Page 1

Emlékül Megjegyzés: Az élet legnagyobb titka és ajándéka, ha két “ egyféle˝ ember találkozik. (Márai Sándor) Elmondom hát, hogyan indultam Feléd. Az éjszakai szolgálattól berozsdásodott, félig nyitott állapotban maradt szemhéjjal szálltam fel az állomáson. A szomszéd vágányokon álló tehervonatok anakondaként tekeredtek körém és roppantották össze, amúgy is recsegő gerincemet. Közülük menekültem, de közben ők lettek gyilkosaim. Lenéztem kezemre és láttam az ütközőzsírtól fekete tenyeremen átvérző stigmákat, amiket a tehervagonok bárcatartói sebeztek fel, mikor szélviharban a tüskékre tűztem a vasúti kocsik száraz számadataival teli papírt. Összeszorítottam szemem, hogy ne lássam, ami körülvesz, amiben élek. Lassan a kerekek elkezdték írásaidat zakatolni és én bőröm alá tetováltam verssoraidat. Mikor újra felnéztem, a Kisherceg terítette rám palástját, ebbe öltöztettem lelkemet a találkozásra… Egy elnyújtott g-dúr közben ismertük fel egymást a szoba legtávolabbi sarkából is szavak nélkül. Mi, akik oly könnyedén gurítottuk régen egymás felé könnyeinket írásainkban, mint ahogy üveggolyókat lök egymáshoz az ember, most úgy rejtettük hátunk mögé szomorúságunkat, mint ahogy csínytevésen ért gyerek takarja el csúzliját… Egymás szemébe nézve azért láttuk: alagutunk végén a Fény az Elveszett tárgyak osztályán van zálogba adva. Mégis, amíg kezem szorítottad barátian az elég volt, hogy egy pillanatra kivezessük egymást kongó katakombáinkból. - ˝Te ragyogsz!˝… - mondtad hitetlenkedve tekintve körém, mintha egy láthatatlan aurát kémlelnél, pedig csak fényévekben keringő Közegedet tükröztem vissza… Te kisfiamat hiányoltad név szerint és én nem akartam hinni a fülemnek… Én pedig lábnyomaidat kutattam, de hogy merről jöhettél, nem láttam, mert egy angyal hozott odáig a kezében. Mikor lelkem mélyéből születő szavaim hangszálaim remegésében elvetéltek, Te mondtad ki helyettem könyörögve: - ˝Vigyázz Magadra, nem minden arany, ami fénylik!˝ Ezért a mondatodért végül némán ölelésre nyíltak karjaim. Ahogy arcunkat egymáshoz szorítottuk, fülkagylódban hallottam meg nem született verseid zúgását…

Születésnapodra ne hidd hogy nem aludtam nálad én voltam ki besurrant csendben utánad félénken léptem át küszöböd s láttam öltönyöd reggel lehamuztam amikor véletlenül megérintettél ha majd belépek a Halál kapuján az Elszalasztott Lehetőségek Zugából


hol sok már a penészedő lim-lom kikaparom ennek az elvetélt éjszakának Mi lett volna, ha? csecsemő - ordítását Mi lett volna? lágy kelt tészta testembe dagasztottam volna bánatod párnádra hímeztem volna árvaságom nem vetnék le semmit magamról vonatfülke-dohos ruhámból csak mosolyomat dobnám le a szék támlájára nélküle mégis oly meztelen lennék meglátnád bőröm alá tetovált verssoraid sebhelyét tíz körömmel karmolnám beléd az égi jelet zseni vagy, bár ezt Te még nem hiszed kétszemélyes színdarabunk forgatókönyvét már rég megírtam gondolatban elküldtem az Ördögnek is: lektorálja -hibátlanmondta rendezői székedből hanyag mozdulattal rám végszavaznál míg Zárórát nem ütne szívem összes billentyűje innám minden szavad ezt a későn érlelt iróniát és szemem majd fátyolossá válva oly repdeső és szabad lesz mint a Te galambtoll-szürke tekinteted reggeli kávénkba szórnánk mind az utolsó utáni szerelmeink a keseredések kristályporát és ha a hajnal kakasa még akkor is ébren találna abroncsként a napkeltére húznánk az éjjeliszekrényeden felejtett karikám ha legközelebb találkozunk ne kérdezz semmit érezni fogod válaszom igen igen zárlat(os)

