__MAIN_TEXT__

Page 1

MICRO AETHER / 2016 / JÚLIUS

THE BLACK AETHER / WWW.THEBLACKAETHER.COM / CC-BY-NC-ND-4.0


MICRO AETHER / 2016 / JÚLIUS

MICRO AETHER 2016 JÚLIUS *** A MICRO AETHER A THE BLACK AETHER - Magyar H.P. Lovecraft Online Magazin INGYENES, HAVONTA MEGJELENŐ AMATŐR KIADVÁNYA RÉSZLETES INFORMÁCIÓ:

WWW.THEBLACKAETHER.COM *** CREATIVE COMMONS CC-BY-NC-ND-4.0

THE BLACK AETHER / WWW.THEBLACKAETHER.COM / CC-BY-NC-ND-4.0


MICRO AETHER / 2016 / JÚLIUS

TARTALOM: ELŐSZÓ KIK ÉRDEMESNEK BIZONYULNAK ÍRTA: DELANEY D’ARCY

A BEFEJEZETLEN MESTERMŰ ÍRTA: HÉJA ZSOLT

ÁLDOZAT IRTA: KATKÓ GYÖRGY

SZIA ANYA ÍRTA: KÖKÉNY PÁL

ÜZENET ÍRTA: PAPP IMRE

CSATA Y'HA-NTHLEINÁL ÍRTA: COTTER BLACKSTONE

A HOSSZÚ LÉLEGZET ÍRTA: VERES ATTILA

CSAK EGY ÚJABB KAGYLÓ ÍRTA: VIDRA GYULA

THE BLACK AETHER / WWW.THEBLACKAETHER.COM / CC-BY-NC-ND-4.0


MICRO AETHER / 2016 / JÚLIUS

ELŐSZÓ A nyári kánikula és a jól megérdemelt szabadságok ellenéri is újabb nyolc darab rövid történet került a Micro Aether második számába. Ez első ebook sikere, közel 200 darab letöltés és a pozitív visszajelzések, bebizonyították, hogy ennek a kis kezdeményezésnek is van létjogosultsága, az alkotók és az olvasók is szívesen olvasnak egy-egy rövid történetet sorban állás, várakozás közben. Nagy örömömre szolgál, hogy ezzel az ingyenes kiadvánnyal inspirálni tudtuk az írókat, és szórakoztatni az olvasókat. A The Black Aether online magazin továbbra is az egyik elsődleges feladatának tekinti inspirációt az alkotásra való ösztönzést. Természetesen ez mindig is egyedi ízlés kérdése volt és az is marad, ki miből merít ihletet, mi az a folyamat, ami elvezet az alkotáshoz. Azonban azt ki merem jelenteni, hogy ezekből a tényezőkből sosem elég. Elég a legkisebb lökés is, hogy ismét, vagy akár először érezd azt, ki kell írnod magadból, amit már régóta meg szerettél volna tenni, csak nem volt kedved vagy esetleg elég bátorságod hozzá. Abban hiszek, hogy bennünk magyarokban, olyan kreatív alkotói potenciál van, amit jóvátehetetlen hiba lenne elpazarolni, nem engedni kibontakozni. Azért hoztuk létre a Micro Aethert, hogy kitöltse azt a várakozási időt, amíg megjelenik az újabb nyomtatott Black Aether magazin, azért, hogy várakozás, sorban állás közben a rövid történetek kizökkentsenek a hétköznapokból, és természetesen azért, hogy inspiráljanak a magyar amatőr írók írásai. Felmerül a kérdés, miért van szükség még egy kezdeményezésre a Black Aether magazin mellett? Azért, mert van jó pár olyan írás ami nem kerülhetett bele a nyomtatott magazinba, túl rövid, vagy pedig tartalmilag nem felelt meg az elvárásoknak. Azért mert teret kell biztosítani a szárnyukat még éppen csak próbálgató amatőr íróknak. Azért, mert nagyon sok író van, aki kifejezetten ilyen rövid történeteket ír, amik viszont – technikai okokból – ritkán jelennek meg magazinokban. Azért, mert Lovecraftből és weird történetekből sosem elég! Azért, mert kell az inspiráció, kellenek a friss gondolatok. Őszintén remélem, hogy ezzel az újabb kezdeményezésünkkel legalább egy kicsit is hozzájárulunk ahhoz, hogy elindulj, vagy újra rálépj az alkotás sikerekkel kikövezett útjára. Tomasics József

THE BLACK AETHER / WWW.THEBLACKAETHER.COM / CC-BY-NC-ND-4.0


MICRO AETHER / 2016 / JÚLIUS

KIK ÉRDEMESNEK BIZONYULNAK ÍRTA:

DELANEY D’ARCY

„Kik érdemesnek bizonyulnak, azoknak felfedi igaz arcát, kik hamisnak mutatkoznak, meglelik a kínhalált” fordítottam, hangsúlyozva a falfelirat végzetes tónusát. Azonban a vészjósló ősi üzenet nem vette el expedíciónk örömét, hogy végre a dagana kultúra jelenlétére utaló jeleket találtunk e kopár szigeten. A hajósok Süvítő-sziklának nevezték a különös hangok miatt, melyeket valószínűleg a sziget kiterjedt barlangrendszerén átfújó szél keltett. Mind a földöntúli hangok, mind pedig a kikötésre alkalmatlan partvidék egészen máig távol tartotta az utazókat. Azonban a műholdas térképezés következtében hamarosan megalitikus építményekre utaló jeleket fedeztek fel a kutatók. Önként jelentkeztem az expedícióra. Elméletem szerint a daganák lehettek azoknak az elődei, akik a Nyugat-Európában még ma is álló megalitikus köveket állították. Kultúrájuk annyira kiterjedt volt, hogy főistenük Dagon, a tengeristen, megjelent az ókori Mezopotámia hitvilágában is. Így összeállítottam egy csapatot. Mivel a szigetet csak helikopterrel lehetett megközelíteni, a felszerelés mellett csak négy embernek volt hely. A csapat tagja volt Jameson, a geológus, aki hatvan évesen is jól tartotta magát, a fiatal Helen, az antropológusunk, és Samuel, a hegymászónk és pilótánk. Maga a sziget kopár felvidék volt, melyet csak egy két helyen borította ritkás fűtakaró. A szél, és a folyamatosan zuhogó eső jelentősen megnehezítette az alaptábor felállítását és az ásatást. A megtalált építmény önmagában fantasztikus volt. Stonehenge-hez hasonlóan egy oltárkő köré több koncentrikus kőkört építettek, azonban ez nem igazolta a daganák létét. Míg én a kövek elrendezését vizsgáltam, Samuel egy barlangbejáratot fedezett fel egy hasadékban. Így amint megláttam a barlang feletti vészjósló feliratot, szinte biztos voltam, hogy jó úton járunk, és hamarosan több bizonyítékra lelhetünk. Úgy fél órája mászhattunk, mikor a nyirkos sötétségben megláttam valamit. Közelebb húzódtam, hogy megvizsgáljam. Egy barlangrajz sorozat volt, mely mintha egy történetet mesélt volna el. Kezdetben csak pálcika embereket ábrázoltak a csillagos égbolt alatt, majd a csillagok átrendeződtek, és a tengerből egy hatalmas halfejű alak emelkedett ki. Az emberek egy része köré gyűlt, és a következő képen már őket is halfejjel ábrázolta az alkotó. Valószínű, hogy a képek a dagana törzs teremtés mítoszát ábrázolták. Nagyon izgatott lettem. Végre sokévnyi kutatás után bizonyítékra akadtam. A következő képeken a daganákat láthattam, ahogy leigázzák a többi népet, és hatalmas kő monolitokat állítanak Dagon tiszteletére. Volt, hogy egy-egy embert az áldozókőhöz kísértek, és az is „hallá” változott. Ebből arra következtettem, hogy igen erőszakos hittérítő tevékenységet folytattak. Későbbi rajzokon láthattam, ahogy a csillagok elmozdulnak, és az emberek visszakényszerítik a daganákat a tengerbe. Bár a felfedezés hipotézisemet igazolta, azonban a bizonyítékok iránti olthatatlan vágyam nem lett kielégítve. Mikor a rajzokat fotóztam, a vaku villanásában megláttam valamit. Lehet, hogy csak a képzeletem játszott velem, de mintha egy vizenyős, távolülő szempár szegeződött volna ránk a barlang sötétségéből. Végül elhessegettem THE BLACK AETHER / WWW.THEBLACKAETHER.COM / CC-BY-NC-ND-4.0


