Issuu on Google+

AZ OLLÓ MONOLÓG

vágner orsi 2013 mome ba1. formatervezés


AZ OLLÓ MONOLÓG Ez az írás sok értékes dialógus eredménye. Konzultálni jó. Alapvetően nem szeretem az ollót. Bocsánat a negatív indításért. A tervezési szakaszt megelőzte egy elemzés. Az arról írt, Ejj-hay tanulmányomból is kiderült, hogy nehezen nyitottam a feladatra. A Sélavynak keresztelt ollómat is azért kedveltem meg, mert személyiséget láttam benne, méghozzá egy olyan ollónak tűnt, aki nem szeretne az lenni. Leírtam, hogyan tudtam hozzá, és a feladathoz is közelebb kerülni. Azt gondolom, a második, autonóm tervezési szakasz szorosan kapcsolódni tudott az elemzéshez. Keresgéltem, ’scissors in fine art’ címszóval az interneten. S az olló a képzőművészetben majd minden esetben, mint negatív szimbólum, látvány, minta, vagy konceptuális tárgy jelent meg. Igen, bármennyire is hasznos tárgy, egyfajta destrukció, s robotikus, élvezet nélküli kézmozgás kötődik hozzá. Szúr, élei vannak… Egyrészt ezért, eleinte csak tudat alatt, aztán már tudatosan is, folyamatosan valami egészen más ollót szerettem volna tervezni. Érdekessé, kellemessé varázsolni ezt az egyszerű kézi szerszámot. S egy nagyon hosszú úton keresztül jutottam el ehhez az egyenlőre végleges ollóhoz. Lehetett volna más is, de így alakult. Elég sok ötletem volt, hasonló indíttatásúak. Mind egyfajta élményből, gesztusból indult ki. A hatásgyakorlásból, s a tárgy megszemélyesítéséből. Tehát abszolút valamiféle szokatlan, az embereket kibillentő tárgyban gondolkoztam ismét. Pár példát hoznék. Szerettem volna olyan ollót, ami meglep. Olyan dolog történik a felvételénél, kinyitásánál, a vágás folyamán, stb., ami rendkívüli, s elgondolkoztat, vagy gyönyörködtet; csodácska élményben részesít. Hoznék pár példát. Szerettem volna egy jámbor ollót tervezni, aki olyan békés, hogy csak nagyon kelletlenül, vagy egyáltalán nem vágj a papírt. Simogatja, akár. Vagy paszmatolja. Felmerült a ripacs olló is, ami vagy hangos, vagy olyan lassan, s látványosan vágja a papírt, hogy beleőrülsz. Vagy szuper lehetett volna egy identitás ollót készíteni, aminek olyan a formája, mint az én testalkatom. Vagy úgy vág, ahogyan én végzem a dolgaimat. Vagy azt a rám legjellemzőbb pár tulajdonságot fejezi ki, mint amilyennek gondolom magam. A Dombon a tanya táskakollekciója készült hasonló analógiával. „Az általunk adott válasz egy formatanulmány. Egy olyan gondolatkísérlet, ami tárgyakká transzformál általános emberi érzelmeket, reakciókat és tulajdonságokat.” Bóbita olló. Nagyon szerettem volna egy bóbita ollót, Weöres tündérje után. Szeretem és irigylem a karakterét. Nagyon jól megfogható; játékos, feltűnő, pimasz. S hogyan fejeződhetne ki ez egy ollóban? Csilingel, táncol, hangot ad? Játszik az emberrel, pimasz a felhasználóval? Becsap?...Az olló tündéri, vagy aki vág vele válik azzá?


Úgy emlékszem a bóbita olló kapcsán merült fel a vágás közbeni fényjáték a papíron. Fény, ami egy csillogó anyagról tükröződik vissza, sejtelmesen, rikítóan, pulzálóan. Vagy pont hogy fényáteresztő anyag, ami teljes egészében, akár színesen engedi át a fényt, vagy perforáltan. Foglalkoztam kicsit a kinetikus szobrokkal, az oparttal, Moholyval, Kepessel, Nicolas Schöffer. Rátaláltam Calderre, imádom.


