Issuu on Google+


MEZŐGAZDASÁGI SZAKIGAZGATÁSI HIVATAL H-1024 Budapest, Keleti Károly u. 24.

LÓTENYÉSZTÉSI ÉVKÖNYV 2007.


Készítette Gebora Rudolf Dr. Pataki Balázs Zámbori Márta

A munkacsoport vezetője Dr. Németh Csaba osztályvezető

Lektorálta

Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal 2007.


TARTALOMJEGYZÉK

Bevezetés

6

2006. évi fedeztetési és csikózási eredmények

7

2007. évi ménvizsga eredmények

10

Országos Díjugrató Tenyészverseny 1984-2007, fedezőmének rangsora

44

2007. évben engedélyezett fedezőmének listája

57

Elismert lótenyésztő szervezetek, szamártenyésztő egyesület

127

Mesterséges termékenyítő állomások

137


BEVEZETÉS A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvénynek megfelelve ezen kiadvány segítségével is tájékoztatni kívánja a tisztelt tenyésztőket a lótenyésztés 2007. évi teljesítményvizsgálati eredményeiről, továbbá ez úton teszi közzé az engedélyezett és 2006. évben tenyésztésre használt fedezőmének listáját. 2007. augusztus 1.-én az országos lólétszám, a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint, 57.000 volt. A 2006. évben fedeztetett kancalétszám 9315. A lóállományban folyamatos minőségi javulás érzékelhető. Bár a lovak egy részével még mindig mezőgazdasági munkát végeznek, egyre nő az a társadalmi réteg, aki kedvtelésből, sportcélra tart lovat. A tenyészanyag egyre nagyobb hányada a lótenyésztő egyesületek által szervezett. Az egyesületek a nemzetközileg is kiváló vonalakból származó mének és a mesterséges termékenyítés

adta

lehetőségeket

kihasználva,

egymással

versengve

igyekeznek egyre jobb lovakat tenyészteni. A magyarországi felnevelési költségek a folyamatos növekedés dacára is még mindig alacsonyabbak a Nyugat-európaiaknál. Ahhoz, hogy értékesítési lehetőségeink továbbra is megmaradjanak, a felnevelés és kiképzés terén szükséges előrelépni. A lóállomány minőségének javításáért, a lovak kipróbálásának, eladásra való felkészítésének magasabb szintre hozásáért a lótenyésztő és lovassport egyesületek közösen munkálkodnak. A tenyészszemléken felvezetett lovak évről-évre a lóállomány minőségi javulását és lovas kultúránk fejlődését reprezentálják.

6


2006. évi csikózási és 2005. évi fedeztetési eredmények kirendeltségenként és megyénként Kirendeltség Megye

2005. évi fedeztetésből Fedeztetett született, bélyegzett kancák száma csikók száma ______________________________________________________________ Bajai 761 1214 Bács-Kiskun 534 875 Tolna 227 339 Bólyi Baranya Somogy

615 283 332

1403 594 809

Budapesti Fejér Komárom-Esztergom Nógrád Pest Veszprém

1403 250 203 31 761 158

2551 874 296 124 826 431

Debreceni Borsod-Abaúj-Zemplén Hajdu-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Szabolcs-Szatmár-Bereg

1333 234 367 169 254 309

2684 89 948 278 612 757

Mezőhegyesi Békés Csongrád

857 628 229

1104 748 356

Nagycenki Győr-Moson-Sopron Vas Zala

498 239 100 159

890 349 203 338

5467

9846

telivér

163

295

ügető

129

192

5759

10333

Összesen: Versenylótenyésztés

MINDÖSSZESEN:

7


Ló teljesítményvizsgálat A teljesítményvizsgálatok célja a tenyészállatok tenyészértékének minél pontosabb becslése. A kétlépcsős szelekció elveinek megfelelően, az őseik alapján kiválasztott állatok tenyészérték becslése a teljesítményvizsgálatokban is két részletben történik: A tenyésztésre való alkalmasság megállapítása - küllemi bírálattal és - sajátteljesítmény vizsgálattal. A tényleges tenyészérték és örökítőképesség megállapítása - az ivadékok teljesítményének vizsgálatával és - küllemi bírálatával. A sajátteljesítmény vizsgálat célja, a tenyészállat jelöltek tenyésztési alkalmasságának megállapítása fenotípusuk (sajátteljesítményük) alapján. A

központi

rendszerű

STV

a

fedezőmének

sajátteljesítmény

vizsgálatának tenyészértékbecslési módszere. A mén STV vizsga célja, a fedező ménné minősítés előtt a méncsikók és idősebb mének teljesítő képességének és mozgástulajdonságainak felmérése. A

mén

STV

vizsga

helyszínei:

az

MgSzH

nagycenki

teljesítményvizsgáló állomása, valamint a tenyésztő egyesületek által kijelölt és az MgSzH által engedélyezett helyszínek.

8


A vizsgabizottság tagjai a lótenyésztő szervezetek és az MgSzH kijelölt dolgozói. A teljesítményvizsgálatok rendjét, az állatok kijelölését, a vizsgálat végrehajtását,

a

kiértékelés,

ellenőrzés,

közzététel

módját

a

Teljesítményvizsgálati Kódex tartalmazza.

9


Mén STV 2007. évben Nagycenk 2007. március 14. 2007. június 20-21. 2007. október 24-25-26.

10


Mén STV 2007. évben

Nagycenk

2007. március 14.

11


STV I /A EREDMÉNY ÖSSZESÍTÖ LAP 36 és 46 hónapos közötti NAGYCENK

A ménjelölt

S r s Tkvsz. Neve z.

AGROPOINT CREDO

Szül.

20040503

bot

169

Méretek az STV idöpontjában

Küllemi bírálat

mar

H a Ú g j y. pont

sz. öv cm

szár

, 2007.03.14

lépés cm p.

180 180 21.5 85.0 65.5 191 17

Mozgásbírálat

Súlypont alá lépés

Lépéshossz mérés lovas alatt

szabadon

ügetés cm p.

lépés cm p.

ügetés cm p.

277 7

25

10

8

5

lép. üg.

vá.

lovas alatt lép. üg. vá. pont

20.0 25.0 48.0 19

21

24

U g r a t á s

la ol va at s t

48

U g r a t á s

s z a b a d o n

69

V i s e l k.

47

b i r á l a t

Ö S S Z E S

423.5

12


STV I /B EREDMÉNY ÖSSZESÍTÖ LAP 46 hónaposnál idősebb NAGYCENK

A ménjelölt

S r s Tkvsz. Neve z.

Szül.

Méretek az STV idöpontjában

Küllemi bírálat

mar

H a g y.

bot

sz. öv cm

szár

Ú j pont

, 2007.03.14

lépés cm p.

Mozgásbírálat

Súlypont alá lépés

Lépéshossz mérés lovas alatt

szabadon

ügetés cm p.

lépés cm p.

ügetés cm p.

lép. üg.

lovas alatt

vá. lép. üg. vá. pont

U g r a t á s

la ol va a t s t

U g r a t á s

s z a b a d o n

V i s e l k.

b i r á l a t

Ö S S Z E S

AGROPOINT CANNIZZARO

19930519

179

182 196 22.0 90.5 84.5 188 16

458 19

20

7

45 12

23.0 25.0 46.0 20

20

24

46

70

50

462.5

TIMPEX CENT

20030318

172

182 198 22.0 90.5 84.5 192 17

316 11

20

7

20

7

24.0 27.0 52.0 24

21

23

47

64

45

453.5

GIDRAN XXI-48 MARCI

20020604

164

174 190 21.5 86.0 73.0 160 10

267 6

20

7

15

6

15.0 16.0 30.0 15

17

16

45

66

45

367.0

VEDANNO

20020223

161

168 188 21.5 79.5 73.0 189 16

350 14

20

7

35 10

19.0 18.0 36.0 18

20

18

15

15

42

321.0

18


Mén STV 2007. évben

Nagycenk

2007. június 20-21.

19


STV I /A EREDMÉNY ÖSSZESÍTÖ LAP 36 és 46 hónapos közötti NAGYCENK

A ménjelölt

S r s Tkvsz. Neve z.

Szül.

bot

Méretek az STV idöpontjában

Küllemi bírálat

mar

H a Ú g j y. pont

sz. öv cm

szár

, 2007.06.20-21.

lépés cm p.

Mozgásbírálat

Súlypont alá lépés

Lépéshossz mérés lovas alatt

szabadon lép. üg.

vá.

lovas alatt lép. üg. vá. pont

U g r a t á s

la ol va at s t

U g r a t á s

s z a b a d o n

V i s e l k.

b i r á l a t

Ö S S Z E S

ügetés cm p.

lépés cm p.

ügetés cm p.

45 12

18.0 26.0 48.0 20

24

25

47

68

35

445.5

ARANYKAPU STEVIGNON

20040526

168

177 186 22.0 87.0 87.5 171 13

359 15

20

FURIOSO THE BART-57 BAYRON

20040607

171

181 203 23.0 75.0 64.5 221 23

335 13

40 11

20

7

20.0 17.0 34.0 19

16

14

24

57

44

363.5

FURIOSO-87 OSZKÁR

20040214

164

174 191 21.0 81.0 76.5 161 11

338 13

0

4

30

9

15.0 12.0 28.0 15

14

14

19

55

35

320.5

GIDRAN XXIV-64 INT

20040411

158

168 182 20.5 72.5 62.5 192 17

298 9

20

7

15

6

11.0 17.0 24.0 13

11

11

18

63

37

306.5

7

20


STV I /B EREDMÉNY ÖSSZESÍTÖ LAP 46 hónaposnál id sebb NAGYCENK

A ménjelölt

S r s Tkvsz. Neve z.

RAMON

Szül.

Méretek az STV idöpontjában

Küllemi bírálat

mar

H a g y.

bot

sz. öv cm

szár

Ú j pont

, 2007.06.20-21.

lépés cm p.

Mozgásbírálat

Súlypont alá lépés

Lépéshossz mérés lovas alatt

szabadon

ügetés cm p.

lépés cm p.

ügetés cm p.

lép. üg.

lovas alatt

vá. lép. üg. vá. pont

U g r a t á s

la ol va a t s t

s z a b a d o n

U g r a t á s

V i s e l k.

b i r á l a t

Ö S S Z E S

20030318

162

173 188 20.5 83.5 75.5 162 11

309 10

0

4

15

6

15.0 16.0 30.0 15

16

19

44

65

47

373.5

4849 GIDRAN RAZBEG I-2 SOBRI

20030303

166

175 186 20.5 80.5 65.0 186 16

276 7

30

9

20

7

17.0 22.0 28.0 15

15

16

40

63

44

364.0

SZEMAFOR ALFA

20030402

163

172 184 21.5 81.5 74.5 189 16

316 11

30

9

30

9

18.0 13.0 28.0 21

19

20

40

28

44

350.5

GIDRAN XXIV-26 SZÉPTEV

20031107

162

172 186 20.5 75.5 62.0 199 18

320 11

40 11

45 12

16.0 18.0 28.0 18

13

14

43

39

36

339.0

FURIOSO THE BART-128 APACS

20030527

173

183 195 23.0 77.5 69.5 194 17

303 10

25

8

20

7

19.0 19.0 32.0 15

14

13

8

28

34

293.5

NEFRIT XX

20010323

161

168 180 19.5 71.5 76.0 175 13

258 5

20

7

10

5

13.0 12.0 28.0 15

16

15

15

23

43

286.0

GIDRAN XXIV-13 BONIFÁC

20030427

167

177 198 23.0 74.5 67.5 188 16

323 12

40 11

30

9

16.0 15.0 26.0 17

15

14

-4

6

34

254.5

21


STV II /B EREDMÉNY ÖSSZESÍTÖ LAP NAGYCENK

A ménjelölt

S r s Tkvsz. Neve z.

FURIOSO XXXII-55 RIVÁLIS

Szül.

20030417

Méretek az STV idöpontjában

Küllemi bírálat

mar

H a Ú g j y. pont

bot

163

sz. öv cm

szár

, 2007.06.20-21.

Lépéshossz mérés lovas alatt lépés cm p.

173 188 19.5 80.5 78.0 196 18

46 hónapos felett

Súlypont alá lépés

ügetés cm p.

lépés cm p.

ügetés cm p.

269 6

40 11

25

8

l o D v i ga j l á s

U g r ó

p á l y a

U g r a t á s

s z a b a d o n

V i s e l k.

b i r á l a t

Ö S S Z E S

pont

52.0

96.0

104

43

416.0

22


FOGAT STV EREDMÉNY ÖSSZESÍTÖ LAP NAGYCENK

A ménjelölt

S r s Tkvsz. Neve z.

Szül.

bot

Méretek az STV idöpontjában

Küllemi bírálat

mar

H a Ú g j y. pont

sz. öv cm

szár

, 2007.06.20-21.

lépés cm p.

Mozgásbírálat

Súlypont alá lépés

Lépéshossz mérés

szabadon

ügetés cm p.

lépés cm p.

ügetés cm p.

lép. üg.

vá.

fogatban lép. üg. pont

E g f o y g e a s t

V i s e l k.

b i r á l a t

Ö S S Z E S

4799 FAVORY JÁCINT

20030331

160

170 173 19.5 79.0 67.5 186 16

358 15

15

6

30

9

20.0 22.0 16.0 23

22

27

45

288.5

4798 FAVORY JUNÓ

20030306

162

170 177 20.5 76.5 65.5 181 15

313 11

35 10

30

9

16.0 22.0 15.0 23

24

31

45

286.5

23


Mén STV 2007. évben

Nagycenk

2007. október 24-25-26.

24


STV I /A EREDMÉNY ÖSSZESÍTÖ LAP 36 és 46 hónapos közötti NAGYCENK

A ménjelölt

S r s Tkvsz. Neve z.

Szül.

bot

Méretek az STV idöpontjában

Küllemi bírálat

mar

H a Ú g j y. pont

sz. öv cm

szár

, 2007.10.24-26.

lépés cm p.

Mozgásbírálat

Súlypont alá lépés

Lépéshossz mérés lovas alatt

szabadon

ügetés cm p.

lépés cm p.

ügetés cm p.

lép. üg.

vá.

lovas alatt lép. üg. vá. pont

U g r a t á s

la ol va at s t

U g r a t á s

s z a b a d o n

V i s e l k.

b i r á l a t

Ö S S Z E S

GIDRAN XXIV-79 MARCI

20040425

164

175 193 20.5 84.0 75.5 187 16

261 6

25

8

15

6

18.0 18.0 36.0 17

16

21

41

62

40

380.5

GIDRAN XXIII-38 GARIBALDI

20040520

174

182 193 21.5 80.5 76.0 203 19

274 7

25

8

25

8

14.0 12.0 32.0 15

15

23

33

64

43

369.0

25


STV I /B EREDMÉNY ÖSSZESÍTÖ LAP 46 hónaposnál id sebb NAGYCENK

A ménjelölt

S r s Tkvsz. Neve z.

Szül.

Méretek az STV idöpontjában

Küllemi bírálat

mar

H a g y.

bot

sz. öv cm

szár

Ú j pont

, 2007.10.24-26.

lépés cm p.

Mozgásbírálat

Súlypont alá lépés

Lépéshossz mérés lovas alatt

szabadon

ügetés cm p.

lépés cm p.

ügetés cm p.

lép. üg.

lovas alatt

vá. lép. üg. vá. pont

U g r a t á s

la ol va a t s t

U g r a t á s

s z a b a d o n

V i s e l k.

b i r á l a t

Ö S S Z E S

GIDRAN XXIV-24 PAPIKA

20030511

163

173 190 20.0 84.5 75.0 210 20

297 9

35 10

25

8

21.0 19.0 34.0 21

20

20

26

58

48

389.0

TIKKASZTÓ TÖBBSINCS

20030410

172

180 197 21.0 76.0 64.5 186 16

330 12

20

7

35 10

15.0 19.0 28.0 14

16

17

45

58

41

362.5

SZÉPLAK DÁRIUSZ

20030310

177

185 200 20.5 86.5 72.0 188 16

302 10

25

8

30

9

13.0 16.0 30.0 18

19

21

13

60

42

347.0

GIDRAN XXIV-33 VÁNDOR

20030429

163

172 182 19.5 74.5 68.5 197 18

263 6

30

9

15

6

16.0 12.0 20.0 20

12

14

20

63

30

314.5

FURIOSO XXVIII-20 HETYKE

20030420

171

180 198 22.5 84.0 70.0 201 19

338 13

20

7

30

9

15.0 12.0 26.0 17

15

16

16

32

33

300.0

26


STV II /A EREDMÉNY ÖSSZESÍTÖ LAP 36 és 46 hónapos közötti NAGYCENK , 2007.10.24-26.

A ménjelölt

S r s Tkvsz. Neve z.

4890 FURIOSO-87 OSZKÁR

GIDRAN XXIV-64 INT

Szül.

bot

Méretek az STV idöpontjában

Küllemi bírálat

mar

H a Ú g j y. pont

sz. öv cm

szár

Súlypont alá lépés

Lépéshossz mérés lovas alatt lépés cm p.

ügetés cm p.

lépés cm p.

ügetés cm p.

l o D v i ag j l á s

U g r ó

p á l y a

U g r a t á s

s z a b a d o n

V i s e l k.

b i r á l a t

Ö S S Z E S

pont

20040214

164

174 197 21.0 83.5 74.5 172 13

305 10

20

7

20

7

37.0

100

97

46

391.5

20040411

159

169 189 20.5 79.5 67.5 188 16

308 10

30

9

35 10

31.0

85.0

93

30

351.5

27


STV II /B EREDMÉNY ÖSSZESÍTÖ LAP NAGYCENK

A ménjelölt

S r s Tkvsz. Neve z.

Szül.

Méretek az STV idöpontjában

Küllemi bírálat

mar

H a Ú g j y. pont

bot

sz. öv cm

szár

, 2007.10.24-26. Súlypont alá lépés

Lépéshossz mérés lovas alatt lépés cm p.

46 hónapos felett

ügetés cm p.

lépés cm p.

ügetés cm p.

l o D v i ga j l á s

U g r ó

p á l y a

U g r a t á s

s z a b a d o n

V i s e l k.

b i r á l a t

Ö S S Z E S

pont

4722 CON CRUSADOR

20020506

162

172 194 21.0 83.0 66.5 189 16

313 11

20

7

25

8

75.0

95.0

111

48

437.5

4883 GIDRAN XXIV-26 SZÉPTEV

20031107

163

173 193 20.0 80.5 67.5 197 18

341 14

25

8

45 12

51.0

90.0

103

46

409.5

4777 MY COLT MÁMOR

20020316

161

170 183 20.0 85.5 76.5 214 21

273 7

40 11

30

9

60.0

85.0

84

43

396.5

4774 ZORDON

20030215

174

184 200 22.0 86.5 73.5 189 16

321 12

40 11

40 11

40.0

80.0

110

39

392.5

4773 ZIVATAR

20030304

168

178 198 22.0 89.5 84.5 180 14

289 8

30

9

30

9

51.0

66.0

106

43

390.5

4600 SZIKRÁZÓ FÓKUSZ

20010419

162

170 187 20.0 78.5 68.0 190 16

294 9

25

8

25

8

42.0

100

87

48

386.0

4792 HÖLDERLIN JÁMBOR

20020201

173

182 202 22.0 82.5 67.0 189 16

326 12

20

7

35 10

60.0

85.0

83

46

386.0

20030527

173

183 204 22.5 82.5 78.5 210 20

316 11

40 11

25

42.0

80.0

60

29

339.5

FURIOSO THE BART-128 APACS

8

28


STV III. EREDMÉNY ÖSSZESÍTÖ LAP NAGYCENK , 2007.10.24-26.

A ménjelölt

S r s Tkvsz. Neve z.

4767 RAKÉTA REMÉNY

FURIOSO XXXII-55 RIVÁLIS

4769 VÁRÚR

Szül.

T e r e p

M a g a s

u g r á s

l o D v i ag j l á s

U g r ó

p á l y a

U g r a t á s

s z a b a d o n

V i s e l k.

b i r á l a t

Ö S S Z E S

pont

20030302

95.0

47

38.0

100

78

47

405.0

20030417

90.0

23

42.0

95.0

74

45

369.0

20020824

95.0

27

38.0

100

40

48

348.0

29


FOGAT STV EREDMÉNY ÖSSZESÍTÖ LAP , 2007.10.24-26.

NAGYCENK

A ménjelölt

S r s Tkvsz. Neve z.

Szül.

bot

Méretek az STV idöpontjában

Küllemi bírálat

mar

H a Ú g j y. pont

sz. öv cm

szár

lépés cm p.

Mozgásbírálat

Súlypont alá lépés

Lépéshossz mérés

szabadon

ügetés cm p.

lépés cm p.

ügetés cm p.

lép. üg.

vá.

fogatban lép. üg. pont

E g f o y g e a s t

V i s e l k.

b i r á l a t

Ö S S Z E S

NEAPOLITANO NIXON

20041210

161

171 201 22.0 81.5 79.5 187 16

294 9

25

8

25

8

17.0 13.0 11.0 19

19

26

48

273.5

GIDRAN XXIV-13 BONIFÁC

20030427

167

177 208 23.0 71.0 70.0 187 16

319 11

15

6

30

9

13.0 14.0 11.0 19

15

17

46

247.0

CONVERSANO CÉDRUS

20040512

157

167 184 21.5 74.0 72.0 151

9

271 7

-10

2

20

7

10.0 12.0 11.0 18

16

23

44

231.0

FURIOSO XXXII-45 FUTÁR

20040323

161

168 186 20.5 71.5 66.0 177 14

243 4

25

8

20

7

10.0 10.0 10.0 10

10

15

42

206.0

30


Mén STV 2007. évben Nyíregyháza 2007. május 12-13.

31


STV I /B EREDMÉNY ÖSSZESÍTÖ LAP 46 hónaposnál idősebb NYÍREGYHÁZA, 2007.05.12-13.

A ménjelölt

S r s Tkvsz. Neve z.

Szül.

Méretek az STV idöpontjában

Küllemi bírálat

mar

H a g y.

bot

sz. öv cm

szár

Ú j pont

lépés cm p.

Mozgásbírálat

Súlypont alá lépés

Lépéshossz mérés lovas alatt

szabadon

ügetés cm p.

lépés cm p.

ügetés cm p.

lép. üg.

lovas alatt

vá. lép. üg. vá. pont

U g r a t á s

la ol va a t s t

U g r a t á s

s z a b a d o n

V i s e l k.

b i r á l a t

Ö S S Z E S

IRHA RUDI

20030310

168

178 195 22.0 84.0 119 198 18

281 8

25

8

20

7

16.5 19.0 38.0 19

16

16

36

19

39

378.5

OZORA OTHELLO

20030427

164

173 190 20.0 81.0 103 171 13

286 8

25

8

20

7

21.5 17.0 42.0 15

14

15

39

20

38

360.0

32


STV II /B EREDMÉNY ÖSSZESÍTÖ LAP

46 hónapos felett

NYÍREGYHÁZA , 2007.05.12-13.

A ménjelölt

S r s Tkvsz. Neve z.

Szül.

Méretek az STV idöpontjában

Küllemi bírálat

mar

H a Ú g j y. pont

bot

sz. öv cm

szár

Súlypont alá lépés

Lépéshossz mérés lovas alatt lépés cm p.

ügetés cm p.

lépés cm p.

ügetés cm p.

l o D v i ga j l á s

U g r ó

p á l y a

U g r a t á s

s z a b a d o n

V i s e l k.

b i r á l a t

Ö S S Z E S

pont

SZÉPLAK SZULTÁN

19960427

172

181 185 21.0 83.0 113 178 14

283 8

20

7

20

7

29.7

95.0

70

40

383.2

SZIKRÁZÓ MAXIM

19980425

169

177 188 20.0 86.5 118 197 18

297 9

35 10

25

8

0.0

90.0

50

37

339.5

33


Mén STV 2007. évben Hódmezővásárhely 2007.09.15.

34


STV I /A EREDMÉNY ÖSSZESÍTÖ LAP 36 és 46 hónapos közötti HÓDMEZŐVÁ , 2007.09.15.

A ménjelölt

S r s Tkvsz. Neve z.

FURIOSO THE BART-4 KALÓZ

Szül.

20040503

bot

161

Méretek az STV idöpontjában

Küllemi bírálat

mar

H a Ú g j y. pont

sz. öv cm

szár

lépés cm p.

167 186 21.0 89.0 69.0 179 14

Mozgásbírálat

Súlypont alá lépés

Lépéshossz mérés lovas alatt

szabadon

ügetés cm p.

lépés cm p.

ügetés cm p.

158 0

26

18

9

7

lép. üg.

vá.

25.0 21.0 52.0

lovas alatt lép. üg. vá. pont

0

0

0

U g r a t á s

la ol va at s t

60

U g r a t á s

s z a b a d o n

75

V i s e l k.

41

b i r á l a t

Ö S S Z E S

373.0

35


STV II /B EREDMÉNY ÖSSZESÍTÖ LAP

46 hónapos felett

HÓDMEZŐVÁ , 2007.09.15.

A ménjelölt

S r s Tkvsz. Neve z.

4598

ALDATO FURIOSO I-8 KÓPÉ

Szül.

20000410

Méretek az STV idöpontjában

Küllemi bírálat

mar

H a Ú g j y. pont

bot

175

sz. öv cm

szár

Súlypont alá lépés

Lépéshossz mérés lovas alatt lépés cm p.

187 204 24.0 96.0 70.0 205 19

ügetés cm p.

lépés cm p.

ügetés cm p.

513 19

25

18

8

7

l o D v i ga j l á s

U g r ó

p á l y a

U g r a t á s

s z a b a d o n

V i s e l k.

b i r á l a t

Ö S S Z E S

pont

59.0

100

70

44

396.0

36


Mén STV 2007. évben Mezőhegyes 2007. október 06.

37


Eredményösszesítı

Mozgásbírálat szabadon

Összes pont

Mozgásbírálat fogatban Díjhajtás

Küllemi bírálat

Viselkedésbírálat

Méretek (cm)

Származásbírálat

Helye, ideje: Mezıhegyes, 2007. október 6.

NO040050000 Nonius I-5

168

176

189

22

35

40

106,5

16

22

16

191,5 17

288,1

8

21

25

8

18

7

15

311,5

NO040760000 Nonius XLVII-76

164

175

203

22,5

32

37

112,5

11

12

15,5

163,2 11

262,8

6

13

-10

2

15

6

19

277

NO040090000 Nonius XVII-9

164

170

185

22

33

40

110,5

22

23

22

197,7 18

315,9

11

22

4

11

40

11

25

348,5

NO021930000 Nonius II-193

162

171

193

21,5

36

37

91

12,5

13

15

174,5 13

246

4

15

0

4

0

4

19

263,5

NO040450000 Nonius I-45

164

170

190

22

32

23

107,5

19

25

21

185

15

298,6

9

0

5

4

12

6

0

261,5

NO040490000 Nonius XVII-49

175

181

193

23,5

34

40

95,5

15

20

15

0

0

0

0

20

0

0

0

0

16

255,5

HR932770000

162

169

198

22

24

36

93,5

14

13

11

225,5

2

10

4

4

3

4

19

240,5

Név

Azonosító

mar bot

mar szalag

öv

szár

Lépéshosszmérés lépés ügetés vágta

lépés cm

Sárkány

……………………………….

………………………………. bírálóbizottság

Súlypont alá lépés mozgás bírálat

ügetés p

156,8 10

lépés

ügetés

cm

p

p

cm

p

cm

p

……………………………….

38


Eredményösszesítı

Mozgásbírálat szabadon

Terephajtás

Összes pont

NO011880000

4455 Nonius XXV-188

167

175,0

204

22

35

43

110,5

18

15

15

177,7 14

296,3

9

17

0

4

40

11

14

20

18

343,5

NO000340000

4312 Nonius XVII-34

173

179

203

23

38

41

103

19

20

15

170,4 12

306,9

10

12

5

4

31

10

12

17

18

331

NO020190000

4589 Nonius XLIX-19

167

176

193

22

39

38

113

20

15

15

168,8 12

328,3

12

19

20

7

35

10

12

21

18

351

NO030020000

4762 Nonius XLIX-2

163

173

195

21

37

40

110,5

20

24

22

198,1 18

315,5

11

19

33

10

48

13

18

21

18

381,5

NO021770000

4628 Szilvásvárad Nonius-177

170

181

198

22

29

41

100,5

19

15

15

157,9 10

281,9

8

19

0

4

0

4

10

22

18

314,5

NO012010000

4456 Mány Nonius-201

170

182

203

22,5

32

36

103

17

16

16

171,4 13

298,8

9

15

5

4

20

7

17

18

18

321

NO960320000

3672 Nonius XL-32

166

176

195

22

33

39

103

16

15

14

157,9 10

294,4

9

14

0

4

18

7

15

23

18

320

Név mar bot

mar szalag

öv

szár

Lépéshosszmérés

lépés ügetés vágta

lépés cm

……………………………….

………………………………. bírálóbizottság

ügetés p

Súlypont alá lépés

mozgás bírálat

Azonosító

Küllemi bírálat

Akadályhajtás

Mozgásbírálat fogatban Díjhajtás

Viselkedésbírálat

Méretek (cm)

Származásbírálat

Helye, ideje: Mezıhegyes, 2007. október 6.

lépés

ügetés

cm

p

p

cm

p

cm

p

……………………………….

39


Mén STV 2007. évben Üllő 2007. október 07.

40


STV I /A EREDMÉNY ÖSSZESÍTÖ LAP 36 és 46 hónapos közötti ÜLLŐ , 2007.10.06-07.

A ménjelölt

S r s Tkvsz. Neve z.

Szül.

bot

Méretek az STV idöpontjában

Küllemi bírálat

mar

H a Ú g j y. pont

sz. öv cm

szár

lépés cm p.

Mozgásbírálat

Súlypont alá lépés

Lépéshossz mérés lovas alatt

szabadon

ügetés cm p.

lépés cm p.

ügetés cm p.

lép. üg.

vá.

lovas alatt lép. üg. vá. pont

U g r a t á s

la ol va at s t

U g r a t á s

s z a b a d o n

V i s e l k.

b i r á l a t

Ö S S Z E S

BOB HERCEG BÁRSONY

20040421

167

176 185 20.0 74.0 76.5 185 15

269 6

25

8

20

7

13.0 16.0 28.0 14

15

17

47

72

43

377.5

MAXIM MATRÓZ

20040304

161

170 184 19.0 81.0 81.0 177 14

261 6

30

9

15

6

14.0 14.0 30.0 12

11

11

46

69

36

359.0

41


STV I /B EREDMÉNY ÖSSZESÍTÖ LAP 46 hónaposnál idősebb , 2007.10.06-07.

ÜLLŐ

A ménjelölt

S r s Tkvsz. Neve z.

Szül.

Méretek az STV idöpontjában

Küllemi bírálat

mar

H a g y.

bot

sz. öv cm

szár

Ú j pont

lépés cm p.

Mozgásbírálat

Súlypont alá lépés

Lépéshossz mérés lovas alatt

szabadon

ügetés cm p.

lépés cm p.

ügetés cm p.

lép. üg.

lovas alatt

vá. lép. üg. vá. pont

U g r a t á s

la ol va a t s t

U g r a t á s

s z a b a d o n

V i s e l k.

b i r á l a t

Ö S S Z E S

CHI LO SA XX

20010526

166

174 185 20.5 78.0 71.0 211 21

293 9

35 10

10

5

20.0 16.0 50.0 17

19

17

55

71

42

423.0

CENZOR T-ZEUSZ

20020424

172

181 190 21.5 73.5 70.0 197 18

308 10

30

40 11

19.0 25.0 34.0 18

20

18

18

48

40

358.0

OZORA PORTHOS

19990214

162

171 182 20.5 80.0 72.5 213 21

299 9

35 10

25

8

22.0 17.0 26.0 15

18

14

20

40

41

333.5

KORRIDOR XX

20020105

167

177 188 21.5 77.0 76.5 186 16

270 6

25

20

7

17.0 14.0 34.0 13

11

16

33

26

43

320.5

9

8

42


STV II /B EREDMÉNY ÖSSZESÍTÖ LAP , 2007.10.06-07.

