Issuu on Google+


A Városmajori Klinika első 100 éve Mítosz és valóság


A Városmajori Klinika első 100 éve Mítosz és valóság


Felelős szerkesztő Merkely Béla Szerkesztő és riporter Dobozi Pálma Főszerkesztők Nemes Attila Szabó Zoltán Írták Acsády György, Balázs György, Becker Dávid, Bodor Elek, Entz László, Gál János, Hartyánszky István Jr. Hüttl Kálmán, Horkay Ferenc, Kékesi Violetta, Kiss Orsolya, Merkely Béla, Nemes Attila, Papp Lajos, Sótonyi Péter, Sótonyi Péter Jr., Szabó Zoltán, Szabolcs Zoltán, Szeberin Zoltán, Szelid Zsolt László, Szél Ágoston, Széphelyi Katalin, Szűcs Andrea, Tulassay Tivadar, Vágó Hajnalka, Windisch Mária

© Semmelweis Kiadó, 2012

ISBN 978-963-331-264-3

A könyv szerzői jogi oltalom és kizárólagos kiadói felhasználási jog alatt áll. Bármely részének vagy egészének mindennemű többszörözése kizárólag a szerkesztők, a szerzők és a kiadó előzetes írásbeli engedélye alapján jogszerű.

Felelős kiadó: dr. Táncos László igazgató Nyomdai előkészítés: ArtVisione Tördelőszerkesztő: Békésy János Borítóterv: Táncos László SKD: 403 Nyomta: Mester Nyomda Kft.


Tartalom Rektori köszöntő A szív- és érgyógyászat magyarországi jövőjének záloga: a „Városmajor” elmúlt 100 éve . .....................................................................................................................

9

Előszó – avagy mi történt a világban a János Szanatórium megalakulásától kezdve? ...... 15

A boldog békeidőktől a népi demokráciáig János Szanatórium (1912-1951) ................................................................................. 27

Valami folytatódik, valami elindul Sebésztovábbképző Klinika (1951-1957) .................................................................. 41 Interjú Pintér Endre professzorral, az egykori tüdősebészeti osztály vezetőjével ................ 52 Interjú Robicsek Ferenc professzorral, aki nemcsak a Városmajorban, de többek között Észak-Karolinában is a szívsebészet úttörője volt .......................................................

56

Lendületben a szívsebészet IV. Sz. Sebészeti Klinika (1957-1975) ....................................................................... 63 Szakmák, korszakokon át ......................................................................................... 83 A Kísérleti Kutató Laboratórium története (1966–2009) . .................................................. 83 Interjú Prof. Besznyák István Széchenyi-díjas daganatsebésszel, a tüdősebészeti osztály egyik volt vezetőjével ................................................................................................ 112

Az érsebészet úttörője Érsebészeti Intézet (1975-1981) ................................................................................. 117 Interjú Gloviczki Péter professzorral, aki a Városmajor érsebészetén kezdett, s ma az Amerikai Érsebész Társaság elnöke . ......................................................................... 140

A motoros műtétektől a szívtranszplantációig Ér- és Szívsebészeti Klinika (1981-1992) .................................................................. 147 Szakmák, korszakokon át ......................................................................................... 175 Ami nélkül nincs modern szív- és érgyógyászat: képalkotó diagnosztika .......................... 175


Új utak is kellenek Ér- és Szívsebészeti Klinika (1992-2003) ................................................................. 189 Interjú Dzsinich Csaba professzorral, aki csaknem 40 évig dolgozott a Városmajor érsebészetén, s számtalan új eljárás meghonosítója . .................................................. 206

Kiteljesedik a szív- és érrendszeri gyógyítás. A modern kardiológia és minimál invazív terápia térhódítása Kardiológiai Központ, Szívsebészeti Klinika, Érsebészeti Klinika (2003-2012) .... 213 Szakmák, korszakokon át ......................................................................................... 240 A városmajori anesztézia és intenzív terápia története .................................................... 240

Hogyan tovább? A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika jövőképe ........................................ 247 A Semmelweis Egyetem Szív- és Érgyógyászati Klinikájának orvosai, oktatói és kutatói, 2012 270


„Azok, akik figyelmen kívül hagyják a történelmet, arra vannak ítélve, hogy ismét átéljék azt.” George Santayana

Rektori köszöntő A  szív- és érgyógyászat magyarországi jövőjének záloga: a „Városmajor” elmúlt 100 éve

Merkely Béla professzor, a Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója és Táncos László, a Semmelweis Multimédia Stúdió igazgatója azzal a kéréssel fordultak hozzám, hogy a Semmelweis Egyetem rektoraként írjam meg a klinika 100 éves évfordulója alkalmából megjelenő jubileumi könyv előszavát. Természetesen igent mondtam, és arra gondoltam, hogy a „rutinfeladatot” a sok rektori teendő egyikeként gyorsan elvégzem. Amikor azonban megkaptam a már elkészült, és éppen szerkesztés alatt lévő fejezetek egy részét, rájöttem, hogy a „Városmajor” történetét feldolgozó mű sokkal több, mint egy intézmény belső életének kronológiája és dokumentációja. A  sokszerzős alkotás rendkívül igényes és izgalmas történelmi, valamint tudománytörténeti áttekintés is egyben, amelynek megfogalmazására nyilvánvalóan az indíthatta a szerzőket, hogy a klinika históriája sem szervezeti, sem diszciplináris szempontból nem tekinthető egységesnek. A  változatos történelmi és kulturális háttérből egy olyan lebilincselő korrajz bontakozik ki az olvasó számára, amelyben az Izraelita Hitközség tulajdonában lévő Városmajor Szanatórium és Vízgyógyintézettől a Sebésztovábbképző Klinikáig számtalan kórház neve jelenik meg. Olvashatunk a figyelemreméltó opus lapjain Ady Endréről, Babits Mihályról és Kosztolányi Dezsőről éppúgy, mint Jászai Mariról és Jávor Pálról. A történelmi kitekintés pedig a Magyar Cserkészszövetség megalakulásától kezdve a Mein Kampf kiadásáig, a Titanic katasztrófájától kezdve az első szívátültetésig számos nevezetes eseményt foglal magába. 9 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


A történelmi fordulatok sokszínűsége („hullámok hátán”) mellett a könyv stílusa is különleges. A szív- és érgyógyászat mesterei mellett a mű szerzői között a fiatalabb generáció ígéretes tagjai is feltűnnek, ezzel igazi lüktetést, változatos ritmust adva a könyvnek, amelyet interjúk, eredeti fotók és idézetek tesznek még hitelesebbé. Az „egyszer volt, hol nem volt…” motívum is gyakran jelenik meg a könyv lapjain, amellyel a szinte meseszerű történeti áttekintés még egy sajátos színfolttal gazdagodik. „Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy híres klinika…” A Semmelweis Egyetem rektora ehhez csak annyit tehet hozzá, hogy a híres klinika ma erősebb, mint valaha, és a jövőben még erősebb lesz! Az első, 1912 és 1951 közötti korszakban az akkor még János Szanatóriumként ismert intézmény fő profilja a nőgyógyászat-szülészet, a sebészet és a belgyógyászat volt. Ebben a fejezetben csak viszonylag kevés adatra, és még kevesebb személyes élményanyagra támaszkodhatnak a szerzők. 1951-től kezdve a fejezetek felosztását elsősorban az igazgató személye és az egyes vezetők által fémjelzett korszakok határozzák meg. A Valami folytatódik, valami elindul című fejezet a Littmann-korszaknak (1951-1956) állít emléket. A diktatúra befolyásán kívül ebben a fejezetben kerül elő a klinika 1956-os forradalomban betöltött szerepe a számos lőtt sérülés hatékony ellátásában. A Lendületben a szívsebészet (1957-1975) című fejezet a IV. Sz. Sebészeti Klinikáról szól, amelynek Kudász professzor volt a spiritus rektora. Erre az időszakra esik egyebek mellett a forradalom utáni átalakulás, a pacemaker-terápia, illetve a sebészeti profilok megerősödése. Egy alfejezet foglalkozik a klinikán ekkor kiépülő keringéskutatási laboratórium működésével és Juhász-Nagy Sándor professzor munkásságával. Az érsebészet úttörőjének, Soltész professzornak a nevéhez fűződik az Érsebészeti Intézet működése. Ebben, a klinikaigazgató korai halála miatt viszonylag rövidebb korszakban (Az érsebészet úttörője, 1975-1981) a sebészeti tevékenységen belül az érsebészeti profil kifejlődése valósul meg. A  Motoros műtétektől a szívtranszplantációig című fejezet az Ér- és Szívsebészeti Klinika (1981-1992) életét mutatja be Szabó Zoltán professzor vezetése alatt. Erre a korszakra esik a nemzetközi színvonalú szívsebészet megerősödése, a képalkotó diagnosztika (CT, MRI) fejlődése, a jelenleg is használatos műtőblokk megépülése. A korszakot az első sikeres fel10 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


nőtt szívtranszplantáció zárja le. Egy alfejezetben külön szó esik a képalkotó diagnosztika megerősödéséről. A Cardiovascularis Centrum átadása képezi a következő évtized (1992-2003) záróesemé­ nyét. Az Új utak is kellenek című fejezet arról szól, hogy a sebészet mellett ebben az időszakban nő fel és tesz szert jelentős térnyerésre az invazív terápia. Ezt követően egy bonyolultabb időszak (2003-2012) következett a klinika életében. ­A  „­Kiteljesedik a szív- és érrendszeri gyógyítás. A  modern kardiológia és minimál invazív ­terápia térhódítása” című fejezet örökíti meg az intézmény életének azon szakaszát, amikor a hagyományos klinikai struktúra felbomlott, és három különálló városmajori klinika jött létre (érsebészeti, szívsebészeti és kardiológiai), hogy aztán hamarosan az egységes gyógyítási szemlélet ismét egy klinikává kovácsolja össze őket. Egy alfejezetben kap helyet a klinikán folyó aneszteziológiai és intenzív terápiás tevékenység, amely a sebészeti tevékenységgel párhuzamosan fejlődik. A „Hogyan tovább? – A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika jövőképe” című fejezet igen friss történetet dolgoz fel. Ebben elsősorban az elmúlt években létrehozott gyógyítási és oktatási struktúra megerősödéséről, az egyetem közép-magyarországi régiós szív- és érrendszeri betegellátásban betöltött fokozódó szerepéről esik szó, hangsúlyozva az egységes szívés érsebészeti, valamint kardiológiai vonatkozások fontosságát. A három alapvető tantárgy mellett az egységes szervezésben helyet kap a vaszkuláris neurológia és a mellkassebészet is. Míg előbbiek tanszéki, utóbbiak tanszéki csoport szinten vesznek részt az orvos- és rezidensképzésben. A fejezet méltó kiegészítése az elmúlt 100 év történetének. Olyan tervekről és víziókról olvashatunk ebben a markáns programvázlatban, amelynek alapján biztosak lehetünk a jövő sikerében. A  János Szanatóriumtól elindulva, „a múltra gondolva és támaszkodva”, az emlékkönyv végére elérünk a XXI. századi egységes, egyetemi kardiovaszkuláris centrum kialakításának koncepciójához, amellyel a Semmelweis Egyetem a lehető legmagasabb szinten kívánja a medikusok felkészítésének és a betegek gyógyulásának szent ügyét szolgálni. A jubileumi kiadás rektori előszavában talán elfér egy olyan idézet, amelyet egyetemünk egy korábbi rektorhelyettesének, Nemes Attilának egy négy éve megjelent kitűnő művében 11 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


(Fecsegések, firkák, fehérben. Magánkiadás, 2008.) olvastam: „Mi lenne, ha egyszer, késő este, hazafelé bandukolva láthatnám, hogy én megyek előttem, kiveszem a kulcsot, és bemennék a lakásomba. Mit tennék ekkor? Én is bemennék? Vagy kinn maradnék, hiszen már bent vagyok?” Aki a Városmajor legújabb kori történetét átélte vagy végigélte, az talán megérti, hogy miért is jutott eszembe a Karinthyt idéző gondolat. Három diszciplína (érsebészet, szívsebészet, kardiológia) egyetlen évtizeden belül önmagára talál, mind a betegellátás, mind az orvosképzés oldaláról nézve különálló klinikává és orvosi tantárggyá válik, hogy aztán napjainkra ismét az egységes szemlélet kerekedjen felül, és egyetlen Szív- és Érgyógyászati Klinikában találkozzanak ismét. Nyilván nem lesz újabb 100 évre szükség ahhoz, hogy a gyors váltások mérlegét valaki megvonja. A Semmelweis Egyetem számára külön és egyben is különleges értéket képvisel a Városmajor, hiszen az itt folyó betegellátó, oktató- és kutatómunka mindig is nagyon sok orvosi és tudományos siker forrása volt. Rektorként csak azt kívánhatom, hogy a klinika őrizze meg hírnevét, tartsa meg a gyors változásokra való készségét, s a múlt tapasztalatait felhasználva legyen képes folyamatosan válaszolni az újabb és újabb kihívásokra! Budapest, 2012. október Dr. Szél Ágoston

12 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Előszó – avagy mi történt a világban a János Szanatórium megalakulásától kezdve?

1912 júniusában, a Sváb-hegy oldalában megnyitja kapuit egy 40 ágyas, modern magánszanatórium, dr. Simaházi Totth Gedeon nőgyógyász főorvos vezetésével. A „Városmajorutcza” páros oldalán ez a szanatórium lényegében egy egészségügyi intézménykomplexum része volt. A  szomszédban, a Városmajor utca 64-66. szám alatt ugyanis már korábban megkezdte működését a Városmajor Szanatórium és Vízgyógyintézet, amelyet 1920 után az Izraelita Hitközség vásárolt meg és működtetett Bíró Dániel Kórház néven. Az Alma utca felőli másik sarkon pedig a ma is álló izraelita Szeretetház működött, amely főként idős betegek ellátását végezte. A  János Szanatórium aktív gyógyító intézményként a kulturális élet kiemelkedő személyiségeinek is gyógyírt nyújtott. 1912-ben és 1916-ban itt kezelték Ady Endrét, 1926ban itt írja ránk maradt végrendeletét, és itt hal meg Jászai Mari. 1933-ban, majd 1938ban is itt gyógyították Babits Mihályt („Hegyvidék”, 2002. április 10.). A  szanatórium vezetésének és a Hadimúzeumnak az igen világos, történelmi múltat tisztázni akaró felelős magatartásának köszönhetően, 1927-ben az épület falán helyezik el az országban a második emléktáblát a sokak által „árulónak” tartott és idős korában elhunyt Görgey Artúr tiszteletére. A közvetlenül körülöttünk lévő és a távoli világ eseményei ma egyaránt fontos hatással vannak életünkre. Az internet, a televízió világában adott esetben egy igen távoli, jelentéktelennek tűnő esemény is befolyásolhatja döntéseinket, és az objektív valóság a hír olvasásával vagy hallgatásával azonnal szubjektív értelmet nyerhet. Ez a történet azonban 1912-ben kezdődik, amikor még se világháló, se televízió nem volt, és még a rádiózás is csak csecsemőkorban járt. A  hírekről főként papír-alapú újságokból értesültek az emberek. A világ- és a hazai események azonban, ha nem is azonnali, 15 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


A János Szanatórium vadszőlővel bevont épülete a megnyitást követően

de néhány napos, hetes késéssel hatással voltak az egyén életére, és tekintettel arra, hogy a hírek lassabban terjedtek, lassabban is felejtették el azokat. Hosszasan beszéltek róluk, családi vagy munkahelyi körben vitatva meg az eseményeket.

Az autó, mint a haladás jelképe Az 1912-ben megjelent kis reklámfüzet címlapján az épület előtt áll egy kocka formájú autó. Hasonló a híres Ford-T modellhez. Lehet, hogy még differenciálmű sem volt benne, és ki tudja ki használta, de a modern haladás jelképe lehetne a képen. Az ún. Littmannkorszakról dr. Szabó Imre így nyilatkozott az autókkal összefüggésben: „Szegény volt az ország, szegények voltak az orvosok is. A paraszolvencia ekkor még ismeretlen fogalom, tilos volt bármit elfogadni a betegektől, de nem is nagyon fordult elő ilyen kísértés. Autója egyikünknek sem volt, az első kocsitulajdonos, Littmann Imre professzor a csodálat tárgyát képező Wartburgot Kossuth-díjából vette.” Majd kicsit később ugyanott, ugyanő így emlékezik: „A második kocsi Róth Miklósé volt, a harmadik Kunos Pista bácsié. Aztán szaporodtak a majdnem kizárólag a szocialista táborból származó gépkocsik.” Autó és műszerek – a párhuzam világos. Haladásnak számított, hogy már volt altatógép, intenzív osztály, intratracheális narkózis. Szaporodtak persze az autós történetek is. Az emlékek képeskönyvében lapozgatva sok képes és képtelen mese tűnik fel. 16 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


A János Szanatórium felülnézetből. Még nyoma sincs a nagy forgalomnak Hol volt, hol nem volt, volt már sok autó a Városmajori Klinikán (persze nem annyi, mint ma, 2012-ben). Már voltak nyugati kocsik is (pl. Kudász professzor Simcája és a „szürke szamár” Mercedese). Történt pedig, hogy egy friss jogosítvánnyal rendelkező tanársegéd megérkezett a klinika elé (volt bőven ingyenes parkolóhely). Mögötte rémülten érkezett Róth Miklós, a profi vezető. – Nem ült senki a Moszkvics kormánya mögött … Jóska, te hogy vezetsz? – Tudod Miklós bátyám, Téged néztelek a visszapillantóból. Ezt az átkozott tükröt csak akkor látom, ha lecsúszok az ülés mélyére. – Miért nem a tükröt igazítod? – Ja, azt be lehet állítani? Később ez a kolléga a teljesen üres úton a járdára hajtott és felborult. Nagy kiabálás a portán. – Hívják a tűzoltókat, mert ég a kocsim! A műszak autókhoz is értő vezetője hívás helyett kiszaladt a nagyon füstölő Wartburghoz, amely ordítva berregett. Benyomta a szívatót és a motor megnyugodott, a füst elszállt.

17 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Más.

– Professzor Úr hívatott, de nekem most el kell mennem. – Mi történt? – A bejárat előtt, a rámpán álló kocsimban nem húztam be a kéziféket, a kocsi legurult, és belement egy ott parkoló autóba. – Menj csak, intézkedj Imre! – Megyek, de Professzor Úr is jöjjön, mert az Ön kocsija a vétlen károsult.

Más is, meg nem is.

Az igazgatói irodában csendesen álldogált a nálunk nem mindenki által ismert, de amúgy világhírű Rubik Ernő. – Nagy baj történt! – Mit segíthetünk Rubik úr – mondta nyomatékkal a titkárnő, aki felismerte a reszkető ismeretlent. – Eltaroltam a professzor parkoló autóját, de a rendőrök már itt vannak! – Na hiszen, ezen a héten már másodszor a rendőrség – így a professzor. Belgyógyászunk Bécsből hazafelé egy kongresszus után egy faluban 140 km/h sebességgel hajtott, két helységet is elhagyva, villogva követte egy járőrkocsi. Feljelentették.

Végül, és utoljára….

Egyik aneszteziológus kollégánk rendőr főhadnagyi rangban állást kapott a BM Kórházban. Tisztességesen elbúcsúztattuk, ahogy illik. Persze némi alkohol elfogyasztásával. A vacsora alatt néhányan kiszaladtak és három autó dísztárcsáit levéve, azokba apró kavicsot tettek. Mint köztudott, ez óriási zajt csap, ha elindul az autó. Éjfél is elmúlt már, amikor ez megtörtént. Húsz, de lehet, hogy 30 méter megtétele után előttünk és mögöttünk is megállt egy rendőrautó. Igazoltatás után jött a sztereotip kérdés: – Ivott? – Igen, de keveset… János segíts…! János segített. Elmesélte az ünneplés okát és megmutatta friss testületi igazolványát. Kollegiális viselkedésből nem volt büntetés, de kijelentették, így nem lehet közúti forgalomban részt venni. – Hova vigyük magukat? – Hát, a Városmajori Klinikára. Tessék elképzelni… csendes, sötét este… egy villogó rendőrautó lassú menetben… utána három éktelenül zörgő autó, végül egy másik villogó járőrkocsi…. a klinikán a három kocsi kormánya mögül rendőrök szállnak ki, majd a klinika színe-java lehajtott fejjel. Az ablakokban – mire leírom ezt a történetet – már az összes ügyeletes éjszakás feje megjelent, megfelelő kommunikációt biztosítva az eseményről mások részére is.

Komolyra fordítva a szót és visszatérve a haladás gondolatához, ekkor a klinikán már amerikai (Pemco) szív-tüdő motort használtunk, számos minősítési eljárás zajlott le sikeresen, az ér- és szívsebészet gyökeret vert hazánkban. Ebben a könyvben arra vállalkozunk, hogy a „főszereplő” intézet 1912-ben kezdődött történetét bemutassuk. Nem egyszerű ez a feladat, hiszen pontosan 100 év viharos időszakáról 18 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


kell beszámolni, és az első 50 év történetét, annak hatását az intézeti munkára, kizárólag hiányos dokumentációból tudjuk összerakni, mert az eseményeket megélt szereplők ma már nem élnek. A gyógyító intézmény bemutatását megelőzően azonban essen szó dióhéjban arról is, hogy a hazai és nemzetközi környezet miként alakult ebben a 100 évben.

A Kalmopyrintől a Titanicig Pontosan a kezdetekkor, 1912-ben ítélik oda a Nobel-díjat egy francia sebészprofesszornak, Alexis Carrelnek „az érvarrat és az ér-, valamint a szövetátültetések területén végzett munkásságának elismeréseképpen”. Furcsa párhuzam ez, ha az épület később egyik fontos profiljára, az érsebészetre gondolunk. Ugyanebben az évben hozza forgalomba a Richter a Kalmopyrin nevű gyógyszert. A hazai politikában még Ferenc József uralkodásának utolsó nyugalmas éveit élvezhetjük, ebben az évben választják házelnökké Tisza Istvánt. A keresztényalapú ifjúsági mozgalom, a Magyar Cserkészszövetség is ekkor alakul meg. Kevés

A fogadó szalon. A látogatók ide léptek be a főbejáraton keresztül és bejelentkezést követően találkozhattak az itt kezelt betegekkel

19 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


hatással van talán a kórház aktuális életére, de ebben az évben született néhány, a későbbi korszakot különböző módon befolyásolni képes személyiség, így Szentágothai János, Örkény István, Solti György, Habsburg Ottó, Raol Wallenberg és Kádár János is. Ebben az évben azonban valamennyi hír eltörpül 1912 legnagyobb tragédiájának, a legbiztonságosabb közlekedési eszköznek beharangozott Titanic óceánjáró katasztrófájának árnyékában.

Viharos politika, fejlődő gyógyászat és művészet Az első világégés, majd a viszontagságos béke a politikában viharos időszakot jelent, az orvosi, művészeti és építészeti területeken viszont hatalmas fejlődést hoz. Ha nem vonatkoztatunk el a klinika későbbi szívgyógyászati profiljától, akkor az egyik legfontosabb találmány – amiért 1924-ben Willem Einthoven holland orvos megkapja a Nobel-díjat – az elektrokardiográf kifejlesztése, de nem lenne modern gyógyászat akkor sem, ha ­A lbert Fleming nem fedezi fel a penicillint 1928-ban. A harmincas években az egészségügy fejlődésének nagy lökést ad Karl Lansteiner és munkatársainak felfedezése az emberi vér-

Folyosórészlet a János Szanatóriumban

20 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


csoportokról, amiért a tudós 1930-ban kap Nobel-díjat. A húszas-harmincas évek fontos ­időszaka Szentgyörgyi Albert professzor nagy hatású tudományos munkásságának, amelyet 1937-ben ugyancsak Nobel-díj koronáz meg. A hazai és a nemzetközi politikai életben nagy hullámveréseknek lehetünk tanúi: 1916. december 30-án megkoronázzák az utolsó magyar királyt, IV. Károlyt, majd a háború utolsó időszakában számos miniszterelnök próbálkozik a királyság intézményének mentésével, kezdve Tisza Istvántól Esterházy Móricon keresztül Wekerle Sándorig. A földosztó Károlyi Mihály gróf miniszterelnökként, majd köztársasági elnökként azonban már a monarchia lebontásán dolgozik. Időközben Oroszországban olyan események történnek, amelyek akkori hazai hatása csak rövid, átmeneti, de a második világégést követően már tartósabb lesz: 1917-ben kitör a februári forradalom, majd a bolsevikok feloszlatják az Alkotmányozó Gyűlést. A  Városmajorban működő János Szanatórium személyzetének életére ebben az időben igen nagy hatást gyakorol egy több alkalommal itt kezelt beteg, Ady Endre. A magyar politika viharos hónapjai után, a trianoni békediktátum aláírását követően, Horthy Miklós szilárd államot hirdet, és 1920 júniusában kinevezi miniszterelnökké a neves földrajztudóst, Teleki Pál grófot. A  haza gazdasági erősödésnek indul, 1924-re megalakul a Nemzeti Bank, két évvel később megjelenik az új fizetőeszköz, a pengő. A  művészvilág aktívan alkot, Bartók Béla elsősorban hegedű- és zongoraszonátákat komponál, Kodály Zoltán többek között ekkor írja meg a Psalmus Hungaricust (1923). Az irodalmi alkotások közül ekkor születik Tamási Áron: Ábel a rengetegben (1932), Kosztolányi Dezső: Esti Kornél, József Attila: Medvetánc, valamint Radnóti Miklós: Járkálj csak halálraítélt (1936) című műve. Akkoriban nem volt hírértéke ugyan, de többek között ebben az időszakban született két, később világhírűvé lett sportoló: Papp László (1926) és Puskás Ferenc (1927). A  nemzetközi politikai porondon azonban gyülekeznek a sötét felhők. 1922-ben Vladimir Iljic Lenin bejelenti a Szovjetunió megalakulását, 1923-ban pedig Adolf Hitler puccskísérletet visz véghez Münchenben, hogy aztán egy nyugodt, néhány hónapos börtönidőszakban megírhassa „Mein Kampf ” című programművét. Tíz évvel később, 1933-ban Hitlert kinevezik kancellárrá, és megnyílik az első koncentrációs tábor a Harmadik Birodalom területén, Dachauban. 1936-ban a második világégés főpróbájaként is emlegetett spanyol polgárháború dúl, s ez év októberében Mussolini és Hitler létrehozzák a Berlin-Róma tengelyt, vagy ahogy akkor ők hívják, Európa tengelyét. A  magabiztos erődemonstrációt azonban a felelős politikusok közül sem mindenki nézi aggodalom nélkül, amit jól példáz XI. Piusz pápa ekkor megjelenő, „Égő aggodalommal” kezdetű 21 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


enciklikája. Az Egyesült Államokban a közvélemény kevéssé foglalkozik az európai politikai helyzettel, Walt Disney 1924-ben mutatja be első rajzfilmjét és 1929-ben rendezik meg az első Oscar-gálát.

Világégés, államosítás, forradalom A második világháború rengeteg borzalmáról nem ebben a könyvben kell szólnunk. Néhány, a háború során a kórházzal történt epizódról azonban később említést teszünk. Tény, hogy az első világháborúval ellentétben a második világégés igen nagy rombolást okozott a városmajori egészségügyi intézményekben, a betegek és az egészségügyi személyzet körében egyaránt. A  János Szanatórium épülete megmenekült a brutális rombolástól, de a háborút követően kiépülő szovjet típusú társadalmi berendezkedés következtében az államosítást nem kerülte el. Egy ideig a János Kórház részeként mindössze egy-egy belgyógyászati, illetve szülészet-nőgyógyászati osztállyal működött, majd 1951-ben elindult a sebészeti ellátás az intézményben, amely ekkor vette fel a Budapesti Orvostudományi Egyetem Sebésztovábbképző Klinikája elnevezést, és ekkor lett az intézet igazgatója Littmann Imre professzor. 1952-ben indult el az épületben az első szívsebészeti ellátás, majd az azt követő évben érsebészeti osztályok jöttek létre. Az első hazai nyitott szívműtétre a klinikán 1960-ban került sor. Ez nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő teljesítmény, ha figyelembe vesszük azt, hogy a szakma akkoriban még az USA-ban is gyermekcipőben járt. Ilyen körülmények között rendkívüli eredménynek számított, hogy a klinika jóvoltából 1953 és 1956 között hazánkban évente több zárt szívbillentyűműtétet hajtottak végre, mint London kivételével bárhol a világon. Az 1956-os forradalomban a klinika dolgozói alaposan kivették a részüket, a harcok napjaiban több száz sebesült sebészeti ellátását végezték itt. Az ötvenes évek második felében feküdt a klinikán a filmsztár Jávor Pál, akinek 1959. május 12-én lezajlott műtétje után, az év augusztusában, halála előestéjén a Városmajor kertjében hófehér klinikai asztal mellett húzták utoljára legkedvesebb nótáit a budapesti cigányok. A beteg, az egykori sármőr utolsó kívánsága az volt ugyanis, hogy halála előtt még egyszer mulathasson úgy, ahogyan azt éveken át tette a főváros kávéházaiban és az Egyesült Államokban. Ugyancsak itt kezelték a színészóriást, Uray Tivadart. 22 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


A gyógyfürdők a szanatóriumi kezelés és rehabilitáció egyik fontos elemét képezték

Magyarországon elsőként ebben az intézetben végeztek szívkatéteres vizsgálatot és a felnőtt szívtranszplantációs program, amely jelenleg a klinika egyik legfontosabb, országos szinten egyedülálló profilja, itt kezdődött el 1992-ben – 25 évvel azután, hogy Christiaan Neethling Barnard sebész Dél-Afrikában elvégezte az első sikeres emberből-emberbe történt szívátültetést.

A  jövő, melyet az elődök alapoztak meg Jelenleg az intézet a Semmelweis Egyetem Szív- és Érgyógyászati Klinikájaként működik, oroszlánrészt vállal a szív- és érrendszeri akut és krónikus betegellátásban regionális és országos szinten is, végzi az egyetemen folyó szív- és érrendszeri graduális és posztgraduális képzést, valamint nemzetközi együttműködések keretében színvonalas kutatómunkát is végez alap- és klinikai kutatásokban egyaránt. Az elmúlt száz évben puha és kemény diktatúrák, valamint „népi” és valódi demokrá23 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


ciák váltották egymást, ám a Városmajorban minden korszakban színvonalas betegellátás folyt és folyik ma is. Az itt dolgozó orvosok, nővérek, asszisztensek és a teljes személyzet tisztában van azzal, hogy az intézet a hullámok hátán a hazai szív- és érrendszeri betegellátás zászlóshajója maradt. Ez a könyv azért íródik, hogy visszaemlékezzünk az elődökre, akiknek tudományos és gyógyító tevékenysége megalapozta a hírnevet, valamint azt a bizalmat, amivel a betegeink döntő többsége hozzánk, a klinika jelenlegi munkatársaihoz fordul.

24 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


A boldog békeidőktől a népi demokráciáig János Szanatórium (1912-1951)

A kor legmodernebb röntgenberendezései álltak rendelkezésre

1912 júniusában még béke volt. A polgárvilág aranykora a végéhez közeledett. A Városmajor utca 68. Buda külvárosához tartozott. Itt épült egy akkor modernnek számító szanatórium. Ez az épület ma 100 esztendős. Sokszor átépítették, a külsejét illetően mégsem változott sokat. Az utcai front két kupolája ma már hiányzik az épületről. A hatalmas park, a napozóteraszok megszűntek, mert beépítették őket. Igen, ez az épület az igényeknek megfelelően állandóan alakult, bővült. Első tulajdonosa és építtetője Horváth ­Károly volt. Ő az első világháború viharaiban tönkrement, és az épületet eladta Dán Viktornak, egy zsidó iparmágnás család sarjának, aki még az 1935-ös Compass szerint is a szanatórium elnöke volt. Harmadik tulajdonosa a Fővárosi Tanács Budai Közkórháza (ma úgy mondanánk: önkormányzat) lett. Negyedik birtoklójaként a Budapesti Orvostudományi Egyetem következett. Az állami tulajdonban lévő épületet ma is hazánk legnagyobb orvosképző intézménye kezeli és működteti. 27

A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Az orvostudomány „temploma” Változtak a szakmai vezetők is. A  szanatórium első főorvosa és igazgatója dr. Simaházi Totth Gedeon nőgyógyász volt. Utódai közül is több szülészként látta el az igazgatás nehéz feladatát. A megnyitáskor kiadott reklámfüzet így fogalmaz: „…a modern, a legtökéletesebb, a ténykedéseiben biztos orvosi tudománynak nem palotája, hanem temploma ez a szanatórium, mely díszére válik a magyar gyógyászat fejlődésének.” A 100 évvel korábban leírt vélekedés ma is igaznak bizonyul. A „gyógyászat fejlődése” lakott és lakik itt ma is. Elődeink előtt is tisztelgünk, mikor azt mondjuk, a Városmajor 100 éve az élvonalban áll. Az intézmény igen korán kialakult jó hírét nem csak a csend (hol van az már…), a jó levegő (hiánycikk ez is napjainkban), vagy a luxus ellátás hozta meg. A  luxus körülmények biztosítása mellett mód volt arra, hogy a tehetősebb betegeket saját orvosaink,

„A szívdiagnosztika egyik legértékesebb segédeszköze az ELEKTROKARDIOGRAFIA (szívvizsgáló). Intézetünk az országban az egyetlen, amely a tudományos szakkörökben annyira elismert Boulitte-rendszerű húros, galvanométeres elektrokardiográffal van felszerelve…”

28 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


vagy máshonnan felkért hírességek gyógyítsák. Ady Endrét például dr. Schmidt Ferenc, a balatonfüredi szanatórium igazgató-főorvosa kezelte a Városmajorban. Induláskor 40 ágy állt a betegek rendelkezésére. Volt itt sebészet – mindenekelőtt, valamint nőgyógyászat, szülészet, fül-orr-gégészet, szemészet, urológia, ortopédia és belgyógyászat. Kiemelkedett a cukorbetegek ellátása, a dietetika és az asztma kezelése. A korabeli képek segítenek némi fogalmat alkotni az itt folyó betegellátás színvonaláról. Alátámasztásul, hogy a Városmajor mindig is az élvonalban állt, a közölt fotók közül egyet kiemelnénk, különösen a képaláírást (28. oldal).

Költőfejedelmek a Városmajorban Lám, már ekkor is országelső műszer működött a Városmajorban! Nem csoda, ha Ady Endre és Babits Mihály irodalmi munkásságában is hírt ad az intézetről. Ady „nehéz” beteg volt, fegyelmet nem tűrő természet. Állapotának javulása meglepő volt, belső regeneráló életenergiái jóvoltából hihetetlenül gyors tempóban kapott erőre. Egy Világ-beli cikkében így tekint vissza erre az időszakra: „A Városmajor szanatóriumban gyönyörűen talpra állítottak.” A költő itt írta „Adának” című versét.

„Halkult, rejtő és becéző szavak, Ti akkor is mellette lesztek, Midőn gazdátoknak már nem szabad. Nyugtassátok és ölelgessétek Érintés nélkül, mint a sóhaj, De mámorítóan, mint a vétek. Amikor majd nem is gondol rátok, Szegény gazdátok fojtott álmát Álmaiba bemuzsikáljátok. S a szíve majd riadtan megremeg És szemeibe kapcsolódnak Nagy távolból a leghívebb szemek.”

(1912. Budapest)

29 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Ady Endre a János Szanatórium kertjében 1916-ban

A János Szanatóriumban kezelt Ady Endre 1919. január 27-én hal meg. Babits Mihály naplójában kérdezi: „Olvasni, mindig csak olvasni: élet ez?” Szomorú halálközi hangulatát talán egy verse közli legjobban:

30 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


„Gyümölcsbe harapva… (János-szanatórium) Tíz órakor bejött a szobalány s hozott egy tál gyümölcsöt. Körte és barack között hevert kékes magányban, satnyán, ráncosan egy bús füge, mint egy sötét rabszolgalány hajnal felé valami antik orgián, aléltan, kéjtől elcsigázva, rózsaszin s fehéressárga hamvas húsok halmain – óh te kit puhává aszalt a lángnapok sütése: jer! barna melledbe harapok. Vadbeteg ínyem szomjas rád, te szerecsen, s kivánós, mert nem érintettem kedvesem szőke testét x hónap óta már – tanum ez a zord ágy és ez a szanatórium ahol fogam most kicsordítja véredet… Óh érdes bőr, sikamlós vér, nyelvem alatt foszladó rostok, s csurranó hirtelen íz mellyel lelkem, mintegy varázslat, megtelik valami érdes édességben! A füge bokrát is látni vélem, durva bársonyát tapintom levének: ott van a bokor szőllőhegyünkön, a présház mögött, ahol a hegy miatt a tető szinte földig ér. Mennyit ültem töredezett fazsindelyén kamasz-koromban, ház mögött és hegy előtt, surló lombok közt, a fügét s a mogyorót tépdesve, és a füge mint a könnyű nők, adta magát, de a mogyoró összenőtt egymással és üngével, csak mókus-fogam erőszakának engedett. Beh boldogan dobtam magam a kemény háztetőn hanyatt! Az égen gyujtogató Neróként a nap kéjelgett, föntebb énelőttem a hegyen napszámoslányok hajladoztak; meztelen lábszáraikat combig láttam; engemet nem látott senki, csak a huncut istenek.” (Nyugat, 1933. október 1.)

31 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


A  gégerákban szenvedő Babits Mihály 1938 februárjában immár másodszorra kerül a János Szanatóriumba. Műtétjére dr. Rudolf Nissen német származású sebészorvost kérik fel, aki a nácik elől menekülve ebben az időben Isztambulban dolgozott. A  műtét előtt a János Szanatóriumban a belgyógyászati osztályt vezető dr. Főrster Gyula ­főorvos végez rajta EKG-vizsgálatot. A mé-

Babits Mihály betegágyában, 1938-ban

A János Szanatórium épülete a kert felől 1912 júniusában

32 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


lyen vallásos, katolikus költő ezután a városmajori templomba ment, Balázs-áldást kért, egy jezsuita pap meggyóntatta és megáldoztatta. A költőfejedelem a műtétet, majd a sugárkezelést követően annyira felépült, hogy 1940 márciusában volt ereje elutazni Itáliába, a Dante-fordításáért járó San Remo-díj átvételére, és halála előtt, 1941-ben még akadémiai székfoglalóját is megtartotta. Rövid ideig ugyancsak a szanatórium betege volt a szájnyálkahártya-daganatban szenvedő Kosztolányi Dezső, aki fél évvel halála előtt, 1936 márciusában feküdt itt. Több, az adott korban jelentősnek számító, mára kissé megkopott nevű személyiséget is kezeltek itt, mint például Kozma Miklóst, aki katonatiszt volt, és a Magyar Távirati Iroda, valamint a Magyar Rádió vezetőjeként egyfajta médiacézárként tevékenykedett a két háború közötti időszakban. 1941 decemberében hal meg az intézet falai között. Ugyancsak itt hal meg 1944-ben Prokopy Imre ny. főispán, a délvidéki magyarság egyik jeles képviselője. Sztójay Döme miniszterelnök súlyos influenzás tünetekkel és mellhártyagyulladással feküdt az intézetben lemondatását, majd azt követő ausztriai gyógykezelését megelőzően.

„Sűrű, fekete füst gomolygott…” 1912-től 1951-ig lezajlott két világháború, Európa ismételt felosztása, benne országunk példátlan megcsonkítása, a holokauszt, a szovjet megszállás. Az intézet ágyszáma az alapítástól 1942-ig eltelt időszakban megduplázódott, így 80 ágyas lett. A háború 1944 végére érte el fizikailag is a János Szanatóriumot, amelynek pincéjében összezsúfolva kerestek menedéket a különféle bajokban szenvedő betegek, együtt a félig megfagyott halottakkal. A tragédiák sorát jelentősen fokozta a szovjet támadások miatt egyre agresszívebb nyilaskeresztes hatalom kíméletlensége, aminek egyik csúcspontja az intézet tőszomszédságában lévő zsidókórház felgyújtása volt. A visszaemlékezések szerint a Városmajor utcai szanatórium 64-66. számú épületéből sűrű, fekete füst gomolyogott, a belső kert fái és bokrai lángoltak, a máglyába halmozott székek és nyugágyak helyén kupacnyi hamu, a kórtermekben, a folyosókon, a fürdőkben agyonvert és agyonlőtt testek hevertek. 150 ember; a Bíró Dániel Orthodox Kórház ápoltjai és személyzete, akiknek egy részét a szomszédos János Szanatóriumból hozták át hat nappal korábban. Az oltásra siető légóőrséget a nyilasok fegyverrel tartották vissza, és végignézték, amíg az egész épület porrá égett.

33 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Tervszerű fejlesztések 1948-ban ünnepli az ország a 100 éves évfordulót: megemlékeznek a szabadságharcról, de nincs szabadság! A Pázmány Péter Tudományegyetem 1945. októberi jegyzőkönyvéből: „… 13 sebészt függesztettek fel a II. sz. Sebészeti Klinikán »fasiszta magatartás« miatt. A tanszékvezetőt két per után kényszernyugdíjba küldték.” (Kós Rudolf – Ribári Ottó: A sebészet és ágainak története Magyarországon a II. Világháború után. Orvostörténeti Közl. suppl. Budapest, 2002) Ilyen környezetben működött akkor az elismert magyar sebészet. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy híres klinika, annak is egy jeles portása. Ez a portás barátságosan el-elbeszélgetett az egyik, vele egykorú adjunktussal. – Tudja Adjunktus Úr, a Városmajor utca volt 1945 februárjában a német-magyar csapatok ­Várból való kitörésének egyik legeredményesebb útvonala. Akik a fasor felé jöttek, alig élték túl az oroszok fogadását…

Több nagy műtőterem, műtői kezelő, altató és sterilizáló helyiség, tovább orvosi szoba állt a sebészeti osztály rendelkezésére

34 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


– Hol lakott akkor Matyi bácsi? Nagykovácsiban, de az a néhány német katona fogolyként ­Tiszakert-városban (ma Adyliget) kötött ki a Városmajor utcán keresztül. – Mit keresett maga gyerekként ott? – Vizet szállítottunk a lakóknak. – Én is ott voltam a háború alatt. Emlékszem egy kétkerekű kordéra, amin egy óriási hordó volt. A Hadak útja fordulójában állt meg kétnaponta egyszer. A füles sapkájú gazda mellett a bakon ült egy hozzám hasonló gyerek … – Hát az bizony én voltam. Emlékszik Adjunktus Úr a szőnyegbe tekert öregasszony holttestére…, hogy izgatta a fantáziánkat… megfagyott a hidegben… nem volt temetés… – Bizony tisztán és élénken emlékszem, onnan nem messze, a havas ligetben pedig két német katona (a Várból törtek ki) teteme feküdt arccal a föld felé fordulva. Még az is elém tűnik, hogy mindkettő kezében egy darab kenyér volt… Nahát, így már biztos, hogy egy helyen gyerekeskedtünk… – Adjunktus Úr! Ne írja ám be az önéletrajzába ezt a „közösséget”, mert mi sváb család voltunk, és azokat ma itt nem szeretik.

Az államosítás után a szanatórium épületében, a János Kórházhoz csatolva, a Fővárosi Tanács Budai Közkórháza kapott helyet, amely 160 ággyal, belgyógyászati és szülészet-nőgyógyászati osztállyal működött. Nagyon jellemző egészségpolitikai tendenciát takar ez a néhány sor, amit az úgynevezett „zöld könyvből” idézünk (A János Szanatóriumtól az Ér- és

A szanatórium röntgen laboratóriumát az idő tájt a legmodernebbek közt tartották számon

35 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Szívsebészeti Klinikáig, Budapest, 1998. Városmajori Alapítvány az Ér- és Szívbetegekért, továbbiakban „zöld könyv”). A fejlesztés ugyanis csak mennyiségi és nem minőségi jellegű volt. Ekkoriban itt az ellátás a higiéné, a kényelem rovására bővült, persze grafikonokon jól kimutathatóan. 40 ágyra és szanatóriumi ellátásra méretezett épületbe 160 ágy bezsúfolása – építés, bővítés nélkül – az ellátás minőségének romlásával jár. Később az épület egyetemi funkciója alatt az ágylétszám 140-re, majd 120-ra csökkent, de még mindig háromszorosa volt az eredetileg szervezettnek. Később majd említjük, hogy az ezt belátó vezetők mindegyike változatlan ágylétszám mellett átépítéssel, kubatúra növeléssel törekedett a minőségi követelmények biztosítására. Az időszak másik aktualizált szocialista egészségpolitikai elve az új háborúra készülődés. A sebészetet jelentősen érintette ez a törekvés, amely így dominálni kezdett az ország ellátó egységeiben. (Később ésszerű indokok alapján a visszafejlesztés okozott nehézséget.) Az 1950-es években is volt úgynevezett fejlesztés, erről Kós Rudolf és Ribári Ottó számolnak be a már előbb említett könyvükben: „A fővárosban 1953-ban megnyitották az Amerikai utcai Szeretetházban az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetet. A Tétényi utcai kórházat 1975-ben lényegesen kibővítették; …” Vidéken is számos új kórház létesült. Felsorolásunkban a kórház neve után zárójelben az alapítási évet, azután pedig a sebészeti osztály ágyszámát tüntettük fel. Megyei kórházak: Pincehely (1952-30), Debrecen (1953-80), Vásárosnamény (1958-50), Bonyhád (1959-58), Miskolc (1959-80), Fehérgyarmat (1963-58). Városi kórházak: Szőny (1945-47), Tata (1945-53), Ózd (1949-87), Kiskunlacháza (1950-70), Jászberény (1946-55), Karcag (1946-80), Mezőtúr (1950-50), Hatvan (196186), Kazincbarcika (1954-87), Komló (1946-50), Nagykőrös (1950-35), Siófok (1965-74), Dombóvár (1969-60), Ajka (1972-66). A MÁV is épített új kórházat Szolnokon 1967-ben, 60 sebészeti ággyal.

A  központi leltár áldozatai Az elavuló, hagyományos módszerek revíziója csak a műszerek, készülékek felújításával, illetve újak beszerzésével lehetséges. A háború utáni elzártságunk és szegénységünk több mint két évtizeden keresztül lehetetlenné tette, hogy finom, újabb – ér-, szív-, csont-, plasztikai-, kézsebészeti stb. – kéziműszereket importáljunk; ez legfeljebb egy-egy profilintézetnek állt módjában. Ugyanakkor a háború előttről még megmaradt, finom, márkás nyugati 36 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


műszerek egy részétől is megfosztották a sebészetet az 50-es években, mivel központi leltározás címén a nem képzett összeszedők a feleslegesnek ítélt eszközöket – a régi, féltve őrzött műszereket, készülékeket, mikroszkópokat – az utolsó darabig a MÉH-be vitték bezúzásra. Kaptunk helyettük újakat, ún. „serbli acélból”, amiből csipeszek, érfogók készültek, s a használatkor elgörbültek, az ollók életlenek voltak, a szikenyelekre nem illettek fixen a kínai gyártmányú pengék. A bezúzás oly sikeres volt, hogy hazánkban ma egy filmhez, egy kiállításhoz sem lehet összeszedni régi műszereket. Világszerte keresik az orvostörténelmi múzeumok az első Hültl-Petz gyomorvarrógépet, melynek gyártógépét is elvitték a belső klinikai műszerraktárból, minden tiltakozás ellenére. Az Orvostörténelmi Múzeumunk is csak egy kísérleti darabbal rendelkezik e nagyhírű hazai találmányból. Nagyvonalú ábrázolásban ilyen volt az a környezet, amiben a sebészet – többek között a városmajori is – fejlődhetett. Szerencsére tehetséges, elkötelezett „kertészek” ápolták a magyar modern sebészet kibontakozását, virágba borulását.

37 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


„Libera per vacuum pousi vestigia princeps, non aliena meo pressi pede.” (Elsőnek léptem soha nem járt szűz területre, és sose mentem a más nyomain.) (Horatius, Levelek, I, 19, 21-22.)

Valami folytatódik, valami elindul Sebésztovábbképző Klinika (1951-1957) Prof. Dr. Littmann Imre (1913. november 21. – 1984. augusztus 21.) 1931-37 között végezte orvosegyetemi tanulmányait Pé­ csett. Orvosi pályáját a 9. Sz. Honvéd Kórházban kezdte, majd 1938-1941 között a (későbbi) Bajcsy Kórház sebészetén orvosgyakornok. 1941-1942-ben a Bródy Kórházban segédorvos. 1942-től munkaszolgálatos orvosként tevékenykedik, többek között Balassagyarmaton. 1945-től a János Kórház sebész alorvosa, 1948-tól adjunktusa, 1949-1951 között tanársegéd a III. Sebészeti Klinikán. 1948-ban elvégzi az első Botallo-vezeték lekötést, ezzel elindítja a magyar szívsebészetet. 1951-ben egyetemi tanárrá és a városmajori Sebésztovábbképző Klinika igazgatójává nevezik ki. Itt bevezeti a gépi altatást, megszervezi az első szívkatéteres laboratóriumot és kísérleti műtőt hoz létre, ahol sorozatban végeznek zárt szívműtéteket. 1954-ben Kossuthdíjjal tüntetik ki, majd 1955-ben az első sebészként megvédi doktori disszertációját. 1956ban elhagyja az országot, Sheffieldben, majd a Toronto General Hospital-ban dolgozik. 1958-as hazatérése után a László Kórház, 1960-től a Tétényi úti Kórház sebész főorvosa. 41 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


1963-ban kinevezik az Orvostovábbképző Intézet I. Sebészeti Tanszékének professzorává, innen megy nyugdíjba 1981-ben. Tizennégy könyve jelent meg (magyarul, németül, oroszul) és több mint száz közleményt publikált. 1951-ben sebészeti klinikává válik a szép szecessziós épület. A neve Budapesti Orvostudományi Egyetem Sebésztovábbképző Klinikája lett. Első igazgatója 1956-ig dr. Littmann Imre egyetemi tanár, az orvostudományok doktora volt. A megalakulás után két műtőblokkot hoztak létre, fotólaboratóriumot létesítettek, a röntgenosztály új szívkatéteres részleggel bővült. 1952-ben különálló épületben kísérleti műtő és laboratóriumi részleg kezdte meg működését. A  Sebésztovábbképző Klinika elsősorban a hadisebészet oktatására kapott feladatot, kezdetben általános és tüdősebészeti osztálya volt. A baleseti sebészeti osztály 1952 végén megszűnt, ekkor kezdődött a szívsebészeti osztály kialakulása, majd 1953-ban érsebészeti osztály is szerveződött. Ugyanebben az évben épült a klinika észak-nyugati oldalán a tanterem céljait is szolgáló könyvtár. Tehát akkoriban volt már hazánkban tüdősebészet, aneszteziológia és a kezdeti lépések megtörténtek a szív- és érsebészet területén is. Érpótlás, szívüregen belüli tevékenység ugyanakkor még nem volt, noha néhány úttörő már elindult ezen az úton. Ekkor még csak mellkassebészetről beszélünk. Az őskorról Keszler Pál professzor írását idézzük: „A  II. világháború pusztítása nyomán a lakosság egészségi állapota is romokban hevert, és ebben kiemelkedő szerepet játszott a tuberkulózis, az a betegség, melyet már a két világháború között is morbus hungaricusnak neveztek. A tüdőtuberkulózis műtéti kezelése mindenhol, így hazánkban is megelőzte a hatékony gyógyszeres kezelést. Az olyan klasszikus eljárásokat, mint az extrapleuralis ptx, a thoracoplastica és a phrenicus bénítás (sebészi collapsus terápia) a korszak kiváló általános sebészei, mint Bakay Lajos, Schischa Lipót, Hüttl Tivadar, Vidákovics Kamillo, de legfőképpen Winternitz Arnold már a ’20-’30-as évektől végezték, azonban a hazai mellkassebészetnek – mint önálló szakmának – a meghonosítása kétségtelenül Sebestény Gyula nevéhez fűződik. Az OTI pestújhelyi kórházában, majd a Szent János Kórházban az ő vezetése alatt működő specializált tüdősebészeti osztályokon a thoracoplasticák százait végezték, és amikor 1947-ben egyetemi tanári kinevezést nyert a Budapesti Orvostudományi Egyetem Baross utcai sebészeti klinikájára, publikációival és a nevéhez fűződő műtét (pneumothorax mixte) leírásával már Európa-szerte hírnévre tett szert. A  ’30-’40-es évekig a mellkassebészeti tevékenység túlnyomó részét a tüdőgümőkór miatt 42 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


végzett mellkasfali műtétek tették ki. A  mellkas nyílt feltárása és a kóros tüdő eltávolítása nagy kalandnak számított és erre tuberkulózis miatt sokáig nem is került sor, de a krónikus tüdőgennyedés, elsősorban a bronchoectasia már a ’30-as években arra késztette a mellkassebészet pionírjait (Sauerbruch, Kirschner, Nissen, Graham, Singer, Shenstone, Haight, Crawford, Rienhoff, Sebestény stb.), hogy vállalják az ezzel járó 50%-ot is meghaladó mortalitás kockázatát. Ismeretes, hogy a mell­kas­sebészet fejlődése sokáig nem volt elválasztRöntgenberendezés a klinikán az 50-es évek elején ható a rettegett nyílt pneumothorax és az anaesthesia problémáinak megoldásától, tehát az anaesthesiológia tudományának kialakulásától, fejlődésétől. A  mellkas nyílt feltárásával járó légmell kiküszöbölésére Auer és Meltzer 1904-ben intratrachealis oxigén befúvással próbálkozott, Sauerbruch ugyanabban az évben dolgozta ki a „nyomáskülönbség” eljárásokat, vagyis a negatív nyomású kamrát, majd a pozitív nyomású lélegeztetést. Meyer „Universaldruck-kammer”-nek nevezett berendezése kombinálta a két eljárást, ám a modern, zártrendszerű narcosis alapelvévé a pozitív nyomású lélegeztetés vált. Kuhn, Ombrédanne, Griffith, Clover, Guedel, Waters, Magill stb. – a ’30as évekig terjedő – munkásságának köszönhetően alakult ki az altatásnak később általánosan elterjedt intratrachaelis formája és az alkalmazásához nélkülözhetetlen altatógép alaptípus. Ez megteremtette a zárt rendszert és ezzel a tüdő összeesésének megakadályozását, egyszersmind az oxigénnel dúsított altatógázok alkalmazását, miáltal a transpleuralis thoracotomia biztonságossá válhatott. Az intubatios narcosis hazai története akkor kezdődhetett, amikor 1949-ben megérkezett Angliából az első két korszerű (Boyle típusú) altatógép, éspedig az egyik a Hedri Endre vezetése alatt álló Üllői úti I. sz. Sebészeti Klinikára, a másik a János Kórház Sebészeti Osztályára, ahol Littmann Imre dolgozott. 1950-1952 között további készülékek érkeztek a III. sz. Sebé43 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


szeti Klinikára (Fiumei út), a Tűzoltó utcai Gyermekklinikára, majd Debrecenbe és Pécsre, még később a helyi érzéstelenítésben végzett mellkassebészet fellegvárába, a Baross utcai klinikára is. Az I. sz. Sebészeti Klinikán Gergely Rezső, a János Kórház Általános Sebészeti Osztályán – kezdő orvosként – én kaptam feladatot, hogy autodidaktikusan sajátítsam el az altatógép használatát és a korszerű, zárt rendszerű intratrachealis narcosis technikáját. Littmann 1948-ban még részt vehetett egy hosszabb angliai tanulmányúton, ahol szívsebészetet tanult azért, hogy a tanultakat itthon is alkalmazza. Ott e műtéteket természetesen intratrachalis narcosisban végezték, ám az 1949-es év ­– amely a „fordulat éve”-ként vonult be újkori történelmünkbe – már kizárta azt a magától értetődő lehetőséget, hogy az intratrachealis narcosist is ott sajátítsuk el, ahol ebben már bőséges tapasztalat volt. Ily módon a munka állatkísérletekkel kezdődött, de meglepően gyorsan a humán gyakorlatban is eredményre vezetett, ezt bizonyítják az alig egy évvel később – az első sikeres magyarországi sorozatokról – megjelent közlemények. Ezzel a helyzettel találkozott 1949 őszén B. V. Petrovszkij szovjet sebész, amikor kinevezték a Budapesti Orvostudományi Egyetem III. sz. Sebészeti Klinikájának vezetőjévé. Ezzel a kinevezéssel az akkori egészségügyi kormányzat is csak azt tette, ami ebben az időszakban a közélet más területein is szokássá vált, vagyis a szovjet irányzathoz való alkalmazkodás feltételeinek megteremtését. Utólag is megállapítható azonban, hogy Petrovszkij személye szerencsés választás volt. A ’60-as években a szovjet sebészet kiemelkedő vezetőjévé vált és – nem utolsósorban a Magyarországon szerzett tapasztalatok alapján – ő lett az orosz szívsebészet pionírja. Magam Littmann Imre közvetlen munkatársaként sok más fiatal sebésszel együtt kerültem erre a klinikára, és ily módon közvetlenül volt alkalmam szemmel kísérni a hazai sebészet – és azon belül a mellkassebészet – fejlődésének ezt a fejezetét. Petrovszkij jól felkészült, nagy gyakorlattal rendelkező sebész volt, tapasztalatának jelentős részét a háborúban szerezte.”

A  katonaorvos-képzés színhelye Hogy látta ezt a már meglévő, kiinduló sebészképességet Robicsek Ferenc professzor? (Idézet a Magyar Szívsebészeti Társaság Jubileumi Évkönyvéből, Budapest, 2003., 26. oldal) „Közvetlenül orvosegyetemi tanulmányaim után, 1951-ben – csoporttársaim egyharmadával együtt – megkérdezésünk nélkül besoroztak minket a hadseregbe. Néhány hónapot egy távoli katonai egységnél töltöttem, majd 3 hónapos sebészeti alapképzés céljából a budapesti egyetem II. sz. Sebészeti Klinikájára küldtek. Ez az intézmény különös hely volt abban az időben. 44 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


A professzor Rubányi Pál volt, de az intézetet 1949-51 között B. Petrovszkij szovjetunióbeli vendégprofesszor vezette. A klinika szoros kapcsolatban állt a hadsereggel és rendszeresen fogadott katonaorvosokat alap-, ill. továbbképzés céljából. A klinikára nagy számban vettek fel traumatológiai betegeket a főváros területéről, így biztosítani tudták a katonaorvosok kiképzését. Rubányit – mint kinevezett vezetőt – beárnyékolta az orosz professzor jelenléte, akit igen kis lelkesedéssel és sok fenntartással fogadott a magyar sebészek többsége. Érdekes módon Petrovszkij végül is jó kollegiális kapcsolatot alakított ki a sebészekkel és több esetben politikai kérdésekben munkatársai oldalára állt. Magyarországon ő alapította az első vérellátó állomást. Figyelemre méltóan jó sebész volt, különös tekintettel a nyelőcsősebészetre. A felnövekvő fiatal sebészek egyike Littmann Imre volt, aki aránylag fiatal kora (37 éves volt) ellenére a klinika vezető-helyettese volt. Amikor a klinikára érkeztem, Littmann éppen az ún. IV. sz. Sebészeti Klinika megszervezésén dolgozott, ami csak laza kapcsolatban állt az egyetemmel, és a »Sebésztovábbképző Klinika« elnevezést kapta. Ígéretes fiatalokat keresett és engem is meghívott munkacsoportjába. Littmann professzor közbenjárásával ideiglenes eltávozást kaptam a honvédségtől, ami később állandósult, és végül leszereltem, hogy állandó részvevője lehessek a klinikai munkának. Az orvosok fele civil, fele katonaorvos volt, akik az orvos továbbképzésben mint rezidensek, illetve mint oktatók vettek részt. Igen vegyes társaság volt, Littmann professzor egyeseket politikai ráhatás okán, másokat szakmai rátermettségük miatt vett maga mellé. A  klinikán egy általános sebészeti részleg működött Tóth József irányításával, valamint két tüdősebészeti részleg, az egyik a régimódi Ungár Imre, a másik pedig az ifjú tehetség Keszler Pál vezetésével. Az érsebészeti részleget Soltész Lajos vezette. Hihetetlen módon a szívsebészeti részleg vezetésével engem bíztak meg – mint társprofesszort – két évvel az egyetem elvégzése után. Littmann intenzíven fordult a szívsebészet fejlesztése irányába, csakúgy, mint adjunktusa, Temesvári Antal. Mi hárman igen jó csapatot alkottunk, a műtéteket egyenlő arányban osztottuk el egymás között. Ez az alkalmilag összeállt csapat kezdett hozzá a szívsebészet megalapozásához Magyarországon. Ezzel egy időben – nagyjából egyező szinten – Pécsett Kudász professzor is kezdett foglalkozni szívsebészettel, de a két munkacsoport között kevés kapcsolat volt, mindkét csapat a saját útját járta.” A klinika igazgatója tehát Littmann Imre professzor lett. Angliai tanulmányútja inspirálóan hatott az egyébként is invenciózus fiatal sebészre, akit dr. Nemes Attila korábban az ér- és szívsebészet hazai fejlődésgyökerének nevezett. Talán a leghitelesebb, ha szemtanúk, résztvevők leírásából elevenítjük meg ezeknek a 45 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


sorsdöntő éveknek a történetét. Dr. Szabó Imre – mindenki Ricsi bácsija – így ír a klinikai lét évfordulójára született, már említett „zöld könyvben”, először arról, hogy miért is hívta mindenki Ricsi bácsinak: „Ricsi, Ricsi bácsi… Kiről van szó. A középiskolában kaptam ezt a nevet. Mindenféle hülye nevet adtak egymásnak a gyerekek, az Imréből lett az Imricsi, ez rövidítődött Ricsire. Végigkísért. Amikor fölkerültem Pestre, kollégiumban laktam. No, itt a kutya se ismer, eltűnik a Ricsi név, de véletlenül az egyik volt osztálytársam is ebbe a kollégiumba jött, a Ricsi ment tovább. Mindenki így hív. Ha valahol megkérdezik, hogy ki az a Dr. Szabó Imre, fogalmuk sincs róla. De ha azt mondják, hogy a Ricsi bácsi, biztosan tudják, kiről van szó.”

Mint egy svájci óra… A korszakra pedig így emlékezik ugyanebben a könyvben: „Megkezdődött az átépítés. Az akkori kollektivista elméletnek megfelelően a kis szobákból 1012 ágyas kórtermeket létesítettek, ennek természetesen áldozatul estek a fürdőszobák, a WC-k, gyönyörű színes üvegcsempéikhez hasonlót volt alkalmam viszontlátni a bécsi Schönbrunn Hotelben. A János Szanatórium hosszú folyosóit határoló szecessziós ólomüveg ajtókat is eltávolították, csak két darab maradt emlékül. A személyzet különálló épületéből lett a „Kísérleti Műtő”. Valahogy így alakult ki az akkori klinika épülete. Littmann szervezőképességét dicséri, hogy igen rövid idő alatt alakultak ki a klinika működőképességéhez szükséges feltételek. Felújította a két műtőt, a röntgen berendezést, berendezte a kísérleti műtőt. Az orvosi kar kis részét magával hozta a III. sz. Sebészeti Klinikáról, a nagyobb részt a 6 hónapra felvezényelt fiatal közkórházi sebészek alkották. Így lettem én is a klinika tagja. Littmann volt a leg fiatalabb magyar sebészprofesszor. Kitűnően vezette a klinikát, rend, ­fegyelem, pontosság jellemezte. Pont 8 órakor kezdte a reggeli konferenciát, pontosan 2 órakor volt a délutáni vizit. Világos koncepció, pontos végrehajtás és a klinika úgy ment, mint egy svájci óra. Különös gondot fordított a belső továbbképzésre. Ez azért volt jelentős, mert új sebészi profilokat vezetett be: szívsebészetet, érsebészetet. Kötelező volt a fiataloknak fél-fél évet eltölteni a speciális osztályokon. Meg kellett tanulni az intratrachealis narcosist, a szívkatéterezést, az angiographiát, a mellkas átvilágítást. Rákényszerítette a beosztottakat a tanulásra, önképzés46 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


re. Rendszert vitt mindenbe. Kötözni csak fehér sapkában, maszkban, fehér cérnakesztyűben lehetett. Délután 4 óra előtt a klinikát nem lehetett elhagyni, csak a professzor engedélyével. A szabadidőt a könyvtárban illett eltölteni. A kísérleti műtőben teamek működtek, ide is minden fiatal be volt osztva. A fiatal klinika orvosi garnitúrája is fiatal volt, hiszen a 36 éves professzor volt a legidősebb, illetve a kardiológus docens – Kunos István – volt néhány évvel idősebb a professzornál, őt Pista bácsinak illett szólítani. Ebből a fiatal, Littmann által válogatott társaságból a későbbiekben számos professzor, osztályvezető főorvos lett. Littmann Imre vezetési stílusát csak dicsérni tudom. Minden fontos ügyet a konferencián tárgyalt meg, ehhez mindenki hozzászólhatott, a szigorlók is. Ezt követően összefoglalta az elhangzottakat, döntött, és ettől kezdve mindenki ehhez alkalmazkodott. Azt is a konferencián közölte 1953 nyarán, hogy elkezdi a szívbillentyű műtéteket. Az első 100 beteget külön��s gonddal kellett válogatni, hogy bizonyítani tudja, nemcsak elvégezhető ez a műtét, hanem jól szelektált esetekben alig haladja meg egy gyomorműtét kockázatát. Három év múlva – 1956 októberében – egy sebészgyűlésen 500 műtétről számolt be, ennél több ez idő tájt csak Londonban történt.

Műtő az 50-es évek elején

47 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Különös méltányolást érdemel ez a teljesítmény, ha figyelembe vesszük az akkori körülményeket. Nem volt automata altatógép, sem anaesthesiológus asszisztens, egyedül altattunk. Nem volt még intenzív osztály sem, sőt központi oxigénellátás sem. Műanyagfonal nem létezett, de volt szedett-vedett műszertálca, ősi műtőasztal és lámpa, nyáron 30ºC fokos hőség a műtőben. És sok lelkesedés. A »Rákosi korszak«, a proletárdiktatúra hatása nem kerülte el ezt a klinikát sem. Az új sebészi profilok bevezetése nem volt elégséges. Kötelezően foglalkozni kellett az aktuálpolitikával is. Ma már humorosnak tűnik, hogy komoly emberek, jól képzett sebészek »Szabad Nép félóra« keretében felolvasást tartottak a napi pártsajtóból osztályuk dolgozói részére. Visszatekintve erre a nem könnyű korszakra, ma már nevetségesnek tűnik a havonta rendszeresen megtartott politikai szeminárium, Lenin, vagy Sztálin »időtálló« klasszikus műveinek ismertetése, amit nem nagy érdeklődés kísért, csak Kunos Pista bácsi horkolása zavart meg.” Az új sebészeti ágak kialakulása számos vezető egyéniséget produkált. Csak néhány nevet sorolunk fel, akik itt kezdték ebben az időszakban karrierjüket, pályájukat: –– Dr. Littmann Imre, az alapító, „a gyökér”, aki több más helyen is vezető szerepet töltött be. –– Dr. Ungár Imre a Korányi Kórház tüdősebész vezetője lett éveken keresztül. –– Dr. Keszler Pál szintén vezető tüdősebész volt egész nyugdíjazásáig. –– Dr. Temesvári Antalt, az Országos Kardiológiai Intézet vezetőjét dr. Árvay Attila váltotta, és folytatta a szívsebészet modernizálását. –– Dr. Erdélyi László a Belügyminisztérium Kórházának sebészetét vezette. –– Dr. Pintér Endre a Margit Kórház sebészetét vezette évtizedeken keresztül. –– Dr. Robicsek Ferenc az Egyesült Államokban csinált nemzetközi hírű karriert a szívsebészet területén. –– Dr. Löblovics Iván utolsó hazai vezető állása a szombathelyi kórház sebészete volt. –– Dr. Padányi Alajos szintén vezető volt a körmendi sebészeten. –– Dr. Tóth József az egri sebészet igen jó nevű főorvosaként ment nyugdíjba. –– Dr. Soltész Lajosról alább még szólunk tanszékvezetői funkciójában, mint „érpápáról”, aki halálos betegségéig vitte az angiológia ügyét. –– Dr. Lónyai Tihamér és dr. Sárközy Károly nevét említhetjük még – a teljességre nem törekedhetünk. Az alapok lerakása idején itt kialakult szellem még sokak tevékenységében megnyilvánulhatott.

