Page 1


HAGYOMÁNYOK ŐRZÉSE

MOM Emlékszoba Budapest XII. ker., Maros u. 1.


GYÁRTÖRTÉNETI KORSZAKOK

Süss Nándor

Aranyérem

1884–1920

Párizs, 1900

Preisinger Frigyes

Íjazó szobor

1920–1945

1939

Posch Gyula

Phoenicia-díj

1956–1983

Málta, 1976

Süss Nándor Intézet

Magyar Optikai Művek Rt.

Magyar Optikai Művek


Fejezetek a Magyar Optikai Művek és utódai történetéből 1876–2015


A MOM emlékkötet kiadásának támogatói: BIOMOM Bt. Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Carl Zeiss Vision Hungary Kft. FOTEX Csoport Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény HOYA Szemüveglencse Gyártó Magyarország Zrt. Magyar Optikai Művek Elektromechanikai Zrt. (MOMERT) a MOM Emlékalapítvány több száz egyéni támogatója MOM Faktor Kft. MOM Kulturális Központ MOM Park MOM Sensors Kft. MOM Vízméréstechnikai Zrt. MOM Uszoda és Sportcsarnok MOWA Légféktechnikai Kft. Optika Mérnökiroda Kft. (OMI) Optilab Kft. Optikai, Akusztikai Film- és Színháztechnikai Tudományos Egyesület (OPAKFI) Schmidt & Bender Hungária Optika Kft. Szerencsejáték Service Nonprofit Kft.


FEJEZETEK a Magyar Optikai Művek és utódai történetéből 1876–2015

MOM Emlékalapítvány Budapest, 2015


© MOM Emlékalapítvány

Összeállította és szerkesztette a Szerkesztőbizottság: Imre László, Magyar György, Szántó Tamás, Telek György Képek, rajzok: a MOM alapítvány archívuma, Bohn Ferenc, Gedő Miklós, Juhász János, Széplaki József, Tóth József Olvasószerkesztő: Kozek Adolfné, Nádudvari Zoltánné, Szebényi Endréné Felelős szerkesztő: Nádudvari Zoltán

Borítóterv: Mikó László

A kötet szerzői: Balogh András, Felföldi Lászlóné, Fogarasi László, Gömböcz József, Gulya Ernőné Herczeg Edit, Hajdu Sándor, Hollai Kornél, Imre László, Jaczina István, Jarosch Ádám, Kalló Péter, Kisfalusi Gábor, Kozek Adolf, Kozek Adolfné, Kuttner György, Lagler Antalné, Lupkovics Gábor, Magyar György, Nagy István, Nádudvari Zoltán, Orosz András, Oszvald Gábor, Pák István, Radics Ernőné Kárpáti Zsuzsa, Sereg Istvánné Posch Adrienne, Sárközi Zsigmondné, Sass Gábor, Sass Gáborné Szabolcs Enikő, Schrödel Tibor, Sólyom Fekete Dóra, Sörös Antal, Szántó Tamás, Szebényi Endréné Seres Katalin, Széplaki József, Szegner László, Szováti Tibor, Szűts László; Tarcsafalvi András, Tarsoly Imréné, Telek György

ISBN 978-963-12-4186-0

Kiadja: MOM Emlékalapítvány A kiadásért felel: Sörös Antal, a MOM Emlékalapítvány Kuratórium elnöke


Előszó

A MOM-emlékkötet részben a gyár évszázados története, részben a gyáriak kollektív és egyéni sorsa a kezdetektől a „lélekharang” zúgását (és a gyárbontást) hozó szomorú napokig. Idézzük itt Ernest Hemingway: Akiért a harang szól remekművének szavait: „… ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mint ha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.” Az idézet szerinti harang máig szól a közös emlékezetben a gyárért és a MOMban nevelt több nemzedékért. Kérdés, hogy utódaink tudják-e egyáltalán, hogy mi volt egykor a MOM Park helyén? A gyártörténet 1876-ban egy kolozsvári egyetem tanműhelyében kezdődik, és több állomást követően jut el a Csörsz utcáig, ahová Süss Nándor magánvállalkozása száztíz évvel ezelőtt, 1905-ben költözött. Mintegy hetven évvel később a Magyar Optikai Művek Dunaújvárost, Komlót, Mátészalkát és Zalaegerszeget is korszerű műszeripari munkahelyekkel látta el, így a MOM elődje alapításának századik évfordulóját együtt ünnepelhettük a MOM családjának fiatalabb tagjaival 1976-ban. A gyártörténet 120 éves évfordulójáról 1996-ban nagyon szűk körben és már nem a Csörsz utcai Törzsgyárban emlékezhettünk. Az évfordulós megemlékezés díszvendége Posch Gyula vezérigazgató volt. Ő írta az előszót 1998-ban a Magyar Optikai Művek története, 1876–1998 című kötethez. Ez az emlékkötet őrzi és idézi az 1998-ban elhunyt vezérigazgató búcsúsorait, és sok képpel mutatja be a MOM emlékezetes értékeit, a nemzetközi hírű gyártmányokat, üzemeket és benne a csaknem nyolcezer fős gyári családot. A MOM egyik cégjele is volt az Íjazó, és a 2009-ben felavatott műalkotás méltó a Törzsgyár emlékéhez. Süss Nándor nevét a MOM Park egyik útja őrzi, de egyre kevesebben tudják, hogy mit tettek a Csörsz utcában a 85 év alatt a kimagasló tudású alkotók, a gyár elkötelezett vezetői és ma már alig említett munkásai. A Süss Intézet alkotásainak világhíre a századfordulótól indult. A Süss Nándor sétányon egy 2005-ben felavatott emléktábla úgy állít emléket Eötvös Lorándnak (1848– 1919), hogy hozzáteszi: „világhírű ingái e helyen Süss Nándor mechanikai műhelyében, a későbbi Magyar Optikai Művek területén készültek”. Ahogy a 61-es sárga villamos a Déli pályaudvarra tart, az Alkotás utcán halad, és ezzel (mint a Dolgos utca is) máig őrzi a műhelyekbe igyekvők kollektív emlékét is. Az évek tengere sorra mossa el az egyéni emlékgöröngyöket, és ezzel mindannyian leszünk kevesebbek. 5


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Az emlékkötet küldetése, hogy felidézze azt az utat, amelyet a Törzsgyár kollektívái (a MOM híres és nem híres tagjai együttesen) megtettek egészen a kilencvenes évekig, és utal azokra a sikerekre is, amelyeket az utóbbi negyedszázadban a MOM hagyományait őrző vállalatok értek el, megőrizve a család „ékszereit” mind a tárgyakban és a szakmai tudásban, mind az összetartozás érzésében. Köszönet illeti a szerzőket, szerkesztőket, akik tanulságos szöveggel és sok képpel emlékeznek a gyár és benne az emberek történetére. Ez a kötet vállaltan szól minden érintetthez, az olvasóhoz. A kötet olvasható lesz évtizedek múltán is, így a következő nemzedék is megismerheti ebből, hogy milyen volt valójában a MOM története. 110 évvel ezelőtt a Csörsz utcában gyár működött, nem is akármilyen. Az itt indult Magyar Optikai Művek a magyar finommechanikai ipar, majd az optika és a műszergyártás „zászlóshajója” lett. Ez a gyártörténeti emlékkötet elsősorban a MOM család búcsúja, visszaidézve az 1905-ben a Csörsz utcában létesített anyavállalatot. Készülünk a termékcsaládok és a gyártási kultúra bemutatására is, a tervezett tanulmányok a jövő tananyagainak forrásai is lehetnek. Egy ilyen terjedelmesebb szakmai kötet méltó emlékezés a gyár alapításának 140. évfordulójára, a tények elemzéseivel felidézve a MOM ipari nagyvállalat sokrétű gazdasági eredményeit. A kötet forrásmunkáit a függelék tartalmazza. Ezúton is köszönetet mondunk mindazoknak, akik személyes emlékeikkel, illetve kutatásaik eredményével hozzájárultak a kollektív alkotáshoz. A MOM hagyományait őrző vállalatokat is köszönet illeti bemutatkozásuk soraiért, képeiért és anyagi támogatásukért, amely nélkül ez a kötet nem készülhetett volna el. Iskoláinkból hoztuk a történelmi múlt tiszteletét és azt az örök igazságot, hogy aki nem tanul a múltból, azzal bűnhődik, hogy megismétli a régi tévedéseit. A MOM Emlékalapítvány azzal a szándékkal adja át az Olvasónak ezt az emlékkötetet, hogy a MOM felidézett múltja egyben a jövőt is szolgálja, nehogy a régi tévedések ismétlődhessenek, ma már látható szomorú következményeikkel. Mindenkiért szól ez az emlékkötet, ne kérdezd, kiért szól a harang: érted szól. Budapest, 2015. november Sörös Antal a MOM Emlékalapítvány Kuratóriumának elnöke

6


Köszönetnyilvánítás

A MOM Emlékalapítvány jubileumi emlékkötetének igazi értéke az, hogy a szerzők, a szerkesztők, valamint az olvasók is emlékezhetnek az egykor volt Magyar Optikai Művekre. A MOM Emlékalapítvány mint felelős kiadó olyan színes mozaikot alkotott, amely megerősíti azt a meggyőződésünket, hogy a MOM anyavállalat alkotó szelleme (nemcsak három túlélő betűje) még sokáig jelen lesz hazánkban és a világban. Közös munka eredménye ez az emlékkötet! Írásainak fontos üzenete, hogy a közös emlékekben élnek ma is az anyavállalatunk megőrzött képei és abban egykori munkatársaink. Volt olyan szerző is, akiből írás közben szinte szökőárként tört fel a sokáig ki nem mondott keserűség. A kedves emlék felidézése örömet is okozott, büszkeséggel írtak a csapatmunka elismert eredményeiről. Ez az emlékkötet nyilván nem lesz tananyag a szakmai tartalma szerint, de tanulságokat rejt a gyárban megélt évtizedek itt felidézett története, a MOM (főként emberi) értékeinek felvillantása. A kötet alkotói köszönetet mondanak a MOM Emlékalapítványnak és a támogatóknak, hogy negyedszázados csend után fórum nyílt a történetek megfogalmazására, közzétételére. A kötet felhasználja a MOM gyártörténetének olyan értékes forrásait, amelyeket Kisfalusi Gábor adott közre. Köszönet a forráskutató és a közreműködő szerkesztők áldozatos munkájáért, név szerint Magyar Györgynek, Szántó Tamásnak és Telek Györgynek, valamint Nádudvari Zoltán felelős szerkesztőnek, aki kompromisszumok keresésével is elősegítette az értékes emlékek közlését. A MOM-emlékkötet informatikai hátterét (a csoportos munkafelület zavartalan alkalmazását) Szántó Tamás rendszergazda alakította ki, felügyelte közmegelégedésre. A kötet látványa a képszerkesztők munkáját dicséri, akik Imre László irányításával ráleltek a képarchívumok és internetes oldalak kincseire és a nyomda igényei szerint előállították a digitális képeket. Itt elsősorban a SEXTANT blog gazdáját, a MOM nevelte Juhász Jánost illeti elismerés. A szerkesztők úgy vélik, hogy a MOM-emlékkötet méltó főhajtás azok előtt, akik az anyavállalatnál életük munkájával tettek a gyárért és egymásért. Az olvasónak is köszönet, ha megérti az üzeneteket, és mások kezébe adja a kötetet, hogy okulhassanak az itt felidézett emberi történetekből. A kötet szerzői, szerkesztői nevében a Szerkesztőbizottság

7


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Ajánlás Fejezetek a Magyar Optikai Művek és utódai történetéből A „MOM” (Magyar Optikai Művek) emlékét idézik itt egykori dolgozói, valamint azok a vállalatok, intézmények, civil szervezetek, amelyek máig őrzik a hagyományait. A kötet írásai a közös történetet és a személyes élményeket is idézik, ahogy a „Süss” és a „MOM” védjegy világszerte hírnevet szerzett. Köszönet illeti a MOM Emlékalapítványt, a kötet kiadóját, és az önzetlen támogatókat, valamint a szerzőket, hogy ez a méltó tiszteletadás a gyárnak – útjára bocsátható. Főhajtás illeti az ott nevelkedett nemzedékeket és alkotásaikat, a kiváló csapatszellemet, mind Budapesten, mind az egykori nagyvállalat vidéki üzemeiben.

Kapitel aus der Geschichte der Ungarischen Optischen Werke und seinen Nachfolger Die Erinnerung an die MOM (Ungarische Optische Werke) wird hier von ihren ehemaligen Mitarbeitern sowie denjenigen Unternehmen, Institutionen und Non-Profit-Organisationen, die bis heute die MOM-Tradition bewahrten, zurückgeholt. Die Schriften in diesem Band erleben Erinnerungen an die gemeinsame Geschichte und auch die persönlichen Erfahrungen nach, wie die "Süss" und die MOM sich zu einer weltweit anerkannten Marke entwickelt hatten. Wir danken der MOM-Stiftung, dem Herausgeber dieses Bandes, den großzügigen Unterstützern sowie den Autoren, dass diese würdige Hommage an die Fabrik verfrachten können. Anerkennung betrifft die dort aufgewachsenen Generationen und ihren Beitrag, den hervorragenden Teamgeist sowohl in Budapest, als auch in den ländlichen Niederlassungen des ehemaligen Großunternehmens.

Chapters from the history of the Hungarian Optical Works and its successors The memory of the Hungarian Optical Works (“MOM”) is recalled by its former employees; as well as those companies, institutes and non-profit organisations who until nowadays preserve its tradition. The writings in this volume quote the common story and personal experiences, how the “Süss” and the “MOM” has become an internationally recognized trademark. Acknowledgements for the MOM Foundation, the publisher of this volume, the generous supporters, as well as the authors that the appropriate respect could be given to the factory. Reverence for the generation grown up there and for their contribution, for the excellent team spirit, both in Budapest and at the rural branches of the former company. 8


Az 1876–1990 időszak mérföldkövei a MOM gyártörténetében

Galileo Galilei gondolata fejezi ki a legtömörebben a közel 140 éves múlttal itt felidézett egykori MOM és elődjei, valamint utódjai küldetését: „Fontos, hogy mindent mérjünk, ami mérhető, és megpróbáljuk mérhetővé tenni, ami még nem az.” Az alapító Süss Nándor a műszeres mérés mestere, tanműhely alapítója és tanára volt, az egyetemi professzorok mérési igényeit magas szinten teljesítő finommechanikai műszerész. Kötetünk célja a hagyományőrzés, és az ilyen írások rendszerint a gyár fordulatos és emlékezetes történetének első évtizedeivel kezdődnek. Kiváló alkalom az emlékezés, hogy beszélgetésre hívjuk a MOM-család elérhető tagjait. A könyvet bizonyára ők, a nagyszülők másként olvassák, mint az őket követő aktív korú érdeklődők, akik máig kötődnek a gyárhoz, de tanulságos lesz ez a kötet a következő, fiatalabb nemzedékeknek is. Arany János sorai kívánkoznak ide: „Nem mese az gyermek”. Az 1876–1990 időszakra emlékezve a gyár történetének több korszaka határolható el. Legyen az indító fejezet kedvcsináló, amely csak jelzéseket adhat, szinte az SMS tömörségével. Egykor a nagyapák és az ő szüleik korában a távirati stílust említették, de már idejétmúlt a telegram korszaka.

A GYÁR TÁVIRATI CÍME

Marburgból Kolozsvárra A gyártörténet kezdete 1876. július elseje, amikor a 28 éves Süss Nándor (Ferdinand Süß) a korabeli Magyarországon az 1872-es alapítású Kolozsvári Tudományegyetem mechanikusa lett. Szülőföldje a távoli németországi Hessen tartományban levő Marburg. 9


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Az alapító jó előiskolával érkezett a Szamos partjára, mechanikus képzettségű anyai nagyapja műhelyében tanulta a műszerész szakmát. Már kész szakmunkás volt 14 évesen. Mindössze húsz éves, amikor 1868-ban átveszi a családi műhelyt a német városban. Évekig a németországi Marburgi Egyetem műhelyében készít tudományos műszereket egyedi darabként, és a kutatókkal együttműködve tökéletesítette az optikát, mechanikát, valamint az új mérési eljárások elvét és módszerét. A Kolozsvári Tudományegyetem Mechanikai Állomását a dékán támogatásával alakította ki. Itt főként a műszerek javítását, szabályozását végezte saját tervezésű eszközeivel. Rábízhatták a korabeli kutatás és fejlesztés kísérleti eszközeinek tervezését, az egyetemi mérési eljárások eszközeinek kivitelezését, a hitelesítő méréseket. Kezdettől közreműködött a műszerészek képzésében.

Mozsár utca, Budapest, Terézváros Ugorjunk a gyártörténetben, a Budapesti Állami Mechanikai Tanműhely 1884– 1891 között egy budapesti (VI. Mozsár utcai) épületben működött. A Pestre költözött, 36 éves alapító a fővárosban is az oktatással kezdte. A négyéves műszerészképzés itt is állami támogatással történt. A tanműhely gyakorlati képzése napi nyolc órát, az elméleti két órát kötött le, a szakrajzórák vasárnap két órát vettek igénybe. Rostálták a jelentkezőket, a felvételi létszámot korlátozta a kis tanműhely is. Az alapító „fizetős" bérmunkát is vállalt, ez egészítette ki a szűkös állami támogatást. A műszerész képesítés állami vizsgához kötött volt, miniszteri biztos részvételével.

A Déli vasút melletti intézet A történet következő állomása 1891 és 1905 között Budán volt az akkori Déli vasút szomszédságában, egy földszintes épületben.

A VASÚT MELLETTI ÉPÜLET ÉS AZ EÖTVÖS-INGA 10


GYÁRTÖRTÉNETÉBEN

A hazai műszerészképzés anyagi háttere a századfordulón úgy változott, hogy megszüntették az állami támogatást, és Süss ekkor az intézetet 1900-ban „Süss Nándor-féle Präcisio Mechanikai Intézet” néven magánvállalattá alakította át. A korabeli műszeripari kisüzem termékeinek színvonala megfelelt a kor nemzetközi követelményeinek is. A kezdeti évek megsárgult árjegyzékei főként tudományos, geodéziai műszereket tartalmaznak, egyik kiemelkedő gyártmány volt a tizedik oldalon bemutatott Eötvös-féle torziós inga.

EGY SÜSS-LEVÉL

Egy évszázaddal később, a 2001. évi Álmok álmodói, világraszóló magyarok kiállításon is méltón emlékeztek a Millenáris Parkban Eötvös Lorándra és műszerére, amelyet munkatársa (és barátja) Süss Nándor készített, és amely az 1900-as párizsi világkiállításon díjat nyert. A kísérleti mérések a Balaton jegén kiváló eredményt hoztak, a további évek kőolaj- és földgázkutatásai az 1920-as évek elejétől igényelték a Süss üzemeiben nagy sorozatban gyártott, világszerte exportált Eötvös-ingát.

A zöldövezeti gyártelep magánvállalkozásként Az alapító 1905-ben talált rá a Csörsz utcai telephelyre, ide költöztette üzemeit a forgalmas, poros budai Alkotás utcából. Ez a zöldövezeti telek több mint 85 évig adott otthont a hazai optikai és műszergyártásnak. Az előd „honfoglalása” 110 éves évfordulójának emléket állító kötet küldetése, hogy bár a gyár épületeinek bontása porrá tette a Törzsgyárat, de a szelleme (remélhetően) töretlenül él tovább a 21. században is. Az egykor ott dolgozók emlékezve járnak ma is a Csörsz utcában, ahol évtizedekig sok nemzedék tanult, dolgozott és igaz barátokat talált.

A háborús fizetési nehézségek, részvénytársaság alapítása Múltak az évek, és az aranykezű műszerész nem bizonyult sikeres üzletembernek! A magánvállalkozásként alapított intézet fokozatosan romló anyagi helyzetbe került, ami csaknem csődbe vitte az 1914– 1918-as háborús időszakban. A Csörsz utcába költözés idején, 1905-ben mintegy száz munkahelye volt a gyárnak. Az intézet családok százait fenyegető csődjét friss tőke bevonásával sikerült

A TÁRSASÁG CÉGJELZÉSE 11


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

elkerülni. A Wiener Bankverein magyarországi fiókjával alakította át a cégét Süss Nándor részvénytársasággá 1918 áprilisában, Süss Nándor Präciziós Mechanikai Intézet Rt. néven. A gyár műszaki vezetését megtartotta, de a részvénytöbbség a bank kezébe került. Egy tőkéscsoport a Wiener Bankvereintől 1920. január 5-én a vállalat részvénytöbbségét megvette. A vezérigazgató és egyben kereskedelmi igazgató Gönczi Jenő lett. 1920. szeptemberben belépett a vállalathoz Preisinger Frigyes vezérigazgatói ranggal. Süss Nándor megvált igazgatósági tagságától és visszavonult, 1921. április 1-jén villamosbaleset következtében 73 éves korában meghalt. A Süss cég a C. P.Goerz cég bécsi leányvállalatával 1922 tavaszán kötött szerződést az optikagyártás licencére. A cég neve is változott, Süss Nándor Precíziós Mechanikai és Optikai Intézet Rt.-re. A cég fejlődése felkeltette a Zeiss konszern érdeklődését is. 1930 augusztusában, illetve szeptemberében egy szindikátusi szerződés aláírására került sor a Carl Zeiss jénai és a C. P. Goerz bécsi cégek, valamint a Magyar Honvédelmi Minisztérium között. Ennek értelmében a Zeiss–Goerz-csoport a részvények 51 százalékával, míg a HM a 49 százalékával rendelkezett. (A szerződést 1939 decemberében 1943. december 31-ig meghosszabbították. 1940-ben a részvényarányt módosították 50-50 százalékra egy százalék majoritás mellett.)

A MOM a második világháborúban A termelés felfutása újabb épületrészek építését tette szükségessé, és a gyár 1939ben vette fel a Magyar Optikai Művek (MOM) nevet. A részben külföldi irányítású társaság gyártmányválasztéka gyorsan fejlődött. Az üvegoptika korszerű ipari technológiáinak meghonosítása nagy mennyiségű német, illetve osztrák megrendelés teljesítéséhez kapcsolódott a harmincas évektől. A gyár képzett szakmunkásai, nyelveket beszélő mérnökei eredeti tervrajzok, műveleti utasítások, átvételi követelmények alapján dolgoztak.

A MOM KORABELI VÉDJEGYEI 12


GYÁRTÖRTÉNETÉBEN

Ösztönözte a termelés bővítését a háborús készülődés a harmincas évek második felétől, és a munkáslétszám ennek megfelelően nőtt az alkatrészek gyártásában és a szerelőosztályokon. A résztulajdonos Honvédelmi Minisztérium csak a megrendelt haditechnikai eszközökre adott gyártási engedélyt 1941-től.

Lövőbe telepített gyártás A MOM költözéséről döntöttek a hatóságok 1944 végén. A hadiüzem egy része a Nagycenkhez közeli Lövő községbe települt, majd onnan tovább az ausztriai Gmundenbe, mintegy háromszáz fővel. A korábban több műszakban termelő budapesti gépparkot vagy üzemképtelenné tették, vagy leszerelték és nyugatra szállították. Az országot 1944 végén elhagyó gyári vagyont a MOM nem kapta vissza, mint hadizsákmányt kezelték a nagyhatalmak.

LÖVŐ MAGYARORSZÁG TÉRKÉPÉN

A bevonuló szovjet katonák a Törzsgyárat és hegyvidéki környékét 1945. február 7-én érték el. A gyár bombabiztos helyein több száz munkás és családja vészelte át az ostromot.

Újrakezdés új tulajdonossal Romok fogadták a közel lakó és begyalogoló MOM-osokat, akik fizetség nélkül kezdtek a gyár romjainak eltakarításába 1945. februárban, a szovjet katonai parancsnokság engedélyével. A MOM mérnökének, Kisfalusi Gábornak a tanulmánya így írja le a háború végét és a döntést a gyár fennmaradásáról: „1945. február 7-én érte el a szovjet hadsereg a MOM-ot, ahol az óvóhelyeken mintegy 200 fő tartózkodott Preisinger Frigyes vezérigazgatóval és dr. Zelen Béla üzemigazgatóval együtt. Február 15-én a dolgozók megkezdték a romeltakarítási munkát. Emellett megindult a gyár leszerelése. A gépek nagy részét a szovjet kato13


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

naság a Hoffer és Schrantz gyár kispesti telepére szállította. A MOM-ot, mint hadiüzemet teljesen le akarták szerelni. Preisinger 1945. március 11-én egy beadványt adott át a szovjet parancsnokságnak, melyben a vállalat további fennállásának engedélyezését kéri. 1945. június 13án az Iparügyi Minisztérium a vállalat üzembe helyezését engedélyezte, a cég kincstári tulajdonba került.” A MOM fennmaradása melletti fő érv az volt, hogy az újjáépítéshez nélkülözhetetlenek a termékei, a jóvátételi szállításokban is szerepe lesz, egyedüli gyártója a felújítandó mozdonyok szerelvényeinek.

A HÁBORÚ UTÁN MOZDONYARMATÚRÁK GYÁRTÁSÁT KEZDTÉK MEG

1946. május 18-án a Jóvátételi Hivatal a berlini háromhatalmi egyezmény végrehajtásaként, a MOM Rt. német tulajdonban lévő részvényeit átadta a Szovjetunió kormányának. A Honvédelmi Minisztérium a részvényeit a Magyar Iparügyi Minisztériumnak adta át. A szindikátusi szerződés értelmében ezt csak 49 százalékban tehette meg, az egy százalék majoritást jelentő részvényt a részvényeit el nem adó társnak, tehát a Szovjetunió kormányának kellett átadnia. Az így létrejött szovjet–magyar vállalat első igazgatósága négy szovjet és három magyar tagból állt. Az élelmiszerkészlet a töredékére fogyott a háborús hónapokban, a vidéken kelendő MOM-termékek ellenében sikerült élelmezni a romok eltakarítóit. A gyárban lakó alkalmazott napi háromszori, a bejáró egyszeri egytálételt kaphatott, de akkoriban ez az életet jelentette. Ezen a télen mintegy százhúsz fő legalább napi nyolc órát dolgozott, és minden fizetés nélkül, mind kevesebb ételért. Az iparostanoncok gyorsan rendbe hozták a műhelyeket 1945 tavaszán. Hiányoztak a korábbi termelés újraindításának feltételei, ezért a bevétel egyik forrása a MÁV közeli pályaudvarain veszteglő mozdonyok helyszíni felújítása lett. Az ország vasúti járműveit hatalmas háborús károk érték, és a békeévekben „olajozottan működő” korabeli gőzmozdonyok csak a MOM kenőkészülékeivel, gőzarmatúráival indulhattak újra. 14


GYÁRTÖRTÉNETÉBEN

Néhány adat a gyár háborús veszteségeiről: • a Csörsz utcai épületek harminc százaléka elpusztult (de nem 100 százalék); • a termelőgép, -berendezés kára legalább 50 százalék (vagy leszerelték és elvitték, vagy üzemképtelenné tették); a gépek újraindításához hónapokig tartó javításra volt szükség, de sok anyag hiányzott; • a nyilvántartott készülékek, szerszámok, idomszerek, modellek csaknem kilencven százaléka hiányzott; • csaknem kiürült az anyagraktár, a félkész- és készárukészlet 40 százaléka hiányzott 1945 tavaszán; • a gyártáshoz külföldről kapott (főként német) licenc és szabadalom jogai elvesztek.

A MOM külföldi többségi tulajdonban A részvények többségét (1946-ban 51 százalékát) birtokló szovjet hatóság eljárt az iparügyi tárcánál a MOM termelésének fokozatos fejlesztése érdekében. A MOM kezdetben hétfős igazgatóságában többsége volt a szovjet félnek (kinevező: a Gépipari Szovjet Vállalatok Igazgatósága), a magyar ipari és honvédelmi tárca delegáltjai kisebbségben voltak. A később kilencfős igazgatóságban is megmaradt a szavazattöbbségük, és a MOM vezérigazgatója is orosz volt a negyvenes évek második felében. A szovjet fél három főt delegált a MOM ötfős felügyelőbizottságába. A külföldiek is szorgalmazták a korabeli „termelj többet – jobban élsz” jelszónak megfelelő gyors fejlődést. A gyár F épülete, benne az óragyártásra alkalmas gépekkel átvészelte a háborút, így 1947 júliusában megindul az ébresztőóra gyártása, először jóvátételi szállításként a Szovjetunióba. Megindult a geodéziai műszerek, tolómérők, mikrométerek gyártása is. A vállalat létszáma 1948 végére 1000 főre emelkedett. Magyarországon a tervgazdálkodás 1947-ben indult, a MOM termelési feladatait is állami szinten hagyták jóvá. „Arccal a vasút felé” volt az újjáépítési korszak jelszava, amikor a MÁV és a járműgyártó MÁVAG stabil vevője volt a mozdonyok (osztrák licenc alapján gyártott) armatúráinak, egyes időszakokban a gyár értékesítéséből 75 százalék volt a részesedésük. A korszakhatárral függ össze Konstantin Szmirnov kinevezése, aki 1949–1952 között volt a gyár igazgatója. Bár a Csörsz utca páratlan oldalán már nincs meg a Törzsgyár, az akkor felépített MOM Kultúrház ma is áll. Máig kedves az épület számunkra, bár Papp Géza (2010) blogja szerint: „az ötvenes évek elejére egyeduralkodóvá vált állami stíl, a szocialista realizmus formajegyei fellelhetők a házon, az inkább mégis a modern irányzathoz áll közelebb. A lépcsőház és a nagy belső terek egyértelműen a Bauhaus hatását mutatják, a szocreál ideológiának megfelelő részletmegoldásokkal. ” 15


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

A MOM-KULTÚRHÁZ EGY KORABELI BÉLYEGEN ÉS A FELÚJÍTOTT

ÉPÜLET

A Törzsgyár fejlődése 1952–1962 között 1952. október 1-jével a Szovjetunió kormánya államközi megállapodás alapján a MOM Rt.-ben lévő érdekeltségéről lemondott. A vállalat felügyeleti szerve a Kohó és Gépipari Minisztérium (KGM) lett. A MOM Törzsgyár termelési tervei az ötvenes évek második felében mind több közszükségleti cikk hazai és exportértékesítését írták elő. Ez a „civil profil” javította a haditechnikai felkészültséget is mind a katonai előírásokat teljesítő optikai műszereket, mind az ipari termelés anyagi és szellemi feltételeit illetően. A Honvédelmi Minisztérium rendeléseinek részesedése a Törzsgyár kibocsátásában rendre kisebb volt, mint a „civil” felhasználóké.

KI ŐRZI MÁIG (KEGYELETBŐL) A MOMETTA VAGY A FOTOBOX GÉPÉT, HA VAN 16

OKOSTELEFONJA?


GYÁRTÖRTÉNETÉBEN

Bővült a MOM szellemi háttere a konstrukció és a technológia szervezeti egységeiben, szélesedett az együttműködés a külső (főként iparági és akadémiai) kutatóhelyekkel a gyártmányfejlesztési munkákban. Az időszak embargós korlátozása arra késztette az ipar irányítóit, hogy adjanak kellő anyagi forrást a megrendelők specifikációinak megfelelő importhelyettesítő termékek fejlesztéseire (dollármegtakarításhoz), a hazai sorozatgyártáshoz (a munkajövedelem növeléséhez), a többi tervgazdaságú (KGST) országgal középtávon egyeztetett árucsere exportalapjára (külkereskedelmi mérleg).

A MOM országos nagyvállalat a hatvanas években A gépipari tárca vállalati összevonásokat hajtott végre a hatvanas évek elején. Az országos nagyvállalat gazdálkodásához a Törzsgyár szervezeti egységei összefoglaló termelési terveket állítottak össze, a kinevezési jogot is a MOM vezérigazgatója (és nem a tárca) gyakorolta. Létrejöttek a MOM igazgatóságai a műszaki, a termelési, a kereskedelmi, valamint a gazdasági feladatokra. A MOM (nem önálló) gyáraiban az igazgató, főkönyvelő, főmérnök a nagyvállalat előírásai szerint irányította a helyi szervezetet és termelést. A központ hozzájárult a helyi személyzeti, munkaügyi döntés, pénzügyi művelet fedezeteihez. A gyárak szervezeti egységei összehangoltan végezték az ügyvitel gépesítését, a számviteli politikának megfelelő belső elszámolásokat alkalmaztak. A nagyvállalat irányítása indokolta a MOM 1956-ban öt emelettel épült irodaházának további ráépítését.

AZ IRODAHÁZ 17


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

A MOM gazdagodott a kiváló szellemi műhelyként elismert Optikai Kutatólaboratóriummal, amely a Gamma telephelyén működött kezdetben. Ennek a kutatóhelynek (Optikai és Finommechanikai Központi Kutató Laboratórium néven) 1947–1949 között Bárány Nándor volt az igazgatója. A nagy pontosságú lencsehiba-vizsgálati módszert kidolgozó Bernolák Kálmán irányította a hatvanas évektől a MOM-hoz csatolt optikai kutatást. A MOM-hoz csatolták a szemüvegkeretet gyártó esztergomi gyárat (a márkaneve Granvisus). A Granvisus elárvult Simor János utcai esztergomi gyárépülete volt a tanúja, hogy ez a gyár egykor hetvenféle formatervezett típust készített, a szemüvegkereteiket 35 országba exportálták a hetvenes évek elején.

AZ ESZTERGOMI GYÁRÉPÜLET, AHOL A SZEMÜVEGKERETEK KÉSZÜLTEK

A nagysorozatú és a receptúra szemüveglencséket a MOM-hoz tartozó Vaskapu utcai budapesti üzem gyártotta. Stratégiai megállapodás volt a kiskereskedelmi optikai bolthálózatot működtető OFOTÉRT és a MOM között a társadalombiztosítás által fedezett lakossági vásárlások elszámolására. A kormányzati döntés a MOM-hoz csatolta a finommechanikai gyártmányokat fejlesztő, gyártó budapesti Kalibergyárat 1963-ban. Az angyalföldi gyár az évtizedek során mérőeszközöket, járművekhez légfékszelepeket, elektronikus szerelvényeket (különösen erőmérő cellákat), digitális kijelzőket készített a megrendelők késztermékeihez, versenyképes minőségű alkatrészként. 1969-ig a gyártmányok exportja központosított külkereskedelmi vállalatok útján történt. Ekkor a nagyvállalat önálló külkereskedelmi joghoz jutott, az új gazdaságirányítási rendszer koncepciójának megfelelően. A MOM Kereskedelmi Igazgatósága a Metrimpextől átvette a geodéziai, valamint a laboratóriumi műszerek kivitelének jogát. Bizományosi szerződést is köthettek, ahol a megbízott nagyobb sikerrel vihette külföldi piacokra a MOM termékeit. A MOM a hadi18


GYÁRTÖRTÉNETÉBEN

AZ ANGYALFÖLDI KALIBERGYÁR

technikai gyártmányokat, a szemüveglencséket továbbra is központi külkereskedelmi vállalat útján exportálhatta.

A gyártelepítés és új gyártmánycsaládok a hetvenes és a nyolcvanas években Az 1971–1975 közti időszaktól a középtávú tervek és a hosszú távú országos területfejlesztési koncepciók kiemelten tartalmazták a gazdasági szerkezet és a térszerkezet stratégiai céljait. A MOM-ra vonatkozó tervjavaslat azt tartalmazta, hogy • a budapesti Törzsgyár összpontosítson a nagy szellemi értéket képviselő műszergyártásra; • a KGST országok Egységes Számítástechnikai Rendszere (ESzR) keretében a Törzsgyár készüljön fel a számítástechnikai perifériák gyártására; • új beruházásokkal alakítsák ki azokat a vidéki gyárakat, amelyek a nagysorozatú finommechanikai, optikai gyártmányokat a Törzsgyártól átveszik; • a vidéki üzemek teljes vertikummal működjenek, érzékelhetően bővítve a helyi munkalehetőséget mind a fizikai, mind a szellemi foglalkozásúak számára a gyengén iparosodott országrészekben. A vállalat fontosabb gyártmánycsoportjai a hetvenes és nyolcvanas években: • Állami műszerek • Geodéziai műszerek • Fotogrammetriai műszer • Laboratóriumi műszerek • Számítástechnikai perifériák • Szemüveglencse, optikák • Időmérő eszközök • Vízóra 19


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Nagy értékű beruházások alapozták meg a sorozatgyártást a MOM dunaújvárosi, komlói, mátészalkai, zalaegerszegi és battonyai gyárában. A MOM Veszprémben az egyetemmel karöltve létesítette a laborkísérleti üzemét. A műszaki fejlesztés kiemelt feladata volt a hetvenes években a számítástechnikai adatbeviteli, tároló, valamint adatkimeneti készülékek sorozatgyártásának előkészítése, nemzetközi megállapodásnak megfelelő választékkal. Előtérbe került a nem rubel elszámolású export mennyiségének fokozása, és a MOM ehhez olyan ipari kooperációkat vállalt, amelyek meghonosították a megrendelők igényeinek megfelelő típusok sorozatgyártását (pl. a járműalkatrészek, a mechanikus írógépek, és sokféle precíziós, optikaiműszer-alkatrész és fogyasztási cikk). A kiemelten fejlesztett budapesti gyár kapacitásainak korszerűsítése átalakította a Törzsgyár technológiai és termékszerkezetét, a vidéki ipartelepítésekkel összehangoltan. A MOM a kormány vidéki ipartelepítési politikájának keretében és beruházási támogatásával elsőnek Dunaújvárosba telepítette az ébresztőóra gyártását. Mátészalkára első ütemben a szemüveglencse- és finomoptika-gyártás, második ütemben a vízóragyártás, Komlóra az olajfékgyártás került. Közben profiltisztítás is történt, például a mérőeszköz-, légfék- és gőzmozdonyarmatúra-gyártás megszűnt. A zalaegerszegi gyár 1975-re készült el, többek között ide került a számítástechnikai perifériák alkatrészgyártása, később a geodéziai műszergyártás egy része. Itt készült még a Szovjetunió részére egy, a térképek készítésére szolgáló, nagy értékű légifelvétel-kiértékelő műszer, a sztereográf. Ebből tíz éven át évente 40-50 darabot gyártottak. A zalaegerszegi gyár száloptikai termékeket is előállított a finomoptikai gyártmányokon túlmenően. A MOM vidéki gyáregységei mintegy 2200 főt foglalkoztattak 1975-ben.

A TÖRZSGYÁR PANORÁMÁJA A NYOLCVANAS ÉVEKBEN 20


A MOM meghatározó gyártmányai, technológiái 1990-ig és azok részbeni folytatása napjainkban

Ez a fejezet azokat a műszaki fejlesztési tapasztalatokat adja közre, amelyek a MOM gyártmánycsaládjaival, technológiáival kapcsolatosak. Süss Nándor Kolozsvár után Budapesten folytatta kiváló műszerészek képzését, állami támogatással és intézeti keretekben. A Süss-féle műszerek többsége mestermunka szintű volt, műszerész szerkesztette a kereskedelemből megszerezhető mintadarabról. Az intézet külső partnerei Magyarországon is jórészt tudományos kutatók, egyetemi oktatók voltak, és olykor külföldi egyetemeknek is szállítottak. A Süss-féle gyártmányok első díjakat szereztek az 1896-os Budapesti Millenniumi Kiállításon. Nemzetközi hírű mérőeszközeik külföldön is rangos díjakat nyertek, ilyen a Brüsszeli Világkiállítás (1897) Grand Prix kitüntetése, majd a Párizsi Világkiállítás aranyérmei (1900) a geodéziai termékeket ismerték el. A Szepessy-féle tangens tahiméter gyártása a húszas évek közepén indult a részvénytársasággá átalakult gyárban, és a felrakóműszert is geodéta tervezte.

EGYKORI SÜSS-GYÁRTMÁNYOK 21


A MOM MEGHATÁROZÓ GYÁRTMÁNYAI, TECHNOLÓGIÁI

A poláris pontmeghatározási módszer kiterjesztésére vezetett a geodéták közreműködésével tervezett Süss-műszerpark. A gyár katalógusa a két háború közötti időszakban főként a precíziós mérés hagyományos (civil) eszközeit tartalmazza, többek között szintező, teodolit és tahiméter műszert, és sorozatban gyártottak szintezőlécet, állványt, prizmát, vonalzós szögfelrakót is. A korabeli gyártmányismertető magyar, német és francia nyelven közli a szövegeket, ez is jelzi, hogy a külföldi szállítások aránya fokozatosan nőtt. A gyár részvénytulajdonosai a húszas évektől jövedelmezően értékesíthető gyártmányokat vezettek be. Azok honosítása részben külföldi tervrajzokra épült, és a finommechanikai, valamint optikai ipari kapacitások gyors fejlesztését eredményezte a Csörsz utcában. A gyár optikai elemeket is gyártott a húszas évektől. A Bopp & Reuther német cég konstrukciói alapján indult a vízmérők hazai sorozatgyártása, ezzel az óraszerkezetek gyártását is megalapozták. Az Alex Friedmann bécsi gépipari vállalat sok évtizedig szállított mozdonyszerelvényeket a Magyar Államvasutak és a MÁVAG rendeléseire. A harmincas években a MOM, illetve az elődje arra vállalkozott, hogy az osztrák termékekkel azonos konstrukciójú mozdonyarmatúrákat a fejlődő vasúti jármű gyártás igényei szerint gyártja. A közepes sorozatban Budapesten előállított gyártmánycsalád többek között a mozdonyok kenőkészülékeit és adagolóegységeit, a gőzüzemhez tartozó befecskendezőit (injektorait), nyomáscsökkentőit, iszaplefúvató és biztonsági szelepeit tartalmazta, egészen a hatvanas évekig. A licenctermékek eredeti rajzait, gyártástervét a MOM korabeli mérnökei és technikusai honosították. Az átvevő MÁV minden ipari üzemtől műbizonylatokat követelt, azok alapján ellenőrizhették a teljes gyártási folyamatot kezdve a kovácsüzemmel, öntődével, a MOM alkatrészgyártásával, egészen a szerelésig, a szabályozásig, nyomáspróbákig. A MÁV a felajánlott késztermék gyári átvétele során a véletlen mintákon megismételte az előírt minőségvizsgálatokat. A MOM szerszámkészítői sokféle egyedi mérő- és gyártóeszközt, hitelesítőberendezést terveztek és gyártottak. Karrier volt, amikor a MOM-ban tanult szakmunkás előbb minőségellenőr vagy művezető, majd technológus, szerszámtervező beosztást nyert el. A MOM ipari nagyvállalattá fejlődött a sorozatban gyártott termékeivel, amelyek lényegében megfeleltek az új többségi tulajdonos igényeinek is 1945 után. A Magyar Államkincstár a tervgazdaság kezdő éveiben a szovjet jóvátételi igényhez igazodó MOM-termékeket helyezte előtérbe. A MOM erőssége volt, hogy széles profillal gyártotta a polgári, valamint katonai rendeltetésű optikai, finommechanikai termékeit, vagyis több lábon állt. A korábbi nyugat-európai licencek érvényessége a tulajdonosváltással megszűnt, azonban a sorozatgyártás folytatható volt a tolómérők, a vízmérők, a mozdonyarmatúrák műhelyrajzai alapján, a szereldék a korábbi évtizedekben felkészültek a megrendelt alaptípusok előállítására, minőségvizsgálataira. 22


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

A ma élő nemzedék személyes élményeket is őriz a MOM itt bemutatott gyártmányainak kialakulásáról, ismerhette a vezető tervezőket. A MOM neveltjei dolgozhattak a gyártóosztályok katonás rendben tartott munkahelyein, ahol a műszerek optikai és mechanikai alkatrészeit készítették, kikészítették, majd késztermékké szerelték. Sokan kézbe foghatták egykor a kész órát, fényképezőgépet, becsomagolt tolómérőt, mikrométert, szemüveglencsét, a hitelesített hidegvíz- és melegvíz-mérőket, a MÁV rendelésére elkészült mozdonyarmatúrát. Emlékezhetnek a MOM Törzsgyár asztalosműhelyére is, ahol a szállítóládát, a műszerállványt, a mérőlécet, az órák formatervezett tokjait sorozatban gyártották. Kapcsolata lehetett a szerszámot, speciális gépi készüléket és szabályozóeszközt tervező, gyártó osztályokkal. A műhely raktárosának átadott (sorszámozott) „szerszámjegye” ellenében felvehette a művelettervekben előírt mérőfelszerelést, idomszert, forgácsolószerszámot és egyéb eszközt. Voltak karbantartók is a műhelyekben, hívni lehetett a villanyszerelőt, ha a gép nem indult. A központi rajztárból lehetett kivenni a tervrajzot, műveleti utasítást, azokat a tervezők, rajzolók tussal pauszra rajzolták, majd azokról sorszámozott (akkor lila) fénymásolt műhelypéldányok készültek a műhelyek részére. Külön csoport (ifjú hölgyekkel) végezte a bekövetkezett módosítások átvezetését a fénymásolatokon, rendszerint a műhelyekben is. Mindez együtt a jól szervezett és áttekinthető irányítású műszeripari gyártás jellemzője volt. Az országosan elismert MOM-hoz (kiváltképp a törzsgárdájához) tartozni rangot jelentett kezdetben Budapesten, majd a hetvenes évektől vidéken is. A finommechanikai gyártmányok választéka az ötvenes évektől kiegészült. Öntöttvas házzal, finommegmunkálással készültek a gépjárművekbe szerelt szabványos fékszerelvények mind a légfék, mind az olajos fék nyomásos egységei. A MOM komlói gyára a fékegységek továbbfejlesztett típusait a hetvenes évektől gyártja.

A GYÁRTOTT FÉKSZERELVÉNY ÉS MŰKÖDÉSI ELVE

23


A MOM MEGHATÁROZÓ GYÁRTMÁNYAI, TECHNOLÓGIÁI

A MOM fényképezőgépeket is gyártott az ötvenes évektől, azonban a nemzetközi verseny feltételei között azok hazai gyártása nem volt folytatható, a korabeli (elsősorban szovjet és német) import elhódította a lakossági kereslet mind nagyobb részét. A tervgazdaság viszonyai között a KGST szakosodási megállapodásai érvényesültek, és a MOM gyártását állami döntéssel leállították. Ezt követően 3001–3999 egységes rajzszám jelölte a laboratóriumi és más tudományos műszereket, a száloptikai kötegeket, lézereket. Sokan emlékeznek az évtizedek során kibocsátott műszercsaládokra, például a SPEKTROMOM, a FLAMOM, az analitikai ultracentrifuga, a MOMCOLOR típussorozataira, a termogravimetria nagyműszereire (a derivatográf-családra) és az optikai rendszerek tervezésére, az optikai vékonyrétegek sorozatgyártására.

A MOM LABORATÓRIUMI MŰSZEREI 24


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

A SZÍNMÉRÉS ELVI VÁZLATA

Az ötvenes évektől kezdve töretlenül fejlődött a geodéziai, térképészeti és más földmérő műszerek konstrukciója, ezeket a gyártmányokat a 4001–4999 egységes rajzszám jelölte a MOM-ban. A Süss-gyár és a háború előtti MOM nemzetközileg is elismert geodéziai hagyománya tette lehetővé az ötvenes évek második felében az MF típusú mérőasztal-felszerelés sorozatgyártását kínai megrendelésre. A geodéziai szerkesztés az új műszerek műszaki követelményeit a budapesti és a soproni egyetem geodéziai tanszékeivel együttműködve állította össze. Nemzetközi mértékkel is korszerűek voltak az üvegkörös új műszerek, felváltották a negyvenes évekig alkalmazott ezüstkörös típusokat. A tervcélban a műszergazda összehasonlította a javasolt MOM-termék műszaki adatait a mértékadó külföldi típusokéval (elsősorban a Zeiss-, Wild-, Kern-műszerekkel). A felhasználók (itt elsősorban a geodéták) rendszeresen részt vettek szintezők, teodolitok, különféle műszeregységek és tartozékok terveinek véleményezésében, majd a MOM-ban elkészült prototípus ellenőrző és minősítő méréseiben terepviszonyok között is. A kötet emlékezői felidézik a kezdeti, hagyományos optikai és geodéziai műszereket, valamint azokat a digitális elvű mérőrendszereket, amelyek a mérés elektronikus megoldásait alkalmazzák és digitális jelfeldolgozó egységekkel összekapcsolhatók. A térmérés legegyszerűbb eszköze a libella, csak üveget és folyadékot kell a foglalatba helyezni, osztásokkal ellátni. Egyszerű eszköz az osztásos mérőléc is. A korszerű műszer egészen más lett, mint a Süss-féle szintezők voltak. Bors Károly (1958), Bezzegh László és Schinagl Ferenc (1960) Kossuth-díjat kaptak a másodperc- (Te-B1), illetve a percteodolit (Te-D1) optikai műszerek tervezéséért. Tóth Pál, a MOM főkonstruktőre az ötvenes évek közepén tervezte a kompenzációs szintezőműszert. 25


A MOM MEGHATÁROZÓ GYÁRTMÁNYAI, TECHNOLÓGIÁI

GEODÉZIAI

MŰSZEREK

Ezt követően Pusztai Ferenc geodéziai főkonstruktőr lett Kossuth-díjas (1963) a giroteodolitok vezető tervezőjeként. A magyar elektronikai ipar a hetvenes évektől növekvő lépéshátrányba került a félvezetők, majd az integrált áramkörök, a digitális elektronikus jelfeldolgozás nyugat-európai fejlesztéseihez mérten, ezért az embargós évtizedek a MOM műszaki fejlesztéseinek témaválasztására is hatással voltak. Kiváló műszerkoncepciók nem juthattak el a piaci realizálásig, főként az elektronikus egységek hazai megvalósításának akadályai miatt. Egy függőón zsinórja 26


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

MIKROHULLÁMÚ TÁVMÉRŐ

és hagyományos alakú súlya bárhol elkészíthető volt a kilencvenes évek előtt, de a MOM csak részben rendelkezett a megtervezett kódteodolithoz, elektronikus mikrohullámú távmérőhöz szükséges háttérrel.

SZTEREOGRÁF

Új terület volt a sztereográf gyártása. A Szovjetunióban kifejlesztett SzC–1 típusú műszer dokumentációjának honosítása a Csörsz utcai gyárban, sorozatgyártása Zalaegerszegen történt. A hatvanas évek végétől indult a számítástechnikai eszközök fejlesztése és gyártása, ezeket a MOM egységes rajzszámrendszerében az 5001–5999 jelölte. A MOM perifériás készülékei a bemeneti és kimenti lyukszalagos készülékek és a mágneses tárolók.

MOM LYUKSZALAGOS PERIFÉRIÁK 27


A MOM MEGHATÁROZÓ GYÁRTMÁNYAI, TECHNOLÓGIÁI

Az egykori Optikai Kutatólaboratórium utódjaként működött ipari fejlesztőintézet az EFKI (Elektronikai Finommechanikai Kutató Intézet), amely a lyukszalagolvasók, -lyukasztók mintapéldányait az importkészülékek tapasztalatai alapján a hatvanas években tervezte. A működő kísérleti példányok alapján dolgozta ki a MOM a sorozatgyártásra alkalmas készüléktípusok konstrukcióit, gyártási dokumentációit. A készülékek kereskedelmi forgalmazását az akkori Egységes Számítógéprendszer (ESzR) követelményei alapján készítették elő, elvégezték a nemzetközi bevizsgálásokat (approbálást). A típussorozatok (READMOM, PERFOMOM) sorozatgyártásának alapja a KGST-országok középtávon egyeztetett szakosodott szállítása volt, elsősorban a VIDEOTON kisszámítógépeihez (pl. R10) csatlakoztatva. A rögzített fejes mágneslemezes háttértároló (FEX–3, DISCMOM) sorozatgyártása a francia SAGEM cég licencére alapozva indult, a MOM bevizsgált tárolója is az ESzR követelményeinek megfelelően csatlakozott a számítógépekhez. A hetvenes években Számítástechnikai Központi Fejlesztési Program (SzKFP) keretében valósult meg a MOM-ban a nagy tisztaságú szerelés műhelye (a tisztaszoba).

A TISZTASZOBA

A hazai gyártás előkészítését nagyban segítette, hogy a MOM már kellő tapasztalatot gyűjtött a nagy pontosságú elektronikus műszerek (ultracentrifuga, giroteodolit) sorozatgyártásában. A piacgazdaságú fejlett országok a csúcstechnika (high tech) termékeinek embargóját a kilencvenes évek elején oldották fel végleg, az ESzR bevizsgált eszközeinek jövedelmező sorozatgyártása a nyolcvanas évek végéig volt folytatható. Új gyártmánycsaládként indult a kétféle hajlékony mágneslemezes (MOMFLEX) tároló fejlesztése. A floppyk gyártása 1980-ban (8”) majd 1982-ben (5 ¼” ) indult, és a technológia első nemzetközi megjelenését legfeljebb négy-, illetve kétévnyi késéssel követték. A háború előtti optikai eszközök sokféle típusából az ötvenes években is megmaradtak sorozatban gyártott foglalt lencsék, prizmák és más finomoptikai ter28


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

FLOPPY TÁROLÓK

mékek, ezeket a MOM egységes rajzszámrendszerében a 6001–6999 jelölte. Ilyen termék volt a mikroszkóp, a polgári vadásztávcső, és később kibővült a gyártmánycsalád az éjjellátó (infra) műszerek részegységeivel, a külföldi megrendelő igényeinek megfelelően tervezett optikai egységekkel. A száloptikai termékek gyártása a nyolcvanas években a MOM zalaegerszegi gyárában is folytatódott a Törzsgyárban kialakított termékkörrel és gyártóberendezéssel.

A MOM FÉNYVEZETŐ ÉS KÉPTOVÁBBÍTÓ SZÁLOPTIKAI TERMÉKEI ÉS ÁLLAMI DÍJAS ALKOTÓIK, LISZIEWICZ ANTAL, HEGYESSY GÉZA, BESSKÓ DEZSŐ

A MOM a megrendelők előírásainak megfelelő optikai egységeket tervezett és gyártott például köszörűgéphez, más szerszámgépekhez, mérlegekhez, ipari képtovábbító és számfelismerő eszközökhöz, valamint orvosi műszerekhez, elsősorban szemészeti célokra, illetve testüreget vizsgáló endoszkópokhoz. 29


A MOM MEGHATÁROZÓ GYÁRTMÁNYAI, TECHNOLÓGIÁI

A fejlesztők, tervezők az optikai és vékonyréteg-fizikai számításokat előbb hagyományos szorzógépekkel, később elektronikus számítógépen végezték. Az első elektronikus számítógép a ZUSE 23 volt a MOM-ban, amely a hatvanas években országosan is elsők között érkezett a nem ügyviteli célú K+F feladatokhoz.

AZ ELSŐ SZÁMÍTÓGÉP, ZUSE 23

A MOM egységes rajzszámrendszere a nem optikai, nagysorozatban gyártott termékeket jelölte a 7001–7999 tartományban. Az ide tartozó termékek nagy részét a MOM vidéki gyárai a hetvenes évektől gyártják, üzemeik működése kezdettől jövedelmező. A MOM dunaújvárosi gyára vette át az ébresztőóra és más jelzőszerkezet, illetve a nem késztermékként gyártott óraszerkezet kibocsátását a komplett törzsgyári technológiával. A dunaújvárosi üzemek jelenleg is több százezres sorozatot bocsátanak ki a mérlegcsalád sokféle, időközben továbbfejlesztett típusaiból, korszerűsítve a szerelés technológiáját és a felület kikészítését. A MOM közszükségleti terméke volt a horgászorsók családja, amely a MOM battonyai gyárában készült. A MOM mátészalkai gyára vette át a vízmérőcsalád új típusokkal kibővített sorozatgyártását. Nagy hagyományai voltak – a belföldi és külföldi keresletre – a MOM Törzsgyárában a szemüveglencsék receptúra- és milliós nagyságrendet elérő sorozatgyártásának, a termékcsaládot átvevő mátészalkai gyár már műanyag lencséket is gyártott. A MOM egységes rajzszámrendszerében a 9001–9999 jelölte a máshová nem sorolt gyártmányokat. A MOM optikai laboratóriuma már az ötvenes években működtetett olyan rétegkészítő, vákuumtérben gőzölögtető üzemi berendezést, amely a katonai és a polgári rendeltetésű optikai testek, színszűrők vékonyréteg-kombinációit reprodukálhatóan készítette. A finomoptikai késztermékek 30


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

ELVI VÁZLAT AZ OPTIKAI VÉKONYRÉTEG FELVITELÉNEK IPARI ELJÁRÁSÁRÓL

fontosabb típusai voltak a kézi és fejhez rögzíthető nagyító, a szerelt és a vetítőobjektív, a fényképezőgép szerelvénye, a kondenzorlencse, a hegesztőszemüveg stb. Az 1998-ban kiadott A Magyar Optikai Művek története 1876–1998 című gyártörténeti kötetben Posch Gyula kiemelte a minőségi munka fontosságát. Posch Gyula 1939ben végzett a gyár iparostanonc iskolájában. Később továbbtanult és mérnöki oklevelet szerzett. Idézet a MOM nyugalmazott vezérigazgatója Posch Gyula előszavának 1998. februári gondolataiból, ezt halála előtt néhány hónappal írta. „Fennállásunk 120 éves évfordulóján nem volt mód a MOM történetére oly díszes kiadvánnyal emlékezni, mint ahogy azt a 100 éves évfordulón még megtehettük. […] A nagyvállalati termelési értéknek, árbevételnek több mint a fele – külső kényszerítő hatások következtében – kiesett, és ez döntő többségében a keleti piacokra korábban jó nyereséggel exportált törzsgyári gyártmányokat érintette. A vállalati profilból a számítástechnika, a haditechnika, a laborműszer szinte teljesen eltűnt és csak igen nagy nehézségek árán sikerült a geodéziai műszer gyártás egy részét fenntartani. […] Lebontották azokat az épületeket, ahol valamikor rang volt dolgozni. Mindaz a technikai felkészültség, amely ezen a helyen a minőségi munka biztosítéka volt: részben kárba veszett – csak újabb ráfordítások árán – és csak kisebb hányadában hasznosítható. […] Vidéken a megmaradt MOM-gyárak bázisán örvendetes fejlődésnek lehetünk tanúi. […] A MOM-IRODAHÁZ BONTÁSA Az optikai ágazat: a finomoptika- és szemüveg31


A MOM MEGHATÁROZÓ GYÁRTMÁNYAI, TECHNOLÓGIÁI

lencse-gyártás például dinamikusabban fejlődik, mint amire az 1980-as években a magyar állami tulajdon adta keretek között lehetőségünk volt. […] A munkahelyeinken létrehozott értékek – a „nemzeti kinccsel” felérő szakértelem – az elődeink elért eredményeinek méltó megbecsülésével, tisztelettel ajánlom figyelmükbe a Magyar Optikai Művek történetének, illetve a közelmúlt történéseinek rövid összefoglalóját; kívánom, hogy hasznosítsák sikerrel a jövő nemzedékek is céljaik megvalósításában.” Az 1998-ban belső kiadványként megjelent gyártörténet szerzője Magyar György, a MOM egykori technológusa, 1971-től a műszaki fejlesztési főosztály vezetője, majd 1990–1991-ben a MOM Műszeripari Részvénytársaság (Zalaegerszeg) igazgatója. Az 1998-as emlékkötet néhány száz példányban készült. Az ott felidézett gyártörténet a műszaki fejlesztés fontosabb eseményeit, eredményeit és vezető személyiségeit több évtizedre visszatekintve tartalmazta. Összefoglaló megállapítás az 1998-as műben, hogy a MOM sikerének egyik előfeltétele volt 1990ig a „Süss Nándor igényességén alapuló hagyományos magas színvonalat képviselő finommechanikai–optikai gyárban a gyártmány- és gyártástechnológia, a gyártókapacitások együttes fejlesztése”. Kezdetektől hajtóerő volt a MOM termékei iránti belföldi, majd külföldi kereslet, a tervgazdaságban az import kiváltásának kényszere, a gyártmányok választékának bővítése, a technikai haladással lépést tartó hazai kutatás és fejlesztés (K+F). A hatvanas évek előtt a MOM alapvetően finommechanikai és optikai termékeket gyártott. A MOM termékválasztéka a laboratóriumi és más tudományos mérőeszközök típusaival a hatvanas években egészült ki. A számítástechnikai termékek gyártása a hetvenes években indult. A bővített termékválasztékhoz a budapesti gyártóbázist fel kellett szabadítani. A hetvenes évektől az újonnan kialakított vidéki gyárak, újonnan épített, berendezett üzemek vették át a MOM budapesti Törzsgyárától a több évtizedes múltra visszatekintő sorozatgyártásokat, így például az órák, a vízmérők, a szemüveglencsék, a járműalkatrészek stb. gyártóberendezéseit. Az új gyárak helyi munkaerőt vettek fel Dunaújvárosban, Mátészalkán, Komlón, Battonyán, Zalaegerszegen. A vidéki gyártelepítés beruházásaihoz kapcsolódott a helyi munkaerő felkészítése a MOM technológiáinak változatlan minőségű alkalmazására, hiszen az újonnan belépők ilyen műszaki feladatokkal addig rendszerint nem találkozhattak. Világszínvonalú, a csúcstechnikához közeli gyártmányok sorozatgyártása a vidéki ipartelepítéssel Budapesten felszabadított üzemekben valósult meg. Ilyen volt például • a giroteodolitok családja, • az ultracentrifugák családja, • a derivatográfok, 32


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

• a színmérők, • a számítástechnikai külső mágneses tárolók, • az elektronikus, mikrohullámú távmérők, • a képtovábbító száloptikai kötegek. A hatvanas években a műszaki fejlesztés gyárfejlesztési osztálya volt megbízva azzal a feladattal, hogy összehangolja a MOM gyártóbázisának említett bővítéseit. Létre kellett hozni a budapesti és a vidéki gyárak közötti komplex és szerves üzemközi kapcsolatokat, azok szervesen kapcsolódó mechanikai, optikai és elektronikai technológiáira tekintettel. A MOM vidéki gyárainak szakértői gyakran egy munkanapnál hosszabb ideig egyeztettek a budapesti Törzsgyárban, és ilyen esetben a Dolgos utcai épületben levő vendégszobákban kaptak szállást, amely külföldi látogatókat is fogadott. A MOM műszergyártásához szükség volt rezgésmentesen alapozott osztóműhelyre, mérőszobára, és a gyár kollimátorházának ilyen alapozása a maga korában csúcsszínvonalú volt. A Törzsgyár az országosan egyedülálló tisztaszoba üzemeltetésével a legkorszerűbb technológiák környezeti feltételeit teremtette meg a hetvenes években, a francia SAGEM licence alapján. Olyan klímakamrákat is létrehoztak a Törzsgyárban a speciális műszerek gyári átvételéhez, amelyekben a méréseket szélsőséges (–50 és +50°C közötti) környezeti hőmérsékleten is elvégezhették. A nagysorozatú vidéki gyártórendszerekhez kialakították a felületkezelés korszerű üzemeit, például automatizált galvanizálással, konvejoros festőalagúttal. Korszerű hullámforrasztást és szerelőszalagokat alkalmaztak. Nagy pontosságú műanyag fröccsöntésre alkalmas gépeket, szerszámokat helyeztek üzembe. Fokozatosan nőtt a kooperációban gyártott részegységek aránya, elsősorban a dollárexport előirányzatainak teljesítése érdekében. A MOM piacképes termékeivel igazodott a lakossági kereslet fokozatos változásához is. Mindezek a korábban nem gyártott kiegészítő gyártmányok gazdaságosan kötötték le a nagy értékű, korszerű fővárosi és vidéki gyártókapacitásokat, kedvező volt, hogy év közben egyenletes volt az értékesítésük árbevétele. A K+F folyamat szervezésében kiemelt feladatai voltak a műszergazdáknak. Évtizedes gyakorlat szerint a gyártmányok, gyártmánycsaládok teljes előkészítési folyamatának szakmai támogatása a MOM legjobb szakembereire hárult, akik a gyártási szakaszban is segítették a gyártóüzemet, útmutatót készítettek az alkalmazáshoz, szervizmunkákhoz. A gyártmány gazdája felelt a teljes innovációs folyamat eredményességéért. Az ilyen feladatokat végzők egy része konstruktőr volt, de technológus műszergazdákat is megbíztak. Az utóbbi felelt a szerelés művelettervéért, a gyártmány átvételének dokumentációjáért és eszközeiért, a szerszámok és készülékek megrendeléséért. A műszergazda technológus feladata volt, hogy elhárítsa a sorozatgyártás zavarait, minőségi kifogásait, egyéb műszaki jellegű akadályait. 33


A MOM MEGHATÁROZÓ GYÁRTMÁNYAI, TECHNOLÓGIÁI

KOOPERÁCIÓS

TERMÉKEK

A Technológiai Főosztályon az évtizedek során műszergazda volt Mácsai Mátyás (állami műszerek), Somogyi László és Sziráki László (geodéziai műszerek), Méri László (derivatográf és vízmérők). Jankovics László (mechanikai gyártmányok), Magyar György (ultracentrifuga). A kötet írásai sok más kiváló műszergazdára emlékeznek tisztelettel. A konstruktőr műszergazda értékesítés utáni szakértői feladatokat is kapott belföldön és külföldön egyaránt. Alapvető feltétele a sikeres felhasználásnak a helyszíni üzembe helyezés, a kezelők betanítása, a hibajelenségek elemzése, a szerviz megtervezése a használati utasítás részeként. Esetenként a műszer főkonstruktőre is kiutazott a külföldi vevőhöz, amikor egy új terméket (például geodéziai műszert) helyeztek üzembe. Az utódvállalatok is számíthattak ilyen támogatásra, például a G+D felkérte Hollai Kornélt, a MOM vezető tervezőjét, hogy a Dél-afrikai Köztársaságba szállított giroteodolitot helyezze üzembe. A MOM külföldi szervizbázisokat hozott létre ott, ahol számottevő mennyiségű műszert alkalmaztak. A MOM kirendeltségei tartották a kapcsolatot a műszerek helyi vevőivel, valamint a helyi alkalmazás szakértőivel, fejlesztőivel, főként kutatóhelyek, egyetemi tanszékek, állami intézmények körében. A MOM technológiai dokumentációját alapvetően a gyártásterv, a megmunkálás és szerelés műveletterve alkotta. Ilyen átfogó rendszer kivételes volt a magyar műszeripar vállalatainál, az egyedülálló teljességéhez csak a Gamma Művek technológiai utasításai hasonlítottak, ami a szigorú haditechnikai követelményekből, a műbizonylat-készítés előírásaiból is következett. Az alkatrészek szintjéig kidolgozott gyártási dokumentáció alapozta meg a MOM gyártmánytípusainak anyagnormáit, munkaidőnormáit is. A részletes budapesti műveletterv, gyártásterv, szerszámrendelés, mérési és átvételi utasítás lényegében megkönnyítette a sorozatgyártású termékek áthelyezését a MOM vidéki gyáraiba. Segítette a helyi próbagyártás előkészítését, és a keres34


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

kedelmi igények szerint futhatott fel a sorozatok vidéki gyártása. A vidéki gyárak műszaki vezetése felhasználhatta a MOM Törzsgyár korábbi gyártási tapasztalatait, rövid időn belül felkészültek olyan új termékek gyártására is, amelyek nullsorozatát, illetve első sorozatát (0 és S) nem a budapesti Törzsgyár készítette. A MOM mátészalkai gyára így indította a műanyag szemüveglencsék sorozatgyártását, a MOM dunaújvárosi gyára pedig a személymérlegekét. A MOM zalaegerszegi gyára készítette elő a sztereográf sorozatgyártását, a komlói gyár több új féktípusét, a battonyai gyár feladata volt például horgászorsók gyártásának műszaki előkészítése. A geodéziai műszerek technológiáinak (eredetileg magyar nyelvű) részletes anyagát arra is felhasználták, hogy India gyárai felkészüljenek meghatározott műszertípusok külföldi sorozatgyártására a MOM helyi szaktanácsadását is igénybe véve. India nagykövete országának megkülönböztetett köszönetét tolmácsolta Zalaegerszegen azért a segítségért, amelyet a MOM országának nyújtott a szintezők sorozatgyártásának beindításához. Az új vidéki gyártóbázisokhoz nagy összegű beruházásokra volt szükség a hetvenes évektől. A fedezetek egy részét a konvertibilis export növelésére kapott bankhitel teremtette meg. Számottevő volt a számítástechnikai központi fejlesztési programban jóváhagyott beruházási támogatás, főként az ESzR gyártmányok termelésének előkészítésére. A Törzsgyárban kidolgozott gyártástervek koordinálását, a vidéki gyártelepítésekkel kapcsolatos kiegészítését a Technológiai Fejlesztési osztály munkatársai végezték. A nagy értékű új termelőberendezések beszerzéséhez a technológiai követelmények adtak alapot, és figyelembe vették a beruházások elvárt ütemű megtérülését is a legalkalmasabb géptípus kiválasztása egyik ismérveként. A MOM gyártástervei kapcsolódtak a minőségbiztosítási rendszerhez. A MOM technológiai dokumentációi előírták az új gyártmányok gyártásközi és átvételi ellenőrzéséhez az eljárásokat és az eszközöket. A gyári átvételi követelmények minősítésére is kiterjedt az új termék nullsorozatának értékelése a fontosabb felhasználókkal egyeztetve. A MOM saját tervezésű mérőberendezéseket állított elő, például az optikai műszerek kollimátorait. A nullsorozat gyártásterve kezdettől garantálta, hogy a beállítás és az átvételi ellenőrzés műveleteit a jóváhagyott műszaki előírásoknak megfelelően végzik. A szigorú minőségbiztosítás elősegítette a finommechanikai, optikai gyártás belföldi, valamint külföldi kooperációjának gyors felfutását. A MOM minden gyártóüzeme alkalmazta a minőségtanúsítás rendszerét, ehhez olyan minőségbiztosítási rendszer volt szükséges, amelyet elsőként a járműfékek komlói gyártásához követelt meg a felhasználó. Az autóipar csak minőségi bizonylattal fogadja el a beszállított részegységeket, a helyszínen auditálják a gyárakban kialakított minőségbiztosítási rendszer alkalmasságát. 35


A MOM MEGHATÁROZÓ GYÁRTMÁNYAI, TECHNOLÓGIÁI

A vizsgált időszakban létesített vidéki gyárak munkaerő-toborzásához kapcsolódott a Törzsgyárból áttelepítendő technológiák ismertetése. A Budapestről leszállított géppark lehetőséget adott a szakmunkások felkészítésére, új szakmunkások képzésére több hónappal a helyi gyártás indítását megelőzően. A dunaújvárosi, mátészalkai, zalaegerszegi középiskolákkal együttműködve valósult meg a szakági technikusképzés. A MOM vidéki gyáraiban a felsőfokú végzettségű munkatársak nagy részét a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki kara képezte. Az akkori MTESZ üzemi szervezete elsőként a MOM-ban alakult a műszakiak szakmai fórumaként, és a MTESZ Budapesti Elnökségébe delegálta titkárát. Olyan tagszervezetek működtek eredményesen a MOM-osok aktív részvételével, mint a GTE, MATE, OPAKFI stb., összesen 11-féle szakterületen. A MTESZ Üzemi szervezet elnöke Szegner László vezérigazgató-helyettes, a titkára Magyar György főosztályvezető volt. A Műszaki Klub előadássorozata helyet kapott a MOM Művelődési Ház programjában, a klubot Lénárt László vezette. A MOM Fiatal Műszakiak és Közgazdászok Tanácsa (FMKT) az elsők között jött létre, versenyeket hirdetett, és díjazta a Kiváló Ifjú Mérnök, Kiváló Ifjú Technikus, Kiváló Ifjú Közgazdász címet elnyert pályázókat, a jutalmat részben a gyárvezetés, részben központi forrás fedezte. A Süss Nándor-díj adományozása is a MTESZ Üzemi szervezet javaslatait vette figyelembe. A vállalat fejlesztésében kiemelkedő teljesítményt elért munkatársak részesültek ebben a díjban. Magyarországon egyedülálló az ilyen vállalati kitüntetés, és ez olyan szintű helyi elismerés volt, mint az akkori Eötvös-díj, illetve Állami Díj. A teljesség igénye nélkül Süss Nándordíjban részesült ebben az időszakban Winter Imre, Tarcsafalvi András, Wikidál Gábor, Forgács János, Rózsa Sándor, Meichl Ferenc, Hollai Kornél, Horváth Miklós, Sebesfi József és (1992-ben) Bíró Miklós. A korabeli munkaügyi jogszabályok lehetőséget adtak a MOM saját nevelésű szakembergárdájának megtartására. A MOM törzsgárda-szabályzata szerint arany, ezüst, illetve bronz fokozatú kitüntetéssel jutalmazták a több évtizedes szolgálatot.

36


A „zászlóshajó” navigálása 1990 előtt

Az anyagi folyamatok jól érzékelhetők, hiszen az épület, a műhely és benne a szerszám, a gép, illetve mérőberendezés, az elkészített termék, a felhasznált anyag és alkatrész napi élményként volt jelen az emlékezők életében. Felidézik azokat a közvetlen munkatársaikat is, akik a MOM-családhoz tartoztak az évtizedek során. Mindez lefényképezhető, archiválható, azonban sok esemény csak akkor válik érthetővé, ha a gyártörténet hátterét is felelevenítjük. A 110 éves múlt kedvező és kedvezőtlen „széljárásai” akkor mutathatók ki, ha a látható tárgyi jelenségek fő hajtóerejét, a gyár példásan összetartó kollektíváját is felidézzük. Kétségtelenül formálták a gyártörténetet az elsőszámú helyi vezetők, mint Süss Nándor (1884–1920), Gönczi Jenő (1920), Preisinger Frigyes (1920–1945). 1945-ben a vállalat irányítását dr. Zelen Béla és az időközben megválasztott Üzemi Bizottság vette át. Preisinger Frigyest eltanácsolták. Az 1946-ban létrejött szovjet-magyar vállalat első igazgatósága négy szovjet és három magyar tagból állt. Igazgatók: Nyikolaj Romanov (1947–1949), Konsztantyin Szmirnov (1949–1952). 1952. október 1-jével a Szovjetunió kormánya államközi megállapodás alapján a MOM Rt.-ben lévő érdekeltségéről lemondott. A MOM-ban: Poór József (1952–1956), Posch Gyula (1956–1983), Balogh András (1983–1990), Sebesfi József (1990–1992) lettek az első számú vezetők. A vállalat életében jelentős változást hozott egyrészt az 1930-as tulajdonosi átrendeződés, majd később az óraműves gyújtók gyártása. Erről az időszakról írta, Kisfalusi Gábor kutatásai alapján a következőket: 1934. december 15-én a gyár megünnepelte fennállásának 50 éves évfordulóját… (A MOM elődjeként a Süss Nándor Rt. 1884-et tekintette a vállalat alapítása évének, amikor Budapesten a Mozsár utcai Tanintézet indult. Első alkalommal 1956ban változott ez a dátum, amikor a 80. évfordulót ünnepelték – szerkesztő) A cég ekkortájt jelképet is váltott. Az új jelkép, mely egy ragasztott üvegprizmába írt cégnévből állt, talán azt akarta kifejezni, hogy a geodéziai műszerek mellett bővült az 37


A „ZÁSZLÓSHAJÓ” NAVIGÁLÁSA 1990 ELŐTT

egyéb termékek köre is. Az Eötvös-inga fejlesztése a kezdetektől folyamatosan történt. A 30-as években a könnyebben szállítható és kezelhető Eötvös–Rybár-inga gyártása folyt. A katonai geodézia és térképészet ugyanazokat a műszereket használta, mint a polgári. A tüzérségnek lövegirányzékokat, lövegtávcsöveket, tüzérteodolitokat szállított. Az első világháború a haditechnikában sok újdonságot hozott, mint például a repülőgép megjelenését a harcok során. Ezáltal a pusztítás lehetősége kiterjedt a hadviselő országok mind nagyobb mélységére is, vagyis a hátország, benne a polgári lakosság is veszélybe került. Erre válaszul megkezdődött a légvédelmi eszközök fejlesztése és gyártása, melyek eszköztára igen széles skálán mozog. A cég ezek közül az optikai-finommechanikai eszközöket gyártotta, mint megfigyelő távcsövek, optikai távmérők stb. Külföldi óragyárak kifejlesztették az óraművel ellátott ún. óraműves gyújtókat a légvédelmi gránátokba. A Honvédelmi Minisztérium 1935. január elején 5000 db óraművet rendelt a Junghans cégtől a Süss cégen keresztül, és engedélyt adott az óramű előállítására vonatkozó licencszerződés megkötésére. A Junghans cég kivételesen, de kizárólag Magyarországnak, ill. csak a Süss Nándor Rt. részére volt hajlandó a gyártási jogot átadni. Preisinger Frigyes tevékenységére a legmagasabb körök is felfigyeltek. 1937 áprilisában Horthy Miklós kormányzó látogatást tett a Süss Rt.-nél. 1937 májusában Preisingert a magyar precíziós mechanika terén végzett úttörő munkássága elismeréséül a Magyar Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki.” Kitűnik az előzőkből, hogy az elődvállalat irányítási SÜSS-EMBLÉMA elve volt a jövedelmező termékek gyártásba vétele, sokrétű nemzetközi termelési és licenckapcsolattal. Ez a stratégia • lehetőséget adott a kulcsfontosságú gyártási ismeretek átvételére, például az optikai elemek hazai megmunkálására; • következetesen alkalmazta a termékválaszték gazdaságossági vizsgálatokkal megalapozott szelekcióját; a húszas évektől elemezték, hogy gyártani érdemes vagy venni (make or buy); • szorgalmazta a friss tőke beáramlását, hogy a jövedelmező termelés technikai feltételei elérhetők legyenek, növelhessék a termelékenységet, elérjék és fenntartsák a kifogástalan minőséget. A gyár vezetése gondot fordított a potenciális piacok felmérésére, azt nem bízta kereskedelmi képviseletre. Szoros kapcsolatot tartottak a legfontosabb állami és polgári megrendelőkkel. Ide tartozott a költségvetési háttérrel rendelkező minisztérium (elsősorban a korabeli HM), a járműparkot fenntartó MÁV, a precíziós eszközt alkalmazó állami térképészeti és földmérő szolgálat. 38


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Átvettek külföldi konstrukciókat sorozatban gyártható közfogyasztási cikkekre is a nemzetközi piaci helyzetet is tanulmányozva. Megindították például a vízmérők budapesti gyártását külföldi konstrukció és technológia honosításával. A Süss Rt.-nél a húszas évektől bevált a „több lábon álló” gyártmányválaszték, ez különösen a harmincas évek gazdasági válságának átvészelését segítette. Az előző fejezetben Posch Gyula szavai 1998-ból visszautalnak a gyár életképességének itt idézett alapvető szabályára. Amikor egy gyár elveszíti az alapvető rezsihordozó termékeinek meghatározó piacait, akkor már nem lehet fenntartani a jövedelmező működést, fenyeget a csőd, illetve a felszámolás, ahogy ez a Csörsz utcai Törzsgyárral megtörtént.

A MOM részvénytársaság irányítása 1945-ig A magyar honvédség a harmincas évek végétől a háborúra készült, ehhez mind több finommechanikai-optikai műszert igényeltek, és a MOM Rt. növelhette a német konstrukció alapján gyártott termékei kivitelét is. Idézzük Kisfalusi Gábor történeti tanulmányának részletét erről az időszakról: „1939-ben egy kimutatás szerint nemcsak az F épület készült el, hanem többek között a C illetve az E épületek is. C épület a B épület meghosszabbítása északi irányban. Az első, a Csörsz utcában épült A épületet is átépítették Mengl Ferenc tervei szerint. […] Kívülről nézve, a járókelőkben talán fel sem merült, hogy az épületekben ipari termelés folyik. A cég neve az 1938–39. évi építkezések idején még Süss Nándor Rt., ez a név szerepel a tervrajzokon is. A Süss cég 1939 novemberében veszi fel a Magyar Optikai Művek Rt. nevet és 1939. december elsejétől kezdve használja hivatalosan.” A gyártmányszerkesztés kezdetektől jó képességű mérnököket alkalmazott, és a MOM műhelyrajzai (magyar nyelven) alapot adtak a művelettervezés és felszerszámozás feladatainak elvégzéséhez is. Lényegesek voltak kezdettől a „funkcionális és gyárthatósági” műszaki követelmények, amelyek maradéktalan teljesítéséről egyrészt a terepvizsgálatokon győződhettek meg a felhasználók, másrészt a MOM-ban csak olyan termék gyártása indulhatott, amelyet a megrendelő által megkövetelt minőséggel készíthettek el a műhelyekben.

A MOM irányítása, 1945–1951 Már 1945 nyarán hatályba lépett az iparügyi miniszter rendelete, amely a gyárakat üzemi bizottság megalakítására kötelezte, részletesen szabályozta a munkáskép39


A „ZÁSZLÓSHAJÓ” NAVIGÁLÁSA 1990 ELŐTT

viselet jogosítványait a béralkukban, a jóléti intézmények működtetésében és sok egyéb munkajogi kérdésben. (forrás: rendelet az üzemi bizottságokról (1945. június 5.) Egy helytörténeti pályázatra készített dolgozat a következőkkel jellemzi a gyár korabeli irányítási viszonyait: (Forrás: [Hőnich, 2015]) „(1945) március 3-án a gyár vezetői és a munkások által megválasztott Üzemi Bizottság tagjai: Somlyai Albert elnök, Jeney István elnökhelyettes, valamint Tóth István, Erdorf István, Joó Dezső és Kommantinger Lajos üzemi bizottsági tagok. […] Tóth István volt az, aki a tanoncműhelyt irányította. A tanoncok közvetlenül az ostrom utáni eltakarításban is részt vettek. A személyzeti iroda vezetője Erdorf István volt, akinek hatáskörébe tartoztak a nyilvántartási ügyek, az adó-, szociális, kulturális és a gyár orvosával kapcsolatos ügyek intézése. Leotkay István üzemiroda-vezetőhelyettes volt a felelős a bérelszámolásokért, a tanonciskolák bizonyos ügyeiért, de a raktári készletekhez is hozzáférése volt és anyagbeszerzési ügyletekbe is bekapcsolódott. […] 1946. október 1-jén a gyár dolgozóinak létszáma összesen 738 fő volt (310 szakmunkás, 206 betanított munkás, 16 segédmunkás, 86 ipari tanuló, 100 tisztviselő és 20 nem ipari munkát végző). 1949-ben a MOM élére új vezérigazgató került, Konsztantyin Szmirnov, aki a szovjet jelenlét végéig töltötte be ezt a pozíciót. Először szaktanácsadóként került a gyárba, majd rövidesen a cég élére. Szmirnov műszaki szakember volt, akinek az irányítása alatt folytatódott a fejlődés. A létesítményt egy óvodával és egy 1950–51-ben épített kultúrházzal bővítette, a környéken (pl. a Németvölgyi úton) munkáslakások épültek a dolgozók számára. A Művelődési Központnak színházterme, klubhelyiségei és egy több mint 20 ezres könyvtára volt. Szmirnov elindította a vállalat termelésének és technológiájának korszerűsítését is.” A visszaemlékezők az e pályázathoz felkutatott gyártörténet sok szereplőjét a későbbi években is említik, illetve az idősebbek személyesen is találkoztak velük. Somlyai Albert az ötvenes évek közepéig a műszaki ellenőrzés (MEO) egyik osztályvezetője volt, Tóth István és Leotkay István (1911–1987) gyárrészlegvezetőként irányította a termelést a későbbi évtizedekben. Jól példázza a korabeli MOM-neveltek életpályáját Leotkay Istváné (forrás: Történelmi tár, névtár > életrajzok > l > „Négy polgárit végzett, műszerész szakmát tanult. Tagja lett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak, szavalókórustag volt, 1944-ben háborúellenes agitációt folytatott. Az 1960-as évektől a Magyar Optikai Művekben gyárrészlegvezető. A Magyar Szocialista Munkáspárt tagja. 1958. november 16-án a Hazafias Népfront budapesti listáján pótképviselővé választották, behívására 1960. január 2840


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

án került sor. 1963. február 24-én a Hazafias Népfront budapesti listáján ismét országgyűlési képviselő lett.” A későbbi korokban is értékelik az itt összefoglalt külföldi irányítást: • A gyár oktatási, jóléti és kulturális intézményeket működtetett, folytatta a tanoncképzést saját szervezetében, Tóth István, majd Posch Gyula volt a MOM tanműhelyének vezetője. • A szovjet tulajdonos támogatta, hogy a gyerekek a gyár bölcsődéjében, óvodájában legyenek, míg a szüleik dolgoznak. Lehetőség volt a szakirodalom megszerzésére is, mint a háború előtt. • A szigorú gyári fegyelem ellenére a fusizást is elnézték, hogy a MOM követni tudja a fejlettebb nyugat-európai műszergyárak friss eredményeit. • A gyár kórusát Perényi László (1908–1993) karvezető tanította be a negyvenes évektől, és a Kultúrház ünnepi rendezvényein színvonalas műsort adtak a későbbi évtizedekben is. Voltak olyan „MOM-dalok” is, amelyek a korabeli sportrendezvényeken a gyári csapat buzdítására zengtek.

A MOM irányítása, 1952–1962 A MOM is tervutasításokat teljesített a korabeli haditechnikai és főként közszükségleti termékekből. Az ágazati minisztérium (KGM) írta elő a gyártmányok választékát, mennyiségét, és azt is, kinek értékesíthető. Szűkösek voltak a gyár importkeretei mind a rubel-, mind a dollárelszámolásokban. Az állami irányítás a pénzügyekre is kiterjedt, a gyárak anyagi érdekeltsége az ötvenes években nem érvényesülhetett. A nyereséget és elszámolt amortizációt a költségvetésbe fizették be. Az ágazati tárca osztotta szét a forgóalapok és beruházások forrásait, érvényesítette a központi programok elsőbbségét. Voltak támogatott fejlesztési célok (amilyen a haditechnikai termelés is), azok állami dotációban részesülhettek, a népgazdasági érdekből elrendelt termelés (pl. közfogyasztási hatósági áras MOM-termékek) veszteségeit a költségvetés viselte. A háború előtti vállalkozói szemlélet ilyen feltételek mellett a MOM-ban sem érvényesülhetett. Az Országos Tervhivatal (OT) országos és iparági termékmérlegekkel dolgozta ki az ötéves terveket, a tárcák feladata volt a gazdaság irányítása az állami tulajdon alapján. Utasítás jelleggel kapták a vállalatok a központi fejlesztési, termelési előirányzatokat. Az ötvenes évek elejétől a MOM is felfuttatta a termelést, ehhez növelni kellett a gyár létszámát. Több szakmunkást képeztek, mint a háború előtt, ahogy a forgácsoló, a műszerész, az optikus és más ipari szakmák igényei ezt szükségessé tették. Az ötvenes évek toborzó akcióinak eredményeként a MOM sok dolgozója járt be a környékbeli településekről napi ingázóként munkásvonatokkal. A MOM lét41


A „ZÁSZLÓSHAJÓ” NAVIGÁLÁSA 1990 ELŐTT

számának gyors bővítését az is elősegítette az ötvenes évektől, hogy mind több nő vállalt gyári munkát, részben szakmunkásként, részben a gépi megmunkálás és a finommechanikai szerelés betanított munkásaként. A műszaki előkészítés részletes műveletterveket dolgozott ki, ezekre alapozták a gépi megmunkálások és a szerelések időnormáit. Darabbér és a teljesített munka mennyisége alapján történt a legtöbb műhely bérelszámolása. Időbéres fizikai munkahelyek is voltak, ahol például szerszámot gyártottak, minőségellenőrzést végeztek, a berendezések karbantartása, javítása volt a munkafeladat. A gyár a havi fizetésre hónap közben előleget fizetett. Országos kollektív szerződés rögzítette a bérkategóriákat, a műszakpótlékot, a kereset más részeinek mértékeit. A gyárnak üzemorvosi rendelője volt, a gyári étkezde és az üdültetés, a jóléti ellátás más formái a szakszervezeti testületekkel egyeztetve fejlődtek. A szakszervezettől rendkívüli segélyt igényelhettek a dolgozók. Példás volt a budapesti Törzsgyárban dolgozók gyermekeinek bölcsődei, óvodai ellátása. Az előző fejezetben említett műszaki fejlesztés felgyorsult, amit a hatvanas évek elejétől előírt műszaki fejlesztési alap (MÜFA) képzési kötelezettség tett lehetővé az árbevétel néhány százalékának megfelelő (központilag szabályozott) mértékekkel. A gyár ennek fedezetével olyan konstrukciós, technológiai, és ezekhez kapcsolódó kísérleti gyártási programot alakíthatott ki, amelynek alapját a Kossuth-díjjal is elismert optikai műszerek teremtették meg az előző évtizedekben. A második ötéves terv (1961–1965) az iparpolitikában is lényeges változásokat indított, és főként a termelékenységet, a műszaki fejlesztést, a piacképes gyártmányszerkezet kialakítását szorgalmazták, nem a mennyiségi mutatókat.

