Issuu on Google+

A kommunizmus fogságában. Ellenállás és megtorlás 1. Évfolyam, 4. sz. 2013 július 2000 ingyenes példány ISSN 2286 – 0959

www.zi-de-zi.ro Kövesd a facebookon is: ERA. Zi de Zi

Készült a S.C. TRANSILVANIA GRUP BUSINESS S.R.L, a Maros Megyei Tanács és a Romániai Volt Politikai Foglyok Szövetsége (Maros megyei szervezet) közreműködésével.


komMunizmus.ro

Fegyverrel a kommunista párt diktatúrája ellen A kommunista párt diktatórikus intézkedéseivel maga ellen hangolta a társadalom jelentős részét. A volt nagybirtokosokat, gyárosokat kisemmizték, a kereskedők, magánvállalkozók megélhetés nélkül maradtak, a vidéki társadalomra súlyos gazdasági terheket róttak, és a kollektivizálással elvették a létalapját. Még a kivételezettnek tekintett munkásosztály is megtapasztalhatta az ún. „hústalan” napokkal, az élelmiszer-szűkösségen keresztül a rendszer nyomorúságát. Sokan a politikai és különféle szabadságjogok (a pártok és egyesületek feloszlatása, vallásellenesség, szólásszabadság tilalma) korlátozása miatt is a rendszer ellen fordultak. Az új, diktatórikus rendszer ellenzői közül a legelszántabbak akár a fegyveres ellenállásig is eljutottak. 1944-1947 között különféle összeesküvési kísérletekről beszélhetünk. Ilyen volt például a Ştefanovici Mircea vezette Szabad ifjúság (Tinerimea liberă) antikommunista szervezkedés és az ún. T szervezet, amelyet Ţeţu Remus vezetett, és amely a nemzetiliberális, a nemzeti parasztpárt és részben a szociáldemokrata párt ifjú tagjainak egy részét próbálta meg egy ellenálló csoportba összefogni. Az 1945 nyarán kiéleződő politikai feszültségek hatására (Mihai román király visszautasította, hogy aláírja a kormány rendeleteit, amelyek így nem léptek hatályba) is több összeesküvést szőttek. Ilyenek voltak a: Sinaia Fegyveres Csoport (a Sinaia-Predeál-Brassó térségében állomásozó hegyivadász-alakulatok tisztjeinek egy része), a Nemzeti Ellenál-

A Susman csoport Forrás: http://getic.blogspot.ro/2010/07/rezistenta-anticomunista.html lási Mozgalom (magas rangú katonatisztek és különféle pártállású politikusok), a Vér Szava (értelmiségi csoportosulás). Az időszak ellenállási kísérleteinek közös jellemzője, hogy mindegyik egy, a Szovjetunió és a nyugati országok között kirobbanó háborúra várt és akkor kívánt volna akcióba lépni, illetve, hogy a belbiztonsági szolgálat mindegyiket felgöngyölítette és leleplezte.

Ellenállók a hegyekben A második időszakban (1948-1960) több fegyveres csoport elszigetelt partizánakciói zajlottak Románia hegyes-erdős részein.

Ploscaru Stere csoportja Forrás: http://getic.blogspot.ro/2010/07/rezistenta-anticomunista.html

2 ERA

Mintegy 14 ilyen ellenállási góc alakult ki, amelyek tevékenysége az idő múltával, ahogy sorra elfogták, lelőtték az ellenállókat, egyre szűkült és végül már csak a bujkálásra korlátozódott. Az utolsó ellenálló csoportokat (amelyek akkor már több éve nem hajtottak végre fegyveres akciót) 1957-1958-ban számolták fel. Az utolsó bujkáló partizánokat a ’60-as évek elején fogták el. A partizáncsoportok közül a legnagyobb szabású akciót a Kárpátok kanyarulatának térségében tevékenykedő Vlad Ţepeş II. csoport hajtotta végre, amely több száz tagot számlált. A csoport tagjainak többsége földművelő volt, de voltak közöttük munkások, hivatalnokok, értelmiségiek, leszerelt katonatisztek és diákok is. A csoport tevékenysége három megyére (Putna, Râmnicul Sărat, Háromszék) terjedt ki. Kapcsolatokkal rendelkeztek a térségbeli helységekben, és azt tervezték, hogy 1950. július 23/24-re virradó éjszaka egyszerre mindhárom megyében fegyverrel átveszik a hatalmat. Csak Bărseşti helységet sikerült megszállniuk. Ezek után a Securitate kíméletlenül lecsapott minden olyan helységben, ahol a szerveződésnek helyi sejtjei voltak. Fegyveres összeütközésre is sor került a Securitate alakulataival, amely nyomán több partizánt megöltek, több száz személyt letartóztattak. A megtorlás a partizánok családtagjaira is kiterjedt. A résztvevőket börtönbüntetésre ítélték (18 csoportos perben, több mint 300 elítélt), de néhány vezetőt ki is végeztek. A csoport vezetője, Victor Lupşa néhány év bujkálás után feladta magát, 1956-ban kivégezték. László Márton


komMunizmus.ro

Munkaszolgálatos alakulatok Kik kerülhettek munkatáborokba? Az 6/1950-es számú, 1950. január 14-én megszavazott törvény értelmében ún. munka-alakulatokat hozhattak létre, amelyeknek a rendszerrel ellenséges magatartású személyek munkával való átnevelése és a szocialista társadalomba való beilleszkedésre történő előkészítése volt a céljuk. Munkaalakulatokba kerülhettek azok a politikai foglyok is, akikről úgy gondolták, hogy az átnevelésük nem volt sikeres. Azokat a személyeket is ide sorolhatták, akik bármilyen módon veszélyeztették vagy szidalmazták a kommunista államrendet, de akik cselekménye nem esett egy másik jogszabály hatálya alá. Ugyancsak ide kerülhettek azok is, akik „rémhíreket” terjesztettek, vagy a nyugati nagykövetségek könyvtárait, koncertjeit, vagy bármilyen más kulturális rendezvényeit látogatták. 6 hónaptól 2 évig terjedő időszakra lehetett munkaalakulatba küldeni, de ezt az időtartamot esetenként meg is hosszabbíthatták, akár öt évvel is.

Hol dolgoztak a munkaszolgálatosok? A munkaalakulatokat a rendszer nagy munkaerőt igénylő beruházásaihoz vezényelték, leginkább a Duna-Fekete-tenger

csatorna építéséhez. Azt, hogy hány embert soroljanak be, az-az e hány embert ítéljenek erre a büntetésre, leginkább a nagy őigénye beruházások munkaerőigénye guszszabta meg. 1952 augusztusában a munkaalakulatokat átszervezték munkatáborokká (colonii de muncă) annyii labővítéssel, hogy az ilyen alakulatokba bekerülhettek a háromnál több bírósági elítéléssel rendelkező köztörvényes rabok is. Ezzel párhuzamosan létrehozták az ún. munkae zászlóaljakat (batalioane de muncă) is, ahová azokat is besorozhatták, akik mintegy 6 hónapja munka nélkül voltak, és akiknek nem volt állandó foglalkozásuk. 1954 márciusában megszüntették a munkatáborokat és a munka-zászlóaljakat, valószínűleg az itt végbement atrocitások miatt. Az ide besorolt személyeket bíróság elé állították, vagy kényszerlakhelyet jelöltek ki számukra, ritka esetben esetleg szabadon bocsátották. Az a gyakorlat, hogy a rendszer ellenségeit nehéz testi erőfeszítést igénylő

A romániai megtorló rendszer térképe

munkákra sorozták be, megmaradt továbbra is. 1958-ban egy rendelettel lehetővé tették azt, hogy az államrendre veszélyt jelentő személyeket „különleges munkahelyekre” küldjék, pl. szénbányákba. László Márton