48 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kedves, a sebészeknél valamivel idősebb kardiológusbelgyógyász. Pista bácsi, mert klinika-szerte így hívták, sokat és együtt érzően beszélt a betegekkel. Volt egyszer, hogy egy idős néni visszautasította a felajánlott szívműtétet. Pista bácsinak többszöri nekifutásra sikerült rábeszélnie a gyógyító beavatkozásra. De a kicsit önfejű, nagyon beteg asszony ezek után ragaszkodott, hogy a belgyógyász Pista bácsi végezze a műtétet. Mit volt mit tenni, Littmann és Robicsek (ők voltak a leggyakorlottabbak) mellé nagy igyekezettel oktatva bemosakodtatták a rábeszélőt. A  műtét elért – persze az igaziak tevékenységével – a lényegi részhez. – Pista bácsi, most a külön megmosott kesztyűtlen mutatóujját tegye a körülöltött fülcse területére. – Úgy! Most nyomja be az üregbe, én meghúzom az öltést és nem lesz vérzés! Valóban a verő szívben benne volt a „belgyógyászati” mutatóujj. – Tetszik érezni a billentyűt? Halvány „igen” és nedves homlok, révedező tekintet… – Akkor tessék kihúzni az ujját! Semmi baj nem történik. – Tessék kihúzni…! Ismét semmi. Végül az ún. operáló kezet a könyökénél fogva húzták vis�sza és elvégezték a tényleges tágítást. Nagyot nem kellett hazudni a betegnek, aki jól volt ez után.

A szóban forgó műtét az egyik (mitrális) szívbillentyű szűkületének ujjal történő tágítása volt, amit mozgó, verő szíven hajtottak végre. Egy dohányzacskóöltésen bedugott mutatóujjal szétválasztották az összenőtt, összetapadt és akadályt képező szívbillentyűket. A magyar irodalomban ez a team halálozás nélkül először 500 esetről, később 1000 végrehajtott beavatkozásról számolt be.

1956 sérültjei a klinikán Ahogy azt a már említett „zöld könyvben” is leírtuk, 1956. október 23-a alapvetően megváltoztatta a klinika helyzetét. „Az első napokban a harcok miatt csak a közelben lakók tudtak bejönni a klinikára, a pestieket napokig nélkülöztük, mert a hidak le voltak zárva. Közben teherautókon érkeztek a sebesültek, magyarok, oroszok vegyesen. Sokat kellett operálnunk, a bent lévő 3-4 sebész mellett asszisztálni kényszerült a patológus, élettanász kolléga is. Az utóbbi disszidált, a patológus viszont kedvet kapott a sebészethez, később szívsebész professzor lett belőle. Mire jó egy forradalom?” A klinika előtt hordágyakon sorjáztak a betegek. A szóbeszéd 40 műtétről szólt, a történtek az 1956. október-novemberi műtőnaplók segítségével dokumentálhatók. Az adatok csak az egyik műtőnaplóból származnak, alább a legsúlyosabb esetek felsorolása látható: 49 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


–– –– –– –– –– –– –– –– –– –– –– –– –– –– –– –– –– –– –– –– –– –– –– –– –– –– ––

„S. József 59 éves gépkocsivezető, lőtt sérülés, 1956. október 24. 16 óra 30 perc. B. Ede 26 éves, sacralis lőtt seb, 1956. október 24. 17 óra 30 perc, október 31. újra operálva. Sz. István 20 éves lakatos, hasi lőtt seb, 1956. október 24. 17 óra 40 perc J. St. L. 22 éves segédmunkás, lőtt seb, 1956. október 24. J. István 36 éves szobafestő, lábseb, 1956. október 24., 1956. december 6. comb amputáció. Cs. Béla 34 éves segédmunkás, kulcscsont alatt golyó. L. Imre 21 éves segédmunkás, alkar- és lábszárlövés. T. János 58 éves anyagmozgató, bokatörés lövéstől. A. György 16 éves tanuló, bal felkarlövés. B. Gyula 26 éves géptechnikus, fartáji lövés. R. István 16 éves tanuló, mellkas- és gerinclövés. Második és harmadik műtét később. Dr. L. László 43 éves tisztiorvos, bal kar, jobb láb, mellkas, október 27. B. Tivadar 44 éves kertész, bal lábszár, október 26. B. Jenő 18 éves tanuló, fartájéki lövés, október 26. Cs. Béla 34 éves, reoperáció első műtét után, október 24. M. István 32 éves segédmunkás, aknaszilánk, október 30. V. Lajos 40 éves filmrendező, gerincsérülés, november 1. T. Gyula 22 éves honvéd, saroklövés, november 1. K. Ferencné 34 éves önálló, mellkas aknaszilánk, november 2. T. Sándor 16 éves tanuló, gyomorlövés, november 5. Sz. Botond 20 éves tanuló, béleltávolítás, november 5. R. Károly 36 éves gyári munkás, láblövés, azonnali amputáció, november 1. J. György 18 éves tanuló, felkarlövés, november 6. N. N. (valószínűleg orosz katona) mellkas lövés, november 4. N. N. (valószínűleg orosz katona) haslövés, november 4. P. Szasa 18 éves orosz katona, fej- és karlövés, november 4. Zs. Béláné 44 éves háztartásbeli, bal comb golyó, november 28.”

Ők műtőbe kerültek. Az ambulancián az ott elláthatók száma – háborús tapasztalat szerint – ennek négy-ötszöröse lehetett. Hányan haltak meg beszállítás után, ellátás előtt…? Hányan kerültek műtét nélkül osztályos ápolásra…? Korábban „Klinika a tűzvonalban” címmel könyv jelent meg a Baross utcai Sebészeti Klinika 1956-os történetéről. Ott a sebesültáradat súlyosabb volt, mint az itt leírt néhány konkrét adat. 50 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


– Séta a városban. Szétlőtt aszfaltozó kocsi. Ágyúnak nézték messziről a hosszú kéménye miatt. Minden hídfőnél tank. Romok. A  betört kirakatok mögött a tárlók már üresek. Felborult villamos. Egy házon fekete zászló. Egy nyitott ablakból vidám zene hallatszik ki. Hideg van, köd, nyirkosság. Porszag. – A rádió adásai: Gerő beszéd…, Mindszenty beszéd…, Nagy Imre szózat…, Kádár hangja…, hirdetmények…, sztrájkra felszólító röpiratok…, recsegő Szabad Európa Rádió…, jó zene…, egyre több szívfacsaró üzenet…, MUK (Márciusban Újra Kezdjük). – „Lassan visszatért a klinikai rend, a sebesülteket elláttuk. Az intézetben nyugalom volt, inzultus senkit sem ért. A klinika egyetlen rádióján hallgattuk a Szabad Európát és reménykedtünk. 1956. november 4-e véget vetett a reményeknek. Néhány nap múlva megkezdődött a disszidálási láz. Ha valaki a reggeli konferencián szabadságot kért, odamentünk hozzá elbúcsúzni egy kézfogással. Tizennégy orvos távozott közülünk. Amikor december közepén Littmann Imre egy reggel bejelentette, hogy szabadságra megy, nem volt kétségünk szándéka felől. Két nap múlva telefonon megkérte Bécsből adjunktusát, hogy vezesse tovább a klinikát. Littmann útja először Hágába vezetett, de nem járt sikerrel. A londoni Kardiológiai és Szívsebészeti Centrumban sem fogadták. Végül Montrealba ment, de rangjának, tapasztalatának megfelelő státuszt nem kapott, így reményeiben csalódva két év után hazatért. Katedráját természetesen nem kapta vissza, de érdemeire való tekintettel bűnbocsánatot nyert, néhány évi közkórházi kitérő után visszanyerte professzori rangját az Orvostovábbképző Intézetben, innen ment nyugdíjba. Néhány hónapos interregnum következett a klinika életében. Megfogyatkozott létszámmal ment tovább a munka Temesvári Antal adjunktus vezetésével, némi izgalom kíséretében, ki lesz vajon az új professzor?” (Forrás: „Zöld könyv”)

51 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


„Littmann Imrének és Kudász Józsefnek köszönhetem, hogy az lettem, aki vagyok” Interjú Pintér Endre professzorral, az egykori tüdősebészeti osztály vezetőjével

Szülész-nőgyógyász szeretett volna lenni, de ha jól tudom, kisebb kényszer hatására a sebészet felé volt kénytelen fordulni. Hogyan élte ezt meg?

1951-ben szereztem diplomát a Budapesti Orvostudományi Egyetemen, de még a diplomaosztó előtt behívtak egy úgynevezett „káder kikérdezésre”. A  bizottság előtt is elmondtam, hogy szülész-nőgyógyász szeretnék lenni, annál is inkább, mert akkor már hosszú hónapok óta bejártam a János Kórház szülészetére, ahol megígérték, hogy állást adnak nekem. A bizottság ennek ellenére azt mondta, „magából sebész lesz!”, és később a minisztériumban is ezt közölték. Néhány rövid kitérő után, 1952 januárjában utasítást kaptam, hogy jelentkezzek a Városmajor utcai Sebésztovábbképző Klinikán. E klinikától – amely katonai intézménynek számított – akkoriban a sebészek többsége úgy félt, mint ördög a tömjéntől. Az intézmény feladata az volt, hogy a szovjetek második világháborús tapasztalatai alapján továbbképzést biztosítson a sebészeknek, egy esetleges háborúra készülve. Volt korábban kapcsolata a hadsereggel, vagy civilként csak jóformán belecsöppent ebbe? Mint kiderült számomra, egyik első civilként vehettem részt egy katonasebészeknek szervezett féléves továbbképző tanfolyamon. A  klinika vezetője ekkor már a szintén civil Littmann Imre volt, ő vezette a tanfolyamot egy Moszkvából küldött neves szovjet orvostábornok szellemi útmutatásai alapján. Mikor véget ért a fél év, legnagyobb meglepe52 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


tésemre kiderült, hogy tanfolyamelső lettem, s miután Littmann Imre átadta az oklevelet és gratulált, megkérdezte, hogy mi a szándékom. Beajánlott egy beszélgetésre Rubányi Pál professzorhoz, aki a sebészet nagy embere volt akkoriban, majd aztán néhány kisebb kitérő után visszatértem Littmann Imréhez, aki ekkor már azon dolgozott, hogy a klinika fokozatosan civillé váljon. Mondhatom, hogy az alapítók közé tartozom, akik közül tudomásom szerint velem együtt már csak négyen élnek, egyikük Robicsek Ferenc, aki Littmann Imre kedvence volt. Ha már Robicsek Ferencet említi, éppen ő fogalmazott úgy, hogy ez az időszak a magyar szívsebészet hőskora volt. Hogyhogy Ön mégis inkább a tüdősebészetet választotta egy idő után? Az akkori rendszer szerint minden osztályon hat-hat hónapot kellett eltölteni, hogy kiderüljön, kinek mi a testhezállóbb. Általános sebészeti, hasi sebészeti, érsebészeti, tüdősebészeti, szívsebészeti, baleseti osztály – ezek működtek az ötvenes évek elején, és én mindet megjártam. Aztán Robicsek Ferenc meghívott a szív-teambe, ami rendkívül megtisztelő volt. Kialakult egy munkacsoport Littmann Imre vezetésével: Temesvári Antal, Robicsek Ferenc és én magam egyfajta „inasként”. Így alkalmam volt részt venni az első hazai szívkatéterezéseken, és magam is csináltam, először 1954-ben, Robicsek Ferenc felkérésére. Nagyon szívdobogtató tapasztalat volt. Az első mitrális commissurotómia (szívbillentyű sebészi tágítása) 1953. szeptember 5-én volt. Jól emlékszem a napra, akkor volt az esküvőm, és Robicseké is. Mikor realizáltuk, hogy a kitűzött beavatkozás milyen napra esik, bementünk Littmann professzorhoz. Ránk nézett, és azt mondta: „Ti házasságot köttök, mikor az első mitrális commissurotómia van???” Így hát az történt, hogy Robicsek és én is megkötöttük a házasságot, majd mindketten rohantunk vissza a klinikára. Nekem annyi feladatom volt, hogy ki kellett preparálnom a bokavénát, behelyezni a kanult és vérpalackkal állni a műtőasztal végénél. Abban az időben mindenki a szívsebészetet akarta tanulni, és én úgy éreztem, nem találom itt meg a helyemet, mert túl nagy a nyüzsgés. Ezért léptem ki fokozatosan erről a területről és fordultam a tüdősebészet irányába. Akkoriban ez nem volt népszerű terület, rengeteg volt a tüdőbeteg a második világháború eredményeképpen, és sokan féltek a tbc-től. 1956 után Littmann Imre, Robicsek Ferenc és mások is elhagyták az országot. Önben ez sosem merült fel? A hatvanas években két fantasztikusan szép évet töltettem Magdeburgban, az orvosi akadémián, ahova azért hívtak, mert a berlini fal felhúzása után a szaksebészek nagy része 53 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


átment Nyugat-Berlinbe. Ott mindenünk megvolt a feleségemmel, mégis visszahozott minket a honvágy. Az 1956-os eseményekre visszatérve, október 24-én ügyeletes voltam a klinikán. Miután bementem, három hétig ki sem tudtam jönni. Ágyúztak a Kissvábhegy és a Széna tér között, folyamatosan hozták a sebesülteket, ám nem volt elég orvos, mert ők meg bejutni nem tudtak otthonról. Gránátok, bombák robbantak a klinika környékén is, Littmann Imre megviselten ült. Többször mondta, katasztrófa előtt áll az ország. Ő 1956 decemberében elhagyta az országot. Ezt követően egy rövid átmeneti időszak után Kudász József került a klinika élére. Mennyiben érintette ez az Ön tevékenységét? A régi Littmann-érából ekkora csak néhányan maradtunk a klinikán, és Kudász professzor jó néhány hónapig úgymond szóba sem állt velem, fokozatosan engedett csak fel az irányomba. Az igazság az, hogy Littmann és Kudász között nagy ellentét feszült, pedig ha különbözőek is voltak sok szempontból, mindkettő fantasztikus ember volt. A tüdőosztály működése megváltozott mire hazatértem Magdeburgból, kettéosztották az osztályt. Engem időközben hívtak a János Kórház 2-es számú sebészetére és átmentem. Ez volt szakmai életem legszomorúbb időszaka, több mint nyolc évig tartott. Aztán megpályáztam a Margit Kórház sebészeti osztályának a vezetését. Tizennégyen pályáztunk, én voltam az egyetlen, aki nem volt párttag, mégis én kaptam meg az állást. 1981-ben területvezető sebész főorvos lettem, így dolgoztam 1995-ig, amikor is önként elhagytam a sebészetet. Önkormányzati képviselő lettem, majd egészségügyi tanácsnok, szerepet vállaltam az Óbudai Baráti Körben. Bár elhagyta a Városmajort, élete mégis még egyszer összekapcsolódott Kudász professzoréval. Azt mondják, Önhöz ment meghalni. Hogy történt ez? Jó néhány alkalommal találkoztam Kudász Józseffel a Margit Kórház környékén, amikor ő már beteg volt. Aztán megkért, hogy látogassam meg. 1980-ban én voltam az egyetlen, akit a kisebbik lányán kívül beengedett a lakásába, és engedte, hogy bekössem a nyakát, amely a betegsége miatt sebes volt. Hetente kétszer, háromszor mentem. Hallatlanul megható napok voltak ezek. Volt, hogy elővette a hegedűjét. Gyönyörűen hegedült! Aztán 1981 húsvétjának nagyszombatján csörög a telefon, Kudász professzor hívott, és kérte, készítsek elő számára egy ágyat. 1981 júniusában halt meg, ott a Margit Kórházban.

54 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


A Városmajor két rendkívül emblematikus igazgatójával dolgozott együtt, még ha egészen más típusú kapcsolat is fűzte Önt hozzájuk. Mit az, amit magával hozott ebből az időszakból? Littman Imrének köszönhetem, hogy megtanultam tudományos munkákat írni – egyenként foglalkozott velünk –, megtanultam tanulni, és azt is, hogyan viselkedik egy önálló sebész, mikor kiáll a pódiumra és elmondja azt, amire képes, amit tud. Zseniális vezető volt, szervezés, fegyelem, a csapat összetartása – ezek mind az erősségei közé tartoztak. Kudász Józsefnek azt köszönhetem, hogy nagyon megszerettem a sebészetet, örömmel ­végeztem addig, amíg lehetett, és olyan szakmai csoportot neveltem ki, akik mind a mai napig kiteszik a képemet a rendelőben. Ahol csak lehetett a Kudász-mentalitást, a Kudászstílust terjesztettem. Zseniális mozdulatai voltak, tőle el lehetett lesni, hogyan kell finoman operálni. Olyan alapelvei voltak, hogy „Embernek kell maradni a gonoszságban!”, „Fel kell nőnie, meg kell erősödnie annak, aki vezető akar lenni!” Ezeket az igazságokat sokszor ismételgette, amit néha megmosolyogtunk, de utólag visszagondolva, az állandó ismétléssel belénk verte ezeket a gondolatok. Emellett neki köszönhetem azt is, hogy érett ember lettem. Littmann és Kudász egymástól élesen különböző emberek voltak, de én nekik köszönhetem, hogy nevet szereztem. Mivel mindketten a Városmajori Klinika vezetői voltak, én mind a mai napig nem a volt munkahelyemként, hanem az otthonomként tekintek a klinikára, amelynek örökös tagja is vagyok.

55 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


„A szívsebészet hőskora volt ez, mikor kardiológusnak és feltalálónak is kellett lennünk” Interjú Robicsek Ferenc professzorral, aki nemcsak a Városmajorban, de többek között Észak-Karolinában is a szívsebészet úttörője volt

Ön gyakorlatilag a magyar szívsebészet megszületésének idejében került a Városmajorba, rögtön az egyetem befejezése után, 1949-ben. Littmann Imre professzor tanítványa volt, majd első számú szívsebész kollégája lett. Milyen volt a szívsebészet hőskorában a Városmajorban dolgozni? Ez egy rendkívüli korszak volt! Littmann professzorral és Temesvári Antal adjunktussal alkottunk egy team-et, s szívműtéteket végeztünk anélkül, hogy láttunk volna bárkit is korábban ilyen beavatkozásokat végezni. Nem volt kitől tanulnunk. Ami a műszereket illeti, azokat mind magunk barkácsoltuk. A  kórház alagsorában volt egy műhely, ahol a mérnökünk segítségével készítettük el a szükséges eszközöket, amelyeket magunknak kellett megtervezni. Az első nyomásmérő készüléket, amit a szívkatéterlaborban használtunk például én építettem. Néhány dolog nem volt éppen a legideálisabb, de végső soron minden elkészült, amire szükségünk volt. Mindenből kevesünk volt, de az eredményeink nem voltak rosszak világviszonylatban sem. 1949-50 környékén a Városmajor és a magyar szívsebészet úttörőnek számított Kelet-Európában; a Szovjetunióból, Bulgáriából és Romániából is jöttek hozzánk. A  vasfüggöny mögött két említésre méltó szívsebészeti központ volt, az egyik Csehszlovákiában, Hradec Kralovében, a másik Magyarországon. Először a Városmajori Klinikán, vagyis az akkori Sebésztovábbképző Intézetben, rövidesen utána pedig a pécsi egyetemen, Kudász profes�56 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


szor vezetése alatt értek el kiemelkedő eredményeket. A  Városmajorban az első időkben nyitott szívműtéteket még nem csináltunk, csak zárt mitrális beavatkozásokat. Mitrális commissurotómiából kettőt naponta a hét öt napján, körülbelül három évig, illetve Botallovezeték lekötést, Blalock-műtéteket, coarctatiokat végeztünk. Hogy látja, minek köszönhető, hogy igen fiatalon, 28 évesen saját osztálya lett? Részben annak, hogy senki nem volt előttem. Ezen a téren Littmann Imre nyitott egy kaput számomra: azt mondta, hogy csináljad és én csináltam. Nagyon jó csapatunk volt, kiemelném Temesvári Antalt, aki tragikus körülmények között hunyt el, de azt gondolom, az egyik legjobb sebész volt Magyarországon. A karrieremben az az elv szintén sokat segített, hogy megtanultam a kardiológiát is. Több kardiológiát tudtam, mint bármely sebész és több sebészetet, mint bármely kardiológus. Ez egyébként egy régi trükk, amit még Molnár Béla professzortól tanultam. Ő azt mondta: „Legyél egy jó belgyógyász, akkor leszel jó sebész!”. Hát én lettem egy jó kardiológus, s lettem egy jó szívsebész. Abból, ahogy visszaemlékszik erre az időszakra, úgy tűnik, a szívsebészeknek feltalálóknak is kellett lenniük. Feltalálónak és kardiológusnak is. Akkor nem létezett a kardiológia önálló foglalkozásként, mi végeztük az összes katéterezést és a sebészeti beavatkozásokat is. Bizonyos mértékben könnyű volt a munkánk, mert senki nem volt előttünk, nem volt konkurencia, senkit nem kellett megelőzni. Ez a tapasztalat sokat segített akkor, amikor kijöttem az Egyesült Államokba, hiszen itt is egy olyan helyre érkeztem – Észak-Karolinába, Charlotte-ba – ahol nem volt szívsebészet. Tulajdonképpen mondhatom azt, hogy bizonyos mértékben egyfajta specialista vagyok a szívsebészet bevezetésében, mert az első műtétekben benne voltam a Városmajorban Littmann professzorral és Temesvári Antallal, az első műtétet én végeztem itt Charlotte-ban, majd több közép-amerikai országban, például Hondurasban, Belizeben, is segédkeztem a szívsebészet meghonosításában. Mindig előny volt számomra, hogy vissza tudtam nézni a magyarországi tapasztalataimra, mikor még megfelelő műszereknek és műszaki tapasztalatnak is híján voltunk. Ez volt a magyar szívsebészet hőskora! Innovációs képességére az Egyesült Államokban is szükség volt, ahol egy garázsban készített szív-tüdő motort és Észak-Karolinában Ön végezte az első nyitott szívmű­ tétet. Igen, 1956-57 környékén még az USA-ban is gyermekcipőben járt a nyitott szívműtét, de a magyar helyzettel ellentétben itt azért meg volt az az előnyöm, hogy elmehettem egy olyan 57 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


helyre, ahol már végeztek ilyen beavatkozást. De összességében ugyanaz a pionír szellem volt bennem itt is, mint Magyarországon. Az életben nagy élmény elsőnek lenni. Nehéz döntés volt 1956-ban elhagyni az országot? Nem volt könnyű, de nem is volt nagyon nehéz. 1954-ben három hónapot töltöttem Svédországban, a Karolinska Intézetben. A feleségemet nem vihettem magammal, így akarták bebiztosítani, hogy hazajövök. Svéd koronám nem volt, így kénytelen voltam bebizonyítani, hogy túl lehet élni, ha valaki 3 hónapig tejet, kenyeret és vajat fogyaszt – ez volt a „diétám” a sebészeti pihenő szobában. Az ott eltöltött idő alatt megismertem a nyugati életformát, a politikai szabadságot, és ez döntő szerepet játszott abban az elhatározásomban, hogy mikor lehetőség nyílt rá, 1956-ban kivándoroltam a feleségemmel Amerikába. Mennyire fogadták el könnyen az USA-ban, mint vasfüggöny mögül érkező orvost? Szokták kérdezni a magyar barátaim, hogy miként csináltam ilyen szép karriert Amerikában. Én erre azt mondom, nagyon egyszerű, háromszor annyit kell dolgozni, mint a helybeliek, s akkor nincs problémád. Nekem egy rossz percem nem volt Amerikában azért, mert emigráns voltam, hiszen Amerika az emigránsok hazája. Nevetséges lenne, ha valaki azt mondaná, nem szeretem az idegeneket, mikor a nagyapja Ukrajnából jött, a nagyanyja angol, a fia egy eszkimó lányt vett feleségül... Amerika az egyetlen ország, ahol egy bevándorló egy bizonyos idő után valóban otthon tudja érezni magát. Mesterének, Littmann professzornak a fia Ön mellett dolgozott az Egyesült Államokban. Mindig is tartotta a kapcsolatot a magyar szakmával? A hippokratészi esküben is az áll, hogy tanítónk fiát tanítanunk kell. Littmann Laci egyébként még mindig a mi kórházunkban dolgozik belgyógyászként. De ezen túlmenően is igaz, hogy sose szakadt meg a kapcsolatom Magyarországgal, a rendszerváltás előtt is évente 3-4 magyar kollégát hoztam ki tanulmányútra, kongresszusokra. Először a kortársaim, barátaim jöttek, aztán az ő tanítványaik, aztán a tanítványok tanítványai. Az összeköttetéseim a magyar kollégáimmal sohasem szakadtak meg. 35-36 ezer közötti műtétet végzett el csak az USA-ban, volt idő mikor éjjel-nappal ­dolgozott, számtalan amerikai és nemzetközi szakmai társaság tagja, több mint 600 orvosi és tudományos publikáció fűződik a nevéhez. Mindezek mellett hogyan tudott annyira elmélyülni a közép-amerikai maja kultúrában, hogy hét könyve jelent meg a témában? 58 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Én nem fogadom el, ha bárki azt mondja, hogy „nincs időm”. Ha akarunk időt szánni valamire, akkor találunk is rá időt. Ezzel kapcsolatban én a következő tanácsot adtam a tanítványaimnak: ne golfozz (ez nyilván amerikai példa), élj közel a kórházhoz, hogy az utazással ne tölts időt, és tanulj meg kevesebbet aludni. Én korábban 4-5 órát aludtam. Egy másik fontos szabály a szakma gyakorlásában, hogy oszd be úgy a munkádat, hogy soha semmire se kelljen várni. Én mindig akkor mentem a műtőbe, mikor a beteg már teljesen elő volt készítve, s addig, amíg előkészítették mindig valami más csináltam. Mikor Hondurasban töltöttem a szabadidőmet, tuberkulózisos betegeket operáltam. Az ottani kórházban azonban csak napi egy műtétre elegendő lepedő volt, így reggel 8 és 10 között dolgoztam, a nap többi részében pedig elkezdtem a környéken lévő maja romok között mászkálni. Egyik dolog vezetett a másikhoz, s megírtam az első könyvemet, aztán a másodikat, a harmadikat… Ez egy időszak volt, amelyen már túl vagyok. Ami változatlan, hogy szenvedélyesen gyűjtöm a maja régészeti tárgyakat, főleg a kerámiát. „Gyűjtő-betegségben’’ szenvedek. Van gyűjteményem németalföldi és magyar festők műveiből, gyűjtök orosz ikonokat, sőt… van egy gyűjteményem a légitársaságok hányózacskóiból is, eddig több mint hatszázzal rendelkezem. Szóval a házam olyan, mint egy raktár. A feleségem már szabályozta, hogy ha új dolgot hozok be, valamit ki kell vinni. Nagyon gazdag a szakmai életrajza, számos országban ön teremtette meg a szívsebészeti programot, mire a legbüszkébb az eredményei közül? A klinikumtól már nyugalomba vonultam, de a mai napig 10-12 órát dolgozom. A Carolinas Medical Center (Karolinai Egészségügyi Központ) mellkasi és kardiovaszkuláris sebészeti részlegének emeritus elnöke vagyok, a negyven kórházat magába foglaló Carolinas HealthCare System (Karolinai Egészségügyi Rendszer) alelnöke, s az Észak-Karolinai Egyetem sebészprofesszora, mindemellett a fejlődő országok egészségügyét segítő Heineman Foundation elnökeként is tevékenykedem. A  nemzetközi segélyprogrammal kapcsolatos munkám először a kelet-európai térségre irányult, majd az utóbbi évtizedben Közép-Amerikában és a Karib-tenger térségében kezdtem dolgozni. De mégis mire a legbüszkébb? A négy gyermekemre és az öt unokámra.

59 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


„Sebész nem lesz, hanem születik.” (Kudász József)

Lendületben a szívsebészet IV. Sz. Sebészeti Klinika (1957-1975)

Prof. Dr. Kudász József (1904. július 10. – 1981. április 10.) Keresztespüspökiben született, orvosegyetemi tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Egyetem orvosi fakultásán kezdte, majd Olaszországban folytatta. 1930-ban Bolognában szerzett orvosi diplomát, ezután hazajött és hozzákezdett diplomája nosztrifikálásához. Hajdúszoboszlón kántori munkából tartotta fenn magát, majd Egerben helyettes körzeti orvosként dolgozott, ezután a debreceni egyetem Kórbonctani Intézetébe került, kezdetben díjtalan státuszba. 1938-ban a Hüttl professzor vezette Sebészeti Klinikán kapott állást, ami fordulópontot jelentett szakmai életében. Itt részesült ugyanis sebészi kiképzésben. 1940-46 között a Rókus kórház III. Sebészeti osztályán Schmidt professzor munkatársa, adjunktusa lett. 1946-ban a László Kórház sebész főorvosa. 1947-1950 között az István Kórház gyermeksebészeti osztályának vezetője. 1951-től az újonnan alakított pécsi II. Sz. Sebészeti Klinika igazgatójává nevezték ki. 1955-től, Sebestény professzor halálát követően a budapesti egyetem III. Sz. Sebészeti Klinikájának tanszékvezetője és a „Koltói” Baleseti Intézet igazgatója, 1957-től pedig az egyetem IV. Sz. Sebészeti Klinikájának lett a vezetője. Speciális érdeklődési területe kezdetben a traumatológia (combnyak szegező módszert dolgozott ki stb.), de 1947-től munkásságával intenzíven a szív és a nagyerek 63 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


A klinika vadszőlővel bevont épülete a hetvenes években

sebészete felé fordult. Littmann professzorral és Eisert Árpád professzorral a hazai szívsebészet megteremtői, úttörői. A briliáns manualitású, széleskörűen képzett, iskolateremtő sebész művészet- és zenekedvelő volt, utóbbit magas szinten művelte is. Az 1956-os forradalom alatt a Sebésztovábbképző Klinikán – főleg a közelben, az akkori Moszkva téren zajló harcok miatt – megfeszített, sokrétű sebészi munka folyt. 1956 végén dr. Littmann Imre, dr. Robicsek Ferenc és a klinika néhány más orvosa elhagyta Magyarországot. 1956 decemberétől 1957. március 15-ig dr. Temesvári Antal adjunktus vezette a klinikát. Ezt követően a Városmajor, mint oly sokszor 100 éves fennállása alatt, ismét új nevet kapott: a Budapesti Orvostudományi Egyetem IV. Sz. Sebészeti Klinikájaként folytatta működését, melynek tanszékvezetőjévé Kudász József professzort nevezték ki. Dr. Temesvári Antal adjunktussal néhány kolléga − többek között dr. Árvay Attila, dr. Lónyai Tihamér, dr. Sárközy Károly, dr. Böröcz Lajos és dr. Pálos László − átmenetileg a Baross utcai II. Sz. Sebészeti Klinikára távozott, majd ugyanők nem sokkal később, 1957-ben, a Gottsegen György professzor által az István Kórház területén alapított Kardi64 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


ológiai Intézet szívsebészeti osztályán kezdték szervezni a műtéteket. Kudász József profes�szorral a III. Sz. Sebészeti Klinikáról Ránky László, Gömöry András, Húsvéti Sándor, Kulcsár Andor, Papp Sándor, Szabó Zoltán és Vecsey József doktorok jöttek át a Városmajorba, ahol a klinikán maradt orvosokkal, valamint az akkor végzett néhány fiatallal kiGömöry András dr., aki Szabó Zoltán professzorral együtt dolgozott tűnően dolgozó munkacsoa szívmotoros műtétek városmajori bevezetésében portok alakultak ki. Általános sebészet, tüdősebészet, valamint szív- és érsebészet működött itt ebben az időszakban. Ha szívsebészeti vonatkozásban nézzük ezt az 1957-1975 közötti időszakot, joggal mondhatjuk, hogy embert formáló, hősi korszak volt. Tanúi és részesei lehettünk egy új szakma, a szívsebészet születésének, élveztük annak szépségét, de ugyanakkor viseltük annak minden problémáját.

Professzor szenvedélyes virtuózitással A  nyitott szívműtéteket a saját magunk által „bütykölt” szívmotorokkal kezdtük. Az angiográfia röntgen filmkazetta faállványon történő húzogatásával készült. Csodálatos érzés volt azonban, amikor már megjelentek a korszerűbb diagnosztikai készülékek, eszközök, katéterek, s láthatóvá váltak az angiográfiás képek és értékelhetőbbé a katéteres mérések. Ha voltak is gondok, többnyire mégis mindenki a szakma szépségét látta, s ma is visszatérően büszkén gondolunk e korszakra; arra, hogy egy kitűnő, virtuózan, briliánsan operáló, de a fegyelmet is megkövetelő főnöke volt a klinikának Kudász professzor személyében. 65 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Voltak persze neki is kisebb-nagyobb „hibái”. Még a régi sebészi iskolához tartozott. Ha mérges volt, műtét közben kidobta akár a gyomorvarrógépet is az ablakon, amit a kertben kellett aztán összeszedni. Ha a műtősnő nem határozottan adta kezébe a műszert, vagy az asszisztens rosszul fogta a kampót, kapott is a kezére! De utána csokoládéért küldött, s mosolyával bűvölte munkatársait. Felettesei nem szerették az akkor csokornyakkendős, elegánsan öltözködő, s polgárként viselkedő professzort. De nem tudtak ellene tenni. Nem volt tudós ember, de ő hozta a klinikánkra, a kísérleti laboratórium élére dr. Juhász-Nagy Sándort, aki aztán valóban elterjesztette a tudományt klinikánkon.

Egy új szakmai felívelése Abban az időszakban a szívsebészet lendületbe került, a zárt szívműtétek közül egyre több mitrális commissurotomiát (azaz bal pitvar-kamrai szájadékszűkület-tágítást) végeztünk a klinikán, de miután az USAból megérkezett a Swan professzortól kért két speciális műanyag „zacskó”, azok segítségével már több aorta commissurotomia, vagyis zárt főütőér billentyűszájadék-tágítás is történt. A  veleszületett szívbetegségek közül főleg a Botallo-vezeték lekötés, a Blalock-Taussig műtét és a főütőér-szűkület rekonstrukciója volt gyakori beavatkozás. Mivel még érprotézisek nem voltak forgalomban, ha a szűkület kimetszése után a végeket feszülés okozta varratelégtelenség veszélye nélkül nem lehetett egyesíteni, több esetben liofilizált transzplantátumot alkalmaztunk a hiány pótlására. Dr. Gömöry András és dr. Szabó Ötven éve operált beteg CTA képe. Jól látszik Zoltán engedélyt kaptak az egyetem a homograft, amelynek széle elmeszesedett, de ma is vezet Törvényszéki Intézetétől, hogy a „frisés a beteg jó klinikai állapotban van 66 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


sen” elhunytakból eltávolítsák a mellkasi aortaszakaszt. Ezeket az eltávolított darabokat antibiotikus oldatba helyezték, majd a Kőbányai Gyógyszergyárba szállították, ahol liofilizálták, s gömb alakú, leforrasztott üvegcsőbe tették, melyben nedvszívó (víztelenítő) anyagot helyeztek el. Ezek az aortadarabok kerültek aztán műtéti felhasználásra. Azért érdemes mindezt részletesebben is megemlíteni, mert az ily módon operáltak közül – Szabolcs Zoltán és Entz László professzorok 2012-es utánvizsgálatai szerint − 50 évvel a műtét után három beteg még ma is él. Az 1950-es években Kudász professzor a szív terhelésének (vénás megajánlás) csökkentése érdekében, a különböző okokból kialakult szívelégtelenségek kezelésére mindkét külső csípővivőér (v.iliaca externa) lekötését végezte. 1953-tól körülbelül nyolcvan esetben történt ilyen típusú műtét. A  beavatkozás után a tapasztalatok szerint (dr. Hüttl Tivadar későbbi közlése alapján) körülbelül 38 százalékban javulás volt kimutatható. Néhány esetben azonban az alsó végtagok súlyos cianózisa miatt a ligatúrákat fel kellett oldani. E műtéti eljáráshoz hasonlót – a hasi fővivőér (v.cava inferior) lekötését – Littmann professzor intézetében is végeztek.

A  koszorúér-szűkületek kezelése A koszorúér-szűkületek ma alkalmazott műtéti kezelése előtt különböző más sebészi módszerek voltak ismertek, melyek közül több típust a klinikán is alkalmaztunk. A koszorúér spasmusok, vagyis görcsök terápiájára ganglion stellátum blokádot, plexus preaortikus reszekciót, illetve Novocain infiltrációt végeztünk anginás betegeknél. Néhány esetben a szívburok részleges reszekciója után steril gyulladást okozó talcum porral, trypaflavin oldattal kentük be a szívizomzatot annak reményében, hogy jól vaszkularizált adhéziók (érdús ­összenövések) jönnek majd létre a szívizom és a szívburok között. Harken javaslatára 0,5%‑os phenollal ecseteltünk, majd Lezius leírásának megfelelően a tüdő felső részét rögzítettük a szívizomzathoz hasonló célból. Két esetben a hashártya szívizomzathoz való rögzítését, vagyis omentocardiopexiát is végeztünk. Ezek viszonylag nagyobb beavatkozások voltak és a steril gyulladás miatt nem ritkán mellkasi folyadékot (exudátumot) kellett leszívnunk a betegből. Mindegyik említett műtéttől a szívizom vérellátásának javulása volt remélhető, azonban az eredmények alapján mindez csak remény maradt. A szívizom vérellátásának indirekt javítására az olasz Battezzati ezeken kívül egy egyszerűbb műtéti eljárást, az artéria és véna mammaria lekötését javasolta a sternum mellett a II. bordaközben. A  műtét 67 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


indikációs elmélete kissé zavaros volt. Kudász professzor viszonylag sok ilyen műtétet végzett, ám az eredmények nem voltak bíztatóak. A  már említett zárt szívműtétek mellett több esetben − de kevesebbszer, mint a Kardioló­giai Intézetben − hipotermiában, a szívbe vezető és a kimenő erek leszorításával (inflow occlusióval), nyitott módszerrel is végeztünk rövid ideig tartó műtéteket (így például tüdőverőér-billentyű szűkületének ellátása, kis pitvari sövénydefektus miatt). Mivel a bal szívkatéterezés technikája hazánkban akkor még nem volt ismert, az aortabillentyű műtéti indikációjának eldöntése céljából a műtőben végeztük az aorta-balkamra grádiens mérését, egy nyomásmérővel összekapcsolt hosszabb tűnek (Reverdin) a mellkason át a bal kamrába történő szúrása útján. Az aortanyomás értékét az aktuális vérnyomás adta. Az első mérések nem kis izgalommal történtek, de látva hogy egy-két kisebb légmell kialakulásán kívül egyéb szövődmény nem volt, egyre bátrabban használtuk e módszert. A klinikán működő négy szakmai osztály közül a szívsebészetet kezdetben rövid ideig dr. Ránky László adjunktus, majd maga Kudász professzor vezette, ő vizitelt gyakrabban ott. Az általános sebészetet dr. Tóth József adjunktus (később egri sebész főorvos), az érsebészetet pedig dr. Soltész Lajos adjunktus (Kudász nyugdíjba vonulása után a klinika igazgatója) irányította. Miután az Orvostovábbképző Intézetben tüdőműtéteket végző dr. Ungár Imre a Korányi Pulmonológiai Intézet igazgatója és sebésze lett, s munkatársa dr. Keszler Pál (aki az első magyar intratracheális altatógépet készítette) a III. Sz. Sebészeti Klinikára távozott, Kudász – kinevezése után – dr. Erdélyi Lászlót bízta meg a tüdőosztály vezetésével.

„A  jövő az ifjúság kezében van” A  Városmajorban lévő klinika abban az időszakban kívülről csodálatos vadszőlővel volt ­bevonva. A taxisok, a betegek, a látogatók a Városmajort „Kudász Klinikának” hívták. 1957-ben megkezdődött az orvostanhallgatók képzése is, ami egy fél évfolyam oktatását jelentette, és elsősorban gyakorlatok formájában zajlott néhány professzori előadás mellett. A munkahét akkor még hat napos volt. Szombat délelőtt hosszú konferencia és folyóirat referálás volt. Ezt követte minden osztályon a késő délutánba nyúló professzori vizit. 68 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


A  hosszú szombat délelőtti konferenciákon gyakran hallottunk Kudász professzornak az új egyetemi város, és azon belül a klinika fejlesztésével kapcsolatos terveiről, sajátos filozófiai elképzeléseiről, a medikus oktatás audiovizuális megvalósításáról (ami csaknem ötven év után mára már valóság lett), valamint a sebészek számára ajánlott szakmai javaslatairól, intelmeiről. Közismert „aranymondásait” Péterffy Árpád professzor gyűjtötte össze egy könyvbe. Ezek az alábbiak voltak: „Sebész nem lesz, hanem születik.” „Meg kell tanulni látni, nem csak nézni.” „Ne menjen az erdőbe az, aki fél.” „Az a jó sebész, aki akkor nyugodt, amikor baj van…. És az a legjobb, aki a legnehezebb helyzeteket is baj nélkül megússza.” „A jövő az ifjúság kezében van, ezért kell őket megfelelően nevelni.” „Nem elég a sebésznek a tehetség, ehhez megszállottságig fokozódó szorgalom és nyelvtudás is szükséges. De ez sem elég, embernek is kell lennie.” Nagyon sok igazság rejlik mindezekben! Az ötvenes évek vége felé a négy szakma közül a szív- és érsebészet tette ki a klinika munkájának meghatározó részét. Nem véletlenül, mivel a professzornak a kardiovaszkuláris sebészet volt az álma és a kedvence. A klinikának három, korszerűnek éppen nem nevezhető műtője volt. A hemodinamikai vizsgálatokat, a jobb szívfél katéterezését, az angiográfiákat még az előző korszakban épített röntgenlaborban a szívsebészek végezték, a röntgenosztály, vagyis dr. Jóna István akkori, majd a későbbi vezetők, dr. Kisvárday Gyula, illetve dr. Pénztáros Iván segítségével. Hasonlóan a Littmann-korszakhoz, a klinika belgyógyász-kardiológusa az a Kunos István professzor volt, aki sztetoszkópjával hallgatta a betegek szívzörejét, s legtöbb esetben ezzel, valamint EKG- és mellkasröntgen-vizsgálat segítségével pontosan megállapította a beteg szívbetegségét (vitiumát). Kunosnak, aki Kudász professzornak is jó barátja volt, nagy szerepe volt akkoriban a műtéti indikációk felállításában is. A  későbbiekben két fiatal belgyógyász, dr. László Lajos és dr. Pavlik József csatlakoztak hozzá, s a szívsebészek helyett ők végezték a speciális kardiológiai vizsgálatokat is, az angiográfiákat, katéterezéseket. Emellett a klinika betegeinek belgyógyászati ellenőrzése, kezelése is a feladatuk lett. 1965-ben a Medicina kiadásában megjelent dr. Kunos Istvánnak Kudász professzorral 69 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


közösen írt, „Az operálható szívbetegségek” című könyve, amely meghatározó összefoglalója volt a szívbetegségek akkori kezelési lehetőségeinek. A  könyv a veleszületett és a szerzett szívbetegségek diagnózisát és műtéti lehetőségeit tárgyalta, de foglalkozott a nyitott szívműtétek, az extracorporális keringés technikájával is. Kunos István jelentős szerepet játszott a Magyar Kardiológusok Társasága megindításában, szervezésében, majd a hagyományossá váló balatonfüredi kardiológus konferenciák létrehozásában. A balatonfüredi kongresszusok, az azokon elhangzó előadások, viták, bár kisebb mértékben, mint ma, de akkor is a kardiológia és a szívsebészet aktuális kérdéseivel foglalkoztak. Az 1960-as, 70-es években emellett az akkori Orvos-, Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének székházában lévő Weil Teremben havonta tartottak az idősebb és fiatal kardiológusok, szívsebészek néha késő estig tartó előadásokat, szakmai megbeszéléseket, vitákat, melyekből mindenki egyformán profitált. Ezek az esték nagyban elősegítették a szakma hazai fejlődését.

Szívmotor, saját tervezéssel 1953-ban az USA-ban Gibbon előállította az első szívmotort (szív-tüdő pumpát), amel�lyel extracorporális, vagyis testen kívüli keringés segítségével elvégezték az első hosszabb időtartamú nyitott szívműtétet. Magyarországnak, a Városmajornak is fel kellett készülnie erre az új műtéti technikára. 1958 májusában Kudász professzor dr. Gömöry Andrást és dr. Szabó Zoltánt Brünnbe küldte, hogy tanulják meg az extracorporális keringés alkalmazásának technikáját. Másik feladatuk az volt, hogy tanulmányozzák és rajzolják le a Mark III. típusú szívmotort, melyet az ottani Sebészeti Klinika igazgatójának, Jan Navratil professzornak küldtek Amerikából. A  kéthetes tanulmányút rendkívül hasznosnak bizonyult. Ennek alapján készült el ugyanis a budapesti Irodagép Javító Vállalatnál a Gömöry-Gerber (utóbbi mérnök volt), Mark III-hoz hasonló, lemezes, oxygenátoros szívmotor. Több mint egy esztendőn keresztül ketten-hárman, néha többen − elsősorban dr. Gömöry András, dr. Húsvéti Sándor (a 70-es évek elején Kanadába távozott) és dr. Szabó Zoltán, valamint dr. Löblovics Iván, alkalmanként dr. Papp Sándor és dr. Markos György − délelőttjeiket a humánműtőben, délutánjaikat, késő estéiket pedig a klinika kísérleti laborjának állatműtőjében töltötték, hogy Neumann Magda műtősnő támogatásával begyakorolják a szívmotor használatát, a testen kívüli keringés segítségével végezhető nyitott szívműtétek technikáját. A műtétek70 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Az első nyitott szívműtétek egyike a Gömöry-Gerber hazai szívmotor segítségével 1960-ban

hez több száz kutyát kényszerültünk felhasználni. Az operálandó kutyán kívül a készülék műtét előtti feltöltéséhez (prime) még három-négy eb vére kellett. Hol volt, hol nem volt, volt egy korábbi személyzeti lakásból kialakított kísérleti műtő. Ennek is volt egy állatgondozója, akit Pistának hívtak. Alacsony ember volt és igen szerette az italt. Törzshelye volt a „Három vakegér” nevű talponálló. Éjjel-nappal rendelkezésre állt. Ez volt a veszte a tudós csoportnak, akik meg akarták váltani a világot. Hogy, hogy nem, készítettek egy öreg autoklávból egy ún. oxigén túlnyomásos kamrát (hiperbárikus kamrát). Rákot, érszűkületet akartak gyógyítani külföldi mintára. A „betegek” ún. Wistar patkányok voltak. Megbetegítés, oxigén és más terápia, felmérés, összehasonlítás a kontrollal - így a kísérlet. Természetesen különböző csoportok voltak az elképzelés szerint. Az összehasonlítás egyre zavarosabb lett. Már semmi nem vágott egybe. Mi történt, mi nem, lassan rájöttek, hogy az azonosan kezelt állatok – amelyek egy ketrecben voltak – összekeveredtek a másik csoport állataival, ketrectisztítás címén. A főműtősnő, Magda, finoman instruálta Pistát. – Pista, te olyan hülye vagy… a múltkor is azok a „félsteril” műszerek, jó hogy nem tudódott ki. – Magda néni, én nem vagyok hülye, csak ittam egy kicsit.

71 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Más bonyodalmak is születtek. Az oxigéntartályban jelentős túlnyomás van kezelés alatt (1-3 atmoszféra). Az oxigén leeresztését lassan (½-1 óra) kell végezni (a Caisson-szindróma miatt). A kocsma viszont (nevezték 5. műtőnek is) este 8-kor bezárt. Asszisztensünknek sietnie kellett, hogy a szükséges fröccsét még megkapja. A nyomás alatt lévő kamrát nem előírás szerint, lassan nyitotta ki, hanem azonnal. Eredmény: az akkor kezelt 10 patkány a szemben lévő falon végezte a robbanástól kissé laposan. A  kísérletezők megpróbáltak túljárni Pista agyán. Egy-egy összetartozó csoport állatot egyszínűre festettek. Volt piros társaság, kék stb. csoport… először. Minden erőfeszítés ellenére a ketrectisztítás továbbra is Pista módszerével történt… összekeverve őket. Most a tarka-barka, színpompás kavalkádot nem lehetett eredmény értékelésre vinni. Közben néhány állat elhullott, ezt is értékelni kellett volna. Pista ezeket a színes, elhullott állatokat – a sok szidástól tartva – átdobta a kerítésen a szomszéd társasház kertjébe. Ebből már nagyobb baj lett. A szomszédok látványos „tetemrehívással” és mérgességgel az igazgató professzorhoz fordultak. A  kísérleteknek vége lett – a Városmajorban. A  gép átkerült az I. Sz. Kórbonctani Intézetbe, ahol némi tudományos fegyelemmel a vizsgálat befejezést nyert. Itt a mese vége: a tudóscsoport persze nem lett Nobel-díjas, ha ez történt volna, arról tudna a kedves olvasó.

Az első (saját készítésű) szívmotorral operált s a műtétet túlélő kutyánk

Az elpusztult kutyák emlékére egy Herendi Porcelángyárban dolgozó beteg jóvoltából Kudász professzor egy nagyon szép kutyaszobrot kapott, amelyet a klinika előtt, az utcán állítatott fel. A kerületi tanács határozata alapján azonban az udvarban kellett elhelyezni, mert állítólagos nagyobb „pénisze” miatt közbotrányt okozhatott volna. Ezzel ugyan mi nem értettünk egyet, de az utasítást végrehajtottuk. Az első szívmotorral operált, túlélő kutyát nagy tiszteletben tartottuk. Ez nekünk legalább olyan örömöt okozott, mint később a szovjet űrkutatóknak a Lajka nevű kutya fellövése és sikeres visszatérte a világűrből. Ők bizonyára vodkával ünnepeltek, a városmajori „stáb” viszont a hazai márkának számító Lánchíd elnevezésű konyaknak csúfolt itallal, amelyet a Mátyás-templom mellett, a Halászbástyán ittunk meg egyik este túlélő kutyánk tiszteletére, s bizony nehezen értünk vissza otthonunkba. Hasonló „ünneplés” szerveződött egy-egy sikeres új műtét alkalmából is.

72 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Külföldi gépért magyar puli 1960-ban megtörtént az első nyitott szívmotoros műtét a Városmajorban, a Kardiológiai Intézetben azonban az előző évben már végeztek egy hasonló beavatkozást. Az első 16 beteget a Városmajorban hazai szívmotorral operáltuk. Később Köteles Bélától, az USA-ba távozott mérnök, református presbitertől − akinek finommechanikai gyára volt Clevelandben − megkaptuk a Kay és Cross által előállított, oxygenátort tartalmazó, világszerte PEMCO néven ismert első külföldi szívmotorunkat. Kudász professzor egy pulikutyát küldött Köteles úrnak az igen fontos ajándékért. A továbbiakban már ennek segítségével lehetett operálni, elsősorban veleszületett szívbetegségeket. A hatvanas években általában két nyitott szívműtét történt hetente. A nyitott billentyűsebészet a hetvenes évek elején vált gyakorivá. 1961-ben Kudász professzor az NDK-ba küldte dr. Szabó Zoltánt és Gömöry dr.-t, hogy Halléban segítsék az első kelet-német nyitott szívműtét megszervezését és elvégzését. 2012 júliusában egy kedves levél és egy DVD-lemez érkezett Neef professzor-

A századik nyitott szívműtét után készült fotó a klinika munkatársaival

73 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


tól, a hallei egyetem ezzel kapcsolatos jubileumi szimpóziumáról. Dr. Gömöry András egyébként később csaknem másfél évet töltött a Zürichi Kanton Spital szívsebészetén. Miután hazajött, megerősödött a Kudász professzorral már a kimenetele előtt meglévő rossz viszonya, ami miatt megpályázott egy állást a Debreceni Egyetemen, amit 1972ben meg is kapott. Kudász professzor egyébként nagy súlyt fektetett a fiatal sebészek képzésére. Megkövetelte, hogy a leendő sebészek legalább egy-két hónapot eltöltsenek a laboratóriumban és a röntgenosztályon, valamint részt vegyenek mindegyik boncoláson. „Kudász-előírás” volt az is, hogy orvosa folyamatosan, állapotának stabilizálásáig figyelje, kezelje, kövesse nyomon operált betege sorsát. Vallotta, hogy a magyar sebészeknek nincs okuk szégyenkezni a világ előtt. Fontosnak tartotta a tudás állandó magas szinten tartását, ennek érdekében szorgalmazta a tudományos folyóiratok olvasását, a tanulmányutakat, melyek kezdetben általában határainkon belül maradtak, hiszen akkoriban csak ritkán lehetett külföldre utazni.

Gyermek-szívsebészeti ellátás a Városmajorban Kudász professzor az általános sebészeti, valamint a szív- és érműtéteken kívül tüdőműtéteket is végzett. Az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején két újszülöttet operált (dr. Ránky László közreműködésével) oesophagus atresia miatt, amelyek közül az egyik beavatkozás egyben az első sikeres ilyen hazai műtét is volt. A  Városmajori Klinikán közel 20 ágyas gyermekosztály működött Gömöry dr. vezetésével addig, amíg a Tűzoltó utcai II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikán (dr. Böröcz Lajos, később dr. Lozsády Károly vezetésével) és a Kardiológiai Intézet gyermekosztályán, majd Szegeden is meg nem indultak nagyobb számban a csecsemők és a gyermekek szívműtétjei. Dr. Bodor Elek 1962-ben nyert felvételt a klinikára, majd hamarosan a gyermekosztályra lett beosztva. Ő fokozatosan szoros kapcsolatot alakított ki a Kardiológiai Intézet gyermekosztályával, különösen annak vezetőjével dr. Kamarás János főorvossal, aki ugyanakkor klinikánk gyermek konziliáriusa is volt. Ez a kapcsolat igen hasznos volt a klinika számára is. Bodor dr. eközben sokat foglalkozott a veleszületett aortabillentyűszűkületek klinikumával, a későbbiekben e témából írta kandidátusi disszertációját, majd a milánói szívsebészeten volt három hónapos tanulmányúton. Szabó Zoltán professzor nyugdíjba vonulása után Bodor Elek professzor lett a szívsebészet vezetője. 74 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


A  felnőtt szívsebészeti részlegen dr. Szabó Zoltán és dr. Húsvéti Sándor mellett átmenetileg dr. Nemes Attila, dr. Balog Ádám, dr. Löblovics Iván, dr. Sáray Koppány (külföldre távozott) és dr. Szánthó Katalin is dolgoztak, később, a hetvenes, nyolcvanas években dr. Bodor Elek, dr. Rényi-Vámos Ferenc, dr. Gyöngy Tibor, dr. Moravcsik Endre, majd dr. Papp Lajos, dr. Szabolcs Zoltán, dr. Horkay Ferenc, dr. Nasri Alotti, dr. Hüttl Tivadar lettek még tartósan a szívsebészet munkatársai. Dr. Nemes Attila és dr. Balogh Ádám a tüdősebészeten is dolgoztak tartósabban dr. Pintér Endrével, majd dr. Besznyák Istvánnal együtt. Nemes dr. később az érsebészeti részlegre került át és ott is maradt; Soltész Lajos kitűnő munkatársa lett.

Külföldi és hazai karrierek A Kudász-tanítványok és munkatársak közül egyébként számosan vezető beosztásba kerültek, itthon és külföldön egyaránt. A hazánkból külföldre távozott orvosok egyik legismertebbje dr. Robicsek Ferenc, aki amellett, hogy a szívsebészeti részleget vezette, a már a Sebésztovábbképző Klinika idejében is működő régi kísérleti laboratórium (ún. állatműtő) irányítója volt. Ő nemcsak szívsebészeti eljárások bevezetésének állatkísérletes begyakorlásával, hanem alapvető műszerek fejlesztésével és azok előállításával is foglalkozott (pl. Robicsek-Géczy manométer stb.). Dr. Robicsek Ferenc 1956 után az Egyesült Államokba ment, s később Charlotte-ban egy nagy mellkas- és szívsebészeti intézetnek lett a vezetője. 1988-ban a Haynal Imre Egyetem díszdoktorává is választotta. Robicsek professzor gyakori vendége és meghívott előadója volt a magyar szívsebészeti kongresszusoknak és sok kolléga járhatott ki hozzá; sokat tanult tőle a szakma. A  nyolcvanas években a klinikát elhagyó, az USA-ba, Rochesterbe, a híres Mayo Intézetbe távozó dr. Gloviczki Péter az, aki az érsebészet területén a legismertebbé vált világszerte, s a városmajori érsebészek közül a legnagyobb karriert érte el. Jelenleg a Society for Vascular Surgery (SVS) elnöke. Nagyon sokat segített a magyar érsebészek továbbképzésében. Dr. Gömöry Andrást a Debreceni Egyetem Mellkassebészeti Klinikájának igazgató-helyettesévé nevezték ki. Nemes Attila professzor 1992-ben a Városmajori Klinika igazgatója és a Semmelweis Egyetem rektorhelyettese lett. 1969-ben került a klinikára dr. Dzsinich Csaba, aki általános sebészeti szakvizsgája után az érsebészetre került, s tartósan ott is dolgozott. 1994-ben egyetemi tanári címet kapott és komoly nemzetközi karriert is befutott szakmájában. 2000-ben az Európai Cardiovascularis Társaság elnöké75 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


vé választották. Dr. Löblovics Iván az Orvostovábbképző Egyetem szívsebészetére került Littmann professzorhoz, akit hazatérése után véglegesen annak igazgatójává neveztek ki. Löblovics később a szombathelyi kórház sebész főorvosa lett, majd Németországba távozott.

Az első pacemaker Klinikánkon 1963-ban történt az első pacemaker implantáció. Baloldali mellkasmegnyitás­ ból  (thoracotomiából) miokardiális tűelektródák beültetése után a nőbeteg Elektrodyne típusú VVI pacemakert kapott. (Az előző évben a Kardiológiai Intézetben is beültettek már egy pacemakert.) Az első magyar implantálható, Szabó-Bocskay pacemakert 1967-ben dr. ­Szabó  Zoltán készítette el Bocskay ­László elektrotechnikussal. A  készü­lék  energiafor­ rását 5 higanycellás elem biztosította, s epoxy­ gyantával és akriláttal volt burkolva. A készülék A Szabó-Bocskay által készített első, betegbe be M 5816-os típusú intrakardiálisan felvezetett is ültetett magyar pacemaker (1967) elektródával a beültetést követően 18 és fél hónapig működött a betegben (az akkori gyári készülékek élettartama kb. 20-22 hónap volt). Dr. Szabó Zoltán kandidátusi értekezésében is a pacemaker-terápiával kapcsolatos kérdésekkel foglalkozott. 1970-ben Kunos István professzor nyugállományba vonult. Ezt követően dr. Solti Ferencet nevezték ki a IV. Sz. Sebészeti Klinika vezető kardiológus-belgyógyászává, aki 1947 óta dolgozott a Rusznyák, majd Magyar Imre professzorok vezette I. Sz. Belgyógyászati Klinikán. Soltinak már akkor meghatározó szerepe volt hazánkban a ritmuszavarok kísérletes kutatásában és gyógyszeres, valamint kezdeti eszközös kezelésében. Dr. Solti Ferencnek és dr. Szabó Zoltánnak több közös könyve is megjelent pacemaker, aritmia témakörben. Az 1970-es években Soltinak, a fiatal dr. Rényi-Vámos Ferencnek és dr. Szabó Zoltánnak jelentős szerepe volt abban, hogy a Városmajori Klinika a hazai pacemakerellátás bázisintézete lett. Dr. Rényi-Vámos Ferenc, aki 1966-ban érkezett klinikánkra, a sebészi szakvizsga le76 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


tétele után nem sokkal több mint egy évet töltött el a Bécsi Egyetem sebészetén, valamint a ritmuszavarok gyógyszeres és pacemakeres terápiájával foglalkozó nagy bécsi kórházban. A  Magyar Kardiológusok Társaságának 1975-ben megalakult Pacemaker Munkacsoportjának Solti dr. lett az elnöke, Rényi-Vámos dr. pedig a titkára. Az utóbbinak volt köszönhető, hogy az Európai Pacemaker Társaság mintája alapján elkészült a hazai pacemakerregiszter. Dr. Rényi Vámos Ferenc viszonylag korai halála egy ízig-vérig kitűnő városmajori szívsebész sok lehetőséget ígérő karrierjét törte meg. A klinikai elektrofiziológia kísérletes és eszközös hazai továbbfejlesztésében később, a kilencvenes években dr. Merkely Bélának és munkatársainak volt meghatározó szerepe.

Műszívbillentyű, sertésekből is 1963-ban amerikai tanulmányútjáról hazatérve, dr. Lónyai Tihamér elvégezte az Országos Kardiológiai Intézetben az első hazai műszívbillentyű-beültetést. A  Városmajori Klinika kezdeti eredményei a műszívbillentyűkkel nem voltak kedvezőek. Emiatt is kezdtünk el foglalkozni biológiai billentyűk implantációjával. A mitrális szájadékba beültetésre kerülő, kezdetben formalinban, majd glutáraldehidben fixált sertés-aortabillentyűk (xenograftok) készítését Szegeden tanultuk meg Kovács Gábortól, aki az angliai Leedsben Ionescutól sajátította el ennek technikáját. Dr. Szabó Zoltán, dr. Bodor Elek és dr. Rényi-Vámos Ferenc a pesti vágóhídra jártak, ahonnan vödörrel hozták el a disznószíveket, melyekből gyakran lakásuk konyhájában preparálták és varrták a billentyűket az Ionescutól kapott keretre. A  műtéti mortalitás kezdetben magas volt. Később a hasonló gyári biológiai, valamint műbillentyűkkel jobbak lettek a tapasztalatok és az eredmények. Különösen vonatkozik ez arra az időszakra, amikor a műtétek alatti szívizomvédelem (cardioplegia) is korszerűsödött. 1972-ben Bodnár professzor az Orvostovábbképző Intézetben, majd dr. Árvay ­Attila a Kardiológiai Intézetben elvégezték az első sikeres koronária-bypass műtéteket. Ezt követően dr. Szlávy László és meglévő új hemodinamikusaink, dr. Czakó Elemér és dr. Szatmáry László is egyre több koronarográfiát végeztek, a szívsebészek pedig egyre több direkt koszorúérműtétet.

77 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Az anesztézia jelentősége Kudász professzornak a pécsi klinikán egy kitűnő altatóorvosa volt dr. Nagy Lajos személyében, aki eredetileg sebész volt, s autodidakta módon képezte át magát. A Városmajorban Pálosék eltávozása után Lencz László, Lauth János, Kulcsár Andor, Vecsey József doktorok, s néha dr. Löblovics Iván, majd dr. Szánthó Katalin végezték az anesztéziát. A Kudászkorszak vége felé dr. Kalmár Imre, dr. Matkó Ida és később fiatal munkatársaik, dr. Pongó Éva, dr. Nagy Gabriella, dr. Windisch Mária, dr. Széphelyi Katalin, dr. Nyikos György kolléga, valamint dr. Turbók Eszter vették át a stafétabotot az említett orvosoktól. A betegek számára döntő jelentőségű volt a kardiovaszkuláris anesztéziával foglalkozó orvosok intenzív munkájának tökélesedése. Akkora már szerencsésen hozzájutott a klinika néhány altató- és lélegeztetőgéphez, korszerű kéziműszerek azonban alig voltak abban az időben. Magunk mosogattuk, sterilizáltuk az oxygenátor csöveit. Szappanos dobozokból és betegekből kivett pacemakerekből készítettünk külső ingerlőket. A műszívbillentyűket vastag tűvel és merev selyemfonalakkal varrtuk be, kötszerollóval vágtuk fel a sternumot, a sok kísérleti műtői gyakorlat miatt pedig kutyaszagú volt a ruhánk is. Akkoriban több hónapig kellett izgatottan várni az útlevélre, egy-egy külföldi kongresszusra vagy ösztöndíjas tanulmányútra való kiutazásra. A  zárt társadalmak, amilyen akkoriban a miénk is volt, nem szerették a világ más társadalmainak, sőt m��g azok tudományainak közvetlen megismerését sem. Pénzügyileg is komolyabb gondjaink, problémáink voltak, egy szívműtét ugyanis többe került, mint amennyit kaptunk érte. Csak a hetvenes évek elején biztosítottak külön szívsebészeti keretet a szívműtéteket, pacemaker- és műbillentyű-beültetéseket végző egyetemi intézményeknek. Sokat segített az, hogy a külföldi tanulmányok során jó kapcsolatok alakultak ki a kinti műtőkben dolgozó apácákkal és nővérekkel – ez elsősorban a müncheni szívsebészetre vonatkozik, ahol dr. Szabó Zoltán 1964-ben és 1974-ben több hónapot tölthetett. Tőlük bizony a klinika igen sok segítséget kapott; szinte az egész évi műtétekhez biztosítani lehetett új eszközöket, fonalakat, kanülöket, stb.

Az általános sebészet változásai Persze nemcsak szívsebészetet műveltünk ebben az időszakban a klinikán. A kisebb általános sebészeti osztályt kezdetben dr. Róth Miklós vezette, dr. Vass György dolgozott egy 78 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


ideig ott dr. Padányi Alajossal, mielőtt visszament az érsebészeti osztályra, Padányi doktor pedig a tüdősebészetre. Emellett dr. Lengyel József dolgozott itt tartósabban, aki NyugatNémetországba távozott, ahol aneszteziológus lett. Ezenkívül a szakvizsgára készülő fiatal doktorok is be voltak osztva általános sebészeti gyakorlatra és osztályos munkára. Így a klinika csaknem valamennyi fiatal sebésze töltött ott valamennyi időt. Kudász professzor, aki kiváló általános sebész is volt, csaknem minden típusát végezte az akkor ismert műtéteknek. Ez a terület egy ideig fontos volt az orvostanhallgatók oktatása és a sebészi szakvizsgáztatás szempontjából is. Nagy változás következett be ugyanakkor azt követően, hogy Kudász professzor áthozott egy kitűnő, szinte megszállott általános sebészt az egyik egyetemi sebészeti klinikáról. A  hasi területen virtuózan operáló dr. Drobni Sándor kétségkívül nem tartozott a könnyű, konfliktust kerülő emberek közé, de sebészi eredményei példásak voltak. Jól kamatoztatta tudását miután kinevezték a László Kórház sebész főorvosává. A későbbiekben azonban a medikusképzés számunkra átalakult, s fél évfolyamnak oktattuk csak a szív- és érsebészetet. Ezáltal az általános sebészet jelentősége klinikánkat tekintve lecsökkent, oktatása pedig fokozatosan megszűnt.

