3620/298-11-42 Zalaegerszegen Besenyő városrészben szépen gondozott családi ház, 150 nm, kellemes környezetben eladó, vagy belvárosi lakásra cserélhető. Irányár: 19.800.000 Ft. Tel.: +36-30/301-28-26 Zalaszentivánon, csendes utcában, 100 nm-es családi ház, alápincézve, cserépkályha és gázfűtéssel eladó! Irányár: 7 900 000 Ft. Tel.: +3630/301-28-26 Új építésű, 3 szobás, nagy nappalis családi ház dupla garáz�zsal eladó. Irányár: 23,9 millió Ft. Tel.: +36-30/483-05-66 Teskándon csendes, nyugodt környezetben, 1998-ban épült, két szintes családi ház, 2000 nm-es telekkel eladó. Irányár: 16,5 millió Ft. Tel.: +36-30/919-70-49

Lakás Belvárosi 110 nm-es, korszerű építésű, egyedi cirkófűtéses+kandallós, 1 emeleti lakás, belső udvarral, 2 db gépkocsi beállóval 16,9 millió Ft-ért eladó! Tel.: +36-30/51239-39 Zalaegerszeg belvárosában, a Mártírok és Petőfi út sarkán épülő energiatakarékos, kertes, sorházi lakások garázzsal kedvező áron eladók! Szerkezetkész ár: 137.000 Ft+Áfa/ nm, kulcsrakész ár egyedi igények alapján. Tel.: +3630/285-55-55 Landorhegyen 1,5 szobás téglalakás, új fürdővel, jó állapotban 5,29 millió Ft-ért eladó! Tel.: +36-30/285-55-55 Zalaegerszegen belvárosi 1+2 félszobás, erkélyes, azonnal költözhető lakás 5.590.000 Ft-ért eladó! Tel: +36-20/29811-42 Zalaegerszegen városközponti, 1,5 szobás, új építésű cirkós lakás, belső zárt parkolóval eladó! Tel.: +36-30/903-90-27 Zalaegerszeg belvárosi, 2. emeleti, részben felújított, konvektoros lakás eladó. Tel.: +36-30/622-98-16 Zalaegerszeg belvárosi, 3. emeleti, 1 szobás, konvektoros lakás 4,4 millió Ft-ért eladó. Tel.: +36-30-718-68-54 Zalaegerszeg belvárosi, 1. emeleti, 2 szobás, nagy erkélyes, konvektoros lakás eladó. Tel.: +36-30/544-04-98

• 3.5 t –ig minden tipusú jármű javítása • műszaki vizsgáztatás • gumiszerelés • UNIX Autókártya kibocsátás és elfogadás • BOSCH-BANNER-MONBAT akkumulátorok forgalmazása, használt telep beszámítással, díjmentes beszereléssel

Zalaegerszeg, Hock János u.102. Tel.:92/ 597-505 Zalaegerszeg kertvárosi 1+2 félszobás, földszinti lakás eladó. Tel.: +36-30/544-04-98 Zalaegerszeg kertvárosi, földszinti, konvektoros, 1 szobás lakás 4,7 millió forintért eladó. Tel.: +36-30/544-04-98 Kertvárosi, 2. emeleti, 2 szobás gázos lakás eladó. Irányár: 7,5 millió Ft. Tel.: +36-20/290-1227 Zalaegerszegi 1 szobás földszinti, kertvárosi lakás eladó. Irányár: 5,6 millió Ft. Tel.: +3692/330-195 Belvárosi 1 szobás, gázos, erkélyes, felújított, műanyag nyílászárókkal 5 millió Ft-ért lakás eladó. Tel.: +36-30/32812-28-1000.Kertvárosban, hőszigetelt téglaépületben, konvektoros 50 nm-es déli fekvésű lakás eladó. Irányár: 6,8 millió Ft. Tel.: +36-30/540-65-95 Csácsban 2 szintes sorházi lakás, 150 nm-es eladó, elcserélhető kertes kisebb házra. Irányár: 14 millió Ft. Tel.: +3630/853-41-24 Zalaegerszegen Rákóczi u. 1-3 sz. alatt, 2. emeleti, 21 nm-es garzonlakás, tulajdonostól eladó. Irányár: 3,8 millió Ft. Tel.: 92/318-260, 92/815-143 Zalaegerszeg, Páterdombon 1+3 félszobás, egyedi gázfűtéses, 83 nm alapterületű lakás eladó. Irányára: 10.500.000 Ft. Érd.: +3630/372-95-66