MICRO AETHER / 2016 / JÚLIUS a rémképzetet, és tovább folytattuk az utunkat. Azonban ahogy haladtunk előre, nem tudtam szabadulni az érzéstől, hogy figyelnek minket. Az utunk egy megmászhatatlannak tűnő szakadékba torkollott. Samuel szerint megmászhattuk volna, azonban Jameson és Helen inkább a visszafordulás mellett érvelt. Szinte nem hittem a fülemnek. Két tudós társam, akik az igaság kiderítésének szentelték a karrierjüket, a megfutamodást választották volna. Ekkor a szemem sarkából mozgásra lettem figyelmes. Már megint csak egy pillanatra láttam a teremtményt, azonban kinézete mély riadalommal töltött el. Bár biztos voltam benne, hogy humanoid volt, mégis egy halra emlékeztetett. Teljes csupasz teste nyálkás volt, míg az alakja valami majomfélére emlékeztetett. De ha még ez nem lett volna elég szörnyű, az arca mélységes undorral töltött el. Dülledt, nedves halszemei távol ültek egymástól, az orra helyén csak egy pár lyukat lehetett látni, míg a szája gonosz vigyorra húzódott. Ekkor hatalmas remegés rázta meg a földet, és kicsúszott a lábam alól a talaj. A szikla, mely peremén a csapatunk tartózkodott, egyik pillanatról a másikra a darabjaira hullott szét. Időben elrugaszkodtam, és sikerült megkapaszkodnom egy kiálló kőben, azonban társaim nem voltak ilyen szerencsések. Jamesont egy ordítás kíséretében elnyelte a mérhetetlen mélység, míg Samuelt az épen maradt falon csúszott lefelé. Helen a jobb lábamon lógott. Mondtam neki, hogy másszon fel rajtam, de nem tudott. A kezem egyre jobban csúszott a kapaszkodómon, így döntenem kellett. Vagy ő, vagy én. Így másik lábammal erősen rátapostam jobb cipőmet markoló karjára. Hamar elengedett, és egy sikoly kíséretében lezuhant az alattunk fekvő homályba. Rosszul éreztem magam, azonban tudtam, hogy nekem túl kell élnem a küldetést. Csak akkor tudjuk megismertetni a világgal nagyszerű felfedezésünket, ha kijutok innen. Ahogy felhúztam magamat, lentről lövéseket hallottam. Valószínűleg Samuel túlélte, mivel ő hordott magánál mindig revolvert. A fegyvere torkolat tüze megvilágította a sötétet, de mintha mozgott volna körülötte a talaj. Aztán egyszer csak a kiáltását hallottam, és néma csönd lett. Menekülni akartam, azonban egy erős és nyálkás kéz ragadta meg a fejemet. Egy kis ideig birkóztunk, azonban nem tudtam fogást találni a sikamlós gumiszerű testen, és így a légszomjtól elvesztettem az eszméletemet. Esőszag töltötte be a tüdőmet és víz csorgott le az arcomon. Valami keményen feküdhettem. Ahogy kinyitottam a szememet kint találtam magam a szabadban. Éjszaka volt, és hatalmas vihar. A monolitikus építmények közepén az oltárkőhöz voltam kikötözve. De a kövek megváltoztak! Már nem voltak simák, mint fényes nappal, hanem mindegyikbe különös jelek voltak vésve, melyek végig tekergőztek az oszlopok tetejétől az aljáig. A sziget süvítő hangjai közelről hallatszottak, és ahogy körbenéztem láttam, hogy nem vagyok egyedül a kopár felszínen. Több száz, hanem több ezer lény körvonala rajzolódott ki körülöttem. Távolülő szemeik gonoszul villogtak a sötétben és hosszúkás ocsmány szájukból tört elő az az istentelen hang, melyet korábban természetes képződménynek tartottam. Vártak, és mintha hívtak volna valakit. Hatalmas égzengés támadt, és a gonosz teremtmények egyszerre hagyták abba a fütyülést. Először az áporodott halbűzt éreztem meg, majd pedig egy gigantikus kar támaszkodott a sziklára. És ekkor megláttam azt az undorító fejet, mely felém közeledett. Halk suttogást hallatott, és ahogy belenéztem hatalmas izzó tekintetébe, olyan mérhetetlen ősi bölcsességet láttam, melyet eddig el sem tudtam képzelni. Félelmem elmúlt, és a csillapíthatatlan tudásvágyam felülkerekedett rajtam. És ekkor megértettem. Érdemesnek bizonyultam. Boldogság áradt szét bennem, mert itt

THE BLACK AETHER / WWW.THEBLACKAETHER.COM / CC-BY-NC-ND-4.0


MICRO AETHER / 2016 / JÚLIUS maradhatok és részévé válhatok ennek az idegen kultúrának. Talán egy napon visszatérek az emberek világába, hogy megismertessem őket a daganák bölcsességével. Egy napon, amikor a csillagok állása kedvező lesz. Link: facebook.com/delan.darcy

THE BLACK AETHER / WWW.THEBLACKAETHER.COM / CC-BY-NC-ND-4.0


MICRO AETHER / 2016 / JÚLIUS

A BEFEJEZETLEN MESTERMŰ ÍRTA:

HÉJA ZSOLT

- Nem… nem fogom megtenni Arthur. Egyáltalán hogy… hogy kérhetsz tőlem ilyet? – rebegte maga elé megtörten Mrs. Hemsworth, a néhai Mr. Arthur Hemsworth özvegye. Mrs. Hemsworth a jókora hálóhelységben lévő öltözőasztalánál ült, gyásztól remegő kezéből a padlót takaró vastag szőnyegre hullt a könnyekkel átitatott búcsúlevél. A néhai Mr. Arthur Hemsworth életében jeles felfedező volt. Számtalan földrajzi, kartográfiai és archeológiai értekezés és tanulmány került ki a keze alól, ám nemrégiben - szeretett neje tudtán kívül – olthatatlannak tetsző vágy gyúlt benne az okkultizmus és egyéb sötét praktikák titkainak megismerése iránt. Utolsó expedíciójáról hazatérvén ismeretlen kórság támadta meg az ereje teljében lévő férfit. Mr. Arthur Hemsworth a lázzal dacolva minden nyomorúságos percet, amit szellemi képességeinek birtokában töltött úgynevezett „Mestermű”-vének befejezésére fordított. Szentélyként őrzött privát dolgozószobájába még szeretett nejének is tilos volt belépnie. Főleg azokban a lidércnyomásos, patikaszertől bűzlő utolsó hetekben. -… kérve kérlek, legdrágább Evelynem, teljesítsd nekem e felettébb különös utolsó kérést. Nem szeretnék már mást, mint hogy életem fő műve, az én Mesterművem befejezett legyen… - visszhangoztak néhai férje búcsúlevélbe foglalt szavai a gyászoló nő fejében. -… mindig jó voltam Hozzád drága Evelynem, a Szerelmünkre kérlek… Mrs. Hemsworth remegése egyszer csak alább hagyott. Egy csapásra megértette néhai férje rendkívül különös kérésének miértjét. Ahhoz, hogy ez megtörténjen valamit – valami emberit, valami logikán alapulót – fel kellet adnia magából. Felszegte fejét úgy suttogta a szavakat az öltözőasztal tükrében feltűnő képmásának. - Megteszem érted. Beteljesítem az akaratodat, Kedvesem… - azzal felemelkedett ültéből, maga köré kanyarította kabátját és céltudatos léptekkel neki vágott a földszintre vezető lépcsőnek. A szolgálók követték minden lépését, de több eszük volt annál semhogy megzavarják dolgában gyásztól megrendült Úrasszonyukat. Sosem látták még ilyen eltökéltnek. Az özvegy végig masírozott a kúria nagy gonddal rendben tartott kertjén. A szürke, nyomasztóan közeli felhők bágyadt halotti lepelként telepedtek a tájra és a cselédek lelkére. Még a rózsakert virágait is mintha fakóbbak, kókadtabbak lettek volna, mint annak előtte. Mrs. Hemsworth a kis uradalom szélén elterülő pagony mezsgyéjén árválkodó kertészlak felé vette az irányt. Kopogás nélkül berontott és pár percnyi kutatás után győzedelmesen bukkant elő újra az ajtónyílás sötét négyszögéből: arcán halálos eltököltséggel, jobbjában rozsdás keretfűrésszel indult vissza a méretes kúria felé. A szolgálók eddig csak csodálkoztak Úrasszonyuk hirtelen végbement színeváltozásán, most már elkezdték félni is azt. Egyszerre mindnek sürgős dolga akadt… az épület legeldugottabb zugaiban természetesen.

THE BLACK AETHER / WWW.THEBLACKAETHER.COM / CC-BY-NC-ND-4.0


MICRO AETHER / 2016 / JÚLIUS Az özvegy lendületes léptekkel hágott fel a bejárati lépcsőn, zavartalanul keresztülvágott az előtéren és meg sem állta a nagyteremben elhelyezett, néhai Mr. Arthur Hemsworth nyitott koporsójáig ahol néhai férje türelmesen várta, hogy a család többi tagja is megérkezzen a virrasztásra. Odaérvén Mrs. Hemsworth baljába fogta a férfi jobbját. De nem érzelmes gesztus volt ez, inkább amolyan gyakorlatias, céltudatos mozdulat. A férfi mutatóujján megcsillant az obszidián pecsétgyűrű; tükrében mintha rég elfeledett, csillagtalan éj emléke kísértett volna. - Sose láttam még ezt a gyűrűt… - futott át Mrs. Hemsworth agyán a valószínűtlenül tiszta gondolat, épp mielőtt a fűrész rozsdás, girbe-gurba fogai a néhai Mr. Arthur Hemshort holtfehér csuklójába martak. Mire az özvegy felocsúdott a sokkból,odakint már jócskán bealkonyult. Az ablakon beszűrődő sápadt fényben látta, hogy még mindig férje csonka jobb karját szorongatja – és hogy különös, baljóslatú gyűrűt viselő jobbja eltűnt a koporsóból. Mrs. Hemsworth nyugodtan, elégedett mosollyal az arcán rogyott a földre néhai kedvese mellett. Pontosan tudta, hogy elhunyt férjének levágott jobbja hová tűnt. Ha nagyon fülelt még a papíron neszező toll sercegését is hallani vélte a dolgozószoba irányából. - Tessék kedvesem, most már lesz időd befejezni a te hőn szeretett Mesterművedet… Írhatod, míg világ a világ… Link: zsolt.heja.hu

THE BLACK AETHER / WWW.THEBLACKAETHER.COM / CC-BY-NC-ND-4.0


MICRO AETHER / 2016 / JÚLIUS

ÁLDOZAT IRTA:

KATKÓ GYÖRGY

Végre megtaláltam!!! Eszelős, őrült vihogás tört fel belőlem, amit már hetek, sőt hónapok óta tartogattam, mint egy jó palack bort. Végtelen idők óta hánykolódtam már a tengeren, hogy rátaláljak arra a helyre, ami minden pillanatomat átitatta és meghatározta már olyan régóta, hogy nem is emlékszem rá tisztán. Hallottam meséket egy istentelenül ősi, rothadó földnyelvről, ami időnként felbukkan olyan mély vizekből, ahol már régen nem tudják, mi is a fény. Legutóbb egy német fogságban lévő katona tűnt el errefelé, legalábbis ezt rebesgették, azóta senki sem tudja, mi lett ezzel az oszladozó, pestises földdarabbal. Tudtam, hogy lakozik ott valami nagyon régi... és feltett szándékom volt, hogy megtaláljam és életemet neki áldozzam, minthogy ez a földi élet mindig is a létező legtávolabb állt tőlem. Nem tudott, nem bírt, nem akart befogadni. Undorodott tőlem, mint ahogy én is undorodtam tőle és igyekeztem kiutat találni belőle. Erre az útra magammal vittem egy gyanútlan és naív geológustanoncot, hogy segítsen nekem. Természetesen végig hazudtam neki az utam céljával kapcsolatosan, hogy miért is hánykódunk a semmi közepén, mint a hajótöröttek. Mikor végül rátaláltam arra, amit kerestem, már hosszú ideje halott volt. Egyszerűen csak elvágtam a torkát, fel sem tűnt neki, hogy mi történt vele. Nem is akartam, hogy nagyon szenvedjen, nem az volt a célom. Ő egy eszköz volt nekem, egy adomány. Egy áldozat. Testét televéstem ördögi szimbólumokkal, embertelen méretű víz alatti lényekkel hadakozó humanoid, dülledt halszemű lények sokaságával. Felpüffedt és elszineződött társam szagát már rég nem éreztem, teljesen beleolvadt ennek a feltörő fekete mocsárnak a förtelmesen pokoli odeurjébe. Foszladozó porhüvelyére egy kötelet erősítettem, amit aztán a derekamra kötöttem és megindultam vele a sziget belsejébe. Több napig gyalogoltam anélkül, hogy bármi élővel is találkoztam volna és ez teljes mértékben megnyugtatott, éreztem, éreztem a levegőben kavargó ősiségben, hogy jó úton járok. A szörnyen monoton, sík terepnek egy meredek, sziklás fal vetett véget. Erre azért nem annyira számítottam, de végül sikerült megmászni a derekamon csüngő halott társammal koloncként, igaz pár alkalommal majdnem az áldozat lett az áldozó. A fal tetején kicsit megpihentem és örömmel láttam, hogy lefelé már kissé könnyebb lesz a helyzetem. Egy hosszan elterülő, nyugodt lejtő képe bontakozott ki előttem. Fáradozásom nem volt hiábavaló! A lejtő aljában megtaláltam azt, amire romlott lelkem már régóta áhítozott! Egy mindent fényt tökéletesen elnyelő, nem evilágian sötét mocsár közepén egy faragott monolitot láttam. Ugyanolyan faragványok voltak rajta, mint amilyeneket hagymázas látomásaimat követően a társam testébe vájtam késemmel. Belegázoltam a mocsárba a monolitig. A fiú bomló teste tollpiheként lebegett a sűrű miazmás iszapon. A monolit tövéhez rángattam az élettelen porhüvelyt, két kézzel a magasba emeltem tőrömet és felkiáltottam: - Ezennel felajánlom neked ezt fiút, ó hatalmas Dagon! Fogadd el áldozatként és