Aztán beugrott egy ’fény inspirálta esetleges forma vágó olló’. Egy olyan olló, ami valahogyan a napfényt a papírra veti úgy, hogy az megadja a vágás útvonalát. Ez aztán rengeteg gondolatot elindított bennem. Újra elgondolkoztam az ollóval való vágás mibenlétén. Ez az egyszerű eszköz szétválasztja a teljességet, S rést képez az egészben. Teljesen egzaktul, egyértelműen elnyír egy struktúrát, ívben, vagy egyenesen. A vágás ráadásul nagyon tudatos cselekedet. Miért vágunk? Elvágunk valamit, kettévágunk valamit, formára vágunk valamit, alakzatot vágunk előre eltervezett szándékaink szerint. Rájöttem, hogy ellent megyek a megszokott ollónak. Funkcióban, küllemben, felfogásban, sőt az egész filozófiáját szerettem volna megfordítani. Szerintem érdekes kérdések merültek fel. Milyen lehet az örömvágás? A vágás önmagában nem élmény, a végtermékért vágunk. Lehet-e magáért a vágás öröméért vágni, s nem pedig a végeredményért? Vagy. Lehet-e a vágás véletlenszerű? Esetlegességében hasznos, vagy élvezetes? S hogyan lehet véletlenszerű? Lehet-e az ollónak saját akarata? S hogyan? Lehet-e maga a vágás az önkifejezés, vagy az alkotás? Ezzel az eszközzel nem szoktak alkotni, ahogy az ecsettel igen, a festésnél minden ecsetvonás egy belső indíttatású cselekedete, s élvezeti értéke van. Az ollónál csak a végtermék lehet alkotás. Tekintsünk mondjuk egy fodrász ollót, ami frizurát alkot, vagy egy papírvágót, ami ki tud vágni kisházat, napot, amit majd össze lehet ragasztgatni egy képpé. De lehetséges egy szabályozott vágás úgy, hogy közben jelen van az alkotói akarat, az intuíció? Igen! S mi adhatja az ollónak az akaratot, ha nem mi? Mi a szabály, s mi a szabadság. Eszembe jutott egy ilyen olló, hirtelen, gyors példa. Képzeljük el, hogy van egy olló, ami 3 másodpercenként köp 3 festék pöttyöt 3 különböző pontjára a papírnak. Gyors döntéseket kell hoznod. Így megvan az esetlegesség, az intuíció egyszerre. Az biztos, hogy ez egy ismeretlen vágási mód, aminek a gondolatisága lenne az erőssége. Hasonló egyébként, mint a ’egészítsd ki a rajzot’ játék. Hogyan adhat még szabályt maga az olló, alkotói szabadságot is hagyva? Hogyan adhat szabályt az olló, a kivágott végtermékkel meglepve minket?


Lehet-e olyan olló, ami saját vágásának útját mutatja? Mintha a vonat dobálná maga elé a sínt. Random olló, vagy fegyelmezett olló? Esetleges, vagy egyenesvágó, ahol szükség van egy belső fegyelemre. S az útvonalat hogyan mutassa? Csak mozgassa a kezed? Vagy tegyen is le valamit láthatóan? Rajzolja, fesse? Ezzel a filozofikus ollóval foglalkoztam mélyebben. Sok technikai nehézség merült fel, s idő híján nem tudtam ezt megvalósítani. Igazán sajnálom, mert eléggé közel éreztem ezt a megoldást magamhoz.

Legjobban örültem volna, ha van egy szép olló szerkezet, gyönyörűen ízesülő festékfolyatóval, amit fel lehet tölteni ollólével, s egyenletesen, vékony sugárban folyik belőle egy szép, gyorsan száradó festék. Így nem csak hogy a kitéréseket jelezte volna a letett vonal, s alakította volna érdekesen a kezünket, hanem azt is mutatta volna, hol, mely pontokon időztünk. Ott szétúszott volna a festék jobban. Ennél egyszerűbb megoldás, ha van érintkezés a talajjal, s rajzol.


