Page 1

BI

INTRODUCERE IN CREDINTa EVANGHELICA LUTHERANA *** Bevezetés a evangélikus lutheránus hitbe Pentru uz intern. Nu se vinde. Belső használatra. Nem eladó.


2


Biserica Evanghelică Lutherană din București Parohia Maghiară și Parohia Română A Bukaresti Magyar és Román Evangélikus Lutheránus Egyház

Introducere în Credința Evanghelică Lutherană *** Bevezetés a Evangélikus Lutheránus Hitbe

Material destinat exclusiv pentru uz intern. Nu se comercializează și nici nu se instrăinează. www.bisericalutherana.ro

3


TITLU: Introducere în Credința Evanghelică Lutherană; Bevezetés a Evangélikus Lutheránus Hitbe. PRIMA EDITIE, 2014 Editat și corectat de: Sorin Horia T., decembrie 2013. Mulțumim domnilor: Ștefan Tobler, Andrei Pinte și Márton Illyes pentru suportul oferit în realizarea acestui material. Acest document se află în proprietatea Bisericii Evanghelice Lutherane din București, Parohia Maghiară și Parohia Română, din cadrul Busericilor Evanghelice Lutherane din România, Protopopiatul Brasov. Acest document este destinat în exclusivitate pentru uzul intern al Bisericii. Acest document nu este destinat comercializării și nu se înstrăinează. BISERICA EVANGHELICĂ LUTHERANĂ DIN BUCUREȘTI PAROHIA MAGHIARĂ ȘI PAROHIA ROMÂNĂ Str. Badea Cârțan Nr.10, Sector 2 – București, România Telefon: + 40 744 103 018 E-mail: buk.ev@clicknet.ro; biserica.ev.lutherana@gmail.com Web: www.bisericalutherana.ro Coperta 1: interior, Biserica Evanghelică Lutherană din Cluj-Napoca

4


Introducere Biserica Evanghelică Lutherană din București, asemenea tuturor Bisericilor Evanghelice Lutherane din Româniă, consideră că misiune a sa, primită de la Isus Cristos, propovăduirea corectă și din convingere a Evangheliei către fiecare suflet, împărtășirea sacramentelor după învățăturile date de catre Mântuitor și practicarea faptelor dragostei, ca rod al credinței. Biserica Evanghelică Lutherană din București, asemenea tuturor Bisericilor Evanghelice Lutherane din România, organizează, în spiritul evanghelic lutheran, serviciile divine, muncă misionară, diaconală și educarea enoriașilor săi. Pregătirea personalului său bisericesc se face cu respectarea libertății de gândire și de constiință. Sunt membrii ai Bisericii Evanghelice Lutherane din București acele persoane de etnie maghiară, slovacă, germană, română și de altă naționalitate care: au primit taina botezului; își manifestă personal apartenența la Biserica Evanghelică Lutherană din București, prin intermediul confirmării sau prin declarația de adeziune; acceptă, mărturisesc și respectă învățăturile Bisericii Evanghelice Lutherane din România. Apartenența la Biserica Evanghelică Lutherană din București, asemenea apartenenței la Bisericile Evanghelice Lutherane din România, încetează prin deces, prin părăsirea bisericii sau prin excludere disciplinară. Apartenența la Biserica Evanghelică Lutherană din București se materializează prin apartenența la o parohie. Este membră a unei parohii din cadrul Bisericilor Evanghelice Lutherane din România acea persoană care locuieste pe teritoriul parohiei și participă în mod activ, spiritual și material, la susținerea vieții și activității comunității bisericești. Membrii comunității bisericești își exercită dreptul de vot doar în cadrul acestei parohii. În cadrul Bisericii Evanghelice Lutherane din Romania guvernarea bisericii se realizează pe baza principiului sinodo5


prezbiterian, conform căruia, în condițiile formulate în “Canon”, fiecare membru al comunității bisericesti are dreptul de a participa la conducerea bisericii în mod direct sau prin reprezentanții săi legali. Organizarea și funcționarea Bisericii Evanghelice Lutherane din Bucuresti respectă principiul parității, respectiv influența egală a elementului clerical și laic. Prezbiteriul este organul de guvernare și executiv al Bisericii Evanghelice Lutherane din România, la toate nivelele. Biserica Evanghelică Lutherană din România are la toate nivelele prezidii alese, formate din functionari clerici și laici. La nivelul parohiilor, acestea se compun din preot și curatorul parohial, la nivelul protopopiatelor, din protopop și curatorul protopopial, la nivelul eparhiei, din episcop si curatorul eparhial, precum și din suplinitorii legali ai acestora.

6


Crezul Apostolic Cred în Dumnezeu Tatăl Atotputernic, Făcătorul cerului și al pământului. Și în Isus Cristos, singurul Lui Fiu, Domnul nostru, care a fost zămislit de Duhul Sfânt, S-a născut din Fecioara Maria, a suferit sub Pilat din Pont, a fost răstignit, a murit și a fost îngropat; A coborât în iad; a înviat a treia zi din morți; S-a înăltat la cer și șade la dreapta lui Dumnezeu Tatăl Atotputernic; de acolo va veni iar să judece viii și mortii. Cred în Duhul Sfânt; în Biserică Sfantă și atotcuprinzatoare, în părtășia sfintilor; în iertarea păcatelor; în învierea trupului; și în viața veșnică. Amin!

7


Apostoli Hitvallás Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában,mennynek és földnek Teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az Őegyszülött Fiában, a mi Urunkban,aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapo feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat. Hiszek Szentlélekben. Hiszem az egyetemes/katolikus anyaszentegyházat,a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen

8


Crezul de la Niceea Cred Într-Unul Dumnezeu, Tatăl Atoţiitorul, Făcătorul cerului şi al pământului, văzutelor tuturor şi nevăzutelor. Şi întru Unul Domn Iisus Hristos, Fiul lui Dumnezeu, UnulNăscut, Care din Tătal S-a născut, mai înainte de toţi vecii. Lumină din Lumină, Dumnezeu adevărat din Dumnezeu adevărat, Născut, nu făcut, Cel de o fiinţă cu Tatăl, prin Care toate s-au făcut. Care pentru noi oamenii şi pentru a noastră mântuire S-a pogorât din ceruri Şi S-a întrupat de la Duhul Sfânt şi din Maria Fecioara Şi S-a făcut om. Şi S-a răstignit pentru noi în zilele lui Pilat din Pont, Şi a pătimit şi S-a îngropat. Şi a înviat a treia zi după Scripturi . Şi S-a suit la ceruri şi șade de-a dreapta Tatălui. Şi iaraşi va să vină cu slavă, să judece viii şi morţii, A cărui Împărăţie nu va avea sfârşit. Şi întru Duhul Sfânt, Domnul de viaţă Făcătorul, Care din Tatăl si de la Fiul purcede, Cela ce împreună cu Tatăl şi cu Fiul Este închinat şi slăvit, Care a grăit prin prooroci. Întru-una Sfântă Sobornicească şi apostolească Biserică, Mărturisesc un botez întru iertarea păcatelor, Aştept învierea morţilor şi viaţa veacului ce va să fie. Amin !

9


A Niceai Hitvallás Hiszek az egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak teremtőjében. Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyától született minden idő előtt, Isten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől; született és nem teremtetett, az Atyával egylényegű, és általa lett minden. Érettünk, emberekért és üdvösségünkért leszállt a mennyből. Megtestesült a Szentlélektől és Szűz Máriától, és emberré lett. Keresztre feszítették értünk Poncius Pilátus alatt, kínhalált szenvedett, és eltemették, harmadnapon feltámadt az Írások szerint, fölment a mennybe, ott ül az Atya jobbján, újra eljön dicsőségében ítélni élőket és holtakat, és uralmának nem lesz vége. Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, aki az Atyától és a Fiútól származik, akit az Atyával és Fiúval együtt imádunk és dicsőítünk, és aki szólt a próféták által. Hiszem az egy, szent, egyetemes és apostoliegyházat. Vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára. Várom a holtak föltámadásátés az eljövendő örök életet. Ámen.

10


Crezul Athanasian 1.Oricine vrea să fie salvat, înainte de toate trebuie să țină credința catolică: 2. Cel care nu o va păstra întreagă și neștirbită, acela fără îndoială va pieri în veci. 3. Căci credința catolică constă în aceasta: Ca unicului Dumnezeu în Treime, Și Treimii în Unime să ne închinăm. 4. Nici amestecând persoanele, Nici separând ființa (substanța). 5. Căci alta este persoana Tatălui, alta cea a Fiului, alta cea a Duhului Sfânt: 6. Ci a Tatălui, Fiului și Duhul Sfânt una este dumnezeirea, aceeași mărirea, aceeași deopotrivăveșnică măreție. 7. Cum e Tatăl, tot așa și Fiul, tot așa și Duhul Sfânt. 8. Necreat e Tatăl, necreat Fiul, necreat și Duhul Sfânt. 9. De nemăsurat este Tatăl, de nemăsurat este Fiul, de nemăsurat și Duhul Sfânt. 10. Veșnic e Tatăl, veșnic Fiul, veșnic și Duhul Sfânt. 11. Și totuși nu trei veșnici, ci unul veșnic. 12. Precum nu trei nezidiți, nici trei necuprinși, ci unul nezidit și unul nemărginit. 13. Așișderea atotputernic e Tatăl, atotputernic Fiul, atotputernic și Duhul Sfânt. 14. Și totuși nu trei atotputernici, ci unul atotputernic. 15. Astfel Tatăl e Dumnezeu, Fiul Dumnezeu, și Duhul Sfânt Dumnezeu. 16. Și totuși nu trei dumnezei, ci unul Dumnezeu. 17. Astfel Tatăl e Domn, Fiul Domn, și Duhul Sfânt e Domn. 18. Și totuși nu trei domni, ci unul e Domnul. 19. Că precum adevărul creștin ne silește a mărturisi pe fiecare persoană în parte Dumnezeu și Domn: 20. Asemenea religiunea cea catolică ne oprește a vorbi de trei dumnezei sau de trei domni. 11


21. Tatăl de nimeni nu s-a făcut, nici zidit, nici născut. 22. Fiul din Tatăl singur e: nu făcut, nici zidit, ci născut. 23. Duhul Sfânt din Tatăl și din Fiul e: nu făcut, nici zidit, nici născut, ci purcezând. 24. Unul, dar, e Tatăl, nu trei tați; unul Fiul, nu trei fii; unul Duhul Sfânt, nu trei duhuri sfinte. 25. Și în această Treime, nicicare nu e mai înainte au mai pe urmă, nicicare mai mare au mai mic: 26. Ci toate cele trei persoane împreună veșnice sunt laolaltă și împreună deopotrivă. 27. Astfel încât întru toate, cum mai sus s-a spus, unimea în Treime, și Treimea în unime să se cinstească. 28. Cine vrea dar să se mântuiască, despre Treime astfel să simțească. 29. Ci trebuință are pentru mântuirea cea veșnică, întruparea Domnului nostru Isus Cristos drept încă să o creadă. 30. Credința cea dreaptă dar e săcredem și să mărturisim că Domnul nostru Isus Cristos, Fiul lui Dumnezeu, deopotrivă Dumnezeu și om e. 31. Dumnezeu este el pentru cădin ființa (substanța) Tatălui a fost zămislit mai înainte de timp, iar om este pentru că din ființa (substanța) maicii s-a născut în timp. 32. Dumnezeu desăvîrșit și om desăvîrșit: din suflet grăitor și din carne omenească. 33. Deopotrivă Tatălui, dupădumnezeire; mai mic decât Tatăl, după omenire. 34. Carele după cuviință Dumnezeu fiind și om, totuși nu doi, ci unul e Cristos. 35. Unul, însă nu prin prefacerea dumnezeirii în carne, ci prin luarea omenirii în Dumnezeu. 36. Unul întru totul, nu prin amestecare de ființă, ci prin unirea persoanei. 37. Că precum suflet cuvîntătorși carne unul om e: așișderea Dumnezeu și om e Cristos. 38. Carele a pătimit pentru mântuirea noastră; s-a pogorît la iad; a treia zi a înviat din morți. 12


39. S-a suit la ceruri, șade de-a dreapta lui Dumnezeu Tatăl atotputernicul, de unde va să vină să judece viii și morții. 40. La a cărui venire toți oamenii vor învia cu trupurile lor și vor da seamă de faptele lor. 41. Și cei ce vor fi făcut cele bune, vor merge în viața veșnică; iar cei ce vor fi făcut rele, în focul cel veșnic. 42. Aceasta este credința catolică, pe care oricine nu o crede drept și tare, acela nu se poate mântui.

13


Az Athanasius-i Hitvallás 1. Aki üdvözülni akar, annak mindenekelőtt az egyetemes-keresztyén hitet kell megtartania, 2. mert aki ezt nem őrzi meg teljesen és sértetlenül, az kétségtelenül örökre elkárhozik. 3. Az egyetemes-keresztyén hit pedig ez: az egy Istent a háromságban, a háromságot pedig az egységben tiszteljük; 4. As ne keverjük össze a személyeket, se a lényeget szét ne válasszuk. 5. Más személy ugyanis az Atya, más a Fiú, más a Szentlélek: 6. de egy az Atya, a Fiú és a Szentlélek istensége, egy a dicsőségük, egyformán örök a fenségük. 7. Amilyen az Atya, olyan a Fiú. olyan a Szentlélek is: 8. Nemteremtetett az Atya, nemteremtetett a Fiú, nemteremtetett a Szentlélek. 9. Végtelen az Atya, végtelen a Fiú, végtelen a Szentlélek. 10. Örökkévaló az Atya, örökkévaló a Fiú, örökkévaló a Szentlélek, 11. de mégsem három az örökkévaló, hanem egy az örökkévaló. 12. Ugyanígy nem három a nemteremtetett, s nem három a végtelen, hanem egy a nemteremtetett és egy a végtelen. 13. Hasonlóképpen: mindenható az Atya, mindenható a Fiú, mindenható a Szentlélek; 14. de mégsem három a mindenható, hanem egy a mindenható. 15. Ugyancsak: Isten az Atya, Isten a Fiú, Isten a Szentlélek, 16. de mégsem három az Isten, hanem egy az Isten. 17. Ugyanígy: Úr az Atya, Úr a Fiú, Úr a Szentlélek, 18. de mégsem három az Úr, hanem egy az Úr. 19. Mert amiképpen a keresztény igazság arra késztet, hogy mindegyik személyt külön-külön Istennek s Úrnak is valljuk, - ugyanúgy az egyetemes keresztyén hit nem engedi, hogy három Istenről vagy Úrról beszéljünk. 20. Az Atyát senki sem alkotta, se nem teremtette, se nem szülte. 21. A Fiú egyedül az Atyától van, - nem alkottatott, nem teremtetett, 14


hanem született. 22. A Szentlélek az Atyától és a Fiútól - nem alkottatott, nem teremtetett, hanem jön. 23. Egy tehát az Atya, nem három Atya, egy a Fiú, nem három Fiú, egy a Szentlélek, nem három Szentlélek. 24. Ebben a háromságban pedig nincs elsőbb és későbbi, nincs nagyobb és kisebb, 25. hanem mind a három személy egyformán örökkévaló és egymással egyenlo: s ezért - ahogy elobb már mondtuk - a háromságot minden esetben az egységben, az egységet pedig a háromságban kell tisztelnünk. 26. Aki tehát üdvözülni akar, az így vélekedjék a Szentháromságról. 27. Az örök üdvösséghez azonban szükséges, hogy bizodalmas hittel higgye Jézus Krisztus Urunk emberrélételét is. 28. Az tehát az igaz hit, hogy higgyük és valljuk: a mi Urunk Jézus Krisztus Istennek Fia -Isten is és ember is: 29. az Atya lényegéből az idő elott született Isten, - s az anya lényegéből az időben született ember. 30. Egészen Isten, egészen ember, - értelmes lélekkel és emberi testtel. 31. Egyenlő az Atyával istensége szerint, kisebb az Atyánál embersége szerint. 32. S jóllehet Isten és ember, mégsem két, hanem egy Krisztus. 33. Egy pedig nem úgy, hogy az istenség testté változott, hanem úgy, hogy Isten magára öltötte az emberséget. 34. Teljesen egy, nem a lényeg egybeolvadása, hanem a személy egysége miatt. 35. Mert amint az értelmes lélek és a test egy ember, úgy az Isten és ember is egy Krisztus; 36. aki üdvösségünkért szenvedett, leszállt a pokolba, feltámadt a halálból, 37. fölment a mennybe, az Atya jobbjára ült, onnan jön el megítélni éloket és holtakat, 38. eljövetelekor minden embernek saját testében fel kell támadnia és cselekedeteiről számot kell adnia; 39. és akik jót cselekedtek, az örök életre jutnak, akik rosszat, az örök 15


tűzre. 40. Ez az egyetemes-keresztyén hit; aki ezt nem hiszi bizodalmas és tántoríthatatlan hittel, az nem üdvözülhet.

16


Micul Catehism al lui Martin Luther PARTEA I Cele Zece Porunci Așa cum trebuie să-i învețe într-un mod simplu capul familiei pe cei din casa lui. Prima poruncă - Să nu ai alți dumnezei afară de Mine. Ce înseamnă asta? Trebuie sa ne temem de, sa Il iubim si sa ne incredem in Dumnezeu mai presus de orice. A doua poruncă - Să nu iei în deșert numele Domnului, Dumnezeul tău. Ce înseamnă asta? Trebuie să ne temem și sa-L iubim pe Dumnezeu așa încât să nu ne folosim de numele Său ca să blestemăm, să jurăm, să ne dedăm la vrajitorii, să mințim sau să înșelăm, ci să îl chemăm la orice necaz, ca să ne rugăm, să îl proslăvim și să aducem multumire. A treia poruncă - Adu-ți aminte de ziua de odihnă ca s-o sfintesti. Ce înseamnă asta? Trebuie să ne temem și să-L iubim pe Dumnezeu așa încât să nu disprețuim nici propavăduirea și nici Cuvântul Său, ci să le avem ca sfinte și să le ascultăm și să le învățăm cu bucurie. A patra poruncă - Să îi cinstești pe tatăl tău și pe mama ta, ca să îți fie bine și ca sș trăiești mult pe pamânt. 17


Ce înseamnă asta? Trebuie să ne temem și să-L iubim pe Dumnezeu așa încât să nu îi disprețuim pe părinții sau pe superiorii noștri, să nu îi întărâtăm la mânie, ci să-i cinstim, să îi slujim și să îi ascultăm, și să-I iubim și să-i respectăm. A cincea poruncă - Să nu ucizi. Ce înseamnă asta? Trebuie să ne temem de și să-L iubim pe Dumnezeu așa încât să nu îl rănim sau să-i facem rău în trup aproapelui nostru, ci să-l ajutăm și să îi fim ca un prieten în toate nevoile trupesti. A șasea poruncă - Să nu preacurvesti. Ce înseamnă asta? Trebuie să ne temem de și să-L iubim pe Dumnezeu așa încât să ducem o viață curată îi decentă în vorbă și în faptă, și fiecare să-și iubească și să-și cinstească soțul său soția. A șaptea poruncă - Sa nu furi. Ce înseamnă asta? Trebuie să ne temem și să-L iubim pe Dumnezeu așa încât să nu luăm banii sau bunurile aproapelui nostru, sau să le obținem prin marfuri falsificate sau afaceri necinstite, ci să-l ajutam ca să îsi îmbunătățească și să-și apere proprietatea și venitul. A opta poruncă - Să nu depui mărturie falsă împotriva aproapelui tău. Ce înseamnă asta? Trebuie să ne temem de și să-L iubim pe Dumnezeu așa încât să nu îl mințim, să nu il trădăm, calomniem sau defăimăm pe aproapele nostru, ci să-l apărăm, să vorbim de bine despre el și să interpretam totul numai spre bine. A noua poruncă - Să nu râvnești la casa aproapelui tău. Ce înseamnă asta? Trebuie să ne temem și să-L iubim pe Dumnezeu încât să nu căutăm să-i luăm prin vicleșug moștenirea sau casa aproapelui nostru, sau să le obținem printr-o aparență de dreptate, ci să-l ajutăm și să-i fim de folos ca să le păstreze.

18


A zecea poruncă - Să nu râvnești la nevasta aproapelui tău, nici la slujitorul lui, nici la slujnica lui, nici la vitele lui și la nimic altceva care este al aproapelui tău. Ce înseamnă asta? Trebuie să ne temem și să-L iubim pe Dumnezeu încât să nu-i înstrăinăm, să-i luăm prin forță sau să-i momim nevasta, slujitorii sau vitele aproapelui nostru, ci să-I îndemnăm să rămână și să-și facș datoria. Încheierea poruncilor Ce spune Dumnezeu despre toate aceste porunci? El spune așa: “Eu, Domnul, Dumnezeul tău sunt un Dumnezeu gelos, care pedepsește nelegiuirea părinților în copii până la al treilea sau al patrulea neam al celor ce Mă urăsc, și care arată îndurare până la al miilea neam celor care Mă iubesc și Îmi păzesc poruncile”. Ce înseamnă asta? Dumnezeu amenință să pedepsească pe toți care încalcă aceste porunci. Așadar trebuie să ne temem de mânia Lui și să nu facem nimic în mod contrar lor. Dar El promite har și toate binecuvântările tuturor celor ce pazesc aceste porunci. De aceea trebuie să-L iubim și să ne încredem în El și să trăim de buna voie după poruncile Lui. Crezul Asa cum trebuie să-i învețe într-un mod simplu capul familiei pe cei din casa lui. Primul articol – Facerea - Cred în Dumnezeu Tatăl Atotputernic, Făcătorul cerului și al pământului. Ce înseamnă asta? Cred că Dumnezeu m-a făcut pe mine și pe toate creaturile; că El mi-a dat trupul și sufletul, ochii, urechile și toate mădularele mele, rațiunea mea și toate simțurile mele, și încă mai are grijă de ele; de asemenea îmbrăcăminte și încălțăminte, carne și băutură, casă și cămin, soție și copii, ogoare, vite și toate bunurile; că El imi dă din belșug și în fiecare zi tot ce am nevoie pentru trupul acesta și viață; că El mă apară de toate primejdiile, și mă păzește și mă ocrotește de orice rău; și toate acestea numai din bunătate și îndurare divină, de 19


tată, fară nici un fel de merit sau valoare din partea mea; pentru care toate aceste lucruri este de datoria mea să-I multumesc și să-L proslăvesc, să-I slujesc și să-L ascult. Asta este, fară nici o îndoială, adevărat. Al doilea articol – Mântuirea - Și în Isus Cristos, singurul Lui Fiu, Domnul nostru, care a fost zămislit de Duhul Sfânt, S-a născut din Fecioara Maria, a suferit sub Pilat din Pont, a fost răstignit, a murit și a fost îngropat; El a coborât în iad; a treia zi a inviat din morți; El S-a înăltat la cer și șade la dreapta lui Dumnezeu Tatăl Atotputernic; de acolo El va veni ca să judece viii și mortii. Ce înseamnă asta? Eu cred că Isus Cristos, Dumnezeu adevarat, născut din Tatăl din veșnicie și totodată om adevarat, născut din Fecioara Maria, este Domnul meu, care m-a răscumpărat pe mine, o creatura pierdută și osândită, m-a cumpărat și m-a câstigat de la toate păcatele, de la moarte și din puterea diavolului; nu cu aur și argint, ci cu sângele Lui sfănt, prețios și cu suferințele și moartea Lui fără vină, ca să fiu al Lui, și să trăiesc sub El în împărăția Lui, și să-L slujesc în neprihănire veșnică, nevinovăție veșnică și fericire veșnică, așa cum El a înviat din morți, trăiește și domnește în veșnicie. Asta este, făra nici o îndoială, adevărat. Al treilea articol – Sfințirea - Cred în Duhul Sfânt; sfânta Biserică Creștină, părtășia sfintilor; iertarea păcatelor; învierea trupului; și viața veșnică. Amin. Ce înseamnă asta? Cred că nu pot ca prin propria mea rațiune sau putere să cred în Isus Cristos, Domnul meu, sau să vin la El; ci Duhul Sfânt m-ă chemat prin Evanghelie, m-a luminat cu darurile Sale, m-a sfințit și m-a păstrat în credința adevărată; așa cum El cheamă, adună, luminează și sfintește întreaga Biserică creștină de pe pământ, și o păstrează cu Isus Cristos în singura credință adevărată; în care Biserica creștină El îmi iartă în fiecare zi și din belsug toate păcatele mie și tuturor credincioșilor, și mă va învia în Ziua de Apoi pe mine și pe toți morții, și îmi va da viața vesnică mie și tuturor celor ce cred în Cristos. Asta este, fară nici o îndoială, adevărat. 20


Rugăciunea Domnului Așa cum trebuie să-i învețe într-un mod simplu capul familiei pe cei din casa lui. Tatăl nostru care ești în ceruri. Sfințească-Se Numele Tău. Vie impărăția Ta. Facă-se voia Ta precum în cer așa și pe pământ. Pâinea noastră cea de toate zilele dă-ne-o nouă astăzi. Și ne iartă nouă greșelile noastre precum iertăm și noi greșiților nostri. Și nu ne duce pe noi în ispită, ci ne izbăvește de cel rău. Căci a Ta este împărăția și puterea și slava în veci. Amin. Introducerea - Tatăl nostru care ești în ceruri. Ce înseamnă asta? Dumnezeu doreste prin aceste cuvinte sș ne invite cu blândete să credem că El este Tatăl nostru adevărat și că noi suntem copiii Lui adevărați, că noi să cerem de la El cu toată îndrăzneala și încrederea precum copiii dragi cer de la tatăl lor drag. Prima cerere – Sfințească-Se Numele Tău. Ce înseamnă asta? Numele lui Dumnezeu este într-adevăr sfânt prin sine însuși; dar noi ne rugăm prin această cerere ca El să fie sfânt și printre noi. Cum se realizează acest lucru? Atunci când Cuvântul lui Dumnezeu este învățat în adevărul și puritatea lui iar noi, ca copii ai lui Dumnezeu, ducem o viață sfântă după Cuvântul lui Dumnezeu. Dă-ne nouă asta, Tată drag din ceruri. Dar cel care învață și traieste altfel decât ne invață Cuvantul lui Dumnezeu, acela profanează Numele lui Dumnezeu printre noi. Ferește-ne de așa ceva, Tată Ceresc. A doua cerere - Vie împărăția Ta. Ce înseamnă asta? Într-adevăr, Împărăția lui Dumnezeu vine fără rugăciunea noastră, de la sine; dar noi ne rugăm în această cerere ca să vină și la noi. 21


