3
2020. április 3.
Segítik a hetven év felettieket
Elindult az önkormányzat által a 70 év felettiek számára szervezett bevásárlás és gyógyszerkiváltás igényeinek összegyűjtése- tájékoztatta lapunkat Medgyesi Miklós, DMJV sajtószóvivője.
A napi egyszeri meleg étkeztetési ellátás már működik, erre továbbra is le lehet adni igényeket. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a rendszer működése stabil, de a telefonon érkező gyorsabb igényfelvétel érdekében növelték a telefonvonalak számát. A részletekről dunaujvaros.hu oldalon tájékozódhatnak. ( http s : / / d u n au j v a ro s . hu / hir/31817 )
Ugyancsak a héten indult el az adománygyűjtési akció is. Az utóbbi időkben nagyon sok felajánlás érkezett az önkormányzathoz és az egészségügyi, szociális intézményekhez, amelyet ezúton is köszönnek! A felajánlások eddigi egyenlőtlen elosztása véletlenszerű volt, de a létrehozott központi szervezéssel lehetővé tették, hogy - az intézményekkel egyeztetve- az igények szerint történjen az adományok szétosztása.
Porgász a hácban...... Porgász a hácban, avagy Agyarország, én így szaretlek, de csak ha hivatalosan is engedélyezed
Élt egyszer egy ember, élt, élt az Üdülősoron. Meg még voltak így egy csomóan, éltek, éltek, ahogy tudtak, igyekeztek szépen, próbáltak kicsit összetartani, ilyesmik. Ilyen - hogy mást ne mondjak - naiv emberek lakják azt a vidéket, nem mindenben alkalmazkodnak a magyar szokásokhoz, azt hitték szegények, mehet az így is. Na. Egy szép napon felkelt az egyik ember, gondolt egy nagyot, nosza, rit�tyent már egy kis mulatságot főzőcskével - és mivel a kertjében egy fia tűzrakóhely nem sok, annyi sem volt, gondolt egy még nagyobbat: a szomszédokkal hamar összehordtak a vízpartról pár szép nagy követ, s ott, a porta előtt, a parton csináltak egy amolyan tűzrakóhelyet. Megsütötték a kis szalonnájukat, pecsenyéjüket, megiddogáltak pár sört meg vagy annyi jóféle házit, vígan voltak, emlegették még a rákövetkező héten is. Meg azután is. De annyira, hogy meg is ismételték. Meg még. Meg még. Nem is lett volna baj. Talán. De ezek a népek nem bírtak magukkal. A vérükkel. Fogták, aztán kalákában egy hétvégén odapöccintettek egy kis kulipintyót. No, ne gondoljatok ám olyan nagy valamire, egy olyan kis gerendás esőkabát lett belőle, de pont olyan ám, ami a helyhez illett: takaros kis beálló, fából, tetővel, ha netán a nyári zápor meglepné a sütés-főzést, legyen hová beülni kicsinyég. Vagy ha nagyon tüzesen sütött volna a nap, akkor is jó volt alatta. Na, gondolnátok, ennyivel csak beérték - de nem... nyughatatlan népség lakja azt a fertályt, csak tovább járatták az eszük kerekét vesztükre. Az egyik főkolompos nagy jó dolgában kitanálta, mi lenne, ha lengedezne ott egy hinta. De még csak nem is valami közönséges kis pilincka - addig
nézegette a fákat, mígnem egyszer csak felkötött egy vagy jó tíz budai rőfnyi kötelet, az aljára készített egy ülőkét, s hát, lássatok csodát: attól fogva lengett a hinta a gyerekekkel, kamaszokkal, kalandvágyó felnőttekkel, igaz, csak ketten sikongattak rajta, a boldog meg a boldogtalan. Az ám, hisz majd’ el is felejtettem mondani: hát ezek az üdülősori népek olyan elmaradottak, olyan korszerűtlenek, hogy nem csak hogy egy fillér pályázati pénzt vagy állami dotációt nem kértek, de még csak egy nyamvadt kerítéssel se zárták el az egész hóbelevancot, hogy csak ők hepajkodhassanak benne. Nem hogy nem tiltották a népeket, hogy használják, amit építettek, egyenesen örültek neki, ha valaki arra járt, és beült a hintába, megpihent a tetőcske alatt... még ha néha nekik is kellett összeszedni ezt-azt a vendégek után, megtették, zokszó nélkül. De dicsérte is ám mindenki a helyet - még a zújságban is benne volt kétszer, lám, a közösség ereje, meg a kaláka szépsége, írták hevülve: az olvasók titkon még irigykedtek is rájuk. Pedig ha tudták volna, micsoda szaftos bűnök lappanganak a csinos felszín alatt... ha sejtették volna, hogy ezek az üdülősori népek egy nyomorult építési engedélyt, egy vacak hatósági hozzájárulást, egy nyamvadt kis pecsétes közjegyzői sajtpapírt nem intéztek, egy vicik-vacak egyesületet nem alapítottak, hogy közgyűlést tarthassanak, tagdíjat szedhessenek, szavazatszedő bizottságot választhassanak. Éltek bele a világba, mint a vadak, hintázgattak, vihorásztak, azt hitték bután, így megy ez Agyarországon. Hát de bizony hogy nem. Három röpke év nem sok, annyi se telt el ebben a tűrhetetlen állapotban, mire végre egyszer csak arra járt
a Törvénytisztelő Állampolgár. Na, ennek aztán a társadalom legnagyobb szerencséjére megvolt a magához való szeme meg érzéke, úgyhogy azonnal észrevette, mekkora csúf furunkulus keletkezett a világ sejhaján - nem habozott, azonnal neki is látott, hogy minden törvényes eszközzel kifakassza. Amint kiderítette, hogy bizony se egy érvényes építési engedély, se egy fennmaradási bizonylat, se egy, az 1968/XXIII c. KÖFÉM-rendelet a játszóterek biztonsági előírásainak megfelelő műbizonylat sincs a magukról megfeledkezett civilkedőknél, azonnal megindította a megfelelő hivatalos eljárásokat, leszegte a fejét, s érces hangon, a jog titán keresztjét feltartva kimondta: ő bizony meg nem hátrál, a hintát, a kis vityillót meg az egész vicket-vackot íziben el kell bontani. Mert a terület a horgászegyesületé, annak a gondos kezelésében van, s a horgászat a hintázással kar karban nem járhat: Bezony, Ilyen mélységesen tisztelte a törvényt a Törvénytisztelő Állampolgár és melleslegesen Egyesületi Elnök. Horgászatilag. És bizony, éppoly mélységesen igaza volt neki, aminél jobb érzést igazi magyar ember nem érezhet a lelkével ő köztudomásúlag. Merthogy itt minálunk emberemlékezet óta az a legeslegjobb érzés, ha másnak nem jó. Jobb az még annál is, ha nekünk jó. No, ekkicsikét elszomorodtak az üdülősori népek őszintén megmondva rájuk is fért már kicsit a sok vidámkodás után. Mentek erre, mentek arra, de bizony hiába bucsálódtak bárkihez, igazuk nekik úgysem lehet sehol. No... ha a Törvénytisztelő Elnök Ember arra nem járt volna, talán az én mesém is tovább tartott volna. Holnap legyenek a ti vendégeitek. És kösz a halakat. -Boda-