halott vagyok így is - úgy is én már


ha nemet mondok - az elszalasztás ha igent - akkor a szégyen öl meg de e-világban találtam én rád - tudatalatti tudathasadás kóboráram szikráz tétlen ölben a szomorúság amőbájaként x-o: körvonalazódik testem csontcsecsemőt ringatna hús-bölcsőm tengerészlépesek visznek arrébb utamat állja egy Marshall-kereszt keresel vagy kínálsz ez a döntő indexelj - kanyarodj jobbról belém hogy én nagyon és te egy kicsit (sem) de elkönyveltem így mérlegképes kedvedre kedvez a befektetés és igaz az elmélet inverze hisz´ láttak már engem téged nézve… szelídítés oly jó hogy engeded hogy nem taszítasz el nem kapod el kezedet nézd lassan leguggolok eléd átérzem mindazt mi emészt nem teszek hirtelen mozdulatot csak lerakok eléd egy apró mondatot vedd fel érezd miként melegít és tedd el őt örökre nekem elég így és holnap új mondatot hozok újra leguggolok lassan még közelebb hozzád ismersz már és ismerlek nem küldtek volna szelíd istenek ha akaratuk mint akaratom szelídíthessem páratlan lelkedet


Megjegyzés: ˝Tanulni kell. A téli fákat. Ahogyan talpig zúzmarásak.˝ /Nemes Nagy Ágnes: Fák/ Karenin(a)karnáció … szóval ´Nyitott szemmel állt éjszaka, s reggel is, mikor agyonverték.´ Így nem csoda, hogy még jobban kitágultak a pupillái, mikor az agyonverős barna szem helyett egy delejező erejű kék szegezte neki a kérdést, amire meglepettségében még egy normális választ sem tudott adni. Mert a rendes lányok, mindig helyes válaszokat adnak, vagy egyáltalán semmit. Ne legyetek rendes lányok… És olyanok sem, akiknek erre a kérdésre eszükbe jut minden fű és sárfolttal végződött éjszaka, a park korhadó padjainak piros festéke a körmük alatt, azzal együtt, hogy az egésznek a tét- és értéknélkülisége ne keveredne fel a pezsgő, a vodka és a vermut ízével valahonnan tíz évvel ezelőttről. Mert a rendes lányok sosem voltak rendesek, csak azoknak akarnak látszani. Maguknak is elhiszik, hogy kinőttek már ebből a korból. És a Hűség Városának lakójaként megfelelő magatartást tanúsítanak. Igen ám, de mit tegyenek olyankor, mikor egyértelmű jelként élik meg, hogy egy kétmilliós városba érkezve az első ember, aki szembejön velük a delejező szemű, pedig nem is őt várták, vele még csak a nap második felében akartak találkozni. Mégis a semmiből odatoppan és folytatódik minden, mintha sosem maradt volna abba: fülben a meg nem született versek zúgása, ér a halántékon, haj a kézen, és a bőr alatt a verssorok, amik az első olvasás óta beáramoltatták magukat a vérkeringésbe… Akkor az ember, mint a Virágot Algernonnak Charlie-ja, egy napra fel lett turbózva élményileg láthatott, tapogathatott, etethetett közelről egy zsenit és aztán teljesen hűen a szülővárosa nevéhez - és úgy általában mindenhez - visszaredukálódhatott a valóságba. Az olajos tehervagonok és még olajosabban káromkodó emberek közé. Ahonnan ha hazaér, szlalomozhat porszívózaj, ´A világ újra megmenekült, hála a Pindúr Pandúroknak!´ és a ´nem kapsz pénzt cigire, baszódjál meg!´ - fejezetek egy mintaházasságból c. közjátékok között cseppet sem játszva. Ilyenkor az ember a túlélés érdekében belép a szekrényébe, megdögleszti az Oroszlánt (a végére úgyis feltámad) és a mögötte lévő világban saját Narniásat játszik. Mely fantáziaországban állandóan csak a kétmilliós városból a két ember beszélgetése pereg, akik egészen véletlenül (?) botlottak egymásba aznap soron kívül. Időtlen időkig április 26a van és ő minden este ott alszik a zseninél. Mint olyannak kell a magány, a csend, a merengés. Ilyenkor a rendes lány kikaparja a könyvek nyomtatott betűiből Annak Kareninát és Bovarynét, akik néha vendégek nála egy teára. Rendre elmesélik a házasságtörésüket. Neki még csak a szemében van ott ez. Mint egy gyilkosnak, aki előre megfontolt szándékkal ölni készül. Senki nem veszi ezt észre rajta. Senki, még a saját férje sem. Profi munka. Arról sem tudnak, hogy ma gondolatban kint járt egész nap a szabadban, mint minden valamirevaló boszorkány ezen a napon, páfrányt keresve. ´Páfránymag balzsamunk van, s láthatatlanul járunk-kelünk´.** Mert olyan sokmindenben lehet hinni manapság. A mosópór erejében például. És hogy megérjük a nyugdíjkorhatárt… lássuk csak: magunkban és az emberek jóságában… A szentivánéjben miért ne lehetne hinni? Ilyenkor bármi megtörténhet és a kívánságok valóra válhatnak. Denevér nővéreim a világban, akik most fejjel lefelé virrasztotok valahol… Ne legyetek rendes lányok… mert akkor csak egy Árny lesztek a gyertyafényben, valamikor egy Szent Iván éjen…