Cum se realizează acest lucru? Atunci când Tatăl nostru ceresc ne dă Duhul Lui Sfânt, ca prin Harul Lui să credem Cuvântul Lui sfânt și să ducem o viață pioasă, aici pe pământ și în viața ce o să vină, în veșnicie. A treia cerere - Facă-se voia Ta precum în cer așa și pe pământ. Ce înseamnă asta? Într-adevăr, voia cea bună și plină de har a lui Dumnezeu se face fără rugăciunea noastră; dar noi ne rugăm în această cerere ca ea să se facă și printre noi. Cum se realizează acest lucru? Atunci când Dumnezeu zdrobește și împiedică orice sfat rău și dorința rea, cum ar fi voia diavolului, a lumii și a cărnii noastre, ce nu ne lasă să sfințim numele lui Dumnezeu și nu lasă să vină împărăția Lui; și ne întărește și ne păstrează neclintiți în Cuvântul Lui și în credință până la moarte. Aceasta este voia Lui cea bună și plină de har. A patra cerere - Pâinea noastră cea de toate zilele dă-ne-o nouă astăzi. Ce înseamnă asta? Într-adevăr, Dumnezeu dă painea cea de toate zilele fără rugăciunea noastră, chiar și la toti cei răi; dar noi ne rugăm în această cerere ca El să ne facă să ne dăm seama de acest lucru și, să primim pâinea noastră cea de toate zilele cu dare de multumire. Ce se întelege prin pâinea cea de toate zilele? Tot ceea ce ține de întreținerea și nevoile trupului, cum ar fi mâncare, bautura, îmbrăcăminte, încălțăminte, casă, cămin, ogor, vite, bani, bunuri, un soț evlavios sau o soție evlavioasă, copii evlavioși, slujitori evlavioși, conducători evlavioși și credincioși, guvernare bună, vreme buna, pace, sănătate, disciplină, cinste, prieteni buni, vecini credincioși și altele asemenea. A cincea cerere - Și ne iartă nouă greșelile noastre precum iertăm și noi greșiților noștri. Ce înseamnă asta? Ne rugăm în această cerere ca Tatăl nostru din ceruri să nu ia în seamă păcatele noastre sau să ne respingă rugăciunea din cauza lor; căci noi nu suntem vrednici de nici unul dintre 22


lucrurile pentru care ne rugăm și nici nu le merităm; dar El să ni le daruiască pe toate prin har; căci noi păcătuim mult în fiecare zi și nu meritam altceva decât pedeapsa. Așa și noi vom ierta din toată inima și vom face bine cu dragă inimă celor care păcătuiesc împotriva nostră. A șasea cerere - Și nu ne duce pe noi în ispită. Ce înseamnă asta? Într-adevăr, Dumnezeu nu ispitește pe nimeni; dar noi ne rugăm în această cerere că Dumnezeu să ne păzească și să ne apere, așa încât diavolul, lumea sau firea noastră pământească să nu ne însele sau să ne ademeneasca către necredință, deznădejde sau alte păcate și vicii mari; și chiar de vom fi atacați de ele, în cele din urmă să le învingem și să câstigăm biruința. A șaptea cerere - Ci ne izbăvește de cel rău. Ce înseamnă asta? Ne rugăm în această cerere, ca rezumat la toate, că Tatăl nostru din ceruri să ne izbăvească de orice rău în trup și suflet, proprietate și cinste, și în sfârsit, când va sosi ultimul nostru ceas, să ne daruiască un sfârsit binecuvântat și să ne ia cu îndurare din acestă vale a lacrimilor la El în cer. Încheierea - Căci a Ta este împărătia și puterea și slava în veci. Amin. Ce se întelege prin cuvântul“Amin”? Că trebuie să fiu încredințat că aceste cereri sunt plăcute Tatălui nostru din ceruri și sunt auzite de El; căci El Însuși ne-a poruncit să ne rugăm și a promis să ne asculte. Amin, Amin, adică, Da, da, așa să fie! Sacramentul Sfântului Botez Așa cum trebuie să-i învețe într-un mod simplu capul familiei pe cei din casa lui. II. Natura botezului Ce este botezul?- Botezul nu este numai apă simplă, ci este apă cuprinsă în porunca lui Dumnezeu și legată de cuvantul lui Dumnezeu. Care este acel cuvânt al lui Dumnezeu? - Cristos, Domnul nostru, spune în ultimul capitol al Evangheliei dupa Matei: “Duceți-vă 23


și faceți ucenici din toate neamurile, botezându-i în numele Tatălui și al Fiului și al Sfântului Duh”. II. Binecuvântările botezului Ce dă botezul sau la ce ne folosește?- El dă iertarea păcatelor, izbăvește de moarte și diavol și dă mântuirea veșnică tuturor celor care cred asta, așa cum declară cuvintele și făgăduințele lui Dumnezeu. Care sunt aceste cuvinte și făgăduințe ale lui Dumnezeu? Cristos, Domnul nostru, spune în ultimul capitol al Evangheliei după Marcu: “Cel care va crede și se va boteza va fi mântuit; dar cel ce nu va crede va fi osândit”. III. Puterea botezului Cum poate apa să facă lucruri atât de mari? - Cu siguranță nu este apa cea care le face, ci cuvantul lui Dumnezeu care este în și împreună cu apa, și credința, care se încrede în acest cuvânt al lui Dumnezeu legat de apă. Căci fără cuvântul lui Dumnezeu apa este doar apă și nu botez. Dar impreună cu cuvântul lui Dumnezeu este botez, adică, o apă a vieții plină de har și o spălare de renastere în Duhul Sfânt, așa cum spune Sf.Pavel, Tit, capitolul trei: “Prin mila Sa El ne-a mantuit” Prin spalarea nasterii din nou și reînnoirea facută de Duhul Sfânt, pe care L-a revărsat din belsug asupra noastră prin Isus Cristos, Mântuitorul nostru, ca noi, fiind socotiți neprihăniți prin harul Său, în nădejdea vieții veșnice, să fim făcuți moștenitori. Acesta este un cuvânt neîndoielnic. IV. Semnificația botezării cu apă Ce inseamnă o astfel de botezare cu apă? - Înseamna că bătrânul Adam din noi trebuie să fie înnecat, prin căință și pocăință zilnică, și să moară cu toate păcatele și poftele rele, și în fiecare zi să iasă la iveală și să se nască un om nou, care va trăi vesnic înaintea lui Dumnezeu în neprihanire și nevinovătie. Unde este scris lucrul acesta?- Sf. Pavel scrie, în Romani, capitolul șase: “Suntem îngropați cu Cristos prin botezul în moarte, 24


pentru ca, așa cum El a înviat din morți prin slava Tatălui, tot așa și noi să trăim o viață nouă”. Oficiul cheilor și spovedania Așa cum trebuie să-i învețe într-un mod simplu capul familiei pe cei din casa lui. Ce este oficiul cheilor? - Este puterea specială a bisericii pe care a dat-o Cristos Bisericii Sale de pe pământ ca să ierte păcatele păcătoșilor ce se căiesc, dar să țină păcatele nepocăiților ătât timp cât nu se pocăiesc. Unde este scris așa ceva?- Sfântul evanghelist Ioan scrie așa, în capitolul douăzeci:”Domnul Isus a suflat peste ucenicii Lui și le-a spus, Primiți Duhul Sfânt. Celor ce le iertați păcatele, le sunt iertate; și celor ce le țineți păcatele, sunt ținute”. Ce crezi tu potrivit acestor vorbe? - Eu cred ca atunci când păstorii chemați ai lui Cristos se poartă cu noi după porunca Lui divină, în special atunci când îi exclud din parohia crestină pe păcătoșii evidenți și nepocăiți, și, altă dată, când îi iartă pe cei ce se căiesc de păcatele lor și vor să se îndrepte, acest lucru este valabil și sigur și în cer, ca și cum Cristos, Domnul nostru drag, ar trata cu noi El însuși. Ce este spovedania? - Spovedania cuprinde două părți. Una este aceea că ne mărturisim păcatele; cealaltă, că primim absolvirea, sau iertarea, de la pastor ca de la Dumnezeu însusi, și fără să ne îndoim, ci crezând ferm, că prin ea ne sunt iertate păcatele înaintea lui Dumnezeu în cer. Ce păcate trebuie să mărturisim? - Înaintea lui Dumnezeu trebuie să ne recunoaștem vinovați de toate păcatele, chiar și de acelea pe care nu le știm, așa cum facem în Rugăciunea Domnului; dar înaintea păstorului trebuie să mârturisim numai acele păcate pe care le cunoaștem și le simțim în inimile noastre. 25


Care sunt acestea? - Aici chibzuiește la locul tău în viață conform cu Cele Zece Porunci, fie că ești tată, mamă, fiu, fiică, stăpân, stăpână, slujitor; fie că ai fost neascultător, necredincios, trândav; fie că ai necăjit pe cineva prin cuvânt sau faptă; fie cș ai furat, ai neglijat sau ai irosit ceva, sau că ai făcut un alt rău. Sacramentul Altarului Așa cum trebuie să-i învețe într-un mod simplu capul familiei pe cei din casa lui. Ce este Sacramentul Altarului? - Este cu adevarat sângele și trupul Domnului nostru Isus Cristos în pâine și vin, instituit de Cristos Însusi, pentru că noi creștinii să mâncăm și să bem. Unde este scris acest lucru? – Sfinții evangheliști Matei, Marcu, Luca și Sf. Pavel [apostolul] scriu așa: “Domnul nostru Isus Cristos în aceeași noapte în care a fost trădat, a luat pâine; și după ce a dat mulțumire, a frânt-o și a dat-o ucenicilor Lui, spunând, Luați, mâncați; acesta este trupul Meu, care se dă pentru voi. Să faceți aceasta spre pomenirea Mea. Tot așa a luat și paharul după ce a cinat, și după ce a dat multumire, li l-a dat, spunând, Beți toți din el; acest pahar este noul legământ în sângele Meu, ce se varsă pentru voi pentru iertarea păcatelor. Să faceți aceasta, spre pomenirea Mea, de câte ori beți din el”. Care este beneficiul unei astfel de mâncări și băuturi? - Acela care ni se arată prin aceste cuvinte, “Dat și vărsat pentru voi pentru iertarea păcatelor”; și anume, că în Sacrament iertarea păcatelor, viața și mântuirea ne sunt date prin aceste cuvinte. Căci acolo unde este iertarea păcatelor este și viața și mântuirea. Cum pot mâncarea și băutura trupească să facă așa lucruri mari? - Într-adevăr nu mâncarea și băutura le fac, ci cuvintele scrise aici, “Dat și vărsat pentru voi pentru iertarea păcatelor”; care cuvinte, pe lângă mâncarea și băutura trupească, sunt lucrul principal în Sacrament; 26


și cel care crede aceste cuvinte are ceea ce spun și exprimă ele, și anume, iertarea păcatelor. Cine atunci primeste acest Sacrament în chip vrednic? - Postul și pregătirea trupească sunt într-adevăr o educare exterioară frumoasă; dar cel cu adevarat vrednic și bine pregătit este cel care crede în aceste cuvinte, “Dat și vărsat pentru voi pentru iertarea păcatelor.” Dar cel care nu crede aceste cuvinte, sau se îndoiește, este nevrednic și nepregătit; căci cuvintele “pentru voi” cer ca toate inimile să creadă. PARTEA II Cum trebuie capul familiei sa-i invete pe cei din casa lui sa roage dimineata si seara Rugăcinea de dimineață Dimineața, când te scoli, fă semnul sfintei cruci și spune: În numele Tatălui și al Fiului și al Sfântului Duh. Amin. Apoi, stând în genunchi sau în picioare, repetă Crezul și Rugăciunea Domnului. Dacă vrei, poți spune și această mică rugăciune: Îți multumesc Ție, Tatăl meu din ceruri, prin Isus Cristos, Fiul Tău preaiubit, că m-ai păzit în noaptea aceasta de toate relele și primejdiile; și mă rog Ție să mă păzești și în acestă zi de păcat și de orice rău, că toate faptele mele și viața mea să-ți fie plăcute Ție. Căci în mâinile Tale mă încredintez pe mine, trupul si sufletul meu, și toate lucrurile. Îngerul Tău sfânt să fie cu mine, ca Vrășmasul cel rău să nu aibă nici o putere asupra mea. Amin. Apoi du-te bucuros la munca ta, cântând un imn, ca acela al Celor Zece Porunci, sau ce altceva iți sugerează evlavia ta.

27


Rugăcinea de seară Seară, când te duci la culcare, fă semnul sfintei cruci și spune: În numele Tatălui și al Fiului și al Sfântului Duh. Amin. Apoi, stând în genunchi sau în picioare, repeta Crezul și Rugăciunea Domnului. Dacă vrei, poți spune și această mică rugăciune: Îți multumesc Ție, Tatăl meu din ceruri, prin Isus Cristos, Fiul Tau preaiubit, că cu îndurare m-ai păzit în această zi; și mă rog Ție să-Mi ierți toate păcatele acolo unde am greșit, și , în îndurarea Ta, să mă păzești în această noapte. Căci în mâinile Tale mă încredintez pe mine, trupul și sufletul meu, și toate lucrurile. Îngerului Tău sfânt să fie cu mine, că Vrașmașul cel rău să nu aibă nici o putere asupra mea. Amin. Apoi, cu voie bună, du-te de îndată la culcare. Cum trebuie capul familiei să-i învețe pe cei din casa lui să ceară o binecuvântare ( înainte de masă) și să mulțumească (după masă) Cererea binecuvântării Copiii și membrii casei să se ducă la masă cu mult respect, să-și împreuneze măinile și să spună: Ochii tuturor se uită către Tine, Doamne, și Tu le dai hrană lor la timpul potrivit; Tu Îți deschizi mâna și multumești dorința oricărei vietăți. Apoi să spună Rugăciunea Domnului și următoarea: Doamne Dumnezeule, Tată Ceresc, binecuvântează-ne pe noi și aceste daruri ale Tale pe care le primim din bunătatea Ta mărinimoasă, prin Isus Cristos, Domnul nostru. Amin. Multumirea Și, după ce au mâncat, în același mod, cu mult respect și cu mâinile împreunate să spună: Să mulțumim Domnului, căci El este bun și îndurarea Lui ține pe vecie. El dă de mâncare oricărei făpturi; El dă fiarei mâncarea ei, și tinerilor corbi ce strigă. Pe El nu Îl încântă puterea 28


calului. El nu găsește plăcere în picioarele omului. Domnul găsește plăcere în cei ce se tem de El , în cei ce speră în îndurarea Lui. Apoi se va spune Rugăciunea Domnului și următoarea: Îți multumim Ție, Doamne Dumnezeule, Tată ceresc, pentru toate binefacerile Tale, prin Isus Cristos, Domnul nostru, care trăiește și împărățește în vecii vecilor. Amin. PARTEA III Tabla îndatoririlor sau anumite pasaje din Scriptură pentru diferite orânduieli și situații sfinte prin care acestea sunt sfătuite în mod individual cu privire la slujba și îndatorirea lor Episcopilor, păstorilor și predicatorilor Episcopul trebuie să fie fără prihană, bărbatul unei singure neveste, precaut, cumpătat, cu o purtare bună, primitor de oaspeti, în stare să învețe pe alții; nu dedat la băutură, să nu fie bătăuș, nu lacom de câștig murdar; ci răbdător, nu scandalagiu, nu pizmaș; unul care își conduce bine propria lui casă, care își tine copiii în supunere cu toată cuviința; nu un începător; care se ține bine de Cuvântul adevărat așa cum a fost învățăt, ca să poată prin învățătura sănătoasă să-i avertizeze și să-i convingă pe potrivnici. 1 Tim. 3:2, 3, 4, 6; Tit 1:9. Cu ce le sunt datori ascultătorii păstorilor lor Mâncați și beți lucrurile pe care vi le dau; căci lucrătorul este vrednic de plata lui. Luca 10:7. Tot așa a hotărât Domnul ca cei care propovăduiesc Evanghelia să trăiască din Evanghelie. 1 Cor.9:14. Cel ce primește învățătura în Cuvânt să facă parte din toate bunurile și celui care îl învață. Nu vă înșelați; Dumnezeu nu poate fi batjocorit; căci ceea ce omul seamănă, aceea va culege. Gal. 6:6,7. Bătrânii care conduc bine să fie socotiți vrednici de îndoită cinste, în special cei ce trudesc în Cuvânt și învățătura. Căci Scriptura spune, Să nu-i pui botniță boului ce treieră grănele; și, Lucrătorul e vrednic de răsplata sa. 1 Tim. 5:17, 18. 29


Și vă rugăm fraților, să-i recunoașteti pe cei ce trudesc printre voi și sunt peste voi în Domnul și vă sfătuiesc; și să-i pretuiți foarte mult în dragoste pentru munca lor. Și să traiți în pace între voi. 1 Tes. 5:12, 13. Să-i ascultați pe cei care vă conduc și să le fiți supusi; căci ei veghează asupra sufletelor vostre ca cei care trebuie să dea socoteală, ca să poată face lucrul acesta cu bucurie și nu cu durere, căci asta nu v-ar folosi la nimic. Heb.13:17.

Despre guvernarea civilă Fiecare suflet să se supună autorităților superioare. Căci nu există altă putere decât de la Dumnezeu; autoritațile care există sunt stabilite de Dumnezeu. De aceea oricine se împotriveste autorității, se împotrivește hotărârii lui Dumnezeu; și ei cei care se împotrivesc își vor aduce osânda asupra lor. Căci conducatorii nu sunt o spaima pentru fapte bune, ci pentru rele. Vrei să nu-ți mai fie frica de cel aflat la putere? Fă ceea ce este bine și o să te laude; căci el este slujitorul lui Dumnezeu pentru binele tău. Dar dacă tu faci ceea ce este rău, să-ți fie frică, căci nu degeaba poartă el sabia; căci el este slujitorul lui Dumnezeu, un răzbunător care aduce mânia asupra celui care face rău. Rom.13:1-4. Despre cetățeni Dă Cezarului ce e al Cezarului și lui Dumnezeu ce este a lui Dumnezeu. Matei 22:21. De aceea trebuie să fiți supuși nu numai de frica pedepsei, ci și pentru a fi cu constiința împăcată. Căci de asta plătiti și impozite; căci ei sunt slujitorii lui Dumnezeu, care se ocupă în mod continuu de treabă aceasta. De aceea să dați tuturor ceea ce le datorați: impozite, celor ce le datorați impozite; vamă, celor ce le datorați vamă; teamă, celor ce le datorați teamă; cinste, celor ce le datorați cinste. Rom.13:5-7. De aceea vă rog ca, în primul rând, să se facă pentru toți oamenii cereri, rugăciuni, mijlociri și dări de mulțumire, pentru regi și pentru cei ce sunt la putere, ca să putem duce o viață liniștită și pașnică, cu toată evlavia și toată cinstea. Căci acest lucru este bun și bine primit înaintea lui Dumnezeu, Mântuitorul nostru. 1Tim. 2:1-3. Adu-le aminte să fie supuși conducătorilor și autorităților, să-i asculte pe demnitari, să fie 30


gata pentru orice faptă bună. Tit 3:1. Supuneți-vă oricărei autorități omenești de dragul Domnului: fie regelui, că autoritate supremă; fie guvernatorilor, ca unii care sunt trimisi de el ca să-i pedepsească pe răufăcători și ca să-i laude pe cei ce fac bine. 1Petru 2:13, 14. Soților Tot așa, voi bărbaților, purtați-vă cu ele cu înțelepciune, dând cinste nevestei ca unui vas mai slab, și ca fiind împreună moștenitori ai harului vieții, rugăciunile voastre să nu fie împiedicate. Și să nu fiți înversșunați împotriva lor. 1 Petru 3:7; Col.3:19. Soțiilor Nevestelor, supuneți-vă bărbaților voștri ca Domnului. Efeseni 5:22. Așa cum Sara l-a ascultat pe Avraam, numindu-l domn; ale cărei fiice sunteți voi, atâta vreme cât faceți bine, fără să vă temeți de ceva. 1Petru 3:6. Părinților Și voi, părinților, nu îi întărâtați pe copiii voștri la mânie, ci cresteti-i în învățătura și mustrarea Domnului. Efeseni 6:4. Copiilor Copii, ascultați în Domnul de parinții voștri; căci așa e drept. Să cinstești pe tatăl tău și pe mama ta; care este prima poruncă cu o făgăduință: ca să-ți fie bine și ca să trăiești mult pe pământ. Efeseni 6:13. Slujitorilor, angajaților și salariaților Slujitorilor, să fiți supuși celor care vă sunt stăpâni după trup, cu teamă și cutremur, cu toată inima, ca lui Cristos; nu numai când sunteți sub ochii lor, ca să faceți plăcere oamenilor, ci ca slujitori ai lui Cristos, făcând din inimă voia lui Dumnezeu; slujind cu voie bună ca pentru Domnul și nu ca pentru oameni; știind că orice faptă bună pe care o face omul, la fel va primi el de la Domnul, fie că e rob, fie că e liber. Efeseni 6:5-8. 31


Patronilor Și voi, stăpânilor, purtați-vă la fel cu ei, abținându-vă de la amenințări, stiind că Stăpânul vostru și al lor este în cer; și la El nu există părtinire. Efeseni 6:9. Tinerilor în general Tot așa, voi tinerilor, fiți supuși celor bătrâni. Da, toți să fiți supuși unul altuia și să fiți plini de smerenie; căci Dumnezeu se împotrivește celor mândrii și dă har celor smeriți. Smeriți-vă, deci, sub mâna puternică a lui Dumnezeu, ca El să vă înalțe la timpul potrivit. 1 Petru 5:5,6. Văduvelor Acum, cea care este cu adevărat văduvă și singură, își pune încrederea în Dumnezeu și stăruiește zi și noapte în cereri și rugăciuni. Dar cea care trăiește în plăceri este moartă cănd trăiește. 1 Tim.5:5,6. Pentru toată lumea Să iubești pe aproapele tău ca pe tine însuți. Aici sunt cuprinse toate poruncile. Rom.13:9. Și să stăruiți în rugăciuni pentru toți oamenii. 1Tim.2:1. Fiecare să-și învețe lecția cu aminte Și toată casa o va duce bine. PARTEA IV Întrebări creștine cu răspunsurile lor întocmite de dr. Martin Luther pentru cei ce intenționează să se ducă la sacrament. După spovedanie și instruirea în Cele Zece Porunci, Crezul, Rugăciunea Domnului și sacramentele Botezului și Sfintei Cine, păstorul poate întreba, sau te poți întreba singur: 1. Crezi că ești un păcătos? - Da, eu cred lucrul acesta; sunt un păcătos. 2. De unde știi lucrul acesta? - Din Cele Zece Porunci; pe care nu le-am respectat. 32


3. Îti pare rău de păcatele tale? - Da, imi pare rău că am păcătuit împotriva lui Dumnezeu. 4. Ce meriți de la Dumnezeu pentru păcatele tale? - Mânia și supararea Lui, moartea pământească și osânda veșnică. Rom. 6:21, 23. 5. Și speri să fii mântuit? - Da, asta este speranța mea. 6. Așadar, în cine te încrezi? - În Domnul meu drag Isus Cristos. 7. Cine este Cristosul?- Fiul lui Dumnezeu, Dumnezeu adevarat si om adevarat. 8. Câți Dumnezei sunt? - Numai unul; dar sunt trei Persoane: Tatăl, Fiul și Duhul Sfant. 9. Deci, ce a făcut Cristos pentru tine ca să te încrezi tu în El? El a murit pentru mine și Și-a vărsat pe cruce sângele pentru mine pentru iertarea păcatelor. 10. A murit și Tatăl pentru tine? - Nu; căci Tatăl este numai Dumnezeu, și la fel și Duhul Sfânt; dar Fiul este Dumnezeu adevarat și om adevărat; El a murit pentru mine și Și-a vărsat sângele pentru mine. 11. De unde știi lucrul acesta? - Din sfânta Evanghelie și din cuvintele sacramentului, și prin trupul și săngele Său date mie ca chezașie în sacrament. 12. Ce spun aceste cuvinte? - Domnul nostru Isus Cristos, în aceeași noapte în care a fost vândut, a luat pâinea; și după ce a mulțumit, a frant-o și a dat-o ucenicilor Lui, spunând, Luați, mâncați; acesta este trupul Meu, care se dă pentru voi. Să faceți lucrul acesta spre pomenirea Mea. Tot așa a luat și paharul după ce a cinat, și după ce a mulțumit, li l-a dat, zicând, Beți toți din el; paharul acesta este noul legământ în sângele Meu, care se varsă pentru voi pentru iertarea păcatelor. Să faceți lucrul acesta, ori de câte ori îl veți bea, spre pomenirea Mea. 13. Crezi, așadar, că trupul și sângele adevarat al lui Cristos sunt în sacrament? - Da, cred lucrul acesta. 14. Ce te face să crezi lucrul acesta? - Cuvântul lui Cristos, Luați, mâncați, acesta este trupul Meu; Beți toți din el, acesta este sângele Meu. 33


15. Ce trebuie să facem noi atunci când mâncăm trupul Lui și bem sângele Lui și primim astfel chezășia? - Trebuie să ne amintim și să proclamăm moartea Lui și vărsarea sângelui Lui, așa cum ne-a învățat El: Să faceti lucrul acesta, ori de câte ori îl veți bea, spre pomenirea Mea. 16. De ce trebuie să ne aducem aminte și să proclamăm moartea Lui? - Ca să învățăm să credem că nici o ființă nu poate să ne răscumpere nouă pacatele ci numai Cristos, Dumnezeu adevărat și om adevărat; și ca să învățăm să ne uităm cu groază la păcatele noastre, și să vedem că sunt întradevăr mari, și să găsim bucurie și alinare numai în El, și astfel să fim mântuiți prin aceasta credință. 17. Ce l-a făcut pe El să moară și să-ți răscumpere ție păcatele? - Marea lui dragoste pentru Tatăl Lui, și pentru mine și pentru alți păcătoși, așa cum este scris în Evanghelia după Ioan 14; Romani 5; Galateni 2; Efeseni 5. 18. În sfârșit, de ce dorești să te duci la sacrament? - Ca să învăt să cred că Cristos, din mare dragoste, a murit pentru păcatele mele, așa cum s-a menționat mai înainte; și ca să învăț de la El să îl iubesc pe Dumnezeu și pe aproapele meu. 19. Ce trebuie să-l sfătuiască și să-l îndemne pe un creștin să primească sacramentul în mod frecvent? - Trebuie să-l determine, cu privire la Dumnezeu, atât porunca cât și făgăduința lui Cristos Domnul, iar cu privire la el însuși, nevoia lui împovărătoare, din pricina căreia sunt date aceasta poruncă, această îmbărbătare și această făgaduință. 20. Dar ce trebuie să facă cineva dacă nu-l miscă o asemenea povară și nu simte foame și sete pentru sacrament? - Unei asemenea persoane nu i se poate da un sfat mai bun decât, în primul rând, să-și pună mâna în sân și să vadă dacă mai are carne și sânge, și să creadă cu orice preț ce spune Scriptura despre lucru acesta în Galateni 5 si Romani 7. În al doilea rând, să se uite în jur ca să vadă dacă mai este încă în lume, și să țină minte că n-o să fie lipsă de pacat și necaz, așa cum spune Scriptura în Ioan 15 și 16; 1 Ioan 2 și 5. În al treilea rând, cu siguranță că pe lângă el va fi diavolul, care mințind și ucigând, zi și noapte, nu-l va lăsa să aibă pace, nici înauntru nici în afară, așa cum ni-l descrie Scriptura în Ioan 8 si 16; 1 Petru 5; Efeseni 6; 2 Timotei 2. 34