Élet a munkatáborban

2013 július

3


komMunizmus.ro

Új ember készül. A„piteşti-i jelenség” Új világ börtönnel A kommunista pártok vezetői úgy gondolták, csak akkor tudják megtartani hatalmukat és megvalósítani terveiket, ha megnyerik az emberek egy részének bizalmát, illetve sikerül semlegesíteni azokat, akik ellenszegülnek, akik másképpen gondolkodnak. Hatalomra kerülésük után azonnal feltérképezték, melyek a számukra legveszélyesebb személyek, csoportok és megtették az első lépéseket annak érdekében, hogy kiiktassák őket a politikai, gazdasági és kulturális életből egyaránt. Ilyen besorolás alá estek pl. az egyházak képviselői, ez egykori gyár- és földtulajdonosok, a régi politikai pártok képviselői, a gazdag falusi parasztság, az új rendszerrel együttműködni nem hajlandó értelmiségiek. A kiszemelt személyeket letartóztatták, (koholt) vádat emeltek ellenük és elítélték. A legnagyobb letartóztatási hullámokra az 1950-es években, az ún. sztálinista időszakban került sor. A legveszélyesebbnek tartott személyeket börtönbe vitték és szigorú felügyelet alatt őrizték őket. Márton Áron és több pap és szerzetes társa hosszú évekig raboskodott, amiért megtagadták a kommunista párttal való együttműködést. Romániában Szamosújváron, Máramarosszigeten és Piteştien voltak a leghíresebb börtönök.

Átnevelés kínzással Piteşti azzal írta be magát a történelembe, hogy a börtönvezetés nem elégedett meg a foglyok őrzésével, hanem át is szerette volna nevelni őket. Kidolgoztak egy ún. átnevelő programot, amelynek a végén, a tervek szerint az elítéltek hűséges követői és kiszolgálói lettek volna a kommunista pártnak. A cél az elítéltek személyiségének teljes megváltoztatása volt, egyfajta agymosás. Az akció 1949. december 6-án vette kezdetét. A „piteşti-i átnevelési módszer” kidolgozásában és gyakorlatba ültetésben fontos szerepet játszott egy elítélt, Eugen Ţurcanu, aki 1945 előtt tagja volt a szélsőséges Legionárius Mozgalomnak. Ezért kerül börtönbe is. A fiatal, ambíciós, intelligens Eugen Ţurcanu arra törekedett, hogy minél hamarabb szabadulhasson (felesége és két éves kislánya várta), belépett az átnevelési programba, amelynek hamarosan átvette a vezetését is. A piteşti átnevelési módszer egyik fő jellemezője az volt, hogy a fogvatartottakat saját cellatársaik verték meg brutálisan. Az átnevelő bizottság tagjai és azok segédjei (maguk is börtönlakók) által kiosztott rendszeres verésen túl a fogvatar-

4 ERA

Eugen Ţurcanu

tottakat különböző tornagyakorlatok elvégzésére kötelezték (guggolás, fekvőtámasz) valamint arra, hogy napokat, éjszakákat töltsenek kényelmetlen pozíciókba kényszerítve. A legkülönbözőbb módszerekkel kínozták és alázták meg őket: békaugrásban kellett közlekedniük, órákon keresztül kellett mossák a padlót, kúszniuk, mászniuk kellett, a kezük használata nélkül kellett étkezzenek, székletet és vizeletet kellett fogyasztaniuk, egymással kellett verekedniük.

Én….alulírott bandita…. Önleleplezés Az átnevelés része volt az is, hogy a fogvatartottaknak le kellett leplezniük saját maguk és társaik bűneit, minden olyan gondolatot, cselekedetet, amelyet a rendszer ellenségesnek vélt. Ezt idővel írásba is kellett foglalni. Íme néhány, azokból a kérdésekből, amelyek érdekelték a Securitatét és a pártvezetést: legionárius szervezetek, államellenes szervezkedések, fegyver- és lőszerlerakatok, olyan személyek, akik segítenek az illegális határátkelőknek. Továbba a feloszlatott Nemzeti Parasztpárt tagjainak kapcsolatai, kémkedés (mindennemű kapcsolat Nyugattal), a gazdaság szabotálása (az államosítás ellen történő megnyilvánulások), valuta, nemesfém, tiltott könyvek és iratok birtoklása, kommunistaellenes cselekedetek a háború során, párttagokra vonatkozó adatok. Az elítéltek a fenti kérdéscsoportok alapján

írták le a saját magukra és ismerőseikre vonatkozó leleplezéseiket. Ezeket az írásokat leleplezéseknek nevezték hivatalos formában is és a következő mondattal kezdődött: „Alulírott ... bandita, a következőket nyilatkozom:” Ezek után következett maga a nyilatkozat szövege. Azt, hogy ki mennyire őszinte a nyilatkozataiban, Ţurcanu döntötte el. Utána szembesítették egymással a nyilatkozatokat meg a személyeket. Egy másik, Ţurcanu által használt módszer alapján az átnevelt rabok egykori cellafőnökeit hallgatták ki. Hogy megbizonyosodjon arról, hogy az elítéltek a teljes valóságot mondják, Ţurcanu gyakran addig verte őket, amíg azok elkezdtek kitalált történeteket mesélni.

Szakítás a múlttal. A személyiség szétzúzása Az elítéltek, miután beismerték „rémtetteiket”, ezek függvényében kellett újraértelmezniük eddigi életüket. Életrajzot kellett írniuk, amivel bizonyítani kellett, hogy szakítottak a múltjukkal. A legönmarcangolóbb életrajz volt a legsikeresebb, a semleges hangvételű életrajzot banditizmusként könyvelték el. A legsikerültebb életrajzokat egyfajta igazolás végett elküldték a Belügyminisztériumhoz. E szakasz után következett az ideológiai indoktrináció. Azokat az elítélteket, akik túljutottak az előző átnevelési szakaszokon, ideológiai


komMunizmus.ro kiképzésben részesítették. Megbeszélték, megvitatták velük a kommunista ideológia alaptételeit. Az átnevelés ún. hármas dinamikát követett: az első szakaszban a fogvatartott szakított a múltjával, a második szakasz megerősítette ezt, a harmadik szakaszban felvérteződött ideológiai elmélettel, amely elvileg lezárja a folyamatot. Az első szakaszban megsemmisítették az elítélt alapkoncepcióit, a másodikban újjáírták a múltját, a harmadikban megkapta a magyarázatot, hogy mindez miért is történt. A sikeres átnevelés az úgynevezett korrekciós részlegen ért véget. 1950 nyarán Piteştien véget ért az első csoportos program. Az elítéltek körülbelül kétharmada esett át az átnevelésen. Ezek után a hatalom úgy gondolta, hogy más börtönökre is kiterjeszti a módszert. Az átnevelésen átesett elítélteket más börtönökbe helyezték át (Brassó, Szamosújvár, Tîrgu Ocna és Ocnele Mari).

A jelenség vége és kihatásai 1951-ben nyilvánosságra került, hogy mi történik a pitesti börtönben. A temérdek kritika hatására a rendszer úgy döntött, hogy beszünteti az átnevelést. A Securitate végül az átnevelést lebonyolító elítéltek nyakába varrta a történteket. 22 elítéltet fogtak perbe, akik közül, egy kivételével, mindenki tagja volt a Legionárius Mozgalomnak. Politikai bűnök elkövetésének vádjával a Katonai Bíróság az összes érintettet halálra ítélte. A hatalom részéről néhány börtönőrt fogtak perbe, a kommunista párt és a Securitate

Kínzás vezetői közül senkit. Az átnevelésen átesett személyekkel készült interjúk elemzése azt mutatja, hogy a gondolkodásmód és érzésvilág megváltoztatására tett kísérletek gyakorta sikeresek és tartósak voltak. Az átnevelést pszichésen csak egy nagyon szűk, az akciók perifériájára került csoport vészelte át. Az átnevelések során a legtöbb

esetben az elítélt tudata az őt ért agresszió hatására nagy nyomás alá került és szétesett, megszűnt az átnevelés előtti formában létezni, működni. Az illető énjét szétzúzták és egy másik modellben rakták újra össze.

