Sisa József szerk Az Országház építése és művészete _785

Page 1

[Sisa József szerk.:] Az Országház építése és művészete Igazi mérföldkő a magyar építészettörténetben. Soha ilyen alapos és részletes monográfia még magyar épületről nem jelent meg. Évekkel ezelőtt egy szemfüles újságíró észrevette a Magyar Közlönyben, hogy az Országház Hivatala nagy teljesítményű és méretű dokumentumok feldolgozására alkalmas szkennert vett, talán nem is egyet. Mint híre ment, arra kellett nekik, hogy digitalizálják az Országház hatalmas tervtárát. Ez a feltáró munka volt az alapja e gigantikus, csaknem négy kilogrammot nyomó könyvkolosszusnak. A nyolcszáz nagyalakú oldal módot ad a részletek kifejtésére. Nem mondom, hogy ez a sok éven át írott könyv közérdeklődésre tart számot, de mint olyan személy, aki maga is éveket töltött el a tárgy tanulmányozásával, és szerzőtársával maga is elkövetett egy népszerű, a témára messzebbről, azaz felületesebben tekintő, hasonló témájú írásművet, most megpróbálom az ájult tiszteletet és dicséretet néhány érvvel alátámasztani. Először is, Az Országház építése és művészete korántsem egy száraz olvasnivaló. Olyan forrásmunka, amely csodák csodájára olvasmányos is. Bőven megérte azt a hetet, amíg a végére értem. Bár nem minden sorát írta a kötet szerkesztője, a nagy tekintélyű művészettörténész, Sisa József, a legfontosabb fejezeteket ő jegyzi. Az írásba bevont, nagyrészt fiatal kollégák nyilván igazodtak az ő higgadt, letisztult stílusához, és nyilván a szerkesztői munka sem formális volt. Ez a munka Sisa József eredményekben, könyvekben gazdag pályájának egyértelmű csúcsa, és legyenek bármilyen nagy szavak, de ki kell jelenteni, hogy elképzelni sem lehet ennél alaposabb, nagyszerűbb, arányosabb, szebb kiadványt. Akkor az általános felől haladva, lássuk a konkrét erényeket. Már említettem a stílust, az általános hangot. Nos, ez nem a tudós professzoré, hanem egy olyan személyé, aki minden mondata mögé képes lenne felsorakoztatni még ötöt, de tudja, hogy az ő feladata minden bekezdésben a lényeg kiemelése és a tömörítés. Hiszen ennél vastagabb könyvet már nem érdemes piacra dobni, mert azt már felemelni sem nagyon lehetne… A megszólaló hang végül is egy jó középiskolai tanáré, aki képes lelkesedést kelteni kedvenc témája


iránt. Nem az átlag diáknak, hanem annak a kevés eminensnek, akik beiratkoztak a délutáni szakkörére. Igaz ez a 80 oldalas, tehát önálló könyv terjedelmű, Műszaki jellemzők című fejezetre is, amely a pincétől a padlásig, emeletről emeletre veszi végig az elkészült épületet, mégsem száraz olvasmány. Átsüt rajta a szerző, Lukács József építész lelkesedése, aki évtizedek óta a Hivatal munkatársa, egy idő óta mint (legalább is de facto értelemben) főépítész. A könyv tömve van számtalan felfedezés számba menő ténnyel és részlettel. Elsősorban a tervpályázat, a tervbírálat, és a Steindl-féle tervek többszöri átdolgozása témakörében. Azt a sejtést, hogy a pályázat elbírálásában az anglomán Andrássy Gyula, a volt miniszterelnök vihette a prímet, tényekkel bástyázza körül, lényegében eldönti a kérdést. Azt is megtudhatjuk, hogy az eredeti Steindl tervben jó ideig szereplő (a Duna enyhe kanyarját követni szándékozó) középső, 5%-os, alig látható törés mikor tűnt el a tervekből. A legutolsó pillanatban, arra hivatkozott a megrendelő Végrehajtó Bizottság, hogy mivel 72 méterrel délebbre került az egész épület, ott a Duna kanyarulata már csak 1,1 méter különbséget okoz a partvonalban, ezért nem érdemes vállalni a törés okozta technikai bonyodalmakat. A monográfia hallatlanul árnyalt képet fest a végtelen munkabírású Steindl Imréről, aki foggal-körömmel ragaszkodik elképzeléseihez, és ehhez a 17 évig húzódó építkezés alatt mindig meg is szerzi a plusz pénzt az egyre változó miniszterelnököktől. (Az utolsó két évet már nem élte meg.) Sisa kerek-perec kimondja, hogy Steindl elérte, hogy a magyar képzőművészek első vonala távol maradjon az ő nagy alkotásától. Az általa írt fejezetekben két jellemző történet részleteit is megismerhetjük: egyrészt, hogy hogyan, milyen körmönfontan hiúsította meg Steindl, hogy a képviselők által Munkácsy Mihálytól rendelt 16 méter hosszú Honfoglalás című festmény a képviselőházi ülésterembe kerüljön. A másik történet az uralkodó pár szoborcsoportjának szinte bohózatba illő históriája. Ezt végül is (minőségi problémák miatt) soha nem állították fel a Házban. Ugyancsak alapos és részrehajlás nélküli az a rész, ahol az elkészült épület fogadtatását ismerteti, ami enyhén szólva nem volt


egyértelműen pozitív. Hiszen az idő elszaladt mellette. Mire 1902-ben a képviselők beköltöztek (és amikor a megnyitóra hiába várták a királyt), Európa szerte és Magyarországon is már a szecesszió tombolt. Ugyancsak eredeti meglátásokat oszt meg az a fejezetrész is, amely a mi Országházunkat veti össze kora más országbeli parlamenti épületeivel. Van egy oldal, ahová méretarányosan összemásolták a tárgyalt épületek alaprajzait. Az utolsó oldalakon aztán a szerkesztőmonográfus összefoglalja az épületről alkotott véleményét. Ebben nyoma sincs a kötelező, udvarias, földre boruló feldicsérésnek. Ezekkel a szavakkal fejeződik be a roppant monográfia: „Nemcsak a legpompásabb magyar épület, amely a képzőművészeti alkotások sokaságával dicsekedhet. Nemcsak a millenniumi -történelmi gondolat legfőbb megtestesítője. Az Országház a magyar főváros nemzetközileg is számon tartott büszkesége, egyenesen jelképe lett, sőt az elmúlt száz év során a róla készült megszámlálhatatlan ábrázolás jóvoltából ténylegesen emblematikus jelenséggé, nemzeti szimbólummá nemesült.” Ezután még számos melléklet következik, építési kronológiától, az építési program nyomtatott hirdetményének fakszimiléjén át, a kivitelezők és a szállítók listájáig és a felhasznált kőfajták részletes katalógusáig, a fotók listájáig, összesen több mint száz oldalon. Ahogy ez egy monográfiához illik. 28 oldal lapozgatása itt. (Országház Könyvkiadó, Nemzet Főtere Kézikönyvek, 2020. 807 oldal, súlya kb. 3,65 kg. Ára 19900 Ft. Sorozatszerkesztő: Bellavics István, Pelyach István. A szöveget írta: Andrássy Dorottya, Dúzsi Éva, Horváth Zsuzsa, Katona Júlia, Kelecsényi Kristóf, Kerekes Margit, Lukács József, Sisa József. Lektor: Ritoók Pál. Fotó szaktanácsadó: Csengel-Plank Ibolya. Tipográfus: Környei Anikó.)