* az idézet Pilinszky Jánostól való. ** Shakespeare IV. Henrik című drámájában hangzanak el ezek a sorok.

megadatott furcsa lett volna nem felismerni téged gondtalanul állni várakozni a téren nem észrevenni ki az ki a sorban oly nyugtalan s miért ismerős a kopott kabát mi rajta van furcsa lett volna nem kapaszkodni ismét beléd egyszer volt ölelésem helyén s nem hajtogatni együtt ostobán '' - Jé, milyen kicsi ma a világ!'' furcsa lett volna ismeretlenül menni el melletted s nem mondani szégyenlősen hízelgő talánt vagy egy mosolygós igent majd ketten a világot nem megváltani furcsa lett volna

Szentháromság belső káoszom indája körbe fon kívül rendezem át kozmoszom hármasával tolom össze a sok csillagot a középsőket Holddal takarva itt a piros hol a pirosozom az éj ezüst fényében a nyárfa pihék párban szállnak és olyan őszen-vének mint mi lélekben ketten együttvéve


nincs itt semmi látnivaló nem történt semmi csak egy jó éjszakát-jó reggelt kívánás között hallgattam szívedet külön erezetet mintáztam hajszálaimból padlódra élni kezdett körülöttünk a félig üres lakás csak mi haltunk meg külön lélegezve te befelé szívtad a levegőt én kifújtam lent a tücskök bús szerenádjuk közben hátukon széthordták a ronda szavakat amiket a szomszédok mondtak haragból mi egymásnak puszta élvezetből

A Halotthoz Nem szólsz. Sem ordítva, sem halkan. Elfordulsz és hallgatsz. Te, ki örökké nézel ott voltál azon az éjen. Lehajtom fejem. Látni sem merem fekete márványunkba karcolod nevem a bűnért, mely nyomja vállam - hogy mezítelen sírkő volt hátam -*

* Pilinszky János

Kata .. előbb kellett volna mondanom, a Katákkal vigyázz. Bár az biztos, hogy Valaki óv és figyel rád. Csak kérlek, ne hibázz. Az érzéseknek magad csak annyira add át, ameddig tart a védőkorlát. Mert a Katákkal meg leszel áldva és átkozva. Olyan vonzása lesz számodra ennek a névnek, aminek bűvkörébe újra és újra belekerülsz. Megfejthetetlen lesz, mint egy ördöglakat. Egyetlen névnap a naptárban és örök betű az abc-ben. Mert a Katák a türelemjáték nagy mesterei. Kis hercegeset játszanak veled. Csak ülnek melletted, amíg meg nem szelídítenek. Aztán már nem tudnak várni. Kíváncsiak lesznek. A hallójárataidból ki akarnak kanyarintani minden titkot, mit elődeik belerejtettek. Hogy kiürítve újabb suttogásokkal telítsék meg azt, elérve az egyensúlyérzetért felelős középfület is. Kibillentve téged középpontodból, csak azért, hogy nyújthassák feléd kezüket, ha már saját lábadon nem állsz meg. A Katáknak lesz a legellenállhatatlanabb mosolyuk. A legfehérebb fogaik. Csak azért, hogy vágy ébredjen Benned, megszentségteleníteni ezt a szűzies tisztaságot. Hogy be akarj hatolni mindeneddel oda, feltörni szájpadlásukat, elzsibbasztani nyelvüket, elveszve torkukban. A Katák mindent megtesznek, amit csak kérsz. Megértik Benned azt is, ami számodra csak kérdés. Úgy szeretnek, mint soha senki. Mert a Katák gondoskodóak. Törődnek veled. Óvnak és féltenek, mint anya a gyermekét és te olykor a méhükbe rejtőznél.