Doktor Luther Márton Kis Kátéja A gyülekezeti lelkészek és igehirdetők számára A tíz parancsolat. Ilyetén egyszerűséggel tanítsa reá a családfő házanépét. Ennek a képnek magyarázatát Mózes második könyvének, az Exodusnak XXXII. részében találjuk. Az első parancsolat. Ne legyenek más isteneid! Mit jelent ez? – Felelet: Istent mindennél jobban féljük, szeressük és Őbenne bízzunk. Ennek a képnek magyarázatát Mózes harmadik könyvének, a Leviticusnak XXIV. részében találjuk. A második parancsolat. Ne vedd hiába Istened nevét! Mit jelent ez? – Felelet: Istent féljük és szeressük: nevével ne átkozódjunk, ne esküdözzünk, ne igézzünk, ne hazudjunk, se ne csaljunk, hanem őt minden szükségünkben segítségül hívjuk, imádjuk és hálaadással dicsőítsük. Ennek a képnek magyarázatát Mózes negyedik könyvének, a Numerinek XV. részében találjuk. A harmadik parancsolat. Az ünnepnapot megszenteljed! Mit jelent ez? – Felelet: Istent féljük és szeressük: Igéjét és annak hirdetését meg ne vessük, hanem szentnek tartsuk, örömest hallgassuk és tanuljuk. 35


Ennek a képnek magyarázatát Mózes első könyvének, a Genesisnek IX. részében találjuk. A negyedik parancsolat. Tiszteld atyádat és anyádat! Mit jelent ez? – Felelet: Istent féljük és szeressük: szüleinket és urainkat meg ne vessük, se haragra ne ingereljük, hanem tiszteljük, becsüljük és szeressük őket, nekik szolgáljunk és engedelmeskedjünk. Ennek a képnek magyarázatát Mózes első könyvének, a Genesisnek IV. részében találjuk. Az ötödik parancsolat. Ne ölj! Mit jelent ez? – Felelet: Istent féljük és szeressük: felebarátunk testében kárt vagy fájdalmat ne okozzunk, hanem minden testi szükségében segítségére és javára legyünk. Ennek a képnek magyarázatát Sámuel második könyvének XI. részében találjuk. A hatodik parancsolat. Ne paráználkodjál! Mit jelent ez? – Felelet: Istent féljük és szeressük: szavainkban és cselekedeteinkben tiszták és szemérmesek legyünk és hitestársát mindenki szeresse és megbecsülje. Ennek a képnek magyarázatát Jósué könyvének VII. részében találjuk. A hetedik parancsolat. Ne lopj! Mit jelent ez? – Felelet: Istent féljük és szeressük: felebarátunk pénzét, vagy vagyonát el ne vegyük, se hamis áruval vagy csalással el ne tulajdonítsuk, hanem inkább támogassuk, hogy vagyonát megőrizhesse és megélhetését javíthassa. 36


Ennek a képnek magyarázatát Dániel próféta könyvének XIII. részében találjuk. Megvan a Dánielhez tartozó apokrifus könyvben is. A nyolcadik parancsolat. Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot! Mit jelent ez? – Felelet: Istent féljük és szeressük: felebarátunkat hazugságba ne keverjük, el ne áruljuk, ne kisebbítsük, se rossz hírét ne költsük, hanem inkább mentsük, jót mondjunk róla, és mindent javára magyarázzunk. Ennek a képnek magyarázatát Mózes első könyvének, a Genesisnek XXX. részében találjuk. A kilencedik parancsolat. Ne kívánd felebarátod házát. Mit jelent ez? – Felelet: Istent féljük és szeressük: felebarátunk házára vagy örökségére álnokul ne törekedjünk, se az igazság színe alatt azokat el ne tulajdonítsuk, hanem inkább segítségére és szolgálatára legyünk, hogy azokat megtarthassa. Ennek a képnek magyarázatát Mózes első könyvének, a Genesisnek XXXIX. részében találjuk. A tizedik parancsolat. Ne kívánd fele barátod feleségét, szolgáját, szolgálóleányát, barmát, vagy bármiféle tulajdonát. Mit jelent ez? – Felelet: Istent féljük és szeressük: felebarátunk feleségét, cselédségét, vagy barmát el ne idegenítsük, erőszakkal el ne vonjuk, vagy hűtlenségre ne csábítsuk, hanem inkább azon legyünk, hogy azok nála megmaradjanak és kötelességüket teljesítsék. Mit mond Isten mostmár mindezekről a parancsolatokról? – Felelet: 37


Azt mondja: Én, az Úr, a te Istened, szigorú Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét gyermekeiken harmad- és negyedízig, azokon, akik engem gyűlölnek, de kegyelmet gyakorlok ezer ízig azokkal, akik engem szeretnek és parancsolataimat megtartják. Mit jelent ez? – Felelet: Isten büntetéssel fenyegeti mindazokat, akik ezeket a parancsolatokat megszegik. Azért féljünk haragjától és ne vétsünk ezek ellen a parancsolatok ellen. Viszont kegyelmet és minden jót ígér mindazoknak, akik ezeket a parancsolatokat megtartják. Azért szeressük őt, bízzunk benne és örömest teljesítsük parancsolatait. A Hiszekegy. Ilyetén egyszerűséggel tanítsa reá a családfő háza népét. Az első hitágazat. A teremtésről. Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében. Mit jelent ez? – Felelet: Hiszem, hogy Isten teremtett engem minden teremtménnyel együtt. Nekem testet, lelket, szemet, fület és minden tagot, értelmet és minden érzéket adott és ezeket most is fenntartja. Ezen kívül ruhát, lábbelit, ételt, italt, házat, udvart, feleséget, gyermekeket, szántóföldet, barmot és mindenféle jót ád. A test és élet minden szükségletével és táplálékával naponként bőven ellát. Minden veszedelem ellen megoltalmaz és minden gonosztól megvéd és megőriz. És mindezt csupán atyai, isteni jóvoltából és irgalmasságából cselekszi, anélkül, hogy arra érdemes, vagy méltó volnék. Mindezért én neki hálával és dicsérettel, szolgálattal és engedelmességgel tartozom. Ez bizonnyal igaz!

38


A második hitágazat. A megváltásról. Hiszek a Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt, megfeszíttetett, meghalt és eltemettetett; alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadott halottaiból, fölment a mennyekbe, ott ül Istennek, a mindenható Atyának jobbján, ahonnan eljő ítélni élőket és holtakat. Mit jelent ez? – Felelet: Hiszem, hogy Jézus Krisztus valóságos Isten, az Atyától öröktől fogva született, és valóságos ember is, Szűz Máriától született; nekem Uram, aki engem, elveszett és elkárhozott embert megváltott minden bűntől, a haláltól és az ördögnek hatalmából megszabadított és magáévá tett; nem arannyal, sem ezüsttel, hanem szent és drága vérével, ártatlan szenvedésével és halálával; hogy egészen az övé legyek, az ő országában őalatta éljek, néki szolgáljak örökkévaló igazságban, ártatlanságban és boldogságban; amint ő feltámadott a halálból, él és uralkodik mindörökké. Ez bizonnyal igaz! A harmadik hitágazat. A megszentelésről. Hiszek a Szentlélekben; egy keresztyén Anyaszentegyházat; szenteknek közösségét; bűnöknek bocsánatát; testnek feltámadását és az örök életet. Ámen. Mit jelent ez? – Felelet: Hiszem, hogy saját értelmemmel, vagy erőmmel nem tudnék Jézus Krisztusban, az én Uramban hinni, sem őhozzá eljutni, hanem a Szentlélek hívott engem az evangélium által, ajándékaival megvilágosított, az igaz hitben megszentelt és megtartott; amiképpen a földön az egész keresztyénséget hívja, gyűjti, megvilágosítja, megszenteli és Jézus Krisztusnál megtartja az egy igaz hitben. Ebben a keresztyénségben kegyelme gazdagságából nekem és minden hívőnek 39


minden bűnt naponként megbocsát, az ítélet napján engem és minden holtat feltámaszt és nekem minden Krisztusban hívővel együtt örök életet ád. Ez bizonnyal igaz! A Miatyánk. Ilyetén egyszerűséggel tanítsa reá a családfő házanépét. Mi Atyánk, ki a mennyekben vagy! Mit jelent ez? – Felelet: Isten ezzel magához akar minket édesgetni, hogy elhiggyük, hogy ő nekünk édesatyánk, mi pedig édesgyermekei vagyunk; hogy bátran és teljes bizodalommal kérjük őt, mint szerető gyermekek szerető atyjukat. Ennek a képnek magyarázatát Mózes második könyvének, az Exodusnak XX. részében találjuk. Az első kérés. Szenteltessék meg a Te neved! Mit jelent ez? – Felelet: Isten neve magában is szent ugyan, de mi azt kérjük ebben az imádságban, hogy közöttünk is szent legyen. Miképpen történik ez? – Felelet: Ha Isten Igéjét tisztán és igazán tanítjuk, és mi, mint Istennek gyermekei, aszerint kegyesen is élünk. Erre segíts minket szerető mennyei Atyánk! Aki pedig másképpen tanít és él, mint ahogy Istennek Igéje tanítja, az megszentségteleníti köztünk Isten nevét. Ettől őrizz meg minket, mennyei Atyánk! Ennek a képnek magyarázatát az Apostolok Cselekedeteinek II. részében találjuk. A második kérés. Jöjjön el a Te országod! Mit jelent ez? – Felelet: 40


Isten országa eljön ugyan önmagától, a mi imádságunk nélkül is, de mi azt kérjük ebben az imádságban, hogy mihozzánk is eljöjjön. Miképpen történik ez? – Felelet: Ha a mennyei Atya Szentlelkét adja nekünk, hogy kegyelme által szent Igéjének higgyünk és kegyesen éljünk, itt ideig és ott örökké. Ennek a képnek magyarázatát az Újszövetségben Máté evangéliumának XXVII. részében találjuk. A harmadik kérés. Legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy itt a földön is! Mit jelent ez? – Felelet: Istennek jóságos és kegyes akarata teljesül ugyan a mi kérésünk nélkül is, de mi azt kérjük ebben az imádságban, hogy közöttünk is teljesüljön. Miképpen történik ez? – Felelet: Ha Isten megtör és meggátol minden gonosz szándékot és akaratot, mely az őnevét megszentelni és országát hozzánk jönni nem engedi, amilyen: az ördögnek, a világnak és saját testünknek akarata; ellenben megerősít és szilárdan megtart minket az ő Igéjében és a hitben, életünk végéig. Ez az ő kegyes és jóságos akarata. Ennek a képnek magyarázatát az Újszövetségben János evangéliuma VI. részében találjuk. A negyedik kérés. A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma! Mit jelent ez? – Felelet: Isten a mi kérésünk nélkül is megadja ugyan a mindennapi kenyeret minden gonosz embernek, de mi azt kérjük ebben az imádságban, hogy ezt velünk beláttassa és mi hálaadással vegyük mindennapi kenyerünket. Mit jelent a mindennapi kenyér? – Felelet: 41


Mindazt, ami a test táplálására és szükségleteire tartozik, úgymint: étel, ital, ruházat, lábbeli, ház, udvar, szántóföld, barom, pénz, vagyon, kegyes házastárs, istenfélő gyermekek, jámbor cselédek, istenfélő és hűséges felsőbbség, jó kormány, jó időjárás, békesség, egészség, jó rend, becsület, jó barátok, hűséges szomszédok és ezekhez hasonlók. Ennek a képnek magyarázatát az Újszövetségben Máté evangéliumának XVIII. részében találjuk. Az ötödik kérés. És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Mit jelent ezt? – Felelet: Ebben az imádságban azt kérjük, hogy a mennyei Atya ne tekintse a mi bűneinket és miattuk ne tagadja meg kérésünket. Mert mi mindabból, amit tőle kérünk, semmire sem vagyunk méltók, nem is érdemeltük meg; hanem mindazt kegyelemből adja meg nékünk, mert mi naponként vétkezünk és bizony csak büntetést érdemlünk. Azért viszont mi is készek vagyunk szívünk szerint megbocsátani és örömest jót tenni azokkal, akik miellenünk vétettek. Ennek a képnek magyarázatát az Újszövetségben Máté evangéliumának IV. részében találjuk. A hatodik kérés. És ne vígy minket kísértésbe! Mit jelent ez? – Felelet: Isten nem kísért ugyan senkit sem, de mi azt kérjük ebben az imádságban, hogy Istenőrizzen és tartson meg minket, hogy az ördög, a világ és a mi testünk meg ne csaljon és téves hitbe, kétségbeesésbe, és más nagy gyalázatba és bűnbe ne csábítson. És ha ezek megtámadnának minket, végül mi győzzünk és a győzelmet meg is tartsuk. Ennek a képnek magyarázatát az Újszövetségben Máté evangéliumának XV. részében találjuk. 42


A hetedik kérés. De szabadíts meg minket a gonosztól! Mit jelent ez? – Felelet: Ebben az imádságban összefoglalásképen azt kérjük, hogy a mi mennyei Atyánk szabadítson meg minket mindazoktól a veszedelmektől, melyek testünket és lelkünket, vagyonunkat és becsületünket fenyegetik, és egykor, ha végóránk eljön, boldog kimúlást adjon és e nyomorúság völgyéből kegyelmesen magához vegyen a mennyekbe. Mert tied az ország, és a hatalom és a dicsőség. Mindörökké. Ámen. Mit jelent ez? – Felelet: Hogy én bizonyos legyek afelől, hogy ezeket a kéréseket a mi mennyei Atyánk szívesen fogadja és meghallgatja; mert ő maga parancsolta, hogy így imádkozzunk, és megígérte, hogy meghallgat minket Ámen, Ámen azt jelenti: Igen, igen, úgy legyen! A szent keresztség szentsége. Ilyetén egyszerűséggel tanítsa reá a családfő házanépét. Ez a kép Máté XXVIII.-ból van. Először. Mi a keresztség? – Felelet: A keresztség nem csupán közönséges víz, hanem az Isten parancsolatába foglalt és Isten Igéjével egybekapcsolt víz. Melyik az Istennek ez az Igéje? – Felelet: Krisztus Urunk Máté evangéliuma végén ezt mondja: Menjetek el széles e világra, tanítsatok minden népeket és kereszteljétek meg őket az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek nevébe.

43


Másodszor. Mit ád, vagy mit használ a keresztség? – Felelet: Eszközli a bűnök bocsánatát, megszabadít a haláltól és az ördögtől, s örök üdvösséget ád mindazoknak, akik hiszik azt, amit Isten Igéje és ígérete mond. Melyik az Istennek ez az Igéje és ígérete? – Felelet: Krisztus Urunk Márk evangéliumának végén ezt mondja: Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik. Harmadszor. Hogyan művelhet a víz ilyen nagy dolgokat? – Felelet: A víz bizonyára nem műveli, hanem Istennek Igéje, mely a vízzel együtt van, és a hit, mely a vízzel kapcsolatos Igében bízik. Mert Isten Igéje nélkül a víz csupán csak víz és nem keresztség, Isten Igéjével együtt azonban keresztség, vagyis az életnek kegyelemben gazdag vize és a Szentlélekben való újjászületésnek fürdője, miként azt Szent Pál Titushoz írt levelének III. részében mondja: Az újjászületésnek fürdője és a Szentlélek megújítása által, melyet kitöltött reánk bőséggel a mi Üdvözítőnk, a Jézus Krisztus által, hogy az Ő kegyelméből megigazuljunk és örökösei legyünk az örök életnek, a reménység szerint. Ez minden bizonnyal igaz! Negyedszer. Mit jelent az ily vízzel való keresztelés? – Felelet: Azt jelenti, hogy a bennünk lévő régi ember naponkénti bűnbánat és töredelmesség által vízbe fojtassék és meghaljon minden bűnnel és gonosz kívánsággal együtt, és viszont naponként új ember jöjjön elő és támad jon fel, aki Isten előtt igazságban és tisztaságban örökké éljen. Hol van ez megírva? – Felelet: Szent Pál a Rómabeliekhez írt levelének VI. részében ezt mondja: Krisztussal együtt eltemettettünk a keresztség által a halálba, hogy miképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk.

44


Hogyan tanítsuk az egyszerű embereket gyónni? Mi a gyónás? – Felelet: A gyónás két dolgot foglal magában. Az egyik az, hogy bűneinket megvalljuk, a másik, hogy a feloldozást vagy bűnbocsánatot úgy fogadjuk a gyóntatóatyától, mint Istentől magától és semmiképpen ne kételkedjünk, sőt erősen higgyük, hogy bűneinket ezáltal Isten is megbocsátotta. Mely bűnöket kell meggyónnunk? Isten előtt, mint ahogyan a Miatyánkban tesszük, minden bűnben vétkeseknek kell magunkat vallanunk, még azokban is, amelyekről nem tudunk; a gyóntató előtt azonban csak azokat a bűnöket kell bevallanunk, melyeket tudunk és szívünkben érzünk. Melyek ezek? Vizsgáld meg az állapotodat a Tízparancsolat alapján, aszerint, amint atya, anya, fiú, leány, gazda, gazdasszony, cseléd vagy: nem voltál-e engedetlen, hűtelen, rest; nem bántottál-e meg valakit szóval, vagy tettel; nem loptál, nem mulasztottál, nem hanyagoltál-e el valamit és nem okoztál-e kárt valakinek? Kérlek, foglald össze röviden, hogyan kell gyónni. Felelet: Így szólj a gyóntatóhoz: Kedves tisztelendő úr, kérem, hallgassa meg a gyónásomat és hirdesse nekem a bűnbocsánatot Isten nevében. Mondd ezt: Én, szegény bűnös, Isten előtt minden bűnben vétkesnek vallom magamat. Különösen is vallom, hogy szolga, szolgáló, stb. vagyok. Sajnos azonban, nem szolgálom híven a gazdámat, egyben és másban nem teljesítettem parancsaikat; megharagítottam és szidalomra ingereltem őket; teendőmet elhanyagoltam és ezzel kárt okoztam. Szavaimban és cselekedeteimben is illetlen voltam, hasonló sorsban lévő társaimmal patvarkodtam, asszonyom ellen zúgolódtam és őt 45


szidalmaztam, stb. Mindezt bánom és kegyelemért esedezem; igyekszem megjavulni. A gazda és a gazdasszony így szóljon: Különösen vallom, hogy gyermekemet, cselédségemet, hitestársamat nem vezettem hűségesen Isten dicsőítésére. Káromkodtam; durva beszédekkel és cselekedetekkel rossz példát mutattam; szomszédomnak kárt okoztam, róla rosszat mondottam, kelleténél drágábban adtam el, hamis és rosszul mért árut adtam. Ezeken kívül vallja meg mindazt, amit Isten parancsolatai és állapotával járó kötelességei ellen vétett. Aki pedig úgy érzi, hogy ilyen, vagy ennél nagyobb bűnök nem terhelik, az ne töprengjen, se ne keressen és ne költsön bűnöket azon túl, és ne tegye ezzel a gyónást gyötrelemmé. Mondd el azt az egy-két dolgot, amiről tudsz, például: Különösen vallom, hogy egyszer káromkodtam. Úgyszintén egyszer illetlen szavakat használtam, egyszer ezt, vagy azt elmulasztottam, stb. Ezzel érd be! Ha pedig egyáltalában semmire sem emlékszel, (ami aligha lehetséges), akkor ne is mondj semmi különöset, hanem fogadd a bűnbocsánatot az általános gyónásra, melyet az Isten előtt téssz a gyóntatónak. Erre így szóljon a gyóntató: Isten legyen neked irgalmas, és erősítse meg hitedet! Ámen. Azután: Hiszed-e, hogy az én bűnbocsánatom az Isten bűnbocsánata? Hiszem, kedves uram. Erre mondja az: Legyen neked a te hited szerint. Én pedig, a mi Urunk Jézus Krisztus rendeletére megbocsátom a te bűneidet az Atyának és Fiúnak és a Szentléleknek nevében. Ámen. Menj el békességgel. Akinek pedig a lelkiismerete nagyon meg van terhelve, vagy bánata és lelki gyötrelme van, azt a gyóntatóatya bizonyára meg tudja majd még 46


más szavakkal is vigasztalni és hitre indítani. Ez csak általános formája a gyónásnak a hívőlelkek részére. Az Oltáriszentség. Ilyetén egyszerűséggel tanítsa reá házanépét a családfő. Ez a kép Máté XXVI-ból van. Mi az Oltáriszentség? – Felelet. A mi Urunknak, Jézus Krisztusnak, valóságos teste és vére, a kenyér és bor színe alatt, nekünk keresztyéneknek magától a Krisztustól rendelt étel és ital. Hol van ez megírva? – Felelet. Máté, Márk, Lukács szent evangélisták és szent Pál ezt írják: A mi Urunk Jézus Krisztus azon az éjszakán, melyen elárultatott, kezébe vette a kenyeret és hálákat adván, megtörte és tanítványainak adta, ezt mondván: Vegyétek és egyétek, ez az én testem, amely ti érettetek adatik. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlóképpen, miután vacsorált, kezébe vette a poharat is és hálákat adván, adá nékik, ezt mondván: Igyatok ebből mindnyájan, e pohár amaz új szövetség az én véremben, mely ti érettetek és sokakért kiontatik bűnök bocsánatára. Ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok, az én emlékezetemre. Mit használ az ilyen evés és ivás? – Felelet: Ezt megmutatják ezek az Igék: Érettetek adatott és kiontatott bűnök bocsánatára. Vagyis, hogy a szentségben ezen Igék által bűnbocsánatot, életet és üdvösséget nyerünk. Mert ahol bűnbocsánat van, ott élet és üdvösség is van. Hogyan művelhet a testi evés és ivás ilyen nagy dolgokat? – Felelet: 47


Bizonyára nem az evés és ivás műveli, hanem az Igék, melyek így szólnak: Érettetek adatott és kiontatott bűnök bocsánatára.Ezek az Igék alkotják a testi evés és ivás mellett a szentségnek velejét. És aki ezeknek az Igéknek hisz, az elnyerte, amit ezek hirdetnek és ígérnek, ti. a bűnök bocsánatát. Ki él tehát ezzel a szentséggel méltóképpen? – Felelet: A böjtölés és testi előkészülés ugyan szép külső önfegyelmezés, de igazán méltó és kellőleg előkészült csak az, aki hisz ebben az Igében: Érettetek adatott és kiontatott bűnök bocsánatára. Aki pedig nem hisz ezeknek az Igéknek, vagy kételkedik bennük, az méltatlan és készületlen. Mert ez az Ige: Érettetek, tiszta hívő szíveket kíván. Hogyan tanítsa a házanépét a családfő a reggeli és esti áldásra. Reggel, ha az ágyból fölkelsz, áldd meg magadat a szent kereszttel és mondjad: Legyen az Atyának, Fiának és Szentléleknek nevében. Ámen. Azután letérdelve, vagy állva, mondd el a Hiszekegyet és a Miatyánkot. Azután még, ha akarod, elmondhatod a következő kis imádságot: Hálát adok Neked, mennyei Atyám, szeretett Fiad, a Jézus Krisztus által, hogy ezen az éjszakán minden kártól és veszedelemtől megőriztél, és kérlek, őrizz meg engem ezen a napon is a bűntől és minden gonosztól, hogy minden cselekedetem és egész életem a Te tetszésedre legyen. Mert én magamat, testemet, lelkemet és mindenemet a Te kezedbe ajánlom. A Te szent angyalod legyen velem, hogy a gonosz ellenség erőt ne vehessen rajtam. Ámen. Azután láss jó kedvvel a munkához, énekelj el valami éneket, talán a Tízparancsolatról, vagy amire az áhítat késztet. Este, lefekvéskor, áldd meg magadat a szent kereszttel és mondjad: Legyen az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevében. Ámen. 48


Azután letérdelve, vagy állva, mondd el a Hiszekegyet és a Miatyánkot. Azután még, ha akarod, elmondhatod a következő kis imádságot: Hálát adok Neked, mennyei Atyám, szeretett Fiad, a Jézus Krisztus által, hogy a mai napon kegyelmesen megőriztél. Kérlek, bocsásd meg minden bűnömet, ha valamiben roszszul cselekedtem, és őrizz meg kegyelmesen ezen az éjszakán. Mert én magamat, testemet, lelkemet és mindenemet a Te kezedbe ajánlom. A Te szent angyalod legyen velem, hogy a gonosz ellenség erőt ne vehessen rajtam. Ámen. Azután aludj el hamar és békességgel. Hogyan tanítsa a házanépét a családfő az étel előtti és utáni áldásra. A gyermekek és a ház népe lépjenek összekulcsolt kézzel illedelmesen az asztalhoz és mondják ezt: Mindeneknek szemei Te reád néznek, Uram, és Te adsz nekik eledelt alkalmatos időben. Megnyitod kezedet és megelégítesz mindent, ami él, jóvoltoddal. Azután a Miatyánkot és a következő imádságot: Urunk Istenünk, mennyei Atyánk! Áldj meg minket és áldd meg ez ajándékaidat, melyeket a Te kegyes jóságodból magunkhoz veszünk, a mi Urunk, a Jézus Krisztus által. Ámen. Az étel utáni áldás. Étkezés után is hasonlóképpen, illedelmesen és összekulcsolt kézzel mondják ezt: Áldjátok az Urat, mert jó, és mindörökké megmarad az Ő irgalmassága. Ő megadja táplálékát az állatnak, a hollófiaknak, melyek hozzá kiáltanak. Nem a paripák erejében telik az ő kedve, nem is az ember termetében gyönyörködik, hanem azok kedvesek az Úrnak, akik őt félik és az ő kegyelmében reménykednek. 49


Azután mondd el a Miatyánkot és a következő imádságot: Hálát adunk Néked minden jótéteményedért, Urunk Istenünk, Atyánk a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki élsz és uralkodol mindörökké. Ámen. A háziáldás. Néhány szentírási mondás különféle hivatásban lévőknek, hogy, mint nekik szóló leckék,őket hivataluk és szolgálatuk betöltésére serkentsék. A püspököknek, papoknak és igehirdetőknek. Szükséges annak okáért, hogy a püspök feddhetetlen legyen: egyfeleségű férfiú, józan, mértékletes, illedelmes, vendégszerető, a tanításra alkalmatos. Nem borozó, nem verekedő, nem rút nyereségre vágyó, nem pénzsóvárgó, hanem szelíd, versengéstől ment, aki a maga házát jól igazgatja, gyermekeit engedelmességben tartja, minden tisztességgel. Ne legyen új ember, stb. A Timótheushoz írt első levél harmadik részében. A világi felsőbbségről. Minden ember engedelmes legyen a felsőbb hatalmasságoknak. Mert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől. Azért aki ellene támad a hatalmasságnak, az Isten rendelésének támad ellene; akik pedig ellene támadnak, önmaguknak ítéletet szereznek. A felsőség nem ok nélkül viseli a fegyvert, mert Isten szolgája, bosszúálló büntetésül azokra, akik gonoszt cselekesznek. A Rómabeliekhez írt levél tizenharmadik részében. A férjeknek. Ti férfiak, okosan éljetek együtt feleségetekkel, és az asszonyi nemnek, mint gyöngébb félnek, tegyetek tisztességet, mint akik örököstársaitok az élet kegyelmében, hogy imádságaitok meg ne hiúsuljanak. Péter első levelének harmadik részében. És ne legyetek irántuk keserű kedvűek. A Kolossébeliekhez, a harmadik részben. 50


A feleségeknek. Az asszonyok engedelmesek legyenek férjüknek, mint uruknak, miként Sára engedelmes volt Ábrahámnak, urának nevezvén őt, akinek gyermekei lettetek, ha jót cselekesztek és semmi félelemtől nem rettegtek. Péter első levelének III. része. A szülőknek. Ti atyák, ne ingereljétek haragra gyermekeiteket, hogy el ne idegenedjenek; hanem neveljétek őket az Úr tanítása és intése szerint. Az Efézus-beliekhez írt levél hatodik részében. A gyermekeknek. Ti gyermekek, engedelmesek legyetek a ti szüleiteknek az Úrban, mert ez az igaz. Tiszteljed a te atyádat és anyádat, ami az első parancsolat, melynek ígérete van: hogy jól legyen dolgod és hosszú életű légy e földön. Az Efézusbeliekhez írt levél hatodik részében. A szolgáknak, szolgáló leányoknak, napszámosoknak és munkásoknak, stb. Ti szolgák, engedelmesek legyetek a ti test szerint való uraitoknak félelemmel és rettegéssel, szíveteknek egyenességében, mint Krisztusnak; nem a szemnek szolgálván, mint akik embereknek akarnak tetszeni, hanem mint Krisztus szolgái, cselekedvén az Istennek akaratát lélekből, jó akarattal, mint akik az Úrnak szolgálnak, és nem embereknek, tudván, hogy ki-ki ami jót cselekszik, azt veendi az Úrtól, akár szolga legyen, akár szabados. A háziuraknak és háziasszonyoknak. Ti urak, ugyanazt cselekedjétek ővelük, elhagyván a fenyegetést, tudván, hogy nektek is van uratok a mennyben és személyválogatás nincsen Őnála. Az ifjúságnak mindközönségesen. 51


Ti ifjabbak, engedelmesek legyetek az öregeknek, és ebben mutassátok meg az alázatosságot, mert az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ád. Alázzátok meg tehát magatokat az Istennek hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket. Péter első levelének ötödik részében. Az özvegyeknek. Az igazi és magárahagyott özvegyasszony reménységét az Istenben veti és éjjel-nappal imádkozik. Amelyik pedig a világi gyönyörűségeknek él, az élőhalott. A Timótheushoz írt első levél ötödik részében. A gyülekezetnek. Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. Ez az ige az összes parancsolatok foglalata. A Rómabeliekhez írott levél tizenharmadik részében. És állhatatosan imádkozzatok minden emberért. A Timótheushoz írt első levél II. részében.