Zalaegerszeg belvárosi, irodának is használható, azonnal birtokba vehető, 1 szobás lakás eladó 4 millió Ft irányáron. Tel.: +36-30/301-28-26 Zalaegerszeg belvárosban, hőszigetelt tégla épületben, 2. emeleti, 79 nm-es, 2+2 félszobás, cirkós lakás eladó! Irányár: 14 900 000 Ft. Tel.: +36-30/301-28-26 Kispest utcában eladó egy 3. emeleti, 70 nm-es, 3 szobás, K-NY tájolású, világos, barátságos, erkélyes lakás! Irányár: 8.499.000 Ft. Tel.: +36-30/44574-77 Vizslapark mellett eladó egy 58 nm-es, 2+1 szobás, felújítást igénylő, jó elosztású, világos, erkélyes lakás. A lakáshoz tartozik egy zárható tároló. Irányár: 5,35 millió Ft. Tel.: +36-30/445-74-77 Kertvárosban eladó nappali + 2 szobás, erkélyes lakás! Irányár: 6,9 millió Ft. Tel.: +3630/563-72-12 Landorhegy csendes részén várja új lakóját ez a 61 nm-es, amerikai konyhás, nappali + 2 hálószobás, erkélyes, igényesen felújított lakás! Irányár: 8,7 millió Ft. Tel.: +36-30/70133-94 Zalaegerszeg szívében megvételre kínálom ezt az 1. emeleti, 60 nm-es, napfényes, 2 szobás, erkélyes lakást! Irányár: 7,4 millió Ft. Tel.: +36-30/70133-94


2013. május 17. Zalaegerszegen 75 nm-es, 3 szobás, két erkélyes lakás eladó. Irányár: 9 millió Ft.Tel.: +36-30/483-05-66 Kertvárosban, a városrész egyik legcsendesebb részén eladó ez az 58 nm-es, 1+2 félszobás harmadik emeleti erkélyes lakás. Irányár: 7,9 millió Ft. Tel.: +36-30/551-77-90 Landorhegyi városrészben, a számviteli főiskolához közel fiatalos 3. emeleti, 2 szobás, 54 nm-es lakás eladó! Irányár: 8,5 millió Ft. Tel.: +36-30/55177-90 Zalaegerszegen a főiskolához közel, eladó egy 49 nm-es, 2 szobás, 3. emeleti lakás! Irányár: 5.990.000 Ft. Tel.: +3630/956-66-13 Hegyalja utcában eladó 55 nm-es, magasföldszinti, 2 szobás, jó állapotú, tehermentes lakás! Irányár: 6.300.000 Ft. Tel.: +36-30/95666-13 Landorhegyen eladó 10. emeleti, 2 szobás, 66 nm-es, központi fűtéses, teljesen felújított, erkélyes lakás. Irányár: 8,3 millió Ft. Tel.: +36-30/91970-49 Eötvös utcában eladó 1+3 félszobás, cirkós lakás! Irányár: 12,6 millió Ft. Tel.: +36-30/56372-12

apróhirdetés Mazda 6 Evo II. 2 D, 2004. 12. havi, Bose hifivel, megkímélt állapotban eladó. Tel.: +3630/993-73-68 Fiat Punto 55 S, 1998/07-i, megkímélt, 63.000 km-el, 5 ajtós, 2014/03-ig műszakival eladó. Irányár: 399.000 Ft. Tel.: +3630/427-21-07

