20. szo8Ezékiel 39,21–29
21. v8Zsoltárok 10
Háborúk, forradalmak, kataklizmák idején, illetve inkább utánuk mindig bekövetkezik valamiféle megtisztulás, lelki megújulás, Istenhez való fordulás. Így volt ez például Magyarországon is a második világháború után, amikor sok gyülekezetben, ifjúsági konferenciákon újultak, tértek meg fiatalok, s adták át az életüket egy-egy tábor után (például az én szüleim is), hiszen a háború borzalmas napjai után nagy lelki éhség követezett be. Ezt az időszakot hívjuk „ébredésnek”, mikor sokan keltek fel a lelki halálból – új életre. Erről ír Ezékiel is. Az Izráel-ellenes háború során két dolog lett nyilvánvalóvá: egyrészt „Izráel háza megtudja, hogy én, az Úr vagyok az ő Istenük továbbra is”, az ellenségeknek pedig: „és így mutatom meg rajtuk a többi nép szeme láttára, hogy szent vagyok”. Izráel ellenségeit is kordában tartotta az Úr annak ellenére, hogy Isten Izráel hűtlensége miatt „elrejtette arcát előlük”, s emiatt sokan elestek Izráel tagjai közül is. De Istennél mindig beköszönt a béke korszaka, Isten legfőbb ígérete ez lesz: „Biztonságban laknak földjükön, és senki nem rettenti őket”. S azt is megígéri Isten, hogy többé nem rejti el orcáját előlük. Ez az ígéret ma is, ránk is érvényes!
Talán Te is átélted már a zsoltáríró közérzetét és sóhaját: igazságtalanság vesz körül! Lehet, hogy egy becstelenül előnyhöz jutó osztálytársad jut eszedbe, vagy egy rosszízű családi helyzet, vagy előfordult, hogy nem várt helyről kaptál ütéseket. Teli vagyunk ilyen megélésekkel. És van, hogy felnőnek a bajok: visszatérő bántások után talán vissza húzódsz, páncélt és tüskéket növesztesz, és lehet, hogy egész életed perspektívájából nézve jelentéktelen problémák óriásként lépnek eléd, megijedsz emberektől. Ha így vagy, bátorítson a zsoltár utolsó mondata: „többé már ne rettentsen a földből való ember” (Károli fordítás). Akkor, amikor leküzdhetetlennek, félelmetesnek tűnik számodra valaki, akkor emlékezz erre: aki földből való (porból lett és porrá lesz), az nem isten, ő nem jelenthet végső fenyegetést. Ő is hatalom alá van rendelve. Az életed bástyája és ereje az Úr! Ő hall Téged, ismeri küzdelmed és veled van (17. v.), nem közömbös neki helyzeted. Ha embereknél nem is, Nála mindig oltalmat találsz. (Ha van időd, olvasd el a 27. zsoltárt!)
Beköszönt a biztonság
Van, aki nagyobb!
Ha ma íródott volna a Bibliának ez a könyve, biztosan valamelyik közösségi oldalon jelent volna meg címzés, megszólítás és aláírás nélkül. Valószínűleg sokan elolvasták és megosztották volna. De nem mostanában keletkezett ez az írás. Viszont mégis van a két módszer között valami hasonlóság. Valaki megírta valakiknek, hogy többet tudjanak Jézusról, az örök főpapról, a megváltóról, aztán elterjedt és már senki nem tudta, hogy honnan indult a levél és kinek is szólt. Mindenki úgy érezhette, hogy személyesen neki szól, még ha nem is ismeri az írót. Mi is ugyanezt érezhetjük, amikor elolvassuk ezt a prédikációt. Az akkoriaknak nem volt könnyű megérteni, hogy már nem a mózesi törvények azok, amik meghatározzák az életüket, hiszen Krisztus a törvény fölött áll és inkább rá kell figyelni, neki kell engedelmeskedni. Számunkra is ez a legfontosabb, hogy Jézus olyan főpap, aki bemutatta a tökéletes áldozatot, és vére által mindannyian szabadok lehetünk. Ehhez azonban szükség van a hitre, amely által a láthatatlanra nézhetünk. Tudod, hogy kik voltak, akik megmutatták nekünk, milyen az igazi hit? Ez a levél egy hosszú felsorolást tart azokról az ószövetségi emberekről, akik példát adtak nekünk a hitben járásról. Be akarsz állni te is a hithősök sorába? Akkor olvasd el a Zsidókhoz írt levelet és „csatlakozz a csoporthoz”! Értsd meg, amit Jézus áldozatáról mond! Higgy az Úrban! Engedelmeskedj neki és tartsd szem előtt, hogy „nincsen itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük” (Zsid 13,14)
