Page 1

2019. FEBRUÁR | 1. SZÁM

HÁMORI GABRIELLA SZÍNÉSZNŐ

1


1 0 5 6 B u d a p e s t , S z a r k a u t c a 7.

SZAKÉRTELEM, BIZALOM, BEFEKTETÉS

rugogyar rugogyargaleria

rugogyargaleria.hu N y it v a t a r t á s : Kedd 10.00 – 18.00 Szerda, Csütörtök 12.00 – 19.00-ig Egyéni időpont egyeztetés: +3630-319-0963


„A művészet lemossa a lélekről a mindennapok porát”

KEDVES OLVASÓK! A fenti idézet Pablo Picassótól származik. Az alábbi pedig egy ismerősömtől: „Ilona tervez, András végez”. Ez a mondat akkor hangzott el, amikor egy kiállítás megnyitóján – széles mosoly kíséretében – átnyújtotta a névjegykártyáját. Ilona textiltervező művész, András a menedzsere. Ő a kapocs az individuális alkotó és a művészeti szcéna, illetve a kreációk és a befogadók között. A híd, amely összeköti a művészi és az üzleti világot. Pénzben is kifejezhető értéket közvetít. Ilona szárnyal, ő a művek szülőanyja, lelke, szíve, András pedig a realitás talaján álló, racionális „apaként” segíti, hogy az alkotások beteljesítsék küldetésüket. A művészet leereszkedett az elefántcsonttoronyból. PR-kommunikációs és marketingszakemberek hada dolgozik azon, hogy üzleti értelemben is virágozzék. A műalkotás éppúgy termék, mint az autó vagy a sampon, és fogyasztóért kiált. A piaci pozíció erősítéséért, a produktumok értékesítéséért – ahogy minden üzleti területen – az art business világában is küzdeni kell. Csak másképp. Mindenekelőtt meg kell merítkeznünk az irodalomban, a zene-, a film-, a színház-, a képző- és iparművészetben, hogy lemoshassák a lelkünkről a hétköznapok porát. Amikor már művészetszociológiai ismeretekre is szert tettünk, és ráeszmélünk az alkotások közéleti jelentőségére, nincs más dolgunk, mint beleszerelmesedni egy-egy alkotóba, társulatba, projektbe, műbe, és szellemi–anyagi erőnkkel pártfogásunkba venni. Hogy mind többen felfedezhessék azt az értéket, amit képviselnek. Magazinunkkal a művésztársadalom és az üzleti szféra egymásra találását szeretnénk segíteni. Megmutatjuk, hogyan válhatnak a forprofit cégek mecénássá, és mi módon válhat a művészet a gazdaság mankójává. Forgassák szeretettel! L. Horváth Katalin felelős szerkesztő

Több mint tíz éve foglalkozom kultúrával. Azon belül a szakterületem a kulturális branding és PR. Az elmúlt években azt figyeltem, hogy miként lehet hatásosan eljuttatni nagyobb, néhol célzott közönséghez az adott brand/partner üzeneteit és gondolatait. Minél több irányba dolgoztam, annál többször merült fel bennem a kérdés: hogyan tudnék hozzájárulni a művészeti piac szereplőinek magabiztosabb alkotói szabadságához? Kommunikációs szakember lévén tudom, hogy akkor működik jól valami, ha a megfelelő partnerek találnak egymásra. Ez a találkozás csak akkor következhet be, ha a szereplők ismerik egymás gondolkodását, és tisztában vannak a másik oldal elvárásaival, valamint azzal, hogy mire is képesek. Az Art is Business egyfajta sorvezető kíván lenni az olvasók számára ahhoz, hogy miért érdemes elmozdulni a kulturális márkák irányába, miért érdemes nyitni feléjük, és akár a projektek, vállalatok brandépítésébe is bevonni azokat. Akár már a következő kampánynál is! Balogh Máté András, a kortársPRos ügyvezetője

IMPRESSZUM MEGJELENÉS: 2019. FEBRUÁR MEGJELENIK KÉTHAVONTA | KIADÓ ÉS SZERKESZTŐSÉG: KORTÁRSPROS KFT. | www.kortarspr.hu FELELŐS SZERKESZTŐ: L. HORVÁTH KATALIN | SZERZŐK: BALOGH MÁTÉ ANDRÁS, ERDÉLYI ADRIENN, FÁBIÁN BARBARA, JANKOVICS MÁRTON, L. HORVÁTH KATALIN, RÉZ ANDRÁS, SEBŐK VIKTÓRIA, SZEMERE KATALIN | FORDÍTÓ: SZÍJ BARBARA | KORREKTOR: FÁBIÁN BARBARA GRAFIKUS, TÖRDELŐ: GERE ZSUZSANNA | PROJEKTFELELŐS: SINKOVICZ ANITA | NYOMDAI MUNKA: GRAVUS KFT.

1


2


„MÁR VAN KÖZTÜNK

EGY ERŐS BIZALMI KÖTELÉK” SZERZŐ: SZEMERE KATALIN, FOTÓ: SIN OLIVÉR

Hamarosan visszatér a színpadra Hámori Gabriella, az Örkény Színház művésze. Egyéves a kisbabája, és úgy érzi, Lotti határaiba ez már belefér. Beszélgettünk arról, miért akart celeb helyett kordokumentumokat közvetítő színész lenni, mit profitált az önként hátrahagyott hollywoodi karrierlehetőségből. Szó volt egy erős témákat felvető koncert vágyáról és olyan fontos társadalmi kérdésről is, mint a hajlék nélküliek kriminalizálása. Tudom, nem könnyű erre válaszolni, de mit jelent ma a Hámori Gabi brand? Nehéz úgy gondolni magamra, mint brandre, azt hiszem, ez hiába tűnne korszerűnek, nekem nem megy. Anya lettem, az elmúlt időszakban ez sokat hangolt rajtam. Most kezdek visszatérni a munkához, jelen pillanatban az érdekel, hogyan jelenik meg az a gazdagság a munkámban, amit a kislányomon keresztül kaptam. Belülről dolgozom, mindig a felszínre hozok valamit magamból munka közben. Ezért a felületes dolgok, „az odamegyek, gyorsan csillogok-villogok” jellegű feladatok nem is estek jól soha. Bizonyos filmes szereplések miatt olykor a bulvár is megkeres, de ennek nagy részét hárítom, mert nem érzem magam jól benne, és az sem érdekel, mennyit jövedelmezne, ha belemennék. Nekem biztonságot ad az, hogy amiben részt veszek, átgondolt és igényes, mindig újat kutat, keres. Szóval, nem akart celeb lenni. Ráadásul a celeb pejoratív szó Magyarországon.

Pejoratív, de sokszor azt jelenti: eladható. Ettől távol állok. Amikor a Várkertben megközelítőleg háromszázan nézik a Naplót, és ott maradnak az előadás utáni beszélgetésen, az nekem mindenképpen nagyon nagy erő. Az egyéves babám mellett ezen az úton szeretnék továbbmenni. Az Örkény Színház is egy remek brand, hízelgő odatartozni. Januárban kezdtem ott újra próbálni Ascher Tamással, tavasszal pedig Bodó Viktorral fogok dolgozni. Nagy munkák lesznek. Hogyan tervezi a „visszatérést” a színházba? Lottit még nem nagyon bíztuk idegenre, alapvetően a család vigyáz rá, ha dolgozom. Szülés előtt két nappal még játszottam Mácsai Pállal a Müpában. Ott kérdezte, van-e kedvem a társulati Arany-estbe beszállni december 14-én, Győrben. Éreztem, hogy azt már nem kellene. A szülőszobából írtam neki, hogy a babám elindult, és milyen jó, hogy nem mentem, így nem egy benzinkúton vajúdok. Három hónapos volt a pici, amikor elkezdtem játszani, de csak alkalmanként és rövid előadást. Vannak félelmeim a visszatérés miatt,

mert a munkában az ember felkavarodik, és ez talán hat rá is, de szerencsére nagyon nyugis baba. Biztos volt, hogy visszavárja az Örkény Színház? Teljesen. Szólt Mácsai Pál: ha vissza akarok menni, lesz rá lehetőség. Amikor Pali felhívott, hogy Ascher Tamás rendez a színházban, és halkan kérdezi: lehet-e rám számítani, megörültem, ugyanúgy, mint Bodó Viktornak. Utána persze lelkifurdalásom volt, hogy szinte gondolkodás nélkül igent mondtam. Azaz nem akkor gondoltam át, hanem amióta megszületett Lotti, folyamatosan mérlegeltem, milyen fázisban vagyunk. Már van köztünk egy nagyon erős bizalmi kötelék. Látom, a határaiba belefér, hogy délelőttönként és néhány este újra dolgozzak. Nyilván a rendezők tudják: ha valami történik vele, akkor nem biztos, hogy ott leszek a próbán. Attól persze tartok, mi történik, ha például a főpróbahéten lázasodik be, arról ugyanis nem lehet hiányozni. Ugyanilyen fontos lelkiismereti kérdés: egy anyatejes babánál figyelni kell az etetésekre is, hogy időközönként megkapja mindazt, ami a 3


szoptatás együttes hatása, táplálékot, nyugalmat, szeretetet. Jó pár éve szerencsét próbált külföldön, szuper lehetőségeket kapott, mégis hazajött. Miért? Elindultam, de nem számítottam arra, mivel jár, hogy kint maradjak, castingokra járjak, ez legyen a foglalkozásom. Olyan dolgok jöttek össze, amik keveseknek, egy teljes külföldi karrierindításhoz mégsem lettek volna elegek. Az biztos, hogy sokáig kellett volna teperni, megcsináltatni az amerikai művészvízumot, állandóan cikázni kontinenstől kontinensig. Felmértem, hogy iszonyú anyagi bázis kellene ahhoz, hogy ott éljek és időm legyen készülni a megmérettetésekre. Ugrásra készen állva castingokra utazgatni Hollywood különböző részeire. Szóval, miután az ügynököm végigjárta velem az összes nagyszerű stúdiót és rengeteg remek 4

castingirodát, a nekem is meglepő pozitív visszajelzések után át kellett gondolnom, milyen hatással lenne az életemre, ha valóban hallgatnék mindenkire, és kint maradnék. Az a helyzet, hogy nagyon erős a kapcsolatom a családommal. Az ember nem repülget haza Amerikából olyan könnyen, mint Berlinből. Vettem egy nagy levegőt, és azt mondtam: nem maradok. Ezért elég sokan néztek hülyének. Tényleg, itt hagyod az Örkényt, csinálsz egy ekkora turnét, sok mindent beáldozol, körülnézel, és azt mondod: á, nem!? El kellett magyaráznom, hogy azt éreztem, az a nyomulás annyira megöli a lelket, kiölné belőlem a lényeget. Az amerikai útból annyit profitáltam, hogy mostanra könnyen bánok a nyelvvel. Az amerikai lapok szerint Oscar-esélyes animációs film, a Ruben Brandt, a gyűjtő női főszerepének nemcsak a magyar, hanem az

angol verzióját is én szinkronizáltam. A vetítések után meglepett és jólesett, mennyien gratulálnak az angol nyelvű szinkronhoz. Azt mondják, nem hallatszik, hogy nem anyanyelvi. Egyébként, ha nagyon szeretnék amerikai nagy költségvetésű filmben szerepelni, megtehetem, itthon egyre több ilyen készül. De nem vagyok egy menedzseralkat, és most nekem tényleg nagy dolog, hogy valaki intézi az ügyeimet. Könnyen elfogadta, hogy van egy menedzsere? Igen, ez nagy önbizalmat adott. Sokáig kerestem a megfelelőt. Azt biztosan tudtam, olyat nem akarok, aki a kereskedelmi tévé felé löki az embert. És nagyon nem akarok állandóan címlapokon szerepelni, folyamatosan a magánéletemről beszélni. Lottit is csak egyszer lehetett újságban látni, úgy gondoltuk, jobb, ha mi mutatjuk meg, mintha innen-onnan leszedett képeket publikálnak. De ebből nem lesz rendszer. Félt attól, a karrierjét majd befolyásolja, hogy politikus a párja? Igen, ez alap. De szerencsére se előnyöm, se hátrányom nem származott belőle. Egy család vagyunk, sok mindenen mentünk keresztül. Az emberek a lejárató kampányok alapján féltettek engem. Mellbevágó, mennyien gyanútlanok, elhiszik az álhíreket, nyitottak a mocskolódásra. Talán ki vannak éhezve a hírmorzsákra, és szeretnek ítélkezni. Pont ez tartja életben ezt a műfajt. Ráadásul, nem érdekli azokat, akik írják, gyártják ezeket, mennyi ártatlan embernek ártanak. De szerencsére sokan kedvelik a páromat, és sokszor inkább azért szólítanak meg, hogy elmondják, mennyire szeretik őt. Rendezésen gondolkodott valaha? Színházrendezésen igen. A kislányom születése előtt megnyertem egy pályázatot az NKA-nál, de vissza fogom adni a pénzt, mert nem látom, mikor lenne rá időm. Az őrületről szóló pszichológiai írás az alapja, amit egy szociológus írt, Andrew Scull: A hisztéria felkavaró története. Az elmegyógyintézetek nagyon érdeklik Scullt, a fejlődés, ahogy évszázadokon át kutatták a lelket. A hisztériát például a fojtogató anyaméhnek tulajdonították. Az angol mesmerizing szó Franz Anton Mesmer német tudós nevéből ered, aki hipnotizálta, elbűvölte a pácienseket, közönség előtt hisztérikus performanszokat csinált. Akkora volt az érdeklődés, hogy