A MOM irányítása, 1963–1976 Az ötvenes évek merev tervlebontásos irányítását a hatvanas évektől fokozatosan felváltotta a gazdasági döntések új mechanizmusa, ez növelte az iparvállalatok önállóságát. A gépipari tárca centralizálást hajtott végre a vállalatok átszervezésével, profiltisztítást is végzett tulajdonosként. A MOM is országos nagyvállalattá alakult át, az állami döntés 1963-tól a Törzsgyárhoz csatolta az esztergomi Szemüvegkeretgyárat, a budapesti Kalibergyárat, valamint az egykor önálló optikai kutatóhelyet. Az 1968-ban indított mechanizmus nagyobb vállalati döntési jogkört adott, mint a közvetlen tervutasításos rendszer, megnövelte a MOM nyereségérdekeltségét a fejlesztési és termelési programok tervezésében. A haditechnikai gyártmányválaszték ezután is megmaradt állami termelési feladatnak, szabott elszámoló árakon és előírt választékban, mennyiségekkel, licenchonosításokkal. Előírták a Haditechnikai Intézet (HTI) közreműködését a típusok korszerűsítésében, 42


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

a belföldi, illetve külföldi megrendelő igényének megfelelő optikai műszerek gyártmányfejlesztésében, csapatpróbáiban. A hetvenes években beindított vidéki gyárakat Posch Gyula vezérigazgatóként irányította. A nagyvállalat külkereskedelmi jogot kapott, ez főként a geodéziai és a laboratóriumi műszerek önálló exportjára, továbbá az optikai alapanyagok importjára vonatkozott. A MOM a kormányprogram keretében indított számítástechnikai gyártáshoz kapcsolódó külkereskedelmi jogát más gyártókkal (Videoton, Budapesti Rádiótechnikai Gyár) együtt a VT Rt. Külkereskedelmi Szervezet útján gyakorolta a hetvenes évek közepétől. Több országban működött a nagyvállalat kereskedelmi kirendeltsége, azok többek között szervizmunkákat is végeztek. A Törzsgyár megvált több, sorozatban gyártott termékének gyártásától kettős rendeltetéssel. A teljes vertikum áthelyezése alapozta meg a hetvenes években megvalósult vidéki ipartelepek (Dunaújváros, Komló, Mátészalka, Zalaegerszeg, majd Battonya) versenyképes profilját. A másik cél az volt, hogy a Csörsz utcai műhelyek felfuttassák a már említett korszerű gyártmánycsaládok termelését a kor színvonalának megfelelő technológiákkal és berendezésekkel. A nagyvállalat fejlesztéseit a Törzsgyár irányította, de a sorozatban gyártott termékek helyi műszaki támogatása is kiépült. Mátészalkán például megindították a műanyag szemüveglencsék gyártását USA-licenc alapján, és a Carl Zeiss Jena szemüveglencsék 1971-től átengedett gyártásához technológiai feltételeket is biztosítottak. A MOM vidéki gyáraiban is működött helyi üzemorvosi rendelő. Saját üzemi lapként jelent meg a Fókusz 1971-től, amely tizenkilenc évfolyammal (1989 közepéig) minden, a MOM-hoz kapcsolódó hazai (budapesti, vidéki), valamint nemzetközi rendezvényről tudósított, bemutatta a gyárak életét, kiemelkedő teljesítményeit, azok alkotóit és az üzem dolgozóit is.

A MOM irányítása, 1977–1989 A vállalat 1976-ban ünnepelte fennállásának centenáriumát. A kilencvenes években megszüntetett Törzsgyár a nyolcvanas években az ipari nagyvállalat termelési értékének csak a felét állította elő, akkor már a nagysorozatú gyártásra létrehozott vidéki gyárak részesedése együtt elérte az 50 százalékot. Kétségtelenül nagy fejlődést hoztak a nyolcvanas évek, azonban a szétesés, amely mind a KGST, mind a Varsói Szerződés korábbi intézményeit jellemezte, együtt járt annak súlyos hazai iparpolitikai következményeivel. Nem volt elhárítható vállalati szinten a válság, amelynek fontosabb okai a következők voltak az 1998-as emlékkötet szerint: 43


A „ZÁSZLÓSHAJÓ” NAVIGÁLÁSA 1990 ELŐTT

A BNV-DÍJ 1981-BEN

„A KGST-országokba irányuló exporttömeg nagyobb nyeresége korábban kompenzálta a dollárexport magasabb költségszintjét. A rubelrelációs bevétel, illetve az ezen realizálható nyereség csökkenésével a kompenzáció megszűnt, a veszteség kivédése vált fő feladattá. Szűkítette a vállalat mozgásterét, hogy pl. a giroteodolitot, amely nagy nyereséget biztosított – katonapolitikai megfontolásból – nem engedték értékesíteni csak a Szovjetunióban, illetve külön engedéllyel a Varsói Szerződés tagországaiban. […] A fejlettebb színvonalú importgépek beszerzéséhez, a minőségi követelmények biztosításához szükséges eszközökhöz hiteleket kellett felvenni. A nyereség csökkenése miatt a hiteleket már nem sikerült a tervezett ütemben visszafizetni, így az adósság állománya növekedett. […] A nyolcvanas évek végén bevezetett új állami intézkedések, a visszamenőlegesen megemelt termelési adók, az import liberalizálása lehetetlenné tette a MOM összes árbevételében korábban 40 százalékkal részesedő számítástechnikai termékek hazai értékesítését. A több évtizedes, mindvégig biztos piacot nyújtó felhasználók eltűntek. A haditechnikai export a korábbi szint töredékére zsugorodott, majd teljesen megszűnt, a legyártott készletek raktáron maradtak.”

44


A MOM nagyvállalatból alapított utódok a kilencvenes évektől

A gyártörténet újabb fejezete a vállalat több részre bontása. Ehhez az 1988-ban hatályba lépett új társasági törvény adott jogalapot. A MOM vezetői az említett értékesítési, illetve mind súlyosabb pénzügyi válságból olyan kiutat kerestek, amelyet az akkori Pénzügykutató Rt. szakvéleménye alapján vizsgáltak. Ez az átalakítási program 1989 közepén arra vezetett, hogy az állami tulajdonban levő MOM az egyes gyáraiból önálló társaságokat alapított. A terv szerint a MOM Állami Vállalat központja a részvénytársaságként (Rt.), illetve korlátolt felelősségű társaságként (Kft.) megalakuló társaságok vagyonkezelője maradt a végelszámolásáig. A MOM Állami Vállalat vagyonkezelője 1989. július 1-jétől Csörsz utcai székhellyel a Magyar Optikai Művek korábbi budapesti központjában működött. A MOM gyárai olyan társaságokká (Rt., Kft.) alakultak át, amelyek felügyeletét a vagyonkezelő központ az állami tulajdonos képviseletében látta el. Budapesten a Csörsz utcai telephelyen alakult meg a MOM Finommechanikai és Optikai Rt. (MOMFORT), a MOM GLOBIOS Műszaki Fejlesztési Kft., a SZÁMOM Kft., a MOM Szerviz Kft., a MOMSPED Kft., a MOM Egyensúly Ügyviteli Kft. Ezek az önállósított társaságok (csökkentett létszámmal) olyan korábbi termelő-, fejlesztő-, illetve számítástechnikai és egyéb tevékenységeiket folytathatták, amelyhez a MOM nagyvállalat korábbi szerződései csak részben nyújtottak fedezetet. A felbontott MOM vidéki gyárainak elnevezése alapításkor a következő volt: – Dunaújvárosban MOM Elektromechanikai Rt. (MOMERT), – Mátészalkán MOM Mechanikai és Optikai Rt., – Komlón MOM Gépipari Rt., – Zalaegerszegen MOM Műszeripari Rt., – Battonyán MOM-MIRWA Kft. A kilencvenes évektől ezek a MOM-alapítású részvénytársaságok is folytathatták korábbi tevékenységeiket, de már piaci környezetben. A költségeiket saját bevételeikből fedezhették, de csak a többségi tulajdonos állami vagyonkezelő irányításával hozhattak stratégiai döntéseket, például eszközfejlesztésekről. Olyan vagyonkezelő „holding” alakult az állami vállalat központjában, amely megtartotta az export- és importjogokat, gyakorolta a leányvállalatok tulajdonosi irányítását. Viszont az önállósított társaságok nem kapták meg az alapító vagyonkezelő központtól az ingatlanjaikat, és az állami vállalat tulajdona maradt a vagyon, a gépek, a készletek bizonyos része. 45


A MOM NAGYVÁLLALATBÓL ALAPÍTOTT UTÓDOK A KILENCVENES ÉVEKTŐL

Ez a döntés azzal is járt, hogy a társasági törvény szerint mérsékeltebb alapítói tőkebefektetésre volt szükség, ugyanakkor a vagyonkezelő központra hárult örökségként a MOM addig felhalmozott adóssága, törlesztési kötelezettsége, s nem az új társaságokra. Az állami vállalat úgy tervezte, hogy a leányvállalatok használatába átengedett gépek és ingatlanok bérleti díja fedezetet ad a hitelek törlesztésére. Ez a várakozás azért nem teljesülhetett a gyakorlatban, mert a megváltozott piaci helyzetben a leányvállalatok képtelenek voltak fizetni, sőt visszatérő és mind súlyosabb likviditási gondjaik voltak. Az önállósított társaságok forgóeszközhitel-felvételi kérelmét gyakran azzal utasították el, hogy a tőkeellátottságuk kisebb a megköveteltnél. A vagyonkezelő központ bizonyos idő után elhatározta a leányvállalatok tőkeemelését, így néhány esetben javított az alapítás időpontjában kialakult pénzügyi helyzeten.

A MOM budapesti Csörsz utcai társaságai 1990-től Idézzük fel, hogy a Budapest XII. Csörsz u. 35–43. székhellyel bejegyzett társaságok milyen fejlesztési, illetve termelési tevékenységet végeztek a vagyonkezelő központ döntésével indított önálló működésük első éveiben: A MOM társaságának neve

Fő profil

MOM Finommechanikai és Optikai Rt. (MOMFORT) MOM GLOBIOS Műszaki Fejlesztési Kft.

Műszeripari, optikai, finommechanikai gyártás

MOM Számítástechnikai Kft (SZÁMOM)

CONCORD–MOM Camera Kft.

HUNGERIE Ipari és Fejlesztési Kft.

Üzletrészek tulajdona (%) MOM: 95,5; belföldi: 2,8; külföldi :1,7

Ügyvezető igazgató Szegner László

MOM-termékek fejlesztése, kutatása, tervezése, minták kissorozatú gyártása Osztott számítástechnikai (szt) rendszerfejlesztése, működtetése és szt. szolgáltatás nyújtása

MOM: 72,5, belföldi: 27,5

Keszthelyi Imre

MOM: 100

Sereg István

Elektronikus fényképezőgép, egyéb közszükségleti elektronikus termék gyártása, értékesítése Optikai készülék (mikroszkóp) laborfelszerelés, csomagolóanyag fejlesztése, előállítása, nagy- és kiskereskedelmi tevékenység

MOM: 30 belföldi: 20; Concord Co (USA): 50% MOM: 50 külföldi: 50 (Erie Scientific Co)

Ramocsa Péter

Kertész Tamás, Guy Cosby, Günther Jans

Az alkalmanként végzett korrekciók számottevően nem befolyásolhatták a MOM Állami Vállalat egészének gazdálkodását. Az ingatlanok apportálására nem kerülhetett sor, évek múlva is a vagyonkezelő központ állami tulajdonaként kezelték az épületeket és a telephelyek létesítményeit. 46


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

A MOM leányvállalatai vidéken, 1990–1992 A MOM Elektrotechnikai Rt. (MOMERT) székhelye Dunaújváros, Papírgyári út 12–14.,az alapító okiratban a fő tevékenysége háztartási mérlegek, floppy tárolók,ébresztőórák gyártása. A MOM tulajdoni részesedése alapításkor 97,2 százalék, a külföldi (H.O.W Marketing) befektetőé 2,8 százalék. Ügyvezető igazgató: Urbán László. A MOM Mechanikai és Optikai Rt. székhelye Mátészalka, Ipari út 16., az alapító okiratban a fő tevékenysége szemüveglencsék, látszerészeti, optikai eszközök, geodéziai termékek, folyadékmérők, járműalkatrészek gyártása. A MOM tulajdoni részesedése alapításkor 93,1 százalék, a belföldi félé 6,9 százalék. Ügyvezető igazgató BíróMiklós. A MOM Gépipari Rt. székhelye Komló, Építők útja 5–7., az alapító okiratban a fő tevékenysége közútijármű-alkatrészek, fékkarok, fékszerelvények, olajfékek, öntvények gyártása. A MOM tulajdoni részesedése alapításkor 81 százalék, a belföldi félé 19 százalék. Ügyvezető igazgató: Füsz Tibor. A MOM Műszeripari Rt. székhelye: Zalaegerszeg, Zrínyi út 38., az alapító okiratban a fő tevékenysége geodéziai és optikai termékek, fény- és képtovábbító száloptikai kötegek, elektronikus egységek gyártása. A MOM tulajdoni részesedése alapításkor 98,3 százalék, a belföldi félé 1,7 százalék. Ügyvezető igazgató: Magyar György. Az 1989. július 1-jei szervezeti változást követően továbbra is Balogh András, a MOM korábbi vezérigazgatója irányította az állami vállalat vagyonkezelő központját, aki az előző hónapokban felkészítette az említett új társaságokat a tulajdonviszonyok megváltozására. A vagyonkezelő központ vezérigazgatója Balogh András nyugállományba vonulását követően Sebesfi József volt 1990. augusztus 1. és 1992. február 15. között. Az emlékkötet kiemelten említi a műszaki és szakembergárdát, mint a MOM olyan értékét, amelynek megtartása a vagyonkezelő központ egyik fő törekvése volt. A munkalehetőség változása súlyos és hirtelen választás elé állította a MOM hagyományain nevelkedett, azt évtizedekig őrző dolgozókat. A több évtizedes MOM munkaviszonnyal rendelkezők nagy része átkerült az új társaságokba. A kilencvenes évek elején nehézségekkel járt más foglalkoztatási lehetőség felkutatása, viszont számolni kellett egyes új szervezetekben a beilleszkedés feszültségeivel. Akik inkább máshol folytatták a pályájukat, azok távozásának fő oka az volt, hogy a jövőt bizonytalannak tartották a MOM és személyes sorsuk tekintetében. Bizonyos esetekben a létszám megtartása is eredmény volt, a vegyes tulajdonú új társaságok (bár csökkenő számban) elsődlegesen mégiscsak a MOM korábbi dolgozóira alapozták működésüket. A MOM elősegítette a korkedvezményes nyugdíjazást, ami enyhítette az átalakulás miatti elbocsátási kényszert, inkább a kisebb jövedelmet vállalták a korosabbak, mint az utcára kerülést. A MOM vagyonkezelő központja a piacgazdaságra való áttérés első éveiben már képtelen volt törleszteni az átvállalt nagyvállalati hiteleket, mert a bérleti díjak és a tényleges bevételek nem adtak erre pénzügyi fedezetet. Az Állami Vagyonkezelő Ügynökség (ÁVÜ) megszabta, hogy a MOM Állami Vállalat 47


A MOM NAGYVÁLLALATBÓL ALAPÍTOTT UTÓDOK A KILENCVENES ÉVEKTŐL

kezelésébe adott ingatlan miként értékesíthető, és elő kellett készíteni az állami tulajdonú vagyonelemek eladását. Ilyenek voltak például a battonyai gyári, a zalaegerszegi, dunaújvárosi, mátészalkai maradék ingatlanok. A kilencvenes évek elején lehetőség lett volna a legértékesebb ingatlan, a Csörsz utcai telephely eladására. Nem voltak biztosítva azonban a telephelyváltás feltételei, ha a Törzsgyárból ki kell költöztetni a MOMFORT és más társaságok finommechanikai, optikai és számítástechnikai gyártását. Tisztázást igényelt, hogy ezt a telephelyet részletekben vagy egyben adják-e el a pályázóknak. A Törzsgyár kapacitásait, infrastruktúráját eredetileg úgy fejlesztették, hogy az ötezres létszámnak megfelelő legyen, a MOM társaságai csak néhány száz főt foglalkoztathattak a piaci kereslet csökkenése következtében. Ebből következett, hogy a bérleti, energia- és más rezsiköltségek veszteséges termelésre vezettek a Csörsz utcában. A vagyonkezelő központ egyes üzemrészek bérbe adásával is foglalkozott, bár voltak külső bérlők is, de azoktól nem kaphattak számottevő bevételt. A vagyonkezelő központ 1991. május 29-én kapott engedélyt az ÁVÜ Igazgató Tanácsának 13. sz. határozatával, hogy a győztes pályázó (Interstadt Építőipari Fővállalkozó és Ingatlanforgalmazó Kft.) tulajdonába adja az úgynevezett toronyházat, amelyben addig az optikai műhelyek működtek. A MOM Művelődési Házra is ez a társaság tett ajánlatot, de az eladás meghiúsult, a MOM csak az optikai épületet (a mai FOTEX-székházat) adhatta el. A jogalkotó a korábbi csődtörvényt 1992. április 8-án módosította, ennek értelmében a MOM Állami Vállalatot öncsőd bejelentésére kötelezték, és ez 1992. június 8-án történt meg. A megoldás egyik lehetőségeként készítették elő, hogy a vagyonkezelő értékesítse a Csörsz utcai ingatlant, de az általa alapított budapesti társaságokat továbbra is működtetni kellett. A vagyonkezelő központ vezérigazgatója 1992. február 15-től Lévai Gábor volt, aki a csődeljárás döntéseit hozta a további hónapokban. A csődmegállapodáshoz csak úgy tudtak volna pénzügyi fedezetet teremteni, ha a társaságok kiköltöznek a Csörsz utcai telephely épületeiből, és vevőt találnak az ingatlanra. Az irányított leányvállalatok vezetőivel együtt indult az új telephelyek felkutatása, és egyidejűleg kerestek vevőt a Csörsz utcai ingatlanra is. A vagyonkezelő központ kezdetben „együttes költözést” tervezett, és több fővárosi (elsősorban budai) telephelyet vizsgáltak, de egyik sem volt ilyen célra alkalmas. A MOM Állami Vállalat ajánlatot kapott egy ingatlanbefektetéssel foglalkozó bajor cégtől is, amely nemcsak a gyár teljes telephelyét vásárolta volna meg, hanem az iskolát és a 20 ezer négyzetméteres sportpályát is. Az adásvételhez a XII. kerületi önkormányzat olyan kikötéssel járult volna hozzá, hogy például az általános iskola vételárából a közelben levő más telken hasonló iskolát építhessen tornateremmel együtt. Majd az ajánlattevő a kikötésekre hivatkozva visszalépett. Az ÁVÜIgazgatótanácsának 1992. augusztus 12-i 6. sz. határozata a MOM vagyonkezelő központ vezérigazgatóját felszólította a privatizálás gyorsítására. Kötelezték, hogy pályázatot írjanak ki az ingatlanok értékesítésére. Gyökeresen változott a helyzet, 48


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

amikor a tulajdonos állam (az 1992. november 25-i 3. sz. határozatával) „azonnali hatállyal elvonta a 42 727 négyzetméter összalapterületű Csörsz utcai ingatlant.” Az ÁVÜ határozatában a Belvárosi Irodaház Kft. feladata lett „az ingatlanok további kezelése, értékesítésre való előkészítése és értékesítése”, és ettől kezdve az elvont gyárterület az építményeivel együtt már nem tartozott a MOM központ vagyonkezelésébe. Ekkor – közel kilenc évtizedes Csörsz utcai működés után – a termelés végleges leépülése indult meg. Romlott a MOM pozíciója a potenciális befektetőkkel létrejött tárgyalásokon, és csökkent a tovább működő, privatizálandó szervezetek esélye is, hogy megfelelő telephelyre költözhetnek a Csörsz utcából. Az 1992. novemberi döntés a MOM-ot megfosztotta a legértékesebb vagyonától, amely lehetővé tette volna az irányított társaságok reorganizációját. Az ÁVÜ újabb, 1994. február 23-i határozata a MOM Állami Vállalattól elvonta mindhárom megmaradt vidéki részvénytársaságának (Dunaújváros, Mátészalka és Komló) részvényeit, és jogutód nélküli végelszámolását rendelte el. A vagyonkezelő központ az 1994. március 1-jén kezdődött végelszámolás során értékesítete a még kezelésében maradt ingatlanokat, eszközöket, üzletrészeket. Gondoskodni kellett a vagyontárgyak megóvásáról, az értékek részleges megőrzéséről, a hitelezők kielégítéséről. Nagy feladat várt a végelszámolást végrehajtókra. A végelszámolás részeként különleges feladat volt a szigorú környezetvédelmi követelmények teljesítése, hiszen az eladandó telepeken sokféle veszélyes vegyi anyagot is alkalmaztak. A korábbi törzsgyári (lényegében a nagyvállalatot átfogó) irattár felszámolása és selejtezése is a végelszámoló feladata volt. A végelszámolóra hárultak súlyos humánpolitikai döntések, elsősorban az elbocsátások kapcsán. A MOM Állami Vállalat végelszámolása során értékesítették a badacsonytomaji, a gárdonyi és a gergelyugornyai üdülőket is. A Bajor Házépítő Kft. mint az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) pályázatán nyertes Bayerische Hausbau százszázalékos tulajdonában levő társaság 1996-ban megvásárolta a magyar állam tulajdonába került Csörsz utcai ingatlanokat az iskola területével együtt, de a sportlétesítmények nélkül. A gyárépületek lebontása 1997 végén megkezdődött, és jelenleg a MOM Park épületkomplexuma látható a Csörsz utcában. A MOM Kulturális Központ, valamint a MOM Sportközpont továbbra is őrzi az egykori nagyvállalat nevét. A MOM Park név használatát még a Bayerische Hausbau céggel kötött megállapodás tartalmazta. Mérhetetlen veszteséget okozott, hogy a MOM budapesti társaságai az ingatlan elvonását, a nem ipari célú értékesítését követően kénytelenek voltak az eredeti Csörsz utcai ingatlant elhagyni. Az emlékkötet végigkíséri a gyár történetét Kolozsvártól 1989-ig, majd a kilencvenes években a Csörsz utcai Törzsgyár eltűnését. Kétségtelen, hogy az állami irányítású nagyvállalat kiemelkedő sikereit erős koncentrációval érte el a hatvanas évektől kezdve. Az új versenypiaci környezetben a kereslethez rugalmasabban alkalmazkodó szervezetek működhetnek sikeresen. A kilencvenes években szorgalmazott 49


A MOM NAGYVÁLLALATBÓL ALAPÍTOTT UTÓDOK A KILENCVENES ÉVEKTŐL

privatizálási lehetőségekkel csak olyan társaságok tudtak élni, amelyek a MOM-nál lényegesen kisebbek, viszonylag szűkebb, tiszta profilt alakítottak ki, és a gyártást a piaci viszonyoknak megfelelő gazdasági jellemzőkkel voltak képesek folytatni. Vidéken a megmaradt MOM-gyárak bázisán örvendetes fejlődésnek lehetünk tanúi. Talpra álltak és biztató eredményeket értek el mindenütt, ahol a gazdasági társaságnak külső tőke bevonására volt lehetősége. Pontosítást igényel a jogi fogalom, hogy az állami szervek a MOM Állami Vállalatot „jogutód nélkül” szüntették meg a végelszámolás lezárását követően. Valóban törölték a cégjegyzékből ezt a gazdasági szervezetet, azonban sok eszmei „utódszervezete” működik és őrzi a MOM hagyományait jelenleg is, esetenként a nevében is MOM-cégjellel. A MOM-név emlékét nem csupán az emlékkötetet kiadó MOM Emlékalapítvány őrzi. Van továbbra is olyan sportklub, nyugdíjasklub, ahol az egykori MOM-dolgozók rendszeresen összejönnek. Olyan ez a MOM-család, amelyhez ma is jó tartozni, megosztani örömöt és bánatot. Sajnos mind többen már csak munkatársaik, barátaik emlékében élhetnek, másokra (és erre a kötetre) hagyva a hagyományok őrzését. Nem sikerült az ezredfordulón túl együtt tartani egy gyárban a budapesti kollektívát. A hagyomány őrzésében is súlyos veszteség, hogy el kellett hagyni az 1905-től birtokolt „ősi telephelyet”, amelyet a MOM az évtizedek során sok áldozattal korszerűsített, élő hagyományként őrzött és sajátjaként féltett, míg erre lehetősége volt. Eltűntek azok a városképbe tartozó épületek, ahol valamikor rang volt dolgozni. Nagyon nagy kár, hogy veszni hagyták mindazt a technikai felkészültséget, amely a MOM Törzsgyárában a nemzetközileg elismert, kiváló minőségű termékek biztosítéka volt. A MOM, a hazai ipar egyik időközben felszámolt „fellegvára” megérdemli ezt a kései emlékezést, bár a kötet betűi és képei csak jelképes főhajtásra adnak most lehetőséget a MOM neveltjeinek. Örvendetes, hogy több „MOM-emlékhely” létesült a MOM Parkban, amelyeket a MOM Emlékalapítvány szorgalmazott, becses emléktárgyakkal látott el. Nagy tanulság, hogy bár felbecsülhetetlen anyagi értékek vesztek el a Csörsz utcában, töretlen maradt a barátság, az egykori MOMcsalád összetartása és áldozatvállalása a hagyományok megőrzésében. A MOM-emlékkötet tartalmazza azokat az írásokat, amelyek mozaikként adnak képet a gyár újabb kori, 2016-ban 140 éves gyártörténet emberi vonatkozásairól. Az emlékezők abban közösek, hogy a MOM nagy családjához tartoztak egykor, illetve az utódszervezetek a jelenben is őrzik a gyári hagyományokat. (Szerkesztette: Magyar György, Nádudvari Zoltán)

50


Arcképcsarnok – In memoriam

BÁRÁNY NÁNDOR Kisbér, 1899. május 31. – Budapest, 1977. október 6. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1953), Kossuth-díjas (1951). Egy pályázaton díjat nyert a színképelemzéssel foglalkozó munkájával 17 éves korában. Érettségi után (1917) katonai szolgálatra hívták be. A Tanácsköztársaság bukása után sok évig fizikai munkásként a Székesfővárosi Gázműveknél dolgozott. A Budapesti Műszaki Egyetem (BME) gépészmérnöki karán 1923–1928-ban volt hallgató. Mérnökként a honvédség állományában műszaki tisztként mérnök őrnagyi rangot szerzett. A katonai megrendelésre készített műszerek gyári átvételét vezette a MOM-ban, illetve elődvállalatánál 1945 előtt. A háború után az Optikai Kutató Laboratórium igazgatója volt, ezredesi rangban szerelt le. 1954-től a BME docense, 1956-tól egyetemi tanára, 1957től a finommechanikai–optikai tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, az alkalmazott optika hazai úttörője volt. 1967ben vonult nyugdíjba. Sok új, tudományosan megalapozott tervezési módszer fűződik nevéhez a finommechanikai–optikai műszerszerkesztés területén. 1974-től társszerkesztője volt a Finommechanika–Mikrotechnika című tudományos folyóiratnak. Tehetséges amatőrfényképész volt, több pályázatot nyert. A Fotóművészet című lapba számos népszerű tudományos cikket írt. Fontosabb művei: • Optikai műszerek elmélete és gyakorlata (I-VI., Budapest, 1947-56) • Bevezetés az optikai műszerek elméletébe, különös tekintettel a katonai távcsöves műszerekre és távolságmérőkre (Budapest, 1932) • Optimechanikai műszerek (Mitnyán Lászlóval, Budapest, 1961) • A látás. Az emberi szem és a fényfelfogó szervek (Budapest, 1963) • Optika–fényméréstan (Budapest, 1966) • Finommechanikai kézikönyv (szerk., Bp., 1974) (Forrás: www.optikaimagazin.hu)

51


ARCKÉPCSARNOK IN MEMORIAM

BEZZEGH LÁSZLÓ Lugos, 1917. augusztus 19. – Zalacsány, 1990. május 27. Erdőmérnök, Kossuth-díjas műszertervező (1960), kandidátus, egyetemi tanár, az erdőmérnöki kar dékánja. Szombathelyen érettségizett 1935-ben, erdőmérnöki oklevelét a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem soproni Erdőmérnöki Karán 1948-ban szerezte, majd fotogrammetriai szakmérnöki vizsgát tett Svájcban 1949-ben. A légierőnél szolgált 1938–1941-ben, és több repülőszervezetnek volt tagja, 1944–1945-ben harcoló alakulathoz helyezték át. Állami szolgálatot a budapesti Erdőközpont műszaki főosztályán teljesített 1949- ig, az Erdőrendezési osztályt vezette 1949–1950-ben, majd hadmérnök őrnagyként vezette a Honvéd Térképészeti Intézet Fotogrammetriai Osztályát 1953-ig. Az Intézet Tudományos osztályának és Könyvtárának a vezetője is volt 1953ig. Az ötvenes évek második felében ipari kutatást, műszerfejlesztést végzett, előbb a Magyar Optikai és Finommechanikai Vállalat és utódja, az Optikai Kutató Intézet munkatársaként (1953–1957). A Magyar Optikai Művek önálló vezető konstruktőreként geodéziai műszereket tervezett (1957–1963). Az egyetemi oktatást a Budapesti Műszaki Egyetem Hadmérnöki Karán kezdte (1953–1955), a MOM-ból a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem (EFE) Földméréstani Tanszéken előbb egyetemi docens (1962–1965), majd egyetemi tanár volt (1965–1979), a tanszéket vezette 1963–1979-ben. A műszaki tudományok kandidátusa címet 1966-ban szerezte meg. A fotogrammetria, fototopográfia tárgykörben az első magyar összefoglaló mű szerzője, először foglalkozott e mérési eljárások erdőrendezési felhasználásával. A MOM-ban korszerű redukáló tahimétert és kördiagram tahimétert tervezett, üvegkörös osztással. Kidolgozta az ortoszkópiai értékelés eljárásának elvét, megvalósította ilyen műszer szerkezeti felépítésének műszaki tervét. Az ötvenes években az Erdészeti Tudományos Intézet (ERTI) alapítója, az MTA Geodéziai Bizottsága tagja (1967-től), az MTESZ Geodéziai és Kartográfiai Egyesület soproni csoportjának elnöke (1970-től). Az Országos Béketanács tagja (1969-től), az Országos Erdészeti Főigazgatóság szaktanácsadója. Műszerével a Te–D1 teodolittal a Brüsszeli Világkiállításon aranyérmet nyert (1958), kitüntették Kossuth-díjjal (1960) a geodéziai műszerek fejlesztéséért, valamint a C-típusú teodolit konstruálásáért (megosztva Schinagl Ferenccel); elnyerte a Lázár–Deák-emlékérmet (1970). Aktív évei végén állami kitüntetést kapott, a Munka Érdemrend arany fokozatát (1978). Főbb művei a fototopográfia és fotogrammetria tárgykörében jelentek meg 1952 és 1975 között. (Forrás: nevpont.hu) 52


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

BORS KÁROLY Kunszentmiklós, 1906. február 24. – Budapest 1975. december 3. Kultúrmérnök, Kossuth-díjas (1958). Elemi iskoláit szülővárosában, a középiskolát Budapesten végezte, az Eötvös gimnáziumban érettségizett 1927-ben. Kultúrmérnöki oklevelet szerzett a József Nádor Műegyetemen 1933-ban, a műszaki tudományok kandidátusa (1959). A diploma megvédése után Oltay Károly professzor ajánlására a Süss Nándor Praecíziós Mechanikai és Optikai Intézet Rt. műszaki tisztviselője 1933–1935ben, és a gyár mérőszobájának vezetője (1934–1935). A társaság tudományos munkatársa 1935–1937-ben, majd a Magyar Optikai Művek (MOM) szerkesztési irodáján műszertervező a háború végéig. A MOM korszerű, exportpiacokon értékesíthető geodéziai műszereinek egyik vezető tervezője volt 1945–1961 között. A másodperc-teodolit (Te–B1) első tervét 1952-ben fejezte be, a redukáló tahiméterét 1954-ben. Vezető tervezője volt az 1956-ban megvalósított távcsöves vonalzó és mérőasztal-felszerelésnek (MF, illetve MA típusjellel). A MOM műszere az 1958-as Brüsszeli Világkiállításon nagydíjat nyert. A vezetésével tervezett optikai műszerekből a MOM több ezer darabot értékesített, főként Ázsia és Dél-Amerika országaiban. A MOM-gyártású műszereket (rátét-távmérővel kiTE–B1 egészítve) még a XXI. század első évtizedében is használják. A világpiacon versenyképes optikai geodéziai műszerek tervezését, fejlesztését 1958-ban Kossuth-díjjal ismerték el. Jegyzeteket írt, például a gépipari mérőműszerekről (Bp., 1952) és a hibaelméletről (1954), valamint Bevezetés a valószínűségszámítás tömeggyártási alkalmazásába címmel. (Bp., 1955). (Forrás: www.tinodilantos.hu, www.lelekkut.eoldal.hu, nektar.oszk.hu)

53


ARCKÉPCSARNOK IN MEMORIAM

FIALOVSZKY LAJOS Nagybecskerek, 1898. november 18. – Budapest, 1987. március 17. Hadmérnök, a Haditechnikai Intézet igazgatóhelyettese, mérnökkari ezredes, a MOM tudományos főmunkatársa, MTA-doktor, egyetemi tanár. Középiskoláit a Soproni Honvéd Főreál Iskolában végezte, majd Budapesten, a Ludovika Akadémián folytatta tanulmányait. Frontszolgálatát (1916–1918) követően a Haditechnikai Intézet Ballisztika Osztálya csoportvezetőként, szakelőadóként alkalmazta 1921–1937 között. A Budapesti Műszaki Egyetemen hadmérnöki diplomát szerzett 1932-ben. Az Iparügyi Minisztérium osztályvezetője volt 1937–1940 között. Ipari vezető volt a Precíziós Szerszám- és Gépgyár műszaki igazgatójaként 1941–1942-ben, a Danuvia Gépgyár mérnökigazgatójaként 1943–1944-ben hadiipari törzstisztként, és alezredesi rangot ért el. A háború után 1945–1946-ban a Honvédelmi Minisztérium Ipari Osztályának vezetője, majd 1947–1949-ben a Haditechnikai Intézet igazgatóhelyettese és az Intézet parancsnokhelyettese volt ezredesi rangban. A műszerek tervezésével, elsősorban geodéziai műszerekkel foglalkozó kutatócsoportot vezetett 1949-től két évtizeden át, előbb a Gamma Művekben az Optikai Kutatócsoport főmérnökeként 1949–1960 között, majd a Magyar Optikai Művekben tudományos főmunkatársként 1961-től. Több geodéziai műszerre kapott szabadalmat, például a koordinátateodolitra. Műszaki doktori fokozatot szerzett 1951-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen (BME) fizika, geodézia és matematika tárgyakból, az MTA műszaki tudományok kandidátusa fokozatot 1955-ben szerezte meg geodéziai műszertan témából. A Soproni Földmérő-mérnöki Kar megbízott előadó tanára volt 1955–1959 között, a BME Geodézia Tanszékén oktatott, és tananyagokat állított össze. Az MTA-doktori címet 1961-ben érte el, a BME címzetes egyetemi tanárává nevezték ki 1968-ban. Miután (hivatalosan) nyugdíjba vonult 72 éves korában, a BME Geodéziai Intézetében és az ELTE Asztronómia Tanszékén tudományos tanácsadóként 85 éves koráig dolgozott. Összesen 65 tudományos dolgozata jelent meg, köztük könyvek is. A Geodéziai Műszerek könyvét (1979) azóta is alapirodalomként használják a hazai egyetemeken, valamint az Elsevier Kiadónál megjelent kibővített angol változatát (1991) számos külföldi egyetemen. (Kivonat lánya, dr. Fialowski Alice kéziratából) 54


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

POSCH GYULA Budapest, 1920. január 8. – Budapest, 1998. augusztus 4. Mérnök, a MOM vezérigazgatója, a Magyar Műszeripari Egyesülés elnöke, a Magyar Kereskedelmi Kamara Műszeripari Tagozatának elnöke. A Magyar Optikai Művekben műszerész képesítést szerzett 1939-ben, és a gyár munkása volt a háború előtti években. Katonai szolgálata és a háború után a MOM műszerésze, csoportvezetője, a negyvenes évek végén a szovjet többségi tulajdonú MOM tanműhelyének igazgatója, majd az ötvenes évek első felétől termelést irányító középvezető volt az állami tulajdonú gyárban. Munka mellett mérnöki diplomát szerzett az ötvenes években. A MOM kollektívája igazgatóvá választotta 1956 októberében, majd a gépipari miniszter 1957-ben kinevezte igazgatóvá. A szervezeti átalakulással létrehozott Magyar Optikai Művek Ipari Nagyvállalat vezérigazgatója volt a hatvanas évektől 1983-as nyugdíjba vonulásáig. A Magyar Műszeripari Egyesülés elnöke volt 1974től. Az Eötvös-díjat 1975-ben kapta meg. Három alkalommal tüntették ki a Munka Érdemrend arany fokozatával. A gyár első számú vezetőjeként kiváló szervezőkészsége, elemzőkészsége révén az 1956–1983 közti időszakban korszakos fejlesztéseket irányított, előbb a budapesti Törzsgyárban, majd a piaci feltételek között is eredményesen működő vidéki MOM-gyárakban. A MOM ebben a negyedszázadban • a Süss Nándor alapította intézet hagyományainak méltó utódjaként folyamatosan megújította termékszerkezetét, technológiáját; • a korszerűsítés követelményének megfelelően kezdte el olyan új gyártmánycsaládok fejlesztését és sorozatgyártását, amilyenek a laborműszerek, számítástechnikai perifériák, száloptikák, lézerek; • megvalósította a hetvenes évek munkahelyteremtő vidéki beruházásait és az ehhez kapcsolódó helyi szakemberképzést, betanítást, az ésszerűség határain belül teljes technológiai vertikumokat telepített vidéki gyáraiba az így felszabadítható fővárosi üzemeiből; • gyáraiban együttesen mintegy nyolcezer embernek biztosított munkahelyet, fejlődési lehetőségeket; • a kor megszokott egészségügyi és szociális ellátásánál magasabb színvonalon nyújtott ilyen szolgáltatást a dolgozóinak és nyugdíjasainak, a családtagjaiknak, gyermekeiknek; • hatékony tehetségkiválasztást és -gondozást valósított meg. 55


ARCKÉPCSARNOK IN MEMORIAM

PUSZTAI FERENC Pestszenterzsébet, 1923. november 25. – Budapest, 1999. június 6. Gépészmérnök, a MOM geodéziai főkonstruktőre, Kossuth-díjas (1963) Érettségi vizsgát tett 1942-ben Budapesten, műszaki egyetemi tanulmányait 1942–1944 között Budapesten kezdte, a mérnöki diplomát 1946-ban Drezdában szerezte. A budapesti Csillagvizsgáló Intézet optikai műszereinek karbantartását végezte 1946–1949-ben vállalkozóként. Az ötvenes évek első felében az állami földmérő intézmények műszerlaboratóriumának mérnöke volt, és 1954-ben kinevezték a Budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalat (BGTV) laboratóriuma vezetőjének. A Magyar Optikai Művek szerkesztési osztályára 1957ben helyezték át. A korábbi BGTV munkahelye zömmel a MOM műszereit alkalmazta, azok konstrukcióit jól ismerte. A Te–D1 és Ni–B1 geodéziai műszerek fejlesztési feladatait követően 1960-tól nyugdíjazásáig a pörgettyűs (giro)teodolitok főkonstruktőreként irányította a geodéziai műszerek konstrukciós munkáit. A műszercsalád 1963-tól indult sorozatgyártásának elismeréseként kapott Kossuth-díjat 1963-ban. Műszaki alkotásait 1978-ban Akadémiai díjjal, valamint Kiváló Feltaláló díjjal ismerték el. A MOM több mint háromezer darabot gyártott három évtized alatt a giroteodolit különböző típusaiból, a műszercsalád 99%-át a külföldi felhasználásra szállították. A MOM giroteodolitjainak polgári alkalmazási területei közé tartoznak a föld alatti építmények geodéziai mérései, például a budapesti, a varsói és a prágai metróépítkezéseken, valamint a CERN Nagy Hadronütköztetője (LHC) Genf melletti létesítményében. A külföldre kiszállított műszerek első példányainak üzembe helyezésében is szerepet vállalt. A műszaki követelmények előírták a műszer pontosságát, üzemképességét szélsőséges környezeti hőmérsékleten és nagy fizikai igénybevételek mellett is, ezek teljesítését a külföldi nagy felhasználók terepmérésekkel is bevizsgálták. A giroteodolit műszercsalád fejlesztését nyugdíjasként, 1989 után is folytatta, a Gi-B11 típus átalakított kivitelét a metróépítés követelményeinek megfelelően tervezte. A geodéziai műszert tervezők több nemzedékét nevelte, csapatmunkát alakított ki a mechanikai, az optikai, az elektronikai tervezésben résztvevőkkel együttműködve. Olyan „műszergazda” volt 1957–1989 között, aki egyeztetett a műszerekkel foglalkozó gyári szervezetekkel, főként a technológiát, a gyártóeszközt tervezőkkel és az üzemekkel, a minőséget ellenőrzőkkel, valamint a kereskedelmi és szervizfeladatokat végzőkkel. (Forrás: Dr. Székely Domokos 80 éve született Pusztai Ferenc Kossuth-díjas geodéziai műszertervező. Geodézia és Kartográfia 55. évf. 12. sz. p. 34–35 / 2003, www.fomi.hu) 56


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

SCHINAGL FERENC 1920. január 30. – Budapest, 1996. március A Magyar Optikai Művek optikai főkonstruktőre, a MOM Szervezési és koordinációs főosztályának vezetője, Kossuth-díjas (1960). A Süss Nándor tanonciskolában 1934-től műszerész szakmát tanult, az Iparkamara kitüntetésével lett a gyár műszerésze. A MOM Részvénytársaság az optikai gyártási technológiák egyik fejlesztőjeként alkalmazta 1941-től. Megszervezte az üvegoptikai testek sorozatgyártásának minőség-ellenőrzését. Magánszorgalomból (állami felsőoktatási képesítés nélkül) a háború utáni években felkészült azokból a matematikai, fizikai ismeretekből, amelyek elérhetők voltak a negyvenes évektől a nemzetközi szakirodalomban. Az ötvenes évektől a MOM optikai szerkesztési részlegét irányította, és az optikai rendszerek tervezését, szerkesztését, kísérleti gyártását szervezte a korabeli eszközökkel. A Kossuth-díjat Bezzegh László geodéziai műszertervezővel megosztva, 1960-ban kapta „a geodéziai műszerek fejlesztése terén elért kimagasló egyéni eredményeiért, valamint a C típusú teodolit közös konstruálásáért”. A MOM-ban üzembe helyezett ZUSE elektronikus számítógépet, eredetileg az optikai rendszerek tervezését támogatta bonyolult műszaki számítások program szerinti végzésével. A MOM Szervezési és koordinációs főosztályának vezetőjeként a korábbi (főként elektromechanikus) adatfeldolgozás helyébe lépő nagyvállalati informatikai rendszer kialakítását és az országos hálózat szolgáltató működését irányította. Ehhez a főosztályhoz tartozott többek között a vállalat budapesti Törzsgyárában a hetvenes évektől működő elektronikus számítóközpont is. Rendszeresen publikált a Kép- és hangtechnika című tudományos folyóiratban. 1956-ban a Szocialista Munkáért Érdeméremmel díjazták.

57


ARCKÉPCSARNOK IN MEMORIAM

SÜSS NÁNDOR Marburg, 1848. szeptember 25. – Budapest, 1921. április. 1. A németországi Hessen tartományban, Marburgban nagyapja mechanikai műhelyében kezdett dolgozni, a műszerész szakma ismereteit teljesen birtokolta már 14 éves korában. A marburgi egyetem mechanikusként alkalmazta, elsősorban a kutatás és oktatás eszközeinek tervezésére. A kolozsvári egyetemen is mechanikus volt 1876-tól, majd 1884-ben a magyar vallás- és közoktatásügyi miniszter, Trefort Ágoston áthelyezte Budapestre. Süss Nándor mechanikai tanműhelyét állami támogatással létesítették, működtették. A Mozsár utcában működött 1884-től az Állami Mechanikai Tanműhely, innen 1890-ben Budára, az Alkotás utcába helyezték át. Az 1886-os tanévben 13 műszerésztanulótvettek fel. A tanműhelyoktatási ideje 4 év volt, és a hazai finommechanikai ipar számára képezte a tanulókat, akik főként geodéziai, erdészeti, bányászati, tengerészeti és egyéb „szigorúan pontos” tudományos műszerek gyártásában szereztek jártasságot. A végzett segédek közül többen önálló mesterré váltak, és a monarchia más országaiban is keresett szakemberek voltak, egyesek vezető állásokig jutottak külföldön. A tanműhely 1895. évi létszáma közel 60 fő volt. A tanműhely 1900-tól nem részesült állami segélyezésben, Süss ekkor magánvállalatot alapított, de a tanműhely az üzemen belül működött. A Calderoni és Társa cég volt a műszereinek és más termékeinek kereskedelmi képviselete, a Süss-féle geodéziai műszerek készítéséhez külföldről szerezték be az optikai elemeket a húszas évek elejéig. Az intézet állította elő például Eötvös Lóránd torziós ingáját és kísérleteinek több eszközét a századforduló éveiben. Az első inga 1898-ban készül torziós szállal, és a Föld nehézségi erőterének változásait mérte terepen. Eötvös Loránd a Süss Nándorhoz fűződő szoros barátságát az emlékiratában így méltatja: „ami keveset tudományos kutatásaim során elértem, azt Süss segítsége nélkül aligha érhettem volna el.” Az utódvállalat a továbbfejlesztett műszert később Eötvös–Rybár-inga néven gyártotta az 1940-es évekig. Az intézet 1903-ban kiadott katalógusa mintegy 88 új geodéziai műszertípust és precíziós eszközt ismertetett. A villamosok vezetéke zavarta a műszerek szabályozását, így a Németvölgyi temető szomszédságában vásárolt telket, gondolva a gyár bővítésére is. A Csörsz utcai gyárat saját tervei szerint létesítette, és 1905-től itt működött a magánvállalata. A haditermelés szükségessé tette a tízes évek második felében a gyár bővítését, új munkatársak felvételét, az üzemek három műszakra álltak át. A gyár anyagi nehézségekkel küzdött a háború éveiben, bár bőségesen volt megrendelése polgári 58


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

és katonai rendeltetéssel. Az egykori magánvállalat részvénytársasággá alakult 1918 áprilisában, de a gyár technikai igazgatását ezután is megtartotta. Példaképe Carl Zeiss jénai optikai intézete volt, ott a mindenkori alkalmazott is résztulajdonosa lehetett a gyári vagyonnak, és részesedést kaphatott a tiszta nyereségből a tehetsége, érdemei szerinti mértékben. Az új Csörsz utcai üzem mintegy 80–100 főt foglalkoztatott, így a magáncég iparvállalatnak minősült. A Süss-féle műszerek több mint húsz kiállításon kaptak kitüntetést, Budapesten 1896-ban, majd világkiállításokon Brüsszelben (1897) és Párizsban (1900). A millennium alkalmából rendezett kiállításon 1896-ban a Süss Intézet mintegy 200 geodéziai, erdészeti és bányamérő műszert, továbbá 48 különböző oktatási célú műszert állított ki Budapesten. Bodola Lajos szintezőműszere aranyérmet nyert az 1900. évi Párizsi Világkiállításon. Süss Nándor 1921. április 1-jén villamosbalesetben halt meg, sírja a Farkasréti temetőben van. (Forrás: www.mombudapest.hu, tudosnaptar.kfki.hu, vadaszportal.z-shops.eu, ujkor.hu)

SÜSS NÁNDOR SÍRJA

59


ARCKÉPCSARNOK IN MEMORIAM

SZOLGAY NORBERT Pozsony, 1919. május 11. – Budapest, 2009. december 23. Gépészmérnök, a Magyar Optikai Művek főmérnöke, ipari vezető. Középiskoláit Budapesten a Werbőczy gimnáziumban (a mai Petőfi gimnázium) végezte, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát. A második világháború után a Magyar Optikai Művekben (MOM) kezdett dolgozni, amely ekkor a szovjet hadsereg hadizsákmányaként többségi külföldi tulajdonban volt. A vállalat 1952-ben teljesen magyar tulajdonba került. A fiatal mérnök hamarosan főmérnöki kinevezést kapott, a MOM szakmai irányítását 1955-ig végezte. Az ötvenes években az irányításával tervezték és vették gyártásba a Momikon nevű fényképezőgépet. Pályafutását a Ganz-gyárban folytatta, a feladata ott a gőzmozdonyok felváltása volt a vasút úgynevezett „dízelesítési programja” keretében. További vezetői pályáján a Finommechanikai Vállalat (FMV) főmérnöke lett, ott többek között a mikrohullámú gerinchálózat kiépítését irányította. Ezt követően a Híradástechnikai Egyesület (a magyarországi híradástechnikai vállalatok szövetsége) munkáját irányította. A hetvenes évektől előbb az Országos Fejlesztési Bankban dolgozott (1972-től), ezután az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) munkatársa lett. Az OMFB főosztályvezető helyetteseként többek között az elektronikai fejlesztések támogatása tartozott hozzá. Az ágazati programok kapcsán is figyelemmel kísérte a MOM elektronikai innovációit, elősegítette azok megvalósítását. A nyolcvanas évek közepétől a HITELAP nagy komplexitású nyomtatott áramköri lap gyártó vállalat vezetője lett, ahol nyugdíjba vonulásáig dolgozott. Munkáját számos kitüntetéssel ismerték el, kiemelendő a Munkaérdemrend arany fokozata.

60


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

TÓTH PÁL Lendvahosszúfalu, 1910. január 3. – Budapest, 1991. október 20. Gépészmérnök, a Magyar Optikai Művek főkonstruktőre. A Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépész és Vegyészmérnöki Karán gépészmérnöki oklevelet szerzett 1939-ben. Ezután lépett be a MOM-ba, ahol kezdő mérnökként tervezői munkát végzett, majd a gyár főkonstruktőreként dolgozott. Kidolgozta többek között a nem körhenger alakú fogaskerekek számítási módszerét. Szolgálati találmányokat jelentett be, többek között az ovális kerekes folyadékmérők előállítására, lefejtő forgácsoló eljárással.

Évtizedekig tervezte a MOM finommechanikai és optikai termékeinek konstrukcióit. Az általa tervezett automatikus szintezőműszerek (NI–A3) több elismerést kaptak, ilyen a BNV-díj és a Lipcsei Vásári Díj.

NI–A3 61


ARCKÉPCSARNOK IN MEMORIAM

A NI-A2 PROTOTIPUSA

A Magyar Optikai Művek főkonstruktőreként elsősorban a geodéziai műszerek fejlesztéseit irányította. Életművének elismeréseként Akadémiai Díjjal tüntették ki 1975-ben. A Geodézia és Kartográfia Egyesület tagjaként több szakmai tanulmány szerzője, előadásokat tartott hazai és nemzetközi rendezvényeken. Alkotó munkásságát elismerték többek között a Szocialista Munkáért Érdeméremmel (1955), a Munka Érdeméremmel (1956), a Munka Érdemrend arany fokozatával (1964). A Haza Szolgálatáért Érdemrend arany fokozatát kapta meg 1970-ben és kitüntették a Kiváló Feltaláló arany fokozattal. A Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság (MFTTT) Lázár– Deák-emlékérmének tulajdonosa. Emléktábla őrzi a nevét a Bosnyák téren a térképészeti vállalat székházának főbejárati halljában.

62


Gyártörténet – az emberek története

Íjazó – egykor és most A MOM-emlékkötetben látható Íjazó és a grafikán idevarázsolt háttér (az egykori Magyar Optikai Művek „F” épületén az eredeti szoborral) jól példázza a hagyományok őrzését napjainkban. Kisfalusi Gábor levéltári kutatásai az óraműves gyújtó gyártása és a műalkotás történetéről: „Preisinger Frigyes vezérigazgató 1937. november 5-én személyes levélben fordult a honvédelmi miniszterhez. Ebben többek között közli, hogy Angliával az óraműves gyújtóra vonatkozó szállítási szerződések komoly stádiumban vannak, és reméli, hogy a feltételekben ott tartózkodása alkalmával véglegesen meg tud egyezni. A kilátásba helyezett AZ ÍJAZÓ SZOBOR rendelés 250.000 db óragyújtó, ami kb. 400.000 angol fontnak felel meg. Az első tétel 20.000 db lenne. […] Az angliai tárgyalások eredményeként a War Office megrendel 200.000 db óragyújtót 1939. végi szállítási határidővel. A rendelés lebonyolítására a gyártelep Csörsz utca nyugati irányába eső üres részen egy különálló gyárépület a rendelésre előrebocsátott összegből lenne felépítve. Az első részletre 60 ezer–100 ezer angol font előleget bocsátanak rendelkezésre azzal, hogy bankgarancia mellett a cég kötelezi magát annak visszafizetésére, ha szállítás nem történne. Az angol megrendelés legyártására a tervek szerint a külön gyár 1939 II. hóra elkészül, márciusban indulhat a gyártás. Kis késéssel 1939 májusában az új F épületben, melyet Mengl Ferenc építész tervezett és kivitelezett, az óraműves gyújtó gyártása kezdődött meg légvédelmi célra. Az épület Csörsz utcai frontján kialakított posztamensen egy íjazó szobor látható. Az F épület homlokzati tervrajzán be van jelölve, hogy oda, egy az égbolt felé íjazó 63


EMBEREK TÖRTÉNETE

alak szobra fog kerülni, mely az épületben folyó tevékenységet, az égre irányuló védelmet szimbolizálja. 1991-ben a németországi Neuweilerben élő egykori MOM-dolgozónak, Misch Sebőnek, sikerült megtalálnia a szobor alkotóját, az akkor 94 éves Haich Erzsébetet, aki Svájcban, Zürichben élt. A művésznő hozzá írt levelében visszaemlékezett a szobor keletkezésére. Idézet a levélből: »Mellékelve küldöm Önnek az eredeti szobor képét, mely 6 m magas volt. Ez a szobor így készült: Akkoriban volt Budapesten egy gyár, olyan nagy, mint egy felhőkarcoló, a Magyar Optikai Művek. Az akkori igazgató pályázatot írt ki egy 6 m magas szoborra, felállítva a gyár tetejére. Én ezen a pályázaton részt vettem és nyertem. Ezt a szobrot azután agyagból az én óriási műtermemben megmintáztam, azután gipszből körülöntöttem. Ezt a negatív szobrot egy nagyon ügyes munkással a gyár tetején pozitívnak kitömtem, és az íjat a szobor kezébe bronzból utána öntöttem. A gipsznegatívot, amikor a szobor megkeményedett, levettem, és így maradt a szobor éppen úgy, mint a képen látható. Az igazgató lelkesedett, neki nagyon tetszett. Ő büszke volt a szoborra és büszke arra, hogy Budapest városa kivándorolt, hogy ezt a szobrot megcsodálja. Az igazgatónak a szobor olyan nagyon tetszett, hogy felkért engem egy egészen lekicsinyített másolat készítésére, hogy azokat a miniszterelnöknek és Horthy Miklósnak adományozza. 50 db-ot engedtem bronzba önteni. Egy képet erről a kis szoborról szintén küldök Önnek.« A levélben a szobor elkészítésének idejéről sajnos nem tesz említést, de az valószínű, hogy a pályázat kiírásakor az épületet még csak a tervrajzon láthatta. Az F épület tetején álló íjazó szobor, mely a háborút átvészelte, a béke áldozata lett. Ráfogták, hogy nyilas jelkép, és 1945/46 telén ledöntötték az épület tetejéről. A MOM Emlékalapítvány a XII. kerületi Önkormányzat Helytörténeti Gyűjteménye Maros u. 1 szám alatti helyiségében gyűjti a régi MOM-emlékeket, műszereket és dokumentumokat. Ezeket az érdeklődőknek bemutatja. Az alapítvány célul tűzte ki egy, a MOM-nak emléket állító szobor felállítását is, a MOM lakópark parkjában. Ez a szobor nem lehetett más, mint a híres égbe íjazó szobor kicsinyített mása. Hosszas előkészítés után 2009. november 27-én, a Magyar Optikai Művek elnevezés felvételének 70. évfordulóján, a 2,5 m magas bronzszobor, Kampfl József szobrászművész alkotása, felavatásra került a MOM parkban. A szobor a volt MOM-dolgozók által összeadott pénzből, a MOM Park PBW Hungary ZRt. hozzájárulásából, és a XII. kerületi Hegyvidéki Önkormányzat anyagi segítségével, valamint szervezésében valósult meg.” Kisfalusi Gábor

64


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Emlékezés a vállalat alapításának 120. évfordulóján, 1996 Süss Nándor 1876. júliusban esküdött fel, amikor a Kolozsvári Egyetem „mechanikai állomása” vezetője lett. A vállalatunk „születési anyakönyvi kivonata” az eskütételről tanúskodó, a „Nagyméltóságú Miniszter Úrhoz” küldött irat. Az alapítás 120. évfordulójára 1996-ban már nem emlékezhettünk a Csörsz utcai Törzsgyárban, akkor az egyik hagyományőrző (GeoDesy, Budapest, XI. Kondorfa u. 6-8.) vállalat székhelyén szomorú szívvel gyűltünk össze. A vendéglátó társaság szinte teljes állománya korábban a MOM-ban dolgozott, így a Süss Nándor-korból eredő geodéziai profilt is leginkább itt vitték tovább. A GeoDesy Kft. ügyvezető igazgatója egy Süss Nándor-díjas mérnök, Meichl Ferenc volt, ő korábban a MOM Számítástechnikai Szerkesztési Osztályának egyik vezető tervezőjeként floppy tárolót fejlesztett. Azon az emlékezésen még személyesen részt vett volt vezérigazgatónk, Posch Gyula is, aki talán utoljára ott találkozhatott a MOM neveltjeivel. Az eseményen sajnos nem lehetett ott sok egykori MOM-os. Minden résztvevő emléklapot kapott. A résztvevők együtt megtekinthették a gyár folyosóin kiállított emlékeket, a MOM termékeit, dokumentumait, köztük természetesen az „alapító okiratnak” tekinthető 120 évvel korábbi levél eredetijét is. Ez a megható kiállítás Bohn Ferencnek köszönhető, ezeket az értékeket sikerült még kimentenie a Törzsgyárból. Sajnos ő sem lehet már közöttünk! Az elmúlt évtizedekben a MOM egykori dolgozói sok emléktárgyat adományoztak ennek a gyűjteménynek, és a digitális korban a világhálón is elérhetők a MOM dokumentumai, képei. Magyar György

65


EMBEREK TÖRTÉNETE

A műszergyártás fejlesztési stratégiáinak változása A Magyar Optikai Művek nem az első munkahelyem, de az ötvenes években már a Szerkesztési főosztályon dolgoztam. Több mint négy évtizednyi műszergyártási tapasztalat alapján értékelni tudom, hogy a fejlesztések megközelítése a Csörsz utcában miként változott. Az emlékkötet megörökíti a gyárhoz kapcsolódó, kiemelkedő tehetségű alkotók emlékét, és ez dicséretet érdemel. Minden neves ember nem fér el itt, lehetnek csaknem elfelejtett MOM-osok is, akik a döntéseikkel, küzdelmeikkel, taktikai és stratégiai távú felismeréseikkel a műszaki fejlődés kereteit a gyárban megteremtették, sikeresen bővítették. Kötelességem, hogy személyes élményeim alapján emlékezzem a MOM egykori főmérnöke, Krémer Sándor tevékenységére, az ötvenes és a hatvanas években vele dolgozók egyike lehettem. Amikor dr. Bernolák Kálmán vezetésével az Optikai Kutatóból többen a Csörsz utcába érkeztünk, Krémer Sanyi bácsi volt a főmérnök, sok évtizedes tapasztalattal. Jól felmérte, hogy a MOM saját (főként geodéziai, térképészeti) konstrukciói alapozták meg a sikeres és sorozatban gyártott finommechanikai, illetve optikai termelést. Az is fontos stratégia felismerése volt, hogy a szabadalmakkal is védett mérési eljárások, versenyképes konstrukciók adhatnak a gyárnak további fejlődési esélyt. Mi ismertük az átvett Optikai Kutató Laboratórium (OKL) fejlesztési eredményeit, a laboratórium a másik nagy hazai optikai gyár, a Gamma Fehérvári úti telepén kapott helyet. Az OKL igazgatója a negyvenes évek második felétől Bárány Nándor volt. Ott készültek például a Duflex fényképezőgép kísérleti darabjai, majd a Gamma felkészült a sorozatgyártásra, Dulovits Jenő (1903–1972) tervei alapján. (Forrás: www.fotoeloadasok.hu)

A GAMMA ELSŐ TÜKÖRREFLEXES FÉNYKÉPEZŐGÉPE 66


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Váratlan volt, hogy a tervutasítás szerint (KGST szakosítási egyezmény következtében) leállították a magyar fényképezőgépek gyártását. Még a nagy szellemi értéket képviselő geodéziai műszerek mellett a hagyományos finommechanikai termékek sorozatgyártása volt a MOM termelésének stabil alapja, amikor Krémer Sándor főmérnökként már támogatta, hogy a Csörsz utcában a laboratóriumi műszerek saját gyártmányfejlesztése elinduljon. Ehhez jó partnereket talált egyrészt a Gamma szellemét jól ismerő konstruktőrökben, másrészt az akkori akadémiai, egyetemi és ipari kutatókkal kapcsolatot tartó fiatal fizikusokban, matematikusokban, mérnökökben és a műhelyben dolgozó kiváló szakemberekben. Amikor az ötvenes évek végén megindítható lett a fotométerek, majd a derivatográf, ultracentrifuga gyártmánycsaládjainak sorozatgyártása a MOM-ban, a „deszkapéldány”, illetve a működő minta még külső forrásokból származott. A kezdeti műszerkoncepciót az OKL, a FOK-GyEM, illetve a TÁKI laboratóriumai alakították ki, a MOM pedig ipari keretet adott a jó minőségű sorozatgyártáshoz. A gyár főmérnökeként ilyen „korszakos” döntések előkészítésekor meghallgatta a termelést vezető munkatársainak aggályait is, felmérte, hogy az új optikai nagyműszer más gyártási környezetet igényel majd, mint a tolómérő, a vízóra, az olajfék vagy a planiméter. Személyes élményem is, ahogy a gyár saját műszaki fejlesztési bázisa fokozatosan bővült. Főmérnökünk meghatározó érve volt a szemléletváltás mellett, hogy sok ezer hagyományos finommechanikai termék értékét képes kiváltani egyetlen tudományos műszer. Az is lényeges volt (alapvetően termelési oldalról), hogy a gyár jól felkészült szakmunkásainak jövedelmét növelni lehet az újabb termékek optikai, szerszámkészítő, szerelő üzemeiben. A műszaki fejlesztés révén kapcsolat jött létre a fontosabb potenciális felhasználókkal, például az egyetemi kutatókkal. Kellően körvonalazódott a műszerek potenciális vevőköre is. Nagy jelentőségű lépés volt a MOM saját műszaki fejlesztési gárdájának létrehozása. A gyárban fokozatosan elismert lett a műszaki alkotás (is), holott a MOM fejlődésének legfőbb garanciái inkább a műhelyek nagy tapasztalatú szakemberei voltak. Az akkori fiatal „fehérgallérosok” közel kerülhettek a termelés kulcsembereihez, például a 15-ös szerelő osztály területén alakították ki a fotométerek első kísérleti műhelyét, Hartmann János irodájának szomszédságában. Olyan megoldások születhettek ilyen kölcsönös tanulás alapján, amelyek megalapozták a MOM termékek kifogástalan minőségű gyártását, szerelését, szabályozását. Balogh András, a MOM laborműszer főkonstruktőre, kereskedelmi igazgatója, ny. vezérigazgatója, a Magyar Kereskedelmi Kamara Elektronikai Tagozatának elnöke

67


EMBEREK TÖRTÉNETE

Főhajtás Posch Gyula emléke előtt Édesapám 1998-ban, 78 évesen itt hagyott minket. Mindig terveztem, hogy emlékét írásban is megörökítem. Ez az emlékkötet is bemutatja a MOM első számú vezetőjét, de a hivatalos méltatáson túl szerettem volna, ha más oldaláról is megismerhetnék! Apám valódi képét a korabeli cikkek nem adhatják vissza. Fogyatkoznak, akik vele együtt voltak egykor a MOM tanoncai, műszerészei, vagy a gyár tanműhelyében az ötvenes években találkozhattak vele. Lassan hírmondójuk sem marad, ezért én is késztetést érzek, hogy emlékezzem rá. Szüleink az otthonunkban nap mint nap megbeszélték a gyár életét, eseményeit, így olykor gyerekként mi is értesültünk ezekről. Vendégként többen is megfordultak nálunk, akiket én is személyesen megismerhettem. Soraim biztos más megvilágításba helyezik őt, hiszen nekünk az édesapánk volt. Köszönöm, hogy a MOM-emlékkötet lehetőséget ad erre az emlékezésre, ami gyermeki szeretettől is hajtva a kötelességem. Szerény hozzájárulásként írom le a legszemélyesebb emlékeimet róla: Apám 1920-ban egy óbudai sváb családban nevelkedett, és bár jó tanuló volt a polgári iskolában a harmincas években, nem gondolhatott a továbbtanulásra. A közeli Margitszigeten mint labdaszedő gyerek segített apjának, aki a teniszpálya gondnoka volt, és szegény gyerekként az urak alkalmi partnere is volt. Amikor már a gyárat vezette, és megépült a MOM Sporttelep, ő is lejárt teniszezni. Nem volt fiatal, de jól játszott. Csodálták is a fiatalok, hol tanulhatott egy munkás gyereke ilyen jól teniszezni.

A FIATAL POSCH GYULA 68

A VEZÉRIGATGATÓ


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

A 15 éves gyereket a MOM tanonciskolájába adták, és műszerész szakmunkásként sok későbbi híres emberrel együtt vált felnőtté a Csörsz utcában a harmincas évek végétől. Az emlékezés során egy olyan életmentés jut eszembe, amely az áldozatkészségére példa. A Csörsz utcából fiatal műszerészsegédként hazafelé tartott Óbudára, nagy tömeget látott a Margit hídnál. A hideg Dunában két testvér fuldoklott, és habozás nélkül utánuk ugrott, hogy kimentse őket, ahogy a cserkészetben azt tanulta. A kislányt sikerült partra tennie, utána visszament a fiúért is, de őt már csak holtan hozhatta ki. A kalandnak két következménye volt: a gyár hirdetőtábláján is írtak erről a hősies tettéről, a gyár vezetése megköszönte, hogy a MOM jó hírét öregbítette. A kellemetlen emlék egy súlyos tüdőgyulladás, aminek a röntgenképen mindvégig nyoma maradt, alig győzte magyarázni a foltokat. Akik a MOM Emlékalapítvány nosztalgiaestjein megszólítottak, egybehangzóan köszönték, hogy ezt vagy azt milyen nemeslelkűen intézte, hogyan segített nekik például a mérnöki diploma megszerzésében az ötvenes években vagy a munkáslakások megszerzésében. Egyik alkalommal egy 92 éves optikai konstruktőr sok élményét mondta el apámról, nagyon megható volt. A tömör gyári méltatás nem adhatja vissza, amit a munkatársaiért, önzetlenül tett. Ha már a hálás véleményeket idézem, ide kívánkoznak a Kossuth-díjas Schinagl Ferenc köszönetei, amelyeket minden MOM-rendezvényen elmondott: „Minket Apátok mentett meg a fronton.” Ahogy a Margit hídnál, úgy a kemény fagyokban is embereket mentett a háborúban. Az alakulat egy vasúti állomás épületében kapott szállást és szeszes „védőitalt”. A dörgés veszélyt jelzett, ezért az alvó, ittas társait kihúzta a szabadba és pár perc múlva lövedék (vagy bomba?) csapott a „stratégiai célpontba”. Igaza van a tömör méltatásnak: a szervező- és elemzőkészsége sok ember számára az életet, később a boldogulás esélyét adta, és mint a családban szokás, ezt hivatásának tekintette egész életében. Apám (főként gyermeki szeretettől hajtva) a hazatérést választotta a háború végén. Ő mondta a többi katonának, hogy ő itt befejezi a háborút, aki akar, csatlakozhat hozzá. Jól beszélt németül, így ő ment be az osztrák parasztházakba ennivalót kérni a többieknek is. Nappal aludtak, éjjel mentek. Jól kezelte az iránytűt: haza is tértek. Egyetlen gyermeke volt családjának, és kötelességének érezte, hogy a szüleit láthassa, és segíthesse. A hazahozottak között több ócsai parasztlegény is volt, évtizedekig hallottam, miként ápolják a frontbarátságot. 1945 tavaszán sokan éheztek Budapesten, viszont kiváló termőföld volt a MOM közeli dombokon, ahol a gyár romeltakarító munkásai zöldséget is termeltek. Miközben újraindították a gyárat, közös élelmezést is szerveztek. A gyárszeretet mindent megelőzött 1956-ban is. A két gyereke és felesége a Gellért-hegyi albérletben hallgatta a pincében a lövéseket, Ő pedig beköltözött a gyárba, szinte semmit se tudott a két- és négyéves gyerekéről. Ide kívánkozik, 69


EMBEREK TÖRTÉNETE

POSCH GYULA EGY INDIAI GYÁRBAN

hogy a MOM-ban bújtatták a Budapesti Munkástanács egyik vezetőjét november után, ezt a kortársai mondták el nekem. A MOM-osok 1956 őszén őt választották munkásigazgatónak. Mindvégig küzdött a gyári dolgozók kenyeréért, bármilyen tisztséget is viselt: nem feledkezett meg azokról, akikkel jóban-rosszban együtt dolgozott. Voltak a későbbi évtizedekben a MOM-ban kiemelt konstruktőrök, műszerészek és sikeres feltalálók, akik a vezérigazgatónál is többet kerestek. Amikor a hetvenes években a SAGEM vezetőivel tárgyalt a számítástechnikai tároló licencének megvételéről, a francia főnök azzal ugratta: „Posch úr! Nálunk Franciaországban egy benzinkutas többet keres Önnél!” Egykor a „disszidálás” szó azt jelentette, vonta maga után, hogy a külföldre távozót, a kivándorlót politikailag elítélték. – Unokaöccse, Szabó József is MOMos volt és kitűnő focista, ő is így távozott és kezdett új életet Kanadában. Apánknak hivatalos nyugati utazásai alkalmával soha nem jutott volna az eszébe, hogy kint maradjon. Szerette a hazáját, magyarságát, családját, a gyárat, az embereket. Máig őrzök egy képet, ami Indiában talán 1959-ben készült, ahol a MOM műszaki segítségével szereltek fel egy vízóragyárat, és tanították be a helyi munkásokat. Előterjesztették kinevezésének javaslatát a gépipari tárca (a KGM) egyik miniszterhelyettesi posztjára. Apa ezt az „előléptetést” azonban nem fogadta el. Eljutott ennek a híre Kádár Jánoshoz, aki behívatta magához. Kádár azt kérdezte: „Mi az, Posch elvtárs, nem tetszik a rendszer?” Apánk erre azt felelte, hogy a MOM-ban dolgozik kezdetektől, itt tud csak hasznos lenni az ország számára. Ezután a kinevezését nem erőltették többet. Lehet, hogy szomorúak a következők, de ezzel teljes az emlékezésem. Bontották 1998 elején a Csörsz utcai gyár épületeit, és hívták, hogy a televízió kamerája előtt 70


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

nyilatkozzék. Gyenge volt már a szíve akkor, a család visszatartotta, nehogy ott szakadjon meg a fájdalomtól. Egy kis időt még velünk maradt, februárban megírta „A Magyar Optikai Művek története, 1876–1998” című kötetnek a búcsúsorait, amolyan „gyári testamentumként”. Apám lutheránus volt, és temetése előtt az Evangélikus Központot arra kértem, hogy búcsúztassák el, hiszen a gyár már nem állt, az emberek szétszéledtek, én tanácstalan voltam. Az újságokban tettem közzé a temetése időpontját. Egy lapon röviden leírtam édesapám életét a lelkész számára. A ravatalnál állók hallották szavait: „Nagyon jó ember lehetett, akitől ennyi ember búcsúzik!” Ott akkor újra összejöttek a MOM-dolgozók, könnyeim között hálás voltam érte nagyon! Apám minden nap azóta is velem van, és nehéz helyzeteimben rá gondolok! Sereg Istvánné Posch Adrienne

71


EMBEREK TÖRTÉNETE

Posch Gyula emlékezete Az 1956–1983 közötti 27 év során Posch Gyula a vállalat elsőszámú vezetője volt. Máig emlékezetes, ahogy következesen érvényesítette a MOM egész családjának érdekeit, akár ütközést is vállalva, a valódi teljesítményt becsülte. Ez a tulajdonsága sajátosan mutatkozott meg 1997-ben és 1998 elején, a következők szerint. A MOM Állami Vállalat végelszámolását 1994-ben rendelték el, és 1997–1998ban hatósági formanyomtatványok sorozata várt kitöltésre. A számviteli és más jogszabályok tételesen előírták a végelszámolás beszámolójának tartalmát. Már nyugdíjasként időnként bejártam segíteni a beszámolót készítő kis csapatnak, az irodájuk a Kis Áron utcában volt. Munka közben felvetettük, hogy ebben megmutathatnánk a hivatalnokoknak, illetve megbízóiknak, hogy „bakó, ügyes légy – órjást vesztesz el”, hiszen valóban hatalmas értékek pusztulását láttuk évek óta. A MOM legértékesebb része, a Törzsgyár elvesztése akkor már eldöntött ügy volt, a fizikai megsemmisítés forgatókönyvét is elkészítették. Ott és akkor született meg a „Magyar Optikai Művek története, 1876–1998” című kötet. A kézirat elsődleges rendeltetése az volt, hogy a titkosított végelszámolási dokumentációk és beszámolók szerves részeként mutassa be a vállalatot. Nagy anyaggyűjtés indult, és ha már ennyi munka volt benne, kezdeményeztük a sokszorosítását is. Néhány száz példányra kaptunk a végelszámolótól és másoktól fedezetet. A kötetből kaptak a MOM utódszervezetei is, későbbi hasznosításra. Amikor a kézirat első változata elkészült, egyenként felkerestem az akkor működő utódvállalatokat. Egyeztettük a megírt szöveget, kértem a kiegészítését. Partnereim segítőkészek voltak, egyértelmű volt a kívánságuk: szerkesztőként kérjem fel Posch Gyula volt vezérigazgatót, hogy ehhez a kötethez írjon előszót. A lakásán három alkalommal egyeztettem vele, késő estébe nyúló beszélgetésekkel. A találkozások után egy héttel jelentkeztem az otthagyott kéziratomért, azokat mindig átolvasta, és mindig volt hozzáfűznivalója. Kiegészítést ajánlott például „a saját szakemberképzés, a nevelés fontossága” hangsúlyozására. Kiemelte, hogy a MOM az ágazati átlagot meghaladó ütemben fejlődhetett, a szavaival: „ötévente megduplázódott a vállalati termelés összes értéke”. A lakásán a harmadik alkalommal fogalmazta meg a kötet előszavának szívünkhöz szóló sorait, ezt idézi ez a kiadvány is. A három találkozásunk 1998 elején nagy élményem, erről több MOM-os barátom tud. Amikor erről beszámoltam, mindig hozzátettem: egész vállalati pályafutásom alatt nem volt módom arra, hogy ennyi időt tölthessek el vele, igen tanulságos beszélgetéssel. Természetesen elsősorban a gyári gárdáról beszéltünk, a volt munkatársainkról. Az emlékezések visszatérő gondolata volt, hogy valójában ezek az emberek működtették azt a gyárat, amely íme (bár szomorú búcsúként) kiérdemli története megírását, sőt: történelmet is lehet róla írni. 72


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Megtudhattam akkor sok mindenről, mi történt egykor és miért. Csak egy példa: a MOM azért helyezte üzembe a szovjet gyártású (R30, R45) nagy számítógépeket, mert a gazdaságpolitika ezt elvárta tőlünk. Így kaphattunk szabad utat az akkor jó nyereséget hozó KGST-exportunkhoz, a gyár fejlesztéséhez. Nagyon megható módon beszélt a családjáról, a frontról visszatéréséről, a MOM-ban az újrakezdésről, az összefogás erejéről. Ahogy a korábbi beszélgetéseinket felidézem, azok akkor rendszerint a munkavégzéssel kapcsolatos találkozáskor adódtak, és rövidebbek voltak. Mégis van egy ritka kivétel, amikor az otthonról hozott kolbásszal kínált minket reggel a szállodai szobában. A terítés elegáns volt, gyöngyházzal berakott késsel szeletelte a hazait jugoszláv utunkon. Szarajevóba éjfélkor indultunk, és az utazás óráiban is végig beszélgettünk. Tulajdonképpen felfedezni indultunk, felkerestük a leendő kooperációs partnerünket, a ZRAK optikai vállalatot. A gyárban tett látogatás után estére a partner vezérigazgatója vacsorára hívott a helyi karavánszerájba. A vacsora után összejöttünk megvitatni a látottakat, valamelyikünk szobájában, Marczell Marci, Horváth Miki és Draganov Vladi biztos ott volt. Ez bizony hajnalig tartó beszélgetés lett egy olyan üveg társaságában, amit elfelejtettünk odaadni ajándékként. Főnökünk fő témája a nevelés volt, ebből is elsősorban a Posch gyerekeké, de természetesen mi is sorra kerültünk. Mi mindig büszkék voltunk arra, hogy az általa vezetett vállalat neveltjeinek mondhattuk magunkat. Ebben a szállodai szobában akkor több példaértékű esemény is szóba került. Szántódon egymás mellett nyaralója volt több családnak, a lánya, Adrienne megerősítette az akkori hangulatos összejöveteleket, vidám napokat a MOM-nosztalgiaesten, például a jelmezes bál eseményeit. A hetvenes-nyolcvanas évekre már csak kettő maradt azokból a hazai vállalatvezetőkből, akiket a Munkástanács választott meg ’56-ban, egyikük a MOM vezetőjeként Posch Gyula volt. Itt megörökített emléke új megvilágítást adhat a MOM-beli tevékenységének is. Soraim nagy tisztelettel emlékeznek sokunk szeretett főnökére, ahogy emlegettük: az Öregre. Köszönjük! Magyar György, a MOM neveltje

73


EMBEREK TÖRTÉNETE

A MOM ipari nagyvállalat Fókusz újságja Az 1971. augusztus és 1989. július között tizenkilenc évfolyammal kiadott Fókusz a Magyar Optikai Művek dolgozóinak lapja volt. Az Országos Széchényi Könyvtárban elérhető kötetek őrzik a közel két évtized gyári történéseit, a kiemelkedő eredményeket, sok fényképpel. A korabeli cikkek készítői hivatásos újságírók voltak, azonban fellelhetők az üzemi dolgozók, vidéki tudósítók színvonalas írásai is. Az egykori Fókusz közölte többek között. Csákvári István, Kánya János, Nagy István, Palásthy Árpád, Sajti Dezső, Sulányi Vilmos cikkeit, a vezetőkkel készített interjúkat, a műszakiak gyártmányismertetőit. Nagy teret kaptak a politikai és társadalmi mozgalmak eseményei, hírek a munkaversenyről, az újító mozgalomról, a brigádok eredményeiről. A lap képes beszámolókat, részletes anyagokat közölt az egyéni teljesítmények gyári és állami elismeréséről. Az újság képeit jórészt Tóth József és Gedő Miklós készítették. Igényes volt a grafikai megjelenés. Egy gyári dolgozó, Oszlopi László karikatúrái is oldották az írott anyagok hangulatát. A kezdetben havonta megjelenő lap alapító főszerkesztője Suha Andor volt. A kéthetente megjelenő lap felelős szerkesztői Horváth Tiborné, később Varga Miklós voltak. A szerkesztőbizottság elnöke a gyári pártbizottság mindenkori agitációs és propagandatitkára volt a kor gyakorlatának megfelelően. A lap politikai vonala abban is érvényesült, ahogy az országos szervezetek munkatársainak hoszszabb írásait, a korabeli évfordulós megemlékezéseket közölték, részletesen írtak a helyi politikai rendezvényekről. A szovjet és a keletnémet testvérvállalatok életéről is megjelentek képes beszámolók. A Fókusz rendszeresen bemutatta a MOM vidéki gyárainak fejlődését, írásokat közölt az intézkedési terveikről és kiemelt aktuális feladataikról. Szakértők mutatták be a vállalat új technológiáit, azok gyártóberendezéseit, a gyártmányok nemzetközi és hazai fogadtatását, a műszaki fejlesztés kiemelt feladatait. Közreadták a szakszervezeti testületek véleményét, például a lapban is közölt kollektív szerződésről. Megjelentek a lakásgazdálkodással, üdüléssel, vállalati támogatással kapcsolatos döntések, a kedvezményezettek nevével. A Fókusz folyamatosan közzétette az 1974-ben alakult Üzemtörténeti Szakkör kutatásainak dokumentumait, produktumait. A szakkör vezetője az akkor éledező kerületi helytörténeti mozgalom alapítója, Molnár Imre, a Városmajor utcai általános iskola igazgatója volt. A lap a gyár centenáriumi mellékleteiben részletes írásokat közölt a meghatározó gyártmánycsaládokról, ezeket a vezetőtervezők jegyezték. Széles körben ösz74


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

szegyűjtött kordokumentumok jelentek meg a négy különszámban, voltak olyanok is, amelyeket először a Fókusz közölt a forrásokból. A dokumentumok jelentős része a szakkör gyűjtéséből származott. Ki kell emelnünk Csorba Béla nevét, aki fáradhatatlanul dolgozott a múlt relikviáinak gyűjtése mellett, a gyár régi dolgozói, hiteles adatközlők felkutatásán is. A négy mellékletet a főszerkesztő mellett, a lap akkori hivatásos újságírói szerkesztették: Barabás Terézia, Kaszás Géza, L Kelemen Gábor, Németh Géza és Vennes Aranka. A Fókusz tudósított azokról a rendezvényekről, amelyeken a MOM egykori dolgozói visszaemlékeztek a harmincas és negyvenes évek történeteire, a jelenben is folytatódó dinasztiákra. Ilyen a Schinagl család is: Ferenc (Kossuth-díjas optikai tervező) 1934-től, István (az órás) 1939-től, József (optikus) 1943-től dolgozott a MOM-ban, és az ifjabb István is a gyárban dolgozott 1971-ben. A lap megemlékezett az elhunyt vezetőkről, például Fügedi Jenőről (1928–1973), aki Huszár István halála után, 1969-tól volt a MOM fejlesztési főmérnöke. Az újság terjedelmes kulturális és sportrovatai kéthetente tudósítottak a szabadidős tevékenységekről. A lap visszatérő híre volt az autómodellezők (Pető József, Ruzsa József és fia, Szepes Attila, Szűts László és mások) sikerei a sportág világversenyein. A közel két évtizedig megjelent Fókusz jó színvonalú üzemi lapként időszerű, közérdekű témákat tárgyalt, figyelmet fordított a dolgozók minden rétegére, a vállalat összes gyárára. Hírt adott a vezető testületek döntéseiről, és feladata volt a gyáriak mozgósítása, közölte (érdeklődéssel kísért képanyaggal) az elismeréseket. Sok alkalommal adott helyt a külföldi úton járt gyáriak élménybeszámolóinak, a szakmai oktatás és klubélet eseményeinek. Az újság rejtvényt és rövid szépirodalmi műveket is közölt. A lap írásai kétségtelenül erősítették a MOM-ban dolgozók együvé tartozását. Olyan kiemelt, közös célokat jelöltek meg, amelyek egyben az egyéni boldogulást is elősegíthetik a kollektíva minden tagját érintően. A megjelent írások például hírt adtak az úgynevezett komplex brigádokról, újszerű vállalkozási lehetőségekről (VGMK), amelyek az eltérő irányítású (műszaki, gazdasági, termelő, kereskedelmi) szakértők részvételével a szokásosnál hatékonyabb kapcsolatot teremthettek. Napjainkban a Hegyvidék című lap tudósít a MOM Kulturális Központ rendezvényeiről és más helyi hagyományőrzőkkel kapcsolatos eseményekről. Szerkesztők

75


EMBEREK TÖRTÉNETE

Tanoncok, szakmunkástanulók képzése 1884-től, a szakmai képzés emlékei Süss Nándor a kolozsvári évek után a múlt században állami támogatással szervezte meg Budapesten a finommechanikai szakmai képzést. Sok adat lelhető fel a megjelent történeti forrásmunkákban, így a kezdetektől ismert Süss Nándor tanoncképzési módszere. A MOM egykori vezetői között a legtöbben a Süss Intézet, majd a MOM tanoncai voltak, így Posch Gyula vezérigazgató is itt tett műszerészvizsgát a harmincas évek végén. A MOM-emlékkötet egyik fontos küldetése, hogy képet adjon a Süss Intézet Csörsz utcai tanonciskolájában 110 éve meghonosított képzés kiváló minőségéről. A kép Kovács Józsefet, a tanműhely vezetőjét, sokak mesterét idézi, aki későbbi vezetői posztján a szakmai képzés vállalati gazdája volt. A MOM egykori szakmunkásai kegyelettel emlékeznek azokra, akik már nem élnek a tanáraik, mestereik közül. Idézzünk itt egy iskolai dolgozatból a tanoncképzés kezdetéről. (Forrás: Törő, 2012.) „A kiegyezést követő ipari fellendülés időszakában hiány mutatkozott a jól képzett ipari szakmunkásokban. A hazai iskolarendszer megreformálója, Trefort Ágoston Vallás- és Közoktatásügyi miniszter felkérésére 1884-ben Süss Nándor vezetésével megalakult a budapesti mechanikai műhely. Az intézmény helye Budapesten a VI. kerület Mozsár utca 8. sz. alatti bérházban volt. Süss Nándor feladatul kapta, hogy a precíziós fizikai eszközök és geodéziai műszerek készítésére szakembereket neveljen. Az 1884/85-ös első tanévben – a felnőtt dolgozók mellett – hat tanulót vettek fel. A következő évben ez a létszám 13-ra növekedett. Mellettük 12 segéd is dolgozott, akik a szakmai oktatás mellett egyedi megrendeléseket is teljesítettek. Eötvös Lóránd, a torziós inga feltalálója szintén ebben az intézetben dolgozott és dolgoztatott. Világhírű ingájának kísérleti példánya ugyancsak itt készült el. A Mozsár utcai tanműhely lényegében a Süss Nándor személyi tulajdonát képező műszerekkel kezdte meg tevékenységét. A kormány a további felszerelések beszerzéséhez, a lakbérhez és a tanműhely vezetőjének fizetéséhez járult hozzá. Az óraadó tanárok bérét a tanulóknak kellett fedezniük. 1900-ban megalakult az órásipari szakiskola, amelyet össze akartak vonni a már hírnevet szerzett intézettel. Süss Nándor magánvállalattá alakította, és átadta nekik a felszerelést. Ezzel a lépéssel új berendezéseket szerzett az általa alapított iskolának […] 76