A  tüdősebészet fejlődése Az 1957-es változások után, amint már említettük, dr. Erdélyi László kapott megbízást Kudásztól a tüdősebészeti osztály vezetésére. Dr. Padányi Alajos, dr. Pintér Endre, dr. Löblovics Iván, majd dr. Nemes Attila, dr. Besznyák István, dr. Balogh Ádám, dr. Tóth László, dr. Sebestény Miklós, dr. Sulyok Zoltán és dr. Mogán István dolgoztak ott a leghosszabb ideig, különböző időpontokban. Az ország már túl volt a tuberkulózis epidémián, megjelentek a tbc elleni gyógyszerek (Streptomycin, INH stb.) és a tüdősebészeti műtétek száma is emelkedett. A különböző típusú varrógépek forgalomba kerülésével és minőségük javulásával egyre jobb lehetőségek nyíltak a főhörgők, majd a tüdőszövet varrására is. A mellkasplasztikák (thoracoplasticák) mellett a szegmens reszekción kívül tbc-s roncs tüdőnél már teljes tüdő eltávolítást (pneumonectomiát) is végeztek. Ezzel együtt természetesen szaporodtak a szövődmények, elsősorban nőtt a mellkasi gennyedések és a főhörgősipolyok száma, amelyek növelték a műtéti mortalitást. Fontos volt a központi szívó- és oxigénellátás biztosítása a mellkasmegnyitással járó műtétek után, s így intenzív jellegű kórtermek létrehozása is. A  klinika földszintjén egy 79 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


kisebb szobában kialakítottak egy megfelelőbb helyet a bronchoszkópos vizsgálatok számára. Annál is inkább szükség volt erre, mert megnőtt bizonyos akut mellkasi kórképek, például a masszív tüdővérzés ellátása. Az ernyőszűrések országos bevezetésével egyre nőtt a különböző mellkas és -környéki betegségek felismerése. Gátor (mediastinum) ciszták, daganatok, rekeszsérvek kerültek látótérbe, amelynek következtében szélesedett a műtéti spektrum is. A hatvanas évek végén megkezdődött a tüdőkarcinómák különböző típusainak műtéti kezelése is, s ez a későbbiekben az onko-pulmonológia és az onkológiai sebészet kialakulását is eredményezte. A  klinikán a tüdősebészeti osztály életében is folyamatos változások következtek be. Dr. Erdélyi Lászlót kinevezték az akkori Gorkij fasorban lévő Belügyi Kórház sebészeti osztályának vezetőjévé. A klinikán szerepét dr. Pintér Endre vette át, aki az előzőekben (1964-65-ben) a Magdeburg-i Vogelsang Klinika tüdősebészetén dolgozott. Néhány évvel később, 1970-től, a János Kórház általános és tüdősebészetének lett a főorvosa, majd 1989-től címzetes egyetemi tanár. 1978-1994 között pedig a Szent Margit Kórház Sebészeti Osztályának vezetésével bízták meg. (Később még szó lesz róla, az ő osztályán hunyt el a klinika tisztelt és szeretett főnöke, Kudász professzor). A  klinikán Pintér professzor helyét dr. Besznyák István vette át nagy aktivitással és széleskörű publikálással. A hatvanas évek elején Besznyák doktor Bostonban, a Harvard Egyetem sebészetén töltött el egy évet, ami nagyon hasznos volt további sebészi karrierje szempontjából. 1977-ben távozott az Országos Onkológiai Intézetbe, ahol a sebészeti osztály főorvosa lett, 1984-ben az intézet igazgatójává nevezték ki, 2002-ben Széchenyidíjat kapott.

Érsebészet, a másik erősség A  Városmajori Klinika erőssége a szívsebészet mellett az érsebészet volt, amely már a Littmann professzor alatti időszakban kialakult dr. Soltész Lajos adjunktus vezetésével. A hetvenes, nyolcvanas években Kelet-Közép-Európa legnagyobb ilyen típusú, és igen aktív tevékenységet végző részlege lett. Kudász megerősítette Soltészt az érsebészeti osztály vezetésében. Legközelebbi munkatársa, a már Littmann idejében vele dolgozó dr. Szabó Imre volt. Ott „érsebészkedett” dr. Vas György is, amíg a Tétényi úti kórház főorvosa nem lett. Miután Kudász professzort kinevezték a klinika igazgatójának, az érosztálynak is kitűnő munkatársai lettek, akik közül kimagaslott dr. Papp Sándor, majd dr. Nemes Attila, 80 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


a későbbiekben Acsády György, Dzsinich Csaba, valamint Mogán István, Frank József, Molnár Lajos és Krause Eberhard doktorok. Emellett több fiatal is dolgozott az érsebészeti osztályon, s egyre több hazai sebész töltött el rövidebb, hosszabb időt ott érsebészeti tanulmányok céljából. Nem volt ritka az egyéves tanulmányút sem a Városmajorban. A ma „idősebb érsebészei” is ennek az időszaknak a fiatalabb korosztályához tartoztak. Közülük dr. Nemes Attila akkor a szövetragasztásokkal foglalkozott a kísérleti műtőben és abból is készítette kandidátusi értekezését; számos angiológiai, érsebészeti könyvet írt. (Később Szabó Zoltán professzor utódja a klinika vezetésében). Dr. Acsády György a vénás sebészet hazai úttörője lett (Nemes Attila után a klinika igazgatója), dr. Dzsinich Csaba pedig az akkor indult renális szűkületek érsebészeti megoldásaival, később pedig az aorta disszekciók speciális eseteivel foglalkozott intenzíven. Ő jelenleg a Honvédkórház vezető érsebésze, dr. Mogán István pedig a Szent Imre Kórház érsebészetének a főorvosa lett. Ők a későbbiekben valamennyien igen jelentős szerepet játszottak a magyar érsebészetben és annak fejlesztésében. Mindegyikük a hazai egészségügy valamelyik posztján vezető is lett. Kudász professzor nyugdíjba vonulása után, Soltész Lajos professzor vezetése alatt a IV. Sz. Sebészeti Klinika Érsebészeti Intézetté lett, de az új tanszékvezető kifejezetten támogatta a dr. Szabó Zoltán vezetése alatt lévő szívsebészet továbbfejlesztését.

Egy két évtizedes korszak vége A Kudász-korszak igazából nem 1975-ben, nyugdíjba vonulásakor fejeződött be. A professzor 70 éves volt ugyan, de még be-bejárt az akkor már Soltész vezette klinikára. Dr. Kunos István volt szobáját választotta, amelyet később dr. Szabó Zoltánnal osztott meg. Városmajori házát eladta, de nem messze onnan vett egy öröklakást. A klinikán elsősorban régi betegeit vizsgálta, de újakat is vállalt, sőt egy-egy műtétet is végzett. S elérkezett ebben az utolsó! Egy primum típusú pitvari defektust kellett volna operálnia, Szabó dr. asszisztált a volt főnökének, idoljának, a briliáns manualitású sebésznek, s látta, valami nem megy már. A professzor ideges lett, majd azt mondta: „El kell mennem időre, fejezd be!” Többet nem jött a műtőbe operálni. Ezt követően derült ki, hogy akkor már beteg volt. „Ott voltam, amikor operálták, láttam a tumortól érintett nyaki nyirokcsomókat, és ettől kezdve a későbbiekben szörnyű küzdelmét az életért a halál ellen. Amikor utoljára Besznyák Pistával meglátogattuk lakásán, éreztem nem kívánja, hogy odamenjünk hoz81 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


zá. Aztán jött Pintér Endre professzor, aki Margit Kórházban lévő osztályán nagy-nagy szeretettel, odaadással és csodálatos emberséggel kezelte főnökünket” – emlékszik vissza Szabó professzor. Aztán elment Kudász professzor. Nyári melegben, a kisújszállási temetőben helyezték el urnáját, ott vettek végső búcsút tőle. Ugyanakkor az a segítség, az a példa, amit Kudász professzor adott másoknak, az a munka, amit a magyar szívsebészetért kifejtett, nem hagyta érintetlenül a társadalmunkat. Nem csak a tanítványai, hanem a Magyar Szívsebészeti Társaság is minden évben megemlékezik róla és odaítéli a szakma arra érdemes képviselőjének a Kudász-emlékérmet.

A klinika orvosi kara 1975-ben, Kudász professzor nyugdíjba vonulásakor

82 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Szakmák, korszakokon át A  Kísérleti Kutató Laboratórium története (1966–2009) A Kísérleti Kutató Laboratórium elődje, a kísérleti műtő a klinika kertjében álló kis épületben működött, amit még 1952-ben Littmann professzor az egykori János Szanatórium személyzeti szállásából alakított ki. Sokféle sebésztechnikai kísérlet, műszerfejlesztési, sőt terápiás vizsgálat is folyt itt, ma nagynevű elődök, A kísérleti műtő épülete 1920 körül dr. Robicsek Ferenc, majd a Kudász-korszak első felében dr. Gömöry András, dr. Húsvéti Sándor, dr. Szabó Zoltán által, amint az az előző történeti leírásokban is olvasható. Azonban a Kísérleti Kutató Laboratórium léte, szakmai karaktere és szellemisége a hazai és nemzetközi szakmai közösségek számára négy évtizeden át egyet jelentett a szív- és keringéskutató Juhász-Nagy Sándor professzor nevével és munkásságával. Ez a név jelentett eredetiséget, majd hatalmas, enciklopédikus tudást, szintetizáló szellemet, igazi kutatói és tanítói elhivatottságot. Jelentette a gondolkodás szabadságát, az alapvető értékek tiszteletét, kivételes műveltséget és humanista szemléletet.

83 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Egy kivételes kutató életútja Juhász-Nagy Sándor (1933-2007) Debrecenben született, anyai és apai ágon régi kálvinista családban. Az a légkör, melyben testvéröccsével, Pállal együtt nevelkedett alapozta meg becsületes és szeretetteljes, ám kritikát sem nélkülöző kapcsolatát kollégáival, tanítványaival. Egész életében a protestáns hitből eredő belső fegyelem hatotta át minden viszonyulását és tevékenységét. Tanulmányait a Debreceni Református Kollégiumban, majd a Debreceni Orvostudományi Egyetemen végezte. Ő volt az első, akit „Sub auspiciis Rei Publicae” (aranygyűrűs) kitüntetéssel avattak orvosdoktorrá. Másodéves hallgató korában bekapcsolódott a dr. Went István által vezetett Élettani Intézet munkájába. Innen indult kutatói pályafutása, melynek első eredményei nagy visszhangot keltettek: munkatársával és barátjával, dr. Szentiványi Mátyással a világon elsőként bizonyították, hogy a koszorúereknek a szívizom beidegzésétől független, funkcionálisan jelentős saját érszűkítő (szimpatikus) idegi ellátása van. (Ez ma már tankönyvi adat, a 60-as években azonban ellentétes volt a szakmai közvélekedéssel.) Went István professzor halála (1963) után az intézet demokratikus szelleme meglehetősen megváltozott, s mindketten elhagyták az alma matert. Dr. Juhász-Nagy Sándor új lehetőségeket keresve jött 1966-ban Kudász József ­professzorhoz, az akkori IV. Sz. Sebészeti Klinika igazgatójához, aki szívesen fogadta és megbízta egy önálló kutatórészleg megszervezésével. Ettől kezdve a Városmajori ­K ísér­leti  Kutató Laboratórium vezetőjeként dolgozott és kutatott. Negyven éven át, élete utolsó évéig vizsgálta ebben a tudományos „fellegvárban” a szív és a vérkeringés működését. Kutatói érdeklődése rendkívül széles körű volt, a szívműködés élettani alapkérdéseitől kezdve a klinikai problémák A fiatal dr. Juhász-Nagy Sándor (balról) és barátja, dr. Szentiványi Mátyás patofiziológiai és technikai 84 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


vonatkozásáig terjedt. Munkásságából 250-nél több teljes folyóirat közlemény (nagyobbik hányada nemzetközi lapokban), 29 könyv és könyvfejezet született a koszorúér-keringés, a kardiovaszkuláris reflexek, az adrenerg ill. purinerg szabályozási mechanizmusok, az érpálya metabolikus regulációja, a sebészi szívizomvédelem, a kardiotermográfia, a szívelektrofiziológia, a peptiderg koszorúér-szabályozás és a szív folyadék kompartmentek vizsgálata terén. „Coronaria reflexek” című disszertációjával 1972-ben kandidátusi fokozatot, „A funkcionális coronaria elégtelenség kísérletes modelljei” értekezésével 1977-ben MTA  doktora címet nyert. Egyetemi tanárrá 1982-ben nevezték ki. Kutatóként – hatalmas tudásán túl – elsősorban az eredeti látásmód és a részleteket szintetizáló képesség, az összefüggések felismerésének, megsejtésének képessége jellemezte, amivel ma már kevéssé találkozhatunk. Tanítómesterként ezt a szemléletmódot, az új keresésének és felismerésének fontosságát és örömét próbálta átadni tanítványainak, kollégáinak is. Akinek lehetősége volt vele együtt dolgozni, vagy akár csak gondolatait, előadásait hallgatni, soha nem felejti el. A  tanítás és a közös munkálkodás „külsődleges jegyeként”, ahogyan fogalmazott, az évek során témavezetésével 24 kandidátusi, illetve PhD-disszertáció és 5 nagydoktori (MTA  doktori) értekezés született. A  tanítást opponensként, kandidátusi, PhD és MTA doktori értekezések bírálójaként is végezte. Ezek a vélemények olyan gondolatgazdag és tanulságos, értékes (és jóindulatú) írások voltak, hogy volt, aki gyűjtötte is őket. Juhász-Nagy Sándor professzor – bár mindenekelőtt kutató volt – a tudományos közéletért is sokat tett; számos tisztséget vállalt oktatási, szakmai és szakmapolitikai szervezetekben. Így a Semmelweis Egyetem TDK Tanácsának tagjaként (1988-2006) és Doktori Tanácsának tagjaként (1993-2006), az MTA és az Egészségügyi Minisztérium közös kardiovaszkuláris bizottságának titkáraként (1985-1991) és az MTA Orvosi Tudományok Osztályának tanácskozó tagjaként (1991-2006) is tevékenykedett. Az OTKA  Élettudományi Szakkollégium elnökeként (1991-1996), majd a Széchenyi Professzori Ösztönd��j Kuratóriumának elnökeként (1996-2000) egyéni érdekeit félretéve küzdött azért, hogy a hazai kutatástámogatás rendszere megújuljon, kiállt annak önállóságáért és a szakmai értékek minden mással szembeni érvényesüléséért. Juhász-Nagy Sándor professzor munkássága elismeréseként számos kitüntetést, köztük Szent-Györgyi Albert-díjat (1994), Széchenyi-díjat (1999), Semmelweis Emlékérmet (2000), a Köztársaság Elnökének Érdemérme kitüntetést (2003) és MTA  „Laureatus Academiae” címet (2004) kapott. Nyugdíjba vonulása (2003) után egyetemünk professzor emeritusaként dolgozott és tanított egészen súlyos betegsége elhatalmasodásáig. 2007. január 8-án hunyt el otthon, szerettei körében. 85 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Egymás tiszteletére épülő kapcsolat Dr. Juhász-Nagy Sándor, a tehetséges és ambiciózus fiatal kutatóorvos 1966-ban elkezdett kialakítani a kísérleti műtőből egy komplex keringés-élettani laboratórium. A  debreceni kutatásainak kiteljesítése mellett kezdettől együtt dolgozott a szívsebészeti (később az érsebészeti) problémák tudományos igényű megoldásán Kudász professzorral és az érdeklődő klinikus kollégákkal. Így írt erről: „Nem nagy »állás«, de beleillettem, mint görcs a fába. Mindenekelőtt a (nem könnyen) kivívott teljes függetlenség okán. Kudász professzorral – ezzel a »nem könnyű«, de eredeti emberrel és zseniális műtőssebésszel – végül is remekül kijöttem. Utódai: Soltész Lajos és Szabó Zoltán személyes barátaimmá lettek. Felhőtlen volt az egymás tiszteletére épülő kapcsolat, aminek részemről egyetlen feltétele a tudományos/szakmai tevékenységembe való bele-nem-szólás volt. [Valószínűleg egyedüli közös vonás Julius Ceasar és köztem az ő elve: »Inkább egy kis faluban első, mint Rómában második.«] A  legfontosabb azonban az, hogy a – nem mindenben önkéntes – »pályamódosítás« sok dologban igen nagy hasznomra vált. Kiváló sebész barátaimtól sokat tanultam: szemléletileg is, technikai értelemben is.” (Juhász-Nagy Sándor: Fragmentált pályavázlat) A  laboratóriummal megörökölt szegényes felszereltség és az elavult, gyenge műszerezettség ellenére e korai munkákból számos eredmény született – közel 30 cikk, melyeket jó hazai folyóiratok (Orvosi Hetilap, Acta Physiologica Hungarica, Acta Medica Hungarica) és nemzetközi újságok (Arch Int Pharmacodyn Ther, Experientia, Journal of Cardiovascular Surgery, Japanese Heart Journal, Basic Research in Cardiology) közöltek. A szerzőtársak (a teljesség igénye nélkül) dr. Szentiványi Mátyás, dr. Debreczeni Lóránd, dr. Balogh Ádám, dr. Bertók Lóránd, dr. Grosz György, dr. Kudász József, dr. Kunos György, dr. Solti Ferenc voltak. Az akkori időszak főbb eredményeit foglalja össze a szemben levő oldalon látható ábra. Az összeállítás annak az Antoni Ferenc rektornak írt levél mellékletét képezte, melyben dr. Juhász-Nagy Sándor – akkor egyetemi adjunktus – a rektor támogatását kérte a kísérleti laboratórium modernizálásához, műszereinek felújításához és a személyzeti állomány gyarapításához. (A  laboratórium fenntartása egyetemi költségvetésből történt, a kutatást magát ETT-keretekből finanszírozták.) A  személyzet 1974-ben a laboratórium vezetőjén kívül egy laboránsból, egy műtősnőből, egy állatgondozóból, egy takarítónőből, valamint egy félállású technikusból állt. A  kérés két további asszisztensre vonatkozott, ám a fejlesztés e tekintetben nem valósult meg. (Igaz, az idők folyamán a laboráns, a műtősnő és – a takarítónő helyett – a 86 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


laborasszisztens valamennyi szükséges sebészi-preparatív és méréstechnikai, műtői, laboratóriumi és ápolási ismeretet elsajátított, melyeket mindig továbbadtak és továbbadnak az újonnan belépő kollégának. A szükséges ismeretek és készségek megszerzése legalább egy évig tart és mindennapos „képzést” jelent ezen a területen.) Az a múlt homályába vész, hogy mi és hogyan valósult meg a műszerfejlesztési elképzelésekből, az azonban bizonyos, hogy 5 évvel később, 1979-ben, az Elema-Schönander regisztráló helyett (egy ugyancsak használt) Hellige rekorder működött, Hellige manométerrel dolgoztunk, a Boda-Kerekes Az Antoni Ferenc rektornak írt levél melléklete respirátor helyét pedig már a szovjet gyártmányú (PO-5) lélegeztető foglalta el a műtőben. Ezek a műszerek is jó 20 évig tartottak ki, a lélegeztetőt (még működőképesen) 2009-ben selejteztük. A  80-as, 90-es években már sikerült kutatási keretekből beszerezni a Grosz György által fejlesztett, modernnek számító vérnyomásmérőket, szöveti áramlásmérőt, szíverőmérő műszereket, s hemodinamikai mérőtornyot is.

Az inozinnal kapcsolatos vizsgálatok Dr. Juhász-Nagy Sándor 1976-77-ben külföldi tanulmányútra ment, egy évet töltött Domingo Aviado meghívására vendégkutatóként a University of Pennsylvania Farmakológiai Intézetében. Itt kezdett először foglalkozni a metabolikus koronária adaptáció 87 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


transzmitterének, az adenozinnak akkoriban inaktívnak vélt metabolitja, az inozin szívhatásainak kutatásával. Aviadóval elsőként bizonyították és közölték az inozin normál és patológiás körülmények között is érvényesülő szívserkentő hatását. Eközben a városmajori laboratóriumban elsősorban dr. Solti Ferenc és dr. Nemes Attila kísérleteztek a szívritmuszavarok kutatása, illetve a koronáriák hipoxiás állapotának vizsgálata terén. Dr. Juhász-Nagy Sándor hazatérése után sorra csatlakoztak a laboratórium munkájához a városmajori sebész kollégák, akikből később kiváló szív- és érsebész professzorok lettek: 1977 végén itt kísérletezett dr. Balogh Ádám, dr. Bodor Elek és dr. Sebestyén Miklós. Itt ültette be az első pacemaker-elektródák egyikét dr. Rényi-Vámos Ferenc, készített végtagi artériás- és nyirokér anasztomózisokat dr. Papp Sándor és dr. Gloviczki Péter. Minderről hű képet mutat a kísérleti állatnapló, a „nagy zöld könyv”, melyet 1969. január 2-ától a mai napig vezetünk, és amelyben a kísérletező kézjegyével látja el a bejegyzéseket. A  pennsylvaniai kutatás 1978-tól itthon, a laboratóriumban folytatódott. Az inozin komplex, inotróp, kardioprotektív és szívizom-vérellátásra kifejtett hatásait dr. JuhászNagy Sándor a klinikára akkortájt érkezett, rendkívül nyitott szellemű és érdeklődő fiatal szívsebésszel, dr. Papp Lajossal kezdte vizsgálni. A  többéves munka eredményeként klinikai szinten is megalapozódott e nukleozid jótékony hatásainak kardiológiai és szívsebészeti alkalmazhatósága. S bár számos nemzetközi (és hazai) közleményben bizonyították az inozin egyedülállóan kedvező kardiális hatásait, gyógyszer mégsem lett belőle (bár Franciaországban egy ideig Trophycardil néven forgalmazták), mivel a pátens-nevekkel nem védhető, ismert szerkezetű, természetes ágens nem mozgatta meg a gyógyszergyártók fantáziáját. Mintegy 20 év elteltével az inozin hatásossága – mint minden igazán jó kérdés – újra előkerült és ismét érdeklődést kelt, mégpedig az újabb kutató és sebészgenerációk képviselőinél, amint az jól tükröződik például dr. Szabó Gábor, dr. Szabó Csaba, dr. Veres Gábor és dr. Radovits Tamás munkáiban. A nyolcvanas években egyre nagyobb számban kezdtek jönni hallgatók és fiatal kollégák a laboratóriumba tanulni-kutatni. Igen sokan megfordultak itt, és voltak, akik sokáig visszajártak egy-egy kérdés vizsgálatára, mint pl. dr. Tóth-Heyn Péter (ma az egyetem I.  Sz. Gyermekgyógyászati Klinika Intenzív Osztályának vezetője) és dr. Kolossváry Endre (a Szent Imre Kórház adjunktusa). A  TDK-s hallgatók 3-4 évig is itt végezték tudományos munkájukat. „Én is ekkor kerültem ide. Az ELTE-n végeztem biológia-kémiai szakon. Alig volt kiírt állás az országban, emlékszem, végzettségünknek megfelelő összesen három. Visszajártunk az egyetemre az »évfolyamfelelős« tanárunkhoz, aki próbált minél több állást találni nekünk. Tőle 88 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


hallottam, hogy Juhász-Nagy Sándor keringéskutató laboratóriumába lehet jelentkezni. Úgy éreztem, a szerencse kiválasztottja vagyok! Ismertem öccsét, Juhász Nagy Pál (1935-1993) botanikus és elméleti biológus professzort, később akadémikust. Tanított minket, tárgya »A biológia története« volt. Soha nem hallottam azóta sem olyan előadásokat. Székhez szögezve hallgattuk, csodáltuk. Nagy várakozással mentem el a bemutatkozóra. Elmondta, hogy az egyik fő kérdés, ami foglalkoztatja az a kalcium kettős hatása, az ún. kalcium paradox jelensége. Megkérdezte, milyen nyelveken beszélek. Mondtam, hogy franciául (ezt tanultam a középiskolában), oroszul és egy keveset angolul. Levett a polcról egy orosz nyelvű élettan könyvet, hogy fordítsak belőle. Nem ment könnyen… Nem tudom, mit gondolhatott rólam, de felvett. Ettől kezdve figyeltem tehát Juhász-Nagy Sándort: hogyan kísérletez, mire figyel és mit tart kevésbé fontosnak, próbáltam megfejteni, milyen gondolati összetartozások és „távolugrások” állnak egymást követő mondatai, következtetései mögött. Nehéz volt, mert én sokkal kevésbé nagyívűen – mondhatnám földhözragadtabban – tudtam gondolkodni, mint Ő. Ráadásul, ha végül kudarcot vallottam valamely megfejtésben és kérdeztem, mindig csak egy-egy irányadó mondata volt, sosem adott direkt választ. Mindig tovább kellett töprengeni, tanulni.” (Dr. Kékesi Violetta docens, a Kutató Laboratórium jelenlegi vezetőjének visszaemlékezése.)

„Egy igazi, nyitott kutatóműhely” A  Kísérleti Kutató Laboratórium Juhász-Nagy Sándor professzor vezetésével egy igazi, pezsgő életű, jó hangulatú és nyitott kutatóműhellyé vált, ahol igen sokféle témában dolgoztak együtt diákok, fiatalabb és idősebb kollégák. Velünk kutatta a K-sztrofantozid szívhatásait dr. Sótonyi Péter, a kardioplégia alkalmazásának optimális módjait dr. Papp Lajos és dr. Moravcsik Endre, a szívizommerevség és szöveti ödéma kapcsolatát dr. Pogátsa Gábor, a revaszkularizációs lehetőségeket dr. Nemes Attila, a dopaminerg szív- és koronária hatásokat dr. Rabloczky György, a természetes immunitás folyamatait dr. Bertók Lóránd. Később itt dolgoztak „vendégkutatóként” – saját kutatóhelyük, laboratóriumuk kialakításáig – munkatársaikkal Pogátsa Gábor és Nagy Zoltán professzorok. Itt fejlesztette első hemodinamikai műszereit, mérőszondáit Grosz György.

89 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Dr. Bertók Lóránd, dr. Juhász-Nagy Sándor, dr. Kékesi Violetta és dr. Rabloczky György a Magyar Élettani Társaság LX. Vándorgyűlésén, Budapesten

Kardiotermográfiás vizsgálatok Szintén a 80-as évek elején indult útjára a szívizom vérellátásának és anyagcsere-állapotának vizsgálata a komputerizált kardiotermográfia segítségével, melynek teljes módszertanát és kvantifikációját ebben a laboratóriumban dolgozta ki dr. Juhász-Nagy Sándor és dr. Papp Lajos. Ők mutatták ki először, hogy meghatározott környezeti feltételek mellett a mellkasban feltárt szív infravörös kisugárzása (infrakamerával felvett hőtérképe) arányos a miokardiális vérellátással. Ennek a látszólag egyszerű összefüggésnek a felismerése, matematizálása, számszerű megjeleníthetősége új irányt nyitott a kutatásban. A módszer unikális volt abban, hogy a vérellátást egyidejűleg nagy tér- és időbeli felbontóképességgel követte, szemléletes képet nyújtva arról. Hasznosságát számos kísérletes, majd humán szívműtét során végzett vizsgálatban bizonyították, többek között a vérellátás normál vagy kóros inhomogenitásának felmérésében, a kardioplégia hatásosságának megállapításában, a jótékony vagy kedvezőtlen hatású farmakonok hatásának vizsgálatában, a retrográd koronária beavatkozások effektivitásának megítélésében. 90 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


A  kardiotermográfiás módszerrel folytatott kísérletes kutatások legfőbb eredménye azonban annak felismerése volt, hogy egyes kardiológiai és szívsebészeti veszélyállapotokban – így szívműtét során, a szívműködés újraindításakor – a serkentő hatású katekolaminok alkalmazása a szív teljes kimerülését és leállását idézheti elő. A szívanyagcserét jelentős mértékben megterhelő ágensek (különösen az akkor kiterjedten használt Isuprel) perioperatív adásának minimumra szorítása döntő szerepet játszott abban, hogy a műtéti beavatkozások hatékonysága nagymértékben javult, a sebészi letalitás egy év alatt mintegy negyedére (!) csökkent. A  vizsgálatok „hőskorában” a termográfiás berendezést – mely visszatekintve egy ősöregnek tűnő számítógépből, kontroll hőforrásból, két 8”-es floppy driver-ből és mátrix nyomtatóból állt – az MTA  Méréstechnikai és Műszerügyi Szolgálata bocsátotta rendelkezésünkre. A háromdimenziós modell alapján való színazonosítás matematikai részét Álló Géza professzorral dolgozták ki, a technikai segítséget Osváth Béla nyújtotta. Az infravörös – egyes hőmérsékleti értékeket színekkel jelölő – felvételek kiértékelése kézzel, planimetriás módszerrel történt, egy-egy kísérlet 40-50 felvételénél ez nagyjából ugyanannyi munkaórát jelentett. Ezután következett a lényegi adatfeltárás: a hisztogramok (hőeloszlási diagramok), a hőmérsékleti súlyponteltolódások számítása, majd a grafikai megjelenítés, ábrakészítés – tussal, tollal, vonalzóval, pausz papíron. (Jóval később, 1990 körül sikerült világbanki kölcsönből egy modern, ma is működő termográfiás berendezést, valamint kiértékelő szoftvert és megfelelő grafikai programokat beszerezni.) Dr. Papp Lajos kandidátusi értekezését ezeknek a képeknek, terület-értékeléseknek, számításoknak felhasználásával készítette el, „Az ép és károsodott keringésű szív véráramlás-eloszlásának vizsgálata állatkísérletekben és emberi szívműtétekben cardioteletermográfiával” címmel. A  disszertáció a kardiotermográfiás technika validálható mérőmódszerré fejlesztéséről, a kvantitatív értékelés kidolgozásáról és ezek gyakorlati alkalmazásának eredményeiről, a miokardiális vérellátás kísérletes és humán (szívműtéti) vizsgálatáról szólt. A munka kidolgozottságát, az eredmények jelentőségét és felhasználhatóságát értékelve az opponensek a kandidátusi disszertáció doktori szintre emelését, azaz – egy tudományos minősítési fokozat átugrásával – nagydoktori disszertációként való benyújtását és elfogadását javasolták. Így is történt. Dr. Papp Lajos kutatási eredményeiért 1989-ben elnyerte az orvostudományok doktora címet. Azokat az összefüggéseket, méréstechnikai feltételeket és értékelési metodikákat, melyeket dr. Papp Lajos a kardiotermográfiában feltárt és kifejlesztett, azóta is számos kolléga kamatoztatta vizsgálataiban a miokardiális és mesenteriális vérellátás területén. Dr. Kékesi Violetta ugyanezen időszak kezdetén végezte első saját vizsgálatait a kalci91 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


um feltételezett paradox érhatásának területén; nevezetesen azt a hipotézist tesztelve, mely szerint a kalcium ér-simaizomsejtekbe való belépése éppúgy vezethet konstriktor, mint dilatátor válaszhoz az egyes ereken. A feltételezés alapját az a megfigyelés adta, mely szerint a kalcium-antagonista ágensek ugyanolyan mértékben gátolták az exogén adenozinnal kiváltható értágulatot, mint a jelentős részben az endogén adenozin által közvetített metabolikus választ, az ér okklúzió-felengedést követő reaktív hiperémiát. Ez utóbbinak akkor semmilyen más, specifikus gátlószere nem volt ismert. Bár Robert F. Furchgott már 1980-ban közzétette az endotélfüggő dilatáció közvetítőjének, az EDRF-nek a felfedezését (melynek, mint később kiderült képződése Ca-függő), a reaktív hiperémia válasz az endotél működésétől nagymértékben függetlennek bizonyult. Később azután a metabolikus éradaptáció adenozin elmélete, éppen a mi laboratóriumunkban folyó kutatások nyomán, az inozinnak az adenozin-érválaszt potenciáló és stabilizáló hatásának figyelembe vételével, az adenozin-inozin kotranszmisszió igazolásával „adenin nukleozid” teóriává szélesedett, választ adva számos, addig e téren megválaszolatlan kérdésre.

Felújítás, modernizálás, új kutatási irányok Időközben nagy változások történtek a laboratórium életében. Az Ér- és Szívsebészeti Klinika új műtőblokkjának felépítése idején a Kísérleti Kutató Laboratóriumot is felújították, modernizálták, s ezt akkori igazgatónknak, Szabó Zoltán professzornak köszönhettük. Az átépítés kevesebb, mint egy évig tartott. 1983-ban egy tiszta, jól felszerelt, korszerű épületet, tulajdonképpen már egy laboratórium-együttest „kaptunk vissza”. Addig – szakmai kapcsolat, illetve barátság alapján – a Gyógyszerkutató Intézetben dolgoztunk, dr. Rabloczky György, a Farmakológiai Osztály vezetőjének laboratóriumában. Ők is végeztek nagyállatkísérleteket, bár túlnyomó részben inkább macskákon. Az elköltözés, összepakolás sosem könnyű dolog. Mindent magunk csináltunk, hegyekben álltak a dobozok. A  Nagyvárad téri Elméleti Tömb emeletközi raktáraiban kaptunk helyet a bútorok és gépek elhelyezésére. El sem tudtunk képzelni, hogy ilyen raktárak léteznek a NET-ben az egyes szintek között, melyek nem egészen ember magasságúak, és amelyekbe egy körülbelül 1x1 méteres „ajtón” át vezet az út. Valahogyan bepakoltunk, de tudtuk, a holmit innen elő is kell majd szedni… Azért minden sikerült. A  Gyógyszerkutató Intézetben sokat kísérleteztünk, főként a dopamin és más katelokaminok hatásprofilját vizsgáltuk, amiben Rabloczky György dok92 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Kísérleti Kutató Laboratórium, 1983

tor is aktívan részt vett. Sokat tanultunk is egymástól. Tovább fejlődtek a katekolaminerg érszűkület és a metabolikus értágulat viszonyainak feltárását célzó vizsgálatok, különös tekintettel ezek egyensúlyának különböző élettani- és kórélettani állapotokban való eltolódására, felborulására és a veszélyes következmények felmérésére. Ezen a területen – visszaköltözés és berendezkedés után – ismét együtt dolgoztunk dr. Papp Lajossal, s mellette a fiatal és nagyon lelkes Kollár András kollégával is. A 80-as évek második felében a laboratórium új témába kezdett: ez a vénás koronária­ rendszer felőli vérellátás-növelés, szívizom „retroperfúzió” lehetőségének vizsgálata volt. Ezekben az években foglalta össze Werner Mohl a balkamra vénás vérét zömében elvezető sinus coronariuson keresztül végrehajtott beavatkozások (vér-retroperfúzió, intermittáló okklúzió) alapjait, azok metodikáit és a humán alkalmazás eredményességét. Mint sok esetben, most is az volt a fő dilemma, hogy ami kísérletesen igen szép eredményeket nyújtott, a betegeken messze nem volt megfelelően hatékony. Egyedül a retrográd kardioplégia alkalmazása jelentett gyakorlati előrelépést: az artériás és vénás koronáriarendszer felől való kardioplégiás szívizomvédelem jobb hatásfokkal bírt, mint a csak artériás, hiszen a vénák felől a szűkült, vagy elzáródott artériás érszakaszok mögötti területekre is eljutott 93 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


a szívanyagcserét minimumra szorító (az összehúzódást gátló és a szívet hűtő) oldat. A  retrográd kardioplégiát ma is több helyen alkalmazzák. A  kutatólaborban kísérletesen, a maga lehetséges teljességében feltérképeztük a sinus coronarius okklúzió hatástani jellemzőit – a kardiovaszkuláris reflexes válaszoktól a katekolamin hatásokon át a szívizom vérellátásának optimális befolyásolásáig. A kiterjedt vizsgálatok legfőbb eredménye az volt, hogy a vénás koronária vérnek az artériás rendszerbe való szakaszos, intermittáló „visszatorlasztása”, az egyfajta vértöbbletet biztosító és öblítő, átmosó mechanizmus akkor a leghatékonyabb, ha azt természetes értágító ágensek (az adenin nukleozidok) hatásával kombináljuk. (Később ebből készült dr. Kékesi Violetta kandidátusi disszertációja, „Az ischaemiás szívizom védelme sinus coronarius-intervenciók útján: hemodinamikai alapok” címmel.) Bár a kombinált beavatkozás hatásossága nyilvánvaló volt, az eljárást az intervenciós kardiológusok és a sebészek nem fejlesztették tovább a humán alkalmazás szintjére, annak ellenére sem, hogy – akut körülmények között – ma már sokkal „erőteljesebb” eljárásokat és eszközöket használnak a miokardiális vérellátás és a kamrafunkció javítására. Ki tudja, talán a sinus coronarius intervenciós lehetőségek is újra életre kelnek a fiatalabb generációk érdeklődése nyomán.

Kiemelkedő tehetségek 1987-ben önálló egyetemi, ún. „fregoli” álláson csatlakozott kutatócsoportunkhoz a frissen végzett dr. Tóth Miklós, a nagyon okos és nagyon tehetségesnek ígérkező kutatóorvos. Az egyetem utolsó évét a heidelbergi Ruprecht-Karls Egyetem Gyógyszertani Intézetében töltötte, az akkoriban felfedezett atriális nátriuretikus peptid kardiális hatásaival foglalkozott. Egy évvel később visszatért oda, és ott készítette el ebben a témában diplomamunkáját is. Ismét egy év következett itthon; ez idő alatt ajánlotta Juhász-Nagy Sándor professzor az MTA Orvosi Osztály tudományos titkárának. 1992-93-ban a Finn Tudományos Akadémia ösztöndíjával az Oului Egyetem Gyógyszertani Intézetében kutatott, miközben a laboratóriummal is szoros kapcsolatban maradt. (A professzor Tóth Miklós képességeit igen nagyra értékelte, s egy kicsit a nálunk induló kardiális peptid-kutatás leendő vezetőjének tekintette.) Dr. Tóth Miklós, miután hazaérkezett, elfogadta de Châtel Rudolf professzor meghívását az I. Sz. Belgyógyászati Klinikára, a só- és vízforgalom hormonális szabályozásának 94 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


kutatására, ahol 1994-ben tudományos főmunkatársi beosztást kapott és a kutató laboratóriumi munka mellett a klinikai gyógyító tevékenységben is részt vehetett. Mivel ő nem akart szívsebész, érsebész vagy kardiológus lenni, ez utóbbival nem lehetett versenyezni. Dr. Tóth Miklós elment és sajnálatos módon magával vitte az egyetemi „státuszt” is. Tehetségével és hihetetlen munkabírásával később hatalmas karriert futott be, számos más tisztség mellett volt rektori tudományos tanácsadó, tudományos rektorhelyettes, majd a Testnevelési és Sporttudományi Kar dékánja, ma tanszékvezető, a Szentágothai János Tudásközpont igazgatóhelyettese, a Technológiai Transzfer Iroda igazgatója. 1987-ben egy sebész szakorvos is jelentkezett Juhász-Nagy Sándor professzornál, Dóbi István doktor személyében, azzal, hogy szeretné kandidatúrájának tudományos anyagát ebben a laboratóriumban elkészíteni. Leginkább a mesenteriális terület érdekelte és ezen is kezdett kísérletezni. Rögtön kitűnt, hogy ez a csendes, szerény ember kiváló manualitással, precizitással és megfigyelőképességgel rendelkezik, s emellett minden ízében szereti azt, amit csinál. Juhász-Nagy professzor vezetésével alapvetően a bél ereinek válaszreakcióit tanulmányozta alapvető szabályozó ágensekre, valamint e reakciók posztischaemiás módosulását, mint pl. a dopamin, a K-sztrofantozid, az adenin nukleozidok és egyes vazoaktív peptidek. Külön tanulmányozta a termográfiás technika mesenteriumra való adaptálásának lehetőségét, és alkalmazásával feltérképezte a mesenteriális vazodilatátor kapacitást. Vizsgálta az érreaktivitás változását érsebészeti modellkísérletekben is (például beáramlási pálya szűkülete, vékonybél autotranszplantáció, szupra- és infrarenális aortomesenteriális bypass során). Kandidátusi disszertációját („A  vaszkuláris reaktivitás változásai a mesenteriális keringésben. Kísérletes sebészi-kórtani tanulmány”) nagy sikerrel védte meg 1990-ben. A sikert sajnos nem mindig értékelik pozitívan. Dr. Dóbi István csepeli kórházi munkahelyi főnöke annak ellenére, hogy formailag természetesen hozzájárult a kandidatúrához, mégsem szívlelte ezt a munkát. Kollégáját (beosztottját) mondvacsinált ürüggyel, kísérleti távollétei, „hiányzásai” miatt eltávolította a kórházból. Dr. Dóbi István az orvostudomány kandidátusa, főorvos, ma a Visegrádi utcai Szakrendelő sebész szakorvosa.

Előkészületek az első szívátültetésre 1989-ben Szabó Zoltán és Bodor Elek professzorok egy hazánkban óriási jelentőségű szívsebészeti előrelépés alapjait tanulmányozták a kísérleti laboratóriumban: az első magyar szívtranszplantációra készülődtek. Több külföldi tanulmányút után ők maguk próbálták 95 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


– először kísérleti állatokon – sikeresen elvégezni a műtétet, kipróbálni az eszközöket, feltételeket, tökéletesíteni a technikát. Mindenki nagy izgalomban volt a transzplantációs napokon, pedig ezek az állatok nem voltak „túlélők”, a műtét végén véglegesen elaltattuk őket. Az azonban rendkívül fontos volt, hogy a beültetett szív a defibrillálás után elinduljon, megfelelő ereje legyen a működéshez, a vérkeringés fenntartásához, a pitvarok egyesítő varratai jól tartsanak, és ne legyen vérzés. Közel egy éven keresztül folytak a kísérletek – egyre gyakorlottabban és sikeresebben – az első igazi, humán szívtranszplantáció előtt.

Akkreditált doktori program A kilencvenes évek sok újdonságot hoztak: új kutatási területek és új kutatóképzési formák jelentek meg. Kiteljesedett a miokardiális szabályozás peptid-természetű endogén anyagainak kutatása, elindult egy merőben új vizsgálati irány, a perikardiális folyadék ágenseinek tanulmányozása és megkezdődtek azok a kiterjedt elektrofiziológiai vizsgálatok is, amelyek a súlyos kamrai ritmuszavarok mechanizmusainak és eszközös (nem-farmakológiai) terápiás lehetőségeinek feltárását célozták. A kandidatúrát felváltotta a doktori (PhD) képzési szisztéma. Az elsők között akkreditálták a Juhász-Nagy Sándor professzor által összeállított interdiszciplináris doktori programunkat (1993), az első alprogram-vezetők dr. Juhász-Nagy Sándor, dr. Papp Lajos, dr. Tóth Miklós, id. dr. Sótonyi Péter, dr. Dóbi István, dr. Hamar János, dr. Karlinger Kinga és dr. Kékesi Violetta voltak. Nem sokkal később, 2001ben kísérletes és humán vizsgálati tématervekkel csatlakozott a programhoz dr. Merkely Béla, dr. Entz László, dr. Horkay Ferenc, dr. Szabó Gábor Balázs és dr. Bérczi Viktor is. A  harmadik csatlakozási hullám 2006-2007 táján volt, 2010-től kezdve pedig már a saját volt PhD-fokozatosaink indítottak új témákat a programban. Az alprogramvezetők és a témavezetők folyamatosan hozták hallgatóikat, akik a fenti területeken rengeteget dolgoztak, kísérleteztek és szép sikereket értek el. Legelső PhDhallgatónk, dr. Szokodi István (ma a PTE Szívgyógyászati Klinika kutatásvezető docense) folytatta dr. Tóth Miklós nátriuretikus peptidekkel, majd az endothelinekkel végzett kutatásait, annak a ma is jól működő finn nemzetközi együttműködésnek keretein belül, amelyet még Tóth Miklós alakított ki az Oului Egyetemmel. Az évek során a vizsgálatok kiterjedtek további, elsősorban inotróp hatású peptidek, az adrenomedullin, apelin irányába is. Kutatásai ezek hatástani szerepétől, a klasszikus, kontraktilitás-szabályozó mechanizmusokkal és ágensekkel való interakciójukon át azok szubcelluláris mechaniz96 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Juhász-Nagy Sándor professzor magyaráz: A hallgató Hargita Gyöngyi (jobbra), a munkatárs dr. Kékesi Violetta

musainak feltárásáig íveltek és folynak ma is. Dr. Szokodi István eredményeit a szakterület legrangosabb folyóiratai közlik. Ez időkre tehető az a felfedezés is, mely szerint a világban néhány kutató a szívburokban lévő folyadék összetételét vizsgálva abban a vérplazmáénál sokkal (egy nagyságrenddel) nagyobb koncentrációban talált a szív által (is) termelt, erőteljes hatású anyagokat. Az első nagy koncentrációban megtalált anyagok között volt az adenozin, az atriális nátriuretikus peptid (ANP) és az endothelin-1. A szíveredetű ágensek perikardiális „akkumulációjának” felismerése legalább két szempontból alapvető fontosságú volt. Egyrészt valószínűsíthető, hogy azok a szív szövetközti folyadékából, az interstíciumból származnak és ezáltal a plazmáénál jobban mutatják az adott ágens ottani koncentrációját. Az interstícium pedig az a folyadéktér, ahol az endogén kardioaktív anyagok jelentős része kifejti a hatását. Másfelől az sem mellékes kérdés, hogy vajon ezek a magas koncentrációban jelen lévő perikardiális anyagok hatást gyakorolnak-e a szív és a koronáriák működésére. Az utóbbi kérdés természetesen maga után vonta az intraperikardiális hatástani vizsgálatok megindulását is. 97 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


A perikardiális folyadék nátriuretikus peptid tartalmának hazai humán vizsgálatát dr. Horkay Ferenc és PhD-hallgatója, dr. Soós Pál végezte, aki emellett továbbfejlesztette azt a matematikai modellt, melyet Colin P. Rose állított fel és Keith Kroll alakított az egyes szívszöveti folyadékterek (intracelluláris /miocita/ – intravaszkuláris /vér/ – intracelluláris /endotélsejt/ – intersticiális – perikardiális) közötti adenozin-anyagforgalom jellemzésére. Az eredmények világosan mutatták, hogy egy akár „csak” ennyire összetett biológiai rendszerben, amely egyetlen szöveti molekulatranszport membrán-barrierjeit és enzimeinek működési paramétereit foglalja magába, a számítások nem képesek hűen tükrözni a sejtközötti tér nukleozid koncentrációit. Így azután a továbbiakban sem lehet megkerülni az in vivo vizsgálatokat az egyes szabályozó ágensek valós intersticiális koncentrációinak meghatározásában, és annak alapján hatékonyságuk és szerepük megítélésében. A peptiderg szabályozás további kutatását és a perikardiális tér felől való hatásvizsgálatokat Nagy Andrea, Toma Ildikó, Sax Balázs TDK, majd PhD-hallgatók folytatták és vitték sikerre a további években.

A  kísérletes aritmiakutatás új irányai Mindezzel párhuzamosan új irányt vett és intenzív fejlődésnek indult a kísérletes aritmiakutatás, melyet az akkortájt szintén modernizálódó kardiológiai betegellátás által felvetett kérdések vontak maguk után. Aki a modernizációt, a legújabb kardiológiai vizsgálati és beavatkozási módszerek bevezetését és a humán vizsgálat mellett azok kísérletes kutatását tűzte ki célul maga – és a köréje gyűlt sok TDK-s hallgató számára – az egy fiatal tanársegéd, dr. Merkely Béla volt. 1993-at írtunk. Hallatlan lendülettel és energiával állt neki minden téren a célok megvalósításának. Sugározta magából a fejlődésbe vetett hitet és a siker örömét, ami erősen vonzotta – és vonzza ma is – e területre a fiatal kollégákat és a hallgatókat. Vezetésével a kísérletes kardiológiai kutatás két fő irányban folyt: egyrészt a súlyos kamrai ritmuszavarok mechanizmusainak új elektrofiziológiai módszerekkel való in vivo vizsgálata, másrészt az eszközös terápiás lehetőségek alkalmazásának, illetve fejlesztésének vizsgálata állt a középpontban. A  kamrai aritmiák vizsgálatában nagy szerepet kapott az endothelin-1, melynek közvetlen aritmogén (tachikardizáló) sajátosságát a mi laboratóriumunkban fedezték fel (dr. Tóth Miklós). Felismerve, hogy erre a hatásra egy kiváló aritmia modell építhető, azt számos vizsgálatban – mind a kamrai aritmiák mechanizmusának, mind kezelésének tekintetében – alkalmazta kutatásai során dr. Merkely 98 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Dr. Merkely Béla és dr. Juhász-Nagy Sándor a kutatólaborban a professzor úr 70. születésnapján

Béla, majd PhD-hallgatói, később kollégái: dr. Gellér László, dr. Zima Endre, dr. Kiss Orsolya, dr. Vágó Hajnalka, dr. Szűcs Andrea, dr. Szilágyi Szabolcs. Valamennyien részben vagy teljes egészében e témában készítették PhD-értekezésüket. Dr. Gellér László ma a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika egyetemi docense és elektrofiziológiai részlegének vezetője, dr. Zima Endre egyetemi adjunktus, a kardiológiai intenzívet vezeti. Kimutatták többek között, hogy az endotelin-1 aritmogén hatása független az ischaemizáló hatástól – előbb és kisebb dózisok mellett, illetve alacsony dózisú, tartós adásmód mellett jellemző; az összetett elektrofiziológiai választ a monofázisos akciós potenciál 90%-os repolarizációs idejének (MAPD90) megnyúlása uralja, de jellemző a jobb és balkamrai MAP diszperzió fokozódása és a MAP alternans megjelenése is. A MAPD90 megnyúlás talaján fellépő korai utódepolarizáció nagymértékben elősegíti a korai ütések és a kamrai tachikardia fellépését. Sokrétű vizsgálatokban, több modelltípusban igazolták, hogy az ET-1-aritmiák szelektív ETA  és nem szelektív ETA+B receptor blokkolók előzetes adásával kivédhetők, illetve csökkenthetők. A  kísérletező fiatalok természetesen aktívan részt vettek más PhD-hallgatókkal (dr. Róka Attila, dr. Kutyifa Valentina, dr. Maurovich Horvat Pál, dr. Szűcs Gábor, dr. Veress Gabriella, dr. Dósa Edit) együtt a klinikai vizsgálatokban is. 99 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Juhasz-Nagy Sándor professzor tanítványokkal

A  klinikai területekhez kapcsolódtak az ún. eszközös kísérleti vizsgálatok, melyek magukba foglalták többek között a diagnosztikai szempontból informatív és kísérletesen is fontos elektrofiziológiai adatokat szolgáltató (lásd fentebb) monofázisos akciós potenciál (MAP) elektródok alkalmazását és fejlesztését, a pacemaker és defibrillátor-pacemaker elektródák geometriájának és anyagának fejlesztését, a reszinkronizációs terápia lehetőségeinek kiterjesztését, az új ablációs katéterek hőmérséklet-optimalizálásának és bevonatának tesztelését is. Merkely Béla és Szabó Zoltán professzor itt fejlesztette és próbálta ki – nemzetközi együttműködés keretében – például az intrakardiális defibrillátor (ICD) készülékeket. A kísérletes és klinikai kardiológiai kutatócsapat tagjaival állt fel – Merkely Béla professzor vezetésével – 2003-ban a Cardiovasculáris Centrum, és ők adták a derékhadát a 2007-ben önállóvá vált Kardiológiai Központ – Kardiológiai Tanszéknek is. A  peptiderg kutatásból és az elektrofiziológiai vizsgálatokból született 12 PhD dis�100 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


szertáció mellett több nagydoktori értekezés is készült: dr. Horkay Ferencé (2001), dr. Tóth Miklósé (2002) és dr. Merkely Béláé (2006).

A GLP-minősítés megszerzése A nemzetközi partnerekkel végzett pacemaker és ICD elektródafejlesztés kapcsán a laboratórium nagy fába vágta a fejszéjét: e vizsgálatok és a további együttműködések miatt felmerült az igény, hogy elnyerjük a Good Laboratory Practice (GLP) minősítést, s ezáltal akkreditált vizsgálóhelyként a nemzetközi rendszerben nyilvántartott, minősített laboratóriummá váljunk. Ehhez persze rengeteget kellett dolgozni: fel kellett építeni a teljes működési szabályozást a napi tevékenységtől kezdve az adminisztráción át a saját inspekciós rendszerünk létrehozásáig. Az elinduláshoz Szabó Zoltán professzor adta meg a „lökést”, azaz a legnagyobb segítséget. Egy este megérkezett egy hölggyel, aki már készített nagy gyógyszergyáraknak is ilyen anyagot, így tisztában volt a rendszer tartalmi és formai elvárásaival. Segített nekünk – ez volt az első „GLP-képzésünk”. Sok estén át ültünk azután a laborszékeken, s „találtuk ki”, hogyan lehet az élet minden lépését papírra vetni, majd a megszerkesztett szabályozást „visszavinni” az életbe, érvényesíteni a mindennapi tevékenység során. Gellér László, Zima Endre és Fazekas Levente doktorok is sokat dolgoztak a rendszer kiépítésén. Az induló „GLP-csapatot” 1996-ban dr. Juhász-Nagy Sándor (vizsgálóhely-vezető), dr. Szabó Zoltán (minőségbiztosítási egység vezető), dr. Merkely Béla (vizsgálatvezető), dr. Gellér László (minőségbiztosítási helyettes), dr. Zima Endre (vizsgálatvezető helyettes) és dr. Kiss Orsolya, dr. Soós Pál, dr. Szilágyi Szabolcs, valamint dr. Szűcs Gábor fiatal kutatók adták. A GLP-minősítést sikerült első „nekifutásra” elnyerni, amire persze nagyon büszkék voltunk. A rendszer azóta is jól működik, bár az idők szavát követve, valamint a GLPkövetelményeket figyelembe véve természetesen állandó fejlesztés és tökéletesítés folyik, melyet az Országos Gyógyszerészeti Intézet rendszeresen felülvizsgál. Ennek kapcsán kapja meg a laboratórium – a kétévenként megújítandó – GLP minősítési okiratot is. A peptiderg szabályozás és aritmiakutatás mellett a munka folyamatosan zajlott ettől független területeken is. A  koronária szabályozás endogén érszűkítő és értágító mechanizmusai közötti összefüggések tanulmányozása éledt fel egy újabb síkon, az endotelin és adenin nukleozidok kölcsönhatásának és mechanizmusának kutatása révén, dr. Fazekas 101 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Levente munkáiban, aki elsőként mutatta ki, hogy e regulátorok hatásának elsődleges „ütközőpontja” a sejtmembrán ATP-függő kálium csatornája, és hogy a kölcsönös gátlás a membránközeli intracelluláris folyadék kompartment ATP koncentráció szabályozásán keresztül valósulhat meg. Dr. Fazekas Levente, aki egészen fiatalon éveket dolgozott együtt Papp Lajos professzorral a pécsi Szívgyógyászati Klinikán, ma a városmajori Szívsebészeti Tanszék adjunktusa.

Fiatalok a laborban A humán miokardiális vérellátás műtéti revaszkularizáció alatti termográfiás vizsgálatát dr. Szabó Tamás, a mesenteriális érreaktivitás módosulásának kísérletes vizsgálatát dr. Andrási Terézia PhD-hallgatók vitték tovább. Szabó Tamás ma a Charlestonban található Ralph H. Johnson Veterán Orvosi Központ Aneszteziológiai Intézetének kiváló orvosa, And­ rási Terézia a mainzi Gutenberg Egyetem Szív-, Mellkas- és Érsebészeti Intézetének fiatal és tehetséges sebésze. Dr. Andrási Terézia, aki Juhász-Nagy Sándor professzor hallgatója volt, nyitotta meg azoknak a PhD-hallgatóknak a sorát, akik részben vagy teljes egészében a program másik kiváló témavezetőjénél, a Heidelbergi Egyetem szívsebészetén dolgozó dr. Szabó Gábor professzornál tanultak és kísérleteztek. Ő maga és kiválóan képzett PhD-s csapata – dr. Radovits Tamás, dr. Veres Gábor, dr. Barnucz Enikő, dr. Hirschberg Kristóf (felerészben Entz László professzor hallgatója) – kiterjedt vizsgálatokat végeztek az ischaemia/reperfúziós károsodás, illetve ehhez kapcsolódóan a szívtranszplantáció során kialakuló szívizom- és koronáriafunkció romlásának hátterében álló mechanizmusok és az ellenük való védekezés lehetőségének terén. A  kardiopulmonális bypass és a szívtranszplantáció nagyállatmodelljén vizsgálták többek között a PARP-gátlók, a foszfodiészteráz-5 enzimgátló ágensek, a peroxinitritlebomlást katalizáló anyagok, a guanilát-cikláz enzim-aktivátorok és az inozin szívvédő hatásait. Kiemelkedő sikert értek el a szövetkonzerváló oldatok összetételének fejlesztésében: a donorszívet érő negatív hatásokat (hideghatás, pH-eltolódás, oxidatív károsodás) mérséklő új adalékokkal jelentősen megnövelték annak eltarthatóságát és így a beültetésig rendelkezésre álló időt. Ez pedig igen nagy jelentőségű a földrajzi távolság, tehát az elérhető és felhasználható donorszívek számának szempontjából. A  csapatból hosszú idő után dr. Radovits Tamás tért haza, magával hozva saját (s Heidelbergre is jellemző) céltudatosságát, szigorú következetességét a gondolkodásban, kitartóképességét és csoportvezetési gyakorlatát a munkában. Hozta mindazt a tudást, 102 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


amit megszerzett, valamint a laboratóriumban újnak számító in vivo kisállatmodelleket; azok vizsgáló módszereinek elméletét, gyakorlatát, eszközismeretét. 2009-ben Merkely Béla professzor hívására jött a kísérleti laboratóriumba. Itt ma már több fiatal – PhDhallgatók (dr. Oláh Attila, dr. Mátyás Csaba) és sok TDK-s hallgató – részvételével kialakított csoportjában, saját OTKA-támogatásából finanszírozva viszi kutatási projektjeit a diabéteszes kardiomiopátia, az időskori kardiovaszkuláris diszfunkció és a sportszív kisállatmodelljein. Juhász-Nagy Sándor professzor egyik legkorábbi teóriáját, a Ca-ionok kettős vaszkuláris hatásának elméletét Túri Katalin TDK, később PhD-hallgató vizsgálta Ca-ionofor molekulák segítségével koronáriaereken, in vivo és in vitro metodikákkal. Utóbbi „vállalkozás”, azaz az izolált koronária rezisztencia ereken való kísérletezésének metodikája, illetve annak elsajátítása, valamint a mérések elvégzése végül meghozta azt a sikert, melyet a korábbi vizsgálatok nem: az endotél-denudált ereken fennmaradó, Ca-ionofor által kiváltott relaxáció kimutatását.

„Különös érzés volt a társaságában lenni” Sokáig, sokféle témában folyó kutatásokkal lehetne folytatni a sort, hiszen Juhász-Nagy Sándor professzor kutatóműhelye minden érdeklődő előtt nyitva állt. Ha egy kevéssé kiérlelt ötlettel, esetleg hibás gondolattal kereste meg valaki, akkor sem zárkózott el, inkább tanácsaival megfelelő útra terelgette a dolog kivitelezését. Sokakkal dolgozott együtt és mindig jó érzéssel töltötte el, ha különböző gondolkodású emberekkel (kollégákkal és nemszakmabeliekkel egyaránt) „megtalálta a hangot”. Különös érzés volt a társaságában lenni, elfogódottság, tisztelet, kíváncsiság és szeretet érzése kavargott abban, aki hallgatta, akivel beszélgetett. Természetes kedvessége, finom humora, eredetisége és műveltsége mindig lenyűgözte tanítványait, munkatársait. (Persze volt azért, hogy odacsapott a szavak ostorával, mert két dolgot soha nem viselt el: a pöffeszkedést és a hazugságot.) Míg a kutató laboratóriumban Juhász-Nagy Sándor professzor világa élt, a nagyvilágban nagyot változott a tudomány: a „felfedezések korszaka” után beköszöntött a „posztmodern tudomány” ideje. Ez a fajta kutatás ugyan mélyre ás, de nem szintetizál, részleteket vizsgál és adattömegeket mozgat, de kevesebbet értelmez, a fokozódó teljesítményigény következtében pedig nem sok időt tölthet töprengéssel, az összefüggések sokszor időigényes keresgélésével. A  tömegesedő kutatás a fő áramlatokat követi, így eredetisége elvész, önismétlővé válik. Drága műszerei, anyagai nagy ráfordítást igényelnek, támogatá103 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


sa konzorciális alapokon folyik. A  „mennyiségi változás előbbutóbb minőségi változást eredményez” gondolkodásmódból következően rengeteg adatot gyűjt, tárol, mozgat és tesz közzé annak reményében, hogy ez az, ami végül új felfedezésekhez vezet majd. Juhász-Nagy Sándor profes�szor ettől az ő gondolkodásmódjától távol álló, és ragyogó, eredeti szellemétől nagyon idegen kutatói világtól csendesen Juhász-Nagy Sándor professzor, 2006 (A kép az Apáink jönnek velünk szembe c. filmsorozat Juhász-Nagy Sándorral elhúzódott. A  90-es évek közekészített anyagából származik. Szerkesztő-riporter: Herzka Ferenc.) pétől a kutatást teljes egészében a fiatalokra hagyta, csak irányadó gondolataival, tanácsaival segítette őket. Már csak másoknak segített előrejutni, létezni és túlélni. Ezen az utolsó percig dolgozott – és hogyan! Erejét megfeszítve, élete utolsó évében minden folyamatban lévő PhD-disszertációt befejeztetett, úgy, hogy a védések is lezajlottak. A  doktori program folytatására 2006 végén felkérte a Városmajorban maradt, MTA  doktori fokozattal rendelkező tanítványát, Merkely Béla professzort. A  kutató laboratóriumot és a Studia Physiologica kismonográfia-sorozatot dr. Kékesi Violetta kezére bízta. És ebben is példát adva, méltósággal nézett szembe a nem kegyes gyorsasággal bekövetkező, hanem lassan közeledő halállal. Néhányunktól elbúcsúzott. Álljon itt egy ilyen búcsú története: „Mesterem, Juhász-Nagy Sándor professzor már súlyos beteg volt, ágyban fekvő, fizikailag meggyötört, legyengült ember. De szelleme sugárzott! Elmentem hozzá, mint annyiszor, beszélgettünk. Egy írást vittem magammal – felkértek egy készülő könyvben a mester-tanítvány kapcsolatáról szóló fejezet megírására. Róla írtam és magamról, a kettőnk kapcsolatáról. Mielőtt leadtam volna a szerkesztőknek, természetesen meg akartam mutatni Neki. Felkelt, elkezdte olvasni. Lassan olvasta. Szeme könnybe lábadt. Később rám nézett és halkan azt mondta: »Lajos, köszönöm, hogy megírtad a nekrológomat!«” 104 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Íme az írás: „Juhász-Nagy Sándor, a Mester Herakleitosz, az ókori görög filozófia jeles alakja, különbözött kortársaitól. Filozófiai fejtegetései, eszmefuttatásai lenyűgözték hallgatóságát, de egyben félelmet is keltett bennük a rendkívül pontos fogalmazás és eszmefuttatás. Félelem, hogy a Mester szavait a tanítványok nem tudják pontosan továbbadni, s az átfogalmazott gondolat során elvész a lényeg, elvesznek azok a finom hangsúlyok, amelyek Herakleitosz mondanivalójának lényeges pontjai voltak. A tanítványok többször kérlelték a Mestert: - Ne csak szóban mondja el tanításának lényeges és finom részleteit, hanem írja is le, hogy az emberiség számára örökre megmaradjon a bölcselet. A Mester, hivatkozva a kor szokásaira, tiltakozott: - Nem jó az, ha a gondolataimat írásba foglalom, mert a mindennapok salakja mondandómra rárakódik. A ti dolgotok az, hogy gondolataimat megtisztítsátok és továbbadjátok. A tanítványok azt mondották: - Nem tudjuk megtisztítani azokat a gondolatokat, mert ezek a gondolatok tiszták, csak rontani tudunk e gondolatok tisztaságán. Addig-addig kérlelték a Mestert, míg írásba foglalta filozófiájának fő tételeit. Egy idő után számon kérték a Mesteren az írást. Herakleitosz efféleképpen válaszolt: – Elrejtettem az írást. De tanítványai: – Akkor mi értelme volt annak, hogy leírtad gondolataidat? A Mester válaszolt: – Ha az emberiségnek szüksége lesz gondolataimra, elő fognak kerülni. Ha nem kerülnek elő, gondolataim nem voltak fontosak. Az orvostudomány a XX. század végén, a XXI. század elején elvesztette szerves, szoros kap105 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


csolatát a gyógyítás lényegével: a „salus egroti suprema lex esto” („a beteg üdve a legfőbb érték”) szellemiségével. A gyógyítás és az ehhez kapcsolódó kutatás, nem évezredes emberi erkölcsök, orvosi hagyományok alapján történik, a legfőbb mozgatórugó az orvosi munkában s a biológiai kutatásokban is az anyagi haszon, a pénz, a gyors egyéni karrier. A hangos, látványos, talmi siker került a középpontba. A szelekció a természet rendje szerint megbomlott, kontraszelekciós mechanizmusok érvényesülnek az élet minden területén. S ekkor, ebben a bizonytalan világban fiatal orvosként, alig harmincévesen találkoztam egy emberrel. Egy emberöltő sem választott el tőle, hiszen alig tizenöt évvel volt idősebb nálam. Megláttam egy embert korán őszülő hajával, tudós fejével, a két szemüveglencse mögül is átsütő kristálytiszta tekintettel. Egy ember, akinek szavak nélkül is kérdés volt minden mozdulata, tekintete, testbeszéde. Küldtek hozzá. A budapesti Városmajori Klinika szívsebész vezetője, Szabó Zoltán küldött, aki ösztönösen megérezte azt, hogy bennem, a kezdő szívsebészben olyan közvetítőre lelhet, aki kapcsolatot teremt a szívsebészeti klinikai munka és a kísérletes orvostudományi, élettani kutatás között, aki megérzi és felhasználja azt a már-már elfelejtett óriási lehetőséget, amit a napi gyógyító tevékenység mindennapos problémáinak megfejtésében e kutatás nyújthat. Amikor elindultam a klinika főépületéből az udvarba pár méterre fellelhető kísérleti intézetbe, nem tudhattam, hogy életem legfontosabb lépéseit tettem meg. Harmincéves koromig sok professzorral találkoztam, tudóssal, akadémikussal, akik távol voltak tőlem, más világban éltek, kérdéseik gyakran arra irányultak, hogy mit nem tudok, s kevéssé arra, hogy mit tudok. Sebésznek készültem. Szívsebésznek. Úgy gondoltam, amikor Juhász-Nagy Sándorhoz indultam, hogy egy újabb vizsga előtt állok, amelyre jól-rosszul felkészülve, ahogy eddigi életem során, ezt a vizsgát is hamarosan magam mögött tudom. S ekkor találkoztam a Mesterrel. Nem a professzorral, akitől félni kell, aki más dimenzióban él, rám, ötleteimre nem kíváncsi, csak arra, hogy mit sajátítottam el, mit tanultam meg a könyvekből, a professzor tudásából, gondolataiból. Először éreztem azt a furcsa érzést, hogy valaki, egy ember, nem az aktuális tudásomra kíváncsi, hanem egyszerűen kíváncsi. Rám. 106 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Találkoztam egy emberrel, aki nem ítéletet akart mondani felettem, hanem meg akart is­ merni. Most így harminc év távlatából ismételten felteszem magamnak a kérdéseket: – Hogy lehet az, hogy egy tudatlan, felületes sebészpalántára a türelmetlen, mindig az idő szorításában lévő tudós mérhetetlenül sok időt szánt? Ez az első titok, amit Mesteremben megfejteni azóta sem tudok. Miért fogadott el tanítványának? Hányszor volt és hány emberrel türelmes? Mennyi időt töltött a Mester azzal, hogy kiválassza azokat, akiket tanítványul fogadott? A második kérdés: – Hogy lehet az, hogy én, aki egész életemben lázadtam: lázadtam tanítóim, tanáraim, professzoraim, szüleim, apám, anyám ellen, lázadtam a világgal szemben, soha egyetlenegyszer nem lázadtam Juhász-Nagy Sándor ellen, a Mester ellen? – Hogy fejthetném meg ezt a második titkot? Talán nem is olyan nagy titok. Az egyetlen ember az életemben, akitől úgy kaptam mindig, hogy soha nem kívánt viszonzást. Adott és adott, tudást, erkölcsi tanítást, de leginkább példát. Példát mutatott. A tudás-kisugárzás, a tudás-átadás hasonlatos a szeretethez, belső, egyéni elhatározásból születik, nem külső, rákényszerített akaratból. A Mester nem tanít, a Mester él. Ha életének részévé fogad, közel kerülhetek a titokhoz. Az igazi titkok nem írhatók le, nem mondhatók el, az igazi titkokat csak közös munkával lehet megfejteni. Felfedezni. Harmadik titok: –  Hogyan tudja a Mester elhitetni velem, hogy a megtalált kincset közösen, vagy netán én fedeztem fel? Hányszor játszotta a Mester velem azt, hogy az általa elrejtett, eldugott titkot, aminek ő már régóta birtokában volt, hagyta nekem újra megtalálni! A harmadik titok megfejtése a közös játék öröme. S mint apa a gyermekét: csak addig hagyott botladozni, hogy erőmet el ne vegye, energiáimat fel ne eméssze. Negyedik titok: – Jean Valjean-effektus. Az emberi élet tele van apró bűnökkel: kicsit hazudunk, kicsit lopunk, ezért kicsit bűntudatunk 107 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


van. Ha érdemtelenül nagy ajándékot kapunk a sorstól, kétféleképpen viselkedhetünk: megharagszunk az ajándékozóra, a „kölcsönadóra”, mert nem tudjuk a kölcsönt visszaadni, vagy a Mester megtanít arra, hogy ne várj vissza semmit abból, amit adtál, az nem kölcsön, hanem talentum, amit megsokszorozva tovább kell adnod. Nem hálásnak kell lenni, hanem szorgalmasnak. A Mester soha nem fogadta el a hálálkodást, a köszönetet, mert a Mesternek erre nincs szüksége. A Mester azt várja tőled, amiképp a példabeszédben: – Ha kaptál öt talentumot, akkor duplázd meg, mert akkor sáfárkodtál jól javaiddal! Az én Mesterem igazi emberfaragó. De mint az igazi szobrász az anyagból: a kőből, a fából, ő az emberből csak annyit faragott le rólam, hogy az igazi, a valódi előtűnjék. Életem nehéz periódusaiban, nehéz helyzeteiben mindenki rövidebb-hosszabb időre elhagyott. Vagy csak félreállt. Egy ember mindig velem és mellettem volt. A Mesterem. Kedves Mester! Nem tudom, hogy hány herakleitoszi titkot tudok továbbadni tanításodból. De reménykedem. Reménykedem, hogy sok titkot tovább tudunk adni, mert iskolát teremtettél, több tucat tanítványod professzorként, főorvosként, kutatóorvosként, de legfőképpen emberként tekintetét Rád szegezi, a segítséget Tőled várja. Juhász-Nagy Sándor professzor iskolája a magyar szívgyógyászatban eleddig egyetlen, soha nem volt magánegyetem. Egy tanítvány a sok közül e pár sorral szeretne tisztelegni és köszönetet mondani a Mesternek.” (Papp Lajos, 2006) Az elmúlás és a születés édestestvérek. Minden, ami elmúlt, megismételhetetlen. Minden, ami születik újat hordoz magában. Merkely Béla professzor, szintén Juhász-Nagy Sándor tanítvány, ott állt azon a januári reggelen az ágy előtt. Aztán elfordította fejét… 108 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Revitalizálás és megfiatalítás A legelső alkalommal, amint megtehette – a betegellátás megszervezésén és a kardiológia oktatásának megújításán túljutva, mintegy két évvel Juhász-Nagy Sándor professzor halála után – hozzáfogott a kísérleti laboratórium nagyívű fejlesztéséhez, a kutatási profilt az újabb igényeknek és nemzetközi irányoknak megfelelő módon jelentősen bővítette, ami nem kevés munkával, gonddal és anyagi áldozattal járt. Ez nem egyszerű festés-felújítás, nemcsak kozmetikai műtét, „ráncfelvarrás” volt, hanem igazi revitalizálás, megfiatalítás is. A patinás, de már nem eléggé korszerű laboratórium új arcot és új műszerezettséget nyert. Egy teljes szinttel bővült a kutatási élettér, elkülönült szintre kerültek a műtők, valamint a szociális helyiségek és a dolgozószobák. A műszerpark megújítása után a ma már európai színvonalú – és sok szakember által megcsodált – kutatóhelyen többek között korszerű RTG-berendezés, az Európában is ritka Leycom nyomás-volumen analizátor és újabb szívmotor segíti a hemodinamikai és elektrofiziológiai állatkísérletek kivitelezését.