naponta többször jegyet szedtek rá. A performanszban a művész együtt mozgott a beteggel. Így lett a proliból elit betegség. Különböző előadásokon találkoztam Mikó Csaba íróval és Fekete Ádám dramaturggal, velük szerettem volna megcsinálni az előadást. Szamosi Zsófi lett volna a főszereplő, Lázár Kati is játszott volna benne. Egyszer, remélem, majd összehozzuk. De ezt baba mellett nem lehet megoldani. Egész napos elvonulást, összeszedettséget igényel, ami ilyen pici gyerek mellett nem működik. Nem csak a színházról és a filmről szól a szakmai élete, több mint négy éve megjelent egy poplemeze is, a Nem örmény népzene. Azt olvastam, a Mindenki mindent akar című számát külföldi rádiók is játszották, Paul Smith manchesteri rádiós műsorában is hallható volt. Hogy jutott el oda? Biztos nem én küldtem el, nem is tudtam róla, vagy ha igen, kiment a fejemből. Ez azért érdekes, mert ennek a számnak a zenei alapját én írtam. Manchester sem meglepő, mert amikor ezt lepötyögtem a zongorán, a brit beatre gondoltam. Csak közjáték volt, vagy szívesen folytatná a zenélést? Olyan pillanatban beszélünk, amikor a színész a szülés után tele van tervekkel. Azon gondolkodom, miként lehet értéket létrehozni, egy koncertszerűséget, egy félig zenei, félig színházi produkciót, ami feltölti az embereket, személyes hangot üt meg, de nem elringat, elvarázsol, hanem folyamatosan kérdéseket vet fel. Ha egy nő kiáll másfél órára egy zenekarral, ott sok téma előjöhet. Nagyon érdekel a kabaré műfaja, az a kabaré, amit Nagy Endre teremtett meg. A fejemben zeneileg Budapest– Berlin–New York tengelyen mozog, jó lenne ezt berakni egy korszerű kabaré-látványvilágba. Van néhány zenész, akit nagyon szeretek, és jó lenne megtalálni azt, akinek van rám ideje, dalokat írna nekem. Milyen témákra gondol? Nemcsak a szép, kellemes dolgokra, hanem kényes, felkavaró témákra. Brecht ezeket zseniálisan belerakta olyan műfajba, amit a berliniek is szerettek. A művészet feladata, hogy újra és újra rákérdezzen a társadalmi normákra, amiket magunk köré építettünk, ezek mennyiben szolgálják, hogy kiteljesedjünk, jobbak legyünk és a szociális

egyenlőtlenségen változtathassunk. Ez a Lorca által megfogalmazott gondolat az Örkény Színháznak is célja. Milyen társadalmi kérdések foglalkoztatják? A hajléktalanügy abszolút foglalkoztat. Ráadásul, a családban van egy nagyon erős evangélikus vonal. Ha valami belém nevelődött, az, hogy mindenféleképpen segítenem kell. Nem ítélkezhetek, nem kérdezhetem, miért jutottál ide, nem mondhatom azt, nincs jogod itt lenni – különösen egy olyan embernek, aki mindenét elveszítette. Ha megtörténhet, hogy a hajléktalanságot kriminalizálják, akkor ezt művészként és emberként is jeleznem kell, pont egy keresztény országban. A kereszténység nem egy elit klub, nem egy csapat, amelyik jobb, mint a másik. Hanem félreteszi az előítéleteit, és lehajol hozzád, segít neked. Amikor ezt kiírtam a hivatalos oldalamra, voltak, akik nem akarták megérteni. Ez nagyon megkarcol lelkileg. Nem tudom, milyen párbeszédet lehet kezdeményezni. Mert mint szülő arra gondolok, hogy a gyerekem milyen szolidaritásba fog belenőni. Milyen szociális hálót kap? Bárkivel megtörténhet, hogy lecsúszik. Mi lesz majd a szempont az ő óvodájában vagy iskolájában: segítünk, vagy mi jobbak vagyunk, és elvonulunk, eltakarítunk mindenkit, aki minket zavar, mert nem tudunk velük mit kezdeni? Foglalkoztat persze az is, hogy szép és jó színésznő legyek. De csak annyira, hogy ne egyen meg engem. És van olyan segítő projekt, amire jótékonyan fordíthatja az ismertségét? Ha van értelme kezdeni valamit az ismertséggel, akkor ez az egyik. Mostanában pont azon gondolkodom, mit lehetne csinálni. Olyan sok embernek lenne szüksége a segítségre! Nem feltétlenül úgy, hogy a nevemet vagy az arcomat adom hozzá, hanem személyesen egy projektet összehozni. Ez tudom, komolyabb szervezést igényel. Nagyon szeretem például, hogy Sárosdi Lilla előadást csinál romákkal. Elmegy egy faluba, és a helyiek problémájából összerak egy előadást, ez gyönyörű. Nagy alázatra vall. Gyerekeknek szívesen segítenék. A Cseppkő Alapítvány állami gondozott gyerekekkel készít előadást – az ő történeteikből. Arról volt szó, hozzájuk elmegyek jövő tavasszal.

HÁMORI GABRIELLA,

Jászai Mariés Junior Príma díjas színésznő 1978-ban született, és a Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után olyan meghatározó budapesti színházakban játszott mint a Pesti Színház, Vígszínház és a Radnóti Színház. Jelenleg az Örkény Színház színésznője.   Közel négy évet élt Berlinben, New Yorkban és Los Angelesben, ahol számos színházi és filmes produkcióban vett részt. Ebben az időszakban a Szputnyik Hajózási Társaság előadásaiban is játszott, Németországban. 2003 óta folyamatosan látható hazai és nemzetközi nagyjátékfilmekben és sorozatokban egyaránt. Filmjei között található a többszörös díjnyertes rövidfilm, az Ál(l)omás (r: Vékes Csaba) vagy A vizsga (r: Bergendy Péter), amelyért megkapta a Film Policier de Liège fesztivál és a New York-i Gotham Screen International Film Festival Awards legjobb színésznőnek járó díját. Ezek mellett játszott az Eszter hagyatéka (r: Sipos József), a Kaméleon (r: Goda Kriszta) vagy a Budapest (r: Walter Carvalho) című alkotásokban is.  2019. tavaszán Ascher Tamás rendezésében látható Gorkij Éjjeli menedékhely című drámájában az Örkény Színházban. Nagy sikerrel mutatkozott be a zenei pályán is, hiszen 2014-ben jelent meg első hangzója, melyet hazai és nemzetközi rádiók is előszeretettel mutattak be hallgatóiknak.

5


FOGLALKOZÁSA:

Dubóczky Gergely SZERZŐ: L. HORVÁTH KATALIN, FOTÓ: RAFFAY ZSÓFIA

A fiatal magyar karmesternemzedék tagjai közül Dubóczky Gergely az egyetlen, akinek megadatott, hogy együtt dolgozzon a világon mindenütt megsüvegelt Fischer Ádámmal, Fischer Ivánnal és Kocsis Zoltánnal is. A zeneirodalom klasszikusainak megszólaltatásán kívül elkötelezett híve a barokk és a kortárs zenének, számos kortárs mű ősbemutatója, valamint összművészeti előadás fűződik a nevéhez. Dubóczky Gergely pályája erős felütéssel indult, és azóta töretlenül, meredeken ível a magasba. Summa cum laude minősítéssel végzett frissdiplomásként két évig Kocsis Zoltán asszisztense volt a Nemzeti Filharmonikusoknál. 2014ben belátogatott a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) egyik próbájára, és Fischer Iván egyszer csak a kezébe adta a pálcát, hogy vezényelje a zenekart. „Meseszerű volt, rengeteget köszönhetek ennek a szerencsének” – mondja. Fischer Iván még abban az évben meghívta a BFZ nyári koncertturnéjára, és manapság is rendszeresen lát el karmesteri és asszisztensi teendőket a zenekarban. Ugyancsak 2014-ben a Bayreuthi Ünnepi Játékok ösztöndíjasaként vendégszerepelt a fesztiválon, 2015-ben a Chicagói Szimfonikus Zenekarhoz, 2016-ban a Birminghami Szimfonikus Zenekarhoz hívták meg elővezényelni. A 2015-ös és 2016-os Budapesti Wagner-napokon korrepetitorként és asszisztens karmesterként Fischer Ádám mellett dolgozott. 2016 nyarán Portugáliában, az Atlantic Coast Karmesterversenyen első díjat nyert, novemberben pedig Fischer Iván fiatal karmestereket bemutató sorozatának (FIÚK) első diri6

genseként a Zeneakadémián vezényelhette a BFZ-et. Szinte az összes jelentős magyar zenekart dirigálta, köztük a MÁV Szimfonikus, az Óbudai Danubia Zenekart és a Concerto Budapestet. 2014-ben zenei főmunkatársként részt vett a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató műsor koncepciójának kidolgozásában, 2017-ben a projekt zenei vezetője volt. 2017 nyarán meghívást kapott a gstaadi Menuhin Fesztivál karmesterkurzusára. 2018. január 1-jétől az Alba Regia Szimfonikus Zenekar vezető karmestere. Dubóczky sokoldalú, kísérletező művész. Saját zenekarával, a Budapest Sound Collective-vel 2014-ben létrehozták a Hét utolsó szó című produkciót, amelyben megmutatták, hogyan gondolkodott ugyanarról a témáról Joseph Haydn zeneszerző, Esterházy Péter író és Nádler István festő. „A karmesterek sokszor egyegy területre specializálódnak, én ezt túl szűknek érezném” − vallja. „Nagyon sok minden érdekel, még a zenén belül is igyekszem a hagyományos repertoáron kívül eső művekkel foglalkozni, az irodalom, a képzőművészet, a színház, a tánc, a film pedig hihetetlenül ins-

piráló számomra. Ezért is vonzódom a több művészeti ágat összekapcsoló alkotásokhoz, előadásokhoz.” 2009 óta a Semmelweis Egyetem Medikus Zenekarának művészeti vezetője és karmestere. A Zenekar brand-jének lényeges része, hogy jótékonysági koncerteket ad. „Mindig vannak olyan ügyek, amelyek megoldásához összefogás kell, és Magyarországon sajnos nem magától értetődő a társadalmi felelősségvállalás” − fogalmaz Gergely. „A hatalmas hiányokat nem tudjuk pótolni, de fontos az attitűd: ha akár csak egy kicsi, de kézzel fogható segítséget tudunk nyújtani, tegyük meg! És az is fontos, hogy a jótékonysági koncertek nem csak a pénzgyűjtésről szólnak, hanem az összetartozás erősítéséről is. Arról, hogy mindannyian felelősek vagyunk egymásért. A Fesztiválzenekar is intenzív kapcsolatot tart a társadalommal, zsinagógákba, idősek otthonába jár, TérTánc-koncerteket, kakaó-, babzsákkoncerteket ad. Ezek segítenek közelebb vinni egymáshoz az előadókat és a befogadókat, és hatalmas sikereket aratnak.” Napjainkra Dubóczky Gergely maga is a világ számos táján megsüvegelt „brand”-dé vált.


