Issuu on Google+


Fura, hogy a nagy szavak és mondatok sosem veszítik el értelmüket. Így van ez a panem et circeses-szel is, ami akkoriban még Rómában teljesen mást jelentett, mint ma. 2012-ben hogyha beütöd a Google képekbe ezt a kifejezést, nem kell sok idő és erre bukkansz: egy hamburgerzsömle közepén egy játékkonzol távirányítója. Hát csodás. Így fakulnak meg a múlt nagy mondatai. De a lényege így is átjön: kenyeret és játékot a népnek. Annyi különbséggel, hogy ma nem gladiátorok hanem pankrátorok csapnak össze, és a technika fejlődésével Superman, a Medicopter 117, a Mentalista és az NCIS is a szórakozásunk gyökerévé vált. Hát innen indulnék akkor ki én. Hiszen mi kell a népnek? Kenyér és szórakozás (vagy chips és akció.) Mivel az internet chipset nem találták ki, és a ciber-ropi is még tesztelés alatt áll ezekkel most sajnos nem szolgálhatok, de laza hangulatú novellasorozatomat csak a közkívánat kedvéért megtöröm, és életem legizgalmasabb vonatos kalandját fogom elmesélni. Kezdjünk is neki. Megvan a chips? Popcorn?! Na jó, az is megteszi, csak vigyázz a fogadba ne szoruljon. Tehát a történet már a szereplőválogatás szempontjából is izgalmas és megosztásra érdemes. Hosszas válogatás után a főszerepet jómagam és szerelmem kaptuk a rendező Unique-tól. (Érdemes megfigyelni, hogy a leghevesebb érzelmeket kiváltó történetekben valahogy mindig szerepet kap Ő, a herceg.) De térjünk vissza sínekre, pontosabban először a történet kiindulópontjához, a helyi buszpályaudvarra. Ő és én felszállunk a buszra, szalonna, víz és lepedő van a táskánkban, néhol egy-két hagyma, valamint kiskések és deszkák. Öltözetünk avittas, inkább turistás, de nem a szalámis, hanem a cselekvéses. Cél Somlószőlős, ahonnan aztán gyalog indulunk tovább a hegyre, arra a bizonyos csúcsra, amiről már korábban a Szezonális rovatban is olvashattatok. Csakhogy rossz megállónál szállunk le, és mivel nem vagyunk ismeretesek a faluban, úgy döntünk, hogy a síneken haladunk tovább, úgy biztos a hegylábához kerülünk. Mint két lelkes kisgyerek lépegetünk a síneken, és nevetünk hogy mennyire furcsán megyünk, akárcsak a bohócok. FONTOS TUDNIVALÓK A SÍNEN JÁRÁSRÓL: A talpfák túl messze vannak ahhoz, hogy mindegyikre rá tudj lépni, de túl közel hogy egy lépés a fára essen és egy a kőre. Így vagy idétlenül nagyokat, vagy idétlenül kicsiket lépsz. Ha pedig nem figyelsz rá, akkor csak esel-kelsz, mert a nagy követ a síneken kifordítják a bokádat. Nincs más megoldás, mint magán a sínen közlekedni, de mivel Vele vagy nem hagyhatod, hogy ne fogjátok egymás kezét. Megoldás: egyikőtök az egyik sínen, másikótok a másikon, és középen támaszt nyújtva közlekedni. Így sem egyszerű, de jó mulatság. Ahogy az is felettébb szórakoztató, ahogy nevetve viccelődtök egy esetleges rémtörténetről, miszerint mi van, ha jön a vonat. "Dehogy jön, én mindig hátranézek Szivem."- mondjuk felváltva, és ez tényleg így is történik. Csakhogy az alkohol mellett a szerelem is butít, öl és nyomorba dönt. Így eshetett meg az is, hogy egy végzetesen romantikus csók majdnem végzetes lett. Ámor varázsát hál'istennek megtörte a vonatfütty. Az a pillanat, mintha percek lettek volna, úgy éltem át. Megfordulva láttam a vonatot, aztán láttam az Ő arcát is, ahogy halál nyugodtan nézi a közeledő gyilkológépet, és még jobbra is elfordultam, hogy hova fogok majd ugrani. (Remélem ezt most mind elképzeltétek lassítva, mert most jön a tettek ideje, mikor a főhős kiszakad ebből az időből, és visszatér a valóságba, a cselekvések világába.) Ez itt sem történt máshogy, pillanatok alatt történt innentől minden. Belekaroltam a még mindig csak nyugodtan álldogáló hercegembe, és egy határozott mozdulattal magammal rántottam a csalánrengetegbe, ahol körülbelül még fél percig csak lihegve néztük egymást, majd ráeszmélve, hogy én félek a siklóktól sikítva rohantam ki a szúrós ágyból. -Majdnem meghaltunk. -Nem kell tudnia senkinek. -Főleg nem anyuéknak. -Mehetünk? -Gyerünk!


Persze ez nem ment ilyen könnyen. Nekem a lábam, Neki a keze remegett, nem akartam elhinni, hogy ilyen idióták voltunk, és hogy bakker (már bocsánat) mekkora mázlink volt. Kellett egy ölelés abból az erősebbik fajtából, hogy újra a hátamra húzzam azt a mázsás táskát, amiben a finomságok lapultak, és útnak induljak. Az úton még megannyi izgalmas dolog történt velünk, de úgy vélem az már nem egy vonatnapló bejegyzései közé illő. Annyit még azért hozzá fűznék, hogy mikor újra át kellett kelnünk a síneken, mint két jól nevelt óvodás (hátizsákkal, kézenfogva) duplán körülnéztünk, nem jön-e újra a pusztító. Balra-jobbra-balra. Utóirat és melléklet: panem et circenses in 2012



Panem et circenses