Az új laboratórium, 2009

109 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


A megújult épületben emellett in vivo és in vitro kisállat-laboratóriumokat hozott létre, és ma már genetikai laboratórium is működik. A nagyobb terület és a jobb műszerezettség mellett legalább ekkora jelentőségű volt a kutatói gárda átalakulása, melynek bővítésére Merkely professzor meghívta az intézetbe a korábban már említett, tőlünk „elszármazott” dr. Szabó Gábor Balázs-tanítványt, dr. Radovits Tamást. Ez a rendkívül eredményes, kiváló fiatal kutató új vizsgálati modelleket és módszereket hozott magával, ami újabb lendületet adott azoknak a kutatásoknak, melyek a kardiovaszkuláris kórállapotok és terápiás beavatkozások széles körét tanulmányozták in vivo kisállatkísérletekben. Mindezek mellett további kutatási lehetőségek is nyíltak a klinikán belül, így egy szintén újonnan kialakított sejtbiológiai, valamint az őssejt laboratóriumban is megkezdődött a kutatómunka dr. Skopál Judit tudományos főmunkatárs és dr. Földes Gábor egyetemi tanársegéd vezetésével. A sokirányú kutatómunka jelentős része német, finn, belga, amerikai és izraeli együttműködések keretében folyik, s folyamatosan nő az új tudományos együttműködési felkérések száma, lendületesen fejlődnek a nemzetközi kapcsolatok. A  változatlanul itt működő PhD-program keretén belül a 2003-2009 közötti időszakban előbb dr. Juhász Nagy Sándor professzor, majd utódja Merkely Béla professzor programvezetésével összesen 24 doktori disszertáció született meg, melyeknek mintegy fele a kísérletes kutató laboratóriumunkban folyó szív- és keringési alapkutatási tevékenység eredményeihez kapcsolódik. A  kísérletes kutató laboratórium túlélte az elmúlt évek rendkívüli gazdasági nehézségeit, megszorító intézkedéseit. Más intézmények, klinikák megszűntették kutatóműhelyeiket a túlélés lehetőségét keresve, sőt egész kutatócsoportok tűntek el. Egy-egy hazai konferencián, kongresszuson szívszorító érzés látni az egyre szűkülő tudományos bázist, a néhány éve még virágzó, nem egyszer nemzetközi vonatkozásban is mértékadónak számító kutatócsoportok elmaradását, megszűnését. A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika kutatólaboratóriuma működik. Vezetői kivételes emberi tulajdonságaik, jól felfogott érdekeik vagy jövőbelátó terveik szerint nemcsak megőrizték, hanem fejlesztették is. A sokszor elcsépelt frázisnak megfelelően nem felesleges luxusnak, bármikor csökkenthető költségvetési tartaléknak, hanem valódi kitörési pontnak, magasabb minőségű oktatást és gyógyító szolgáltatást segítő, életfontosságú szükségletnek tekintve a kutatást. Munkájuk nem lett volna lehetséges a háttérmunkát végző, kezük alá dolgozó, a nemzetközi hírnevet nekik meghozó asszisztensek, adminisztrátorok, technikusok munkája nélkül. Akik bármilyen részmunkát végeztek is a nagy műben, bármilyen rövid taktust játszottak a nagyzenekarban, azok nélkül nem lett volna teljes az összhangzat. Azok nélkül sem, akik sokszor alulfizetetten, de mindig lelkiismeretesen végezték munkájukat 110 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


és lojálisak voltak, legtöbbször nem egy-egy nagy emberhez, nem is annyira egy-egy vezetőhöz, hanem a „csapathoz”, a kísérleti laboratóriumhoz és a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikához. A  kettő nem nélkülözheti egymást. Ha ez a lelkiismeretes aprómunka és a jövőbe látó, perspektivikus gondolkodásmód továbbra is kölcsönösen segíti, s fenntarthatja egymást, akkor a klinikának és benne a kísérleti laboratóriumnak nem csak dicső múltja, hanem jövője is lesz.

111 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


„A lehető legideálisabb volt itt kezdeni a sebészetet” Interjú Prof. Besznyák István Széchenyi-díjas daganatsebésszel, a tüdősebészeti osztály egyik volt vezetőjével 1956-ban végzett a Budapesti Orvostudományi Egyetemen, majd a patológia irányába szakosodott az I. Sz. Kórbonctani és Kísérletes Rákkutató Intézetben, ahol már korábban is tudományos diákkörös volt. Hogyan vezetett az útja ezt követően mégis a Városmajorba, és a tüdősebészet felé? Édesapám orvos volt, s a pályám alakulását ő formálta. Én sebész akartam lenni, ő pedig pontosan tudta, hogy ehhez alapképzésnek a legkitűnőbb a kórbonctan és a korszövettan. Így kerültem jeles szigorlat után az I. Sz. Kórbonctani és Kísérletes Rákkutató Intézetbe Baló professzorhoz. Ott is szakvizsgáztam, jeles eredménnyel, amely után Baló professzor behívatott magához, s azt mondta: „Tudja maga nekem miért nem mondta, hogy sebész akar lenni?” – így beszélt Baló professzor. „Professzor úr, mondtam én, de hát régen volt az” – válaszoltam. Békében váltunk el egymástól, s ez a kapcsolat mindvégig megmaradt. Egyébként a professzor mellett több mint három évig voltam tantermes, ami azt jelentette, hogy ott kellett lennem az előadásain, hogy a múzeumi preparátumokat odaadjam az orvostanhallgatóknak tanulmányozásra. Számos olyan preparátumot láttam, amit nem sok magyar orvosnak volt szerencséje megtekinteni. Az intézetben mindig sokáig dolgoztunk bent, publikáltunk, szaporodtak a dolgozataink. Ezzel együtt a szakvizsga után bizonyos idővel, mikor megüresedett egy hely a Városmajori Klinikán Kudász professzornál, elhagytam a Kórbonctani Intézetet. 112 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Nem ekkor találkozott először Kudász professzorral, aki, mint az orvoskar egyik képviselője, a szakvizsgáján is jelen volt. Milyen emlékek fűzik hozzá? Kudász professzor ismerte édesapámat, jó barátságban voltak és úgy látszik, hogy meg volt elégedve a munkámmal, mivel sokszor fordult hozzám, ha valamilyen segítség kellett egy-egy beteggel kapcsolatban. Rendkívül jó néven vette, hogy sokat publikáltam, a lehető legkülönfélébb területeken az általános sebészettől az érsebészeten át a mellkas- és tüdősebészetig. Jól érzékelem, hogy abban a korban még jóval szélesebb területen mozgott egy-egy orvos? Igen, akkoriban nem volt ennyire erős a specializáció, minket is forgattak félévenként osztályról osztályra. Anélkül, hogy az ember kilépett volna a házból, egy helyben meg tudott tanulni egy-egy olyan szakterületet, amely önálló szakmaként is megállta a helyét. Így tudtam rendkívül széles körben publikálni, mára csaknem 300 tudományos közleményem van. Ezzel együtt a klinikum, a betegekkel való foglalkozás az, ami mindig is az elsőrendű volt számomra. A Városmajorba érkezve egyébként egy nagyon rendes, kollegiális baráti kört is találtam. A kezdet kezdetén nem volt még családom, s az időm egészét itt töltöttem. Innen tudtam aztán külföldi tanulmányutakra menni, az évek folyamán kikerültem az Egyesült Államokba, Bostonba, a Harvard Egyetemen közel másfél évig végezhettem kísérleti munkákat. Cambridge-ben egy néhány hetes tanulmányúton voltam, majd Stockholmba is eljutottam, s így felfegyverkezve a sok külföldi tapasztalattal, folytattam a munkámat. Soha nem gondolt arra, hogy kint maradjon, s megragadja a külföldi lehetőségeket? Nem, bár való igaz, hogy lehetőség lett volna rá. Azért a Harvardon kezdeni egy pályafutást... az csodálatos lett volna! Az egyik testvérem 1956 után kiment az USA-ba, ma is ott él, de én, bár gyakorlatilag a világ nagyon sok országában jártam, mindig úgy mentem, hogy haza fogok jönni. Mindig is fontos volt számomra a családi környezet, az édesapám, a külföld pedig nem jelentett annyira óriási vonzerőt, hiszen itthonról is meg tudtam oldani, ha ki akartam menni egy kongresszusra. Volt, hogy a külföldi kollégák segítettek, de előfordult, hogy egy befolyásos betegem. Végigtekintve a pályáján, igen messzire jutott a Városmajorból, 2002-ben Széchenyidíjat kapott, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét adomá-

113 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


nyozták Önnek. Az idáig vezető úton, melyek voltak azok a lépcsőfokok, tapasztalatok, amelyeket a Városmajornak köszönhet? Alapvetően fontos volt, hogy a kórbonctanon kezdtem, majd ezzel a kórbonctani alapképzéssel egy olyan helyre kerültem, ahol ezt értékelték, hiszen Kudász professzornak is volt kórbonctani alapképzettsége. Az is fontos, hogy a Városmajorban elnyert állással egy olyan területre kerültem, ahol nemcsak mechanikus „kivágom-összevarrom” sebészet folyt, hanem kerestük a dolgok kiinduló okát, próbáltunk mélyebben gondolkozni. Összességében nagyon ideális volt itt kezdeni sebészetet, mert az alapját, vagyis az appendicitist, meg a sérveket is megtanulta az ember, de a magasabb szintű dolgokat is meg tudtuk figyelni. Kudász professzor, ahogy mondani szokták, snájdig ember volt, aki adott a külsőségekre, de ez a tanítványoknak jó példaként szolgált; megtanulták, hogy rendes köpenybe kell a kórterembe menni, hogy miként lehet tisztán és elegánsan műteni. Azt gondolom, remélem, hogy ebből sikerült továbbadnom valamit, mivel a tanítványaim közül heten vannak, akik Magyarországon vagy külföldön vezető pozícióba kerültek. És hát a Városmajornak köszönhetem a jelenlegi feleségemet, akivel több évtizede töretlen boldogságban élünk. Ő az intenzív osztály főnővére volt a klinikán, s itt ismerkedtünk meg. Miért váltott mégis, s távozott 1977-ben az Országos Onkológiai Intézetbe? Megürült ott a sebészet, megpályáztam és elnyertem. A patológiai indulás – mint említettem – jelentős pluszt adott a sebészi munkához, az onkológiában pedig a patológia a legfontosabb alap. Így valamilyen módon adta magát ez a továbblépés, hiszen az onkológia a sebészetnek és a patológiának egy kombinációja. Fő kutatási területe a rákkutatás, a daganatellenes szerek vizsgálata és a sebészeti onkológia. Hogy látja, manapság merre tart a rákgyógyítás, melyek az új irányok? A jövő útja a rák keletkezésének megismerése, mert amit a klinikum végez, az a jelenségek, a panaszok, a tünetek gyógyítása, visszafejlesztése, kiküszöbölése. Talán 50-100 év múlva – vagy kívánom, hogy még hamarabb – eljutunk oda, hogy megtudjuk, mi az egyes daganatoknak a kiváltó oka, s így azt is, miként szüntethető meg esetleg ez az ok. Furcsa egy sebész szájából ezt hallani, de mikor a daganatok gyógyításában az operatív szakmák elvesztik a szerepüket, mikor nem lesz már szükség sebészre, mert gyógyszerrel és prevencióval tudunk beavatkozni, akkor lesz jó világ!

114 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


„Medicus nihil aliud est quam animi consolatio.” (Lelkünk vigasza lesz, mi egyéb is lenne, az orvos.) (Petronius 42.)

Az érsebészet úttörője Érsebészeti Intézet (1975-1981)

Prof. Dr. Soltész Lajos

A  szívsebészethez hasonlóan az érsebészet kezdetét is a második világháború idejére tesszük. Az indulás itt a Littmann Imre professzor vezette új klinikához is kötődik. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy hazánkban dr. Balassa János 1851-ben már carotis aneurizma műtétet végzett, alkalmazott narkózist és a világon először, 1853ban elektromos áram segítségével szüntetett meg traumás álaneurizmát. Bakay 1911-ben (!) emberen alkalmazta a Carrel által leírt érvarrat technikát. A  traumás eseteket nem számítva az elektív rekonstrukciós érsebészet 1953-ban indult, amikor Soltész és Littmann először operált sikerrel arteria poplitea elzáródást.

„A könyv minden sorából kicsendül a féltő gond, a betegekért való aggódás, a segíteni akarás, az igazi hitvallástudatra való nevelés. Mindazok, akik a tárgyi tényeken túl ezt is elsajátítják a könyvből, kitűnő munkatársai lesznek az orvosoknak felelősségteljes munkájuk elvégzésében.” Ezt írta tanítványai könyvének (Dr. Soltész Lajos – Dr. Tóth József: Sebészet. Művelt Nép, Budapest, 1956.) előszavában dr. Littmann Imre professzor. Valóban, az akkor adjunktusi rangban lévő, két magas, megnyerő külsejű kolléga „vigasz adó”, jó orvos volt. Dr. Soltész Lajos és dr. Tóth József egy szobában öltöztek és a fiatalok egymás között a „két Samu”117 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


nak szólították őket. Soltész Lajos magát „pater familias”-nak gondolta. Törekedett is, hogy megfeleljen ennek a kitüntető elnevezésnek.

Egy „pater familias” életútja Soltész Lajos 1917-ben Mezőtelegden született. A debreceni Piarista Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait. Életszemléletén, elvkövetésén meglátszott a szigorú vallásos nevelés hatása. Hitvilágát valójában nem ismerhetjük, de okunk van feltételezni, hogy nem csak vallásos, hanem hívő ember is volt. 1942-ben doktorált, majd a fiatal orvost behívták katonai szolgálatra. Öccse a második világháború viharában tűnt el, négy féltestvére fiatalabb volt nála. Első tényleges munkahelye Balassagyarmathoz kötötte, ahol a sebészetet Kenessey főorvostól tanulta. Jó tanító lehetett, mert a kórházat ma őróla nevezték el. A  magyarországi sebészet több ágának háború utáni megalapozója Petrovszkij professzor volt, aki maga köré gyűjtötte az akkor hazánkban ismert, tehetséges sebészeket. Vele is dolgozott Soltész Lajos. Az ún. hidegháború időszakában a sebészképzés – újabb háborúra készülve – kiemelkedő egészségpolitikai feladat volt. Így alakították János Szanatóriumból Sebésztovábbképző Klinikává a budai intézményt a fiatal dr. Littmann Imre vezetésével. Ő folytatta a progresszív, fiatalító, modern személyzeti politikát. Az akkor a Városmajorba kerültek nevét felsorolva (Robicsek, Ungár, Temesvári, Árvay, Szabó Imre, Tóth stb.) dr. Soltész Lajoséval együtt, bizton elfogadjuk, hogy ez egy eljövendő korszak szakmai megalapozásának kezdete volt. Dr. Soltész Lajos gyorsan haladt a ranglétrán. Mihamarabb docens, majd egyetemi tanár lett. Érdeklődésének megfelelően az érsebészet lett tevékenységének színtere. Kandidátusi értekezése is az arterio-venosus shunt-ök klinikumával foglalkozott. Az első hazai igazi rekonstrukciós érműtét is a nevéhez fűződik (poplitea pótlás, 1953), de egy sereg beavatkozást ő végzett elsőként az országban. Ám a magyar érsebészetért nem csak a műtőben tett sokat. A  felnövekvő érsebész szakemberek túlnyomó többsége a tanítványa volt, a Magyar Sebész Társaságon belül először Angiológiai Szekciót szervezett, majd megalakult az önálló Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság, nagyban az ő igyekezetének köszönhetően.

118 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Ha nagyon tömör egyszerűséggel fogalmazunk, a szív- és érsebészet úttörői voltak: –– Prof. Dr. Littmann Imre, a „gyökér” (az ő idejében a városmajori intézmény neve: Sebésztovábbképző Klinika), –– Prof. Dr. Kudász József, a „virtuóz” (a név változott, IV. Sz. Sebészeti Klinika), –– Prof. Dr. Soltész Lajos, a „pater familias” (Érsebészeti Intézet volt munkahelyének neve), –– Prof. Dr. Szabó Zoltán, a modern manager, „szervező” (ekkor az Ér- és Szívsebészeti Klinika nevet viselte az épület). Mindegyikük hozzátett valamit elődje alkotásához, sokszor kompenzálva a volt főnök esetleges hibáit. Soltész dr. 1975-ben, Kudász József professzor nyugdíjazásakor, a városmajori intézet (akkor IV. Sz. Sebészeti Klinika) tanszékvezetője lett, amelynek nevét Érsebészeti Intézetté változtatta. A haladás azonban már korábban megkezdődött. Ha találomra belelapozunk a klinika történeti naplójába, a tudatos kapcsolatteremtést, a tudományos megalapozottság igényét olvashatjuk ki a sorokból: –– 1971. május 17-18. Prof. Pakrovszkij moszkvai érsebész professzor aorto-bifemorális bypass műtétet végez klinikánkon. –– 1972. január 26. A prágai Siska professzor tesz látogatást klinikánkon. –– 1972. szeptember 19. Világhírű olasz professzor (Malan-szindróma) tart tudományos kurzust intézetünkben. –– 1973. május 10. Az amerikai Michael DeBakey, az érsebész „pápa” aorto-bifemorális bypass műtétet végez a Kardiológiai Intézetben. Dr. Soltész Lajos asszisztál a műtétben. Az első hazai beavatkozás 1967-ben történt és hat óráig tartott. Ezen bemutató után – amely a műtét kezdetétől az utolsó bőrvarratig másfél óra alatt lezajlott – a hazai Y áthidalásokat a fiatalok is elvégezték két-két és fél óra alatt. –– 1973 decemberében Heinrich rostocki érsebész egy hónapos továbbképzést tart intézetünkben. –– 1974. január 31. Új röntgen készülék működése jelent angiológiai haladást (DSA). –– 1974. június 20. Petrovszkij professzor (közben szovjet egészségügyi miniszter) meglátogatja volt tanítványait, akiket elindított pályájukon.

119 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


„Érsebészeti vezérfonal” Soltész Lajos az alatt a három év alatt is, míg nem volt tanszékvezető, sok szervezéssel és támogatással járult hozzá az érsebészet fejlődéséhez. Sokat tett azért, hogy az érsebészet ráépített szakorvosi képesítéssé váljon. A sors „ajándéka”, hogy törekvései eredményeképp még „honoris causa”-ként megkapta a szakorvosi bizonyítványt. Súlyos betegsége miatt az érsebészek harmadik generációját már nem ő szakvizsgáztatta. Utódai feladata volt az általa kezdeményezett Angiológiai Szakmai Kollégium és az Országos Érsebészeti Intézet felállítása is. 1980-ban jelent meg a Nemes Attilával írt „Érsebészeti vezérfonal” (Medicina, Budapest) című könyve. A szakvizsgákon ezen „tankönyv” révén így jelen volt mégis. Eközben, köszönhetően jó néhány tehetséges tanítványának (dr. Papp Sándor, dr. Szabó Imre, dr. Dzsinich Csaba stb.), a klinikán minden nyugaton végzett rutin érsebészeti beavatkozást végre tudtunk hajtani. Ekkor már a fiatalok külföldi tanulmányútjait támogatta. 1980-ban még járt Amerikában és Ausztriában, de testi gyengeségét már észlelni lehetett. 1981 elején diagnosztizálták inoperábilis, rosszindulatú daganatát. Káros szenvedélyét, a dohányzást korholóknak mindig csak azt mondta: „Miért öreg, te örökké akarsz élni?” Gyorsan roppant össze. A hozzá közelállók egyenként látogatták kórházi ágyánál. Elbúcsúzott mindenkitől. Sokan voltak. Szerették, ahogy egy eredményes, szelíd „pater familias” esetén ez szokásos. A Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság kétévente Soltész Lajos Emlékérmet ítél oda. A  kitüntetett előadást tart a társaság ünnepi közgyűlésén, az Angiológiai Napokon. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem saját halottjának tekintette, temetésén díszőrség, beszédek tették ünnepélyesebbé a búcsúztatást. Később, a sírkő állításakor szintén, mondhatni tömeges részvétel jelezte ismertségét és népszerűségét. Sírja a Farkasréti Temetőben található.

A  radiológia szerepének felismerése A korábbi korszakokban a radiológus szerepe egyértelműen egyfajta háttérszolgálat volt. Mit jelent ez a nem túl hízelgő kifejezés? Ha a klinikusnak valamilyen radiológiai kérdése volt, akkor jó esetben ezt leírta egy kérőlapra, rossz esetben e nélkül jelent meg a beteg a szóban kért vizsgálatra. A radiológus elvégezhette a vizsgálatot, leírta az eredményét, majd ezzel a szerepe befejeződött. Természetesen nem mindenütt zajlott pontosan így, de az 120 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Balról jobbra: Dr. Gömöry András, Petrovszkij professzor, Kudász professzor, dr. Szánthó Katalin és Soltész professzor

orvosi köztudatban valahogy így gondoltak erre a szakmára és annak képviselőjére. A beteghez nem sok köze lehetett, a döntéshozatalban csak egy adalék volt a sok közül, véleményét vagy figyelembe vették, vagy nem. Ezeket a gondolatokat nem kisebbrendűségi érzés, sértődöttség vagy irigység mondatja, hanem az általános tapasztalat. Korszakunk szempontjából igen fontos a fentiek ismerete, hiszen így a helyén tudjuk értékelni azt a tényt, hogy Soltész professzor vezetése alatt az Érsebészeti Intézetben lényegesen jobb volt a helyzet. A  radiológiai gondolkodásra és gyakorlatra a korábbi főnök, dr. Kisvárday Gyula gondolkodásmódja nyomta rá a bélyegét. Őt elsősorban a kardiológia érdekelte, véleményalkotásában a komplett hemodinamikai szemlélet jelentkezett. Tanítványai, dr. Pénztáros Iván és dr. Antal Dezső ezt vették át. A  szívsebészek és az érsebészek is egyre inkább partnerként kezelték őket, az együttgondolkodás vált jellemzővé. A munkamenet a következő volt: a szívkatéterezéseket dr. Czakó Elemér kardiológus végezte, majd ezeket Pénztáros doktorral együtt leletezték. Akkoriban a felvételeket a modernnek számító Philips képerősítővel készítették, amelyhez egy mozgatható asztal is társult. A  gép képes volt lapfilmváltóra, illetve rollfilmre dolgozni. Az utóbbihoz szük121 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


séges 16 mm-es filmet az akkori filmgyárból lehetett tekercsszámra beszerezni Kodak minőségben. A  kész filmek előhívása után a levetítésre egy vágóasztalhoz hasonló – a tekercseket mindkét irányban forgatni képes – vetítő szolgált. A  képek leletezése után, egy besötétített helyiségben öten-hatan nézték a felvételeket, és közösen állapították meg a diagnózist. A  teamnek minden esetben tagja volt a radiológus is. Az érvizsgálatokat eleinte az érsebészek hajtották végre, a radiológus a gép beállításáért, a helyes expozíciókért volt felelős, majd a leletezéseket végezte, miután az osztályhoz tartozó sötétkamrában megtörtént az előhívás. Később, miután Czakó doktor az intézetbe érkezett, ő végezte az érvizsgálatok zömét is, de a leletezés továbbra is a radiológus feladata maradt. Itt a szívsebészekéhez hasonló team nem volt, az érsebészek egyenként konzultáltak a radiológusokkal. Jól látható a fenti gyakorlatból, hogy a röntgen szakorvos és a klinikusok partneri viszonyban voltak már ebben az időszakban.

Az érvizsgálatok fajtái Dr. Pénztáros Iván és dr. Antal Dezső nem kívántak személyesen angiográfiát vagy szívkatéterezést csinálni, azt inkább Czakó doktorra hagyták. Dr. Czakó Elemér kardiológus volt, ezért inkább a szívvizsgálatokat részesítette előnybe, ami azért nem jelenthette azt, hogy az érvizsgálatokat ne végezte volna lelkiismeretesen, de egyszerűen ideje sem volt a részletes, szelektív vizsgálatok lefolytatására. Az érvizsgálatok a következők voltak: carotis és arteria subclavia, illetve anonyma vizsgálat, ami gyakorlatilag aortaív angiográfiát jelentett. Az így elkészült vizsgálatból kellett a felsorolt erek szűkületét igazolni, vagy kizárni, valamint az esetleges szűkület fokát megítélni. A nyakon rászúrásos carotis angiográfiára – a szövődményeitől való félelem miatt – ritkán került sor. Az erek állapotát nem lehetett mindig pontosan megítélni az ilyen képeken, hiszen ha az egyik carotis villa látszott, a másik takarásba kerülhetett, ugyanígy a subclaviák is. Gyakran több befecskendezésre volt szükség a különböző pozíciókban, amelyet akkoriban a beteg forgatásával, illetve különböző párnák alátolásával lehetett elérni. A  próba befecskendezések és az éles felvételek töménytelen mennyiségű kontrasztanyagot igényeltek, olykor 3-400 ml Uromiro is elfogyott egy értékelhető vizsgálat elkészítéséhez. A  betegforgatások mestere volt az „örök műtősfiú”, Schein Iván, akit alkata és kora miatt mindenki csak Iván bácsinak szólított. A  hasi aorta és az alsó végtagok egyidejű megbetegedése esetén lumbális aortográfiát kellett végezni. A  módszert Reynaldo dos Santos írta le a harmincas években, tehát a 122 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


hetvenes években már nem volt modernnek tekinthető eljárás. A vizsgálathoz a beteget a katéteres asztalon hasra kellett fektetni, a hasa alá egy párnát kellett dugni (Iván bácsi). Ezt követően jött a steril lemosás, majd a hát lumbális szakaszán, a gerinctől laterálisan, érzéstelenítés után egy 15 cm hosszú vaskos tűvel a lumbális izomzaton keresztül vakon be kellett szúrni az aortába, lehetőleg a renálisok fölé. Nem kell különösebben hangsúlyozni, hogy a betegek minden érzéstelenítés ellenére idegenkedtek az eljárástól. A beadott 100 ml Uromiro kontrasztanyag bólusként szaladt végig az aorto-ilio-femorális szakaszon, és ezt követte a mozgatható asztal automatikusan, egy előre, tapasztalati úton beállított léptetésben. A  betegnek a tűvel a hátában meg kellett várnia az előhívást (kb. 8-10 perc), és ha értékelhető volt a kép, akkor megszabadulhatott kényszerpozíciójából. Ha nem volt kellően egyértelmű a felvétel (későn indult a kontrasztanyag, rossz volt a léptetés időzítése, kimozdult a tű, nem exponált a gép, stb.), akkor bizony sajnos meg kellett ismételni a vizsgálatot a hiba kiküszöbölésével. A  fenti vizsgálatok és a szívvizsgálatok is ezen az egy Philips készüléken történtek. Ezt úgy lehetett kivitelezni, hogy bizonyos napokon csak ér-, más napokon csak szívvizsgálatok történhettek itt. Volt még egy helyiség, ahol egy ősi röntgenszerkezet, a Gärtner-Reiser féle kazettaváltó működött, amellyel femorális angiográfiákat és flebográfiákat lehetett végezni. A  készülék egy hosszú asztalból állt, amelyben hosszúkás kazetták helyezkedtek el egymás alatt úgy, hogy a teljes alsó végtag ábrázolható volt. A  kontrasztanyagot kézzel kellett befecskendezni, közben a műtősfiú a sínen mozgatható röntgencső állványt kézi erővel tolta a lábujjak felé, remélve, hogy a kontrasztanyag is olyan sebességgel követi az érpálya rendellenességeit. Nem kívánjuk a továbbiakban részletezni, hogy hányszor kellett egy vizsgálatot időnként megismételni, mert ezt a fentiek alapján nyugodtan az olvasó fantáziájára bízhatjuk. Akkoriban a diagnosztika igen fontos eszköze volt a kétirányú röntgenfelvételen kívül az átvilágítás is. Ehhez egy, a háború előttről itt maradt Siemens-típusú átvilágító készülék állt rendelkezésre. Az ezzel készült képet egy kerek tükörre vetítette ki a szerkezet, és abban kellett nézni az egyébként igazán jó minőségű, de persze kicsinyített felvételt. Különösen fontos volt ez a készülék a szívvizsgálatok elvégzésénél, hiszen akkor még nem volt kardiális ultrahang, így a finomabb falmozgásbeli eltéréseket, kontrapulzációkat, kamrafal vastagságot, a billentyűk meszesedését, a műbillentyű funkcióját és még sok egyéb paramétert csak így lehetett megítélni. 1978 elején dr. Antal Dezső kivált a csapatból és egy rendelőintézeti főorvosi állást foglalt el. A  helyére az egyéves katonai szolgálatát éppen befejező dr. Entz László radiológiai központi gyakornok került. A klinika vezetése az invazív vizsgálatok saját kezű 123 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Soltész Lajos professzor (középen) tanítványok körében

elvégzését írta elő számára feladatként. Az angiográfiák elvégzését dr. Czakó Elemér segítségével viszonylag hamar elsajátította az egyébként már korábban is sebészi érdeklődésű fiatal kolléga. Néhány hónap után a vizsgálatokat meg lehetett osztani Czakó és Entz doktorok között úgy, hogy az előbbi csak a szívvizsgálatokat végezte, az utóbbi pedig csak az érvizsgálatokat, elsajátítva mind a Seldinger-módszert, mind a lumbális aortográfia, illetve periferiális angiográfiák kivitelezési módját.

Egy jó hangulatú műhely A  röntgenosztály Pénztáros dr. vezetésével egy igazi kis kardiovaszkuláris diagnosztikai műhellyé alakult, ahol a kor színvonalának, illetve a hazai lehetőségeknek megfelelően magas szintű tevékenység folyt. A  munka csak akkor mehet jól, ha a résztvevők békében, egymást tisztelve, megbecsülve tekinthetnek egymásra. Ez az akkori osztályra bízvást elmondható volt. 124 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


A  jó légkörhöz hozzájárultak a jól képzett, feladataikat pontosan és megbízhatóan ellátó asszisztensnők is. Kovácsné Ibolya (Ibi) vezető asszisztens, aki már több méter távolságból is észrevette a kisebb pneumóniás foltot a mellkasfelvételen, kedvesen és csendesen figyelmeztette a fiatal kezdő radiológust, ha esetleg nem mindent észlelt egy-egy képen. Tóth Annamáriának a szakma a kisujjában volt, mindehhez pedig a lényéből áradó kedvesség, megértés és jól alkalmazott humorérzék is társult. Ezzel nemcsak a kollégák közt tette kellemessé a légkört, hanem a betegek is profitálhattak belőle. Mészáros Irma határozott, szókimondó alkata tartást adott az osztálynak, ugyanakkor szakmai tudása és szorgalma megkérdőjelezhetetlen volt. Irma több mint 40 évet dolgozott a klinikán. Köves Istvánné (Ilike) egyesítette társai jó tulajdonságait, a stabil szakmai tudás párosult a kedvességgel, vidám, de olykor sebészesen határozott személyiségében. A  röntgen műtősnők szintén közvetlen munkatársak voltak, valahogyan nagyon hasonló alkatúak, mint az asszisztensnők. Orbán Istvánné (Gabi) a mai napig itt dolgozik, semmit sem változva. Az ő töretlen munkakedve, félelmetes szaktudása minden nehéz helyzeten átlendíti a vele közvetlenül dolgozó orvosokat. Csipkelődésért, viccelődésért neki sem kell a szomszédba menni, de a munkában nem tűri a linkséget. Jelen időben kell írni ezeket a mondatokat, mivel most is ugyanott végzi munkáját és jelleme, tulajdonságai nem változtak egy szemernyit sem. A  másik röntgen műtősnő, akiről szólni kell, Csekő Imréné (Zsuzsi). A pontos és odaadó munkavégzése mellett bájos, szeretetet sugárzó, kedves egyénisége mindenkit magával ragadott és ragad most is. Ő is még bejár dolgozni 47 év töretlen munka után, igaz, hogy nem végig a röntgenosztályon teljesítette ezt az időt, de mint tudjuk, tennivalóban egyéb helyen sincs hiány. Sokat nevetgéltek, viccelődtek egymással a lányok, de természetesen az osztály orvosaival is, vagy akár a különböző kérésekért, konzultációkért lejövő sebészekkel is. Alapvetően a jó hangulat, a pontos és gyors munka, segítőkészség volt a jellemző, ezt tapasztalhatta, aki a röntgenosztály ajtaján belépett. Gyakran mondogatták is a sebész kollégák: „Ja, Ti persze megtehetitek ezt, vagy azt, mert Ti állam vagytok az államban!” És ezt jó értelemben kellett érteni!

A  legújabb technikák megjelenése 1978 őszén új főnököt kapott a röntgenosztály dr. Szlávy László docens személyében, aki az angiográfus szakmában már jóval korát megelőző szaktudásra tett szert, mivel svédországi és egyéves bostoni (a Harvard Egyetemen, Abrams professzornál) tanulmányút után érke125 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Kezdődik a nap a műtőben

zett a Városmajorba, Soltész professzor hívására. Azonnal átvette a röntgenosztály irányítását, és rögtön bevezette a legújabb vizsgálati technikákat. Ma már természetesnek tartjuk, ha egy invazív radiológus szuperszelektív angiográfia kapcsán beavatkozásokat végez. Akkor az ív-angiográfia után az egyes ágak szelektív, több irányból történő vizsgálata forradalminak minősült. A képek egyértelművé váltak, a leírt diagnózisért felelősséget lehetett vállalni ezek után. A gyakran bizonytalan leletező radiológus „úgy gondolom, hiszem, vélem” kifejezései elmaradtak a leletekről. Dr. Szlávy Lászlóban hihetetlen energiák dúltak, megcélozta a lehetetlent és bebizonyította, hogy azt meg is lehet csinálni. 1978-ban Magyarországon nem volt természetes nyugati országokba kongresszusokra járni. Amikor kapott egy meghívót az Athénban rendezendő IUA kongresszusra, hitetlenkedő fiatal kollégáját bíztatta, hogy jelentkezzen be bátran, „a többit majd elintézzük”, s így is lett. De ebbe a sorba tartozik például az 1981-ben felszerelt és működésnek indult DSA-készülék is, ami nemcsak Európában volt 126 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


újdonság, hanem Amerikában is. Amikor az éppen itt vendégeskedő Abrams professzor meglátta működés közben a készüléket, bevallotta, hogy nála a Harvardon most szerelik fel éppen ugyanezt a gépet. Nálunk már működött. Szlávy professzor legnagyobb alkotása a Határőr úti radiológiai központ létrehozása volt, valamint felszerelése az első CT-vel és MR-készülékkel. Számunkra elképzelhetetlen dolgokat tudott kijárni, megvalósítani. A  határozottság – vagy ha úgy tetszik a gátlástalanság egy jó ügy érdekében – magával hozott természetesen érdekellentéteket, és ezért sokan nem szerették. Közvetlen munkatársaihoz általában kedves volt, pozitívan viszonyult, de fenntartásait nem tudta feledni velük szemben sem. Dr. Pénztáros Ivánnak például soha nem tudta megbocsátani, hogy nem akart személyesen angiográfiát végezni. Mindig izzott egy kicsit körülötte a levegő, amit ő is érzett, és ezt megpróbálta valahogyan levezetni. Mindig kínosan udvarias volt, hangos szó nem hagyta el ajkát, de néha ez a kínos udvariasság rosszabb volt, mintha kirobbanva levezette volna a magas feszültséget. Néhány munkatárs elhagyta a klinikát, Pénztáros dr. is, nem feltétlenül Szlávy tanár úr miatt, de a hangulat már nem volt a régi. Dr. Entz László régi vágya volt a sebészeti szakma. Soltész professzor tragikusnak mondható halála előtt néhány héttel megígérte neki, hogy átveszi az érsebészetre. Neki már nem sikerülhetett valóra váltani ezt a tervet, de Szabó Zoltán professzor egy évvel később megtette helyette. Enzt doktor helyére egy fiatal kezdő kolléga, dr. Hüttl Kálmán került, aki a Radiológiai Klinikáról jött át. Dr. Repa Imre is megérkezett Vácról, otthagyva belgyógyász képesítését, s eljött ide invazív radiológusnak tanulni. Egy régi, nagyon szép, az invazív radiológiai szakma számára felívelést jelentő időszak zárult le ezzel, hogy helyet adjon egy másik, még nagyobb horizontú kornak, az intervenciós radiológia máig is ható korszakának.

A  Városmajor, mint érsebészet iskola Hippokrátésztől napjainkig a verőér sérüléseinek ellátása mindennapos sebészi tevékenységnek számított. Többségében a verőér lekötése történt, amelynek során a sebészek megadták azt az arányt, ami a végtag túlélésének statisztikai valószínűsége. Az érsebészet fejlődésére is jellemző az alábbi néhány adat: –– A második világháborúban az érsérültek átlagosan 15,2 óra alatt kerültek ellátásra és a végtag amputáció aránya 40% volt. 127 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


–– A koreai háborúban a várakozási idő 9,8 óra és a csonkolás 13-25% volt (ekkor már rekonstruáltak is). –– Vietnamban 70 perccel a sérülést követően megtörtént a verőér rekonstrukciója, a végtagvesztés aránya 5% volt. 1. sz. táblázat: Az Ér- és Szívsebészeti Klinikán és jogelődjén, a IV. Sz. Sebészeti Klinikán végzett első nagyérműtétek időpontjai. Minőségi mutató. Műtéti típus

Dátum

Poplitea pótlás

1953.

Hasi aneurysma resectio

1960.

Carotis rekonstrukció

1963.

Vénapótlás műanyaggal

1964.

Anonyma rekonstrukció

1966.

Aorto-bifemoralis bypass

1967. július

Aorto-renalis bypass

1969. szeptember

Aorto-mesenterialis bypass

1969. szeptember

Aorto-bifemoralis graft csere

1974.

Vena iliaca thrombectomia

1979.

Aorto-bicaroticus bypass

1980.

Aortaív csere

1986.

Everziós carotis endarteriectomia

1991. január

EVAR (aorta stent-graft implantáció)

2003.

2. sz. táblázat: A  mennyiségi fejlődés számai a klinikán Időszak

Végzett műtét

1952-1960

1684 műtét, ebből 8 tea 8 bypass 11 thrombectomia

1978-1985

6307 műtét – csak rekonstrukció

1992-1999

11 368 műtét – csak rekonstrukció

2000-2006

15 041 műtét – csak rekonstrukció

Az 1-es és 2-es számú táblázatok sok adatot tartalmaznak, de több prioritás kimaradt belőlük. Elmondható, hogy angiológiai kezdeményezések után (betegség leírás, patológia, konzervatív kezelés) az érsebészet három iskolában indult el: 128 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


–– Soltész-Szabó-Ránki-Molnár-Frank-Löblovits a városmajori intézetben tette meg első lépéseit Littmann, majd Kudász professzor irányításával. –– Dr. Kiss Tibor csapata (Márk Bertalan-Lelkes József-Kollár Lajos-Wéber György) Pécsett végzett úttörő munkát. –– Stefanics professzor Papp-Balázs-Görgő tevékenységét támogatta a Baross utcai klinikán. Érdekes, hogy a három „iskola” közül kettő olyan helyen indult, ahol a szívsebészet is jelen volt. A Littmann professzor vezette klinikán dr. Soltész Lajos volt a hazai érsebészet legkimagaslóbb alakja, aki nemcsak az érsebészet, de az angiológia megszervezője és irányítója is volt. Dr. Bugár-Mészáros Károly és dr. Urai László segítségével 1962-ben a Magyar Sebész Társaság keretén belül megalakult az Angiológiai Szekció. Ez volt az elődje a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaságnak. A társaság elnökei között a szakma ismert személyei foglaltak helyet: dr. Bugár-Mészáros Károly, dr. Soltész Lajos, dr. Urai László, dr. Szabó Zoltán, dr. Dzsinich Csaba, dr. Nemes Attila, dr. Acsády György, dr. Kollár Lajos, dr. Mátyás Lajos és dr. Mogán István. Az Országos Érsebészeti Intézet és az Angiológiai Szakmai Kollégium – Soltész Lajos kezdeményezése nyomán – Szabó Zoltán professzor szervezésével alakult meg. 1980 óta pedig már van ráépített szakmaként érsebészeti szakvizsga is. A  nemzetközi eredményeket követve megjelentek az első sikeres hazai beavatkozások (1. sz. táblázat). A műtéti szám is növekedett (2. sz. táblázat). A hazai érsebészet minden képviselője hosszabb-rövidebb ideig kapcsolatban állt az úttörő, Soltész Lajos professzor által alapított városmajori iskolával. Technikailag nagy lendületet adott az érsebészetnek dr. Papp Sándor modern, rekonstrukcióra törekvő tevékenysége, amelyet rövid francia ösztöndíja után indított útjára. A szívsebész Szabó Zoltán professzor támogató igazgatása mellett – Soltész Lajos korai halála után – ő irányította az érsebészetet. Mellettük nőtt fel az érsebészet új nemzedéke: dr. Acsády György, dr. Dzsinich Csaba, dr. Nemes Attila. Ma is dolgozik a kezdeti harcok résztvevője, az első sikerek és kudarcok szemtanúja, nemzedékek nevelője, manuduktora, a csendes, kiváló manualitású dr. Szabó Imre. Érdekes összevetni az 1. és 2. táblázat adatait. Hol áll és hol állt a magyar érgyógyászat nemzetközi összehasonlításban? Balassa megelőzte Eastcottot és Matast (német nyelvű közlése ellenére a prioritás nem elfogadott). Carell érvarrat technikáját Bakay azonnal alkalmazta. Kunlin első verőér-áthidalását Soltész-Littmann műtétje négy évvel követte. Dubost sikeres aneurizma műtétje után Soltész beavatkozása már kilenc évet váratott magára. Az első sikeres aortaívcsere hazánkban már több mint 30 évvel ké129 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


sőbb került sorra. Nem általános ez a növekvő hazai késedelem, mert az everziós carotis thrombendarteriectomia hazai alkalmazása gyorsan követte a világelsőt és a stentgraftok beültetésénél sem ilyen jelentős az elmaradás. Az érsebészetet a következő korszakokra oszthatjuk: 1950–1960: úttörő tevékenység, 1960–1970: a rutin beavatkozások megjelenése, 1970–1980: mennyiségi változás, nagy sorozatok, 1980–1990: országos elterjedés, a szakma elismerése, 1990–2000: új eljárások és az intervenciós kardio-angiológia elterjedése, hallatlan ­fejlődése. Soltész professzor idején az angio-radiológia hazai úttörői voltak: dr. Szlávy László, dr. Repa Imre, dr. Horváth László, dr. Hüttl Kálmán és még sokan mások. A  percutan transluminalis angioplastica (PTA) az érsebészetben, illetve a percutan transluminalis coronaria angioplastica (PTCA) a szívsebészetben elfogadott metódus, stentek alkalmazásával ma már ezek nagy műtéteket is jelentős számban kiváltó, emelkedő számú eljárások. Klinikánkon 2000-ben 580 koronáriaműtétre 384 PTCA, míg 2969 nagyér-rekonstrukcióra 279 PTA jutott. Országosan 2000-ben 12 884 érrekonstrukció mellett 2057 PTA történt, 3728 koronáriaműtétre (2,6%-os mortalitás) pedig 3225 PTCA jutott.

„Ő volt az érpápa” A korszakalkotó szakmai fejlődés 1975 és 1981 közötti periódusát most néhány portrészerű leírással színesítjük. Dr. Szabó Imre Soltész Lajos professzorról: „Kudász professzort Soltész Lajos követte a katedrán. Soltészról nehezen tudok elfogultság nélkül beszélni, hiszen a barátom volt, akivel 28 évig dolgoztam együtt, és akivel sok kellemes estét töltöttem kedvelt konyakja társaságában. Barátságunk sajátosan kezdődött. Egyszer meglátta a kezemben Krúdy Gyula „Hét bagoly” című könyvét. Mivel Krúdy rajongó volt, barátságába fogadott, majd osztályára hívott. Ettől kezdve dolgoztunk együtt. Akkoriban nem volt módunk külföldre utazva megtanulni a szakmát, a könyvből, folyóiratokból olvasottakat tettük át a gyakorlatba, forgatókönyvet szerkesztettünk az első műtétekhez, ezt rajzokkal egészítettük 130 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


ki, vizuálisan felépítettük a műtét menetét. A gyakorlat később már mindezt feleslegessé tette. A műér-beültetéseket a kísérleti műtőben kutyákon gyakoroltuk. Egyes új műtétek előtt a János Kórház pathológiáján cadaveren tártuk fel az érintett érszakaszt. Megszállottja volt az érsebészetnek, bár manualitásban elmaradt Kudász professzor sokszor megcsodált technikájától. Maradandó érdemei voltak a magyar vascularis sebészet kialakításában, ő hozta létre a Magyar Angiológiai Társaságot, melynek haláláig szellemi atyja volt. Elévülhetetlen érdeme az, hogy a szakmát európai szintre emelte, kiharcolta a megyei szintű érsebészeti központok létesítését, az érsebészeti szakvizsga lehetőségét. Mindezt a maga csendes, szelíd módján érte el, tekintélye volt. Ő volt az »érpápa«. Mint ember, azok közé tartozott, akit nem lehetett nem szeretni. Kitűnő modorú, adomázó kedvű ember volt, akinek megnyerő természete miatt szinte nem volt ellensége. Talán egy kis keménység hiányzott belőle, ami egy klinika vezetésében előnyös lett volna. Összegezve: nála jobb embert nem ismertem a klinikán.” Ricsi bátyánk (dr. Szabó Imre) adjunktus a korai érsebészetről egy beszélgetésben az alábbiakat vallotta: „Soltész 1952-ben csinálta az első desobliteratiót, ami persze csak pár centiméteres volt. Ezen én nem voltam jelen, de 1953-ban operált egy beteget, aki a mai napig is hozzám jár, és megvan a lába. Hát aztán a fene se tudja megmondani, hogy milyen műtétet végzett nála, feltehetően egy rövid szakaszú femoralis desobliteratiót, ami persze utána elzáródott, de arra alkalmas volt, hogy az akkori gangraenás lába meggyógyuljon, s azóta is éljen vele. Az érműtétek túlnyomó többségét a sympathectomia tette ki. A sympathectomia akkor még nagy műtét volt, hasi feltárásból, retroperitonealisan csináltuk, 15 cm-es metszésből. Akkor odaérve a lumbalis határköteghez, számolgatta az ember, hogy jaj, a kettest ki ne vegyük, csak a hármast, négyest, ötöst, mert impotens lesz a beteg. Kétoldali sympathectomiát pedig alig-alig végeztünk, mert félő volt, hogy a 30-40 éves betegeknél impotencia lép fel. Akkor még sok endarteritis volt. Mostanra azok valahogy eltűntek. Nem volt nörsz, nörsz-képzés sem. Az első nörszöket Kudász idejében képezték ki. Csak jóval később érkeztek meg hozzánk a finom műszerek. Sok volt az embólia. Embóliás katéter viszont nem volt. Az körülbelül a 60-as évek közepe táján jelent meg nálunk. Addig a legkülönbözőbb módon próbáltuk eltávolítani az embolust. Soltész például az ilio-femoralis emboliát úgy operálta meg, hogy feltárva ezt a tájékot a profundát átvágta, és a profunda centrális nyílásán keresztül préselte ki az embolust. Az irodalom sem volt egységes. Még a 60-as évek elején az egyik német lapban megjelent egy cikk, ami az emboliával foglalkozott. Egy belgyógyász azt írta, hogy ezeket az iliacalis emboliákat, femoralis communis embolusokat nem kell megoperálni, hanem kívülről, erős kompresszióval szét kell törni őket, és leengedni a femoralis superficialis irá131 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


nyába. Mai szemlélettel az eredmények elképzelhetőek. A környező országokban az érsebészet még gyengébb helyzetben volt, mint nálunk, mert még Bécsben és Pozsonyban sem operáltak eret. Prágában viszont igen. Hogy az NDK-ban milyen lehetett a helyzet, arra csak az jellemző, hogy a 60-as évek elején a Schmidt nevű professzor megjelent itt nálunk – ez már Kudász idejében volt persze – és elmondta, hogy szeretne szív- és érsebészetet létesíteni Lipcsében. Mellkasi műtétek után mellkasi szívóra kell tenni a beteget. Akkor még drainek nem voltak, hanem egy piros, vastag, kemény gumicsövet helyeztünk a mellkasba. Igen ám, de nem volt szívó. Volt egy kis 5 kilogramm súlyú szívógép, amivel időnként le lehetett szívni, utána a csövet eszközzel lefogni. Az már nagy előrelépés volt, amit Keszler valósított meg, hogy a tüdőosztályon meg a szívosztályon a folyosókon ún. vízszívókat létesített. Tehát ahol sugárban jött le a víz, ott volt egy kis oldalcső, amely levegőt szívott be. Erre voltak rákötve 2-3 kórteremnek a betegei. Szaladgáltak lenn a földön a piros csövek, három-négy, és a vízszívóval szívták azokat. De előtte még ez sem volt. Jóval később létesült – messze Kudász idejében – a központi szívó. Nem volt műanyag fonal, nem voltak megfelelő tűk. A régi tűk – amelyek hajlítottak – túl nagyok, de főleg vastagok voltak. A fonal pedig egyszerű lenfonal volt, amit olajban sterilizáltak a műtősnők, hogy jobban csússzon. Tudniillik az érműtéteknél minden egyes öltés összehúzta az adventitiát, deformálta az eret, tehát minden öltés után igazítani kellett. Ennek következtében rendkívül sokáig tartott minden érvarrat.” Részletek dr. Papp Sándor (Soltész professzor utódja az érsebészet élén) önéletrajzi ­leírásából: „Mindig orvos akartam lenni. Apám vármegyei tisztviselő volt Nagyenyeden. 1928-ban – akkor én 5 éves voltam – meghalt. Nagyenyeden is érettségiztem. Ekkor Erdély már kettéosztott állapotban volt, nem iratkozhattam be az orvosi fakultásra, mert Romániában nem vettek fel magyarokat. Átszöktem a határon, és Kolozsvárott sikerült beiratkoznom az orvostudományi egyetemre. Jött a II. világháború, majd az amerikai hadifogság. Amikor hazahoztak Magyarországra, kiderült, hogy Erdélybe már nem mehetek vissza, mert a románok – mint katonaszökevényt – köröztek, így a budapesti egyetemen fejeztem be tanulmányaimat 1949-ben. Ettől kezdve az egyetemhez „ragadtam”, az I. sz. Sebészeti Klinikán kezdtem el sebészkedni. Abszolút véletlen volt, mert ideggyógyásznak készültem, a sebészetről nagyon rossz véleményem volt. Amikor a felavatásom utáni nap bementem a Dékáni Hivatalba, hogy kikérjem a diplomámat, közölték, hogy nem tudják kiadni, mert a sebészeti cselédkönyvezésemből 2 hét szabálytalan. Semmelweis óta volt egy olyan rendelkezés, hogy kórbonctan szigorlat előtt nem lehet sebészetet cselédkönyvezni. Én a sebészeti cselédkönyvezésem megkezdése után 2 héttel tettem le a kórbonctani szigorlatot. Tehát az azt előző 2 hét szabálytan volt. Hova menjek? Az udvar túlsó 132 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


felén volt az I. sz. Sebészeti Klinika. Oda bementem, azt hittem, hogy mint frissen végzett doktornak beírják, 2 hét és ennyi. Nem ez történt, hanem azt mondták, járj be fiam két hétig, és akkor megkapod az igazolást. Így kezdődött. 1954-ig dolgoztam az I. Seb. Klinikán, majd első mesterem, Sebestény Gyula prof. halála után a III. Seb. Klinikára kerültem. Itt ismertem meg Kudász professzort, aki későbbi sebészi fejlődésemre meghatározó lett. 1956 után, amikor a Városmajor utcai klinika akkori igazgatója, Littmann professzor külföldre távozott, főnököm Kudász professzor kapta meg az intézet vezetését. Ő hozott át magával embereket, ezek között én voltam az egyik. Azóta itt vagyok… Elégedett vagyok. Ha végiggondolom, hogy honnét indultam el… Olyan iszonyatosan mélyről jöttem, olyan szegény sorsból, hogy ahhoz képest, ahogy én most élek… Néhány évvel ezelőtt Madridban voltam egy kongresszuson és elvittem a feleségemet is. Szállodában laktunk, ahonnét el kellett menni egy megbeszélésre. Valamiért rettentő dühös voltam, hogy velem ezt nem lehet csinálni stb., stb. Morogtam. Mentünk a járdán, a feleségem lemaradt és azt mondta nekem: »Papp Sándor, nézz hátra, de ne engem nézz, hanem, honnét jöttél!« Igaza volt. Én, ha 20 éves koromig nézek vissza, és azt kérdezik, hogy mi volt a meghatározó élményem, akkor azt kell válaszolnom: éhes voltam.” Dr. Papp Sándorról (1923-2006) a munkatársai által a halálára írt megemlékezésből: „Kiváló francia nyelvismeretének köszönhetően 1967-ben 3 hónapos tanulmányutat tehetett Strassbourgban, ahol Kieny professzor mellett a jelentős eredményeket felmutató francia érsebészet módszereit sajátíthatta el. Ennek köszönhetően számos új műtéti technikát honosított meg. A szűkös technikai feltételek ellenére elsőként végzett 1969-ben aorto-bifemoralis bypasst és carotis endarteriectomiát hazánkban. 1976-tól az Ér- és Szívsebészeti Klinika igazgatóhelyetteseként, a tudományos társaság vezetőségi tagjaként és a szakvizsgabizottság tagjaként, majd elnökeként jelentős szerepet játszott a magyar érsebész képzésben és a szakmai színvonal jelenlegi alakulásában. Papp Sándor sebészi képességei, bimanuális technikai készsége, szakmai tájékozottsága, műtéti improvizációi bámulatos megoldásokra tették képessé, amelyek általa válhattak rutin megoldásokká. Szakmai érdemeit a Magyar Sebész Társaság Balassa Emlékelőadással, a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság Soltész Emlékelőadással honorálta. 76 éves koráig operált. Nem törekedett olcsó népszerűségre. Szarkasztikus humora, távolságtartó egyénisége miatt kevesen élvezhették társaságában csillogó intellektusát, hegedűjátékát. Előrehaladó életkorával egyre derűsebbé vált, a reá jellemző távolságtartás elhalványult. A szakmai fórumoktól lassan visszavonulva egyre inkább súlyos betegsége, műtétei töltötték ki utolsó éveit.” 133 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Csapat a team munkához Dr. Szabó Imre és dr. Papp Sándor meghatározó egyéniségei voltak a magyarországi érsebészet kialakulásának. A sebészet team munka. Félve soroljuk ezen időszak munkatársait, nehogy kihagyjunk valakit: Dr. Dzsinich Csaba – ma már professzor – Temesvárihoz és Kudászhoz hasonló, híresen jó, kitűnő manualitású kollégánk volt. Ő „cerebromanuálisnak” nevezte a jó sebészt, magát is. Dr. Frank József osztályvezetőként ment nyugdíjba. Ő volt ebben az időszakban a párttitkár. Tegyük hozzá, jóindulatú, segítőkész korifeus volt. Dr. Turbók Eszter operált is, de mint érsebészeti aneszteziológus vált ismertté. Dr. Balogh Ádám – ma már professzor emeritus – az itt szerzett érsebészeti tapasztalatát továbbvitte csakúgy, mint dr. Sebestény Miklós is. Dr. Mogán István – mint osztályvezető – egy nagy fővárosi érsebészeten öregbítette a városmajori érsebészet jó hírét. Hölgyek is operáltak a rájuk jellemző minuciózus pontossággal: dr. Járányi Zsuzsanna, dr. Laczkó Ágnes, dr. Mezővári Anna. Napjainkban bontakozik ki karrierje dr. Bíró Gábor adjunktusnak. Dr. Entz László radiológusként kezdte, ma az Érsebészeti Tanszék vezetője – sokak szerint a soltészi „pater familias” stílusú vezetést megvalósító kollégánk. Rövid ideig dr. Ránki László főorvos is dolgozott klinikánkon, az érsebészet kiemelt, magas szintű művelője volt. Dr. Szabolcs Zoltán szívsebész docens pályáját klinikánk érsebészetén kezdte. Dr. Acsády György volt klinikaigazgatót személyesen Soltész professzor hozta a klinikára. „Team munka”, olvasható feljebb. Sokan asszisztáltak, vettek részt az érműtétekben ­Soltész igazgatósága alatt. Dr. Nemes Attila szintén itt tevékenykedett egész pályafutása alatt. A klinika az érsebészeti továbbképzés, majd 1980-tól a szakvizsga minősítés központja is volt. Nincs olyan megyei érsebészet, ahol ne lenne olyan kolléga, barát, aki nálunk vett részt továbbképzésen.

134 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Hol volt, hol nem volt, talán igaz se volt, de nem az Óperencián túl, hanem a városmajori öreg épületben esett meg. Szó szerint. Tudniillik a mennyezet egy-egy kórteremben leszakadt. Két nővér fenekére, derekára hullott az öreg, papírlapú vakolat. Vészhelyzet alakult ki! Így nem lehet gyógyítani! Ki tudja hogyan, tatabányai bányászok kaptak megbízást az egész klinika egyidejű, gyors, teljes vakolására. Ők felvonultak, a sebészek tartalékba kerültek. Alakult néhány mobil rohamcsapat a főváros sürgősségi (később már elektív) ellátására. Jött a telefon, sebész, asszisztens, műtősnő, speciális műszerek be a saját autóba, és irány a megszorult helyre. Műtét után haza. Többen voltunk, mint amennyi hívás volt. Az itthon várakozók sakkozni kezdtek. A többtáblás versengés bizony a „kivonulások” gyorsaságát hátráltatta. Soltész professzor a reggeli konferencián a tőle szokatlan szigorral betiltotta a munkaidő alatti játékot. Bizony meg-megszegtük a professzori parancsot. Már-már végeztek a derék bányászok, amikor egy napon – hogy történt, hogy nem, nem tudom – a rektor jött inspiciálni a rekonstrukciót. A bűnös sakkozók a telefonszáma alapján 33-asnak nevezett közös öltözőhelyiségben éppen négy táblán követték el a hivatali vétket. Közben a rektori vizit járta a házat. Elől Soltész professzor, majd a rektor, a rektori titkár, docensek és mindazok, akik a szakmában „sleppnek” nevezett kísérőszemélyzethez tartoztak. A 33-as szoba ajtaja felpattant (igen, igen, ideért a fővizit). Felpattantak a játékosok is! Kicsit kapkodva, nagy gesztussal felugrott grúz származású kollégánk, Damenija dr. is. (A műtétei is ilyenek voltak, Isten nyugosztalja!) Nagy csönd! De mit is mondok. Egy paraszt leesett a tábláról grúz barátunk keze nyomán. Csöndben volt mindenki, csak a gonosz paraszt gurult – nagyságához mérten – nagy zajt csapva. Gurult, gurult sokáig, majd megállt… gondolom már kitalálták …, persze, hogy Soltész professzor lába előtt. Ajtó becsapódás, a vizit és az aznapi parti véget ért. Jellemző módon nem lett következménye a súlyos véteknek.

Struktúraváltozások a klinikán belül Soltész professzor igazgatói kinevezésével nemcsak a klinika neve, de egész struktúrája és orvosi kara is jelentősen megváltozott. Az Érsebészeti Intézetben megszűnt a mellkassebészeti osztály. Dr. Besznyák István az Országos Onkológiai Intézet sebészeti osztályát vette át, ahova magával vitte dr. Balogh Ádámot (aki később a szegedi sebészeti klinika igazgatója lett), dr. Sulyok Zoltánt, dr. Tóth Lászlót és dr. Sebestény Miklóst. Így már csak két profil, az érsebészet és a szívsebészet maradt meg. Felmerült az a gyanú, hogy a szívsebészetet is lassan megszüntetik, ezért dr. Szabó Zoltán, a munkacsoport vezetője, kiutat keresett. Végül is a Korányi Szanatórium Kardiológiai Osztályának vezetőjével, dr. Naszlady Attilával kezdett tárgyalni, aki nagy örömmel fogadta a jelentkezést. Fel is vetődött, hogy a Korányi mellkassebészeti osztályának épületében lévő urológia helyére költözzön ki a szívsebészet. Itt „csak” két műtőt kellett volna kialakítani. Problémát jelentett volna ugyanakkor, hogy az épület a szanatórium legmagasabb pontján volt, ahova a szívbetegek nagyon nehezen tudtak volna felmenni. 135 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Szívsebészet: túl a bűvös százason Soltész professzor külföldi útján hallott erről a tervről, hazatérve azonnal leült dr. Szabó Zoltánnal és biztosította őt, hogy az intézetnek szüksége van a szívsebészetre, s az osztály továbbra is zavartalanul dolgozhat. Részben ez is közrejátszott abban, hogy 1975-ben sikerült túllépni az addig elérhetetlennek vélt százas műtéti számot; összesen 101 beavatkozás történt, majd 1980-ban már 230, 1981-ben pedig 253. A növekedésnek több oka is volt. Nagyon fontos tényezőnek számított, hogy több kardiológiai centrummal sikerült szoros szakmai kapcsolatot kialakítani, így például a Bajcsy és a János Kórházakkal. Másrészt a kongenitális vitiummal műtétre került gyerekek száma is megnőtt, mert akkor még csak dr. Bodor Elek végzett Seldinger módszerével artériás katéter vizsgálatokat. Ezért dr. Kamarás János, a gyermekkardiológus konziliárius az összes kongenitális aorta vitiumos gyereket az intézetbe irányította. Ennek is köszönhető, hogy olyan aránylag ritka kórképek is bekerültek a műtéti repertoárba, mint a szupravalvuláris aorta sztenózis. Dr. Rényi-Vámos Ferenc 1983-ban már 12 ilyen gyerek sikeres műtétjéről számolt be Rio de Janeiróban, a Cardiovascularis Világkongresszuson. Közrejátszott a növekedésben az is, hogy felgyorsultak a műtétek, így lecsökkent a műtéti idő. Eddig a centrális, valamint az arteriális nyomásmérő kanült preparálással vezették be. Dr. Bodor Elek előző évi milánói tanulmányútja alatt azonban megtanulta, hogy ezt rászúrással is el lehet végezni, és az artéria femorális kanülálása helyett az aortát lehet kanülálni. Dr. Rényi-Vámos Ferenc pedig Bécsből hozta el azt az egyszerű módszert, amivel a berakott billentyűöltések nem keveredtek össze. Az altatás bevezetése is felgyorsult, amikor dr. Szánthó Katalin halála után a sokkal dinamikusabb dr. Kalmár Imre vette át az aneszteziológiai osztály vezetését. Az extracorporális műtéti program is megváltozott, a beavatkozások felét már a szerzett vitiumok tették ki. Döntően még a Starr-Edwards golyós műbillentyűket használták, mivel az újabb disc alakú billentyűvel (Cross-Jones) szerzett egy-két éves adatok gyakori diszfunkciót jeleztek.

Sikeres xenograft-beültetések A  szakirodalomban egyre több közlemény jelent meg a glutáraldehidben prezervált xenograftok kitűnő hemodinamikai tulajdonságairól és a páréves túlélésről. A  hetvenes évek második felében Magyarországon is elérhetővé vált két billentyűtípus, a Carpantiere136 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Edwards és a Hancock. 1976-ban a Városmajorban már elkezdődött a xenograftok implantációja. A  kezdeti eredmények olyan sikeresek voltak, hogy 1979-ig 121 ilyen beültetés történt. A  sikeres eredményekről 1979 márciusában, a Münchenben rendezett nagy nemzetközi bioprotézis szimpóziumon dr. Szabó Zoltán be is számolt. Ez évben már az intézetben beültetett billentyűk 95%-a xenograft volt. 1978-ban először élte túl egy beteg a hármas billentyűbeültetést. Az egyre javuló műtéti eredményekhez jelentősen hozzájárult, hogy a szívsebészek elkezdték alkalmazni a hideg cardioplegiát a szívizom védelmére. Eleinte az eredeti, leírás szerinti oldatot használták, később azonban változtattak rajta, mert dr. Moravcsik Endre kísérletes vizsgálatai kimutatták, hogy az oldat pH-ja a raktározás alatt változik, savanyodik. Ezért egyrészt az oldat kémhatását visszaállították, másrészt az ozmotikus nyomását növelték, így a műtétek eredményei tovább javultak, a perioperatív halálozás jóval 10% alá került.