22. h 8Zsidók 1,1–14
LegesLeg
Találtál már valaha valamit, amiről nem tudtad eldönteni, hogy igazi kincs vagy értéktelen semmiség? Fémtárgyak, érdekes kövek, dínó fosszíliák? :-) Kölyökkoromban többször jártam így és ilyenkor mindig tanácstalan voltam: megmutassam valakinek, hogy megtudjam az értékét? Ma a zsidókhoz írt levél olvasásába fogunk. Ahogy előrehaladunk, látni fogod, itt is „értékről” és „kincsekről” lesz szó. Kicsoda Krisztus? Milyen erős, milyen hatalmas, milyen értékű az áldozata? Merre nyitott utat számunkra? Elegendő-e a benne való hitünk? A Zsidókhoz írt levelet a „Jobb dolgok könyvének” is nevezhetnénk: a „jobb” és rokon értelmű szavai 15 alkalommal szerepelnek benne. A mai szakaszban többször leírja a szerző, hogy Krisztus nagyobb az angyaloknál, a teremtményeknél: az első 14 vers tele van Krisztus felsőbbrendűségének igei bizonyítékaival (az idézőjeles mondatok ószövetségi hivatkozások; ha ráérsz, keresd ki őket). Ő nem csupán egy próféta vagy nagy tanító, Ő az Isten Fia, a megígért Megváltó, aki eljött hozzánk! Őt nem lehet űberelni!
23. k8Zsidók 2,1–9
24. sz8Zsidók 2,10–18
25. cs8Zsidók 3,1–6
26. p8Zsidók 3,7–19
Igen, az a „valahol valaki” Dávid volt, az itt (6–8. v.) található sorok tőle származnak, elolvashatod eredetiben a 8. zsoltárban. Összefoglalva: Krisztus vállalta, hogy beszorítsa magát egy földi testbe, hogy megérkezhessen közénk és elkészíthesse megmenekülésünk útját. Ezzel a tettével örök dicsőséget szerzett. Egyébként a 2. versben szereplő „angyalok által hirdetett ige” a törvényre utal (5Móz 33,2). Ezek a sorok megerősítenek abban, hogy Isten erős és véghezviszi tervét. És igen, van terve: hosszútávú, kitartó, megmentő, és ebben benne vagy Te is. Közelít az Isten az emberhez, hívja magához: egy időben a törvényen keresztül, szabályokat szabva, remélve, hogy ezekben hozzá futunk… Majd később kegyelmet hirdetve Krisztus áldozatán át várja, hogy találkozzon velünk! Keresi az utat az emberhez, keresi az utat hozzád. Áss mélyre, ismerd meg Őt jobban, jöjj elé hálaadással!
Krisztus emberré lett. Fájdalmakkal és örömökkel, terhekkel és vágyakkal, kísértésekkel és megpróbáltatásokkal teljes életet élt. Egy lett közülünk: hús-vér ember. Így ma már nem mondhatod: „nem tudja min megyek keresztül”. De, mindent tud: élt és érzett emberül, megküzdött a mindennapok próbáiban. Azért tette ezt, hogy meglásd: Ő nem a távolból osztja az észt, hogy hogyan kéne élni ezen a földön „jóemberként”. Értünk élt és értünk halt, sőt életünk részévé szeretne válni. „Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek” (18. v.). Nincs tehát előtte tabu. Nem tudsz olyat mondani, ami Neki új vagy megdöbbentő lenne. Pontosan ismeri küzdelmeidet, kísértéseidet és mindezekben szeretne ott lenni melletted, hogy megerősítsen, felsegítsen, bátorítson és vigasztaljon. Hogy ott legyen veled és elkísérjen az úton, formálja az életed. Eljött, hogy szabadságot hozzon. Hogy ne a félelmek diktálják lépéseid tempóját (15. v.) és már itt a földön megízleld a Menny örömét. Lépj Vele ma is!
