B. Müller Tamás – Csorba György A Nemzet Főtere A Kossuth tér története_785

Page 1

B. Müller Tamás – Csorba György: A Nemzet Főtere (A Kossuth tér története) Az Országház Kiadó tavalyi másik reprezentatív kiadványa szándéka szerint nem tudományos mű. A fülszöveg több mint százharminc ismeretterjesztő cikket ígér – de ennél sokkal többet nyújt. Eddig fel nem tárt tények százait osztja meg velünk, ezért – bár lábjegyzetek valóban nincsenek benne – a szó tágabb értelmében véve alapkutatásnak, forráskiadványnak is nevezhető. A főcímben van valami szükségtelenül bombasztikus, amihez végképp nem illik az informális alcím (a tér neve helyesen Kossuth Lajos tér). Az ember hiányolja a szerzők nevét a címlapról és a gerincről. Hacsak nem az volt a helyzet, hogy a szerkesztő képzelte el a könyvet, és ő adta ki a munkát a két szerzőnek, ami aligha életszerű. Az egyes cikkek után a tartalomjegyzékben akkor is illett volna megjelölni, akár monogrammal, hogy melyiket ki írta. De ezzel vége is a kifogásoknak. A három nagy részre bontott könyv nem csak alapos és olvasmányos, de vérbeli ismeretterjesztő munkaként képes teljes élményt nyújtani az átlapozóknak is. Gyakran él ugyanis a legfontosabb tények kiemelésével. Az Országház 17 éves építkezéstörténetét például hosszú, alapos cikkben ismerteti, de az első oldalon tizenegy dátumot nagy méretben kiemel. Vannak keretes írások, amelyek „oldalirányban” bővítik ismereteinket. Az illusztráció mesésen bőséges: a (jelentős mértékben eddig soha nem látott) fotóktól kezdve a kertészeti terveken át egészen az apróhirdetésekig (az utóbbi tekintetben is hatalmas kutatómunkát végeztek a szerzők, a 425. oldalon tizenkilenc, bájosabbnál bájosabb szerelmi tárgyú apróhirdetést másoltak össze). El kell mondani, hogy a tipográfia elmarad a fentebb méltatott Országház monográfia színvonalától. Van benne valami iskolás és késő Kádár-kori jelleg – talán a barna, kicsit gyászos kísérőszín alkalmazása, a fejezetcímek kezdőbetűinek ügyetlen kiemelésében. „Ilyen iniciálé nincs”, mondhatnánk, és nem is volt érdemes kísérletezni vele, hiszen se nem tetszetős, se nem segíti az olvasást. A gondosság is lehetett volna nagyobb, a 44. oldalon, a tartalomjegyzékben még helytelen idézőjel is előfordul.


De vissza a pozitívumokhoz, amelyek messze túlharsogják az apró hibákat. A tér épületeinek történetét házról házra lépkedve érdekesen, sok új ténnyel ismerhetjük meg. Részletes indoklását adják a Kossuth tér 6-8. sz. alatti Szabad György irodaház ilyetén felépítésének (talán itt elfért volna egy-két kép a nemzetközi pályázatból, amit a volt MTESz székház „felöltöztetésére” írtak ki). A könyv legnagyobb terjedelmű részének címe „A tér és a történelem”. Árgus szemmel figyeltem, hogy a könyvbe beszivárog-e a mai állami véleménykurzus, de örömmel tapasztaltam, hogy nem. A szerzők minden korszakról szinte egyforma távolságtartással beszélnek. És szó sincs arról, hogy kötelező leckét mondanak fel, rengeteg érdekes hírlapi adalékot ástak elő. A távolság- és mértéktarás igen jól tetten érhető az egészen friss Összetartozás Emlékhelye leírásakor, már azzal is, hogy a „kisebb emlékművek” között sorolja fel, holott köztudomásúan 100 méter hosszú. Hiányzik a tények közül, hogy erre szokatlan módon nem volt tervpályázat. S bár nem hangzott el hivatalosan, de a tervezők minden interjúban megemlítették, hogy az eredeti ötlet Wachsler Tamás építésztől, a Steindl Imre Program vezetőjétől származik. (Arra gondolni se merek, hogy a szerzők számára csak a nyomtatott források az igaziak.) Egészen kiváló az utolsó, „A tér és a város” című terjedelmes rész (alcím: Közlekedés, metró, híd, kávéházak, szórakozás, fürdők, légyottok). Ebben is hatalmas munka van. A legtöbb tiszteletet a téren valaha közlekedett járművek teljes listájának összeállítása érdemli (ezzel magam is próbálkoztam néhány évvel ezelőtt, és beletört a bicskám). Új tények tömkelegét ásták elő a szerzők továbbá az országház előtt horgonyzó dunai fürdő történetéről, az itt elkövetett öngyilkosságokról. (Reméljük, az 1992-es benzinnel és öngyújtóval elkövetett eset valóban az itteni utolsó lesz, ahogy a könyv állítja.) A könyv főszövege derűsen ér véget. Miután bőségesen idéz Szobotka Tibor naplójából és több részletet megtudunk arról, hogyan udvarolt Szobotka Szabó Magdának, azt is elárulja, hogy hol és mikor kérte meg a kezét. Az eset 1948. április 10-én történt, a mai Szamos Cukrászda helyiségeiben.


Ezután mutatók következnek. Ezek egyike, a Képjegyzék váratlanul szakszerűtlen, sőt tökéletesen értelmetlen. Ugyanis fejezetről fejezetre haladva elmondja, hogy melyik kép honnét, melyik gyűjteményből származik, ám érthetetlen módon hiányzik a szerző és a raktári szám. A legtöbb gyűjtemény fájdalmát az egyes képekért fizetett pénz nyilván tompítja, de a felhasznált 62 Fortepan kép beválogatása így teljesen jogszerűtlen volt. Hiszen, a felhasználási feltételekben világosan benne van, hogy az egyes képeknél az adományozókat is fel kell tüntetni. A képjegyzékek általános célja a jövendő kutatók szolgálata: hogy egy-egy képet könnyen meg tudjanak találni saját céljaikra. (Országház Könyvkiadó, Nemzet Főtere Könyvkiadó, 2020. 447 oldal, ára 4990 Ft. A szöveget írták: B. Müller Tamás, Csorba György. Szerkesztette: Zsuppán András. Képszerkesztő: Csengel-Plank Ibolya, Zsuppán András. Szakmai lektor: Cieger András, Gyarmati György, Kelecsényi Kristóf. Tipográfus: Szigligeti Mária. A Nemzet Főtere Kézikönyvek szerkesztői: Bellavics István, Pelyach István.)