Novák Csaba Zoltán

Az átnevelés kínzóeszköze

2013 július

5


komMunizmus.ro

1956 Romániában Forradalom Magyarországon

A forradalom romániai kihatása

A kommunista párt diktatúráját megelégelő magyarok 1956 októberében fellázadtak a kommunista párt diktatúrája ellen. Kezdetben reformokat, változtatásokat kértek, aztán a kommunista diktatúra felszámolását, vallásszabadságot, a többpártrendszer visszaállítását is célul tűzték ki. Miután a magyar belügy emberei és a szovjet csapatok tüzet nyitottak a tüntetőkre, a tüntetések hamarosan utcai harcokká alakultak. A magyar forradalom élére a kommunista múlttal rendelkező, reformpárti Nagy Imre került. A győztes magyar forradalmi kormány számos reformot vezetett be és kijelentette, hogy Magyarország kilép a szocialista országokat tömörítő Varsói Szerződésből. Ennek a hatására a Szovjetunió újabb beavatkozásra szánta el magát. 1956 novemberében a túlerőben levő szovjetek felszámolták a magyar forradalmat. Nagy Imre fogságba került, néhány évig a Bukarest melletti Snagovban volt házi őrizetben, majd visszaszállították Magyarországra, ahol kivégezték. Magyarország élére Kádár János került. Az új magyar vezetés keményen megtorolta a felkelést, sok embert kivégeztek.

A román pártvezetés a kezdetektől elutasította a Sztálin halála után elkezdődött enyhülést, reformokat és gyanúsan szemlélte a magyarországi történéseket. Nem szerette volna semmiféle formában kockáztatni az itthoni pozícióit. Az 1956-os forradalom kitörését azonban nem lehetett titokban tartani. 1956. október 23-án a romániai lakosság, elsősorban a rádiónak köszönhetően néhány órán belül értesült a budapesti tüntetésekről, majd a forradalom kitöréséről. Az első romániai tiltakozó megmozdulásokra a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán került sor az ottani diákszövetség keretén belül. A diákgyűlés tiltakozó megmozdulássá alakult át, amelynek végén a hallgatók 5 pontos dokumentumot adtak át a rektori hivatalnak. Ebben kérték az egyetemi autonómia megvalósítását, a hallgatói egyesület kapcsolatainak szorosra fűzését nemcsak a kelet-, hanem a nyugat-európai hasonló egyesületekkel, illetve az egyetemi felvételi vizsgákon alkalmazott diszkrimináció megszüntetését az „egészségtelen” származású társadalmi osztályokba tartozó fiatalokkal szemben. Ugyanazon a napon a Bolyai Egyetem

Az összeesküvés miatt halálra ítélt Szoboszlay Aladár diákjai új programtervezettel álltak elő. Páskándi Géza visszaemlékezése szerint a magyar diákok nemzetiségi és politikai követeléseket fogalmaztak meg: közvetlen kapcsolat a külfölddel, az egyetemek autonómiáját biztosító tanügyi reform, szabad óralátogatás, új, igazságosabb ösztöndíjrendszer, a népi kollégiumok

Gheorghiu Dej pártvezetők társaságában

6 ERA


komMunizmus.ro újbóli felállítása az erdélyi magyar népi kultúra megőrzése érdekében. Diákmegmozdulásokra került sor Temesváron is. A Securitate a megmozdulások utáni napokban több résztvevőt letartóztatott. Az utolsó tiltakozási kísérlet a bukaresti egyetemi hallgatókhoz kötődik, akik november 5-ére szerveztek tüntetést. Amikor néhány százan közülük – a három nappal előtte elkezdett szóbeli értesítési lánc eredményeként – gyülekezni kezdtek az Egyetem téren (Piaţa Universităţii), a járdán és az úttesten több száz rendőr jelent meg, akiket a besúgók jelentései nyomán riasztottak. Az útkereszteződéseknél láthatók voltak az előre felállított géppuskák is. A diákok szétoszlottak, de nem tudták elkerülni a lebukást: több száz diákot vettek ideiglenesen őrizetbe.

Politikai megtorlások közvetlen áldozatai 1956–1962

A román pártvezetés reakciói A magyarországi állam- és pártapparátus összeomlása váratlanul érte a román vezetést, a bukaresti hatalom gyorsan és hatékonyan reagált a kialakult helyzetre. Gheorghe Gheorghiu-Dej első titkár, aki éppen Jugoszláviában tartózkodott, telefonon egyeztetett az itthon levő vezetőkkel. A pártvezetés azonnal elrendelte a teljes hírzárlatot, a nyugati határ lezárását, valamint az olyan intézkedések elkerülését, amelyek úgymond ingerelhetnék a magyar vagy a német lakosságot. A határmenti, vegyes lakosságú és politikailag „érzékenyebbnek” tartott tartományokba teljhatalmú megbízottakat küldtek ki: Fazekas Jánost Marosvásárhelyre, a Magyar Autonóm Tartomány székhelyére, Miron Constantinescut Kolozsvárra, és további magyar származású vezetőket Nagyváradra, Nagybányára és Temesvárra.

Megtorló intézkedések A fent említett lépéseknek is köszönhetően Romániában nem került sor egy, a maLedöntött Sztálin szobor Budapesten

gyarországihoz hasonló forradalmi megmozdulásra. A pártvezetés azonban ennek ellenére sem érezte biztonságban hatalmát. 1957-től kezdődően egy sor intézkedést vezetett be az „ellenséges” vagy az annak vélt személyek kiiktatása érdekében. Növelték a besúgók, informátorok számát és egy erőteljes letartóztatási hullám vette kezdetét. Akiről kiderült, hogy 1956-ban titkos szervezkedésben törte a fejét, szimpatizált a forradalmárokkal, azonnal letartóztatták. A nyomozások közben kiderült, hogy több, titkos szervezkedés is zajlott az országban: Brassóban és Székelyföldön az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége (EMISZ), Sepsiszentgyörgyön

a Székely Ifjak Szövetsége (SZIT), Nagyváradon a Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetsége (SZVISZ), a felső Maros-völgyben a Fekete Kéz nevű szervezet. Az 1956. október 24-én kezdődő megtorlási hullám egészen 1962ig tartott, és több tízezer letartóztatáshoz vezetett. A megtorlás intenzitása 1958-ban és 1959 első felében tetőzött. Egy 1967-es összefoglaló jelentés szerint 1958-ban és 1959-ben az állambiztonsági szervek összesen 15.272 személyt tartóztattak le. Közülük csak 1958 januárja és 1959 májusa között a három tartományi hadbíróság (Bukarest, Kolozsvár, Iaşi) 7.222 személyt ítélt el. Novák Csaba Zoltán

2013 július

7


komMunizmus.ms

1956 Maros megyében

A Marosvásárhelyről elhurcolt és halálra ítélt Huszár József

A helyi pártvezetés dilemmái Románia lakossága, főleg az erdélyi magyarság kitüntetett figyelemmel kísérte a magyarországi eseményeket. A budapesti változásokról, vitákról, majd a kirobbanó forradalomról viszonylag hamar tudomást szereztek. Marosvásárhely akkor a Magyar Autonóm Tartomány (MAT ) központja volt. A helyi pártvezetés élén többségében magyar nemzetiségű személyek álltak. A pártfunkciót betöltő vezetők és értelmiségiek számára különös téttel bírt a magyar forradalom. Azzal is számolniuk kellett, hogy az előreláthatóan sikertelen forradalommal való szimpatizálás döntő mértékben veszélyeztetheti az erdélyi magyarság ed-

8 ERA

A Marosvásárhelyről elhurcolt és halálra ítélt Kónya István

digi vívmányait: az autonóm tartományt, az iskolarendszert, a kulturális intézményhálózatot. Ugyanakkor a kommunista ideológia hívei is voltak.