Szolgáltatás

Vállalok gyermekfelügyeletet, takarítást, idős emberek gondozását . Tel.: +36-30/429-99-81 Reflexzónás talpmasszázst vállalok. Ajánlom többek között: alvászavarra, szorongásra, gerincbántalmakra, ízületi problémákra stb. Kérésre házhoz megyek. Tel.: +3630/347-73-60 Ingatlanközvetítés közvetítői jutalék nélkül. www.cashbank.hu. További információ: +36-20/592-96-96 DUGULÁSELHÁRÍTÁS! Legolcsóbban, bontás nélkül, garanciával! Éjjel-nappal! Tel.: +36-30/213-11-05 Mit hoz a jövő? Cigánykártyajóslás Nagykanizsán! Tel.: +3630/333-59-18 Idős emberek gondozását vállalom: takarítok, főzök, bevásárolok. Tel: +36-30/531-04-09 Konyha, szoba, hálóbútor, egyedi tervezésű munkák, INGATLANT KERES konyhabútorok felújítása, City-Partner Ingatlaniroda parkettázás. Tel.: +36-30/905keres eladó lakásokat, háza15-22 kat nem kizárólagos szerződéssel. Tel.: +36-92-815-268 Kiadó Végrehajtás előtt álló, hitel felmondás alatti ingatlanokat Kiadó irodák, műhelyek a zalakeresünk követelés megváegerszegi Inkubátorházban! sárlással! Tel.: +36-92/815-268 Kedvező bérleti feltételek, www.dashaus.hu Türelmetlen kiemelkedő szolgáltatások! ügyfeleink 1-2 és 2 szobás+Érd.: ZVF Zrt. 8900 Zalaegernappalis lakásokat, kisebb szeg, Sütő u. 4. Tel: (92) 510házakat keresnek Zalaegersze175, e-mail: info@zvf.hu vagy gen. Tel.: +36-30/314-01-23 info@zih.hu Keresek Zalaegerszegen felújításra szoruló lakást 9 millió Állást kínál Ft-ig, vagy 10 évnél fiatalabbat 16 millió Ft–ig. Minden megol- Ingatlaniroda kezdő kollégákat dás érdekel, értéken felül terkeres ingatlanközvetítő munhelt, végrehajtás alatt álló is kára, vállalkozói formában. lehet. Tel.: +36-30/903-90-27 Tel.: +36-30-544-04-98 Keresek Zalaegerszegen olcsó lakást vagy családi házat! Utazás Minden megoldás érdekel,értéken felül terhelt, végrehaj- Fonyódon vízparti apartman főzési lehetőséggel, hűtő, tás alatt álló is lehet. Tel.: +36mikró, tv-vel kiadó. Irányár: 30/512-39-39 20.000-40.000 Ft/hét. Tel.: Sürgősen keresek szép lakást +36-30/496-17-38 kertvárosban, max. 2. emeletig. Tel.: +36-30/472-00-91

Csere

GÉPJÁRMŰ

NÉMETORSZÁGBA

ELÉRHETŐ M JÓ MINŐSÉG, P HETE ÁRON, GYORS E KISZÁLLÍTÁSSAL!!! NKÉNT G minden Pizzák: 32 cm: 650,- Ft, I MIKRO45 cm: 990,- Ft, Ú minden minden 50 cm: 1.350,- Ft BUSSZ Z J ÚJ! (háztól AL -házig i U Z s!) L T 06 30/544-2548 A Tel.: 06-72/441-542 Nyitvatartásumk megváltozott: hétfőtől-csütörtökig 11-22-ig, péntek-szombat 11-23-ig, vasárnap 11-21-ig ERZSÉBET UTALVÁYT ELFOGADUNK! A csomagolást és az Áfá-t tartalmazzák!

Zalaegerszeg területén ingyenes kiszállítás. Az akció megjelenéstől visszavonásig érvényes.

23

KIDO Fodrászat (Fitt Felicity)

Zalaegerszeg,Göcseji u 45. Női vágás: mosás,szárítás 1.800 Ft - férfi vágás: 800 Ft - gépi vágás: 600 Ft - festés,vágás,szárítás: 3.500-4.500 Ft hőillesztés,hajhosszabítás: 10.000 Ft Brazil keratinos hajegyenesítés: 5.000-15.000 Ft

06/30/586-5937

Manikűr-Pedikűr-Körömépítés 0 6 3 0/4 8 9 8-7 2 7

Fehérnemű Szaküzlet y s a t n a F Zalaegerszeg, n o Rákóczi út 2–4. Fashi

TAVASZI ZSONGÁS:

MINDEN FEHÉRNEMŰ 20%

kedvezménnyel!

Akció: 2013.05.16 - 05.25-ig. Más kedvezménnyel nem vonható össze!