A  koszorúérműtétek elindulása Már a 70-es évek elején egyre több nemzetközi közlemény foglalkozott a koszorúér-sebészettel. Az évtized közepén a klinikán is felmerült ennek a beavatkozásnak a megindítása, de problémát jelentett, hogy nem volt meg hozzá az infrastruktúra. A koronarográfiát dr. Szlávy László kezdte el a Radiológiai Klinikán úgy, hogy a betegeket a beküldő intézetből mentővel vitték hozzá, ő elvégezte a vizsgálatot, majd visszaküldte őket. Ez a módszer nem vált be, mert nagyon sok volt a szövődmény. Dr. Szabó Zoltán javaslatára Soltész professzor átvette a klinikára Szlávyt. Dr. Czakó Elemér hamar megtanulta tőle ezt a vizsgálatot, így már ketten végezték a koronarográfiákat. Eleinte felvetődött az a kérdés is, hogy a koronária bypass ér- vagy szívműtét? Soltész professzor egy-két alkalommal kiment a szívsebész-teammel a kórbonctani intézetbe, ahol cadaveren végezték el az áthidalást. Ez a gyakorlat meggyőzte az intézet igazgatóját, hogy a koszorúérműtét a szívsebészek kompetenciájába tartozik. Eleinte komoly problémát okozott a szívsebészeknek is, hogy a szakmai irodalomban az egyes koszorúérágak elnevezése különböző volt. Jó másfél év kellett ahhoz, hogy az egységes nomenklatúra kialakuljon. Az első bypass-műtétek egyes áthidalások voltak. Csak 1976 végén történt meg az első kettes saphéna bypass. Az évtized végére ért el oda a team, hogy már vállalkozni mert többes áthidalásra is. 1986-ban pedig már a koszorúérműtét adta a beavatkozások több mint felét. 137 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Közben személyi változások is történtek az intézetben. Dr. Sáray Koppány ösztöndíjat kapott Frankfurtba, ahonnan azonban nem jött vissza. 1975-ben meglátogatta a szívsebészetet dr. Tekeres Miklós, a pécsi egyetem aneszteziológiai és intenzív részlegének vezetője. Nagyon megtetszett neki az itteni munka, a centrális vénás kanülők használata, ezért megkérte Szabó Zoltánt, hadd küldje el munkatársait 3-3 hónapra, hogy megtanulják az itteni módszereket. Közülük az egyik, dr. Papp Lajos, több alkalommal is nagyon ügyesen asszisztált a műtétekben, így nem volt meglepő, hogy dr. Szabó Zoltán felajánlotta neki, jöjjön el szívsebésznek, amit Papp Lajos azonnal elfogadott.

A  pacemaker-beültetés további lépései A szívsebészet másik profilja a pacemaker implantáció volt. A beültetett készülékek száma folyamatosan növekedett, de ezen belül is sokkal gyorsabban nőtt a demand pacemakerek aránya. Ezen idő alatt egy izotóp meghajtású Biotronik készüléket is implantáltunk. Valamilyen indokból azonban aránylag rövid időn belül el kellett távolítani a betegből a készüléket, ami később jelentős felfordulást okozott. Valaki ugyanis elvitte ezt a kiszedett pacemakert, és amikor a Köjál (Közegészségügyi–Járványügyi Állomás), illetve a Sugárbiológiai Intézet bekérte a készüléket, nem találtuk. Csak nagy nehezen sikerült elsimítani ezt az ügyet. Az ideiglenes pacemaker kezeléséhez nyújtott nagy segítséget az egyik röntgenes műtősegéd. Iván bácsi – így nevezte őt mindenki, ahogy már említettük – a lemerült, kivett pacemakereket szétszedte, s a lejárt akkumulátorokat két laposelemmel helyettesítette. Ezek a továbbiak során szabályosan adták az impulzusokat. A  mentősök egy névleges összegért kapták meg tőle ezt a „külső pacemakert”, amit aztán rendszeresen használtak. Dr. Szabó Zoltán és dr. Solti Ferenc kísérletezett a carotis sinus pacemakeres ingerlésével malignus hipertóniában, azonban hosszabb távon eredménytelen maradt a módszer.

Önálló szakmává váló szívsebészet A tudományos munka is igen aktív volt ezen időszakban. A kardiológus dr. Solti Ferenc professzor aritmiával és pacemaker-kezeléssel foglalkozó cikkei főként a nyugati szaksajtóban jelentek meg. De a munkacsoport többi tagja is több közleményt publikált itthon és külföldön is. 1981-ben Bodor, majd később Rényi sikerrel védte meg a kandidátusi dis�138 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


szertációját. 1979-ben Montrealban, a pacemaker világkongresszuson már három előadást tartottak az intézet munkatársai. Emellett a balatonfüredi kardiológus kongresszusokon is rendszeresen több beszámoló hangzott el az intézet munkájáról. 1979-ben a szívsebészetet önálló szakmaként ismerte el a minisztérium. Dr. Szabó Zoltán és dr. Bodor Elek, illetve egy évre rá dr. Rényi-Vámos Ferenc is megkapta „honoris causa” a szívsebész címet. Szabó Zoltán professzor a müncheni klinikán részt vett egy karácsonyi „Christmas party”-n. Ennek mintájára szervezett meg egy hasonló összejövetelt munkatársainak, hogy megköszönje az egész éves közös munkát. 1976-ban az intézet könyvtárában megtartott, nagyon jó hangulatú rendezvényen a szívsebészet összes munkatársa részt vett. Annyira sikeres volt ez az összejövetel, hogy szinte mindenki követelte az ismétlést a következő karácsony előtt. 1979-től már zenés szórakozóhelyen rendezték meg a „Christmas party”-t, változatlan sikerrel. Mint az majd a következő fejezetből kiderül, a karácsonyi rendezvény „össz-klinikai” szintre bővült, mikor Soltész professzor halála után dr. Szabó Zoltán lett a klinika igazgatója.

139 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


„Soltész Lajos úgy tanított engem, mint a saját fiát” Interjú Gloviczki Péter professzorral, aki a Városmajor érsebészetén kezdett, s ma az Amerikai Érsebész Társaság elnöke

Saját bevallása szerint sokszor úgy mutatják be, hogy íme Gloviczki Péter, aki hatalmas veszteség a bűvészetnek, de hatalmas nyereség a sebészetnek. Életpályáját nézve akár hivatásos bűvész is lehetne, de mikor dőlt el, hogy az orvoslás lesz a hivatása? Orvos családból származom, édesapám belgyógyász és ideggyógyász szakorvos volt Nyíregyházán, ahol én is születtem, majd aztán Pestre felkerülve körzeti orvosként dolgozott. A  legnagyobb példaképem a mai napig az édesapám, a tőle kapott minta határozta meg, hogy milyen orvos vagyok. Azt, hogy én is az ő hivatását választom, nagyon korán eldöntöttem. Amikor hatéves koromban megkérdeztek, mi leszek, egyértelmű volt a válasz: sebészprofesszor. Hogy miért pont sebészprofesszor? Nyíregyházán volt egy sebész barátja édesapámnak, s őt látva döntöttem el, hogy én is ezt szeretném majd csinálni. Ugyanakkor az is édesapja egy kollégájának köszönhető, hogy 10 éves korában vonzódni kezdett a bűvészkedéshez. Így van. Édesapám egyik kollégájától, Takács Sándortól tanultam az első trükköket, aki tagja volt a Magyar Amatőr Mágusok Egyesületének is. Én is ott kezdtem bűvészkedni, amelynek eredményeként 14 évesen kategóriagyőztes lettem a „Ki mit tud?”-on. Ez rengeteg lehetőséget nyitott meg előttem, sokat utaztam, nyelveket tanultam, embereket ismertem meg. 1973-ban a párizsi bűvész világbajnokságon ezüstérmet szereztem, 1975-ben 140 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


pedig kaptam egy ajánlatot a párizsi Olympiába, mint bűvész. Ez volt az a pont, amikor végérvényesen el kellett döntenem, hogy sebész leszek. Bár valójában, ahogy említettem egész életemben az akartam lenni. Egy korábbi interjúban azt mondta, ezzel együtt nagyon sokat köszönhet a tehetségkutató műsornak. Jól tudom, hogy bizonyos értelemben még a városmajori állás elnyerésében is szerepet játszott? A  pannonhalmi gimnázium elvégzése után a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen tanultam tovább, ahol 1972-ben aranygyűrűvel diplomáztam, ami azt jelenti, hogy az általános iskola első osztályától kezdve egyetlen négyesem sem volt a bizonyítványban. Így úgy éreztem, jó esélyem van arra, hogy oda kerüljek be, ahova szeretnék. Először nemigen tudtam, hogy a sebészeten belül melyik területet válasszam, aztán megjelent egy hirdetés, hogy a Városmajorban az érsebészetre keresnek valakit. Elmentem Soltész Lajos profes�szorhoz, aki az érsebészet vezetője volt és apámat jól ismerte, azonban Kudász Józsefet, az intézet akkori vezetőjét kellett meggyőzni arról, hogy felvegyenek. Először nem akart fogadni, aztán végül vártam két órát az irodája előtt, s akkor kijött. Azzal kezdte, hogy ő nem szereti, ha az egyetemről valaki rögtön odakerül. Aki ide akar jönni, tanuljon először patológiát. Mondtam neki, hogy itt egy ajánlólevél Jellinek Harry professzortól, ott voltam diákkörös a patológián 3 évig. Azt mondta, jó, az jó, de nyelveket is kellene beszélni. Hat nyelvből indultam egyetemi versenyeken – válaszoltam. Ezen a ponton jött be Kudász professzor titkárnője, Juhász Márta, aki belehallgatva a beszélgetésbe megkérdezte, nem maga a kis bűvész? Kudász professzor rám nézett, s azt mondta, tudja mit Gloviczki, magát fogom javasolni. Mit jelentettek Ön számára a Városmajorban töltött évek, s az, hogy Soltész-tanítvány volt? Soltész Lajos, úgy nevelt engem, mint a saját fiát. Ő volt az első, aki felhívta a figyelmemet arra, hogy az érbetegségekbe nemcsak az artériák, hanem a vénák és a nyirokutak problémái is beletartoznak, és az érsebésznek kell a visszérbetegség, a lábszárfekély, valamint a lymphoedema és az érmalformáció gondját is viselnie. A klinikán a 70-es évek elején a vénasebészet több óriásával is találkozhattam. Egyikük volt az olasz Malan professzor, az érmalformáció-kutatás úttörője. De az osztrák Robert May is ott járt, aki a jobb art. iliaca általi bal v. iliaca kompressziót tanulmányozta Thurnerrel együtt. Első kézből hallhattunk beszámolót arról a betegségről, amelyet ma May-Thurner szindrómaként ismerünk. 1975ben Soltész Lajos szerzett nekem egy egyéves ösztöndíjat Párizsba, ott kezdtem tanulmá141 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


nyozni a nyirok-mikrosebészetet, majd megírtam dolgozatomat a kísérletes lymphovenosus (ér, illetve nyirokcsomó) anastomosisokról. Miután hazamentem, először általános sebészetből, majd később érsebészetből is leszakvizsgáztam. Az első évfolyam érsebész szakorvoshoz tartoztam. A Párizsból való hazatérés után hogyan döntött úgy, hogy ismét külföldre távozik, s immár hosszabb időre. És mindenekelőtt, hogyan jutott az orvostudomány fellegvárának nevezett Mayo Klinikára? A  párizsi tanulmányokat követően több egyetemen bemutattam azt a kísérleti munkát, amit ott végeztem. Egy ilyen alkalommal találkoztam Alexander Schirger angiológussal, aki a Mayo Klinikán dolgozott, s egyébként az apja kassai magyar volt. Az ő közbenjárására nyertem el egy kelet-európai orvosoknak szóló ösztöndíjat. Abban az évben jöttem ki, mikor meghalt Soltész professzor, akit második apámnak tekintettem. Nem azzal a céllal érkeztem, hogy itt maradok, ám mikor letelt az idő, összevetettem az itteni és a magyarországi lehetőségeket, s egyértelmű volt a döntés, amelybe belejátszott a Soltész professzor halála okozta veszteség is. 1982-ben végleg itt maradtam. Ettől függetlenül a mai napig ápolom a kapcsolatot Magyarországgal, szakmailag is. Számos magyar kolléga járt nálam, én pedig tiszteletbeli tagja vagyok több magyar szakmai társaságnak is. Mi minden kellett ahhoz, hogy ilyen pályát fusson be egy olyan kiemelkedő helyen, mint a Mayo Klinika? Kellett-e kelet-európaiként, magyarként többet bizonyítania? Ami itt vonzott, az a határtalan szakmai lehetőség és a szakmai szabadság. Nagyon rövid időn belül itthon éreztem magam. Noha harminc éve első generációs magyarként jöttem ki, 10 évig vezettem az érsebészetet a Mayo Klinikán, jelenleg pedig az Amerikai Érsebész Társaság elnöke vagyok, amely nemcsak Amerikában, de a világon is az első számú érsebészeti társaság. Mindent elértem, amit egy jó sebész el tud érni. Hogy mi kellett ehhez? Sok minden: komoly munka, nagyfokú elhivatottság, s ha így visszagondolok, mindenekelőtt például félelmetes önbizalom. Ezt akkoriban nem is önbizalomnak neveztem volna, inkább egy olyan érzésnek, hogy soha nem tudtam elképzelni, hogy valamit nem tudok megcsinálni. Nyilván kellett hozzá egy megfelelő egyéniség is, mindig jól ráéreztem, hogy mikor kell bizonyítani, s mikor kell a háttérben maradni. És persze tehetségre, ügyességre és szerencsére is szükség van ebben a szakmában. Ha már az ügyességet említi, ezen ponton biztos összefügg az érsebészet és a bűvészkedés. 142 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


A bűvésznek és a sebésznek is nagyon ügyes kezűnek kell lennie, ez tény. De azért is maradt meg a bűvészet a számomra, mert annyira komoly a mi szakmánk, hogy muszáj valami mással is foglalkoznom, mint a műtétek. A mai napig fellépek bűvészként orvoskongresszusokon is, de nemcsak a kollégák, hanem a betegek is ismerik ezt az oldalamat. A klinikán ugyanis minden orvosnak van egy úgynevezett „door card”-ja, amin nem a neve, hanem egy rá jellemző szimbólum szerepel. Ezek a kártyák a kórtermek ajtajára vannak kitéve, az orvosok így tudják vizit közben, hogy mely szobákban fekszenek a betegeik. Az én kártyámon a magyar zászló látható, egy bűvész cilinder, egy bűvész és egy sebész kéz, meg egy szike, ami úgy néz ki, mint egy bűvészbot. Így minden kiderül rólam: az, hogy magyar vagyok, bűvész vagyok és sebész vagyok. Az Amerikai Érsebész Társaság elnökeként hogyan látja az érsebészet jövőjét? Ragyogónak! Rengeteget fejlődött az érsebészet, s főként a minimál invazív beavatkozásokkal járó endovaszkuláris sebészet. Ma már egy hasi aneurizmánál nem vágjuk fel a beteg hasát, hanem az éren belül katéterekkel és stentekkel meg tudjuk operálni. De ez csak egy példa, most már gyakorlatilag minden éren belül el tudjuk végezni az endovaszkuláris beavatkozásokat. Például az érelmeszesedés megelőzése, gyógyítása megoldódhat-e valaha annyira, hogy nem is lesz szükség az invazív beavatkozásokra? Nagyon sokat tanulunk a genetikai ismeretek bővülésével, ma már meg lehet jósolni, kinek milyen betegsége lesz, sok új gyógyszer befolyásolhatja bizonyos genetikai betegségek kialakulását. De mivel az érelmeszesedés egyértelműen egy táplálkozási betegség, ezért azt kell, hogy mondjam, akkor oldódna meg, ha az emberiség tudna zsír, koleszterin, hús és cigaretta nélkül élni. Ha ez megtörténne, lényegesen megnyúlna az emberiség életkora.

143 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


„Vivere illis non sibi” Mások javára élni s nem a magunkéra (Balassa János 1814-1868)

A motoros műtétektől a szívtranszplantációig Ér- és Szívsebészeti Klinika (1981-1992) Prof. Dr. Szabó Zoltán 1929. október 23-án született Pécsett, ott érettségizett a jezsuitáknál, majd 1948-ban felvételt nyert a Pécsi Orvostudományi Egyetemre. 1954-ben avatták orvossá, majd a Kudász professzor vezette Pécsi II. Sz. Sebészeti Klinikára került. Miután professzorát Budapestre helyezték, ő is a IV. Sz. Sebészeti Klinikára (Városmajor) nyert tanársegédi kinevezést 1957-től. Ebben az évben szerzett általános sebészeti szakképesítést. 1955 óta foglalkozott szívsebészettel. 1967-ben magyar implantálható pacemakert készített, amit emberbe is beültetett. 1969-ben „Adatok a pacemaker terápia egyes kérdéseihez” c. értekezéséért az orvostudományok kandidátusa fokozatot kapta. 1975-ben docensé, 1978-ban egyetemi tanárrá nevezték ki. 1979-1985-ig a Semmelweis Egyetem orvoskarának dékánja, majd három évig általános rektorhelyettes. 1981 decemberében az egészségügyi miniszter az Ér- és Szívsebészeti Klinika és az Országos Érsebészeti Intézet igazgatójává, valamint az Angiológiai Szakmai Kollégium elnökévé nevezte ki, tagja lett az Orvostovábbképző Intézet szív- és érsebészeti szakorvosi vizsgabizottságának. 1992-ben elvégezte az első szívátültetést Magyarországon. 156 közleménye jelent meg, három köny147 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


vet írt és szerkesztett, öt könyv társszerzője. Adorján Ferenc, Balassa János, Gábor György, Semmelweis Ignác és Zárdai Imre-emlékérmet kapott. A  Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a csillaggal kitüntetésben és Batthyány-Strattmann-díjban részesült. 1997-ben Széchenyi-díjat kapott. 1992. július 1-jével nyugállományba vonult és a Biotronik Hungária Kft. igazgatója lett 2004. január l-jéig. 1995 óta a Semmelweis Egyetem emeritus professzora. A Soltész Lajos professzor korai, váratlan halálával elejtett, a klinika vezetésére feljogosító stafétabotot Szabó Zoltán professzor vette fel, és vitte tovább olyan eredményességgel, hogy az 1981-1992 közötti bő évtizedet méltán nevezi az utókor a klinika igazi aranykorának. Dr. Szabó Zoltán, aki tanúja és részese volt egy új szakma, a szívsebészet születésének, kiteljesedésének és magyarországi továbbfejlesztésének, magában hordozott minden erényt, hogy a Városmajor élén méltó utóda legyen Littmann, Kudász és Soltész professzoroknak: megvolt benne a szakma iránti elkötelezett tiszteletet és szeretetet, a betegek megbecsülése, valamint látta a munkatársakkal kiépítendő baráti kapcsolat és családias hangulat fontosságát is. Amennyiben igaz, hogy dr. Littmann Imre volt a „gyökér”, aki megalapozta a Városmajorban az ér- és szívsebészet kialakulását, s dr. Kudász József volt az, akivel a sebészi virtuozitás beköltözött az intézet falai közé, dr. Soltész Lajos pedig igazi „pater familias”-ként alakította ki az országosan ismert és irigyelt városmajori miliőt, úgy dr. Szabó Zoltánnál a menedzseri készségek és képességek jelenléte volt meghatározó. Menedzserdiploma nélkül is tudta, hogy honnan érkezett és hová tart. Határozott jövőképpel rendelkezett, tisztában volt azzal, hogy vízióját milyen stratégiával és taktikával érheti el. A  Városmajori Klinika Szabó Zoltán professzor vezetése alatt vált modern és hatékony kardiovaszkuláris központtá. Vezetői hitvallásáról így beszélt egy interjúban: „Ma is sokszor eszembe jut, hogy 1981-ben, amikor az intézet igazgatója lettem, miképpen igyekeztem lelkesíteni munkatársaimat, akik látva az új Országos Kardiológiai Intézetet irigykedve összehasonlították azt a mi öreg klinikánkkal. Azt mondtam nekik, a Városmajor olyan, mint egy budai kiskocsma, amelyben nincsenek fényes csillárok, csak öreg lámpák és kockás asztalterítők, de a menü, a főztje olyan kitűnő, hogy bármelyik nagy pesti szálloda igen drága, előkelő étterme megirigyelhetné.”

148 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Klinikaépítés felsőfokon Szakmai szempontból a korszakot az az erőteljes törekvés jellemezte, hogy a klinika mind mennyiségi, mind minőségi szempontból felzárkózzon az európai színvonalhoz. Amikor Szabó Zoltán a Városmajor igazgató professzora lett, a klinikának két érsebészeti és egy szívsebészeti műtője, egy korszerűtlen angiográfiás laboratóriuma és egy közepesen felszerelt laboratóriuma volt. 1992-ben, amikor dr. Szabó Zoltán továbbadta dr. Nemes Attilának a városmajori stafétabotot, nem lehetett ráismerni az egy évtizeddel korábbi klinikára. Az ország egyik legmodernebb, jól felszerelt intézetében már négy érsebészeti, két szívsebészeti, egy pacemaker műtő állt a manuális szakmák rendelkezésére. Modern hemodinamikai és angiográfiás vizsgálóhelyiségek mellett CT- és ultrahang-laboratóriumok kerültek kialakításra. Egy tizenegy ágyas szívsebészeti és egy kilenc ágyas érsebészeti intenzív osztály épült. Az új, tágasabb és jobban felszerelt laboratórium ki tudta szolgálni a klinika gyógyító tevékenységét, az egyetemi oktatás feladatait pedig egy új tanterem kialakítása segítette elő.

A klinika felújított épülete 1991-ben

149 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Szabó Zoltán professzor megértette, hogy az általa megvalósítandó szakmai feladatok a régi, szűkös intézményi keretek és lehetőségek között nem végezhetők el. A Városmajori Klinikát nagyjából 30 évenként alakították át építészetileg. 1912-ben építették, 1952-ben átépítették Sebésztovábbképző Klinika céljaira, 1986-87-ben pedig új műtőblokk, intenzív osztályok, diagnosztikai és oktató helységek, orvosi szobák és nővéröltözők kialakítására került sor. Nem túlzás tehát dr. Szabó Zoltán számára a „menedzser” jelző mellé a „klinikaépítő” címet is odaítélni. Amikor a nyolcvanas évek derekán megvalósulhatott az önálló műtőblokk felépítése, az új műtők a valós igényekhez és ágyszámokhoz igazodtak. Ez az épület akkor hatalmasnak hatott: a műtők felett kényelmes, szép előadóterem, fotólabor és analitikai laboratórium létesült egy gyönyörű könyvtárral, valamint külön bejárattal a Gaál József utca felé. Ez lehetővé tette, hogy az egyes rendezvényekre érkezőknek ne kelljen a kórtermek folyosóin bolyongva óhatatlanul is megszegniük a sterilitás szabályait. A műtők alatt szép, kényelmes orvosi szobák sorakoztak 2-3 főre tervezve, modern bútorzattal ellátva, mindannyiunk legnagyobb örömére. Korábban csak igen szűkös, régi szekrényekkel telezsúfolt, nem erre a célra épült helyiség szolgált orvosi szobaként egy kétséges tisztaságú tusolóval és

A „Városmajor” új büszkesége: a műtőblokk

150 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Az új műtőblokk és a Határőr úti Központi Radiológia átadásakor Medve László egészségügyi miniszter mond beszédet a klinika új tantermében 1986-ban. A háttérben Szabó Zoltán professzor és kormánytagok

mellékhelyiséggel. Ezek után szinte szállodába érezhettük magunkat a külön fürdőszobás, TV-vel ellátott szobáinkban. Ugyanezen a szinten volt a mai szemmel is korszerűnek mondható, tágas, jól felszerelt sterilizáló és a gyógyszertár is. A folyosó végén kapott helyet a műtősnői szoba és a nörsz szoba egy kis konyhával és étkezővel, ahol, ha nem volt már sürgős tennivaló, az ügyelet összejött egy kis vacsorázásra, kötetlen beszélgetésre. Miután 1986-ban elkészült az új műtőblokk 6+1 műtője, az Országos Érsebészeti Intézet – Központi Radiológiai Diagnosztika névvel – különálló épületet kapott, ahol üzembe helyezték hazánk első CT és MR-készülékét. Az új műtőtraktus átadása után egyre nagyobb számú koszorúérműtétet végezhettünk el, az új hemodinamikai laboratóriumban pedig megindultak a PCI-beavatkozások. Persze akkor még stentek nem lévén, egyik műtőnk mindig szabadon állt a koszorúér-tágítás ideje alatt, így ha netán a tágítás során akut szövődmény lépett fel, úgy a beteget azonnal odavittük, szívmotorra helyeztük és koronária bypass műtétet végeztünk nála. A  jó másfél évig tartó építkezési és átalakítási munkálatok végig úgy zajlottak, hogy közben egy percre sem állt le a gyógyítás. Kórtermekből kialakított ideiglenes műtőkben operáltunk, építkezési paravánokkal hosszában megfelezett folyosókon közlekedtünk, a reggeli konferenciákat az ebédlőből kialakított ideiglenes „tárgyalóban” bonyolítottuk le. Az építkezési területet, valamint az ott folyó építkezési munkálatok haladását dr. Szabó 151 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Zoltán mellett dr. Bodor Elek és dr. Rényi-Vámos Ferenc tartotta folyamatosan ellenőrzés alatt. Időről-időre az egész orvosi kar számára is lehetőséget teremtettek az épülőfélben lévő új műtőblokk bejárására, gondosan ügyelve arra, hogy a jobbító szándékú egyéni észrevételek mindig meghallgatásra találjanak. Így válhatott valóra, hogy az újjáépülő klinikát már építés közben mindenki a sajátjának érezte, az ország minden részéről ideérkező, gyógyulásra vágyó betegek pedig a komoly műtétek és az építkezési kellemetlenségek ellenére is rendkívül jól érezték magukat.

Kétszeres születésnap A Városmajori Klinika történetében jelentős dátum az 1991-es év: ekkor ünnepeltük Alma Materünk kétszeres születésnapját. Csaknem nyolcvan évvel azelőtt nyílt meg a Városmajor utcában a János Szanatórium. A második világháborút követően, 1951-ben az átmenetileg Budai Kórházként ismert szanatóriumból Sebésztovábbképző Klinika lett. 1991. november 15-én pedig befejeződött a teljes rekonstrukció, amely nyomán klinikánk – a 110 hotel- és 20 intenzív ágyával, 6+1 műtőjével, korszerű diagnosztikus részlegeivel – az ország egyik vezető ér- és szívsebészeti intézményévé vált. A többéves, könnyűnek nem mondható időszak után a klinika újjáépült, egy korszak lezárult. Dr. Szabó Zoltán egy 1991-es beszédében a hallgatóság figyelmét az alábbi tényekre hívta fel, melyek jól mutatják az intézet progresszív vezető helyét a magyar és nemzetközi szív- és érgyógyászat területén. „Jelenleg 3 ezer körüli a klinikára felvett, és 20 ezer feletti az ambulancián vizsgálatra megjelent betegek száma. Laboratóriumunkban évente kb. 400.000 vizsgálat történik. 70 érsebészeti és 30 szívsebészeti ágyunk van, kb. 4 ezer ér-, illetve szívkatéteres vizsgálatot, közel 300 PTA-t és 150 PTCA-t végzünk. Klinikai információs rendszerünk jelenleg 17 munkahellyel rendelkező hálózatban működik; a betegek adminisztratív, ápolási, műtéti adatai bárhol lekérdezhetők, a zárójelentések ebben a rendszerben készülnek. Folyik a gyógyítás ráfordítási költségeinek számítása, informatikai rendszerünk készül az új betegbiztosítási rendszer bevezetésére”.

152 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


A  számítógép megjelenése Apropó informatikai rendszer! Egy modern, szív- és érsebészeti szolgáltatásokat nyújtó intézet nem létezhet hatékony adatrögzítésre alkalmas informatikai rendszer nélkül. Tehát ebben is lépni kellett! Dr. Rényi-Vámos Ferenc kezdeményezésére 1988-ban Graz-ba utazott dr. Náray Katalin klinikai informatikus, dr. Entz László érsebész és dr. Szabolcs Zoltán szívsebész. Feladatuk volt, hogy megismerkedjenek az ott már jól működő kórházi informatikai rendszerrel, hiszen nemcsak a Városmajorban, de a hazai kórházakban is erősen kezdetleges állapotban volt ez a terület. Ott tanultuk meg, hogy a számítógépes adatrögzítésnek „idiotensichernek” kell lennie, mert különben nem várható el az orvosoktól a biztonságos adatbevitel. Az ott látottak és tapasztaltak alapján készítette el Náray Katalin – a sebészek által összeállított, rögzítendő adathalmazokra támaszkodva – azt az első klinikai informatikai programot, amely az 1988 végére kiépített belső informatikai rendszeren keresztül sikeresen megkezdte működését. 1988 végétől megszűnt a műtétek kézzel, írógéppel történő leírása. A betegekkel és kezelésükkel kapcsolatos minden fontosabb adat a felvételi irodába, a műtőkbe és az orvosi irodákba telepített számítógépeken lett rögzítve. A folyamatosan bővülő Náray-féle informatika program számos visszakérdezési lehetőséggel is bírt. Gombnyomásra kaptunk perceken belül választ a műtétek és a hospitalizációs napok számáról, a betegek életkori, területi megoszlásáról, az akut, a sürgető és az elektív beavatkozások számáról, milyenségéről, a sebészekre lebontott tevékenységekről, a műtétekkel kapcsolatos időparaméterekről. És ne is gondoljunk bele abba, hogy ezeket a lekérdezési funkciókat, amelyeket a mi „kezdetleges”, belső fejlesztésű informatikai rendszerünk már 24 évvel ezelőtt is tudott, miért nem tudja a sok milliárd forintért üzembe helyezett és működtetett MEDSOL informatikai rendszer még 2012-ben sem…

Növekvő szívsebészeti aktivitás A  klinika építése mellett, részben persze annak köszönhetően, látványos volt a szakmai és a sebészeti tevékenységben történő előrelépés is. 1981-ben még csak 253 nyitott szívműtétet végeztek a klinika egyetlen szívműtőjében, míg 1992-ben ennél mintegy két és félszer több, összesen 649 szívsebészeti beavatkozásra került sor az új műtőblokk két új szívműtőjében. A megemelkedett műtéti aktivitás szükségessé tette, hogy a szívsebészeti team fokozatosan újabb kollégákkal egészüljön ki. A Szabó professzor vezette, 1981-ben hatfős (dr. Bodor Elek, dr. Rényi-Vámos Ferenc, dr. Moravcsik Endre, dr. Gyöngy Tibor, 153 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


dr. Papp Lajos) szívsebészeti műhelyhez az 1984-et követő években csatlakozott dr. Szabolcs Zoltán, dr. Hüttl Tivadar, dr. Horkay Ferenc, dr. Alotti Nasri, dr. Kollár András és végül dr. Kovács Endre. A szívkatéteres laboratórium megnövekedett feladatainak ellátására dr. Czakó Elemér és dr. Szlávy László mellé először dr. Szatmáry László, majd – miután Czakó Elemér Németországba távozott 1984-ben – dr. Vecsey Tibor csatlakozott. A  szívsebészeti aktivitás erőteljes növekedése kikényszerítette az aneszteziológusok számának emelkedését is. Dr. Kalmár Imre, a rutinos „nagy öreg” munkáját hamarosan fél tucat új kolléga belépése segítette: dr. Matkó Ida, dr. Olajos Márta, dr. Windisch Mária, dr. Maklári Erzsébet, dr. Nagy Gabriella, dr. Széphelyi Katalin, dr. Petrohai Ágnes, dr. Gálfy Ildikó, dr. Nyikos György. A  fiatal szívsebészeti aneszteziológusok Kalmár Imrét, akitől a tudást, tapasztalatot kapták, tiszteletből mindvégig „Atyának” szólították. Az orvosi gárda számbeli megerősítése mellett ebben az évtizedben először nyílt meg a lehetőség hosszabb külföldi továbbképzésekre is. Dr. Papp Lajos bostoni, dr. Szabolcs Zoltán, dr. Kollár András, dr. Horkay Ferenc leedsi, dr. Mogán István belgiumi, dr. Entz László nürnbergi, dr. Dzsinich Csaba rochesteri egy-másfél éves tanulmányútjai mind-mind elősegítették az orvosi kar szemléletváltását és felkészülését a kitűzött klinikai célok elérésére.

Szabó Zoltán professzor és csapata az új műtőben

154 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Hol volt, hol nem volt, de még Európában történt. Szeretett főnökünk szép, „nyugatról hozott” nyúlszőr kalapra vágyott. Stockholmban volt az éves kardiovaszkuláris kongresszus. Jó alkalom volt tehát megvenni a fejfedőt. Sikerrel lebonyolította a vásárlást. Az ördögfióka beosztottak azonban a belső bőr szalag alá az otthonról eredő Népszabadságot tömködték be. Így persze a kalap szűknek bizonyult. Nem is viselte svédhonban. Mindenki megfeledkezett a kalapról. Itthon teljesedett be a történet. A kalap gazdája rájött, hogy az extra bélés miatt szűk a szép fejfedő. Nézegette az újságot és látta, hogy az bizony magyar. – Már a svédekben sem lehet megbízni… magyar kalapot árulnak saját produktumként, persze valutáért… Nagy nevetés közben elárultuk a főnöknek csínytevésünket. Megvédtük a svédek kereskedelmi becsületét.

Az elvégzett nyitott szívműtétek számát tekintve a nagy rivális, az Országos Kardiológiai Intézet mindvégig a Városmajor előtt járt 100-120 műtéttel. Az egy műtőre számított műtétek vonatkozásában azonban a teljes Szabó-érában a Városmajor volt az ország éllovasa. Mint említettük, 1981-ben 253 műtétet végeztünk az egyetlen szívsebészeti műtőnkben, míg 1992-re a két új szívsebészeti műtő kihasználtsága már 324 műtét/műtő lett. De nemcsak a műtéti szám alakulására lehettünk büszkék az 1981-1992 közötti időszakban. Számos műtéti típust a hazai szívsebészeti centrumok közül a Városmajorban alkalmaztak először. Az ér- és szívsebészeti profilok kollaboratív együttélésének köszönhetően ebben az évtizedben a Városmajor volt az aorta disszekció sebészi kezelésének magyarországi központja. Az ország minden szegletéből ide szállították a disszekciós eseteket. Az idősebbekben még most is élénken él az emlék, hogy a DSA-felvételek elkészítését milyen aktív interdiszciplináris esetmegbeszélés követte. Szinte mindenki ott volt, akinek a véleménye és a tapasztalata számított: dr. Szabó Zoltán, dr. Szlávy László, dr. Bodor Elek, dr. Repa Imre, dr. Dzsinich Csaba, dr. Rényi-Vámos Ferenc, dr. Hüttl Kálmán, dr. Gyöngy Tibor, dr. Mogán István, dr. Papp Lajos. És mögöttük, mellettük már ott tolongtak a fiatalabbak – Szabolcs Zoltán, Entz László, Horkay Ferenc, Hüttl Tivadar doktorok és a többiek –, hogy eldöntsék az érfal berepedésének pontos helyét, azt, hogy van-e, és ha igen, hát pontosan hol van a refensztrációs nyílás. Érintettek-e a perifériás artériák, a zsigeri ágak vagy éppen a szupraaortikus artériás törzsek? Melyik femorális artériát kanülálják, meddig hűtsék le a beteget, megtartsák-e, vagy éppen cseréljék ki az aortabillentyűt? Rodin megalkothatta volna rólunk a „gondolkodó orvosok” szoborcsoportját! Senki nem hagyta volna ki ezeket a tanulságosan izgalmas szakmai megbeszéléseket. Fantasztikus idők járták a Városmajort ezekben az években!

155 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


A  szív- és az érsebészet határai Említettük a szív- és érsebészeti profilok városmajori szimbiózisát és folyamatos kölcsönhatását. A klinika szívsebészete, illetve szívsebészei ezért mindig egy kicsit érsebészek is voltak. A mellkasi nagyérkatasztrófák ellátásában szerzett vezető szerep mellett a szívsebészeti osztály munkatársai végeztek elsőként az országban teljes aortaívcserét (dr. Gyöngy Tibor, 1986), teljes aortagyök-rekonstrukciót Bentall szerint (dr. Rényi-Vámos Ferenc, 1987). Ezek mellett se szeri, se száma nem volt az aorta deszcendens valódi- és álaneurizmái miatt végzett műtéteknek, mely beavatkozások az idő tájt a szívsebészek kompetenciájába tartoztak! Ha fellapozzuk a régi műtéti naplókat, még olyan műtéti leírásokkal is találkozhatunk, melyek bizonyítják, hogy ügyeleti szolgálatban a szívsebész Bodor Elek operálta meg – sikeresen – a rupturált hasi aneurizmát. Az ér- és szívsebészeti közös gondolkozásmódnak egyik jeles állomása volt, amikor 1988-ban dr. Szabolcs Zoltán és dr. Mogán István először végzett Magyarországon szimultán nyaki ér- és koszorúérműtétet, melyet a következő évtizedekben több mint 300 hasonló követett itt a Városmajorban.

Változatok szívbillentyűkre A mellkasi aorta sebészet kétségtelenül egy dedikált és izgalmas területe volt a 80-as évek városmajori szívsebészetének, de a szívsebészeti „rutint” a billentyű- és koszorúér-sebészet határozta meg. Kis időbeli eltolódással, 1976 és 1991 között, 1017 biológiai és 1876 mechanikus műbillentyűt ültettek be a klinikán. A glutáraldehidben stabilizált, flexibilis keretre varrt különböző típusú sertésbillentyűk alkalmazását 1976-ban kezdtük el. 1980ban a biológiai billentyűk felhasználása a billentyűcserék során már 91%-os volt. 1982-ben pedig már büszkén számolt be a klinika az Orvosi Hetilapban a bioprotézisek beültetésével szerzett ötéves tapasztalatairól. Ugyanakkor 7-8 évvel a beültetések után egyre nagyobb számban jelentek meg biograft diszfunkciók a billentyűlemezek elmeszesedése, elszakadása miatt. A nyolcvanas évek közepétől 1991-ig 166 beteg esetében került sor a korábban beültetett és időközben elmeszesedett, elszakadt xenograftok cseréjére. Érdekes, hogy a második műtét sem viselte meg jobban a betegeket, mint az első, és technikailag sem voltak olyan nehezek ezek a beavatkozások, mint azt korábban gondoltuk. Mégis, a Szabókorszak billentyűsebészetének egyik meghatározó jellemzője volt, hogy a korszak végére a biograftok beültetése minimálisra csökkent (1. ábra). Akkoriban a billentyűbeültetések mindennaposak voltak és a nyolcvanas évek első 156 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


felében a koszorúér-áthidalásoknál is sokkal gyakoribb beavatkozásnak számítottak. Behunyjuk a szemünket és tisztán pereg le előttünk egy hajdani billentyűbeültetés eseménysora. Operál prof. Szabó – első asszisztens Bodor adjunktus, második asszisztens Horkay ta1. ábra A biológiai és mechanikus műbillentyű-beültetések alakulása nársegéd, aneszteziológus az 1981-1992 közötti években (Szabolcs Zoltán: Szívsebészeti Kalmár Imre és szekundál beszámoló, 1992.) neki Széphelyi Katalin, Triffa Zsuzsa, a nörsz, valamint Antal Anna, a műtősnő, az öreg PEMCO szív-tüdő motornál pedig Weckermann Feri bácsi irányítja a perfúziót. Szövetkímélő a preparálás, minden öltés jól megfontolt, de tempós, a szívizmot Bretschneider-oldat és a szív jegelése védi, gondosan vágjuk ki a beteg billentyűt, ha sok a mész „óvszert” rakunk a kamrába, bekerülnek a billentyű varrókeretébe az öltések, a másodasszisztens kitekeredett kezekkel rendezi ujjai közé a fonalakat, majd az első asszisztens csomózza le a helyére a billentyűt. Mindenki feszült csendben figyeli a csomózó ujjakat, majd közös a megkönnyebbedő sóhaj, hogy egyetlen öltés se szakadt el és nem kell vadászni a kamrában elvesző teflonkockára. Bent van a billentyű, zárva vannak a szívüregek, légtelenítés és kezdődik a reperfúzió. A prof. kimegy a dohányos pihenőbe, rágyújt, hozzák neki a feketét. Saját széke van, lebonyolít néhány telefont, felszabadultan beszélget a szabadon lévő kollégákkal. Odabent közben sikeresen leállnak a perfúzióról, vérzéscsillapítás, majd kezdődik a mellkas zárása, a „closing ceremony”, ahogyan ezt a műveletet dr. Rényi-Vámos Ferenc nevezte. A  hangulat már oldott, nyoma sincs a korábbi feszültségnek, előkerülnek a régi kórházi anekdoták, frissen hallott viccek, nőknek szóló bókok. Magyarországon 1972-ben végezték az első koszorúér-áthidalást (dr. Bodnár Endre, Szabolcs utca), ennek ellenére még 1981-ben is elhanyagolható volt a koszorúérműtétek száma a Városmajorban (2. ábra). 1983-tól kezdve azután évről-évre emelkedett a koszorúéren végzett beavatkozások (CABG, vagyis coronary artery bypass grafting) száma a billentyűműtétek számához viszonyítva. 1987-ben már több koronáriaműtétet végez157 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


tünk, mint billentyűműtétet. A korszak utolsó évében pedig már majdnem kétszer annyi CABG történt, mint szívbillentyű-beültetés. Tehát erre az időszakra tehető hazánkban is, és itt a Városmajorban is a koszorúér-sebészet napi rutinná válása. Az 1970-es évek kezdeti lépései után a 80-as évek elejére megtörtént a konszenzus a belgyógyászok 2. ábra: A szívbillentyű-beültetések és a coronaria műtétek számának és sebészek között. Kikrisalakulása 1981-1992 között (Szabolcs Zoltán: Szívsebészeti beszámoló, 1992.) tályosodtak azok az alapkritériumok, amelyek stabil angina pectoris esetén a sebészi beavatkozás indikációját képezték. Különösen így utólag visszatekintve érdekes, hogy alapvetően három indikációs területben jelölték meg a sebészeti beavatkozás előnyeit, melyek az intervenció és a szívsebészet óriási fejlődése ellenére a mai napig megállják a helyüket.

Egészséges verseny A  koszorúér-sebészet korszerű szemlélete, a teljes revaszkularizációra való törekvés csak lassan és fokozatosan került bevezetésre. Az időszak elején csak egyes és kettes áthidalások történtek, majd a periódus vége felé már a hármas és négyes áthidalások domináltak. Nagy és heves viták folytak, melyik ágat lehet, illetve kell áthidalni, mikor jár jobban a beteg. A koronáriasebészet rutintalanságát jelzi, hogy akkoriban egy koszorúér anasztomózis elkészítése 40 percet vett igénybe a manapság átlagos 5-10 perces idővel szemben. A sebészek között egészséges verseny alakult ki, hogy ki tud gyorsabban, jobb eredménnyel több áthidalást felvarrni. De nemcsak a számokban, hanem érdekes és különleges megoldásokban is versenyeztünk, hogy minél tökéletesebb műtétet tudjunk végezni. 1985-től egyre több artéria mammaria került felhasználásra. A teljes szívizom revaszkularizációja érdekében a világban is újdonságnak számító szekvenciális áthidalásokat, fecskefarok és legyező 158 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


anasztomózisokat készítettünk, melyeket a délutáni kávézások alkalmával a másik sebész „orra alá dörzsöltünk”, hátha ő is kedvet kap valami technikailag különös és nehéz megoldás kivitelezésére. Ebben az időben az akut miokardiális infarktus kezelésében még az intervenciót nem alkalmazták, így a mechanikus szövődmények (pl. bal kamra aneurizma) nagy számban fordultak elő. Szinte naponta végeztünk bal kamra reszekciós műtétet aneurizma miatt, egy ülésben koszorúérműtéttel. Az ilyen típusú műtétek aránya 11% volt az ischémiás szívbetegség miatt végzett műtétek között. Manapság ezek a műtétek az infarktus ellátásának szemléletváltozása, illetve az intervenciós terápia fejlődése következtében igen ritkává váltak. Ma már megmosolyogjuk azokat az adatokat, melyek kiemelték, hogy a nők aránya 23%, illetve a 60 év feletti beteg aránya már 22%-ra emelkedett. Hol vagyunk már ettől! Erre az időszakra esik annak a ténynek a fényes bizonyítéka, hogy a klinikai és a kísérletes munka milyen szorosan kapcsolódik egymáshoz. A  kardioplégiás oldat bevezetését követően a műtéti halálozás sajnos még mindig elég magas volt. Ennek okát a sebészek állandóan keresték. Nappal a betegeket operáltuk, este és hétvégén pedig dr. Juhász Nagy Sándor és dr. Papp Lajos vezetésével intenzív állatkísérletek folytak, hogy kiderítsük a műtéteket oly gyakran követő alacsony perctérfogat szindróma kialakulásának okát. Ennek során azt észleltük, hogy a katekolaminok adásának csökkentésével jelentősen mérsékelhető a műtéteket követő hemodinamikai és morfológiai szövődmények aránya. Így értük el azt a hatalmas eredményt, hogy a nyitott szívműtétek halálozása 13%-ról 4%-ra csökkent. Az időszak végére a Városmajori Klinika az ischémiás szívbetegség kezelésében, mind a műtéti számokat, mind az eredményességet tekintve, nemzetközileg is elismert intézetté vált. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy megbetegedett országos vezető. Az egyik miniszterelnök, nevet ne mondjunk, befeküdt az őrzőbe. Ne a többi beteg között feküdjön egy miniszterelnök, már csak azért se, mert személyi őrzése is szükséges. Jó nagydarab ember volt kirendelve melléje, rövidre nyírt hajjal, széles vállal, elődomborodó zakóval, ami sejtetett valamit. Külön szobába helyeztük a miniszterelnököt. Izgult az operatőr, az asszisztencia, még az altatóorvos is. Ebben a házban valahogy itt lakik ez a Murphy. Néha szokták is mondani műtét előtt, most nekikezdünk ennek a műtétnek, kérem az asszisztenciát, hogy Murphyt legyetek szívesek kitessékelni a műtőből. Az említett esetnél Murphy mégis bekerült az őrzőbe. Eldugult a lefolyó. Nem nagy ügy, de miért ne akkor duguljon el, amikor a miniszterelnök ott van. Ugye tudjuk, hogy mi folyik le a csatornán, hát az feljött boka magasságig a steril őrzőbe. Rongyokkal a miniszterelnök szobáját el lehetett barikádozni, de hát tenni kellett valamit, úgyhogy megérkezett a műszak. A műszaknak van egy bádogládája, amiben a pumpa, meg a többi dolgok vannak. A műszak – ezzel a ládával a vállán – berohant az ajtón. A biztonsági őr már majdnem kitért a hitéből, mert abba a ládába mi minden belefér! De ez hagyján. A főnökét is berendelte, így egy még magasabb biztonsági őr is jött, mondván, hogy legalább az arcokat megjegyezze.

159 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Mindenkin maszk volt. Ahhoz képest, ami ott lezajlott, egy akciófilm szép, csendes, nyugodt leánylíceumi teadélután. Vér, bekötözött arcú nővérek, rohangálás. Aztán megmutattuk a nagy darab biztonságinak a miniszterelnököt, és mindenki megnyugodott. A műszak, a biztonsági őr, a team, talán csak a miniszterelnök nem, mert ő még a műtét előtt állt.

Pénzhiány és „reggeli habverés” A nyolcvanas évek lassan kibontakozó gazdasági válsága jól érzékelhetően kezdett begyűrűzni a klinikára is. Naplójegyzet 1983-ból: „Már a reggeli konferencián jelentette Szabó Ricsi bátyánk, hogy a mosoda nem adott elég műtős köpenyt, így a második emeleti műtők a tervezett hat műtéthez csak húsz steril köpenyt kaptak. De fogytában a gumikesztyű, az atraumatikus fonal. Egyre több gyógyszer szerepel a hiánylistán: Venoruton, Rheomacrodex, B12 vitamin;… Az izotóp labort építő munkások napok óta nem vették fel a munkát, mert a vállalatuk csődbe ment és fizetésképtelenné vált. A prof. sürgető feladatainak egyike, hogy újabb céget keressen a munka befejezéséhez.” Igen, napjaink gazdasági, pénzügyi nehézségeivel nap, mint nap szembesülve hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy hasonlókkal a nyolcvanas években is gyakran néztünk szembe itt a Városmajorban is. És mégis, a gyógyító munka szinte töretlenül haladt akkor is, ahogyan napjainkban is. A klinika igazgatója minden létező kapcsolati tőkéjét fel- és kihasználta, hogy a klinikai munkát akadályozó nehézségeket megszüntesse. A  reggeli konferenciát követően minden pénteken munkahelyi „négyszög” megbeszélésekre került sor az igazgatói irodában. A részvevők által csak „reggeli habverésnek” becézett, egy-másfél órás konzultatív értekezleten mindenki szembesülhetett azokkal a nehézségekkel, amelyek szinte folyamosan újratermelődtek a „létező szocializmus” utolsó évtizedében.

A  rendszerváltás előszele Más szempontból is izgalmas évtizedet éltünk meg, mely tudtunkon kívül már magán hordozta a közelgő politikai és társadalmi változások jeleit. Csak néhány példa: 1983-ban a klinika fiatal oktatói és szakasszisztensei Lacranjan „Gondolatok Erdély történetéről” című pamfletjének megbeszélését tették egy KISZ-gyűlés témájává. Az erdélyi származású Szatmáry László előadót is szerzett Für Lajos személyében. A probléma csak az volt, hogy 160 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Für Lajossal érkezett még 50 másik civil, most úgy mondanánk „ellenzéki”, hogy részt vegyenek az izgalmasnak tűnő KISZ-gyűlésen. Szinte megszállták a klinika földszinti tereit. Igazgató professzorunk éppen Debrecenben tartózkodott egy rektori konferencián, ahol felhívták a résztvevők figyelmét, hogy nyugtalanság kezd kibontakozni az egyetemi ifjúság bizonyos szegmenseiben. Szabó professzor nyugodtan dőlt hátra székében, hogy hála Istennek az ő intézetében semmi ilyesmi nem tapasztalható. Mindeközben gyakorlatilag megszállták a klinikáját. A KISZ-gyűlés persze elmaradt, Für Lajosékat meg tudtuk győzni arról, hogy valahol másutt tartsák meg a rendezvényt.

Matyi bácsi kávéja 1986. március 15-ét megelőző napon Szabó professzor felhívta egy fiatal tanársegédjének figyelmét, hogy maradjon távol a másnapra jelzett tüntetésektől. A kollégával nem is volt gond, viszont feleségét, sok más emberrel együtt, bekerítették a „Lánchídi csatában”, elvették a személyigazolványát, aminek komoly következményei lehettek akkoriban; minimum veszélybe kerülhetett volna a közeljövőben esedékes hosszabb angliai tanulmányútjának engedélyezése. A  kolléga már reggel hatkor várakozott Szabó professzorra az igazgatói iroda ajtaja előtt, hogy „jelentse” a történteket főnökének. „De hát kértelek, hogy ne menjél ki az utcára!” – pattantak a szavak az igazgató elsápadó arcából. „Hát, én nem is mentem ki, de a feleségem képviselt engem az utcán” – mondta. A főnök mérge nem sokáig tartott és segített elrendezni a dolgokat a minisztériumban. 1989. június 16-án a klinika sebészeinek jelentős része részt vett Nagy Imre újratemetésén. 1990-ben a klinikán alakult meg az ország első munkahelyi MDF-szervezete, hogy azután néhány hónappal később az MSZMP-vel együtt távozva végleg politikamentessé váljon a Városmajori Klinika. Érdekes és fantasztikus, hogy a klinikai építkezések jelentette kellemetlenségek, a gazdasági és pénzügyi válság sűrűsödő jelei, a politikai, társadalmi változások számtalan megnyilvánulása ellenére a klinikán uralkodó atmoszféra, a híres városmajori miliő, a baráti, már-már misztikusan családias hangulat jottányit sem változott. Mindenki, aki dolgozott és sajátjának tekintette a Városmajort, megtalálta a számítását. Persze voltak konkuráló sebészek, voltak karrier összekoccanások, de ezek soha nem fajultak személyek közötti ellenségeskedéssé, inkább egyfajta szakmai versenyhelyzetet jelentettek, melyekből a klinika csak profitálhatott. Mindenki szívesen jött be dolgozni és senki nem 161 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


sietett haza, otthon éreztük magunkat. Talán több időt is töltöttünk a klinikán, mint odahaza. Még az ügyeletek is jó hangulatúak voltak. Az egyes napokon mindig más-más ös�szeszokott, fix „csapat” ügyelt, mint például 1984. április 18-án, szerdán Turbók Eszter, Acsády György, Moravcsik Endre, Szabolcs Zoltán doktorok az őrzőben (az utóbbi Olajos Márti helyett, aki kisbabát várt), valamint Vér Éva műtősnő, Triffa Zsuzsa nörsz, Kádár László műtősfiú. Az esti vizit után most is, mint mindig összegyűltek az egyik ügyeleti szobában, ahol TV is volt. A viziten tapasztaltak megbeszélése után vacsora: marhapörkölt nokedlivel, melyet most Kádár Laci készített. A vacsora végére egy üveg pezsgő is előkerült. És közben ment a hülyéskedés, a viccmesélés, a régi anekdoták felelevenítése, baráti csipkelődések, az elmúlt napok eseményeinek „kritikus” értékelése, mit csinált Kudász 25 évvel ezelőtt, milyenek voltak a Soltész-féle szerdai érambulanciák. Közben pedig jókedv és nevetés. Senki nem kívánkozott félrevonulni, lefeküdni. Reggel pedig Matyi bácsi, a portás kávéval ébresztette az ügyelet tagjait. A  porta egyébként is egy fórum, egy agora volt a nyolcvanas években, mert igen jó kávét főztek a portások. Olykor négyen-hatan is bezsúfolódtunk – orvosok és szakas�szisztensek – a porta belső fülkéjébe, hogy egy-egy kávé mellett beszélgessünk egy kicsit, vagy két műtét között kifújjuk magunkat. A  porta fontos szerepet töltött be a családok életében is. Akkoriban még nem voltak mobiltelefonok, így a portások szervezték a családi kapcsolattartásokat. Ott vártak a feleségek a férjekre, sok kolléga kisgyereke az iskola után ott várakozott, hogy a munka végeztével apja, anyja hazavigye. Persze amikor Kádár János érkezett vizsgálatra, rögtön a professzori irodába sietve, a portáról jó előre mindenkit eltessékeltek, csak a portás állhatott ott snájdig ruhába bújva, fogadva a mindig kijáró kézfogást. Míg az MSZMP KB első titkára Matyi bácsi kávéját szürcsölte porceláncsészéből bent az igazgatói irodában, addig Matyi bácsi a testőrrel kávézgatott odakint a portán. A  családi hangulatot a viszonylag gyakori klinikai kirándulások is segítették fenntartani. Többek között bejártuk Szekszárd, Eger, Zirc környékét, kétnapos kiránduláson voltunk Várgesztesen, de piknikeztünk Csobánkán, majálisoztunk Pilisszentlászló mellett és többször kirándultunk a Budai-hegyekben. 1983. március 19-én, egy szombati napon „KISZ-kiránduláson” voltunk a Mátrában. Naplójegyzet: „Reggel fél hétkor találkoztunk a klinika előtt. Tizenkilencen gyűltünk össze. Az egyetemtől sikerült megszereznünk egy húsz személyes rozoga Robur márkájú buszt, melyet gyakorlatilag meg is töltöttünk. A busznak olyan volt a »vízrúgózása«, hogy még a lelkünket is kirázta, de a hangulat kitűnő volt. A  kékestetői TV-torony megnézése után öt órás gyalogtúrával értünk le Parádfürdőre. Nem a távolság volt 162 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


nagy, hanem a jeges, havas, sáros, meredek utak voltak szinte járhatatlanok. Az út elején a Saskőnél találkoztunk egy rőzsét szedő öregemberrel, aki megpróbált lebeszélni minket az útról, de nem hallgattunk rá, nem hittünk neki. Persze emlegettük később többször is, hogy »az öregnek mégis igaza volt«, amikor egymásba kapaszkodva próbáltuk megtartani magunkat egy kb. 400 méter hosszú, jeges és sáros meredélyen, ahol csak a csodának köszönhetően nem zuhantunk le a mélybe. Maklári Betti vadonatúj csizmája teljesen tönkrement, Nagy Gabit pedig tériszonya bénította le többször a meredek hegyoldal kellős közepén. Leírhatatlan izgalmai és félelmei árán ez a szakasz nyilvánult kirándulásunk legmaradandóbb élményének.”

Christmas party, majori miliővel A klinikán uralkodó családias hangulat egyik igazán megbízható indikátora volt a minden év decemberében, karácsony előtt néhány nappal megtartott „Christmas party”. Gyakorlatilag ezzel az ünnepélyes eseménnyel zárult minden év. Ahogyan nőtt a klinika munkatársainak a száma, úgy béreltünk évről-évre nagyobb vendéglőket, éttermeket, hogy helyt biztosítsunk az eseménynek. Kezdetben a Pipa utcai Csarnok étteremben voltunk, majd néhányszor a Múzeum kávéházban, majd többször a Sophia étteremben, majd kikötöttünk a Feneketlen-tó mellett lévő Flamenco szállónál, ahol azután több mint egy évtizeden keresztül rendeztük a karácsonyi partikat. A  „Christmas party”-knak szigorú koreográfiája volt. A  férfiak elegáns öltönyben, a hölgyek az ünnepélyes alkalomhoz illő ruhákban jelentek meg. Mindig és mindnyájan gyönyörűek voltak, csinos ruhákban, fodrász által frissiben készített frizurákkal, parfümfelhőt vonva maguk után. Gyülekezés idején pezsgő és egyéb röviditalok, koktélok, majd rendszerint osztályok szerinti elrendezésben helyet foglalt a társaság. Mivel a klinika minden munkatársa hivatalos volt ezekre az ünnepélyes összejövetelekre, egy-egy alkalommal 110-150 résztvevővel is számolni lehetett. Előétel, leves, majd szólásra emelkedett Szabó professzor. Röviden összefoglalta az év pozitív eseményeit, megköszönte mindenkinek a lelkiismeretes munkáját, s kérte, hogy a következő évben is dolgozzunk együtt a kitűzött célok eléréséért. Majd áldott karácsonyt és boldog új esztendőt kívánt mindenkinek. Utána, mint odahaza a családban karácsonykor és szilveszterkor, pezsgővel a kézben ment mindenki körbe-körbe, mindenkihez hozzálépve, megpuszilva a másikat, jókívánságait személyesen tolmácsolva. A  vacsora után pedig kezdődött a hajnalig tartó felszabadult, tomboló tánc, melyben mindenki megszabadult az őszi-téli hónapok összes bennrekedt feszültségétől. 163 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Egyik alkalommal valamelyikünktől álmélkodva kérdezték meg a portán: „Kik maguk? Hol dolgoznak, hogy ilyen szeretettel fordulnak egymás felé? Sok hivatalos rendezvényt rendezünk, de ilyen jó hangulatú, őszinte örömöt csak baráti ünnepségeken lehet megélni!” Azokban az években még nem volt nagy munkahelyi fluktuáció. A  klinika munkatársainak többsége évek óta együtt dolgozott. Jól ismerték egymást, évről-évre csak néhány új arccal bővült a társaság. Részben ez is szerepet játszhatott a családias hangulat kialakulásában. Volt egy különösen emlékezetes Christmas party, éspedig 1989 decemberében. Ebben az évben a Kossuth Lajos téren lévő Sophia étterem adott otthont az évzáró klinikai összejövetelünknek. Csak néhány nappal vagyunk a romániai forradalom kitörése után. Magyarország népét megrázták a romániai, de elsősorban az erdélyi események, sokakban ki sem mondható remények éledtek. A  Sophia étteremben, mikor mindenki együtt volt és elfoglalta a helyét, kialudtak a fények, gyertyák gyulladtak, majd egyperces néma fejhajtással fejeztük ki együttérzésünket és támogatásunkat az erdélyi események kapcsán. Itt-ott elfojtott sírás törte meg a néma csendet. Egy 120-140 fős komoly és felelősségteljes nagycsalád voltunk!

„A  szívsebészeti álom” beteljesülése A  klinika át- és újjáépítése, a „humánerőforrás” megerősítése, a szívsebészeti aktivitás „­sarokszámainak” (műtéti szám, szövődmény ráta, halálozás, hospitalizáció hossza) folyamatos javulása és az országosan irigyelt városmajori atmoszféra mellett, a külső gazdasági környezet folyamatos romlása ellenére a klinika kitartóan készült a korszak megkoronázására, az első hazai szívátültetés elvégzésére. A világon az első sikeres szívátültetést a dél-afrikai Fokvárosban hajtották végre, 1967. december 3-án, amelyet követően világszerte nagy lelkesedéssel fogtak neki a nagyobb szívsebészeti centrumok a saját transzplantációs programjuk kialakításához. Így volt ez a városmajori „Kudász Klinikán” is, de akkoriban az országos politikai vezetés nem támogatta az elképzelést. 25 év elteltével viszont Kudász tanítványának, Szabó Zoltán professzornak sikerült a szívsebészeti „álmot” valóra váltania: 1992. január 3-án – Magyarországon elsőként – sikeres szívtranszplantációt hajtott végre, itt a városmajori Érés Szívsebészeti Klinikán. A  29 éves Schwartz Sándornál elvégzett sikeres szívátültetés egy szigorú alapossággal felépített felkészülési munka megkoronázása volt, mely egyben 164 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


megalapozta a hazai szívtranszplantációs program rendszerszintű kiépülésének lehetőségét. A  műtét sikerét egy majdnem ötéves felkészülési folyamat előzte meg, hiszen Szabó professzor 1987-ben kezdte meg munkatársai segítségével a transzplantációra való előkészületeket. Mire a klinika teljes rekonstrukciója 1991-re befejeződött, már kidolgozták a transzplantációs forgatókönyvet, a vezető sebészek és aneszteziológusok már túl voltak a külföldi transzplantációs centrumokban töltött tanulmányutakon, a transzplantációs team számos „begyakorló műtétet” hajtott végre az egyetem Igazságügyi és Törvényszéki Intézetének bonctermében, betanulva a szív átültetésének minden sebészi lépését. Nagy szomorúságot és fájdalmat okozott mindnyájunknak, hogy a transzplantációs felkészülés egyik motorja, a kiváló kolléga és remek szívsebész, a megbízható jó barát dr. RényiVámos Ferenc docens 1989-ben váratAz első hazai szívátültetés 1992. január 3-án lanul megbetegedett, majd nem sokkal később, 48 évesen elhunyt. Nehezítette a felkészülést, hogy dr. Papp Lajos szívsebész kollégánk 1991 nyarától igazgató profes�szori kinevezést kapott az Orvostovábbképző Intézet Szív- és Érsebészeti Klinikáján, ahova magával vitt két sebészt, dr. Alotti Nasrit és dr. Kollár Andrást, valamint dr. Nagy Gabriella aneszteziológus kolléganőt, akinek ugyancsak kulcsszerepe volt a transzplantációs forgatókönyv elkészítésében. A  transzplantációs team eltökéltsége azonban nem változott. Időközben megérkezett a műtét elvégzéséhez szükséges ETT-engedély, és az egyetem vezetésének támogatása is megvolt. Már csak a megfelelő recipiens kiválasztására, kivizsgálására, felkészítésére és az alkalmas donorszerv felajánlására volt szükség. 1992. január 3-án minden együtt 165 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Az „újszíves” Scwartz Sándor a műtétet követő napokban

volt a sikeres műtét elvégzéséhez. A szívtranszplantációs felkészüléssel és az eredményes műtéttel a klinika célja az volt, hogy a szívátültetés hazánkban is rutinműtétté váljék. Ez napjainkra be is következett, hiszen az első műtétet követő 20 évben, 2012 szeptemberéig, a klinika falai között nem kevesebb, mint 210 transzplantációra került sor. Transzplantációs tevékenységével a klinika generálta, hogy 2007-től az Országos Kardiológiai Intézetben beinduljon a sikeres gyermek szívtranszplantációs program is. Az éves transzplantációs aktivitásával pedig a klinika közvetlenül az európai transzplantáló centrumok élmezőnyéhez zárkózott fel.

Az intervenció lehetőségei és a PM-program Az 1981-92 közötti izgalmas évtized megkerülhetetlen eleme volt a minimálisan invazív, katéteres kardiovaszkuláris technikák megjelenése. A PTA és a PTCA mozaikszavakkal közismertté vált „ballonos” ér- és koszorúér-tágítások városmajori bevezetése dr. Szlávy László, illetve dr. Szatmáry László és dr. Vecsey Tibor nevéhez fűződnek. A  percutan 166 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


transluminalis coronaria angioplasztika (PTCA) bevezetése nem volt zökkenőmentes a nyolcvanas évek vége felé. A koronáriasebészettel szemben kezelési alternatívát ajánló intervenciós lehetőség előnyei kézenfekvőek voltak (rövid hospitalizáció, gyors visszaállás a munkába, kevesebb gyógyszer stb.), de kezdetben relatíve sok szövődménnyel járt és csak műtői készenlét mellett lehetett elvégezni. A „tágított” koronáriák hosszú távú nyitva maradási eredményei is messze elmaradtak a sebészi koronária-áthidalásokétól. Az intervenciós kardiológusok nem kevés konfliktust vállaltak fel a sebészekkel szemben, de itt is Szabó Zoltán professzor volt az, aki feltétel nélkül támogatta törekvéseiket, jól ráérezve az intervenciós kardiológia előtt álló hatalmas lehetőségekre. Mindazonáltal jól szemlélteti a kezdeti lépések nehézségét, hogy dr. Szatmáry László az Orvosi Hetilapban 1990-ben megjelent közleményében még csak az első száz PTCA  eredményéről tud beszámolni. Napjainkban egy-egy olyan nagy forgalmú katéteres laboratóriumban, mint amilyen a Városmajorban van, akár egy hét alatt is megplasztikáznak (most már stentelnek) száz beszűkült, elzáródott koszorúeret. Még 1992-ben is csak 32 PTCA-s beavatkozás jutott 1 millió magyar lakosra, míg ugyanebben az évben Belgiumban már 790. Kétségtelen, hogy dr. Szatmáry László az intervenciós kardiológia egyik hazai úttörője volt. A  Toulouse-ban eltöltött egyéves továbbképzése után még nagyobb elánnal vetette bele magát a PTCA-s lehetőségek kiterjesztésébe, egyre több konfliktust vállalva, mely fokozatosan felőrölte idegrendszerét és önként vetett véget életének. Lehet-e a Szabó Zoltán nevével fémjelzett korszakról úgy beszélni, hogy ne említsük meg a pacemaker-terápia aktuális klinikai státuszát? Nem mehetünk el szó nélkül ezen terápiás terület mellett, hiszen a nyolcvanas években a Kardiológiai Intézet mellett a Városmajor volt a hazai pacemaker-terápia második legnagyobb bázisa. Az első PM-beültetést 1963-ban végezték a Városmajorban. 1967-ben dr. Szabó Zoltán, Bocskay mérnök segítségével, magyar gyártmányú pacemakert is készített, melyet 1968-ban sikerrel ültetett be egy 72 éves páciensnek. A készülék 18 havi működés után szorult csak cserére. A  klinika egyszemélyes „elektrophysiológiai laboratóriuma” Solti Ferenc professzor volt, ő állította fel a PM-kezelés indikációit. Az 1963-1992 közötti harminc év alatt 6992 új PM beültetésére került sor a Városmajorban. A műtéti indikációt mindig Solti professzor mondta ki, a beültetéseket mindig a szívsebészek végezték. Minden sebésznek volt egy saját pacemaker napja, amikor egy nap alatt akár 4-6 készüléket is beültetett. 1989 és 1991 között a PM-rendszerek beültetésének 90%-a ambulanter történt a klinikán. A beültetések igen alacsony technikai (2-3%) és sebészeti (3-4%) szövődményráta mellett történtek. A fi167 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


atal sebészek számára a pacemaker-beültetés jelentette az első önálló szívsebészeti ténykedések egyikét. A készülékek messze túlnyomó része egykamrás VVI készülék (Biotronic, Vitatron, Siemens, Reficard-TUR, Medtronic) volt. Az első „rate responsive” készülékek csak 1989-90-ben jelentek meg, az első kétüregű PM-et 1990-ben ültettük be a Városmajorban. A nyolcvanas évek egyfajta „híd” szerepet töltöttek be a városmajori pacemakerprogram vonatkozásában. A  hatvanas-hetvenes évek igen aktív kutatási, tudományos és innovatív elektrofiziológiai tevékenysége megágyazta annak lehetőségét, hogy a klinika a hazai pacemaker-terápia egyik központjává váljon. A nyolcvanas években az éves viszonylatban végzett 3-400 beültetéssel a klinika megbízható, alacsony szövődményrátával dolgozó labort biztosított az ellátási terület betegei számára. Újra Szabó Zoltán professzor jövőbe látását kell kiemelnünk, amikor kinézett magának egy végzős orvostanhallgatót, Merkely Bélát, aki egy heidelbergi tanulmányútról tért éppen haza. Az orvosi diploma elnyerése után dr. Fonyó Attila akkori dékán segítségével idevette a klinikára. Merkely dr. hamarosan újra Heidelbergbe mehetett ösztöndíjjal, ahol megtanulta és elsajátította a pacemaker-terápia legújabb lehetőségeit, hogy azután onnan hazatérve fokozatosan a hazai elektrofiziológia és pacemaker-terápiás lehetőségek elsőszámú központjává fejlessze a Városmajort.