Feszült hangulat és megtorlás Marosvásárhelyen A magyar forradalom kitörése utáni napokat a párt helyi – döntően magyar nemzetiségűekből álló – apparátusa hadiállapotban élte át. Fazekas János magyar nemzetiségű központi vezetőt Marosvásárhelyre küldték, lecsillapítani a kedélyállapotokat. „Az ’56-os eseményeket ott éltem a pártnál. Jött Fazekas, lent aludtak a székházban, az én szobámban, mert féltek. Érdekes

figura volt az is, senki sem tudta, hogy végül is, hogy van, s mint van Magyarországon. Aztán kaptunk egy üzenetet, fogalmam sincs, kitől, miért, azt mondta, hogy Kuti s Branis ne féljenek, nem lesz semmi bajuk, nem akasztják fel őket. Volt egy olyan figura, hogy voltak akkor azok a diákmozgolódások valamennyire itt is. […] mi be voltunk mobilizálva a pártszékházba, behívtak a székházban egy reggel s haza sem engedtek. Otthon azt sem tudták, mi van. Otthon hallgatták a rádiót, hallották, mi van, sírtak, mi lesz velünk…“- meséli az egyik egykori résztvevő. A helyi politikai elit, kevés kivétellel hatékonyan kezelte a forradalom hatásait, és figyelmen kívül hagyva minden etnikai alapú szolidaritási alkalmat, felvállalta


komMunizmus.ms azt a rendszer által rábízott feladatot, hogy biztosítsa a nyugalmat a MAT-ban.

Rendszerellenes megmozdulások, a Faliboga-ügy A hangulat a központi küldött jelenléte ellenére feszült volt Marosvásásárhelyen, elsősorban az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) ezernyi hallgatója körében. Egy 1957-es jelentés szerint a diákok 20%-a (960-ból majdnem 200) „provokatív” módon viselkedett a forradalom alatt. A vizsgálatok során bűnösnek talált diákok nagy részét 1958-ig eltávolították az intézményből, vagy visszavonták tanulmányi ösztöndíjukat. A legnagyobb rendszerellenes helyi szervezkedés az ún. Faliboga csoport volt. Több tucat hivatalnok (nagy többségükben volt katonatisztek) jelentkezett egy „Patria 7” fedőnevű szervezetbe, amelynek vezetője a moldvai születésű Ioan Faliboga volt. A forradalmárok terve mai napig nem világos: az egyetlen közvetlen levéltári forrás,

a Securitate tartományi vezetőjének 1957. májusi jelentése szerint Faliboga szándékában állt saját szervezetének alárendelni egy megfelelő, még alakulóban lévő magyar szervezetet, amellyel közösen svájci mintára központi kormányzattal rendelkező független Erdély megteremtését célozták meg. Néhány besúgói jelentésnek köszönhetően a Securitate már november 3-án, még a második magyarországi szovjet beavatkozás előtt felszámolta a szervezkedést. 1957 februárig összesen 70 személyt tartóztattak le, majd a Nagyszebenbe kihelyezett III. (kolozsvári székhelyű) Katonai Törvényszék súlyos börtönbüntetésre ítélte a csoport tagjait. Egyes források arról is említést tesznek, hogy október 25-én Gheorghe Pintilie tábornok, a Securitate irányítója és Alexandru Drăghici állambiztonsági miniszter bizalmasa állítólag listát állított össze azokról a kolozsvári (kb. 800) és marosvásárhelyi (kb. 400) magyar értelmiségiekről és egyetemi hallgatóról, akiket előzetes letartóztatásba kellett volna helyezni. A központi magyar kül-

dött, Fazekas János (saját bevallása szerint) az akkor még Jugoszláviában tartózkodó Gheorghiu-Dej-hez fordult. A telefonbeszélgetés eredményesnek bizonyult: a parancs végrehajtását hatályon kívül sikerült helyeztetni. A forradalom leverése utáni magyarországi és romániai megtorlások viszont tucatjával szedték az áldozatokat. Budapesten 1957ben két marosvásárhelyi származásút végeztek ki: Dudás József mérnök-technikust és Preisz Zoltán szerszámlakatost. dr. Kónya István-Béla ügyvédet és a Marosvásárhelyre, kényszerlakhelyre hurcolt Orbán Károlyt és báró Huszár József földbirtokost Temesváron végezték ki 1958-ban.A Magyar Autonóm Tartományban, a Székelyföldön, 1956 és 1965 között az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért 826 személyt állítottak hadbíróság elé és ítéltek el. Közülük 620 magyar, 184 román, 18 német, 2 zsidó, 2 cigány volt.

Novák Csaba Zoltán

Marosvásárhelyi pártvezetők az ötvenes években

2013 július

9


komMunizmus.ms

Találkozás egy besúgóval Szilágyi Domokos marosvásárhelyi politikai elítélt Bűntelenül büntetve c. emlékiratában (Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2010.) a Securitate általi üldöztetésének, vizsgálati fogságának, börtönéveinek történetét írta meg. Szilágyi Domokos cellatársa Szabó Béla mérnök volt, akiről kiderült, hogy ún. cellabesúgó, azaz a saját fogolytársairól kellett jelentenie a Securitate tiszteknek. Alábbiakban az elítélt és a besúgója közötti találkozás leírását közöljük.

Látogatás „Már a börtönben elhatároztam, hogy ha egyszer kiszabadulok, mindenképpen elmegyek Szabó Béla csíkszeredai mezőgazdasági mérnök úrhoz, a Securitate besúgójához. Egyszerűen csak azért, hogy a szemébe nézzek. Fogadalmamat megtartottam, és miután szellemileg, lelkileg, fizikailag kissé rendbejöttem, vonatra ültem, és bekopogtam Szabó Béla lakására Csíkszeredában, a

A nagyenyedi börtön

10ERA

November 7 utca 13. szám alá. A felesége Pannika nyitott ajtót, csak ő volt otthon egyedül. Ez jó alkalom volt, hiszen sok mindent kiszedhettem belőle. Elmondta, hogy amíg a férje Vásárhelyen volt, gyakran vitt a férjének nagy csomagokat, finomabbnál finomabb ételeket. (Annak a híres szekunak még arra sem terjedt ki a figyelme, hogy közölje a szerencsétlen asszonnyal, hogy ez szigorúan titkos, és nem szabad senkinek elmondania, hiszen amiket nekem elmondott, azt másoknak is elmondhatta, amiből okos ember kitalálhatta, hogy a férje besúgó!) Tehát ez volt a fizetsége Szabó Bélának! Ezért volt olyan jó kondícióban, amikor egy cellában voltunk. Szintelen volt, de annál jobb erőben. Elmondta, hogy Béla nagyon sokat sír. Nem nyugodt, nem leli a helyét, talán még annak sem örül, hogy kiszabadult. Mindezt jó volt tudnom. Azt is elmondta, hogy rajtam kívül még egy katolikus pap is meglátogatta a férjét. Biztosan a plébános úr

is szembe akart nézni vele, akárcsak én.”

