Page 1

AlumNews

3/I. szám | 2013. november 8.

1

Újra itt van… Gubanc, Áron

Kedves Alumni Tagjaik! Beindult az új tanév, beindul hát az AlumNews harmadik évfolyama is. Engedjétek meg, hogy elsőként mi, a szerkesztők köszöntsünk Benneteket, és mutatkozzunk be. A 2013-2014-es évben Koltai Krisztina „Gubanc” és Porcher Áron „Áron” leszünk az online Alumni újság felelős szerkesztői. Mi felelünk azért, hogy

az év során minden információ eljusson Hozzátok és tájékozódhassatok az év fontosabb mérföldköveiről és az SG-s mindennapokról. Célunk ezzel, hogy megerősítsük az Alumni és az aktív tagság kapcsolatát. Néhány szóban rólunk: Gubanc ötödéves, a Matek szekció lelkes tagja. Gazdálkodás és menedzsment alapszakon végzett, azóta


vállalkozásfejlesztés mester-szakon tanul a Corvinuson. Áron harmadéves SG-s, Közgáz szekciós. Az SG-s elfoglaltságok mellett az Alkalmazott Közgazdaságtan szak óráin koptatja a padot. Ha szeretnétek velünk felvenni a kapcsolatot, azt az alábbi e-mailcí-

mek egyikén tehetitek meg: krisztina.koltai@studiumgenerale.hu; és aron.porcher@studiumgenerale.hu. Számítunk a visszajelzéseitekre, keressetek minket bátran ötleteitekkel, kritikátokkal, hozzá-szólásaitokkal.

Tartalom Újra itt van… A középvezető ajánlásával Vezetőségi hírmondó Hogyan segíthettek? Grillezéssel zártuk a nyarat Az évkezdés eseményei Válogatás az emlékek között – Interjú OG-vel Programajánló

1 2 2 5 7 8 10 12

A középvezető ajánlásával Dinnye

Örömömre szolgál bemutatni az AlumNews első számát, de mielőtt belemélyednétek a cikkekbe, szeretném megköszönni Nektek a 2013-as Mentor Programot. Nagyon jó volt látni, hogy Ti is hasznosnak tartjátok

Vezetőségi hírmondó Petykó

Kedves Alumni Tagjaink! Etler Péter vagyok és az idei évben Én vagyok az SG elnöke. 2010-ben kezdtem meg tanulmányaimat gazdaságinformatikus szakon, és immár

ezt a programot, és legalább annyira kedvelitek, mint mi. Jövőre sem szeretnénk megszakítani ezt a folyamatot, ezért bízunk benne, hogy a januárban induló következő körben is legalább ilyen sokan fogtok érdeklődni. 7 negyedik éve vagyok hallgatója az egyetemnek, ezzel párhuzamosan pedig a Studium Generale tagja is. A 2010-es Bajai tavaszi táborban voltam SG-s diák, és amint hazajöttem körvonalazódott bennem, hogy ehhez a nagyszerű társasághoz szeretnék tartozni, és tenni azért, hogy a szervezet tovább működ-


hessen, minél jobban és folyamatosan fejlődve. Ez az érzés háromévnyi „mezei” tagság után csak még tovább erősödött bennem. Ezért is indultam el az elnökválasztáson. Remélem számotokra is sikeres évet zárhatunk majd. A következő sorokban szeretném bemutatni, mit is tervezek, illetve tervezünk a vezetőséggel véghezvinni az idei évben. Az idei Vezetőségben pénzügyi vezetőként Földi Katinka fog dolgozni. A Matematika szekció vezetője Budai Márton, a Történelem szekció vezetője Mozsolics Péter, a Közgazdaságtan szekciót pedig Török Gergő vezeti. Először is ismertetném Veletek az idei év diákszámait és novícius létszámát. Mind a szeptemberi diákmarketing és a novimarketing is nagyon sikeresen zárult. 1987 diák jelentkezett a beugró teszt megírásáig, ez a szám azóta 2280-ra nőtt. Ebből 1679-en jelentkeztek a szombati szemináriumokra, és 308-an a levelezést felváltó online oktatásunkra. Az egész szervezet természetesen idén is azon fog munkálkodni, hogy ezekből a diákokból a lehető legtöbbet vegyék fel a Budapesti Corvinus Egyetemre, és természetesen reméljük, ők alapját képezik majd a jövő SG-jének is. Az idei évben 70 novícius jelölt jelentkezett hozzánk SG-s tanárnak, ebből 26 elsős került a Matematika szekcióba, 19 elsős lett Töris, és 7 novi fog Közgadaságtant tanítani. Amint olvashattátok, idén a levelezős rendszerünket felváltotta egy Online-