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Az első világháborúra való felkészülés egyre több megrendelést hozott, és ezáltal megnövekedett a tanulók létszáma is. Évente ekkor mintegy ötven elsős kezdte meg tanulmányait az egyre híresebbé váló iskolában. […] A részvénytársaság a saját tanoncképzését a Süss-módszer szerint új alapokra helyezte a két világháború közötti évtizedekben. A Süss Nándor Tanoncképző Iskola meghirdetett célja az volt, hogy olyan szakembereket képezzenek ebben az iskolában, akik nem csak az adott szakmában kiemelkedőek. Az 1937–38-as tanévben bővült a képzés a négy évfolyamos optikai tagozattal. Az első optikus tanulók: Kálmán Dezső, Schneider László, Zbiskó Sándor voltak.” A harmincas években született szakmunkások ebben a kötetben a negyvenes és ötvenes évek iparitanuló-képzésére emlékeznek. Akkor néhány évig nem állami iskolában képezték a mechanikai műszerész, esztergályos, marós, köszörűs, szerszámkészítő, géplakatos és optikai üvegcsiszoló tanulókat, hanem a MOM saját tanműhelyében. A MOM saját tanoncképzése 44 tanulóval indult 1950-től, az akkor még külföldi tulajdonú gyár 10-es osztályaként, előbb Tóth István, majd Posch Gyula vezetésével. Amikor a szakképzési törvény alapján a Munkaerő-tartalékok Hivatala (MTH) megalakult, a képzés 1953. szept. 1-jétől kikerült a MOM irányítása alól. Az Alkotás utcai tanintézetbe kerüléshez szükség volt MOM-os ajánlásra is. Az ipari tanulók létszáma az állami képzés keretében megnőtt 1953-tól. Az MTH 28-as intézete az Alkotás utcában az 1955/56-os tanévben már közel nyolcszáz főt tanított, oktatott a szakmákra. A számmal is jelölt szakmunkásképző intézet 1957-ben átkerült a Munkaügyi Minisztérium fennhatósága alá, és felvette a Bolyai János nevet. Az intézetben évi 39–42 osztályt tanítottak, a szakmunkástanulók egyharmada érettségizett volt. Az emlékezők felsorolják itt a tanműhely fontosabb gyártmányait, ilyen többek között az ötvenszeres célzótávcső, a botállvány, szögprizma, a szakipari szerszámkészlet. A tanműhely gépparkját korszerűsítették a MOM és a felügyelő állami szervek támogatásával. A tanulók a gyárban az üzemi berendezéseken is dolgozhattak, mielőtt záróvizsgát tettek. Az iskolában modern oktatókabineteket alakítottak ki. Széplaki József hosszabb tanulmányt írt az intézet 1955–1972 közötti működéséről. A Fővárosi Tanács határozata értelmében 1981. január 1-jén a 28-as számú Bolyai János Ipari Szakmunkásképző Intézetet e név alatt megszüntették, más intézettel összevonva 39-es Ipari Szakmunkásképző Intézet néven működött tovább. Ezután a XII. kerületi Alkotás utca 53. számú épületből 1981. augusztusban kiköltöztették. Minden emlékező említi a képzés példamutatóan magas színvonalát és az évtizedek során kialakult szellemet, a szinte katonai fegyelmet a tizenéves tanulók nevelésében. A fegyelmezést a műhelyek balesetveszélyes gépei is indokolták. 77


EMBEREK TÖRTÉNETE

Az ötvenes években képességvizsgálatokkal irányították a megfelelő szakmákba az első évre jelentkezőket. Akiket pl. forgácsolónak vettek fel, azok az első évben általános forgácsoló ismereteket tanultak, és mind több alapműveletet sajátíthattak el a szakoktatóiktól (a mestereiktől). Mindenki reszeléssel készítette a próbadarabot, ezután gyakorolhatta a szerszám élezését, majd egyszerűbb munkarabok (pl. rugók) készítését is megtanulta. Az első év végéig megváltak azoktól, akik a követelményeknek nem feleltek meg. A következő évfolyamba lépve ők mind több szakmai fogást gyakoroltak előbb a tanműhelyben, majd a gyár műhelyeibe kihelyezve. A képzési idő végén következett a szakmunkásvizsga, erre Széplaki József így emlékezett: „Szakmunkásvizsgát 1958 májusában tettem. A tényleges esztergályos feladat mellett mesterdarabot is kellett készítenünk. Egy golyósprés kicsinyített modelljét alkottam meg, némi marós segédlettel, de az esztergályos és szerelési munkákat egyedül végeztem. Ma is büszke vagyok, hogy egy laposszíjhajtásos Kemény Rt. kisesztergán a kétbekezdéses laposmenetes orsót és csapágyat meg tudtam csinálni 17 évesen hiba nélkül. Tanév végén az iskolában ezekből kiállítást rendeztek. Ez a modell nagy örömömre itt van a szekrényem polcán, mert később az intézetbe átkerülve ráakadtam az oktatótársam fiókjában. A vizsgát kitüntetéssel végeztem. Megkaptam a Kiváló Iparitanuló jelvény arany fokozatát. Ajándékul hozzá egy csodálatos, feketére festett fatokos MOMébresztőórát, amit – bár tokja már nincs meg – többévi használat után működőképesen még ma is őrzök. Ezzel együtt ötforintos kezdőbérrel indultam neki az életnek. A szakoktatók között sok olyan jól felkészült szakmunkás volt, aki néhány évvel korábban a MOM ipari tanulójaként lett szakmunkás, esetenként középfokú (pl. technikusi) képesítést is szerzett. Voltak olyan üzemi dolgozók is, akik a kihelyezett ipari tanulókat a gyárban folyó termelés fogásaira tanították. Széplaki József emlékezése a szakoktatói felkérését és a tanulók szabadidős programjait is említi: „Az érettségi évében 1962. február 16-án kértek fel szakoktatónak a 28. sz. intézetbe. Áthelyezésem után a vállalati forgácsoló műhelyekben dolgozó tanulók instruálását végeztem (2-es, 3-as, 4-es, 14-es osztályok). Munkatársaim Kincses Mihály, Kertész Károly, Moldvai Antal és Bakos József. Ez a csoport Ferenczi Tibor vezetésével működött és a MOM-ba kihelyezett 28-as intézeti tanulókat felügyelte. A termelő osztályokon kiváló szakemberek oktatták a szakma bonyolultabb fogásait. […] 1964-ben átszervezés folytán kerültünk a tanműhelybe. Itt elsőéves tanulócsoportot kaptam, és az úgynevezett Kiseszterga műhelyben oktattam egészen 1972. július végéig. Ez idő alatt tanévenként 12-13 új beiskolázású fiatalt tanítottam alapszintű gyakorlati ismeretekre. Sikerek és kudarcok váltakozva értek. Többségükből sikeres szakmunkás lett, voltak, akik pályát váltottak vagy továbbtanultak, de kis százalékuk nem bírta a tempót vagy a szigorú fegyelmet és lemorzsolódott. Néhány egykori kedves tanítványommal most is tartom a kapcsolatot. […] 78


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

A BNV területén rendezték meg 1970-ben a Szakmunkástanulók Országos Kiállítását, ahol iskolánk is sikeresen szerepelt. Főleg a MOM-ra épülő képzésre helyezve a hangsúlyt. A kiállított, tanműhelyünk által készített, de a gyár által forgalmazott termékek sikere országos volt. Az iskolában az oktatás mellett igen élénk egyéb irányú tevékenység is folyt. Sikeresen működő színjátszó csoport, népitánccsoport (Krizsán István vezetésével), zenekar (Zeley Oszkár irányításával), és egy fotószakkör (jómagam vezettem) is alakult. Minden év februárjában iskolánk a MOM Művelődési Házban hagyományosan farsangi bált rendezett, amin a pedagógusok és tanulók egyaránt részt vettek. A tanévek ünnepélyes megnyitója és eredményhirdetéssel egybekötött zárása is a Kultúrházban történt…” Kovács József a Süss Nándor elveit lényegében megőrző szakmai képzés meghatározó vezetője volt mind a tanműhelyben, mind a gyárban, akire Széplaki József így emlékezik, mint közvetlen munkatársa: „Mindnyájunk számára akkori tanműhelyvezetőnk, Kovács József ösztönözte a továbbképzést a jobb oktatómunka érdekében. Az idősebb generációt nem kötelezte, de nekünk fiataloknak feltételül szabta azt az előrejutás céljából. Az volt a – ma már belátom – zseniális elképzelése, hogy a szakmunkásképzést kirángatja a középszerűség és színvonaltalanság világából. Mindenképpen a munkapadok mellől válogatta az értelmesebb, jól dolgozó fiatalokat, akiket továbbtanulásra késztetett. Túlzás nélkül a 28-as volt abban az időben az az intézmény, ahol a legtöbb középfokú szakmai végzettséggel rendelkező vagy képzést elkezdő eredetileg szakmunkás szakoktató tanított. Bemutató tanításokat, mintafoglalkozásokat tartottunk az akkori legmodernebbnek számító szemléltető eszközökkel (ezek jó részét magunk készítettük!).” Széplaki József – az ipari szakmunkások képzése mellett – a vállalati felnőttoktatás emlékeiről is írt a tanulmányában. A szakmai képzés a MOM szervezetén belül a Munkaügyi Főosztály Oktatási Osztályának irányításával történt a hetvenes és nyolcvanas években, itt Karattur Gyula (főosztályvezető), illetve Kovács József (osztályvezető), Farkas Kálmán (tanműhelyvezető) tevékenysége említhető elsősorban. Az emlékezés szavaival: „Az osztályon az üzemi tanulóképzést koordináltam 1976-ig. Ezt követően a felnőtt szakmai képzést és tanfolyamszervezést vettem át. A szakmásító, másodszakmásító valamint a GYES gimnázium szervezési munkái tartoztak ide. A MOM a kisgyermekkel otthon levő anyáknak lehetőséget adott, hogy a szülés utáni gyermeknevelési időszakot kihasználva leérettségizzenek. […] Ekkor szervezte meg oktatási osztályunk a Szakma Ifjú Mestere országos döntőt mechanikai műszerész szakmában, ahol Dzurdzik János, a gyár fiatalja kiválóan szerepelt és második helyezést ért el. Külön említést érdemelnek a mesterfokozatú szakmunkásképző tanfolyamok, forgácsoló, optikus és műszerész szakmákban. Itt 79


EMBEREK TÖRTÉNETE

a legkiválóbb szakmunkásaink tanultak és vizsgáztak sikeresen, melynek eredményeképpen jelentős béremelésben részesültek. Az NDK-beli sömmerdai testvérvállalattal kötött együttműködés eredményeképpen fiatalok cseréjére került sor. MOM-os fiatalok kerültek a sömmerdai gyárba és onnan német fiatalok jöttek hozzánk dolgozni. A kinti instruktorok Nagy Attila és Zelena Sándor, a MOM-ban dolgozó német fiatalok ügyintézője Horváth Pál majd Tihanyi Endre volt.” A korabeli személyi minősítés a MOM személyzeti főosztályának feladata volt, a vállalati felnőttképzéssel együtt, amelyet Grepli Kálmán (osztályvezető) irányított a nyolcvanas évek közepén. Széplaki József szavaival: „A személyzeti előadók az üzem különféle területeinek közép- és felső szintű vezetőit segítették és időszakosan minősítették munkájukat. Folyamatos fejlődésüket figyelve továbbképzésükre is ajánlásokat tettek. A vezető utánpótlásáról időben gondoskodtak a kádertartalék-rendszer keretein belül. […] Munkaköröm felölelte a középfokú és felsőfokú végzettségűek szakmai továbbképzését, nyelvtanfolyamait, a másoddiploma és a doktoranduszképzés ügyintézését és hangsúlyos jelleggel az úgynevezett SZET-tanfolyamok hallgatóinak patronálását. Ezek a tehetséges munkásfiatalok a középiskola tanfolyamrendszerű elvégzése után – ha sikeres érettségit vagy technikusminősítő vizsgát tettek – egyetemi, főiskolai tanulmányok megkezdésére kaptak lehetőséget és segítséget.” Széplaki József és a szerkesztők 80


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

A MOM mátészalkai tanműhelyéről A MOM ipartelepítési tevékenysége keretén belül döntés született a Mátészalkai gyáregység létrehozásáról. Többedmagammal vidéki fiatalként kerültünk fel Budapestre, szakmát tanulni, megismerni a MOM hagyományait, munkássá válni. Mindenre kapható fiatalokként nemcsak a szakmát sajátítottuk el. Részt vettünk a tömegsportban, a kulturális életben, és elsajátítottuk a MOM kollektív szellemet. Ez olyannyira sikerült, hogy büszkén emlékezünk MOM-os múltunkra ma is. A MOM Mátészalkai gyáregységének történetéhez sok volt munkatársam élete, illetve története kapcsolódik. Sokat tanultunk oktatóinktól, megismerkedtünk a Süss Nándor-féle tanulóoktatás stílusával is. Ebben meghatározó volt a családiasság, az együvé tartozás és a szakma alapos elsajátítása. Így szinte öszszeforrt a régi Süss Nándor-i 100 éves képzési múlt és a feladatunk: az új gyáregységben végzett munka, később a tanulók oktatása, a szakmunkások képzése. Így a Törzsgyárban jól felkészített fiatal kis közösség a gyáregység aktív kezdő csapata lett. Gyáregységünk már induláskor vállalati tanműhelyt alakított ki Posch Gyula vezérigazgató nagy támogatásával. Olyan együttműködési szerződések segítették a felkészítést, amelyben a városban lévő, 138-as számú ipari és szakmunkásképző, illetve a Gépészeti Szakközépiskola tantestületei vállalták a szakképzést. Ebben a vállalati tanműhelyben Mátészalkát és szinte a fél megyét átölelő vonzáskörzetből képezhettünk tanulót a gyárnak. Évek múltán arra is lehetőség nyílt, hogy más üzemeknek is képezzünk szakembereket a térség igényének megfelelően. Az üzemi tanműhely olyan szakmákat oktatott, mint gépi forgácsoló, optikai üvegcsiszoló, géplakatos, mechanikai műszerész. A gyakorlati és üzemi képzés tanulócsoportok szerint történt. A tanműhely optikai üvegcsiszoló felnőttképzést is végzett a szakmásító tanfolyamain. Keresett volt továbbá a gépi forgácsoló (marós, köszörűs) szakmák képzése, valamint a másodszakmásító felnőttképzés is. Az oktatók számára külön öröm a kezdők gyakorlatlan kis kezeit betanítani, főként olyan eredménnyel, hogy a ránk bízott tanulók balesetet nem szenvedtek a kezdettől számított közel 40 év alatt. A tanműhelyben alakított tanulócsoportok a szakmájukat a termelést kisegítő tevékenységgel sajátították el, ott a tanulók normaidőit teljesítették. Jellemző a szakoktatók felkészültségére, hogy gyakorlatilag selejtmentes volt a munkavégzés. A mátészalkai tanműhely személyi állományában mindenki rendelkezett megfelelő állami végzettséggel, többen szereztek az évek során felsőfokú képesítést is. A szakoktatók szakmai sikerként élték meg, hogy az általuk felkészített tanulók a Szakma Kiváló Tanulója versenyeken több évben is országos sikereket értek el. Büszke voltam, amikor a tanulóm, Nyiregyházi Lajos harmadik helyezést ért el a Szakma Kiváló Tanulója nemzetközi versenyen. 81


EMBEREK TÖRTÉNETE

A MOM Mátészalkai gyáregysége tanműhelyét vezető Zelei Jánost több év után Skorán László követte. Nagy fejlődést ért el a gyárunk, és a technológiák korszerűsítésével összehangoltan az oktatást is magasabb szakmai színvonalon folytathattuk. Ebben a munkánkban nagy segítséget kaptunk a gyáregység gazdasági vezetésétől, továbbá Kovács Józseftől, a MOM oktatási osztályának akkori vezetőjétől. A segítségével például CNC-vezérlésű esztergát kaptunk, és a tanműhely korszerűsítésére is lehetőség nyílt. Visszatekintve a közel 40 év szakmunkásképzésére kiemelkedően jó, szakszerű volt a gyakorlati oktató-nevelő munkánk a mátészalkai tanműhely bezárásáig. Itt az egyes szakmák szerint említem az oktatók nevét: • gépi forgácsolók: Miholecz József, Orosz András, • optikai üvegcsiszolók: Domokos Károlyné, Fecske Lajosné, Molnár Jánosné, • mechanikai műszerészek: Zelei János, • géplakatosok: Horváth Jenő. A számvetés során érdemes értékelni, hogy szakmai szinten hova jutottak tanulóink. Az oktató- és nevelőmunka eredményei mérhetők például a mátészalkai gyárak teljesítményével, továbbá, hogy hogyan állták meg és állják meg helyüket ma is az átalakulásokat követően. Jogos a büszkeség azt tapasztalva, hogy a tanműhelyünkben végzettek mire vitték a pályájukon. Örülök, ha szeretett szülőföldemen találkozom polgármesterrel, gyárigazgatóval, rendőrrel, katonával és jelenleg is aktív dolgozóval, akik tanulóim voltak, és szeretettel, tisztelettel gondolnak a volt Mátészalkai MOM gyáregység oktatóira, dolgozóira. Misszió volt ez a javából! A térség felemelkedésének, jelenlegi ipari tevékenységének elterjedésében talán egy kis szerepem volt nekem és egykori pedagógus kollegáimnak is, vagyis annak a kis csapatnak, amely ezt a kitűzött célt kezdettől felvállalta. Orosz András, a MOM Mátészalkai gyáregység tanműhelyének oktatója

82


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

A munkavállalók érdekeinek képviselete a MOM-ban A korszak szokásai szerint a gyári dolgozók csaknem kivétel nélkül szakszervezeti tagok voltak, még a rendszerváltás küszöbére érve is 90 százalék körül volt a szervezettség. A hetvenes évek végétől fokozatosan erősödött a szakszervezet szerepe. Ebben külső és helyi okok egyaránt szerepet játszottak. Az ország politikai vezetése megtapasztalta, hogy nehezedő gazdasági helyzetben szükségszerűen növekednek a különböző csoportok közötti érdekellentétek, amelyeket már nem lehetett egyszerűen központi direktívákkal, vagy kizárólag a társadalmi érdek hegemóniájára hivatkozva elintézni. Így nagyobb szabadságot kaptak a vállalatvezetők és a szakszervezetek is: próbálják ők helyben feloldani az érdekütközéseket. Szükség volt az érdekegyeztetés mechanizmusának fokozatos kiépítésére. Ez – számos új dolog mellett – visszatérést is hozott az olyan szakszervezeti tradíciókhoz és formákhoz, mint például a gyári főbizalmi-rendszer vagy a valódi kollektív szerződések megkötésének lehetősége. Sor került a munka törvénykönyvének alapos átdolgozására, illetve életbe léptek olyan jogszabályok is, amelyek az akkori szóhasználattal a munkahelyi demokrácia megerősítését szolgálták. Ebben a folyamatban segített a MOM kiemelkedően jó belső kultúrája is. A gyár emberi kapcsolataiban mindvégig fontos szerepe volt a szakmai tudás elismerésének, sokaknál a gyerekkorból induló közös tanulóidőnek és a jó néhány baráti, rokoni, házastársi kapcsolatnak. A gazdasági vezetők döntő többsége nem csupán szakmai, de emberi szempontból is tekintéllyel bírt. A vállalati szakszervezet élén is többnyire a MOM-ban nevelkedett dolgozók kaptak bizalmat a tisztségviselők választásakor. Az SZB titkárai (sorrendben a hatvanas évektől: Gosler Károly, Szíjj József, Marosi Károly, Fogarasi László és Tarsoly Imréné) által vezetett testületek fokról fokra bővülő jogosítványokkal vettek részt a munkavállalókat érintő döntésekben, a korabeli országos „forgatókönyv” szerinti javaslattételi, véleményezési, egyetértési, illetve kifogásolási joggal. A budapesti törzsgyárban 25 főbizalmi működött, akik a nagyobb egységek érdekvédelmi munkáját fogták össze, általában négy-öt bizalmi segítségével, akik a kisebb csoportok élén álltak. A bizalmiak munkája jelentősen felértékelődött azáltal, hogy a 80-as években egyetértési joguk kibővült a személyi béremelések és jutalmak megállapításánál is. Volt olyan alapszervezeti párttitkár, aki nehezményezte is: hol marad a párt vezető szerepe, ha már a béremelésről is csak a szakszervezeti bizalmit kell megkérdezni? Mind több helyen kezdték belátni, hogy nem mindegy, kit választanak meg erre a tisztségre. Persze azért a pártszervezet vezetése továbbra is igyekezett kézben tartani a számára fontos ügyeket, amit jól példáznak Fogarasi László emlékei: 83


EMBEREK TÖRTÉNETE

„A »közéleti karrierem« 1976-ban kezdődött, nem sokkal később, amikor a gyár centenáriumát ünnepelte. Éppenséggel a nagyszabású ünneplés-jutalmazás költségeit vetettem össze azzal a töredéknyi összeggel, amelyet a gyár a fiatalokat leginkább sújtó lakáskérdés megoldására költött három-négy év alatt. Ez egy ifjúsági parlamenten történt, ahol mint a műszaki terület egyik alapszervezeti KISZ-titkára szólaltam fel. Bennünket a bérezési kérdések mellett ez izgatott igazán, hiszen gyári támogatás nélkül teljesen reménytelen volt lakáshoz, kölcsönhöz jutni Budapesten. Az addig elhangzott „egyrészt-másrészt” jellegű megállapításoktól és közhelyes dicsérgetésektől igencsak elütő volt a mondanivalóm, mert végeztével harapni lehetett a Sporttelep Alpesi-termének csendjét. Rögtön utánam, soron kívül az akkori vállalati párttitkár vette át a szót, és ahogy ma mondanánk, a betonba lettem döngölve. Pont egy KISZ-titkártól kell hallani ilyen demagóg felszólalást! – mondta ő, és valamelyest joga volt hozzá, hiszen korábban a kerület KISZ-titkára volt. Azt nem tudom, hogy sápadt voltam-e, vagy vörös, de másnap olyanok is megszólítottak a gyárudvaron, akikről nem is tudtam, hogy kicsodák: »gratulálok fiatalember, végre valaki megmondta nekik!« Az igazsághoz tartozik, hogy a rapid letoláson kívül semmiféle retorzió vagy utólagos rosszallás nem ért. Sőt, két-három év elmúltával, amikor kezdtem kiöregedni a vállalati ifjúsági szervezetből, ugyanez a párttitkár kérdezte meg, hogy mit szólnék, ha javasolna Marosi Károly titkár munkatársának a vállalati szakszervezetben. Elhagytam a Technológia Főosztályt és elvállaltam. 1979-ben megválasztottak, és előbb helyettesként, majd 1985-től titkárként dolgozhattam olyan remek munkatársakkal, mint dr. Turainé Kiss Katalin, Zelena Sándor, Tarsoly Imréné, Széplaki József, Pintér Sándorné és mások. A kezdet nehéz volt, mert elődömtől sok mindenben eltérő elképzelésünk volt és maradt a szakszervezeti munkáról, amit persze az életkorunk, élettapasztalatunk különbsége is indokolt, de emberileg mindig közel voltunk egymáshoz. Kevés olyannyira becsületes és önfeláldozó „kádert” ismerhettem meg, mint amilyen Marosi Karcsi volt. Sokat köszönhetek az ő türelmének.” A vidéki gyárakban helyben megválasztott üzemi szakszervezeti bizottságok intézték az ügyeket, akiknek képviselői létszámarányosan vettek részt a 120 fős nagyvállalati bizalmi testület évente négyszer-ötször tartott ülésein. Itt történt – többek között – a vállalati eredményekről történő éves beszámolás, illetve a tervek bemutatása, a szociális juttatásokra fordítható összeg felosztása, a kollektív szerződés vitája, de a legélénkebb érdeklődést kiváltó témakör, a felső szintű vezetők munkájának éves értékelése is. Idézzük fel ezt is Fogarasi László szavaival: A vezetők véleményezése a nyolcvanas években bevezetett újdonság volt, hetekig, hónapokig tartó izgalmakat okozva minden érintett félnek. Személyes megítélésről lévén szó, nehéz volt úgy összegezni a munkavállalói véleményeket, hogy az konkrét is, korrekt is és persze kellően alátámasztott legyen. Bár közvetlen konzekvenciája nem volt, nem is lehetett a negatív összképnek sem, hiszen az ő kinevezésük, illetve leváltásuk feljebb dőlt el, de az igazgatók számára 84


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

nem volt mindegy, hogy milyen vélemény születik róluk. Azt hiszem, hogy a mai vezetőktől eltérően, nekik még fontos volt, hogy tiszteljék, becsüljék őket.” A Szakszervezeti Bizottság munkatársai felügyelték azokat a gyári munkatestületeket, amelyek előkészítették a tárgyalt fontosabb kérdések munkaanyagait. Ilyen témakör volt például a szociálpolitika, az alapszervezetek mozgalmi tevékenysége, a nagyvállalat gazdálkodása és termelő, fejlesztő tevékenysége, a politikai képzés és a gyáriak közérdekű véleményének figyelemmel kísérése, képviselete. Az emlékező Széplaki József szavaival: „A közös szervezéseken túl a dolgozók szemináriumszerű oktatását végzők irányításával is foglalkoztam. Tisztemhez tartozott a havi rendszerességgel összeállított hangulatjelentés. Ez a dolgozók kertelés nélküli véleményét tartalmazta, melyet a Vasas Szakszervezet felé továbbítottam. […] Ma már némi derűs rálátással emlékszem vissza a vállalati vezetők akkori felháborodott reagálására. A kritikák érzékenyen érintették az egyes területek főnökeit… Egyesek nem tudták elviselni az alulról jövő kritikát, és azt hitték, hogy a rosszul értelmezett MOM-os hagyományokhoz híven a termelés vezetőinek kell az érdekvédelemmel is foglalkozni. Ebben a kérdésben Fogarasi László titkár igen konzekvens volt, és nem átallott szembemenni a vállalat vezetésével. Mi, a többi munkatárs meggyőződéssel követtük. A szakszervezeti munka eredményes és mintaszerű volt. […] A gazdasági helyzet nehezebb lett, voltak kedvezményes akciók (burgonya, alma, csirke közvetlenül a termelőtől). Ezeknél és az üdülési beutalók odaítélésénél az SZB munkatársai mindig félreálltak.” Az érdekvédelem itt idézett korabeli eseményei ma is tanulságosak. Bár nem voltak látványos bérharcok, a rendszeres keresetek és a béren kívüli vállalati juttatások vezetői döntései konfliktust is okoztak mind a dolgozók, mind a Törzsgyár szervezeti egységei, mind a telephelyek kollektívái között. A vállalati élet mélyén (nem publikusan) panaszok, egyéni sérelmek is mutatkoztak, ahol (korabeli szóhasználattal) nem egyezett az „egyéni, a csoport- és a társadalmi érdek.” A gyári valóság nagyon színes volt, hol tragikus, hol drámai, néha (mai megítéléssel) vicces és nevetséges. A vállalati szakszervezet küzdelme az idézett évtizedekben – mint cseppben a tenger – érzékelhetővé teszi a munkavállalók egykori érdekképviseletének lehetőségeit, korlátait. Nagyon összetett a „munkavállalói érdekvédelem” igazi tartalma. A vizsgált évtizedekben a „dolgozók” képviselete egyidejűleg a fizikai állományt, valamint a szellemi foglalkozású alkalmazottakat is átfogta, a beosztottakat és a vezetőket egyaránt. A vállalat elszámolt fedezetei mellett az egyik csoportot csak a többi rovására lehetett előnyben részesíteni. Ha az érdekeltségi alap egy részéből juttathattak az üdülés, gyári gyerekintézmény, művelődés céljaira, akkor ez például a bérfejlesztés terhére történt. A jövedelmezőség indokolhatta az újítók, feltalálók díjazását, 85


EMBEREK TÖRTÉNETE

emiatt például a fizikai dolgozók jutalmazási lehetőségeiből vettek el. Kaphatott a tömegsport nagyobb („kiharcolt”) támogatást, de adott felosztható alapokból emiatt más célokra jutott kevesebb. Nem feladata az emlékezőknek a korabeli erőviszonyok minősítése, de szívesen emlékeznek eredményes javaslatokra. A szakszervezeti testületek több esetben éltek az egyetértési jog adta lehetőséggel, ahol a vezetői döntés érdemi változtatására nem látszott reális gazdasági (és politikai) esély. A MOM-családban is volt sérelem egyének, csoportok háttérbe szorulása esetén, de nem ezt akarjuk feleleveníteni. Idézzük Fogarasi László emlékezését: „Ahogy romlottak a gazdasági körülmények és mind kevesebb lett az „elosztható”, úgy éleződtek ki a feszültségek is a vállalaton belül. Rendszeresen visszatérő probléma volt, hogy a vidéki gyárak dolgozói (és vezetői) szerint ugyanazért a munkáért vidéken kevesebbet adnak, mint a budapesti törzsgyárban. Míg a korábbi bérszínvonal-gazdálkodás arra ösztönzött, hogy minél több alacsony kvalitású és olcsó munkaerő legyen a cégnél (hiszen ezzel lehetett kompenzálni a magasabb bérűeknek adott emelést), a bértömeg-gazdálkodás éppen ellenkező hatást fejtett ki. De bármilyen bérgazdálkodási elv esetén ellentét feszült a fizikai és a szellemi dolgozók keresete, illetve létszáma, továbbá a vezetői és a beosztotti kategóriák között. A gyorsuló infláció és az elbizonytalanodó jövőkép jogos türelmetlenséget, végül bizalmi válságot gerjesztett a nyolcvanas évek második felében. Számomra emlékezetes példa erre a ’89 tavaszán lezajlott bértárgyalásunk története. Hosszas előkészítés után a bizalmi testület arra az évre hatszázalékos béremelés mellett tette le a garast, amelyet a vállalatvezetés sokallt és elutasított. Hetekig tartó egyezkedés sem hozott eredményt, ezért élve az éppen frissen elfogadott sztrájktörvény adta lehetőséggel, elhatároztuk, hogy ha a dolgozók többsége is megerősíti, akkor sztrájkkal adunk nyomatékot a szakszervezeti követelésnek. Egy hét időt adtunk arra, hogy a tisztségviselők megkérdezzenek és megszavaztassanak valamennyi dolgozót: legyen-e sztrájk? Közben persze a vezetők is elkezdték megdolgozni az alájuk beosztottakat, pezsgett az élet, az országos sajtó is felkapta az ügyet, hiszen ez lett volna az első sztrájk a rendszerváltás küszöbén. Az eredmény a gazdasági vezetés győzelmét hozta, a megkérdezettek majdnem hetven százaléka nem akarta a sztrájkot. Inkább elfogadták, hogy a hatszázalékos béremelésre csak júliustól kerüljön sor, ami persze éves szinten így pont a fele volt a megcélzottnak. Évekkel később, már Németországban elmesélték az IG Metall vezetői, hogy náluk a szakszervezet előbb eldönti, hogy sztrájkolni fog, majd csak utána kezdik mozgósítani az aktív kisebbséget, ahhoz pedig előbb-utóbb a többség is felzárkózik, hiszen egy gyár vagy üzem leállításához nem kell mindenkinek egy adott pillanatban sztrájkolnia. Ők azt szavaztatják meg, hogy mikor legyen vége a munkabeszüntetésnek. Ebből is látszik még milyen zöldfülű voltam, és persze mennyi illúzió volt még a jövő iránt mindannyiunkban. Fogarasi László, Széplaki József 86


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

A szerelőasztaltól a szakszervezetig Az általános iskola elvégzése után a Thán Károly vegyipari technikumba szerettem volna felvételt nyerni, sajnos „létszámfeletti” elutasító megjegyzéssel nem sikerült. Ekkor a család gyors gondolkodással úgy döntött, legyek optikus a MOMban. A MOM-ról ekkor, 14 éves kislányként annyit tudtam, hogy egy nagy gyár, aminek a művelődési otthonába rendszeresen vittek bennünket gyermek színházi előadásokra. Az optikustanuló-létszám már betelt a MüM 28-as Szakmunkásképző Intézetben, ezért Hoffmann István, az iskola igazgatója a műszerészszakmát javasolta. Így 1965 szeptemberétől 1968. júniusig szakmunkásképzésben vehettem részt, finommechanikai műszerész szakmunkás végzettséget szereztem. Tanulóként a szakmai gyakorlati napokat a gyár 19-es osztályán töltöttem a Marosi Károly, illetve Grepli Kálmán által vezetett műszerész csoportban, majd szakmunkásként is itt dolgozhattam. A gyári munka mellett (1972 júniusáig) elvégeztem a Bláthy Ottó Optikai és Finommechanika Technikum esti tagozatát, több kollégával együtt. Ott kiváló tanáraink közül Kisfalusi Gábor és Forgács János szintén a MOM-ban dolgoztak. A 19-es osztályon a binoklik, a távmérők, a különféle távcsövek, majd sokféle egyéb műszer szerelésével ismerkedtem meg. Az optikai és elektromos szerelés mellett megtanulhattam a forgácsolási alapokat is. Osztályunk tapasztalt szakmunkásai mellett sokrétű és érdekes munkát végezhettünk, még a műszerek beszabályozásáig is eljutottam. Ilyen feladatokat zömmel a férfi kollégák végeztek, ez a nők számára már a „csúcs” teljesítése volt. Első perctől szerettem a műszerészmunkát, szerettem a kollektívát, akik közül ma is többen a baráti körünkbe tartoznak. Szívesen emlegetjük, ha összejövünk, a KISZ-bulikat, a brigádkirándulásokat, a tekebajnokságokat, a női tornát, egyéb közösen megélt, kellemes programokat, gyermekeink pedig a MOM bölcsődéjét és óvodáját vagy a gyermektáborokat idézik fel. Szakmunkásként dolgoztam 1981 márciusáig, akkor felkértek, hogy szociálpolitikai munkatársként vegyem át a MOM Szakszervezeti Bizottságában (SZB) az akkor nyugdíjba vonult Vidácsné Klárika feladatait. Mindig szerettem emberekkel foglalkozni, így elfogadtam az ajánlatot, és az SZB-n a humánpolitikai feladatokat is elláttam. Ehhez a feladathoz időközben társadalombiztosítási felsőfokú végzettséget szereztem a SZOT-iskolán, továbbá személyügyi felsőfokú tanfolyamot végeztem a Közgazdasági Egyetem Személyügyi Szakán. Az SZB munkatársaként főként a segélyezés, az üdültetés, az étkezde ellenőrzése, a beteglátogatás megszervezése, a lakástámogatások elosztása, a nyugdíjasokkal való foglalkozás volt a feladatom, ezek albizottságaiban sok kedves MOMossal dolgoztam együtt. Társadalmi tisztségviselő volt például Pánczél Jánosné 87


EMBEREK TÖRTÉNETE

(Ilonka néni), Valach Tiborné (Ica), Raczky Gáborné (Margit), Gregor Róbert, Horányiné Krizsán Zsuzsa, Pintér Sándorné (Kati) és még sokan mások. Amikor a vállalat szociális terveit készítettük, szorosan együttműködtünk – időnként a keretek elosztásán vitatkozva – a Felföldi Lászlóné által vezetett szervezeti egységekkel. A munkánk során szoros kapcsolatunk volt a MOM orvosi rendelőjével, a gyermekintézményekkel, így a bölcsödével az óvodákkal és a kultúrházzal is. Az SZB sok rendezvény szervezésében vállalt részt a MOM-dolgozók érdekében, így közösen szerveztünk véradást, különféle szűrővizsgálatokat vagy évente kismama-találkozókat is. A szakszervezet útján osztottuk el a badacsonytomaji, gárdonyi és a SZOT-beutalókat a gyáregységek között. Szerveztük a keletnémet Robotron-gyárral együttműködve a gyermekek, illetve családok csereüdülését. Ma is sokan emlegetik, milyen sokat jelentett nekik az, hogy kedvezményesen eljuthattak pihenni a MOMüdülőkbe, vagy részt vehettek az NDK-csereüdülésben. Sok élményt adtak a szakszervezeti beutalóval felkeresett gyógy- és hegyvidéki üdülők, máig tartó barátságok születtek ezeken a helyeken. Egykor a 19-es osztályra a bezártság volt jellemző (mi voltunk a rácsos osztály). A nyolcvanas években viszont megismerhettem a MOM egészét, így a vidéki gyáregységeket is. Sokszor megfordultam Zalaegerszegen, Dunaújvárosban, Mátészalkán, Komlón és Battonyán is, amikor a szakszervezet szociálpolitikai munkája azt igényelte, ilyenkor a jóléti keretek tervezése, a felhasználás ellenőrzése történt a gyárakban. Az ott lévő szakszervezeti tisztségviselőkkel is jó együttműködés és szoros kapcsolat alakult ki a közös munka során. A nyolcvanas évtized utolsó éveitől a szakszervezeti bizottság munkatársainak létszáma a gyári létszámmal együtt fokozatosan csökkent. Amikor Fogarasi László a Vasas Szakszervezeti Szövetség munkatársa lett, nehéz döntés elé állított az élet, vállalnom kellett, hogy a gyár szakszervezeti titkáraként végzem tovább a szakszervezeti munkát. Az utolsó években megkezdődött az egykori nagyvállalat egy részének felszámolása, egységek kiválása és elköltöztetése. Az SZB ebben az időszakban sok kritikus helyzetet kezelt, az akkori tisztségviselőkkel próbáltunk mindent megtenni a gyár dolgozóiért. Kemény tárgyalás eredményeképpen sikerült elérni a létszámleépítés törvényes intézését. A szakszervezet javaslatára például a MOM kollektív szerződésben már akkor benne volt a végkielégítés, amikor még a munka törvénykönyve ezt nem írta elő. Részsiker volt, hogy sok MOM-os számára sikerült a korengedményes nyugdíjazás költségét átvállaltatni a Törzsgyár vezetésével, a leépítés helyett. A gyár üzemrészeinek privatizálása megkezdődött, sikerült olyan egyéni munkaszerződéseket kötni, amelyek biztonságot jelentettek az akkor magáncégbe került dolgozóknak. Elértük, hogy a kollektív szerződés olyan pontjai kerültek bele a munkaszerződésekbe, amelyeket az új tulajdonos nem tett volna bele, ha ahhoz nem 88


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

ragaszkodik a szakszervezet, ilyen volt, például a munkaviszony jogfolytonossága, a végkielégítés stb. A Törzsgyár már kiürült, amikor a Vasas elektronikai és műszeripari vállalatoknál működő üzemi szakszervezetek szakmai vezetőjének választottak meg, és 1996 augusztusától jelenleg is a Vasas Szakszervezeti Szövetségben dolgozom. Kapcsolatom ma is élő azokkal a MOM-ból kivált vidéki gyáregységekkel, ahol működik szakszervezet, segítem a munkájukat. Tarsoly Imréné

89


EMBEREK TÖRTÉNETE

A műhelyek képviselete a MOM igazgatói tanácsában Schrödel Tibor tevékenységét a Fókusz egykori cikkei is megörökítik, a három évtizedes történet 1958–1989 közötti mérföldköveit is kitűzik. A személyes emlékek mellett azok a tapasztalatok is lényegesek, amelyeket az ipari nagyvállalat igazgatói tanácsában szerzett a fizikai dolgozók képviseletében két másik delegálttal: Fülöp Dezső forgácsolóval és Nagy Ilona szerelővel együtt. A történet a MOM-ba lépésével, 1958-ban kezdődött, majd a katonaidő után 1962-ben folytatódott, mindvégig a 18-as köszörűműhelyben. Amikor beléptem, Kövesi Károly vezette a 18-as osztályt, én hengerköszörűn kezdtem. Volt már előtte is tapasztalatom, hiszen tanulóéveimben, az ötvenes években, a svéd SKF csapágyait köszörültem egy kisiparos műhelyében. Több társosztálynak végeztünk finommegmunkálást, de végig a Szerszám, készülék üzemegység részeként dolgoztunk, és a termelés területét is kiszolgáltuk. Elsődlegesen a szerszámgyártás egyedi tervezésű darabjait, a fokozott pontosságú műanyag-fröccsöntő, kivágó- és más szerszámokat, idomszereket köszörültük. A másik munkaterület a műszerek (például a teodolit, ultracentrifuga, mikrométer, tolómérő) sorozatban gyártott alkatészeit tartalmazta. Olykor az optikai gyáregységnek az üvegkörök külső palástjait, furatait is köszörültük. A munkáink kisebb része „társüzemi szolgáltatás” volt, amit az úgynevezett rezsiüzemek rendeltek (alkalmilag), köszörültünk például a gépek üzemfenntartásához, nagyjavításához. A hetvenes évek minőségi változást hoztak, amikor a MOM felkészült a számítástechnikai termékek alkatrészeinek gyártására. Korábban csehszlovák és keletnémet szerszámgépeket használtunk, ezeket cseréltük le új, modern svájci (pl. Studer, Hauser) gépekre, valamint hazai gyártású optikai köszörűre. Az üzemünk egy részét akkor szerelték fel klímaberendezésekkel. Sok évig az új optikai profil-, valamint pantográfköszörűn dolgoztam, ott készültek a kivágószerszámok, bonyolult fazonkések. Nagy volt a felelősség, hiszen a legkisebb hiba miatt is kárba ment volna mások sokórányi munkája. Volt eset, hogy az óragyártás egyik szerszámának bonyolult profilját köszörültem, és a főnökök (például Boncsó Gyula) a gép mellett várták, hogy a következő műveletre átadjam a sürgős fődarabot (máig emlékszem az ankervilla elektródájára). A hetvenes években az üzemünk új minőségű feladatot kapott, indult a számítástechnikai termékekhez a kerámiaszán és a ferritmag gyártása. Új gépeket kaptunk ezekhez a mikronos tűrésű alkatrészekhez. Az F épületben, a 18-as osztályon tiszta műhelyrészt is elhatároltak a francia (SAGEM), illetve német (Woelke) partner korszerű technológiai követelményeinek teljesítéséhez. A nagy pontosságú kerámia, illetve ferrit alkatrészek megmunkálásához egyre több gyémántszerszám vált szükségessé. Alkalmazásuk költséges, de nélkülözhetetlen volt. 90


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Mivel a felkészülés időszakában Solti László osztályvezetőnk sokat volt távol a partnereink gyáraiban rendezett betanuláson, rám mint helyettesére bízta a folyó termelés irányítását. A hagyományos gépeink mellett a nyolcvanas évektől alkalmaztuk a számjegyvezérlésű (NC) Studer köszörűt is. Horányiné Krizsán Zsuzsanna mérnök feladata volt a 18-as műhelyben a műveletek programozása. Az országban az elsők között alkalmaztuk ezt a technológiát, azonban a szerszámok néhány darabos, egyedi megrendelései kevéssé terhelték ezt a korszerű gépet, ami gondot okozott. A MOM igazgatói tanácsban végzett tevékenységünkről szóló Fókusz cikk összefoglalta, hogy a műhelyben dolgozókat 1974-től szavazati joggal képviseltük ebben a testületben. Az ipari tárca engem a MOM felügyelőbizottságába is delegált 1976tól. Sok észrevételünk volt, amiről a munkapadok mellett dolgozók véleményt mondtak. Akkoriban például nehéz volt keményvalutát szerezni a külföldi gépek beszerzéséhez, és bár üzembe helyezték az alapgépet, a szükséges tartozékok és más kiegészítő egységek (patron, mérőfej stb.) egy részére nem volt kellő fedezet. Sikerült az üzemi tapasztalatok alapján elérnünk, hogy a gépeink jobb kihasználásához pótlólag vásároljanak további tartozékokat is. Egyes napirendi pontok anyagait későn kaptuk meg véleményezésre, így igen rövid időnk volt felkészülni, egyeztetésekre alig gondolhattunk. Máig emlékezetes az a kezdeményezésünk, hogy az úgynevezett kommunista szombaton, amikor társadalmi munkában dolgoztunk, a családtagjaink is megnézhessék a munkahelyeinket. A vezérigazgató, Posch Gyula azzal egészítette ki az ilyen családi látogatás lehetőségét, hogy a gépeinkre kerüljön tábla, az nevezze meg, hogy ki dolgozik azon a gépen, milyen értékű a berendezés, és még sok egyéb lényeges tájékoztatást is adtak. A szakmunkás képzettségemhez üzemvezetőként a nyolcvanas években az érettségi mellé felsőfokú munkaelemző, majd újabb kétéves oktatáson munkaszervező végzettséget szereztem. A kilencvenes években a műhelyünk gépeit először a gyáron belül másik helyre, majd végül az EVIG kőbányai kiürített, piszkos csarnokába telepítette az új tulajdonos. Itt már nem volt a drága gépeknek tiszta környezete és rezgésmentes alapja sem. Keserű volt megválni a Csörsz utcai munkahelyeinktől, még inkább azoktól a kollégáktól, akikkel évtizedekig együtt dolgozhattunk a MOM-ban. Az utolsó eltett dokumentumom a MOM-emléklap, amelyet 1996-ban kaptam a gyár alapításának 120. évfordulóján. AZ EMLÉKLAP Schrödel Tibor 91


EMBEREK TÖRTÉNETE

A magyar műszerek a nemzetközi piacokon Negyvennégy év MOM-történet következik, 1949–1993 között, igaz többévnyi külszolgálattal megszakítva. Oszvald Gábor kifejezett szándéka ezzel a személyes emlékezéssel, hogy a MOM-családból azokat idézzük fel, akik vállvetve érték el a világraszóló eredményeket, összetartó kollektívaként. Nem az egyéni pálya, itt a lényeg, hanem a műhelyekben és a MOM külkereskedelmi szervezetében helytálló társak bemutatása. A MOM tanonca voltam 1949 és 1951 között, Tóth István volt a tanműhelyünk vezetője. Akkor volt műszerésztanuló Barna Pál, Gábriel Gábor, Neumayer László is, akik sok MOM-os számára ismertek mint a termelést irányító kiváló szakemberek. Többek között Nagy Károly (Potyi bácsi), Somogyi László volt a mesterünk, és emberileg is közelállók maradtak hozzánk a további évtizedek során. Két évig voltam műszerész, majd üzemtechnológus az 5-ös osztályon, akkor Alapi Gyula volt a geodéziai műszereket szerelő műhely vezetője. Húszévesen sorkatonaként kezdtem 1953-ban, majd Budaörsön a Vasvári Pál Tiszthelyettes-képző Iskola repülőgép-szerelő képzés új ismereteket adott, és hasznosak voltak a szakmai gyakorlatok is. Leszerelésem után 1955. januárban már Simon Sándor volt az 5-ös osztály vezetője. Átmenetileg a 4-es osztályon marósként dolgoztam, mert nem volt hely a szerelőműhelyben. Ruzsa József volt akkor a 4-es osztály vezetője, és a mérőasztalfelszereléshez a tájoló házát (a tolltartót) martam. Normában dolgoztunk, az első hónapokban megállapítottam, hogy a kapott műveletterv hol sántít. Az ott előírt készülékek, szerszámok helyett újakat készítettem. Sokan nem hallottak az ötvenes évek Sztahanov-mozgalmáról, a kor munkaversenyeiről, én a nyolc saját tervezésű marókészülékkel 340 százalékra teljesítettem, és kiváló dolgozó lettem. Tóth István gyárrészlegvezető kérésemre visszahelyezett az 5-ös osztályra, és 1956-tól több évig a percteodolitot (Te–D1), valamint a másodperc-teodolitot (Te–B1) szereltem, szabályoztam. Tudták rólam a MOM-ban, hogy már gyerekként megtanultam angolul, és (szerencsémre?) Posch Gyula 1960-ban a Metrimpex Külkereskedelmi Vállalattól üzleti ajánlatot kapott indiai exportra. A MOM igazgatójaként egyeztette Munkácsi Sebestyénnel és Fehér Jánossal, hogy a National Instruments a Metrimpex útján részleges licencet kap a MOM percteodolitjának indiai gyártására. A védett technológiák azonban nem kerülhettek Indiába, azok a MOM szolgálati találmányai voltak. Máig emlékszem Gyula bácsi kérésére, ahogy útra bocsátott: „Gábor, nagy exportlehetőséget hoztak, csináljon valamit, hogy a Metrimpex indiai üzlete megvalósulhasson!” Hat hónapig tartott a Metrimpex szakértőjeként a kiküldetésem 1960-ban. A MOM ebben a „technológia-transzferben” nemcsak a műszer optikai és mechanikai alkatrészeit szállította az indiai gyártás indításához, hanem a teljes angol 92


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

nyelvű műszaki dokumentációt, a komplett szerszámozást is. Az én feladatom a helyi műszaki tanácsadás volt, és ez a szakmai képzés Indiában sikeres volt, a későbbi évek exportját is megalapozta. A hatvanas évek első felében az 5-ös osztály felkészült arra, hogy a területének és műszerészeinek egy részét átengedi a giroteodolit (Gi–B1) sorozatgyártására. Lényegében a másodperc-teodolit volt a pörgettyűs teodolit felső része, mint geodéziai mérőműszer, amelyet összekapcsoltak az új mérési koncepciót megvalósító többi mechanikai és elektronikai egységgel. Az évek során a nemzetközi geodéziai műszerkínálat sok versenytársát ismertem meg, és míg a MOM hagyományos optikai műszereinek gyártása a kelet-európai középmezőnybe tartozott, nincs olyan gyártó, amely mindmáig a MOM giroteodolitjának közelében lenne. Mindez Pusztai Ferencnek és a vele dolgozó konstruktőröknek, technológusoknak és műszerészeknek köszönhető, akik szoros baráti együttműködéssel indították a sorozatgyártást a 29-es osztályon. Makkai Sándor volt az újonnan létesített 29-es osztály vezetője, én mint korábban – a giroteodolit-felsőrész szerelője, csoportvezető lettem. Igazoltan távol voltam a Csörsz utcai műhelyektől 1965–1968 között, amikor a Metrimpex kikért a MOM külföldi képviseletére, és Magyarország indiai kereskedelmi kirendeltsége részeként a helyi szervizfeladatokat is elláttuk. Budapestről is érkeztek kiváló szakértők ilyen szervizelésre, üzembe helyezésekre, továbbképzésekre, mind a geodéziai, mind a laboratóriumi műszerek (akkor még Metrimpex útján létrejött) exportja kapcsán. A MOM szervizosztályának kiváló teljesítményét említve elsősorban Nagyné Erzsikét és Molnár Pétert dícsérhetem. Az ipari gyártás a MOM műszaki segítségével fellendült. Az én feladatom volt a Kalkuttában és Hyderabadban létesített műszergyártás (Te–D1), valamint a helyi szervizfeladatok támogatása a National Instruments igényei szerint. A helyi partner és a MOM elérte, hogy összes termékünk, szolgáltatásunk exportja Indiában 1968-ban egymillió USA-dollár volt, és a további években is építhettünk erre a felfutó piacra. Amikor a MOM Kereskedelmi Igazgatósága megalakult, Lastofka Béla lett az igazgatója, és a Metrimpexből többen a MOM-ba jöttek mind a geodéziai, mind a laboratóriumi műszerek közvetlen exportjának gazdájaként. Nem teljes a névsor, de emlékezzünk meg az első osztályvezetőmről, Aradi Mártonról, majd az utódjáról, Sólyom Fekete Ferencről, valamint Ginelli Béláról, Konopa Adorjánról, Kovács Istvánról és Várhídi Gyuláról, akik a geodéziai műszerek eladását végezték a világ országaiban. A laborműszer-export osztály vezetője Kalán Tiborné Ági volt, oda is sok kiváló külkereskedelmi szakember jött a Metrimpexből. A geodéziai műszerek közvetlen exportjával 1968–1985-ben foglalkoztam a MOM-ban, bár évente egy-három hónapig Indiában tárgyaltam, illetve segítettem az ottani ipari és kereskedelmi partnereink tevékenységét. Ennek eredményeként például a MOM másodperc-teodolitjából, valamint mérőasztal-felszereléséből, szintezőiből 93


EMBEREK TÖRTÉNETE

több tucatot adhattunk el Indiában, és néhány giroteodolitot ugyancsak kiszállítottunk a csapatmunka eredményeként. Ide kívánkozik a klíringüzletek szerepének említése, amely fontos tényező volt a fejlődő országokkal kötött korabeli megállapodásokban. A kiszállított MOMműszerekért a partner „ellentételt” szállíthatott Magyarországra. A dollárban elszámolt éves forgalom egyenlegét kellett csak megfizetni kemény valutában. A fejlett országok műszergyártói akkor kevésbé voltak érdekeltek abban, hogy az ázsiai fejlődő országokkal ilyen árucserét folytassanak. Azt tartják, hogy „minden jó, ha a vége jó”, de a Csörsz utcában csak a végelszámolót találtam 1993 júliusában. Kivettem az összegyűlt szabadságomat, de a hatvanéves koromat csak novemberben értem el, amikortól teljes nyugdíjra lehettem jogosult. Máig keserű emlékem (nem az átvállalt befizetéseim miatt), hogy 1949–1993 között 44 évig voltam a MOM-ban (igazolt távollétekkel), de arra nem volt képes a végelszámoló, hogy novemberig jogfolytonos alkalmazásban maradhassak. Munkát találtam előbb egy műszeripari vállalat végelszámolásában az értékesíthető raktárkészlet piacra vitelében, majd egy USA-érdekeltség magyarországi projektjének munkatársaként. Itt 1994–2000 között a pénzkiadó automaták (ATM) telepítését végeztem. Vonzó volt a sokrétű műszaki feladat, valamint a MOM-os keresetemnek többszörösét elérő bérem. Legalább háromszáz ATM üzembe helyezésében vettem részt, hajnalban indultam, és csak éjjel értem haza munka után a távoli városokból. Amikor 67 éves lettem, a rendszeres munkavállalást abbahagytam ugyan, de az itthoni foglalatosság (kedvtelésként) nélkülözhetetlen maradt. Mestereim azt kérdeznék Gábor, mit fusizol? – és én azt felelem ebben az emlékezésemben: „Mester, ha nem lehet újabb érdekes feladatokat találni, akkor megöregszünk idő előtt!” Oszvald Gábor MOM-nevelt műszerész, ny. külkereskedelmi üzletkötő, külföldi ipari létesítmények szakmai tanácsadója

94


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

A műszerek emlékei a műhelyben és a kereskedelemben Konopa Adorján egyike a MOM Emlékalapítvány kuratórium alapító tagjainak. A családjából több nemzedék dolgozott a MOM-ban, illetve elődjében, a Süss-féle Mechanikai Intézetben. Édesanyjának apja, Bauer György Süss Nándor tanítványa volt száz éve a tízes években, majd először 1917-től lakatosmester, később gondnok volt az intézetben. Konopa Adorján édesanyja (Bauer Mária, Mimike) előbb (1926-tól) az üzemirodán, majd a háború végéig – osztályvezető-helyettesként – a gyár személyzeti osztályán dolgozott. Előbb elküldték 1945-ben, majd a MOM visszavette és nyugdíjazásáig (1960-ig) a gyár bérelszámolásán dolgozott. Konopa Adorján saját életpályája is szorosan kapcsolódik a MOM-hoz, ő már a harmadik nemzedék. „A MOM vett fel műszerésztanulónak, ehhez (1949-ben) édesanyám ajánlása, közbenjárása is szükséges volt. A szakmunkáséveimet a geodéziai műszert szerelő 5-ös osztályon kezdtem, itt 1960-ig dolgoztam. Esti tagozaton optikai-finommechanikai technikus képesítést szereztem a munka mellett, és jól beszéltem németül. Áthelyeztek a Metrimpex Külkereskedelmi Vállalathoz, ott Sólyom Fekete Ferenccel és sok kedves kollégámmal a MOM geodéziai műszerek üzletkötője voltam a hatvanas évek végéig. Azokban az években szereztem külkereskedelmi képesítést. A MOM-ba akkor kerültem vissza, amikor a vállalat önálló külkereskedelmi jogot kapott a geodéziai és a laboratóriumi műszerek exportjára. Főként külkereskedelmi kooperációs ügyletekkel foglalkoztam csoportvezetőként. Ezek az üzletkötések mind inkább a MOM Komlói gyáregységének termékválasztékához kapcsolódtak. Amikor 1994-ben nyugdíjba mehettem, az önállósított komlói gyár képviseleti irodája a Csörsz utcai irodaházban működött, évekig annak a vezetője voltam.” Süss Nándor még az ölében dajkálta Bauer nagyapa leánygyermekét, Mimit. Ezzel többnemzedéknyi kötődést alapozott meg, hiszen Bauer Mária is, a fia Konopa Adorján is a Csörsz utcában dolgozott. A másik unoka, Konopa Gabriella, az ő fiai (Henics Tamás és László) mechanikai műszerész szakmát tanultak, és a második tanulóévtől a MOM-ban voltak szakmai gyakorlaton. Ezután szakmunkásként mindketten a számítástechnikai 65-ös osztályon dolgoztak 1982-ig, illetve 1987-ig. A család négy nemzedéke a Süss-, majd a MOM-gyár évszázados történetének tanúja volt. Konopa Adorján 95


EMBEREK TÖRTÉNETE

A geodéziai műszerek exportja, a MOM emlékének megőrzése Sólyom-Fekete Ferenc a budapesti Toldy Ferenc gimnáziumban érettségizett a negyvenes években, majd a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karán végzett mérnökként. Hallgatóként dolgozott a földmérésben figuránsként, majd geodétaként is. Több idegen nyelven (németül, franciául, angolul) beszélt, nyelvismeretének nagy hasznát vette a külkereskedelmi munkában.

A MOM emlékkötet több írása felidézi eredményes tevékenységét, mind a külkereskedelmi üzletkötésben, mind nyugdíjas éveiben a MOM Emlékalapítványban. Leányai, Sólyom-Fekete Dóra és Bea emlékezése a gyárral kapcsolatban a következő. Első mérnöki munkahelye a Gamma Finommechanikai és Optikai Művek Rt. volt. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével Scheicher Mártával. Édesanyánk akkor a gyár műszaki rajzolója volt. Apánkat műszaki, valamint geodéziai ismeretei alapján a Metrimpex Külkereskedelmi vállalathoz helyezték át, ott főként a Gamma és a MOM műszereinek exportját intézte, szoros kapcsolatban a tervezőkkel és a gyártás szakembereivel. Nem könnyű pályát választott. Abban az időben egy kis szocialista országból az optikai műszerek exportálása embert próbáló feladat volt. Sokat dolgozott, sokat utazott, sokat küzdött. A MOM a hatvanas évek végén jogot kapott a geodéziai műszerek önálló exportjára, és ekkor a Metrimpexből az egész osztályt áthelyezték a MOM Ipari Nagyvállalathoz, így közelebb kerülhetett a tervezőkhöz és a termelést irányítókhoz. Itt dolgozott a nyugdíjazásáig. A MOM emlékének megőrzését szívügyének tartotta, sokat tett nyugdíjasként a MOM Emlékalapítvány létrehozásáért. Az első időkben a lakásán tanácskoztak a MOM baráti körének tagjai. 96


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Több olyan kezdeményezése volt, amely több mindenben megelőzte a kort. A nyugdíjba vonulása után is szerette volna kamatoztatni kereskedői tudását és helymeghatározó (mai nevén: GPS) rendszert kívánt bevezetni a hazai piacon. Annak a kizárólagos forgalmazója volt. A potenciális (katonai és fuvarozó) felhasználók azonban akkor még nem értékelték ezt a korszerű technikát, holott az ma már szinte mindennapos segítőtárs a helymeghatározásban, navigálásban. Akik ismerték kedves és áldozatkész társként (felnőtt korában is) „jó cserkészként” őrzik emlékét.

97


EMBEREK TÖRTÉNETE

A MOM önálló külkereskedelmi tevékenységéről Kuttner György a MOM Kereskedelmi Igazgatóságán dolgozott 1971-től, kezdetben a Laborműszer Export osztályon, és 1975–1989 között az Államközi osztály vezetőjeként. Amikor a nagyvállalatok önálló külkereskedelmi jogot kaptak, a MOM vette át a Metrimpex korábbi exportjogát a geodéziai és a laboratóriumi műszerekre. Az első munkahelyem a MOM Kereskedelmi Igazgatósága volt a közgazdaságtudományi egyetem külkereskedelmi szakának diplomájával. A laborexport osztályt Kalán Tiborné Ági vezette 1971-es belépésem idején. A Metrimpexből helyezték át az osztály legtöbb munkatársát 1969-ben, például Orencsák Ferencet, Sellő Évát, Szabados Bélát. Két másik osztály is működött külkereskedelmi feladatokkal. Aradi Márton vezette a Metrimpexből átvett geoexport osztályt és a MOM optikai tervezője, Papp Ferenc az optikai gyártás nyersanyagait importáló osztályt. Az osztályukon dolgozott Germadics Zoltán is, aki évekig külképviseleteken is volt. Először a MOM Irodaház befedett udvarában működtek az exportosztályok, majd a nagyszámítógép fogadása idején az első emeletre költöztek 1972-ben. Lastofka Béla volt kezdetben a MOM kereskedelmi igazgatója, amikor a külkereskedelmi jogot a Metrimpex és az Elektroimpex átadta, a dolgozóival együtt. Néhány év múlva Balogh Andrást nevezték ki kereskedelmi igazgatónak, aki addig a laboratóriumi műszerek főkonstruktőre volt. A Jábor József főosztályvezető irányításával működő osztályok feladatai közé tartozott a belföldi értékesítés is, az osztályt Sulkowsky Endre vezette. Több más osztály is működött az igazgatóságon, feladatuk elsősorban a vállalat termékeinek szállítmányozása, szervizelése volt. A piackutatás és propaganda szervezeti egysége is a hatvanas évek végén alakult, Dallos János, az OFOTÉRT későbbi vezérigazgatója volt a vezetője. Az évek során az igazgatóságra a MOM-ban szakmát szerzett kiváló szakemberek is átjöttek. Kezdő éveimben olyan nemzetközi rendezvényekre küldtek, amelyek a már nagyobb piaci tapasztalatokkal rendelkező kollégák számára érdektelenek voltak, így például a bukaresti vásárra. Igyekeztem a gyár (nem kereskedelmi) szakembereivel is kapcsolatot építeni, láttam, ahogy kiválóan megoldották a szerelés, üzembe helyezés összetett feladatait külföldön is. Kezdetben a MOM egyes vezetői távolságtartással kezelték a Metrimpexből érkezett (nem műszaki) külkereskedőket. Később oldódott az elkülönülés, amikor gyári szakemberek is jöttek a kereskedelmi igazgatóságra. A gyár is tapasztalhatta az országos méretű gazdasági kényszert a termelési szerkezet változtatására. A gyárak az eladók piacán évtizedekig értékesíthették a hagyományos és új termékeiket. A vevők piacán viszont a fizetőképes kereslet ismerete szükséges a más feladatokra létrehozott termelőkapacitás terheléséhez. 98


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

A MOM is érdekelt lett a jövedelmező termelésben és egyben a tőkés export gyors növelésében is. A rugalmas alkalmazkodásunk mindinkább felismert feltétele lett, hogy a feltárt újabb üzleti lehetőségek megvalósuljanak, több esetben a fejlesztési tervek átalakításával, a fontossági sorrenden is változtatva. Balogh András az éppen adódó kereskedelmi lehetőségek kihasználására ösztönözte a társigazgatóságokat, amikor (1983-ig) Posch Gyula volt a vezérigazgató. A MOM államközi osztályának feladatai főként a középtávú árucsere-forgalmi megállapodások kontingenseihez igazodtak. A KGST biztos piacot teremtett a MOM számára a műszerek és a számítástechnikai perifériák jövedelmező értékesítéséhez. Hosszú ideig a MOM műszerexportja ellenében Magyarország is átvette az előre meghatározott árumennyiséget a partnerországoktól. A szerteágazó tevékenységnek csak egy-egy szeletében gyűjthettem személyes élményeket. Szívesen emlékszem vissza algériai tevékenységünkre, ahol a műszerek exportja mellett a hetvenes években gyártó, oktató és egyben kutató optikai intézetre tettünk ajánlatot, melyet a MOM kiváló szakembere, Bernolák Kálmán mutatott be a Constantine-i Egyetemen. A nemzetközi hírű Budapesti Műszaki Egyetem oktatói is segítették például a derivatográf exportját. Külföldön termékbemutatót szerveztünk, erre a MOM szakértőjeként a feltaláló Paulik testvérek (Jenő és Ferenc) is eljöttek. A helyi felhasználók hosszú sorokban várták, hogy személyesen konzultálhassanak a termoanalitikai elemzéseikhez felvett diagramokról. Korábban az üzemeink évtizedekig gyárthatták a KGST-piacon értékesíthető termékeket, azokat a műszergyártás igényeinek megfelelően hozták létre. A fontosabb konvertibilis piacokon viszont másként minősítették a termékeink versenyképességét. Balogh András 1983-tól azt szorgalmazta vezérigazgatóként, hogy a vállalat egésze növelje a tőkés kooperáció arányát az árbevételben. A kereskedelmi szervezet feladata volt új termékcsaládok, valamint a nemzetközi kooperációk révén terhelni a MOM addig kialakult termelőkapacitásait, elsősorban a dollárbevételt növelve. Visszatekintve az írógép, a fékszerelvény, a mérleg és más új termékcsalád belépése idején folytatott szenvedélyes vitákra, mind támogató, mind ellenző vélemények mutatkoztak. Az volt a meghatározó, hogy az ország vezetése a nyolcvanas években a külkereskedelmi mérleg javítására törekedett. Ennek megfelelően a kormány által működtetett kooperációs tárcaközi bizottság szinte hetente tárgyalta a MOM ipari kooperációs javaslatait. Olykor úgy adódott lehetőség a konvertibilis exportra, hogy egyes kiválasztott finommechanikai, optikai részegységeket rendeltek meg a MOM-tól. A műszaki színvonalat is javította, ahol a gyártóüzemünk átvehette a külföldi partner konstrukcióit, a gyártás, minőségbiztosítás dokumentációit. A Törzsgyár új technológiai ismeretekhez is juthatott főként német és francia iparvállalatoktól. Az új piacok új igényeket támasztottak a műszerexporttal kapcsolatban is. Nagy visszhangja volt az analitikai–preparatív ultracentrifuga japán piaci bevezetésé99


EMBEREK TÖRTÉNETE

nek, melyhez változtatni kellett a konstrukción. Ugyanez történt korábban az egyik fotométerrel, melyet az NSZK-ban borvizsgálatokhoz kezdtek használni. Hasonló esélyek sok más termékcsaládban is adódtak és azok kapcsán olyan munkakapcsolat alakult ki a tervezőkkel és a műhelyekkel, melyek hatására a vállalat kiemelt fejlesztési és termelési feladatai mind jobban igazodtak az aktuális értékesítési lehetőségekhez, azok szoros határidőihez. Amikor a MOMFORT vette át az átalakulás után a külkereskedelmi jogokat, 1992-től Várhegyi Gyulánéval Csomival beléptünk a MOM korábbi anyaggazdálkodási, majd import osztályvezetője, dr. Rák Györgyné Zsuzsa által alapított céghez. Itt több régi kollégával együtt főként készségfejlesztő játékok behozatalával, nagykereskedelmével foglalkoztunk, én onnan mentem nyugdíjba 2013ban. Kuttner György

100


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

A Magyar Optikai Művek Törzsgyár szervezete, 1983–1989 Kordokumentum a budapesti Törzsgyár megőrzött telefonkönyve, amely (az osztályok szintjéig) a következő szervezeti egységeket nevezi meg. A minisztérium elrendelte, hogy az ipari nagyvállalatok Igazgatói Tanácsot hozzanak létre, és abban (a hetvenes évektől) részt vettek a fizikai és az ügyviteli dolgozók választott képviselői is.

1000 Vezérigazgató 1010 Közvetlen irányítású szervezetek 1011 Jogi osztály 1012 Belső ellenőrzési osztály 1020 Igazgatási főosztály 1021 Iparszervezési osztály 1022 TÜK osztály 1023 Központi üzemrendészet 1030 Szervezési és számítástechnikai főosztály 1031 Általános szervezési osztály 1032 Rendszerszervezési osztály 1033 Számítóközpont

1100 Műszaki és fejlesztési területek (vezérigazgató-helyettes) 1110 Közvetlen irányítású szervezetek 1111 Mikroelektronikai labor 1112 Nemzetközi együttműködési osztály 1113 Energiagazdálkodási és környezetvédelmi osztály 1114 Munkavédelmi osztály 1120 Műszaki ellenőrzési főosztály 1121 Készáru-ellenőrzési osztály 1122 Forgácsoló és optikai ellenőrzési osztály 1123 Idegenáru-ellenőrzési osztály 1124 Mérésügyi osztály 1130 Műszaki fejlesztési főosztály 1131 Operatív és távlati fejlesztési osztály 1132 Gyárfejlesztési osztály 1133 Beruházási osztály 1134 Iparjogvédelmi osztály 101


EMBEREK TÖRTÉNETE

1135 Szabványiroda 1136 Műszaki könyvtár

1200 Kutatás-fejlesztés területei (igazgató) 1210 Konstrukciós főosztály 1211 Közvetlen irányítású csoportok 1212 Geoműszer szerkesztési osztály 1213 Számítástechnikai osztály 1214 Laborműszer-szerkesztési osztály 1215 Optikai szerkesztési osztály 1216 Mechanikai szerkesztési osztály 1217 Kísérleti műhelyek 1220 Technológiai főosztály 1221 Gyártástervezési osztály 1222 Tömeggyártás-technológiai osztálya 1223 Időelemzési osztály 1224 Technológiai fejlesztési osztály 1225 Vegyi technológiai osztály 1230 Központi optikai kutatólaboratórium 1231 Lézer kutatás-fejlesztési labor 1232 Vékonyréteg kutatás-fejlesztési labor 1233 Önálló optikai mérőcsoport 1234 Félüzemi lézergyártó labor

1300 Üzemeltetés területei (igazgató) 1310 Közvetlen irányítású szervezetek 1311 Beszerzési-gazdálkodási csoport 1320 Üzemfenntartási főosztály 1321 TMK iroda 1322 Építési (52) osztály 1323 Felújítási (01) üzem 1324 Karbantartó (55) műhely 1325 Villanyszerelő (54) műhely 1326 Klímatechnika (59) 1327 Lakatos és csőszerelő (53) műhely 1328 Egyéb (kazán, gépszállítás, raktár) szervezetek 1330 Szerszám és készülék üzemegység 1331 Szerszámszerkesztési osztály 1332 Szerszámtechnológiai osztály 102


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

1333 Szerszámgazdálkodási osztály 1334 Szerszám program osztály 1335 Kollimátor gazdálkodás 1336 Szerszámgyártó (11) műhely 1337 Köszörű (18) műhely

1400 Termelés területei (igazgató) 1410 Közvetlen irányítású szervezetek 1411 Diszpécserközpont 1412 Termelési osztály 1413 Kooperációs osztály 1414 Belső kooperációs osztály 1420 Program főosztály 1421 Mechanikai gyártáselőkészítő osztály 1422 Operatív műhelyirányító osztály 1423 Optikai gyártáselőkésztő osztály 1424 Félkész raktár 1430 Forgácsoló gyáregység 1431 Kisgép (02) műhely) 1432 Nagygép (03) műhely 1433 Középgép (04) műhely I. 1434 Középgép (14) műhely II. 1435 Finom lemezalkatrész gyártó (10) üzem 1436 Műanyagfeldolgozó (12) műhely 1437 Edző (21) műhely és öntöde (23) 1438 Precíziós és alacsonynyomású kokilla ( 24) műhely 1439 Ferritgyártó és kerámia (49) üzem 1440 Szerelő gyáregység 1441 Geo (05) szerelő üzem 1442 Finommechanikai (15) szerelő műhely 1443 Optikai (19) szerelő üzem 1444 Giro (29) szerelő műhely 1445 Periféria (65) szerelő műhely 1446 Kikészítő (08) üzem 1447 Asztalos (17) és bőrős (22) műhely 1448 Nyomda-kemigráfiai – kötészeti (45) üzem 1450 Optikai gyáregység 1451 Optikai fejlesztési osztály, optikai fejlesztési kísérleti (63) műhely 1452 Optikai technológiai osztály, optikai kísérleti (62) műhely 1453 Gömboptikai (07) üzem 103


EMBEREK TÖRTÉNETE

1454 Síkoptikai (071) üzem 1455 Szemüveglencse, receptura (26) üzem 1456 Optikai kikészítő (45) üzem 1457 Száloptikai (44) műhely 1458 Bedolgozók

1500 Kereskedelmi területek (igazgató) 1510 Közvetlen irányítású szervezetek 1511 Speciális csoport 1520 Kereskedelmi főosztály 1521 Export (I) osztály 1522 Optikai import osztály 1523 Értékesítési osztály 1524 Propaganda osztály 1525 Árufedezeti és bonyolítási csoportok 1526 Készáru (47) raktár 1527 Államközi osztály 1528 Műszaki vevőszolgálati és szerviz (66) osztály 1530 Anyagellátási főosztály 1531 Anyaggazdálkodási osztály 1532 Szállítási és vám osztály 1533 Garázs (43) 1534 Raktárgazdálkodási osztály

1600 Gazdasági területek (igazgató) 1610 Közvetlen irányítású szervezetek 1611 Főkönyvelő 1612 Bérelszámolási osztály 1620 Közgazdasági főosztály 1621 Terv és statisztikai osztály 1622 Ár- és költséggazdálkodási osztály 1623 Utókalkulációs osztály 1624 Rezsigazdálkodási osztály 1630 Számviteli főosztály 1631 Forgalmi könyvelési osztály 1632 Anyagkönyvelési osztály 1640 Pénzügyi főosztály 1641 Pénzforgalmi és hitelosztály 1642 Devizagazdálkodási osztály 104


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

1700 Munkaügyi és szociális területek (igazgató) 1710 Szociális ellátási főosztály 1720 Személyzeti és oktatási főosztály 1721 Bérgazdálkodási osztály 1722 Munkaerőgazdálkodási osztály 1723 Tanműhely 1725 Munkaügyi elemzési osztály

Megjegyzések 1. A telefonkönyv szerinti megnevezések, az azonosító jelek a szervezetek irányítási szintjének megfelelő hierarchiára utalnak. 2. A megnevezés zárójelben tartalmazza a szervezeti egységek hagyományos azonosítóját, például a műhely számát. 3. Az osztály (üzem) egynél több kisebb egységet (pl. csoportot) tartalmaz, azok a szervezeti egység munkafeladatainak megfelelően tagoltak. 4. A vállalat szervezeti és működési szabályzata (SZMSZ) tartalmazta az egyes szervezeti egységek feladatait, és az 1945–1989 közötti időszakban a budapesti Törzsgyár szervezeti sémája több alkalommal és alapvetően megváltozott.

105


EMBEREK TÖRTÉNETE

A gyár névadója a „magyar optika” A Süss Nándor Rt. a műszerekhez szükséges optikákat külföldről szerezte be. 1922 tavaszán a C. P. Goerz cég bécsi leányvállalatától megvette az optikagyártás licencét. Az első optikusokat is a Goerz cég tanította be. A cég neve is változott, „Süss Nándor Precíziós Mechanikai és Optikai Intézet Rt.”-re. Az itt felsorolt emlékezők a MOM optikusai voltak hosszú évtizedekig, a szakmát is a MOM-ban tanulták. Volt munkahelyük a Törzsgyár 6-os, 7-es, 71-es osztályán, és a Vaskapu utcai 26-oson is. Ha a Fókusz üzemi lap hetvenes és nyolcvanas években megjelent számait lapozzuk, sok tudósításban írtak „munkasikereikről”, szerepeltek a vetélkedők, kulturális és sportesemények hőseként is. A közös múltidézés fő tanulsága, hogy a MOM-embléma közepén található betű hiába az optika. Az optikai gyáregység csak egy volt a sok közül. Akik a távcsőbe néznek, általában a feltaláló műszerét méltatták, és alig értékelték azokat, akik előállították a gyártmány nélkülözhetetlen részeit. Akik a MOM infravörös spektrofotométerével kutattak, azok az értékelés eredményeit látták, de a kényes optikai rendszert elfedi a burkolat. Már a hatvanas évek elején olyan szigorú tűréseket alkalmaztak a síkoptikai elemekre, amelyek csak úgynevezett közvetlen illesztéses gyártási eljárással voltak tarthatóak a befejező műveleteknél. A gyártott síkpárhuzamos testek, ékek, bonyolult alakú prizmák határozzák meg a kibocsátott optikai műszerek alkalmazhatóságát, egyben a gyár hírnevét. Nézzünk most be úgy a világhíres MOM-műszerekbe, hogy az optikusok is láthatóvá váljanak. Voltak, akik úgy vélték, hogy „lehet műszert gyártani optika nélkül is”, azonban a beszélgetés résztvevői elkötelezetten érvelnek ma is a szakmájuk értékei mellett: Monori Béla a MOM-ban 1952-től volt optikus tanuló, a Vaskapu utcai 26-os osztályon dolgozott szakmunkásként, ott Molnár Mihály, Bakos István volt a mestere. Amikor a MOM Mátészalkai gyárának adták át a szemüveglencse gyártását, sok budapesti optikus vett részt a kezdeti oktatásban, a vidékiek a technológiai ismereteket előbb a 6-os és 26-os osztályon, majd az új csarnokban Mátészalkán sajátították el. A mátészalkai optikai üzemet kezdetben Molnár Mihály vezette. Komendó Attila a MOM-ban 1953-tól volt optikus tanuló, szakmunkáséveiben 1957-től Walter István optikai technológiai osztályán a kísérleti gyártás volt a feladata. Mielőtt a felszerszámozott gyártást indították, ez a műhely készítette a prototípus, majd a nullszéria optikáit, kipróbálta a gyártás és a minőségvizsgálat új eszközeit. Amikor később átvette az optikai technológiai osztály vezetését, kiváló kapcsolatot tartott a gyártóosztályokkal, így alapozta meg az exportra közvetlenül szállítható bonyolult optikai testek sorozatgyártását. Lányi Árpád 1953-tól volt optikus tanuló. A MOM optikus szakmunkásaként 1956tól dolgozott, a mestere Ruzicska Lajos és Komáromi József volt. Mikron pontossággal 106


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

polírozták az üvegtesteket, a technológia szerinti szurok receptjét egy ideig házilag állították össze, annak a keménységét a keverési aránnyal változtatták, pl. a művelet és az üzem hőmérsékletét, az üveganyag tulajdonságait is figyelembe véve. Egerszegi Károly 1954-től volt optikus tanuló, a MOM optikus szakmunkása 1957től. Akkoriban a Gamma is sok optikust alkalmazott, és a MOM-ból is átcsábítottak szakmunkásokat, nagyobb bért ígérve. Ruzicska Lajos osztályvezető erre azt mondta neki: „maradj nálunk, mert összegszerűségében a MOM jobban fizet”, és ez igaz is volt, a kapott extrák (túlórák) és a béren kívüli juttatások beszámításával. Miklavicz Lajos a MOM 6-os optikai osztályán betanított munkásként 1954-ben kezdett, azelőtt órás, látszerész volt vidéken. Takács László és Kollarics Béla volt a mestere. Béla bácsi a háború előtti MOM-ban tanult, 1944 végén a Lövőbe telepített optikai műhelyben is dolgozott, végül az ausztriai Gmundenből jöttek vissza a Csörsz utcába a háború után (a gépek ott maradtak). Kovács István a MOM optikus szakmunkásaként 1959-től dolgozott. Az 1956ban kezdett tanulóévekben Leitner Ottó, Sándor Jenő és Jankovics József volt a mestere. Sok emléke fűződik a legkényesebb optikai testek kézi polírozásához, jellemzően kis sorozatok gyártásához. Új feladat volt az optikai tisztaságú sókristályok növesztése, a tudományos műszerek követelményeinek megfelelő gyártása, a neve is Sós Pityu volt, mint a sóműhely vezetőjének. A gyártók együttműködtek ennek kapcsán a Budapesti Műszaki Egyetem Fizikai Intézetével is. Az Állami Díjjal is kitüntetett brigád abban a síkoptikai üzemben (71-es osztály) érte el az eredményeit, amelynek az üzemvezetője volt. Jelenleg az Optilab Kft. társtulajdonosa és a gyártás egyik irányítója, ez folytatja a MOM hagyományait. Major László 1958-tól volt optikus tanuló, a MOM optikus szakmunkásaként 1961-től dolgozott a 7-es osztályon. Mesterei Kluka Mihály, Sándor János és Szilágyi János voltak. Külön kell említeni a síkoptikai műhely mesterét, Schneider Lászlót, aki akkor már túl volt a negyvenen, a háború előtt megismerhette Zeiss optikai műhelyét. Amikor a műszer bonyolult prizmáinak gyártása indult, kenyérbélből mintákat formázott a rajzoknak megfelelő megmunkálási mód beállításához. Mikó József mérnökként „csak” 1971-től dolgozott az optikán. Almási Lőrinc halála után őt nevezték ki a Törzsgyár optikai gyáregysége vezetőjének, majd a privatizálást követően a Schmidt + Bender optikai vállalathoz is átmentett sok optikust. Állami ösztöndíjasként a Szovjetunióban (LITMO) szerzett diplomát, a tárca jelölte ki, hogy melyik műszergyárban kap állást. Almási Lőrinc vette fel, épp a mátészalkai optikai gyártás kialakítása volt a feladat. A kezdő években az anyagkezelőben dolgozott, többek között Gábriel Ferenccel. A Toronyépületben az optikai fejlesztés mérnöki feladatain dolgozott. A főnök arra kérte, hogy szervezzen csapatot a „cimboráiból”. Sikerült is Rózsa Sándort megnyernie, aki Mátészalkán 1973-ban létrehozta a műanyag szemüveglencse gyártási rendszerét USA-licenc alapján, világszínvonalon. 107


EMBEREK TÖRTÉNETE

A MOM hagyományos optikai gyártási rendszerében a nyersüveg nagyolása, csiszolása, kikészítése jól felkészült optikusokat igényelt, az élőmunkaigénye is viszonylag nagy volt. A hetvenes években olyan fejlesztési lehetőség adódott, hogy a MOM termelékenyebb optikai gyártósorokat importálhatott dollárért új állami gyártmányainak gyártásba viteléhez kapcsolódva. Üzembe helyezték például a Loh gyémántszerszámos gépeit és a műveletterveket ennek megfelelően az új üvegmarásra alapozták, ezzel a műhelyek normaidőit is csökA PLASZTIKLENCSE-GYÁRTÁS KEZDETE kenteni lehetett. Fontos termelési tényező volt a műbizonylattal beszerzett optikai üveg, egy részét a szovjet és a keletnémet partner szállította, de voltak nyugatnémet Schott üvegek is. A Fókusz üzemi lapban rendszeresen cikkeztek az optikai selejtről. Az anyagutalványok is rátartással írták elő a nyersüvegek mennyiségét, hiszen az üveg nem fém, könnyen lepattanhat a széle, akár a felületek kikészítése vagy a szállítás, tárolás során is. Amikor a gyári végátvétel volt, minden felhasznált üvegfajtáról becsatolták a műbizonylatokat. A selejt pótlásának olyan útjai is voltak, melyek a műhely titkai voltak (és maradnak). A műhelyek minőségellenőrei korábban kiváló szakmunkások voltak. Reindl Gyula vezette az optikai meót több évtizedig, aki emberileg és szakmailag rendkívüli egyénisége volt a gyárnak. Az optikai ellenőrzés kiváló technológiáját alakította ki, és munkatársait ezek alkalmazására tanította. A MOM házi szabványai olykor szigorúbbak voltak, mint a jelenlegi nemzetközi minőségi követelmények. A Fókusz méltatását idézzük: Reindl Gyula optikus mesterséget tanult, 1949-től dolgozott a MOM-ban. […] Sokáig gond volt a sóból gyártott prizmák és lemezek beszerelés előtti minőségellenőrzése. […] Nagy Árpáddal közösen alakítottak ki újításként olyan interferoszkópot, amellyel színre (interferenciagyűrűk színével, a szerk.) lehet ellenőrizni a sík felületet. […] Ez szükségtelenné teszi az optika más területén is a síkpróbaüveg (nehézkes, időigényes) használatát. Ez a műszeres mérés megbízhatóbb, nem igényel különleges szaktudást. Elhagyhatók a sokszoros tisztítások, kisebb a felület sérülésének kockázata is.” Sok optikai tervezési feladat kapcsán kérte a véleményét Lisziewicz Antal és Nagy Árpád, például a prizmákról, az optikai szerkesztés elfogadott partnere volt. A hetvenes években a SAGEM francia cég nagy mennyiségű optikai kooperációt igényelt a MOM-tól, ez volt az egyik ellentétele a FEX-3 licencdíjának. Más nyu108


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

gati gyártók is vásároltak szerelt optikai részegységeket, illetve megmunkált üvegtesteket a Törzsgyártól. A nagyvállalat devizabevétele felfutott, ennek közel 30 százalékára importengedélyt is kapott. Az optikai gyártásnak jutott némi fejlesztési forrás, fontos új optikai gyártó berendezések (pl. Balzers, Heraus vákuum gőzölők) érkezhettek, ezek segítették a versenyképes nemzetközi színvonalhoz közelítést. Nagy erőssége volt a gyárnak az optikai szerszámtervezés, itt Farkas Miklós volt a gyáregységen belül működő részleg vezetője. Meg kell emlékezni a gyáregység programozójáról, Michelberger Pálról is, aki segítette a folyamatos munkaellátást, eljárt a társosztályoknál, ha akadály mutatkozott. Vidámabb a beszélgetés, amikor a szabadidő eltöltéséről esik szó, elsősorban a sportnapok és az optikus bálok emléke feledhetetlen. Az optikusok csapatai a MOM házibajnokságain is bizonyítottak. Nem mellékesen: a MOM síkoptika (71-es osztály) Ságvári brigádja 1978-ban Állami Díjat kapott a sókristály alapú optikai rendszer gyártástechnológiájának kidolgozásáért. A névsor elérhető: hu.wikipedia.org Túl a hetvenedik életéven a beszélgetők ezzel nem hetvenkedtek. Ami szerintük igazán maradandó, az nem az állami kitüntetés, hanem a máig tartó emberi tartás, egymás megbecsülése, a MOM neveltjeinek kipróbált összetartása jóban-rosszban. Szerkesztő

SZÁLOPTIKAI

KÖTEG

109


EMBEREK TÖRTÉNETE

Sportról és tömegsportról dióhéjban Az első (labdarúgó) és az utolsó (tájfutó) szakosztály megalakulása között hetven év telt el. A húszas évek közepén a nagyobb cégek sokféle okból neveztek futballcsapatot a cégligába, és így tett a Süss cég is. A játékosok többsége munkát kapott a gyárban, a délelőtti műszak után gyalog indultak edzeni a KFC pályára. Nagyszerű csapat verbuválódott, amely 1927-ben bajnok lett a cégligában. 1976ban sikerült kapcsolatba kerülnünk az együttes csatárával, Toldi Gézával. Visszaemlékezéséből tudjuk, hogy játékostársai voltak többek között Sebes Gusztáv, a karrierjét külföldön tovább építő Schell és Mayer is. Az első sportegyesület 1924-ben alakult, és 1945 augusztusában hasonló keretek között kezdett újra működni. Az első elnök, a fanatizmusáról ismert Solti János volt. A háború előtt női és férfi kézilabdacsapat is működött. Egy 1943-ban készült csapatképen Kovács József, Posch Gyula, Funk Lajos, Aranyosi János, Mészáros Ferenc, Gimpel László és Tamaskovis István láthatók. 1942-ben megalakult az ökölvívó-szakosztály. Az edző Fehér István volt. Az edzéseket egy légópincében tartották, ide vitte le magával barátját Krebs Lajos. A havert Papp Lacinak hívták. Van-e, aki ezt a nevet nem ismeri? A szakosztály még az ötvenes években is működött. A legalsó és legfelső súlycsoport versenyzője volt Villányi Vili illetve Ceglédi János. A negyvenes évektől a MOM síszakosztálya is jeleskedett. 1942-ben a Katona József, Pásztor György, Regős Ferenc összeállítású csapat középsáncon diadalmaskodott. A szakosztály vezetői az 50-es évektől Sárkány Kálmán és Binder József voltak. Legjobb eredményüket a hetvenes években érték el. A versenyzők közül elsőként kell megemlíteni Szilágyi Gyula és Gellér Mihály nevét. Mindketten többszörös magyar bajnokok. Gellér részt vehetett a grenoble-i olimpián és a Csorba tónál rendezett világbajnokságon is. Szilágyi nevéhez kötődik egy emlékezetes esemény: Az újjáépített mátraházai nagy sáncon ő ugrotta először túl a 80 métert. A síugrók az északi összetett szakágban is eredményesek voltak, három aranyérmet is szereztek. A sícsapatok tagjai voltak: Kun Sándor, Tóth István, Hényel Gyula, Gellér Gábor, valamint Gellér Mihály. Vállalatunk több sportág más klubban versenyző dolgozóit is támogatta sportpályafutásuk során. A teljesség igénye nélkül megemlítjük Sarlós György szerszámtervező nevét, aki 1968-ban a mexikói olimpián, evezős négyesben szerzett ezüstérmet. Az 1960-as téli olimpia indulója volt Bartus Miklós lesikló és Csávás László síugró. Bartus a 11-es osztály szerszámkészítője, Csávás László a 3-as MEO dolgozója volt. Utóbbi fivére, István a 14-es osztályon dolgozott. Bátyjával együtt tizenhét magyar bajnoki aranyérmet szereztek. Mindketten több mint 35 évig voltak a cégünk dolgozói. (Említést érdemel, hogy Wurm Pál – a mérőszobából – kiváló vívóbíró volt, a Los Angeles-i olimpián nap mint nap láthatták a figyelmes tévénézők.) 110