Néhány éve egy barátom hosszú lelki vívódás után megtért. Kérte, hogy találkozzunk, és beszélgessünk erről. Így kezdte a mondanivalóját: „Az egész életemet újra kell gondolnom.” Ezt pedig meg is tette! Az elsődleges céllá az vált az életében, hogy kövesse Jézust. A Zsidókhoz írt levél írója is hasonlót hangsúlyoz ki az első versben: figyeljünk Jézusra! Felmerülhet a kérdés: jó, de miért is kéne ezt tennem? A választ a következő szavakban találjuk: „hitvallásunk apostolára és főpapjára”. Az apostol szó küldöttet jelent, ebben az esetben olyan személyt, akit maga Isten küldött el. Jézus tehát az, aki Isten főpapjaként jött közénk, és visszavezet Hozzá. Az Ószövetségben Mózes ment rendszeresen az Úr szent helyére egész Izráelt képviselve, kapcsolatot tartva Isten és a nép között. Mózes Isten „házának” a szolgája volt, és hűségesen végezte a feladatát. (5. v.) Olvashatjuk, hogy men�nyivel hatalmasabb Jézus, mint Mózes, mert Ő a Fiú. Övé az egyház, Isten háza (6. v.). A barátom most már csak Jézusra koncentrál, ezért az életében a fontossági sorrend több ponton is megváltozott. Mindannyiunknak szükségünk van arra, hogy leüljünk, és átgondoljuk, hogy mi az, ami tényleg életbevágó, és minek kell hátrébb kerülnie a mi életünkben. Jézusról a Kolossé 1,18 szavaival: „minden tekintetben ő legyen az első.” Mi a lényeg tehát? Mindent annak a fényében tegyünk, hogy kicsoda Jézus Krisztus, és mire tanít bennünket az Ő szava, a Biblia!
Milyen sokszor mondtuk már ezeket a szavakat: „Vigyázz magadra!” családtagjainknak vagy barátainknak mielőtt elindultak valahova! Sok buktatóval kell szembenéznünk az életünk során, bárhova is tartunk. Bölcs döntés tehát, ha mindig biztató, adott esetben figyelmeztető szavakkal segítjük egymást. A 12. versben pont ezt fejezi ki a mai igerészünk írója („Vigyázzatok…”), sőt a hely zet sürgősségét is hangsúlyozza háromszor: mindezt ma tegyétek meg! A 95. zsoltárból idéz a 7–11. versekben, emlékeztetve az olvasóit a zsidók Isten elleni 40 éves lázadására a pusztában. Hitetlenségük miatt fordultak el Istentől. Bár látták az Ő hatalmát az egyiptomi csapások során, a Vörös-tenger kettéválasztásánál, és az egyiptomi sereg elpusztításakor is, még mindig nem hittek igazán az Úrban, aki megmentette őket a rabszolgaságból. Manapság vajon hányan vannak, akik ugyan hallották az Úr Jézus evangéliumát, és láttak életeket megváltozni a Szentlélek ereje által, mégsem hisznek? Nem véletlen, hogy a levél írója a lelkünkre beszél: ragaszkodjunk az igazsághoz a Megváltónkkal kapcsolatban, és ne hagyjuk a szívünket megkeményedni a hazugságok által, amik megpróbálnak félrevezetni minket! A bűn mindig ezt „mondja” nekünk: „Csináld csak úgy, ahogy te akarod!” – akkor is, ha tudjuk valamiről, hogy az rossz. Minél többször engedünk a kísértésnek, annál keményebb lesz a szívünk, az evangéliumot annál jelentéktelenebbnek tartjuk, és Isten egyre távolabbinak tűnik. Figyeljünk tehát nagyon, mindig Jézust tartsuk szem előtt, hogy ne sodródjon el az életünk Istentől, ne toljuk el magunktól áldásait és kihívásait – ma sem!
Értem jött
Ismerős!
Jézusra összpontosíts!
Vigyázz magadra! Magadra?
