SZÖLLŐSI-NAGY-NEMES Collection / 1 by szollosi-nagy-nemes collection

SzöllŐsiNagy – Nemes gyűjtemény collection

FOTO

SARKANTYU Illés: Nemes Judit, 2005, 30x22 cm

SzöllŐsiNagy – Nemes gyűjtemény collection

FOTO

Ébli Gábor szerk. / ed.

Találkozások En c o u nt e r s R e n c o nt r e s

Válogatás a Szöllősi-Nagy – Nemes Gyűjtemény fotóanyagából Selected Photographs from the Szöllősi-Nagy – Nemes Collection Sélection de Photographies de la Collection Szöllősi-Nagy – Nemes

Vince Kiadó

Tartalomjegyzék Table of Contents Table de matiÈres

| Kincses Károly: A fotógyűjtők bátorságáról ................................................................................... 10-11 | Károly Kincses: On the bravery of photo collectors ....................................................................... 12-13 | Károly Kincses: Collectionner la photographie (en Hongrie): un acte courageux ....................... 14-15 | „Párizsban egyértelmű volt, hogy a (művészi) fotó műtárgy, gyűjthető, sőt gyűjtendő” Nemes Judittal beszélget gyűjteményük fotóművészeti anyagáról Ébli Gábor ........................... 42-45 | „It was absolutely clear in Paris that art photography could and should be collected” Gábor Ébli talks with Judith Nemes about the photographic section of the collection . .............46-49 | « À Paris, il était évident que les photographies (artistiques) étaient des œuvres d’art, qu’elles pouvaient, qu’elles devaient même être collectionnées. » Conversation de Judit Nemes et Gábor Ébli autour des photographies de la collection ............. 50-53 | Lugosi Lugo László: Szénvonat | Coal Train | Train de charbon ...................................................82-83 | Publikációk és kiállítások | Publications and Exhibitions | Publications et expositions.....................92 | Képjegyzék | Reproductions | Reproductions.................................................................................94-97 | Kép- és fotójogok | Copyright | Droits d’auteur....................................................................................98 7

Ismeretlen | Unknown | Anonyme 8

Ismeretlen | Unknown | Anonyme 9

Kincses Károly A fotógyűjtők bátorságáról

Kell egy nagy adag elszántság ahhoz, hogy ma történeti vagy kortárs fotóművészeti alkotásokat gyűjtsön valaki Magyarországon. Segít, ha ez a valaki hosszabb ideig külföldön él, éppen a fotó egyik fővárosában, Párizsban; az is enyhíti a vállalkozás extremitását, ha párhuzamosan más képzőművészeti alkotásokat is fontosnak érez a gyűjteményében tudni. Miért is? Elsősorban azért, mert nincs meg még itthon a fotográfiának az a sok összetevőből álló kultúrája, amely segíti a gyűjtőt az eligazodásban. Hosszas agitációt kell folytatni barátokkal, jó szándékú ismerősökkel, a pénzünkért aggódó rokonokkal, hogy miért kell annyit fizetni egy fényképért, amiből ugye annyit csinálhatunk, ahányat csak akarunk… Meg azért is, mert nem az általános műveltség része az a szakemberek által már tudott, a világ egyéb tájain többé-kevésbé működő tudáscsomag, mely kell ahhoz, hogy képesek legyünk tájékozódni a fotópiacon. Hogy tudjuk, mi a vintázs, mi nem; hogy tudjuk, mikor milyen eljárásokkal fényképeztek az elmúlt csaknem kétszáz évben; hogy képesek legyünk megkülönböztetni az igazit a hamisítottól. Hogy tudjuk, miként függ össze a méret, a technika, a darabszám; kik a gyűjtésre 10

érdemesek és kik nem, és ha már megvan egy fénykép, azt miképpen kell tárolni és kiállítani. Még az alkotók egy része sincs tisztában a saját maga által művelt műfaj szigorú kánonjával. Mert a fotó ma még idehaza nem teljesíti azt a nemzetközi műtárgypiacokon már begyakorolt metódust, miszerint nemcsak pénzt lehet fizetni egy fotós műalkotásért, hanem azt ugyanannyiért vagy többért bármikor el is lehet adni. Sorolhatnám még. De ezek a (korántsem teljes körű) érvek csak arra voltak jók, hogy a kisszámú komoly hazai fotógyűjtő valódi bátorságát hangsúlyozzam. Nem eleve reménytelen a helyzet! Voltak és vannak nagyon tehetséges fotósaink. Rendelkezünk olyan nemzetközileg is érvényes tudású emberekkel, akik ezeket a dolgokat értik, tudják és csinálnák is, ha lenne hol, lenne miért. A Szöllősi-Nagy–Nemes Gyűjtemény néhány száz – mégoly jó – képe a műtárgypiacon kerengő sok millió fotóhoz képest elenyésző. De mindannyian profitálunk belőle. Miért? Mert a növekvő gyűjtemény kikényszeríti tulajdonosaiból a nyilvánosságra hozást, albumot, kiállítást. Mert aki sok pénzt ad a fotókért, az precedenst

teremt, felértékeli a többi fényképet is. Aki sok pénzt ad a fotókért, az attól kezdve vigyáz rájuk, megfelelően tárolja őket. És ezzel felhívja rájuk a figyelmét azoknak is, akik még nem adtak sok pénzt fotókért, hogy ezek fontos és értékes dolgok. És mindezek tetejébe, ha ezek a fotó-műgyűjtők jelentős festménygyűjteménnyel is rendelkeznek, akkor már azt az elnéző mosolyt sem válthatják ki egyesekből, hogy igen-igen, biztos sok felesleges pénzük van, elszórják vacak fotókra. Nem, kérem. Tudják ők, mit és miért tesznek. És jó lenne végre megtanulni Európának ezen a részén is, hogy a fotográfia pont olyan piacképes műtárgy, mint a festmény, a grafika, pont olyan szabályok szerint lehet venni, eladni, gyűjteni… csak érteni kell hozzá. Ha ez az alapfeltétel megvan, akkor már csak nagy dózis intuíció, némi szerencse, jó kapcsolatok és megbízható szakemberek kellenek ahhoz, hogy ilyen és másmilyen, ekkora és nagyobb vagy kisebb fotógyűjtemények adjanak módot és lehetőséget, hogy mi, nézők, kedvtelve nézegethessünk jó szemmel válogatott fényképeket. A fényképezést 1839-ben fedezték fel, jó százhetven esztendőn keresztül élt és virágzott, és éppen mos-

tanában jelentős átalakuláson ment át. A fényképezés minden része – a művészi képalkotás egy törtrészét leszámítva – elhagyja a múlt századi technológiákat, és digitális jelek formájában készül, terjed és marad fenn. Mondom, kivéve a fotóműtárgyakat, mert ezeknél az alkotók egy része megmarad az analóg, a történeti technikák, eljárások mellett. Eljött az a pillanat, amikor a hagyományos fotó szinte minden megjelenési formájában számítógép-függő lett. Mára a kézzel, manuálisan, kémiai úton előállított, limitált számban sokszorosítható fénykép ugyanolyan ritka és nehezen megszerezhető lett, mint egy rajz, grafika, festmény. A képekben megtestesülő alkotóerő, tudás, a nyomtatott bankjegytől vagy vert pénztől eltérően nem inflálódik, hanem az idő múlásával egyre értékesebb lesz. Amilyennek egyszer megcsinálták, optimális esetben olyan marad az idők végezetéig. Ugyanolyannak látjuk harmincévesen és húsz év múlva plusz három dioptriával is. A műtárgyba fektetett pénz őrzi vagy éppen növeli értékét anélkül, hogy reggelente órákat töltenénk a börze-kurírok olvasgatásával; a műtárgy felvidít, ha rossz a kedvünk, jóleső elégedettséggel tölt el, ha örülünk, szóval, aki még nem próbálta, rajta; aki már tudja, az gyakorolja! 11

