szimfónia 7 verseny – szólista: Sosztakovics: 2. hegedű ia Sosztakovics: 12. szimfón
Chisa Kitagawa
2019. március 22., péntek, 19.00, Bartók Terem Savaria Szimfonikus Zenekar Vezényel: Izaki Masahiro Dmitrij Sosztakovics (1906–1975) művészete kényes kötéltánchoz hasonlítható: mindegyre popularizmus és szuverén művészet kényes határmezsgyéjén mozog. A zeneszerzőnek egyrészt a diktatorikus rendszer kívánalmait kellett szem előtt tartania, másrészt mégsem adta fel teljesen meggyőződését, nézeteit. 2. (cisz-moll) hegedűversenyét (op. 129) a legendás orosz hegedűsnek, David Ojsztrahnak ajánlotta Sosztakovics. A kompozíció a művész 60. születésnapjára szánt ajándékként készült el 1967-ben, hangulata azonban korántsem születésnapi. Mint a zeneszerző
30
1966-ban bekövetkezett szívinfarktusa után keletkezett művei általában, így a 2. hegedűverseny is az elmúlás, a szorongás zenei jegyeit viseli magán. A sötét színekben játszó, befelé forduló hang mindvégig feloldhatatlan feszültséget sugall. A mű zárótételének vége felé közeledve önironikus, a korábbi tematikus anyagot kifigurázó hegedűkadencia hangzik fel, mely után a zenekari lezárás erőszakoltan diadalmas, győzedelmes hangja sem hoz megnyugvást, hanem csak még mélyebb kétségeket ébreszt. Sosztakovics 15 szimfóniája közül többnek adott programot. Ezek közé tartozik a 12. (d-moll) szimfónia
(op. 112) is, melynek alcíme, „Az 1917-es év”, a Petrográdban lezajlott orosz forradalomra utal. A művet Lenin emlékének ajánlotta a zeneszerző. A négytételes kompozícióban számos zenei idézet hangzik fel, melyek közül néhány már a szintén programmal ellátott, az 1905-ös orosz forradalmat megidéző 11. szimfóniában (op. 103) is megjelent. Sokatmondó, ahogyan a 12. szimfónia második tételében a forradalom áldozatainak emléket állító gyászinduló ismét felbukkan, ám ezúttal megdicsőült, jubiláló formában, mintegy a forradalom eszméinek győzelmét szimbolizálva.