oktatási rendszer. Ezzel mind pénzt, mind pedig munkát spóroltunk a szervezet számára. A diákok ugyanolyan feladatsorokat tölthetnek ki, mint amiket eddig postai úton levélben kaphattak, viszont így nem terhel minket postaköltség és sikerült a legtöbb esetben megoldani, hogy a rendszer elvégezze az automatikus javítást is. Ezen felül, november közepétől pedig mind a három szekció azon fog dolgozni, hogy online tananyagokat hozzon létre, ezzel is színesebbészagosabbá téve a tanulnivalót a diákok számára, és reményeink szerint sokkal inkább fogják olvasni, görgetni, kattintgatni a tananyagainkat és nagy érdeklődés övezi majd. Ez az idei évünk leghosszabb és legnagyobb volumenű projektje lesz. Úgy gondolom ez egy nagy fejlődés a szervezet számára, és habár ez még csak az első év lesz, biztos vagyok benne, hogy az esetleges tapasztalatokból tanulva, tovább tökéletesíthetjük ezt az oktatási formát az évek során. Ezt a moodle rendszer alapú online oktatást, a megújult honlapunkon keresztül érhetik el. Remélem már többen láttátok, ha nem, akkor pedig, ha tehetitek, mindenképp nézzétek meg. Az idei évtől az SG új arculattal és megújult honlappal vág neki az


évnek. Ez egy letisztult és profi megjelenést biztosító arculat, mely reményeink szerint a támogató cégek, vállalatok számára is vonzóbbá teszi a szervezetet. Az új arculatért köszönet illeti a Mátai és Végh kreatívműhelyt, és Végh Endre kreatív igazgatót. Idén másik nagy tervünk és megvalósítandó projektünk a Nyílt Próbaérettségi Nap valóban országossá tétele. Szeretnénk Budapesten kívül, az ország másik 4 különböző pontjában párhuzamosan megrendezni ezt a rendezvényt. A 4 nem Budapesti helyszínen szintén a szervezet tagjai koordinálnák a próba érettségi feladatsorok megírását. A termek megszerzésére, illetve a koordináló tanárok lejuttatásához szükséges összegre pedig a PwC

„Másokról szól” című pályázatára adtunk be egy pályázatot. A szokásos marketing tevékenységünket még nagyobb körben szeretnénk kiterjeszteni, mind online, mind offline formában, ezáltal az eddigi 2000 közeli résztvevő számot növelve. Amennyiben bármi féle segítséget tudtok nyújtani a program sikeres lebonyolításával kapcsolatban, szívesen fogadjuk tanácsaitokat, ötleteiteket. Remélem sikeres évet zárunk, és Ti is részesei lesztek akár a kifejezetten Nektek szóló programokon (Mentor Program, Grillparty), akár kis- és nagytáborainkban egyaránt. Bármi kérdésetek, észrevételek, javaslatotok van az év során, nyugodtan keressetek Engem, vagy Vezetőtársaimat.