52


Confesiunea Augustana Articolul 1. Despre Dumnezeu - De Deo Unul Dumnezeu şi cele trei ipostaze veşnic de sine stătătoare ale Sale. Mai întâi se învaţă şi susţine de comun acord în virtutea Sinodului de la Niceea, că este o singură fiinţă dumnezeiască, care se numeşte Dumnezeu şi care este Dumnezeu adevărat, şi că sunt trei persoane în această fiinţă dumnezeiască unică, toate trei deopotrivă de puternice, deopotrivă de veşnice: Dumnezeu Tatăl, Dumnezeu Fiul şi Dumnezeu Duhul Sfânt. Toate trei sunt o fiinţă dumnezeiască unică, veşnică, nedespărţită, fără de sfârşit, de o nemăsurabilă putere, înţelepciune şi bunătate, un Creator şi Susţinător al tuturor lucrurilor vizibile şi invizibile. Prin cuvântul „Persoană” (persona) nu se înţelege o parte şi nici o însuşire a unei alte firi, ci ceva ce constă din sine însuşi (este de sine stătător), aşa cum au folosit părinţii bisericii acest cuvânt în această privinţă. În consecinţă, toate învăţăturile rătăcite care se pronunţă împotriva acestui articol vor fi respinse, precum cele ale maniheiştilor, care acceptă doi dumnezei: unul bun şi unul rău; tot la fel cele ale valentinienilor, ale arienilor şi eunomianilor, ale mahomedanilor şi tuturor celor de o potrivă cu ei; tot la fel cele ale samosatienilor, cei din vechime şi cei de factură nouă, care acceptă numai o persoană, iar despre celelalte două, „Cuvântul” (Cristos, vezi Ioan 1,1 şi următoarele) şi Duhul Sfânt, propăvăduiesc sofisticării şi spun că n-ar fi persoane distinctibile, ci Cuvântul ar însemna, nimic mai mult, decât cuvânt sau voce trupească, iar Duhul Sfânt ar fi o emoţie făurită să acţioneze în interiorul creaturilor.

53


Articolul 2. Despre păcatul strămoşesc - De peccato originis Păcatul primordial al omului: plăcerea lui înclinată către rău şi necredinţă – imposibilitattea ca el să se izbăvească singur din această stare. Mai departe ni se predă învăţătura că, după căderea lui Adam în păcat, toţi oamenii născuţi în mod natural sunt concepuţi şi născuţi în păcat, adică, toţi oamenii, încă din pântecul mamei, sunt înclinaţi pe deantregul către pofta rea (cum concupiscentia) şi nu pot avea pe cale naturală temere adevărată faţă de Dumnezeu, nici credinţă adevărată (sine fiducia), în consecinţă şi această rătăcire înnăscută şi păcat originar este cu adevărat păcat şi de aceea, ea îi condamnă pe toţi la mânia veşnică a lui Dumnezeu, pe toţi aceia care nu sunt născuţi din nou prin botez şi Duhul Sfânt. Prin aceasta respingem învăţătura pelagienilor şi a altora care nu consideră păcatul strămoşesc drept păcat, făcând prin aceasta să se îndreptăţească prin puteri naturale, nesocotind astfel suferința şi meritul lui Cristos. Articolul 3 Despre Fiul lui Dumnezeu - De Filio Dei Eliberarea din păcat prin jertfa de ispăşire a lui Isus Cristos, Fiul lui Dumnezeu care s-a făcut om. Totodată astfel ni se predă învăţătura că Dumnezeu Fiul s-a făcut om, s-a născut din Preacurata Fecioară Maria şi că cele două naturi, cea dumnezeiască şi cea omenească, sunt astfel unite inseparabil într-o Persoană, sunt un Unic Cristos, care este Dumnezeu adevărat şi om adevărat, s-a născut cu adevărat, a pătimit, a fost răstignit, a murit şi a fost îngropat, că El a fost o jertfă, nu numai pentru păcatul strămoşesc, dar şi pentru celelalte păcate şi l-a împăcat pe Dumnezeu în mânia Lui, şi deasemenea că acest Cristos s-a coborât în iad (lumea din infern), a treia zi a înviat cu adevărat din morţi şi s-a suit la cer; El stă de-a dreapta lui Dumnezeu, că El tronează şi domneşte peste toate creaturile; 54


că El prin Duhul Sfânt îi sfinţeşte, îi curăţeşte, îi întăreşte şi îi îmbărbătează pe toţi cei care cred în El, le conferă viaţă şi felurite daruri şi bunuri, şi îi păzeşte şi-i ocroteşte de diavol şi de păcat; că acest Cristos Domnul va veni să se-arate tuturor la sfârşitul veacurilor să-i judece pe cei vii şi pe cei morţi şi toate cele ce mai sunt pomenite în Crezul apostolic. Articolul 4. Despre îndreptăţire - De justificatione Îndreptăţirea păcătosului numai din har,numai datorita lui Cristos, numai prin credinţă, iar nu prin fapte. Mai departe ni se predă învăţătura că noi nu putem obţine iertarea păcatelor şi legitimitate în faţa lui Dumnezeu prin nici un fel de strădanie de-a noastră şi rod al ei precum merite, fapte şi îndeplinirea înru totul a celor pretinse nouă, dar că noi primim iertarea păcatelor şi devenim drepţi în faţa lui Dumnezeu, din har şi datorită lui Cristos, prin credinţă (gratis justificentur propter Christum per fidem), adică dacă credem că a pătimit Cristos pentru noi şi că ne sunt iertate păcatele şi ni se dăruieşte viaţa veşnică datorită Lui. Căci această credinţă o socoteşte şi o priveşte Dumnezeu ca neprihănire în faţa Lui, aşa cum spune Sfântul Pavel către romani în capitolele 3 şi 4. Articolul 5. Despre slujirea bisericească - De ministerio ecclesiastico Scopul slujirii duhovniceşti de a mijloci prin cuvânt şi tainele bisericii - sfintele sacramente - credinţa îndreptăţirii Pentru ca să se ajungă la această credinţă, Dumnezeu a instituit slujirea bisericească, ne-a dat Evanghelia şi sacramentele, pe care ni le conferă prin mijlocirea Duhului Sfânt, Care face să lucreze credinţa în locul şi la vremea în care li s-a arătat de la Dumnezeu (ubi et quando visum est Deo = unde şi când a fost voit de Dumnezeu) acelora care ascultă Evanghelia care ne-nvaţă în această privinţă că atunci când credem acest fapt avem părtăşia unui Dumnezeu milostiv, nu datorită 55


meritelor noastre, ci datorită meritului lui Cristos. Şi să se respingă învăţătura anabaptiştilor şi a celorlalţi care ne învaţă că ne putem strădui să ajungem la Duhul Sfânt fără ca să ne fie propăvăduit din afara noastră cuvântul (sine verbo externo =fără cuvântul din afară) evangheliei, ci doar prin propria noastră pregătire, propriile noastre gânduri şi fapte. Articolul 6. Despre felul nou de a face ascultare - De nova oboedientia Doar credinţa te îndreptăţeşte, dar credinţa care te-a îndreptăţit nu rămâne singură. De asemenea ni se predă învăţătura că această credinţă ar trebui să producă roade bune şi fapte bune şi că trebuie să faci fapte bune, anume toate cele ce le-a poruncit Dumnezeu, şi să le faci de dragul lui Dumnezeu. Totuşi, nu-ţi este permis să-ţi pui încrederea în aceste fapte, ca şi cum prin ele ai merita har şi-ndurare în faţa lui Dumnezeu – aşa cum Însuşi Cristos o spune: Când veţi face tot ce vi s-a poruncit, să ziceţi: “Suntem nişte robi netrebnici: am făcut ce eram datori să facem.” Căci noi primim iertare de păcate şi îndreptăţire prin credinţa în Cristos. Tot la fel ne învaţă şi părinţii biserici. Căci Sfântul Ambrozie spune: “Aşa este hotărât la Dumnezeu că cel ce crede în Cristos este mântuit, şi nu prin fapte, ci a dobândit iertarea păcatelor fără merite, doar prin credinţă.” Articolul 7. Despre biserică - De ecclesia Funcţiile bisericii şi unitatea ei. De asemenea ni se predă învăţătura că trebuie să fie şi să dureze biserica: “una, sfântă, sobornicească şi apostoleacă”, care reprezintă comuniunea tuturor credincioşilor, cărora li se predică Evanghelia în mod nedenaturat şi li se administrează corect Sfintele Taine (congregatio sanctorum, in qua evangelium pure docetur et recte administrantur sacramenta). Căci unităţii adevărate a bisericii creştine îi 56


este suficient ca, de comun acord, Evanghelia să fie predicată pe înţeles şi nedenaturat şi tainele să fie administrate după cuvântul lui Dumnezeu. Iar pentru adevărata unitate a bisericii creştine nu este neapărat necesar ca pretutindeni să se respecte acelaşi ceremonial, pe care oamenii l-au orânduit, doar, cum spune Sfântul Pavel în epistola către efeseni în capitolul 4, “este un singur trup, un singur Duh, după cum şi voi aţi fost chemaţi la o singură nădejde a chemării voastre; un singur Domn, o singură credinţă, un singur botez”. Articolul 8. De fapt, ce să fie biserica? - Quid sit ecclesia? Realitatea bisericii În aceeaşi măsură, deşi Biserica lui Cristos nu este altceva de fapt decât comuniunea tuturor credincioşilor şi sfinţilor, iar în această viaţă, printre cei pioşi se găsesc mulţi creştini falşi, făţarnici precum şi păcătoşi pe faţă, Sfintele Taine sunt pe deplin lucrătoare, chiar şi atunci când preoţii prin care ele sunt administrate nu sunt cuvioşi; aşa precum ne spune însuşi Cristos: “Cărturarii şi fariseii stau pe scaunul lui Moise. Deci toate câte vă spun ei, păziţi-le şi faceţi-le, dar după faptele lor să nu faceţi! Căci ei zic şi nu fac.” De aceea trebuie respinse învăţăturile donatiştilor şi ale altora care învaţă altfel. Articolul 9. Despre botez - De baptismo Nu este îngăduit ca cineva să fie privat de harul ce se capătă prin botez. Despre botez ni se predă învăţătura că el este neapărat necesar mântuirii şi că prin el ni se conferă milostivire de la Dumnezeu; că şi copii trebuie să fie botezaţi, prin botez ei fiind încredinţaţi lui Dumnezeu şi plăcuţi Lui, adică sunt ridicaţi la harul milostivirii lui Dumnezeu. 57


De aceea, învăţăturile celor care propăvăduiesc că botezarea copiilor n-ar fi justă trebuie să fie respinse. Articolul 10. Despre Sfânta Euharistie - De coena Domini Cristos este prezent cu trupul şi sângele Său nu doar în mod simbolic, ci cu adevărat. Despre Sfânta Împărtăşanie cu trupul şi sângele lui Cristos astfel ni se predă învăţătura: că, sub forma pâinii şi a vinului, în Sfânta Împărtăşanie este prezent adevăratul trup şi adevăratul sânge al lui Cristos şi prin aceste forme se distribuie şi se capătă. Astfel considerând, este de respins oricare învăţătură contrarie.

Articolul 11. Despre spovedanie - De confessione Se menţine spovedania particulară de bună voie. În privinţa spovedaniei astfel se predă învăţătura ca în biserică să se păstreze dezlegarea de păcate individuală (privata absolutio = absolvirea privată) şi că aceasta nu trebuie înlăturată, deşi la spovadă nu este neapărat necesar să-ţi înşirui toate fărădelegile şi păcatele, acest lucru fiind imposibil după cum spune şi psalmistul: “Cine îşi cunoaşte greşelile?” Articolul 12. Despre pocăinţă - De poenitentia Dezlegarea de păcate (absoluţiunea – absolvirea) ca nucleu central al pocăinţei Despre pocăinţă ni se predă învăţătura că aceia care au păcătuit după botez, de fiecare dată când se pocăiesc, dobândesc iertarea păcatelor, iar

58


acestora nu trebiue să li se refuze dezlegarea de păcate de către biserică. Adevărata, dreapta pocăinţă nu este de fapt altceva decât regretul şi părerea de rău, a te îngrozi de păcat, iar în acelaşi timp credinţa în evanghelie şi iertare de păcate, anume că, din îndurare, Cristos îţi iartă păcatul şi-l ia asupra Sa. Aceasta credinţă îmbărbătează din nou inima şi-i aduce împăcare. După care trebuie să urmeze şi îndreptarea, ca omul să se lase de păcat; căci acesta este rodul pocăinţei, după cum spune şi Ioan Botezătorul: “Faceţi deci roadă vrednică de pocăinţă!” Datorită celor spuse mai sus să fie respinse învăţăturile acelora care învaţă că cei o dată deveniţi cucernici (veniţi la credinţă) nu mai pot să cadă în păcat. Pe de altă parte să se respingă şi învăţăturile novaţienilor care refuză dezlegarea de păcate acelora care ar fi păcătuit după botez. La fel să fie respinse învăţăturile celor care nu ne învaţă că iertarea păcatelor se obţine prin credinţă, dar prin propria justificare datorată îndeplinirii celor cerute în acest sens de corpul eclesiastic (satisfactio). Articolul 13. Despre întrebuinţarea sfintelor taine - De usu sacramentorum Sfintele taine nu sunt semne de recunoaştere a omului ca intermediar, ci semne de recunoaştere ale îndurării divine Despre întrebuinţarea sfintelor taine ni se predă învăţătura că sfintele taine nu sunt orânduite doar ca semn, prin care creştinii să se recunoască în mod exterior, ci că ele sunt semne şi mărturii ale voinţei lui Dumnezeu către noi, prin care credinţa noastră să se trezească şi să se întărească. Astfel, ele susţin credinţa în mod primordial şi sunt întrebuinţate corect doar atunci când sunt primite cu credinţă şi credinţa se întăreşte prin ele.

59


Articolul 14 Despre orânduirea corpului ecleziastic - De ordine ecclesiastico Orânduiala serviciului ecleziastic Despre orînduirea corpului bisericesc (serviciul ecleziastic) se predă învăţătura că nimeni nu are voie să predea învăţătură, să predice şi să administreze sfintele taine în biserică fără chemare, după orânduiala prestabilită. Articolul 15. Despre orânduielile bisericii - De ritibus ecclesiasticis Dreptul şi limitele tradiţiilor bisericeşti Despre orânduielile bisericii, care sunt făcute de oameni, la noi se predă învăţătura, ca să fie menţinute numai acelea ce pot fi ţinute fără să ne inducă în păcat şi care servesc păcii şi bunei orânduieli în biserică precum anumite sărbători şi cele legate de ele. Totuşi, despre acestea oamenii vor fi învăţaţi că nu trebuie să li se încarece cugetul în legătură cu ele, ca şi cum asemenea lucruri ar fi necesare mântuirii. Pe lângă aceasta se va preda învăţătura că toate regulile, ritualurile şi tradiţiile care au fost făcute de oameni în scopul ca să-L împăcăm pe Dumnezeu şi să merităm îndurare de la El contravin evangheliei şi învăţăturii despre credinţa în Cristos. Din această pricină voturile şi jurămintele monahale precum şi alte tradiţii în legătură cu mâncăruri şi zile de post etc, prin care se crede că se obţine milostivire şi ispăşire de păcate, nu sunt de nici un folos şi sunt contrare evangheliei. Articolul 16. Despre instituţiile civile - De rebus civilibus Orânduite încă de la facerea lumii, statul, relaţiile economice şi căsătoria sunt instituţii bune şi dorite de Dumnezeu Despre poliţie, ordinea statală şi despre stăpânirea lumească ni se predă învăţătura că toate autorităţile din lume şi stăpânirea orânduită şi legile sunt rânduieli bune pe care Dumnezeu le-a creeat şi le-a lăsat ca 60


anumiţi creştini să poată activa fără corupţie în servicii administrative, senioriale şi judecătoreşti, să pronunţe sentinţe conform cu legile imperiale sau cu legile locale în vigoare, să-i pedepsească pe răufăcători cu sabia, să poarte războaie legale, să se dispute între ei, să cumpere şi să vândă, să facă jurămintele impuse, să aibă proprietăţi, să poată consimţi la o căsătorie etc. Prin aceasta se resping învăţăturile anabaptiştilor care învaţă că toate cele mai sus numite n-ar fi creştineşti. De asemenea să se respingă şi învăţăturile acelora care învaţă că desăvârşirea creştină ar fi să-ţi părăseşti casa, proprietatea, femeia şi copilul renunţând la ele, când de fapt dreapta desăvârşire este: o dreaptă temere de Dumnezeu şi o credinţă dreaptă în Dumnezeu. Căci Evanghelia nu se adresează unei fiinţe exterioare şi temporare, ci unei fiinţe interioare veşnice şi justeţei inimii; şi ea nu răstoarnă stăpânirile lumeşti, poliţia, ordinea statală sau starea matrimonială, ci vrea ca pe toate acestea omul să le considere ca adevărate orânduieli ale lui Dumnezeu şi, acestea fiind date, fiecare să dea dovadă în meseria şi chemarea lui de dragoste creştinească şi fapte bune şi drepte. Deaceea sunt creştinii datori să se supună autorităţilor şi să asculte de toate legile şi poruncile lor care se cer fără să-i împingă la păcat. Dar dacă porunca autorităţii nu poate să fie urmată fără să se comită un păcat, atunci “trebuie să ascultăm mai mult de Dumnezeu decât de oameni”. Articolul 17. Despre a doua venire a lui Cristos la judecata - De reditu Christi ad judicium Verdictul final irevocabil şi separarea celor îndreptăţiţi de cei condamnaţi. De asemenea se mai predă învăţătura că Domnul nostru Isus Cristos va veni în ziua judecăţii de apoi ca să judece şi să învie toţi morţii, să dea fericire şi viaţă veşnică celor credincioşi şi celor aleşi, iar pe păcătoşi şi pe diavoli îi va condamna la pedeapsa veşnică în iad. De aceea trebuie respinse învăţăturile anabaptiştilor care învaţă că diavolii şi oamenii condamnaţi nu vor avea chinuri şi torturi veşnice. 61


Deasemenea se vor respinge în această privinţă anumite învăţături iudaice ce se răspândesc printre credincioşi împotriva acestei învăţături, cum că înainte de învierea morţilor sfinţii neîntinaţi, dreptcredincioşii neîntinaţi vor întemeia o împărăţie lumească şi toţi răufăcătorii vor fi stârpiţi. Articolul 18 Despre libera voinţă de a alege - De libero arbitrio Omul are voinţă liberă de a alege numai pe tărâmul lumesc, nu şi în cel spiritual. Despre libera voinţă de a alege se predă astfel învăţătura că omul are, într-o anumită măsură, o voinţă liberă de a alege să trăiască decent în societate (iustitia civilis) şi să aleagă dintre lucrurile pe care raţiunea sa le concepe (res rationi subiectae). Dar fără îndurarea, ajutorul şi lucrarea Duhului Sfânt, omul nu poate fi plăcut lui Dumnezeu (iustitia spiritualis), nu poate să se teamă din inimă de Dumnezeu, sau să creadă în El, sau să-şi arunce din inimă poftele rele, căci aceasta se întâmplă prin Duhul Sfânt care este dat prin cuvântul lui Dumnezeu. Căci astfel vorbeşte Pavel în prima sa epistolă către corinteni: “Dar omul natural nu primeşte lucrurile Duhului lui Dumnezeu”. Prin aceasta se poate recunoaşte că aici nu se predă o învăţătură nouă, doar adăugându-se – după cum urmează – cuvintele limpezi ale Sfântului Augustin din Hypomnesticon despre voinţa liberă de-a alege: “Recunoaştem că în tot oamul există o voinţă liberă de-a alege; căci doar toţi au capacitatea de înţelegere naturală şi înnăscută, şi-n plus raţiune, totuşi nu ca să poată să acceadă prin aceasta la Dumnezeu, cum ar fi de exemplu să-L iubească pe Dumnezeu din toată inima şi să se teamă de El; numai doar în lucrurile exterioare ale acestei vieţi au ei libertatea de a alege binele sau răul. Prin „bine” mă refer la ce poate face omul în chip natural, ca de pildă să lucreze sau nu ogorul, să mănânce, să bea, să meargă sau să nu meargă la un prieten, să-şi îmbrace sau să-şi dezbrace haina, să-şi ia nevastă, să practice o meserie sau tot la fel să facă ceva folositor şi bun. Totuşi chiar şi toate lucrurile acestea nu există şi nu se constituie fără de Dumnezeu, ci totul se face 62


de la El şi prin El. Sau dimpotrivă, omul poate să practice şi răul din propria lui alegere, ca de pildă să îngenuncheze în faţa unui idol sau să comită o crimă şi aşa mai departe.” Articolul 19. Despre cauza păcatului - De causa peccati Nu Dumnezeu este cauza păcatului. Despre cauza păcatului la noi se predă următoarea învăţătură: deşi Dumnezeu Atotputernicul a creat întreaga natură pe care o şi susţine, totuşi se-ntâmplă astfel ca voinţa îndărătnică să lucreze păcatul în toţi cei răi şi cei înfruntători de Dumnezeu, după cum este şi voinţa diavolului şi a oricărui nelegiuit, care, imediat ce Dumnezeu Şi-a luat mâna de pe el, s-a depărtat de Dumnezeu şi s-a dedat răutăţii, aşa cum şi Cristos spune: “Diavolul, ori de câte ori spune o minciună vorbeşte din ale sale.” Articolul 20. Despre credinţă şi faptele bune - De fide et bonis operibus Bune, dar fără de folos fapte. În chip neadevărat s-a dus vestea despre ai noştri că se opresc de a face fapte bune. Totuşi scrierile lor despre cele zece porunci şi despre altele fac dovada că au lăsat ca o bună moştenire îndemnul la fapte şi stări drepte şi creştineşti şi o expunere bună şi folositoare despre ele, care mai înainte erau prea puţin predate ca învăţătură; contrar însă, s-au infierat în toate predicile cu preponderenţă faptele lipsite de maturitate creştină, nefolositoare precum rozariile, venerarea sfinţilor, călugărirea, pelerinajele, rânduielile posturilor, zile de sărbătoare de poruncă, confreerii şi aşa mai departe. Aceste fapte nefolositoare aduc fală adversarilor noştri, acum ca şi din totdeauna. În plus, ei au învăţat totodată să vorbească numai despre credinţă, despre care nu predicau mai nimic mai deunăzi. Ei predau acum învăţătura că nu ne facem drepţi în faţa lui Dumnezeu numai prin fapte, ci adaugă la acestea şi credinţa în Cristos şi spun că în faţa lui Cristos ne îndreptăţesc credinţa 63