THE BLACK AETHER / WWW.THEBLACKAETHER.COM / CC-BY-NC-ND-4.0


MICRO AETHER / 2016 / JÚLIUS fogadj el engem is, minthogy egyéb szándékom nincs, csak, hogy örökkön-örökké a halhatatlanságodat szolgáljam! Ekkor a mocsár magába szippantott... még nagyon gyorsan tele tudtam szívni a tüdőmet levegővel, mielőtt alámerültem volna a feketeségbe. Egy pillanattal később halványan lumineszkáló pontokat láttam közeledni felém. A Nagy Hal-istenség lojális szolgálatát az őrjítő félelem és rohamosan fogyó levegőtartalékom a másodperc tördedéke alatt elsöpörte. Ocsmány módon torz hal és ember hibrid lények gyülekeztek körém, várva, hogy végre a fekete és sós víz telítse meg a tüdőmet. Az őrületbe már régen átcsusszanó elmém kavargását egy rémisztően monumentális dübörgés rázta meg, ahogy feltűnt előttem egy irtózatos és gigászi kocsonyás, gonosz, lelkembe révedő szem. Még láttam tovalebegni egy utolsó, apró sikolybuborékot. Link: facebook.com/khar.baatar

THE BLACK AETHER / WWW.THEBLACKAETHER.COM / CC-BY-NC-ND-4.0


MICRO AETHER / 2016 / JÚLIUS

SZIA ANYA ÍRTA:

KÖKÉNY PÁL

szia anya, hogy vagy? szeretnél felülni velema hullámvasútra? amíg a zenekar játszik és szólnak a trombiták? rózsaszín vattacukor-illat és fehér füst keveredik a kék éggel - nem kéne ilyen gyorsan futnom, de szép az idő, és eddig egy üvegházban laktunk: zöldek voltunk, nem értünk meg, úgy érzem, de most annyira szép és új minden, anya, gyere, ülj fel velem: a körhintára a lovacskára amíg a zenekar játszik és szólnak a dobok, a trombiták rohanjunk fel a lépcsőn, mint régen, a színes szalagok körbe ölelnek, mint régen, anya figyelsz? léghajók szállnak az égen és a nagy szürke torony felettünk: négy fémlábbal az öreg hölgy. nagy konzervdoboznak tűnik, és emberhalak nyüzsögnek fenn, gyere anya az óriáskerékre, az magasan van és ott nem érnek el, csak a zenekar hallatszik, a dobok, a trombiták és a klarinétos lány, ahogy egyedül áll, és az első ütés őt éri. dumm dumm dumm csak a dobok, ugye, anya? fenn járunk, ide nem érnek fel a csápok, de a Nagy Öregek már jönnek, az öreg fémhölgy meghajol. egyszer kétszer háromszor. kicsit sötét az ég a füsttől, de anya, ugye még a céllövöldében lehet macit, mielőtt végleg aludni megyünk? ne pislogj, anya, nézz a szemébe, ne pislogj, akkor nem érnek el a csápok, nem vesznek észre. az emberek kicsit sikoltoznak, de főtt kukoricát ennék, kicsit még ugrálnék, a parton vöröslik a víz, anya hol vagy? még messziről hallom a zenekart: szomorúak a dobok, a trombiták, a klarinét már nem szól, ne haragudj anya, pislogtam.

THE BLACK AETHER / WWW.THEBLACKAETHER.COM / CC-BY-NC-ND-4.0


MICRO AETHER / 2016 / JÚLIUS

ÜZENET ÍRTA:

PAPP IMRE

Bryce már napok óta a végtelen óceánon hánykolódott. A nap égető sugarai felszántották a bőrét. A hőség már elviselhetetlen volt. Teste teljesen kiszikkadt. Egyszerűbb lett volna vízbe ölnie magát, ám Ő mégis kitartott. A messzi távolban folyamatosan látott valamit. Talán egy szigetet. Talán nem. Nem volt benne biztos. Próbált volna evezni, de a végtagjaiból már minden erőt kiszívtak. Mintha nem is a sajátja lett volna. Talán tényleg nem. A csónak hirtelenjében imbolyogni kezdett. Kinézett oldalra, és rémülten látta, hogy halak százai csapódtak a falának. Majdnem felborították. Mintha menekülnének valami elől. A sziget irányából. Bryce pánikba esett, hogy befordul a vízbe. Néhány hal beugrott a ladikba, és vergődni kezdett. Levegő után kapkodtak. Eközben a háta mögött észrevétlenül, egy fekete holló szállt le a csónak elejébe, és sötét szemeivel meredten fürkészni kezdte a férfit. Bryce az előbb még mindent megtett volna, hogy a hajóban maradhasson, ez most viszont teljesen megváltozott. A halak rothadásnak indultak, és körülötte mindent elkezdett beborítani a bűzölgő, forrón lüktető halbelsőség. A férfi csak ekkor lett figyelmes a fülébe sikító madárra. Megfordult, hogy elüldözze, de már nem maradt ideje védekezni. A szárnyas veszedelem azonnal támadást indított, és lecsapott rá. A csőre olyan éles volt, akár egy penge. Átlyukasztotta a ruháját, majd a bőrét. Érezte, ahogy a forró vér végig csorog a mellkasán. Hallotta a csontok reccsenését. Sosem jut már el a szigetre. Bryce szörnyű rémálomból ébredt. Teste hideg verítékben úszott, és a szíve majd kiugrott a helyéről. A mellkasához kapott, de a madár nem volt sehol. Barátnője, Marcy próbálta megnyugtatni, de nem ért el vele semmit. A férfi zihálások közepette elmesélte, hogy mit álmodott, mert tisztán emlékezett minden pillanatára. A mellette fekvő szőke szépség azt mondta, hogy az álmoskönyvek úgy tekintenek a hollóra, mint „üzenethordozóra”. Valamit biztos üzenni próbált. Talán hogy ne menjenek el ma arra az unalmas kiállításmegnyitóra, és inkább maradjanak az ágyban. Bryce felhúzta a szemöldökét, - szóval erre ment ki a játék - és kiparancsolta barátnőjét az ágyból, hogy kezdjen el készülődni. Öltözés közben már jobban érezte magát. A tükör előtt épp a nyakkendőjét igazgatta, amikor eszébe jutott, hogy nagyapja egyszer kis korában már rémísztgette egy hasonló történettel, ami egy távoli rokonukkal történt meg. Ha jól emlékszik a végén bolondok házában között ki. A gondoltba is beleborzongott. De miért épp most jutott ez az eszébe? Nem értette, de most nem is volt ideje ezzel foglalkozni. A múzeumban ma egy olyan kiállítás nyílik, amire azt mondják, mindenki emlékezni fog. Őt, Franciaország egyik legnevesebb régészét az elsők között hívták meg a privát megnyitóra. A kíváncsiság hajtotta, mert fogalma sem volt, milyen csodát mutatnak be a nagyérdeműnek. Másrészről egyetértett a barátnőjével is, hogy vasárnap délelőtt, ebben a pocsék időben inkább maradnának otthon. Pedig mára verőfényes napsütést mondtak, tette hozzá századszorra Marcy, aki még azzal is nyomatékosítani akarta a véleményét, hogy az ilyen ősi tárgyakat, jobb lenne inkább érintetlenül ott hagyni, ahol találták. Ezt a régész már válaszra sem méltatta.

THE BLACK AETHER / WWW.THEBLACKAETHER.COM / CC-BY-NC-ND-4.0


MICRO AETHER / 2016 / JÚLIUS Bryce még annyira az álom hatása alatt volt, annyira kimerítette, hogy csak villanások rémlettek az odaútból. A Louvre viszonylag messze volt a lakásuktól, ám ő csak arra emlékezett, hogy egy holló végig őt figyelte az úton, majd Marcy lágy pofonja, hogy felejtse már el ezt az egészet. Annyira zsongott a feje, hogy a szeme előtt még a betűk is összekavarodtak, amikor elővette az exkluzív belépőkártyáját. Felmutatta az őrnek, és besétáltak az üvegkupola alá. Fülledt meleg volt odabent, és úgy nézett ki, elkéstek. Az alsó szinten már mindenki eszeveszetten tapsolt. Bryce nem is csodálkozott, hiszen a terem közepén ott tornyosult egy monumentális kőoszlop, egy ősi monolit, ami baljós módon tört a sötét ég felé. Lentről úgy tűnhetett, hogy átfogja törni az üvegpiramis tetejét. Lesétáltak a csigalépcsőn, de a tekintetüket egy pillanatra sem vették le róla. A felszínén részletesen megmunkált létező, és kitalált állatok képei díszelegtek. Bryce régész létére zavarba jött, mert tippelni sem tudott volna, melyik korszakból származik az obeliszk. Megbabonázva nézte a méreteit. Jelentéktelennek érezte magát mellette. Teljesen a hatása alá került. Mintha már látta volna valahol, de nem tudta megfogalmazni hol. Amikor leértek, elengedte Marcy kezét, és elkezdte átverekedni magát a hatalmas tömegen. Érezte a vonzását. Mintha csak szólítaná. Benne volt a fejében. Egyre közelebb, és közelebb ért hozzá. Elhaladt a kurátor mellett, és átugrott a kordonon. De mielőtt még hozzáérhetett volna, valami megállította. Süppedni kezdett. Lenézett és rémülten konstatálta, hogy rothadó haltenger hömpölyög a lába alatt. A bűz elviselhetetlen volt. A feje úgy fájt, mintha szét akarna robbanni. Még mindig a gondolataiban volt. A férfi körbenézett, de már senkit nem látott maga körül. A padló biztos elnyelte őket. Még Marcyt is. Szegény Marcy. Bryce viszont csak az oszlopon lesz biztonságban. Muszáj eljutnia oda. Minden erejét összeszedte és elkezdte átvágni magát, mielőtt az ingovány végleg elnyeli. Ám ekkor teljes sötétség telepedett az előtéri csarnokra. Valami totálisan kitakarta még a maradék fényt is. Bryce felnézett, és megfagyott az ereiben a vér. Maga sem tudta mit lát. Egy démon és egy sárkány ocsmány keveréke magasodott a Louvre fölé. Szemei aprók, de sütött belőlük gonoszság. Testét fémes pikkelyek borították. Hatalmas kezei pedig borotvaéles karmokban végződtek, amivel az üvegkupola felszínét kopogtatta, majd a terem sarka felé mutatott. A halálra rémült férfi odanézett. A holló éppen akkor szállt le. Semmit nem lehetett látni, de a következő pillanatban a sötétségben már egy alak körvonalai bontakoztak ki. Bryce-nak hunyorognia kellett, mert nem akarta elhinni, amit lát. A Louvre legtávolabbi sarkában ott állt, a halott nagyapja. Egy szót sem szólt, de egyenesen ránézett. Távolról figyelte, ahogy korábban a holló, és a fejét rázta. Ez meg mit jelent? De már nem volt ideje ezen tovább gondolkozni. Az óriás démon, könnyedén áttörte a múzeum tetejét, és azonnal lecsapott, hogy többé senki ne érhessen a drágaságához. A férfi üvölteni akart, de hang már nem jött ki a torkán. Bryce szörnyű rémálomból ébredt. Teste hideg verítékben úszott, és a szíve majd kiugrott a helyéről. - Rosszat álmodtál, drágám? – kérdezte Marcy. - Igen. És azt hiszem nem először. – Még mindig kapkodta a levegőt, majd kinézett a párkányon figyelő madárra. - Akkor mit szólnál, ha ma inkább nem mennénk el a megnyitóra? Link: flickr.com/photos/priemryeests

THE BLACK AETHER / WWW.THEBLACKAETHER.COM / CC-BY-NC-ND-4.0


MICRO AETHER / 2016 / JÚLIUS

CSATA Y'HA-NTHLEINÁL ÍRTA:

COTTER BLACKSTONE

Az admirális türelmetlenül kémlelte a végtelen óceánt, egy magányos hegyorom után kutatva. Hónapokkal ezelőtt indult a keresésére. Mögötte a Szövetség több száz csatahajóból álló flottája sorakozott. Mióta a szárazföldet elfoglalták a mélységlakók, az armada számított a szabadság utolsó mentsvárnak. Apokalipszis dúlt, a napfogyatkozás pedig közeledett, melyről senki nem tudta biztosan, mit jelent a háborúra nézve. A Rendkívüli Bizottság jelentésének legvalószínűbb szcenáriója szerint a támadás epicentrumában egy úgynevezett alfa-egyed – vélhetőleg a dagály miatt – a felszínre tör. Akik behódoltak, azok Dagonnak hívták, mivel a bibliai halistenhez volt a leginkább köthető. Az admirálisnak gyakran eszébe jutott, nem-e lenne egyszerűbb letenni a fegyvert, de tudta, azok sem jártak jobban, akik megadták magukat. A radar váratlanul szárazföldet jelzett, ami a térképeken nem szerepelt. Biztos volt számukra, hogy Dagont ott találják… a mélytengeri városban, melyet a követői Y'hanthleinak hívtak. Mire elérték a szirtet, a napfogyatkozás megkezdődött. Alga és korall borította, sötét szikla volt csupán, mely nemrég még az óceán mélyén nyugodott. Egy órán belül a Hold és a Nap együttállasa kiteljesedett. Ez elegendő idő volt arra, hogy a flotta körülvegye a szigetet. A tenger morajlani kezdett, sistergő buborékok szöktek a felszínre, a világ egykettőre túlvilági köntösbe bújt. A vízszint felpúposodott, majd tarajos fej bukkant elő. Pikkelyei nagyobbak voltak, mint a zászlóshajó ágyúi. Szemei óriási égitestekként izzottak. Gigászi karjaival rácsimpaszkodott a hegyre. Az admirális ekkor kiadta a tűzparancsot. A pusztítás hangversenye kezdődött; Eget rengető dörrenések követték egymást, az ormótlan szörnyeteg pedig fekete füstfelhőbe öltözött. Görbe halszája üvöltésre nyílt, hangot viszont nem hallatott. Jól látható repedések keletkeztek a páncélján, melyek hamarosan a húsáig nyíltak. Lassan eldőlt; Szeméből kialudt az izzás. Mikor nagy hullámot keltve kiterült az óceán felszínén, a legénység örömujjongása elnyomta a többi hajón zengő tengerészek boldog hangját. Az admirális is mert egy kicsit örülni, viszont hamarosan fekete pöttyök tűntek fel az égen. Egyre nagyobbak és sötétebbek lettek. A sós tengeri levegő felforrósodott és megmagyarázhatatlan gőz ködösítette el a vizeket. Ezután nagyobb mennydörgés hallatszott, mint azt akár ezek hadihajó képest lett volna előidézni. Néhányan megsüketültek, sokuknak csak csengett a füle. Az értetlenségben viszont az összes tengerész osztozott. Mikor elült a köd, több tucat Dagon tűnt fel a flotta körül. Az egyik egy suhintással miszlikbe tört öt hajót, míg egy másik a tekintetével porlasztotta el a legénységet. Az admirális ekkor értette meg, a halisten nem erről a világról uralkodik, csupán szolgáit küldte el a bolygóra, hogy megvívják helyette az emberiség végső háborúját. Tisztjei kétségbeesetten néztek rá. Várták a következő parancsot, bár tudták, percek választják el őket a biztos haláltól. Ő elegánsan letérdelt, homlokát a padlóhoz érintette és annyit mondott: - Üdv az ősi álmoknak! Üdv neked, Dagon! Link: cotterblackstone.blogspot.hu THE BLACK AETHER / WWW.THEBLACKAETHER.COM / CC-BY-NC-ND-4.0


MICRO AETHER / 2016 / JÚLIUS

HOSSZÚ LÉLEGZET ÍRTA:

VERES ATTILA

Levegőt szeretnék, friss levegőt, csak egy sóhajtást. Az ajtó előtt állok, odabent mindenki rám vár, a tüdőm viszket, férgeket köhögök fel, a cipőmre hullanak. Lehajolok, zsebkendő, letörlöm, a papír alatt tekeregnek, így mégsem mehetek be. Lila papír, lila papíron kapom majd a memót a kirúgásról, hogy mindenki lássa. Ki fognak rúgni, jézusom, ki fognak rúgni, az utcára kerülök, ki a lakásomból az utcára, ki a hajléktalanok mellé,akikre mindig olyan megvetően nézek, egy leszek velük, összehúzom magam a hidegben és tartom a markom pénzért és olcsó bort vedelek majd. Talán járhatok még a gyűlésekre, talán a Magisztrátus visszaenged úgy is, hogy nincs munkám, hogy egy senki vagyok, anyámék is megmondták, fiam, nem lesz belőled senki, és erre tessék. Az ujjaimról verejtéket kenek a papírokra, számok és betűk, mit jelenthetnek, nem tudom. Éves jelentés, kettőkor, nézett rám a főnök, szúrós tüskék a szemei, utál engem, mindig utált, miért nem mond már valamit, kérdezte, de hogy mondhatnák bármit, ha nem kapok levegőt. Elment, csak a memót hagyta hátra a kétórai jelentésről, mint az élettársam a bűzét az ingemen. Hazudhatnám, hogy beteg, hogy az élettársam beteg, nincsenek fogai és fura a szaga, úgy néznék hozzá, hogy mindenki értse, ez rák, kemoterápia meg minden, és azt mondanák, persze menj nyugodtan, de hogy beszélhetnék, ha egyszer nem kapok levegőt. Amúgy sem ismerik őt, persze hogy nem, állandóan korog a gyomra, sok iszapos vizet ivott talán, néha csak röhög és röhög, amikor megkérdezem, min, elhallgat, éjszakánként a mellkasomra ül és csak sikít és sikít az arcomba, nem akarok hazamenni. Ezért jöttem be dolgozni, ide, az irodába, pedig nem is kapok levegőt és férgek jönnek elő belőlem és halott vagyok. Eszembe jutnak a fánkok. Adózunk a névtelen isteneknek, elárulunk mindent amit szeretünk az életben, megbecstelenítjük a legszentebb dolgokat, aztán fánkot zabálunk és kávét, talán valaki eljönne velem inni, csak ne kelljen hazamennem az élettársamhoz, a fogatlan nőhöz, lehet, hogy megint le akar feküdni velem, olyankor kifordul a szeme, teljesen ki, és egy másik szemmel néz rám, és olyankor csak sikoltani akarok, de tovább kell dugnom, a Magisztrátus tudná, ha nem, bárcsak eljönne inni velem valaki. Beleharaptam a fánkba, cukor és a gyümölcsszirup, amikor megjöttek a Magisztrátus képviselői, valaki felsikoltott, lenyeltem a falatot, de azonnal akartam hányni, amikor a legutóbb jöttek, akkor sokan inkább öngyilkosok lettek, de ez sem mentette meg őket, nem, itt a halál csak a kínok kezdete, de még mindig jobb, mint a magány vagy a bingópartik. Velük van egy kecse, rossz jel, sírni szeretnék, de előző éjjel már sírtam, mikor az élettársam a mellkasomra ült, és a fogairól beszélt, a szép fogsoráról, halott katona már mind egy tömegsírban, és a kecske mögött jött egy nő is, a boszorkány, a csuklyája vörös, soha nem találkoztunk ilyen csuklyával, biztos, hogy nem éljük ezt túl. Na mi van, nem mégy be, ezt kérdezi a titkárnő, mit szól bele, akkor megyek be, amikor csak akarok, hogy miért nem tud már kussolni, a melléhez szorítja a papírjait, itt mindenkinél papírok vannak, mintha papírok nélkül leállna a szívünk, a kezem a kilincsen, a tárgyaló kilincsén, de nem merek belépni, ki fognak rúgni, most mi a bajod, kérdezi a titkárnő már megint, mit ugat bele mindenbe, az orromból kimászik egy féreg, jézusom, kiált fel a titkárnő és elrohan, kopog, kopog a tűsarkú.