Károly Kincses On the bravery of photo collectors

One must have a great deal of determination, bravery and risk-taking capability to collect historical or contemporary photographs as art pieces in Hungary. Naturally, it helps if someone lived abroad for a long while, say, in Paris. It also reduces the extremity of the venture if one values and collects pieces of fine art, like paintings and sculptures as well. But why is photo collecting in Hungary so challenging? Let me list a few reasons. First of all, the many-faceted culture of photography that could help the orientation of collectors is missing in Hungary. It takes a great deal of effort to convince friends, well-meaning acquaintances and relatives worried about our money why one has to pay a considerably high price for a photograph that could be replicated in as many copies as you want and all that… Added to that is the lack of a more or less working knowledge of photography that is needed to have some understanding of the workings of the photo market. This knowledge seems to be present almost everywhere else in the world but it has not really reached the educated public here. Elementary things indeed should become clear. For instance, what is a vintage photograph and what is not? What are the various photographic techniques of the past two hundred 12

years? How to distinguish an epoch photograph from a fake one? What is the connection between the sizes, the technique and the number of prints, respectively? Whose photos are worth collecting and whose are not? And if you have a photograph, how shall you conserve and exhibit it? These are important issues since not even art photographers themselves are aware of the rigid canon of their own genre. Photographic art in Hungary does not yet fully follow the general practice of the international art market which is that a work cannot only be bought, but it can also be sold for the same price (or even more) in the future. I could go on forever. Hopefully, these arguments (obviously far from being complete) were able to emphasize the real bravery of the few serious Hungarian photo collectors. However, the situation is not hopeless at all. We had and have very talented photographers. We have people with international knowledge who understand these factors, they just need the freedom to act accordingly. The few hundred photos of the Szöllősi-Nagy–Nemes Collection, no matter how valuable, are a minority compared to the millions of photos available on the art market. Yet, as the collection grows, we will all be

benefitting. Why? Because a growing collection will motivate the collectors to show it to the public, to publish a catalogue, thus making the photos come alive. Those who invest in photography create a precedent and raise the value of photography in general. Those who pay a great deal of money for a photograph will certainly care about it and will store, conserve and exhibit it professionally. In turn, by emphasizing the importance and the value of their actions, they will call the attention of others that have (so far) not been interested in investing their money in photos. Furthermore, if those photo collectors have a significant contemporary painting collection, then not even a sniffy smile with an â&#x20AC;&#x153;oh-yeah-those-guys-have-tonsof-money-to-throw-out-the-window-for-crazy-shotsâ&#x20AC;? would work. Indeed, it will not work. These collectors know very well what they do and why. It is high time for the people in this part of Europe to learn that art photography is a marketable work of art, in the same manner as paintings and graphics are, and the rules that apply for buying and selling and collecting are exactly the same. Besides proper knowledge, all you need is a fair dose of intuition, some luck, good relations and reliable experts. This is the recipe to enjoy a wellselected collection of photos, whether it is big or small.

Photography was invented in 1839. It has been living and flourishing for a good 170 years but has gone through an important transformation recently. Every part of photography, except a very small fraction of art photography, departs from the technologies of the last century, to be made, distributed and stored digitally now. Only a certain number of photographers stand by analogue image creation by using historical techniques and processes. Nowadays even traditional photography has become digitally dependent in all of its forms. Soon a photograph made manually, processed chemically and printed in a limited number of copies, will be as rare as a drawing, a graphic or a painting. The talent, the creative power and the knowledge encapsulated in an image will thus be even more valuable with the passing of time, unlike bank notes or coins that are subject to inflation. Once a photo has been created it will, in the optimum case, stay the same until the end of time. Money invested into artworks will retain or increase its value without you checking the Dow Jones every morning. A piece of art can change your mood when you are down and make you satisfied when you are happy. Why should you miss out on these sensations? Go for it if you have not tried them yet and practise them if you have. 13

Károly Kincses Collectionner la photographie (en Hongrie): un acte courageux

Aujourd’hui en Hongrie, il faut une bonne dose de détermination, d’audace et de témérité pour collectionner des photographies, des œuvres d’art photographiques, anciennes ou contemporaines. C’est certainement plus simple quand la personne en question a longtemps vécu à l’étranger, de surcroît à Paris, l’une des capitales mondiales de la photographie. L’excentricité de la démarche est également atténuée si l’on collectionne en même temps, en parallèle et avec le même discernement, d’autres œuvres d’art. Pourquoi? Je vais mentionner quelques raisons, quelques arguments qui viendront peut-être confirmer mon postulat de base. Tout d’abord, notons que, dans ce pays, l’on ne retrouve pas encore autour du médium photographique cette culture complexe, faite de composantes diverses, qui permettrait au collectionneur de s’y retrouver facilement. Il faut encore parfois débattre longuement avec ses amis, des connaissances pleines de bonne volonté, des parents inquiets pour notre argent, défendre l’achat d’une photographie pour une somme importante, alors qu’on peut en faire autant de tirages qu’on veut, etc… D’autant plus que les connaissances de base permettant de se repérer sur le marché de la photographie, familières aux spécialistes, plus ou moins bien assimilées dans d’autres contrées plus éclairées, ne font pas partie de la culture générale. Connaître la différence entre un tirage ancien et un nouvel agrandissement. Reconnaître les différentes techniques utilisées au cours des deux derniers siècles. Être capable de faire la distinction entre un original et un faux. Connaître les correspondances entre les 14

dimensions, la technique et le nombre des tirages. Savoir discerner qui est digne d’être collectionné et qui ne l’est pas, comment garder, conserver, stocker et exposer les images une fois qu’on les a acquises. D’autant que même une partie des artistes ne semble pas être au courant des règles strictes, des canons qui régissent leur propre mode d’expression. Car aujourd’hui encore en Hongrie, le monde de la photographie n’applique pas les méthodes bien rodées du marché de l’art, qui font que l’achat d’une photographie d’art n’est pas une dépense inutile, mais un investissement dans une œuvre qu’on peut revendre au même prix ou avec un bénéfice à n’importe quel moment. La liste est encore longue. Mais ces arguments (loin d’être exhaustifs) n’ont pour but que de mettre en valeur l’authentique courage des rares amateurs sérieux de photographie en Hongrie. De pouvoir affirmer aussi que la situation n’est pas sans espoir. Nous avons eu, nous avons toujours des photographes très talentueux. Il y a ici des personnes dont les connaissances sont au niveau international, des gens qui comprennent ces choses, qui les connaissent et appliqueraient volontiers ces conventions s’il y avait une raison, un cadre propice à cela. Les quelques centaines de photographies de la collection Szöllősi-Nagy–Nemes, quelle que soit leur qualité, ne sont rien en regard des millions de clichés qui circulent sur le marché de l’art. Mais, quand bien même il y en aurait dix fois, cent fois plus, nous en serions les principaux bénéficiaires. Pourquoi? Car tôt ou tard, le développement d’une collection

pousse ses propriétaires à la faire connaître, à la montrer, à l’exposer, à la publier sous forme de livres ou d’albums. Car celui qui dépense beaucoup pour acquérir des photos crée un précédent qui contribue inévitablement à l’augmentation de la valeur de toutes les autres photographies. Celui qui dépense beaucoup pour acquérir des photos y fera attention, fera le nécessaire pour les conserver, les stocker, les exposer correctement. Et ainsi, il attirera l’attention de ceux qui n’ont pas encore dépensé une fortune pour un cliché, leur signalant qu’il s’agit d’objets importants, qui ont de la valeur. Et de surcroît, si ces collectionneurs disposent également d’une grande et importante collection de peintures, on ne se permettra plus ces sourires complaisants qui suggèrent que certains ont beaucoup trop d’argent, qu’ils ne savent plus comment le dépenser, qu’ils le gaspillent en achetant ces photos... On ne saurait se tromper davantage ! Ils savent parfaitement ce qu’ils font et pourquoi ils le font. Et il serait sage d’apprendre enfin, dans cette contrée de l’Europe, que les photographies constituent un investissement respectable au même titre que les peintures ou que les estampes, qu’on peut les vendre, les acheter, les collectionner suivant les règles du marché… Il suffit de s’y connaître. Si cette condition de base est remplie, il ne suffit plus que d’une bonne dose d’intuition, d’un peu de chance, de bonnes relations, de spécialistes de confiance pour mettre en place une collection de tel ou tel genre, de telle ou telle dimension, qui nous permettra, à nous spectateurs, de regarder avec ravissement une belle sélection de photographies. La photographie, inventée en 1839, s’est développée, épanouie durant plus de 170 ans, et elle connaît

actuellement une phase de profond bouleversement. Tout le processus photographique (à l’exception d’une infime proportion de la photo artistique) abandonne aujourd’hui les techniques des siècles derniers, laissant la réalisation, la diffusion et la conservation des images aux technologies numériques. Hormis les photos d’art, je le répète, car l’argentique et les techniques traditionnelles demeurent la norme pour certaines catégories de photographes. À notre époque, dans presque tous ses usages, la photographie traditionnelle est devenue dépendante de l’ordinateur. Aujourd’hui, les photographies développées manuellement, suivant un processus chimique, en quantités limitées, sont devenues aussi rares, aussi difficiles à se procurer qu’un dessin, une estampe ou une peinture. Le talent, la force créatrice, l’expérience qui transparaissent dans ces œuvres leur confèrent une valeur, qui, contrairement à celle des billets de banque et des pièces de monnaie, ne baisse pas, mais au contraire, augmente avec le temps. Dans le meilleur des cas, jusqu’à la fin des temps, l’image reste telle qu’elle a été créée. Elle reste telle que nous l’avons vue quand nous avions trente ans, et restera telle dans vingt ans, quand nous l’observerons au travers du verre grossissant de nos lunettes. L’argent investi dans l’œuvre d’art conserve ou accroît même sa valeur, sans que nous ayons à parcourir tous les matins pendant des heures les nouvelles de la bourse, l’œuvre d’art nous console quand nous sommes de mauvaise humeur, nous comble d’un agréable sentiment de satisfaction quand nous sommes heureux… Que celui qui n’a pas encore essayé tente l’expérience, que celui qui connaît déjà ce plaisir s’en délecte sans attendre. 15

