PIARISTÁK MA - 4/2012 (Winter)

Page 4

piarhírvilág Piarista ifjúsági találkozó Lengyelországban

„Isten, veled álmodom” – ez volt a hivatás évéhez kapcsolódó mottója az október 12–14. között megrendezett piarista ifjúsági találkozónak Krakkóban, ahová Lengyelországból, Fehéroroszországból, Csehországból és Magyarországról több mint hétszáz fiatal érkezett. A résztvevők kiscsoportos beszélgetések keretében a hivatásról és az ember jövőt érintő álmairól osztották meg gondolataikat egymással. Az egyes napok középpontja mindig az eucharisztia megünneplése volt. A fiatalok a várost járva bepillantást nyerhettek különböző szerzetesközösségek életébe, és tanúságtételeket hallhattak a Kalazanciushoz kapcsolódó személyes tapasztalatokról.

Első nemzetközi Kalazancius-találkozó a gyerekek és a fiatalok megsegítéséről

Október 17-20. között a gyerekek és fiatalok nevelése és megsegítése céljából találkozót tartottak Veracruzban a piaristák, ahová Észak- és Dél-Amerika országaiból több mint 250 résztvevő érkezett. A fórumon a résztvevő rendtagok, világi pedagógusok és más érdeklődők megosztották egymással gyermekvédelmi és oktatási tapasztalataikat. A találkozó egyben helyet adott a gyerekek szellemi, lelki és fizikai fejlődését érintő „best practice-eken” túl társadalmi helyzetük interdiszciplináris megközelítésére is. A rendezvény lényegében arra nyújtott alkalmat, hogy a Kalazancius Obszervatórium – Pedro Aguado generális atya kérésére, a veracruzi piarista egyetem vezetésével – megkezdhesse működését.

Megszületett a Názáret provincia

2012. november 27-én a kolumbiai rendtartomány és az ecuadori vikariátus egyesülésével megszületett a Názáret provincia, mint a piarista rend legújabb demarkációja. A „születésnapot” a Monte Marión együtt ünnepelték a kint élő rendtársak (köztük Czeglédi Zsolt) a generális atyával és az egyik tartományi asszisztenssel, Diego Bernallal. Szegedi „rendi brandyvel” koccintottak az új tartomány egészségére.

Megemlékezés Antonio M. Perrone piarista atyáról

November 9-én, harminc nappal halálát követően tartottak rendtársai és a hozzá kötődő hívők a római San Pantaleo-rendház dísztermében közös megemlékezést Antonio M. Perrone piarista atyáról. Perrone atya ókori nyelveket tanított, majd igazgatóként működött több gimnáziumban is. 1982 és 2006 között a FIDAE (Katolikus Oktatási Intézmények Szervezete) elnöki posztját töltötte be. Tagja volt az Olasz Katolikus Iskolák Nemzeti Tanácsának (CNSC-CEI), a brüsszeli székhelyű Katolikus Oktatás Európai Bizottságának (CEEC) és képviselője volt a Szentszéknél a Katolikus Oktatás Nemzetközi Szervezetének (OIEC), valamint konzultora volt a Szentszék Katolikus Nevelési Kongregációjának. Meghatározó alakja volt a katolikus iskolák egyenjogúságáért folytatott harcnak az olasz oktatási rendszeren belül. „Határozott, de az újdonságra nyitott, derűs, rendkívül művelt emberként, hűséges és engedelmes szerzetesként ismertük.” – jellemezte Angelo Vincenzo Zani, a Katolikus Nevelési Kongregáció titkára. A megemlékezést követő gyászmise főcelebránsa Pedro Aguado piarista generális volt.

piaristák

Impresszum: Piaristák MA - A magyar piaristák lapja ∙ www.piarista.hu Kiadja: Piarista Rend Magyar Tartománya ∙ A szerkesztőség címe: 1052 Budapest, Piarista köz 1. E-mail: ujsag@piarista.hu ∙ Felelős kiadó: Labancz Zsolt SP ∙ Főszerkesztő: Turcsik István Szerkesztő: Szathmáry Melinda ∙ Arculat, layout: www.estercom.hu ∙ Fotók: Turcsik István, Piarista Archívum ∙ ISSN: 2062-817X ∙ Lapengedély szám: 163/2520/1/2011.


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.