ÜLLŐ

A ménjelölt

S r s Tkvsz. Neve z.

IRHA RUDI

Szül.

20030310

Méretek az STV idöpontjában

Küllemi bírálat

mar

H a Ú g j y. pont

bot

168

sz. öv cm

szár

46 hónapos felett

Súlypont alá lépés

Lépéshossz mérés lovas alatt lépés cm p.

177 198 22.0 67.0 70.5 197 18

ügetés cm p.

lépés cm p.

ügetés cm p.

292 9

20

20

7

7

l o D v i ga j l á s

U g r ó

p á l y a

U g r a t á s

s z a b a d o n

V i s e l k.

b i r á l a t

Ö S S Z E S

pont

46.0

100

69

45

371.5

43


Országos Díjugrató Tenyészverseny

A lótenyésztés és lovassport színvonalának fejlesztése érdekében az Állattenyésztési és Takarmányozási Minősítő Intézet és a Magyar Lovas Szövetség

1984-ben

egy

új,

világviszonylatban

is

egyedülálló

teljesítményvizsgálati rendszert vezetett be. A verseny célkitűzésének megfelelően, a 6, 7 és 8 éves lovak - 2001. évtől a Magyar Lovas Szövetség Díjugató Szakbizottságának javaslatára az 5, 6, 7 éves lovak – a versenykiírásban rögzített, állandó versenyfeltételek mellett mutatják be ugróképességüket. A verseny évről évre azonos feltételrendszere lehetővé teszi az évjáratok közötti összehasonlítást, a tenyésztés és sport fejlődési ütemének meghatározását. Egyre felkészültebb lovak és lovasok jelennek meg a versenyen, melyet a hibátlan lovaglások számának növekedése és a durva hibák csökkenése is igazol.

44


Fedezőmének rangsora 2007. évben (1984-2007)

45


Országos Díjugrató Tenyészverseny 1984-2007. A fedezőmének rangsora ivadékaik versenyeredményei alapján A fedezőmén törzskönyvi száma neve 19842007

2005. év alapján 1 utódra eső átlagpontszám

2006. év alapján 1 utódra eső átlagpontszám

hely hely. pontértéke helye hely. pont- értéke száma száma 1 1117 Toborzó (I tm.) 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 2 905 Kemál xx 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 3 1028 Aldato-1 (II tm.) 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 4 3114 Colonado 1 2151.00 126.53 42 2 1520.00 152.00 5 2533 Goliath 8 392.00 196.00 2 6 449.00 149.67 6 3001 Koppány 4 621.00 103.50 47 7 448.00 149.33 7 794 Hullám 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 8 2972 Justboy 2 937.00 156.17 33 4 720.00 144.00 9 1686 Kemál-36 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 10 1551 Merano-1 (I tm.) 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 11 5596 Ozora Árvácska-5 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 12 10038 Ramzes Junior-3 (Ramzes III tm.) 53 92.00 92.00 50 0 0.00 0.00 13 311 Aldato 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 14 2412 Ramzes III-80 (Randi) 0 0.00 0.00 0 53 163.00 163.00 15 1223 Hargita 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 16 2008 Roberto 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 17 1550 Mefisto-1 (I tm.) 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 18 1330 Haramia 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 19 1133 Szikrázó-3 (I tm) 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 20 1228 Bob herceg xx 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 21 3481 Stauffenberg 3 812.00 135.33 37 3 974.00 139.14 22 2221 Lombard 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00

2007. év alapján 1984-2007. év alapján 1 utódra eső 1 utódra eső átlagpontszám átlagpontszám

helye hely. pontszáma

értéke helye pontszáma

értéke

helye

0

0

0.00

0.00

0

17567.43

150.15

209

0

0

0.00

0.00

0

8185.25

148.82

218

0

0

0.00

0.00

0

6049.00

126.02

318

38

3

684.00 136.80

42

5849.00

142.66

238

40

8

417.00 104.25

50

5668.25

118.09

356

41

2

850.00 170.00

28

5497.00

137.43

263

0

0

0.00

0

5239.75

141.61

243

42

19

263.00 131.50

43

5198.00

162.44

163

0

0

0.00

0.00

0

4950.75

133.80

278

0

0

0.00

0.00

0

4467.75

148.93

216

0

0

0.00

0.00

0

4464.25

127.55

314

0

0

0.00

0.00

0

4298.75

143.29

234

0

0

0.00

0.00

0

4241.25

114.63

370

36

0

0.00

0.00

0

4184.25

123.07

336

0

0

0.00

0.00

0

4160.25

148.58

219

0

0

0.00

0.00

0

3676.13

147.05

225

0

0

0.00

0.00

0

3304.50

122.39

341

0

0

0.00

0.00

0

3225.50

115.20

366

0

0

0.00

0.00

0

3140.75

125.63

323

0

0

0.00

0.00

0

3008.00

120.32

346

44

11

373.00 186.50

17

2907.00

132.14

284

0

0

0

2892.75

137.75

258

0.00

0.00

0.00

46


Országos Díjugrató Tenyészverseny 1984-2007. A fedezőmének rangsora ivadékaik versenyeredményei alapján A fedezőmén törzskönyvi száma neve 19842007

2005. év alapján 1 utódra eső átlagpontszám

2006. év alapján 1 utódra eső átlagpontszám

hely hely. pontértéke helye hely. pontszáma száma 23 1552 Harsona 0 0.00 0.00 0 0 0.00 24 918 Fokos 0 0.00 0.00 0 0 0.00 25 2504 Lord major (Lant) 0 0.00 0.00 0 30 192.00 26 2978 Doliart 11 341.00 170.50 25 36 188.00 27 1716 Fernando 0 0.00 0.00 0 0 0.00 28 1225 Karakorum xx 0 0.00 0.00 0 0 0.00 29 1318 Masetta xx 0 0.00 0.00 0 0 0.00 30 3743 Cassini II 0 0.00 0.00 0 1 1818.00 31 1230 Martalóc 0 0.00 0.00 0 0 0.00 32 2828 Lucky Lionell 0 0.00 0.00 0 0 0.00 33 610 Imamalom xx 0 0.00 0.00 0 0 0.00 34 2416 Wendekreis 0 0.00 0.00 0 0 0.00 35 Calido I 12 306.00 153.00 34 65 80.00 36 10131 Mohikán 0 0.00 0.00 0 0 0.00 37 2503 Rossini Z 0 0.00 0.00 0 11 344.00 38 1243 Merengö I-24 0 0.00 0.00 0 0 0.00 39 Széplak IX 0 0.00 0.00 0 0 0.00 40 973 North xx 0 0.00 0.00 0 0 0.00 41 861 Hadfi 0 0.00 0.00 0 0 0.00 42 2971 Gressini 59 80.00 80.00 58 30 192.00 43 1689 Ramzes III-29 (Radamesz) 0 0.00 0.00 0 0 0.00 44 1349 Enying Ramzes-19 0 0.00 0.00 0 0 0.00

2007. év alapján 1984-2007. év alapján 1 utódra eső 1 utódra eső átlagpontszám átlagpontszám

értéke helye hely. pontszáma

értéke helye pontszáma

értéke

helye

0.00

0

0

0.00

0.00

0

2847.25

149.86

211

0.00

0

0

0.00

0.00

0

2581.25

107.55

392

192.00

9

9

409.00 102.25

51

2563.00

116.50

361

188.00 17

55

88.00

88.00

55

2413.00

150.81

207

0.00

0

0

0.00

0.00

0

2395.25

133.07

280

0.00

0

0

0.00

0.00

0

2344.00

123.37

333

0.00

0

0

0.00

0.00

0

2331.75

111.04

375

151.50 39

5

465.00 116.25

48

2283.00

142.69

237

0.00

0

0

0.00

0.00

0

2253.25

125.18

325

0.00

0

0

0.00

0.00

0

2043.00

127.69

313

0.00

0

0

0.00

0.00

0

2029.25

112.74

373

0.00

0

0

0.00

0.00

0

1985.50

124.09

329

80.00 64

25

196.00 196.00

2

1967.00

163.92

158

0.00

0

0

0.00

0.00

0

1957.80

163.15

160

172.00 32

0

0.00

0.00

0

1946.25

149.71

212

0.00

0

0

0.00

0.00

0

1938.25

107.68

391

0.00

0

0

0.00

0.00

0

1930.25

107.24

393

0.00

0

0

0.00

0.00

0

1787.00

137.46

262

0.00

0

0

0.00

0.00

0

1737.00

133.62

279

192.00

9

0

0.00

0.00

0

1663.00

138.58

251

0.00

0

0

0.00

0.00

0

1614.50

146.77

227

0.00

0

0

0.00

0.00

0

1587.00

158.70

176

47


Országos Díjugrató Tenyészverseny 1984-2007. A fedezőmének rangsora ivadékaik versenyeredményei alapján A fedezőmén törzskönyvi száma neve 19842007

2005. év alapján 1 utódra eső átlagpontszám

2006. év alapján 1 utódra eső átlagpontszám

hely hely. pontértéke helye hely. pontszáma száma 45 10054 Mezöszilas-165 0 0.00 0.00 0 0 0.00 46 2505 Gulerno 40 172.00 172.00 22 0 0.00 47 1208 Bilbao xx 0 0.00 0.00 0 0 0.00 48 3238 Contender 9 387.00 193.50 6 17 264.00 49 Florentiner III 0 0.00 0.00 0 0 0.00 50 Carthago 0 0.00 0.00 0 36 188.00 51 535 Ramzes Junior-8 (IV tm.) 0 0.00 0.00 0 0 0.00 52 Ritter IV 0 0.00 0.00 0 0 0.00 53 1663 Furioso VI-52 (XIII tm.) 0 0.00 0.00 0 0 0.00 54 2005 Káder xx 0 0.00 0.00 0 0 0.00 55 3069 Contini 18 214.00 71.33 63 64 83.00 56 1607 Aldato Furioso-182 (I.tm.) 14 292.00 146.00 36 19 230.00 57 2881 Jackomo 0 0.00 0.00 0 0 0.00 58 3783 Quito de Baussy 0 0.00 0.00 0 10 380.00 59 3479 Caos 5 471.00 157.00 32 9 383.00 60 Aldato Nonius I 0 0.00 0.00 0 0 0.00 61 3183 Vulkán 47 160.00 160.00 30 42 184.00 62 2424 Cenzor 67 61.00 61.00 66 13 284.00 63 Gidran IV 0 0.00 0.00 0 0 0.00 64 1867 Széplak X-4 (XI tm) 0 0.00 0.00 0 0 0.00 65 3653 Cannonball 31 182.00 182.00 15 5 497.00 66 2632 Hestor 34 176.00 176.00 17 42 184.00

2007. év alapján 1984-2007. év alapján 1 utódra eső 1 utódra eső átlagpontszám átlagpontszám

értéke helye hely. pontszáma

értéke helye pontszáma

értéke

helye

0.00

0

0

0.00

0.00

0

1580.25

131.69

289

0.00

0

0

0.00

0.00

0

1565.50

156.55

183

0.00

0

0

0.00

0.00

0

1514.25

116.48

362

132.00 50

0

0.00

0.00

0

1509.00

167.67

146

0

0

0.00

0.00

0

1499.25

99.95

415

188.00 17

10

375.00 187.50

14

1493.25

186.66

55

0.00

0.00

0

0

0.00

0.00

0

1479.75

113.83

371

0.00

0

0

0.00

0.00

0

1436.25

143.63

232

0.00

0

0

0.00

0.00

0

1387.75

154.19

192

0.00

0

0

0.00

0.00

0

1384.75

173.09

129

83.00 63

0

0.00

0.00

0

1380.00

92.00

441

115.00 52

0

0.00

0.00

0

1368.00

124.36

328

0

0

0.00

0.00

0

1355.00

193.57

18

190.00 16

13

370.00 185.00

19

1335.00

166.88

150

191.50 15

7

451.00 150.33

33

1305.00

163.13

161

0.00

0

1297.50

144.17

228

0.00

0.00

0

0

0.00

184.00 23

44

176.00 176.00

24

1256.00

139.56

250

142.00 43

16

290.00 145.00

36

1244.00

138.22

254

0.00

0

0

0.00

0.00

0

1224.75

122.48

340

0.00

0

0

0.00

0.00

0

1193.75

119.38

350

165.67 35

4

490.00 163.33

29

1169.00

167.00

149

184.00 23

0

0

1134.00

162.00

165

0.00

0.00

48


Országos Díjugrató Tenyészverseny 1984-2007. A fedezőmének rangsora ivadékaik versenyeredményei alapján A fedezőmén törzskönyvi száma neve 19842007

2005. év alapján 1 utódra eső átlagpontszám

2006. év alapján 1 utódra eső átlagpontszám

2007. év alapján 1984-2007. év alapján 1 utódra eső 1 utódra eső átlagpontszám átlagpontszám

hely hely. pontértéke helye hely. pont- értéke helye hely. pontszáma száma száma 67 2394 Déva xx 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 68 3239 Cassini I 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 69 406 Furfang xx 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 70 2447 Hódmezövásárhely Furioso-7 Fáraó 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 66 79.00 71 1417 Hajnal 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 72 2755 Honos 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 73 3476 Leonyid 13 304.00 101.33 48 16 272.00 136.00 47 40 180.00 74 419 Kemecse-671 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 75 1580 Fokos-42 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 76 2627 Lupus 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 77 4520 Caretino 7 401.00 133.67 41 12 311.00 155.50 37 0 0.00 78 3866 Ginus 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 1 1042.00 79 1341 Széplak IX-21 (X tm) 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 80 2534 Gringo 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 81 3080 Caletto I 40 172.00 172.00 22 0 0.00 0.00 0 0 0.00 82 2637 Advent 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 83 10051 Astec Boy xx 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 84 2783 Ramos Z 61 78.00 26.00 72 30 192.00 192.00 9 28 192.00 85 3181 Burggraaf 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 15 291.00 86 136 Ibsen xx 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 87 1021 Aldato-60 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 88 2457 Rezgö 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00

értéke helye pontszáma

értéke

helye

0.00

0

1122.50

124.72

327

0.00

0

1118.00

186.33

56

0.00

0

1104.50

110.45

379

79.00

66

1096.75

137.09

265

0.00

0

1092.25

156.04

184

0.00

0

1082.00

154.57

190

180.00

21

1078.00

119.78

349

0.00

0

1072.75

153.25

196

0.00

0

1065.25

152.18

199

0.00

0

1055.25

95.93

428

0.00

0

1043.00

149.00

214

148.86

34

1042.00

148.86

217

0.00

0

1039.00

86.58

491

0.00

0

1027.00

128.38

310

0.00

0

1024.00

170.67

135

0.00

0

994.50

110.50

377

0.00

0

983.75

140.54

245

192.00

5

980.00

108.89

387

145.50

35

947.00

157.83

178

0.00

0

939.90

134.27

275

0.00

0

923.75

153.96

193

0.00

0

923.00

153.83

194

49


Országos Díjugrató Tenyészverseny 1984-2007. A fedezőmének rangsora ivadékaik versenyeredményei alapján A fedezőmén törzskönyvi száma neve 19842007

2005. év alapján 1 utódra eső átlagpontszám

2006. év alapján 1 utódra eső átlagpontszám

hely hely. pontértéke helye hely. száma 89 10120 Hizelgö 0 0.00 0.00 0 0 90 3017 Calgary 0 0.00 0.00 0 0 91 2716 Larinero 0 0.00 0.00 0 0 92 Ferdinánd I 0 0.00 0.00 0 0 93 898 Magister-8 0 0.00 0.00 0 0 94 Széplak VII 0 0.00 0.00 0 0 95 2057 Harmat 0 0.00 0.00 0 0 96 1156 Ramzes III-37 (VIII tm.) 0 0.00 0.00 0 0 97 3320 Amati 6 452.00 113.00 45 21 98 5492 Imperiál xx 0 0.00 0.00 0 0 99 3648 Laurenz 23 192.00 192.00 7 20 100 3119 Vital 49 148.00 148.00 35 0 101 10083 Hullám-41 0 0.00 0.00 0 0 102 1294 Aldato-94 0 0.00 0.00 0 0 103 Furioso II 0 0.00 0.00 0 0 104 2863 Feo 16 249.00 124.50 43 0 105 854 Jolly Jet xx 0 0.00 0.00 0 0 106 2365 Silver Look xx 0 0.00 0.00 0 0 107 Quat'Sous 0 0.00 0.00 0 0 108 Corofino 0 0.00 0.00 0 0 109 538 Maxim IX-10 0 0.00 0.00 0 0 110 860 Isztopirin xx 0 0.00 0.00 0 0

2007. év alapján 1984-2007. év alapján 1 utódra eső 1 utódra eső átlagpontszám átlagpontszám

pont- értéke helye hely. pontszáma száma

értéke helye pontszáma

értéke

helye

0.00

0.00

0

0

0.00

0.00

0

916.00

183.20

83

0.00

0.00

0

0

0.00

0.00

0

915.00

152.50

198

0.00

0.00

0

0

0.00

0.00

0

907.50

82.50

516

0.00

0.00

0

0

0.00

0.00

0

906.25

151.04

205

0.00

0.00

0

0

0.00

0.00

0

906.00

129.43

302

0.00

0.00

0

0

0.00

0.00

0

891.25

81.02

521

0.00

0.00

0

0

0.00

0.00

0

883.25

176.65

115

0.00

0.00

0

0

0.00

0.00

0

874.50

109.31

385

214.00 107.00 54

68

70.00

70.00

68

874.00

97.11

421

0

0

0.00

0.00

0

869.50

108.69

388

218.00 109.00 53

6

452.00 150.67

32

862.00

143.67

231

182.00 182.00

20

858.00

143.00

235

0.00

0.00

0.00

0.00

0

39

0.00

0.00

0

0

0.00

0.00

0

857.50

142.92

236

0.00

0.00

0

0

0.00

0.00

0

851.50

141.92

242

0.00

0.00

0

0

0.00

0.00

0

837.75

139.63

249

0.00

0.00

0

0

0.00

0.00

0

837.00

167.40

148

0.00

0.00

0

0

0.00

0.00

0

835.95

69.66

600

0.00

0.00

0

0

0.00

0.00

0

835.50

69.63

601

0.00

0.00

0

0

0.00

0.00

0

832.25

166.45

151

0.00

0.00

0

0

0.00

0.00

0

830.00

138.33

253

0.00

0.00

0

0

0.00

0.00

0

822.75

102.84

405

0.00

0.00

0

0

0.00

0.00

0

815.00

163.00

162

50


Országos Díjugrató Tenyészverseny 1984-2007. A fedezőmének rangsora ivadékaik versenyeredményei alapján A fedezőmén törzskönyvi száma neve 19842007

2005. év alapján 1 utódra eső átlagpontszám

2006. év alapján 1 utódra eső átlagpontszám

hely hely. pontértéke helye hely. pontszáma száma 111 5367 Formás I-5 0 0.00 0.00 0 0 0.00 112 5373 Ramzes Junior 0 0.00 0.00 0 0 0.00 113 3117 Coradus 59 80.00 80.00 58 36 188.00 113 4007 Acord II 57 84.00 84.00 55 46 180.00 115 823 Preferential xx 0 0.00 0.00 0 0 0.00 116 Roderik 0 0.00 0.00 0 0 0.00 117 1624 Gidran IV-21 (XI tm.) 0 0.00 0.00 0 0 0.00 118 170 Bornemissza xx 0 0.00 0.00 0 0 0.00 119 Ladalco 0 0.00 0.00 0 0 0.00 119 1948 Bob herceg-2 (Boszporusz tm.) 0 0.00 0.00 0 0 0.00 121 2891 Rodrigo 51 122.00 122.00 44 0 0.00 122 2320 Merano I-38 32 180.00 90.00 52 0 0.00 123 5631 Ozora Árvácska-4 0 0.00 0.00 0 0 0.00 124 2357 Orosháza Hullám-22 0 0.00 0.00 0 0 0.00 125 3113 Colato 0 0.00 0.00 0 14 276.00 126 1631 Mokka xx 0 0.00 0.00 0 0 0.00 127 0 Cosinus B 9 358.00 179.00 16 0 0.00 127 1722 Wendit 0 0.00 0.00 0 0 0.00 129 616 Merengö-32 (I tm.) 0 0.00 0.00 0 0 0.00 130 1917 Aldato-232 (Astoria tm.) 0 0.00 0.00 0 0 0.00 131 1057 Békéscsaba Furfang-6 0 0.00 0.00 0 0 0.00 132 1137 Gidran II-23 (VIII tm.) 0 0.00 0.00 0 0 0.00

2007. év alapján 1984-2007. év alapján 1 utódra eső 1 utódra eső átlagpontszám átlagpontszám

értéke helye hely. pontszáma

értéke helye pontszáma

értéke

helye

0.00

0

0

0.00

0.00

0

807.25

161.45

168

0.00

0

0

0.00

0.00

0

807.00

161.40

169

188.00 17

18

274.00 137.00

41

806.00

134.33

273

180.00 27

42

179.00 179.00

23

806.00

134.33

273

0.00

0

0

0.00

0.00

0

802.00

160.40

174

0.00

0

0

0.00

0.00

0

780.00

195.00

11

0.00

0

0

0.00

0.00

0

771.00

110.14

380

0.00

0

0

0.00

0.00

0

766.25

109.46

383

0.00

0

0

0.00

0.00

0

760.00

152.00

200

0.00

0

28

192.00 192.00

5

760.00

126.67

315

0.00

0

0

0.00

0

758.00

151.60

203

0.00

0

21

249.00 124.50

45

757.00

94.63

430

0.00

0

0

0.00

0.00

0

753.25

94.16

431

0.00

0

0

0.00

0.00

0

749.50

149.90

210

138.00 45

0

0.00

0.00

0

748.00

149.60

213

0.00

0.00

0

0

0.00

0.00

0

743.50

185.88

63

0.00

0

0

0.00

0.00

0

742.00

185.50

66

0.00

0

0

0.00

0.00

0

742.00

185.50

66

0.00

0

0

0.00

0.00

0

733.80

104.83

396

0.00

0

0

0.00

0.00

0

723.75

103.39

404

0.00

0

0

0.00

0.00

0

718.75

143.75

230

0.00

0

0

0.00

0.00

0

708.50

101.21

410

51


Országos Díjugrató Tenyészverseny 1984-2007. A fedezőmének rangsora ivadékaik versenyeredményei alapján A fedezőmén törzskönyvi száma neve 19842007

2005. év alapján 1 utódra eső átlagpontszám

2006. év alapján 1 utódra eső átlagpontszám

hely hely. pontértéke helye hely. pontszáma száma 133 2377 Enying Toborzó-3 0 0.00 0.00 0 0 0.00 134 1291 Aldato-11 0 0.00 0.00 0 0 0.00 135 Goodtimes 0 0.00 0.00 0 0 0.00 136 2830 Sarkcsillag 0 0.00 0.00 0 46 180.00 137 2119 Famos 0 0.00 0.00 0 0 0.00 138 1879 Musztafa-53 0 0.00 0.00 0 0 0.00 139 1610 Fokos-34 0 0.00 0.00 0 0 0.00 140 2423 Szemafor-1 0 0.00 0.00 0 0 0.00 141 923 Ramzes Junior II-2 0 0.00 0.00 0 0 0.00 142 3274 Corino 0 0.00 0.00 0 69 65.00 143 2033 Ramzes VIII-46 0 0.00 0.00 0 0 0.00 144 1000 Aldato-29 0 0.00 0.00 0 0 0.00 145 1959 Lendület 0 0.00 0.00 0 0 0.00 146 2329 Grandseigneur 0 0.00 0.00 0 0 0.00 147 1224 Komet 0 0.00 0.00 0 0 0.00 148 Krözus III 0 0.00 0.00 0 0 0.00 149 1536 Korhely-1 (II tm.) 0 0.00 0.00 0 0 0.00 150 5280 Furioso "B"XIX-5 0 0.00 0.00 0 0 0.00 151 2143 Széplak X-28 (XIII tm.) 0 0.00 0.00 0 0 0.00 152 2514 Kemál-65 (Keoma) 0 0.00 0.00 0 0 0.00 153 3723 Corghano 0 0.00 0.00 0 36 188.00 154 1949 Fokos-3 (Fáraó) 0 0.00 0.00 0 0 0.00

2007. év alapján 1984-2007. év alapján 1 utódra eső 1 utódra eső átlagpontszám átlagpontszám

értéke helye hely. pontszáma

értéke helye pontszáma

értéke

helye

0.00

0

0

0.00

0.00

0

702.25

117.04

359

0.00

0

0

0.00

0.00

0

701.50

87.69

482

0.00

0

0

0.00

0.00

0

693.25

115.54

365

180.00 27

0

0.00

0.00

0

690.00

138.00

255

0.00

0

0

0.00

0.00

0

689.75

172.44

133

0.00

0

0

0.00

0.00

0

683.25

136.65

266

0.00

0

0

0.00

0.00

0

673.00

134.60

272

0.00

0

0

0.00

0.00

0

659.75

164.94

153

0.00

0

0

0.00

0.00

0

658.00

131.60

291

65.00 68

0

0.00

0.00

0

655.00

131.00

294

0.00

0

0

0.00

0.00

0

652.00

93.14

440

0.00

0

0

0.00

0.00

0

641.75

160.44

173

0.00

0

0

0.00

0.00

0

628.00

157.00

180

0.00

0

0

0.00

0.00

0

623.50

155.88

186

0.00

0

0

0.00

0.00

0

622.00

77.75

546

0.00

0

0

0.00

0.00

0

616.00

102.67

406

0.00

0

0

0.00

0.00

0

614.50

122.90

338

0.00

0

0

0.00

0.00

0

614.00

153.50

195

0.00

0

0

0.00

0.00

0

607.00

86.71

488

0.00

0

0

0.00

0.00

0

605.00

46.54

661

188.00 17

44

176.00 176.00

24

604.00

151.00

206

0

603.50

86.21

493

0.00

0

0

0.00

0.00

52


Országos Díjugrató Tenyészverseny 1984-2007. A fedezőmének rangsora ivadékaik versenyeredményei alapján A fedezőmén törzskönyvi száma neve 19842007

2005. év alapján 1 utódra eső átlagpontszám

2006. év alapján 1 utódra eső átlagpontszám

hely hely. pontértéke helye hely. pontszáma száma 155 766 Krimi xx 0 0.00 0.00 0 0 0.00 156 1221 Homérosz 0 0.00 0.00 0 0 0.00 157 2116 Be My Grey xx 0 0.00 0.00 0 0 0.00 158 Lux Z 20 196.00 196.00 2 23 196.00 159 0 Leandro 25 188.00 188.00 9 0 0.00 160 835 Felsönyék-194 0 0.00 0.00 0 0 0.00 161 1365 Ramzes Junior-194 0 0.00 0.00 0 0 0.00 162 Rasputin 0 0.00 0.00 0 0 0.00 163 Zandor Z 20 196.00 196.00 2 30 192.00 164 Skippy II 0 0.00 0.00 0 0 0.00 164 G.Ramiro Z 0 0.00 0.00 0 0 0.00 166 3750 Agropoint Acrobat 28 184.00 184.00 12 23 196.00 166 2714 Quick Arrow xx 0 0.00 0.00 0 0 0.00 166 813 Musztafa 0 0.00 0.00 0 0 0.00 169 261 Tacitus xx 0 0.00 0.00 0 0 0.00 170 2992 Silbersee 0 0.00 0.00 0 0 0.00 171 1557 Széplak IX-37 0 0.00 0.00 0 0 0.00 172 Venrico 0 0.00 0.00 0 0 0.00 173 0 Espri 0 0.00 0.00 0 0 0.00 174 Aram 0 0.00 0.00 0 0 0.00 175 262 Prince of Shiraz xx 0 0.00 0.00 0 0 0.00 176 Singular Joter 0 0.00 0.00 0 0 0.00

2007. év alapján 1984-2007. év alapján 1 utódra eső 1 utódra eső átlagpontszám átlagpontszám

értéke helye hely. pontszáma

értéke helye pontszáma

értéke

helye

0.00

0

0

0.00

0.00

0

597.75

74.72

566

0.00

0

0

0.00

0.00

0

589.25

147.31

223

0.00

0

37

187.00 187.00

15

589.00

147.25

224

196.00

2

25

196.00 196.00

2

588.00

196.00

6

0.00

0

0

0.00

0.00

0

584.00

194.67

13

0.00

0

0

0.00

0.00

0

582.75

116.55

360

0.00

0

0

0.00

0.00

0

580.00

193.33

19

0.00

0

0

0.00

0.00

0

579.50

193.17

20

192.00

9

34

189.00 189.00

11

577.00

192.33

23

0.00

0

0

0.00

0.00

0

576.00

192.00

24

0.00

0

0

0.00

0.00

0

576.00

192.00

24

196.00

2

35

188.00 188.00

12

568.00

189.33

40

0.00

0

0

0.00

0.00

0

568.00

189.33

40

0.00

0

0

0.00

0.00

0

568.00

189.33

40

0.00

0

0

0.00

0.00

0

562.75

112.55

374

0.00

0

0

0.00

0.00

0

560.00

186.67

54

0.00

0

0

0.00

0.00

0

558.25

186.08

57

0.00

0

0

0.00

0.00

0

557.50

185.83

64

0.00

0

47

173.00 173.00

27

557.00

185.67

65

0.00

0

0

0.00

0.00

0

556.00

185.33

69

0.00

0

0

0.00

0.00

0

553.15

79.02

541

0.00

0

0

0.00

0.00

0

551.00

137.75

258

53


Országos Díjugrató Tenyészverseny 1984-2007. A fedezőmének rangsora ivadékaik versenyeredményei alapján A fedezőmén törzskönyvi száma neve 19842007

2005. év alapján 1 utódra eső átlagpontszám

2006. év alapján 1 utódra eső átlagpontszám

2007. év alapján 1984-2007. év alapján 1 utódra eső 1 utódra eső átlagpontszám átlagpontszám

hely hely. pontértéke helye hely. pont- értéke helye hely. pontértéke helye pontszáma száma száma száma 177 5867 Korenbleem xx 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 550.50 177 Gourmet 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 550.50 179 0 Limbus 44 166.00 166.00 27 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 550.00 180 3867 Coriander 2100220582 68 42.00 42.00 67 0 0.00 0.00 0 14 369.00 123.00 47 549.00 180 2034 Ramzes III-78 (Riadó) 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 549.00 182 5878 Széplak I-13 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 547.75 183 Salem 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 547.25 184 789 Ramzes Junior-5 (X tm.) 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 545.50 185 Ultraschall 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 544.25 186 Jolly Groom xx 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 541.50 187 Bentley 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 541.25 188 562 Furioso IV-5 (XII tm.) 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 537.25 189 1971 Ramzes III-71 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 536.00 190 1312 Korhely-42 (I tm.) 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 535.75 191 1548 Andor xx 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 534.00 192 2413 North Star VIII-13 (III tm.) 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 533.00 193 787 Gidran II-4 (VI tm.) 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 532.75 194 Grandioso 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 531.50 195 Baloubet du Rouet 50 141.00 141.00 39 22 200.00 200.00 1 33 190.00 190.00 10 531.00 196 1615 Fokos-44 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 528.00 197 Poéta I 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 524.25 198 1465 Orosháza Hadfi-5 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 523.50

értéke

helye

183.50

80

183.50

80

183.33

82

109.80

382

137.25

264

182.58

84

182.42

87

136.38

268

181.42

94

180.50

96

180.42

97

179.08

107

134.00

276

133.94

277

89.00

458

106.60

394

76.11

551

177.17

112

177.00

113

88.00

461

174.75

126

104.70

397

54


Országos Díjugrató Tenyészverseny 1984-2007. A fedezőmének rangsora ivadékaik versenyeredményei alapján A fedezőmén törzskönyvi száma neve 19842007

2005. év alapján 1 utódra eső átlagpontszám

2006. év alapján 1 utódra eső átlagpontszám

2007. év alapján 1984-2007. év alapján 1 utódra eső 1 utódra eső átlagpontszám átlagpontszám

hely hely. pontértéke helye hely. pont- értéke helye hely. pontértéke helye pontszáma száma száma száma 199 2499 Taurus xx 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 520.25 200 2770 Kemál-82 (Color) 29 183.00 183.00 13 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 519.00 201 1970 Szemafor-10 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 516.00 202 Korall 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 512.00 203 360 Primás xx 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 511.75 204 1555 Széplak IX-45 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 510.00 205 3118 Loradus 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 505.00 206 972 Pioneer xx 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 504.50 207 2963 Bob herceg-3 (Brakkalone) 69 38.00 38.00 68 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 500.00 208 Elmshorn 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 492.25 209 957 Aldato-33 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 485.75 210 1920 Notórius xx 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 484.75 211 Gidran Maxim I 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 484.00 212 3585 Agropoint Chablis 10 351.00 133.75 40 55 130.00 65.00 68 0 0.00 0.00 0 481.00 212 3321 Acorn 32 180.00 180.00 15 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 481.00 214 672 Box 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 480.00 215 1309 Hullám-5 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 474.25 216 10133 Kemál-20 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 472.00 217 1290 Aldato-98 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 470.50 218 Csinom Jankó 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 470.25 219 2744 Iram 40 172.00 172.00 22 0 0.00 0.00 0 0 0.00 0.00 0 470.00 220 3108 Dárda 0 0.00 0.00 0 57 92.00 92.00 56 12 371.00 185.50 18 463.00

értéke

helye

104.05

401

129.75

300

129.00

303

170.67

135

127.94

312

102.00

407

126.25

317

63.06

627

100.00

413

123.06

337

161.92

166

69.25

604

121.00

342

96.20

423

120.25

347

120.00

348

118.56

355

157.33

179

117.63

358

156.75

181

94.00

432

154.33

191

55


Tenyésztésre engedélyezett fedezőmének 2007. A következőkben ismertetjük a 2007. évben tenyésztésre engedélyezett mének jegyzékét. A mének tenyésztési engedélye egy naptári évre szól, melyet a mesterséges termékenyítő állomásokon foglalkoztatott ménekre az érintett tenyésztő szervezet javaslata alapján az MgSzH, a természetes fedeztetési állomásokra felállított ménekre az adott fajta szerint illetékes, elismert tenyésztő szervezet engedélyez. A tenyésztési engedély feltétele, hogy a mén tulajdonosa érvényes törzskönyvezési szerződést kössön a Magyar Lótenyésztő és Lovas Szervezetek Szövetségével, melyben vállalja a szükséges törzskönyvi nyilvántartások közhitelű vezetését, és az ezzel kapcsolatos adatszolgáltatást. Az újonnan tenyésztésbe állított mének, egy előzetes egyesületi tenyészszemlén a származási és küllemi bírálat alapján szereznek jogot a sajátteljesítmény vizsgálat (STV) letételére. Ennek sikeres teljesítése után, az illetékes tenyésztő egyesület döntése alapján kerülnek a központi fedezőmén nyilvántartásba, kapják meg törzskönyvi számukat és kezdhetik meg tenyészműködésüket. Évente mintegy 100-120 fiatal mén kerül ily módon a tenyésztésbe, melyeknek ma már egyre nagyobb hányada magánmén. Az MgSzH tulajdonú állami fedezőméneknek egyrészről a génmegőrzésben, a magas genetikai értékű fajták fenntartásában van jelentőségük, valamint a magánmének által gyengén lefedett területeken segítik a köztenyésztést. Ily módon az ország bármely

területén

élő

tenyésztőnek

lehetősége

nyílik

arra,

hogy

kancaállományát lakóhelye közelségében, genetikailag értékes tenyészménnel fedeztethesse.