Szembesülés „Amikor Béla hazajött és meglátta, hogy ott vagyok élő nagyságban, és a feleségével beszélgetek, olyan zavarba jött, hogy nem tudott megszólalni. Ha tehette volna, biztosan elszaladt volna előlem. A felesége térítette észhez, amikor megkérdezte: - Béla, nem ismered az urat? - De, de…de…ismerem – mekegte. Hozzám lépett és kezet nyújtott. Mélyen a szemébe néztem – hiszen azért mentem - , de ő kerülte tekintetemet, nem nézett a szemembe! Végül is én szólítottam fel, hogy foglaljon helyet, mert csak állt, meg nem mozdult. A felesége közben kiment a konyhába, s így csak kettesben maradtunk. Ő semmit sem kérdezett tőlem, még azt sem, hogy mit keresek Csíkszeredában, hogy mikor szabadultam, vagy hogy dolgozome, vagy egyáltalán hogy vagyok? Semmit!


komMunizmus.ms

Én viszont annál többet faggattam. Kérdéseimre elmondta, hogy a szakmájában dolgozik, panaszkodott egészségi állapotára. Aztán nekirontottam a kellemetlen, kegyetlen kérdéseimmel. -Hallom, sokat sírsz Béla! Miért? Miért sírsz Béla? Nem örülsz annak, hogy kiszabadultál, a családoddal vagy és dolgozhatsz? Tessék? Talán csak nem követtél el valami olyant, amiért most a lelkiismereted nem hagy élni? Tessék, Béla? Béla csak nézte az asztalt mereven, dermedten, és egy szót sem szólt. -Béla, te nem voltán őszinte hozzám ott a szekun! Azt mondtad, hogy nem találkoztál a szintén börtönbe juttatott volt kollégáimmal, nem ismerted őket. Most miután kiszabadultunk, mindenki azt mondta, hogy veled egy cellában volt, mielőtt elítélték. Miért hazudtál nekem, Szabó Béla, hiszen sorstársak voltunk, és mindketten rettenetesen szenvedtünk? Szóval miért sírsz, szinte állandó jelleggel? Tessék, Béla?

Vallomás és megbocsátás “És Béla az asztalra borult, és úgy elkezdett sírni, amilyent még felnőtt férfitől nem láttam. Sírt, zokogott, öklével verte az asztalt, és fogait összeszorítva suttogta dühvel, gyűlölettel, mintha csak önmagának mondta volna: -Tönkretettek, megsemmisítettek, megöltek! Nem tudok élni, nem akarok élni! Nem bírom tovább! Igen...Eszköz voltam a kezükben! Eszköznek használtak fel ellened és mindeniktek ellen, és ma is ezt teszik velem. Itthon sem hagynak élni. Itthon is üldöznek, kínoznak, nyilatkozatok írására köteleznek. Nem bírom tovább, nem akarok tovább élni… És csak sírt, sírt, mondott, mintha csak önmagának beszélt volna, és verte az asztalt. Én néztem szótlanul, megrökönyödve, megdöbbenve, megijedve, és nem tudtam mitévő legyek. Aztán próbáltam csillapítani, lelket verni bele, vigasztalni. Őszintén megsajnáltam. Miután némileg megnyugodott, őszinte vallomást tett. Elmondta, hogy már a vallatás alatt, mielőtt elítélték volna, tudomására hozták, hogy ő majd bizonyos „szolgálatokat” kell tegyen az államnak, vagyis a szekunak, de ők ezt nem kívánják ingyen! Ezt ő majd tapasztalni fogja már a tárgyaláson – mondták! És valóban úgy volt. Ugyanis addig az elsőfokú vádlott volt hármójuk közül. A tárgyaláson a hadbíró megváltoztatta a besorolást. Bélából másodfokú vádlott lett […] És Béla csak vallott, vallott kérdezés nélkül. Elmondta, hogy csaknem minden politikai rabbal közös cellában volt, hosszabbrövidebb ideig, attól a pillanattól kezdve, hogy elítélték, és ő naponta be kellett számoljon mindenről, amit a cellatársával beszélt. Az volt a feladata, hogy minden rabtársától csak az igazat mondja, és tőlük kapta naponta a feladatokat, hogy milyen irányba

A szigeti börtön próbáljon tapogatózni, milyen kérdéseket tegyen fel. Azért nem vitték munkára, azért tartották Vásárhelyen [….] Szabó Béla is egy áldozat volt a sok közül. Nem volt ő rossz ember, sőt biztos, hogy becsületes, jóravaló ember. Talán az átlagnál gyávább volt, s ezt használta ki a szeku. Miután ilyen őszinte vallomást tett nekem, már nem tudtam r�� haragudni. Sőt azokat a volt rabtársaimat is, akik ellen szintén bűnt követett el, arra kértem, hogy ne haragudjanak rá. Lehet, hogy az ő helyében, helyzetében mi is azt tettük volna, amit ő tett. Szomorú szívvel ültem vonatra és jöttem vissza Marosvásárhelyre. Szabó Bélának megbocsátva, a Szekuritátét még jobban gyűlölve.”

Kisadorjáni Szilágy Domokos

2013 július

11


komMunizmus.ro

A diktatúra elnyomó gépezete: a Securitate A hírszerzés kialakulása Az 1948-1989 közötti román belbiztonsági szolgálat (közismert nevén a Securitate) vizsgálata, meghatározása, tevékenységének és szerepének értékelése rendkívül bonyolult dolog. Talán közelebb jutunk a valósághoz, ha a kérdést nagyobb léptékben, nagyobb összefüggésekben vizsgáljuk. A történelem során minden államalakulat rendelkezett ilyen vagy olyan kémszolgálattal, amellyel az ellenséges államok tevékenységét, céljait, hadi készülődését próbálta meg kikémlelni. Az idők folyamán ezek egyre jobban szakosodtak, módszereik kifinomultak. Ma már minden állam rendelkezik ún. hírszerző szervezetekkel. A

legismertebb ilyen szervezetek az amerikai CIA (Central Intelligence Agency) és a szovjet-orosz (mára átnevezett) KGB. Ezek általában a vizsgált államok politikai, gazdasági, tudományos stb. szakterületeiről szereznek információkat. Ezektől elkülönülve léteznek a külföldi és/vagy ellenségesnek tekintett államok katonai erejét, céljait kutató ún. katonai hírszerző szolgálatok. Az egyik legismertebb ilyen szervezet a szovjet/orosz GRU. A külső hírszerzés mellett az államalakulatoknak szükségük volt a belső rendvédelemre. E célból alakult ki a csendőrség (vidéki területekre), a rendőrség, a milícia. Ezek a kezdetekben a belső hírszerzést nem is tekintették feladatuknak, mivel a belső felkeléseket, lázadásokat a saját

A Securitate szervezeti felépítése 1948. augusztus 30-án

1989 decemberében

I. Belső Hírszerzési Igazgatóság

I. Igazgatóság (Belföldi hírszerzés)

II. Szabotázs-elhárítási Igazgatóság

II. Igazgatóság (Gazdasági kémelhárítás)

III. Rendőrség és Fegyintézetek Belső Elhárítási Igazgatósága

III. Igazgatóság (Kémelhárítás)

IV. Fegyveres Erők Belső Elhárítási Igazgatósága

IV. Igazgatóság (Katonai kémelhárítás)

V. Bűnügyi Vizsgálatok Igazgatósága

V. Igazgatóság (Őrzés és védelem)

VI. Minisztériumok Védelmének Igazgatósága

VI. Igazgatóság (Bűnügyi vizsgálatok)

VII. Technikai Igazgatóság

Operatív Technikai Eszközök és Hírközlési Parancsnokság

VIII. Káder (Személyzeti) Igazgatóság

Személyzet Nevelésének és Mozgósításának Önálló Ügyosztálya

IX. Politikai Igazgatóság

államapparátusnak kellett jeleznie. A 19-20. századra a belső rendfenntartó egységeknek már erre a feladatra is kiterjedt a munkaköre és néha, erre szakosodott szerveket is létrehoztak. A „külső” hírszerzés mellett megjelent tehát a „belső” hírszerzés, amelynek az ország lakosairól, a közhangulatról, tehát az ország belső állapotáról kellett tudósítania az ország vezetőit.