Katinka Földi Katinka vagyok, az SG pénzügyi vezetője a 2013-2014-es évben. 2011-ben csatlakoztam az SG-hez, miután egy évig diákként koptattam a padokat. Azért döntöttem úgy, hogy SG-zni kezdek, mert rengeteget köszönhettem tanáraimnak és úgy éreztem a 2011-es egri Tavaszi Tábor után, hogy ez egy olyan társaság, amelyhez érdemes csatlakozni. Az egyetemen Nemzetközi

gazdálkodás alapszakra járok, ahol jelenleg az utolsó évemet töltöm. Választási beszédben is kitértem arra, hogy rendszeresen szeretnék beszámolni Nektek az SG aktuális pénzügyi helyzetéről. Úgy gondolom, hogy az AlumNews erre egy kitűnő felületet biztosít, így engedjétek meg, hogy röviden összefoglaljam, milyen költségek, illetve bevételek merültek fel azalatt a két hónap alatt, amióta betöltöm ezt a pozíciót, illetve előretekintsek kicsit a közeljövőbe.


Bizonyára sokan hallottatok már róla, hogy az egyetem komoly anyagi problémákkal küzd és sajnos ennek hatása van az SG-re is. Tavaly év végén az előző vezetőség számára a 20 teremért, amit igénybe veszünk az egyetemen, egy 6,4 millió forintos ajánlatot állított össze az egyetemi vezetőség. Több tárgyaláson való részvétel után, ezt az ajánlatot sikerült 500 ezer forintra lecsökkenteni, azzal a feltétellel, hogy a kiadványainkat az egyetem nyomdájában nyomtatjuk ki, illetve különböző egyetemi rendezvényeken segítünk a lebonyolításban. Biztosíthatlak Bennetek afelől, hogy a nyomdától kapott ajánlatunk teljesen korrekt, a tavalyi árainkhoz képest kiadványonként maximum 510 forinttal drágult, sőt egyes kiadványok esetében olcsóbb is. Ezért úgy döntöttünk, hogy ez egy mindenki számára a legkevésbé hátrányos megállapodás, hiszen a középiskoláktól kapott árajánlataink elérték az 1 millió forintos összeget is. Eddig ez a jelentős kiadás merült fel az SG pénzügyi életében, valamint itt szeretnék pár szót ejteni a MOL-lal való együttműködésünkről. Sajnos különböző szerkezeti átalakulások miatt a MOL jelenleg elállt az SG-től való támogatástól, ami azt jelenti, hogy 500 ezer forint bevételtől esett el a szervezet.

Most térjünk át a számunkra kedvezőbb oldalra, azaz a bevételekre. Vállalati kapcsolattartónknak, Miskó Juditnak köszönhe-tően egy új céggel bővült támogatónk listája. A Szabó Logisztik Kft. 350 ezer forinttal támogatja tevékenységünket, továbbá megérkezett a tavalyi év során összegyűjtött adó 1%-os összeg is, amely összesen 3 086 000 forintot jelent. Ezúton is köszönjük azoknak, akik ezzel is támogatták az SG-t! Mindemellett a nyár során leadásra került egy egyetemmel közösen megírt pályázat, amelyet megnyertünk. Ennek részleteiről következő szá-munkban számolok be, amikor sike-rült minden adminisztratív dolgot el-intéznünk. Ami a közeljövőt illeti, nagyobb kiadást a kiadványok beszerzése fog jelenteni, azonban az ebből származó bevételeink ezt bőven fedezni tudják. Bízom benne, hogy egy kicsit átláthatóbbá tettem számotokra is jelenlegi helyzetünket. Ígérem, hogy az egész év során azon leszek, hogy pénzügyileg is egy minél kedvezőbb évet zárhassunk! Ha bármilyen észrevételetek, kérdésetek lenne, keressetek bátran!