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

1965-ben készültek el a sporttelep tervei. Első ütemben a földes labdarúgópályát és a fő épületet adták át. 1972-ben készült el a mellékszárny, amelyben a kor elvárásainak megfelelő tekecsarnok és egy asztaliteniszezésre, tollaslabdázásra, valamint tornára alkalmas terem is helyet kapott. A bővülő lehetőségek hatására a minőségi sportágakban több mint ötszázan, a tömegsport rendezvényein több ezren vettek részt. A tekeszakosztály 1950-ben alakult. Az alapítók: Gulyás János, Horváth Gyula, Pintér János és Tóth István. A szakosztályvezető Horváth Gyula, az edző Gestesi Imre volt, aki 1972-ig – Hankó Györggyel közösen – volt felelős a szakmai munkáért. Az első sikerekre 1958-ig kellett várni. Ekkor Nagy Lajos egyéni bajnokságot nyert, Nagy György pedig válogatott mezt húzhatott magára. A saját pálya átadásáig a tekeszakosztály több helyen vendégeskedett. Kezdetben a Markó utcában, majd a Beloiannisz létesítményében béreltek pályát. A költözés után a szakmai munkát Garamvölgyi Károly irányította. A csapatot két válogatott játékossal (Mészáros József, Juhász László) is megerősítették. Ők az egyéni sikerek mellett több alkalommal bronzérmes csapatnak is tagjai lehettek. A csapat tagjai voltak – többek között – Ács Ferenc, Klenota József, Németh József és Rádai Imre is. Utóbbi – nem kis meglepetést keltve – a Lejtő utcai pályán Budapest-bajnokságot nyert. A szakosztály fénykorában három férfi és egy-egy női és ifjúsági csapatot is működtetett. A szakosztályvezető Csernyeczky Jánosnak jutott ideje a tömegsportosokkal való együttműködésre is. Nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a MOM-ban a teke valóban tömegek sportja lett. A labdarúgó-szakosztály 1951-ben aktivizálódott újra. A BLASZ első osztályban szinte bérelt helye volt, de előfordult, hogy egy emeletet visszacsúszott. 1970-ben – feltehetően a labdarúgó-bajnokságok átszervezése miatt – felkerült az NB IIIba. Az egyfordulós bajnokságban az ötödik helyen végzett és a következő négy szezonban is megbízható középcsapat volt. Öt év után egy újabb átszervezés miatt ismét a BLASZ I-be sorolták. A történet 1984-ben egy osztállyal lejjebb zárult. Az ötvenes évek meghatározó játékosai közül Kolonits József és Mogyorósi József – évtizedekig – a szakosztály, illetve a sportkör vezetője volt. Szabó György (Bobrov) hosszú ideig az első, később az ificsapat edzője volt. Ő volt az első edzője Bicskey Bertalan válogatott kapusnak, későbbi szövetségi kapitánynak. Szabó Jani bácsi intéző hosszú évekig intézte a csapat ügyes-bajos dolgait. A MOM SK története során több más sportágban is a focihoz hasonlóan alsóbb osztályokban indított versenyzőket. Ez alól kivételként a teniszezők NB II-es múltja említendő. Tárgyilagosan meg kell azonban említeni, hogy már abban az időben sem volt a néhány hétvégén lebonyolított csapatbajnokságnak rangja. Az egyéni versenyzést elsősorban Szabó Béla, a szakosztály kiemelkedő tudású versenyzője ambicionálta. A sportkörben többek között természetjáró, röplabda, kosárlabda, sakk és asztalitenisz-szakosztály működött még. 111


EMBEREK TÖRTÉNETE

A MOM-ban a tömegsportélet jellegében az ötvenes években változott meg. 1945 előtt a fiatalok sportos nevelése elsősorban a leventeképzés keretén belül valósult meg. Az ötvenes évektől az MHSZ-sportágak folytatták a fiatalok testedzésre való nevelését. Az igazi vállalati tömegsportélet Fehér József irányításával a 60-as évekre tehető. A nem szakosztályi rendszerű sportolási lehetőség, a munkahelyi tömegsport ekkor kezdett kialakulni. A dolgozók éltek a sporttelepen létrehozott létesítmények, a kispályák, a tekecsarnok és egyéb közösségi terek lehetőségeivel. A vállalati szakszervezeti és ifjúsági (KISZ) sportvezetés rendszeresen szervezett bajnokságokat különböző sportágakban, és több sportnap is volt. A MOM-sportkörrel egyeztetve került sor évente legalább egy alkalommal a nagyobb gazdasági egység saját sportnapjára, kulturális összejövetellel is kiegészítve. Ilyen sportnap volt például az Optikai gyáregység, illetve a TMK szervezésében. Semler László például híres művészeket is meghívott a sportnapokra. A MOM egészének vállalati sportnapjain a vidéki gyáregységek dolgozói is részt vettek. Az üzemi lap, a Fókusz rendszeresen tájékoztatta a dolgozókat a bajnokságok állásáról, várható eseményekről. A teke igazi tömegsport lett, és a csapatbajnokság mellett egyéni versenyeket is rendeztek. A Hírlapkiadó Vállalat erre a sportágra Fókusz kupát is alapított. Az egyik kiírásnál 1200 gyári dolgozó indulását regisztrálták. A tollaslabdaegyik hazai apostola Rakonczai Imre, nálunk is eredményesen népszerűsítette sportágát. Az alpesi terem, ha nehezen is, de megfelelt a sportág minimális előírásainak. Ebben a teremben rendezték az asztalitenisz-versenyeket, és a nők is itt tornáztak. A sportkör szakosztályainak keretében is lehetőség volt aktív sportolásra. A MOM természetbarát szakosztálya Mácsai Mátyás, Székely Tamás, Sass Gáborné Enikő vezetésével országosan is híres volt túráiról, a családi táborokról, a központi természetbarát rendezvényekben való szervezői tevékenységükről, na és a tábortűzi nótázásról, ami élményszámba ment. A gyárban többek között a teke, a sakk, az asztalitenisz, a tájékozódási futás, a sebességi autómodellezés, a rádiózás szakosztályai voltak népszerűek. A szervezést felkészült, tekintélyes sporttársak végezték az egyes szakosztályokban, mint Matzon Jenő, Borosznoki László, Ruzsa József, Szűts László, Tóth József és még sokan mások. A MOM még női focicsapattal is büszkélkedhetett. Némely egykori szakosztály ma is eredményesen tevékenykedik. Az emlékkötetben Hajdu Sándor tekinti át az MHSZ tömegsportéletét. A tömegsport áldozatkész szervezői közé tartozott elsősorban Fehér József, és olyan munkatársai, mint Sajti Dezső, Bertalan Sándor, Jakab György, Leveszy Gábor, Hajdu Sándor, Janauschek Ernő, Komendó Attila, Telek György, Semler László, Grünwald Gyula, Fehér Nándor, Borosznoki László… Szép volt, rég volt, és igaz volt, hogy a MOM-ban, Budapesten és vidéken a tömegsport területén is szervezett sportélet folyt. Telek György és sportszerető társai (Forrás: Fókusz Centenáriumi mellékletek; www.magyarfutball.hu) 112


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Egy volt esztergályos vallomása, aki hűtlen lett a szakmájához, és a MOM-ban vált közéleti emberré Azért vállaltam ezt az önéletrajzi ihletettségű írást, mert meggyőződésem, hogy nem vagyok egyedül, aki a gazdasági tevékenység mellett részt vett a MOM társadalmi életében. Sokan vagyunk, voltunk hasonló életúttal, végkövetkeztetéssel és azzal a meggyőződéssel, hogy a kor elvárásainak megfelelően, a tömegszervezetekben végzett tevékenységünk is hozzájárult a Magyar Optikai Művek gazdasági eredményeihez, hírnevéhez, megbecsüléséhez. Egy cikk jelent meg rólam a Fókusz újságban 1976-ban, „Mit vár az élettől” címmel és akkor azt nyilatkoztam, hogy szeretnék elégedett lenni önmagammal. Most közel a 70-hez visszatekintve a MOM-ban töltött évekre is, kicsit furcsán érzem magam. Tulajdonképpen önmagammal szembeni elégedettségem továbbra is fennmaradt, hajt előre, és ez így lesz már életem végéig. Persze ami tőlem tellett, megtettem, és büszke vagyok arra, hogy a MOM-ban nőttem fel, lettem az, aki vagyok, közéleti ember. Bátyám, aki harmadéves ipari tanuló volt, és akivel tanárai meg voltak elégedve, javasolta, hogy legyek esztergályos. Igyekeztem nem szégyent hozni rá és a szakoktatómra, Balogh Mihályra. A Szakma Ifjú Mestere országos versenyen jól megfelelt eredménnyel végeztem 1964-ben, mint a 28-as intézet képviselője. Három hónappal korábban szabadultam, lettem szakmunkás, és már az Üzemfenntartási főosztály, 1-es gépfelújító osztály dolgozója. A gép mellett „hajtottam” tíz évig, majd hűtlen lettem a forgácsolószakmámhoz. ESZTERGÁLYOSKÉNT Gyűltek a társadalmi megbízásaim a főosztályi, vállalati szinten, és mindezekre tekintettel olyan beosztásba helyeztek, ahol el tudtam végezni vállalt többletfeladataimat. A MÜM 28-as intézetben élményt adott a természetbarát szakosztály, ahol Moldvai Antal, Balogh Mihály és Garay Misi bácsi hatására kirándulásokon, tájékozódási versenyeken vettem részt. Az évek során ifjúsági túravezető és szakosztályvezető-helyettes lettem, vezettem a természetbarát kirándulásokat. Emlékezetesek az akkori ifjúsági találkozók, emléktúrák, tájékozódási versenyek, szívesen emlékezem Geszte Bélára, Kovács Miklósra, akikkel a kezdeti lépéseket 113


EMBEREK TÖRTÉNETE

megtettem. Máig hálás vagyok nekik is, hogy természetbarát lettem. Ilyen élményeim határozták meg a közösségi tevékenységeimet. Sokat tanultam Székely Tamástól, a MOM Természetbarát Szakosztály vezetőjétől, hogyan kell vezetni, emberekkel bánni, törődni a természettel, együttműködni másokkal. A mai napig az ő nyomdokain haladva végzem a Budapesti Természetbarát Szövetségben természetvédelmi tevékenységemet, és mint szakosztályvezető szervezek, vezetek kirándulásokat. A MOM KISZ-bizottságában felfigyeltek a sikeres túravezetéseimre, a KISZtömegsport irányítására kértek fel a 60-as évek végén. Először nem akartam vállalni, hiszen a természetjárás volt az igazi sportterületem, de meggyőztek, hogy meg tudok birkózni ezzel a feladattal is. Fehér József vezette a vállalat tömegsportbizottságát, abban vezetőségi taggá választottak és a MOM Sportkör elnökségi tagja is lettem. Nagy lendülettel vettem részt a KISZ és a szakszervezeti tömegsportélet szervezésében, ami nem volt nehéz, mert Fehér József mellett a szakágak vezetői kiváló sportszervezők voltak. Emlékezetesek a kispályás labdarúgóbajnokságok, de más sportágakban is szerveztünk versenyeket. A MOM-sportház, a körülötte lévő létesítmények lehetővé tették olyan sportágak bevezetését, mint a tollaslabda, lábtenisz, fejelés, teke, váltóversenyek stb. Osztályok közötti versenyek, kis- és nagypályás mérkőzések, vállalati sportnapok követték egymást. A rendezvényeinken a vidéki gyáregységek dolgozói is örömmel vettek részt, sorra szerveztük a nagyvállalati, a VIT-, olimpiai és egyéb sportnapokat. Persze vonzók voltak a sportrendezvények utáni baráti összejöveteleink is az úgynevezett „Gólművekben”. Később Rakoncai Imre vette át a tömegsport szervezését 1975-től, így több időm maradt a tömegszervezeti megbízásokra, de főként az üzemfenntartás napi feladataira. Társadalmi elismerésképpen 1976-ban (26 évesen) a MOM centenáriumi ünnepségén a MOM ifjúsági szervezete (a KISZ) javaslatára kaptam a Munka Érdemrend bronz fokozata kormánykitüntetést. Munkahelyemen megválasztottak az alapszervezet vezetőségébe, ahol előbb tömegszervezeti felelős, majd szervező titkár lettem. A MOM pártszervezetében a legfiatalabb alapszervezeti titkárrá választottak 1978-ban. Kilenc nehéz év következett. Nem könnyű feladatra vállalkoztam, hiszen 15 alapszervezet közül az üzemfenntartás volt az egyik legellentmondásosabb. Ehhez a főosztályhoz több osztály tartozott. Fontos feladat volt, hogy egymással és a MOM termelő osztályaival együttműködjenek. A MOM termelőüzemei mindig előnyt élveztek, az üzemfenntartók (azaz a „TMK”-sok) csak akkor kaptak figyelmet, amikor egy meghibásodott gép akadályozta a termelést. A TMK-ban dolgozók nagy családot alkottak és bizony adódtak „családi problémák” is. Az üzemfenntartás gazdasági vezetőivel rendszeresen egyeztettük a kiemelt munkafeladatokat, segítettem gyakorlati végrehajtásukat (mai szóval menedzserként). 114


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

KARBANTARTÓK 1. OSZTÁLY

Minden munkahelyen szakszervezeti és KISZ-alapszervezet is működött, és az általam vezetett alapszervezet velük is egyeztetett, ez volt az „üzemi négyszög”, például a személyi döntésekben véleményezési joggal. Az évek teltek, a gazdasági munka, a család, a továbbtanulás, és természetesen a természetjárás sok időt igényelt. Nem volt könnyű döntés, de a lakóhelyemen, Budapest XI. kerületében az ottani társadalmi szervezetek kérésére vállaltam a tanácstagságot, és újraválasztásom után a fővárosi tanácstagságot is. Ott bizottsági szinten, a környezetvédelem területén tevékenykedtem 1991-ig. A jelölő szervezetek ehhez a MOM társadalmi vezetésének jóváhagyását is megszerezték. A továbbtanulás eredményeként három év után munkaszervező és -elemző képesítést szereztem. A szakdolgozatom témája a TMK raktárainak összevonása volt. Az iskola elvégzése után 1987-ben (munkatársaim szerint hűtlenül) áthelyeztek a MOM személyzeti osztályára, ott 1989 végéig személyzeti és oktatási előadó voltam, az ipari nagyvállalat átalakulásáig. A TMK fogadott vissza 1990től, és a „végnapok” keserű emlékeket idéznek. Nehéz volt látni, hogyan szedik szét azt, amit éveken keresztül az Üzemfenntartási főosztály dolgozói létrehoztak, fenntartottak. Az Energia osztályra kértem magam, ahol részben a gyár alatt, részben a kazánházban dolgozva, mint a hőközpont kezelője a hőfokszabályzók és elektromos érzékelők szabályozását végeztem. A szétszedett MOM-ból baráti felajánlásra közös megegyezéssel, végkielégítés nélkül 1992-ben léptem ki 30 évet 115


EMBEREK TÖRTÉNETE

otthagyva. Nehéz volt elviselni a történteket. Különböző cégeknél raktári dolgozó, rendész-gondnok, és öt hónap munkanélküliség után ruházattal kapcsolatos raktárosi munkakört töltöttem be. Negyvenöt év munkaviszony után titkári munkakörben fejeztem be munkáséletem, és mentem nyugdíjba. Legközelebb akkor jártam a MOM környékén, amikor nehéz szívvel három tételben videón örökítettem meg a MOM végnapjait. Szomorú, de egyben felemelő volt, amikor több száz volt MOM-dolgozóval vettünk végső búcsút Posh Gyulától. A MOM-hoz, illetve annak emlékéhez sem lettem hűtlen. Nyugdíjba vonulásom után Konopa Adorján alapítványi kurátor hívására a rendezvények, események, videón történő megörökítésében vettem részt. A szívembe a TMK-dolgozók kollektívája, a társadalmi szervezetekben, tömegsportban velem együttműködők, a MÜM 28-as tanuló és kiránduló évek örökre bevésődtek. Nemcsak a fiatalságot, hanem a sok-sok élményt, eredményt, kudarcot és küzdést jelentik számomra. A MOM-ban töltött években váltam közéleti emberré. Mit várok most az élettől? A régi újságcikkben megfogalmazva tudok ma is válaszolni. Meg akarok felelni az életem hátralevő részében is a kihívásoknak, az elvárásoknak, elégedett akarok lenni önmagammal. Amikor 2014-ben Sörös Antal a MOM Emlékalapítvány elnöke hívott az alapítvány munkájának segítésére, nem tudtam megtagadni a kérést. Úgy éreztem és érzem ma is, hogy a MOM-ban töltött évek köteleznek. Ez is egy kihívás, és az itt végzett tevékenységem is hozzájárulhat ahhoz, hogy elégedett legyek önmagammal. Meggyőződésem, hogy a vállalatnál a tömegszervezetekben, közéletben gazdasági munka mellett dolgozók tevékenysége nem volt hiábavaló, ma is vállalható MOM-os múltunk, és a magunk módján készek vagyunk segíteni az alapítványt. Telek György

116


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

A MOM MHSZ-szervezete A MOM-ban is létrejött az MHSZ nagyüzemi szervezete az ötvenes években, négy szervezeti egységgel. A gyár nagyüzemi szervezetében az első titkár Flautner Gyula volt, őt követte sorrendben Ürmösi Géza, Tihanyi Endre és Hajdu Sándor. A korabeli szövetség elsősorban a fiatalok nevelésével foglalkozott a honvédségre felkészítő foglalkozásokkal, ilyen volt az állóképesség fejlesztése, továbbá a motorés autóvezetés, a lövészet, a repülés oktatása, a rádiózás stb. A szövetségnek a MOM Törzsgyárban több ezer tagja volt az 1980-as években négy szakosztályban, amelyek együttműködtek a nagyüzemi vezetőséggel 1990es megszűnésükig. Tartalékos Honvédelmi Klub keretében a leszerelt tisztek, tiszthelyettesek, katonák éves rendszeres továbbképzését szervezték, és felkészítették a következő időszakban bevonuló fiatalokat. A klub vezetői Cieleszki Roland, Popovics György, Korbuly Péter, Hajdu Sándor voltak. A Lövész Klub vezetője Berényi Ferenc volt. A klub a Budapest XII. kerület iskoláiban, sportrendezvényeiben működött közre. A Rádiós Klub vezetője Matzon Jenő volt. Sok fiatallal szerettette meg a rádiózást, és tagjai több nemzetközi elismerésben részesültek. A Modellező Klub vezetői Ruzsa József, Tóth József voltak. A klub eredményesen szerepelt a nemzetközi gyorsasági autómodell-versenyeken, elsősorban az idősebb és az ifjabb Ruzsa József, Szűts László, Szepes Attila, Abadi Attila. A budaörsi MOM-pályán tartott versenyeken nyolc-tíz ország képviseltette magát. Szűts László erre az időszakra így emlékezik: „A repülőmodellezést még gyerekkoromban 1951-ben kezdtem el. Sokat jártunk a budaörsi repülőtérre repíteni, versenyezni, és 1959-es bevonulásomig ez volt a hobbim. Leszerelésem után kilátogattam a repülőtérre nosztalgiázni, és meglepően sok ember részvételével hangos sivító modellmotorok berregésére lettem figyelmes. Vajon mi lehet ez? Bementem a repülőtérre, amit ismertem és a körrepülőmodell-pályák mellett, egy számomra új autómodell körpályát találtam, amin kis sebességi autómodellek köröznek. A depók között láttam a kis csodákat, és ott találkoztam a 4-es forgácsolóosztály akkori vezetőjével, Ruzsa Józseffel. Gyári munkakapcsolatunk volt, de arról nem tudtam, hogy ennek a sportágnak egyik jeles képviselője. Elmesélte nekem, hogy ez egy nemzetközi sebességi autómodell-verseny, ami MOM-verseny néven szerepel a nemzetközi versenynaptárban, mivel a MOM autómodellező klub a rendezője. Érdeklődésemre elmondta, hogy a verseny négy kategóriából tevődik össze. A kismotorok hengerűrtartalma szerint a versenyeket 1,5 – 2,5 – 5 – 10 köbcentiméteres kategóriában rendezik. Az lesz a verseny győztese, akinek a gépe a legnagyobb 117


EMBEREK TÖRTÉNETE

sebességet éri el kategóriájában. A versenyzők a modelljeiket maguk tervezik, építik (tapasztaltabb, akkor már többszörös Európa-bajnokok a motorjaikat is). Nagyon megfogott az ismertető, aminek hatására 1967 végén beléptem a klubba. A klub ekkor már nemzetközi szinten is komoly eredményekkel büszkélkedhetett. Azor László, Buruts László, Iharosi Imre, Kostyák Jenő, Örkényi Viktor, Pető József, Ruzsa József már egy vagy több Európa-bajnoki címet, illetve helyezést értek el. Megtisztelő volt számomra, hogy befogadtak, és sokat segítettek a versenyzésben. A csapat önzetlen segítőként, barátként szurkolt a többieknek. A kategóriatársam volt Iharosi Imre, sajnos már nem él. Magyarország rendezte a sportág Európa-bajnokságát 1970-ben, és beválogattak a magyar csapatba, ahol bronzérmet szereztem. A dobogós hely óriási lökést adott, a modellezés elkötelezettje lettem. Csapatban mi nyertük az Európa-bajnokságot. Mikor klubtitkárunk, Buruts László kilépett a gyárból 1971-ben, a tagság engem kért fel a klubtitkári teendők ellátására, aminek igyekeztem megfelelni. Belépett klubunkba Szepes Attila, aki a későbbiekben meghatározó szereplőjévé vált a klubnak, több Európa- és világbajnoki cím fűződik nevéhez. Nem egyszerű megfelelni a titkári teendők ellátásával járó társadalmi elvárásoknak (értekezletekre járni, versenyeket rendezni, az ezzel járó szállásigényeket kielégíteni külföldi versenyzőtársaink részére, egy verseny utáni bankett megszervezése stb.) és mindezt társadalmi munkában. Tapasztaltam azonban, hogy nekem és a klub tagjainak mekkora segítség volt a MOM-háttér. Nem volt olyan különleges anyag, aminek a beszerzése gondot okozott volna. A hagyományos MOM-verseny megrendezésénél az MHSZ-klubon belüli szervezetek segítségei a rendezői feladatok ellátásában, orvos biztosítása ilyen háttér nélkül szinte lehetetlen. A verseny utáni bankett megrendezéséhez anyagi források is szükségesek, Posch Gyula vezérigazgatónkhoz fordulva mindig segített, hogy a rendezvény a gyárunk hírnevéhez méltó legyen. Az idő múlásával több egykori klubtárs abbahagyta a versenyzést, de léptek be új tagok is. Nem hagyhatom ki ifj. Ruzsa Józsefet, aki apja nyomdokaiba lépve a magyar válogatottat is erősítette, és eredményei bizonyítják, hogy nem érdemtelenül lett válogatott. A klubtitkári posztomról 1979-ben lemondtam, azt akkor az idősebb Ruzsa József vállalta, ekkor lett nyugdíjas, és több szabadideje lett. A budaörsi autómodellpályánk ekkor már felújításra szorult. Kértük a MOM MHSZ-szervezete segítségét a pálya újjáépítéséhez. Ruzsa József vállalta a munka műszaki levezénylését és kéthárom hónapig szinte a pályán lakott. A felújított pálya akkor Európában az egyik leggyorsabb volt. Klubunk eredményes munkáját mi sem bizonyítja jobban, hogy kezdetektől fogva a magyar válogatott gerincét MOM-os klubtagok alkották, amit a kormány is jutalmazott különböző állami kitüntetésekkel. Az itt felsorolt válogatottak mindegyike 118


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

rendelkezett valamilyen címmel. Elnyertük például a Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója, a Magyar Népköztársaság Kiváló Sportolója, a KISZ Központi Bizottsága által adományozott „Győzelemért” járó bronzplakett elismeréseket. Büszke vagyok arra, hogy egy ilyen eredményes klubnak a tagja lehettem, és az én munkám folytán is hozzájárulhattam a sikereihez. Több személyi változás következett a nyolcvanas években, előbb Árvai László lett a klub titkára, őt Tóth József váltotta, aki nagy lelkesedéssel, jól végezte munkáját a MOM és egyben a klubunk megszűnéséig.” A klubok 1990-től nehéz anyagi helyzetbe kerültek, és így csak kettő maradt működőképes, a MOM Tömegsport Klub és a Rádiós Klub. A MOM Tömegsport Klub (TSK) az 1952-ben megalakult MOM üzemi szervezet Tartalékos Honvédelmi Szakosztály jogutódja. Amikor a MOM a Csörsz utcában megszűnt, a klubtagok szétszóródtak, sokan megszüntették a klubtagságukat. Változás történt néhány éve. A volt MOM-osok a klub megmaradt tagjaitól értesültek a működésünkről, pártoló tagként újra bekapcsolódtak a TSK életébe. A tagok Budapesten és annak vonzáskörzetében élnek, tevékenykednek. A klub működésének fő célkitűzése, hogy a régi munkatársakat, barátokat összetartsa, részvételükkel hasznos programokat szervezzen, bár megszűnt az anyavállalat. Városlakó tagjaink (tisztelet a kivételnek) mozgásszegény életmódot folytatnak, emiatt is rossz az egészségi állapotuk. A klub ezen segít sportolással, turizmussal és országjárással, azzal, hogy „megmozdítja” a tagjait: • segíti, hogy a felnövekvő ifjúság felkészüljön az értelmes életre, • hozzájárul a közösségi, családi kapcsolatok erősítéséhez, • törekszik a kialakult egyenlőtlenségek kiegyenlítésére, a hátrányos helyzetűek részvételének támogatásával, a tagok szolidaritásával. A jelenlegi klubtagok száma 69 fő, és további 234 pártoló taggal együtt 303 fő a létszám. A klub éves programjait mintegy 500-600 résztvevő látogatja. Az önkéntes tagság igényeinek megfelelő tevékenységeket szervezünk, főként egészséges fizikai, szellemi, szórakoztató sporteseményeken, a szabadidő kulturált és hasznos eltöltésével. Nyitott rendezvényeinken a családtagok és bármely bekapcsolódni szándékozó személy részt vehet. A MOM dolgozói mindig híresek voltak az összetartásukról, erre jó példa a MOM Emlékalapítvány által szervezett éves nosztalgiaest is. A klub segíti az ország megismerését, erősíti a kultúra szeretetét minden korosztály számára. Az idősebb tagok, a közösségi élet kereteiben képesek megelőzni az elmagányosodást, lehetőséget kapnak az egészséges életmód gyakorlására, a következő nemzedékek nevelésre. 119


EMBEREK TÖRTÉNETE

Olyan szabadidős versenyek, programok látogatottak a klub szervezésében, mint a labdarúgás, tenisz, asztalitenisz, teke, kézi- és röplabda, lövészet, tájékozódási futás és honismereti túrák. Negyedszázad elteltével a MOM-os tagság mozgása lassult, de a klub rendszeresen szervez az életkoruknak megfelelő szintű háromnapos családos versenyeket pünkösdkor, valamint szeptember első hétvégéjén. A verseny helyszíne évtizedek óta Balatonszéplak és környéke, valamint Cserkeszőlő, ahol a szállások és sportpályák a rendelkezésünkre állnak. A klub rendszeresen szervez egynapos buszos és vonatos városnézést. Népszerűek a többnapos programok, külföldi körutazások is. Kedveltek ma is az egész napos lövészversenyek, ezeken évente sok a résztvevő. Kétévente szervezünk hattíz napos programokat az európai országokban. (Az elmúlt évek képei megtekinthetők a momtsk.org honlapunkon.) Hajdu Sándor klubelnök

120


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

A szerelés és a felületkikészítés emlékei Az egész életemet meghatározta az, hogy 1954-ben felvettek az MTH 28-as számú szakképző iskolájába, ahonnan egyenes út vezetett a MOM-ba. Nagy felkészültségű szakoktatóktól tanulhattunk, és máig köszönettel tartozunk nekik. A másodéveseket a gyár műhelyeibe helyezték ki szakmai gyakorlatra. Először a tolómérő osztályon, a szakmunkások mellett tanultam, itt jó mesterem volt például Kövesárki Károly, és az ott lévő más felnőttek is sokat segítettek. A nagysorozatban gyártott, igen egyszerű tolómérők csak kevés fejlődési lehetőséget adtak. Előrelépés volt, amikor 1955. decemberben áttettek az állami műszereket szerelő 19-es osztályra. Nem lehet mindenkit felsorolni a minket tanító idősebbek közül, itt emlékezem meg Wágenhoffer Györgyről, Ruttkai Dezsőről, Szunyogi Zoltánról. Fiatal műszerész volt még akkor Stefán József és még sok más későbbi barátom. Nagy fegyelmettartottaka 19-esosztályakkori vezetői: Rosta Lajos,FöttingerKároly,Reményi Vilmos, a szerelő gyáregységet az ötvenes években Baumann Simi bácsi vezette. Általánosan alkalmazták az időnormát, így a szerelés műveleteit darabbérben végezték. Mestereink embersége abban is megmutatkozott, hogy ha a mellettük dolgozó tanuló ügyes és szorgalmas volt, 10–20 forintot is kaphattunk a fizetésnapokon zsebpénzként. A 19-es osztály sokféle katonai, optikai eszközt szerelt, ilyen volt például az egyméteres, a három- és a négyméteres távmérő, az ollós távcső. Emlékszem egy szintezőműszer szerelésére is. Az évtizedek során nagyon sok kiváló szakemberrel dolgoztam együtt. A gyár egyre több új terméket indított a hatvanasévektől. A konstruktőrökbevonták a prototípusok összeállításába, szabályozásába, a gyártás készülékeinek véglegesítésébe a 19-es osztály szerelőit is. Ezzel jól előkészítették az új állami műszerek sorozatgyártását az osztályunkon. Sokféle polgári rendeltetésű gyártmányt is szereltünk, ilyenek voltak a szintezők, jeltárcsák, a számítógépek szalaglyukasztó, -olvasó perifériái, és más osztályokkal együttműködve a derivatográfhoz is készítettünk szerelt egységeket. Az állami gyártmányok megrendelt javítása és felújítása is érdekes feladatokat adott. Brigádot alakítottunk, ez is erősítette az összetartozást a műhelyben, máig emlékezetesek a közkedvelt programok, pl. a buszos országjárások a hatvanas évektől. Az egyik szervezője Szappanos Gyula bácsi volt, a munkaügyről. Késhegyre menő versengés is volt, elsősorban a gyári sportbajnokságokon. A kiírás szerint a szerelők, az optikusok, a forgácsolók csapatai küzdöttek a helyezésekért. Mi alkotjuk (bár fogyatkozva, és ma már nagyapakorban) azt az összekovácsolódott baráti kört, amelyhez tartozók egykor önzetlenül a közösségért tevékenykedhettek. Ebben a generációban máig töretlenül megmaradt a MOM-család tagjainak tisztelete, szeretete. Emlékszem például a gyakori társadalmi munkákra. Szabadidőnkben Badacsonytomajban az üdülőben és a budapesti bölcsődében, óvodában is végeztünk (kétkezi) feladatokat. 121


EMBEREK TÖRTÉNETE

A gyári kedves kollegák névsora igen hosszú lenne, nehéz bárkit abból kiemelni. Kezdjük az emlékezést a 19-es osztály két vezetőjével, Nagy Lászlóval, majd Gábriel Gáborral. A műhelyünkből „emeltek ki” vezetőket az évek során, ilyen például Marosi Károly, Tarsoly Imréné Marika (a szakszervezetben viseltek tisztséget), Grepli Kálmán (személyzetis). Elismert kollégáink közé tartozott például Szebeni Ferenc, Makk József, Takács Károly, Merklin György. A hetvenes években sok hajrámunkát végeztünk, többek között az NSZP, illetve az egyméteres távmérő készre szerelésével, az akkori egyiptomi válság idején. Voltak hetek, hogy szinte bent laktunk a gyárban, akár éjjel is „rávertünk” a munkára. Emlékszem, hogy a MOM vezetői is ott voltak Posch Gyula bácsi vezetésével, és az üzemi konyhán esti kiszolgálással segítették a hajrázókat. Két évtizedes szerelőmunka után 1973-ban történt egy nagy váltás. A Műszaki Ellenőrzési Főosztályt (MEF) akkor Nagy László vezette, aki a 19-es osztályon a főnökünk volt. A gyári kikészítő osztály minőség-ellenőrző (508 jelű) csoportjának vezetője meghalt, és ekkor engem neveztek ki vezetőnek. A MEF más vezetőit is itt említem, például Zsilinszky Lászlót, Budai Györgyöt. Mellettem szólt a kinevezéskor a MOM műszereinek széles körű gyakorlati ismerete. Kétségtelen, hogy a felületkikészítés vegyipari ismereteket is igényelt, de azzal csábítottak, hogy továbbtanulás révén az megszerezhető. A 19-es osztályt (és kedves társaimat) fájó szívvel hagytam el, hiszen a szerelők akkori Acél Rakéta brigádjának a vezetője voltam. A brigádunk szép sikereket ért el, sok elismerést kapott (bár nem mi lettünk állami díjasok, hanem az optikusok). A mai napig, negyven év után is a 19-es osztály dolgozójának érzem magam, hiszen ott nőttem fel, és ott szereztem feledhetetlen barátokat. A MOM segítette a továbbtanulásomat, a Petrik Lajos Vegyipari Technikumban szereztem képesítést. Sokféle szakmai képzésre „iskoláztak be”, és felnőttként végeztem el a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolát, lettem üzemmérnök. Abban az évtizedben indították a sorozatgyártást a MOM dunaújvárosi, majd mátészalkai és komlói gyáraiban, a zalaegerszegi gyárnak is volt kikészítőüzeme. Fel kellett készíteni az üzemek meóját is. A Törzsgyár ehhez betanításokkal, konzultációkkal adott segítséget, egyrészt a 8-as osztály és az 508-as csoport budapesti munkahelyein, másrészt a helyszínen. Sok helyen adhattam át a minőségbiztosítás szakmai ismereteit, és büszke vagyok arra, hogy mai napig kiváló a termékeik minősége, sok munkatársukkal jelenleg is tartjuk a kapcsolatot. A MOM MHSZ üzemi eseményei vonzóak voltak, a vezetőség szervezőtitkárának választottak meg. Az üzemi MHSZ-szervezet társadalmimunka-szerződést kötött a Törzsgyárral, ezzel tekintélyes anyagi bevételhez juthattunk, ami fedezetet adott a tagság szabadidő-programjainak támogatására, például országjárásokra, versenyekre. Sok esetben hozzájárulhattunk a gyári óvodák, továbbá kultúrház, üdülők fejlesztéseihez is. A MOM MHSZ-szervezete saját tulajdonú Ikarus buszt vehetett igénybe. Beszereztük a tagság sportolásához, túrázásához szükséges esz122


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

közöket, felszereléseket. Vonzó programok voltak a többi ország (akkor elsősorban az NDK és Csehszlovákia) testvérszervezeteivel közösen szervezett sportversenyek, nemzetközi tapasztalatcserék és más baráti találkozók egymás nevezetes vidékein. Nehéz beszélni ennyi év szép emléke után a Csörsz utcai Törzsgyár végnapjairól, feldarabolásáról. Mindenki úgy érezte, hogy a szíve szakad meg. Ez az emlékkötet vázolja a részekre bontott termelőegységek kínlódását a kilencvenes évek első felében, a térvesztést, a folyamatos kiköltözést. Magam is végigszenvedtem ezt 1996. október 31-ig, hiszen a Csörsz utcából utolsó termelőüzemként költöztünk ki. Változtak a cégtáblák a Törzsgyáron: az egykori MOM átadta helyét a megalakult MOMFORT, illetve Globios társaságoknak, és voltam az ATEP HUNGÁRIA dolgozója is, mint a festőüzem vezetője. Az akkori sorstársaimhoz hasonlóan a korabeli törvények szerint 1997 májusában korkedvezménnyel mehettem nyugdíjba, de még több hónapig alkalmaztak a nyugdíj mellett is, 1998 végéig. A MOM-ban egy nagy, összetartó család alakult ki az évtizedek során, és a társadalmi szervezeteink jó célokra fordították ezt a kollektív érzést. Éltek azzal a lehetőséggel, hogy barátként nagy odaadással, önzetlenül végezhetők az elvállalt feladatok. Ennek kiváló példája a Törzsgyár megszűnése után létrejött MOM Emlékalapítvány tevékenysége. Eddig csak az tudhatta, mi az a MOM, aki a gyárban dolgozott, azonban már nincs sok időnk arra, hogy a széles nyilvánosságnak is elmondjuk, milyen volt egykor a közösségi életünk. Aktív éveinkben ma már szinte ismeretlen igazi közösséget alkottunk, és jóban-rosszban kitartottunk egymás mellett. Akik itt emlékeznek, a mai napig büszkék arra, hogy ebbe a gyári kollektívába tartozhattak. Ma is jól érezzük magunkat a közös programjainkon, gyakran aggódunk, amikor arról kapunk hírt, hogy valaki betegeskedik. A csapat összetart, igyekszünk támogatni-segíteni társainkat. Az igazi érték szerintem az összetartozás érzése, ebben az emlékezésben is. Összesen 44 évet töltöttem el a Törzsgyár üzemeiben, attól kezdve, hogy az egykori tanoncot befogadták a MOM családjába. Hajdu Sándor

GYEREKKORI KÉP A GYÁRI BELÉPŐN

123


EMBEREK TÖRTÉNETE

A geodéziai műszerek szerelésének emlékei Szűts László 1953-ban ajánlással lett szakmunkástanuló, a MOM-ban 1955 szeptemberétől dolgozott, csaknem végig az 5-ös osztály szereldéjében. Visszaemlékezésének fontosabb részei a munkájáról: A termelésben mindenki darabbérben dolgozott. Mint ifjú szakmunkás nem a legjobb normájú munkákat kaptam, a havi jövedelmem minden igyekezetem ellenére igen szerény volt. A mellettem dolgozó Haffenscherer Károly ajánlotta, hogy dolgozzunk „társba”, ez óriási megtiszteltetés volt számomra. Sokat tanultam tőle szakmailag és anyagiakban is jól jártam az együttműködésünkkel. Csak nagy tisztelettel és hálával gondolok rá. A jó kapcsolatunk nyugdíjba vonulásáig megmaradt. Külvárosban laktunk, HÉV-el jártam be a munkahelyemre. 1956 őszén reggel még jött a villamos, munka végeztével már nem (13 kilométer volt az út gyalog hazáig). Az ötvenes évek közepétől 1959-ig, bevonulásomig a kisebb műszereket szerelő csoporthoz kerültem. Csoportunk planiméter, szögprizma, tájoló, szögfelrakó szerelését végezte. Leszerelésem után ugyanitt folytattam a munkát. 1962-ben megbíztak csoportunk vezetésével. Furcsa helyzet volt számomra a munkaasztal mögül „előre” kerülni, és felelősséget vállalni több ember munkájáért. 1963-tól egy nagyobb létszámú csoport vezetését bízták rám. Változott a feladatom, megismerhettem a szintező és a teodolit végszerelését, illetve azok beszabályozását. Volt mit tanulni, nem kevés energiát igényelt, szerencsére a munka (nem is kicsit) a hobbim is lett. A műszaki problémák megoldásában sokat segítettek a műszert tervezők, valamint a technológusok. Lendített ezen, amikor Florovits Gézát (korábban technológust) az 5-ös geodéziai szerelőosztály vezetőjévé kinevezték. Nagyon sokat köszönhetek neki. Felismertem, hogy a személyes és a társosztályokkal kialakított kapcsolatok milyen sokat jelentenek munkám jobb és hatékonyabb elvégzésében, elkezdtem bejárni a termeléssel összefüggő gyáregységeket és kapcsolatot teremteni a forgácsolókkal, az optikusokkal, a laborral, szerszámkészítőkkel. Néhány név a hatvanas és hetvenes évekből: Stefán József meghatározó szerepet töltött be az 5-ös osztály fejlődésében. Együtt kezdtük meg a tanulóéveinket, és együtt kaptuk meg a szakmunkás-bizonyítványt. Barátom a 19-es osztályon kezdett, a 15-ös osztályon folytatta műszerész tevékenységét. Amikor a 15-ös osztályon profilváltás volt és megszűnt a geodéziai műszerek gyártása, mihozzánk jött. Néhány év alatt a csoport létszáma megnőtt, ezért a dupla csoportvezetői irányítás lépett be, így szabadságolás, betegség esetén sem volt fennakadás a termelésben. Akkor Stefán József lett a másik vezető, és ez jó választás volt mindkettőnk számára, amit az együtt eltöltött 30 év igazolt. Jó csapat voltunk, büszke vagyok rá, hogy én is részese lehettem. 124


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

A nyolcvanas évek végétől a műhelyünk is megérezte a hanyatlás kezdetét. Egyre több dolgozó hagyta el a gyárat, részint önként vagy felmondás következményeként. Meglepő volt, amikor a kezembe adták a munkakönyvet, abban négy munkahelyem szerepelt, holott 1955-ös belépésem óta soha nem hagytam el a Csörsz utcát. A MOM-ból vált ki az újonnan alapított G+D Kft. és ez drasztikus létszámcsökkentéssel is járt. Az átszervezés idején az 5-ös osztály művezetője voltam. Értesültünk, hogy az optikai gyáregység elköltözik a Csörsz utcából, felszereléseit az új tulajdonos megvásárolta. A forgácsoló műhelyeket összevonták egy egységbe, ennek megfelelően csökkent a terület, és létszámukat is leépítették. A korábbi szerelői részlegekből csak kettő maradt, az egyik az 5-ös, a másik a 29-es osztály területén működött tovább. A Kft. tulajdonosa többször változott, és Meichl Ferencet nevezték ki a társaság ügyvezetőjének. Előírták a megtartható létszámokat: a szerelőké 50 főre, a forgácsolóké 60 főre csökkent, rövid idő alatt. Az új szervezetben megbíztak a szerelőüzem vezetésével, Széplaki István irányította a forgácsolóüzemet. A társaság megtartotta a geodéziai profilt, nagyrészt tartozékokat gyártottunk. A Kft. egyben új feladatokat is adott, és olyan dolgokba nyertem betekintést, amivel soha nem kellett foglalkoznom. Foglalkozhattam például a termékeink értékesítésével, kooperációkkal, olyan kikészítéssel, amelyet külső beszállítók végeztek. A G+D Kft. 1996 elején újabb tulajdonosváltás révén megszűnt, akkor alakult a GeoDesy, és elköltözött a Csörsz utcai telephelyről. Én ekkor beadtam a felmondásomat, kértem a nyugdíjazásomat. Szomorú látvány volt a néhány még jelenlevőnek – tanúnak – az anyavállalatunk pusztulása, hallani a konténerek csörömpölését, amint milliós értékeket dobnak a szemétbe. A MOM-ban töltöttem el aktív életemet, innen választottam feleséget, nem így képzeltem el a búcsút szeretett 5-ös osztályunktól, a gyárunktól. Szűts László

125


EMBEREK TÖRTÉNETE

A laboratóriumi műszerek szereléséről Kozek Adolf a MOM neveltje, és 34 évet dolgozott a Törzsgyárban, kezdettől a szerelőüzemben, bár az évtizedek során sokféle műszert gyártottak a 15-ös osztályon. Az összesen negyvenhét évnyi igazolt munkaviszony utolsó majd másfél évtizedében is lépést tartott szakmái ipari fejlődésével. A mi nemzedékünk gyerek volt a második világháború befejezésekor. Amikor a romokat eltakarították, az újraindított ipari termelés szakmunkásainak utánpótlását a MOM is tanulószerződésekkel oldhatta meg. Hagyomány volt akkor a munkáscsaládokban hogy „legyen egy jó szakmája a gyereknek”, így lesz biztosított a jövője. Akkoriban egyenes úton eljutni az egyetemi végzettségig csak keveseknek adatott meg. Csak személyes ajánlóval lehetett a biztos munkahelyet ígérő tanoncképzésbe bejutni, ilyen volt a Csörsz utcai regula is, hiszen a finommechanika fellegvárának számító gyárunk nem vett fel akárkit. Én Pilisszentivánról jártam be a MOM-ba, amikor sikerült 1953-ban tanulószerződést kötnünk, és az akkori Munkaerő-tartalékok Hivatala (MTH) fekete egyenruháját hordtuk két évig, amíg az Alkotás utcában mechanikai műszerész szakmát tanultunk. Iskolánk oktatói jórészt a MOM dolgozói voltak, néhány lépéssel átértek a Csörsz utcából. Az elméleti képzés tanára volt például Somogyi László (a technológiai osztályról), Huszár István (a gyár műszaki vezetője, később főmérnöke) és Pálfi Jenő is (a kísérleti osztály vezetője). Az akkori tanműhelyben a mestereink olyan szakemberek voltak, akiket korábbi évfolyamokban a MOM nevelt kiváló műszerésszé, forgácsolóvá, optikussá. Kitüntetés volt, ha kihelyezték a tanoncot a gyárba. Én a második évben a gyár 15-ös osztályán a fényképezőgépeket szerelő csoportba kerültem, ahol Villányi Kálmán volt a mesterem. A műhely egyik részében akkor még forgácsológépek is voltak, ott találkoztam először Borosznoki Karcsi bácsival, aki később a 14-es forgácsolóműhely osztályvezetője lett. Nagy és növekvő lakossági igény volt az ötvenes években fényképezőgépek vásárlására, és a MOM sokféle gépet gyártott sorozatban, ehhez mind több műszerészre volt szükség az osztályunkon. Az osztály havi termelése felfutott 300 darabra. A csoportvezetőnk sok évig Krebs Lajos (Lulu) volt. Az osztály elkészítette a VIRAX elnevezésű új típus néhány száz darabos mintáját. Kevesen tudják, hogy a típus névadói: VIllányi Kálmán, RAdnai László és KrebS Lajos, műszerészek voltak. A MOM azonban leállt a fényképezőgépek gyártásával, miután a termékcsaládot a német és a szovjet gyárakra szakosították a KGST keretében. Munka mellett jártam 1956-tól középiskolába, mert az elektronikai műszerész képzés feltétele volt az érettségi, de csak 1963-ban végezhettem, mert időközben 126


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

VIRAX FÉNYKÉPEZŐGÉP

sorkatona voltam, ahonnan 1962-ben szerelhettem le (1961-ben a berlini fal felhúzása miatt továbbszolgáltunk). A MOM a hatvanas években sorozatban gyártotta a színmérő, és fotométer induló típusait a 15-ös osztályon, amelyet több évtizedig Hartmann János vezetett. Amikor leszerelés után feladatot kaptam tőle, rám bízta egy akkor megrendelt, már kifutó fényképezőgép 50 darabos sorozatának elkészítését. A régi mesterek akkoriban a többi kollégával együtt más, újabb műszereket szereltek. Amikor az érettségi után képesített elektronikai műszerész végzettséget is szereztem, a 15-ös osztályon elektronikát is tartalmazó műszerek szerelésére osztottak be. Gyakori lett a feladatváltás a munkacsúcsoknak megfelelően: hónap elején sok volt a mechanikai, a hó végén viszont a kész műszerek több elektronikai szerelőt igényeltek. Több évig szereltem, szabályoztam a fotométereket, és sok továbbfejlesztett típust is gyártottunk, például infrafotométert, lángfotométert. Az osztályon folyó termék-előállításban egyre több és bonyolultabb elektronika jelent meg. Az új termékek, null- („0”) és első („S”) sorozatait is szereltem, szabályoztam, ilyenkor „vándoroltam” az osztály csoportjai között, ez egyre újabb szakmai ismereteket adott. Jól emlékszem az infrafotométer új technológiájára, ahol az elektronikán túl sóprizmát szereltünk, amely igen kényes, a MOM optikusai nagy gonddal készítették, óvni kellett a sérülésektől. A műszer beállítása is nagy figyelmet, körültekintést MUNKA KÖZBEN igényelt, ezért úgy adtuk át a felhasználónak, hogy 127


EMBEREK TÖRTÉNETE

az üzembe helyezést is a csoportunk végezte, kiküldetésekkel. A felállítási helyekre párban utaztunk: egy mechanikai és egy elektronikai műszerész végezte a kényes műveleteket. Egy alkalommal Leningrádban voltunk ilyen szerelésen Villás Jánossal. Új feladatokat adott a derivatográf nagyműszer szerelése, a csoportunk vezetője Szemere Róbert volt a hatvanas években. A gyár Dolgos utcai kapujánál volt a műszer speciális szabályzóhelyisége, és minden hónap végén itt került sor a munkaigényes szabályzásokra. Ehhez az összetett műveletsorhoz mindkét szakmai felkészültségemre szükség volt, többmilliós értéket bíztak a szabályozóra, és a termelési tervben számoltak a műszerek ütemezett kiszállításával.

A DERIVATOGRÁF ELVI VÁZLATA

Sok feladatom volt a hónap közben is, mert különféle meghibásodott fényképezőgépek javítását kérték a főnökeim, és amíg ez volt a feladat, mentesítettek a program szerinti műszergyártás egyszerűbb feladatai alól. Sok éven át érkeztek a „baráti” kérések és a javítandó gépeket kivétel nélkül hozzám hozta az osztályvezető. Ez szakmai kihívással is járt, mivel a javítandó gépek sokféle gyártótól származtak, olykor az is felvetődött, hogy egyáltalán lehet-e javítani az addig nem látott felépítésű gépet. A tulajdonosnak semmilyen dokumentációja nem volt, és a korszerűbb típusokban már az elektronikát is alkalmazták. Dicsekvés nélkül mondhatom, hogy minden rám bízott fényképezőgép működő állapotban került vissza a gazdájához. Áttérek a műhelyben dolgozókra, elsősorban Arankára, a feleségemre, akit ott ismertem meg, a derivatográf mechanikus csoportjában dolgozott. Ennek a termoanalitikai mérőműszernek a mérlegkarját szerelte, szabályozta, ami állandó munkafeladata volt, minden hónapban, évekig. Elértük, hogy a komplett műszer 128


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

(3425) teljes szerelésében, majd szabályzásában is részt vehessen, és így együtt mehettünk helyszíni üzembe helyezésekre is. MOM-os családok, házaspárok sok esetben dolgoztak egyazon osztályon, különösen a szerelőműhelyekben, de voltak családtagok eltérő osztályokon is. Viszszatekintve a fiatal éveinkre, abból is következett az ilyen párválasztás, hogy sokat túlóráztunk, később vállaltunk különkeresettel (VGMK) munkákat is, a műszak után. Akik azonos helyen, szorosabb munkakapcsolatba kerülhettek, és az idejük nagyobb részét a gyárban töltötték, azok külön randevúk nélkül is egymásra találtak a MOM-ban. Emlékeim szerint ilyen párválasztás történt a következő esetekben (csak a családnévvel, korántsem teljes felsorolással): Hellebrand, Kántor, Kun, Kozek, Nagy, Oszvald, Ambrus, Loss, Kertész, Szűts, Villányi, Piros, Füzesi, Cséve, Sápi, Hajdu, Hartmann, Lányi, Gál, Makk, Neumayer házaspárok. Logikus következménye a családi kapcsolatnak, hogy sok dinasztikus kötődés is volt, néhány ismert példa: Muszella (apa és lánya), Hartmann (apa és fia, valamint unokatestvér), Borosznoki (sógornő, unokaöcs), Huba (apa és fia) család több nemzedékével. Az ifjabb Huba József egyetemi végzettséggel lépett a gyárba, és a termelést irányította a későbbi években. Amikor egyre több derivatográfot vásároltak a külföldiek, Moszkvába, Krakkóba és Varsóba kaptunk kiküldetést a feleségemmel együtt 1970-ben, illetve 1971-ben. A 15-ös osztály egykori szakemberei főként a KGST-országokban teljesítették a szervizfeladatokat, üzembe helyezést a hatvanas évek végén alakult szervizosztály szervezésében. A Kereskedelmi igazgatóság szervizosztályát akkoriban Nagy Józsefné Erzsi és Lányiné Schulek Saci irányította, mindketten jól ismerték korábbi tervezőmunkáik kapcsán az osztályunk gyártmányait. (A MOM Szerviz Kft. önálló társaságként 1991-ben alakult, Budapest, Diószegi út 37. telephellyel, kezdetben Hartmann Ádám vezette. Ez a MOM Szerviz jelenleg is működő társaság. – Szerk.) Akkor léptem ki a MOM-ból 34 év szolgálat után, amikor a gyár a nyolcvanas évek végén képzést indított a digitális gyártmányokhoz kapcsolódóan, de „betelt a létszám” indokkal elutasították a jelentkezésemet. Néhány feledhető munkahely (MOM Kalibergyár, a Távközlési Kutató Intézet és egy húsipari gépeket szervizelő Kft.) a közelébe sem ért a MOM szakmai kultúrájának, hiányoztak a Csörsz utcai műhelyekben hagyott barátaim. Amikor fellendültek a hazai vállalkozások végre megtaláltam a helyemet. A MOM-ban szerzett gyakorlati és elméleti tudásomat, tapasztalataimat, illetve a német nyelvtudásomat egy 1990-ben nulláról induló egészségügyi vállalkozásban jól hasznosíthattam, nevezetesen az UVEK Kft.-ben. Az otthonról hozott német nyelvtudásomat az NDK-ból szakmai csereprogram keretében a 15-ös osztályra került Rolf Reiss berlini fiúval (akivel egymásnak háttal dolgoztunk) foly129


EMBEREK TÖRTÉNETE

tatott beszélgetések során jelentősen fel tudtam javítani. Ez is hozzásegített, hogy a német DORNIER cég korszerű ultra-, majd röntgensugaras epe- és vesekőzúzó berendezéseivel megvalósuljon az ország több kórházában a helyben gyógyítás. Akkor még szélesebb körű mechanikai, valamint elektronikai ismeretre volt szükségem, amikor a berendezés teljes körű szervizét végeztem. Itt egy személyben szervizes, termelésirányító, anyaggazdálkodó és munkaszervező feladatokat láttam el. Amikor a MOM hanyatlani kezdett, majd megszűnt, több volt kollégát hívtam meg a társaságunkhoz, itt találhattak értelmes munkát. Amikor nyugdíjba készültem, magam helyett is egy volt MOM-os szervizes kollégát hívtam a Kft.-hez dolgozni, betanulni. Így Vizmathy Erik lépett a helyembe. Kozek Adolf

130


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Egy gyár négy munkaköre, előmenetellel Kozek Adolfné Aranka szakmai fejlődésének története példázata annak, hogy a Magyar Optikai Művekben a műhely munkapadjai mellől kellő kitartással nők is „sokra vihették”, eljuthattak a termelés irányításába, majd az ipari nagyvállalat gazdasági folyamatainak belső ellenőrzésébe is. Nagyon elkeseredtem 1962 júliusában, amikor a textiltechnikum a jelentkezésemet hely hiányában elutasította. Akkori szomszédunk, Gacsó Bertalan vigasztalt, aki a MOM dolgozója volt. Közbenjáró ajánlását ígérte: Majd én segítek, fel a fejjel kislány! Kis idő múlva levél jött a MOM-ból, és Szórád Ferenc személyzetis fogadott a MOM-irodaház földszintjén. Lehordott: Hogy képzeli a felvételét?! Ilyenkor és a textilszakma után?! Sírtam, védekeztem, végül mégis megkötötte velem a tanulószerződést. Kifelé menet elhatároztam, majd megmutatom én ennek az embernek, milyen műszerész leszek. Az Alkotás utcai MÜM 28-as Iparitanuló Tanintézetben mechanikai műszerész tanulóként kezdtem, az iskola J osztályában. Több más szakma (forgácsoló, lakatos, optikus) képzése is folyt, az érettségizetteknek elektroműszerész osztály indult. Akkoriban nyolc általános után három év volt a mechanikai műszerész szakmunkásképzés időtartama. A gyakorlati képzés többnyire a gyárban folytatódott az első év után, és a MOM számított a végzettekre. A szokásostól eltérően tizenketted magammal 2,5 évig voltam tanműhelyes. Szőcs László szakoktató ugyanis

SZŐCS LÁSZLÓVAL 12-EN A 3. J-BŐL 131


EMBEREK TÖRTÉNETE

kijárta, hogy ő foglalkozhasson tovább az első évfolyamból a jobbakkal a második évben és még a harmadik év feléig. Ennek előnyét, hasznosságát már csak utólag tudom igazán értékelni. Iránta érzett hálámat legalább azzal kívánom kifejezni, hogy a készülő emlékkötet örökítse meg az ő nevét is. Pedáns rendre, érdemi munkavégzésre, munkafogásokra tanított meg minket. A MOM által értékesíthető termékek készültek a tanműhelyünkben. Ilyen volt például a vasúti vészcsengő, 50-szeres távcső, térképolvasó, többféle nagyító, a 127B botállvány. A tanműhely termékeit a MOM meósai vették át tőlünk, többek között Jambrik bácsi, aki a botállványok minőségét igazolta. Amikor végül a gyár 15-ös osztályán a Neumayer László vezette mechanikai műszerészek alkotta csoportba helyeztek át, ott tanulóként csupa meglett férfi közé kerültem. A kitűnő eredményű szakmunkás-bizonyítványt a MOM-kultúrházi ünnepségen 1965-ben kaptam kézhez, és ott diadalmas pillantást vethettem a személyzetisre: Na ugye!? A 15-ös osztályon kezdetben a munkafeladataim sokkal inkább előkészítő jellegűek voltak, vagy lóti-futiak. A kitűnő eredmény 5,60 Ft-os induló órabért jelentett akkoriban. Kis idő múlva (szerencsés véletlen folytán) megváltozott a munkám, miután az irodaház liftjében az általam addig nem ismert Méri László technológus megszólított. Szakemberként arról beszélt, hogy a kék szemek gyakran nullásak a dioptriamérő szerint is. Azt a meglepő lehetőséget csillantotta fel, hogy megtanítja nekem az akkoriban indult nagyműszer (a derivatográf) mérlegegység lelkének, a mérlegkarnak a szerelését és a kollimátorral való szabályzását.

MÉRLEGKAR

Szerinte ahhoz a kék („0”-ás) szem kifejezetten előnyös, mondhatni szükséges. A technológiai újdonságot ő maga dolgozta ki, tervezte és megépítette hozzá a kollimátort és annak ellenőrző eszközét is. Két férfi egész havi munkája volt kiváltható ezzel az újítással, és több évig én szabályoztam a műszer egyik fődarabját. Azokban az években a velem egy időben szabadult lányok leginkább csak csavarokat políroztak. Munka mellett gépésztechnikumi érettségit tettem. Magánéletem is megváltozott, férjhez mentem egy szintén a 15-ös osztályon dolgozó kollégához, rövidesen megszültem az első fiunkat. Akkor két műszerész 132


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

szűkös anyagiakkal élte az életet, ezért induló házasként hat hét után újra munkába álltam, a fiókánkat a gyár szomszédságában lévő bölcsödébe hordtuk. Az apróságokat akkor még pucéran adtuk be, és ott a gyár által biztosított egyenruhába öltöztették őket. De nem csak bölcsődéje volt a gyárnak, hanem óvodája is. Máig hálás vagyok a bölcsis és ovis néniknek, dadusoknak, akik mindannyian gyermekcentrikusak, kedvesek, gondoskodóak voltak. Jó helyük volt a piciknek addig is, amíg mi a gyárban dolgoztunk. Később, amikor a gyermekeink kisiskolásak voltak, a gyár által szervezett, működtetett nyári táborba jártak. A MOM ezzel is biztosította, hogy a szülők nyugodtan dolgozhassanak, a gyerekek vidámkodhassanak az iskolai szünet alatt. Többször eljutottunk többedmagunkkal a gyár badacsonytomaji faházas üdülőjébe is, ahol gyerekek és szülők teljes ellátás mellett, elérhető áron tölthettek két hetet. Múltak az évek, és megszaporodtak a szervizfeladatok. Osztályunk férfi mechanikai műszerészei gyakran kaptak lehetőséget kiküldetésre, és előfordult, hogy a műszerek a helyszíni üzembe helyezést az elektronikai műszerész feleségükkel együtt végezték. Szakmai kihívás volt egy ilyen külföldi kiküldetés, és otthon a férjemmel mérlegeltük együttes kiküldetésünk lehetőségét. Ennek két oka is volt. Az egyik az így elérhető többletjövedelem, de fontosabb volt az, hogy már valami újat, többet szerettem volna csinálni a mérlegkarok szabályozásánál. Már úgyis túl sok ideje végeztem ezt a feladatot.

KOLLIMÁTOR A

MÉRLEGKAR SZABÁLYOZÁSÁHOZ

133


EMBEREK TÖRTÉNETE

A műhelyben megtapasztalt szakmai féltékenység ellenére, mégis szerelhettem a mérlegegység egészét is, majd a műszert is szabályozhattam. Nehéz ügy volt az is, hogy elfogadják (fordított felállásként): a helyszínen a nő végzi a mechanikai, a férfi az elektronikai feladatokat. Elértük (ha nem is könnyen), hogy kétszer lehettünk együttes kiküldetésben a párommal, Kozek Adolffal, ahogy ma is hívják barátai: Dolfival. A második kiküldetésünk után az év elejei szerelői szabadkapacitás okán a 8as kikészítő osztálynak éppen engem adtak le, amit „száműzetésként” éltem meg. Ekkor eszembe jutott, hogy a technikusi végzettség megszerzése után két helyre is hívtak gyáron belül dolgozni, úgy döntöttem, ha lehet, változtatok. Becsülettel ledolgoztam a kölcsönbe adás időtartamát (alkatrészek polírozásával), de már nem mentem vissza dolgozni a 15-ös osztályra. A gyár Program Irodája a hetvenes évek elején átvett a műhelytől, itt Bodó Ferenc (Misi) osztályvezető, Vilmos László a gyártásintézők, míg Muszella János a diszpécserek és műhelyprogramozók csoportvezetője volt. Irányításukkal gyártásintéző beosztásban dolgoztam. Alapfeladatom szerint az 5-ös szerelő osztályon készülő szintezők és teodolitok, valamint egy a 19-es szerelőben készülő 4064 rajzszámú szintező műszer elkészíthetőségéért voltam felelős, a gyár havi termelési, készárutervéhez igazodva. Érdekes munka volt a gyártásintézőé, szinte a gyár teljes keresztmetszetét átfogta, és jó munkakapcsolatokat alakíthattunk ki partnereinkkel. Itt csak példaként sorolom, hogy a havi program teljesítéséhez kikkel volt kapcsolatunk: műszergazda, tervezőmérnök és technológus, normás, gyakran egyeztettünk a kereskedőkkel, anyaggazdálkodókkal, beszerzőkkel, a kooperációt szervezőkkel, alkatrészgyártókkal, szerelőkkel és raktárosokkal. A MOM gyártásintézőinek induló adata a kereskedelmi rendelés volt, amelyből kiderült, milyen termékünkből hány darab értékesítésére van megrendelés a közölt időszakban. Összeállítottuk a termék alkatrészeinek gyártásához szükséges minden lényeges adatot tartalmazó adatlapot: az anyagigényt, a műveleti sorrendet és a gépi megmunkálás időszükségletét minden műveletre, üzemre (a normaidők alapján). Mindezek új termékek esetén a legelső sorozat indítása előtt voltak rögzíthetők. Sok munkatárs működött közre az irodai munkánkban, akkoriban az én kartonozóm, tasakolóm Fekete Gézáné volt, akit mindenki csak Hokiként ismert. Ő már előttem jóval MOM-os volt. 1951-ben esztergályos tanulóként kezdett a 3-as osztályon, majd a 15-ösön folytatta. Az „ésszerűsítések” (vagyis a racizások) osztályonként és évente csökkentették a létszámot, és 1958-ban ő is érintett volt, de fellebbezett. Azt elfogadták, az óraszerelő osztályra helyezték, sok év után került előbb a laborosztályra, és végül (egészen a nyugdíjazásáig) a Program Irodán dolgozott. Mellém rendelt, fontos munka volt az előprogramozás, amit Barát Józsefné Magdi végzett. Ezzel a technológia lépéseinek megfelelően írtuk elő az egyes mű134


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

helyek programjait és közöltük az elkészítés határidőit. Külön programozói voltak a műhelyeknek, ők tőlünk kapták a dekádra, hónapra bontott termelési feladatot. Az úgynevezett tasak tartalmazta a munkalapokat is, ez alapján történt a műhelyekben az elszámolás, a dolgozók bérezése is. Székely Tamás volt az öntöde programozója, és sok külső öntöde is szállított a MOM-nak. Sokféle más bizonylat, lista, jelentés készítésére volt még szükség, ilyen például az anyagutalvány és az anyaghiány, a dekád- és havi programok, a kivételezők is. Voltak tételek, amelyeket más cég gyártott, a kooperációs csoportot Füleky András vezette. A hetvenes és a nyolcvanas években a vidéki gyáregységek is szállítottak tételeket, amihez Reinhardt János csoportját mozgósítottuk. Amikor öntvényből kellett a gyártást indítani ahhoz, hogy kellő időben elkészüljön az alkatrész megmunkálása, előretartással történt a megrendelés. A szerelőcsoportok utalványra kapták meg az alkatrészeket, a gyártásból a félkészraktárra érkezett tételeket, a havi terv szerint előállítandó készáruhoz szükséges mennyiségben. A még hiányzó tételeket a diszpécserek sürgették (olykor zsebben vitték a szerelőkhöz, még melegen). Itt is tanultam munka mellett, többedmagammal az irodáról munkaelemző, munkaszervező oklevelet adó (felsőfokú) tanfolyamokon. A MOM Kultúrházban tanultunk, vizsgáztunk a Munkaügyi Minisztérium kihelyezett oktatásának tanterve szerint. Ezek a képzések segítették, hogy a nyolcvanas években „felsőbb osztályba léphettem”. A MOM-emlékkönyvben legalább nevük említésével szükségesnek tartom megemlékezni azokról a gyártásintézőkről is, akik tevékenysége egy-egy gyártmánycsoporttal szorosan összeforrt, bár a lista nem teljes: Ságvári György (3120, 3170, 3180), Gál Sándor (ötezresek) Kálmán Júlia (3425), Makkné Éva (ezresek), Pilis György (kétezresek), Matuzné Ica (kötőelemek). Amikor a Belső Ellenőrzési osztályt Széles Vince vezette, az osztálya által végezni kívánt ellenőrzések között célul tűzte ki a termelési folyamatok és a telepített gyáregységek működésének, eredményességének vizsgálatát is az akkorra konszern felépítésűvé vált MOM-nál. Ehhez (mérnöki vénája, alapossága jeleként) olyan munkatársat keresett, aki jártas a gyárak termelési folyamataiban. Revizori jelentéseket készítettem például a MOM Battonyai gyáregysége működésének kezdeti problémáiról, a Zalaegerszegre telepített szintezők termeléséről, a "0" és "S" gyártási sorozatok kiértékelésének tapasztalatairól. Részt vettem a vállalat működéséhez kapcsolódó kötelező éves belső ellenőri feladatokban is. A nyolcvanas évek második felében felkértek a MOM Törzsgyárban folyó VGMK tevékenység ellenőrzésére is. A MOM-irodaház beépített földszintjén működő számítóközpont ellenőrzését az 1986-os tervünk szerint készítettük elő. Akkor beiskoláztak a számítástechnikai szakrevizori képzésbe, ott a szakdolgozatom esettanulmánya a vállalat utókalkulációs rendszerének vizsgálata, ellenőrzése volt. Hasznosíthattam a tanultakat, és 135


EMBEREK TÖRTÉNETE

A MOM TSK VEZETÉSE

1988-ban jeles eredménnyel végeztem el ezt a képzést. A nagyvállalat Szervezési, Koordinációs főosztályának szakértőivel egyeztettem az esettanulmányt. Sok segítséget kaptam a számítóközpontot vezető Forgács Jánostól és helyettesétől, Babos Károlytól, akik nagy szakértelemmel működtették kezdetben az R 30-as, majd az R 45-ös központi számítógépet. Ok-okozati összefüggéseket itt most mellőzve a negyedik munkakörbe 1988 nyarán kerültem Fogarasi László SZB elnök mellé, a MOM Szakszervezeti Bizottság Közgazdasági Bizottsága vezetőjeként. Az áthelyezés után alig több mint egy évvel közölték velem, átszervezés okán az általam betöltött státus megszűnt. Új munkahelyet kellett keresnem 24 évnyi MOM-szolgálat után. Jó ajánlólevél volt a finommechanikai nagy múltú ipari vállalatnál megszerzett ismeret, a megszerzett többféle képesítés. A MALÉV-nál vettek fel 1989 decemberében, költségtervező, -elemző munkakörbe. Ez már egy másik történet, a légitársaság alkalmazott egészen a nyugdíjba vonulásomig. A MOM MHSZ Tartalékos Honvédelmi Klub megválasztott számvizsgálójának 1988-ban. A szervezet jogfolytonos átalakulását követően a MOM Tömegsport Klub (TSK) lett az utódja, és a TSK jelenleg is működik. Hajdu Sándorral a klub vezetőjével, a szakosztályok vezetőivel, tagjaival azóta is kapcsolatban állok, mint megválasztott számvizsgáló. Kozek Adolfné

136


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Üzemfenntartás, közismert nevén TMK Motto: a szerelőnek kétszer örülnek, először, amikor végre megjött, másodszor, amikor végre elment. A karbantartás szükségszerűségét már az ipari forradalom kezdetén is fontosnak tartották, azonban a termelés volumenének, a minél nagyobb profit elérésének érdekében háttérbe szorult, és csak az 1950-es években kezdődött az a folyamat, amely valóban fontosnak tartotta. „Az üzemfenntartás rendeltetése a vállalatnál a tárgyi eszközök műszaki állapotának folyamatos fenntartása. Ez nélkülözhetetlen a gép, épület, jármű élettartamának meghosszabbításához, a károk megelőzéséhez, a zavartalan termeléshez.”… A tankönyvek így határozzák meg ezt a létfontosságú (bizony termelő, de rezsiként elszámolt) üzemet, annak munkarészlegét, amely nélkül a MOM is üzemzavarokkal küzdött volna. Sokan ma is a TMK kifejezést használják, és az ott dolgozók voltak a TMK-sok. A MOM üzemfenntartása több évtizedig önálló osztályként működött, azonban sajnos kevés információ és még kevesebb név áll a rendelkezésünkre, hogy kik is voltak ők, akik ezt a sziszifuszi munkát végezték. Mert az volt mindig is a javából. A géplakatosok (gyakran nyakig) olajosan küzdöttek, hogy forogjon a gép. A TMK munkája előzte meg azt, hogy az elektromos szerkezet tűzveszélyes legyen. A karbantartók nélkül nem működött megbízhatóan az anyagmozgató berendezés. Nem késői panasz, de tény, hogy a termelés mindig előbbre való volt vezetőink szemében, mint a költségeket csak vivő, de nem termelő terület, az üzemfenntartás (szakszóval: improduktívként kezelték). Persze ha leállt egy gép, mert meghibásodott, vagy áramszünet lett, netán a műhelyben nem volt elég meleg, akkor ez a feladat (átmenetileg) fontos lett. Emlékszem olyan régóta jelzett hibaforrásokra, amelyek tartalék eszközeire csak akkor áldoztak, amikor a bekövetkezett anyagi kár hívta fel rá a figyelmet, a takarékosság következményeként. Némileg változott a helyzet országos szinten és a MOM-ban is, amikor az 50es években előtérbe került a Tervszerű Megelőző Karbantartás, azaz a TMK. Sajnos ennek a három szónak a jelentése egy kicsit másképp alakult. A tervszerűség sokszor csak füstbe ment terveket jelentett, a megelőzés az azonnali javítást, a karbantartás pedig a „tűzoltást”. A termelés korszerűsödésével, a technikai fejlődéssel járó egyre bonyolultabb gépek előtérbe kerülésével szükség is volt a szemlélet változására. Nem feladat itt a karbantartási tevékenység jelentőségét méltatni, de belátható, hogy a termelés egyenletes jó minőségének egyik kulcsa volt az Üzemfenntartási főosztály (TMK) a MOM-ban is. A szemléletváltáson kívül szükség volt a szakmai továbbképzésre is. Bizony az „öreg szakik”, akik évekig a hagyományos 137


EMBEREK TÖRTÉNETE

módszerrel (csavarhúzó, kalapács) javítottak hagyományos gépeket, kénytelenek voltak belemélyedni a bonyolult vezérlések, automata hajtások rejtelmeibe. A gyár növekedéséhez igazodva a kiszolgáló, karbantartó, felújító kapacitás is megnőtt. Egykor a Törzsgyár 1-es osztályán lakatosok, hegesztők, kovácsok és villanyszerelők dolgoztak, (mintegy 19 fő), a szervezetünk a nyolcvanas évek végére 200 fős, hét osztályból álló főosztállyá fejlődött. Lapozva a telefonkönyvet külön osztály működött például a forgácsoló, a villanyszerelő, a hegesztő-lakatos és PVCműhely feladataira. Ide tartoztak még a víz- és fűtésszerelők, az építőipari munkát végzők, a géplakatosok, a kazánházi és a klímaszerelő szakemberek. Volt idő, amikor a főosztály kötelékébe tartozott az energiaosztály és a TMK-iroda is. Nagy feladat volt 68 ezer négyzetméter alapterületű gyártelepen a hibákat megelőzni (vagy ha már észlelték: gyorsan elhárítani). A Törzsgyár épületei 60-80 éves különbséggel, változatos technológiával készültek. Az örökölt és az évtizedek során elavult elektromos hálózatok, a rossz minőségű nyílászárók, elöregedett tetőszigetelések, rozsdásodó víz- és fűtésvezetékek nap mint nap újabb kihívásokkal (pl. riasztásokkal) adtak feladatokat. A műhelyek gépei nagyon eltérő korúak voltak, a (kegyeletből?) 50-60 évesen működő és többször átalakított gépek mellett korszerű optikai kijelzésű NC-vezérlésű berendezések is működtek. Az üzemfenntartó gárda olyan nagycsalád volt, amely a családra jellemző problémák ellenére egységesen tette a dolgát. Sok év távlatában is büszke vagyok arra, hogy a MOM üzemeltetésének ügyét nemcsak feladatnak, hanem lelkiismereti kérdésnek is tekintettük. Ezt a nagycsaládot nagynevű, vezetésben is jártas főosztályvezetők, osztályvezetők irányították, akik kisebb-nagyobb sikerrel az emberi problémákat is kezelték. Mert valljuk be, élni (sőt: visszaélni is) lehetett a nagyobb mozgási lehetőséggel. Lehetne most anekdotázni, mert volna miről, a munka mellett kollégáknak elvégzett „fusizásról”, annak kellemes és kellemetlen következményeiről, de akkor ez az emlékkötet egy végtelen hosszú folytatásos regénnyé változna. Ugyanakkor nem elfogultság emlékezni a tömegsport, a kultúra, az oktatás, a társadalmi élet sok területén elért sikereinkre. Jogos a büszkeség a sok dicsőséget hozó MOM MHSZ sebességi autómodellezők teljesítménye alapján, akik részben az 1-es osztályon maguk gyártották le világ- és Európa-bajnokságot nyert modelljeik alkatrészeit. Amikor vállalati rendezvény, majális, vasas juniális alkalmával kitelepülés volt a feladat, minket hívtak és ránk számíthattak. Dunaújváros és Mátészalka, Zalaegerszeg, Komló és Battonya új gyártelepei a Törzsgyárból sok berendezést vettek át. A telepítés idején a gépszállítók, Semler Laci csapata meghatározó szerepet töltött be. A vidéki gyáregységeknek is szükségük volt üzemfenntartókra, a fiataljaik képzésében közreműködtek a munkatársaink, főként az 1-es és 55-ös osztályon folyó tapasztalatcserén. 138


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Voltak különleges gépgyártó munkáink is, például a TMK műhelyeiben készítettük el az üvegszálakat húzó gépet. Büszke a műszerész a SAGEM tárolójára, de a háttérben ehhez mi alakítottuk ki a tisztaszobát. Az akkor még teljesen ismeretlen technológia olyan precíz kivitelezést követelt meg, amelyet a francia szakemberek is elismertek a beüzemeléskor. Sok szó esik az energiatakarékosságról, ehhez a Törzsgyár épületeinek gőzfűtését mi szereltük át a korszerűbb melegvíz-fűtésre. Komplett beruházási feladatunk volt a galvánüzem műanyag elszívórendszerének kialakítása a tervezéstől a beüzemelésig. Voltak akkoriban „közkedvelt kommunista szombatok”, és így épült meg saját tervezésben, kivitelezésben egy új műhelyépület. A beosztásunktól függetlenül mindannyian hordtuk, raktuk a téglákat. Saját kivitelezésű volt a lakatosok acélvázas új műhelye is.

AMIKOR MÉG TERVEK KÉSZÜLTEK

A MOM technológiájában (elsősorban az optikai műhelyekben) hagyományosan a városi gázt használták, elvégeztük a berendezések átállítását földgázra. (Ma már bevallható: a Fővárosi Gázművek szakembereivel együtt sok olyan készüléket kellett akkor „barkácsolni”, ami nem igazán állta volna ki a hatósági ellenőrzések próbáját.) Emlékszem a Törzsgyár sokat emlegetett közműalagútjára is, amely hevenyészett tervek alapján készült. A TMK szakemberei néha emberfeletti munkát vé139


EMBEREK TÖRTÉNETE

geztek az ideálisnak nem mondható szűk helyeken, és ezzel volt elérhető az épületek zavartalan vízellátása, a fűtés, a technológiai gőz szolgáltatása. Ahogy mind több feladatot kaptunk, úgy növekedett az üzemfenntartás (nemcsak TMK) létszáma is. A vég kezdete a kilencvenes években következett el. A tulajdonos előbb a „T” (torony) épületet értékesítette, a mi feladatunk volt az egész optikai gyáregység áttelepítése a BC épület IV. emeletén lévő konyha– étterem helyére. Szükség volt a terület teljes átalakítására, az egykor hőszigetelt vasbeton hűtőkamrák, a teljes konyhai technológia bontására. Ezután indulhatott az optikai gyártásnak megfelelő terület kialakítása, és a fővállalkozó építőipari cég tevékenysége mellett sok szakipari munkát a TMK dolgozói végeztek. Emlékszem a naiv lelkesedésünkre, hiszen a jövőt még nem láthattuk, akkor senki nem gondolta, hogy nagyon rövid időn belül nemcsak a költöztetett optikai gyáregységet éri ilyen telepítés (majd megszűnés), hanem a Csörsz utcai gyár összes épületét is. Minden MOM-dolgozó legnagyobb lelki problémája az volt (és maradt ma is), hogy a Törzsgyár termelése zuhant, az értékes késztermékekkel tele volt a raktár, eközben a gépeket – köztük a nemrég horribilis áron felújítottakat is – értékesítik. Személyes fenyegetés volt, hogy utcára kerülnek az évtizedek óta itt dolgozók, és jóval a negyven év fölött nehéz volt (a szakmában) elhelyezkedni. A Törzsgyár területét kisebb-nagyobb gazdasági társaságok bérelték. Az áram és a fűtés fenntartása nem műszaki, hanem pénzügyi gond lett, amikor a közműszolgáltatók számlái beérkeztek (olykor aktatáskában vittek milliókat, nehogy a gyárat lekapcsolják a hálózatról). Az egykor kétszáz fős Üzemfenntartási főosztály gyakorlatilag megszűnt. Néhány fűtő, rendész maradt csak a régiek közül, és már nem a MOM állományában. Köztudott volt, hogy a gyár területét értékesítették, az új tulajdonos megjelenésének időpontja már csak az adminisztrációs folyamattól függött. 1997. február egyik hideg napján – fontos dátum, de a napra nem szívesen emlékszem – megtörtént a kulcsátadás. A nem fényes, de a média által kísért (sajnálatos gyártörténeti) eseményt csak néhány elrejteni próbált könnycsepp kísérte. Imre László gépészmérnök, az Üzemfenntartási főosztály osztályvezetője

140


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

A pályakezdéstől a HUNGERIE-ig Érettségi után külső ajánlással vettek fel elektroműszerész tanulónak a MÜM 28as Szakmunkásképzőbe 1963-ban. Akkor még nem tudtam, milyen bizalmi feladat a MOM-ba bekerülni. A szakmunkások képzése kétéves volt, de jó tanulmányi eredményeimre tekintettel a második évet már a 15-ös osztályon folytattam, a vezetője Hartmann János volt. Itt tapasztaltam meg először, mit jelent a kollektíva, valamint a gyári munka lényegét, a szépségeit és a kihívásait. Nagyon sokat köszönhetek az iskolának, Hoffman István igazgató úrnak, valamint Merena Károlynak, aki a tanműhely vezetője volt, és akik ebben segítettek nekem. Vezetőink végig figyelemmel kísértek az első naptól, ahogy beléptem az osztályra, hiszen még tanuló voltam, nem szakmunkás. Mindenben segítettek, tanítottak, minden munkafolyamatot végigcsináltam. A legjobb szakemberek mellett tanulhattam a szakma mesterfogásait. Eljutottam odáig már, hogy fotométereket szereltem, később a beszabályozásukban is részt vettem. Véglegesítettek, miután kitűnő eredménnyel levizsgáztam 1965-ben. Továbbra is a 15-ös osztályon dolgoztam, de nem sokáig, mert 1966-ban megkezdtem a 24 hónapos tényleges katonai szolgálatot. Leszerelésem után a 29-es osztályon dolgoztam tovább, itt ismerkedtem meg a giroteodolit működésével. A szerelők nagyon összetartó csapatát Krebs Lajos és Zakar Ferenc osztályvezető irányította akkor. Az osztály dolgozói között mechanikusok, optikusok és elektromos szakemberek voltak. Fontos volt a 29-es meó szerepe is. Olyan érzésem volt a 29-es osztályon, mintha ez egy nagy család lenne. Mindenki segítőkész volt, és Krebs Lajos segítségével, irányításával megtaláltuk a helyes megoldást, ha nehézség adódott. Márpedig mindig volt valami új, amivel meg kellett birkóznunk. A giro az évek során robbanásszerű változásokon ment át, főként az elektronika fejlődött, ahogy a giroteodolit modernizálódott. A technológia egykor a tranzisztorokra épült, majd megjelentek az integrált áramkörök (IC). A műhelyben dolgozók igen nagy segítséget kaptak a tervezőmérnököktől. Pusztai Ferenc, Gesztelyi Bandi, Szalados Béla szinte mindennap átjöttek és segítettek, ha előre nem látható problémák adódtak. Úgy érzem, mindenki nagyon szép emlékkel gondol vissza az itt eltöltött időre. Olyan volt a munka szervezése, hogy a kitűzött termelési cél az előírt határidőre (sok esetben a hónap végére) teljesíthető legyen. Az itt dolgozók között nagyon szoros volt a baráti kapcsolat, ami még a mai napig is tart sokakkal. Munka mellett elvégeztem a műszaki egyetem villamosmérnöki karának esti tagozatát. A MOM sok műszert értékesített a Szovjetunióban és más szocialista országokban. A műszerek rendszeres szervizellátására volt szükség, meghatározott karbantartási szabályok szerint. A gyakori külföldi kiküldetéseken rendszerint a 141


EMBEREK TÖRTÉNETE

műhelyből egy mechanikus, egy elektromos, továbbá egy vagy két meós vett részt. A helyszíni karbantartás kihívásokkal is járt, ehhez az osztályon sok új ötlet, újítás is kapcsolódott az évek során. Én is terveztem egy ellenőrző műszert a giro elektronikájához Benedek Ferenc munkatársammal, amit évekig használtunk szervizútjainkon. A 29-es osztályon korábban már gyártottunk számítástechnikai berendezéseket, lyukszalagolvasó és -lyukasztó perifériákat, majd a szalagkártyás készülékeket. A MOM 65-ös osztálya vette át ezeket, miután új helyre költözött, de a két osztály továbbra is egy vezetés alá tartozott. Újabb feladatot kaptam a hetvenes évek elején, amikor a MOM a francia SAGEM cégtől megvásárolta a mágneses adattároló licencét, komplett gyártási technológiáját. A felkészülés időszakában a MOM intenzív francia nyelvtanfolyamra küldött több kollegámmal együtt. Sikerült a francia nyelv alapjait elsajátítani kilenc hónap alatt. Két hónap múlva kiutaztunk a francia SAGEM céghez. Amíg mi a SAGEM-nél a licenc szerinti tároló gyártási folyamatával ismerkedtünk, a Törzsgyár 65-ös osztályán elkezdődött a tisztaszoba építése. Miután hazajöttünk Franciaországból, megbíztak a gyártás előkészítésével és a szerelőcsoport vezetésével. A tároló gyártása nagyon nagy kihívás volt számunkra. Kezdettől szívvel-lélekkel „ráhajtottunk”, hogy megfeleljünk a francia cég szigorú követelményeinek. Őrzök egy képet, azon jobbra A 65-ÖS OSZTÁLY fent Krebs Lajos, balra lent a technológus Sziráki László, fölötte Forgács János látható. A szerelőket is bemutató kép akkor készült, amikor a századik elkészült FEX–3 tárolót ünnepeltük 1972-ben. Erre meghívtuk a SAGEM mérnökgárdáját és a magyar mérnököket, azokat a dolgozókat, akik érdeme volt, hogy a MOM-ban gyárthattuk ezt az adattárolót. A termékünk nagy figyelmet, szorgalmat, még inkább precizitást igényelt minden egyes dolgozótól. Emlékszem azokra szervizmunkákra, amelyeket a FEX–3 tároló felhasználóinál, például Moszkvában, Prágában és Berlinben végeztem. Ehhez felhasználhattuk azokat a műszakilag nagyon fejlett ellenőrző, úgynevezett tesztműszereket, amelyeket a MOM a SAGEM cégtől vásárolt. 1974-ben megnősültem, a feleségem szintén a MOM-ban, a 29-es osztályon dolgozott, és nem mi voltunk az egyetlen házaspár a szerelőosztályokon. Néhány évig kiküldetésben voltam, amikor a MOM 1974-ben állandó képviseletet nyitott, a berlini Kereskedelmi Kirendeltségen. A hetvenes évektől termékeink két legnagyobb vásárlója a Szovjetunió és az akkori NDK volt, így Moszkvába Nagy Zoltán kollegámat küldték, én Berlinben lehettem a MOM képviselője 1979-ig. 142


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Munkámhoz sok segítséget kaptam Tobak Ottótól és Nagy Józsefnétől Erzsikétől, a Kereskedelmi Igazgatóság szervizosztályának vezetőitől. Külföldi szolgálati időm letelte után ismét a 29-es osztályon a giro szerelésével és beszabályozásával foglalkoztam, és jártam külföldi szervizutakra. Feleségem a kislányunk születése után otthon bedolgozóként dolgozott tovább a MOM által kiadott munkafeladatokon. Ez lehetőséget biztosított a kismamáknak a munkaviszony fenntartására és jövedelem szerzésére, ezért több asszony vállalkozott ilyen bedolgozásra. A FEX–3 tároló nyomtatott áramköri kártyáinak beültetését végezte otthoni körülmények között, a megfelelő eszközökkel felszerelve. (A műszaki kérdésekben pedig házon belül egyeztethettünk). Amikor a MOM átalakult, és a telepén más vállalatok is helyet kaptak 1990-től, a Csörsz utcába települt egy amerikai cég német leányvállalata. A HUNGERIE Kft. nevű cég igazgatójának neveztek ki, és néhány hét alatt berendeztük az I. épület földszintjén a gyártóüzemeket. Az épületrészt teljesen át kellett alakítani, szükség volt felújításra is. A társaság mikroszkóp tárgylemezeket készített, külföldi technológiával. Több kollégával a németországi Braunschweigbe utaztunk, ott betanultuk a gyártás munkafolyamatait. A tulajdonos német cég Budapestre telepítette a szükséges összes gépet, és elkezdhettük a gyártást, valamint a termékeink hazai forgalmazását. Itt találkoztam először az „épp a megfelelő időben” munkaszervezéssel, vagyis napra és órára ütemezett volt a nyersanyag beérkezése, a hulladék elszállítása, valamint a készáru visszaszállítása. Nehéz fizikai munkát vállaltunk, a külföldről ideszállított megmunkálógépek sem voltak hibátlanok. Társaságunk ennek ellenére a kívánt mennyiséget és minőséget kifogástalanul produkálta. Nem maradhattunk a Csörsz utcában, amikor a Törzsgyárat kiürítették. A HUNGERIE cég Budaörsre költözött, és a német helyett amerikai vezetést kapott. Átköltözés után közös megegyezéssel felmondtam. További pályámat az egészségügyben folytattam, ahol orvosi műszereket és berendezéseket forgalmaztam nyugdíjazásomig. Az emlékezést azzal zárom, hogy én is nagyon sajnálom a MOM szétesését, főként azért, mert a gyár ritka jó szakemberei csak úgy szétszóródtak a kilencvenes évektől. Igen nagy érték ment veszendőbe: a szaktudásuk! Kertész Tamás

143


EMBEREK TÖRTÉNETE

A MOM két periódusának emlékei Nagyon örülök, hogy a MOM emlékkönyvében közzétehetem a még meglévő és remélem, nem homályosuló élményeimet. Visszaemlékezésemet két periódusra bontva írtam meg. Ami a két periódust összeköti az, hogy szép, kellemes és öszszességében sikeres évtizedeket tölthettem a MOM-ban. Az első periódus tulajdonképpen a fiatal éveim élményeiről szól. A 4-es forgácsolóosztályon kezdtem mint karbantartó géplakatos, majd 1957-től már az 1-es osztályra helyeztek, ott generálozó géplakatosként folytattam. Munka mellett esti tagozaton elvégeztem a gépipari technikumot. A TMK-irodán technikusként olyan nagyszerű ember volt az osztályvezetőnk, mint Humli Pista bácsi. A Csörsz utcai gyár szinte teljes gépészeti infrastruktúráját megismerhettem és lerajzolhattam ezekben az években. Társadalmi feladatként az ötvenes évek végétől a MOM ifjúsági szervezetének (KISZ) akcióit szerveztem. Érdekes feladatokat adott a gyárban dolgozó fiatalok szakmai továbbképzése, a műszaki-közgazdasági végzettségűek beilleszkedése, a kulturális és sporttevékenység segítése. Jó most is emlékezni erre, igen sok máig tartó baráti kapcsolat indult akkor. További fiatalkori élményem a MOM Műszaki Fejlesztési főosztályán végzett munka. A hatvanas években ott közelebbi kapcsolatba kerülhettem az iparjogvédelem, a műszaki tájékoztatás, a nemzetközi tudományos kapcsolatok témaköreivel. Igen nagy segítőm és irányítóm volt ebben Fügedi Jenő főosztályvezető (a későbbiekben fejlesztési főmérnök), akire most is nagy tisztelettel emlékezem. A területünket akkor Huszár István műszaki igazgató irányította, akinek tudása, intelligenciája, embersége számomra ma is példaértékű. Ő irányította 1966ban a MOM elődje alapításának 90. évfordulója tiszteletére rendezett nagyszabású és sikeres műszerkiállítás előkészületeit. Akkor Bohn Ferenc operatív vezetésével készítettük elő a bemutatót a MOM Kultúrház kupolatermében. Több évig más feladataim voltak, távol a Törzsgyártól, majd a nyolcvanas években visszatértem a MOM felső vezetésébe, mint a vezérigazgató műszaki helyettese. Ez volt a második periódus kezdete. Akkor elsősorban a nagyvállalat műszaki fejlesztésének, az új fejlesztési eredmények gyártásba vezetésének irányítási feladatait bízták rám, továbbá a vidéki gyárak termék- és gyárfejlesztési programjainak felügyeletét. Tévedés ne essék, az említett műszaki területeknek voltak felelős vezetői, és munkatársaimként a feladataikat tisztességesen teljesítették. Vezetőként rám a koordináció hárult, a feladatok összehangolása és a feltételek megteremtése. A közel tíz év alatt összetartó csapattal dolgozhattam együtt. 144


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

A munkám része volt a nemzetközi – elsősorban fejlesztési célú – együttműködések szervezése, működtetése. A nyolcvanas években főként a Carl Zeiss Jena optikai, a drezdai Robotron számítástechnikai, valamint több moszkvai intézet geodéziai és analitikai műszer témái adtak lehetőséget a MOM-nak fejlesztési együttműködésekre, azok alapozták meg mind a fejlesztések irányát, mind a stabil nemzetközi piaci jelenlétet. A nyolcvanas években több sikeres nemzetközi termelési kooperációt indítottunk, például a keletnémet Robotron cég megmunkált floppy-házakat szállított nagy darabszámmal a MOM-nak. Keményvalutát hoztak a nyugat-európai országokkal megvalósult termelési kooperációk, elsősorban az akkori NSZK-val. Ezeket a tárgyalásokat a MOM Kereskedelmi Igazgatóság irányította, a műszaki szakemberek bevonásával. A MOM fejlesztéseit sok hazai együttműködés is támogatta, az optikai és analitikai gyártmányok kapcsán, elsősorban a Budapesti Műszaki Egyetem tanszékeivel volt szerződésünk. A KFKI a MOM meghatározó partnere volt a hazai kutatóintézetek közül, különösen az optika-lézertechnika, valamint az informatika területén. A KFKI szakemberei segítségével alakítottuk ki a MOM-ban a mikroelektronikai labort, és úttörő kezdeményezésként a számítógéppel vezérelt szerszámtervezést (CAD). Itt emlékezem Ritter Pál hozzáértő részvételére ebben a munkában. Bevált az a kezdeményezésem, hogy az új termékek gyártásba vételét úgynevezett műszerbiztosok segítsék, ilyen megbízást kapott a vállalat vezetésétől például Szántó Tamás (mikrohullámú távmérő). A műszerbiztosok kiemelkedő eredményeket értek el. Sok feladat kapcsolódott a vidéki gyárak műszaki fejlesztéséhez is. Amikor például festékszóró robotot vásároltunk Svédországból a személy- és konyhaimérleg-gyártás dunaújvárosi technológiájához, Urbán László volt a telepítés és üzembe helyezés helyi irányítója. Fontos feladatom volt a MOM-ban dolgozó műszakiak munkájának elismertetése is. A MOM-ban a 80-as évek elején széles körű felmérés készült a műszakiak anyagi-erkölcsi elismeréséről, munkájuk megítéléséről. A helyzet eléggé lehangoló képéről előterjesztés készült, és javaslatok is szerepeltek a vállalatvezetés részére. Sajnos a testületek vitái alig hoztak eredményt, a bemutatott helyzet alig javult. Annyit azért sikerült elérni, hogy kidolgoztunk egy erkölcsi elismerési elképzelést a műszaki fejlesztési, közgazdasági, vezetési kreatív munka elismerésére. Abban bíztunk, hogy senki nem köt bele, így indult a Süss Nándor-díj odaítélése a MOMban. Ma is büszkén vállalom, hogy ennek kezdeményezője lehettem, és ennek kidolgozásában és útra indításában Magyar György igazi partnerem volt. A MTESZ MOM üzemi szervezete az 1983-ban alapított Süss Nándor-díjat a következő kiemelkedő teljesítményű dolgozóknak adományozta (a kitüntetés évével): Balogh András (1985), Bíró Miklós (1992), Cakó Ferenc (1989), Farkas Béláné (1986), Filláry lajos (1988), Forgács János (1987), Gömböcz József (1986), 145


EMBEREK TÖRTÉNETE

Hollai Kornél (1995), Horváth Miklós (1984), Meichl Ferenc (1987), dr. Rózsa Sándor (1989), Salát Pál (1987), Sárközi Zsigmondné (1987), Schinogl Antal (1987), Sebesfi József (1984), Tarcsafalvi András (1985), Wikidál Gábor (1985), Winter Imre (1984), Zsilinszky László (1988) Aki embereket irányít, annak figyelni kell a szóra, érteni a kérések igazi hátterét, és az is nagyon fontos, hogy kevés a vezető (alkalmi) jószívűsége, vállalni kell a kemény konfliktust is, ha azzal érhető el valódi eredmény sokak érdekében. Szegner László a MOM vezérigazgató-helyettese, a MOMFORT ügyvezető igazgatója, a MTESZ MOM üzemi szervezetének elnöke

146


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

MOM – három évtized, emelkedő pályán Első munkahelyemre a MOM tanulójaként 1952. augusztus végén léptem be tizennégy évesen, és ehhez ajánlás is kellett. Édesapám (1905-ös születésű) csak 39 évet élt, azonban az 1924-ben vele együtt a Csörsz utcában műszerészként dolgozók közül többen is ajánlottak a személyzetisnek. Képességvizsgát tettünk, próbadarabot is reszeltünk. Az ügyesebb fiúkat a műszerészekhez, a lányok többségét optikusnak vették fel. Én csak (átlagost éppen elérő) kézügyességgel forgácsoló lehettem. Az ötvenes évek elején Posch Gyula vezette a tanműhelyt, a szakmát Somogyi László, Nagy Károly (Potyi bácsi), Morvai Antal és Barna Pál mesterektől két éven át tanultuk. A végzéskor műszaki rajzból, közismereti tárgyakból is vizsgáztunk. Az Alkotás utcai iskolában fekete egyenruhás ipari tanulóból lettem szakmunkás 1954-ben. (Ez a tanműhely később a munkaügyi minisztérium felügyeletével működött, az MTH, később: a MÜM 28. sz. intézetében.) Most a MOM Park látható ott, ahol a bal oldali kép akkor készült. A második képen nyakkendős Magyar György, e kötet szerkesztőbizottságának tagja és több emlékezés szerzője.