SZABÓ KIMMEL TAMÁS ZENÉS ESTJE A DROGFÜGGŐSÉGRŐL Valós történetek adják az alapját a Széttépve című egyszemélyes produkciónak, melyet Szabó Kimmel Tamás előadásában láthatunk február végétől a Belvárosi Színházban. A koncertszínházi est a függőségről, pontosabban a halálos drogszenvedélyről szól. „Vajon miért választja az ember az élet helyett az élet villanásnyi illúzióját?” Ez az egyik kérdés, amelyet Szabó Kimmel Tamás feltesz új, zenés szembenézés műfaji megjelöléssel színre vitt előadásában. Novák Eszter rendezésében február végétől, a Belvárosi Színházban látható az Orlai Produkció Széttépve című előadása. Komoly társadalmi problémát, húsba vágó témát boncolgatnak: a függőséget, melyből ezerfélét ismerünk, ám a darabban egészen konkrétan a drogfüggőségre koncentrálnak. A cím egyszerre utal a „betépésre” és arra, hogy egy kábítószerfüggő szétesik, széttépi az életét a drog. Azt boncolgatják, miért indul el valaki egy olyan veszélyes úton, ahonnan sokszor lehetetlen visszafordulni. A népszerű színművésznek ez az első egyszemélyes produkciója, ráadásul a megírásában is tevékenyen részt vett. Azt mondja, mostanra érett meg benne a szakmai igény, hogy önállóan mutasson meg magából valamit. A rendezővel hónapok óta gyűjtötték az anyagokat, kutattak, interjúkat készítettek, hiszen az előadás gerincét alkotó sztorik valós történetek. Csapatukat Závada Péter dramaturgi munkája is segítette. A produkció zenei világát olyan előadók határozzák meg, akiknek valamilyen módon köze van a témához, így többek közt a The Doors, Elvis Presley és a Quimby.

HIGHLIGHTS OF HUNGARY: REFLEKTOR HAZÁNK LEGINSPIRÁLÓBB TÖRTÉNETEIN Sokszínű, kreatív projektek közül választhatja ki a kedvencét a közönség, 2019-ben immár hatodik alkalommal. A Highlights of Hungary független kezdeményezés, amely kategóriák nélkül kutatja hazánk egyedi, inspiráló projektjeit, hogy a folyamat végső lépéseként a közönség kiválaszthassa a saját kedvencét. A feladat nem egyszerű, hiszen művészeti tevékenység, szociális és sportteljesítmény, irodalmi vonatkozású ötlet, mezőgazdasági, turisztikai és szociális kezdeményezés egyszerre szerepel a legjobbak listáján. Minden évben egy tízfős kurátori csapat gyűjti közös platformra a hazai sikereket. Ők mind a kreatív ipar különböző területeit képviselik, nyitottan, érzékenyen szemlélik a körülöttük létező világot, hazánk innovatív, értékteremtő történéseit. A jelöltek közül sok talán ismerős lehet, ám a legtöbb közel sem biztos, hogy a mindennapok során elénk kerül. A Highlights of Hungary ezért is szeretne pluszreflektorfényt irányítani rájuk. Az ötvenöt projektet soroló lista minden évben megmutatja, milyen inspirálóan színes hazánk kreatív palettája. Az idei Highlights of Hungary mottója: „Hass, alkoss, gyarapíts!” – a fentiek alapján nem is nehéz kitalálni, hogy miért. A projektek egytől egyig, hamisítatlanul hazai ízt hordoznak, hatásuk sok esetben egészen messzire visz, és kétség kívül mindannyian többek leszünk általuk.

7


A VÉRÉBEN VAN A FLAMENCO ÖSSZETÉVESZTHETETLENÜL EGYEDI

FOTÓ: BÖGI TAMÁS

FOTÓ: BOBÁL KATALIN

Pirók Zsófia már kislányként eljegyezte magát a flamencóval. Édesanyja, a szintén táncművész Lippai Andrea révén gyerekkora óta tagja a FlamenCorazonArte Táncszínházi Egyesületnek, és szerepel annak darabjaiban. 2008-tól szólistája és koreográfus asszisztense is. Tizenkilenc évesen felvételt nyert a sevillai Conservatorio Profesional de Danza flamenco szakára, rögtön a harmadik évfolyamba. 2013-ban diplomázott – az intézmény első külföldi végzőseként.

Frenák Pál Párizsban és Budapesten élő, – többek között – Érdemes Művész díjjal kitüntetett, unikális táncművész. Siketnéma szülők gyereke lévén elsőként a jelnyelvet sajátította el, különösen fogékonnyá vált az arcjáték és a testtel történő kommunikáció iránt. Szintén meghatározó volt az életében, hogy nyolc évet töltött állami gondozóintézetben. Szeretetlenségében kitalált magának egy játékot: a saját teste felfedezését. A belső fájdalmát külső gyötrelemmel próbálta kioltani. Állt egy tükör előtt, kicsavarta a végtagjait, eközben látta a saját képét, így egyszersmind kívülre is került. Ekkor alapozta meg összetéveszthetetlenül egyedi mozgásformanyelvét. Azt az organikus mozgásrendszert, amelyben szeretett volna megformálódni, elutasította a magyar táncszcéna, így 1982ben elhagyta az országot, és Párizsban telepedett le. Párizs meghozta az áttörést: egy, a Siketek Színházában bemutatott kísérleti darabjában felfedete a kulturális minisztérium egyik embere, és bekerült a tekintélyes Châtillon színházba. Majd együtt dolgozott a klasszikus balett illusztris személyiségeivel, és megismerte a kortárs művészetek világát is. 1989-ben megalapította a Compagnie Pal Frenakot. 1990-től rendszeresen hazajárt, ősbemutatóit Budapesten tartotta, és fiatal magyar tehetségeket hívott Párizsba dolgozni. Koreográfusi munkásságával párhuzamosan tanított a párizsi és lille-i Siket Színházban, valamint a francia Artistaképző Főiskolán. Mozgásművészet a gyógyításban címmel kifejlesztett egy táncterápiás rehabilitációs programot. Kilenc évig foglalkozott mozgássérültekkel és autistákkal. 1998-ban megnyerte a kiotói Villa Kujoyama program koreográfusi pályázatát, és több mint fél évet töltött Japánban. Megismerkedett a butohtánc egyik alapító nagymesterével, Kazuo Ohnóval, aki elementáris hatással volt rá. A butohtánc kiindulópontja az üresség, a semmi állapota. Frenák megtanulta a színpadon elengedni a saját személyiségét, és a teste csatornáján keresztül általános, mindenki által megélt érzéseket, gondolatokat közvetít. A Kazuo Ohnóval történt találkozása inspirálta a Tricks & Tracks című előadását, amely 2000-ben elnyerte a Veszprémi Táncfesztivál fődíját, 2001-ben pedig a Soros Stúdiószínházi Napok fődíját. Innovatív, akrobatikus, a test fizikai teljesítőképességének határait feszegető koreográfiáival intellektuális értelemben is falakat bont, tabukat dönt. Azt kutatja, hogy a többség által lehetetlennek tartott szituációkban mi az, ami mégis lehetséges. Arról szól minden darabja, hogy felelősek vagyunk egymás lényének kiteljesedéséért. Az idén húszéves Compagnie Pal Frenak nemzetközivé lett társulat, amely járja a világot, és mindenhol megkülönböztetett figyelem övezi.

8

Tanulmányai idején számos fellépése volt sevillai flamencoklubokban, kultúrházakban, színházakban, és a mai napig rendszeresen visszajár Andalúziába. 2011-ben – a Netz Táncprodukcióval együttműködve – Pirók Zsófia koreografálhatta az Európai Bizottság (Research Institutes of the European Commission) évzáró gálaműsorát, majd 2012-ben flamenco-előadását meghívták a Varsói Egyetem Iberisztika tanszékének negyvenedik évfordulójára. Első önálló darabját a 2013-ban, Sevillában mutatta be Colores de Mujer (A Nő színei) címmel. 2014-ben alkotóművész kategóriában Fülöp Viktor Táncművészeti Ösztöndíjat nyert, 2016-ban a Magyar Táncművészek Szövetségétől átvehette Az évad legjobb pályakezdő táncművésze díjat. Repertoáron lévő hazai produkcióiban nem csak az andalúziai tablók hangulatát idézi meg, hanem összművészeti előadásokká ötvöz különböző kultúrákat, filozófiákat, ritmusokat, stílusokat. A darabokban a flamencozene és -tánc találkozik a magyar folklórral, a keleti filozófiával, a jazz műfajával, valamint ismert klasszikus zeneművekkel: Albéniz, Bach, Bartók, Falla darabjaira írott stilizált flamencokoreográfiákat is láthatunk. A táncszínházi produkciók mellett interaktív, oktató előadásokat is létrehoz – gyerekek számára.


MAXIMÁLIS ENERGIA, DÚSABB ÉLMÉNY

MESI, MESI, MÁRKA FOTÓ: SIN OLIVÉR Guessous Majda Mária, a Mesi néven fogalommá, márkává lett dalszerző-énekes varázslatos személyisége és produkciói eszünkbe juttathatják a gyerekmondókát: „Mese, mese, mátka, pillangós madárka”. 2011-ben megnyerte a folkBEATS országos autentikus népzenei és világzenei tehetségkutató verseny népzene kategóriáját, és jutalmul tizenöt állomásos USA-beli turnén vehetett részt. A magyar-marokkói, Junior Prima Díjas Mesi alkotó módon merít többek között a magyar, arab, török és indiai zenei hagyományból. Több mint tíz nyelven énekel, koncertjeivel a világ számos pontján teremt hidat a különböző kultúrák között. Gyakran tesz eleget diplomáciai meghívásoknak. 2015-ben és 2016-ban Amerika, Törökország, Marokkó, Kazahsztán, India és Bahrein, 2017-ben Azerbajdzsán és Kuvait közönsége is megismerhette, valamint – első magyar énekesként – Szaúd-Arábiában is színpadra állhatott. Mesi rendkívüli érzékenysége társadalmi szerepvállalásában is megutatkozik. A Yehudi Menuhinhoz fűződő MUS-E program keretében művészetterápiás jellegű foglalkozásokat tart szociálisan hátrányos helyzetű gyerekeknek. 2017-ben TEDxYouth-előadó lett, a budapesti konferencián bemutatta Átváltozás elnevezésű, társadalmi célú művészeti kezdeményezését. Egész lényével megéli a különbözőségekben rejlő egység varázsát, legyen szó népek dalairól vagy dalokba írt emberi sorsokról.

SZABADSÁG, MESE, EMESE: JAMESE FOTÓ: EMMER LÁSZLÓ A JaMese mozaikszó, amely magában rejti a formáció jellemzőit: jam (szabadság, kreativitás), mese (történetek, gondolatok átadása) Emese – az énekesnő, Molnár Emese, aki mindezt összefogja. Emese gyerekkorában szívta magába a mesék, történetek szeretetét. Vidéki lányként sokat kellett segítenie a földeken, és közben tanár édesanyja, mint régen a fonóban, egyik történetet a másik után mesélte. Voltak köztük operamesék, népmesék, egy Fellini-film története és egy, a nagyapjától megmaradt ritka indiai mesegyűjtemény is. Ezek az örök érvényű, értékálló, ugyanakkor modern történetek adják az inspirációt Emese dalaihoz, amelyekben a zene és a szöveg sajátos JaMese-i világgá lényegül. Hol melankolikus, hol dinamikus, tüzes oldalát mutatja. Tavaly megjelent lemezük dalainak java része saját szerzemény, de kortárs költők és Színész Bob, azaz Horváth Kristóf slammer is hozzájárultak a sikeréhez. A címadó dal (Bennem a Világ) szövegét Lackfi János írta. Az albumon szerepel Emese kedvenc kortárs költőnője, Szabó T. Anna Zenészdal című költeménye is, amelyet Szabad bennem a levegő címen ismerhet a koncertközönség. Az idén folytatódik az Annával való együttműködés, Adventi kalendárium című kötete ugyanis 2019 karácsonyán dalok formájában, a JaMese tolmácsolásában új életre kel.

A Liszt Ferenc Kamarazenekart (LFKZ) 1963-ban alapították a Zeneakadémia végzős növendékei. Az elmúl évtizedekben – Sándor Frigyes, majd Rolla János vezetésével – a valaha volt legelismertebb magyar zenekarrá tették az együttest: a világ öt legjobb kamarazenekara között jegyezték a LFKZ-t. Több mint ötven országba jutottak el, felléptek többek között a new york-i Carnegie Hallban, a sydney-i Operaházban, a buenos aires-i Teatro Colónban, a gstaadi Menuhin Fesztiválon. A 2011-es Liszt-év és a magyar EU-elnökség egyik megnyitó ünnepségén Madridban I. János Károly spanyol király és Zsófia királyné is megtisztelte őket a jelenlétével. A 2016 óta Tfirst Péter vezetése alatt álló LFKZ elsőrangú szólisták közreműködésével lép a világ színpadaira. 2018 novembere óta – a Kaposfestet is igazgató – Bolyki György a LFKZ ügyvezető igazgatója, és Tfirst Péterrel közösen a XXI. századi elvárásoknak megfelelő brand építésébe kezdett. A közönség máris tapasztalhatja, hogy a művészek a saját személyiségükben rejlő alkotói és előadói energiákat maximális fokozatra kapcsolva vesznek részt a produkciókban, energiák megsokszorozzák egymást, így páratlan élményt nyújtanak a hallgatóság számára. A LFKZ mintegy tíz éve iskolákba is jár, hogy a gyerekek megismerkedhessenek a komolyzene világával, a vonós hangszerekkel és magukkal a zenészekkel. A tanórák keretében szervezett koncerteken a művekhez, zeneszerzőkhöz kapcsolódó történeteket, érdekességeket is mesélnek nekik. Évente mintegy hat iskolakoncertet szerveznek, és minden alkalommal azt tapasztalják, hogy a gyerekek rendkívül fogékonyak a klas�szikus zenével való efféle, közvetlen találkozásra.