Hogyan segíthettek? Az ATR lényege Katinka Az Alumni Támogatói Rendszer a tavalyi év során kezdte meg működését és az idei év során is szeretnénk ezt a remek kezdeményezést folytatni. Alapvetően a megváltozott finanszírozási rendszer ihlette az ötletet, miszerint a szakképzési hozzájárulás rendszere átalakult. Míg eddig táboraink nagy részét, kb. 70-80%-át szakképzési hozzájárulásból fedeztük, mára az SG teljes költségvetését készpénzből kell előteremtenünk. Mielőtt ismertetném a támogatási összegeket, illetve az ezekkel járó kiváltságokat, engedjétek meg, hogy pár szóban összefoglaljam, mire szeretnénk költeni az ebből befolyó összeget. A pénzügyi beszámolóban már említettem, hogy az egyetem számára 500 ezer forintot kellett fizetnünk a termekért. Úgy gondolom, hogy ez egy olyan kiadás, amely a jövő évi vezetőség számára is fel fog merülni és alaptevékenységünk biztosítása érdekében elengedhetetlen, hogy idén előteremtsük az ehhez szükséges összeget. Ebben kérjük a Ti segítségetek! Szeretnénk ezt az 500 ezer forintot a Ti támogatásotokból összegyűjteni. Minden AlumNews megjelenéskor közzéteszem majd, hogy mekkora az az összeg, amely még hiányzik, így Ti is láthatjátok majd, hogy a cél hány százaléka valósult meg. Augusztus óta, meglévő támogatóinknak köszönhetően eddig

54 ezer forintot sikerült összegyűjtenünk. Nekik ezúton is köszönjük, hogy az SG rendszeres támogatói! Három szintet különböztetünk meg a rendszerben a támogatás összegétől függően: Bronz fokozatú támogató: 1 000 Ft havonta Ezüst fokozatú támogató: 2 000 Ft havonta Arany fokozatú támogató: 5 000 Ft havonta A támogatások fontosságát elismerendő, a támogatók neveit feltüntetjük a fokozat szerint a honlapunkon, valamint minden SG-s belső esemény (pl. SG45) kiadványain. Hálánk további jeléül bronz támogatóink welcome drinkben részesülnek kistáborainkban, ezüst támogatóink a welcome drink mellett ingyen vehetnek részt kistáborainkban, arany fokozatú támogatóink ezeken kívül nevezési díj nélkül játszhatnak a Janda Kupán. Az alábbi alszámlán gyűjtjük a támogatásokat: Raiffeisen Bank Zrt. 12010556 - 00144764 - 01100006 Közlemény rovatba írandó: Adomány


Amennyiben a kezdeményezés tetszik, de nem szeretnél havonta utalni, úgy természetesen egyszeri adományaitokat is szívesen vesszük, melyeket ugyanerre a számlára gyűjtünk.

Grillezéssel zártuk a nyarat Áron A 2013-as Grillparty idén szeptember 7-én került megrendezésre. A Studium Generale aktív tagsága a most már hagyományos sütögetős, beszélgetős programmal készült az Alumninak, akik nagy számban el is jöttek. Jó volt látni, hogy nem csak a friss Alumni tagok jelentek meg az eseményen, hanem régen elbúcsúzottak is, akik hozták magukkal a családjukat. Megosztották a régi, mókás történeteiket, tapasztalataikat, míg az aktív tagok meséltek az SG mostani helyzetéről. Az SG bébiszitter szolgáltatása idén is rendkívül hatékonyan működött és a gyerekek nagyon jól érezték magukat. Díszként virítottak a régi táborok pólói, amelyek mindenkiben sok régi emléket idéztek elő a tábori bulikról, tanításokról és az ottani élményekről. Megrendezésre került a hagyományos sütő-főzőverseny, ahol az egyes csapatok ismét megcsillogtathatták szakácstudásukat, valamint kreativitásukat. A különböző gulyásokon és leveseken kívül sushi, hamburger, saslik, és lángos is készült, amikkel mindenki jóllakhatott.

Bármilyen kérdéssel, problémával nyugodtan forduljatok hozzánk, mindenki véleményére nyitottak vagyunk!

A sportolni vágyóknak különböző lehetőségeik voltak kiélni szenvedélyüket. A kosárlabda és röplabda mulatságok után kezdődtek a komolyabb foci meccsek, ahol az Alumni is beállt mutatni a generációjuk tehetségét. Sötétedés után megrendezésre került a Grillparty táncház, ahol néhány SGs táncot közösen táncoltunk el. A legtehetségesebb táncolók sem tudtak olyan lépéskombinációkat összerakni, mint az első sorban táncoló 5 éves gyermekek. Utólag is köszönjük Kantuly Miklósnak (Málykinak) a zseniális táncház levezénylését. A napot természetesen egy jó hangulatú bulival zártuk, ahol előkerültek a régi idők zenéi, valamint az egyes szekciók és évfolyamok táncai is. A mulatság napkeltéig tartott, ami után következett a takarítás és az idei Grillparty lezárása. Összességében nagyon sikeres program volt, köszönjük a részvételt. Jövőre is sok szeretettel várunk mindenkit, reméljük, hogy még többen eljöttök majd .