şi faptele, o atare învăţătură aducând mai multă încredere, decât dacă sar învăţa numai a se baza pe fapte. Îndreptăţirea prin fapte îl dezonorează pe Cristos, cel care este unicul mijlocitor şi singurul care-l împacă pe Dumnezeu Tatăl. Aşadar, deoarece învăţătura despre credinţă, care este miezul esenţei creştine, multă vreme – de ce să nu recunoaştem – nu a fost propăvăduită, ci pretutindeni s-a predicat învăţătura faptelor, următoarea învăţătură este dată de către adepţii noştri: Mai întâi, că faptele noastre nu ne împacă cu Dumnezeu şi nu ne pot câştiga îndurarea Lui, dar că acestea se petrec numai prin credinţă – dacă anume avem credinţa că datorită lui Cristos ne sunt iertate păcatele, cel care este unicul mijlocitor întru împăcarea lui Dumnezeu Tatăl. Acum dar, cine consideră că prin fapte se poate ajunge la aceasta şi prin ele se câştigă milostivirea, acela Îl desconsideră pe Cristos şi caută o cale proprie spre Dumnezeu în pofida evangheliei. Această învăţătură despre credinţă este împărtăşită clar şi răspicat de către Pavel în mai multe locuri, în special în Epistola către efeseni la capitolul 2: “Căci prin har sunteţi mântuiţi, prin credinţă. Şi aceasta nu vine de la voi, ci este darul lui Dumnezeu: nu prin fapte, ca să nu se laude nimeni.” Că prin cele spuse de către noi aici nu se introduce un nou mod de înţelegere a credinţei, se poate dovedi din spusele lui Augustin care a tratat aceste lucruri în amănunţime şi care ne învaţă tot la fel, că noi dobândim har prin credinţa în Cristos şi prin ea devenim drepţi în faţa lui Dumnezeu, cum dă dovadă întreaga lui carte “De spiritu et litera” (Despre spirit şi literă). Conştiinţa este împăcată numai prin credinţa în Cristos, nu prin facerea faptelor drepte. Dar acum, deşi această învăţătură este foarte discreditată de oamenii cu o atare competenţă, este totuşi vădit că ea îmbărbătează şi este salutară conştiinţelor slabe şi debusolate. Căci conştiinţa nu se poate linişti şi împăca prin fapte, ci numai prin credinţă, dacă ajunge la certitudinea că deasupra ei stă un Dumnezeu milostiv datorită lui 64


Cristos – aşa cum spune şi Pavel în Epistola către romani la capitolul 5: “Fiindcă am fost îndreptăţiţi prin credinţă, avem pace cu Dumnezeu prin Domnul nostru Isus Cristos.” Despre această nădejde consolatoare nu s-a predicat mai deunăzi, ci sărmanele conştiinţe au fost mânate de la spate către făptuirea anumitor lucruri şi s-au încărcat cu povara îndeplinirii a felurite fapte. Astfel, pe unii conştiinţa i-a mânat la mănăstire, în speranţa ca acolo să capete har prin viaţa monahală. Alţii şi-au închipuit alte fapte prin care să dobândească harul şi prin care au vrut să-şi răscumpere păcatele. Mulţi dintre ei au realizat că nu se ajunge astfel la pacea interioară. De aceea a fost necesar ca această învăţătură despre credinţa în Cristos să se predice şi să se insiste asupra ei, ca prin ea să se facă ştiut că harul şi milostivirea lui Dumnezeu se dobândesc numai prin credinţă, fără merite personale. Adevărata credinţă nu este înconştiinţare istorică, ci încrederea prezentă în Cristos. Totodată oamenii vor fi învăţaţi că aici nu se vorbeşte despre o astfel de credinţă, atât aceea pe care o au diavolii şi nelegiuiţii cât şi cea pe care o cred istoriciştii, că Isus Cristos a pătimit şi a înviat din morţi, ci se vorbeşte despre credinţa autentică prin care noi dobândim har şi iertare de păcate datorită lui Cristos. Iar acum cel ce e înştiinţat că are prin Cristos un Dumnezeu milostiv, acela Îl şi cunoaşte pe Dumnezeu, Îl invocă şi nu este fără de Dumnezeu ca păgânii. Căci acest articol de credinţă despre iertarea păcatelor, diavolii şi nelegiuiţii nu-l cred. Deaceea sunt ei duşmanii lui Dumnezeu, nu pot să-L invoce, nici să nutrească speranţa binelui de la El. Şi astfel, aşa cum s-a prezentat aici, vorbeşte Sfânta scriptură despre credinţă, şi prin credinţă nu lasă să se înţeleagă acea înconştiinţare pe care o au diavolii şi nelegiuiţii. Căci astfel se învaţă despre credinţă din capitolul 11 al Epistolei către evrei, că credinţa nu este cea care se cunoaşte din atestări istoriceşti, ci a avea încredere (fiducia) în Dumnezeu şi a păstra în inimă făgăduinţele sale. Şi de asemenea şi Augustin ne aminteşte despre aceasta, că noi trebuie să înţelegem cuvântul “credinţă” din Sfânta scriptură nu altfel decât ca încredere în Dumnezeu şi că El este milostiv faţă de noi, iar nu credinţa 65


să însemne numai ceea ce se ştie din istorisiri, fapte pe care şi dracii le ştiu şi le recunosc. Faptele bune se petrec numai în virtutea harului lui Dumnezeu, dar ele nu câştigă nici un merit. Mai departe se predă învăţătura că faptele bune trebuie şi este necesar să se petreacă, dar nu ca omul să se încreadă în ele, ca şi cum prin ele ar merita milostivirea lui Dumnezeu, ci ele să se petreacă de dragul şi pentru lauda lui Dumnezeu. Încă-o dată şi încă-o dată se subliniază faptul că harul, milostivirea şi iertarea de păcate le obţine credinţa; şi deoarece prin credinţă este dat Duhul Sfânt, de aceea şi inimii i se dă capacitatea să împlinească fapte bune. Căci înainte de aceasta, deoarece ea este fără de Duhul Sfânt, este prea slabă; din acest motiv ea se găseşte sub puterea diavolului, care îndeamnă la multe păcate sărmana natură umană, aşa precum vedem la filozofii care au încercat să trăiască demn şi ireproşabil, şi cu toată strădania lor n-au reuşit, ci au căzut în păcate mari şi notorii. Tot aşa se întâmplă şi cu omul care trăieşte fără dreaptă credinţă şi fără de Duhul Sfânt şi se conduce numai după propriile lui puteri omeneşti. Datorită acestui fapt, această învăţătură despre credinţă nu trebuie pusă sub acuzaţia că ar interzice faptele bune, ba dimpotrivă, cu atât mai mult să se ştie şi să se afle că ea te învaţă să faci fapte bune şi îţi oferă sprijinul prin care să poţi accede la fapte bune. Căci fără de credinţă şi fără de Cristos, natura şi posibilităţile umane sunt mult prea slabe ca să facă fapte bune, să-L invoce pe Dumnezeu, să aibă răbdare în suferinţe, să iubească aproapele, să-şi îndeplinească sârguincios însărcinările, să fie ascultător şi de încredere, să se abţină de la poftele rele şi aşa mai departe. Astfel de fapte drepte şi demne de laudă nu se pot întâmpla fără ajutorul lui Cristos, cum El Însuşi spune în Evanghelia după Ioan la capitolul 15: “Căci despărţiţi de mine nu puteţi face nimic.”

66


Articolul 21. Despre devoţiunea către sfinţi - De cultu sanctorum Cristos este singurul ce intervine la Dumnezeu ca mijlocitor, nu sfinţii, cu atât mai mult pentru faptul că trebuie să ne amintim de ei ca pilde ale credinţei. Despre devoţiunile către sfinţi astfel se predă învăţătură de către apologeţii noştri cum că trebuie să ne gândim la sfinţi, ca prin aceasta să ne întărim credinţa noastră când vedem felul în care li s-a făcut har şi milostivire de la Dumnezeu şi cum a contribuit la aceasta credinţa lor; în afară de asta, fiecare trebuie să-şi găsească în faptele lor bune un exemplu demn de urmat pe măsura chemării şi profesiei lui, tot la fel şi Majestatea Sa imperială trebuie să urmeze cu sfinţenie şi în orânduială de la Dumnezeu exemplul lui David când face război cu turcii, căci deopotrivă ei sunt unşi ca regi, fapt pentru care se aşteaptă de la ei pavăză şi protecţie pentru supuşii lor. Din Sfânta scriptură însă nu se poate dovedi că trebuie să invocăm sfinţii ori să cerem ajutor de la ei. “Căci este un singur Dumnezeu şi un singur Mijlocitor între Dumnezeu şi oameni: Omul Cristos Isus.” El este unicul Mântuitor, unicul Mare Preot, Fundamentul harului şi Intercesor în faţa lui Dumnezeu, “Cristos a murit! Ba mai mult, El a şi înviat, stă la dreapta lui Dumnezeu şi mijloceşte pentru noi.” Şi El este singurul care a făgăduit că ne va asculta rugăciunile. Conform Sfintei scripturi, acesta este şi cel mai mare serviciu divin ca Isus Cristos să fie căutat şi invocat din inimă în toate nevoile şi situaţiile: “Dar dacă cineva a păcătuit, avem la Tatăl un Mijlocitor: pe Isus Cristos cel Drept.” *** Din motive obiective, ultimile șapte capitole nu au mai fost traduse. Acestea contin informatii care explică și indreaptă abuzurile la care s-a ajuns în Biserica Romano-Catolică în ceea ce privește (1) accesul la pâine și vin în cadrul Sfântei Cine (2) celibatul preoților (3) Împărtășania în Biserica RomanoCatolică (4) spovedania (5) restricții la consumarea anumitor alimente (6) viața monahală și (7) despre puterea eclesială. Aceste articole nu reprezintă o importanță ridicată pentru studiul doctrinelor care stau la baza credinței evanghelice lutherane. Ele se găsesc totuși în cadrul traducerii în limba maghiară. Pentru traducerea în limba română ținem, în mod special, să mulțumim domnului profesor Stefan Tobler prin a carui bunăvoință avem acces la acest document tradus în limba română.

67


Ágostai Hitvallás amelyet a győzhetetlen V. Károly császárnak az ágostai birodalmi gyűlésen adtak át az 1530. esztendőben. "És a királyok előtt szólok a Te bizonyságaidról, és nem szégyenülök meg." Zsolt 11.9,46 ELŐSZÓ Győzhetetlen és felséges Császár, legkegyelmesebb Urunk! Császári Felséged birodalmi gyűlést hirdetett meg Augsburgba; hogy ez tanácskozzék majd a török - a keresztyén név és vallás e legádázabb, hagyományos régi ellensége - elleni védekezésről, hogyan lehetne dühödt támadásainak tartós és szakadatlan háborús felkészüléssel ellenállni; tanácskozzék továbbá szent vallásunk, a keresztyén hit ügyében támadt ellentétekről is, hogy a pártfelek egymás véleményét és álláspontját a vallás kérdésében kölcsönös szeretettel, jóakarattal és türelemmel nyilvánosan meghallgassák, megismerjék és mérlegre tegyék, s így - a mindkét oldal írásaiban eltérően tárgyalt kérdéseket helyreigazítva - ezeket a dolgokat újra rendezni lehessen az egyetlen, egyszerű igazság és a keresztyén egyetértés irányában; így kövessük és őrizzük meg ezután az egyetlen, tiszta és igaz vallast, s amiképpen egy Krisztus uralma alatt vagyunk és küzdünk, ugyanúgy egy keresztyén egyházban is élhessünk, egységben és egyetértésben. Az előbb emlitett gyűlésre - más választófejedelmekhez, fejedelmekhez és rendekhez hasonlóan - minket, alulírottakat is meghívtak. Mindezért, hogy a császári rendeletnek készségesen eleget tegyünk, idejében eljöttünk Augsburgba, s - dicsekvés nélkül mondjuk - a legelsők közt jelentünk itt meg. 68


Császári Felséged itt Augsburgban, e gyűlés kezdetén is tudtára adatta a választófejedelmeknek, fejedelmeknek és a birodalom többi rendjének más dolgokkal együtt, hogy a császári rendelet értelmében a birodalom minden egyes rendjének elő kell terjesztenie és át kell nyújtania véleményét, illetve állásfoglalását német és latin nyelven. Tanácskozást tartván, a múlt szerdán mi azt a választ adtuk Császári Felségednek, hogy részünkről hitvallásunk cikkeit a következő pénteken adjuk majd át. Hogy Császári Felséged akaratának eleget tegyünk, átnyújtjuk igehirdetőink és a magunk hitvallását a vallás kérdésében: így tanítottak nálunk mindeddig a Szentírás, Isten tiszta igéje, alapján. Ha tehát majd a többi választófejedelem, fejedelem és rend is ugyanígy - latin és német nyelvű iratokban - előadta véleményét a vallás ügyében az említett császári előterjesztés szerint, erre az esetre a Császári Felségedet, legkegyelmesebb Urunkat megillető engedelmességgel készségesen felajánljuk: barátainkkal, az előbb említett fejedelmekkel, és a rendekkel baráti módon tanácskozunk alkalmas, elfogadható módozatokról avégből, hogy - amennyire tisztességgel lehet - megegyezésre jussunk, ezt az ügyet mindkét részről előterjesztett iratok alapján minden gyűlölködő szándéktól mentes, békülékeny szellemben íly módon megtárgyaljuk, a viszálynak köztünk, pártfelek közt Isten segítségevel végét vessük és megint egy, igaz, egyértelmű vallásra jussunk. Császári Felséged rendeltének szavai szerint valamennyiünknek az egy Krisztus uralma alatt kell lennünk, küzdenünk s az egy Krisztust kell vallanunk; hogy mindenek így el is jussanak Isten igazságára, mi ezért könyörgünk forró imádságokban Istenhez, segítse ezt az ügyet és adjon békességet. Ha pedig az ügynek ez a megtárgyalása nem sikerülne Császári Felséged rendeletének szándéka szerint és eredménytelenül végződnék, - ez a többi választófejedelemtől, fejedelemtől és rendtől mint a másik pártfél től függ, mi akkor is bizonyságát adjuk: amennyire ez Istennel és jó lelkiismerettel lehetséges, semmit sem utasítunk vissza, ami valamiképpen a keresztyén egyetértés elérésére 69


vezethet. Császári Felséged, valamint a többi választófejedelem, birodalmi rend és akiket csak áthat a szeretet és buzgóság az igaz vallás iránt: mindazok, akik ezt az ügyet részrehajlás nélkül meghallgatni hajlandók, a magunk és a mieink hitvallásából ezt majd kegyesen megismerik és megértik. Császári Felséged a választófejedelmeknek, fejedelmeknek és birodalmi rendeknek nem egyszer, hanem ismételten azt is kegyesen tudtára adta, az Úr 1526. esztendejében Speyerben tartott birodalmi gyűlésen pedig császári üzenetének megadott és élőírt formájában nyilvánosan felolvastatta, hogy Császári Felséged bizonyos, akkor megjelölt okoknál fogva ebben a vallási vitában nem kíván döntést hozni, ellenben a római pápánál szorgalmazni szándékozik a zsinat összehívását. Ez még részletesebben kifejeződött egy évvel ezelőtt, a legutóbbi speyeri birodalmi gyűlésen. Császári Felséged itt Ferdinánd úr, Csehország és Magyarország királya, a mi jóakarónk és kegyes urunk által, továbbá a szóvívő és a császári meghatalmazottak útján többek közt tudatta üzenetében, hogy Császári Felséged tudomásul vette és végiggondolta azt a javaslatot, amelyet Császári Felséged birodalmi helytartója, a császári kormány elnöke és tanácsosai és a Regensburgban egybegyűlt többi rend küldöttei terjesztettek elő az egyetemes zsinat összehívására, s hogy a zsinat összehívását Császári Felséged, is hasznosnak ítéli; mivel pedig azok az ügyek, amelyekről akkoriban Császári Felséged és a római pápa közt tárgyalás folyt, szorosan összefüggnek a megegyezés és a keresztyén kibékülés kérdésével, Császári Felséged nem kételkedik benne, hogy a. római pápa rávehető lesz az egyetemes zsinat megtartására. Mindezért Császári Felséged kegyesen kifejezte abbeli igyekezetét, hogya római pápa ilyen zsinatnak az első alkalmas időpontban meghívó levelek útján történő kihirdetéséhez és egybeseregléséhez hozzájáruljon. Arra az esetre tehát, ha ezek az ellentétek köztünk és a másik fél között barátságos módon nem rendeződnének, itt Császári Felséged előtt az eddigieken felül teljes engedelmességgel még arra is késznek nyilatkozunk, hogy megjelenjünk és számot adjunk ilyen keresztyén, 70


szabad egyetemes zsinaton, amelynek egybehívásáról a választófejedelmek, fejedelmek és birodalmi rendek mindig nagy egyetértéssel határoztak mindazokon a birodalmi gyűléseken, amelyeket Császári Felséged uralkodása idején tartottak. Ehhez a zsinathoz és Császári Felségedhez ebben a rendkívül nagy jelentőségű és súlyos ügyben kellő módon, törvényes formában már előbb is fellebbeztünk. Ehhez a fellebbezéshez mind a mai napig ragaszkodunk. Tőle - ha az ügyet a császári meghívó levél értelmében barátságos módon meg nem hallgatják és a keresztyén egyetértés helyre nem áll - sem ezen, sem más tárgyaláson eltérni nem szándékozunk, de nem is tudunk. Erről ezen a helyen is nyilvánosan tanúságot teszünk.

I. RÉSZ A FÖ HITCIKKEK I. AZ ISTEN Gyülekezeteink teljes egyetértéssel tanítják: a niceai zsinat határozata az isteni lényeg egységéről és a három személyről igaz és azt minden kételkedés nélkül hinni kell. Közelebbről, hogy egy isteni lényeg van, neve szerint is, valósággal is Isten, örökkévaló, test nélküli, részekre oszthatatlan, végtelen hatalmú, bölcseségű és jóságú, mindeneknek láthatóknak és láthatatlanoknak - teremtője és megtartója; és mégis három személy van, egyenlő lényegű és hatalmú, együtt örökkévaló: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek. A személy szót pedig olyan értelemben hasznáIják, ahogyan ebben az összefüggésben az egyházi írók használták: nem részt vagy tulajdonságot jelöl másvalamiben, hanem azt, aminek önálló léte van. Elítélik mindazokat a tévtanításokat, amelyek ez ellen a hittétel ellen támadtak, mint a manicheusokat, akik két őslétezőt vallottak, a jót és a rosszat; továbbá a valentiniánusokat, ariánusokat, euriomiánusokat, mohamedánokat és minden hozzájuk hasonIót. Elítélik a régi és újfajta 71


szamoszaténusokat is. Ezek azt állítják, hogy csak egyetlen isteni szemé1y van; ezért az Igéről és a Szentlélekről körmönfont és bűnös módon úgy okoskodnak, hogy azok nem külön személyek, hanem az Ige csupán a hangzó igét, a Lélek pedig a létezőkben található teremtett mozgatóerőt jelenti. II. AZ EREDENDŐ BŰN Tanítják továbbá, hogy Ádám bűnbe esése óta a származás természetes rendjében minden ember bűnösen születik tehát Isten félelme és Istenbe vetett bizalom nélkül, bűnös kívánsággal. Ez az eredendő betegség vagy romlás valóságos bűn, kárhozatot és örök halált hoz most is azokra, akik a keresztség által és a Szentlélektől újjá nem születnek. Elítélik a pelagiánusokat és másokat, akik tagadják, hogy az eredendő romlás bűn. Ezek Krisztus érdemének és ajándékainak dicsőségét kisebbítve azt állítják, hogy az ember a saját természetes képességeiből is megigazulhat Isten színe előtt. III. AZ ISTEN FIA Tanítják továbbá, hogy az Ige, azaz Isten Fia, a boldogságos Szűz; Mária méhében magára vette az emberi természetet; úgyhogy két természet van - az isteni és az emberi - van szétválaszthatatlanul összekötve egyetlen személyben, egy Krisztussá, ki valóságos Isten és valóságos ember, szűz Máriától született, valóságosan szenvedett, keresztre feszíttetett, meghalt és eltemettetett, azért, hogy kiengesztelje irántunk az Atyát és áldozattá legyen az emberek minden elkövetett bűnéért, nem csak eredendő vétkességükért. Ugyanő alászállt a poklokra és harmadnapra valóban feltámadt, majd felment a mennybe, hogy az Atya jobbjára üljön, mindörökké országoljon és uralkodjék minden teremtményen, és megszentelje a benne hívőket a Szentlélek által, elküldvén Őt szívükbe, hogy vezesse, vigasztalja, megelevenítse őket és megvédelmezze az ördög és a bűn hatalma 72


ellen. Ugyanez a Krisztus egyszer majd mindenek láttára visszatér, hogy megítélje az élőket és a holtakat stb. - az Apostoli Hitvallás szerint.

IV. A MEGIGAZULÁS Tanítják továbbá, hogy az emberek nem igazuhatnak meg Isten színe előtt a saját erejükből, tulajdon érdemeik vagy cselekedeteik alapján; hanem ingyen, Krisztusért, hit által igazulnak meg, ha hiszik, hogy (Isten) kegyelmébe fogadja őket és megbocsátja bűneiket a Krisztusért, ki halálával elégtételt adott bűneinkért. Ezt a hitet számítja be Isten, előtte érvényes igazságul. Római levél 3. és 4. fejezete. V. AZ EGYHÁZI SZOLGÁLAT Isten azért rendelte az evangéliumhirdetésnek és szentségosztásnak szolgálatát, hogy erre a hitre eljussunk. Mert az igén és szentségeken mint közvetítő eszközökön keresztül kapjuk a Szentlélek ajándékát. Ő támaszt hitet - ahol és amikor Istennek tetszik - azokban, akik hallják az evangéliumot: azt tudniillik, hogy Isten nem érdemeink miatt, hanem a Krisztusért igaznak fogadja el azokat, akik hiszik, hogy Krisztusért kegyelmet nyernek. "Hogy a Lélek ígéretét elnyerjük hit által", Gal 3,14. Elítélik az anabaptistákat és másokat, akik azt tartják, hogy az ember külső ige nélkül, saját előkészületei és cseleke detei útján nyeri el a Szentlelket. VI. AZ ÚJ ENGEDELMESSÉG Tanítják továbbá, hogy ennek a hitnek jó gyümölcsöket kell teremnie. Az Isten parancsolatába foglalt jó cselekedeteket azért keIl 73


megtennünk, mivel ezt Isten kívánja; nem pedig abban bizakodva, hogy ezekkel a cselekedetekkel lehetünk Isten színe előtt érdemessé a megigazulásra. Mert a bűnbocsánatot és megigazulást hittel ragadjuk meg. Ezt Krisztus szava is bizonyítja: Ha_mindezeket megcselekedtétek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk (Lk 17,10). Ugyanezt tanítják a régi egyházi írók. Ambrosius így szól: "Isten azt végezte, hogy aki Krisz;tusban hisz, az üdvözül és cselekedet nélkül, egyedül hittel, ingyen nyeri el a bűnök bocsánatát." VII. AZ EGYHÁZ Tanítják továbbá, hogy az egy anyaszentegyház minden időben megmarad. Az egyház a szentek gyülekezete amelyben az evangéliumot tisztán tanítják és a szentségeket helyesen szolgáltatják ki. Az egyház valódi egységéhez elegendő, hogy egyetértés legyen az evangélium tanításában és a szentségek kiszolgáltatásában. De nem szükséges, hogy az emberi hagyományok vagyis az emberi eredetű egyházi szokások és szertartások, mindenütt egyformák legyenek. Amint Pál mondja: "Egy a hit, egy a keresztség, egy az Isten és mindeneknek Atyja" stb. Ef 4,5-6. VIII. MI AZ EGYHÁZ? Az egyház valójában a szentek és igazán hívők gyülekezete. De mivel ebben az életben sok képmutató és gonosz él közéjük keveredve, ezért a szentségekkel akkor is szabad élni, ha gonoszok szolgáltatják ki. Krisztus mondása szerint: "Az írástudók és a farizeusok a Mózes székében ülnek" stb. (Mt 23,2). Mind a szentségeknek, mind az igének Krisztus rendelése és parancsa folytán van hatóereje, még akkor is, ha gonoszok szolgálnak velük. Elítélik a donatistákat és hasonlókat. Ezek azt tartották, hogy az egyházban nem szabad gonoszok szolgálatával élni, s úgy gondolták, hogya gonoszok szolgálatának sem haszna, sem hatóereje nincs. 74


IX. A KERESZTSÉG A keresztségről azt tanítják, hogy szükséges az üdvösséghez, és Isten a keresztség által kegyelmét adja. Továbbá, hogy a gyermekeket meg kell keresztelni. Mikor ezeket a keresztség által Istennek felajánljuk, Isten őket kegyelmébe fogadja. Elítélik az anabaptistákat, akik helytelenítik a gyermekkeresztséget és azt állítják, a gyermekek keresztség nélkül üdvözülnek. X. AZ ÚRVACSORA Az úrvacsoráról azt tanítják, hogy Krisztus teste és vére valóságosan jelen van és kiosztásra kerül az úrvacsorával élőknek. Egyúttal elvetik azokat, akik másképpen tanítanak. XI. A GYÓNÁS A gyónásról azt tanítják, hogy a külön feloldozást meg kell őrizni a gyülekezetekben, bár az összes vétkek gyónásbeli felsorolása nem szükséges. Mert a zsoltár szerint ez lehetetlen dolog: Kicsoda ismeri a vétkeket? (Zsolt 19,1.3). XII. A BŰNBÁNAT A bűnbánatról azt tanítják, hogy akik a keresztség után bűnbe estek, bármikor részesülhetnek bűnbocsánatban, ha megtérnek. Az egyház az ilyeneket, akik a bűnbánat útjára térnek, köteles feloldozni. A bűnbánatnak pedig helyes értelemben ez a két része van: az egyik a töredelem, vagyis az a rettegés, amelyet a bűn megismerése kelt a lelkiismeretben; a másik pedig a hit, amely az evangéliumból vagy feloldozásból fakad és Krisztusért hiszi a bűnök bocsánatát, megvígasztalja a lelkiismeretet és megszabadítja rettegésétől. Ezután jó cselekedeteknek kell következniük: ezek a bűnbánat gyümölcsei. 75


lítélik az anabaptistákat, akik azt tartják, hogy az egyszer már megigazultak nem veszthetik el többé a Szentlelket; azt állítják továbbá, egyesek ebben az életben olyan tökéletességre jutnak, hogy lehetetlen vétkezniük. Elítélik a novaciánusokat is; ezek a keresztség után megtagadták a feloldozást a bűnbe esettektől még akkor is, ha a bűnbánat útjára tértek. Elvetik azokat is, akik nem azt tanítják, hogy a hit által részesülünk a bűnök bocsánatában, hanem azt követelik, hogy saját elégtételeink útján kell érdemessé válnunk a kegyelemre. XIII. A SZENTSÉGEKKEL ÉLÉS A szentségekkel élésről azt tanítják: a szentségek nemcsak azért rendeltettek, hogy ismertetőjelei legyenek a hit megvallásának az emberek közt; hanem inkább azért, hogy jelei és bizonyságai legyenek Isten irántunk való jóakaratának, s felkeltsék és erősítsék a hitet mindazokban, akik élnek velük. A szentségekkel ezért úgy kell élni, hogy vele járjon a hit, amely bízik a szentségek által nyújtott és szemünk elé tárt ígéretekben.