9


A FinnAgora idén ünnepli fennállásának tizenötödik évfordulóját. Az intézet vezetőjével, Cita HögnabbaLumikeróval beszélgettünk a kulturálisbrandépítés kihívásairól.

ÖSSZEKÖTJÜK az embereket SZERZŐ: JANKOVICS MÁRTON

10

Mi az első pár tulajdonság, amire gondolnom kellene, amikor meghallom a FinnAgora szót? Mi annak örülünk, ha egy modern, előretekintő kulturális intézet jut eszébe, amely egyszerre fókuszál arra, hogy kitapintsa a jövő kulturális trendjeit, valamint arra, hogy megtalálja a kreatív ipar és az innovatív ágazatok dolgozóit és leendő döntéshozóit. Ezt a törekvést helyezzük a középpontba idén is, amikor a FinnAgora alapításának tizenötödik évfordulóját ünnepeljük. Ennek részeként szervezünk egy nagyobb konferenciát, ahol finn és magyar vállalkozók mesélik majd el sikertörténeteiket, és persze azokat a kihívásokat, amikkel a siker felé vezető úton szembesültek. Mert ha nem beszélünk a problémákról, a megoldásokat sem tudjuk feltárni. Az üzlet és a kultúra itt szerves egységet alkot, pedig sokan elválasztják ezt a két világot egymástól: egyik oldalra sorolva a komoly és fajsúlyos témákat mint a politika vagy gazdaság, a másikra pedig a művészeteket, ahol sokkal kisebbek a tétek. Folyamatosan keressük a legérdekesebb embereket, ötleteket és értékeket a kultúra területén, de közben tisztában vagyunk azzal, hogy a pénzt és a munkalehetőségeket az üzlet biztosítja. Országonként kicsit különbözik a helyzet, Magyarországon például elképesztően fontos az autóipar, ugyanakkor az ambiciózus


fiatalok itt is tömegével költöznek a nagyvárosokba, hogy új világokat és értékeket teremtsenek. Ennek a folyamatnak pedig a kreatív iparágak jelölik ki az irányát. Önnek például hány barátja él a kreatív iparból? Mert az én környezetemben rengetegen, pedig már nem számítok fiatal lánynak. Van egy friss kutatás, aminek eredményét minden döntéshozónak meg kellene ismernie. Ebből kiderül, hogy Európában hétmillió ember, vagyis a népesség három százaléka dolgozik a kreatív iparban. Ez számottevő része a gazdaságnak. És mik a kulturálisbrand-építés legnagyobb kihívásai a XXI. században? Egy igazán erős brandet nehéz felépíteni és könnyű lerombolni, tehát egyszerre kell innovatívnak és óvatosnak lennünk. Ha ugyanis a brand-edet elveszíted, mindenedet elveszíted – ezt az összes vezető tudja. Egy fatális hiba nemcsak a márkát teszi kockára, de azt a bizonyos státuszt is, amit az jelent. Közben fontos belátni, hogy a brandépítés nem sprint, hanem hos�szútávfutás. Ez nem olyan, amit egykét év alatt felépíthet az ember. Az alapját mindenképp értékeknek kell képezniük. Nekünk is van egy írásban lefektetett stratégiánk, amit ötévenként megújítunk. Mindössze pár oldal, mégis kulcsfontosságú, hogy leírjuk, mert világosan akarjuk látni, mik a céljaink és hol tartunk a megvalósításukban. Mondana egy célkitűzést? Legutóbb például leszögeztük, hogy az ötéves ciklus végére az egyik legerősebb és legelismertebb kulturális intézetté akarjuk tenni a FinnAgorát Magyarországon. Az ilyesmit nem könnyű mérni, mégis fontos igazodási pontot jelent. Azt is tudjuk persze, hogy az általános célok mit sem érnek konkrét programok nélkül. Mert a FinnAgora brandjét végső soron nem a papírra vetett stratégia határozza meg, csakis az, amit megvalósítunk belőle. Van egy testületünk, amely kétévenként összeül, hogy megvitassa a terveket és az elért eredményeket. Nem nyomasztó a felelősség, hogy a teljes finn kultúrát képviselniük kell Magyarországon? Ez alapértelmezett része a munkánknak, de nem éljük meg teher-

ként. Művészeket, kulturális szakembereket, új eredményeket és feltörekvő tehetségeket helyezünk előtérbe, és ebben nagy szabadság rejlik. Van egy finn kifejezés: „veteen piirretty viiva”, valahogy így lehetne lefordítani: „vonal a vízben”. Ehhez tudnám hasonlítani a munkánkat, mert egy vízbe húzott vonalhoz hasonlóan az általunk követett terület is állandó mozgásban van. Ha például azt látjuk, hogy az embereket a finn iskolák érdeklik nagyon, ebben a témában szervezünk programokat. Tehát alkalmazkodnak a magyarok érdeklődéséhez? Természetesen. Nemzetközi távlatokban gondolkodunk, de nincs értelme olyan programokat szervezni, amikre csak a kollégáink járnának el. A Nokia ismert szlogenjét kölcsönvéve, mi sem akarunk mást, mint „összekötni az embereket”. A finn– magyar kulturális kapcsolatok komoly hagyománnyal bírnak, egészen a XIX. századig nyúlnak vissza. Mi idén még az eddigieknél is intenzívebben koncentrálunk majd a fiatalabb generáció elérésére. Nem könnyű feladat, mert minden nap számtalan program verseng a fiatal felnőttek figyelméért. Egyre célirányosabbá kell válnunk, ha fel akarjuk kelteni az érdeklődést. Gondolom, ebben a közösségi médiának is komoly szerep jut. Ezen a téren eléggé eredményesnek bizonyultunk. A New York-i és a londoni után mi vagyunk a harmadik leglátogatottabb finn kulturális intézet az interneten. Ez is a brandépítés részét képezi. Meg akarjuk mutatni, hogy Finnország egy modern ország, amely élen jár a XXI. századi kommunikációs technikák alkalmazásában. Magyarország szerencsére bővelkedik az ehhez szükséges szakemberekben, Budapest pedig egy lenyűgözően dinamikus város. Tehát ilyen szempontból is jó helyen vagyunk, mert hatalmas a verseny ezen a téren. Erre az évre milyen terveik vannak? Az első projekt a finn filmnapok lesz, amit már nyolcadik alkalommal rendezünk meg, aztán jön a konferencia, amit korábban említettem. Tervezünk egy happeninget, amivel a fiatal nők érvényesülését támogatnánk olyan kulturális műfajokban, amelyekben hagyományosan férfiak dominál-

nak, mint a techno vagy a stand up comedy. Ezen fellép majd az egyik gyakornokunk is, aki aktív DJ, de Finnországból is hívunk meg fellépőket – többek között egy női stand up komikust. És ezek még csak a tavaszi programok. Nagyon nyitottan kezelik a kultúra fogalmát. Az is a FinnAgora küldetésének része, hogy megmutassa, a kultúra átszövi az életünk minden területét? Egyszerűen elfogadjuk azt a tényt, hogy a kultúra nem csak koncertek szervezéséből áll. Egy jó koncert csodálatos, de rengeteg izgalmas programunk zajlik a hangversenytermeken kívül. Az oktatás témáját sem engedjük el. 2017-ben tartottunk egy nagy konferenciát az iskolai digitalizációról, tavaly pedig ötven tanárnak segítettünk kijutni Finnországba egy tanulmányút keretében, hogy bepillantást nyerjenek az ottani iskolákba. Még nincs pontos tervünk, de idén is folytatjuk ezt a vonalat. A téma azért is aktuális, mert hamarosan egy új magániskola nyílik Budapesten, ami finn módszertannal dolgozik majd. A módszertan mindig kulcsfontosságú tényező. Nemrég láttam egy fantasztikus dokumentumfilmet Kodály Zoltánról, aki a XX. század első felében fektette le módszerét – amely azóta is folyamatosan változik, gazdagodik, meghódítva a világ számos országát, többek között Finnországot is. A magyarok gyakran fel sem fogják, mekkorára nőtte ki magát. A finn oktatásban is hasonló potenciál rejlik, világszerte ismert és alkalmazott branddé vált. Nemi egyenjogúság, oktatási reform, menekültválság… Nem félnek hozzányúlni az ennyire átpolitizált témákhoz? A világ tele van eltérő véleményekkel, és mi szilárdan hiszünk a párbeszédben. Olykor egyszerűbbnek tűnhet figyelmen kívül hagyni a másik álláspontját, de a világot akkor is a dialógusok viszik előre. Ez persze sosem direkt politizálást jelent. Nem feladatunk, hogy beleszóljunk a magyar közéleti vitákba, de szeretnénk hozzájárulni a közös gondolkodáshoz, és akár a legégetőbb témákban is izgalmas felvetésekkel és szempontokkal tágítani a párbeszéd terét. 11


KNOW HOW-részvénytársaság A Művészet Rt. 2017 óta működő közösség, de ne kezdjék el árgus szemekkel figyelni a tőzsdei híreket, mert nem igazi részvénytársaságról van szó! Ebben az rt.-ben a szellemi tőkéjüket egyesítették a tagok. A kortárs művészet és a kulturális piac ismeretét, a kommunikáció, a menedzselés, a brandépítés tudományát dobták be egy közös kalapba, vagy nevezzük inkább bűvös cilindernek, amelyből a nagyérdemű örömére mindig elővarázsolnak valamit. A Gradus Művészügynökséget alapító Meczner Vera célja, hogy professzionális érdekképviseletet biztosítson a különféle művészeti ágakban alkotók számára, és egyénre szabottan támogassa karriertervük megvalósítását. Vera kereskedelmi közgazdászként végzett a Budapesti Gazdasági Egyetemen, majd négy évig az Armel Operaverseny és Fesztivál produkciós vezetőjeként dolgozott. 2012-ben szerezte meg mesterdiplomáját a University of Warwick Cultural Policy and Management szakán. A 2017-ben indult komolyzeneimenedzser-képzés mentora a Werk Akadémián, vendégoktatóként pedig az ELTE BTK Zene Tanszékén és a Budapesti Metropolitan Egyetemen tanít. A Gradus művésze Bella Máté zeneszerző, Dobszay Péter karmester-orgonista, Homonnay Zsolt színész-énekes, Orosz Ákos színész, Pál Tamás karmester, Polyák Lilla színész-énekes, Rab Gyula operaénekes, Rost Andrea operaénekes, Teszári Nóra televíziós műsorvezető és Varró Dániel költő-műfordító. A Művészet Rt. másik zenei oszlopa a Pista Eszter által alapított és vezetett Cadenza Művészeti Ügynökség. Klasszikus zenei koncertek nemzetközi szervezésével, szólisták és zenekarok menedzselésével foglalkoznak. Sokéves nemzetközi tapasztalattal, kiterjedt kapcsolatrendszerrel bírnak. Ügyfeleik teljes körű kiszolgálása 12

mellett fontos feladatuknak tekintik a klasszikus zene népszerűsítését és a magyar zenei kultúra terjesztését a világban. Tevékenységüket fiatalos lendület és a modern menedzsmenteszközök széles körű alkalmazása jellemzi. Ügyfeleik sorába tartozik Balázs János zongoraművész, Korcsolán Orsolya hegedűművész, Miranda Liu hegedűművész, Gwendolyn Masin hegedűművész, Simon Izabella zongoraművész, valamint a Liszt Ferenc Kamarazenekar és az Accord Quartett. Az rt. képzőművészeti „szakosztályát” a vizuális nevelés iránt elkötelezett Bérczi Linda vezeti. Ő igazgatja a Budapesti Tavaszi Fesztiválhoz kapcsolódó Budapest Art Week (BAW) programsorozatot. A BAW az ország egyetlen olyan képzőművészeti eseménysorozata, amely galériákat, múzeumokat és kiállítótereket fog ös�sze, hat napon át több mint kilencven kiállítással, közel hetven helyszínen. Célja, hogy a látogatók egyúttal aktív résztvevők is lehessenek: a programban tárlatvezetések, workshopok, beszélgetések, filmvetítések és kiállításmegnyitók kapnak helyet, valamint lehetőség nyílik az alkotókkal való találkozásra is. Szintén Linda nevéhez fűződik a Budapest Art Mentor program, amely két féléves, interaktív gyakorlati képzést foglal magában. A képzőművészek adottságai és elképzelései alapján közösen építik fel azt a karriermodellt,

ami kinek-kinek a legmegfelelőbb. A mentoráltak elsajátítják a szükséges kommunikációs készségeket, pénzügyi és jogi alapokat, megismerik a magyar és a nemzetközi szcéna viszonyrendszerét. Útmutatást és javaslatokat kapnak például arra, hogyan prezentálják magukat, hogyan írjanak pályázatot. Balogh Máté András, a kortársPRos Kft. alapítója, Magyarországon egyedülálló összművészeti PR- és brandkommunikációs ügynökséget vezet. A vállalkozás fő profilja: a bizalom építésére irányuló sajtókommunikáció, ágazati és eseménykommunikáció, párbeszéd a social media által kínált csatornákon. Releváns kapcsolatait tudatosan használja kulturális, valamint oktatási területeken is. Az egyéni művészmenedzselés és -brandépítés is egyre hangsúlyosabb szerepet tölt be a kortársPRos Kft. életében. Az ügynökség partnerei többek között: Csémy Balázs színész, Dubóczky Gergely karmester, Guessous Majda Mária (Mesi) dalszerző-énekes, Hámori Gabriella színész, Huzella Júlia színész, Légrádi Gergely író, Miller Dávid színész-énekes, Orosz Ákos színész, Pirók Zsófia táncművész, Tenki Réka színész, Ullmann Mónika színész, az Art Market Budapest, a Budapest Art Week, a FinnAgora, Molnár Emese – JaMese, a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál, az Orlai Produkciós Iroda és a Thealter.