THE BLACK AETHER / WWW.THEBLACKAETHER.COM / CC-BY-NC-ND-4.0


MICRO AETHER / 2016 / JÚLIUS Be kell mennem a tárgyalóba, de miről is kell beszélnem, számokra emlékszem, talán le is írtam valamit, azt sem tudom, hol dolgozom, hogy is tudnám, halott vagyok, a boszorkány tett halottá, végignézett mindannyiunkon, hideg, hideg szemek, fogak, fehérek és élesek, hosszú, kampós orr, a szaga a pincéké, a frissen ásott síroké, látja a titkainkat, körbesétál, a kecske a nyomában. Néha megállt, megszimatol valakit, ki vagy kérdezi, mire a férfiak sírnak, mind sír, véres könnyekkel, a boszorkány nevet, végünk van, mindennek vége, és akkor elért hozzám, bárcsak azonnal meghallhatnék, gondoltam akkor, hosszú ujjaival megfogta az állam, te kellesz nekem mondta, be fogsz menni a tárgyalóba, segítesz ellenségemmel végezni. Milyen tárgyalóba, kérdeztem volna, de nem kérdeztem semmit, csak azt mondtam, igen, be fogok, amit csak a Magisztrátus akar, mert ez így van, ha nem akarjuk, amit a Magisztrátus, akkor a Magisztrátus sem akar minket, a földre hullunk, mint a rohadt gyümölcs. Ő az, kiáltotta a boszorkány, nem akarok az lenni, gondoltam, kicsit sírtam is talán, és akkor a kecske két lábra állt és kántált és parancsokat osztogatott, a Magisztrátus képviselői transzba estek és mindenki a földön fetrengett és dicsérte Magisztrátust és a névtelen isteneket és maszturbált és a halálért imádkozott, a boszorkány rám vetette magát, nedves, hideg bőre az enyémhez ért, lábaival átfogott és magába tuszkolta a farkamat, és parancsolta, hogy repüljünk, repültünk, lovagolt rajtam az éjszakai égen, és azt mondta, adjam neki a lélegzetem, hogy élhessen, míg elvégzi a feladatát, én megadtam volna bármit, csak legyen már vége, és akkor az ágyamban ébredtem, az élettársam lovagolt rajtam, és sikoltott, és nem kaptam levegőt és halott hús lettem. A boszorkány elvette az életem, reggel munkába indultam, levegő nélkül, az izmaim ropogtak, és szellemeket láttam az utcasarkon és démonok figyeltek a falak mögül, de elmentem munkába. A kezem még mindig a kilincsen, a tárgyaló kilincsén, nem akarok bemenni, de mégis kinyitom az ajtót, odabent vár a vezetőség, meg a japán ügyfél, meg a titárnője és tolmácsa, odalépek a falhoz, szorítom m belekezdenék, hogy elnézést, ezt mondanám, erőlködöm, ki kell jönnie valaminek, és akkor megszólalok, de az nem az én hangom, női hang, a boszorkány, ott van bennem, a japán felpattan a helyéről, istentelen, ősi nyelveken káromkodik, gondolom, majd hányok, egyre hányok, férgek és csontok és falevelek törnek fel belőlem, a boszorkány kúszik, egyre csak kúszik a japán felé, a japán felkapja a titkárnőjét és eltöri a gerincét, a boszorkányhoz vágja, az átkok hatására az üzletemberek kivájják a saját szemüket, nevetnek és nevetnek, basznak a tárgyalóasztalon, a lábam alatt egy kígyó szalad át, remélem, hogy kígyó, magamhoz ölelem a papírjaimat, és kisétálok a tárgyalóból, vissza a helyemre, leülök, és várok, hátha minden magától elmúlik. Végül kapok egy memót. Lila papír. Végre fellélegzek. Link: facebook.com/veres.attila.965

THE BLACK AETHER / WWW.THEBLACKAETHER.COM / CC-BY-NC-ND-4.0


MICRO AETHER / 2016 / JÚLIUS

CSAK EGY ÚJABB KAGYLÓ ÍRTA:

VIDRA GYULA

Susanne egy szakítás okozta lelkiválság miatt úgy döntött, hogy egy Hawaii partjaitól nem messze lévő kis csendes-óceáni szigeten, Alohamaken fogja eltölteni a szabadságát, minél messzebb az okoskodó barátoktól, kíváncsiskodó rokonoktól, és a kotnyeles munkatársak elől. Egyedül csak meditáció és jóga tanára hiányzott neki, Shrambiala, aki megtanította neki a módszereket, amikkel szorongásait leküzdheti, és harmonikusabb életet élhet. Miután a párja megcsalta, ezek kevésnek bizonyultak, de egy ilyen utazás remek kikapcsolódásnak tűnt, elmenekülni a mindennapok viszontagságaitól. Alohamake nem olyan régen lett a turisták által kedvelt úti cél, már korábban is megtalálható volt a térképeken, de a rafinált befektetők, csak most fedezték fel, ezt a szinte lakatlan kis szigetet, és elkezdtek rá szállásokat építeni, „helyi népművészeti szuvenír” standokat állítani, és egyéb olyan lehetőségekkel szolgálni, amikre a nyugodni vágyó vendégeknek szükségük lehet. Shrambiala ajánlotta ezt a szigetet a nőnek, táskájából vette elő az utazási célokat ajánló brossurát, hogy ő korábban már járt ott, csak ajánlani tudja, és most kedvezményesen utazhat. „Emlékszel azokra a fűzött karperecekre, amit neked, és a csoporttársaidnak hoztam? Alohamakéről valók, a helyiek nagyon kedvesek.” Susanne úgy ette a tapasztalt és világot látott gurujának szavait, mint a mennyei mannát, és minden tanácsát megfogadta, akár csak ezt is, miután elpanaszolta, hogy elhagyta a fiúja három boldognak tűnő év után. Susanne most gondolt, az a három év már a múlté, és csak a jelenre szabad koncentrálnia, ahogy a parton sétál, a homok a lábujjai közé férkőzik, a szellő a haját borzolja, és orrában a tengernek illata. Csavargása közben zaj üti meg a fülét, és felfedezi, hogy a parttól, és a szállás helyétől nem messze egy kisebb bazár terül el. Kedves ukulele zene szól, pólókat árulnak, kitűzőket, hűtő mágneseket, hawaii-i népművészeti remekeket és egyéb emlék tárgyakat, amivel a környezetünkben mutatni lehet világlátottságunkat. Susanne már majdnem megvásárolt egy kicsi terítőt, amire pajzsok, és dobok voltak hímezve, amikor kiszúrt egy tetoválásokkal teli öregasszonyt, aki a földön ült, és előtte egy szürke pokróc volt, amin első ránézésre szokatlan tárgyak sorakoztak, másokkal ellentétben ő nem csak díszeket, ékszereket, hanem könyveket is árult. Az öreg nő bőrét kagylós tetoválások tarkítják, szemei nagyok és kifelé düllednek, nyakán sűrű ráncok, és amikor Susanne odalép hozzá, vastag ajkait szélesre húzza, ami alól kivillan meglepően sűrű, aprócska fogazata. „Nyugodtan nézze meg ami tetszik” mondja kedvesen recsegve. Susanne elsőre azt hiszi valami bolhapiaci kacatosba botlott bele, de észrevesz egy tálkát, amiben olyan fűzött karperecek vannak, amilyen neki is van, amit Shrambiala mestertől is kapott. Lát egy ősöreg kancsót, ami leginkább egy urnának tűnik a benne lévő por miatt, egy könyvet, tele geometriai, és okkult jelekkel, és egy másikat, amire „Pigafetta híradása a Kongó felvidékről” van írva. A könyvek mellett kis szobrok vannak, bizarr csápfejű, illetve tengeri csillagszerű lényekről, az egyik mintha törött lenne. „Csak hoztam őket magammal” válaszolja a nő, miután Susanne rákérdezett ő készítette esetleg őket. Ezek után talál egy üveget, amiben egy patkány csontváza