27. szo8Zsidók 4,1–13
28. v8Zsoltárok 25
1. h8Zsidók 4,14–5,10
2. k8Zsidók 5,11–6,8
Tanzánia felföldjén járva, egy a semmi közepén lévő fiúiskola felé tartva megálltunk a barátommal egy rövid pihenőre. Ekkor vettük észre, hogy egy kaméleon éppen megváltoztatja a színét – valószínűleg miattunk! Felfrissülve mentünk tovább, és végül meg is érkeztünk az iskolába. A mai igeszakaszunkban is egyfajta nyugalomról, pihenésről van szó, de ez sokkal mélyebb és maradandóbb, mint bármilyen más állapot, mert Jézus örömhírének hittel való elfogadásából fakad. Nem egy rövid megállásról van szó az úton, hanem egy életre szóló kapcsolat létrejöttéről az élő Istennel. Isten is megpihent a teremtéskor a folyamat végén. Neki nem lett volna szüksége megállásra, hiszen örökkévaló és mindenható Úr, mégis így tett. A pihenőnapot, vagyis a szombatot azért is rendelte el a zsidó népnek Isten, hogy vigyázzon az egészségükre, és élhető legyen az életük. Itt viszont egy olyan nyugalomról van szó, amelyben minden hitben járó ember részesül, majd arra buzdít az író, hogy „lépjünk be” ebbe a nyugalomba (11. v). Ehhez kapcsolódnak a Máté 7,13–14. versek is. Az utolsó két igevers azt hangsúlyozza, hogy Isten szava élő és ható: elér egészen a lényünk legmélyéig. Így tanít meg minket arra, hogy az Ő útján járjunk. Arra hív bennünket az Úr, hogy teljesen bízzuk Rá és az Ő szavára az életünket. Így tudunk a jelenlétének örömében élni most és mindörökké. Ne akarj tehát „elbújni” Isten elől soha, inkább fordulj Felé mindig hittel, és lépj be az Ő „nyugalmának helyére”!
Gyönyörű ez a zsoltár, és ez a jelző nagy szó tőlem, akinél a maximum dicséret általában megáll a „nem rossz”-nál vagy a „jó”-nál. Itt mégis helyén van és igaz. Miért? Mert aki írja, őszinte, fájdalommal teli, kétségbeesett, mégis reménykedő. Valaki, aki bolyong és vezetést kér. Valaki, aki birkózik a bűneivel, de amikor elbukik, akkor is az Úrhoz szalad. Valaki, aki nem fél bevallani a gyöngeségeit, mert Isten az ő ereje. A sok küszködés, birkózás, kudarc, bukás, felállás mellett a hit átsüt az egész zsoltáron. Az a hit, hogy „Azt az embert, aki féli az Urat, oktatja ő, hogy melyik utat válassza.” Miért, nem tudjuk azt mi eldönteni, melyik a jó út? Hogy mik a helyes döntések akár a mai napon? Sajnos nem. „Van út, amely egyenesnek látszik az ember előtt, de végül a halálba vezet.” (Péld 14,12) A legjobb, megbízható információkra alapozott, barátok vagy éppen a család által is helyeselt döntéseink is pocsékul sülhetnek el, ha előtte Istent nem kérdezzük meg. Ha nem járunk elég szorosan vele an�nyira, hogy megérthessük az akaratát: „Szemem állandóan az Úrra néz” (15. v). Tegyünk mi is így!
Főpap. Milyen régies szó. Amikor ilyen szavakat hallunk, hajlamosak vagyunk arra, hogy bezárjuk a füleinket, hiszen ennek az üzenetnek hozzánk, a mi nagyon is modern, XXI. századi mindennapjainkhoz sok köze nem lehet, nem igaz? Pedig nagyon is van. Anno a főpap feladata volt, hogy az izráeli nép bűneiért áldozatot mutasson be, vagyis bocsánatot szerezzen számukra Istentől. Isten ugyanis gyűlöli a bűnt, de a bűnös embereket szereti. Ennek a kettősségnek a feloldása volt az áldozat. Ez a koncepció csak addig idegen a számunkra, amíg belegondolunk, hányan keresik hasonló módon a bűnbocsánatot, a lelkiismeretük megnyugtatását a világi emberek között, de magunkban is könnyen felfedezhetjük. Valami rosszat tettem? Hazudtam, alakoskodtam, csaltam? Na, majd valahogy kompenzálok az illető felé. Vagy másvalaki felé. A lényeg, hogy pár jó cselekedettel kiegyenlítem a mérleget. Kár, hogy Isten nem így gondolkodik. Őt mi a „jó cselekedeteinkkel” – amik amúgy önzésből fakadnak – sosem tudjuk kiengesztelni. Ehhez közbenjáróra van szükség. Valakire, aki igaz, aki szent és bűntelen, hogy megfizesse az árát a bűneinknek. Ő a mi Főpapunk. Ő Jézus.