A szocialista országok állambiztonsága A szocialista államok színrelépésével a belső hírszerzés szerepe felértékelődött, feladatköre kibővült. Nem csak az információszolgáltatás volt a feladata, hanem a belső ellenállás elfojtása is. Ún. belbiztonsági szolgálatként működtek. Mivel a kommunista pártvezetés, néhány kivételezett réteget leszámítva, az egész társadalmat maga ellen fordította, bőven akadt feladatuk. Kimutatást kellett készíteni a teljes társadalomról (nem véletlen, hogy a kötelező személyi igazolványt ebben az időszakban vezették be), majd az ellenségesnek tekintett személyeket, szerveződéseket, társadalmi csoportokat meg kellet figyelni, tevékenységüket dokumentálni kellett. Szükség esetén a gyanús személyeket el kellett fogni, börtönbe kellett vetni, ahol vallattak és esetenként meg is öltek embereket. Természetesen, ehhez egy hatalmas besúgói hálózatra volt szükség, amelynek többféle feladatot is adhattak. A Securitate, mint belbiztonsági szolgálat, tevékenységét célszerű a szervezeti felépítésén keresztül megközelíteni (Lásd a táblázatot az). Előrebocsátjuk, hogy ezen a téren ismereteink hiányosak, a fellelhető szakirodalom pedig ellentmondásos.

X. Ügyviteli/Adminisztratív Igazgatóság Államtitkokat védő Különleges Egység “F” Különleges Egység (Követés) Különleges Antiterrorista Egység Önálló Külkereskedelmi Ügyosztály Tájékoztatási és Dokumentációs Központ “Dunărea” Külkereskedelmi Ügynökség “D” Megtévesztési Ügyosztály Önálló jogi titkárság “T” Különleges Egység ( [figyelőrendszerek] elhelyezése) “C” Ügyosztály (titkos iratok szállítása) “P” Különleges Egység (kutatás-tervezés) “S” Különleges Egység (postai forgalom ellenőrzése) “R” Különleges Egység (rádiótechnikai forgalom elfogása) Külföldi Hírszerzési Központ Rejtjelező egység

Magyar értelmiségiek megfigyelése

12 ERA


komMunizmus.ro

A Securitate feladatkÜrei Belső hírszerzÊs iroda Pårtok

Bejan-fĂŠle Nemzeti LiberĂĄlis PĂĄrt Tatarescu-fĂŠle Nemzeti LiberĂĄlis PĂĄrt FĂźggetlen SzociĂĄldemokrata PĂĄrt RomĂĄn MunkĂĄspĂĄrt EkĂŠsfront Nemzeti NĂŠppĂĄrt Magyar NĂŠpi SzĂśvetsĂŠg Maniu-fĂŠle Nemzeti ParasztpĂĄrt

Ă llami intĂŠzmĂŠnyek

BelßgyminisztÊriumhoz tartozó intÊzmÊnyek Igazsågßgyi MinisztÊriuhoz tartozó intÊzmÊnyek PÊnzßgyminisztÊriumhoz tartozó intÊzmÊnyek HírkÜzlÊsi MinisztÊriumhoz tartozó intÊzmÊnyek Mezőgazdasåg Ês Nagybirtokok MinisztÊriumåhoz tartozó intÊzmÊnyek MŹvÊszeti MinisztÊriumhoz tartozó intÊzmÊnyek

Etnikai csoportok: egyßttÊlő nemzetisÊgek

magyarok zsidĂłk szĂĄszok egyĂŠb

EgyhĂĄzak

Ortodox GĂśrĂśg katolikus RĂłmai katolikus ReformĂĄtus LutherĂĄnus EvangĂŠlikus

VallĂĄsi csoportok

Jehova tanĂşi BibliatanulmĂĄnyozĂłk (?) Hetednapi adventista egyhĂĄz PĂźnkĂśsdista egyhĂĄz JĂŠzus Krisztus szolgĂĄi/inasai

EgyĂŠb

Håborús bŹnÜsÜk Legionårius mozgalom Diåkok nemzeti ellenållåsi mozgalma Egyesßletek Tanulók Ês diåkok Elbocsåtott tisztek, altisztek, tisztviselők Politikai internåltak