A BUDAPEST ART MENTOR PROGRAM BEMUTATJA:

Ábel Tamás ÜVEGMŰVÉSZ

ÁBEL TAMÁS: INVERZIÓ I.

festett tükör, fakeret (2018) 32 x 54 x 15 cm www.tamasabel.com

FOTÓ: CSERCSEVICS BALÁZS

Inverzió, azaz felfordítás. Nem csupán a tér kifordítása, hanem szellemi átlényegülés és áthelyezkedés is. Egy folyton változó környezetben, ott és akkor, ahol és amikor ez a tárgy a nézőpontunk és a szellemiségünk jelenét, helyzetét keresi a világban, és torzítja azt a tér tágításával. Vallja Ábel Tamás,

a Budapest Art Mentor program mentoráltja. A képzőművészeti mentorprogram célja, hogy fiatal képzőművészeknek lehetőséget teremtsen a magyar és a nemzetközi szcéna megismerésére és az abba való beágyazódásra. A kortárs alkotók számára elengedhetetlen, hogy már az egyetem alatt, de legkésőbb az

egyetemről kikerülve elkezdjék magukat pozícionálni a művészetiparban. Jó néhány beszélgetés és megannyi tapasztalat hozta azt a felismerést, hogy a fiatal képzőművészeknek szükségük lenne egy segítő kézre, amely bevezeti őket a hazai és nemzetközi művészeti szcénába, és lehetőséget biztosít a beilleszkedésükre. 13


SVÁJCI BICSKA SZERZŐ: RÉZ ANDRÁS

Szabályt mindenre lehet alkotni. Még arra is, aminek nem írhatók le a szabályai. Legföljebb azt addig farigcsáljuk, amíg bele nem fér a szabályba. Mert, ha van szabály, van algoritmus. És ha van algoritmus, lesz íziben alkalmazás is, amelyet haladéktalanul letölthetünk. Logikus és gazdaságos. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a hatékonyság érdekében egyre újabb és újabb célszerszámokat hozunk létre. És ezek a célszerszámok ráadásul egyre jobbak is lesznek. Ha hozzájuk adjuk a mesterséges intelligenciát, sok területen alkalmassá válnak az emberi munka, az emberi részvétel/jelenlét kiváltására. Online életünk egyre nagyobb részében ilyen célszerszámokkal matatunk. Vásárolgatunk, pénzügyi műveleteket végzünk, közigazgatási, hatósági kötelezettségeinknek teszünk eleget, tanulunk, szórakozunk, reklamálunk, párt, lakást keresünk. Meg ilyesmi. Ha meghosszabbítjuk a jelent, olyan jövőt 14

látunk, amelyben az okos kütyükkel elérhető nagyon okos alkalmazások olyan területeken is megjelennek, amelyekről ma még úgy gondoljuk, feltétlenül embert igényelnek. De miért is ne válthatnánk ki orvosunkat, személyi edzőnket, különféle tanácsadóinkat személyre szabható célszerszámokkal? A felszolgálókról, taxisofőrökről, masszőrökről és fodrászokról nem is szólva. Ha valaki esetleg hiányolná a szolgáltatás során folytatható small talkot, pletyizést meg ilyesmit, megnyugtatásként közölhetjük: mindez megoldható. És még csak sci-fibe illő mesterséges értelem sem szükségeltetik hozzá.

A szabályok és a valóság Tetszik vagy sem, a szabályok megváltoztatják a valóságot. S amennyiben önmagunkat a valóság részének

tekintjük, bennünket is. Mert például be kell sorolnunk saját magunkat a szabályok által lefektetett kategóriákba. Nem várhatjuk el, hogy bármiféle szabály hét és fél milliárd embert fogjon át – külön-külön. Ennyi célszerszámot legyártani nem lenne túlságosan hatékony. És bármennyire finomodjanak is ezek a rendszerek, azon kell munkálkodnunk, hogy a lehető legkomfortosabban beilleszkedjünk azokba a kategóriákba, amelyekről úgy gondoljuk, a lehető legközelebb állnak hitünkhöz, hiedelmeinkhez, nézeteinkhez, korlátainkhoz és lehetőségeinkhez. És még személyre szabott marketológiai asszisztens sem kell hozzá, hogy így tegyünk. Mert így gazdaságosabb. De mi van a szabálysértésekkel? Itt vannak például a művészetek, amelyek pofátlanul felrugdossák a szabályokat, valami új felé törekszenek, sőt olykor megingatják a szabályokba


Werk Akadémiát 2007-ben a magyar stylist, kommunikációs és filmszakma kiemelkedő személyiségei, divattervezők, ismert menedzserek, fotósok, filmes és színházi szakemberek hozták létre. Menedzsmentje és oktatói csapata arra törekszik, hogy a hozzá beiratkozóknak a mai magyar oktatásipalettán ár–érték arányban kiváló, trend-setter, innovatív, piaci tudást nyújtson, élményszerű módon és családias hangulatban. Küldetése, hogy ne kövesse, hanem teremtse a trendet, oktatóit is ennek szellemében választja ki.

A WERK KÉPZÉSEI STÍLUS AKADÉMIA: stylist alapozó, mesterstylist, enteriőrstylist. FILM AKADÉMIA: rendezés-filmírás, vágási ismeretek,

gyártási-produkciós ismeretek, hangmester képzés, naplóvezető (scripter), filmes mesterképzés.

MENEDZSER AKADÉMIA: képzőművészeti menedzser, színházi menedzser, komolyzenei menedzser, táncművészeti menedzser. GASZTROWERK KREATÍV (SZÉP)ÍRÁS RENDEZVÉNYSZERVEZŐ KÉPZÉS

vetett hitünket. Vagy nem. Hiszen a művészet piacán is számít a szellemi vagy pénzbeli eredményesség. És vannak már olyan okos célszerszámok, amelyek a rendelkezésükre álló irdatlan adattömeg – big data – alapján elég ügyesen tudják prognosztizálni, melyik könyv, film, zenés színházi előadás, világvándor kiállítás vagy koncert számíthat sikerre. Az igazi újdonság sikere vagy bukása viszont nem jósolható meg. Most őszintén: nem könnyebb piacosítani a már bevált, sikeres művek, produkciók előzményét, folytatását, újrafeldolgozását? Lényegesen egyszerűbb eladni valamit ismert névvel, címmel, kitörölhetetlenül belénk ágyazódott dallammal. De ki az ördög vállalná az újdonság, a meglepetés kockázatát? Nyilvánvalóan a bátrak, mert a bátraké a szerencse. A kevésbé bátraké a profit. Viszont, ha a bátor keveseknek elmegy a kedve az egésztől, mit lehet folytatni?

Több tiszteletet McGyvernek! McGyver (1985-92) roppant találékony sorozathős volt. Titkos ügynök, aki a világ legegyszerűbb eszközeivel és anyagaival vágta ki magát reménytelen helyzetekből. Na, jó, volt egy svájci bicskája és ragasztószalagja is. Célszerszámokat – a tűzfegyvereket is beleértve – nem nagyon használt. Az volt benne a különleges, hogy mindig a konkrét egyedi problémákra keresett – és talált – megoldást. Lúzer! Ma inkább felmegyünk a világhálóra, és erősen bízunk abban, hogy erre már valaki más talált megoldást. Reméljük, hogy valahol a világhálón van erre egy célszerszám is. Pedig talán érdemes lenne mostanság elgondolkodnunk azon, érdemes-e úgy berendeznünk a világunkat, hogy minden lehetséges problémánk megoldására célszerszámokat/alkalmazásokat hozunk létre. És alkalmasak-e egyre tökéletesebb alkalmazásaink egye-

di problémák megoldására. Mert vannak igen nehezen algoritmizálható helyzetek. Amikor például az orvos felismeri, hogy a hatóanyagnál fontosabb a törődés. Amikor akár egyetlen szó elég ahhoz, hogy a versengés, a rivalizálás együttműködésbe forduljon át. Amikor az emberi eredményesség nem árazható be. Amikor a small talk fontosabb, mint a hair styling. Szóval, az a fajta gondolkodás, amely képes kezelni az egyedi helyzetet és a megismételhetetlen, kimondhatatlanul érzékeny emberi viszonyokat ott és akkor. Jó tíz éve már, hogy az egyik hallgatónk azt mondta, „A Werk Akadémia nem célszerszámokat képez, hanem svájci bicskákat”. Furcsa, de okos megállapítás. És remélem, ez így is van. Ördögien nehéz megmondani, kinek merre vezet az útja. De feltételezhető, hogy az, aki szélesebb összefüggéseiben, nyitottan, érzékenyen képes kezelni a problémákat, egynél több út közül választhat. 15


A KULTURÁLIS BRAND MINT „AHA”-ÉLMÉNY SZERZŐ: BALOGH MÁTÉ ANDRÁS Ha ma Magyarországon megkérnénk tíz embert, hogy soroljon fel kulturális vagy művészeti brand-et, kilencen megkérdeznék: egyáltalán mit jelent az, hogy brand? Majd azzal folytatnák: mitől számít valami brandnek, márkának? És miután „megvilágosodtak” egyénenként teljesen eltérő válaszokat adnának. A márkák, avagy brandek az élet minden területén, a kulturában is jelen vannak, de többnyire nem tudatosul bennünk, mennyire behálózzák a mindennapjainkat. Még azokét is, akik nem járnak színházba, nem néznek táncelőadásokat, nem látogatnak el múzeumokba. Egy egyetemi óra keretében ismerkedtem meg a brand fogalmával. Ott az Amerikai Public Relations Szövetség által megfogalmazott jelentését tárták elénk: „Egy név, kifejezés, jel, szimbólum, dizájn vagy ezek kombinációja, amelynek az a célja, hogy egy eladó vagy eladói csoport termékét, szolgáltatását azonosítsa, és megkülönböztesse a versenytársakétól.” Már akkor izgalmasnak találtam, hogy miként lehet elérni az azonosítást, a megkülönböztetést, és elősegíteni, hogy a potenciális vásárló ténylegesen az adott termék fogyasztójává váljon. Az iskola óta eltelt jó néhány év, és úgy hozta az élet, hogy kulturális brandek közé keveredtem – bár ez eleinte még nem tudatosult bennem. A nagy „márkanevek” közül Bolyki Györggyel, Frenák Pállal, Réz Andrással találkoztam először, és erősen hatottak rám. Persze akkor még nem tudtam pontosan, mit is jelent az a minőség, amit felvázoltak, de szépen lassan orientálódtam, elkezdtem hinni bennük. Áthatott, a gondolkodásom részévé vált az eszmerendszerük, egyre jobban beépítettem azt a saját, világról kialakított, hosszú távú elképzeléseimbe, a szerint élem az életemet. Egyre pontosabban tudom, mekkora érték az általuk képviselt márka. Nemcsak nekem és a szűk környezetemnek, hanem a jól behatárolható célcsoportok számára is. Folyamatosan tágult az érdeklődési köröm, volt szerencsém más művészekkel is dolgozni különböző projektekben, így gyarapodott a tudásom. A munka során fogalmazódott meg bennem igazán, hogy mit is jelent a kulturális brand, 16