A TANMŰHELY, 1952

NOSZTALGIAEST, 2014

A kezdő forgácsoló szakmunkások két vagy három műszakban, darabbérben dolgoztak a MOM gépműhelyeiben a magyar, szovjet vagy cseh gyártmányú gépeken. Én a 3-as osztály revolver-, illetve automataesztergáin beállítóként kezdtem, a jóváhagyó elsődarabos ellenőrzés után indulhatott a nagysorozatok gyártása. A nagygépműhely egyik üzemvezetője akkoriban Lambert Laci bácsi volt. (A fiatalabb Lambert László pedig mint végzett üzemmérnök később a számvezérlésű (NC) gépek technológusa volt.) Pópa László vezette a műhelyben az automatások csoportját, oda járt hozzá Medveczky Géza, aki a gyártásterveket készítette, a kormánytárcsákat tervezte pl. a Tornos-gépekhez. Tisztelettel néztük az olasz Morando hosszesztergát, amelyen a 3-as osztály legképzettebb rutinos szakmunkásai készítették például a négyméteres távmérő alkatrészeit. A forgácsológépektől az armatúrákat szerelő 14-es osztály MEO-jába helyeztek át. A személyzeti ezzel támogatta kezdettől, hogy 1954–1958 között elvégezhes147


EMBEREK TÖRTÉNETE

sem az esti technikumot. A műhelyben a MÁV és a Mávag gőzmozdonyainak olajkenő készülékeit ellenőriztem. Ilyen mechanikai készülékek több évtizede készültek nagysorozatban az osztrák Friedmann cég tervei alapján. Somlyai Albert vezette akkor a szerelőosztály műszaki ellenőrzési osztályát az F épületben, aki személyesen ismerte Kandó Kálmánt, a háború előtt a MÁV mozdonyvezetőjeként. Még nem voltam húszéves, amikor a Szerkesztési főosztályt vezető Tóth Pál főkonstruktőrnél felvételre jelentkeztem. Néhány vizsgáztató műszaki és geometriai kérdésére jól válaszoltam, és Bors Károly geodéziai műszereket tervező csoportjába helyezett. A geodéziai szerkesztésen kezdőként részletszerkesztést bíztak rám 1956 tavaszán. Együtt dolgoztam néhány évig Széles Vincével, Jeszenszky Jenővel és Bohortsik Rudival. Örültem, hogy technikumban tanulhatok, és otthagyhattam az olajos munkapadot. Ami nem változott azóta sem, az, hogy szeretettel gondolok azokra, akik sok évig a műhelyben maradtak, ilyen például Palásti Árpád, Palágyi Gábor, Jeges Gábor, Békési Emil (Semán), Igali József és sok más egyívású társunk. Apám egykori műszerésztársai arra kérték a MOM igazgatóját, Posch Gyulát 1958-ban, hogy felvételizhessek a Műegyetem nappali tagozatára az akkor indult gyári ösztöndíjjal. A MOM olyan szerződést kötött velem is, hogy mint végzett mérnök legalább öt évig a gyárban maradok 1963-tól. Ebből (1982-ig) 19 éves munkaviszony lett. Máig hálás vagyok a MOM-család minden tagjának, akik „összedobták” öt évig az ösztöndíjamat. Megható, hogy apám (nem halványult) emlékét őrzők előtte is tisztelegtek, amikor húszévesen egyetemre „zavartak” mint frissen végzett technikust. Időbe telt, míg felzárkóztam a jobb családokban nevelt, műveltebb egyetemistákhoz, a munkásszármazás azonban az ötvenes években előny volt a továbbtanulásban. Az első mérnöki munkahelyem a MOM művelettervezése, majd műszergazdák csoportja volt 1963-ban. Akkor Magyar György irányította műszergazdaként az első ultracentrifuga-típus (3120) gyártásának előkészítését, és Méri Lászlónál kezdtem a szerelési technológiák összeállítását, a gyártóeszközök megrendelését a FOK-GYEM derivatográf (G425) mintáihoz. A 3425 típ. derivatográf honosításának műszergazdái Nagy Józsefné Erzsike és Szikra Józsi bácsi voltak. Morvai Gyula vezette a gyártástervezést. Maguk közé fogadtak a tapasztalt műszergazdák, a három (Somogyi, Jankovics, Sziráki) László, a két Kelemen és Kocsis Jóska. Köszönettel tartozom nekik az átadott műhelyfogásokért. További nagy (életre szóló) ajándékot adott a MOM, személyesen Marczell Márton főosztályvezető 1964-ben, amikor felkért a termelési gyakorlatra érkezett mérnökhallgatók üzemi konzulensének. Ez az üzemi gyakorlat hozott össze a feleségemmel, bő ötven éve. Nem volt ritka a házasságkötés MOM-osok között és a családok több nemzedéke is dolgozott a gyárban. 148


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Ugorjunk az időben! A hatvanas évek elején lett nagyvállalat a gyárból. A MOM átfogó műszaki fejlesztési terveit a mi osztályunk készítette, amikor a fejlesztési főmérnök áthelyezett a Műszaki Fejlesztési főosztályra. Fügedi Jenő (1928–1973) volt akkor a MOM fejlesztési főmérnöke, majd a halála után Molnár Károly, de sajnos már egyikük sem él. Az elhunyt főmérnökünk fia, Fügedi János kezdő mérnökként a mi osztályunkon dolgozott. A MOM támogatta, hogy továbbtanuljak, gazdasági mérnök oklevelet szereztem a Műegyetemen 1968-ban. Itt nincs hely a gyár középtávú terveinek elemzésére vagy a külföldi licencek bemutatására. Sok feladatot adott az új termékek tervezési programja is. Jó lenne név szerint említeni kedves barátaimat, de nehéz bárkit is kiemelni. Sokan már nem olvashatják sajnos az emlékezésemet! Két kivétel mégis legyen: Schreiber Marika, aki Dunaharasztiból ingázott, és két bátyja (Géza és Sándor) is a gyárban dolgozott, és Viola László, a műszaki könyvtár vezetője. Az országjáró brigádkirándulások során életre szóló családi kapcsolatok alakultak ki a Műszaki Fejlesztési főosztályon dolgozók és a „csatolt részeik” között. Az évtizedek távlatában feledésbe merülhetnek az akkori engedélyező főhatóságok, nem lényeges már a nagyvállalat fejlesztésének, termelésének és exportjának akkori gazdasági előkészítése és statisztikai jelentése. Ha jut energia és idő a MOM szakmai fejlődésének megírására, a most kimaradó történetek is helyet kaphatnak a gyáralapítás 140. évfordulójának ünneplése idején. Ami az igazi és maradandó érték, az a máig élő emberi kapcsolat a MOM-család egykori tagjaival. Már több mint három évtizede, hogy 1982. júniusban áthelyeztek a Központi Statisztikai Hivatal Iparstatisztikai főosztályára. Az emelkedő életpályára elsősorban a MOM adott esélyt, a felvett kisinasból gazdasági elemzést készítő diplomást nevelt. A „társadalmi mobilitás” esettanulmánya a Csörsz utcai gyárban megélt három évtizedem. Egykor sokan vettek orosz Matrjoska baba sorozatot. Ma a külső burok 77 éves ősz nyugdíjast mutat. Az évtizedeken visszafelé haladva egyre beljebb léphetünk, ott rejlik az aktív statisztikus, amelyben a korábbi MOM-os fejlesztő mérnök látható, eljuthatunk a részletszerkesztő technikus fiatalhoz, egészen a felnőttkor kezdetéhez, a gyár olajos műhelyében. És mégis, hat évtized mélyén, legbelül az a kisinas látható a sorozatban, akit 1952-ben felvettek a MOM gyári tanműhelyébe, ahol követhettem alig ismert apámat, aki egykor Süss Nándor intézetében tanult a Csörsz utcában, 1920-tól. Nádudvari Zoltán gépipari gazdasági mérnök, a MOM egykori osztályvezetője

149


EMBEREK TÖRTÉNETE

Hollai Kornél gépészmérnök és a MOM Az életem nagyon összefonódik a Magyar Optikai Művekkel. Korai emlékem, ahogy 1946-ban alig tíz évesen láttam az ostrom utáni romok eltakarítását, a MOM helyreállítását a Csörsz utcában. Édesapám Hollai Keresztély műszerész volt, de mint mindenki, ő is erősen kivette részét a talicskázásból, lapátolásból. Gyerekként én is segítettem a felnőtteknek (persze közben sokat rosszalkodtunk). Akkor a bejáró, túlélő MOM-osok éleszteni próbálták a javítható felszereléseket, ahogy később olvastam: a gépek egyharmada elpusztult, egyharmadát jóvátételként az oroszok vitték el a Csörsz utcából. Az iskolás évek alatt, gimnazistaként is nyáron itt dolgozhattam segédmunkásként. Az ötvenes években már a műhelyek munkájában is részt vehettem, de amikor csak lehetett, a gépek között settenkedtem. A gépészmérnöki diplomát 1958ban kaptam, átvételét követően rögtön a Fehérvári úti BHG (az akkori Beloiannisz Híradástechnikai Gyár) személyzeti osztályán jelentkeztem. Bár kitüntetéses (vörös) diplomám volt, az ideológiai tárgyból (tudományos szocializmusból) nem remekeltem. Amikor erre a személyzetis megjegyzést tett, azt gondoltam: „ha ez ilyen fontos itt, akkor én máshova megyek”, és egy nap után kiléptem. Amikor jelentkeztem a MOM-ban, Tóth Pál főkonstruktőrnél felvételiztem, 57 éve. Kezdettől a geodéziai szerkesztési csoportban dolgoztam, azt akkor Pusztai Ferenc vezette, később kinevezték osztályvezetővé, majd geodéziai főkonstruktőr lett. Az évtizedek során komoly segítséget kaptam tőle a feladataimhoz, és nyugdíjazása után az utódja lehettem. A gyári munkásságom az elméleti geodézia és műszereinek megismerésével kezdődött. Kisebb tervezési munkáim után a Ni-A1 nagy pontosságú szintezőműszer tervezésében önálló feladatot kaptam, ehhez az első tervezéshez természetesen segítséget is. Nagy lépés történt, amikor 1960 végén a MOM-ba szovjet katonai szakértők egy német gyártmányú giroteodolitot hoztak. Ennek mindössze egyetlen német nyelvű használati utasítását adták át, és azt mondták akkor indításként: „Ilyen műszer kell nekünk speciális kivitelben!” Hozzátették: lehet a MOM gyártmánya ennél pontosabb is, és működjön -35 Celsius-fokban is. Megfeszített (éjjel-nappal végzett) elméleti és gyakorlati munkánk eredményeként a mintaműszer (a Gi-B1) 1962 elején elkészült. Kiváló csapatot alkotott az elméleti tervező és irányító Pusztai Ferenc, a műszer konstruktőre, rajzainak szerkesztője, jómagam, az optikai tervező Lisziewicz Antal és az elektronikai tervező Gesztelyi Endre. A katonai előírások szerinti vizsgálatokat a Szovjetunióban végezték a Gi-B1 műszer mintapéldányán 1962 elején, azon Pusztai Ferenc is részt vehetett. A vizsgálat eredményei kedvezőek voltak, bár kisebb módosításokat kértek. Ezután a műszer prototípusán végeztek csapatpróbát 1962. november köze150


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

pétől. Az 1963. január közepén zárult terepvizsgálatokon végig jelen voltam, egy ideig az elektromos tervezőnk is csatlakozott. A téli hideget az északi sarkkörön túl éltem át, és a vizsgálatok egy részét az ottani (akár –40 Celsius-fokos) klímán, havas terepen végeztük. Rohamtempóban készült 1963-ban a műszer nullszériája, és az évek során sok száz pörgettyűs teodolit készült el kifogástalan minőségben. Műszercsaládot alakítottunk, egyrészt a gyártási és felhasználási tapasztalatok figyelembevételével (Gi-B1, Gi-B3), a műszer elrendezése is változott (Gi-C1, Gi-C2), de a giro elve változatlan maradt. Módosítottuk a giro szögleolvasását, illetve mérési pontosságát is. A Gi-B11 műszerünk pontossága például plusz-mínusz két-három szögmásodperc volt. A CERN ilyen műszert alkalmazott Svájcban. Pusztai Ferenc személyesen is jelen volt a műszer átadás-átvételekor. Emlékezetes a kódteodolitunk (Ko-B1), ezen végeztük először teljesen digitálisan a szögérték leolvasását. Amikor 1971-ben a legrangosabb geodéziai világkiállításokon bemutattuk a mintapéldányt, a MOM műszerének egy szögmásodperces folyamatos és digitális leolvasása egyedülálló volt. Elfogadott szabadalmam védte ennek műszaki megoldását, Gyomai László készítette a digitális elektronikát. Olyan döntés született, hogy az elkészült nullszériát követően leáll a MOM a gyártásával, mert a később kialakított külföldi digitális geodéziai műszereknél nagyobb, nehezebb Ko-B1 nem volt perspektivikus, elsősorban az elektronikai egységek miatt. Ezt a műszerünket ennek ellenére még sok évig alkalmazták a Ferihegyi és a Prágai repülőtereken, főként a leszállópálya méréseire. Felhasználtuk az alkalmazók tapasztalatait a Gi-C3 típus fejlesztéseiben, itt a távcsőben nemcsak a tereptárgy látszik, hanem a giro mozgása is, amely megkönnyíti a kezelést. Mindig pontosan leolvasható az úgynevezett műszerállandó is. (Szakmai kérdés itt, hogy a hőmérséklet megváltozása úgynevezett mikrodeformációt okoz, annak hatása korrigálható, „kiejthető”, így javulhat a mérés pontossága.) Az alapműszert sújtólégbiztos kivitelben (MVGI) is megrendelték a szovjet partnerek, előbb elfogadták a prototípust, majd több tucat készült exportra. (Szakmai kérdés, hogy a műszert a lehető legkisebb légtérfogattal terveztük, és megvalósult a szikravédelem is). A MOM műszerével 1200 méter mélységű donyeci szénbányában 1990-ben ott mértünk, ahol sújtólégrobbanás volt pár nappal korábban, és még nem működött a hálózati villanyvilágítás. A vizsgálatokon egyedül én voltam magyar, mint a MOM tervezőmérnöke, képviselője. A giroteodolit ilyen kivitelére közös orosz–magyar találmányi bejelentésünk van. Dél-afrikai megrendelésre készült a Csörsz utcában a legutolsó giroteodolit (GT-12B) fejlesztése. Korábbi műszerünk képezte ennek az alapját, azonban igen nehéz követelményeket kellett kielégíteni. Ilyen volt például a tárolás (+80 Celsius-fokos), és a működés (+65 Celsius-fokos) hőmérséklete, a rázás- és ütésálló kivitel. Védetté tettük azokat a képleteket, műszaki megoldásokat, amelyekkel az 151


EMBEREK TÖRTÉNETE

említett műszer az új adatokat számítja, kijelzi. Emlékszem az afrikai mérésekre, ott „csak” +60 Celsius-fokot kellett elszenvednem! A megrendelt műszer programrendszerét külső megbízott cég készítette. A MOM-ban (1958-tól), majd önálló társaságainál (1999. júliusig) összesen kerek negyven évet töltöttem tervezőként, és a csapatunk eredményei mindig örömmel töltöttek el. Itt elhagyom a nehéz időszakokat, hiszen a korábbi megbecsülés az igazi érték. A Munka Érdemrend ezüst fokozatával (1964), Eötvös Loránd-díjjal (1980), majd Süss Nándor-díjjal (1995) ismerték el a pályám eredményeit. Talán az 1995-ös vállalati kitüntetésnek örültem a legjobban, mert azon Süss Nándor nagy fényképe látható, akinek édesapám egykor tanítványa, sokáig megbecsült munkatársa volt.

SÜSS NÁNDOR-DÍJ

A Süss Nándor-díj egyik érdekessége, hogy egy papírra másolt bankjegyet is kaptam (a papír húszforintos egykori képével), a lap hátoldalán a felirat: „Prémium a műszaki fejlesztési feladatok eredményes végrehajtásáért!” Hollai Kornél gépészmérnök, Eötvös-díjas, Süss Nándor-díjas vezető tervező, a MOM Geodéziai Szerkesztési osztályának vezetője

152


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

A geodéziai műszerek tervezőiről Tarcsafalvi András a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Kar Gépgyártás Technológia szakának finommechanikai–optikai ágazatán 1964-ben végzett. Kezdő gépészmérnökként első munkahelye a MOM geodéziai műszerek szerkesztési osztálya volt, a gyár főkonstruktőre akkor Tóth Pál volt. A nagybátyám volt Tóth Pál, az évek során tőle is sokat tanultam. A geodéziai szerkesztés osztályvezetője a hatvanas években Pusztai Ferenc volt, majd a nyugdíjba vonulása után Hollai Kornél lett a főnökünk. Én műszergazdaként sokféle szintező, teodolit, továbbá giro- (pörgettyűs) teodolit konstrukcióján dolgoztam a negyedszázad alatt, 1964–1989 között. A műszerekhez tartozékokat is terveztünk. Itt nem említem a műszerek (A, B és C jelű) pontossági osztályaival jelölt típusok alapvető tulajdonságait. Tóth Pál főkonstruktőri tevékenységét jól jellemzi előbb a Ni-A1 szintező, majd a Ni-A3 jelű automatikus szintező szabadalmakkal védett megalkotása. A legpontosabb szintező az A osztályú, ennek hagyományos típusa optikai távcsövet és nagy érzékenységű libellát tartalmazott (Ni-A1), a felhasználók a talpcsavarral állíthatták vízszintesbe az optikai tengelyt, amely a vízszintes irányt tűzi ki. Újdonság volt akkoriban a másik, az úgynevezett automatikus szintező. Itt az optikai távcső egy ingára (a kompenzátorra) függesztett optikai elemet (elemeket) tartalmaz és ezzel az irányvonal vízszintessé tehető. Így a szintezést a Ni-A3 szintező talpcsavarjaival csak közelítőleg kell elvégezni (pl. dobozlibellával). Vezető tervezőként feladatom volt a Ni-C4 automatikus szintező gyártásba adása. Ez Mezey László díjazott formaterve volt 1989-ben. A Konstrukciós főosztályt Marczell Márton vezette, miután Tóth Pál nyugdíjba vonult. A műszergazda feladata a tervcél elfogadtatásával kezdődött, majd a kísérleti műhelyben a minták, illetve a prototípusok elkészítésével és bevizsgálásaival folytatódott.

NI-C4 SZINTEZŐ 153


EMBEREK TÖRTÉNETE

Emlékezetes a Te-Ni3 szintező teodolit és a (pörgettyűs) giroteodolitok (Gi-B, Gi-C, Gi-E) tervezése is. A technológusokkal együttműködve készült a műszerek alkatrészeinek, egységeinek gyártásterve. A felhasználók előírásainak megfelelően rendeltük meg a szabályozás és a gyári átvétel speciális gyártóeszközeit, állítottuk össze a minőségbiztosítás követelményeit. Részletes használati utasításokat készítettünk, és az állami műszerekre előírt javítási technológiákat is terveztünk a terepmérés feltételeinek megfelelő javítókészlettel és mérőeszközökkel. Nagy előnye a sorozatban kibocsátott giroteodolitoknak, hogy az északi irányhoz képest nemcsak a föld felett, de a föld alatt is (például bányákban, metróalagutakban) kitűzhetők az egyes irányok. Ez úgy érhető el, hogy a műszerben egy vízszintes tengelyű nagy fordulatszámú motor (pörgettyű) egy vékony tartószálra van felfüggesztve, és ennek a tengelye fizikai törvény alapján igyekszik északi irányba beállni (illetve az északi irány körül lengeni). A műszer alkalmas a lengések középértékeinek, valamint a kitűzendő irány szögének meghatározására. A két szög különbsége adja az északi iránytól való eltérést, az úgynevezett azimutot. A nemzetközi versenyképesség több tényezőtől függ, ilyen a giroteodolit pontossága, a mérési idő, valamint a szögleolvasás megoldása. Ennyi elég is a MOM-műszerek vezető helyzetének megértéséhez. Az említett (Gi-B3, Gi-C3, Gi-E1) típusú giroteodolitok döntő részét a korabeli szovjet megrendelő vásárolta a hatvanas évektől. A vevő által előírt dokumentáció munkaigényes feladataiban Zsebők Jánossal és Józsa Gézával dolgoztunk együtt a geodéziai szerkesztési osztályon és az ellenőrzést Hollai Kornél végezte. A gyári munkahelyekkel, így a kísérleti, valamint gyártó- és szerelőosztályokkal való együttműködés is segítette, hogy a világ számos országában sikerült a gyakorlati bemutató, és a kereskedőkkel egyeztetve végezhettem az elektromechanikai, optikai műszereink külföldi üzembe helyezését. Nagy siker volt például, hogy a svájci CERN részecskegyorsító alagútjában a MOM giroteodolitjával is végezték a geodéziai méréseket, iránykitűzéseket. Felsorolni is sok, hogy merre jártam az eladott giroteodolitok üzembe helyezése és a kezelés oktatása kapcsán például indiai, pakisztáni, kanadai, kínai, dubai felhasználóknál. Mindkét akkori német állam (NSZK, NDK) és Anglia is vásárolt a geodéziai műszereinkből, de az USA-ban (New Yorkban) is végezhettem giroteodolit-bemutatót. Voltak emlékezetes keleti utak is, például Moszkva, Kalinyingrád és Novoszibirszk körzetében. Amikor felépült a MOM zalaegerszegi gyára, a vezetőség döntése alapján ott gyártották többek között a Ni-C4 automatikus szintezőt és a Te-Ni3 szintező teodolitot, amelyeket én terveztem. Ezeket főleg a nyugatnémet piacokon, keményvalutáért értékesítették a MOM külkereskedői. Jó kapcsolatot alakítottam ki a zalaegerszegi céggel. 154


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

A szerkesztési osztályunkon hosszú ideig Hollai Kornél a geodéziai műszerek mechanikai konstrukcióját irányította, az elektronikai tervezést pedig Farnady Pál. Nem teljes a névsor, de olyan kiváló tervezőkre emlékszem a hatvanas évektől kezdődően, mint Besskó Dezső, Józsa Géza, Kisfalusi Gábor, Bohortsik Rezső (Rudi), Jeszenszky Jenő, Széles Vince, Abadi Attila, Szántó Tamás, Szalados Béla és felesége Mokos Marianna. A mai napig jó kapcsolatot tartok fel Bohortsik Rudival, aki tanoncként 1945-ben kezdett a MOM-ban, Bors Károly mellett 1948tól a szerkesztésben dolgozott. Sok barátot szereztem a kísérleti műhelyben is, például Takáts Bélát, Horváth Ferit (Stanci) és a szerelőosztályokon (5-ös, 29-es) is. Szoros volt a munkakapcsolatunk az optikai szerkesztéssel is. A MOM szolgálati találmányaiban feltaláló voltam. Ilyen az „Ingarögzítő szerkezet geodéziai műszerek számára” és „Geodéziai műszer” (1984), a „Periodikus mozgást vizsgáló optikai szerkezet (1987)”, a „Bányászati girokompasz (1990)”. Ahol a jogtulajdonos, azaz a MOM társasága nem fizette meg a szabadalom fenntartásának díját, ott a korábbi védettség megszűnt. A pályám korábbi íve megtört 1990-től, amikor 1996-ig a Globios Kft., a MOMFORT, illetve a G+D Trade Kft. csapatában alkalmaztak a piacgazdaság szabályainak megfelelő új feladatokkal. Ekkor voltam fejlesztési főmérnök (Globios Kft.), geodéziai projektet irányítottam (MOMFORT), és viszonylag rövid ideig (G+D Trade Kft.) ügyvezető is. Később megalakult a GeoDesy Kft. is, ahol több MOM-os kollégánk dolgozott, és Zsebők János lett a cég konstruktőre. Korábbi munkatársam feladata volt a svéd cég által igényelt műszertalp változatainak tervezése. Két társammal együtt 1990-ben megalapítottam az Euro-Geo Kft.-t zalaegerszegi telephellyel, ahol geodéziai műszerállványok, optikai kitűző, lézeres síkkitűző tervezését vállaltam a tartós keresletnek megfelelő geodéziai eszközök sorozatgyártásához. A cég jelenleg is főleg német piacon értékesíti versenyképes termékeit. Összesen 32 évig voltam MOM-os 1964-től, és ezután az Euro-Geo Kft.-ben mint konstruktőr dolgoztam, amíg 2000-ben nyugdíjba nem vonultam. 2002 júniusában a cégből is kiváltam. Arra máig büszke vagyok, hogy az alma materem, az újpesti Könyves Kálmán Gimnázium 100. éves évfordulóján emléktáblát avattak 2005. májusban, ezzel a felirattal: „A Könyves diákjai voltak, hivatásukban az ország legjobbjai közé jutottak”, és azon Tarcsafalvi Andrást is említik, mint a „Süss Nándor-díj tulajdonosát”, ezt 1985 májusában kaptam, a MOM-ban. A Munkaérdemrend bronz fokozatával is kitüntettek 1982-ben, de a MOM-család megbecsülése az igazi. Ide sorolom, hogy háromszor (1968, 1970, 1984) lehettem a vállalat kiváló dolgozója. Köszönöm!” Tarcsafalvi András Süss Nándor-díjas tervezőmérnök 155


EMBEREK TÖRTÉNETE

Egykori MOM vezető tervező visszaemlékezése 1942. augusztus hetedikén Budapesten születtem. A Bánki Donát Gépipari Technikum elvégzése után a MOM-ba jöttem dolgozni 1960-ban. Gyakornok technikusként Straub Lipót mellé kerültem, ő volt a nagy forgácsolóműhely technológusa. Műhelyben dolgozóként jelentkeztem a Budapesti Műszaki Egyetemre, de sikeres felvételim ellenére „egyéb származásom” miatt nem vettek fel, de fellebbezési lehetőségeket adtak. (A ma élők sem értik: az irodagép-műszerész édesapa és a fodrászsegéd édesanya fiát miért sorolták egyébnek.) Egészen a minisztériumig jutott a fellebbezésem, és azt végül elfogadták, így 1961 szeptemberében beiratkozhattam az egyetem nappali tagozatára. Mint később megtudtam, a forgácsolóműhely vezetője, Angyalosi Gyula kérte meg Posch Gyula igazgatót, hogy járjon el a tárcánál az érdekemben. Azóta is mindkettőjüknek, illetve már csak az emléküknek nagyon hálás vagyok. A felvétel mellé vállalati ösztöndíjat is kaptam, ami szüleim kis keresete mellett nagy segítség volt. 1966-ban védtem meg a diplomámat az Optika–Finommechanika Tanszéken dr. Bárány Nándornál. A diplomaterv témáját mint MOMösztöndíjas a gyártól kaptam. Egy automatikus optikai függélyezőt kellett terveznem. Gyári konzulensem Hollai Kornél, a Geo műszercsoport tervezőmérnöke lett. Otthoni rajztábla hiányában végig a Geo műszerszerkesztésben készítettem el a diplomatervemet. A sikeres védés után Pusztai Ferenc, aki a Geo szerkesztés vezetője volt, megkérdezte lenne-e kedvem ott dolgozni. Örömmel mondtam igent. Első komolyabb munkám egy fénytengelyes csővezeték-kitűző berendezés volt, amely Tóth Pálnak, a gyár főKÓDTEODOLIT A FERIHEGYI MÉRÉSEN konstruktőrének szabadalmán alapult. Ezután fénytávmérő műszer fejlesztésén dolgoztam Gallai Gyula irányításával. Majd részt vehettem a Ko-B1 kódteodolit tervezésében 1970-től. Ez volt a világon az első olyan automatikus szögleolvasó rendszerrel működő teodolit, amely terepi körülmények között is teljesítette a követelményeket. A szögérték legkisebb digitális kijelzése egy szögmásodperc volt, a mérési eredményt adathordozóra rögzítette. A műszer mechanikus részét Hollai Kornél, optikáját Lisziewicz Antal, elektronikáját Gyomai László tervezte. A kísérleti példányt és prototípust Soós Imre, a Kísérleti osztály műszerésze szerelte. 156


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

A sikeres gyári és terepi tesztelések után egy négydarabos nullszéria készült az irányításommal az 5-ös osztályon. Az elektronikát itt Szántó Tamás vette át, a műszereket Gáspár Tibor szerelte. Az egyik nullszériás műszert a jénai Zeiss Művek is vizsgálta két hétig. A műszer meghibásodás nélkül itt is teljesítette a paramétereket. A négy elkészült műszerből kettőt Csehszlovákiában, kettőt Magyarországon értékesítettek. A MOM vezetése úgy döntött, hogy nem veszi gyártásba a kódteodolitot a hazai és külföldi (pl. japán) érdeklődés ellenére. A MOM 1975-ben egy szovjet tervezésű és a Szovjetunióban már gyártott légifelvétel-kiértékelő műszer, az SzC-1 (СЦ-1) típusú sztereográf gyártását vállalta el. A sztereográf lényegében analóg mechanikus célszámítógép, amelynek segítségével a térképész előállíthatja mindhárom (XYZ) koordinátát a sztereo légi fényképpárokból a terepen látható objektumokra. Az optikai-mechanikai egységhez kapcsolt rajzasztalon pedig a terep síkrajza készíthető el. A Szovjetunió üzemei csak évi 20–25 darabot tudtak gyártani évente a műszerből, de a felhasználóknak további, évi 40–50 darabra lett volna szükségük. A szovjet dokumentáció honosításának munkamegosztása szerint az elvi résszel Besskó Dezső, az elektronikával Józsa Géza, a mechanikával én foglalkoztam. A kapott dokumentáció egyes részein munka közben kismértékben módosítottunk, ez érzékelhetően javított egyes paraméterek előírt értékein. A sztereográfból két prototípus készült, és a szovjet megrendelő szakértői előbb a MOM-ban végeztek sikeres átvételi vizsgálatot. Ezután a Szovjetunióban végzett úgynevezett állami vizsgálaton is sikeresen megfeleltek a műszerek. A rendelés birtokában megvizsgálták, hol lehetne ehhez megfelelő kapacitást teremteni, mert a Csörsz utcai Törzsgyár a nagy darabszámra nem tudott vállalkozni. Ez a termék ugyanis 1400-féle mechanikai alkatrészből állt. Kapóra jött, hogy a hetvenes évek közepén indult a zalaegerszegi MOM gyáregység termelése, az SzC-1 nullszériája már itt készült. Ezután tíz évig évi 40-50 darab sztereográf hagyta el a MOM zalaegerszegi gyárát, és nem érkezett semmilyen reklamáció. A sikeres honosítás után a MOM megbízást kapott a szovjet féltől, hogy elektronikusan csatlakoztatható dönthető rajzasztalt tervezzen a sztereográf – a már sorozatban gyártott – optomechanikai kiértékelő részéhez. Követelmény volt, hogy a rajzasztal számítógépről is vezérelhető legyen. Az új fejlesztésű műszer mechanikai része már teljesen a saját konstrukcióm volt. A rajzasztal az AK-1 típusjelzést kapta, 12 példány készült el. A sorozatban gyártott MOM sztereográffal összekötve a komplett rendszer típusjele SzC-2 lett volna. Megakadályozta az új műszer sorozatgyártását, hogy a 80-as évek „viharai” miatt a mikroprocesszoros vezérlés már nem készülhetett el hozzá. A MOM figyelemmel kísérte a mértékadó külföldi műszergyártók korszerűsített geodéziai műszereit. Megjelentek az optikai-analóg szögmásodperc-leolvasású teodolit továbbfejlesztett változatai, úgynevezett „kvázi digitális” leolvasással. Kezdetben úgy vélték, hogy ilyen változat nem valósítható meg a MOM Te-B 157


EMBEREK TÖRTÉNETE

teodolitjainak meglevő optikai sugármenetével. Együttműködve Lukács Istvánnal az osztóműhelyből és Szűts László csoportvezetővel az 5-ös osztályról, sikerült sorozatgyártásra alkalmas megoldást találni. Ezzel a megoldással a továbbfejlesztett Te-B23 típusú másodperc-teodolit Posch Gyula javaslatára még egy levehető hordozófüllel is kiegészült. Az így kialakult teodolitváltozat a Te-B43 típusjelzést kapta. A Te-B43 a tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásáron BNV-díjat nyert 1981-ben. Amikor 1989 közepén átalakult a MOM, több önálló egységet alapítottak. A Konstrukciós Főosztály a MOM GLOBIOS Kft.-be került. Itteni önálló munkáim közül említhető egy speciális hosszmérő gép, tömeggyártású alkatrészek ellenőrzéséhez. Feladatom volt továbbá egy filmregisztráló berendezés tervezése a MÁV új ultrahangos sínvizsgáló kocsijához. Az ezt követő átszervezés során a MOM Finommechanikai és Optikai Rt.-hez kerültem 1991-ben, ahol egy speciális giroteodolit fejlesztésében vettem részt. Ezt a céget 1993-ban felszámolták. A társaság geodéziai műszer gyártó részlegét egy magántulajdonú cég vásárolta meg a felszámolás során 1994. március 1-jei hatállyal. Ekkor én is ehhez a társasághoz kerültem továbbra is jogfolytonossággal. Itt a geodéziai tömegcikkek fejlesztésében vettem részt, mint például a K480-as forgatható prizmatartó család. Amikor a kft. fizetésképtelenné vált, a dolgozóinak 1996. március 27-i hatállyal felmondott. A több mint 30 év MOM-os szolgálatom véget ért, de még nem mehettem nyugdíjba. Az akkoriban alakult MOM GeoDesy Kft. felvette a G+D Trade Kft.-től elküldött dolgozók nagy részét. Én nem láttam biztosítva a jövőt ennél a cégnél, ezért munkaerő-közvetítő irodákon keresztül kerestem állást, így kerültem a Gumitech Kft.-hez. Ez a kis cég a német WOCO anyavállalat tulajdonában volt. A WOCO elsősorban az autóipar részére gyárt és fejleszt rezgéscsillapító elemeket, valamint a hozzájuk tartozó fém alkatrészeket. Egy sikeres felvételi vizsga után, 1996. június elsejével kezdtem el dolgozni a cégnél, fejlesztőmérnökként. Az év őszén a rajztáblákat lecserélték számítógépes munkahelyekre, és meg kellett tanulnunk egy háromdimenziós gépészeti tervezőprogramot használni. Visszakerülhettem az eredeti szakmámba, amikor 2000. október elsejétől felvett az OPTILINK Kft., amely holografikus memóriák fejlesztésével foglalkozott. Elkészítettük egy gyártmány sikeresen működő mintapéldányát. A pendrive-ok megjelenésével ez a fejlesztési irány okafogyottá vált, és a céget a tulajdonosok 2002. szeptemberben felszámolták. Ekkor már betöltöttem a hatvanadik évemet, 40 éves szolgálati időm is volt, és nyugdíjba mentem. Az OPTILINK igazgatója felajánlotta, hogy vásároljam meg az „én irodámat” (asztal, szék, számítógép stb.), amit a felszámoló elad, és kezdjek önálló tervezőként dolgozni, a kezdésben segíteni fog. Mintegy tíz évig tervezőmérnökként vállaltam megbízásokat, magam főnökeként és üzletkötőjeként. A sors úgy hozta, hogy 2002 novembere után mégis dolgoztam a MOM GeoDesy Kft.-nek. Elindí158


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

tottam a cégnél a számítógéppel végzett műszertervezést, emellett többek között új kisműszereket terveztem. Főállásban végzett munkáim melletti egyéb tevékenységeim: Az 1969–70. tanévtől az 1972–73. tanévig a Bláthy Ottó Híradás- és Műszeripari Technikum esti és levelező tagozatán tanítottam technológiát, matematikát, szakrajzot és műszerelemeket mellékfoglalkozásban. 1985–87-ben a BME Gépészmérnöki Karán a Finommechanikai szakmérnöki szakon tanultam tovább és 1987-ben jeles minősítéssel szakmérnöki oklevelet kaptam. Az 1982–1997 közötti időszakban kiváltottam a szakértői engedélyt a mechanikai és optikai elven működő eszközök tervezése, gyártása és üzemeltetése szakterületre. Ennek keretében több cég részére végeztem megbízásos munkákat. 1995-ben az Országos Mérésügyi Hivatal tanfolyamának végén tett vizsgával „Felsőfokú metrológiai bizonyítványt” kaptam. 1989–1998 között a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán, a másoddiplomás hadmérnökhallgatóknak az „Optikai és finommechanikai alapismeretek” című tárgyat adtam elő. Egy további „mellékes” emlékem, hogy társadalmi munkában a vállalati Szakszervezeti Bizottság mellett működő Újítási Albizottság munkatársa voltam 1975től 1989-ig. Feladatom főként a bizottsághoz benyújtott panaszok közül a konstrukciós jellegűek vizsgálata és szakvélemény összeállítása volt a döntésekhez. Ebben az emlékezésben a megadott szolgálati találmányok is említhetők, ilyen volt három a MOM gyártmányaihoz (kettő 1984-ben, és egy 1986-ban), egy a WOCO leányvállalatnál (1999-ben). Kisfalusi Gábor

159


EMBEREK TÖRTÉNETE

A geodéziai műszereink sikerének titka Húszévesesen, 1967-ben, a MOM ösztöndíjasaként kezdtem a szakmai pályafutásomat, és húsz évvel később negyvenévesen váltam meg a MOMtól. Visszaemlékezésem ebből a húsz esztendőből a Geo szerkesztésben a személyes részvételemmel történteket idézi fel. A címben a „geodéziai műszereink” jelentése nem szorul magyarázatra, hiszen a földmérők, a térképészek, a honvédelem talán még a mai napig SZÁNTÓ TAMÁS is használja, használta termékeinket. Az talán kevésbé tudott, hogy a terepi követelményeknek megfelelő bevizsgálás, a –40 – +50 Celsius-fokos helyiségekben nemcsak a műszereket, a gyártókat és a MEO munkatársait, de a fejlesztőket is mennyire igénybe vette. Hiszem, és a visszaemlékezésben – mottóként is – ezt igyekszem igazolni, hogy „műszereink sikerének titka”: a Csapatmunka. Az 1970-es években a geodéziai műszerek konstrukciójában – a többi gyártmánycsaládhoz hasonlóan – a korábbi finommechanika–optika mérnöki munkán túl az elektronika is egyre növekvő szerepet kapott. Szubjektív visszaemlékezésem az elektronikát (és különösen a digitális elektronikát) tartalmazó olyan műszerek sikerének titkait kísérli meg felvázolni, mint a kódteodolit, a giroteodolitok és a mikrohullámú távmérő. E műszerek „életútjában” az a közös, hogy bár a „MOM-válogatott” alkotott, a gyári szakemberekkel egy „csapatban” dolgozott a potenciális vevő, továbbá számos hazai cég, valamint a kutatóintézeti tudós és az egyetemi munkatárs is. Potenciális vevőink segítették fejlesztéseink elméleti megalapozását és a – nemzetközi szinten is kihívást jelentő – műszaki jellemzők meghatározását, de nem egyszer még a fizetőképes keresletet is előre biztosították. Sokszor segítőkész, aktív kooperációs partnerekre találtunk a szigorúbb követelményeink megvalósítósához a hazai cégek között. Kutatóintézeti tudósokra és az egyetemi munkatársakra is támaszkodhattunk nemcsak az alapgondolat megfogalmazásában, hanem a műszerek fejlesztésének, gyártásának során is. A Ko-B1 kódteodolit az első olyan műszerünk, ahol megjelent, és a későbbi fejlesztésében is jelentős szerepet kapott a digitális elektronika. A műszer vezetőtervezője Hollai Kornél volt. Ebben a csapatban • Gyomai Lászlóra, a számítóközpont munkatársára bízták az elektronika megtervezését, hiszen akkor még a Geo-ban nem volt digitális szakértő, 160


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

• Hollai Kornél tervezte meg a kódokat tartalmazó optikai tárcsákat is, a megvalósításuk pedig az osztóműhely munkáját dicséri, • a Számítástechnikai osztályon a terepi mérési adatok rögzítéséhez kifejlesztették a TP-35 „telepes lyukszalaglyukasztót”, • az én feladatom később, már az osztály dolgozójaként – a műszer elektronikájának gondozásán kívül – az adatátvitelhez szükséges illesztőegység kifejlesztése volt. Ez a fejlesztés, majd a gyártás és az üzembe helyezések is jó példái a MOM-on belüli csapatmunkának. A kódteodolit egyik legeredményesebb alkalmazása a repülőgépek leszállópályájának hitelesítése volt. Egyik ilyen célú kódteodolit csehszlovákiai üzembe helyezésén hárman vettünk részt: a Geo Szerkesztésből Kisfalusi Gábor és én, továbbá az 5-ös osztály dolgozója, Gáspár Tibor (Gazsi). Ekkor is megtapasztalhattuk, hogy mit tud egy „aranykezű” műszerész. A szállítás alatt működésképtelenné vált TP-35-öt Gazsi úgy javította meg, hogy előtte nem volt dolga lyukasztóval. Később mint csoportunk tagja is bizonyított. Újítás lett abból a módszeréből, ahogy a gyártáshibás zárlatos nyomtatott áramköröket fogorvosi fúrókészlettel (!) megjavította. Valamennyi giroteodolit „atyja” Pusztai Ferenc főkonstruktőrünk volt. Az első ilyen műszer (Gi-B1) 1962-ben – tíz évvel a belépésem előtt – már megszületett. A digitális elektronika a Gi-E1-ben kapott először szerepet. Az elektronika tervezője Gesztelyi Endre volt. Amikor megkezdődött a műszer sorozatgyártása – egyik első megbízatásomként – a digitális elektronikának én lettem a „gazdája”. A sorozatgyártást a 29-es osztály kapta feladatául, ahol én már 1968-ban, elsőéves egyetemi hallgatóként a nyári egy hónapos kötelező termelési gyakorlaton eredeti szakmámban, elektronikai műszerészként tanulhattam tőlük a szakmát, dolgozhattam velük együtt. Így „régi” ismerősök között immáron én segíthettem az ő munkájukat. A műszerészek többségének ekkor kellett megismerkedni a digitális alkatrészek és rendszerek működésével. Az elméleti és gyakorlati ismereteiknek a – kezdetekben tapasztalt – hiányosságait egy olyan célműszer-család kifejlesztésével sikerült pótolnom, amely egyben első szolgálati szabadalmi bejelentésem alapjául is szolgált. E műszernél is szükségünk volt a MOM-nál szélesebb körű csapatmunkára. A műszeriparon belül az alkatrész- és berendezésgyártók fórumán a MOM-ot képviselve azt sikerült elérnem, hogy a hazai beszállítóink alkatrészeit a minőségi elvárásainknak és a beszállítási határidőknek megfelelően kaptuk meg. A MOM elérte a szovjet digitális integrált áramkörökre a sokkal kisebb arányú meghibásodást, a Tungsram Megbízhatósági Laboratórium ehhez az előírt speciális eljárást alkalmazta. A giroteodolitjaink között a legnagyobb pontosságot és ezzel a legtekintélyesebb nemzetközi elismerést is a Gi-B11-el értük el. A Gi-B11-et a CERN is megvásá161


EMBEREK TÖRTÉNETE

rolta, a Genf melletti LHC (Nagy Hadronütköztető) megépítéséhez. A műszerben megvalósított finommechanikai és (elektro)optika találmányt Pusztai Ferenc és Besskó Dezső jegyezte. A Gi-B11 minden korábbiaknál nagyobb pontossága és a rövidebb mérési idő az akkor csúcstechnikai modellnek, a HP-41C programozható kalkulátor direkt (on-line) kapcsolatának is köszönhető. A mi szűkebb csapatmunkánk eredményeként megszületett szolgálati szabadalmat Farnady Pállal és Foki Józsefné Ibolyával közösen jegyeztük. Fejlesztésünk teljes sikeréhez itt is kellett a szélesebb csapatmunka. Egy december 31-i végső határidő tartása érdekében éppen ezen a napon a giro MEO-ban kellett mérnem. A szilveszteri előünneplés közben a giroszkóp tartószála elszakadt, és a szálcserét – énrám biztosan nem – csak egy „aranykezű” műszerészre lehetett rábízni. Kérésemre a 29-es osztály vezetője, Krebs Lajos (Lulu) Haffenscherer Károlyt (Hafit) bízta meg a feladattal. A szálcsere után munkámat sikeresen befejeztem, majd az új esztendőben „Hafinak” megköszönve a segítségét, meglepődve tapasztaltam, hogy mindaddig nem emlékezett vissza az „esetre”, amíg Lulu meg nem erősítette a történteket. A mindennapi munkánk hangulatára jellemző történet, ahogyan Gallai Gyula – aki egyike volt a legkiválóbb tervezőknek – a girotartószál problémáját megoldotta. Gyula már hosszú időn keresztül – barkácsolt eszközökkel – dolgozott annak megoldásán, hogy az évek óta kifogástalan minőségben készült tartószálak váratlan hibájának problémájára megfelelő technológiát találjon. A Mikrohullámú távmérőtől számomra elválaszthatatlan – mint előzmény – a lézertávmérő története. Gallai Gyula és Farnady Pál lézertávmérő fejlesztési munkája sok akadály miatt ugyan nem zárult sikeresen, de nekem Farnady Páltól – a belépésemkor első főnökömtől – a diplomatervem témáját hozta. A lézertávmérő digitális rendszerének tervezése ugyan lényegesen kisebb és egyszerűbb feladatokat jelentett, mint amelyeket a mikrohullámú távmérőben meg kellett valósítanunk, de a geodéziai fejlesztéseim íve mégis legjobban ezzel a két műszerrel jellemezhető. Az MT-A1 vagy – az angol betűszó alapján – az MDM-A1 mikrohullámú távmérő „elődje” az FMV-ben a Get-B1 volt. A Get-B1 fejlesztésében Farnady Pali 1960-ig vett részt. 1980-ban, amikor Pali vezetésével elkezdtük a fejlesztést, a mikrohullámú távmérő működési alapelve ugyan a húsz év alatt sem változott meg, de – köszönhetően a technikai fejlődésnek – valamennyi részegységének alapos megértése, megismerése, teljes újraértékelése volt a feladatunk. Például a műszer egyik legfontosabb részét, a mikrohullámú adó-vevő egységet, már nem „csöves” alkatrészekkel, hanem teljes egészében félvezetőkkel kellett megvalósítanunk. Ehhez a feladathoz hazai vagy szocialista partnert nem találtunk, ezért az ITTtől (Nagy-Britannia) szereztük be az első néhány darab komplett „parabolát”. A fejlesztési tervcél megfogalmazásakor tudtuk már, hogy a legnagyobb kihívás a korábbi analóg áramköri konstrukciós elvek megtartásával, egy teljesen más 162


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

szemléletet igénylő digitális elektronikai rendszer megtervezése, megvalósítása lesz. Visszatekintve arra a közel öt évig tartó időszakra, amíg eljutottunk a sorozatgyártásig, számtalan ünnepnapi túlórázás, rengeteg konfliktus, sok előre nem várt probléma nehezítette tevékenységünket. Így e műszer sikere is a korábbi fejlesztési munkák harcedzettségének, a szerencsék sorozatának és a csapatmunkának volt köszönhető. A műszer sikerének összetevői: – A műszer vezető tervezője Farnady Pali volt, aki a fejlesztés döntő részéig a csoportot is vezette. Ezt a feladatkört később én vállaltam el. – A műszer teljes elektronikai rendszerét csoportunk tervezte meg. A digitális rendszer egészét működtető programozás Foki Józsefné Ibolyát dicséri, a hardverek sikeres megvalósítása Mihályné Vendég Veronika és csoportunk valamennyi tagjának érdeme. Szalados Bélának köszönhető, hogy a tápegység ebben a műszerünkben is kiválóan működött. – A mikrohullámú adó-vevő egységet a Műszaki Fizikai Kutató Intézetben (MFKI) Mojzes Imre vezetésével Kazi Károly és Tichy-Rács Ádám honosította. Az MFKI munkatársai a fejlesztéshez és később a gyártáshoz is a MOMból kapták meg a kész parabolát és valamennyi mechanikai alkatrészt. – A műszer kritikus mechanikai egységének, a 35 méter magasságra emelkedő mérőárbócnak, valamint a műszer földi egységéről vezérelhető mozgatószerkezetének sikeres kialakítása Hollai Kornélnak köszönhető. – A –40 – +50 Celsius-fok hőmérsékleten elvégzendő bevizsgálásra a hagyományos klímahelyiségek – a mikrohullám terjedési tulajdonságai miatt – alkalmatlanok voltak. Nekünk azonban sikerült a MOM-on belül (T és BC) épületek teteje között egy hitelesített mérőpályát kialakítani. A műszerek bevizsgálását a mikrohullámú szempontból is megfelelő hőszigetelt dobozban, a kívánt hőmérséklet elérése után végeztük el. – A távmérő valamennyi házának kialakítása a Geo szerkesztés, a Technológia és a gyártás – már megszokott – kiváló minőségű, kifogástalan munkájának volt köszönhető. A klíma-, az ejtés és ütésállósági követelményeknek megfelelő műanyag fedelek és hordozóláda megvalósítása Jeszenszky Jenőt dicsérte. – Már a tervezés, de később a gyártásbevezetés időszakában is nagy segítség volt az anyagellátásnál dr. Rák Györgyné és csapatának odaadó MDM-A1 MIKROHULLÁMÚ TÁVMÉRŐ munkája. 163


EMBEREK TÖRTÉNETE

Az elismerések felidézése előtt a gyártásbevezetés körülményeiről: – A műszer összeszerelése, bemérése az 5-ös osztály feladata volt. Ez a komplex tevékenység sok olyan elemet tartalmazott, amellyel az 5-ös osztály klasszikus geodéziai műszerek területén rutinos csapata egyedül nem tudott volna megbirkózni. A csoportunkban végzendő munkáim mellé ezért mint műszerbiztos azt kaptam feladatul, hogy folyamatosan segítsem, és részben irányítsam is a gyártást. Az osztály helyettes vezetőjével együttműködve sikerült ellátni a feladatomat. – Az előzetesen egy évre tervezett megbízatásomat tiltakozásom ellenére másfél év után is folytatnom kellett volna. – A műszerészek elméleti és gyakorlati ismereteinek hiányát pótolandó, valamint a termelés hatékonyságának növelése érdekében – a Gi-E1-hez hasonlóan – itt is célműszer-család kifejlesztésével tudtunk segíteni. Talán a – tudom, hiányos – felsorolás is jól bizonyítja, hogy milyen mértékű összmunka, teljesítmények, közösen elért eredmények, vagyis a csapatmunka hozhatott olyan eredményeket, mint: – A MOM történetében az első, alapvetően elektronikus geodéziai műszer sikeres sorozatgyártása. – A nagyszámú bejelentett és bejegyzett szolgálati szabadalom. – Az MDM-A1 típusjelű, sárga színű mikrohullámú távmérő részvétele a „táboron” kívüli kiállításokon, valamint tenderen. Ide sorolom a személyes szakmai sikereimet is, mint • szolgálati szabadalmaimat, • doktori értekezésem eredményes megvédését, vagy az • Ifjú Feltalálók Világkiállításán elnyert – képen látható – aranydiplomám. A műszerbiztos megbízatásom kiszámíthatatlan végső határideje számomra leküzdhetetlen akadályokat jelentett. Akadályozta a Geo szerkesztésben vállalt feladataim elvégzését is és a korábbiaknál is DIPLOMA nagyobb szakmai kihívást jelentő Inerciális Geodéziai Rendszer kifejlesztésében megkezdett munkáim folytatását is. Így kérésemre áthelyezéssel a Műszeripari Kutatóintézetben folytattam tovább pályámat. A távozásom után (javaslatom alapján is) a mikrohullámú távmérő műszerbiztos feladatát Szilágyi Ferenc – akivel a műszer fejlesztési szakaszában is együttműködtünk – és Mihályné Vendég Veronika folytatta. A jelentkező problémákat távozásom után is, mint mindig, a volt munkatársaim csapatmunkában megoldották. 164


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

A búcsúztatásomkor kapott tárgyak közül a kedvencem egy képeslap. A mikrohullámú távmérőt ábrázoló „Macskafogó” már a címével is telitalálat. Jól jellemzi az akkori helyzetünket. A MOM-os pályafutásom alatt számomra legfontosabb személyiségek majdnem mindegyike feltűnik a képen, egy-egy figurának kölcsönözve a nevét. A MOM számítástechnikához kapcsolódó múltjához, eredményeihez méltó szakmai tájékoztatást igyekeztem segíteni, amikor a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatikatörténeti Fóruma felkérésének eleget téve megszerveztem és kiváló barátaimmal közösen megvalósítottuk az előadás-sorozatot. A jelenlegi – és reményeim szerint egy A BÚCSÚ KÉPESLAPJA későbbi – kiadványunk megvalósítását is igyekeztem, igyekszem segíteni. Végezetül köszönöm valamennyi volt munkatársamnak a velem (eddig és remélem, még hosszú ideig a jövőben is) a munkahelyünkön és az azon kívül együtt eltöltött éveket. Dr. Szántó Tamás digitális rendszer tervező szakmérnök

165


EMBEREK TÖRTÉNETE

A MOM számítástechnikához kapcsolódó története A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Fóruma által rendezett, a Nagy Számítástechnikai Műhelyek című programsorozat a Magyar Optikai Művek számítástechnikához kapcsolódó történetét mutatta be. A rendezvény időpontja: 2013. szeptember 25. szerda, 15–19 óra helyszíne: Óbudai Egyetem (Budapest III., Bécsi út 96/B) F09. terem. A szakmai délután dokumentumai a itf.njszt.hu és a www.youtube.com oldalon olvashatóak, megtekinthetőek.

A program Kutor László, az ITF elnökének és Molnár András, az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar dékánjának köszöntője Nádudvari Zoltán – A MOM a műszaki fejlesztés keretei Lisziewicz Antal – MOM kutatás és fejlesztés 1876–1989 Szántó Tamás – A „vasfüggöny” és előnyei a geodézia műszerek fejlesztésében Jaczina István – Az ultracentrifugák, termoanalitikai műszerek és fotométerek történetei Molnár Károly és Meichl Ferenc – MOM és a számítástechnika Lisziewicz Antal – Kutatási főosztály együttműködései és eredményei Nádudvari Zoltán – MOM szervezési és számítógépes tevékenység

166


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

A laboratóriumi műszerek fejlesztése, gyártása a MOM-ban A MOM a hatvanas évek elejétől nagy lépéseket tett a gyártmányszerkezet megújítására a nagyobb nyereséghányad és a technikai színvonal emelése érdekében. Első lépés a budapesti Törzsgyár hagyományos mechanikai termékei – vízóra, időmérő óra, mozdonyszerelvények, teherautó légfékelemek – sorozatgyártásának vidékre telepítése volt, majd a nagyobb szellemi tartalmú műszerek átvételét készítették elő. Munkaviszonyom a MOM-ban 1960. május elsején kezdődött, a Szerkesztési osztály mérőműszer csoportjában lettem tervező. Ott először az új típusú, volumetrikus vízmérő és az „agycélzó” állatkísérleti termék tervezésén dolgoztam, 1962-ig. Ezután áthelyeztek az ultracentrifuga (UCF) csoportba, a 3120-as típus sürgős fejlesztési feladataira. A laborterület egyik első, de végső soron termékként nem realizált fejlesztésének eredménye a „digitális titriméter”-szabadalom bejelentése volt, de itt mellőzhető az akkori szervezeti és személyi akadályok bemutatása. A második feladatcsoport az analitikai ultracentrifuga (UCF) fejlesztése volt a sorozatgyártás feltételeinek előkészítésével 1959 végétől. Ezt a Laborműszer osztály folytatta, amelynek vezetői az első időben Balogh András laborműszer főkonstruktőr és Szovik József laborműszer osztályvezető voltak. Én 1974 júniusától kaptam megbízást az osztály vezetésére, amelyhez a mechanikai és az elektronikai csoport, valamint az alkalmazástechnikai laboratórium tartozott. A Távközlési Kutatóintézet (TÁKI) más kutatással összefüggésben fejlesztett egy analitikai UCF (G100) mintapéldányt, a műszer két fejlesztője, Rohonci Ferenc és Nógrádi Kálmán az osztályunkra érkezett. Emlékezetes, ahogy az átvett dokumentációt, és a konstrukció (nem hagyományos) technológiáit a MOM szervezetébe igyekeztünk beilleszteni. Az átvett mintapéldány alapján a Laborműszerszerkesztési osztály honosította a kezdetben 3110 rajzszámú műszert, amely a kor hazai technikai színvonalának felelt meg. Nagy (percenként 50 ezer) fordulatú rotorját légturbina hajtotta, termisztor mérte a hőmérsékletet. A 3110 UCF típusból csak néhány darab készült, majd a mechanika és elektronika fejlesztésére új csoport alakult. Ez az új feladat megnövelte az amúgy is szűkös fejlesztőkapacitás terhelését, ezért akkor az elektronikai fejlesztőcsoport már eleve külső erők bevonásával indult. Az osztály a következő (3120) UCF típus fejlesztését 1962-ben indította az alaptípussal. Az analitikai UCF optomechanikai rendszerét 1967-ben terveztem. Az analitikai UCF tartozékainak, a felhasználási célokhoz igazodó kiegészítő berendezéseinek tervezése 1970–1971-ben zárult. 167


EMBEREK TÖRTÉNETE

A műszaki adatokban lényeges változás a nagyobb (60 ezer/perc) fordulatszám digitális kijelzése, a rotor szabad felfüggesztése lett. Az új optikai rendszer (interferenciával) 1967-től UV abszorpciós optikával készült. A MOM a 3120 típusú UCF-ből viszonylag nagy mennyiséget értékesített, 1965-ben 50 darabot. A tudományos műszer ára a szovjet exportban elérte akkor az egymillió forintot. A konstrukció és az igényelt tartozékok fejlesztésének tervcéljai figyelembe vették a fontosabb felhasználási területek fejlődését is. A hatvanas években, a DNS kettős spirál felfedezése után ugrásszerű volt például e terület vizsgálatának fejlődése, ami a világ műszergyártását is magával húzta. Az UCF bővülő alkalmazási területe volt a polimerek vizsgálata is, keresett műszer lett Ausztráliában, Angliában és Indiában is. Az osztály két vezető tervezője eltérő meggondolást javasolt a sorozatban gyártott ultracentrifuga fejlesztésére. A MOM mindkét konstrukcióból (3170 és 3130 típusjellel) elkészítette a mintapéldányt. A 3170 típusú UCF fejlesztése 1965–1967ben indult. A minták kiértékelése alapján az lett a döntés, hogy a 3130 UCF fejlesztését leállítják. Az elfogadott (3170) típus pótlólagos fejlesztései eredményezték 3170/B típusú új UCF-et. Ennek jellemzője, hogy már nem tartalmazott légkompresszort, percenként 65 ezer fordulatot ért el háromfázisú aszinkronmotorral, kombinált hidraulikus nyomatékváltóval.

UCF 3170

Az osztályunk további fejlesztési területe a termoanalitikai mérés volt. Az egyetemi kutatók merőben új méréstechnikát adtak a tudomány és az ipar kezébe. Több mérési módszer kombinációjával alakult ki az úgynevezett differenciál termoanalízis. Paulik Ferenc a fivérével, Paulik Jenővel úttörő jelentőségű munkát végeztek, és folyamatos fejlesztéssel, a felbontóképességet és a szelektivitást növelő vizsgálati technikát fejlesztettek ki, amelynek alkalmazásával a műszeres vizsgá168


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

latokat a fizikai, kémiai követelményeknek jobban megfelelő (kváziizoterm és kváziizobár) körülmények között lehet elvégezni. A kezdeti konstrukció alapvetően elektromechanikai megoldásokat alkalmazott, a mérési adatokat a műszer a tükrös galvanométerek jeleivel fotópapíron rögzítette. A honosított derivatográfban felépített termomérleghez analitikai mérleget, galvanométert, termoelemeket alkalmaztak kezdetben. A műszert két találmány védte, azokat a Paulik fivérek Erdey László professzorral közösen jelentették be itthon, valamint az USA, Franciaország, Németország és Nagy-Britannia szabadalmi hivatalainál is. A műszer gyártása a FOK-GYEM szövetkezetnél kezdődött meg 1960-ban, azonban ez a gyártó nem tudta ellátni a piaci igényeket. A MOM a derivatográf gyártását és továbbfejlesztését 1962-ben kezdte. Derivatográfot alkalmazva kiválóan meghatározhatók az összetett folyamatok jellemzői, a vizsgálati eredmények három (TG, DTG, DTA) görbével ábrázolhatók. A részletes leírásukra itt nincs hely, de bőséges szakirodalom érhető el a mérésről, valamint a felhasználás nemzetközi tapasztalatairól. A nagy tudományos műszer továbbfejlesztései a MOM számítástechnikai szakértőinek közreműködésével történtek, például a kemence elektronikus vezérlését, a mérési adatok számítógépes feldolgozását valósították meg így. Az új típusok az adatkijelzést például rajzoló készüléken (plotteren) végezték. A MOM tizenhat országba több ezer készüléket exportált 1960–1990 között, az összes árbevétel (2005. évi áron és árfolyamon számítva) csaknem 150 milliárd forint. A derivatográf további fejlesztését 1990-től a fejlesztő osztályok kft.-be való betagozódása, a gyártást pedig a MOM felszámolása tette lehetetlenné. Az időközben megindult sorozatgyártás egyes elkészült darabjai döntően szervizcélokat szolgáltak, mivel a részegységeik kiszállítása meghiúsult. Az osztály konstrukciós feladatai közé tartozott a fotométerek fejlesztése is. A MOM Veszprémben is kialakított egy laborműszer-fejlesztő csoportot, és ott kísérleti gyártás is indult, a városban működő vegyipari egyetemmel együttműködésben. A MOM fejlesztette a Spektromom 195, továbbá a Spektromom 195D UV-látható tartományú spektrofotométert.

SPEKTROMOM 195-D 169


EMBEREK TÖRTÉNETE

Ez a műszer kvarcprizmás monokromátorral ellátott, Littrow-elrendezésű optikai rendszer lényegében a Beckman DU típusú (1941-től gyártott) készülékkel azonos paraméterű volt. Az USA tudományos kutatói akkor a penicillin fejlesztéséhez, vizsgálataihoz alkalmazták ezt a fotométert. A MOM ebből a műszercsaládból évente legalább ötvenet, legfeljebb néhány százat gyártott. Növelte a gyártás termelékenységét a technológia folyamatos fejlesztése. A műszer elektronikájával a kijelzés digitális lett, fellendült a hazai és rubelelszámolású értékesítés a Spektromom 195-D műszerből. A MOM az interferenciaszűrős fotométereket (Spektromom 402, Spektromom 410D) nagy darabszámban gyártotta. Ezt a viszonylag olcsó, rendszerbe illeszthető, a kis klinikai laborok által keresett műszert csatlakoztattuk mintaváltó, mérésadat nyomtató (EMG) egységekhez (SM 410D). A hazai kooperáció azonban kedvezőtlen volt, az adatrögzítés, mintaváltás egységeinek ára közel kétharmada volt a komplett termék eladási árának. Fő piacainkon a laborszemélyzet olcsóbb volt, mint a digitális technika, és a KGST-országok exportkontingensei korlátozottak voltak. A MOM rovására kötöttek le kiviteli lehetőséget a kooperációs partnereink. Elkészült a Spektromom 2000, infravörös tartományú spektrofotométer prototípusa, majd néhány sorozata. A viszonylag rövid ideig gyártott műszer kétsugaras, kősóprizmás spektrofotométer volt. A MOMCOLOR tristimulus színmérő kísérleti példányát a Méréstechnikai Központi Kutató Laboratórium (MKKL) 1967-ben átadta a Magyar Optikai Műveknek sorozatgyártásra. Az osztályunk a pausz konstrukciós dokumentációt honosította, és 1968-ban elkészült a tízdarabos, úgynevezett nullszéria. A szakirodalom kifejti ennek a színmérőnek a jellemzőit, a lényeg, hogy a fényútba szűrőket lehetett forgatni, a színinger összetevőinek megfelelően. Mindegyik színinger összetevőhöz (X1, X2, Y, Z) érzékelő tartozott (helipot), a felhasználó azok forgatásával mért (a fényelem rövidzárási áramát kiegyenlítve), és a galvanométert nulla állásba állíthatta. Itt is készültek (MOMCOLOR-D, ill. MOMCOLOR-DC típusjellel) továbbfejlesztett digitális változatok. A MOMCOLOR-100 tristimulusos színmérő képernyő-kijelzésű volt, a MOMCOLOR-1000 automatikus, nyomtatóval működött. Az utódvállalat 1991–1994-ben elindította néhány tucat MOMCOLOR-1000 műszer sorozatgyártását, és elkészültek a mechanikai alkatrészek, a műszerek öszszeszerelése részben lett kész, volt értékesítés is, de több félkész műszer sorsa nem ismert. A MOM Spectromom 190 atomabszorpciós spektrométer, a Flamom és a Flamom-B lángfotométer konstrukciója is az osztályunkon készült. A felhasználók az igen kis koncentrációban jelen levő fémek meghatározását végzik ilyen tudományos műszerekkel. Az atomabszorpciós spektroszkópia segítségével mintegy 70 elem határozható meg. A működés elve a szakirodalomból ismert. 170


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

FLAMOM-B

LÁNGFOTOMÉTER

A fotométerek digitális változata világszerte típusváltásra vezetett, és a MOM is növelte az évi eladás darabszámát. A MOM javaslatára a BME Fizikai Tanszék doktoranduszképzésében kutatást kezdtek a spektrofotometria területén, anyagiakat is áldozva. Ennek tárgya a mérésadatgyűjtés és -feldolgozás, spektrális adatbázisképzés, mérés adatainak képernyőn megjelenítése volt. A mérés kiértékelő adatlapjait Pascal programnyelven állították össze, és megindult a rutinok könyvtárának kialakítása is. A tervek szerint ez tette volna lehetővé, hogy a már rendelkezésre álló IBM személyi számítógépek és a műszergyártó által forgalmazott programrutinok a felhasználó rendelkezésére álljanak. E kutatások részeredményeket hoztak, azonban a vállalat átszervezése, valamint a gazdasági helyzet következtében már nem segíthették a műszerek felhasználhatóságát. Jaczina István gépészmérnök, a MOM Laborműszer Konstrukciós Osztály vezetője, az MTA Országos Tudományos Kutatási Nagyműszer Bizottság Titkársága munkatársa 1989 novemberétől

171


EMBEREK TÖRTÉNETE

Emlékezés a MOM ultracentrifugáinak alkotóira A MOM Emlékalapítvány kérésére sok emlék került elő a régi irataim közül. Évtizedek alatt sok újságkivágást tettem félre a MOM-ról is, az ultracentrifuga eseményeiről is, és a mostani „rendcsinálás” örömöt és bánatot egyaránt okozott. Előkerültek elfeledett munkaügyi irataim, de sok Fókusz-cikket is őrzök. Vannak néhány szavas levelek, vagy az UCF 20. évfordulóján kapott műszerfotó, Rohonci Ferenc kézírásos dedikálásával. Rohonci Ferenc (1918-1996) a Fasori Evangélikus Gimnáziumban érettségizett. A fizika oktatáshoz kapcsolódó aviatika-szakköri munkáját jutalmazták. Sikereket ért el gumimotoros repülőgépmodelljeivel, 1938-ban rangos nemzetközi díjat is nyertek az öccsével közösen. Mérnökként a TÁKI-ban kezdett az ultracentrifuga tervezésével foglalkozni. A Távközlési Kutató Intézet (TÁKI) egykori mintapéldányát a MOM konstruktőrei, technológusai, szerszámszerkesztői tették alkalmassá a sorozatgyártásra a hatvanas évek elején. Ez a személyes visszaemlékezés nem tudományos igénnyel készült, csak részben szól a MOM gyártmányszerkesztéséről, inkább személyes emlékeket idéz fel a munkánkról, munkatársainkról, a szívszorító befejezésről. Nagy szomorúságot okoz, hogy sok név sajnos már Farkasréten köszön vissza. Rohonci Ferenc gépészmérnök, Nógrádi Kálmán villamosmérnök és Hanuszek József műszerész az ultracentrifuga fejlesztését 1956-ban kezdték. Ebben a műszercsaládban az analitikai ultracentrifuga a legfelső kategória. A készülék nagy fordulatszámon szétválasztja a minta kis mennyiségű oldatában az összetevőket a fajsúlyuk szerint (100Da–10GDa atomi tömegegység tartományban), és eközben lehetővé teszi, hogy a kutató az ülepedés folyamatát optikai rendszeren át követhesse, dokumentálhassa. Az UCF különös igényeket támasztott a fejlesztőkkel szemben, főként a nagy fordulatszám (60 ezer fordulat/perc), annak nagyon pontos beállítása és tartása miatt. A forgórész, a rotor, amiben az oldatot tartalmazó mintatartó cella van. Ez a fődarab speciális, könnyű, nagy szilárdságú, de nem rideg ötvözetből készülhet. Tartania kell a cellának a forgástengelytől való távolságát a mérés teljes ideje alatt, és nem robbanhat fel a szélsőségesen nagy igénybevétel miatt. A hőmérsékletváltozás megváltoztatná az ülepedés folyamatát a mérő cellában, vagy tönkretenné a mintát, ezért szigorú hőmérséklet-beállítási és -szabályozási előírások vonatkoznak rá. Mind a fordulatszám, mind a hőmérséklet szabályozása nehéz, ha a forgó rotort a súrlódó levegő fékezi, melegíti. Ezért a forgórész vákuumtérben dolgozik. Ebben 172


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

a vákuumkamrában, a rotor körül páncélgyűrű védi a gép kezelőjét az esetleges rotorsérülés, robbanás esetén. A hőskorban, a TÁKI-ban előfordult, hogy Hanuszek Józsi bácsi szaladt egy elszabadult rotor után valamely kísérletnél. Próbálta megállítani mielőtt valakit vagy valamit eltalál. A TÁKI kis csapata egy ilyen nagy, összetett műszer ipari méretű fejlesztésére nem volt alkalmas. A hatvanas években az UCF mechanikai tervezését, valamint a sokféle precíziós tartozék fejlesztését, próbáját Rohonci Ferenc vezetésével végeztük. Az elektronika tervezése Nógrádi Kálmán és tervezőcsoportjának feladata volt. A két vezető tervező kezdetben közvetlenül a főkonstruktőr irányításával dolgozott. Elkészült a G110, majd a G120 típusú berendezés, és (3120 típusként) indítható volt a sorozatgyártás. Amikor 1967-ben munkába álltam a gyár Konstrukciós főosztályán, a két ultracentrifugacsoport még megvolt, de már egymástól eltérő, új utakat kerestek. Ezt a történetet Jaczina István eleveníti fel a kötetben. Rohonci Ferenc az új gép, a 3170 típ. UCF tervezésén dolgozott munkatársaival. Megváltozott a rotor felfüggesztése, ezzel kisebb, könnyebben kezelhető lett a műszer. Korábban alkoholos hőcserélő hűtötte a 3120 típus vákuumkamráját. Ez a hűtés nemcsak tűzveszélyes volt, de a hűtőfolyadék sokszor el is fogyott, mire a szervizemberek odaértek üzembe helyezni a készüléket. A 3170 típus új, freonos hűtőkompresszora megbízhatóan működött. Én is feladatokat kaptam a 3170 típ. UCF elkészítésében, amelynek mintapéldánya a Lipcsei Vásáron aranyérmet kapott. Ez a típus 1970-ben került gyártásba. A 15-ös osztály sok évig gyártotta előbb 3170, majd további fejlesztés után 3170 B számon a sorozatokat. A következőkben a „közkatonákat” idézem, akikkel a 3170 UCF tervezésén együtt dolgoztam. Amikor beléptem a MOM-ba, Rohonci Ferenc UCF fejlesztő csoportjában Zsigmond Jánosné, Jaczina István, Szentesi Péter, Heiszler Valéria gépészmérnökök, Nagy István villamosmérnök, Nyéki Gyula technikus, Kovács Endréné műszaki rajzoló Szilassy Józsefné laboráns és még sokan mások dolgoztak. A Kísérleti Műhelyben továbbra is főleg Hanuszek József segített formába önteni a papírra rajzolt álmokat. Az optikai tervezést dr. Lisziewicz Antal és csapata végezte. A felhasználói tudományos hátteret dr. Závodszky Péter fizikus biztosította, aki az MTA Enzimológiai Intézetében ULTRACENTRIFUGA MUNKA KÖZBEN használta, véleményezte készülékünket és 173


EMBEREK TÖRTÉNETE

tartozékait. Tudományos munkáiban megemlítette, előadásaiban is népszerűsítette a MOM-berendezéseket. 1968. november végén gyermekem született. Mikor 1969. áprilisban visszajöttem, már egy másik épületben várt a munka, a Laborműszer osztályon, de mint UCF-csoport sem maradtunk együtt. Rohonci Ferenc sokat harcolt, hogy visszakaphassa munkatársait, tovább dolgozhasson. 1971-ben áthelyezték az Optikai Kutatóba, s július elején átkerült hozzá Zsigmond Jánosné, Kovács Endréné, Szilassy Józsefné és én is. Bár én csak néhány napra, mert megszületett második gyermekem. Így én gyakorlatilag 1971. december elsejétől dolgoztam dr. Bernolák Kálmán osztályán. Az 1971–1974 nyara közötti időben a 3170 UCF UV optikai feltétjét terveztük és más tartozékokat. 1974 nyarán Balogh Andrást kinevezték kereskedelmi igazgatóvá. A Laborműszer osztály főkonstruktőre Szovik József, osztályvezetője – kis idő múlva – Jaczina István lett. Rohonci Ferenc és a még meglévő csapata ismét a Laborműszer osztályhoz került, ismét másik épületbe, a régi helyére költözött. Velük ment Nagy István villamosmérnök is. 1975-ben jelentkezett a DAMON cég képviselője együttműködési javaslattal. Nagy lépés volt az addigi kelet-európai alkalmazásokhoz mérten, s a dollárbevétel lehetősége is vonzó volt, a MOM kereskedelmi vezetői szemszögéből. A DAMON cég nagy preparatív rotorok meghajtására alkalmas preparatív ultracentrifugákat gyártott. Az amerikai kooperáció kölcsönös érdek volt, ezzel a preparatív ultracentrifugát analitikai mérésekre is alkalmassá lehetett tenni és piacát növelni. Most azt mondanánk: kettő az egyben. Rohonci Ferenc ekkor már nem volt a gyárban. A kooperációs műszer az AP 60 Ultracentrifuga (3175 analitikai-preparatív), melynek fejlesztésén szinte egészen új társaság dolgozott. Nagyon hálás vagyok Szabó Péter és Dudás Ferenc technikusoknak, Soproni Jenő villamosmérnöknek, akik vállalták az új munka és a feszített határidők kihívásait. A Kísérleti Műhely is segítőkészen készítette a kísérleti berendezést. Hanuszek József mellett most már többen is bekapcsolódtak a szerelési, szabályozási munkába: például Humli István, Radnai László. Az AP 60 UCF prototípusát 1977–1980-ban készítettük. Működő példányát 1979-ben már bemutattuk Amsterdamban, a HET Instrument kiállításon, a nyugati szervizelést vállaló cég standján. A géphez UV-optika és melegbetét is készült. A saját fejlesztésű 3120, majd a 3170 típusok után adtuk sorozatgyártásba a korszerűsített 3180 típust, felhasználva az évtizedek során gyűjtött tapasztalatainkat. Az optika, mechanika tervezésében a korábbiak mellett Kertai Miklós, Heiszler Valéria, Horváth Istvánné vettek részt. A korszerűsített elektronika, vezérlés, fordulatszám- és hőmérséklet-szabályozás stb. tervezését Bokor Gusztáv és Budai László végezte. A labormunkákban Jedlovszky Rezsőné segített. Ez az új elektronikájú műszer 1982-ben került sorozatgyártásba. Kedvező volt a felhasználók szá174


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

mára, hogy a 3170 és 3180 UCF típusok tartozékai részben azonosak (pl. a rotorok, cellák stb.), de eltérő például a magas hőmérsékletű mérést lehetővé tevő melegbetét. A MOM az UCF kétféle melegbetétjét 1981-ben vette sorozatgyártásba. A SKB BFA moszkvai kutatóintézet mérnökeivel 1976 óta folytattunk évtizedes együttműködést a rotor, a preparativ csövek és sapkák, valamint az analitikai cellabetét fejlesztéseiben. A tárgyalásokat még Rohonci Ferenc kezdte, majd a feladatot rám bízta. Később Jaczina Istvánnal és Draganov Vlagyimirrel vettünk részt a megbeszéléseken. A MOM tárgyalást folytatott a japán Kubota céggel is. A partner vállalta, hogy segíti az ultracentrifugák japán piacra vitelét, szervizelését. Nekünk, tervezőknek, de főként a gyártóosztályoknak nagy kihívás volt, hogy biztosíthatók legyenek a partnerek jelentősen megemelt minőségi elvárásai. 1983-ban indult a 3172 UV Scanner fejlesztése a Budapesti Műszaki Egyetemmel kooperációban. Az UV optikára épülő letapogató és kiértékelő rendszer kibővítette és egyszerűbbé tette volna a mérést. Azért nem indulhatott a gyártás, mert néhány év múlva a MOM Törzsgyár megszűnt.

ELVI VÁZLAT

A MOM-ban mérnökként töltött 22 év alatt úgy láttam, tapasztaltam, hogy az egyes gyártó-, beszerző-, programozó-, technológus-, szerszámkészítő, kísérleti, szerelő (15-ös), műszaki ellenőrző, exportcsomagoló stb. osztályok munkatársai készek voltak az együttműködésre. A MOM Sportkör Turista Szakosztályának – a korábban a MOM-ban dolgozó férjem révén – már 1961 óta tagja voltam. A Mácsai Mátyás által szervezett, majd később Székely Tamás által vezetett MOM Sportkör Turista Szakosztálynak „neve”, súlya volt a Magyar Természetjárók Szövetségében. A szakosztálynak több mint 200 tagja Tamás vezetésével télen–nyáron hetente túrázott, és Királyházán 175


EMBEREK TÖRTÉNETE

– a Börzsönyben – talált egy elhagyott, romos erdészházat. Ezt a házat rendbe szedte, és azóta is bérli, használja, óvja. Évekig a MOM segítségével volt ez lehetséges, ma pedig a régi szép túrákon felnőtt ifjak áldozatkészségével. A nyári családi táborokban, Magyarország mindig más-más hegységében, 100120 felnőtt és gyermek vett részt. Ezeket a táborokat részben a MOM által biztosított fuvar és felszerelés tette lehetővé, részben a szakosztály vezetőinek lelkesedése, felelősségvállalása, tudása, munkabírása. Ha valaki együtt sátrazik, gyalogol, árkot ás, amikor esik, vagy tábortűznél együtt énekel egy csapattal 30 éven keresztül, annak sok jó barátja, segítőkész munkatársa lehet az üzem minden sarkában. Székely Tamás 70 éves korában megkért, hogy mivel ő már nyugdíjas, vegyem át a szakosztály hivatalos vezetését, az elnök továbbra is ő maradt. (Én 1993-ban mondtam le). Mindezek miatt olyan volt számomra a hangulat a MOMban, mint ahogy egy jó családban a családtagokkal szervezhetjük az életet. Természetes volt, hogy mindenki tolja a gyár közös szekerét, mindannyiunk érdekében. Nagyon hálás vagyok, hogy ezt megtapasztalhattam. Ma is így gonSZÉKELY TAMÁS dolok vissza a gyárra. A MOM a feldarabolása után, 1990-től már nem volt önmaga, mint ahogy a feldarabolt ember sem életképes. A Csörsz utcai gyártóbázis semmivé lett, minden tervünk csak papíron maradhatott. Érzékelhettük a MOM Globios Kft.-ben a mind feszültebb hangulatot. Az anyagi nehézségek miatt nem tudhattuk, mikor hány embert küldenek el. Úgy éreztük, hogy a még maradók is nehéz helyzetbe kerültek. Mind kevésbé volt értelme a MOM-hoz tartozásnak. Van olyan nézet, hogy az állandó feszültségkeltés nem volt véletlen, hiszen az önként távozónak nem járt felmondási pénz. Nagyon fájt, amikor a kilencvenes években eladták a kísérleti berendezéseinket. A mérnökök is leltárt készítettek a raktáron levő egységekről, a még eladható alkatrészekről. Nehéz volt naponta bizonyítani, hogy szükség van ránk az életben. Nem vártam meg, amíg az utolsó a villanyt leoltja a MOM Globios Kft.-ben, 1992 nyarán (25 év gyári munka után) felmondtam. Sass Gáborné Szabolcs Enikő gépészmérnök, a MOM Konstrukciós főosztály Laborműszer osztály UCF csoportjának vezetője

176


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Pályarajz az optika jegyében Nem a MOM-ban kezdtem dolgozni, de sok szállal kötődöm egyetemi éveim óta az egykori Csörsz utcai gyárhoz. Kezdetben, a gimnáziumi éveim (1948–52) alatt hol cséplőmunkásként, hol pajtabontóként, hol bauxitgyári építőmunkásként alkalmaztak. A fényképezés, a fényképezőgép, az optika iránti érdeklődésem miatt és bátyám jóvoltából Budapesten, a Gamma Optikai Művek kísérleti osztályán dolgozhattam 1951-ben. Ott egy kedves optikai csiszoló mester útmutatása szerint optikai lencsét gyártottak. Tetszett ez a szakma, a kész optikai test két színgyűrűs (Newton) finomsággal készült, és én centríroztam a munkadarabokat. Tizenévesen a feladatot egyszerűnek véltem, de sok kudarccal és újrakezdéssel tarkított munka volt. Az optikai gyártmányok és műszerek elemeinek technológiájáról korábban sokat tanultam, és elolvastam Bárány Nándor „Optikai műszerek elmélete és gyakorlata” című könyvét (1947, 1951). Középiskolás tanulmányaim alapvető forrásaivá lettek minden munkámnak, amiket később, az évek során készítettem. A Budapesti Műszaki Egyetemen tanultam 1952–1957 között, az első félévet a Gépészmérnöki, továbbiakat a Villamosmérnöki Karon, az akkor indított Műszer és Finommechanikai Szakon végeztem. Egyetemi tanulmányaim alatt (1955 novemberétől) az akkori Optikai Kutató Laboratóriumban (OKL) dolgozhattam havi 72 órában gyakornokként. Az ott megismert fiatal gárdával életre szóló barátságot kötöttünk. A műszerek optikai elemeit ellenőriztük, főként az OKL termékeit, de voltak kívülről kapott gyártmányok is. Ilyen műszer volt például a goniométer, refraktométer, szferométer. Az eszközünk Askania autokollimátor volt, ezzel az objektívek képalkotási jellemzőit határoztuk meg. Itt emlékezem dr. Bernolák Kálmánra, aki az OKL akkori osztályvezetőjeként lehetővé tette, hogy a Kutatóban írjam meg az „Optikai ipar alapvető méréseinek pontossága” című dolgozatomat. A dolgozatom szakmai bírálója Tisza Sándor fizikus, a MOM dolgozója volt, őt az egyetemi nyári üzemi gyakorlat keretében a MOM-ban végzett mérések során ismertem meg. Az OKL konstrukciós osztályán kezdtem okleveles műszermérnökként többek között Gulyás Jenő társaságában. Feladatunk volt a redukáló tahiméter, filmszövegnyomó berendezés, bronchoszkóp stb. tervezése is. Az intézetben többen dolgoztak infravörös spektrálfotométer fejlesztésén, ott ismertem meg Balogh Andrást is. Az OKL 1958 augusztusában kezdte egy új, korszerű, kétsugaras infra műszer tervezését. A csoportban optikus, mechanikus és elektronikus szakemberek dolgoztak. Itt az optikai rendszer és a hozzá tartozó mechanikus egységek megtervezése és megvalósítása volt a feladatom. 177


EMBEREK TÖRTÉNETE

A műszerünk mintapéldánya 1960-ban készült el, de hátravolt még a fotométer bemérése és hitelesítése. Nagy változás történt azonban, amikor a magyar optikai ipart, annak kutatóbázisát átszervezték. A Gammát és az Optikai Kutatót nukleáris mérésekhez alkalmas műszerek fejlesztésével bízták meg. Az optikával foglalkozó témákat és munkatársakat 1961. január elsejétől áthelyezték a MOM-ba. A fotométerünk tervezését az újonnan kialakított MOM Kutatási osztályon folytattuk, ott dr. Bernolák Kálmán volt a vezetőnk, azonban új körülmények között, új és régi munkatársakkal, új szervezésben.

