Ünneplés és könyvbemutató a Várkert Bazárban Különleges ünnepségre voltam hivatalos. A Közti nevű építész tervezőcég 66 éves fennállását ünnepelte meg. Ez a bohókásan nem kerek szám meghatározta a sikeres, önbizalomtól duzzadó cég eseményét is. Az igazi apropó a cég történetét bemutató, hatalmas, két kötetes, ezer oldalas könyv bemutatója volt. Ezt is remekül oldották meg. A könyv szerkesztői, Tima Zoltán és Skardelli György építészek Somogyi Krisztina műsorvezetővel együtt valóban lapozgatták a könyvet (egy írásvetítő segítségével követhettük a dolgot). Kiderült, hogy az első kötet az 1949-től 1991-ig tartó állami korszakot mutatja be (szerkesztette Ferkai András), ez egy alapos cégtörténet, azután épülettípusok szerint halad. A második, máig vezető kötet szerkesztője Rubóczki Erzsébet volt. Ez egy egészen más szerkezetű, portfólióként is használható kötet, többet is nyomtattak belőle, mint az elsőből. A második kötet elején szokatlan módon össze is foglalják az első kötet tartalmát. A két kötetet csinos kartondoboz fogja össze. Összsúlya a két kilónál biztosan több – a három kilót talán nem éri el. Már a gyülekezés is ünnepi volt. Igen kevés személyt ismertem arcról, de az volt az érzésem, hogy itt csupa valaki van, a magyar építéstörténet élő legendái gyűltek össze, hogy átadják a marsallbotot a fiatal táltosoknak. Most először volt alkalmam a Várkert Bazárban ilyen nagy eseményen részt venni. Meg kell mondanom, igen jól vizsgázott az épület, mint konferenciahelyszín. A falon nagyon érdekes volt a változó erősségű ledfényekre komponált hullámzó felirat és mintázat. A nézőtéren jókedvű, szabad emberek ültek. A fiatalabbak többsége néha vetett egy pillantást az okostelefonjára. Egy mellettem ülő építész külsejű fiatalember időnként beguglizott néhány nevet azok közül, akikről a színpadon szó volt. Sok mindent megtudhattunk az anyaggyűjtés nehézségeiről, sokat emlegették a KÖZTI állami korszakában tervezett külföldi épületeket – ezek magas minősége szinte minden közreműködőnek meglepetés volt.