t#FMTÇŽIĂ“ST[FS[Ă?TJJSPEBDĂ?MDTPQPSUPL A lakossĂĄg ĂĄltalĂĄnos hangulatĂĄt (kĂśzĂŠrzetĂŠt), ĂĄllapotĂĄt igyekeztek megismerni. Ezek alapjĂĄn a belbiztonsĂĄgi szolgĂĄlatok ismertettĂŠk az orszĂĄg vezetĹ‘ivel a kĂźlĂśnbĂśzĹ‘ tĂĄrsadalmi rĂŠtegek kĂśzĂĄllapotĂĄt, hangulatĂĄt. A tĂĄrsadalmat foglalkozĂĄsi csoportok szerint osztottĂĄk fel, azaz munkĂĄsok, tisztviselĹ‘k, katonatisztek, „parasztsĂĄgâ€?, ĂŠrtelmisĂŠgiek. t (B[EBTĂˆHJ T[BCPUĂˆ[TFMIĂˆSĂ“UĂˆTJ JSPEB  DĂ?MDTPQPSUPL Egy mĂĄsik fontos feladat gazdasĂĄgi egysĂŠgek vĂŠdelme volt. Az elsĹ‘ idĹ‘szakban a tĂŠnyleges szabotĂĄzs elhĂĄrĂ­tĂĄsa, felderĂ­tĂŠse volt a cĂŠl. Ezt kĂŠsĹ‘bb a gazdasĂĄgi kĂŠmkedĂŠs megakadĂĄlyozĂĄsa (azaz, ellensĂŠges szemĂŠly ne tudjon romĂĄniai gazdasĂĄgi titkokat megszerezni) vĂĄltotta fel. t #FMTÇŽ FMIĂˆSĂ“UĂˆT B SFOEÇŽSTĂ?HFO Ă?T B GFHZJOUĂ?[FUFLCFO (bĂźntetĂŠsvĂŠgrehajtĂĄsi intĂŠzmĂŠnyekben). Ezen tevĂŠkenysĂŠg cĂŠlja az esetleges bĂśrtĂśnlĂĄzadĂĄsok, szĂśkĂŠsi kĂ­sĂŠrletek megakadĂĄlyozĂĄsa volt, de azt is figyelhettĂŠk, nehogy a fegyĹ‘rĂśk ĂŠs a rabok kĂśzĂśtt szorosabb kapcsolat, ĂśsszejĂĄtszĂĄs alakuljon ki. Az ilyen tĂ­pusĂş elhĂĄrĂ­tĂĄshoz rabokat is beszerveztek, akik fogolytĂĄrsaikrĂłl jelentettek. A belsĹ‘ elhĂĄrĂ­tĂĄs egyben azt is jelentette, hogy a sajĂĄt apparĂĄtus tagjait is megfigyeltĂŠk. t#FMTÇŽFMIĂˆSĂ“UĂˆTBGFHZWFSFTFSÇŽLOĂ?M (hadseregnĂŠl). A cĂŠl a hadseregen belĂźli kĂŠmtevĂŠkenysĂŠg ĂŠs a sorĂĄllomĂĄnyban megnyilvĂĄnulĂł, esetleges felforgatĂł, uszĂ­tĂł tevĂŠkenysĂŠg leleplezĂŠse volt. t"#ÇťOĂ HZJWJ[THĂˆMBUPL*HB[HBUĂ˜TĂˆHĂˆOBL a leleplezett ĂśsszeeskĂźvĂŠsi kĂ­sĂŠrletek minden rĂŠszletre terjedĹ‘ kinyomozĂĄsa, a vĂĄdirat ĂśsszeĂĄllĂ­tĂĄsa volt a feladata t .JOJT[UĂ?SJVNPL 7Ă?EFMNĂ?OFL *HB[HBUĂ˜TĂˆHB A Securitate belsĹ‘ elhĂĄrĂ­tĂĄsi munkĂĄja nemcsak a katonai testĂźletre (fegyveres erĹ‘k) ĂŠs belĂźgyminisztĂŠriumi alĂĄrendeltsĂŠgĹą egysĂŠgekre (rendĹ‘rsĂŠg, fegyintĂŠzetek) terjedt ki, hanem a civil ĂĄllamapparĂĄtusra, kĂśzigazgatĂĄsra is. A kĂźlĂśnfĂŠle minisztĂŠriumokban, a kĂśzigazgatĂĄs kĂźlĂśnfĂŠle szintjein is volt belsĹ‘ elhĂĄrĂ­tĂĄs, nehogy valaki az orszĂĄg ĂŠrdekei ellen cselekedjen, ĂĄllamtitkokat szolgĂĄltasson ki. Ugyanakkor a rendszerellenes bĂ­rĂĄlatok esetĂŠn a szĂłban forgĂł egyĂŠneket megfigyeltĂŠk, bĂźntettĂŠk. t"5FDIOJLBJ*HB[HBUĂ˜TĂˆHOBL a telefonok lehallgatĂĄsa, a lehallgatĂł kĂŠszĂźlĂŠkek elkĂŠszĂ­tĂŠse, a kĂźlfĂśldi rĂĄdiĂładĂĄsok (pl. Szabad-EurĂłpa RĂĄdiĂł, amely kĂźlfĂśldrĹ‘l kĂŠszĂ­tett tĂśbb nyelven adĂĄsokat a szocialista ĂĄllamokrĂłl) zavarĂĄsa volt a feladata. Ez a tevĂŠkenysĂŠgkĂśr 1989-re mĂĄr szakosodott szerveket hozott lĂŠtre. A T egysĂŠg a rĂĄdiĂł- ĂŠs telexhĂ­vĂĄsok lehallgatĂĄsĂĄt vĂŠgezte, az „ellensĂŠgesâ€? tartalmak kiszĹąrĂŠse ĂŠrdekĂŠben. Az R egysĂŠg feladata a rĂĄdiĂłforgalmazĂĄs felĂźgyelete (rĂĄdiĂłamatĹ‘rĂśk tevĂŠkenysĂŠgĂŠnek figyelĂŠse) volt abbĂłl a cĂŠlbĂłl, hogy megakadĂĄlyozza a Szabad EurĂłpa RĂĄdiĂłhoz ezen az Ăşton elkĂźldendĹ‘ informĂĄciĂłkat. t",ĂˆEFS*HB[HBUĂ˜TĂˆH (szemĂŠlyzeti osztĂĄly) vĂŠgezte a szemĂŠlyzet kivĂĄlasztĂĄsĂĄt, kĂŠpzĂŠsĂŠt, foglalkozott az elĹ‘lĂŠptetĂŠsek, nyugdĂ­jazĂĄsok stb. kĂŠrdĂŠsĂŠvel. t"1PMJUJLBJ0T[UĂˆMZ az ĂĄllomĂĄny politikai nevelĂŠsĂŠt, a bel- ĂŠs kĂźlfĂśldi esemĂŠnyek feldolgozĂĄsĂĄt vĂŠgezte. 1989-re tĂśbb mĂĄs feladatkĂśrt is betĂśltĂśtt a Securitate. t,Ă MLFSFTLFEFMNJFHZTĂ?HFL1989-ben mĂĄr lĂŠteztek, mĂŠgpedig kettĹ‘ is, feladatuk kĂźlfĂśldi valuta ĂŠs technolĂłgia-szerzĂŠs lehetett. t " i%w .FHUĂ?WFT[UĂ?TJ ĂƒHZPT[UĂˆMZ feladata a nyugati politikusok, kĂśzĂŠleti szereplĹ‘k ĂŠs dĂśntĂŠshozĂłk, a romĂĄn kommunista rendszer szĂĄmĂĄra kedvezĹ‘ mĂłdon tĂśrtĂŠnĹ‘ befolyĂĄsolĂĄsa volt. Ugyanakkor ez az ĂźgyosztĂĄly jĂĄratta le a rendszer ellen, kĂźlfĂśldĂśn propagandĂĄt folytatĂł szemĂŠlyeket is. t " ,Ă MĂšOMFHFT "OUJUFSSPSJTUB &HZTĂ?H egy kis lĂŠtszĂĄmĂş fegyveres alakulat volt. Feladata az esetleges terrorcselekmĂŠnyek (repĂźlĹ‘gĂŠpeltĂŠrĂ­tĂŠsek, bombarobbantĂĄsi kĂ­sĂŠrletek) megelĹ‘zĂŠse volt.

KĂśrĂśzĂśtt szemĂŠlyek LĂĄszlĂł MĂĄrton

Munkaalakulatok Szovjet ĂĄllampolgĂĄrok visszatelepĂ­tĂŠse

GazdasĂĄgi szabotĂĄzs-elhĂĄrĂ­tĂĄsi iroda

Politikai igazolĂĄsok ĂŠs egyĂŠb engedĂŠlyek IllegĂĄlis hatĂĄrĂĄtlĂŠpĂŠsek

Ipari Ăźzemek

SajtĂł

PĂŠnzĂźgyi ĂŠs kereskedelmi egysĂŠgek

EgyĂŠb

SzĂĄllĂ­tĂĄsi ĂŠs hĂ­rkĂśzlĂŠsi egysĂŠgek

Securitate Fegyveres Alakulatok (Trupele de Securitate) A volt csendőrsÊgből (Jandarmeria) åtszervezett Securitate Fegyveres Alakulatok 1949. januår 23-tól lÊptek mŹkÜdÊsbe. Az 1949-1970 kÜzÜtti időszak a testßlet szåmbeli Ês presztízsbeli nÜvekedÊsÊt jelentette, majd ezt kÜvette az 1989-ig tartó hanyatlås időszaka. Az Ütvenes Êvekben az alakulat feladata leginkåbb a kßlÜnfÊle fegyveres ellenålló

csoportokkal szembeni harc volt, majd ezt kÜvetően a kßlÜnfÊle objektumok őrzÊsÊt-vÊdelmÊt Ês ún. kísÊrőfeladatokat låtott el. Az 1956-os magyarorszågi forradalmat Ês szabadsågharcot Ês az 1968-as csehszlovåkiai szovjet intervenciót kÜvetően kibővítettÊk a Securitate csapatok ållomånyåt Ês felszereltsÊgÊt. Egy 1984. augusztus 1-i åtszervezÊs nyomån, Marosvåsårhelyen a 18. Securitate zåszlóalj mŹkÜdÜtt, terßleti hatåskÜre valószínŹleg az egÊsz megyÊre kiterjedt.

2013 jĂşlius

13


komMunizmus.ro

Az informátori hálózat működése

Informátorok jelentésének dokumentumai

A gyakorlatban a Securitate átfogta az egész társadalmat. Minden intézményért, szervezetért, üzemért (összefoglaló néven objektumért) egy Securitate tiszt felelt, aki az illető helyen lévő informátorai (ügynökei, besúgói) révén tájékozódott az ottani helyzetről. Ezek a tartótisztek ún. fedett vagy konspiratív lakásokon találkoztak az informátorral, aki beszélgetés során vagy írásban tájékoztatta őket.