SPEKTROMOM-2000

A MOM által megkeresett egyetemi tanszéken nagy teljesítményű, Zeiss gyártmányú (UR10 típusú) fotométer működött, ott mértük több hónapig az OKLben készült kísérleti műszerünket, sok összehasonlító spektrumot vettünk fel a két fotométerrel. A prototípus előkészítése következett 1963-ban, majd változtak a műszaki tervek. A korábbinál rövidebb hullámhossz tartományban működő infra fejlesztése és gyártása előkészítéseként elkészítettük az új SPEKTROMOM 2000 optikai terveit a Konstrukciós főosztálynak 1964-ben. A kutatóból 1965 elején kerültem a fotométer-szerkesztő csoportba, a vezetőnk, Balogh Andás is az OKL mérnöke volt. A műszerünk gyártási dokumentációját készítettük elő, a témavezető Szovik József volt és az elektronikát Fölser József tervezte. A szerkesztő csoport tagjaival nagyon jól tudtunk együtt dolgozni. Hoszszú évekre szóló barátságot kötöttünk Szabó Péter, Ács Géza, Bojtor József, Kaltenecker Klári, Kovács Julika kollégákkal. A SPEKTROMOM 2000 első sorozatának elkészítéséhez kapcsolódott az optikai rendszerre vonatkozó szabadalmunk, azt Csocsán Lászlóval és Vannay Aladárral közösen adtuk be. Ők tervezték a műszer monokromátorát, végezték a Littrow-tükör és a résszélesség vezérlőtárcsájának számításait. A hatvanas évek végén kiléptem a MOM-ból, azonban az optikai műszerekkel továbbra is kapcsolatban maradtam. A MOM-os évek alatt, 1964-től vezettem az Optikai és Akusztikai Tudományos Egyesület Fotométer Bizottságát, és rendszeresen szerveztünk szakmai előadásokat a bizottság tagjainak. A MTESZ Kép és 178


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

MÉRŐHAJÓN AZ R-10

Hangtechnika című folyóirata szerkesztőbizottságának is tagja voltam. Ez idő alatt több előadást tartottam és több cikket írtam. A MOM után először az Elektroakusztikai Gyár (EAG) kutatólaboratóriumában dolgoztam, majd az Elektronikai és Finommechanikai Kutató Laboratórium (EFKI) 1970 közepén vett át, ahol számítógép-perifériákat (például lyukkártyaolvasót) fejlesztettünk. Ez a MOM-ban gyártott száloptikás megvilágító fejet tartalmazott, amit Hegyessy Géza fejlesztett. A MOM-kapcsolat még intenzívebb lett 1971-től, amikor az EFKI-t (Videoton Fejlesztési Intézet néven) a székesfehérvári gyárhoz csatolták. Intézetünk 1973tól fejlesztette az R10 számítógép mobil kivitelét, amely tengeri hajókba és gépkocsikba telepíthető, például geofizikai (olajkutatás) előfeldolgozó centrumhoz. Ehhez a rendszerhez a MOM-ban terepkivitelűvé átalakított memóriaegységét alkalmaztuk, Mara Józseffel együttműködve. Intézetünkben készült az új, VT 1011R terepi számítógép is. A számítógép sorozatgyártásba került, több speciális feladathoz alkalmazták. A Videoton után 1980-tól a Méréstechnikai Fejlesztő Vállalat, (korábban MIKI), tudományos munkatársa lettem, de itt is az optikával foglalkozhattam, például a melegen húzott üvegcsövek átmérőjének folyamatos méréséhez készítettünk rendszertervet a Tokodi Üveggyár termeléséhez. A lézerből induló, adott keresztmetszetű fényt nyalábformáló optikai rendszer vetítette. A MIKI a MOM által gyártott, a lézerek hullámhosszára átszámított fókusztávolságú optikákat tervezett, itt a MOM optikai szerkesztésének munkatársaival, Eiben Gusztávval és Polnauerné Cilikével dolgoztunk együtt. Sok érdekes mérési feladatot oldottunk meg, ilyen volt a fényforrást gyártó hajdúböszörményi GE üzem néhány mikronos wolframszálainak mérése. A lézerrel megvilágított szál által létrehozott interferenciaképet számítógép dolgozta fel, és a tekercsekhez csatolt adathalmazt figyelembe vették az izzószálak gyártásánál. 179


EMBEREK TÖRTÉNETE

A rendszerben szintén a MOM-ból vásárolt optikákat használtunk. Egy másik tervezési feladatunk a lézernyomtató volt, ehhez a MOM Optikai szerkesztése tervezett nyolcszögletű forgótükröt és úgynevezett f-teta objektívet, itt Lisziewicz Antal és Korzsinek Zsuzsa volt a partnerünk. Bár 1990 végén korkedvezményes nyugdíjba vonultam, még nyolc és fél évig dolgoztam a MIKI-ben, annak lassú felbomlásáig. Ezekben az években mintegy harminc mérőrendszert adtunk el és működtettünk különböző cső- és rúdgyártó technológiákhoz. 1998-ban fejeztem be a MIKI-ben a munkát. Dr. Ákos György fizikus, a SZTAKI mellett működő Cortex Kft.-ben folytatta a mérőrendszerek fejlesztését. Részt vehetem optomechanikai konstrukciók tervezésében, a még fellelhető MOM-optikákat alkalmazva. Az ötvenes években kezdődött vonzalmam az optikához sok barátot szerzett, és gyümölcsöző volt az együttműködés a MOM-osokkal, bárhol is kaptam feladatokat. Minden látogatásomkor érzem régi munkatársaim szeretetét, ahogy elmagyarázzák az újdonságokat. Szívesen lapozom azokat az újságokat is, amik beszámolnak a friss eredményekről. Talán eljön az az idő, amikor a magyar optikai ipar termékeit ismét besorolhatjuk a világ élvonalába. Sass Gábor villamosmérnök, optikai rendszerek tervezője

180


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Lézerek a MOM-ban A MOM-ban kutatóként dolgoztam, ezt a visszaemlékezést néhány elmélkedéssel vezetem be. Ritka szerencse a sorstól – főleg fiatal kutató esetében – ha olyan témával foglalkozhat, mely a tudomány történetében is új, hirtelen beláthatatlan, ígéretes és izgalmas lehetőséget rejt magában. Én több fiatal társammal együtt ebbe a kegyelmi állapotba kerültem. A lézerek világa a maga csírájában is már láthatóan olyan magas szintű, izgalmas, tudományos és műszaki kutatási-fejlesztési lehetőséget nyitott meg, melyre azonnal felkapta fejét a nemzetközi tudományos közélet. Természetesen egy ilyen helyzetben is az alapkutatás és az alkalmazások szerves együttműködése teremthette meg a sikeres megvalósítás alapjait. A világ igen fejlett technológiájával rohant az élen, hisz felismerték a széles körű alkalmazástechnikában rejlő műszaki és gazdasági lehetőségeket. Hatalmas beruházást vonzott a csoda a hetvenes évek elejétől. Magyarország a jóval szerényebb anyagi, de annál nagyobb szellemi képességeihez mérten választhatott fejlesztési területeket. Nyilvánvaló volt, hogy a cél érdekében azokat az intézményeket kellett államilag támogatni, amelyek képesek voltak a tudományos-műszaki fejlesztési-technológiai feltételeknek megfelelni. Ilyen megfontolásból kerültek előtérbe az együttműködés lehetőségei az MTA KFKI, a MOM és a részfeladatok tekintetében ipari társintézmények és az illetékes egyetemek között. Ebből egy nagy összefogás, együttműködés alakult ki. A MOM a finommechanika-optika magyar fellegvára volt, ez elengedhetetlen feltétele az itt bemutatott kutatómunkánknak. Előny volt a gyár nemzetközileg is elismert technológiai képessége. Lényegében a hagyományos ipari felkészültség tette lehetővé a téma kiválasztását. Ezután volt kialakítható a lézerkutatások összehangolt csapata, amely szervezi a kiválasztott intézmények és a MOM szakmai együttműködését. Hát ez nem volt egyszerű. Hirtelen több frissen végzett fizikus és mérnök csatlakozott, a témagazdaként kijelölt Kutatási főosztályhoz – a későbbi Központi Optikai Kutató Laboratóriumhoz (előbbit dr. Bernolák Kálmán, majd az utóbbit dr. Lisziewicz Antal vezette, a kezdeteknél Tisza Sándor volt a lézercsoport vezetője). A fiatalok egy része a KFKI doktori ösztöndíjasaként, más részük a MOM főállású kutatójaként végezte a nem egyszerű feladatát. Köszönet a kollégáknak, igen pozitív volt a fogadtatásunk. Segítette a lézerkutatást az a közeg, ahol dolgoztunk. Elsősorban a Konstrukciós, a Technológiai, valamint a Műszaki Fejlesztési főosztály segítette munkánkat. Kiemelem itt az optikai tervezés közreműködését, hiszen teljesen új feladatot kellett megoldani. A MOM üzemei nagy erőfeszítések árán elsajátították a lézerek sorozatgyártásának feltételeként előírt technológiákat, a gyártás műveleteit. 181


EMBEREK TÖRTÉNETE

A koherens optika azért volt újdonság, mert a MOM műszerei korábban a fehér fénynek megfelelően működtek. Az újonnan belépő (a spektrum vonalait reprezentáló) lézerfény teljes műszaki paradigmaváltást követelt. A gyárban minden optika, optikai réteg a fehér fény sajátosságait vette alapul, de ez teljesen alkalmatlan arra, hogy lézerfényt kezeljen. A lézer fényének „szokatlan”, különleges tulajdonságai közül a koherencia állította a tervezőket és gyártókat új feladat elé. A szakirodalom kifejti azt az elvi alapot, amely a koherenciát jellemzi. Az ismert előnyös tulajdonságok mellett vannak hátrányosak is az optikai tervezés szempontjából (itt nincs hely azok felsorolására). Példaként: olyan sík és síkpárhuzamos optikai elemek gyártására volt szükség, melyek felületének eltérése legfeljebb a hullámhossz néhány tizede. Az alapprobléma megoldása után olyan leképező optikákat és optikai rendszereket sikerült tervezni és legyártani, amelyek lehetővé tették a lézernyaláb tágítását, fókuszálását, leképezését. Emellett újra kellett tervezni a klasszikus fényterelő, szűrőelemeket, tükröket is, az új szempontok szerint változtatták a gyártás technológiáját is. A MOM-ban ehhez az interferenciatükrök és -szűrők teljesen újfajta családját alakítottuk ki, azok gyártása is megvalósult. A vékonyrétegeken alapuló eszközök technológiájához a legmodernebb, szigorúan szabályozott, vákuumgőzöléses nagyberendezések álltak rendelkezésre. A több összetevőjű rétegek gőzölése finom felületű üveg (vagy kvarcüveg) hordozóra vákuumban történt. Előírás, hogy a rétegek optikai vastagsága az alkalmazandó lézer hullámhosszának negyede. A csoportunk által tervezett nyalábtágítók és rétegrendszerek később a MOM termékeivé váltak, jelentős árbevételt hoztak. A MOM kutatói számára a Fourier-távcsövek tervezése adta a legnagyobb feladatot. A termék elve, hogy a lézernyaláb síkhullámot produkálva áthalad egy speciális optikai rendszeren, és a nyaláb úgynevezett Fourier-transzformáltja jelenik meg a fókuszsíkban (ez matematikailag is várható). Ilyet is tudott a MOM gyártani! Az optikai és vékonyréteg-tervezés irányítója Lisziewicz Antal volt, remek munkatársakkal. A méréstechnikát a minősítésekhez a KOKL laboratóriumában dolgoztuk ki. Miután a fő elemek rendelkezésre álltak, kialakíthattuk a lézereket, mint a MOM gyökeresen új termékcsaládját. Megterveztük a lézerek sugárforrásait. A héliumneon (He-Ne) lézerek folytonos sugárzásúak, és elsőként ilyen sugárforrással foglalkoztunk. A lézer hullámhossza 632,8 nanométer, és ez szép piros színű nyalábot bocsát ki. Az indokolta akkori választásunkat, hogy a fontosabb felhasználók ilyen lézert igényeltek, a legkedveltebb és a legkézenfekvőbb alkalmazási kör itt mutatkozott. Segítette a fejlesztést, hogy a gyártás technológiáinak nagy része ekkor már elérhető volt a MOM-ban. 182


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

LÉZERFÉNY

Az üvegtechnikai labor, vákuumtechnika, elektronika, finommechanika, a tükörhordozó finomoptikája és a vékonyréteg-rendszerű lézertükrök gyártása mind kézben volt. Az elektronikát is magunk terveztük, a laborban dolgoztuk ki a kapcsolódó méréstechnikákat. A He-Ne lézerek több típusát fejlesztettük. Először az öt mW teljesítményű, külsőtükrös He-Ne lézer jutott a közepes sorozatok gyártásáig. Ezt a kezdő típust továbbfejlesztettük, beépített tápegységgel láttuk el, így kompaktabb és jobban felhasználóbarát lett. Ezután az 50 mW teljesítményig is eljutottunk e típusban. A technológia fejlesztésével az úgynevezett belsőtükrös He-Ne lézerek változatos formáit alakítottuk ki. A típusok jellemzője, hogy a kapilláris végére keményforrasztásos (saját kidolgozású) technológiával, fém-üveg átmenettel helyeztük el a tükröket. Ezeket speciális szerszámokkal beszabályoztuk, majd fixen megmaradt a helyén, nem hangolódott el. Ez alkalmassá tette újabb eszközökbe való telepítésre. A MOM kutatási tervébe felvett szén-dioxid (CO2) lézer jellemzője, hogy 10,6 mikronos hullámhosszon infravörös sugárzást bocsát ki, de ehhez a rétegek üveghordozója nem volt alkalmazható. A cink-szelén (Zn-Se) hordozóra különleges rétegeket vittünk fel, a lézerben a gáz áramlik, és a csövet hűteni kell. A kutatógárda (és a gyártás) műszakilag nem volt felkészült ilyen új eljárásokra, de egy működő példányt összeraktunk laboratóriumi körülmények között. A munka rendkívül érdekes volt, és nemzetközi tapasztalatok szerint az ilyen sugárforrások ipari és orvosi alkalmazása széles körű. Még a szórt fény is veszélyforrás volt a szemre a nagy teljesítménysűrűség miatt. Emlékszem a hélium-kadmium (He-Cd) lézer kutatásaira, az szép, izgalmas feladat volt. Ez folytonos üzemű, 441,6 nanométer hullámhosszú, szép ibolyakék színű fémgőz lézer. A szakirodalom szerint ebben a fémgőzben 325 nanométeren ultraibolya sugárzást is lehetett produkálni. A technológia fejlesztése ismét nem volt könnyű feladat a MOM-ban. Kapilláris csövön, hélium gázkisülésbe kellett ellenőrzötten áramoltatni fémgőzt úgy, hogy ne kondenzálódjon le a cső falán. Speciális kályhával, szabályozott fűtés-hőszigetelés kombinációval, különleges üvegből készült kapillárissal és kombinált tápegységgel megcsináltuk. A termékek saját lézertükröt alkalmaztak, a MOM-ban kidolgozott számítógépes program 183


EMBEREK TÖRTÉNETE

alkalmas volt arra, hogy tetszőleges hullámhosszra és megfelelő anyagokból rétegrendszert tervezzünk, majd megvalósítsunk. A sorozatgyártás fő gondja a Cd fém úgynevezett izotóptiszta minőségének beszerezése volt. Ebből a lézerből több mintapéldány készült, a MOM egyet eladott (fő felhasználása a lézeres sornyomtató volt). A mintáink 50 mW és 25 mW-os teljesítményűek voltak. Magyarországon egyedüliként a MOM-ban sikerült 325 nanométeres hullámhosszon folytonos üzemű ultraibolya lézersugárzást létrehozni laboratóriumi körülmények között. Nagy öröm volt látni, hogy hosszú, nehézkes szabályozás után az optikai padon detektorként elhelyezett fluoreszcens kristály elkezdett világítani, az ultraibolya fénynyaláb áthaladt a kristályon fényszálat hozva létre. Izgalmas volt látni a láthatatlant. Az előbbi három fényforrás mellett külső kutatókkal együttműködve terveztük szilárdtest (Nd-YAG – Neodymium doped Yttrium-Aluminium Garnet – és Nd foszfátüveg lézer) fényforrások alkalmazását. Ezzel a MOM kutatói eljutottak a szilárdtest lézerek világához, és az ilyen típusok működése egészen más, mint a gáz- és gőzlézereké. Lényegében különlegesen növesztett kristályban optikai gerjesztés hozza létre a lézereffektust. A kristályban létrejövő energia magát a kristályt is szétrobbanthatja, ezért az igazán nagy, folytonos üzemű energia kinyeréséhez hűteni kell a rendszert. Tanulmányoztuk a fejlesztés lehetőségét, de végül nem állt össze az eszköz, viszont elsajátítottuk a működés fortélyait, amit később katonai távmérők javításánál igen jól hasznosítottunk. A partnerek igényeire a MOM kitűnő rétegtechnikai gyártási képességeivel olyan kemény rétegek készültek, amelyeket a fényforrás nagy energiája sem lökött le. A kutatások további feladatai a lézeralkalmazásokhoz kapcsolódtak. Az említett sugárforrásokat a MOM száloptikáihoz illesztettük, és ezzel változatos alkalmazástechnikák alakultak ki. Egy speciális száloptikát rögzítettek az öt mW-os He–Ne lézer előlapjához, amit Hegyessy Géza tervezett. A lézerfényt akupunktúrás kezelőfejbe vezette a száloptika. A beépített optikai rendszer a lézernyalábot leképezte egy megfelelő méretre, ahogy (pl. a fogászatban) az érintkezési felületre vezették.

FOGÁSZATI 184

LÉZER


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

A MOM 25 mW-os és 50 mW-os lézereit orvosi célra, sebek, fekélyek gyógyítására használták. Kialakultak más méréstechnikai célok például az irányzás, hosszmérés, szabályozás alkalmazásaiban. A lézert a geodéziai szakemberek iránykitűzőbe helyezték, amit a metró építésénél is használtak. A belsőtükrös lézereink változatos alkalmazást tettek lehetővé. Készítettünk és nagy darabszámban gyártottuk az iskolai optikai demonstrációs elemkészletet, mely nagy sikert aratott. Készült olyan akupunktúrás hordozható készülék is, mely orvosi protokoll alapján programozható volt. A kézben tartott eszköz fénye száloptikán keresztül végezte a műveletet, beépített akupunktúrás pontkeresővel kombinálva. Az eszköz hanggal jelezte a kezelendő pont megtalálását, és a kezelőfej eltávolítása nélkül egy gombnyomásra a kívánt helyre került a leképezett lézernyaláb. Ez is szép sorozatot ért el gyártásban. A MOM terméke (kis mérete és flexibilitása révén) lehetőséget adott honvédségi célmegjelölésre, illetve célzásgyakorláshoz. Egy másik alkalmazásban a lézerünk cél megjelölésére szolgált, például akciófilmek állandó kelléke volt. Az emlékezés felidézi a hazai és a nemzetközi együttműködéseinket is. A sikeres munka alapvető feltétele, hogy hasznosítsa az alaptudományok kapcsolódó ismereteit, elemeit. Hazánkban lézeres témákban intenzív kutatás folyt az MTA KFKI Szilárdtestfizikai Kutató Intézetében, ott lézerfizikára szakosodott osztályok voltak. Ez volt az együttműködésünk fő oszlopa, és prof. Kroó Norbert akadémikus figyelemmel kísérte fejlesztéseinket. A kutatók folyamatosan együttműködtek a gáz- és gőzlézerek, valamint a szilárdtest lézerek témáiban. A KFKI-ban levő partnereink között volt például Csillag László, Jánossy Mihály, Rózsa Károly, Kertész Iván és Ferencz Kárpát. A MOM kutatócsapatában Ákos György, Jung József, Láng József, Richter Péter, Lőrincz Emőke, Fluck Istvánné, Pusztai István, Ádám Ferenc, Káspári János és jómagam végeztük a részben egyeztetett, részben önálló kutatás-fejlesztési munkákat. A hazai lézeres „ipari” tevékenység két egymással nem versenyző részre osztott volt. Így az Egyesült Izzó (TUNGSRAM) foglalkozott a nagy teljesítményű CO 2 ipari lézerek gyártásával, valamint a lézeres anyagmegmunkálással. Gyártmányai között a CO2 műtéti lézerek sorozatgyártása nemzetközi szempontból is megállta a helyét. Több témában jött létre együttműködés az egyetemek fizikai intézeteivel, Pécsett a JPTE, Szegeden a JATE kutatóival, például a nitrogén- és festéklézer hazai előállításában. A BME Finommechanikai és Optikai Tanszékével (Bárány Nándor és utódai révén) hagyományosan jó volt a MOM kapcsolata, főleg optikai méréstechnikával és finommechanikai rendszerekkel összefüggésben. A hazai tudományos közélet részesei voltunk. Együttműködtünk például az Eötvös Loránd Fizikai Tudományos Egyesület (ELFTE) kvantumelektronikai szakcsoportjával, amely a KFKI tudósaira alapozott tevékenységet fejtett ki. 185


EMBEREK TÖRTÉNETE

A MOM az Optikai, Akusztikai, Film- és Színháztechnikai Tudományos Egyesület (OPAKFI) sok rendezvényén vett részt, például előadások és szemináriumok foglalkoztak a lézerek alkalmazástechnikájával. Ez a két tudományos társaság nagy szerepet vállalt az egész ország különböző lézeralkalmazóinak összefogásában, beleértve a széles körű orvosi alkalmazásokat. Az OPAKFI a MOM jelentős közreműködésével számos hazai és nemzetközi kongresszust rendezett, ahol munkatársaink előadásokkal, poszterekkel mutatták be munkásságuk eredményeit. Az egyesület hozzásegített nemzetközi feladatokhoz is. Felkérést kaptam egy Angliában megjelenő könyv (Trends in Optics) egyik fejezetének megírására. Az írásom témája a lézerspektroszkópiai kutatásról szólt, amihez egy készüléket össze is állítottunk (LIPS Laser Induced Plasma Spectroscopy) és a team tagjaival közös volt a publikáció. Ez a könyv a londoni Academic Press kiadásában jelent meg. Az évek során öt találmányi bejelentésem volt közös munkáink eredményeképpen, több szabadalom hasznosult a termelésben. Sokirányú nemzetközi kapcsolatot tartottunk. Keletnémet (Carl Zeiss), bolgár, lengyel optikai gyárak kutatóival folytattunk szakmai egyeztetéseket. A KGSTkapcsolatok révén a szovjet illetékes intézettel (FIAN), a KFKI partnereként több témában volt tapasztalatcsere. Nemcsak az ipari kapcsolatok ápolása jelentette a nemzetközi jelenlétünket, hanem a vásárokon, kiállításokon és tudományos konferenciákon számos esetben mutattuk be eredményeinket, illetve termékeinket. A MOM neve így összekapcsolódott a lézerekkel is a nemzetközi tudományos és kereskedelmi életben. Például a MOM-nyalábtágítókat, amelyeket ki is állítottunk, az AEROTECH USA-beli cégnek szállítottuk nagy darabszámban. Az emlékezés zárásaként említem, hogy elkeserítő a MOM Törzsgyár szétbontása. Nagyon sajnálom azt a szellemi és műszaki kultúrát, amit – egyéb érdekek mentén – megszüntettek. A tovább élő szervezetek, amelyek jelenleg is termelnek, talán még sokáig fenn tudják tartani a MOM szellemiségének hagyományait, műszaki tudásában kifejezett eredményességet és hitet. Némi vigasz az, hogy mai napig vannak a MOM hagyományait őrző cégek, azok tevékenysége a MOM egykori termékeire, az embereinek szakmai felkészültségére alapozott. Lupkovics Gábor fizikus, a MOM kutatója

186


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Maradandó élményeim a MOM-ról A Magyar Optikai Művek két alapvető kiválósága ragadott meg: a szakmunkásainak, különösen műszerészeinek képessége, valamint a vezető tervezőinek, mérnökeinek elméleti, gyakorlati felkészültsége. Külsőként kerültem kapcsolatba a szakmunkásokkal, a műszerészek közül többen második generációként dolgoztak a gyár műhelyeiben. A legjobbak eredményesen, évtizedes tapasztalattal készítették a MOM optikai termékeit. Amikor a műhelyben ismerkedtem a „hivatalos” MOM-termékekkel, megláttam egy VIRAX nevű fényképezőgépet. Az egyetemen akkoriban optikát tanultam, és állítom, hogy Berlintől keletre csak a méltán kategóriaelső EXACTA VAREX volt a VIRAX versenytársa. Nagyon korszerű volt már akkor is a MOM optikai gyártási kultúrája (Bujáki Istvánra emlékszem), valamint a szerszámok, a mérő-ellenőrző készülékek és kollimátorok konstrukciója (itt Gyimóthy Kálmán neve emlékezetes). Ideális volt az évtizedes együttműködés a kísérleti műhely és a MOM konstruktőrei között. Sajnos már nem élnek az akkori vezető tervezők: Tóth Pál, a Kossuth-díjas Schinagl Ferenc, Bors Károly és Pusztai Ferenc. A névsor nem teljes, itt csak a legismertebbeket említettem. A MOM műszertervezői egyéniségként alkottak, rangos nemzetközi díjat is nyertek, és több földrészen megelégedéssel alkalmazták a MOM korszerű termékeit. Végzett mérnökként azt állapíthattam meg, hogy egy műszer konstruálása több mint „szerkesztés”. A MOM-ban sikerült harmóniát teremteni a gyártmány terve, technológiája, az alkalmazás fejlettsége, a mérés megbízhatósága és más minőségi jellemzője között. Már a MOM-ban dolgoztam, amikor a technológusok gondjait közelről is megismerhettem, itt elsőként Winter Imre, a gyár főtechnológusa érdemel említést. A műszerfejlesztés a tervcél meghatározásával volt kezdhető, a vezető tervezők akkor indíthatták a gyártmány fejlesztését, ha a termék alapvető specifikációit (olykor nagy kezdeti bizonytalansággal) bírálatra bocsátották. A gyár és a külföldi szakértők közvetlen egyeztetései hozták létre a minőségbiztosítás átfogó láncolatát. A részletes gyári dokumentáció alapján készült a kísérleti minta a MOM-ban, majd a végleges konstrukció prototípusa. A MOM kutatási, konstrukciós és technológiai területeit néhány évig irányítottam, és a nyolcvanas évek második feléig kialakult termékcsaládok nagyon széles választékával foglalkoztunk. Meglehetősen sokféle gyártási feladatot készítettünk elő, de előfordult, hogy egy műszertípusból évente legfeljebb száz darabot rendeltek. A rezsiviselő MOM-műszerekből évente sok száz, olykor ezernél is több készült, ilyenek voltak például az alapvetően exportra szállított giroteodolitok, a Gi-B, a 187


EMBEREK TÖRTÉNETE

Gi-C, valamint a Gi-E girotájoló. Mind több exkluzív polgári alkalmazás fémjelezte a girotájolók műszaki színvonalát. A girotájolót sikerrel alkalmazták az USA-t és Kanadát összekötő vasúti alagútnál is. A Sziklás-hegység alatt mintegy 40 kilométeres nyompályát tűztek ki. A MOM a giro („pörgettyűs”) műszereket jellemző kiemelkedő mérési pontosság és mérési idő folytán „nagyhatalom”, talán világelső volt, amíg fennállt a lehetőség a sorozatgyártásra a Csörsz utcában. Dr. Kalló Péter villamosmérnök, nyugalmazott ezredes, egyetemi tanár, a MOM kutatási-fejlesztési igazgatója

GI-C2

188


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Volt egyszer egy Számítástechnikai osztály… Szebényi Endréné Seres Katalin technológus villamosmérnök 1971-ben a MOM társadalmi ösztöndíjasaként került a vállalat egyik „legfiatalabb” fejlesztő közösségéhez, a Számítástechnikai osztályra. 23 év múlva végül a MOM GLOBIOS Kft.-ből lépett ki. Új munkahelyén, az ELO (távoktató) Kft.-ben megalapította a cég saját kiadványszerkesztő csoportját, majd négy év után – feladva a családi „több lábon állást” – belépett férje vállalkozásába. Innen ment nyugdíjba. Azonban saját bevallása szerint valahol a lelke mélyén mindvégig megmaradt „momosnak”, megannyi sorstársával együtt… Azokat a személyes és szakmai emlékeit osztja meg velünk, amelyeket idáig csak szűkebb környezete ismert. Név szerinti „tablót” készített a sokáig vagy mindvégig kitartó munkatársairól – a teljesség igénye nélkül. Gyerekkoromban nekem a GYÁR-at a MOM jelentette, mivel a közelében laktunk, és édesapám, Seres János az ötvenes évek elején itt dolgozott kiváló lencsepolírozóként. Így kerülhettünk húgommal 1953-ban a MOM Kultúrház dicsőségtáblájára, ahol a gyár megbízásából készített fotókat a sztahanovista dolgozók gyerekeiről sokáig lehetett látni. A MOM támogatta volna édesapám továbbtanulását az NDK-ban, de családjától távol ezt ő nem vállalta. Amikor már lehetett, kiváltotta az iparengedélyt, és visszatért eredeti szakmájához, a szabómesterséghez. Diplomavédés után, telve friss technológiai tudással és nagy reményekkel, másodmagammal, a szintén MOM-ösztöndíjas Makó Ibolyával érkeztem egyenesen Szórád Ferenc személyzetis főnökhöz, aki kezébe vette sorsunkat, meg a telefont, hogy váratlan feladat elé állítson néhány osztályvezetőt az elhelyezésünk kapcsán. A Technológiai osztálynak női technológus nem kellett! Engem az SZTO fogadott, mivel Bocskai István osztályvezető – félretéve a tervgazdálkodás bonyolult szempontjait – kettőnk közül telefonon keresztül a „kék szeműt”, vagyis engem választott. Ibolya, barátnőm és tankörtársam, a GEO szerkesztés elektronikai csoportjába került. A néhány éve alapított, fiatal mérnökökkel felduzzasztott SZTO-n a kezdő villamosmérnök alig remélhetett önálló munkát. Így aztán nagyon megbecsültem a nekem címzett elsőt. A Kísérleti Műhely két emelete között a telefonközpont igénybevétele nélkül kellett kapcsolatot létesítenem egy úgynevezett hangos telefonnal. Visszatekintve elmondhatom, hogy a hangos telefon sikeres üzembe helyezése volt a belépőm későbbi munkáimhoz. Ez a megbízás nagyon lefoglalt, így csak lassan ismerkedtem meg az osztályommal és a kollégákkal. A mindig lendületes és karizmatikus Molnár Károly (Karel) főkonstruktőr személye érzékelhető biztonságot adott az SZTO-n folyó fejlesztésekhez. Ő elsősorban a gépészszekcióval volt szoros kapcsolatban, Császár András (Csaszi), Kertész Tamás és Meichl Ferenc (Husi), későbbi vezető tervezők és 189


EMBEREK TÖRTÉNETE

csoportvezetők mentora volt. A szájhagyomány szerint ők voltak a „bádogosok”. Az elektromosokat, azaz a „drótosokat” Gesztelyi Endre (Bandi) igyekezett csoporttá formálni. Mellette Salát Pál, Benedek Albert (Berci) és Bánhídi Béla dolgoztak. A műszaki rajzolók vezetője ekkor Imre Elemér volt. Kezdő éveimet az F épület harmadik emeletén, valódi gyári körülmények között töltöttem. Szinte kötelező köpenyviselés, öltözőszekrények, közös zuhanyozók, reggeli svábbogárinvázió, a forgácsolóműhelyek jellegzetes szaga, amit gyártástechnológusként ismertem és szerettem. Ekkortájt az SZTO-ról a létszám-aránytalanságok miatt sok kezdő villamosmérnök távozott. Az osztály későbbi markáns profilja csak kialakulóban volt, fejlődése nem csak a MOM akaratától függött, hanem párt- és kormányhatározatoktól is, valamint a KGST-n belüli ESzR-től (Egységes Számítógép Rendszer), majd MSzR-től (Mini Számítógép Rendszer) és nem elhanyagolható módon a multilaterális embargótól (COCOM lista). Az én megbízatásaim a számítástechnikai gyártmányok beszabályozás-járatás - végellenőrzés területeihez kötődtek. Ez a tevékenységem végigkísérte a lyukszalagos, később a mágneslemezes számítógép-periféria technikát. Az úgynevezett csoportos, dinamikus járató és ellenőrző készülékek gazdái, az elektromos fejlesztési csoport frontemberei, Salát Pál és Mokos Mariann voltak. Ezek a fejlesztések már kulturált körülmények között, az irodaház hetedik emeletén zajlottak, ahová 1973-ban átköltöztünk. A költözés után hamarosan vezetőváltások történtek az SZTO-n: Molnár Károlyt a MOM fejlesztési főmérnökévé nevezték ki, majd jó néhány évvel később a MOM Kalibergyár igazgatójaként ment nyugdíjba. Így 1973-tól az SZTO főkonstruktőre Gulyás Jenő lett, aki előzőleg tudományos osztályvezető volt a Videoton Fejlesztő Intézetben. Mellette elsőként Gesztelyi Endre, majd utána mindvégig Imre Elemér volt az osztályvezetőnk. Mire Molnár Károly távozott az SZTOról, „neveltjei”, akik őt mentoruknak tudhatták, valamint kiegészülve a mechanikus csoporthoz tartozó korelnök Vadász Józsival és a fiatal Stamm Gáborral zökkenőmentesen folytatták a rájuk váró fejlesztéseket. Közülük később Császár András a Nemzetközi Együttműködési osztály osztályvezetője lett. A „bádogosaink” a nagy rajzterembe kerültek. Mellettük Perényiné Erzsike és Lissákné Éva végezték a szerkesztési munkákat. Ők voltak a gépkönyvek „robbantott” ábráinak megalkotói. Akkor még számítógép nélkül készültek kezük által az összeszerelést illusztráló, perspektivikusan háromdimenziós ábrák, főként a floppy-családokról. Ezekben a gépkönyvekben a használati utasítás fotóin állandó szereplő volt egy női kéz, Berényiné Ibolya szépen ápolt keze. Ő volt osztályunk adminisztrátora és valamennyiünk oltalmazója. A műszaki rajzolók is a nagy rajzteremben kaptak világos helyeket. Imre Elemér helyén utódja, Marczingós Ferenc szervezte a módosításainkat intéző Ámonné Gabika, valamint a műszaki rajzokat készítő Mártonné Margó és a szerkesztő, Teszár László munkáit. 190


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

A hetediken a „drótosokon és bádogosokon” kívül külön szobát kapott a Nógrádi Kálmán, majd Mara József (Jocó) vezette FEX (Discmom) fejlesztés. Boruzsné Sáfrán Piroska, Koller György, László Róbert, Molnár Géza, Vihar Levente társaságában itt dolgozott Magyar László gépészmérnök, aki óraszakértőként rendszeres előadója és vizsgáztatója volt a MOM órás-iparitanuló képzésnek. Ebben a csoportban ismerkedett a szakmával Kmetty József, a Kürt Kft. későbbi igazgatója. Kreatív munkára alkalmas körülmények közé került Leveszy Gábor csapata az SZTO kísérleti műhelyében: Csikós úr, Vaskó Bözsi, Dobosi Lajos, Gerő Gábor, Ruzsa József, Sorok Péter voltak itt az állandó mechanikai és elektroműszerészek, technikusok, akik lehetővé tették, hogy az ellenőrző készülékek prototípusai helyben elkészülhessenek. A „hangos telefon” átadása után a Mokos Mariann által tervezett lyukszalag lyukasztók és -olvasók ellenőrző készülékeinek kivitelezési munkáit bízták rám. Az első saját tervezésem az MF 3200-as, 8”-os floppy szerviztáskája, a Momflex Tester I. volt. Az „Alkotó Ifjúság” pályázaton díjat nyertünk vele. Külső megjelenését a MOM ipari formatervezője, az SZTO-val napi kapcsolatban lévő Mezey László (művész úr) tervezte, a mechanikai kivitelezés feladatát Perényiné Erzsike kapta. Az ellenőrző készülékek terén végzett munka felelősségteljes volt, mert azok minősége végül is a végtermékben vizsgázott. A Momflex Tester I. sikere, de még inkább kolléganőm, Mokos Mariann távolléte következtében 1976-ban, a MOM 100 éves jubileumán rendezett szakmai napon előadhattam „A hajlékony mágnestárcsás tároló gyári vizsgálatának kérdései és készülékei” című előadásomat. A helyszín a MOM Kultúrház nagyterme volt. A szívem a torkomban dobogott az izgalomtól, Molnár Károly, a rendezvény elnöke felkonferált. Mialatt elhelyeztem lapjaimat a pulpituson, a következőket hallom az elnök ismerős, ám most pátosszal teli hangján: „…és Szebényi Endréné személyében egyúttal köszöntöm az első női előadónkat is!” Mielőtt bejelentése következtében kitört volna a taps, én műsoron kívül megszólaltam: „és egyben az utolsót is!” Nagy kacagás a nézőtéren, ezt a ziccert nem lehetett kihagyni! Végül a meghökkent volt főkonstruktőröm se tehetett mást, mint hogy egy jót nevetett. Az előadás rövidített változata megjelent a Fókusz 1976. december 6-i számában. A 70-es évek végén Salát Pali, az elektromos csoport vezetője és társai a beszerzett elektronikus alkatrészekből összeállították a vállalat első működő mikroszámítógépét. Ennek használata az osztályon eleinte a „fiúk” kiváltsága volt. Én zenei ismereteim miatt kerülhettem közelébe ennek a számítógépnek, és így lehetőségem nyílt a „megszólaltatására” is. A mikroprocesszort sokféle dologra meg lehetett tanítani, például zenélni is. Az elkövetkező BNV-n, a standunkon a MOMembléma már az általam készített, számítógépes zenei aláfestéssel jelent meg egy számítógép monitorján. Az embléma után egymást váltó képeken a MOM-termékek fotóit lehetett látni. A számítógép bekapcsolásának parancssorát minden 191


EMBEREK TÖRTÉNETE

ügyeletes megkapta egy cetlin, hogy a reggeli nyitáskor el tudja indítani a „show”-t. Egy napon én is ügyeltem. Egy ilyen cetli segítségével próbálkoztam, de úgy látszik, nem lehettem elég gyors, mert a vállam felett átnyúlt egy vékonyka kéz, és sebesen bebillentyűzte a szükséges sorozatot, amivel rögvest elindult a monitoron a bemutató. Hátranézve egy nyolcadikos forma, vézna fiút láttam diadalmasan mosolyogni. Ekkor éreztem először, hogy valószínűleg elsöprő nemzedékváltás várható a szakmánkban és persze az élet más területein egyaránt! Aztán 1983-ban – szülési szabadságomról visszatérve – szakmai szempontból légüres térbe kerültem a „drótos” Salát-csoportban, ahol a távollétem alatt kilépett Kürti Iza kivételével még ott voltak régi kolléganőim, Mokos Mariann, Szőnyi Andrásné (Rozika), Stammné Maros Ágnes, Halmainé Gärtner Nóra, valamint kollégám, Ferenczi János. Közben megjelent az újabb generáció is, Németh Imre, Megyeri István (Pisti), Tóth Tamás (Totya) és mások személyében, naprakész friss tudással, és ugyanazzal a lendülettel, amivel jó tíz éve mi is érkeztünk. Ezért, és gyakran betegeskedő lányom miatt is különböző fejlesztési témák „bedolgozója” lettem. Sokáig Megyeri Pisti keze alá dolgoztam a zalaegerszegi gyártásra szánt minifloppy fejlesztésénél. Nekem azonban más utakat, engem kielégítő, kreatív és önálló munkát kellett találnom. Beletanultam a számítógépes kiadványszerkesztésbe. Később két villamosmérnök kolléganőm, Maros Ági és Szőnyi Rozika is bekapcsolódott ebbe a munkába. Prospektusok, műszaki leírások készítésében eredményesen használtuk frissen szerzett számítógépes tudásunkat. Utolsó önálló munkám is ezen a szakterületen volt: a Ventura kiadványszerkesztő programban készítettem el a Mokos Mariann és Sáfrán Piroska által tervezett Mini Momflex Tester kézikönyvét. A Ventura-tanfolyamra már a MOM GLOBIOS Kft. küldött el, a cégnévpályázat első díja honoráriumkiegészítéseként, mivel én nyertem el a névadói státust, a MOM Konstrukciós főosztály utódcégénél. A kiadványszerkesztést mindhárman nagyon megkedveltük, így szeretett cégünk, egyben első munkahelyünk, a MOM agonizációját a kreativitást igénylő kiadványszerkesztés művelésével sikerült túlélnünk. Később Szőnyi Rozika, biztatásomra utánam jött az ELO Kft.-be, majd onnan történt távozásomkor Maros Ági szinte váltott engem a helyemen, kilépve későbbi munkahelyéről, egy másik utódcégtől, a MOM GeoDesy Kft.-ből. A MOM-ban eltöltött huszonhárom évem alatt az elektronika rohamos fejlődése a vállalat szakembereit állandó kihívással szembesítette. Az ESZR-en, majd az MSZR-en belül a MOM-ra kiosztott perifériafejlesztés és -gyártás területén is észleltük ezt a folyamatot. Mivel hazai viszonylatban a gyár finommechanikai szakemberek és gépek vonatkozásában egyaránt kiemelkedő volt, és a műszergyártásban is jelentős eredményeket ért el a hatvanas évek közepére, ezért sikerült a számítástechnikai berendezéseket is integrálni a MOM-termékstruktúrába. 192


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

A floppy-család fejlesztéséért a Meichl Ferenc és Salát Pál tervezőpáros Süss Nándor-díjat kapott. Munkám a „VASAS”-ban: A MOM-ban töltött 23 évemben a szakszervezeti munkából is kivettem a részem. Kezdetben nőfelelős voltam, végül szakszervezeti bizalmiként búcsúztattak kilépésemkor. A nyolcvanas évek végére egyre nőtt a feszültség országszerte az emberekben, így bennünk, MOM-osokban is. A mi elégedetlenségünk oka kettős volt: egyrészt éreztük, hogy a gyárban nem úgy mennek a dolgok, mint korábban. A híresen „több lábon álló” nagyüzem gazdasági mutatói hirtelen csökkenni kezdtek, egyremásra hallani lehetett, hogy „az állam nem jó gazda”, mindeközben az volt az érzésünk, hogy a vállalatvezetés nincs kétségbeesve az egyre erősödő, kedvezőtlen folyamatoktól. Ilyen előzmények után 1989 áprilisában az SZTO megbízásából, a sztrájktörvény jogerőre emelkedésének másnapján, sztrájkot hirdettem a MOM nagyvállalati szakszervezeti gyűlésén. Az ülés megkezdése előtt átadtam a felhívás szövegének másolatát Fogarasi Lászlónak, az SZB-titkárunknak. Felszólalásomat megértették és ünnepelték a MOM szakszervezeti küldöttei! A sztrájkfelhívás két dologra vonatkozott: egyrészt betekintést követeltünk a MOM várható átalakításának terveibe (amiben a Pénzügykutató Rt. adott javaslatokat); másrészt követeltük az éves béremelés elmaradásának oki magyarázatát, illetve ezen okok felülvizsgálatát. A vállalati szakszervezeti küldöttek egységes szavazatukkal elfogadták a sztrájkfelhívás szövegét, és felhatalmazták a törzsgyári, legfelsőbb szakszervezeti képviseletüket a sztrájkkal kapcsolatos további intézkedésre. A sztrájktárgyalás napján a nagyvállalati küldöttek szakszervezeti eligazításakor, a tárgyalás előtt egy (!) órával kiderült, hogy dolgozói oldalról én leszek a vezető szószólója ennek a fontos eseménynek. Ezen a közlésen felháborodni sem volt időm, mert hamarosan indultunk a szakszervezeti épületből a tárgyalás színhelyére, az irodaházba. Tárgyalási tapasztalatok nélkül, főként felkészítetlenül hárult rám ez a súlyos feladat, pedig lett volna egy egész hét a felkészítésemre. Ilyen körülmények között a sztrájktárgyalás eredménytelen és a küldöttek számára megalázó volt! Tartalma bértárgyalásra szűkült, az SZTO által fontosabbnak tartott témáról, a Pénzügykutató Rt. gyárbeli vizsgálódásáról nem esett szó. A kétórás figyelmeztető sztrájk ügyét nagyvállalatszerte az akkor már leépítésektől tartó dolgozók nyílt (!) szavaztatásával lehetetlenítették el. A dolgozók többségükben végül nemmel szavaztak. A vállalatvezetés elégedett volt. Ma már tisztán látom, hogy ez az egykori, dolgozói döntés történelmi léptékű mulasztás volt. Tapasztalatlanságunk miatt nem mozgósítottuk a médiát, pedig a még csak indulóban lévő privatizációs folyamatokat már élénk érdeklődés kísérte akkoriban. Jó lett volna felnyitni szunnyadó sorstársaink szemét más cégeknél is. 193


EMBEREK TÖRTÉNETE

Persze ne ringassuk magunkat illúziókban! Akkor még nem tudtuk, hogy a privtizációval egy nagyon jól előkészített, szervezett rendszerváltó kelet-európai folyamat vette kezdetét. Esetek sokasága említhető a hazai iparban, ahol a külföldi és belföldi magánbefektető elherdálta a nemzeti vagyonunkat. A MOM-emlékkötet is arról tanúskodik, hogy összefogás, bátorság és elszántság hiányában közvetve mi is lehetővé tettük ezeket a folyamatokat. Összességében elmondható, hogy a privatizáció következtében a MOM-ban koncentráltan jelen levő, speciális optikai, geodéziai, labortechnikai, számítástechnikai és finommechanikai szakmastruktúra, szaktudás és géppark – a nemzeti vagyon egy nem elhanyagolható része – esett szét darabjaira ezekben az években jogi következmények nélkül. A MOM végső összeomlása előtt vagy annak hatására az SZTO szakemberei közül végül sokan az általunk MOM szellemi utódnak tekintett kis vagy közepes cégek (a GeoDesy Kft., a Kventa Kft., a CHS Hungary Kft., a Kürt Zrt. és az Oplab Bt.) munkatársai lettek. Szebényi Endréné Seres Katalin

VOLT MOM SZTO-SOK STAMM ZOLI ESKÜVŐJÉN, ESZTERGOM, 2012 (BALRÓL IFJ. SOROK PÉTER, STAMM GÁBOR, A SZEBÉNYI HÁZASPÁR, STAMMNÉ MAROS ÁGNES, CSÁSZÁR AMBRUS, SZŐNYI ROZIKA, A BORUZS HÁZASPÁR, MOKOS MARIANN, SZALADOS BÉLA)

194


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Hétköznapi történetek Reménykedünk abban, hogy e kiadvány olvasói megbízható képet kapnak arról a műszaki és termelési színvonalról, amely a Magyar Optikai Műveket naggyá tette és gyártmányai révén világhírnévhez segítette. Kutatók, konstruktőrök, kiváló mérnökök és más jeles szakemberek számolnak be munkájukról, emlékezetes eseményekről. Talán érdemes – mintegy körítésül – néhány apró történettel kiegészíteni az emlékezést, amelyek a gyári élet hétköznapjait, a munkatársi kapcsolatokat jellemezték.

Kinek az embere? Véletlenül kerültem a MOM-ba, hiszen nálunk az egész család gammás volt, ugyanis nagyapám az 1920-as években, a Juhász testvérekkel együtt alapította azt a kis albertfalvai műszerészüzemet, amelyből a Gamma-gyár kinőtt. Így természetes volt, hogy a technikum elvégzése után én is a Gamma-öntödében kezdjek, ahol kitanultam a fémöntészetet. Majd elengedtek, hogy az Újpesti Vasöntödében megismerjem a vasöntés fortélyait is, és ezután térjek vissza a Gammába. Az öntödék általában sem mondhatók valami komfortos helynek, de ez utóbbit még a többihez képest is évtizedekkel elmaradottabb körülmények jellemezték. Emellett nagyon messze is volt kelenföldi lakóhelyemtől, Újpest külső szélén. Egy barátomnak panaszkodtam erről, aki akkortájt az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságnál dolgozott. – Holnap épp’ megyek a MOM főtechnológusához, megkérdezem tőle nincs-e szükségük egy öntészeti technológusra, volna kedved oda menni dolgozni? – Hát persze! – feleltem rögtön, arra gondolva, hogy a napi háromórás utazást lecsökkenthetem félórára. Néhány nap múlva már az irodaház hatodik emeletén, a telefonon egyeztetett időpontban kopogtattam Winter Imre irodája ajtaján. Kiderült, hogy éppen van egy megüresedett hely a kohász-öntész csoportban. Gyorsan megegyeztünk, csupán az anyagiak okoztak némi differenciát, mert az én öntödei 2900 forintos fizetésem háromszázzal meghaladta a nálam négy évvel idősebb és ugyanazt a technikumot végzett Csengődi Karcsi fizetését (1973-at írtunk akkor). El kellett fogadnom az anyagi visszalépést, ha jönni akartam. Márpedig akartam, hiszen a koszos-poros, forró-jeges öntöde után elég volt csak körbenézni az üvegtáblákkal elválasztott hosszú irodákon, látni az utcai ruhára húzott köpenyben dolgozó munkatársakat, a rendet és a tisztaságot. A főtechnológus nyomban behívatta későbbi főnökömet, Perom Gézát: 195


EMBEREK TÖRTÉNETE

– Géza, itt ez a fiatalember, ismerkedjetek meg, ha te is úgy találod, nálunk fog dogozni. Két hét múlva már gyártástervezőként foglaltam el az íróasztalomat és a rajztáblámat Csengődi Károly és Kozma Béla kollégáim mellett. Ők az első napon körbevezettek, és bemutattak a Technológia főosztály jelen lévő körülbelül 80 munkatársának. Én már a huszadik bemutatkozásnál elveszítettem a fonalat és az járt a fejemben, hogy fogom én megjegyezni ezt a sok új arcot, milyen kínos lesz majd, ha másnap nem fogok előre köszönni a Körtérről induló 61-esen vagy a megállóban. Pláne, amikor olyan idős műszergazdák, mint Jankovics László, Somogyi Laci bácsi, Köbölkuti Gusztáv erősen szorgalmazták, hogy tegezzem vissza őket bátran, hiszen itt ez a szokás. Tudtam, hogy mint az új embert engem megismer mindenki, ezért azután jó darabig köszöntem mindenkinek, aki szembejött, akár momos volt, akár nem. Csoporttársaimmal hat remek évet tölthettem el, sokat tanulva tőlük szakmából, emberségből. Talán csak az első hetek voltak furcsák, mert többször is előfordult, hogy amikor beléptem az irodába, elnémult a szó, majd hirtelen valami teljesen lényegtelen dologról kezdtek beszélgetni. A harmadik héten, amikor tálcával a kezünkben álltunk sorba az ötödik emeleti ebédlőben, szinte közömbösen kérdezi tőlem Csengődi Karcsi: – Tulajdonképpen honnan ismered te a Wintert? – Hát innen, ő a nagyfőnökünk, nem? Kiderült, hogy Winter Imrét nemrégen nevezték ki főtechnológusnak, és ők meg voltak győződve, hogy engem ő hozott ide, az ő beépített embere vagyok. Nem esett nehezemre biztosítani csoporttársaimat, az új főnököt csupán negyedórával előbb ismertem meg, mint őket.

Vágyaink és lehetőségeink Csoportunk munkájának legizgalmasabb része az volt, amikor új műszer előkészítése indult. Megkaptuk az összeállítási rajzokat, majd az alkatrészekét, amelyek közül több-kevesebb volt az öntészeti vagy más melegtechnológiai eljárással készítendő. A konstruktőrök által kitalált készdarabból nekünk visszafelé kellett elindulnunk. Megterveztük és megrajzoltuk azt az előgyártmányt, amit a rendelkezésre álló technológiával el lehet készíteni, amelyből azután a kívánt alkatrész forgácsolással vagy más módon előállítható lesz. Öntvényeket, sajtolt gyártmányokat, a hozzávaló szerszámokkal, hőkezelési eljárásokkal elképzelni, technologizálni. Így gyakran dolgoztunk együtt a nálunk két emelettel lejjebb lévő szerszámszerkesztési csoporttal, amelynek vezetője Ludányi András volt. Kedveltük őt, mint nyájas, jó humorú kollégát és kitűnő szakembert. Mikor ránk nyitotta az ajtót és láttuk, hogy valamelyikünk rajza van a hóna alatt, már tudtuk, hogy valami nem stimmelhet 196


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

azzal, amit szerszámtervezésre kiadtunk a kezünkből. Hol egy túl kicsire méretezett rádiusz vagy nem megfelelő osztósík, netán a nem elegendő kúposság volt a leggyakoribb az észrevételei között. Mi persze védtük a mundért, hogy meg lehet azt csinálni úgy, ahogy mi elgondoltuk. Erre András elmosolyodott és így szólt: „Tudjátok, a műszaki embert az különbözteti meg a művészembertől, hogy mindig tud különbséget tenni a vágyai és lehetőségei között.” Hát ezzel ma sem tudnék vitatkozni.

Holnap mikor kezd? Az irodaház hatodik és hetedik emelete, ahol a Technológiai és a Konstrukciós főosztály kapott termeket, hasonlóan voltak elrendezve, ahogy manapság már szinte minden modern munkahely. Nem voltak válaszfalak, csupán néhány üvegablakkal elkerített rész a négy sarokban, a köztes területek pedig egybenyitva. Együtt éltünk, ráláttunk egymás munkájára. A mi négyfős csoportunkat is csak a rajztábláink határoltak el a normairoda munkatársaitól, illetve a csomagolástechnológiával és kikészítéssel foglalkozó néhány fős csapattól. Ez utóbbinak a vezetője volt Györgyei Ferenc, akit nyugdíjhoz közeli életkora és atyai természete miatt mindannyian Feri bácsinak hívtunk. Ő volt a főosztályunk főbizalmija is. Eredeti szakmája az asztalosmesterség volt, délelőttjeit általában a csomagolóműhelyben vagy a „bőrősöknél”, szállítóknál töltötte. A műszercsomagolás, szállítóláda-készítés, sarokhabgyártás, ha nem is támasztotta a vállalat legfontosabb műszaki kihívásait, számára mindig adott elintéznivalókat. Gyakran kértek gyors helyzetmegoldást, amire gyakran adtak okot például a szorongató határidők, a szállítmányozás, amely időhöz és sokszor a külsős járművekhez kötött volt. Nem egyszer fordult elő, hogy még délután kettőkor is megcsörrent a telefon, problémával keresték valamelyik műhelyből. Mi, a szomszédok pedig már csak mosolyogtunk Feri bácsi megoldásán. Meghallgatta az illetőt, hümmögött, bólogatott, majd visszakérdezett: „maga holnap mikor kezd? Most én már nem tudok lemenni az üzembe, de holnap ott kezdek magánál.” Miután lerakta a telefont, így kommentálta az esetet. „Ha fontos a dolog, akkor ma úgyis megoldják önállóan, ha nem, akkor meg ráérek holnap elintézni.”

Jegenyetaktika Az osztályok, a műhelyek közötti egészséges versengés sokféle módon öltött testet a vállalatnál. A fiatal nemzedék tagjai valószínűleg el sem tudják képzelni, hogy mennyire fontosak és népszerűek voltak azok a kulturális-műveltségi vetélkedők, amelyek a hetvenes években rendszeresen megrendezésre kerültek. A művelődési 197


EMBEREK TÖRTÉNETE

ház kupolatermében lezajlott döntőknek nem csupán népes résztvevői tábora, de lelkes szurkolóközönsége is volt, akik hetekig büszkék voltak, ha sikeresen szerepelt az ő brigádjuk vagy csapatuk. Ennél nagyobb elszántságot és odaadást csak a vállalati kispályás focibajnokság résztvevőinél és drukkereinél tapasztalhattunk. Szinte minden nagyobb egységnek volt focicsapata, amelyekbe már bekerülni is komoly presztízst jelentett. Nem volt ez másképp a Technológiai főosztályon sem. Egy-egy meccset komoly felkészülés előzött meg, napokkal korábban elemezve az ellenfél játékstílusát, a saját és az ellenfél várható összeállítását. Nekünk saját menedzserünk is volt Kocsis József műszergazda személyében. Bár én ritkán szerepeltem a csapatban, mert a kelenföldi réteken elsajátított triblizési tudásom és lustaságom csak a tartalékok közé kvalifikált, de rendszeres szurkoló voltam. Utólag elgondolkodva: lehet, hogy csak a meccsek utáni sörök miatt, amit Oli bácsi vagy Babi néni szolgált föl a sporttelep büféjében? Úgy emlékszem, hogy változó sikerrel szerepelgettünk a középmezőnyben, de olyan komoly elméleti edzésmunkát sehol másutt nem végeztek, mint mi Kocsis Jóska irányításával. Az ő találmánya volt a következő edzői utasítás: ha sikerül rúgnunk egy gólt, és még a félidőben is vezetünk, akkor „ha hozzájuttok a labdához, tiszta erővel célozzátok meg a legközelebbi jegenyefát.” Ugyanis a régi temető melletti kispályát, ahol a küzdelmek folytak, egy nagy jegenyesor kísérte, és mire a labda újra játékba került, mi már legalább egy perccel közelebb kerültünk a meccs lefújásához. Kocsis Jóska nevéhez fűződik egy másik sporttevékenységünk, amelyet rendszeresen gyakoroltunk. Ez volt a góltotó. Az érdekesebb futballmeccsek előtti napokban az általa elkészített tippelési ív járta körbe az emeletet, amelyen a mérkőzés végeredményére lehetett fogadni. A tippelés ára szerény volt, talán tíz forint, de háromnál több tippet senki sem tehetett. Így is összejött egy kisebb summa, amelyet legtöbbször közös koccintásra költött a szerencsés nyertes. Bizonyára többen emlékeznek még azokra az időkre, amikor az Alkotástól, a budai hegyek felé tartó utcák szinte mindegyikében volt valamilyen borozó. Mi leggyakrabban az általunk pözsó-bárnak elnevezettet kerestük fel névnapozásra, a Tarcsay utcában. Nevét onnan kapta, hogy a pincehelyiséges talponálló melletti garázslejáróban a tulajdonos nagyméretű Peugeot gépkocsija parkolt, azt is jelezve, hogy nem lehetett rossz üzlet a termelőszövetkezeti (tsz-) borozó működtetése.

Okos ember első fia lány 25 évesen kerültem a Technológiai főosztály kohász csoportjába. Négyen voltunk összesen, akik a műszaki területen ezzel a technológiai körrel foglalkoztunk. Ez a helyzet kissé el is különített bennünket a többi nagyobb létszámú csoporttól és ezzel együtt egy erős belső kohéziót is adott. Fiatal ember lévén számomra nagyon 198


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

sokat jelentett a nálam idősebb munkatársak támogatása. Főnökünket, Perom Gézát nem esett nehezünkre szakmai tekintélynek elfogadni, és mellette tisztelni a széles körű műveltségét is. Kozma Béla kollégám szintén iskolázott humán műveltséggel rendelkezett, ő még tanult latin nyelvet és valamelyest a franciát is bírta. Legnagyobb hatást rám a korban hozzám legközelebb álló Csengődi Karcsi tette. Ugyanabba a technikumba jártunk, de épp’ elkerültük egymást a négy év korkülönbség miatt. Ő is az Újpesti Vasöntödéből került a MOM-ba, négy évvel előbb, mint én. Őt is ugyanúgy érdekelte az irodalom, a történelem és humán ismeretek, mint engem. Így érthető, hogy amikor a csoport tagja lettem, az én tudásom is fokról fokra le lett tapogatva. Azt hiszem, akkor lettem végleg befogadva, amikor az ókori athéni történelemről beszélgetve, meg tudtam tippelni, hogy mikor választották meg Szolónt arkhónná (Kr. e. 594). De Karcsi legnagyszerűbb tulajdonsága a kitűnő humora és gyors észjárása volt. Az ugratások egyik visszatérő témája volt, kinek a szülőhelye szebb, mint a másiké. Géza a Zala megyei Batykról származott, ahol Csengődi Karcsi szerint soha nem süt a nap, és ezért körben mohosak a fatörzsek. Bezzeg a Tőserdő, amely az ő csongrádi szülőhelye közelében van, az a világ közepe. Amikor kollégák lettünk, neki már volt egy kislánya, akit egy fiúgyerek követett. Nekem is két gyerekem volt már akkor, két fiú. Amikor a környékbeli kollégáknál gyermek vagy unoka született, Karcsi mindig megkérdezte, hogy lány született-e, vagy gyerek? Történt, hogy Rohonczy Péter kollégánknál megszületett az Imola névre keresztelt leányka, és ismét felmerült a kérdés. Péter megjegyezte: mire vágsz fel, hiszen neked is lányod van! Karcsi pillanatig elgondolkodott, majd kivágta: „No igen, okos ember első fia lány.” A gyáron kívül is sok időt töltöttünk együtt. Büszke volt a saját kezűleg felépített máriaremetei családi házára, ahol többször vendégeskedtünk. Itt zajlott le az egyik legnépszerűbb program, a kolbásztöltés. Ez az akció is hosszas előkészítést igényelt, a szükséges nyersanyagok beszerzésétől, a különböző receptekről lefolytatott vitán keresztül, a hozzávaló kísérőitalokig. Hasonló volt, mint egy ünnepre való felkészülés. Nem véletlen, hogy Karcsi és a szintén főszereplő Bán Bandi a Normairodából már hetekkel előtte kijelölték, hogy az évben mikor lesz a Kolbásztöltő Boldogasszony napja. Fogarasi László technológus

199


EMBEREK TÖRTÉNETE

A MOM mátészalkai gyárának emlékei Pák István a diplomatervét a MOM-ban készítette 1970-ben. Négy évtizedet töltött a MOM Mátészalkai gyárában, és itt az 1989-ig terjedő időszakra emlékezik. A záró években a gyár műszaki vezetője, ill. főmérnöke. Másfél évtizedig, 2004-ig a mátészalkai önálló Vízméréstechnikai Társaság első számú vezetője volt. Egy hosszabb tanulmány idézetei következnek, a teljes dokumentumot a MOM Emlékalapítvány archívuma őrzi. A MOM egyik vízmérőjének alkatrészéről szólt a gépészmérnöki diplomamunkám. Pneumatikus automatizálást alkalmaztam 1970-ben, és ez a technológia kedvenc témámmá is vált. Felvettek a budapesti Törzsgyárba, ott fejlesztőmérnök voltam, majd 1972-től a MOM Mátészalkai Gyárában előbb művezető, majd 1975-től termelésvezető lettem, huszonéves koromban. Kikre emlékszem? Elsőként Posch Gyula vezérigazgatóra. A gyakornoki időnk lejártakor időt szakított, hogy csapatunkat személyesen vezesse végig a gyáron. Ekkor ismerkedtem a műanyagfröccsöntéssel, itt Szebényi Gábor és Hursán László volt a szakember. A vidéki ipartelepítés feladatai elsősorban dr. Horváth Róbert és Winter Imre által irányított műszaki szervezethez tartoztak, partnerünk volt Vajay Gyula, Borosznoki Károly, Pópa László, akiktől sokat tanultam a Törzsgyárban. Az új gyárat felszerelték termelékeny forgácsológépekkel, (az újonnan beszerzett Pirofa R45 revolveresztergákkal), azokra Budapesten technológiákat készítettem. Jó 43 éve helyeztek át a MOM Mátészalkai gyárába, ott 1972–1975 között művezető voltam. Belépésemkor Molnár Mihály gyárigazgató, Szőcs László, a helyettese fogadott, adott eligazítást. Budapesti munkatársakkal is együttműködtünk, akkor Almási Lőrinc vezette az optikai gyáregységeket, és kezdettől nagyon jó volt a kapcsolatunk. Hasznosíthattam a tanultakat. A vízmérő gyártásának megszervezése idején művezető voltam. A műanyagfröccsöntő műhely kialakítását követte

AZ ÚJ ÜZEM MÁTÉSZALKÁN 200


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

gyárunk forgácsolóműhelyének telepítése és a működés irányítása. Átmeneti idő után döntően a vízmérő alkatrészeit forgácsoltuk. Az ipartelepítés sikerének titka a mátészalkaiak budapesti felkészítése volt. Gyárunk szakmunkásai, technikusai hónapokig a Törzsgyárban dolgozhattak, mielőtt Mátészalkán alkalmazták őket. Almási Lőrinc közvetítésével szerveztük a szakképzést a Törzsgyár munkaügyi szakembereivel egyeztetve, ott Karattur Gyula, Majzik László támogatta a dolgozóink gyakorlati képzését, és sokat tanultam az érdekeltségi rendszerekről, ösztönzőkről is. Nem dicsekvés, de ezzel volt elérhető, hogy a gyár említett két műhelye a törzsgyári normákkal elérte a 100 százalékot szűk másfél év alatt. A Törzsgyár korábban évtizedekig gyártotta a vízmérőcsaládot. Sokat segített a budapesti művezető, Király Béla a vízmérők szerelési, szabályozási, hitelesítési technológiáinak honosításában. Szigorúak voltak a minőségi követelményeik, tartani kellett a technológiai fegyelmet, és ebből a MOM Mátészalkai gyára is profitált a következő évtizedekben. A hetvenes évek második felében a szemüveglencse-, a műanyaglencse-, finomoptikai műhely termelésvezetője voltam. Ekkor ismertem meg az optikai ágazat szakembereit, vezetőit, például Mikó Józsefet, Eihammer Ferencet, dr. Rózsa Sándort, valamint az optikai MEO munkatársait. Akkor ismerkedtünk az optika alapjaival, technológiáival. Voltak „súlyosabb” munkadarabjaink. Például a légrugószelep, fékerő-szabályozó, légszárító. Azok megrendelője a Wabco volt, és büszkék voltunk a járműipari beszállítói státusra. A termékcsalád kereskedelmében Konopa Adorján (Karcsi), később Hámori Gábor volt a partnerünk a Törzsgyárban. Ennek kapcsán honosítottunk meg több új technológiát, például az alumínium-présöntést, gyémántesztergálást. Amikor 1979-től (1988-ig) a gyár műszaki vezetője voltam, bővült a hatásköröm, a műszaki fejlesztéssel, az üzemfenntartással és a helyi szerszámüzemmel. Az évtizednyi vezetői megbízás egyik nagy feladata a szemüveglencse- és műanyaglencsegyártás minőségbiztosítási rendszerének korszerűsítése, az ISO-szabvány szerinti auditálás volt. Az igen szűk tűréssávok betartása a technológia fejlesztésével volt elérhető, a Törzsgyár segítségével. Segített gyárunk szerszámüzemének kiváló teljesítménye is. Igazolja a nemzetközileg versenyképes színvonalat, hogy 1990-től a Carl Zeiss Művek mátészalkai szemüveglencsét vett át évente milliós tételben. Nagy feladat volt a műanyaglencse-gyártás meghonosítása, ezt Szováti Tibor közreműködésével és a debreceni ATOMKI kutatóintézettel együttműködve végeztük. Megrendelésünkre számítógépprogram alapján alakították ki a polimerek ideális „hőkezelési” görbéit, és így csökkenthettük a műanyaglencse-gyártás selejtképződését. Érdekesség, hogy gyárunk termékei a világűrbe is feljutottak a szovjet űrprogram keretén belül. 201


EMBEREK TÖRTÉNETE

A továbbképzések közül elsőként a miskolci Nehézipari Egyetemen szerzett gazdasági mérnök diplomát említem (1982). A gyár a kádertartalékokat vezetőképzőkre iskolázta be, és én is részt vettem ilyen oktatásokon (1973, 1990). A nyolcvanas években meghívott előadó voltam a műszaki felnőttoktatásban, elsősorban a méréstechnika tárgykörében. Néhány hónapig (1988–1989) a gyár főmérnöke is voltam, és a MOM-központtal egyeztetve bővítettük a gyártási profilt a kapacitás jobb kihasználása érdekében. Ilyen új termékünk volt például a mini konyhamérleg, a motorteszter, a pneumatikus csiszoló egy kanadai magyar vállalkozónak, a vasúti nyomtáv- és túlemelésmérő, a piezoelektromos gázgyújtó, a gyorsdaraboló gép, a papírtávcső, a horgászorsó, a visszacsapó szelep. Nem voltak hosszú életűek ezek a próbálkozások, bár volt árbevétel utánuk, de rövid volt a termékek életgörbéje, illetve a versenytársak kiszorítottak a piacról. A piacgazdaságra áttérő gazdaságpolitika előkészítése érintette a gyárunkat is, egy korai privatizációs kísérlettel. A vízmérőgyártásra közös vállalat létrehozását kezdeményezte az osztrák ELIN cég. Egy német vállalat egysugaras vízmérő-licencének megvásárlására is történtek lépések. Felismerhető volt, hogy az osztrák befektető csak piacot akart szerezni a közös vállalattal. Sikeres volt azonban a Wherle német céggel kezdett licenctárgyalás, gyárunk az egysugaras vízmérők gyártását vette át. Szováti Tibor vegyészként 1974-től dolgozott a MOM Mátészalkai gyárának a műanyag szemüveglencséket gyártó („plasztik”) üzemében. A MOM Emlékalapítvány kérésére idézte fel emlékeit: Akkor kerültem a mátészalkai gyárba 1974 júliusában, amikor néhány hónapja (1973 októberétől) már gyártották a plasztiklencsét. Előbb vegyész, majd művezető voltam ebben a technológiai ágban. A fő feladatom olyan technológiai fejlesztés volt, amely kisebb selejtveszteséggel és csökkentett önköltséggel teszi versenyképessé a termék sorozatgyártását. Kezdő szakemberként kerültem a MOM Mátészalkai gyárába, ahol szinte azonnal késztetést kaptam a szakmai fejlődésre. A MOM Ipari Nagyvállalat felismerte, hogy (az üveg alapú szemüveglencsék mellett) az akkor újdonságként megjelent plasztiktermék gyártása perspektivikus üzletág. Akkoriban Európában csak a francia Essilor és a MOM gyártott műanyag szemüveglencsét. Almási Lőrinc optikai ágazatvezető és munkatársai jó stratégiai döntést hoztak a licenc megvételével. A plasztiklencsék minőségében alapvető eszköz a külföldi licenc keretében megismert „MOLD”, vagyis a lencsék alakját formázó üveg öntőforma. A mesterfogásokat a budapesti szakemberek adták át, többek között Molh József és Péter József optikusok, ők Mátészalkán maradtak 1986-ig. Dr. Rózsa Sándor közreműködött a technológia elindításában, ezután a további fejlesztésekben, majd a privatizáció után az új cégnél dolgozott mint fejlesztő technológus. Pák István, Szováti Tibor 202


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Termelés és értékesítés gazdasági elszámolása Az itt emlékezők rendszeresen készítettek számvetést az évtizedek során, ők állították össze a gyár, majd a vállalat forintban és devizákban vezetett számláit, az üzemgazdasági adatokat, ezek alapján mutatták ki a gyárakban dolgozók keresetének (megtermelt) többletét, készítettek a hatóságok és a bankok számára üzleti terveket. A négy évtizedes történetre emlékezők között okleveles könyvvizsgálók is vannak, de itt nem szerepelnek a mérlegrovatok, számlatükrök rejtelmei. Az életpálya indulásában, illetve a végében az a közös, hogy addig voltak MOM-osok, amíg csak lehetett. Gömböcz József: A Törzsgyár gazdálkodása a hatvanas évek előtt csak budapesti termelésre, értékesítésre igényelt tervezést, elszámolást, majd mind több vidéki termelőegység gazdasági folyamatait mutatták be a számviteli adataink. Akkor lett a MOM Ipari Nagyvállalat, amikor a minisztérium, a hatvanas évek elején a MOM-hoz csatolta a Kalibergyárat és az esztergomi Szemüvegkeretgyárat. A MOM-ban 1961-től dolgoztam, és 1991 végén mentem nyugdíjba, akkorra a vállalat már átalakult, önállóvá váltak a gyárai, illetve társaságai. Az emlékkötet alkalmat ad arra, hogy felvillantsam emlékeimet a már nem élőkről. Mielőtt a MOM gazdálkodásáról írnék megemlítem Topor Margitot, aki a gyár főkönyvelője volt az ötvenes években. Őt követte a MOM Ipari Nagyvállalat első gazdasági igazgatója, Király József, akit igen hamar elveszítettünk, és ekkor lett Gancsov János az utódja. Én okleveles könyvvizsgálóként a MOM Ipari Nagyvállalat utolsó gazdasági igazgatója voltam 1989-ig, és egy ideig vezérigazgatóhelyettesként irányítottam a szakterületet. Nem ismerek olyan vállalatot, amelynek évente 120 revizornapos átfogó vizsgálata semmilyen kifogást nem hozott (ez az úgynevezett nullás revizori jelentés). Négy okleveles könyvvizsgáló volt az igazgatóságunkon: rajtam kívül az itt emlékező Sárközi Zsigmondné és a már nem élők: Filláry Lajos, Szakácsi Bernadette. Sárközi Zsigmondné: Az első munkahelyem a MOM könyvelési szervezete volt 1956 nyarától a kilencvenes évek elejéig. Még Lagler Anna voltam, amikor 18 évesen felvételre jelentkeztem Topor Margit főkönyvelőnél. A közgazdasági technikumban megtanult számlaösszefüggésekkel jól válaszoltam a kérdéseire. A MOM gazdasági elszámolásai szigorúan szabályozott munkamenetben történtek. Topor Margit és utódai következetesen számon kérték a beszámolási feladatokat, csúszás akkor sem történhetett, ha túlmunkát kellett végezni az utolsó hetekben. Lagler Antalné: Már sokat halottam a lakókörnyezetemben és ismerőseimtől a MOM-ról. Jelentkeztem a Toldy Ferenc Gimnáziumban tett érettségi után, és a számviteli főosztályra vettek fel. Gömböcz József: Több korszakra emlékezhetünk az ötvenes évektől kezdve. Gyökeresen változtak a vállalat gazdálkodásának keretei, főként a nyolcvanas években. 203


EMBEREK TÖRTÉNETE

A vállalatok önálló elszámolásához kapcsolták az érdekeltségi alapokat a hatvanas évektől, az új gazdasági mechanizmusban a vállalat érdekelt lett a jövedelmezőségi mutatókban. A MOM felső vezetői élni tudtak a nagyobb önállósággal, ami elsősorban Posch Gyula vezérigazgató eredményes vezetési, fejlesztési koncepciójának volt köszönhető. Az állami szabályok alapján történt a gazdálkodás elszámolása. A munkaügyi és a szociális igazgatósággal szorosan együttműködve mértük a személyes jövedelmeket és a jóléti, kulturális ráfordításokat, rendszeresen egyeztettük a vállalat lehetőségeit Nagy Árpád igazgatóval, valamint a telepített gyárak vezetőivel. A „kasszakulcs” a gazdasági igazgatónál volt, így az évente elszámolt érdekeltségi alap elosztása élénk vitával történt, de mindig megállapodással végződött. A nagyvállalat politikai és társadalmi testületei is véleményezték a bérfejlesztési javaslatainkat. Kemény vitáink is voltak, amelyek végén a partnereink (például a termelésvezetésből Horváth Miklós, Czilják Emil) az egész vállalat kiemelten elemzett mutatóihoz igazodó változatokat fogadtak el, túllépve a helyi érdekeiken. Sárközi Zsigmondné: Sokféle szakmai képzésben vehettem részt, például a mérlegképes könyvelői képesítést 1967-ben, az okleveles könyvvizsgáló képesítést 1979-ben szereztem, munka mellett tanulhattam. Szeretettel emlékezem itt Szakácsi Bernadette-re, aki a számvitelt irányította, a szöveges elemezéseket a mi adataink alapján készítette. Az évtizedek során mind feljebb jutottam, a nagyvállalat Forgalmi Könyvelési osztályát vezettem a nyolcvanas években. Kialakult a munkamegosztás, e szerint a mi osztályunk végezte a MOM gyáraitól érkezett számviteli adatok rendezését, szabályszerű elszámolását. Az irodaház harmadik emeletén levő terem padlóját olykor elborították a nyilvántartó papírok, kartonok. Az ügyvitel gépesítése a könyvelésben legfeljebb programozható irodagépekkel történhetett. Csak a nyolcvanas évek második felében kezdték oktatni a Comodore 64 kisgépek számviteli alkalmazását. A hetvenes évek közepén részt vehettem az ügyvitelszervezők szakmai képzésén. A kollégákat továbbképzésekre ösztönözték, ennek hatására szereztem könyvvizsgálói oklevelet, és az évek során sokan szereztek a főosztályunkon mérlegképes könyvelői oklevelet. Ezek a többlettudások (bár szerény mértékben) elismerhetők voltak a bérezésben, illetve az előmenetelben. Lagler Antalné: A gazdasági ismereteimet, elsősorban a forgalmi könyvelés bővülő feladataihoz kapcsolódókat bővítette, amikor két évig a KGM szakmai oktatására jártam, képesítést szereztem az elő- és utókalkulációra. A Csörsz utcai irodaházban 1992-ig dolgoztam. Gömböcz József: A MOM gyors ütemű fejlődését sok adat igazolja. A MOM utolsó (együttes) teljes éve 1988 volt, a számítástechnikai termékcsalád az árbevétel 40 százalékát adta akkor, nagyrészt a Számítástechnikai Központi Fejlesztési Program keretében megszerzett licenc révén és a felfuttatott vidéki gyártás, továbbá nagyrészt a KGST-árucsere eredményeként. A MOM ösztönözte a szolgálati találmányok bejelentését, szorgalmazta a védett megoldást tartalmazó gyárt204


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

mányok (például képtovábbító száloptikai köteg, a derivatográf, az ultracentrifuga, a giroteodolit, a lézer, a mikrohullámú távmérő) piaci értékesítését. A MOM felkészült az önálló műszerexportra a hatvanas évek végétől Balogh András kereskedelmi igazgató vezetésével. Sikeres stratégiát érvényesítettünk évtizedekig a rubelelszámolású piacokon. A MOM kereskedelmi szervezete kirendeltséget, szervizt is működtetett a potenciális vevők országaiban. A KGST keretében közvetlen műszaki, kereskedelmi egyeztetéseket is kezdeményeztünk a nagyobb külföldi vevőkkel. A vállalati termelésnek több mint négyötöde külpiacokra került, és ebben háromnegyed részt a rubelrelációk képviseltek. A bevételek nem rubelelszámolású hányadának fokozása a nyolcvanas években került előtérbe. A mind erőteljesebb gazdasági ösztönzés hatására az iparvállalatok a termékszerkezetük átalakítására tettek kísérletet. Igyekeztek növelni a konvertibilis devizában elérhető bevételeiket a korábban túlsúlyban levő rubelelszámolású export rovására, bár a devizabevételek jövedelmezősége elmaradt a KGSTpiacokétól. 1983-tól Balogh András volt a MOM vezérigazgatója, aki a dollárelszámolású termékek, valamint kooperációk arányának növelésére hasznosította a korábban kereskedelmi igazgatóként szerzett tapasztalatait és nemzetközi kapcsolatait is. A vállalatok értékelésében lényeges volt akkoriban a nyugati import aránya, amely a MOM termékeiben tíz százaléknál alacsonyabb szinten maradt. Ebben szerepe volt a haditechnikai előírások betartásának is, és erős hatásúak voltak a devizagazdálkodás korabeli állami ösztönzői. A nagyvállalat összes termelésének mind nagyobb része a vidékre kihelyezett termelésből származott a hetvenes évek közepétől, és azok elszámolásait is a MOM gazdasági igazgatósága végezte központilag. Sárközi Zsigmondné: Térjünk át a MOM-család történetére! Kétségtelen, hogy a Törzsgyár felszámolása érzékenyen érintette az ott dolgozókat, a korábbi vállalati létszám a töredékére csökkent 1990-től. A testvérem felesége, az itt emlékező Laglerné Zsuzsa és a MOM Kereskedelmi Igazgatóságán Gabriella lányunk is, aki azóta többszörös nagymama lett, a gyárban dolgozott, amíg lehetett. Nem sorolom fel azokat, akik a Törzsgyárban családtagként együtt dolgozhattak, nálunk például Horváth Ferencné, Ági férje a MOM technológusa volt. Nehéz bárkit kiemelni név szerint a jól képzett, lelkiismeretes csapatunkból, talán Nagy Tibornét említhetem (a sógora is a MOM-ban dolgozott), vagy Lázár Károlynét, aki az exportot és importot könyvelte az osztályon. Minden lehető alkalommal közös szabadidőprogramokat szerveztünk, aminek kerete akkor a brigádmozgalom volt. A brigádvezetőnk Laglerné Zsuzsa volt, és szinte mindent tudtunk a munkatársaink örömeiről, gondjairól. Közel negyedszázad telt el, hogy „az utolsó leoltotta a villanyt”, de a felszámolás és a végelszámolás után is tudunk egymásról, a szélesebb családban történt halálesetekről, unokák, dédunokák születéséről. A most nagyon röviden felidézett, 205


EMBEREK TÖRTÉNETE

sokáig ki nem mondható személyes emlékek azt tanúsítják az utókornak, hogy az igazi érték nem a lerombolt épület, a vitrinbe tett termék, hanem a munkatársaink együttérzése, a kölcsönös figyelem az egykor volt MOM-család többi tagja iránt. Lagler Antalné: Sok egykori MOM-os keresett munkát, amikor az utcára került. Két kézzel kaptak a MOM neveltjei után a fővárosi vállalatok, ha képzett, gyakorlott szakembert kerestek. Én az akkori János Kórház könyvelésén helyezkedtem el, és a főnökeim elismerték, hogy olyan átfogó gyakorlati ismeretekkel végzem a munkámat, amely sok munkatársukból hiányzott. Felesleges felsorolni azokat a gazdasági elszámolási szabályokat, amelyeket a kórházban a nyugdíjazásomig kezdeményeztem, ahogy az a MOM-ban szokásos volt. Kétszer kaptam főigazgatói dicséretet. Gömböcz József: A MOM-családhoz tarozók a kilencvenes években is segítették egymást, például tájékoztatást adtak az éppen adódó munkalehetőségekről. A MOM mint referencia kiváló ajánlólevélnek bizonyul jelenleg is a bizalmi jellegű számviteli feladatokban. Sárközi Zsigmondné: Örömmel tölt el, hogy a vidéki gyáregységek tovább viszik a MOM szellemiségét. Ez tapasztaltam a MOM Vízméréstechnikai Rt.(Mátészalka) volt könyvvizsgálójaként is. Jól képzett szakembereket, lelkiismeretes munkatársakat ismertem meg. Gömböcz József, Lagler Antalné, Sárközi Zsigmondné 206


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Az óratechnológia és a rezsigazdálkodás emlékei Jarosch Ádám műszerész szakmunkásként szerzett képesítést 1957-ben, és a MOMban az első munkahelye a 3-as forgácsolóosztály automata eszterga csoportja volt, ahol gépbeállítóként dolgozott. A hatvanas évek elején technikus végzettséget szerzett az Optikai és Finommechanikai Technikum esti tagozatán. Ezután műszaki munkakörbe került át. Az Óratechnológiai osztály szerkesztette az úgynevezett vezérlőtárcsákat az óraalkatrészeket gyártó gépsorhoz, ezeket terveztem a technikusi végzettséggel mint műhelytechnológus. Munka mellett tanultam a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karának műszer szakán. Más beosztást kaptam, amikor a 12-es óraszerelő műhely technikusa külföldre távozott, és a helyére kerültem. Miután a Törzsgyárból Dunaújvárosba telepítették az óragyártást, én naponta ingáztam, és a szerelőket betanítottam a technológiára, az új üzem gyártósorait beindítottuk. A műhely és az óratechnológia után a harmadik munkahelyen a MOM Ipari Nagyvállalat Közgazdasági főosztálya volt, ahová Mészáros József hívott, amikor az Előkalkulációs és Árosztályon a helyettese meghalt. Az Óratechnológiai osztály vezetőjét, Fogarasi Lajos bácsit tiszteltem, becsültem, mint mindenki, és akkor még két éve volt a nyugdíjazásáig. Kedveltem a műszaki feladataimat is, csak akkor helyeztek át csoportvezetőnek a Közgazdasági főosztályra, amikor (nem sokkal az első hívás után) Lajos bácsi meghalt. A főosztály vezetője dr. Nagy György először a kalkulációval bízott meg, majd kineveztek a rezsigazdálkodás osztályvezetőjének, amikor Bohn Ferenc a Kereskedelmi Igazgatóságon a Propaganda osztály vezetője lett. Több évig vezettem ezt az osztályt, majd Mészáros József nyugdíjba vonulása után én vettem át az Előkalkulációs és Árosztály vezetését. Inkább ne említsük a főosztályunk személyi és szervezeti változásait a nyolcvanas években és azt sem, ami a több társaságra bontott MOM-mal történt. Utólag sem bántam meg, hogy 35 év MOM-szolgálat után, 1992 januárjától a korkedvezményes nyugdíjazást választottam (így nem kellett elbocsátani). Jarosch Ádám, a MOM osztályvezetője