Az évkezdés eseményei Gubanc, Áron

Bevontuk őket

Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is Pásztón került megrendezésre az SG kiemelkedő hangulatú Bevonó Tábora, ahol a novícius jelöltek különböző szakmai, szellemi és fizikai megpróbáltatásokon vehettek részt. Az első este egy szokásos sorversenyben volt részük a jelölteknek. Már itt voltak, akik nem bírták az SGzéssel járó nehézségeket, de a strapabíróbbak sem panaszkodhattak az alapozás minőségéről. A sorversenyt követően a Champagne Showers című előadást produkálták a negyed éves fiúk a már-már botladozó nézőseregnek. A későbbi buliban az aktív tagság megmutatta, hogy mégis hogyan mulatnak az SG-sek. Szerencsére az ott lévő alumni tagok is megosztották tudásukat a novícius jelöltekkel, akik ezt mind rendkívül hálásan fogadták. A sor-verseny utáni állapotokat kevesen bírták, viszont idén is voltak azért, akik hajnalig csapatták a bulit és még a takarításban is segítettek. Nem meglepő módon a reggeli meghallgatásokon számtalan mókás történet jött elő. A novícius jelöltek lelkesen válaszoltak szakmai, valamint személyes kérdésekre is. Esetenként különböző tetteket is kellett bevállalniuk, hogy bizonyítsák alkalmasságukat. A hosszas meghallgatások után egy forgószínpad keretében a novícius jelöltek megtudhatták, hogyan működik az SG vezető-

sége, középvezetői rendszere. Hol a másodévesek látták őket el tanácsokkal, hol az idei búcsúzók. Ezt követően a matekos zöldfülűeknek volt egy rapid randi nevű ismerkedős program, míg a közgázos újoncok vízipipázás és activityzés közben ismerkedtek az aktív tagsággal. Az utolsó este Angyalok és Démonok partyja volt, ahol mindenkiből előjött a jó vagy a rossz és ezt a jelmezeiken keresztül is megmutathatták. A táncparketten láthattunk tündöklő angyaltól kezdve villogós szarvú köpenyes királyt, aki a démon jelmezét egy Szex Shop-ban szerezte be. Egy fáradtabb második esti buli után reggel mindenki elhagyta a szállást és izgatottan várta a keddi listahirdetéseket.

A mi napunk Október elején a Bevonó Tábor és a listahirdetés izgalmai után teljes lett az idei csapat a lelkes Novíciusok csatlakozásával, és beindult a tanítás gépezete is. Október 12-én, a második tanítás végeztével megrendezésre került az SG-Nap. A kiokított nebulókkal átvonultunk az egyetem régi épületébe, ahol néhány előadás végighallgatása után különböző játékokkal készültünk a fiatalságnak. A tanárkezek szorgoskodtak a büfében, hogy minél több finomság várhassa a megfáradt és megéhezett diákságot. A program sikerrel zárult, megmutathattuk milyen is SG-snek lenni.


Bezzeg a mi időnkben…

Október 15-én, a Kinizsiben megrendezésre került az év első SG-s ANNO-ja. Meghívott vendégeink Korpos Gergely, Perity Sándor és

Vizsy András voltak. Az este középpontjában a novícius lét állt, a srácok meséltek nekünk a kezdeti nehézségekről, kihívásokról, emellett számos hasznos tanáccsal lehettünk gazdagabbak. A történetek, anekdoták tengerében megtudhattuk, hogyan készül Tábor Előkészítő Táborban a 3D-s pólóterv, miért szükséges barkács-szakkört tartani sítáborban, illetve hogy a Mekis narancslé aranyat ér. Ezúton is köszönjük nekik a remek hangulatú esgét… Illetve estét!