56


Tenyésztésre beállított fedezőmének 2007. évben

57


Megye

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

BA, Baranya BA, Baranya BA, Baranya BA, Baranya BA, Baranya BA, Baranya

2298 HUN M SR863180000 (2298) Tiszaadony Maxim-318, s 2307 HUN M OE860030000 (2307) Orosháza Hadfi-3, p 2722 HUN M BA891290000 (2722) Pepi, sz 2816 HUN M ZA900960000 (2816) Varázsló-96, st 3149 HUN M L 92001Mj00 (3149) Balaton Maestoso-1, sz 3161 HUN M GI93008Gi12 (3161) Gidran XII-8 (Mátyás), s

BA, Baranya

3254 HUN M HV940660000 (3254) Bicsérd-66 Döme, f

BA, Baranya BA, Baranya BA, Baranya

3392 HUN M HV950250000 (3392) Gölle-25 Éber, s 3488 HUN M PT951020000 (3488) Nagybörzsöny Vércse, dp HUN M FN950330000 (3580) Hódmezővásárhely North 3580 Star-33, p

BA, Baranya

3687 HUN M KB963170000 (3687) Maxim XVII Meus, s

BA, Baranya BA, Baranya

3815 HUN M NO970450000 (3815) Akitos Nonius-45, f 3838 HUN M IM941722000 (3838) Eric, ts

BA, Baranya BA, Baranya

3844 HUN M HV981290000 (3844) Bicsérd-129 Csibész, sz 3962 HUN M HV981270000 (3962) Gölle-127 Viktor, f

Tulajdonosa Pasin Mihály Kiss Károly Locsmándi László Agró Bükkösd KFT Sárközi Tamás Csizik Mihály Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Növényi Norbert Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Szekeres Sándor Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Joó Sándor

Tartója

Fedeztetési állomás

Pasin Mihály Kiss Károly Locsmándi László Agró Bükkösd KFT Grób Tamás Kabai Lajos

Pécsvárad II. Palotabozsok Nagypeterd Bükkösd II. Újpetre Vókány

Pekár László

Pereked

Schenk Iván Növényi Norbert

Fazekasboda Rózsafa

Schweitzer László

Mohács-Szőlőhegy

Kóta László

Pécs-Somogy

Bisztricz Lajos Szekeres Sándor

Hobol Pécs-Póni

Bisztricz Lajos Joó Sándor

Hobol Aranyosgadány

58


Megye

BA, Baranya BA, Baranya BA, Baranya BA, Baranya BA, Baranya BA, Baranya BA, Baranya BA, Baranya BA, Baranya BA, Baranya BA, Baranya BA, Baranya BA, Baranya BA, Baranya BA, Baranya

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

Tulajdonosa

Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 4100 HUN M IM971242002 (4100) Belga-60 Milord, dv (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 4170 HUN M HV001650000 (4170) Toponár-165 Jupiter, f (MgSzH) 4208 HUN M L 980440000 (4208) Favory Báró, sz Petrovics Gyula 4211 HUN M L 970880000 (4211) Siglavy Capriola Adonisz, sz ifj. Petrovics János 4234 HUN M SY980110000 (4234) Suttogó, s Hengl Katinka 4242 HUN M HV000850000 (4242) Kaposvár-85 Szita, sz Borsós József Mg. Szakigazg. Hivatal 4292 HUN M HV012410000 (4292) Nagybajom-241 Sárkány, sz (MgSzH) 4373 HUN M HV021230000 (4373) Kaposvár-123 Andor, f Takács Gábor 4392 Koppány, f Petrovics Kálmán 4412 HUN M L 990870000 (4412) Neapolitano Holló, sz ifj. Petrovics János 4425 HUN M HV021590000 (4425) Toponár-159 Lázár, dv Kerti Lajos Mg. Szakigazg. Hivatal 4440 HUN M HV020700000 (4440) Hobol-70 Rudi, f (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 4441 HUN M HV021190000 (4441) Köblény-119 Dollár, s (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 4443 HUN M HV020630000 (4443) Hobol-63 Géza, sz (MgSzH) 4029 HUN M HV990840000 (4029) Hobol-84 Rigó, f

Tartója

Fedeztetési állomás

János Istvánné

Hidas

Lóga Zoltán

Liget

Tóth László Petrovics Gyula ifj. Petrovics János Hengl András Borsós József

Adorjás Pécs-Nagyárpád II. Pécs-Nagyárpád I. Mohács II. Csebény II

Petkó Sándor Kiss Károly Petrovics Kálmán ifj. Petrovics János Kerti Lajos

Sellye II. Palotabozsok Pécs-Palahegy Pécs-Nagyárpád I. Pellérd

Schmeizl Antal

Lippó

Turner Attila

Magyarszék I.

Schenk Iván

Fazekasboda

59


Megye

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

BA, Baranya BA, Baranya BA, Baranya

4478 HUN M HV020780000 (4478) Hobol-78 Adorján, f 4484 HUN M HV022180000 (4484) Kaposvár-218 Lucifer, s 4509 HUN M L 981420000 (4509) Favory Szellő, sz

BA, Baranya

4644 HUN M HV030940000 (4644) Toponár-94 Makadám, f

BA, Baranya

4647 HUN M HV030970000 (4647) Toponár-97 Maros, f

BA, Baranya BA, Baranya BA, Baranya

4653 HUN M HV031750000 (4653) Hobol-175 Üstökös, f 4685 HUN M HV010950000 (4685) Villány-95 Dezső, sz 4731 HUN M IM021772003 (4731) Belga-66 Apollo, f

BA, Baranya

4761 HUN M NO030010000 (4761) Nonius XVII-1 , f HUN M IM033202006 (4784) Breton-1 Paddock de 4784 Feburier, ss 4785 HUN M IM041602006 (4785) Belga-65 Báró, f 4786 Rio, sz 4787 Marza, szs HUN M IM053192006 (4788) Perseron-10 Ringo Des 4788 Hates, f

BA, Baranya BA, Baranya BA, Baranya BA, Baranya BA, Baranya

Tulajdonosa

Tartója

Fedeztetési állomás

Biswurm Norbert Szentpétery Szabolcs Kanizsai Zsolt Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Kft. Kerti Lajos Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Breton 2006 Mg. és Szolgáltató Kft. Schenk Iván Bisztricz Lajos Bisztricz Lajos

Biswurm Norbert Szentpétery Szabolcs Kanizsai Zsolt Villányi Szársomlyó Mg. Kft.

Csebény Szigetvár Zsibót Pécs-IV. Koksz u.

Lóga Zoltán

Liget

Bisztricz Lajos Mg. Kft. Kerti Lajos

Hobol Villánykövesd Pellérd

Schmeizl Antal Breton 2006 Mg. és Szolgáltató Kft. Schenk Iván Bisztricz Lajos Bisztricz Lajos

Lippó Szigetvár Zsibót Fazekasboda Hobol Hobol

Bisztricz Lajos

Bisztricz Lajos

Hobol

Villánykövesd

60


Megye

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun

1841 HUN M SZ81021Ic10 (1841) Incitato X-21 (XI.tm), sz 2048 HUN M M 84018Me01 (2048) Mefiszto I-18, pg 2064 HUN M AK840090000 (2064) Abádszalók Aldato-9, p

BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun

2132 HUN M R 850020000 (2132) Rádiháza Martalóc-2, fai 2257 125, s

BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun

2553 HUN M S 88005Sr00 (2553) Szemafor-5 (I.tm.), s HUN M SZ89033Fx24 (2697) Favory XXIV-33 2697 (XXVII.tm), sz

BK, Bács-Kiskun

2748 HUN M IM907770000 (2748) Revel Hey Ho, sz

BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun

2796 HUN M BA911260000 (2796) Szellö-126 Aga, sz 3018 HUN M BK882120000 (3018) Marcipán, s 3031 HUN M KB921370000 (3031) Rém Rambo, s

BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun

3086 HUN M BA931780000 (3086) Babarc-178 Csillag, f 3128 HUN M B 92013Sh02 (3128) Shagya II-13, sz 3142 HUN M TA923330000 (3142) Nagydorog Galiba, sz

BK, Bács-Kiskun

3187 HUN M IM92004Ns10 (3187) North Star X-4, p

BK, Bács-Kiskun

3188 HUN M IM92005Ns10 (3188) North Star X-5 (X.tm), s

Tulajdonosa Varga László Susan van Wert Nimród-Lánc Kft. Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Várkonyi Zoltán Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Váczi Beáta Papp Miklós Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Kastély Attila Tóth Béla Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

Tartója

Fedeztetési állomás

Varga László Susan van Wert Nimród-Lánc Kft.

Helvécia-Varga Lajosmizse/Van Werth Solt I

Gergő József Várkonyi Zoltán

Kunszentmiklós I. Ladánybene

Fekete Sándor

Bugac I.

Fülöp Sándor

Hetényegyháza

Szalay Balázs

Kiszombor-Szalay B.

Állampuszta Kft. Váczi Beáta Papp Miklós

Állampuszta Tiszakécske I. Bátmonostor

Kollár János Kastély Attila Tóth Béla

Kalocsa/Kollár Akasztó II. Fajsz I.

Kiss Zoltán

Tiszakécske/Kiss

Fedovet Bt

Fedovet Bt.

61


Megye

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun

HUN M FN930190000 (3193) Hódmezővásárhely Furioso3193 19, ps 3213 HUN M IM910450096 (3213) Candy, f 3234 HUN M ST920080000 (3234) Szentes Hadfi-8 (Origó), pg

BK, Bács-Kiskun

3314 HUN M NO931210000 (3314) Érd Nonius-121, f

BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun

Tulajdonosa Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Kósa János Táltos Panzió

Mátray Árpád Mg. Szakigazg. Hivatal 3358 HUN M NO931410000 (3358) Makó Nonius-141, f (MgSzH) 3364 HUN M IM896960000 (3364) Conversano Mima X-2, f Tabajdi Ferenc 3365 HUN M KB932350000 (3365) Széplak X. Vagány, s Pásztor Mátyás 3416 HUN M MF930470000 (3416) Timpex Hódító, ps Böhler János Mg. Szakigazg. Hivatal 3426 HUN M HV950670000 (3426) Toponár-67 Ezerjó, ps (MgSzH) 3437 HUN M B 94004Gl12 (3437) Gazal XII-4 Sultan, sz Airvent Légtechnikai Zrt. Mg. Szakigazg. Hivatal 3451 HUN M NO940030000 (3451) Nonius XXVI-3 (II.tm), p (MgSzH) 3454 HUN M IM892390094 (3454) Siglavy Capriola XIV-47, f Sághy Zoltán 3483 HUN M BK901140000 (3483) Merész, s Váczi Beáta Mg. Szakigazg. Hivatal 3494 HUN M IM941970097 (3494) Galopin Du Quesnay, s (MgSzH) 3522 HUN M FN931310000 (3522) North Star III-131, p Turcsán István 3626 HUN M HV960040000 (3626) Hidas-4 Tornádó, sz Takács Csaba 3637 HUN M B 94001Gl12 (3637) Gazal XII-1, sz Siflis István

Tartója

Sipos Gábor Fedovet Bt Tak-Ker Kft.

Fedeztetési állomás

Mészáros Illés

Fülöpháza Fedovet Bt. Bugac II. Mélykút IV. Mészáros

Vincze Tibor Tabajdi Ferenc Pásztor Mátyás Böhler János

Gara/Vincze Kiskunmajsa Kiskunhalas II. Orgovány

Bognár Jenő Fedovet Bt

Tiszakécske/Bognár Fedovet Bt.

Fülöp Sándor Sághy Zoltán Váczi Beáta

Hetényegyháza Bácsalmás-Sághy Tiszakécske I.

Fülöp Sándor Turcsán István Takács Csaba Siflis István

Hetényegyháza Izsák/Turcsán Kiskunhalas-Takács Nagybaracska

62


Megye BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

3640 HUN M B 93003Sh02 (3640) Shagya II-3, sz 3669 (Ezredes), f 3744 HUN M IM952280098 (3744) Frederik, sz 3749 HUN M IM889050000 (3749) Positano, p HUN M IM973300099 (3756) Őszapó (e.Wildzang's 3756 R.Rogers), dp 3767 HUN M IM962630098 (3767) Al Capone, s 3798 XIV), tpc 3807 27, pg 3858 HUN M SZ96031Fx26 (3858) Favory XXVI-31, sz HUN M HV971060000 (3923) Hajmáspuszta-106 Dollár, 3923 ps 3976 HUN M L 980860000 (3976) Eger Maestoso-86, sz 4044 HUN M B 97004Im00 (4044) Ibrahim-4 Aladin, sz 4066 HUN M IM880280099 (4066) Hadban XXVI-39, sz 4104 HUN M IM840432002 (4104) Castor, p 4112 HUN M HV000720000 (4112) Kaposvár-72 Elek, f 4125 HUN M L 981240000 (4125) Neapolitano Daliás, sz

Tulajdonosa Airvent Légtechnikai Zrt. Elek Tibor Airvent Légtechnikai Zrt. Hengl Plast Kft Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Csóré Miklós Márton József Hód-Mezőgazda RT. Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Kordik László Sághy Zoltán Airvent Légtechnikai Zrt. Pankovics András Airvent Légtechnikai Zrt. Csiszár Ferenc Nyúl Zoltán

Tartója

Fedeztetési állomás

Fedovet Bt Elek Tibor Fedovet Bt Perity Lajos

Fedovet Bt. Szank Fedovet Bt. Bátya

Fülöp Sándor Csóré Miklós Márton József Szallár Károly

Hetényegyháza Dunafalva I. Kecskemét-Márton Bakodpuszta LajosmizseTanyacsárda Kecskemét-Kordik Farm Bácsalmás-Sághy Fedovet Bt. Baja IV. Fedovet Bt. Harkakötöny-Csiszár Ballószög

Tanyacsárda Kft. Kordik László Sághy Zoltán Fedovet Bt Pankovics András Fedovet Bt Csiszár Ferenc Nyúl Zoltán

63


Megye

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

BK, Bács-Kiskun

4136 HUN M IM981082002 (4136) LQ Highway Man, s

BK, Bács-Kiskun

4172 HUN M HV001680000 (4172) Toponár-168 Jégeső, f

BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun

4173 HUN M HV001430000 (4173) Újmohács-143 Bandi, sz 4231 HUN M L 980140000 (4231) Tulipán Titán, sz 4288 HUN M IM991082003 (4288) Hankins Bar Jet, ps

BK, Bács-Kiskun

4289 HUN M NO951010000 (4289) Nonius XXIII-101, fn

BK, Bács-Kiskun

4293 HUN M HV010730000 (4293) Bicsérd-73 Becsület, s

BK, Bács-Kiskun

4317 HUN M KB000630000 (4317) Formás Ficsúr, s

BK, Bács-Kiskun

BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun

Tulajdonosa

Tartója

Fedeztetési állomás

Walter András

Walter Ranch

Gergő József

Kunszentmiklós I.

Papp Miklós Kiss Gábor Dobecz Gilbert

Bátmonostor- Papp Jászszentlászló/Kiss Lakitelek/Dobecz

Fülöp Sándor

Hetényegyháza

Danka László

Szentkirály/Danka

Turcsán István

Izsák/Turcsán

4331 HUN M IM950372004 (4331) Gyanu I, ps

Walter András Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Kiss Gábor Dobecz Gilbert Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

Fedovet Bt

Fedovet Bt.

4335 HUN M IM962162002 (4335) Igor (e.Prizjor), sz 4410 HUN M NO991600000 (4410) Kiskunmajsa Nonius-160, f 4414 HUN M SZ99037Mj30 (4414) Maestoso XXX-37, sz 4415 HUN M L 990330000 (4415) Tulipán Aramisz, sz 4416 HUN M L 001890000 (4416) Siglavy Capriola Sziga, sz 4417 HUN M L 001810000 (4417) Siglavy Capriola Tangó, sz

Bárdos György Flatron KFT. Páli Szabolcs ifj. Kalmár László Csiszár Ferenc Tabajdi Ferenc

Bárdos György Flatron KFT. Páli Szabolcs ifj. Kalmár László Csiszár Ferenc Tabajdi Ferenc

KecskemétHetényegyháza-Bárdos Mélykút/FLATRON Izsák Kecskemét-Kalmár Harkakötöny-Csiszár Kiskunmajsa

64


Megye

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

Tulajdonosa

Tartója

Fedeztetési állomás

BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun

4418 HUN M L 011380000 (4418) Siglavy Capriola Délceg, sz 4419 HUN M L 000250000 (4419) Siglavy Capriola Sirius, f

Tanyacsárda Kft Kiss József

Tanyacsárda Kft. Kiss József

LajosmizseTanyacsárda Kiskőrös-Kiss

BK, Bács-Kiskun

4437 HUN M L 002310000 (4437) Conversano Calippo, ssz

Czombos Richárd

Czombos Richárd

Kiskunmajsa/Czombos

BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun

4438 HUN M L 001210000 (4438) Pluto Pinoccio, sz 4453 Szultán, f 4496 HUN M HV020460000 (4496) Baracs-46 Timba, sz 4601 HUN M MF996650000 (4601) Széplak Szikra, sz

Czombos Richárd Dr. Szabó Zsuzsa Reál-Száll Bt. Perity Lajos

Czombos Richárd Ker. Kft. Takács Csaba Perity Lajos

BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun BK, Bács-Kiskun

4621 HUN M L 001270000 (4621) Siglavy Vasad, sz 4623 HUN M IM001972004 (4623) Dual Rainbow, p 4629 HUN M NO021790000 (4629) Szilvásvárad Nonius-179, p 4660 HUN M MF942270000 (4660) Montana, ps 4660 HUN M MF942270000 (4660) Montana, ps 4759 Tévedés, p 4807 HUN M QH010030000 (4807) Smartin Freckle, s

Dr. Kiss Ákos Csaba Kurcsics István Suhari Nagy László Böhler János Böhler János Horváth Sándor Kurcsics István

BK, Bács-Kiskun

4822 HUN M IM972152006 (4822) Rajnai Earl, p

Steinbrecher Solveig

Kiskunmajsa/Czombos Állampuszta Kiskunhalas-Takács Bátya Kiskunfélegyháza Albus Unicornis Bt. ALBUS Kurcsics Isrván Izsák-Kurcsics Suhari Nagy László Kecskemét-Suhari Torma Gábor Mélykút/Torma Torma Gábor Mélykút/Torma Horváth Sándor Kecskemét II. Kurcsics Isrván Izsák-Kurcsics Kecskemét/ Steinbrecher Solveig Seinbrecher

65


Megye BN, Borsod-AbaújZemplén BN, Borsod-AbaújZemplén BN, Borsod-AbaújZemplén BN, Borsod-AbaújZemplén BN, Borsod-AbaújZemplén BN, Borsod-AbaújZemplén BN, Borsod-AbaújZemplén BN, Borsod-AbaújZemplén BN, Borsod-AbaújZemplén BN, Borsod-AbaújZemplén BN, Borsod-AbaújZemplén BN, Borsod-AbaújZemplén BN, Borsod-AbaújZemplén BN, Borsod-AbaújZemplén BN, Borsod-AbaújZemplén

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

2026 HUN M M 83005No12 (2026) Nonius XII-5 (XIX.tm), f

Tulajdonosa

Fedeztetési állomás

Roszkos Mátyás

Mezőcsát II.

Szűcs Ilona

Páterhomok

Szakács László

Onga/Szakács

Muróczki Ferenc

Viss

2592 HUN M B 88002Sh48 (2592) Shagya XLVIII-2, sz HUN M M 88005No09 (2623) Nonius IX-165 (XXXV.tm), 2623 f Horváth József Mg. Szakigazg. Hivatal 2632 HUN M IM895000000 (2632) Hestor, p (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 2808 HUN M ST900050000 (2808) Szentes Furioso-5, p (MgSzH)

Szakács László

Onga/Szakács

Horváth József

Nyomár

Árvai Róbertné

Hernádpetri

Varga András

Borsodbóta

2987 HUN M BN920350000 (2987) Koheilan Nagyvezér, sz

Veress Imre

Veress Imre

Rudabánya

2989 HUN M BK882300000 (2989) Gazal Ali, sz

Veres Imre Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

Veres Imre

Rudabánya

Tiszahús Kft

Tiszalúc

Tóth István

Zemplénagárd

Kudri László

Tokaj

Fodor Sándor

Mezőkeresztes

Vitko Egon

Ózd Vitkó

2223 HUN M NY85005Hg00 (2223) Hargita-5 Harpagon, s 2408 HUN M NG860030000 (2408) Nagydorog Dugó, sz 2567 HUN M BA890370000 (2567) Görcsönydoboka-37, sz

3180 HUN M IM930430096 (3180) Laruso H, p 3247 HUN M HV940770000 (3247) Bocfölde-77 Delelő, ps 3366 HUN M KB940800000 (3366) Széplak XVI Szenátor, s

Roszkos Mátyás Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

Tartója

Muróczki Ferenc Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

3383 HUN M BN930010000 (3383) Filou Babilon, s dr. Fábián Ferenc HUN M ST909020000 (3405) Szentes Furioso-2 Johnson, 3405 p Vitko Egon

66


Megye BN, Borsod-AbaújZemplén BN, Borsod-AbaújZemplén BN, Borsod-AbaújZemplén BN, Borsod-AbaújZemplén BN, Borsod-AbaújZemplén BN, Borsod-AbaújZemplén BN, Borsod-AbaújZemplén BN, Borsod-AbaújZemplén BN, Borsod-AbaújZemplén BN, Borsod-AbaújZemplén BN, Borsod-AbaújZemplén BN, Borsod-AbaújZemplén BN, Borsod-AbaújZemplén BN, Borsod-AbaújZemplén BN, Borsod-AbaújZemplén

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

3428 HUN M HV950040000 (3428) Bocfölde-4 Elba, f 3493 HUN M HV960230000 (3493) Nemesvid-23 Figura, sz

Tulajdonosa Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

3528 HUN M IM910180096 (3528) Pluto XV-21, sz

Csuhaj Róbert Mg. Szakigazg. Hivatal 3547 HUN M SZ94027Co24 (3547) Conversano XXIV-27, p (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 3592 HUN M HV960960000 (3592) Békáspuszta-96 Futár, sz (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 3599 HUN M HV960550000 (3599) Bocfölde-55 Finis, p (MgSzH) HUN M HV981050000 (3802) Hajmáspuszta-105 John Mg. Szakigazg. Hivatal 3802 Deere, f (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 3818 HUN M NO970950000 (3818) Törökbálint Nonius-95, f (MgSzH) HUN M B 97001Ob18 (3926) O'Bajan XVIII-1 (XXIV.tm), Bábolna Nemzeti 3926 p Ménesbirtok Kft. Mg. Szakigazg. Hivatal 3983 HUN M NO981890000 (3983) Makó Nonius-189, fn (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 4026 HUN M HV990860000 (4026) Hobol-86 Koko, f (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 4164 HUN M MF992940000 (4164) Schilling, p (MgSzH) 4207 HUN M IM981432002 (4207) Aidyn, fa Nyéki József HUN M FN981500000 (4267) Horus Furioso-150 Királyfi, 4267 p Varga András Mg. Szakigazg. Hivatal 4302 HUN M HV011260000 (4302) Szentlászló-126 Vezér, pt (MgSzH)

Tartója

Fedeztetési állomás

Pankucsi Krisztián

Gagybátor

Árvai Róbertné

Hernádpetri

Csuhaj Róbert

Ároktő-Csuhaj

Dr. Liszkai Ferenc

Tiszaladány II.

Árvai Róbert

Hernádpetri

Kovács István

Dédestapolcsány

Kajuha Zsolt

Olaszliszka

Arnóth János

Mezőcsát

Dr. Liszkai Ferenc

Tiszaladány II.

Melegh Károly

Vilmány III.

Balla Gyula

Felsőregmec

Barsi Zoltán

Bükkszentkereszt

Nyéki József

Varbó Mahóca

Varga András

Borsodbóta

Szabó István

Karcsa III. 67


Megye BN, Borsod-AbaújZemplén BN, Borsod-AbaújZemplén BN, Borsod-AbaújZemplén BN, Borsod-AbaújZemplén BN, Borsod-AbaújZemplén BN, Borsod-AbaújZemplén BN, Borsod-AbaújZemplén BN, Borsod-AbaújZemplén BN, Borsod-AbaújZemplén

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

Tulajdonosa

Tartója

Fedeztetési állomás

4313 HUN M FN000470000 (4313) Boszporusz Furioso-47, p

Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

4379 HUN M IM890382003 (4379) Conversano XXV-59, sz

Szűcs Ilona

Szűcs Ilona

Páterhomok

4429 HUN M L 000290000 (4429) Neapolitano Nádor, sz

Kucskár Simon Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

Kucskár Simon

Felsőzsolca II.

Kajuha Zsolt

Olaszliszka

Szakács László

Onga/Szakács

Kovács Zoltán

Tiszaladány Gátőr

Lukács Attila

Szuhakálló

Szakács László

Onga/Szakács

4303 HUN M HV011330000 (4303) Hobol-133 Robi, f

4447 HUN M HV020970000 (4447) Sellye-97 Athos, ss 4448 HUN M HV020980000 (4448) Sellye-98 Porthos, f 4449 HUN M HV020990000 (4449) Sellye-99 Aramis, f 4460 HUN M KB001310002 (4460) Bob herceg Hunor, p 4474 HUN M FN010740000 (4474) Heves Furioso-74 , ps

Veres Imre

Rudabánya

Szabó István

Karcsa III.

68


Megye

BS, Békés BS, Békés BS, Békés BS, Békés BS, Békés BS, Békés BS, Békés BS, Békés BS, Békés BS, Békés BS, Békés BS, Békés BS, Békés BS, Békés BS, Békés BS, Békés

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

Tulajdonosa

Mg. Szakigazg. Hivatal 2023 HUN M NG840030000 (2023) Nagydorog Mungo, sz (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 2448 HUN M ST870030000 (2448) Szentes Furioso-3, p (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 2504 HUN M IM874900000 (2504) Lord major, p (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 2668 HUN M M 89171No09 (2668) Nonius IX-171, f (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 2703 HUN M HB890810000 (2703) Békáspuszta Harsona-81, s (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 2707 HUN M GM880170000 (2707) Gyula Robertó-17, ps (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 2799 HUN M GE910050000 (2799) Gölle-5, ste (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 2811 HUN M AK880030000 (2811) Abádszalók Blokád-3, p (MgSzH) 2873 HUN M IM885570000 (2873) Noble Law, p Jankó Tibor 2938 HUN M BI890100000 (2938) Bana Tulipán-10, sz Varga Ferenc HUN M H 91007No23 (2957) Nonius XXIII-7 (XLII.tm), Mg. Szakigazg. Hivatal 2957 psg (MgSzH) Mezőhegyesi Állami 2978 HUN M IM858590000 (2978) Doliart, p Ménes Kft. 3076 HUN M NO920600000 (3076) Nonius XXXII-60, pv Tokovics Gábor Mg. Szakigazg. Hivatal 3079 HUN M M 900580000 (3079) Rizling, p (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 3199 HUN M KB931650000 (3199) Maxim XVI Bátor, s (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 3208 HUN M MF931070000 (3208) Adrián, p (MgSzH)

Tartója

Fedeztetési állomás

Kunos Gyula

Orosháza-Kunos

Mátyás Tibor

Szarvas IV.

Galopp Kft.

Gyula-Galopp

Mátyás Tibor

Szarvas IV.

Gál Attila

Nagyszénás-Gál

Uhljár György

Szarvas V.

