Issuu on Google+


Erdődy Kristóf

Nemtelen mámorok asztalára − Célineis párbeszédben −

Szövegrosta 2.006

-

2.010


„A hullámokat az számolja, aki sötétben hallgatja a hullámverést, és nem az, aki látja a tengert.” /Weöres Sándor/ „A tenger vize hideg, de a tengerben legforróbb a vér.” /D. H. Lawrence/

„A tenger szépsége nem csökken szemünkben attól, hogy tudjuk, olykor hajók süllyednek el.” /Simone Weil/


Rabságból Holtsávra Hol van még a bátorság próbája? Majd, ha kopognak…

„A fiúcska fütyörész, és viszi sovány bőröndömet. Semmit se merek kérdezni tőle. Kezdem érteni, hogy itt menni kell, ennyi az egész.” /Louis-Ferdinand Céline − ford. Szávai János/

1. (fikciózus) Életszimulátorban… Dobbanásonként menetelünk a modern hideggel szemben, neki védtelen, sódertől érdes testének, mit sarki szelek takarnak be vértként ólmos esővel. A folyó mellékágai mezítelen, levágott végtagok ily ágyék árjain: és villámok Isten felhőkarcolókkal elhibázott vénái… itt könyékig szájában csak a kíváncsit megvető keresi a szájzár kulcslyukát. Gyufaszál piszmog koponyájában. Sivárgó galvánt lát, mi bejárja mellkasát. Menetelünk a modern hideg verőerén. Esőcsepp, csík tetőkert alatt, hol kötözve hevernek felnövő, öregarcú csecsemőtestek, tompa orruk arcra nyílva időspóroló borvirág: fiatal lányok, dédszüleit, kiknek aligha ismerted. Nem így a szél. Arcodat fújta, kékes ér zöldellt akkor még, őskorban és lőtt por apadó pompája előtt moszatos nagyravágyással a vízköpő-halánték gödréig és öreg-likba halszem sápadtan… és gorgonzola combokon anyásan utóbb: tálkásköveken teamécsek. Megtelt bőrönd, menetjegy és Bordély Budapest. Rideg, ledér, régen itt feledett relikvia – annak még jó. Bőröndként összecsukott földrészek: naponta talajvesztett szalad csatjainak, állkapcsok hangja a bolygó magjáig, parketten át pincék tivornyáit érintve alvó atyák tolongó állán sín, és rög közt élő rétekig. Ismételt alapkőletétel ez az akarat szabad harasztján. S utazunk távolra onnan, hol mételyes tavasz fakad, s kivirágzik tövises csonkot hajtva bokákra mégis, reméled ott, hová éppen érünk… értenek minket, hol a hit a félelemmel azonos: a mi minden, mit láttam mások szemével − feléget és értelmet lel, eddigi életüket leéltem −: szégyen: szénszál-, és acélmeztelen szemérem. Lettem érzelemmentes elsötétítés korában a mai kórok pulzuspestisdoktora. Gyóntató. Önmagam ellentmondásaként folyton: leütött betűöltő és betűrt világjárás. AZ ARCOM NÉLKÜL SENKI SEM ISMER Postázom: a reggel hősei estére öregemberek − (hátukról hasukra vették a történelem terhességét, mely csapágyakon lépkedve egészen sohsem kihordott…)


z a é a t é

á b s v ö l

l é s é r ü

o g h k e é z ó r g z e t é n n k ó

á z é v e k a k o t u d e l m r a r

l e h o z á v a i n e n

t, l t t e r e i s a i, r o n c a i k ö z t a p o k a t d s z e r i n t

MENETELÜNK. Zörgés: megtört lábak között a kilyukadt vizespoharak: Jövőkép.