SARKANTYU Illés: François Fejtő, 2004 17

SARKANTYU Illés: Lucien Hervé, 2004 18

ANDRÃ&#x2030;, Rogi (?): Szittya Emil 19

Ismeretlen | Unknown | Anonyme: Henri Nouveau, 1930 körül | around 1930 | vers 1930 20

KACZUR Pál: Portré | Portrait, 1955 21

MAURER Dóra: 7 elforgatás No.3 | 7 rotations No.3 | 7 détournements No.3, 1977-78 22

MAURER Dóra: 7 elforgatás No.5 | 7 rotations No.5 | 7 détournements No.5, 1977-78 23

HERVÉ, Lucien: Önarckép | Self-portrait | Autoportrait, 1939/2004 24

SARKANTYU Illés: Önarckép | Self-portrait | Autoportrait 25

SARKANTYU Illés: Marta Pan, 2004 26

SARKANTYU Illés: Anna Mark, 2004 27

BEOTHY, Etienne: Önarckép | Self-portrait | Autoportrait, 1950 28

KADAR, Joseph: Pierre SzĂŠkely, 1980 29

Ismeretlen | Unknown | Anonyme: Le Corbusier 30

HERVร , Lucien: Kassรกk Lajos, 1961 31

KADAR, Joseph: Szenes ร rpรกd, 1980 32

VATTAY Elemér: Bálint Endre, 1970 33

HERVÃ&#x2030;, Lucien: Henri Matisse, 1949 34

HERVÃ&#x2030;, Lucien: Ossip Zadkine, 1964 35

HERVÉ, Lucien: Breuer és Gropius | Breuer and Gropius | Breuer et Gropius, 1954 36

NADAR (Gaspar-Félix Tournachon): Főbíró | Magistrate | Conseilleur supérieur 37

HERVÉ, Rodolf: Lucien Hervé 38

LANDAU, Ergi: Jungho templom | Yonghe Temple | Temple de Yonghe, 1953-54 39

KADAR, Joseph: “Hommage à Kertész” 1981 40

HERVÉ, Rodolf: Cím nélkül | Without title | Sans titre 41

„Párizsban egyértelmű volt, hogy a (művészi) fotó műtárgy, gyűjthető, sőt gyűjtendő” Nemes Judittal beszélget gyűjteményük fotóművészeti anyagáról Ébli Gábor

t o

F o

A rendszerváltást követően szakmai munkájuk révén több, mint két évtizeden át külföldön élő Szöllősi-Nagy András hidrológus és Nemes Judit képzőművész széles nemzetközi és magyar, modern és kortárs merítésű gyűjteménye szerepelt már átfogó, önálló kiállításokon (Angers, 2002, katalógussal; és Szentendre, 2004, CD-ROM-mal). Most olyan katalógus- és kiállítási sorozat indul, amely a ma már újra Budapesten fejlődő kollekció fejezeteit mélységében, részletesen mutatja be.

Képzőművészeti alkotásokat már hosszú ideje gyűjtötök. Hogyan fordultatok a fotó felé is? Majdnem egy időben kezdtünk Párizsban fotót venni, mint képzőművészeti alkotásokat. 1993-94-ben egy franciaországi magyar barátunk szólt, hogy a Franka Berndt galéria tönkrement, elárverezik a teljes anyagát. Minthogy sok magyar fotóművész műve szerepelt a listán, elmentünk és több fotót is megvettünk. Így került hozzánk például Hevesy Iván, Sugár Kata, Kaczur Pál munkája. Akkori felfogásunk szerint sokat költöttünk, így már nem vettük meg a Fiatalember képmása című fotót, amely a fiatal Bartók Bélát ábrázolta. Máig sajnálom, hogy ezt kihagytuk. A gyűjtésben ugyanakkor azóta is párhuzamosan fut képző- és fotóművészet. A fotókat bizonyos értelemben a képzőművészeti anyag részének tekintjük, a művészeti területek egyenrangúságának jegyében; de külön is figyelünk a fotóra, ahogy most önállóan állítjuk is ki, hiszen szuverén vonásait is előtérbe kívánjuk állítani. Ugyanígy, a fotógyűjteményünk egyaránt merít az alkalmazott és a művészfotó közegéből. Milyen személyes kapcsolatok segítették még Párizsban a fotógyűjtést? Egy-egy kiállítás remek alkalmat adott arra, hogy ott élő magyar művészekkel találkozzunk: Vera Molnar, Anna Mark,

Székely Péter, Marta Pan, Joseph Kadar, Kilár István vagy éppen Rozsda Endre megismerése maradandó élményt, gyakran máig tartó barátságok kezdetét jelentette. Lucien Hervéékkel is megismerkedtünk, akkortájt jött Rodolf fiuk Magyarországra, vele a nyári hónapokban idehaza is össze tudtunk futni. Szép lassan gyűltek a fotók. A Párizs melletti bolhapiacon, a Porte de Clignancourt mellett több kisebbnagyobb, azóta már bezárt bolt is foglalkozott ilyesmivel, ott vettem például a birtokunkban lévő dagerrotípiát. Néhány kevésbé ismert emigráns magyar alkotóhoz is eljutottatok. Amikor kezdett elterjedni, hogy fotót is vásárolunk, akkor már ajánlottak is nekünk fotókat, illetve felhívták a figyelmünket kint élő alkotókra is, például Somlósi Lajosra. Szerettünk volna autót cserélni, a régi kocsinkat odaadtuk Lajosnak cserébe egy válogatásnyi fotóért. Ezek között volt sok saját képe és mások felvételei is: Lucien Hervétől egy Utrillo-portré a kutyájával a negyvenes évek második feléből, valamint egy František Drtikol-fotó. Joseph Kadar is sokat fotózta a környezetében élő művészeket, Nicholas Schöffert, Rozsdát, Szenes Árpádot; volt saját kollekciója is, amiből több mű szintén bekerült a gyűjteményünkbe. Ilyen például Etienne Beothy saját felvétele a szobrairól, vagy az önarcképe, de innen van Brassai 1945-ös dedikált fotója is. 43

Jó pár különleges természetfotónk is van, melyeket az egyik nyugdíjba vonuló UNESCO-s kolléganő adott át Andrásnak a munkahelyén, mondván, az egész intézményben csak ezeket a magyarokat érdekelhetik ezek a képek. Paul Almasy (nem a gróf!) készítette a felvételeket 1961 körül Peru eldugott vidékein az UNESCO megbízásából. Jelentős a művészportré-fotó anyagotok. Miként kapcsolódik a képzőművészeti kollekcióhoz? Egy idő után már kerestük a művészportrékat abban a reményben, hogy akitől van képünk vagy szobrunk, arról a művészről készült fényképet is szeretnénk szerezni. Ez a szép elképzelés persze megdőlt, mikor Hervé bensőséges Matisse portréját megvásároltuk – hiszen képet venni a francia mestertől nem tudunk… Ossip Zadkine fotója kapcsán végképp lemondtunk arról az elképzelésről, hogy minden műalkotáshoz társuljon portréfotó. Viszont Budapesten fel tudtuk keresni Vattay Elemért, így Bálint Endre arcképét (akinek az egyik műve a képzőművészeti kollekciónk első darabja volt), illetve a Kassákról készített híres felvételeit is megkaptuk tőle. Vattay hihetetlenül nagyvonalú volt. Kassákról ráadásul Lucien Hervétől is van felvételünk. Akitől lehetett portrét és művet egyaránt venni, azt többnyire megoldottuk. Ilyen alkotók a gyűjteményünkben többek között Pátkai Ervin, Pierre Székely, Nicolas Schöffer, Rozsda Endre, Henri Nouveau 44

(Neugeboren Henrik) és Szittya Emil. Jóval később, amikor a fiatal művészpáros, Sarkantyu Illés és Miskolczi Emese már Párizsban éltek, bátorítottam őket a még élő magyar származású művészekről portrét készíteni – így került a birtokunkba az általuk készített Vera Molnar, Marta Pan, Anna Mark, Hollán Sándor portré, valamint a rólunk készített felvételek többsége is. Milyen tematikus fókusza van még a fotógyűjteményeteknek? Fotókollekciónk 2004-es budapesti, Sarkantyu rendezte kiállítása kapcsán egyértelművé vált néhány markánsan kirajzolódó irány, részint a munkavégzéssel kapcsolatos fotók, a most említett művészportrék, valamint a test mint témakör tekintetében. Így ma már a vásárlásainknál tudatosan ezeket az irányokat vesszük figyelembe. Ez nem kőbe vésett szabályt jelent, de ha van lehetőségünk több felvétel közül válogatni, akkor valamelyik témához kapcsolódó képet választunk. Jó példa erre, hogy amikor Trauner Sándor híres hollywoodi látványtervező fotói nyilvánosságra kerültek, kiderült, hogy minden egyes filmes megbízatásakor a leendő helyszínen rengeteg felvételt készített, ami segítette a filmbeli környezet megalkotásában. Mi a művei közül egy zsákot cipelő embert választottunk, amit az Hôtel du Nord helyszínén készített – egy egyszerű utcai jelenet.

