Page 1

2016. MÁJUS-JÚNIUS

NAPLÓ A BÁTONYTERENYEI A BÁTONYTERENYEI NAPLÓ

1

2016. május–június

Bátonyterenye Város Önkormányzatának ingyenes közéleti havilapja

KÍNAI TESTVÉRVÁROSSAL IS GAZDAGODTUNK

GŐZERŐVEL ZAJLIK A FŐUTAK FELÚJÍTÁSA 2. oldal

Bátonyterenye. Gőzerővel zajlik a katasztrófavédelmi őrs kialakítása Bátonyterenyén. A volt SZTK épülete mellé már felépítették a szertárat és belülről is felújításokat végeznek az épületben az ott dolgozók. Várhatóan július végén készül el a helyi tűzoltóság. Berecz György, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője a 2015–ös ünnepélyes alapkőletételen azt mondta: az őrsprogram keretében lehetőség nyílt a negyedik, s egyben utolsó katasztrófavédelmi őrs létrehozására Bátonyterenyén, amelynek elindulását követően már nem lesz Nógrád megyében olyan település, amely ne kapna tizenöt percen belül mentő tűzvédelmet. Nagy-Majdon József, a város polgármestere, aki szintén beszédet mondott a helyszínen, jó véleménnyel volt a laktanya kialakításáról. Azt mondta: ez az őrs nagyobb közbiztonságot jelent majd mind Bátonyterenye, mind pedig a környező települések lakosságának.

4. oldal

Felzárkózási kerekasztal alakult városunkban

Folytatódik a járdafelújítás Bátonyterenye. Folytatja az önkormányzat a járdák építését, felújítását Bátonyterenyén. Nagybátonyban a Kossuth úton már elkészült az új gyalogút, a Szélkakas Fogadótól a vasúti átjáróig, illetve a mezőgazdasági bolttól az erdészetig pedig már célegyenesben vannak a munkálatok, utóbbi kettőnél már csak az aszfaltozás hiányzik. Zajlik ugyanakkor a járdaépítés a Rimay úton is, ahol folyamatosan dolgoznak a közmunkások–tudtuk meg Molnár Ferenc képviselőtől. Király Attila, a kisterenyei munkálatokért felelős képviselő ugyanakkor arról tájékoztatta lapunkat: bízik abban, hogy hamarosan elkezdődhetnek a munkálatok a Nemti úton is. Mint mondta: jelen pillanatban az építkezési anyagot várják, illetve a tervezés folyik. Mindkét képviselő kifejtette: a felújításokkal lassabban tudnak haladni, hiszen a helyiek közül egyre többen találnak maguknak munkát, így nehéz feltölteni a közfoglalkoztatottak létszámát, hiányoznak a jó szakemberek.

Nyári tábor gyerekeknek Bátonyterenye. A hagyományokhoz hűen ez év augusztusában is nyári szünidei napközis tábort szervez a gyerekek számára az Ady Endre Művelődési Központ Bátonyterenyén. A programok között szerepelnek majd többek között tréfás ügyességi versenyek, rímfaragós játékok, bábkészítés, kirándulás, filmvetítés, sőt helyismereti nap is, ahol a hírességekkel ismerkedhetnek meg a résztvevők. A tábor ismét heti turnusokban lesz – augusztus 1–5., augusztus 8–12. a foglalkozások 10.00 órától –14.00 óráig; augusztus 15–19. között, pedig a foglalkozások 07.30 órától 17.00 óráig tartanak, utóbbinál az étkezést is biztosítják. A részvételi díj turnusonként változik. Jelentkezni személyesen lehet a helyszínen.

Ingyenes foglalkozások

Július elején indul a kátyúzás Bátonyterenye. Rengeteg a gödör a városi útjain, de ha minden igaz hamarosan simább utakon roboghatunk, hiszen július elejétől nagy kátyúzást terveznek Bátonyterenyén– tájékoztatott minket a Vagyonkezelő és Közfoglalkoztatási Nonprofit Kft. üzemvezetője. Sulyok Tibor elmondta: a közbeszerzésen már túl vannak és a hidegaszfalt szállítmány is megérkezett. Most a műszaki osztály elvégzi a munkaterületek besorolását, majd kezdődhet a belterületi utak felújítása. – Két hat fős brigád fog dolgozni azon, hogy a városban megszüntessük a kátyúkat. Egyszer Kisterenyén, egy másik alkalommal pedig Nagybátonyban dolgoznak majd. A munkavégzés folyamatos lesz, a rosszidő beálltáig fogjuk végezni. Célunk, hogy minden úthibát kijavítsunk–tette hozzá az üzemvezető.