Gál Attila

Nagyszénás-Gál

Kovács Béla Jankó Tibor Varga Ferenc

Kunágota Orosháza VI. Orosháza-Varga

Szabó Sándor

Gyula II. Mezőhegyes II. Magosi és Társa BT (Állatkórház) Tokovics Gábor Tótkomlós-Tokovics Németi István

Füzesgyarmat

Kovács Béla

Kunágota Gyomaendrőd/ Farkasinszki László Farkasinszki 69


Megye

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

Tulajdonosa

Tartója

Fedeztetési állomás

BS, Békés

3219 HUN M IM870900000 (3219) Angel Falls, p

Jankó Tibor

Jankó Tibor

BS, Békés

3372 HUN M IM940360097 (3372) Mythos, sz

Ciklon 2001 Kft.

BS, Békés BS, Békés

3373 HUN M MF941960000 (3373) Mózes, p 3376 HUN M KM910030000 (3376) Hadfi Hadnagy, s

Balogh József Galambos János

Mezőberény II. Füzesgyarmat II.

BS, Békés

3413 HUN M HB900130000 (3413) Honos Gazsi, s

Galopp Kft.

Gyula-Galopp

BS, Békés BS, Békés BS, Békés

3436 HUN M B 94001Sh03 (3436) Shagya III-1 (VI tm.), sz 3471 HUN M AT912050000 (3471) Muscadin, p 3479 HUN M IM941190096 (3479) Caos, sz

BS, Békés

3481 HUN M IM920070098 (3481) Stauffenberg, ps

MSLT Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) dr. Szentirmai István Sportlótenyésztő Országos Egyesület Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. Mihalik Barna Herczog és Fiai Kft. Mezőhegyesi Állami Ménes Kft.

Orosháza IV. atv Mindszent-Ciklon 2001

BS, Békés

3550 HUN M SZ94005Fx26 (3550) Favory XXVI-5, sz

BS, Békés BS, Békés BS, Békés BS, Békés BS, Békés BS, Békés

Allami Ménesgazdaság Mg. Szakigazg. Hivatal 3558 HUN M KB950460000 (3558) Széplak Bolygó, s (MgSzH) HUN M HV970070000 (3630) Somogymeggyes-7 Gondos, Mg. Szakigazg. Hivatal 3630 sz (MgSzH) HUN M NO960340000 (3666) Nonius XVII-34 (Non. VI.), Mg. Szakigazg. Hivatal 3666 f (MgSzH) 3778 HUN M HV970880000 (3778) Bogyoszló-88 Hetyke, s Murányi Károly 3806 (XXXII.tm), p Tréten Kft Mezőhegyesi Állami 3811 HUN M MF960550000 (3811) Octavio, p Ménes Kft.

Gál Imre Mihalik Barna Bt.

Gyula-Póstelek Orosháza-Mihalik Békéscsaba IX. Mezőhegyes II. Magosi és Társa BT (Állatkórház) Polgármesteri Szabadkígyós-Polg.m. Hivatal Hiv. Kovács Béla

Kunágota

Balogh József

Sarkadkeresztúr Mezőhegyes II. Magosi és Társa Bt. (Állatkórház) Murányi Károly Dévaványa I. Tréten KFT. Békéscsaba VIII. Mezőhegyes II. Magosi és Társa BT (Állatkórház)

70


Megye

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

BS, Békés

3816 HUN M NO970360000 (3816) Nonius XVII-36, f

BS, Békés

3840 HUN M HV981200000 (3840) Gölle-120 Gézengúz, f

BS, Békés BS, Békés BS, Békés BS, Békés BS, Békés

3854 HUN M HV980540000 (3854) Kaposvár-54 Lali, ss 3898 HUN M HV990170000 (3898) Sárvár-17 Derék, s 3957 HUN M FN960420000 (3957) Székkutas North Star-42, s HUN M NO981980000 (3985) Fábiáns. Nonius-198 3985 (N.XLVII), ps 3987 HUN M HV990970000 (3987) Villány-97 Benő, sz

BS, Békés

3992 HUN M KB983060000 (3992) Fernando Zsebtolvaj, ss

BS, Békés BS, Békés

4039 HUN M IM912432001 (4039) Nico, s 4061 HUN M B 97001Gl14 (4061) Gazal XIV-1, sz

BS, Békés BS, Békés

4094 HUN M L 980730000 (4094) Favory Legény, sz 4115 HUN M HV001350000 (4115) Hobol-135 Berci, dv

BS, Békés

4156 HUN M NO990560000 (4156) Akitos Nonius-56, f

BS, Békés BS, Békés BS, Békés

4166 HUN M HV000820000 (4166) Kaposvár-82 Szivar, p 4215 HUN M L 992340000 (4215) Maestoso Matyi, sz 4264 HUN M L 970950000 (4264) Favory Flamingó, sz

BS, Békés

4295 HUN M BE920110000 (4295) Bocfölde-11, s

Tulajdonosa Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Fabó Emánuel Kruzslicz János Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Drávucz Károly Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Gál Imre Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Murányi Károly Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Gyányi Lajos Barna János Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

Tartója

Fedeztetési állomás

Kovács László

Okány

Kulik Ferenc

Orosháza V.

Barna Gergelyné Fabó Emánuel Patai József

Elek Békésszentandrás Szeghalom Mezőhegyes-Állami Ménes Kft. Dévaványa-Barta

Németi István Barta János Galambos János Közoktatási Intézmény Gál Imre

Füzesgyarmat II. Orosháza-Szakokt.Int. Gyula-Póstelek

Németi István Murányi Károly

Füzesgyarmat Dévaványa I.

Szőke Ferenc Polgármesteri Hivatal Gyányi Lajos Barna János

Mezőberény IV. Gyula II. Dévaványa-Gyányi Elek

Murányi Károly

Dévaványa I.

71


Megye BS, Békés BS, Békés BS, Békés BS, Békés BS, Békés BS, Békés

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

Tulajdonosa

BS, Békés

4298 HUN M HV011980000 (4298) Toponár-198 Kuruc, f Szatmári Sándor 4393 HUN M IM002432000 (4393) Siglavy Capriola Jövevény, f Sánta István 4399 HUN M IM950282004 (4399) Nagasus, p Hevesy Barnabás 4411 f Sánta István 4421 HUN M IM921092004 (4421) Enzau du Poncel, s Monsieur Remy Theault 4513 HUN M SH001570000 (4513) Shagya Omár, sz Tóth László Mg. Szakigazg. Hivatal 4589 HUN M NO020190000 (4589) Nonius XLIX-19 (Kalifa), f (MgSzH) 4618 HUN M L 010880000 (4618) Maestoso Sárkány, f Sánta István Mg. Szakigazg. Hivatal 4656 HUN M HV031560000 (4656) Gölle-156 Marci, sz (MgSzH) Mezőhegyesi Állami 4661 HUN M IM913842005 (4661) Duc de la Cour II, p Ménes Kft. Mg. Szakigazg. Hivatal 4762 HUN M NO030020000 (4762) Nonius XLIX-2 , f (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 4763 HUN M NO030380000 (4763) Nonius IV-38 , f (MgSzH) Mezőhegyesi Áll. Ménes 4830 HUN M IM840282007 (4830) Nonius 14-25, f Lóteny. és Ért. Kft.

BS, Békés

4831 HUN M IM040142007 (4831) Agropoint Credo, pgy

BS, Békés

4845 HUN M HV041450000 (4845) Pereked-145 Segál, dv

BS, Békés

4845 HUN M HV041450000 (4845) Pereked-145 Segál, dv

BS, Békés

4848 HUN M GI02048Gi21 (4848) Gidran XXI-48 (Marci), s

BS, Békés BS, Békés BS, Békés BS, Békés BS, Békés BS, Békés

Agropoint Kft. Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad

Tartója

Fedeztetési állomás

Szatmári Sándor Sánta István Galopp Kft. Sánta István Botos Mónika Tóth László Fábiánné Donáth Erzsébet Sánta István Fábiánné Donáth Erzsébet

Gádoros Szeghalom Gyula-Galopp Szeghalom Békéscsaba Békéscsaba-Omár

Barna Gergelyné

Elek

Battonya Szeghalom

Battonya Mezőhegyes II. Magosi és Társa BT (Állatkórház)

Fábián János

Battonya Mezőhegyes II. Magosi és Társa BT (Állatkórház) Mezőhegyes II. Magosi és Társa BT (Állatkórház) Szabó Sándor

Gyula II.

Szabó Sándor

Gyula II

Szántó Imréné

Gyula-Szántó Imréné

72


Megye

CD, Csongrád CD, Csongrád CD, Csongrád CD, Csongrád CD, Csongrád CD, Csongrád CD, Csongrád CD, Csongrád CD, Csongrád CD, Csongrád CD, Csongrád CD, Csongrád CD, Csongrád CD, Csongrád CD, Csongrád CD, Csongrád

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

1746 HUN M BS811460000 (1746) Orosháza Krőzus-146, ps 2052 HUN M CD840680000 (2052) Makó Nonius-68, f

Tulajdonosa

Szokodi Kálmán Papp János Mg. Szakigazg. Hivatal 2529 HUN M M 870040000 (2529) Robert, s (MgSzH) 2712 HUN M CD891360000 (2712) Hódmezővásárhely-136, p Dr. Szabó Lajos Mg. Szakigazg. Hivatal 2748 HUN M IM907770000 (2748) Revel Hey Ho, sz (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 2809 HUN M PT900050000 (2809) Kunszentmiklós Blokád-5, p (MgSzH) 2819 HUN M MO900090000 (2819) Makó Nonius-9, f Lőcsei Antal Mg. Szakigazg. Hivatal 2827 HUN M M 890600000 (2827) Metropolis, sz (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 2925 HUN M BA920170000 (2925) Görcsönydoboka-17 Bíró, st (MgSzH) 3003 HUN M IM871250095 (3003) Karador, f Cseppentő Attila HUN M NO921340000 (3133) Szentes Nonius-134 (Non. Mg. Szakigazg. Hivatal 3133 I.tm), f (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 3166 HUN M ZA931950000 (3166) Fernando Farsang, p (MgSzH) 3216 HUN M IM904190000 (3216) First Mission, p Soltész András 3233 HUN M ST920050000 (3233) Szentes Hadfi-5 Mandarin, s Forgó István Mg. Szakigazg. Hivatal 3244 HUN M KB920100000 (3244) Szikrázó I Zorán, s (MgSzH) 3265 HUN M MF920530000 (3265) Küzdő, p Droppa Kálmán

Tartója

Fedeztetési állomás

Szokodi Kálmán Papp János

Szentes I. Cserebökém Domaszék

Gila Márton Dr. Szabó Lajos

Szegvár II. Hódmezővásárhely III.

Szalay Balázs

Kiszombor-Szalay B.

Klucsai Dávid Lőcsei Antal

Csongrád-Klucsai Szatymaz-Lőcsei A.

Nacsa Károly

Nagymágocs

Vizhányó Zoltán Cseppentő Attila

Szatymaz IV. Ópusztaszer

Varga Antal

Csanádpalota

dr. Szabó Lajos Nagy Tamás Forgó István Csongrád Megyei Állatforgalmi Kft. Droppa Kálmán

Hódmezővásárhely III. Szeged-Nagy Tamás Csongrád III. Szeged-Baks Makó II.

73


Megye

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

CD, Csongrád

3319 HUN M IM910050097 (3319) Carrado, sz

CD, Csongrád

Tulajdonosa

Tartója

Fedeztetési állomás

Biharvári Attila

Szatymaz III.

3371 HUN M MF942080000 (3371) Márvány, p

Biharvári Attila Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

Kacziba Pál

Csongrád V.

CD, Csongrád

3399 HUN M IM930920095 (3399) Furioso XV-29, sz

Kéktó Kft.

Kéktó KFT.

CD, Csongrád

3483 HUN M BK901140000 (3483) Merész, s

Ciklon 2001 Kft.

CD, Csongrád CD, Csongrád

Váczi Beáta Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Dóczi Antal

Hódmezővásárhely VI. Mindszent-Ciklon 2001

3485 HUN M NO940080000 (3485) Nonius XXVI-8, ps 3545 HUN M NO952100000 (3545) Nonius XXXI-210, f HUN M FN950370000 (3579) Hódmezővásárhely Furioso3579 37, pg Hód-Mezőgazda Zrt. 3625 304, sz Hódi Károly 3705 HUN M HV970660000 (3705) Töttös-66 Garancia "R", s Olajos Péter HUN M IM884620000 (3719) Furioso LIX-34 (XXXI.tm), Mg. Szakigazg. Hivatal 3719 p (MgSzH) 3752 HUN M HB910080000 (3752) Békáspuszta Hejdeszép, s Czékus János HUN M FN970150000 (3820) Hódmezővásárhely The Bart-Mg. Szakigazg. Hivatal 3820 15, pgt (MgSzH) 3961 HUN M IM971222001 (3961) Ic Coco Lena-3912571, p Istenes Csilla 3970 HUN M MF944480002 (3970) Lustino, sz Droppa Kálmán HUN M NO980700000 (3980) Battonya Nonius-70 Gergő, Mg. Szakigazg. Hivatal 3980 f (MgSzH)

CD, Csongrád CD, Csongrád CD, Csongrád CD, Csongrád CD, Csongrád CD, Csongrád CD, Csongrád CD, Csongrád CD, Csongrád

Szokodi Kálmán Dóczi Antal

Szentes I. Cserebökém Ruzsa Hódmezővásárhely Hód-Mezőgazda Zrt. mest. Hódi Károly Szatymaz II. Olajos Péter Balástya-Olajos Szalay Balázs Czékus János

Kiszombor-Szalay B. Kistelek Hódmezővásárhely II. Hód-Mezőgazda Zrt. (HÓD Mg.) Istenes Csilla Szentes V Droppa Kálmán Makó II. Papp János

Domaszék

74


Megye

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

Tulajdonosa

Tartója

Fedeztetési állomás

CD, Csongrád

Mg. Szakigazg. Hivatal 4019 HUN M HV991570000 (4019) Karád-157 Roland, ds (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 4167 HUN M HV001810000 (4167) Bicsérd-181 Rudi, p (MgSzH) 4199 HUN M MF980100000 (4199) Rigoletto, sz Czékus János 4459 HUN M GI980060000 (4459) Gidran Markáns, s Mágori László HUN M NO020180000 (4588) Nonius XLIX-18 (Kozák), Mg. Szakigazg. Hivatal 4588 fn (MgSzH)

CD, Csongrád CD, Csongrád

4598 HUN M FN000080000 (4598) Aldato Furioso I-8, p 4620 HUN M L 991150000 (4620) Pluto Popeye, sz

CD, Csongrád

4654 HUN M HV031660000 (4654) Bicsérd-166 Tibi, dv

CD, Csongrád

Sztojka László

Sztojka László

CD, Csongrád

4669 HUN M L 940520000 (4669) Favory Bubi, sz HUN M FN000810000 (4687) Furioso XIII-81 (Hórus 4687 Formás), ps

Csongrád V. HódmezővásárhelySztojka

Kéktó Kft.

Kéktó Kft.

Hódmezővásárhely VI.

CD, Csongrád CD, Csongrád CD, Csongrád

4708 HUN M MF007500000 (4708) Hand, pt 4709 (Laska), sz 4742 HUN M IM021862006 (4742) Gyanta I, p

Dombóvári Imre Schütt József Novák Pál

Kéktó Kft. Hódi Károly Novák Pál

CD, Csongrád CD, Csongrád

4817 HUN M FD030120000 (4817) Michado, fa 4829 HUN M IM930112007 (4829) Agropoint Cannizzaro, p

Bánfi József Agropoint Kft.

Bánfi József Kacziba Pál

Hódmezővásárhely VI. Szatymaz II. Szatymaz V. HódmezővásárhelyBánfi Csongrád V.

CD, Csongrád CD, Csongrád CD, Csongrád CD, Csongrád

Hód-Mezőgazda Zrt. Hódi Károly Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

Kapás Ferenc

Csólyospálos

Laczkó Zoltán Czékus János Mágori László

Pitvaros-Laczkó Kistelek Makó-Mágori

Szabó Sándor

Makó I. Hódmezővásárhely II. Hód-Mezőgazda Zrt. (HÓD Mg.) Hódi Károly Szatymaz II. Kacziba Pál

75


Megye

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

FR, Fejér FR, Fejér

2103 HUN M NG830000000 (2103) Nagydorog Kakukk, ps 2106 HUN M M 84018No12 (2106) Nonius XII-18 (XX.tm), p

FR, Fejér FR, Fejér

2294 HUN M PS860040000 (2294) Paks Hadfi-4 (IV.tm.), s 2419 HUN M PB87001Fu06 (2419) Furioso VI-1, p

FR, Fejér FR, Fejér

2457 HUN M E 870030000 (2457) Rezgő, p 2470 HUN M BA880380000 (2470) Erdösmárok-38, sz

FR, Fejér

2548 HUN M IM894210000 (2548) Twan, ps

FR, Fejér FR, Fejér

2572 HUN M BA890840000 (2572) Lippó-84, s 2958 ss

FR, Fejér FR, Fejér

2971 HUN M IM892350094 (2971) Gressini, p 2972 HUN M IM912340094 (2972) Justboy, p

FR, Fejér FR, Fejér

3001 HUN M IM921190095 (3001) Koppány, p 3029 Kenitra, p

FR, Fejér FR, Fejér FR, Fejér

3097 HUN M BA931810000 (3097) Kákics-181 Cél, f 3117 HUN M IM920130096 (3117) Coradus, sz 3140 HUN M IM931910095 (3140) Fantasme Courcelle, p

Tulajdonosa Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Cseprekál István Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Kotrik László Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Cseprekál István Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Dravecz Zoltán Magyar Lóteny. és Lovasszerv. Szöv. Kabóka Kft, Enying Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Dunaújváros Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Herczog és Fiai Kft. Iványi László János

Tartója

Fedeztetési állomás

Magán István Cseprekál István

Gárdony Ráckeresztúr

GAIN Bt. Kotrik László Reál-Száll Bt, Dunaújváros Cseprekál István Reál-Száll Bt, Dunaújváros

Gyúró III. Aba

Baracs

Annamajor Kft. Dravecz Zoltán

Baracska Aba-Dravecz

Baracs II. Ráckeresztúr

Boda János Pátka I. Kabóka Kft, Enying Kabókapuszta Enyingi Agrár Zrt. Dunaújváros

Sáripuszta Baracs II.

Ficsor József Tabajd Herczog és Fiai Kft. Gánt Kabóka Kft, Enying Kabókapuszta

76


Megye

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

FR, Fejér FR, Fejér FR, Fejér FR, Fejér FR, Fejér FR, Fejér FR, Fejér FR, Fejér

3220 HUN M IM890890000 (3220) Luvly Jubly, sz 3320 HUN M IM940320097 (3320) Amati, p 3321 HUN M IM941200096 (3321) Acorn, sz 3380 HUN M GI94011Gi11 (3380) Gidran XI-11 Misi, s 3619 HUN M MF954690000 (3619) Nábob, pg 3653 HUN M IM882930099 (3653) Cannonball, p 3657 HUN M FR972830000 (3657) Gánt Admirális, tpc 3659 ps

FR, Fejér FR, Fejér FR, Fejér FR, Fejér

3721 HUN M KB960290000 (3721) Notorius Notosz, p 3745 HUN M KA890090000 (3745) Joop C, p 3755 HUN M FR960090000 (3755) Tangó, sz 3760 HUN M SZ93024Mj30 (3760) Maestoso XXX-24, sz

FR, Fejér

3842 HUN M HV980170000 (3842) Karád-17 Rigó, f

FR, Fejér FR, Fejér

3928 HUN M IM920512001 (3928) Mersuch XXII-8, sz 3964 HUN M IM981492001 (3964) Docs Genuine Cowboy, pt

FR, Fejér

3995 HUN M MF983270000 (3995) Ravasz, s

Tulajdonosa Boda János Herczog és Fiai Kft. Herczog Emil Dunaújváros Kabóka Kft, Enying MSLT Herczog és Fiai Kft. Andrejka Jenő Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Castilia Kft. Érsek Sándor Szántó János Lajos Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Joszkin János Staub János Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

Tartója

Fedeztetési állomás

Boda János Herczog és Fiai Kft. Herczog és Fiai Kft. Dunaújváros Kabóka Kft, Enying Janászik Andrea Herczog és Fiai Kft. Andrejka Jenő

Pátka I. Gánt Gánt Baracs II. Kabókapuszta Gyúró III. Gánt Felcsút II.

GAIN Bt. Tabajd Érsek Sándor Szántó János Lajos

Gyúró I. Tabajd-mesterséges Vajta-Érsek Vasztély

Reál-Száll Bt.

Baracs Székesfehérvár/Joszki Joszkin János n Eldorado Ranch Kft Mány-Bámer Investate Zrt.

Kajászó-Göblyös

77


Megye FR, Fejér FR, Fejér

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

Tulajdonosa

FR, Fejér FR, Fejér FR, Fejér FR, Fejér

Horváth József Herczog és Fiai Kft. Mg. Szakigazg. Hivatal 4111 HUN M HV990390000 (4111) Baracs-39 Muki, sz (MgSzH) 4113 HUN M HV001090000 (4113) Karád-109 Játék, sz Asbóth János HUN M IM920552002 (4123) Furioso XVIII-3 (XXXV Furioso-North Star 4123 tm.), p Lóteny. Orsz. Egy. 4236 WA, s Vécsei László 4240 HUN M HV990450000 (4240) Felsőpetény-45 Aranyos, p Penzer Simon 4241 sz Sörös István

FR, Fejér FR, Fejér

4275 HUN M HV000750000 (4275) Kaposvár-75 Pampa, f 4282 HUN M IM001142003 (4282) Toran, ps

FR, Fejér FR, Fejér FR, Fejér FR, Fejér FR, Fejér FR, Fejér

4304 HUN M HV011060000 (4304) Villány-106 Dani, s 4345 HUN M L 981250000 (4345) Favory Vihar, sz 4364 HUN M NO002110000 (4364) Nonius XLIII-211, ps 4372 HUN M PT000190000 (4372) Nívó, f 4374 HUN M HV010210000 (4374) Nagyvenyim-21 Báró, ps 4378 HUN M L 961070000 (4378) Maestoso Mambo, sz

FR, Fejér FR, Fejér

4053 (Rettenetes), s 4110 HUN M HV002000000 (4110) Siófok-200 Zarándok, sz

X Bárány Ferenc Kabóka Kft. Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Tömör Ferenc Cseprekál István Szabó Nándor Újvári József Bányóczki János

Tartója

Fedeztetési állomás

Horváth József Csákvár Herczog és Fiai Kft. Gánt Horváth Árpád Asbóth János

Perkáta I. Kisláng

Champex Plusz Kft. Vécsei László Penzer Simon Sörös István

Vál Mór/Vécsei Seregélyes Nagyvenyim

X Bárány Ferenc Székesfehérvár/Bárány Kabóka Kft, Enying Kabókapuszta Ballér István Tömör Ferenc Cseprekál István Szabó Nándor Újvári József Bányóczki János

Kápolnásnyék-Ballér Sárkeresztúr-Tömör Ráckeresztúr Kápolnásnyék Szabadbattyán-Újvári Sárkeszi-Bányóczki

78


Megye

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

Tulajdonosa

FR, Fejér FR, Fejér FR, Fejér FR, Fejér FR, Fejér FR, Fejér

4394 HUN M IM010672004 (4394) SC Dyonn, sz 4420 HUN M HV011790000 (4420) Karád-179 Fáraó, f 4451 HUN M GI99029Gi21 (4451) Gidran XXI-29 (Árgyélus), s 4467 HUN M IM891032003 (4467) Imitador IV, sz 4495 dp 4577 HUN M IM922022005 (4577) Sunrise, p

Wolf, Christine Kotrik László Horváth József Epona Lovasklub KFT Látos Ferenc Enyingi Agrár Zrt.

FR, Fejér FR, Fejér

4672 HUN M SH000700000 (4672) O'Bajan Kulek P, sz 4718 HUN M IM891082006 (4718) Koron, f

Joszkin János Zimelie Arabians Kft.

FR, Fejér FR, Fejér FR, Fejér FR, Fejér FR, Fejér FR, Fejér FR, Fejér

4719 HUN M IM961602002 (4719) Vypad, sz 4732 HUN M HV032920000 (4732) Sárbogárd-292 Rokkó, sz 4734 HUN M KB020800000 (4734) Széplak Kevély, sz 4777 HUN M KB020920000 (4777) My Colt Mámor, s 4777 HUN M KB020920000 (4777) My Colt Mámor, s 4823 HUN M HV042330000 (4823) Iharos-233 Kalifa, f 4873 HUN M IM981812007 (4873) Impala, ts

Joszkin János Tóth Imre Boda János Reál-Száll Bt. Reál-Száll Bt. Sörös István Huszti Éva

Tartója

Fedeztetési állomás

Wolf, Christine Kotrik László Horváth József KFT Látos Ferenc Enyingi Agrár Zrt.

Aba-Wolf Aba Csákvár Tabajd-mesterséges Mór-Látos Sáripuszta Székesfehérvár/Joszki Joszkin János n Kft. Aba-Wolf Székesfehérvár/Joszki Joszkin János n Zádori István Sárbogárd-Zádori Boda János Pátka I. Reál-Száll Bt. Baracs Reál-Száll Bt. Baracs Sörös István Nagyvenyim Eldorado Ranch Kft Mány-Bámer

79


Megye GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

2304 HUN M ST860150000 (2304) Szentes North Star-15, s 2357 HUN M BS840220000 (2357) Orosháza Hullám-22, s

Tulajdonosa Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

Tartója

Fedeztetési állomás

Halasi Endre

Nagycenk II.

Lajta-Hanság Rt.

Mosonmagyaróvár

Élő Gyula

2455 HUN M R 870110000 (2455) Rádiháza Martalóc-11, fa

Lajta-Hanság Rt. Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

Szőcs Csaba

Farád V. ÁsványráróZsejkepuszta

2685 HUN M SY901550000 (2685) Szentgáloskér-155, f

Karsay Sándor

Karsay Sándor

Farád IV

2763 HUN M SR891490000 (2763) Nyíregyháza-149, sz

Adrián László Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Magyar Lóteny. és Lovasszerv. Szöv.

Szabó Tibor

Lébény-3

Varga Csaba

Tényő

Horváth Lajos

Beled II MgSzH Nagycenki Méntelep

2452 HUN M AK870020000 (2452) Abádszalók Blokád-2, p

2792 HUN M BE910020000 (2792) Bocfölde-2, sv 2870 HUN M IM919150000 (2870) Janicsár, p 3077 HUN M IM929930000 (3077) Vidám, s

MgSzH Központ Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

MgSzH Méntelep

MgSzH Méntelep

3105 HUN M IM938090000 (3105) Lucnaor, f

MgSzH Központ Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

3107 HUN M IM939940000 (3107) Alabárdos, sv

Omner Bt.

Nagy István

Győr IV

3433 HUN M B 93003Ob18 (3433) O'Bajan XVIII-3 Ozirisz, f

Imrikné Detári Katalin Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

Imrik Petronella Süliné Rongits Krisztina

Balf MáriakálnokMalomdűlő/Mest.

Kovács Róbert

Bősárkány

3091 HUN M HV930550000 (3091) Bocfölde-55 Cinikus, st 3100 HUN M HS920580000 (3100) Tarnaméra Furioso-58, p

3535 HUN M NO950650000 (3535) Nonius XVII-65, fn 3593 HUN M HV960210000 (3593) Iharos-21 Fontos, sz

Horváth Imre

Töltéstava MgSzH Nagycenki Méntelep

Lajta-Hanság Á.T.G. Mosonmagyaróvár

80


Megye GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

3608 HUN M AT931690000 (3608) Andrásfi, p 3717 HUN M SZ91022Sc10 (3717) Siglavy Capriola X-22, sz 3747 HUN M IM941090099 (3747) Master, p 3846 HUN M HV980510000 (3846) Kaposvár-51 Union, s

Tulajdonosa

Tartója

Fedeztetési állomás

Kerteskői Ménes Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

Rodeo Sport Bt.

Gyirmót

Szántó Attila

Ravazd

Lajta-Hanság Rt. Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

Lajta-Hanság Rt.

Mosonmagyaróvár Potyond I

3940 HUN M IM892372000 (3940) Parker, sz HUN M BK960870000 (4011) Kunfehértó Nonius-87 4011 Rabló, f

Mayer, Jürgen

Rosta Géza Kendoff és Társa Kft.

Dornig Tibor

Dornig Tibor

Kapuvár

4065 HUN M SH970690000 (4065) O'Bajan Barka, sz

Grubits Róbert

Kópháza Péter-major

4180 HUN M HV000800000 (4180) Kaposvár-80 Untó, sz

Kapostáj Rt. Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

Gulyás Imre

Csorna II.

4188 HUN M HV990180000 (4188) Nyőgér-18 Sárkány, p

Hajner Gyula

Hajner Gyula

Babót

4194 HUN M NO991440000 (4194) Kunfehértó Nonius-144, f

Gunázer Lajos

Gunázer Lajos

Lébény-2

4243 HUN M HV010430000 (4243) Bogyoszló-43 Lator, sm

Fülöp Zsolt

Magyarkeresztúr

4294 HUN M HV010100000 (4294) Bocfölde-10 Dollár, s

Fülöp Zsolt Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

4432 HUN M FR000060000 (4432) Szemes WA, s

Tankovics Tamás

Tankovics Tamás

4454 HUN M SH000860000 (4454) O'Bajan Kamrun P, szs HUN M FN970500000 (4550) Nagycenk North Star-50 4550 Legenda, fn

MgSzH Központ

MgSzH Méntelep

Kajárpéc II. MgSzH Nagycenki Méntelep

Halasi Endre

Halasi Endre

Nagycenk II.

4557 HUN M IM940782004 (4557) Redako, p

Szikszai Lajos

Szikszai Lajos

Gönyű - Koncz tanya 81

Fertőszéplak II.

