Nagykanizsa 2020.07.23.

Page 6

Tesco (Vecsési savanyú mellett) Boszorkány u. 2. l Nyitva: H. - Szo.: 9.00-19.00, V.: 9.00-18.00

6

2020. július 23.

A vírushelyzet után – Via Kanizsa Nonprofit Zrt. Megszűnt a koronavírus - járvány miatti vészhelyzet és bár szerencsésen átvészeltük a kialakult helyzetet, a gazdasági társaságokat, többek között a Szabó István vezette Via Kanizsa Nonprofit Zrt.-t sem kímélte az emiatt kialakult helyzet. A járványügyi intézkedések miatt továbbra is sok feladat vár megoldásra. Június végén volt egy Önkormányzati közgyűlés, ahol napirenden volt a Via Kanizsa Zrt. tavalyi pénzügyi és szakmai beszámolója. Elfogadásra került, ezzel egyidőben elfogadták a cég üzleti tervét is. Általában ez a folyamat márciusban esedékes, amelyben szerepelnek mindazon sarokszámok, amik meghatározzák, hogy az adott évben mire-mit költhet a Zrt., milyen fejlesztések valósulhatnak meg, mennyi forrás jut a feladatok ellátására akár saját bevételből, akár az önkormányzat által biztosított forrásból. Az üzleti terv szűkössége, a csökkentett támogatás miatt az idei évben nem lesznek nagyobb fejlesztések, így elmaradnak a technikai fejlesztések, eszközbeszerzések (nagy teljesítményű traktorvásárlás). A korábbi években több száz négyzetméteres, nagy anyagigényű felújítások történtek, az idén sajnálatosan erre nem lesz lehetőség, vissza kell térni a „klasszikus” kátyúzáshoz és lokális hibák javításához. Csökkent a park és játszótér gondozásra szánt keret, így balesetmegelőzési javítások fognak történni, esztétikai és kényelmi – halaszható feladatok átütemezésre kerülnek. Pár hete elbontásra került a Városkapu körút és Kazanlak körút között található Székelykapu és kopjafa, mivel balesetveszélyt jelentettek a tönkrement tartóoszlopok, ez azonban javításra kerül, már a napokban visszakerülhet méltó helyére a testvérvárosunktól kapott ajándék. A közfoglalkoztatás teljesen megszűnt a Via Kanizsánál, így 11 embert felvettek a közmunkások közül állandóra, aminek köszönhetően létszámnövekedés történt a veszélyhelyzet idején. Vannak olyan állandó feladatok, melyeket a vírushelyzet alatt is el kellett végezni; (fűnyírás, rongálás helyreállítása, temetőgondozás, játszótér lezárása és felügyelete), így a felvett munkások ezeket a feladatokat látták el, illetve munkakör módosítások történtek cégen belül, így mindenkinek akadt feladat, senki nem vesztette el állását. A támogatás csökkentése mellett a másik problémát a bevételkiesés jelentette. Központi szabályozás és helyi rendelet született a fizető parkolók ingyenes használatára, így a cég tervezett bevételeiben havi szinten több, mint négy millió forintos kiesést jelentett. Július 1-től a parkolók ismét fizetőssé váltak. A teraszok és vendéglátó előkertek használata szeptember 1-ig szintén ingyenes. Ez Nagykanizsán közel 1000 négyzetméternyi területet jelent, ami havonta közel egymillió forintos kiesést eredményez. Mivel a heti vásárok és piacok, illetve a havi vásárok elmaradtak, így nemcsak a vásári napon fizetendő helypénz maradt ki, mint bevétel, hanem a helybiztosítási összegek sem kerültek befizetésre. A Via Kanizsa vezetője és munkatársai nincsenek könnyű helyzetben, mégis igyekeznek a legjobban kihozni belőle és minden területre egyaránt odafigyelni, helytállni és megoldani a kialakult problémákat. Mi, városlakók pedig igyekezzünk az ő segítségükre lenni, türelemmel és megértéssel fordulni feléjük és elhinni, ha valami nem tud megvalósulni, az nem azért történik, mert ők maguk nem szeretnének az ügyért tenni. Írta: Szollár- Nikolics Zsanna

www.viakanizsa.hu


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.