12. oldal

(Fotó: Szebeni Ádám)

Épül a katasztrófa– védelmi őrs

GYŐZELEMMEL ZÁRTÁK A SZEZONT A TEKÉSEK

A kerekasztal tagjai a Bátonyterenyén élők problémáira keresik majd a megoldást.

Felzárkózási kerekasztal alakult nemrég Bátonyterenyén. Azzal a céllal, hogy megoldást találjanak a városban élők különféle problémáira. Segíteni szeretnék az itt élő emberek munkaerő–piaci elhelyezkedését, de ötletelnek majd azon is, hogyan lehetne megállítani a fiatalok elvándorlását, és hogyan tudnák átszervezni, illetve hatékonyabbá tenni a közfoglalkoztatás, sőt ezeken felül azoknak a gyermekeknek is megoldást szeretnének kínálni, akiknek tanulási problémáik vannak–hangsúlyozta a kerekasztal életre hívója Nagy-Majdon József.

(Folytatás a 3. oldalon)

Guinness–rekordra készülnek a Palóc Világtalálkozón A leghosszabb lakodalmas menet Guinness–rekordját szeretnék megdönteni a negyedik Palóc Világtalálkozón, melyet idén augusztus 5–e és 7–e között rendez meg a bátonyterenyei Gyürky Solymossy kastély parkjában a helyi önkormányzat és a Tar Lőrinc Baráti Kör Közhasznú Egyesület – tájékoztatta lapunkat a főszervező.

(Folytatás a 2. oldalon)

Bátonyterenye. Számos ingyenes foglalkozáson vehetnek részt a Bátonyterenyeiek a nyár folyamán. Ezek között vannak olyanok, amelyek gyerekeknek és olyanok is, amelyek felnőtteknek szólnak. A helyi Egészségfejlesztési Iroda például ingyenes foci edzésekre várja az érdeklődőket minden hétfőn és szerdán 15:45 és 17:00 óra között a Katolikus Általános Iskolában, de labdarúgó edzést tartanak szerdánként a kisterenyei pályán is, 16:00 órától. Az EFI jóvoltából röplabda edzésekre is elmehetünk. A Kossuth Iskola tornatermében minden szerdán 17:00–18:00 óráig, 18:00–19:00 óráig,19:00–20:00 óráig; péntekenként 17:00–18:00 óráig és 18:00–19:30–ig várnak minket. Előzetes bejelentkezés szükséges a 06/20-223-4275 telefonszámon. Ezentúl jógázni lehet hétfőnként a Civil Házban 17:00 órától, csütörtökönként pedig a régi Erkel iskola épületében 16:45– től, sőt minden kedden 16:30 és 18:00 óra között a kisterenyei kastély nagytermében önvédelmi fogásokat is tanulhatunk, az edzést Kolláti Attila tartja. Szerdán ugyanakkor néptánc órán vehetünk részt 10:00 órától a maconkai templomkert színpadán. Mindezek mellett tekézhetünk is (hétfőtől–szombatig) 14:00– 21:00 óráig a helyi teke klubban, illetve a Seconda Casaban minden hétfőn 18:00–19:00 óra között zumba órán mozoghatjuk le a fölösleges kilókat. Az oktató: Csépe Klaudia. A Bátonyterenyei Innovációs, Oktatási és Közösségi Központban (volt Erkel Iskola) hétfőnként (10:00–12:00) kézműves foglalkozásra várják a gyerekeket, kedden (17:00– 18:00), pénteken (10:00–11:00) Csiribiri torna, szerdán pedig eddzENIway foglalkozást biztosítanak (17:00–19:00 óra között).

Tízezer betonelemet gyártanak havonta

A leghosszabb lakodalmas menet rekordját szeretnék megdönteni.

Bátonyterenye. Havonta hozzávetőlegesen mintegy nyolc–tízezer darab betonelemet gyártanak az önkormányzati gazdaságban, Bátonyterenyén– tudtuk meg Sulyok Tibortól. A Vagyonkezelő és Közfoglalkoztatási Nonprofit Kft üzemvezetője kiemelte: tavasztól–őszig szinte folyamatosan készítik a különböző elemeket. Járdalapokat, mederlapokat, térburkolólapokat, járdaszegélyeket, és betonoszlopokat, melyeket aztán a különféle felújításokhoz használnak fel a városban.

A Bátonyterenyei Napló (2016. május-június)  
Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you