Page 1

Kedves Rádióhallgatók! Az utóbbi időben egyre többször fordul elő, hogy „ismeretlenek” megrongálják az iskola tulajdonát képező hangszórókat nem kevés bosszúságot és anyagi kárt okozva ezzel a rádió illetve az iskola munkatársainak. Ilyen esetek elkerülésének érdekében szeretnénk felhívni a figyelmeteket néhány dologra. Ha túl hangosnak találjátok a zenét lehetőségetek van ezt szóvá tenni akár a stúdióban, akár a rádió facebook oldalán. Kérésetek nem talál süket fülekre, minden esetben készek vagyunk segíteni. (Mi ez a sz@r..., Most mér ez szól? stb. stílusú megjegyzésekre nem vagyunk kíváncsiak!) Ha netán a lejátszott számokkal van problémátok arra is van megoldás. Irány a facebook illetve megfelelő időpontban a stúdió és kérjetek olyan dalt, ami tetszik. Egy valamit ne felejtsetek el, tiszteletben kell tartani mások ízlését! Előfordulhat, hogy nekem nem tetszik valami, de az nem azt jelenti, hogy más sem szereti hallgatni és össze kell törni a hangszórót. (Meggyőződésünk, hogy ez volt az oka a rongálásnak.) A hangszórókhoz illetve azok bekötéseihez hozzányúlni szigorúan tilos és életveszélyes, rosszabb esetben halálos! Minden egyes rongálás bejelentésre kerül az osztályfőnököknél illetve az iskola vezetésénél. (Ennek következtében az okozott kárt meg kell téríteni.) Miért veszélyes hozzányúlni? Engedjétek meg, hogy ismertessünk pár műszaki dolgot ezzel kapcsolatban. Az iskolarádió egy 100 voltos PA rendszer. A rendszer lényege, hogy az erősítők által létrehozott jelet egy transzformátor átalakítja 100 V-os feszültségűre. Ehhez a feszültséghez körülbelül 60-80 mA (milliamper) áramerősség társul normális esetben. Mint azt már fizikából megtanulhattátok az elektromos áram nagy veszélyt jelent az emberi szervezetre. Az emberi szervezetben az izmok összehúzódásáért az agyból kiinduló információk alapján az idegrendszeren végigfutó villamos áram a felelős. Az áramütés összezavarja az idegpályákat, így nem tervezett, és nem irányított összerándulásokat hozva létre. Szélsőséges esetben bekövetkezik az izmok szakadása, az idegek károsodása. Az izmok összerándulása terén a váltakozó áramot tekinthetjük veszélyesebbnek, jelen esetben ilyen áramról beszélünk. Köztudott, hogy az emberi test nagy része víz, ami az ásványi anyagokkal elektrolitot alkot. Áramütés esetén megkezdődhet a bontási folyamat, amelynek során a szövetek veszélyes mértékben elbomolhatnak, gázbuborékok, vérrögök keletkezhetnek, amik szélsőséges esetben halálhoz vezetnek. „Az áram járta vezető melegszik.” Ez az alapigazság érvényes az emberi testre is. Áramütés esetén az ember saját ellenállása miatt veszélyes mennyiségű hőt termelhet, ami súlyos égési sérülésekhez vezet. Mint az már korábban említésre került nagyjából 80 mA áram folyik a hangszórókon. Hadd ismertessük az áramküszöböket is. Érzetküszöb: Az a minimális áramerősség, amelynek jelenlétét az ember már képes az áramot érzékelni. Ez nagy alacsony érték, pár száz mikroamper. 5-6 milliamper hatására már izom összerándulás történik! Elengedési áramküszöb: Az az áramerősség, amely fölött már nem vagyunk képesek magunktól kiszabadulni az áramkörből. Ez 20 mA! A mi rendszerünkön 80 mA folyik! Ez azt jelenti, hogy aki megfogja a vezetéket az segítség nélkül nem tudja már elengedni! Halálos áramküszöb: Ez 80 mA! Ha az illetőnek nincs szerencséje és az áramütés nagyon rosszul éri akár az azonnali halál is bekövetkezhet! Reméljük, hogy ezen tények ismeretében senki sem mer a hangszórókhoz nyúlni és inkább segítséget kér tőlünk a probléma megoldásában.

További kellemes rádióhallgatást kíván a VMG sulirádió vezetése.


VMG Sulirádió közlemény  

VMG Sulirádió közlemény

Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you