Az olló, amit kidolgoztam, Bóbita névre hallgat. Ő egy meglepetés élmény olló.Használóját a furcsaság élményével ajándékozza meg. Életre kel, szárnyra kap a kezünkben. Többféle modell készült el. Egyik egy vázszerkezetes, amin lágy esésű, rugalmas anyagborítás van. Olyan lett mint egy leonardoi modellke.

Egy tündérien áttetsző.


És egy ezüstös, ami csillog-villog és gyönyörűen szórja a fényt.


Örülök annak, hogy nagyon sok olyan dolog megvan benne, amiken a hosszú tervezési folyamat alatt gondolkodtam. Hogy életre kel, meglep, hatást gyakorol, nagy!, s van benne valami tündéri is. Hiszen feltűnő, s játszik a használóval. A pulzáló lemezmozgást úgy értem el, hogy a két ellentétes élet és fogót kötöttem össze, amik középen forgásponttal vannak rögzítve egymáshoz. Nyitásnál csökken a köztük lévő távolság, s a lemez kitolja magát. Legjobban egyébként egy színpadi kelléknek tudom elképzelni. Ez most éppen egy olló.


Ejj-HAY (tervezési szakaszt megelőző elemzés) Úgy döntöttem, hogy a feladathoz való viszonyulásomról, valamint az ollóm és a saját személyiségem kapcsolatáról fogok írni. Egyrészt, mert őszinteségi kényszeremnek jólesik legalább ilyen formán kiadni ezeket magamból. Másrészt pedig érdekes az ollóra, mint szimbólumra, mint identitásra, és mint a bennem zajló érzelmek katalizátorára gondolni. Merthogy ez az olló nekem most az egész formatervezést is jelentheti. Mint hogy a vele kapcsolatos feladatoknak célja sem csupán egy elemzés volt, hanem különböző készségek sorának gyakorlása. Gondolkodásmódok elsajátítása, probléma megoldás, sorolhatnám. És hát ez az egész OLLÓ ügy nem helyezte érzelmeimet teljes nyugvó pontra. Zavartan, és ijedten kezdtem ezt a második félévet. A legelső nyitásom talán az ollóválasztással történt meg. Három is versenyben volt. Egy Fiskars szabász olló, és egy nagyon régi, hosszú, egyszerű, szimmetrikus, vékonyka papírvágó olló, és végül ez az aranyszínű, ékszerszerű, HAY olló. Általában nehézségeim vannak a döntésekkel, ezért hosszabban beszéltem magamban a formájukról, személyiségükről. Az utolsóval kapcsolatban az lett az érzésem, hogy nem is akar olló lenni. Hiúbb ő annál, hogy egy egyszerű kéziszerszám legyen. Mosolyogva néztem a kis ollómat. Ez volt az első igazán jó érzésem a feladattal kapcsolatban. A választással meg is voltunk. Aztán amikor kicsivel később tovább gondolkoztam az olló személyiségén, nyitogatva, forgatgatva kisebb részleteit megfigyelve, távol tartva magamtól, ráhunyorítva, csillogtatva a fényben, kivéve kis fekete gyűrűit, egyfajta párhuzam is megfogalmazódott bennem köztem és ő közte. Ekkor engedtem még közelebb magamhoz a feladatot. A Sélavy név is így ugrott be, a nap végén. (Duchamp egyik ironikus álneve volt Rrose Sélavy. Azaz C’est la vie. Ilyen az élet.)