Domonkos Gusztáv Kajárpéc


Megye GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron GN, Győr-MosonSopron

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

Tulajdonosa

4587 HUN M NO021210000 (4587) Nonius XLVI-121, f

Horváth Miklós

4614 HUN M IM970502005 (4614) RR Illusion Dream, sz

Belányi-Sz. József Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

4639 HUN M SZ02009Ic11 (4639) Incitato XI-9, sz

Tartója

Fedeztetési állomás

KAEG Rt. Rábaközi Csapod-Göbös major Erdészete Erdészet II. Belányi-Sztraka József Csorna IV. Horváth Tivadar

Fertőszéplak

4684 HUN M HV030250000 (4684) Petrikeresztúr-25 Lucifer, st Csillag József

Csillag József

4760 HUN M OX020010000 (4760) El Moro, sz

MgSzH Központ

MgSzH Méntelep

4764 HUN M NO030840000 (4764) Nonius III-84, f

MgSzH Központ

MgSzH Méntelep

4765 HUN M KB032210000 (4765) Bob herceg Bohém, ps 4767 HUN M KB030330000 (4767) Rakéta Remény, s

MgSzH Központ Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

MgSzH Méntelep OMMI TVÁ Nagycenk

4768 HUN M IM010272005 (4768) Up Date, pt

MgSzH Központ

MgSzH Méntelep

4769 HUN M MF025510000 (4769) Várúr, ps

MgSzH Központ

MgSzH Méntelep

4769 HUN M MF025510000 (4769) Várúr, ps

MgSzH Központ

MgSzH Méntelep

4771 HUN M MF025770000 (4771) Vivaldi, st

MgSzH Központ

MgSzH Méntelep

4774 HUN M MF030210000 (4774) Zordon, s

MgSzH Központ

MgSzH Méntelep

4776 HUN M NO030980000 (4776) Nonius III-98 , f

MgSzH Központ Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

MgSzH Méntelep MgSzH méntelep, Nagycenk MgSzH méntelep, Nagycenk

Csorna III. MgSzH Nagycenki Méntelep Mest. MgSzH Nagycenki Méntelep MgSzH Nagycenki Méntelep Mest. MgSzH Nagycenki Méntelep MgSzH Nagycenki Méntelep MgSzH Nagycenki Méntelep MgSzH Nagycenki Méntelep MgSzH Nagycenki Méntelep MgSzH Nagycenki Méntelep Mest. MgSzH Nagycenki Méntelep MgSzH Nagycenki Méntelep MgSzH Nagycenki Méntelep

4839 HUN M HV040890000 (4839) Hobol-89 Huba, f 4840 HUN M HV040930000 (4840) Hobol-93 Rokkó, f

82


Megye

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

Tulajdonosa

HR, Hajdú-Bihar

Mg. Szakigazg. Hivatal 1935 HUN M M 83055No06 (1935) Nonius VI-55 (XLV.tm), f (MgSzH) 2432 HUN M H 87002No13 (2432) Nonius XIII-2, p Kósa Lajos Mg. Szakigazg. Hivatal 2435 HUN M H 87005No13 (2435) Nonius XIII-5 (L.tm), ps (MgSzH) HUN M BB870050000 (2515) Biharnagybajom Nonius-5, Mg. Szakigazg. Hivatal 2515 pg (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 2555 HUN M NY87001Bh00 (2555) Bob herceg-1 Bagira, f (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 2556 HUN M H 88003No15 (2556) Nonius XV-3, f (MgSzH)

HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar

2690 HUN M NT890100000 (2690) Nyírtass Dunure-10, s 2892 HUN M IM862820000 (2892) Avtor, s

HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar

2956 HUN M H 90001No16 (2956) Nonius XVI-1, p 2980 HUN M IM918610000 (2980) Favoriet Vor, s HUN M KB921550000 (3060) Ozora Árvácska I 3060 Szalmaláng, s HUN M IM920870096 (3120) Quatro e. Espoir de 3120 Longvaut, p 3152 HUN M NY91011Ha00 (3152) Haramia Hologram, ps 3274 HUN M IM931360096 (3274) Corino, sz 3296 HUN M IM925070095 (3296) Lapillus, p

HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar

HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar

Sőrés Imre Dr. Dobó Nagy Zsolt Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Rossol Miklós Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) MSLT Sándor Ferenc Lajkó László Dr. Polgári Zoltán

Tartója

Fedeztetési állomás

Molnár Ignác Egyek Kósa Lajos Berettyóújfalu Természetvédelmi és Génmegőrző Kht Hortobágy természetes Szabó Csaba

Debrecen-Józsa II.

Czégény János

Polgár Cégény

Gál Barnabás

Tépe Hajdúböszörmény Sőrés Imre Sőrés Dr. Dobó Nagy Zsolt Debrecen Marstein Nagyházi Gábor Jónás Sándor

Hajdúsámson Tiszacsege/Jónás PüspökladányGebefügi Zsuzsa Gebefügi Hajdúböszörmény/Sza Szabó Gábor bó Sándor Ferenc Vámospércs dr Dobó Nagy Csaba Debrecen Marstein Dr. Polgári Zoltán Tetétlen-természetes

83


Megye HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

Tulajdonosa

HR, Hajdú-Bihar

Mihók Zsuzsanna Dudits Pál Mg. Szakigazg. Hivatal 3429 HUN M HV950740000 (3429) Toponár-74 Edda, f (MgSzH) 3486 HUN M PT954950000 (3486) Hroby Haragos, fn Vári András Mg. Szakigazg. Hivatal 3540 HUN M NO950400000 (3540) Nonius XXVI-40, f (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 3628 HUN M HV971200000 (3628) Bocfölde-120 Gázsi, p (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 3665 HUN M NO960300000 (3665) Nonius XVII-30 (IV.tm), f (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 3668 HUN M NO960380000 (3668) Nonius XVII-38, f (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 3672 HUN M NO960320000 (3672) Nonius XL-32, f (MgSzH) 3733 HUN M AT880320000 (3733) Gálos, p Szabó Gyula 3781 HUN M IM960232000 (3781) Caracas, p Ermitrap E.C. 3797 HUN M HV970320000 (3797) Iharos-32 Gyula, sz Geréb Ferenc 3804 HUN M IM910692000 (3804) Hroby XXI-32, fa ifj. Kovács Mihály Mg. Szakigazg. Hivatal 3827 HUN M MF970050000 (3827) Pietro, sz (MgSzH)

HR, Hajdú-Bihar

Mg. Szakigazg. Hivatal 3833 HUN M GI97033Gi11 (3833) Gidran XI-33 (Sárarany), ss (MgSzH)

HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar

3318 f 3363 HUN M IM820540097 (3363) Maestoso XI Capriola, sz

Tartója

Fedeztetési állomás

Mihók Zsuzsanna Dudits Pál

Debrecen XI. Egyek II.

Bordás Imre Vári András

Debrecen Bordás Bánk II.

Nagy László

Hajdúnánás

Bodrogi Bertalan Hajdúdorog Bodrogi Természetvédelmi és Génmegőrző Kht Hortobágy mest. Szabó Antal Természetvédelmi és Génmegőrző Kht Szabó Gyula dr. Kun Péter Geréb Ferenc ifj. Kovács Mihály Szabó Gábor

Hajdúhadház-Szabó Hortobágy mest. Darvas-Szabó Tiszacsege/Cserepes Hosszúpályi Geréb Debrecen-Kovács Hajdúböszörmény/ Szabó

Debreceni Debrecen Lovasakadémia KHT Lovasakadémia

84


Megye

HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

Tulajdonosa

Mg. Szakigazg. Hivatal 3848 HUN M HV980340000 (3848) Iharosberény-34, ps (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 3849 HUN M HV980560000 (3849) Kaposvár-56, p (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 3851 HUN M HV971010000 (3851) Hajmáspuszta-101, s (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 3860 HUN M SZ97032Tu06 (3860) Tulipán VI-32, sz (MgSzH) 3862 HUN M NO971180000 (3862) Nonius XXXVIII-118, pp Fekete István 3978 HUN M SZ94021Co24 (3978) Conversano XXIV-21, sz Fekete Antal 3981 HUN M HR974210000 (3981) Görbeháza Nonius-421, ps Polonkai Gábor 3982 ps Dr. Dobó Nagy Zsolt Mg. Szakigazg. Hivatal 3991 HUN M KB980010000 (3991) Széplak Szerecsen, ps (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 4002 HUN M HV990400000 (4002) Baracs-40 Végzet, s (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 4027 HUN M HV990870000 (4027) Hobol-87, f (MgSzH) 4067 HUN M HV992020000 (4067) Békáspuszta-202 Pásztor, p Somogyi Lajos 4090 HUN M HR984880000 (4090) Obester, f Kovács István Mg. Szakigazg. Hivatal 4157 HUN M NO992170000 (4157) Nonius XLIII-217, ps (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 4158 HUN M NO992080000 (4158) Nonius XLII-208, fn (MgSzH)

Tartója

Fedeztetési állomás

Somi 2000 Kft

Hortobágy Szálkahalom

Peterman Gyula

Hajdúszoboszló

Hadházi Zsigmond

Nyírábrány

Balla-tanya Kft. Fekete István Fekete Antal Polonkai Gábor Dr. Dobó Nagy Zsolt

Balla Tanya Kft. Hajdúnánás-Fekete Debrecen-Bellegelő Görbeháza Debrecen Marstein

Novotni Péter

Bigyófarm

Nagy László

Hajdúnánás

Hadházi Zsigmond Somogyi Lajos Dr. Kovács István

Nyírábrány Nyíracsád II. Debrecen Póni

Éles Gyula

Biharnagybajom

Kunkli József

Hajdúböszörmény

85


Megye

HR, Hajdú-Bihar

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

Tulajdonosa Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Szigeti József dr. Novobáczky Iván Nonius Lótenyésztő Országos Egy.

HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar

4159 HUN M NO992220000 (4159) Nonius XLIII-222, pg HUN M IM000512003 (4235) Frappáns(e.Den Bramel's 4235 Faldo), st 4247 HUN M HV000570000 (4247) Tószeg-57 Astor, s 4280 sz

HR, Hajdú-Bihar

4285 HUN M IM901832003 (4285) Nonius III-58 (V.tm), psg

HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar

4286 HUN M SK992990000 (4286) Hroby Bendegúz, fn 4287 HUN M IM972262000 (4287) Baleno, ps

HR, Hajdú-Bihar

4305 HUN M HV010400000 (4305) Bogyoszló-40, ss

HR, Hajdú-Bihar

4311 HUN M NO002000000 (4311) Nonius XLII-200 , ps

HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar

4314 HUN M KB002170000 (4314) Athos Babilon, p 4334 HUN M L 990600000 (4334) Maestoso Marci, sz 4436 HUN M IM001762004 (4436) Freckled Pancho Jac, sm

HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar

4455 HUN M NO011880000 (4455) Nonius XXV-188, f 4475 Bársony , f

Posztós Gabriella Balogh Gizella Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Czirják Imre Fejér Tibor Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Szigeti József

HR, Hajdú-Bihar

4548 HUN M NO992830000 (4548) Debrecen Nonius-283, f

Koroknai Zoltán

Tartója

Fedeztetési állomás Mikepércs-jegyző tanya

Nagy Miklós Agrártudományi Centrum Debrecen Kismacs Szigeti József Zsáka dr. Novobáczky Iván Debrecen Nagycsere Szabó Csaba Debrecen-Józsa II. Természetvédelmi és Génmegőrző Kht Hortobágy természetes Balogh Gizella Folyás Nagyházi Gábor

Hajdúsámson

Kósa Lajos

Berettyóújfalu

Novotni Péter Czirják Imre Fejér Tibor Természetvédelmi és Génmegőrző Kht Szigeti József

Bigyófarm Berettyóújfalu III. Debrecen Quarter

Koroknai Zoltán

Hortobágy mest. Zsáka Balmazújvárosi/ Koroknai

86


Megye

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

Tulajdonosa Lőrinczi Péter Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Fekete Antal Fejér Tibor

Tartója

Fedeztetési állomás

HR, Hajdú-Bihar

4549 f

HR, Hajdú-Bihar

4585 HUN M NO022000000 (4585) Báránd Nonius-200, f

HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar

4586 HUN M NO022040000 (4586) Nonius L-204, f 4617 Szikra, sz 4624 HUN M IM962732005 (4624) Ultimate Zippo, fai

HR, Hajdú-Bihar

4628 HUN M NO021770000 (4628) Szilvásvárad Nonius-177, p Ifj. Martinek Miklós

Gebefügi Zsuzsa Fekete Antal Fejér Tibor Vegyesipari és Kereskedelmi Kft.

HR, Hajdú-Bihar

4640 HUN M IM022002005 (4640) Aranykapu Lycos, f

Andirkó Attila

Hajdúnánás Martinek HajdúböszörményAndirkó

Somogyi Lajos

Nyíracsád II.

Szabó Antal Lőrinczi Péter Agrártudományi Centrum Szemán András Fejér Tibor

Hajdúhadház-Szabó Bagamér/Lőrinczi Debrecen Lovasakadémia Debrecen Szemán Debrecen Quarter

HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar

Andirkó Attila Mg. Szakigazg. Hivatal 4643 HUN M HV031290000 (4643) Siófok-129 Rigó, f (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 4649 HUN M HV030890000 (4649) Kaposvár-89 Maszek, sz (MgSzH) 4658 HUN M HV031140000 (4658) Kaposvár-114 Unatkozó, s Lőrinczi Péter

HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar HR, Hajdú-Bihar

4659 HUN M GI02069Gi19 (4659) Gidran XIX-69 Muskétás, s Vörös József 4674 HUN M IM993102005 (4674) Lucifer SD, sz Szemán András 4744 HUN M IM892442006 (4744) Mr Iroh Jac, faz Fejér Tibor

HR, Hajdú-Bihar

Lőrinczi Péter

Bagamér/Lőrinczi

Nagyházi Gábor

Hajdúsámson PüspökladányGebefügi Debrecen-Bellegelő Debrecen Quarter

87


Megye

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

Tulajdonosa

Tartója

HS, Heves

Mg. Szakigazg. Hivatal 1917 HUN M M 822320000 (1917) Aldato-232 (Astoria tm), sz (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 2472 HUN M BA880920000 (2472) Rózsafa-92, sz (MgSzH) 2608 HUN M SY880580000 (2608) Vése Mersuch-58, s Erdei Mihály Mg. Szakigazg. Hivatal 2634 HUN M IM895020000 (2634) Handel, ps (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 2665 HUN M M 890210000 (2665) Italos, ps (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 2696 HUN M SZ89006Sc10 (2696) Siglavy Capriola X-6, sz (MgSzH) 2880 p Kft. HUN M PT910030000 (2911) Kunszentmiklós North Star- Mg. Szakigazg. Hivatal 2911 3, s (MgSzH)

HS, Heves HS, Heves

2960 HUN M HS900630000 (2960) Tarnaméra Furioso-63, p Fazekas László 3012 HUN M IM896210000 (3012) Siglavy Capriola XIV-37, sz Janovicz Gábor

Fazekas László Janovicz Gábor

HS, Heves

3025 HUN M IM908640000 (3025) Neapolitano Mima VII-5, sz Kállai Károly Mg. Szakigazg. Hivatal 3093 HUN M BA930930000 (3093) Erdösmárok-93 Csoki, p (MgSzH) HUN M FN920040000 (3194) Hódmezövásárhely Masetta- Mg. Szakigazg. Hivatal 3194 4, p (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 3253 HUN M HV940340000 (3253) Kaposvár-34 Dörgő, f (MgSzH)

HS, Heves HS, Heves HS, Heves HS, Heves HS, Heves HS, Heves HS, Heves

HS, Heves HS, Heves HS, Heves

Fedeztetési állomás

Suha Árpád

Parádfürdő-Suha

Suha Árpád Erdei Mihály

Parád Gyöngyöspata

Kakukk József

Heves II.

Dr. Ádám Sándor Állami Ménesgazdaság Zöldkert Kft.

Visznek

Csontos László

Kállai Károly

Kisköre Parádsasvár Fényespuszta Tarnalelesz Tarnaszentmiklós Kállai Károly

Suha Árpád

Parádfürdő-Suha

Lőrincz József

Újlőrincfalva

Dávid Ádám

Poroszló II.

Szilvásvárad Aldebrő-Zöldkert

88


Megye

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

HS, Heves

3401 HUN M SK941910000 (3401) Karcag North Star-191, ps

HS, Heves HS, Heves HS, Heves

3420 HUN M SZ93019Mj30 (3420) Maestoso XXX-19, sz 3623 HUN M SZ90364Tu03 (3623) Tulipán III-64, sz 3631 HUN M KB950500000 (3631) Tiszabercel Ramzes-50, p

HS, Heves HS, Heves HS, Heves

3718 HUN M SZ96003Sy12 (3718) Siglavy XII-3, f 3762 HUN M SZ910020000 (3762) Incitato XIII-2, sz 4131 HUN M HV991910000 (4131) Toponár-191 Ibrahim, f

HS, Heves HS, Heves HS, Heves

4181 HUN M HV000680000 (4181) Pápateszér-68 Erős, p 4189 HUN M HV000530000 (4189) Amor de Gibarlet, s 4279 HUN M L 991480000 (4279) Conversano Dino, sz

HS, Heves HS, Heves HS, Heves HS, Heves

4310 HUN M NO001170000 (4310) Mány Nonius-117, f 4325 HUN M SZ97022Ic13 (4325) Incitato XIII-22, sz 4366 HUN M FN000660000 (4366) Furioso Cenzor-66, fn 4435 HUN M VS011000000 (4435) Márió, fa

Tulajdonosa Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Tóth Miklós Szerényi Júlia Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Állami Ménesgazdaság Drávucz Károly Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Hippo-Téka KFT Bocsi Csaba Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Allami Ménesgazdaság Bartók László Darázs István

Tartója

Fedeztetési állomás

Bozsik István Mátyus Udvarház Kft Tóth Miklós Szerényi Júlia

Eger II. Eger IV. Abasár

Bocsi Csaba Ménesgazdaság Drávucz Károly

Erdőkövesd Szilvásvárad Szajol I.

Villás Zsigmond Hippo-Téka KFT Bocsi Csaba

Tiszaroff II. Ecséd Fáy tanya Erdőkövesd Besenyőtelek-Dani Farm Szilvásvárad Eger III. Apc-Fjord

Dani István Ménesgazdaság Bartók László Darázs István

Besenyőtelek I.

89


Megye HS, Heves

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

Tulajdonosa

HS, Heves HS, Heves

Berecz István Mg. Szakigazg. Hivatal 4444 HUN M HV021820000 (4444) Kaposvár-182 Ábránd, sz (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 4470 HUN M KB010060000 (4470) Filou Fesztivál, s (MgSzH) 4493 HUN M HV022600000 (4493) Csikóstöttös-260 Bandi, p Bozó Ferenc 4504 (C.XXVI.tm), f Állami Ménesgazdaság 4507 HUN M SZ98037Tu06 (4507) Tulipán VI-37, sz Állami Ménesgazdaság 4574 HUN M IM892112005 (4574) Conversano Krabbe III-1, sz Szlovén Nemzeti Ménes Mg. Szakigazg. Hivatal 4703 HUN M FN020230000 (4703) Bugac Furioso-23 , p (MgSzH) 4716 Andalgó, p Nyikos László

HS, Heves

4749 HUN M SZ02009Nx25 (4749) Neapolitano XXV-9, sz

HS, Heves HS, Heves HS, Heves HS, Heves HS, Heves HS, Heves

4439 HUN M FN981290000 (4439) Bánat, ps

Fülöp István

Tartója

Fedeztetési állomás

Berecz István

Bélapátfalva

Tóth István

Kápolna I.

Szél Péter Bozó Ferenc Ménesgazdaság Ménesgazdaság Ménesgazdaság

Parád Tarnalelesz/Bozó Szilvásvárad Szilvásvárad Szilvásvárad

Szittya Eger Kft Eger III. Szittya Furioso Kft. Eger III. Állami Ménesgazdaság Eger II.

90


Megye KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

Tulajdonosa

HUN M B 85002Hh00 (2125) Halim Shah-2 (Halim Shah Bábolna Nemzeti 2125 I) ox, sz Ménesbirtok Kft. Mg. Szakigazg. Hivatal 2154 HUN M H 84014No13 (2154) Nonius XIII-4 (III.tm), f (MgSzH) 2597 HUN M IM84000Ob17 (2597) Batan (O'Bajan XVIII), f

Rombauer Tamás

2810 HUN M HY89040Fu13 (2810) Furioso XIII-40, p

Hepi Kft Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft.

Tartója Nemzeti Ménesbirtok Kft Bokodi Sándor Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft.

Fedeztetési állomás

Bábolna Gombáspuszta Bábolna

Hepi Kft Bábolna Nemzeti 2890 HUN M B 90004Gl11 (2890) Gazal XI-4 (XIV.tm), sz Ménesbirtok Kft. HUN M IM800510097 (2904) Pamino (O'Bajan XX.tm), Bábolna Nemzeti 2904 sz Bábolna Rt. Arab ménese Ménesbirtok Kft. Mg. Szakigazg. Hivatal 2942 HUN M PA910020000 (2942) Maxim XV-2, s (MgSzH) Orbán Lajos HUN M B 92001Gl12 (2990) Gazal XII-1 (Gazal XV.tm.), Bábolna Nemzeti Nemzeti 2990 sz Ménesbirtok Kft. Ménesbirtok Kft

Csolnok

3036 HUN M KM901370000 (3036) Aranyforint, s HUN M B 92006Mn00 (3131) Teyszir B (Amurath S. 3131 III.tm), sz 3202 HUN M GI930070000 (3202) Déva Gidran-7 (Szilas), s 3203 HUN M GI930130000 (3203) Déva Gidran-13 (Riadó), s HUN M HV940830000 (3250) Alsónemesapáti-83 Dalia, 3250 st 3251 HUN M HV940740000 (3251) Bocfölde-74 Dinó, st 3282 HUN M B 93005Ob18 (3282) O'Bajan XVIII-5, sz 3348 HUN M IM930400097 (3348) O'Bajan XXII (Csillag), sz 3424 HUN M HV950070000 (3424) Bocfölde-7 Eriggy, pv

Bábolna Bábolna Nagysáp Bábolna

Bécs Ágnes Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

Bécs Gyula Nemzeti Ménesbirtok Kft

Komárom mm.

Mátyás és Fiai Kft

Tata Agostyán

Leszli Lajos

Kisbér II.

dr. Szentirmai István Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

dr. Szentirmai István Ács I.

Bábolna

Leszli Lajos Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. Nemzeti Ménesbirtok Kft

Kisbér II.

Bábolna

Orbán Lajos

Nagysáp

Bábolna

91


Megye KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

Tulajdonosa

3562 HUN M PT929320000 (3562) Darling, sz HUN M B 96001Ah02 (3636) Malik B (Amurath Sahib IV. 3636 tm), s HUN M SH959380000 (3638) Nagycsere Shagya-138 3638 (V.tm), sz HUN M FN960730000 (3720) Furioso XX-73 (Havas-4), 3720 ps

Bécs Gyula Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Bábolna Nemzeti 3726 HUN M B 94002Ek00 (3726) Saalim B, sz Ménesbirtok Kft. Bábolna Nemzeti 3727 HUN M B 95010Gl13 (3727) Gazal XIII-10 (XVIII.tm), sz Ménesbirtok Kft. Reiss Quarter Horse Kft. 3965 HUN M IM861442001 (3965) Creme De Coco Bueno, pal /R.Q.H. Kft./ Reiss Quarter Horse Kft. 3966 HUN M IM971462001 (3966) Hotrodding Sailor, p /R.Q.H. Kft./ Reiss Quarter Horse Kft. 3967 HUN M IM981452001 (3967) Arc Suprisinly Smart, ps /R.Q.H. Kft./ Mg. Szakigazg. Hivatal 4040 HUN M KB984600000 (4040) Rakéta III Rakéta (V.tm), s (MgSzH) Bábolna Nemzeti 4062 HUN M B 97002Ke05 (4062) Kemir V-2, sz Ménesbirtok Kft.

Tartója

Bécs Ágnes Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. Hepi Kft Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. Reiss Quarter Horse Kft. /R.Q.H. Kft./ Reiss Quarter Horse Kft. /R.Q.H. Kft./ Reiss Quarter Horse Kft. /R.Q.H. Kft./

Fedeztetési állomás

Komárom mm. Bábolna Bábolna Csolnok Bábolna Bábolna Bakonysárkány Bakonysárkány Bakonysárkány Tata Agostyán

Europharma Kft. Magyarországi 4193 HUN M IM870082003 (4193) Joska N (Jussuf VIII.tm), sz Arablótenyésztők Egy.

Mátyás és Fiai Kft Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft.

4201 HUN M KB952740000 (4201) Direkt, s

Simon János

Simon János

Ete

4281 HUN M KB991970000 (4281) Ozora Rémusz, s

Bujáki Gábor

Bujáki Gábor

Bana II.

4089 HUN M B 97006Ob20 (4089) O'Bajan XX-6 Pagat, sz

Viagora Bt.

4130 HUN M SH981880000 (4130) O'Bajan XXIII Basa, sz

Bábolna Bábolna Bábolna Bábolna

92


Megye KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom KM, KomáromEsztergom

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

4309 HUN M IM000252003 (4309) Bastiaan, f

Tulajdonosa

Tartója

Fedeztetési állomás

Bokodi Sándor

Mány

Szakál Ferenc Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft.

Bana

4555 HUN M B 97005Ke05 (4555) Kemir V-5, sz

Nagy Erika Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft.

Bábolna

4597 HUN M HV021130000 (4597) Hidas-113 Csibész, p

Kósa István

Kósa István

Tokod

4599 HUN M KB984030000 (4599) Forintos Fenomén, s

Pongrácz Imre Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

Pongrácz Imre

Kisbér Magán Ménes

Bokodi Sándor

Mány

Herceg Miklós

Mocsa

Bene Balázs

Ete II

4312 HUN M NO000340000 (4312) Nonius XVII-34 Dante, f 4316 HUN M KB003090000 (4316) Ozora Újonc, s 4319 HUN M KB000480000 (4319) Maxim Mars, ss 4338 HUN M KB990170000 (4338) Rakéta Rocco, s 4408 HUN M SH981130000 (4408) Bekecs O'Bajan-113, sz 4456 HUN M NO012010000 (4456) Mány Nonius-201, ps 4492 HUN M SZ01970Co24 (4492) Conversano XXIV-70, sz 4552 HUN M B 00002Sh05 (4552) Shagya V-2, sz 4553 HUN M B 00007Ob18 (4553) O'Bajan XVIII-7, sz

4650 HUN M HV032500000 (4650) Pereked-250 Büszke, ps 4651 HUN M HV031710000 (4651) Hobol-171 Donát, f 4835 HUN M HV041350000 (4835) Pogány-135 Bálint, s

Nagy Erika

Tata II.

Bokodi Sándor

Mány

Orbán Lajos

Nagysáp

Süvegh GMK

Mocsa

dr. Szentirmai István Ács I. Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. Bábolna

Bábolna Bábolna

93


Megye

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

ND, Nógrád ND, Nógrád

2442 Árvácska-82, s 2601 HUN M IM865530000 (2601) Western Star, p

ND, Nógrád ND, Nógrád ND, Nógrád

3200 HUN M KB930010000 (3200) Ozora II Álmatlan, s 3291 HUN M IM920930000 (3291) Dollárpapa, p 3384 HUN M KB941830000 (3384) Ozora II Aramisz, s

ND, Nógrád ND, Nógrád

3449 HUN M KB942100000 (3449) Széplak Mécses, ss 3662 HUN M HV970900000 (3662) Bogyoszló-90 Hugó, sm

ND, Nógrád ND, Nógrád ND, Nógrád

3704 HUN M HV970040000 (3704) Csányoszró-4 Gitár, s 3754 HUN M KB952430000 (3754) Ozora II Twin Peaks W, s 3786 HUN M FR950480000 (3786) Gánt, p

ND, Nógrád

4006 HUN M KB982720000 (4006) Cenzor Zeusz, s

Tulajdonosa Lóska János Szalontai Attila Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Záhonyi-Ábel András Lóska János Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Podhragyai Gábor Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Lóska János Herczog és Fiai Kft. Lóska János és Lóska Eszter

Tartója

Fedeztetési állomás

Lóska János Adame Károly

Vanyarc Érsekvadkert

Lóska János András Lóska János

Vanyarc Szarvasgede Vanyarc

Kiss István Podhragyai Gábor

Szanda Nagyoroszi

Torák Károly Lóska János Hesz Mihály

Karancsberény Vanyarc Rétság II.

Lóska János

Vanyarc

94


Megye ND, Nógrád ND, Nógrád ND, Nógrád ND, Nógrád ND, Nógrád ND, Nógrád ND, Nógrád ND, Nógrád ND, Nógrád ND, Nógrád ND, Nógrád

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

Tulajdonosa

4146 HUN M HV002040000 (4146) Bogyoszló-204 Kázmér, sst Baksa Sándor Mg. Szakigazg. Hivatal 4168 HUN M HV001370000 (4168) Hobol-137 Mázli, f (MgSzH) 4365 HUN M CD992560000 (4365) Futár, psg Ukrán-Ló Kft. 4428 HUN M SZ00058Mj30 (4428) Maestoso XXX-58, sz Dr. Kobolák István 4465 HUN M IM000152004 (4465) Lacoste, sz DRP Kft 4565 HUN M KB993460000 (4565) Amati Szkíta, s Lóska János 4626 HUN M IM010132004 (4626) Concert, pg DRP Kft 4627 HUN M IM010142004 (4627) Prefektus, sz DRP Kft 4733 HUN M KB022430000 (4733) Cenzor T-Zeusz W, s Lóska János 4794 HUN M KB991990000 (4794) Ozora Portos W, p Pálffy Andrea Mg. Szakigazg. Hivatal 4846 HUN M HV043260000 (4846) Máriakálnok-326 Mars, dp (MgSzH)

Tartója

Fedeztetési állomás

Baksa Sándor

Karancslapújtő-II.

Kovács Ferenc Gyenes Lajos Dr. Kobolák István DRP Kft Lóska János DRP Kft DRP Kft Lóska János Pálffy Andrea

Diósjenő Mátraszele Karancsság Balassagyarmat II. Vanyarc Balassagyarmat II. Balassagyarmat II. Vanyarc Vanyarc

Klement István

Vizslás-Újlak

95


Megye PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

1807 HUN M B 80007Gl09 (1807) Gazal IX-7 (XI.tm.), szs

Tulajdonosa

Gál Péter Mg. Szakigazg. Hivatal 2025 HUN M NG840050000 (2025) Nagydorog Zsoldos, sz (MgSzH) 2040 HUN M SO84095Hm00 (2040) Hullám-95, fa Just Ágota 2075 HUN M SP85005Gi08 (2075) Gidran VIII-5, s Markó Judit Mg. Szakigazg. Hivatal 2095 HUN M BA850490000 (2095) Belvárdgyula-49, f (MgSzH) 2217 HUN M IM822430000 (2217) Notos, ds Sáfrán József Mg. Szakigazg. Hivatal 2297 HUN M SV86037Sz10 (2297) Széplak X-37, sz (MgSzH) HUN M HY870070000 (2447) Hódmezövásárhely Furioso- Mg. Szakigazg. Hivatal 2447 7, ps (MgSzH) 2589 HUN M SZ87005Tu05 (2589) Tulipán V-5 (VI.tm), sz Stark Károly Mg. Szakigazg. Hivatal 2633 HUN M IM895010000 (2633) Hospodar, p (MgSzH) 2673 HUN M SY900640000 (2673) Buzsák-64, ss Árvai Ágoston HUN M SZ89015Pl29 (2695) Pluto XXIX-15 (XXXI.tm), Mg. Szakigazg. Hivatal 2695 msz (MgSzH) 2708 HUN M IM914700000 (2708) Polhaar's Sebastian, s Váczi István 2783 HUN M IM886470000 (2783) Ramos Z, p Hevesy Barnabás Mg. Szakigazg. Hivatal 2797 HUN M BA911340000 (2797) Szilágy-134 Adós, fet (MgSzH)

Tartója

Fedeztetési állomás

Gál Péter

Érd III.

Petőfi Szövetkezet Just Ágota Vaskó Attila

Kocsér Isaszeg II. Tököl I.

Klément Benő Cegléd IV. Sáfrán József Dömsöd I. Élelmiszergépgyártó Kft, Ráckeve Ráckeve IV. Dr. Plutzer Imre Stark Károly

Örkény Nagykőrös II.

Nemzeti Lovarda Árvai Ágoston

Nemzeti Lovarda Nagykáta

Schütt József Váczi István Nemzeti Lovarda

Tök I. Tápiószecső Nemzeti Lovarda

Uzelman János

Ráckeve

96


Megye

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

PT, Pest

2823 HUN M BA900680000 (2823) Diósviszló Nonius-68, f

PT, Pest

2826 HUN M E 890030000 (2826) Takaros, p

PT, Pest

2871 HUN M IM919160000 (2871) Jupiter, p

PT, Pest

2923 HUN M GE920090000 (2923) Gölle-9 Biborfény, ss

PT, Pest

2945 HUN M W 910020000 (2945) Formás II-2, ps

PT, Pest PT, Pest PT, Pest

2948 HUN M KG910030000 (2948) Karcag-3, p 2966 HUN M IM898790000 (2966) Goral XVI-82 (Zénó), ps 2974 HUN M KM900300000 (2974) Komárom Szikrázó-30, s

PT, Pest PT, Pest PT, Pest

3009 HUN M IM929770000 (3009) Maashoeven's Egor, pg 3015 HUN M IM929780000 (3015) Rekord, pg 3021 HUN M PT881700000 (3021) Monte Carlo, ps

PT, Pest

3065 HUN M MF921060000 (3065) Zsarnok, p

PT, Pest

3087 HUN M HV930140000 (3087) Békáspuszta-14 Ciceró, sz HUN M HS920540000 (3101) Visznek North Star-54 3101 (Flavius, p 3114 HUN M IM930410096 (3114) Colonado, p

PT, Pest PT, Pest

Tulajdonosa Dornyák József Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Magyar Lóteny. és Lovasszerv. Szöv. Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Dr. Németh Zoltán Szigeti Edit Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Kafka István Somogyi Károly Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Nemzeti Lovarda

Tartója

Fedeztetési állomás

Dornyák József

Vecsés IV.