THE BLACK AETHER / WWW.THEBLACKAETHER.COM / CC-BY-NC-ND-4.0


MICRO AETHER / 2016 / JÚLIUS van, de mire rájöhetett volna, mi is olyan fura a fején és a lábain, akkor szúr ki egy nyakláncot, ami szinte azonnal megbabonázza. Fehér színe van, mintha egy tábla, vagy egy obeliszk lenne, amit csápok ölelnek át. Nem olyan motívum, amit viselne, de sugárzik belőle egy olyan energia, amitől megrezeg az általa igen fejlettnek vélt spirituális antennája. „Ha hoz nekem egy üveg tengervizet, máris a magáé.” Susanne elindul, vesz magának egy üveg vizet, kiissza, és megtölti a tengerrel. Mikor visszatér a bazárba, már nem találja ott a nőt, csak a szürke pokrócot, és a nyakláncot. Miután magához veszi, és a vizet leteszi, elindul a szálláshelyére. Susannek tetszik neki az új szerzeménye, a tükörben nézegeti, illegeti magát. Már alig várja megmutathassa mesterének, aki biztos tud majd róla pár szót mondani, mit szimbolizálhat, miféle szerencsét tud majd neki hozni, főleg ezzel a páratlan sztorival, hogy egy üveg tengervízért vásárolta, egy kísérteties, öreg nőtől, az általa ajánlott egzotikus szigeten. Ezen mélázva eszébe jut, hogy a négy órai meditációjához hozzá kellene látnia. Fülébe helyezi a fülhallgatót, és törökülésbe helyezkedik. Mantrázza magában a sorokat, amiket már régen megtanult, de nem tudta, ez az a pillanat, amikor el kell őket ismételnie: „A lelkem egy tó, alámerülök elmém tengerében, és annak csendjében, a víz tükörképében meglátom legbensőbb énem” Susanne ezúttal nem a szokásos meditációs állapotban találja magát. Úgy hiszi, hogy azért érzi a víz ringatását, mert korábban a tengerben fürdött, de azon kapta magát, hogy most már mintha süllyedne, és egy sötét halbűzös mocsárban találja magát, ami nyakig beteríti, csak egy fehér monolitot lát maga előtt, ami hasonlít a nyakláncára, majd egy rántást érez a lábán, és lehúzza a mélybe. Lent már nem a mocsár sűrűjét, hanem az óceán legmélyét tapasztalja. Elkezd lefelé úszni, hiszen az anyagi valóságból végre most juthat el végre a tóhoz, ami a lelkében van, amiről annyit mesélt bölcs tanítója. A mélység csak hívogatja, itt végre megtalálhatja a fényt, amit olyan régóta keresett. A távolban lát egy templomot, ami hivogatja magához, és mintha angyalok táncolnának körülötte, miközben megtalálja atlantisz csodás, elsüllyedt városának előfutár építményeit. Úgy érzi, amíg nem válik eggyé ezzel a különös szellemi világgal, amibe került, addig nem érheti el a belső békét, amit a város tartogat számára, ezért kitárja lelkét, és minden porcikáját. A változás nem várat magára, megannyi ikrával töltődik fel teste, apró halak úsznak belé mohón, gyomra megtelik a víz élőlényeivel, polipok kúsznak le torkán, tengeri csillagok tapadnak testére, és hínár tekeri őt körbe. Susanne boldogan adja meg magát a mélységnek, számára olyan volt ez, mintha arkangyalok ölelnék és fénnyel töltenék fel testét. A takarítónő, diszkréten jelezte a hotel személyzetének, hogy egy nőt talált az egyik szobában, oldalára dőlve, holtan, és szivárgott a testéből a víz. Olyan volt, mint egy friss vízi hulla. A személyzet nem akart botrányt, ezért Susannet kivitték a tengerhez, mintha vízbe fúlt volna, nem akarták, hogy rossz híre legyen a hotelnek, egy újabb halott miatt. Másnap az öreg nő ugyanott ült, körülötte a könyvek, szobrok, ékszerek, és egy fehér nyaklánc, amit a korábbi tulajánál már nem találtak meg. Az öregasszony egy üvegből vizet ivott, és elégedetten nézte a legfrissebb kagylót, ami a testén megjelent. Link: facebook.com/vidra.gyula

THE BLACK AETHER / WWW.THEBLACKAETHER.COM / CC-BY-NC-ND-4.0


MICRO AETHER / 2016 / JÚLIUS

THE BLACK AETHER Magyar H.P. Lovecraft Online Magazin

WWW.THEBLACKAETHER.COM *** CREATIVE COMMONS CC-BY-NC-ND-4.0

*** Küld el te is rövid, maximum 1000 szavas Lovecrafti weird történetedet, legyél közösségünk tagja, szerkeszd velünk a Micro Aethert.

Részletes technikai információk a honlapon.

THE BLACK AETHER / WWW.THEBLACKAETHER.COM / CC-BY-NC-ND-4.0

Profile for The Black Aether

Micro Aether 2016 Július  

A Micro Aether a The Black Aether - Magyar H.P. Lovecraft Online Magazin ingyenes, havonta megjelenő, amatőr kiadványa. A Micro Aether magya...

Micro Aether 2016 Július  

A Micro Aether a The Black Aether - Magyar H.P. Lovecraft Online Magazin ingyenes, havonta megjelenő, amatőr kiadványa. A Micro Aether magya...

Advertisement