207


EMBEREK TÖRTÉNETE

Az informatikai hőskor emlékei Még a hatvanas években történt, hogy Kárpáti Zsuzsa (azóta Radics Ernőné) a MOM akkori elektronikus számítóközpontjában a ZUSE 23 géppel ismerkedett. Jó ideig főként a műszaki, optikai számításokat futtatták a nyugatnémet számítógépen, az osztályt akkor (a hatvanas évek második felében) Schinagl Ferenc vezette az A épületben, a gépesek csoportvezetője Forgács János volt. A gépesek meleg, családias légkörben dolgoztak, ebben nagy szerepe volt a két vezető személyiségének. Az egész osztály kívülről fújta János kis versikéit, minden eseményre volt egy mondókája. Babos Karcsi kollégánk és későbbi csoportvezetőnk fiókjában mindig lapult néhány kis csokoládé, amellyel (ebéd után) a csapatunkat megvendégelte. Ő is nagyon szerette az édességet, ezért a fogorvosi rendelőben Selymes doktor úr egyik állandó vendége volt. Nagyon szomorú, hogy az említett kollégáim már nincsenek közöttünk! A ZUSE klímát igényelt egy nagy gépteremben, az 5-6 fős műszaki csoport mérnökei végezték a számítógép ki- és bekapcsolását, karbantartását. A műszaki csoportot akkor egy fiatal mérnök Gyomai Laci vezette. A programokat és az adatokat lyukszalagos perifériákon vitték be, és külön gépkezelői csoport volt az operátorokból. A hatvanas évek gépeinek programjait a kettes számrendszerben kijelzett adatokkal követhettük, sok időt vett igénybe a hiba keresése. A ZUSE 23 után 1971-ben érkezett a MOM számítóközpontjába a szovjet R30-as nagygép. (A mai alkalmazásokhoz szükségtelenek olyan programozási ismeretek, mint a ZUSE gépi kódja, illetve az úgynevezett freiburgi kód. Ma már csak emlék az egykori Fortran, Cobol és Pl/1 fordítóprogram, amellyel mi dolgoztunk.) A számítóközpont szervezetileg a Szervezési és Koordinációs főosztály része volt, ott Szondyné Lolika volt a vezetőnk. Többnyire adatfeldolgozói programokat írtunk az R30-as gép vállalati ügyviteli feladataihoz. Az R30-as számítógépet az irodaház földszintjére telepítették, és a programozók is átkerültek az „A” épületből az irodaház 6. emeletére, a Szervezési osztályra, melynek vezetője akkor Sereg István volt. A számítóközpontnak külön adatrögzítő csoportja volt, itt végezték a számítási eredmények ellenőrzését is, ezt a csoportot Búzási Ica vezette. A MOM számítógépes feldolgozásaihoz tartozott pl. az anyagkönyvelés, ez a program Babos Károly csoportvezetőnk munkája volt. Egy másik részrendszert a bérelszámolásra dolgoztak ki, ezt a programot Bergmann Stefi írta. Amikor többek között a félkészraktári forgalmat, a befejezetlen leltárt és az utókalkulációs programrendszert írtam, sokat konzultáltam az adatgazdákkal, Sörös Antival, aki az Utókalkuláció vezetője volt. Radics Ernőné Kárpáti Zsuzsa 208


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

A tervszerű és jövedelmező gazdálkodás emlékei Az 1990 előtti évtizedekben a MOM gyári, majd vállalati üzemgazdasági tervek és kalkulációk a tervgazdaság játékszabályaihoz igazodtak és alapvetően az állami tulajdon tervezett és tényleges hasznosulását mérték az előírt mutatórendszerrel. Sok évtizedig hatósági jóváhagyással állapíthatták meg az ipari termelői árakat, és ehhez a jogszabályok tételes előkalkulációt írtak elő. A vállalat jövedelmezőségének mérését is a tételes kalkulációkra alapozták, a MOM ennek megfelelően készítette az egyes „költséghelyek” működésének tételes adatgyűjtését szervezeti egységek szerint. A közgazdasági és az ügyviteli részletek a MOM Emlékalapítvány archívumában elérhetők. Sörös Antal emlékezése az 1956-tal kezdődő időszakot idézi fel: A közgazdasági technikum elvégzése után, 1956. szeptember 1-jétől dolgoztam a MOM-ban, első és nyugdíjazásomig egyetlen munkahelyemen. Király József a gyár főkönyvelője az Üzemkönyvelés és Utókalkulációs osztályra vett fel, alapos vizsgáztatás után. Akkor Lőrinc Erzsébet vezette az osztályt és hely hiányában a Bérelszámolási osztály vezetőjének; dr. Németi Gézának adott „kölcsön”. Első íróasztalom vendégmunkásként a 4-es osztályon volt. Az elszámolt munkabérekből örömmel tapasztaltam, hogy a jobb szakmunkások (pl. a forgácsoló Schuk testvérek) milyen jól keresnek egyéni darabbérben. Visszatérhettem az Üzemkönyvelésbe, amikor az egyik kolléganő szülési szabadságra ment. A mintegy 22 fős könyvelésre érkezett a gyár költségbizonylatainak döntő része, havonta legalább 150 ezer tétel. A mi feladatunk nagyrészt a csoportosítás volt elsősorban a „költségviselő” munkaszáma szerint, vagyis arra a százféle termékre bontva, amelyek „viselik” a bér és az anyag tényleges közvetlen költségeit. Voltak „rezsitételek” is, az ilyen közvetett költségeket a gyár úgynevezett költséghelyeire terheltük, pl. a nem termelők bérét, a felhasznált energiát, az ügyviteli költségeket stb. Miután a tárgyhavi összegzett adatokat kiszámoltuk (papíron, kézzel felvezetve) teljes pontossággal egyeztettük a társosztályokkal, pl. az Anyagkönyvelés, a Bérelszámolás és a Forgalmi Könyvelés feladásainak előírt tételeivel (akkor még forint–filléres kockás papírokon készültek a terjedelmes munkalapjaink). Miután sikerültek a havi egyeztetések a gyár úgynevezett munkaszámaira (pl. a fényképezőgépek előállított típusaira), kézi átírásos napló készült (ezek adatait az üzemkönyvelés a 7-es számlaosztályon vezette), és úgynevezett feladás készült a főkönyvi könyvelés részére. Sok évtizedig dolgoztam ezen az osztályon, itt készült többek között a gyártmányok önköltségszámítása. Ahol újításra, találmányra díjelszámolás készült, ott annak alapját a termék gazdasági eredménye képezte. Az Üzemkönyvelés adataiból elemeztük a gyártmányok szerinti önköltséget, ill. a jövedelmezőségi hely209


EMBEREK TÖRTÉNETE

zetet. A főkönyvi elszámolás része volt pl. a befejezetlen termelés leltára, és ehhez a mi osztályunk határozta meg az értékadatokat. Az ügyvitel korabeli szervezése számrendszereket igényelt, azok alapján kerültek az üzemgazdasági bizonylatok a megfelelő csoportba (pl. gyártmánycsaládok szerint). A MOM jegyzékbe foglalt munkaszámai utaltak a költségviselőre, a költséghelyszámok pedig követhetővé tették az értékadat úgynevezett gazdasági funkcióját is. A hatvanas évek végétől felfutott a MOM vidéki gyárainak termelése, a mi osztályunk létszáma viszont inkább csökkent. Amikor negyedéves mérlegidőszak volt, és sürgetett az idő, az irodaházat reggel mi nyitottuk és késő este az irodaházi porta bezárása miatt csak az 1-es portán tudtunk távozni. A határidők betartása azt is igényelte sok esetben, hogy a hétvégén is folytassuk a tevékenységet. A sokszor feszített munka összekovácsolta a gazdasági igazgatóság kollektíváját, és ennek is tulajdonítom kitartó hűségemet a MOM mellett. A hatvanas évektől a feladatom főként az új bizonylatok tervezése és bevezetése lett a hatékonyabb munkavégzésünk érdekében. 1961-ben felvételiztem és a Budapesti Műszaki Egyetem esti tagozatán végeztem. Az osztály csoportvezetője voltam 1962-től, egyre összetettebb üzemgazdasági feladatokat kaptam. Ilyen volt a gyártmányok szerinti úgynevezett karakterisztika összeállítása a gazdasági vezetők tájékoztatásához. Fokozatosan tértünk át a gépi adatfeldolgozásra, és a mi osztályunk is végzett ehhez előkészítő munkálatokat. Ami egykor G120 vagy G425 rajzszámot kapott, ott egységesen a gyártmánycsaládra jellemző számképet (3120, 3425) alkottunk. Az átrajzszámozási folyamat több évig is eltartott, tekintettel a MOM széles gyártmányválasztékára, az alkatrészek, valamint az előforduló gyártóeszközök, ellenőrző készülékek sokaságára. Dinamikus volt a változás, mind újabb termékek gyártása indult, és a munkaszámainkat ennek megfelelően „törzskönyveztük”, rendszereztük az aktuális költségviselők teljes választékára. Amikor létrehozták a MOM Ipari Nagyvállalatot, megalakult a Gazdasági Igazgatóság, és a korábbi önálló osztályszintű szervezetekből főosztályok jöttek létre. Az Igazgatóság hatvanas években kialakult szervezete az átalakulásig (1989. VI. 30.) szinte változatlan szerkezetben működött. Emlékezzünk a Közgazdasági főosztály első vezetőjére, dr. Nagy Györgyre, ő a gyár Munkaügyi osztályáról került át a Program osztály élére, mielőtt az Igazgatóságunkra érkezett. Széles látókörével, alapos gyárismerettel új szemléletet hozott a Gazdasági Igazgatóságra. Az osztályvezetői közül itt emlékezem Patay Lászlóra (Terv- és Statisztikai osztály), Major Sándorra (Műszaki Előkalkuláció és Árosztály), és Bohn Ferencre (Rezsigazdálkodás). Az Üzemkönyvelés és Utókalkuláció vezetője változatlanul Lőrinc Erzsébet volt. Az 1970-es évek elején személyi változások is történtek. Jómagam lettem az Üzemkönyvelés és Utókalkuláció vezetője, amikor a korábbi főnököm nyugdíjba vonult, az Előkalkuláció vezetője dr. Mészáros József lett. Jarosch Ádám vezette a 210


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Rezsigazdálkodást, miután Bohn Ferenc az új Kereskedelmi Igazgatóságon a Reklám és Propaganda osztály vezetője lett. Amikor itt Bohn Ferire emlékezünk, előttünk van az arca, halljuk a hangját is, pedig több mint két évtizede, hogy 1993-ban, hetven évesen nyugdíjba vonult és több mint tizenöt éve nincs közöttünk. Huszonévesen vett részt a háború utáni újjáépítésben, dolgozott a gyártás egyik vezetőjeként, szervezte a kooperációkat, a rezsigazdálkodás osztályvezetője volt 1975-ig. Ezután a Kereskedelemi igazgatóság propagandáért is felelős vezetőjeként belföldön és külföldön kiállításokat szervezett, filmeket rendezett és maga is készített gyártörténeti felvételeket. Feladata volt a vállalat reklámjainak intézése, látványos gyártmányismertető prospektusokat állított össze. Kiemelkedő szerepe volt a MOM centenáriumi rendezvényeinek 1976-os szervezésében. Amikor kiürítették a Csörsz utcai Törzsgyárat, élen járt az értékek mentésében és eredményesen vett részt a MOM baráti körének munkáiban. Sörös Antal: emlékszem azokra az ügyvitel-ésszerűsítési akciókra, amelyek részeként saját készítésű nyomtatványokat, űrlapokat vezettünk be, megszüntettük a kezdetleges átírókönyvelést és bevezettük az új költséghely- és funkció-számrendszert. Az iparstatisztikai előírásokhoz igazodva csoportosítottuk a MOM hagyományos (nagyobb) termékcsaládjainak kódrendszerét, ebben a fontosabb egységek a következők voltak, figyelembe véve az ipari termék jegyzék (ITJ) osztályozását is: 1. Speciális (haditechnikai) termékek 2. Járműalkatrészek 3. Gyógyászati vizsgáló- és kezelőberendezések 4. Látszerészeti és optikai eszközök 5. Szemüveglencse 6. Mechanikai elven működő tér- és alakmeghatározó eszközök 7. Optikai elven működő tér-és alakmeghatározó eszközök 8. Számítástechnikai eszközök 9. Folyadékmérők 10. Időmérők 11. Laboratóriumi műszerek. 12. Komplex elven működő különleges eszközök (UCF, derivatográf) 13. Irányítástechnikai eszközök 14. Egyéb termékek Emlékszem az évenként készített gyártmánygazdaságossági vizsgálatokra. A meghatározó termékekre, ezen belül értékesítési főrelációnként (belföld, rubelés dollárexport) elemezték az akkor előírt főbb gazdasági mutatókat. A gazdasági vezetés igényére összeállított elemzéseink a termékek és termékcsaládok mutatói alapján rangsort is tartalmaztak. 211


EMBEREK TÖRTÉNETE

Nagy figyelmet kapott a számítógépes feldolgozás bevezetéséhez szükséges előkészítő munka, kiváló munkakapcsolat alakult ki a Szervezési és Koordinációs főosztállyal. A saját gyártású félkész alkatrészek éves elszámoló árára gépi árképzési program készült, azt házon kívüli gépen futtatták, mert a MOM-nak még nem volt saját számítógépe. A gépi árképzés érzékelhetően csökkentette az addigi hatalmas manuális munkát. Egy különleges számítógépes feldolgozás nagymértékben segítette a kalkulációs munkát, ami kihatott a gyártmányok önköltségének pontosabb elkészítésére (közös alkatrészek tényleges költségen történő terhelése a beépülő tételekre). Ismeretem szerint az országban ilyen jellegű feldolgozás ebben az időben nem volt. Amikor Nagy György nyugdíjba vonult, Sebesfi József közgazdász került a főosztály élére 1979 végén. A MOM vidéki gyáregységeinek adatait ekkor központi adatfeldolgozásra küldték és a kapcsolattartás elsősorban a helyi ügyviteli vezetőn keresztül történt. Megbíztak a vállalati szintű leltárfelelősi munkákkal, ez lényegében a befejezetlen termelés leltára. Ennek alapján a vidéki gyáregységekkel szoros kapcsolatot tartottam. Örömmel tapasztaltam folyamatos, gyors fejlődésüket. A Közgazdasági főosztály feladata volt a gyártmányönköltség elemzése. Voltak több ezer alkatrészből álló termékek (ilyen például a derivatográf vagy a sztereográf) azok árkalkulációja sem egyszerű feladat, de az árvetéstől való tényleges eltérés kimunkálása is több hónapot vett igénybe. A főosztályon Költséggazdálkodási osztályt hoztak létre a nyolcvanas évek közepén Vásárhelyi Anna vezetésével, és akkor a Műszaki előkalkuláció és Árosztály élére kerültem, kineveztek főosztályvezető-helyettessé, az Üzemkönyvelési és Utókalkulációs osztályt pedig Ruth Nándorné vezette. Itt emlékezem a főosztályon évtizedekig dolgozó kedves munkatársaimra; Somogyi Józsefnére (Pipi) , Kőhegyi Győzőnére (Panni), Bérczes Árpira. Hartlein Nándira, Vincze Emikére, Ecsedi Pistire, Koncz Terire, és a felsorolásban nem szereplő sok-sok közvetlen és szorgos munkatársamra. A vállalati szintű költség- és eredménytervek megfeleltek a költséggazdálkodás szigorítása céljainak, ezen belül a MOM gyárai szerint írták elő a gazdálkodási feladatokat. A tervekhez éves beszámolási kötelezettség is tartozott. Visszatérő feladatom volt a vállalatnál elfogadott újítások és találmányok gazdasági eredményeinek meghatározása. Az akkori hivatalos számviteli előírások nem követelték meg gyártmányonként a teljes önköltség meghatározását, azonban a találmányi díjszámításhoz is szükséges volt a nyereség termékenkénti meghatározására. A díj alapjául a nyereséget vették figyelembe. A kalkulációs munka során sok értékes és érdekes újítással, illetve találmánnyal találkoztam. Azt tapasztalhattam, hogy nem mindig a létrehozott új értékkel arányos volt a díjazás. 212


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Fontos munka volt a vállalati szabályzatok összeállítása, ilyen az önköltségszámítási, az árképzési, a rendszeres leltárutasítási szabályzat. Nagy munka volt az úgynevezett bizonylati album és szabályzat elkészítése is. Gyorsította a munkánkat, amikor a vidéki gyáregységek és a Csörsz utca között kiépült a táv-adatfeldolgozási rendszer. A gyáranként kiadott költséggazdálkodási tervek beszámolói segítették az eredményesebb vállalati gazdálkodást. Dr. Gulya Ernőné Herczeg Edit az 1990 előtti tervezési munkákra így emlékezik: A Tungsram Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt.-nél 15 évig közgazdászként több munkaterületen dolgoztam, mielőtt 1980-ban a MOM-ba beléptem. A lakásunk a MOM közelében volt, így ez közelebbi munkahely volt, és akkoriban nem volt gond munkahelyet váltani. A Tervosztályra kerültem, az a Gazdasági Igazgatóság Közgazdasági főosztályához tartozott. Akkor éppen vezetőváltás volt; Sebesfi József lépett Nagy György főosztályvezető helyébe a Tervosztály vezetője Széles Vince volt, aki 1980-tól a Belső Ellenőrzési osztályt vezette. Így akkor engem bíztak meg a Tervosztály vezetésével. A nyolcvanas években a MOM tervei dinamikusan növekvő árbevétel mellett nyereséget prognosztizáltak, és a főbb mutatókat sikerült teljesíteni. Amikor GYES-re mentem 1983-tól Mészáros József vezette egy ideig a Tervosztályt, majd őt Pluhár Márta közgazdász követte, egészen az 1989-es átalakulásig. 1986-ban tértem vissza, akkor a Költséggazdálkodási csoportban gazdasági főmunkatársként dolgoztam, a vezetője Vásárhelyi Anna volt. Mind nehezebb volt a helyzet, mert a KGST-országokba irányuló szállítások stagnáltak, visszaestek 1987től, folyamatosan romlott a vállalati eredmény. A Közgazdasági főosztály munkájában megnőtt a költséggazdálkodás, a költségtakarékosság jelentősége, annak elemzése volt a mi feladatunk. Az elért eredmény szerint értékeltük a vállalat önálló elszámolási egységeinek működését, különösen 1988-tól, a KSGT és a szovjet piacok gondjai miatt. Ezek a vállalati üzemgazdasági elemzések az új feltételek mellett is megmaradtak, miután 1989. július elsejétől szervezeti változások történtek, a MOM Ipari Nagyvállalat több önálló társasággá (Rt., Kft.) alakult. Sörös Antal lett a MOMFORT Üzemgazdasági vezetője, így emlékszik a szervezeti átalakulások előkészítésére és a felmerült problémákra. Az 1989 közepén elhatározott szervezeti átalakulás előkészítéseként a vállalat vezetése lépéskényszerbe került. Az egyre romló belföldi és exportpiaci helyzetet alapul véve újra kellett értékelni a MOM Ipari Nagyvállalat meglevő készleteit, eszközeit. A profiltisztítást is figyelembe véve a feleslegessé váló inkurrens készleteket le kellet értékelni, ami jelentős vagyonvesztéssel járt. Az újonnan alakuló gazdasági egységekbe csak a következő időszak termeléséhez szükséges vagyonelemeket apportálták. A gazdasági vezetés döntése szerint a Csörsz utcai Törzsgyár termelését nagyrészt a MOMFORT társaság folytatta, és az eredményes gazdálkodáshoz összesen 24 önelszámoló egység létrehozását tervezte 1989 végén. 213


EMBEREK TÖRTÉNETE

Az ország gazdasági helyzete érzékelhetően romlott, a nem megfelelő pénzügyi fegyelem és a felgyorsult infláció egyre nehezebb helyzetbe hozta az iparvállatokat, így a MOMFORT-ot is, dönteni kellett a feleslegessé váló munkaerő sorsáról. A létszámleépítés nem történhetett „fűnyíró elv” alapján. A megtartható emberek száma a tervezetünk szerint a belső önelszámoló egységekre lebontott árbevételekhez igazodott. Az egységek munkaerő-szükséglete az élő kereskedelmi rendeléseik termékösszetételéből következett. Irányelv volt akkor, hogy a létszám további része abban az esetben tartható meg, ha az egység vezetője további árbevételt hozó munkát szerez. Az önelszámoló egység az öntevékenyen megszerzett árbevétel egy részét (első körben a 20%-át) felhasználhatta volna, akár teljes mértékben bérfejlesztésre is. Akkor indult a piacgazdaság, így a MOMFORT is megszabadult a több évtizedes központi bérkorlátoktól. Ez a kidolgozott rendszer kísérlet maradt, a gyakorlatban nem alkalmazták. Elkészült a MOMFORT 1989. II. félévi mérlege, amely veszteséggel záródott, azonban 1990-ben végül sikerült az évet nagyon szerény nyereséggel zárni. dr. Gulya Ernőné Herczeg Edit az 1990-től kialakult gazdasági nehézségeket így említi az emlékezésében: A MOM Ipari Nagyvállalat a Pénzügykutató Rt. bevonásával átalakulási tervet állított össze. Az 1989 közepén alakult önálló társaságok (Rt., illetve Kft.) irányítója a Magyar Optikai Művek Állami Vállalat volt mint vagyonkezelő. A MOMFORT ügyvezető igazgatója Szegner László lett, és megbízott az önálló társaság Tervosztályának vezetésével. Kísérlet történt még életképes gyáregységek kialakítására. A MOMFORT szűkíteni kényszerült a meglévő kapacitásait, hogy a veszteség csökkenthető legyen. Egykor úgy terveztem, hogy a Csörsz utcából megyek majd nyugdíjba, de új munkahely után kellett néznem a társaság romló helyzete miatt. Szerettem a Gazdasági Igazgatóságon és a MOM munkatársaival dolgozni, és szívesen megyek az évről évre megrendezett MOM-os találkozókra. Sörös Antal: a nehéz évekre így emlékezik: 1991-től a rubelelszámolású export esetén is dollárelszámolásra kellett áttérni. A MOMFORT 1991 elején a Technika Külker Vállalatot bízta meg a Szovjetunióba irányuló nagy mennyiségű – giróteodolitok ártárgyalásának és szerződéskötésének lebonyolításával. Február hónapban a szerződéskötés megtörtént kimagasló eredménnyel; a műszer forintban számított egységára több mint kétszeresére emelkedett. Az éveken keresztül nagy mennyiségben szállított műszeren eddig is kiváló nyereséget realizált a MOM. Sajnálatos módon a kiszállítás feltételei meghiúsultak, a jelentős mennyiségű késztermék raktáron maradt, és ez nagy veszteséget okozott a MOMFORT-nak. A MOM Vagyonkezelő Központ vezetése arról döntött 1991 tavaszán – figyelembe véve az elhúzódó válságot –, hogy értékesítésre előkészíti a Csörsz utcai gyárterület kétharmad részét. Ezzel a hatalmas munkával engem bíztak meg, a 214


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

tervezett költség (akkori árakon) mintegy 800 millió Ft volt. Az átköltöztetés hatalmas költségeit elsődlegesen a MOMFORT viselte. Ez tovább rontotta a társaság fizetőképességét, a hitelezők hamarosan a MOMFORT felszámolását kezdeményezték. Ezzel egyidőben jelentős változásra is sor került. Megalakult a MOM-Buchman cég a budapesti szemüveglencse-gyártás privatizációja kapcsán. Az eladott toronyépületből a szemüveglencse- és finomoptikai gyártást és az egyéb tevékenységeket is át kellett költöztetni más területre. 1991 őszén profilszétválasztás keretében a Geodéziai Szerkesztés átkerült a MOMFORT állományába a GLOBIOS Kft-től, így a geodéziai profil kompletten privatizálhatóvá vált. Az 1991. évet a jelentős veszteségforrások (nagy volumenű és jelentős nyereségű árbevétel kiesése, átalakulással, átköltöztetéssel kapcsolatos többletköltségek, nagyarányú létszámleépítés többletköltségei stb.) miatt a MOMFORT nagy veszteséggel zárta. A felügyeletet gyakorló miniszter Sebesfi Józsefet, a MOM Vagyonkezelő Központ vezérigazgatóját váratlanul leváltotta 1992. február 15-i hatállyal. Ezt követően felgyorsultak az események és részemről egyre inkább átláthatatlanná váltak. Novemberre számomra is kiderült, hogy a Csörsz utcai ingatlanban a termelési tevékenység már csak ideig – óráig megtűrt, és a több mint 100 éves munkakultúra jelentős része veszendőbe megy. 1993-ban a MOMFORT-felszámolás beindítását követően munkaviszonyomat felmondással megszüntették. Változatlan az álláspontom: tény, hogy a piacgazdaság bevezetéséhez az tény, hogy az átalakulásra szükség volt, a MOM vezetése igyekezett arra időben felkészülni. A meg nem tett, illetve elhibázott állami intézkedések, beavatkozások negatív hatásait a MOM Törzsgyár esetében sem lehetett kivédeni, és így a hazai gazdaságot szinte felbecsülhetetlen, pótolhatatlan kár érte. Az elhúzódó felszámolások és a MOM Állami Vállalat 1998-ig tartó végelszámolásának dokumentumai ma még nem elérhetők. Az alapítvány mindenkori kuratóriumi tagjai egyetértettünk abban, hogy az átalakulást követő folyamatoknak a valós történeti feltárását – dokumentumok alapján – csak az ipartörténettel foglalkozó szakemberek képesek elvégezni. Reményeim szerint ez meg is fog történni. Sörös Antal, dr. Gulya Ernőné Herczeg Edit

215


EMBEREK TÖRTÉNETE

A túlélő betűszó Bevallom padlót fogtunk (vajon mi lehetett divatos szlengünk szinonimája a hatvanas évek elején?) az esztergályos kabinetben (nem vicc, enyhén szólva fennkölten, így hívták tanműhelyünket), amikor a Láng Gépgyár, a Vörös Csillag Traktorgyár után a „mom”-ot említették. Többedmagammal, egy évvel később idekerülhettem én is, életszerű gyakorlatra. Bevallom, nagyon jól csengett fülemben ez a szó, de semmit nem tudtam a gyárról, még az ébresztővekkerről sem, felőlem akár porcukorkiszerelő üzem is lehetett. Az akkor induló televízió és a Kultúrházból közvetített műsorok azonban egészen különös gyémánttá csiszolták a háromhangos szavacskát. A mai rafináltabbnál rafináltabb reklámeszközökkel megközelíteni sem tudnánk azt a hatást, amit a botladozva induló televízió biztosított. Az áhítattal feltett kérdésre nem is kerestük a választ, hiszen csak szuper lehetett az a cég, amelynek létesítményéből tévé műsorokat sugároztak. A tájékoztatás után azonnal elindultunk közelről megnézni a „mom”- ot. Később ide rohantunk dolgozni. A „mom”- ba jártunk tanulni, szombatonként táncestekre, küldött- és ki tudja, még milyen értekezletekre. A „mom”-ba jártak srácaink bölcsődébe és óvodába. Ugyanitt tartottunk névadót, ide futottunk könyvtárba, sokunkat itt sorozták be. A „mom”-ban volt Hobóék első klubja, és otthon érezte magát nálunk a Corvina és a Gemini együttes is. A hegyvidéki iskolások a „mom”-ra emlékeznek iskolai évnyitók és sok más esemény ürügyén. A „mom” orvosai mérték lázunk és küldtek betegállományba. Itteni dokik gyógyítgatták testi és lelki sebeinket. Az öregek mesélték, hogy a „mom”-ban, negyvenötben súlyos harcok voltak, de túlélte és talpra állt. Aztán szemtanúi voltunk, amint térdre rogyott a gépesített túlerővel szemben, de a betűszó nem adta meg magát. A „mom”-ot siratták nemcsak a korábbi dolgozók, a környékbeliek, de meglepően sokan mások is. És eljött az idő, amikor már csak baráti beszélgetéseinkben emlegettük. Időnként művészek visszaemlékezéseiben is előkerült. Majd spontán rehabilitáció után – egyre többször – kultúrházi műsorokat is az évtizedek alatt bejáratott, az emberek tudatába beégetett betűszóval kezdtek ajánlani. Ma már a „mom” név újra hódít. Ott pipiskedik a Kultúrház, a Sportközpont, de a gyár helyét elfoglaló épületegyüttes logójában is. Örülhetünk?! Miközben az unokánkkal a „momsport”-ba úszni vagy síelni sietünk, tanítsuk meg a betűszó jelentésére! Reménykedjünk, hogy ő is továbbadja a különös szavacska történetét, legendáját! Itt állt egy világhírű cég, amelynek Magyar Optikai Művek volt a neve. Lustaságból, szeretetből, vagy ki tudja, miért, csak „MOM”-ként becézgettük… Nagy István 216


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Négy évtizedes pálya Felföldi Lászlóné Éva emlékei a gyár működését több nézőpontból világítják meg a kezdettől, 1959-től egészen a legutolsó percig, amikor a villanyt leoltották a végelszámolás lezárásakor.

1959–1975 Gyors- és gépíró végzettséggel 1959. február 1-jén léptem be az életemet meghatározó Magyar Optikai Művek irodaháza kapuján. A szerkesztés dokumentációs csoportjában Osváth Tibor volt az első csoportvezetőm. A mi feladatunk a műszerek használati utasításainak leírása volt, és a csoport készítette a műszaki rajz módosítását, előkészítette a műszerfotókat. A MOM főkonstruktőre Tóth Pál volt, elsősorban szintező, geodéziai műszerek fejlesztésével foglalkozott, az évek során sok találmányt, újítást nyújtott be, elfogadták a szabadalmát. A műszaki munka érdekelte főként, az adminisztrációs munka, az irányítás, a szervezet vezetése nem elégítette ki. Ha tehette, nem küzdött ilyen „papírmunkával”. Akkoriban a gyártmányszerkesztés több osztálya, csoportja működött, emlékszem a geo-, a labor-, az optika-, az óra- és az állami szerkesztés csoportjaira. Főkonstruktőrünk a rajzasztala mellett, a kísérleti műhelyben (Ruzsa József, Pálfi Jenő társaságában), új műszer alkotásában érezte igazán jól magát. Néhány év múlva a két vezető, Tóth Pál főkonstruktőr és Marczell Márton, a Szerkesztési főosztály vezetője titkárnője lettem. A rajzolók csoportját Henning Richárd vezette, és vele mi ketten, közösen próbáltuk kezelni a főosztály ügyes-bajos dolgait. Sok adminisztrációs feladat hárult ránk, ilyen volt a bélyegzőlap elszámolása, bérfizetéskor a borítékolás (félretéve a könyvek miatti levonást), a TÜK-iratok kezelése és számtalan ügy fejben tartása, azok határidőivel. Természetesen a vezetők kéziratai alapján a gépelést is rám bízták. Az „előszoba” nagyon forgalmas volt, igyekeztem meghallgatni, segíteni mindenkinek, aki ezt kérte tőlem. Sok évig voltam szakszervezeti bizalmi is. Középfokú képesítést szereztem az Optikai és Finommechanikai Technikumtól, ha már a MOM műszaki gárdájához tartozom, valami fogalmam legyen az itt készülő, világszínvonalú termékekről. A főosztály dokumentációs csoportjának lettem a vezetője, ott is igyekeztem a legjobb tudásom szerint végezni, ami a feladatunk volt, mindenkor összetartó csapatunk tagjainak segítségével. Kezdettől szerettem kollégáimat, igyekeztem segíteni, ahol azt kérték, vagy elvárták. Ez indokolhatta, hogy 1975-ben a Szakszervezeti Bizottság (SZB) kikért a vállalattól. Akkor Marosi Károly volt az SZB titkára, és az én feladatom a dolgozók szociális-jóléti problémáinak intézése (ha lehet, a megoldása) lett. 217


EMBEREK TÖRTÉNETE

1975–1977 Bizalmiként korábban is találkoztam szakszervezeti feladatokkal, de „alulnézetből”. Az SZB nézőpontja a vállalat egészét átfogta, szélesedett a képviselt emberek köre, összetett problémákat ismertem meg. Itt sokkal több mindennapi gond csapódott le, mint a főosztályunkon, és a szakszervezetre várt az érdekképviselet, ott elsősorban a „jóléti” ellátások felelőse voltam. A testületek számára a kollektív szerződés előkészítését végeztem. Szerveztük az étkeztetést, az üdültetés és külföldi (NDK) csereüdültetés szakszervezethez tartozó elbírálását is. Meghatározó emlékem, amikor Posch Gyula vezérigazgatóval Badacsonytomajra utaztunk üdülőfejlesztés ügyében, és azt kérdezte: „a szakszervezetnek mi a javaslata, Badacsonytomajt fejlesszük, vagy nézzünk a Balaton-parton valami más lehetőséget?” Azonnali határozott válaszom az volt: Tomaj megtartása és fejlesztése legyen a legfőbb cél. Emlékezetes volt 1976-ban a MOM 100 éves jubileuma, szakszervezeti oldalról annak előkészítése, szervezése szép feladatom volt, bármenyire is fárasztónak éreztem.

1977–1985 Visszatérhettem a MOM-ba az SZB állományából, amikor kineveztek a Munkaügyi Igazgatóság Szociálpolitikai főosztály vezetőjének, az akkor nyugdíjba vonult Szilágyiné utódaként. Röviden áttekintem, hogy milyen faladataink voltak, amelyeket korábban a Vasas szakszervezet oldaláról másként közelítettünk meg, de ettől kezdve a tennivalóimat a vállalat, a munkaadó érdekeltségének (és lehetőségének) megfelelően végeztem. Az akkori Szociális osztályon munkatársam volt Verbovszki Vilike, Kincses Ica, elsősorban az étkeztetés, gyermekintézmények, munkaruha, munkásszállás napi ügyeivel. A budapesti Törzsgyárnak akkor egy bölcsije, három óvodája volt, Kobelrausch Gabi vezetésével. Több üdülőnk volt akkor: a badacsonytomaji 27 négyágyas szobával, a gárdonyi nyolc négyágyas szobával. A gyár gondnokságát Sibrai Károly vezette, és a szállítómunkások, a takarítónők, a gyár munkásszállításai adtak számára napi feladatot. A MOM volt a Kultúrház létesítményfenntartója, így a Kollektív Szerződés alapján juthattak anyagi fedezethez. A MOM-ban jól felszerelt üzemorvosi rendelő működött szakorvosokkal, például belgyógyászati és fogorvosi ellátással. Gyógyszertárunk is volt a Csörsz utcában. Máig emlékszem a vitáinkra, amikor a gazdasági igazgatók (Gancsov János majd Gömböcz József) meggyőzése révén a 20 évre adható kamatmentes lakáskölcsön éves keretösszegeit egyeztettük. A mi feladatunk volt a beérkező igények elbírálása az SZBvel közösen, és intéztük az OTP-nél a kölcsönök folyósítását, nyilvántartottuk a törlesztéseket is. 218


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

A főosztályunk volt kapcsolatban a MOM sportlétesítményeivel mint fenntartó, ott Mogyorósi József (Dodi) volt a partnerünk. Az anyagi fedezeteket itt is a Kollektív Szerződés részeként egyeztették, hagyták jóvá a testületek. A nagyvállalat igazgatóságai a vidéki gyáregységekkel is egyeztettek, például a lakásalap és üdülő-, szabadidőház fejlesztése tárgyában, ugyanis a MOM együttes jóléti alapja adhatott anyagi fedezetet a mátészalkai vagy dunaújvárosi (majd a zalaegerszegi) döntésekhez. Néhány emlékezetes sztori idekívánkozik: Amikor Tomajra mentünk dr. Horváth Róbert műszaki igazgatóval, felmértük, hogy az ottani konyha-étterem, a dolgozók öltözője, a műhely, és a fürdő létesítése miként lesz megvalósítható. Láttuk az erre a célra kijelölt helyet kb. 20 méter hosszon, azonban a telken ott egy fa állt. A szemlén az igazgatónk megállapította, hogy fát kivágni nem szabad, majd (kicsit félrefordulva) halkan hozzátette: „hacsak a villám bele nem csap”. Ahogy emlékszem, villám (vagy más eszköz) belecsapott, és az elképzelés alapján a terv valóság lett, az üdülővendégeknek nem kellett a faluba feljárni étkezni. Említem Nagy Árpádot, az igazgatónkat is, akivel (már az SZB-oldalról is) jó volt a munkatársi kapcsolat, kikérte és meghallgatta a véleményemet. Itt említem Karattur Gyulát, a Munkaügyi főosztály vezetőjét, Sulányi Vilit, a Bérgazdálkodási osztály vezetőjét, akikkel (bár nem egyszerűen), rendszerint sikerült megoldani munkatársaim bérfejlesztési gondjait.

1985 után A nyolcvanas évek második felében átkerültem a Gazdasági Igazgatóságra, miután új főosztályvezetőt neveztek ki a helyemre, Lendvai Gyulát. Ekkor elsősorban a megbízásos szerződések, az előnyugdíjasok nyilvántartása, lakáskölcsön-törlesztések kezelése lett a feladatom. Innen mehettem nyugdíjba 1989-ben harminc év szolgálat után. Az első hívásra tovább dolgoztam az átalakított Magyar Optikai Műveket irányító vagyonkezelőnél. Csak 1998-ban hagytam abba a MOM-ba járást, a villanyt mi oltottuk le, igaz, nem a Csörsz utcában, hanem egy bérelt irodában. A MOM egészének végelszámolása alatt Arday Barnabással, Schirilla Katival, Gyetvai Magdival, Sápi Pistával, Hornok Marival és Pusztai Erzsivel dolgoztam együtt. Egykoron sok dokumentumot készítettem az ötvenes évektől a főosztályunkon, a kilencvenes évek szomorú feladata volt az irattári őrzés előkészítése. Ránk hárult a végelszámolási eljárás sok ügye, például rendeztük a dolgozók beés kiléptetési könyveit (az anyakönyvet), pótolhatatlan értékeket igyekeztünk megmenteni, és a még fellelhető eszközök értékesítését intéztük. A MOM kapui ott és akkor végleg bezárultak, ahogyan az én életemnek 39 évnyi időszaka is, ami a MOM-családhoz köt e sorok írásakor is. Felföldi Lászlóné főosztályvezető 219


EMBEREK TÖRTÉNETE

Emlékezés az 1970-es és 1980-as évekre Életem legszebb, legmeghatározóbb részének tartom azt a két évtizedet, amelyet a MOM családján belül, a Műszaki Fejlesztési főosztályon eltöltöttem. Szeretettel, barátsággal emlékezem minden volt munkatársamra. Sajnos már többen nem lehetnek közöttünk. Akik e sorokat olvashatják, azoknak közvetlenül is köszönöm odaadó munkájukat. A hálás köszönet az élő családtagjaiknak is jár közvetve, utólag. Elmondhatom Arday Barnának vagy Nádudvari Zolinak hogy a MOM-ban közösen töltött évtizedek mit is jelentenek számomra mindmáig, de például Ludvig Ferit vagy Lénárt Danit sajnos már nem hívhatom fel. Mély, igazi fájdalom arra gondolnom, hogy legjobb barátaimat, a műszaki terület két társfőosztályának a vezetőjét, Marczell Marcit és Winter Imrét ilyen hamar elveszítettük. A MOM 2015. évi emlékkötetének szerkesztőiként zárjuk az emlékezések megindító áradatát. A szerkesztők és szerzők szinte napi kapcsolatot tartottak, és mindannyian azt érezhettük, hogy az írások pótolhatatlan értéket tartalmaznak. Ma még elérhetők a „nagy idők tanúi”, de sajnos mind kevesebben őrzik a MOMcsalád egykori tagjainak halványuló emlékét. Különleges értéke a MOM-emlékkötetnek, hogy kimondható a sok éve rejtett keserű érzésünk, de változatlan a MOM-család tagjainak barátsága. Végigolvasva a személyes emlékezéseket, előbb a MOM-család egészét érintőkkel, majd a közös múlt eseményeit formálókkal találkozunk. A műhelyben induló életpályák után következnek a műszaki fejlesztők emlékei, majd olyan társainké, akik a többi fontos tevékenység részesei voltak a felidézett évtizedekben. Közös a történetünk – közösek az emlékeink. A MOM-emlékkötet In memoriam része a Ki kicsoda kiadványokban elfogadott méltatást tartalmaz. Bár sokkal több, arra méltó névre érkezett javaslat, sajnos nem sikerült megfelelő adatforrásokat elérni a pályájukról. A kötet – az élők mellett – vállaltan sok, már elhunyt társunk nevét idézi fel, így kegyelettel őrzi hozzájárulásukat a gyártörténethez. Megérthető, hogy sok fájó emlék van ma is. Akik több mint két évtizede kénytelenek voltak megválni a MOM Törzsgyártól, azok legtöbbje szeretettel emlékszik a 70-es és a 80-as évek „diadalmenetére”. A tények ma is tények. A szerkesztők azt remélik, hogy az emlékezések sokféle egyéni hangja harmóniává rendeződik, a gyártörténethez hozzájárulók szólamai variálják és gazdagítják a visszaidézett egykori anyavállalatunk nem feledhető főmotívumait. Milyen megállapításra juthat a kötet olvasója a sok személyes emlék kánonjából? A szándékunk olyan arculat bemutatása, amely túllép az egyéni keserűségeken, sérelmeken! Utódjainkra gondolva inkább a felemelő érzéseket, a jót, a kívánatosat 220


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

emeli ki. Több olyan mozgatórugót lehet találni, amelyek megalapozták az említett évtizedek sikereit. Voltak a szerzők között, akik ma sem bocsátják meg, ami a MOM felszámolásához vezetett. A meghitt bolyukat vesztett „hangyák” hangja sok év után is megható, ahogy a jól szervezett és dolgos évtizedeikre emlékeznek, majd arra, hogy volt egy vízözön, amely a Csörsz utcát sem kerülhette el. Itt nem hozható „igazságos” ítélet, csak a tényeket lehet megmutatni, sok egyéni emlék tükrében. A MOM-család emlékkötetébe válogatott írások végső kicsengése sok tekintetben megerősíti azokat a tanulságokat, amelyeket a következőkben (több szerzőtársammal egyetértésben) az olvasók figyelmébe ajánlok: A MOM jól használta ki a hetvenes és a nyolcvanas években a KGST fejlesztési, értékesítési lehetőségeit. Ennek egyik összetevője a vállalat megalapozott stratégiája volt. Rugalmasan lehetett alakítani a MOM termékszerkezetét, a technikai fejlődés főirányait követve. A termelőkapacitások terhelése több évre előre meghatározható volt, a vevőkörök és a kooperációs partnerek stabil keresletet képviseltek, főként a középtávú, illetve éves nemzetközi árucserék keretein belül. A főbb (KGST-) piacokon előny volt a MOM széles körű nemzetközi műszakitudományos együttműködési törekvése, így a potenciális vevők igényeit már a gyártmányfejlesztés tervcéljai, a gyártástervek és gépbeszerzések is érvényesíthették. A vevőkör stabilitása elősegítette licencek, védett gyártási ismeretek vásárlását, a meghonosított fejlett technológiák piaci előnyöket biztosítottak. A MOM stratégiájának fontos eleme volt a saját találmányok és újítások ösztönzése, annak szorgalmazása, hogy a versenyképes termék és technológia a lehető leggyorsabban – másokat megelőzve – hasznosítható legyen. A hatvanas évek második felétől kiépült a MOM-ban a saját kereskedelmi szervezet. A vállalat szorgalmazta a potenciális vevők országaiban a szerviz, illetve kereskedelmi kirendeltség aktív szerepét. A felhasználók felelősségteljes szervizellátása erősítette a MOM gyártmányainak nemzetközi hírnevét, fórumot adott a folyamatos műszaki, kereskedelmi egyeztetésekhez. A szállítások megbízható határideje, minősége elősegítette a közös vállalkozások és termelési kooperációk előkészítését. A MOM ebben a két évtizedben erőteljes vidéki ipartelepítést valósított meg. A gyárakat saját technológiai tervei szerint hozta létre, és a munkaerőt időben felkészítette a finommechanikai, optikai gyártásra. Számottevő állami támogatás volt elérhető olyan beruházásokhoz, amelyek megfeleltek az akkori központi iparfejlesztési előírásoknak. Az emlékkötet kiemeli, hogy a MOM egyedülállóan értékes hagyományait megtartva magának nevelt (Budapesten és vidéken is) szakembereket, támogatta a magasabb képesítés megszerzését, a munka mellett is sokan vettek részt a középés felsőfokú képzésekben. 221


EMBEREK TÖRTÉNETE

A MOM mindenkor elismerte az igazi teljesítményt. Az emlékezők rangos kitüntetésként értékelik a MOM által adományozott Süss Nándor-díjat. Munkájuk jellemzése: „a vállalatnál kiemelkedőt alkottak, igényességükkel, kezdeményezésükkel kitűntek, műszaki, közgazdasági, termelésirányító munkásságukkal segítették a MOM fejlődését, személyes példamutatásukkal hozzájárultak a tudomány eredményeinek gyakorlatban való alkalmazásához, AZ UTOLSÓ MOM TÁBLA 1998. emberi magatartásukkal kivívták a közösség tiszteletét.” A MOM mint márkanév kezdettől kiváló és megbízható terméket jelentett, és a vállalat minden dolgozója a maga posztján érezte ennek a felelősségét. A MOMcsalád ennek megfelelően egységes akarattal tette a dolgát, egymást megértve és szolidaritást vállalva a közös ügy érdekében. Az emberi tényező a MOM sikereinek legfontosabb mozgató rugója volt. A MOM-os joggal volt büszke arra, hogy egy családias vállalathoz tartozhat. A MOM kiemelt gondot fordított a gyerekesekre, valamint a vállalat nyugdíjasaira. A szabadidőben szervezett, a családtagokkal közös programok is erősítették az összetartozást, mind a sport, mind a természetjárás keretében, mind a művelődési lehetőségek alkalmával. Idézzük fel végül az 1998. februárban készült „A Magyar Optikai Művek története, 1876–1998” című kötet befejező sorait, mert azok ma is igazak: „A MOM neve fennmarad: tanulságaként annak, hogy a tudatos fejlődéssel elért sikerekhez nemcsak szerencse, hanem erős akarat, összefogás kellett eddig is, és így lesz a jövőben is.” Magyar György

222


A MOM hagyományainak folytatói – megmentett szakmai értékek

MOMERT Magyar Optikai Művek Elektromechanikai ZRt.

A dunaújvárosi finommechanikai gyár korszakai, 1967–2015 A MOMERT Magyar Optikai Művek Elektromechanikai ZRt. a MOM által 1967ben létrehozott dunaújvárosi gyáregység privatizációjával jött létre 1995-ben. A száz százalékban magyar tulajdonú cég sokat köszönhet az anyavállalatnak, a rábízott termékkörnek, az induláshoz biztosított szakmai tudásnak, az ide települt szakembereknek.

MOMERT ÉPÜLETE DUNAÚJVÁROSBAN

A gyár kialakítása a Dunai Vasmű egyik volt munkásszállójában indult el 1966ban. A beruházás, majd a gyártás beüzemelésének vezetésére öt-hat család költözött le a Törzsgyárból Dunaújvárosba. Az összeszerelő szalaghoz kezdetben mintegy harminc helyi nőt vettek fel. A gyár idetelepítésében fontos szerepet játszott az a hatvanas években nagy hangsúlyt kapott törekvés, hogy a döntően fér223


A MOM HAGYOMÁNYAINAK FOLYTATÓI

ÉRTÉKEK

fiakat foglalkoztató acélipar mellett a könnyűipar is betelepüljön a városba, mely nagyobb számban foglalkoztat nőket. Ezen üzemek sorában az első volt a Magyar Optikai Művek helyi leányvállalata, melynek feladata az óragyártás átvétele volt az anyavállalattól, döntően az átadott gyártóberendezéseken. A gyár igazgatója Farkas Béláné volt a privatizációig, a műszaki vezető Urbán László, aki a magánosítást követően lett a társaság vezetője, meghatározó tulajdonosa. Az óragyártás elindítása sok szempontból meghatározó volt a dunaújvárosi gyár jövője szempontjából. Kezdettől a legmagasabb követelményeknek kellett megfelelni, át kellett venni a MOM-ban rutinként alkalmazott precizitást, és ezt a precizitást megvalósítani a nagy példányszámú sorozatgyártás során. A sorozatgyártás elvárásainak megfelelően magas szintre kellett fejleszteni a belső logisztikai folyamatokat, nagyfokú szervezettségre volt szükség, hogy a mintegy százötvenszázhatvan, egy-egy órába beépített alkatrész megfelelő időben, minőségben álljon rendelkezésre az összeszereléshez.

MŰHELYCSARNOK

Az óragyártáshoz – mely elsősorban a mechanikus ébresztőórákat jelentette a dunaújvárosi üzem termékpalettájában – a fém- és lemezmegmunkálás magas színvonalára, az ehhez szükséges gépparkra volt szükség. A folyamatos fejlesztések következtében előbb az alkatrészgyártás valósult meg 1973-ra Dunaújvárosban, melyhez már új, könnyűszerkezetes csarnok megépítésére is szükség volt, majd a felületkezelő üzem (nikkel, króm, réz galvanizálása, festés) készült el. A lényeges technológiák 1976-ra már mind rendelkezésre álltak a vidéki üzemben. Ekkoriban már közel egymillió darab órát állítottak elő évente a dunaújvárosi gyárban. Az itt folyó termelés értékét növelte, hogy ezek az órák gyakorlatilag száz százalékban nyugati exportra mentek. A nyugati reláció hozta a következő fontos fordulópontot az üzem életében: 1976-ban a németországi Triumph-Adler céggel közös kooperációban (elsőként jött létre Magyarországon ilyen együttműködés egy hazai vállalat és egy nyugat-európai vállalkozás között) megkezdődött 224


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

a mechanikus asztali és táskaírógépek összeszerelése Dunaújvárosban. Az üzemből több mint százan vettek részt több hónapos képzésen Nyugat-Németországban, sajátították el az ottani szerelési-gyártási technológiát. Ez újabb fontos előrelépés volt a helyi szakembergárda által képviselt tudás szempontjából. A sorozatgyártás megszervezése terén is minőségi ugrást kellett végrehajtani, hiszen egy-egy írógép már nagyságrendekkel több alkatrészből állt, mint az órák, kétezer-ötszázból. Ezek megmunkálása is hasonló precizitást igényelt, mint az órák esetében. Ezzel soha nem is volt baj, pedig az alkatrészek jelentős része is itt készült. A készletnyilvántartást, termelésirányítást, költségelemzést is eltanulták a német partnertől, ekkor kezdődött meg a számítógépes rendszerek bevezetése. Az írógépekből a legjobb években száz-százhúszezer darab készült. Ez az időszak azonban nem tartott sokáig, 1983-ban szűnt meg a kooperáció, hiszen a mechanikus írógépek kora leáldozott, helyüket átvette a számítástechnika. Ebben az időben indult el egy új termékkör, a mechanikus személymérlegek gyártása Dunaújvárosban. Ugyanakkor megkezdődött a MOM által kifejezetten a keleti blokk szabványaihoz igazodó módon kifejlesztett floppymeghajtók készítése is. Sőt, elindult, szintén egy német céggel (Menke) kialakított kooperáció keretében a villanymotor kommutátorok gyártása, mely 1995-ig tartott, akkor a német cég egy saját alapítású vállalkozásába vitte át a termelést. A nyolcvanas években tehát a mérleggyártás vált meghatározóvá, folyamatosan csökkent az óragyártás, folyt a floppyk és a kommutátorok előállítása. A gyár létszáma meghaladta az ezer főt. Folyamatos volt a termelés, ennek ellenére kicsi volt az üzem számára rendelkezésre álló terület. A rendszerváltás azonban újabb jelentős változást hozott a gyár életében. A floppygyártás megszűnt, hiszen a nyugati számítógéprendDIGITÁLIS SZEMÉLYMÉRLEG szerek vették át a keletiek helyét. A mechanikus órákat még az arab országok számára két-három évig gyártották egy svájci határ melletti német óragyár, a Wehrle által idetelepített gyártási vertikum keretében, azonban az öbölháború ennek is véget vetett. Nehéz időszakot élt át ekkor a MOM által 1989-ben részvénytársasággá alakított vállalat. Jócskán lecsökkent a biztos bevételt jelentő termékpaletta, hatalmasra nőtt a tartozásállomány, a befektetők sem kapkodtak a dunaújvárosi gyárért. Ki kellett alakítani és meg kellett tanulni az önálló gazdálkodást, hiszen annak minden lényegi eleme korábban az anyavállalat hatáskörébe tartozott. A menedzsment és a dolgozók azonban bíztak a jövőben, munkavállalói résztulajdonosi programban (MRP) privatizálták az üzemet 1995-ben. Az azóta eltelt időszak igazolta döntésük helyességét, hiszen a nagyon kevés pozitív példa között említhető 225


A MOM HAGYOMÁNYAINAK FOLYTATÓI

ÉRTÉKEK

az ilyen jellegű magánosítások sorában a MOMERT. A siker kulcsa a menedzsmenten belül és a dolgozók között kialakult bizalom lehetett. A korábbi nehéz szakmai kihívásoknak megfelelni tudó vállalat egy ilyen válságos helyzetben is szakmailag megalapozott választ adott: az egyetlen megmaradt termékre, a személymérlegre építve újult meg. Ehhez persze jó kiindulást jelentett a felhalmozott, két és fél évtizedes, a MOM szakmai múltján alapuló tudás, amely a precíziós megmunkálás, a sorozatgyártás és a külpiaci kapcsolatok terén már megvolt. Saját fejlesztőcsapatot hoztak létre, önálló szerszámüzemet valósítottak meg, széles kínálatot alakítottak ki a személymérlegekből. A kétezres években a világtermelés három-négy százalékát adták a MOMERT termékei saját kategóriájukban. Évi kétmillió személymérleget állítottak elő, ötvenhat országba szállítottak, négyezer tonna acéllemezt használtak fel a Dunaferr termékei közül. Kötöttek olyan üzletet, amikor az Egyesült Államokba három hónap alatt hétszázezer saját tervezésű mérleget szállítottak le.

MŰANYAGFRÖCCSÖNTÉS

A cég vezetése azonban látta a sikerek mögött a veszélyeket is. Hiába volt széles a termékpaletta, egy szűk termékkörrel nem volt biztosítható a hosszabb távú piaci jelenlét. Megkezdték a különböző háztartási berendezések fejlesztését, gyártását: kávéfőzők, infralámpák, hajszárítók, kenyérpirítók stb. A mérlegek terén is új területeket kerestek: orvosi, csecsemő- és gazdasági mérlegek, és ma már a legkülönbözőbb egészségmegőrzési, fitnesz elvárásoknak megfelelő elektronikai megoldásokat építenek be termékeikbe. Az előrelátásra nagy szükség volt, hiszen a mechanikus mérlegeket leváltották az elektronikus megoldásokat alkalmazó társaik. A világban működő cégek gyártási tevékenysége pedig a mérlegek esetében is – igazodva más iparágakhoz – áttelepült Kínába. Hírmondónak egyedül a MOMERT maradt meg Európában a mérleggyártás területén. Természetesen a megváltozott viszonyokhoz a dunaújvárosi gyárnak is alkalmazkodnia kellett. A saját fejlesztésű termékek egy részét 226


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

már Kínában gyártatják, illetve bizonyos részelemeket, például az elektronikát is ott állítják elő. Bár a világgazdasági helyzet változásával ezek az arányok is rendre eltolódnak, a dráguló kínai munkaerő következtében ismét mind több termék itt kerül gyártásba. A mechanikus berendezések gyártásáról való áttérés az elsősorban elektronikát alkalmazó megoldásokra sem mehetett egyszerűen. A korábbi fémmegmunkálási, lemezalakítási szaktudásra, gépparkra mind kevésbé volt szükség.

BEMUTATÓTEREM

A mérlegek főként üvegből, műanyagból és természetesen elektronikából állnak. A háztartási gépekben is jóval nagyobb már a műanyagok aránya, mint a fémeké. Egy új szaktudás, szakmai kultúra meghonosítása, és természetesen a hozzá szükséges gépek beszerzése vált szükségessé. Nagy feladat volt az elengedhetetlen szakmai tudás megszerzése, hiszen a műanyag-feldolgozásnak nincsenek hagyományai az oktatásban sem. A műanyag-feldolgozó, fröccsöntő gépek beszerzésére egy pályázati projektet indítottak. Emellett is még több pályázaton vettek részt, például a vállalatirányítási rendszer átalakítására, modernizálására. Tíz éve vezették be a svéd IFS vállalatirányítási rendszerét, amely nagy segítséget jelent a cég gördülékeny működésében. 2000-ben vezették be az ISO 9001-es minőségirányítási rendszert, jelenleg is tart az ISO/TS 16949 szerinti minőségirányítási rendszer bevezetése, amely nemzetközi autóipari szabvány. A felszabadult kapacitások lekötése érdekében háztartási berendezések részegységeinek előállításában, szerelésében vesznek részt beszállítóként. Ez ma az évi hárommilliárdos árbevétel felét teszi ki. Mivel a kilencvenes évek közepén a saját termék fejlesztése, gyártása, értékesítése, a mérleggyártás kötötte le a cég figyelmét, kimaradtak az autóipari beszállítói programokból, de folyamatosan keresik annak lehetőségét, hogy bekapcsolódhassanak a térségben nagy jelentőségűvé vált iparágba. 227


A MOM HAGYOMÁNYAINAK FOLYTATÓI

ÉRTÉKEK

AZ ÚJ KÁVÉFŐZŐ GÉP

Ismét fontossá válik az amerikai piac, a korábbi legnagyobb tengerentúli partnerükkel, a Health O Meter nevű céggel formálódó együttműködés keretében kifejezetten az amerikai igényeknek megfelelő termékek fejlesztését kezdték el. A MOMERT legfontosabb értéke talán a szigorú munkafegyelmet, átgondolt, jól szervezett folyamatirányítást, gyártásszervezést igénylő, nagy példányszámú szalagszerű összeszerelés terén szerzett sok évtizedes tapasztalat. Nagy figyelmet fordítottak a dolgozók folyamatos szakmai képzésére, akár korábban a fémmegmunkálásról, akár ma már a műanyag feldolgozásáról beszélünk. Folyamatosan szerveznek szakembereik számára tanfolyamokat, ennek érdekében több oktatási intézménnyel alakítottak ki együttműködést, így budapesti és kecskeméti felsőoktatási intézményekkel is. A kétszázötven főt foglalkoztató gyár kitűnik a hazai hasonló méretű üzemek közül azzal is, hogy saját maguk végzik a fejlesztést, innovációt. Termékeikben számos vállalati szabadalom található meg, több formatervezési és vásári díjat nyertek el a mérlegeik, kávéfőzőik. A beszerzéstől a gyártáson át az értékesítésig terjedő teljes folyamatot saját maguk látják el. A társaság a nyereséges években is az osztalék jelentős részét visszaforgatta, minden elérhető erőforrást a cég további fejlődésének szolgálatába állítottak. Ez biztosította a Magyar Optikai Művek dunaújvárosi gyára, majd az abból alakult részvénytársaság továbbélését a nehéz időszakok – az átalakuló külső környezet, a megváltozott kereslet, piaci viszonyok, a termékpaletta- és technológiaváltások – idején is.

228


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

MOM Vízméréstechnikai Zrt.

A MOM Vízméréstechnikai Zrt. mérőműszergyártó cég Mátészalkán. Elődvállalatát Süss Nándor alapította 1876-ban. A Budapesten létesített üzemek műszerválasztékát vízmérőkkel egészítették ki a múlt század húszas éveitől. A MOM mátészalkai gyára 1971-ben kezdett termelni, és átvette a vízmérők gyártását, hitelesítését a MOM budapesti Törzsgyárától. A MOM a politikai rendszerváltozás idején kilenc társaságot alapított. Ezek egyike volt a MOM Mechanikai és Optikai Rt., amelynek mechanikai részlegéből létrejött a MOM Vízméréstechnikai Rt. A társaság részvényeit egy osztrák befektető vásárolta fel. A gyár főtevékenysége továbbra is a vízmérők gyártása maradt, az átvett kapacitásokkal, ill. munkaerővel. A társaság a vízmérők javítását, hitelesítő vizsgálatát is folytatta Mátészalkán, az ipari parkban. A német Hydrometer cég 2001-ben vált tulajdonosává a gyárnak, amelykésőbb a német Diehl cégcsoport egyik divíziójává alakult. A Hydrometer Vízméréstechnikai Zrt. a korábbi tevékenységét tovább folytatva működött. A cégcsoport magyarországi vállalata 2009-től a Diehl Metering üzletág részeként a mérőkészülékek piacának egyik vezető cége. Magyarországon a MOM Vízméréstechnikai Zrt. az egyedüli vízmérőgyártó iparvállalat.

A MOM VÍZMÉRÉSTECHNIKA ÉPÜLETE MÁTÉSZALKÁN 229


A MOM HAGYOMÁNYAINAK FOLYTATÓI

ÉRTÉKEK

A MOM Vízméréstechnikai Zrt. ajánlata költséghatékony megoldásokat tartalmaz és a vevőinek korszerű, jövőorientált vízmérőket szállít. A termékei a magyar piac mellett a világpiacon is keresettek. Ezt a gyárat Mátészalkán mindeki ma is csak MOM-nak nevezi, itt is csak ez a három betű jelöli a társaságot. A MOM több sikeres fejlesztési programot valósított meg és a legtöbb MOM által gyártott termék átalakítható okos mérőkké. A MOM a saját kutató-fejlesztő bázisának köszönhetően rendszeresen javasol új termékeket a piaci igény teljes kielégítése érdekében. A gyár árbevételének több mint 60 százaléka a négy kontinensre szerteágazó exportértékesítésből származik. A következő projekt keretében 2016–17-ben valósul meg a Corona V3 típusú nagy pontosságú, megnövelt élettartamú vízmérők fejlesztése. Jelenleg a Diehl Metering üzletága átalakulóban van. A stratégiai cél, hogy a csoport gyártásai csökkentése révén növeljék a rendszertechnikai szolgáltatást, valamint egyéb szolgáltatásnyújtást, főként az okos mérés területén. A Diehl Metering szerkezetátalakítást hajt végre tőkekivonással a gyártásból, továbbá 2015től a termelést egy stratégiai partnerhez központosítják. A MOM kihasználva e lehetőséget a Diehl Metering stratégiai partnerévé válik, egy új, független tulajdonjoggal. A Diehl társaság hosszú távon biztosítja támogatását és a MOM stabilitását, mely magyar tulajdonba kerülve tele ambíciókkal és új energiával működik tovább. A MOM továbbra is kulcsfontosságú partnere marad a magyarországi közműveknek és cégeknek a méréstechnikai szükségletek kielégítésével és a hatékonyabb szolgáltatásnyújtással. A fejlődést érzékeltetik a gyártmányok, rendszerek képei.

VÍZMÉRŐ AZ 1920-AS ÉVEKTŐL

A HAGYOMÁNYOS ÉS AZ INTELLIGENS VÍZMÉRŐK MÁTÉSZALKÁN

A vállalat éves árbevétele mintegy tízmillió euró, és 1,1 millió mérőt értékesít. A mátészalkai gyárban 150–180 fő dolgozik. A MOM célja, hogy az általa gyártott, forgalmazott termékek, szolgáltatások magas minőségi színvonalával teljeskörűen kielégítsék a piaci partnerek igényeit. 230


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

VEZETŐ AZ OKOS MÉRÉSBEN – A MÉRÉS ELVE

PIACI RÉSZESEDÉS A VÍZMÉRŐK PIACÁN

A felhasználás követelményeinek teljesítésével a társaság hozzájárul, hogy a vevők minél hatékonyabban használják a termékeket. E célok elérését megalapozza, hogy Részvénytársaságunk 1997-től teljes körű, a tevékenységét minden tekintetben átfogó, tanúsított minőségügyi rendszert működtet, és annak folyamatos fejlesztése elsődleges, kiemelt tevékenységnek minősül. A társaságunk mindenkor figyelmet fordít a gyártótevékenységek, valamint az előállított, forgalmazott termékek környezetre gyakorolt hatására. Ez elősegíti a környezet megóvását, továbbá energiatakarékos működéssel a környezetet terhelő tényezők csökkentését. E célkitűzést valósítja meg az ISO 14001 követelményeinek megfelelő Környezetközpontú irányítási rendszer, ezt a társaság 2009-től vezette be, tanúsíttatta, működteti. 231


A MOM HAGYOMÁNYAINAK FOLYTATÓI

ÉRTÉKEK

A társaság 2010 elejétől tanúsíttatta, és jelenleg is működteti az ISO 9001: 2008, és az ISO 14001: 2004 szabvány követelményeinek megfelelő Integrált Minőség-, és Környezetközpontú Irányítási Rendszert. A MOM Vízméréstechnikai Zrt. a termékeinek folyamatos korszerűsítésével, fejlesztésével, a piaci elvárások teljesítése érdekében, meg kíván felelni a „2004/22/EK (MID) irányelvek a mérőműszerekről” EU-direktíváknak. Termékskálánk egy jelentős része már rendelkezik az új követelményeknek megfelelő engedélyekkel (MID B+D modul). Ezeket a termékeket a vonatkozó EK Tanúsítvány alapján: „A gyártási folyamat minőségbiztosításán alapuló” „Megfelelőségi nyilatkozat” szerint gyártja, vizsgálja és forgalmazza. A részvénytársaság folyamatosan bővíti a termékfejlesztések révén „MID” engedéllyel rendelkező termékskáláját.

232


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Carl Zeiss Vision Hungary Kft., Carl Zeiss Sport Optikai Hungária Kft.

A ZEISS VÁLLALAT ÉPÜLETEI MÁTÉSZALKÁN

Zeiss Vállalatok Mátészalkán A Zeiss a világ egyik vezető optikai és optoelektronikai vállalata. Több mint 160 éve fejleszt innovatív technológiai megoldásokat a szemüvegek, orvostechnika, biológiai kutatás, 3D méréstechnika, autóipar, fotótechnika és filmipar, valamint planetáriumok területén. A Carl Zeiss a világ több mint 40 országában van jelen, 40 termelési és több mint 50 szerviz- és értékesítési telephellyel, valamint 20 kutató és fejlesztő központtal. A Carl Zeiss AG a Carl Zeiss Alapítvány 100 százalékos tulajdona. A Zeiss 1992 óta van Magyarországon, a MOM Mátészalkai gyárából alakult, ekkor vásárolta meg a MOM Mechanikai és Optikai Rt. optikai részlegét. A Zeiss két mátészalkai leányvállalata – a Carl Zeiss Vision Hungary Kft. és a Carl Zeiss Sport Optikai Hungaria Kft. a Mátészalkai Ipari Park legnagyobb múltú multinacionális vállalatának számít. A vállalat saját tulajdonában lévő 102 ezer négyzetméter területén 17 ezer négyzetméter főként gyártási célú létesítmény áll rendelkezésre a mátészalkai telephelyen, valamint kereskedelmi és marketingirodát működtet Budapesten, mely a teljes kelet-európai régiót látja el Zeiss szemüveglencsékkel. A gyártási tevékenységek mellett a mátészalkai székhely biztosít helyet a divízió európai központi elosztóraktárának is. A Carl Zeiss Vision Hungary Kft. fő profilja az üveg alapanyagú szemüveglencsék gyártása, mely kiegészül a MOULD gyártással, jelentős szerszámüzemi 233


A MOM HAGYOMÁNYAINAK FOLYTATÓI

ÍZELÍTŐ

A

ÉRTÉKEK

ZEISS-GYÁRTMÁNYOKBÓL

tevékenységgel, mellyel nem csupán a saját telephelyük és a cégcsoport szerszámigényeit teljesítik, de harmadik féltől érkező megrendeléseknek is nagy számban tesznek eleget. A Carl Zeiss Sport Optikai Hungaria Kft. távcsövek és távcsőalkatrészek gyártásával foglalkozik. A vállalat által gyártott termékek eljutnak a világ összes földrészére. A Zeiss-leányvállalatok olyan integrált menedzsmentrendszerrel rendelkeznek, mely a minőségbiztosítás mellett magában foglalja a környezetvédelmi és a munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági irányelveket. Mindezt az ISO 9001 minőségbiztosítási, az ISO 14001 környezetvédelmi és az ISO 18001 munkavédelmi minősítésnek való megfelelőség igazolja. Termékeik az európai irányelveknek megfelelő CE jelzéssel rendelkeznek, a 93/42/EEC orvostechnikai irányelvnek megfelelően. Eredményeik elismeréséül a Zeiss vállalatait számos díjjal jutalmazták, mint például a Szatmár Expón több évben is díjazott volt, Innovációs Díjat, 2004-ben az Észak-alföldi Minőségi Díjat, 2005-ben az EFQM Recognised for Excellence Awardot, 2010-ben Az év ipari vállalkozása címet nyerte el. Legutóbb pedig, 2015ben a Carl Zeiss Vision Hungary Kft. kapta a Kiváló Gyakorlati Képzőhely kitüntetést. A két vállalat számára nagyon fontos a munkatársak képzése, a cég innovációs törekvéseinek, valamint a szakképzésnek a támogatása is.

234


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

A vállalkozás hosszú évek óta foglalkozik tanulók képzésével. Akkreditált képzőhely, mely az optikai üvegcsiszoló szakmában magas színvonalon végzi a gyakorlati képzési tevékenységet. A gazdálkodó szervezetek folyamatos együttműködésben dolgoznak a Kereskedelmi és Iparkamarával, s szoros kapcsolatot ápolnak a Mátészalkai Szakképző Iskola és Kollégiummal. A Zeiss két gyárában, a 2014–2015. tanévben 18 tanulót fogadott, s az új tanév kezdetével már 21 tanuló sajátíthatja el az optikai üvegcsiszolói szakmát a Zeiss munkatársainak támogatásával. A diákok világcégek korszerű üzemeiben a legmodernebb technikákat alkalmazzák, és nemcsak a szakmai fogásokat tanulhatják meg, hanem a munkakultúrát is. Az a fiatal, aki beírja az önéletrajzába, hogy a Zeissnél szerezte a szakmát, és évekig ott dolgozott, szignifikáns előnyt szerezhet a jövőbeni elhelyezkedéséhez. Természetesen a legjobb szakmunkásokat a Zeiss vállalatoknál is szívesen marasztalják. A Zeiss magyarországi vállalata két telephelyén 500 fő feletti, jelenleg is bővülő, magasan kvalifikált csapatával versenyképes minőségi tevékenységet folytató, vevőorientált vállalat. Versenyképességük fenntartása, illetve a szakképzettség, valamint a megfelelő képességek elérése érdekében belső és külső tréningeket szerveznek dolgozóik részére. Munkavállalóik folyamatos motivációjának érdekében a belső karrier lehetőségére is nyitott a vállalat vezetése, valamint fontosnak tartja a sikerek megünneplését is. Mátészalka az optikaiüveg-megmunkálás fellegvára, a Zeiss célja a lehető legjobb piaci részesedés elérése a dolgozói érdekek szem előtt tartásával, a Zeiss Csoport hírnevének megfelelő színvonalú gyártás biztosítása a vállalati kultúra megőrzése mellett. Carl Zeiss Vision Hungary Kft. 4700 Mátészalka, Ernst Abbe utca 1–2. Telefon: +36-44-501-200 Web: www.zeiss.hu Facebook: www.facebook.com/zeissjobblatas.hu 235


A MOM HAGYOMÁNYAINAK FOLYTATÓI

ÉRTÉKEK

HOYA Szemüveglencse Gyártó Magyarország Zrt.

Optikai görbület a MOM-tól a HOYA-ig A Magyar Optikai Művek ellipszisszerű logóját a szalkaiak már a '70-es években ismerték, a hazai optikai ipar fellegváraként emlegették. Talán ez az oka, hogy az Ipari útra kanyarodva rendre sorakoznak a lencsegyártó cégnevek. Sajátos módon ezek nemhogy gyengítenék, inkább erősítik egymást, együttesen jelezve Európa felé, hogy ide érdemes fókuszálni. A MOM egyik gyáregységének 50 százalékos tulajdonjogát 1991-ben vette át egy belga befektető, ’94-ben teljes tulajdonban már, összesen nyolc évig viselte a Buchmann Optikai Művek nevet a közben tömeggyártásra átálló vállalat, a Buchmann csoport európai gyártóbázisaként. A mostani telephely első gyártócsarnoka ez idő alatt épült meg. A japán tulajdonú HOYA Corporation 1999-ben vásárolta fel a Buchmann csoportot, így lettünk a tokiói tőzsdén jegyzett részvénytársaság – mely a világ több mint 100 országában van jelen mintegy 36 ezer alkalmazottal – tömeggyártó egységeinek egyike. A HOYA japán multinacionális egészségügyi-technikai profillal rendelkező vállalatcsoport, elismert, vezető szállító az innovatív csúcstechnológiát képviselő lá-

A HOYA MAGYARORSZÁGI ÉPÜLETE 236


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

tásjavító termékek piacán. A HOYA alapvetően két üzletágban aktív. Az úgynevezett Life Care (életminőséget javító) divízióban az egészségvédelemmel kapcsolatos termékek vannak jelen. Fontosabb termékeik: szemüveglencsék, kontaktlencsék, valamint szemsebészetben használatos beültethető lencsék, illetve protézisek vagy orvosi endoszkópok és lézerek. Az információs technológiai divízió olyan termékeket állít elő, mint például fényképezőgép-lencsék, memóriakártyák, LCD-panelekben használatos fotomaszkok, optikai lencsék, lencsemodulok és mikro lencsék. A HOYACsoportnak több mint 100 leányvállalata és egysége van szerte a világon. Miután bekerültünk az anyavállalat égisze alá – mely a szemüveg optikai üzletágban a Pentax és a Seiko márkák tulajdonosa is –, a legfelsőbb vezetők személyesen győződtek meg arról, hogy Mátészalka lehet beruházásaik egyik globálisan preferált területe. A Hoya Szemüveglencse Gyártó Magyarország Zrt. az évek során a HOYA egyik meghatározó európai gyártóegységévé fejlődött. 2005-ben bővült a termelés üvegreceptúra és színezett műanyag lencsékkel. Később a mold termelés is itt kapott helyet. 2011-ben egy közel 2,5 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően komoly fejlesztéseket hajtott végre a vállalat mind technológia, mind infrastruktúra tekintetében.

AZ EURÓPAI KÖZPONTI LABORATÓRIUM ÁTADÁSA

Napjainkban a HOYA Szemüveglencse Gyártó Magyarország Zrt. egyszerre tömeggyártást ellátó egység és az EMEA régió (Európa, Közel-Kelet és Afrika) speciális igényeit kiszolgáló egyedi gyártást végző szaklabor. Széles választéka készül itt az üvegreceptúra, a műanyag színezett, a műanyag Free form progresszív lencséknek, valamint a csúcsminőséget képviselő karcmentes bevonatokat és az ehhez szükséges alapanyagokat is itt állítjuk elő. A mátészalkai gyárban történik az olyan különleges minőséget képviselő termékek gyártása, mint például a Hoyalux ID Free form progresszív lencsék, a HOYA tartós antireflex réteggel ellátott Hi-Vision Long Life termékei. 237


A MOM HAGYOMÁNYAINAK FOLYTATÓI

ÉRTÉKEK

Tény, hogy a mátészalkai gyár évente több mint ötmillió szemüveglencsét gyárt, s ennek jelentős részét Nyugat-Európába exportáljuk, de értékesítünk lencséket Japánba, távol-keleti országokba, Ausztráliába, Dél-Afrikába, valamint ÉszakAmerikába is. Az európai piac közelsége jelent geopolitikai helyzetelőnyt, s biztos jövőképet a társaságnak. A rendelések teljesítésében napokról és órákról beszélünk. Az autópálya közelsége, a közvetlen kapcsolat a repülőtérrel és a megbízható távközlési hálózat mellett vonzó, hogy itt még két nemzetközi cég képviseli ugyanezt az iparágat. Ez azt jelenti, hogy középtávon, három-öt éves időtávlatban megduplázhatják a mostani termelési szintet, ami évenként 20 százalékos termelésbővülést és ezzel együtt folyamatos létszámnövekedést jelent. Ezzel egyidejűleg szeretnék a mérnöki foglalkoztatottak létszámát is megduplázni (12-ről így is 49-re bővítették a diplomás dolgozók számát az elmúlt időszak alatt).

EURÓPAI HOYA-VEZETŐK GYÁRLÁTOGATÁSA

Itt a legmodernebb technológiákkal dolgozhat egy pályakezdő mérnök, a felületmegmunkáló gépektől a vákuumgőzölőkig – ami az antireflex réteget viszi fel a lencsére. Ezen technológiák fejlesztésében is részt vehetnek idővel, továbbá nemzetközi kapcsolatokat építenek, hiszen itt együtt dolgozhatnak távol-keleti és más európai gyártóegység fiataljaival. 238


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

GYÁRTÁS ÉS ELLENŐRZÉS

OPTIKAI

LENCSÉK

A fejlődés velejárója, hogy már nemcsak Mátészalka és vonzáskörzetéből várják dolgozókat, hanem az ország bármely részéből jelentkezhetnek a HR osztályon jó képességű és motivált munkavállalók. A világ csaknem minden pontjára szállító HOYA Szemüveglencse Gyártó Magyarország Zrt. éves árbevétele a 2010-es üzleti évben még csak 2,7 milliárd forint volt, amely a 2013-as üzleti évben 9,6 milliárd forintra növekedett, és 2014-ben már 10,8 milliárd forint volt. A 2015-ös évben a folyamatban lévő fejlesztések eredményeként további növekedés várható, a társaság árbevétele 12 milliárd forint fölé emelkedhet. Mindemellett több mint 900 munkavállalónak biztosít a vállalat biztos megélhetést a térségben.

239


A MOM HAGYOMÁNYAINAK FOLYTATÓI

ÉRTÉKEK

MOM Faktor Gépipari Kft.

A Magyar Optikai Művek egykori Komlói gyára 1989. júliusban alakult át önálló társasággá, majd 1997-től magántulajdonba került. A száz százalékban magyar tulajdonú MOM Faktor 90 főt foglalkoztat, a gyártóterülete háromezer négyzetméter, az értékesítési árbevétele évi 800-900 millió forint, a piaci keresletnek megfelelő összetételben (a 2014. évi érték 2,7 millió euró).

ÁRBEVÉTEL

TANÚSÍTVÁNY

A kibocsátott gépipari termékek többsége a termelő felhasználók gyártásához beszállított fékszerelvény, valamint biztonsági alkatrészek. Elsősorban a közúti gépjárművek (teherautó, busz, pótkocsi), vasúti járművek, mezőgazdasági járművek sorozatgyártásához rendelnek ilyen termékeket. Büszkék vagyunk arra, hogy vezető futómű-, mezőgazdaságijármű-, vasútijármű-gyártó cégek stabil beszállítója vagyunk. A MOM Faktor minőségbiztosítási rendszerét a fontosabb stratégiai partnerek auditálták. A vállalat integrált minőség- és környezetirányítási rendszere a nemzetközi (EN ISO 9001:2000 & EN ISO 14001:2004) szabványoknak megfelelő. A nemzetközi piacokon versenyképes sorozatgyártáshoz számottevő műszaki, szervezési, technológiai fejlesztések valósultak meg az utóbbi években. 240


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

A MOM Faktor kínálatában sokféle gépi megmunkálás van, termelékeny eljárásokra alapozott a darabolás, a menethengerlés, az esztergálás, a fúrás, a marás, a fogazás, az üregelés, a csúcs nélküli köszörülés, a barnítás és festés, az indukciós edzés, valamint a gépipari termékek szerelése. A termékválaszték igen széles, itt csak a fontosabb biztonsági és forgácsolt gyártmányok képe látható.

BIZTONSÁGI

ALKATRÉSZEK

ESZTERGÁLT

ALKATRÉSZEK

241


A MOM HAGYOMÁNYAINAK FOLYTATÓI

ÉRTÉKEK

A megmunkált alkatrészek jellemzői: • a tömeg 0,2-20 kg • a méret : 16-300 mm • a gyártás tűrésmezői: IT7-IT8 • a sorozatnagyság : 50-30.000 db A MOM Faktor félautomata lefejtőgépei 2,5 modulig végeznek speciális fogazást. A gépparkhoz tartozó függőleges üregelőgépek több mint húszféle profilt munkálnak meg. A környezeti követelményeknek megfelelő a MOM Faktor felületkezelő technológiája: a barnítás (DEWE Brunofix barnítósor) és a festés.

FELÜLETKEZELÉS

A megrendelők előírásainak megfelelő szerelt termékek mechanikai szerelése során a vállalat célgépeket, valamint félautomata (dudor-, ill. kontúrvarratú) hegesztőberendezéseket használ. A MOM Faktor Gépipari Kft. székhelye: 1012 Budapest, Várfok u. 7. A gyártó üzemek címe: 7300 Komló, Építők útja 5–7. H-7301 Komló, Pf:115 Telefonszám: +36-72-582-040 Fax: +36-72-582-050 E-mail: info@momfaktor.hu Menedzsment: Máté István műszaki-kereskedelmi igazgató Tóth Jenőné gazdasági igazgató Fincza Józsefné minőségbiztosítási vezető Bencze László műszaki osztályvezető Nagy Ferenc vállalkozási osztályvezető 242


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Schmidt + Bender Hungária Kft.

A Schmidt + Bender Hungária Kft.-t 1992-ben alapította a németországi Schmidt & Bender GmbH, elsősorban azzal a céllal, hogy saját optikagyártója és beszállítója legyen Németországban gyártott vadászati és hadiipari céltávcsöveinek. A társaság dolgozóinak jelentős része egykor a MOM-ban dolgozott. A vállalat az értékes berendezései, technológiai dokumentációi döntő részét a MOM műszergyártásából vette át. Az alapító anyacég a magyarországi gyártól nagy pontosságú optikai részegységeket és egyéb komponenseket vásárol, azonban Budapesten viszonylag nagy termelési kapacitások jöttek létre. A vállalat egészen a kezdetektől stabil németországi vevőkört is kialakított a termékeire. Fontos termékek az optikai üvegfélgömbök, azokat jelenleg is ugyanazon vevőkörnek értékesítik. Az évtizedek során a gyártási folyamat technológiai újításai révén növelték a hatékonyságot, így a kezdetekben szállított mennyiség többszörösét érték el. A kifogástalan termékek vevői az alapítás óta hűséges vásárlói a Schmidt +Bender Hungária Optikai Kft.-nek, jó a kapcsolatuk a magyar kollégákkal.

LENCSÉK

HIDEGGŐZÖLÉSE

A gyár nagy összegű beruházással 2005-ben hideggőzölési technológiával működő berendezést helyezett üzembe a meglevő klasszikus technológiát használó vékonyréteg-gőzölő berendezés mellé. A minőségbiztosítás érdekében az üzemben tisztateret alakítottak ki. A termékszerkezet súlypontja az évtizedek során úgy változott, hogy megnövelték a nagyobb hozzáadott értékű gyártmányok arányát az értékesítésben. Ez válasz volt a mind több távol-keleti versenytárs piacra lépésére, amelyek kezdetben silány minőséggel jelentek meg, azonban folyamatosan fejlődtek az optikai elemek gyártásában. Csökkentették a hagyományos, egyszerűbb komponensek gyártását, amelyek ára a nemzetközi piacokon már nem volt versenyképes. Fokozatosan kihullottak 243


A MOM HAGYOMÁNYAINAK FOLYTATÓI

ÉRTÉKEK

az addigi kínálatból a nem gazdaságos termékek. Vállalatuk kínálata figyelembe vette az újabb (döntő részben német) vevőkör magasabb minőségi követelményeit. Vevőkörük igényeihez igazodva folyamatosan végzik a belső technológiai fejlesztéseket, a kísérleti munkákat. A MOM hagyományait megőrizve a cég saját maga képezi a csúcsminőségű gyártás legfőbb garanciáját, az üzemi szakembereket. A Magyar Optikai Művek munkakultúráját – a gömb- és síkoptikai elemeken túlmenően – a száloptikai termékek gyártásában is hasznosítják, mind a szellemi háttért, mind az üzemi technológiát illetően. A száloptikai műhelyt az évek során szintén lényegesen fejlesztették. Elsősorban fogtechnikai és diagnosztikai berendezésekben használatos fényvezetők készülnek számottevő mennyiségben. Egykor a MOM-ban dolgoztak azok a fejlesztő és műszaki kollégák, akik kialakították a változtatható nagyítású távcsövekbe beszerelésre kerülő sugárosztó egység több típusát.

PUSKATÁVCSŐ

Keresett termék a fix nagyítású magyar céltávcsőcsalád is. A távcsövek szereldéjében kezdetben néhány fő dolgozott. Az évek során újabb és újabb megrendelések érkeztek további nagy értékű szerelt optikai komponensekre. Ilyen például a szemvizsgáló készülékhez tervezett optikai egység, vagy a speciális okulár, objektív szerelt egységei. A szerelő üzem ennek megfelelően folyamatosan növekvő értéket hoz létre, és nőtt az ott dolgozók száma is. Lényeges szervezeti változás történt 2005-ben, ekkor a helyi ügyvezetés megszűnt, a magyarországi gyár napi tevékenységét a helyi részlegvezetők koordinálják a németországi anyavállalat irányításával. A vevők magasabb színvonalú kiszolgálását és a folyamatos fejlődést szem előtt tartva 2012-ben bevezetésre került az ISO 9001:2008 vállalatirányítási rendszer. 244


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

ORVOSTECHNIKAI

ESZKÖZ

2013-ban az ügyvezetés úgy döntött, hogy a Schmidt + Bender Hungária Optikai Kft. kibővíti termékkínálatát, és megjelenik az orvostechnikai eszközök piacán. Új termékpalettájukat elsősorban a fogászatban használt optikai eszközök alkotják, melyeknek forgalmazása, tervezése és gyártása is a hazai vállalat égisze alá tartozik. Az orvosi eszközökkel szemben támasztott szigorú előírások maradéktalan teljesítése érdekében 2015-ben bevezetésre került az ISO 13485 vállalatirányítási rendszer.