2. (frikciózus) Életszimulátorban… Legelöl melegágya külsőségnek, illúzió és irigység: lételem, mit aszfaltgyerekek vethetnek ma elalvás előtt könyv helyett paplan közé, kusza, merev duhajkodás közepette gúnyos mosollyal s hírét alig, hogy modern, berket lelt szeszgőzös, elfekvő emberszagú hideggel, egymással szemben, korhely, menetelünk belénk visszabújni vágyó, fázó árnyékkal… az okkult háborúk végét hízelegve hirdetők közt: az Alkonyat és ki Magában s a néhai néhány szende félholt lelke, nyomelemek, kibukva köldökön, szájon, füleken. Foszforeszkáló hab, a kollodium döbbenet mered, de titkon tudtuk, hogy méreggel telt üvegeket rejtett a bőrönd köves beltere… kiürültek s a menekvő felhőrongyok magnéziumfény elől sietve beleköltöztek. Hiába kép, maradtam itt, hogy szabadultuk ne legyen hangtalan: Rabságon át utaztatott, kezeim öltőnként rideg etikett, majd ozmium és porhóhanga holtsávra. De kik vagyunk mi, akik a rettegés testén taposva menetelünk? Sarki fény, hol neoncső, egyre egyedül mindenki, s nem veszi észre, a szem nem szerv, hol rácsos űr az epoxi-rideg szívekig, hol újjászületés festmény vakrámája, mit, ha elemelsz, már halálszag. Naponta lárma terhét vetve kutatás végeztével viselt másnaposságra, megjártuk: a „Mesterséges Mennyek” kapuja üres, neutronfútta, kilengő ablak − ott volt viharöngyújtód ujjbegyben, ráncot hegesztett, mi máig ajkakon alvad. Dobbantásonként menetelünk eme, egykor búzakalászszeles szurdokban, s magam csomagolok immár, utolsó zsebkendő, agát kert neszei, s a szó akad fenn tranzit-bőrönd-viccország kivilágított Citrom utcájában: hangtalan csusszan adamantkönnyek elé fehéren s a hús és vágya levetkőzött hamar. Lettem érzelemmentes elsötétítés, tomboló nyomorban mai kórok pulzuspestisdoktora. Gyóntató. Önmagam ellentmondásaként folyton: világjárás unott tivornyával és leültetett öltő. AZ ARCOM NÉLKÜL SENKI SEM ISMER Ismét Postázom: a reggel hősei estére öregemberek (válasz nem érkezik), s az este hőse az újrafoltozott történelem: a bőrönd bele − MINDANNYIAN.


D z m ö r K n

o b b a n á s o k a ű r z a v a r b a n, e l y n e k n f e n n t a r t á s a e n d e t t e n n i. i l á t á s n i n c s e n, a p i r e n d v a n. MENETELÜNK. Dús kaszák elé járulni… még csak a kaszák dolgoznak. Boldog békezaj?

Átjáróház

Csendes Forradalom (6) S m刕 loccsant beleken holt etek siratva, forr esengtek ott a p駭zetek ut疣, sz馮yenetek f t zord leit mutatja a harcok terhese, a v kurtiz疣!... S ha e zord t疣c ut疣 ki疝ltak m疵 bok疂d, P疵izs, 駸 疸veri a k駸 a sz咩edet, 駸 elzuhansz s der皛 szemedben m馮 sok疂g ott csillog szeliden a rozsd疽 kikelet, 6, f駘halott falak, 6, sok-f疔dalmu v疵os, s疳adt sz匤edre t疵 ezer vid疥 kaput j end , arra n騷 orc疆 駸 b・zke p疵os kebled, te szent, akit meg疝dott m疵 a Mult, s friss6 elektriz疝t h俍od vad k匤ra retten, s a sz ny6 駘etet meg仼ra kortyolod, omsz匤 kukacok ny・s nek ereidben, 駸 tiszta v疊yadon j馮csapos ujj csoszog! Sebaj. A Halad疽 lelk駭ek 彅ysem 疵that az omsz匤 kukac - a v疥pirok raja sem v疔ta ki szem騁 a kariatid疚nak, s k駝 l駱cs et mosott szent k ny瑢 aranya.


B疵 t馮ed iszony7 刕y elgyal痙va l疸nom, s b疵 v疵ost b硤 ebb fek駘ly7 soha m馮 nem rothasztottak e virul7 sz駱 vil疊on a k t7 vall neked: - Sz駱 vagy te, csodasz駱 (7) /Arthur Rimbaud - A p疵izsi orgia (r駸zlet), Kardos L疽zl7 ford咜疽a/

Akik a balhét elviszik (Házasságszédelgések) „Úgy látszik, az érdekes dolgok mindig a háttérben zajlanak. Az emberiség valódi történelméről úgyszólván semmit sem tudunk… Az angolszász puritanizmus… Minden ügy házassággal és jóvátétellel végződik. (…) csekély állami segélyeknek hála, eljutnak a viszonylagos nyomorúság állapotába.” /Louis-Ferdinand Céline − ford. Szávai János/