„A  tűzre, vízre jól vigyázzatok!” A  Szabó Zoltán professzor nevével fémjelzett évtized a Városmajori Klinika egyik legizgalmasabb, ha éppen nem a legizgalmasabb korszaka volt. Egy politikai, társadalmi átalakulás előtti állapot és a meglévő gazdasági, pénzügyi nehézségek ellenére a klinika családias közössége fennmaradt, a híres majori miliő nem veszett oda. Tudták az ott dolgozók, hogy honnan indultak és hová tartanak. Átépítették a klinikát, közben megduplázták, megháromszorozták a műtéti tevékenységüket. Új informatikai rendszert építettek ki és működtettek. Sikeresen indították el a hazai szívtranszplantációs programot. Kiépítették a kardiovaszkuláris intervenció technikai- és szakemberbázisát, jelentősen emelték az orvosok létszámát, gondoskodtak hosszú távú külföldi továbbképzések beindításáról, komoly kutatási programot hívtak életre a miokardium-védelem hatékonyságának fokozása érdekében, minek köszönhetően jelentősen csökkenteni tudták a nyitott szívműtétek halálozását (1990: 7,7%; 1992:3,5%). Mindezt egyetlen évtized alatt érte el, alkotta meg Szabó Zoltán profes�szor vezetésével a Városmajori Klinika munkaközössége. A sikeres szívtranszplantációval 168 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


1992-re a klinika elérkezett addigi történetének csúcsára. Ezért is ért mindenkit váratlanul, hogy a klinikát vezető Szabó professzor a társadalmi elismerés és megbecsülés tetőfokára érve, váratlanul bejelentette nyugdíjba vonulási szándékát. Mint mondta, a csúcson kell abbahagyni. A szándékot tett követte, és 1992 júliusában a professzor valóban nyugdíjba is ment, de úgy, hogy a szívsebészettel történő aktív törődést mind a mai napig egy pillanatra sem szakította meg. A tiszteletére adott búcsúvacsorán Szabó Zoltán professzor azt kérte az orvosi kartól és utódjától, Nemes Attila professzortól, hogy a közösen megkezdett munkát rendületlenül vigyék tovább, és hangsúlyosan kérte, hogy „a tűzre, vízre jól vigyázzatok!” Az építmény, mű, a „Városmajori Mítosz” pedig kiállta és túlélte a vezetőváltást. A csapat, a szellem nem esett szét, mint Mátyás király fekete serege. Együtt maradt, erős maradt, s napjaink új szakmai, gyógyítási és gazdasági kihívásainak próbál egyre nagyobb sikerrel megfelelni.

A klinika irányítása jó kezekbe kerül. Szabó Zoltán professzor a mellette fehér köpenyben álló utódjával, Nemes Attila professzorral

169 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Az európai érsebészet főcsapásában Az érsebészet fejlődése Szabó Zoltán professzor vezetése alatt egyenletesen ívelt felfelé. Igen nagy szó ez, mivel Soltész professzor váratlan halála miatt az érsebészek között eluralkodott a bizonytalanság. Mi lesz ezután? Biztosra lehetett venni, hogy a klinikának szívsebész igazgatója lesz. Vajon ő hogyan fog viszonyulni az érsebészethez? Nem lesz-e most már ezek után az érsebészet mostohagyermek? Igaz korábban is volt szívsebész igazgató Kudász professzor személyében, és pont az ő idejére esik az érsebészet hazai kibontakozása. Miért is ne folytatódhatna a fejlődés tovább? Sok kétely, bizonytalanság, remény ütközött ezekben a napokban. Nem kell azonban éles vitákra gondolni, hiszen a fentebb említett városmajori hangulat – vagyis az, hogy akik itt dolgoznak, egy nagy családot alkotnak – már akkor is hatott, átöröklődött a korábbi korszakokból. Hamarosan mindenki számára világos lett, hogy az új vezetés nem önző érdekek mentén szerveződik, hanem igyekszik egyenlően kezelni a szakmákat: az ér- és szívsebészetet, a radiológiát és az aneszteziológiát. Szabó professzor hivatalánál fogva szívsebészként lett igazgatója az Országos Érsebészeti Intézetnek és elnöke az Angiológiai Szakmai Kollégiumnak. Ez utóbbi a minőségében nagyon sokat tett az érsebészet hazai kibontakozása érdekében; járta a vidéket Papp Sándor professzorral, aki az érsebészeti profil vezetője volt a klinikán. Ketten tárgyalták meg a különböző egészségügyi és politikai vezetőkkel, hogy hol kellene támogatni az érsebészetet, kiből lehet vezető, milyen fejlesztésekre lesz szükség. Ez utóbbiak persze sokszor csak papíron valósulhattak meg, de ez nem rajtuk múlott. Dr. Szabó Zoltán hajlandó volt még egy kicsit bele is tanulni az érsebészetbe, hiszen az akkor még összesen 77 ágyas érsebészeti osztályokon is rendszeresen vizitelt. Szakvizsga bizottsági elnökként autentikus kérdéseket tudott feltenni a jelölteknek.

Nemzetközi kapcsolatok Néhány év leforgása alatt a Városmajori Klinika a kor színvonalának megfelelő, KözépEurópában kiemelkedőnek mondható kardiovaszkuláris centrummá nőtte ki magát. Mindehhez társult a korábban csak kivételesnek mondható külföldi nyitottság is, hiszen ez az a korszak, amikor a kádári rendszer felpuhulása már szemmel láthatóvá vált, és ennek következtében egyre szabadabban lehetett nyugat felé utazni, eleinte hivatalosan, később már magánutakra is. Már nem számított „csodának”, ha valaki írt egy előadás absztraktot, 170 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


elküldte egy kongresszus szervezőjének, majd el is utazhatott. Szabó professzor mindig támogatta ezeket az utazásokat, tanulmányutakat. Ekkor került sor dr. Mogán István egyéves belga ösztöndíjára, ami után osztályvezetőként érkezhetett meg. A  külföldi kapcsolatok motorja és szervezője az érsebészeten dr. Dzsinich Csaba volt, akinek magas szintű nyelvtudása, valamint korábbi ismeretségei lehetővé tették, hogy német és angol nyelvterületekről egyre szorosabb kapcsolatok szövődjenek. A  nyolcvanas évek második felében szervezte meg Szabó professzorral az első osztrák–német–magyar érsebészeti konferenciát a Várban, amelyre szép számmal érkeztek hazai és külföldi résztvevők. Az előadásokat egy közös vacsora követte, ahol további alkalom nyílt az ismerkedésre. Így aztán kapcsolatok alakultak ki Grazcal, Béccsel, Innsbruckkal, Münchennel, amelynek köszönhetően mi is részt vehettünk az osztrák és német rendezésű kongresszusokon, ahol időnként nemhogy nem kellett részvételi díjat fizetnünk, de még „zsebpénzzel” is ellátták a szegény sógorokat. Ekkor láttuk vendégül a világhírű, iskolateremtő Vollmar professzort is, aki angiológus társával, a mindig csokornyakkendőt viselő Nobbe professzorral érkezett. Kettőjük előadásából világlott ki először számunkra az a ma már lassan megvalósuló szemlélet, hogy az érsebész sikeres tevékenységéhez azonos szemléletű angiológus belgyógyászra is szükség van. Dr. Dzsinich Csaba és Szabó professzor kellemes társasági programot is szervezett számukra. Néhány fiatalabb kolléga számára lehetővé vált kiutazni az akkoriban legendás hírnévnek örvendő, egyhetes amsterdami érsebészeti tanfolyamra, ahol még a megélhetést szolgáló „tásszhjengeld” (a zsebpénzt jelentő német kifejezés, a Taschengeld hollandos kiejtése) is várta őket, ahogyan ezt Van Dongen professzor mondta, amikor átadta. A kurzust az Európa-szerte legkiválóbbnak számító érsebészek tartották az akkori legmodernebb elméletekről és sebészi technikákról. Dr. Dzsinich Csaba kiváló kapcsolatainak köszönhetően a kilencvenes évek legelejétől lehetővé vált a nürnbergi munkavállalás a Raithel professzor vezetése alatt álló Klinikum Nord érsebészeti osztályán. Elsőként dr. Entz László utazhatott ki, majd rövidesen dr. Mogán István, egy év elteltével dr. Keresztúri Gábor, dr. Cs. Nagy Gábor, dr. Bíró Gábor és más kollégák a vidéki osztályokról is. El lehet mondani ezek után, hogy a Városmajor bekapcsolódott az európai érsebészet főcsapásába. A  szorosan vett szakmai fejlődés is folytatódott, a hatvanas években történtek meg az első műtétek az érsebészeti palettáról, a hetvenes években kezdődött a rutin, majd a nyolcvanas években teljesedett ki az érsebészeti tevékenység. 171 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Új érsebészeti megoldások Sok kisebb-nagyobb újdonság bevezetése erre az időszakra esik, ilyen volt például a varix sebészetben a horgolótűs megoldás, amelyet dr. Mogán István hozott magával Liège-ből. Ezután már elmaradtak a nagy, torzító sebek a lábakról, csak egy kis metszés kellett a boka felett és egy a lágyéki redőben. A többi visszeres csomót apró beszúrásokból, a horgolótű segítségével „húzgáltuk” ki, a betegek legnagyobb megelégedésére, mivel ezeket az apró nyílásokat nem volt szükséges összevarrni. Külföldi kongresszusokról hoztuk a perifériás bypassok alkalmazását is. Addig az az elv uralkodott, hogy térd alatti áthidalás csak akkor készíthető, ha legalább két eres kiáramlás van. Ezek a perifériás rekonstrukciók egy normálisan is kis átmérőjű lábszár artériájára kerültek, és mégis működtek. Továbbmenve, a lábfej artériáin is elkezdtük alkalmazni a perifériás bypasst, ez korábban elképzelhetetlen volt, ami egyet jelentett az ilyen érstruktúrájú lábak elvesztésével. Az in situ bypass is teret hódított, amikor is a saphénát nem vesszük ki, hanem egy billentyűroncsoló segítségével megszüntetjük a billentyű funkcióját, az eredeti helyén hagyjuk a vénát, s csak a végét és az elejét mobilizáljuk az anasztomózisokhoz. Dr. Dzsinich Csaba a renális rekonstrukciókban mutatott fel jelentős számú sikeres műtétet, amelyet a kollégák is megtanultak. Az aorta disszekciók műtétje Magyarországon sokáig tabu témának számított. Az első ilyen műtétre még Soltész professzor életében került sor, amely gyönyörű példája volt az interdiszciplináris együttműködésnek. Az első team a Soltész–Szabó–Papp triumvirátusból állt. Ezt követően felállt két disszekciós team, amelyeknek volt szívsebész, érsebész, aneszteziológus és radiológus tagjuk is. Feladatuk volt a bármikor érkező disszekciók ellátása. A nyolcvanas években kicsiszolódott a különböző típusú disszekciók ellátási módja, s kezdtünk egyre nagyobb tapasztalatra szert tenni ezekben. Dr. Acsády György a vénás sebészetet kapta örökül Soltész professzortól, és nagy lelkesedéssel bele is vetette magát e tárgy művelésébe. A mélyvénás sebészet nem tartozott világviszonylatban sem a sikerágazatok közé, a vénákban – mint ismeretes – alacsony nyomás uralkodik és könnyen bealvadnak, ha külső beavatkozás éri őket. René Leriche volt az a francia sebész, aki a harmincas években leírta a később róla elnevezett szindrómát. Akkor még nem volt rekonstruktív érsebészet, és ő úgy gondolta, hogy ha az elzáródott aortaoszlást eltávolítja, akkor javíthatja a végtagok állapotát. Ezt az úgynevezett Lericheműtétet annak idején gyakran végezték és különböző mértékű javulásokról számoltak be. A  patofiziológiai háttér azonban rejtve maradt. Nos, a cava trombózis (hasi fővéna) krónikus eseteiben mi is végeztünk „cavektomiát”, a siker azonban, óvatosan fogalmaz172 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


va, nem volt egyértelmű, így ezek a műtétek elmaradtak, helyüket átvették a mélyvénás rekonstrukciók, amelyek közül a Palma-műtétek hoztak valódi sikert. Ugyancsak ekkor került sor az első cavába törő vesedaganatok eltávolítására, ahol nem egyszer a szívsebészekkel közösen kellett a műtétet végezni a tumor-thrombus jobb pitvarba törése miatt. Igazi nagy heroikus műtétek voltak ezek, nagy vérforgalommal, amelyet az akkor megszerzett „cell saver” segítségével lehetett csak a siker reményében végrehajtani. (Ez a műtét során a műtéti területre kifolyó vér visszajuttatását teszi lehetővé.) A kilencvenes évek elején Nürnbergből érkezett egy merőben új carotis – nyaki verőér – műtéti típus, az everziós endarteriektómia. Persze nincsen új a nap alatt, hiszen az első everziót a carotis oszlásban M. DeBakey végezte 1959-ben, de mivel nem volt sikeres, felhagytak vele. Az új módszer az everziót már csak a jól mobilizálható carotis internán hajtotta végre, így a műtét sikeres lett. A hagyományosnak számító folt plasztikát hamar leváltotta a sokkal rövidebb idő alatt elvégezhető everziós módszer, amihez nem volt szükség az addig kötelezően alkalmazott „shunt”-re se, így nem maradt idegen anyag a szervezetben. Dr. Papp Sándor, az érsebészet vezetője először meghallgatta a beszámolókat az új módszerről, majd egyszer kisvártatva egy neki kiírt carotis műtétnél azt mondta asszisztensének: „Na gyere át ide, mutasd meg, hogy mit tudsz!” Ez igen nagy szó volt, hiszen a carotis műtétet csak a legnagyobb biztonság mellett szabad végezni a fenyegető stroke-veszély miatt. A műtét jól sikerült, és ezt követően futótűzként terjedt el az egész országban. Papp professzor a maga szarkasztikus módján ugyan, de mindig előnybe részesítette azt, amit jónak tartott, akkor is, ha egy bevált módszert kellett ezért feláldozni. Briliáns, két kézzel operáló, újdonságokra nyitott sebész volt, aki nem volt irigy, hagyta a jót érvényesülni, de a hibákra is rámutatott, ha úgy adódott. Szikár, határozott egyénisége nagy hiányt hagyott maga után távozásakor.

Távozók és érkezők Dr. Gloviczki Péter, aki a nyolcvanas évek elején még klinikánkon dolgozott, egy nagyon elhanyagolt terület, a nyiroksebészet művelésébe fogott bele. Nyirokcsomókat ültetett a vénákba, így próbálta a nyiroklefolyást megkönnyíteni, majd mikor kiderült, hogy a kezdeti sikerek hamar kudarcba fulladnak, mivel az endotél benövi a nyirokcsomó metszlapját, egy újabb eljárást kezdett kidolgozni, nevezetesen a nyirokerek és a kisvénák között létesített összeköttetést. Érdekes munkája távozásával megszakadt. 173 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Mások is elhagyták a klinikát egy szebb jövő reményében. Közéjük tartozott dr. Molnár László, aki nagyon ígéretes érsebészként indult, de egy vonzónak látszó dél-amerikai ajánlatnak nem tudott ellenállni. Arra is volt példa ugyanakkor, hogy hozzánk jöttek külföldről. Dr. Krause Eberhardt Kelet-Németországból idenősült kollégánk szintén rendkívülien tehetséges volt, egész jól megtanult magyarul, a betegekkel is jó kapcsolatot tudott létesíteni, jó barátságba került kollégáival is; összejártunk, együtt mentünk „nyugatra” kongresszusokra – ő akkor életében először. Amikor 1981-ben Londonba mentünk kongresszusra az ő Lada 1500-asával, tettünk egy kis kitérőt Stuttgart mellé, hogy életében először találkozhasson az unokatestvérével. Eberhardt doktor egyébként itt is maradt volna Magyarországon, ha családi élete nem vált másik vágányra, de így aztán 1985 körül, az egyik osztrák kongresszus kapcsán „kint felejtkezett”. Nagy derültségekre adott alkalmat, amikor grúz kollégánkkal, Damenija Gyurival a közös, de mindkettejük számára idegen magyar nyelven társalkodtak a műtőben, egymást kijavítva a helyes kifejezések tekintetében, amelyek valljuk be őszintén, nem mindig voltak éppen szalonképesek.

Egy új ars poetica alapjai Visszatekintve bízvást állíthatjuk, hogy Szabó professzor vezetése alatt a klinika minden értelemben megerősödött. Ez a szakmákról külön-külön is elmondható, de a természetes egymásrautaltság következtében uralkodóvá vált egy egyre tökéletesedő, egységes kardiovaszkuláris szemlélet, megalapozva az elkövetkezendő évtizedek szakmai ars poeticáját. Összességében elmondhatjuk, hogy a nyolcvanas években a műtétek rutinszerű alkalmazása minden területen meghonosodott, a felesleges mozdulatok lekoptak, a célszerűség vette át a helyüket, a korábban nagy műtétnek számító beavatkozások rutinműtétekké váltak. Ezekben az időkben fokozatosan mindannyiunkat megsuhintotta a szabadság szele, kinyílt a világ mind szakmai, mind egyéni értelemben. A szabadabb társalgások, az információáramlás, a sorra leomló határok jelképes és materiális jelentőségének következtében ugyanakkor sokunkat egy kissé naiv csodavárás is eltöltött egy eljövendő jobb korszak iránt.

174 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Szakmák, korszakokon át Ami nélkül nincs modern szív- és érgyógyászat: képalkotó diagnosztika A  radiológia szerepének változása jól nyomon követhető az intézet történetében, annak ellenére, hogy az első 65 év sajnos jórészt a feledés homályába veszett és írásos feljegyzések sem segítik ennek a korszaknak a felidézését. A „Kudász Klinikán” dr. Kisvárdai Gyula és dr. Pénztáros Iván látta el a radiológus feladatait, a kollégák megelégedésére. Azonban a klasszikus radiológus szerepből nem léptek ki, az invazív vizsgálatok technikai részét sebészek, kardiológusok végezték. Kisvárdai doktor halálát követően Soltész professzor felmérte, hogy az érsebészet fejlődésének támogatásához a radiológiai osztály vezetésére olyan ember kell, aki az invazív radiológiai diagnosztikát is magas szinten műveli. Így esett a választás dr. Szlávy Lászlóra. Ő már akkor elismert szakember volt, a Radiológiai Klinika docense, ismereteit hosszabb tanulmányutakon, a Harvard Egyetemen és a Karolinska Intézetben bővítette, s ő végzett Magyarországon elsőként koronarográfiát. Amikor 1978-ban a radiológia vezetője lett, rajta kívül két radiológus (dr. Pénztáros Iván és dr. Entz László) dolgozott itt. Az angiográfiákat egy már akkor is korszerűtlen gépen végezték, és volt még egy fluoroscopiás berendezés. Dr. Szlávy László kinevezését követően ugyanakkor a radiológiai részleg páratlan fejlődésnek indult. 1981-ben új angiográfiás berendezéssel bővült a részleg. A DSA-t (digitális szubtrakciós angiográfia) 1983-tól, Magyarországon elsőként, számos fejlett európai egyetemet is megelőzve kezdtük használni. Még ebben az évben duplex scan vizsgálatokra is alkalmas ultrahangkészülék kezdte meg működését. Akkor a hazai szakemberek közül még igen kevesen látták e módszerek jelentőségét. Szlávy dr. az angiológus társaság vezetőségének büszkén mutatta a radiológiai osztály berendezéseit. A többség akkor a hagyományos angiográfiára alkalmas berendezés miatt irigyelte és nem a korszerűbb DSA  miatt. 175 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Intervenciós radiológia és az első MR Az invazív diagnosztikus tevékenység mellett az intervenciós radiológia is látványosan fejlődött. A világon az elsők között, már akkor PTA-t (ballon katéteres értágítás) végeztünk az artéria subclavián, vertebralison és carotisokon, amikor mások erre még gondolni sem mertek. Úttörőként alkalmaztunk stenteket, lézeres angioplasztikát, de alig volt az intervenciós radiológiának olyan területe, amelynek meghonosításáért Szlávy professzor ne tett volna sokat. A szív és a keringési rendszer izotóp diagnosztikáját is bevezette a klinikán. Nem becsülve le a módszer jelentőségét, ez az eljárás igazából sohasem virágzott intézetünkben és tízévnyi működés után az izotóplabor megszűnt. 1985-ben a klinika mellett, a Határőr út 18. alatt létrehozott új épületben korszerű CT és MR-berendezések telepítésével Magyarországon kiemelkedő, világszínvonalú radiológiai részleg jött létre. 1986-ban három korszerű CT kezdte meg működését Magyarországon, az egyik az Ér- és Szívsebészeti Klinikán. 1987-ben az itt telepített MR-berendezés volt a vasfüggöny mögötti Európában az első ilyen készülék.

Épül a Határőr úti Központi Radiológia 1986-ban

176 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


…és a radiológiai részleg átadásának ünnepsége ugyancsak 1986-ban. A tömegben számos professzor és akkori kormánytag

Akkor még élt a COCOM-lista, ami gátolta a fejlett, a hadiparban is fontos számítástechnika importját a „szocialista” országokba. Így a hazai támogatás mellett az amerikai biztonsági hivatalok engedélyét is meg kellett szerezni az MR-berendezés telepítéséhez. A  beruházás színvonalát mutatja, hogy a Töreky Dezső tervei alapján készült épület 1987-ben Építészeti Nívódíjat kapott. A berendezések telepítéséhez jó szakemberek képzése és alkalmazása is párosult. A korábban érkezett dr. Hüttl Kálmán, dr. Repa Imre és dr. Simonffy Árpád mellé Szlávy professzor hívására elismert hazai szakemberek és ambiciózus fiatal kollégák jöttek intézetünkbe: dr. Fornet Béla, dr. Karlinger Kinga, dr. Katona Györgyi, dr. Várallyay György, dr. Bindics György, dr. Kalina Ildikó, dr. Baranyai Árpád, dr. Balázs György, dr. Monostori Zsuzsa, dr. Horváth Gyula, dr. Papp Zsuzsanna, később csatlakozott dr. Urbanek Krisztina, dr. Ördög Zsuzsa, dr. Gődény Mária, dr. Harkányi Zoltán, dr. Nemes Balázs, dr. Bölcsházi András, dr. Bérczi Viktor. Az orvosok mellett a bonyolult technikát üzemeltető műszaki szakembergárda is fontos feladatot látott el (Barva István, Almási Attila, Sarkantyús István, Besztercei Attila, Kovács Péter). Szlávy professzor tisztelője volt mes177 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


A Központi Radiológia asszisztensei munkaruhájukban, 1990-ben

terének, Zsebők Zoltán professzornak. Azt a segítséget, lehetőséget, amelyet annak idején tőle kapott a Radiológiai Klinikán, kitartóan próbálta valamennyi kollégájának továbbadni. Külföldi tanulmányutat, kongresszuson való részvételt biztosított akkor, amikor egy nyugati út megszervezése nem volt egyszerű feladat. Munkatársai közül hatan szereztek kandidátusi fokozatot. Tizenegy munkatársának szervezett hosszabb tanulmányutat az Egyesült Államokba és az akkori NSZK-ba.

Központi Radiológiai Diagnosztika Az 1986-ot követő néhány év igazi aranykor volt a Határőr út életében: rengeteget dolgozva együtt tanultunk és országszerte tanítottunk egy olyan új szakterületet, aminek még nem voltak itthon igazi hagyományai, együttgondolkodva az ország legkiválóbb érsebész, szívsebész, neurológus, idegsebész, belgyógyász szaktekintélyeivel, akik közül sokan rendszeres vendégeink voltak. Orvosok, röntgen műtősnők, CT- és MR-operátorok sokasága került ki 178 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


az intézetből, akik később fontos szerepet játszottak a korszerű radiológiai vizsgálatok hazai elterjedésében. A  Határőr úton létrejött intézet az OÉRI Központi Radiológiai Diagnosztika nevet viselte. Alakulásakor nem az egyetemhez, hanem az Országos Érsebészeti Intézethez, így közvetlenül az Egészségügyi Minisztériumhoz tartozott. Az intézet vezetője dr. Szabó Zoltán egyetemi tanár, helyettese és a mindennapi munka irányítója Szlávy professzor volt. 1991-ben – mindkét vezető kérésére – a Semmelweis Orvostudomány Egyetem önálló intézete lett, élén Szlávy professzorral, mint megbízott vezetővel. Ekkor még a CT- és MR-vizs­ gálatokra küldött betegek igen kis száSzlávy László professzor zaléka érkezett az Ér- és Szívsebészeti Klinikáról. Ezzel szemben a központ rengeteg beteget látott el szinte az egész országból a legváltozatosabb indikációkkal. Ne feledjük, hogy öt éven keresztül itt működött az ország egyetlen MR-berendezése! Ahogy aztán egyre több helyen végeztek CT- és MR-vizsgálatokat, úgy változott a beküld��i kör. Az Ér- és Szívsebészeti Klinika radiológiai részlege, ahol az intervenciók és a hagyományos radiológiai tevékenység zajlott, szervezetileg külön létezett a központtól, s bár a radiológiai részleg hol ide, hol oda tartozott és a dolgozók nem egy helyről kapták a fizetésüket, mindig egy egységként működött.

A  technikai visszaesés időszaka Sajnos a 90-es évek a Határőr úti intézet számára visszaesést hoztak. A fejlesztések nem tartottak lépést a korral. 1996-ban az MR-berendezés már javíthatatlan lett, így az ilyen jellegű tevékenység átmenetileg megszűnt, a labor ajtajára hat évre lakat került. A CT be179 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


rendezés nem a kor követelményeinek megfelelő spirál CT volt, a változó minőségű vizsgálatok leletezéséhez olykor nagy levegőt kellett venni… Korszerűnek legfeljebb az 1990-ben beszerzett Ultramark 9 színes doppler UH-készülék számított. Az ultrahang diagnosztika Apor Asztrid jóvoltából felvirágzott, egyes hónapokban teljesítménye (OEP pontban) meghaladta a CT-jét. A technikai visszaesést az itt dolgozó kollégák eláramlása is követte. Az országban addigra már számos helyen működött CT és MR, vagy éppen folyamatban volt a telepítése valahol. Kollégáink jelentős része e helyekre került osztályvezetőnek.

Törekvések a CT és MR újraindítására Szlávy professzor nyugdíjazását követően, 2000-ben döntött úgy a szenátus, hogy a Központi Radiológiát, mint önálló részleget megszünteti és a Nemes Attila professzor vezette Ér- és Szívsebészeti Klinikához csatolja, egyesítve annak radiológiai részlegével, Hüttl Kálmán megbízott vezető irányításával. A töretlenül fejlődő intervenciós részleg mellett az intézet vezetői a rektor támogatását élvezve több irányba próbálkoztak, hogy az MR és CT berendezéseket lecseréljék, a működést újraindítsák. Az egyetemnek nem volt e célra fordítható több százmillió forintja. Próbáltunk befektetőket is bevonni, de ennek megvalósítása már a bürokrácia útvesztőiben elakadt. Az egyetem ekkor az Oktatási Minisztériumhoz tartozott. A rektor megkeresésére, hogy a miniszter járuljon hozzá ahhoz, hogy az egyetem gazdasági társulást hozzon létre, a tárcavezető egyszerűen nem válaszolt... A megoldást Jólesz Ferenc professzor segítsége jelentette. A bostoni Harvard Egyetemen dolgozó, és akkor már az USA-ban széles körben elismert magyar származású radiológus előrehaladott kutatásokat végzett az MR-vizsgálatok úgynevezett intervenciós alkalmazásaival kapcsolatban. Szoros együttműködésben dolgozott az amerikai General Electric és az izraeli Insightec cég fejlesztőmérnökeivel, akik ezekben az években bocsájtottak klinikai kipróbálásra egy teljesen új, ún. fókuszált ultrahangtechnikán alapuló, daganatkezelésre szolgáló berendezést, ami MRI képalkotást alkalmaz vezérlésként. Jólesz professzor közreműködésével 2002 szeptemberében a GE olyan kedvező feltételekkel telepített egy ilyen 1.5 Tesla térerejű MR-készüléket – a vele teljesen integrált, fókuszált ultrahangos tumorkezelő egységgel együtt – intézetünkbe, amit az egyetem vállalni tudott. A műszer beszerzésekor elsődleges szempont volt, hogy az a szív- és érrendszeri vizsgálatok kivitelezésére alkalmas legkorszerűbb technikai követelményeknek is eleget tegyen. Mindezzel párhuzamosan a 180 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Harvard Egyetem, a Semmelweis Egyetem és a Pannon Agrártudományi Egyetem közös tudományos kutatási szerződést írt alá. Az MR-tevékenység újraindítása, majd ezt követően a CT és az angiográfiás berendezések cseréje újra megteremtette a feltételeket a korszerű munkához. Az MR- és CT-részleg irányításával dr. Balázs Györgyöt bízták meg, aki korábban pályafutását itt kezdte, majd 1994 és 2002 között a Heim Pál kórházban folytatta. Régi-új radiológusok és pályakezdők kapcsolódtak be ismét a munkába, valamint négy CT- és MRvizsgálatokban gyakorlott új asszisztens munkatárs is erősítette a csapatot. Ezekben a hónapokban olyan érvizsgálati technikákat (ún. MR-angiográfia) vezettek be a klinikán, ami a hazai technikai lehetőségek mellett még nemigen volt lehetséges. Ismét nagyszámú neuroradiológiai, azaz koponya- és gerincvizsgálat történt, ami mellett – Szlávy László professzor eredeti elképzelését végülis valóra váltva – a mellkasi és hasi betegségek MRvizsgálata is napi rutin lett. Legfontosabb fejleményként az új berendezés lehetővé tette a szív MR-vizsgálatát.

A  szív-MR megjelenése Ez a vizsgálati típus csak a 90-es évek második felében forrott ki rutin klinikai alkalmazássá, így az első, 1987 és 1996 között működő MR-berendezés még nem lett volna alkalmas ilyen típusú vizsgálatokra. Magyarországon elsőként dr. Simor Tamás pécsi kardiológus professzor sajátította el ezt a speciális technikát az USA-ban, és ezt követően elsőként a Kaposvári Diagnosztikai Centrumban végzett szív-MR vizsgálatokat. Az ő szakmai irányítása mellett kezdődött el intézetünkben is az ez irányú tevékenység. Az első években Simor professzor minden szombatot a Határőr úti MR laborban töltött, ahol kezei alatt olyan tehetséges fiatal radiológusok és kardiológusok váltak a kardiológiai képalkotó szakma világszínvonalú képviselőivé, mint dr. Vágó Hajnalka és dr. Tóth Attila. A szombati kardiológiai műszakok mellett minden hétköznap két műszakban, reggel 7-től este 8-ig fogadtunk ismét betegeket (ezt szerencsére a finanszírozás is lehetővé tette). Az egyetemi vizsgálati igények mellett a főváros vonzáskörzetéből is nagyszámú pácienst, többek között sok gyereket is vizsgáltunk a legkülönbözőbb betegségek miatt. A spektrum akkor vált ismét teljessé, amikor a korszerű MR mellé egy évvel később, 2003 szeptemberében hasonlóan korszerű CT berendezés telepítése is lehetővé vált. Az ugyancsak GE gyártmányú, ún. multidetektoros, 8-szeletes CT ezidőtájt ismét az ország legkorszerűbb berendezésének számított. Ez a minősítés önmagában nem volna érték, de 181 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


ha hozzátesszük, hogy a szív- és érrendszeri vizsgálatok igénylik mindig a legkorszerűbb technológiát, érthetővé válik, milyen eufóriát jelentett számunkra az, hogy az intézetben a CT- és az MR-diagnosztika terén is napi rutinná vált az olyan nem-invazív érrendszeri vizsgálatok kivitelezése, amelyek nagyrészt szükségtelenné teszik a katéterezést.

Az első szív-CT, EKG-vezérlés mellett Intézetünkben végeztünk Magyarországon elsőként szív-CT vizsgálatot EKG-vezérlés mellett. Ez a technika, amely nemzetközi szinten is ezekben az években terjedt csak el, lehetővé tette a szív koszorúereinek ábrázolását katéterezés nélkül. Az ebben az időszakban együtt dolgozó lelkes radiológus és kardiológus szakorvosokból álló csapat tagjai: dr. Hüttl Kálmán osztályvezető, dr. Nemes Balázs és dr. Balázs György, akik helyettesei az invazív és a nem-invazív területen. Főállású szakorvosok: dr. Katona Györgyi, dr. Kalina Ildikó, dr. Apor Asztrid, dr. Simonffy Árpád, dr. Bérczi Viktor. Rezidensek, illetve szakorvosjelöltek: dr. Vágó Hajnalka, dr. Dósa Edit, dr. Járay Barbara, dr. Tóth Attila, dr. Várallyay Csanád, dr. Rimely Endre. Számos más intézetben dolgozó kiváló szakember vállalt nálunk többkevesebb műszakot részállásban: dr. Bajzik Gábor, dr. Horváth László, dr. P. Nagy Zoltán, dr. Tóth Gábor (ők négyen Kaposvárról), dr. Simor Tamás, dr. Tóth Levente (Pécsről), dr. Dévai Tünde, dr. Barsi Péter, dr. Monostori Zsuzsa, dr. Riedl Erika, dr. Kis Éva, dr. Hrabák Károly, dr. Tarján Zsolt, dr. Doros Attila. Közülük többen egy-egy olyan szűkebb terület szakértőinek számítottak, mint például a neuroradiológia, a gyermekradiológia, az emlő- vagy fej-nyaki diagnosztika, és nagyban hozzájárultak CT- és MR-részlegünk magas szakmai színvonalához, ami a 2000-es évek elejétől ismét országos szinten elismertté vált. A  napi betegellátás rutinja mellett a tudományos élet is felpezsdült; ennek egyik területe az MR-vezérelt, fókuszált ultrahang-berendezéssel végzett daganatkezelés volt. A  2002-ben üzembe helyezett berendezéssel nemzetközi tudományos együttműködési megállapodás keretében méhmiómák kezelését végeztük. Az évek során több tucat beteg panaszait sikerült hatékonyan csökkenteni műtéti beavatkozás nélkül ezzel a még kísérleti stádiumban levő módszerrel. Sajnos az MR-labor munkaóráinak csak korlátozott hányadát sikerült ezekre az időigényes beavatkozásokra szentelni, így e tudományos projekt talán a kelleténél kevésbé tudott kibontakozni.

182 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Végérvényesen itt a XXI. század 2005-ben, az egész egyetemi képalkotó-hálózat korszerűsítésének részeként, üzembe ­helyezték a számítógépes archiváló és leletező, azaz PACS-rendszert, amelynek legfontosabb alkalmazója (és haszonélvezője) a Városmajor volt, ahol a CT-, MR-, ultrahang- és katé­teres vizsgálatok által naponta termelt több ezer digitális felvétel szorult hosszú távú tárolásra. Megszűnt a filmek nyomtatása és az intézet képe is megváltozott: nézőszekrények helyett amerre tekintünk, mindenütt számítógépek, helyenként két-három képernyővel. Végérvényesen beköszöntött a XXI. századi digitális radiológia. 2006 és 2007 között osztályvezetőnk, Hüttl Kálmán professzor ellátta az egyetem Radiológiai Klinikájának megüresedett intézetvezetői teendőit is. Őt ezen a poszton az ugyancsak intézetünkből érkező Bérczi Viktor professzor követte, előbb megbízott, majd 2008-tól kinevezett klinikaigazgatóként. Mindennek fő kihatásaként az egyetemi graduális és posztgraduális képzésbe radiológiai részlegünk aktívan bevonódott: azóta a szív- és érrendszeri képalkotó vizsgálatokról intézetünk munkatársai tartanak tantermi és továbbképző előadásokat, medikus csoportokat fogadunk radiológia gyakorlatra és szak-

Az MRI-berendezés mozgatásához nemcsak összehangolt munkára, komoly emelőrendszerre, hanem az épület falának kibontására is szükség volt

183 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


orvosjelölteket több hónapos gyakorlatokra. (Azóta sem értjük, miként lehetséges, hogy a megelőző 10-15 évben minderre nem került sor…) A 2008 és 2012 között a Városmajori Klinikai Tömbben bekövetkezett átszervezések a képalkotás szempontjából is lényeges változásokat hoztak. A  Képalkotó Diagnosztikai Részleg az ekkor alakult Kardiológiai Központ részévé vált Merkely Béla professzor irányítása alatt. Ismét fontos fejlesztések kezdődtek, amelyek egyre inkább a középpontba helyezték a kardiológiai képalkotás igényeit. Bár sem az MR, sem a CT berendezés nem volt még ekkor amortizáltnak minősíthető (főként, ha a hazai átlaghoz viszonyítjuk), mégis a dedikált kardiológiai vizsgálatok korszerűbbet igényeltek. Elsőként 2008 szeptemberében megtörtént egy új 1.5 Teslás Philips MR-berendezés, majd 2010 novemberében egy 256-szeletes Philips CT berendezés telepítése. Az új technológia lehetőségei alapján fokozatosan átstrukturálódott a betegellátás: az MR-laborban lassanként a munkaórák 40-50%-át szívvizsgálatok teszik ki. Az új CT-vel végzett szívvizsgálatok eddig nem látott részletgazdagsággal ábrázolják a koszorúérrendszert. A  fővárosi kórházak eddig nem rendelkeztek ilyen berendezéssel, így a telepítést követően hamar napi rutinná vált, hogy nagyszámú kardiológiai CTvizsgálatot végeztünk. Az első év során több mint 1000 ilyen vizsgálat történt, ami világviszonylatban is jelentős szám. A  módszer magas színvonalú meghonosításának egyik záloga dr. Maurovich Horvat Pál fiatal kardiológus munkatársunk, aki 2010-ben tért haza Bostonból, ahol három évig volt módja e módszert alkalmazni, s ezzel kapcsolatban komoly tudományos munkát végezni.

A  megújult Képalkotó Diagnosztikai Részleg A  műszerbeszerzések mellett a Határőr úti épület korábbi berendezkedése is erősen átalakult: a CT-labor leköltözött az MR mellé az alagsorba, a földszinten összesen öt kardiológiai betegvizsgáló helyiség került kialakításra, részben a CT-labor, részben a korábbi öltözők, betegfektető helyiségek helyén. Három év alatt fokozatosan megtörtént a teljes rekonstrukció, mind a betegellátó helyiségek, mind a személyzeti öltözők, pihenők és az orvosi szobák vonatkozásában. 2011 végére a Képalkotó Diagnosztikai Részleg – csakúgy, mint 1986-os átadásakor, akkor még Központi Radiológiai Diagnosztika néven – minden vonatkozásban világszínvonalú felszereltségű, és az ott dolgozók kényelme szempontjából is minden igényt kielégítő munkahellyé vált. 184 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


2008-2012 során a képalkotó diagnosztikai munkába egyre több kardiológus és tehetséges fiatal pályakezdő is bekapcsolódott. Az ekkori névsor: dr. Hüttl Kálmán, dr. Balázs György, dr. Nemes Balázs, dr. Katona Györgyi, dr. Simonffy Árpád, dr. Varga Andrea, dr. Dósa Edit, dr. Tóth Attila, dr. Vágó Hajnalka, dr. Pintér Nándor, dr. Maurovich Horvat Pál szakorvosok, dr. Szidonya László, dr. Csobay Novák Csaba, dr. Sarkadi Hunor, dr. Kudrnova Slavka, dr. Bartykowszki Andrea, dr. Károlyi Mihály, dr. Takács Péter szakorvosjelöltek és PhD-hallgatók, valamint külső munkatársként dr. Simor Tamás, dr. Barsi Péter, dr. Tóth Gábor, dr. Doros Attila és dr. Pozsonyi Zoltán. Az invazív és intervenciós radiológiai részleg tevékenysége is töretlenül fejlődött az elmúlt 30 évben. Kiváló műtősnői és röntgenasszisztens-gárda segíti az itt dolgozó dr. Hüttl Kálmán, dr. Nemes Balázs, dr. Simonffy Árpád és dr. Dósa Edit, valamint a felügyeletük mellett szakmai gyakorlatot szerző fiatalok munkáját. Az elvégzett beavatkozások számát tekintve a városmajori „angiós labor” mindig is kiemelkedő volt Magyarországon. Emellett jelentős szerepet játszott számos speciális beavatkozás bevezetésében (a cerebrovaszkuláris erek intervenciója, stentgraft-beültetések, érmalformációk kezelése, artériás és vénás stent- és borított stent beültetések). A  speciális, gyakran életmentő beavatkozások kivitelezése érdekében a munkatársak a nap 24 órájában elérhetők, nemcsak saját intézményünk számára. Az elmúlt évtizedekben számos súlyos vérzésben vagy kiterjedt vénás trombózisban szenvedő beteg állapotát sikerült stabilizálni az „angióban” sürgősséggel elvégzett emboloterápiával vagy stent beültetésével.

185 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


„Meggyőződésem, hogy anyagi egyensúlyt teremteni – ez az én egyéni közgazdasági teóriám – csak innovációval lehet.” (Idézet Prof. Dr. Nemes Attila Titoknyitogató című interjúkötetéből)

Új utak is kellenek Ér- és Szívsebészeti Klinika (1992-2003)

Prof. Dr. Nemes Attila 1938. november 30-án született Budapesten. 1957-ben érettségizett a József Attila Gimnáziumban. A Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán 1963-ban szerzett diplomát. Sebészetből 1968-ban, mellkassebészetből 1970-ben, érsebészetből 1980-ban tett sikeres szakvizsgát. 1972-től az orvostudományok kandidátusa (1993-tól PhD-fokozat­ nak elismerve), 1998-tól az orvostudományok akadémiai doktora. 1990-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. 19922003 között a Semmelweis Orvostudományi Egyetem ­Érés Szívsebészeti Klinikájának igazgatója. 1991-1994-ig a Semmelweis Orvostudományi Egyetem rektorhelyettese. 1992-2005-ig az Országos Érsebészeti Intézet igazgatója, 1996-2005-ig budapesti szív- és érsebészeti szakfelügyelő főorvos, 1994-től a Budapesti Műszaki Egyetem Orvosbiológiai Mérnökképzésében kurzusvezető. A  Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság elnöke (1997-2001), a Sebész Szakmai Kollégium tagja (1998-2005), az Angiológiai Szakmai Kollégium elnöke (19922005), a Magyar Sebész Társaság vezetőségi tagja (1998-2009), a MOTESZ elnöke (20002002), a Budapesti Orvosi Kamara elnöke (2006-2007), a Magyar Akkreditációs Bizottság 189 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


tagja (1997-2001). Többek között a Soltész Lajos Emlékérem (1997), a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (1998), a Balassa János Emlékérem (2000), a Semmelweis Emlékérem (2001), a Batthyány-Strattmann László-díj (2003), a Markusovszky-díj (2005), a BME 1782 Emlékérem (2005), a XII. kerület első Díszpolgára és a MOK Hippokrátész Emlékérem tulajdonosa. 300 közlemény, 13 könyv és 34 könyvfejezet szerzője. 2003 júliusától igazságügyi szakértő, 2008 júliusa óta emeritus professzor. Dr. Szabó Zoltán professzor vezetésével 1992. január 3-án megtörtént az első hazai szívátültetés. Szabó professzor ezzel a kollégák és a közvélemény hangos ovációjától kísérve szívsebészi és klinikaigazgatói pályafutása csúcsára ért. A professzor a civil és szakmai elismerések, sajtótájékoztatók és újságcikkek közepette, a pontos okokat nem ismerő külső szemlélő számára nehezen érthető lépésre szánta el magát. Egy hónappal a hatalmas sebészi és egészségpolitikai sikert követően bejelentette lemondását a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Ér- és Szívsebészeti Klinikájának igazgatói posztjáról, noha mandátuma még további két esztendőre szólt. 1992. február 1-jei hatállyal az egyetem vezetése dr. Nemes Attila érsebész professzort bízta meg a Városmajori Klinika igazgatásával. Az Általános Orvostudományi Kar határozata alapján Nemes professzor 1992. július 1-jén vehette át tanszékvezető egyetemi tanári kinevezését. Ezzel a klinika életében egy újabb, tizenegy éves korszak kezdődött el. Hol volt, hol nem volt, történt az, hogy sok szakmai csata közepette oktatni is kellett. Büszkék voltunk, hogy más országokból is jöttek hozzánk a szakmát tanulni. Hogyan történt, hogyan nem, de egyik délután a 33-as ismertetőjelű helyiségben – öltöztünk ott vagy húszan – három kolléga beszélgetett. Sok jó ember kis helyen is megfér. Sok nemzetiség szintúgy. A betegekkel való kapcsolat miatt szép, ékes magyar nyelvünket is tanulták a külföldiek. Jelen sorok nótáriusa belépvén a szobába a következő beszélgetést hallja egy grúz, egy kelet-német és egy arab országból származó kolléga vitájából: – Esz a magyar nyelv nem logikás… Azt mondjuk „Fehér Lóhoz ávéház” … miért nem Lóház Kávéház… vagy Lóhoz Kávéhoz… mi a különbség? – Nem lehet megtanulni… „diszprócse”. Múltkor is kinevettek, amikor én referálni konferencián. A betegnek bélelzáródása volt… mondom „vég-rák-bélája” van. Kioktattak – pedig csak sorrendi kérdés az egész: végbélrák. – Azt csak megtanulod, hogy a „fecskefarok” plastica nem Fecske-féle műtét… én például minden műtéti leírásomat megmutatom valakinek, hogy jól írom le-e? – Jurij, te a magyar nem tanultad meg, de a grúzt kezdet elfelejteni. Hogy fogsz Te most kommunikálni? – Givi-Csaba életére esküszöm, hogy tanulom a magyart!

190 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Az új igazgató szobájának falára felkerült az elődjétől kapott kép a következő felirattal: „Tűzre-vízre vigyázzatok!” A feladat nagy volt: megőrizni az elért eredményeket, megtartani a Városmajori Klinika hazai vezető szerepét kardiovaszkuláris területen és új utakat találni, melyek biztosítják a töretlen fejlődés lehetőségét anélkül, hogy személyes ellentétek vagy ambíciók zátonyán az egész klinika léket kapjon és elsüllyedjen. Szabó Zoltán profes�szorhoz hasonlóan Nemes Attila professzor is jól tudta, hogy egy klinika stabil működését nem lehet pusztán helyben megteremteni, sokkal szélesebb alapokra van szükség.

Élet a rendszerváltozás után A gyorsvonat sebességével változó politikai és gazdasági környezetben a sikeres munkához több szinten kellett fenntartani az egyensúlyt. Már a rendszerváltozás előszele is teljesen új helyzetet teremtett az egyetemen. Az a munka, mely már jóval a tényleges politikai fordulat előtt elkezdődött, s amelynek Nemes Attila professzor a kezdetektől részese volt, lehetővé tette a gyors és hatékony szerkezetváltást egyetemi, kari és klinikai szinten. A rendszerváltozással az egyetemi, és ezen belül a kari működés is alapvetően új utakra terelődött. Nemes professzor a kari tanács és az újonnan felálló kari bizottságok tagjaként, majd dr. Réthelyi Miklós rektor helyetteseként alakíthatta a formálódó új egyetemi struktúrákat. Saját bevallása szerint is kritikus időben töltötte be ezeket a megbízatásokat. A viharos történelmi időszakokban az indulatok általában magasra csapnak. Nem volt ez másképpen a 90-es évek elején sem. Egyszerre kellett megőrizni a tradicionális értékeket és megfelelni az új követelményeknek, mindezt a régi struktúrák felhasználásával, de új utakon, új célokat megvalósítva. Ugyanakkor nemcsak az egyetem korábbi vezetésével kellett kemény vitákat folytatni, hanem a mind jobban megerősödő hallgatói képviselettel is. A rendszerváltás az egyetem közéletében is magával hozta a demokratizálódás igényét. A  diktatúra és az anarchia között nehéz időkben szűk a mezsgye. Csak megfelelően kidolgozott, demokratikus alapokon nyugvó szabályrendszer képes a békés együttélést fenntartani. Nemes professzor irányította a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának kidolgozását, mely megteremtette az egyetem működésének új kereteit. Ezen erőfeszítések egyik eredménye az egyetemi parlament felállítása, mely az alapítók gondolata szerint az egyetem legmagasabb „törvényalkotó” fórumaként volt hivatott működni. Sajnos a történelem nem adott lehetőséget, hogy ez az intézmény mind a mai napig 191 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


betöltse a neki rendelt szerepet. A  kezdeti sikerek után más egyetemi szervek vették át a funkcióját. A  gazdaság terén is új helyzet állt elő. A  tervgazdálkodást felváltotta a keretgazdálkodás. A  pénzügyi fegyelem megsértését már nem lehetett egy „ugyan hagyjuk már” mondattal elintézni. A  klinikák igazgatói maguk is a saját bőrükön érezhették egyegy hibás gazdasági döntés súlyát. Így Nemes professzor az egyetemi gazdálkodásért rektorhelyettesként, a klinika pénzügyi egyensúlyáért tanszékvezetőként felelt. Egyetemi vezetőként önkéntelenül is menedzserré vált. Ideje jelentős részét már nem szakmai, hanem súlyos szervezési feladatok kötötték le. Az általános szervezői munka mellett Nemes professzor hathatós közreműködése elvitathatatlan néhány új egyetemi intézmény és program létrejöttében. Ezek közé tartozik a Diák Centrum, az Egészségügyi Menedzserképző Központ és a Családorvosi Tanszék, valamint a Tempus Program elindítása. Mindezek természetesen a rektor és a dékán hasonló aktivitása mellett valósultak meg. A sok nehézség, vita és indulat ellenére sikerült az egyetemi közéletben a békés átmenetet biztosítani, melyet Nemes professzor úgy foglal össze: „Négy évig voltam funkcióban, de megbízásomból adódóan egyetlen ellenséget sem szereztem, csak barátokat.” Talán ez a gondolkodásmód és vezetési elv teremtette meg azt az erkölcsi és kapcsolati tőkét, ami később a klinika fejlesztésében nagyon sokat segített neki és a klinika egész közösségének.

„Fegyelem kell, hogy legyen egy sebészeten” A Városmajorban az előd, Szabó Zoltán professzor által már kitaposott út folytatása kézenfekvő volt, természetesen a kor változó kihívásainak és az új tanszékvezető egyéniségének megfelelően. Az új professzor fontosnak tartotta a demokratikus elvek érvényesülését, megfelelő kontroll mellett. „Vallom, hogy a sebészet egy félkatonai intézmény, ahol van olyan dolog, amit lehet demokratikusan intézni, de van, amit parancsszerűen kell végrehajtani a beteg érdekében. Magyarul: fegyelem kell, hogy legyen egy sebészeten.” Tevékenysége kezdetétől az egyes döntések meghozatalában központi szerepet szánt az Intézeti Tanácsnak. A másik alapelve a közösség érdekeinek az egyéni érdek fölé helyezése: „...a szakmai irányítási rendszer lazasággá, széthúzássá, az egyéni érdekek sokszínű megnyilvánulásává fajult, és főleg az a baj, hogy nincs közösségi érdek”. A klinika nem egyes emberek érdekeit, hanem egy közösség céljait kell, hogy megvalósítsa. Ezért idézi könyvében (Prof. Dr. Nemes Attila „Titoknyi192 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


togató” című interjú kötete, továbbiakban Titoknyitogató) Kennedyt: „Drága amerikai polgártársaim, ne azt kérdezzétek, mit tehet az ország értetek, hanem azt, hogy ti mit tehettek az országotokért!”

Technológiai forradalom – új kihívások Nemes professzor kinevezésekor, 1992-ben, az érsebészetben és a szívsebészetben is technológiai forradalom zajlott, egészen új eljárások jelentek meg. A nyitott sebészeti technikák mellett, ugyan még kis esetszámban, de már jelen voltak az úgynevezett katéteres úton, az ér lumenén keresztül végrehajtott beavatkozások. Ez a tendencia egyértelműen azt mutatta, hogy ahogy a hasi sebészetben bizonyos területeken egyeduralkodóvá váltak a minimál invazív laparoszkópos eljárások, úgy a kardiovaszkuláris sebészetben az endovaszkuláris módszerek jelentős előretörésére lehet számítani. A  feladat adott volt: a klinika szerkezetét ezeknek az új kihívásoknak megfelelően kell átalakítani, természetesen megőrizve minden olyan értéket, ami ebben a nagy múltú intézményben az évtizedek során létrejött. Mai szóhasználattal élve új profiloknak kell megjelennie a klinika portfoliójában. A hagyományos sebészeti tevékenység mellett szükségessé vált a perifériás és a kardiológiai intervenciók önálló megjelenítése. A  perifériás érintervenció a klinika fegyvertárához tartozott, a radiológiai diagnosztikai részleg kebelén belül. Szlávy László professzor, a hazai radiológia úttörője, 1983-ban az országban elsőként hozott létre katéteres labort az Ér- és Szívsebészeti Klinikán. Magyarországon ő végzett először koronarográfiát és számos intervencionális eljárást is ő honosított meg. Ekkor még – mai szemmel nézve – az esetszám alacsony volt és a technikai háttér sem volt ideális. A  körülmények ellenére sok lelkes szakember kezdte el ezt az úttörő munkát. A hemodinamikai laborban dr. Vecsey Tibor, a perifériás angiográfiás laborban dr. Hüttl Kálmán, az UH-laborban dr. Kerkovits Gábor, az elektrofiziológiai laborban pedig dr. Merkely Béla vezetésével sok-sok fiatal orvos és asszisztens dolgozott nem ritkán éjszakákba nyúlóan, s kezdte felépíteni a komplex belgyógyászati, endovaszkuláris, valamint sebészi ellátás személyi és szakmai alapjait. A nemzetközi trendek változása és a hazai szükséglet jelentős növekedése elkerülhetetlenné tette a klinika endovaszkuláris kapacitásának mennyiségi és minőségi fejlesztését. A  Városmajori Klinika a megfelelő tapasztalattal a háta mögött, az elengedhetetlen sebészeti háttérrel és a kardiovaszkuláris szakirányok teljes palettájával megfelelő bázist nyújtott mindehhez. A  klinikát alkotó összes szakma területén komoly előrelépéseknek lehetett mindenki a tanúja. 193 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


A klinika orvoscsapata 2003-ban

Szívsebészet – folyamatos fejlődés A  gyakorlati orvostudomány eredményeit mindig a lehetőségek és a szakmai kihívások függvényében lehet megítélni. Ebből a nézőpontból a fenti időszak a szívsebészet aranykorának tekinthető. Az elődök úttörő munkája megalapozta a leggyakoribb beavatkozások indikációját, célszerű sebészi technikáját. A korábbi heroikus beavatkozások rutinműtétté váltak, ennek megfelelően az eredmények is drasztikusan javultak. Az éves összhalálozás a fenti időszakban rendre 3% körül volt, ami az európai átlag alatt maradt, azaz a korlátozott lehetőségek ellenére a klinika az élvonalba tartozott. Ennek az eredménynek az elérésében az egyik meghatározó mozzanat az volt, hogy a döntések közös gondolkodás eredményeként születtek, és a műtétekben asszisztálók is nagy tapasztalattal bírtak. Az összes résztvevőt számba véve gyakran 100-120 év sebészi tevékenységének esszenciája vezetett a nehéz szituációk helyes megoldásához. A  műtétek számának alakulása nem tudta mindig követni a potenciális sebészi kapacitást. Bár a tendencia pozitív volt, az éves 600 körüli extracorporális műtétszám nem tükrözte a munkacsoport képességeit. A  szükségessé váló műszaki beavatkozások, az 194 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


időszakos eszközhiány, és főleg az intenzív osztályos kapacitás szűkössége limitálta a műtétek számát. Mindezek ellenére a sürgős beavatkozások időben megtörténtek, és a területi ellátási kötelezettségeken túl a klinika a speciális profiljába eső betegek országos központjaként is ellátta feladatait, főleg komplex, nagy érsebészeti katasztrófák tekintetében. A rutinná vált beavatkozások mellett természetesen újabb műtéttípusok is bevezetésre kerültek. A  konzervatív és invazív terápiák fejlődésével a beteganyag is változott, ez is szükségessé tette az új indikációk és műtéttípusok elindítását. A  Szabó Zoltán profes�szor által megkezdett szívtranszplantációs program Bodor Elek professzor vezetésével terebélyesedett ki. A kezdeti buktatók felismerése után – helyes indikáció, kisebb sebészi módosítások, infekciók és kilökődések kezelése – a korai és késői eredmények javultak. Ezen időszak tapasztalata alapozta meg a mai eredményeket. A 10% alatti korai mortalitás és a 60% körüli 10 éves túlélés a lényegesen nagyobb tapasztalattal rendelkező európai centrumok eredményeinek felel meg. Klinikánk büszkén vállalt hagyománya a nagyerek összetett betegségeinek sebészi kezelése, amely ér- és szívsebész, valamint invazív radiológus együttes munkáját igényli. Az aorta aneurizmák, kiterjedt aorta disszekciók eseteit az ország bármely területéről azóta is országos centrumként vállaljuk fel. Az esetszámok növekedésével nyilvánvalóvá vált – mint ahogy ez várható is –, hogy számos Marfan-szindróma jeleit mutató beteg igényel sebészi beavatkozást. Ezen sérülékeny betegcsoport nem csupán akut műtétet, de preventív beavatkozásokat, korai felismerést, gondozást, nyilvántartást igényel. A munkát dr. Szabolcs Zoltán vezetésével a Marfan Munkacsoport végzi. Országosan mintegy 300 beteg került regisztrálásra és 112 műtétet végeztünk el, újabban főleg preventív jelleggel, mely a halálozás drámai csökkenését eredményezte.

Homograft bank – az infekciókezelés bázisa A fejlődő sebészeti műtétek ellenére az infekciók kezelése – a beavatkozás kapcsán, vagy azt követően – a legnehezebb feladatok közé tartozik. Az ér- és szívsebészeti gyakorlatban az idegen anyagok beültetése jelenti a legnagyobb veszélyt. Ebből a megfontolásból Nemes Attila professzor megbízásából, dr. Hüttl Tivadar vezetésével felépült intézetünkben az a homograft bank, mely – modernizált formában – mind a mai napig legfőbb bázisát jelenti a szeptikus kardiovaszkuláris sebészetnek. A  kezdetben cadaverekből, később a transzplantációs donorokból kivett szívbillentyűket és érdarabokat a Gottsegen György Országos 195 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Kardiológiai Intézetből vásárolt folyékony nitrogéntároló tartályban tartottuk. Az induláshoz a gazdasági hátteret egy 1994-ben elnyert OTKA-pályázat biztosította. Az eljárást később az OEP befogadta és pénzügyi szempontból is elszámolhatóvá tette. Időközben dr. Bíró Gábor vette át a homograft bank kezelését. Ekkor már a fagyasztás egy számítógép által vezérelt fagyasztórendszer segítségével történt, és bármely időpontban rendelkezésre állt homológ billentyű vagy ér a klinikán végzett szeptikus műtétekhez. Szükség esetén az ország más ér- és szívsebészeti osztályain fekvő betegek számára is biztosítunk érgraftot vagy szívbillentyűt a homograft bankból. A homograft billentyűk szívsebészeti felhasználása nem gyakori, de adott esetben ez adja a megfelelő lehetőséget a sikeres kimenetelhez. Az ischaemiás szívbetegség sebészetében a jelentősebb fejlődést az artériás graftok mind gyakoribb felhasználása jelentette, mely a hosszú távú működés kulcsa. A  posztinfarktusos aneurizmák sebészi megoldásában is újabb megoldások kerültek bevezetésre. A bal kamra formáját, és így munkáját jobban megőrző műtéttípusok elindítása mellett a méretezésben segítséget nyújtó diagnosztikus eljárásokat dolgoztunk ki ifj. dr. Hartyánszky István kutatásai révén.

A  Cardiovascularis Centrum születése A kardiológia robbanásszerű fejlődése is ebben az időszakban kezdődött. Az intervenciók száma mind a hemodinamika, mind az elektrofiziológia területén már nem lineáris, hanem exponenciális növekedést mutatott. Mindennapi gondot okozott ugyanakkor, hogy nem állt rendelkezésre elegendő angiográfiás eszköz és különböző progresszivitású posztoperatív elhelyezést biztosító kórházi ágy. A  nagy nemzetközi vizsgálatok időközben egyértelműen bizonyították a miokardiális infarktusban a koronária intervenciók előnyét a szisztémás thrombolítikus kezeléssel szemben. Középtávú fejlesztési célként szakmai és szakmapolitikai részről is felmerült egy Budapestet és környékét magába foglaló, 24 órás szívizom infarktus ügyelet megszervezése. A  klinika falai nem voltak gumiból, új profilok befogadására a ház abban a formájában már nem volt alkalmas. Így – az egyetem és a klinika kardiovaszkuláris vezető szerepének megőrzése érdekében – szükség volt egy olyan infrastrukturális fejlesztésre, amely lehetőséget teremtett arra, hogy a klinika fel tudja vállalni mind a területi, mind az akut ügyeleti invazív kardiológiai ellátást. Nemes Attila professzor kezdeményezésére 2001-ben elkezdődtek a tárgyalások az akkori egészségügy miniszterrel, dr. Mikola Istvánnal egy olyan központ létrehozásáról, amely nemzetközi mércével is magas szintű kardiológiai ellátást képes 196 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


A Cardiovascularis Centrum alapkőletétele 2002-ben. Dr. Mikola István egészségügyi miniszter nemcsak beszélt, hanem sokat segített is. Mellette balról jobbra dr. Sótonyi Péter rektor, dr. Nemes Attila professzor és dr. Merkely Béla, az új részleg vezetője

biztosítani. A miniszter egyik sarkalatos kérése az volt, hogy az előirányzott kereteket az építkezés nem lépheti túl. A kivitelezés orvosszakmai vezetését és gazdasági ellenőrzését Nemes professzorra bízta, a kezdeményezést pedig az egyetem vezetése is messzemenően támogatta. A  klinika új szárnyának a Cardiovascularis Centrum nevet adták, mely az egészségügyi köznyelvbe már a megnyitás előtt is CVC néven ment át. Az új intézmény felépítésénél példás összefogás alakult ki. A költségvetésből 542 millió forint, a Fővárosi Önkormányzattól 38 millió forint, a klinika alapítványától 150 millió forint, a Széchenyi Tervből pedig 20 millió forint támogatást kaptunk, míg a Finta Stúdió ingyen vállalta a tervezést és annak dokumentációját 30 millió forint értékben. A  CVC terveit a magyar építészet kiemelkedő egyénisége, dr. Finta József tehát ingyen készítette el, és az építkezés folyamán folyamatosan segített leküzdeni a felmerülő nehézségeket. Több alkalommal a környező társasházak lakóit is össze kellett hívni, hogy az építési engedélyt nehogy megfellebbezzék. A végeláthatatlan „lakógyűléseken” pótolhatatlan volt dr. Finta József jelenléte, aki kérdésről kérdésre győzte meg az elégedetlenkedőket. Nemes profes�szor egy évre klinikaigazgatóból építésvezetővé, munkatársai, mint dr. Merkely Béla is, 197 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


kardiológusokból minőségellenőrré változtak át. Naponta járták végig az építési területet és heti rendszerességgel vettek részt az építési értekezleteken. Nemes professzor saját bevallása szerint is egész jó képzést kapott statikából, építészetből, épületgépészetből és még számos mérnöki szakirány részleteiből. 2002 februárjában dr. Mikola István egészségügyi miniszter ünnepélyes keretek között rakta le az alapkövet, majd alig 10 hónap múlva, 2003. január 10-én dr. Kökény Mihály államtitkár adta át az új épületet. Nemes professzor ezt úgy kommentálta: „Na lám, ebben a megosztott világunkban ugye, hogy lehet hidat verni a két pillér közé, ha jó a cél.” 2003. január 1-jén, egy hét próbaüzem után, az Ér- és Szívsebészeti Klinikán Nemes Attila professzor felügyelete mellett, dr. Merkely Béla szakmai vezetésével hivatalosan is elindulhatott a CVC. Ezzel egy időben felállt a budapesti akut szívizom infarktus ügyelet is, melyben a CVC mind a mai napig vezető szerepet tölt be. Az egyetem akkori rektora, dr. Sótonyi Péter így emlékezik az eseményre: „A Semmelweis Egyetem Ér- és Szívsebészeti Klinikáján 2002. február 22-én történeti jelentőségű esemény zajlott le. Az új Cardiovascularis Centrum alapkövét helyezték el. Dr. Mikola István egészségügyi miniszter ünnepi beszédében kiemelte, hogy az egészségügyi tárca a klinika vezetésének példaértékű kezdeményezését azért is támogatta, mert prioritást kívánt biztosítani az invazív kardiovaszkuláris sürgősségi ellátásnak. Dr. Nemes Attila az „Üzenet a jövőnek” című írásával köszöntötte a vendégeket, melynek szövege is bekerült az alapkő fémdobozba. Az esemény szervezői dr. Nemes Attila egyetemi tanár és dr. Merkely Béla adjunktus voltak, akiknek munkáját a résztvevők igen nagyra értékelték. 2003. január 10-én nagy érdeklődés mellett dr. Kökény Mihály az egészségügyért felelős államtitkár nyitotta meg az Ér- és Szívsebészeti Klinika Cardiovascularis Centrumát és dr. Nemes Attila intézetigazgatóval közösen vágták át a nemzeti színű szalagot. Az ünnepség bensőséges és felemelő pillanatokkal ajándékozta meg mindazokat, akik befértek a klinika ezen alkalommal kicsinek bizonyuló tantermébe. Az új intézmény 3 szinten, 1408 m² nettó alapterületű épületben nyert elhelyezést. Az épület építési költségét (542 mFt) teljes egészében az Egészségügyi-, Családügyi és Szociális Minisztérium, mint beruházó állta. A terveket a neves és kiváló dr. Finta József akadémikus építész és irodája gyakorlatilag díjtalanul készítette. Az orvostechnológiai berendezéseket a Városmajori Alapítvány az Ér- és Szívbetegekért Közhasznú Alapítvány támogatásából, valamint a főváros Egészségfejlesztési Alapjából pályázat útján (38 mFt) és felajánlásokból (150 mFt) vásárolták. A szolidaritás és az összefogás szép példája valósult meg. A centrum vezetésére a klinika kebelében dr. Merkely Béla osztályvezető adjunktus kapott megbízást. Egy jelentős sikeres vállalkozás végére pont került.” 198 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Az intézmény levéltára részére készített, „Rektorságom négy éve 2000-2003” című anyagban a következőket írta a Cardiovasularis Centrum építésével kapcsolatban: „Dr. Mikola István miniszterrel jól tudtunk együttműködni. Azt tapasztaltam, hogy megértést mutat az egyetemmel, elsősorban az integráció miatt kialakult méltatlan helyzet miatt. Egy téli reggelen (1999) sürgősséggel hivatott a miniszter. A hívásnak természetesen eleget tettem. Arról informált, hogy dr. Nemes Attila igazgatóval és a klinika, valamint a főváros vezetésével hosszas tárgyalásokat folytattak az Ér- és Szívsebészeti Klinikán létrehozandó új Cardiovascularis Centrum megépítéséről. A megbeszélésekről tájékozott voltam, mert dr. Nemes Attila folyamatosan tájékoztatott azokról és tapasztalhattam, hogy egyre jobban elmélyül a felmerülő kérdésekben. Mikola miniszter úr kinyilvánította, hogy kezdettől azért is támogatta a sürgősségi ellátás és az intervenciós cardiovascularis beavatkozások fejlesztését, mert azok a kormány egészségpolitikájának egyik prioritását képezik. Az a terve, hogy dr. Nemes Attilát miniszteri biztosnak kívánja kinevezni, mert egyrészt személye garancia, másrészt mert a határidő szoros, a pénzügyi keret nem bővíthető, és az építkezés maximális végrehajtási fegyelmet és szakszerűséget kíván. Biztosított arról, hogy a kormány gyakorlatilag elfogadta a centrum létrehozásának támogatását, tehát az építkezés megkezdésének nincsen akadálya. Az építési költségeket teljességében a tárca vállalja, ezért a minisztérium azt kellő figyelemmel fogja kísérni és ellenőrizni fog minden számlát és megbízást. Tudomásul véve mondandóját azt javasoltam, hogy elegendő lenne, ha én, a rektor, természetesen a gazdasági főigazgatóval (kiváló munkatársam dr. Székely Györgyné) egyetértésben adjuk meg dr. Nemes Attila igazgatónak a megbízást azzal a jogkörrel, amit a miniszter úr elképzel. Az egyetem gazdasági főigazgatója egyetértett apró módosításokkal a megbízással, amit dr. Nemes Attila elfogadott. 2003. január 10-én megállapíthattuk, hogy dr. Nemes Attila a megbízásnak minden pontban, az elvárásoknak megfelelően eleget tett. Meggyőződésem, hogy az egyetem történetében ilyen zökkenőmentesen nem sok nagyberuházás valósult meg. Számomra igazolást nyert, hogy Nemes professzor nem csak kiváló vezetői, hanem intézetépítői tulajdonságokkal is rendelkezik. Munkáját a tisztesség és a szigorú szabályokat betartó következetesség, a jó ügyhöz méltó buzgalom jellemezte.” 2005. október 26-án Nemes Attila professzor többek között a CVC felépítésében szerzett elévülhetetlen érdemei miatt elsőként kapott Budapest XII. kerületétől Díszpolgár címet, amelyet dr. Mitnyan György polgármestertől vehetett át. Az ekkor tartott előadásokból kiderült, hogy az általa megálmodott centrum valóban hatalmas lökést adott az invazív kardiológia fejlődésének. A percutan koronária intervenciók száma 2002-ben 682 volt, mely 2004-re 1963-ra emelkedett. 2002-ben 600 szívritmus-szabályozót ültettek be, mely szám 2004-ben már 900 volt. A radiofrekvenciás ablatiók (a szív ritmuszavarainak katéteres tech199 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Sajtótájékoztató a Cardiovascularis Centrum megnyitóján. Balról jobbra: dr. Merkely Béla, dr. Finta József, dr. Sótonyi Péter rektor, dr. Kökény Mihály államtitkár és dr. Nemes Attila professzor

nikával, hőhatással történő korszerű megszüntetése) száma két év alatt 71-ről 203-ra emelkedett. Az Ér- és Szívsebészeti Klinika olyan új profillal büszkélkedhetett, mely bármely megmérettetésen kiállta a próbát és beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Radiológia: beszerzések és felújítás Bár a radiológia történetével külön rész is foglalkozik, a nem-invazív képalkotó eljárások fejlesztését itt is feltétlenül meg kell említeni. A klinikára – centrum lévén – egyre több beteg érkezett, akik egyre bonyolultabb ellátást igényeltek. A rutineljárások mellett jelentősen emelkedett azon esetek száma, amikor a pontos terápiás terv felállításához elengedhetetlenné vált a magas szintű radiológiai háttér biztosítása. Nemes professzor igazgatói tevékenysége alatt kicserélték a CT- és az MR-készülékeket. A pontosabb képalkotásnak köszönhetően egyre gyakrabban támaszkodhatott a sebész a műtéti indikáció felállításánál a CT- vagy az MR-képekre. Az akkor igen modernnek számító CT már pontos képet adott a perifériás erekről, az agyi vérellátási zavarokról és kezdeti szívkoszorús érvizsgálatokra is alkalmas volt. Az MR-berendezés is képes volt perifériás érfestés, illetve szívvizsgálat el200 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


végzésére. Több ultrahang készülék beszerzése is történt ezen időszak alatt, valamint megvalósult a hemodinamikai és a perifériás angiográfiás labor teljes felújítása és gépcseréje is.

