49
„…NOTH I NG BUT CONFUS ION”
idilli, békés képeivel. Ha azonban a trapézok legrövidebb oldala felől, vagyis nézőpontunkat folyamatosan cserélgetve: balról, jobbról, megint balról és újra jobbról veszszük szemügyre a metszetet, akkor összezsugorodnak és eltűnnek az iménti zsánerek, s a négy rajzolatban a korszak nagy uralkodóit véljük felismerni. Legfelül Habsburg V. Károlyt, alatta öccsét, V. Ferdinándot, akit mi I. Ferdinánd magyar királyként (első Habsburgunkként) tartunk számon, aztán VII. Kelement, az utolsó reneszánsz pápát és legalul a francia I. Ferenc királyt. Olyan, akár egy politikai plakát, vélhetnénk, sőt, ahogyan az egy plakáttól joggal várható el, hogy tudniillik „naprakésznek” illik lennie, arra Schön is ügyelt, és 1534-ben, amikor VII. Kelemen meghalt, akkor a nyomódúcot szétszerelve gyorsan az új pápa, III. Pál képét illesztette Kelemen helyére. Schön anamorfikus metszetei közt a pajzán, sőt a kifejezetten obszcén témák sem voltak ritkák, ami természetesen következett a műfaj játékos, elrejtő-megmutató természetéből, de talán a jó barát suszter-mesterdalnok Hans Sachs hatása is érződik rajtuk. Grobianizmus – mondják a szabad szájú korra, amelyben alig-alig válogattak a durvánál durvább kifejezések közt. Még szerencse, hogy Schön ezek egy részét a „vexierbildek” homályába utalta. Leghírhedtebb anamorfózisának címe: Aus, du alter Tor, vagyis Kifelé, vén bolond! A hosszú metszet bal oldali negyedét egy torzítás nélküli ábra foglalja el: szemérmesen összesimuló pár egy baldachinos ágy szélén üldögélve, a további háromnegyed rész: vadászjelenet, szarvast hajtó kutyafalka, folyón átkelő ladik. Ezek a részletek, illetve a köztük feltűnő, értelmetlen vonalak és foltok változnak át a szerelmi légyott kendőzetlenül feltárt végkifejletévé, ha a képet megdöntve, meredek látószög alól vesszük szemügyre.
Erhard Schön anamorfikus képei jobb és bal oldalról nézvést