1. Demokratikus attitűdök, érzületek nem átvétele, de kialakítása: kimaradt. A képlet zagyva. Bőségzavar rizaltja: az Ahol az álmok valóra válnak felirat mindent betemet (s nem Martin Luther King nevet, hiába lett országának elnöke fekete) − eme takaróval meghajolt ma terhe alatt a szegények padja… s a postás csekket jelent… oldalvonalon kívül rekedt, a leszakadó rétegek az emberi szegénység vámszedőivel olcsó banki kamatfelárakat dédelgetnek: éles üzembe állás, a több irányból határmezsgyék, polgárháború hírével. Kézfogásos tenyéren rés (minden találkozás casting-gá váltában): bizalmi válságban a kiutat a kényszervállalkozó kliens nem tudja… ő az arcba nézett. Hámozókéses bankárcinizmus nagytőkés végeredménye: Monokli! Máskor elegendő: ha (csórikát) elkábítja a munkatempó… annyira tompított, hogy fáradtságát sem érzi, kiváló alkalmazott: sóhaj a börzén (de „az igazi börzén a notesz van az emberek kezében, amibe a slusszokat írják be, itt az igazi börziáner, akin két kabát vagy legalábbis két kalap van”), ahol a pontok, miket leragozunk kiadott lakásig, hirtelen családi bevétel hiányát jelentik, ami ételhiány. Széles középosztályra támaszkodás? Rokkantnyugdíjas fiatalok, nyolcszázezer leszázalékolt… Gyógyszergyárak mekkazónája. Rasszizmus. Késelés. Mesterséges hisztéria. Egyre sűrűbben lépünk át lélektani határokat. Szakadó korlátok a tolongás balettjében: az egymást magára hagyás játék lett, ahogyan a kulcsemberek után kajtatás. Pazar csend. Egyre ritkábban fordul elő, hogy egy ember nem önmagát igazolja, hanem lelkiismeretfurdalása van. A város kiváló gyakorlóterep minderre: ahova tudatalatti le ne maradj hív! (főleg) Ahol a lakosság vérvadakat látva maga körül még mindig csak saját újságát olvassa.


A magyar belső vitáit (örökös hezitálás) mindig foghatta külső ellenségre… mivel nincsen, keres és talál magának belsőt. Mindenütt baj van. Konkrétan megőrültek. A cizellált gondolkodás félretevése. Ha már kaparod a felszínt, az már bezártság − gondolják? Teszik. A felszínesség jólétből fakad… vagy annak reményét táplálásban. Egyre idomtalanabbak kezdenek lenni az időtartamok. Egyre kisebb Matrioskákba bújunk. 2. Az érkezők saját életterüket (az ott feledett múlttal visszakeresztezve szokásokat, szocializmus bútoraihoz, s a gagyihoz egyaránt szokva) hozzák el trampliságukat a fővárosba: mind igyekszik (maga mögött hagyott szerint és mégis) otthonossá tenni a lakásokat, a lebujokat, az étkezdéket és a műanyagszékes proli-létet ráfektetve elfeledett paraszti kultúrára… ami ennyire feldúlt, már eredeti nem is lehet: kimúlt a tősgyökeresség. Budapestre szétszéledésben összefolyva az ország szegletei rámpák − arcvonások jellegzetes, tájszóláshoz rendelt vereteivel már tömeges válás (a még mindig törzsszövetséget játszás, évszázadokig mobilitás kezdetlegessége miatt elválasztott, végül fővárosi ágyakban is összeeresztett István földje, Koppány földje és más, kreált problémák indulataival − éppolyan, akár a szekértábor közélet, kádári mintára, a biztonság kedvéért kirúgom, jövőre mások lesznek, a főnököm is más lesz, színt kell váltani, hozzájuk alkalmazkodni): a kiutat a gyermek nem tudja… el nem ő élvezett (a közéletbe belenevelt éppígy nem tudja, ha gyakornok kora óta ezt látja, hogy másutt másképp lehet, de az viszont a mások identitása, nem a sérült, miénk). A falánk, kipirult szülők tétlensége sokhangú zihálás (másfajta védekezésre, vagy vállalásra nem futja). Gyereklerakatok holnap: ceremónia, szalagvágás. Nyugdíjast örökbe fogadni unokájával: zárjegy sorszámát feltüntetése regisztráció során. Szájkosár ingyen. Riporterek. A tömeg pedig szinkronban lép, mint a lemingek. Lemingrád. Elegáns nincstelenség. ------------------------Ma lehet közszereplőkkel (akik adják arcukat, kapják a sminkre valót) lobbizni a „Nők Egészségért”, de akkor első lépésként kellene betiltani a rákkeltő anyagok fogyasztását: miszerint sokkal több tiltásnak lennének kitéve; gyorsétkezdék kizárva, lónyál kizárva, neves, de mérgező (arc)kenőcsök kizárva, ”felkapott” butikos belvárosban élés és felkopott szoknyájú estéken dohányzás, ivás, kizárva stb. … mivel, ha a nő gyermeket szeretne, szól partnerének, az lemond a felsoroltak legtöbbjéről, s fél vagy egy éven át kivált sejttáp állományát felajánlva, női kézen át: megtisztul. A petesejt örökké bent van, nem lehet megmosni… abból épül, amit felhalmoz a lány, s még nem is kismama. Csapvíz, szmog, sugárzás. ------------------------Maghasadás és szívhasadás kiegyenlítetlen légnyomású világai: mindkettő éhséglázadáshoz vezet… előbb babaheveder (póráz), majd jegyrendszer. S eleresztik gyökereiket? A testük feletti uralom kevés mozdulatai is hevernek (Ahogyan tágul az univerzum adó és vevő is távolodik egymástól, párbeszédben: kettős pedálrendszer), míg a legtöbb ember mást sem tesz, mint céltalan szaporodik (a selejtek szaporodnak, a tettre kész marad… s ez korán elkezdődött; a legutóbbi nyilvános világháborúban többnyire kihalt a 180-190 cm magas férfi lakosság: az első sorokban, nem úgy, mint): a sovány milliomosok és az ipari triplatokások. Fejadagok felett az immoralitás koreográfiája szerint: (3.) lélekemelő hamisságban szorul a könyörgők fejszalagja (nekik szegezve cég-reklámok újracsomagolt közszereplőkkel: ő is nálunk talált otthonra; ő is evvel kúrálja a prosztatáját; eltölthet vele egy közös hétvégét − már nem a kupakkal nyerhet taktika, amikor csak a