Aneszteziológia és intenzív terápia Ahogy arról szintén később még bővebben olvashatunk, ez a korszak az aneszteziológia és az intenzív terápia integrációját megelőző időszak volt. Az úgynevezett szívsebészeti intenzíven 11 ágy, az érsebészeti intenzíven 9 ágy várta a betegeket. A két profil között akkor teljes átjárás volt lehetséges a betegek állapotától függően. Az osztályvezető dr. Kalmár Imre és dr. Turbók Eszter, majd dr. Matkó Ida voltak. Olyan nagy tapasztalatú munkatársakkal dolgoztak, mint dr. Windisch Mária, dr. Széphelyi Katalin, dr. Gálffy Ildikó, dr. Bobek Ilona, dr. Százados Margit, dr. Nyikos György és dr. Petrohai Ágnes. Az aneszteziológiai szolgálat hatalmas érdemeket szerzett a szív-, a nagyér- és a szupraaortikus sebészeti, valamint a szívtranszplantációs esetek altatásában és posztoperatív gondozásában.

Érsebészet – az első stentgraft Az érsebészeti tevékenységben a klinika megőrizte az addigi vezető szerepét. A rekonstruktív érműtétek száma jelentősen nőtt. 1992 és 1999 között 11 368 érrekonstrukció történt klinikánkon, csaknem 5000 helyreállító érműtéttel több, mint a korábbi nyolc esztendőben. A thoracalis és thoracoabdominalis aorta aneurizmák és disszekciók ellátása, néhány kivételtől eltekintve, kizárólag az intézet falain belül történt. A  műtéti technikák meghonosításában és továbbfejlesztésében Dzsinich Csaba professzor oroszlánrészt vállalt, ezért a munkásságáért számos nemzetközi elismerésben részesült. A  carotis rekonstrukciók száma 1998-ra meghaladta a 700-at, 2000-től pedig fokozatosan emelkedett a carotis angioplasztikák aránya is. Az érsebészeti ellátás is paradigmaváltás előtt állt. A perkután és a hibrid műtéti eljárások kezdtek polgárjogot nyerni a mindennapi gyakorlatban. A gyors lépés itt is elengedhetetlen volt. A perifériás angioplasztikák és a stentbeültetések az eszközök folyamatos fejlesztése révén egyre jobb eredményekkel kecsegtettek. 1986-ban az ukrán Volodos elvégezte az első házilag készített stentgraft beültetését egy nagy kockázatú aorta aneurizmás betegen. Új eljárását csak orosz nyelven közölte, így a technika csak 1990-ben vált világszerte ismertté, amikor Parodi elvégezte, majd jegyzett folyóiratban le is közölte az első hasi stentgraft beültetését. Őt 1992-ben Dake követ201 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


te az első mellkasi aorta stentgraft behelyezéssel (1994-ben publikálta a  New England Journal of Medicine-ben). Az Egyesült Államok Gyógyszerészeti és Élelmezésügyi Hivatala  (FDA) csak 1999-ben engedélyezte a hasi, 2000-ben pedig a torakális stentgraft beültetést. Magyarországon az eljárás finanszírozásba vételét Nemes Attila professzor szorgalmazta és kiviteleztette. Az első magyar stentgraft implantációt, mely a hasi aortán történt, 1998-ban dr. Mátyás Lajos végezte el Miskolcon. 2000-ben az első hazai mellkasi stentgraft-beültetést dr. Nemes Attila professzor és dr. Hüttl Kálmán hajtotta végre az Ér- és Szívsebészeti Klinikán, neves külföldi szakemberek segítéségével. A  történelmi adatokból is jól kivehető, hogy klinikánk egyáltalán nem volt lemaradva ezen a területen. A stentgraft-program rövid idő alatt gyökeret vert itt és az ország másik két centrumában is. Az érsebészeti műtőbe a beavatkozáshoz szükséges új mobil DSA-készülék került, az új eljárás sajátosságait pedig megtanulták az érsebészek, a radiológusok és az aneszteziológusok is. Sajnos a megfelelő számú stentgraft beültetésének az anyagi lehetőségek szabtak és szabnak ma is határt. Érdekes történet, hogy az a fiatal lány, aki az első stentgraftot megkapta egy traumás eredetű mellkasi álaneurizma miatt, később orvostanhallgatóként I. díjas rektori pályamunkát írt klinikánkon a stentgraftok alkalmazásáról. Az ilio-femoralis szakaszon és az arteria femoralis superficialison végzett hibrid eljárások száma is fokozatosan emelkedett. A  vénás rendszeren végrehajtott rekonstruktív eljárások bevezetése dr. Acsády György nevéhez köthető, aki az alsó- és felső végtagi mélyvénás elzáródások autológ és műeres pótlását végezte. A  klinika mellett működő Országos Érsebészeti Intézet is Nemes professzor irányítása alatt állt 2005-ig. Feladata a hazai érsebészeti tevékenység összefogása, értékelése és módszertani levelek kidolgozása volt.

A  képzés és továbbképzés A klinika tevékeny részese volt a hazai szakorvosképzésnek. A szakorvosjelöltek anyaintézményük érsebészeti tevékenységétől függően hosszabb-rövidebb időt töltöttek klinikánkon. 1980-tól 2010-ig az egész országban kizárólag nálunk folyt szakvizsgáztatás. Az érsebészképzés európai harmonizációja céljából 1992-ben Edinburgh-ben megalakult az UEMS General Surgery szekció érsebészeti divíziója, melynek előkészítésében Nemes professzor is részt vett 1991-ben, Aostában. 1994-től Nemes professzor a Budapesti Műszaki 202 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


és Gazdaságtudományi Egyetem által létrehozott és a Semmelweis Egyetem közreműködésével működő Orvosbiológiai (ma már Egészségbiológiai) Mérnökképzésben kurzusvezetői feladatokat látott el, megteremtve ezzel számos interdiszciplináris együttműködés lehetőségét. A klinika munkatársai a hazai orvostovábbképzés mellett az európai érsebészeti szakmai kongresszusokon is számos sikeres előadással képviselték hazánkat. Nemzetközi elismertségüket jelzi, hogy az International Union of Phlebology 12. európai kongresszusát 1993-ban Budapesten tartották (a rendezvény szervezője Acsády professzor volt), illetve 2001-ben a European Society for Cardiovascular Surgery 50. kongresszusának is Budapest adott otthont Dzsinich professzor szervezésében, aki a nagy múltú szervezet akkori elnöke volt.

Voltak célok, s lettek eredmények A  klinika 1992 és 2003 között íródott történelmét nyugodt szívvel összegezhetjük úgy, mint boldog békeidőt. Sok neves szakember pályafutása indult ezekben az években, számtalan új gyógyító eljárás épült be a mindennapi gyakorlatunkba. A bevezetett vagy továbbfejlesztett módszerek (koronária- és érintervenciók, ritmusszabályzók és stentgraftok beültetése stb.), melyeket ma már rutin beavatkozásként tartunk számon, jelentősen javították a betegek gyógyulási esélyeit, megkönnyítették a gyógyító orvos munkáját és egyúttal növelték klinikánk hatékonyságát. Talán ez az időszak mindannyiunk számára bizonyította, hogy nem kompetitív, hanem sokkal inkább komplementer szakmákat művelünk, legyünk akár kardiológusok, radiológusok, aneszteziológusok, sebészek vagy bármely más területen dolgozó szakemberek. „Voltak jó célok, reális, megfelelő eszközök, együttműködő emberek – és lett eredmény.” (Idézet a „Titoknyitogató” című interjú kötetből.) Nemes Attila professzor az utolsó, általa vezetett Intézeti Tanácson a következőképpen összegezte igazgatói tevékenységét: „2003. június 6. péntek. Takarítós péntek. Műtét nincs. Ma vezeti Nemes Attila utoljára az Intézeti Tanács ülését. Jelen volt: N.A. Bodor Elek, Acsády György (csak az elején), Szabolcs Zoltán, Hüttl Kálmán, Merkely Béla, Entz László, Széphelyi Katalin, Pápai Katalin, Nagyné Eszter, Moldoványi Arthur, Kovács Péter. Hiányzott Dzsinich Csaba. Nemes Attila az irányítása alatt eltelt 12 év említésre méltó eseményeit sorolta fel: 2 db CT, MR, 3 db DSA, CVC, folyosó, angioscop, 1 db műtőasztal, rendszeres tisztító festések, 2 db 203 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


altatógép, monitorok, homograft bank (saját OTKA pályázatának pénzeit is erre költötte), a stentgraftok klinikai bevezetése stb, stb. 1999-ben a klinikának még mintegy 300 millió forint hiánya volt. 2000-re majdnem nullszaldós lett, 2001-re szerényen nyereséges, 2002-ben pedig már 300 millió forint a nyeresége (a hemodinamika hozta a pénzt), 2003. április végére, tehát a folyó év 4. hónapjának végére a nyereség már eléri a 400 millió forintot. Ez a hatalmas nyereség tette lehetővé, hogy az elromlott CT helyére az új spirál CT-t a klinika saját pénzen vegye meg. Beszámolt az Alapítvány vagyonáról (aktuálisan kb. 30 millió forint van rajta). Elmondta, hogy milyen demokratikusan vezette az intézetet, nagyrészt az ugyanazon személyekből álló IT »segítségével«”. (Szabolcs Zoltán: Napló részlet.) Jelképesnek is tekinthető, hogy Nemes professzor az utolsó munkanapjára, 2003. június 30-ra is tartogatott egy fontos eseményt. Aznap adták át a máig is működő szív- és perifériás érintervencióra is alkalmas – a klinikán csak „sarok angio”-ként emlegetett – DSAlaboratóriumot. A munkatársaim által írottak kissé elbátortalanítanak: nem dicsekedő az itteni leírás egy kicsit? Egyáltalán, a különböző mesék (fejezetenként a korokról) kicsit mindig más melléfogását, ügyetlenségét szellőztetik. Ebben a fejezetben én voltam a főszereplő, meséljek hát egy kínos történetet magamról: Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy rezidens. Nem is álmodozott arról, hogy egyszer tanszékvezető lesz. Kudász professzor – mint ismeretes – kínos eleganciával öltözködött. Esett az eső. Mi sem természetesebb, minthogy esernyőt tartott a jól szabott öltönye fölé. Rendeletének megfelelően tárva-nyitva voltak a folyosói ablakok, „nyári szellőztetés” (op. sec. Kudász) címén. Valaki kidobott egy csikket az ablakon az utcára. (Megesküszöm az olvasónak, hogy nem én voltam.) Murphy szerint az égő csikk nem eshetett volna máshová, mint a szigorú professzor esernyőjére. Ki is égette azt. Nagy számonkérés következett, minden eredmény nélkül. A bűnös dohányos nem került elő. Pedig ez a szörnyű vétség nem maradhatott büntetlen. Kellett keresni egy „helyettes” bűnöst… Igen, kitalálták… a szigorú professzor választása az akkor legfiatalabb Nemes Attilára, azaz rám esett. – Kisöreg, ezt az ablakot beszögelteted – ne dobáljanak itt csikkeket! – Igenis Professzor Úr! – … És beszélj hangosabban! Eltelt egy hét és jött a rettegett szombat. A népes csapat közeledett a beszögelt ablakhoz, mit sem sejtve én is. – Ki szögelte be ezt az ablakot? – Én… nyögtem… de hát…

204 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


– Nincs „de hát”. Elmondtam, hogy szellőztetni. Ha ilyen hülyeségeket csinálsz… most azonnal menj a műszakra, ki azzal a szöggel. Megint eltelt egy hét, de most már rettegve közelítettem meg a II. emeleti utcai ablakot. – Gyere csak ide kis nemes! (Így, csupa kisbetűvel, Nemecsek-módra.) Nem megmondtam, hogy szögeld be ezt az ablakot! Hiába beszél nektek az ember! A kollégák lehajtott fejjel hallgatták a szidást. Littmann Imre kivételével a városmajori későbbi összes tanszékvezető jelen volt, jónéhány általam tisztelt, nagyra becsült kolléga társaságában. Gondolom füleim vörösek voltak. Hogy az időt, meg a mesét ne nyújtsam, mondom, mondom ez így ment 4-5 héten át. Már másik állás után néztem, a kollégák röhögtek rajtam. Úgy adódott, hogy szakorvosjelöltként (ma rezidens a nevük és ezt nem lehetne velük megtenni) vizsga előtt álltam. Kudász és Alföldy professzorok vizsgáztatták Sebestény Miklós kollégámat és engem. Nem ecsetelem lelki állapotomat előtte. A vizsga olyan jól sikerült (akkor történt Dél-Afrikában az első szívátültetés, erről kérdezett), hogy feszült viszonyunk gyorsan és teljesen megenyhült. Még az a megtiszteltetés is ért, hogy „nem haragszomját” kifejezendő, a következő szívműtétjénél benyúlhattam a verő szívbe.

205 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


„Egy kicsiny közép-európai országban teremtettük meg a világszínvonalat” Interjú Dzsinich Csaba professzorral, aki csaknem 40 évig dolgozott a Városmajor érsebészetén, s számtalan új eljárás meghonosítója

Bár 1969-ben került a Városmajorba, családja révén jóval korábbról is vannak emlékei az intézményről, és édesapja elbeszélése nyomán azt is tudja, milyen volt a klinika, mikor még János Szanatóriumnak hívták. Valóban, apám 1925-ben fejezte be tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi fakultásán, és mint fiatal orvos, az akkori I. Sz. Belgyógyászati Klinikára került. Úgynevezett díjtalan tanársegédként azonban fizetést nem kapott, így kénytelen volt ügyeleteket vállalni a Városmajor utcában, az akkori János Szanatóriumban, amelynek Hültl Hümér volt az igazgatója. Édesapám elbeszéléseiből tudom például, hogy Hültl Hümér igen (Fotó: attekovacs.com) kollegiálisan bánt a fiatalokkal. Egyszer bevezette apámat az első emeleten lévő nagyon elegáns irodájába, és azt mondta „Kedves fiatal barátom, delektálja magát az italaimmal és a szivarjaimmal!” Apám egy nagyon kedves emlékként őrizte meg ezt a párbeszédet, és szeretettel emlékezett vissza a régi János Szanatórium mentalitására, ami egyébként akkoriban 40 betegre volt kialakítva, gyönyörű szecessziós rézágyakkal és olyan elegáns apartmanokkal, hogy inas vezette be az orvost, mikor vizitelt. Édesapja kardiológus volt, Ön mikor határozta el, hogy nem teljesen lép a nyomdokaiba és sebész lesz? 1961-ben iratkoztam be a Budapesti Orvostudományi Egyetemre. Már az anatómia tanul206 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


mányok során kiderült, hogy sebész szeretnék lenni. Egyszer anatómia gyakorlaton Donáth professzor szigorlatoztatott. Agyat kellett boncolnom, és ő azt mondta: „Fiam ügyesen mozogsz, menjél sebésznek!” Ez volt az egyik mozgatórugó, a másik, hogy bizony néha nehéz a fiúknak beletalálni abba a lábnyomba, amit az őseik hagytak hátra. Ezért is szerettem volna picit más irányt venni, mint az apám. Mivel szinte a kezdetektől sebészként képzeltem el a jövőmet, nagyon korán bejártam ügyelni a IV. Sz. Sebészeti Klinikára, és Jakab Ferenccel, aki később az Uzsoki kórházba került, rektori pályadíjat is nyertünk kétszer. Mégsem rögtön a Városmajorban kezdte pályafutását az egyetem elvégzése után. Miért? Bár én mindenképpen szerettem volna odakerülni, Kudász professzor nagyon magasra tette a mércét, ritkán fordult elő, hogy valakit rögtön a végzés után odavett. Nekem is azt tanácsolta, hogy néhány évet töltsek el más tudományágban. Így aztán, mivel jó tanuló voltam, két évre megnyertem a Magyar Tudományos Akadémia által kétévente meghirdetett egyetlen tudományos ösztöndíjat. Szabó Dezső professzor laboratóriumában elektromikroszkópos hisztológiával foglalkoztam, amit igencsak megszerettem, de a két év leteltével Kudász professzor értesített, hogy „Fiam, megvan a helyed!” Bár komoly kanadai ösztöndíj várt rám, 1969. december 15-én, egy havas téli napon jelentkeztem a Városmajorban. Az akkori klinika fantasztikus intézmény és csodás képzőhely volt, mert valamennyi osztályon – az általános-, a szív-, a mellkas- és az érsebészeten is – meg kellett fordulni, így a mainál is szélesebb spektrumú képzést tudott nyújtani. Dolgoztam a szívsebészekkel, majd Besznyák professzorral a mellkassebészeten, Drobni Sándorral az általános sebészeten. 1972-ben általános sebészetből nyertem szakképesítést, s nagy dilemma előtt álltam, milyen irányt vegyek. Csábítottak a szívsebészek is, de az érsebészetre is hívott Soltész professzor. Ez utóbbi mellett döntöttem végül. Szabó Imre és Papp Sándor voltak a közvetlen főnökeim, s nagy lelkesedéssel igyekeztem tanulni a szakmát, ám be kell vallani, hogy a technikai lehetőségek szűkössége miatt nagyon szerény szinten működött akkoriban a magyar érsebészet, ami éppen csak kialakulóban volt a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején. Nemzetközi szinten ezzel szemben a második világháború utánra teszik az érsebészet kialakulását. Mennyire tudták követni a klinikán, hogy egyáltalán milyen trendek vannak külföldön? Nagyon kevesen tudtak külföldre menni, Soltész professzor, majd Papp Sándor rövidebb tanulmányutakra kijutott Franciaországba, ők hozták haza az első információkat. Igyekez207 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


tük olvasni a szaklapokat, de magunk végeztük az angiográfiákat, barkácsolt eszközökkel dolgoztunk, nem volt meg a nemzetközi kapcsolatrendszerünk. De ebben később meglehetősen nagy fordulat állt be, ha jól tudom… A hetvenes évek elején, a tapasztaltabb kollégákkal együtt folyamatosan pályáztunk külföldi ösztöndíjakra, ám nem történt semmi. A nálam kicsit idősebb kollégák fel is hagytak ezzel, én azonban újra és újra beadtam. És itt egy kis kurflit kell tegyek a történetben. Az intenzív osztály főnöke volt az összegyetemi párttitkár. Ez óriási támogatást jelentett a klinikánk számára az akkori politikai helyzetben, én azonban egyszer összetűzésbe kerültem vele. Az egyik éjszakai ügyeletben kénytelen voltam egy idős urat, egy Győr mellett élő szabómestert megoperálni, ugyanis annyira elkeseredett az amputációja miatt, hogy felvágta az ereit. Gyorsan berohantam vele a műtőbe, összevarrtam az ereit, majd bevittem az intenzív osztályra. Alig telt el 10 perc, az anesztézia főnöke felhívott, és utasított, hogy vigyem el onnét a beteget. Én ezt nem tettem meg, mert szakmailag indokoltnak láttam, hogy az intenzíven maradjon. Attól fogva ő a köszönésemet sem fogadta, én pedig onnantól kezdve nagyon tartottam attól, hogy ez akár az állásomba is kerülhet. Visszakanyarodva az eredeti történethez, a dékáni hivataltól egyszer csak hívtak, hogy a pályázatomat továbbították az ösztöndíj tanácsnak, amely a Belügyminisztériumhoz tartozott, és a legfőbb fóruma volt a külföldi ösztöndíjpályázatok elbírálásának. Fogtam magam, bevágódtam a kocsiba és elrohantam a tanács irodájába, hogy személyesen is próbáljam pozitív irányba mozdítani a d��ntést. Az ösztöndíj tanács elnöke egy belügyi ezredes volt, élet-halál ura ezen a területen. Az irodájában a titkárnő először kikelt magából, majd mikor a tanácselnök meghallotta, hogy ott vagyok, kiszólt: „Dzsinich elvtárs, jöjjön be!” Így folytatta: „Dzsinich elvtárs, mi valóban tudunk magáról mindent. Emlékszik a Forrás bácsira?” Hogyne emlékeznék, mondtam, hiszen két éve attól félek, hogy miatta fognak kitenni a klinikáról. Egy szó, mint száz, kiderült, hogy az ösztöndíj tanács elnöke együtt volt katona Forrás bácsi három fiával, s Forrás bácsi nem volt más, mint az a férfi, akinek az ügyeletben megoperáltam a felvágott ereit. Mindezek után első magyar érsebészként megkaptam a Humboldt ösztöndíjat és közel két évig dolgoztam az érsebészet egyik fellegvárának tartott müncheni egyetemen. Ez egy nagy fordulópont volt az életemben, de nagyképűség nélkül mondhatom, hogy a klinika életében is. Egyértelmű volt Ön számára, hogy hazajön? Mindig csökönyösen Magyarországon akartam élni, bár akkor és azóta is lett volna lehetőségem külföldön maradni. Apám mondása, hogy minden népnek szüksége van jó orvo208 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


sokra, s ha az élet kezemre játszotta a lehetőséget, hogy megtanuljam ezt a szakmát, vissza kell adnom ebből valamit. Visszatérve a tanulmányútra, mit sikerült az ott tanultakból meghonosítani a klinikán? Megtanultam a modern érsebészet minden módszerét. Nagyjából ugyanebben az időszakban kapott párizsi diákösztöndíjat Gloviczki Péter, Nemes Attila pedig Helsinkibe jutott ki. Mindannyian új ismeretekkel telve jöttünk haza, ami a klinikán az érsebészet számára robbanásszerű fejlődést jelentett. Lendületet hozott az is, hogy Soltész Lajos igazgatása alatt országos intézetté váltunk, ami azt jelentette, hogy a Városmajor koordinálta az érsebészeti ellátást és képzést az egész országban. A német kapcsolataim révén elkezdtem szervezni a nemzetközi életet, 1982-ben német kollégák jöttek egy német nyelvű érsebészeti szimpóziumra (amelyet a mai napig megrendezünk minden második évben), az osztrák érsebész társaság kongresszusára pedig egyszerre öten jutottunk ki. Ekkor Soltész professzor már beteg volt, s néhány hónap múlva meg is halt. Szívsebész irányítója lett a klinikának Szabó Zoltán személyében. Hogyan fogadta ezt érsebészként? Először tartottunk attól, hogy szívsebész lesz az igazgató, s így az érsebészet főnöke is, de Szabó Zoltán nemcsak pártolta, hanem az egyik legnagyobb előmozdítója is volt az érsebészetnek. Az egész intézmény egy közép-európai képzőhellyé vált, a környező országokból is nagy számban jöttek tanulni a kollégák. Mindezt mennyire fokozta a rendszerváltás? 1990-91-ben a Mayo Klinikán töltöttem több mint egy évet, elnyertem egy kutatási ösztöndíjat a thoracoabdominális aortasebészettel összefüggésben, amely iránt nagyon érdeklődtem. 1980-ban elsőként operáltam thoracoabdominális aneurizmát, 1984-ben aortaív aneurizmát és 1985-ben hosszúszakaszú aorta disszekciót Magyarországon. E különleges terület kísérleti hátterének kutatásával az eredmények látványos javulását tudtuk elérni. Az időzítés mégsem volt talán a legoptimálisabb, mert a rendszerváltás körüli nagy forrongásban és pozícióváltásban nem vettem részt. Mindenesetre alaposan megváltozott a helyzet a klinikán, mire hazaértem. A tanszéket én is megpályáztam, de Szabó Zoltánt végül Nemes Attila váltotta. A politikai döntések nyomán az országos intézetet később megszűntették, sok fiatal érsebész külföldre ment – jórészük az én osztályomról került ki. Sajnos később is tapasztaltam, hogy a képzés tekintetében bizonyos szempontból külföldre dolgoztam, 209 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


amit fel lehet fogni úgyis, hogy a magyar érsebész ma egy márka. Aztán 2007-ben jöttek az egyetemi átszervezések, s ekkoriban nyílt az Állami Egészségügyi Központ, ahol felkértek egy európai szintű érsebészeti központ létrehozására. Igent mondtam, és 38 év után elhagytam az intézetet, amelyre nagy szeretettel, hálával és büszkeséggel emlékezem, ugyanis egy kicsiny közép-európai országban olyan szakmai élményt, nyitott szellemiséget nyújtott, ami csak a legnagyobb és legjobb nyugati intézményekre volt jellemző.

210 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Kiteljesedik a szív- és érrendszeri gyógyítás. A modern kardiológia és minimál invazív terápia térhódítása Kardiológiai Központ, Szívsebészeti Klinika, Érsebészeti Klinika (2003-2012) A  Semmelweis Egyetemen a kardiológiai gyógyítás, oktatás és kutatás sokáig kizárólag a belgyógyászati klinikák és profilok tevékenységének részeként működött. A kardiológia diagnosztikus és terápiás eszköztárának robbanásszerű fejlődése, valamint a kezelést igénylő, gyógyulásra váró betegek nagy száma ugyanakkor szükségessé tette az egész világon a komplex kardiológiai kezelést nyújtó intézmények megjelenését. Budapesten az első országos hatáskörrel rendelkező, gyógyító tevékenységében a minisztérium fennhatósága alá tartozó intézet a Haller utcában jött létre, s itt kapott helyett a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Tanszéke is. Ennek első vezetője – „perszonálunió” révén – az intézet igazgatója, Gottsegen György professzor volt.

Kardiológia Tanszék a Haller utcában Utódja, Gábor György professzor igazgatói időszaka alatt, 1976-ban adták át a már kifejezetten erre a célra épült új Haller utcai épületet, mely az első vezető után elkeresztelve Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet néven vált ismertté. A következő intézetvezető és tanszékvezető, Romoda Tibor professzor nevéhez fűződik az első – kezdetben főként a szív- és érrendszeri betegségek diagnosztikáját segítő – hemodinamikai vizsgálatok hazai bevezetése. Ebben az időszakban a hemodinamikai vizsgálatok csak részben szorítkoztak a koronáriák vizsgálatára; megfelelő egyéb képalkotó diagnosztikus eszközök híján többek között a bal- és a jobb kamra funkcióját is hivatottak voltak monitorozni. 213 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


A  tanszéken a szívsebészet és a kardiológiai ellátás egységes komplex szemléletét Árvay Attila professzor teremtette meg, aki hosszú tanszékvezetői és intézetigazgatói időszaka alatt modernné, európai színvonalúvá tette az országos intézetet és vele együtt a tanszéket is. Utódja a gyermekszívsebész Lozsádi Károly professzor lett, aki korábban a Tűzoltó utcai II. Sz. Gyermekklinika Szívsebészeti Osztályát vezette. Nevéhez elsősorban a Gyermekszív Központ megteremtése fűződik. A beteg gyermekek szívsebészeti ellátása ettől kezdve a kardiológiához hasonlóan nem az egyetemhez tartozott, azonban a központ tanszéki keretek közt mind a mai napig oktatási feladatokat lát el. Átmeneti, szakmaspecifikus tanszékvezető nélküli időszak után a Kardiológiai Tanszék vezetője Keltai Mátyás professzor lett, akinek irányítása alatt elsősorban az intervenciós kardiológiai profil erősödött meg. Eddig a pontig a Kardiológiai Tanszék története elsősorban a Duna bal partján, a Haller utcában játszódott. A kardiológia oktatásának történetében azonban 2007-ben jelentős fordulat következett: szakítva a hagyományokkal, az egyetem a kardiológia oktatására helyi, egyetemi embert nevezett ki. A Kardiológiai Tanszék vezetőjének dr. Merkely Béla egyetemi docenst választották, aki klinikai tevékenységét az egyetem keretein belül a városmajori, akkori nevén Ér- és Szívsebészeti Klinikán végezte. Miután a Kardiológiai Intézet visszaadta oktatási feladatait az egyetemnek, a Kardiológiai Tanszék – néhány munkatársával és graduális, valamint posztgraduális oktatási feladataival együtt – átkerült a Haller utcából a Duna jobb partján dolgozó új tanszékvezetőhöz a Városmajorba. Joggal fogalmazódhat meg az olvasóban a kérdés: mi indíthatta el ezeket az egyetem történetében is jelentős változásokat?

Egy ifjú tehetség Szabó Zoltán professzor sokszor mesélte, hogy a Városmajori Klinika igazgatójaként és az Általános Orvostudományi Kar dékánjaként „teázós, zsíroskenyeres” megbeszélésen fogadta a Heidelbergi Egyetemről hazatért hallgatókat, ösztöndíjasokat, akik a két intézmény közötti szoros kapcsolat nyomán tudtak kimenni tanulni a legrégebbi németországi egyetemre. Ekkor tűnt fel neki egy kiváló szakmai felkészültséggel bíró, világos gondolkodású, Merkely Béla nevű orvostanhallgató. Az egyik beszélgetés után félrehívta, majd közölte vele, hogy neki a Városmajorban van a helye, s végzése után oda fogja felvenni. Érezte benne, hogy kitűnő vezetői képességekkel rendelkezik, és ő lesz alkalmas arra, hogy nálunk is kialakítsa a világban már készülődő modern, alapjaiban új kardiológiát. Az idők változtak, Szabó professzor közvetlenül már nem tudta megvalósítani gondolatát, elképzelését, ezért 214 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


továbbadta javaslatát az őt követő dr. Fonyó Attila dékánnak. Segítségével dr. Merkely Béla végzett orvosként a Városmajorba került, s megvalósította mindazt, amit Szabó Zoltán professzor látott benne és várt tőle.

Új centrum születik A Városmajorban a kardiológiai betegellátás története hosszú időre nyúlik vissza. Az invazív kardiológiai betegellátás sem előzmények nélküli, hiszen 1981-ben hazánkban itt végezte az első szívkatéteres koszorúér-tágítást heveny szívizom infarktusos betegen dr. Szatmári László. Dr. Merkely Béla, aki abban az időben már az Ér- és Szívsebészeti Klinika adjunktusaként dolgozott, kiemelkedő szerepet játszott a kardiológiai profil kialakításában és megerősítésében, miközben már egy új, modern, európai színvonalú kardiológiai központról álmodott. Ahogy az az előző fejezetben is olvasható, 2002 folyamán rekordsebességgel, nyolc hónap

Épül a CVC Gaál József utcai homlokzata 2002-ben

215 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


A CVC bejárati homlokzata 2012-ben

alatt épült fel az a Cardiovascularis Centrum, amelyben a kardiológia a sebészeti ellátástól független, önálló profilként kezdett el működni. A városmajori épületegyütteshez hozzáépített új szárny megtervezéséért az építész, dr. Finta József 2004-ben Építőipari Nívódíj Elismerő Oklevélben részesült. A 2002. decemberi próbaüzem után 2003. január 1-jétől indult meg a munka az Ér- és Szívsebészeti Klinika új osztályán, a Cardiovascularis Centrumban, vagy ahogy a mai napig mindenki nevezi, a „CVC”-ben. Miért is Cardiovascularis Centrum lett a neve ennek a modern felépítésű, jól felszerelt új egységnek? Talán azért, mert akik létrehozták, már maguk előtt látták a jövőt: az új, egységes, európai gyakorlatnak már mindenben megfelelő struktúrájú Szív- és Érgyógyászati Klinikát. Nemes Attila professzor, az Ér- és Szívsebészeti Klinika akkori igazgatója az új centrum építésében oroszlánrészt vállaló dr. Merkely Bélát nevezte ki osztályvezetőnek.

216 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


A  „dream team”

Juhász-Nagy Sándor professzor

A fiatal szakemberek, akik a kardiológiai ellátást Merkely dr. irányítása mellett végezték a Cardiovascularis Centrumban, nagyrészt a klinika Kutató Laboratóriumából, a Juhász-Nagy Sándor professzor vezette PhD-programból, a tanítványok közül kerültek ki. Erről a fiatalokat mágnesként magához vonzó tudós a későbbiekben így vallott: „A tanár és tanítvány közötti viszony dinamikus és fejlődő. Akkor jó, ha így van… Nem arról van szó, hogy egy tanítvány mindig ugyanazt szajkózza, amit a mesterétől hallott, és ha egy kicsit oldalra lép a sorból, akkor már ki kell átkoznia… Alapkutató vagyok, de érdekel az orvoslás… Tanítványaim, a velem együtt tudományos munkát végzők túlnyomó többsége nem kutató lesz, hanem gyógyító orvos. Kilép az együtt végzett munka keretéből… bizonyos elveket esetleg öntudatlanul is továbbvisz. Számomra ez egyfajta személytelen túlélés.”

Juhász-Nagy Sándor professzor tanítványai közül került ki dr. Gellér László, aki mára klinikai docensként az Elektrofiziológiai Laboratórium vezetője, nemzetközileg is elismert szakember, illetve dr. Zima Endre egyetemi adjunktus, az Invazív Kardiológiai Osztály osztályvezető-helyettese, valamint további kedves tanítványai, mint dr. Kiss Orsolya, dr. Nagy Andrea, dr. Szűcs Andrea, dr. Vágó Hajnalka, dr. Maurovich Horvat Pál, dr. Soós Pál, dr. Szilágyi Szabolcs. A professzor rendkívül nagyra értékelte dr. Merkely Bélát, s erről egy 2006-ban született, a rektornak írt levele is tanúskodik. A  sok lelkes fiatal nagy várakozással, fáradhatatlanul és minden kihívásnak megfelelve alakította, művelte és műveli ma is szimultán módon a klinikai betegellátást, az oktatást és a kutatást. Mindannyian szeretettel és hálával emlékeznek tanítómesterükre, Juhász-Nagy Sándor professzorra, akitől példát kaptak tudományos igényű kutatásból, becsületességből, segítőkészségből és szeretetből. Selmeci László professzor a klinika központi laboratóriumának vezetője mind a laboratóriumi munkában, mind pedig kutatásaiban folyamatosan törekedett arra, hogy tevékenysége segítse és fejlessze a Cardiovascularis Centrum gyógyító, oktató- és kutatómunkáját.

217 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Juhász-Nagy Sándor professzor levele dr. Tulassay Tivadar rektorhoz 2006-ban

218 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


A Kardiológiai Központ – Kardiológiai Tanszék orvoscsapata 2011-ben

2001-2003-ban több neves kardiológus szakorvos csatlakozott a Cardiovascularis Centrum orvoscsapatához, többek között kiváló hemodinamikusok, dr. Szabó György, majd a jelenlegi igazgatóhelyettes, dr. Becker Dávid, illetve a klinika korábbi orvosai közül dr. Bartha Elektra, dr. Apor Astrid és dr. Marozsán Ibolya.

Együtt a betegekért Az új épületben egy helyen történik minden olyan nem sebészeti jellegű kardiológiai ellátás, amely főként intenzív betegellátással, pacemaker-implantációval, invazív beavatkozásokkal jár. A  Cardiovascularis Centrum keretén belül a betegellátást kezdetben 15 intenzív és 12 kardiológiai ágy biztosította. Hozzáférhetőek voltak a modern intenzív kardiológiai betegellátás eszközei, így induláskor három katéteres keringéstámogató eszköz, úgynevezett intra-

A Cardiovascularis Centrum üvegborítású homlokzata a kert felől

219 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


A kardiológiai Intenzív Terápiás Osztály a Cardiovascularis Centrum épületében

aortikus ballonpumpa, és három lélegeztetőgép állt rendelkezésre. A katéteres beavatkozások kezdetben egyetlen katéteres asztalon zajlottak, majd 2003 júliusában bővítés történt, amelynek köszönhetően már két invazív koronarográfiás készülékkel kezelhették a betegeket. A hatékony akut ellátás hozzájárult az igen nagy kockázatú szívinfarktusos betegek mind kórházon belüli, mind 30 napos és egyéves halálozásának jelentős, mintegy 60%-os csökkenéséhez. Az új egység négy éven belül hazánk legnagyobb teljesítményű magas progres�szivitású kardiológiai központja lett, itt történt már a legtöbb katéteres koszorúér-tágítás, pacemaker- és defibrillátor-beültetés, illetve eszközös szívelégtelenség kezelés is. Az ugrásszerűen növekedő intervenciós ellátásnak a hátterét a szintén vadonatúj, XXI. századi intenzív osztály adta, amelynek működtetését kezdetben néhány, mára országosan ismert szakember biztosította. 220 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Szervezett küzdelem a szívinfarktus ellen Az, hogy a kardiológia – és azon belül az akut kardiológiai ellátás – 2003 januárjában indult be a Semmelweis Egyetem Városmajori Klinikáján igen szerencsés egybeesésnek bizonyult, ugyanis pontosan erre az időpontra esett a budapesti, majd a későbbiekben a közép-magyarországi akut ST-elevációs szívinfarktus ügyelet megszervezése is. Az ellátandó akut betegek köre a későbbiekben fokozatosan bővült, hiszen az ajánlások alapján napjainkban már a nagy kockázatú, nem ST-elevációs betegeket is ide sorolják. Ez a „network” típusú ellátás négy másik budapesti intervenciós centrummal (Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, OTKI, majd Honvédkórház Állami Egészségügyi Központ, Bajcsy-Zsilinszky Kórház, Budai Irgalmasrendi Kórház) hárommillió lakos számára biztosította és biztosítja ma is szívinfarktus esetén az azonnali szívkatéteres ellátást, a hét minden napján, a nap 24 órájában. Napjainkig közel húszezer beteget láttak el ebben a rendszerben. A  heveny szívinfarktusnak ez a kezelési módja jelentős mértékben csökkenti a betegség korai és késői halálozását, s a kórházi halálozás is 5% alá esett.

Merkely Béla professzor és csapata akut szívinfarktusos beteg ellátása közben a szívkatéteres laboratóriumban

221 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Ez az ellátás mára országos méretűvé vált, ennek köszönhetően 2010-ben fele annyi, 7 500 ember halt meg Magyarországon szívinfarktusban, mint tíz évvel korábban. A fenti középmagyarországi infarktus ellátó rendszer életre hívásában, majd folyamatos fejlesztésében dr. Merkely Béla – akkor, mint szakfelügyelő főorvos – ismét oroszlánrészt vállalt. Miután megválasztották a Kardiológiai Szakmai Kollégium elnökévé, lemondott a szakfelügyelői posztról, s ezt a munkát dr. Becker Dávid folytatta. Folyamatos, kitartó munkával, rendszeres, széles körű szakmai és társadalmi rendezvények tartásával sikerült elérni, hogy ma a hazai ST-elevációs infarktusos betegek közel 80%-a részesülhet ebben a kezelésben. Ezzel az aránnyal Európában az elsők közé kerültünk.

A  folyamatos szervezeti változások időszaka Az Ér- és Szívsebészeti Klinika igazgatója 2003 júliusától kezdődően dr. Acsády György érsebész professzor lett. A Cardiovascularis Centrum főként betegellátásra és kutatómunkára összpontosító első négy évét követően, mindössze három hónapos előkészület után, 2007. október 1-től Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központ - Kardiológiai Tanszék elnevezéssel önálló egyetemi betegellátó-oktató-kutató egység jött létre, amely szervezetileg elvált a sebészeti klinikai profiltól. A kardiovaszkuláris sebészet Ér- és Szívsebészeti Klinika néven működött tovább Acsády György professzor vezetésével. A sebészeti profilok 2009-ben tovább osztódtak, az új profilú klinikák vezetői Acsády György (Érsebészeti Klinika) és Horkay Ferenc (Szívsebészeti Klinika) professzorok lettek. Ezzel egy időben a Városmajori Klinikai Tömbben is kialakult a központosított aneszteziológiai és intenzív terápiás szolgálat, amelyet Gál János professzor hozott létre. A  szív- és érrendszeri betegségek egységes gyógyításának szemlélete napjainkban általánosan elfogadottá vált. Ennek nyomán az átmenetileg külön szervezeti egységekként működő sebészeti és nem sebészeti profilok betegellátó tevékenységének hatékonyabb ös�szehangolása céljából 2012-ben megalakult a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika, amelyben egyesültek a kardiovaszkuláris profilok, az intézmény vezetője pedig Merkely Béla professzor lett.

222 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Tanítsuk a jövő nemzedékét! A Kardiológiai Tanszék 2007-es megjelenése a graduális oktatásban a kardiológiai oktatás megszervezését is szükségessé tette. A  feladat jelentős volt, hiszen a magyar képzésben résztvevők mellett az angol és a német nyelvű évfolyamok hallgatói is bővülő létszámban látogatják az egyetemet. Az oktatás háttereként is szolgáló kardiológiai betegellátás alapját tehát a CVC és a Határőr úti Cardiovascularis Diagnosztikai Központ jelentette. A  kardiológiai graduális gyakorlati oktatásban nagy hangsúlyt kap a betegágy melletti vizsgálat és az EKG elemzése. Az úgynevezett „központi forgó” gyakorlatok pedig lehetőséget adnak a kardiológiában használt legmodernebb invazív és nem-invazív képalkotó eljárások testközelben történő megismerésére. A graduális oktatásban – magyar, angol és német nyelven egyaránt – bevezetésre került a „Kardiológia Napja” elnevezésű, szemeszterenként egy napot kitevő program, amelynek

Dr. Tulassay Tivadar rektor látogatása a klinikán a graduális oktatásban bevezetett első „Kardiológia Napján”, 2007-ben. A kép bal oldalán Merkely Béla professzor és dr. Becker Dávid igazgatóhelyettes

223 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Gyakorlati oktatás a klinikán 2010-ben, a kép jobb oldalán dr. Zima Endre adjunktus

során a hallgatók regisztrációt követően interaktív előadásokon, újraélesztési gyakorlaton, EKG-oktatáson, valamint a betegellátás szinte valamennyi tevékenységében részt vehetnek. A  hallgatók lelkesedését és a kezdeti nehézségeket jól példázza az, hogy az új, szívvizsgálatra is kiválóan alkalmas CT készülék 2010-es beépítése előtt a hallgatók különbusszal mentek egy magáncég kezében lévő CT berendezéshez, a klinika néhány kollégája pedig a külsős helyszínen tartotta meg a gyakorlatot. Ebben az időszakban indult el a graduális curriculumban a hallgatók körében igen népszerű, kötelezően választható „EKG elméletben és a betegágy mellett” gyakorlat is. Az esti órákban tartott gyakorlaton – a nagy létszámú jelentkezések miatt – a klinika oktatóinak nagy többsége részt vesz. A klinika tudományos diákköri (TDK) oktató szerepe igen jelentős, aktivitását jelzi a magyar és külföldi TDK-hallgatók állandó aktív jelenléte; a hallgatók számos rangos nemzetközi konferencián sikerrel képviselték a klinikát és az egyetemet. Az oktatói tevékenység fontos részét képezi az egyetemen az Orvosképzés című folyóirat, amelynek felelős szerkesztője 2008-ban Merkely Béla professzor lett. Természetesen a többi szakág mellett az újságban a kardiológia is hangsúlyos módon szerepel. A  Semmelweis Egyetemen tartott kötelező kardiológiai szinten tartó tanfolyamok előadásai224 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


nak összefoglaló referátumai az újság különszámaként jelennek meg. Ezek a lapszámok nagyon fontos segítséget nyújtanak a hallgatók és a szakvizsgára készülő orvoskollégák felkészülésében. A klinika fontos képzőhelyként működik a kardiológiai szakorvosképzési gyakorlatban is, hiszen a közép-magyarországi régióban csak három olyan, szívsebészeti háttérrel is rendelkező intézet található, amely alkalmas a szakorvosjelöltek számára kötelező, egy év időtartamú úgynevezett „centrumgyakorlati időszak” teljesítésére. Az orvosképzés és a továbbképzés olyan ismert szakemberek szervezésével történik, mint dr. Apor Astrid, dr. Bárczi György, dr. Kiss Orsolya, dr. Marozsán Ibolya, dr. Szelid Zsolt és dr. Soós Pál. Bizony nem könnyű a 180-200 magyar és a hasonló létszámú angol orvostanhallgatók gyakorlatait összehangolni, hogy az valóban hasznos, élvezetes és emlékezetes legyen.

Új osztályok, új eszközök, új lehetőségek Az invazív és eszközös kardiológiai betegellátás bővülő igényei miatt 2007-ben a klinikai tömb Városmajor utcai „régi” épületében, az egyik érsebészeti osztály helyén, megnyílt az „Egynapos Kardiológiai Osztály”, amely főként a szívritmuszavarban szenvedő, pacemaker-beültetésen vagy katéteres szívritmuszavar kezelésen átesett betegek elhelyezését kön�nyítette meg. A  koronária intervenció terén erre az időszakra esik az olyan új, forradalmi eljárások bevezetése és meghonosítása, mint a radiális artérián keresztül történő szívkatéterezés – amelynek köszönhetően a beteg nincs nyomókötéssel 12-24 órára az ágyba kényszerítve, hanem diagnosztikus vizsgálat esetén aznap hazamehet –, valamint a különösen meszes szűkületek speciális, magas fordulatú (140  000/perc) gyémántfejű eszközzel történő rotablációs kezelése. De ide tartozik a koszorúér éren belüli ultrahangvizsgálata, valamint az egyre nagyobb számú főtörzs intervenció is. A ritmuszavarok pontos diagnosztikája és non-farmakológiás kezelése, amely a 2003ban indult CVC egyik fő profilja volt, továbbra is a klinikai betegellátás egyik legfontosabb területe maradt. Az új elektrofiziológiai laboratórium, dr. Gellér László vezetésével 2009-től kezdődően a korszerű betegellátáson kívül a graduális, valamint a hazai és nemzetközi posztgraduális oktatásban („continous medical education skilled center” nemzetközi fokozattal rendelkezve) is tovább növelte a klinika tekintélyét. A  laboratóriumban rendelkezésre áll a jelenleg legmodernebbnek számító elektroanatómiai térképező rendszer készülék, a CARTO-rendszer is. Ebben a laboratóriumban jelenleg a kamrai 225 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


és szupraventrikuláris ritmuszavarok ablációs kezelései mellett nagy számban végzik az idősebb korban leggyakoribb ritmuszavar, a pitvarfibrilláció katéteres kezelését is. Az elektrofiziológiai laboratóriumban számos élsportoló és több olimpikon vizsgálatára is sor került. A  pacemaker-implantációk számára kialakított műtőben a kezelési szakmai ajánlásoknak megfelelően megjelentek a beültethető, programozható szívdefibrillátorok, az ICD-k, valamint a szívelégtelenség eszközös kezelésében egyre nagyobb számban használt reszinkronizációs terápiás készülékek (CRT) is. Időközben a klinika nem-invazív képalkotó diagnosztikai eszközparkja is jelentősen bővült, 2012-re nyolc csúcskategóriás echo készülék szolgálja a betegek magas szintű ellátását és kutatási projektek indítását. A  klinikán található három echokardiográfiás helyiség nemcsak a robbanásszerűen bővülő ambuláns betegforgalomnak, hanem az egyre intenzívebbé váló graduális és posztgraduális képzésnek és kurzusoknak is helyet ad. Fontos lépés volt az echokardiográfia klinikai és tudományos igényű fejlődésében a háromdimenziós echo technika és a speckle tracking echocardiográfia bevezetése, valamint a katéteres ablációk során jelentős segítséget nyújtó, szíven belüli úgynevezett intracardialis echocardiográfia megjelenése, dr. Apor Astrid és dr. Bartha Elektra vezetésével. A  klinika Hüttl Kálmán professzor által vezetett radiológiai részlegén évtizedek óta jelen van a computer tomográfiás (CT), valamint a mágneses rezonancia (MRI) képal-

Hüttl Kálmán radiológus professzor munka közben, 2011-ben. Vezetésével a klinika a hazai intervenciós radiológia egyik fő bázisává vált

226 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Az új MRI-berendezés 2008-ban. A kardiovaszkuláris képalkotás került a fókuszba

kotás. A Határőr úti diagnosztikai részlegen az utóbbi négy év során jelentős fejlesztések történtek a nem-invazív kardiológiai képalkotás terén; korszerű MRI és CT készülék került beszerzésre. Az invazív és minimál invazív kardiológia hangsúlyossá válásával a CT és az MR adta lehetőségek is a kardiológiai profil jelentős megerősödését szolgálták. A 1.5 Teslás MRI-berendezést 2008-ban üzemelték be a Semmelweis Symposium megnyitójának napján, amely egyben a Semmelweis Híd TÁMOP projekt nyitórendezvénye is volt. Az új mágnes beszereléséhez 2002 után ismét ki kellett bontani az épület könnyű falát, amelyen keresztül egy hatalmas daru emelte be a helyére a többtonnás berendezést. A tartály ekkor már több száz liter folyékony héliummal volt töltve, ami –269 fokra hűti le a belső alkatrészeket. Ez az eszköz speciálisan alkalmas kardiovaszkuláris képalkotásra is; azóta a szív-MRI képalkotás és kutatás egyik hazai pillére lett. A  készülékkel elsősorban a szívizom életképességének eldöntését célzó vizsgálatokat végeznek, továbbá alkalmazzák a szívizom kóros és nem kóros (pl. sportolói) átalakulásának (ún. remodellációnak) precíz követésére, illetve szívizombetegségek pontos diagnosztikájára. A szívizom életképességének vizsgálata nagyon fontos diagnosztikus lehetőség a koszorúér-beavatkozások megtervezéséhez, 227 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


a katéteres vagy sebészi eljárás lehetőségei közötti döntés meghozatalához. Rendelkezésre áll továbbá MR kondicionális monitorrendszer és lélegeztetőgép is, amelyekkel lehetőség nyílik a vizsgálat során szoros megfigyelést igénylő betegek (pl. újraélesztett, vagy MR kondicionális pacemakerrel, illetve kardioverter defibrillátorral rendelkező betegek) vizsgálatára, szükség esetén akár altatásban is. Az új mágnes telepítésével az intézmény tudományos szerződést is kötött a gyártóval, amely hivatalos tesztelőnek kérte fel a vizsgálóhelyet, így lehetőséget adva a fejlesztési irány befolyásolására is. A szív-MR vizsgálatokat végző csapatban kardiológusok és radiológusok dolgoznak egymást segítve. Dr. Tóth Attila radiológus szakorvost, aki egy évet töltött az Egyesült Államokban, hogy az alabamai UAB egyetemen szív-MR kutatásban vegyen részt, Merkely professzor csábította haza az új MR-berendezés érkezése miatt. A  szakember azóta sem bánta meg a hazatérést; dr. Vágó Hajnalkával együtt az elmúlt években megalkották a kardiológiai MR hazai és egyúttal nemzetközi vizsgáló- és oktató bázisát. A  256-szeletes CT készülék 2010-ben állt munkába, akkor Közép-Európában a legmodernebb CT berendezésként tartották számon. Beszerzését a Kutatóegyetemi Pályázat

A 256-szeletes CT készülék átadási ünnepsége 2010-ben. A képen Merkely Béla professzor és Tulassay Tivadar rektor (fotó: Merész Balázs)

228 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


tette lehetővé. A koszorúerek állapotát vizsgáló berendezés képes megítélni a koszorúerek falszerkezetét és az esetleges szűkület súlyosságát. A  szív CT-angiográfia vizsgálata jelenleg a legprecízebb úgynevezett nem-invazív (nem katéteres) képalkotó eljárás, amely lehetővé teszi a koszorúér-betegség gyors, kórházi tartózkodást nem igénylő vizsgálatát. A  csúcstechnológia működtetéséhez azonban megfelelő szakemberek szükségesek, ezért Merkely professzor hazahívta korábbi tanítványát, dr. Maurovich Horvat Pált a Harvard Egyetemről és megbízta a szív-CT program elindításával, valamint vezetésével. A klinika szív-CT és szív-MRI programja nemzetközi hírnévnek örvend. A nagysikerű nemzetközi Szív-CT Akadémia elnevezésű tanfolyamot 2012-ben kétszer rendezik meg a klinikán. A  CT beszerzésével egy időben folytatódott az épület fokozatos belső felújítása, így egy szintre került a CT- és az MR-vizsgáló, a járóbeteg-szakrendelés nagy része pedig – jelentős felújítást követően – a Radiológiai Diagnosztika épületében kapott helyet. A  klinika évi 80 000 fő járóbeteg szakellátását végzi. A  Kardiológiai Központban a fekvőbeteg-ellátás növekvő térigénye miatt 2011-ben újabb kórtermeket alakítottak ki a klinikai tömb Gaál József utcai épületszárnyában. A Városmajori Klinikai Tömb valamennyi klinikája elnyerte az ISO minősítést 2009ben. Ugyanezen év további nagy megtiszteltetése volt, hogy a Kardiológiai Központ „Az év kórháza” internetes szavazáson összesítésben I. helyezést ért el.

Új szív, új élet… A  szívátültetési program A  komplex kardiovaszkuláris betegellátás csúcsát a szívtranszplantációs program jelenti. A Városmajorban 1992 óta végzik a felnőtt betegek szívtranszplantációját. Az első hazai szívátültetést Szabó Zoltán professzor, az akkori klinikaigazgató végezte. A speciális kezelési és a szoros utánkövetési protokolloknak megfelelően 2012-ben olyan interdiszciplináris munkacsoport alakult, amely szívsebészek mellett kardiológusok, belgyógyászok, immunológusok és intenzív terápiás szakorvosok munkáját fogja össze. A klinika regionális és sok esetben országos jellegű betegellátása szükségessé tette a szívelégtelenségben szenvedők számára a fekvőbeteg-ellátás jelentős fejlesztését, ennek érdekében 2012-ben megnyílt a szív pumpafunkcióját támogató eszközös kezelés (ventricular assist device, VAD) hátteréül szolgáló speciális intenzív terápiás részleg. Az első hazai műszívbeültetést klinikánkon végeztük 2008-ban. A sebészi és a nem-sebészi kardiológiai betegellátás szoros együttműködése pedig lehetővé tette a transzkatéteres aortabillentyűbeültetés (TAVI) programjának beindulását 2011-ben. 229 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Sebész és betege 20 évvel a szívátültetés után 2012-ben. Az „újszíves” Schwartz Sándor és orvosa, Szabó Zoltán professzor

Budakalász: a magyar lakossági „minta” A  klinika tudományos tevékenységének fontos részét képezi a 2011-ben megkezdett lakossági szűrővizsgálat, amely Budakalász Epidemiológiai Vizsgálat néven működik, s „hazai Framingham-vizsgálat”-ként szolgáltat majd adatokat egy adott település teljes lakosságának szív- és érrendszeri megbetegedéseiről. Ez a nagyváros és a falu határán lévő, ennek megfelelően vegyes életvitelű lakossággal rendelkező település kiválóan alkalmas a hazánkban jelen lévő szív- és érrendszeri betegségek tanulmányozására. A  keresztmetszeti vizsgálatot követően a kutatók rendszeres utánkövetést terveznek, amel�lyel a programban résztvevő személyek betegségmegelőző, egészségtudatos magatartását (vagy annak hiányát), kórlefolyását és egészségügyi ellátással való kapcsolódási pontjait is vizsgálják.

230 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Sportszerűen A  Kardiológiai Központ szakorvosai 2007-től kezdődően rendszeresen részt vesznek az élsportolók, köztük a magyar olimpiai keret tagjainak kardiológiai vizsgálatában is. A Kardiológiai Központ a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Tanszékével együtt 2011-ben a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség hivatalos kórháza (FIFA Medical Center of Excellence) lett; ezzel a közép-európai labdarúgósport kardiológiai központjává vált.

Mindennek az alapja: a kutatás A klinika Kísérleti Kutató Laboratóriuma, mely 1996 óta GLP („good laboratory practice”) nemzetközi minősítéssel rendelkezik, az in vivo állatkísérletek végzésére alkalmas hazai kutatóhelyek egyik rangos képviselője. A tekintélyes múlttal rendelkező kutatóműhelyben a kardiovaszkuláris, élettani, kórélettani és sebészi, majd a kardiológiai gyógyítást elősegítő kutatómunkát az egyik legnagyobb magyar kutatóorvos, Juhász-Nagy Sándor professzor indította el még egészen fiatalon, 1966-ban, 33 éves korában. Generációkat nevelt fel itt a tudományos kutatás és a gyógyító orvoslás számára, tanítványai közül ma is sokan töltenek be vezető pozíciót hazai és külföldi egyetemeken, centrumokban. Közöttük volt a neves szívsebész, Papp Lajos professzor, a nagytehetségű kutató, Tóth Miklós professzor és Merkely Béla professzor, a modern kardiológiai oktatás és kutatás elhivatott képviselője, a Szív- és Érgyógyászati Klinika jelenlegi igazgatója is. A doktori képzés indulásától kezdve (1993) önálló, interdiszciplináris programot vezetett („Szív- és érrendszeri betegségek élettana és klinikuma” doktori program), amelynek keretében ez idáig 39 PhD-disszertáció készült. A tanítványok közül került ki a CVC megalakulásakor a kutatóorvos szakembergárda derékhada is. A példaképül szolgáló mester 2007-ben, hosszan tartó, súlyos betegség után eltávozott közülünk. A kutatóműhely vezetését volt munkatársa, dr. Kékesi Violetta vette át, a doktori program vezetésére még halála előtt tanítványát, dr. Merkely Bélát kérte fel. Merkely Béla professzor, az újabb igényeknek és nemzetközi irányoknak megfelelően, a kísérleti laboratórium kutatási profiljának jelentős bővítésébe kezdett, amit a teljes épület és műszerpark felújítása (2009) előzött meg. A  patinás, de már nem eléggé korszerű laboratórium új arcot és új műszerezettséget nyert. A  kutatói gárda bővítése érdekében meghívta intézetébe a szintén ebben a laboratóriumban doktorált, s a heidelbergi egyete231 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


mi klinikán dolgozó jó nevű szívsebész professzor, dr. Szabó Gábor Balázs tanítványát, dr. Radovits Tamást. Ez a rendkívül eredményes, kiváló fiatal kutató új vizsgálati modelleket és módszereket hozott magával, ami újabb lendületet adott a kardiovaszkuláris kórállapotok és terápiás beavatkozások széles körének in vivo kisállatkísérletekben való tanulmányozásának. Az európai színvonalú – és sok szakember által megcsodált – kutatóhelyen ma többek között, korszerű RTG-berendezés, az Európában is ritka Leycom nyomás-volumen analizátor, valamint egy újabb szívmotor segíti a hemodinamikai és elektrofiziológiai állatkísérletek kivitelezését. A  megújult épületben emellett in vivo és in vitro kisállat­laboratóriumokat is létrehoztak, ma pedig már genetikai laboratórium is működik. Mindezek mellett további kutatási lehetőségek is nyíltak a klinikán belül, így a sejtbiológiai és az őssejt laboratóriumban is megkezdődött a kutatómunka dr. Skopál Judit tudományos főmunkatárs és dr. Földes Gábor egyetemi adjunktus vezetésével. A  sokirányú kutatómunka jelentős része német, finn, belga, amerikai és izraeli együttműködések keretében folyik, az új tudományos együttműködési felkérések, illetve a nemzetközi kapcsolatok száma folyamatosan nő.

Merkely Béla kardiológus és Nagy Zoltán neurológus professzorok. A klinika működésének és fejlődésének záloga a szív- és érgyógyászati szakmák együttműködése lett

232 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


A  PhD-program keretén belül a 2003 és 2012 közötti időszakban előbb dr. Juhász Nagy Sándor professzor, majd utóda, dr. Merkely Béla professzor vezetésével 16 doktori disszertáció született, melyeknek mintegy fele a kísérletes kutató laboratóriumunkban folyó szív- és keringési alapkutatási tevékenység eredményeihez kapcsolódik. (A Kutató Laboratórium részletes történetéről az 5. fejezet részeként külön is megemlékezünk.) A klinika kutatóprofilja számára jelentős fejlődést jelentett a Vaszkuláris Neuroló­ giai Tanszéki Csoport megjelenése Nagy Zoltán neurológus professzor vezetésével. Nagy professzor az elmúlt évtizedekben elévülhetetlen érdemeket szerzett a cerebrovaszkuláris gyógyítás és a stroke-ellátás területén. Kutatása fókuszában az érendotél sejtek funk­ ciójának és a stroke-károsodás hatékony kezelésének vizsgálata áll. Munkatársa, dr. Skopál Judit laborvezető asszony elsősorban a hemosztázis molekuláris mechanizmusainak vizsgálatával foglalkozik akut infarktusban és akut stroke-ban. A klinika tudományos igazgatóhelyetteseként Nagy professzor a kutatás mellett a fiatal orvoskollégák rendszeres tudományos képzését is vállalta, amelynek különösen fontos eleme a szív- és érrendszerrel foglalkozó különféle szakmai ismeretek integrálása.