XIV. AZ EGYHÁZI REND Az egyházi rendről azt tanítják, hogy nyilvánosan senki más se tanítson és szolgáltassa ki a szentségeket az egyházban, csak az, akit erre szabályszerűen elhívtak. XV. AZ EGYHÁZI SZOKÁSOK Az egyházi szokásokról azt tanítják, hogy meg kell őrizni mindazokat a szokásokat, amelyek bűn nélkül megtarthatók és az egyház 76


békességét, jó rendjét szolgálják, - mint bizonyos szent napok, ünnepek és hasonlók. De intik az embereket: ilyen dolgokkal meg ne terheljék lelkiismeretüket, mintha az ilyen külső kegyességgyakorlás szükséges volna az üdvösséghez. Arra is figyelmeztetik őket, hogy azok az emberi hagyományok, amelyeket Isten engesztelésére, a kegyelem kiérdemlésére és a bűnökért elégtételül rendeltek el, ellentétben vannak az evangéliummal és a hitről szóló tanítással. Ezért az olyan fogadalmak, ételekre és napokra vonatkozó hagyományok stb., amelyeket a kegyelem kiérdemlésére, valamint bűnökért adott elégtételképpen hoztak szokásba, haszontalanok és ellenkeznek az evangéliummal. XVI. A VILÁGI DOLGOK A világi dolgokról azt tanítják, hogy a törvényes világi intézmények Isten jó alkotásai. A keresztyéneknek szabad hivatalt viselniük, bíráskodniuk, császári és más, érvényben levő törvények szerint ítélkezniük, jogos halálos ítéleteket hozniuk, jogos háborút viselniük, katonáskodniuk, törvényes szerződést kötniük, saját tulajdonnal rendelkezniük, a hatóságok kívánságára esküt tenniük, házasodniuk és férjhez menniük. Elítélik az anabaptistákat, akik eltiltják a keresztyéneket ilyen világi kötelességektől. Elítélik azokat is, akik az evangéliumi tökéletességet nem az istenfélelemben és hitben, hanem a világi kötelességek elhagyásában keresik. Mert az evangélium a szív örökkévaló igazságát tanítja. Ezzel azonban nem forgatja fel az állami vagy a családi élet rendjét; nagyon is megköveteli, hogy azt Isten rendeléseként megtartsuk és a szeretetet ebben a rendben gyakoroljuk. A keresztyének tehát kötelesek felsőbbségeiknek és a törvényeknek engedelmeskedni, hacsak azt nem 77


követelik tőlük, hogy bűnt kövessenek el; mert akkor inkább Istennek kell engedelmeskedniük, mint az embereknek. Csel 5,29. XVII. KRISZTUS VISSZAJÖVETELE ÍTÉLETRE Tanítják továbbá: Krisztus a világ végén megjelenik majd, hogy ítéletet tartson. A halottakat mind feltámasztaja . Az istenfélőknek és választottaknak örök életet és soha el nem múló boldogságot ád. A istenteleneke és az ördögöket pedig arra kárhoztatja, hogy vég nélkül gyötrődjenek. Elítélik az anabaptistákat, akik azt tartják, hogy az elkárhozott emberek és az ördögök büntetése egyszer véget ér. Elítélnek másokat is, akik most olyan zsidós nézeteket terjesztenek, hogy a halottak feltámadása előtt - az istentelenek teljes leigázásával az istenfélők szerzik meg a világuralmat. XVIII. A SZABAD AKARAT A szabad akaratról azt tanítják: az emberi akaratnak van annyi szabadsága, hogy becsületes világi életet tudjon folytatni, és választani tudjon olyan dolgok közül, amelyek az értelem hatáskörébe tartoznak. De arra nincs ereje, hogy a Szentlélek nélkül megvalósítsa az Isten színe előtt érvényes vagy másképpen lelki igazságot. Mert a természetes ember nem érti meg az Isten Lelkének dolgait (1 Kor 2,14). Ez az igazság csak akkor valósul meg a szívekben, ha az ige által a Szentlelket vesszük. Ezt ugyanilyen szavakkal fejti ki Augustinus a Hypognosticon III. könyvében: "Valljuk, hogy szabad akarat van minden emberben, s ehhez az értelem ítélőképessége is hozzátartotik: Nem minthogyha ezáltal valamihez kezdhetne, vagy éppen elérhetne valamit azokban a dolgokban, amik Istenre tarrtoznak; egyedül csak a jelenvaló élet dolgaiban képes erre, akár jók ezek, akár rosszak. Jónak mondom mindazt, ami az (emberi) természet jó oldaláról származik, mint azt akarni, hogya mezőn dolgozzunk, 78


együnk és igyunk, legyenek barátaink, legyen ruhánk, házat építsünk, házasságra lépjiink, barmokat tartsunk, különféle haszno.s mesterségeket tanuljunk, - vagy akarni bármiféle jót, ami a jelenvaló életre tartozik. Mindezek a dolgok sem az isteni világkormányzás nélkül léteznek, hanem éppen tőle, általa vannak és vették kezdetüket. Rossznak pedig az olyat mondom, mint a bálványimádást, emberölést akarni, stb." XIX. A BŰN OKA A bűn okáról azt tanítják, hogy bár Isten teremti és tartja fenn a természetet, a bűn oka mégis a gonoszok, vagyis az ördög és az "istentelenek" akarata. Ez - Isten segítsége nélkül - elfordult Istentől. Amint Krisztus mondja: "Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól", Jn 8,44. XX. A HIT ÉS A JÓ CSELEKEDETEK Alaptalanul vádolják a mieinket azzal, hogy tiltják a jó cselekedeteket. A Tízparancsolatról szóló és más, hasonló tartalmú irataik bizonyítják, hogy hasznos tanítást adnak valamennyi életformáról és kötelességről: arról, hogy az élet milyen formái és az egyes hivatásokban milyen cselekedetek kedvesek Istennek. Ezekről a dolgokról az igehirdetők régebben alig szóltak valamit. Csak az olyan gyerekes és szükségtelen cselekedeteket sürgettek, mint bizonyos szent napok és bőjti idők megtartása, testvéregyesületek, zarándoklatok, szentek tisztelése, olvasó-morzsolgatás, szerzetesség és hasonlók. Intésünkre ellenfeleink ezeket lassan-lassan kezdik elhagyni, s az ilyen haszontalan dolgokról már nem prédikálnak annyit, mint azelőtt. A hitet is kezdik emlegetni, pedig azelőtt milyen csodanagy volt róla a hallgatás! Tanítják, hogy nem pusztán cselekedetekről igazulunk meg; összekötik a cselekedetekkel a hitet, s azt mondják: a hitből és cselekedetekből leszünk igazakká. Ez a tanítás tűrhetőbb az e1őzőnéI, és több vígasztalást adhat, mint régi tanításuk. 79


A hitről szóló tanítás tehát - pedig ennek kellene a fődolognak lennie az egyházban - sokáig hevert ismeretlenül. Mindenkinek el kell ismernie, hogy a prédikációkban mélységesen hallgattak a hitből származó igazságról, és csak a cselekedetekről szóló tanítást hánytorgatták az egyházban. Ezért aztán a mieink a következő módon tanították a gyülekezeteket a hit dolgában: Először is: cselekedeteink sem Istent nem engesztelhetik meg, sem a bűnbocsánatra és kegyelemre nem tehetnek érdemessé. Ezt csak hittel érjük el: ha hisszük, hogy Krisztusért kegyelmet nyerünk. Mert Ő rendeltetett közbenjáróul és engesztelésül, hogy az Atyát megbékéltesse velünk. Aki tehát abban bizakodik, hogy cselekedetekkel válik érdemessé a kegyelemre, az megveti Krisztus érdemét, kegyelmét, és Krisztus nélkül, emberi erővel keresi az utat Istenhez. Pedig Krisztus magáról mondotta: "Én vagyok az út az igazság és az élet!" (Jn 14,6)." Ez a hitről szóló tanítás Pálnál mindenütt szóba kerül. "Kegyelemből tartattatok meg a hit által, nem cselekedetekből" stb. Ef 2,8 És nehogy valaki azzal keressen kifogást, hogy mi Pálnak valamilyen újfajta magyarázatát találtuk ki: az egyházi atyák ezt a dolgot teljes egészében bizonyítják. Hiszen Augusrinus számos könyvében védi a kegyelmet és a hitből származó igazságot a cselekedetek érdemszerzése ellen. Ambrosius is hasonló tanít "A pogányok ellhívásáról" című munkájában és másutt. A pogányok elhívásáról írt könyvében ezt mondja: "A Krisztus vérén szerzett váltság értéktelenné válnék s az Isten irgalmassága sem győzedelmeskednék az emberi cselekedetek jogigényén, ha a kegyelemből való megigazulás megelőző érdemekért járna; így nem az aándékozó ajándéka volna, hanem a munkálkodó bére." Ha a tapasztalatlanok meg is vetik ezt a tanítást, az istenfélők és megrettent lelkiismeretűek viszont maguk tapasztalják, milyen végtelenül nagy vígasztalást ad. Mert a lelkiismeretet nem nyugtatja 80


meg semmiféle cselekedet, csak a hit: amikor megbizonyosodik arról, hogy Isten kiengesztelődött a Krisztusért. Amint Pál tanítja: "Megigazulván hit által, békességünk van Istennel" Rm 5,1. Ezt az egész tanítást a rettegő lelkiismeret említett küzdelméhez kell hozzámérnünk. Enélkül a küzdelem nélkül meg sem lehet érteni. Ezért ítélik meg helytelenül a tapasztalatlan és avatatlan emberek. Ezek arról álmodoznak, hogy igaznak lenni keresztyén értelemben sem más, mint iga7.nak lenni világi, vagy filozófiai értelemben. Azelőtt a cselekedetekről szóló tanítás gyötörte az emberek lelkiismeretét. Nem hallották az evangélium vigasztalását. Abban reménykedtek, hogy ott a szerzetesi élettel majd érdemessé lehetnek a kegyelemre. Mások megint másféle cselekedeteket gondoltak ki, hogy érdemessé váljanak a kegyelemre és elégtételt adjanak bűneikért. Erre a Krisztusba-vetett hitről szóló tanításra, hirdetésére és felújítására azért volt olyan nagy szükség, hogy akinek retteg a lelkiismerete, ne maradjon vigasztalás nélkül, hanem megtudja: a Krisztusba-vetett hittel nyerjük el a kegyelmet és a bűnök bocsánatát. Emlékeztetik nálunk az embereket arra is, hogy a hit szó e helyen nem a (bibliai) történet puszta ismeretét jelenti, - ez az istentelenekben és az ördögökben is megvan; hanem olyan hitet jelent, amely nemcsak a történetet magát hiszi, hanem e történet eredményét is, - vagyis ezt a hittételt a bűnök bocsánatáról; hogy Krisztus által mienk a kegyelem, igazság és bűnbocsánat. Aki pedig már tudja, hogy Krisztus által kegyelmes Atyja van, az Igazán ismeri Istent; tudja, hogy Istennek gondja van rá, segítségül hívja, egy szóval: nincs Isten nélkül, mint a pogányok. Az ördögök és az istentelenek viszont nem tudják hinni ezt a hittételt: a bűnök bocsánatát. Ezért gyűlölik Istent, mintha ellenségük volna; nem hívják segítségül és nem várnak tőle semmi jót. Augustinus is így inti az olvasót a hit szóval kapcsolatban, s arra tanít: a hit szót a Szentírásban nem az ismeretre kell érteni - ez megvan az istentelenekben is -, hanem arra a bizodalomra, amely megvigasztalja és felemeli a 81


megrettent szíveket. Továbbá: a mieink azt tanítják, hogy szükséges a jót cselekedni. De nem azért, hogy abban bizakodjunk: ezáltal érdemessé leszünk a kegyelemre; hanem azért, mert Isten ezt akarja. A bűnbocsánatot és kegyelmet csak hittel lehet megragadni. De mivel hit által elnyerjük a Szentlelket, azért a szívek is megújulnak és új indításokkal telnek meg, annyira, hogy jó cselekedeteket tudnak teremni. Ezt mondja Ambrosius is: "A jó akaratnak és az igaz cselekvésnek a hit a szülőanyja". Szentlélek nélkül az emberi akaraterő telve van istentelen indulatokkal; sokkalta gyarlóbb, minthogy Isten megítélése szerint jó cselekedeteket tudna véghezvinni. Ráadásul még az ördög hatalmában is van, s ez az embert különféle bűnökre, hitetlen gondolatokra és nyílt gonosztettekre ösztönzi. Világosan láthatjuk ezt a (régi) bölcselőknél. Ezek személy szerint igyekeztek ugyan becsülettel élni, de nem sikerült nekik; sőt számos nyilvánvaló vétékkel szennyezték be magukat. Ilyen nagy az ember gyarlósága, ha nincsen benne hit és Szentlélek, s egyedül a saját emberi erejével kormányozza magát. Mindebből könnyen kiviláglik: ezt a tanítást nemcsak vádolni nem szabad azzal, hogy tiltja a jó cselekedeteket; hanem sokkal inkább dicsérni kell, mert megmutatja, hogyan leszünk képessé jó cselekedetekre. Hit nélkül ugyanis az emberi természet semmikép sem tudja teljesíteni azokat a cselekedeteket, amelyekét az első vagy a második parancsolat követel. Hit nélkül nem hívja Istent segítségül, nem vár Istentől semmit, nem tűri el a keresztet, hanem embereknél keres oltalmat és emberi segítségbe veti bizodalmát. Hit nélkül és Istenbe-vetett bizodalom nélkül így kerül uralomra a szívben mindenféle kívánság és emberi elgondolás. Ezért mondotta Krisztus: "Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek", Jn 15,5. Es ezért énekli az egyház: Te isteni erőd nélkül semmi sincs az emberben, nincsen semmi bűntelen. 82


XXI. A SZENTEK TISZTELETE A szentek tiszteletéről azt tanítják: a szentekről megemlékezhetünk azért, hogy kövessük hitüket és jó cselekedeteiket, hivatásunk szerint, - ahogyan követheti a császár Dávid példáját azzal, hogy hadat visel a török távoltartására hazánktól; mert mind a kettő uralkodó. Azt azonban nem tanítja a Szentírás, hogy a szentekhez fohászkodjunk és a szentektől kérjünk segítséget. Mert egyedül Krisztust állítja elénk közbenjáróul, engesztelésül, főpapul és szószólóul. Őt kell segítségül hívnunk, és megígérte, hogy meghallgatja könyörgésünket. Ezt a tiszteletet fogadja a legszívesebben, hogyha ti. Őt hívjuk segítségül minden nyomorúságunkban. "Ha valaki vétkezik, van szószólónk az Atyánál" stb. 1 Jn 2,1. Nagyjából ez a foglalatata tanításunknak. Amint megállapítható, semmi sincsen benne, ami a Szentírástó1, az egyetemes keresztyén egyháztól vagy akár a római egyháztól eltérne, - amennyire ezt az egyházi írókból ismerjük. Mivel így áll a dolog, kíméletlenül ítélkeznek, akik azt követelik, hogy a mieinkkel eretnekek módjára kell bánni. Az egész vita a körül a néhány visszaélés körül folyik, amely megbízható alap nélkül jutott be a gyülekezetekbe. S ha ezekben a dolgokban volna is véleménykülönbség, annyi kíméletesség mégis csak illenék a püspökökhöz, hogy a most előterjesztett hitvallásra való tekintettel megtűrjék a mieinket. Hiszen még az egyházi kánonok sem olyan szigorúak, hogy mindenütt ugyanazokat az egyházi szokásokat követelnék meg, - nem is voltak soha egyforma szokások minden gyülekezetben. A mieink a régi szokások jórészét mégis gondosan megőrzik. Mert hazugság és rágalom, hogy gyülekezeteinkben minden régi szertartást, minden régi intézményt eltörölnek. Ellenben általános volt az a panasz, hogy elterjedt egyházi szokásokhoz bizonyos visszaélések fűződtek. Mivel ezeket jó lelkiismerettel nem lehetett megtűrni, bizonyos mértékig helyreigazították őket.

83


II. RÉSZ CIKKEK A MEGSZÜNTETETT VISSZAÉLÉSEKRŐL Gyülekezeteink egyetlen hittételben sem térnek el az egyetemes keresztyén egyháztól. Egynéhány olyan visszaélést hagytak el csupán, amelyek újkeletűek és - az egyházi kánonok szándékával ellentétben az elmúlt idők hibájából nyertek jóváhagyást. Kérjük ezért Császári Felségedet, hallgassa meg jóakarattal, mit változtattunk meg, és miért nem kényszerítjük többé a népet arra, hogy ezeket a visszaéléseket lelkiismerete ellenére megtűrje. Ne higgyen Császári Felséged azoknak, akik hallatlan rágalmakat hintenek el a nép között, hogya mieink ellen lángra lobbantsák az emberek gyűlöletét! Így ingerelték fel derék emberek lelkét, így adtak kezdetben is alkalmat erre a viszálykodásra; és most is ugyanezen a módon igyekeznek növelni az ellentéteket. Mert Császári Felséged kétségtelenül megbizonyosodik majd arról, hogy nálunk mind a tanítás, mind a szertartások módja elviselhetőbb, mint amilyennek ellenséges és rosszindulatú emberek leírják. Különben sem lehet az igazságot a tömeg híreszteléseiből vagy rosszakaratú emberek rágalmaiból összeállítani! Másfelől azt is könnyű megérteni, hogy az egyházi szertartások tekintélyének megőrzésére és az áhítat és kegyesség ébrentartására a nép között az használ a legtöbbet, ha a szertartások illő módon történnek. XXII. AZ ÚRVACSORA KISZOLGÁLTATÁSA MINDKÉT SZÍN ALATT Az úrvacsorában mindkét szín alatt kiszolgáltatjuk a szentséget a népnek, mert ez a szokás felel meg az Úr parancsának Mt. 26,27 szerint: "Igyanak ebből mindnyájan!" Krisztus itt világosan meghagyja, hogy a kehelyből mindnyájan igyanak. De nehogy valaki akképpen akadékoskodhassék, mintha ez csak a 84


papokra vonatkoznék, Pál a Korinthusi levélben (1 Kor 11,20 kk) olyan példát említ. amelyből kitűnik, hogy az egész gyülekezet mindkét szín alatt vette az úrvacsorát. Ez a szokás az egyházban sokáig megmaradt. Bizonytalan, hogy mikor és kinek a kezdeményezésére változtatták meg először, bár Cusanus bíboros megemlíti, mikor hagyták jóvá. Cyprianus néhány helyen tanúskodik róla, hogy Krisztus vérét adták a népnek. Ugyanezt tanúsítja Hieronymus: A papok szolgálnak az oltári szentséggel és Krisztus vérét kiosztják a népnek. Sőt Gelasius pápa is meghagyja, hogya szentséget ne szakítsák ketté. II. szakasz: A konszekrációról, "Comperimus" fejezet. Csak megszokásból van másképpen, nem is olyan régóta. Kétségtelen viszont, hogy semmiféle szokást sem szabad jóváhagyni, ha Isten parancsaival ellentétben honosították meg. Az egyházi kánonok is ezt bizonyítják: VIII. szakasz, "Veritate" fejezet és következők. Ezt a szokást azonban nemcsak a Szentírás ellenére fogadták el, hanem a régi egyházi szabályoknak és az egyház példaadásának ellenére is. Ha azért egyesek mindkét szín alatt kívántak élni a szentséggel, nem kellett volna őket kényszeríteni rá, hogy - lelkiismeretük sérelmére - másképpen cselekedjenek. Mivel a szentség kettészakítása nem felel meg Krisztus rendelésének, el szokták hagyni nálunk a körmenetet is, amely eddig szokásban volt. XXIII. A PAPOK HÁZASSÁGA Általános volt a panasz az olyan papok rossz példája miatt akik nem éltek önmegtartóztató életet. Ezért mondotta állítóla Pius pápa, hogy ha voltak is bizonyos indítóokai annak, hogy a papoknak megtiltották a házasságot, sokkal súlyosabb érvek vannak rá, amiért azt meg kellene engedni nékik. Igy írja meg ezt Platina. Mivel a mi papjaink az említett nyilvános botrányokat el akarják kerülni, megházasodtak, és tanították, hogy szabad házasságot kötniök. Először, mivel Pál azt mondja: "A paráznaság miatt minden férfiúnak tulajdon felesége legyen" (1 Kor 7,2); továbbá: "Jobb házasságban élni, mint égni"Kor.7 ,9). Másodszor, Krisztus azt mondja: "Nem mindenki veszi be ezt a beszédet" (Mt 19,11); itt arra tanít, hogy nem minden ember alkalmas 85


a nőtlenségre, mivel Isten az embert szaporodásra teremtette, 1 Móz 1,27. Az embernek pedig nincs hatalma arra, hogy Isten külön adománya és munkálkodása nélkül a teremtésen változtasson. Azoknak tehát, akik nem alkalmasak a nőtlenségre, házasságot kell kötniök: mert semmiféle emberi törvény és fogadalom sem törölheti el Isten parancsát és Isten rendelését. Ezért tanítják a papjaink, hogy szabad házasságra lépniök. Az is bizonyos, hogy a régi egyház papjai házas emberek voltak. Pál azt mondja (1 Tim 3,2) hogy olyan püspököt kell választani, aki házas ember. Németországban csak négyszáz évvel ezelőtt erőszakos módon kényszerítették rá a papokat a nőtlenségre. Tanúsítottak is olyan ellenállást, hogy amikor a mainzi érsek a római pápának ez ügyben kiadott rendeletét ki akarta hirdetni, a haragra gerjedt papok közt a forrongásban majdnem életét vesztette! Ráadásul még olyan embertelenül jártak el ebben az ügyben, hogy nemcsak a következő időre tiltották meg a házasságkötést, hanem a meglevőket is felbontották, - minden isteni és emberi jognak, sőt olyan egyházi törvényeknek ellenére, amelyeket nemcsak pápák, hanem a leghíresebb zsinatok alkottak. Mivel a világ öregedéséveI az emberi természet is mindig gyarlóbbá lesz, ajánlatos jól vigyázni, hogy ne harapózzék el még több bűn Németországban! Továbbá: Isten azért rendelte a házasságot, hogy orvossága legyen az emberi gyarlóságnak. Az egyházi kánonok maguk mondják, hogy a régi szigorúságon az emberek gyarlósága miatt későbbi időkben egyszer-másszor enyhíteni kell. Kívánatos, hogy ez történjék ebben az ügyben is! Mert úgy tűnik, ha a házasságot továbbra is megtiltják, a gyülekezetekből egyszer csak elfogynak a pásztorok. Mivel Isten rendelése érvényben van, mivel az egyház (régi) szokása is jól ismert, és mivel a tisztátalan papnőtlenség annyi botránynak, házasságtörésnek és a kötelességteljesítő hatóság fenyítését 86


megérdemlő annyi más bűnnek lett a szülőoka: mégis csak különös dolog, hogy semmilyen ügyben sem járnak el nagyobb kegyetlenséggel, mint éppen a papok házasságával szemben. Isten azt parancsolta, hogy a házasságot tiszteletben tartsuk. A törvények minden jól szervezett államban - még a pogányoknál is - a legnagyobb megbecsüléssel ékesítik a házasságot. Most viszont a legszigorúbb büntetésekkel gyötörnek egyeseket, még hozzá papokat, ellenkezően az egyházi törvények szándékával, és csak azért, mert házasságot kötöttek. Pál gonosz lelkek tanításának mondja a házasság megtiltását, 1 Tim 4,1 kk. Könnyű ezt megérteni most, amikor a házasságkötés tilalmát ilyen ilyen véres büntetésekkel védelmezik! Amint semmiféle emberi törvény sem érvénytelenítheti Isten parancsát, éppúgy a fogadalom sem teheti érvénytelenné Isten rendelését. Cyprianus is ezért tanácsolja, hogy azok a nők, akik nem tartják meg a szűzességi fogadalmat, menjenek férjhez. A saját szavai szerint: "Ha pedig nem akarnak vagy nem tudnak állhatatosak maradni, akkor jobb, ha férjhez; mennek, mint hogy érzéki vágyaik tűzébe essenek; semmiesetre se okozzanak botránkozást a testvéreknek!" Levelek I. kv. 11. levél. Bizonyos fokú méltányosságot még az egyházi kánonok is mutatnak azok iránt, akik - mint ahogy ez; eddig többnyire történni szokott - a szabályszerű életkor elérése előtt tettek fogadalmat. XXIV. A MISE Alaptalanul vádolják gyülekezeteinket azza, hogy eltörlik a misét. A mise megmaradt nálunk és a legnagyobb áhítattal ünneplik. A megszokott szertartásokat is majdnam mind megtartják. Csak a latinul énekelt részekhez kapcsolódnak néhány helyen német énekek; ezek azért kerültek oda, hogy a népet tanítsák. Mert az istentiszteleti szertartásokra elsősorban azért van szükség, hogy tanítsák a 87


tudatlanokat. Pál is megtartja, hogy a gyülekezetben a nép érthető nyelvén kell beszélni (1 Kor 14,9 kk). Megszokt a nép, hogy akik előkészültek, együtt éljenek a szentséggel. Ez ugyancsak növeli a nyilvános istentiszteleti szertartás megbecsülését és áhítatát. A szentséghez pedig csak azokat bocsátják, akiket előzőleg megvizsgáltak és meghallgattak. Figyelmeztetik az embereket a szentség méltóságára és arra is, hogyan kell vele élni, milyen nagy vigasztalást ád a rettegő lelkiismeretnek, - hogy tanuljának Istenben hinni, minden jót Istentől várni és kérni. Az ilyen istentisztelet kedves Istennek; a szentség ilyen vétele táplálja az igaz tiszteletet Isten iránt! Mindebből éppen nem az tűnik ki, mintha ellenfeleinknél a misék nagyobb áhítattal történnének, mint nálunk! Az is tény, minden jóravaló ember már régóta nyiltan és nagyon komolyan panaszkodott, hogy pénzszerzésre használják fel, s ezzel gyalázatos módon megszentségtelenítik: Az sem titok milyen széles területen folyik nyíltan ez a visszaélés minden templomban, milyen sokan végzik a miséket csupán a díjazás kedvéért vagy az alapítványi haszonért, és milyen sokan miséznek az egyházi törvények tilalma ellenére. Pedig azokat akik az úrvacsorával méltatlanul bánnak, Pál szigorúan meginti ezekkel a szavakkal: "Aki méltatlanul eszi e kenyeret vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen" (1 Kor 11,27). Mivel papjainkat figyelmeztették erre a bűnre, nálunk megszűntek a magánmisék; hiszen alig volt olyan magánmise, amelyet ne a pénzszerzés kedvéért tartottak volna. Ezeket a visszaéléseket a püspökök is nagyon jól ismerték. Ha idejében orvosolták volna őket, most kevesebb lenne köztünk az ellentét! Hallgatásukal előbb engedték, hogy sokféle vétek lopózzék be az egyházba. Most - jó későn - panaszkodni kezdenek az egyházban támadt bajok miatt! Pedig erre az egész zűrzavarra egyes-egyedül azok a visszaélések adtak alkaJmat, amelyeket nyilvánvaló voltuk miatt tovább tűrni már nem lehetett. Súlyos ellentétek támadtak a mise és a szentség körül, - talán éppen azért, hogy bűnhődjék a világ a misékkel oly sokáig űzött szentségtelen bánásmód miatt, amelyet annyi 88