A klasszikus modern fotók mellett egy-egy kortárs alkotótól is különleges műveitek vannak. Amikor a kilencvenes évek elején fotót kezdtünk gyűjteni, akkor csak vintage felvételeket vettünk. A fotósok maguk inkább adták a korabeli nagyításokat, mint az újabbakat. Szerencsénkre! Ugyanis akkor már terjedt a felfogás, hogy kiállításra nagyobb méretben kell odaadni a műveket, és így számos kompozíció új nagyításban került forgalomba, ami persze utóbb felértékelte az eredetiket. Nehéz is volt nekünk az analóg felvételek után a digitális területre lépni, de a végeredményt néztük: illik-e a mű a gyűjteménybe, jó minőségű-e a nagyítás, és a művész komolyan vezeti-e a fotó számozását? A kortárs analóg műveink többnyire sorozatok: Sarkantyu Illésnek a Fejtő Ferencről készült műve volt az első ilyen vételeink között, majd Kerekes Gábor Megfigyelések, valamint Lugosi Lugo László hatalmas, Szén című sorozata a haldokló mecseki szénbányákról. Utóbbi sorozat és korunk érdekessége, hogy bár Lugo analóg géppel készítette a felvételeket, ahhoz, hogy bármilyen célból kért reprodukciót adjunk, digitalizálni kell a képeket. Nemzetközi merítésetek alapján hogyan látjátok a külföldi és a magyar (fotó)művészet viszonyát? Gyűjteményünkbe sok olyan külföldi művész alkotása került be, akik Párizsban, illetve Hollandiában (ahol Franciaországot követően éltünk) dolgoztak. Nadar

klasszikus fotóit egy gyűjteményből, míg Sato lírai fotóját egy tenyérről a művésztől vettük, akinek a szintén alkotóművész feleségét ismertük. Párizsban egyértelmű volt, hogy a (művészi) fénykép műtárgy, gyűjthető, sőt gyűjtendő. Jó pár komoly, csak fényképre szakosodott galéria működött a városban. Ezek jó része nagy nevekkel foglalkozott. De elindult a Párizsi Fotóhónap, egyre többen fordultak a fotógyűjtés felé. Ugyanakkor Magyarországon a fotógyűjtés a kilencvenes évek elején szinte nem létezett. Nyílt egy fotógaléria a Váci utca elején, de képtelen volt eltartani magát hosszú távon, a bezárás előtti napokban mindent kiárusítottak; itt vettünk pár izgalmas fotót, például Fejér Ernő Cselekvő kéz című ritka darabját is. Az akkori budapesti vásárlók nagy része külföldi volt, tíz évvel később Hollandiában mi azonosítottunk két Benkő-fotót, amit a tulajdonosok szintén ott vettek, de már elfelejtették a fotós nevét. Ha itthon említettük, hogy fotót is kezdtünk gyűjteni, csak néztek ránk. Nem volt meg az a tudat, hogy van a nagymamáról felvett fotó, amikor a teraszon üldögél, és van a művészfotó, ami egészen más. Szerencsére időközben a magyar fotópiac is fejlődött. Kvalitásban nem is igen látok különbséget a hazai és a nemzetközi fotóművészet között. Viszont a lehetőségek tágabbak külföldön, ezáltal bátrabbak és újítóbbak a kint élő művészek. 45

„It was absolutely clear in Paris that art photography could and should be collected” Gábor Ébli talks with Judith Nemes about the photographic section of the collection

t o

F o

Following the political changes in the late ’80s, engineer hydrologist András Szöllősi-Nagy and painter Judith Nemes lived abroad for more than two decades. Their art collection, containing a broad variety of modern and contemporary pieces of Hungarian and international art, has been shown at various occasions such as in Angers, France, in 2002 with a catalogue, and in Szentendre, Hungary, in 2004 with a CD-ROM publication. Now, a new series of exhibitions and books is being launched to present the diverse facets of the collection which is based nowadays in Budapest, in more detail, starting with photography.

GÉ: You have been collecting art for quite a while. How did you become interested in photos? JN: Actually, we started to buy photos in Paris about the same time we started collecting contemporary art pieces, mostly paintings. It was in 1993 or ’94 when a Hungarian friend of ours living in Paris alerted us that the Galerie Franka Berndt had gone bankrupt and the whole stock will be auctioned. Since there were several pieces in the lot by Hungarian photographers, we bought quite a few, including pieces by Iván Hevesy, Kata Sugár and Pál Kaczur among others. Considering our situation back then, we thought that we should stop there and missed betting for a Portrait of a Young Man. That young man was Béla Bartók, whom probably nobody had recognized in the crowd other than us. I still regret it today that we missed our chance. Ever since then we have had two parallel tracks in the collection, fine art and art photography. In a certain way, we consider our photos an integral part of our fine art collection since we believe in the equality of different fields of artistic expression. However, collecting photographs gradually became a separate enterprise in itself. The 2017 show at FUGA in Budapest is devoted to photos only with a view towards emphasizing photography as a sovereign genre on its own. Our photo collection contains photos both from applied and art photography.

What sort of personal relations helped you in Paris in building the collection? In those days there were many art shows in Paris where we met Hungarian artists who were living there. On those occasions we met Vera Molnar, Anna Mark, Pierre Székely, Marta Pan, Joseph Kadar, Stephan Kilár, Endre Rozsda and others who had a remarkable impact on us. Often it led to friendships we still maintain today. We met Lucien Hervé, whose son, Rodolf was also a photographer and whom we met during our summer holidays in Budapest. Slowly but surely the photo collection started to grow. At the Porte de Clignancourt flea market, a number of smaller shops sold photos as well. That’s where we bought a few daguerreotypes, for instance. You also collected photos by a number of lesser-known emigrant Hungarian photographers. When word got around Paris that we are collecting photos principally from Hungarian artists once living there, we were offered photos and were connected to artists as well. This is how we got acquainted with Lajos Somlósi, for instance. We were about to buy a new car so we gave Lajos the old one we had. In turn he gave us a sizeable number of photos that included many of his works, a Lucien Hervé shot of Utrillo with his dog from the second half of the ’40s and a František Drtikol photo of a nude. Joseph Kadar also photographed 47

fellow artists, such as Nicholas Schöffer, Endre Rozsda and Arpad Szenes, as well as having his own collection from which we acquired a few pieces, such as Etienne Beothy’s self-portrait and a photo of his own sculpture. A signed and dedicated 1945 Brassaï photo is also from his collection. We also have a number of amazing nature photos that the retiring chief of UNESCO’s photothèque gave to András saying that only Hungarians could value those photos in the whole organisation. Those shots were taken by Paul Almasy (not the count from the movie English Patient) in the early ’60s in some remote areas in Peru.

photo of Kassák by Lucien Hervé. Whenever it was possible to buy a piece by a certain artist and acquire their portrait as well, we did it. We were fortunate enough to do so in many of their cases including artists like Ervin Patkaï, Pierre Székely, Nicolas Schöffer, Endre Rozsda, Henri Nouveau (Henrik Neugeboren) and Emil Szittya. Much later, when the young photographers Illés Sarkantyu and Emese Miskolczi moved to Paris I encouraged them to take photographs of the still living Hungarian artists in France. This is how we came to have portraits of Vera Molnar, Marta Pan, Anna Mark and Alexander Hollan in the collection.