Hidakat építünk: a Semmelweis Híd Projekt A városmajori Kardiológiai Központ tudományos tevékenységének egyik legnagyobb fordulópontja volt a 2008-ban életre hívott Semmelweis Híd Projekt, melynek projektgazdája a Kardiológiai Központ, vezetője Merkely Béla professzor volt. A program célja egy hos�szú távon fenntartható, nemzetközi, multidiszciplináris kapcsolatrendszer létrehozása volt. A projekt fókuszában a szívelégtelenség és a sportszív kialakulásával összefüggő kórélettani folyamatok feltárása, új diagnosztikai és terápiás megoldások kidolgozása állt. A  nagyszabású kutatási együttműködés során mintegy 250 elismert hazai és külföldi szakembert, fiatal kutatót és mintegy 34 kollaborációs akadémiai partnert tömörítő nemzetközi innovatív kutatói csoport jött létre. Az intézet koordinálta az egyetemen belüli partnerek (Egészségtudományi és Sportorvosi Tanszék, I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika, Klinikai Kísérleti Kutató- és Humán Élettani Intézet) és – nemzetközi kollaboráció keretében – a külföldi partnerek munkáját is. A  projekt nyitóeseménye a Semmelweis Egyetemen 17. alkalommal megrendezett Semmelweis Symposium megszervezése volt. A  Semmelweis Híd Projekt és a keretében szervezett szimpózium a Kardiológiai Központ egyfajta nyilvános debütálása is volt az egyetem polgárai előtt. Ennek megfelelően az intézet igyekezett minden lehetőséget 233 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


megragadni, hogy egy nívós, nemzetközi szintű konferenciát szervezzen. A  rendezvény mottójául választott „Building bridges from basics to invasive cardiology” azt jelenti, hogy építsünk hidat az alapkutatás és a klinikai kardiológia, azaz a „betegágy” között. Az előadások helyszíne a Semmelweis Egyetem Városmajori Klinikai Központ, illetve a közelében található Barabás Villa konferenciaközpont volt, ahova több mint ötszáz résztvevő érkezett a világ húsz országából. A  konferencia során 29 ismert nemzetközi előadó tartott összefoglaló előadást és 7 online közvetítéssel egybekötött esetismertetést is figyelemmel kísérhettek a résztvevők. A három nap során fontos kardiológiai kérdések kerültek terítékre nemzetközileg elismert szaktekintélyek tolmácsolásában. Az alaptudományos szekció nyitóelőadásában Koller Ákos professzor emlékezett meg a kísérletes kardiológia egyik legnagyobb magyar művelőjéről, Juhász-Nagy Sándor professzorról, aki szinte valamennyi szervező mentora volt és életútja napjainkig is tudományos példaképül szolgál. A nagysikerű rendezvényt kiváló eredményeket felmutató két év követte. A ­Semmelweis Híd Projekt legfőbb érdeme, hogy hozzájárult a hosszú távon fenntartható intézményi együttműködések kialakításához, fiatal kutatók hazai és nemzetközi együttműködésekbe

A Semmelweis Symposium nemzetközi sajtótájékoztatóján, 2008-ban. Balról jobbra: Hugo Katus (Heidelbergi Egyetem), Merkely Béla, Heikki Ruskoaho (Oului Egyetem), Stefan Janssens (Leuveni Katolikus Egyetem), Udo Hoffmann (Massachusetts General Hospital) és Tóth Miklós professzorok

234 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


való bevonásához. Szerteágazó kapcsolati rendszerén keresztül biztosította a technikai tudás megszerzését és továbbadását, illetve kellő motivációt teremtett érett kutatók magyarországi munkavállalására. A teljesség igénye nélkül említést érdemelnek azok a külhoni intézmények, amelyekkel a kapcsolat a szív- és érrendszeri kutatás területén jelentősen elmélyült a programnak köszönhetően. Így kiemelendő a Leuveni Katolikus Egyetemmel, a bostoni Harvard Medical School-lal, a Heidelbergi Egyetemmel, valamint a londoni Imperial College-dzsal való együttműködés, amelynek eredményeképpen 2008 és 2010 között a projekt keretein belül számos közös publikáció és egy szabadalom is született, hazatért külföldről hét kutató és 18 kolléga PhD-tanulmánya indult el. A Semmelweis Híd Projektet, megvalósítása után, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség mintaprojektnek választotta, eredményeit ötven európai uniós államtitkárnak mutathattuk be a klinika falain belül. A  projekt lehetővé tette az alapkutatási koncepciók megújítását és a nemzetközi kutatás-módszertani tapasztalatok adaptációját a szív- és érrendszeri betegségek területén. Eredményei közül kiemelendő a magyar sportkardiológia fellendítése; több mint 200 olimpikon és élsportoló széles körű kardiológiai és sportélettani kivizsgálása történt meg

Élő közvetítés az elektrofiziológiai laboratóriumból 2010-ben. Dr. Gellér László munka közben

235 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


a projekt keretében. A vizsgálatok eredményei, amelyek alkalmasak a sportolói edzett szív és a kóros állapotú szív közötti határ objektív elkülönítésére, hozzájárulhatnak a sportolói hirtelen szívhalál előfordulásának csökkenéséhez. A  projekt keretei között létrehozták a szívbetegek biobankját több mint egymillió biológiai adattal, valamint kifejlesztettek egy biochipet, amely detektálja a hirtelen szívhalál és a fizikai teljesítőképesség jellemzőit. Az elért tudományos eredmények mindezek mellett lehetővé teszik a hosszabb szállítási idő elérését a szívátültetések során, valamint hozzájárulhatnak ahhoz, hogy embrionális őssejtekből funkcionális szívizomsejtek legyenek kialakíthatók. Két évvel később, 2010-ben szintén a Semmelweis Symposium keretei között került sor a Semmelweis Híd Projekt addigi eredményeinek ismertetésére. A  Semmelweis Híd Projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Dr. Becker Dávid igazgatóhelyettes előadása a Semmelweis Symposiumon 2008-ban

236 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Szívsebészet 2003 és 2012 között A szívsebészeti ellátás ebben az időszakban – az invazív kardiológiai ellátás jelentős előretörése mellett – a tisztán sebészeti indikációjú beavatkozásokra kezdett fókuszálni. Az Ér- és Szívsebészeti Klinikán belül a 2003-2009 közötti időszakban a szívsebészeti osztályt dr. Szabolcs Zoltán egyetemi docens vezette. Ennek a közel hétéves időszaknak az elején érte el a városmajori szívsebészet a legmagasabb éves műtéti számát (2004-ben 816), több fontos műtéti technikát is bevezettek ekkor a klinikán. Így elkezdődtek az első verőszíves koronáriaműtétek, elindultak a marfanos betegeken az aorta ascendens rekonstrukciós műtétek, bevezetésre került az „A” típusú akut aorta ascendens disszekción átesett betegeknél az axilláris artéria kanülálás, valamint elindult a masszív pulmonális embólia modern sebészi kezelése is. Nagy segítséget jelentett a közvetlen posztoperatív időszakon túl lévő, de még folyamatos megfigyelést igénylő betegek ellátását szolgáló úgynevezett „szubintenzív” megfigyelő kórterem beüzemelése is. A  szívelégtelenség sebészi kezelésének az alapkövét ekkor rakták le a szívsebészek a kardiológusokkal együtt, megtörtént az első perctérfogatot generáló keringéstámogató eszköz (műszív) beültetése, valamint ebben az időszakban történt a klinikán a 100. szívtranszplantáció. A  más típusú súlyos betegségekben szenvedők számára is fontos lépést jelentett az első kombinált szív- és vesetranszplantáció elvégzése. A  klinika életminőségért folytatott kitartó küzdelmének eredménye volt az a lépés, amellyel a Jehova-tanúi betegeknél rutinszerű (és mára igen jól kidolgozott) eljárássá vált a véradást nem igénylő szívműtét. A szívsebészek oktatási tevékenységéből kiemelendő a II. évfolyam számára szervezett, német és angol nyelvű „Bevezetés a klinikai orvostudományba” című gyakorlat, a IV. évfolyam számára oktatott „Sebészeti propedeutika”, ugyanezen évfolyamon a kardiológia tantárgy keretein belüli szívsebészet témakörű előadások és gyakorlatok, valamint az V. évfolyamon a sebészet tantárgyon belüli tantermi előadások és klinikai gyakorlatok magyar, német, angol nyelven. A  szívsebészeti profil oktatási tevékenységét kiegészíti a szigorlók képzése, valamint a posztgraduális gyakorlati és elméleti képzés (szívsebész és mellkassebész szakorvosjelöltek számára). A szívsebészeti témájú kutatások elsősorban a szívelégtelenség sebészi terápiás lehetőségeivel, a bal kamra aneurizma sebészetével, a dilatatív kardiomiopátia vírusos okainak kutatásával, újabb inotrop szerek vizsgálatával, valamint állatmodellen történő kísérletes szívtranszplantációval foglalkoznak. 237 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Érsebészet 2003 és 2012 között A  2003-as év során Nemes Attila professzort az érsebész Acsády György professzor váltotta az Ér- és Szívsebészeti Klinika igazgatói székében. 2003-2007 között egy egységes, az ér- és szívsebészet mellett a kardiológiai ellátást, valamint az invazív és nem-invazív képalkotó diagnosztikát is magába foglaló klinika vezetése volt a feladat. A nehéz gazdasági helyzetben a klinikának sikerült megőriznie fizetőképességét, a kiadások elsősorban a működés minőségének fenntartását célozták meg. A második periódusban, 2007 és 2009 között az egyetemi átszervezések kapcsán –  mint már említettük – a sebészeti profilú klinikák szervezetileg elváltak a kardiológiai betegellátástól és a nem-invazív képalkotó diagnosztiAcsády György professzor kai részlegtől. Az akkori egészségügyi kormányzat radikális ágyszámcsökkentése, valamint a teljesítmény-volumen korlát (TVK) bevezetése miatt a sebészeti profilú klinika ágyszáma 55 érsebészeti és 29 szívsebészeti ágyra csökkent, a klinika érsebészeti profilján pedig arányában emelkedett az akut műtétek száma a tervezett műtétekéhez képest.

„Vasember” és „vasasszony” Az érsebészet ebben az időszakban az országos feladatok ellátása mellett ismét bekapcsolódott a fővárosi akut ügyeleti ellátásba heti három napos szolgálattal. Az érsebészet országos jellege elsősorban azt jelenti, hogy az országban működő érsebészetek bizonyos dedikált és súlyos betegeket a klinikára referálják (pl. aorta disszekció, mellkasi, thoracoabdominális és szuprarenális aorta aneurizma, progresszív stroke). Ekkor került bevezetésre a klinikán a nagy hasi műtéteknél használt feltáró rendszer (népszerű házi nevén: vasember és vasas�szony), amelynek segítségével két orvos a legnehezebb esetekben is kellő biztonsággal tud operálni. Ennek a szűkös érsebész létszám mellett nagy jelentősége van – és volt akkor is – a mindennapi munkában, különösen ügyeletekben. Kőkemény, keserves tények időszaka volt ez, amelynek következményeit leginkább az érsebészeti szakma sínylette meg. Amikor 2009 márciusában kettéválasztották az Ér- és Szívsebészeti Klinikát, a két kli238 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


nika zökkenőmentes operatív tevékenységének biztosítására az egyetem vezetése központi műtőt hozott létre önálló vezetővel, dr. Sótonyi Péter személyében. Annak érdekében, hogy a nehézségek ellenére az érsebészet talpon maradjon és továbbfejlődjön, egy régóta várt mobil DSA-berendezés került az egyik érsebészeti műtőbe a hibrid műtétek és a stentgraft implantációk elvégzésére. Az érsebészek három nyelven (magyar, angol, német) oktatnak IV., V. és VI. éves orvostanhallgatókat, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel közös képzésben egészségügyi mérnököket is. A  klinika továbbra is az érsebész szakorvosképzés és szakvizsgáztatás országos centruma maradt. Évente 6-7 fő szakorvos szerez itt az általános sebészeti szakvizsgára ráépített érsebész szakvizsgát. Külön büszkeséget jelentett, hogy az orvosok mellett a klinika ápoló személyzetének áldozatos munkája is elismerést nyert: a HáziPatika.com internetes oldalon meghirdetett „Az év kórháza” díjak között az „Ápolás- és szakszemélyzet” kategóriában 2010 után 2011-ben is az Érsebészeti Klinikát találták a legjobbnak a szavazók. Látható tehát, hogy a 2003-ban induló időszak elsősorban az invazív és a minimál invazív terápia előretörését jelentette. Ennek zászlóshajója a CVC, amely az alapokról indulva, látványos „épülések” és fejlődések közepette igen jelentős utat tett meg az első kilenc éve során Merkely Béla professzor vezetésével, mind a betegellátás, mind az oktatás és a kutatás területén. 2011 végére elodázhatatlanná vált az átmenetileg némiképp szétvált kardiológiaszívsebészet-érsebészet-képalkotó betegellátás, valamint tudományterületek magasabb szinten történő újbóli szintézise. De erről már a következő fejezetben olvashatunk. Ebben a fejezetben nem kerülhetett felsorolásra mindenki, de a teljesség kedvéért a könyv végén megtalálja az olvasó a klinika jelenlegi orvosainak teljes névsorát.

239 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Szakmák, korszakokon át A  városmajori anesztézia és intenzív terápia története Az anesztézia mindig csendben, észrevétlenül és fájdalom nélkül dolgozik, mert ez a küldetése, és munkáját akkor végzi jól, ha észrevétlen is marad! A Sebésztovábbképző Klinika Littmann Imre professzor vezetésével 1951-ben alakult meg. Erre az időpontra datálható a szervezett aneszteziológiai tevékenység kialakítása, amellyel Littmann professzor dr. Keszler Pált bízta meg, aki akkor sebészként végzett érzéstelenítéseket. Tanítványai, „a három László” – Pálos, Lencz és Wittek – a magyar aneszteziológia meghatározó alakjai lettek. Keszler professzor nevéhez fűződik az első magyarországi intubáció, amelyet még a János Kórházban végzett, továbbá egy altatógép megtervezése, amelyből 50 darabot le is gyártottak. Ezekben az időkben még a sebészek gyakran felváltva, egymásnak altattak. Azonban megfogalmazódott az igény egy új, önálló tudományág – az anesztézia és intenzív terápia – kialakítására, melynek képviselői már csak ezt a szakmát gyakorolták.

A  kezdeti technikák Kezdetben a szívműtétek többségét helyi érzéstelenítésben vagy éter-narkózisban végezték. A gyerekeket jeges vízben hűtötték. A szívsebészet fejlődésével, a median sternotomia elterjedésével, az intubálás, az intratracheális narkózis rutineljárássá vált. Az első aneszteziológiai munkacsoportból dr. Pálos László fektette le a szívsebészeti anesztézia alapjait. 1957-ben Pálos és Keszler 700 szívműtét anesztéziájáról számolt be egy német folyóiratban, melyek 98%-a intratracheális narkózisban történt. Keszler már 1955-ben kettős lumenű tubussal altatott tüdőműtéteket. Szerencsésnek mondhatja magát intézetünk, hogy a szakma úttörői itt dolgoztak. 240 A  Vá ros m a j o r i

k l i n i ka tö r t é n e t e


Meghatározó személyiségek Az 50-es évek végén, a 60-as évek elején dolgozott klinikánkon dr. Kulcsár Andor, dr. Harsányi István, akiket dr. Szánthó Katalin követett. Ő vezető aneszteziológusként főleg szívsebészeti érzéstelenítést végzett. Tanulmányait a Szovjetunióban végezte. A  magyar szívsebészeti aneszteziológia egyik legkarizmatikusabb személyisége, dr. Kalmár Imre („Atya”) 1972-ben kezdett az intézetben dolgozni. Ő is sebészből vált aneszteziológussá. 1975-től haláláig, 1997-ig vezette a szívsebészeti aneszteziológiai tevékenységet. Sokakat tanított a szakma fortélyaira, számtalan fiatal aneszteziológus fordult meg a műtőjében képzése során. Ezzel párhuzamosan az érsebészeti érzéstelenítéseket és intenzív terápiát dr. Turbók Eszter irányította, aki már 1958-ban medikaként bejárt a klinikára, majd rövid kitérő után először sebészként, majd aneszteziológusként egészen 2005-ben bekövetkezett haláláig itt dolgozott. Lobbanékony természetéről és aranyszívéről volt ismert. Az 1970-es évek elején lett a csapat tagja a csendes, de a betegek által nagyon szeretett dr. Százados Margit, aki nyugdíjba vonulásáig dolgozott az intézetben. Az ő szállóigévé vált mondása volt, hogy „a sebészek otthon már a második sörüket isszák, amikor a Házban még 4-5 aneszteziológus bóklászik”. Őt követte a sorban dr. Olajos Márta, dr. Kónya László, dr. Soós József, dr. Kecskés Ádám, dr. Pongó Éva, dr. Horváth Irén. A  következő generációból dr. Nagy Gabriella 1982-99 között, míg dr. Makláry Erzsébet 1983-1984-ben bekövetkezett korai haláláig dolgozott intézetünkben. Dr. Nagy Gabriella nevéhez fűződik a mellkasi aortaműtétek során alkalmazott gerincvelő-védelem technikájának kidolgozása. Hosszú ideig volt az aneszteziológiai és intenzív terápiás munkacsoport tagja dr. Petrohai Ágnes, aki a szívtranszplantációra kerülő betegek perioperatív ellátását vezette, valamint dr. Nyikos György. Még mindig aktív tagja ennek a generációnak dr. Széphelyi Katalin, dr. Gálfy Ildikó és dr. Windisch Mária. Ez az a generáció, akikre Nemes Attila professzor a következő idézetet alkalmazta: „Az anaestesia és intenzív therapia az a tudományág, mely a tudás és bátorság deklarált feltételein kívül biztosítja, hogy amit a sebész mer és tud végtére eredményes is legyen.” (Prof. Dr. Nemes Attila: Szív- és érbetegségek perioperatív ellátása. Bevezető és visszatekintés) Izgalmas időszakot megélt csapat ez, akik csendben, hallatlan munkabírással adták a hátteret nagyon sok új sebésztechnikai eljárás – így például az aortaívcsere, az ehhez társuló mély hipotermiás eljárás, az everziós trombendarterektómia, 1992-ben az első hazai szívátültetés, az első pulmonális embolektómia, a thoracoabdominalis aortasebészet – sikeres végrehajtásához. 241 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


A „majori anesztézia” történetének meghatározó személyisége volt az 1992-ben érkező dr. Matkó Ida, aki Kalmár Imre halála után vezette a szívsebészeti anesztéziát és intenzív terápiát 2004-ig. Közösségünk kedvelt fiatal tagjai voltak dr. Apor Astrid, aki ma már kardiológusként dolgozik intézetünkben, valamint dr. Takács Antal. A Transzplantációs Klinikáról érkezett hozzánk dr. Bobek Ilona, akinek a nevéhez fűződik a folyamatos vesepótló kezelések, valamint az epidurális fájdalomcsillapítás bevezetése a klinikán.

Egységes megközelítés 2004-ben a londoni Szív- és Mellkassebészeti Központból öt év után hazatért dr. Gál Jánost nevezték ki az immár egységes szív- és érsebészeti aneszteziológiai és intenzív terápiás osztály élére. Általa olyan új fiatal, lendületes szakemberek érkeztek, mint dr. Russai Rita, dr. Kővári Ferenc, dr. Varga Tamás, dr. Rácz Kristóf, dr. Kertai Miklós. Bevezetésre és tökéletesítésre került számtalan új, Európában már rutinban használt aneszteziológiai technika, illetve gyógyszer alkalmazása, valamint nem utolsósorban egy új szemlélet elfogadtatása, mely sikeresen ötvözte a fejlett, legújabb európai szívsebészeti aneszteziológiai és intenzív terápiás szemléletet és gyakorlatot a komoly klinikai tapasztalatokon alapuló hazai gyakorlattal. Ezzel egységbe formálta és összetartotta a nagy tapasztalattal rendelkező „régi majoros” gárdát, valamint a külföldről hazatért lendületes, jól képzett, de a tapasztalatokra még igényt tartó fiatal orvosgeneráció képviselőit. 2008-ban a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikája, Gál János professzor vezetésével központosította az egyetemen az aneszteziológiai és intenzív terápiás szolgálatot. Ehhez a központosításhoz csatlakozott nem meglepő módon a városmajori csapat is, amely Gál professzor fő támogatója és erős bástyája lett. Az új korszak szereplői az azóta tragikus hirtelenséggel, fiatalon elhunyt, nagy tehetségű dr. Bogosi György, továbbá dr. Szudi László, dr. Paulovich Erzsébet, aki ma is vezeti a részleget, dr. Bucsek László, dr. Németh Endre, dr. Kiss Dorottya, dr. Madách Krisztina, dr. Tulassay Eszter, dr. Papp Eszter, akik ma is oszlopos tagjai közösségünknek.

242 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Az első műszívbeültetés anesztéziája A 2008-ban Magyarországon elvégzett első műszívbeültetés, ahol az anesztéziát dr. Gál János és dr. Gálfy Ildikó végezték, Silló-Pál Enikő és Horváth Krisztina szakassziszten­ sekkel együtt, nemcsak a sebészeknek jelentett kihívást, hanem az aneszteziológiai és intenzív terápiás csapatnak is szakmai mérföldkő és bizonyítási lehetőség volt. Ez a tapasztalat vezetett ahhoz, hogy 2012-ben végre megtörténhetett Magyarországon az első végleges műszívbeültetés is. Az anesztéziát az angliai tapasztalatokkal is rendelkező kiváló szakember, dr. Varga Tamás végezte. Csapatunknak érdekes személyisége dr. Soltész Ádám, akinek személye jelképes az intézetben. Mind családi kötődése, mind saját sorsa miatt – hiszen volt segédápoló, kardiotechnikus, majd medikusápoló is intézetünkben – átívelést jelent a fent említett időszakok, generációk között. Összességében elmondható, hogy a „városmajori” aneszteziológiai és intenzív terápiás csapat mindig is úttörője, zászlóshajója és meghatározó tényezője volt nemcsak a szívsebészeti anesztéziának és intenzív terápiának, hanem az egész magyar anesztéziának és intenzív terápiás betegellátásnak. Minderre méltán lehet büszke nemcsak a „Major”, hanem mindazok, akik ennek a szép történetnek a részesei és aktív szereplői lehettek.

243 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Hogyan tovább? A  Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika jövőképe Az elmúlt évtizedben a vezető halálokot jelentő kardiovaszkuláris betegségek gyógyításával foglalkozó medicina óriási fejlődésen ment keresztül. Korábban gyógyíthatatlan betegségek gyógyíthatóvá váltak, magas halálozással járó betegségek korszerű kezeléssel alacsony halálozásúak lettek (pl. heveny szívinfarktus). Ez a fejlődés új „szub-specialitások” kifejlődése, valamint koncentrált, high-tech infrastruktúrával bíró centrumok kialakítása révén valósulhatott és valósul meg szerte a világon. Érdekes jelenség, hogy 15 évvel ezelőtt az invazív kardiológia és a szívsebészet, valamint kisebb mértékben az érsebészet és az intervenciós radiológia szétválását lehetett látni, a szakmák között némi konkurenciát, esetenként múló féltékenységet is keltve. Ebben az időben például az jelentett progressziót, ha ott hoztak létre szívkatéteres labort, ahol nem volt helyben szívsebészet – bizonyítva, a rutin szívkatéteres beavatkozások biztonságossága oly fokot ért el, hogy gyakorlatilag nem kell számítani arra, hogy szükség lehet a szívsebészet azonnali, helybeni segítségére. Mára – mintegy fejlődési spirálon felfelé haladva – a fenti három szakma egy lényegesen magasabb szinten ismét „egymásra talált”, és így a világ legkorszerűbb beavatkozásait a koszorúsereken, illetve azokon túl együtt tudják elvégezni a kardiovaszkuláris csúcstechnikájú képalkotás – térbeli echokardiográfia, szív-MR és szív-CT – segítségével. Ezért is jelöli meg a kardiológiai szakma a progresszivitás legmagasabb szintjeként azokat a centrumokat, ahol mindez együtt van jelen. A  fejlődés magával hozta az ellátás jellegének, struktúrájának alapvető átalakulását. A korábbi fekvőbeteg-ellátások jelentős része megoldhatóvá vált a járóbeteg-ellátás keretein belül. Néhány éve megrökönyödést keltett még a szakmában is, hogy ambulánsan, néhány órás megfigyeléssel végeztünk pacemaker-beültetést vagy diagnosztikus szívkatéterezést. Mára ez teljes mértékben elfogadottá vált, és nem utolsósorban – a felesleges 247 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


fekvőbeteg-ellátás költségének megspórolásával – pénzt is meg lehet takarítani. A  többi fekvő ellátás időtartama is jelentős mértékben lerövidült, még az olyan súlyos betegség esetében is, mint például a szívinfarktus. Típusos jelenség, hogy az infarktusos beteget a helyszínről behozza a mentő, néhány perc alatt megtörténik az elzárt koszorúér megnyitása, a beteg panasza ott a műtőasztalon megszűnik, már mosolyog, jól van. Ekkor az orvos dolga az ajtó előtt szorongó család mielőbbi megnyugtatása. Ezt követően a beteg – természetesen a megfelelő rehabilitáció biztosítása mellett – három nap múlva gyógyultan elhagyja a klinikát. Ugyanakkor a fekvőbeteg-ellátáson belül szükségessé vált az intenzív ellátás arányának és relatív időtartamának növelése a következő, különböző szintű intenzív ellátási formákban: a legmagasabb szintű (lélegeztetést, invazív hemodinamikai monitorozást, vesepótló kezelést, keringéstámogatást, műszívkezelést jelentő) „csúcs-intenzív” osztályokon, a szakmaspecifikus intenzív, valamint az inkább szorosabb monitorozást, megfigyelést, őrzést jelentő intermedier intenzív osztályokon. A  standardizált gyógyszeres kezelések által nyújtott széles körű, bizonyítékokon alapuló terápiák biztosítása mellett a kardiovaszkuláris gyógykezelést egyre inkább jellemzi a korábbi önálló diszciplínák (radiológia-kardiovaszkuláris képalkotás, kardiológia, szívsebészet, érsebészet, intenzív terápia) szintézisével kialakuló, szemi-invazív és invazív terápia. Ennek köszönhetően mára a súlyos kardiovaszkuláris betegségek lényegesen eredményesebben és hatékonyabban gyógyíthatók, igen jelentős minőségi életév gyarapodást hozva.

A Cardiovascularis Centrum épületének részlete

248 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


A „Városmajor” orvosi kara 2012-ben. Együtt a kardiológia, a szív- és érsebészet és az aneszteziológia

Erre megint csak kitűnő példa az előbb említett szívinfarktus katéteres gyógyítása. Ezzel a módszerrel ezen – potenciálisan halálos! – betegség kórházi halálozása 3-4%-ra csökkent, és jelentősen javultak a hosszú távú eredmények is. Az elmúlt tíz évben Magyarországon a születéskor várható élettartam 5 évvel nőtt, ami döntően a kardiovaszkuláris ellátás, azon belül is az intervenciós kardiológia széles körű hazai elérhetőségének köszönhető. A  nagy múltú „Városmajor” – a korábbi Ér- és Szívsebészeti Klinika – sajátos struktúrájából adódóan a jelenben és a jövőben is ideális alapot biztosít az előbbiekben vázolt multidiszciplináris kardiovaszkuláris ellátáshoz. Ezzel párhuzamosan a szakmapolitikai irányelvek, döntések alapján egyértelművé vált, hogy az intézmény a budai sürgősségi ellátás bázisintézménye lesz, illetve bizonyos speciális kórképekben országos centrummá vált és válik (pl. szívritmuszavarok és súlyos koronária betegségek nem-gyógyszeres kezelése, szívelégtelenség-szívtranszplantáció, illetve mint Országos Nagyér Katasztrófa Centrum). A megalakult központ egyedülálló és nélkülözhetetlen diagnosztikus és terápiás egység a hazai egészségügyi ellátás palettáján. Többek között speciális kardiovaszkuláris képalkotó (cardio-CT és cardio-MR) szolgáltatást tud nyújtani más, nem egyetemi szívcentrumoknak is. Ezen kihívásoknak és környezeti változásoknak megfelelvén 2012 nyarára új szervezeti struktúra jött létre a szakma stratégiai irányításának, a gazdálkodásnak és a humánpo249 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


A súlyos szívelégtelen, műszívkezelésre és/vagy transzplantációra kerülő betegek számára épített ún. „Ventricular Assist Device” Intenzív Terápiás osztály (VADITO) folyosója

litikának bizonyos mértékű centralizálásával. Természetesen nem izolálódhat szigetként a „Városmajor”, amely új lendülettel fejleszti a szakmai együttműködést, kooperációt a környező kardiológiai decentrumokkal (Szent Imre, Szent János, Szent Margit Kórház, Belgyógyászati Klinikák), illetve a kardiovaszkuláris rehabilitációba is aktívan bekapcsolódik.

Szervezeti átalakulás Az egységes szemléletű, egységes szakmai irányelveken alapuló, multidiszciplináris (kardiológia, kardiovaszkuláris képalkotó diagnosztika, érsebészet, szívsebészet, részben szakmaspecifikus intenzív terápia) ellátás biztosításához 2012. július 1-jével új szervezeti egység jött létre, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika (VSZÉK). Ez a szervezeti forma a biztosítéka a fenti tervek megvalósulásának. A Szív- és Érgyógyászati Klinika működési keretet nyújt három tanszék (érsebészet, szívsebészet és kardiológia) és két tanszéki csoport (vaszkuláris neurológia, mellkassebészet) működéséhez. 250 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


A fenti nagyszabású tervek magas szintű megvalósításához szárnyaló infrastrukturális fejlesztési tervek csatlakoznak. Első lépésben megtörtént a 15 ágyas sebészeti intenzív osztály teljes felújítása, majd az új szívelégtelenség-műszív-szívtranszplantációs szakmaspecifikus intenzív részleg kialakítása. Megkezdődött a Városmajor utca 68. alatti épület első és második emeletén lévő sebészeti osztályok felújítása, átalakítása. Nagyobb lélegzetű, de az ellátásban ismét minőségi ugrást biztosító terv a Városmajor 68. sz. alatti épület tetőterének (1000-1200 m 2) beépítése, melynek megvalósulásával megoldódhat az egyik legnagyobb probléma, a helyhiány. Itt személyzeti terek (orvosi szobák, öltözők, irodaterek) nyerhetnek elhelyezést. A jelenleg több épületben, különböző helyen elszórva található, hasonló célra használt helyiségek felszabadulásával mind a betegellátás (korszerű kórtermek, illetve ambulanciák), mind az oktatás terén (új oktató helyiségek) alacsony költségigényű, de jelentős minőségi javulást hozó fejlesztések válnak lehetővé. Mindezek mellett nem kisebb „lélegzetű” terv a két fő épülettömb (Városmajor utcai-Gaál József utcai, illetve a Határőr úti) közötti zárt összeköttetés megteremtése, alagút vagy függőfolyosó segítségével. A  következő néhány oldalban az egyetem klasszikus hármas egységét (betegellátás, oktatás, kutatás) alapul véve foglaljuk össze a Városmajor, illetve a szív- és érgyógyászat jövőképét.

Betegellátás A  heveny szívinfarktus ellátása A Cardiovascularis Centrum, majd a Kardiológiai Központ központi szerepet vállalt a közép-magyarországi régió infarktus ügyeleti rendszerének kidolgozásában és elindításában. A régióban egyedüliként, hetente két alkalommal végzünk 24 órás ügyeleti ellátást. Minden súlyos állapotú (sokkos vagy újraélesztett) beteget fogadunk. Többek között ennek köszönhető, hogy a Kardiológiai Központ látja el országosan a legtöbb akut infarktust. Emellett több ezer katéteres diagnosztikus és intervenciós beavatkozás történik, részben egynapos ellátás formájában. Az országos centrum szerepből adódóan speciális, magas képzettséget és centralizált ellátását igénylő beavatkozások is történnek (a nagyon meszes koszorúerek speciális tágítása ún. rotabláció segítségével, vagy itt említhetjük a koszorúéren belüli ultra251 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


hangvizsgálatot is). Célunk, hogy a koszorúér-betegségben szenvedőknek minél gyorsabb és teljesebb ellátást nyújthassunk. Az infarktuson átesett betegek aktív kórházi tartózkodása – a hatékony és gyors ellátásnak köszönhetően – az esetek döntő részében néhány napra rövidül. Ugyanakkor rendkívül fontos ezeknek a betegeknek a tartós gondozása és rehabilitációja, állapotuktól függően ambuláns vagy fekvőbeteg-ellátás keretében. Ez utóbbi nem tekinthető teljes mértékben megoldottnak, de a témában igen jelentős előrelépés a rehabilitációs intézetekkel való szoros együttműködés kiépítése.

A  krónikus szívelégtelenség ellátása Látványos beruházásokkal, új szívelégtelenség-műszív-szívtranszplantációs szakmaspeci­ fikus intenzív osztály létrehozásával, speciálisan képzett orvos- és nővércsapat kialakításával, szoros nemzetközi együttműködéssel folytatódik a szívelégtelenség-szívtranszplantációs program megújítása. A 2012-es év folyamán, néhány hónap alatt máris kézzel­fogható eredmények születtek – soha nem látott számú sikeres szívtranszplantáció történt, vala-

A „Ventricular Assist Device” Intenzív Terápiás osztály (VADITO) átadása 2012-ben. Balról jobbra: dr. Szócska Miklós államtitkár, dr. Merkely Béla professzor és dr. Tulassay Tivadar rektor

252 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


mint megkezdődött a speciális keringéstámogató eszközök beültetése, használata. Az Eurotransplant szervezetéhez való csatlakozásnak köszönhetően (2012. január 1.) a könyv írásáig hat, legsúlyosabb állapotban lévő beteg kapott szívet soron kívül, néhány nap alatt e rendszer keretében.

Sikeres végleges műszívbeültetés – az országban elsőként 2012-ben, húsz évvel az első szív­transzplantáció után a Városmajori Klinikán megtörtént az első véglegesen használható műszív beültetése. Ez volt az első ilyen típusú beavatkozás az országban. Az 51 éves férfi súlyos szívelégtelenségben szenvedett, ezért már hónapokkal korábban felkerült a szívtranszplantációs várólistára. Kezelőorvosai folyamatosan romló állapota miatt döntöttek a műszív beültetése mellett. A beültetett műszív képes fenntartani a vér áramlását a bal kamrából a főverőér felé, ezzel támogatva a jelentősen legyengült szív működését. A pumpa maga körülbelül fél

Merkely Béla professzor az első végleges műszív beültetéséről tartott sajtótájékoztatón 2012 októberében (Fotó: D. Kiss Balázs)

253 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


kilós és kisebb, mint 10 centiméter. Mivel ez a szerkezet folyamatosan biztosítja a keringést, a műszíves betegnek gyakorlatilag nincs pulzusa. A szerkezet elektromos árammal működik, és a bőrön keresztül egy vékony kábellel kapcsolódik az akkumulátorokhoz. Az elemeket egy övön lehet hordani, ezáltal a beteg nincs ágyhoz kötve, képes ellátni a mindennapi teendőit. Az eljárás nagy jelentőségű, mert a beültethető keringéstámogató eszközök alkalmazása javíthatja a végstádiumú szívelégtelen betegek esélyét a későbbi szívátültetésre. Ugyanakkor bizonyos esetekben Az ábrán a rekeszizom fölé beültetett műszív, valamint a bal vállövbe korábban beültetett szívritmus-szabályozó készülék arra is alkalmas lehet, hogy kiváltlátható sa a szívátültetést és tartós, végleges terápiaként szolgáljon. Reméljük, hogy a nem túl távoli jövőben az egyik fő tevékenység a nagyszámú, teljes értékű keringéstámogató eszközök beültetése lesz.

Ritmuszavarok gyógyítása Folyamatos a fejlődés a szívritmuszavarok (aritmiák) gyógyítására kifejlesztett katéterablációs technikák, a legsúlyosabb ritmuszavarok sikeres, tartós kezelése, valamint a képalkotó eljárások (CT, MR) ötvözése és az eszközös kezelések (pacemaker, implantálható kardioverter defibrillátorok) terén. Mivel az elektrofiziológiai vizsgálat (szívritmuszavarok katéteres vizsgálatai), illetve a katéterablációs technikák alkalmazása egyre inkább a mindennapos terápia részévé válik, várható, hogy intézetünk elektrofiziológiai kapacitását tovább kell bővíteni. A ritmuszavarok kezelésére alkalmazott ritmusszabályozók fejlesztése hatalmas léptékekkel halad előre 254 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


és nemsokára várható az elektróda nélküli eszközök megjelenése. Emellett, az elmúlt néhány évben kezd teret nyerni a ritmusszabályzó eszközzel élő betegek otthoni „távellenőrzése”, korszerű híradástechnikai megoldások (pl. mobiltelefon) segítségével.

Kardiovaszkuláris képalkotás A magas szintű, specializált, mind a konzervatív, mind a minimálisan invazív sebészi ellátás számára szükséges diagnosztikus lehetőségek teljes spektruma rendelkezésre áll intézetünkben, ezek akár sürgősségi jelleggel, az ellátás igényeinek megfelelően alkalmazhatóak. Így megteremtik a potenciálisan életveszélyes kardiovaszkuláris kórformák ideális kezelésének az alapját. A kardiovaszkuláris CT- és MR-vizsgálatokat kardiológusok és radiológusok közösen végzik, kardiológiai szemlélettel hozzájárulva a még pontosabb diagnosztikához, illetve a diagnosztikát követő betegutak meghatározásához. Nemcsak a diagnosztika, de az oktatás és a kutatás szempontjából is kiemelten előnyös, hogy egy intézeten belül jelen van a betegellátás és a komplex képalkotó diagnosztika.

Computer tomográfia (CT) A kutatóegyetemi cím elnyerése lehetővé tette, hogy a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjában létrehozzunk egy nemzetközi szinten is versenyképes kardiológiai képalkotó laboratóriumot, valamint beszerezzünk egy új generációs, 256-szeletes CT-t. Az országban egyedülálló, hogy a korszerű CT berendezés kardiológiai intézményben kapott helyet, ami lehetővé teszi a képalkotó eljárás teljes szintű integrálását a klinikai ellátásba. A  256-szeletes CT-vel végzett, nem-invazív koronária angiográfia a betegek jelentős részénél képes kiváltani a katéteres beavatkozást. Intézetünkben a CT-vel diagnosztizált, jelentős fokú koszorúér-szűkület gyógyítása perkután intervencióval, a CT által szolgáltatott 3D felvételek alapján, „image guided” módon történik, amely növeli a beavatkozás biztonságosságát és költséghatékonyságát. A  koszorúerek CT-vel történő leképezése a jövőben tehermentesíti a katéteres laboratóriumokat a negatív vizsgálatok nagy száma alól. Véleményünk szerint a jövő szívkatéteres laboratóriumaiba döntően intervenció végzése céljából kerülnek majd betegek, a nagy felbontású, nem-invazív diagnosztikai háttér fenntartása és fejlesztése elengedhetetlen. 255 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


A  heveny mellkasi fájdalom differenciál-diagnosztikája gyakran jelent kihívást a klinikus számára. Az akut koszorúér-szindróma tünettana hasonló a tüdőembólia, illetve az aorta disszekció tüneteihez, ezért a gyors és megbízható diagnosztika létfontosságú. Intézetünkben az akut mellkasi fájdalom (és negatív EKG) esetén a 256-szeletes CT-vel végzett ún. triple-rule-out (TRO) vizsgálatok száma folyamatosan növekszik. Ez utóbbi vizsgálati protokollal néhány másodperc alatt igazolható vagy kizárható a mellkasi katasztrófa, így a beteg gyors és adekvát ellátásban részesülhet. A  szív-CT-vel biztonságosan ábrázolhatók a szívműtéten átesett betegeknél a vénás és artériás graftok, amelyek hagyományos katéteres vizsgálata gyakran időigényes és magasabb kockázattal járó beavatkozás. A  szívtranszplantált betegek rendszeres invazív koronária angiográfiás kontrollja is elvégezhető szív-CT-vel, amely biztonságosabb és költséghatékonyabb, mint a rendszeres katéteres vizsgálat. A jövőben egyre nagyobb szerep jut a nem-invazív szívdiagnosztikai eljárásoknak mind az akut, mind pedig a tervezett kardiológiai ellátásban. A  katéteres laboratórium és a 256-szeletes CT közelsége egyedülálló, modern képalkotó hátteret biztosít a Kardiológiai Központ számára a koszorúér-betegség diagnosztikája, a szívtranszplantált betegek követése, az intervenció tervezése és az akut ellátás terén. Ez költséghatékonyabbá teheti a kivizsgálást, ugyanakkor az új igényeknek megfelelő személyzeti átcsoportosításokra is szükség lehet.

Mágneses rezonancia képalkotás (MRI) Az országban jelenleg intézetünkben végezzük a legnagyobb számú szív-MR vizsgálatot, a jövőben az indikációs kör szélesedésével a vizsgálati szám további növekedésére számíthatunk. Várható, hogy az MRI-nek a jelenleginél is nagyobb szerepe lesz a szívelégtelenség pontos diagnosztikájában, illetve egyes szisztémás betegségek kardiális manifesztációjának megítélésében. A technikai innovációnak, illetve a műtéti technikák fejlődésének köszönhetően egyre több veleszületett fejlődési rendellenességgel világra jött gyermek éli meg a felnőttkort, ezért várhatóan nőni fog az igény a kardiovaszkuláris képalkotó technológiák alkalmazására. Ennek egyik alappillére a kontrasztanyag nélkül végzett 3D MR angiográfiás módszer előretörése. A  kardiovaszkuláris rizikóstratifikáció során a jövőben várhatóan jelentősebb szerephez jut a szív-MRI. A  perifériás vaszkuláris rendszer MR-vizsgálataiban ugyancsak intézetünk az egyik 256 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


vezető centrum; ez részben az érsebészeti, részben az intervenciós radiológiai beavatkozások diagnosztikájának egyik fontos alapja. Az MR a cerebrovaszkuláris képalkotó diagnosztika fő pillére, beleértve az akut stroke-ellátás diagnosztikáját is. A  berendezés adottságai miatt egyébként jelenleg és a jövőben is képes kielégíteni az egyetemen felmerülő komplex mellkasi- és hasi MR diagnosztikus igényeket. Az MRI-vizsgálatok a bonyolultabb esetekben kiválthatják a szívultrahang-diagnosztikát. Bár az eljárás drágább, mind specificitása, mind szenzitivitása miatt, a jövőben ez válhat a standard vizsgálóeszközzé.

Szívsebészet A VSZÉK kivételes helyi adottságainak maximális kihasználása vezető pozíciót biztosíthat a szívsebészeti profil számára a magyarországi szívsebészeti ellátás területén. Ennek a megvalósítása szorosan összefügg a jól szervezett és eredményesen működő partner osztály, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika jelenlétével. A szívsebészeti profil elsődleges klinikai feladata a szívsebészeti regionális ellátási kötelezettségéből adódó „ellátási terület” hatékony, gyors és magas szakmai színvonalon történő (felnőtt) szívsebészeti ellátása. Ezt a tevékenységet a régió kardiológusaival és háziorvosaival kiépítendő interaktív kapcsolatok révén erősíteni kell. A  hatékony és jól működő „interaktív kapcsolat” feltételezi a rendszeres szakmai- és tudományos megbeszélések, szimpóziumok, továbbképzések, minőségbiztosítási kontrollok szervezését.

Szívsebészeti intervenciók A szívsebészet szakmai tevékenységében meghatározó és kiemelkedő feladatot kap a kardiológiai profillal megerősítendő, kétoldalú partneri kapcsolat. A  két osztály napi szintű szakmai, gyógyítás-orientált konzultációi elkerülhetetlenek, ezért létrehoztuk a „Heart ­Team”-et, ami egy kardiológusokból és vezető szívsebészekből álló csapat. A sikeres együttműködést segíti a két osztályon folyó gyógyító és tudományos tevékenység összehangolása. Emellett a középtávú fejlődés lehetősége nyílhat meg a mitrális billentyű megtartó műtétek általánossá tételével (akár a panaszmentes mitrál vitiumos betegeknél is). Ezen belül tervezzük a beavatkozások invazivitásának minimalizálását, a minithoracotomiát és a thoracoscopos sebészetet. 257 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


A különböző szívbillentyű, esetleg koronáriabetegség miatt műtétre kerülő, de krónikusan pitvarfibrilláló betegeknél a sebészi ablációt rutinbeavatkozássá kívánnánk tenni. A  szívsebészeti profil szakmai tevékenységében ezek mellett meghatározó és kiemelkedő feladatot kell, hogy kapjon a szoros együttműködés az érsebészeti profillal. Ezen együttműködés lehet az alapja a műtéti kezelést igénylő szív- és érrendszeri betegségek komplex sebészi ellátásának (pl. koronária és szupraaortikus verőerek együttes előfordulása esetén). A fenti célok megvalósíthatóak és a realitásokon alapulnak. Természetesen alapfeltétel az adott célok megvalósíthatóságát biztosító szakemberek belföldi és külföldi kiképzése, illetve továbbképzése. Fontos a magyarországi és külföldi centrumokkal történő szoros kapcsolattartás és együttműködés. A  szívsebészeti profilt is nemzetközi kapcsolatrendszerbe kell illeszteni, mely kapcsolatrendszeren belül kiemelt szerepet kapnának a szomszédos országok szívsebészeti központjai.

Érsebészet Az érsebészet Magyarországon az 1950-es évek elejétől kezdve a Városmajori Klinikán alakult ki és erősödött meg. Vezető szerepét azóta is megtartotta, nemcsak a mennyiségi mutatók a legmagasabbak, de a műtéti paletta teljes spektruma is jelen van, beleértve az intervenciós tevékenységet is. Elsődleges célunk a jövőben a már elért eredmények és pozíciók megtartása és továbbfejlesztése, elsősorban minőségi szinten. Jelenleg is működik klinikánkon (hazánkban egyedülállóan) a multiorgan donorokból származó érgraftok cryoprezervált biobankja, mely a műérbeültetésre alkalmatlan, szeptikus betegek számára sokszor az utolsó lehetőséget jelenti a végtag megmentésére. Ennek az eljárásnak további használatát tervezzük, a többi érsebészeti osztálynak is segítséget nyújtva. A  perifériás vaszkuláris érbetegek ellátása sokszor angiológus, radiológus és érsebész együttes tapasztalatát igényli. A  betegek optimális ellátása érdekében betegségspecifikus ambulanciák létrehozását tervezzük (pl. vaszkuláris malformációk [fisztulák, tumorok], kongenitális érrendellenességek), mivel e ritka kórképek ellátása jelenleg hazánkban nem megoldott. A nemzetközi trendeknek, a kevésbé invazív beavatkozások elterjedésének megfelelően az érsebészeti ellátásban is tervezzük az ambuláns kezelések, egynapos, illetve rövidebb 258 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


kórházi ápolást igénylő módszerek további bővítését (perkután artériás beavatkozások, endovénás sebészet).

Érsebészeti intervenciók Kiemelkedő jelentőségű az aortasebészetben a stentgraftok beültetése; ezek nagyszámú alkalmazásának eddig a szűkös anyagi források szabtak határt. Az igény a jelenlegi esetszám többszöröse lenne, hiszen az évi 150 nyitott aneurizma műtéten átesett beteg mintegy 6070%-a alkalmas lehet a lényegesen kisebb megterhelést jelentő stentgraft implantációra. A  stentgraft használat és a nyitott aortaműtétek számának további növelése az egyik fő cél. További fejlődési lehetőség valamennyi városmajori szakma együttműködésével a hibrid műtétek rendszeresítése. Ezek során, a kardiovaszkuláris anasztomózis varrását szükségtelenné tevő módszer bevezetésével, a jövőben nemcsak a beteg megterhelése csökkenne jelentősen, de az egészségügyi költségvetés kiadásai is (jelentősen csökkenthető a vérigény, lerövidíthető a kórházi tartózkodás mind az intenzív osztályon, mind az osztályon, stb.). A  hibrid műtőben rendszeressé válhatnak a katéteres billentyűműtétek, stentgraft beültetések, amelyekkel tovább növelhető a műtéti eredményesség. Bevezetés alatt áll és várhatóan a középtávú jövő jelentős beavatkozása lesz a katéteres thrombus aspirációs eszközök alkalmazása, például a frissen elzáródott graftok megnyitására vagy a nagy mélyvénás trombózis friss eseteinek kezelésére. Ez utóbbi terápiájában évtizedes stagnálás látható, így e kezelés áttörést jelenthet, megszabadítva a beteget, de a társadalmat is a poszt-trombotikus szindróma több évtizedes kezelésének nyűgétől. A Semmelweis Tervnek megfelelően a VSZÉK kiemelt, országos akut ellátási szerepet kap a nagyérkatasztrófák ellátásában; Országos Nagyér Katasztrófa Centrumként fog működni.

259 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Multidiszciplináris tervek a betegellátásában Megújuló szívtranszplantációs (HTX) program Az elmúlt 20 évben a „Városmajor” a transzplantációk számát tekintve a szívátültetést végző centrumok nemzetközi középmezőnyébe emelkedett. Az Eurotransplant által elvárt mennyiségi és minőségi mutatók elérése érdekében azonban új alapokra kell helyezni az egész HTX-programot. Ennek bázisa a kardiológiai és szívsebészeti profilok célorientált szakmai együttműködése. A  két profilnak együttesen kell megoldást találnia a Szívtranszplantációs Várólista eredményes feltöltésére. A jelenlegi helyzetben a várólistán

A műtőblokk belső folyosó részlete 2012-ben

260 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


lévő betegek alacsony száma jelenti a felnőtt szívtranszplantációs program hatékonyságának legfőbb akadályát. Az elmúlt években a világ szívtranszplantációs gyakorlata jelentős változáson ment át. A  szívtranszplantációra kerülő krónikus szívelégtelen betegek aránya lecsökkent, ezzel szemben az akut szívtranszplantációk száma ugrásszerűen megnőtt. Ennek több oka van: részben a krónikus szívelégtelenség gyógyszeres és nem-gyógyszeres kezelésének fejlődése, mely alapjaiban változtatta meg a krónikus szívelégtelen betegek életminőségét és életkilátását; részben a korszerű, széles körben elérhető katéteres infarktusellátásnak köszönhetően egyre több szívinfarktusos beteg éli túl az infarktus első, korai szakát, amelynek következtében súlyos, az élettel tartósan nem összeegyeztethető mértékű szívizom-károsodást szenvedett el. Emellett egyre nagyobb számban sikerül időben felismerni az elsősorban a fiatal korosztályt érintő, akut, szívtranszplantáció nélkül biztosan fatális kimenetelű heveny szívbetegség-formákat (fulmináns szívizomgyulladás, terhességi szívelégtelenség). Az akut szívtranszplantációra kerülő betegek összetétele lényegesen különbözik; háromnegyedük koszorúér-eredetű betegségben szenved. Nemzetközi adatok alapján ma a transzplantációra kerülő betegek közel 50%-a a legsúlyosabb, UNOS 1A, további 35%-a UNOS1B stádiumú, szintén folyamatos intenzív ellátást igénylő beteg, s mindössze a maradék 15% tartozik ennél enyhébb súlyosságú kategóriába. Ezen súlyos, akut betegek preoperatív kezelése lényegesen különbözik a krónikus szívelégtelen betegek kezelésétől; speciális intenzív terápiás ellátást, keringéstámogató eszközök (IABP, ECMO, műszív) alkalmazását igénylik. A  kardiológia középtávú feladatai közül az egyik legfontosabb ennek a projektnek a sikeres fejlesztése, véghezvitele. A  felnőtt szívtranszplantáció központja az indulás óta, vagyis 20 éve a Városmajori ­K linikán van. Ennek a feladatnak eddig is, és ezután is igyekszünk megfelelni. Magyarországon átlagosan 13-22 felnőtt szívtranszplantáció történik évente. Ez nemzetközi viszonylatban is elfogadható esetszám egy transzplantációs centrumban. A  VSZÉK közép- és hosszú távú célja ennek az állapotnak a fenntartása. Az operatív és nem-operatív szakmák egyesülésével intézetünk a legújabb diagnosztikus és terápiás technológiák egységes alkalmazását tudja nyújtani a transzplantáció teljes folyamatában. A  transzplantációra történő felkészítés az újonnan létrehozott szívelégtelenség ambuláns ellátáson keresztül történik. Az újszíves betegek ellátása szintén egy komplex feladat, melynek szervezése rövid- és középtávú terveink fontos eleme. Az újszíves betegek gyakran nem csak kardiovaszkuláris problémáikkal keresik fel a gondozó orvosaikat, de tekintettel 261 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Az első hazai transzkatéteres aortabillentyű-beültetés (TAVI) a klinikán 2011-ben. Háttal a kép bal oldalán Merkely Béla professzor

tartós immunszupprimált állapotukra, a transzplantációs központ a lehető legjobb hely a gondozásukra. Magyarország 2012-ben csatlakozott az Eurotransplant szövetségéhez. Ehhez sebésztechnikai szempontból intézetünkben minden rendelkezésre áll. Szakorvosaink immár két évtizede végzik a szívátültetéseket nemzetközi szinten is elismert módon. Az utánpótlás nevelésére külön hangsúlyt fektetünk annak érdekében, hogy ezt a speciális tevékenységet az „alma mater”-ből induló, de külföldi centrumokban szerzett gyakorlattal is bíró, a haladó terápiás irányelveket követő fiatal orvosok folytathassák a jövőben. Terveink szerint a VSZÉK a továbbiakban is képes lesz a szívtranszplantációban járatos szakemberek kinevelésére.

262 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Katéteres billentyű-intervenciók A katéteres aortabillentyű-beültetés, mely a szívsebészettel és az érsebészettel közös tevékenység, már megkezdődött klinikánkon. Eddig 11 beavatkozásra került sor. Az eszköz árának várható csökkenésével és a szakmai indikációs kör szélesedésével középtávon ezen beavatkozás nagyszámú alkalmazását várjuk/reméljük. Továbbá megkezdjük a mitrális billentyűelégtelenség katéteres korrekcióját is. A  transzkatéteres aortabillentyű-beültetés (TAVI) programjához csatlakozva, annak kiegészítéseként elindítjuk a transzapikálisan (mini mellkasfali metszéssel, sebészi úton) beültethető aorta-műbillentyűk implantációját is.

Hibrid operatív megoldások A Városmajori Klinika történelmében az igazi fejlődést hozó időszakok közös jellemzője, hogy a szakmák feletti gondolkodásmód érvényesült. Ezekre a sikeres, a klinika nemzetközi színvonalát fenntartani képes döntésekre mindig jellemző volt az interdiszciplináris meg-

A „Ventricular Assist Device” Intenzív Terápiás osztály (VADITO) kórterme

263 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


közelítés, mint legfőbb rendező elv. Ezek közül kiemelendő a szívtranszplantációs program beindítása, a CVC felépítése, a stentgraft-program fejlesztése, az intenzív terápiás osztály felújítása és a VAD ITO (Ventricular Assist Device Intenzív Terápiás Osztály) létrehozása. Ennek a sornak a méltó folytatása a hibrid műtő projekt, mely az egyes szakmák műtői tevékenységeinek integrálását teszi lehetővé. A hagyományos nyitott műtéti eljárások mellett helyet kapnak azok a módszerek, ahol több szakma együttműködése nyomán az invazivitás mértéke jelentősen csökkenthető. A régi műtői struktúra megbontásával, két kis műtő „feláldozásával” létrehoznánk egy olyan új műtőt, mely alkalmas lenne a szívsebészeti, érsebészeti, intervencionális kardiológiai és radiológiai határterületeken végzett műtétek kiszolgálására. Ez a műtő a legmodernebb DSA-val, operációs és műtői technikával fel­ szerelt egységként képes lenne olyan műtétek elvégzésére, mint a TAVI, az aorta stentgraft beültetés, a nyitott koronária revaszkularizáció-PCI, a perifériás hibrid érműtétek, a transzapikális billentyűbeültetés. Az új műtő mellé rendelt olyan skill labor egységek, mint az endovaszkuláris szimulátor vagy a műtő direkt audio-video összeköttetése, megteremthetik a széles körű graduális, posztgraduális és nemzetközi képzések szervezésének lehetőségét. A tervezett fejlesztés klinikánk kardiovaszkuláris téren betöltött vezető szerepét erősíthetné.

Marfan-betegség centrum létrehozása A Marfan-kórban szenvedő betegek vázrendszeri, szív- és érrendszeri szövődményeik miatt gyakran igényelnek komplex, multidiszciplináris szívsebészeti, érsebészeti és kardiológiai megoldásokat. A Városmajori Klinikai Tömbben működő Magyar Marfan Alapítvány koordinálásával a VSZÉK megvalósítja a Marfan-kóros betegek kardiovaszkuláris szövődményeinek országos szintű ellátását. A Marfan-szindróma genetikai hátterével kapcsolatos kutatásokba történő bekapcsolódás a fiatal kollégák számára kínálna lehetőséget a kutatási módszerekkel, szemlélettel való megismerkedésre.

Országos aorta centrum Célunk egy országos ellátási feladatokkal bíró aortasebészeti profil kialakítása. Egy „Országos Aorta Centrumként” aposztrofált, interdiszciplináris munkacsoport megfelelő szakmai kereteket tud biztosítani az aortagyöktől, az aorta bifurkációig minden típusú „érbetegség” 264 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


hatékony és eredményes kezelésére. Az aorta aneurizmák, disszekciók (akut és krónikus) komplex kezelése csak az érsebészeti, szívsebészeti és endograft technikák (intervenciós radiológia) tökéletes kapcsolódásával képzelhető el. A  program érsebész, szívsebész és intervencionális radiológus együttműködésével valósulhat meg (aorta team).

Vérmentes kardiovaszkuláris sebészeti centrum A sebészeti profilok, az aneszteziológiai és intenzív terápiás profil, a laboratórium, valamint a kísérleti laboratórium szoros együttműködésével tervezünk kialakítani egy magyarországi „Bloodless Cardiovascularis” centrumot, amelynek feladata elsősorban az elektív sebészeti beavatkozások többségének vérmentes ellátása. Napjainkban egyre több esetben merül föl a beteg személyes kéréseként a vértranszfúzió elkerülése. Erre tervezünk megfelelő szakmai felkészültségű és megfelelő eszközparkkal rendelkező osztályokat kialakítani.

Oktatás A VSZÉK tanszékein és oktatási csoportjaiban három nyelven (magyar, angol, német) folyik a graduális orvosképzés. Az egyesített oktatási tematika elsődleges célja, hogy mind az elméleti, mind az operatív szakmák tananyaga a kiscsoportos, betegközpontú oktatást tartsa szem előtt. A közelmúltban megvalósult egy XXI. századi színvonalú, online, élő közvetítést lehetővé tévő rendszer, ami összekapcsolja a VSZÉK műtőit az előadóteremmel. Ezzel minden hallgatónak megadhatjuk a lehetőséget, hogy bepillantást nyerhessen a műtői munkába. A  Kardiológiai Tanszék 2007 óta rendezi meg a Kardiológia Napját, amikor minden hallgató saját maga gyakorolhatja a diagnosztikus eszközök használatát, az újraélesztést és a speciális EKG-ismereteket. Ez utóbbi során – egyedül az egyetemen – interaktív szavazórendszer alkalmazásával van lehetősége minden résztvevőnek a tudása tesztelésére. Mivel a Kardiológia Napja „intézménye” immár fogalommá vált az egyetemen, szeretnénk szakmai tartalmát nemcsak megtartani, hanem tovább is mélyíteni a jövőben. Mivel az idegen nyelvű oktatásban résztvevő hallgatók száma az elmúlt évek során emelkedő tendenciát mutat, célunk az, hogy a kardiovaszkuláris medicina minden profilja számukra is kiemelkedő minőségű oktatást tudjon produkálni a közeli és távolabbi jövőben is. Intézetünk részt vesz a posztgraduális szak- és továbbképzésben, valamint az alap- és 265 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


ráépített szakvizsgára való felkészítésben. A  VSZÉK profiljai több betegségtípus tercier szintű ellátását végzik, ezért a szakképzés speciális gyakorlatainak ideális helyszíne a klinika. Ezeknek a funkcióknak a megtartása a cél, emellett tervezzük, hogy minden általunk bevezetett szakmai újdonságnak – a megfelelő gyakorlat elsajátítását követően – megkezdjük az oktatását is. További cél az érsebészet és a szívsebészet, mint közös kardiovaszkuláris sebészeti tantárgy bevezetése féléves tárgyként a graduális oktatásba, legalább kötelezően választható jelleggel. Az alapszintű oktatási feladatok mellett számos speciális, kis- és nagycsoportos gyakorlati képzés indul minden évben, az intézet dolgozóinak vezetésével. Ebbe beletartoznak a medikusok számára indított speciálkollégiumok, valamint a specifikus műtéti eljárások oktatására indított kurzusok. Emellett évente kap felkérést intézetünk külföldi partnerektől tematikus oktatási feladatokra. Mivel a képzés az egyik potenciális lehetőség intézetünk hírnevének öregbítésére, ezért interdiszciplináris továbbképzések indítását tervezzük a közeli jövőben. A VSZÉK egységeiben zajló kutatómunka hátterét a Doktori Iskola PhD-képzésében való részvétel biztosítja. A  számos megvédett PhD-disszertáció mellett minden évben közel tíz új PhD-hallgató jelentkezik intézményünkbe és tölti itt kutatói ösztöndíját. Emellett témavezetőink rendszeresen tartanak PhD-kurzusokat és szimpóziumokat. Az egyesülés után új típusú, multidiszciplináris PhD-kurzusok indítására lesz lehetőség, melyek vezető kutatói és szakértői mind intézményünk soraiból kerülhetnek ki.

Kutatás A VSZÉK évtizedek óta a magyar kísérletes sebészet egyik bástyája. A korábbi jelentős experimentális munka mellett a CVC, majd Kardiológiai Központ 2003-as indulása óta eltelt időben kifejlődött a klinikai kardiológiai tudományos tevékenység is. Intézetünkben széles körű kísérletes és klinikai kutatásokra van lehetőség. A 2009-ben felújított kísérleti laboratóriumban mind in vitro, mind in vivo experimentális munka folyik. Emellett kialakításra került egy kis- és nagyállatokon végzett operatív beavatkozásokra alkalmas műtőblokk, illetve egy ehhez kapcsolódó állatház. A műtőben rendszeresített eszközök és mérőműszerek alkalmasak elektrofiziológiai és katéterintervenciós beavatkozásokra, valamint kisebb és nagyobb műtétek (akár kísérletes szívtranszplantáció) elvégzésére. A  kísérletes alapkutatás mellett klinikai alapkutatást is végzünk, melynek eredményeit a napi klinikai gyakorlatban tudjuk alkalmazni. A  kísérleti laboratórium és a kli266 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


nikai laboratórium potenciális lehetőséget biztosít rendszerszintű kutatói projektek kivitelezésére, a sejtek szintjétől az egész szervezetig. A  közeli jövőben lehetőség nyílik arra, hogy szélesebb körben indulhassanak ilyen jellegű projektek, fókuszba helyezve a multidiszciplinaritás elvét. Számos külföldi egyetemmel (Heidelbergi Egyetem, Németország; Leuveni Katolikus Egyetem, Belgium; Imperial College, Anglia; Harvard Egyetem, Egyesült Államok) tartunk fent évek óta tartó, szoros kapcsolatot, amelynek alapja a társintézmények közötti kutatócsere és a közös tudományos projektek. Ezek az élő kapcsolatok a rendszeresen szervezett tudományos rendezvényeken is megmutatkoznak (pl. Semmelweis Symposium 2008, 2010, 2011, 2012, közös PhD-kurzusok). Célunk, hogy a jövőben még rendszeresebben legyenek ilyen rendezvények, amelyeken a közös projektek előrehaladásának bemutatása mellett a kutatócserében résztvevő kollégák is beszámolhatnak munkájukról. A  kutatómunka anyagi hátterét a nemzeti, illetve az európai uniós pályázatok adják. Az elmúlt évek során több millió euró támogatást nyertek el az intézetünkben folyó kutatási projektek (TÁMOP, OTKA, ENIAC). Bár az ilyen jellegű támogatások mértéke időről-időre változik, terveink szerint a kutatómunka a továbbiakban is finanszírozható lesz pályázati pénzekből. Reményeink szerint az ehhez szükséges háttér a VSZÉK létrejöttével tovább erősödik. A  klasszikus kardiovaszkuláris kutatások mellett intézetünk az elmúlt évben elindította Közép-Európa egyik legnagyobb primer prevenciós felmérését, a Budakalász Epidemiológiai Vizsgálatot. Ennek célja egy közép-magyarországi város (Budakalász) felnőtt lakosságának teljes körű kardiovaszkuláris felmérése és prospektív utánkövetése; a kardiovaszkuláris morbiditás (megbetegedés) és mortalitás (halálozás) elemzése társadalmi, gazdasági valamint kulturális kontextusban. Véleményünk szerint ezek az elemzések adhatják majd az alapokat a következő évek, évtizedek során végrehajtandó népegészségügyi teendők meghatározásához, melyek vonatkoznak mind az életmód megváltoztatására, mind pedig a szükséges orvosi beavatkozások szervezett elvégzésére. Az epidemiológiai vizsgálat prospektív, várhatóan több éven, akár évtizeden keresztül fog tartani. Eredményeiből az első publikációk már megszületőben vannak. Az elmúlt évek során kialakításra került a Városmajori Biobank, ami a Semmelweis Egyetem Biobank Hálózatának része. A biobank magas szintű biztonsági elvárások mellett alkalmas egyedi azonosítókkal jelölt biológiai minták, valamint a betegektől gyűjtött klinikai adatokat tartalmazó adatbázis kezelésére. A biobank mintakészlete folyamatosan nő, várhatóan a közeljövőben szükség lesz további kiterjesztésére is. Minél nagyobb a mintaszám, annál több lehetőség nyílik az orvostudományi adatbányászatra, a felmerülő 267 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


kérdések megválaszolására. Célunk, hogy középtávon az egyetem legnagyobb mintaszámmal rendelkező, működésében referencia-értékű biobankjává váljunk. Intézetünk publikációs aktivitása évről-évre növekszik, a tudományos munka eredményeit számos TDK-n elért helyezés, PhD-védés és nemzetközi elismerés bizonyítja. Célunk, hogy publikációs aktivitásunkat a megnyíló lehetőségek alapján tovább növeljük. Végezetül kedves Olvasó, reméljük, ha volt türelme és végigolvasta a Városmajor „100 évét”, Önben is az az érzés erősödött meg, hogy a megújult Városmajor, a Semmelweis Egyetem Szív- és Érgyógyászati Klinikája a múltra gondolva és támaszkodva egy XXI. századi egységes, egyetemi kardiovaszkuláris centrum kialakításával szeretné a jelenben és a jövőben is minél magasabb szinten a betegek gyógyulását szolgálni.

268 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


A Semmelweis Egyetem Szív- és Érgyógyászati Klinikájának orvosai, oktatói és kutatói, 2012

Emeritus professzor Dr. Nemes Attila Dr. Préda István Dr. Szabó Zoltán

Dr. Nemes Balázs Dr. Sótonyi Péter Dr. Szabó Attila Dr. Szabó Gábor Viktor Dr. Szeberin Zoltán Dr. Szelid Zsolt László Dr. Zima Endre István

Egyetemi tanár

Tanársegéd

Igazgató, egyetemi tanár Dr. Merkely Béla

Dr. Acsády György Dr. Entz László Dr. Horkay Ferenc Dr. Hüttl Kálmán Dr. Keltai Mátyás Dr. Nagy Zoltán Egyetemi docens

Dr. Becker Dávid Dr. Gellér László Dr. Járányi Zsuzsanna Dr. Kékesi Violetta Dr. Szabolcs Sz. Zoltán Adjunktus

Dr. Bíró Gábor Dr. Földes Gábor Dr. Hartyánszky István Dr. Heltai Krisztina Dr. Hüttl Tivadar

Dr. Apor Astrid Dr. Bárczi György Erik Dr. Dósa Edit Dr. Fazekas Levente Dr. Gősi Gergely Dr. Jambrik Zoltán Dr. Kiss Orsolya Dr. Kováts Tímea Dr. Nagy Andrea Dr. Oláh Zoltán Dr. Osztheimer István Dr. Ruzsa Zoltán Dr. Soós Pál Dr. Szabó György Dr. Széplaki Gábor Dr. Szilágyi Szabolcs Dr. Szűcs Andrea Dr. Tóth Attila Dr. Vágó Hajnalka 270 A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Tudományos munkatárs

Dr. Kutyifa Valentina Dr. Maurovich Horvat Pál Dr. Nardai Sándor Dr. Pintér Nándor Kolos Dr. Pólos Miklós Dr. Radovits Tamás Dr. Sarkadi Hunor Sándor Dr. Sax Balázs Dr. Szabó Boglárka Ilona Dr. Szelényi Zsuzsanna Orsolya Dr. Szenczi Orsolya Dr. Szidonya László Károly Dr. Veres Gábor Dr. Vida Kata

Dr. Skopál Judit Mária Dr. Vargha Péter Klinikai főorvos

Dr. Balázs György László Dr. Bartha Elektra Dr. Boryné Laczkó Ágnes Dr. Katona Györgyi Dr. Kerkovits Gábor Dr. Kristóf Vera Dr. Simonffy Árpád Dr. Tarr Ferenc Klinikai szakorvos

Rezidens

Dr. Balogh Orsolya Dr. Banga Péter Vince Dr. Daróczi László Dr. Horváth Anikó Dr. Kayser Sándor Dr. Liptai Csilla Dr. Marozsán Ibolya Dr. Molnár Levente Domonkos Dr. Nagy Zsuzsanna Dr. Tahin Tamás Dr. Tóth Gerda Brigitta

Dr. Apponyi Györgyi Júlia Dr. Bartykowszki Andrea Dr. Durkó András Péter Dr. Fehérvári Mátyás Dr. Hajas Ágota Dr. Jermendy Ádám Levente Dr. Komka Zsolt Béla Dr. Kőszegi Andrea Dr. Lux Árpád Dr. Nagy Anikó Ilona Dr. Németh Tamás Dr. Suhai Ferenc Imre Dr. Szegedi Nándor Dr. Szénási-Vig Katalin Dr. Takács Péter PhD-hallgató Dr. Gara Edit Dr. Károlyi Mihály Dr. Kiss Loretta

Klinikai orvos

Dr. Bárány Tamás Dr. Berta Balázs Dr. Csobay-Novák Csaba Dr. Édes Eszter Dr. Édes István Ferenc Dr. Király Ákos Dr. Kudrnová Slávka 271

A Vá ros m a j o r i K l i n i ka

első

100

éve


Dr. Kosztin Annamária Dr. Kovács Attila Dr. Lakatos Kinga Dr. Lex Dániel Dr. Mátyás Csaba (2012. október)

Dr. Nagy Klaudia Vivien Dr. Oláh Attila Dr. Polgár Lívia Dr. Solymossy Katalin Dr. Végh Eszter Mária


A Városmajori Klinika első 100 éve - Mítosz és valóság