évszázadon keresztül megtűrtek az egyházban azok, akiknek pedig hatalmuk is, kötelességük is lett volna ezen segíteni. Meg van írva a Tízparancsolatban: "Nem hagyja az Úr büntetés nélkül, aki az Ő nevét hiába veszi" (2 Móz 20,7). De úgy tűnik, mióta a világ áll, semmiféle szent dolgot sem használtak fel úgy pénzszerzésre, mint éppen a misét. Ehhez járult az a hiedelem - ami aztán a végtelenségig megnöbelte a magánmisék számát, - hogy szenvedésével Krisztus az eredendő bűnért tett eleget, és a misét rendelte arra, hogy ott menjen végbe az áldozat a naponkénti, halálos és megbocsátható bűnökért. Innen eredt az az elterjedt nézet, hogy a mise cselekménye a bemutatása által (ex opere operato) eltörli élők és holtak vétkeit. Ekkor kezdtek el vitatkozni arról, hogy vajon egy mise, amelyet több személyért mondtak, ér-e annyit, mint amit egyesekért külön mutattak be. Ez a vita szülte a miséknek már említett mérhetetlen nagy számát. A mieink figyelmeztettek arra, hogy ezek a nézetek ellenkeznek a Szentírással és megsértik Krisztus szenvedésének dicsőségét. Mert Krisztus szenvedése nemcsak a eredendő bűnért, hanem az összes többi vétekért is áldozat és elégtétel volt. Így van ez megírva a Zsidókhoz írt levélben. "Megszenteltettünk egyszer s mindenkorra, a Jézus Krisztus testének megáldozása által" (Zsid 10,10). Továbbá: "Egyetlen áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket" (Zsid 10,14). Tanítja továbbá az Írás, hogy Isten színe előtt a Krisztusba vetett hit által igazulunk meg. Ha tehát a mise a cselekmény bemutatásával eltörli élők és holtak vétkeit, akkor nem hitből, hanem a mise cselekménye folytán történik a megigazulás. Ezt azonban nem engedi meg az Írás! Krisztus inkább azt parancsolja, hogy az Ő emlékezetére cselekedjük (Lk 22,19). A mise tehát azért rendeltetett, hogy a szentséggel élők hite megemlékezzék arról, milyen jótéteményekben van része Krisztus által, s ez bátorítsa és megvigasztalja a rettegő lelkiismeretet. Mert 89


Krisztusról megemlékezni annyit jelent, mint megemlékezni jótéteményeiről, és abban a meggyőződében lenni, hogy ezeket valóban nekünk adja. Nem elég csak a történeti tényről megemlékezni, mert ezt a zsidók és hitetlenek is emlékezetükbe idézhetik. A misét tehát azért kell megtartani, hogy ott a szentséget kiszolgáltassák a vigasztalásra szorulóknak. Amint Ambrosius mondja: "Mindig vétkezem, ezért mindig kapnom kell az orvosságot." Minthogy a mise ilyen együttes részesedés a szentségben, mi ünnepenként tartunk egy közös misét; ha pedig vannak, akik élni kívánnak a szentséggel, akkor más napokon is. Ilyenkor kiszolgáltatjuk a szentséget mindazoknak, akik azt óhajtják. Ez a szokás egyáltalán nem új dolog az egyházban. Gergely előtt a régiek nem említik a magánmisét. A közös miséről annál többször szólnak. Chrysostomus azt mondja: A pap napról napra ott áll az oltár előtt; egyeseket hívogat a szentség vételére, másokat távoltart. A régi egyházi kánonokból is kitűnik, hogy az egyik (pap) misézett, a többi papok és diakonusok pedig magukhoz vették tőle az Úr testét. A niceai zsinat törvénye ezt mondja: A diakonusok a püspöktől, vagy paptól megfelelő sorrendben, a papok után vegyék az úrvacsora szentségét. Pál ugyancsak azt az utasítást adja az úrvacsora vételére, hogy várják meg egymást és közösen vegyenek részt benne (1 Kor 11,33). Mivel tehát a nálunk szokásos misére megvan a példa az egyházban, a Szentírásban és az egyházi atyáknál, bízunk benne, hogy lehetetlen elítélni; főképp azért, mert hiszen a nyilvános szertartásokat jórészt az eddigi szokással egyezően tartjuk. Csak a misék számában van eltérés. Ezt azoban a rendkívül súlyos, nyilvánvaló visszaélések miatt bizonyára üdvös lenne korlátozni! Régente a legnépesebb gyülekezetekben sem tartottak mindennap misét. Bizonyítja ezt a Historia Tripartita 9. könyve: "Alexandriában viszont szerdán és pénteken felolvasnak az Írásból, az egyház tanítói pedig magyarázzák azt; mindez az úrvacsorai áldozat ünnepélyes szokása nélkül megy végbe." 90


XXV. A GYÓNÁS Gyülekezeteinkben a gyónást nem töröltél el. Az Úrnak testét csak azoknak szokták ugyanis kiszolgáltatni, akiket előbb megvizsgáltak és feloldoztak. Nagyon lelkiismeretesen tanítják a népet a feloldozásba vetett hitről; azelőtt erről nagy volt a hallgatás. Arra tanítják az embereket, hogya feloldozást a "legnagyobbra becsüljék, mert Isten szava, és hirdetése Isten parancsára történik. Magasztalják a kulcsok hatalmát. Emlékeztetnek arra, milyen nagy vigasztalást nyújt a rettegő lelkiismeretnek; továbbá, hogy Isten olyan hitet kíván, amely úgy hisz ennek a feloldozásnak, mint Isten mennyből hangzó, saját szózatának; végül, hogy ez a hit valóban megkapja és elnyeri a bűnök bocsánatát. Azelőtt szertelenül dicsőítették az elégtételt. A hitről egy szó sem esett. E tekintetben tehát gyülekezeteinket a legkisebb vád sem illetheti. Mert még ellenfeleink is kénytelenek elismerni rólunk, hogy a bűnbanatrol szóló tanítást a mieink igen lelkiismeretesen tárgyalták és megvilágították. A gyónásról azonban azt tanítják, hogy a vétkek felsorolása nem szükséges. A lelkiismeretet nem kell megterhelni valamennyi vétek felsorolásának gondjával. Lehetetlen is minden vétek elszámlálása. Bizonyítja ezt a zsoltár: Kicsoda tarthatja eszében a vétkeket? (Zsolt 1.9,1.3). Hasonlóképpen Jeremiás: Gonosz az emberi szív és kikutathatatlan (Jer 1.7,9). Ha tehát csak a felsorolt vétkek kapnának bocsánatot, a többi nem, akkor sohasem nyugodhatnék meg az emberek lelkiismerete; mert nagyon sok bűnt nem vesznek észre, vagy nem tudnak rá visszaemlékezni. A régi egyházi írók is tanúsítják, hogy nem szükséges ez a felsorolás. A dekrétumok idézik Chrysostomus szavait: ,,Nem azt mondom neked, hogy a nyilvánosság elé tárd vétkeidet, sem azt, hogy önmagadat bevádold másoknál; hanem azt akarom, hogy engedj a próféta szavának: Tárd fel utadat Isten előtt! Azért valld meg imádságban bűneidet az igazán ítélő Istennek! Mondd el vétkeidet, ne nyelveddel, hanem lelkiismereted emlékezésével!" A bűnbánatról adott magyarázat - az V. szakasz "Consideret" fejezete elismeri, hogy a gyónás emberi jogon alapul. Nálunk mégis megtartják 91


a gyónást: egyrészt a feloldozás végtelen nagy jótéteménye kedvéért; másrészt azért, mert másképpen is hasznos a lelkiismeretnek. XXVI. KÜLÖNBSÉGTÉTEL AZ ÉTELEK KÖZÖTT Nemcsak a nép körében, hanem a gyülekezetek tanítói közt is általános volt az a meggyőződés, hogy az ételek közti különbségtétel és hasonló emberi eredetű kegyes szokások hasznos cselekedetek, érdemessé tesznek a kegyelemre és elégtételt adnak a bűnökért. Hogy valóban így gondolkodott a világ, ez abból is látszik, hogy naprólnapra új szertartásokat és rendeket, új ünnepeket és bőjti időket hoztak szokásba; a templomokban pedig úgy követelték ezeket a dolgokat az egyház tanítói, mint Istennek a kegyelem kiérdemléséhez elengedhetetlen tiszteletét, és nagy hévvel igyekeztek megrémíteni az emberek lelkiismeretét, hogy azokból valamit el ne mulasszanak. Ennek a hagyományokról vallott meggyőződésnek nagyon sok káros következménye volt az egyházban. Először is: elhomályosult a kegyelem és a hitből megigazulás tanítása. Pedig ez az evangélium lényege! Ennek kell leginkább meglennie, a legelső helyen állania az egyházban, hogy Krisztus érdemét igazán megismerhessük, - és magasan fölébe kerüljön a cselekedeteknek és minden másfajta kegyes cselekményeknek az a hit, amely Krisztusért bízik a bűnök bocsánatában. A trövényt és emberi eredetű hagyományt félretéve, Pál is azért foglalkozik olyan sokat ezzel a tanítással, hogy megmutassa: a keresztyén értelemben vett igazság egészen más valami, mint az ilyen cselekedetek, - tudniillik az a hit, amely bizonyos a Krisztusban kapott kegyelemről. Pálnak ezt a tanítását azonban csaknem teljesen háttérbe szorította az egyházi hagyomány; magával hozta azt a nézetet, hogy ételek közti különbségtétellel és hasonló kegyes cselekedetekkel kell érdemessé válnunk a kegyelemre és megigazulásra. A bűnbánattal kapcsolatban egy szót sem ejtettek a hitről, csak ezeket az elégtétel-szerző cselekedeteket magasztalták; azt gondolták, egyedül ezekből áll a bűnbánat. 92


Másodszor: elhomályosították ezek a hagyományos szokások Isten parancsolatait is; mert a hyagyományt sokkal többre becsülték Isten parancsolatainál. Az egész keresztyénség semmi más - gondolták -, mint bizonyos ünnepek, kegyes szokkások, bőjti idők és öltözékek szigorú megtartása. Az ilyen hagyományos szokások kapták meg a "lelki élet" és "tökéletes lét" kitüntető nevét. Eközben minden dicséret nélkül maradtak Istennek hivatásunkra vonatkozó parancsolatai; közelebbről az, hogy a családfő felnevelte gyermekét, az anya gyermeket szült s a fejedelem kormányozta az országot. Ezeket csak evilági és tökéletlen dolgoknak tartották, sokkalta alacsonyabbrendűeknek az előbbi szemképráztató, hagyományos szokásoknál. Ez a tévelygés súlyos lelkiismereti gyötrelmeket okozott a kegyes embereknek. Bánkódtak, hogy olyan tökéletlen életformában élnek, mint a házasélet, hivatalviselés vagy más világi foglalkozás. Csodálták a szerzeteseket és hasonlókat, abban a téves hitben, hogy azok életmódja kedvesebb Istennek. Harmadszor: nagy veszedelmet hozott a hagyomány a lelkiismeretre is. Minden hagyományt lehetetlen volt megtartani. Az emberek, mégis azt gondolták, hogy ezek a szokások elengedhetetlen részei Isten tiszteletenek. Gerson azt írja: sokan estek kétségbe és egyesek még öngyilkossá is lettek azért, mert azt látták, hogya hagyomány követeléseinek nem tudnak eleget tenni, a hitből származó igazság és a kegyelem vigasztalása felől viszont semmit sem hallottak. Igaz ugyan, hogy a sum misták és hittudósok a hagyomány összegyűjtése közben igyekeztek bizonyos könnyítésekre, hogya lelkiismeret terhét kisebbé tegyék; mégsem szabadították fel eléggé a lelkiismeretet, sőt olykor még inkább megkötözték. A hagyományok számbavétele viszont annyira igénybe vette a teológiai iskolákat és az igehirdetést, hogy nem maradt idejük a Szentírással foglalkozni és üdvösebb tanítást keresni: a hitről, a keresztről, a reménységről, a világi dolgok értékéről és a lelkiismeretnek nehéz próbatételekben való vigasztalásáról. Gerson, meg néhány más hittudós erősen panaszkodott is: ezek a hagyomány körüli civódások akadályozzák őket abban, hogya tanítás értékesebb részével foglalkozzanak. Augustinus szintén tiltakozik a 93


lelkiismeretnek ilyesfajta rendszabályokkal való megterhelése ellen, és bölcsen figyelmezteti Januariust: jegyezze meg, hogy azok megtartása - mint mondja - közömbös dolog. A mieinkre tehát nem szabad úgy nézni, hogy csak megIgondolatlanságból vagy a püspökök iránt érzett gyűlöletből nyúltak hozzá ehhez a kérdéshez, - ahogyan egyesek hazug módon gyanúsítják őket. Igen nagy szükség volt arra, hogy figyelmeztessék a gyülekezeteket azokra a tévelygésekre, amelyek a hagyomány helytelen értelmezéséből származtak. Mert az evangélium megkívánja, hogy az egyházban a kegyelemről és hitbeli igazságról szóló tanítással sokat foglalkozzanak. Ezt viszont lehetetlen megérteni, ha valaki úgy gondolkodik, hogy magaválasztotta szabályok megtartása útján érdemessé válhatik a kegyelemre. Ezért tanították hát (a mieink), hogy emberi hagyományok megtartásával sem a kegyelemre érdemessé lenni, sem bűneinkért elégtételt adni nem tudunk. Az ilyesféle szokásokat nem kell tehát Isten elengedhetetlen tiszteletének tartanunk. Felsorolják a bizonyító helyeket a Szentírásból. Máté evangéliumának 15. fejezete (3 kk v.) szerint Krisztus menti az apostolokat, akik nem tartották meg a hagyományos szokást; pedig világos volt, hogy az közömbös, és rokon dolog a törvényben előírt mosakodásokkal. Ezt mondja: Hiába tisztelnek engem emberek rendeléseivel (Mt 15,9). Hiábavaló tiszteletet tehát nem követel! Kevéssel utóbb pedig hozzáteszi: "Nem az fertőzteti meg az embert, ami a szájon bemegy" (Mt 15,] 1). Hasonlóképpen Rm 14,17: "Az Isten országa nem evés, nem ivás". Kol 2,16: "Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért vagy ivásért avagy ünnep vagy újhold vagy szombat dolgában." CseIekedetek könyve 15. fejezetében Péter azt mondja: "Mit kísértitek az istent, hogy a tanítványok nyakába oly igát tegyetek, amelyet sem atyáink, sem mi el nem hordozhatunk. Sőt inkább az Úr Jézus kegyelme által hisszük, hogy megtartatunk, miképpen azok is" (Csel 15,10-11). Péter itt megtiltja, hogy az emberek lelkiismeretét sokféle - akár mózesi, akár más - szertartással terheljék. A Timóteushoz írt első levél 4. része (194


3. v.) az ételek tilalmát gonosz lelkek tanításának mondja; mert ellenkezik az evangéliummal, hogy valaki ilyen cselekede teket rendeljen el vagy tegyen, akár azért, hogy ezzel legyünk érdemessé a kegyelemre, akár abban a meggyőződésben, hogy ilyesfajta kegyesség gyakorlás nélkül nincs keresztyén értelemben vett igazság. Ellenfeleink itt azt vetik szemünkre, hogy a mieink - éppúgy, mint Jovinianus - ellenzik az önfegyelmezést és a "test" megöldöklését. A mieink írásaiban azonban egészen más található! A keresztről mindenkor azt tanították, hogy a keresztyéneknek el kell tűrniök a megpróbáltatásokat. A "testnek" igazi, komoly képmutatás nélküli megöldöklése ez: különféle megpróbáltatásokat szenvedni és együtt feszíttetni meg a Krisztussal. Tanítják ezenfelül még ezt is: minden keresztyénnek azért kell gyakorolnia és fékentartania magát teste megfegyelmezésével, teste gyakorlásával és fáradságos munkával, hogy se jólét, se tétlenség ne ingerelje vétkezésre; nem pedig azért, hogy az ilyen gyakorlat útján akarjunk érdemessé lenni a bűnbocsánatra és elégtételt adni a bűnökért. A testnek ezt a megfegyelmezését nemcsak néhány, arra kijelölt napon, hanem minden időben keményen folytatni kell. Krisztus azt parancsolja: "Vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a ti szívetek dobzódásnak miatta" (Lk 21,34). Továbbá: a gonosz: lelkeknek ez a fajtája "semmivel sem űzhető ki, csupán könyörgéssel és bőjtöléssel" (Mk 9,29). Pál ezt mondja: sanyargatom testemet és szolgává teszem" (1 Kor 9,27). Világosan rámutat: megsanyargatja testét, de nem azért, hogy ezzel az önfegyelmezéssel tegye érdemessé magát a bűnbocsánatra, hanem hogy teste a hatalmában legyen, alkalmassá váljék a lelki életre és hivatásbeli kötelességének betöltésére. Tehát nem a bőjtöt magát ítéljük el, hanem azokat a hagyományos szokásokat, amelyek bizonyos napokat és bizonyos ételeket - a lelkiismeret sérelmére - oly módon követelnek meg, mintha az ilyesfajta cselekedetek Isten tiszteletéhez szükségesek lennének. 95


Ennek ellenére megtartják nálunk a legtöbb olyan hagyományt, amely alkalmas arra, hogy az egyházban rend legyen: így a lekciók rendjét a misében, az ünnepeket stb. De egyúttal figyelmeztetik az embereket, hogy az ilyen külső kegyességgyakorlás nem tesz igazzá Isten színe előtt, és nem szabad bűnül felróni, ha valaki ilyen dolgokban - mások megbotránkoztatása nélkül - valamit elmulaszt. Ez a szabadság az emberi eredetű egyházi szokások tekintetében nem volt ismeretlen az egyházi atyáknál sem. Keleten más időben tartották a húsvétot, mint Rómában. Amikor a rómaiak ezért a különbségért a Keletet szakadással vádolták, akkor mások megintették őket, hogy az ilyen szokásoknak nem kell mindenütt egyformáknak lenniük. Irenaeus is azt mondja: "A bőjt különbözősége nem bontja meg a hit egyezését". A XII. szakaszban Gergely pápa kijelenti, hogy az ilyen különbség nem sérti az egyház egységét. A Historia Tripartita 9. könyvében számos példát találunk összegyűjtve eltérő egyházi szokásokra, s mellettük ez az idézet áll : "Az apostoloknak nem arra volt gondjuk, hogy ünnepnapokról rendelkezzenek, hanem hogy az igaz életfolyást és istenfélelmet hirdessék." XXVII. A SZERZETESI FOGADALMAK Jobban megérti majd, hogy a szerzetesi fogadalmakról nálunk mit tanítanak, aki emlékezetébe idézi, milyen állapotok voltak a kolostorokban, és mi minden történt napról napra éppen a kolostorokban, ami az egyházi törvényekkel ellenkezett. Augustinus idejében szabad társulatok voltak. Később, amikor a fegyelem mindenütt meglazult, bevezették a fogadalmakat, hogy ezzel, mint jól elgondolt börtönráccsal, állítsák helyre a fegyelmet. A fogadalmak mellé lassanként még sok más rendszabály került. Az egyházi törvények ellenére sokszor olyanokat is ezekbe a bilincsekbe vertek, akik még nem érték el a törvényes életkort. Sokan megtévedésből kerültek bele ebbe az életformába: nem voltak ugyan kiskorúak, de nem tudták helyesen megítélni, mire képesek. Akik igy beleestek a hálóba, azokat aztán kényszerítették, hogy bent maradjanak; pedig az egyházi törvények jóvoltából nem egy kiszabadul hatott volna 96


közülük. Az apácák kolostoraiban ez még gyakrabban megtörtént, mint a szerzeteseknél; pedig a gyengébb nemmel kíméletesebben kellett volna bánniuk. Ez a kíméletlen szigorúság már azelőtt sem tetszett sok jóérzésű embernek. Látták, hogy a serdülő lányokat és fiúkat csak azért kényszerítették a kolostorba, hogy ott eltartsák őket. Látták mennyire balul ütött ki ez az eljárás, milyen botrányokat idézett elő,. és milyen csapdába ejtette az emberek lelkiismeretét. Bántotta őket, hogy az egyházi törvények tekintélyét ebben a nagyon is veszedelmes dologban teljesen semmibe veszik és félreállítják. Tetézte még ezeket a bajokat az a fogadalmakra vonatkozó meggyőződés, amelyről bizonyosan tudjuk, hogy már régen nem tetszett maguknak a szerzeteseknek sem, ha kissé értelmesebbek voltak. Azt állították, hogy a fogadalmak egyenlő értékűek a keresztséggel. Tanították, hogy ezzel az életformával érdemessé lesznek a bűnbocsánatra és a megigazulásra Isten színe előtt. Sőt, mi több, ezt még megtoldották azzal, hogy a kolostori élet nemcsak az Isten színe előtti igazságra tesz érdemessé, hanem még ennél is többre; mert nemcsak a parancsolatok megtartása van meg benne, hanem az evangéliumi tanácsoké is. Így hitették el, hogy a szerzetesi fogadalomtétel sokkal különb dolog a keresztségnél, és a kolostori élet érdemben jóval felülmúlja a világi hivatali viselők, a lelkészek és hozzájuk hasonlók életét, akik kitalált vallásos cselekedetek nélkül, Isten parancsolatai szerint élnek hivatásukban. Mindebből nem tagadhatnak le semmit; mert a saját könyveikben található. Mi történt később a kolostorookban? Valamikor a Szentírásnak és más, az egyház számára hasznos tudományoknak iskolái voltak. Innen szoktak elhívni lelkipásztorokat és püspököket. Most egészen más a helyzet. Nem szükséges elmondani, amit úgyis tud mindenki. Valamikor azért gyülekeztek össze, hogy tanuljanak. Most meg azt képzelik: ennek az életformának az a rendeltetése, hogy érdemessé tegyen a kegyelemre és megigazulásra. Sőt azt hirdetik, hogy ez a tökéletesség állapota és sokkal többre becsülik mindenféle más, Istentől rendelt életformánál. Kerülve minden gyűlölködő túlzást, 97


mindezt azért mondottuk el, hogy jobban meg lehessen érteni a mieink tanítását erről a kérdésről. Először is, a házasságra lépők felől azt tanítják: mindenkinek szabad házasságot kötni, aki nem alkalmas arra, hogy házasság nélkül maradjon. Mert fogadalmak nem tehetik semmivé Isten rendelését és parancsát. Isten parancsa pedig ez: "A paráznaság miatt minden férfiúnak tulajdon felesége legyen" (1 Kor 7,2) De nemcsak ez a parancs, hanem Isten teremtése és rendje is a házasságkötésre kötelezi mindazokat, akik külön isteni adottság következtében kivételt nem alkotnak, az ige szerint: "Nem jó az embernek egyedül lenni", 1 Móz 2,18. Nem vétkeznek tehát, akik Isten e parancsának és rendelésének engedelmeskednek. Mivel lehet érvelni mindezek ellen? Túlozza bár valaki a fogadalom kötelező erejét, amennyire csak akarja, azt mégsem tudja elérni, hogya fogadalom Isten parancsát semmivé tegye. Az egyházi kánonok tanítása szerint minden fogadalomnál érvényben marad a feljebbvaló joga. Sokkal kevésbé van akkor hát érvényük ezeknek a fogadalmaknak Isten parancsa ellenében! Hogyha a fogadalmak kötelező volta semmilyen okból sem lenne megváltoztatható akkor a római pápák sem adtak volna alóluk felmentést. Mert ember nem oldhat fel olyan kötelezettség alól, amely félreérthetetlenül Isten törvénye. Bölcsen döntöttek azonban a római pápák akképpen, hogy az ilyen kötelezettségnél méltányosságot kell tanúsítani, gyakran olvasunk ezért arról, hogy fogadalmak alól felmentést adtak. Ismeretes az aragonok királyának története, akit kolostorból hívtak vissza. De a mi időnkben is vannak ilyen példák. Továbbá: miért túlozzák ellenfeleink annyira a fogadalom kötelező erejét vagy hatását, s hallgatnak eközben éppen a fogadalom természetéről: hogy teljesíthető dolognak kell lennie, önként kell történnie, saját elhatározásból és megfontolásból kell származnia. Hogy az egész életre szóló szűzesség mennyire áll az ember 98


hatalmában, az ismeretes dolog. És milyen kevesen tettek fogadalmat önként, saját elhatározásukból! Lányokat és ifjakat, mielőtt még meglenne a kellő ítélőképességük, rábeszélnek, nem egyszer rá is kényszerítenek a fogadalomtételre. Méltatlan dolog hát olyan kíméletlenül vitatni kötelező voltát, holott mindenki elismeri: a fogadalom természetével ellenkezik, hogy valaki saját elhatározása és kellő megfontolás nélkül tegyen fogadást. Az egyházi törvények nagyrésze érvénytelennek nyilvánítja a 15. életévet megelőzően tett fogadalmakat; mert ez előtt. az életkor előtt nyilván nem olyan még az ítélőképesség, hogy valaki dönteni tudjon egész; életéről. Egy másik egyházi törvény jobban tekintetbe veszi az emberi gyarlóságot, s ehhez még hozzátesz néhány évet: a 18. életév előtt tiltja a fogadalomtételt. Melyiket kövessük a kettő közül? A legnagyobb részüknek megvan a mentsége a kolostor elhagyására, hiszen a legtöbben ez előtt az életkor előtt tették le fogadalmukat! Végül: ha a fogadalom megszegése kárhoztatható is lenne, nyilván még ebből sem következnék rögtön az, hogy az ilyen személyek házasságát fel kell bontani. Augustintts tagadja, hogy fel kell bontani: XXVII. szakasz, 1. kérdés, "Nuptiarum" fejezet. Pedig tekintélye nem kis súllyal esik latba, még ha mások utána másképpen döntöttek is! Bár világos, hogy Istennek a házasságra vonatkozó parancsa a többséget megszabadítja a fogadalmak alól, a mieink még más indoklást is adnak a fogadalmak érvénytelenségére nézve: vétkes dolog Isten tiszteletének minden olyan formája, amelyet az emberek megigazulás és kegyelem kiérdemlése végett Isten parancsa nélkül rendeltek el és választottak. Miként Krisztus maga mondja: Hiába tisztelnek engem emberi rendelésekkel (Mt 15,9). Pál is mindenütt arra tanít, hogy a megigazulást ne a saját rendszabályaink megtartásában és emberektől kigondolt istentiszteleti formákban keressük; mert a hit által lesz azoké, akik hiszik, hogy Isten őket Krisztusért kegyelmébe fogadja. 99