Borda Zoltán

Pócsmegyer

Nagy Marcell

Paprét

Molnár Dezső

Nagykőrös

Kovács Attila

Verőce

Molnár Dezső Dr. Németh Zoltán Szigeti Edit

Nagykőrös Szigetcsép Csömör I.

Petőfi Szövetkezet Kafka István Somogyi Károly

Kocsér Monor Mogyoród

Gó-Ló Bt.

Szigetbecse

Deák Tamás

Táborfalva

Nemzeti Lovarda Nemzeti Lovarda

Nemzeti Lovarda Nemzeti Lovarda

97


Megye

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

PT, Pest PT, Pest

3139 HUN M IM841040096 (3139) Polan, psg 3186 HUN M SY891760000 (3186) Bornemissza Büszke, pg

PT, Pest

3192 HUN M HY92007Fu17 (3192) Furioso XVII-7, p

PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest

3210 HUN M MF930040000 (3210) Leányálom, p 3217 HUN M IM880920000 (3217) Favoured Nations, ps 3227 HUN M BS910190000 (3227) Cabracan, sz 3229 HUN M M 91023No22 (3229) Nonius XXII-23, ps

PT, Pest PT, Pest

3249 HUN M HV940420000 (3249) Kaposvár-42 Dolmány, s 3328 HUN M MF941390000 (3328) Musical, sz

PT, Pest

3374 HUN M MF941860000 (3374) Mundér, p

PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest

3412 HUN M MF942140000 (3412) Mánia, p 3444 HUN M PT932600000 (3444) Széplak Szansza, s 3458 HUN M IM950810096 (3458) Krampusz, dp 3477 HUN M MF932450000 (3477) Lavina (Rufusz), p 3521 HUN M HV960420000 (3521) Kaposvár-42 Koma, s

Tulajdonosa ANPI Aggteleki Nemzeti Park Ig., Jósvafő Sándor Zsolt Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Szőke Vince Somogyi Károly Bekov KFT Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Tóth András Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Nyírő László Rossol János Koncz Zoltán Krizsák Dénes

Tartója

Fedeztetési állomás

Dr. Magyar Gábor Sándor Zsolt

Tahitótfalu Érd X.

Török Mihály

Pécel II.

Páska Ildikó Tangazdaság Somogyi Károly Bekov KFT Egyetem ÁOTK Tangazdaság Tóth András

Sóskút I. Üllő Mogyoród Nagykőrös IV.

Nemzeti Lovarda

Nemzeti Lovarda

Nemzeti Lovarda Nyírő László Makai Dezső Koncz Zoltán Krizsák Dénes

Nemzeti Lovarda Százhalombatta Budapest Budapest XVI.ker. Délegyháza II.

Üllő Dömsöd IV.

98


Megye PT, Pest

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

Tulajdonosa

PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest

Slezsák István Mg. Szakigazg. Hivatal 3560 HUN M MF950450000 (3560) Nektár, st (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 3594 HUN M HV960020000 (3594) Csányoszró-2 Forint, s (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 3686 HUN M KB960390000 (3686) Maxim Parázs, s (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 3712 HUN M HV970290000 (3712) Toponár-29 Góliát, f (MgSzH) 3758 HUN M IM911080099 (3758) Maestoso Toplica XXI-3, f Hernádi Zoltán 3771 HUN M HV971190000 (3771) Bocfölde-119 Krokodil, f Bukri Károly 3805 (Fintor), ss Török Mihály Mg. Szakigazg. Hivatal 3826 HUN M MF970300000 (3826) Páholy, s (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 3859 HUN M SZ97042Co24 (3859) Conversano XXIV-42, sz (MgSzH) HUN M FN971250000 (3861) Buj Furioso-125 (Csibész), Mg. Szakigazg. Hivatal 3861 p (MgSzH) 3880 HUN M NG880120000 (3880) Nagydorog Mujkó, sz Makai Dezső 3888 HUN M SZ92013Nx23 (3888) Neapolitano XXIII-13 , sz Lieszkovszki Tibor 3916 HUN M E 82076To01 (3916) Toborzó I-76 Konok, s Pallagi Lilla

PT, Pest

3953 HUN M IM950692001 (3953) Ousor IX-17, fae

PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest

3529 HUN M IM920850098 (3529) Hofmannstahl, sv

Vörös József

Tartója

Fedeztetési állomás

Slezsák István

Göd III.

Nemzeti Lovarda

Nemzeti Lovarda

Petőfi Szövetkezet

Kocsér

Mézner Ferenc

Szada

Galbács Ferenc Hernádi Zoltán Bukri Károly Török Mihály

Tápiószentmárton II. Inárcs Ráckeve III. Pécel II.

Nemzeti Lovarda

Nemzeti Lovarda

Tóth Sándor

Hernád

Szebeni Sándor Makai Dezső Lieszkovszki Tibor Pallagi Lilla X Aggteleki Nemzeti Park

Abony Budapest Monorierdő Hernád II. Jósvafő

99


Megye

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

PT, Pest PT, Pest

3969 HUN M IM981562001 (3969) Pluto Valdamora, sz 3996 HUN M L 970710000 (3996) Favory Juno (Fantom), sz

PT, Pest

4018 HUN M HV991130000 (4018) Kaposvár-113 Szeles, sz

PT, Pest

4036 HUN M MF982100000 (4036) Raszputyin, sz

PT, Pest PT, Pest

4038 HUN M IM982252001 (4038) Kalimeris D' Ariel, s 4069 HUN M SZ97065Sc10 (4069) Siglavy Capriola X-65, sz

PT, Pest

4077 HUN M IM860542002 (4077) Veganum, s

PT, Pest

4078 HUN M MF971990000 (4078) Príma, p

PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest

4080 HUN M IM922662001 (4080) Del Mar L, p 4081 HUN M IM972782001 (4081) L-Egant, pg 4083 HUN M SY921510000 (4083) Dani, p 4093 HUN M FN941430000 (4093) Pásztor North Star-143, p 4095 Nemes, p 4096 HUN M IM901342001 (4096) Charly, fa

PT, Pest

4117 HUN M HV001170000 (4117) Iharos-117 Vulkán, sz

Tulajdonosa Kincsem Lovaspark Kft, Tápiószentmárton Barna Gyula Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Galbács Ferenc Állatorvostudományi Egyetem Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Kincsem Lovaspark Kft, Tápiószentmárton Hargitai János Jakab István Bárány István Bálint Miklós id. Fülöp Sándor Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

Tartója

Fedeztetési állomás

Kft, Tápiószentmárton Barna Gyula

Tápiószentmárton Vecsés V./Barna

Szebeni Sándor

Abony

Csilló Béla

Pilis

Nemzeti Lovarda Galbács Ferenc Egyetem ÁOTK Tangazdaság

Nemzeti Lovarda Tápiószentmárton II.

Nemzeti Lovarda Kft, Tápiószentmárton Hargitai János Jakab István Bárány István Bálint Miklós id. Fülöp Sándor

Nemzeti Lovarda Tápiószentmárton Pilis Cegléd III. Szada II. Dömsöd V. Érd IV.

Klément Benő

Cegléd IV.

Üllő

100


Megye PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

4133 HUN M HV001970000 (4133) Horvátkút-197 Király, f 4135 HUN M KB960300000 (4135) Fernando Faun, s 4139 HUN M L 960760000 (4139) Neapolitano Jampi, sz

Tulajdonosa

Bobál István Zombori Ágnes Galbács Ferenc Mg. Szakigazg. Hivatal 4163 HUN M MF992990000 (4163) Suhanc, p (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 4182 HUN M SZ99011Fx27 (4182) Favory XXVII-11, sz (MgSzH) Kincsem Lovaspark Kft, 4203 HUN M IM971492002 (4203) Pilot Pur of Kenia, p Tápiószentmárton 4209 HUN M L 980740000 (4209) Favory Főnix, sz Dobrovitz József 4221 HUN M MF970280000 (4221) Pascal, p Lac-Co. 2004 Bt. Kincsem Lovaspark Kft, 4223 HUN M IM981562002 (4223) Qualitas, pg Tápiószentmárton 4224 HUN M AT950470000 (4224) Menedzser, s Grezner József 4227 HUN M NG880130000 (4227) Nagydorog Szorgos, sz Szabó Csaba HUN M L 990130000 (4233) Siglavy Capriola-13 Sólyom, Kincsem Lovaspark Kft, 4233 szs Tápiószentmárton 4237 D.J.Bobo) WB, s Túróczi Miklós 4278 HUN M L 961230000 (4278) Favory László, sz Aszódi Gábor 4284 HUN M L 990890000 (4284) Favory Brunó, sz Barna Gyula

Tartója

Fedeztetési állomás

Bobál István Zombori Ágnes Galbács Ferenc

Hévízgyörk Budapest XVII/3. Tápiószentmárton II.

Nemzeti Lovarda

Nemzeti Lovarda

Lázár Lovaspark Kft, Tápiószentmárton Dobrovitz József Lac-Co. 2004 Bt. Kft, Tápiószentmárton Grezner József Szabó Balázs Kft, Tápiószentmárton Túróczi Miklós Aszódi Gábor Barna Gyula

Domony Tápiószentmárton Vecsés II. Üllő Tápiószentmárton Vácrátót Érd VIII. Tápiószentmárton Tápiószentmárton III. Galgahévíz Vecsés V./Barna

101


Megye

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

PT, Pest

4291 HUN M HV011410000 (4291) Hobol-141 Negró, f

PT, Pest PT, Pest PT, Pest

4322 HUN M MF000170000 (4322) Testőr, ps 4370 HUN M IM000702003 (4370) Tarek, pt 4371 HUN M PT000180000 (4371) Néró, fn

PT, Pest PT, Pest

4376 HUN M L 980560000 (4376) Favory Formás, sz 4380 HUN M IM940232002 (4380) Siglavy X-5 Simon, pg

PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest

4401 HUN M SZ00023Fx27 (4401) Favory XXVII-23, ps 4426 HUN M IM961592000 (4426) Pluto XIX-26, sz 4427 HUN M L 000060000 (4427) Siglavy Capriola Márkó, sz 4431 HUN M L 011360000 (4431) Siglavy Capriola Prímás, sz

PT, Pest

4457 HUN M HV023220000 (4457) Tinnye-322 Ronaldo, df

PT, Pest

4476 HUN M HV021940000 (4476) Kaposújlak-194 Herceg, f

PT, Pest

4485 HUN M MF011190000 (4485) Ünnep, ps

PT, Pest

4487 HUN M MF011240000 (4487) Urál, p

PT, Pest

4488 HUN M MF011320000 (4488) Urbino, p

Tulajdonosa Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Makai Dezső Sáfrán József Kincsem Lovaspark Kft, Tápiószentmárton Szilágyi Zsolt Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Lázár Lovaspark Hrubos Ferenc Bodor Ferenc Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

Tartója

Fedeztetési állomás

Kalina János

Monor V.

Kakukk József Makai Dezső Sáfrán József Kft, Tápiószentmárton Szilágyi Zsolt

Heves II. Budapest Dömsöd I.

Fehér Tibor Lázár Lovaspark Hrubos Ferenc Bodor Ferenc

Újszilvás Domony Tatárszentgyörgy III. Tahitótfalu II.

Balázs Tibor

Tinnye II.

Sum József

Gyömrő

Nemzeti Lovarda

Nemzeti Lovarda

Kafka István

Monor

Nemzeti Lovarda

Nemzeti Lovarda

Tápiószentmárton Dabas II.

102


Megye

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest

4501 p 4511 HUN M L 001460000 (4511) Pluto Szindbád, sz 4514 HUN M IM991572002 (4514) Caligula, p 4558 HUN M IM941150096 (4558) Cézár, sz 4561 HUN M AT991980000 (4561) Wagram, p 4567 HUN M HV021670000 (4567) Karád-167 Bikfic, dv 4571 HUN M IM941942005 (4571) Indigo Uit de Sort, ts 4576 HUN M IM002612002 (4576) Raimund, sz 4597 HUN M HV021130000 (4597) Hidas-113 Csibész, p 4600 HUN M KB011750000 (4600) Szikrázó Fókusz, s

PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest

4677 HUN M IM020012006 (4677) Hroby Grad, fae 4681 HUN M QH030940000 (4681) Cowboy Colt, p 4699 HUN M IM032902005 (4699) Greenwood Sunshine, ts 4705 HUN M PT900160000 (4705) Dárius, s 4722 HUN M IM020192006 (4722) Con Crusador, pg

Tulajdonosa Ménes Árvai Ágoston Kincsem Lovaspark Kft. Sziráki Mihály Nemzeti Lovarda Sum József Boda László Koncz Zoltán Balázs Viktor Madarász Károly Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság Krizsák Dénes Őri József Páska Ildikó Vet-Praktice Bt

Tartója Park Árvai Ágoston Kft. ifj. Sziráki Mihály Nemzeti Lovarda Sum József Boda László Koncz Zoltán Balázs Tibor Madarász Károly Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság Krizsák Dénes Őri József Páska Ildikó Vet-Praktice Bt

Fedeztetési állomás Jósvafő Nagykáta Tápiószentmárton Üllő Nemzeti Lovarda Gyömrő Gyál Budapest XVI.ker. Tinnye II. Cegléd VI. Jósvafő Délegyháza II. Üllő VI. Sóskút I. Üllő

103


Megye PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest PT, Pest

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

4725 HUN M IM020692003 (4725) Aladin, pg 4726 HUN M IM033882005 (4726) Hazy Marschall CA, p 4729 HUN M IM971332006 (4729) Dual's First Light, s 4743 HUN M IM030892005 (4743) Mighty O Dreams, sz 4745 HUN M QH041170000 (4745) Crazy Gold Boy, fai

Tulajdonosa

Dominium 64 Rt. Dominium 64 Rt, Ócsa Boldog Ló Farm Farm Mester Attila Mg. Szakigazg. Hivatal 4773 HUN M MF033980000 (4773) Zivatar, sz (MgSzH) 4796 HUN M L 030460000 (4796) Siglavy Capriola Mistrald, sz Árvai Ágoston 4797 HUN M L 991220000 (4797) Maestoso Perletta, sz Genzwein Ferencné 4798 HUN M L 032180000 (4798) Favory Junó, sz Nagy János 4814 HUN M MF985110000 (4814) Replay, s Csikós és Társa Kft.

Tartója

Fedeztetési állomás

Dominium 64 Rt. Ócsa Boldog Ló Farm Bacsó Beáta Mester Attila

Csévharaszt Csévharaszt Domonyvölgy Domonyvölgy Nagykáta I.

Hargitai János Árvai Ágoston Ferencné Nagy János Csikós és Társa Kft.

Pilis I. Nagykáta Vasad Érd IX. Nemzeti Lovarda

104


Megye SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

Tulajdonosa

Mg. Szakigazg. Hivatal 1959 HUN M E 830130000 (1959) Lendület, p (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 2024 HUN M NG840040000 (2024) Nagydorog Márki, sz (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 2288 HUN M M 860120000 (2288) Mezőhegyes Nonius-12, p (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 2320 HUN M M 86038Mo01 (2320) Merano I-38, sz (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 2341 HUN M BA870210000 (2341) Himesháza-21, sz (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 2615 HUN M M 880050000 (2615) Konkord, sz (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 2800 HUN M TR910280000 (2800) Toponár-28, f (MgSzH) HUN M PT861370000 (2853) Délegyháza North Star-137, Essen Kft. Karcagi 2853 p Kunlovarda Mg. Szakigazg. Hivatal 2921 HUN M BE920100000 (2921) Bocfölde-10 Bástya, s (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 2947 HUN M PB91007Si01 (2947) Szikrázó I-7, ss (MgSzH) 2950 HUN M E 910110000 (2950) Vándor, pg

Tartója Bényeiné Kovács Erika

Fedeztetési állomás

Szolnok

Csernák András Essen Kft. Karcagi Kunlovarda

Tiszasas

Banka Béla

Jászszentandrás

Simai József

Túrkeve

Bíró Rezső

Törökszentmiklós

Kóré Lajos Essen Kft. Karcagi Kunlovarda

Kisújszállás-Kóré

Simon György

Rákóczifalva

Simai József

Túrkeve

Karcag Kunlovarda

Karcag Kunlovarda

3313 HUN M NG910120000 (3313) Nagydorog Gránátos, f

Szűcs és Társa Kft Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Essen Kft. Karcagi Kunlovarda

Szűcs és Társa Kft Mezőtúr Szűcs Tessedik Sámuel Mgi Főiskola Mezőtúr II. - Főiskola Szakiskola, Középiskola és Kenderes II. Essen Kft. Karcagi Kunlovarda Karcag Kunlovarda

3338 HUN M IM880720096 (3338) Hadban XXVII-12, sz

dr. Bene Sándor

dr. Bene Sándor

3191 HUN M IM930900095 (3191) Catalin VII-9, pg 3211 HUN M MF930050000 (3211) Libretto, p

Karcag III. 105


Megye SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

Tulajdonosa

Mg. Szakigazg. Hivatal 3394 HUN M IM930170000 (3394) Motesice Furioso-17, pg (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 3402 HUN M FN940720000 (3402) Karcag North Star-72, p (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 3403 HUN M FN940730000 (3403) Karcag North Star-73, p (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 3409 HUN M IM880970097 (3409) Délibáb, p (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 3446 HUN M FN930610000 (3446) Bűvölő Furioso-61 (Intő), p (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 3492 HUN M HV960280000 (3492) Toponár-28 Fickó, s (MgSzH) HUN M FN930160000 (3526) Hódmezővásárhely Furioso- Mg. Szakigazg. Hivatal 3526 16, pp (MgSzH) 3544 HUN M BK942720000 (3544) Kunfehértó Nonius-272, nf Strohmayer Ádám Mg. Szakigazg. Hivatal 3597 HUN M HV960400000 (3597) Kaposvár-40 Fillér, f (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 3644 HUN M HV960200000 (3644) Iharos-20 Szputnyik, s (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 3706 HUN M HV970510000 (3706) Kaposvár-51 Gyanus, p (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 3843 HUN M HV981220000 (3843) Gölle-122 Gábris, dv (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 3863 HUN M FN971100000 (3863) Boszporusz Furioso-110 , ps (MgSzH) Essen Kft. Karcagi 3877 HUN M SK970010000 (3877) Rudi, ft Kunlovarda Mg. Szakigazg. Hivatal 4017 HUN M HV991360000 (4017) Kaposvár-136 Megyer, s (MgSzH)

Tartója

Tóth Ferenc Essen Kft. Karcagi Kunlovarda Szentmárton Lovas Egyesület

Fedeztetési állomás

Tiszaföldvár II. Karcag Kunlovarda KunszentmártonLovas Klub

Bíró Rezső Szakiskola, Középiskola és

Törökszentmiklós

Banka Béla

Jászszentandrás

Kenderes II.

Simon György

Rákóczifalva JászszentandrásStrohmayer Ádámné Stromayer Essen Kft. Karcagi Kunlovarda Karcag Kunlovarda Németh Ferenc

Kunhegyes

Muhari Attila

Jászboldogháza

Ratkai István

Abádszalók

Kolozsi József Essen Kft. Karcagi Kunlovarda

Tiszafüred-Kolozsi

Bozsik István

Besenyőtelek I.

Karcag Kunlovarda

106


Megye SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok SK, Jász-NagykunSzolnok

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

4022 HUN M HV991930000 (4022) Bicsérd-193 Csillag, f 4064 HUN M B 92004Sh02 (4064) Shagya II-4 (Ahmed), sz

Tulajdonosa Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Természetvédelmi Egyesület

Tartója

Farkas László Természetvédelmi Egyesület

4246 HUN M HV012080000 (4246) Segesd-208 Gurbó, f Nagy Ferenc HUN M FN990480000 (4268) Vál North Star-48 (Fantom), Kenderesi Szakisk., 4268 p Középisk. és Kollégium Mg. Szakigazg. Hivatal 4299 HUN M HV011990000 (4299) Toponár-199 Kacér, f (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 4300 HUN M HV012170000 (4300) Kaposvár-217 Frédi, sz (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 4301 HUN M HV011590000 (4301) Sellye-159 Bandi, ss (MgSzH)

Nagy Ferenc Szakiskola, Középiskola és Essen Kft. Karcagi Kunlovarda

Fedeztetési állomás

Jászkisér Turkeve Nimfea TiszaföldvárHomokhát Kenderes II.

Erdődi Károly

Karcag Kunlovarda Jászfelsőszentgyörgy/ Erdődi

Németh Ferenc

Kunhegyes

4494 HUN M HV022840000 (4494) Fazekasboda-284 Madár, sz Csajkás Péter

Csajkás Péter

Jászágó I.

4537 HUN M IM990442005 (4537) Oszkár SD, f

Bugyik Endre

Kisújszállás/Bugyik

Csernák András

4652 HUN M HV031820000 (4652) Hobol-182 Néró, f

Bugyik Endre Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

4675 HUN M IM013112005 (4675) Rambo SD, f

Nagy Ferenc

Nagy Ferenc

4704 HUN M IM030282006 (4704) Belga-64 Bátor, sz

Nagy Ferenc Kenderesi Szakisk., Középisk. és Kollégium Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

Nagy Ferenc Szakiskola, Középiskola és

Tiszasas TiszaföldvárHomokhát TiszaföldvárHomokhát TiszaföldvárHomokhát

4646 HUN M HV031640000 (4646) Bicsérd-164 Tomi, p

4775 HUN M MF994140000 (4775) Timpex Quebec, f 4838 HUN M HV043480000 (4838) Agostyán-348 Döme, f

Nagy Ferenc

Simon György

Kenderes II. Rákóczifalva 107


Megye SR, SzabolcsSzatmár-Bereg SR, SzabolcsSzatmár-Bereg SR, SzabolcsSzatmár-Bereg SR, SzabolcsSzatmár-Bereg SR, SzabolcsSzatmár-Bereg SR, SzabolcsSzatmár-Bereg SR, SzabolcsSzatmár-Bereg SR, SzabolcsSzatmár-Bereg SR, SzabolcsSzatmár-Bereg SR, SzabolcsSzatmár-Bereg SR, SzabolcsSzatmár-Bereg SR, SzabolcsSzatmár-Bereg SR, SzabolcsSzatmár-Bereg SR, SzabolcsSzatmár-Bereg SR, SzabolcsSzatmár-Bereg

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

Tulajdonosa

Tartója

Fedeztetési állomás

2136 HUN M HB85033Hr00 (2136) Békáspuszta Harsona-33, ps Gebri Tamás

Gebri Tamás

Nagykálló

2143 HUN M SV85028Sz10 (2143) Széplak X-28 (XIII.tm.), ss Pete János Mg. Szakigazg. Hivatal 2559 HUN M M 88162No09 (2559) Nonius IX-162, pg (MgSzH)

Pete János

Újfehértó

Pete János

Újfehértó

2869 HUN M IM919130000 (2869) Jackson, ps

Magyar Lovas Szövetség Dr. Becsky György

Vállaj

3022 HUN M AT882350000 (3022) Címer, ps HUN M NC910080000 (3023) N.cserkesz Széplak-8 3023 Szenátor, s

Betula Terra Kft

Betula Terra Kft

Gerzsánszky Lajos Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

Séra Gábor

Tiszanagyfalu III. Gávavencsellő Gerzsánszky

Fülöp Bálint

Papos

Hadas Diána Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

Gajdos Zsolt

Nyíregyháza-Lőtér

Szaplonczai László

Fehérgyarmat III

Gebri Tamás

Nagykálló

Gebri Tamás

Nagykálló

Gebri Tamás

Nagykálló

Gebri Tamás

Nagykálló

Gebri Tamás

Nagykálló

Bányai Sándor

Ilk

3059 HUN M BK921170000 (3059) Széplak X-117, s 3062 HUN M KB921650000 (3062) Szikrázó Vihar, s 3206 HUN M KB930350000 (3206) Athos, ps 3209 HUN M MF932070000 (3209) Gyergyó, pt 3443 HUN M SR943310000 (3443) Széplak Szimbád, s 3491 HUN M HV960610000 (3491) Bocfölde-61 Fácán, p 3502 HUN M IM898420000 (3502) Hasszán, p

Gebri Tamás Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

OMMI és Balogh István Mg. Szakigazg. Hivatal 3557 HUN M SR952850000 (3557) Széplak XVIII Kannibál, st (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 3566 HUN M KB952310000 (3566) Conrad Cók Mók, p (MgSzH)

108


Megye SR, SzabolcsSzatmár-Bereg SR, SzabolcsSzatmár-Bereg SR, SzabolcsSzatmár-Bereg SR, SzabolcsSzatmár-Bereg SR, SzabolcsSzatmár-Bereg SR, SzabolcsSzatmár-Bereg SR, SzabolcsSzatmár-Bereg SR, SzabolcsSzatmár-Bereg SR, SzabolcsSzatmár-Bereg SR, SzabolcsSzatmár-Bereg SR, SzabolcsSzatmár-Bereg SR, SzabolcsSzatmár-Bereg SR, SzabolcsSzatmár-Bereg SR, SzabolcsSzatmár-Bereg SR, SzabolcsSzatmár-Bereg

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

3607 HUN M IM925040097 (3607) Munaadee, p 3684 HUN M SZ94004Pl30 (3684) Pluto XXX-4 Prince, sz HUN M HV971210000 (3703) Alsónemesapáti-121 3703 Gazdag, s 3716 HUN M FN960140000 (3716) Furioso-14 Faust, p 3803 HUN M IM821362000 (3803) Favory XXXI-19, sz 3939 HUN M MF970080000 (3939) Parkett, s 3963 HUN M HV991550000 (3963) Karád-155 Röpke, dv 3977 HUN M SZ93010Co24 (3977) Conversano XXIV-10, sz 3990 HUN M KB981900000 (3990) Filou Fenomén, p 4041 HUN M SZ98011Pl31 (4041) Pluto XXXI-11, sz 4050 HUN M MF973420000 (4050) Coral, p 4108 HUN M HV991380000 (4108) Kaposvár-138 Remény, f 4179 HUN M IM001272002 (4179) Belga Robuste, p 4283 HUN M MF995580000 (4283) Timpex Cabale, p 4306 HUN M HV012300000 (4306) Kaposvár-230 Mókás, f

Tulajdonosa

Gajdos Zsolt Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

Tartója

Fedeztetési állomás

Gajdos Zsolt

Nyíregyháza-Lőtér

Szaplonczai László

Fehérgyarmat III

Bakó István

Ófehértó I.

Gebri Tamás

Nagykálló

Pete János Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

Pete János

Újfehértó

Gáncsos László

Döge

Demendi István

Szakoly

Pete János Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

Pete János

Újfehértó

Gál István

Jánd

Gebri Tamás

Nagykálló

Timpex Kft. Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

Timpex Kft.

Nyíregyháza I.

Gebri Tamás

Nagykálló

Gégény Tibor

Fehérgyarmat

Timpex Kft.

Nyíregyháza I.

Kukucska Attila

Felsősóskút

Timpex Kft. Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

109


Megye SR, SzabolcsSzatmár-Bereg SR, SzabolcsSzatmár-Bereg SR, SzabolcsSzatmár-Bereg SR, SzabolcsSzatmár-Bereg SR, SzabolcsSzatmár-Bereg SR, SzabolcsSzatmár-Bereg SR, SzabolcsSzatmár-Bereg SR, SzabolcsSzatmár-Bereg

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

Tulajdonosa

Tartója

Fedeztetési állomás

4348 HUN M L 001660000 (4348) Maestoso Mohikán, ft

Tóth Sándor

Tóth Sándor

Újfehértó II.

4433 HUN M SR002440000 (4433) Főhős, s

Siller Péter Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

Siller Péter

Kisvárda II.

Kukucska Attila

Felsősóskút

Pete János

Újfehértó

Szilágyi Botond

Tisztaberek

Gebri Tamás

Nagykálló

Kukucska Attila

Felsősóskút

Kacsavár Kft

Kacsavár

4472 HUN M KB011720000 (4472) Irha Imi, pt 4491 HUN M L 011150000 (4491) Maestoso Matyi, f

4503 HUN M L 940730000 (4503) Siglavy Capriola Favorit, sz Szilágyi Botond Mg. Szakigazg. Hivatal 4584 HUN M NO020640000 (4584) Nonius XVII-64, f (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 4635 HUN M KB020560000 (4635) Bűvölő Íjász, p (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 4657 HUN M HV032000000 (4657) Sellye-200 Ramzes, sz (MgSzH)

110


Megye

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

Tulajdonosa

SY, Somogy

2047 HUN M SP840070000 (2047) Cselszövő Gidran-1-7, ss 2324 HUN M TR860140000 (2324) Répáspuszta O'Bajan-14, sz HUN M BK853080000 (2326) Lajosm.Sig.Bagd2326 308(SBVIIItm), sz

SY, Somogy SY, Somogy

2745 HUN M IM907020000 (2745) Igéret, ps 2791 HUN M BA910250000 (2791) Mohács-25, ds

SY, Somogy SY, Somogy SY, Somogy

2801 HUN M GE900010000 (2801) Gölle-1, f 2857 HUN M IM886340000 (2857) Maestoso XXXVIII-12, sz 2926 HUN M SY921000000 (2926) Nágocs-100 Báró, ds

Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Laczkó Sándor Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Pinterics Csaba Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Pongrácz László Bódi Zoltán

SY, Somogy SY, Somogy SY, Somogy

3005 HUN M IM910960095 (3005) Deux Sous D' Isigny, s 3143 HUN M IM931350095 (3143) Apolló (Robi), s 3255 HUN M HV940610000 (3255) Toponár-61 Dalova, f

Tóth Attila Hosszu Gyula Pongrácz László

SY, Somogy

3312 HUN M B 92005Sh02 (3312) Shagya II-5, sz

SY, Somogy SY, Somogy SY, Somogy

3374 HUN M MF941860000 (3374) Mundér, p 3439 HUN M IM941950097 (3439) Hakim (e.Bubnovy) , st 3441 HUN M BN850090000 (3441) Albatrosz, fn

SY, Somogy SY, Somogy

Tartója

Fedeztetési állomás

Állami Ménesgazdaság Marócpuszta I. Laczkó Sándor Boronka Répáspusztai Ménes Kft. Kaposvár Répáspuszta Fáró Mirella Pinterics Csaba Répáspusztai Ménes Kft. Pongrácz László Bódi Zoltán

Balatonlelle III. Bolhó II. Kaposvár Répáspuszta Balatonszabadi II. Csokonyavisonta Balatonfenyvesmesterséges Zamárdi-Hosszú Balatonszabadi II.

Trivet Kft. Hosszu Gyula Pongrácz László Répáspusztai Ménes Répáspusztai Ménes Kft. Kft. Kaposvár Répáspuszta Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Forrai Antal Fonyód Parti Imre Parti Imre Kereki Major Schaller Gábor Schaller Gábor Balatonlelle III.

