„Jó-jó, de biciklivel azért mégsem lehet eljutni más kontinensekre, egzotikus tájakra...” Egyrészt el lehet. Másfelől... miért is kellene? Utazásom híre számos régi és új ismerősömet inspirálta rövidebb-hosszabb biciklis túrákra. Egy pár napos tekerés a horvát tengerpartig, a Tátra csúcsai közé, Erdély tájaira vagy éppen szomszédaink nagyvárosaiba éppen annyi – ha nem több – élményt, újdonságot és tanulságot tartogathat, mint egy bangkoki városnézés. Túrám előtt azt gondoltam, hogy rendkívüli tettet készülök végrehajtani. Igazán jó lendülettel sikerült rajtolnom, az első három nap szinte repültem, így szárnyalt az önbizalmam is. Bécs előtt kevéssel aztán összetalálkoztam Daviddal, egy német madárkutatóval, aki egyiptomi kiküldetéséből tért haza az ócskapiacon David 3000 km-t tekert Egyiptomból Brémába
vásárolt 30 eurós, egysebességes biciklijén. Ekkor kezdtem felfogni, hogy amit teszek, az talán rendkívüli, de semmiképpen sem egyedülálló. Számtalan európaival találkoztam még az út során, akik ezer kilométereket tettek meg kerékpárral úgy, mintha az a világ legtermészetesebb dolga volna. Skóciai pihenőm után délnek vettem az irányt, hogy részt vegyek a második Klímatáborban. A találkozó a londoni Heathrow repülőtér tövében zajlott, tiltakozásul a reptér bővítése és általában a légi közlekedés ellen, mivel az rendkívül komoly mértékben járul hozzá a klímaváltozáshoz. Az egyhetes akció során minden döntést konszenzusos módszerrel hoztunk, vegán ételeket ettünk, valamint napés szélenergiával működtettük gépeinket. Mindezt rendőrségi kamerák és puskamikrofonok kereszttüzében.
| Ferenczi István | A Klímatábor
|18