Mert minden Kata újra fog téged szülni, miközben gyermekeddé válik. Mert a Katák az Apjukat keresik benned. Minden megvan bennük, ami csak egy Nőben lehet és mindig tudják, melyik énjüké a főszerep. A Kislány, a Szűz, az Angyal, az Anya, a Nő, a Kurva, mind-mind egybegyúrva. Mert a Katák a női nevek kaméleonjai. Ösztönlények. Azt a könyvet fogják olvasni, amit te, azt a zenét fogják hallgatni, amit te és azt az italt fogják rendelni, amit te. Mert a Katák hosszútűrőek, mint a Szeretet. Eltűrik, hogy megbántsd, megalázd őket, mert övék az egyik leglényegesebb tulajdonság: a feltétel nélküli odaadás. Tudják, hogy akkor van szükséged legjobban szeretetre, mikor a legkevésbé vagy szerethető. Eltűrik az összes többi női név kicsinyességét és féltékenységét. Megvívnak velük, ha kell. Senkinek nem engedik, hogy bántson téged. Büszkék rád, felismerik tehetséged és legszívesebben világgá kürtölnék, mennyire szeretnek téged. Mert a Katák mindig akkor szólnak, mikor érzik, szükség van a szavukra. Akkor hívnak, mikor tudat alatt vágysz a hangjukra. Még a telefon kijelzője is melegebb, a megszokott csörgés is dallamosabb, ha hosszú listádból az egyik Kata keres. Mert a Katák megjegyeznek mindent. Rendületlenül figyelnek rád a rendetlenségben. Tudják, mikor, mit mondtál, ismerik, hogyan tartottad kezed, ha verset szavaltál. Mert a Katák mindent elmondanak neked. Levegőt sem vesznek, beszélnek, amíg lehet. Utólag nem a hiányukba pusztulsz bele, hanem abba: mi minden rekedt benned. Mert a Katák halnak bele legjobban minden halálodba. Készek bármit megtenni, hogy újra életet leheljenek beléd. Önmagukat is feláldozzák, saját önbecsülésüket is keresztre feszítvén. Mert a Katák minden búcsúzásnál visszanéznek. Talán megérzik, hogy figyeled őket.Meglátják azt is, amit rejtegetsz: szemedben a könnyeket. Mert a Katáknak lesznek új és újabb kapcsolataik. Nos, igen, de nézd meg ezek minőségét, hisz' kapcsolat és kapcsolat közt is van különbség... és tudjuk már, van, mi nem szerelemből köttettet, hanem gyakorta, menekülésből, dacból, visszavágásból vagy felejtéskényszerből mennek el egy újabb légyottra... De behunyva szemük, mindig látják huzatos ablakaid. Azon át: mosolyaid, bólintásaid, kezed mozdulatait. Különböző férfi illatok orgiájában is, azt az egyetlen egy 'jóember szag'-ot fogják keresni, amit semmilyen üzletben nem lehet kapni. Végül egész sor vágásokkal teli életfilmed lesz Katákból, de bennük csak egy filmtekercs pereg vágatlanul, szakadatlan: ahogy rávezetted őket, hogyan lehetnek önmaguk, saját határaikban. Mert a Katák látnak és tudják a látnokok jóslatait. Beteljesítik a legnagyobbak szónoklatait. Mire megjönnek, 'az egyetlen élő' leszel... Látnak Téged 'uccazajban' riadva fel... Hallják, ahogy szólítod őket. Kimondva a Nevet. Amit egy kocsmaasztal felett, még hosszú ideig rebegsz. Ők közben Egyként kiáltják, életük végéig csakis a te neved.

Az idézőjelbe tett részek utalások Pilinszky János: Mire megjössz című versére.

Törékeny a csend, mint a dió nem mindegy össze vagy megtöröd csonthéja nem lehet örök

