Page 19

Réthy fashion

Ökonap farmerben Hogyan kapcsolódhat össze – a környezettudatosság mentén – egy kisvállalkozás és egy iskola? Miként tudják segíteni, sőt inspirálni egymást? A Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium és a farmer ruhadarabok újrahasznosításával foglalkozó Réthy Fashion kapcsolata 2014-ben kezdődött. Akkor kereste fel az iskola vezetőségét Réti Éva, a Réthy Fashion alapítója és tervezője a farmergyűjtés gondolatával. Hiszen a régi, megunt, szakadt, kidobásra ítélt farmerek újrahasznosításával foglalkozó vállalkozásnak alapanyagra volt szüksége, és mi is lehetne jobb terep e célra, mint egy oktatási intézmény, növésben lévő gyerekekkel? Az iskola nyitott volt az ötletre, olyannyira, hogy végül egy teljes Ökonapot dolgoztak ki közösen. Ez a félév utolsó napján került megvalósításra, amikor már egyébként sincs tanítás. Délelőtt a kicsiknek kézműves foglalkozást, a nagyoknak meghívott szakértők előadásokat tartottak az újrahasználat és -hasznosítás jelentőségéről. A nap második felében került sor a Réthy Fashion által újraálmodott ruhákat felvonultató divatbemutatóra, amelynek nemcsak nézői, hanem résztvevői is a diákok voltak, sőt még néhány tanár is végigsétált a kifutón. A zajos siker nem maradt el! Az Ökonapot több más, a Réthy Fashion-höz köthető program egészítette ki. Ilyen volt a farmergyűjtési akció, amit a cég azóta több iskolában megrendezett, ám sehol sem hozott olyan jó

eredményeket, mint a Benkőben. 2014-ben 855, míg a következő évben 654 db farmer ruhadarabot gyűjtöttek össze a tanulók. Az eredményhirdetésre és díjátadásra – mert a legtöbb farmert gyűjtő osztály múzeumbelépőt kapott – a divatbemutató előtt került sor. Ugyancsak az Ökonaphoz kapcsolódott a Réti Éva által megálmodott “Farmermánia” kiállítás is, amely látványos tárgyi és ismeretterjesztő elemekből áll. Amellett, hogy megismerhető általa a világ legnépszerűbb anyagának, a farmernek a története, sok érdekesség is kiderül róla, valamint a készítésével járó környezeti ártalmakra is felhívja a figyelmet. És abból, sajnos jócskán akad! Évente kb. 1 milliárd farmert dobnak ki a világon és 5 milliárd darabot állítanak elő. Ehhez a mennyiséghez 25 billió liter víz szükséges. Miért? Az anyag gyapotból készül, ami egy rendkívül vízigényes növény. 1 kg gyapot előállításához 7000 l vízre van szükség, nem beszélve a gyártásról, koptatásról, szállításról, ami mindmind energiát igényel és üvegházhatást fokozó károsanyag-kibocsátást eredményez. Mi a megoldás? A farmer azért válhatott ennyire népszerű ruhadarabbá, mert strapabíró, kiiktatása ezért nem lenne célszerű. Amit viszont tehetünk, az az, hogy az anyagot minél tovább körforgásban tartjuk és elhasználódása után nem a kommunális hulladéklerakóba tesszük, hanem szelektíven gyűjtjük, vagy leadjuk egy farmergyűjtő ponton. A Réthy Fashion nemcsak új ruhákat, hanem ékszereket, táskákat, bútorokat, faliszőnyegeket, sőt, még cipőket is készít a farmerből, így hosszabbítva meg az értékes anyag élettartamát. Az első alkalommal még csak néhány hétig látható kiállítást 2015 őszén a teljes tanévre megkapta az iskola. A Réthy Fashion és a Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium együttműködése szép példája annak, hogyan adhat egy vállalkozás – amelynek tevékenysége kapcsolódik a környezet védelméhez – egyszerre tudást és élményt n a diákoknak OSZTÁLYKIRÁNDULÁS | 19

Profile for Vidékjáró Ltd

Vidékjáró Kirándul az osztály 2017  

Osztálykirándulási helyszínek, utazási tippek, hasznos tanácsok egyedülálló választéka egy helyen

Vidékjáró Kirándul az osztály 2017  

Osztálykirándulási helyszínek, utazási tippek, hasznos tanácsok egyedülálló választéka egy helyen

Profile for videkjaro
Advertisement