Nehezen emészthető rész ez, igazi „kemény eledel”, amiről az első rész is szól. Először is a gyerekségről szóló rész. Jó megérteni, hogy itt nem arról a gyermeki lelkületről van szó, ami örömmel fogadja az Isten ajándékát, és nem próbál megfelelni neki, megszolgálni érte (és amit Jézus meg is dicsér a gyerekekben, és az utánzására szólít fel). Itt egyfajta gyerekességről van szó, ami azt jelenti, hogy a „tejecskét” (Isten szeret, jót akar neked, jó terve van az életeddel stb.) örömmel fogadjuk, de a „kemény eledelt”, Jézus követésének az árát már nem fogadja be a gyomrunk; arról nem beszélve, hogy nagyon messze vagyunk attól, hogy mi is tanítókká váljunk, hanem inkább fogyasztóként hallgatjuk/látogatjuk az alkalmakat és keressük a lelkünk megnyugtatását. Amikor pedig nem kapjuk meg, amit akarunk vagy ami „jár” nekünk Istentől, hisztizünk. Na, ez a gyerekes! Persze, ez még mindig egy érthetőbb és könnyebben emészthetőbb rész, mint ami ez után jön. Most akkor mi van? Elveszíthető az üdvösség? Elesem oszt’ kész, mindennek vége?? (6. v.) Ilyenkor jó emlékeztetnünk magunkat, hogy kinek is íródott ez a levél. Zsidóknak. Mi volt itt a gond? Hogy az üldöztetés hatására többen visszatértek a zsidó hithez, amiben Jézus csak egy eretnek tanító volt, akit megfeszítettek, és ennyi. Aki ilyen Krisztus-tagadásba esett, az valóban jogosan aggódhatott az üdvösségéért. De valóban keresztyének voltak ők? Nem hinném.
A nyugalom evangéliuma
Vezetni vagy vezet ve lenni
Örökkévaló főpap
Kemény eledel
3.
3. sz8Zsidók 6,9−20
4. cs8Zsidók 7,1−10
5. p8Zsidók 7,11−19
6. szo8Zsidók 7,20–28
Ha a tegnapi igeszakaszt olvasva te is kétségbeestél azon, hogy vajon nem vagy-e azok között, akik megízlelték a Jézussal való közösséget, de azután elestek és lehetetlen megújulniuk… akkor ez valószínűleg éppen annak a jele, hogy még nem vagy annyira megkeményedve, hogy ne tudj megújulni, ha Jézushoz fordulsz. Isten nem felejtette el mindazt, amit korábban érte tettél. Ezek mind fel vannak írva és vár téged az örök jutalom, amikor bevonulsz majd a mennyei városba és látod a könnyes, boldog tekintetét azoknak, akik szeretnek téged és hallod, ahogy a nevedet mondják. És mögöttük az, aki inkább meghalt, mintsem, hogy nélküled éljen, felemeli átlyukasztott kezeit és megtapsol. (Max Lucado) Ez a reménység olyan szilárd, mint a beton. Mi sokszor viccesen mondjuk: „A testvérem életére esküszöm, hogy nem én voltam!” Isten viszont a saját életére esküdött meg, mert egyszerűen ennél nagyobbra nem tudott. „Ezért hát őrizzétek meg ezt a bátorságot és hitet, mert nagy jutalom vár rátok! Legyetek türelmesek és kitartók, mert miután mindent véghez vittetek, amit Isten akar, megkapjátok tőle, amit megígért!” (Zsid 10,35−36, Egyszerű Fordítás)
Hogyan érdemes a Bibliát olvasni? Mai igénkből három dolog derül ki. Még nem hallottál Melkisédekről? Na jó, végül is összesen csak néhány vers szól róla az egész Bibliában… Viszont ennek fontos üzenete van: az egész Bibliát olvasnunk és ismernünk kell! Az Ószövetséget is. Az eldugott, jelentéktelennek tűnő, furcsa, megbotránkoztató részeket is. A melkisédekeket is. (Te ki tudod mondani?) A Biblia homályosabb részeit a Biblia világosabb fényében lássuk! Az 1Móz 14,18−20-ból csak azt írja le, hogy Ábrahám, egy nagy katonai győzelemből visszatérve tizedet adott ennek a titokzatos Melkisédeknek, az pedig megáldotta őt. Azt, hogy Melkisédek Isten örökkévaló papja volt, csak a Zsoltárok 110,4-ből tudjuk meg. Azt pedig, hogy mindennek mi a jelentősége, csak innen, a Zsidókhoz írt levélből… Ha nem értesz egy igét, mindig nézz utána, hol ír még ugyanerről a Biblia! Ne csak idézzük, hanem alkalmazzuk is az igét! Látjátok, milyen hatalmas volt Melkisédek, hogy Ábrahám, Izráel ősatyja, az Ószövetség egyik legnagyobb alakja térdet hajtott előtte? Jézus még nála is nagyobb! Ő a te Urad és Megváltód, Barátod és Lelkészed, akihez bármikor fordulhatsz! Amikor igét olvasol, mindig kérdezd meg: hogyan, miben mutat Jézusra? Mit üzen ez ma, nekem?