Szinusz görbe tavaly csak hangodat akartam ma hallgatásod kérem feleslegesek a szavak szívzörejed őrzöm dobhártyámon


ezen kívül minden hang csak zaj de minden dobbanás álom Vulkán Éjszaka kicseréltem a bolygókat nincs gravitáció nem kerülhetsz padlóra csak felfelé hat a centripetáció. Rajzoltam saját egedre saját madarat kalitkát - azt nem csak mellé magvakat. Az 'egyetlen élő' lettél két működő vulkánnal - a három közül Ebben a galaxisban, hol egy Kis herceg kering a Rózsa körül. C típusú idegen nyelvnek hittelek amíg tanultalak felcímkéztelek ez a fejed ez a szemed ez a kezed ma levettem a címkéket anyanyelvi szinten beszélem csended Merre, hogyan? 'Merre, hogyan? Mit tudom én. Amerre a katonák. Ahogyan a tenger. Amerre a katonák a vereségben. Ahogyan a tenger az összetört szentségtartóban.' A te életfeladatod az elengedés - ezt mondtad. Akkor egy filogenezis játszódott le bennem. Mert ebben a mondatban egy egész élet van benne. Azontúl árulkodó. Kitaláltam, hogy úgy hordasz magadban, ahogy én téged. Szabásmintaként hevertek előtted az ok-okozati összefüggések. Elengedni mindent és mindenkit. Kemény mondatok ezek. Mint egy életfogytiglani ítélet. Az esküdtszék meghozta döntését: 'Különítélet minden éjjel. Magányos exhumáció. Kiemelek egy ismeretlen embert a semmiből és eleresztem őt.'


Felírtam magamnak a leckefüzetembe. Mert hát: 'A házi feladatot le kell tudni Addig tilos a foci a csillagközi térben'...* Csak nehéz, tudod. Ijesztő, mint a szemből kicsüngő gazdátlan ág. Még nálam erősebbnek sem ment ez a maradékos osztás. Akárhogy tizedelem, valami mindig itt marad nekem. Mit kezdjek ezekkel, mondd, amit csak Te értesz és én, más senki sem: 'Emeld fel, ahogy akkor fölemelted, és üss vele, ahogy akkor ütöttél.' *** 'kezdettől fogva neked készűlt e nagyszerű egyszerüség.' *** Egy póznának dőlve mondogatom, hogy parázna vagyok és magam vagyok (nagyon) - ki ezt elsőnek tudom. De Te vagy, aki a másodiknak tudja. A legjobban tudja és érti: mitől, mennyire és miért. Sejtjeidet már lassan kiizzadtam magamból. Körülöttem, a vadgesztenye illatú párában, már nem állnak azok sem másból, csak ködből és ionokból. De a sugarat, mit tekinteted lézere belém égetett, ahogy egyenesen a szemembe mondtad: 'Azt hiszem szeretlek' - majd: 'lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz' - (ezt már együtt mondtuk a mécsesek fényénél) - mondd, hogyan távolítsam el? Tudom, csak idézni akartad Pilinszkyt és rávilágítani, az a jó vers, amihez nincs mit hozzátenni. Akkor is túl frontális volt ez a karambol és a hangod, ahogy dorombolt... Mert van rá szemtanú, nem is egy, ki pontosan tudja, mi velünk megesett: 'Egy ember élete nagyrészt figyelmének története. Ha két pillantás valóban találkozik: rendszerint döntő pillanat. Szinte kivédhetetlen, hogy szerelem vagy barátság szülessék belőle. Boldog karambol.' És van, ki tudja, rossz voltál és én azt mondtam jó vagy és volt ember ki megtanítsa, ki kell mondanom: jó, hogy vagy. De most nem vagy sehol. Kereslek egy kerti székben, vagy egy kinnfeledt nyugágyban, de azt sem tudom, élsz-e még egyáltalán valamerre a világban. Csak remélem, hogy örök tékozlóként mégis hazataláltál, mert: ' A fiúk hazatérnek. A lányok soha.' De: 'Én gyenge voltam, kevés voltam/nekem egyedül az maradt/hogy üdvödet szemmel kövessem.' Haragudtam rád, mert nem tudtam ellenállni neked fáziskéséssel értem meg: azt adtad nekem, mi lényeged 'plakátmagányodat és a szegeket'.

Az idézőjelbe tett sorok Pilinszky János egyes verseiből vannak. Kivéve a csillagozott idézetet: az a Sziámi együttes Elölről című számából van.

suttogó minden elporlad egyszer hamvai a szeretetnek


félreértett jelek ezek maradtak múló emlékei ezernyi napnak túlhordtam a szerelmet senki sem mondta ez ön-és közveszélyes végül mindent elnyel az enyészet az őrület órái a kórházi steril zokogás abban is ott voltál - most végre elengedlek még utoljára az égre súgom neved