Gumibogyószörp Idén, október 24-én került megrendezésre a már több éve népszerű Afi buli. A töri szekció a másik két szekcióból hívott meg a buliba embereket és háromfős csapatokban öltöztek össze. Ötletesebbnél ötletesebb jelmezeket láthattunk. A bulin voltak nindzsák, bokszolók, hippi tüntetők, börtöntöltelékek, Gru és a segédei, Piroska és a farkas, valamint a népszerű pedofil jelmez is előkerült. Idén a töri szekció újított pár aprósággal. Az afinatát nem csak 200 forintos feles kiszerelésben lehetett fogyasztani, hanem cseresznyés energiaitallal kombinálva koktélként is kínálták a nekünk.

Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is hamar beteltek a karok a feles után járó strigulákkal. Idén sem lett senkinek alkohol mérgezése, viszont az esti rekordot 48 afi elfogyasztásával állították fel. Ahogy egyre több strigula került fel a karokra, úgy kezdődtek meg a csókpárbajok a tánctéren. Néhány megkérdezett személy úgy fogalmazott: megkezdődött a novíciusok integrálása a szervezetbe. Az eseményeket többen is közelről figyelték és lejegyezték, ezért másnap elkészült a hagyományos excel táblázat, ahol mindenki visszanézhette, hogy ki kivel barátkozott közelebbről a buli folyamán.


Válogatás az emlékek között Interjú OG-vel

Milyen érzéseket, emlékeket őrzöl az SG-s évekből? Meséld el nekünk a számodra legkedvesebb emlékedet! Szerintem a legtöbbünk számára, akik végigtanítottuk az SG öt évét leírhatatlan. Mind a barátok, a közös programok, mind maga az érzés tekintetében, függetlenül attól, hogy kit merre sodort a munka. Az emlékek közötti válogatástermészetesen mindegyik megnyert Matek - töri (vagy tör-gáz) focimeccs a legkedvesebbek közé tartozik - nem feltétlen szerencsés, választani sem olyan könnyű, hiszen bármelyik közös programot ide sorolhatnám, mindegyiknek megvolt a maga varázsa, legyen az egy esti móka, kirándulás vagy tábor. Számomra, bár szentimentálisnak hangzik, de a legkedvesebb az első "tanítós" táborból (csoportomból) felvett diákok bevonótáboros találkozása volt. Egy másik emlékezetes pillanat a szekszárdi rabszolgavásárt idézi az alábbi párbeszéddel, mely egy helyi kedvesnek és nyugdíjasnak

tűnő bácsi, Marci és köztem zajlott, miközben Szisziboy szeme kerekedett, mint békáé a pocsolyában: - Figyeljetek! Én rendes pénzt adok a szőke srácért. De. Tényleg. Sok pénzem van. Nektek is jó lesz, nekem is. - Hogyan? - Rendes pénzt. Forintot. - Ez idióta, biztos viccel, esetleg részeg... - Nem, nincs semmi bajom. Tényleg pénzt adok érte, nem ilyen hülye felajánlásokat. Hazaviszem, jó dolga lesz. Kap enni, inni, meg is simogatom. Van egy kutyám, azt is meg szoktam simogatni. Elhangzott még néhány barátinak nem nevezhető mondat a "bácsi" közlésében, így ketten körülálltuk és érdeklődni kezdtünk, hogy tudja-e hol a legközelebbi elmegyógyintézet, esetleg rendőrkapitányság. Ezután kimerítettük a vonatkozó jogszabály életveszélyes fenyegetés paragrafusát körülbelül fél perc leforgása alatt... Ekkorra már azért akadt némi "nézőközönségünk" főként táborozók és helyiek verődtek össze, feltételezve a tettlegességet, de a következő mondat hatására eltávolodott (természetesen még 4-5 méterről is kaptuk az ajánlatokat..): "- a kezemben lévő korbács nyelét v...kúpként fogom használni, ha nem takarodik a p...ba" - bár az,


