Page 1


A KEZDETEK A helyszín az Egyesült Államok: a hagyományos, tartós és laza munkaruhák teret hódítanak az utcán is a nyugati és keleti parti szubkultúrák, extrém sportok révén. Az ezeket követő kommercializálódás és a köréjük épült média figyelem során létrejött streetwear „az lett a divatban, mint a hiphop a zeneiparban: megkerülhetetlen, globális jelenség.” Meghatározó ruházati stílus, a tervezőgrafika és design legjava, példamutató brandépítés jellemzi a streetwear márkákat amik mögött paradox módon legtöbbször mégsem multinacionális cégóriások, hanem külvárosi garázsokból, bérelt lakásokból induló lelkes fiatal tervezők állnak.

URBAN SURF WEAR STREET LOOK Az egész talán a Stüssy-vel ( Stussy) indult a 80-as években: az alapító, Shawn Stussy nem tett mást,mint ötvözte két hobbiját: mint minden rendes kaliforniai tengerparton élő fiatal, ő

is szörfözéssel töltötte az idejét. Először (1979 ) saját és mások szörfdeszkáit szignálta a nevével, később kocsijából árulta saját gyártású pólóit is. Vezetéknevének alkoholos filccel firkált változatából nemsokára logó lett, mégpedig olyan márkának a logója ami 1992-re 20 millió dolláros üzletté változott, ruháit pedig szerte az USÁ-ban árulták, egyéb prémium „California lifestyle” termékekkel együtt.

MINDENKI SURF WEARNEK, URBAN STREET WEAR-NEK, VAGY SURF STREET-NEK NEVEZI... ÉN NEM NEVEZTEM EL, ÉS OKKAL TETTEM EZT. (STUSSY)

ten és stílusban alkotó kisebb-nagyobb label / márka választotta magáénak, mára nagyjából kialakultak a street culture szabályai, sztenderdjei és többé-kevésbé egységes ízléskultúrája amin belül az egyediség és az innováció máig fontos, persze a megnyugtató és jól bevált klisék mellett.

Annak ellenére hogy a streetwear márkafilozófiát számtalan, különböző terüle-

STUSSY

THE SEVENTH LETTER

IRON FIST


STÍLUS ÉS SZUBKULTÚRA Mi is lehetne hangsúlyosabb kifejezése másod-, illetve harmadidentitásunknak mint a ruha? Az állami szervek uniformisai, az üzletemberek fekete öltönyei vagy az általános iskolaifocicsapat meze mind meghatároz: akár csak pár percre, órára de összeköt, demonstrál helyettünk vagy éppen felelősséget aggat a nyakunkba. Egy maszk amit

DROP DEAD

kedvünk szerint váltogathatunk és ami mögé kedvünk szerint bújhatunk el. Bármikor levethető egyénre szabott egyenruhánkban szabadon választott közösségek tagjaivá válhatunk legalábbis azok szemében akik megfelelően képesek olvasni ezt a fajta kódot, mivel mindennapi viseletünk a rendszere a sportmezeknél jóval árnyaltabb és bonyolultabb.

sításunknak mindenképpen fontos és nélkülözhetetlen eleme.” Legfőképpen akkor ha a pólónkhoz ízléskultúrát, értékrendet, kész lifestyle útmutatót is kapunk. A street wear megteremtette a maga mémjeit, toposzait, mitológiájának félisteneit, akik a pólókra, táskákra, és a könyvekbe kerülnek.

„Öltözetünk ha nem is azonosságunknak, de azono-

MAGYARORSZÁG

2-3


GRAFFITI, TATTOO, ILLUSZTRÁCIÓ ÉS DESIGN BÁRMIT ELVÁLLALTAM AZÉRT, HOGY KERESSEK EGY KIS LÓVÉT - ÁCSOLÁST, FŰNYÍRÁST, MÉG PARKOLÓFIÚ IS VOLTAM AZ ÓRIÁS

a saját, egyedi street wear márkáját, a Rebel 8-et. Védj-

Mike “Giant” LeSage graffitisnként kezdte, tetoválóművészként folytatta, belekóstolt a művészet minden formájába, majd designerként és illusztrátorként létrehozta

egye a fekete tinta, a tetovált csajok, és a tetoválás és graffiti világából építkező tipográfia. Függetlenül attól, hogy falon, az emberi bőrön, vagy papírra alkot, stílusa teljesen egyedi

és összeté-veszthetetlen, még ha manapság populáris, vagy legalábbis a street wear-re jellemző témákat is dolgoz fel, felhasználva a mexikói kultúra, a heavy metál ikonográfia, japán tetoválások és a buddhizmus elemeit.

1

AZ ÖTLETEINK NAGY RÉSZE A SAJÁT ÉLETÜN SZERENCSÉRE MÁSOKNAK IS BEJÖN EZ A S


2

3

4

5

6

NKBŐL INSPIRÁLÓDIK. EZ A LÉNYEGE A LIFESTYLE BRANDING-NEK. OLYAT CSINÁLUNK, AMIT MI SZERETNÉNK VISELNI. STÍLUS, ÉS MEGVESZIK A CUCCAINKAT (MIKE GIANT) 1

2

3

4

5

6

Mike egyik csajos mintája

A Rebel 8 egyik promó anyaga a 2010-es kollekcióhoz

Mike egy másik csajos mintája

Plakát

Egy oldal Mike könyvéből (Manifestations)

A San Jose Tetoválóverseny plakátja

4-5


A SZTORI A San Francisco-i Rebel Eight a hiphop és a metál zene, a graffiti és nyugati parti tetoválás kliséit öntötte egybe és vetítette rá a ruhákra a cipőktől a kabátokon át a baseball sapkákig. A végeredmény rendkívül érdekes

és egyedi lett, mára a Vans-szel és a Dickies-zel folytatott kollaborációk következtében a Rebel 8 már európában is a legismertebb street wear gyártók között ismert.

A REBEL 8 LEHETŐSÉGET ADOTT ARRA, HOGY AZT CSINÁLJAM, AMI ÉRDEKEL, SZABADON 1

2


1

1 1&3 Rebel 8 cuccok

2

4

6

Mike és a Rebel 8 kollaborációja a Vans-szel

Mike designja egy Cannondale biciklin

Mike illusztrációi különböző deszkákon

6-7


// SAJÁT MUNKÁIM Bár egyelőre nem nyílt lehetőségem, hosszútávú terveim között szerepel egy saját street-wear brand létrehozása, ezért is választottam ezt a témát. Addig is, néhány tipográfiai témájú, adott esetben a tetoválások vagy a graffiti világából merítő munkámat mutatnám be ezen az oldalon.

1

Berinkey Katalin, MOME 2012

2

3

4

5

1

2

3

4

5

Egy oldal a Hártbrék Klasszik c. picture book-ból

Saját névből készített tipo plakát

OneHeadedMan lemezborító

Személyes tipo plakát

A Bologna non-fiction sorozat egyik képe

Street Wear  

Mome Graphic