A vég Szabad vagyok akár a fogasra akasztott póráz nem húzza sem eb nem tartja gazda így semmi célt nem szolgál nem akarok már lejárt szavatosságú szerelmekből repetázni túlhordott érzelmektől ázni-fázni a megeredő esőfelhők kékje még mindig emlékeztet szemed színére az orgazmus előtt ijesztő amire tanítottál nehezebb valakit elengedni mint mindig tartani őt majdnem belehaltam de csak szimplán megőrültem két másodperccel a vége előtt

észre-vétlen a busz hátsó ülésen ültem és verseid megszólaltak bennem két megállóhely között rázkódtak soraid néztem az utasok arcát de ők nem vettek észre semmit ez az édes bűn maradt nekem hogy bárhol, bármikor gondolhatok rád észrevétlen nem árul el egy arcizmom sem


még az orvosok is másnak tulajdonítják őrületem nem mondtam el a Rorschach-teszt közben hogy téged látlak mindenben már csak a félelem maradt

Akkor és ott Én tényleg szeretni akartalak (halott apád helyett halott apám helyett). És tényleg meg akartalak menteni (magadtól magamtól). De már akkor és ott megcsaltalak, mert azt képzeltem, nem is veled, hanem verseiddel szeretkezek.

aranyhal összeáll minden mozaik teljes a kép kifürkészhetőek Isten sorai ebbe a szerelembe bele kellett halnom hogy ne csak egy vergődő hal legyek a parton most díszhalként élek egy gömb akváriumban buszmegállónál lakom egész nap csak tátogok és nézem sárga busz-cápák jobbról balra majd vissza balról jobbra úsznak többé nem fog ki senki azt sem tudom mi az a három kívánság így majdnem boldog vagyok minden reggel kimosnak emlékeimből egy darabot a gyógyszeradagok

Szindbád és én Elhittem, hogy igaz lehetsz hazugságodból ácsoltam keresztet és mindvégig makacsul hittem, egymás alá írt minket az Isten. Csak a vágyaink rímeltek s míg szerelmet mímeltem


te Szindbádként szelted a habokat, így lettem hitvány hajósinas. Most visszateszlek, ahonnan teremtettelek a végtelen ködszürke csendbe.

Kérdés Újra magamba fecskendezem hiányod, életfogytiglan eltart ez az állapot. Mindennap előáslak és eltemetlek, így veled és nélküled telnek a percek. Mindenki azt hiszi, tünetmentes vagyok, közben még mindig dobhártyámban zúg hangod. Elnémítanám, hisz' tudom, nem vársz már rám, de mihez kezdenék veled, ha nem fájnál?

Térdelve ''Imádatodnak isten kellett. És aki keres, az talál. Mitugrászokat istenné növesztett Rajongásod, mely mintha eleve Egy istenre lett volna méretezve. Istenkereső volt. Istentaláló. Apád Istennek szegezett, mikor Halála meghúzta a ravaszt.'' /Ted Hughes: Lövés/ emléked fillérekre váltom s hét sorrá csupaszítva doblak a kritikusok elé marcangoljanak hét sor is lehet egy mondat de lehetne hét szótag is az a vers mellyel föltámasztalak magamban de nincs egyetlen betű sem csak lépcsőház-neszek léptek csönd-ujjú kopogások (hátha) résnyire nyitom az ajtót senki akár a te hiányod is lehetne mert nem jöttél közelebb hogy megtudhassam milyen az mikor távolodsz gondolatban még mindig térdelek előtted pedig nem te vagy imáim istene


Black Jack anyu tudta ő nem elég engem küldött eléd az első férfi voltál aki megalázott hat éves énem megsemmisülten állt ott csak a kocsmazaj és a cigifüst létezett - én nem - csak te ahogy lerészegedsz kegyetlen voltál bemondtál egy kontrát az asztalt verted öklöddel ahogy osztottál jól figyelj apám most én mondom: rekontra most én vagyok az akit nem érdekel hogy te valahol létezel megtanítottál minden trükkre de ne csodálkozz ha a lányod újra és újra ennyi idő múlva is mit sem sejtve lapot kér még a huszonegyre és kiszolgáltatva várja ki lesz a kocsmaistenek közül aki megalázza

Mellékhatás Lebutított tudatalattimban is mindenek felett létezel Egy aládúcolt mennyországban mit a pokol legmélyebb bugyra rejt

Ez maradt Néhány megkezdett vers maradt utánad. Az érintés, ahogy kocsmában rajzoltál keresztet homlokomra - megkopott. Se ráncaid, se hangod mélységét nem tudom már. Nem gondoltam, hogy egyszer megunom a veled se - nélküled is létet.

Merre, hogyan?  

Versek, prózák

Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you