Egy

APRÓ kedvesség...

dott 2013.05.13-tól 31-ig hirdetőpontjainkon lea APRÓHIRDETÉSEK feladói között egy 10.000 Ft értékű ajándékcsomagot sorsolunk ki. Az ajándékcsomag felajánlója:

Vegyes

Eladó 330 l-es mélyhűtőláda, 20 Zalaegerszegen cirkós családi l-es zsíros véndő, 2 db nagyházat cserélnék 1., 2. emeletig méretű alumíniumserpenyő. cirkós, újszerű lakásra értékeTel.: +36-30/259-76-68 gyeztetéssel. Tel.: +3630/440-65-50

2003-as Renault Twingo, szervokormányos, 70.000 km-el, friss műszakival, extrákkal, megkímélt állapotban eladó! Tel.: +36-30-739-38-05

APPETITO

Zalaegerszegi 7 Nap

Ez az Ön hirdetésének a helye! zalaegerszegi nap

zalaegerszeggi nap Hirdetésfelvevő pontjaink:

Multi House Ingatlaniroda, Zalaegerszeg, Ady u. 20/b.  (30/347-0275) Eötvös utcai hirdetőpont, Zalaegerszeg, Eötvös u. 12/d.  (20/803-9197)


24

Zalaegerszegi 7 Nap

2013. május 17.

Állatorvosi helyettesítés rendje Zala megye 2013. május 17-től (péntek 14 órától) május 21-ig (kedd 8 óráig) Keszthelyi járás: Dr. Schvarcz Csaba Zalaszentgrót T.: 360-925 és 36/30/974-8316 Nagykanizsai járás: Dr. Füzesi Sándor Tótszerdahely T.: 36/30/989-6781 Dr. Nagy Attila Gelse T.: 36/30/288-3747 Zalaegerszegi járás: Ügyeletes kisállatrendelő: Dr. Németh Tamás Zalaegerszeg, Bíró M. u. 10/a. T.: 325-085 és 36/30/959-5165 „Pro Animale” kisállatrendelő (előzetes telefon egyeztetéssel) Vegyes praxis: Dr. Molnár Ferenc Zalalövő T.: 371-040 és 36/30/947-7900 Ügyeletes állatgyógyszertár: Nagykanizsa, vásárcsarnoki állatgyógyszertár szombat 8-12 óráig T.: 93/326-408 Zalaegerszeg, Batthyány úti állatpatika szombat 9-12 óráig T.: 92/347-375 Zalaszentgrót, Május 1. u. 3. sz. alatti állatpatika T.: 36/30/9748-316

Pünkösd a Kézművesek Házában Hétfőn, május 20-án rendezi meg a IV. Magyar – Horvát Családi Pünkösd elnevezésű összejövetelt a Zala Megyei Népművészeti Eg yesület Gébárton, a Kézművesek Házában. Az Egerszeg Fesztiválhoz kapcsolódó programot 10

órakor indítják útnak, a fiatalabbakat játszóház várja, lesznek mesterség-bemutatók és persze Pünkösdi királyt is választanak. A közönség zalai horvát és magyar hagyományőrző csoportok műsorát is láthatja.

Ön adja adj dja az ingatlant, dj ingatlant Mi hozzuk a vevőt! 8900 Zalaegersze,g Ady Endre u. 13. Tel.:+ 36 70/454-04-77

www.oc.hu/zalaegerszeg

A HÉT VICCE! HIHIHI!

HAHAHA!

Székely fiú javítja a zsindelyt a tetőn, megcsúszik, kiabál erősen lefelé: - Idesapám! Fogjon meg! Leesek! - No! Oszt nincs elég hely?

Palya Bea lép fel Jövő héten május utolsó vasárnapja, vagyis gyereknap lesz, ennek apropóján igazi zenei csemege várja a legifjabbakat május 25-én a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. A Zsinagógában Palya Bea lép ugyanis színpadra 16 órakor, az énekesnő Altatok címmel ad koncertet.

HAHAHA!

HIHIHI!

HAHAHA!

HIHIHI!

Otthon vagyunk a megyében zalaegerszeginap

26 000

postaládában

maraton

Bazita

postaládában

Forrás HÉVÍZI

3 200

postaládában

Több mint

134 400

olvasót érhet el!

Csács

Zalaegerszeg

28 380

nagykanizsai

Ságod

Andráshida

Botfa

tési Különleges hirde ajánlatainkat ban! keresse irodánk

Garabonc

Zalaszentbalázs

Borsfa

Hévíz

Gelse

Zalakaros Zalakomár

Galambok Kisrécse Eszteregnye Nagyrécse Sormás Becsehely Nagykanizsa Letenye Bagola Szepetnek Tótszentmárton Tótszerdahely Liszó Molnári

Zalaegerszegi 7 Nap | 8900 Zalaegerszeg, Ady E. u. 62 Tel.: 06 (20) 402-4966 | e-mail: zalaegerszegi7nap@maraton.plt.hu

Fityeház Murakeresztúr Belezna Surd Gyékényes

Csurgó


2013.05.17 zalaegerszegi7nap