kaparható kupakbelsőért vették az üvegeket, s neveltetésük azt mondta, nem lehet pazarolni és vegyipari konyhamalacok lettek)… már nem kérdő, de felszólító (még nem tegeződik, haszonért komolykodás) villamos oldalán a plakát: Pénzre van szüksége! (megismétli), s ugyanaz a felület még sokszor. Elkerülhetetlen mozgó-csalikkal: ki van vetve a háló… s mozgó emberörvénylésben kitermelt, akinek kedvenc óvodás jele: önmaga. De Budapest nem az ország arca, liberálisok, mert azt valaki (aktív kereső) innen pingálta ki. Fut a Milgrim-teszt: ha csak álmod(oz)ni tud az ember, az álmok befordulva elborulnak. Éppilyen: addig nácizmussal riogatni, amíg el nem terjed (hiszen az emberek java már elfeledte), újra lett indítva a tudatban, s túlgenerálva felfordulást eredményez (ezért mondják nyugaton: ha az Oderától keletre járok, a „NépNemzeti és egyben katolikus” nem csak jobboldalt jelent, de antiszemitizmust, holokauszttagadást)… de ha média a világ rejtjelezése mögött az indítékok formálója, ez sem különbözik hosszú és üzleti távlatokban attól, mintha botrányhősről olvasna az átlag európai, országformátumban pedig az Unió. Médiaszabályok szerint igazgatni államot? Nem rossz, az emberek, az Unió: szeretnek kígyót dédelgetni mellükön. Az ország felfordulásai ezek szerint éppenséggel nem lakosai miatt, de az ő érdekükben történnek (akik nem értik a lepisszegést, még inkább hőbörögnek), s valójában a közigazgatás filmstúdiói számára igyekeznek (− minél kisebb ország, annál nagyobbra törő − valóságtól elvált) Nervenkitzelforgatókönyveket írni országfuttatók (akár az Euróvíziós Dalfesztivál)… de a villák, mint kitűzők a mini-generalissimusok számára: mindig is túlzás volt… Vagy csak díszlet? Akkor már Hollywood: melyik színész hol, mennyit… ez a klubtagság feltétele. Kiszolgáltatott országban a halotti leplek utóbb gyorsan fogynak. Meghajolva terhe alatt a szegények padja, az alvás (laktató) színháza, s a diktatúra szétesése végül kiüresedés érzését kelti az agymosottban, s kezd agyat mosni, s készül a diktatúra: fojtogat a terrorbéke. Egy egész nép mégsem emigrálhat. Addig tereken a lomtalanított székeket összehordottak vakaróznak, fölöttük minden irányból megvilágításban, fény-, etikai szennyezésben plakátok: LUXUSSZAUNA vs. JELZÁLOGHITEL. (Ismerős kérdés: az ember berendezkedik-e, hogy élete végéig ilyen körülmények között fog élni?! A bankok nem tudják előteremteni az anyagi fedezetet, amid a számlán számontartott, nem is létezik. Nem lesz nyugdíj. Tűzre hányt öregek. Ki megy majd önként?) Totalitárius demokrácia kényszerei, s a megváltozott világ ugyanoda lyukad ki: elhagyott ábrázattal rendezgeti a múltját. Közönyös ténnyé válik az elmúlás. Apró fájdalmak amputáció után.

Az a lakosság, amelyik nem fizet: nem él. Aztán évek telnek el, a fél ország már az éhség-lázadás szélére sodródott. Aztán a kocsmában megy a tévé, odasandítasz és mi megy? Fél percen belül a gyarlóság hamvaiba tiporja a bambuló lakosságot: 1. Vegyél fel hitelt. (még mindig erőltetik) 2. Maci Laci min vitatkozik Bubuval? A csoki, a szendvics vagy a banán? (érted, miközben az emberek éheznek, de tévét még nézhetnek) 3. nemaradjle.hu Erre már nekem sincs megjegyzésem.



Proba