How does your remarkable artist portrait series connect to the fine art part of your collection? After some time we were looking for artists’ portraits in the hope that we will have portraits of all the painters and sculptors represented in the collection. This was a sweet concept except it collapsed the moment we got Hervé’s shot of Matisse as we had no chance to buy a piece by him. We finally gave up the idea when we bought a portrait of Ossip Zadkine. On the other hand, Budapest was still a possibility to have at least a smaller scale version of the idea implemented. We visited Elemér Vattay, who was punished to be an industrial photographer for political reasons, but had a number of artist friends whom he photographed passionately. He gave us his famous shot of Endre Bálint, whose painting was the first piece of our collection way back in the mid ’70s. He also gave us his magnificent shot of Lajos Kassák. Vattay was incredibly generous. We have another

Is there any other thematic focus in your collection? It became obvious right at the 2004 MVM show of the photo collection, curated by Sarkantyu, that there are a few characteristic themes in there. Besides the aforementioned portraits, it became apparent that there is a significant number of photos depicting work and the human body, respectively. As a result we have been focusing on those themes lately when searching for new acquisitions. Of course, this is not cast in stone but if we have a choice we normally select a photograph related to one of those themes. One example of this approach is Alexander Trauner’s photo in the collection. Trauner was a famous Hollywood stage designer. When his photographs were made available to the public, it became clear that all the shots he took on filming locations were a guide for himself in designing the final set of the movie. We have one of his photos of a man carrying a huge bag in the street that he shot for the movie Hôtel du Nord.

Next to the classical photographs you have some unique works by contemporary photographers. When we started collecting photos at the beginning of the ’90s, we went for vintage photos only. Interestingly, photographers preferred to sell the epoch vintages rather than the modern prints. To our good luck. Since galleries preferred to exhibit pictures in a larger size larger prints had to be made which increased the value of vintage prints. After analogue photography it was a sort of cultural shock for us to move over to the digital scene. Our three main preferences when choosing a certain work is that it has to fit into the concept of the collection, the print must be of high quality and the copies must be numbered rigorously by the artist. The majority of our contemporary analogue pieces are series. Sarkantyu’s series of François Fejtö was the first in that genre, followed by Gábor Kerekes’ Observations and Laszlo ’Lugo’ Lugosi’s giant photo essay Coal about the dying coal mines of the Mecsek region in Hungary. By a twist of times, while Lugo originally made his series in the early ’90s with an analogue camera, reproductions today are requested in digital format. How do you see the relation between the international and the Hungarian (photographic) art scene? There are several pieces by international artists in the collection who worked in Paris or in the Netherlands (where we moved after France). We bought Nadar’s classic photos from a collection while Sato’s lyrical shot

of a hand came from the photographer himself whom we became acquainted with through his wife who is also an artist. It was absolutely clear in Paris that art photos are pieces of art that could and should be collected. There were a number of photo galleries in town, mostly representing big names. With the commencement of Paris Photo Month, more and more people became interested in collecting photos. Meanwhile, collecting photographs in Hungary was basically non-existent at the beginning of the ’90s. There was a single photo gallery in Váci Street in Budapest but it was not able to sustain itself in the long run. We were lucky to buy a few unique photos just days before that gallery closed down. One of them was a rare and magnificent piece by Ernő Fejér titled Acting hand. The buyers in Budapest those days were mostly foreigners going for the low prices; for example, a few years later we identified two photos by Imre Benkő in the Netherlands that the owners had acquired in Budapest but did not remember the name of the artist. Whenever we mentioned in Hungary that we also collect photos, people would just look at us with wide eyes. It was not clear for them that a shot about grandma sitting on the porch is one thing and art photography is another. Fortunately, the Hungarian art photography market has evolved in the meantime. When it comes to artistic quality I don’t see any difference between the Hungarian and the international scene. However, since opportunities abroad are much broader, foreign artists tend to be more courageous and innovative, if I may say. 49

« À Paris, il était évident que les photographies (artistiques) étaient des œuvres d’art, qu’elles pouvaient, qu’elles devaient même être collectionnées. » Conversation de Judit Nemes et Gábor Ébli autour des photographies de la collection

t o

F o

Suite au changement de régime en Hongrie, András Szöllősi-Nagy, spécialiste en hydrologie, et l’artiste Judit Nemes ont vécu plus de deux décennies à l’étranger pour des raisons professionnelles. La collection qu’ils ont constituée, composée d’œuvres modernes et contemporaines hongroises et internationales, a fait l’objet de plusieurs expositions (Angers, 2002, Szentendre (Hongrie), 2004 ; respectivement accompagnées d’un catalogue et d’un CD-ROM). Après leur retour à Budapest et le rapatriement de la collection, qu’ils continuent d’enrichir sur place, ils initient à présent une nouvelle série d’expositions et de publications présentant en profondeur, dans le détail, les différents aspects de leur collection.

Vous collectionnez des œuvres d’art depuis longtemps déjà. Comment vous êtes vous dirigés vers la photo? À Paris, nous avons commencé à acheter des photographies et d’autres types d’œuvres d’art presque en même temps. En 1993-94, un de nos amis hongrois vivant en France nous a indiqué que la galerie Franka Berndt avait fait faillite et que leur fonds allait être vendu aux enchères. Compte tenu du fait qu’il y avait beaucoup d’œuvres d’artistes hongrois dans la liste, nous y sommes allés et nous avons même acheté plusieurs photos. C’est comme ça que nous avons acquis des travaux d’Iván Hevesy, Kata Sugár, Pál Kaczur. Selon nos notions de l’époque, nous avions dépensé beaucoup d’argent, et nous avons donc renoncé à acheter le cliché intitulé Portrait de jeune homme, sur lequel figurait le jeune Béla Bartók. Je regrette encore que nous ne l’ayons pas fait. Depuis, nous collectionnons la photographie et les autres formes artistiques dans un processus parallèle. D’une certaine façon, nous considérons que les photos font partie de notre collection artistique, que ces domaines de l’art sont égaux, mais nous envisageons aussi nos photographies comme un ensemble indépendant, que nous exposons séparément aujourd’hui, car nous souhaitons mettre en avant les caractéristiques propres au genre. C’est ainsi que notre collection rassemble des clichés artistiques et d’autres issus du domaine de la photographie appliquée.

Parmi les gens que vous avez rencontrés à Paris, qui vous a aidés dans la création de votre collection de photographies? Quelques expositions nous ont donné l’opportunité de rencontrer les artistes hongrois travaillant en France. Nos rencontres avec Vera Molnar, Anna Mark, Pierre Székely, Marta Pan, Joseph Kadar, István Kilár ou Endre Rozsda ont été des expériences mémorables, marquant souvent le début d’une longue amitié. Nous avons également fait la connaissance de la famille de Lucien Hervé, c’est à cette époque que leur fils Rodolf est venu en Hongrie, où nous pouvions le croiser de temps en temps en été. Les photos se sont accumulées petit à petit. Aux puces de la Porte de Clignancourt, aux abords de Paris, il y avait quelques boutiques plus ou moins importantes qui vendaient ce genre de choses et qui ont fermé depuis, c’est là que j’ai notamment acheté le daguerréotype conservé dans notre collection. Vous avez aussi rencontré quelques émigrés hongrois moins célèbres. Quand la nouvelle s’est répandue que nous achetions également des photos, on a commencé à nous en proposer. On a aussi attiré notre attention sur quelques photographes qui vivaient en France, comme Lajos Somlósi. Comme nous voulions changer de voiture, nous avons donné notre vieille auto à Lajos en échange d’une sélection de photos. Parmi 51

celles-ci, il y avait beaucoup de ses propres clichés, mais aussi des œuvres d’autres photographes, notamment un portrait d’Utrillo avec son chien par Lucien Hervé, datant de la seconde moitié des années 40, ou un cliché de František Drtikol. Joseph Kadar a réalisé de nombreuses photos des artistes de son entourage, comme Nicolas Schöffer, Rozsda, Árpád Szenes. Il avait d’ailleurs sa propre collection, dont plusieurs œuvres sont venues rejoindre la nôtre. Des vues réalisées par Étienne Beothy de ses propres oeuvres, certains de ses autoportraits par exemple, mais aussi une photo dédicacée de Brassaï datant de 1945. Nous avons aussi des photographies de nature remarquables, offertes à András par l’une de ses collègues de l’UNESCO lors de son départ à la retraite. Elle pensait que, dans toute l’institution, seuls ces deux Hongrois pourraient s’y intéresser. Ces prises de vue ont été réalisées vers 1961 dans des régions perdues du Pérou par Paul Almasy (pas le comte!) à la demande de l’UNESCO. Vous avez également une importante sélection de portraits d’artistes. Comment cet ensemble s’accorde-t-il à votre collection artistique? Après un certain temps, nous avons commencé à chercher les portraits d’artistes en espérant trouver une photographie de tous les artistes dont nous possédions une peinture ou une sculpture. Bien sûr, ce projet a dû bien vite être repensé, car nous avons acheté une photographie intimiste de Matisse par Lucien Hervé – nous ne pouvions évidemment pas nous offrir l’une des œuvres du maître français. Et lorsque nous avons acquis une photo d’Ossip Zadkine, nous avons définitivement fait une croix sur notre projet de joindre un portrait à chacune de nos œuvres. Par contre, nous avons pu retrouver Elemér Vattay à Budapest, auprès de qui nous avons acquis une photographie d’Endre Bálint (dont l’une des œuvres fut notre première acquisition), ainsi que ses 52