mitől más, mint egy forprofit vagy akár egy nonprofit márka. És, hogy miért lehet bármilyen más fogyasztói márka kiegészítője a kulturális brand. A kultúra érdekessége és sajátossága, hogy marketingszempontból nem könnyen és nem feltétlenül tudatosan építkezik. A megvalósítási mozzanatokat meghatározza az alkotók gondolatvilága, egyénisége, akik közül nagyon kevesen építik elszántan a saját brandjüket, ezáltal az intézményük, társulatuk hírnevét is. Más-más a motivációjuk, ettől egyedi minden megmozdulás. Ezek mentén szinte automatikusan épül ki egy érdeklődő réteg, amely kortól, nemtől, iskolázottságtól függően hihetetlenül szélesre nyitható. Az a kérdés fogalmazódik meg folyton-folyvást bennem, hogy mikortól kezdhetünk kialakult brandről beszélni. Mikor és mitől jön el az a pillanat, amitől kezdve a mozzanatok kifelé egységes képet mutatnak, beazonosíthatók és hitelesek. Talán az első igazi nagy sikerek után, a tizedik nagyinterjú után egy menő magazinban, vagy azután, hogy olyan emberek ülnek a nézőtéren, mennek el a kiállításra, akikre legbelül a művész vágyik? Vagy a racionálisabban, pénzben mérhető siker, az eladott jegyek, műalkotások számának növekedése után? Ezek összessége határozza meg, hogy használhatjuk-e a márka fogalmát. Őszintén bevallom, mire elérjük ezt a pontot, addigra jó esetben is eltelik három év. A kulturális brandek hosszú távon, nehezen alakulnak ki, de annál maradandóbbak. A maradandóság egyik kulcsa az, hogy képesek újabb és újabb nézőket, hallgatókat megszólítani, és beleenni magukat a követők – hívjuk őket „hívőknek”! – szívébe, lelkébe. Azt az érzést keltik, hogy nélkülük már nem teljes az élet, egyfajta jó értelemben vett függőséget okoznak. Hétről-hétre ezzel tartják fenn az érdeklődést. A mai világban „minél több, annál jobb” alapon a számok fogságában élünk, tömegben gondolkodunk. A popkultúra és az úgynevezett magaskultúra számszerűsített adatai nagy különbséget mutatnak, az utóbbi mérőszámai sokszor elenyészőek előbbiéihez képest. A brandeknek éppen az az erősségük, hogy azok, akik hittel és bizalom-

mal, belső meggyőződésből fordulnak feléjük, hajlandók időben és pénzben is többet áldozni rájuk. A kultúrát fogyasztók zöme eltántoríthatatlanul márkahű. Még gazdasági értelemben válságos időszakokban is kitartanak választott brandjük mellett. Nem megszokásból vagy a dömping okozta bőség zavarában alakul így, nem a „jaj, nem tudom, mit válasszak, ezért inkább a járt úton maradok” érzés, hanem a meggyőződés, az elkötelezettség vezeti őket. Ilyen megfoghatatlan lelki kapcsolat nem jön létre semmilyen más fogyasztási cikk esetében sem, legyen az autó, fogkefe vagy mosópor. Az pedig ritka jelenség, hogy egyszerre több kulturális brandet is ugyanolyan elánnal követünk. A barátok közül is csak egy-kettő válik igazán fontossá, a többi barátság csak fél szívvel tud működni. A már önálló döntéseket hozó tizennyolc–huszonöt év közötti fiatalok választásában elsősorban a szülői házból hozott értékrend érvényesül. Azzal, hogy a szülők milyen helyszínekre hozzák-viszik a gyerekeket, mintát mutatnak a kulturális brandek befogadására; az érzelmi viszonyulás, a kimondatlan elköteleződés megelőzi a tudatos gondolkodást. Ez leginkább akkor mutatkozik meg, amikor megszületik az „aha” élmény. Ekkor fogalmazza meg a látogató, hogy miért is tér vissza újra meg újra az adott márkához, és miért hozza el egy-egy eseményre – korosztálytól függetlenül – a hozzá hasonló gondolkodású ismerőseit is. Innentől fogva egy márkahű közösséghez tartozik. Az első aha-élményemet egy komolyzenei koncert adta: egy csellista, aki a színpad közepén játszott, olyan elemi erővel volt jelen, hogy a közönség pisszenés nélkül, szinte lélegzetvisszafojtva figyelte. Az előadás végén a nézők egy emberként ugrottak fel, és olyan őrjöngve tapsoltak, úgy tomboltak, mint ahogy egy könnyűzenei koncert közönsége szokott. Hatalmas élmény volt. Ez a koncert egy fesztivál programjának része volt. A fesztivál azóta is az egyik legjelentősebb klasszikus zenei brand Magyarországon. A kulturális márkák „ahák”. Hiszem, hogy ezek nélkül lehet élni, de nem érdemes.


„Arról csinálni színházat, ami nekünk fontos, ami velünk történik. Itt és most. Minket ez feszít. Hiszünk abban, hogy ezen az úton találkozunk.” SZERZŐ: ERDÉLYI ADRIENN, FOTÓ: TOLDY MIKLÓS A k2 Színház az alternatív színházi szféra egyik kiemelkedő alkotóműhelye, egy állandó játszóhellyel nem rendelkező színház, amely rövid idő alatt a független színházi élet meghatározó részévé vált. A 2010 nyarán alakult műhelyt a Kaposvári Egyetem két akkor másodéves hallgatója, Benkó Bence és Fábián Péter hívta életre. Eredeti elgondolásuk csupán annyi volt, hogy visszaszerezzék a játék örömét, azt a zsigerekig hatoló érzést, amiért a színészetet választották hivatásuknak. Olyan előadások létrehozásán dolgoztak, melyeken keresztül szabadon elmondhatták a véleményüket, kísérletezhettek, feltehettek olyan kérdéseket, melyek foglalkoztatták őket. Az első évek szépségét az iskola falain belül érzett biztonság adta, amikor a színházcsinálás még nem mosódik össze a megélhetéssel, nem kényszerből születnek előadások, jönnek létre együttműködések. Ez a tisztán örömből és elhivatottságból végzett munka rendkívül termékeny időszakot eredményezett az alapítók életében, bázist teremtett a későbbi társulati működéshez. 2011-ben létrehozták a k2 Színház Alapítványt, nem utolsó sorban azért,

hogy hivatalosan is támogathassák őket, és előadások létrehozására nyújthassanak be pályázatot, anyagi támogatásért, különböző szervezetekhez. Az elmúlt négy évben számtalan nagy sikerű előadást hoztak létre, például a Szkéné Színházban bemutatott Züfecet, a Röpülj, lelkem! című kortárs operettet, a Stúdió K-val koprodukcióban létrehozott Bakfit�tyet, az Orlai Produkció támogatásával megvalósult Apátlanokat és a Sömmi. című előadást. Négy év alatt összesen huszonhét bemutatót tartottak, jelenleg tizenkettő van műsoron. Mindez unikális, példaértékű a terület egészét figyelembe véve. Munkájukat több ízben is elismerték. 2016-ban a két társulatvezető Junior Prima Díjban részesült a k2 Színház megalapításáért és működtetésért, 2018-ban Antigoné című tantermi színházi előadásukat a legrangosabb szakmai szemlén A legjobb gyerek-, és ifjúsági színházi előadás díjával ismerték el. A k2 Színház ambiciózus fiatal alkotókból álló társulat, legalapvetőbb célja a társadalmi folyamatokra való reflektálás a színház nyelvén. Egy-egy előadást

mindig az éppen aktuális kérdésfeltevéseik hívják életre. Ahogyan a világ is körülöttük, ők is folyamatos mozgásban vannak, ennek köszönhetően minden előadásuk új hangvétellel, más-más stiláris és színházi formanyelvvel bír. Előadásaik létrehozása során nagy szerep jut az improvizációnak, az önálló szövegalkotásnak, az eredeti irodalmi alapanyag radikális átírásának, egyszóval a kísérletező műhelymunkának. Megrögzötten vallják, hogy mindig keresni kell, nyitni a kínálkozó lehetőségek felé, kipróbálni új, addig ismeretlen irányokat, formanyelveket. Céljuk létrehozni és fenntartani egy kíváncsi, progresszív és elképesztően pofátlan alkotóközösséget, ahol a párbeszédek szabadon jönnek létre alkotók és befogadók között. Rendkívül fontosnak tartják a fiatalok megszólítását, a színház szeretetének elmélyítését. Ennek érdekében a tavalyi évadban létrehozták színházi nevelési sorozatukat, amelyben jelenleg három tantermi előadás szerepel. Azóta több, mint hatvan iskolában jártak a fővárosban és vidéken egyaránt. Ezen az úton szeretnének tovább haladni, ám ahhoz, hogy ez megvalósuljon most támogatókra van szükségük. 17


Előadásain keresztül többek között kényes társadalmi problémákra hívja fel a figyelmet. Szemléletmódjával és üzleti elképzeléseivel elérte, hogy magánszínháza markáns szereplője legyen a színházi világnak. Az Orlai Produkció társulata a Belvárosi Színházban immár havi húsz– huszonöt, a Hatszín Teátrumban nyolc–tíz, a Jurányi Házban pedig tizenkét– tizennégy előadást játszik. Orlai Tibor producerrel beszélgettünk.

KULTURÁLIS MISSZIONÁRIUS:

Orlai Tibor

SZERZŐ: SEBŐK VIKTÓRIA, FOTÓ: TISZEKER DÁNIEL

18

Hogyan fogalmazná meg, mi az az egyedi látásmód, gondolkodás, igényesség, amely meghatározza Orlai Tibort mint színházi producert? Számomra a produceri munka azt jelenti, hogy átlátom és a művészet iránt tanúsítható legnagyobb alázattal, szürke eminenciásként végig „hátulról” irányítom az alkotói folyamatot. Egyfelől vezetőként csak indirekt módon veszek részt a próbákban, később az előadásokban, a tájolásokban, hogy a jelenlétemmel ne zavarjam a művészi munkát, másfelől adott esetben nem derogál számomra megfogni és odébb vinni a díszletet, vagy feladni a színészre a jelmezt. Az alázathoz tartozik az is, hogy megértsem, mire van szükségük az alkotóknak, és mit tehetek azért, hogy kizárólag a konstruktív folyamatra kelljen koncentrálniuk. Min-


den energiámmal és figyelmemmel azon vagyok, hogy a művészek, akik szövetséget kötöttek velünk, szakmai és egzisztenciális értelemben is biztonságban érezzék magukat. Nehéz megmondani, min múlik egy alkotóközösség sikere, de talán az odafigyelésen és az empátián. Számomra a színház örök, soha nem múló szerelem. Hitem szerint másként nem is lehet sikeresen működtetni egy színházi produkciós irodát. Egy hagyományos munkahelyen délután ötkor felállnak, mert vége a munkaidőnek, egy elkötelezett szerelmes viszont mindig a választottjával akar lenni. A munkaidőnk és a szabadidőnk is a színházé. Mi az az esszencia, amitől másképpen működik az Orlai Produkció, mint a többi társulás? A mi esetünkben egy, a megszokott társulati formánál szabadabb, mégis erősebb közösség jött létre. Ahogy fokozatosan egyre több projektre vállalkoztunk, úgy éreztem, ki kellene alakítani egy olyan szoros köteléket, amelyben a művészek és a háttérmunkások együtt „lélegeznek”, mégsem röghöz kötöttek, például más társulatoknál is dolgozhatnak. A mi magánszínházi konstrukciónk esszenciája, mottója az „Együtt, szabadon”. Együtt gondolkodunk, közösen valósítjuk meg a művészeti feladatokat, de mindenki megőrizheti a szuverenitását. Ez a hajtóerőnk. A modellünk egyfajta kísérlet is arra, hogy hogyan lehet beindítani Magyarországon egy új társulati gondolkodást. A működésünk másik titka: igyekszem érdekeltté tenni a munkatársaimat abban, hogy felüljenek mellém a szekérre. A színházi munkák jelentős része robot. Ahhoz, hogy a szekérből robogó vonat váljon, meg kell éreznem, mi motiválja a többieket, milyen feladat jelent számukra kihívást, élvezetet. Az Orlai Produkciós Iroda két lábon áll: az egyik lábát a nagy közönséget vonzó, szórakoztató előadások jelentik, a másikat pedig az úgynevezett rétegszínházi produkciók, amelyek kényes társadalmi kérdéseket feszegetnek. Laikusként, kívülről nézve azt gondolnánk, hogy a színházi élet csak mókából és kacagásból áll, nem pedig az ön által említett robotból. Ezek szerint nem.