245


A MOM HAGYOMÁNYAINAK FOLYTATÓI

ÉRTÉKEK

OPAKFI Az Optikai, Akusztikai, Film- és Színháztechnológiai Tudományos Egyesület elődjét 1933-ban alapították. Az egyesület elsődleges a célja: „szakterületein a tudományos és technikai haladás előmozdítása, tudományos tevékenység, annak társadalmi hasznosítása, ismeretterjesztés és oktatás”. Mottóként választom Hippokratész örökérvényű gondolatait: „Az élet rövid, a tudomány végtelen; az alkalom múlékony, a kísérletezés veszélyes, az ítéletalkotás nehéz.” Nagy múltú egyesületünk igen nagy tisztelettel emlékezik a magyar optika fellegvárával, a Magyar Optikai Művekkel való kapcsolatára, ezért tudományos egyesületként helyet kértünk a vállalat hagyományait őrzők között. Az OPAKFI érdekkörébe tartozó tudományágak közül az optika és a finommechanika egyaránt erős kapcsolatokat létesített a MOM és elődjei alkotóival. A hazai optikai, finommechanikai műszergyártás volt sok egyesületi tagunk, egyben a gyáriak megélhetési forrása. Az OPAKFI és a vállalat kapcsolata példásan működött a MOM megszűnéséig, a közös munkának kiváló személyi, valamint intézményi háttere volt. Egyesületünk mély és perspektivikus kapcsolatot alakított ki és ez párbeszédre adott lehetőséget a hazai egyetemekkel, akadémiai kutatóintézetekkel és egyéb műszaki kutatóhelyekkel, mint a MOM is. Az OPAKFI keretet adott a MOM szakembereinek is a hazai és a nemzetközi szakmai kapcsolatokhoz és az elért eredmények elismertetéséhez. A több évtizedes együttműködésünk révén sok nemzetközi tudományos szervezet rendezvényein volt bemutatható a hazai optikai és finommechanikai kutatás-fejlesztés eredménye, ipari hasznosítása. Segítette a szakmai munkát az egyesület révén kiépített munkakapcsolat a szakmai kérdések megtárgyalására, a koncepciók egyeztetésére. Az ilyen alkotó légkörhöz hozzájárult a MOM is mint erős ipari háttér, a szellemi és gazdasági ereje segítette az OPAKFI fejlődését, céljainak megvalósítását, zavartalan működését. A MOM is megfelelő támogatásokkal segítette a nemzetközi konferenciákon való részvételt, a szakemberek és alkotásaik külföldi megjelenését. Köszönet azért, hogy az egyesület javaslatait, kéréseit megértően fogadták a MOM döntéshozói. A MOM többek között az egyik fő támogatója volt az OPAKFI magyarországi konferenciájának (pl. 1984-ben). Támogatták továbbá az 1993-ban rendezett nagy nemzetközi optikai konferenciát is. Az egyesület képviseletében az elnökségben foglalt helyet Kroó Norbert, Petrik Olivér, a MOM képviseletében Szegner László is. A MOM-emlékkötet többeket említ tagjaink közül, akik egyesületünk és a MOM kapcsolatait az évtizedek során erősítették. Betűrendben örökítjük meg 246


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

A KONFERENCIA

ELNÖKSÉGE

néhány kiemelkedő támogatónkat ebből az igen széles, gyári, kutatói és egyetemi körből: Ábrahám György, Ákos György, Bárány Nándor, Bernolák Kálmán, Bor Zsolt, Czitrovszky Aladár, Csillag László, Eiben Ágoston, Haiman Ottó,

Jani Péter, Kalló Péter, Kiss Árpád, Kozma László, Kroó Norbert, Lisziewicz Antal, Molnár Károly, Nánai László, Petrik Olivér,

Podmaniczky András Posch Gyula, Szabó Gábor, Szegner László, Tőkés Szabolcs, Turi Zoltán, Ujvári Imre, Varga Péter, Wenzel Klára

Nincs hely sok száz további tag említésére, akik szintén önzetlenül vettek részt szakmai életünk az optika és a finommechanika területén zajló munkákban, nekik is köszönettel tartozunk. A kezdő idézet egyesületünk 75 éves évfordulójára kiadott emlékkönyvünk bevezetőjében is szerepelt, irányt mutat munkánknak, a múltat és a jövőt összekötő pályánk soha nem feledhető egyik vezérlő gondolata. Dr. Lupkovics Gábor, 1999-től az OPAKFI elnöke

247


A MOM HAGYOMÁNYAINAK FOLYTATÓI

ÉRTÉKEK

OPTILAB Kft. Az OPTILAB Kft. egy tipikus hazai „high-tech spin-off ” mikrovállalkozás, amelyet 1991-ben alapítottak a Magyar Tudományos Akadémia Optikai és Szilárdtestfizikai Kutató Intézetében dolgozó tudományos kutatók és kutató technikusok szakismereteik gazdasági hasznosítására. Nem sokkal a megalakítás után kapcsolódott be a vállalkozás munkájába Kovács István optikus, aki a MOM optikai gyárában szerzett több évtizedes tapasztalatait hozta magával, továbbá Krausz Ferenc fizikus, aki a Bécsi Műszaki Egyetemen igen ambiciózus lézerfizikai kutatásokat folytatott a femtomásodperces fényimpulzusokat szolgáltató szilárdtest lézerek terén. A sikeres osztrák–magyar tudományos együttműködés, az úgynevezett csörpölt tükrös diszperzió kompenzálási elv felfedezése és gyakorlati demonstrálása a kilencvenes évek közepére forradalmasította az ultrarövid lézerimpulzusok keltésének technikáját, és a korábbinál lényegesen egyszerűbb, megbízhatóbb Ti:zafír lézerkészülékek ipari méretű előállítását tette lehetővé. Részben az OPTILAB Kft.t mintának tekintve Krausz Ferenc két munkatársával 1995-ben megalapította a FEMTOLASERS Produktions GmbH-t a közös osztrák–magyar „know-how”-n alapuló lézerkészülékek és kiegészítő műszerek gyártására. Ebben a munkában az elmúlt húsz évben az OPTILAB Kft. stratégiai partnere volt a FEMTOLASERS Produktions GbmH-nak a femtoszekundumos lézerkészülékekben alkalmazható lézertükrök, dikroikus tükrök, nyalábosztó tükrök, polarizátorok, prizmák, reflexiócsökkentő bevonatokkal ellátott lencsék, kis diszperziójú ezüsttükrök, nemlineáris optikai kristályok szállításával. A Spectra-Physics Lasers Group (USA) csoporthoz tartozik az a NEWPORT Corporation (NASDAQ: NEWP) vállalat, amely 2015 februárjában a FEMTOLASERS tulajdonosa lett, így az osztrák cég a világ egyik vezető fotonikai termék gyártójának a része lett. Az OPTILAB Kft. jelentős szakmai sikere, hogy a partnerét érő változások révén beszállítója lehet a 60-as évek eleje óta a világ lézergyártását vezető amerikai Spectra-Physics cégnek. A hazai fejlesztő és gyártó vállalat felkészült optikai elemek felületi megmunkálására (vágás, csiszolás, polírozás, szuperpolírozás, fúrás), optikai bevonatok tervezésére és leválasztására, optikai bevonatok spektrofotométeres minősítésére. A társaság a tevékenységeit az MTA Wigner Fizikai Kutatóközponttal szoros együttműködésben végzi (TEÁOR: 2670, optikai eszköz gyártása; 7219, egyéb természettudományi, műszaki kutatás, fejlesztés). A társaság rendelkezésére álló korszerű eszközökre példa: optikai bevonatokat tervező szoftver (TFCalc, Essential Macload), vákuumpárologtató berendezés (BAK560, BAK710, Denton Integrity 36), spektrofotométer (Zeiss, Varian, Avantes), precíziós optikai elemek teljes gyártósora és mérőműszerek, mikrolitográfiai laboratórium. 248


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Két bejegyzett (bérelt) telephelye van: • az optikai megmunkáló műhely (Kovács István irányításával), 1116 Budapest, Sztregova u. 7. • az optikai vékonyréteg és mikro-litográfiai laboratóriumok (Ferencz Kárpát irányításával), 1121 Budapest, Konkoly-Thege M. út 29–33., 4. és 31. A 2014. évben az OPTILAB Kft. termékeinek és szolgáltatásinak 92 százalékát külföldön (Ausztria, USA, Németország, Olaszország, Kanada) értékesítette. Az OPTILAB Kft.-t megalapítása óta dr. Ferencz Kárpát vezeti ügyvezetőként, a cég munkatársainak száma 15 fő, akik közül hat fő munkavállaló, öt fő tulajdonos és négy fő a vállalkozásnak alárendelten dolgozó személy. Az OPTILAB Kft. vákuumpárologtató laboratóriumának munkatársa a MOMban kezdő Káspári Jánosné.

A BAK 560 BERENDEZÉS

A műszerek egyike a MOM felszámolásakor megvásárolt goniométer (kezelője Kovács István, a MOM egykori optikusa). A műszer nem új (muzeális érték), de az elmúlt 24 évben az OPTILAB Kft. több milliárd forintos értéket állított elő a magyar tudás exportálásával, nagyrészt a MOM-ból vásárolt gépekkel. 249


A MOM HAGYOMÁNYAINAK FOLYTATÓI

ÉRTÉKEK

PRECIZIÓS SZÖGMÉRÉS GONIOMÉTERREL

A kis kép Németországban a Max Planck Társaság Garchingban lévő Kvantumoptikai Intézetének főigazgatóját, Krausz Ferencet ábrázolja, ő 2015-ben jelölt volt a fizikai Nobel-díjra az attoszekundumos fizikában elért eredményeiért. Más kapta a díjat, nem Krausz Ferenc, de jövőre is szoríthatunk neki. Az Optilab Műszaki Fejlesztő és Szolgáltató Kft. hivatalos elérhetőségei: Székhelye (levelezési cím): 1031 Budapest, Sulyok u. 2. Laboratóriumok: 1121 Budapest, Konkoly-Thege M. út 29-33. 1116 Budapest, Sztregova u. 7. Telefon: +36-1-453-0666 +36-1-392-2222/1286 Fax: +36-1-453-0667 E-mail: optilab@t-online.hu Kapcsolatot tart: dr. Ferencz Kárpát ügyvezető

250


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Optika Mérnökiroda Kft.

Az Optika Mérnökiroda Kft. optikai eszközök, rendszerek tervezésével, gyártásával, telepítésével segít megoldani az iparban, a laboratóriumokban, a kutatás és a fejlesztések területén, a műszaki életben felmerülő optikai jellegű feladatokat. Egyedi jellegű vagy sorozatban készülő termékeivel elsősorban olyan megoldásokat kínál, melyek a kereskedelmi forgalomban kapható eszközökkel közvetlenül nem oldhatók meg. Az egyes feladatokhoz való optimális kialakítás mellett a gyártott eszközök, rendszerek legfőbb közös jellemzője a nagyfokú megbízhatóságot biztosító robusztus, az adott környezethez illeszkedő kivitel. A termékek között megtalálhatók az ipari képfeldolgozás igényei szerint kialakított eszközök, hagyományos és a legújabb, Luxeon®-alapú LED-világítók, halogén-, illetve száloptikai megvilágítások, kameraoptikák, objektívek, szűrők , ipari kamerák tükrös vagy prizmás optikai egységekkel, akár védőburkolatban vagy víz alatti kivitelben, speciális kiegészítők mikroszkópokhoz és más optikai műszerekhez, CCD kameraillesztő egységek, objektív megvilágítások, egyedi optikai eszközök és berendezések mérésekhez vagy megfigyelésekhez. A cég forgalmazza az Opto Engineering, a LASER2000 és más gyártók profeszszionális optikai alkatrészeit, speciális optikai termékeit (pl. polárszűrő fóliák, optikai szűrők, lézerek, kamerák) is. A szolgáltatások között említhetők egyedi készülékek és optikai rendszerek tervezése, gyártása és telepítése, speciális optikai mérések végzése, műszaki pl. mikroszkópos felvételek készítése, kiértékelése, ipari CCD kamerák telepítése, optikai műszerek karbantartása, javítása, felújítása. A cég vállalja muzeális optikai műszerek korhű restaurálását, felújítását is. A 2004-es alapítás óta a cég folyamatosan bővülő ügyfélkört mondhat magáénak, folyamatos beszállítója számos hazai vállalkozásnak, de termékei megtalálhatók olyan nemzetközi cégek magyarországi vagy külföldi gyártóbázisain is, mint például a General Electric (azelőtt Tungsram), a General Motors Opel (Szentgotthárd), Bosch, EPCOS, Continental, Schott, OMRON stb. Szoros együttműködés keretében több tudományos berendezés optomechanikai részegységének vagy egészének tervezésében, fejlesztésében és gyártásában közreműködött volt KFKI-s intézetekkel (MTA Wigner Fizikai Kutató Intézet, MTA Energiakutató Intézet), de szoros együttműködést folytat a több hazai egyetemi tanszékkel is (BME, ELTE, PTE stb.). 251


A MOM HAGYOMÁNYAINAK FOLYTATÓI

SZERELDE

ÉRTÉKEK

NEUTRONTOMOGRÁF

LED MEGVILÁGÍTÓK

Az Optika Mérnökiroda Kft. alapítója és ügyvezetője G. Szabó István mérnök, aki 1991–1992 között MOMFORT-alkalmazottként, majd 1992–2004 között a MOM-utód Schmidt & Bender Hungária Optikai Kft. műszaki igazgatójaként, sok volt MOM-os kollégával együtt dolgozva életreszólóan elköteleződött az optika mellett. A cégnél dolgozik 2007 óta a MOM egyik legendás optikusa, Bujáki István Krisztián fia is. Az Optika Mérnökiroda Kft. elérhetőségei: Telephely: H-1121 Budapest, Konkoly-Thege Miklós u. 29–33. Mobil: +36-30-950-1135 Tel.: +36-1-392-2278 Fax: +36-1-392-2555 E-mail: szabo.istvan@omi-optika.hu, weblap: www.omi-optika.hu Katalógus: http://omi-optika.hu/katalogus/ Adósz.: 13195780-2-41, EU Vat No.: HU 13195780 Ügyvezető: Dr. G. Szabó István 252


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

MOM Sensors Kft.

A MOM Sensors Kft. az eredeti veszprémi székhelyét áthelyezte Budapestre, és itt folytatja tevékenységét, melynek során robotrepülőgépeken elhelyezhető civil alkalmazásokra fókuszál. Fejlesztései közt lézer- és optikai eszközök, gázszenzorok, orvosi eszközök szerepelnek. Profiljába tartozó gyártmányainak típusválasztékát a civil és ipari drónfelhasználók igénye szerint gazdagítja. Fejlesztései során több egyetemmel való együttműködés és kiváló szakmunkásgárda gondoskodik termékei korszerűségéről, fejlett technológiájáról. A társaság mobil egységekre telepíthető többcsatornás Raman-spektroszkópiai mérőrendszert fejlesztett. A különböző forrásokból származó minták adatainak értékelése történhet a mobil egységen, illetve máshol, megfelelő csatornákon továbbítva. A rendszer érzékeli a rezgések intenzitását, frekvenciáját, és azokat a minta jellemzői határozzák meg, ezért az egyes anyagok Raman-spektruma egyfajta ujjlenyomat, ami alapján az adott anyagok nagy pontossággal azonosíthatók. A gyakorlatban akár egy mikrométeres térbeli felbontással, igen keskeny sávok is mérhetők. Az eljárás egyszerre a kémiai és lokális szerkezeti információkat is képes szolgáltatni. Legegyszerűbb esetben minta-előkészítésre sincs szükség, és nem roncsolódik a vizsgált anyag. A rendszerRAMAN-SPEKTROSZKÓPIAI rel minden olyan anyag mérhető, melyről mikMÉRŐRENDSZER roszkópiai kép készíthető, kiegészítő eszközzel folyadékok is elemezhetők. Gyors és költséghatékony lehet az ipar, bányászat, olajkitermelés, mezőgazdaság, környezetvédelem folyamatainak mérése. A rendszer a kémiai, biológiai, radiológiai és nukleáris (CBRN) mérésekkel gyors válaszlépéseket tesz lehetővé, például baleset, terror-, illetve bűncselekmény esetén. 253


A MOM HAGYOMÁNYAINAK FOLYTATÓI

ÉRTÉKEK

A MOM Raman-analitikai eszköz előnyei: • a rendszer kis tömegű, • robusztus, • vibráció- és hőálló, • nagy érzékenységű, • kis energiaigényű. A társaság lézer indukált plazma spektroszkópia (LIBS) eszközeit fejleszti, azokkal távoli összetétel-meghatározás végezhető. A fényforrások, optikai rendszerek és detektorok méretének és tömegének csökkenésével a LIBS-egységek akár viszonylag kis hasznos tömeg szállítására képes távirányítású járművekbe is építhetők mint anyagvizsgáló, összetétel-meghatározó berendezések. Így nem kell érintkezni a mérendő mintával, hanem az néhány tíz centiméter vagy akár néhány méter távolságból is vizsgálható.

LÉZER

INDUKÁLT PLAZMA SPEKTROSZKÓPIA

A MOM Sensors által fejlesztett hordozható LIBS-rendszer érzékenysége nagyobb, mint például a hordozható XRF méréseké, az eljárás gyorsabb, és több elemet képes detektálni, különösen a könnyű elemek közül. Az önállóan is működtethető termovíziós vizsgálat nagy területről nyújt valós idejű információt. Hőoptikai eszköz részegység, a Thermovizió főként a nyersanyagkutatás, a szennyezettségvizsgálat, a környezeti monitorozás feladataihoz alkalmazható, érzékeli a terület (objektum) kvantitatív hőmérsékleti anomáliáit. A termoviziós adatok alapján kijelölhetők a LIBS-eszköz számára a mintavételi helyek, elsősorban a szennyezés, mállás, rongálódás eseteiben; ugyanakkor az egyes elemzések a hőmérsékleti mintázat további értelmezését segítik elő. 254


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

TERMOVIZIÓS

VIZSGÁLÓMŰSZER

Korábban műholdakról vizsgálták műszerekkel a talajszint alatti előfordulásokat, azonban ezek pontatlannak bizonyultak. A kamerákkal kapcsolatos korszerű technológiák lehetővé teszik a drón robotrepülők (UAV) felhasználását sokkal részletesebb és nagyobb felbontású térképek készítésére. Ilyen geodéziai képalkotó eszköz a MOM Hyperspektrális és Sense & Avoid.

GEODÉZIAI

KÉPALKOTÓ

A MOM Sensors ezen fejlesztése a Föld domborzati változását érzékelő, biztonságos haladást elősegítő eszköz, mely képes felismerni az akadályokat, irányíthatja a hordozóeszköz haladását. A műszer megfelelő magasságokat tart a domborzat változásait követve a légi képkészítés során a legpontosabb hiperspektrális képek elkészítéséhez. Ilyen adatokra építhető a korszerű, naprakész szántóföldi növénytermesztési információs rendszer. Hatékony például a haszonnövény-termesztési területén a kultúra állapotának, fejlődésének információgyűjtésére távérzékeléssel, ezzel hozambecslések, előrejelzések végezhetők. Sense & Avoid (S&A) elkerülő részrendszer a pilóta nélküli járművek navigálásának egyik eszköze, mert azok (az UAV rendszerek) nem képesek maguktól kikerülni az útjukba kerülő akadályokat, legyen az mozgó vagy álló objektum. Az S&A irányítórendszer a felvételek elkészítése során vezérli a gépnek a földtől mért távolságát, elősegíti a hordozó eszközhöz veszélyesen közel kerülő objektumok kikerülését. 255


A MOM HAGYOMÁNYAINAK FOLYTATÓI

ÉRTÉKEK

BIOMOM Bt.

A lézerek orvosi alkalmazásai kezdettől gyors ütemben fejlődtek, azonban egy teljesen új szegmens nyílt meg, amikor 1995-ben a fenti betéti társaság megalakult. Felhasználtuk a MOM-ban szerzett szakmai tapasztalatainkat és figyeltük a potenciális felvevőpiacot. Nagy és növekvő hazai kereslet mutatkozott a félvezető lézerekre alapozott orvosi eszközökre, azonban a kilencvenes években a megbízható fényforrásokat kizárólag az USA és Japán gyártotta, az import – ezért is – nagyon drága volt. Itt láttunk lehetőséget. A társaság konzultált a fontosabb felhasználókkal (főként elismert orvosprofesszorokkal), így kialakult a fejlesztési háttér egykori és még a MOM-ban dolgozókból, valamint az ismert intézmények dolgozóiból. A növekvő igény határozta meg a társaság tervezett termékválasztékát, és felmértük a megvalósítás fontosabb feltételeit. Azért alakult betéti társaság, mert csak a szellemi tőke állt rendelkezésre, tőke nem igazán. Azért neveztük az új céget BIOMOM Bt.-nek, mert alapítói orvosok, valamint a lézertechnikában járatos MOM-osok voltak. A tervcélok elemzése során igazolódott, hogy a hazai piacon főként csak egyetlen, jól meghatározott terápiás funkcióra tervezett eszközök voltak elérhetőek, azok a lézeres terápia bizonyos szakterületén voltak kizárólag alkalmazhatók. A külföldi gyártók ugyanis érdekeltek voltak a nagyobb árbevételben, és ehhez nyilvánvalóan többféle készülék kínálata tartozott. A társaság viszont más megközelítést választott. A tervezett kisméretű orvosi eszközbe egynél több alkalmazási terület is beleférhet, így a fogászattól a gégészetig azonos alapkészülék volt alkalmazható. Olyan korszerű lézeres eszközt terveztünk, amely egy látható piros és egy infravörös félvezető lézert tartalmazott. A „hardver” lelke a kor színvonalának megfelelő vezérlőprogram és a mikroprocesszor, amelybe égetett program a felhasználási célnak megfelelő paramétereket képes volt beállítani és vezérelni. Az eszköz így az orvosi protokoll szerint szabályozható módon (frekvenciával, dózissal, kezelési idővel) volt működtethető, a kiválasztott lézerfajtával vagy mindkettővel szimultán. Az orvosi alkalmazásban előfordul egyszerre mindkét lézer működtetésének igénye, ahol követelmény mind a felszíni, mind pedig a mélységi kezelés. (Az infralézer szöveti behatolási mélysége nagyobb, míg a piros a felszín kezelésére alkalmas). Nagy előnye ennek a könnyű kézi eszköznek, hogy száloptikás kezelőfeltéthez csatlakoztatható. A sokféle felhasználási célhoz tartozó terápiához rendelhetőek 256


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

BIOMOM LÉZER

a különböző kiképzésű, geometriájú tartozékok, csereszabatos kialakítással. A kézi kezelőfejhez olyan merev, képtovábbító köteg csatlakozik, melynek a vége speciálisan vékonyított, optikailag megmunkált felületű. Így ez a kézidarab olyan optikai egységet alkotott, amely lencse nélkül képezte le (kvázifókuszálással) a lézernyalábot, megtartott eloszlással a kívánt felületre. A relatív nagy energiasűrűség miatt biztonságtechnikailag megbízható kialakítású a készülék (ún. proximity érzékelővel ellátott), a működtetés érintéssel indul, és addig van besugárzás, amíg a kezelőfejen lévő kis ablakot az orvos az ujjával eltakarja. Hang is jelzi, ha a kezelésnek vége van, ekkor a program lekapcsolja a lézert. Ez az eszköz akkumulátorról működik, könnyen hordozható egy kilogram tömegű. A mérete megfelel egy hordozható klasszikus vérnyomásmérőének.

MŰSZERBEMUTATÓ 257


A MOM HAGYOMÁNYAINAK FOLYTATÓI

ÉRTÉKEK

A társaság húszdarabonként gyártotta az eszközt, és több mint száz darab jutott el az alkalmazókhoz belföldön és külföldön. Az eszköz sikeresen szerepelt nemzetközi kiállításokon is, Frankfurtban, Malajsiában. Csapatmunka eredményeként jött létre ez a piacképes lézeres gyógyászati eszköz. Három MOM-os vett részt a tervezésben: Hegyessy Géza fizikus (száloptika), Lupkovics Gábor fizikus (rendszerterv, optika, leképezés) és Megyeri István villamosmérnök (alaplap-elektronika, vezérlés, programozás, szoftver). Még egy fizikus tervező volt: Podmaniczky András, az MTA SZTAKI szakembere (kezelőfej-konstrukció, csiptokozás, beépíthetőség, lézerek meghajtása). A biológiai területen Gáspár Lajos fogorvos, szájsebész vett részt a tervezésben (SOTE egyetemi docens), elsősorban a lézeres terápia orvosi protokolljainak összeállításával. Az eszköz mechanikai tervezésére, kivitelezésére a Budapesti Műszaki Egyetem (CAM-CAD) egyedi gépeit vehettük igénybe, a forgácsoló és szerelési munkákat külső céggel végeztettük. A társaság végezte az eszköz félvezető elemeinek tokozását, mert az importlézerek tokozva nagyon drágák voltak, a tokozott méretük el sem fért volna a kezelőfejben. A műveletet mikroszkóp alatt, sztatikusan földelt csuklóval végeztük. A társaság most már ilyen termelést nem végez, és a gyártást többen próbálták átvenni, de ilyen komplex feladatra nem lehetett „betanulni”. A MOM nevelése, műszaki kultúrája, az alkotók húszéves szakmai tapasztalata a minőség fő garanciája. A készülékre a mai napig is lenne igény a versenyképes ár/funkció jellemzői miatt. A BIOMOM Bt. a MOM megszűnése folytán egyike a gyári hagyomány őrzőinek, legalábbis morálisan, és ezt büszkén vállaljuk is. Dr. Lupkovics Gábor, a BIOMOM Bt. tulajdonosa és cégvezetője

258


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Magyar Optikai Művek Szerviz Kft. Fő tevékenysége a működő fotométerek, színmérők, derivatográfok és egyéb laboratóriumi mérőműszerek garanciális és garancián túli javítása. A társaságnak akkreditált kalibráló laboratóriuma is van. A MOM derivatográftípusainak korszerűsítését is vállalják. A cég kereskedelmi tevékenysége főként a dr. Lange, a Kubota, a Sokkia gyártmányokra vonatkozik. Cím: 1113. Budapest, Diószegi út 37. Weboldal: www.mom.hu Telefon: 1/466-4316 Fax: 1/466-4316 E-mail: service@mom.hu

Europtik Rohmann Mikrooptika Kft.

Az EUROPTIK Rohmann Mikrooptikai Kft. üzemében a MOM egykori optikusai közül többen is dolgoznak, a névadó alapító, Rohmann Gusztáv valamikor maga is a MOM optikusa volt. Ez a vállalat mikrolencsék gyártásával európai hírű céggé fejlődött. Cím: H-1096 Budapest, Thaly Kálmán u. 4–6. Telefon: +36-1 216-8241; Fax: +36-1 216-8242 Honlap: www.europtikrohmann.hu Kapcsolat: Dragomán Zsolt, Pető Gábor, +36-1-216-8241

Unioptik Bt. Az Unioptik Bt. alapítója és tulajdonosa eredetileg MOM-os optikus, majd a Schmidt & Bender munkatársa lett. A társaság kiváló minőségű optikai elemeket (lencséket, prizmákat, síkokat) gyárt, optikai rétegezéssel is. Budapest, 1173 Vasút sor 44. Telefon : +36-1-257-2850 Mobil: +36-30-222-4412 Honlap: www.unioptik.t-online.hu/hun/index.html E-mail: postmaster@unioptik.t-online.hu 259


A MOM HAGYOMÁNYAINAK FOLYTATÓI

ÉRTÉKEK

Emlékeztető a MOM Műszeripari Részvénytársaságról A zalaegerszegi gyár volt a MOM-gyárak családjában az „ékszerdoboz”. Minden megtalálható volt ott, csak kicsinyítetten, mint a „nagy MOM-ban”. Az önállósított részvénytársaság a MOM-ban korábban előállított geodéziai, optikai terméket, fény- és képtovábbító száloptikai köteget, elektronikus és elektromos egységet gyártott. Ezek termelése azután is folytatódott, miután létrehozták a MOM Állami Vállalatot, valamint e Vagyonkezelőhöz tartozó az Ipari Nagyvállalatból alapított önállósított budapesti és vidéki társaságokat. A MOM az üzem 1975. évi indulását megelőzően három évvel megszervezte a városban a műszeripari szakképzést, ezzel készítette fel a tanulókat a finommechanikai, optikai és számítástechnikai gyártásra. A MOM a zalaegerszegi gyárát „zöldmezős” beruházással létesítette, felhasználva a Törzsgyár technológiai tapasztalatait az üzemek kialakításában. A zalaegerszegi szakközépiskola végezte a technikusok képzését. A Törzsgyárból levitt gépek alkották a helyi ideiglenes tanműhelyt. Az akkor még épülő gyár közelében volt a tanulók gyakorlati képzése. A MOM 11 ezer négyzetméteres csarnokot épített, és a gyár beindulását követően a tanműhely is ide költözhetett. Itt a nagycsarnokban szervezték az összes termelőtevékenységet, kivéve a tiszta környezetben végzett optikai és száloptikai gyártás műveleteit, azokat külön épületekben helyezték el. Így a szakképzés is ideális helyet kapott a termelés közvetlen közelében.

A MOM MŰSZERIPARI RT. ÉPÜLETE 260


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

A műszakiak közül tizenhét főnek mérnöki képzettsége volt, akik a budapesti Törzsgyárban ismerkedhettek meg a tervezett zalaegerszegi termékválasztékkal, az átadott gyártás speciális technológiáival és eszközeivel. A budapesti gyártásban és szerelésben nagy tapasztalattal rendelkező szakemberek tartós kiküldetéssel segítették a MOM vidéki gyáraiban (így Zalaegerszegen is) a sorozatgyártás beindítását, a minőség biztosítását, a kezdeti nehézségek leküzdését. A hetvenes és a nyolcvanas években kialakult gyártmányválaszték értékesítése jövedelmező volt, a sorozatgyártás nagyrészt a budapesti Törzsgyárból Zalaegerszegre telepített berendezésekkel és technológiákkal történt. A részvénytársaság 1991 első félévében még legyártotta a korábbi állami (katonai) és száloptikai megrendeléseit, de kiszállításukra nem volt hatósági engedély. Nagy értékű késztermék maradt a gyár raktárában, és a tervezett árbevétel kiesése veszteséget okozott. Az itt említett speciális termékek nem voltak értékesíthetők más hazai vagy külföldi felhasználóknak. A tulajdonos képviselője ezért az akkor 630 főt foglalkoztató társaságot felszámolta. „Felosztott ingatlanként” értékesítették a részekre bontott gyártelepet. A gyárban 1975 és 1992 között kiváló szakemberek dolgoztak, külön is köszönet, elismerés illeti a helytállásért az igen nehéz utolsó időszakban Móriczné dr. Fincza Ilonát, Hársfalvi Istvánt és Magyar Dezsőt. A MOM végelszámolásának egyik ügylete volt, hogy a holland Philips a korábbi ausztriai gyárából elektronikai termelést telepített a zalaegerszegi gyárból megszerzett központi üzemi nagycsarnokba. A Philips és a MOM szándéka a gyár munkahelyeinek megőrzése volt. A létszám a kezdeti időszakban elérte az ezer főt, azonban néhány évvel később kiürült a zalaegerszegi gyár. A részvénytársaság felszámolási eljárása 1997-ben befejeződött, jelenleg nem működik gyártóüzem ezen a telephelyen. A MOM gyára, majd az önálló zalaegerszegi társaság tapasztalatai azonban tanulságokkal szolgálhatnak. A MOM egésze, így a zalaegerszegi gyár is a korszak „tervgazdasági” környezetében működtek 1990 előtt. A vidéki gyáraknak is minden átmenet nélkül kellett átállni a névleg önálló (de sajnos ennek a feltételeit nélkülöző) piacgazdálkodásra, a kiadásaik fedezetét ezután a saját hozzáférhető bevételeikkel fedezhették, de a budapesti vagyonkezelő központ mint a gyárak tulajdonosa döntött a stratégiai kérdésekben. Zalaegerszegen 1990-ben és 1991-ben nem volt esély a megörökölt MOM-gyártmányválaszték számottevő változtatására. Az éves termelési feladatok nagyobb része a MOM központi kereskedelmi egységei üzletkötéseire alapozott maradt, az átadott (hagyományos) termékek sorozatgyártásának folytatásával Zalaegerszegen is létkérdéssé vált a termelésben és különösen a termékösszetételben, ütemezésekben a sokkal nagyobb rugalmasság, hogy a társaságot megillető bevételek gyorsabban érkezzenek a helyi folyó kiadások fedezéséhez. A vidéki MOM-gyárakban meg kellett szervezni a saját üzemek számítógépes irányítását, és ez kiterjedt a gazdálkodás, az ügyvitel minden lényeges 261


A MOM HAGYOMÁNYAINAK FOLYTATÓI

ÉRTÉKEK

területére. Tíz számítógépes munkahely csatlakozott 1990-től a társaság helyi központi gépéhez, munkaállomásként. Ez a gyári irányítási „hálózat” tette lehetővé • a kiadások és bevételek napi szintű ellenőrzését; • a termelés rugalmasabb helyi programozását; • a jövedelmezőbb kibocsátást, megfelelő árbevételi szerkezettel. Megnőtt az olyan tételek súlya a részvénytársaság árbevételi tervében, amelyek alapja már a zalaegerszegi gyárban végzett fejlesztés volt. A kapacitások terheléséhez, nagyobb mennyiségű – elsősorban Németországból és Ausztriából igényelt – bérmunkát indítottak. A TEMOM (Hanau, NSZK ) rendelte meg a társaságtól kezdetben több száz, majd több mint ezer alumínium szintező állvány gyártását. Ez a termelési kooperáció lehetővé tette elektronikai egységek zalaegerszegi gyártását is bérmunkában. Ebből a kooperációs kapcsolatból magánvállalkozássá alakult és jelenleg is működik az EURO-GEO Kft., amely továbbfejlesztett és hagyományos MOM-termékeket bocsát ki, és termelési együttműködést folytat a külföldi megrendelőivel. Ez a gyártás helyben ad munkát a zalaegerszegi MOM gyár volt dolgozóinak. Közvetlen kereskedelmi tárgyalások alapozták meg a bécsi Baumgartner cég dokumentációjának megfelelő finomoptikai kooperációt, és ezzel a társaság gyorsan növelhette saját devizabevételeit. Segítette a fizetőképesség fenntartását a modellmotorok sorozatgyártása. Egy osztrák kereskedőház vette át kisméretű repülők, hajók, autók erőforrásait és közvetlenül utalta a havi rendeléseinek vételárait a részvénytársaság devizaszámlájára a rábafüzesi határátlépést követően. Az önálló társaság a zalaegerszegi nagycsarnok leválasztott területén vegyesvállalat létrehozását is tervezte (a volt tanműhely területén). Ez az osztrák–magyar vegyesvállalat vette volna át a modellmotorok gyártását, azonban a MOM Állami Vállalat már nem adhatott ehhez hozzájárulást. A gyártó kapacitások lehetővé tették asztali és szobai lámpák sorozatgyártását svájci megrendelésre. A svájci kereskedőház Zalaegerszegen lakó képviselője, egyben műszaki ellenőre havi bontásban adott rendelést, és közvetlenül a részvénytársaság számlájára utalta vételárat. A társaság ilyen ügyletei a MOM Központ tudtával jöttek létre saját piackutatás eredményeként, de a részvénytársaság közvetlenül kapta a vételárakat a saját számlájára. A dunaújvárosi MOMERT a számítástechnikai tárolók gyártójaként továbbra is fenntartotta a MOM zalaegerszegi üzemével korábban kialakított termelési együttműködést, a tulajdonforma megváltozása a számlázási eljárásokat módosította. Vételára volt a kiszállított termékeknek, mert a MOM gyárai 1990-től „külső” megrendelői voltak egymásnak. A MOMFORT és a GLOBIOS Kft. nagy értékű kooperációs gyártást rendelt a zalaegerszegi gyártól. 262


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

A MOM Műszeripari Rt. 1991-ben több vegyesvállalat létrehozását tervezte a nyugat-európai cégekkel, a modellmotoron túlmenően. Így például a részvénytársaság olasz céggel vegyesvállalat alapítására készített elő szerződést. A szemüvegkeretek és lencsék gyártására vállalkozó külföldi fél elsősorban szovjet exportot tervezett a gyerekek műanyag lencséinek, valamint szemüvegkereteinek széles választékával. Az udinei céggel tervezett szerződés azonban meghiúsult, mert a szovjet külkereskedelmi vállalat 1991. áprilisban közölte, hogy inkább Indiából hozzák be a korábban Magyarországtól remélt importot. Szándék volt egy vegyesvállalat (TELECOM Távközlési Kft.) alapítására is USAbefektetővel együttműködve, azonban ez a terv is meghiúsult. A vegyesvállalat a MOM, az EMG, a Finommechanikai Vállalat (FMV) és a MÁV együttműködésével tervezett és gyártott volna száloptikás távközlési vonalakat a hazai bankok budapesti központjai, valamint a vidéki bankfiókok között. A MOM gyáraiban sokféle közszükségleti cikket gyártottak, azok eladását az első vidéki MOM-bolt megnyitása is segítette. Ez az üzlet minden utódvállalat termékét kínálta lakossági szolgáltatásként a részvénytársaság zalaegerszegi irodaházának földszintjén, az utca felőli bejárattal. Azzal, hogy a részvénytársaság 1990-től nem a budapesti központban, hanem saját számítógépes irányító rendszerével végezte az adatok feldolgozását, a kapacitások terhelése, az anyag és alkatrész beszerzése is sokkal rugalmasabb lett, mint a MOM egykori éves tervezése. Ahogy a termelési feladatok változtak, úgy módosult a gyártás előkészítésének programja is, a fejlesztés alapinformációja minden esetben az értékesítési lehetőségek felmérésének aktuális eredménye volt. A részvénytársaság saját bemutatkozó füzete ismertette a műszaki, a termelési hátteret és a vállalható kooperációkat, hivatkozva a MOM itt gyártott termékeire, valamint a külföldi referenciákra. A kiállítások, valamint a kereskedelmi tárgyalások alkalmával természetesen nagy előnyt jelentett a MOM-védjegy alkalmazása. A korabeli szovjet kapcsolatok 1990-től is segítették a részvénytársaság száloptikai gyártmányainak sorozatgyártását, elsősorban a Leningrádi Orvosi Műszergyárral évente egyeztették a felek a kiszállítás összetételét és mennyiségét, így 1991-re is. A szállítási szerződés létrejött a vállalatok szintjén dollár-elszámolással, de a gyár már nem kapott kiviteli engedélyt a külföldi fél fizetőkészsége ellenére sem. Mi a tanulság a MOM Műszeripari Rt. alig kétévnyi működéséből? Kettős kötöttséggel alakult ki a zalaegerszegi kapacitások működtetése: egyrészt a MOM Központ kereskedelmi szervezete által vállalt szerződéseket a gyárnak továbbra is teljesíteni kellett piaci értékesítésként; másrészt a gyár fennmaradásához mind több közvetlen árbevételre volt szükség belföldről és külföldről egyaránt. 263


A MOM HAGYOMÁNYAINAK FOLYTATÓI

ÉRTÉKEK

Mivel a MOM egésze volt létében fenyegetve az állami vállalat felosztása után, ez lehetetlenné tette a vidéki gyárainak eszközfejlesztését, csak a meglevő gépi berendezésekkel lehetett számolni. Napra készen álltak össze olyan termelési programok, amelyekhez elérhetők voltak a szükséges anyagok, eszközök, valamint a szakképzett dolgozók az üzemekben. A tervezett bevételhez az is kellett, hogy a „külsővé vált” beszállítók elérhetők legyenek, ahol a saját technológiai felkészültség nem volt megfelelő, hiszen 1990 előtt a MOM szakosodott üzemeinek kooperációja alapozta meg a nagyvállalat egészének (országosan összehangolt) teljesítményét. Lényeges termelési és értékesítési feltétel volt ezután is a vevők szigorú (nagyrészt nyugat-európai) minőségi követelményeinek teljesítése, a minőségbiztosítás technikai, személyi és szervezési feltételeinek megteremtése, ahol újabb termékek gyártása indult, rendszerint igen szoros szállítási határidőkkel. A „több lábon állás” a részvénytársaság alapításakor nem volt döntési tényező, így amikor meghiúsultak az 1990 előtti zalaegerszegi termelési tervek meghatározó részét adó kiszállítások, a veszteségek ugrásszerűen nőttek, és a termelés fenntartása kérdésessé vált. Magyar György, a MOM műszaki fejlesztési főosztály vezetője, a MOM Műszeripari Rt. igazgatója és a Magyar Kereskedelmi Iparkamara Elektronikai Tagozatának titkára

264


A MOM hegyvidéki hagyományai

A MOM Emlékalapítvány története, tevékenysége Az egykori dolgozók írásban kérték a Hegyvidék Önkormányzatát a kiürített Csörsz utcai Törzsgyárban levő MOM-relikviák megmentésére. Ilyen emlék többek között az irodaház sarkán lévő négy relief, a kút, a fogaskerekes ablak (IK épület), a napóra, az oroszlánfej (F épület bejárata), a III. porta előtti kút szoborral. A kezdeményezésre a területet közösen bejárva ígéretet kaptunk 1997 elején arra, hogy a hatóság írásban kötelezi az említett relikviák megmentésére az építtetőt. Ez az értékmentés azonban csak részben sikerült. A Csörsz utcai gyártelep bontásakor nagyon sok a közelmúltban ott dolgozó megfordult a gyár körül. Ekkor egy viszonylag szűk MOM baráti kör jött létre, akik elhatározták, hogy mindent megtesznek a jövőben is a MOM jó hírnevének és emlékének méltó megőrzésére.

A MOM BARÁTI KÖR TAGJAI: BOHN FERENC, SÓLYOM FEKETE FERENC, KONOPA ADORJÁN, SÖRÖS ANTAL

Céljaink elérése érdekében parlamenti felszólalást kezdeményeztem 1998-ban egy országgyűlési képviselőn keresztül. Válaszában többek között a privatizációért felelős miniszter a következőket mondta: „Megnyugtatásul és talán mindannyiunk örömére mondhatom azonban, hogy a műszaki szaktudás, a kultúra és azon szellemi értékek, amelyek a MOM-ban megtestesültek, nem mennek veszendőbe, hiszen jelenleg is működnek a MOM utódszervezetei Dunaújvárosban, Mátészalkán, Zalaegerszegen és Budapesten is, és ezen cégek határoztak úgy, hogy létrehoznak egy alapítványt, amelynek célja a MOM márkanév által megtestesített hírnév és tradíciók megőrzése, védelme és terjesztése a világban. 265


A MOM HEGYVIDÉKI HAGYOMÁNYAI

Ezen kívül a MOM volt központi telephelyén most épülő nagy lakópark, illetve bevásárlóközpont valószínűleg a MOM Park nevet fogja kapni. Az építtetőkkel előrehaladott tárgyalások folynak arról, hogy az épületkomplexumban helyet kapjon a MOM ipari emlékhely, emlékpark, ami szintén azt a célt szolgálja, hogy e 120 éves tradíciók ne menjenek veszendőbe.” A baráti kör a gyár bontásakor megmentett tárgyakat, eszközöket egyéb hely hiányában a kultúrház parkjában rakatta le. Így volt megőrizhető az irodaház előtti kút, az oroszlánfej, a fogaskerekes ablakroncs és a napóra. Az irodaház sarkain lévő négy relief megsemmisült, a III. porta előtti kút és a szobor eltűnt. A baráti kör kiegészült Finta Sándor kollégánkkal, aki a felesége révén ismerte a Bajor Házépítők pénzügyi felelősét, Vogler asszonyt. Ő jelezte, hogy örömmel együttműködik velünk, és bizonyos anyagi forrás folyósítható a baráti kör által megvalósítandó feladatok elvégzéséhez. A kapott összeg fedezetet adott a megmentett kút és az oroszlánfej felújítására. A baráti kör azt is jelezte, hogy a megépülő parkban egy emlékszobrot kívánunk állítani. FINTA SÁNDOR Jelen voltunk a MOM Park alapkőletételénél, és ismételten kértük olyan helyiség nyitását, amelyben a MOM-múzeum berendezhető. Akkor erre ígéretet is kaptunk. Többszöri tárgyalás eredményeként a Park átadásáig a felújított kút, az oroszlánfej és a MOM emlékfal is elkészült. A bank (MKB) fiókjában egy vitrint tudtunk berendezni MOM-műszerekkel, relikviákkal. A Bajor Házépítők Kft. úgy nyilatkozott, hogy kész lenne másfél millió forint támogatást nyújtani, ha bejegyzett alapítványként működünk. A MOM baráti kör meggyengült, amikor váratlanul elvesztettük kedves kollégánkat, Bohn Ferencet 2000-ben. Ezután a baráti kör 2001 nyarán felkérte Urbán Lászlót a MOMERT és Pák Istvánt a MOM Vízméréstechnikai Rt. vezérigazgatóit a MOM Emlékalapítvány megalapítására. A Magyar Optikai Művek (MOM) Emlékalapítványt a Fővárosi Bíróság 2001 szeptemberében jegyezte be. A MOM Emlékalapítvány kuratóriuma három tagból állt: Sólyom Fekete Ferenc, Konopa Adorján és Sörös Antal. Alapítványunk már a MOM Park avatásán is képviseltette magát. Az első MOM-nosztalgiaest megszervezésében Hajdu Sándor, a MOM TSK vezetője nagy segítséget nyújtott; az általa adott több száz fős címlista segítségével tudtuk a meghívást lebonyolítani. A Kultúrház igazgatónője a rendezéshez segítséget ígért Hajdu Sándor kérésére a „Voltegyszer egy MOM" kiállítás alkalmával. Ezen felül Sereg István és felesége, Posch Adrienne is segítette a szervezést. Sikeres volt ez a 2001. november 25-i összejövetelünk, közel négyszáz fő volt jelen. A kiváló hangulatú rendezvény nagy örömet okozott az egykori MOM-dolgozóknak. Ilyen nosztalgiaesteket minden évben rendeztünk, bár két év szünet is volt a MOM Kulturális Központ átépítése idején. 266


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

A MOM Emlékalapítvány kuratóriuma – helyiség, berendezés hiányában – Sólyom Fekete Ferenc lakásán kezdte és folytatta működését. Sok évig a saját eszközök (telefon, illetve számítógép) alkalmazásával végeztük a szervezőmunkát. Első feladatunk volt a MOM lehető legtöbb egykori dolgozója címét, telefonszámát beszerezni. Így alakítottuk ki a kezdeti címlistát. Ez alapján küldhettük szét a nosztalgiaestre szóló meghívókat, egyre szélesebb körben. Lakásainkon gyűjtögettük hosszú ideig a megőrzésre kapott műszereket, dokumentumokat. Kezdettől tettünk erőfeszítést az Íjazó szobor felállítására, az ehhez szükséges anyagi fedezet előteremtésére. A MOM Park akkori tulajdonosait e témában nem sikerült rávenni a támogatásra. A MOM Park új tulajdonosokat kapott 2005-ben, és az egykori gyárterületet három részre bontották: • a multifunkcionális egység francia, • a három irodaház német tulajdonba került, • a MOM lakópark területe társasházzá alakult mint a lakóközösség tulajdona. Az alapítvány kuratóriuma felkészülten kereste fel a MOM Park üzemeltetését végző új cég vezérigazgatóját, Szeifert Jánost. Sikeres volt ez a bemutatkozás, ahol az emlékszobor felállításához anyagi támogatást kértünk. A vezérigazgató kedvezően fogadta ezt a kérést, és megígérte, hogy azt a támogatásával a tulajdonoshoz továbbítja. Tervezték akkor a MOM Park jelentős mértékű felújítását, és annak keretében lehetőség mutatkozott az alapítvány által felhasználható anyagi forrás előteremtésére is. Sólyom Feri 2005 végén értékesítette az addig székhelyül is szolgáló lakását, és új lakásba költözött. Nagy veszteség érte az alapítvány kuratóriumát 2006. februárban, amikor Sólyom Fekete Ferenc barátunk eltávozott közülünk. A kuratórium folytatta a megkezdett feladatait, erősítésként Kisfalusi Gábor, Germadics Zoltán és Fazekas György is bekapcsolódott a munkánkba. Az alapító okiratot az alapítók jóváhagyásával módosítottuk, az új kurátorokat kinevezték, és kezdeményeztük az alapítvány közhasznúvá minősítését. A Fővárosi Bíróság 2007. novemberben a módosításokat elfogadva alapítványunkat közhasznúvá minősítette. Az alapítvány székhelyének problémáját Hámori Gábor kollégánk oldotta meg: hozzájárulását adta ahhoz, hogy a MOWA Bt. címére a MOM Emlékalapítványt bejelenthessük. Mint korábban is, semmilyen helyiség nem állt rendelkezésünkre az alapítvány működéséhez, ezért a megbeszélés, szervezés Konopa Karcsi lakásán volt folytatható. Nagy előrelépést jelentett, amikor Fazekas György segítségével elértük, hogy a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény igazgatója lehetőséget adott a Maros utcai helyiségbe költözésre. Ott a MOM Emlékalapítvány kiállítási jelleggel elhelyezhette az addig a lakásainkon tárolt emléktárgyakat és dokumentumokat. Ezt a lehetőséget kihasználva a kuratórium úgy döntött, hogy a Maros utcai emlékszobát minden hét szerda délután 14–18 óra között nyitva tartja. 267


A MOM HEGYVIDÉKI HAGYOMÁNYAI

Tájékoztatást küldtünk a MOM egykori dolgozóinak az emlékszoba megnyitásáról és kértük, hogy amennyiben a tulajdonukban levő műszereket, dokumentumokat, illetve egyéb emléktárgyaikat nélkülözni tudják, azokat megőrzésre ajánlják fel az alapítvány gyűjteményébe. Sereg István segítségével tudtuk létrehozni a MOM Emlékalapítvány honlapját. A gyűjteményünk ettől kezdve rendszeresen gyarapodott, ebben szerepe volt az évenként szervezett nosztalgiaestre szóló meghívónk mellett szétküldött hírlevélnek is. A kuratórium megkereste a Hegyvidéki Önkormányzat Kulturális Bizottságának vezetőjét, Sikota Krisztinát, és tájékoztattuk az alapítvány munkájáról. Az önkormányzattól is kértünk anyagi hozzájárulást a szobor elkészítéséhez. Szeifert János vezérigazgató arról tájékoztatott ígéretének megfelelően, hogy a MOM Park 30 ezer euróval támogatja a szobor elkészítését, és ez a műtárgy a MOM Parkban elhelyezhető. Felkerestük Gonda Attilát az önkormányzat kulturális referensét, aki támogatta az emlékszobor elkészítésének tervét, koordinálta a megvalósításhoz szükséges feladatokat, és szobrászt ajánlott Kampfl József személyében. Az alapítvány kuratóriuma döntött az alapítványi támogatás mértékéről: a szobor elkészítéséhez egymillió-kétszázezer forintot ajánlottunk fel. A Hegyvidéki Önkormányzat képviselő testülete támogatta a szobor elkészítését és a még hiányzó anyagi fedezet biztosításáról döntött. A kuratórium a rendelkezésre álló fényképeket a szobrászművésszel megkötött szerződést követően az alkotónak átadta, és megkezdődhetett a szobor elkészítése. Ekkor derült ki, hogy az eredeti szobor elkészítésének ideje pontosan nem ismert, ezért Kisfalusi Gábor levéltári kutatásokba kezdett. Ennek eredményeként dokumentálható, hogy az F épület tetejére az íjazó férfi szobra csak 1939-ben, az F épület elkészültekor kerülhetett fel (korábban tévesen erre 1938-as, sőt 1937-es évszámot is publikáltak).

A KURATÓRIUM TAGJAI (FAZEKAS GYÖRGY, KONOPA ADORJÁN, KISFALUSI GÁBOR, SÖRÖS ANTAL ÉS GERMADICS ZOLTÁN) A SZOBOR LEENDŐ HELYÉN 268


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Az alkotáshoz nagy segítséget adott, hogy előkerült a régóta keresett – a szobor elkészítésének évében alkotott – 50 db kisplasztika egy példánya. Arról jó minőségű fotók készültek Pichler György, valamint Bánsághi László fotóművész közreműködésével. A kurátorok figyelemmel kísérték a szobor alkotási folyamatát, részt vettek a Budapest Galéria két alkalommal megtartott zsűrizésén. Az emlékszobor felállítására 2009. október végén került sor. Az Íjazó szobor felavatására az önkormányzat szervezett ünnepséget, amelyen Pokorni Zoltán polgármester és Sörös Antal, a kuratórium elnöke mondott ünnepi beszédet 2009. november 27-én. Az ünnepség a Himnusz eléneklésével zárult, amelyet kollegánk, Villányi László, a sok sikert megélt MOM-énekkar tagja énekelt elő. Az ünnepségen részt vevő és a végén elérzékenyülő mintegy 150–200 egykori MOM-dolgozó baráti találkozón vett részt ezt követően, amit az önkormányzat szervezett. A szoboravatásról Telek György kollegánk videofelvételt készített, mely honlapunkra felkerülve ma is megtekinthető. Az alapítvány 2009 elején kezdeményezte a MOM-emlékfal felújítását is, mert azt nem megfelelő minőségben készítették korábban. A jelentős (700 ezer forint) költséggel járó munka 2009 első felében elkészült. A költség fedezetéhez az alapítvány, a MOM Park és az önkormányzat járult hozzá. Az Íjazó szobor megvilágítása 2012-ben készült el, ennek teljes kivitelezési költsége 816 ezer forint volt. A 2012. évi nosztalgiaest alkalmából „felavattuk” az emlékszoborhoz méltó világítást, ennek a videofelvétele a MOM Emlékalapítvány honlapján tekinthető meg. Az alapítvány feladatként vállalta 2013-ban a MOM gyártörténeti kötetének összeállítását, valamint az évkönyvek és filmek digitalizálásának újbóli megindítását. A gyártörténeti könyv elkészíttetésének várható nagy költségére tekintettel megkerestük a Hegyvidéki Önkormányzat alpolgármesterét, Fonti Krisztinát, és kértük a segítségét a kötethez. Elismerte a könyv mielőbbi megíratásának szükségességét, de az önkormányzat a kézirat készítéséhez nem szokott és nem is tud támogatást nyújtani. Az önkormányzat ilyen könyv kiadási folyamatában – a kézirat elkészítése után – esetleg segíthet. Járható útként azt javasolta, hogy a MOM Emlékalapítvány keresse meg a támogatási igényével egyrészt a két alapítót, másrészt a MOM nevet használó, a kerületben működő intézményeket. Felvetettük a védetté nyilvánított Süss Nándor-síremlék felújításának közeli szükségességét is. Ennek kapcsán Kisfalusi Gábor kurátor személyesen tárgyalt a Nemzeti Örökség Intézetben, ott a kérésünk megértésre talált. Az írásos igénybejelentésünk alapján az intézet kitűnő minőséggel felújíttatta a síremléket 2014 tavaszán. (A képe a honlapunkon megtalálható.) A MOM történeti könyv anyagi forrásának megteremtése érdekében kéréssel fordultunk a MOM Park Üzemeltetési vezetőjéhez 2013 decemberében, de az akkori francia tulajdonosok nem döntöttek a támogatásról. Az alapítókat is megkerestük 2014 tavaszán. Mátészalkai utunk során a HOYA vezetése is fogadott. 269


A MOM HEGYVIDÉKI HAGYOMÁNYAI

Örömmel tapasztaltuk, hogy őrzik a MOM-hagyományokat, korszerű körülmények között 800, főleg fiatal dolgozóval komoly sikereket érnek el a világpiacon is. A könyv megjelenésének szükségességével egyetértettek, de nem kötelezték el magukat az anyagi támogatás kérdésében. A MOM Emlékalapítvány kuratóriumának összetétele változott 2014 tavaszán, amikor két kurátor (Kisfalusi Gábor és Konopa Adorján) lemondott erről a megbízatásról az egészségi állapotuk romlása miatt. Mindkettőjüket hálás köszönet illeti önfeláldozó, eredményes munkájukért, amelyet hosszú időn keresztül az alapítvány sikeréért, a MOM hírnevének megőrzéséért kifejtettek. Ezt követően felkérésemre Telek György bekapcsolódott az alapítványi munkába, ő korábban is sok értékes videót készített az elmúlt évek történéseiről. Egy másik változás, amely többletmunkát is okozott, hogy az alapítvány a közhasznúsági fokozatra tekintettel kettős könyvelésre tért át. Sárközi Zsigmondné, aki az alapítvány évenkénti könyvelését és mérlegkészítését a korábbi években is kitűnően végezte, ezúttal is kisegítette a kuratóriumot. Becslések szerint (az éves kuratóriumi ülés jegyzőkönyvtételeivel számolva) mintegy 4,5-5 millió forintra lenne szükség egy MOM gyártörténeti könyv megíratásához és kiadásához. Ennek előteremtésére nem látszottak reális esélyek 2014-ben és 2015-ben. A helyzetet felmérve ünnepi, baráti megbeszélésre hívtuk 2014 decemberében a szóba jöhető szponzorok vezetőit és a MOM név alatt működő intézmények és civil szervezetek vezetőit, valamint az alapítványt segítő dolgozókat. Az egyeztetés lényeges megállapítása az volt, hogy időszerű lehet a MOM emlékkönyv a Csörsz utcába költözés 110. évfordulóján, 2015-ben. Ilyen rövid idő alatt a gyártörténeti könyv az eredetileg elképzelt bővebb tartalommal és színvonalon már nem készíthető el, és hiányoznak a szükséges anyagi források is. A résztvevők inkább egy olvasmányos, sok képet tartalmazó kiadvány összeállítását igényelték, amely jól elősegítené a MOM nevének „közhírré tételét”, és nagy örömet jelentene a MOM egykori dolgozóinak is. A Budapesti Honismereti Társaság felkérte Kisfalusi Gábort 2015 elején egy előadás megtartására abból az alkalomból, hogy a MOM elődje 110 éve költözött a Csörsz utcába. A nagy sikerű előadás február elején a Fővárosi Levéltár Teve utcai épületében volt, azon sok egykori MOM-os vett részt. A kuratórium az éves beszámoló elkészítését követően úgy határozott, hogy kibővített ülést hív össze 2015. május 26-ra. Erre ismételten meghívtuk a 2014. decemberi összejövetel résztvevőit is. Az értekezleten döntés született egy MOMemlékkötet megjelentetéséről 2015-ben. Ekkor már bekapcsolódott a kuratórium munkájába Imre László is, aki az egykori MOM-dolgozók közül utoljára hagyta el a Csörsz utcai gyártelepet és adta át a kulcsot a beruházónak. A MOM-emlékkötet szerkesztői csapatát a kuratórium felkérésére Nádudvari Zoltán szervezte, és Magyar György, aki az 1998-ban kiadott gyártástörténeti kötet szerkesztőjeként rendelkezett a szükséges ismeretekkel. Az első kérdés a ki270


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

adás anyagi fedezetének nagysága és lehetséges forrása volt, ezért 2015. július végén elkészült a potenciális támogatóknak elküldhető felkérés, ebben a MOMemlékkötet tervezett tartalma. A tájékozódó tárgyalások 2015. augusztusban eredményesen zárultak, a kilátásba helyezett támogatási megállapodások alapján rendelkezésre állt a kiadvány nyomtatására kalkulált ár fedezete. Ez a munka alapozta meg, hogy a 2015. szeptember 12-i nosztalgiaesten bejelenthettük az emlékkötet elkészítését 2015-ben. A szerkesztőbizottság irányítója Nádudvari Zoltán felelős szerkesztőként. A szerkesztőbizottság tagjai Imre László, Magyar György, Szántó Tamás és Telek György szerkesztők. Képek, rajzok a MOM alapítvány archívumából, munkatársaktól Bohn Ferenc, Gedő Miklós, Juhász János, , Széplaki József, Tóth József. Az olvasószerkesztők Kozek Adolfné, Nádudvari Zoltánné és Szebényi Endréné. A felelős szerkesztőt, Nádudvari Zolit 65 év óta ismerem, és 30 évig dolgozott a MOM-ban, a 2013. évi MOM-bemutató egyik szervezőjeként, előadójaként is igazolta fantasztikus vitalitását, szerkesztői képességét. Az elmúlt több mint egy hónap alatt végzett tevékenysége minden képzeletet felülmúlt. Munkáját folyamatosan és kiemelten segítette Magyar György, aki az 1998-ban kiadott gyártörténeti kötet szerkesztője volt. A források gondozását Imre László és Telek György végezte, a képszerkesztők bevonásával előkészítve az olvasmányos kötet szövegközi képeit. Szántó Tamás sok évet töltött a MOM-ban mint fejlesztőmérnök, megszervezte a MOM számítástechnikai és fejlesztési tevékenységéről szóló előadást 2013. szeptemberben. A mostani szerkesztőségi munkához rendszergazdaként (a 21. század lehetőségeivel élve) létrehozta az összes közreműködő által intenzív párbeszédre felhasznált közösségi munkafelületet, valamint azt az összehangolt adattárolási rendszert, amely nélkül a MOM-emlékkötet kiadványának szöveg- és képszerkesztése nem lett volna összehangolható. A jól szervezett, fáradtságot nem ismerő munkában több mint 40 szerző adott kéziratot elektronikus postán, így lehetett úrrá lenni az igen feszes határidőkön. A kiadvány összeállítása során az emlékezések feltámadó „cunamija” egyrészt örvendetes, mert nem remélt számban vállalkoztak barátaink életpályájuk, tapasztalataik, sok kedves munkatársuk felidézésére. Másrészt anyagilag nem mindegy, hogy a megjelenő MOM-emlékkötet az eredeti szándék szerint 152 vagy (ahogy itt látható) több mint 280 oldalas. Természetesen e rövid visszaemlékezésben nincs lehetőség arra, hogy teljes mértékben és részletesen leírjuk tevékenységeinket az elmúlt csaknem 15 évben, de talán képet ad ez az írás arról, hogy nem dolgoztunk hiába. Nagy öröm, hogy a Maros utcában lévő Emlékszobában értékes gyűjtemény látható, elsősorban a MOM egykori dolgozóinak segítségével és az önkormányzat támogatásával. Siker az is, ha segíteni tudjuk a MOM-mal kapcsolatos pályázatokon induló diákok tanulmányának, pályaművének elkészítését. A MOM 271


A MOM HEGYVIDÉKI HAGYOMÁNYAI

Emlékalapítvány tevékenysége is hozzájárult ahhoz, hogy a MOM márkanevet egyre több intézmény, vállalkozás használja a logójában is. Sikerült az utókor számára maradandó emléket adni az emlékszobor felállításával és az emlékfal felújításával. Az alapítvány kuratóriuma nevében ismételten köszönöm a sok hűséges és áldozatkész MOM-osnak, hogy az elmúlt csaknem 15 év alatt segítette az alapítványt céljai megvalósításában, rendezvényeinken való részvételével, anyagi támogatásaival. Itt köszönöm meg a kuratórium elnökeként a kuratóriumban évek óta dolgozók önfeláldozó munkáját, az alapítványhoz kapcsolódók közreműködését, a most kurátorjelölt Telek Györgynek, Imre Lászlónak és a jelen kötet elkészítésében részt vevő minden önkéntes segítő tevékenységét. Természetesen az ilyen mértékű kiadással járó emlékkötet megvalósításához az alapítvány nem rendelkezett megfelelő pénzügyi háttérrel, ezért különösen hálásak vagyunk a szponzorok anyagi támogatásáért. Ebből számunkra egyértelműen következik, hogy a MOM hírnevének, műszaki hagyományainak, gyártáskultúrájának megőrzése, továbbvitele számukra is fontos. Külön öröm, ahogy ez a kiadvány készült. Nem soroljuk itt fel a közreműködőket, hiszen ez a tevékenységük is példázza a kötet szellemi mondanivalóját, az egykori MOM-család összetartozását a jelenben is. Reméljük, hogy az emlékkötet kiadásával is sikerül továbbadni az utókor számára a Magyar Optikai Művek évszázados sikertörténetének titkát, a MOM-család mindenkori összefogásának eredményét. Sörös Antal, a MOM Emlékalapítvány Kuratóriumának elnöke

272


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

A MOM nyugdíjasai mint hagyományőrzők Az egykori gyári dolgozók aktív koruk után mindig kapcsolatot tartottak egymással és egykori munkatársaikkal, ez ma sem változott meg. A vállalat Szakszervezeti Bizottsága hosszú évtizedekig segítette a MOM Nyugdíjas Bizottságának működését. Amíg a Törzsgyárban a szakszervezet és a Szociálpolitikai osztály működött, rendszeresek voltak az év végi műsoros összejövetelek, emellett klubnapokat, autóbuszos kirándulásokat, közös kulturális programokat is szerveztek a MOM nyugdíjasainak. A kilencvenes évektől – a gyári támogató háttér hiányában – sem szűnt meg a nyugdíjasokkal való törődés, így a MOM-nyugdíjasok klubja sem. Ez a klub ugyanúgy, mint korábban, a Vasas szakszervezeti tagságukat máig megtartó nyugdíjasokat fogja össze. A heti összejövetelek helye sokáig a MOM Művelődési Központban volt. A felújítást követően a klubnapok helyszíne a Budapest XII. kerület Böszörményi út 34/a. szám alatti Kulturális Szalonba került át, melynek térítésmentes igénybevételét az önkormányzat biztosítja. A Vasas Szakszervezetből Tarsolyné Marika eljárt a Hegyvidéki Önkormányzatnál, hogy a MOM Nyugdíjasklub heti összejöveteleit megfelelő környezetben, a Kulturális Szalonban tarthassa. Az idős emberek ott nagyon kellemes körülmények között találkozhatnak, és otthonosan érzik magukat. A MOM Nyugdíjasklub – sajnos ma már csak mintegy ötven tagjából – átlagosan 25 látogatja jelenleg a klubnapokat, ahogy kedvük, idejük és egészségi állapotuk engedi. Az összejövetelen a tagok ügyeiket intézik, kártyáznak, kávé és tea mellett nagyokat beszélgetnek. Számukra ma is élmény az, hogy a volt MOM dolgozóival, egykori kollégáikkal, barátaikkal találkozhatnak, felidézhetik a gyári emlékeket. Az idők során sokan egyedül maradtak már közülük, így az ő kötődésük még nagyobb a klubhoz és az emlékekhez. Fischer Péterné, a MOM Nyugdíjas Bizottság jelenlegi titkárának munkáját négy vezetőségi tag is segíti. Érdemes említeni néhány tisztséget viselő elődjét, emléküket tisztelettel őrizzük. Ők azok, akik sokat tettek a MOM-nyugdíjasokért: így Morvai Antal és felesége, Jolika, Venyige Lajosné (volt Némethi Lászlóné), Somogyi László, Türk Pál, Vass Györgyné (Lonci) és még sokan mások. A szakszervezeti tagsági díjat a Vasas Szakszervezet Alapszabálya keretében állapítják meg, mely szervezettől évente anyagi támogatást is kapnak működésükhöz. A befolyt tagdíjat és a támogatást teljes egészében a tagokra fordítják vissza, anyagi segítségnyújtás, beteglátogatás, rendezvény vagy kirándulás formájában. 273


A MOM HEGYVIDÉKI HAGYOMÁNYAI

A klubnapokon intézik a különféle szakszervezeti ügyeket, a tagdíjfizetést, a segélykérelmeket, egyéni kéréseket. Azokat, akik idős koruk vagy betegségük miatt nem jutnak el a klubba, meglátogatják, akár még a kórházban is. A klub kedvelt programjai közé tartoznak a születésnapi, névnapi és nőnapi ünnepségek, köszöntések. Hangulatosak az ünnepek is, például a karácsony, amikor családias légkörben saját sütésű finomságokkal és tombolával szereznek örömet egymásnak. A klub rendezvényeit baráti hangulat, vidámság jellemzi, van még éneklés és zene is (Róth Feri klubtag csodálatos harmonikája szól kedvükre mostanában). Emlékezetesek az országon belüli kirándulások, akár vonattal, akár autóbusszal, és sok szép vidéket kerestek fel már együtt. Korábban a közös színházlátogatás, koncertélmény is része volt a klubéletnek. Szerveztek egy-egy telektulajdonos meghívására kirándulást, budapesti programokat, múzeumok, kiállítások látogatását, azok ingyenesek vagy kedvezményesek (már az utazás is) a nyugdíjasok számára. Szívesen emlékeznek vissza az aktív éveikre, a MOM-ban végzett munkájukra, de örömmel veszik azt is, ha a vidéki gyárak mai életéről hallanak, öröm az, hogy fejlődnek, növekednek.

274


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

MOM Kulturális Központ A MOM Kulturális (korábban Művelődési) Központ őrzi a névadó gyár hagyományait a Csörsz utcai épületben. Az ötvenes évektől ez az intézmény a munkásművelődés, az ismeretterjesztés, az amatőr mozgalmak hajléka volt. Működött itt többek között irodalmi, színjátszó, képzőművészeti, rádióamatőr, csillagászati, bélyeggyűjtő, balettcsoport vagy szakkör is. Itt gyakorolhattak például az amatőr zenészek. Helyet adott a pingpongozó dolgozóknak, a kertben röplabdáztak. Az ötvenes-hatvanas évek rendszeres báljai, táncestjei vonzották a MOM dolgozóit, valamint a betérő látogatókat. A házban működött akkoriban Buda egyetlen – a kor elvárásainak megfelelő – színházterme, és a Magyar Televízió sok élő adást közvetített innen. Ebben a színházteremben léptek fel többek között a Rózsahegyi Kálmán Színiiskola növendékei. A MOM melletti Színiiskola hallgatója volt többek között Komlós Juci, Rátonyi Róbert, Sztankay István, Hofi Géza, Sas József. A MOM volt állandó fellépőhelye a Corvina és a Gemini együtteseknek, és itt működött a Hobo Blues Band első klubja is. A kilencvenes évektől sok előadást tartott itt a Magyar Fesztivál Balett (Markó Iván vezetésével). A Csörsz utcai épület adott otthont több művészeti aukciónak. Változott a ház fenntartója, és 1995-től a Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat MOM Művelődési Központ nevet viselte.

A MOM KULTURÁLIS KÖZPONT 275


A MOM HEGYVIDÉKI HAGYOMÁNYAI

Kisebb karbantartások történtek a műemlék védettségű épületen, majd 2009 novemberében kezdődött a budapesti XII. kerület egyik legköltségesebb felújítási projektjének megvalósítása. Ekkor valósult meg az épület teljes rekonstrukciója, a színházterem átépítése, korszerűsítése, a színpad és a nézőtér kétszintű kapcsolatrendszerének megvalósítása, a klubtermek és a kupola többfunkciós, könnyen variálható lehetőségeinek kialakítása, az energiatakarékos fűtési és hűtési rendszer kiépítése. Az intézmény kertjében elsősorban gyerekprogramok megtartására alkalmas szabadtéri színpad, valamint játszótér is létesült. Az „újra nyitott” MOM Kulturális Központ 2011 májusában elkészült, és a beruházást követően megújult a színházterem eszközparkja. Itt mintegy hatszáz négyzetméteres egysíkú terem alakítható ki, és ez alkalmas fogadás, bál, teremsportesemény, kiállítás befogadására is. A díszlet- és kellékmozgatás akadálymentes terekben végezhető. A termeket a magyar kulturális élet kiemelkedő alakjairól nevezték el, így van Bajor Gizi, Barabás Miklós vagy Szabó Lőrinc Terem is. (Forrás: hu.wikipedia.org)

276


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

MOM Uszoda és Sportközpont

A Hegyvidéki Önkormányzat 2013. március elsejétől visszavette a létesítmény üzemeltetését és létrehozta a 100 százalék önkormányzati tulajdonú Hegyvidéki Sportcsarnok és Sportközpont Kft.-t. A MoM Sport márkanév az addigra már sikeresen működő MOM Kulturális Központ (a MoM Kult) példájára született meg, az új cég tevékenységéhez kapcsolódóan. A sportkomplexum stratégiai célja, hogy Buda legnagyobb (72 881 m2) szabadidő- és rendezvényközpontjának hírnevét gyarapítsa a sport- és szabadidős kínálat folyamatos bővítésével, a szolgáltatások színvonalának emelésével.

AZ USZODA LÁTKÉPE

A MoM Sport Magyarországon talán az egyetlen olyan önkormányzati tulajdonú sport-, rendezvény- és uszodaközpont, amely állami támogatás nélkül a bevételeiből tartja fenn magát. A hazai sportpiac egyik meghatározó szereplőjeként működése jelentős hatással van a környezetre és a társadalomra, elsődlegesen a főváros és a kerület polgárainak kínálja színvonalas sport- és egészségügyi szolgáltatásait, továbbá sport világesemények rangos helyszíne. A sportkomplexum egyben a Hegyvidék egyik legkedveltebb találkozóhelye lett a benne található újonnan nyílt üzletekkel, vendéglátó egységekkel. Budapest egyik legnagyobb fitness és medical központja a Fitness & More és a Fájdalom Ambulancia (2800 m2-en). A hegyvidéki családok és fiatalok kedvelt találkozási helye a házban nyitott első Cserpes Kiscuki. Van még fodrász, pedikűr és manikűr is, és itt nyitott üzletet az Under Armour amerikai sportmárka. Itt a gyermekükre 277


A MOM HEGYVIDÉKI HAGYOMÁNYAI

várakozó felnőttek is igénybe vehetnek kényelmi vagy közérzetjavító szolgáltatást. Ingyenes gyermekjátszó várja az aprócska vendégeket. A MoM Sport komolyan veszi a tudatos márkaépítést, 2015-ben elnyerték a Superbrands és a Magyar Brands díjakat, és társadalmi értéket is kíván teremteni. Igazolja a társadalmi felelősségvállalásukat például az évente rendezett LÁSS Vakfoci torna, az úszó- és labdarúgó-gála a Transzplantáltak világnapján. Említhető itt a pikkelysömörrel élők társadalmi elfogadását ösztönző „Úszók Éjszakája” program is. A Magyar Telekom Delfin-díjjal jutalmazta ezeket a törekvéseket, és ötcsillagos uszoda védjegyet szereztek a Magyar Fürdőszövetség rendkívül szigorú minősítési rendszerében, első budapesti uszodaként. A MoM Sport az üzleti eredményét a fejlesztéseire fordítja. A megújított központi passzázs területét díszfák tarkítják zöld pihenőszigetekkel. Játszóteret és Streetgymet építettek, majd a közösségi siker nyomán bővítették azok területét. Ezeket a területeket ütéscsillapító gumilapokkal burkolták, a gyerekek és a sportolók nagyobb biztonságát szem előtt tartva. Az uszoda kertje MoM Sport Kert néven újjászületett óriási kivetítővel és nézőtérrel, szurkolói klubbá alakult át. 2400 fős koncerteket is lehet itt tartani, hiszen az önkormányzat tűzajtó beruházása által negyven százalékkal növekedett a sportcsarnok befogadóképessége. A létesítményben kényelmesen elférnek a 300-1200 fős konferenciák, céges események, nagy létszámú gálavacsorák kedvelt helyszíne, a kerttel együtt több ezer fős családi napokat is fogadhat. A létesítményt évente több mint 700 ezer vendég keresi fel. Sok közöttük az aprócska sportolni vágyó gyermek. A MoM bevásárlóközpontot és a passzázst öszszekötő újonnan épült zebra is kifejezi azt a gondoskodást, ami az egész sportközpontban érezhető.

278


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Fotex

A jelenlegi Fotex Plaza épülete helyén a Csörsz utcában a Magyar Optikai Művek üzemépülete volt, ebben a toronyépületben elsősorban optikai megmunkálást végeztek. Amikor a budapesti Törzsgyárat részekre szedték, először ezt a toronyépületet értékesítették, főként pénzügyi okokból. Az új tulajdonos 1991-ben kezdte a toronyépület felújítását. Az átalakítás építészeti terve lényegében megtartotta az épület szerkezetét, azonban új homlokzatot alakítottak ki, és két új emeletet is ráépítettek. A Fotex Plaza épületének felújítása 1993-ban fejeződött be, és ezzel megnyílt Budapest első „A” kategóriás, magas színvonalú műszaki és esztétikai elvárásoknak megfelelő irodaháza.

FOTEX PLAZA 279


A MOM HEGYVIDÉKI HAGYOMÁNYAI

A Fotex Plaza generáltervezése és -kivitelezése dr. Czeglédi Ottó okleveles építészmérnök nevéhez kapcsolódik. Az irodaépület belsőépítészeti terveit az Ybl Miklós-díjas építész: Herrer-y M. Caesar készítette. A tíz szinttel felújított Fotex Plaza Irodaház egyes szintjeinek alapterülete 560 négyzetméter, az épület bérbe adható irodaterületei összesen 5500 négyzetméter. A Fotex Plaza átadásakor az első bérlők között szerepelt többek között a Fotex Csoport érdekeltségébe tartozó KERAVILL, AZÚR, OFOTÉRT központja. Voltak más bérlők is, például az ABN AMRO Bank. Az épület jelenleg is irodaházként funkcionál. A Fotex Plaza kortalan eleganciájával a mai napig is a MOM Park gyönyörű ékköve.

280


Utószó

Kedves Olvasó! Ez az emlékkötet a ma még élő gyáriak írásait adja közre, és így a Magyar Optikai Művekre nemcsak a túlélő három betűje emlékeztet Budán a Csörsz utcában! A kötet szerzői képet adnak a MOM egykori erősségeiről, kiemelik a megszívlelésre ajánlott tanulságokat is. A MOM Emlékalapítvány ezúton is megköszöni az egyéni életpályák felidézését, a sokszínű mozaikkép értő szerkesztését. Az emlékkötet önzetlen kollektív munkája élményt is adott, végre lehetőséget nyitott az egymástól sok éve elszakított MOM-osok párbeszédére is (főként elektronikus úton). A gyár itt összefoglalt története nagyobb részben az egykor ott dolgozók története, és ezt egészíti ki azoknak a támogatóknak a rövid bemutatkozása, amelyek a Törzsgyár hagyományait máig őrzik, sikeresen tovább viszik. Sokszólamúak ezek az írások, de a kötet egésze – remélhetően – harmóniát alkot. Az egyik lényeges törekvés, hogy az emlékezés olvasmányos, közérdekű legyen. Az egykori gyár ma már nem látható, de az ott átélt élményünk vezesse végig az olvasót a Csörsz utcai üzemrészeken. Most elmaradtak az alapos szakmai kifejtések, reményeink szerint azokat a MOM elődjének, Süss Nándor kolozsvári műhelye alapításának 140. évfordulójára tervezett történeti kötet tartalmazza majd 2016-ban. A Csörsz utcában 1905-től a kilencvenes évekig vállvetve dolgozók értették, megértették a kor parancsait. Az itt kiemelt sikerek feltételeként időben és reálisan felmérték a korszak (társadalmi, gazdasági és mindig mérlegelt emberi) lehetőségeit. Az emlékkötet nem tér ki részleteiben az 1990 utáni eseményekre, ezeket az ipartörténészek remélhetően feltárják. Ilyen tragédia (túl a Csörsz utcán) sok más hazai gyárral is megtörtént. A közreadott írások üzenete, hogy az országnak is érzékeny (szinte felmérhetetlen) vesztesége, ami a nagy szellemi értéket képviselő MOM-mal és sok sorstársával történt. Fogyatkoznak az egykor élt gyáriak, a kötet a még elérhetők késői leltára a szép emlékekről. A sokszólamú üzenetünk lényege a túra ősi szabálya: A régi tábortűzből a parazsát érdemes menteni, új láng fénye világíthat, kár és hiábavaló könnyet ejteni a fénytelen hamukupacra. Kedves Olvasó! Írásaink szándéka, hogy egyéni emlékeink jelzőtüzek maradjanak sokáig. Jó szívvel ajánljuk ezért az emlékkötetet, remélve, hogy eljuthat mindazokhoz, akik a tanulságait megértik, ezzel felidézik a MOM kihunyt lángjának fényeit. A MOM Emlékalapítvány Kuratóriuma, a szerzők és a Szerkesztőbizottság 281


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Forrásmunkák

MOM üzemtörténeti forrásai 80 éves a Magyar Optikai Művek. MOM-kiadvány, Budapest, 1956, 45. oldal. Pintér Nándor: A Magyar Optikai Művek története, 1876–1963 Magyar Történelmi Társaság Üzemtörténeti Szakosztály, Budapest, 1972, 73. oldal. Dr. Bernolák Kálmán, Bohn Ferenc, Czilják Emil, dr. Hullay Lajos, Nagy Árpád, dr. Nagy György, Sulányi Vilmos, Sulkovszky Endre (szerk. ): 100 éves a MOM. Magyar Optikai Művek 1876–1976. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1976. Magyar György (szerk.): A Magyar Optikai Művek története, 1876–1998. Tudományos-Technológiai Ipari Parkok Szövetsége, Budapest, 1998. Fókusz (MOM üzemi lap) 1971–1989. években megjelent cikkei.

Hagyományőrző közlések MOM Emlékalapítvány archívum és honlap, www.mombudapest.hu MOMERT, Dunaújváros, www.momert.hu MOM Vízméréstechnikai Zrt., Mátészalka, www.diehl.com Carl Zeiss Vision Hungary Kft., Mátészalka, www.zeiss.hu Hoya Szemüveglencse Gyártó Magyarország Zrt., Mátészalka, www.hoya.hu MOM Faktor Gépipari Kft., Komló, momfaktor.hu Magyar Optikai Művek Szerviz Kft., Budapest, www.mom.hu Schmidt & Bender Hungária Kft., Budapest, www.schmidt-bender.hu OPTILAB Műszaki Fejlesztő és Szolgáltató Kft., Budapest, www.matud.iif.hu, hvg.hu Optika Mérnökiroda Kft. Budapest, omi-optika.hu Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény, www.hegytortenet.hu MOM Kulturális Központ, momkult.hu Hegyvidéki Sportcsarnok és Sportközpont Kft., momsport.hu MOM Park, www.mompark.hu Hegyvidéki Kulturális Szalon, kulturalisszalon.hu, larusetterem.hu KERINGATLAN Kereskedelmi Ingatlanfejlesztő és Kezelő Kft., Budapest, www.fotex.hu

282


FORRÁSMUNKÁK

A MOM-emlékkötet további forrásai Des mémories pour la Hongrie – Sagem revue 1971. 11. sz. jún. p. 16.; (internetes forrás) Életrajz: rhendesi Bárány Nándor (1899–1977). Magyar Tudományos Akadémia Történeti Adattár; mta.hu/tortenetitar Fejér Zoltán: Száz éve született Bárány Nándor. Fejezetek a magyar fotóipar történetéből, 4. Fotóművészet, 42. k. 3-4. sz. 1999. Perstic Tímea: Magyar Optikai Művek - egy gyáróriás a múltból – a BME Millenniumi Tudományos Diákköri Konferencián elhangzott előadás, 2000. április 10. www.mombudapest.hu Joó István; ifj. Joó István: Találkozás a 75 éves dr. Alpár Gyulával. Geodézia és Kartográfia, 2002/8. p. 3–11. Árkos Iván: Az „Álmok álmodói – világraszóló magyarok” a Millenáris 2002. kiállítás. Tudományos és Műszaki Tájékoztatás. 2002/8., tmt.omikk.bme.hu Álmok álmodói – Világraszóló Magyarok I-II. Kiállításkatalógus 2001-2002. (szerk. Eleőd Ákos et al) Budapest, Millenáris Kht. 2003. Lukács Gyula: A MOMCOLOR színmérők története. Mérésügyi és Méréstechnikai Közlemények, 2003/72., p. 85–101., www.matarka.hu Dr. Székely Domokos: 80 éve született Pusztai Ferenc Kossuth-díjas geodéziai műszertervező. Geodézia és Kartográfia 2003/12., p. 34–35., www.fomi.hu A Haditechnikai Intézet megsemmisülése. Budapest, 2006. p. 96–131 mek.oszk.hu Antal Ákos: Bárány Nándor halálának harmincadik évfordulójára. Elektrotechnika, 2007/10., p. 18-19. In Memoriam Dr. Lukács Gyula. „Színmérés tegnap és ma” . Az MKE Kolorisztikai Szakosztálya előadói ülése, 2008. március 13., Várpalota. Előadók: Kovácsné Stahl Ágnes, Rohály Gáborné stb., www.havik.mke.org.hu Hajdú Ferenc: A Haditechnikai Intézet történetének és működésének vizsgálata 1920-tól 1990-ig. PhD-értekezés, 2009., Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem. Márkus István: Bezzegh László (1917–1990) élete és munkássága. Sopron, 2011., nyme.hu Dömölki Bálint (szerk.) Volt egyszer egy Szki... Budapest, 2011., itf.njszt.hu Törő Judit: Az Öveges József Középiskola és jogelődjei története. Iskolatörténeti pályázat, 2012., p. 15 Magyar Optikai Művek (MOM) és az elektronika. Neumann János Számítógéptudományi Társaság Informatika Történeti Fóruma, Óbudai Egyetem, 2013. szeptember 25., itf.njszt.hu

283


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Kisfalusi Gábor: A MOM Parkban álló Íjazó szobor története. Hegyvidéki Históriák. Tanulmányok a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény 40. évfordulójára. V. Helytörténeti konferencia. Tarsoly Kiadó, Budapest, 2014. Kisfalusi Gábor: 110 éve nyitotta meg kapuit a Magyar Optikai Művek, avagy 110 éve költözött a Süss Nándor-féle Präcisio Mechanikai Intézet a Csörsz utcába. Előadás kéziratban, vetített képekkel, 2015. Hőnich Artúr: Anyagi veszteségek és újjáépítés lakóhelyemen 1944–1949 (propaganda és valóság). A Magyar Optikai Művek háborús viszontagságai és talpraállása. Horváth Mihály Történelemverseny, 2015. (kézirat) Antal Ákos: Bárány Nándor életműve. Optikai Magazin, 2015, január 15., www.optikaimagazin.hu Homolya András: A Fény Nemzetközi Éve: A MOM működésének története. Európai földmérők és geoinformatikusok napja. 2015. március 19., szextant.blogspot.hu

A MOM GYÁRTÖRTÉNETEI: 1956, 1972, 1976

284


Tartalom

Előszó

5

Köszönetnyilvánítás

7

Az 1876–1990 időszak mérföldkövei a MOM gyártörténetében

9

A MOM meghatározó gyártmányai, technológiái 1990-ig és azok részbeni folytatása napjainkban

21

A „zászlóshajó” navigálása 1990 előtt

37

A MOM nagyvállalatból alapított utódok a kilencvenes évektől

45

Arcképcsarnok – In memoriam

51

Gyártörténet – az emberek története

63

Íjazó – egykor és most 63 Emlékezés a vállalat alapításának 120. évfordulóján, 1996 65 A műszergyártás fejlesztési stratégiáinak változása 66 Főhajtás Posch Gyula emléke előtt 68 Posch Gyula emlékezete 72 A MOM ipari nagyvállalat Fókusz újságja 74 Tanoncok, szakmunkástanulók képzése 1884-től, a szakmai képzés emlékei 76 A MOM mátészalkai tanműhelyéről 81 A munkavállalók érdekeinek képviselete a MOM-ban 83 A szerelőasztaltól a szakszervezetig 87 A műhelyek képviselete a MOM igazgatói tanácsában 90 A magyar műszerek a nemzetközi piacokon 92 A műszerek emlékei a műhelyben és a kereskedelemben 95 A geodéziai műszerek exportja, a MOM emlékének megőrzése 96 A MOM önálló külkereskedelmi tevékenységéről 98 A Magyar Optikai Művek Törzsgyár szervezete, 1983–1989 101 A gyár névadója a „magyar optika” 106 Sportról és tömegsportról dióhéjban 110 285


FEJEZETEK A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ÉS UTÓDAI TÖRTÉNETÉBŐL

Egy volt esztergályos vallomása, aki hűtlen lett a szakmájához, és a MOM-ban vált közéleti emberré A MOM MHSZ-szervezete A szerelés és a felületkikészítés emlékei A geodéziai műszerek szerelésének emlékei A laboratóriumi műszerek szereléséről Egy gyár négy munkaköre, előmenetellel Üzemfenntartás, közismert nevén TMK A pályakezdéstől a HUNGERIE-ig A MOM két periódusának emlékei MOM – három évtized, emelkedő pályán Hollai Kornél gépészmérnök és a MOM A geodéziai műszerek tervezőiről Egykori MOM vezető tervező visszaemlékezése A geodéziai műszereink sikerének titka A MOM számítástechnikához kapcsolódó története A laboratóriumi műszerek fejlesztése, gyártása a MOM-ban Emlékezés a MOM ultracentrifugáinak alkotóira Pályarajz az optika jegyében Lézerek a MOM-ban Maradandó élményeim a MOM-ról Volt egyszer egy Számítástechnikai osztály… Hétköznapi történetek A MOM mátészalkai gyárának emlékei Termelés és értékesítés gazdasági elszámolása Az óratechnológia és a rezsigazdálkodás emlékei Az informatikai hőskor emlékei A tervszerű és jövedelmező gazdálkodás emlékei A túlélő betűszó Négy évtizedes pálya Emlékezés az 1970-es és 1980-as évekre

A MOM hagyományainak folytatói – megmentett szakmai értékek MOMERT Magyar Optikai Művek Elektromechanikai ZRt. MOM Vízméréstechnikai Zrt. Carl Zeiss Vision Hungary Kft., Carl Zeiss Sport Optikai Hungária Kft. HOYA Szemüveglencse Gyártó Magyarország Zrt. MOM Faktor Gépipari Kft. Schmidt + Bender Hungária Kft. OPAKFI OPTILAB Kft. 286

113 117 121 124 126 131 137 141 144 147 150 153 156 160 166 167 172 177 181 187 189 195 200 203 207 208 209 216 217 220

223 223 229 233 236 240 243 246 248


Optika Mérnökiroda Kft. MOM Sensors Kft. BIOMOM Bt. Magyar Optikai Művek Szerviz Kft. Europtik Rohmann Mikrooptika Kft. Unioptik Bt. Emlékeztető a MOM Műszeripari Részvénytársaságról

A MOM hegyvidéki hagyományai A MOM Emlékalapítvány története, tevékenysége A MOM nyugdíjasai mint hagyományőrzők MOM Kulturális Központ MOM Uszoda és Sportközpont Fotex

251 253 256 259 259 259 260

265 265 273 275 277 279

Utószó

281

Forrásmunkák

282

287


A kiadásban közreműködött a Kornétás Kiadó Felelős vezető: Pusztay Sándor ügyvezető igazgató Műszaki szerkesztő: Odler Péter Nyomdai munkák: Séd Nyomda Kft. Felelős vezető: Katona Szilvia ügyvezető igazgató


A MOM-HAGYOMÁNYOK ŐRZŐI

EMLÉKALAPÍTVÁNY


NOSZTALGIAESTEK 2001– 2015

MOM Kulturális Központ


z a könyv rendhagyó módon és körülmények között készült abból az alkalomból, hogy a Magyar Optikai Művek anyavállalata 110 évvel ezelőtt került a Csörsz utcába. Helyére az ezredfordulón bevásárlóközpontot, irodaházakat, lakóparkot építettek. A Magyar Optikai Művek törzsgyárának emlékét ma már csak a három túlélő betű, a „MOM” idézi, gyárunk hagyományai azonban élők. E kötetben az emlékezők, a maguk maradandó emlékeit felidézve, vállalták-vallották, hogy a MOM neveltjei. A gyár itt összefoglalt történetét, az egykori dolgozók visszaemlékezéseit egészíti ki azoknak a támogatóknak a rövid bemutatkozása, akik a MOM hagyományait máig őrzik, sikeresen viszik tovább. A gyárat kevéssé ismerő olvasó is igazi élményt kaphat, ahogy sorra olvassa a könyv fejezeteit, emlékezéseit. Az emlékkötet főhajtás társainknak, akik a MOM-ot szerették, a munkájukkal híressé tették, akik alkottak, vagy csak tették a dolgukat. Ezúton is köszönetet mondunk mindazoknak, akik emlékeink, hagyományaink és hírnevünk megőrzésében, könyvünk létrehozásában segítettek. Jó szívvel ajánljuk emlékeinket az olvasónak, továbbá sorstársainknak és mindazoknak, akik a kötet üzenetét megértik, tanulságait készek hasznosítani és tovább adni.

E

MOM Emlékalapítvány

2500 Ft

Fejezetek a MOM és utódai történetéből  
Fejezetek a MOM és utódai történetéből  
Advertisement