A tegnapi, mai és holnapi igék talán unalmasnak és érdektelennek tűnhetnek, ahogy hosszasan részletezik az Ószövetség furcsa és ismeretlen szokásait. Nyugi, ne aggódj, a következő pár fejezet is hasonló lesz. :) De talán segíthet ezeket a fejezeteket megérteni, ha megkérdezed: miért részletezi ezeket ilyen hosszan az ige? Miért ír ennyit az ószövetségi papságról (7. fejezet), szövetségről (8. fejezet), szentélyről (9. fejezet) és áldozatokról (10. fejezet)? Azért, hogy Jézusra mutasson. Az Ószövetség megannyi alakja és rendelkezése mindössze előkép; fontos, de átmeneti állomás. Isten ezeken keresztül megmutatott valamit saját magából, de mindezek előre mutatnak egy jobb reménység, egy jobb pap, egy jobb szövetség, egy jobb áldozat – Jézus Krisztus felé. Ő az, Akiben a legteljesebben láthatjuk Isten szívét. Ő az, Aki elhozza a megoldást a bűneinkre. Ő az, Akire szívünk mélyén mindnyájan vártunk. Ha megfáradtál a hitben; ha azon gondolkodsz, hogy feladd, Isten ezeken a fejezeteken keresztül meg akarja mutatni neked, hogy Jézus milyen csodálatos! Alapot akar adni a bizalmadnak, hiszen hozzá bármikor fordulhatsz, bármikor odamenekülhetsz! Ő meg fog érteni. Meg tud bocsátani. Örökké üdvözíteni tud. Ha megfáradtál, arra egyetlen megoldás van: nézz Jézusra, önmagát áldozatul adó szeretetére!
„Miben áll Jézus Krisztus hármas tiszte?” Ha már konfirmáltál, bizonyára Te is emlékszel a válaszra: „Abban, hogy Ő próféta, főpap és király.” Jézus, mint főpap? Kicsit nehéz elképzelni, mert ma már nem találkozunk főpapokkal, legalábbis olyan értelemben, mint amelyekről az Ószövetség ír. De régen a főpapok nagy szerepet töltöttek be a zsidó nép életében. Az ő feladatuk volt Isten elé járulni a nép kéréseivel, bűneivel. Egyfajta közbenjárók voltak az Úr előtt az engedetlen, bűnös népért. Ugyanakkor a papok is emberek voltak, hibákat követtek el, ezért először a saját bűneikért kellett áldozatot bemutatni, mielőtt a népért tették volna ugyanezt. Isten azonban látta, hogy az ember engedetlen és bűnös. Még a főpapok is. És talán te is tudsz olyan papokról, lelkészekről, akikben csalódtak vagy hiteltelenné váltak, és ezért elítéled őket. De ne felejtsd el, ők is emberek. Ezért küldte el Fiát, Jézust, aki bár emberré lett, mégis tökéletes, bűntelen életet élt. Magára vette az emberiség összes bűnét, és feláldozta magát a kereszten. Így általa szabad utunk van az Atyához, és az örök életre. Ha engeded, hogy Jézus töltse be szívedet és életed ura legyen, akkor te is részt vehetsz az ő főpapi tisztében anélkül, hogy teológiát végeznél: „…főpapi tisztem, hogy szívemet, mint égő áldozatot hálából Neki adjam...” Legyen a szíved Jézusé!
Tarts ki!
Az Ószövetség fura!
A részletek mélyén
Jézus, mint főpap