Egyáltalán nem. A színpadon játék zajlik, de a hiteles játékhoz a backstage-ben dolgozók elkötelezett munkáján és egy végigdolgozott, „végigkínlódott” próbaidőszakon át vezet az út. A befektetett energia szempontjából egy színház működtetése nem különbözik egy üzleti vállalkozásétól vagy egy ipari üzemétől, az óriási különbség abban van, hogy a mi esetünkben hihetetlenül érzékeny, az egész testükkel, a teljes idegrendszerükkel alkotó emberek közösségével kell megtalálni a hangot. Mit gondol, mit jelent az üzleti élet és a vállalatok számára a kultúra, s összeilleszthető-e a két világ márkákként? Azt gondolom, ahogy a sportra, úgy a művészetre áldozni is jó befektetés lehet a kereskedelmi tőke számára. Azért éri meg a cégeknek, mert ha a nevük összefonódik egy valódi kulturális értéket képviselő művészeti szervezettel, az a saját brandjüket is továbbfejleszti. Így kapcsolódik össze a két világ. Jó példa erre a Budapesti Fesztivál Zenekar mint márka; a BFZ és a támogatói kölcsönösen növelik egymás presztízsét. Ezt a modellt kellene átültetni a színházi világba is, így nyerne értelmet a kulturális mecenatúra fogalma. Ha egy ipari vállalat vagy egy szolgáltató azzal büszkélkedhet, hogy egy kulturális missziót támogat, azzal követendő példát mutat más vállalkozások számára. A művészetet mint üzleti terméket bonyolultabb „értékesíteni”, mint például egy informatikai szolgáltatást? Természetesen, hiszen a művészetben sokkal nagyobb szerepe van a humán tényezőnek. Egy ipari vállalat inkább arra törekszik, hogy mindent automatizáljon, az embereknek minél kevesebbet kelljen beavatkozniuk a folyamatokba. Egy művészi produkcióban épp az ellenkezője történik, pontosan az érzékeny emberek hitelességétől működik. Ettől különleges a kulturális terület, ebben tér el minden más üzleti vállalkozástól. A sikerre nincs recept. Hiába hívunk össze hat kiváló színészt és egy csodálatos rendezőt egy jó darabhoz, attól még nem biztos, hogy sikeres lesz az előadás. Rengeteg nüansz befolyásolja, sok a bizonytalansági faktor. A produceri munkát nem sza-

bad színtiszta üzletember-mentalitással végezni, mert ha az motivál, hogy ki tudjam venni a produkcióból, amit beleteszek, garantált a kudarc. Az alkotófolyamatot nem lehet csak gazdasági, kereskedelmi szempontok szerint felépíteni. A hathetes próbaidőszakra, amikor a színészek szinte elégnek, az átlényegülésre, amikor lelkileg levetkőznek, érzelmileg kitárulkoznak, nem lehet értékesítendő termékként tekinteni. Producerként az a feladatom, hogy hosszú távon gondolkodjak, „üggyé” váljon a művészeti tevékenység, és az ügy érdekében mindent összehangoljak. Csakis úgy lehet egy produkció sikeres, ha figyelembe veszem, hogy a kapcsolódásnak nemcsak az alkotók között, hanem a művészek és a közönség között is létre kell jönnie.

ORLAI TIBOR Közgazdász, magánproducer. Korábban a Novotrading Medical Kft. alapító-ügyvezető igazgatója volt. 1997-ben hozta létre az Orlai Produkciós Irodát, amely 2006-ban mutatta be első önálló előadását, a Hat hét, hat táncot, Vári Éva és Kulka János szereplésével. 2010 óta a Belvárosi Színház, 2012 óta a Jurányi Ház, 2017 óta a Hatszín Teátrum is állandó bázisa a repertoáron lévő darabjainak. Rendszeresen előadott a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, illetve a Werk Akadémia színházi menedzseri képzésén is szponzorációs és pénzügyi témakörökben. 2013-ban produceri tevékenységéért Színikritikusok Díja különdíjat, az autizmus ügyéért végzett többéves odaadó munkájáért, az Esőember és a Nemsenkilény című darabok színre viteléért, 2016-ban Kék Szikra díjat kapott.

19


ADNI JÓ SZERZŐ: L. HORVÁTH KATALIN, FOTÓ: RÁCZ GABI

Az Oppenheim Közép-Kelet Európa egyik leginnovatívabb ügyvédi irodája. Sikerorientált, előrelátóan gondolkodó szakértő csapata a magyar és a nemzetközi gazdasági jog minden területén teljes körű támogatást nyújt, egyszerű, érthető megoldásokat kínál az ügyfeleinek. A piacvezető vállalkozás egyik alapító partnere, közigazgatási jogi, energiajogi és gyógyszeripari praxisának vezetője Légrádi Gergely – aki nem mellesleg szépíróként is jegyzett. A forprofit világ és a kultúra kapcsolatáról beszélgettünk vele. 20

Ügyvédnek lenni jövedelmező foglalkozás, ami azért is örvendetes, mert így a minőségi kultúra fogyasztását is megengedhetik maguknak. Mennyire jellemző az Oppenheimre, hogy áldoz a kultúrára? Bár kétségtelenül vannak a jogászszakmának jól fizetett területei, azt gondolom, a „fehér galléros” foglalkozásokat tekintve az ügyvédek kultúrafogyasztása is átlagosnak mondható. Az Oppenheim viszont ebből a szempontból is különleges csapat. Egyrészt a kollégáim – ahogy magam is – szívesen és gyakran áldoznak a kultúrára, rengeteget járnak koncertre, kiállításra, színházba, filmeket néznek, szépirodalmat olvasnak, másrészt közülük sokan aktív részesei a kultúrateremtésnek: van, aki kórusban énekel, van, aki hangszeren játszik, amatőr társulatban szerepel, és van, aki ír. A kultúrához való hozzáállásunkat jól mutatja, hogy minden évben tartunk egy rendezvényt, az Oppen-


heim-napokat, ahová mindig hívunk egy meglepetés vendéget, olyan embert, akitől tanulhatunk. Az elmúlt években irodalomtörténésztől kezdve táncoson keresztül szövetségi kapitányig sokféle szakmát képviseltek a meghívottak, csak a sajátunkat nem. Az egyetlen feltétel, hogy a vendég nem lehet jogász. Járt nálunk többek között Mérő László matematikus, Kemény Dénes vízilabdaedző, Spiró György író, Alföldi Róbert színész-rendező, és igazán izgalmas beszélgetések alakultak ki velük. Megtaláltuk a kapcsolódási pontokat, jobban ráláttunk arra, ami közös bennünk, és ők is kicsit jobban megismerték a mi szakmánkat, életünket. Olyan értelemben is művészetbarátok és nyitottak vagyunk például, hogy amikor felújítottuk az irodát, egy olasz belsőépítészt kértünk föl, hogy álmodja meg nekünk a tereket, azok hangulatát, belső világát. Azzal is adózunk a művészetnek, hogy a tárgyalók falait mindenütt festmények, grafikák díszítik, régebbi korokra visszatekintő és kortárs alkotások egyaránt. És azt hiszem, úgy a mi viselkedésünk, világlátásunk, mint maga az irodánk az ügyfeleinkre is hat. Társadalmi szerepvállalásként testületileg támogatják-e valamilyen formában a kultúrát? Az Oppenheim mindig is széles palettán vállalt társadalmi szerepet. Például vérellátó, valamint gyerekek étkeztetésével foglakozó szervezeteket segítettünk, és többször határoztunk a kultúra támogatásáról is. A TAO-val elsősorban a véleményünk szerint komoly értéket létrehozó színházi formációkat igyekeztünk forráshoz juttatni. Ezek ugyan közösségi döntések voltak, de az irodánk alapvetően nem akar piedesztálra emelni egyes értékeket, – legyenek azok akár vallási, politikai meg�győzésből vagy kulturális ízlésből fakadóak –, hanem mindenkinek meghagyja a szabad döntés jogát. Mindenki azt teszi, amit jónak lát, különösen, amikor kultúratámogatásról vagy tágabb értelemben véve, társadalmi szerepvállalásról van szó. Van olyan kolléga, aki egyénileg segít különböző alapítványokat, egyesületeket, és arra is van példa, hogy

többen közösen támogattak egy társadalmi, történetesen egy roma szervezetet. Az Oppenheimnek mint forprofit vállalkozásnak miért éri meg, hogy pénzt fordít a kulturális, művészeti szférára? Bármily furcsán is hangzik egy profitorientált praxis vezetőjének a szájából, elsődlegesen egyszerűen azért, mert adni jó. Örömteli érzés. Látom, hogy boldogabbak az emberek, teljesebb lesz tőle az életük. Az enyém is. Másrészt úgy gondolom – és ezzel hála istennek, nem vagyok egyedül –, hogy akinek van miből, annak kötelessége is adni azoknak, akik erre rászorulnak. Harmadrészt természetesen tudván tudjuk, hogy gazdasági értelemben is érdemes támogatni a kultúrát, mert az iroda brandingelése, piaci pozíciója szempontjából nagyon fontos értéknövelő tényező lehet, ha mecénásszerepben is hitelesen, bátran tudunk fellépni. 2016 óta működik az Alapítvány a Magyar Színházakért, amelynek létrehozatalában önnek is oroszlánrésze volt. Mi a céljuk? Alapvető célunk a magyar színházi kultúra és tradíció megőrzése, megörökítése és fejlesztése. Szeretnénk elérni, hogy a rendszerváltás óta megszületett és a helyét már megtaláló vagyonosabb réteg a mecenatúra részesévé váljon, ne csak a mindenkori (kultúr)politikai akarattól függjön, hogy a színházi alkotók a művészi elképzeléseiknek és rangjuknak megfelelően tudnak-e dolgozni, meg tudják-e őrizni az értékeiket. Az alapítvány alulról építkezik, nyitott úgy a kőszínházak, mint a független társulatok felé. A társulatok, színházak maguk döntik el például, hogy mely előadásukat szeretnék, ha HD minőségben, szinte tévéjáték-szerűen rögzítse és utómunkázza az alapítvány. Magyarországon hatalmas múltja van a színházi előadások rögzítésének, tévéfelvételek készítésének, de az elmúlt tizenöt-húsz évben sajnos megszakadt ez a hagyomány, az újabb színészgenerációk legjobb előadásait már nem archiválták. Ez azért is fájó, mert a felvételek nem csak az emlékezést, az újranézés lehetőségét szolgálják, hanem azt

is, hogy az előadások eljussanak azokhoz, akik földrajzi vagy anyagi helyzetüknél fogva nem láthatják azokat. Határon túlról, de még országon belül sem egyszerű átugrani egyik városból a másikba, és bizony sokszor pénz kérdése is, hogy valaki el tud-e menni színházba. Az alapítványnak van több profi csapata, amely a társulatokkal együttműködve azért dolgozik, hogy az alkotók által legfontosabbnak tartott előadásokat rögzítse, megmentse, és eljuttassa a nagyközönséghez. Igyekszünk tehát megtalálni a nyilvánosság felé vezető legjobb utakat, módokat, és a legtöbb felvételt sikerült is értékesítenünk, ami az alapítvány folyamatos bevételei miatt is fontos siker. A nézők elérése érdekében már hozzáfogtunk egy saját, felhasználóbarát applikáció fejlesztéséhez, az idén várhatóan elkezdődik egyes produkciók támogatása is, valamint sor kerül az Alapítvány a Magyar Színházakért díjának átadására. Az elismerést a színházi kultúráért kiemelkedő teljesítményt nyújtó rendező és színész kaphatja meg. Nemcsak ügyvédként és alapítvány-létrehozóként, hanem szépíróként is jegyzett. A Titokfa és a Szemben után nemrégiben jelent meg a Nélkülem című kötete. A kollégái hogyan fogadják, hogy írásra adta a fejét? A kollégáim szépirodalom-szeretők és emberbarátok. Eleinte talán hóbortnak nézték, hogy írok, aztán szép lassan rájöttek: ez valami más, ez valami sokkal több nálam. De az is lehet, hogy megszokták már. Bárhogy is, a legtöbb kollégám olvassa a szövegeimet, véleményt formál róluk, visszajelzést ad. Nagyon jólesik, hálás vagyok érte. A könyvbemutatóira is elmennek? Nem is kevesen. Közöttünk, az Oppenheimben oda-vissza működik a figyelem, érdeklődünk egymás iránt: meghallgatjuk azokat, akik beszámolnak egy izgalmas színházi élményről, elmegyünk a zenész kollégánk koncertjére, sőt kíváncsiak vagyunk azokra a borokra, amelyeket a már nem is amatőr borász kollégáink készítenek. Az Oppenheim csapata tényleg különleges. Ez hatalmas szerencse és még nagyobb öröm. 21


Elkötelezett támogatója a kultúrának, szemléletének köszönhetően a Schneider Electric Magyarország munkatársai közösségi önszerveződésben és cafeteriarendszerben részesülhetnek kulturális élményekben. Lerch Zoltán HR-igazgató küldetése, hogy szerethető céget építsen.