Nyilvánvaló viszont, hogy a szerzetesek azt tanították: vélt kegyességük eleget tesz, a bűnökért, érdemessé tesz a kegyelemre és megigaz,ulásra. Mi más ez, mint Krisztus dicsőségének megrablása, a hitből származó igazság elhomályosítása és megtagadása? Következik ebből, hogy ezek a szokásban volt fogadalmak Isten tiszteletének vétkes formái voltak és ezért érvénytelenek. Mert az a fogadalom, amely vétkes dolog és Isten parancsa ellenére történt, nem érvényes. Az egyházi törvény így mondja: fogadalom bűnre nem kötelezhet. Pál így szól: "Elszakadtatok Krisztustól, akik a törvény által akartok megigazulni; a kegyelemből kiestetek" (Gal 5,4). EIszakadnak tehát Krisztustól és kiesnek a kegyelemből azok is, akik fogadalmakkal akarnak megigazulni. Mert akik a fogadalmaknak tulajdonítják a megigazulást, azok is saját cselekedeteiknek tulajdonítanak olyat, ami igazában Krisztus dicsőségéhez tartozik. Tagadni sem lehet, hogy a szerzetesek azt tanították: ők fogadalmaik és rendszabályaik révén igazulnak meg és lesznek érdemessé a bűnbocsánatra. Sőt még ennél is nagyobb képtelenséget találtak ki: azzal dicsekedtek, hogy cselekedeteikből másoknak is juttathatnak. Ha valaki ezeket a dolgokat rosszindulatból tetézni akarná, mennyi mindent sorolhatna fel, amit már a szerzetesek maguk is szégyellenek! Ráadásul elhitették az emberekkel, hogy kitalált szerzetesi életformájuk a keresztyén tökéletesség álIapota. Nem azt jelenti-e ez, hogy cselekedeteknek tulajdonítják a megigazulást? Súlyos botrány az egyházban, hogy Isten tisztelésének bizonyos, emberektől kigondolt formáját Isten parancsa nélkül ajánlgatják a népnek, és azt tanítják: Istennek ilyen tisztelete teszi igazzá az embereket! Mert ugyanakkor, amikor ezzel a csodálatos "angyali kegyességgel": a szegénység, alázatosság és szűzesség színlelésével kápráztatják el az emberek szemét, a hitből való igazság háttérbe szorul; pedig ezt kell a leginkább hirdetni az egyházban! De elhomályosulnak ezenkivül Isten parancsolatai és Isten igaz tisztelete is, amikor az emberek azt hallják, hogy egyedül a szerzetesek vannak a tökéletesség állapotában. A keresztyén 100


tökéletesség ugyanis ez: Istent igazán félni, és mégis erősen bízni és hinni Krisztusért, hogy az Isten kiengesztelődött irántunk. - Istentől kérni és valóban tőre várni segítséget a hivatásunkkal járó minden dologban, - eközben pedig az emberek közt fáradhatatlanul.végezni a jó cselekedeteket és élni hivatásunknak. Ezekből áll az igazi tökéletesség és Istennek igaz tisztelete, nem pedig a házasélet kerüléséből, koldulásból vagy szennyes öltözékből! A nép aztán sokféle veszedelmes nézetet formál magának a szerzetesi életnek ebből a hamis magasztalásából. Hallja a házasságon kivül maradás szertelen dicséretét; ezért nyugtalan lelkiismerettel él házasságban. Hallja, hogy csak a koldusszegények tökéletesek; ezért rossz lelkiismerettel tartja meg földi javait, rossz lelkiismerettet intézi anyagi ügyeit. Hallja, hogy a "bosszút ne állj" evangéliumi tanács; egyesek ezért a magánéletben félelem nélkül bosszút állnak, mivel azt hallják, a bosszúállás tilalma csak tanács, nem parancsolat. Mások viszont még ennél is inkább tévelyegnek: azt tartják, hogy minden hivatal, minden világi kötelesség teljesítés méltatlan a keresztyénekhez és ellenkezik az evangélium tanácsával. Lehet olvasni olyan esetekrő1 hogy emberek otthagyták családjukat, elhagyták az állami szolgálatot és kolostorba vonultak. Úgy nevezték ezt: elszakadni a világtól és szent életre törekedni. Nem látták meg, hogy Istennek szolgálni azok szerint a parancsolatok szerint kell, amelyeket Ő maga adott, es nem olyan parancsok szerint, amelyeket emberek gondoltak ki. Jó és tökéletes csak az az életforma, amelyet Isten maga parancsol. Ezekre a dolgokra figyelmeztetni kell az embereket. Régebben már Gerson is megrótta a szerzetesek téves nézetét a tökéletességről. Tanúsítja: az ő idejében új volt az a hang, hogy a szerzetesi élet a tökéletesség állapota. Ennyi mindenféle szentségtelen nézet tapad hát a fogadalmakhoz: megigazulást szereznek, ez a keresztyén tökéletesség, a szerzetesek 101


egyszerre töltik be a tanácsokat és a parancsolatokat, és a megköveteltnél több jó cselekedettel rendelkeznek. Mivel ezek mind téves és haszontalan dolgok, a fogadalmakat is érvénytelenné teszik. XXVIII. AZ EGYHÁZI HATALOM Régebben nagy viták folytak a püspökök hatalmáról; ezek során egyesek helytelenül összezavarták az egyházi hatalmat a világi hatalommal. Ebből a zavarból hatalmas háborúk, igen nagy bonyodalmak támadtak. Mert közben a pápák - a kulcsok hatalmával visszaélve - nemcsak hogy új vallási cselekményeket rendeltek el és a lelkiismeretet gyötörték, hol a feloldozás visszatartásával, hol erőszakos kiközösítéssel, hanem még azt is megkísérelték, hogy földi országokat másoknak adjanak és császárokat fosszanak meg hatalmuktól. Istenfélő és tudós férfiak az egyházban már jóval ezelőtt megrótták ezeket a vétkeket. A mieink tehát hogy az emberek lelkiismeretét tanítsák, kénytelenek voltak megmagyarázni a különbséget az egyházi hatalom és a világi hatalom között. Azt tanították: Isten parancsára mindegyiket félő tiszteletben kell részesíteni és úgy kell megbecsülni, mint Isten legnagyobb földi jótéteményeit. Így azt tartják; hogy az evangélium szerint a kulcsok hatalma vagy a püspöki hatalom Istentől eredő hatalom, illetve megbízatás az evangélium hirdetésére, a bűnök megbocsátására vagy megtartására és a szentségek kiszolgáltatására. Mert Krisztus ezzel a megbízással küldi szét tanítványait: Amiként engem küldött az Atya, én is akképpen küldelek titeket. Vegyetek Szentlelket! Akiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak;akikéit megtartjátok, megtartatnak" (Jn 20,21-23). És: Menjetek el, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek stb. Mk 16,15. Ezt a hatalmat - az elhívásnak megfelelően - csak az evangélium tanítása vagy prédikálása és a szentségek kiszolgálása útján lehet gyakorolni, akár sok ember, akár egyesek felé. Mert amikben igy 102


részesülünk, azok nem testi, hanem örök javak: örökkévaló igazság, Szentlélek és örök élet. Ezek nem nyerhetők el másképpen, csak az ige és a szentségek szolgálatán keresztül. Amint Pál mondja: Az evangélium "Istennek hatalma minden hívőnek üdvösségére" (Rm 1,16). És a 119. zsoltár (50. v.): "A Te beszéded megelevenít engem." Mivel tehát az egyházi hatalom örökkévaló javakban részesít és csak az igehirdetés szolgálatán keresztül gyakorolható, azért az állami kormányzatot éppoly kevéssé akadályozza, mint ahogyan az énekművészet sem akadály az állam kormányzásában. Hiszen az állami kormányzat egészen más dolgokkal foglalkozik, mint az evangélium! A világi hatóság nem az emberek lelkét, hanem a testüket és javaikat védi nyilvánvaIó jogtalanságok ellen. Fegyveres hatalommal és testi büntetésekkel tart fegyelmet az emberek között. Az evangélium viszont a lelkeket védelmezi istentelen nézetek, az ördög és az örök halál ellen. Nem szabad tehát összezavarni az egyházi és a világi hatalmat! Az egyházi hatalomnak az a megbízatása, hogy tanítsa az evangéliumot és kiszolgáltassa a szentségeket. Ne avatkozzék idegen hatáskörbe: ne osztogasson földi országokat ne érvénytelenítse hatóságok törvényeit, ne oldjon fel a törvényes engedelmesség alól, ne akadályozza az igazságszolgáltatást semmiféle világi rendelkezés vagy szerződés dolgában, és ne akarjon törvényeket szabni a világi hatóságoknak az államforma kialakításában! Amint Krisztus mondja: "Az én országom nem e világból való" (Jn 18,36). Továbbá: "Ki tett engem köztetek bíróvá és osztóvá?" 16 (Lk 12,14). Pál is így szól: "A mi országunk mennyekben van", Fil 3,20. És: A mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem hatalmasak Isten által, emberi gondolatok lerontására stb. 2 Kor 10,4. Így tesznek különbséget a mieink a kétféle hatalom feladata között. Köteleznek rá, hogy mind a kettőt tiszteletben tartsuk, és elismerjük: mindegyik Isten ajándéka és jótéteménye. Ha a püspököknek valamiféle világi hatalmuk van, az nem mint 103


püspököket és nem az evangélium parancsára, hanem emberi jogaIkotás alapján illeti meg őket: a királyoktól és császároktól kapták javaik külső rendbentartására. Ez azonban másféle tevékenység, mint az evangélium szolgálata. Amikor tehát a püspökök joghatóságáról van szó, világi hatalmukat meg kell különböztetni egyházi kormányzó hatalmuktól. Eszerint a püspököket mint püspököket, vagyis mint akikre az ige és szentségek szolgálata van rábízva, az evangélium érdekében - vagy mint mondani szokták, isteni jogon - a következő hatalom (joghatóság) illeti meg: bűnöket megbocsátani, az evangéliummal ellenkező tanítást elvetni, és a gonoszokat, akiknek istentelensége nyilvánvaló, az egyház közösségéből kirekeszteni - nem emberi erővel, hanem az igével. A gyülekezetek ebben szükségképpen, isteni jog alapján engedelmességgel tartoznak nekik, az ige szerint: "Aki titeket hallgat, engem hallgat" (Lk 10,16). Ha azonban az evangéliummal ellentétben tanítanak vagy rendelnek el valamit, akkor ott van Isten parancsa a gyülekezetnek, amely megtiltja az engedelmességet: ,,őrizkedjetek a hamis prófétáktól!" Mt 7,15. És: Ha mennyei angyal hirdetne is néktek más evangéliumot, átkozott legyen! Gal J.,8. "Semmit sem cselekedhetünk az igazság ellen, hanem csak az igazsagért", Kor 13,8. Továbbá: A hatalom nékünk építésre, nem pedig rontásra adatott (2 Kor 13,J.0). Így rendelkeznek az egyházi törvények is: II. rész, VII. szakasz, "Sacerdotes" és "Oves" fejezet. Augustinus pedig Petilianus levele ellen vitázva ezt mondja: "Még az egyetemes keresztyén püspököknek sem szabad igazat adni, ha esetleg valamiben tévednek vagy olyan véleményt nyilvánítanak, amely a kanonikus isteni iratokkal ellenkezik." Ha ezen kívül is van még valamilyen más hatalmuk és joghatóságuk bizonyos ügyek - tudniillik házassági vagy tizeddel kapcsolatos stb. ügyek - kivizsgálására, ez csak emberi jog alapján illeti meg őket. Kötelességük itt a fejedelmeknek, még ha nem tennék is szívesen, hogy a püspökök mulasztása esetén igazságot szolgáltassanak 104


alattvalóiknak, az általános békesség megőrzése érdekében. Vita folyik ezenkívül arról is: joguk van-e hozzá a püspököknek vagy a lelkészeknek, hogy szertartásokat vezessenek be az egyházba és törvényeket hozzanak ételek, ünnepek és papi rangfokozatok vagy papi rendek stb. dolgában? Akik a püspököknek ezt a jogot megadják, bizonyságul ezt idézik: "Még sok mondanivalóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok. De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra" (Jn 16,12- J. 3), Idézik az apostolok példáját is, akik megtiltották a vérnek és a megfulladt állatnak elfogyasztását (Csel 15,20. 29). Megemlítik a szombatnapot, amelyet nyilvánvaló módon a Tízparancsolat ellenére cseréltek fel a vasárnappal. Egyetlen példát sem hánytorgatnak annyit, mint a szombatnap megváltoztatását. Bizony, nagy az egyház hatalma állitják -, hogy még a Tízparancsolat egyike alól is feloldott! De a mieink ebben a kérdésben azt tanítják: a püspököknek - mint az előbb bizonyítottuk - nincs hatalmuk rá, hogy az evangéliummal ellentétben rendeljenek el valamit. Ezt elismerik az egyházi törvények is, végig az egész IX. szakaszban. Továbbá: ellenkezik a Szentírással vallásos szokások bevezetése azért, hogy megtartásukkal eleget tegyünk a bűnökért, vagy érdemessé legyünk a megigazulásra. Krisztus dicsőséges érdeme szenved sérelmet, ha azt gondoljuk, az ilyen hagyományos szokások által leszünk igazakká. Már pedig kétségtelen, hogy az egyházban e miatt a meggyőződés miatt szaporodtak el a hagyományok szinte a végtelenségig, viszont háttérbe szorult a tanítás a hitről és a hitből eredő igazságról. Mert minduntalan szaporították az ünnepeket, bőjti időszakokat rendeltek el, új szertartásokat és rendeket alkottak; szerzőik ugyanis azt gondolták, hogy ezekkel a cselekedetekkel lehet érdemet szerezni a kegyelemre. Így sokasodtak meg egykor a bűnbánati gyakorlat szabályai; még látjuk bizonyos nyomukat az elégtételül szolgáló cselekedetekben. Ugyancsak Isten parancsa ellen cselekszenek a hagyományok szerzői, amikor bűnnek nyilvánítanak olyasmit, ami ételekkel, napokkal stb. 105


kapcsolatos, és a törvény szolgaságával terhelik meg az egyházat. Mintha bizony a megigazulás megérdemlése végett a keresztyéneknél is a lévitákéhoz hasonló istentiszteleti formára lenne szükség, s ennek elrendezését Isten az apostolokra, meg a püspökökre bízta volna! Ilyenformán írnak egyesek. S úgy látszik, részben a mózesi törvények példája vezette félre a pápákat. Innen származnak az ilyen nyomasztó terhek: halálos bűn ünnepnapon testi munkát végezni, még ha nem botránkoztatnánk is meg másokat, - bizonyos ételek beszennyezik a lelkiismeretet, - a nem-természetes, hanem testet sanyargató bőjtölés Istent kiengesztelő cselekedet, - a megszabott imádkozási idők elmulasztása halálos bűn, - végül, "fenntartott esetben" a bűn csak akkor nyerhet bocsánatot, ha ehhez az illetékes egyházi hatóság hozzájárult; pedig itt a kánonok maguk nem a bűnnek, hanem az egyházi büntetésnek a fenntartásáról beszélnek. Honnan van a püspököknek joguk arra, hogy - a lelkiismeret bilincsbe verésére - ilyen hagyományos előírásokat kényszerítsenek rá a gyülekezetekre? Hiszen Péter megtiltja, hogy igát tegyenek a tanítványok nyakába! (Csel 15,10)._Hiszen Pál szerint a hatalom nekik építésre adatott nem rontásra! (2 Kor 10,8). Miért sokasítják hát a bűnöket az ilyesfajta hagyományos szokások követelésével? De vannak erre nézve világos bizonyságaink is. Ezek megtiltják vallásos szokások bevezetését Isten kiengesztelése céljából, vagy azzal a megokolással, hogy szükségesek az üdvösséghez. Pál ezt mondja: "Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért vagy ivásért, avagy ünnep vagy újhold vagy szombat dolgában", 45 Kol 2,16. Továbbá: "Ha meghalván a Krisztussal, megszabadultatok e világ elemi tanításaitól, miért terheltetitek magatokat, , mintha e világban élők volnátok, efféle rendelésekkel: ne fogd meg, meg se kóstold, még csak ne is illesd (amik mind a velük való élés által elfogyasztásra vannak rendelve), az emberek parancsolatai és tanításai szerint, amelyek bölcsességnek látszanak" (Kol 2,20-23). "Nem ügyelvén zsidó mesékre és az igazságot megvető emberek parancsolataira", Tit 1,14. 106


Mt 15,14 szerint Krisztus ezt mondja azokról, akik a hagyományok megtartását követelik: hagyjátok őket, vakok és vakok vezetői! Egyúttal helytelennek ítéli Isten ilyen tiszteletét. "Minden plánta, amelyet nem az én mennyei Atyám plántált, kitépetik" (Mt .1.5,13). Ha a püspököknek joguk van rá, hogy ilyen hagyományos szokásokkal terheljék meg a lelkiismeretet, akkor miért tiltja meg annyiszor az Irás vallásos előírások bevezetését'? Miért nevezi azokat "gonosz lelkek tanításának"? (1 Tim 4,1 kk). Vajon erre hiába figyelmeztetett már jóelőre a Szentlélek? Az evangéliummal ellentétben áll minden olyan vallásos előírás, amelyet vagy azért hoztak szokásba, mintha nélkülözhetetlen lenne, vagy azzal a gondolattal, hogy érdemet szerez a megigazulásra. Ebből tehát az következik, hogya püspököknek sem szabad Isten tiszteletének ilyen formáit bevezetniük vagy ezeket oly módon megkövetelniük, mintha nélküllözhetetlenek volnának. Mert nagy szükség van rá, hogya gyülekezetekben megőrizzék a keresztyén szabadságról szóló tanítást: a törvény szolgasága nem szükséges a megigazuláshoz. Amint a Galáciai levélben meg van írva: "Ne kötelezzétek meg ismét magatokat sz.olgaságnak igájávaI" 1,'29 (5,1). Nagy szükség van rá, hogy ragaszkodjunk az evangélium fő üzenetéhez: a kegyelmet a Krisztusba-vetett hit által kapjuk, nem pedig bizonyos szabályok megtartása vagy olyan vallásos cselekmények által, amelyek emberi rendelések. Mi akkor hát a helyes vélemény a vasárnapról és a hasonló templomi szertartásokról'? A mieink erre azt felelik: a püpököknek vagy lelkészeknek szabadságukban áll rendszabályokat hozni azért, hogy az egyházban rend legyen; de nem azért, hogy ezekkel tegyünk eleget a bűnökért, vagy a velük megterhelt lelkiismeret azt vélje: megtartásuk Isten tiszteletének elengedhetetlen része. Így rendeli el Pál, hogy a nők fögjék be fejüket a gyülekezetben (1 Kor 11,5 k), és hogy a gyülekezetben az írásmagyarázókat rendben hallgassák meg (1 Kor 107


14,30). Az a helyes dolog, hogy a gyülekezetek az ilyen rendtartásoknak a szeretet és békesség kedvéért engedelmeskedjenek és úgy tartsák meg őket, hogy egyik a másikat meg ne botránkoztassa, hanem rendben, zavartalanul történjék minden a gyülekezetben. Csak az emberek lelkiismeretét meg ne terhelje, se azt ne gondolják, hogy mindez szükséges az üdvösséghez; nehogy bűnnel vádolják magukat, ha mások botránkoztatása nélkül valamelyiket megszegnék. Aminthogy senki sem mondja vétkesnek azt az asszonyt, aki mások botránkoztatása nélkül nyilvánosan fedetlen fővel jelenik meg. Ez a módja a vasárnap, a húsvét, a pünkösd s a hozzájuk hasonló ünnepek és szertartások megtartásának. Akik azt gondolják, hogy az egyház határozatával rendelték el és tették szükségessé a szombatnap helyett a vasárnap megtartását, azok helytelenül gondolkoznak. Az Irás törölte el a szombatot, nem az egyház. Mert az evangélium kinyilatkoztatása óta minden mózesi szertartás elhagyható. De mivel szükség volt egy meghatározott nap kiválasztására, hogy a nép tudja, mikor kell összegyülekeznie, nyilván ezért jelölte ki az egyház a vasárnapot. Úgy látszik, ez azért is megfelelt, hogy az emberek előtt ott legyen a keresztyén szabadság példája, és megtudják: sem a szombat, sem más nap megtartása nem szükséges. Iszonyú nagy viták folytak a törvény megváltozásáról, az "új törvény" szertartásairól és a szombatnap megváltoztatásáról. Ezek mind abból a téves meggyőződésből származtak, hogy az egyházban a lévitákéhoz hasonló istentiszteleti formának kell lennie, s hogy Krisztus az apostolokra, meg a püspökökre bízta: gondoljanak ki új, az üdvösséghez nélkülözhetetlen szertartásokat. Ezek a tévedések azért csúsztak be az egyházba, mert nem tanítottak elég világosan a hitből származó igazságról. Egyesek arról vitáznak, hogy a vasárnap megtartása nem isteni törvényen alapul ugyan, mégis úgy kell megtartani, mintha isteni törvény volna; megszabják, hogy ünnepnapon mennyit szabad dolgozni. Mi egyebek az ilyesfajta viták, 108


mint a lelkiismeret tőrbeejtése? Bár megpróbálják a hagyomány megértőbb magyarázatát is, a könnyítés mindaddig elérhetetlen marad, ameddig (a hagyományt) nélkülözhetetlennek tartják. Ez viszont mindenképpen így marad ott, ahol nem ismerik a hitből származó igazságot és a keresztyén szabadságot. Az apostolok elrendelték a vértől való tartózkodást stb. (Csel 15,20 kk). Most ki tartja ezt meg? Lám, akik nem tartják meg, mégsem vétkeznek! Mert maguk az apostolok sem akarták ilyen szolgasággal megterhelni a lelkiismeretet; csak a botránkoztatás elkerülése végett adták ki egyidőre ezt a tilalmat. Ebben a rendelkezésben arra kell néznünk, ami az evangélium maradandó szándéka. Alig van egyházi kánon, amelyet pontosan megtartanak. Napról napra sok válik közülük idejétmúlttá, még azoknál is, akik a hagyomány védelmezői. Az emberek lelkiismeretén nem is lehet másképpen segíteni, csak ezzel a méltányos értelmezésseI: tudnunk kell így megtartani őket, hogy ne gondoljuk ezt feltétlenül szükségesnek, és ne érje sérelem a lelkiismeretet, ha a gyakorlat meg is változtatna valamit ilyen dolgokban. Könnyen elérhetnék a püspökök a törvényes engedelmesség megmaradását, ha nem sürgetnék annyira olyan hagyományok megtartását, amelyeket jó lelkiismerettel lehetetlen megtartani. Most is eltiltják a papokat a házasságtól és nem vesznek fel a papi rendbe senkit, míg esküt nem tesz rá, hogy nem akarja hirdetni az evangélium tiszta tanítását. Gyülekezeteink nem azt kívánják, hogy a püspökök a saját tekintélyük feláldozásával állítsák helyre az egyetértést, - bár a jó pásztorokhoz még ez is illenék! Csak azt kívánják, hogy azokon az igazságtalan terheken könnyítsenek, amelyek újabb keletűek, s az egyetemes keresztyén egyház szokásával ellentétben nyertek jóváhagyást. Ezeknek a rendelkezéseknek kezdetben talán voltak elfogadható okaik. A későbbi időkben azonban már nem felelnek meg. Néhányról az is nyilvánvaló, hogy tévedésből fogadták el. Ezért a püspökök jóakaratához az illenék, hogy most enyhítsenek rajtuk; mert 109


az ilyen változtatás nem rendíti meg az egyház egységét. Hiszen sok emberi hagyomány megváltozott az idők során, amint ezt maguk a kánonok is mutatják. Ha pedig lehetetlen elérni azoknak a szabályoknak a könnyítését, amelyeket bűn nélkül lehetetlen rnegtartani, akkor az apostoli szabályt kell követnünk. Ez azt parancsolja: Istennek inkább kell engedelmeskedni, mint az embereknek (Csel 5,29). Péter megtiltja a püspököknek, hogy uralkodjanak és hatalmaskodjanak a gyülekezeteken (1 Pt 5,2 k). Nem arról van szó, hogya püspökök lemondjanak hatalmukról. Egyedül azt kívánjuk tőlük, engedjék meg az evangélium tiszta tanítását és könnyítsenek azon a néhány rendszabályon, amelyet bűn nélkül lehetetlen megtartani! Mert ha ezt nem teszik meg, ám lássák, hogyan adnak majd számot Isten színe előtt, amiért ezzel a megátalkodottsággalokot adnak az egyházszakadásra. Felsoroltuk azokat a fő cikkeket, amelyekről - mint ez kitűnt - vita folyik. Bár jóval több visszaélésről is beszélhettünk volna, a hosszadalmasság kerülése végett csak a fő kérdéseket foglaltuk össze. Súlyos panaszok hallatszottak még a búcsúkkal, a zarándoklatokkal és a kiközösítés körüli visszaélésekkel kapcsolatban. Sokat zaklatták a gyülekezeteket a vándorló barátok. A lelkészeknek vég nélküli vitáik voltak a szerzetesekkel a parókusi jog, a gyónás, a temetés és számtalan más dolog miatt. Az ilyesfajta vitás kérdéseket mellőztük, hogy rövidre fogva könnyebben érthető legyen, mi ebben az ügyben a fontosabb. Semmit sem mondtunk vagy soroltunk itt fel sértő szándékkal. Csak azokat a dolgokat adtuk elő, amelyeknek elmondása szükségesnek látszott, hogy mindenki megérthesse: sem tanításunkban, sem szertartásainkban nem fogadtunk el semmi olyat, ami ellenkeznék a Szentírással vagy az egyetemes keresztyén egyházzal. Mert mi szemmelláthatóan a legnagyobb gonddal vigyáztunk rá, hogy valamilyen újfajta tévtanok be ne lopózzanak gyülekezeteinkbe. 110


Ezeket a föntebb írásba foglalt cikkeket kívántuk Császári Felséged rendelete értelmében átnyújtani, hogy belőlük nyilvánvalóvá legyen hitvallásunk és ismeretessé váljék azok tanításának rövid foglalata, akik a mi részünkön tanítanak. Ha ebben a hitvallásban valaki hiányol még valamit, készen vagyunk rá, hogy Isten segítségével bővebb felvilágosítást adjunk a Szent írás szerint.

Martin Luther

111


Cuprins: Introducere ……………………………………….. 5 Crezul Apostolic ………………………………….. 7 Apostoli Hitvallás ………………………………... 8 Crezul de la Niceea ………………………….…..... 9 A Niceai Hitvallás ……………………………….. 10 Crezul Athanasian ……………………………….. 11 Az Athanasius-i Hitvallás …………………………14 Micul Catehism al lui Martin Luther ..………….... 17 Doktor Luther Márton Kis Kátéja ………………... 35 Confesiunea Augustană…………………………… 53 Ágostai Hitvallás …………………………………. 68

112


113


BISERICA EVANGHELICĂ LUTHERANĂ BUCUREȘTI Str. Badea Cârțan Nr.10 – Sector 2 Program Slujbe: Parohia Romana: in fiecare Duminica incepand cu ora 09:30 Parohia Maghiara: in fiecare Duminica incapand cu ora 11:00 Acces Transport: Metrou: Magistrala 3 - Statia Stefan cel Mare Suprafață: Autobuz 330 si 335 - Statia Vasile Lascar www.bisericalutherana.ro

114

Introducere in Credinta Evanghelica Lutherana - Versiunea bilingva romana-maghiara