célèbres clichés de Lajos Kassák. Vattay s’est montré d’une extrême générosité. Nous possédons également une photo de Kassák prise par Lucien Hervé. Quand c’était possible, nous avons tout de même essayé de joindre à chacune de nos œuvres un portrait de son auteur. Entre autres, c’est le cas pour Ervin Pátkai, Pierre Székely, Nicolas Schöffer, Endre Rozsda, Henri Nouveau (Henrik Neugeboren) et Emil Szittya. Bien plus tard, nous avons encouragé Illés Sarkantyu et Emese Miskolczi, jeune couple d’artistes hongrois venus s’installer à Paris, à réaliser les portraits des artistes d’origine hongroise encore en vie. C’est ainsi que leurs portraits de Vera Molnar, Marta Pan, Anna Mark, Alexandre Hollan ont rejoint nos collections, tout comme la plupart des clichés nous représentant. Quelles sont les autres thématiques de votre collection photographique? Lors de l’exposition de notre collection à Budapest en 2004, dont nous avons confié l’accrochage à Sarkantyu, certaines directions se sont clairement dessinées, d’une part les photographies se rattachant au monde du travail, d’autre part les portraits d’artistes dont nous venons de parler, et les représentations du corps. Aujourd’hui, nous prenons consciemment en compte ces lignes directrices lors de nos achats. Il ne s’agit pas d’une règle stricte, mais si nous pouvons choisir entre plusieurs clichés, nous prenons l’image qui se rattache à l’une de ces thématiques. Par exemple, lorsque les photographies du célèbre chef décorateur hollywoodien Sándor Trauner ont refait surface, il s’est avéré qu’il réalisait d’innombrables photos sur les futurs lieux de tournage de tous les films qui lui étaient confiés, afin de préparer ses décors de cinéma. Parmi ces œuvres, nous avons choisi l’image d’un homme portant un gros sac, réalisée sur les lieux du tournage du film Hôtel du Nord, photographiée comme une simple scène de rue.

En plus des classiques modernes, vous possédez également des œuvres remarquables de photographes contemporains. Quand nous avons commencé à collectionner la photographie dans les années 1990, nous achetions uniquement des tirages anciens. Les photographes euxmêmes nous donnaient leurs anciens agrandissements plutôt que les nouveaux. Heureusement! Car c’était l’époque où l’on a commencé à considérer que c’était mieux de faire de plus grands tirages pour les expositions, et de nombreuses compositions sont apparues sur le marché sous forme de nouveaux tirages, ce qui a fait monter la valeur des clichés originaux. Ça a d’ailleurs été difficile pour nous, après l’argentique, de nous aventurer dans le domaine du numérique, mais ce que nous prenons en compte, c’est la finalité de la démarche : comment l’œuvre s’inscrit-elle dans la collection, le tirage est-il de bonne qualité, est-ce que l’artiste est rigoureux dans la numérotation de ses photographies? La plupart des clichés argentiques contemporains que nous possédons sont des séries : l’œuvre d’Illés sur François Fejtő a été l’un de nos premiers achats de ce genre, puis les Observations de Gábor Kerekes, ou l’immense série Charbon de László Lugosi Lugo, qui montre le déclin des mines de charbon de la région du Mecsek en Hongrie. L’ironie de cette série et de notre époque, c’est que Lugo a réalisé les images avec un appareil argentique, mais que, pour tel ou tel usage, nous devons numériser les images pour qu’elles puissent être reproduites! Au regard de votre sélection internationale, quel est selon vous le rapport entre la photographie hongroise et la production étrangère? Beaucoup d’œuvres d’artistes étrangers travaillant à Paris ou en Hollande (nous avons vécu aux Pays-Bas

après nos années passées en France), ont intégré notre collection. Les photos classiques de Nadar proviennent d’une autre collection, tandis que nous avons acquis une photographie lyrique de Sato montrant une paume de main directement auprès de l’artiste, dont nous connaissions la femme qui était également artiste. À Paris, il était évident que les photographies (artistiques) étaient des œuvres d’art, qu’elles pouvaient, qu’elles devaient même être collectionnées. Il y avait plusieurs galeries sérieuses spécialisées dans la photo. La plupart se focalisaient sur les grands noms. Et puis le Mois de la photo a débuté, les collectionneurs sont devenus de plus en plus nombreux. Dans le même temps, ce collectionnisme autour de la photographie n’existait quasiment pas en Hongrie dans les années 90. Une galerie a ouvert au début de la rue Váci, mais elle n’a pu subsister sur le long terme, ils ont tout liquidé dans les jours qui ont précédé la fermeture et nous avons acheté quelques pièces intéressantes, comme la rare photographie d’Ernő Fejes intitulée Main en action. À Budapest, la plupart des acheteurs étaient étrangers. Dix ans plus tard, nous avons d’ailleurs identifié en Hollande deux clichés de Benkő que leurs propriétaires avaient achetés au même endroit, mais ils avaient oublié le nom de l’artiste. Si nous disions ici que nous avions commencé à collectionner des photos, personne ne comprenait. Les gens n’avaient pas conscience qu’une image de leur grand-mère assise sur la terrasse et une photo artistique étaient deux choses qui n’avaient rien à voir. Heureusement, le marché hongrois s’est développé depuis. Au point de vue de la qualité, je ne vois pas beaucoup de différences entre la photographie hongroise et internationale. Par contre, les possibilités sont bien plus nombreuses à l’étranger, où les photographes peuvent se permettre d’être plus audacieux et plus innovants. 53

54 MAURER Dóra: Térösszezavarás | Space-confusion | Dérangement d’espace, 1972

HERVĂ&#x2030;, Rodolf: MelegvĂz | Hot bath | Bain chaud, 1997-98 55

BRASSAÏ: Aratás | Harvest | La moisson, 1945 előtt | before 1945 | avant 1945 56

TRAUNER, Alexandre: HÃ´tel du Nord, 1938 57

MISKOLCZI Emese: Tar Sรกndor, 2001 58

SARKANTYU Illés: Alexandre Hollán 59

60 Tร TH Gyรถrgy: Emese III, 1995

MAURER Dóra: Paul Troger Krisztus Emmausban c. műve alapján | After Paul Troger’s Christ in Emmaus | D’après le Christus en Emmaus par Paul Troger, 1981 61

DRTIKOL, František: Akt | Nude | Nue 62

SARKANTYU Illés: Vera Molnar, 2004 63

64 MISKOLCZI Emese: Tรกtra utca | Tรกtra Street | Rue Tรกtra, 2000

FRANKL Aliona: Prรณbababรกk | Mannequins, 1987 65

SOMLÓSI Lajos: Cím nélkül | Without title | Sans titre, 1994 66

SOMLÓSI Lajos: Önarckép | Self-portrait | Autoportrait, 1991

68 FEJÉR Ernő: Hommage à cselekvő kéz No.8 | Hommage to the active hand No.8 | Hommage à la main active No.8, 1986

KEREKES Gábor: Megfigyelések-sorozat No.8 | Observations series No.8 | Serie Observations No.8, 1990-2002 69

KEREKES Gábor: Megfigyelések-sorozat No.2 | Observations series No.2 | Serie Observations No.2, 1990-2002 70

KEREKES Gábor: Megfigyelések-sorozat No.7 | Observations series No.7 | Serie Observations No.7, 1990-2002

72 KEREKES Gábor: Megfigyelések-sorozat No.12 | Observations series No.12 | Serie Observations No.12, 1990-2002

HORVร TH Lรกszlรณ: Ronchamp-i kรกpolna | The Chapel of Ronchamp | La chapelle de Ronchamp, 2015 73

HERVร , Lucien: UNESCO, Pรกrizs | UNESCO, Paris 74

BENKŐ Imre: Phenjan, Korea | Pyongyang, Korea | Pyongyang, Corée, 1989 75

HEVESY Iván: Hordógurítók | Cask-rollers | “Tonneau et pavés”, 1935 körül | around 1935 | vers 1935 76

MAURER Dรณra: Velence | Venice | Venise, 1968 77

DR. SZÁSZ János: Agyagbánya | Clay pits | Argilière, 1969 78

SUGÁR Kata: Vonat | Train | Train, 1935 körül | around 1935 | vers 1935

LEMOINE, Serge: Tokiรณ | Tokyo, 2006 80

MISKOLCZI Emese: Nemzeti Könyvtár, Párizs | National Library, Paris | Bibliothèque nationale de France, Paris, 2004 81