NÁLUNK A KULTÚRA ÖSSZEKOVÁCSOLJA

A SZERVEZETET SZERZŐ: SEBŐK VIKTÓRIA

22

Kevés olyan munkahelyet találni az országban, ahol igyekeznek mindent megtenni a dolgozók jó közérzetéért. Miért döntött úgy a Schneider Electric Magyarország, hogy élen jár a nagyvállalati szervezetfejlesztésben? Nem mehettünk el a mellett a tény mellett, hogy a piac munkaerőhiánnyal küzd, a fiatal generációnak megváltozott, újszerű igényei vannak a munkahelyi bánásmóddal kapcsolatban, és egyszerre több generációt is össze kell hangolni a szervezeten belül. Néhány vállalat úttörő megoldásokkal igyekszik alkalmazkodni az új elvárásokhoz, köztük a Schneider Electric is, például a HR-modell tekintetében. HR-igazgatóként számomra küldetés, hogy nemzetközi tapasztalataimat hasznosítva szerethető munkahellyé varázsoljam azt a céget, amelyet rám bíztak. A Schneider Electric Magyarország több telephellyel rendelkező országos szervezet. Hogyan épül fel a cég?


Gyáraink vannak Zalaegerszegen, Kunszentmiklóson, Gyöngyösön, és van egy húsz országot kiszolgáló logisztikai központunk Szigetszentmiklóson. A kereskedelmi központunk Budapesten található, mint ahogy a nagyon sok fiatal kollégát alkalmazó, energiamenedzsmenttel foglalkozó cégünk is. Több értékesítési csatornát működtetünk, és négy üzletágunk van. Vertikalizált, országos funkciókat ellátó területeink a HR, a pénzügy, valamint a Customer Care & Quality. A kereskedelmi egységben száznegyven, országos szinten ezernégyszáz munkatárssal dolgozunk, és további négyszáz szakembert kölcsönzünk. Hogyan lehet egy ekkora cégben megtartani a munkatársakat, csökkenteni a fluktuációt? Mondana néhány programot, ami hozzájárul ahhoz, hogy a munkavállalók valódi közösségben érezzék magukat? Valóban, esetünkben nagy cégről beszélhetünk, ahol nemcsak különféle személyiségtípusú, hanem különböző kultúrájú emberekből áll össze a munkaerőbázis. Ezért nagyon színes képzési programokat alakítottunk ki, hogy mindenki megtalálja a kedvére való elfoglaltságot. Például a Schneider Development Academy képzési rendszerünkhöz pozíciótól függetlenül bárki csatlakozhat. A Mentoring Programunkban mentorokat képzünk. A TechClub keretében szenior és junior kollégák dolgoznak együtt projekteken. A gördülékenyebb és magasabb színvonalú belső kommunikáció érdekében lehetőséget nyújtunk a munkahelyen, munkaidőben történő nyelvtanulásra. Az új employer branding programunk – amelynek fontos eleme a Schneider Electricnél dolgozó kollégák bevonása – elsősorban a harminc év körüli korosztályt célozza meg. A több nyelven beszélő, agilis, fiatal, tanulni akaró, lelkes fiatalokat már nem elégíti ki a sztenderd munka. Saját közösséget szeretnének építeni saját programokkal, amihez a vezetőség készséggel nyújt eszközöket. Új programként tavaly megkezdtük a toborzást az egyéves, fizetett EcoStruxure Academy szakmai gyakornoki programunkhoz. A felhívás irányítástechnikai, robotikai, mechatronikai, valamint villamosmérnöki szakterületeken tanuló végzős hallgatóknak, illetve frissdiplomásoknak szólt. Az

Európában csak néhány országban, köztük hazánkban induló projekt lehetővé teszi, hogy a gyakorlatban is megismerjék az Ipar 4.0 legfontosabb trendjeit, valamint olyan innovatív eszközöket próbáljanak ki mint az EcoStruxure platform elemei. A képzés sikeres elvégzését követően lehetőség szerint állást kínálunk a résztvevőknek. Tovább sorolhatnám még, hogy milyen egyéb, a dolgozóink jó közérzetét szolgáló programjaink vannak: a well being projektünk keretében például olyan munka- és közösségi tereket alakítottunk ki, amelyekbe jó bejárni. A rugalmas munkaidő-beosztásra is van házirendünk (flexibility@workplace), és a távmunkát is támogatjuk. Kulturális körökben az a hír járja, hogy nemcsak a HR-modellel kapcsolatos elképzelései iránymutatóak, hanem nagyon komolyan elkötelezett a kultúra támogatása mellett is, és ezt a szemléletét a cégen belül is érvényesíti. Milyen módon van rá lehetősége? A megtartó programjainkban nemcsak a szakmai kompetenciák és az önismeret fejlesztésére, illetve sportolásra nyújtunk lehetőségét a munkatársainknak, hanem szellemi és kulturális fejlődésre is. Nálunk a menedzsment is úgy gondolja, hogy a test mellett a szellemet is művelni kell. A Schneider Magyarország nem a kultúrából él, de a sport mellett támogatjuk ezt a területet is, amilyen formában éppen lehetséges. Korábban például hozzájárultunk a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház és a Vígszínház munkájához. Ezenkívül olyan cafeteriarendszert alakítottunk ki, amelyben kultúrára fordítható utalványt is lehet kérni. A Schneider sok mindent megtesz azért, hogy a három évvel ezelőtt megkezdett szervezeti fejlesztéseket karbantartsa és újakkal bővítse, ezért elkötelezetten támogatjuk a munkavállalói önszerveződéseket: van kórusunk is, amelynek tagjai maguknak hívnak karmestert és énektanárt. Azt vettük észre, hogy a szakmai programokon túl a kulturális események, illetve a hobbik egymással való megosztása még inkább összekovácsolják a kollégákat, egyfajta „ragasztó vegyületként” hatnak, és segítik a különböző szervezeti egységeinkben dolgozók integrálódását is.

Ennyi program és támogatás biztosan hozzájárul ahhoz, hogy a kollégák ne akarjanak továbblépni. Milyen dolgozói elégedettséget és fluktuációs számokat mérnek? 2016-ban kezdtük el fokozatosan bevezetni a szervezetfejlesztési programokat, akkoriban még tizennégy százalékon állt a „fluktuációs mutatónk”. 2017-ben már kilenc és fél százalékra csökkent ez a szám, míg 2018-ban mindössze négy és fél százaléknyi elvándorlási értéket regisztráltunk. Az újszerű munkaerő-megtartási programjainknak köszönhetően érvényesül a Schneider Electric egyik employer branding jelmondata: „Úgy viselkedj, mintha tiéd lenne a cég!”. Úgy látjuk, egyre többen érzik magukénak ezt az üzenetet. Annak köszönhetően is, hogy az emberek azt tapasztalják: a vezetőség odafigyel rájuk. Profitorientált cégként sem várhatjuk el, hogy robotként, megfeszítve dolgozzanak a munkatársaink. Minden munkahelyen szükség van olyan apró „fűszerekre”, amelyek élvezetesebbé teszik a kollégák életét. Számunkra a kultúra is ilyen értékes összetevő, amely akár hobbiként, akár támogatásként „behozható” a munkahelyre.

LERCH ZOLTÁN Egyetemi tanulmányait HR és kommunikációs területen végezte Magyarországon, Londonban és az Amerikai Egyesült Államokban. Nagyvállalati tapasztalatait hazai és nemzetközi cégeknél szerezte, 1997-től többek között az UniCredit Bank, a MAG Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ és a GrandVision Hungary HR-vezetőjeként tevékenykedett. 2016-tól a Schneider Electric Magyarország HR-igazgatója, nevéhez fűződik az újszerű HR- és munkaerő-megtartó szervezetfejlesztési modell elindítása. Elkötelezett támogatója a kultúrának. Pártoló tagja a Fischer Iván által vezetett Budapesti Fesztiválzenekarnak.

23


A PLACE WHERE CONTEMPORARY ART FINDS A HOME FOTÓ: NAGY GERGŐ

Hosting theater, dance and new circus performances as well as concerts and art exhibitions, the Trafó House of Contemporary Arts is a unique and internationally embedded institution of Hungary representing the mentioned art forms in a special way. Their program reflects a unified vision, however, it is still quite diverse; it aims to be both experimental and audience-friendly at the same time. They are always open to new trends, and they provide space both for Hungarian and foreign performers. Trafó is the kind of place where emerging artists may stumble in literally from the street to find a place for their production – and they usually do find it, whether they were looking for the 50-seat studio, the 100-seat club space, or the grand hall which can host up to 450 people. Trafó’s foreign performers are usually quite well-known in their home country and sometimes even abroad, but they have usually not yet visited Hungary before. They are primarily discovered at various festivals. These performers usually stay for 1 to 3 nights, several of them becoming returning guests over the years. Their return rate is, of course, dependent on the success of Trafó’s communication team in selling out their show. If they have a difficult time promoting a performer, the wisest action is to think things through and reconsider the possible number of shows and the size of the space provided for the artist. A significant part of their marketing strategy is emphasizing that most shows are performed only once. Thus, the seats are filled quite easily; when a show is sold out, they start taking pre-bookings for the next one. This kind of hype makes the marketing team’s job somewhat easier. Trafó does not have much competition in the sense that there is a 24

number of unique performances that are exclusive to them. By hosting a variety of shows, their audience practically changes every day with the program. One evening they may have an electronic music concert that attracts twenty-somethings, while the next day comes a show directed by Kornél Mundruczó or Béla Pintér who are more popular among people in their thirties or forties; yet another day there may be a contemporary dance performance by Pál Frenák whose fanbase includes both loyal regulars and new members. Popular pieces like Boys (Les hommes caches) or InTimE by Frenák return from generation to generation with new dancers every time. Mundruczó’s Disgrace has been performed with a full house every time since 2012 – the piece has an even greater significance than before. Besides Frenák, Mundruczó and Pintér, Vilmos Vajdai and the TÁP Theater are also top-tier performers of Trafó. Péter Kárpáti and the Secret Company, the K. V. Company and the Children of Dollar Daddy can also count on fullhouse premieres – although they are relatively well-known around places similar to Trafó, these groups are only popular in a smaller circle. There is a number of young dancers who have been performing at Trafó for years – however, they may never get invited to Müpa, which does not mean that the quality of their performances is sub-par at all. The Trafó team has recently invented the motto “Kapcsolj be!” (literally meaning “Turn yourself on!”) which was communicated in a number of ways. They have added new elements to their brand identity in the form of a figure with a lightbulb-shaped head, and a brand new blog. The figure appeared as a logo

and on posters, in comic strips and short films. They have purchased a unique URL for the blog which has been running ever since under the address www.kapcsolj.be. They have created the Gondolat Generátor (Thought Generator) project through which audiences have the opportunity to communicate with the artists and to join their creative processes all season long. In this program they are expecting groups of people aged between 15 and 19 as well as between 19 and 25. The members of these groups will have the chance to discover Trafó’s theater, dance and fine arts programs as well as the artists. Twice a month they are holding evenings entitled Viewpoint after which audience members can stay and discuss the performance. Children aged between 5 and 7 can join a series called Futrinka, a program not created, but hosted by Trafó. Trafó receives considerable financial support from the municipal government which gives them the opportunity to present various programs – however, they simply do not have the means to be the sole provider of even their most talented artists’ livelihood. Trafó does not have a permanent company, nor a permanent repertoire – therefore, they cannot provide artists the stability they would need the most. A few performances a month are simply not enough to provide a good salary. “If independent artists do not have a stable income and due to that they have to change professions, our financial resources go to waste. Without the artists, we cannot operate. If there is no money for new companies or new shows, we will not have a variety to choose from and cannot fulfill our mission”, said marketing leader Dávid Drucker.


PR | BRAND | MANAGEMENT Az ország egyetlen összművészeti kommunikációs ügynöksége WWW.KORTARSPR.HU

Art Market Budapest | Budapest Art Mentor program | Budapest Art Week Csémy Balázs | Dubóczky Gergely | FinnAgora | Frenák Pál Társulat | Guessous Majda Mária | Hámori Gabriella Highlights of Hungary | Huzella Júlia | Kaposfest | Molnár Emese - Jamese | Nagy Dániel Viktor Orlai Produkciós Iroda | Orosz Ákos | Pirók Zsófia | Rugógyár Galéria | Szalontay Tünde | Tenki Réka Thealter Fesztivál | Ullmann Mónika | Werk Akadémia | Zsidó Művészeti Napok


Profile for Werk Akadémia

Art Is Business | 1. SZÁM  

2019. FEBRUÁR

Art Is Business | 1. SZÁM  

2019. FEBRUÁR

Advertisement