111


Megye

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

Tulajdonosa

Tartója

SY, Somogy

3536 HUN M NO950690000 (3536) Nonius XVII-69 (Délceg), f Kerner Alíz

Kerner Alíz

SY, Somogy

3555 HUN M SZ91009Nx23 (3555) Neapolitano XXIII-9, sz

Bajom Agro KFT

SY, Somogy SY, Somogy SY, Somogy SY, Somogy SY, Somogy

3585 HUN M IM940120098 (3585) Agropoint Chablis, ps 3589 HUN M HV960470000 (3589) Kaposvár-47 Surda, p 3620 HUN M KB940640000 (3620) Szikrázó Mazsola, s 3645 HUN M HV970450000 (3645) Kaposvár-45 Pupák, ft 3677 HUN M NO950660000 (3677) Doboz Nonius-66, psg

Bajom Agro KFT

SY, Somogy SY, Somogy SY, Somogy

Veszelovszki Noémi ifj. Sánta László Szabó Lajos Kiss László Kerner Alíz Mg. Szakigazg. Hivatal 3696 HUN M KB961460000 (3696) Fokos Fantom, sz (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 3707 HUN M HV970570000 (3707) Kaposvár-57 Gondola, pv (MgSzH) 3729 HUN M SH950350000 (3729) Magdan Táno, p Parti Imre 3795 HUN M IM920262000 (3795) Siglavy Bagdady XV-5, s Állami Ménesgazdaság Mg. Szakigazg. Hivatal 3832 HUN M GI97032Gi11 (3832) Gidran XI-32 (XXVII.tm), ss (MgSzH) 3850 HUN M HV980860000 (3850) Alsónemesapáti-86 Bátor, p Korona Faluszövetkezet 3897 HUN M HV991210000 (3897) Kaposvár-121 Úrfi, f Csapó Attila

SY, Somogy

3946 HUN M IM900782001 (3946) Dunnit Like A Cowboy, p

SY, Somogy SY, Somogy SY, Somogy SY, Somogy

Szivárvány Völgye Kft.

Trivet Kft. ifj. Sánta László Szabó Lajos Kiss László Kerner Alíz Pannon Lovasakadémia Bogdán Istvánné Ménes Kft. Ménesgazdaság Pannon Lovasakadémia Zsiga Lajos Csapó Attila Szivárvány Völgye Kft.

Fedeztetési állomás Beleg Lábod III Homokpuszta Balatonfenyvesmesterséges Pusztakovácsi Balatonlelle-Kishegy Nagybajom II. Beleg KaposvárLovasakadémia Karád III. Kereki Major Marócpuszta I. KaposvárLovasakadémia Gölle Lad Szentgáloskér

112


Megye

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

SY, Somogy

3948 HUN M IM900772001 (3948) Smartin Off, st

SY, Somogy SY, Somogy

4025 HUN M HV991410000 (4025) Gölle-141 Betyár, f 4060 HUN M IM970242000 (4060) Pacific, s

SY, Somogy SY, Somogy

4065 HUN M SH970690000 (4065) O'Bajan Barka, sz 4068 HUN M HV001180000 (4068) Iharos-118 Vagány, f

SY, Somogy SY, Somogy

4124 HUN M PT980220000 (4124) Egon, ps 4142 (XIII.tm), sz

SY, Somogy

4169 HUN M HV001340000 (4169) Hobol-134 Holdfény, f

SY, Somogy

4171 HUN M HV001630000 (4171) Toponár-163 Jonatán, f

SY, Somogy

4183 HUN M MF994310000 (4183) Akitos Athos, f

SY, Somogy SY, Somogy SY, Somogy

4191 HUN M HV001550000 (4191) Berzence-155 Legény, f 4202 HUN M IM888620000 (4202) Naum-42, s 4251 HUN M MF002420000 (4251) Laurenz Lorenzó, ps

SY, Somogy

4297 HUN M HV012630000 (4297) Kaposvár-263 Artúr, f

SY, Somogy

4318 HUN M KB000450000 (4318) Maxim Maharadzsa, s

Tulajdonosa Szivárvány Völgye Kft. Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Kft.

Tartója Kft.

Pinterics Csaba Ménes Kft. Répáspusztai Ménes Répáspusztai Ménes Kft. Kft. Sági Judit Sági Judit Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Bérdi József Parti Imre Ermitrap E.C. Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Magyar József Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Beke László FÁK Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. FÁK Kft. Máté Mihály Mária FÁK Kft. Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

Fedeztetési állomás Szentgáloskér Bolhó II. Kereki Major Kaposvár Répáspuszta Somogysárd IV. Kaposszerdahely Kereki Major Kaposvár Tókaj Iharos I.

Máté Mihály Mária FÁK Kft.

Kéthely Siófok (Ságvár szőlőhegy) Somogyjád Kéthely

Laczkó Sándor

Boronka

Hoppár Tamás

Kaposfő

113


Megye

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

Tulajdonosa

Tartója

Fedeztetési állomás

Pannon Lovasakadémia Petes József Budapest Komlósi József Sall István Kovács János Sebestyén Lajos Kustos Kálmán

KaposvárLovasakadémia Hedrehely Fiad Kaposvár-Komlósi Somogyfajsz Berzence Köröshegy Jákó

SY, Somogy SY, Somogy

Mg. Szakigazg. Hivatal 4321 HUN M KB000650000 (4321) My Boy Magonc, s (MgSzH) 4336 HUN M KB990700000 (4336) Hohenstein II Galga, ss Petes József 4339 HUN M SZ97039Co24 (4339) Conversano XXIV-39, sz Acsa-2001 Kft, Budapest 4341 HUN M HV010910000 (4341) Hobol-91 Pötyi, tpc Komlósi József 4343 HUN M HV021430000 (4343) Horvátkút-143 Bandi, s Sall Roland 4346 HUN M L 000390000 (4346) Neapolitano Nelson, sz Kovács János 4347 sz Borkúti Lovasklub Bt. 4452 Szivárvány, f Kustos Kálmán Mg. Szakigazg. Hivatal 4458 HUN M HV011570000 (4458) Fazekasboda-157 Zsurló, p (MgSzH) 4479 HUN M HV011320000 (4479) Kákics-132 Révész, st Jozó Géza

Hoppár Tamás Jozó Géza

SY, Somogy

4480 HUN M HV022100000 (4480) Iharos-210 Kobra, dv

Máté Mihály

Kaposfő Visz Siófok (Ságvár szőlőhegy)

SY, Somogy

4545 HUN M IM020232005 (4545) Perseron-5 , f

SY, Somogy SY, Somogy

4546 HUN M IM020242005 (4546) Perseron-6 , szs 4570 HUN M IM892012005 (4570) Chasseur II, p

Nagy Ferenc Kaposvári Egyetem Tan és Kís. Üzem Balogh Ferenc

SY, Somogy

4630 HUN M GI020040000 (4630) Gidran Rasbeg I-4 , sv

Állami Ménesgazdaság

Máté Mihály Répáspusztai Ménes Kft. Kaposvár Répáspuszta Kaposvár II. Kisérl. Pavlovszky Béla telep Balogh Ferenc Balatonendréd Állami Ménesgazdaság Marócpuszta I.

SY, Somogy SY, Somogy SY, Somogy SY, Somogy SY, Somogy SY, Somogy SY, Somogy SY, Somogy

114


Megye SY, Somogy SY, Somogy SY, Somogy SY, Somogy SY, Somogy SY, Somogy SY, Somogy SY, Somogy SY, Somogy SY, Somogy SY, Somogy SY, Somogy SY, Somogy SY, Somogy SY, Somogy

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

4631 HUN M GI02111Gi16 (4631) Gidran XVI-111, s

Tulajdonosa

Pannon Lovasakadémia Mg. Szakigazg. Hivatal 4632 HUN M GI02019Gi16 (4632) Gidran XVI-19 , s (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 4633 HUN M KB020860000 (4633) Filou Fidó, s (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 4634 HUN M KB020390000 (4634) Formás Figaró, s (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 4636 HUN M MF020080000 (4636) Viking, s (MgSzH) 4673 HUN M OX990470000 (4673) Behdi P, s Pelsonius E.C. 4686 HUN M HV031590000 (4686) Kaposvár-159 Márvány, dv Picz József Bábolna Nemzeti 4693 HUN M AT990720000 (4693) Kegyúr, s Ménesbirtok Kft. Mg. Szakigazg. Hivatal 4700 HUN M MF015650000 (4700) Vezér, pst (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 4701 HUN M MF015390000 (4701) Zafír, ps (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 4772 HUN M MF033970000 (4772) Zápor, pg (MgSzH) 4802 HUN M IM911222003 (4802) Bandolero XXIX, f Szabó János 4803 HUN M IM941212003 (4803) Huracan 1, sz Szabó János Mg. Szakigazg. Hivatal 4836 HUN M HV040860000 (4836) Hobol-86 Villám, sz (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 4847 HUN M HV041530000 (4847) Hidas-153 Játék, p (MgSzH)

Tartója

Fedeztetési állomás

Lovasakadémia

Marócpuszta I.

Keller Pál

Lulla

Pinterics Csaba

Bolhó II.

Sarok Géza Pannon Lovasakadémia E.C. Picz József Állami Ménesgazdaság Pannon Lovasakadémia Pannon Lovasakadémia Pannon Lovasakadémia Szabó Kft. Szabó Kft.

Koppányszántó KaposvárLovasakadémia Kereki Major Mike Marócpuszta I. KaposvárLovasakadémia KaposvárLovasakadémia KaposvárLovasakadémia Nyim Nyim

Kovács János Berzence Répáspusztai Ménes Kft. Kaposvár Répáspuszta

115


Megye

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

Tulajdonosa

TA, Tolna TA, Tolna TA, Tolna TA, Tolna

Mg. Szakigazg. Hivatal 2004 HUN M IM823050000 (2004) Nagydorog Gabi, f (MgSzH) HUN M R 84058Sz07 (2038) Széplak VII-58 (XVIII.tm.), Mg. Szakigazg. Hivatal 2038 sz (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 2161 HUN M S 85001Bh00 (2161) Bob herceg-1, ps (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 2203 HUN M ZA860030000 (2203) Pókaszepetk-3 Rigó, s (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 2570 HUN M BA890590000 (2570) Kisujbánya-59, sz (MgSzH) HUN M JA910010000 (2977) Jászboldogháza North Star- Mg. Szakigazg. Hivatal 2977 1, ps (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 2996 HUN M BA920110000 (2996) Mohács-11 Basa, sz (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 3201 HUN M KB930300000 (3201) Ozora I Szélkakas, s (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 3246 HUN M KB930570000 (3246) Széplak XVI Sámán, s (MgSzH) 3554 HUN M IM875790000 (3554) Pluto XIV-64, sz Kacz Lajos 3604 HUN M KB941660000 (3604) Madocsa Markáns, pg Bán Ferenc 3617 HUN M IM933220098 (3617) Flaviusz, sz Lukács Ernő

TA, Tolna

3691 HUN M GI960240000 (3691) Surdut Gidran-24 (Inas), st

TA, Tolna TA, Tolna TA, Tolna

3711 HUN M HV970280000 (3711) Toponár-28 Gogó, f 3757 HUN M IM890290099 (3757) Siglavy Santa XL-1, sz 3772 HUN M PO953000000 (3772) Gyöngyfény, f

TA, Tolna

3841 HUN M HV981100000 (3841) Toponár-110 Herkules, f

TA, Tolna TA, Tolna TA, Tolna TA, Tolna TA, Tolna TA, Tolna TA, Tolna TA, Tolna

Dr. Burány Zsuzsanna Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Kolozsy Csaba Stadler István Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

Tartója

Fedeztetési állomás

Lázár Emil

Nagyszokoly

Kovács Sándor

Iregszemcse

Zöld Mező Tsz.

Döbrököz

Esküdt Andrásné

Kaposszekcső

Kovács Sándor

Iregszemcse

Baráth István

Ozora

Baráth István

Ozora

Agrocordial Kft.

Alsónyék II.

Szloboda Gyula Vol-Vet BT. Bán Ferenc Lukács Ernő Dr. Burány Zsuzsanna

Szakály Bölcske Madocsa Tolna-Sziget GemencSzabadidőközpont

Cseh László Kolozsi Csaba Stadler István

Tolna Németkér I. Nagydorog-Stadler

Fazekas Lázár

Lengyel 116


Megye

TA, Tolna TA, Tolna TA, Tolna TA, Tolna TA, Tolna TA, Tolna TA, Tolna TA, Tolna

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

HUN M SH970860000 (3855) Siglavy Bagdady Mefisztó, 3855 sz 3887 HUN M IM920172000 (3887) Shagya LIX-16, sz 3895 HUN M HV980430000 (3895) Kaposvár-43 Ubul, sz 3896 HUN M HV980650000 (3896) Kaposvár-65 Tókaj, sz 3915 (XXV.tm), s 3960 HUN M NO971750000 (3960) Szentes Nonius-175, f

TA, Tolna TA, Tolna TA, Tolna

3986 HUN M NO980260000 (3986) Nonius XVII-26, f 4005 HUN M FN961450000 (4005) The Bart Furioso-145, pv HUN M HV991710000 (4023) Iharosberény-171 Villám, 4023 ps 4092 HUN M GI970720000 (4092) Gidran Árpád, s 4263 HUN M L 970190000 (4263) Balaton Conversano-19, sz

TA, Tolna

4307 HUN M HV012370000 (4307) Kaposvár-237 Egon, p

TA, Tolna

4450 HUN M HV020680000 (4450) Hobol-68 Mózes, f

TA, Tolna TA, Tolna TA, Tolna

4477 HUN M HV020170000 (4477) Zalalövő-17 Kormos, f 4562 HUN M L 981260000 (4562) Favory Tornádó, sz 4679 HUN M GI01039Gi21 (4679) Gidran XXI-39 (Balu), s

Tulajdonosa Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Tumpek Levente Simon László József Hesz János Gartner Agrár Kft. Simon László József Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Horváth Sándor Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Hans Brabenetz Kelemen István Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Hajdú Miklós Gartner Agrár Kft.

Tartója

Fedeztetési állomás

Wild Péter Tumpek Levente Simon László József Hesz János Gartner Agrár Kft. József

Mórágy Paks-Tumpek Györe Paks III. Tengelic I. Györe

Fazekas Lázár Vén János

Lengyel Pálfa

Kovács Sándor Gartner Agrár Kft. Kelemen István

Iregszemcse Tengelic I. Majos

Kürti Illés

Őcsény

Esküdt András

Kaposszekcső

Szloboda Gyula Hajdú Miklós Gartner Agrár Kft.

Szakály Iregszemcse-Hajdú Tengelic I.

117


Megye

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

VM, Veszprém

HUN M R 830020000 (1948) Bob herceg-2 (Boszporusz 1948 tm.), ps

VM, Veszprém

1965 HUN M M 83076Kl00 (1965) Kemál-76 Krekk, p

VM, Veszprém

2197 HUN M SY860750000 (2197) Toponár-75 Sógor, f

VM, Veszprém VM, Veszprém VM, Veszprém VM, Veszprém

2392 HUN M IM852760000 (2392) Jan, f 2490 HUN M BA890940000 (2490) Pécsbagota-94, f 2560 HUN M ZA890420000 (2560) Alsónemesapáti-42, s 2576 HUN M SL890020000 (2576) Somogyszil-2, s

Tulajdonosa Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

Tartója

Gróf Gyula

Pápateszér

Földes András

Balatonszőlős mm.

Baracskai László Nikl Mónika Hajmási Péter Takács Zoltán Burján László

Hegymagas Bakonyszentiván Kisdémpuszta Pápa Hajmási Nagydém Csögle

Vörös József

Csetény

Gróf Gyula Koós-Hutás Mária Földes András Czapári Róbert

Pápateszér Pécsely Gidr. Balatonszőlős mm. Sümeg

Németh Imre

Tapolca Kapolcs

Balatonalmádi

VM, Veszprém

Nikl Mónika Hajmási Péter Takács Zoltán Burján László Mg. Szakigazg. Hivatal 2689 HUN M GE900080000 (2689) Gölle-8, st (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal 2700 HUN M KA890130000 (2700) Bugac Szikrázó-13, sz (MgSzH) 2725 (XVIII.tm.), s Koós-Hutás Mária 2761 HUN M BK871870000 (2761) Budaörs Merengő-187, p Földes András 2762 HUN M VM890150000 (2762) Sümeg Bouhadana-15, faz Czapári Róbert Mg. Szakigazg. Hivatal 2777 HUN M BA900090000 (2777) Maxim XIII-9 Okos, s (MgSzH) HUN M PB89011Fu06 (2806) Furioso VI-11 (XXVIII.tm), Mg. Szakigazg. Hivatal 2806 p (MgSzH)

VM, Veszprém

2841 HUN M IM906680000 (2841) Eddy V.D. Tolberg, f

Kittenberger Zoo

Pan Kft és Vadaspark Szolgáltató

VM, Veszprém

2854 HUN M NG890010000 (2854) Nagydorog Mágnás-1, sz

Süle Nóra

Süle Nóra

VM, Veszprém VM, Veszprém VM, Veszprém VM, Veszprém VM, Veszprém VM, Veszprém

Fedeztetési állomás

Veszprém

118


Megye

VM, Veszprém VM, Veszprém VM, Veszprém VM, Veszprém VM, Veszprém VM, Veszprém VM, Veszprém VM, Veszprém VM, Veszprém VM, Veszprém VM, Veszprém VM, Veszprém VM, Veszprém VM, Veszprém VM, Veszprém VM, Veszprém

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

Tulajdonosa

Mg. Szakigazg. Hivatal 2930 HUN M BA920050000 (2930) Vókány-5 Bitang, pv (MgSzH) 2975 HUN M TA911300000 (2975) Paks Szikrázó-130, s Varga Zsolt HUN M HV930160000 (3089) Békáspuszta-16 Csillagvár, Mg. Szakigazg. Hivatal 3089 f (MgSzH) 3122 HUN M VM921510000 (3122) Robin Hood, fai Mátyás István 3221 HUN M IM904220000 (3221) Dhahran, p Varga István 3261 HUN M IM87062Gi32 (3261) Gidran XXXII-62, s Hajdú János 3295 HUN M AT911040000 (3295) Golyó, ps Kerteskői Ménes 3301 HUN M AT910290000 (3301) My Colt, s Zabhegyező BT 3343 HUN M SO910120000 (3343) Surdut Netovább, fai Lovas Bt Mg. Szakigazg. Hivatal 3367 HUN M KB941530000 (3367) Szemafor Szélhámos, s (MgSzH) 3440 HUN M IM871140097 (3440) S.N.Shadek, sz E.L. Arab-Telivér Kft. 3456 HUN M SY891390000 (3456) Ambrus, sz Veszeli Tibor 3546 HUN M IM920640096 (3546) Conversano XXIV-6-1, sz Hock Ferenc Mg. Szakigazg. Hivatal 3601 HUN M HV960820000 (3601) Kaposvár-82 Farmer, p (MgSzH) 3609 HUN M IM835000000 (3609) Bakharoff, p Kerteskői Ménes Kft. 3652 HUN M MF952570000 (3652) Uránus, sz Kloó László

Tartója

Fedeztetési állomás

Baracskai László Varga Zsolt

Hegymagas Csetény II

Kertész Csaba Mátyás István Varga István Hajdú János Kft. Kft. Lovas Bt

Nemesgulács II. Somlószőlős Jásd Kôvágóörs Kerteskő Kerteskő Pápa Lovas Bt.

Németh Imre Kft. Veszeli Tibor Hock Ferenc

Tapolca Nemesvita Nyírád Nagyvázsony

Simon Tamás Kft. Kloó László

Dabronc Kerteskő Gyulafirátót

119


Megye

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

VM, Veszprém

3654 HUN M HV970440000 (3654) Kaposvár-44 Edvin, p

VM, Veszprém

3724 HUN M IM910130095 (3724) Wietse, f

Tulajdonosa Merész Géza

VM, Veszprém VM, Veszprém VM, Veszprém VM, Veszprém VM, Veszprém

Nikl Mónika Mg. Szakigazg. Hivatal 3768 HUN M FR980440000 (3768) Gánt-44 Generális, t (MgSzH) 3836 HUN M KB970860000 (3836) Filou Frankó, p Bacsevits Eszter Mg. Szakigazg. Hivatal 3853 HUN M HV980530000 (3853) Kaposvár-53 Ede, f (MgSzH) 3872 HUN M AT892470000 (3872) Cimarosa, p Kocsis László 3881 HUN M VM900060000 (3881) Szultán Rokka, s Czapári Róbert 3924 HUN M IM901250097 (3924) Luwanaya's El Chamshaa, sz Dr. Weidmann, Christina 3925 HUN M IM851150097 (3925) Asyet, p Dr. Weidmann, Christina Mg. Szakigazg. Hivatal 3994 HUN M MF983610000 (3994) Robogó, p (MgSzH) 4063 HUN M AR960940000 (4063) Szabadbattyán Hakim, sz Molnár Ferenc 4082 HUN M IM982122001 (4082) Higi Linkel, f Gróf Gyula 4114 HUN M HV000840000 (4114) Kaposvár-84 Undok, sz Gyurkovics László 4134 HUN M PT881470000 (4134) Filou Botond, pg Szikora Krisztina

VM, Veszprém

4216 HUN M HV002050000 (4216) Bogyoszló-205 Karesz, sm Földes András

VM, Veszprém VM, Veszprém VM, Veszprém VM, Veszprém VM, Veszprém VM, Veszprém VM, Veszprém

Tartója Merész Géza

Fedeztetési állomás

Nikl Mónika

Nóráp II. Bakonyszentiván Kisdémpuszta

Gyurkovics László Hajdú János

Pápa Gyurkovics Kôvágóörs

Krámli József Kocsis László Czapári Róbert Christina Christina Kimberger Ferenc Molszolg BT. Gróf Gyula Gyurkovics László Szikora Krisztina

Kislőd Pápa Lovasiskola Sümeg Nemesvita Nemesvita Bakonyszentiván Kisdémpuszta Pécsely Pápateszér Pápa Gyurkovics Pénzesgyőr

Földes András

Balatonszőlős mm.

120


Megye

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

VM, Veszprém VM, Veszprém

4217 HUN M VM971290000 (4217) Szápár-129 Bandi, s 4218 HUN M VM992380000 (4218) Bakonyjákó-238 Laci, f

VM, Veszprém

Tulajdonosa

Tartója

Fedeztetési állomás

Csányi László Merész Gábor

Pápa/Csányi Bakonyjákó II.

4320 HUN M KB000600000 (4320) My Boy Mirage, s

Csányi László Merész Gábor Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

Capári Róbert

VM, Veszprém

4407 HUN M IM010902004 (4407) Franke, f

Nikl Mónika

Nikl Mónika

VM, Veszprém

4423 HUN M IM960162004 (4423) Belga-63 Baron, dv

Wágner Lénárdné

VM, Veszprém

4445 HUN M HV021350000 (4445) Zsibót-135 Matyi, s

László Zoltán

Gecse

VM, Veszprém

4446 HUN M HV020660000 (4446) Hobol-66 Csibész, f

Burján László

Csögle

VM, Veszprém

4471 HUN M KB011710000 (4471) Maxim Mokka, s

Németh Imre

Tapolca

VM, Veszprém

4486 HUN M MF013460000 (4486) Unicum, ps

Pápai Lovas Klub

Pápa Lovasiskola

VM, Veszprém

4489 HUN M MF010630000 (4489) Üstökös, s

Nagy László

Pápa-Várcsalit BT.

VM, Veszprém

4648 HUN M HV031990000 (4648) Sellye-199 Fáraó, f

Csapó Imre

Kerta I.

VM, Veszprém VM, Veszprém VM, Veszprém VM, Veszprém

4651 HUN M HV031710000 (4651) Hobol-171 Donát, f 4720 HUN M AT960660000 (4720) Mayenne, p 4789 sz 4791 HUN M KB023450000 (4791) Fokos Figaró, sz

Wágner Lénárdné Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Gyarmati György Spencer Mária Erzsébet Eldorádó 2001 Bt.

Sümeg Bakonyszentiván Kisdémpuszta Bakonyszentiván Kisdémpuszta

Hanis Pál Gyarmati György Boros Károly Eldorádó 2001 Bt.

Csabrendek Balatonszőlős II Pénzesgyőr II. Tapolca II

121


Megye VS, Vas VS, Vas VS, Vas VS, Vas VS, Vas VS, Vas VS, Vas VS, Vas VS, Vas VS, Vas VS, Vas VS, Vas VS, Vas VS, Vas VS, Vas VS, Vas VS, Vas

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

2371 HUN M IM823290000 (2371) Al-Aabir, p

Tulajdonosa

Dr. Gyöngyösi Adrienn Mg. Szakigazg. Hivatal 2552 HUN M S 88002Sz10 (2552) Széplak X-2, s (MgSzH) HUN M BA920290000 (2929) Palotabozsok-29 Buzogány, Mg. Szakigazg. Hivatal 2929 f (MgSzH) Őrségi Nemzeti Park 3034 HUN M VM880080000 (3034) Veszprémvarsány-8, f Igazgatóság Mg. Szakigazg. Hivatal 3427 HUN M HV950540000 (3427) Kaposvár-54 Extra, ps (MgSzH) 3568 HUN M GI95028Gi13 (3568) Gidran XIII-28 (Cirill), s Nagy Tibor 3650 HUN M IM961920098 (3650) Grönland Matador, fa Tóth Endre Mg. Szakigazg. Hivatal 3779 HUN M HV980020000 (3779) Villány-2 Apolló, s (MgSzH) 3979 HUN M FN951490000 (3979) Gencsapáti Furioso-149, ps Medgyesi Ágnes 3984 HUN M NO981870000 (3984) Érd Nonius-187, f Ferenczi Lajosné 4160 HUN M NO990630000 (4160) Nonius XVII-63 , f Kft. 4174 HUN M KB920270000 (4174) Hiton Himfy, s Varga József 4329 HUN M IM002462000 (4329) Magor, fa Tóth Endre 4398 HUN M IM992022003 (4398) Kabir, f Hittigné Katz Éva 4424 HUN M HV010670000 (4424) Máriakálnok-67 Bandi, ps Tóth Gábor 4483 HUN M HV022730000 (4483) Fazekasboda-273 Betyár, sz Kondor Gábor 4682 HUN M HV030070000 (4682) Palin-7 Gazda , s Ferenczi Lajosné

Tartója

Fedeztetési állomás

Adrienn

Kerkáskápolna

Gulyás Gábor

Katafa

Gulyás Gábor Katafa Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság Őriszentpéter Tóth Zoltán Nagy Tibor Tóth Endre

Oszkó Olaszfa Szatta

Varga Jenő Medgyesi Ágnes Ferenczi Lajosné Ker. Kft. MGRT, Sárvár Tóth Endre Hittigné Katz Éva Tóth Gábor Kondor Gábor Ferenczi Lajosné

Uraiújfalu Gencsapáti Megyehid Mesterháza MGRT Sárvár Szatta Nagymizdó Lakhegy Tanakajd Vasszécsény II.

122


Megye

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

ZA, Zala

2732 HUN M SY890950000 (2732) Vése Solymász-95, sz

ZA, Zala

3034 HUN M VM880080000 (3034) Veszprémvarsány-8, f

ZA, Zala

3061 HUN M KB920380000 (3061) Maxim XII-38, s

ZA, Zala

3100 HUN M HS920580000 (3100) Tarnaméra Furioso-58, p

ZA, Zala ZA, Zala

3190 HUN M IM92003Gi16 (3190) Motesice Furioso-3, pgy 3421 HUN M IM931470097 (3421) Baron, s

ZA, Zala

3595 HUN M HV960070000 (3595) Gölle-7 Fenegyerek, s

ZA, Zala ZA, Zala ZA, Zala ZA, Zala ZA, Zala ZA, Zala

3692 HUN M KB961510000 (3692) Széplak Vidor, ss 3722 HUN M HV971320000 (3722) Sárvár-132 Botond, ss 3812 HUN M IM921622000 (3812) Atas-14, p HUN M KB970160000 (3830) Baron Gyémánt-Gyémánt, 3830 sz 3883 HUN M IM971732000 (3883) Goral Ploskor, fn 3892 HUN M HV970910000 (3892) Bogyoszló-91 Herold, s

ZA, Zala

4024 HUN M HV991440000 (4024) Gölle-144 Géza, f

ZA, Zala

4102 HUN M IM900842002 (4102) Catalin IV-25, s

Tulajdonosa Dékány László Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Robert Liegler Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Horváth László Kovács József Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Vörös József Horváth László Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Furioso-North Star Lóteny. Orsz. Egy.

Tartója

Fedeztetési állomás

Dékány László Zalasárszeg Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság Őriszentpéter Osztermann József

Zalaegerszeg

Fehér Csaba

Zalavár-Lebuj

Nemes Péter Robert Liegler

Karmacs Mihályfa

Egyed László

Pókaszepetk

Egyed László Horváth László Kovács József

Pókaszepetk Zalalövő-Horváth Fakospuszta

Lazaresku János Vörös József Horváth László

Gyenesdiás II. Gyűrűs term. Zalalövő-Horváth

Bodor Ferenc

Zalaszentlászló

Főző Attila

Zalaszentgrót

123


Megye

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

ZA, Zala

4103 (XXIV.tm), s

ZA, Zala

4155 HUN M NO990550000 (4155) Akitos Nonius-55 , f

ZA, Zala ZA, Zala

4200 HUN M IM920012003 (4200) Der Kleine Lord, sz 4219 HUN M IM820432003 (4219) Mersuch XVIII-15 , st

ZA, Zala

4294 HUN M HV010100000 (4294) Bocfölde-10 Dollár, s

ZA, Zala

4324 HUN M IM972312003 (4324) Contendro, p

ZA, Zala

4442 HUN M HV020520000 (4442) Pereked-52 Karcsi, p

ZA, Zala

4473 HUN M GI01016Gi22 (4473) Gidran XXII-16, s

ZA, Zala

4473 HUN M GI01016Gi22 (4473) Gidran XXII-16, s

ZA, Zala ZA, Zala ZA, Zala

4499 HUN M L 002420002 (4499) Conversano Casino, szs 4502 HUN M HI010150000 (4502) Vili, s 4508 HUN M L 990610000 (4508) Maestoso Márkó, f

ZA, Zala ZA, Zala

Tulajdonosa Vörös József Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Thormaelen, Harm és Ingela Vörös József Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

Tartója

Fedeztetési állomás

Vörös József

Gyűrűs term.

Egyed László

Pókaszepetk Kabala Ménes Kft. Rádiháza I. Gyűrűs term.

Kabala-Ménes Kft. Vörös József Pálinkás Ferenc

4645 HUN M HV032350000 (4645) Márok-235 Milán, st

LG Celle Dst. Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH) Szántó Imre Forgács István Zoltán Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

4723 HUN M IM991792006 (4723) Giovanni, f

Paul Schockemöhle

Kabala-Ménes Kft.

Kisvásárhely Kabala Ménes Kft. Rádiháza I.

Kabala-Ménes Kft. Georgikon Tanüzem Kht. Keszthely Steiner Sándor

Lenti-Steiner

Steiner Sándor Forgács István Zoltán Robert Liegler Zoltán

Lenti-Steiner

Egyed László

Botfa Kabala Ménes Kft. Rádiháza I.

Zalacsány Mihályfa Zalacsány

124


Megye ZA, Zala

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

Tulajdonosa

ZA, Zala ZA, Zala ZA, Zala

4735 HUN M IM931762006 (4735) Siglavy Toplica XVII-4, sz Lipicanaca Mg. Szakigazg. Hivatal 4766 HUN M KB032890000 (4766) Hadfi Ipafa, s (MgSzH) 4792 HUN M KB021140000 (4792) Hölderlin Jámbor, s Németh Imre 4842 HUN M ND040020000 (4842) Rétság-2 Berci, f Németh József

ZA, Zala

4863 HUN M IM011772007 (4863) Caddington, p

Gestüt Famos GmbH

ZA, Zala ZA, Zala ZA, Zala

4864 HUN M IM021782007 (4864) Showdown, ps 4888 HUN M IM962462007 (4888) Mersuch Gidran-46, s 4889 st

Gestüt Famos GmbH Vörös József Vörös József

ZA, Zala

4893 HUN M IM012782007 (4893) Cero, sz

Stall Maas J. Hell

Tartója Konkoly Zoltán

Fedeztetési állomás Letenye

Horváth Imre Horváth Imre Németh József

Nagyrécse-Bacónak Nagyrécse-Bacónak Zalatárnok-Vakola Kabala Ménes Kft. Gestüt Famos GmbH Rádiháza I. Kabala Ménes Kft. Gestüt Famos GmbH Rádiháza I. Vörös József Gyűrűs term. Vörös József Gyűrűs term. Kabala Ménes Kft. Stall Maas J. Hell Rádiháza I.