Lugosi Lugo László Szénvonat László ‘Lugo’ Lugosi Coal train

A Szén sorozat 1993-ban készült, az akkori Linhof Technikardan gépemmel, még 9x12 síkfilmre. A fekete-fehér negatívokat az Izabella utcai lakásban hívtam elő, ahol volt egy sötétkamrám, és kellett ott lenni egy síkfilmes nagyítógépnek is. A képeket 4 teljes sorozatban nagyítottam le, és a kedvenceimből készült egy kicsivel több példány is. Az egyik sorozat letétbe a Mecseki Bányászati Múzeumba került, a másik a Szöllősi-Nagy–Nemes Gyűjteményben van. Ezt a két sorozatot akkor savmentes paszpartuba tettem, és díszdobozt készíttettem hozzájuk. A Bányászati Múzeumba került sorozat az idők folyamán nyomtalanul eltűnt. Létezik nálam még két teljes sorozat. A képek kétszer voltak kiállítva: 1995-ben Pécsett a Művészetek Házában és Budapesten a Fészek Galériában. A pécsi kiállítás alkalmával, Szén címmel egy szerény méretű, terjedelmű és kivitelezésű könyv készült Durst György gyártásvezető akkori cégének, a Kép-árnyéknak gondozásában, 500 példányban. Ma gyakorlatilag fellelhetetlen. A mostani (2017) új kiállítás különlegessége a helyszín: a volt vasúti főműhely művelődési háza Pest peremén, amely ma már mozdonytemető. A leállított mecseki szénbányák fotói itt találkoznak a modern ipari társadalom egy másik kulcsszerepelője, a vasút egy régebbi korszakának múzeumi emlékeivel. 82

The pictures of the Coal series were taken in 1993 with my Linhof Technikardan and still on 9x12 negatives. I processed the black and white negatives in the Izabella street flat where I had a darkroom and I must have had an enlarger as well. I printed four full series of the negatives plus a few extra copies of my favourites. One of the series went into the collection of the Mining Museum in Pécs, the other to the Szöllősi-Nagy–Nemes Collection. Both of these series were mounted in acid free mats and I had ordered beautiful large cardboard boxes to keep them in. The series in the Mining Museum has disappeared without trace over time. The pictures went on exhibition twice: in 1995 in Pécs in the House of Art and later in the Fészek Club Gallery in Budapest. For the exhibition in Pécs a book was printed in 500 copies by Kép-Árnyék, the company of film producer György Durst. Although this book was small in size and poor in printing quality as well its layout, today it is a rarity. The specialty of the present exhibition (2017) is its location: it is presented in the Community Centre of the former main railway repair workshop on the outskirts of Budapest, today a machine graveyard. Here the photos of the closed-down mines of the Mecsek Hills meet the relics of another key figure of the modern industrial age.

László ‘Lugo’ Lugosi Train de charbon

La série Charbon, que j’ai réalisée sur film inversible 9 x 12 cm avec mon appareil d’alors, un Linhof Technikardan, date de 1993. J’ai développé les négatifs noir et blanc dans mon appartement de la rue Izabella à Budapest, où je diposais d’une chambre noire équipée d’un agrandisseur pour film inversible. J’ai réalisé quatre ensembles complets de tirages, et j’ai également tiré à part quelques-unes de mes images préférées. L’une des séries a été déposée au Musée de la mine de la région de Mecsek, l’autre, qui est présentée dans le cadre de cette exposition, fait partie de la collection Szöllősi-Nagy–Nemes. Ces deux séries ont été montées dans des passe-partouts en carton sans acide, et j’ai réalisé des boîtes spéciales pour leur conservation. La série en dépôt au musée de la mine a disparu sans laisser de trace au bout de quelque temps. J’ai encore deux séries complètes chez moi, sans passe-partout ni boîte de rangement. Les photographies ont été exposées deux fois en 1995, à la Maison des arts de Pécs et à la galerie Fészek de Budapest. À l’occasion de l’exposition de Pécs, un petit album très simple intitulé Charbon a été édité en 500 exemplaires par la firme Kép-árnyék, gérée par le producteur exécutif de cinéma György Durst. Il est complètement épuisé aujourd’hui. La spécificité de cette nouvelle exposition, organisée en 2017, réside dans le lieu qui l’accueille, un atelier de réparation ferroviaire à la limite de Pest, qui sert aujourd’hui de cimetière pour locomotives hors d’usage. Les photographies des mines fermées du Mecsek croisent ainsi les vieilles reliques muséifiées de ce qui fut l’une des autres figures majeures de la révolution industrielle moderne, le chemin de fer. 83

LUGOSI Lugo László: Szén-sorozat | Coal series | Série Charbon, 1993 84

LUGOSI Lugo László: Szén-sorozat | Coal series | Série Charbon, 1993

LUGOSI Lugo László: Szén-sorozat | Coal series | Série Charbon, 1993 89

Publikációk a gyűjteményről Publications on the collection (catalogue in French and articles in Hungarian) Publications sur la collection (catalogue en français et textes en hongrois)

•

Arnaud, Jean-Pierre, ed., Artistes hongrois en France 1920–2000 autours de la collection Szöllősi-Nagy–Nemes, Angers: Présence de l’Art Contemporain, 2002

•

Vámos Éva, Balance en deux, Beszélgetés Nemes Judith-tal, Balkon 2002 / 8., 49-50.

•

A műgyűjtés szellemi installáció, Nemes Judit és Szöllősi-Nagy András beszél franciaországi magyar gyűjteményükről, Műértő 2002 / 12., 8.

•

Ébli Gábor, A magyar művészetet a nemzetközi kontextus méri. Beszélgetés Szöllősi-Nagy Andrással és Nemes Judittal gyűjteményükről, Balkon 2004 / 7., 15-19.

•

Faludy Judit, Rend és rendszer között, Európai Utas 2004 / 3., 33-39.

•

Berecz Ágnes, ’Egy gyűjtemény, sok történet’, Műértő 2004 / 11., 7.

•

Hernádi Miklós, A Párizs-Budapest tengely, Új Művészet 2004 / 12., 36-37.

•

Ébli Gábor. Magyar műgyűjtemények 1945-2005, Budapest: Enciklopédia, 2006, 248-255.

•

Rácz Johanna, ’Élmény-gyűjtemény: Szöllősi-Nagy András és Nemes Judit’, Manager Magazin 2007 / 5., 78-81.

•

Ledényi Attila és Nagy Viktória, szerk., Kortárs magángyűjtők, 2007, Edge Communications, 70-71.

•

Ébli Gábor. Műgyűjtés – múzeum – mecenatúra. Esettanulmányok a jelenkori magyar gyűjtéstörténetből, Budapest: Corvina, 2008, 381.

•

Takács Gábor. Műgyűjtők Magyarországon a 18. század végétől a 21. század elejéig. Bibliográfiai lexikon. Budapest: Kieselbach, 2012, 333-334.

•

Nevelő Judit, A gyűjtés új iránya. Válogatás a Szöllősi-Nagy – Nemes Gyűjteményből, Fotóművészet 2016 / 4., 92-101.

A Szöllősi-Nagy–Nemes Gyűjtemény kiállításai Exhibitions of the Szöllősi-Nagy–Nemes Collection Expositions de la Collection Szöllősi-Nagy–Nemes

•

PACA, Angers, 2002, katalógussal / with / avec catalogue

•

Magyar Kulturális Intézet, Párizs, 2003

•

MűvészetMalom, Szentendre, 2004, CD-ROM katalógussal / with / avec catalogue CD-ROM

•

MVM Galéria, Budapest, 2004

•

VOKE Vasutasok Széchenyi István Művelődési Háza, Budapest, 2017

•

Gregersen Art Point, Budapest, 2017

•

FUGA, Budapest, 2017

A gyűjtemény kiállítása | Exhibition of the collection | Exposition de la collection, Angers 2002

