Page 1

vizitkártya

BÖJTÖS KINGA ROVATA

Az én „Herendim” Herendi porcelánok. Ünnepre terített asztalok, kulcsra zárt vitrinek kincsei. Örök darabok, egyedi formatervezéssel, kézzel festett, több mint négyezer létező mintával. Nekem is van belőlük egy, ám kicsit más, mint a többi.

Az én herendim egy apró tányér, kacska szélekkel, kissé megfolyt mázzal és girbegurba, leginkább pillangókra hasonlító motívumokkal a tetején. Ötévesen készítettem a herendi porcelángyár mûvészhá zában, Szittya Horváth Éva porcelán designer mûtermében. Évike... Még ma is mindenki így hívja a nagynénémet, amikor tavalyi, gyûjteményes kiállításán kamerák és kollégák elõtt életmû díjat vett át a herendi mûvészpálya elismeréséért. Vagy amikor az Iparmûvé-

szeti Egyetemtõl Arany Díszoklevelet kapott, és amikor mûvei rendre országos nagydíjakat, külön díjakat, a szakma és a nagyközönség elismerését nyerték el Bécstõl Párizsig, Brüsszeltõl Koppenhágáig, harminc alkotó esztendõn át. Évike tehát nem változott sokat az utóbbi nyolcvannyolc évben. Ugyanolyan kislányos mosollyal, gyermeki kíváncsisággal és újító szenvedéllyel áll a dolgok elõtt, mint akkor, kislányként a székelykeresztúri patak partján, érdekes formájú

Lakáskultúra 95


vizitkártya

köveket gyûjtögetve, majd édesapja olajfestékeivel megfestve azokat. Mert a gyerekkor ennyi: szép, halformájú kavicsok, falusi templomok orgonazenéje... Apa festményei, tanítványai és bogárgyûjteménye, anya versei és gyógyteái, a testvérek zongorajátéka, a bácsi hangja a recsegõ rádióból, az elsõ saját hegedû, melynek tokja olyan jól siklik a havas domboldalon. A gyerekkor egy suhanó, zenélõ szánkó… És a gyerekkor mit sem ért a háborúból, a határvitákból, az oda-vissza menekülé-

96 Lakáskultúra

sekbõl, az évtizedes nélkülözésbõl, az iskolaigazgató-mûvész apa állástalan éveibõl és a kalandfilmekbe illõ iskolás évekbõl. Mert Évike bontakozó mûvészetének, szakmai pályafutásának fordulatai mellett elbújhatnak a történelemírók. Hajmeresztõ fordulatok, pengeél és halálugrás, vak véletlen és isteni szerencse kísérték útját a háború kellõs közepén megkezdett iparmûvészetis tanuló évek alatt. Borsos Miklós tanár úr mentorságán át a bólyi fazekas mestereknél töltött nyarakig, az il-

legális állatkerti rajzóráktól a fûtõtestre hasalva szárított egyetlen, rongyos ruháig. A lefüggönyözött fekete autóból látott Budapesten át, a keramikusnak tanuló tehetséges jakut nõ, Rákosi Mátyásné titkolt barátságáig. Remélem, hogy Évike, a korrepetáló osztálytárs megírja egyszer emlékirataiban az akkor csodaszámba illõ ajándék cipõk, húsos szendvicsek, déli gyümölcsök, titkos áruházi vásárlások, és suttogó beszélgetések életveszélyes kalandjait. Mindketten szinte véletlenül let-

tek porcelánszakosok és a Herend ambiciózus ifjú mûvészei. Az alkotó évtizedek meghatározó korszaka és legszebb mûvei mégis egy másik, örök életre szóló szakmai-emberi kapcsolatból születtek. A hatvanas évek elején Párizsból hazatérõ, egykori herendi iparmûvész, Brand Ágoston lett a fiatal Évike alkotótársa. Esküvõjüket találkozásuk után majd húsz évvel tartották, innentõl fogva már néha tegezõdtek. Számtalan pályázatot nyert munkáik, formabontó

újításaik közül kiemelkednek a gyár felkérésére készített stíl-étkészletek, melyek hamar nemzetközi hírûvé váltak. Exkluzív bécsi kiállításukon – mely a 90 éves Stróbl Zsigmond jelenlétében nyílt meg – így lelkendezett a város fõpolgármestere: ”Herend újat tálalt nekünk!..” 1977-ben a Nagytétényi Kastélymúzeum termeiben – ahol a bútorok kiválasztását, a terítékek elhelyezését is az alkotók tervezték – húszezer látogató csodálta meg a reneszánsz, a biedermeier, az empire stílusú

terítékeket. Az igazgatóság nem emlékezett még egy hasonlóan sikeres kiállításra. Ilyen, privát történelemkönyvet lapozgatunk Évikével, csöppnyi lakásában, mely akár a herendi „porcenárium” egyedi kiállítótere is lehetne. Festett táblaképek, gyönyörû kerámiák, kísérleti gyártások darabjai és rengeteg könyv, szanaszét. Díjak és plakettek, tálak és szuvenírek, mûvész kollégák ajándék dísztárgyai – két termékeny életút relikviái. Egy csipet Párizs: Ágoston színes akvarelljei-

Lakáskultúra 97


vizitkártya

ben, egy cseppnyi Bécs a kávéscsészék aranyozott karimáin. Egy parányi Brüszszel a nõi szobrok ruhacsipkéin, és az örök Róma a porcelánfeszületek hófehér mázaiban. Szeretek a konyhában üldögélni, itt minden meglepetés: a kávéscsésze ezerféle, mind más színû és formájú, többféle készletbõl leszármazva… Ki tudja, melyikbõl kapom ma a reggelit? Nonfiguratív képek, modern porcelánidomok az elõszobában, egy térelválasztó díszfal-makett darabjai.

98 Lakáskultúra

Az eredeti a herendi gyár irodacsarnokába készült jó pár évtizede. Kedvencem mégis a fürdõszoba, ahol két zenei géniusszal és egy nyelvújítóval zuhanyozik az ember a falon csüngõ porcelán tálak között. Fent kukkol mindhárom Ferenc a rácsos szellõzõablakban: Erkel, Liszt és Kazinczy, porcelánból megmintázva. S köztük, ebben a furcsa, privátmúzeumban az én legbecsesebb „Herendim”: az örökké fiatal, briliáns iparmûvész, a házigazda.

Az én Herendim  

A cikk a Lakáskultúra Vizitkártya rovatában jelent meg. Szöveg: Böjtös Kinga

Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you