hogy ez kinek a szájából hangzott el az idő homályába veszett... Milyenek voltak az egyetemista évek? Vannak olyan történetek, melyek máig megnevettetnek, ha visszagondolsz rájuk? (Ha igen, mik azok?:) Visszavágysz azokba az időkbe? Gyorsan elteltek. (Megnevetett? Pl. a Számvitel szigorlat) Egymást érték a közös programok, a legviccesebb sztori(k), az SG-s KEN csapat tevékenységéhez kapcsolódott, mert ott halmozottan sikerült mindenkinek "bátornak" lennie a feladatok teljesítése közben - pl.: Délig le kell adni a nevezést! (11:48); - Kevésszer nyertünk a kötélhúzáson, általában a létszámbeli fölény miatt, bár nem csoda, mert a süllyedő hajóról mindig a hídra menekültek a "jobbpartiak", de az ütközőre kötött hátramenetbe kapcsolt "sárga szöcske" nem ismert határokat... S bár nem hittem, hogy bármilyen pozitív visszacsatolást kap a Bucival pertuban a színpad közepén megitatott 1-2 dl Unicum /a bemutatkozása alatt fogadásból sikerült kivennem a kezéből a mikrofont (nem volt profi a hangosítás), így a "ha nem iszod meg nem vagy ember" mondat némi győzködés után hatott. (meghívott zsűritagként volt jelen bár ebben nem

vagyok biztos /1997/) utána határozottan vidámabban ment a műsor... Ám ide lehetne sorolni a Gályás szekcióvacsoráktól kezdve, a közös csocsózásokon át, "a ma kinek hány levele érkezett?" bátortalanul feltett kérdéseket, és a GBFC-t, (a Janda kupa legrettegettebb csapatát alakító egylet bármely megnyilvánulását...) Miket tanultál az SG-zés alatt, amik még a mai napig hatással vannak az életedre? "Újra itt van, újra itt van, újra itt van a Nagy Csapat" - úgy érzem ez mindent elmond A kommunikáció, illetve a közösség szerepe a mindennapok során. /+ Használni a spirálozót.;)/ Hogyan telnek a mindennapjaid? Család, barátok, munka - bár ez utóbbi időben eltolódni látszik az arány... Milyen SG-s programokra jársz vissza szívesen? Szinte minden Öregeknek szóló rendezvényen megpróbálok megjelenni több-kevesebb sikerrel. Amíg az egyetemen dolgoztam könnyebb volt a helyzet, mostanában kevésbé.


Programajánló Drága Alumni! Ezúton szeretnénk Titeket sok szerettel meghívni az elkövetkező időszak programjaira: November 8-10: Törgáz Tábor November 15-17: Matek Szektábor November 21: Csocsóbajnokság November 28: Szekcióvacsora December 5: Mikulás Party December 8: Bécsi adventi vásár December 31: Szilveszteri Party

Janda Kupa (nov. 30)

Idén is megrendezésre kerül a sok éves múltra visszatekintő, hagyományos sportrendezvényünk, a Janda Kupa. Sok szeretettel várunk Titeket november 30-án, szombaton a Vasas FC Fáy utcai Sportlétesítményében (1139 Budapest Fáy u. 58). 5+1 fős csapatok jelentkezését várjuk az alábbi linken. Felmerülő kérdéseitekkel keressetek mindet bizalommal, elérhetőségünket megtaláljátok a 2. oldal tetején.

Együtt csúszunk Franciaország, reszkess! Az idei tél sem múlhat el SG-s Sítábor nélkül. 2014. január 31-én buszra szállunk, és célba vesszük Orcieres-t. Február 9-ig kiélvezhetjük a síterep 100 km-es pályarendszerét, éjszaka pedig levezethetjük az esetlegesen felgyülemlett feszültséget némi alkohol társaságában. A tematikus bulik mellett (pl. Red Love Party, Snow White Party, Firka Partynews Szerkesztőség) hütteparty-k, pókerverseny, wellness és spa vár minket. A korábbi évekhez hasonlóan reméljük idén is emlékezetes lesz a telünk legszebb hete.

AlumNews 3/1. szám  
Advertisement