125


Megye Zk, Krisztina megye Zk, Krisztina megye Zk, Krisztina megye Zk, Krisztina megye Zk, Krisztina megye

Tksz

Mén adatai: azon,tksz,név,szín

Tulajdonosa

Tartója

Fedeztetési állomás

3908 HUN M IM915190099 (3908) Kenzo, ps

Mg. Szakigazg. Hivatal (MgSzH)

Barabásné Vitális Eszter

Kisújszállás

4270 HUN M AT981860000 (4270) April Surprise, pt

Béres Alexandra

Szigeti Edit

Mogyoród

4595 HUN M IM907032005 (4595) Golden Goal, f

Kulik Ferenc

Kulik Ferenc

Orosháza

4712 HUN M UG940510000 (4712) Ámokfutó, p

Hajnal-Bau Kft.

Kerti Sándor

Kiskunmajsa-Kerti

4721 HUN M IM947102004 (4721) Oncoming Hush (CAN), p

Prolongo Bt

Prolongo Bt

Üllő

126


Elismert lótenyésztő szervezetek, mesterséges termékenyítő állomások

Az 1993. évi Állattenyésztési törvény, a magas színvonalú tenyésztő tevékenység folytatása érdekében, a lófajták és lótenyésztő szervezetek működését - az egyéb állatfajokhoz hasonlóan - elismeréshez, a mesterséges termékenyítő állomások működését pedig engedélyezéshez köti. A tenyésztői munka folyamatosságából adódóan a tenyésztésben lévő fajták, illetve szervezetek folyamatosan változnak. Ezt a változást követi a lótenyésztés évente megjelenő évkönyve is a fajtákról és azok tenyésztő szervezeteiről, valamint az engedélyezett mesterséges termékenyítő állomásokról közölt legfrissebb információkkal. Az évkönyvben szereplő adatok a 2006. november 29-i állapotnak felelnek meg.

127


ELISMERT LÓTENYÉSZTŐ SZERVEZETEK

1. Magyarországi Galopp Versenyló Tenyésztők Országos Egyesülete Székhelye:

8426 Pénzesgyőr, Kerteskő

Postacím:

u.a.

Tel.:

88/448-001

Elnök:

Kanics Ákos

Tenyésztésvezető: Kanics Ákos Az Egyesület kizárólagos joga az angol telivér, mint elismert lófajta, nemesítése. A törzskönyvezést az MgSzH keretében működő Magyar Méneskönyv Vezetés végzi. A Magyar Méneskönyv Vezetés által nyilvántartott kancák száma 158. 2. Appaloosa Tenyésztők Egyesülete Magyarország Székhelye:

2040 Budaörs, Építők u. 2-4.

Postacím:

u.a.

Tel.:

20/952-7687

Elnök:

Nagy Ferenc

Tenyésztésvezető: Dr. Drén A. Csaba

128


Az Egyesület kizárólagos joga az appaloosa, mint elismert lófajta, nemesítése, törzskönyvezése és forgalomba hozatala - megbízás alapján - a Magyar Lótenyésztő és Lovas Szervezetek Szövetsége tenyésztési irodáján keresztül. A főtörzskönyvben nyilvántartott kancák száma 20. 3. Bardigiano Lótenyésztő Országos Egyesület Székhelye:

9913 Nagymizdó, Major, hrsz. 020/5

Postacím:

u.a.

Tel.:

94/530-007

Elnök:

Hittig Gusztáv

Tenyésztésvezető: Dr. Drén A. Csaba Az Egyesület kizárólagos joga a bardigiano, mint ideiglenesen elismert lófajta, nemesítése, törzskönyvezése és forgalomba hozatala - megbízás alapján - a Magyar Lótenyésztő és Lovas Szervezetek Szövetsége tenyésztési irodáján keresztül. A főtörzskönyvben nyilvántartott kancák száma 14.

4. Fríz Lótenyésztők Magyarországi Egyesülete Székhelye:

8600 Siófok-Töreki

Postacím:

u.a.

Tel.:

20/9527-687

Elnök:

Dr. Talpag Bálint

Tenyésztésvezető: Dr. Drén A. Csaba

129


Az Egyesület kizárólagos joga a fríz, mint elismert lófajta, nemesítése, törzskönyvezése és forgalomba hozatala - megbízás alapján - a Magyar Lótenyésztő és Lovas Szervezetek Szövetsége tenyésztési irodáján keresztül. A főtörzskönyvben nyilvántartott kancák száma 55.

5. Furioso-North Star Lótenyésztő Országos Egyesület Székhelye:

6114 Bugac, Nagybugac 135.

Postacím:

ua.

Tel.:

30/333-6371

Elnök:

Antal István

Tenyésztésvezető: Dózsa Tamás Károly Az Egyesület kizárólagos joga a furioso-north star, mint elismert lófajta, nemesítése, törzskönyvezése és forgalomba hozatala - megbízás alapján - a Magyar Lótenyésztő és Lovas Szervezetek Szövetsége tenyésztési irodáján keresztül. A főtörzskönyvben nyilvántartott kancák száma 483.

6. Kisbéri és Gidrán Lótenyésztő Országos Egyesület Székhelye:

1118 Budapest, Ménesi út 4.

Postacím:

u.a..

Tel.:

30/9310-183

Fax:

365-0223

Ügyvezető elnök: Novotni Péter Tenyésztésvezető: Janászik Andrea

130


Az Egyesület kizárólagos joga a kisbéri-félvér és a gidrán, mint elismert lófajták, nemesítése, törzskönyvezése és forgalomba hozatala - megbízás alapján - a Magyar Lótenyésztő és Lovas Szervezetek Szövetsége tenyésztési irodáján keresztül. A főtörzskönyvben nyilvántartott kancák száma az egyes fajtákban: Kisbéri-félvér: 898 Gidrán:

250

7. Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület Székhelye:

8360 Keszthely, Helikon köz 14/b

Postacím:

u.a.

Tel.:

83/312-537

Fax:

83/511-820

Ügyvezető elnök: Markos László Tenyésztésvezető: Markos Éva Az Egyesület kizárólagos joga a magyar hidegvérű, mint elismert lófajta, nemesítése, törzskönyvezése és forgalomba hozatala - megbízás alapján - a Magyar Lótenyésztő és Lovas Szervezetek Szövetsége tenyésztési irodáján keresztül. A főtörzskönyvben nyilvántartott kancák száma 648.

131


8. Magyar Lipicai Lótenyésztők Országos Egyesülete Székhelye:

3348 Szilvásvárad, Park u. 13.

Postacím:

ua.

Tel, fax:

36/564-030

Ügyvezető elnök és tenyésztésvezető: Egri Zoltán Az Egyesület kizárólagos joga a lipicai, mint elismert lófajta, nemesítése, törzskönyvezése és forgalomba hozatala - megbízás alapján - a Magyar Lótenyésztő és Lovas Szervezetek Szövetsége tenyésztési irodáján keresztül. A főtörzskönyvben nyilvántartott kancák száma 872.

9. Magyarországi Arablótenyésztők Egyesülete Székhelye: 2943 Bábolna, Wesselényi u. 46. Postacím: ua. Tel, fax:

34/568-086

Ügyvezető elnök: Rombauer Tamás Tenyésztésvezető: Bánkúti Péter Az Egyesület kizárólagos joga az arab telivér és a shagya-arab, mint elismert lófajták, nemesítése, törzskönyvezése és forgalomba hozatala megbízás alapján - a Magyar Lótenyésztő és Lovas Szervezetek Szövetsége tenyésztési irodáján keresztül. A főtörzskönyvben nyilvántartott kancák száma az egyes fajtákban: Arab telivér és Shagya-arab:

997

132


10. Magyarországi Quarter Horse Tenyésztők Egyesülete Székhelye:

2040 Budaörs, Építők u. 2.

Postacím:

2040 Budaörs, Gyár u. 2..

Tel.:

23/500-175

Fax:

23/414-542

Elnök:

Bámer Imre

Tenyésztésvezető: Dr. Drén A. Csaba Az Egyesület kizárólagos joga a quarter horse, mint ideiglenesen forgalomba hozatalra engedélyezett lófajta, nemesítése, törzskönyvezése és forgalomba hozatala - megbízás alapján - a Magyar Lótenyésztő és Lovas Szervezetek Szövetsége tenyésztési irodáján keresztül. A főtörzskönyvben nyilvántartott kancák száma: 134

11. Magyar Sportlótenyésztők Országos Egyesülete Székhelye:

1087 Budapest, Kerepesi út 7.

Postacím:

u.a.

Tel., fax:

1/210-5457

Ügyvezető elnök: Prutkay Zoltán Tenyésztésvezető: Misley Beáta Az Egyesület kizárólagos joga a magyar sportló, mint elismert lófajta, nemesítése, törzskönyvezése és forgalomba hozatala - megbízás alapján - a Magyar Lótenyésztő és Lovas Szervezetek Szövetsége tenyésztési irodáján keresztül. A főtörzskönyvben nyilvántartott kancák száma 1.354.

133


12. Nonius Lótenyésztő Országos Egyesület Székhelye:

4071 Hortobágy-Máta.

Postacím:

4071 Hortobágy Pf.: 11.

Tel.:

52/589-368, 30/9689-913

Ügyvezető elnök: Zilahy István Irodavezető: Veres Mária Az Egyesület kizárólagos joga a nóniusz, mint elismert lófajta, nemesítése, törzskönyvezése és forgalomba hozatala - megbízás alapján - a Magyar Lótenyésztő és Lovas Szervezetek Szövetsége tenyésztési irodáján keresztül. A főtörzskönyvben nyilvántartott kancák száma 652.

134


13. Póni- és Kislótenyésztők Országos Egyesülete Székhelye:

4032 Debrecen, Böszörményi út 138.

Postacím:

u.a. vagy 4015 Debrecen Pf.: 36.

Tel.:

52/508-433, vagy 30/9674-895

Ügyvezető elnök és tenyésztésvezető: Dr. Mihók Sándor Az Egyesület kizárólagos joga a welsh póni A és B, valamint a shetland, haflingi, hucul, fjord, lovagló póni, connemara és izlandi póni mint ideiglenesen forgalomba hozatalra engedélyezett lófajták, nemesítése, törzskönyvezése és forgalomba hozatala - megbízás alapján - a Magyar Lótenyésztő és Lovas Szervezetek Szövetsége tenyésztési irodáján keresztül. A főtörzskönyvben nyilvántartott kancák száma az egyes fajtákban: Welsh:

77

Fjord:

26

Shetland:

53

Sport póni

36

Haflingi:

108

Connemara

8

Hucul:

151

Izlandi

2

135


14. Ügető Tenyésztők Országos Egyesülete Székhelye:

1101 Albertirsai út 2-4.

Postacím:

1437 Budapest, Pf.: 296/1

Tel., fax:

1/264-2202

Ügyvezető elnök: Szécsi Rezső Tenyésztésvezető: Kótun Károly Az Egyesület kizárólagos joga a magyar ügető, mint elismert lófajta, nemesítése és forgalomba hozatala. A törzskönyvezést az MgSzH keretén belül működő Magyar Méneskönyv Vezetés végzi. A Magyar Méneskönyv vezetés által nyilvántartott főtörzskönyves kancák száma 297.

15. Magyarországi Szamártenyésztők Egyesülete Székhelye:

1015 Budapest, Donáti u. 20-22.

Postacím:

u.a.

Tel., fax: Ügyvezető elnök: Ernst József Tenyésztésvezető: Ernst Mihály Az Egyesület kizárólagos joga a magyar parlagi szamár, mint ideiglenesen elismert szamárfajta, törzskönyvezése és forgalomba hozatala - megbízás alapján - a Magyar Lótenyésztő és Lovas Szervezetek Szövetsége tenyésztési irodáján keresztül. A főtörzskönyvben nyilvántartott kancák száma az egyes fajtákban: 74

136


Elismert mesterséges termékenyítő állomások és az állomásokra a 2007. évi tenyésztési idényben termékenyítési engedéllyel beosztott mének: (* állami mén)

1. Állami Ménesgazdaság Címe: 3348 Szilvásvárad, Egri u. 16. Telefon: 36/355-155, 30/908-6653. Az állomás engedélyszáma: III-1/4/40/898/99. Üzemeltetésért felelős személy: Dallos Andor agrármérnök Termékenyitésre engedélyezett mének: 4325 Incitato XIII-22 (XV.tm), 4504 Conversano X Clea (C.XXVI.tm), 4574 Conversano Krabbe III-1 (Conv.XXVII.tm), 4507 Tulipán VI-37 (VII.tm) a lipicai fajtában elismerve.

2. Dr. Becsky György Címe: 4351 Vállaj, Szabadság u. 99. Telefon: 44/355-421, 30/9980-229. Az állomás engedélyszáma: III-1/4/40/2462/1/97. Üzemeltetésért felelős: Dr. Becsky György állatorvos Termékenyítésre engedélyezett mének: 2869 Jackson a kisbéri-félvér és a magyar sportló, 3653 Cannonball a magyar sportló fajtában elismerve.

137


3. Bubó BT. Címe: 9184 Kunsziget, Duna u. 2. Telefon: 96/485-393, 30/311-2195. Az állomás engedélyszáma: III-1/4/40/676/97. Üzemeltetésért felelős: Dr. Boros István állatorvos Termékenyítésre engedélyezett mén: 4557 Redako a magyar sportló fajtában elismerve.

4. Energometall Kft. Címe: 8756 Nagyrécse, Napfény u.1. Telefon: 93/312-922, 93/310-235 Az állomás engedélyszáma: III-522/1/2002. Üzemeltetésért felelő személy: Herczegfalvi Tibor agrármérnök. Termékenyítésre engedélyezett mén: 4051 Kent a kisbéri-félvér fajtában elismerve.

138


5. Enyingi Agrár Rt. Címe: 8130 Enying, Pf. 9. 8136 Lajoskomárom-Sáripuszta. Telefon: 25/240-592, 30/560-9409. Az állomás engedélyszáma: III-1/40/2848-1/97. Üzemeltetésért felelős személy: Dr. Morvai András állatorvos Termékenyítésre engedélyezett mének: 3001 Koppány, 4577 Sunrise a magyar sportló fajtában elismerve. Az állomás jogosult a magyar sportló fajtában a 4808 Van Gogh, 4809 Lupicor, 4810 Numero Uno, 4811 Ustinov, 4812 Upgrade, 4813 Cavalier mélyhűtött sperma forgalmazására és felhasználására.

6. Dr. Járos Ildikó (e. Equi Medical Kft.) Címe: 4400 Nyíregyháza, Fábián u.14. Telefon: 30/9536-446. Az állomás engedélyszáma: III-1/4/517/1/98. Üzemeltetésért felelős: Dr. Járos Ildikó állatorvos Termékenyítésre engedélyezett mének: 4853 Timpex Cent a magyar sportló fajtában elismerve. Az állomás engedéllyel rendelkezik még 4641 Griseldi, a magyar sportló fajtában elismert mén mélyhűtött spermájának felhasználására.

139


7. FEDOVET Bt. (e. Anifil Kft). Címe: 6044 Kecskemét, Rózsabokor u.1. Az állomás engedélyszáma: III-1/4/40/812/1/99. Üzemeltetésért felelős személy: Dr. Fekete Zoltán állatorvos Telefon: 30/9784-506. Termékenyítésre engedélyezett mének:3437 Gazal XII-4 (Szultán), 4044 Ibrahim-4 (Aladin), 3640 Shagya II-3 (Silver), a shagya-arab, 3213 Candy, 3744 Frederic, 4104 Castor a magyar sportló, 3188 North Star X-5* a furioso-north star fajtában elismerve. Az állomás engedéllyel rendelkezik még a 4894 Quite Easy I. magyar sportló fajtában elismert mén mélyhűtött spermájának felhasználására.

8. Fülöp Sándor Címe: 6000 Kecskemét- Hetényegyháza, Szarkás dülő. 460/b. Telefon: 20/9813-307. Az állomás engedélyszáma: III-1/4/40/859/99. Üzemeltetésért felelős személy: Fülöp Sándor agrármérnök Termékenyítésre engedélyezett mének: 3451 Nonius XXVI-3 (II.tm)*, 4289 Nonius XXIII-101* a nóniusz, 2697 Favory XXIV-33 (XXVII.tm)* a lipicai, 3756 Őszapó* a welsh- és sportpóni, 3494 Galopin du Quesnay* a magyar sportló fajtában elismerve.

140


9. GAIN Bt. Címe: Gyuró, Máriáss-tanya Telefon: 22/745-350, 30/9310-183 Az állomás engedélyszáma: III-1/4/40/110/1/2002. Üzemeltetésért felelős személy: Janászik Andrea agrármérnök. . Termékenyítésre engedélyezett mének: 2294 Paks Hadfi-4 (Hadfi IV.tm)*, 3721 Notorius Notosz* a kisbéri-félvér, és 2550 Gidran VI-2 (XXIII.tm)* a gidrán fajtában elismerve.

10. Gróf Gyula és Társa Címe: 8556 Pápateszér, Jókai u. 19. Telefon: 89/352-074. Az állomás engedélyszáma: III-1/40/461/1/98. Üzemeltetésért felelős személy: Dr. Tóth András állatorvos Termékenyítésre engedélyezett mének: 2700 Bugac Szikrázó-13* a kisbérifélvér, 4082 Higi Linkel a magyar sportló fajtában, 1948 Bob herceg-2 (Boszporusz tm) a kisbéri-félvér, a furioso-norh star, és a magyar sportló fajtákban egyaránt elismerve. Az állomás engedéllyel rendelkezik még a 2061 Maxim XI-1 (XIII.tm), 2394 Déva, 1250 Lajoskomárom Formás-4 (II.tm), és 2247 Babilon, és 3103 Baron Gyémánt kisbéri-félvér fajtában elismert mének mélyhűtött spermájának felhasználására és forgalmazására.

141


11. Herczog és Fiai Kft. Címe: 8082 Gánt, Kossuth u. 10. Telefon: 22/354-351, 22/244-475, 60/462-081. Az állomás engedélyszáma: III-1/4/40/784/1/98. Üzemeltetésért felelős személy: Herczog Emil és Herczog Zsolt agrármérnökök. Termékenyítésre engedélyezett mének: 3320 Amati, 3321 Acorn, a magyar sportló, 3657 Gánt Admirális és 4110 Siófok-200 Zarándok a magyar hidegvérű fajtában elismerve. Az állomás engedéllyel rendelkezik még a 2394 Déva kisbéri-félvér és magyar sportló, és 3117 Coradus, 4860 Cypriano, 4861 Export a magyar sportló fajtában elismert mén mélyhűtött spermájának felhasználására.

12. Hód-Mezőgazda Rt. Aranyági Ménes Címe: 6800, Hódmezővásárhely, Serház tér 2. Telefon: 62/344-687, 30/2183-354. Az állomás engedélyszáma: III-1/4/40/2747/99. Üzemeltetésért felelős személy: Czuczi István agrármérnök Termékenyítésre engedélyezett mének: 3579 Hódmezővásárhely Furioso-37 a furioso-north star fajtában elismerve.

142


13. Hortobágyi Génmegőrző KHT. Mátai Ménes (e.Epona Lovasklub Kft.) Címe: 4071 Hortobágy-Máta, Telefon: 52/369-087, 30/9432-558. Az állomás engedélyszáma: III-1/40/2723-1/97. Üzemeltetésért felelős személy: Dr. Soós István állatorvos Termékenyítésre engedélyezett mének: 3665 Nonius XVII-30 (IV.tm)* a nóniusz, 4819 Leonce a magyar sportló fajtában elismerve.

14. Kabala Ménes Kft. Címe: 8951 Gutorfölde, Rádiháza 24. Telefon: 92/375-003, 30/204-8803 Az állomás engedélyszáma: III-1/4/40/90-5/97. Üzemeltetésért felelős: Dr. Török Erzsébet állatorvos. Termékenyitésre engedélyezett mének: 4200 Der Kleine Lord a magyar sportló és a kisbéri-félvér fajtában elismerve. Az állomás engedéllyel rendelkezik még a 4862 Lambourghini Diabolo, 4863 Caddington, 4864 Showdown a magyar sportló fajtában elismert mén mélyhűtött spermájának felhasználására.

143


15. Kabóka Kft. Címe: 8130 Enying, Kabókapuszta Telefon: 22/372-075 Az állomás engedélyszáma: III-1/4/40/1050/2001-(04-20). Üzemeltetésért felelős személy: Varga József agrármérnök Termékenyítésre engedélyezett mének: 2972 Justboy, 3140 Fantasme Courelle, 3619 Nábob, és 4282 Toran a magyar sportló fajtában elismerve. Lajta-Hansági Mg.Rt. Címe: 9200 Mosonmagyaróvár, Kálnoki út 13. Telefon: 96/212-874 Az állomás engedélyszáma: III-1/4/40/901/1/98. Üzemeltetésért felelős személy: Grundtner Gábor agrármérnök. Az állomás 2007.-ben nem üzemel. 16. Magosi és Társa BT. Címe: 5820 Mezőhegyes, Állatkórház. Telefon: 68/466-015, 30/9439-208 Az állomás engedélyszáma: III-1/4/40/944/1/97. Üzemeltetésért felelős: Dr. Magosi Zoltán állatorvos Termékenyítésre engedélyezett mének: 3666 Nonius XVII-34 (VI.tm)* és 4830 Nonius 14-25 a nóniusz, 2978 Doliart a nóniusz és a magyar sportló, 3481 Stauffenberg, 3811 Octavio, 4661 Duc de la Cour II, és 4831 Agropoint Credo a magyar sportló fajtában elismerve. Az állomás engedéllyel rendelkezik még a 4884 Sargon magyar sportló fajtában elismert mén mélyhűtött spermájának felhasználására.

144


Maza és Társa BT. Cime: 7632 Pécs-Vasas, kültelek 0999/4.hrsz. Telefon: 30/309-8028 Az állomás engedélyszáma: III-536/2003. Üzemeltetésért felelős személy: Dr. Koszorus József állatorvos Az állomás 2007.-ben nem üzemel. MIDPOINT 2004. Kft. (ezelőtt Török Veterinarius Szolgáltató Bt.) Címe: 8161Ősi, Ladányi u.17. Telefon: 30/9318-711 Az állomás engedélyszáma: III-1/40/567/1/98. Üzemeltetésért felelős személy: Dr. Török Tamás állatorvos. Az állomás 2007.-ben nem üzemel. 17. Nemzeti Ménesbirtok Kft. (e. Bábolna Rt.) Címe: 2943 Bábolna, Mészáros u. 1. Telefon: 34/569-320, 20/326-0378 Az állomás engedélyszáma: III-1/40/3049-1/97 Üzemeltetésért felelős személy: Dr. Horváth Daniella állatorvos

145


Termékenyítésre engedélyezett mének: 3131 Teyszir , 3636 Malik B, 3726 Saalim B, 4688 Ali Baba az arab telivér, 2597 Batan ( OBajan XVIII.tm), 2890 Gazal XI-4 (XIV.tm), 3727 Gazal XIII-10 (XVIII.tm), 3838 Nagycsere Shagya-138 (Shagya V.tm), 4062 Kemir V-2, 4089 OBajan XX-6 Pagát, 4130 OBajan Basa, 4193 Joska N. (Jussuf VIII.tm), 4553 OBajan XVIII-7 a shagya-arab fajtában elismerve. Az állomás jogosult a magyar sportló fajtában a 2613 Aktion, az arab telivér fajtában a 3725 El Nabila és 3951 Ell Aziz B. a shagya-arab fajtában 3929 Paris (Gazal XIX.tm) mélyhűtött sperma forgalmazására és felhasználására.

18. Nemzeti Lovarda (Tattersaal) Címe: 1087 Budapest, Kerepesi u. 7. Telefon: 20/955-0546 Dr.Jármy Miklós, 20/912-7232 Dr.Balogh Attila Fax: 1/323-0919, Email: cremaster@axelero.hu Az állomás engedélyszáma: III-1/4/40/2565/1/97. Üzemeltetésért felelős: Dr. Jármy Miklós állatorvos. Termékenyitésre engedélyezett mének: 2633 Hospodar*, 2783 Ramos Z, 2871 Jupiter, 3114 Colonado, 3372 Mythos, 3560 Nektár*, 4038 Kalimeris d'Ariel*, 4078 Prima, 4485 Ünnep*, 4561 Wagram a magyar sportló fajtában elismerve. Az állomás jogosult a magyar sportló fajtában a 4832 Coolidge mélyhűtött sperma forgalmazására és felhasználására.

146


19. MgSzH Állami Teljesítményvizsgáló Állomás Címe: 9485 Nagycenk, Széchenyi Kastély. Telefon: 99/360-026 Az állomás engedélyszáma: III-1/4/40/1128/1/97. Üzemeltetésért felelős: Thomka Iván agrármérnök Termékenyítésre engedélyezett mének: 4760 El Moro* az arab, 4765 Bob herceg Bohém* a kisbéri-félvér fajtában elismerve.

20. ORFK. Lovasbázis Címe: 7435 Somogysárd, Fő u.10-12. Telefon: 82/485-054, 82/715-551. Az állomás engedélyszáma: III-1/4-664/1/2001. Üzemeltetésért felelős: Jobbik Ákos agrármérnök. Termékenyítésre engedélyezett mének: 3646 Velcome Fontaine és 3284 Petar xx a magyar sportló fajtában elismerve.

147


21. Reál-Száll Bt. Cime: 2426 Baracs, Szitányi-sétány. Telefon: 30/352-8525, vagy 20/969-9982. Az állomás engedélyszáma: III-1/4/40/626/2004. Üzemeltetésért felelős: Dr. Gimesi Zsolt állatorvos Termékenyitésre engedélyezett mének: 2457 Rezgő* a magyar sportló, 3029 Koheilan Kenitra a shagya-arab, a magyar sportló és a kisbéri-félvér, 3842 Karád-17 Rigó* a magyar hidegvérű fajtában elismerve. Az állomás jogosult a kisbéri-félvér fajtában a 2465 Formás I-5-2 (III.tm), és 1394 Déva mélyhűtött sperma forgalmazására és felhasználására.

22. R.Q.H. Kft. Cime: 2861 Bakonysárkány, Páskom 1. Telefon: 20/936-0290 Az állomás engedélyszáma: III-1/4/40/1874/2003. Üzemeltetésért felelős: Dr. Molnár Gábor állatorvos Termékenyitésre engedélyezett mének: 3965 Creme de Coco Bueno, 3966 Hotrodding Sailor és 3967 Arc Suprisinly Smart a quarter horse fajtában elismerve.

148


23. Szent István Egyetem Kísérleti Intézet Címe: 2225 Üllő, Dóra major. Telefon: 29/320-027. Az állomás engedélyszáma: III-1/4/40/2283-1/97. Üzemeltetésért felelős: Némedi István agrármérnök. Termékenyítésre engedélyezett mének: 3217 Favoured Nations, 4221 Pascal, 4722 Con Crusador a magyar sportló, 4077 Veganum a kisbéri-félvér, a gidrán és a magyar sportló, 3249 Kaposvár-42* a magyar hidegvérű fajtában elismerve.

24. Szent István Egyetem Állatorvostudományi Kar, Nagyállatklinika Címe: 2225 Üllő, Dóra major. Telefon: 29/521-300 Az állomás engedélyszáma: III-1/412/2006. Üzemeltetésért felelős: Dr. Horváth András állatorvos Termékenyítésre engedélyezett mén: 4699 Greenwood Sunhine az appaloosa fajtában elismerve.

149


25. Szivárvány Völgye Kft. Címe: 7465 Szentgáloskér, Lapapuszta 1. Telefon: 82/457-077 Az állomás engedélyszáma: III-1/4/40/1857/1/98. Üzemeltetésért felelős személy: Dr. Mátyus János állatorvos Termékenyítésre engedélyezett mének: 3946 Dunnit like a Cowboy, 3948 Smartin Off a quarter horse fajtában elismerve.

26. Sprőber és Tsa Bt. Cime: 5600 Békéscsaba, Felsőnyomás 440. Gyeraj Lovastanya. Telefon: 66/445-282, 30/9855-798 Az állomás engedélyszáma: III-1/4/992/2001.(IV.12) Üzemeltetésért felelős személy: Dr. Sprőber Zoltán állatorvos. Az állomás engedéllyel rendelkezik még 3479 Caos magyar sportló fajtában elismert mén mélyhűtött spermájának felhasználására.

27. Dr. Szentirmai István Címe: 2941 Ács, Gyóni u. 2. Telefon: 34/385-369, 30/9475-464. Az állomás engedélyszáma: III-1/40/2973-1/97. Üzemeltetésért felelős személy: Dr. Szentirmai István állatorvos. Termékenyítésre engedélyezett mének: 4338 Rakéta Rocco*a kisbéri-félvér, 3250 Alsónemesapáti-83 a magyar hidegvérű fajtában elismerve.

150


28. Tréten Kft. Címe: 5600 Békéscsaba, Vadvirág u. 9. Telefon: 66/438-106, 30/5256623 Az állomás engedélyszáma: III-1/7/13/1/2004. Üzemeltetésért felelős személy: Dr. Baranyi István állatorvos Termékenyítésre engedélyezett mének: 3806 Furioso XX-102 (Jágó) a furioso-north star fajtában elismerve. Az állomás engedéllyel rendelkezik még 4625 Landprinz magyar sportló fajtában elismert mén mélyhűtött spermájának felhasználására.

29. Trivet Állatorvosi Kft. Címe: 8646 Balatonfenyves, Fenyvesi út 21. Telefon: 85/560-074, 20/9613-224, 20/9564-370. Az állomás engedélyszáma: III-l/4/40/2972-2/97. Üzemeltetésért felelős személy: Dr. Szilvássy Levente állatorvos. Termékenyítésre engedélyezett mének: 3005 Deux Sous D’Isigny a magyar sportló, 4242 Kaposvár-85 Szita a magyar hidegvérű fajtában elismerve. Az állomás engedéllyel rendelkezik még a 4893 Cero magyar sportló fajtában elismert mén mélyhűtött spermájának felhasználására.

151


30. Veterinarius BT. Címe: 5900 Orosháza, Alsótanya 48. Telefon: 68/410-192 Az állomás engedélyszáma: III-1/4/40/2192-1/2000. Üzemeltetésért felelős személy: Dr. Németh András állatorvos Az állomás 2007. -ben nem üzemel.

31. Bélápa Kft (e.:Zabhegyező 95 Kft.) Cime: 8088 Tabajd, Bélapuszta Telefon: 20/955-0546 Az állomás engedélyszáma: III-1/4/40/600/2003. Üzemeltetésért felelős személy. Dr. Jármy Miklós állatorvos Termékenyítésre engedélyezett mének: 4467 Imitador IV. andalúz mén a Magyar Lipicai Lótenyésztők Egyesülete által céltenyésztésre elismerve. Az állomás engedéllyel rendelkezik még a 4908 Carenzo, 4909 Desperados, 4910 Quinnus II, 4911 Swarovski magyar sportló fajtában elismert mén mélyhűtött spermájának felhasználására.

152


Lótenyésztési évkönyv 2007