Az informátorok beszervezése A Securitate tiszteknek a rájuk bízott objektumokról mindenképpen belső információkhoz kellett jutniuk, ezért onnan informátorokat kellett beszervezniük. Erre úgy került sor, hogy több célszemélyt megfigyeltek, tanulmányozták azok jellemét, esetleges gyengeségeiket, olyan múltbéli hibákat is kerestek, amelyek alapján zsarolni lehetett

14 ERA

őket. Miután a célszemélyről elegendő információ állt a rendelkezésre, a Securitate tisztje négyszemközti beszélgetésre hívta az illetőt, ahol felkérte, hogy tájékoztassa/szolgáltasson információkat számára. (Általában egy konkrét feladatot kaptak, pl. egy adott célszemélyről kellett tájékoztatni). Amennyiben az illető vonakodott ezt végrehajtani, a Securitate tiszt zsarolással próbálta meg „jobb belátásra” kényszeríteni. A legtöbb informátort zsarolással szervezték be. Egy raktárvezetőt egyszer lopáson értek. Azzal a feltétellel tekintettek el a bírósági eljárástól, hogy a jövőben el fogja mondani a belügyi szerveknek, hogy a kollegái mit gondolnak a párt politikájáról. Volt olyan besúgó, akit azzal zsaroltak meg, hogy a gyerekei nem tanulhatnak tovább vagy, hogy ellenszegülése esetén elveszíti a munkahelyét. Egy informátornak beszervezett lelkészt azzal

zsaroltak meg, hogy egy sokkal kisebb és elszigeteltebb parókiára helyeztetik el. Sokan viszont önként álltak be informátornak. Ebben az esetben az illető fizetést kapott vagy más előnyökhöz jutott, pl. a Securitate tisztje a munkahelyen, a Milíciánál stb. apróbb előnyökért közbenjárhatott értük. Volt, aki így szerzett előreléptetést, érdemfizetést, külföldi utazást. Olyan esetre is van példa, hogy valaki azért vált besúgóvá, hogy árthasson az általa nem kedvelt személynek. Az ún. gyerekbesúgók az iskolás társaikról szolgáltattak információkat. A nyolcvanas években, Romániában a szülők nagy többsége nagyon vigyázott arra, hogy milyen politikai kérdésekről beszél otthon a gyerek előtt, hogy az iskolában nehogy valamelyik illetéktelen pajtás fülébe jusson. Eddigi ismereteink szerint a volt politikai foglyokat


komMunizmus.ro

is megpróbálták beszervezni a börtönből való szabadulás előtt besúgónak. Kevés olyan volt börtön-visszaemlékezésünk van, amelyben az illetők elutasították volna a beszervez��st.

Az informátorok feladatai Nem minden besúgó teljesített egyformán. Volt, aki szorgalmasan szállította az információkat és ezzel sokat ártott a megfigyelt személynek. Pl. a nyárádmenti kisadorjáni születésű Szilágyi Domokost azért csukták le két évre, mert az egyik rosszakarója, munkatársa folyamatosan jelentett róla a Securitaténak. Voltak olyan beszervezett besúgók is, akik semmiféle rosszat nem mondtak a megfigyelt személyről. Sok beszervezett személy igyekezett kibújni ezen kényelmetlen megbízatás alól. Nyíltan nemigen utasították el, hanem igyekeztek vagy csak pozitív, vagy pedig ún. semleges jelentéseket adni a célszemélyről. Megtörtént az is, hogy nagyon ötletes módon szabadultak

meg a Securitate tisztjétől. Az egyik marosvásárhelyi diák részegre itta magát a Securitate tiszttel való találkozások előtt, így téve “használhatatlanná” magát. A temesvári múzeum egyik alkalmazottja pedig, miután beszervezték, tettetett naivitással elújságolta minden munkatársának, hogy milyen nagy „megtiszteltetés érte”, hogy a Securitate információszolgáltatásra kérte őt fel. Az informátorok munkája mellett még lehallgatták a telefonokat, felbontották a leveleket. Ha fontosnak tartották az esetet, a célszemélyről megfigyelési dossziét állítottak össze, ebbe gyűjtötték a róla szóló információkat. Ha a beérkezett információkból azt a következtetést szűrték, le, hogy az illető személy veszélyes a párt számára, akkor vagy bebörtönözték, vagy pedig megpróbálták eltéríteni a véleményétől.

László Márton-Novák Csaba Zoltán

Szómagyarázat Tartótiszt – olyan Securitate tisztek, akik informátorokat szerveztek be, “tartottak”, akiktől írásbeli és/vagy szóbeli jelentéseket kaptak. Fedett (konspiratív) lakás/ház - olyan épületek, lakórészek, amelyek látszólag más célt szolgáltak, de valójában a fő céljuk olyan tér biztosítása volt, ahol a tartótiszt elbeszélgethetett az informátorral. Informátor (besúgó, ügynök) – olyan személy, aki vagy kényszerből, vagy önként együttműködik a Securitatéval, információkat szolgáltat. Objektum - Minden olyan intézmény, szervezet , üzem, ami önálló egységként Securitate vizsgálat tárgyát képezte.

Székely János marosvásárhelyi író megfigyelési dossziéja

2013 július

15


komMunizmus.ro

Könyvajánló Kisadorjáni Szilágyi Domokos: Büntetlenül büntetve. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2010.

Filmajánló

A könyvben a kisadorjáni származású Szilágyi Domokos letartóztatásának történetét és a börtönben töltött időszakot meséli el. A könyvből megtudhatjuk, hogyan működött az elnyomó gépezet, a titkosszolgálat és hogy az emberi rosszindulat mennyire befolyásolta mindezt.

Bacsó Péter: A tanú A film egy egyszerű dunai gátőr sorsán keresztül mutatja be az ötvenes évek magyarországi viszonyait. A komikus jelenetek rendkívüli érzékkel mutatják be a korabeli rendszer visszásságait, árnyoldalait, az emberek között keltett bizalmatlanságot, emberi gyarlóságokat.

Varró János: Erdélyi sorsvallató. Egy erdélyi ötvenhatos utolsó vallomása. Kecskemét, 2008. Varró Jánost az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlások során ítélték el. Könyvében a börtönévek kálváriáját eleveníti fel.

Costantin Popescu: Portretul luptătorului la tinereţe. A rendkívül színes és mozgalmas képi világgal rendelkező film a hegyekben zajló rendszerellenes fegyveres ellenállást mutatja be, az ún. Ogoranu csoport mozgalmát.

Nagy Géza: Ha túlélted, hallgass. Kolozsvár, 2004. Nagy Géza református lelkipásztort az ötvenes évek elején, a forradalom előtt tartóztatták le. A lelkipásztor az átnevelések időszakában járta meg a diktatúra börtöneinek poklát. Könyvében ezekről az évekről, megpróbáltatásokról mesél.

Viccek a létező szocializmus világából 1953-ban fejtágító falugyűlést tartanak. A beszéd után a szónok így szól: - Elvtársak, várom a kérdéseiket! - Nekem volna három kérdésem - jelentkezik Kohn bácsi. - Hová lett a hús, hová lett a kenyér és hová lett a bor? Egy hét múlva ismét falugyűlés, a szónok ismét kérdésekre vár. Jelentkezik Grün bácsi.

ERA. Zi de Zi Készült a S.C. Transilvania Grup Business S.R.L., a Romániai Volt Politikai Foglyok Szövetsége (Maros megyei szervezet) és a Maros Megyei Tanács közreműködésével

- Nekem csak egy kérdésem volna: hová lett a Kohn?... Kohn bácsi nyugati útlevelet kap 1956 után, és amikor hazatér, ismerősei kíváncsian kérdezgetik: - Milyen az a haldokló kapitalizmus? Mire Kohn bácsi ezt feleli: - Hát szép halál, nem mondom, szép halál!

Alapító: Aurelian Grama Szerkesztők: László Márton, Novák Csaba Zoltán Szövegszerkesztés: Raluca Rogoz

Székhely: Str. Primăriei nr. 1, Târgu-Mureş, Tel: 0265 215 612 redactia@zi-de-zi.ro, publicitate@zi-de-zi.ro www.facebook.com/Era.Zidezi

A kiadvány tartalmáért a szerkesztők és a szerzők felelnek. 16 ERA


Era hu numarul 4