Sélavy! Ez a második félév kezdetén bennem lévő érzelmek egyszavas összefoglalója. Félve indultam neki a szemeszternek, s ha kételyeim nem is múltak el teljesen, de egyfajta pozitív nyitottsággal próbáltam, s többnyire sikerült is nyúlnom a rettegett feladatokhoz, ami úgy éreztem, távol áll tőlem, majd minden pontjában. S ami szerintem nagyon érdekes, hogy ez a nyitás pont akkor történt meg, amikor felismertem ezt a közös vonást köztünk: A jó helyen vagyunk-e kérdése. Kialakult egy empatikus szeretet, s kissé paradox módon a feladat is barátságosabbá vált. C’est la vie, gondolhatta Sélavy. Alkalmazkodott a szerepéhez. Olló, de nagyon minimálban, tökéletesen ellátva funkcióját, sajátosan és díszesen. Egyszerű, és szép ívű, filigrán aranylemez testét felöltöztette fekete gyűrűkkel. Még az is lehet, nem is bánja, hogy olló. Sőt, büszke arra, hogy ilyen kis csinos. Játékosan elegáns: van tartása, de nem veszi magát túl komolyan. Elég lassan vettem észre a finoman belegravírozott márkanevet: HAY. Rájuk kerestem a neten (http://hay.dk), s örömmel konstatáltam, megérzésem nem volt teljesen rossz Sélavy hiúságát illetően. Egy eléggé kulturált dán design cég tervezte, akik egyébként más dolgokkal foglalkoznak. Főként bútorokkal. Honlapjukon valamiért nincs is fent ez az olló. Csak megtippelni tudom miért csinálták. Céljuk nem egy még ergonomikusabb, s speciálisabb vágóeszköz piacra dobása volt. Gyanítom, szerettek volna egy saját képükre, stílusukra megalkotott ollóval vágni. Lehetett volna ez bármi más, tűzőgép, falióra, stb., ami kifejezi identitásukat. S ez a gondolat ismét felcsigázta érdeklődésemet a téma kapcsán. Vajon milyen lenne egy, az én identitásomra tervezett olló? Színvilága, formája fejezné ki jellememet? Úgy vágna, ahogyan én végzem a dolgaimat? Formájában emlékeztetne a testalkatomra? Akusztikája hasonlítana a hangszínemre? Érdekes. Ha lesz kedvem, elgondolkozom jobban, hogyan lehetne ollóval úgy identitást kifejezni, hogy az ne csak egyszerűen valakinek öltözzön, vagy valakiül viselkedjen, hanem az ollóság fő vonásaiból kiindulva, azt az emberivel ötvözve alakuljon ki a tárgy. Sok küzdelmem volt a száraznak érzett feladatokkal. Ezért próbáltam különböző módokon feldobni. Például megnéztem, milyen karaktereket lehet elérni, ha különböző szögben nyitom ki a két lemezt, s forgatom. Megvizsgálva egészében, csak a fogókat, csak az éleket… Így fedeztem fel a kedvenc részemet, a harkály fejecskét, illetve az érdekes, nyitáskor változó negatív teret a két fogó között. Fotóztam, megnézve, milyen hatást érhetek el a különböző képkivágásokkal. Hogyan lehet annyira ránagyítani, hogy már ne tűnjön ollónak, hanem valamiféle ékszernek, vagy pedig egy önmagában működő, absztrakt képnek. Rajzoltam külön az árnyékát, amiből érdekes grafikai kezdemények születtek. Figyeltem a hangját, a lemezek egymáson súrlódásának, és a kattanásnak, csattanásnak. Beálltam a tükör elé, s felvettem olló pozíciókat. ollóul tartottam magamat, ollóvá alakítottam az egész testemet. Aztán elkezdett az érdekelni, hogy hogyan lehetne olló maskarát készíteni, vagy hogyan lehetne az emberi testet olló elven működtetni. Lehet-e középpontosan, olló módon forogni. Ily módokon szórakoztattam magam. Röviden így esett ez az eset. Azt nem mondom, hogy elvágtam a gordiuszi csomót az ollóval, de sikerült a vártnál jobban megzaboláznom magam.



Olló monológ