Borító | cover | couvre HERVÉ, Lucien: Marseille, 1949 19,5x16 cm

8 Ismeretlen | Unknown | Anonyme 12x10,5 cm

9 Ismeretlen | Unknown | Anonyme 9x7 cm daguerreotype / daguerréotype

16-17 SARKANTYU Illés: François Fejtő, 2004 (7x) 12,5x9 cm

18 SARKANTYU Illés: Lucien Hervé, 2004 40,5x31,8 cm

19 ANDRÉ, Rogi (?): Szittya Emil 21,5x17 cm

20 Ismeretlen | unknown | anonyme: Henri Nouveau, 1930 körül | around 1930 | vers 1930 23x17 cm

21 KACZUR Pál: Portré | Portrait 1955 38x28 cm

22 MAURER Dóra: 7 elforgatás No.3 | 7 rotations No.3 | 7 détournements No.3, 1977-78, 38x28 cm

23 MAURER Dóra: 7 elforgatás No.5 | 7 rotations No.5 | 7 détournements No.5, 1977-78 23x23 cm

24 HERVÉ, Lucien: Önarckép | Self-portrait | Autoportrait, 1939/2004 39x27,5 cm

25 SARKANTYU Illés: Önarckép | Self-portrait | Autoportrait 20x17 cm

26 SARKANTYU Illés: Marta Pan, 2004 38x28 cm

27 SARKANTYU Illés: Anna Mark, 2004 35,5x27,4 cm

28 BEOTHY, Etienne: Önarckép | Self-portrait | Autoportrait, 1950 12,8x18 cm

29 KADAR, Joseph: Pierre Székely, 1980 23x17,5 cm

30 Ismeretlen | Unknown | Anonyme: Le Corbusier 28,8x20,7 cm

31 HERVÉ, Lucien: Kassák Lajos, 1961 15,5x19 cm

32 KADAR, Joseph: Szenes Árpád, 1980 21x14,3 cm

33 VATTAY Elemér: Bálint Endre, 1970 40x30 cm

34 HERVÉ, Lucien: Henri Matisse, 1949 18,2x13,5 cm

35 HERVÉ, Lucien: Ossip Zadkine, 1964 21x16 cm

36 HERVÉ, Lucien: Breuer és Gropius | Breuer and Gropius | Breuer et Gropius, 1954 23x16,5 cm

37 NADAR (Gaspar-Félix Tournachon): Főbíró | Magistrate | Conseilleur supérieur 24x17 cm

38 HERVÉ, Rodolf: Lucien Hervé 36x29,2 cm

39 LANDAU, Ergi: Jungho templom | Yonghe Temple | Temple de Yonghe, 1953-54 36x29,2 cm

40 KADAR, Joseph: “Hommage à Kertész” 1981 22x10 cm

41 HERVÉ, Rodolf: Cím nélkül | Without title | Sans titre 37,5x30 cm 61x40,5 cm

54 MAURER Dóra: Térösszezavarás | Space-confusion | Dérangement d’espace, 1972 61x40,5 cm

55 HERVÉ, Rodolf: Melegvíz | Hot bath | Bain chaud, 1997-98 30,5x40,5 cm

56 BRASSAÏ: Aratás | Harvest | La moisson, 1945 előtt | before 1945 | avant 1945 21,5x29,3 cm

57 TRAUNER, Alexandre: Hôtel du Nord, 1938 18,5x18,5 cm

58 MISKOLCZI Emese: Tar Sándor, 2001 18,4x24 cm

59 SARKANTYU Illés: Alexandre Hollán 34x24,5 cm

60 TÓTH György: Emese III, 1995 59,5x50 cm

61 MAURER Dóra: Paul Troger Krisztus Emmausban c. műve alapján | After Paul Troger’s Christ in Emmaus | D’après le Christus en Emmaus par Paul Troger, 1981, 40,5x60 cm

62 DRTIKOL, František: Akt | Nude | Nue 13,4x8 cm

63 SARKANTYU Illés: Vera Molnar, 2004 35,6x27,3 cm

64 MISKOLCZI Emese: Tátra utca | Tátra Street | Rue Tátra, 2000 42,7x32,2 cm

65 FRANKL Aliona: Próbababák | Mannequins, 1987 42,7x32,2 cm

66 SOMLÓSI Lajos: Cím nélkül | Without title | Sans titre, 1994 24,3x17,2 cm

66 SOMLÓSI Lajos: Cím nélkül | Without title | Sans titre, 1994 25,7x12,6 cm

67 SOMLÓSI Lajos: Önarckép | Self-portrait | Autoportrait, 1991 36,5x25 cm

68 FEJÉR Ernő: Hommage à cselekvő kéz No.8 | Hommage à active hand No.8 | Hommage à la main active No.8, 1986, 25,3x18,8 cm

69 KEREKES Gábor: Megfigyelések-sorozat No.8 | Observations series No.8 | Serie Observations No.8, 1990-2002, 29,8x24,5 cm

70 KEREKES Gábor: Megfigyelések-sorozat No.2 | Observations series No.2 | Serie Observations No.2, 1990-2002, 29,8x24,5 cm

71 KEREKES Gábor: Megfigyelések-sorozat No.7 | Observations series No.7 | Serie Observations No.7, 1990-2002, 29,8x24,5 cm

72 KEREKES Gábor: Megfigyelések-sorozat No.12 | Observations series No.12 | Serie Observations No.12, 1990-2002, 29,8x24,5 cm

73 HORVÁTH László: Ronchamp-i kápolna | The Chapel of Ronchamp | La chapelle de Ronchamp, 2015 27,5x30,5 cm

74 HERVÉ, Lucien: UNESCO, Párizs | UNESCO, Paris 29x34 cm

77 MAURER Dóra: Velence | Venice | Venise, 1968 (4x) 11,5 x 18,5 cm

78 DR. SZÁSZ János: Agyagbánya | Clay pits | Argilière, 1969 17x40 cm

81 84 MISKOLCZI Emese: LUGOSI Lugo László: Nemzeti Könyvtár, Párizs | National Library, Szén-sorozat | Coal series | Série Charbon, Paris | Bibliothèque nationale de France, Paris, 1993 2004, 15,7x21 cm

86 LUGOSI Lugo László: Szén-sorozat | Coal series | Série Charbon, 1993

87 LUGOSI Lugo László: Szén-sorozat | Coal series | Série Charbon, 1993

79 SUGÁR Kata: Vonat | Train | Train, 1935 körül | around 1935 | vers 1935 23,7x18 cm

80 LEMOINE, Serge: Tokió | Tokyo, 2006 23x16 cm

84 LUGOSI Lugo László: Szén-sorozat | Coal series | Série Charbon, 1993

85 LUGOSI Lugo László: Szén-sorozat | Coal series | Série Charbon, 1993

88 LUGOSI Lugo László: Szén-sorozat | Coal series | Série Charbon, 1993

89 LUGOSI Lugo László: Szén-sorozat | Coal series | Série Charbon, 1993

Fotójogok A szerkesztő és a kiadó mindent megtettek a fotócopyrightok felkutatása érdekében - ez olykor a leggondosabb eljárás ellenére sem sikerül. Kérjük ezért azokat a jogtulajdonosokat vagy megbízottaikat, akiknek jogigényét eddig nem elégítettük ki, hogy forduljanak a gyűjtemény tulajdonosaihoz. A művek reprodukcióját az alábbi fotósok bocsátották rendelkezésünkre: Frankl Aliona: 65 Karl Péter: 8, 9, 22, 23, 30, 37, 38, 54, 55, 57, 59, 60, 61, 69, 73, 75, 77, 78, 80 Lugosi Lugo László: 84, 85, 86, 87, 88, 89 Miskolczi Emese: 58, 64, 81 Sarkantyu Illés: 16, 18, 19, 20, 21, 24, 25, 26, 27, 28, 29, 31, 32, 33, 34, 35, 36, 39, 40, 41, 56, 58, 62, 63, 66, 68, 76, 79, 81 Képjogok A kötetben szereplő reprodukciók a jogtulajdonosok hozzájárulásával készültek. Az alábbiakban fel nem sorolt alkotások esetén a műalkotások reprodukálását a művészek engedélyezték. ANDRÉ, Rogi © Bibliothèque nationale de France, Paris 19 BEOTHY, Etienne © Dufour-Beothy, Christine Archívum 28 Dr. SZÁSZ János © ifj. Szász János 78 HEVESY Iván © Magyar Fotográfiai Muzeum 76 KACZUR Pál © ifj. Kaczur Pál 21 KEREKES Gábor © Barta Zsolt Péter 69, 70, 71, 72 SUGÁR Kata © Magyar Fotográfiai Múzeum 79 TRAUNER, Alexander © Trauner, Janine Archívum 57 VATTAY Elemér © Vattay család 33 Szakmai koncepció és szerkesztés Ébli Gábor Szöveggondozás Szij Barbara Grafikai tervezés Halász Gabi Copyright © Szöllősi-Nagy–Nemes Gyűjtemény, Ébli Gábor, Kincses Károly, Kovács Zsófia (fordítás), 2017 Kiadta a Vince Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja, 1027 Budapest, Margit krt. 64/b www.vincekiado.hu

Nyomdai munkák Pauker Nyomda Budapest 2017 ISBN 978-963-303-075-2

SARKANTYU Illés: Szöllösi Nagy András, 2005, 30x22 cm 99

t o

t F o

SZÖLLŐSI-NAGY-NEMES Collection / 1

Articles inside

Károly Kincses: On the bravery of photo collectors

Képjegyzék Reproductions Reproductions

Kincses Károly: A fotógyűjtők bátorságáról

Publikációk és kiállítások Publications and Exhibitions Publications et expositions